Skip to content


       Szűrés lista

Ilyet egyszerűen nem illik

Idén már május elseje előtt egy nappal a szocializmusban érezhettük magunkat, ugyanis az állami tulajdonú Magyar Turizmus Zrt. eredményt hirdetett Az év turisztikai témájú szakdolgozata című pályázatán, és bizony az "Újszerű témaválasztás" nevű kategória nyertese Orbán Ráhel lett.
A miniszterelnök lánya.

A Magyar Turizmus Zrt.nek nem ez az első szervilis húzása, 2008-ban a miniszter Gyenesei István lányát tették a plakátjukra, Orbán Viktor lányának megjutalmazása azonban ennél sokkal durvább benyalás.

A beérkezett szakdolgozatokat ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. munkatársaiból álló széles körű szakmai zsűri értékelte.

A díjakat Dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese adta át.

drnemes.jpg

Orbán Ráhel "Könnyűzenei fesztiválok szervezeti folyamatának és versenyképességének elemzése – A Sziget Kulturális és Menedzser Iroda példáján keresztül" című pályázatának pedig rögtön a borítóján szerepel, hogy Ráhel szakszeminárium-vezetője Dr. Nemes Andrea volt, akinek a dolgozat bevezetőjében köszönetet is mond.

A két dr. Nemes Andrea ugyanaz a személy, ez a Corvinus Egyetem honlapján feltöltött életrajzból kiderül.

Vagyis az irányítása alatt álló NGM-főosztály részt vett a pályázatok értékelésében, majd főosztályvezetői minőségében átadta az egyik első díjat a miniszterelnök lányának, akit korábban oktatott, és aki megemlíti őt a nyertes dolgozatban.

Ilyet egyszerűen nem illik.
Még ha tényleg Orbán Ráhel munkája a legjobb, akkor sem.
Egy állami vállalat versenyén ne induljon az ország első emberének lánya, vagy legalább ne nyerje meg.
Enyhítő és súlyosbító körülmény egyszerre, hogy Ráhel szerint neki nem is szólt a Corvinus, hogy benevezik a szakdolgozatát.

Talán maga dr. Nemes Andrea személyesen.
Ráadásul a nevezéstől az eredményhirdetésig senki nem volt, akinek bármiféle etikai aggálya merült volna fel az üggyel kapcsolatban.
És ez a legnagyobb baj.
Hogy az urakhoz igazodnak a szolgák, hogy egyre több a szolgalelkű talpnyaló, az csak a rendszer bebetonozásának kedvez.

Címkék: politika pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr595259725

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.02. 13:26:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trix 2013.05.02. 19:16:37

@Deepthroat: Ez igen dicséretes! Remélem, összejön egy kis Watergate!

Utálom, hogy ebben az országban semmi sem derül ki igazán! Még a nagy botrányok is idővel elhalnak, így aztán nincs is visszatartó erejük...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.05.02. 19:17:31

@kifordított nagyanyó: Utalom ezt irni, de ez kurva jo volt :)))

Egyebkent errol csak az jutott eszembe, hogy anno nagyfaterek Elena Ceaușescun rohogtek, erre tessek,...alig varom a doktorijat :)))))

Bee-zony 2013.05.02. 19:18:09

Magyarországon nem csak hogy szar van, de állandóan lötyögtetik is.
Valamikor tenger volt a Kárpát-medencében – és most is az van, csak másként.

Az is látszik, hogy egy nép szumma-mentalitása milyen keveset változik néhány száz év alatt. 500 (na jó, 499) évvel ezelőtt is a hűbérurakkal volt a probléma, és most is – a szemétkedés-sanyargatás és az adók... és azóta csak rosszabb lett a helyzet, a szemétkedés-sanyargatás és az adók tekintetében, és e mellé jött még a zsidó és cigány probléma is, és az a kontraszelektálódás, hogy az életképesek-normálisok kivándoroltak.
Or(r)bán a magyaroknak diktátor, a zsidóknak szolga, és a hűbérurai is „biciklisták”, felfelé nyalnak, lefelé taposnak.

Szaniszló Ferenc visszaadta a díjat. Orbán Ráheltől miért nem kéri vissza senki?
Viszont ha átnevezik erősebb kutya baszik díjnak, akkor teljesen jogosan kapta.

Vajon mi lenne, ha ha mindenki belelépne a kúrmánypártba? Akkor máris sokkal nehezebben lennének vesztesek. Igaz hogy akkor így önként megvalósulna az egypártrendszer, és gyorsabban eljutna a gödör aljára az ország... De így is oda jut.

Ennek a magyar(országi) hatalmi piramisnak egyik részében sem akarok lenni, mert egyik részére sem mondom azt hogy jó.
Törvényen kívüli viszont csak úgy lehet az ember, ha kivonja magát az állam törvényei alól, pl. nincs benne a pénzforgalomban, nem adózik, és nincs benne a törvények alá vetettek kapcsolatrendszerében sem. Tehát olyan, mint egy rejtőzködő állat, yeti, a yeti-társai kivételével mindenkit nagy ívben kerül, és önállóan meg tud élni a természetből, tehát nehéz ügy. Egyszerűbb elmenni országhatáron kívülre.

A diktátor gyermekeinek élete azért nehéz, mert az apjuknak az agyára ment a hatalom.
Sztálin lányának nem tetszett a rendszer, és az USA-ba disszidált. Viszont Ráhelből nem nézem ki, hogy pl. Iránba disszidálna.

rozsé drazsé 2013.05.02. 19:25:15

Elolvastam a cikkeket. Azt hiszem ennél lejjeb már nincs semmi a magyar újságírásban. Gusztustalan. Még a legszarabb maffiózók is csak a legvégső esetben nyúlnak a családhoz. Ezek a moslék indexesek ezeknél is rosszabbak. Illik, vagy sem...

ob.szerver 2013.05.02. 19:33:15

Nem kellene Ráhelt basztatni.

Ő és testvérei olyan családban nőttek / nőnek fel, ahol egyetlen tisztességes, igaz mondatot sem hallhattak. Azt lehet, hogy megtanulták, hogy mi a pávatánc, de senki nem volt, aki tisztességre, becsületre és igazmondásra nevelte volna őket.

Adjuk meg számukra az esélyt, hogy felnőtté válva és öntudatukra ébredve, elhatárolódnak hitvány gazember apjuktól, és a családjuk nevében bocsánatot kérnek a nemzettől az általa elkövetett aljasságokért és pusztításért.

És ha ez bekövetkezik, Ráhelt és testvéreit örömmel fogja befogadni a szabad és tisztességes polgárok közössége.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.05.02. 19:33:16

@rozsé drazsé: Ez nem ujsagiras ami itt folyik, mert ez nem ujsag. Ez itten blog es blogolnak akik blogbejegyzeseket idehanynak.
Egyebknet meg ugye MNO es Puch "tesvere" a fideszes trafiknyertes ugye :))))))))))))))))
Szviesen, maskor is.

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.02. 19:39:14

@rozsé drazsé:

Áhám, szóval ha politikusok rokonai díjazódnak / lopnak / akármi, azzal csúnya dolog foglalkozni. Az ügyeletes idiótát hallhattuk.

Bretschneider detektív 2013.05.02. 19:39:53

@Vidéki: Mi ezen a lejáratás?
Valamelyik ballibsi megírta helyette és beadta?

Vannak tények és van róla az embereknek véleménye. A tiéd az, ami. A vastagbőré (meg az enyém) meg más.
Ha valaki lejárat itt valakit, akkor az vagy Ráhel (saját magát), vagy dr. Nemes az.

mitmiért? 2013.05.02. 19:40:26

@Deepthroat:
Ez nagyon színvonalas volt.
Le a kalappal :-) üdv

mitmiért? 2013.05.02. 19:45:08

@Bretschneider detektív:
Pont ez a lényeg amit írsz. A nagy seggnyalaban elfelejtettek h igy nem megdicsőül a kis csaj hanem kompromittálódik. Nincs ott senkinek sem ennyi esze? Vagy már semmi sem számít ...

Muad\\\'Dib 2013.05.02. 19:46:29

@ob.szerver:
"...Adjuk meg számukra az esélyt, hogy felnőtté válva és öntudatukra ébredve, elhatárolódnak hitvány gazember apjuktól, és a családjuk nevében bocsánatot kérnek a nemzettől az általa elkövetett aljasságokért és pusztításért..."
Bár ekkora pofátok lett volna az ávósok kölkeivel szemben is, és akkor is hangoztattátok volna ezt az elvárást. Akkor nem kaptuk volna meg a nyakunkba a fityesz 2/3-ot minden baromságával együtt...

lobster thermidor 2013.05.02. 19:52:08

@Muad\\\'Dib:

Azért én mégis látok némi különbséget a két dolog között.
Az pedig illik, vagy nem illik, a teljesítmény...
Tehát kissé erőltetettnek érzem a párhuzamot, mert nyomokban sem hasonlít egymásra a két eset.

Orbán Diktor (törölt) 2013.05.02. 19:52:55

@Kis ember: "Szerintem az eredeti Vidékit kirúgták a pártból, mert ez a mostani csak árnyéka a réginek. :)"

Á, lehet hogy elbuzult és saját magával szaporodott.

Bretschneider detektív 2013.05.02. 19:54:03

@regress: És akkor doktor Nemes nem esmeri fel a dolgozatot, amelyben neki mondanak köszönetet, ill. amelyhez elméletileg köze is van?

Orbán Diktor (törölt) 2013.05.02. 19:54:23

@Schindler Pistája: Mija, há má megint idevonszoltad a beled, hajjá meg?

vitéž munkášőr 2013.05.02. 19:55:04

@no_successful2: ühüm, igen humoros, de nem vetted észre, hogy tankban ülök. Más is megírta, hogy te vagy eltévedve, de nagyon.

Lilli_Csiribiri 2013.05.02. 19:55:44

Szerintem ez a történet nagyon igazságtalan. Én egyáltalán nem kedvelem az Orbánékat, de azt senki sem állíthatja hogy az ország arcába voltak nyomva a gyerekeik, hogy ők lettek küldve a diák olimpiára meg a többire és hogy ők nyerték meg az X faktort. Miért olyan nehéz elhinni, hogy ez a kiscsaj tényleg írt egy jó dolgozatot ami megért volna egy díjazást akárkinek a neve is van ráírva? Nem akkora dolog szakdolgozatot írni, én kettőt is írtam 4-esre és még csak nagyon bele se szakadtam.
Az meg teljesen képmutató, hogy ezt akkor sem kellett volna ha övé a legjobb. Egy igazságos versenyen annak kell nyernie akié a legjobb munka, minden más igazságtalan. És egyébként is csak azért mert az apjuk miniszterelnök ez már tényleg azt jelenti hogy az Orbán kölykök nem indulhatnak versenyeken, mert az milyen, nem dolgozhatnak állami cégben mert az milyen, de ha lehet céget se alapítsanak mert az biztos mutyizás. Kíváncsi vagyok, hogy az itt kommentelő 200 rosszindulatú ember szerint mi az a terület amin elindulhatnának saját erejükből karriert építeni ahhoz, hogy ne legyen itt sikongatás, hogy ez biztos csak azért sikerült neki mert ő a miniszterelnök lánya v fia.
Lehet, hogy "csak" azért sikerült neki mert megdolgozott érte és megérdemelte.

Muad\\\'Dib 2013.05.02. 19:56:01

@lobster thermidor:
Miért, itt tudod, hogy mennyivel jobb, vagy rosszabb ez szakdolgozat, mint a többi? Mert én erre vonatkozó információt nem találok a cikkben. Nem is erről szól. Hanem arról, hogy nem illik, még, ha ez is a legjobb, akkor sem. Nem értem, hogy jelen helyzetben mi a különbség a másik esethez képest? Ha leszámítjuk a bizonytalan feltételezéseket (lehet, hogy ez nem is jobb, mint a többi, stb.), akkor semmi.

dr. trafik nomac 2013.05.02. 20:01:42

@Lilli_Csiribiri: Nezzel picit utanna az elmult 3 evnek, hogy kinek is a kolyke nem lett nyomva, el vagy kicsit tajolva ugy latom. A pici lanynak sem ez az elso esete.

makacs szennyeződés 2013.05.02. 20:01:42

@Deepthroat: a nap kommentje, hibátlan, köszi. :)

@poszt:

nemes andrea csontig akart nyalni, aztán csak szegény orbán ráhelt alázta meg.
egyszerűen túl ostobenkó volt szegény ahhoz, hogy ezt fölfogja.
ráhelt nem a "ballibek" járatják le, ahogy a türhő tarack baloghot sem, hanem a sima tények.
saját miliője.

nemes andrea túlnyalta a dolgot, és saját tanítványát járatta le. de legalább én remekül mulatok a buta csinovnyikokon. :)

ob.szerver 2013.05.02. 20:03:45

@Muad\\\'Dib:

"Bár ekkora pofátok lett volna az ávósok kölkeivel szemben is.."

Nem sok jött át számodra a kommentből, aminek az volt a lényege, hogy senki sem felelős az apja bűneiért.

Sok olyat ismersz, aki ma is büszke ávos apja tetteire? Nyilván szdsz-esekre célozgatsz, akik elég élesen szembefordultak azzal a neveltetéssel, ami von Haus aus jutott nekik. Nem csak a rendszerváltás után, amihez túl nagy merészség nem kellett, de azt megelőzően is.

Pontosan ezt várnám Ráheltől és testvéreitől is.

Orbán Diktor (törölt) 2013.05.02. 20:07:12

@petimegmondja: "Emlékeim szerint Elena Ceaușescu is minden pályázatot megnyert, amin elindult..."

Rosszul tudod. A Nemzet Anyja nem pályázott meg semmit, ugyanis csak 6 osztályt járt ki. Azok pályáztak, akik díjat akartak adni neki. Nemzetközi hírű kémikus és akadémikus volt, doktori címmel, aki az egyik előadáson a szén-dioxidot úgy olvasta fel, hogy CO2 (románul codoi, ami nagy lompos farkat is jelenthet). Amikor a Fülöp-szigeteken voltak látogatóban, maga Ferdinand Marcos utasította a manilai egyetemet, hogy adjanak neki doktori címet, miután maguktól nem akartak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:08:01

@vladimir964: Nagyon nem akarod te sem érteni a lényeget.
Nem az a lényeg, hogy OR jó munkát írt, vagy nem, az sem lényeg, hogy a saját kútfejéből írta, vagy nem.
A lényeg:
1./ NORMÁLIS országban a miniszterelnök gyereke egy állami pályázaton nemhogy nem nyerhet, hanem nem is indulhat!!! Hogy most ő indult-e saját maga, vagy a tudta nélkül benevezték, ezt teljesen lényegtelen, az a hibás, aki benevezte ezt a "művet".
2./ NORMÁLIS országban sem állami, sem pedig magán (pl. alapítványi) pályázaton nem lehet az az ember a bíráló bizottság tagja, aki segített valamelyik pályázat írásában, és természetesen a beosztottjai sem lehetnek a bíráló bizottság tagjai. Az meg különösen pikáns, hogy az a pályázat nyer, amiben ő segített :)

Ennek a NORMÁLIS megoldása (ha már egyszer - akár véletlenségből is ez történt) az lett volna, hogy Ráhelka visszaadja a díjat, megnyeri mondjuk automatikusan azt az, akit eredetileg második helyezettnek hoztak ki, ezt a Dr. Nemes Andreát, vagy kit meg úgy kirugják, hogy a lába nem éri a földet.

Nem ez történt, nagyon nem.

Muad\\\'Dib 2013.05.02. 20:08:38

@ob.szerver:
Öhöm, Gyurcsány is annyira szégyelli/szégyellte az Apró klán közelségét, hogy csak na. Lehetne még órákig sorolni, de minek. Amelyik országnak horn gyufa kell miniszterelnöknek, annak Gyurcsány meg Orbán előrelépés...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:10:15

@vladimir964: Na látod, de ebben az ügyben a Ráhelka sem ezt csinálta!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:11:41

@no_successful2: Igen, ezt írtam én több helyen is, legutoljára itt a kommented mögött @Jani haverja:

vakapad 2013.05.02. 20:12:13

1./ Nagyon sajnálom Ráhelt. Olyan egyetemen és olyan szakon tanul, amelyekre jelenleg "nincs szükség", ugyebár. Már ez maga egy erős támadási felület.
2./ Országos pályázaton nyer. Sajnos, mindegy, hogy milyen az anyag, csak azt fogja kapni, hogy kizárólag azért nyert, mert az apja az, aki.
3./ Védekezése az, hogy tudtán kívül, mások adták be a művét. Velem ilyen még nem fordult elő, mindig tudomásom volt róla, ha nyertem, (nagyritkán), ha nem. Sőtmitöbb (100 %-ban) magam adtam be. Nomost, ha valaki ezt megtette vele, az vagy egy nyomorult szemét, aki Ráhellel akart kiszúrni, de kegyetlenül, vagy annyira ostoba, hogy úgy vélte, ezzel jópontokat szerez valahol valakinél. A két minősítés ugyanakkor legnagyobb sajnálatomra azt jelenti, hogy ezen lehetőségnek nagyon kicsi a valószínűsége. Nem tagadom, hogy lehetséges, de ennyire rosszindulatú vagy szolgalelkűen buta emberek nem nagyon szoktak előfordulni a felsőoktatás környékén.

Bár, ki tudja. Ma már a lehetetlen is egyre inkább lehetséges. És ha valaki biztatta, hogy adja be, vagy a bírálóbizottságban ülve (akár azonos a biztatóval, akár nem) a győzelmére szavazott, azokat jól fenékbe kellene rúgni. Mégpedig Ráhel apjának. A saját, de főleg Ráhel érdekében. Várom, hogy mi lesz.

Lilli_Csiribiri 2013.05.02. 20:13:06

@dr. nomac: nézd origot és indexet napi szinten olvasok évek óta és eddig azt se tudtam, hogy kiscsajt Ráhelnek hívják, a többi Orbán gyerek nevét sem tudom. Tényleg nem hiszem, hogy be lettek dobva a közéletbe és ők nyerték hátszéllel a tdk-kat és a tanulmányi versenyeket mert az kb ugyanilyen hangerőt kapott volna. Tévét nem nézek az igaz, lehet hogy valami elkerülte a figyelmem. Nyílván bejutottak olyan helyekre és emberek közé ahova sima halandó sosem fog, de ez talán nem az ő hibájuk vagy választásuk volt. Eddig a napig talán egyszer hallottam az Orbán csemetékről bármilyen összefüggésben. A konzulense valóban nagyon kellemetlen helyzetbe hozta, de ettől még lehet, hogy tényleg jó az a szakdolgozat.

Bretschneider detektív 2013.05.02. 20:13:07

@mitmiért?: Egyik verzió rosszabb, mint a másik. :-(

lobster thermidor 2013.05.02. 20:14:13

@Muad\\\'Dib:

Én speciel vettem a fáradtságot, letöltöttem, és elolvastam a dolgozatot.
Bár olvastam már néhány szakdolgozatot életem során, és magam is elkövettem néhányat, azért elárulhatom neked, hogy nem egy "világbajnoki" címre aspiráns dolgozatot írt ez a leány.
Még csak annyira sem, mint amennyire megdicsérték a pályázat ítészei.
De nem is ez a lényeg!
Mondjuk úgy, hogy sok plusz pontot érnek a szubjektív elemek.
Valaki úgy ítélte meg, ahogy...
Lelke rajta.
Ezt te így érted, én meg úgy értem.
Neked az a fontos, hogy összemoss össze nem illő dolgokat, én pedig különbséget teszek.

2013.05.02. 20:15:33

Úgy ajvékolnak itt a prolik, mintha lenne közük egy turisztikai szakdolgozathoz...

ob.szerver 2013.05.02. 20:17:00

@Muad\\\'Dib:

Én feltételezem Gyurcsányról, hogy nem Apró Piroska javai ill. Apró Antal politikai tevékenysége iránt érzett csodálat miatt vette el a lányát ill. unokáját. Neked pedig jogodban áll feltételezni az ellenkezőjét.

Horn Gyuláról pedig csak annyit, hogy kimagaslóan az övé volt a rendszerváltás utáni történelem legjobb és legsikeresebb kormánya.

JT_Biopower 2013.05.02. 20:18:05

Volt pár éve nálunk egy helyi verseny, ahol ketten majdnem profik indultunk. Aztán úgy alakult, hogy mi ketten végeztünk legelöl. Eredményhirdetéskor a harmadik célba érő meg csodálkozott, hogy miért hívják ki, mint győztes? Hát azért, mert mi nem fogadtuk el a díjat.
Mentségére legyen szólva, hogy a túlbuzgó seggnyalókkal nehezen lehet bírni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:18:55

@Frühlingserwachen:
1./ És akkor miért nem utasította vissza OR a nyereményét?
2./ Miért nem tett OR feljelentést, hogy visszaéltek a szerzői jogaival? És ez alapján miért nem indult nyomozás arra, hogy ki nevezte be a pályázatot?
3./ A minisztérium miért nem rúgta ki azonnal Dr. Nemes Andreát azért, hogy azt a pályázatot hozta ki győztesnek, aminek a megírásában saját maga segített?

Ja, Fideszisztánban ilyen dolgok lényegtelenek...

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.05.02. 20:19:00

k igondolta volna, hogy a vastagbőr lesüllyed a liberalizmus mocskába és gyurcsány-bajnai szekértolójává válik??? még rózsamisi is elítélte az orbánráhel ellenes kampányt, veregessétek meg a vállatokat, hogy sikerült a legmocskosabb szdsz-estől is mocskosabbnak legyetek ...

Muad\\\'Dib 2013.05.02. 20:20:10

@ob.szerver:
"...Horn Gyuláról pedig csak annyit, hogy kimagaslóan az övé volt a rendszerváltás utáni történelem legjobb és legsikeresebb kormánya..."
Aha, és Hitler is fellendülést hozott megválasztása után. Egyszóval ennek mi köze ahhoz, hogy egy szar alak?

vakapad 2013.05.02. 20:23:22

@Muad\\\'Dib:

Úgy hallottam, Hitler elég jelentős romhalmazt hagyott maga után. Hornra ez nem jellemző.

vitéž munkášőr 2013.05.02. 20:25:04

@imperial: Na, mesélj akkor valamit, te "nobilitás"!

Muad\\\'Dib 2013.05.02. 20:25:46

@vakapad:
Milyen igaz. Ő csak egy vezető kiszolgálója és haszonélvezője volt a diktatúrának. Semmiség...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:25:52

@janikk71: Te ököragyú! El tudnád képzelni ezt a szitut mondjuk a német miniszterelnök lányával?
Merthogy én meg csak azt tudnám elképzelni mondjuk Németországban, hogy nemhogy a lánya nem nyerhetne egy állami pályázaton, de még el sem indulhatna!

2013.05.02. 20:26:10

@imperial:

Nem tudtad, hogy a liberráltak mindenhez értenek?

vitéž munkášőr 2013.05.02. 20:27:58

@... zöld levelecske, ...: rózsamisi? Azkiaz? Egyébként Jani haverja pont előtted írta le a lényeget ezzel a kis történettel kapcsolatban...

vladimir964 2013.05.02. 20:29:37

@Jani haverja: Te sem érted a lényeget. NORMÁLIS, értsd demokratikus, nem frusztrált ideg- és emebetegekkel teletömött országban a miniszterelnök gyereke igenis indulhat bármilyen, még állami pályázaton is, mivel szerencsétlen nem tehet az apja foglalkozásáról, és lehet hogy tényleg tehetséges is mellesleg. Azonban: NORMÁLIS országban VALAMENNYI az adófizetők pénzét költő pályázat minimum jeligés, vagy a bírálók által nem ismert beazonosító kódolású kell legyen, s a nyertesek kilétét csak az eredményhirdetést követően, a bírálóbizottságtól független helyen tárolt adatok alapján lehet párosítani.
Természetesen megint csak NORMÁLIS országokról beszélek, ahol nem jelölik meg mondjuk a harmadik oldalon zöld filctoll pöttyel előre a nyertes dolgozatot/pályázatot, és legfőképp nem szokás a közbeszerzések előtt - kormánytól, párttól, színtől függetlenül - borítékban (nokiás dobozban) előre megolajozni a döntéshozatalt.
Abban valóban igazad van, hogy egészen elképesztő, hogy egy érdekelt fél (értsd témavezető) az értékelő grémiumban vesz részt. Persze tételezzük fel, "nem tudta" hogy az illető pályázni fog, azonban a szöveg olvasása közben feltétlen tudomására jut ez a tény, és ettől a pillanattól fogva elfogultságra való hivatkozással fel kell állnia. Nos ez nálunk valóban nem szokás. (megint csak kormánytól, párttól, színtől, vallástól, szexuális meggyőződéstől függetlenül)

vakapad 2013.05.02. 20:29:46

@Muad\\\'Dib:

Valamint a demokratikus Magyarország törvényesen megválasztott pártja jóvoltából miniszterelnöke. Abban a korszakban bizony jól jártunk vele. Boros Péterrel már nem annyira.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:32:50

@Balibgeczyk: Le vagy maradva. Már sok-sok órával ezelőtt megjelent, hogy például Puchné igaz, hogy a szoci Puch László sógornője, de viszont vérfideszes. Ez csak egy példa.

De egyébként hány példát is tudott felhozni a MNO???
Összesen ezek szerint van 35 (Azaz HARMINCÖT!!!) ember az MNO szerint, aki nem vérfideszes. Ebből Puch Józsefné már ki is esett egyébként, akkor marad egyelőre 34.

Hányan nyertek összesen???? Hány %-a nem vérfideszes a nyerteseknek???

Igen ezt terjeszteni kell, mert ez aztán a szánalmas magyarázkodás mintapéldája :)

2013.05.02. 20:34:22

Meg vagyok rendülve elvtársak!
Ez színtiszta provokáció a hétvégén idelátogató fajtikáink ellen! A díj ákos kertésznek jár!
Hol van ilyenkor az izraeli nagykövet, hol van ilyenkor Ejrópa??

Muad\\\'Dib 2013.05.02. 20:35:16

@vakapad:
Látom nem fogod fel, hogy nekem édes mindegy, hogy egy diktatúra politikai kiszolgálójával mennyire jártunk jól vagy rosszul. Rohadtul lényegtelen. Elég nagy szégyen, hogy nálunk ennyire mindegy, hogy ki milyen rendszernek volt a politikai vezetői rétegében. Még szomorúbb, hogy főképp azok ilyen megbocsátóak, akik nem feledkeznek meg napi negyvenszer a demokráciáért, és liberális értékekért aggódni.
UN-DO-RÍ-TÓ!

vakapad 2013.05.02. 20:36:52

Mikoron a 2000. év környékén az akkori miniszterelnöktől egy TV interjúban(!) megkérdezték (bizony, ilyen kor volt az), hogy van az, hogy az állami(!) tendereken mindig a Vegyépszer nyer, és a Vegyépszer mindig a regnáló miniszterelnök(!) apjától rendeli a mészkövet meg a dolomitot, a miniszterelnök azt mondotta, hogy ő ebben nem lát semmi kivetnivalót(!), de majd szól az apjának(!), hogy ne nyerjen annyit. Akkor úgy gondoltam, hogy ez az ember többé nem lesz Magyarországon miniszterelnök.

Tévedtem. És ma már nem is kérdezik meg.

Sir Bates dö Hól 2013.05.02. 20:38:12

@Jani haverja: Hello! Személyes kérdés: van nálatok üresedés a mekiben, mint mosogató? Mert, ha itt Londonban kitelik az időm, inkább oda mennék, mint haza. Látva, hogy még mindig vannak olyanok, akiknek magyarázni kell, hogy mit illik.:D

tintamin 2013.05.02. 20:38:36

A személyi kultusz itt kezdődik..

Amikor valaki már annyira szervilis, hogy puszta vezérimádatból mindenkinek az ánuszába beledugja a nyelvét, akihez a Nagy Ő-nek köze van.

És itt nem egy emberről van szó, mert egy egész szervezet asszisztált ehhez az ocsmánysághoz. Kezd szarabb lenni a helyzet, mint Kádár alatt.

ob.szerver 2013.05.02. 20:40:16

Nem lehet, hogy egész Ráhel ügy csak a fideszes spin doctorok által kiagyalt cover up?

Erre pörög a blogszféra és máris kevesebb szó esik a trafikmutyiról.

Vagy csak egész egyszerűen a mindennapi fideszes botrány elnyomja az előző napit?

vakapad 2013.05.02. 20:43:51

@Muad\\\'Dib:

Akkor te nyilván nem szavaztál rá. Viszont a többség igen. És sajnos, a demokrácia már csak ilyen, a többség dönt. Megjegyzendő, hogy a vita nem arról folyt, hogy Horn mennyire szar alak, vagy sem, hanem hogy a kormányzása mennyire volt sikeres. Ma már, hálisten, sokkal kevésbé köthetők a kormányzó erők a korábbi államdiktatúrához, viszontsajna nem annyira demokratikusak és nem is annyira sikeresek, mint Horn volt '94 - '98 között.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:44:50

@rozsé drazsé: Még a legszarabb maffiózók sem tolják ki a családtagjaikat a rivaldafénybe. Ez inkább így a helyes kifejezés.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 20:49:46

@Lilli_Csiribiri: Mi az a terület?

- MAGÁN (pl. alapítványi) pályázat
- KÜLFÖLDI pályázat akár állami, akár magán

Csak szólok halkan, van választék.

KopaszMercis 2013.05.02. 20:49:50

@EzVan:):
tapasztalatbol beszelek, kozgazon 30 ember egy szeminariumon 28.nak angol nyelvvizsgaja tanar kovetkezo orara behoz egy how it's made videot, senki egy szot sem ert... se a birodalmi mertekegysegeket se semmit... funkcionalis analfabetak rasival es apjaval az elen...

Muad\\\'Dib 2013.05.02. 20:52:21

@vakapad:
Nem, nem ilyen. A normális demokráciákban NEM lehet többé vezető politikus, aki érintett volt egy diktatórikus rendszerben.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 21:04:44

@vladimir964: Hát te akkor még nem éltél NORMÁLIS országban, de az a baj, hogy el sem tudod képzelni azt, hogy milyen az olyan országokban az élet :(

Mert nagyon nem olyan, mint amilyennek képzeled, azt megmondom, mindezt innen Albániából! Ez itt sem divat, hogy a politikuscsemeték bármiyen állami pályázaton induljanak! Pedig ez Albánia, a legbalkánibb Balkán, ahogy mondani szokták! Mondjuk Nyugat-Európáról, vagy az USA-ról, stb. nem is beszélve!

De egyébként egy akármilyen "hűdegonosz multi" sem engedi meg semilyen nyereményakciójában, hogy a saját dolgozói, és azok családtagjai részt vegyenek. Sőt a kólás, sörös, stb. akciókban nem csak az adott cég-gyár dolgozói, hanem az értékesítésben lévő összes ember, és azok családtagjai is (pl. boltos) ki vannak zárva!

Sir Bates dö Hól 2013.05.02. 21:08:16

@Muad\\\'Dib: Ok, te így gondolod. Habár halkan jelzem, mindenkinek köze volt a "diktatórikus rendszerhez", talán még Antallnak is. Aki miniszterelnök lett. Talán nyilvánosságra kellene hozni az aktákat.
Viszont Hornról azt nem lehet elmondani, hogy eltitkolta volna a múltját. S, Gyurcsány mellett az egyetlen olyan minisztetelnök volt, aki megpróbálta lerakni egy működő piacgazdaság alapjait. Egy olyan országban, ahol a mai napig kis túlzással a zöldséges/lángossütő rétegen kívül a cigicsempész/számlagyáros/szinesfémtolvaj találkozott edfig l

Sir Bates dö Hól 2013.05.02. 21:09:29

@sírbateszezazegész: technikai hiba
találkozott eddig leginkább a fent nevezett gazdasági környezettel.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 21:12:24

@sírbateszezazegész: Itt nincs MEKI, helyette van viszont Kolonat, hasonló, mint a meki, csak albános ízlésvilágú kaják vannak benne :) De azért itt sem a Kolonatban való munka a megélhetés csúcsa :)

Sir Bates dö Hól 2013.05.02. 21:16:28

@Jani haverja: De legalább az ország normális:) Egyébbként a sok poszt közül nagyon ritkán van aminek a címe is elég lenne. "Ilyet egyszerűen nem illik". Nem értem ezen mit kell magyarázni. Na, többek közt ezért sem megyek haza.

toportyánzsóti 2013.05.02. 21:17:08

Tudják a narancstalpasok,aki nem nyal éhenhal!

mitmiért? 2013.05.02. 21:33:23

@ob.szerver:
Lehet mert biztos dolgozik az "agy" hogy mivel lehetne elterelni a figyelmet a szervezett bunozesrol. De gondolod a vezir lánya sztorit oda merik dobni koncnak? Hat lehet ha voltak akkora buták hogy igy vagy ugy kompromittaltak, meg az is lehet. Nenyi óta semmi sem lehetetlen :-(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 22:18:46

@sírbateszezazegész: Hát igen :) Van itt az egyik ker TV csatornán egy "Fiks Fare" nevű műsor, ez egy örök ellenzéki műsor, akármelyik oldal van éppen kormányon, mindig az éppen aktuális botrányokat szedik elő. Évekkel ezelőtt az egyik minisztérium pályázatot hirdetett egy kiemelt titkárnői állásra, teljesen szabályosan. Ez a Fiks Fare-s stáb meg felbérelt egy iszonyat jó nőt, akinek megvoltak a képesítései, és megpályáztatták vele, de úgy, hogy vitt a táskájában egy rejtett kamerát a csaj. Az a lényeg, hogy mivel valami kiemelt adminisztrátori állás volt, ezért a felvételnél a miniszter döntött (meg egyébként is kicsi ez az ország, a minisztériumok is kicsik, tehát ez nem egy nagy szám). A csaj meg felajánlotta a szexuális szolgáltatásait a miniszterrel való beszélgetés közben, és a miniszter megígérte, hogy őt veszik fel. Ez volt egy délelőtt, aznap este lement a TV-ben a rejtett kamerás felvétel, másnap reggel lemondott a miniszter. Így is lehet. Itt is vannak simlik - mint mindenhol - de ha kiderül a simli, akkor bukik egyből az "illetékes".

Sir Bates dö Hól 2013.05.02. 22:22:18

@Jani haverja: Tudod ezzel az a szomorú, hogy ott nem Kádár volt, hanem Enver Hodzsa (jól írtam?). Azt mégis oda jutottak. Mi meg..:(

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.02. 22:38:18

@zsg?: aki fiatalon szembesül apja országának minden ocsmányságával. "
a blogszféra acsarkodó ocsmáságát akartad írni...ugye?

@Jani haverja: A minisztérium miért nem rúgta ki azonnal Dr. Nemes Andreát "
háhógyne...megnézném a diktatúrázó posztok tömegét ha ez lenne...

@Bee-zony: Orbán Ráheltől miért nem kéri vissza senki?"
tudod, majd ha fletó előbb bemutatja a szakdogáját, meg a többi mocskos pártfőiskolás genyaláda...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 22:47:34

@sírbateszezazegész: Magyar helyesírással jól írtad, albán helyesírással meg Hoxha, de ugyanúgy "hodzsának" kell mondani.

Egyébként furcsa volt a Hoxha diktatúrája is, már amiket hallottam róla itt a helyiektől. Ellentmondást nem tűrt, minden másként gondolkodót kivégeztetett, gazdaságilag tönkretette az országot, volt néhány nagyon hülye "luxusszokása", pl 270 km-ről hozatta a katonasággal kétnaponta magának az ivóvizét, mert ott volt a szülőföldje környékén egy híres forrás (Kék Szem forrásnak hívják), és még lehetne sorolni, hogy miket tett, de a korrupciót viszont nagyon nem tűrte. Az egyetlen ilyen korrupciós szerű ügy az, hogy a lánya tervezte építészmérnökként a tiranai Piramist, de akkor viszont ő már annyira beteg volt (totális agyérelmeszesedés), hogy abszolút nem volt beszámítható (sokszor pl. azt hitte, hogy még tart a II. Vh, és ő partizán, meg hasonlók), ténylegesen nem ő irányította az országot, addigra már csak egy báb volt. Szóval egy rohadt kemény diktatúrát tartott, ahol nagyon nem volt kellemes élni, meg rohadt szegénységet hozott az országra a teljesen elzárkózó politikája, de mégis más rendszer volt itt, mint Magyarországon a Rákosi-, vagy éppen a Kádár-rendszer. Talán azért is szakított a szocialista táborral is. Szóval furcsa.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 22:49:09

@FILTOL: Miért is diktatúrázna bárki, ha kirúg egy minisztérium egy olyan személyt, aki nagyon helytelen dolgot tesz???

botok 2013.05.02. 22:54:49

"Ilyet egyszerűen nem illik"
Ebben minden benne van.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.02. 23:06:34

@Jani haverja: mert a fidesz "ezeknek" nem tud olyat tenni mire valamelyik okos elő nem ugrana és blogposztot ne tudna róla rittyenteni.
....azért az elég durva, hogy soha semmi nem felel meg nekik nem?

Bee-zony 2013.05.02. 23:06:53

@FILTOL: Mindig a másik, meg az elmúútnyócév a hibás. Ti csak Fletó után, majd ha ők megjavulnak, akkor... Mindezt úgy, hogy az volt a választási reklám 2010-ben, hogy ti különbek vagytok.

"Pokorni: aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét

Azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
Ezért az elszámoltatás a jövőről szól - mondta az ellenzéki politikus Ajkán egy lakossági fórumon.
Megjegyezte: "a mieink előtt is világosnak kell lenni", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni".
Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni".

Nem különbek, hanem alávalóbbak vagytok. Nekem nem kell bizonygatni, már rég észrevettem. Ha az MSZP a 0 szint, akkor a Fidesz-KDNP a -1.

Ha neadjisten az MSZP (és csatolt részei) nyerne 2014-ben, és valamelyikük az aktuális disznóságuk után benyögné, hogy "ha X. Y. előbb bemutatja a szakdogáját, meg a többi mocskos pártfőiskolás genyaláda..." akkor persze habzana ettől a szád, ugye? Hát persze hogy igen, kettősmércés.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.02. 23:08:51

A lány kifogása hihető, általában a témavezetők döntik el, hogy ki pályázhat egy szakdolgozatokra adott díjra. Mert a döntés szubjektív és urambátyám alapon le van zsírozva...

Bee-zony 2013.05.02. 23:09:34

Úgy látom, hogy mindig a népben, a többségben van a hiba, ha egy országban valami nem úgy működik, ahogy az elvileg, és mindenkinek a legjobb lenne. Minden országban vannak mindenféle társadalmi próbálkozások, és hogy mifélék, és mi mellé áll a többség, az a többség erkölcsi és szellemi színvonalától függ; pl. ha a többség ad, és elfogad kenőpénzt, akkor az uralkodó társadalmi forma a korrupció. Ha a többség szervilis, felfelé nyal, lefelé tapos, akkor pedig lesz egy személyi kultuszos diktátora, akik alá ők adták a lovat a felnyalással. A diktátor, avagy király alatt vannak a hűbérurak, akik felfelé nyalnak az előnyökért, és lefelé taposnak, hogy minél többet tudjanak kipréselni a munkás-paraszt osztályból, a dolgozókból. Ez egy olyan piramis, ahol alul sok a munka és kevés a vagyon, és rosszul élnek, felül kevés a munka és sok a vagyon és jól élnek... Félezer éve is ilyen rendszer volt Magyarországon, aztán az alul lévők fellázadtak... és persze leverték őket a felül lévők (pénz, paripa, fegyver náluk). Utána a felül lévők már annyira magukra maradtak, hogy az országot megszállta a török. Aljas és hülye többségű társadalomnak ilyen a sorsa.
De ugyanúgy párhuzamot lehet vonni pl. a CIA által hatalomra juttatott Szaddam Husszein Irakjával is: Szaddamnak is megvolt a sztálini-rákosi szintű személyi kultusza Irakban, és a veszte az lett, hogy egyre önjáróbbá vált, és szembefordult a hatalomra juttatóival, akik végül hazug háborús ok alapján megszállták az országot, és leverték azt a diktátort, aki egybetartotta Irakot, és most a rivális hadurak harca van, káosz, és a legrosszabb közbiztonság a Földön, és több a halott, mint Szaddam alatt volt.
Colin Powell a II. Öbölháború utáni amerikai külügyminiszter nagy dilemmája ez volt: Adjuk át a hatalmat. De kinek? Mert nem volt ehhez megfelelő politikai erő Irakban. Azt még létre kellett hozni, és ez nem igazán sikerült azóta sem.
Ez is intő jel, hogy Ovi Kis Napóleon diktátorsága után lehet még rosszabb is a helyzet, ha utána nincs megfelelő egységes, de legalábbis többségi szellemi főáramlat. Az egy dolog, hogy Ovi és a bandája bukjon meg. De ki legyen utána? Ne az MSZP-E14 váltópárt legyen. Hanem ki Alternatívaként most csak a Jobbik van, és ez a párt beállt a 15-20% szavazói szintre.
Magyarország jelenleg ennyit tud.
Hogyan lehetne belőle jobbat kihozni, hm?
A problémára a megoldás: egy jó szervezeti (párt) és életprogram elméletben és a gyakorlatban, fiatalok bevonása, és szellemi főáramlattá válni, országos és globális szinten is. Ezt a feladatot kell abszolválni.
Ki kell törni a kondicionált tehetetlenségből, felismerni és megérteni az összefüggéseket, hogy mi miért és hogyan, újat alkotni és nem egy másik rosszat, hanem egy valóban jobbat, és haladni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.05.02. 23:13:01

@Bee-zony: akkor persze habzana ettől a szád, ugye?"
nem tűnik fel, hogy erkölcsi kérdések "leple alatt" mocskolnak egy fiatal lányt akinek egy bűne van, az orbán lánya....
itt okoskodik a sok foximaxi-s köcsög, hogy kinek mit illik....? miközben mindenki tudja hogy osztották a bizókat és a diplomákat amazoknak? nem szégyellitek magatokat?
nem mi?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.02. 23:17:19

@FILTOL: Hát én a Vastagbőréket nem úgy ismerem, hogy bármire lukra ugranának. Eléggé jól kiválasztják azokat az eseményeket, ahol tényleg "vastag bőr" játszik. Szidták ők anno a szocikat is épp eleget, meg szidják most is néha, arról meg igazán nem ők tehetnek, hogy a szocik manapság eléggé kussban vannak, meg a média sem nagyon szól róluk :) Én pl. pont ezért szeretem ezt a blogot. Persze biztosan vannak elvakult balos blogok is szép számmal a neten, de pl. én valahogy nem keresem és olvasom azokat, mert egyrészt nagyon nem vagyok balos, másrészt meg nagyon nem szeretem, ha a pofámba hazudnak akármilyen oldalról. Ezt a blogot viszont szívesen olvasom, mert megpróbálnak pártatlanok lenni a blog írói, és többnyire sikerül is nagyjából nekik.

Bee-zony 2013.05.02. 23:34:02

@FILTOL: Jani haverja már meg is írta a lényeget, én csak annyit tennék hozzá, hogy ha valaki nem Fideszes, az nem egyenő azzal, hogy MSZP-s. Én pl. 2002 óta Jobbikos szimpatizáns és szavazó vagyok, jobb híján.
Erkölcsi érzék 0%, néphülyítés 100% = Csak a Fidesz.
Most Orbán lánya „Pilatus a credoban” is sáros kicsit (leírták már hogy miért, olvass vissza, és ha van erkölcsi érzéked, meg is érted hogy miért, bár efelől vannak kétségeim), de alapvetően a fidesznyik hűbérúri seggnyaló társaság van ekézve, akik ezzel nem mellesleg adják Oovi diktátor alá a lovat, addig nyalják a seggét, amíg természetesnek veszi, hogy ez a világ rendje, és ha nem ez történik, akkor működik rosszul, és így jutunk el oda, hogy akkor is ő nyeri a lovasversenyt, ha leesik a lóról, és hasonlók.
Mi azért nem szégyelljük magunkat, mert nincs mire. Hogy te sem szégyelled, akinek van mire, kettősmércés, az baj. Olvasgasd a Pokorni-féle nyilatkozatot, hátha eljut a tudatodig, hogy mekkora nálatok az ígéret és a valóság közötti különbség... akkora, mint a pokol reklámjáról és a szavazásról szóló viccben.

Sir Bates dö Hól 2013.05.02. 23:35:01

@FILTOL: neked mindenki foximaxi-s köcsög, aki azt gondolja, hogy ezt valóban nem illik?
Mondjuk azt nem olvastam, hogy a kislány annyira verte volna a dobot, mikor a vőlegényéék nyertek a földpályázaton. Meg a nagy szakmai tapasztakatával ő kapta tavaly a Volt-os zárórendezvényt. Gondolkozzál már. Én az ő helyében nem is tanulnék otthon. Mondjuk apja elintézte, hogy az enyémek is inkább külföldön fognak. Jól kibaszott velünk, mi? Mennyivel szarabb egy glasgowi diploma például:)

Ironfist 2013.05.03. 05:35:45

@FILTOL:
"mert a fidesz "ezeknek" nem tud olyat tenni mire valamelyik okos elő nem ugrana és blogposztot ne tudna róla rittyenteni.
....azért az elég durva, hogy soha semmi nem felel meg nekik nem?"

Nem ezeknek nem tud jót tenni a fidesz, hanem senkinek - a saját amaffaiaszervezetüket leszámítva. A sok birka meg, aki azt hiszi, vele jót tettek, nagyot koppan majd, vagy ráfogja az eemútnyócévre, vagy a következő mszpkormányra... Bárkire, csak a fideszkére ne kelljen úgy gondolni, mint ami nem szentek gyülekezete. Pfejj, szektás gecik...

Egyébként meg:
atlatszooktatas.kinja.com/breaking-tenyleg-nem-tudott-orban-rahel-a-palyazatrol-486233125

Orbán Ráhel apja nyomdokaiban jár, avagy így nevelődnek az IGAZZY fideszesek, avagy hogyan kell az ország pofájába hazudni, lebukni, majd egy vállrándítással elintézni a dolgot:
atlatszooktatas.kinja.com/breaking-tenyleg-nem-tudott-orban-rahel-a-palyazatrol-486233125

Ironfist 2013.05.03. 05:41:28

@janikk71:
"Már megint melyik vesztesnek savanyú a szőlő? Azért, mert szerencsétlen lány ismert ember lánya, és kiterjedt ismeretségi köre van, már nem is nyerhet pályázatot a munkájával? He?"

Tudod, magáncégeknél ez úgy műküdik, hogy BÁRMILYEN pályázaton SEM A CÉG ALKALMAZOTTAI, SEM AZOK CSALÁDTAGJAI NEM INDULHATNAK.

Tényleg nem érti ezt a sok szektás geci, hogy miért baj az, ha valaki kb saját magának ítél meg minden jót? Nem érthető, miért baj az, ha valaki döntőbíró, esküdt, ügyész, hóhér, és ügyfél is egyben?

lobster thermidor 2013.05.03. 07:45:01

@Muad\\\'Dib:

Egy kis kanyarral visszatérve az illik, nem illik közötti különbségekre, ha te tudnál 50 magyar sportolót mondani, akkor én találnék legalább 5000 olyan magyar főiskoláslányt, aki szívesen dolgozott volna a VOLT-on gyakornokként, de mit tesz Isten, nem Kovács Piroska Bonyhádról, vagy Nagy Rozália Pécelről, vagy Horváth Zsuzsanna Siójutról működött közre az Európa Kemping szervezésében. Lehet, hogy már akkor is az történt, hogy a szülők hatalmi pozíciójukból eredő zsarolási potenciáljukkal visszaélve elvették mások elől a lehetőséget, hogy helyzetbe hozzák a két gyermeket? Vagy az történt, hogy Gerendai Karcsi csak simán berezelt egy a miniszterelnöki hivataltól érkező, barátinak álcázott kérés megtagadásától? Mert valami furcsa véletlen folytán a két barinő, Orbán Ráhel, és Szájer Fanni képe mosolygott ránk a fotókról a közreműködőknek kiadott belépőkártyákkal a nyakukban.
Talán azt sem érdektelen megemlíteni, hogy a két "vom hause" tehetséges, és egyébként az adófizetők pénzéből jól megfizetett felmenőkkel rendelkező leány még fizetést is kapott ténykedéséért, míg más hasonló cipőben járó diákok alkalmanként a napijegyért is súlyos ezreseket perkálnak le, és még akkor sem kapnak bepillantást Gerendaiék, és a Sziget fesztiválszervezéssel kapcsolatos infrastruktúrájába, ha netán velül kapcsolatos szakdolgozat írására adnák a fejüket.
Az meg láthatóan cseppet se zavar meg senkit sem az összemosásban, hogy a kedves Orbán papa a fesztivál napjaiban egy a VOLT fesztivál emblémájával felmatricázott ezüst színű VW-ben furikázott Felcsúton a családi birtok, és a focipálya között. Erről még fotók is készültek, egy az Origón közreadott gyors interjú illusztrációjaként. Gondolom azzal az államilag a főnöknek személyi használatra kiadott, így a TEK által védett transzporterrel furikáztak Sopron, és Felcsút között a leánykák ide-oda, de mint a fesztivál hivatalos közreműködői. Ezért járt nekik a lezárt területre, a kordonon belülre jutást segítő, megkülönböztető matrica, csak éppen lusták voltak levenni arra az időre, amíg a fater a faluban autókázott, így sikerült a magyar miniszterelnöknek reklámoznia azt a magánvállalkozást, amelyik elég jelentős segítséget adott a lánya szakdolgozatának a létrehozásában.

Ezeket ILLENE észre venni, ugyanis az "apró" momentumok jelentősen árnyalják a most napvilágot látott szakdolgozat körüli balhéról festett képet.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.03. 08:40:37

@Ironfist: Hogy mik derülnek ki pár nap alatt? :)

Csak azt nem értem, hogy miért nem csodálkozom különösebben...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.03. 08:46:25

@lobster thermidor:
"Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama! Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet!"

Tévedés. Nem kell itt "zsarolási potenciállal visszaélés" meg "barátinak álcázott kérés". Egyszerűen a szervilizmusnak és a hatalomcentralizációnak van az a szintje, amikor az ember önmagára, a boldogulására vagy akár a puszta megélhetésére veszélyesnek érzi, ha magára haragítja a nagykutyákat és a környezetüket vagy esetleg nem tesz kellő intenzitással a kedvükre.

Amit a poszt is kihangsúlyoz az utolsó mondatban.

ftk 2013.05.03. 09:04:22

@Lajosforras: A turizmusonline.hu cikke alatt szerzőként szerepel Orbán Ráhel. Most ezt vagy miattad tették fel utólag rémületükben, vagy elsiklottál fölötte. Saját magától azért idézhet korlátozás nélkül, nem?

Baldrick68 2013.05.03. 09:46:20

Hát ilyet sem illik .
index.indavideo.hu/video/orban_viktor_busz

A video 50. másodpercétől.
De a stíluson és megjelenésen túl jóval lényegesebb az, amiről a kormányfő beszélgetett. Amint a buszon haladva nézték az Andrássy úti ingatlanokat, először azt beszélték meg, hogy az egyik egy ukrán tulajdonában áll, majd továbbhaladva egy valószínűleg jóval szebb épület tűnt fel, melyről Orbán először megjegyezte, hogy egy portugálé, majd megemlítette, hogy ő amúgy vissza akarja azt szerezni. Ekkor a kormányfő megjegyzi Tarlósnak, a főváros visszaszerezhetné, mire az azt válaszolja, hogy az nem olyan egyszerű dolog, egy rendelet nem elég, törvény kell. Orbán pedig helyesel: „kezdeményezzétek, hogy legyen ilyen törvény, én pedig csinálok olyat!".

dr. trafik nomac 2013.05.03. 10:08:59

@Lilli_Csiribiri: Azert indexen, es origon tul is van elett, ne hidd, hogy ott mindent lehoznak. Persze nem az MNO-ra gondoltam, mint objektiv irany.

dr. trafik nomac 2013.05.03. 10:16:14

@FILTOL: "nem tűnik fel, hogy erkölcsi kérdések "leple alatt" mocskolnak egy fiatal lányt "
Es hol az a nagy mocskolodas ? Mert egyelore nem illiknel tartunk, pedig itt ugye arrol van szo, hogy Orban lanya hazudik, korrumpal, es visszael a miniszterelnoki hatalommal. Fentebb eleg jol osszeszedtek a tenyeket, meg eddig sneki nem allitotta, hogy egy budos nagy kurva, pedig lehet az, de az is lehet, hogy nem, valoszinu ezt is meg fogjuk meg tudni ;)

Kurt S. Earp 2013.05.03. 11:00:35

A poszt kítűnő, tűpontos és egyáltalán nem vádolható elfogultsággal. Úgy kezeli a kérdést, ahogy kell .
Elolvastam az összes kommentet. Tanulság:
-A narancstáliboknál IS mindig van lejjebb és ha egy három éves gyerek szintjének megfelelően magyarázzák el nekik, hogy mi a probléma ezzel a szervilis-minden szereplőjét megalázó és tragikusan szomorú történettel, akkor sem hajlandóak átengedni az információkat a szürkeállományuk tűzfalán.
"...rögtön a borítóján szerepel, hogy Ráhel szakszeminárium-vezetője Dr. Nemes Andrea volt, akinek a dolgozat bevezetőjében köszönetet is mond.

A két dr. Nemes Andrea ugyanaz a személy, ez a Corvinus Egyetem honlapján feltöltött életrajzból kiderül.

Vagyis az irányítása alatt álló NGM-főosztály részt vett a pályázatok értékelésében, majd főosztályvezetői minőségében átadta az egyik első díjat a miniszterelnök lányának, akit korábban oktatott, és aki megemlíti őt a nyertes dolgozatban.

Ilyet egyszerűen nem illik.
Még ha tényleg Orbán Ráhel munkája a legjobb, akkor sem.
Egy állami vállalat versenyén ne induljon az ország első emberének lánya, vagy legalább ne nyerje meg.
Enyhítő és súlyosbító körülmény egyszerre, hogy Ráhel szerint neki nem is szólt a Corvinus, hogy benevezik a szakdolgozatát. ..."
Vajon mi kellene még ahhoz, hogy megértsétek miről van szó? A poszt toló gyakorlatilag lement dedóba, hogy átmenjen az üzenet. Ha az ellenoldalnak dolgoztok lejárató-provolkátorként, vagy szimpla kommentgeneráló balfasz troll-szoftverek vagytok, akkor jól végzitek a munkátokat, de ha egyik sem, akkor hátborzongató a munkásságotok. Többet ártotok a Fidesznek, mint használtok. Az egyetlen vigaszotok az, hogy a fiúk röhögve megnyerik a 2014-es választásokat, így a ti marginális szereplésetek nem oszt-nem szoroz. Emberileg viszont katasztrófa.
@Deepthroat: Irgalmatlan komment.
@vladimir964: Igen, valami ilyesmiről van szó.
@vakapad: Bár a Tóta W. blogjáról ismerlek és remélem egyszer majd egymást akasztgatjuk, de ez a komment korrekt és mindenképpen ül. Egy kiegészítést azért tennék.
"Tévedtem. És ma már nem is kérdezik meg."
Valóban. Ma már nem is kérdezik meg. De jövőre már lehet, hogy agyon is lövik a kérdezőt, ha mégis megpróbálja. (na jó,ez csak vicc volt. Bár undorítóan cinikusnak, gyalázatosan erkölcstelennek és kétarcúnak tartom azt amivé Orbán apánk rezsimje züllött, valójában nem hiszem egy percig sem, hogy a Patás Ördög Fia építi e kies rögön a Vérfasiszta Diktatúráját, és még e perverz politikai trafikos-civilektől védett adatvédelmi véderős örjöngésük közepette is találok olyat, az elmúlt évek ténykedéseiben amivel egyetértek.)
@lobster thermidor: Nyilván sok Igazság van ebben, ez tagadhatatlan.
@makacs szennyeződés: Nos, igen. De ehhez kapcsolódva azért, bár kommentelni halálosan felesleges sportág, azért megjegyeznék valamit:

Kibaszottul nehéz szakma, Orbán Viktor gyerekének lenni. Itthon, Magyarországon.
Kibaszottul nehéz szakma Gyurcsány Ferenc gyerekének lenni. Itthon, Magyarországon.
Kibaszottul nehéz szakma, nap mint nap, szembesülni, elviselni, kezelni, helyén értékelni, kompenzálni, túllépni és túlélni azt, hogy a neved: Orbán Viktor Lánya. Nem Orbán Ráhel.
Apja lánya. A Híres Ember Lánya. Gyurcsány Fia. Hacsak nem valmi beteges jellemtorzulással nőttél föl, megvisel a Híres Mindenki Ismeri Szüleimet Apuka és Anyuka árnyéka, ami az egész életedre, ifjuságodra rávetül. Kommunistákéra tízszeresen, százszorosan. Az sem leányálom, ha alkalmadtán a legnagyobb szegénységből és mocsokból kiemelkedve, a saját hajadnál fogva kell kihámoznod magadat ,az esetleg vegytiszta bűnből, tanulatlanságból és egyetlen lyukból álló szociális háló alkotta környezet fogságából, de egy teljesen más, és bizonyos szempontból kíméletlenebb világban kell talpon maradnia annak, aki évekig-évtizedekig képtelen hordania a Saját nevét. Ne legyünk hát túlságosan szigorúak ezzel a gyerekkel. A dolgozata lehet kítűnő, közepes, nagyon silány és gyenge, mert a végeredménye egy s ugyanaz: Orbán Viktor Lánya írta és Orbán Viktor Lánya nyert.

Hosszú harc lesz ez, gyerek. Sok sikert.

Kurt S. Earp 2013.05.03. 11:03:07

"provolkátorként," -l nélkül. Öreg vagyok és kapkodok, bocs a többiért is, ha kad még elütés.

zsg? 2013.05.03. 11:08:37

@Baldrick68: Ez durvább, mint amit eddig bármikor láttunk és hallottunk orbánról és rendszeréről. Nyíltan és gátlás nélkül, bele a kamerába közli: ami nekem megtetszik, azt elveszem. Majd hozatok rá egy törvényt. Ez a jogállam és a demokrácia teljes arconszarása, a magántulajdon semmibe vétele.

Eddig is tudtuk, hogy orbán ilyen, mert a nyilvánvaló jelekből levontuk a következtetést. De most orbán maga mondta bele a kamerába: egy szimpla tolvaj vagyok, bárkitől bármit elveszek, ha nekem megtetszik. Érdemes lenne németre és angolra lefordítani és feltenni a jútyúbra, lássa világosan az EU meg a néppárt, kivel ülnek egy padban.

zsg? 2013.05.03. 11:20:38

@FILTOL: "a blogszféra acsarkodó ocsmáságát akartad írni...ugye?"

Nem. A NER álszent és képmutató ocsmányságára gondolok, aminek úgy látom, te is a mellékterméke vagy. A képmutató nyaloncok egyike, aki bármit megtenne, hogy közelebb férkőzzön az imádott segghez. Arra a NER-re gondolok, ahol a magántulajdon nem szent, csak egy technikai probléma. Ahol nem a szakértelem az érték, hanem az elvtelen hűség. Ahol a dilettáns lakájok évtizedes károkat okozhatnak következmények nélkül. Ahol az értékrendben előrébb van az üres focistadion, mint a felsőoktatás. Ahol a közvagyon tolvajait immár törvény védi a lebukástól. És sorolhatnám napestig, de úgy látom, neked teljesen felesleges, mert neked nem a valóság számít, hanem az imádott segg közelsége. Csak ne sértődj meg, ha valaki szóvá teszi, hogy büdös a szád.

53mc 2013.05.03. 12:00:48

mosmeg a tiffan építi a szállodáját a zeu pénzből amit megítélt magának?!!

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.05.06. 09:48:29

@Jani haverja: kirekesztés lenne. egyébként sem a hallgató adja be, hanem a tanszéke, a hallgató vagy belegyezik, vagy beleegyezik

lobster thermidor 2013.05.07. 10:40:03

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Ezt így pont felfedezhetted volna hozzászólásomban, csak máshonnan közelítettem meg a kérdést.

hardapa · http://hardapa.ucoz.hu 2013.06.04. 07:36:21

No ez rendben is lenne, de a rossznyelvek szerint, a netről ollózta össze a cuccot.

hardapa · http://hardapa.ucoz.hu 2013.06.04. 08:32:47

@FILTOL:
Gyurcsány mocskos pártfőiskolája wazze:
Tanulmányat a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán folytatta technika–biológia szakon, ahol 1984-ben főiskolai diplomát, majd 1990-ben a Közgazdaságtudományi Karon egyetemi diplomát szerzett levelező tagozaton.

süti beállítások módosítása