Skip to content


       Szűrés lista

Orbán attól félt, rosszabbul fog kinézni a tévében

Mai, 50. születésnapja alkalmából a csúnyagonoszballiberálisgyarmattartó EU már szerdán felköszöntötte a Miniszterelnök Urat: bejelentették, hogy megszüntetik a 2004 óta tartó túlzottdeficit-ejárást hazánk ellen; így a már roppant unalmas elmúltnyolcévezés frissült picit, és az aktuális sikerpropagandával vegyítve megszületett a mondat, miszerint "Magyarország ma jobban teljesít, mint az elmúlt 9 évben."

Orbán Viktor még előző hét szerdán mondta Brüsszelben újságíróknak, hogy szerinte a túlzottdeficit-eljárás alóli biztos kikerülés érdekében a költségvetési zárolások mellett "meg kell lépni", hogy az egyszeri kiadásokat egyszeri bevételekkel kell megoldani, továbbá "bizonyos adófajtákat" meg kell emelni. Úgy fogalmazott: "ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené". És tényleg, 2 nappal később ki is pakolta az NGM  a reklámadó tervezetét "2013.évi ..... törvény a túlzottdeficit-eljárás lezárása érdekében meghozandó intézkedésekről" címmel.

A munkapéldány szerint az adó alanya a reklám közzétevője, alapja a reklám-közzétételi tevékenységéből származó adóévi nettó árbevétel. Adóköteles lenne a külföldi illetőségű szervezetek belföldi fióktelep útján végzett reklám-közzétételi tevékenysége is.

Az adó mértéke sávosan emelkedik, az 1 milliárd forint alatti részre 0 százalék, 1-5 milliárd forint között részre 1 százalék, 5-10 milliárd forint közötti részre 10 százalék, az ezt meghaladó részre 20 százalék.

A reklámközlők - a tervezet szerint - az idén július 20-áig kötelesek megállapítani és bevallani a reklámadót, továbbá két egyenlő részletben, 2013. augusztus 20-áig, illetve 2013. november 20-ig kötelesek azt megfizetni. A későbbiekben a reklámközlőknek május végéig kell az adót bevallaniuk, és július, illetve október 20-ig két részben kell megfizetniük az adóelőleget.

A számokból gyorsan lejött, hogy a 2 kereskedelmi tévé az új adó elsődleges célpontja, a Napi Gazdaság által becsült nyolcmilliárd forintos adóbevételből hatmilliárdot tőlük szedhetnek be, ezen belül is bő négymilliárdot az RTL-től, 1,7 milliárdot pedig a TV2-től. Tulajdonképpen ugyanazon okból. A múlt heti (mostanában keményen oknyomozó) Heti Válasz címlapsztorija szerint az RTL Klubot is birtokló Bertelsmann sajtókonszern „veteránjai” alkotják a Fidesz-kritikus tábort az Európai Néppártban, így egy kis büntetés igazán kijár nekik. Az eladósorban lévő, szintén német tulajdonú, veszteséges TV2-t pedig Nyerges Zsolt is szeretné megvenni, és egy új adó belengetése minden bizonnyal jelentősen lejjebb tudja verni a csatorna árát a tárgyalásokon. 

Bár múlt héten arról volt szó, hogy csak a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében lenne reklámadó, az eddig is szavahihetőségéről híres kormány Brüsszel szerdai kedvező döntésének dacára is bevezeti. Júliustól.

Giró-Szász András kormányszóvivő közölte tegnap reggel a Ma Reggelben: egyrészt az adóból befolyó 8-10 milliárdos tétel nem elenyésző, másrészt nem ördögtől való a reklámadó, ugyanis Európában 14 országban van ilyen adó. Leszögezte: a kormány nem adja fel a közteherviselésen alapuló gazdaságpolitikáját, s ennek egyik lényege, hogy a piaci szereplőknek is ki kell venni a részüket az állam fenntartásából – mondta. Hozzátette: 170 milliárd forint bevétele van a reklámból a reklámszektornak éves szinten Magyarországon.

Orbán Viktor az Inforádió Aréna című műsorában beszélt tegnap este, többek között erről is:


"A reklámadótól azért hátráltunk vissza többször is, mert attól féltünk, hogy ez a közeg (a média) majd ellenünk fordul, és akkor nem lesz korrekt velünk. Nem azt fogja eljuttatni az emberekhez, ami a valóság meg amit mondunk, és az ellenfélnek fog esetleg kedvezni. Esetleg megígérik nekik az ellenfeleink, hogy majd eltörlik a reklámadót, és akkor ők jobban fognak kinézni a tévében, mi meg rosszabbul" – fejtette ki.

Szerinte azonban eljött a pillanat, amikor a nagyon nagy profitot termelő médiumoknak is szerepet kell vállalniuk a közteherviselésben. Hozzátette: azt tartja igazságosnak, ha a kisebb rádiók és televíziók nem esnek a reklámadó hatálya alá. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár még egyeztet az ügyben a reklámszövetséggel, és "ha esetleg olyan érveket kapunk, amelyek bebizonyítják, hogy rossz úton jár a gondolkodásunk, akkor persze mindent újra lehet gondolni, de a szándékaink elég egyértelműek".

 

Lázár János, amint egyeztet, el lehet képzelni......

A miniszterelnök urat azonban szeretnénk megnyugtatni, biztos nem fog olyan előfordulni, hogy egy média nem lesz korrekt velük. A kinézetre vonatkozó félelmet nem is értem, hisz ha a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya szerint is kormánypárti túlsúly, sőt egyeduralom van a médiákban, nem mindegy, hogy Mesterházy helyesebb fiatalabb? Ha meg sikerül megvennie Nyergesnek a TV2-t, akkor itt lesz a fideszes médiakánaán, a közmédiák + HírTV + EchoTV mellé lesz egy igazán széles tömegekhez eljutó kereskedelmi tévé is, csak el kell törölni a reklámadót ("nem vált be" például, de "a kormány csökkenti a vállalkozások terheit" indoklás még jobb lenne), és kész.

Sok boldogságot!

Címkék: média gazdaság orbán reklámadó

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr745336740

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fideszes törvények végső célja 2013.05.31. 13:44:16

A devizahitelesek megsegítésére szánt ócsai program nagyjából mindent elmond a kormányról. 2,36 milliárdból, tehát rózsadombi négyzetméter árakkal felépítettek 80 házat a semmi közepén, ahonnan minden legalább 4-5 km-re van (buszmegálló, bolt, óvoda,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2013.05.31. 10:39:11

Utálom, amikor mindig külfölddel pedáloznak, hogy pedig ott is így van.

közteherviselésen alapuló gazdaságpolitiká
lefordítva
szarrá adóztatunk mindenkit és abból megpróbáljuk fent tartani a zországot.

ghost recon 2013.05.31. 11:04:51

Tegnap olyat tettem, amilyet már baromi régen nem: végigszenvedtem a rádióban a déli krónikát.
25-ből 20 perc volt a kormány koncepciózus ajnározása, 1 perc Laborc, időjárás, sport, elköszönés.
Miről is van szó?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.31. 11:10:05

"Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár még egyeztet az ügyben a reklámszövetséggel, és "ha esetleg olyan érveket kapunk, amelyek bebizonyítják, hogy rossz úton jár a gondolkodásunk, akkor persze mindent újra lehet gondolni, de a szándékaink elég egyértelműek"."

Aha, ez nekem pont úgy hangzik, mint egy zsarolás... Ha azt mondják, amit hallani akarunk, akkor nem szopatjuk meg őket.

@dr. Aullah: Ezzel már nekem is tele a tököm. Példát találni mindig könnyebb, mint indokot, érvet vagy magyarázatot, főleg úgy, hogy ezek az egyedi szabályok ott teljesen más környezetre épülnek rá és bele. Mintha egy szakács azzal védekezne a moslékot felszolgálva, sőt, dacosan a vendég elé lökve, hogy de hát külön-külön mindegyik összetevője megtalálható más receptekben is, mit kell itt finnyáskodni!

Ironfist 2013.05.31. 11:13:51

""ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené"."

NAHÁÁÁÁÁT! Orbán Viktor kiejtette a száján az aADÓEMELÉS szót? Tehát ezek szerint, mikor flegmán odaböfögte az ellenzéknek, hogy "Fogják már fel, hogy itt NEM LESZ SEMMIFÉLE ADÓEMELÉS!", akkor.... csak nem... le se merem írni, de.... akkor....HAZUDOTT??? Az ember, aki genetikailag képtelen rá?

@dr. Aullah:
"Utálom, amikor mindig külfölddel pedáloznak, hogy pedig ott is így van."
Na ja. Azzal miért nem példálóznak, hogy külföldön MINDENHOL MÁSHOL felderítették az ügynökaktákat, és ex-komcsik SEHOL nem jutottak hatalomhoz? Jaaa, mert akkor úgy baszná ki őket innen a nép, mint a taknyot?

kifordított nagyanyó 2013.05.31. 11:25:24

Gratulálok.
Kurvajó írás!

Žďárský 2013.05.31. 11:30:03

Olasz modell, Berlusconi épített ki hasonló médiakoncentrációt. Ő is kapott érte kritikát bőven és ő is a kommunistákra fogott mindent.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.31. 11:39:34

"Giró-Szász András kormányszóvivő... hozzátette: 170 milliárd forint bevétele van a reklámból a reklámszektornak éves szinten Magyarországon."

Csodálatos dolog ilyen nagy számokkal dobálózni... 170 milliárd, szinte kinyílik az ember zsebében a bicska. Csak aztán odatéved az ember szeme, hogy ez bizony nem nyereség, hanem bevétel, amiből bizony már eleve lejön egy csomó adó, járulék, miazmás. Persze, köcsögreklám, fasznakkell, de azért mégiscsak él itt belőle egy párszáz vállalkozás és párezer ember, nem? A kereskedelmi tévék, rádiók alapvető működése kötődik a reklámbevételekhez, elvégre nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy az állam sámfázza ki...

Egyébként azt figyeltétek, hogy itt egy pillanatig sem zavarja őket a NÉGYkulcsos adó?!

7esbusz 2013.05.31. 11:59:42

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Van olyan dolog, ami zavarja őket azon kívül, hogy van még ellenzék, (sic!) EU, és a költségvetés nem elég nagy százaléka folyik be a zsebeikbe?

kifordított nagyanyó 2013.05.31. 12:36:37

Nagyon nem elég nekik az a néhány TV ami van nekik.
Ezt a telhetetlenséget.

fuzesgyarmat 2013.05.31. 12:42:31

Ezzel a dologgal azért van pár probléma:
1. Tavaly október óta vélhetően ideiglenes jelleggel sugároz mindkét csatorna, mivel lejárt a 7+5 évre kapott végleges engedélyük, új pályázati kiírás pedig szerintem még nem született azóta. Kvázi bármikor megteheti a Médiahatóság, hogy az ideiglenes (1, vagy három hónapra szóló) engedélyt nem adja meg egyszerűen az egyik csatornának, szóval így is kibabrálhatnak velük, mint tették azt már több, azóta haveri cégeknek kiosztott rádiófrekvencia esetében. Nyilván ezt ekkora volumenben nem merik már megtenni, de szerintem előbb-utóbb rájönnek erre is, hogy meg kéne...sajnos (bár nekem egyik csatorna sem hiányozna).
2. Ha van egy kis esze a "reklám közzétevőjének" akkor pici pénzért adja ki a reklámidejét egy szintén az érdekeltségi körébe tartozó reklámügynökségnek, aki már normál piaci áron értékesíti azt, kikerülve így az Artisjust és magát ezt az új törvényt is, ezáltal az adókat is.
3. A sávos bevételi határ és a 170 milliárd kapcsolatát Giro-Szász nyilatkozatában senki nem boncolgatja. Valljuk be őszintén, hogy nagyon kevesen vannak olyanok a piacon, akik 1 milliárd fölötti reklámbevételt tudnak produkálni, ezáltal adózni vagyis ismét sikerült elszámolni a várható bevételeket. Gratulálok!

DarkFuture 2013.05.31. 13:28:07

@Свобода:
A komcsik rossz emberek az ellenséghez tartoztak és tartoznak ma is.
Miről beszélünk?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.31. 13:33:28

@fuzesgyarmat:
3. Dehogynem, már a poszt is azzal számol, hogy a bevételek egy jelentős részét a szűk "nagyon kevesen vannak olyanok a piacon, akik 1 milliárd fölötti reklámbevételt tudnak produkálni"-kategória még szűkebb részétől, konkrétan 2 cégtől várják. Ezen nincs mit nagyon elszámolni.

fuzesgyarmat 2013.05.31. 13:42:26

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Azt hiszem ebben talán igazad van, bár ezt az 1. és a 2. pont tételei lehet, hogy felülírják a jövőben. Jönnek majd a nagy engedmények, meg a reklámügynökségbe való kiszervezés és hopp...ez is feleződik majd.

Calibaan 2013.05.31. 13:44:45

Ez az egesz olyan, mint egy rakos test. Egy szerv megbetegedett, es mostmar minden masik szervre ateteket kepzett, viszont a rak maga remekul erzi magat, mert van hova es mibol terjednie. Csak a test pusztul korulotte, de ez nem erdekli, csak fal, fal fal fel mindent.

Ez a hasonlat, az iranyito hatalom, mint rak, eloszor a Gulag-szigetcsoport olvasasa kozben jutott eszembe. Nem a letartoztatasok es deportalasok miatt, hanem az allam, mint az orszag ellensege helyzet miatt. Aki olvasta, erti.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.31. 14:03:03

@7esbusz:
Persze. Az, hogy mindezek közben nem elég hangos az ováció, az éljenzés és a dicséret, és egyre kétségbeesettebb módszereket találnak ki arra, hogy a napi hátbaveregetés-rajongás adagjuk meglegyen.

Enrico72 2013.05.31. 14:05:52

Nagyon úgy néz ki, hogy ki fogunk kerülni a túlzottdeficit eljárás alól. A szégyenpadra még 2004(!!)-ben ültettek minket.
Harmadik éve zsinórban teljesítettük a követeléseket.
Hab a tortán, hogy a GDP 0.3%-kal nőt(!!), míg az EU átlag csökkent(!).
Soha nem látott mennyiségű pénzt hoztak hazánkba a külföldiek!

Tudom, hogy nektek jobb lenne, ha a kormány megemelné az adókat vagy a GYES-sel szórakozni, mint Bajnai tette 2009-ben.
Miért baj az, ha a szegények helyett a gazdagok fizetnek többet? :)

Algopirin 2013.05.31. 14:16:42

@Enrico72: mert akkor léptünk be, te fasz.

faszák a százalékaid, csak szart nem ér, mert nem teszed mellé mi a vetítési alap. azt meg ugye te is tudod, hogy az az alap egy erősen visszaesett, fos teljesítmény.

Enrico72 2013.05.31. 14:17:39

@Algopirin: Kinek a kormányzása alatt zuhant a GDP 7-8%-ot?

Algopirin 2013.05.31. 14:19:31

@Enrico72: jatudom: bajnaigyurcsány.

amúgy tudod ezek az orbánék jópár dologban olyasmi célt tűztek ki, amit teljesen helyesnek és támogatandónak tartok. egyetlen problémám a gyakorlati megvalósítással van.

ha a főnököd tökös gyerek lenne kapásból megháromszorozná a minimálbért. és még az szja bevétel is nőne. na erről mit gondolsz?

Enrico72 2013.05.31. 14:21:07

@Algopirin: Irrealitásokba esel. Minimálbért háromszorozni nem lehet, de valóban becsülendő cél lenne, ha jóval magasabb lenne a minimálbér, amit lépésről lépésre haladva ugyan, de el fogunk érni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.31. 14:22:43

@Enrico72:
"Soha nem látott mennyiségű pénzt hoztak hazánkba a külföldiek!"
És nagy részét ugyanazzal a lendülettel ki is vitték!
index.hu/gazdasag/2013/05/28/tokearamlasok/

"Tudom, hogy nektek jobb lenne, ha a kormány megemelné az adókat"
Mert Orbán ugye sosem emelt adót?
index.hu/gazdasag/2013/05/23/orban_es_kulonadoi/
Azt a cikkbeli grafikont külön ajánlom figyelmedbe, ugyanis abból az derül ki, hogy az össze-vissza különadóztatás miatt alig folyt be több bevétel, egyszerűen csak szépségtapasz az egész, átcsoportosítás.

"Miért baj az, ha a szegények helyett a gazdagok fizetnek többet?"
Az SZJA- és a cafeteria-rendszer Fideszes átalakításáról ezek szerint még életedben nem hallottál!

@kifordított nagyanyó:
Bárhogy próbálkozol az Enrico-imitátorsággal, az eredetit sosem fogod tudni überelni :)!

kifordított nagyanyó 2013.05.31. 14:27:42

@Enrico72: Ha nem röhögnék rajtad akkor azt mondanám,hogy:Anyádat!
De várjál csak.....Anyádat! XD

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Mikor hogy.
Szerintem néha jobbak is vagyunk nála!
De elvakultabbak nem lehetünk!:))

Algopirin 2013.05.31. 14:28:08

@Enrico72: aztán ugyan miért nem lehet? :O
cigi árrést növelni lehet. a semmiből adókat teremteni, a meglévőket átcsoportosítani, emelni lehet. milliárdokat költeni kommunikációra lehet. mindenhová elkötelezett embereket kinevezni lehet. miért épp ezt ne lehetne? kerülne az államnak pénzébe? egy kevésbe tán, de ugye a befolyó több adóból lehetne fedezni. unortodoxilag akár.

Enrico72 2013.05.31. 14:29:56

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Szóval behozták, hogy kivigyék. Teljesen logikusnak hangzik,
Mint írod: ,,nagy részét" -> Tehát nem az egészet!

Az SZJA-t nagyon jó, hogy szóba hoztad, mert éppen a napokban volt szó arról, hogy 1 számjegyűre kellene csökkenteni.

Rezsicsökkentés vs. Nemleszgázáremelés
Bankadó, reklámadó vs. ingatlanadó, GYES 3-ról 2 évre történő csökkentése
stbstbstb

(azt már csak zárójelesen jegyezném meg, hogy egyre biztosabb a FIDESZ győzelem jövőre is)

Enrico72 2013.05.31. 14:32:27

@kifordított nagyanyó: Ismerem az ilyet.
Az elkeseredettség nem hagy neked mást, mint a szidalmazást.
Barátkozz a gondolattal, hogy ez a kormány még legalább 9 évig hivatalban fog maradni.

Algopirin 2013.05.31. 14:33:42

@Enrico72: figyumá báttya. remek ez a rezsicsökkentés, még jól is jött. de az nem hangzik el, hogy egyéb árak is magasak, meg az áfa is. és üdvözlendőbb irány lenne oly módon változtatni az ún. gazdaságpolitikát hogy emelkedjenek a fizuk.
mert ebben az országban a retek munkaadók maguktól nem erőlködnek.
lehet sok mindent hasonlítgatni az euhoz meg akármihez, de olyan bérszínvonallal ami itt van, egyszerűen nem lehet továbbjutni a fosból. ebben egész biztos vagyok.

Enrico72 2013.05.31. 14:35:20

@Algopirin: Ciginek igenis meg kell növelni az árát!
Láttam valami facebook csoportot ami azért alakult, mert a Nemzeti Dohányboltokban nem akarnak vásárolni, ezért leteszik a cigarettát. Igazándiból pont ez volt a cél,
Minél kevesebben dohányozzanak.

Mekkora balhé volt abból is, hogy a szórakozóhelyeken nem lehet majd rágyújtani.
És most?
Tessék! Ugyanúgy járnak az emberek szórakozni, de legalább már nem kell vágni a füstöt.

A célját el fogja érni ez a törvény is. Sokkal kevesebben fognak majd rágyújtani.

ghost recon 2013.05.31. 14:36:05

@Algopirin:

Ne magyarázzál!
Idézet következik az internet legbüdösebb segglyukából:

"Tisztelt Miniszterelnök úr! Ahány baloldali szavazóval beszélek egyiknek sem csökkent a gáz a távhő villanyszámlája vagy csak 65 ft-al lett kevesebb, mondja egyik. (aki ezt mondja onnan lehet tudni, hogy baloldali szavazó) Már a táskámban hordok decemberi és februári számlát, hogy megmutassam hogy a GJ és a KWh egységára csökkent le 10 %-al, de ellenben a kenyér ára az a csillagos égig ment fel mondják. Mit lehet kezdeni az emberi hülyeséggel? Ennyire elbutult ez a társadalom ? Azt is próbálom mondani nem csak a 10 %-al csökkent hanem azzal a szokásos emeléssel is amivel eddig minden évben megemelték a számlákat azaz kb. még 10 % al. Nekem igen is számít az a kb 5000 ft/hó amivel kevesebbek voltak ezek a számlák télen. Köszönet érte a kormánynak."

Enrico72 2013.05.31. 14:36:59

@Algopirin: Igen, ezt elismerem, hogy lehetne még min javítani. Pont erre kell majd az újbóli felhatalmazás jövőre.
Lépésről lépésre kell haladni.

kifordított nagyanyó 2013.05.31. 14:37:01

@Enrico72: Az nem az én gondom lesz,hanem az országé.
Viszont az országot sajnálom.

Na viszlát mindenkinek!

Algopirin 2013.05.31. 14:37:08

@Enrico72: ügyes. sok karakterben csak egy témát érintesz. kérdésre nem felelsz. már bocs, de így nem lehet beszélgetni.

kifordított nagyanyó 2013.05.31. 14:38:17

Kár hogy nincs időm rátok.
De télleg viszlát.

ghost recon 2013.05.31. 14:44:45

@Algopirin:

Semmi, mutattam enrico konkurrenciáját.

Algopirin 2013.05.31. 14:46:33

@ghost recon: esélye nincs senkinek konkurálni :D

ghost recon 2013.05.31. 14:51:52

@Algopirin:

Ne viccelj, tele a net enrico és vidéki konkurrenciájával, sőt, vannak sokkal jobbak is.
Olvastál mostanában tutiblogot, vagy onleányt?

Algopirin 2013.05.31. 14:52:33

@ghost recon: nem, szerencsére nem. bőven elég az a pár komment amit itt látok.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.31. 14:53:07

@Enrico72:
Látom, a riposzt fontosabb volt, mint az ajánlott cikk elolvasása, de azért ezzel a két idézettel segítenék:
- "A valódi, új tőkeberuházás csupán 334 millió euró volt. Ez persze bőven jobb a 2011-es közel egymilliárd eurós mínusznál, tehát való igaz, hogy van javulás, de erre sikerpropagandát építeni (mondjuk így) azért erős túlzás."
- A szakirodalom átfolyó tőkének nevezi azokat a pénzeket, amik ugyan bejönnek az országba, de nem hasznosulnak a gazdaságban, semmilyen beruházást nem finanszíroznak, magyarul: ahogy jönnek, úgy ki is folynak az országból.

"...éppen a napokban volt szó arról, hogy 1 számjegyűre kellene csökkenteni."... de aztán Orbán Viktor kihúzta a biliből a vállizületig belecsúszott kezét
index.hu/chart/2013/05/30/szja/

Aki elhitte, hogy a "nemgázáremelést" Lendvai Ildikó örök érvényű igazságként mondta, amit még harminc év múlva is a szocik fejére lehet olvasni, az akkora hülye, hogy ülve nyalhatja a Holdat! Nem kéne már egy tízéves ügynél frissebbet keresnetek?

Most arról az ingatlanadóról beszélünk, amit az előző kormány idején gyakorlatilag nem is létezett (mivel ugye eltörölték), vagy arról, amit a Fidesz áttolt az önkormányzatokra, 3%-os kulccsal?

(Azt már csak zárójelesen jegyezném meg, hogy a pártra szabott választási szabályok és a bizonytalanok-nemszavazók 50% körüli aránya mellett ez nagyon régóta így látszik)

ghost recon 2013.05.31. 14:59:16

@Algopirin:

Főleg az Onleány fincsi. Imádom azokat a nyílt szerelmi vallomásokat, amiket Miniszterelnök Úrhoz írnak.

jpmjpm 2013.05.31. 15:41:31

"ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is, amely a tranzakciós adót, a bankadót, az energiaadót és egy új reklámadó bevezetését jelentené"

az adócsökkentés kormánya... azok vagytok bazmeg.

meg naftalinszaggal átitatott egyszerű gondolkodású emberek. akik majd beszarnak azon, hogy milyen jól vezetnek egy országot. miközben írni/olvasni nem tudtok. ha tudnátok nem alkalmaznátok kommunikációs szakembereket/tanácsadókat/szóvivőket, akik helyettetek beszélnek. és úgy gondoljátok, hogy jelenleg pályátok csúcsán vagytok.

Achmed, a hitetlen 2013.05.31. 16:13:34

@ghost recon: én a héten minden nap megpróbáltam, de az első öt perc sűrű végiganyázása után lekapcsoltam a rádiót. Olyan gátlástalanul hazudták végig azt az öt percet is, aznap már nem volt szükségem kávéra.
Hányás amit ez a kormány művel, pedig három éve azt hittem, hogy az szdszmszp-féle hazugsággyárat nem lehet felül- vagy inkább alulmúlni. Örömmel jelenthetem - és ennek a kormánynak ez az egyetlen igazi sikertörténete -, hogy lehet.

Meridian74 2013.05.31. 16:25:15

@ghost recon: Na, akkor szenved végi egyszer a Klub Rádió ezzel releváns napi adását is, aztán vesd ide az eredményt.

Ugye nem akarod azt mondani, hogy már túl is vagy már ezen, mivel napi szinten azt "eszed" amit ott kitolnak...?

ghost recon 2013.05.31. 16:47:34

@Meridian74:

Majd anyádnak csináljál programot, kutyafattya!

ghost recon 2013.05.31. 16:50:05

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

tt egy különösen gyomorforgató példa.

Meridian74 2013.05.31. 16:55:30

@ghost recon: ezekszerint azt a szart eszed?

CyberDog 2013.05.31. 17:10:20

@Enrico72
Hazudsz mint egy fidess-es. Takarodj a magyarnemzet nevezetü kacsamagazin oldalára. Az ott kommentelő pribékek még elhiszik a hazugságaidat.

Virág et. 2013.05.31. 17:40:26

@Enrico72: Jézusom.

"Az SZJA-t nagyon jó, hogy szóba hoztad, mert éppen a napokban volt szó arról, hogy 1 számjegyűre kellene csökkenteni."

És az közismert, hogy az alacsony SZJA az nem a gazdagoknak, hanem a kevesebbet keresőknek kedvez, igaz? Mert 100 000 Ft 10%-a az több pénz, mint 1 000 000 Ft-é a Matolcsy-féle matematika szerint. Csak visszakanyarodnék az alapvetésedhez, ha még emlékszel rá egyáltalán (gazdagok kontra szegények).

"Rezsicsökkentés vs. Nemleszgázáremelés"

Más szerszámával a csalánt a rezsicsökkentés ... Tedd mellé a következményét is, hogy hány új nagybefektető jött az országba a szülinapos regnálása alatt. Segítek: 0, még a Gyurcsány-féle Mercedes-szel villognak a mai napig is. Talán van ennek oka. Talán aki milliárdokat hozna ide, az nem szeretné, ha holnap Nyerges vagy Simicska szemet vetne a befektetésére és a haverokkal a sárga földbe adóztatná. Ezt hívják a magántulajdon védelmének, amit neked nem nagyon sikerült megértened.

"Bankadó, reklámadó vs. ingatlanadó"

A szektorális különadókat szerinted Viktor találta fel? Szerinted, amikor még Robin Hood adónak hívták, akkor ki érvelt ellene napi 24 órában?

Az ingatlanadós és az átfolyó tőkés részt mások már tisztázták. Ezzel odáig jutottunk, hogy az "stb"-t leszámítva egy betű nem stimmelt a hozzászólásodba. Gratulálok, te vagy a NER célközönsége: tájékozatlanság találkozik a lelkesedéssel.

ghost recon 2013.05.31. 18:14:46

@Meridian74:

Ezek szerint belerúglak a kanálisba, senkiházi.

toportyánzsóti 2013.05.31. 19:31:38

Szarrá adóztatunk mindenkit aki nem nyal be csontig...Különös anyagból vannak ezek a narancsmaffiózók,magukon kívül nem mondaná senki hogy szorult beléjük bármi értelem,mégis hülyének néznek mindenkit!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.31. 19:37:39

Mi van? A mtv nincs a zsebükben?
A kereskedelmiek meg úgysem nyomnak érdemi híreket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.31. 20:29:51

Ja mg! Az emberek nem attól szavaznának rájuk, hogy mi van a médiában... Lecsukni a komcsi bagázst, normális államot csinálni (meg rendet), munkahelyeket teremteni, nem mutyizni... Ettől.

Meridian74 2013.05.31. 23:11:24

@ghost recon: mondja ezt egy szarházi. Kezet rázhatsz a másik szarházival, akit attilának hívnak még...

Ironfist 2013.05.31. 23:30:10

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
""Tudom, hogy nektek jobb lenne, ha a kormány megemelné az adókat""

Volt pofája ezt így megemlítenie ennek a haazaáruló, komcsi Enrico-nak, azok után, hogy pont ebben a posztban lett udézve Orbántól ez?
""ha minden igaz, mire hazaérek, már kézhez kapom az adóemelésekre vonatkozó törvényt is,"

Ez az.... "ember" (Enrico) hülye is, de a vérlázító az az, hogy azokat nézi még hülyébbnek, akiknek ezt a gusztustalan propagandát nyomja. Vidéki-i mélységekben jár már.

Megkérnék mindenkit, hogy ne reagáljon rá, mert amiket idézgettek tőle, nem bírom megállni, és én is reagálok ilyeneket! Gondolom, mintha a falnak beszélnék, ugyanúgy mindenki idegbajoskodni fog Enrico-n, Vidékin, és a többifideszbérenc hazaáruló, megfizetett patkányon, akik elégedetten röhögnek a markukba mert nem az a feladatuk, hogy valódi érveket mondjanak, hanem, hogy olyan álérveket, amik idegileg kikészítik azt, aki reagál rá. Ti meg, tátott szájjal várjátok, hogy elélvezzenek, és gondoljátok, ha a szátokba élvezett, jól kitoltok velük, és le is nyelitek! Gratulálok!

Vidéki 2013.06.01. 07:52:58

@Ironfist:

Végy példát a struccról:

A strucc állítólag homokba dugja a fejét, ha nem tetszik neki a valóság, amit két szép szemével láthat.

A struccot talán Ron Werber tanította-e ki erre a viselkedésre, avagy magától ilyen hülye?

Vidéki 2013.06.01. 08:03:23

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Hozzászólásodból mintha azt hallanám kicsengeni, hogy ellensége vagy az egyszámjegyű Szja-nak.

Félek, hogy ezzel megsérted haverodat, Jani haverját, aki Albániában él boldogan és ide írogatva rózsszaínre púderozza Albániát.

"Montenegróban jelenleg 9 százalékos, egységes kulccsal adózik a személyi jövedelem. Bosznia Hercegovinában, Macedóniában és Albániában szintén egykulcsos az szja, de már kétszámjegyű (10 százalék)."

Ott is emberek élnek, ott is süt a Nap. Tehát nem lehetetlen.

Orbán "azt is közölte, hogy az egyszámjegyű szja-ról (Magyarországon) beszélni korai.

Tehát, mint az egyszeri meteorológus jósolta: "Lehet eső, lehet hó, de lehet, hogy csak térdig érő szél fúj majd!"

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.06.01. 08:18:23

@Vidéki:
Marha németek meg:

"Németországban progresszív adózás él − négy sávval −, ami kiegészül a családi adórendszerrel. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalót hat kategóriába sorolják családi és egyéb viszonyaik szerint − a házastársak összevonhatják jövedelmüket, de külön-külön is adózhatnak. Ez 24 kombinációt jelent. Mindez kiegészülhet a tartományok specialitásaival − több tartományban ugyanis egyházi adót is szednek, ennek mértéke például Bajorországban nyolc százalék. Extra kedvezményt élveznek emellett a fiatalok: 30 éves korig ugyanis csak jelképes összegű adót kell fizetniük.
A progresszivitásnak köszönhetően az alacsony jövedelmeket nem terheli jelentős adó − évi 12,7 ezer euróig 15−24 százalék, 52 ezer euró fölött viszont már 42 százalék. A bérre rakódó járulékok munkavállalót terhelő része nagyjából megfelel a hazainak."

Nálunk a terhek németek, a jövedelmek meg balkániak. Érted, vagy tényleg felesleges a vesződség veled? :)

Amúgy én meg a dimenziók közti utazásban hiszek, de erről beszélni még korai.

global001 2013.06.01. 08:19:06

Kívánok viktornak ugyanolyan kilátástalan jövőt, és nyomort a jeneben, amilyet a bűnszervezetével elkövetett pl. a rokkantakkal !!!

Továbbá kívánom még Neki, hogy élete hátralevő részében havi 47 ezerből éljen meg a családjával !!! (mert ugye ennyiből a fidesz szerint meg lehet élni)

global001 2013.06.01. 08:21:34

Érdekes!

Az egykulcsos adónál az a tisztességes és igazságos, ha mindenki ugyanannyit fizet 16%-ot !

A reklámadónál viszont már az az igazságos ha több lépcső van, akinek több a bevétele az fizessen többet is ...

Valami zombi írja már le, hogy akkor most melyik is az igazságos ... :))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.06.01. 08:24:06

@global001:
Vidéki zombi majd megmagyarázza neked (kicsit IQ light, kicsit büdös, kicsit vidéki, de rendes, szervilis kiskancsó), ha le tudta feszegetni a nyelvét a narancsbolsik seggéről.
Ami ugye nem manapság fog megtörténni, mert hát ragaszkodó típus, meg az íze is bejött neki.

Vidéki 2013.06.01. 08:58:51

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Téged is a Ha-Hások oktatói idomítottak?

Németországot nem tudjuk egy az egyben utánozni.

Móricka is egyszer akkorát akart fingani, mint a nagyapja és beszart.

Németországon belül is vannak nagy különbségek.

Kelet-Németország lakói genetikusan nem különböznek lényegesen Nyugat -Németország lakóitól.

Mégis történelmileg úgy alakult a helyzet, hogy Kelet-Németország csaknem fél évszázadig a béketábor foglya lett.

Ha akarná, sok ballib (balfácán) is észrevehetné, hogy az EU azon tagjai, amelyek korábban hosszú évtizedekig szovjet megszállás alatt a „Béketábor” foglyai voltak speciális helyzetben vannak. Még egyikük sem volt képes ledolgozni a megszállás okozta hátrányokat.

Ezzel a címmel jelent meg a Világgazdaság szaklap cikke:

Örökre hátrányban maradhat Kelet-Németország
2012. 10. 3. 11:53|
Minden erőfeszítés ellenére leállt a gazdasági kiegyenlítődés Németország keleti és nyugati része között - írja a Süddeutsche Zeitung.

„A német egység újrateremtése óta eltelt 22 év után a kelet-német gazdaság még mindig nem elég nagy. Keleten a GDP 2011-ben a nyugatnémet szint 71 százalékát érte el, az előző évben ez az arány még 73 százalék volt.

A gyengeségnek strukturális okai vannak:

1. kicsi a középosztály és
2. ehhez kapcsolódik az innováció és az export gyengesége,
3. hiányoznak a vezetési központok,
4. az eredeti kelet-német nagyvállalatok,
5. az új szövetségi tartományokban elöregedtek a lakosok,
6. és a számuk is csökkent.
7. A kelet-német leányvállalatoknál alig folyik kutatás,
8. mert az többnyire közvetlenül a konszernek központjához kötődik.

"Amennyiben a mindenkori gazdasági teljesítmény így alakul, Kelet-Németország örökre lemarad - figyelmeztet a bajor lap.”

"Mutatis mutandis" a Süddeutsche Zeitung megállapításai Magyarországra is jellemzőek, csak mi nem kaptunk olyan hatalmas pénzügyi segítséget sehonnan sem, mint az egykori DDR.

Persze akik agyában a rasszizmus őrjöngése olyan teóriához vezet, miszerint a magyarok genetikusan alattvalók, a tények semmit sem számítanak!

A balliberálisok pihent agyában, minden nagyon egyszerű lenne, csak hát a "hülye magyar választópolgár" nem volt képes jól dönteni, nem az olyan "jóakarókat" bízza meg képviseletével, mint amilyenek a ballibek, akik nagyotmondásban próbálnak világcsúcsra törni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.01. 09:11:30

@Vidéki:
Hozzászólásodból mintha azt hallanám kicsengeni, hogy túlságosan markába kaparintott a kormányzat minden ellenvéleményben gyűlöletet és ellenséget látó kommunikációja. Ezt paranoiának hívják, és kezelhető, kérj nyugodtan szakmai segítséget.
Nem vagyok ellensége az egyszámjegyű SZJA-nak, egyszerűen azért, mert ez nem olyan dolog, aminek az ellensége lennék. Nem keresek minden ötletben és mindenkiben ellenséget; egyszer próbáld ki, szokatlanul kellemes érzés lesz. Én is "csak" korainak tartom az effajta SZJA-t (tehát jaj, még egyet is értek Orbánnal, ezt dolgozd fel!), viszont már önmagában azt, hogy szóba hozza a jelenlegi helyzetben, felesleges hangulatkeltésnek tartom. Ahogy Boli jelezte, Orbán ennyi erővel az időutazásról is beszélhetne, kitérve arra, hogy még korai.

Nem félek, hogy megsértem Jani haverját, mert tartom elég józannak ahhoz (az eddigi hozzászólásaiból legalábbis ezt gondolom), hogy tudja, egy ellenvélemény nem sértés, főleg, hogy az egykulcsos SZJA egyszerűen az a környezet, amiben ő Albániában él, és nem foggal-körömmel védendő életelv.

"Ott is emberek élnek, ott is süt a Nap. Tehát nem lehetetlen."
Persze, lehetséges. De, ahogy mondtam, példát találni sokkal könnyebb, mint érvet keresni. Ez a magyarázkodás olyan, mintha egy szakács azzal védekezne a moslékot felszolgálva, sőt, dacosan a vendég elé lökve, hogy de hát külön-külön mindegyik összetevője megtalálható más receptekben is, mit kell itt finnyáskodni!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.06.01. 09:16:32

@Vidéki:
Ballibsi alatt a volt KISZ-es és volt Liberális Internacionálé tagokat érted? Mert úgy stimmel... Tényleg.
Mi, "félázsiai csürhe" meg vigyázó szemünket vessük a Balkánra. Amíg Jani ilyenek mondott, addig nyusszogtál ellenük, most meg amikor a másodosztályú focista találta felböfögni, lelkesen éljenzed.
Értem...
Szép dolog a szervilizmus, mi is sokat röhögünk rajta(d)... :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.01. 09:22:24

@Vidéki:
Arra a nagyotmondásra gondolsz, amikor valaki egyszámjegyű SZJA-t vizionál Magyarországon, de azért korainak tartja?

lyken 2013.06.01. 09:26:06

"...Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár még egyeztet az ügyben a reklámszövetséggel..."

Mint a dinnyéről egyeztetés tavaly? Mikor berendelték "egyeztetésre" az illetékeseket és ahol "megkérték" őket egy kis szívességre?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.06.01. 09:32:21

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
Tudod azért van, mert ugyan az a jelmondata, mint Bástya elvtársnak:
"Szerénység, ha valamit szeretek magamban, az a szerénység!"

Vidéki 2013.06.01. 11:01:18

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Ez a mondatod nagyon szépen hangzott :"még egyet is értek Orbánnal,"

Ez a mondatod szép emlékeket ébreszt bennem: Azokat az időket, mikor a 2010-es választások előtt a Hírszerzőn volt szerencsém elolvasni az LMP választási programját.

Nagy-nagy szimpátiát ébresztett bennem ígéretük:

"A parlamentben racionálisan érvelnek majd és észérveket bárhonnan befogadnak."

Vidéki 2013.06.01. 11:21:04

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Írja: "Mi, "félázsiai csürhe" meg vigyázó szemünket vessük a Balkánra."

A csürhe szó disznónyájat jelent. Tudta?

Mi nem vagyunk "félázsiai csurhe", sem "genetikusan alattvalók", sem "röfögő, moslékot zabáló disznók", Mint ahogyan azt a balliberális, Gyurcsány által Kossuth díjjal kitüntetett és a Demszky által Budapest díszpolgárává avatott Kertész Ákos is részletesen kifejtette.

A Kossuth díjas, Budapest díszpolgára Kertész Ákos tanai szerint a magyar "genetikusan alattvaló, röfögő, moslékot zabáló disznó".

Kertész Ákos gondolatai, mutatis mutandis, lényegében megegyeznek Alfred Rosenbergnek, Hitler fő ideológusának tanításaival, aki a magasabb rendű (északi) fajról és az alacsonyabb rendűekről (zsidók, szlávok stb.) „értekezett”.

Mi is a "Homo sapiens" emberfaj semmiben sem alábbvaló egyedei vagyunk.

Nem vagyunk felsőbbrendűek sem, mint ahogyan azt sok beképzelt, felsőbbrendűségi érzés komplexus által terhelt agyú magyargyűlölő, mint Kertész Ákos képzeli saját fajtájáról.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.06.01. 11:37:43

@Vidéki:
Neked, gyengébb képességekkel megáldott vidékinek, ajánlott olvasmány:
„Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy. Itt mindenki okos, mindenki tudja, mindenkinek van jobb ötlete” – mondta... Találós kérdés. Neked.
Na, ki mondta?
Én spec. európainak tartom magam, magyarnak.
Ellentétben azzal a kreténnel, aki ezt röfögte!

ihajja-csuhajja 2013.06.01. 12:58:04

@Vidéki:

"Mi is a "Homo sapiens" emberfaj semmiben sem alábbvaló egyedei vagyunk."

Azt hiszem ez a lényeg, ez mindent meg is magyaráz. Mi pedig a homo sapiens sapiens alfajhoz tartozunk.

BadSimpson 2013.06.01. 13:00:37

@Свобода: Lehet, hogy neki is Finkelstein volt a politikai tanácsadója?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.01. 16:31:25

@Vidéki:
Nagy-nagy szimpátiát ébresztett bennem ígéretük: "A parlamentben racionálisan érvelnek majd és észérveket bárhonnan befogadnak."

Esetleg akkor rájuk kellett volna szavaznod. De legközelebb sem késő :)...

Vidéki 2013.06.02. 09:09:30

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Aki felkapaszkodik a lényeglátás magaslatára, az érzékelheti, hogy miről van itt nagyba beszéd, az úgynevezett „demokratikus ellenzék” berkeiben.

Például én úgy képzelem, hogy jobb kikerülni a túlzott-deficit eljárás alól, mint a túlzott-deficit eljárás fenyegetésének Damoklész kardja alatt rettegni kilenc hosszú éven át.

Ez viszont sok-sok szuper-demokratának túl kevés, sőt semmi, sőt nem csak, hogy semmi, hanem egyenesen ártalmast.

A nagy karmester, Ron Werber pálcájának beintésére a Vörös Egyházi Asszonykórus művészi szinten éktelenül elkezd zokogni arról, hogy mennyire ártalmas számunkra az, hogy kilenc év után kikerültünk a túlzott-deficit eljárás alól.

ihajja-csuhajja 2013.06.02. 11:15:28

@Vidéki:

Légy oly' kedves megjelölni azokat a forrásokat, amik alapján ezt az állításodat megfogalmaztad :"... Vörös Egyházi Asszonykórus művészi szinten éktelenül elkezd zokogni arról, hogy mennyire ártalmas számunkra az, hogy kilenc év után kikerültünk a túlzott-deficit eljárás alól."
Az általam figyelemmel kísért kül-, és belföldi orgánumok erről nem tudósítottak. Arról viszont vannak kritikák, melyekkel magam is egyetértek, hogy az eredmény elérésének módszere HSS körökben minősíthetetlen.

lecsó kolbász (törölt) 2013.06.02. 11:23:50

@Enrico72: (Demagógia ON!) Aha. Lépésről lépésre közelebb kerül a minimálbér
a szakmunkás minimálbérhez. Aztán majd amikor a kettő eléri
az azonos szintet, nem lesz érdemes szakmát tanulni.
Majd lesz x millió diplomás meg y millió segédmunkás,
a szakmunkát meg majd elvégzi a jóisten. (Demagógia OFF)

Vidéki 2013.06.02. 11:53:50

@ihajja-csuhajja:

Gondolj olyan hívő asszonyok kórusára, akik a Vörösökben (Mesterházy és Gyurcsány elvtársakban vakon hisznek) . De tágabban értelmezve gondolhatsz a külföldiek által tulajdonolt úgynevezett "Szabad Sajtóra" is.
Például a Népszava tulajdonosa is Luganoban van bejegyezve, személye homályban marad!

Mindjárt közelebb kerülsz a megértéshez!

ihajja-csuhajja 2013.06.02. 12:11:17

@Vidéki: Én arra gondoltam, hogy talán elkerülte valami a figyelmemet, ám nem ez történt.
A Népszaváról viszont sikerült megtudnom, hogy a tulajdonosa a TGD Intermedia SA. Ajánlom figyelmedbe a teljes forrást, amiből kiderül, hogy milyen mértékben támogatják ezt a lapot. os.mti.hu/hirek/77070/nyilt_level_a_nepszava_tulajdonosanak

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.02. 12:43:06

@Vidéki:
Jesszusom, most tényleg az a téma, hogy baloldalon is vannak zakkant nyanyák, a politikai hovatartozást hitkérdésnek, vallásnak tekintők?! Irigyled őket, vagy mi? Hányszor linkeljem még be, ahogy Rozika csuhajjázik :)?!

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.06.02. 13:46:40

Szarházi fideszpatkányok itt a rezsiszarotok! :
index.hu/gazdasag/2013/05/31/itt_a_hatalmas_pofon_a_rezsicsokkentesert/

"A nemzetgazdasági beruházások az idei első negyedévben éves összevetésben 8,7 százalékkal, negyedéves összevetésben 3,8 százalékkal estek vissza – közölte a KSH pénteken. A statisztikai hivatal megjegyzi: a megelőző több mint két és fél évben bővülő feldolgozóipari beruházások a tárgynegyedévben csökkenésbe fordultak.

A nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított
8,7 százalékos visszaesésén belül az építési beruházások jelentősen, 19,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól."

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.06.02. 13:48:42

Majdnem kihagytam fideszgecik! A BÜDÖS KURVA ANYÁTOKAT !

"Az energiaipar beruházásainak volumene 30,5 százalékkal volt kevesebb az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezt a drasztikus visszaesést – amit aligha lehet mással magyarázni, mint a rezsicsökkentésre és az energiaszektort sújtó egyéb terhekre adott céges válasz – a hálózatbővítések, -fejlesztések mérséklődése okozott."

ihajja-csuhajja 2013.06.02. 14:03:39

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

A csuhajjázást kikérem magamnak.:)
Amúgy, ez az egész csak egy, a Vidéki által alkotott imaginárius térben létezik. Meg kell jegyeznem, hogy pártállás és felekezeti összetartásokat mellőzve, mindenki örvendezett ennek, a jövőben remélhetően ténnyé szilárduló hírnek.

Ez az, ami megkérdőjelezheti az eredményt:

A bruttó kibocsátás alakulása 2012-ben
Nettó mutató (OECD)

Forint kibocsátás 3.152
Államkötvény 1.230
Lakossági állampapírok 366
Diszkont kincstárjegyek 1.555
Deviza kibocsátás 1.437
Kötvény 1.198
NFI hitel 240
Kibocsátás összesen 4.589 Milliárd forint. Ezeknek a fele 9%-os kamattal ment ki, átlagosan 25 éves futamidőre. Gyakorlatilag ez a piaci finanszírozás, azaz hitel. Ezen kellene elgondolkodni.

Vidéki 2013.06.02. 14:41:35

@ihajja-csuhajja:

Írod: "A Népszaváról viszont sikerült megtudnom, hogy a tulajdonosa a TGD Intermedia SA. Ajánlom figyelmedbe a teljes forrást, amiből kiderül, hogy milyen mértékben támogatják ezt a lapot. os.mti.hu/hirek/77070/nyilt_level_a_nepszava_tulajdonosanak "

Nagyon tanulságos volt elolvasnom A Népszava szakszervezeti csoportja Zsebesi Zsolt titkár

Kiadó: Sajtószakszervezet által megalkotott „Nyílt levél(et) a Népszava tulajdonosának”

bár még nem tudtam meg belőle, hogy ki lehet a Népszavát 99 százalékban a Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA nevű cég tulajdonosa személy szerint.

Csodálkoztam viszont Zsebesi Zsolt titkár bátorságán, hogy ilyen kemény hangnemben mer beszélni gazdájával, aki tenyeréből eteti.

„Nehogy már a nyúl hordja a puskát!”

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.02. 15:30:29

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Ezt hívják úgy, hogy a jövő felélése...

@ihajja-csuhajja:
Bocs, semmi személyes:)!
Csak nem te voltál Rozika múzsája és ennek a világslágernek az ihletője:)?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.06.02. 21:57:37

@Vidéki: Fideszgeci a fajtádnak hány kilométer vastag bőr van a pofáján ?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.06.02. 22:05:32

Fideszgecik hány új adó várható év végéig a gazdátoktól ?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.06.03. 09:41:26

Nem nagyon szoktam nézni az említett két csatornát, de megnéztem az RTL Klub híradóját, mikor bejelentették a reklámadót. (Mondjuk, ha reklámadó, én ajánlanék még egy szegmensét, ahol nagyot lehet kaszálni! Az óriásplakátok! Tele van velük az ország, biztosan nagy bevétel van belőle. Őket is meg lehetne sávosan adóztatni, nem? Mondjuk, a legnagyobb óriásplakátos céget 20 % adóval.)
Szóval, megnéztem az RTL Klub híradóját, és egy elég érdekes híradót láttam.
- Kezdték azzal, hogy jön a reklámadó, ami miatt arra is gondolt a fenntartó, hogy elhagyja az országot. (Közben pedig a Barátok köztöt mutatták, hogy az is meg fog szűnni. Szerintem több nézője/hódolója van a Barátok köztnek, mint a Fidesz teljes szavazóbázisa. - Volt egy jó cikk a Kard-on erről.) JA, és bejelentették, hogy a teljes adóbevétel nem éri el a Kossuth tér átépítésének a költségét.
- Másodjára jött a hír a Trafikokról, ahol Bajnai kb 1 percet beszélt.
- Utána jött a hír a földmutyikról, ahol Bajnai és a Párbeszédes csaj beszélt, hogy ha hatalomra kerülnek, átnézik az összes pályázatot, és igazságot szolgáltatnak.
- A híradó vége felé beszéltek a túlzott-deficit eljárás megszüntetéséről, ahol vágóképben berakták Orbánt, de Barroso-t tovább mutatták.

Szóval, az RTL klub híradója, ha jól tudom, a legnézettebb híradó Magyarországon. Szerintem, ha bevezetik a reklámadót, akkor lesz Bajnaiéknak egy olyan TV-csatornájuk, amelyik a legnézettebb Magyarországon.

lyken 2013.06.03. 17:19:14

Kéretik kapaszkodni. Úúúúúgy tudtam, hogy ez lesz.

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2013%2F06%2F03%2Fnyomozas_indult_a_trafik-ugyben%2F

"Személyes adattal történt visszaélés gyanúja miatt nyomoznak. De hivatali visszaélés, vesztegetés, befolyással üzérkedés miatt nem vizsgálódnak."

Horizont 2013.06.03. 18:27:47

@lyken: "Mivel a Főügyészség vétség ügyében nyomoz, vélhető, hogy a gyanúsítottak nem hivatalos személyek, politikusok." Nem is gondoltunk ilyenre isten bizony, biztos Maris néni a gyanúsított aki Gyulai után sikálja a WC-t a trafikelosztó helyiségben!!! :)
Hivatali visszaélés?? Vesztegetés?? Befolyással való üzérkedés?? Nahát mikre nem gondoltak! Ez szóba se jöhet a talpig becsületes, gerinces Fidesz esetében. Már megint Bajnai+ Gyurcsány lehet a háttérben! Mutyi??? Cumi!!!Orbán is megmondta a frankót trafik ügyben! Már pedig ő még sohasem hazudott! Na ehhez tartsuk magunkat :)

fvipera 2013.06.04. 10:57:34

@Enrico72: te vagy a példa arra, milyen szépen manipulálja a fogyatékosokat a köztévé.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.06.04. 11:09:44

@lyken:
És gondolom ez a nyomozás is azokra fog vonatkozni, akik a nyertesek pártszimpátiáját, pártkapcsolatait kezdték el firtatni.

Bee-zony 2013.06.06. 14:04:57

"Orbán Viktor az Isten"
www.origo.hu/itthon/20130606-video-orban-viktorrol-es-az-arvizi-vedekezesrol.html
Legény a gáton, gumicsizma újratöltve, ahogy ez várható volt.
Egy komment:
"Sajnos vesztettünk. 2001-ben Viki megjelent Sanyival a Tiszánál, és pár napra gátszakadás lett.Meneküljön aki tud!"

titan 2013.06.07. 14:24:03

@ghost recon: az kemény, ha valakinek a 10% az 5000 Ft-ot jelentett. Az se egy garzonban lakik, az tuti.

süti beállítások módosítása