Skip to content


       Szűrés lista

Tállai könnyezett örömében

A múlt csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a költségvetés általános tartalékából a kormány 400 millió forintot ad az NB I-be frissen feljutott Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. fejlesztésére. A Mezőkövesd társadalmi elnöke Tállai András, a belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

Zero remek infografikája már körbejárt a neten, úgyhogy ideje "haza" is kitenni:

Az élvonalbeli induláshoz a következők kellenek: ötezer fős lelátó, ebből legalább ezer ülőhely; külön bejáratú vendégszektor; ezer vendégenként tíz WC; új beléptetőrendszer; világítás. Jelenleg a mezőkövesdi pályán ezek közül egyik sincs meg, de a TAO-pénzeknek és az állami támogatásnak köszönhetően meglesznek.

Tállai még február végén beszélt a csapat felújítással kapcsolatos terveiről, és arról, hogy ha esetleg nem készül el a világításuk időben, akkor Diósgyőrben játszanák hazai meccseiket. "A vészhelyzet azonban csak egy-két hónapig tarthat, néhány találkozót érinthet. Ez az egész életem nagy álmának megvalósulását jelentené, ezért azt mondom, hogy bár már itt tartanánk." - nyilatkozta.

Feljutott a Mezőkövesd az NB I-be, tehát élete nagy álma teljesült, emiatt még könnyezett is örömében, pluszpénzt is kap a kormánytól, és nem érti Tállai, hogy miért foglalkoznak ezzel az emberek.

tallai.jpg"Semmi szokatlan nincs abban, ha a kormány egy kiemelkedően sikeres csapatot támogat" - mondta az Origónak Tállai András, aki nem is érti, miért érdeklődnek annyira az újságírók csütörtök óta. A fideszes államtitkár azt állítja, ő maga "szemernyit sem lobbizott" sem a miniszterelnöknél, sem más kormánytagoknál, a támogatási kérelmet a csapat nyújtotta be. Orbán Viktor és közte mindössze annyi szó esett a feljutásról, hogy a kormányfő gratulált a csapat sikeréhez.

"Utálom, hogy mindig mindenhol összefüggést sejtetnek, hogy biztos a fideszes államtitkár intézte el. Hát nem, én ennek a klubnak már akkor tagja voltam, amikor a Fidesz még nem is létezett, és már akkor - 15 éve - az elnöke, amikor még semmilyen tisztséget nem töltöttem be" - dohogott a politikus, aki egyébként 2002-től 2010-ig a polgármestere is volt Mezőkövesdnek. A támogatási igény Tállai szerint egyébként "messze magasabb" volt a kormány által megítélt 400 millió forintnál, de hogy pontosan mennyi, azt nem árulta el.

Viszont a hajdúsámsoni köznevelés feltételeinek megteremtésére, vagyis iskolaépítésre a Zsóry FC-nek megítélt 400 millió forintnál csak picit magasabb összeg, 475 millió jutott.

Címkék: fidesz foci pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr835409011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2013.07.17. 16:56:32

@InversioN:
nem azt mondtam, hogy tállyiRA könnyezett, hanem azt, hogy a könnyező tállay pont olyan, mint a könnyező farkam.
na.

kerület 2013.07.17. 17:16:36

@Blogger Géza: Miért is gyengült a Ft? Ráadásul az f1 nem egy csapat, vagyis szar a példád. Ha 400 Mft-ot az nb1 kapott volna, akkor talán érthető lenne a példád. De számoljunk csak: van 30 forduló, fordulónként 15 meccs, vagyis összesen 2800*15*30 ember látta az évi meccseket. Ez összesen 1,26 millió fő. Az f1 három napja kb. 150-200 ezer ember, emellett vannak wtc, formula reneault, haai pályaversenyek, meg motorverseny, meg mit tudom én mi. Ráadásul ezek nagy többsége nem csak szotyit vesz köpködni, hanem sokkal több szolgáltatásra, termékre költ. (És akkor még csak a 400 milliós matyómutyit állítottam szembe az f1-gyel, A többi stadionról, felcsútról nem is beszéltem.
Összességében: elmehetsz Te a bús picsába. Bár már most is állandóan ott tartod a nyelved,fejed.....

kerület 2013.07.17. 17:17:58

@Blogger Géza: A csapat nem a polgié volt. Nem is kaptak semmit.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.07.17. 17:24:56

@kerület: Csak a pontosság kedvéért: WTCC (túraautó-vb), a bajnokságban rekord nézőszámmal, F1 (25 éve kizárólagosan nálunk a régióban, elmondhatatlan presztízst jelent), ELMS (hosszútávú bajnokság), WSR (F1-utánpótlásnevelő, szintén rekord nézőszámmal a helyszínen), Superstars Series (egy olasz túraautó bajnokság nívós nevezőkkel, szintén a Hungaroring tartja a rekordot a nézők számában), illetve az OB versenyek, kétévente a Ferrari Challenge (ezen nincs mit magyarázni, igen erős presztízsű sorozat) plusz még a 12 órás megbízhatósági.
és ezek csak a rendszeres programok.

Gyulay-t ki nem állhatom, de el kell ismerni, menedzsmentben érti a dolgát, sose ment olyan jól a Ringnek mint mostanában.

indapass90210 2013.07.17. 17:36:22

Miért van lassan az összes fideszes funkcinak téeszelnök kinézete?

tryclops 2013.07.17. 17:36:24

@Blogger Géza: Gézukám, mondom hogy nézem az F-1-et, nem kell elmagyaráznod, hogy mennyit költünk évente licenszre. De ha holnaptól nem fizetjük ki, mert úgy dönt valaki hogy nem éri meg, nem fogok üvöltve tiltakozni hogy dejaformaeggyetazttámogassákikszcsilliárdforittalmerténaztakromnézni!!!!
Ha van Hungaroring jó, ha nincs majd nézem mi van Montreálban. Vagy Szocsiban. Ugyanígy, ha az állami csatorna holnaptól nem közvetíti, akkor beszerzem máshogy. Ennyi.
A különbség meg az F-1 és a magyar foci között néhány millió néző. És próbáltam már magyar NB1 közvetítést nézni, csak kb 5 perc múlva elaludtam rajta...

Ja, és a Barcelona mikor kapott utoljára állami támogatást? Vagy a Chelasea?

vénkujon 2013.07.17. 17:47:20

ízlelgessétek:
mondjuk m1: 17.30-tól felcsút-mezőkövesd... hehehe

szuperkrumpli 2013.07.17. 17:48:41

Remélem ezentúl minden feljutó csapat kap ajándékba pár száz millát az adófizetőktől! Ezek az aranylábú fiúk minden pénzt megérnek!

Le_Penseur 2013.07.17. 17:53:02

@Dövan:
Gondolom azért, mert tsz elnök, pártitkár, munkásőr, kisztitkár, esetleg tanácsi dolgozó volt jó részük időszámításuk előtt....

gézával jól elvan a publikum. Ismét elérte a célját!

lobster thermidor 2013.07.17. 17:54:26

A legszomorúbb az egész dologban az, hogy ez a másodosztályú zsírtahó fideszes teljesen természetesnek tartja, hogy a közpénzekből minden olyasmit támogatnak, ami valamelyik banditának a kedvenc szórakozása.
Abramovics, Berlusconi, és a többi, számomra koránt sem annyira szimpatikus csapattulajdonos ezekhez képest a magas erkölcs mintapéldája, mert azok az urak legalább a saját ilyen - olyan módon összeszedett magánvagyonukból pénzelik kedvteléseiket. Ellenben a hazai nagy - nagy "sportbarátok" egy fillért nem áldoznak az összeharácsolt pénzükből, ellenben törvényeket barkácsolnak arra, hogy hogyan tudnának még több pénzt kiszakítani a közös kasszából a csapatuk számára, aminek a végállomása a legtöbb esetben valahogy mindig a saját zsebük tájékán van.

Blogger Géza 2013.07.17. 18:08:58

@tryclops: Én sem tiltakozom üvöltve, mások hőbörögnek itt. :) És még egyszer mondom: MAJD ha ilyen sikeres klubcsapataink lesznek, amelyek megélnek a jövőben az akkor már remélhetőleg sokkal tehetősebb magyar lakosságtól befolyó bevételekből , akkor nekünk sem kell (ennyit) erre költeni. De ha semmit nem fektetsz bele ebbe a sportágba, mitől lesz majd jobb? Hm?

Blogger Géza 2013.07.17. 18:10:40

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Tehát min. 5 évet jósolsz a Mezőkövesdnek az NBI-ben, ez derék dolog, együtt szurkolok én is veled, hajrá!

Aram Hacsakúgynem 2013.07.17. 18:13:48

@Blogger Géza: hogy neked még van-e ennél lejjebb, illetve ha igen, hol az alja, csak azt szeretném megtudni...

Blogger Géza 2013.07.17. 18:23:21

@szuperkrumpli: Az az igazság, hogy időnként miden település "kap valami ajándékot" a közösből. Van, amelyik kulturális főváros lesz egy időre, és emiatt ömlik oda a pénz, van, ahova elvezetik az autópályát, van, ahol felújítják a főteret, van, ahol a vasútállomást... Most Mezőkövesd a futballéletének fejlesztésére kapott egy (nemzetgazdasági szinten elhanyagolható mértékű) ajándékot a közösből. Nyilván az optimális pillanatban, mert tudnivaló, hogy sok csapatnak igen nagy anyagi megterhelés a feljutás, ez ilyenkor a legjobbkor jön. Kb. fejenként 40 Ft értékben most egész Magyarország kicsit megtámogatja őket (úgyis mondhatnák az általuk befizetett adó egy kis részét így direktben visszakapják). Lehet tőlük sajnálni, de szerintem dőreség. Nekik meg biztos nagyon jól esik.

Melchi Zadok 2013.07.17. 18:28:39

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! kicsit meg vagyok zavarodva. Blogger Géza is a Vidéki konteszt egyik pályázója, vagy ő csak szimplán egy fideszes?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.17. 18:42:55

@Transylvanianmixedgrill:

Többek közt pont a Fishing & Hunting ugrott be. :DDD

Na, itt van kis kikapcsolódásnak egy tétnélküli edzőmeccs tegnapról, nem tudom, mennyire érzékelhető, hogy annyian vannak a lelátón, mint nálunk egy teljes idényben az összes meccsen összesen...:
www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/felkeszules-giroud-mesterharmas-megint-hetet-vagott-az-arsenal-2263085

Indazs 2013.07.17. 18:45:18

"Blogger Géza vagyok (igazából nem) és a legnépszerűbb a foci, mert mi asztat nézzük a haverokkal és mindenki, akit ismerek, erről szokik beszélni. A mecsek után, mikor összetörjük a metrót, a Szőke Ferivel, meg egy másik cellatársával megbeszélyük, hogy a következő balynoki fordulóig miccsináljunk. Kubatov is szokik segíteni, de újra azért nem gyújcsuk fel a TV-t. A tökömet a lovaspólóba!."
Valahogy így képzelem el.
Az F1 futamra érkező tízezrek pedig nagyjából visszatermelik az államnak a támogatásra fordított összeget, nem is beszélve arról, hogy az egész világ nézi, ami jó reklám lenne az országnak, ha a faszkalap vezetők nem csesznék el.

bgp 2013.07.17. 18:46:46

@Melchi Zadok: Tuti a pártirodából tolja.

bgp 2013.07.17. 18:47:56

@vénkujon: Felcsút fog nyerni, mert Viktor a kiráj!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.17. 18:49:42

@Blogger Géza: "Meggyőztél. Egymilliárdot a postagalambászatra! Igazi tömegsport, megmozgatja az egész emberi testet, és teljesen modern dolog! Kettőt az agiltiyre! "

Az agilityket egy évben többen nézik, nyugodt lehetsz, világszerte, mint ahányan összesen ismerik szeretett vezéredet. De hát pontosan tudod te, mit akarok mondani, csak szokás szerint terelsz... és a motorsportot meg a billiárdot? Azt se nézik mi?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.17. 18:53:24

@Blogger Géza: "Meggyőztél. Egymilliárdot a postagalambászatra!"

Isten őrizz Gezja! 400 milliót a Mezőkövesdre! :DDD

Szarfaszú büdös szellemi prostituált bértroll. :D

InversioN 2013.07.17. 18:53:55

@Secnir: én is pont így értettem :)

Tyreo 2013.07.17. 19:21:08

@Blogger Géza: A te érdekedben remélem, hogy ezért fizetnek neked...
De azért egy kérdés. Nekünk tavaly kellett kiköltöznünk a karate termünkből. Mert télen a rezsivel együtt már nem tudtuk fizetni a termet s felgyűlt az adósságunk. Most egy kisebb és rosszabbul felszerelt teremben kell edzenünk. Nehezebben férünk is el és a zsákokról is lemondhattunk.
Na már most. Ha tényleg a népek egészségre nevelése lenne a cél, akkor nem inkább az ilyen klubokat kéne támogatni? Eleve. nekünk körülbelül maximum évi 150000Ft kellett volna.
Házi feladat.
Hány tényleg amatőr és tényleg hasznos klubot lehetett volna megmenteni ebből a 400 millióból? (feltételezve a hasonló hiányt a klubok költségvetésében)

vénkujon 2013.07.17. 19:25:54

@bgp: jaja. én is fix 1-re veszem.:D

uzrksghfskbuzs (törölt) 2013.07.17. 19:26:47

Szerintem rájöttek, hogy Vidékit már senki nem veszi komolyan, és most küldték Gézát. Vagy csak egy újabb nicknév, de nem hiszem, mert ez nem Vidéki-stílus.

_most_ 2013.07.17. 19:34:30

@Blogger Géza:amíg ennek a nemzetgazdaságilag elhanyagolható összegnek a felén osztozik 38 sportág, a kormány naponta jelenti be az újabb megszorításokat, egyetemek kerülnek csődközelbe, addig egy ilyen teljesen lényegtelen falusi focicsapat ne kapjon 400 milliót.

Blogger Géza 2013.07.17. 19:37:26

@_most_: Falusi a nénikéd. :) Egy NBI-s csapatról beszélsz!. :)

Blogger Géza 2013.07.17. 19:42:59

@Tyreo: Sajnos nem fizetnek semmit, de igazán elintézhetnéd! Addig is majd pityergek egy kicsit a zsákjaitok miatt... Addig meg a zsákjaitok senkit nem érdeklő püfölése helyett gyúrjatok ilyenekre, mint: marketing, lobbizás, alkalmazkodás... Ha ilyen hülye blogokat olvasol, megrekedsz azon a szinten, ahol most vagy. Emelkedj fel, a NER téged is vár. :)

látjátok feleim szümtükkel 2013.07.17. 19:45:12

Én nem értem ezt az értetlenkedést, ami a mezőkövesdi stadion körül folyik. Ha a felcsúti 1789 főnek jár, akkor a mezőkövesdieknek miér ne járnan, ők csak több szavazatot hoznak a maguk több, mint 20 ezres lélekszámával. Nem?

InversioN 2013.07.17. 19:47:43

@tdk.112: a kommentjeiből ítélve géza nem narancsos, csak egy büdös nagy troll aki a konfliktus szítását élvezi. néha még vicces is tud lenni.

csak egy néző 2013.07.17. 19:48:18

@Blogger Géza
Gejza barátom, szinte látlak magam elött. Te olyan baromarcú, köcsög lehetsz, mint a fityeszes szóvivők, élén az idióta Kocsis Mátécska, Hoppálka, Selmgeci luvnya. Bármivel is próbálnak náluk érvelni, vagy más véleményt mondani, ezek a kretének és, mint te is, mint egy betanított papagáj, csak mondják azt, amit kiadtak nekik a pártközpontból megtanulandó véleményként.

_most_ 2013.07.17. 19:51:34

@Blogger Géza: nem nb1, hanem mb1, aminek erősségét mi sem bizonyítja jobban, hogy c.ronaldo-nak meg messi-nek se sikerült gólta rúgni mb1-es meccsen :D

Mr. Waszabi 2013.07.17. 19:59:45

Khm. Zuschkagot mennyiért is varrták be? 75 millióért? Mennyit kel ülni 400-ért? Vagy a többim, tavaly-idén, mAtolcsy-Varga csomagok közt elosztogatott milliárdokért?
Gyanítom, hogy arányosan többet. A nemzet átbaszásáért mennyit szab a BTK jelenleg?
Börtön kéne építeni, hozzájárulok, tényleg.

vantaan 2013.07.17. 19:59:54

@Blogger Géza: .Géza ráadásul most amikor gyerekek éheznek,
családi pótlékot csökkentenek,
nincs gyógyszer és kötöző szer a kórházakban ???? 400 milla saját zsebbe?

..... s még Habony Árpi is valami szaros kis 44 millás mercibe kénytelen tanácsot adni. GONDOLKODJ EL ezen

DezInf 2013.07.17. 20:05:33

@Blogger Géza:

Gejza,téged is vár valami,de az remélem ütős lesz és hatékony:)))

Amúgy a fizetésemelésedet megkaptad?

Blogger Géza 2013.07.17. 20:06:59

@vantaan: Bármelyik szociológus vagy hasonló bármelyik országban azonnal talál egy "éhező" gyereket, ha akar. Mondjuk én inkább azt látom, hogy marha fejlettek és egyre kövérebbek, lehet, én egy másik országban mozgok.

Amúgy Ron Werber Trabanttal jár? Akkor meg mi a bajod? Irigykedsz? Legyél profi tanácsadó, és majd neked is jobban megy, ne itt nyavalyogj. Meg az "éhező" gyerekek szülei is kapják össze magukat, nyavalygásból meg irigységből még soha nem lett nagyobb a GDP.

Blogger Géza 2013.07.17. 20:08:33

@DezInf: Megkaptam. :) A jók mindig elnyerik méltó jutalmukat, én ezt tapasztalom az életben. :)

Minorkavidor 2013.07.17. 20:10:28

@Secnir:

Így nem, csak ha van sportrublika, azon belül meg csapatok stb.. támogatása.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.07.17. 20:15:01

Micsoda tetves büdösszájú libsibolsi irigy bunkók vagytok!
400 milla a feljutásért!
400 milla mert megérdemlik!
Teljesítményt nyújtottak!
Talán a Vidi nem vitte-e jó hírét a magyar focinak a belefeccölt milliók/milliárdok ellenében?
Hát nem voltatok büszkék hogy továbbjutottak az EL-selejtezőkörben könnyedén hogy ezen a héten már nehezebb ellenfél ellen...vagyis...khmmmm....

Tücsök1 2013.07.17. 20:19:51

@tryclops: Tegnapi hír,hogy MÁV,GYESEV,BKV viszonylatokon ingyen lehet utazni a Forma I-re. Ezt jól kibuliztad magadnak!

Minorkavidor 2013.07.17. 20:19:57

@Mr. Waszabi:

Zuhschlag netto 20-ért kapott 6 évet, összesen 70 millióról szólt az ügy, de 50-et megtérített. Ám a bíró ezt nem vette enyhítő körülményként. A BTK MAX. 20 éves börtönt ismer, ennyi jár az egyszerű életfogytiglanra ítéltnek is. Ha végleg benn akarják tartani az életfogytost, akkor tényleges életfogyt az ítélet megnevezése.
Ha 20 évvel számolunk, mivel 20 milláért járt 6 év, akkor 20 év az 67 millió kerekítve.
Az amcsiknál van többszörös életfogyt, illetve több száz éves bünti is. A maximumot egy fekete fickó tartja, akit 1000(!) EZER! évre ítélt a bíró A szám nem elírás!!!

poor 2013.07.17. 20:26:17

Blogger Géza
Szemét aljas fityiszes. Remélem kibasznak a seggnyaló állásodból, mert a versenyszférában tuti nem tudsz elhelyezkedni és a gyerekeid éhezni fognak. Hazudos barmok nektek csak a saját zsebetek számít. TAKARODJATOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Bezzeg a választás előtt nem ezt ugattátok!

punkfrog 2013.07.17. 20:26:29

@kerület:
csak 8 meccs van fordulónként.így az össz. nézőszám csak 672000 egy teljes idényben.:)))

Mr. Waszabi 2013.07.17. 20:27:19

@Minorkavidor: igazán nem vagyok sem mohó, sem rosszindulatú. Legyünk nagylelkűek: ha 75 misiért 6 év jár, akkor mennyi jár pár ezer milliárdért? Mégha elosztjuk is az összes kormánytag és képviselő közt, akkor is gyanús, hogy sokkal több jön ki, mint a jelenlegi hivatalos életfogytiglan. :)
Én amondó vagyok, hogy megéri börötönöket építeni Orbánék számára. Sokan lesznek, és nehogy már recski barakokkban kelljen szenvedniük. Legyen színes tvjük, sőt kábel tv is a cellákban. A lényeg, hogy rács mögött üljenek, védve legyen hülyeségeiktől a nemzet teste. Náluknál jobban soha semmit nem fogok szégyellni a magyar történelemből...

_most_ 2013.07.17. 20:28:20

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: azért a vidi az más, tavaly az el csoportkörbe jutott a vidi, ahol megverte a sportingot, meg a baselt is.

Minorkavidor 2013.07.17. 20:29:24

@Blogger Géza:

Ja, csak a kúlturális főváros címet elnyert Pécs egy "kicsit" komolyabb dologra kapta a pénzt pl. a Tudásközpontra, mely egy 1 millió kötetes könyvtárat jelent, többen használjuk egy nap, mint ahányan meccseire egy egész szezonban kilátogatnak. Amúgy meg a foci jobb helyeken üzleti vállalkozás. Ha nem bírják a "profi" csapatot fenntartani, legyen ismét amatör vagy félamator státuszú a csapat.

poor 2013.07.17. 20:30:43

@Blogger Géza:
) A jók mindig elnyerik méltó jutalmukat, én ezt tapasztalom az életben. :)

Baromarcú hazudós seggnyaló! Én meg azt tapasztalom hogy csak az ilyen seggnyalók érvényesülnek. Ezért tart itt az ország és megyünk miattatok lefelé. TAKARODJ!!!!!!!!

tryclops 2013.07.17. 20:31:04

@Tücsök1: Megszavazták végre? Király, mostmár akkor bevallhatom, hogy valójában Vidéki vagyok, és én lobbiztam ki.
Éljen a NER, a jók elnyerik jutalmukat! Ti meg? Kabbe pöcsök, én leléptem! :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2013.07.17. 20:34:44

@_most_: Okés, ha a tavalyi csoportkör el nem évülhetetlen eredménynek számít ami minden támogatást igazol akkor tévedtem. Talán szólok is asszonynak hogy mostantól az ő fizujából élünk és az én havi fixemet betoljuk Székesfehérvárra akik olyan dicsőségcunamit adtak nekünk hogy soha többé nem kell magyarként lehajtani a fejünket. Megvertek egy svájci meg egy portugál csapatkát, istenem, ettől lesz a fiam igaz ember...

Minorkavidor 2013.07.17. 20:39:34

@vantaan:

Az angol, a német valóban nem, de a spanyol igen! Eddig legalábbis, az aranylábúakra kedvezőbb adózási szabályok vonatkoztak. Most készülnek megszüntetni a kedvezőbb elbírálást, és az egyszerű halandókkal azonos kulcsokkal adóztatni őket.

DezInf 2013.07.17. 20:41:01

@Blogger Géza:

Életfogytiglani kényszermunka. Erre hajtasz,valld beeeeeeeee.........
Esélyed van rá,csak idő kérdése és akár még a bónuszt is megnyerheted :)
Mindenkinek érdemei szerint.
A fizetési listákkal az a baj, hogy mindig akad valaki, aki eltesz egy másolatot pusztán önvédelemből. Eljön az az idő,amikor ezek előkerülnek...... élvezd az édes életet..... legyen mire emlékezned:)))

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.07.17. 20:43:34

@Tücsök1: Ez nem tegnapi hír, hanem úgy három hetes és tavaly is volt ilyen akció... bár szerintem nem éri meg, de népszerűnek tűnik.

Tücsök1 2013.07.17. 20:48:06

Bár nem vagyok kövesdi,de 30 éve kötődöm Zsóry fürdőhöz.Meg kell védenem az ottani nagyon kedves,jószándékú embereket. Igaz, hogy az ő hibájukből lehetett ez a jól fejlett tokájú,elhízott ember a város polgármestere,ogy képviselője.Regnálása alatt vezették be a m2 alapú ingatlanadót-ezúton is hálásan köszönjük.Ne bántsátok a kövesdi embereket,ez a tahó a "jószándékával" céltáblát csinált szerencsétlenekből,gondolom bánják már az egészet,mint a kilencet köjkedző eb.Én is megkönnyezem azt a 400 millát,amit ezernyi okosabb dologra lehetne fordítani.Sőt, a bicska nyílik ki a zsebemben az egész sztoritól!Hogy jön ehhez egy ilyen felkapaszkodott senki, hogy a költségvetesi tartalék terhére kibulizzon magának egy ekkora összeget? Nem mellesleg ezzel a húzással szeretett városának okozza a legnagyobb károkat.A környékbeliek nem fogják elfelejteni a kövesdieknek,hogy pofára kaptak ennyi pénzt.Az irigység és sétettség alattomosan dolgozni fog bennük.Nem tudom meddig húzza majd a csapat az I. osztályban,de az esetleges kudarc vagy kiesés után ott marad a város nyakán egy finanszírozhatatlan objektum,minden terhével együtt,és hol lesz már akkor a fidesz és Tállai.Nem mellesleg,lehet hogy a klub elnöke Tállai,de a szponzorok között nem találtam a nevét.Zsíros orcáján kívül mivel járult hozzá a klub működéséhez? A költségvetési pénzek lenyúlását nem ér emlegetni!

kvadrillio 2013.07.17. 20:49:01

jahhhh.....mer Orbán a magyarok Berlusconijahhh !

csak míg Berlusconin ak a fasza-jár, Orbánnak a lába-jár.....szereti a focit na !

és M.országot a grundjának tekinti......., ahol rugdalhattyaja gömbölyűt ő mega fijja.....

Tücsök1 2013.07.17. 20:55:29

@vacsad: Bocs,én tegnap este hallottam.

Netuddki. 2013.07.17. 21:12:24

@InversioN: "Engem bűnözőre emlékeztetnek. TSZ-idők embereit nem ismerem személyesen, ezért könnyen meglehet, hogy a két csoport fedi egymást."

Mivel 1998-2002 között lecserélték a TSZ elnököket fideszes káderekre, ez igencsak valószínű. Mellesleg az volt az a bizonyos utolsó szeg a TSZ-ek koporsójába...

Netuddki. 2013.07.17. 21:14:53

@Tücsök1: Mit sírsz? Mégis ki választotta meg polgármesternek ez a vágásérett sertést?

regress 2013.07.17. 21:25:21

hazudik ez a malacfejű parasztgyerek

csak egy néző 2013.07.17. 21:25:30

Ebben a lúzer országban bárkiből lehet egy senki, ahogy ebből a zsírdisznó Tállaiból is. Egy mostani hír:
"A Tolna Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának osztályvezetőjét tetten érték sírrongálás közben. A hivatal szerint pszichiátriai kezelés alatt áll. (MTI)"
Ime a példa, hogy akár még miniszter is lehet egy elmebeteg.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2013.07.17. 21:25:49

Kormány 400 milliót ad egy - a polgármester és klubvezető szerint - kiemelkedően sikeres csapatnak.
Nyíregyháza, Szolnok, Eger, Mezőkövesd. Hogy mi a közös ezekben a városokban? Az hogy mindegyik város focicsapata nyárt már NB II-t. De ettől még nem hiszem, hogy kiemelkedően sikeresek lennének (mindamellett hogy nyilván siker a csapatoknak, hogy megnyerték a másodosztályt)

Ehhez képest nem is nagy összeg a másik feljutó csapathoz képest, ahol építenek egy 3500 fős stadiont a 1800 fős településnek (Ár: 3, 8 milliárd Ft).

Én hiszem, hogy jelenleg is jó magyar csapatok vannak és a magyar válogatott is jól játszik. Eb-n, Vb-n BL-ben is keményen harcol a csapat. Megérdemlik a több pénzt. Idén például BL-t nyert a Győr. Ja, persze ott van a foci is.

béla a görög (törölt) 2013.07.17. 21:26:26

Még az unokáikat is köpdösni fogják...

Tyreo 2013.07.17. 21:32:22

@Blogger Géza: Bocsi. Veled ellentétben én nem leszek seggnyaló.

Tücsök1 2013.07.17. 21:38:15

@kovi1970: Bocs,de nem én és a családom.Mi csupán üdülőtulajdonosként hagyjuk a vérünket szívni.Szerintem ezek után Tállai minden ténykedése további erkölcsi és anyagi károkat okoz a városnak.

dr. Aullah 2013.07.17. 21:49:36

Ne etessétek már. Tudjátok, hogy ŐT EZÉRT FIZETIK.

zembertelen 2013.07.17. 22:06:54

Mit is művelt ez a bunkó az éhség menetével?

vomit 2013.07.17. 22:49:14

@csiri bá: a konnyezo nb1-es szentek se matekkal keresik a kenyeruket.
"NB I tavaszi átlagnézőszáma 3645 fő volt. Az őszi adatok ehhez képest mintegy 800 fővel voltak elmaradva. Szomorú az a tény, hogy a teljes 2012/13-as bajnokságot tekintve az élvonalbeli látogatottsága 2728 főre "

az elvonali mintegy -800 igazabol -917

bulista 2013.07.17. 23:00:27

@csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj!: Hát még a Nagy Rába ETO!!! A mai este után az "impralista" nagycsapatok lába reszketni kezd, ha meghallják a "Gyor" nevet! Vagy lehet, hogy az egész világ rajtunk nevet? És ez nem ér meg nektek koszos pár milliárdot?
Szégyelljétek magatokat!

Hogy pár ezer gyerek éhezik? Legalább nem híznak el!
Hogy a kórházakban betegek halnak meg, mert nem győzik kivárni, amíg sorra kerülnek a váró listákon? Ugyan kérem, senki nem élhet örökké!

Itt kérném az a lényeg, hogy a Mi Bölcs Vezérünk, és hívei, mint pl.,: a Kókler Gejza NER-társ szeretik a focit a többi csak liberálbolsi ajvékolás!

vantaan 2013.07.18. 07:05:45

@Blogger Géza: ELLOPJÁK AZT A PÉNZT! ...azt a pénzt amit sportra is lehetne költeni .

EZ TÖBB mint POFÁTLANSÁG ....s ráadásul akkor:
- amikor gyerekek éheznek,
- családi pótlékot csökkentenek,
-cukor betegektől vonják meg a támogatott gyógyszert
-nincs gyógyszer és kötöző szer a kórházakban,
-az utak járhatatlanok a sok kátyúk miatt,
-a lovas sport egyik ágában még nemzeti zászlóra sem jut úgy megy ki az Európa bajnokságra versenyző (az Európa bajnok magyar lánynak saját zsebből kellett venni még a zászlót is)
-családokat lakoltatnak ki pénzügyi gondok miatt
-nincs taneszköz az egyetemeken ,az iskolákban.

..... s még Habony Árpi is valami szaros kis 44 millás mercibe kénytelen tanácsot adni. GONDOLKODJ EL ezen

Tücsök1 2013.07.18. 07:21:17

Mindjárt reggel könnyezéssel kezdem.KIKAPOTT A RÁBA.

vantaan 2013.07.18. 07:31:29

@Tücsök1: Kitől? A Rába? ....na neee! Ez valami rémhír csak!
Azt tudom a KooTeePee döntetlent játszott otthon.

vantaan 2013.07.18. 08:07:38

@Blogger Géza: Nem látták el rendesen és meghalt egy kislány az egri kórházban ..... közben meg 400 milla a Tállainak focira.

lobster thermidor 2013.07.18. 08:16:12

@Mr. Waszabi:

Az még hozzátartozik az igazsághoz, hogy a nyálas kis Zuschlag azonnal visszafizette az elsíbolt pénzt az utolsó fillérig !
Ezek a gazemberek soha nem fognak semmit visszaadni a népnek, pedig velük kapcsolatban nem "rongyos" 75 millió ellopásáról beszélgetünk.

Blogger Géza 2013.07.18. 08:20:00

@vantaan: Aminek aztán az égegyadta világon semmi köze nincs a sporttámogatáshoz. Vagy személyesen Lendvai Ildikóhoz van szerencsénk, aki mindent átszámolt lélegeztetőgépre? :)

vantaan 2013.07.18. 08:20:58

@Blogger Géza:
" Nem elég siket a hatósági igazolványhoz
Csak hallókészülékekkel hall, szájról olvas, de az orvosi bizottság szerint mégsem kellő mértékben romlott a hallása annak a makói fúnak, akinek most nem újították meg azt a hatósági igazolványát, amellyel utazási kedvezményre, emelt összegű családi pótlékra jogosult."
....bezzeg focira és Tállainak 400 milla van!

vantaan 2013.07.18. 08:25:15

@Blogger Géza: Soroljam még Géza? Pofátlan szemét tolvaj banda ez.

lobster thermidor 2013.07.18. 08:33:55

@vantaan:

A családokkal 3 hónappal előre kifizettetik a tankönyvek árát, mit sem törődve azzal, hogy a hónapról hónapra élők, ilyenek legalább 5 millióan vannak a mai Magyarországon, ha nem a "rezsicsökkentett" villany, és gázszámlára, de arra spóroltak esetleg, hogy elvigyék a gyerekeiket nyaralni, azoktól gyorsan begyűjtik előre a pénzt.
Ennél aljasabb módszert még nem láttam!
Elveszik a pénzt a semmire, nehogy azt gondolják a szerencsétlenek, hogy csak úgy szabadon eldőzsölhetik azt a pénzt, -nyilván a sok adólevonás után a maradéknak is sokkal jobb helye van az államnál. Ők majd újraosztják a Tálainak, vagy más fideszes brigantinak.

kifordított nagyanyó 2013.07.18. 08:34:19

Nem akarom védeni ezt a gyökeret,de a kép alapján ebből az emberből egyszerűen nem nézem ki ,hogy értené a probléma lényegét.
A kommentek meg tényleg kurvajók!:))

vantaan 2013.07.18. 08:42:30

@Blogger Géza:" Magyar zászlóra sem kapott pénzt az Európa-bajnok lovas a pénteken végződött ifjúsági Európa-bajnokság egyik győztese egy magyar lány, Banovics Fanni.
A csapatversenyt egy nemzetközi egység nyerte meg, benne a tizennyolc éves magyar Banovics Fannival. Különös tekintettel arra, hogy a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a mostani kormányzattal jó viszonyt ápoló Lázár Vilmos, azt hihetnénk, hogy anyagiakban nincs hiány.

Kiderült: van. „Bécsújhelyre úgy mentünk, hogy egy zászlót sem kaptunk a szövetségtől. Mi fizettük az útiköltséget, a szállást, a lovak költségeit, mindent” – közölte Banovics, aki az utazás előtt egy Facebook-bejegyzésében azt írta: „Volna valaki, aki holnap kölcsön tudna adni egy nagyobb méretű magyar zászlót, hogy ki tudjam vinni az Európa-bajnokságra, ami öt napig tart? Nagyon megköszönném!” A sportoló kérdésünkre azt mondta: sem a Magyar Lovas Szövetség, sem annak reining szakága egy fillérrel sem támogatta sem őt, sem a szintén csapatban indult, ott ötödik helyezést elért Bencze Cintiát. A fő támogatója mamája, Szabó Judit, aki mindent megtesz a versenyzés anyagi alapjainak biztosítása érdekében."

No ennek van köze a sporttámogatáshoz. !!!!! ...vagy nincs ennek sem?

vantaan 2013.07.18. 09:04:00

@lobster thermidor: Tolvaj banda ez ! Lopnak, csalnak, hazudnak!

Mate Toth 2013.07.18. 09:22:17

@lobster thermidor: Véres szájú Fradi drukker vagyok.De Kubatov miatt utálom magam!

Blogger Géza 2013.07.18. 09:25:21

@vantaan: Hogyne a reining biztos egy nagyon népszerű sport, megkérdezel 100 embert az utcán, 100-nak gőze sincs, mi az. :) . Amúgy az elmúlt mondjuk 20 évben milyen zászló alatt versenyeztek, az hova lett? Az egész Lovas szövetségnek nincs egy magyar zászlaja? Nyilván van, csak épp a szervezés, ugye... Talán próbáljanak a szövetségen belül többet kommunikálni egymással, ne mindig mástól várjanak segítséget. Ez megint az a tipikus magyar balfaszkodás. Mindenki saját kiskirályságot akar saját zászlóval stb. Amúgy amikor én sportoltam, meg sportolok, soha nem vettem rá igénybe állami támogatást, mert nem érdekli a szélesebb néptömegeket, mit is csinálok. Gondolom, ezt a Cinitiát is ismerik egy pár tucatnyian az országban, ennyi.

Blogger Géza 2013.07.18. 09:28:50

@vantaan: Mi köze a makói orvosoknak a mezőkövesdi focistákhoz? Neked most már minden hírről Mezőkövesd fog eszedbe jutni? :) Amúgy nem értem, miért kéne utazási kedvezményt kapnia annak, aki hallókészülékkel hall, akkor kevesebb dízelt fogyaszt a busz? Én szinte az összes utazási kedvezményt eltörölném, nem csak ezét a makóiét.

vantaan 2013.07.18. 09:32:58

@Blogger Géza: mi köze mindannyian Orbán seggét nyalják. lopnak, csalnak, hazudnak.

Agyalap 2013.07.18. 10:10:03

@Blogger Géza: Arra a focira egy fillért költeni is bűn.
Hogy miért? Vegyünk egy példát, mondjuk Videoton. Pótkocsis vontatóval önti bele a pénzt a Közgép, és hasonló kormányközeli cégek, össze is vásárolnak valag focistát meg edzőt, és mekkora a teljesítmény? Megveri őket a macedón bajnokság harmadik helyezettje. Ezzel körönként rohadt nagy leosztott pénztől esnek el, de nem érdekli őket - úgyis megkapják itthon viktortól. A játékosok sem fociznak - minek, ha szar játékkal prémium nélkül is milliókat tehetnek zsebre. Ebből így soha nem lesz semmi. A Mezőkövesd is addig játszott jól, amíg valamit el nem ért. most azt NBI-ben már minek mutassanak? Rajtuk a figyelem, pénz is jön, hátra lehet dőlni.
A hallókészülékes példán pedig kiderül milyen széles a látóköröd, gondolom aki hallássérült, annak nincsenek extra kiadásai, úgysem hallja mit mondanak a boltban, mindenért 100 Ft-ot fizet. Nem kell neki esetleg hallókészüléket venni, orvosra költeni (tudom, az ingyenes - a kormány szerint), elektronikai eszközöket, egyebet vásárolni. És külónben is egyszerűbb az élete, mert nem hallja a híreket - kvázi nem bosszantja magát semmin.

Agyalap 2013.07.18. 10:16:20

@Agyalap: Ezzel nem arra célzok, hogy mindenkinek kedvezmény járjon a vasúton, hanem arra, hogy az utazók több mint fele kedvezményt használ. Na pont nem a fogyatékkal élőktől venném el először, hanem a maradék kb 40%-tól, aki megtalálja a kiskaput.
Példa egyik kollégám kapott egy fülest egy MÁV-ostól, ha letölti és kinyomtatja ezt és ezt a papírt, 10 50%-os utazást vehet igénybe vele. Semmi köze a MÁV-hoz, nem handicapped, nem gyerek... Akkor mi? Csaló? A MÁV megadja neki a lehetőséget.

lobster thermidor 2013.07.18. 10:37:24

@Mate Toth:

Ha bizonyos színkombinációkban nem is értünk egyet, legalább ez már egy közös kiindulási alap. :)

lobster thermidor 2013.07.18. 10:42:54

@vantaan:

Az nem volt kétséges eddig sem, hogy a sport, benne a lovassport legfeljebb propaganda célokat szolgál. Azon már meg sem lepődik az ember, hogy a soha nem látott mélységekbe süllyedt morális viszonyok között az egyik fő kedvezményezett, Lázár - csak magát támogatja.

CyberDog 2013.07.18. 14:26:39

@Blogger Géza:
"Mi köze a makói
orvosoknak a mezőkövesdi
focistákhoz?"
A kérdés az hogy a te nyelvednek mi köze van a tállai ánuszához?

lyken 2013.07.18. 15:38:55

Gyönyörű. Aki csak úgy hozza az eredményt ott ~4500 ft/fő pénz jut évente, de ha valaki a NER barátjának a barátja, ott 4 millió forint/fő pénzecske jut. Gyönyörű, na.

Horizont 2013.07.18. 19:27:34

Azzal kezdem, hogy én nem értek a focihoz :))) Én hangosan zokogok! Azon, hogy az állam pénzét (vagyis a mi adóforintjainkat) úgy használják mintha a sajátjuk lenne! Mi a kedvencük, mit, kit szeretnek, ki lobbizik jobban, kinek hosszabb a nyelve, ezeknek és ezekre "kiszorítanak" pár száz millácskát. Képzeljük el ha Orbán vadászni szeretne? Na el sem merem képzelni sem!
A másik amin hangosan zokogok, hogy ez a tokás nyálas vadparaszt fel sem fogja miről van szó! Neki ez természetes. Nekünk meg döbbenetes!
Tállai 1998-ban belép a Fideszbe, 1998.június 18.-tól Országgyűlési képviselő (FIDESZ). Milyen jó kis egybeesés! Na elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát. Ennyi. Na még ezt se néztem ki belőle!
Remélem a Fidesz kinyírja magát a trafikmutyival meg ezzel a stadion őrülettel vagy azzal az őrülttel aki irányít mindenkit és mindent!

Ironfist 2013.07.19. 00:15:48

@Horizont:
Amúgy azt vágod, hogy ha ezt most képesek lesznek elveszíteni jövőre, akkor
a.- az ország, amit tönkretettek, és jelenleg zuhanórepülésben van, nem fog hirtelen megállni attól, mert más ül a trónon.
b.- a következő választásokat megint a fidesz nyeri, mert rá lehet fogni a szocikra, hogy elbaszták az országot - holott csak rendbe rakni nem sikerült a fidesz után - megint
c.- miután az összes közjogi méltóság székében fidesz pártkatona ül, mindent meg tudnak/fognak akadályozni, ami az ország megmentésére irányul(na), csak, hogy rá lehessen fogni a szocikra - megint - hogy tönkretették az országot.

Kérdés van?

Tücsök1 2013.07.19. 06:04:59

@lobster thermidor: Kérdés,hogyan is került be a lovassport a nemzeti alaptantervbe. Ettől,hogy már minden nemzeti,kiütéseket kapok!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.19. 07:29:05

@InversioN:
"Különben is, épülget itt szépen a középkor. "

Inkább a három T rendszere épült fel megint.
Termőföld, Trafik, Takarékszövetkezet. :-)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.19. 07:45:35

@emberbarát:
Aha, majd a polgári körös zázrivecz és narancskommunistákkal ezer módon együttműködő pártja fog rendet tenni.
Hány éves vagy királyfi?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.19. 08:01:42

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
+
Dinamikus lövészet
Elöltöltős lövészet

Lehetne még sorolni, de felesleges ezeknek. A primitív emberek megrekednek a focinál. (Lásd a gyűrött fejű, pszichoszomatikus törpecsútit)

lobster thermidor 2013.07.19. 09:54:04

@Mate Toth:

Áááá..., annyira halványan, hogy az már nem is lila.:)

Agyalap 2013.07.19. 10:06:35

A jégkorong és a futball eredményessége nem összehasonlítható Magyarországon.
Gyengébbek kedvéért: nem a fociválogatott szokott játszani a világ legjobbjai közé kerülésért...

Jégkorongban nagy a támogatás. Kb a curling sporttal lehet egy szinten. A sakozók többet kapnak. Mégis ha egy csapat bekerülne is az NBI-be, de nincs meg hozzá a háttere, (nem csak létesítmény, de a bankszámlán is megfelelő összeg) nem engedik. Nem kap az állambácsitól milliókat, csak így egyszerűen szólnak neki, hogy : Öcsi ne gyere!
Igaz, hogy hokimeccsre sem azok a túlképzett absztinens úrigyerekek járnak mint futballmeccsre.

Magyarországon kb 10 embert kivéve nincs foci. Az meg egy csapatnyi sincs. Nem is vagyunk sehol.

Walter Hartwell White 2013.07.21. 11:50:38

Közben miniszterálnok úr már megint régi vesszőparipájáról, az olimpiáról álmodik:

nol.hu/specialis/rss_valogatas/orban__a_vizes-vb_lepcso_az_olimpiarendezeshez?ref=sso

Nem számít, hogy a seggünk kilóg a gatyából, csak az ő elképzelései megvalósuljanak.
Az pedig külön egy ordas baromság, hogy a (csak a fejében létező) gazdasági eredményeink miatt látnak bennünket alkalmasnak a vizes VB rendezésére. Eddig is rendezett hazánk sporteseményeket, felesleges ilyen nyakatekert, hátulról előrángatott érvrendszerrel megtámogatni.

süti beállítások módosítása