Skip to content


       Szűrés lista

A gyerehaza.org-os Azbej Tristan is elment

Gratulálunk az IKSZ-alelnök, gyerehaz.org alapító Azbej Tristannak, aki hazajött, nekiállt hazacsábítani a magyar fiatalokat, majd el is ment.

Tel-Aviv-ba, fasza kormányzati állásba. 
Remélem már a beachen csapatja goa zenére, zsebében a kicsempészett Túró Rudival!

"Azbej Tristan személyében új Tudományos és Technológiai (TéT) attasé kezdte meg munkáját Magyarország Tel Avivi-i nagykövetségén. A TéT attaséi rendszer a kormányzat kutatási és technológia-fejlesztési törekvéseivel összhangban a magyar tudományos és innovációs közösség egészének érdekében működik.(..) 
Azbej Tristan okleveles geológus szakmai tanulmányait és kutatómunkáját Magyarországon és az Egyesült Államokban végezte. A tudományos PhD fokozat megszerzése után a környezetipari kutatás-fejlesztés területén dolgozott projekt menedzserként. Tevékenységének fókuszában az egyetemi-vállalati kooperáció, valamint a többszereplős magyar és nemzetközi pályázati projektek koordinálása volt, elsősorban a víztechnológia, biotechnológia, megújuló energetika és környezet-egészségügy területén. Több éven át környezet- és fenntarthatóság politikai tanácsadással is foglalkozott. Tel Avivban kiemelt feladata lesz a kutatás-fejlesztési együttműködések erősítése, az izraeli innovációs gyakorlatok nyomon követése és azok magyarországi alkalmazásának elősegítése." - írja a nih.gov.hu

Bár nem értem miért kell elhallgatni, hogy a KDNP ifjúsági szervezetének alelnöke és főfő hazacsábító?

printscreen_2013.12.11_13h04m09s_003_.jpg

printscreen_2013.12.11_13h05m07s_004_.jpg

printscreen_2013.12.11_13h16m43s_007_.jpg

printscreen_2013.12.11_13h06m05s_005_.jpg

printscreen_2013.12.11_13h06m35s_006_.jpg

Címkék: iksz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr595685980

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.12.11. 15:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSENDES 2013.12.11. 14:31:35

Ide is megírom, mert közzé szeretném tenni és érthetővé Trisztán döntését.
"-Anyu, miért mész mindig el? -kérdezik a kisgyermekek reggelente édesanyjukat.
- Ha nem mennék el, hogyan tudnék hazajönni? -válaszolja édesanyjuk.

Így kell Trisztánt is megítélni.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.12.11. 14:32:04

@Azbej Tristan: uh! te is start-up, ökoszisztéma. böszörményi itthon, te tel-avivban. szegény prezi és a többiek.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.12.11. 14:35:03

@Azbej Tristan: csinyálnék egy startupot, maradjálmárottan.org néven. segítesz? számítok a tapasztalataidra.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.11. 14:41:28

@Azbej Tristan:

Cső! Nincs arrafelé Tel-Avivban valami meló? Gyakorlatilag bármit elvállalnék, csak elhúzhassak az elmebeteg volt főnöködnek erről a mordori ork trágyadombjáról.

DarkFuture 2013.12.11. 14:44:44

@Azbej Tristan: Készítenék én is egy "visszamenjél.org" néven egy sitetot.Hazagyünnél nekem sígítöni,mört kéne nékem az áldozatvállalásod kedves barátom.

ϟϟϟ 2013.12.11. 14:49:28

És pont Izraelbe, mert más országban nincs magyar külképviselet...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.12.11. 14:52:38

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: az nem úgy megy. előbb a miniszterelnöki hivatalban kell dolgoznod. de szerencséd van, most ürült ottan egy hely.

Tücsök1 2013.12.11. 14:58:18

@bella _ciao: Indulhat a körtánc a barackfa körül,hogy aztán a talpak is összeérhessenek.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2013.12.11. 14:58:37

@Sörnagy úr:

Nem tök mindegy hova megy? :) Csak vigye a pereputtyot is magával.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.12.11. 15:11:29

@Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege: én (egyelőre) itthon élek és dolgozom, adózom (!), valahogy mégsem ettem már vagy két éve Túró Rudit, pedig imádom. Sőt, semmilyen édességet, sem egyéb extrát. Valahogy "nincs kedvem" ilyen "extrákra" költeni, amikor ezek nélkül is már necces a hóvégi költségvetés. Főleg a Nagy Rezsicsökkentés 1.0 és 2.0 óta.... Szóval nem tök mindegy, hol nem eszek rudit? De. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy ha jövőre elhagyom az országot, márpedig el fogom, munkahely már megvan, akkor soha a büdös életben nem jövök vissza állandóra. És van egy jó hírem - pl. Angliában van egy magyar bolt kezdeményezés, ahol lehet kapni túró rudit is - többek között ;)

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "...az elmebeteg volt főnöködnek erről a mordori ork trágyadombjáról."
ez gyönyörű és egzakt meghatározás :))

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.12.11. 15:16:35

Ezzel a szervilizmussal akár AB-is lehet, mit neki a joginemtudás, erre mostanában nem adnak narancsék:

Tölgyessy: a Fidesz leváltásával a rendszer is bukik

Élesen bírálta az új alaptörvényt, a Fidesz és az Orbán-kormány jogállamhoz való hozzáállását a volt köztársasági elnök, Sólyom László, az 1989-es alkotmányozó, Tölgyessy Péter, valamint a volt alkotmánybíró, Kukorelli István egy szerdai könyvbemutatón. A jelenlegi Ab-tag Stumpf István kétértelműen fogalmazott: hol Sólyom tevékenységét bírálta, hol a visszamenőleges jogalkotást kritizálta, az alkotmányozást egyedül a KDNP által delegált alkotmánybíró védte meg. Tölgyessy azt a kérdést feszegette, hogy leváltható-e a most kialakuló új rendszer.

hvg.hu/itthon/20131211_Tolgyessy_a_Fidesz_levaltasaval_a_rendsze

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.12.11. 15:30:40

@bella _ciao: én e? jópénzér és hatalomé bármi, narancsdroidosodom már eléggé :D
hülyülök megfele, gerincem kocsonyásodik, már most felállok, ha morcosbajusz képét meglátom, ha a főnökét, hányom a keresztet is kezemben feszület fokhagyma szenteltvíz és tükör.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2013.12.11. 15:34:00

@Vörös Szonja, a tetovált lány:

Megértem, a Túrórudi csupa cukor, én sem fogyasztom. Amúgy teljesen egyetértek azzal , amit leírtál.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2013.12.11. 15:44:59

@bella _ciao: ööö, az nem megy, a tokaji bór nem kompenzál? Majd figyelek, hogy a nemtaggyűlésesektől vegyem ;)

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.12.11. 15:50:42

@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -: kompenzálna, ha abból sem a guggolóst vennéd. attól áll be, kocsonyásodik a gericed. a villányiban ilyen guggolós bor pl. a teleki úr pincészetéé. neked a bokorugrós fajta való.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.12.11. 16:23:13

Az megvolt, hogy a fiatal kereszténydemokratáknál a "panyókára vetett lezser zakó + farokfogdosás" a kötelező póz?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.12.11. 16:28:30

@Kettes: igen, nekem is feltűnt, hogy fogdozzák az iksz-faktorukat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.11. 16:35:18

@Kettes: Vagy csak ugyanakkor fotózták őket :D
Mondjuk én ezért veszélyességi pótlékot kérnék, hogy politikusokat fotózzak (sajnos előfordult már :S )

komplikato 2013.12.11. 16:46:09

Azért engem igen kíváncsivá tett, hogy mi a halált tud segíteni az "alapítvány" vállalkozás alapításában, amikor most emelte fel áldott kormányunk a kötelező tőrzstőkét, amitől kapásból cégek tizezrei dőlnek be januártól??? Segítetek nekik, hogyan kell Budapestről interneten SZLOVÁK céget 1 euróból alapítani vagy WTF? :D

Le_Penseur 2013.12.11. 16:47:27

Még mondja valaki, hogy nincsen lehetőség a fiatalok előtt!
Minden fiatalnak csak annyit tudok tanácsolni, hogy tanuljon, lépjen be a fidelitas-ba, vagy a kisz-be, építsen kapcsolati hálót, és az álmai valóra vállnak!

Azbejnek legalább van valami vézettsége, nem úgy, mint Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalinnak, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, azaz a legmagasabb szintű magyar zöldhatóság főigazgatójának.

A kicsinek is örülni kell...

tééényleg? 2013.12.11. 16:50:41

Szép dolog a hívó szó, de utána azért tényleg nagyon gáz elmenni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.11. 16:51:03

@Le_Penseur: "Minden fiatalnak csak annyit tudok tanácsolni, hogy tanuljon, lépjen be a fidelitas-ba"
Az oké, csak akkor le kell szereltetni a tükröket a lakásból, meg kell szerezni napszemüveget...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.12.11. 16:53:43

Látjátok, emigrálók, ha itthon maradtatok volna, most lehet hogy ti lennétek a telavivi asztasé!
Aki itthon maradt annak az a jutalma, hogy kimehet!

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2013.12.11. 18:01:46

"Fontos az, hogy a magyar fiatalok világot lássanak, külföldön dolgozzanak és tanuljanak, és még fontosabb, hogy utána ezzel a tudással Magyarországot gyarapítsák"

amikor mi mondtuk ezt tavaly a parlament lepcsoin a hallgatoi szerzodes ellen ervelve anarchista felforgatoknak nevtek bennunket, aztan amikor tovabb mondtuk meg az alkotmanyt is megvaltoztattak, hogy eszunkbe se jusson ilyesmi

Minden igazság három fázison megy át.
Először kinevetett,
másodszor hevesen ellenzett,
harmadszor elfogadott mint nyilvánvaló tény.

NextGeneration 2013.12.11. 18:13:21

@ColT: Miért, a keresőben tök jól mutathatnak?! XD

Geza 2013.12.11. 18:27:14

Most mit fikázzátok szegényt?!
Jó szerkesztőhöz illő módon visszaolvasta, amit leírt, aztán megfogadta a tanácsot, és hazament.
Mi ez, ha nem a legkonkrétabb derék példamutatás maga?

A 'kereszténydemokrata' hátteret meg azért nem írták bele a minlapjára, mert azok ott a Jordán partján nem tudják, hogy ez itt Magyarországon mit is jelent, és a végén még azt hinnék, hogy köze van a 'keresztény'-hez vagy a 'demokratához', márpedig arrafelé ezek közül az egyiknek sem örülnek jobban, mint amennyire mi itt örülünk az ottaniaknak.

"- Főúr, egy brassóit szeretnék!
- Sajnos kicsit várni kell, mert a szakácsunk átment a szomszéd vendéglőbe ebédelni."

Hát, kedves Tristan, ez nem a legjobb reklám. Amikor a kúrmányunk kommunikációja és tettei között hasonló mértékű különbségek fordultak elő, azt mi itt póriasan csak a 'seggszáj' kifejezéssel illettük...

Bee-zony 2013.12.11. 18:53:42

Akkor azért fizették, most meg másért fizetik, ennél több következetességet hiábavaló keresni a kaméleonpártokban és a tagjaiban.

És mi van Gery Greyhounddal, aki ezerrel tolta a Fideszt 2010-ben, aztán kiment Hollandiába, aztán visszajött részegen látogatóba (bár ne tette volna)…?

„A Fidesz egykori kampányfilmkészítője részegen gennyes féreg zsidózik és fenyegetőzik”
kuruc.info/r/22/120688/

Megélhetési, fizetett néphülyítő zsoldosokból, és a pénzosztó főnökeikből áll a Fidesz magja, ahol egy elv van, az, hogy mindig legyen pénz és hatalom.

komplikato 2013.12.11. 19:33:00

@Bee-zony: Gery Greyhound szvsz ezerrel dolgozik az új videóján és szvsz a világon nem volt még film, amit ennyire várnak az emberek. :D

komplikato 2013.12.11. 19:36:30

@Bee-zony: Lol. B+ :D
Azért leírni amik alinken vannak és a hozzászólásodban is, miközben SODI csinálta a leleplező videót, az a személy aki nagyon konzervatív jobbikos, és csak lightosan tolja magáról hímringyó hirdetésekbe a f*szverős videóit? :D
Ő az aki annyira ott van minden rendezvényén a jobbiknak, hogy már ők is utálják és megvernék, mert pont az ő videóiból jön le legjobban ki mekkora náci vagy szimplán paraszt a pártban? :D

Secnir 2013.12.11. 19:55:19

összefoglalnám: Azbej Tristan az örmény idehaza kiment tel-avivba, hogy elmondja otthon a kintieknek izraelben, milyen jó, ha hazajönnek a magyarok örményekhez.
jól értem?

Mhunor 2013.12.11. 20:00:15

@Azbej Tristan: Es minek mennenk haza talan nekunk is lessz 1.5 millios parlamenti fizetesunk??? V

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.11. 20:38:31

@Azbej Tristan: ja értem, csak azért mész el, hogy, megmutasd hogyan kell hazajönni.

tényleg úgy gondolod, hogy ezt értelmes ember elhiszi.
hogy nem szégyelled magad....képmutató.

Bee-zony 2013.12.11. 20:45:58

@komplikato: Leírtam a lényeget, ha netán valaki nem akarná végignézni azt a hosszú videót.

Ha Gery csinál egy ütős videót a Fideszről is a szimmetria kedvéért… De én még csak itt tartok vele kapcsolatban:
„Leszerződtették a Gyurcsány-videós netsztárt Navracsicsék”
index.hu/belfold/2010/10/20/a_gyurcsany-videoirol_elhiresult_fiatallal_szerzodott_navracsics_miniszteriuma/

Sodi-ban az a jó, hogy mindent megmutat, mindent leleplez, aztán őt is leleplezik, tehát mindenki tud mindent, megvalósult az átláthatóság.
Ellenben az MSZP-vel és a Fidesszel kapcsolatban rengeteg a nem ismert „ez hogy van?”, aminek a lecsapódása az, hogy nem szavazzák meg az ügynöktörvényt, az adócsalásokat vizsgáló bizottságot, stb.; a házuk táján nem csak trükkök százai, hanem titkok százai is vannak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.11. 20:53:06

Most komolyan! :))
Neee... ez a szerencsétlen ecceri tristan gyerek nem elég, hogy tök átlátszó, szánalmas és nevetséges, de még igazi hülyegyerek módjára szorgalmas is! :)
Durva elegy ez, ráadásul nem is veszi észre.
Legalább kussolna a parasztja, ha már a "legmelegebb" városba ment ráadásul... :D
Vagy csak megtért? Az övéihez?

Vérmókus,Maghrebi Spirituszos Rezsóvégfelhasználó 2013.12.11. 20:53:41

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Csak, akkor, ha bevállalod az iksz tagaságot és a fitymaszrövidítést. Csak így lehtsz kóser:-)

Vérmókus,Maghrebi Spirituszos Rezsóvégfelhasználó 2013.12.11. 20:54:38

@Kettes: hehhe... eztet a varányusz dobta a közsférába... de jó újra olvasni:-)

jaegtoer 2013.12.11. 20:54:58

@Azbej Tristan:

Trisztán!

örülök a szerencsédnek, legyen tartós. nem várlak vissza.

Jaeg.

jaegtoer 2013.12.11. 20:57:13

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

micsoda mordor ez? örüljünk neki. eggyel kevesebb itt. eggyel több ott. a létező legjobb.

vitéž munkášőr 2013.12.11. 20:59:49

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: nincs kedvem visszakeresni, de a gyerehaza.org-os faszság indulásakor is nyomta a hardcore commentflood-ot a mandineren. majd beszartam a röhögéstől. "imádom" az ilyen küldetéstudatos shitnyikeket

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.11. 21:02:52

@jaegtoer:
Ki a tö.ömnek hiányzik itt? :))
Én a nőket szeretem...
Az ottani népek meg majd megtanulják most, mi az ungarische IKSZ virtusch!
Azért megnézném, amikor egy palesztin negyedben sétálgatna... Annál beszaribb ez a képmutató ecceri.
Ott fog remegni a védett negyedben az izraeli véderő fegyveres őrizete alatt. :)

vitéž munkášőr 2013.12.11. 21:05:05

@jaegtoer: kicsit bővíthetnék a keretet a pereputtynak, hogy a távolabbi rokonok is mehessenek viceattasénak

vitéž munkášőr 2013.12.11. 21:08:26

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: hát ilyesmit valószínűleg nem fog produkálni (annál jobban félti az öltönyét): youtu.be/oL_RaMJ3oc8

;-)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.11. 21:10:10

@vitéž munkášőr:
Na ja, emlékszem, szétröhögtük magunkat ecceri képmutató balfaszokon, amint nyomták a túrórudis szar dumát, "önkéntes" alapon... :D
Ráadásul a szerencsétlenje komolyan gondolta!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.11. 21:23:22

Amúgy meg szánalom a köbön a figura:

"...Tudományos és Technológiai (TéT) attasé kezdte meg munkáját Magyarország Tel Avivi-i nagykövetségén. A TéT attaséi rendszer a kormányzat kutatási és technológia-fejlesztési törekvéseivel összhangban a magyar tudományos és innovációs közösség egészének érdekében működik.(..)
Azbej Tristan okleveles geológus ...
Tel Avivban kiemelt feladata lesz a kutatás-fejlesztési együttműködések erősítése, az izraeli innovációs gyakorlatok nyomon követése és azok magyarországi alkalmazásának elősegítése."

Tehát mi fogunk izraeli technológiát venni ezen a téren?
Baccameg! Valamikor tőlünk vették azok a sivatagi országok a technológiákat és ide jöttek tanulni.
Persze ez abban a mocsok átkosban volt, amikor a jelenlegi csürhe még iskolába járt.
Ma meg... Persze akkor az ilyen pártcsicskák legalább nem villogtak, meghúzták magukat és élvezték a napfényt, hagyták a szakembereket dolgozni.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.11. 21:23:45

@Azbej Tristan: Szal el kell menni, h haza jöhess. De te már egyszer haza jöttél. Vagy így akkor majd 2-t ér?

Bee-zony 2013.12.11. 21:26:33

Ha összevetjük a túró rudival a mai napi híreket a kárpát-medencei nagy sárga házból, akkor K. O.-val győz az elmebaj.

„Kuruc-botrány: Deutsch 72 órát adott az ügyészségnek”
index.hu/belfold/2013/12/11/kuruc-botrany_deutsch_72_orat_adott_az_ugyeszsegnek/
(…) „Tessenek az ügyészségnél azonnal a két hátsó lábukra állni, mert kezemben a kréta és indulok a Legfőbb Ügyészség épületéhez ugróiskolát rajzolni” (…)

„Életet mentett az Index”
index.hu/belfold/2013/12/11/eletet_mentett_az_index/
(…) „Azt mondta, csak egy pillanatra állt meg, hogy befejezze az egyik indexes levél olvasását a telefonján, amikor egy gerenda kétméteres darabja a földre zuhant előtte. A fából szögek álltak ki. Az épület aljában működő borszaküzlet eladója kirohant, és elmondta, hogy ez nem egyedi eset: a harmadikon lakó nő nagyon furcsa, máskor is kidobál különböző tárgyakat, például virágcserepet az ablakon, de eddig nem voltak ilyen nagy tárgyak.”

„Sírva motorozott az utcán a kétéves”
index.hu/belfold/2013/12/11/sirva_motorozott_az_utcan_a_keteves/
(…) „December 11-én 10 óra 20 perckor jelentették, hogy a forgalmas kecskeméti belvárosban, a négysávos Petőfi Sándor utcán egy 2-3 éves felügyelet nélküli kisfiú hajtott át háromkerekű kismotorral.” (…)

Az ifjú disszidens, már ő is tudja, hogy menni kell.
Később már ezt is fogja tudni:
„Mi vagyunk a leggazdagabb szenvedők”
index.hu/kulfold/2013/12/08/mi_vagyunk_a_leggazdagabb_szenvedok/

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.11. 21:28:54

@MolnarErik:
Nono... ne kiabáld el! Lehet, hogy megtetszik neki az a meleg, liberális város... :D

komplikato 2013.12.11. 21:31:58

@Bee-zony: www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0
Ez volt amit a Gyurcsányék ténykedéséről csinált. Ilyen készűl ám most ezerrel a 2010-2014 időszakról is. Az introt láttam még csak, meg pár képkockát, hogy is mondjam volt ahhoz is éppen elég anyag, szám, stb. Elvileg év végére tervezte, de nemrég írta, hogy jobban fog ütni február-március körűl. És tényleg. Persze egyszer véletlenűl ellopodót már az anyag notebookkal együtt, de hát normális videós mindíg tart backupot.

Másrészt van egy gyanum, hogy a Kubatov videó kiadása óta nem annyira spanja ő a Fidesznek. :D

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.11. 21:32:25

@Bee-zony:
Ennyi katasztrófa után ez az izéke bej csávó is még... Mindezt egy nap... Büszke is a parasztja, amiért MAJD hazajön!
Ha a PÁrt újra itthon szólítja csatába... igazi szép bolsevik mentalitása van, még parlamenti seggnyaló is lehet belőle a következő (2018-) ciklusban!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.11. 22:10:28

Amúgy jut eszembe, volt az a másik vérlangyi csávó, vmi Kristóf . Az is "véletlenül" pont ott, Tel Avivban melegszik?
Gyanús, nagyon gyanúúúúús... a kis hamisak... ;)

Bee-zony 2013.12.11. 23:26:15

@komplikato: Az jó, ha csinál videót a Fideszről is, legyen 1:1.

Addig is itt van mástól egy másik, de valamelyest hasonló témájú videó-adag:

Magyarország 2009. (1. rész)
www.youtube.com/watch?v=L_mzaleognA

Magyarország 2009 (2. rész)
www.youtube.com/watch?v=CDOv48vRJKQ

Magyarország 2009. (3. rész)
www.youtube.com/watch?v=Z2MEn-iEzHQ

Magyarország 2009. (4. rész)
www.youtube.com/watch?v=9Oonl1nwRWk

Bee-zony 2013.12.11. 23:27:58

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Csőstül jön a baj, szokták mondani, hát most jött.

Apeiron (törölt) 2013.12.12. 05:58:53

@Azbej Tristan:

"Tudományos és Technológiai Attasé"

Hát beszarok! Váháháháháháháháháháháh

Ha ezt elmondom a kollegáknak, akik nettó 110 és 150 között keresnek az ultrajól fizetett TTK-s állásokban, beszarnak a röhögéstől.

Tudományos attasé!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

Ez a hét vicce!!!!!

Apeiron (törölt) 2013.12.12. 05:59:58

"A kezdeményezésünknek szándékosan a "Gyere Haza" nevet adtuk, nem a "Maradj Itthont". "

Bazdki, ezt a cinizmust. Háháháháháháháhá

OoOoOo 2013.12.12. 06:40:42

@Azbej Tristan: Öreg, elég jó lenne, ha lopni se jönnél haza pont org. Szándékosan.

dRm 2013.12.12. 08:44:11

@Azbej Tristan: Gratulalok. Pont olyan szarrago vagy mint a parttarsaid:) A diplomamasolo felkegyelmu seggnyalo Semjen, vagy eppen az alkoholista Palffy. Papoltok itt az elvekrol mikozben 5 forintert megraknatok az anyatok ha arrol van szo. Es meg idejossz es magyarazod a bizonyitvanyt:) Ti nevezitek magatokat keresztenydemokrataknak? Szegyelld magad.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.12. 09:36:33

@Apeiron: Igen, valójában a menjelhogyhazajöhess.org címet akarták, de az már foglalt volt.

2013.12.12. 09:59:51

Ez az akármi-akárkicsoda Azbej Tristan is egy megélhetési kókler lehet.
Bakker, mondd már meg minek jöjjön haza ha külföldön van munkája, nem szarért húgyért gürcöl, minimálbéren bejelentve, amit sokszor az úri tahók ki sem fizetnek ?
Minek jöjjön haza ha mást nem lát csak hogy a politikusnak önmagukat nevező tapló, zsivány mocsok rablók ellopták az országot, úgy balról mint jobbról. Dolgozni egy percet soha nem dolgozó hős ellenállók, ellenzékiek milliárdosok lettek, gazdagabbak, mint akik 40 évig voltak hatalmon.
Kedves Azbej, akkor minek jöjjön haza a fiatal ?
Netán csak nincs már miből lopni és ezért csalogassuk a fiatalokat haza, majd utána tegyük őket csóróvá, segélyen tengődő éhenkórásszá ? Ez valóban egy keresztényi erkölcsre építő és a keresztényi értékrendben meglévő, tisztességet, szeretetet kinyilvánitó szellemiség. Azaz, lopj, csalj hazudj, mert hatalmon vagy és megteheted. Bakker ! Aljasabbak és gerinctelenebbek vagytok mint a csiga !
De ha már itt tartunk, akkor hiányzik a névsorból a baromarcú Zsiga Marcell, aki életében kb annyit dolgozott, mint a IKSZ vezetők és funkcionáriusok, de ugatni, azt tud--meg lehet élni 47 ezer ft-ból, igen, meglehet " --mondta a baromja.
És vele együtt a sok naplopó, hazug zsivány képmutató politikus, pártvezető , képviselő mennyiből is él meg havonta ? Na Tristan, erre varjál gombot, aranyapám !

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.12. 10:11:53

@NextGeneration: Csak nem fényképezőgépében, hanem célzótávcsőben...

nandras01 2013.12.12. 10:34:58

@Sörnagy úr:
"És pont Izraelbe, mert más országban nincs magyar külképviselet..."

ebben a sztoriban nem izrael a probléma.
bár van neki bukéja, belátom :)

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.12.12. 10:42:38

@tesz-vesz:

:))))) /// hangos nevetés, kollégám engem hülyének nézés ///

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.12.12. 10:51:39

Egyébként ez milyen már?

=> diplomázol,
=> belépsz a fidelitászba,
=> kapcsolatokat szerzel (édes Istenem),
=> szaros seggek kinyalása és a néphülyítés,
=> zsíros állami pozíciót kapol.

SirTocy 2013.12.12. 10:52:06

@Azbej Tristan: "A kezdeményezésünknek szándékosan a "Gyere Haza" nevet adtuk, nem a "Maradj Itthont"." Szerintem - és ez csak egy szubjektív vélemény - épp elég nagy segget csináltál a szádból már akkor is, amikor úgy döntöttél, kimész dolgozni külföldre, nem kellett volna ezt még megfejelni egy zsák cinizmussal is. Nem beszélve arról, hogy megnyitottam a honlapotokat, és ez az idézet vigyorog szembe velem a nyitóoldalon(!):

"Azokat a fiatalokat, akik még itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hívnunk. Biztosítani kell számukra a tanulás, munkavállalás, otthonteremtés és családalapítás lehetőségét."

Szóval nem, a kezdeményezés, nekem úgy tűnik, nem azt reklámozza, amit te ide leírtál (nem csak ebből következtetek erre, az oldal számos módon hirdeti és igyekszik segíteni a fiatalok itthon tartását). Egyértelműen az arcomba tolja a SAJÁT OLDALATOK, hogy a célotok az, hogy hazahozzátok és itthon tartsátok a fiatalokat - ami részemről oké, ha nektek ez a szívetek vágya, legyen.

De.

Az én saját véleményem szerint az a mentalitás, hogy csak addig vagyunk egy kezdeményezés zászlóvivői, amíg nekünk az kényelmes; hogy amint a saját anyagi érdekeink megkívánják, rögtön elkezdjük félremagyarázni a saját magunk által alkotott értékrendeket és elveket, keresve a lehetséges kibúvókat; hogy ahelyett, hogy beismernénk, marhaságot csináltunk, még nekünk áll feljebb, nos ez a magatartás a gerinctelen, szarházi, haszonleső férgek sajátja.

Ráadásul itt még mindig nincs vége, ó, dehogy! Mert ezek után, hogy gyakorlatilag beleköptél a saját arcodba, majd mindenki máséba a mérhetetlenül cinikus hozzáállásoddal, ahelyett, hogy beismernéd, tévedtél, amikor a fiatalokat a hazatérésre és az itthoni boldogulásra akartad ösztökélni, neked még van képed továbbra is hugyot prédikálni és bort vedelni.

Gratulálok hozzá, és szívből remélem, hogy egy nap kisétálsz majd az erdőbe és felakasztod magad!

dany82 2013.12.12. 11:07:14

az idiotizmus tort ül. :(

dany82 2013.12.12. 11:09:03

@SirTocy: Figyu,

a kicsi kis agyadba belefért, hogy ő továbbra is magyar alkalmazott, magyar bérrel, aki Magyarország külképviseletén dolgozik?

Nem pedig pár 100 euro plusszért elment mosogatni angliába?

vagy zerohoz és sok másik hozzászólóhoz hasonlóan ennek a megértéséhez túl hülye vagy?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.12.12. 11:09:35

@Vörös Szonja, a tetovált lány:

A gond csak az, hogy Magyarországon a fidesz-maffiát üzemeltetö tolvaj oligarcháknak pont az a célja, hogym minél több magyar állampolgár hagyja el az országot, különben veszélybe kerülne a Mészáros/Csányi/Leisztinger/Simicska/Nyerges féle nagybirtok. És ez nem jó :(

Amennyiben elhagyod a Magyarországnak nevezett szarkupacot, abban az esetben ezeket a férgeket segíted.

SirTocy 2013.12.12. 11:19:07

@dany82: Pontosan ettől lesz igazán fantasztikus árnyalata az egésznek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.12.12. 11:24:30

@Secnir:
Azt honnan lehet/véled tudni, hogy a fickó örmény?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.12.12. 11:31:28

@dany82:

Miután az elöljáród védelmére keltél, te is számíthatsz elöléptetésre a fidelitászban,

Erröl beszélek nyuszó-muszó, nem kell a tróger országodban érdemi produktumot felmutatni, elég csak a szaros seggeket kellöképpen tisztán tartani.

Marcellusca 2013.12.12. 11:33:05

Őőő, izé, na, szóval ... lehet, én vagyok értetlen, de szvsz nem végleg megy külföldre, nem letelepedési szándékkal, felszámolva itthon mindent.
Un. külszolgálatot vállal egy magyar kirendeltségen (hogy miért pont ő, miért pont ott az lehet kérdés).
Azaz - nem kimondottan - megélhetésből választotta a külföldi melót.
Mert, az egészen más téma.
Hogy itthon nem találsz végzettségednek megfelelő munkát, vagy méltó fizetést a tudásszintednek megfelelően, hogy másként nem tudsz érvényesülni, nem jutsz egyről a kettőre és ezek után vállalod, hogy külföldön dolgozol (akár minden hátteret felszámolva és kint letelepedve, akár ingázóként) az már más tészta.

dany82 2013.12.12. 11:35:22

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: van neked halvány lila gőzöd arról, hogy egy amcsi geofizikai phd-vel mennyit tudna keresni külföldön? Tippelj, Te nagyon szerencsétlen...

"érdemi produktum"...

SirTocy 2013.12.12. 11:44:21

@Marcellusca: A probléma az, hogy elvállalt egy külföldi megbízatást, úgy, hogy egész eddig azt propagálta, maradj itthon, boldogulj a saját hazádban. A probléma az, hogy ezzel teljesen egyértelművé tette, hogy csak addig büdös a külföldön való munka, amíg nem arról van szó, hogy ő építgetheti a kapcsolatait Izraelben vagy bárhol máshol (mert azt egy másodpercig nem hiszem el, hogy bármit is tesz a magyarországi kisemberek jövőjének épüléséért).

Miközben a Te pénzedet veri el a tengerparton (köszönet dany-nek, hogy ezt külön eszembe juttatta).

dany82 2013.12.12. 11:58:23

@SirTocy: igazán nincs mit.

Örülök annak, hogy egy kis segítséggel már képes vagy az írott szöveg legalább egy részét megérteni.

"A probléma az, hogy ezzel teljesen egyértelművé tette, hogy csak addig büdös a külföldön való munka, amíg nem arról van szó, hogy ő építgetheti a kapcsolatait Izraelben vagy bárhol máshol"

ja... végülis nyaral... hisz mi mást csinálna valaki magyar fizetéssel Izraelben, amcsi phd-vel, mintsem magának kapcsolatot épít.

Anyám borogass.

Marcellusca 2013.12.12. 12:06:56

@SirTocy: Én nem ezt olvastam ki. Hanem azt, hogy nyugodtan menj külföldre tanulni, tapasztalatokat szerezni, majd GYERE HAZA!

Az a gond, hogy aki kijutott külföldre az már NEM akar haza jönni.
És ez a probléma.
Mármint, hogy miért nem.
(Pedig millen fííínom az a túrórudi! :DDDD)

Birkesz 2013.12.12. 12:07:59

@dany82: "van neked halvány lila gőzöd arról, hogy egy amcsi geofizikai phd-vel mennyit tudna keresni külföldön? Tippelj, Te nagyon szerencsétlen.."

Én nem tudom, de láthatólag te képben vagy ez ügyben. Szóval, mennyit is lehetne keresni egy ilyen papírral?

Secnir 2013.12.12. 12:08:44

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
"Azt honnan lehet/véled tudni, hogy a fickó örmény?"

Azbej Tristan? lehet, hogy borsodi, csak én tévedtem?
lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C3%B6rm%C3%A9nyek%20Magyarorsz%C3%A1gon.html
twitter.com/ArmoAlice/status/218063327950143488
itt a negyedik kedvelő.

dany82 2013.12.12. 12:14:56

@Birkesz: nem baj, hoyg hülye vagy, de mivel gondolom még a guglit sem tudod használni, ezért csicskaként megkerestem neked.

seismo.device.mst.edu/GG/geo_jobs.html

ezek 2008as (5 éves) számok:

kezdő fizu: 95 000 usd/év, 10 év tapasztalattal 155 000 usd/év.

számologépet már tudod használni, vagy segítsek kiszámolni hogy az mennyi havi bruttó?

Kandeláber 2013.12.12. 12:15:48

És még erre a kormányra mondják hogy antiszemita...
Legközelebb majd posztumusz Kossuth-díjban részesítik Kahána Mózest. :D

Birkesz 2013.12.12. 12:19:32

@dany82: Nem hülye, csak lusta. Te viszont egy arrogáns fasz.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.12.12. 12:20:55

@dany82: és ilyenkor már nem is hiányzik annyira az a túrórudi, ugye?

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2013.12.12. 12:34:31

@dany82: én azt látom, hogy azzal a geofizikus phd-vel a srác a miniszterelnöki hivatalban leledzett mielőtt attassé lett volna belőle, ahol a magyar startupokat fogja segítemi (?). ha annyira szeretné szolgálni az országot, s mellette tehetséges geofizikus, akkor valamelyik kutatói állásban megtehetné ezt (mta intézmény, egyetem). úgyhogy hagyjuk azt a mennyit keresehetne külföldön dumát. álságos.

Bee-zony 2013.12.12. 13:05:51

Mielőtt valaki azt hinné, hogy a Túró Rudi egy eredeti magyar találmány, nem az, az őse a Szovjetunióból származik, és vannak „külföldi rokonai” is ezekben az országokban:
Ausztria
Észtország
Kína
Lengyelország
Lettország
Oroszország
Románia
Szlovákia
Németország

hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BAr%C3%B3_Rudi

alte trottel 2013.12.12. 15:25:28

@Azbej Tristan:
Te csak tartsd Tristan a Vizoldát.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.12.12. 15:32:38

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Egér, te tudsz valamit? Mi az, hohy volt főnöke? Ez a majom csak addig van Tel Avivban, amíg a főnöke hagyja, hogy az adófizetők pénzén ott legyen, abban a pillanatban amikor nem kívánatos a mocskos kis személye, már rúgják is kifelé onnan.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.12. 17:06:06

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf:

Ja, benéztem a cikket, így jár, aki kapkod. Mondjuk nem tudom, miből gondolhattam, hogy elmegy kipróbálni magát a versenyszférába, ráadásul egy olyan cápakapitalista országba, mint Izrael... nem, továbbra is szép kormányzati állásban mereszti a seggét, jajbocsánat. :D

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.12.13. 06:41:27

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: sajnálom, hogy így gondolod... :) én meg úgy látom, érzem, gondolom... hogy.. Nézd:

Jelenleg egy nemsokára 37 éves, éppen egyedülálló, de kapcsolatban élő nő vagyok. Gyermekem valószínűleg már nem lesz, mert hiába szeretnék, a munkámra (esetemben hivatásomra!) szükségem van. Egyedül tartok fenn egy albérletet, 32 nm, tehát nem az álmok netovábbja. Sztem támogatom eléggé ezt a bagázst, hiszen full bejelentett állásom van, bankszámlám, valamint sajnos dohányzom is. Az országos statisztikai átlagnál jár a havi bérem, a budapesti alatt viszont, akár igaz a stat., akár nem. Nem is ez érdekel. Hanem hogy minden kibaszott hó minden kibaszott huszadikája környékén már újratervezés van anyagilag, pedig nem járok el szórakozni, pl. moziba, inni, táncolni; könyvet úgy két éve nem vettem (nem csak anyagi okokból, de főleg) és még sorolhatnám. És nem, a dohányzásom nem viszi el a büdzsémet, mert max. havi 10-ben megáll úgy, hogy cserébe lemondtam minden nassolásról, pl. nem ettem sem fagyit, sem jégkrémet, sem semmit évek óta. Én így döntöttem, hogy inkább dohányra+hüvelyre költöm a nasi+szórakozás pénzt. Mivel ezek kb. pont kinullázzák egymást, nem téma. Cserébe eléggé bosszant, hogy nem marad rendesen húsra, gyümölcsre-zöldségre, pedig piacon vásárolok, és a boltokban, odafigyeléssel, akciósan. Nem fűtök rendesen, főleg, hogy az átalány mellé valahogy... mindig kapok egy extra számlát, mit ad isten, épp karácsony előtt. Tehát idén sem lesz semmilyen fenyőm, sem földlabdás, sem mű, pedig szerettem volna. Sőt... most vagy bérletet veszek és nem eszek egy hétig rendesen, vagy bliccelek. Nem, nem szórom a pénzt. A rezsicsökkentés óta még rosszabb. És még ezeregy okom van a távozásra. Mert munkámból kifolyólag sokat járok Svédországban, Hollandiában és Angliában, mi több, elég sok és egyre több dolgozni és élni akaró ismerősöm él ezen országok valamelyikében... És mindegyik nyugodt, kiegyensúlyozott és (anyagi) biztonságban érzi magát. Nem gazdagok, de nálam sem ez a cél. Csak a biztonság. Én sem akarok máshol élni, mert szeretek itt lenni, de nem vagyok jól. Nem vagyok boldog, pedig nem vagyok telhetetlen, csak úgy gondolom, hogy cca 20 évnyi munka után megérdemlem, hogy ne kelljen alap dolgokon aggódnom. Úgyhogy nem érdekel, kinek mi a célja, mert egyszer szeretnék magamra is gondolni. És mivel van lehetőségem cégen belül áttelepülni, nem fogom hagyni veszni ezt. Ja, és akkor még nem említettem, hogy a válásommal én mindent elvesztettem. Igaz, a lakáshitellel nincs többé gondom, de a fél ingatlanom is a drágalátos bántalmazó exemé lett. 34 évesen a nulláról kezdtem (volna) újra mindent. És ha a kibaszott államnak, meg a sleppjének nem kell az adóm, ami nem kevés, az áfa, amit megfizetek minden egyes termék és szolgáltatás után, a jövedéki adó, amit a trafikban hagyok, akkor így jártak. Nekem nem támogatás kell, meg bözsi-utalvány, meg tranzakciós adó, meg mittomén, a hazugságok, hanem egy saját FELNŐTT élet.

Bocs, hogy hosszú lett, de kissé kiakadtam :)

Marcellusca 2013.12.13. 07:50:04

@Vörös Szonja, a tetovált lány:
Sok sikert a kinti, új élethez!
(És ez komoly, semmi élcelődés!)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.13. 16:16:28

@Vörös Szonja, a tetovált lány:

Csak akkor hasonlíthatnék rád jobban, ha csöcsöm nőne.

Kibaszott vicc, hogy az átlagbér felett keresek (na nem sokkal), és három hónapja tervezem, hogy majd a következő hónapban most már tényleg elmegyek egy hangversenyre. :(((

eMM2 2013.12.13. 16:21:59

@Vörös Szonja, a tetovált lány:
Még lehet gyerkőc van ám szülés 40 után is,mi vagyunk rá az elő példa.
Nem is gondoltunk bele hogy milyen sokat vesztettünk volna ha nincs a kisasszony.
Cserébe már hóközepén sokadika van.
Közbe meg azt nyomatják a mocskok hogy vállalj gyereket milyen jó lesz.Ez így is van de nem miattuk,sőt.
Egyébként amit leírtál szinte bármelyikünk írhatná.És akkor mi vagyunk a "középosztály".Na köszönöm.

eMM2 2013.12.13. 16:33:28

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Na akkor Te sem nagyon fox szilvezterezni.Max mint mi a TV előtt.Az egyetlen luxus az lesz hogy veszünk egy kétezererért tüzijátékot azt eregetjük.(nem a sokezres bombákat mert arra már nem tellik.)
Ezt is azért tehetjük meg mert a vidéki szüleim elláttak minket hússal a malacvágásból.Még pezsgőre sem kell költeni mert azt kaptunk a névnapomra.Apró örömök.
Ja mi nem dohányzunk az egyetlen luxus hogy időnként megengedek magamnak némi termelői bort a borkereskedőnél,Végülis neki is élnie kell valamiből.Amúgy ő is tart tőle hogy a zorbánék majd einstandolják az italárulást mint a trafikokat.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2013.12.13. 21:27:54

@Marcellusca: köszönöm :) a remény hal meg utoljára.

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: mi az a hangverseny? 'vicces", épp a hsz-om elküldése után jutott eszembe, hogy koncerten utoljára asszem 2007-ben voltam, igaz, akkor kétszer is (Apocalyptica a PeCsában, ill. Metál Liget Szolnokon).

@eMM2: úgy értettem, saját gyerekem nem valószínű, hogy lesz. A páromnak van már három fia, és nem szeretne se újabbat, se többet, se semmit - és meg is értem. Én pedig sosem vágytam igazán sajátra, nekem tökéletesen megfelel így a helyzet. Jó, amikor jönnek, és az is jó, amikor csend lesz. Sajnos (?) én efféle típus vagyok, de nem bánom. Mindenkinek így a jó :)

xxylon 2013.12.14. 10:57:16

@Hoppácska: csakhogy en is trollkodjak a temaban. A geologus az egy olyan szakma ami nelkulozhetetlen az olajkutatashoz. Ezert aki el es mozog es ert a temajahoz az az olajiparban tevekenykedik es hullara keresik magukat. Erted, szilicimvolgyi startup hullara vagy wall streeti hullara.

Na ebbol nagyon sok mindent levonhatsz Mr Azbejrol.

süti beállítások módosítása