Skip to content


       Szűrés lista

Balog miniszter iszonyatosan megalázta a szegény gyerekeket

Valami rossz viccnek gondoltam, mikor olvastam a HVG-n a Református Szeretetszolgálat közleményét, miszerint


„Felejthetetlen estét” szerveznek hátrányos helyzetű gyerekeknek Balog Zoltánnal és „más közéleti személyiségekkel”, sajtónyilvánosan egy budapesti luxusszállodában.

„Negyven nehéz körülmények között élő gyermeket ajándékoz meg a Református Szeretetszolgálat egy különleges vacsorával, melynek fővédnöke Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere” – olvasható a Református Szeretetszolgálat sajtóközleményében. A szeretetszolgálat a Hilton Budapestbe szervez a szegény gyerekeknek „egy felejthetetlen estét”, interaktív gyerekműsorral, és ajándékokkal, többek között „Nyilas Misi-Pakkokkal”. Balog miniszter mellett közéleti személyiségek is ellátogatnak majd az alkalomra, akik „a szívükön viselik az elesettek sorsát”. 

Á, hát ez biztos nem igaz, ilyen egyszerűen nincs, ennyire nem lehetnek cinikusak - gondoltam magamban, mert egyszerűen nem akartam elhinni.

Persze tényleg megcsinálták, naná. Az Origo megírta és lefotózta. De van kormánybeszámoló is.

baloghilton.jpg

"Jól esik nektek, hogy ennyit fényképeznek?" - kérdezte Balog Zoltán miniszter, a rendezvény fővédnöke, mire a vele szemben ülő 9-10 év körüli fiú mosolyogva ingatni kezdte a fejét.

A gyerekek valamennyien a Református Szeretetszolgálat pártfogoltjai: volt köztük devizahiteles hétgyerekes család a X. kerületből, nevelőszülőknél élő ceglédi tinik és otthonban lakó miskolci tízévesek is.

Mindannyiukat maximálisan megalázták tegnap. Eleve ott kezdődik, hogy a jótékonykodás fő szabálya a diszkréció, a szép csendben, önzetlenül adás. Az, hogy sajtónyilvános volt az esemény, nyilvánvalóvá tette, hogy csak olcsó pr-fogásról van szó. 40 szegény gyereket vendégül lát a szeretetszolgálat és pláne a jóságos miniszter úr. Ráadásul a Hiltonban!
Ahol ezt a menüt kapták: libaerőleves zöldséggel, lúdgége tésztában, csirkemellfilé calvadossal ízesített gombamártással, zöldséges lasagne-val, brokkolirózsával és párolt rizzsel, desszertnek pedig joghurttorta eper öntettel. Miközben egy hátrányos helyzetű gyereknek még az is gond lehet, hogy minden este megkapja-e a kis szendvicsét....... De adtak a gyerekeknek ajándékokat is, úgynevezett NyilasMisi-pakkokat (ez elég szándékos iróniának tűnik), amikbe édességet, élelmiszert és ruhát tettek nekik. Viszont annyira már nem becsülték őket, hogy a nevüket megkérdezzék pláne megjegyezzék, a csomagokra ugyanis csak annyi volt írva, hogy "6-7 éves fiúnak"; "10-14 éves lánynak"; "5-10 éves fiúnak". Tehát egyértelműen csak biodíszletnek kellettek a szeretetszolgálat és a tekintetes miniszter úr műsorába. Ennél kevesebb gázabb dolog van.

Balog például. Az emberi erőforrás miniszter az év legkínosabb videójában jópofizott a gyerekekkel, elmesélt nekik valami homályos régi sztorit az adventről, és olyanokat mondott, hogy

- "az advent az négy vasárnap" (0:48)

- "az advent az arra való, hogy kicsit világosabb legyen az életünkben. És ha világos lesz, látjuk a rendetlenséget. Az például a rendetlenség része, hogy Magyarországon vannak, akik szegények. Akiknek nem jut annyi, mint másoknak, akik gazdagok. Ez így nincs jól. És ha segíteni akarunk, akkor jó, hogyha látjuk ezt. És én ezért örültem annak, hogy meghívott a református szeretetszolgálat" (3:43)

- "az a cél, hogy egyszer majd ti olyan emberek legyetek, hogyha elvégzitek az iskolát, elmentek aaaa... esetleg az egyetemre, lesz egy jó szakmátok, és aztán legyen annyi megélhetésetek, hogy a saját gyereketeket majd el tudjátok hozni ne csak a Hiltonba, hanem el tudjatok vele menni Párizsba is, Kolozsvárra is, meg mindenhova, ahova érdemes gyerekeket elvinni" (4:18)

A hülye beszéde végén pedig még volt pofája nyomorult gyerekekkel megtapsoltatni a Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnökét, Pál Sándort.

A NER tökéletes lenyomata ez a videó, ami felteszi a koronát az egész éves ténykedésükre. Minden benne van a Fidesz szociális érzékenységéről, arról a nemlétezőről.

Ez az esemény egyébként állítólag az itt található programokra akarta felhívni a figyelmet. 

Tulajdonképpen sikerült is.

És itt egy másik videó:



zero:
Én ezzel a giffel kívánok boldog karácsonyt a Miniszter Úrnak és teljes stábjának!

bendeguz.gif

Címkék: fidesz társadalom pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr15705037

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szegénynek az is ajándék, ha a luxust nézheti? 2013.12.23. 15:17:22

. A Hiltonban osztják a reformátusok a karácsonyi segélycsomagot a szegénysorsú gyerekeknek. Miután megebédeltették őket ingyenebéddel. Ott, ahonnan egyébként durván kilökdösnék őket a szüleikkel együtt. Magyarázza már el valamelyik fideszhívő aktivi...

Trackback: Mennyivel jobb ember a hiltonos Balog miniszter a gyermekrákos Balogh apukánál? 2013.12.23. 15:15:41

. Ha mindketten a luxusra költik a rászoruló gyerekeknek összegyűjtött pénzt, akkor az egyik miért megvetést kap, a másik meg miért piedesztált? Balogh István története: Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke megbukott. Bejárta a médiát a fel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátóti Mutyikos 2013.12.23. 09:15:29

O M G!
remelem a szuloknek nem kint a hilton elott kellett megvarni amig meltosagos uramek felszolgaljak a gyerekeknek a calvadosos akarmit?
abbol a penzbol amit a hiltonos kulsosegre koltottek hany napig lakahatott volna jol az egesz csalad?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.12.23. 09:22:34

Calvados, hát bmeg Balog ...
Mi lesz a következő, nincstelen közmunkásoknak buszos kirándulás a Váci utcai Fashion Street-re, ajándék 2000 ft-os vásárlási utalvánnyal?

Gabe Walker 2013.12.23. 09:24:32

Ezt már csak Orbán Viktor teheti rendbe! Nagyon bízom benne és szavazatommal is támogatom majd!

Veetee 2013.12.23. 09:45:34

Kaptak cipőkrémet is?

bagir 2013.12.23. 09:58:26

Van bőr az ájtatos pofáján az biztos!

Énbagoly 2013.12.23. 10:04:03

Ezt az egészet egyszerűen nem értem. Nem volt egy normális ember sem, aki ebbe beleszólhatott volna?
Ha felhívtak volna csak úgy random egy állampolgárt az országban, az is jobb ötleteket adhatott volna.
Az én javaslatom az lett volna, hogy vigyék el a gyerekeket egy jó kis moziba, mindenki kapja meg a legnagyobb adag popcornt, valamilyen üdítővel, legyen ott egy szaloncukorral telerakott karácsonyfa, amit muszáj leenni róla, legyen nekik hely rohangálni, kiabálni, játszani, legyen mindenféle "pórias" étel, és ne keljen attól félniük, hogy leeszik azt a kurvárafehér terítőt.
Mindenki kapjon egy nagy csomagot távozáskor, amiben nem csak neki vannak ajándékok, hanem az egész családjának. És a politikusok maximum egy elzárt sarokból nézhessék meg őket.
Biztos vagyok benne, hogy ez sokkal nagyobb élmény lett volna nekik, mint ott feszengeni ezen a rendezvényen biodíszletként. De itt korántsem a gyerekek voltak fontosak.

ThomasM 2013.12.23. 10:10:40

Ez az üzentem a politikusoknak:

1. Ne ítéld el az embereket. Inkább szeresd őket.

2. Az igazi szeretet azt jelenti, hogy vége a harcnak, a kettő eggyé vált. A testük külön létezik ugyan, de a létük egymásba fonódott. Nincsenek határok, nincs szétválás. Nem létezik „én”, és nem létezik „te”, nem létezik egyikük sem.

3. Bármilyen is legyen a helyzet, a szeretet mindig szabad. Az sosem függ semmilyen feltételtől.

4. A szeretet sosem birtokol. A szeretet az egymásnak nyújtott kölcsönös szabadságot jelenti. A szeretet egy feltételektől mentes ajándék, nem egy vásár. A te elmédben azonban a szeretet nem más, mint kevesebb gyűlölet, semmi több. Ugyanis minél többet töprengsz azon, hogy „El tudom viselni ezt a személyt? Nem tudom elviselni. Akkor szeretni sem tudom”, akkor az „El tudom viselni őt” örökké negatív ízű marad.

5. Légy a szeretet nyelve. A cselekedetek rendben vannak, de csak rendben vannak. Ők nem teszik boldogabbá az életet, sem ünnepélyesebbé. Csupán jobb standardokat adhatnak neked az életedhez, de nem adnak szenvedélyt is hozzá vagy életkedvet. Minőséget sem adhatnak, csupán mennyiséget. Ezért kizárólag a szeretet nyelve képes téged elvezetni a másik dimenzióhoz.

6. A szeretetben ott a hála, egy nagyon mély hálaérzet. Tudod, hogy a másik személy nem egy tárgy. Tudod, hogy értékeket, egyéniséget, lelket és személyiséget rejt magában. A szeretetben teljes szabadságot adsz a másiknak. De ugyanakkor el is veszel. A szeretet egy olyan kapcsolat, amely arra alapoz, hogy adsz és kapsz – viszont tisztelettel.

7. A szeretet egy életforma, nincs dolga senkivel. Az ember nem szerelmes, hanem ő maga a szerelem. És ha valaki a szerelem, akkor más valaki szerelmes – ez viszont az eredmény, nem pedig a forrás. A forrás az, hogy az ember a szerelem.

8. Az én üzenetem a szeretetről nem az, hogy a gyűlölet ellentétes pólusa. Az én üzenetem az, hogy a szeretet képes magába szívni a gyűlöletet, és átalakítani azt.

9. Ha szeretsz, akkor szeress, és légy tudatában ennek. Ha úgy lenne, hogy taníthatnálak benneteket, nem mondanám meg, kit és miként szeressétek. Ezek mind értelmetlen dolgok. A szeretet a ti legbelsőbb értéketek. Vele együtt születtek, mint ahogyan mellette ott van a gyűlölet is. Viszont arra megtanítanálak, hogy legyetek tudatosak. Még mielőtt bármi is történne veletek – szeretet, gyűlölet, düh, szenvedély, harag, bármi –, legyetek tudatosak. És hagyjátok, hogy történjen, de úgy, hogy tudomásotok legyen róla.

10. A szeretetben nem kellene elvárásoknak lennie, ez ugyanis megöli a boldogságot. Ha elvárásaid vannak, jönnek a frusztrációk is. Senki sem tudja teljesíteni az elvásásaidat, és nincs olyan ember sem, aki azt várná el tőled, hogy teljesítsd az övéit! Ez csakis a mánia, a neurotikus elme szüleménye. Mert ha valaki tényleg eleget tesz az elvárásaidnak, a szeretet eltűnik. A másik személy pedig szükségletté, birtokolt tárggyá válik – értékes birtoklattá, viszont pont olyanná, mint a többi.

négyzet 2013.12.23. 10:27:53

Négy vasárnap az advent... jóhogy nem mindjárt négy plázában elshoppingolt vasárnap, lol
és ezt egy lelkész mondja, háh

Persze még ez a legkisebb dolog, ami gáz ezzel az egésszel.

tomigonzo 2013.12.23. 10:28:31

olcso PR fogas a Hiltonban?? na ezt gondoljatok ujra ;)

M_R 2013.12.23. 10:35:17

@duplo: Neked a Hilton nem ugyanaz mint Balog elvtársnak és csapatának. Nekik ez kb. annyi volt, mintha te elviszed a családodat egy Mekibe...

Transylvanianmixedgrill 2013.12.23. 10:38:04

@zero:

Minden ilyen írásodra írom is a fidesszektás Chewbakka-válaszéveket:

"Szégyelljék magukat de nagyon mélyen ezek a kereszténygyalázók, ezen az áldott, kenet- és szeretetteljes ünnepen is csak a gyűlölet hangján tudnak szólni, bezzeg az elmúltnyolcévben a Libajnai és a Gyurcsányi mikor hívott meg a bankárokon kívül mást is a Hiltonba karácsonykor jutalomosztásra?"

InversioN 2013.12.23. 10:38:10

@duplo: Intellektuálisan olcsó.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.12.23. 10:45:05

@no-night: nem "szemben" hanem "szebben", franc ebbe a reggelbe...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.12.23. 10:52:57

@Rátóti Mutyikos: A szülők nem várták meg a gyerekeket a Hilton előtt. Elvitték őket a rendőrök, mint életvitelszerűen az utcán élőket, azaz hajléktalanokat.

Transylvanianmixedgrill 2013.12.23. 10:58:40

BREAKING: Szegény Kumin Ferencnek idén nem lesz nyugodt, áldott és békés a karácsonya...

444.hu/2013/12/23/orban-a-vilag-legnagyobb-diktatorai-kozott/

_Cettina_ 2013.12.23. 11:04:35

Gondoltam, hogy nem úgy van ahogy a cikkben tálalva lett,. és a legszomorúbb, hogy a 40 gyerekből egy sem tudta mi az az Advent. Európa közepén.

Namely 2013.12.23. 11:07:06

Régen is így csinálták: egy kis "jótékonysági" gyűjtés..... de nem baj: azok is lógtak utána.

tryclops 2013.12.23. 11:12:16

Annyira édes, hogy a felszolgált menüt is mennyire sikerült átgondolni, pont olyan finomságok kerültek bele amit a gyerekek szeretni szoktak, gomba, brokkoli, Calvados...

Biztos, hogy a kibaszott miniszter úr ízléséhez kellett szabni azt a kibaszott vacsorát gyökerek??? NEM VOLT KÖZTETEK EGY PARASZT SE AKINEK ESZÉBE JUTOTT HOGY OLYAT RAKJATOK AZ ASZTALRA AMIT A GYEREKEK IS MEGESZNEK TALÁN?
idióták

@laspalamas: Az origó elcseszte a menüt, az nem libagége tésztában (szerencsére :), hanem erőleves lúdgégetésztával. Kérem javítani, forrás 444.hu. :)

tryclops 2013.12.23. 11:12:16

Annyira édes, hogy a felszolgált menüt is mennyire sikerült átgondolni, pont olyan finomságok kerültek bele amit a gyerekek szeretni szoktak, gomba, brokkoli, Calvados...

Biztos, hogy a kibaszott miniszter úr ízléséhez kellett szabni azt a kibaszott vacsorát gyökerek??? NEM VOLT KÖZTETEK EGY PARASZT SE AKINEK ESZÉBE JUTOTT HOGY OLYAT RAKJATOK AZ ASZTALRA AMIT A GYEREKEK IS MEGESZNEK TALÁN?
idióták

@laspalamas: Az origó elcseszte a menüt, az nem libagége tésztában (szerencsére :), hanem erőleves lúdgégetésztával. Kérem javítani, forrás 444.hu. :)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.12.23. 11:16:53

endresy.blogspot.hu/2013/12/raszorultak-kampany-statiszteriaja.html
” Jézus alkalmasint egyik kinyilatkozatásában sem említette persze, hogy „hivalkodjatok az én emlékezetemre”. Ahogy Luther tanításai közül sem rémlik ilyesmi. De talán az unortodoxia jegyében újraértelmezték idő közben a tanításokat. Ahogy korábban Rétvári Bence tette a gyermekek diszkriminációja kapcsán. Elfogadva persze, hogy Balog Zoltántól erre, a puszta médiafelhajtásra, futja. Cinizmusból pedig egyszerűen csak a formáját hozta. Azt, amiből már korábban, szintén a szegények cikizése kapcsán, ugyancsak adott már kóstolót. A miniszter politikusként tehát csak arcátlan és cinikus. Egyházi emberként, keresztényként azonban szégyelje magát!”

Achmed, a hitetlen 2013.12.23. 11:58:35

Egy kis szakmai, nevelő célú anyag Balognak és bandájának:
stressz.blog.hu/2013/12/23/aki_szegeny_az_a_legszegenyebb_598

Kiemelném a lényeget az idiótáknak:
"A szegényeken segíteni, a kisgyerekeket megkímélni a korán elszenvedett krónikus stressztől nem pusztán erkölcsi kötelességünk, hanem gazdasági szükségszerűség. A szegénység nem a szegények problémája, hanem mindannyiunké, mondhatjuk úgy is, hogy mindannyiunknak pénzbe kerül."
Csak hogy egyértelmű legyen: NEM AZ A SEGÍTSÉG, HOGY ELVISZIK A GYEREKEKET A HILTONBA! AZ LÓSZAR! MEGALÁZÁS!
Hülyék!

@tryclops: egyet kell értenem.

Sola Scriptura 2013.12.23. 12:12:11

Hívő keresztyénként, magyar reformátusként most mélységesen szégyellem magam.

Friedrichbulgakov 2013.12.23. 12:16:07

Valaki egyszer azt mondta, akinek semmije sincs az annyit is ér. Azt hiszem a bibliai Lázár névrokona az illető. Ezekbe a gyerekekbe a legsötétebb dolgot oltják éppen most bele. A csillogás dicséretét.

Pong 2013.12.23. 12:22:51

Végül is semmi nem tesz jobbat a gyerek fejlődésének, mint az, ha elhúzzák előtte azt a mézes madzagot, amit esélye sincs megkapni, mindezt keresztényi szeretetből. Talán esetleg még az is meggondolja, hogy bűnöző, vagy prosti lesz, hiszen más opció alig.

Megnéztem volna, ugyanezt a műsort egy csoport hajléktalannal, persze azokat kevésbé lehet marketingbe bevasalni, mint már az orosz politikai életben ellőtt csillogó gyerekszemeket.

Kb. ugyanaz, mint még 10 évvel ezelőtt néztem gyerekrákék nagyplakátos hirdetését, és arra gondoltam, hogy miért kell az én 1 százalékom, ha milliók mennek el havi hirdetésre?

Ádámka Auditore 2013.12.23. 12:37:16

@Achmed, a hitetlen: Így van. Másrészt hozzátenném, hogy a szegénység mint tudjuk nem valami természetfeletti jelenség, nem esik a transzcendencia tartományába. Társadalmi jelenség, tehát mi emberek csináljuk, mocskos emberek műve és bűne, az okai tehát kutathatóak és objektíve megismerhetőek.

Miért nem szabad ezt felhánytorgatni, ha elvileg demokráciában élünk és szólásszabadság van? Élt egyszer egy Karl Marx nevű figura, aki elsőként kezdte a köpetrendszer mocskát tudományos igénnyel vizsgálni a XIX. századi vészkorszakban. Tudományelméletből tudjuk ugye, hogy elsődlegesen az igazság igényével való fellépés (tehát maga az igazságkeresés, maga a tudományos igény, az objektív vizsgálat) és a módszertan a fontos, nem az, hogy igaza lesz-e végén a tudósnak vagy sem. Emiatt bátorkodtam csak "tudományosnak" nevezni a szellemi ámokfutását. A lényeg a lényeg,l Marx tévedett. Nagyon súlyosan tévedett, a szegénység és szociális igazságtalanság okait katasztrofálisan pocsékul jelölte meg, (MIVEL NEM A MAGÁNTULAJDON AZ!!!!) ráadásul maga a kísérlet is minősíthetetlen emberek kezébe került, akik semmivel sem voltak jobbak, mint a betegesen kapzsi, affluens, deviáns, természetellenesen gazdagodott, funkciótlanná vált tulajdonosi arisztokrácia tagjai, akik ellen oly bőszen, pontatlanul és rendszertelenül ágáltak, elvégre a jól gazdálkodó középparaszt vagy a saját erejéből gazdagodó, a társadalmat a hátán vivő értelmiségi is célpontjukká vált. Meg akik már évszázadok óta megnyomorították és nyomorítják a mai napig a produktív rétegeket takarító nénitől a technokrata értelmiség körébe tartozó mérnökig. Egyetlen eredményük 100 millió hulla lett alsó hangon, mikor "felrobbant a labor"...

Na, ez a kommunizmus legnagyobb bűne. Ez emberek, hogy amit itt látunk, arra még 2013-ban sincs komplett, adekvát, holisztikus társadalomtudományos válasz és megoldási alternatíva egy kritikai értelmiségi réteg részéről. Hol van a XXI. századi Voltaire, aki megmondja, hogy ez mi a faszért van, ki miatt van és mit csináljunk, hogy vége legyen? (A kérdés költői, ötletek és eredmények már bőven vannak, de erről nyilván nem egy ócska libertariánus blogon lehet érdemben beszélni.) Hogy miattuk nem lehet ezt továbbra is felhánytorgatni, miattuk nem lehet továbbra is effektíve kutatni. Miattuk nem lehet kimondani, hogy az affluens, hazardírozó, vadevezős, szociáldarwinista, kórosan (tehát nem szelíd módon) kompetitív állat, nem köztiszteletben álló személy, nem bociszemű ártatlan áldozat, hanem legalább annyira veszélyes a táradalomra mint egy elvadult sorozatgyilkos. Hogy miattuk van egy ellenérzés még az érintett rétegekben is, mikor a szegénység elleni érdemi harcról beszél valaki meg miattuk találnak vonzónak egyesek olyan torz és embertelen gazdasági paradigmát mint a lasse-faire és az öntisztító piac mítoszára épülő neoliberalizmus.

Skeye Gps Unió 2013.12.23. 12:48:55

Kedves Ádámka Auditore: biztos igazad van, de a felét sem értettem a mondandódnak, ez nyilván az én szegénységi bizonyítványom, elismerem. Ugyanakkor, ha közérthetően fogalmaznál, akkor a Veled egyetértők száma ugrásszerűen növekedne az olvasás nélkül tovább görgetjük számának terhére. A gondolatmenetet fogom, az érzelmeit szerintem értem, de nagyjából három órát kellene az értelmező kéziszótárt forgatnom, hogy megérthessem teljesen a mondandód.
Bennem emiatt is ellenérzés alakul ki, pedig főiskolát végeztem, annyira műveletlennek sem gondoltam magam, és tök hülye sem vagyok.
Bocsánat a kritikáért.
Üdv
nemethlaci

megfigyelt 2013.12.23. 13:01:33

@Transylvanianmixedgrill:
A szegény háromgyerekesek biztosan jobban örülnének a 30-évvel ezelőtti megoldásnak. Nem visszasírva a KÁDÁR rendszert ,de akkor a segédmunkás harmadik gyerekére ugyanannyi többlet pénz járt mint az V-kerületi tanácselnök harmadik kölykére, most a minimálbéres szülő harmadik gyermeke havi 21 400 ft-ot kap ,míg a ROGÁN harmadik kölyke 100 400 ft-ot. Ezt kellene egységesíteni BALOG elvtársnak és ORBÁN királynak. A 2/3-os DIKTATURÁT csak a saját hatalmuk biztosítására használják.

Ádámka Auditore 2013.12.23. 13:01:34

@Skeye Gps Unió: Én bocs, ha nem voltam érthető teljesen.

affluens, affluenzás : www.investopedia.com/terms/a/affluenza.asp gyakorlatilag olyan beteg ember, akinek a Jóisten pénze sem elég, mindig csak többet, többet, többet akar bármi áron. Teljesen figyelmen kívül hagyva annak környezeti és társadalmi hatásait. Az életben az egyetlen sikernek gyakorlatilag a pénzügyi sikert és a minél nagyobb - számviteli értelembe vett - eredményt tartja.

adekvát : pontos, lényegre törő, az adott jelenség, fogalom lényegét pontosan megragadó

holisztikus: Rendszerszintű gondolkodás, a komplett rendszert átfogóan vizsgáló (vagy legalábbis vizsgálni próbáló) gondolkodás.

szociáldarwinista:

xenia.sote.hu/~torlasz/biol-mernok/evolucio/rasszizmus.html#social-Darwinism

"Az egymással vetélkedő egyedek közt ható természetes szelekció gondolatát a társadalomban zajló folyamatokra is alkalmazni kezdték. Herbert Spencer angol filozófus volt ennek az elméletnek az egyik leghíresebb teoretikusa, ő nevezte el szociáldarwinizmusnak. Tőle származik a sokszor emlegetett "survival of the fittest" kifejezés is.

A szociáldarwinizmus fő problémája az volt, hogy a társadalmi szelekció nem csupán a művelt, sikeres elitréteget hozza létre, hanem a társadalmi haladás és az ezzel járó szociális vívmányok egyszersmind csökkentik a természetes szelekció hatását és így egyre több gyenge képességű ember kap lehetőséget a szaporodásra. Sőt, éppen a legalsóbb néprétegek körében a legnagyobb a szaporodási ráta. Az eredmény a szociáldarwinisták szerint nyilván az emberi faj fokozatos elkorcsosulása.

Mivel a szegények, a fogyatékosok megsegítése a szociáldarwinizmus szerint természetellenes, s így nemcsak hiábavaló, de egyenesen káros. Az egyik kézenfekvő megoldásnak az tűnt, hogy a szegények terheit csökkentő szociális intézkedéseket a lehető legalacsonyabb szintre kell leszorítani. Érdemes megfigyelni, hogy ezzel a meggyőződéssel (bár más indoklással) azóta is találkozhatunk, nemcsak egyesek személyes véleményeként, hanem politikai programok részeként is.

A másik megoldás az volt, hogy törvényekkel szabályozzák az emberek szaporodási lehetőségét: egyrészt bátorítsák a jó képességű emberek házasságát, másrészt korlátozzák fogyatékosok, a bűnözők szaporodását. Ily módon nemcsak az elkorcsosulást vélték megelőzhetőnek, hanem azt várták, hogy a társadalom e tudatos szelekcióval elősegítheti önnön fejlődését. Ezt a programot nevezték eugenikának. A névadó Francis Galton a szociáldarwinizmus lelkes híve volt (mellesleg Darwin unokatestvére).

Az 1900-as évek elején az a szociáldarwinizmus, különösen annak eugenikai programja rendkívül népszerűvé vált számos európai országban és az USA-ban is. Több, ma vállalhatatlannak tűnő kijelentést tett e téren pl. Bernard Shaw vagy H.G. Wells is.

A fekete, barna, keverék és sárga emberek hordáinak ... el kell tűnniük. Világossá vált, hogy az emberek nagy csoportjainak kevesebb joguk van a jövőhöz ... ha egyenlő státuszt adunk nekik, akkor az ő szintjükre süllyedünk; ha védjük és oltalmazzuk őket, akkor termékenységük miatt elözönlenek minket.
H.G. Wells. Idézi: M. Ridley, 292. old.

Az első ország az Egyesült Államok volt, ahol 1910-től törvényi felhatalmazás alapján embereket sterilizáltak, az esetek zömében beleegyezésük nélkül. A becslések szerint mintegy százezer, főként szellemileg fogyatékosnak nyilvánított embert sterilizáltak az USA-ban. Virginia államban ez a gyakorlat egészen 1970-ig tartott! Az USA-t Kanada, Svédország, Norvégia, Észtország, Finnország és Izland követte. Érdekes módon, Nagy-Britanniában, ahonnan a szociáldarwinizmus ered és az eugenikai mozgalom a legerősebb volt, soha nem szavaztak meg ilyen törvényt, mindig megakadt egy-egy, az egyéni szabadságjogok mellett bátran kiálló képviselő ellenállásán.

Mint az közismert, az eugenikai programot a legvégletesebb formában a náci Németországban valósították meg. Itt először kb. 400 ezer embert sterilizáltak, majd még gyorsabb megoldást keresve egyszerűen koncentrációs táborokban nagyüzemi módon pusztították el azokat, akiknek ezt a sorsot szánták. Mint ismeretes az áldozatok között fogyatékosok, pszichiátriai betegek, homoszexuálisok, zsidók, cigányok és politikai foglyok voltak."

A rendszer egyébként téves természettudományi gondolkodásra épül, mivel a természet és az élőlények viselkedése a primitív létharcnál ezerszer árnyaltabb, változatosabb, a kompetitív viselkedésminta csak egy a sok közül.

Ádámka Auditore 2013.12.23. 13:04:46

Semmi baj, elnézést a sok idegen szó miatt.

Szociáldarwinista:

Forrás:

xenia.sote.hu/~torlasz/biol-mernok/evolucio/rasszizmus.html#social-Darwinism

"Az egymással vetélkedő egyedek közt ható természetes szelekció gondolatát a társadalomban zajló folyamatokra is alkalmazni kezdték. Herbert Spencer angol filozófus volt ennek az elméletnek az egyik leghíresebb teoretikusa, ő nevezte el szociáldarwinizmusnak. Tőle származik a sokszor emlegetett "survival of the fittest" kifejezés is.

A szociáldarwinizmus fő problémája az volt, hogy a társadalmi szelekció nem csupán a művelt, sikeres elitréteget hozza létre, hanem a társadalmi haladás és az ezzel járó szociális vívmányok egyszersmind csökkentik a természetes szelekció hatását és így egyre több gyenge képességű ember kap lehetőséget a szaporodásra. Sőt, éppen a legalsóbb néprétegek körében a legnagyobb a szaporodási ráta. Az eredmény a szociáldarwinisták szerint nyilván az emberi faj fokozatos elkorcsosulása.

Mivel a szegények, a fogyatékosok megsegítése a szociáldarwinizmus szerint természetellenes, s így nemcsak hiábavaló, de egyenesen káros. Az egyik kézenfekvő megoldásnak az tűnt, hogy a szegények terheit csökkentő szociális intézkedéseket a lehető legalacsonyabb szintre kell leszorítani. Érdemes megfigyelni, hogy ezzel a meggyőződéssel (bár más indoklással) azóta is találkozhatunk, nemcsak egyesek személyes véleményeként, hanem politikai programok részeként is.

A másik megoldás az volt, hogy törvényekkel szabályozzák az emberek szaporodási lehetőségét: egyrészt bátorítsák a jó képességű emberek házasságát, másrészt korlátozzák fogyatékosok, a bűnözők szaporodását. Ily módon nemcsak az elkorcsosulást vélték megelőzhetőnek, hanem azt várták, hogy a társadalom e tudatos szelekcióval elősegítheti önnön fejlődését. Ezt a programot nevezték eugenikának. A névadó Francis Galton a szociáldarwinizmus lelkes híve volt (mellesleg Darwin unokatestvére).

Az 1900-as évek elején az a szociáldarwinizmus, különösen annak eugenikai programja rendkívül népszerűvé vált számos európai országban és az USA-ban is. Több, ma vállalhatatlannak tűnő kijelentést tett e téren pl. Bernard Shaw vagy H.G. Wells is.

A fekete, barna, keverék és sárga emberek hordáinak ... el kell tűnniük. Világossá vált, hogy az emberek nagy csoportjainak kevesebb joguk van a jövőhöz ... ha egyenlő státuszt adunk nekik, akkor az ő szintjükre süllyedünk; ha védjük és oltalmazzuk őket, akkor termékenységük miatt elözönlenek minket.
H.G. Wells. Idézi: M. Ridley, 292. old.

Az első ország az Egyesült Államok volt, ahol 1910-től törvényi felhatalmazás alapján embereket sterilizáltak, az esetek zömében beleegyezésük nélkül. A becslések szerint mintegy százezer, főként szellemileg fogyatékosnak nyilvánított embert sterilizáltak az USA-ban. Virginia államban ez a gyakorlat egészen 1970-ig tartott! Az USA-t Kanada, Svédország, Norvégia, Észtország, Finnország és Izland követte. Érdekes módon, Nagy-Britanniában, ahonnan a szociáldarwinizmus ered és az eugenikai mozgalom a legerősebb volt, soha nem szavaztak meg ilyen törvényt, mindig megakadt egy-egy, az egyéni szabadságjogok mellett bátran kiálló képviselő ellenállásán.

Mint az közismert, az eugenikai programot a legvégletesebb formában a náci Németországban valósították meg. Itt először kb. 400 ezer embert sterilizáltak, majd még gyorsabb megoldást keresve egyszerűen koncentrációs táborokban nagyüzemi módon pusztították el azokat, akiknek ezt a sorsot szánták. Mint ismeretes az áldozatok között fogyatékosok, pszichiátriai betegek, homoszexuálisok, zsidók, cigányok és politikai foglyok voltak."

Ez egyébként egy teljesen téves természettudományos alapokon álló gondolkodásmód. Nem csak azért cáfolható, mert embertelen, hanem már pusztán azért is, mert a természet nem pusztán primitív létharcra épül, enél sokkal árnyaltabb és változatosabb. Mintha azt mondanád, hogy csak ragadozó állatok vannak. Ez a viselkedésminta csak egy a sok közül, sőt nem is a legjellemzőbb az élővilágra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.23. 13:07:59

legalább ettek nemes calvadost, ez az étek királyi, ínycsiklandó csemege, hatalmas a struktúrája
bárcsak én ennék calvadosszal ízesített ételeket, odaadnám érte a fél karomat

lyken 2013.12.23. 13:09:06

Karácsonyi ajándék: index.hu/belfold/2013/12/23/v0_a_gombhoz_varrjuk_a_kabatot/

Ezt tulajdonképpen úgy is lehet értelmezni, hogy felvesznek 300.000.000.000 forintnak megfelelő devizahitelt egy olyan dologra aminek a megvalósítására nincs is szükség, mert a jelenlegi vasúti kapacitás is kihasználatlan. Nem baj, a közgép lassan végez a jelenlegi vasúti projectjeivel, majd nagy kegyesen megcsinálják ezt is. Nem kell nagyon aggódni, a számlát végülis nem a fidesz fizeti, hanem a magyar állam adófizetői.

Johnny336 2013.12.23. 13:14:48

Legalább 40 gyereknek jutott meleg vacsora egy téli estén.
Bár a Hilton árait figyelembe véve megoldhatták volna 400-ra is.

De a sajtó lefotózta őket, látszik, ahogy szegény gyereknek ajándékot ad. Az elmúltnyolcévben mikor láttatok ilyet?! Na ugye!

2013.12.23. 13:17:09

Én azt hittem hogy egy papnak mondott, OKJ-s segédesztergályosból pappá lett idiótának több esze van. Sajnos tévedtem.
Jó jó, tudom nagy az Isten állatkertje, de azért a sok idióta bolondot nem kéne miniszteri és államtitkári rangban tartani, mert hülyének hülye, de jól nyal.
Ám legalább a gyerekek meglátták, hogy a jövőbeni uraik, hogyan dözsölnek ,az adózók pénzéből, és közben a szófosók és seggnyalók ugatnak a jólétről, ami nem más, mint a növekvő szegénység, a nincstelenség.
Remélem Balog, a pokolra jutsz, a sok sok hazudozásod és lopásod miatt !!

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.12.23. 13:21:30

Ez az egész kezd a Róma bukását megelőző dekadenciára és erkölcsi züllésre emlékeztetni, remélem azért Viktorék nem gyújtják fel az országot mielőtt eltűnnek a történelem szemétkosarában.

Amadeus62 2013.12.23. 13:50:41

Én meg olyan tudatlan prosztó proli vagyok, hogy ki kell guglizzam hogy mi az a calvados, mert nem tudom! Eddig legalábbis...

balog meg menjen vissza az anyjába a kommunista sleppjével együtt! Rohadjon meg az egész álszent, képmutató cezaromán fidesz banda! Így karácsony előtt...

Amadeus62 2013.12.23. 13:55:13

Más:

www.youtube.com/watch?v=5GVInDRlYZA

Külföldi médiának kell kimondani az igazságot, mert a magyar ellenzékiség meghunyászkodó, gyáva disznókból áll.
Eddig puhadiktatúra van, a kemény akkor kezdődik amikor engem ezekért a kommentekért elvisznek...tehát minél előbb el kell zavarni ezeket, hogy ez ne következzék be!

vantaan 2013.12.23. 14:20:06

Egy másik blogon olvastam:
"Egy szórványmagyar romániai kisvároskában játszódik, magyarcigányok veszekednek az utcán, csak úgy röpködnek a nehéztüzérségi átkok és szidalmak, szórják egymásra a válogatott sértéseket, anyád így, a beled úgy, de egy idő után ellaposul a repertoár, na, ekkor kapja elő az egyik móré az ultimate sértést, a sértések Cár-bombáját: -Te, te, hát te alábbvaló vagy még a tiszteletesúrnál is!!!"

.... no ha Balogot ismerték volna biztosan nem mondanak ilyet!

sanity 2013.12.23. 14:35:38

Ez kb. akkora seggfejség volt, mintha mozgáskorlátozottakat vittek volna kalandparkba.... Gyerekeknek calvados-os mártás? Miért nem abszinttal kezdték? Atyavilág....

Mária 2013.12.23. 14:54:27

"a csomagokra ugyanis csak annyi volt írva, hogy "6-7 éves fiúnak"; "10-14 éves lánynak"; "5-10 éves fiúnak"

Tudod, miért ez volt ráírva?

Azért, mert a szervezők arra se voltak képesek, hogy a szerencsétlen kiválogatott gyerekeknek olyan ajándékokat vegyenek, amire tényleg szükségük lenne.

Azokat a csomagokat nyomták a kezükbe, amiket a refik az adománygyűjtő központokban összeszedtek.

Azt, hogy hány éves és milyen nemű gyereknek való a csomag, nem a refik, hanem a jószándékú hétköznapi emberek írták rá a cipősdobozokra. Azok, akik beadták a telepakolt cipősdobozokat az adománygyűjtő helyeken. Azt osztották ki a Hiltonban a nyomorult gyerekeknek.

Ezek a mocskok tényleg csizmatalpat érdemelnének :(

Én nem szoktam sírni, de most kellene... :(

wizes1 2013.12.23. 14:55:30

hIÁBA MONDTA AZ APJA ENNEK A csótánynak: fiam ideje jó útra térni!

Nem hall

Katica2 2013.12.23. 14:55:34

Sajnálom Balogh pátert főként azért mert jót akart és nagyon, de nagyon rosszul sült el! Vajon tanult belőle? ugyanis jó pap holtig tanul!!!

Szúrófény 2013.12.23. 14:56:45

@zero: Karácsonyi vers

Közeleg a karácsony
Nincsen kalácsom,
Nincsen kenyerem,
Nem tudom mit eszem,
Hol hajtom le a fejem
Rendőr jön, számon kéri,
Hogyan merek, én így élni?
Meguntam a palotát,
Azt másnak adom át!
(Láttál nagyobb marhát?)
Itt kempingezek a parkban,
Eszement, jó dolgomban?
Mégis, mit képzel,
„hatalmas” észével?
Mert neki van állása,
Neki ez a munkája
Elüldözzön hamarjába!
Üldözze a szabadot,
Kinek nem szabad ott,
Parkban aludni,
Mint urainknak hazudni!
Ez mennyire jó világ,
Polgári mennyország!

Ádámka Auditore 2013.12.23. 15:01:15

@Mária: "Én nem szoktam sírni, de most kellene... :("

1. Nem szégyen.
2. Ez tényleg okot ad rá.

peterd127 2013.12.23. 15:19:16

vicces hogy balog és a megélhetési rettegők (a blog írója) se voltak kíváncsia a gyerekek voltaképpeni véleményére:)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.23. 15:21:09

Mondjuk erős a mezőny, de én speciel ennek a balognak EGYETLEN vállalható megnyilvánulására nem emlékszem az elmúlt négy évből.

Merő farizeuskodás, amely végtelen butasággal és korlátoltsággal párosul. Gyász.

Amadeus62 2013.12.23. 15:21:09

@Énbagoly:

Bullshit ez is. Az én javaslatom meg az (és gyanítom a többségéé is) hogy olyan gazdaság politkát folytassanak, ahol SENKINEK ne kelljen éheznie, nélkülöznie, elvégre ez lenne a dolguk nem az egyszeri porhintések. Persze egy fokkal jobb a tied mint hülyebalogéké, de akkor is értelmetlen.

Amadeus62 2013.12.23. 15:22:20

@peterd127:

Ez nem megélhetési rettegés, hanem okkal való felháborodás.

peterd127 2013.12.23. 15:23:48

@vacsad:

valóban a baloldali rendőrállam sokkal emberarcúbb volt ;)

puszi a hasadra

peterd127 2013.12.23. 15:25:21

@Amadeus62:

ha megkérdezték volna a gyerekeket is, akkor az lenne
ez így csak retorikai faszverés

Amadeus62 2013.12.23. 15:28:49

@peterd127:

Szerinted egy gyereknek sem lesz szar érzés majd ha ezek után azt gondolják, hogy ez mindennapos dolog lesz, oszt csodálkoznak majd hogy hazamennek és a szoba sötétjében kapják a kis főtt krumplit és hozzá a vizet?
Nem inkább az lenne a normális dolog, ha ebben a kurva országban MINDEN embernek meg lenne a normális megélhetése, rezsit ki tudják fizetni, jut pénz kajára minden nap és néha szórakozni is tudnak, szerintem ez lenne a normális, de ha szerinted ezek az egy estés pr akciók kamerák kereszttűzében jók ám legyen, te véleményed.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.12.23. 15:32:43

@peterd127: Remélem legalább élvezed ahogy a csóró gyerekeket kínozzák szükségtelenül, te szerencsétlen... Pártpolitikától függetlenül elítélendő ez a gyalázat, de úgy látom te tudod támogatni, gratulálok.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.12.23. 15:34:05

@peterd127: Láthatód őket videón is, a boldog gyerekek nem épp így viselkednek, már ha tényleg azok...

www.youtube.com/watch?v=OR9TcT-x0Xk

peterd127 2013.12.23. 15:35:47

@vacsad: Ki kínozza őket!? Megkérdezted őket személyesen?

pont te közelítesz hozzájuk a saját szűrődön keresztül, nem belőlük indulsz ki, pontosan úgy ahogy balog meg a pártja

Amadeus62 2013.12.23. 15:37:34

Tényleg, legalább gourmet-t kaptak szerencsétlen gyerekek, amitől még csak jól sem laktak? Ilyen helyeken összekenik a tányért oszt jó napot.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.12.23. 15:38:19

@peterd127: Videó. Pszichológiai alapismeretek kezdőknek. Ennyivel megállapíthatod.

peterd127 2013.12.23. 15:39:35

Komolyan azt hiszitek hogy a gépetek előtt tespedve tisztában lennétek a gyerekek véleményével?!:)
ne már

utálom azt ,amikor egyesek mások álláspontja helyett nyilatkoznak, mert felhatalmazva érzik magukat hozzá

peterd127 2013.12.23. 15:41:07

@vacsad:

látom megtaláltad a varázsszót: pszichológia

peterd127 2013.12.23. 15:42:52

@vacsad:

nem tudom, valószínűleg nem kicsit vannak zavarban hogy ezek kamere vakuz az arcukba

de ez még mindig nem húzza át azt, amit mondtam

Trollmagnet 2013.12.23. 15:46:26

@peterd127:

Gondolom arra már nem jutott idő, mert haza kellett menniük ahol vajas kenyeret fognak enni (már ha van vaj)
Vicces, ahogy megélhetési rettegőzől, ebből automatikusan látszik, hogy a pártközpontban karácskor sincs szünet :) (ja igen a balogozás kevés volt ahhoz, hogy ne jöjjön át, hogy órabérbe nyomod)

Ádámka Auditore 2013.12.23. 15:50:48

"A szegénynek örülni kellene..." Aha, ezek így gondolkodnak. www.youtube.com/watch?v=kLccBQcWNBI - Lásd a poshe-s részt az elején.

garrett27 2013.12.23. 16:26:55

Elvitték a szegény gyerekeket a Hiltonba, hogy végre a saját szemükkel lássák, hogy hová nem fognak normál körülmények között a büdös életben sem eljutni. Gratulálok az ötletgazdának! Hagy fájjon még jobban a gyerekek szíve!

múvemáccsó 2013.12.23. 16:28:33

tegnap voltam katolikus misén és a pap azt mondta, h a szeplőtelen fogantatás azt jelenti, h jézus fogant szüzen.
pedig ezt tanulta elvileg az egyetemen....
szóval azért meg lehet lepődni,h ami tul.képpen az ő foglalkozásuk, ahhoz értenek a legkevésbé.

múvemáccsó 2013.12.23. 16:32:55

@_Cettina_: lehet csak nem mertek 4 kamera előtt szerepelni, és belemondani a mikrofonba, miközben mindenki őt nézi.
amúgy meg már enne is egy kicsit, mert az árvaházban azért nem kapott enni egész nap, mert "este úgyis megy dorbézolni az úraságokhoz. remélem gondolsz ránk és raksz a zsebedbe is!"

Bretschneider detektív 2013.12.23. 17:04:44

A Monty Python Four yorkshire men szkeccse megvan?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.23. 17:09:29

Én mondjuk az Onyxba vagy a Costesba vittem volna öket, de a Hilton sem egy utolsó megoldás.
A balliberálisok meg mit csináltak volna? Elvittétek volna valami utolsó utáni kis faluba valami szar csárdába, vagy mi??!! Beleköttök ti mindenbe csak hogy a Kormányt szapulhassátok...undorító állatok vagytok! Legalább volt egy jó estéjük ezeknek a gyermekeknek, ha a liberálbolsikon mulott volna ezt is elvették volan tölük! És kit alázott meg Balog Miniszter Ur mégis? Kit??!! A gyerekek jól érezték magukat, különlegességeket ehettek, és móka is volt. Ha rajtatok mulott volna akkor mentek volna hajléktalannézöbe, ugyis annyira a sziveteken viselitek a csöveseket!

Lehet törölni a kommentemet (ugyis sokszor éltek ezzel) de a véleményem attol még változatlan!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.23. 17:11:26

Mi a kommunista karácsony? Vegyük el a nyugdíjasok 13-ik havi nyugdijját!!
:DD

Horizont 2013.12.23. 17:17:40

Jó lenne tudni, hogy mi szüksége van egy ilyenre a Fidesznek, Balognak, Orbánnak?
Jó lenne tudni református szeretetszolgálat miért csinálta ezt?
Inkább nem akarom tudni.
40 (!!!) szegény csóró gyereknek eszement rongyrázást csináltak önös érdekből. Ha eddig szegény gyerek olyan helyen élt ahol mindenki csóró volt, akkor ott a Hiltonban megtudta hogyan is élnek a gazdagok és másnaptól azt is tudja mi az ami neki soha, de soha nem lesz az életében!
A gyerekek nem élvezték, elárulta a testbeszédük. Ezer millió olyan programot csinálhattak volna nekik olyan ebéddel, olyan ajándékokkal ami megsimogathatta volna a rideg körülmények között élő
szívecskéiket, lelkecskéiket. Fel sem fogják Balogék mekkora kárt okoztak nekik!
"az a cél, hogy egyszer majd ti olyan emberek legyetek, hogyha elvégzitek az iskolát, elmentek aaaa... esetleg az egyetemre, lesz egy jó szakmátok, és aztán legyen annyi megélhetésetek, hogy a saját gyereketeket majd el tudjátok hozni ne csak a Hiltonba, hanem el tudjatok vele menni Párizsba is, Kolozsvárra is, meg mindenhova, ahova érdemes gyerekeket elvinni"
Az agyam eldobom ennek a baromnak a szövegétől!
Hát b+ Balog vagyunk egy pár millióan ebben az országban akik nem élünk mélyszegénységben ugyan, dolgozunk is, de a Hiltonba mégse jutunk el. Tud erről ez a seggfej vajon?
40 hátrányos helyzetű, szegény gyereknek adott flancos csirkemellfilé calvadossal ízesített gombamártással, zöldséges lasagne-val, amikor tízezer számra éheznek kis hazánkban gyerekek (is) olyan szintű mint a több százezer csődhelyzetben lévő devizahitelesnek megépített 80 ház Ócsán. Elmehetnek a jó büdös francba.....

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2013.12.23. 17:34:33

Kb. efféle egy hétköznap vasárnapi református igehirdetés is, pont ilyen se füle, se farka duma némi vért és verejtéket összeizzadva kimódolt gyengus konklúzióval, nomeg egy jó adag prekoncepcióval összefércelve, Sajnos a reformáció és az ellenreformáció dicsőséges napjai visszavonhatatlanul elmúltak, manapság vagy 300 éve inkább a felvilágosodás szellemben nevelkedtek azok, akik jobban tudnak fogalmazni, ez a színvonal maradta a lelkészképzőben -- szóval meglepődni nem érdemes...

Horizont 2013.12.23. 18:01:08

@laspalmas: A Főméltóságú asszony legalább 1500 gyereknek adott ajándékot nem 40-nek :(

megfigyelt 2013.12.23. 18:02:50

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: BAROMKÁM!!!!!!!!
Ki adta könnyelműen KÜLFÖLDI HITEL terhére a 13-ik havi nyugdíjat , helyette a nyugdíj arányokat rendezte volna... ORBÁN azt ígérte 2009 őszén " VISSZATÉRÜNK A 2002-ES NYUGDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSHOZ " , de akkor bukta volna a 2014-es választást.

Le_Penseur 2013.12.23. 18:31:40

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Kedves hangulatkeltő, kötekedő, fekete öves troll NERtársam! Balog miniszterúr a vendégül látott gyerekeket és rajtuk keresztül a szegényeket, nincsteleneket, nélkülözőket alázta meg. Ez a keresztény miniszter a szeretet ünnepe előtt sajtóeseményen törölte a talpát a gyerekekbe.

Némi erkölcsi érzék és empátia valóban kell, hogy megértsd, hogy mi a probléma ezzel az álkeresztény áljótékonysággal, de azért csak gondolkodj rajta!

Sha Dow 2013.12.23. 18:38:14

Na, idefigyeljetek "vastagbőrűek"!

Írjátok már meg nekem, a ZSIDÓ SZERETETSZOLGÁLAT címét :-))) , egy jelentősebb admányt szeretnék oda eljuttatni, az éhező gyerekek javára.....

Ha valamelyikőtök látott már kipás embert INGYEN levest osztani az elesetteknek, az éhező gyerekeknek, az nyújtsa fel a kezét. .....!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.23. 18:39:44

@Le_Penseur:

AMennyiben te és a netes haverjaid befogadjátok az ÖSSZES csövest, akik élnek ebben az országban, azután letrollozhatsz, meg bármit írhatsz rám, de amíg ezt nem teszitek meg addig csak álszent süket duma amit nyomattok. Kiket alázott meg?! Szerinted hogy lehet egy este egy helyen több ezer gyereket megvendégelni? Ne legyél már nevetséges bakker. Örüljetek neki, hogy legalább ennyit megtettek a szegényekért, hogy néhányuk ilyen joságban részesülhettek.

De felölem mehettek örömködni fletóhoz hogy mekkora hős, hogy kamerákkal elment az avasra mutogatni magát, ezzel a hőstettével rengeteg szegény gyerek életét mentette meg Lopcsány :)))

Úgy hogy húzd meg magad amíg szépen kérem...áprilisban legyen nagy pofátok, amikor a Fidesz-KDNP úgy huzza be megint a 2/3-t mint a huzat, a ballibek meg addigra sem tudják eldönteni, hogy lopcsány, libaynau vagy szarházy legyen a miniszterelnök jelölt, nyeheheh :DDDD

Tényleg ki is lesz a ballib ME jelöltje? Meg van már? :DD Vagy lesz egy tucat jelölt? :DDD

BAHH!!

Le_Penseur 2013.12.23. 18:52:36

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Bár nem fogadtam be csövest, ugyanis a lakásomban a családom él, azért rendszeresen kiveszem a részem azoknak a segítésében, akik nálam nehezebb helyzetben vannak. Mindezt sajtó és egyéb hajcihő nélkül.

" Örüljetek neki, hogy legalább ennyit megtettek a szegényekért, hogy néhányuk ilyen joságban részesülhettek."

Mondom én, hogy nem érted, nincs ezzel semmi gond. Ez az esemény a te kedvedért jött létre, hogy lásd, hogy a tekintetes miniszter milyen nagy jóságban részesíti a gyerekeket!

"Úgy hogy húzd meg magad amíg szépen kérem...áprilisban legyen nagy pofátok, amikor a Fidesz-KDNP úgy huzza be megint a 2/3-t mint a huzat, a ballibek meg addigra sem tudják eldönteni, hogy lopcsány, libaynau vagy szarházy legyen a miniszterelnök jelölt, nyeheheh :DDDD"

Húzzam meg magam? Mert ellenkező esetben lerajzolsz egy papírra? :D A fideszkdnp simán hozza a következő választást, de nem tudom, hogy jön ez a témához?!

Maradjunk egyelőre a képmutató farizeus miniszternél!
(A farizeus szó jelentését Máté Evangéliuma 23 részében találod!)

Sha Dow 2013.12.23. 19:02:30

@Le_Penseur:

Na, ha te már ilyen "képzett jótékonykodó" vagy, nem okozhat gondot, hogy megadd nekem, (meg a többieknek) a ZSIDÓ SZERETETSZOLGÁLAT elérhetőségét...:-))))!?

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2013.12.23. 19:04:39

mindenesetre lehet ám itt Horthy-korszakbeli párhuzamot vonni (nem is indokolatlan), de azért vegyük észre: ezek az Orbán-suttyók sehol sincsenek az akkori időkhöz képest...most 40 gyerek kapott ajándékot, akkor 39'-ben meg ezerötszáz.... hasonlóan: Ócsára nagy dérrel-dúrral beköltözött vagy 20 család, míg mind az első, mind a második világháború után, ha az akkori kormányok ugyanilyen "hatékonyak" lettek volna, mint ez a mostani, hát az egész ország még mindig kenyérjegyen élne és óvóhelyen lakna azt hiszem.

kifordított nagyanyó 2013.12.23. 19:05:34

Akkurvaanyátokat fideszgecik!

balapety1 2013.12.23. 19:07:48

Nagyon ügyeljetek rá, hogy igazságosságotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok azért, hogy megfigyeljenek benneteket; különben nem lesz jutalmatok égi Atyátoktól.
Ezért amikor irgalmas adományokat adsz, ne kürtölj magad előtt, mint ahogy a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony mondom nektek, megkapták már teljes jutalmukat.
Te pedig, amikor irgalmas adományokat adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobbod, hogy irgalmas adományaid titokban legyenek; akkor a te Atyád, aki titokban néz, megfizet neked.

kifordított nagyanyó 2013.12.23. 19:08:02

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Remélem akkor is ilyen nagy lesz a pofád,és összeomlik az egész rendeszer és viszünk a viktoroddal együtt akasztani!

lucreciaborgia 2013.12.23. 19:08:45

Ötven éves leszek hamarosan, eddig a középosztályba tartozónak soroltam be magam, még sosem jártam a Hiltonban. De nem is akarok! Valószínűleg ugyanúgy feszélyezne az ottani procc, mint szegény gyerekeket! Akinek ez az eszement ötlete támadt a ajándékozásra az valószínűleg olyan távolságra van a valóságtól, mint Makó San Francisco-tól. Jó lenne ha Balog miniszter és a többiek néha elvegyülnének az emberek között és rápislantanának elefántcsonttornyukból a valóságra. Ez az iszonyúan elbaltázott PR tevékenységük semmi mást nem jelent, mint hogy tökéletesen alkalmatlanok a posztjukra! És emellett még a Református Szeretetszolgálat is totál lejáratta magát, a cipősdoboz ajándékozókat pedig szemenköpték! Nekem tanulság: semmilyen mega szervezetnek nem fogok adni egy fillért sem! Minden nekik szánt támogatást inkább közvetlenül a helyi rászorultaknak fogok eljuttatni! Bonyolultabb ,de legalább biztosan eljut nekik! Én nem a Hiltonban történt rongyrázásra adtam a pénzemet, könyörgöm!

Sha Dow 2013.12.23. 19:13:43

Hééééé!
Pöcegödörszagú macskajancsik!

Hát, senki nem tudja nekem megadni a ZSIDÓ SZERETETSZOLGÁLAT elérhetőségét....?

Le_Penseur 2013.12.23. 19:14:05

@Sha Dow:
A google a barátod, de ha bemész egy zsinagógába, ott is biztosan tudnak neked segíteni ez ügyben!

(A napi zsidózásod megvolt, most még libsizned és cigányoznod kell egy kicsit és megkapod a napi ajándékodat!)

Mojo Dawg 2013.12.23. 19:24:51

Balog Antoanette: nincs kenyeruk? Menjenek a Hiltonba kalacsot enni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.23. 19:25:55

""az advent az arra való, hogy kicsit világosabb legyen az életünkben. "
Ezeknek (hős kormányunknak) ha egész évben advent lenne bazmeg, az is kevés lenne!

Sha Dow 2013.12.23. 19:26:43

@Le_Penseur:

Az a helyzet világ esze, hogy EGYÁTALÁN NINCSEN ZSIDÓ SZERETETSZOLGÁLAT. .....:-)))!

Soha senki elesett embernek, éhező gyermeknek nem adtak még ingyen egy tányér levest, se a Hiltonban, se sehol. Se a hanuka ünnepe alkalmából, se máskor........

Viszont, a jellemtelen söpredék, pöcegödör stílusban összeáll mocskolni másokat, akik így, vagy úgy, de segítenek. Hányingerem van tőletek!

Úgy látszik, a Naaaaagy Liberális Szólásszabadság jegyében már le se lehet írni a zsidó szót, mert az "zsidózásnak" számít.....:-))) De, semmi gond, döntsétek el mik vagytok, nevezhetünk benneteket ezután paradicsomnak, vagy akár tubarózsának is....

megölninemkellfélnetekjólesz 2013.12.23. 19:30:13

Rongy ember vagy sha dow, tudatlan hazudozó. Igazi fideszes.

Amadeus62 2013.12.23. 19:31:12

@Sha Dow:

Mi van bbbbb új nicket kreáltál?

Le_Penseur 2013.12.23. 19:53:33

@Sha Dow:
Nem gond, ha nem tudsz keresni a keresővel, szívesen segítek!

Magyarországi alapítvány:
www.mazs.hu/magyar_zsido_szocialis_segely_alapitvany/a_mazs_alapitvanyrol.html

Ez pedig a magyarországi alapítvány anya alapítványa:
www.jdc.org/

Lehet adakozni!

Munchausen 2013.12.23. 20:00:02

Nem is tudom mit mondjak, erre igazán nem lehet mondani semmit, undorral köpök egyet árnyékharcos meg aláállhat.

Munchausen 2013.12.23. 20:00:34

aláállhat két ellel meg a többi fidesznyikkel...

zZz 2013.12.23. 20:07:37

@Sha Dow: BUUUURRRNNNN! :D
Ezt jól beszoptad :)

zZz 2013.12.23. 20:09:12

@peterd127: lehet, nem tudsz róla, de nagyon szomorú ember lehetsz :(

R.T. Flakfizer 2013.12.23. 21:45:09

én egyelőre megvárom Deutsch Tamás twittjét, hogy miért volt ez a jótékonykodásnak álcázott kampányvacsora fasza ls miért vagyok egy nyomorult tahó, mert a belem fordult ki tőle - aztán ehhez igazítom a véleményem (hogy ez az egész fasza volt, én meg egy fasz vagyok ;) ). javaslom is mindenkinek, amíg a megmondó nem mond meg, addig mindenki más is uralkodjon önmagán!
:)

R.T. Flakfizer 2013.12.23. 21:54:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:lvittétek volna valami utolsó utáni kis faluba valami szar csárdába, vagy mi??!!
:D
na most mi van? az utolsó utáni falu, vagy a csárda nem elég magyarosch? :D ha ezt a P.Hilip megtudja! hajjaj!
:D
ti szándékosan vagytok sha dow kollégáddal ilyen szórsksztatóak? ez is a karácsonyi műsor része? remélem nem hagyjátok abba! kell a bohóc is! hejj!

Amadeus62 2013.12.23. 21:57:12

@R.T. Flakfizer:

Nem. Ez tényleg ennyire tökkelütött. Én már nem is reagálok az ilyenre, minek?

Off: Az Index kitehetné már ezt a posztot főoldalra, bár így karácsonykor nem sokan fognak itt lógni...

istvankah 2013.12.23. 22:10:57

@Transylvanianmixedgrill: gratula!Ha neked a balog és a másik "szekta" az isteni szeretet megtestesítői,akkor tényleg baj van a teremtéssel!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 22:25:36

Felháborító..

Szerencsétlen sorsú gyerekeket megetették, és ajándékokat osztogattak nekik.

Gusztustalan ez így karácsonytájékán valóban.

Ilyenkor politizálni kell, és az ajándékozókat fikázni, ahogy az elmebeteg ballib csicskák teszik.

Csak így tovább elfajzott ballib majmok !

Nektek is boldog Karácsonyt !

czjanos 2013.12.23. 22:25:43

Ezt a Hilton-fogadást maguknak szervezték, szegény gyerekek csak "biodíszletnek" kellettek. Szégyellhetnék a vastag bőrt a képükön, amennyibe ez a "buli" került, 2-300 gyereknek is lehetett volna ajándékot adni. Netán névre szólóan. Álszent, farizeus társaság!

Erő e-meló 2013.12.23. 22:26:14

@kifordított nagyanyó:
"Akkurvaanyátokat fideszgecik! "

Szerintem kimondtad a lényeget, a poszt ehhez csak túlságosan bő lére eresztett körítés

Áldott kará

gnme 2013.12.23. 22:29:43

felénk a cigányokat azzal ijesztgetik, hogy:

"... húzd meg magad öreg, vagy Kárpátia koncert lesz! ..."

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 22:31:43

@Erő e-meló:

A ballibek karácsonykor különösen felizgulnak.

Szerintem fosnak, hogy véletlen valami kereszt alakú himbálódzó dísz lyukat éget az agyukba.

Larry Silverstein 2013.12.23. 22:35:00

A Hiltonban qrvasok jótékonysági esemény van. Ez az egyik. Ááásít..

Petike57 2013.12.23. 22:36:18

Negyvenet megetettek számukra ismeretlen étellel,négymilliót letoltak a létminimum alá,tízmilliót kifizetnek a csókosoknak a kaja+marketingre,a nyolcmillióból meg majd rájuk fog szavazni hárommillió igenhülye .
Oszt ha nem lesz ellenzéki 2/3,csak 59%,akkor marad az állóháború-akkor itt négy év múlva se fű,se fa se nyugdíj,se orvosi ellátás nem lesz.
Gondoljátok meg...

megölninemkellfélnetekjólesz 2013.12.23. 22:37:24

Szerencsétlen áljobboldali álmagyarok soha nem fogják megérteni, hogy ezzel a Hiltonos cuccal mi a gond.

Larry Silverstein 2013.12.23. 22:44:11

@Petike57: @megölninemkellfélnetekjólesz: Szerencsére tavasszal választások lesznek és ha az ilyen blogok lerántják a leplet akkor nem lehet gond leváltani a Zorbánt!

Gyertek el, mutassuk meg, igen igen!

Valóraváltógép 2013.12.23. 22:46:17

@megölninemkellfélnetekjólesz: Az nyilván jobban simizte volna a kis lelketeket, ha a cigánysorra vittek volna két zsák krumplit. :)

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hát mit gondolsz te, hogy a szegények is rendes ételt egyenek? Még homárt, nem? Jó azoknak a krumpistészta, meg a kolbászoszsömle! Legyenek hálásak, hát ahhoz sem jutnak hozzá!

Valóraváltógép 2013.12.23. 22:49:23

A poszt demagóg. De érdekes, hogy megvan erre így karácsony környékén is fogadóközönség... ennyire nem bírtok már a lelketekkel? Rohadik? Bűzölgik? Levet ereszt? Ott a budi.

Kim Jong Un 2013.12.23. 22:50:08

Oh barcsak szakadt volna a kurva anyja picsajaba a boszme feje amikor megszuletett az a rohadek fereg! Ma mindenkinek jobb lenne!

Valóraváltógép 2013.12.23. 22:50:58

@czjanos: Ez már csak úgy megy, hogy az ajándékozó dönti el, hogy kinek mit ad. De rajta, licitáld őket felül.

Lord Snow 2013.12.23. 22:51:02

Ez az aljas vastagbőr képtelen felfogni, hogy egy ESZTERGÁLYOS végzettségű ember, akkor is, ha miniszter (felelősségi területek: Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye, zárójel bezárva) nem érthet a szegény gyerekekhez akkor sem, ha történetesen lelkész is mellesleg.

Ő a létező Pelikán elvtárs, kérem, tessék örülni, megszavaztuk.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.12.23. 22:53:01

Balognak:

"1. Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.
2. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
3. Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;
4. Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván."

Máté evangéliuma

Lord Snow 2013.12.23. 22:57:26

@Valóraváltógép: Ha itt valakinek rohadik és bűzölgik a fekete lelke, akkor az az a lelkész, aki mélyszegény gyerekek karácsonyi megalázásával kampányol kamerák előtt, ez minden jóérzésű EMBER számára világos.
Áldott, békés karácsonyt.

Valóraváltógép 2013.12.23. 22:58:54

@Lord Snow: Nektek újabban a megalázás a maniátok. Szerintetek ebben mégis mi volt a megalázás? Hogy ott voltak a kamerák is, vagy mi?

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:01:14

Juj, megalázás sztori:
másik blog, gyerek hőzöng a napocskarajzolásért, nála az asszony mán szakmunkás, hát hogy mán, hát ő mán, hát miér mán, hát őt mán hogy megalázzák! El is megy az asszony inkább dolgozni, nem kell neki a segély se!
Na, ennyit a megalázásról. :))

Larry Silverstein 2013.12.23. 23:02:28

@Lord Snow: Jajajj!

Szerencsére alig 5 hónap és lehet menni választani Strauszkánt, Sasjózsit vagy bármelyik liberálbolsi főpapot!

Hozzatok még 2 embert, ha nem 3mat!

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:02:57

Édes istenem, miért kell nekem mindig eszembe juttatni, hogy milyen emberek között élek... meg hogy ez ez a nyomorult, nyamvadt kis tökönlökött ország, és azt sem kell keresni, hogy miért ott tart, ahol...

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:04:08

@Larry Silverstein: Úgy is van! És négy lábon gyertek, ne kettőn!

Lord Snow 2013.12.23. 23:07:25

@Valóraváltógép: Nekem nincs semmilyen mániám. Ha nem érted, benned van a hiba illetve a neveltetésedben.

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:11:34

"... bedugom a fülem és bedugom a szám, kinyitom a szemem, vagy kinyitom a szám, de ha kinyílik a szemem, becsukom a szám // és ha becsukom a szemem, kinyílik a szám /// miért van ez így, én nem tudom, ezen nem gondolkodom... talán szűk a bőr, az arcomon..."

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:12:44

@Lord Snow: Ez kizárt dolog, mert nem tudom. Ti viszont szánalmasak vagytok, ahogy pár gyerektől irigyeltek egy rendes vacsorát. Majd imádkozom értetek.

Orván Biktor 2013.12.23. 23:29:55

Dübörög a kampánygépezet. Várjatok, lesznek ennél cifrábbak is jövőre.

ekibit 2013.12.23. 23:32:03

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
" ...áprilisban legyen nagy pofátok, amikor a Fidesz-KDNP úgy huzza be megint a 2/3-t mint a huzat, a ballibek meg addigra sem tudják eldönteni, hogy lopcsány, libaynau vagy szarházy legyen a miniszterelnök jelölt, nyeheheh :DDDD "

Ebben azért ne legyél olyan biztos.A jobbik vagy 32-35%-ot szerez majd, fletó meg kb. 20-22-öt, és koalíció lesz, vona lesz a miniszterelnök, fletó meg belügyminiszter, és annyi.......libaynau vagy szarházy meg nem játszik.

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:35:32

@Nyekenyóka.: Hát mihez van köze? :) Neked is hasonlókat.

Larry Silverstein 2013.12.23. 23:37:32

@Orván Biktor: Mér levideózzátok a fideSSes haláltáborokat?

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:38:53

@Larry Silverstein: Ezek? Szerintem meg is építik..

@ekibit: Érdekes látni egy liberális blogon, hogy a törzsközönség a Jobbik térnyerésében reménykedik epedve. :)

Szakura 2013.12.23. 23:41:34

@Valóraváltógép: mert Te enni sem tudsz, ha legalább négy fényképezőgép nem kattog az arcodba?! És nem mondják el párszor, Te szerencsétlen... Ettől jön meg az étvágyad?

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:44:16

@Szakura: Cuki vagy. De mit akartál mondani?

Lord Snow 2013.12.23. 23:46:09

@sanity: "Ez kb. akkora seggfejség volt, mintha mozgáskorlátozottakat vittek volna kalandparkba.... ű
Ennyi. És mindezt kitől. És ennek a silány minőségő embernek mi a funkciója egyébként ma. Mi minden.
Mondom, ő az igazi Pelikán elvtárs, csak a lelkiismeret nélküli verzióban. Egy lelkész.
Áh.
És a fideszesek annyit tudnak ismét kinyögni, hogy mindenki libsi meg ballib, akinek nem tetszik valami.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.12.23. 23:48:13

@Szakura:

Pontosan. Oda vitték őket bábunak. Ennyire még Gyurcsány PR-je sem volt visszataszító amikor az Avasra ment bájologni, pedig számomra nagyon antipatikus az az ember, de Balog még nála is túltesz. Balog nem keresztény, hanem képmutató, hatalmas különbség.

ekibit 2013.12.23. 23:48:24

@Valóraváltógép:

Ez elég vadnak tűnhet, de hallottam már mástól is, most mit lehet tenni nekem is megfordult már ilyen a fejembe.

Valóraváltógép 2013.12.23. 23:53:40

@ekibit: Elég keményen megy külföldön, meg külföld felé, hogy megpróbálják diktatórikusnak beállítani ami a magyar kormányt, és zsarnoknak a miniszterelnököt. A sok hazai hülye meg tapsol neki... szóval gondolom megérdemeljük a sorsunkat, akármi lesz belőle. Mert az a csúnya érzésem van, hogy valami bizony lesz.
Addig meg röhöghetünk azon, hogy a sok nyomi kis biodíszlet hogyan asszisztál ehhez örömmel.

egysmás 2013.12.23. 23:54:39

Van pártpreferencia, meg van tünet.

Aki ebben nem látja a megalázást, aki nem érzi a gyomorforgató gőgöt és nem veszi észre a lenézést, azt csak sajnálni lehet!

Larry Silverstein 2013.12.23. 23:54:52

@Nyekenyóka.: ''Balog még nála is túltesz. Balog nem keresztény, hanem képmutató, hatalmas különbség.''

Balog nem is lehet keresztény mert református, szóval legfeljebb keresztyén.

Na húzzál vissza a jeshivába osztályt ismételni mesüge!

Larry Silverstein 2013.12.23. 23:57:15

@egysmás: Én is voltam valami puccos helyen külföldön a cégünk központjában, azóta nem térek magamhoz a megalázottságtól!

tobeor 2013.12.24. 00:15:19

@Sola Scriptura:
"Hívő keresztyénként, magyar reformátusként most mélységesen szégyellem magam."

Ne szégyelld, nem te csináltad. Szégyelljék magukat azok, akik csinálták. Persze ők fel sem érik aggyal mi ezzel a baj, de ettől még biztosan nem neked kell szégyellni magad.

egysmás 2013.12.24. 00:15:58

@Larry Silverstein: Téged is fényképeztek, mint szegény rászorult gyereket?

A reformátusok amúgy jó emberek!
Tudják, hogy az Isten azért teremtette a szegényeket, hogy ők tudjanak jótékonykodni.

RÖVIDLÁTÓ 2013.12.24. 00:19:54

A Balogot áldja meg az Iványi Gábor!
Jobbal, keményen.

egysmás 2013.12.24. 00:21:05

@tobeor: Jaja!
Nem kell szégyellnie magát!
Elvégre szabad akaratából tartozik ahhoz a szervezethez, amelyik ezt megvalósította és szabad akaratából adja nekik az adója 1%-át!

Egy reformátusnak nincs mit szégyellnie magát azon, ha a reformátusok nevében a református vezetők ezt-azt-amazt csinálnak.
Ahogy szoktak.
Nincs mit szégyellni rajta, hiszen az nem ő, csak a nevében teszik.

Larry Silverstein 2013.12.24. 00:21:36

@Nyekenyóka.: Miért talán náci vagy? Mit zsidózod az öregemet?

Larry Silverstein 2013.12.24. 00:23:04

@egysmás: Nem a gyereket fényképezték hanem a miniszter Urat. Ő meg szerintem szereti a zilyesmit.

egysmás 2013.12.24. 00:28:44

@Larry Silverstein: Most tök komolyan!

Szerinted nem megalázó dolog így biodíszletnek használni a gyerekeket?
Szerinted ez az esemény teljesen rendben volt?

Számodra mit szimbolizált ez az aktus?
A nyilvános, szűk kört érintő és tulajdonképpen olcsó jótékonykodásról _neked_ mi a véleményed?

Naga Jolokia 2013.12.24. 00:32:35

@RÖVIDLÁTÓ: Így az ünnep előestéjén finoman fogalmazva nem értek egyet a fanyalgókkal.
Szerintem a gyerekek jól érezték magukat, és valószínűnek tartom azt is , hogy a kiválasztásnál szempont volt a jó előmenetel, valamint a látható törekvés a szegénységből való kitörésre.
Ez már gyermekkorban is látszik. Igen, meg kell látniuk a célt, ahová eljutnak majd.
Ez nem a tanuljunk meg kicsik lenni kormánya.

tobeor 2013.12.24. 00:33:19

@egysmás: Megértem a felháborodásodat, de nem rá kéne haragudni. Hogy jó ember, az látszik a kommentjéből, és nyilván nem tehet arról hogy mit művelnek a feje fölött. Azokra haragudj akik aktív részesei voltak ennek a baromságnak.

Ómacicka Bábó 2013.12.24. 00:33:31

Ez tényleg egy hányás.Ki nyert ezen egy csomó lóvét? Tiszta kamu ,és némelyik pöcs próbálja megmagyarázni!

egysmás 2013.12.24. 00:35:33

@tobeor: református.

A református meg olyan, hogy eltűri Balogot, Hegedűst.
De ők jó emberek!
Csak reformátusok...

És még csak szégyellni sem kell magukat, hiszen _ők_ nem hibask.
Csak reformátusok...

Larry Silverstein 2013.12.24. 00:36:58

@egysmás: Szerintem is olcsó volt a jótékonykodás, amit külön köszönök a miniszter Úrnak!

Azt pedig a liboldóknak köszönöm hogy teljesen ingyen megcsinálják ennek az apró eseménynek a promóját!

Egyébként MLM üzletekben szokás elvinni a tehetséges de szegíny kezdőket vmelyik nk-i nagyágyúhoz hogy ott alázzák magukat szarrá a csodapalotájában. Ki érti ezt, de most komolyan.

Valóraváltógép 2013.12.24. 00:39:14

Azt hiszem eljutottunk oda, hogy az ellenzék önmaga paródiája lett. Akkor most kérnék egy csésze finom kávét.

tobeor 2013.12.24. 00:47:45

@egysmás: Értelek én, de szerintem te is értesz engem :) Tényleg nem az egyszerű tagokat kéne hibáztatni. Ráadásul ő még szégyelli is magát, szóval emberből van....

Amocsok 2013.12.24. 00:51:11

@Naga Jolokia: Háháhá!
Valószínűnek tartod, akkor úgy is van. Talán te válogattál? A nevüket legalább felírhattad volna egy szalvétára. Jaja! Semmi kicsinyesség. Próbáljanak csak meg otthon is nagyok lenni! Mennyiből is? 28? 110?

RÖVIDLÁTÓ 2013.12.24. 01:08:44

@Naga Jolokia:
Látom sikerült kihozni az agyad a mosodából.
Szegény Jolokia.
Amíg befele mentetek az erdőbe, láttad a Vezéredet.
Most ott állsz bizonytalanul az erdő közepén, és néma csend.
Sehol senki.
Vajon kitalálsz-e valaha?

bkkzol 2013.12.24. 01:27:12

AZ a vérlázító, hogy az egyházak beszivárogtak, beépültek a rendszerbe. Miért kell az államnak a református szeretetszolgálatot patronálni, miért a katolikus caritasnak perselyez az ország? Egészséges esetben a hittestvérek gondoskodnak (ha akarnak) a szegényeikről. Ha meg nem akkor így jártak.

annamanna 2013.12.24. 01:31:40

balog az egyik legveszélyesebb sátánista az országban.

ügyfélszolgálatos 2013.12.24. 02:07:35

Az is vicces, hogy Balogh véletlenül sem a saját pénzéből jótékonykodott...

mirabella1234 2013.12.24. 02:33:46

Arcpirító, gyökér hitványság volt.
Szegény gyerekeket a Hiltonban felrakni a csóróság-gazdagság hullámvasútra, fura (alkohollal készült!!! :D ) ételeket adni nekik csirkecomb és csokitorta helyett, utána Nyilas Misi pakkot (tudják ezek a gyökerek, hogy az minek a szimbóluma a regényben?)...

De alapvetően gumicsont, hiszen ne feledjük, az elmúlt bő héten:
- Döntött a Kúria
- Elvitték a zsaruk a NAVos Ember zöld mappáját
- Államosították a tankönyvpiacot
- A diákok leromlott teljesítményének visszaállítását az intézményeknek kell kiagyalni
- Kivonul talán négy gonosz bank, hogy jöjjön helyette két szuper magyar, és (ha jól értem a GYURIGPS-t) egy cuki orosz és egy kínai.

Na, Balog és a karácsony segítségével EZT_MINDET_KELL_KURVAGYORSAN_ELFELEJTENETEK. ;)

sírjatok 2013.12.24. 02:37:14

Tudjátok van nekem egy mágikus képességem. Képes vagyok látni az alternatív valóságokat.

Most pl. látok egy olyan alternatív valóságot, ahol nem a Hiltonban, hanem egy középkategóriás étteremben voltak, kockás abrosszal, mákosgubával. Oh csitt! Ebben a másik dimenzióban mágikus erőmet felhasználva képes vagyok látni a blogcímeket és a kommenteket is!

- "Túl jó lenne a Hilton a szegény gyerekeknek, mi, Orbán?"
- "Mákosguba az ajándék? Nem szégyellitek magatokat, pénzeszsákok?"
- "Annyit költötök ötven gyerekre, mint magatoknak egy vacsorára, álszentek?"
- "Megalázták a gyerekeket a szegényes vacsorával!"

Hát... nem is tudom, mit csodálkozok.

Berzengő 2013.12.24. 04:26:19

@Sha Dow: Van abban valami sorsszerű hogy a Numerus Clausus fő szószolójának szobrat felavató Balog Zoltan topikjaban zsidózol.

hetek.hu/hit_es_ertekek/201206/prohaszka_az_elso_hungarista

Berzengő 2013.12.24. 04:31:04

@Sha Dow: ha már offolsz a zsidózásoddal, inkább erről beszélj.

„Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel - írta PROHÁSZKA már 1893-ban, majd hozzátette: - A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet." Nézetei később sem változtak. A zsidóság „sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot" - fogalmazta meg 1923-ban -, ezért nemzeti önvédelemnek tartotta az általa pozitívnak nevezett, a keresztényeket előnyben részesítő antiszemitizmust, és a „liberalizmus mételyével" az általa megalkotott nemzetiszocialista eszmét, a hungarizmust állította szembe.

A lakiteleki SZOBORAVATÁSON résztvevőként ott volt a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője, BALOG ZOLTÁN.

Berzengő 2013.12.24. 04:33:34

@A rokkant is ember: " ezek az Orbán-suttyók sehol sincsenek az akkori időkhöz képest...most 40 gyerek kapott ajándékot, akkor 39'-ben meg ezerötszáz."

Persze hogycsak 40 kapott 1500 helyett, hiszen most a mi ajtatos keresztenyeinknak ez a fontosabb!

Karácsonyi meglepetés a Közgépnek
2013. december 23., hétfő 14:02 |

A Közgépnél is került valami a fa alá: a Közbeszerzési Értesítő legfrisebb, december 23-i számában megjelent eredményhirdetés szerint a Közgép az ŐRSÉG-2013 Konzorcium főtagjaként 1 milliárd 740 milliót forintot nyert el egy közbeszerzésen.

A (...) meghirdetett tender eredeti becsült értéke 1 milliárd 120 millió forint volt, de Simicska Lajos cégének sikerült a becsült ár fölé menni 600 millió forinttal, így a szerződés végleges összértéke 1 milliárd 740 millió lett. A Közbeszerzési Értesítő szerint ez volt a legelőnyösebb ajánlat.

Tomycat 2013.12.24. 05:03:47

Kivancsi vagyok, mennyibe kerult ez a vacsora es ki fizette, milyen penzbol?

röhögő 2013.12.24. 05:27:16

@Larry Silverstein: Nem kell felvágnod a tel-avivi luxus étteremben eltöltött estéddel.

lbm · http://nertars.blog.hu 2013.12.24. 07:14:49

A Hilton nem az a helyszín ahol gyerekek felhőtül érezhetik magukat. Egy adag rántotthúsnnak krumplipürével lehet, hogy jobban örültek volna. Az üzenet amit Balogh a szájukba rágott, pedig csak némely politikus életfelfogását tükrözi: legyen pénzed kispajtás, kurv@ sok pénzed, hogy fussa minden luxusra, mert az a szép az a jó. Ahelyett, hogy a szeretet, a család, és az emberek egymás iránti megétésére okította volna ezeket az aranyos gyerekeket így karácsony táján, inkább arról szónokolt nekik, hogy vannak a gazdagok meg vagytok ti. Ha felnőtt leszel akkor majd úgy lehetsz boldog ha itt a Hiltonban vacsiztatod a családod, többi nem számít... Komolyan ezek akarnak erkölcstant tanítani?!

BénaBéni 2013.12.24. 07:33:42

@Sola Scriptura:
Nem vagy egyedül! Mi, akik átérezzük, hogy miről szól ez az ünnep, mind Veled pironkodunk.
Különösen tetszett, hogy Szabó püspök urat is ott láttam a videón! Róla azért többet gondoltam.
Még egy tévedés! Nem az utolsó, sajnos.

BénaBéni 2013.12.24. 07:48:51

@Naga Jolokia:
Elolvastad amit írtál?
Mert ezek szerint, ezek a gyerekek ott jól érezték magukat. Majd mond el nekik, mert még nem tudják.

alfa137 2013.12.24. 08:03:28

Visszataszító. (...amúgy elgondolkodtató az általa emlegetett sötét és rendetlen szoba.....mindenesetre beszédes szimbolika Balog pszichoanalíziséhez...)
De legalább beszélni tudna, ha már politikus...legalább fogalmazna magyarul:
- "egy teljes sötétséget csináltunk"..Egyet? Számolták a sötétséget? Ráadásul csináltak? Megfelelőbb kifejezést nem talált veretes szókincsében
- "Teledobáltuk mindenféle rendetlenséggel a szobát." Azért azt megnéztem volna....bár feltehetőleg semmit sem láthattam volna belőle, hiszen mielőtt "bedobálták" a rendetlenséget, már valószínűleg behordtak pár vödör sötétséget is..
.....és ez nem politikai vélemény....gusztustalan lett volna ez az egész, bárki is művelte volna bármelyik oldalról...aki ezt nem érti/érzi, annak úgysem lehet elmagyarázni, hogy miért...
Áhh...hagyjuk is, mert csak rágjuk a gimicsontot, s elcsesszük a szentestét!

Szakura 2013.12.24. 08:23:13

@Valóraváltógép: hát hogy senki sem a vacsorát irigyli, hanem a cirkuszt sokallja. (Voltam otthon, mert valami visszahúz, de nem éreztem jól magam - nagyon hamar hozzásavanyodtam a környezetemhez.)
Boldogabb karácsonyt mindenkinek!

lavór 2013.12.24. 08:25:15

@Nyekenyóka.:

Á, reménytelen. Látják, hogy írva vagyon valami, de elméjük fel nem foghatja.
Sötét, álszent banda.

martineden 2013.12.24. 08:25:49

@Sha Dow: Naaaaagy Liberális Szólásszabadság jegyében már le se lehet írni a zsidó szót, mert az "zsidózásnak" számít.....:-))) De, semmi gond, döntsétek el mik vagytok, nevezhetünk benneteket ezután paradicsomnak, vagy akár tubarózsának is......A poszt nem errol szolt budos naci.Nagy vilagfajdalom neked. hogy hulyenek,tehetsegtelennek szulletel mi?Menj egy fradi meccsre azt ott obegass a hozzad hasonlo luzerek kozott

martineden 2013.12.24. 08:31:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A ballibek karácsonykor különösen felizgulnak...Szerintem te izgulsz fel,mikor ejfelkor a templomban egy zsido elott hajbokolsz es konyorogsz hozza

Mária 2013.12.24. 08:31:45

@Valóraváltógép:

"Ez már csak úgy megy, hogy az ajándékozó dönti el, hogy kinek mit ad. De rajta, licitáld őket felül."

Az ajándékozó ez esetben NEM a Balog-slepp, NEM is a szeretetszolgálat, hanem a szegények támogatására a pénzt és a telepakolt cipősdobozokat összeadó jószándékú emberek voltak.

Én enenk függvényében nem ajándékozásnak nevezném a Hiltonos akciót, hanem sikkasztásnak.

Mária 2013.12.24. 08:42:05

@Naga Jolokia:

"Szerintem a gyerekek jól érezték magukat, és valószínűnek tartom azt is , hogy a kiválasztásnál szempont volt a jó előmenetel, valamint a látható törekvés a szegénységből való kitörésre."

Mindezt csak te képzeled az eset mögé, hogy utólag igazold saját magad számára, hogy a minősíthetetlen gonoszság tulajdonképpen megmagyarázható.

Sok sikert a további önáltatáshoz.

Beer Monster 2013.12.24. 08:47:02

@Ádámka Auditore:

1. Ebben a részben mi az, ami téves?
"A szociáldarwinizmus fő problémája ... unokatestvére)."

2. Az ezt követő rész milyen logikai összefüggésben van az elejével, hogyan következik belőle?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.24. 08:54:15

Amúgy akkor már nem csak a nemzeti ünnepeket használják propagandacáélokra, hanem a Karácsonyt is. Meg a gyerekeket is... Undorító-e?
Mondjuk ami mostanában a Karácsony, az is gáz (vásárlásünnep), de ez az akció még annál is mélyebbre visz...

Mária 2013.12.24. 08:57:17

@sírjatok:

"Most pl. látok egy olyan alternatív valóságot, ahol nem a Hiltonban, hanem egy középkategóriás étteremben voltak, kockás abrosszal, mákosgubával. "

Miért kellett egyáltalán étterembe vinni a gyerekeket? Hiszen kicsik még ahhoz, hogy jól érezzék magukat, pláne a szülők nélkül.

A gyerek nem az ínyenc kajáknak örül, hanem az otthon megszokott kedvenc ételeinek.

A gyerek nem díszesen terített asztaloknál, más, idegen gyerekekkel és vadidegen felnőttek között érzi jól magát, hanem a saját családjában, legyen bármilyen szegény is az a család.

Ott érzi magát biztonságban.

Mit nem lehet ezen érteni?

Ezt csak az nem érti, akinek nem hogy saját gyereke nincs, de minden idegen gyerekkel szemben is közönyt vagy elutasítást érez.

A szegény gyereknek nem azzal segítesz, ha életében egyszer halálra rémíted őt, az idegen hellyel, az anyja nélkül, az ismeretlen ételekkel és a furcsán öltözött, furcsán viselkedő bácsikkal.

Azzal segítesz, ha olyat és úgy adsz a családjának, hogy ne rémüljön halálra, amikor elfogadja, hanem tényleg boldogabb legyen tőle az a napja.

Jock Ewing 2013.12.24. 09:10:54

Valamelyik proli itt azt írta itt az előbb, hogy miért nem rántott húst adtak a gyerekeknek.....
Na már most, ha felejthetetlen élményt akartak szerezni, akkor a Hilton az mindenképp jó választás. Arra emlékezni fog a kisgyerek élte végéig. Pont úgy, mint én arra, amikor először voltam a Gundelben.

Kámasuka 2013.12.24. 09:18:18

@Mária: Szerencsére csak 40 gyereket aláztak meg, köszönjük a Hiltonnak és a miniszter Úrnak!...:)

martineden 2013.12.24. 09:19:49

@Jock Ewing: Igen.Emlekszem en is.Te voltal a wc-s fiu.

Jock Ewing 2013.12.24. 09:24:54

@martineden:

Te az a rántott húsos proli fajta vagy, igaz?
Ma is az lesz a vacsora nálatok, abban biztos vagyok.

Chris74 2013.12.24. 09:28:46

@Fufo: Persze csak a zsidóknak érdemes adakozni, senki másnak ebben az országban mi?
Nem lopnak eleget? Kell a kiegészítés a holokárpótlás mellé?
Okádék....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.24. 09:36:22

Már írtam máshova is: ennek az árából 400 gyerek lakhatott volna jól kábé...

Chris74 2013.12.24. 09:47:10

@Le_Penseur: Adakozni a kampós orrúaknak?
Tisztán láttuk miként herdálják el az alapítványok vagyonát, elég ha csak a betegszállító autót taxiként használó zsidrákra gondolunk....

martineden 2013.12.24. 09:47:48

@Jock Ewing: Nem ocsi.A lunpen proli te vagy.Azerft prolizol masokat mert azt hiszed akkor felemelkedsz.Nem fogsz,megnyugtatlak,Wc-s luzer maradsz orokre a kolykeiddel egyutt

Tapossuk A Szabadságjogokat 2013.12.24. 10:00:36

Tudod, kedves Blogíró, engem 10 éves koromban egyszer elvittek egy hasonó vacsorára, mert a városatyák, a városban ahol laktunk, úgy gondolták, hogy megmutatják pár tehetséges, de nehéz körülmények között élő gyereknek, hogy lehet másképp is... 10 évesen egy gyereknek már van annyi esze, hogy eldönti, ez tetszik-e neki, vagy nem. Nekem tetszett és ha még akkor nem is feltétlenül tudatosan, de megfogalmazódott, vagy legalábbis körvonalazódott bennem, hogy én is szeretnék eljutni valahová.
Nem lehet, hogy esetleg ennek az akciónak hasonló célja volt?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.24. 10:02:18

@Tapossuk A Szabadságjogokat:

Nem lehet..

A ballib bérrettegők megmondták hogy ez megalázás.

A szülők, a gyermekek, és minden jóérzésű ember ezt másogy látja, jutalomként éli meg, de a ballib majom az már csak ilyen.

tisztapista 2013.12.24. 10:02:44

Ez a Balog egy vadállat. Így alázza a szegény gyerekeket!

Hát az "ilyen" gyerekeket nem lehet csak úgy bevinni a "normális" emberek közé, mert ettől még összecsinálják magukat. Tudod, nem csak szegények, hanem mentálisan gyengék is. Az "ilyen" gyerekeket el kell dugni, segéllyel kell tömni, csendben, diszkréten.

A "nyomorult" gyerekekkel megtapsoltatni valakit, az pedig már nácizmus. A súlyosabb fajtából. Az "ilyen" gyerek ne tapsoljon. Iskolába se járjon, mert csak megfertőzi a többi gyereket a "nyomorult" mivoltával.

Ja, és mindezek ellenére pedig ismerjük a gyereket név szerint, ha adományt kap, mert egyébként a "10-14 éves fiúnak" szánt adomány megalázó, diszkriminatív, és a gyerek otthon ki fogja dobni, ha nem szerepel rajta a neve.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.24. 10:06:43

@Mária:

Ez hülyeség.

Engem gyerekkoromba elvittek az országházba vidékről.
Nem rémüldöztem, hanem kíváncsian néztem a termeket sorban.
És örök emlékként égett belém.

Egy gyerek nem fél az ismeretlentől, hanem kíváncsian szemléli azt.
A gyerek elméje bármit és bármilyen mennyiségben képes befogadni, örülni neki, és megismerni.

Ezeknek a gyerekekenek vélhetően ez az élmény örök és maradandó élményt okozott.

Dehát ez a blog a fikázásról szól, így a gyermekeket szüleiket senki nem kérdezte.
CSak megy a szokásos ballib bérrettegés.

tisztapista 2013.12.24. 10:09:46

"az a cél, hogy egyszer majd ti olyan emberek legyetek, hogyha elvégzitek az iskolát, elmentek aaaa... esetleg az egyetemre, lesz egy jó szakmátok, és aztán legyen annyi megélhetésetek, hogy a saját gyereketeket majd el tudjátok hozni ne csak a Hiltonba, hanem el tudjatok vele menni Párizsba is, Kolozsvárra is, meg mindenhova, ahova érdemes gyerekeket elvinni"

Bezzeg a szociálisan érzékeny baloldal tudja, hogy mi a cél! Számukra az a cél, hogy az állami segélyeken életben tartott, falugettókba zárt gyerekek úgy nőjenek fel, hogy ne legyen értelmes példa előttük. Hiltonba, hülyegyerek? A faluból se tudsz kijutni önerőből! De majd mi segélyezünk, meg felzárkóztatunk. Mint a romákat, tudod. Azok is zárkóznak már vagy 25 éve, csak dolgozni ne kelljen. Neked sem kell dolgozni, mi eltartunk (azaz nem mi, hanem a többi állampolgár az adójából), csak 4 évente szavazz le a szociális demagógiát hirdető baloldalra!

De bocsánat, hogy ezt írott formában közlöm, mert ezzel csak megsértem azokat a nyomorult szegényeket, akik még olvasni sem tudnak. Legközelebb majd rajzolok.

Saga 2013.12.24. 10:11:56

@Chris74: Irigyled az összetartást? Hogy neked csak ilyen Balogh féle képmutató és álszent emberek jutnak?

Fel sem merül, hogy a másként gondolkodó nem az ellenséged? Azonnal csak zsidó lehet és balliberális ami azt is jelenti, hogy már nem kell megismerni, mert már nagyon jól tudjuk milyen...

Kívánok több belátást és önvizsgálatot.

blasiusii 2013.12.24. 10:17:14

Jézus a Hegyi beszédében pont az ilyen embereket említi meg, mint rossz példát az adakozásra. (Máté 6. fejezet ezzel kezd.) Szerintem kb. annyira megvetette az ilyeneket, mint a templomi kofákat (akiket ki is kergetett).

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2013.12.24. 10:26:00

Ti se maradhattok ki, nektek tényleg semmi se jó. Ha a városligeti sátorba viszik őket egy generálmenüre, akkor hadd találjam ki: az lenne a baj.

Pontosan az ilyen jajgatások, kötözködések miatt fog a Fideszre szavazni most már az is, aki amúgy sose tette volna.

Fasz kivan a folyamatos óbégatással. Esetleg megpróbálhatnátok élni?

gabardin 2013.12.24. 10:27:29

Idáig majd minden évben elmentünk a gyerekekkel vásárolni, kaptak 10-10 ezer forintot, amiből olyan ajándékot választhattak, aminek ők is örülnének. Tudták, hogy a cipősdobozba lesz és valaki ismeretlen fog neki örülni. A saját gyerekeim kora és neme került a dobozra.
Én is tettem bele "ajándékot", ami inkább a hasznos kategória, becsomagoltuk karácsonyi csomagolópapírba és elvittük a gyűjtőhelyre.
Bízom benne, hogy a Baptista Szeretetszolgálat nem él ilyen szinten vissza ezzel és ténylegesen a szeretet jegyében jár el.
Rosszul érezném magam, ha a gyerekeim által összeválogatott ajándékok politikai célokat szolgálnának.
A karácsonyi vacsorát illetően pedig, akik látott már vendégül szegénységben/mélyszegénységben élő gyereket, az tudja, hogy nem az boldogság a gyereknek, ha számára ismeretlen ételekkel, ismeretlen környezetben kell megbirkóznia.
Ennél még a rántott hús sült krumpli kombó is jobb lett volna és nem azért, mert mint fentebb írta valamelyik okos, én csak ebben tudok gondolkodni, hanem mert ők csak ebben tudnak gondolkodni.
Talán jobb segítség lett volna és tényleges boldogság, ha a családokat lepik meg házhoz szállított vacsorával, a családot nélkülöző gyerekeket pedig egy karácsonyi mozival, programmal, szerényebb vacsorával.

bbwd 2013.12.24. 10:29:27

balog fejében akkor káosz van, annyira buta és fogalmatlan, hogy a (z egyik) leggyengébb tag a kormányban.

szegény gyerekeket hiltonba vinni és megetetni velük egy olyan menüt, aminek az ára a családjuk egy heti étkezését biztosíthatná, valóban képmutatás.

csodálkozom, hogy most nem rasszistázott, vagy nem hozakodott elő a rejtett erőforrásokkal

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.24. 10:34:51

@Buday András:

MInden variációra volt bekészítve egy fikázó ballib bérrettegő cikk.

Volt egy Hiltonos, ami végül megjelent.

Volt egy a szerény ünneplésre, hogy a gyerekek többet érdemeltek volna.

Volt egy cikk arra, hogyha nem csinálnak semmit, hogy Balogék érzéketlenek, és nem érdekli őket a szegény sorsú gyermek.

Biztos ami biztos alapon a ballib fikagőzhenger mindenképp beindul, különösen szenteste közeledtével.

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2013.12.24. 10:37:56

@Valóraváltógép: elég nyilvánvaló tevékenységet folytatsz.
Jól fizetnek?
Az efféle "adakozás" minden oldalról gusztustalan. Jobbról is meg balról is. Ahol lakom, ott is volt adománygyűjtés. De senki nem ment oda fotóssal. Az iskolai agymosási program öndícsérete pedig már tényleg szánalmas. És ezt kell neked itt fényezni, szegénykém...

tisztapista 2013.12.24. 10:40:07

@gabardin: "Rosszul érezném magam, ha a gyerekeim által összeválogatott ajándékok politikai célokat szolgálnának."

Én nem érezném rosszul magamat. A lényeg, hogy eljusson a szegényekhez, és választ jelentsen az ő szükségekre. Az én érzésem a jótékonykodásnál másodlagos.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2013.12.24. 10:41:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mindig bedőlök, de valaki pár éve megsúgta nekem, hogy a Vastagbőr Fidesz-érdekeltség. És ahogy elnézem, milyen hatást váltanak ki belőlem ezek a csodálatos blogok, elég sok látens fideszes blog van, mert egyik idiótább, mint a másik.

Hadd gondolkozzam, mikor voltam először a Hiltonban vagy a Marriottban.

Tizenakárhány évesen.

Rendezvényen.

Dolgozni.

Megaláztak! :D

gabardin 2013.12.24. 10:42:48

@tisztapista: az te vagy, ez meg én. Nem szeretem, ha kihasználnak. Van más módja is a jótékonykodásnak, akkor másikat választok.

2013.12.24. 10:44:51

A parlamenti gyerekkaracsonynal Krasznai Tunde miatt kiaknazatlanok maradtak ezek a lehetosegek. Pedig az is milyen megalazo mar: voros szonyegek, draga festmenyek, marvany oszlopok, aranyozott diszitesek. Durvan megalazo, hisz ezek a gyerekek a putrit szeretik.

Na meg a Ferenc papa a multkor! Hajlektalanokat hiv meg magahoz vacsorara. Pedig ok azt szeretik, ha belejuk rugnak egy kapualjban, es megeszik azt, amit a kukaban talalnak. Tiszta megalazas, aki ilyet tesz, annak nincs lelke!

bambanő (törölt) 2013.12.24. 10:47:31

@Sha Dow: a zsido erkolcsi szabalyokban ugyanugy benne van a jotekonykodas kotelezettsege, mint a tobbi vallas szabalyaiban
csakhogy mig a kereszteny minden embert testverenek tekint a vilagon (vallastol fuggetlenul, mert ugy mind isten gyermekei vagyunk szerintuk...), addig a zsidok eros fajelmelettel rendelkeznek
ugye a verseg naluk nagyon fontos, az anyai agon valo leszarmazas hatarozza meg egyaltalan, hogy ki tekintheto zsidonak
szoval a zsido segelyszervezetek, osztondij bizottsagok, idosotthonok a sajatjaikat segitik, ami teljesen ertheto is, genetikai rokonokrol van szo (illetve genetikai rokonoknak gondoljak egymast)
zsido hitkozsegek persze a kor szemforgato elvarasainak megfeleloen belemennek mindenfele okumenikus hacacarekba, hogy ezzel noveljek az elfogadasukat mas kozossegek koreben
lattam en mar rabbit muszlim imam tarsasagaban megjelenni egy buddhista ceremonian (igaz, csak felvetelrol)
ilyenek ezek a vallasok: korbenyaljak egymast idonkent, neha haboruznak is, mostanaban egyre inkabb elfogadjak egymast, mert ettol mind bekesnek tunnek, ergo az emberek konnyebben beveszik oket, arrol azonban nem esik szo, hogy egyaltalan mi szukseg rajuk

mellesleg megjegyeznem, hogy az egesz jotekonykodas egy alszent, vallason alapulo kotelezettseg, ami teljesen ellentetes a termeszet torvenyeivel

az a "jotekonysag", ami a kenyeret es cirkuszt a nepnek elven alapul, az nem igazi jotekonysag, hanem lekenyerezes, parasztvakitas, szavazatvasarlas, nepszeruseg hajhaszas, feltunoskodes
csereugylet: en adok neked kenyeret, te adsz nekem tiszteletet, befogod a pofadat, ram szavazol stb.
Az ilyen adomanyozasokkal semmi bajom nincs. Ez kiszamitott politikai eszkoz.

Azzal van a baj, aki valoban "szivbol" ad masoknak, akik nem a verszerinti rokonai. Az olyan embert sose fogom megerteni. Persze tudom, hogy miert csinalja, a benne kialakitott lelkiismeretfurdalast akarja tompitani. Azt hiszi, hogy azert, mert neki tobb jutott az eletben, o bunos, vezekelni kell erte. Ez vallasi alapu tevhit, Jezus is ezt hirdette, sok mas amokfuto mellett. A gazdagnak nehezebb atmenni a tulvilagra, mint a tevenek a tu fokan. Ostobasag.
Egyszeruen a szegenyek rosszul lettek nevelve, nem lehet mindenki nyertes, azert tenni is kellene. Mindenki torodjon csak magaval es a rokonaival, idegenek onzetlen segitese teljesen ellentetes az ember erdekeivel. Ha mindenki csak a kozvetlen verrokonait segitene, ahogy azt a termeszet torvenyei diktaljak, akkor mar nem lenne raszorulo a vilagban. Ehelyett szet akarjak kenni a szart az egesz tarsadalomra, mindenki viselje a kovetkezmenyeit annak, hogy valaki tul sok gyereket szart a vilagra, nem tanult jol az iskolaban, nem koltozott el egy jobb munkahely remenyeben, nem kepes dolgozni, elvesztette a mobilitasat. (erdekes a kozepkorban es kora ujkorban szazezrevel vandoroltak a jobb elet remenyeben emberek (svab, szlovak, roman, szerb, vallon, olasz telepesek stb.), ma ez a nyitott hatarok mellett is nehezere esik sokaknak)
Persze ha van hatso szandek, akkor ertheto, akkor teljesen elfogadom: szavazatokert cserebe megengedheto a penzosztogatas, de csak ugy bele a vilagba esz nelkul, szegenyeknek, csak azert, mert szegenyek? Ez agyrem!
Nem kell mindenkit megmenteni!

Krisz11 2013.12.24. 10:53:20

Jó ez az oldal (a Vastagbőr), de nemtudom most mi ebben a megalázás. Az hogy propagandára is felhasználják az ajándékozást, egy dolog. Attól függetlenül legalább adtak valamit. Nemhiszem, hogy még ebbe is bele kell kötni. Nekem gyerekként tettszett volna a Hilton. Sosem voltam ott és valszeg nem is leszek.

húzzad neki shakespeare 2013.12.24. 10:57:00

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Hé! Unjuk már ezt a hülye Gyurcsány nevet. Hidd el, a Smicc Pali, vagy a Tolnai Jánosné közokirat hamisító az jobban hangzik.

OnkelSeppl 2013.12.24. 11:12:56

Ez a Balog a legutóbbi tipologizálásos (keresztény -- nem keresztény -- baromsága után azt nyilatkozta a Helyi Téma c. pszeudo lapban, hogy vannak "hasmagyarok", akiket csak a pénz, a jólét éltet és érdekel, meg a "szívmagyarok", az igaziak. Na most ügyesen (haha!) összehozta a kettőt. Kár, hogy megfeledkezett a hasmagyarokra rímelő, kb. 25-30 centivel lejjebbi testrészről elnevezhető, két szóban írandó magyarokról. Pedig azokbóll van a legtöbb, nekik is köszönheti kormányát.

Viccca Verza (törölt) 2013.12.24. 11:18:13

Látom a fidesztrollok megszállták a blogot egyből. Igazuk van, most átlagon felül kell a mundért menteni, mert gyomorforgató ez a pr esemény. Szerencsétlen gyerekek most már tudják, hogy hová tartoznak- és hová nem!

2013.12.24. 11:18:18

Nem csatlakoznék a balliberális hozzászólokhoz stílusban!

Boldog Karácsonyt kivánok Mindenkinek még nekik is!

global001 2013.12.24. 11:24:51

dojcs rajzolt vajon ugróiskolát a Hilton elé ????????

Kb vele selmeczivel, a cukrászfijjjjúval meg budai gyulával van egy szellemi szinten aki ezt a Bullshittet kitalálta ...

Egyre jobban kezd az az érzésem lenni, hogy viktor bandájához képest a szocik zsenikből állnak ...

Pedig az is egy szedett-vetett, vadbaromból összeállított csorda volt ...

JohnHenry 2013.12.24. 11:31:43

@peterd127: szerinted mit mondana erre bármelyik kölyök? "voltam a hiltonban, eszement jó volt". egy gyerek, de sokszor egy felnőtt sem képes ilyen helyzetben azonnal felfogni, hogy éppen kihasználják/felhasználják.

global001 2013.12.24. 11:32:37

Miért nem a Mekibe vitték a gyerekeket ???

dojcsot, zsigót, hoppált, semjént, matolcsyt meghívták volna, és ott helyben le tudhatták volna a kaját, a kampányt, az állatkertet és még igazi bohócokkal is találkozhattak volna a gyerekek ...

Az orbán csürhe jobban teljesít !!

bambanő (törölt) 2013.12.24. 11:35:10

@grundigg: mondjuk azt en sem ertem, hogy mi lenne a megalazo abban, ha akarmilyen korulmenyek kozott etelt, meleg ruhat, akarmit kapnak a gyerekek, hajlektalanok, akarki...

ertelmetlennek ertelmetlen, de nem megalazonak nem neveznem
persze, ha politikai szempontbol adomanyoznak, az rendben van
ahogy Gyurcsany is jatszotta mindig a jotekony nagybacsit (kislany megtalalasa, bekoltozes Avas lakotelepre roma csaladhoz)
csak ennek van ertelme, nem pedig a vallaserkolcs altal diktalt onzetlen osztogatasnak

a csorok kegyeit meg kell venni:
ne lazadjanak a hartalom ellen
jo helyre szavazzanak

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2013.12.24. 11:35:43

@Amadeus62:

Ez meg a másik. Jól nem laktak az biztos.

Amúgy ez nagyon gáz szerintem, politikus képeit kitenni avatarnak...

Na boldog karácsonyt mindenkinek! Mostantól 3 napig nem szeretnék politikai témákhoz hozzászólni, meg foglalkozni sem ilyenekkel.

Kandabula 2013.12.24. 11:37:08

Pedig a dolog egyszerű: a Szeretetszolgálat főnöksége és a miniszter úr végre valamilyen ürüggyel egy nagyot zabálhattak a Hiltonban. Ja, idézek: "... nagy rend volt..." miután is? Miután a sötétben belebotlottak a kötélbe, beleléptek a vízbe, összekenték magukat korommal és lekvárral, megkarcolódtak a drótkefével és négy gyertya lángjánál "rendet csináltak". Gondolom, közben le is zuhanyoztak, ruhát váltottak, bekötötték sebeiket és már csak kacagtak, kacagtak... Ekkora baromságot...

JohnHenry 2013.12.24. 11:38:14

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét"

JohnHenry 2013.12.24. 11:41:06

@Sha Dow: az a vicces, hogy ők nem kürtölik vele tele a sajtót.

bambanő (törölt) 2013.12.24. 11:47:40

@Viccca Verza: azok a gyerekek mindig is oda tartoznak majd, aki dob nekik egy falat kenyeret
ez a prolik, a plebs sorsa, a koszos mancsukat tartjak akar Gyurcsany, akar Orban van hatalmon

az a baj, hogy a romak, a csoro nagycsaladosok es a nyugdijasok tuszul ejtettek a politikusokat
ez a demokracia tragediaja, hogy nem az elit, hanem a sopredek diktal
ok szavaznak nagy tomegekben, elvezik az osztogatasok elonyeit, kozben adot alig fizetnek, ertekuk a munkaero piacon nulla

itt meg arrol megy a vita, hogy ki alazta meg a gyerekeket
a gyerekek jol jartak, az adofizeto rosszul jartak, a politikusok is jol jartak: a fidesz most jo pontot szerzett a csoroknal es a sajat hiveinel, a maszop, dk, lmp, gyurcsany, bajnai, mesterhazy es a tobbi meg most puffog, hogy nem ok voltak a fazek kozeleben es nem ok osztogatnak gyerekeknek es szuleiknek jo sok penzt, bratyizva, jopofizva
ne legyen senkinek ketsege, minden politikus jobb es baloldali is (ami Magyarorszagon ertelmezhetetlen fogalom), es minden jotekonysagi szervezet ezt csinalna, osztogatjak az adofizetok penzet
ahelyett, hogy rajuk biznak, hogy mire koltik, nem szednek be...

sose a sajat penzevel akar az ember jotekonykodni, mindig talal valakiket, akik valamilyen kodos vallasi, lelkiismereti vagy ostobasagi okokbol adnak erre a celra
be kellene ezt mar tiltani
amig adnak a szegenyeknek, addig azok szegenyek is maradnak es iranyitjak az orszagot a kenyerert meg babkonzervert leadott szavazataikkal a szakadek szelere

Kandabula 2013.12.24. 11:49:42

Svejk a tíz ujját megnyalná a gyönyörűségtől, ha ezt a történetet hallhatná. De Biegler kadét is.

JohnHenry 2013.12.24. 11:53:49

@Sha Dow: több alapítványuk is van ilyen célra, gugli a barátod.

JohnHenry 2013.12.24. 12:05:48

@sírjatok: megmondom neked a megoldást: nem csak karácsonykor törődnek a szegényekkel, hanem egész évben és nem a sajtó előtt pózolnak (zárójeles megjegyzés: kiváncsi lennék, hogy a sajtósok milyen kaját kaptak, a menüt vagy nekik külön volt normális kaja az esemény után)

JohnHenry 2013.12.24. 12:07:43

@bambanő: nem nagyon jön le neked a sztori lényege, sajnállak.

JohnHenry 2013.12.24. 12:10:53

@Lindalinda: Isten tartsa meg ezt a jó szokásodat! :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.24. 12:14:25

@bambanő:

AZ a megalázó a gyerekeknek, hogy nem az MSZP-től MR Bajnai nyújtotta át nekik a vacsorát.
Ezt a szomorú tényt a hazai ballib elit megalázásként fogja fel, és így is élik meg.

MInden napjuk kudarc, amit nem szeretett Gyurcsány-Bajnai-Mesterhází nevű diktátoraik által vezetett országban élnek.

Ennyi a sztori.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.24. 12:17:32

@global001:

A szocik valóban zsenik voltak, mert magasról leszarták az éhező gyererekeket karácsony táján is.
Ilyenformán nem lehett őket kritizálni, hogy Hiltonba etettek éhező gyermekeket.

El voltak foglalva az ország eladósításával, a munkanélküliségi ráta megduplázásával, nem volt idejük holmi gyerekekre karácsony tájékán.

DarthVader 2013.12.24. 12:17:52

Azért az mond valamit, hogy a szerencsétlen idióta Balogh PR akcióját ami, azt annak látók (ld. "ami ami, az az") hányan vannak, és a szerencsétlen idióta Balog PR akcióját magasztalók pedig csupán a fájón ösmerős 10-12 nick. Ugyan aktív a csapat, de maroknyi.

monddazigazatmar 2013.12.24. 12:19:11

Na, még egy ilyen blog, kb. a hatodik az indexen.
Miért nem a fenyőfát díszítitek inkább? Nincs?

Borenbukk 2013.12.24. 12:21:16

@DarthVader: Es szerintem nincs mogottuk haromnal tobb valos szemely.

bambanő (törölt) 2013.12.24. 12:22:21

meg egyszer leszogeznem: itt most minden politikus jol jart, ellenzeki, mert vegre lehet a kormanyt ezert is kopkodni, a kormany, a fidesz meg ertheto okokbol: most ok a jofej nagybacsi, aki ajandekot adott
az ellenzeknek ugy kell most minden tema, mint egy falat kenyer: tematizaljak a gyerekek megalazasat, ami ugyan nem tortent meg, de az ellenzek most ugy tesz, mintha ok jobban csinaltak volna, nem ott, nem akkor, nem ilyen menuvel, nem ilyen kulsosegekkel, heccelhetik a sajat taborukat, hogy most Balogot ezert kell utalni, meg hogy ez mekkora fideszes penzszoras volt
erosithetik a sajat taborukban a kormany elleni gyuloletet
a kormany meg a sajat taboraban lett megint nagymeno
es a vilag kereke forog tovabb a megszokott kerekvagasban...

azt hazudjak az ellenzekiek, hogy nem kamerak elott kell adakozni!
ahogy Gyurcsany is, bekoltozott egy avasi roma csaladhoz kemeny ket-harom napra
persze ott is minden lepeset kamerak figyeltek, hiszen ez volt a lenyeg
mindig ez a lenyeg

a gyerekek itt nyertek, a szuleik is nyertek, kaptak ingyen egy tal kajat, ez szep es jo

egyedul az adofizetok vesztettek, de ok mindig vesztenek

az onzetlen adakozas, jotekonykodas ertelmetlen es termeszetellenes, amikor nem a sajat penzet kolti ilyenre az ember (politikus adofizetok penzet bassza el), akkor meg egyenesen bun!
a poltikai szavazatvasarlasban meg mindket oldalnak hatalmas gyakorlata van, ez a demokracia tragediaja, hogy a plebs dont es annak be kell fogni a buzos szajat, adni kell a mocskos mancsukba, de azt meg ne keverjuk a jotekonysaggal, panem et circenses, szavazatvasarlas es pofabefogas kozpenzekbol, jogalap: proli, plebejus, cigany, nyugdijas, szegeny vagyok, ezert JAR NEKEM A ZSETON! ha nem adsz, akkor felboritjuk az asztalt, betorjuk a polgarmesteri hivatal ajtajat segelyosztaskor, megnoveljuk a bunozest, befekszunk az aluljarokba, oda is szarunk es hugyozunk, hogy lassad, hogy vagyunk, hogy kellemetlen legyen neked, majd vegul ehen halunk latvanyosan kozteruleten, persze erre is meghivunk par ujsagirot, hogy nehogy eszrevetlen maradjon a szenvedesunk, megyunk sirni a kereskedelmi csatornak bulvar musoraiba es persze mindenek felett az ellenkezo politikai oldalra fogunk szavazni!
jo lenne, ha erre a szavazatvasarlos celra mindenki a sajat penzet hasznalna, nem pedig masoktol nyulna le ehhez vagyonokat (lasd gyerekrak alapitvany... es persze a magyar kormanyok egesz sora)

a szegenyseg ma felment minden alol: vallasoknal ab ovo plusz pont, ha csoro vagy
lehet akarmennyi kolykod, az allam, ostoba emberek, akik maguk ellensegei, alapitvanyok, egyhazak majd adnak neked penzt a felnevelesukre, ingyen menza, ingyen tankonyv, ingyen egyetem, ha roma vagy, akkor meg kulon plusz pont
a szegenyeknek nem kell felelosseget vallalni semmiert
nem kell BKV jegyet venned, mert ha eleg budos vagy, akkor nem is mennek a kozeledbe az ellenorok
nem kell tartanod a bortontol, mert hiszen ott is jobb, mint az utcan
a szegenyek fel vannak mentve minden alol, adot nem fizetnek, dolgozni nem kell, hiszen szegenyek, tanulni nem tudnak, hiszen ures gyomorral azt nem lehet...

regen, amig nem tort ki ez a nagy demokracia, a szegeny hasznos volt, mert torekedett, igyekezett kijutni a szegeny sorbol
a demokracia mukodesi fogyatekossaga, hogy egyenlo sulyt ad a csoronak, a semmirekellonek es a szorgalmasnak, ertelmesnek, genetikailag felsobbrendunek
a demokraciaban a szegenyeknek nem kell lazadozniuk, hiszen a hatalmon levok (mind, nem csak a Fidesz, az MSZP es a tobbi is) jollakatjak oket, hiszen a szavazatuk pont annyit er, mint a tehetseges, joravalo, normalis allampolgaroke

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.24. 12:22:26

@monddazigazatmar:

Karácsony táján a ballibek nagyon unatkoznak.

Ilyenkor indul be leginkább a fikázás, bérrettegés művészete.

monddazigazatmar 2013.12.24. 12:28:01

@Mária: Na, mária a setét, megint :D

"Miért kellett egyáltalán étterembe vinni a gyerekeket? Hiszen kicsik még ahhoz, hogy jól érezzék magukat, pláne a szülők nélkül."
Volt 5 éves is meg 16 is. Egyébként állófogadás kellett volna? Vagy egy jó ki Alföldi darab valami színházban, de előre szólni, hogy jóllakott kölykök mehetnek csak?

"A gyerek nem az ínyenc kajáknak örül, hanem az otthon megszokott kedvenc ételeinek. "
Még jó, hogy megmondod egy gyereknek hogy minek örülhet. Én még nem láttam gyereket megrettenni egy fagyitól, csokitól, süteménytől akkor sem, ha akkor látott életében olyat.

"A gyerek nem díszesen terített asztaloknál, más, idegen gyerekekkel és vadidegen felnőttek között érzi jól magát, hanem a saját családjában, legyen bármilyen szegény is az a család."
Az év összes többi napján ott van. De ha már így általánosítgatsz, volt egy szszmiklósi család nemrég, ott milyen jól érezhették magukat a gyerekek.
"Ott érzi magát biztonságban." Vagy nem.

"Mit nem lehet ezen érteni?
Ezt csak az nem érti, akinek nem hogy saját gyereke nincs, de minden idegen gyerekkel szemben is közönyt vagy elutasítást érez."
A világ nevében őszintén remélem, hogy nem adtad szaporodásra a fejed. JObb lenne mindenkinek, belőled egy is épp elég a világnak, a gyereknek meg direkt kibaszás ha ennyire hülye az anyja.

monddazigazatmar 2013.12.24. 12:30:14

@DarthVader: igen, nyilván lenne több is, csak ki vannak tiltva.
Amúgy egy ballib ldalon miért olyan fura, hogy kevés az aki nem ért egyet veletek?

monddazigazatmar 2013.12.24. 12:31:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
De hát miért unatkoznak? Fenyőállítás, ajándékozás, éjféli mise. Egy csomó program

Mertcsak 2013.12.24. 12:32:28

@Énbagoly:

Ott a pont!

De ezek az elmeroggyant faszok ezt a büdös életben nem foglyák megérteni...

vmaast 2013.12.24. 12:38:36

Balog egy idióta. Nem ez az első szánalmas, bicskanyitogató megnyilvánulása, és sanszos hogy nem is az utolsó. Ilyen szart még a kínaiak sem gyártanak.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.24. 12:39:58

@monddazigazatmar:

Én inkább azon szoktam gondolkozni ilyenkór hogy a balliberális ateisták miért ünneplik a karácsonyt?! Képmutatásból??!! :))

R.T. Flakfizer 2013.12.24. 12:42:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
mekkora poén, hogy ehhez képest szinte csak ti kommenteltek :D
kívánom azért, hogy ettől tartalmasabban teljen a ti karácsonyotok is! jó tenne nektek is a hit, de hát erőszakkal ezt nem lehet.
boldog karácsonyt!

DarthVader 2013.12.24. 12:43:52

@monddazigazatmar: Még ha csak ezen az oldalon lennének! De bármely blog amint kikerül pl az Index címlapjára, rögtön beesik ugyanaz a 10 nick, és ontja a hülyeséget. Pl első 300 komment nélkülük, majd 60-70 komment tőlük, majd az újabb 300 komment megint nélkülük. Fárasztó meló, az biztos.

R.T. Flakfizer 2013.12.24. 12:45:40

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
neked is küldöm jókivánságaimat, úgy tűnik te sem ünnepelsz! térj meg nyugodtan a szeretteid közé, tisztítsd meg a lelked és ünnepelj! boldog karácsonyt!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.24. 12:46:58

Balliberálisok! Élvezzétek ki ezt a pár napot, mert április 6-án este sirni fogtok!! :DD Persze tudom, ti ilyenkor is gyülöködtök...sajnállak beneteket :(

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.24. 12:47:46

@R.T. Flakfizer:

Ti azt sem tudjátok, hogy 24-e még nem karácsony, szomoru.

bambanő (törölt) 2013.12.24. 12:49:39

@JohnHenry: mert mi a sztori lenyege?
az, amit a " baloldal" vagy az, ami a "jobboldal" akar belemagyarazni?
szerintem egyik sem
itt egyaltalan arrol van szo, hogy a segelyezes, adomanyozas, jotekonykodas egy hatalmas csapda, termeszetellenes es onsorsronto vonal

az, hogy a sajat lakasaban kapja a gyerek a segely babkonzervet vagy a Hiltonban a T-bone steaket, az reszletkerdes
a lenyeg, hogy az egesz ertelmetlen

a demokracia mukodesi elveben benne van, hogy mindig lesznek zsarolo plebejus tomegek, akik megvehetok, a politikusok oket meg is veszik kozpenzen
nincs ebben hiba, amikor a demokraciat valasztotta a nyugati vilag, akkor ezt elfogadta
hogy a plebs es az elit szavazata is ugyanannyit er
ennek ez az ara
elit nyeresege: nem huzzak oket par evtizedenkent lampavasra a plebejusok

ez mondom, hogy rendben is lenne, mar amennyiben a demokraciahoz ragaszkodunk

az azonban nincs rendben, hogy onzetlenul, politikai vagy egyeb racionalis celok nelkul osztogassanak penzt emberek
aki ilyet tesz, az vallasbolond, onmaga ellensege, elhiszi, hogy ez igy jo, igy kell csinalni
a sajat gyerekei jovojet neheziti, masok kaukkfiokait neveli a sajat penzen
mert a szegeny ember csak beletojja a kolyket, a kaukkfiokat a kozosbe, majd szettarja a kezet, hogy ez mar a hatodik, neki nincs erre penze
es elkezdi zsarolni a politikust, hogy az adjon neki az adofizetok penzeibol, amit persze nem a szegeny ember fizetett be jobbara
a politikus meg megijed, mert ugye szegenybol sok van, 4 evente szavaznak is, nehogy mar a masik oldalra dobjak az X-et...
de ezt a nagy adakozast el kell fogadtatni a gazdagokkal is, kitalaljak hat, hogy ez a vallas parancsa, aki jo ember, az vallasos, elhiszi, hogy mi mind testverek vagyunk, mind isten gyermekei, felebaratok, jo arcnak kell lenni egymashoz, plane karacsonykor...
szoval vallasi illetve azon alapulo lelkiismereti alapokon lenyomjak az elit torkan is, hogy most ezt le kell nyelni, adni kell a koszos, budos, mosdatlan seggu embereknek is valamit, mert ha nem, akkor vagy rossz helyre szavaznak, vagy pedig ami meg rosszabb, fellogatnak lampavasra

meg egyszer mondom, ez a demokracia fenntartasanak ara
ez a koltseg az elitnek is be van kalkulalva
ez uzleti koltseg, rezsi, amibe a cirkusz kerul

de amit ezen felul szetszornak, az jo lenne, ha mindenkinek a sajat penzebol menne, nem pedig masoktol kernek adomanykent

mindenki a sajat faszaval verje a csalant, ez lenne a lenyeg
ha valakinek az a hobbija, hogy egyhaznak adomanyoz, vagy szegeny gyereknek, akkor tegye, de nekem ehhez mi kozom van? az en hobbim a konnyubuvarkodas, turazas, utazas, a csajozas es a gasztronomia, de sose kertem senkit, hogy ezt finanszirozza
hello, ez lenne a lenyeg
erted, hogy mondom?!

erved egy szal sincs, ezert en teged nagyon sajnallak
agyadat akar ki is vetethetned, mert hasznalni lathatolag nem szoktad es ha latsz valakit, aki hasznalja, akkor neked az a megdobbento, furcsa es erthetetlen

monddazigazatmar 2013.12.24. 12:50:19

@bambanő: A fidesz nem jófej nagybácsi, hanem köze nincs a történethez.
A református szeretetszolgálat csinált egy karácsonyi ünnepséget, aminek a fővédnöke volt a miniszter.
Ez mifelénk úgy zajlik, hogy felhívják a minisztert, hogy van egy ilyen karácsonyozás, nem adná e hozzá a nevét.
Szóval az egésznek semmi köze a pénzszóráshoz, meg kormányhoz, meg adófizetőkhöz.
Arról sehol egy sor, hogy mégis hogy válogatták a gyerekeket, esetleg olyanok mentek akiket már évek óta segélyeznek.

monddazigazatmar 2013.12.24. 12:54:43

@DarthVader: Nem vágod ugye? Mondom kevesen vannak akik olyat szólnak hozzá mint én, mert
1. nem is olvassák a ballib blogokat
2. nem engedik az adminisztrátorok a nekik nem tetsző hozzászólásokat.

Már mondtam, hogy iszonyat primitívség azt feltételezni, hogy aki nem ért veled egyet az csak fizetett ember lehet.

monddazigazatmar 2013.12.24. 12:58:07

@bambanő: van amiben igazad van, csak jelen esetben nem közpénz, hanem magán, és nem segélyosztás hanem karácsonyi ajándék

huhhhu 2013.12.24. 12:59:02

Legalább fehér lovon nyargalt be a Hiltonba ez az emberi végtermék? Eltakarodhatnának már a jó büdös francba. Mert ennyi éhező gyerek/ember nem volt, mondhat bárki bármit. De Mo. jobban teljesít. Miben is?

monddazigazatmar 2013.12.24. 13:03:59

@huhhhu: ja. hány éhező van egyész pontosan?

Mérges 1234 2013.12.24. 13:06:11

1. Úgy emlékszem évek óta van ilyen, még a baleliberális kormányok alatt is volt. (Igaz akkor s képmútatás volt.)

2. Tényszerűen faszság az ilyen, és csak öntmjénezésre való.

3. Személyesen isemerk több olxan hülyét is, aki az ilyeneket beszopja. Mamám is mondta, hogy itt járt a vársoban Vktor és meglátogatott egy 5 gyereks családot, és vett nekik a saját pénzén egy turmixot. Kb 10x halggattam m4g a sztorit és mindig za volt a vége, hogy micsóda fasaza ember.

Nem a kormányokkal van itt a baj, hanem az agyalálgyult hülyékkel, akik vagy egyik vgy másik oldal állatságainak simán felülnek.

Mérges 1234 2013.12.24. 13:07:41

@monddazigazatmar:

Mióta volt ez magn pénz????

Ez tuti közpénzből ment, még ha esetleg az egyhz fizette akkor is.

Baltay Lászlóné 2013.12.24. 13:08:25

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Biztos hogy mi fogunk sírni?De ha mégsem, akkor felajánlok neked 10 csomag papírzsebkendőt, na és egy vcsorát a Hiltonban.Oké?

bambanő (törölt) 2013.12.24. 13:11:28

@monddazigazatmar: a szeretetszolgalatok sem a sajat penzuket koltik, hanem osszeszednek masoktol minden fellelheto penzt, olik egymast a forrasokert
ismerem a tortenetet, non-profit vonalat, eleg nagy biznisz
a miniszter megjelent, innentol mindenki osszekapcsolja a rendezvenyt a szemelyen keresztul a kormannyal
ezzel semmi baj, ezt fentebb kifejtettem, ez az egyetlen elfogadhato modja a penzszorasnak a plebs fele
a demokracia mukodesebol kovetkezik, panem et circenses
ez uzlet kell, hogy legyen, penzt kell adni a tarsadalmi bekeert cserebe, plusz ugye a szavazatok sorsa sem mindegy

a kormanyhoz meg mar csak azert is van koze, mert a "baloldal" minden eszkozzel igyekszik osszekapcsolni a rendezvenyt a kormannyal a miniszteren keresztul
persze az egesz fals, de hat ez az ellenzek nyeresege az ugybol: kopkodesi alkalom, sajat tabor erositese, heccelese, ellensegkep krealasa

pedig ok is pont ezeket csinaltak, Gyurcsany igen nagy mestere volt a PR-nak a maga ripacs modjan: kislany megtalalasa, elszallasolasa, kormanyszovivo teljesen megjatszott elajulasa es Fleto kozbelepese, avasi cigany csaladhoz betelepules a sleppjevel
Kovacs Laszlo szovege a luxus kormanyebed utan, hogy egy par virsli, barna kenyer es mustar eleg lett volna
pont olyan plebejusokkal bratyizos musor ez, mint Orban kolbasztoltese vagy akarmelyik masik leereszkedo gesztusa

ezek mind azert fordulhatnak elo, mert a magyar irigy nep
valaki gazdag, akkor el kell jatszania a jotekonyat, a leereszkedes elvart, hogy elfogadjanak
nem elheted meg a joletedet, mert a prolik letepik rolad a teveszor kabatot es meghuzzak kulccsal a Ferraridat
Magyarorszagon nem peldakep a gazdag, tehetseges ember, hanem kozellenseg, akit le kell adoztatni a sarga foldig, hogy lehetoleg olyan szegeny legyen a vegere, mint a tehetsegtelen, alsobbrendu emberek
Magyarorszagon ha kijelentem, hogy koszi, en inkabb magamert es a kozvetlen csaladomert, az o boldogulasukert vallalok felelosseget, akkor le vagyok kopve, hogy ez nem keresztenyi dolog, nem segitek random alkoholista hajlektalanokat, ostoba, nyulkent szaporodo nagycsalados szulok ostoba, semmi hasznot nem hajto es eletuk vegeig segelyeken tengodo gyerekeit...
semmi baj a nagy csaladdal, ha valaki el tudja tartani, nem pedig massal tartatja el

az ado befizetesevel es a torvenyek, jogszabalyok betartasaval minden kotelezettsegemet lerottam az allam es tarsadalom fele
ram vallaserkolcsi, lelkiismereti erveles nem hat, racionalis, jozan ember vagyok, onmagamert felelos, nem masok eletvezetesi hibait vagyok hivatva orvosolni

Foxtrotty 2013.12.24. 13:15:35

Ha annyi kell az iszonyatos megaláztatáshoz, hogy meghívnak egy zabálásra a Hiltonba, hát nem bánom, engem is alázzanak meg!

R.T. Flakfizer 2013.12.24. 13:16:35

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
ühümmm! (sajnos írásban nem tudom jelezni, az összeszorított ajkaimmal visszartott röhögést) mesélj nekem... nekünk (hisz ismersz régről, tudod hova tartozom :D), mit kell a karácsonyról tudnunk!
:D
szóval boldog karácsonyt! neked is teljen szépen!

Foxtrotty 2013.12.24. 13:21:40

@bambanő:
"a magyar irigy nep"

Pláne ha heccelik, egalitárius eszmékkel traktálják az agyát napmintnap. Bolsevik enélkül nem bír meglenni, még akkor se, ha ő maga is milliárdos

kifordított nagyanyó 2013.12.24. 13:21:40

Mi van?Az összes idióta fideszgeci idetalált?!

Jolka40 2013.12.24. 13:22:02

@bambanő: Ha adsz a gyerekeknek egy puccos vacsorát, még nem mentetted meg őket. Ez rohadt álszentség. Ha minden nap kapnának rendes ételt,meleg hajlékot, ha volna lehetőségük a rájuk szabott oktatásra, az megmentés volna. Az a jövő volna számukra és M.o. számára.

Bambano 2013.12.24. 13:25:07

Ez most mellément, a Nyilas Misi Pakk egy ajándékozási metódus neve, egy közismert (vagy nálad mégsem az) módszer.

Az adakozó saját elképzelései szerint összeállít egy cipősdoboz méretű ajándékos dobozt, és leadja egy adományozást szervező társaságnak. Mivel nem tudja, hogy ki kapja, nevet nyilván nem írhat rá. De a tartalmát meg ő tudja, ezért ráírja, hogy kb. milyen korú és nemű gyereknek való dolgokat tett bele, hogy az adományozást szervező tudja, kinek lehet odaadni.

úgyhogy a dobozzal való fikázásod mellément. jogosan inkább azt kellene firtatni, hogy egyszer egy évben díszebéd a hiltonban vagy inkább normális, rendszeres ellátás.

monddazigazatmar 2013.12.24. 13:25:16

@Mérges 1234: Miért közpénz az, amit odaadsz egy szeretetszolgálatnak? Amit összegyűjt valamilyen célra? Lefogadod, hogy közpénz volt? Mire alapozod? Mert te tudod ugye?
Gusztustalan egy népség vagytok, bármibe lefogadom, hogy tizedannyit nem adózol mint én, aztán mégis hangosabban ugatsz hogy közpénz..

monddazigazatmar 2013.12.24. 13:32:11

@bambanő: "a kormanyhoz meg mar csak azert is van koze, mert a "baloldal" minden eszkozzel igyekszik osszekapcsolni a rendezvenyt a kormannyal a miniszteren keresztul"
Attól mert a baloldal megpróbál téged összekapcsolni, vagy a tiszai árvizet, vagy a napkitöréseket a fidesszel, még nem lesz köze hozzá...

monddazigazatmar 2013.12.24. 13:35:34

@Jolka40: "Ha adsz a gyerekeknek egy puccos vacsorát, még nem mentetted meg őket. Ez rohadt álszentség. Ha minden nap kapnának rendes ételt,meleg hajlékot, ha volna lehetőségük a rájuk szabott oktatásra, az megmentés volna."
Mondta valaki, hogy megmentették őket egy vacsorával?
Az indexblogokon kívül volt valaki álszent?
Tényleg, az index, a vastagbőr, a többi ilyen köcsögblog tett bármit is a szegényekért? Jobbat mint a ref. szeretetszolg? Vagy csak a fikázás megy, meg az értetlenkedés, hogy miért nem szeret titeket senki?

Pong 2013.12.24. 13:38:25

Ez talán az egyik legrosszabb kommentszekció a vastagbőrön, like, ever!

Már csak egy szkript kell, ami végigfut az ilyeneken, s ha bizonyos avatarok proliferációja bizonyos szám felett van, akkor jobb megnyomni az X-et, minthogy az ember toxikus hülyeségáradatnak tegye ki magát.

Mária 2013.12.24. 13:39:37

@bambanő:

" itt most minden politikus jol jart, ellenzeki, mert vegre lehet a kormanyt ezert is kopkodni,"

1. Én nem láttam, hogy bármelyik ellenzéki politikus köpködte volna ezért a kormányt.

2. Azt se láttam - és ez jobban fáj - hogy a 365/24 mártírkodó szegényügyi alapítványok vezetői se szaggatták szét magukat, hogy helyére tegyék a kretén Balogot.

3. Sőt, még az ide kommentezők se reagáltak Máté evangelista ide idézett szavaira az adakozással meg a magamutogatással kapcsolatban, pedig két kommentező is bemásolta.

4. Kormánypárt és ellenzéke: egykutya.

5. A maradék emberek meg azt se tudják, hol vannak.

tobeor 2013.12.24. 13:41:02

Tényleg nem bírják ki még karácsonykor se hogy ne lopjanak, tényleg semmi gátlásul nincs :(
Tegnap a Simicskának nyomtak oda egy bizniszt másfélszeres áron, ma az Orbán-család régi haverja és üzlettársa, Flier János "nyert" földet, a szokásos kavarással. Flier amúgy rajta van Ángyán Józsefnak azon az oligarchalistán, amin azt a nyolc embert gyűjtötték össze, akik a fejér megyei földek 90 százalékát kezelik. Ja, és Flierék még a trafiklopásos körből sem maradtak ki, övék a felcsúti trafik...

További Lopásokban Gazdag, Boldog Új Évet a maffidesznek.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.12.24. 13:49:07

@tobeor:

Mondjuk ezeket bizonyitani is illene, az hogy egy balos sajtó (hvg, nol, népszava, 168ora...) ir ilyeneket, attol ez még igaz nem lesz, de mint tudjuk ti erösen hadilábon álltok a tényekkel, a bizonyiték nélküli alaptalan vádaskodás az viszont megy elég szépen, kár hogy ez édes kevés lesz a balliberálisoknak április 6-án

további "szép" napot elvtárs!

czjanos 2013.12.24. 13:50:25

Gondolom, hogy a gyerekek élvezték a Calvadossal ízesített gombamártást (hogy akadt volna a szervezők torkán!). Ezért a pénzért 300 gyereket is jól lehetett volna lakatni!

Parajpuding 2013.12.24. 13:51:07

Ezzel az álszent és megalázó produkcióval ezeknek a gyerekeknek ez a karácsonyi üzenet:
Gerinctelenséggel, buzgó talpnyalással sokra vihetik. Ahogy Balog.

tobeor 2013.12.24. 13:52:44

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: No már Ángyán József is balos? :) Vagy a trafikokat nem is a haverok nyúlták le? :) Vagy az index hazudik és a NF nem adott rossz dátumot meg? Akkor nyilván be lesz perelve... :)

Boldog Karácsonyt fideszbolsi.

monddazigazatmar 2013.12.24. 13:53:34

@tobeor: van vagy 900 trafik még, miért nem pályázol? hatalmas üzlet.

monddazigazatmar 2013.12.24. 13:55:06

@czjanos: Akkor az lenne a baj, hogy miért csak háromszázat.
Mert itt 4 millió család éhezik. Családonként legalább 2 gyerek!
Az ember nem nyújtózhat egy rendeset, hogy ne üsse bele a kezét egy éhező gyerekbe

monddazigazatmar 2013.12.24. 13:55:58

@tobeor: " Vagy az index hazudik "
Áááá. Olyan nem volt még.
nottobe

tobeor 2013.12.24. 14:01:13

@monddazigazatmar: Na ha a hazudik akkor ez gyorsan kideríthető, kérlek linkeld be a Nemzeti Földalap hivatalos cáfolatát, mely szerint az index hazudik, és az ügyintézőjük nem adott rossz dátumot meg a másik pályázónak. Köszi...

monddazigazatmar 2013.12.24. 14:03:53

@tobeor: Én? Azt sem tudom miről beszélsz.
Egyébként a pályázatoknak nincs valami kiírása, az olyan hogy bemegyek aztán mondanak egy dátumot?

Jock Ewing 2013.12.24. 14:04:17

@martineden:

Látom mosogatsz valahol szolgaként külföldön.
Vegyél Milka csokit és banánt, az való a műfenyőfád alá, szellemi rokkan prolikám. Ja és persze sertéshúsból rántott hús.

tobeor 2013.12.24. 14:07:32

@monddazigazatmar: Szóval azt se tudod miről van szó, de azt azért tudod hogy az index hazudik. Értem. Ángyán is hazudik, vagy őt másképp szoktátok hitelteleníteni?

Gójgecz 2013.12.24. 14:09:46

@bambanő: Én is szó szerint a magam pártját fogom, de azért az empátia még nem halt ki belőlem, és a pénz sem ment az agyamra, már ha érted. ;)

Ezt inkább nem megalázásnak hívnám, hanem szemkiszúrásnak és álszent, képmutató rongyrázásnak.
Jótékonykodni magánügy, se nem erkölcsi, se nem társadalmi, se nem álszentségi kérdés kell, hogy legyen, hanem lelkiismereti. A vallás meg egy nagyon jó, adómentes, pénzmosó üzlet. A politika meg a gazdasági maffia kalandorság törvényesítése.
Egyébként meg remélem magyarckodó gójgecik, hogy a sleppetekkel együtt az éjféli misén majd hányjátok a keresztet, és a napi gyónás, feloldozás és (ön)tömjénezés sem marad el! Holnap meg mehet minden tovább, mintha mise történt volna! :D

Tanuljatok kispályás Kis Pisták: index.hu/kulfold/2013/12/24/ilyen_az_egesz_palyas_rezsicsokkentes/ (bár ez sem teljesen érdekmentes történet, de más... ;)

Gójgecz 2013.12.24. 14:12:23

@bambanő: Én is szó szerint a magam pártját fogom, de azért az empátia még nem halt ki belőlem, és a pénz sem ment az agyamra, már ha érted. ;)

Ezt inkább nem megalázásnak hívnám, hanem szemkiszúrásnak és álszent, képmutató rongyrázásnak.
Jótékonykodni magánügy, se nem erkölcsi, se nem társadalmi, se nem álszentségi kérdés kell, hogy legyen, hanem lelkiismereti. A vallás meg egy nagyon jó, adómentes, pénzmosó üzlet. A politika meg a gazdasági maffia kalandorság törvényesítése.
Egyébként meg remélem magyarckodó gójgecik, hogy a sleppetekkel együtt az éjféli misén majd hányjátok a keresztet, és a napi gyónás, feloldozás és (ön)tömjénezés sem marad el! Holnap meg mehet minden tovább, mintha mise történt volna! :D

Tanuljatok kispályás Kis Pisták: index.hu/kulfold/2013/12/24/ilyen_az_egesz_palyas_rezsicsokkentes/ (bár ez sem teljesen érdekmentes történet, de más... ;)

monddazigazatmar 2013.12.24. 14:15:36

@tobeor: Balfaszjani!
Nem azt állitottam, hogy hazudik, hanem azt, hogy előfordulhat.
Aztán rájöttem, hogy arról beszélsz, aminek az index cikkén kívül semmi hivatkozás nincsen. Állítólag ketten indultak, de szegény juhásznak rossz határidőt adtak meg.
Na, kis pubi, válaszolj:
1. Hogy lehet, hogy egy pályázaton, ami fasz tudja hány helyen van kiírva, rossz dátumot adnak meg szóban? Nincs egy határidő a kiírásban? Ha volt a pályázati csomagon leadási dátum, akkor miért nem az érdekelte a juhászt? Miért a határidő napján kell leadni valamit, miért nem előtte 3 nappal mondjuk?
2. Ha ketten indulnak, akkor muszáj a nem fideszesnek nyernie, hogy ne óbégass?
3. Egyébként ha valami hozzád hasonló szemüveges zsíros hajú büfög egyet az index szerkesztőségben, akkor a földalapnak rohannia kell hivatalos cáfolatot kiadnia?

bambanő (törölt) 2013.12.24. 14:17:53

@monddazigazatmar: de az egesz ellenzeki media ettol harsog, ez pont eleg
tudod: ellopjak valakitol a kabatjat, akkor par ev mulva mar csak arra emlekszik a plebs, hogy az illeto kabatlopasi ugybe keveredett
miota szamitott az, hogy mi az igazsag? az a lenyeg, hogy az osszes ellenzeki blog most ettol hangos
a fideszeseket es a megajandekozottakat ugysem erdekli, az ellenzek meg nem is oket akarja a horgesevel meggyozni, hanem a sajatjait, illetve azokat, akik semmit nem tudnak az egeszrol

@Mária: ellenzeki politikus nem is fog kiallni kopkodni ilyen ugyben, mert rogton ravernek, hogy a szegenyek ellensege
helyette az ellenzeki blogok nyomjak a szoveget, adjak az ivet

azt nem veszik eszre, hogy a segelyezes, adakozas, szegenyek, ciganyok penzzel valo kitomese a baloldalon (persze Magyarorszagon nem lehet bal es jobboldalrol beszelni) is eleg elterjedt volt, csak most ugye nem ok osztjak a penzt, ezert faj nekik, hogy a "dicsoseget" sem ok aratjak le

Balog miniszterrel semmi baj, egy demokraciaban a politikusnak az a dolga, hogy mutogassa magat, akinek ez nem tetszik, az semmit nem ert a rendszer mukodesebol
akkor is oda kell allni, ha koze nincs az esemenyekhez
lasd Horn Gyufa a vasfuggony ledontesevel haknizott elete vegeig, kozben koze nem sok volt hozza
a politikus az egy ilyen fenyigenyes fajta, kell neki a reflektorfeny, abban tud szep nagyra noni
amelyik rendszerben a politikus nem mutogatja magat, nem igyekszik nepszeruseget hajhaszni, szavazatokat elcsipni, az a diktatura, Sztalinnak tenyleg eleg volt neha kiallni a tribunre es integetni a disszemlen

tobeor 2013.12.24. 14:25:19

@monddazigazatmar: Ha pályáztál volna életedben csak egyszer is, tudnád hogy teljesen természetes a pályázóval való telefonos egyeztetés, és pláne manapság, amikor állandóan változtatják a pályázati kiírást (sőt, eredményhirdetés után is eltörlik az egészet, lásd Lázár János húzását), és a neten gyakran elavult verzió van fent, pláne természetes, hogy telefonon megmondják a végleges adatokat és ahhoz tartják magukat.

Ha te hinni akarod, hogy Flier totál becsületesen kapta meg a földjeit, mind régen, mind most, hát hidd. Ha te hinni akarod, hogy Filerék totál becsületesen nyertek két trafikot, hát hidd. Ha hinni akarod, hogy Simicska minden fillért becsületesen keresett, és hogy még Ángyán József is hazudozik, hát hidd.

Remélem a továbbiakban nem trágár gyűlölködéssel akarod eltölteni a karácsonyt. Legyen szép napod.

monddazigazatmar 2013.12.24. 14:26:54

@JohnHenry: már megint ez az 5 éves kép? :D:D
6000 adag egy 2 milliós városban. Ez az álszentség, erről miért nem irtok blogokat?
Ugyanebből a pénzből 12ezer adagot is lehetett volna adni feleekkorát

bambanő (törölt) 2013.12.24. 14:28:51

@Jolka40:
eloszor is: senkinek nem kotelessege masok kolykeit etetni
ez a szulo dolga, nem az allame, nem az egyhaze, nem az adofizetoke, mert ugye allam, egyhaz, segelyszervezet is masok penzet osztja, nem ok fossak a zsetont
masodszor: a gyerek oruljon, hogy kapott valamit, amire semmi jogalapja nem volt
az, hogy szegeny vagy, az semmire nem jogalap, nem lehetnek igenyeid
persze ha uzletet tudsz csinalni a szegenysegedbol (ami ebben a kereszteny vilagban konnyen megy), akkor a szegenyseged is ertek lesz
de az a vilag, ahol a szegenyseg, tehetsegtelenseg, munkakerules, irigyseg, masok faszaval csalan verese a mainstream, az egy beteg vilag

beteg dolog azt gondolni, hogy meg kell menteni a gyerekeket, beteg dolog azt gondolni, hogy minden nap meleg etelt, otthonos lakhelyet kell nekik nyujtani, csak mert...
azt alszentseg pont az, hogy felvallalnak az emberek ilyen ugyeket, de kozben nem a sajat vagyonukbol nyomjak a nagy jotekonysagot, hanem osszeharacsolnak hatalmas vagyonokat masoktol, megvezetett emberektol, aztan abbol nagy kegyesen osztanak a plebsnek
az egyetlen nem alszent dolog, ha kozvetlenul megveszik a szavazatokat, de nem gyartanak melle ilyen kereszteny, egalitarius, kommunisztikus, lelkiismereti kerdeseket krealo ideologiat

a gyerekeknek amugy ha mar nagyon akarsz adni valamit, akkor szerintem egy ilyen dolog, egy "puccos vacsora", ami persze mihez kepest puccos sokkal jobb, mint minden nap dobni nekik es fuggesben tartani oket... mert ugye senki nem gondolja, hogy a "libaerőleves zöldséggel, lúdgége tésztában, csirkemellfilé calvadossal ízesített gombamártással, zöldséges lasagne-val, brokkolirózsával és párolt rizzsel, desszertnek pedig joghurttorta eper öntettel" egy puccos menusor?
akinek ez puccos, a zoldseges lasagne, meg a joghurttorta eper ontettel, meg a csirkemellfile... az komolyan beallhat a sorba etelosztasnal

szoval en azt sokkal jobb megoldasnak tartom, hogy egy napra kiragadni a koszos kis vakarekokat a mocsokbol es megmutatni nekik, hogy ha tanulnak, akkor ok is elerhetnek valamit, ehetnek jo eteleket, elhetnek szep lakasban, lehet jo allasuk, kurogathatnak jo noket, vezethetnek jo autokat
el kell vinni a gyereket egy mernoki irodaba, egy meno magankorhazba, egy jo nemzetkozi ugyvedi irodaba, egy szoftverfejleszto ceghez, majd megetetni oket a managerekkel egy kozos ebeden, akik kozben beszelnek hozzajuk ertelmes celokrol, eletvezetesrol
hogy lassak a gyerekek, hogy amit a kommunista szuleik tomnek a fejukbe, amivel mergezik az elmejuket, hogy a gazdag ember az nem dolgozik, csak elveszi a szegenytol a penzet, az nem igaz, hogy az csak az irigy, sikertelen magyar ember mentsege arra, hogy o miert nem ehet minden nap kaviart es miert kell nyomorogni
lassak, hogy a gazdag nem veletlenul gazdag es a szegeny nem veletlenul szegeny
az az alszentseg, hogy naponta kapnak egy babkonzervet es semmi perspektivat, csak jon a szocialis munkas, aki maga is azert ment szocialis munkas szakra, mert minden masra alkalmatlan volt (a magyar szocialis munkasok a legnagyobb link alakok kozul kerulnek ki, gyakorlatilag erettsegizni nehezebb ma, mint szoc munkas diplomat szerezni)
szoval jon a szocialis munkas, hummog egy sort, eloadja az enervalt, eletunt, baloldali, tarsadalmilag erzekeny raszta ertelmisegit, ad egy takarot, meleg teat, babkonzervet, elmondja, hogy hogy kell beosztani 22000 forintot egy honapra 5 embernek, majd elmegy es a gyerek semmi pozitiv mintat nem kap
ez lofasz esti fennyel kerem szepen
a kornyezet lehuzza oket, persze amugy sem valami jo geneket orokoltek a szuleiktol szerencsetlen csoro gyerekek, de erre meg radob a negativ kornyezet, ami semmi perspektivat nem ad nekik
nem talalkoznak dolgozo emberekkel gyerekkent
apu csak otthon lebzsel, anyu csak hisztizik es szul sorban kolykoket, mint egy tenyeszkoca
iskolaban nulla tanarok, akik a munkaeropiaci versenyben sehol nem allnak meg a helyuket...
persze mindenhonnan azt halljak, hogy a gazdag az gonosz, nem torodik senki massal, csak magaval
persze azt nem mondjak meg neki, hogy a gazdag ember adojabol jut nekik ingyen menza, tankonyv, futestamogatas, segely stb.
hogy a gazdag az tett azert, hogy gazdag legyen, hogy onmagamert felelosseget vallani nem bun, es nem gonoszsag, hanem ez a termeszetes viselkedes
hogy senkitol nem varhato el, hogy a maga karara masokat segitsen
az a baj, hogy a nyugati kulturat 2000 eve egy olyan zsido szektavezer tanitasai mergezik, akiket a tisztesseges zsidok kivetettek maguk kozul
mert a zsidokrol peldat lehet venni kerem szepen, ok csak magukat segitik, a sajat veruket, a tehetseget, a szorgalmat, az uzleti sikert elismerik, nem fekezi oket a kereszteny erkolcs beteges onmarcangolasa, eros versegi kotelekeik (fajelmeletuk) eletkepesse teszik oket, viszik is valamire, ok dontik el, hogy kinek es mikor segitenek es megkerik az arat
nincs olyan beteg gondolatuk, hogy a szegeny embert jobban szereti isten, ezert jo szegenynek lenni, de legalabbis a tulvilagon jobb lesz nekik

monddazigazatmar 2013.12.24. 14:36:12

@tobeor: Nem, soha semmire nem pályáztam még, így igaz.
Azt viszont kurvára nem akarom elhinni, hogy telefonon módosítgatnak akármit is. Ezzel az erővel a múltkorit se kellett volna visszavonni, hanem telefonálni egyet, hogy az utak nincsenek benne, haló...

Hogy én mit hiszek Flierről az az én dolgom. Hogy te mit hiszel az meg a tied. Viszont te vádaskodsz, rágalmazol, tényként kezelsz dolgokat, ítéletet hozol, ha rajtad múlna végre is hajtanád. Aztán beszélsz gyűlölködésről.

"A Népszabadság cikkében szó van arról is, hogy Mészáros Lőrinc, a felcsúti polgármester is elindult az eredeti pályázaton, és állítólag idén az ő gépei aratták le a termést az elvileg használaton kívüli földön."
Állítólag...

monddazigazatmar 2013.12.24. 14:41:22

@bambanő: szeretik is őket a hozzáállásuk miatt szerte a világon :D:D:D:D

tobeor 2013.12.24. 14:48:38

@monddazigazatmar: Akkor pályázz, és megtudod, hogy a pályázati leadás előtti utolsó hetekben-napokban gyakorlatilag folyamatos a telefonos kapcsolat a pályázat kiírójával, már csak a (gyakran pontatlan, nem egyértelmű) pályázati szöveg értelmezése, a pályázatíró szándékának tisztázása miatt is. (Ebben az országban az állami bürokrácia még pályázat dokumentációt sem tud - vagy nem akar? - normálisan kiírni, ehhez is dilettánsok)

És tény, hogy nem rágalmazok, hanem az index és Ángyán József állításait idéztem, valamint a trafiklopásról kikerült bizonyítékokra hivatkoztam. Ha szerinted az index vagy Ángyán hazudik, nyilván tudod cáfolni az állításaikat.
Ha nem tudod, akkor viszont te rágalmazod őket. Legalább karácsonyra hagyd már abba a gyűlölködést...

2013.12.24. 14:56:18

Kedves @monddazigazatmar . Hinni, majd este kell, a templomban, de ott sem minden papnak önmagát nevező hazug politikusnak vagy seggnyalónak.
Ha nem tudnád , akkor az éjféli misére gondoltam, mert ott az ember talán még elhiszi azt hogy van Isten, van tisztesség és van becsület és van még hit . De csak akkor, ha mindezt nem a hazugok mondják !

Áldott, Békés Boldog Karácsonyt Mindenkinek !

monddazigazatmar 2013.12.24. 15:00:22

@tobeor: Te tényként kezelsz dolgokat, és teleszarod a netet vele. Most is ideevett a rosseb, ahol ref. szeretetszolgálat + szegény gyerekeknek vacsora volt a téma, és jössz trafikokkal, meg felcsúti telefonos pályázatokkal. Ja, és még te beszélsz, hogy ne gyűlölködjek... Most nem azért, de te fröcsögsz itt folyamatosan, én egy rossz szót nem szóltam senkire.
Mondom, továbbra sem hiszem el, hogy telefonos megbeszélések alapján adná be bárki a pályázatát egy nappal később mint a határidő, ami ott a papíron. Ha ennyire hülye valaki, akkor meg is érdemli. A kínzó kérdés továbbra is ott van: Ha indul 2 ember valahol akkor ha a fideszes nyer akkor maffiaország van, ha a másik akkor jó?

bambanő (törölt) 2013.12.24. 15:13:06

@Mária: "A gyerek nem az ínyenc kajáknak örül, hanem az otthon megszokott kedvenc ételeinek."

ez mekkora demagog faszsag
egyreszt hol inyenc ez a menusor? liba eroleves (magyarul husizu tiszta leves, a liba az egy magyaroknak sajnos nem hetkoznapi etel, de amugy a vilag nagy reszen semmi extra, de tyukbol is megcsinalhatod, nem szakad rad az eg), zoldseges lasagne (magyarul teszta zoldseggel osszesutve), brokkolirozsa (ez magyarul egy parolt brokkoli, nyaron filleres kaja, akkor csorok is megveszik, telen sem egy nagy szam), joghurttorta eperontettel (ez konkretan egy filleres desszert, szegenyeknek kifejezetten ajanlanam, mert total egyszeru, olcso, sutni sem kell, eperlekvarbol keszult ontet helyett akarmi mas idenygyumolcsot belenyomhatsz, barmilyen ontetet ratehetsz), parolt rizs (na ennel olcsobb koret nem nagyon letezik), csirkemellfile (nyilvan farhat, vagy 120 forint per kilogramm tesco virsli olcsobb, de nehogy mar a csirkehus luxus legyen)
elmondnam, hogy ez egy normalisabb menza kaja
na ez aztan luxus... szanalom!
akinek ez luxus, az vagy hazudik, vagy nem tudom akkor hogy telik neki internet elofizetesre
szerintem ez egy pont olyan menusor, amitol senki nem esik hanyatt

masreszt: jol megijedhettek a gyerekek, hogy nem az alkesz apjuk veri oket vacsora helyett, meg nem kristalycukros fott teszta a vacsora, hanem valami normalis, taplalo, de egyaltalan nem nagyzolo etelsor

harmadreszt: furcsan oltozott bacsik, furcsan viselkednek... persze nektek a szegenyek szamara normalis oltozk az a lehanyt pufidzseki, kocsmaszagu lustakotesu pulover meg a lyukas adidas tornacipo, mert arra a csoro is ad, hogy legalabb egy markas ruhadarabja legyen

legalabb latott a sok csoro kolyok par normalisan oltozott felnottet, akik nem feher zoknit vesznek fel oltonyhoz es nem harom meterre buzlenek a kannas bortol

nyilvan jobb megoldas lett volna, ha egy szarcsimbokos seggu, raszta haju szocialis munkas egy palyazati penzen nyert Opel Vivaro kisteherautoval kivisz nekik meg egy konzervdoboz babot, alairatja, hogy atvettek, elmeseli, hogy kell 22000 forintbol megelni egy honapig egy 5 tagu csaladnak, majd viszlat
milyen mar az, hogy egy egyaltalan nem luxus etkezest elkolthet par gyerek egy olyan teremben, ami kb ugy van feldiszitve, mint egy atlagos eskuvoi vacsoran az etterem Jaszberenyben
tenyleg mekkora lelki torest okozhat mar az a gyerekeknek, hogy egy normalis, de cseppet sem kulonleges etelsort ehettek
tenyleg ezek utan nem is tudom hogy tudott a sok gyerek aludni, akkora sokk ez nekik

tobeor 2013.12.24. 15:13:41

@monddazigazatmar: Ember, a pályázati kiírás része, hogy megadják a hivatalos személyt, névvel, emillel, telefonnal, aki felelős a szóbeli egyeztetésekért. Ez a pályázati rendszer része. Amit ő mond, az hivatalos, ő képviseli a kiíró szervet. De tudod mit, higgy amit akarsz... És legalább karácsonyra hagyd már abba a trágár gyűlölködést... de ha neked ettől boldog az ünnep, akkor ne hagyd abba...

szandé 2013.12.24. 15:21:19

Én nem vagyok se jobbos se balos, de ha az emberek 90%-ának az a véleménye, hogy meg kellett volna kérdezni a gyerekeket és felajánlani pár. programot, hogy válasszanak és az ilyen rongyrázás helyertt inkább vidámabb , boldogabb, és több élménnyel, hasznosabb programok kellenének inkább. Sokan nőttek fel mélyszegénységben, és megengedhetik maguknak ma a luxust, de visszagondolva nem hiányzik egy ilyen este, gondolkodni kell és mindig a leghadznosabb megoldást választani azért vezetők.

monddazigazatmar 2013.12.24. 15:24:58

@tobeor: Faszfej. Én gyűlölködök? Sajnállak maximum.
Kapcsolattartót elhiszem. Azt nem, hogy egy nappal később adja be, mert azt mondták neki.

"Csókolom, itt az áll, hogy dec 10. a határidő. Mikor adjam be? Dec. 11? Biztos? Mi van akkor ha egy nappal határidő lejárta előtt adom be? Értem, tehát széttépik és megeszik. Akkor dec 11? De erről ugye nem kapok akkor semmilyen hivatalos papírt ugye? Köszönöm, akkor 11-én megyek"
Tényleg életszerű..

Kámasuka 2013.12.24. 15:25:19

Iszonyatosan meg vagyunk alázva! Elég, itt a vége háború lesz!

bambanő (törölt) 2013.12.24. 15:26:45

@monddazigazatmar: a zsidokra celzol?
ooo, nem csak az o hozzaallasuk ilyen, hanem gyakorlatilag szinte minden nepe, akiket nem mergezett meg a keresztenyseg es nincs olyan vallasuk, ami a szegenyseget tekinti istennek tetszo allapotnak (kinaiaknal sem divat a szegenyseg, nem erdem)
az, hogy utaljak oket sokan, csak azt mutatja, hogy rendkivul sikeresek voltak a tortenelem folyaman es kis letszamuk ellenere is mindig a javukra forditottak az esemenyeket
tobb ezer evig allam nelkul tulelni es ilyen befolyasra, gazdagsagra szert tenni azert nem semmi

monddazigazatmar 2013.12.24. 15:27:12

@szandé: 5-17 évesek voltak. Szerinted mi az a program amit közösen megszavaznak?
Ja, előre megmondták, hogy ezt tervezik, meghívót küldtek. Ez nem kötelező volt, ha a gyerek nem akar menni, akkor nem megy. Biztos találtak volna olyat aki megy helyette.

baliquez 2013.12.24. 15:27:27

Nem értem miért kell a nerformátus lelkészen kiakadni, egyik nemzetifocialista mammonita olyan mint a másik, mind ilyenek, egytől-egyig. Van butább, csúnyább, aljasabb is nála a kormányban. Ez speciel a kereszt két oldalsó szárában is a nerancsszínű aranybika szarvait látja, ennyit tud, ennyit ér.

Egyúttal megragadnám az alkalmat hogy Baloghnak és a többi einstandkormányzónak tragikus karácsonyt kívánjak, no nem a mostanira, mert ma még vígan dőzsölnek a lopott vagyonból, én inkább arra a karácsonyra gondolok amit a pénzünkből épített stadionokból átalakított sátras börtönök egyikében kell majd tölteniük mától egy-két évre. Jutalmul a történelmi léptékű kárt okozó, bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett hazaárulásukért. Szolgáljon sorsuk okulásul minden utánuk következő kormánytagnak.

pástétom 2013.12.24. 15:28:20

Balogh egy patkány (karácsony ide vagy oda: nem finomkodok, ők sem tisztelnek senkit és semmit).

Az 1939-es videón klassz, hogy a vitéz Kőbányainé jótékonykodik, de azért feltenném a kérdést, az ajándékaiknak örülő boldog széparcú kislányok közül vajon hány veszette életét a hamarosan bekövetkező háborúban, a bombázásokban, vagy vesztette el apját-anyját és lett árva?! Mert annak a kőbányainak a hitvese jótékonykodott ott egy szépet, akinek vitéz férjeura és uri bandája sodorta háborúba a nemzetet és tett nincstelenné, özvegyé és árvává százezreket-milliókat ebben az országban...

És most az a nagytisztelendő méltóságos fidesz-kdnp brancs rendez ilyen gyomorforgató jótékonysági bált, amely nyiltan a horthyzmust, annak ideológiáját, világképét, "erényeit", tűzte zászlajára. Kíváló a párhuzam, kedves posztoló!

Boldog Karácsonyt a poszt minden olvasójának!

Kámasuka 2013.12.24. 15:28:36

@monddazigazatmar: Ez a kormány a juhászok ellensége!

Minek egy juhásznak termőföld? Ki eszik juhokat? Ezzel megalázták a karácsonyt a baloldali testéreink szent ünnepét, és a szegénygyerekeket, valamint Schiff zongoramüvész nagyurat is!

Elég már az alázásból!

Kámasuka 2013.12.24. 15:30:51

@pástétom: Már akkor is aláztak meg most is. Csak a kettő között volt itt jó a karácsony! Akkor született a Télapó is!

Ébredjetek proletárok!

tobeor 2013.12.24. 15:32:39

@monddazigazatmar: Azt hiszel amit akarsz. Javaslom az index feljelentését hazugság miatt, hisz te tudod hogy hazudik, és a te tudásod tény.

"Faszfej. Én gyűlölködök?"
Ez a két mondat így, együtt, egyszerűen priceless :)

Istenem, milyen emberek vannak :(

monddazigazatmar 2013.12.24. 15:34:27

@bambanő: annyira azért nem voltak sikeresek a történelem folyamán, mondjuk az elmúlt 50 évben maximum. Az is leginkább a világ keresztény részének meg lelkiismeretének köszönhető.

bambanő (törölt) 2013.12.24. 15:36:46

@szandé: hulye demagog fasz vagy!
mi az, hogy rongyrazas? hol latsz te itt luxust?
olvasd mar el a menusort, ez egy normalisabb menza kaja vagy egy nagyon szegenyes eskuvoi ebed menusora, kifejezetten prolikra van optimalizalva
en nagyon nem szeretem a szegenyeket, mert irigyek, eroszakosak es toljak magukat elore arra hivatkozva, hogy nekik minden jar a vilagon, mert sikertelen az eletuk... de ebben a menusorban es esemenyben aztan semmi sertot, megdobbentot, kulonlegeset, szokatlant nem latok
foloslegesnek folosleges volt, azt alairom, de hat minden filler folosleges, amit vadidegenek megsegitesere kolt az ember

monddazigazatmar 2013.12.24. 15:37:40

@tobeor: Az még nem gyűlölködés, hogy faszfejnek tartalak. Próbáld értelmezni a szavakat.
Előbb írtam: inkább sajnállak, mert egy szerencsétlen idióta vagy szerintem.

Kámasuka 2013.12.24. 15:38:55

@bambanő: Az eszedbe se jutott hogy a Hilton is jótékonykodott és ingyen volt a buli?

Hozattak vóna csülkös babot a kisbüdösből?

Kámasuka 2013.12.24. 15:40:05

@tobeor: Szerintem is egy szerencsétlen idióta vagy de nem sajnállak.

tobeor 2013.12.24. 15:44:05

@monddazigazatmar: Hát persze, te szeretettel faszfejezel, szarozol, stb :)
Na, fuss még egy kört, biztos van még pár trágár jelződ...

polly graph 2013.12.24. 15:52:39

A sok libás fogás okát értem,
(De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni.),

a Nyilas Misi-pakk utalást is
(... És a debreceni kollégium hagyományaihoz nem az illik, hogy világszerte híres gonosztevőket neveljünk, hanem az, hogy e hazának hű és érdemes, erkölcsös és hasznos polgárokat istápoljunk.
- Én nem akarok debreceni diák lenni tovább, - kiáltott fel Misi, mire általános elképedés lett.)

De mit akartak a Calvadosszal? :)

bambanő (törölt) 2013.12.24. 15:54:26

@monddazigazatmar: azert azt ne feledd el, hogy a kozepkortol kezdve kereszteny kiralysagokat uraltak a hatterbol adoberlokent es hitelezokent
nagyon is sikeresek voltak, pont azert, mert keveset tudunk roluk, szurke eminenciasokkent kevertek a kartyakat
az utobbi 50 evben persze felfutott a csillaguk, hiszen beerett a kereszteny onpusztito moral hatasa, sikerult egy egesz bolygoban buntudatot kelteniuk a 2. vh-ert
ha nem lenne keresztenyseg, akkor mindenki csak megvonta volna a vallat, hogy elpusztult 1.5-6 millio zsido? na es? ilyen a haboru... veszteseket nem sajnalunk
mert ugye a keresztenyseg elott ez volt a hozzaallas: vae victis
romaiak, gorogok, germanok, hettitak stb. egyik sem puhapocsu keresztenykent bankodott vetelytarsai pusztulasan
a keresztenyseg az azt elfogado nepeket lebutitotta, mint valami drog, szemellenzokent borult rajuk, es ne feledjuk, hogy ezt a karos, kabitoszerhez hasonlo ideologiat egy zsido rabbi terjesztette el: Nazareti Jezus

a nagy keresztenyi bunbanat eleg vicces, ugyanis a kinaiakat pl. senki nem sajnalja, holott sokkal tobb embert oltek meg kozuluk a japanok sokkal kegyetlenebb eszkozokkel
az, hogy most a zsidok milyen jol uraljak a vilag penzugyeit, nagyhatalamait a hatterbol, az tobb ezer ev kitarto munkajanak koszonheto
a japanok pl nem keresztenyek, nem is ereznek buntudatot a sok tizmillio kinai no es gyerek tomeges megeroszakolasa, elve megnyuzasa, elpusztitasa miatt
de a kinaiak sem ereznek ilyen buntudatot azert, ha mas nepeket vagy eppen a sajatjaikat lemeszaroljak
ez a beteg buntudat csak a keresztenyek sajatja: szeresd az ellensegedet, mint magadat (vagy meg jobban)
eleve bunoskent szuletnek a keresztenyek... ezert kell elso perctol felelemben elni, esdekelni egy zsido szektavezer keresztre feszitett hullaja elott... ilyen teherrel nem csoda, hogy nem lesz normalis az ember es meg az ellenseget is szereti majd, mikozben magat gyuloli

Mária 2013.12.24. 16:02:48

@bambanő:

"Magyarorszagon nem peldakep a gazdag, tehetseges ember, hanem kozellenseg,"

Balog miniszter a saját erejéből ki se tudna a Hiltonban egy ebédet fizetni. Feltételezem ugyanis, hogy se a betanított esztergályosok, se a református lelkészek nem keresnek annyit, hogy megengedhessenek maguknak egy drága helyen egy családi ebédet, vagy vacsit.

Az adófizetők pénzéből meg az adományozók pénzéből persze könnyű a burzsujt játszani :D

Mária 2013.12.24. 16:16:37

@bambanő:

"Balog miniszterrel semmi baj, egy demokraciaban a politikusnak az a dolga, hogy mutogassa magat,"

Balog miniszter NEM MELLESLEG református lelkész. Tudtommal nem lépett ki az egyház kötelékéből a miniszteri megbízatása időtartamára.

Ezt találtam a reformátusok által revidiált Bibliában, Máté evangéliumában, az üzenet egyébként a katolikus Bibliában is ugyanígy áll:

"Az adakozás

6,1 Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.

6,2 Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.

6,3 Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb,

6,4 hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked."

:)

Remélem a Református Szeretetszolgálat díszes vezetősége rövid úton a pokolra jut a Hiltonbéli csinnadrattáért, élükön a lelkészből lett burzsujmajmoló miniszter Baloggal :D

hazug fidesznyik (törölt) 2013.12.24. 16:32:23

A sok büdös Orbán-komcsitól kérdezem, akik itt kajtatnak a liberális farkak után: nektek nincs más tennivalótok ilyenkor, mint a rablóbandátokat megvédeni? Hazaáruló Orbán-troll bagázs.
Boldog karácsonyt, ejtenétek teherbe anyátokat...

Kandabula 2013.12.24. 16:35:47

@bambanő: sajnos, Te beteg lelkű vagy. Rosszindulatú, aki nem ismeri a történelmi folyamatokat. Mellesleg éppen a mai kormányzat rekeszti ki a szegényebbeket a továbbtanulásból. A szegénység manapság még nagyobb és "történelmi" szegénységet szül, ami egyszerűen nincs jól. Különben a miniszter úr beszéde egy sületlenség, mindentől függetlenül.

bambanő (törölt) 2013.12.24. 16:37:40

@pástétom: a hozzaszolasod alapjan arra tippelnek, hogy Horthy idejeben az oseid szarturok vagy cseledek voltak
igy ertem a frocsogesedet

Secnir 2013.12.24. 16:44:31

@monddazigazatmar:
"már megint ez az 5 éves kép? :D:D
6000 adag egy 2 milliós városban"

index.hu/belfold/budapest/2013/12/24/karacsonyi_etelosztas_van_a_blaha_lujza_teren/
krisna-hívők: 3 * 4500 adag étel
reformátusok: 40 gyerek
katolikusok és egyéb: mise orbán viktorért

Visionstar 2013.12.24. 16:57:14

Kíváncsi voltam rá, hogy szinte már szenteste hányan esnek egymás torkának?
Nem csalódtam. Boldog karácsonyt mindenkinek.

Jó a Háré 2013.12.24. 17:02:54

@Secnir: Ott a pont!

galeria.index.hu/belfold/2013/12/24/karacsonyi_etelosztas_a_blaha_lujza_teren/
A számok / tények önmagukért beszélnek... Csak (e)tessék-(a)lássék! Ezek vagytok czs Orbánék!

bambanő (törölt) 2013.12.24. 17:06:30

@Mária: "revidiált" - talan "revideált"
amugy mi is azzal a baj, hogy nem lepett ki az egyhaz kotelekebol Balog?
eleve az adomanyozast tartom hulyesegnek, a Biblia meg kulonosebben nem hat meg, olvastam, de nem egy jo konyv

@Kandabula: ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy mindenkinek joga van a felsokotatasra
a felsooktatasnak elitet kell kepeznie, legjobb, ha fizetos, szinvonalas
a humihum szakokkal senkin nem segitenek, csak a sok mocskos szegeny ember csoro gyereket is ertektelen diplomahoz juttatjak, ami utan verik az asztalt, hogy diplomas munkanelkuliek, milyen vilag ez? azt nem fogjak fel, hogy a tudas szamit, nem a diploma a legtobb teruleten
ingyen felsooktatas, 3.60-as kenyer, orok elet, ingyen sor... ez kell a magyaroknak

a szegenyseggel semmi baj nincs, mindig lesznek szegenyek, ezt nevezed te tortenelmi szegenysegnek?
a lenyeg, hogy en nem tartozom kozejuk es szerencsere a gyerekeimnek sem lesz erre eselye, mert tudod a gentika es a szocializacio a donto
a szegenyek egyikben vagy masikban vagy mindkettoben rosszul teljesitenek
nem szabad olyan dolgokba beleavatkozni, ami rajtunk kivulallo es semmi kozunk hozza
mindenki csak a maga dolgaval torodjon, ami total nem az o dolga, abba meg ne rokkanjon bele
hobbibol esetleg foglalkozhat masokkal, de pl sajat vagyonat csokkenteni vadidegenek javara ellenertek nelkul eleg nagy ostobasag
na ez a jotekonykodas

a keresztenyseg divatossa tette a szegenyseget, oszd szet vagyonodat... lofaszt mama!
a vagyon mindig megmarad, ha elosztogatom, akkor masoke lesz, akkor nekik kell elosztogatniuk tovabb, hogy jo pontot szerezzenek isten szemeben
nonszensz

nem vagyok kereszteny birka
van ezzel valami problemad?

bambanő (törölt) 2013.12.24. 17:09:05

@Visionstar: nekem szabad szentesten is barkinek nekiesni, ugyanis en total ateista vagyok es most egy olyan orszagban elek, ahol esetleg csak a bevandorlok kozt akad kereszteny
ez nekem a "mennyorszag"!

komplikato 2013.12.24. 17:17:45

@peterd127: Látom a videót azért sem nézted meg vagy nem sikerűlt értelmezned. Alapvető kommunikációs sémák leolvashatók arckifejezésről és testartásról. Szerinted a görnyedt testartás karba font kézzel, ami a legtöbb gyereknél megfigyelhető az MICSODA?

Balogh meg akkora tírpák, hogy felteszi a kérdést: Ki tudja mi az Advent? A kamera véletlenűl sem pásztáz körbe, mikrofon csak nála, így soha nem tudjuk meg valójában ki tudta ...
Erre fel elmond egy történetet, aminek értelme ugyan semmi sincs, de legalább NEM válasz a kérdésre. (Lehet ő se tudja?)

komplikato 2013.12.24. 17:18:58

@Secnir: Hazudós kollégának gondolom nem tűnt fel, hogy elmúlt karácsonyok melyikén is lehetett napsütötte esős utcákat fotózni EZ előtt, de nem baj. A fő az, hogy szerinte is minden rendben van Tündérországban.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.12.24. 17:24:37

A szándék persze becsülendő (még ha politikai haszonszerzés is volt benne), az egészben viszont az a szomorú igazából, hogy akik kitalálták, azoknak valószínűleg fogalmuk sincs a szegénységről. Ebben a formában ez így kicsit olyan, mintha valaki elvinne Afrikából egy gyereket - olyan részről, ahol meg kell küzdeni minden korty ivóvízért - Las Vegasba, ahol büszkén mutogatná a szökőkutak által a sivatag közepén levegőbe pumpált Colorado-folyó vizét.

komplikato 2013.12.24. 17:47:30

@Vajda Gábor (Gabor_V): Eszembe jutott a hasonlatról a régi vicc:

Etióp éhező gyerekek várják a télapót. Meg is jön az öreg, leszál a szánról és megkérdezi a gyerekeket:
- Na, idén jók voltatok?
- Iiiigeeeen!
- Szót fogadtatok a szüleiteknek és tanáraitoknak?
- Iiiigeeeen!
- Megettétek rendesen az ebédeteket?
- .... ??? Nem.
- Akkor IDÉN SE kaptok semmit!

Gyűrött Papír 2013.12.24. 17:56:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Pontosan miért is a szoci a mérték? Ha a gördörben szara állsz nem leszel magasabb.
Miért az mszp-hez mérsz? 10-szer nulla nem lesz több. :((

Visionstar 2013.12.24. 18:06:03

@bambanő: Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááh! Békés, boldog karácsonyt kívánok neked
!

jogalany 2013.12.24. 18:33:16

Balogh és Ref.szer.szolgálat együtt és külön külön is szégyelheti magát.
A cikk író jól megírta, ez csak egy olcsó pr fogás volt, annak viszont A FAGYI VISSZANYALT.

Ne érdekeljen! 2013.12.24. 18:50:49

Nem értem a problémátokat.

A politikusok hülyeségeket szoktak beszélni? Igen.
A gyerekek jól érezték magukat? Igen.

Akkor hol a probléma. Szerintem engem nagyon nehéz fidesz (vagy bármiféle párt-) szimpátiával megvádolni, de neketek bazmeg tényleg semmi nem jó.

Az itt kommentelő díszes társaságból hányan adományoztak bárkinek erre a karácsonyra?

Chris74 2013.12.24. 19:09:50

@kifordított nagyanyó: Hülye kis ballib gyilkos hajlamú faszparazita vagy....
Nehogy a fletó és a söpredéke legyen az egyik folyóba lőve.:)))))

Horizont 2013.12.24. 19:21:15

@Ne érdekeljen!: A probléma nálad van ha nem érted mi a probléma! Szerintem neked sincs halványlila elképzelésed se az igazi mély szegénységről és a hátrányos helyzetről! A gyerekek nem érezték jól magukat! Gyerekeket nem használunk fel politikai célokra! Szegény gyerekeket pláne nem!
Nem hiányolom a pártszimpátiádat arra nincs semmi szükség de egy kis beleérző képességgel rendelkezhetnél!
Honnan tudod hányan adományoztunk, nem tudhatod! Lehet meglepődnél!! Úgyhogy vegyél vissza egy kicsit! És gondolkozz el a szegény gyerekeken!Vannak vagy félmilliónyian..... akik soha nem laknak jól! Pártszimpátia nélkül....

Mr. Mojo 2013.12.24. 19:27:21

A rohadékok, mér nem kőlevest adtak a kölyköknek, meg száraz kenyeret??? Azt kellett volna. A sok faszfej akkor itt nem ugatna, aki életében nem adott 10 forintot egy szegény gyereknek sem. Faszság volt ez a hiltonos dolog, de ha teszem azt a deák téren egy sátorban zabáltatják a gyerekeket, akkor azért ugatna ez a sok kis pöcs.

Hertelendi 2013.12.24. 19:38:22

@Chris74: Magyarország jobban teljesít, ugye paraszt?

Horizont 2013.12.24. 19:39:34

@bambanő: Az ellenszenves kommentelők között te viszed el a pálmát!!! Ott külhonban, ahonnan olyan eszméletlen cinikus önteltséggel osztasz ki mindenkit, hogy majd lefordulok a székemről.
Illik rád a neved, bambanő. (bár lehet, hogy pasi vagy, mert ha még nő is az már tényleg gáz)
Lehet, hogy te ateista vagy, másnak meg ez a szeretet ünnepe!
Ha tudod mit jelent ez a szó (szeretet) egyáltalán......

komplikato 2013.12.24. 19:41:31

@Secnir: Evangélisták, Baptisták is osztottak kaját azért ...

Horizont 2013.12.24. 19:42:07

@Mr. Mojo:
Neked is szép estét!
Egy faszfej + egy pöcs női változata üzeni, csak neked, csak itt és csak most!

Kandabula 2013.12.24. 19:42:37

@bambanő: ezzel rengeteg problémám van. Te kevered a lumpent azokkal a százezrekkel (milliókkal?), akik önhibájukon kívül sodródtak ki az éltető gazdasági folyamatokból. Örülj, hogy ebből kimaradtál. Mindazonáltal egy állam elemi kötelessége, hogy a lecsúszottakat segítse, mert az a társadalomnak nem egészséges, nem jó, mert feszültségeget szül. Egyben kötelessége, hogy az oktatás megtalálja és felkarolja a tehetségeket, mert az a jövőnk. Egy olyan ország, mint mi, ezt nem engedheti meg magának. Nemzetgazdasági szempontból a devizaügynek is csak az egyik baja, hogy emberek egyszerűen tönkrementek, hanem egyben kiestek a fogyasztás nagy részéből, rájuk már belső fogyasztás szempontjából nem nagyon lehet számítani. Akárcsak a szegénység miatt elkallódó tehetségekre.

Kandabula 2013.12.24. 19:44:54

@Mr. Mojo: azt sem érted, miről van szó.

Sexual Harassment Panda 2013.12.24. 19:48:38

Gondolom a posztolo a sajat gyerekeit muzeumba se viszi, minek fajditsa a szivuket, sosem lesz egy Csontvary, vagy Lautrec festmenye a budos eletbe..

komplikato 2013.12.24. 19:49:10

@Ne érdekeljen!: "A gyerekek jól érezték magukat? Igen."
Ja, te SE nézted meg a videót, különben nem kérdeznéd. :D

Ha meg valaki az ország lepukkant, szegény feléhez tartozik, akkor biztos gonosz vagy képmutató, ha nem volt mit adományoznia?
Az meg mióta jelent jót egy emberről ha dob valami alamizsnát? Szerintem aki tesz valamit, az ezerszer töbebt ér. Így pl. a krisnások vagy a többiek kaja osztása ezerszer többet ér, mint Baloghék rongyrázó bulija.

DarthVader 2013.12.24. 19:52:04

@monddazigazatmar: nem vágod, ugye? Ha Kim nincs kitiltva, akkor milyen barom lehet az, aki ki van tiltva? És miért pont az a 10 olvassa a ballibsi blogokat állandóan? Mazochista-e vagy? És miért akkor, amikor címlapos poszt lesz? Úgyhogy munka ez a javából, bizony . (Ha meg még nem is fizetik, annál szarabb )

komplikato 2013.12.24. 19:52:12

@Sexual Harassment Panda: Megnézném a TE gyerekednek nem volna rendes cipője vagy épkézláb játéka, de TE adnál neki egy Csontváry képet, milyen k*rvára boldog lenne ... ööö ...

Sexual Harassment Panda 2013.12.24. 19:56:13

@komplikato: igen, szerintem egy gyereknek igenis lehetett egy oromteli esemeny.

Sexual Harassment Panda 2013.12.24. 19:57:41

@komplikato: tenyleg annak volt igaza aki azt irta, a blig tulkepp arrol szol hogy "kurvaannyatafidesznek" es kesz.

Horizont 2013.12.24. 20:27:32

@Sexual Harassment Panda: Nem arról szólt de mindegy! Teljesen másról, de látom te ezt úgysem érted meg! Balog amúgy hol kinél miniszter? Kit képviselt ott és akkor?
Jajj bocs erről is a Bajnai + Fletó tehet!!

@komplikato: Végre valaki aki normálisan gondolkozik :) Megáll az ember esze! Idejönnek pofáznak, sértegetnek, libsibolsiznak, faszoznak, pöcsöznek de NEM OLVASSÁK EL A POSZTOT és NEM NÉZIK MEG A VIDEÓT de véleményeznek! :(( Balogot tartjuk egy érzéketlen bunkó balféknek? Pedig itt is mennyien vannak!

komplikato 2013.12.24. 20:33:07

@Sexual Harassment Panda: A Balogh nevű jóllakot óvódás kinézetű infantilis gyerkőcnek?

komplikato 2013.12.24. 20:34:50

@Sexual Harassment Panda: Oda akartam írni annak a posztnak a végére a "Lóóógika, ha van aquáriumod akkor buzi vagy." féle gondolkodást, de azt hittem súlyos lenne. De csak sikerűlt magadtól előadni. Én egy tanulatlan félművelt panel proli vagyok, de legalább egyszerű szöveget tudok értelmezni. Neked nem sikerűlt.

B79 2013.12.24. 20:58:13

Lám, lám! Vannak akik ráérnek az ehhez hasonló hisztériakeltésre még karácsonykor is. Nem is tudom mit gondoljak. Nyilván... Számukra ez nem ünnepnap. Csak olyan mint a többi.

Ne érdekeljen! 2013.12.24. 21:39:45

@Horizont: @komplikato: ezaz bazmeg milyen igazatok van. Akkor ne legyen ilyen!

Szart se adtatok, csak a pofátok jár, ugyanolyanok vagytok mint a fideszesek.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.24. 21:42:11

@Sexual Harassment Panda: Nem a megvendégelésről van szó a blogban, hanem a ceremonikus sajtó-rendezvénykedésről, ahol biodíszlet a kegyben részesített kedves rászorult. Ahol nem karitatív jótékonykodás a cél, hanem az álságos propaganda. Még a propaganda sem kifogásolható, ha az mellékes, másodlagos haszon a szervezőnek. Jelen esetben az egész aktus bumfordisága a visszataszító, mert látszat szintjén sem kerülték az elsődleges cél kiemelését azon okból kifolyólag, hogy fel sem fogták, hogy ennek jelentősége lenne. Hibájuk nem abból fakadt, hogy értelmileg nem képesek összerakni a folyamatot fejben az illendőségnek megfelelően, hogy miként is kellene zajlania egy ilyen eseménynek, hanem jellemvonásbeli, mentalitásbeli hiányosságaiknak. Ebből egy CÖF-ös (akár lélekben, akár aktivitásában az valaki) azért nem fogja levonni ezt a következtetést, mert azt sem fogják fel, hogy a békemeneten, egy ünnepi beszéden, egy rezsidémonos választókerületi performanszon a tekintetes kormánybiztos államtitkár és megyei választmányi főméltóságosságoknak ők ugyanolyan biodíszletek. Még talán akkor sem fognák fel, ha úgy járnának, mint a nagyérdemű közönség az ORI szervezésében a TSZ-kulturszobájába, vagy a járási művelődési házba leküldött kimittudottos fővárosi zenekarral a bekapcsolva maradt mikrofonnal, ahol elhangzott, a művészuraktól, hogy lejöttünk a parasztokhoz, nyomjuk le a showt, azt majd utána megbasszuk a turnébuszban azt a nagycsöcsű pinát. Mert ők már nem is akarják észrevenni, hogy a parasztok közé jönnek az uraságok érdekből, és az egész vándorcirkusz egy nagy átverés, akár az útszéli vizelde ünnepélyes püspök uras felavatásáról van szó államtitkárral, akár alkotmányi nagyfestmény vándorkiállítása kormánybiztosi ukázra kirendelt iskolásokkal, vagy jelen esetben parasztgyerekek etetése Hiltonban sajtófelhajtással.

Merthogy a miniszter urak bizony parasztok gyermekeit rendeltek maguknak vacsoravendégül, és elmondhatjuk, hogy nagy szerencsénkre egyiknek sem harapták meg a fülét a sajtókamerák előtt pózolva.

Persze lehet ballibezni, meg azt huhogni, hogy ezeknek a ballibbereknek az a legnagyobb dráma, hogy nem a GyuFe meg a Libajnai mutatta meg, milyen nagy szociális érzékkel van megáldva, de abból csak az derül ki, hogy nem vették észre, hogy őket is csak ostoba parasztnak nézik az uraságok. Ráadásul nem is egy sakktáblán, ahol akár a pálya végén kicserélik majd elvesztett királynőre, bástyára, ha nincs más, futóra, lóra. Nem gyerekek, ez egy másik játék, a gazdálkodj okosan, ahol nem lesztek ti soha bábuk, csak biodíszletek a pályán kívül. Lelkes közönség, vagy kibicek.

komplikato 2013.12.24. 22:29:24

@Ne érdekeljen!: Ezt miből következtetted le? Le mertem írni, hogy inkáb adtak volna helyette ÉRTELMES ajándékot 400 gyereknek? Hú de elborúlt gondolat, mi? Akkor nem lehetett volna sajtófotókat csinálni. Mondjuk a sajtó videó nem sikerűlt túl jól, mert a gyerekeknek halál nincs jókedvük rajta és meg is kapták a véleményezést, de hát ez van.

Balogh meg a mögötte álló kamukeresztény asszonyverve jó KDNP, az anti-humanista "emberi erőforrás minisztériumával" így kisbetűvel pont olyan, mint ha a Twist Oliver-ből másolták volna ki az ottani lélektelen ájtatós manókat ...

Chris74 2013.12.24. 23:23:45

@bambanő: A mondanivalód egyik felével akár egyet is tudnék érteni, de azzal, hogy le irigyezed a magyar népet, ráadásul kollektívan, az világosan és tisztán megmutatja, hogy mekkora ostoba, rosszindulatú degenerált söpredék vagy.
Nem ártana ha egyszer beleélhetnéd magad egy szegény, vagy inkább egy hajléktalan helyzetébe, és akkor sokkal kisebb lenne az a mocskos utálkozó gyűlölködő pofád!

Chris74 2013.12.24. 23:25:25

@Hertelendi: Ja! De anyád nem teljesített jó,, mert belőled nem tudott embert faragni.... köcsög!

Chris74 2013.12.24. 23:30:54

@bambanő: Hogy te mekkora nyomorék vagy baszdmeg....
Utálod a szegényeket? Pedig miattad meg a fajtád miatt szegények.
Mellesleg ha a szegény ember nem dolgozik, nem termel, akkor neked nincs mit zabálnod faszkalap....
Mellesleg ha nem lenne a parazita fajtád, akkor a szegényeknek is több jutna te semmirekellő felesleges senki....

vontod75 2013.12.25. 00:10:58

Azt hiszem cipősdobozt sem kell már összeállítani. Ez, a másik Balogh alapítványa és a kolontári adakozás végleg meggyőzött, hogy még csak véletlenül sem szabad az adakozásban közreműködőt igénybe venni. Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Chris74 2013.12.25. 00:48:19

@bambanő: Pár mondat az irományaidból….

Ez a véleményed a magyar szegény gyermekekről? „ koszos kis vakarekokat….”

„iskolaban nulla tanarok,” Ezek a tanárok tanítottak téged is te kis nyomorék…. Az már nem az ő hibájuk, hogy egy ilyen kis nagyképű parazita lettél….

Ez a véleményed a dolgozó magyar emberekről, és a magyar anyákról?

„apu csak otthon lebzsel, anyu csak hisztizik es szul sorban kolykoket, mint egy tenyeszkoca”

„tehetsegtelenseg, munkakerules, irigyseg,”
Tudtad, hogy Magyarországon zseniális tehetségek vannak? Tudtad, hogy Magyarországon remek szakemberek vannak?
A magyar ember irigy? Volt szerencsém a németországi és osztrák vendégszeretethez, és bizton állíthatom, hogy nem tudod mit beszélsz!

Majd ha mész az utcán, és mondjuk, hogy eltöröd a lábad, amikor pofára esel a jégen, akkor ezek a „tróger” szegény emberek ezek a „koszos csórók fognak” összeszedni, kivakarni a szarodból amikor magad alá szarsz a fájdalomtól, és egy csóró közalkalmazott fog ellátni a mentőben, és a balesetin is egy csóró közalkalmazott „tenyészkoca” ápolónő fog gondoskodni rólad, alád rakni az ágytálat, hogy összeszarhasd magad, akkor remélem majd nekik is így fogod ezt elmondani, ugyanebben a stílusban, és akkor még a szemedbe is tetanuszt kapsz majd te nyomorék.

A szarcsimbókos seggű szociális munkásról meg csak egy kérdés.
Hány szociális munkás seggét nyaltad ki mire rájöttél, hogy szasrcsimbókosak?

„kommunista szuleik tomnek a fejukbe” Szerinted itt minden szegény ember kommunista, te retardált!?

„mert a zsidokrol peldat lehet venni kerem szepen, „

Itt végre elérkeztünk amikor a magyargyűlölő lusta semmirekellő senkiházi munkakerülő, aki te vagy, alaposan fényesre szopja a zsidók blankolt farkát.
Szép volt gyökér.
Csak azt nem tudom, hogy ez a mintanép miért áll évezredek óta folyamatos háborúban az emberekkel!?
Miért van az, hogy mindenhol utálják őket mint a szart, mióta világ a világ!?
Egyet nem tudok, mégpedig azt, hogy akkor miért nem élsz köztük izraelben steiner kristóf vagy peter daniel szomszédjaként, és ott osztod az észt, ezzel a stílussal mondjuk a palesztin „csóróknak”…. hátha megkínál végre egy jól megérdemelt Molotov koktéllal….

Ja, és ha olyan kurva gazdag gyerek vagy, akkor vegyél magadnak pár ékezetet te parazita szar!

bambanő (törölt) 2013.12.25. 01:17:58

@Chris74: "Hogy te mekkora nyomorék vagy baszdmeg....
Utálod a szegényeket? Pedig miattad meg a fajtád miatt szegények.
Mellesleg ha a szegény ember nem dolgozik, nem termel, akkor neked nincs mit zabálnod faszkalap....
Mellesleg ha nem lenne a parazita fajtád, akkor a szegényeknek is több jutna te semmirekellő felesleges senki...."

1. nem vagyok nyomorek, egeszseges vagyok
2. nem kedvelem a szegenyeket, mert a szegenyseg nalam nem valt ki automatikus szimpatiat, a gazdagokat sem kedvelem csak azert, mert gazdagok
3. ha a szegeny ember nem dolgozik, akkor majd a normalis fog dolgozni, de sajns a szegeny ember akkor is megkap mindent az allamtol, ha semmit nem csinal, ilyen ez a kommunizmus
4. ha a szegeny ember az en adombol akar relative jol elni, akkor valoban nekem kevesebb marad, amit felzabalhatok
5. a szegenynek nem jutna semmi, ha en nem termelnem meg neki, parazita nem vagyok, a szegenyek ellenben parazitava valtak
a szegeny elol semmit nem vettem el, ami ne illetett volna meg torvenyesen
a szegeny amugy nem veletlenul szegeny, ezen jo lenne elgondolkozni

bambanő (törölt) 2013.12.25. 01:45:56

@Chris74: tessek par ekezet, oszd be oket, tobbet nem kapsz: ''''''''''''''''''''''''''''''''''''', """"""""""""""""""

a kommentedbol ugy tunik, hogy te elegge frusztralt vagy
antiszemita, ami teljesen ertheto, mindenki azt gyulol, akit akar, ez a legbelsobb maganugye, en semmi kivetnivalot nem talalok a gyuloletben, egy termeszetes emberi erzes
te a zsidokat gyulolod, van ilyen, ertem, en nem vagyok a gyuloletbeszed tilalmanak hive, a gyulolet is egy valos erzelem, ki kell fejezni
en nem szeretem a zsidokat, hanem elismerem a tehetseguket
racionalis hozzaallassal, kereszteny vallas onostorozo baromsaga nelkul kepesek gatlastalanul elni a lehetosegeikkel, csak a sajat erdekeiket neztek es ez kifizetodott hosszu tavon
peldaerteku a tortenelmuk
szeretni nem kell oket, de peldat lehet venni roluk

a szegenyekre nem jellemzo, hogy masokon segitenenek, de ok maguk elvarjak, hogy rajtuk mindenki segitsen
amiket felsoroltal, a mentos, szocialis munkas, apolo, mind penzert csinalja, amit csinal, munkakori kotelesseget teljesiti, mar amennyiben Magyarorszagon teljesiti... halat ezert ne varjon, megkapja az ellenerteket, aztan ossza be egy honapra
jellemzo ez a prolikra: nincsenek tisztaban az ertekukkel, nincsenek tudataban annak, hogy munkaerejuk eladando ertek, amiert munkabert, penzt kapnak, de csak annyit, amennyit er
a szegenyek pont ezert szegenyek, mert szart se ernek a munkaeropiacon
a csoro kozalkalmazott, ha annyira tehetseges, akkor menjen

nincs baj a szegenyseggel, mint jelenseggel
szegenyek mindig is lesznek, ez ellen harcolni felesleges es termeszetellenes
a baj akkor van, amikor a szegeny nem latja be, hogy o azert szegeny, mert szegeny akar lenni, ilyenne tette magat, nem tett azert, hogy gazdag legyen
rossz genetika, rossz szocializacio
ez amugy egy magyar betegseg, hogy mindig masban keresitek a sikertelensegetek okait es persze talaltok bunbakot is mindig
amig igy gondolkoztok, addig szegenyek is lesztek, mert semmi sem valtozik, azt hiszitek bennetek nincs hiba, csak a korulmenyek aldozatai vagytok, meg persze a gazdagok, akik elveszik toletek a vagyont...
beteg es logikatlan gondolkodas ez
tolni, haritani a felelosseget, nem latni a valtoztatas szuksegesseget, belesuppedni az onsajnalatba: minden rossznak a gazdagok az okozoi, a szegenyek jobbak, megis szegenyek...
kerdezem en: mi a feneben jobbak a szegenyek? a szegenysegben, sikertelensegben, masban nem nagyon

az iskolaban nulla tanarok vannak, ez sajnos igy igaz, ma az megy tanarnak, aki minden masra alkalmatlan, aztan probalja megkeseriteni a jo kepessegu gyerek eletet, mikozben o maga egy magyar-tortenelem szak elvegzesenel tobbre nem volt kepes
a gyerek meg kilep az eletbe es lesz egy sikeres ember belole, es visszatekint a tanarara es kop egyet, ha visszagondol ra, hogy mennyi idiotasagot adott neki elo ugy, mint ha o szarna a spanyol viaszt
a tanarokat meg kell haladni, aki azt hiszi, hogy a tanarok a maximalis tudast birtokoljak es istenkent tiszteli oket, nem kritizal, nem ketelkedik, az megreked alattuk
senki nem kerdezi meg magatol, hogy ha a tanarok annyira okosak, akkor miert panaszkodnak folyton? miert nem lesznek sikeres emberek? persze mert tehetsegtelenek, csak gyerekek kozt szamitanak okosnak, valodi versenyben nulla az eselyuk, igazan ertelmes, okos, kepzett emberek kozt nem allnak meg a helyuket
es itt most a kozoktatasrol beszelek, felsooktatasban vannak tenyleg komoly tudasu tanarok, de ok kutatok, nem pedagogusok

Magyarorszagon nincsenek kiemelkedo szamban zsenialis tehetsegek. Pont annyi, mint mashol, de inkabb kevesebb. Tessek csak szetnezni, ugy nez ki az orszagod, mintha tehetseges emberek laknanak benne?
Tudom, hogy a hazaszeretet beszel beloled, amikor ilyeneket irsz, de ez egy termeszetellenes erzes. Ilyenne szocializaltak a tanaraid, szuleid, politikusok, baratok. Szeresd a hazadat, tetelezz fel minden jot rola. Olyat is, ami nem igaz.

a zsenialis tehetsegek es a remek szakemberek, akikrol te beszelsz, azok nem szegenyek
ha meg megis, akkor megsem annyira tehetsegesek es zsenialisak, csak hozzad kepest

Chris74 2013.12.25. 01:46:30

@bambanő: 1
Nem vagy egészséges, retardált vagy, és betegesen rosszszándékú, tele komplexusokkal!
2
Ne azért kedvelj valakit mert szegény vagy gazdag, hanem azért amilyen ember!
3
A szegény ember és a "normális" között teszel különbséget?Szóval a szegény ember nem normális?
Szánalom vagy baszki!

3/A.:
Milyen kommunizmusról beszélsz? Itt több mint 20 éve vadkapitalizmus, zsidó karvalytőkés kapitalizmus van.

4: A szegény ember nem a te adódból akar jól élni, hanem abból amit megtermel te szerencsétlen. A munkája után jól megérdemelt fizetésből te senkiházi.

Az meg sem fordult a tulok búrádban, hogy a szegény ember is fizet adót?
Sőt köztük kevesebb rafkós adócsaló van mint a parazita gazdag munkakerülők között.
Valószínűnek tartom, hogy a szegények 99%-a becsületesebben fizet adót mint te................
Ettől függetlenül bele is rohadhatsz abba amit felzabálsz te irigy kapzsi fasz.
Még, hogy a magyarok irigyek!?
Biztos, hogy hozzád képest nem....
5

Még, hogy te termelsz a szegényeknek!?:))))))))))))
Ezt te tényleg komolyan is gondolod?
Na akkor nálad lehet inkább genetikai probléma aminek okán fogyatékos lettél.....
A traktoros meg aki a földet túrja...Az termel.... Míg arra amit te csinálsz nincs szüksége senkinek.
Attól bárki éhen döglene....
Nem te kaparod ki a krumplit a földből, és nem te sütsz kenyeret a két munkakerülő kezeddel....

A te munkád szart sem ér. Nem termelsz csak felzabálsz, és felélsz.... te és a fajtád vagytok a felesleges paraziták....

Ez meg, hogy: "a szegeny elol semmit nem vettem el, ami ne illetett volna meg torvenyesen"

Mi illet meg téged törvényesen ami előtte másé volt?

Igazi tajgetosz pozitív senki vagy.... Ha lenne egy olyan világ ahol újra a kétkezi munkádon múlna, hogy éhen vagy szomjan döglesz-e, akkor téged a szegény ember menthetne meg csak a mocskos ingyenélő fajtáddal együtt....
"a szegeny amugy nem veletlenul szegeny,"
Persze, hogy nem véletlen. De az esetek túlnyomó részében ezért nem a szegény embert lehet vagy kell okolni, hanem ezt a tetves karvalytőkés kapitalista berendezkedést, és a tolvaj hazaáruló nemzetvesztőket akik gazdag létükre ilyen helyzetbe taszítják az ország nagy részét....
A te fajtáddal ellentétben a szegénynek csak annyi kell, hogy fizessék meg a becsülettel elvégzett munkáját, és ne vegyék el a fizetése 80%-át adó formájában........

Ezen kéne elgondolkodni....

Tudod mi a furcsa?

Eljátszottam a gondolattal, hogy te tényleg gazdag vagy (amit nem hiszek, mert akkor nem itt basznád magad).... Eljátszottam a gondolattal, és rájöttem, hogy baszhatod a pénzed, mert egy kibaszott irigy, negatív rosszszándékú rossz kedélyű komplexusos kétbalkezes senki vagy, aki semminek nem tud örülni, ezért kitörölheti a seggét a pénzével.
Nem vagyok vagyonos, de naponta alkotok olyat ami boldoggá tesz, és körülöttem minden a két kezem becsületes munkája. Jó így körülnézni tudod?
A te vagyonod maximum egy szaros csippkártyán van virtuálisan kering a banki rendszereken át, az enyém meg itt van előttem, körülöttem és semmi pénzért nem cserélnék veled.

Azért jó volt megismerni egy magadfajta véleményét.
Ettől én nem foglak utálni, ahogy te utálod a szegényeket, én továbbra is csak lenézlek....
Lehet, hogy lesz még olyan amiből a kurva pénzed nem fog tudni kihúzni, és akkor ott fogsz sírni ahol más nem lát.... te "gazdag"....

Amadeus62 2013.12.25. 01:58:38

@Nyekenyóka.:

Mondhatsz itt bármint, ezeknek semmi más nem jut eszébe a ballibezésen kívül...

Chris74 2013.12.25. 02:57:43

@bambanő: Szerintem kettőnk közül te vagy a frusztráltabb „pénzember”.:)
Én csak vidulok itt az ostoba fajtádon.:)
Jókat mosolygok szánakozva, mert ennél amit leírtál tényleg nincs lejjebb….

Szóval. Nem vagyok antiszemita, és ebbe nem is mennék bele különösebben, mert a szó jelentésével sem vagy tisztában.
Majd ha tudod mit takar ez a kifejezés, akkor újravesszük „gazdag”.
Nem gyűlölöm a zsidókat, mindössze undorító volt ahogy a farkukat körbenyaltad, és emellett egy kérdést tettem fel.
Megismétlem.
Miért áll folyamatosan harcban a zsidóság az emberekkel!?
Valami oka biztos van, hogy minden országban rühellik őket ahol megtelepszenek, és gondoltam te biztosan ezt is tudod….
Nos? Nem tudod? Akkor ezt is kilőttük!

Ja, példát venni nem szeretnék róluk.
Nem szeretnék folyamatos megszállásban tartani egy népet sem, és nem szeretnék életjáradékot szedni egy olyan néptől aki ellenem sosem vétett, és ezen élősködni.
Nem szeretnék milliókat átverni, milliárdokat csalni, lopni és hazudozni, még a saját fajtámmal is folyamatos harcban állni.
Ha példát vennénk róluk, akkor ebben is példát kéne…. Nem szeretném!

A szegényekkel kapcsolatban vagy buta vagy, vagy hazug.
Vagy sosem volt dolgod szegény emberrel, csak meséltek róluk…. valakik valahol….
A szegény emberek (bár ezt is embere válogatja) igen is segítenek egymáson.
Ha az ellenkezőjét állítod hazudsz
A szegény a darab kenyerének a felét is megosztja veled, és ez így volt mindig is.

A felsorolásomban említett közalkalmazottak pedig nem hálát várnak te szerencsétlen, hanem olyan fizetést amiből tisztességesen megélnek, és azt, hogy ezt ne nyúzza le róluk az állam csak azért mert pár gazdag tehetségtelen politikus olyan adóreformokat alkot, ahol az ember a pénzének 80%-át visszafizeti az állam kasszába….
Gondolom nem sokat adózol, így fingod nincs miről beszélek…………….

Az, pedig, hogy egy szegény de jó szakember szart sem ér a munkaerő piacon egy becsületesen kitanult szakmával, amit akár profi módon végez, az megint CSAK a munkaerő piac hibája, amit szintén gazdag és szintén ezért is tehetségtelen tajgetosz pozitív (magadfajta) politikusok szabályoznak…

Nem mellesleg ismét hozzáteszem, hogy ha ez a csóró közalkalmazott nincs, akkor te ott szarod össze magad törött lábbal a járdán mert nem jön érted mentő, és nincs aki elásson te kripli.
Ha nincs aki kivakarja a krumplit (burgonya) a földből, akkor a magadfajta éhen döglik.
Ezek az általad annyira gyűlölt szegények rakják a pofádba a kaját mert te képtelen vagy az önellátásra, és ki vagy szolgáltatva nekik.
Azt hiszed, hogy ők a szegények? Nem így van öregfiú. te vagy az, csak még nem tudod.
Pont annyira életképtelen vagy mint azok a „gazdagok” akiket a háborúban kisemmiztek, és a nagyszüleimhez mentek koldulni, hogy éhen ne vesszenek, mert tudták Ők mindig sütnek kenyeret, és Ők mindig adtak, mert jószívű szegények voltak.

Engem nevezel antiszemitának, miközben rosszabb vagy mint akiket náciknak hívtak.
Genetikai alapon válogatsz szegény és gazdag között, teszed mindezt olyan ostobán, mint ha nem tudnád, hogy rengeteg zseniális tudós és faltaláló került ki szegények közül, és rengeteg rossz génekkel rendelkező gazdag van, elég csak pár karvalytőkés kampós orrú görbehátú milliárdost megnézni….
Azok gének?
Ismételten megjegyzem, tajgetosz pozitív élősködők.
A harácsoláshoz nem kellenek jó gének, elég ha megnézel pár cigánybűnözőt 150 kilónyi fuxal, Ferrarival, és 4 mázsányi készpénzzel…. Ott rendben vannak a gének?
Pedig „gazdagok”…. Akkor, hogy is van ez öcsi?
Magyar betegség másban keresni a „sikertelenségetek” okait?
Jártál te már külföldön „gazdag”?
Ismerek sok irigy németet, osztrákot, és képzeld még zsidót is, aki egyfolytában másokat hibáztat a sikertelenségéért.
Legalább annyit mint magyart.
Szóval ezzel mellélőttél kiskomám.
Nem a magyar élősködik más népeken holokárpótlást szedve a gazdanéptől….
Viszont ami tény, az tény. a magyarok sikertelenségéhez és elszegényedéséhez nagy részben hozzájárul az idegenszívű nem magyar politikusok parazita tevékenysége.
Ezt az országot rég nem magyarok irányítják, így furcsa is lenne a magyarokat hibáztatni a szétbaszott országért.
Csak valami perverz tenne ilyet szerintem….
Az vagy? Perverz vagy?
Óóó tetszik, hogy ezen a ponton már rólam beszélsz mint szegényről….
Nem vagyok szegény. Csak épp ismerem a szegény embereket, és tudok a fejükkel gondolkodni, és tudom mi az oka annak, hogy itt tartanak.
Tudod mi a beteg és logikátlan gondolkodás?
Hogy azt hiszed a pénzeddel bármit elérhetsz. Ennél betegebb és logikátlanabb gondolkodást még sosem láttam, pláne úgy, hogy ilyen pofátlansággal párosult.

Chris74 2013.12.25. 02:59:20

Eljön az amikor te is egy szegénytől fogsz függeni, erre már soroltam pár példát, és akkor majd könyörögni fogsz egy szegény embernek….
Ezt nem tudod elkerülni. Akkor majd sokkal kisebb lesz a szád „gazdag”….
Tudod miben jobbak a szegények? Abban, hogy míg te nem teremtesz az égvilágon semmiféle értéket, és teljesen hasznavehetetlen tagja vagy a társadalomnak, addig a szegények jó része értékteremtő munkát folytat. Kenyeret sütnek, házakat építenek még a magadfajtának is…. Embereket gyógyítanak…. még a magadfajtát is…. Gyermekeket nevelnek és oktatnak, még a te fajtádat is…. Estig sorolhatnám, hogy lesz az asztalodra nap mint nap zabálni való, és, hogy jön majd melegvíz a csapból a magadfajta lusta semmittevőknek is….
Szóval mivel, vagy miben jobbak a szegények a magadfajtánál? Egy szóval: mindenben!
Neked, és a fajtádnak az emberiség nem veszi hasznát egyáltalán semmiben.:)
Ez van öreg. Felesleges vagy.

A magyar tanárok meg sosem voltak nullák, a magyar tanárok adtak a világnak pár nagy feltalálót, és zsenit, és még a magadfajta porontyait is képesek tanítani, ami nagy szó.
Ja, és a gyerek meg csak akkor lesz sikeres miután kilépett az életbe, ha előtte jó volt a tanára…. Vagy ez is csak a géneken múlik, te mutáns?
Lehet, hogy akkor a te kölkeid feleslegesen rabolják a többiek és a tanár drága idejét az iskolában!?
Taníthatnád őket te magad otthon a kiválasztott génjeiddel majom.:)
Szarhatna neked otthon igazi spanyol viaszt….

Persze a tanárok is tehetségtelenek!?:) te saját magad karikatúrája vagy baszki.:)
Elmondod, hogy téged ki tanított, hogy ilyen kibaszott okos lettél?
Így születtél mi? Jó gének.:)))) majom.:)
Van akit szeretsz te a világon saját magadon kívül, gyökér?

Egy megkeseredett gyűlölködő vesztes balfasz vagy,m és még engem titulálsz frusztráltnak?
Egy bohóc vagy baszdmeg.:))))))))))))))))
A tanárok nem panaszkodnak folyton, csak az általatok „gazdagok” által elbaszott politikai rendszer ellen emelnek kifogást, mert az őket aránytalanul alulfizeti, így aki több diplomás tanár, még annyit sem keres mint a takarítónő, és gondolom te is megérted, hogy ha a tökéletes génekkel rendelkező kölyköddel valaki szenved, hogy embert faragjon belőle, az ennél több pénzt érdemel.
Arról nem is beszélve, hogy ha kicsit retardáltabb a kölköd a kelleténél, akkor több munka is van vele, gyakran hajnaltól estig dolgoznak, hogy mire a porontyod kikerül az életbe, legyen némi tudás abban a kiválasztott buksijában….

Magyarországon a népesség arányához viszonyítva határozottan szép számmal vannak zseniális szakemberek, feltalálók, akár élsportolók, így nincs okunk szégyenkezni. Neked természetesen van, mert ehhez semmit sem teszel hozzá a léteddel, de nincs oka szégyenkezni egy remek kőműves, vagy épp lakatos szakembernek, Ő büszke lehet a munkájára veled ellentétben.
Rengeteg találmányunk van, sok híres orvos , feltaláló került ki innen, és sokuk (kapaszkodj meg) szegény sorból jött, általad rossz géneknek nevezett háttérrel….
Hogy rosszabbul állnánk másoknál tehetség dolgában?
Ajánlom ukrajnát, szerbiát, romániát, Spanyolországot, akár a volt ndk-t, és még sorolhatnám, végezz egy kutatást mennyire állnak jól jó szakemberek dolgában.
Megkönnyítem a dolgod, és elmondom, a magyar szakembereket amerikától Olaszországig anglián át Svédországig mindenhol szeretik.
Az országom meg pont úgy néz ki, mint ahogy egy fél évszázados kommunista, és negyed évszázados karvalytőkés vadkapitalista megszállás után kell kinéznie megspékelve egy másik parazitával, de ez egy más történet……..
Szóval a zseniális szakemberek között is rengeteg sok sok szegény van/volt, de van aki MÁR nem szegény, és én erre kértem a választ.
Velük mi van? Általad rossznak mondott genetikai adottságokkal is lehet valaki zseni!? Akár meg is gazdagodhat?
Eddig nem ezt mondtad pubi…..

Na ennyit rólad „gaz dag”…………….
Minden baromságodra megválaszoltam, a pofátlanságod viszont kiakaszt.

Na viszlát díszfasz….

bambanő (törölt) 2013.12.25. 05:00:02

@Chris74: "Miért áll folyamatosan harcban a zsidóság az emberekkel!?
Valami oka biztos van, hogy minden országban rühellik őket ahol megtelepszenek, és gondoltam te biztosan ezt is tudod…." - antiszemita szoveget nyomsz, ami rendben is van, mint mondtam az antiszemitizmussal nekem semmi bajom, mindenki azt gyulol, akit akar, ez egy teljesen termeszetes erzes, amit korlatozni nem szabad
mellesleg leirtad a valaszt alabb:
"folyamatos megszállásban tartani egy népet sem, és nem szeretnék életjáradékot szedni egy olyan néptől aki ellenem sosem vétett, és ezen élősködni.
Nem szeretnék milliókat átverni, milliárdokat csalni, lopni és hazudozni, még a saját fajtámmal is folyamatos harcban állni." - ezert gyulolik oket mindenhol, mert mindent megtesznek a tulelesert es siekresek, irigylik oket
es egyben ez a sikeruk titka, amit te irigyelsz toluk
hogy nem koti oket a kereszteny moral, kivalasztottnak tekintik magukat, felsobbrendunek

"közalkalmazottak pedig nem hálát várnak te szerencsétlen, hanem olyan fizetést amiből tisztességesen megélnek" - a piac bearazta oket, most ok ennyit ernek, ezert senki mas nem hibas, csak ok
mindenkinek lehetosege van munkahelyet valtani, jobb allas utan nezni, tobb penzt keresni
ha meg csak kozalkalmazottkent tud a langyos posvanyban dagonyazni a viszonylagos biztonsag igenyevel, akkor tudjon ra, hogy ezert a tucat munkaert, nulla teljesitmenyert bizony ma ennyi jar
ezert kell tanulni, kihozni magunkbol a legtobbet, mert a piac azt ertekeli
ha meg sok az ado, az is a szegenyek hibaja, hiszen ok vannak sokan, ok szavaznak olyan politikusokra, akik emelik az adokat, hogy a szegenyeknek visszaoszthassanak, ezzel lekenyerezve oket ujabb 4 evre
de hat ilyen a demokracia, megvalasztottatok egy balos-nemzetiesch populista partot, akik most ilyen gazdasagpolitikat visznek
ha egy halado, jozan, fejlodest akaro jobboldali part azt mondja, hogy csokkentjuk az adokat, de nem is lesz joleti kiadas orrba-szajba, akkor arra a szegenyek tuti nem szavaznak
hat igy jartak, nekik a 3.60-as kenyer kell, szocialis segely stb.
a szegeny ember buta, mindig a kovetkezo falatra gondol, vagy hogy telibe kellene kurni az asszonyt, arra, hogy holnap nem lesz mit enni, vagy hogy az asszony vemhes lesz, arra nem gondol
aztan 4 evente eladja a szavazatat valamelyik partnak
ez a nagy demokracia
sok ertelme nincs, csak annyi, hogy szetteriti a valasztas felelosseget a buta nincstelen tomegeken, igy elvileg nem okolhatnanak ok senkit, csak magukat, ha gazember politikus kerul ki kozuluk (hiszen az emberek kozul kerul ki a politikus is)
de a magyar ember meg a sajat valasztasanak kovetkezmenyeit sem kepes vallalni, okol mindenkit: karvalytoke, zsidok, europai multicegek...
mindenki hibas, csak o nem

"A tanárok nem panaszkodnak folyton, csak az általatok „gazdagok” által elbaszott politikai rendszer ellen emelnek kifogást, mert az őket aránytalanul alulfizeti, így aki több diplomás tanár, még annyit sem keres mint a takarítónő, és gondolom te is megérted, hogy ha a tökéletes génekkel rendelkező kölyköddel valaki szenved, hogy embert faragjon belőle, az ennél több pénzt érdemel." - a tanarok egy erdekes tema, nagy reszuk kenyszerbol ment tanarnak, mert kellett egy diploma, semmihez nem volt tehetseguk, elmentek tanarnak
foleg a human ertelmisegiek ilyenek, rajuk nagyjabol semmi szukseg nem lenne (irodalom, muveszetek stb.)
a tanari fizetes keves, akkor el kell menni mashova dolgozni, mindenki annyit er, amennyit a piacon adnak a munkaerejeert
a politikai rendszert pedig nem a gazdagok basztak el, hanem a szegenyek, a prolik, a lumpenek, akik ossze-vissza szavaztak a rendszervaltas ota minden valasztason, oda, ahol eppen igertek nekik valamit

"Magyarországon a népesség arányához viszonyítva határozottan szép számmal vannak zseniális szakemberek, feltalálók, akár élsportolók, így nincs okunk szégyenkezni." - ez egy kozkeletu ostoba ontomjenezo tevhit
az elsportolo meg nem egy peldaerteku teljesitmeny
valaki messze tud dobni egy korongot vagy magasra tud ugrani... oke, ez szep, de talan nem kellene ettol hasra esni (ok viszont jol keresnek a birka neptol beszedett penzeken, tehat uzletileg tenyleg peldakepek)
persze a hozzad hasonlo sikertelen embereknek kellenek idolok, sztarok, akikert rajonghat
betolteni az eleted uresseget
a sok tehetseges "magyar" orvos, feltalalo nagy resze zsido volt
nem tehetsegesebb a magyar, mint a tobbi nemzet egy cseppet sem
a magyarorszagi zsidok tehetsegesebbek, de ez nagyreszt a kiveteles genetikai allomanyuknak es a fajelmeletuknek koszonheto, amivel biztositottak a sikeruket

"nincs oka szégyenkezni egy remek kőműves, vagy épp lakatos szakembernek" - azert az en idomben azok mentek szakmunkasnak, akik a legbutabbak voltak az altalanos iskolai osztalyban, szoval ez annyira nem dicsoseg, inkabb kenyszerpalya
senki nem ugy no fel gyerekkent, hogy arra vagyik, hogy komuves vagy lakatos legyen, nem egy alomszakma egyik se
megelnek, rendben van, de hypeolni nem kellene oket

SirTocy 2013.12.25. 07:32:37

Lassan fel lehetne fűteni újra a Trolltartó rovatot, olyan kommentek jönnek ide. Öröm volt olvasgatni őket reggeli kávé mellé, rengeteg új, hasznos információt olvastam ki belőlük például
- hogy egy ballib köcsög vagyok, csak mert nem értek egyet a mostani kormánnyal,
- a parasztvakításnak és a kirakatmegoldásoknak ebben az országban mindig hálás célközönsége lesz és mindenki egy demagóg fasz, aki nem kajálja be ezeket a parasztvakításokat (mert legalább annak a negyven gyereknek jóság volt, kussójámá' balos libsikomcsi, a Fletó még ennyit se csinát'),
- mindenki fogja be a pofáját, és ne kritizáljon, mert a maszop mennyivel rosszabb volt,
- aki megnyeri a választást, annak mindig, minden körülmények között igaza van - főleg, ha az a FIDESZ -, a többiek meg "húzzák meg magukat",
- nem számít, kire szavazol, a FIDESZ-KDNP-n kívül minden párt balos libsikomcsi,
- zsidózni bárhol, bármilyen téma kapcsán lehet, ráadásul, ha burkoltan teszed, még meg se szólhatnak érte, mert olyankor az a paraszt, aki beszól, mert lábbal tiporja a jogaidat a véleménynyilvánításhoz.

A témához: aki nem érti, mi a baj ezzel az álszent, direkt a sajtónak gyártott "jótékonykodással", azt mélyen szánom, és sajnálom, de nem tudok rajta segíteni. Viszont az összes marketinges ismerősöm nevében köszönöm, hogy jelen vannak a társadalomban, mert ideális alanyai az ostobábbnál ostobább promócióknak.

Valahogy kezdem úgy érezni, minden nap tudok még csalódni a saját honfitársaimban, és ez nagyon, nagyon elszomorít... :\

Secnir 2013.12.25. 08:15:48

@komplikato:
de az arányok azért nagyjából stimmelnek, ugye?
;)

Marcellusca 2013.12.25. 08:40:50

Mi az? Megint címlap? :)

Ennyi eccerű embert(?), akikhez képest a faék egy bonyolult szerkezet ... :((((((((

Horizont 2013.12.25. 08:42:19

@SirTocy: Veled együtt szomorkodom :(

Marcellusca 2013.12.25. 08:46:35

@SirTocy: Szép összefoglaló. :)

De, ez - és még néhány közéleti, politikai - blog már csak ilyen. Sajnos. :(

Marcellusca 2013.12.25. 08:48:37

@Horizont: Ne szomorkodj, Kislyány! :)

Ezek menthetetlenek, sajnálatra sem méltók!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.25. 09:47:01

@SirTocy:
Szép ország... lenne ez, sok képmutató és álszent tolvaj barom nélkül. Azonban nekünk csak ez a csürhe jutott.
Megvoltak ezek '45 előtt is, Kádár népe meg rég újraéledt, legfeljebb rájött, hogy mindig is keresztény volt, csak partizánként ellenállt, a mai kormánnyal együtt belülről bomlasztották az MSZMP-t, a KISZ-t. Ma segget nyal Piktornak, holnap meg segget nyal bárkinek, aki majd egy jó marketing dumával újra hülyét csinál belőle, vagy megfizeti. Evégre elvei vannak...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.25. 10:04:29

Viszont ez a szégyen:

hvg.hu/itthon/20131224_nyomor_szegenyseg_hajlektalan

Egyre hosszabbak a sorok... :(
Az a bérribanc narancsseggnyaló aljanép, a kommentek közt, meg arról osztja az észt, hogy nem is a rászorultak vannak ott, hanem a "potyázók". Ilyen idióta faszok láttán mit lehet mondani? Ostoba népek...

Amadeus62 2013.12.25. 10:54:54

@SirTocy:

Nyugi, vigasztaljon az, hogy itt kb. 2-3 fidesztroll van összesen, akik közül legalább egy több nickről nyomja...

Meridian74 2013.12.25. 11:30:49

Jővőre sztem be fogják tiltani a Krisnások Blahás karácsonyi kajaosztogatásáukat, mert rosszul mutat az a kép amit ott lehet ilyenkor látni... nagyon nem passzol a NER-el, meg hogy minden sokkal jobb.

Chris74 2013.12.25. 11:58:13

@bambanő: 1
Nem antiszemita „szöveget nyomok, csak a tényeket írtam le!
2
Még mindig nem tudod mit jelent az antiszemitizmus!

3
Nem irigylem őket, hanem visszataszítónak tartom, hogy kárpótlást és életjáradékot követelnek mindenkitől akinek semmi köze a nyekergésükhöz, és annak tárgyához (lásd holoizé).
Azt, hogy parazitaként élősködnek mindenkin nem nevezném sikernek, de te igen.

Ezzel az erővel a rablógyilkost is irigyelhetnénk amiért összerabol egy kisebb-nagyobb vagyont.
Nem baszdmeg nem irigylem a bűnözőket!
A te általad tisztelt holokauszt kárpótlást követelő bűnözőket sem.
Ezek a híres gének amik miatt gazdag lehet valaki, köcsög?
Ezt senki sem irigyli tőlük, pláne nem egy egész világ.
Ez a buta sztereotípia amit leírtál az emberek és a zsidók közötti viszonyról, nem állja meg a helyét.
Próbálkozz más magyarázattal, szöveggel, dumával….
Ez mellément….
Kiválasztottak?
Hazugok!?
Esélyegyenlőségről demokráciáról hazudoznak, miközben nyíltan faji elméletek szerint élnek.
Toleranciát követelnek, miközben nem fogadnak be cigány gyerekeket a lauder jawne iskolába csak mert cigányok.
Pedig rokon nép.:)

Ez volt az első rész, majd folyt köv, mert jó sok baromságot írtál, csak most nincs rád időm.

Chris74 2013.12.25. 12:12:06

@bambanő: 2

Mindenkinek lehetősége van jobb állás után nézni, de nincs lehetősége megkapni a rendes állást, ugyanis a gazdagok által teremtett politikai helyzet miatt igazi munkanélküliség van a világban.
Nem a dolgozó emberek miatt, hanem az elbaszott gazdag fajtád miatt, akik a politikát irányítják.

Több diplomás tanult emberek kerülnek utcára hajléktalanként, mert ilyen rendszert teremtettetek, és a ti nagyigényű éhes kapzsi pofátokat be kell tömni valakinek.
Valakinek meg kell teremteni a dőzsölésetek feltételit, mert ti karon ülő gazdagok képtelenek vagytok tenni érte.
Ha a munkád után ítélnének meg téged és a fajtádat, akkor rég kihaltatok volna.
Egy dolog ami nektek megy, amiben életképesek vagytok, az a parazita életmód.

Ezzel nem dicsekedni kéne, mert ez nem érdem.
Nem érdem, hogy mások nyakán élősködve harácsolva élsz, és ezt jó génekkel rendelkezők kiváltságaként kommunikálod….
Na ez a pofátlanság teteje egy parazitától……..
A szegények hibája, hogy ilyenek a politikusok?
Komolyan ennyire szegény vagy szellemileg?
Komolyan gondolod, hogy egy megszállt ország megszállt népe dönt a sorsáról?
Elhiszed ezt a szavazósdi színjátékot ami itt zajlik?
Megint azt kell mondjam, hogy bohóc vagy.
Ezt nem a nép dönti el, és a szavazgatás csak annyit ér mint a tehetségkutatókra küldött sms-ek….
Ostoba bolond vagy ha itt olyasmiről beszélsz, hogy a nép választ….

Folt köv....

benemini 2013.12.25. 13:56:58

@bambanő:

Ezt írtad korábban: "amiket felsoroltal, a mentos, szocialis munkas, apolo, mind penzert csinalja, amit csinal, munkakori kotelesseget teljesiti, mar amennyiben Magyarorszagon teljesiti... halat ezert ne varjon, megkapja az ellenerteket, aztan ossza be egy honapra
jellemzo ez a prolikra: nincsenek tisztaban az ertekukkel, nincsenek tudataban annak, hogy munkaerejuk eladando ertek, amiert munkabert, penzt kapnak, de csak annyit, amennyit er"

Ebből azzal értek egyet, hogy a sokan nincsenek tisztában a munkájuk értékével, ezért megelégednek azzal, amit kapnak. Illetve az elégedetlenségüket max egymásnak sirámolják, de az utcára nem mennek ki tüntetni, vagy ha igen, könnyen és hamar fel is adják, vagy beérik valami szánalmas alkuval. Szerintem egy ápoló, egy tanár, egy szocmunkás, egy tűzoltó stb. munkája semmivel nem ér kevesebbet, mint egy multinál dolgozó, egész nap seggét vakaró és internetezgető, csetelgető többszázezres fizut hazavivő emberé. Százával vannak tele a multik ilyen "tehetséges" senkiházikkal, csak most épp a "munkaerőpiac" az ő munkájukat értékeli sokra, ugyebár a szolgáltaóipar (esetleg 1 idegen nyelvet beszélő semmi máshoz nem értő fiatalok) dolgozóit, így most épp ők vannak picit feljebb anyagilag, mások meg lejjebb, vagy még feljebb. Ha megnézed a jelenlegi állásportálokat, a hirdetett állások kb. 85%-a ilyen jellegű.

A probléma maga a "közalkalmazottság", mint olyan. Ez egy ördögi kör: az emberek nem akarnak fizetni a tanulásért, az orvosi ellátásért, a tűzoltónak, a rendőrnek, stb., elvárják, hogy azt az állam (az APUCI) fizesse meg. Igen ám, de az állam mint olyan nem létezik, ugye nincs saját pénze, ezt tudjuk. Ergo ahhoz, hogy több pénzt keressenek a közalkalmazottak, vagy még több adót kéne szedni, vagy közvetlenül kéne ott helyben fizetni ezeknek az embereknek, mint minden más szolgáltatónak, hisz ők is szolgáltatnak, akárcsak a multik dolgozói.

A több adó viszont félúton eltűnik a zsebekben, így értelmetlen. Ha viszont fizetőssé tennék a közalkalmazottak szolgáltatásait, a sok idióta maga menne ki tüntetni az utcára és hőbörögni, hogy háde mijazhogyfizessekmégezértis? Mert nem fogná fel, még az se, aki később ezen jól keresne, pl. a tanár vagy a szocmunkás, hogy ez bizony az ő érdeküket is szolgálja.
A TB igazából sok mindenre nem elég, ha komoly a baj. Viszont ha fizetni kell a dokiért pl. akkor mindenki kétszer meggondolja, hogy lerohanjon-e az orvoshoz a szaros náthájával, vagy lemenjen-e, hogy cseveghessen egyet a váróteremben. Az oktatásban pedig valódi versenyszféra alakulna ki. A tanároknak teljesíteni kéne, az iskolák megtehetnék, hogy csak a legjobb tanárokat vegyék fel.

A másik problémám azzal van, ahogy általánosítasz. Ahogyan használod a többes szám k-betűjét rengeteg mondatodban. A szegényeK a zsidóK a magyaroK a tanároK a tehetségeK, stb stb. Én rengeteg típust ismerek mind közt. A szegényeK mint olyan eleve egy definícióra váró szó: mit értesz ez alatt pontosan? Említed folyton az ingyenélést. A szegények lehetnek dolgozó szegények is, és lehetnek valóban ellenszenves, dolgozni utáló, markukat segélyért tartó emberek is. Nem mindegy. A zsidók között ismerek sok gazdag, és saját érdekeit szem előtt tartót, de ismerek csomó közalkalmazottat is, akik 100e-t visznek kb. haza, de elvannak ezzel, mert mondjuk szeretik amit csinálnak. Persze ettől még lehet, hogy az ő munkájuk sokkal többet ér, mint a seggét vakaró multi-alkalmazottaké, és elmehetnének ők is segget vakarni 3x annyi pénzért, de inkább más típusú munkát végeznek. Na ők tipikusan nincsenek tisztában a saját értékükkel.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.25. 14:14:07

A GIF Bendegúzzal nagyon jó!

Balogh alakítása meg olyan szánalmas, amilyen a tanári pályafutása is volt. Gondoljuk el! Egy kislány, olyan 10-12 éves lehetett: Padlóba érvelte vallási kérdésekben!

bambanő (törölt) 2013.12.25. 14:50:47

@benemini: aki ugy akarja elerni a magasabb fizetest, hogy kimegy az utcara transzparensekkel es hoborog, ahogy a tanarok szoktak, azoknak lofasz a seggebe!
eloszor is el kellene gondolkozni, hogy milyen mas munkakort tudna betolteni az illeto, amivel tobbet kereshetne, ja, hogy magyar-tortenelem-testneveles-foldrajz tanari diplomaval semmit? akkor pofat visszavenni
tessek tanulni, kepezni magukat, atkepezni magukat programozova, buszsoforre, akarmive, ami jobban fizet
ez a legritkabb esetben jut eszebe a tanaroknak

ok martirkodni akarnak, 150ezret hazavinni es sirni, hogy bezzeg a multinal megkeresnek a 300-at is, de ok a nemzet napszamosai, felelosseget ereznek a gyerekekert
ez egy hatalmas hazugsag, onbecsapas es a tarsadalom felrevezetese
egyszeruen alkalmatlanok masra

a multis munkavallalokat emlitetted
nos en allashirdetesek kozott pocsvakaro, csetelgeto, internetezo munkakorre kiirtat sose latok
majd szolja, ha latsz olyat, erdekelne
ha pedig lenne ilyen, akkor miert nem jelentkezik a szegeny tanar, mentos, tuzolto arra? ja, mert hogy megiscsak dolgozni kellene ott kemenyen?
azt ugye nem gondolod, hogy a multiceg faroklobalasert fizet valakit?
az allam az igen, megengedi a lebecolast, a maganceg meg a bort is lenyuzza a fizetesert
a piac az egyetlen hely, ahol pont azt kapja az ember a munkaerejeert, amit er
az allami allasok mindig is a dolgozni nem szereto, de panaszkodni mindig kepes embereket vonzottak es vonzzak ma is
a tanarok a legnagyobb panaszkodok, akik csak leteznek (nem egyetemi oktatoi szintrol beszelek, bar ott is ilyen klasszika-filologia, filozofia, szabadbolcsesz, konyvtar, kommunikacio, media szakon nyomulo arcoknak altalaban nagyobb a pofaja, mint a valoban ertekes tudassal rendelkezo termeszettudomanyos, orvosi mernoki teruleten dolgozoknak)

bambanő (törölt) 2013.12.25. 15:13:48

@Chris74: tevedesben elsz
a politikai rensdszert az atlagember alakitja ki, plane egy demokraciaban, ok szavaznak, nem a keves tehetseges, gazdag, hanem az atlag Jozsi meg a csoro senkihaziak
"Elhiszed ezt a szavazósdi színjátékot ami itt zajlik?" - igen, elhiszem, hogy az emberek ilyen ostobak, hogy ilyen politikusokat valasztanak meg
a politikusok is olyanok, mint az atlagember, ezert konnyu veluk azonosulni
kicsinyesek, bunoznek, csalnak, hazudnak, sumakolnak, munkakerulok
pont, mint a szegeny ember

a gazdagok, akik megdolgoztak erte es tehetsegesek, legfeljebb a fejuket fogjak, amikor a valasztasok eldolnek es persze menekulnek az orszagbol, amikor populista kis felcsuti Napoleonok kerulnek hatalomra
persze a politikus is tehetseges valamiben: a politikaban, a hatalom megragadasanak es megtartasanak muveszeteben

meg valami: en nem a semmibol lettem tehetos (nem vagyok gennyesen gazdag), hanem a tehetsegem, munkam altal
ezert is taszit a posvanyban dagonyazo, onsajnaltato magyar csorok vonyitasa
maguknak dagasztottak a sarat, most hemperegnek benne
a politikusokat szabadon valaszthatjak, ehhez nem fer ketseg
a valasztek persze nem valami fenyes
de meg igy is sikerul a leheto legrosszabbakat valasztani

az egesz bulit persze azok fizetik, akik termelnek, akik valoban erteket allitanak elo
a szegeny nulla befektetessel is jol jon ki belole
az a baj, hogy nem aranyos a szavazati jog a befizetett ado mertekevel, akkor lenne igazan esszeru hatalomgyakorlas, ha nem a plebs donthetne, illetve csak valos sulyanak megfeleloen hozonghetne mindenki
mert az nonszensz, hogy egy informatikus-mernok, egy neves szivsebesz es egy jaszarokszallasi egy utolso senki munkakerulo proli vagy egy eltunyult, begyepesedett, semmi korszeru tudassal nem rendelkezo nyugdijig ellebecolo tanar is azonos mertekben 1-1 szavazattal rendelkezik
azert alljunk mar meg!
persze kibicnek semmi sem draga, a szegeny ember megveheto egy par populista igerettel kilora, a cehhet meg majd fizeti aki termel es valoban ert valamihez

jágör68 2013.12.25. 15:39:06

Meg lehet kövezni, de én inkább ennék egy jó kis házi készítésű főzeléket, mint "modern konyha"nak titulált calvadosos csirkemellfilét- abból is valszeg két 5 cm-es csíkot egy 40 centis tányéron...
Rohadjon meg a modern gasztronómia hype!
Zöldbabfőzeléket! Házit!

benemini 2013.12.25. 15:57:20

@bambanő: miért kéne mindenkinek piacképes állást vállalnia? Úgy értem, a mai trend szerint piacképeset? Amúgy pont arról írtam, hogy ha nem állami szektorban lenne az oktatás, az egészségügy, a segítségnyújtás (orvos-ápoló-szocmunka-tűzoltó-rendőrt stb), akkor kb ezek lennének a legpiacképesebb állások, mert naponta szükség van rájuk. Oké, most mindjárt azzal jössz, mennyi a haszontalan rendőr, tanár, ápoló, stb. Van ilyen is, és olyan is, de azért nem szeretnék olyan világban élni, ahol nincs se tanár, se orvos, se rendőr, se tűzoltó, stb., csak mert ezek nem "piacképes állások".

Multinál dolgoztam 7 évig: valóban nem seggvakarós állásként vannak kiírva, de ettől még a legtöbb az. Az egyik legnagyobb bp-i multicégnél, és százával vakarták a seggüket, fb-oztak, cseteltek egész nap. Mondjuk úgy, hogy napi 2-3 óra munka, 5-6 óra netezés. Nyilván nem az összes poszton, ezt aláírom, itt is volt mindenféle véglet, mint mindenhol.
Tanárként is dolgoztam régen, és igen, én azért váltottam, mert nem akartam siránkozni a pénz miatt, így elmentem multizni 3x annyiért, és ötöd annyi effektív munkáért. Már bánom. Akkor is, ha anyagilag utána jobban éltem. Igaz, én nem szerettem eléggé tanítani, hogy maradjak, de az, ami a piac, az maga a hányinger.

Nem tudom, hány tanártüntetést vagy sztrájkot láttál Magyarországon, de amióta élek, én egyet sem. Anyám is tanár volt, már nyugdíjas. Soha egyetlen napot nem hiányzott sztrájk miatt, mert konkrétan nem volt ilyen. Mert balfasz a szakszervezetük, nem képes elintézni semmit. És mivel ők az államtól függnek - kivéve a magániskolákat - így nincs más lehetőségük arra, hogy emeljék a fizetésüket, hisz nem kérhetnek pénzt a szülőktől a tanításért. Anyám piacképes nyelvet tanított, elmehetett volna nyelviskolába, vagy multihoz, de ő imádta a gyerekeket és imádta őket tanítani, így maradt harmadannyiért. Mondjuk nem siránkozott a pénz miatt, de a munkája bizony simán ért annyit, mint kb. bármelyik "piacképes" ismerősömé, tisztelet a kivételnek.

Az, hogy valaki szeretne olyan munkát, ami némi örömet is okoz, tudom, a te felfogásodban luxus kívánság, meg úgy általában a világ gazdasági helyzetét tekintve is annak számít. Már annak, aki ezt elhiszi. Pedig nem mindegy, hogy mivel telik az ember 8-10 munkával töltött órája a napi kb. 16 ébren töltött órából. Te azt gondolod, hogy csak az megy tanárnak, vagy segítőnek, vagy ápolónak, vagy orvosnak, vagy rendőrnek, aki máshoz nem ért. De ez nem igaz, bár valóban van sok ilyen, de én rengeteg ellenpéldát ismerek, személyesen.

Az, hogy ma az informatikus mérnökök kb übermenschként vannak megfizetve, mert most épp ez a szakma pörög, nem jelenti azt, hogy sokkal többet érnek - főleg emberileg - mint más. Emelett nem születik minden ember rendkívüli aggyal, nyelvérzékkel, akármivel, de lehet szorgalmas, ezáltal a munkája ugyanannyira sokat érhet, mint egy szívsebészé. Pl. egy mezőgazdász, aki termeli neked egész nap a kaját - már ha nem vagy önellátó - vagy pék, vagy kőműves aki felépíti a házad, még ha nincs is túl sok esze, de ezek egész nap keményen melóznak. A te világodban csak az észnek van értéke, az enyémben nem, pedig én is éltanuló voltam mindig, tehetségem és agyam is van szintén. Mégsem nézem le azt, akinek nincs. És nem gondolkodom ennyire feketén-fehéren, mint te, hogy aki nem agysebész kb. az csak ingyenélő lébecoló senkiházi lehet. Tudom, most sarkítottam kicsit, de valahogy ez a végletesség süt az írásaidból.

B79 2013.12.25. 21:42:21

Ebből a kibaszott menűből csak a libahús a drága :D Otthon is összepattan simán :)

bambanő (törölt) 2013.12.26. 01:00:45

@benemini: "Az, hogy ma az informatikus mérnökök kb übermenschként vannak megfizetve, mert most épp ez a szakma pörög, nem jelenti azt, hogy sokkal többet érnek - főleg emberileg - mint más." - ja, de pont azt jelenti, hogy sokkal tobbet ernek, mint masok... szakmailag, a piacnak, munkaerejuk, idejuk, szaktudasuk
a munkaltato nem azert fizet embereket, mert olyan jok emberileg
es itt be is zarult a kor
a munkaeropiacon azt fizetik meg, akit megeri megfizetni
aki kulonleges, piackepes tudassal bir, amivel mas nem rendelkezik, mert buta, ostoba, nem tanult, lusta volt

"Emelett nem születik minden ember rendkívüli aggyal, nyelvérzékkel, akármivel, de lehet szorgalmas, ezáltal a munkája ugyanannyira sokat érhet, mint egy szívsebészé." - ja, ezert mondtam, hogy a genetika meg a szocializacio egyutt hatarozzak meg az eletedet
ha valaki butanak szuletik, akkor nem lesz agya megtanulni egy komolyabb szakma, diploma felteteleikent eloirt tantargyakat
szorgalom nelkul is nehez boldogulni, de azt ne allitsuk mar, hogy egy kombajnos, traktoros meg egy komuves egy szinten all a kepzett szivsebesszel
tudod egy szivsebeszbol meg lehet komuves, ha rakenyszerul, de egy komuves megrekedt a legalacsonyabb szinten, onnan sehova nem fog lepni, orvos mar sose lesz
lefele lehet mozogni, felfele mar sokkal nehezebb
ugye ez attol fugg, hogy hova jut el az ember korai huszas eveire
egyetemre, tanulni, vagy kocsmaba, meg komuves haverokkal focimeccsre
valasztas kerdese, meg persze genetika...
az emberek szuletesuktol nem egyenlok, vannak okosabbak es butabbak, erre meg rajon a szocializacio, de egy szellemileg visszamaradott gyerekbol a legnagyobb szorgalommal is csak egy kamudiplomas lesz (idealis esetben meg csak betanitott munkas, de Magyarorszagon ma olyanok is diplomat kapnak, akik egy normalis vilagban csak a szart turhatnak - human ertelmiseg)

"egy mezőgazdász, aki termeli neked egész nap a kaját - már ha nem vagy önellátó - vagy pék, vagy kőműves aki felépíti a házad, még ha nincs is túl sok esze, de ezek egész nap keményen melóznak" - kemenyen dolgoznak es ezert meg is kapjak a megerdemelt fizetesuket
ami Magyarorszagon most eppen ennyi...
egy mezodazdasagi vallakozo hidd el, hogy jobban tud keresni, mint egy orvos, komuves szinten jol kereshet
nem kell mindenkinek az eszebol megelnie, ezt nem is mondtam, de a piac arazza be a munkakoroket
peknek konnyebb kitanulni, mint mernok informatikusnak, programtervezo mernoknek
utobbibol sokkal kevesebb van, tobb erteket allit elo, sokkal dragabban el lehet adni a munkajat, ergo tobbet fognak a foglalkozatasara aldozni a munkaltatok

bambanő (törölt) 2013.12.26. 01:07:01

@B79: hat errol beszeltem en is...
csirkemell... kommersz etel, menzan is nyomjak orrba szajba
parolt rizs... legolcsobb koret
libaeroveleves... a liba esetleg ma mar nem annyira megszokott alapanyag, kicsit dragabb, mint a tobbi szarnyas, de egy erolevesbe nem sok kerul, csak a fozovizbe
brokkoli... nem egy kulonleges etel
calvados... az egesz vacsorara szerintem nem aldoztak egy fel uveggel
joghurttorta eperontettel... keves olcsobb desszertet tudnek most mondani

az a pofatlansag, hogy az ellenzeki blogok ezt ugy allitjak be, mintha ez egy luxusmenu lett volna
kommersz az egesz
a parlamenti kepviselok, miniszterek, allamtitkarok egy-egy fogadason ennel ezerszer igenyesebb eteleket esznek, es persze sokkal dragabbakat

annamanna 2013.12.26. 02:03:28

Hülyebarom majom. Az elején azt mondja: de hát az egy jó iskola Debrecenben!!!
Ó, micsoda meglepetés! Hogy is kerülhet be egy jó iskolába egy szegény gyerek? Itt valami tévedés van! De majd ő gondoskodik róla, hogy ilyen hiba ne fordulhasson elő, a szarházi, aki szerint az advent az négy vasárnap! Ennél nem bírom tovább nézni.
Viszont aki szerint Gyurcsány ezeknél okosabb és tisztességesebb, az egy hatökör.

Bretschneider detektív 2013.12.26. 07:49:54

@Kandabula: Haseknek van egy tökéletesen ilyen története valamelyik novelláskötetében, két napja keresem. :-) Ha megtalálom, begépelem.

Bretschneider detektív 2013.12.26. 08:02:13

@Kandabula: Sajnos az ominózus szatírát sehol sem lelem, de itt van néhány hasonló Hasek Dekameronjából:

Jótékonykodás
"Az egyesület elnökén az elfogyasztott nagy mennyiségű sör hatására szentimentális hangulat lett úrrá, aminek következtében bensőséges hangon szónokolt az özvegyek és árvák szomorú sorsáról. "
mek.oszk.hu/01900/01952/html/01.htm#41

Szenteste az árvaházban
"Aztán dumálni kezdett a kis Jézusról, vagy fél óra hosszat szaporította a szót. Az árváknak úgy korgott a gyomruk, hogy mondhatott az igazgató úr akármit, nem hallották... A nyájas olvasó képzelje maga elé a kamrát, a kamrában Pazourekot, néhány lisztes zsákot, egy zsák aszalt szilvát s a földön egy köcsög tejet.

Talán mondani sem kell, hogy Pazourek nem evett lisztet. Hogy mit evett és ivott, könnyen elképzelhetjük. Elképzelhetjük azt is, hogy mi volt lakmározásának következménye az egész napi böjtölés után.

Elképzelhető végül, hogy a kamrában őrzött két zsák lisztből soha nem sütöttek sem cipót, sem kalácsot, s éjfélkor, amikor az igazgató kieresztette Pazourekot, az ajtón egyáltalán nem éléskamraillat áradt kifelé."
mek.oszk.hu/01900/01952/html/01.htm#41

Kauble úr alapítványa
" A pénzből a koldusok egy garast sem láttak, az egész összeget elnyelte a szegényügyi hivatal apparátusa. A szegényügyi előadó évi fizetése 2400 korona volt, a mellé beosztott hivatalnok 1600 koronát kapott, és a szolga havi 100 koronát. A maradékot különböző kiadások emésztették fel, például a szegényügyi előadó útiköltségei és reprezentációs kiadásai, amikor részt vett a szegényvédelmi kongresszuson. A koldusokra már nem futotta."
"Jótékonyságáról az újságok is beszámoltak, s néhány nap múlva a főutcai zeneműkereskedés ablakában egy kintorna jelent meg, rajta tábla:

Antonín Kauble úrnak, a szegények atyjának alapítványa

Kauble úr le is fényképeztette magát, ahogy a kintorna mellett áll, bal kezével a hangszer ládikájára támaszkodva.

A fényképet sokszorosíttatta, levelezőlapokat készíttetett belőle, s ez még jobban növelte népszerűségét. Kauble úr kimondhatatlanul boldog volt, és öntudata egyre nőtt. A járási főnök minden alkalommal barátságosan mosolygott rá. Kétségtelen, hogy az első adódó alkalommal kitüntetik."
mek.oszk.hu/01900/01952/html/02.htm#70

Bretschneider detektív 2013.12.26. 08:16:53

@SirTocy: Köszönöm ezt a kommentet, mert sajnos én is az utolsó bekezdésedben foglaltak szerint keseredem el, nap mint nap.

bambanő (törölt) 2013.12.26. 10:54:53

@benemini: Carlinnal egyetertek, foleg abban, hogy a politikusok pont olyanok, mint az emberek, az atlag Jozsi valasztja meg oket a hasonloan atlag Jozsik kozul
pont olyan a kulturajuk, mint az atlagembernek, kapzsik, onzok, haracsolnak, kerulik a felelosseget, munkat, tologatjak a hataridoket, egymasra, masokra mutogatnak, budoset szarnak a kozos budiba es ugy tesznek, mintha kozuk se lenne hozza

az emberek kozul kerul ki a politikus, ket politikus kozt pont annyi a kulonbseg, mint ket ember kozott az utcan, nagyjabol egyformak, azonosak a vagyaik, kulturajuk, kepzettseguk, hozzaertesuk a dolgokhoz (nem szakpolitikusokrol beszelek, bar azok is tizenketto egy tucat)
es mivel annyira egyformak, azonos a suket szoveguk is, nem tudnak az emberek kulonbseget tenni koztuk, mert nincs is valos kulonbseg
de valahogy meg kell gyozni az embereket, hogy en jobb vagyok, mint a masik, ennek pedig legbiztosabb modja a meg meg sem nyert valasztas elott hirdetett penzosztogatasi program
ebbol minden valaszto ert
minden politikus megigeri, hogy ha o nyer, akkor mennyit fog adni a nyuggereknek, a proliknak, a nagycsaladosoknak, ciganyoknak
mindig nagy csoportokat kell megszolitani, hogy sok szavazatot kaszalhassunk egy-egy igerettel
a megvasarolhato emberek rajuk is szavaznak
es a szegeny ember jobban megvasarolhato, mint a munkajabol meggazdagodo
es szegenybol, nyuggerbol, ciganybol, fogyatekosbol, munkakerulobol mindig tobb van, mint azokbol, akik az egesz bulit finanszirozzak

Chris74 2013.12.26. 14:23:24

@bambanő: Több ponton is bizonyítottad hogy teljesen hülye vagy.
1 Egy több diplomás orvos sok esetben pontosan annyit keres (akár egy szívsebész) mint a takarító.
2 Hiszel a választások tisztaságában!?
Akkor teljesen hülye vagy.
3 a politikus söpredék a te gennyes "gazdag" semmittevő semmitérő haszontalan fajtádból kerül ki, így ennyit a tehetségükről. Mielőtt bármit is szólnál a szakpolitikusok is ide tartoznak!
4 Azt a csóró közalkalmazottat aki a te kölyködet tanítja szintén meg kéne fizetni, hogy motiváltabbnak érezze magát abba, hogy embert faragjon a porontyodból.
5 Azt a csóró ápolónőt aki alólad a szart vakarja ha kórházba kerülsz, szintén meg kéne fizetni, ha elvárásaid vannak feléje.
6 Ha nem lennének olyan emberek, akik a nem versenyképes szakmákat választják, mondjuk a diplomás ápolónők, akkor beledögölhetnél egy kurva influenzába a tehetséges versenyképes fajtáddal együtt.
Ha ők mind elhelyezkednek piacképes szakmák valamelyikébe (megtehetik, van hozzá eszük, hiszen így is diplomásak), akkor téged egy román cigány, vagy arab 4 elemis szintű esetleg kínai dilettáns fog ellátni.
7 a multi imádatodról csak annyit, hogy a multik semmi mást nem tesznek ebben az országban, mit adót csalnak, ahogy a te fajtád is.
Adót csalnak, feketén dolgoztatnak, csalnak lopnak!
9 évet dolgoztam az ország legnagyobb multijának rendszergazdájaként, így ha hiszed, ha nem, tudom mit beszélek.
8 Ne add elő magad úgy mint ha termelnél, vagy dolgoznál, mert semmit sem csinálsz.
Valószínűleg egész nap a neten mereszted a valagad, és ostobaságokat puffogtatsz azokról az emberekről, akiket nem is ismersz.
Egy normális életképes rendszerben (persze nem abban amit a te gazdag fajtád irányít) a kétbalkezes suta semmirekellő fajtádat belelőnék az első nagyobb folyóba, mert ezzel a beteges gondolkodással nincs helyed emberek között....
Annyi empátia szorult beléd mint a leggyilkosabb kommunista söpredékbe, pedig tudod minket embereket épp az különböztet meg az állatoktól, hogy bennünk van könyörület a szegényebbek iránt.... benned, és a semmirekellő munkakerülő fajtádban persze nincs.
Épp ezért kívánkozik egy 7,62-es töltény y a tarkódba (már ha tudod milyen az, bár gondolom még katonának is életképtelen voltál)....

Látom a fogyatékosokat is tiszteled, és a nyuggereket, de ne felejtsd el, egyszer te is nyugger leszel, legalábbis nyugger korú, ezt nem fogod tudni elkerülni, legfeljebb ha megszabadítod magad idő előtt az emberiséged a kellemetlen létedtől, és magadat ettől a vergődéstől....
Ja, azt se feledd, hogy lehet, hogy tolószékbe kerülsz egyszer, akár mint fogyatékos, vagy mint mozgáskorlátozott, és akkor majd találkozhatsz hasonlóan empatikus emberekkel, akik majd alattad hagyják a szaros pelenkát pár napra, megköszönve a rengeteg tiszteletet amit feléjük mutattál szánalmas munkakerülő lusta disznó életed alatt....

Nem kívánok tovább egy ilyen jellemtelen gerinctelen genny söpredékkel társalogni, de ígérem, hogy ha egyszer fordulna a kocka, és és belőled lenne éhező koldus, akkor lapátnyéllel nyomok le a torkodon fél kiló kenyeret, ahogy érdemled....

Viszlát!
Egy dolgozó, de nem szegény ember, aki tud a szegények fejével gondolkodni....

Tücsök1 2013.12.26. 15:00:13

Akad azért vidéken is akkora pöcs,mint ide Pócs…..,aki Szűzmáriába oltott Chaplin-hasonmást(remélem ledes világítású) képes osztogatni éjféli mise után.És nem volt,aki a szeretet ünnepén péklapáttal vágta volna pofán! Lehet,hogy nekik van igazuk? Félázsiai bennszülöttek közé műanyag szűzmáriakulcstartót kell szórni.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.12.26. 15:08:08

@Chris74: A hozzád hasonló rühes kutyákat, disznószaros lapáttal szoktam agyonverni.

Chris74 2013.12.26. 16:55:48

@Tücsök1: Mesélld el te miben különbözöl a félázsiai bennszülöttektől?
Honnan származol? Csak nem az északi sarkról?
Ha nem vagy bennszülött, akkor mi vagy? Bevándorló? Betolakodó? vendég? Vagy megszálló?
honnan jöttél, és milyen génekkel, hogy különbözöl a bennszülöttektől?

Mariann19 2013.12.26. 17:02:48

@Chris74:
Földhözragadt stílusodból világosan látszik, hogy melyik oldalon állsz.
Az általad magasztalt rendszer és kormánya a fordított arányosság mentén alakítja politikai filozófiáját.
"Magyarország jobban teljesít." vágyálommal szemben arányosan nő a létminimum alatt , és a mélyszegénységben élők száma.
Nálatok minden reciprok?

Chris74 2013.12.26. 17:15:38

@Mariann19: Most nem tudom kijelentsem-e, hogy elmebeteg vagy, vagy, vagy csak szóljak, hogy fordítva ülsz a lovon?
Nem tolom a likud fidesz kormány szekerét, kb úgy rühellem orsóst mint a szart, tehát ezzel a találgatással jó alaposan bele tetszett fosni a ventillátorba.
Nem tudom melyik hozzászólásomat olvastad, vagy miből következtettél erre, én eddig egy agyatlan majommal beszélgettem, aki magát gazdagnak nevezi, és utálja a szegényeket.
Ezen kívül egy vagy két hasonszőrű degenerált balfasszal váltottam pár mondatot, többek között a disznószaros lapátos hülyegyerekkel, de egyszer sem védtem ezt az eu seggnyaló bérenc kormányt, ahogy az előzőt sem.
Ez csak a ti perverz beidegződésetek hogy mindenkit elhelyeztek a két semmirekellő (mszp-fidesz) oldalon.
kiábrándítalak. Mind a kettőt utálom.
Na erre varrjál gombot bölcs "mérienn"!
"földhöz ragadt stílus".... Ez tetszik, különösen egy mszp hívő szájából.....:))))))))

Chris74 2013.12.26. 17:32:08

Az bezzeg látom egyik gyurcsány-bajnai hívőnél sem veri ki a biztit, hogy van itt egy magát gazdagnak nevező patkány, aki utálja a szegényeket, lenézi a dolgozó embereket, a fogyatékosokat, a cigányokat, és az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőket, koszos poronytoknak nevezi a szegények gyermekeit, lehülyézi a tanárokat, és a magyar szakembereket....

Ez egyikőtök ingerküszöbét sem érte el....

Mariann19 2013.12.26. 17:50:50

@Chris74: Kedves Chris 74
Most, hogy összefoglaltad a hitvallásodat, tényleg mellé lőttem, a kapitalista gazdaság elitélése nem tetszett a véleményedből többek között, és az indulatod.
Most már minden világos. Egyben viszont te is tévedtél, nem mszp hívő vagyok, hanem megveszekedett liberális.
Ettől függetlenül már látom, nagyjából egyetértünk.

Tücsök1 2013.12.26. 18:18:28

Meséljek neked,hogy ne fájjon annyira a primitív taplóságod? 1. A származásomhoz semmi közöd.2. amennyiben velem találta volna szemben magát szűzmáriáskulcstartó osztogató tahótársad,most a balesetin számolgatná kékülő körmeit,hamár a papnak nem volt annyi esze,hogy megóvja a bárányait a fajtájuktól és tőled is.

Chris74 2013.12.26. 19:10:06

@Mariann19: Mariann Az indulatomat az ész és ok nélkül ugatók váltották ki belőlem, meg az aki gazdagot játszva gyűlölködött a szegényeket hibáztatva....
Örülök, hogy sok dologban egyetértünk.

Chris74 2013.12.26. 19:21:58

@Tücsök1: 1 A származás kérdését te feszegetted taknyos amikor félázsiai bennszülötteknek nevezted a magyarokat.
Az így már logikus, hogy nem magyar vagy, csak akkor azt nem értem mi a francért egy magyarországi oldalon járatod a pofádat!?
Ennyit a származás kérdéséről kolompár tücsök....
2 a kulcstartó osztogató nem az én "tahótársam" te baromarcú!
nem vagyok fideszes te kis szerencsétlen te....
Ez eddig nem derült ki számodra szájkaratés?
Ha meg ekkora az arcod és feltett szándékod, hogy megverd a fideszt a komplett tagságával együtt, akkor menj ki az utcára egy likud-fidesz megmozdulásra, fogj egy hangosbemondót, és közöld velük, hogy álljanak sorba pofonért.
Ja, ahhoz gyáva vagy?
Akkor nyafogj továbbra is a neten kislány....
Észre sem veszed mennyire szánalmas a keménykedésed kis homoszexuális.....
Találj valakit aki feldugja a seggedbe a disznószaros lapádnyeledet ha ilyen igényeid vannak.
Senkiházi....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 19:53:32

@Chris74:
Bacca meg! Ez egy szép lista volt... végül is! :))
Ráadásul kb. hasonló a véleményünk.
Még ha nem is biztos, hogy azonos irányból jutottunk is el odáig. A sok netes (minden oldali) pártkancsóval és megélhetési kommentelővel akkor sem lesz egyszerű megértetned.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 19:54:21

@Mariann19:
Biztosan jó irányból közeledsz? :D

Mariann19 2013.12.26. 19:54:45

@Chris74: "Aki a gazdagot játszva gyűlülködött a szegényekeket hibáztatva."
E két tábor ellentétének oka abban van, hogy a hazai jövedelem viszonyok torzak, nem fejezik ki a társadalmilag elismert teljesítményt, és erről nem sok szó esik.
Az ellentétet gyakran azzal magyarázzák, hogy az alacsony jövedeleműeket az irígység motiválja,
szerintem egyszerűen az emberek igazságérzete berzenkedik.
A jövedelmeknél alakításánál kifejezésre jut-e, hogy az adott szellemi vagy fizikai munka milyen
értéket, horribile dictu, milyen hozzáadott értéket képvisel?
Az egykulcsos adónál a kormányzati retorika is úgy szólt, hogy aki tízszer többet dolgozik, annak tízszeres jövedelem is jár. Ennek a szövegnek nincs realitása, arra viszont jó, hogy a magas jövedelmű érdemes találja magát erre, az eszébe sem jut közgazdasági ismeretek híján, hogy jövedelemmel értéket egyenlítünk ki.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 19:59:56

@Mariann19:
Szoktam olvasgatni itt is. Bármilyen hihetetlen, de tudok olvasni...

Chris74 2013.12.26. 20:01:34

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Vannak akikhez mindegy milyen irányból közelítesz, sosem fognak semmit megérteni, sőt rettegnek attól, hogy beleéljék magukat, vagy belegondoljanak, rettegnek, mert fennáll a veszélye, hogy be kéne látniuk valamit....:-)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 20:01:43

@Mariann19:
ET.
Haza, haza... a hazai kocsmába...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.26. 20:03:20

@Chris74:
Meg vagyol bölcsülve... Viszont legalább az az agyhalál nem fenyeget, mint az olyan eccerieket. :)

Tücsök1 2013.12.26. 20:08:29

@Chris74: Őszintén remélem,hogy epeömléses agyvérzésed után lehiggadtál.Szeretem ezt a toporzékolást,ami igazán ávilágít a magya valóságra..Bő nyálra eresztett kommented után hátradőlhetsz,te ma is megtetted a magadét,tovább lökted az országot a posványba.

Chris74 2013.12.26. 20:50:22

@Tücsök1: ellentétben veled, én nem magas hanem alacsony vérnyomással kommentelek, a magadfajta söpredék engem nem tud felhúzni.
Viszont ha már az epeömlésnél tartunk olvass már vissza milyen hangnemben kezdted hozzám intézni az okádmányaidat....
Szerintem pont te voltál aki félázsiai bennszülötteknek nevezted a honfitársaid, és az is, aki balesetivel fenyegetőzött, holott egy dolog van amit verni tudsz, és szerintem kínodban fogod is, mert mást úgy sem tehetsz....
az országod meg a te fajtád löki újra és újra vissza a posványba, de ti ezt még élvezitek is, mert a te disznó fajtád csak a mocsokban való dagonyázást élvezi....

Tücsök1 2013.12.26. 21:05:19

@Chris74: Pihenj le,görcs!holnap újult erővel nekiállhatsz.!Az azért érdekes,mennyire magadra vetted az első kommentemet.Úgy kezdődött,hogy visszaütöttem?

Chris74 2013.12.26. 21:09:41

@Tücsök1: Úgy kezdődött, hogy tuskó voltál, és az is vagy. Nem nekem kell pihenni te kis nyomorék, hanem neked.
Én csak a bakancsom talpát törlöm a mocskos fajtádba te elmebeteg senki, szerintem neked kéne rágyúrni erre a balesetis keménykedésre, hogy holnap ideszarhass valami hasonlóan keményet........ szerencsétlen seggarcú................

Zeppeliner 2013.12.26. 21:32:07

Református keresztyén emberként szégyellem magam.
Ezeknek a tetveknek annyi közük sincs a kereszténységhez, mint Mohamednek.
Azért az szerénységi bizonyítvány, hogy az egész 2/3 ban nem volt egy ember aki ezt így ebben a formában megtorpedózza. Pökhendi,dúsgazdag seggfej az egész brigád, olyan hogy KDNP meg nincs, soha nem is létezett talán 90-ben.

eMM2 2013.12.27. 01:15:25

Hú de sötét ez a Balog.Vagy előkóstolta a calvadost? Gyakorlatilag összevissza beszél.
Különben is calvadoszos mártás a gyerekeknek?
Ennyi erővel kaphattak volna kóser pálinkát is aperitifnek.

a kormány embere 2013.12.27. 06:48:49

balog miniszter,rohadjon ki a cipőjéből.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 08:32:15

@a kormány embere:
Képmutató páter, szégyen ez az ember.
Abból a pénzből, amit elqrtak a Hiltonban, ezek a gyerekek és még sok társuk is kaphatott volna egy rendes vacsora mellé ruhákat, cipőt, tisztasági felszereléseket.
Persze a képmutató tagozatnak az nem lett volna hír, pláne, ha nem médiafelhajtással, véletlenül önzetlenül is adják... de hát szimpla médiakurva az egész politikus csürhe.
A kiscsákók alázása viszont vérlázító.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 08:55:56

Na, van itt pénz...

"A Blikk annak járt utána, hogy mennyi adóforintot költöttek eddig a szűk egy éve működő parlamenti őrség ruháira.

A lap a parlament sajtóirodájánál kutakodott. Mint kiderült: november végén 10 millió forintért szereztek be többfunkciós esővédő szolgálati kabátot és nadrágot, illetve csaknem 6 millió forintért nyári és téli bakancsot. Ezt a meglévő egyenruhák kopásával, elhasználódásával, illetve a szükséges raktárkészlet kialakításával magyarázta a sajtóiroda.

A Blikk összesítése szerint a január elsejétől működő parlamenti őrség ruházatára 2012 őszétől már durván 208 millió forintot költött el a hivatal.

A testület egyébként tovább hízik: jövőre 30 fővel emelik a létszámát."
www.hir24.hu/belfold/2013/12/27/milliokbol-oltoztetik-a-parlament-oreit/

valgirt 2013.12.27. 09:45:31

Van egy nagy különbség a két jótékonykodás között: 1939 Karácsonyán a Kormányzó felesége nem államköltségen jótékonykodott, hanem gyűjtést szervezett a gazdag családok körében és maga is a sajátjából adakozott... Ott a példaadás volt a cél, itt a PR...

vomit 2013.12.27. 10:30:34

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:
www.biblia.hu/bibl-mp3/01-06-.mp3
nem kell vallaskarosultnak lenni, hogy ezt a reszt megertse valaki, de a politikai pszichopatak szamara mindig felfoghatatlan marad

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 13:06:26

@vomit:
Nos, oszt lőn setítség. Merthogy, manapság...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.12.27. 13:14:59

@valgirt:
Ilyennel példálózni itt...
Nem félsz, hogy elvisznek? :D
Há'demán, milyen konzervatív lennél te, ha támadod a volt KISZ titkárt, izé, dehogy a volt Liberális Internacionálé alelnököt, dehogy is, a jelenlegi Kereszténydemokrata Internacionálé alelnököt!
De'mán...

Svejk de lamancsa 2013.12.27. 13:51:25

Balog Miniszter Úr!
Ne törődjön a gyalázkodókkal.
Sokakkal ellentétben nekem tetszett a beszéde.
A bökkenő csak az, hogy rossz helyen adta elő.
De sebaj, vízkeresztig még van idő. Rendezze be a parlamentet kötéllel, lavórral, drótkefével..., aztán oltsa le a villanyt mielőtt a méltóságos két-harmad bevonul.
Ja, és vegye videóra. Ha már foganatja nem lesz, legalább egy jót röhöghessünk.

Bee-zony 2013.12.27. 16:58:19

Ez a Fidesz-KDNP szint, cukrosbácsik, akik a többiek pénzéből, adójából, adományaiból fényezik magukat, és persze ezt is visszataszító módon teszik. A gyereksimogatás, cukorka(étel)osztás megvolt – a kiválasztott csóróknak a Hiltonban. A többi csórónak pedig szabad (demokratikus) választása van abban, hogy utálja, vagy irigyelje a kiválasztott csórókat. Közben Balog arról pofázik, hogy milyen igazságtalanság, hogy vannak szegények és gazdagok. Képmutatók figyelmébe, ez kb. akkora, mint az, hogy vannak kiválasztott szegények, és nem kiválasztott szegények.
Az sem semmi, hogy ha csóróknak osztogatnak a másokéból, akkor is egy ötcsillagos szállodában teszik. Erről két dolog jut eszembe, „Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.” (Bástya elvtárs); valamint, „Jó estét nyár, jó estét szerelem, én lenni görög diplomat” – havonta egyszer, egyébként albérletben élő, güriző, pszichopata munkásfiú…
Mire neveli a gyerekeket „a gazdagok megvendégelik a szegényeket” performansz? Ettől lesznek jellemesek? Ezt nem hiszem. Parazitizmus, vagy lefelé tapos, felfelé nyal viszont lehet belőle; és tagság a hűbérúri rendszerű maffideszben.
„Akinek nincs semmije, az annyit is ér” – még mindig Lézer Lázár és társai a Fidesz-KDNP-ben a mérvadók.
Az emberi erőforrásnak (vö. rabszolga) pedig nem neve van, hanem száma (életkor, személyi, adó…).
Végső soron két választása van most mindenkinek, vagy beáll a maffidesz hűbérúri rendszerébe, vagy utálja az egészet, mint a szart, és lelép, vagy fellázad, forradalmat, szabadságharcot, vagy polgárháborút csinál.
Vagy velük, vagy nélkülük.
Én az utóbbira szavazok, ahogy mindig is, mert jók soha nem voltak, és azt a minimumszintet sem érik el, hogy legalább a legkevésbé rossz-ság teljesüljön a választékból, úgyhogy jöhetnek az új versenyzők.

Bee-zony 2013.12.27. 23:02:22

Ha már gazdagság és szegénység, Daron Acemoglu közgazdászprofesszor (MIT) és James A. Robinson politológus-közgazdász (Harvard) elmélete szerint a jólét receptje:

„- Olyan befogadó gazdasági és politikai intézmények kialakulása, amelyek érvényt szereznek a tulajdonjogoknak, egyenlő feltételeket teremtenek és befektetésre ösztönöznek.
- Széles körű politikai hatalommegosztás, bizonyos fokú politikai centralizációval.
- Tartós gazdasági növekedés, amelynek alapfeltétele az innováció. Utóbbi elválaszthatatlan a teremtő rombolástól, amely során a gazdaságban a régi helyét átveszi az új, és amely a politikában is felborítja a kialakult erőviszonyokat.
- Kedvező körforgás: a befogadó politikai és a befogadó gazdasági rendszerek közötti pozitív visszacsatolások, amelyek segítségével tovább fokozódik a befogadó jelleg.

A szegénység receptje:
- Kizsákmányoló gazdasági intézmények: lehetőséget adnak egy szűk csoportnak megfosztani a többséget az erőforrásoktól, hogy figyelmen kívül hagyhassák a tulajdonjogokat, és ne ösztönözzék a gazdasági aktivitást.
- Szinergikus kapcsolat a kizsákmányoló gazdasági intézmények és a kizsákmányoló politikai intézmények között.
- Nem engedélyezett a teremtő rombolás, mivel az alááshatja a kizsákmányoló intézményeket uraló elit hatalmát,
- Politikai instabilitás: a kizsákmányoló intézményrendszerben a politikai hatalom igen vonzó, ezért a különböző csoportok hajlandóak küzdeni is érte, ami rettenetes erőket léptet működésbe (például véget nem érő háborúk formájában)
- Ördögi kör: a kizsákmányoló gazdasági és politikai intézmények közötti szinergia eredményeképp a kizsákmányoló intézmények általában a rendszerváltásokon túl is megmaradnak.”

Találós kérdés: melyik utat követi a Fidesz-KDNP?

Vidéki 2013.12.29. 09:54:32

„Mindannyiukat maximálisan megalázták tegnap. Eleve ott kezdődik, hogy a jótékonykodás fő szabálya a diszkréció, a szép csendben, önzetlenül adás. Az, hogy sajtónyilvános volt az esemény, nyilvánvalóvá tette, hogy csak olcsó pr-fogásról van szó. 40 szegény gyereket vendégül lát a szeretetszolgálat és pláne a jóságos miniszter úr.

Ráadásul a Hiltonban! „

A Notre Dame székesegyház sok száz évvel ezelőtt épült, amikor a társadalom túlnyomó többsége sokkal szegényesebb körülmények között élt mint napjaink szegényei.

Mégsem tiltották ki őket a Notre Dame.ból, csak azért, mert szegények voltak.

A szegények is gyönyörködhettek kiváló építészek, szobrászok és festők zseniális alkotásaiban.

Napjainkban kiváló művészek alkotásai jelentős részben olyan színvonalas szállodákban testesülnek meg , mint a Hilton.

Miért kellene megfosztani a szegényeket ezen műalkotások megtekintésének lehetőségétől?

Egy angol közmondás szerint.

„Még egy macska is megnézheti a királynőt !”

a kormány embere 2013.12.30. 06:31:45

@Vidéki:
Na menj a qrva anyádba,te faxszopó majom.

a kormány embere 2013.12.30. 06:32:55

Ja!
Ez egy magyar közmondás .Neked.

2020.06.14. 15:54:36

@Horizont: Veszélyezteti pedig azért, merte egy forma tucat embereket nevel s minden iniciatívát megöl bennük, még a serdülő korban. Az emberi haladásnak legfőbb faktorra a jellem és az akarat-erő, ez pedig elsilányul, elsorvad akkor, ha a gyermekeket berakják állami intézettekbe, és egyenlő sémák és ugyanazon dresszúra szerint neveljük őket. Humbolt írja

süti beállítások módosítása