Skip to content


       Szűrés lista

Überciki széljobbos tüntetés az osztrákok ellen

Az a helyzet, hogy fizethet a Fidesz bármennyit az IMG-nek reklámkampányokért, és Kumin Ferenc is kézzel-lábbal gépelve védheti a kormányt a tumbliján, az országimázsért ezerszer hatékonyabban tesznek - pro és kontra - az önkéntesek.

Most például a "Nemzeti Érzelmű Motorosok", akik tüntetést tartottak az osztrák nagykövetség előtt, mert kb két hete a Wir Staatskünstler osztrák show humoristái meghívták a bécsi magyar nagykövetet, Szalay-Bobrovniczky Vincét, és gúnyolódtak a magyar Szent Koronával. Megkérdezték a nagykövettől, hogy igaz-e, hogy Magyarországon viccet csinálni a Szent Koronából nemzeti jelkép megsértésének számít (akárcsak a Himnusz vagy a nemzeti zászló gyalázása), és az új Btk. szerint 1 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A nagykövet ezt elismerte, amire a híresen béna osztrák humor képviselői elővették a korona műanyag másolatát, és elkezdtek vele bohóckodni (hülyén vették fel, dobálták, leejtették, szidták), és megkérdezték, hogy ez a nemzeti jelkép gyalázásának számít-e, és ezért börtönbe kerülnének-e, elvégre a követségen érvényesek a magyar jogszabályok. Szalay-Bobrovniczky Vince kínjában nevetett, és azt mondta, hogy szerinte ez belefér. Később aztán kiadott egy közleményt, miszerint szándékosan nem ült fel a nyilvánvaló provokációnak, hogy ne legyen akkora súlya a dolognak, azonban "megütközve látta, hogy a 45-50 perces anyagból a szerkesztők lényegében csak ezt a pár perces jelenetet adták közre, ráadásul ezt is jelentősen megvágva, a sértő, bornírt elemeket hangsúlyozva, a jelenettel kapcsolatos kritikus megjegyzéseim többségét kihagyva", ezért utólag mégis jelzi tiltakozását az ORF tévécsatorna vezetősége felé.

Tegnap pedig a széljobberek tüntettek a koronaügy miatt, a jobbikos Gyöngyösi Márton társaságában.

motorosok2.jpg
(fotók: Horváth Bence, 444.hu)

motorosok.jpg

A 444.hu tudósítása akár a Hírcsárdáé is lehetne, de sajnos nagyon is komoly:

"Ötven-hatvan ember gyűlt össze szombat délelőtt az osztrák nagykövetség előtt a Nemzeti Érzelmű Motorosok nevű szervezet tüntetésén, ahol a korona kigúnyolása ellen tiltakoztak. A Nemzeti Érzelmű Motorosok képviseletében Bagaméri László elmondta, hogy nem az osztrák nép és az osztrák állam ellen vannak, csak a korona meggyalázása ellen.

Sokkal kevésbé volt megengedő Nagy László ügyvéd, aki szintén beszédet mondott. Elmondta például, hogy Pentagon egyik tisztje is elismerte, hogy a korona nemcsak magyar és nemcsak szent, hanem a világigazság letéteményese is. Ezt a szakrális személyt (mert a korona szerinte valójában személy, amit az amerikai kormány is elismer) érte brutális és vandál támadás Ausztriában. Nagy nem értett egyet azzal, hogy az osztrák nép nem hibás, és azt akarja, hogy az egész államot marasztalják el, mert a beszámolók szerint az osztrák nézők a térdüket csapkodták a nevetéstől, amikor a műsort nézték.

Az ügyvéd december 25-én hatoldalas büntetőfeljelentést írt Polt Péternek a jobbikos Gaudi-Nagy Tamással közösen.Szerinte mivel a műsor felvétele a magyar nagykövetségen, vagyis magyar felségterületen történt, a legfőbb ügyésznek joga van eljárni az ügyben. Ha Polt nem tesz semmit, akkor a románok és a szlovákok is elbízzák majd magukat, annak pedig súlyos következményei lesznek.

Nagy egy bocsánatkéréssel lenne csak elégedett, de nem csak a humoristák részéről, hanem osztrák kormányzati szintről. Ezt az osztrák tévében kellene levetíteni. Ha ez nem történik meg, a magyar ifjúság pokollá fogja tenni a Nyugat-Magyarországon gazdálkodó osztrák parasztok életét. (Akik szerinte egyébként is jogellenesen vannak itt, és ez valójában egy nyugatról érkező tatárjárás, ami ellen Regionális Magyar Nemzeti Gárda szervezésére lenne szükség.)

Nagy beszéde végén azt mondta, már otthon elhatározta, mivel fogja zárni a beszédét, és így is tette: "Szép, jó, boldog napot a magyaroknak, szibériai hideget, fűtetlen lakásokat az osztrákoknak, ámen!"

Bár a rendezvény hivatalosan pártfüggetlen volt, jelen volt például a jobbikos Gyöngyösi Márton, akit nagy taps fogadott."

motorosok3.jpg

Elképesztő, hogy nem érzik, mennyire szánalmas ez és az összes hasonló performansz..... ezek járatják le igazán Magyarországot meg a Szent Koronát, nem pár osztrák műsorvezető. Ez lenne a szebb jövő? Kösz, nem kell.

Címkék: politika jobbik

A bejegyzés trackback címe:

http://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr875716890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

no_successful2 2013.12.31. 11:18:49

Tényleg ! Ez a kis brigád az Amerikai nagykövetségen is járt már ? Vagy mondjuk a Francián ?

bIQa 2013.12.31. 11:21:43

@Amatőr:
Játszhat az osztrák címerrel, de fél évig terjedő szabadságvesztés a rizikója az oszták BTK szerint

Amúgy elég fura egy jelenség az osztrák címermadár. Mert egy az egyben a Habsburgok családi címeréből való, akiknek még a családnevük is a madárból származik (eredetileg Habichtsburg volt). Miközben az osztrák alkotmány kifejezetten Habsburg ellenes passzust tartalmaz

Ezért az oszták címermadár lábaira egy szétszakított láncot biggyesztettek, ami a Habsburg uralom történt felszabadulást jelképezi. Ez olyan, mintha a magyar címerben meghagyták volna az ötágú vörös csillagot, csak egy szétszakított láncot festenek mellé

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.12.31. 11:26:17

@no_successful2: Na ott a pont de nagyon,ezt én is akartam írni,hogy nem kicsit basztak ki velünk amúgy is.

Achmed, a hitetlen 2013.12.31. 11:37:20

Szerintem meg az a ciki, hogy a magyar kormány a legjobb gyurcsányi hagyományokhoz híven befogja a pofáját és nem szólal meg. Minimum tiltakoznia kellett volna egy ilyen szemét húzás láttán.
Mondjuk a tüntetőkről sem vagyok sokkal jobb véleménnyel, mint a kormányról. Egyik oldalon mély kuss és hullaszag, másik oldalon ostoba hőzöngés.
Csak ennyire képes a magyar?
Csak ennyire képes a magyar. :(

Amatőr 2013.12.31. 12:12:05

@bIQa: Az meg kétségtelen tény, hogy mi csesztük el, mert van egy díszpinty követünk, aki a nevünkben impotens hülye. Alkalmatlan. Szép csendben haza k'ék hívni!

Amatőr 2013.12.31. 12:16:22

@bIQa: "Amúgy elég fura egy jelenség az osztrák címermadár. Mert egy az egyben a Habsburgok családi címeréből való..."

Nem teljesen! A habsburgoké kétfejű, a köztársasági meg csak egy fejjel rendelkezik!

Kuviklacz · http://hungaryineurope.blogspot.com 2013.12.31. 12:51:00

@♔batyu♔: A faszt nincs ajvékolás, pont ezzel véditek a poszt ténáját képező tüntetést (amelyik maga is egy ilyen "üldöznek minket" megmozdulás", hogy mennyire szabadon bántják szakrális jelképeiteket büntetlenül.
De ne strapáld magad, úgyse látod át. A narancssárga szemüveg még a rózsaszínnél is jobban torzít.

Kuviklacz · http://hungaryineurope.blogspot.com 2013.12.31. 12:52:34

@Kandeláber: Ugye tudod, hogy ha nem jelentkeztek volna, soha nem találják meg őket. Ahogy a "helyi hírek" dumád is csak hazugság. Különösen, ha budapesti rongálásról van szó.

Kandeláber 2013.12.31. 13:05:40

@Kuviklacz: "Ha nem jelentkeztek volna".
És ha a nagyanyád villamos lett volna?
Komolytalan figura vagy.
Netán hahás? :D
Nem, inkább két mentálisan sérült figurához tudlak hasonlítani, vantaanhoz és toportyánzsótihoz.

bIQa 2013.12.31. 13:08:17

@Amatőr:
A világ legmulatságosabb címere az osztrák, ha tud valaki ennél komikusabbat az szóljon!

Meghagyták a Habsburg sast, mert hirtelenjében nem bírtak jobbat kitalálni, de levágták a két fej közül az egyiket, abban a hitben, hogy az az Oszták-Magyar Monarchiból Magyarországot jelképezi (ez tévedés, hiszen már a dualizmus kora előtt is megvolt, látszik hogy ott is fogalmatlan Kunbélák diszponáltak 1919-ben).

Aztán a kard és az országalma helyett sarlót és kalapácsot adtak a sas karmaiba, ennél röhejesebbet nem is lehetett volna kitalálni. Egy arató, kovácsoló sas (eredetileg héja volt, de ez már igazán nem számít). A sas koronájából pedig egy várfal csipkeoromzata lett, mintha befalazták volna szegény madarat. És ehhez még a szétszakított lánc!

Mint valami ostoba gyerektréfa úgy néz ki Ausztria hivatalos állami címere

Ezek után télleg nem tudom miért a magyar állami jelképből akarnak viccet csinálni

bIQa 2013.12.31. 13:22:17

@bIQa:
Ha valaki azt gondolná, ilyen madár pedig nincs, az megnézheti a hivatalos osztrák címert :

hu.wikibooks.org/wiki/F%C3%A1jl:Bundeswappen_gross.PNG

Amatőr 2013.12.31. 13:26:59

@bIQa: "Mint valami ostoba gyerektréfa úgy néz ki Ausztria hivatalos állami címere"

Mi nem tartottuk meg a rákosi címert, a sógorék meg ragaszkodnak hozzá.

Amúgy meg nem tudom, hogy miért utálják a habsburgokat, hiszen azért van ma ausztria, illetve osztrákok, mert a család ügyesen politizált! Összerántottak néhány német tájszólást és elnevezték őket osztrákoknak. Néhány vicehercegségből birodalmat politizáltak össze! Ügyesek!

"Ezek után télleg nem tudom miért a magyar állami jelképből akarnak viccet csinálni

Talán azért, mert nekik most nincs. Csak az a plasztikázott sas a komcsi kiegészítőkkel. Ciki!

bIQa 2013.12.31. 13:32:08

@Amatőr:
A követ tényleg nem volt a helyzet magaslatán. Eleve nem tudom miért megy bele egy olyan szituációba, amiről tudni lehetett hogy kifigurázzák majd (mást is kifigráznak, ebből élnek). Utána meg rötyög és bazsalyog, mintha tréfa lenne az állami jelkép kifigurázása. A világon sehol nem az, mindenütt büntetőjogi védelem alatt áll (ha már a jóízlés önmagában nem elég). És még utána sem sem lépett fel úgy, ahogy kellett volna

Vagy rossz utasításokat kapott, vagy nem tudta helyesen értelmezni és alkalmazni a gyakorlatban. A nyelvtudása nem rossz, de egy ilyen poénkodásban való aktív részvételhez nem volt elég. Egy nagykövetnek egyébként sem az a dolga hogy beálljon humorizálni, mert csak rosszul jöhet ki

Amatőr 2013.12.31. 13:40:13

@bIQa: " Egy nagykövetnek egyébként sem az a dolga hogy beálljon humorizálni, mert csak rosszul jöhet ki "

Ha van tehetsége, akkor álljon. De ezek szerint neki nincs. A vicces osztrákok pedig jó "szipológusok", hiszen megérezték, hogy meddig mehetnek el. Akármeddig.

bIQa 2013.12.31. 13:42:53

@Amatőr:
A régi papír húszforintoson volt még a Népköztársaság idejében a kalapácsos csávó meztelenül egy búzakalásszal. Akkoriban az volt a poénszöveg erre: "hiába kalapálsz, hiába aratsz, mégis mindig meztelen maradsz"

Ez mégiscsak jobb vicc volt, mint az osztrák humoristák favicc szintet se megütő idétlenkedése

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:HUF_20_1947_reverse.jpg

Sírköves Slomó 2013.12.31. 13:43:21

@Amatőr: 'Amúgy meg nem tudom, hogy miért utálják a habsburgokat, hiszen azért van ma ausztria, illetve osztrákok, mert a család ügyesen politizált!'

Annyira azért nem utálják őket max a média gerjeszti ezt ami ugyanúgy sidó mint a magyar média. A sidóknak elemi érdekük volt eltüntetni a hagyományos uralkodó osztályokat, persze azok is jórészt belterjes barmok voltak akiket könnyen átvágtak.

Bee-zony 2013.12.31. 14:15:17

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): „Azt szeretem a "zsidók hogyan irányítják a világot" sztorikban, hogy egyértelművé teszik, hogy mennyire hülye, aki belinkeli/idézi. A hozzád hasonlónak fel sem tűnik, hogy ez csak szöveg, bizonyíték nincs mögötte.

Elhiszed, mert el akarod hinni, mert pont az, amit hallani akarsz. Gondolkodni nem kell hozzá.”

Itt van egy „a zsidók hogyan irányítják a világot” sztori:

„911”
www.youtube.com/watch?v=QKLGCrZ7M_w

„9-11 Rejtélyek (magyar felirat)”
www.youtube.com/watch?v=MP-Cunho7Ho

„Irányított robbantások a WTC-ben - Controlled demolition at WTC (magyar felirat)”
www.youtube.com/watch?v=-jdhuR0n8r4

„BEST 9/11 DOCUMENTARY EVER!(FULL MOVIE)”
www.youtube.com/watch?v=QU961SGps8g

Ezerszámra utasítják el építészek, pilóták (is) a hivatalos verziót. Akik nem utasítják el, azok a nem gondolkodók.
Amihez nem kell gondolkodás, az a zsidók szövegeinek elfogadása, bevevése.
Amihez gondolkodás kell, az ennek az ellenkezője, az állításaik felülvizsgálata, az oknyomozás, képek, filmek, szemtanúk, hogy hogyan történtek a dolgok valójában a zsidók verziójához képest.

Legutóbb a zsidó John Kerry amerikai külügyminiszter körbehaknizta a fél világot azzal, hogy a szíriaiak mindenkit fenyegetnek, rakétákat lőnek ki mindenkire mérgesgázzal, és féljél, rettegj, és főleg, támadd meg őket.
Ehhez képest csak Izraelre jelentett tényleges fenyegetést a szíriai vegyifegyver-készlet. Ez volt az az eset, amikor a gójok többsége már nem vette be a zsidók hazugságait, Putyin pedig begyűjtötte a pluszpontokat az idegháborúban.
Ennyire „nem” irányítják a zsidók a világot; és az is világos, hogy milyen irányban „nem” irányítják.
Majd ha fellázad ellenük a keresztény Észak-Amerika, és a keresztény Európa, akkor már nem ők fogják irányítani a világot.
Lehet mondani, hogy ez még odébb van, mert odébb van, viszont ez az evolúciós fejlődés iránya, amivel próbálnak versenyt futni orwelli típusú diktatúra kiépítésével. Ha az észak-koreaiaknak sikerült a zsidó eredetű kommunista tanok segítségével, akkor miért ne sikerülne nekik is, más politikai címkék alatt? – pl. demokrácia, és ismert dolog, hogy a rossz demokráciákat a diktatúra követi.
Egyébként pontosabb háttérhatalomról beszélni: a főzsidók és a kiválasztott (keresztény) gój szolgáik csapata (mint pl. G. W. Bush, az „elnöknek látszó tárgy”).

„". A kereszténység uralomra jutása előtt a zsidók lenézett és utált, befolyás nélküli, jelentéktelen ázsiai népecske voltak,"

Ez például hazugság. Ázsiai népecske voltak, de nem voltak semmivel se lenézettebbek, vagy megvetettebbek, mint mondjuk az örmények, a föniciaiak, az asszírok, a punok, vagy egyéb más nemzetek abból a hosszú intervallumból.

A megvetésük és az üldöztetésük a kereszténység alatt kezdődött.”

Az első idézet után – idéztem valakitől, akivel egyetértek – itt a második:
„A zsidókkal szembeni ellenérzés nem Németországban kezdődött, hanem Krisztus születése előtti időkben több mint 2000 éve! Tanulmányozzuk a "Világ nagy emberei" megállapításait a zsidókról. Ezek leleplezik, miért váltottak ki a 'vándorló zsidók' ellenséges érzéseket minden népből, akire rátelepedtek.

CICERO (Marcus Tullius Cicero). Krisztus születése előtt az első században élt Római államférfi és író.
"Halkan! Halkan! Azt akarom, hogy csak a bírók hallják amit mondok. A zsidók már nagy nehézségeket okoztak nekem, mint ahogy másoknak is. Nem kívánok nekik további szívességeket tenni." (Védőbeszéd Flaccus védelmében).
Cicero a védelem tanácsadójaként működött Flaccus, egy római tiszt perében, aki zsidó aranyszállítást akadályozott meg akkori mint mai nemzetközi főhadiszállásukra, Jeruzsálembe. Cicero akkor már volt valaki, és az, hogy valaki az ő pozíciójában "halkan" kell hogy beszéljen, mutatja, hogy környezetében veszélyesen hatalmas erők működtek.
Egy más alkalommal Cicero ezt írta:
"A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe."

SENECA (Lucius Annaeus Seneca). Elsö századbeli római filozófus. "Ennek a legbűnözőbb népnek a szokásai olyan erőszakosak, hogy azokat minden ország elfogadta. a meghódítottak kényszerítették törvényeiket a hódítókra.". (De Superstitione)”

Bee-zony 2013.12.31. 14:23:05

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): „Ja, biztos előrébb vitt volna minket az a hit, ami pont ugyanaz a marhaság, csak vegyítve egy kis emberáldozattal, rituális vérivással, meg hasonlókkal... De biztos az ősmagyar hit megállította volna az oszmán ágyúgolyókat, az ősmagyar hit visszafordította volna a mongol nyilakat, a kozákok is magukat lőtték volna fejbe tőle Segesvárnál, Világosnál meg térdre vágták volna magukat az osztrákok, a fegyvertelen csapataink előtt.... Az angol bombázók meg teát és "Sorry" feliratú cetliket dobáltak volna, csak a hitünk más volta miatt.

Aki ezt leírta, hülye, aki meg elhiszi, az még inkább. Ez mágikus gondolkodás. Mint az ősember, amikor azt hitte, hogy a hite befolyásolja a vadászatban, és barlangrajzot festett. Olyan szinten sikerült ebben a szövegben megrekedni.”

A végével kezdve, te írtad le, ami felette van, és jó hogy magadat minősíted, egyébként pedig a hülyézés, a jelzők osztogatása nem érv, hanem érvelési hiba (argomentum ad hominem).

Olyan szintű vallás kellett volna, mint a hinduizmus, vagy a kínai univerzalizmus, a buddhizmus, tehát az adott korhoz képest logikailag és világnézetileg jól megalapozott.
Az ősmagyar hit ehhez kevés volt, és elvetették a sajátjukat, és a zsidók követői lettek, merthogy az Vajk-István és a többség szerint jobb – és innentől kezdődött a problémák azon hosszú sora, amelyek más döntés esetén nem lettek volna. Te pedig direkt nem akarod ezt érteni.
A másként döntés megállította volna az oszmán ágyúgolyókat, mert lehetett volna hozzájuk másként is viszonyulni, nem csak úgy, hogy kivégzik a követeiket, hanem jobban átgondolva a dolgokat, és kevésbé nagy arccal – de a kereszténység, mint ideológiai és társadalmi függőség valamelyest már kötelezte őket erre, mert abba a sorba álltak be.
Ha Magyarország 1648-ban elkezdte volna a függetlenségi és semlegességi politikát, mint Svájc (egy még kisebb ország), akkor nem lett volna szükség az 1848-as szabadságharcra, és nem lett volna bombázás sem a II. vh.-ban. Ez elsősorban észkérdés – de maga a vallás is észkérdés. Az, hogy Magyarországon nem volt megnyert felkelés, forradalom, és így egyszer sem sikerült megdönteni a fennálló rendszert, és hogy Magyarország politikai „elitje” és a többsége az utóbbi több mint száz évben 100%-os biztonsággal megtalálta, hogy ki lesz a vesztő, és előtte ahhoz csatlakozott, és csatlakozik, mutatja, hogy Magyarország olyan masszívan reménytelen eset, mint a bibliai Szodoma, az ottani többséggel.
A lényeg: több ésszel és jobb vallással jobb lett volna a történelem, és hogy ezek hiányát nem tolerálja a természet, a kormánypropaganda pedig nem ellensúlyozza, hanem elfedi, és így még kevésbé látszik a lényeg.

„A zsidó-keresztény összeesküvés meg továbbra is egy félelmetes ökörség. Ugyan, komolyan, Toquemada? Nyakigláb Edward? Keresztes háborúk alatt a muszlimok és a zsidók szervezett irtása a Szent Földön? A lisszaboni mészárlás?”

Nem zsidó-keresztény összeesküvés van, hanem a keresztények kihasználása a judaisták által. A judaisták a ragadozók, élősködők, farkasok; a keresztények a zsákmányállatok, birkák, bárányok. Nem összeesküvés, hanem az állatvilág leképezése van az általuk kialakított embervilágban, és pont a konfliktusos, harcolós fajta, ami a technikai civilizációban nem egészséges, enyhén szólva, mert a pusztító hatásfok elegendő az egész faj kipusztulásához, viszont az állatvilágban ez nincs így.
A judaizmus az egyik szélsőség, a kereszténység meg a másik – mint a szadizmus és a mazochizmus, a szadista legnagyobb örömére, mert neki ez így pont jó. Közben pedig mind a kettő abnormális.
A zsidók által terjesztett kereszténység az ő szadizmusuk komplementere, amiből aztán a zavaros kereszténység következik, mert nem akar minden keresztény mazochista lenni, pedig a tanból az következik, hogy annak kellene lennie. A keresztények többsége a judaisták terveinek és elvárásainak megfelelően viszonyul a judaizmushoz, viszont a keresztények egy kisebb része szembenálló, ettől aztán konfliktus van a kereszténységen belül is (pl. Hegedűs Lóránt kontra a főnökei).

A lényeg az, hogy nincs jó zsidó vallás, sem jó politikai ideológia, és nem is lesz; mindegyik elrettentő példa, és nem követendő, hanem kerülendő.

„Kitalálom! Zsidók hamisították, nem történt meg, hanem MINDENKI nekik dolgozott, aki beszámolt ezekről. Mert a zsidók ezt meg tudják hamisítani, DE TI, ti zsenik, ti géniuszok, a pár éve irt, alátámasztás és forrásmegjelölés nélküli könyveitekkel átláttok az évezredes összeesküvésen, ahogy senki más nem!

Mert ti ugye ilyen kibaszott okosak vagytok...”

Mellé, összetévesztesz valakivel.

Sírköves Slomó 2013.12.31. 14:24:15

@Bee-zony: Tényleg felesleges ezeken agyalni teljesen evidens hogy a nyugati közvélemény irányítói régóta a zsidók. Ez pedig a demokráciákban nagy hatalmat ad nekik.

De ehhez kell a másik fél is. Az összetartást tanulni kell tőlük, az kevés hogy a gondjainkért őket okoljuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 14:44:37

@DarthVader:
de, a szentkoronát gúnyolták ki, úgy hogy a modelljét, makettjét, papírmaséjét leejtették, belekiabáltak, dobálták. hát naná, ha az igazival csinálják ugyanezt, azonnali tarkónlövéssel jutalmaznánk.
és ez szerinted a vicc? elég beteg vagy akkor

persze ezt a törvényt is gúnyolták, ez egy jó alkalom volt arra, hogy degradálják a Szent Koronát is, nemzeti jelképünket. már akinek az, és már aki magyarnak tartja magát, ugye?
a kozmopoliták hajlamosak úgy tekinteni, mint akik nagyon okosak, pedig ha okosak lennének tudnák mit jelent az, ha vmi fontos másoknak. tudják mi az érték, mégha nekik nem is az, így ezzel csak az érzéketlenségüket, ostobaságukat, erkölcstelenségüket, empátiaképtelenségüket bizonyítják.

ahogy már felhozták:

§ 248 StGB Herabwürdigung des Staates und seiner Symbole

(1) Wer auf eine Art, daß die Tat einer breiten Öffentlichkeit bekannt wird, in gehässiger Weise die Republik Österreich oder eines ihrer Bundesländer beschimpft oder verächtlich macht, ist mit Freiheitsstrafe bis zu einem Jahr zu bestrafen.

(2) Wer in der im Abs. 1 bezeichneten Art in gehässiger Weise eine aus einem öffentlichen Anlaß oder bei einer allgemein zugänglichen Veranstaltung gezeigte Fahne der Republik Österreich oder eines ihrer Bundesländer, ein von einer österreichischen Behörde angebrachtes Hoheitszeichen, die Bundeshymne oder eine Landeshymne beschimpft, verächtlich macht oder sonst herabwürdigt, ist mit Freiheitsstrafe bis zu sechs Monaten oder mit Geldstrafe bis zu 360 Tagessätzen zu bestrafen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 14:47:01

@avocado_: @megölninemkellfélnetekjólesz: könnyű ítélkezni ostobán a magas lóról, le kéne szállni a földre, és bekapcsolódni a vitába, ennyivel, érv nélküli szöveggel nem tudok mit kezdeni, nem lehet rá érdemben reagálni, talán rájönnétek, ha kinyitnátok a szátokat, hogy nem egyértelműen nektek van igazatok, azért mert nem értünk egyet, nem jelenti azt, hogy nektek van igazatok.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 14:59:09

@tesz-vesz:

A volt császári koronát a Republik Österreich bármely törvénycikke beemeli-e a Hoheitszeichen-ek közé?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 15:12:56

@hazug fidesznyik: A nácik soha nem értik a viccet"

biztos ismered az olyan vicceskedést, amikor vmelyik parazt a másik külsején poénkodik, ő azt mondja vicc, mégis rosszul esik a másiknak, neki ez nem vicces, hát még ha a náczi külsején poénkodsz, akkor tényleg ne várd, hogy majd veled együtt fog nevetni
szerintem ez tök érthető

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.31. 15:15:56

@Bee-zony: Atyaúristen, erre a zagyvaságra lesz mit válaszolni az új évkor...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.31. 15:18:20

@Sírköves Slomó: "Tényleg felesleges ezeken agyalni teljesen evidens hogy a nyugati közvélemény irányítói régóta a zsidók. Ez pedig a demokráciákban nagy hatalmat ad nekik."

Ja, persze, látom is magam előtt, ahogy a zsidók osonnak körbe, és megmondják mindenkinek, hogy mi a véleménye... az ATV-snek a, Hir-TV-snek, a BBC-nek, és a CNN-ek is.

Több száz fontot hajlandó lennék rátenni, hogy SEMMI, de abszolút nulla a tudásod arról, hogy milyen a közvélemény, vagy a sajtó a magyar határon kívül. Csak zsidózol egyet, mert annyi eszed van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 15:22:48

@tobeor: hogy gúnyolják ki Jézust, mikor Jézus megjelenik a filmben Bibliához hű, tiszteletteljes ábrázolásként?
és már megint kérem konkrétan a példát, melyik jelenet, mozzanat (biztos érted mit jelent ez a szó) gúnyolja ki a kereszténységet? amikor odaverődik a tömeg brian ablaka alá?
még azt mondom abban a birkaviselkedésben is van igazság, ezért szavaznak olyan sokan a fideszre, hisznek, nem gondolkodnak,
persze a hivő attitűd megjelenik a jogutód komcsi vonalon is, gyurcsány bajna mesterházy szeretete, a prolik hiszik hogy ők jót akarnak. nem tudják, de hinni elég, mert olyan aranyos képűk van, a nyugdíjasok szerint.
tehát nekem ez sem sértő.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 15:25:05

@tesz-vesz:

Lehet az osztrákok azt figurázták ki, hogy egy köztársaságnak koronája van?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 15:30:41

@BigPi: szerintem felejtsük el az ilyen "szakrális" misztifikációkat.
bogár lacika már lejáratta a "szakrális" szót, ugyanúgy vagyok vele, mint a "fékek és egyensúlyok" kifejezéssel.
a korona nem személy, hanem nemzeti jelkép, a magyar államiság jelképe. ne játszuk az idiótát, hogy egy tárgyra személyként hivatkozunk.. semmi értelme nincsen, felesleges, és kontarproduktív, már ennyiért hülyének és bolondnak néznek mindet a kozmopoliták, hogy értéknek tartjuk a nemzeti jelképeinket, hát akkor mi lenne, ha még magáznánk is a koronát...
persze a tóth zoltán féle besúgó, hazug embereknek lételeme a sárkavarás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 15:33:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona

lehet kérdezni, de nem lehet ilyen primitív embereknek ilyen ostoba gúnyolódást előadni, mert sértő
de mondom, én azt se értem, minek hívták meg ezeket az utcaseprőket ilyen hivatalos helyre. tehát hibázott ez a majom magyar is

Kandeláber 2013.12.31. 15:35:48

@tesz-vesz: A nagyfejű "független" Tóth Zoltán választási szakértőre gondolsz?

jani888 2013.12.31. 15:38:45

Nem ez a tüntetés a ciki . Hanem az ,hogy a közpénzből busásan fizetett "nagykövet"gyengeelméjű,idióta módjára vihorászik három orrnehéz "osztrák humorista" ízléstelen ,sértő gúnyolódásán és azt sem tudja mit kéne tennie .Meg az ,hogy mindezek után Magyarországon semmi következménye nem lesz a dolognak .Leszámítva persze a teljesen indokolt és jogos ezt a tüntetést .--És az ilyen laspamas-féléknél ez veri ki a biztosítékot ,nem a sértés ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 15:40:29

@Di622: mi bajod ? nem tudod felfogni amit írok?

alföldi darabról volt szó, igen, rosszul emlékeztem, nem a jános vitézben volt ez, de nem is lényeg, hisz alföldiről beszélünk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 15:41:19

@tesz-vesz:

Köztársaságba nem való korona. Aki ezt nem látja át, az bolond.

Aki ezt a vasat üti, az adja az osztrákok alá a lovat, hogy minden fórumon nevetségessé tegyenek minket. - Teszem hozzá, történelmünk folyamán nem előszőr fura a közjogi helyzetünk.

Volt itt már ország nélküli király, kalapos király, király nélküli királyság, most meg koronás köztársaság.

bagir 2013.12.31. 15:42:05

Überciki ez a firkálmány, az összes erőlködésével együtt. Ki lett volna a megfelelő megjelent ezt nem fejti ki a szerző, sejthető a tácosbolond.

bagir 2013.12.31. 15:42:46

Helyesen: táncosbolond.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 15:48:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

nem vélelenül másoltam be:
hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona
legalább az első 4 bekezdést olvasnád el. vagy a kommentjeimet, nemzeti jelkép, nemcsak egy történelmi korona. A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig
A gyakori trónviszályok idején birtoklása nagy előnyt biztosított a királyi hatalomért folytatott .

Hasonló, de máig élő jogi vonatkozásokat is tartalmazó koncepció épült ki a brit korona körül.[2] A korona az angol jog szerint olyan jogi személyiségű örökíthető hivatal (corporation sole), amely a végrehajtó hatalom jogi megtestesülését képviseli. harcban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 15:57:25

@tesz-vesz:

Én értem.

Sokan mereven ragaszkodnak hozzá, mert nemzeti jelkép(pé lett emelve), és innentől nebánts a nevem.

De azt is érteni kellene (nektek), hogy modern köztársaság nem koronának való hely.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:01:23

@Counter: anyád egy prosti, miért nem mosolyogsz? nekem vicces

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: lett? akkor olvasd el újra a kommetnet wikit, az is volt, arról nem tehetek h kádár népének kilúgozták az agyát

Sírköves Slomó 2013.12.31. 16:03:00

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): Sokat nem kell ezen agyalni.

A zsidók kritizálhatatlanok a BBC-m és a CNNen is, a HirTV-n és az ATVn is. Csak ők. És csak az ő holokausztukra van törvény nyugaton.
Az Izraeli állampolgár magyar parlamenti képviselők listája nem állítható össze Magyarországon (sem) Izraelben viszont minden polgárnak benne van a FAJ (arab/zsidó/egyéb) az útlevelében.

Ha ez nem bizonyíték akkor mi lenne az?

Egyébként miért vagy indulatos?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:03:11

@tobeor: értem, akkor mi is büszkék leszünk az osztrák utcaseprőkre, teljesen logikus
aki meg nem nevet rajta, azt tarkónlőjünk

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:04:31

@Counter: mert mindkettő érték te szemétláda

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:09:01

@tobeor:
én is helyén kezelem, mondtam, ha az igazi koronával csinálták volna, tarkón lövetném őket.

az hogy mi humoros, azt ne a humor forrása mondja meg, hanem a céltáblája is minimum hadd szólhasson bele, mivel nálad sikeres volt a marxista agymosás, és érzéketlen, diplomáciai analfabéta vagy, képtelen vagy megérteni, mi az hogy nemzeti jelkép, mi az, ha ezt támadják. és mi az, ha ezt szó nélkül hagyják.
én nem bánom ha simonyi módszerével oldják meg, hisz hatásos volt ez is, csak legyen rá válasz!
kkbk.blog.hu/2013/11/05/a_horthy-szobor

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 16:15:01

@tesz-vesz:

Az Orbán-Torgyán kormány emelte be a koronát az állami jelképek közé. Előtte a Nemzeti Múzeumban volt, ahova egyébként való is lenne, nem a Parlamentbe.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:15:57

@Di622:
hát az az igazság, hogy aki tényleg nem látja mekkora tragédia nekünk, magyaroknak trianon és trianon 2, a párizs 1947, azt én se tartom túl sokra, nem mint ember, hanem mint magyar, ettől még lehet vki jó ember, egészen addig a pontig, amíg nem kezdi el óbégatni, hogy neki teljesen érdektelen trianon, ez kb olyan itthon, mintha esküvőn halált, temetést emlegetnél.

én nem akarok hadat üzenni, a jobbik se makart, olvasd el a pártprogramjukat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:16:34

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: így van, 1944-től kezdve meg nem vagyunk szuverén ország

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:23:30

@Di622: nem mosódnak el a határok ez egy tévhit, direkt azért mondják, hátha pár magyarnak megzavarhatják a fejét, az eu eddig képtelen volt bármiféle igazságot szolgáltatni, bős-nagymaros, szlovák-magyar viszonyban.
ez egy gazdasági intézmény, demokratikusnak álcázva, az ep-nek semmiféle döntéshozói hatalma nincsen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 16:25:27

@bukszindeksz: te eddig barlangba laktál, hogy nem tűnt fel h fodorgabi és gusztuspéter lenácizta az összes turulszobrot.
meg a fura művészek turulgyalázása is ez, gumicsont az összes, de azért mégse esik jól

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 16:26:49

@tesz-vesz:

Sőt! A négyes metrót is Búvár Kund fúrta meg, mert az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt

bukszindeksz 2013.12.31. 16:55:48

@tesz-vesz: nem érted, hogy mit nem értek. Mikor és honnan jött az ötlet, hogy a szent turul a magyarság szakrális mittudoménmije? Mert ezt a madár dolgot első lépcsőnek látom a teljes szellemi leépülés felé, ami végül a tiltakozás során elhangzott beszédekhez vezethet.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2013.12.31. 17:00:05

@tesz-vesz:
A kérdésemre viszont elegánsan nem válaszoltál.
Tehát akkor mi lenne szerinted az ideális megoldás?
Mert gondolom a nemzeti szíved azt szeretné, hogy a magyarok újból egy határ körül legyenek vagy valami hasonló.

Azt már tudjuk tőled, hogy az EU tagság nem megdoldás.

Marad a katonai intervenció vagy az hogy kivásároljuk őket.

Vagy van jobb ötleted?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.31. 17:10:39

@tesz-vesz: Tehát a revíziós zene azért egyenlő a Nagy-Magyarország-térképpel, mert mindkettő érték.
Az alma egyenlő a körtével, hiszen mindkettő gyümölcs...

blogkomment 2013.12.31. 17:27:22

@bukszindeksz:
"Mikor és honnan jött az ötlet, hogy a szent turul a magyarság szakrális mittudoménmije?"
Álmos vezér anyját egy turul ejtette teherbe és a levédiából elinduláshoz is a jelet egy turul adta meg.
Persze ez ugyanolyan monda, mint az égő csipkebokor (menóra). Vallási, szakrális jelentőségű jelkép.

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben):
"A megvetésük és az üldöztetésük a kereszténység alatt kezdődött."
Tehát a kereszténység koraibb, mint a Mózesi sztori a fáraóval?
Elárulom neked az egész zsidóság története egy szenvedéstörténet az örök üldöztetéssel, kezdve onnan, hogy a 12 törzs egymás ellen fordult és kiirtotta egymást, míg kettő maradt. ezek egyike az arabok, a másik a zsidók elődei. Mármint ha hihetünk a zsidó és arab történelmi mondáknak, írásoknak. Bizony, az arabok és a zsidók testvérnép, mindkettő szemita nép, eleve üldöztetés és gyűlölködésen alapul a szétválásuk.
Nem véletlen az a zsidó eredetű poén, miszerint is a zsidó ünnepek kialakulásának történeti összefoglalásaígy néz ki (mindegyiké):
- Meg akartak ölni, nem sikerült. Együnk.

Értem én, hogy semmibe sem nézitek az ősmagyarturulsámánmagyarokat (én is mókás hibbantaknak tartom őket), de legalább némi ismerettel lennétek az iránt amit szarba sem néztek, nem tiszteltek.
Legalább tudnátok mi az, vagy miért nézitek szarba sem.
...mert így, ebben a formában pont annyit ér a véleményetek, mint amennyire az övéket taksáljátok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 17:58:44

@dr kíváncsivagyok: Egy karikatúra, vagy ízléstelen vicc miatt tuntetni barbárság?

de józsef attila szobrának elmozdítása ellen, vagy a zsidók érdekében óbégatni, masírozni nem barbárság? ki vagy te hogy megmond, mi ellen lehet tüntetni, mi ellen nem?
az egy dolog, hogy ez a társaság olyan amilyen. én se mennék ki ez ellen tüntetni, mondjuk én nem sok miatt mennék ki tüntetni, de hadd értsek már egyet a tüntetőkkel úgy, hogy nem barbározol le, ok?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 17:59:44

@dr kíváncsivagyok: amúgy bájos, hogy adekvátnak veszed az emberülést és a békés tüntetést.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 18:06:03

@mahet: így van, aki egész nap a múlttal foglalkozik, az nem teszi jobbá a világot, főleg akik ezt hivatásszerűen teszik! mocsok történészek, ki kéne irtani mindet

Bee-zony 2013.12.31. 18:06:03

@Sírköves Slomó: „Tényleg felesleges ezeken agyalni teljesen evidens hogy a nyugati közvélemény irányítói régóta a zsidók. Ez pedig a demokráciákban nagy hatalmat ad nekik.

De ehhez kell a másik fél is. Az összetartást tanulni kell tőlük, az kevés hogy a gondjainkért őket okoljuk.”

Igen, csak amikor 100 ember 100 nézeten van, abból eléggé nehezen lesz összetartás.
A zsidók többségének, mint homogén csoportnak, van egy egységes ragadozó-élősködő-rejtőzködő tana és aszerint élnek, és azt a rendszert, és az abból következő dolgokat nyomatják ezerrel.
Az egység- és a velük szemben hatékony eszme nélküli atomizáltak így persze legyőzhetők.
Addig is, amíg nincs olyan egységes eszme, ami jobb, mint a zsidóké, az első lépés, amit mindenki meg tud tenni egyénileg, hogy elutasít minden zsidó és zsidó gyökerű vallást, ideológiát, és az ezekből következő dolgokat, manipulálást, agymosást. A Távol-Keleten ezt sokkal könnyebb elérni, ők követik a saját vallásukat és eszméiket, a zsidókét meg nem, és ennyi. Nyugaton viszont amíg a zsidó tanok, ideológiák, állítások nem követése nincs meg, addig ott a zsidók uralkodnak.
Bármely rendszer megdöntésénél az az alap, hogy ne engedelmeskedj a megdöntendő rendszernek, ne kövesd az ideológiáját, utasítsd el, mondj rá nem-et, és tegyél a helyébe másikat, jobbat. Pénzzel és fegyverekkel szemben a kitartás, a kitartó elutasítás és nagy tömeg ér el eredményt, és erre Gandhiék egy példa. Hogy a magyarok többségének ez a mentalitása szerint nem smakkol, az baj, mert Magyarországon az összes fegyveres felkelés le lett verve, ez sem működik, márpedig a kettőből legalább az egyik győztes szinten kell, hogy legyen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 18:07:44

@bIQa: ennyi a lényeg
sokan még ezt sem képesek felfogni sajna

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 18:09:03

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: hát te rohadtul nem érted miről van szó, így ciki másokat kioktatni, ő jól mondta a lényeget

Bee-zony 2013.12.31. 18:09:53

Három fő társadalmi probléma van a világon:

1.) Ferde fa probléma: aki már felnőtt, és abnormálisan, ferdén, azt már kb. ugyanúgy nem lehet megváltoztatni, kiegyenesíteni, mint egy ferdén nőtt fát. Erővel lehetne, de erő kifejtésére inkább eltörik, mint hogy kiegyenesedjen; a beteg agyak tanainak hívei, szenvedélybetegek… őket szavakkal már nem lehet megváltoztatni, civilként kényszert nem használhatsz, az állam pedig olyan, hogy mindenkinek jogában áll degeneráltnak, aberráltnak, szenvedélybetegnek lenni, és ilyen módon kártékonynak lenni, úgy saját magával, mint a környezetével szemben. A szenvedélybetegség lassú öngyilkosság, viszont egy degenerált rendszerben ez a szabadságjogok közé tartozik, nem üldözendő, és nem is kezelendő, vagy egyáltalán nem, vagy nem olyan szinten, ami valóban megoldaná a problémát.
Erre a problémára a megoldás a ferde fa problémát hatékonyan kezelő állam; ez viszont nem várható el olyanoktól, akik maguk is ferde fák, pl. notórius alkoholisták, vagy homoszexuálisok, és szerintük ez jól van így, ahogy van. Ennek a problémának a megoldása az egyenes állásúaktól várhat csak – akiket persze a ferdék ferdének fognak látni, mert nekik a saját ferdeségük az egyenes, mint viszonyítási pont, és ahhoz képest a többiek ferdék. Ezért kell egy egyetemes viszonyítási pont, hogy ahhoz képest mi egyenes, és mi ferde. Az univerzális viszonyítási pontot megadja a természet, viszont fel kell ismerni, és el kell ismerni, amit persze a notórius ferdék nem tesznek meg, őket csak az erő, és hosszú távon a természet győzi meg, és le.

2.) Szodoma probléma: a ferde fa probléma következő szintje a ferde fa erdő, amikor ferdékből áll a többség: degenerált, elfajzott, romlott, korrupt és kriminális, kártékonyakból. Mindezekből logikailag a hanyatlás és pusztulás következik, és ez is történik; és ferde többségű országokban ferde a jog is, tehát úgy rossz az egész, ahogy van.
A szodoma probléma megoldása nem az, hogy az egyenes állású kisebbség fegyverrel megtámadja a ferdéket, mert a ferdék a kisebbséget úgy leverik, mint a vak a poharat.
Negyven, vagy négyezer fegyveres, mind kevés, és még ha a legigazabb emberről van szó, akkor sem győzhet, nem ez a működő módja a rendszerváltásnak, és a fegyveres harcot, mint opciót ki kell zárni.
Voltak akik megpróbálták, tehát azt sem lehet mondani, hogy az elméletre nincs gyakorlati példa:

„Negyvenen meghaltak a kongói tévéostromban”
index.hu/kulfold/2013/12/30/negyvenen_meghaltak_a_kongoi_teveostromban/

„Az afrikai próféta fiatalokat küld a harcba”
kurir.hu/mashol/7121-az-afrikai-profeta-fiatalokat-kuld-a-harcba

„Congo's army repels attacks in Kinshasa, dozens killed”
www.reuters.com/article/2013/12/30/us-congo-democratic-idUSBRE9BT05I20131230

A Szodoma problémára az a megoldás, hogy a kevesen levő jók kivonulnak egy kevésbé rossz helyre, ott egymás között élnek és építik a rendszerüket, a szodomaiak pedig belefulladnak a saját s(z)arukba, és amikor lerendezték egymást, és a rendszerük kinyiffant, akkor már lehet kisebb erővel átvenni a hatalmat, és ott felépíteni az új rendszert; az az igazi rendszerváltás.
Nincs más út és mód; ha megvalósul a nyirkai jóslat, és a nép (rosszabbik) fele elpusztul (polgár)háború által, judeonácik vs. náci-nácik, akkor így.
Egy kis csoport cickány ne akarja legyőzni az egymással viaskodó dinoszauruszokat, mert különben nagyon pórul jár. Ha nem akarják legyőzni, akkor ők lesznek a túlélők, és az új rendszer elméleti és gyakorlati kivitelezői, a kezdeti kis létszámukkal, és a kis erejükkel.

3.) Rossz ideológia probléma: ezzel van meg a sátáni háromszög három egymásba fonódó eleme.
A rossz ideológiák a ferde fákat, és a ferde fa problémát eredményezik, a ferde fák pedig a ferde erdőt, a Szodoma problémát; és a ferde erdő ragaszkodik a rossz ideológiájához, mert az esik egybe a lelkivilágukkal.
Aki elkezd egy rossz ideológiát, az beindít egy negatív spirált, ami addig tart, amíg teljesen le nem pörög, és minél jobbnak látszik a rossz ideológia, minél jobb a pokol reklámja, annál nagyobb lesz az a rendszer méretben és időben, annál tovább tart, és a Földön a judeonácik tartják ebben a rekordot. Ahogy az egyiptomi birodalom, és a római birodalom véget ért, úgy az ő birodalmuk is véget fog érni, de ugyanúgy nem rövid idő alatt, úgyhogy kitartás és ész kell a túléléséhez.

Ezek a tanaim, amikhez tartom magam. Ha nem ezekhez tartom magam, akkor az élet, a természet, a Jóisten úgyis visszapofoz így vagy úgy, és bánhatom az eltérést.

jani888 2013.12.31. 18:20:44

@blogkomment: Minden népnek van eredettörténete,mítoszai .Ezek nem mindig valóságosak,életszerűek .De, ettől függetlenül illik őket tiszteletben tartani. Tiszteletben is tartják őket a többiek . Kivéve :a zsidók .

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 18:34:48

@Wind Callman tér: jaja, azt kellett volna mondani nekik, hogy "adolf hitler is így játszott a koronánkkal amikor elfoglalta a parlamentünket, ő is osztrák volt, ahogy ti, nem? na akkor háromra egy karlendítést gyerekek"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 18:37:35

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): hát az hogy minden média filoszemita, és mélyen, szolgalelkűen meghajol előttük már egyfajta bizonyíték ha tudjuk hogyan gazdagodtak meg a középkori gettóikban, az uzsoráikkal.

bIQa 2013.12.31. 18:38:20

@tesz-vesz:
Az osztrák humoristák azzal nyitottak, hogy a nagykövet nevével poénkodtak egy kicsit. Tényleg nem egy könnyen kimondható név, mégis bárkivel szemben bunkóság, különösen külföldit kigúnyolni vele, egy nagykövetével szemben pedig több annál, mert az egész országot és kultúrát sértik meg.

Bunkóságban nehéz volna ezt a szintet alulmúlni, és ez még csak az egyik oldala a problémának. Négerekkel bántak így a gazdáik, akiknek derogált hogy megtanuljanak valami majomnevet mint Kunta-Kinte.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 18:41:14

@Don Quixote de la Ferko: és a tringránit és csányi meg demján magyar? miért vagy buta?
a kommunista nem magyar hanem internacionalista. a magyar népnek és nemzetnek semmi haszna nincs abból, ha az otp terjeszkedik

bIQa 2013.12.31. 18:50:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"az osztrákok azt figurázták ki, hogy egy köztársaságnak koronája van"

Szent István koronája a magyar államiság jelképe. Egy olyan államé, amelyik a germán és a változó etnikai hátterű keleti expanziós kísérletekkel kellett hogy harcoljon a történelme folyamán. Totál ízléstelenség és empátiahiány, hogy németek (akiket a történelem szeszélye folytán most osztráknak hívnak) poénkodnak ezzel.

A korona egyébként a magyar állami címer része, és nem az osztrák csepűrágók feladata eldönteni, hogy helyesen van-e ez így

bIQa 2013.12.31. 18:57:16

@bIQa:
Az osztrák címer @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Volt itt már ország nélküli király, kalapos király, király nélküli királyság, most meg koronás köztársaság."

Sőt sztálinista alkotmánnyal rendelkező polgári demokrácia is 1990-től az új Alaptörvény elfogadásáig

bIQa 2013.12.31. 19:02:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Az oszták címerhez képest a magyar koronás köztársasági jelkép kifejezetten konzisztensnek mondható. Hogy miért azt már korábban leírtam

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 19:07:26

@bIQa:

"Szent István koronája a magyar államiság jelképe."
- Orbán-Torgyán kormány óta. Előtte egy kiállítási tárgy volt.

"A korona egyébként a magyar állami címer része, és nem az osztrák csepűrágók feladata eldönteni, hogy helyesen van-e ez így"
- Szerintem ők leszarják, mi van a címerünkben, viszont joggal fetrengenek a röhögéstől akkor, amikor egy köztársaság egy koronát bálványoz. Tudod te egyáltalán mi az a korona és mit fejez ki?:Nem a magyar államiság érdekel, hanem az, tisztában vagy-e vele, egy akármilyen korona mit fejez ki?

Sírköves Slomó 2013.12.31. 19:30:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 'Szerintem ők leszarják, mi van a címerünkben, viszont joggal fetrengenek a röhögéstől akkor, amikor egy köztársaság egy koronát bálványoz. '

Ja az angol köztársaság meg egy királyt. Röhögj egy kicsit elásnak mint a kutyát.

Kandeláber 2013.12.31. 19:34:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Európában Norvégia, Svédország, Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia, Spanyolország királyságok.
Ezen túlmenően vannak nagyhercegségek, mint Luxemburg, Liechenstein, Monaco.
Tessék röhögni rajtuk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.31. 19:48:32

@Sírköves Slomó:

Helyesen Egyesült Királyság, nem angol köztársaság.

@Kandeláber:

Nagyon örülök, hogy szóba hoztad.

Minden általad felsorolt oszágban a demokratikus szabadságjogok, a demokratikus berendezkedés, az egyéni szabadságjogok, a vallásgyakorlás szabadsága, a sajtó szabadsága, a közélet átláthatósága, a jogbiztonság, a vállalkozási szabadság, az egyén állam általi megbecsülése, ezek mind-mind nagyságrendekkel magasabb szinten vannak művelve.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.31. 19:55:13

@tesz-vesz:

Valami szektás idióta vagy. Patakyval nyomod esténként?
Ne válaszolj, hülyék nem érdekelnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 21:01:53

@Don Quixote de la Ferko: igen, nagy tisztelője vagyok patakinak, mindig is példaképeimnek tekintettem a bolondokat, igazad van, most már látom , hogy az egész életem kudarc.
kösz, hogy ilyen konkrétan, ilyen kemény ércekkel rávilágítottál

Kandeláber 2013.12.31. 21:17:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Na látod.
Az elmebeteg fletó hiába visítozza fennhangon, hogy "köztársaság, köztársaság!"
Az említett monarchiák kenterbe verik a neofita kelet-európai "demokráciákat".

Don Quixote de la Ferko 2013.12.31. 21:23:24

@tesz-vesz:

Helyes. A felismerés az első lépés a gyógyulás felé.

Kandeláber 2013.12.31. 21:40:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Bár Angliában rövid ideig regnált egy Cromwell nevű hóhér, aki az országot köztársasággá nyilvánította, azért neki dicstelen sors jutott a halála után.
A hullája láncon végezte, a feje meg egy póznán.

Bee-zony 2013.12.31. 21:41:22

Off

Nahát, 2014-ben december 31 után egyből április 1 következik...

„Újabb emlékmű lesz a budapesti Szabadság téren
hvg.hu/itthon/20131231_nemet_megszallas_emlekmu_szabadsag_ter
Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára emlékművet állítanak Budapest belvárosában. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.” (...)

On

Kandeláber 2013.12.31. 21:53:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: És azt a kicseszett köztársaságot először a bolond Károlyi, utána meg Kohn/Kun Béla terrorlegényei szorgalmazták annyira.
Utóbbiak egyenesen tanácsköztársaságnak nevezték a patkányfészküket. :D

libsibolsika 2013.12.31. 23:49:20

Szerintem egy koronát bálványozni legalább akkora idiótizmus mint a multik szivatását rezsiharcnak hívni!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.01. 01:42:55

@Don Quixote de la Ferko: még szerencse, hogy te itt vagy a nagy intellektussoddal, és kemény érvekkel rávilágítasz a hibáimra

Kuviklacz · http://hungaryineurope.blogspot.com 2014.01.01. 12:16:29

@Kandeláber: @♔batyu♔: @Vidéki: megszólalásai (vagyis hogy a FIDESZ kiküldött delegáltjai védik a szélsőjobbos tüntetést és a magyar koronáról is a zsidók jutnak eszükbe) pontosan igazolják, miért jogos minden sajtótermék ajvékolása azon, hogy a kormánypárt legalábbis eltűri, sőt, igazából csendesen (nem is olyan csendesen) támogatja az antiszemitizmust.
Innentől a FIDESZ és nagykövetei hiába ajvékolnak, hogy félreértenek bennünket (mármint őket), meg csúnyaszocialisták befolyásolják az egész világsajtót és egyéb baromságok.

Amatőr 2014.01.01. 12:52:31

@bIQa: "A korona egyébként a magyar állami címer része, és nem az osztrák csepűrágók feladata eldönteni, hogy helyesen van-e ez így"

Nemzetek, államok küzdenek az identitásukért a harmadik évezred kezdetén. Kreálnak múltat, történelmet, emlékeket. Nem könnyű nekik. Sosemvolt ország újsüttetű állampolgárai túrják a földet, a levéltárakat, hogy valami kézzelfoghatót találjanak hagymázas teóriáik igazolására.

Nekünk nem kell ilyen. Igazolnak mások. A történelmük. Mert nyomot hagytunk Európában, tetszik, nem tetszik.

A magyar államiság már akkor létezett, amikor a sógorék csak azt tudták magukról, hogy a hegyük túloldalán is ugyanazt a nyelvet beszélik, mint ők! A véletlenen múlt, hogy a sok kecskepásztorból osztrákok néven nemzet lett. De ez már legyen az ő gondjuk.

De az is kétségtelen, hogy ügyesebben politizáltak! Egy pitlák népecske majd fél évezreden
keresztül volt Európa vezető birodalmának feje.( az oroszokat felejtsük el, akárhogy erőlködnek is, Oroszország csak ázsiai volt és marad a valóságban.)

A Habsburgok kiutálása Ausztriából - innen nézvést - eléggé szánalmas, mondhatni komcsi megoldás volt. Szerintem. Pedig csak hálásak lehetnek a családnak, hogy ma létezik egyáltalán Ausztria és osztrákok. De a hála nem politikai kategória.

A tradíció, a létező múlt sokat ér. Például nem kell kitalálni, mert van. És a relikviáit sem.
Lehetünk rájuk büszkék.

És szánjuk a lelki szegényeket! Mert nekünk van mire szerénynek lenni!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.02. 00:32:14

@Kandeláber: Fletó, az elmebeteg immár több, mint három és fél éve sehol sincs. Mégse javult a helyzet.

Igazából szánalmas, mikor már nincsen érved, akkor fletózol egyet. Már rég el is felejtettem volna, ki ő, ha ti nem tartanátok őt életben. És ti életben fogjátok őt tartani, mert mihelyts nincsen ellenség(kép)etek, abban a pillanatban a táborotok felbomlik.

Kandeláber 2014.01.02. 06:57:32

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Tévedés.
Gyurcsány mindent elkövet azért, hogy a köztudatban maradjon.
Ebben megbízható partnere a sajtó.
Miféle színvallás?
Tán nem a patkányok forradalma volt '19-ben?
@Kuviklacz:
Rettegjen csak tovább, atyus. Gondolom, jól jövedelmez.
"Minden sajtóterméken" at atv-t, Klubrádiótr, Népszabit, Amerikai "Magyar" (és itthoni) AljaNépszavát, MaNcsot és 1687 órát tetszik érteni?
Ja, hogy a Likud-testvérpárt védelmezi az "antiszemitákat".
Vicces fiúnak (?) tetszik lenni.

VT Man 2014.01.02. 16:20:57

Lehet, hogy az osztrák nagykövetség falát teli kellett volna aggatni horogkeresszttel és "az ország, ami Hitlert adott a világnak" transzparenssel".

Na, AZ vicces lett volna!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.02. 20:07:04

1. az osztrák humor béna.

2. a magyar kormány/közigazgatás humora nem létezik.

3. Bagaméri névvel az ember semmi jóra nem számíthat komoly szerepben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.02. 21:02:13

@Counter: ugyanazt szimbolizálja, azt hittem az előzőre kérdezel rá, dehát ez még alapabb dolog.......

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.02. 21:15:53

@tesz-vesz: A szimbolizálja X-et. B szimbolizálja X-et.
Ebből következik szerinted, hogy A és B azonosak?

Meridian74 · http://www.taxierden.hu 2014.01.03. 19:58:08

A poszttal kapcsolatosan: mégis mi az amire számíthatunk pár osztrák nyomoréktól?
Van egy viccesnek szánt poén blog, az alábbi linken
gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/11/12/az_osztrakok

A heklyzet fonáksága az, hogy az egészen jót lehet nevetni, de ugyanakkor napról-napra arra döbben rá az ember, hogy van alapja is, sőt egyre több alapja van a irománynak, mégha éppenséggel nem kritikának, hanem egyfajta vicces kiforgatott görbetükörnek készélt. Aztán kiderül, hogy az egyes ellenajvékolok véleményeivel szemben szinte minden szóról szóra igaz ebből... ami viszont már nem is vicces. Hanem szánalmas, az osztrákokra nézve.
:D

Amúgy a blogon a nyomorék egy szinonimája a "te oszrák!" kifejezeés... :P

Einsatzgruppe 2014.01.04. 18:54:23

Osztrákok meg a humor!!!A német cigány létezése is maga egy vicc.Ezen nem rágódnék,de főleg nem tüntetnék.

hawken2 2014.01.07. 12:29:45

Szép poszt pálmácska.
Miért nem inkább a blowjobot gyakorlod?
Mindenki jobban járna...főleg a párod, de mi sem panaszkodnánk.:)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu