Skip to content


       Szűrés lista

Emlékművet állítanak a német megszállásnak

Nem akartam elhinni - valójában persze tudtam, hogy igaz, és a Hírcsárdát megint jócskán túlszárnyalja az élet - a hírt, miszerint a kormány emlékművet állít Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának. Megvártam, míg kijön az online Közlönyben, és hát igen, semmi meglepetés, tényleg benne van. (218.oldal)

Persze mi más is illene jobban a Szabadság térre, mint egy megszállás-emlékmű...

emlekmu1.jpg

emlekmu2.jpg

Azt még nem tudni, hogy ki fogja elkészíteni az emlékművet, és mennyibe fog kerülni.

Viszont az egyértelmű, hogy valami - legalábbis a névválasztás - megint nagyon félrement, ugyanis normális, fejlett stb országokban a rossz dolgoknak nem szokás emlékművet állítani. A rossz dolgok áldozatainak igen, de a gyilkosoknak nem.

Ennek emlékművet állítani nem egyszerűen bizarr, hanem abszolút perverz kategória:

"1944. március 19-én szállták meg a náci Németország csapatai Magyarországot, hogy megelőzzék azt a veszélyt, amit a Kállay-kormány béketapogatózásai jelentettek a Harmadik Birodalom számára. (...)

A németek március 19-én, hajnali 4 órai kezdettel megszállták az országot, bevonulásuk után azonnal hajtóvadászatba kezdve azon politikusok és értelmiségiek (pl. újságírók) ellen, akik németellenességükről voltak ismertek. A cenzúra bevezetésével számos lap került betiltásra (pl. Népszava, Magyar Nemzet), szerkesztőiket gyakran kivégezték vagy koncentrációs táborokba vitték.

Fokozatosan szigorították a zsidóságra vonatkozó törvényeket, a Magyarországra érkező Adolf Eichmann vezetésével pedig megkezdték a zsidó kérdés végső megoldásának előkészületeit (Magyarország, egyedüli német szövetségesként, ezt korábban nem volt hajlandó megtenni). Az ország teljhatalmú biztosa Edmund Veesenmayer lett, aki Kállayék helyett egy Sztójay Döme volt berlini követ által vezetett kormányt állított az ország élére.

A megszállás eredményeként Magyarország megmaradt önállóságát is elvesztette, a németek korlátlanul érvényesíthették akaratukat, úgy a külpolitikában mint a magyar belügyekben. Március 19-e után fokozódott az ország kirablása is, Németország hadikölcsön címén szinte korlátozás nélkül szállította el a számára szükséges élelmiszert és nyersanyagokat."

Címkék: politika bizarr abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr355730303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

7esbusz 2014.01.04. 09:42:21

Mindig ez a kötekedés... Amúgy ez is nézőpont kérdése. Viktorunk úgy olvasta a törikönyvet, hogy a német bajtársak csak segítséget nyújtottak nekünk a kommunizmus elleni harcban. Ebből a szempontból kijár egy emlékművecske nem?

DarkFuture 2014.01.04. 09:43:03

A Rossz dolgokról annyit,hogy a vörös hordának is emléket állítottak többször is mint megmentőink osztán mégis tudjuk,hogy rosszak voltak.Gyerekeket öltek,asszonyokat daraboltak,nekrofilia,nem erőszak,kínzás stb.Elvileg már mi is fejlett nyugati ország vagyunk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2014.01.04. 09:54:18

@DarkFuture:

no de kik állítottak emlékműveket a vörösöknek? az itteni elvtársaik, nem? és ahogy telt az idő, amint ők eltűntek a nyílt színről, azok az emlékművek lebontásra, elszállításra kerültek, ahogy kell..... bár még vannak helyek az országban, ahol teljes díszben pompáznak, de azért hálisten nem ez az általános

magichorze 2014.01.04. 10:02:10

azert nem csak jo dolgokrol szoktak, pl cipok a dunaparton.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.01.04. 10:05:35

@DarkFuture:
Pontosan, a vörös horda "felszabaditasa" is kapott emlékművet - az ideologiailag velük rokonszenvezo elvtarsaktol. Csak kérdés, hogy ennek tudataban mit is gondoljon az ember azokról, akik a német megszallasnak emelnek emlékművet? A rendszerváltás óta hányszor is emeltek emlékművet kifejezetten az ország bárki által történő megszallasanak?

Amúgy izlelgessuk csak magunkban ezt a gondolatpart egymás mellett: a német megszalloknak emlékművet emelni nemzetgazdasagilag kiemelt jelentőségű ügy... Hát igen, a srácoknak mindig mesteri érzékük volt a prioritasokhoz. Az már csak külön pikáns ízt ad az egésznek, hogy egy, a nevében keresztény, törpe minoritas képviselője adja mindehhez a nevét. (Ő vigye el majd a balhét Orbán helyett, ha kiderul, mégsem olyan jó ötlet?)

Tényleg ennyire fontosak a Fidesznek a szélsőjobb szavazói...?

NevebenIs 2014.01.04. 10:07:23

"Azt még nem tudni, hogy ki fogja elkészíteni az emlékművet, és mennyibe fog kerülni." - A közgép, 1 milliárdért. Úgy sem történne semmi sem, max. ezen a blogon jelenne meg egy poszt róla.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2014.01.04. 10:10:32

@magichorze:

"amely a nyilasterror idején a folyóba lőtt embereknek állít emléket."

lásd: "A rossz dolgok áldozatainak igen, de a gyilkosoknak nem."

kov_vacs 2014.01.04. 10:11:27

Mindenkinek, pártállástól függetlenül erősen ajánlott olvasmány a német megszállás előtti időszak történelméről:

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege, Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon

nevergone 2014.01.04. 11:01:28

Nyíregyházán van emlékmúve a „felszabadító” román csapatoknak. Erről a „felszabadításról” van szó: hu.wikipedia.org/wiki/1919-es_magyar%E2%80%93rom%C3%A1n_h%C3%A1bor%C3%BA

Link elek 2014.01.04. 11:04:20

osszehasonlitaskent, ez tortent egy normalis orszagban:

The rescue of the Danish Jews occurred during Nazi Germany's occupation of Denmark during World War II. On October 1, 1943 Nazi leader Adolf Hitler ordered Danish Jews to be arrested and deported. Despite great personal risk, the Danish resistance movement with the assistance of many ordinary Danish citizens took part in a collective effort to evacuate about 7,800 Jews of Denmark by sea to nearby neutral Sweden.
The rescue allowed the vast majority of Denmark's Jewish population to avoid capture by the Nazis and is considered to be one of the largest actions of collective resistance to repression in the countries occupied by Nazi Germany. As a result of the rescue and Danish intercession on behalf of the 5% of Danish Jews who were deported to Theresienstadt transit camp in Bohemia, over 99% of Denmark's Jewish population survived the Holocaust.
en.wikipedia.org/wiki/Rescue_of_the_Danish_Jews

Watchdog 2014.01.04. 11:12:18

Egy obeliszket javasolnék, horogkereszttel a tetején. A turistáknak lehetne mutogatni, hogy először ők foglalták el az országot '44-ben, aztán - pár lépés séta a másik emlékműhöz - '45-ben az oroszok kikergették őket, aztán - pár lépés séta az amerikai követséghez - '56-ban hiába vártuk a csőszt, nem jött, nézzék csak meg, milyen beszari...

jani888 2014.01.04. 11:53:41

Mint ahogy van a mohácsi vésznek ,a vesztes első világháborúnak ,a Don-kanyarban elesetteknek ,ötvenhatnak, lehet ennek is .Nem a megszállókat dicsőítő ,hanem emlékeztető lesz .Persze egyeseknek nem tetszik a dolog ,mert ez egy lépés ,hogy mint megszállt ország nem tehettünk akármit .

Kandeláber 2014.01.04. 12:23:22

A ruszkiknak már régóta vannak emlékműveik szerte az országban, nemcsak a Szabadság téren.
Minden porfészekben ott pöffeszkedik egy vörös csillagos "szovjet hősi emlékmű".
Először az összeset le kellene bontani a francba.
Vagy elvinni a szoborparkba.

Kandeláber 2014.01.04. 12:25:29

Ja, és előbb a "felszabadító" ruszkik által megerőszakolt több tízezer nőnek illene emlékművet állítani.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.01.04. 12:55:29

@Kandeláber:

Úgy tűnik, a német megszallók valamiért prioritást élveznek a jobboldali keresztény-konzervatív kormánynál...

Kandeláber 2014.01.04. 13:37:35

@Lesből Támadó Szárítókötél: Mert?
Egyébként most trendi a német-imádat, a csapból is az folyik hogy bezzeg a németek számot vetettek a múltjukkal, mindent megbántak, és különben is.

waldorfbalcon 2014.01.04. 14:08:39

Ez egyértelműen a Horthy-korszak önfelmentő sorába illeszkedik: amíg nem szálltak meg, addig minden rendben volt, 44-ig itt rózsakert volt kérem pacsirtákkal. Hát nem. Addig nácibarátok voltunk, onnatól pedig csak még jobban ráfáztunk erre a barátságra, mint addig.

Kandeláber 2014.01.04. 14:09:53

"Normális, fejlett stb...országokban a rossz dolgoknak nem szokás emlékművet állítani."
Ezek szerint Németország nem normális, fejlett stb ország, mert Berlinben bizony áll egy holokauszt-emlékmű, és a holokauszt nem volt igazán jó dolog.
www.kozterkep.hu/~/13406/
És Izrael sem normális, fejlett stb...ország, mert Jeruzsálemben is van holokauszt-emlékmű:
www.femina.hu/utazas/kepeken_a_vilag_legmegrazobb_emlekmuve

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.04. 14:25:19

a legszebb az egészben egyébként nem ez, hanem az, hogy a kormány hivatalos közleményben értetlenkedett a tiltakozások miatt, arra hivatkozva, hogy az Alaptörvény egyértelműen kimondja, hogy az ország 44. március 19-én elvesztette önrendelkezését.

mi magyarok semmiért nem vagyunk és nem is lehetünk hibásak...

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.04. 14:44:31

Vihar a biliben.
Valamelyik mma-tagnak leosztanak egy kis lét.

Einsatzgruppe 2014.01.04. 14:54:58

Ezen vagytok felháborodva,atyaég!!!!Az állam kártérítést fizet a debreceni hősök által lemészárolt véglények hozzátartozóinak!!!Fasza nem.A világ minden táján űzik,hajtják,szabadulnak tőlük,mi meg etetjük a fajtalan.korcs cigányokat. Mellette valami holo izé múzeumra költünk,szintén csak és kizárólag magyar adóforintot.Na ezek a gondok nem az,hogy a német hadsereg itt akarta megállítani a vörös megszálló hordát.Sajnos nem sikerült neki,nekünk de hát ami korcsnak számít állam,az ellen mind küzdeni kellett.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.04. 15:28:31

@jani888:

De akkor nem a megszállásnak, hanem a megszállás áldozatainak kellene állítani, nem?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.04. 16:25:51

Hősök voltak, mi?

Magyar razzia áldozataira emlékeztek a Vajdaságban

Az 1942-es magyar razzia áldozataira emlékeztek szombaton a vajdasági Csúrogon. A 72 évvel ezelőtti mészárlásnak a szerb történészek szerint legalább 1300 ártatlan szerb és zsidó áldozata volt – írta az MTI.

index.hu/kulfold/2014/01/04/magyar_razzia_aldozataira_emlekeztek_a_vajdasagban/

Kandeláber 2014.01.04. 17:14:10

@idelle: A német és magyar hadsereg második világháborús tetteinek megtorlása egész Jugoszláviában igen kegyetlen volt. Már 1944-ben a jugoszláv partizánalakulatok és a szovjet Vörös Hadsereg délvidéki bevonulása során számos erőszakos esemény történt a német, magyar és horvát civil lakosság ellen. (A települések sorozatos kifosztása, kivégzések, kínzás, nemi erőszak, nők és gyermekek bántalmazása.) A munkaképes férfilakosságot a szovjetek több településről Szibériába deportálták. A katonai fosztogatás a templomokat, még a zsinagógákat sem kímélte, némelyiket teljesen lerombolták (óbecsei zsinagóga). A zsákmányéhség és antiszemitizmus is tombolt a bosszúvágy mellett.
A bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság, a Bánáti, Bácskai és Baranyai Katonai Igazgatás és az OZNA (Odelenje za Zastitu Naroda, vagyis Népvédelmi Osztály) állambiztonsági szerve ellenőrzése alatt katonai közigazgatást vezettek be Vajdaságban 1944. október 17-én. Ezt követően a kommunista pártvezetés (Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács) utasítására etnikai alapú, per nélküli kollektív büntető eljárásokat kezdtek. 1944-45 telén lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban - korra és nemre való tekintet nélkül - tömegesen kínozták meg és végezték ki a magyar és német nemzetiségű polgári lakosságot, a második világháborúban való kollektív bűnösséggel vádolva őket. A gyilkosságokat számos esetben szadista kegyetlenséggel követték el.
Voltak akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt.” ”
Az áldozatok számát még mindig csak becsülni tudjuk. Újvidéken (Novi Sad) az akkori lóversenypályánál közel 2000 magyart végeztek ki. Szinte minden magyarlakta településen voltak kivégzések. A vérengzések során harmincöt katolikus papot, majdnem valamennyi helyben maradt plébánost is megkínoztak és megöltek. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly magyar honvédeket is. Becslések szerint az 1944-1945 telén meggyilkolt magyarok száma 20 000[3] és 45 000[4] között van, a témában járatos írónő, Teleki Júlia szerint, azonban ez a szám az 50 000-et is eléri.[5]

A magyar polgári lakosság körében végrehajtott népirtást a hivatalos szervek akkor is és a későbbi évtizedekben is úgy állították be, mintha háborús bűnösöket vontak volna felelősségre szabályos eljárással, noha ez legritkább esetben történt.

A kivégzéseket és internálást a kommunista politikai vezetés általában „válasznak” tekintette a magyar csapatok újvidéki vérengzésére, amely három évvel korábban, 1942-ben történt. (Az Újvidék környéki partizánok támadásai váltották ki az 1942. január 12. és 15. közötti katonai razziát, amely Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy és néhány társa önhatalmú akciójaként több ezer szerb és zsidó polgári személy (köztük nők, gyerekek, öregek) meggyilkolásával végződött Újvidéken, Zsablyán, Csurogon, Mozsoron és Óbecsén (Bečej), amiért a tetteseket még 1943-ban a Horthy-rendszer alatti Magyarországon felelősségre vonták és halálra ítélték, majd a háború után Jugoszláviában háborús bűnösként brutális módon kivégezték.)

További „indokként” jelölték meg azt, hogy amikor 1941. április 13-án sor került a Bácska visszacsatolására Magyarországhoz, a bevonuló magyar csapatok állítólag 8 500 szerb civilt öltek meg (köztük nőket, öregeket és gyerekeket). Ezt az állítást sosem támasztották alá adatokkal.[8]
Az alaptalan vádak alól sem az áldozatokat, sem hozzátartozóikat azóta sem mentesítették, anyagilag nem kártalanították, és nem is rehabilitálták őket. A Tito által vezetett jugoszláviai rezsim a népirtást elhallgatta, és csak a magyar hatósági szervek által elkövetett 1942-es vérengzéseket hangoztatta egyoldalúan, ami a Délvidéken élő magyar közösségnek a legutóbbi időkig súlyos károkat okozott. A borzalmak helyszínén, a gyászolók saját költségükre felállított keresztjeit a szerb szomszédok másnapra mindig összetörték.

No igen...
A forrás egyébként a wikipédia.
Mert ugye a kommunisták által elkövetett bűnök egyesek szerint nem bűnök, illetve meg sem történtek.
Ja, és 1200 vs. 40.000, plusz az ugyancsak kiirtott németek és horvátok.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.04. 17:14:28

@nevergone: Nem arról van szó, te agyhalott hazug jobbos fasz, hanem az 1944-ben a német megszállók elleni harcban ELESETT 380 román katonáról, amint ez rá is van ÍRVA az emlékműre.

Kandeláber 2014.01.04. 17:19:58

@laspalmas: Mik tűntek el? Maga hol él, Magyarországon?
Egy csomó faluban még van Lenin meg Vörös Hadsereg utca.
A ruszki emlékműveket meg NEM bontották el, az legnagyobb ott éktelenkedik a Szabadság téren. Tetszik tudni Budapest, V. ker.
Aha, az egyik megszálló kiszorította a másikat, és a helyébe telepedett.
Csak kicsit hosszabb ideig, a németek durván egy évével szemben 46 évig, mert ugye '91-ben vonult ki az utolsó ruszki.

Halas János 2014.01.04. 17:20:55

Már csak ez hiányzott. Nem elég, hogy a zsidókat kiirtó Hitlerhez csatlakoztunk még emléket is állítunk ennek a förtelmes tettnek. Gratulálok a szabadságharchoz, bravó FideSS! Undorító amit ezek a FideSS legények kitalálnak. Soha nem szavazok rájuk, akármilyen hülyék is a szocialisták.
Orbán úr? álljon a tükör elé és végezze el a dolgát. Ahol több mint 4 millióan a létminimum alatt élnek ott a miniszterelnök és seggnyaló társai ne páváskodjanak és ne szónokoljanak arról hogy magyarország jobban teljesít. Mihez képest? Banglades a mérce!

chjn 2014.01.04. 18:22:24

Senkinek nem jutott eszébe, hogy egyszerűen elszúrták a szövegezést?! Nem a megszállók, hanem az áldozatokra emékeznek. Ennyire hatalmas ignorancia (+ szándékos félreértelmezés) hogy lehetséges? Ez természetesen nem mentesít attól, hogy teljesen elrontották a szöveget, meg hogy többe kell elvárni stb.
Van fontosabb dolog, amin lehet felháborodni. Lehetségers, hogy ezzel ez a felesleges álvita lezárult?

Einsatzgruppe 2014.01.04. 18:40:13

@idelle: Kamu.Csak olyanokat bántottak akik a trianoni lecsatolás után,magyarokat öltek.Még mielőtt érkezik a kérdés,igen éltek még olyanok,akik emlékeztek arra melyik szerb mit művelt.

Einsatzgruppe 2014.01.04. 18:45:04

@Halas János: Pontosan úgy csatlakoztunk Hitlerhez,mint Európa 90%-a. Akik meg nem tették,azokat a valaha létezett legkomolyabb hadsereg 1-nap alatt letarolta.De ha kérhetem akkor ne ostorozzuk itt a magyarságot,vagy legalább is ne a világ legszebb és egyben legbonyolultabb nyelvén.Ha már mindenáron saját magunkat akarjuk lejáratni,akkor ott van valamelyik szláv nyelvjárás,esetleg román amik kb olyanok a mi magyarunkhoz,mint mikor a kutya ugat.De akinek ezek az egyszerű nyelvek bonyolultak azoknak ott van a német,vagy az angol és ha még ezek is nehezek akkor ott a héber és a cigány nyelv,kb annyi szóval,mint a magyar betűvel.

Horizont 2014.01.04. 18:54:41

@laspalmas: Ahogy megláttam a címet, tudtam, hogy kapsz itt hideget és meleget:)

Na ki írta alá? Na ki? Hát Semjén Zsóti! Őt is használják valamire!!???
Siessenek , gyorsan végezzenek, mert mindjárt itt a választás aztán sosem lehet tudni.....jönnek vissza a komcsik, vagy a jobbikosok a turuljukkal:)

chjn 2014.01.04. 18:55:32

Senkinek nem jutott eszébe, hogy egyszerűen elszúrták a szövegezést?! Nem a megszállók, hanem az áldozatokra emékeznek. Ennyire hatalmas ignorancia (+ szándékos félreértelmezés) hogy lehetséges? Ez természetesen nem mentesít attól, hogy teljesen elrontották a szöveget, meg hogy többet lehet/ kell elvárni stb.
Van fontosabb dolog, amin lehet felháborodni. Lehetséges, hogy ezzel ez a felesleges álvita lezárult?

chjn 2014.01.04. 19:03:02

Senkinek nem jutott eszébe, hogy egyszerűen elszúrták a szövegezést?!

chjn 2014.01.04. 19:03:36

Van fontosabb dolog, amin lehet felháborodni. Lehetséges, hogy ezzel ez a felesleges álvita lezárult?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.01.04. 19:30:11

@chjn: Jól van, nem kell többször leírni. Nevezheted álvitának, de ezt valamelyik szerencsétlen leírta, mondjuk, hogy hibázott és elrontotta; nem ezt akarta írni. De a többi sügér meg gondolkodás nélkül megszavazza! Baszki ez a hihetetlen! Nem jutott eszükbe, hogy elég hülyén hangzik ez így? Egyben sem volt annyi, hogy szóljon, hogy "hádegyerekek ez így gáz, nem?"

chjn 2014.01.04. 20:28:03

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Szándékosan írtam többször. Hátha észre veszi v.ki.
A vita egész más irányba ment sajnos, elvileg az lett volna, h elolvasni, megdöbbenni, h így átment, és ennyi...

Vombatus Ursinus 2014.01.04. 20:31:11

@Einsatzgruppe: Hát te honnan a faszomból keveredtél ide a 28 hozzászólásos azonosítóddal, te ostoba neonáci?

chronometere 2014.01.04. 20:32:27

Amíg nem lesz egy olyan kormány-mintahogy a németek kiktől indult a véres barna métely- amelyik ki nyíltan kimeri mondani azt, hogy igenis az akkori Magyarország fasiszta ország volt a világháborúban, a náci birodalom utolsó szövetségese. Magyarok kényszer nélkül tevőlegesen részt vettek emberek likvidálásában, kifosztásában, saját állampolgárait, katonáit anyagi és világuralmi érdekek miatt vágóhídra küldték, ezért bocsánatot kérünk elődeink bűneiért.
Addig nem lesz nyugalom, megbékélés.

Korabeli szöveg,magyar tisztek beszélgetnek:
"-Nos uraim, ha a németek erőszakosan törnek utat maguknak, mennyi idő kell Budapestre érkezésükig?
-Úgy fél nap.
-És amennyiben békésen jönnek?
-Úgy legalább másfél nap, mivel minden állomáson meg kell hallgatni az üdvözlő beszédeket és a himnuszokat."

Talán teccene vki mondani, a német megszállás alól ki szabadította fel Magyarországot?
A gyengébbek kedvéért:ebben az Orbán FideSSjobbberhordája nem vett/ne részt.

chronometere 2014.01.04. 20:33:18

Bajcsy-Zsilinszky 1944 februári levele a min.elnökhöz:
"Jobb az erőszakos megszállás,mint a békésen tűrt.Mert az erőszakos megszállás legalább becsületét,jövőjét szerzi vissza,...szerencsétlen hazánknak,de distancírozza Magyarországot Németország sorsától."
Horthy úgy engedte be a németeket,mint 25 éve a románokat.
Ellenállás nélkül.
Sőt aláírta Szálasi kinevezését,az nem mentség,hogy elrabolták a fiát,hisz hirdette előtte a nagy utolsó csepp vérig való kitartást és ő adta meg magát elsőként.
A magyar történelemben számosan adták életüket a hazáért,ez a tetyű lovastengerész nem tette meg,hogy ellenállásra szólítsa és ahogy kommunisták kérték fegyverezze fel a népet.

Habár igaz a románokat nem beengedte, hanem ő -és a dicső székely hadosztály hazaáruló tisztjei-maga terelte befelé őket a Stromfeldtől lopott fehér lovon.

Kandeláber 2014.01.04. 20:48:39

@chronometere: Ezt nem magyar tisztek mondták, hanem Veesenmayer birodalmi megbízott.
És milyen "kommunisták" kérték, hogy fegyverezzék fel a "népet"?
Csak 45-ben, az oroszok bejövetele után lett hirtelen annyi de annyi partizán meg kommunista.
A "nép" nagy többsége pedig becsületes magyar paraszt- munkás- és polgárember volt, akik úgy kívánták a hátuk közepére a sztálini bolsevizmust, mint púpot a hátukra.
Horthy vajon hogyan engedte volna be a románokat, amikor Szegeden volt, míg a románokkal a "Tanácsköztársaság" hadserege harcolt a Tiszántúlon?
Maga sem valami olvasott ember, roppant zavaros a hozzászólása.

nevergone 2014.01.04. 20:55:37

@MolnarErik: Kedves Erik! Egyrészt köszönöm a jelzőket, bár én semmilyen hasonlót nem aggattam rád, sőt másra sem. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a szép gondolatot, mert sem agyhalottnak, sem hazugnak, sem jobbosnak, sem fasznak nem gondolom magam.
Én eddig úgy tudtam, hogy az emlékmű az általam jelölt eseményről szól, sőt több újságcikk is annak megfelelően említi. De a napokban arra járok majd és alaposabban megnézem. Mindenesetre örülnék, ha a véleményedet legalább olyan kultúrált formában fogalmaznád meg, ahogyan én szoktam másokkal. Köszönöm!

Nem leszünk gyarmat ! 2014.01.04. 20:55:37

Miután már csapból is a magyarellenes uszitás folyik, hivatkozva a holokausztra meg állitólagos antiszemitizmusra ideje tiszta vizet önteni a pohárba és megnevezni a felelősöket : A német megszállókat, Wilson amerikai elnököt aki hirhedt 10 pontjával elsőként hirdette meg a közép-európai etnikai szegregáció és diszkrimináció politikáját, az igazságtalan trianoni diktátum kiagyalóit.

Kandeláber 2014.01.04. 21:07:53

Az "utolsó csatlóst" mantrázóknak:
"945 elején az NDH hadserege a német és kozák csapatokkal együtt visszavonult Zágráb felé, és csak egy héttel a május 9-i német kapituláció után tette le a fegyvert. A Független Horvát Állam 1945 májusában ezzel gyakorlatilag megszűnt. Tito partizánjainak a szovjet Vörös Hadsereg által támogatott előretörése a horvát hadsereg tömeges visszavonuláshoz vezetett Ausztria irányába. 1945 májusában antikommunisták, csetnikek, usztasák és horvát katonák tömegei igyekeztek Olaszország és Ausztria felé. A több mint 150 000 katona (beleértve a kozák csapatokat) és civil, tárgyalásokat folytatott a brit erőkkel a megadásról és az áthaladás biztosításáról a határ osztrák oldalára. A brit hadsereg azonban a lefegyverezett katonákat és civileket átadta a partizán erőknek. "

anyadmajma 2014.01.04. 21:15:40

@Kandeláber: Na, húzzá vissza a kurucinfóra.
És közben azt se felejtsd el, hogy mit művelt a megszálló dicső II. hadosztály a DOn-kanyarba menetelve. Sztálin nem véletlenül adta ki parancsba, hogy magyar katona nem ejthető fogságba, az utolsó szálig ki kell őket irtani. De persze ez smafu. Csak amit gondolsz az az igaz. Rendes magyar vagy te is: Ostoba és korlátolt.
Ja , és ha én írok egy cikket a Wikipédiára, hogy a magyarok ősei mind cigányok voltak, akkor az valós lesz?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.04. 21:21:11

@nevergone: Lehet, h nem tartod magad annak, pedig az vagy.
Idefosol egy ordas hazugságot, és még te vagy megsértődve.

Kandeláber 2014.01.04. 21:22:41

@anyadmajma: Miért, maga tud írni?
Nem csak diktálja valakinek a primkó szövegét?
Maga húzzon Észak-Koreába, ott még talál tökös komcsi haverokat.
A kurucot különben nem olvasom, mert hasonlóan primitív, mint a maga szövege.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.04. 21:24:40

@Géza Budai: Na még egy agyhalott hazug jobbos fasz. Wilson pontjait nem vették figyelembe a Párizs környéki (h te is értsd: trianoni) békék megkötésekor, éppen ezért az Egyesült államok egyik európai békeszerződést sem írta alá.

Krisz11 2014.01.04. 21:30:14

Látom onnan fúj a szél, hogy ha Magyarország megszállt ország volt (mint ahogy a történelem szerint az volt), és ennek még emlékművet is állítanak, akkor mindjárt nem lehet úgy a magyarok ellen uszítani, meg gyűlölködni. Szegény liberálisokat már gyűlölködni sem hagyják rendesen. Nehéz manapság a tolerancia bajnokának lenni..

vontod75 2014.01.04. 21:31:31

Azt hiszem itt az ideje egy újabb megszállásnak. A politikai elit bizonyítja, hogy képtelen az ország normális irányítására...

vontod75 2014.01.04. 21:36:13

@Kandeláber: mint ahogy a Don mellett is áll egy. Persze a Kelet felé nyitásban biztosan sokat segítene az emlékmű áthelyezése...

Krisz11 2014.01.04. 21:38:35

Az önvizsgálatról meg annyit, hogy mindenki a saját háza táján sepregessen. A Törököknek kellett valaha Mohács miatt önvizsgálatot tartani? Vagy az oroszoknak a megszállás miatt, vagy a (nem szabad kimondani milyen) honfitársainknak a kommunizmusban játszott szerepükért kellett önvizsgálatot tartani? Úgyhogy a magyarokat is békén lehet hagyni. Aki akar tartson önvizsgálatot a saját nevében, de ne kollektíven a magyarság nevében.

J.László 2014.01.04. 21:40:41

@chronometere:
Azt az anekdota szerint Brauchtisch, a német szárazföldi hadsereg egykori főparancsnoka mondta, nem magyar tisztek. Brauchitsch különben olyan bátor katona volt, hogy 1941. decemberében a szovjetek moszkvai offenzívája alatt beadta Hitlernek a lemondását, aki azt természetesen nem fogadta el. Januárban megint lemondott, akkor már kirúgta Hitler a picsába.

Az "utolsó szövetséges" nem Magyarország volt, hanem Horvátország. Ha kicsit rosszindulatúak vagyunk, akkor plusz Ausztria.

vontod75 2014.01.04. 21:41:37

@Kandeláber: Na igen. Hofi mondta a kommunistákkal kapcsolatban: milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk...

Kandeláber 2014.01.04. 21:41:54

@vontod75: Én továbbra is azon mulatok, hogy a poszt szerzője szerint "a normális, fejlett stb...országokban a rossz dolgoknak nem szokás emlékművet állítani".
Bizonyára soha nem hallott a fejletlen Ausztria fővárosában, Bécsben állított pestis-oszlopról sem.

Mindfield 2014.01.04. 21:46:28

Állítsunk a szovjet és a német katonáknak is emlékművet, és akkor mindenki boldog, mindenki ott emlékezik meg ahol akar, ráadásul a politikusokat is ellátjuk témával, hogy melyik emlékművet hova szállítsák, addig sem b@szogatják a népet.

vontod75 2014.01.04. 21:47:50

@Kandeláber: a poszt kicsit mellément. Ettől függetlenül a 387 ingyenélő közül nem volt egy sem, aki szólt volna, hogy gyerekek ez így elég hülyén hangzik?

Kandeláber 2014.01.04. 21:48:33

@J.László: Elvakult, primitív szemellenzősöknek hiába próbálsz tényekkel érvelni.
@vontod75: A végén kiderül, hogy már a háború alatt is volt itt legalább nyolcszázezer illegális kommunista, akik tűkön ülve várták hogy felfegyverezzék őket, mert akkor simán kiverték volna az országból a németeket és a nyilasokat.

vontod75 2014.01.04. 21:49:26

@Mindfield: van elég nagy számban ilyen sajno

Szociknak vége 2014.01.04. 21:49:58

Nagyon helyes, az új emlékmühöz mehet majd panaszkodni meg pénzt tarhálni a Slomó.

Vombatus Ursinus 2014.01.04. 21:50:24

@Kandeláber: Te mire szeretnél emlékezni ezzel az emlékművel? Vagy kire? Kikre?

vontod75 2014.01.04. 21:53:09

@Mindfield: van elég nagy számban ilyen sajnos... Mint ahogy román, cseh katonasirok, vagy a felvidéken magyar katonasírok...

Kandeláber 2014.01.04. 21:53:17

@Vombatus Ursinus: Én momentán senkire sem kívánok emlékezni a tervezett emlékművel kapcsolatban.
Csak azért szóltam hozzá a poszthoz, mert bántóan féloldalasnak és sematikusnak tartom, ugyanúgy ahogyan a hsz-ek egy részét. is.

vontod75 2014.01.04. 21:56:58

@Kandeláber: a világháború alatti kommunista létszám pontosan megegyezik a békemeneten résztvevők létszámával. :) Egyikröl sem rendelkezünk pontos adattal, legendával viszont annál többel.

Kandeláber 2014.01.04. 21:59:21

@vontod75: De a komcsik úgy elbújtak a háború alatt hogy meg sem tudták őket találni, a békemenetesek meg büszkén vigyorognak a kamerába, ha éppen vonulgatni támad kedvük. :D

Vombatus Ursinus 2014.01.04. 22:04:31

@Kandeláber: A komcsik pont úgy bújtak el, mint a nácik, a háború után. Szerintem te összekevered a kommunistákat az antifasisztákkal.

J.László 2014.01.04. 22:07:29

@idelle:
"mi magyarok semmiért nem vagyunk és nem is lehetünk hibásak..,"

Tévedsz. 70 esztendeje sulykolják az "utolsó csatlós" rizsát. Nem telik el nap, hogy ne kelljen végighallgatnunk valamilyen holo-ajvékolást. Már a németeknek is meg lett bocsátva. Ausztria, amely azért mégiscsak keményen benne volt a sűrűjében, úgy sétált ki '45 után minden felelősség alól, hogy azt tanítani kéne.

pilates (törölt) 2014.01.04. 22:11:30

@Kandeláber: Köszi az összefoglalót, teljesen igazad van. Nemrég hallgattam a rádióban a ferences vértanúkról egy összeállítást, gyalázat, hogy mit műveltek velük a volt Jugoszlávia területén, az gyalázat! Ismertem egy idős ferences atyát, ő személyesen is mesélt nekem arról, hogy végig kellett néznie ahogy a társait agyonverték, megölték, az atya is életre szóló súlyos sérüléseket szenvedett, nem beszélve arról, hogy milyen belső képekkel kellett együtt élnie haláláig, amit elfelejtenie nem lehetett. Erről sosem panaszkodott, de el tudom képzelni. Apámat is ugyanerre a területre vezényelték, ő is itt szerzett olyan sérülést ami elkísérte haláláig.
"A magyar polgári lakosság körében végrehajtott népirtást a hivatalos szervek akkor is és a későbbi évtizedekben is úgy állították be, mintha háborús bűnösöket vontak volna felelősségre szabályos eljárással, noha ez legritkább esetben történt."
Az én korosztályomnak már "csak" a lelki terror maradt, meg az állandó bűntudatkeltés. Hatásos módszer volt, már gyerekkortól kezdve megéled, hogy olyan rágalmakat és szitkokat szórnak rád sugallatokkal, amikkel nem tudsz mit kezdeni. A kommunista diktatúra fenyegető és félelemkeltő légköre pedig számos rosszindulatú, buta és gonosz embernek ad a kezébe olyan hatalmat ami ijesztő számodra.

"Mert ugye a kommunisták által elkövetett bűnök egyesek szerint nem bűnök, illetve meg sem történtek." Történelemhamisítók.

Kandeláber 2014.01.04. 22:13:35

@Vombatus Ursinus: Tévedés.
Nem minden antifasiszta volt komcsi, de minden komcsi antifasiszta volt.
Kállai Gyula, Kádár, Demény Pál itthon dekkoltak néhány ezredmagukkal, Rákosi, Gerő és a társaik Moszkvában.
Aztán a háború után hirtelen egyszerre csak hipp-hopp rengeteg komcsi és partizán bújt elő, mint eső után a gomba, és röpke négy év alatt maguk alá gyűrték az országot, bevezetve a Rákosi-féle rémuralmat.
Aki azoknak felmentést akar adni, az egy senkiházi.

Vombatus Ursinus 2014.01.04. 22:20:40

@Kandeláber: Mondjuk a világ értelmesebb fele antifasiszta volt abban az időben, de ez ne zavarjon meg a hagymázas hülyeségeidben. Pont úgy bújtak elő a szarházi seggnyaló nyilasok kommunista jelmezben, mint most a "rendszerváltók", akik amúgy ájtatoskodnak a templomban, de 1985-ben még párttitkárok és hithű MSZMP-tagok voltak. Haggyámá' a hülyeségeddel... A mostani békemenetes, savazós bácsival együtt.

pilates (törölt) 2014.01.04. 22:21:31

A szovjet emlékmű amúgy annyi helyet elfoglal és olyan monumentális, hogy kíváncsi leszek hova fog elférni az új műalkotás. A tér felújítása során egy nagyméretű szökőkutat és egy épületet is beterveztek, az Amerikai Követség egy valóságos erőddé vált az évek során, egyre nagyobb területet kisajátítva magának. El sem tudom képzelni, hogy mekkora emlékművet fognak ide tervezni..

Vombatus Ursinus 2014.01.04. 22:23:48

@Kandeláber: "Aztán a háború után hirtelen egyszerre csak hipp-hopp rengeteg komcsi és partizán bújt elő, mint eső után a gomba, és röpke négy év alatt maguk alá gyűrték az országot"
Persze. A Szovjet harckocsikkal a hátuk mögött. Köszönhetően a kibaszottnépnemzeti, nagyonmagyar, irredenta, idióta politikának, háborús veszteségnek.

Kandeláber 2014.01.04. 22:27:28

@Vombatus Ursinus: A nyilasok úgy igazoltak át a kommunista pártba, mint ahogyan '33 után a német komcsik az NSDAP-ba.
A gatyaváltást amúgy szerintem az MSZMP vezényelte le, ezért nem hozták nyilvánosságra a besúgó- és ügynöklistákat. mindegyik "rendszerváltó" párt tele volt ügynökökkel. A senki által fel nem hatalmazott "Ellenzéki Kerekasztal" meg szépen lepaktált az MSZMP-vel, és mire az ország fölocsúdott, már meg is volt a "rendszerváltás".
A békemenet meg nem érdekel, nem vagyok a Likud-testvérpárt fidesz híve.
Közben folyt a "spontán privatizációnak" nevezett rablás, és a közszférában ezrek írtak új önéletrajzot.
A Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényt meg az eszdéeszes Göncz nem írta alá, az emdéefes Sólyom vezette Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette.

Kandeláber 2014.01.04. 22:33:11

@Vombatus Ursinus: "Nagyonmagyar".
Ez értelmezhetetlen Milyennek kellett volna lennie a magyar politikának?
Tótnak, rácnak, oláhnak?
Churchill is nagyon brit volt, és ezt senki nem rótta föl neki.
Különösen a '46-os fultoni beszéd után, amikor ő lett a patás ördög a ruszkik meg a csatlósaik szemében.

magyar ember teli szájjal 2014.01.04. 22:37:28

Legalább megszállásnak nevezik. Inkább örülni kellene. Majd persze érdemes lesz elolvasni, mit írnak magára a plakettre. Leeht hogy ott már a védőkar kinyújtásáról lesz szó.

Szociknak vége 2014.01.04. 22:41:03

Jóhogymár nem a zsidóktól kell engedélyt kérni milyen emlékmüvet szabad álítani vazeg.

McKinney 2014.01.04. 22:59:43

elátkozott hely ez. a hülye magyarok mindig a gépkarabély rossz oldalán állnak

martineden 2014.01.04. 23:00:36

@Krisz11: Anyad nem vert meg a valagadra?Egy taknyos 11eves kolyok ne pofazzon a nagyok dolgaba

Vombatus Ursinus 2014.01.04. 23:00:40

@Brúsz Pringstein: Jóhogymár nem a neonáciktól kell megkérdezni, hogy milyen emlékművet állítsanak maguknak Európa közepén bazzeg... Ehhh...

Jokkura 2014.01.04. 23:13:09

Hm...
valami nagyon nem ismert/részben ismert, és azon rúgózni és anonim módón egymás torkának esni ...olyan magyarosch internetes feeling .
csak egy pici kis dolog : nem ruszkik ,hanem szovjet ( a "ruszki" csak egy népe volt a SZU-nak,igaz 'vezető' és az orosz nyelv volt közös) A vezetőjük --Sztálin-- sem volt orosz--hanem grúz exvonatrabló.
És hogy ez az ország(Mo.) ,a háború után, kihez kerüljön ,azt a teheráni, jaltai konferencián alkudták meg a "Hármak". Ergó,hogy Horthy ki akart ugrani ,de az angolok felé ,az már egy döglött dolog volt.
A hitleri német megszállás ,pedig előőre el volt rendezve ,csak a konkrét idő nem volt fixálva, indok kellett.
A népirtások oda és vissza a háború járulékos dolgai ---SAJNOS !
~ 70 évvel később ,személyes sérelmeket --ÁLLANDÓAN-- felhánytorgatni ,olyan gumicsont jellegű,mint a holo...izékre való hivatkozással a folyamatos pereskedés, kárigény
és még egy apró szónóki kérdés : A II.vh idején melyik állam/hatalom hatolt be erőszakkal,fegyverrel (azaz háborút indukálva) a másik területére ELŐSZÖR ? (gondolok itt elsősorban a keleti nyit... izé offenzivára)
egy ilyen micsodát arra a térre ,ilyen elnevezéssel --számomra tökéletesen tükrözi ennek az ország vezetőinek a politikáját, rövidlátását.
De ,mint egy nálam sokkal műveltebb ember mondotta volt : minden állam olyan kormányt kap/választ magának, amilyet megérdemel.
ezek csak tárgyilagos észrevételek, nem kérek senkit semn,hogy ugorjon a torkomnak , pláne egy két erősen "hithű" nicket

csak egy néző 2014.01.04. 23:18:59

Itt van egy két emlékmű javaslat ennek a kretén Tömjén Zsótikának és a sok mélymagyarkodó idiótának, ahol jól elverték vagy megszálták a magyarokat:
Muhi csata
Rigómezei csata
Mohácsi csata
Segesvári csata
Temesvári csata
Lehetne az emlékművek epítése mellett ezeket a napokat munkaszüneti nappá nyílvánitani és ezeken a pihenőnapokon minden helyiségben falunapot, pikniket tartani és a Tömjén Zsótika belovagolhatna a parlamentbe.
Hajrá fidióták! Magyarország jobban teljesít!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.04. 23:28:08

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a Magyar állam aláírta, magára nézve kötelező érvényűnek tekinti!

A nyilatkozat rövidebb kivonata is tartalmazza a bevezető szövegben a vállalt kötelező viselkedést! Igy minden olyan emlékmű ami kegyetlenkedést, elnyomást, emberi méltóságot sért és ezzel egy másik népet vádolnak, bűncselekmény, háborús uszításnak felel meg! A német megszállásnak emlékművet emelni tilos.. és bűncselekmény, a felszabadulás évfordulójára lehet emelni.. Remélem a német kormány kiharcolja, hogy az uszítók börtönbe kerüljenek ...

boszorkányság 2014.01.04. 23:31:44

hmmm: a nemzetgazdasági szempontot meg tudná magyarázni valaki? Eddig ennek az emlékműnek a hiánya miatt nem hasítottunk annyira?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.04. 23:33:18

@laspalmas: Igen a nyilas terror.. 12 ezer keresztény magyar gyermek és nő Dunába lövetése a gettó területéről, hogy a lakásaikat gettónak lehessen kialakítani.. és ingyen bérmentve bebörtönözni oda a zsidókat...

csak egy néző 2014.01.04. 23:50:15

@Brúsz Pringstein:
Kicsirigó, remélem tudod értelmezni.
"Az Egyezségokmány biztosítja a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadság jogának védelmét (18. cikk), valamint a véleménynyilvánítás és kifejezés szabadsága jogának védelmét (19. cikk). Szükségessé teszi minden háborús propaganda és nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetésének - amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat - törvényben történő megtiltását (20. cikk). "

Szociknak vége 2014.01.05. 00:24:31

@csak egy néző: Nagyszerü tehát hazudik a haverod

csak egy néző 2014.01.05. 00:41:25

@Brúsz Pringstein:
Várható volt, hogy nem tudod értelmezni. Magas ez neked te kis dalos pacsirta, mint varangynak a farzseb.

JohnHenry 2014.01.05. 00:44:34

@idelle: nem, a legszebb az, hogy sokan - lásd itt is a kommentelők egy részét - nem értik a prolémát.

bkkzol 2014.01.05. 01:58:10

Magyarországon soha nem sikerül mertekletesnek lenni. Ha nincsen tele az ország Lenin szoborral akkor gyorsan állítanak pár Horthy szobrot annak tiszteletére, hogy százezreket küldött a halálba (így-úgy) és elüzletelte, hogy ne akasztófán végezze. Újratemetés, emlékmű...szégyen. Most meg nyitnak pár gyárat a németek az országban és egyből az SS-es nagyapának obelixet állítanak. Hoznak egy kis tőkét ázsiából és lesz itt még Dzsingisz Kán lovaszobor is!
Gratulálok!

Cateran 2014.01.05. 02:06:07

@Kandeláber:
A pestisnek vagy a pestis aldozatainak allitottak emlekmuvet? Komolyan ennyire szajba kell ragni, mi a kulonbseg valaminek az emlekere es ugyanannak a dolognak az aldozatainak az emlekere allitani valamit? Pl: nem mindegy, hogy megemlekezunk a nemi eroszakrol vagy a nemi eroszak aldozatairol....Gondold csak el..."Az elmult 10 ev nemi eroszakjainak emleket allito, Budapest akarhanyadik keruletben felallitando emlekmu.." Felirat az emlekmuvon: "Ez az emlekmu az 2004-2014 kozott elkovetett nemi eroszakoknak allit emleket" Nos, hogy hangzik? "Kicsit" mas, mint a "nemi eroszak aldozatainak", nem?

Sütemény1975 2014.01.05. 03:12:08

a sokadik holocaust emlekmuert miert nincs rinyalas? libsikeim, szabadsag van. ez a mottotok. mindenki annak huz emlekmuvet, akinek akar.

Spacecake 2014.01.05. 04:30:27

sajna csak elszövegezték a törvényt,persze lehet azt sem véletlenül...
fricska...sok irányba.

de a mégsem:
állítanak egy emlékművet egy olyan dolognak,amelyről mindenki önmaga-személyes vagy családi élményei,történelmi ismeretei(vagy annak hiánya:-) alapján eldöntheti h jó dolognak tartja e vagy sem.

én személy szerint akár kiegyeznék azzal ,ha ma megszállnának a németek:-)
de akkor meg-a szovjet megszállás veszélyének(és aztán megtörténtének) tükrében meg PLÁNE!!!

kicsit többet gondolkodni!!!

jpmjpm 2014.01.05. 05:08:01

emlékmű a német megszállásnak a szabadság téren. vajon ezen mennyit gondolkodtak?

a kolerát nem akarják kötelezővé tenni? olyan rég volt elterjedt. nyilván szívesen elkapná bárki.

jpmjpm 2014.01.05. 05:12:54

@Sütemény1975: szabadság van, ezért beszélhetünk róla. nem?

jpmjpm 2014.01.05. 05:33:09

@Sütemény1975: ja, mindenki annak húz emlékművet, aminek akar. de ha valami értelmetlen, akkor nevetni még lehet rajta, nem? és egyébként a postban volt olyan, hogy bármilyen holocaust emlékmű tök fasza?

maradjunk itt, ezen a helyen 2014.01.05. 06:14:27

Nah, megint a Horthy-rendszer, persze nem véletlen... Ismeritek biztosan az inga-elvet: kileng jobbra, kileng balra... Talán nincs mit csodálkozni azon, hogy közel ötven évig csak átkozni lehetett a "horthyfasisztairredenta" korszakot, s az ez idő alatt felnövő generáció inkább erre hajlamos, hisz így nevelték. Tehát igen mélyen gyökerezik az utálat, az elutasítás. A módszerváltás után viszont az is érthető, természetes, hogy a Horthy-rendszerről másként gondolkodók is hajlamosak voltak a radikalizálódásra, s az ő gyermekeik, tanítványaik meg ezt örökölték: a mindenáron való védelmét a Horthy-korszaknak.
Belátható, hogy a nevezett időszak nem volt velejéig rossz, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy nem volt minden rendelkezésében jó. Horthy maga sem volt bírálat nélkül emlegethető államférfi, mint ahogy nem volt "gyalázatos kutya" sem, akinek csak rossz dolgok fűződnek a nevéhez. El kellene olvasni Drozdy Győző, Kováts J. István és sok kortárs visszaemlékezéseit.
A Horthy-rendszernek volt sok hibája, köztük alapvető és meghatározó baklövésekkel, mint ahogy ellenkező előjelű tettei is. Egyértelmű, de leírandó és szem előtt tartandó: egészében kell látni a rendszert, de még a korszakot is a kényszerpályáival együtt...
Ami az emlékművet illeti: a megfogalmazás nyilvánvalóan rossz, reméljük, nem szándékosan így írták, "csak" a többdiplomás klientúra hanyag és magát jól kifejezni képtelen megfogalmazása.
Ami pedig a tartalmát illeti: valóban olybá tűnik, mint egy feloldozási kísérlet. Ami túlzónak tűnik, tudva és elfogadva azt, hogy egészen biztosan másképp történtek volna a dolgok a német megszállás nélkül...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.05. 06:18:52

@Sütemény1975: Nyilván megvannak az okai, hogy nincsennek a világban holokauszt emlékművek...

Feltételezem, nyilván nem engedi meg a nemzetközi jog... de lehet, hogy tévedek...

Ráadásul közpénzből, az állam által beszedett adóból, csak az emberi jogok által megkövetelt minimális szolgáltatásokra lehet költeni.. különben lopást valósít meg az állam az adófizetők felé.. az adó nem szabadon felhasználható!

Más országokban a közterek díszítése... magánjellegű adományokból épül...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.01.05. 07:29:21

@DarkFuture: A Bonsai Duce megmondta, hogy nekünk nem fejlett nyugatra kell vigyázó szemünket vetnünk, hanem keletre. Ha jól emlékszem onnan érkezett a nagy szovjet megszállás is 45-ben. És pont arra a részre akarja kiárusítani az országot a Mindenórás Tábornokunk az EU ellenes harcunk jegyében.
Jó lenne, ha végre lenne egy koncepciója ennek a csürhének.

a kormány embere 2014.01.05. 08:02:51

A Nemzet Házmestere jól mondta:kommunista kutyából,nem lesz demokrata szalonna!
Csak neonáci lószar.
@Mindfield:" Állítsunk a szovjet és a német katonáknak is emlékművet, és akkor mindenki boldog, mindenki ott emlékezik meg ahol akar, ráadásul a politikusokat is ellátjuk témával, hogy melyik emlékművet hova szállítsák, addig sem b@szogatják a népet."
Inkább bitófát állítsunk nekik,a téma pedig legyen az,melyikük mutat be szebb lengőgyakorlatot.

a kormány embere 2014.01.05. 08:15:17

@Kandeláber:
"A gatyaváltást amúgy szerintem az MSZMP vezényelte le, ezért nem hozták nyilvánosságra a besúgó- és ügynöklistákat. mindegyik "rendszerváltó" párt tele volt ügynökökkel."
Na ja!
Az még nem tűnt fel senkinek,vajon mér kussol a maszop,amikor pöcsfejek komcsiznak?Hisz sorolhatnák napestig melyik nagyondemokrata - pláne vadkeresztény - ki mellet ült egykoron a pártgyűléseken!
Még jó hogy előre leosztották a kártyákat!

Secnir 2014.01.05. 08:23:30

@chjn:
"Senkinek nem jutott eszébe, hogy egyszerűen elszúrták a szövegezést?! "

de.
egészen biztos ez történhetett. mást nem is lehet elképzelni.
1. ezt a szöveget (és az egész tervet) valaki(k) kitalálta(ták).
2. ezt a szöveget valaki(k) megfogalmazták, titkárnővel leíratták.
3. ezt a szöveget, ha kormányrendelet, akkor legkevesebb 6 kormánytag olvasta, és igennel szavazott róla (ha volt róla szavazás, mivel a kormányülések 2010 áprilisa óta titkosak és nem dokumentáltak, ezért csak sejthető).
4. ezt a szöveget valaki szedte és lektorálta, mielőtt megjelent a magyar közlönyben

én azt mondom, alsó hangon 20 fő látta/olvasta/értelmezte a szöveget, mielőtt megjelent, beleértve a 'legmagasabb' helyen ülőket is. mivel kormányrendelet nem mehet ki OV engedélye és tudomása nélkül, ezért ő is látta. KIZÁRT, hogy 1 azaz egy (one, ágyin, uno, ein) ember sem vette észre ezt a bakit.
ez szándékos volt, ez egyértelmű.

Halas János 2014.01.05. 08:43:52

@Einsatzgruppe: Nem tudom mi a bajod a hozzászólásomról. Talán ünnepelni kéne, hogy a náci hadsereg leigázott minket az akkor regnáló államvezetés tapsolása közepette. Ünnepelni kéne a több százezer zsidó deportálását és kivégzését. A magyar katonák kivezénylését a frontra és a hazájukat védő - szemét - orosz hadsereg kivégezte őket. Ezek tudatában kell emlékművet állítani! Na ne röhögtess! Ez színtiszta cinizmus és a magyar emberek megsértése. Utálom azokat az embereket akik elvakultak és csak a FideSS az isten hitet vallják. Erre válaszolj te fafejű!

halaloszto 2014.01.05. 08:47:16

Ez komoly? A torok hodoltsagnak is fogunk emleket allitani? Meg az osszes vesztes csatanak? Jol mondjak hogy sirva vigad a magyar. Normalis ember a buktakat probalja elfelejteni, es az eredmenyekre koncentralni.

Vajk

Doberdo 2014.01.05. 09:08:43

Már várom kinek jut eszébe, hogy az ország török megszállásának is emléket állítsanak.
Tényleg át kellene írni a himnuszunkat, Ez az ország már nem tud a jövőjére gondolni, mert
olyan nincs neki. Ezért lett a Viktornak 2/3-a ? Szamárság mondaná Dr. Antall József !!!

Conchobar 2014.01.05. 09:09:35

Önmagában véve nincs avval gond, ha emlékeztetnek a magyarságot és az országot egykor ért csapásokra (represszióra, német megszállásra, szovjet megszállásra, súlyos katonai vereségekre/veszteségekre, Mohácsra, Muhira, Don-kanyarra). Gond akkor keletkezne, ha ezeket az eseményeket pozitív színben tüntetnék föl (az emlékművek feliratában). Ami viszont valóban elgondolkodtató, hogy egy ilyen emlékmű az miért kiemelt fontosságú nemzetgazdasági szempontból? Netán valamiféle gazdasági eredmény, felemelkedés várható a létrehozásától? (vagy csak a Közgépre akarják bízni)? Vagy csak amiatt, hogy meggyorsítsák a hívatali eljárást, engedélyezést (március 19-ig már csak két és fél hónap maradt)? De ha ennyire vágyakoznak arra az emlékműre, akkor miért nem korábban kezdtek el vágyakozni?

Conchobar 2014.01.05. 09:31:40

" fejlett stb országokban a rossz dolgoknak nem szokás emlékművet állítani. A rossz dolgok áldozatainak igen" - Ha a mementóként Volgográdban, Hirosimában meghagyott eredeti formájukban meghagyott lerombolt épületre/épületekre gondolunk, akkor igenis kijenthető, hogy mégiscsak állítanak emlékművet a rossz dolgoknak. Noha a rossz dologtól elválaszthatatlan az áldozat, ezek a meghagyott épületek magának a rossz dolognak állítanak emléket

2014.01.05. 09:40:19

Üzenet Merkel asszonynak.

ork1234 2014.01.05. 11:40:06

Nem értitek a Fidesz logikáját. Laspalmas szépen tömören leírta, mi történt a megszállás alatt. Na pont erről állítanak emlékművet, vagyis ezentúl ez lesz a hivatkozási alap, ha a zsidók Magyarországot baszogatják az antiszemitizmus miatt. Majd lehet mutogatni, hogy "kérem alássam, nem mi voltunk, hanem a megszállók".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.05. 12:12:12

nem a német megszállásnak kell emléket állítani, hanem a vörös csillagot kell eltávolítani a szabadság térről. a kettő együtt eléggé azt mutatja hogy kilóg a lóláb

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.05. 12:25:34

@Link elek: jaja, ott nem is volt vörös terror, károlyi-kor, tanácsköztársaság
kkbk.blog.hu/2013/10/21/martonyi_es_a_nemzet

"Dániában 8 ezer zsidó élt, befolyásuk és vagyonuk jelentéktelen volt. A németek 1940 áprilisában ellenállás nélkül foglalták el az országot, ráadásul a norvégokhoz hasonlóan a dánokat is árjáknak tartották, ezért a megszállók az első két és fél évben mérsékelten viselkedtek. A dán király, a kormány és a közigazgatás a helyén maradt. Amikor a Birodalmat 1942 novemberétől Koppenhágában képviselő Werner Best felvetette, hogy a "zsidókérdést meg kellene oldani", a dán kormány kilátásba helyezte lemondását, ezért Best nem erőltette az ügyet. 1943-tól erősödött fel a dán ellenállási mozgalom tevékenysége, augusztusban a német megtorlások miatt a kormány lemondott. Hitler szeptemberben engedélyezte a zsidók deportálását, ezt azonban több tényező is akadályozta: a Dániában állomásozó Wehrmacht erők parancsnoka ellenezte az akciót, és nem engedte, hogy katonái részt vegyenek benne.

A tengeri mentési akciót segítette a német haditengerészet is, amely egyszerűen úgy tett, mintha nem venné észre a megélénkült vízi forgalmat. "

www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&chapter=13_5_1&type=content

jelzem, Magyarországra menekültek a zsidók a környező országokból, jelzem, a koszorús akciót is: "A kormányzó és a magyar katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat."
kkbk.blog.hu/2013/11/05/a_horthy-szobor

Conchobar 2014.01.05. 13:14:24

@ork1234: " Na pont erről állítanak emlékművet, vagyis ezentúl ez lesz a hivatkozási alap, ha a zsidók Magyarországot baszogatják az antiszemitizmus miatt" - Én a magam részéről erősen várom, hogy majd az elkövetkezendőkben a magyar történelmet a magyarság szemével szemléljük, és nem más népek szemüvegén át. Legyenek bármilyen nagy arányban képviseltetve politikai elitünkben más népek fiai és kliensei, idővel majd le fogjuk azt vetkezni, hogy a magyar történelem eseményeit aszerint értékeljük, hogy az esemény hogyan érintette a zsidókat(, németeket, vagy az oroszokat). Nem lenne szabad hagyni, hogy egyes népek (zsidók, örmények stb.) szenvedéseinek állandó jellegű felemlegetése (az esetleg ezután bekövetkező népirtások elkerülésének célja helyett) pusztán a politikai haszonszerzést célozza. Más szavakkal: ha netán a Fidesz evvel a furcsa emlékmű-állítással valóban az állandó holokauszt emlegetést kívánja ellensúlyozni, akkor maximálisan támogatandó a törekvése

2014.01.05. 14:12:29

@Con Storm: Nyilván megvannak az okai, hogy nincsennek a világban holokauszt emlékművek...
Válasz erre;
Vannak.Hiszen a haláltáborok most is turista látványosságok.
És kellenek is,hogy soha ne felejtse el senki,hogy micsoda borzalmas dolgok történtek a II. VH alatt.

csak egy néző 2014.01.05. 14:37:41

@Con Storm:
Baromarcú komám!
Fogadok, hogy még nem láttál soha egy ilyen haláltábort és még csak nem hallottál róla.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.05. 14:51:55

@csak egy néző: Igen ezek a nyilasok.. annyira gyűlölték a zsidókat, hogy 12 ezer keresztény magyar nőt és gyermeket belelőttek a Dunába, hogy ingyen belekényszeríthessék Pest elitnegyedében kialakított gettóba a zsidókat...

Borzasztóak voltak.. Megtiltották a magyarok gyógyítását, tanítását, hogy földet túrják nekik, a színházi munkát... nehogy röhögjön rajtuk a magyar... de azt má nem tiltották meg hogy a PRO-ba és Királyi Rendőrsége belépjenek...

Meg ilyen szemétségeket má.. a magyar állam ingyen jegyet vett nekik ha kiakartak menni az USA-ba... Azoka szemetek... előírták a keresztény magániskoláknak, hogy minden 10 magyar tanuló fizesse ki a tandíjukat.. lehet szószerint kellene idéznem a törvényeket?!

csak egy néző 2014.01.05. 15:44:35

@Con Storm:
Kicsit, vagy nem is kicsit, mintha elgurult volna a gyógyszered. A kérdésemre próbálj meg válaszolni.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.05. 15:52:34

@csak egy néző: Hát akkor elkezemmásolgatni azokaz az antisémita törvényeket.. márcsak az emberi méltóságomat sértegető bűnelkövetői magatartás miatt is... :

"13. § Közszállítást (1931:XXI. tc. 21. §) zsidóknak csak annyiban lehet odaítélni, hogy a zsidóknak odaítélt közszállítások vállalati összege együttvéve a hatóság, hivatal, intézet, vállalat, üzem vagy más intézmény évi költségvetésébe, úgyszintén megállapított beruházási tervébe (munkatervébe) a közszállítások fedezésére felvett egész összegnek az 1939. és az 1940. években húsz, az 1941. és az 1942. években tíz, az 1943. évtől kezdve pedig hat százalékát meg ne haladja. Ettől a szabálytól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a közszállításra más nem jelentkezik, vagy ajánlata lényegesen kedvezőtlenebb."

Szóval ez a törvény azt jelenti.. hogy jó nagy részt kellett nekik odaadni versenykiírás nélkül, vagy ellenszolgáltatás nélkül a közpénzekből... a többit meg csak akkor ha amúgy is megnyerték volna a közbeszerzési pályázatot...

Jöhet a többi?!

csak egy néző 2014.01.05. 15:54:32

@Con Storm:
Ezt nem hiszem el., hogy ekkora barom vagy. Egyetlen egyszerű kérdésem volt, hogy voltál e már valamelyik haláltáborban??? A kérdés melyik részét nem érted, kiskancsó???

chjn 2014.01.05. 16:00:31

Komolyan gondolja valaki, hogy a megszállásnak állítanak emlékművet? Kedves Palmas, kár volt ezt a posztot kirakni!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.05. 16:22:16

@csak egy néző: Zsidó csak az összes választók közül választás, továbbá a vallásfelekezetek képviselete jogcímén lehet a törvényhatósági bizottság tagja. Zsidó mint legtöbb adófizető nem lehet a községi képviselőtestület tagja.

10 fős törvényhatósági helyet a 6 zsidófelekezet tölthetett be ügyebár? jól írom?! és akkor 4-re meg kellet mérkőzniük magyarokkal igaz?! Annak ellenére... hoztak ilyen törvényeket, hogy az 1901-es hágai magánjogi konferencián aláírt szerződés ellenére... 1936-ban felszólították a magyar parlamentet genfből, hogy a magyar is ember... és joga van az önrendelkezéshez.. Jól írom? Igez-e?!

csak egy néző 2014.01.05. 16:52:25

@Con Storm:
Baromarcú komám!!!
Nincs több kérdésem.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.05. 17:11:31

@csak egy néző: Meg annyira gyűlölték a nyilasokőket, hogy a magyar nemmehetett be a hivatalokba és boltokba 16-17 óra között munkából hazafele menet, csúcsidőben a boltokba.. nehogy az akkorra kipakolt áruhoz.. sorba kelljen állnia velük... ennyire szemetek voltak..

csak egy néző 2014.01.05. 17:41:38

@Con Storm:
Javaslom, hogy mutasd meg magad orvosnak (dilidokinak), mielőtt nagyobb lenne a baj. Na csá kicsirigó.

DarthVader 2014.01.05. 18:13:59

@Con Storm: Látom, küzdesz a dyslexiával. A törvény nem, nem azt jelenti. Olvasd el még kétszer, ah nem jössz rá, mit jelent, szólj.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.05. 18:41:22

Egy a lényeg.. a nemetközi jog és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az uszító jellegű vélemény nyilvánításoknak helye nincs... A holokausztra emlékeztetni nem lehet... arra lehet hogy felszabadult egy munkatábor... a német megszállásra nem lehet.... arra lehet hogy felszabadult Magyarország...

Erről ennyit... Mert minden népnek egymással testvéri szellemben kell viselkednie!

Bretschneider detektív 2014.01.05. 19:58:26

@chjn: Lehet, hogy a rezsicsökkentés helyett is rezsimcsökkentést akartak írni. Az a fránya Word nem húzta nekik alá, mi?

Egyébként nem elszúrták a szövegezést, hanem a nagymagyarkodás közepette nem tanultak meg a saját anyanyelvükön.

Bretschneider detektív 2014.01.05. 20:10:49

@halaloszto: A törököknek Szigetvárnál van már emlékművük, bizony.

2014.01.05. 21:15:31

@Con Storm: Elvették mindenüket a zsidóknak,majd vagonokba pakolták őket és az életüket is elvették a haláltáborokba.
Esernyőket csináltak belőlük,kivették a nők méhét úgy,hogy nem altatták,nem érzéstelenítették.Ott volt az a Mengele nevű állat pl,aki emberkísérleteket végzett a zsidó foglyokon.

Az emberek,akikkel ez megtörtént,azok nem hitték el,hogy ilyen megtörténhet egy olyan fejlett civilizált világban,ami akkor már volt,Németország.
És megtörtént.
Az emlékek azért kellenek,hogy ezek a szörnyűségek,soha többé ne történhessenek meg.

halaloszto 2014.01.05. 21:22:03

@Bretschneider detektív: meg Mohacsnal is. de azert nem kellene eroltetni.

Vajk

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2014.01.05. 22:56:25

@Jóképességű Takarítónő: Igen igen így volt... 2000 ember fért fel a gözmozdonyok által húzott szerelvényre.. az 250 szerelvény volt... és legalább 60 átszállást kellett biztosítani, mert viaduktok le voltak rombolva, ahhoz 15 ezer gőzmozdony kellett és mivel csak Berlinek keresztül vezetett csak vasútvonal így... oda vissza a mozdonyoknak meg kellett tenni az utat 750 ezer kilométertkellett vonatozni... azok a felsőbbrendű németek...

Az 1941-es népszámlálásnál 192 ezer izraelita volt Magyar királyságban... 46-ban 187 ezer..

2000 kiment a zsidó kormánnyal svájcba lét szerelvényen egy egy vagon arannyal
3000 meghalt a gettóban amcsi gáztámadásban...

Az illegális bevándorlóknak nem tudhatták a személyazonosságát, illetve 2 millió új személyazonosságit állított ki a PRO...

Erről ennyit...

Stenonis 2014.01.05. 23:16:54

@tesz-vesz:
Magyarország 1995-ben kötött egy egyezményt a hadisírokról:

2. Cikk
4. A Felek biztosítják a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció területén levő, orosz, illetve magyar katonai temetkezési helyek, beleértve az emlékművek és más kegyeleti létesítmények védelmét és korlátlan időre szóló megőrzésük jogát.
3. Cikk

1. A Felek térítésmentesen egymás használatára bocsátják a katonai temetkezési helyek és kegyeleti létesítmények által elfoglalt földterületeket arra az időre, amíg azok ilyen célt szolgálnak.

2. Amennyiben a jelen Cikk 1. pontjának megfelelően rendelkezésre bocsátott földterületet fontos állami érdek miatt más célra kívánják hasznosítani, úgy az érdekelt Fél új - a jelen Cikk 1. pontja feltételeinek megfelelő - helyet biztosít a másik Fél számára, és vállalja az elesett katonák földi maradványainak a kegyeleti létesítmények áthelyezésével és az új katonai temetkezési helyek kialakításával járó költségeket.

3. Az új földterület kiválasztását és az újratemetést a Felek kölcsönös megegyezése alapján kell megvalósítani.

Ilyen megegyezés hiányában az érdekelt Fél, a másik Fél hivatalos megkeresésétől számított 2 év elteltével, a katonai temetkezési helyek áthelyezésére saját törvényeinek és rendelkezéseinek megfelelő intézkedéseket hozhat.

Az elvi lehetőség fennáll, az eltávolításra, de nem árt az orosz fél beleegyezése sem. Én személy szerint nem packáznék az oroszokkal egyoldalúan. És a mélygarázs építése során az orosz fél garanciát kért, hogy az emlékmű visszakerül a helyére.

Stenonis 2014.01.05. 23:33:00

@Con Storm:

Hmm...

Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 1,5%-a volt izraelita vallású, ami tényleg kb. 200 ezer embernek felet meg.

Gondolom ismered a Nürnbergi faji törvényeket, ahhoz, hogy valakit deportáljanak, nem volt feltétel az izraelita vallás.

Magyarországon zsidónak minősült az, akinek 2 nagyszülője zsidó volt.
Így lett zsidó Szerb Antal (keresztapja Prohászka Ottokár) , aki hívő katolikus volt. Az 1941-es népszámlálás alapján az ő nemzetisége magyar, felekezete katolikus volt.

Conchobar 2014.01.06. 09:29:07

@Jóképességű Takarítónő: "Esernyőket csináltak belőlük,kivették a nők méhét úgy,hogy nem altatták,nem érzéstelenítették" - Esernyőket? Nem lámpaernyőket? Ami azt illeti, hogy megtudjuk ezekben a haláltáboroknak mondott létesítményekben valójában mi is folyt, arra még jó ideig várnunk kell

Flak 2014.01.06. 11:33:29

Te jóságos Atyaúristen! Milyen szinten kell ahhoz ostobának lenni, hogy azt higgye bárki, ez az emlékmű azért készül, hogy a németeket sajnáltassa és a megszállást jó színben tüntesse fel???!!! Komolyan gondoltad Te ezt, kedves posztíró!? Én sem szeretem a Fideszt, sőt, az állandó megemlékezéseket sem pártolom, de ez már súlyos elmebaj vagy legalábbis olyan mértékű rettegés-gyűlölködés, ami elhomályosít bármiféle objektivitást. Régen olyan jó volt ez a blog, egyformán kapott jobb és baloldal is a fricskákból és csak a tényleg "vastagbőr-gyanús" esetek lettek kitéve. Ez itt már primitív baloldali ellenpropaganda. Nem mintha a jobboldal ne lenne képes ugyanilyen primitív fogásokra, de én személy szerint nagyon-nagyon sajnálom, hogy idáig jutott a blog. Régen naponta olvastam, most egy kihagyás után, főleg visszaolvasva meg vagyok döbbenve. Mi történt?

A témához visszatérve:
-Idén holokauszt-emlékév lesz, ezt már jó előre bejelentették és ez együtt fog járni különféle programokkal, és emléktábla- és szoboravatásokkal.
-Aki egy kicsit is használja az eszét, sejti, hogy ez az emlékmű ebbe a sorba illik, tehát jó eséllyel a zsidó áldozatokról lesz szó. Az egy mondat, amit aláhúzott a kedves szerző, persze esetlen, de ennek ellenére azért egy kis ésszel rá lehet jönni, hogy miről van szó.
-A Fidesz nácisága csak a szélsőbaloldalon evidens, valójában nagyon sokat tesznek a zsidóságért, egyesek szerint túl sokat is (ez meg a szélsőjobb véleménye). Tessék utánaolvasni. Ezért sem áll meg a náci-vád.
-Hazánk "felszabadításának" is van emlékműve, a Muhi csatának is, a Holokausztnak is (ezer és egy), mégis egyik sem volt vidám esemény, sokan haltak meg. Nem értem mi a gond. Lesz egy emlékmű arról, hogy mit tettek Magyarországgal a németek. Ne feledjük, hogyha ez nem történik meg, akkor Budapestet sem lövik szanaszét az oroszok, vagy legalábbis nem annyira.
-Szerintem inkább tényfeltáró cikkeket kellene írni, nem ilyen propaganda izű böffentéseket, már elnézést a kritikáért. Ha egy fórumra kommentnek írod be ezt, nem vagy más, mint nyelvtannáci, aki beleköt egy mondatba. És sajnos kb. ez a színvonal most tényleg. Én ezt nem tartom jónak, bár el tudom képzelni, hogy van, akit ez villanyoz fel.

Annyi érdekes téma lenne még, amiről lehetne írni! A Fidesz és az MSZP, vagy akármelyik párt háza tájáról lehetne ezerszer érdekesebb és igazán "sunyi" dolgokat összeszedni, hiszen ezzel van tele az egész sajtó nap mint nap. Miért nem esik ezekről szó? Nem kellene ennyire leadni a színvonalat és ezt tényleg úgy írom, hogy közben reménykedek, hogy majd lesznek még olyan cikkek, amelyek tényleg igazi "kutatómunkán" alapulnak és szép tényfeltáró-összegző jellegűek. Nekem annak idején ez adta a blog sava-borsát, sajnálom, hogy most nem annyira ez az irányvonal.

szmoker (Homo Trollicus) 2014.01.06. 11:50:39

Mindennapi holokausztunkat add meg nekünk, Uram!
Végül is tényleg, ez volt a magyar történelem legmeghatározóbb eseménye.

ps.
A holokauszt kis vagy nagy há? Ha kis hával írom, az holokauszt-tagadás?

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2014.01.06. 12:02:58

Én csak néhány napja hoztam létre egy blogot, nem is tudom pontosan, hogy mi hogyan működik, de ha valakit érdekel, a témában írtam egy eszmefuttatást, ajánlástöredékeket egy lehetséges avatóbeszédhez: bekialtas.blog.hu/2014/01/05/kobe_vesik_mihez_tartsuk_magunkat

Barkasfan1 2014.01.06. 12:20:22

@szmoker (Homo Trollicus): Náczi-e vagy? Csupa nagybetűvel!!!

Barkasfan1 2014.01.06. 12:23:33

@Lajos Domokos: A nagy felsorolásból csak a legfontosabb maradt ki: holokauszt-emlékév lesz, azért készül. Tényleg ennyire nehéz ez?

chjn 2014.01.06. 12:59:07

@Bretschneider detektív: Szerintem felesleges találgatni, ha egyértelmű, hogy elszúrták. Ennyi. Mit kell ezeken háborogni? Van fontosabb.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.01.06. 15:37:51

Most ez a megszállást üdvözlő,vagy arról megemlékező emlékmű lenne?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.06. 18:09:05

@Einsatzgruppe:
@Einsatzgruppe:
"Akik meg nem tették,azokat a valaha létezett legkomolyabb hadsereg 1-nap alatt letarolta."

MUHAHAHAHA!!!!
Annak a "valaha létezett legkomolyabb hadseregnek" a Mauser puskákon és hozzá való 7.92 mm-es lőszeren kívül semmilyen más hadfelszerelésből sosem volt elegendő.
A törpe, kefebajszos piktor kontárkodásai pedig hónapokat spóroltak a szövetségeseknek a győzelemhez.

szmoker (Homo Trollicus) 2014.01.06. 18:12:34

@Barkasfan1: meghát, sőt! :) Masírozós, kirekesztős, bakancs-csattogtatós náczi-faszista vagyok! Valami libbant megmondta a tutit már régen. (amúgy alapvetően liberális füvezős hippi lennék, de ilyen szdsz meg elempé szerű képződmények mellett inkább letagadom)

Múltkor anyámnál jártam, nagy tévénéző (én 6-7 éve nem), és amíg ment az agyrohasztás, 2 óra alatt kb 3x hallottam hogy holokauszt / emlékműsor / megemlékezés / dokumentumfilm. Kifordult ez a világ magából, a faszom se kíváncsi éjjel-nappal a holokausztos agymosásra. Ha annyira akarnak holokausztozni, akkor menjenek Izraelbe, aztán szopkodják egymás metélt farkát.

Barkasfan1 2014.01.06. 18:47:50

@szmoker (Homo Trollicus): Mindjárt tudtam!!!!444négy!!!! Elhatárolódok! Alakítsd magad csőcseléket, én egyedül szeretek rettegni, csak én és a TV.
Egyébként tényleg kifordult magából a világ, ugyanis 2 óra alatt CSAK 3-szor beszéltek a holokausztról. Mi ez az impertinencia???!!!!

Barkasfan1 2014.01.06. 18:54:34

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Leülhetsz fiam, egyes. Az a hadsereg először végigverte majd' egész Európát, és csak abba pusztult bele, hogy több fronton kellett helytállnia egyszerre: nyugaton, Afrikában, keleten, az amik meg felülről bombázták. Ezt azt hiszem senki nem bírná ki még most sem. Nem volt az mese, csak utólag bagatellizálod el. Mellesleg ha tudnád micsoda ereje volt a Szovjetuniónak (ami aztán később nyilvánvalóvá is vált), tudnád hogy csoda, hogy a németek egyáltalán Sztálingrádig eljutottak. Egyébként nem is ez a lényeg, velünk összehasonlítva akkor mindenképpen ezerszer erősebbek voltak. És egyedül ez számít. De szerintem te is beszartál volna ha akár 4-5 náci kopog az ajtódon azokkal a szar Mauserekkel. Csak utólag tűnik kutyafaszának a Battlefield mellől felállva.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.06. 20:50:35

@Barkasfan1:
"Nem volt az mese, csak utólag bagatellizálod el."

Csak 1 példa:
A Wehrmacht hivatalos maroklőfegyvere a Walther P-38 volt. De mivel ebből sem kaptak eleget, ezért kénytelen voltak más német, osztrák, magyar, lengyel, csehszlovák, francia, belga, norvég, orosz, spanyol -meg bármit amihez hozzájutottak- pisztolyokat is rendszeresíteni/használni.
Eltérő töltények, eltérő alkatrészek = logisztikai rémálom.
Ugyanezt eljátszották tüzérségi eszközökkel, gépjárművekkel, páncélosokkal, stb.
Ez nem bagatell dolog.

ember100 2014.01.06. 21:46:00

@maradjunk itt, ezen a helyen:
Helló !
Te eszednél vagy ? Hogy mentegetheted Horthyt ?
Több százezer MAGYAR katona halt meg miatta , a cigányokról , munkaszolgálatosokról.... nem is beszélve !
Tényleg nem hiszem el hogy vannak ilyenek is , ez nem demokrácia hanem emberség kérdése.
Sajnálatomra Horthy szobor van , de azért kíváncsi lennék hol van most pl. Rákosi szobor.
De ennyi erővel állíthatnánk szobrot Haynaunak is , bizarr dolog lenne ! Meg jöhetne a Hitler szobor is pl. a kutyatenyésztőkl kérésére , nagyon szerette , imádta a kutyáját Blondit , hova megy ez az ország ? ja hogy mellesleg kb. 60 millió ember haláláért volt felelős , ja az nem számít , de a kutyáját szerette .
Egyszerűen nem értem !

ember100 2014.01.06. 21:56:55

@Flak:
Helló !
Ember , esetlen mondatot az zöldséges írhat le , pl. 200 ft az ubi , pari.. látod ez esetlen
Egy Kormány rendelet NEM lehet ilyen , főleg egy elég fontos ügyben "esetlen " kétértelmű.Ki kik vezetik az országot egyáltalán van IQ juk vagy csak smittelték ?
Én kérek elnézést , Látod ez volt az esetlen fogalmazás , meg ez :)

A új lelkész annyira lámpalázas volt amikor az első szentbeszédét tartotta, hogy alig tudott megszólalni. Második szentbeszédje előtt felkereste a feljebbvalóját, és megkérdezte, hogyan tudná leküzdeni idegességét. Azt a választ kapta, hogy tegyen egy kis vodkát a vízbe és néhány korty után már mindjárt lazábban fogja tudni folytatni.
A következő vasárnap a lelkész gyakorlatba ültette a tanácsot, és úgy érezte, hogy még hatalmas égzengés közepette is tudna beszélni, egyáltalán, pompásan érezte magát.
Amikor visszatért a plébániára, talált egy levelet a feljebbvalójától, amely a következőket tartalmazta:

"Kedves Testvérem!
1. Legközelebb kortyokat igyon, és ne döntse le egyben az egészet
2. Nem teszünk jégkockát és citromkarikát a misekehelybe
3. A misekönyv nem poháralátét
4. Az oltár terítőjét nem használjuk szalvétának
5. Tíz parancsolat van és nem tizenkettő
6. Tizenkét tanítvány volt és nem tíz
7. Nem utalunk a keresztre mint arra a "nagydarab T-betűre"
8. Nem konferáljuk be Jézust és tanítványait mint "DJ JC-t és bandáját"
9. Dávid Góliátot egy parittyával győzte le és nem "lőtte szitává a rohadt seggét egy Magnum 357-essel"
10. A kígyó tekergett az almafán nem pedig az "Isten fasza"
11. Nem utalunk Júdásra mint arra "a faszfej"-re
12. A Pápa szent, nincs kigolyózva és nem nevezzük "Keresztatyának"
13. Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nem a Fater, a Kiccsávó és a Kriptaszökevény
14. Júdás harminc ezüst pénzen adta el Jézust és nem két fillérért, az Olajfák hegyén és nem a kínai piacon.
És egyébként is, a bűnösök a pokolra mennek és nem a büdös picsába."

Tegnap olvastam , de idevág :):):)

Barkasfan1 2014.01.06. 21:57:41

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Attól még az is igaz, amit leírtam: egyedül megfingatták egész Európát és az nem kis teljesítmény.

Barkasfan1 2014.01.06. 21:58:43

@ember100: Úgy látom nyelvtannáczi ON

ember100 2014.01.06. 22:02:07

@Barkasfan1:
Helló !
Miért is , nem értem ?

Barkasfan1 2014.01.06. 22:09:02

@ember100: Egy mondaton rugózol, baszodalássan. majd ha emelnek egy kibaszott nagy hitlerszobrot a patás zorbánék mondjuk a citadella csúcsán, majd akkor lehet rettegni. Addig ez nem vastagbőr. Elírás meg van mindenhol barátom, ettől nem kell befosni.

Barkasfan1 2014.01.06. 22:11:15

@Barkasfan1: ja és hozzáteszem hogy attól még a Fidesz marad olyan, amilyen. Csak maradjunk már a realitások talaján. Ahhoz hogy kicsit is épeszűbbnek tűnjön a baloldal és értelmes alternatívának, ahhoz talán először felül kéne emelkedni a dedós idióta propaganda színvonalán és felnőttnek kéne tűnni. Bár a fene tudja, lehet hogy erre van igény.

ember100 2014.01.06. 22:20:43

@Barkasfan1:
Helló !
Látom Te is tanult ember vagy :)
Ez egy Kormányrendelet ha NEM értenéd !
Nem a nyelvtanon rugózok , hanem a mondanivalóján , érted-e ?
Ráadásul @Flak - nak írtam de látom elvtársak vagytok :) de jó szó ez :)
Mert Ő kezdte magyarázni védeni ezt a védhetetlen dolgot A Rendeletet , tudod új audira van pénze a kormánynak de hogy valaki elolvassa a Rendeletet és értelmezze esetleg megbeszélje valakivel arra nincs :( elég szomorú.

ember100 2014.01.06. 22:23:28

@Barkasfan1:
Helló !
Az is jó hogy Magaddal beszélgetsz , csak nem a főnöködtől a Fénylő Vezérlő Csillagunk Aki a Fény Felé Vezet mer Ő is skizofrén egy kicsit , Linz :)

Barkasfan1 2014.01.06. 22:28:16

@ember100: Most komolyan mit vársz egy olyan kormánytól, aki Schmitt Plagit adta nekünk köztársasági elnökként? Ő aztán abszolút nem tudott írni. Szerintem csak az a lényeg, hogy mit csinálnak, a többi szájtépés. Az is elég nagy baj, ami megvalósul, nem értem, miért kell olyan dolgokra energiát fecsérelni, ami egy elírás. Jó, tényleg szar és béna, de ettől még nem lesz jobb sem neked sem nekem. ÉS nem vagyok senkinek elvtársa.

Barkasfan1 2014.01.06. 22:29:18

@ember100: kicsit túlpörgeted. hozzáfűztem az előzőhöz, írtam is.

ember100 2014.01.06. 22:33:24

@Barkasfan1:
Helló !
Ne izgulj láttam csak magas labda volt :)

ember100 2014.01.06. 22:40:46

@Barkasfan1:
Helló !
Látod ezt elnézed a kormánynak de az öszödi beszédet nem ? Ezért vagy jobber én meg libsibolsi :)
És a baj nem itt van hanem amit csinálnak :).pl. 27 % rekord áfa milliárdok , túlfizetés a közgépnek ,3000 milliárt manyup elherdálása , trafikmutyi és még sorolhatnám , most jön az hogy ha a kormány csinál 1 jó dolgot és elbaltázik 10 et Te még mindíg elégedett vagy velük.
Na látod ez a baj !

Barkasfan1 2014.01.06. 22:51:57

@ember100: Ki beszélt itt az öszödi beszédről? Más kategória eleve. Az nemzetgyalázás volt, ami után egy japán harakirit követett volna el, egy ruszkit börtönbe zártak volna saját politikustársai és egy amerikait agyonlőttek volna az utcán. Más kategória. Ugyanúgy szar dolog és lemondási ok (minimum), mint Schmitt Pali copy+paste doktorija vagy (szerintem) a földtörvény felháborító szarsáhgai lennének. Nem kéne kettős mércének léteznie. Aki seggfejként viselkedik, nem alkalmas politikusnak, húzzon a picsába, de előtte fizesse meg a kárt. Ez utópia, nem lesz soha, de ettől még én igyekszem nem fekete-fehérben nézni a dolgokat. Vannak mindkét oldalon szemét és gennyes alakok, és jófejek is (igen, még a Jobbikban és a Munkáspártban is talán - fene tudja, annyira nem ismerem őket).

Szóval én nem vagyok elégedett velük, ezt nem tudom, honnan olvastad ki. Vagy már tényleg meghasadt a tudatom és közben olyan hozzászólásokat is írtam amiben éltetem Vikit. :D Nem, egyáltalán nem bírom a búráját neki sem. A legjobb az lenne, ha az összes pártból össze lehetne szedni a tisztességes embereket, egymással kezet fognának és kollégaként vezetnék tovább az országot, a sok ingyenélő,gonosz, önérdekű és hazaáruló tetvet pedig börtönbe zárni + teljes vagyonelkobzás. vagy a franc se tudja, nincs itt igazán megoldás, mert ez is utópia.

ember100 2014.01.06. 23:01:56

@Barkasfan1:
Helló !
Az öszödi beszédet mint példát hoztam annál sokkat többet és nagyobbat hazudott Fénylő Vezérlő Csiilagunk Aki Elvezet a Fény Felé pl. ne azt figyeljék amit mondok , hanem amit csinálok :) EZ persze nem hazugság.
De sajnos igenis véded Őket a Kormányt de a németeket is , így érthető ha Neked tetszik a szobor !

Barkasfan1 2014.01.06. 23:07:38

@ember100: Heh! Veled aztán lehet értelmesen beszélni. Ki a fasz védi a németeket? Azért mert nem kicsinylem le a katonai erejüket az nem azt jelenti, hogy még szimpik lehetnek. El vagy tévedve. Ugyanolyan, ha nem nagyobb gecik voltak, mint a Szovjetunió. Budapestet szaneszéjjel rombolták nekünk közösen.
A hazugságokra visszatérve pedig én ezt nem nagyon szoktam méricskélni. Mindegy basszameg, hogy kisebb hazugság vagy nagyobb, a hazugság az hazugság!! Ezek elvileg nekünk tartoznak beszámolni arról, hogy mit csinálnak a MI pénzünkkel!!!!! Érted??? ha hazudik, lop, akkor takarodjon a bús picsába. A Fidesz is! De ne jöjjön a helyére a régi tolvajbanda sem! Nincs megoldás, ilyen hozzáállással mindig vesztes maradok, tudom. Sosem tudok majd örülni, hogy az "enyémek" győztek. Mert nem az enyémek. Egyik sem. Sem a kis hazug, sem a nagy (nézőpont kérdése neked melyik az, nekem egyforma). Mint ahogy nem az én kedvencem sem a kis tömeggyilkos sem a nagy (Szu. és a nácik). Egyszerűen mert mindkettő az. Érted már??? Mi olyan kurvanehéz ezen??

Barkasfan1 2014.01.06. 23:08:09

@ember100: Különben meg milyen szobornak kéne tetszeni? Nincs is szobor még.

ember100 2014.01.06. 23:34:59

@Barkasfan1:
Helló !
Leonardo is csinálhatná a szobrot nem a szoborral hanem a felállításának elvével van problémám , és sokan másoknak is :)
Tudod (nyelvtannáci vagyok :) ) azzal a mondattal és az a mögött található elvekkel van bajom !

Barkasfan1 2014.01.06. 23:38:37

@ember100: Oké, akkor ebben meg is egyezhetünk. elfogadom, ha van akit ez zavar. Engem nagyon nem, leszarom. Engem sokkal jobban bánt a szemétség a trafikokkal, a termőfölddel, a sok közmunkás kizsákmányolása, stb. stb. Ezek mellett ez a mondat nagyon kis problémának tűnik. Mindegy, probléma, probléma még ha kicsi is. :D Na én zúztam aludni

ember100 2014.01.06. 23:42:41

@Barkasfan1:
Helló !
Még egyszer , nem lehet felnézni arra a népre és vezetőjére akik háborúra kergették fél európát !
"Attól még az is igaz, amit leírtam: egyedül megfingatták egész Európát és az nem kis teljesítmény "
ez a mondat azt sugalja hogy ez Neked tetszett :(
" A hazugságokra visszatérve .....".. gondolom nem voltál székházat kirabolni , autókat gyújtogatni a OV beszéde után ?
És remélem a ruszki fegyvereket és a harci cselekményeiket is így szereted ? :)

Vidéki 2014.01.06. 23:50:55

A Szabadság téren már régóta, a szovjet megszállás kezdete óta áll egy emlékmű, csak azt felszabadulási emlékműnek nevezték, és az dicsőitette a megszállókat.

Az nem szúrt szemet Vastagbőrnek.

A Magyarország 1944 márciusi német megszállására emlékeztető emlékmű funkciója viszont nem ugyanaz, mint a a szovjet megszállókat dicsőítő emlékműé, hanem éppen ellenkezőleg.

Emlékeztet arra a tragédiára ami ezt követte.

"1944. március 19-én szállták meg a náci Németország csapatai Magyarországot, hogy megelőzzék azt a veszélyt, amit a Kállay-kormány béketapogatózásai jelentettek a Harmadik Birodalom számára. (...)"

1944 március 19.-én a németek megszállták Magyarországot.

Ettől kezdve a kezdeményezés és a parancsolás joga a megszállók kezében volt.

"A németek március 19-én, hajnali 4 órai kezdettel megszállták az országot, bevonulásuk után azonnal hajtóvadászatba kezdve azon politikusok és értelmiségiek (pl. újságírók) ellen, akik németellenességükről voltak ismertek. A cenzúra bevezetésével számos lap került betiltásra (pl. Népszava, Magyar Nemzet), szerkesztőiket gyakran kivégezték vagy koncentrációs táborokba vitték."

A magyar zsidók tömeges deportálása a németek által megszállt Magyarországon 1944 nyarán kezdődött.

London, 1943. október 14.
Mr A. W. G. RANDALL KÜLÜGYI TANÁCSOS FELJEGYZÉSE L. B. NAMIER PROFESSZORRAL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSÉRÕL:

Namier professzor (Jewish Agency) tegnap közölte velem, munkatársai súlyos aggodalommal gondoltak azokra a lehetséges következményekre,

amelyek a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800 000 zsidót sújtanák,

ha a magyar kormány idő előtt szakítana Németországgal...

Namier professzor közölte: a zsidókat illetően

az egyetlen remény, hogy a magyarok nem tesznek semmit addig

amíg gyakorlatilag nem látszik valószínűnek, hogy a németek már nem lesznek képesek reagálni.

(A fenti dokumentumot teljes terjedelmében közölte: Magyar - brit titkos tárgyalások 1943-ban, Kossuth Könyvkiadó, 1978. A Jewish Agency a Cionista Világszövetség vezető szerve, a palesztinai zsidóság érdekképviseleti szervezete.)

Öt hónap mulva a németek reagáltak!

Bee-zony 2014.01.07. 00:59:01

„Persze mi más is illene jobban a Szabadság térre, mint egy megszállás-emlékmű...”
Ez a 10 pontos meglátás, szerntem. Egy már úgyis van ott… Annyit tennék hozzá, „persze mi más is illene jobban a Szabadság térre, mint egy másik megszállás-emlékmű...”
A hab a tortán az lesz, amikor egyszerre mennek koszorúzni a betonfalloszhoz, és az új másikhoz… és az vajon milyen alakú lesz?
Valóban kell oda még egy emlékmű, mert a kettő együtt a sírva röhögés emlékművét fogja alkotni, amely életérzés Magyarországon az alapállapot, és már régóta. Aki sírva akar röhögni, csak ide jöjjön, mert ebben Magyarországnál senki sem teljesít jobban, a hülye angolok, balga belgák vagy vallonok a fasorban sincsenek.

Bee-zony 2014.01.07. 01:05:50

@Bretschneider detektív: Brutál jó szoborterv, ezzel az eggyel helyettesíteni lehetne az összes ilyen (ideológiai tartalmú) többit; minden egyben, az univerzális és totál kompakt, mint a svájci bicska (Viktorinogsz).

Vidéki 2014.01.07. 08:10:03

• Holokauszt Emlékközpont Budapest

• • Cím: Páva utca 39., 1094 Budapest

Kevesen lehetnek olyanok, akik azt állítják, hogy ez a holokausztot végrehajtó pribékeket dicsőíti!

De egy megvadult propagandistától minden kitelik, megronthatja a szavak becsületét és nem ég le képéről a vastag bőr, mikor ezt állítja vastagbetűs címben:

„Emlékművet állítanak a német megszállásnak”

Bretschneider detektív 2014.01.07. 09:19:40

Nem kizárt, hogy azért ilyen szoros a határidő, mert tudják, hogy tulajdonképp csak a szovjet emlékmű túloldalára tesznek megfelelő feliratokat és szimbólumokat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.07. 10:48:16

@Vidéki: A vastagbetűs cím pontosan azt a fordulatot használja, amelyet a jogszabály címe: "Magyarország német megszállásának emléket állító emlékmű". Ott van a közlönyhivatkozás az első bekezdésben, utána a kép, pirossal aláhúzva ugyanez...

sorhajóhadnagy 2014.01.07. 12:22:18

@Kandeláber:

Nem tudom, hol és milyen porfészekben láttál "ruszki" emlékművet, igazán megadhatnád a pontos jelölést. A köztéri felszabadulási emlékműveket ugyanis már 1990 környékén eltávolították a közterekről. Sok esetben ott, ahol a helyi temetőben vannak szovjet hadisírok, az obeliszkeket átvitték oda, ami így már kegyeleti aktus, amelyet a magyar-orosz államközi megállapodás is rendezett. A "központi" (Szabadság téri) szovjet emlékműről pedig elmondható, hogy a voronyezsi magyar emlékmű "párja". Az igaz, hogy az a 2. magyar hadsereg rudkinói haditemetőjében található, de helyi orosz nacionalisták régóta szorgalmazzák a lerombolását. Moszkva féken tartja őket, és ez az elvárás Budapesttel szemben is. És úgy látom, ehhez az Orbán-kormányok is következetesen tartották magukat.

sorhajóhadnagy 2014.01.07. 12:31:49

Fura, hogy egyébként 2013 januárjában, a "doni áttörés" évfordulóján (megint) nem kaptak hazai kegyhelyet a 2. hadsereg hősi halottai. Nem hiszem, hogy ahhoz nagyobb bátorság kellett volna, mint ehhez a szerencsétlen ötlethez, amelynek elővezetése a kormányzat silány minőségének illusztrációja. Suta indoklás, a projekt gyors és titkos, no meg szerfelett költséges lebonyolítása. Pályáztatás? Ennyire nem bíznak a tavaszi végső győzelemben, hogy minden forintot ki kell addig szipkázni? Szerfölött furcsa...

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.07. 18:51:03

@Barkasfan1:
@Barkasfan1:
"Attól még az is igaz, amit leírtam: egyedül megfingatták egész Európát és az nem kis teljesítmény."

A japánok majdnem a teljes csendes-óceáni térséget. A római légiók pedig az egész mediterráneumot.
Nagy Sándor makedónjai, Dzsingisz-kán mongoljai pedig még nagyobb kiterjedésű területet.

Ergo a Wermacht egyáltalán nem a "valaha létezett legkomolyabb hadsereg". 1939-42 közt Európa legjobban kommandírozott hadserege címet érdemli meg.

Igaz, a saját kormányaik által pénzügyileg; technikailag legatyásított, elavult irányítási elveket valló nyugat-európai kis államok hadseregei nem voltak komoly ellenfelei egy évek óta teljes gőzerővel fegyverkező, új harceljárásokat élesben kipróbáló hatalom ellen.
Ahogy az Peter van Uhm is kifejtette:
www.youtube.com/watch?v=gHX5lAslnTc

sorhajóhadnagy 2014.01.08. 09:36:49

@Kandeláber: Aha! Vagyis ezek a komcsi ellenállás rettegett fészkei, élen Felcsúttal. De az iróniát félretéve, ezek nem olyan emlékművek (voltak, most már leginkább múlt időben, mert tudomásom szerint mára mindegyiket áthelyezték), amelyeket a helybéliek tántoríthatatlansága vagy politikai meggyőződése tartott helyben, hanem olyan feltételezett síremlékek, amelyek alatt elesett katonák maradványait gyanították. Ezért az 1997-es magyar-orosz hadisír-egyezmény hatálya alá estek, áttételük a helyi temetőbe ezért volt nehézkes. Meg úgy látom, a Fidesz-KDNP és a Jobbik 2010-es önkormányzati választási előretörése is kellett ahhoz, hogy helyben ezeken a településeken előtérbe került a kérdés, vizsgálattal, exhumálással (ha volt mit), a magyar hatóságok és az orosz fél bevonásával. Ebből az ország egészére ma érvényes megállapításokat tenni, különösen azt, hogy tele vannak a városok felszabadítási emlékművekkel, enyhén túlzónak tetszik.

kifordított nagyanyó 2014.01.08. 10:17:25

@Barkasfan1: Kabbe,komoly!
Nem néztem át nagyon a cikket Nem sok időm van mostanában.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.08. 11:22:26

@Einsatzgruppe: jaja, "mi magyarok semmiért nem vagyunk és nem is lehetünk hibásak..."...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.08. 12:24:11

@Einsatzgruppe: És ezt (hogy "csak olyanokat bántottak, akik"):
1, honnan lehet tudni;
2, honnan lehetett akkor tudni;
3, a gyermekkorú áldozatok esetében hogyan lehet elképzelni? Elvették az osztálytársuk uzsonnáját, ezért statáriálisan főbelőtték őket, hogy mindenki megtanulja, ne bántsd a magyart?

2014.01.08. 14:18:53

@idelle:

Ahogy pl. a cúnanácik által a mai napig is szarrá üldözött cigányok sem lehetnek hibásak, ofkorsz, azzal kapcsolatban, amit tesznek, éreznek, gondolnak, vagy hisznek, ők maguk, vagy mások, ővelük szemben. Elvégre védelmezőik még az őket illető legcsekélyebb elmarasztaló kitételeket is folyamatosan a társadalomra, meg a velük szembeni megnyilvánulásokra, az ő viselt dolgaik okozataira és következményeire hárítják ill. fordítják vissza.

Ez így már kerek, azt hiszem.

Pl. én is természetesen kib. sokat tehetek arról, ami születésem előtt 24 évvel történt, és magától értetődik, hogy a kb. 15 éve folyamatosan felelősségre vonni kívánók, a szembenézésre felszólítók számára magától értetődően a szüleim, nagyszüleim, déd-és ükszüleim is, akik akkor még csak a közelébe se szagoltak az egésznek. mert már ahhoz se volt semmi közük, hacsak nem annyiban, hogy akkor épp nem őket vitték és / vagy szadizták ill. ölték.

Kollektív és visszamenőleges hatályú, több generációrais kiterjedő felelősség pedig, ha a demokrácia, a gondolati szabadság, az individualizmus, és az emberi jogok felkentjei szerint, szemlátomást az ilyen esetekben MÉGIS van, akkor ne tessék a részükről ezt elvitatni fent említett (relatív) kisebbségünktől sem. Az őket masszívan és harsányan védelmező szintén relatív másik kisebbségről már nem is beszélve.

2014.01.08. 14:25:43

Eszem megáll, hogy a 21. században még van joguk / kedvük egyeseknek egy egész népet bűnösnek nevezni, vagy még inkább folyamatosan sugalmazni, és állandó propagandával ezzel bactatni, holott erről állítólag már 1945-ben le kellett volna szoknia mindenkinek - ezt nem mellesleg éppen a szuperszabadok hirdették egy időben, azon csodálkozom máig is, hogy hogy képesek ma ennyire primitív, nyilvánvaló módon szembe köpni a saját, liberális elveiket. Pontosan azt cselekedve, ami miatt a vélt vagy valós ellenségeiket egyfolytában szidalmazzák és vádolják.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.10. 14:46:48

@ekszvájzed: részben csúsztatsz, és a lényeg tekintetében is csak a felszínt kapargatod.

a történelmi szembenézésnek és benne a felelősség feldolgozásának nem az a lényege, hogy akkor most mindenki hetedíziglen szégyellje magát. ez egy jóval általánosabb, de egyben átfogóbb társadalmi folyamat vagy legalábbis annak kellene lennie.

az általános közfelfogás legnyilvánvalóbb jele mindaz, amit pártunk és kormányunk a tárgykörben képvisel, az alkotmánytól kezdve az emlékműig.

a magyar nép nem csak tétlenül nézte végig, ahogy megfosztják honfitársaikat az állampolgári jogaiktól, aminek az lett a vége, hogy tétlenül nézte végig, ahogy hogy elviszik a szomszédait, hanem gyakori volt, hogy az elhurcoltak vagyonára azonmód igényt nyújtott be vagy azt egyszerűen széthordta.

de ugyanígy aktív részese volt az egyszerű polgár a szocializmus fenntartásának is, a besúgásokkal, a jelentésekkel.

persze a te felmenőid nyilvánvalóan tiszták, ezt nyilván tudod, és ezért nekem sem áll jogomban kételkedni ebben.
de ma Magyarországon másik kilencmillió állítaná, ha megkérdeznénk, hogy felelős-e ő vagy az ősei, hogy nem, az ő felmenői tiszták.
és az ügynökügy is az irányba mutat, hogy igazából senkinek sem érdeke, hogy kiderüljön bármi piszkos is a múltból, és ez is a nép szinte teljes egyetértő asszisztenciájával zajlik.

tudod, már Karinthy leírta, hogy egyenként mindenki Jézust kiáltott, csak valahogy tömegként hangzott Barabásnak...

2014.01.13. 11:07:12

@idelle:

Szerény véleményem szerint meg ez az állandósult, percenkéti bontásban érkező, és felturbózott tetemrehívogatás mára már pontosan az abszolút az ellenkező hatást váltja ki. Mert pl. amíg csak szoftban ment, a komcsik alatt, még én is átéreztem, hisz lelkes lény vagyok, ugyanis, és többek között ezért (is) lettem a gengszerváltás alatt libbanttá. De akkor sem az volt, hogy MINDENKI bűnös, az utolsó csecsemőig, még a Radnóti se ezt írta.

Magam még ismertem pl. olyan színzsidó csajt, (de tutira, családnak 5 db. albérletnek kiadó belvárosi kecó, izraeli rokonok, stb), aki egy időben járt egy tejszőke, drogos német rocker sráccal, s mondta, hogy néha együtt röhögnek vele azon, hogy lehet, hogy az egyikük nagyapja őrizte a KZ-ban a másik nagyapját ... Volt olyan, hogy ugyanez a csaj, könyvterjesztőként pl. egy hagymázas összeesküvés-elmélet hívő könyvet tárolt bálaszámra a lakásában, amelyik azt fejtegette, hogy a magyar történelem összes nagy vagy szépreményű vezetője valamilyen évszázadokon át a magyarság ellen nemzetközileg tápolt, szándékos elveszejtés áldozata lett … Ez egy 1993-1995-ös történet. (Aztán persze a csaj összeállt egy 'szinténzenésszel', aki már vastagon belterjes volt)

Az a baj, hogy a netes hozzászólók egy része, származásától néha állítólag totál függetlenül az újsütetű judaista és cionista radikalizmus hangnemében és habitusával kéri számon és vádolja ezt a népet, amelyet egy hasonlóan szélsőséges társaság 1945-1963 között épp eléggé megbosszult már, okkal vagy ok néklkül, hogy azután már csak a pásztorolására, meg a fejésére és nyírására, és az immár valóban elégedett bégetésének hallgatására legyen gondja.

Folyamatos sértettség és magyarság-ellenes gyűlölet árad, egy bizonyos, a még a gyurmány-korszakban alaposan felheccelt oldalról, s ma mindez a jelenleg uralkodó párt és vezetője iránti (teljesen jogos) antipátia köntösébe ügyesen belecsomagolva. Mindenki úgy hozza fel milliók pusztulását, mintha a személyes ügye volna. De ha valaki kiáll, ha csak szóban is a saját, magyar hazájáért és társaiért, az szánalmas, és nevetséges, igaz? Ha valaki azt mondja, hogy neki, mint magyarnak, fáj Trianon, meg a leöldösött magyarok, az büdös náci disznó, nemde? Az a lábszagú magyar paraszt, akinél még a mennyből jött, csodálatos cigányok is ezerszer különbek, az. És aki meg meri védeni országa igazát, azonnal megkapja valamelyik szélsőjobboldalinak nevezett eszmerendszer éppen észbe jutó címkéjét.

Én pl. senkit se állok vádlóan szemrehányva magába-nézésre késztetni a vörösterrorért, vagy Trianonért, a mi derék nemzetiségeink határon inneni és később túli, 1526 óta tartó magyarirtásaiért, az 1944 utáni orosz megszállás imádatáért, és pl. nem nácizok-bolsizok ugyanazokra az arcokra mutogatva, minden másodpercben egyszer így, egyszer úgy. A tisztelt liberalizmus eldönthetné már, hogy jelenlegi ellenségük most az ő kommunista puszipajtijuk, vagy fasiszta vérivójuk-e, miközben ő a valagukat vigyázállásban gyémántfényűre nyalja.

Nem vagyok bűnös. Ebben biztosan nem. Édesanyám és Édesapám, és az ő szüleik sem azok, és ők sem ismernek, vagy ismertek ilyeneket. Ami bűnöm van, az az, hogy már unom, hogy valakik szerint mégis az vagyok, bármit is mondok. Míg azokra, akik mondjuk tényleg bűnösök, pont ők mondják azt, hogy ugyan már, mert abban, hogy ők (esetleg netántán mégis egy kicsikét) bűnöznek, szerintük szintén a nekik kiszolgáltatott ártatlanok tömegei a hibásak. (Ami igaz is, mert ha nem szolgáltatnák ki nekik őket, ők se tudnának velük szemben bűnözni annyira.)

2014.01.13. 11:44:48

@idelle:

1944-ben is inkább csak olyanok kaptak abból az elkobzott vagyonból, lakásból-ruhából, akiket ma "mélyszegényeknek" vagy hajléktalanoknak, esetleg kisnyugdíjasoknak, alacsony jövedelműeknek, eladósodottaknak, társadalom peremén élőknek, PROLETÁROKNAK szokás nevezni. Vagy az abban a korban ismét egyre gyakoribb özvegyek, árvák, rokkantak, kibombázottak, stb. meg lehet nézni a korabeli számlákat, leltárokat, hivatali dokumentumokat, felhívásokat. S lehet, hogy pl. még a szegény József Attila is kapott volna belőle, ha még élt volna. A "közönséges" plebsnek még Horthy sem kínálgatott vagy osztogatott semmit, a kor nézetei szerint ugyanis alapvető javakat, vagy "extrákat" csak a rendezett életűek kaphattak - nem úgy, mint ma.

És volt-maradt olyan anyag, bálaszámra, amit el sem vittek, s nem mindig azért, mert már nem maradt rá idő. Mert nem a házmesterlelkű, örök feljelentők, s nem a zsidók kiirtására mohón vágyók többsége kért, avagy kapott a javakból, nem is a nyilas párttagok, hanem az egyszerű, átlagemberek. Azok meg úgy tudták, hogy a hátrahagyó jóembereket csupán elszállították innen, de nem a végzetükbe. Ez pedig abban a században korántsem volt ritka jelenség, sem előtte, sem utána. (Nem mellesleg a sarkon túl Lenin és Sztálin ugyanezt művelte, amikor még a 'nácik' a fasorban se voltak). Pl. mikor a szlovákokat vagy németeket vagonírozták később, hát nem sok helyen élt vissza a nép a helyzettel, pedig akkor már SOKKAL rosszabb anyagi helyzetben volt.

1945 után pedig már másfajta, magyarnak a szó eredeti értelmében végképp nem nevezhető rablók ültek a hatalomváltásban megüresedett helyekre, itt már csak az Apró-villa hírhedt ügyét említeném, talán az mond neked valamit. És a hasonló esetek ezrei, az államosítások (-1950) és téeszesítések (-1962) végéig.

Ez a "karvaly-hullarabló, tolvaj magyar nép" mítosz is olyan, ami meg akar felelni annak a látványnak, amit a gyöngyöspatai osztogatás videóján is láthatunk. Vagy inkább annak, amint az azon is szereplők és édes testvéreik országszerte egyébként, kamerán kívül művelnek. Tudod, az igazi szegényember, az a bizonyos "munkás-paraszt" identitással bíró még BECSÜLETES is, és én ezt már nem a Horthyéktól, hanem a Kádáréktól tanultam - miközben zabrálni és mutyizni más részről meg éppen ők tanították meg fű alatt a népet, de ott is inkább csak a lelkes szolgáikat, meg a mindenre kapható kutyáikat. Azokat, akikből ma a magukat politikusoknak nevezők, és a sleppjeik, meg a klientúráik kikerültek.

Mellesleg azt, aki gazdagtól elvesz, és szegénynek ad, s a szegényt, aki azt el is fogadja, hol szokták a mai, meg a mindenkori "haladó szelleműek" a nép javáért állítólag kiállók "bűnösnek" nevezni? Nemde ez a kívánsága mindenkinek, aki a társadalmi igazságtalanságok ellen küzd? Ne mondd, hogy egy teljes körű vagyonelkobzásos megoldás ma a felső tízezertől nem lenne elegáns megoldás, ha mindenkinek EGYENLŐEN és adómentesen osztanák szét a milliárdosaink mérhetetlen pénzét és egyéb értékeit, aki becsületes munkából havi 150.000 nettó alatt keres?

Jézus és Barabbás … A lényegi különbség az, amit az író már nem tett hozzá, azaz hogy Jézus, az általa hirdetettek értelmében mindezek után még Barabbásnak is megbocsát, meg a népnek is, nemhogy másodjára, de végtelenedjére is. A nép meg, ugye, az volt, ami. S most nemcsak az évszázadokon át ez ügyben feddőleg felemlegetett etnikumára gondolok :) Hanem az ezerfejű Cézár, a vox Dei, s tapsol vagy fütyül, fújol, kacag bárkinek, csak (éppen akkor) baja ne legyen belőle. Falka, csürhe, etetett csőcselék ilyenkor az, s felbíztatói, megvezetői közötte járnak. Barabbás meg örülhet, amíg őt is el nem viszi az ördög, de végül mégis elviszi, hát ez van. A fíloszok, az ítészek, meg a megmondók csakis akkor nagylelkűek az ilyen néppel, ha az történetesen olyat kiált, amit ők is hallani akarnak, s ma ezzel a "Barabbással" itt, a neten, a fentebb említett radikálisok szerint nagyon is rendjén van minden.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.13. 13:32:22

@ekszvájzed: "És volt-maradt olyan anyag, bálaszámra, amit el sem vittek..."

ja, talán még ma is ott porosodnak ezek a bálák az út szélén, mint a böcsületkasszák '56-ban. fura, hogy erről az általam ismert túlélők nem tudnak/nem tudtak...

nem nagyon tudok hozzátenni ahhoz, amit leírtam, talán csak annyit, hogy amíg kétharmados, "örök" hatalmat lehet építeni a mi-nem-tehetünk-semmiről, a mindig-más-a-hibás, stb. téveszmékre, addig én nem tartom feldolgozottnak a múltat, sem a fehér, sem a barna, sem a fekete, sem a vörös, sem a narancsterrort. de hát én amúgy sem számítok... ;-)

(tegnap este adták ezredszerre a Dunán a Tizedes és a többiek-et, ezredszerre is rendkívül szórakoztató volt! :-)

"Ne mondd, hogy egy teljes körű vagyonelkobzásos megoldás ma a felső tízezertől nem lenne elegáns megoldás, ha mindenkinek EGYENLŐEN és adómentesen osztanák szét a milliárdosaink mérhetetlen pénzét és egyéb értékeit, aki becsületes munkából havi 150.000 nettó alatt keres?"

ez nettó baromság!

2014.01.13. 16:50:39

@idelle:

Azt a megmaradt anyagot, bútort, ruhát, gramofont, játékszert, egyebet, már a bombázások, a háború is elpusztíthatta, 5 hónap a gőzhengerből pont elég volt rá, a ruszkik, meg az ő itteni jóbarátaik is elvihették utána, vagy az echte bűnözők, a zavarosban halászva, de volt, amit az 1945-ben felállított új szervek, vagy a régiek, az új törvények értelmében már hiába akartak volna visszaadni, mert senki se jött érte, így bekerült az állam vagyonába, vagy ha nem volt rá állami igény, akkor osztották szét. Mint a talált tárgyak osztálya - valóban rengeteg elhagyott holmi hevert akkor mindenfelé, amit a menekülők, vagy a hadseregek nem tudtak magukkal vinni. S sok egyéb hasznos vagy értékes cucc széledt el akkor az országban, sőt az országBÓL, többnyire feketézők, vagy a bizniszező ruszki szoldátok kezén, hisz a pénz hónapokig kevesebbet ért, mint a papír, amire nyomták.

Nézd: én már feldolgoztam. Mérleg egyik felébe ez, másikba az. Az egál jó ideje megvolna, 1914-1918 borzalmai, 1919 borzalmai, 1919-1921 borzalmai, 1938-1945 borzalmai, 1944-1945 borzalmai, 1949-1963 borzalmai, mást se csinál a magyar, csak szembenéz, már egészen wel van átzva arról, amibe folyton beleverik az orrát. Mindenki szembe néz majd ezért, mondjuk 2014 tavaszán. ... Hát ezért kéne már túllépni. Azt hittem 1988-1992 idején, hogy ez így is lesz, és az, hogy nem így lett, szerintem nem azokon múlott, akik szülőföldként tudnak gondolni erre az országra.

Ha meg szakszerű kimutatás kell, kérnék egy tételes véralgebrát akkor ide, de inkább nem, mert a valós számokkal, úgy látom, a milliókkal dobálódzók hadilábon állnak Ehhez képest már emléktáblákon írnak át hétjegyű számokat, de sebaj. Vannak tehát történelmi tények, és vannak emberi sorsok. Ha pl. 10 év alatt készül 1-2 film arról, mit műveltek a ruszkik, s azt gúnykacaj fogadja, míg a holobizbaszt lassan az emberiség összes testnyílásán át nyomkodják befele, te mit tippelsz, miféle "szembenézés" az ilyen, amely millió dologból KIZÁRÓLAG egyetlen egyet emel ki, hiába sorolsz itt szivárványos színorgiát.

Nem tudom, ez a "mindig más a hibás" nézet kárhoztatása pl. a cigányságra miért nem áll? Ott a jogvédelem, amely rájuk esküszik, miért mondhatja, hogy ők semmiben nem lehetnek hibásak, bűnösök, CSAKIS a MAGYAR társadalom ??? Vagy a magyar történelmi sorsban miért nem lehet hibás ezen eszme szerint a zsidóság, a németség, az oroszság, a románság, a szlovákság, a törökség, a tatárság, az osztrákság? Tán ezek is azért jöttek és maradtak, mert a magyar volt a felelős a saját sorsáért, a királyától kezdve a legutolsó koldusáig? Felelős volt a munkás, a paraszt, az értelmiségi, az öreg, a gyerek, az asszony?

Felelős lehet akár egy bűntényben is az áldozat, ha meggyilkolják, kirabolják, megerőszakolják, félig agyonverik, megalázzák? Ja, tudom, ne is mondd, a jó öreg "viktimológia" nevő modern szinténzenészek kotlotta pszichoizé is vastagon erre a nézetre segít rá. Ismerem ezt a nótát már a Szögi-esettől kezdve, s nagyban ezt szokás az egész népre húzni. A aszép új világrend szerint minden mostani és valahai áldozat köszönje csak meg szépen saját magának - csak mondjuk teszemazt az évezredeken át mindenhol, de különösen 1938-1945 között Európában speciálisan megbélyegzettek és megabuzáltak mem.

Nos. A tizedes meg a többiek is bűnösök, ezen elmélet szerint, hiába is tettek akármit. A folytatást el tudom képzelni, hiába lett a sugalmaszás szerint a főhős komcsivá, hisz még a BÖE-t is feloszlatták, a felét el is hurcolták. A dezertált, az orosz oldalra átállni kívánó magyar katonák újrafelfegyverzését és antifa harcba küldését tán maga a "nagy' Sztálin tiltotta meg ... Más, de idevág: számtalanszor hallottam már, hogy a zsidómentők se úszták meg, csak legfeljebb kaptak egy névtáblát egy távoli ciprussoron, meg a közelében egy kis kavicshalmot. Sok történet van róla, hogy az 1945 után felállott állami erőszakszervek á, kicsitsem zsidó tagjai vagy a parancsok á, kicsitsem zsidó kiadói a bosszúban nem voltak tekintettel arra, ki mentett és ki nem, és ki tért meg az "igaz útra, ezek közül. 1949-től, Rákosi alatt meg a zsidómentés, mint mentesítő körülmény a perekben és más eljárások során pedig egyáltalán nem is került szóba, ugyanúgy kisemmizték, elüldözték, rabosították, vagy kivégezték őket is. Sőt, még azt is lehet utólag rájuk mondani, ugye, hogy haszonért tették, az életükért rettegő zsidók pénzéért, ugye - ahogy a megmentettek később védekeztek. Még ilyen tárgyú viccelődések is születtek akkoriban.

2014.01.13. 16:53:39

@idelle:

"ez nettó baromság!"

Osztán miért, talán érintettnek teccel lenni az ügyben? :) Érdekes, hogy 1945 után ez nem volt nettó baromság, hanem a véres valóság, igaz, hogy nem a csóringereknek adták akkor se, hanem a Nagy Testvérnek, meg a legjobb moszkovita elvtársaknak. De van, aki szerint az nem volt baromság, hát örülnek is neki, máig. Na persze, baromság lenne, mert az országban ettől EGYBŐL megszűnne az a rab(szolga)munka, amit "foglalkoztatottságnak" nevezünk, és évtizedekik senki VALÓDI dolgozó nem dolgozna többé.

De tudod mit, mondok jobbat: ne is a nyomorultak kapják, hanem 1 az egyben tudjuk le vele az államadósságot, és bónuszként a devizahitelesek ügyeit, az még jobb lenne. Hosszú távon, beleértve az utóbbi 20 évben épült stadionok, villák, irodaházak, és más önfényező vagy felesleges dolgok elbontásából visszaszármaztatható összegeket is.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.14. 14:20:15

@ekszvájzed: félreértés ne essék: nem akarlak semmiről meggyőzni, nyilván nem is tudnálak. amit én látok: gőzerővel folyik a mítoszépítés, a mai Magyar Nemzet 6. oldalán például egész oldalas interjúban mossa az újságíró és Ujkéry Csaba Horthyt és a Horthy-korszakot. Központi tétellé emelve a "nem-tehettünk-mást" önfelmentést, elfeledkezve olyan apróságokról, mint például a numerus clausus és társai.
várható, hogy az elkövetkező néhány évben nemcsak az elkövetett bűnöket kell majd elfelejteni, hanem polgárjogot nyer az egyetlen igaz, zsidómentő ország képe is.
lelkük, lelketek rajta, végül is nem nekem kell mindezekkel elszámolniuk, elszámolnotok.

ami a cigányokat illeti: hol lehet manapság egyenes, őszintén és konstruktívan beszélni a cigányság (kezdjük azzal: a tanulatlanság, a mélyszegénység) problémájáról? elárulom: sehol. a lakosság a jobbikszerű megoldást választaná - tűnjenek el, irtsuk ki vagy gettósítsuk őket -, a (nagy)városi értelmiség pedig csak a jogfosztásukról hajlandó beszélni és ebben a kontextusban tárgyalni a kérdést.
miközben a helyzet az, hogy rengeteg munkával és türelemmel, valamint nem kevés, de jó helyre irányított pénzzel lehetne lassan (évtizedek alatt!) eredményeket elérni. na de: kinek van erre energiája? és kinek kifizetődő ez politikailag? senkinek. épp ezért nem is lesz az egészből semmi.

talán csak az lehet vigasztaló, hogy én már 30-35 évvel ezelőtt is azt hallgattam, hogy elég egy évtized és elcigányosodik egész Magyarország, aztán ez mégsem következett be...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.14. 14:22:15

@ekszvájzed: "Osztán miért, talán érintettnek teccel lenni az ügyben? :) "

én azok közé tartozom, akik örülnének, ha elvennék mindenüket. lévén, hogy nettó hitelfelvevő vagyok. ;-)

önmagában az, hogy valakinek (akár egy egész országnak) adunk egy csomó pénzt , semmit nem változtat a pénzügyi kultúrán, a gazdasági felfogáson, és sorolhatnám.

Hamajd 2014.01.14. 16:21:18

Egyszer már a Szentlélek szállhatna meg minket ezek helyett a náci, komcsi akárkik helyett. Aki emlékezni akar bármilyen megszállásra, annak kell az emlékmű.

2014.01.19. 21:21:01

@idelle:

Nem nagyon néztem rá a fejleményekre, így bocsesz a megkésett válaszért. DE szeretettel várom akkor továbbra is Európa összes országának a miénkhez hasonlatos masszív, percenkénti szembenézését, akiket a németek nem vontak fegyverszövetségbe ill. szálltak meg, kivéve tán Dániáét, ofkorsz ...

A "mítosz" pedig nem abból a Horthyból épül, akit szidók pénzeltek, segélyeztek Portugáliában, s akinek kendertesi újratemetésén zsidó szervezetek koszorúztak, hanem a történelem adataiból, tényeiből, és fejleményeinek logikus levezetéseiből. Abból, amit nem oktatnak, tanítanak, mert még mindig a marxista-leninista szellemiségű történelmi ítélkezés van érvényben, minden 1990 utáni TUDOMÁNYOS revízió ellenére is. Pedig az a szellemi sötétségűnek és ultrakonzervatívnak bélyegzett rendszer sokat tett a szociális helyzet, az oktatás, az egészségügy javításáért, a villamosításért, a tömegközlekedésért, a városfejlesztésért, a mezőgazdaságért és az iparért, a tudományért, a parasztok meg a munkások komfortjáért. Már amennyire ezt anyagi helyzete megengedte, ugye.

Numerus clausus ... Van egy kérdésem: te mit tennél a mai, ködöt köpülni, Holdat nyalni, vagy épkézláb pályakép híján lábat lógatni, és bulizni tanuló, amúgy meg totál felesleges, lilaködös dolgokat biflázó aranyifjúsággal, aki a megszerzett tudással a legjobb esetben is inkább a pénzes külországokat kívánja feljebb emelni, s nem a tulajdon hazáját, vagy ha itt marad, akkor csak a szart kavarja, ha nem kap valami csókos, vagy rabszolgamunkát? S hogy ennek hányad része pusztán az IDENTITÁSTUDATA okán nem kívánja ezt az országot a hazájaként szolgálni, és fejleszteni, hát az is jó kérdés.

Akkor mindez az oktatás szellemi reformjának minősült, lévén hogy 1918-1919 országpusztító eseményeit is nagyrészt az a "bizonyos" egyetemi hallgatóság és körei készítették elő, de végül 1928-ban aztán visszavonták - persze, hogy erről sem fáradoznak megemlékezni, ennek sűrűn felemlegetői.

... S nem sorolnám most a Németországon kívüli, s nem népfrontormány vezette számos korabeli "nyugati" típusú ország két világháború közötti zsidó- homokos- elmebeteg- fogyatékos- fertőzőbeteg- színesbőrű- cigány- liberális- 'szabad'sajtó- modernművészet- és baloldal-ellenes intézkedéseit, de megnyugtatlak: Magyarország mindezek mellett olyan állam volt és maradt, ahová 1921-1938, sőt 1941 között érdemes volt menekülni, amíg csak lehetett. Sőt: a Nyugat sok gondolkodója igazat adott területi követeléseinek, nemcsak az itthon bálványozott Rothermere márki.

Még valami, a módszerek. Eszkalálódott problémákat, tömeges bűnözést, kontrollálatlan agressziót, miféle "demokratikus" módszerekkel lehet megszüntetni, vagy a minimumra szorítani? Milyen eszközöket ad az orbán-rendszer, vagy az összes korábbi, Kádár utáni a hatóságok és a helyi kormányzatok kezébe? Mikor úgy látja az ember, hogy jogai már szinte csak a bűnözőknek vannak, és "minden ellenállás értelmetlen?" Mikor többszörös brutális gyilkosokat kezükbe temetett, kihipózott fejekkel mutat be a sajtó, a bírósági tárgyalótermekben, hogy a hagymázas libsik szakadó szívvel sajnáljassák őket, és ugyanakkor azt higgyék, hogy nem is cigók?

Szóval akkor kérek ide bontásban egy totál demokrata rendszabályzási tervet, talán Amerika vagy Kanada példái is jöhetnek. Esetleg tőlünk kissé délkeletebbre, mert már rég kíváncsi vagyok, hogy Eretzben hogy csinálják. Mondom én ezeket mindannak tudatában, hogy a bűnözés, mint olyan, elvileg egyetemes, de teszem azt, az annak itt elterjedt, szélsőségesen agresszív változatát, amely csak a vad Belső-Ázsiában, a Közel-Keleten, vagy Afrikában, esetleg Közép- és Dél-Amerikában lelhető, az ún. "mélyszegénység" semmilyen körülmények között nem indokolhatja.

2014.01.20. 09:12:21

@idelle:

És még.

Nem tudom, mennyire kell ahhoz vaknak lenni, hogy valaki ne lássa azt, hogy ennek a mostani kormánynak semmi köze a magyarsághoz, annak hagyományaihoz, vagy akár Horthyhoz és az általa, vagy politikusai által irányított struktúrákhoz, nem érdeke és nem célja az ország kirángatása abból a szarból, amibe 1945-1949-1956-1984-1990 után sokszor csak értelmetlen és értelmezhetetlen, merő rosszindulatból nyomták.

Amit esetleg gesztusként megtesz a határon túli magyarság, vagy a történelmi keresztény egyházak irányában, esetleg az érdekeltjei által (is) nagyobb mértékben termelt hungarikumok, úm. kolbász, pálinka, tokaji, stb. tehát mindezen fentiek propagálása és "megvédelmezése" érdekében, az sajnos csak a pántlikamagyaroknak, a szuvenírgiccsekben tobzódó magyarságúaknak szól, a szavazataikért, hisz láthatjuk, hogy amúgy mennyire tojik mindenbe, ami az ország agyonnyomorított becsületét visszahozhatná.

Pontosan ellenkezőleg azzal, amit 1920-1939 között a Magyar Királyság vezetése tett. Más kérdés, hogy utána miért volt muszáj sok talpig úriembernek lealacsonyodnia a hitleráj megkövetelte maffiózói szintre, vagy bujkálnia, hogy aztán a ruszkik és barátaik csinálhassák ki, ha már a nácik ezt nem tették meg. DE most NINCSEN semmiféle hitleráj, ezért nem érti az ember a szakmányban visítók hadát.

Légy nyugodt, hisz láthatod: az orbánék kommunikációja Horthy és korának kérdése maximálisan kikerüli, Horthy emlékezetét még a sírja koszorúzgatásával sem ápolja, persze, erre van az a ballibber oldalon feltalálva, hogy a Jobbik az, (lásd csak az egykori emdéef-miép viszonylatot, ami a maiakhoz képest akkor még ERŐSEN visszafogott libsibolsikat hergelte) amelyikre a nácifasiszta orbány a lelke sötétebbik felét hagyta, így mosva össze a szezont a f.ommal.

Így pedig már minden kerek, ugye, és a legteljesebb lelki nyugalommal lehet 24 órában, tizedmásodpercenként teli szájjal nácizni-orbánozni-horthyzni, anélkül, hogy az elefáncsonttoronylakó filosz-büfé-ruhatáros csapatban a netán még meglévő, maradék intelligencia és humánum ráunna erre. Pedig egyértelmű, hogy SEMMI közük egymáshoz.

2014.01.20. 10:05:38

@idelle:

Negyedik bekezdésben természetesen nem "kérdése", hanem "kérdését".

Valóban nem lesz jobb, hát ne adjunk pénz a kunyeráló hajléktalannak, segélyért ordibáló cigánynak, vagy egyedül élő kisgyerekesnek, normális sokgyerekesnek, természetikárosult mezőgazdásznak, iskolának, kórháznak, egyébnek, esetleg ínség, háború, vagy természeti katasztrófa sújtotta országoknak se.

"Nincs ingyen ebéd." Ezen filozófia mélységes magáévá tételét mondjuk gyakorolhatná már a dolgozó középrétegen kívül talán a felett és az alatt is, mindenki. Aki meg véletlenül kamatos kamattal és tőle 5000 kilométerre élő gatzdag szarok tőzsdemanipulációi miatt eladósodott, annak meg gályázza ki a belét ez letudandó ezután még az unokája is.

A pénzügyi "kultúrát", a bankosok, biztosítók, és egyebek 50 oldalas, nanobetűkkel sűrűn szedett, bármikor tetszőlegesen egyoldalúan módosítható szerződéseit meg cseszheti az, akinek a napi filléreit kell kuporgatnia, már a hó elején, és nem a húszezresekkel pakolja körbe magát, vagy a tőzsdére, meg a bankra bízza, és jogtanácsadókat, meg szakértőket fizet, hogy ne vágják meg.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.22. 15:44:17

@ekszvájzed: @ekszvájzed: 1. a kevesebb néha több.

2. Horthyék eseti balfaszkodása nem menti azt, hogy évtizedeken át tudatosan csorbították a jogait az izraelita magyaroknak (náculásra hajlamosaknak: "itteni zsidók").

3. mindent lehet bagatellizálni és mindent lehet túlspilázni. a magyar társadalom ballib rétege - úristen, lehetnek vagy tízezren! - túlspiláz. A másik nyolcmillió bagatellizál.

4. nyilván túlzás, hogy a liberálisok sírva védik a gyilkos cigányokat, nyilván az is, hogy a magyar társadalom nagy része legszívesebben végignézné, ahogy válogatás nélkül legyilkolja őket a valakik-csak-ne-mi-legyünk-mert-azt-mégsem-illik.

mindenesetre furcsa az a kettősség, ami a magyar néplelket jellemzi ezekben a kérdésekben. miközben teli szájjal zsidózik-cigányozik a többség, amikor szólnak nekik, hogy "de hát izé...", akkor valahogy általában visszakoznak. miért? tessék tökösnek lenni és felvállalni: magyaridiot.blog.hu/2013/10/07/dontsetek_el

és legvégül: nincsenek illúzióim semmilyen tekintetben. a többit majd meglátjuk...

jozsef szabo 2014.01.29. 19:29:32

@idelle:
"...a magyar nép nem csak tétlenül nézte végig,..."

ÖN VALÓTLANSÁGOT ÁLLÍT!
BIZONY SOK SOK MAGYAR ELLENEZTE ÉS SEGÍTETTE AZ ESETLEGESEN MENEKÜLŐKET!
ÖN VALÓTLANSÁGOT ÁLLÍT!
BIZONY VOLT OLYAN NÉP(ha már ön összemossa az egyént a néppel, az egyéni bűnt a néppel,akkor én is így fogalmazok), VOLT OLYAN NÉP, AMELYIK VISZONT NEMCSAK TÉTLENÜL DE AKTÍVAN RÉSZT VETT A DEPORTÁLÁSOKBAN!
ÍME;

STERN SAMU; -„Dolgozz, ne ess kétségbe!

KASZTER REZSŐ -"Csak egy kis munka lesz!"

dr. BALÁZS ENDRE a kolozsvári gettó zsidó parancsnoka;
"KIS MEZŐGAZDASÁGI MUNKA Kenyérmezőn... Nem lehet olyan szörnyű az egész”

A ZSIDÓ TANÁCSOK ESETLEGES "MENEKÜLJETEK" FELHÍVÁSÁRA HA CSAK EGY ANYA MEGMAKACSOLJA, ÉS FÖLDRE VETI MAGÁT MI TÖRTÉNIK? LELÖVIK? ÉS A TIZEDIK UTÁN SEM ÉBRED A KÖZVÉLEMÉNY? A ZSIDÓSÁG ÖNKÉNTESSÉGET SUGALLÓ VISELKEDÉSÉNEK OKA A KOLLA BORTÁNS ÁRULÓ CIONOSTA VEZETÉS! AZ ÖN SZÓHASZNÁLATÁVAL A "NÉP"!
íME;

adatbank.transindex.ro/inchtm.php?kod=310

A tervszerű megtévesztés egyik tényezője dr. Balázs Endre ügyvéd volt, a kolozsvári gettó zsidó parancsnoka. A háború után az Egységben közölt írás, illetve Sámuel Sámuel tanúságtétele szertint, Balázs dr., az Irisz-telepi gettó vezetője Urbán László csendőrfelügyelő magyar királyi tiszti becsületszavára hivatkozva közölte a táborban levőkkel, hogy az első transzport megérkezett Kenyérmezőre és ugyanoda szállítják majd a többieket is. Valószínűleg tudatlanságból vált a félrevezetés eszközévé Kohányi Samu kárpitosmester, aki azt híresztelte, hogy „elvtársai” autón Kenyérmezőig kísérték az első odairányított csoportot, továbbá, hogy a saját szemével látott egy Kenyérmezőről érkezett levelezőlapot. [Lőwy, 1998. 116.]

Balázs Endre táborparancsnok több szempontból is kétes szerepéről az Irisz-telepi gettó zsidóságának félrevezetésében Glancz (Gáll) András is tanúskodott:

Tanú vagyok a következőkre: - írta Glancz András.

Egy: Balázs Endre, aki mellesleg végtelenül rokonszenves jelenség volt, a deportálások megkezdése után minden nap kint volt a rámpánál. Hogy miért kellett oda kimennie, s ott mi volt a feladata, nyilván nem tudom, de nem feledhetem derűs arcát, amellyel visszatérve közölte, hogy minden rendben van, negyven embert ültetnek egy-egy tehervagonba, amelyek valahova a Dunántúlra (helységnevet is mondott, de erre a névre már nem emlékszem) vették útjukat. Ott egy nagy munkatábort rendeztek be a zsidók számára. Hogy a szerelvények Kassa irányába utaznak, azt talán nem tudta, de hogy miként gyömöszölnek hetven embert egy vagonba, azt saját szemével látta.

Kettő. Kolozsvár városi tiszti főorvosa azidőben egy német nevű orvos volt. Nevét azóta elfelejtettem[35], de a dolognak talán még ma is utána lehet járni az irattárakban. Nagyon rendes ember lehetett, mert a deportálások megindításakor járvány ürügyén karantént rendelt el a gettóra, hogy ne vihessék el az embereket. A Kasztner-csoport vezetői emiatt rettenetesen megijedtek, mert a csoportnak kellett utolsóul maradnia, s attól féltek, hogy ha a transzportokat leállítják, akkor ők lekésik a budapesti csatlakozást. Tehát kikönyörögték az illetékesektől, hogy függesszék fel a karantént. Erről saját fülemmel hallottam beszélni a táborirodában.

KEDVES IDELLE!! BE KÉNE MÁR FEJEZNI A HAZUDOZÁST!A TÖBBSÉGI NEMZETRE VALÓ FELELÖSSÉG ÁTTOLÁST!
ELŐSZÖR TALÁN A ZSIDÓSÁGNAK ÖNNMAGÁVAL KELLENE SZEMBE NÉZNIE!
EGY 1945-RE KIÍRTOTT NÉP HOGYAN VOLT KÉPES ÁLLAMOT ÉS GYŐZTES HÁBORÚKAT VÍVNI 1948-BAN?
STREN SAMU, KASZNER REZSŐ ÉS EICHMANN MIT TUDTAK MÁR ELŐRE(?), MERT ABBAN REMÉLEM EGYET ÉRTÜNK HOGY ÁLLAMOT ALAPÍTANI STRATÉGIA ÉS ELŐZETES TERVEZÉS NÉLKÜL CSAK ISTEN TUD?!!!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.30. 11:35:31

@jozsef szabo: húúúú, de mérgesnek tetszik lenni....?

igen, ezt is lehet: kis (jelentéktelen) számú ellenpéldát kiemelve megkérdőjelezni, relativizálni a fő történést.

Magyarországról több százezer magyar állampolgárt vittek megsemmisítő táborokba, a magyar polgárok közösségének (nemzet) asszisztálásával és a magyar polgárok adminisztrációjának (állam) közreműködésével.
legelőször ezt (ezeket) kellene helyre tenni, minden más csak utána jöhetne.

2014.01.30. 16:48:55

@idelle:

Akkor feltenném a kérdést: Mit kellett volna szerinted a magyar népnek tennie, és milyen ár megfizetésével kerülhette volna el későbbi sorsát? Szerinted másként nézett volna a szovjet, vagy a hazai moszkovita a magyarra ezek után, miután a saját népeivel is veszettül dobálódzó Sztálin a zsidókat le se sz.rta? Mutass nekem EGYETLEN EGY hős népet, nemcsak Európában, de a VILÁGON, amelyik kész volt leöletni és egyéb módon kiszolgáltatni magát egy másikért, mikor ezt még a saját zsidóikkal közös sorson osztozó lengyelek sem tették ... Miféle ASSZISZTÁLÁS az, amely a kiszolgáltatott, megfélemlített, terrorban tartott lakosság hallgatása, és a megvezetett, más elvek szerint tanított és informált nép hozzááállása? Ha itt az lett volna a magatartás, amit mondjuk legnagyobb költőink sugalltak korábban, vagy akkor, kb. 500, a műveikben tájékozottab ember számára, Lidicékkel és Oradurokkal lettünk volna tele, még mielőtt a ruszkik csinálnak aprófát és trancsírt abból, ami esetleg ezután megmarad. De még az az 500 se nagyon csinált semmit. És vajon mit tennél, tettél volna TE? Mikor még a budapesti "partizán" csoportok sem vesződtek a Duna-partra hurcoltak csoportjainak megmentésével, csak bőszen pokolgépeztek szobrokat és nyilasgyűléseket ...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.30. 17:44:40

@ekszvájzed: "Azt is meg akarjuk mutatni a mai fiataloknak, hogy mindig lehet a jót választani." – Schmidt Mária, Magyar Nemzet, 2014. január 29.

2014.01.30. 18:27:50

További észrevételeim (néhányat tán már fel is vetettem korábban)

A háború során:

Mit fest a szövetséges propaganda az európai zsidók sorsáról? Mekkora mértékben alkalmazza? (KZ-kat felszabadító nyugati katonák oral-history visszaemlékezései visszatérő jelleggel szólnak arról, hogy csupán AKKOR döbbentek rá, valójában mi ellen is harcolnak ...)

Miért nem vesztegetik a szövetségesek a több megatonnányi bombájuknak egy ezrelékét sem a táborokba vezető vasútvonalakra, vagy a barakkokon kívül MINDEN másra ezekben, vagy más vadászrajaikat a tábori őrszemélyzet megtámadására? (1940 óta bombázzák a német infrastruktúrát, 1941-től a civil német lakosságot, hatósugaruk 1943-1944 folyamán már a teljes náci birodalmat lefedi)

Azok a földalatti, felfegyverzett, és támadó akciókat végrehajtó zsidó szervezetek, amelyek Palesztínában gyengítik a Szövetségeseket (!!!), miért csak a különböző "felszabadulások" UTÁN dobják át fegyvereseiket Európába, a "nácitlanításban" segédkezni?

Honnan tudnak egyszercsak a "szabad világ" vezetői a deportálások végső értelméről, azok, akik 1944 június-júliusában, még az Auschwitz-jelentés ELŐTT figyelmeztetik Horthyt a deportálások folytatásának következményeire? (miközben továbbra sem tesznek katonai lépéseket a táborhálózat megbénítására, vagy szétzilálására ...)

Miért nem tesznek az ellenállók és partizánok Európa-szerte szinte SEMMIT a deportálások, kivégzések, gettók, stb. ellen?

Válaszd a jót ... Mint említettem, voltak néhányan, akik választották, de neki se lett jobb a sorsuk, semmivel. Nem az övék lett a hatalom, s nem az ő emberségük lett a mérvadó 1945 ill. 1949 után, én attól tartok. Most persze a Wallenberget talán hagyjuk ki ebből, az külön fejezet ebben a históriában, de ő se örvendezhetett sokat.

jozsef szabo 2014.01.30. 18:47:19

@idelle: IGEN "húúú" de mérges vagyok!

Mint leventéket összetereltek minket és (idézet tőled-->)"a magyar polgárok közösségének (nemzet) asszisztálásával és a magyar polgárok adminisztrációjának (állam) közreműködésével" ugyan azon az útvonalon ahol a zsidó munkaszolgálatos csoportok "halálmenetei" haladtak nyugatra, munkatáborokba, mondhatjuk rabszolga munkára, minket pedig ágyútölteléknek szántak, hasonlóan a Hitler-jugendhez. A végső táborhelyünkön a teljes káosz közepette már a füvet csipegettük az éhségtől és naponta szekérszám vitték el a halottakat! Mégsem hazudom haláltábornak, mert a káosz tette azzá! Jóvátételért sem siránkozom...! És nem keresem betegesen a felelősöket, és beteges "szembenézés " óhajtása helyett megkérdezem;
Hol voltál a Scebrenyicai népirtásnál? Mi módon tiltakoztál és nem voltál közömbös? A vízfej EU és az ENSZ békefenntartók orra előtt hogyan lehetett népírtani? Szembe tudsz nézni magaddal?
Hogyan tiltakozol és nem vagy most közömbös a kanadai és a francia cigány kiutasításoknál, deportálásoknál????
(csak idő kérdése és ebből is lehet még "Kamenyec-Podolszk" !!? Szembe tudsz nézni magaddal(?),különösen hogy ez most az EU polgárok "asszisztálásával" és az EU polgárok adminisztrációjának (állam) "közreműködésével" történik?????

"..kis (jelentéktelen) számú ellenpéldát kiemelve megkérdőjelezni, relativizálni a fő történést..."

Igen, a fő történés az volt, hogy a gazdag cionisták beáldozták Európa kis zsidóit (Eichmann kiválóan beszélt Jiddisül és Héberül...,majd mint hiteles tanúkat Kasztnert 1958-ban Eichmannt 1960 -ban hallgattatták el ), a fő cél teljesült, Izrael létrejött! Siránkozás helyett e győzelmet kellene ünnepelni és nem dekadens hangulatot kelteni! A siránkozás az önsajnáltatás napirenden tartása tudatos..., igazolni Izrael állam létét!? Fölösleges...(!), honfoglalás több is volt már a történelemben...!

Továbbra sem értem! Ha egy nép szinte önként ellenállás nélkül hagyja magát gettóba terelni stb., akkor a szomszédnak kellet volna a puskacső elé állni (?) vagy meggyőzni a Fischer családot(?), ha még a családfőnek Fischer Albertnek se hittek?

Tehát még egyszer;
A zsidó tanácsok esetleges meneküljetek vagy engedetlenségre való felszólítása helyett miért az ellenkezője történt, nem "kis (jelentéktelen) számú", hanem országos szintűen???

De engedek, jó ám legyen, ahogy mondod;- "A magyar polgárok közösségének (nemzet) asszisztálásával" történt a deportálás ami viszont a Zsidó-Tanácsok, a zsidó "közigazgatás" ( nem asszisztálásával hanem) tudatos bűnrészességével történt!!

Üdvözlettel SZJ

2014.01.30. 18:54:46

@idelle:

Amúgy ajánlok egy IGENCSAK figyelemre méltó szösszenetet abban a kérdéskörben, amit itt te (is) feszegetsz.

jobbegyenes.blog.hu/2014/01/28/tudom_mit_tettel_44_nyaran

"tesz-vesz" nick (mások mellett is, persze) annyira jól összefoglalja ez alatt mindazt, ami nekem is az eszembe jutna erről, hogy ezzel meg is spórolta nekem a fáradságot :) Tanulságos ez a cikk és a vitája is, abban a veszettül és mindenáron felelősségre-vonogató stratégiában, melyet a szélsőséges balliberális oldal egyre inkább a saját maradékainak a vesztére folytat.

2014.01.30. 19:23:15

@idelle:

Én kérek elnézést: az A.-jelentés természetesen még 1944 áprilisi, nem pedig mondjuk augusztusi, hülyén emlékeztem, de az tény és való, hogy a táborok zavartalanul működhetnek tovább, ennek nyilvánosságra kerülése után is, egészen a frontok közeledtéig. Továbbá fontos kérdésem ezzel kapcsolatban az, hogy Horthyn kívül ezek a jóemberek figyelmeztetnek ill. megfenyegetnek-e Európában BÁRKI német szövetségest, alávetettet, avagy kollaboránst?

2014.01.31. 09:15:37

@jozsef szabo:

Nem is akartam beleszólni, nagyon jól mondja, minden tiszteletem az Öné ... A zsidóság mai radikális része igencsak hajlamos elfeledkezni arról az apróságról, hogy félelemből, számításból, anyagi érdekből, esetleg személyes bosszúból avagy neaggyisten tudatosan !!! zsidók saját, elismert feljebbvalói, tekintélyei, '"megmondóemberei", vallásiak avagy világiak szolgáltatták ki övéiket a hatalomnak, megnyugtatva azokat. Még pl. képeslapokat is írattak, hogy az elvonatoztatottak milyen kellemesen nyaralnak már, valami német tóparton. Zsidó ellenállásra, számottevő fegyveres szembeszegülésre talán ha tucatnyi esetben került sor, a Tengely teljes területén (nem számítom ebbe most a híreseket, a varsói gettólázadást, ill. az auschwitzi Sonderkommando zendülését). Judenrat vagy a kápók - mindegy is, hisz végül is a német ezzel megmutatta, hogy ki kinek a farkasa.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.31. 13:44:21

@jozsef szabo: nem teljesen értem, hogy a halálba küldött nem izraelita magyarok sorsa miért gyengítené a holokausztot, miközben számomra éppen azt erősíti, hogy egy felelőtlen országvezetés halálba küldte a honfitársait.

azt sem értem, hogy pl. Srebrenicában vagy bárhol hogyan tudnék segíteni, ha nem ott élek.

azt meg pláne nem értem, hogy a zsidó világösszeesküvés milyen felmentést ad mindazoknak, akik nem csak tétlenül szemlélték a honfitársaik elhurcolását, hanem sok esetben még haszonélvezői is voltak annak.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.01.31. 13:47:27

@jozsef szabo: @ekszvájzed: egyébként mint mindenkire, rátok is igaz, hogy megérdemelnétek egy olyan világot, amilyet elképzeltek magatoknak. inkább ezt kívánom, mint azt, hogy tapasztaljátok meg bárkinek a sorsát, aki "úgy" járt, mert hátha visszaszállna a fejemre...

444.hu/2014/01/26/filippov-antiszemitizmus/

részemről itt ennyi volt. majd alkalmasint imádkozom értetek.

2014.02.01. 11:35:13

@idelle:

Oké, válaszok nélkül, továbbra is makacsul ismételgetve a koncepciókat, kihátrálni nem vall akkora erkölcsi magasságra, amelyen trónolva bennünket lenézel. Egyetlenegy feltett kérdésemre sem feleltél, gőgösen utasítva ezeket a libbantak által konteóknak címkézett felvetések halmába, s még az olvtárs konkrétumai is hidegen hagynak. Le kell szürnöm ebből, hogy, mint annyian mások, te is csak a kollektív hisztériakeltés egyik agymosott áldozata vagy. Mint eddig is ennek hangnemében szólalva fel, minden tematikus blogban.

Csak remélni merem, hogy nem a bosszú, hanem a könyörület Istenéhez imádkozol, ha már ennyire átjár téged a lélek. Nem mintha bűnös lennék én, vagy magyar kortársaim, vagy az az AKKOR élt 9-10 millió magyar ember, határon innen és túl. De attól tartok, hogy nem érzed a súlyát ANNAK a bűnnek, melyet most is elkövetsz, ártatlanokkal, (sokszor már csak az emlékezetükkel), vagy azok utódaival szemben. És nem látod, mivé fajulhat ez, ha még hosszú távon így marad, és az uszítóid nem állnak végre le vele.

Miféle világot képzelünk "mi" magunknak? Talán olyat, amelyet anélkül lehetett volna csinálni, hogy az "antiszemita" rémségeket a saját köreiből az Antoniewitz Roland nyilas röplapjaival, vagy a Grósz Károly "fehérterror" fenyegetőzésével (1989, emlékszel vajon erre még?) megkezdő, ajvékos bagázs beindult. Szép, hosszú sora van annak, miféle szervezeteket és gesztusokat vonultattak, néha szó szerint, fel, anélkül, hogy bármiféle tömeges hatást váltottak volna ki, ahogy pedig titkon remélték. 2006-ban már kissé jobban belenyúltak, mert az eseményeket a gyufafej már a beszéde előtt szervezni kezdte, közelkeleti testvéreinek hathatós segítségével. Muszáj volt már a bilibe csapni nekik, hogy felerősödhessen az ajvék, és teljes az álszocialista és álliberális butulás.

Lehetett volna TISZTA LAPPAL indulni a 21. század elé, lehetett volna a múlt vörös uralom embertelenségéért méltó elégtételt venni, s utána a nyugaton is bevett jogállamiságot a száz százalékában alkalmazni. Nem pedig a múlt rendszer veteránjaival és legújabb generációs kitanítottjaival ugyanazt a népnyúzást, semmibe és hülyére vevést folytatni, pepitában, a "demokráciának" csúfolt, parasztvakító cirkusszal. Legyen hatalmon akár az egykori gárda rózsaszínűvé vedlett, vagy narancsbőrbe bújt fele.

És tényleg. 1945-1963 vagy tágabban 1989 között mit szólsz ahhoz, aki meg azidőben járt "úgy"? Valamiért most nem hangos a libsi sajtó attól, amivel annak idején tele volt az ÖSSZES szabadgondolkodó szamizdat, valamiért nagyon elfeledték azt a svungot, amivel a vörös csillagot elkeresztelték "ötágú elakadásjelzőnek", és miféle őrület az, amely a ballibbant tábor részéről egyszerre tűzi ki a mostani (a Horn sírjánál görnyedten picsogó, és a holo-emlékévet tucatnyi milliárdokkal tápoló) kormány fejére a "kádárista bolsevik" meg a "horthy-kultuszos fasiszta" jelzőket?

Ne is fáraszd magad, tuti, hogy erre sincs nálad felelet, a vádló ujjal mutogató számonkéréseket meg tényleg tartogasd azoknak a képzetlen egyszerű származású, s jobbára elenyésző számú, még nem felgyógyult retardoknak, akik tizenévesen ragasztjék ki a Hitler meg a Szálasi, és társaik fotóit a szobáik falára, svasztikával műtetováltan karlendítve fotózzák ki magukat a napiszarra, és mesélgetik a gázkamrás vicceket. Ennél tán értelmesebb emberekkel akadt dolgod itt, de félek, hogy ez is, mint annyi minden más, nem számít. Neked, és a hasonlóknak sem.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.02.10. 21:08:30

[@ekszvájzed: továbbra sem értem, hogy baloldaliak, kommunisták, szocialisták, liberálisok által elkövetett hibák, tévedések, vétkek és bűnök mennyiben mentik azt a magyar népet, amely végignézte és végigasszisztálta több százezer honfitársa mészárszékre hurcolását, és a mai napig egy csöpp lelkifurdalása/bűntudata nincs a dolog miatt.

mint ahogy továbbra sem értem, hogy jobboldaliak, nemzetiszocialisták, nacionalisták, kereszténydemokraták által elkövetett hibák, tévedések, vétkek és bűnök mennyiben mentik azt a magyar népet, amely végignézte, végigasszisztálta vagy éppen tevékenyen segített több százezer honfitársa agyonverését, kitelepítését, ellehetetlenítését, és a mai napig egy csöpp lelkifurdalása/bűntudata nincs a dolog miatt.

írtam már, hogy a kevesebb (betű) a legtöbbször több.

számonkérés? virtuálisan beszélgetünk el egymás mellett, a "vélemény olyan, mint a segglyuk..." tökéletesre sikerült hasonlata jegyében. számít, hogy mi a véleményem? nem. számít, hogy mi a véleményed? nem.

nem én vagyok az első és nem is az utolsó, aki hiába ostorozza a népét, a magyar népet, amely képtelen a valóságot látni a gőgössége miatt.

és ha a jobbítás nem ment Adynak, Móricznak, stb. akkor hogy mehetne nekem, aki a lábuk nyomába sem érhet...?]

2014.02.10. 22:05:05

@idelle:

Végig nézte azt egész Európa, Palesztina és Amerika zsidósága, végig nézte Anglia, Amerika és a Szovjetunió kormánya, végignézte az egész megszállt és feldarabolt, bábokkal rakott volt Kisantant, s mindezek polgársága, az érző szívével persze közben titokban a sűrű könnyét ejtve. És ezek szerint végig nézték a Te becses felmenőid, és mindenki más is.

És végig nézik ma is, meg ezer éve is mindig az ilyet, mások, örülve az ő békéjüknek és ép bőrüknek milliók tönkretételét, börtönbe vetését, megkínzatását, és legyilkolását. Pl. lábhoz tett fegyverekkel (!!!) a holland békehadtest, Srebrenicában, ahogy fenti úr is utalt ezen eseményre. Nincs tehát a magyar nemzetnek és hazának SEMMIVEL SEM TÖBB ELSZÁMOLNIVALÓJA ezeknél. Punkt.

És világnyelveken író géniuszok átlagban 10 évente újra kiadott jobbító munkája az elmúlt 6000 év alatt sem ment semmire, nézd csak meg, MA mi folyik, az egész világon, tömegesen, avagy egyénekre bontva, még ott is, ahol már ugyanennyi ideje KULTÚRA van, teszem azt a Közel- meg a Távol-Keleten.

2014.02.10. 22:17:47

@idelle:

PS: Számold csak össze akkor Ady vagy Móricz betűit ... :) S mérd össze azok számát az enyémekével. Tán nem én tehetek róla, hogy a minimál-kommunikáció, a tőszavak és tőmondatok eluralta szellemi holttér a választékosságot, a hagyományos irodalmi eszköztárakat, a költői képek, leírások és hatások adagolását ballasztként érzékeli. A mai kor állítólagos "műveltjei", a kultúra mai, önjelölt kinyilatkoztatói eliszonyodnának azon betűmennyiségtől, amelyet egy Kassák, egy Kafka, vagy korábban egy Shakespeare vetett papírra. A rengeteg filozófusról már nem is beszélve. Azt sem értem néha, hogy az akut szófosásban fetrengő esterházyn (direkt kis "e"), vagy a többi "posztmodern" társán pl. mit esznek ... Jobb tán, ha megpróbálkozok inkább haikukat, vagy axiómákat írni? A gondolatot, tudod, ma már elég jól meg kell határozni, hogy még a hülye is értse, s véletlenül se gondoljon másra, vagy te nem így tapasztaltad eddig?

2014.02.11. 09:08:48

@idelle:

Tényleg: nem unalmas már a sok értelmiségi fennkölt és kifinomult léleknek ennyit gyalázni, vádolni, meg szidalmazni a magyar népet, mint egy pénzbedobásra :))) működő automata imamalom, minden mást elfeledve közben,

(pl. vidáman térve vissza hivatalosan is Spanyolhonba, ahol kb. 50 éven át (figyelem: akkori élettartammal mérvén 2 emberöltőnyi holokauszt, ráadásul egy Torquemada nevet választva kitért volt hitsorsos vezetése alatt !!!) irtották őket, míg végül elvileg (a legbiztosabban beépítettjeik nélkül) ki nem lettek zavarva? Ott nem bűnös tán az egész spanyol nemzet, meg minden genetikai láncának az összes lehajtása, amely ezt tűrte, s azóta se bánta? (Mellesleg meg lehet nézni: 1930-1939 között egy időre azért visszajöttek, meg is lehet nézni, hogy akkor mit csináltak ...)

Avagy mondjuk láttál-e már cionista, vagy rabbikongresszust, "reneszánszát élő" zsidóságot, s egy, a felvásárlásáról nyíltan beszélő, agresszív idegen állam tankönyvek tartalmát átírató, és a legbelsőbb belügyeibe is beleszóló, de a nyelvén nem tudó, a kultúráját sem ismerő "nagykövetét" egy fasiszta nép között? Esetleg minden héten valami holokauszt-emlékhely átadást, vagy megemlékezést, és a téma másodpercenkénti felvetését, sajtójának összes szegmensében?

Eszem megáll, hogy a normalitás utolsó morzsáit is felülírta az a parancs, hogy ezt a lelki-szellemi toprongy és nyomorék Orbányt MINDENÁRON fasisztának kell láttatniuk (már csak a választások miatt is, mert számítanak a világ ide lepapírozott zsidóságának szavazataira, ugye), ezért a zsidó szervezetek egymás után látványosan fordítanak hátat a több tucat milliárd forintot felemésztő kormányzati holocirkusznak, ez se tűnik fel neked? Hogy ez már tényleg maga a szánalom?

Letojom, hogy hány betű ez: olvass. Értsd, és válaszold meg, és ne tereld az oktalan, a belegondolás nélkül folyamatosa mantrázott vádjaira vissza, vagy hagyjuk már a francba, és ne bosszants.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.02.11. 10:35:17

@ekszvájzed: "Nincs tehát a magyar nemzetnek és hazának SEMMIVEL SEM TÖBB ELSZÁMOLNIVALÓJA ezeknél. Punkt."

rendben. akkor viszont ne vernyogjon a magyar Trianonról, ne énekelje, hogy balsors, akit régen tép, ne viseljünk szabadságharcot a multik, az EU, Oroszo...oppá, ők most a barátaink, stb. ellen.

pofa lapos, mert semmivel sem ért bennünket több sérelem, mint másokat, ráadásul a világ le sem szarja, mi van velünk.

ha így oké, akkor stimmt.

most már tényleg végeztem itt.

2014.02.13. 16:16:54

@idelle:

Bezzeg 1920-1939 között a dicső magyar munkásmozgalom nem ám a multik ellen vívott szabadságharcot, hisz akkor azok a mai formájukban nem is léteztek. József Attila is kifejezetten odavolt a pénzeszsák kapcsikért, akiket azonban valamiért a komcsik NEM siettek a NEVÜKÖN nevezni, (még a hatalmas Szovjetunióban sem, ott rövid időn belül a szerencsétlen parasztok lettek a főellenség, meg akik gondolkodni mertek) csak aztán felülről szóltak neki (is) hogy a cúnanácik rosszabbak ...)

Ha a multi olyan k.va jó, akkor minek kellett a gyarmati rendszereket felszámolni, he?

Én aztán nem "vernyogtam" neked, kedves vitapartnerem, soha, de soha. Ha néha szót ejtek a magyarság VALÓBAN nemzeti tragédiájáról, az azért van, mert a derék szuperszabadok valahol épp abba szíveskednek belerúgni, leghaladóbb szokásaik szerint. Vernyogni, rinyálni nálam nem szokás, ahogy 1920-1944 között sem ilyet tett az, aki Trianon tragédiáját a szájára vette.

(Vissza is fordíthatnám: hogy várhatod el, hogy megértsem a te indulatodat, ha te sem érted az enyémet, sőt örülsz neki és meggyalázod? S tudod mit: ezt a partalan mutogatósdit, 1990 után SEM a magyarok kezdték)

S ama bizonyos "vernyogást" akkor, 1945-ben K.VÁRA BEFEJEZTETTÉK A KEDVES ELVTÁRSAK, nagyon sok időre. Újra napirendre tűzése éppen a "rendszerváltás" szabadságában foglaltatott - s színből a korabeli, szamizdatos libbancsok akkor még megértően foglalkozgattak vele - egészen addig, amíg teljes gőzzel be nem indult a rájuk parancsolt nácizás, túlszárnyalva rákosiék legszebb álmait is.

Hát akkor örülj ennek a dicső kormánynak, nem értem, miért nem örültök, kedves libsik, mikor mindent megtesz azért, a 24 év hagyományát folytatva, hogy határokon (innen és) túl mindenki azt csinálhasson a magyarral, amit csak akar. Miért gyűlölitek a legjobb kiszolgálótokat, én nem értem.

Pedig lenne miért "vernyogni", mivel valóban, ténylegesen bántották a magyart, s még most is VALÓBAN bántják, határon túli magyargyűlölő barátaikkal együtt, az őket anno csak mégúgyabbul irtó szlovák-román-horvát-ukrán, stb. jópajtásaikkal ilyenkor MÉLYSÉGESEN EGYETÉRTVE pont a kedves "kiirtottak", röhögve, és csúfolódva tépik a sebeket, "rántotthús-országgal", "kifordított" trianon-plakátokkal, "merjünk kicsik lenni"-vel, stb. Pedig 1938-1944 között ezen országokat aztán rendesen "kipucolták" azoktól, akik ma ennyire szeretik őket ...

(Külön érdekes, hogy a magyarra nem tudtak annyi találó és kifejező tulajdonságot, jelzőt, kicsúfolást, karikatúrát, paródiát összeszedni, mint a már 6000 éve üldözöttekre, s csak erőlködnek, de sose sikerül egy valódi gúnymagyar figura megalkotása, még Ady vagy a "Göre Gábor levelek" hathatós irodalmi közreműködésével se.

A libsi oldalon kárörvendve, percenként mantrázott "irigy" "lusta" "paraszt" stb. és szinonímáik PONTOSAN azt a magyart takarják el, akit a mai libsik szellemi-lelki-vérszerinti ősei 1918-1919-ben, és 1945-1990 között aláztak meg, döngöltek a földbe, és fosztottak meg minden hagyományától és méltóságától, hogy ezeket a válaszcsapásai nélkül lehessen az arcába vágni.)

Más, de az előzőekhez kapcsolódva, mármint hogy kik itt a hullarablók, mikor, meg kikkel szemben. Tudom, "csúnya oldal" de miért is? Talán mert ilyenekről is lehet benne olvasni, hogyaszongya:

"Netívá Ben Jehudá írónő, neves rádiós újságíró, aki maga is a Pálmách nevű zsidó hadsereg harcosa volt, A sötét fellegek mögül című, 1985-ben napvilágot látott könyvében a többi között leírja: Száfád arab lakónegyedeinek elfoglalása után a zsidók megkezdték a fosztogatást, rablást, és vandál cselekedeteket követtek el. A Pálmách harcosai raboltak, kifosztották a palesztinok hátrahagyott középületeinek és otthonainak ingóságait. Az így összerabolt holmit a Kánaán-hegyen levő Szárá Lévi zsidó tulajdonú szállodában halmozták föl, majd később, amikor a Pálmách harcosai az araboktól elrabolt földeken létrehozták a településüket, kiosztották azt a saját embereiknek."

Na, erre varrjál gombot, emberszerető, humanista, kiművelt, szellemileg felsőbbrendű, világ ura , kiirtott embermilliók miatt zokogva acsargó magyar állampolgártársam. S meg se kérdem, hogy "no, kell-e még?", bár nem venném szívemre, ha a betűim tengerében végeznéd ... :)

2014.02.13. 19:38:13

@idelle:

Természetesen nem kívánom igénybe venni feleslegesen itt az idődet, harcos. Igazad van amúgy: tényleg elbeszélünk itt, mert kinek-kinek mást jelent az igazság - de az én igazságom (is) nem kötelező érvényű a Föld két és fél harmadán, és cáfolóit vagy kétlőit nem büntetik vagy hallgattatják el, és nem nevezik az emberiség szemetének.

Annyiban azért biztos vagyok, hogy a mindenhonnan megállás nélkül ömlő vádak és számonkérések nem vezethetnek az állítólag megkívánt és tartós eredményekre, sem a fejekben, sem a lelkekben. A szöges ellentétüket erősítik már most is, meg már 10 év óta is, a rezisztenciát, a tagadást. És tavaszra majd beérik minden vetés.

Mint mondtam: én HITTEM benne, amíg még csak módjával éltek vele. Megrendültem a zsidóság gyomorszorító, hideglelős szenvedésein, és gyűlöltem azokat, akik ezt tették velük. Mondjuk azért Kádárék se a magyarok bűnéről pofáztak hozzá, mert akkor tuti nem lett volna közmegegyezés. És emellett imádtam a zsidó humort, stílust, kultúrát, a művészi világban, meg a tudományban elért eredményeket, a régi Európa és Pest világát - főleg persze olyan hölgyek miatt, akik szintén oda meg vissza voltak ezért - meg persze a modern, amcsi zsidó hollywoodi-popkultúrás csilivilit is kajoltam. Mondjuk a dögunalomszürke, de torkon lenyomott vörös maszlagos komenizmusban, és azon alig valamivel túl ez még nagyon vonzó is bírt lenni.

Sőt kapaszkodj: protestáns keresztényként felnevelődve is csak azt hallottam, milyen rettenetes küzdelmeket kellett vívnia annak a népnek a fennmaradásáért, és milyen sok közük van már csak ezért is a mi történelmi hányattatásainkhoz. Na, ez, az ezen dolgok felőli meggyőződés tartott ki nálam a gyurmányi 2006-2007-ig, meg közben persze Olaszliszkáig.

Bízhatsz benne azért, hogy amint az ENSZ és az EU összes küldötte és diplomatája, a Pánamerikai és Pánafrikai Kongresszusok, az olimpiák és a Nemzetközösségi Játékok, stb. valamennyi delegáltja, a Pentagon és a NATO, meg a többi harcimarci egylet valamennyi hadvezére feláll, és hat milliárd ember nevében, kölcsönös megkövetésekkel és bocsánatkérésekkel a jégkorszakig visszamenően megbánják az összes vétkeiket és bűneiket,

melyeket valaha egymás ellen, még a már letűnt népek nevében is, vagy a már letűnt népekhez szólva, valamint minden anyagi tartozásukat mindezekért tartozásukat kifizetik, egyszer és mindenkorra, akkor én is kifejezett bocsánatot fogok kérni, direkte Tőled. Azonban attól tartok, hogy addig még aludnom kell néhányat.

Búcsúzóul egy utolsó kérdés: szerinted az a mondat, hogy "Der springt noch auf" a világ melyik nyelvén hangzott el, s leírója miért tartotta utolsó erejével is fontosnak, szeretett magyar népe és hazája felmentését, ez által is? És hol vannak MA az ilyen lelkek, mint Ő?

No, ég veled, majd még biztos összefutunk valahol, az hétszentség ... :)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2014.02.13. 21:20:00

@ekszvájzed: +1 mindenre. esetleg a célja ennek az egész szembenézetésnek, gúnyolódásnak, nácizásnak, stb. nem lett még felfedve. ugyanis éppen azt szeretné elérni ezzel egy kör, hogy legyen öngerjesztő antiszemitizmus (mint a managyűjtés a gemcraftban, amin újabb és újabb orange gemet veszel, egyre többet szedsz be, egyre több a mana - nem ragozom - lényeg az, hogy eredményes stratégia, és pörög a profitszámláló) - akkor lehet rinyálni róla, és lehet az ellene való áldozatos "harchoz" zsetont kijárni és kikövetelni. ha meg elszakad a cérna (egyelőre önmerényletek és hazugságok ellenére sem), hát meghal(?) újabb misztikus hatmillió..

az a legszörnyűbb, hogy akik ezt igazán átlátják és mellé még nem is gyűlölködnek - na azokat kárhoztatják majd tétlenségre. ha ígyis-úgyis náciznak (akik a náci szó értelmét sem fogják fel ésszel) vagy náci leszel minden-mindegy alapon vagy a közelébe sem mész a marhavagonoknak, amikor a régi-új zsidótanács hathatós közreműködésével elszállítják őket "máshová lakni". (a csendőrséget is olyanért osztják amit nem volt jogszabálybaütköző tenniük - hiszen kötelességük volt az elrendelt összegyűjtéseket végrehajtani /most nem térik ki arra, hogy a náci háborús bűnösökre is utóbb alkotott és egyértelműsített szabályok alapján szabták ki a verdikteket, és azokat a szabályok a "győztesek" sem tartották be ám./, olyanok akik tényleg ott sem voltak és csak telefonos és közönségi segítséggel tudják megkülönböztetni a csendőr egyneruhát egy horrofilmben látott lakkcipő, leggings, szakadtzakó, hokismaszk együttestől..) és lesz majd megint kasztner-vonat is, meg gyorsan mégjobban meggazdagodó (minden oldalt támogató, a nekik tetsző egyik megspórolt erejét bevethetően tartó) zsidók.

a kontraproduktivitásuk a cél. nem tudom, hogy miért nem veszi észre (legalább) egy zsidó honfitársunk sem.

2014.02.14. 10:23:59

@fogsunder:

Köszönöm.

A: Láthatóan a cél végül is - ezek szerint - nem a megrendítés, a szomorúság, a veszteségérzet, a megbánás elérése a nem- avagy aligzsidó oldalon, hanem a követelőzés legalizálása, ezzel pedig a zsarolás, a kényszerítés, a várható politikai eredmények erőszakos befolyásolása. S nem is az egyének tömegétől, hanem az államtól, a politikától, amely már nagyon nem örököse semminek, ami 1944-1945 előtt volt.

Miközben 1990 óta évente több bocsánatkérés és kárpótlás is történt már - szinte kizárólag a zsidó nemzetiség (meg persze az általuk látszatból és céltudattal felkarolt MÁSIK nemzetiség, melynek viszont az egész létezése tökéletes ellentétben áll mindazzal, amit a zsidóság vezető rétege hirdet) irányában, a rengeteg különböző kedvezmény és előjog megadását nem is említve. Mondottam: "reneszánsz" van.

B: Igen. S akik a műveltségre, tájékozottságra, könyvtáraikra és egyetemeikre oly sűrűn hivatkoznak, vidáman keverik össze (s kevertetik össze bamba híveikkel is) a nyilasok egykori egyenruháját BÁRMIVEL, ami a szélsőjobbos címkével ellátott szervezete sokszor általuk verbuvált és delegált tagjain feszül,

tán sokat tehetnek arról is, hogy a KONKRÉT nyilas uniformisra vonatkozó internetes képkeresési találatok száma meglehetősen elenyésző, és szinte csak az 1990 után utcán vonulgató-karlendítgető 50 különféle egylet gúnyáját lehet így megcsodálni. Pedig a hadtörténeti képanyag a neten szinte már a pornóéval vetekszik ...

C: Mondok én valamit: mivel a valóságban, civilben, és klaviatúrán kívül senki sem hülye, ennyi idő alatt már nem egy észrevette, csak menekül ettől, meghúzódik, s arra vár, hogy egyszer majd ez is kifut, mint annyi minden más is, a valódi pozitívumokra próbál koncentrálni, és lehetőleg kerüli a radikálisokat. Na, ők azok, akikben van érzés, meg egy kis szégyen.

A valódi túlélők, 60-70 év felett pl. a kultúregyletekben inkább csak zsinagógai tea-süti partikat rendezgetnek, hegedű- és zongorakoncerteket hallgatnak, meg közép-európai zsidó építészeti és konyhaművészeti emlékeket megtekintő és megkóstoló túrákra járnak. Naná, van sok holoemlékezés is, de ők a valódi túlélők. (Ahogy mindezt én láttam a neten.)

Persze ezen programokba is beleillesztődik néha egy-két keresztényeket és / vagy magyarokat gyalázó 'művész' kiállítása vagy előadása ... :( Akik a balhét meg a hisztit csinálják, azokat vagy küldöldről hozzák-hívják, vagy a spéci iskoláikban trenírozzák, vagy nem is originált zsidók, esetleg egy NAGYON belterjes belterj.

süti beállítások módosítása