Skip to content


       Szűrés lista

Ennél nincs most jobb plakátkombó

plak_t_1390043682.jpg_575x767

Zuglóban tökéletes plakátkihelyezésre bukkantam, nincs is nagyon mit magyarázni, a kép magáért beszél. 

Az MSZP plakátja - szokás szerint - persze úgy szar ahogy van, a "rosszabbul élünk mint négy éve" egyszer már megbukott mint kampánytéma. Amúgy meg mindig is jobban éltek, 5 éve is jobban éltek, 10 éve is jobban éltek, sőt, akármelyik politikus + oligarcha / ex vagy jelenlegi pártpénztárnok képét oda lehetne tenni, politikus oligarchának nem vájja ki a szemét ...

Olvastátok ki dugta elő a szőrős busa fejét a héten?
A blog örökös nagy kedvence, Horn "magas lóról beszélek de amúgy leszarom" Gábor .... mostmár tényleg csak Kóka és Demszky hallgat, de már számolom a napokat vissza, mikor teljesedik ki a sarjadó Nagy Összefogás. 

Horn Gábor persze megint mondta az okos dolgokat:
"Kormányzati alternatívát úgy nem tud már kínálni a baloldal, mint tette azt mondjuk 2002-ben – ennek az esélyét eljátszották a szereplők. Amire van lehetőség – és én erről már egy évvel ezelőtt írtam –, hogy népszavazást kell csinálni ebből a választásból, és azt a kérdést feltenni a választóknak: akarják-e Orbán Viktor további országlását, vagy sem. Normális esetben a kampány a negatívumok kiemelésével indul, és lassan tér át a pozitív, a reményteljes jövőkép bemutatására. Erre nem lesz idő, ezeket az állításokat párhuzamosan kell megtenni. Néhány politikusnak ki kéne lépnie a komfortzónából: a sajtótájékoztatók teljesen hatástalanok, a médiaviszonyok átrendeződése miatt a kültéri akciók és provokációk működnek csak. Mi a mozgósítás fontosságát hangsúlyoznánk: ha ugyanis 65 százalék feletti a részvétel, akkor meg lehet verni Orbán Viktort. Az 1994-es, illetve a 2010-es választásokat kivéve minden választást azok döntöttek el, akiknek nincs határozott pártpreferenciájuk, és jellemzően az utolsó pillanatban határozzák el, kire adják a voksukat. Számukra fontosabbak az anyagi, mint a közjogi kérdések – erre választ kell találni. Még egy dolog jellemző erre a tömegre: a győztesre szeret szavazni. Emiatt valóban fontos feladata az ellenzéknek a hátralévő kevés időben, hogy elhitesse a bizonytalanokkal: képes győzni. Kevés szakpolitika, erős negatív kampány – stadion helyett kórház."

Hosszú választási kampány vár ránk, egészen októberig ...
Mindegy, remélem lassan felébred a Tavasszal szavazz fasszal blog is ...

Címkék: kampány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr65769003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.01.18. 13:12:02

Már leírtam máshol, de akkor ide is: vastag tévedés, hogy ez a plakát a "rosszabbul élünk mint 4 éve" ismétlése lenne. Az azért bukott meg, mert hazugság volt. Ezzel szemben az MSZP plakátja létező jelenségekről beszél:
1. Az emberek többsége rosszabbul járt az egykulcsos adóval, a segélyek, munkanélküli támogatások durva csökkentése miatt
2. Ezzel szemben a Fidesz-maffia és konkrétan Simicska Lajos + Orbán Viktor viszont irtózatosan jól járt és jár folyamatosan.

Nem, nem lehetne akármelyik politikus képét odatenni, mert ők felelősek ezért, ők a fő haszonélvezői. Nem Mesterházy, nem is Gyurcsány, nem Karácsony, de még Vona sem.

A fasszal szavazáshoz pedig csak gratulálni tudok, ha ilyen elégedett vagy az Orbán-rendszerrel, akkor rajta. Adj nekik még 4 évet, hátha jobban csinálják.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 13:15:26

"Ők már jobban élnek. És ön?"

Én is.

-16%-os jövedelemadó
-rezsicsökkentés
-családi adókedvezmény
-gyed kedvezmény
-nyugdíjak nőttek

-államadósság csökkent (GDP arányos) Mig 2010-ben 85% volt, most 79% a GDP arányos adosság
-foglalkoztatottság nő
-munkanélküliség csökken
-Visszaállították az otthonteremtési támogatást.
-A 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nök nyugdijba mehetnek életkortól függetlenül.
-pedagógus béremelés
-orvosok bérének emelése
És még sorolhatnám

EZZEL SZEMBE:

Bajnai: csökkentette a gyest 3-ról 2 évre
megszüntette a gyedet
befagyasztotta családi pótlékot
csökkentette a gyerekintézmények élelmiszer támogatását
megszüntette a 13. havi bért és nyugdíjat
eltörölte a nyugdíjak inflációt követő emelését
megszüntette a gáz- és távfűtés árának támogatását, helyette árat
emelt /az Mszp 15-ször emelte a gázárat!!!/
megszüntette a lakásvétel állami kamattámogatását, ezért vették fel az emberek a valutahiteleket.
növelte az államadósságot és a munkanélküliséget
65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt
Elvette az állami pénzt az önkormányzatoktól, de a terhüket növelte, így eladósította őket.

Lopcsányt meg se kell emliteni...eladott mindent meg sulyos IMF adosságba döntötte az országot!

Ennyit a maszopról. Bukni fognak idén is. Nem kicsit. Nagyon!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 13:17:22

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Ezeket a pontokat amiket összegyüjtögettem lehet cáfolni (mondjuk nem fog menni. Max hazugsággal, csusztatással, az meg a kutyát nem érdekli)
Hiteltelen a ballib oldal, ez van.
Lopcsány-Baynau-Szarházi-Fodor gabriella akar kormányt váltani ???!!! HAGYJUK MÁR!
Röhej.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 13:17:53

Nnnnemakarooom a kampááányt...
Mindenhonnan ömleni fog a szenny, a mocskolódás, és már most elege van ebből mindenkinek.

Amúgy a plakát tényleg jó - csak kár, hogy nem az MKKP tette ki, mert a nagyobb pártoknak, akik már kormányoztak, nagyon kussolniuk kéne ebben a témában.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 13:19:41

@iii:

Te segg, minden dolgozó 16%-ot fizet, eddig volt aki 40%-ot is fizetett a ballib álmokfutás alatt

Ja hogy elvették az adójóváírást?! ÉS?! BÉRKOMPENZÁCIÓ is történt, ezért SENKI nem kap kevesebb fizetést mint 2010 elött!

Tehát hazugság, hogy az adójóváírás törlése miatt sokan kevesebbet keresnek, mivel történt bérkompenzáció is, ezt mindig elfelejtitek.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 13:22:44

Az meg a másik hogy állandóan maffiázzátok a Fidesz Kormányt, de ezt sosem bizonyítjátok, csak fröcsögitek mint valami idegbetegek. Állításokat bizonyítani is kellene. Szóval: MIÉRT maffia a Fidesz Kormány?
De mindegy is, a kutya sem hisz a maszopnak már.

ungverjaland 2014.01.18. 13:23:49

Ez a "Buta belpesti balliberális biboldó barmok!" nevű felhasználó ilyen nagyon béna troll vagy tényleg ennyire buta?

dr. Aullah 2014.01.18. 13:24:34

@ungverjaland: Fizetett kommentelő. Van egy pár.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 13:27:50

@ungverjaland: Régebbi modell. Még ilyen direkt.
Az újabbak már kikérik maguknak, ha trollozzák őket.

2014.01.18. 13:28:00

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Segg az anyád.

A bérkompenzáció az messze nem történt meg mindenhol egyrészt, másrészt az újabb munkahelyek megszűnéséhez vezetett, harmadrészt a bérkompenzáció az nem más,mint fizetésemelés, ami egyébként is járt volna. Csak most kinevezték kompenzációnak.

Negyedrészt a kompenzáció csak az első évet kompenzálja, míg az adórendszer folyamatosan vesz el a rosszul keresőktől.

Ötödrészt miközben a havi 100 ezres minimálbéres eddig nem fizetett semmit, most fizet 16%-ot, miközben dr. Pintér csak az egykulcsos miatt havi egymillióval TÖBBET visz haza. Nyilván rászorul.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 13:33:13

@iii: Áh, ezeknek mondhatod. A nyilvánvaló tényeket sem hiszik el, illetve ilyennek jönnek, hogy bizonyítsd, hogy maffia... Nyíltan lopnak és kedveznek a saját haverjaiknak, mit kell ezen bizonyítani? Ja, hogy törvényes...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 13:33:20

@iii:

Csak arra akartam kiluykadni hogy folyton azt hazudjátok hogy az adójóváírás eltörlése miatt egy csomóan kevesebbet keresnek hiába a 16%-os szja. EZ egy hazugság, mivel pont hogy a bérkompenzáció miatt SENKI nem keres kevesebbet mint ezelött!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 13:35:21

@ColT:

Én nem kérem ki, viszont amiket leirok azok tények. A stilusom meg azért ilyen mert utálom ha a liberálisok a pofámba hazudoznak, gondolom a 20 ezer milliárdos IMF hitelt is Orbán Viktor vette föl...szerintetek ő adositotta el az országot!

Horizont 2014.01.18. 13:40:13

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Munkáltatód erre oktat b+, hogy seggnek szólítsd a kommentelőt? Nem akarlak etetni, mert már olyan dagadt lehetsz, hogy gyomorgyűrűt kéne berakadnod! Szánalmas vagy minden beírásoddal, nem mennél el másik blogra? Minél tovább írsz ide barom aljas hiteltelen dolgokat annál több szavazót szerzel a Fidesz ellen!!!A főnököd irányítson máshová az elpusztult agysejtjeiddel együtt!!!

Szerintem ez más hirdetés mint a rosszabbul élünk mint 4 éve! Ez hiteles, mert ők már tényleg jobban élnek, nekünk meg esélyünk sincs rá!
Én azt se bánnám ha jövővasárnap lenne a szavazás, hogy minél kevesebb károsodás érjen bennünket!
Ja most azon akadtam ki, hogy a DK listáján a 10. helyen Vitányi Iván van! Vitányi aki 89 (!!!) éves lesz! oké ne rúgjunk bele az időseinkbe, de ez túlzás, be kéne látnia magától, el kell mennie haza pihenni!

komplikato 2014.01.18. 13:41:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "BÉRKOMPENZÁCIÓ is történt, ezért SENKI nem kap kevesebb fizetést mint 2010 elött!"

Látod ezért utállak igazán, nem azért mert bérkommüntelő vagy, nem azért mert az okosságait valami elévült táblázatból másolod, hanem mert idejössz és olyasmit próbálsz meg hazudni, amivel (rajtad kívül?) mindenki tisztában van, hogy KAMU.
Eligazításnál adhatnának valami tanácsot miként finomítsd, de az feltételezne némi szellemi képességet.

ungverjaland 2014.01.18. 13:41:42

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Gondolom ha ennyire zavar az IMF hitel meg az "ország eladósítása", akkor hangosan tiltakozol az ellen is, hogy most veszünk fel 3000 milliárd forintnyi hitelt az oroszoktól.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 13:44:44

@Horizont:

A déká is egy gittegylet megélhetési politikuoskkal, azért csüngnek a maszopon (az együttpm-el egyetemben) mert külön nem jutnának be, így van esélyük hogy a maszop fedezi öket, de minden normális ember tudja, hogy ez 3 párt valójában EGY párt: MSZP

Ennyi.

Nincs se déká, se együttpm, ez mind az MSZP, vegyétek már észre! Ugyanaz a banda állt fel mint 2006-ban, UGYANAZ! Csak nem Ferkó a jelölt hanem Meseházi.

Na szervusz, akkor megyek a szaros blogotokról...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.01.18. 13:45:42

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"Nincs se déká, se együttpm, ez mind az MSZP, vegyétek már észre! Ugyanaz a banda állt fel mint 2006-ban, UGYANAZ! Csak nem Ferkó a jelölt hanem Meseházi."

Ebben látod igazad van. Ezt nem lehet tagadni. Sajnos.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.01.18. 13:47:13

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Márpedig ez egy ordas nagy hazugság! Én közel 10 ezer forinttal kapok kevesebbet havonta, és a környezetemben élők többsége is. Mondjuk gyerekem sincs, ez is igaz.
Bérkompenzáció? HOL?! Az meg mi?!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.01.18. 13:48:58

@ungverjaland:

Az viszont igazság, hogy MÁS lyukak betömködésére gigahiteleket felvenni (IMF) és MÁS beruházásra. De egyébként nekem is bűzlik ez a Paks dolog.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 13:51:46

@ungverjaland: Azért a szocik számláján is van rendesen, ők is csináltak elég adósságot.
A narancskormánnyal az a legfőbb baj, hogy valójában nem azt csökkenti.

ungverjaland 2014.01.18. 13:53:19

@Nyekenyóka.: Nem azt mondom, hogy hurrá de jó, hogy hitelt vettünk fel az IMF-től, de akkor mondja meg valaki mit lett volna a sokkal jobb megoldás akkor a válság közepén. Persze nyilván normális gazdaságpolitikát kellett volna csinálni előtte, de akkor az már késő volt.

Paksról meg annyit, hogy nem az a baj, hogy új reaktor épül vagy hogy ehhez hitelt veszünk fel, hanem hogy egy ekkora szintű beruházásról NULLA szakmai vagy társadalmi egyeztetés történt. A másik meg, hogy az oroszoktól hitelt felvenni és energetikailag függeni nem biztos, hogy a legjobb ötlet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 13:54:11

@Nyekenyóka.: Ha tudnák, hány helyen nem történt meg :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 13:55:46

@ungverjaland: Na így már rendben.
Amúgy az ország eladóítása alatt én kifejezetten nem az IMF hitelre szoktam gondolni, hanem arra a nagy semmire, ami pénzügyi tartlékok címén volt az országnak. És arra volt 6 évük a szociknak, hogy valami összehozzanak.

ungverjaland 2014.01.18. 13:56:18

@ColT: Persze, hogy csináltak, eszembe se jutna védeni őket. Csak nem lehet mindent fekete-fehéren nézni. Az, hogy a szocik szarul kormányoztak az nem legitimálja az Orbán kormány minősíthetetlen kormányzását.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.01.18. 13:57:32

@ColT:

Miért valahol megtörtént, hogy aki gyerek nélkül bruttó 200 ezer alatt keres, az nem járt rosszul?
AKKOR MEGYEK ODA DOLGOZNI!

Bee-zony 2014.01.18. 14:21:34

Az omló vakolatú házzal pontos hármas az országról. Orbán-Simicska és a fidesz-trollok jobban élnek, közben az ország romosodik.
Jobb helyekről érkezve harmadik világbeli érzés bejönni Ferihegyről /újabb nevén Liszt Feri/ Budapest belső részére: pusztuló házak, kéregető csövesek a piros lámpánál…
Látszik, hogy megvan Magyarországon a társadalmi piramis, alul a széles szegényréteg, felette a vékonyodó középosztály, felette a rendszer nyertesei, a kizsákmányoló-élősködő felső tízezer, legfelül a háttérhatalom, akik irányítják ezt az egészet.

Mr. Ligthman 2014.01.18. 14:23:50

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Azt tudod, hogy mind NEM IGAZ, amiket írtál?
-16%-os jövedelemadó - ez a gazdagoknak kedvez, a KSH is kimutatta, hogy az átlagbért és az alatt keresők 1-5 ezer forinttal kevesebb nettót visznek haza. A bérkompenzáció egy utólagos probálkozás volt (mert rájöttek, hogy ismét rosszul számoltak), és nem mindenhol adták meg. Tehát a 16%-kal a felső 10 ezer járt CSAK jól!!!
-rezsicsökkentés - ha megy még a matek: ha emelek 30%-ot, és utána csökkentek 20%-ot, akkor drágább vagy olcsóbb? Remélem menni fog. szóval először megemelték a rezsit, majd utána az emelésnél kevesebbel csökkentik. Csak nézd meg a 2010-es áramszámládat, gázszámládat, és a mostanit. Ráadásul akinek a havi rezsije 100e felett volt, mert medencéje, és hatalmas villája van, annak 20e-vel csökken, míg a nyugdíjasnak a 20e forintos rezsije csak 4e forinttal. szerinted ez igazságos???
-családi adókedvezmény - igazából azok jártak jól, akiknek 3, vagy annál kevesebb gyermeke van. Mily meglepő, hogy a kormányban több ilyen is van (pl. az szerinted normális, hogy pl. Semjén egy fillér adót sem fizetett???). Tehát a gyermektelen, az egy gyermekes és a kétgyermekes terhei nem csökkentek, és nekik a támogatás - ha van - messze elmarad a kiadások növekedésénél!!!
-gyed kedvezmény - ez vicc akart lenni, igaz? Nem tudod, véletlenül ki törölte el pl. azt, hogy gyed mellett és gyes mellett nem lehet munkát vállalni? Tudod mennyi a gyed? Max 70e. És a Gyes? 25e. Na ebből élj meg te.
-nyugdíjak nőttek - a nyugdíjasok fontos választási tényezők. Ezért - bár nincs miből finanszírozni - a nyugdíjakat mindig növelték, mert ez válaszást dönt el. Bátor, aki felvállalja, hogy nem emeli, mivel nincs rá keret. DE!!! Mit ér a nyugdíjemelés, ha az árak sokkal nagyobb mértékben emelkedtek. Jársz boltba? Tudod, mennyivel emelkedtek az árak? Tej, burgonya, cukor...

-államadósság csökkent (GDP arányos) Mig 2010-ben 85% volt, most 79% a GDP arányos adosság - ez szimplán hazugsák, mert az államadósság nem változott (ezt még a minisztériumm sem tagadja), pedig a 3000 milliárd (le is írom: háromezermilliárd!!!) lenyúlásra került!!!
-foglalkoztatottság nő - te mit nézel, cseh kettőt? a foglalkoztatásba beleveszik a külföldieket és a közmunkaprogram résztvevőit. A hiteles adatok (pl. KSH) szerint a foglalkoztatottság csökkent, pedig valakik 1 millió új munkahelyet ígért!!!
-munkanélküliség csökken - ez sem igaz
-Visszaállították az otthonteremtési támogatást. Igen? Akkor miért nem pörög a hitelezés? Miért nem pörög az ingatlanpiac? Megmondom, azért, mert a gazdaság romokban hever.
-A 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nök nyugdijba mehetnek életkortól függetlenül. - és ki finanszírozza az így nyugdíjba menők nyugdíját?
-pedagógus béremelés - ez valami vicc, ugye? Te nem olvasol (a magyar nemzeten kívül) újságot?
-orvosok bérének emelése - ja, azért mennek külföldre az orvosok.

És akkor nézzük a többit:
Az EVA emelése 37%-ra
Az áfa emelése 25-ről 27%-ra
Tranzakciós illeték bevezetése
Telefonadó bevezetése
Kötelező kamarai regisztráció bevezetése
Tandíj bevezetése
Árfolyam emelkedések (egy-két megnyilatkozás miatt)
Stadion építések
Magánnyugdíj vagyon lenyúláse, elherdálása (tudod, hogy a 3000 milliárdból már csak pár száz millió van?
Államadósság növelése - ez furcsán hangzik, de a visszafizetett IMF hitel helyett állampapírokat adtak ki, sokkal rosszabb kondíciókkal, ami szintén adósság. Ráadásul paks bővítése is növelni fogja az államadóságot.
Ócsai lakópark
BKK
Alaptörvényből kikerült az alanyi jogon járó nyugdíj és egészségügyi ellátás (így lehet, hogy nem is fogsz kapni nyugdíjat)
Önkormányzati adósságok átvállalása - a sok jobb oldali önkormányzat elcseszte, hatalmas adósságokat halmoztak fel, amit most az én pénzemből konszolidálnak.

Az a baj, hogy néhányan NEM TUDNAK SZÁMOLNI. Még az összeadás-kivonás sem megy nekik. Nem látják az összefüggéseket, és simán benyalják a hazugságokat, mert elég hangosan mondják nekik. Remek állampolgárok lennének Orwell világában. Persze mindenki hülye, aki nem ért egyet velük, és aki ki meri mondani az igazságot. Meztelen a király, de a sok jobboldali vígan tapsol az új ruhájához. Persze a baloldal is barom, de ekkora lenyúlás még az ő idejükben sem volt. És Bajnait sokan támadják, csak azt felejtik el, hogy őt még egy 2010-es, a kormány által megbízott vizsgálóbizottság is dícsérte. A libákról pedig csak annyit, hogy az a cég azért ment csődbe, mert az akkori Orbán kormány a konkurenciáját több millió forinttal támogatta. Emiatt a nem támogatott cégnek nem voltak megrendelései.

Tehát mielőtt hülyességeket írsz, és lejáratod magad a butaságoddal, elfogultságoddal és tájékozatlanságoddal, nézz utána, és gondolkodj el. Talán még maradt egy kis agyvelő az agymosás után...

Megvezetve 2014.01.18. 14:31:19

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Kezdjük az elején. Jó a neved, mivel illik rád. Mi is a bal és a jobb? Ha olyan ideológia mentén indulsz el, hogy baloldal kommunista, jobboldal kapitalista, akkor furcsa dolgok jönnek ki. Mert akkor a fidesz egy szélső bal oldali párt lesz. (pl államosítás.. ismerős ez valahonnan?).
Amiket felsorolsz, az csak egy szelete az igazságnak, és így nem állja meg a helyét. Elfelejted, hogy Bajnai egy válság kormányt vezetett 1 évig. Persze lehet sorolni a negatív intézkedéseket, de lehetne azt is, hogy mit is sikerült elérnie vele. Én személy szerint, nagyon kíváncsi lennék arra, ma hol tartanánk, ha ő marad. Adó.. Mindenki a 16 % adóval jön. Mintha ez sokat számítana. A fizetésed 61 százaléka az adó csak elmondanám.. Ha ehhez hozzá adod a 27% áfát, és még a fidesz által cégek mögé bújtatott adókat(bankadó, csekkadó.. van vagy 15 abból is), rájössz, jó ha a fizetésednek van 25 százalékos nettó értéke... Ha már itt tartunk, a fidesz mindig valaki mögé bújt, azaz másokkal végeztesse el úgymond a piszkos munkát.

Bee-zony 2014.01.18. 14:32:37

Mitől maffia a maffidesz? Attól, hogy szervezett bűnözői csoport, a saját meghatározásukkal is a „politikai nemzet”, „politikai család”. A cél a pénz és hatalom, és a módszereket illetően feltűnő a hasonlóság.

„A maffia (olaszul mafia) szervezett bűnözői csoport, tagjai a maffiózók (az olasz mafioso kifejezésből). A maffia egyes tagjai szerint e bűnszövetkezet valódi neve Cosa Nostra (szó szerinti magyar fordításban „a mi ügyünk” „a mi dolgunk”).”

Magyarország jelenlegi legnagyobb maffiája a maffidesz, a politikai maffia, a polip, a haveroknak osztogatók, a többieket sarcoló fosztogatók, akiknél a „megvédi” azt jelenti, hogy elveszik.
Közös, hogy mindkét maffia „megvéd”, és védelmi pénzeket szed be, adóztat. A politikai maffia önlegalizálja ezt a tevékenységét, ami a másik maffiának nem áll módjában, mert ők nem voltak ahhoz elég ügyes bűnözők, hogy választást nyerjenek. (Az olaszok már vannak annyira tapasztaltak, hogy ne a maffiát válasszák kormánynak.)

„A mi politikai családunk krédójával önmagában ellentétes a szerencsejáték”… mondta Lézerjani. Ők biztosra mennek, és úgy nem szerencsejátékoznak, ahogy a kaszinótulajdonos nem szerencsejátékozik.

„1. Földbérleti pályázatok: "Megvédjük a magyar földet!". "Helyben lakó gazdákat juttatjuk földhöz".
2. Dohánykoncessziók: "Megvédjük a fiatalok egészségét". "A kisvállalkozásokat segítjük".
3. Kaszinókoncessziók: "Szigorítjuk a szerencsejátékot". "Korlátozzuk a nyerőgépekhez való hozzáférést".”
(Értsd: csak a legszűkebb haveri kör lehet az üzemeltető.)

Hamajd 2014.01.18. 14:51:12

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Jó ez a jamaicai, vagy kameruni Gyurcsány kép.

Hamajd 2014.01.18. 14:53:02

A fasszal szavazáshoz azért legalább valami nő szerűt kéne kiplakátozni :)

Hamajd 2014.01.18. 15:06:02

@Bee-zony: "Korlátozzuk a nyerőgépekhez való hozzáférést".”

Ez egy hiba volt, mert a "szolgáltatást" igénybevevő idióták azóta sem tudnak mit kezdeni magukkal.

Hamajd 2014.01.18. 15:12:38

@Horizont: Ja most azon akadtam ki, hogy a DK listáján a 10. helyen Vitányi Iván van! Vitányi aki 89 (!!!) éves lesz! oké ne rúgjunk bele az időseinkbe, de ez túlzás, be kéne látnia magától, el kell mennie haza pihenni!

Így is pihenni fog, mert a DK 10. közelébe sem kerül a parlamentnek.

dr. Aullah 2014.01.18. 15:16:12

@Peter Walnut: Jó összefoglaló. Ha nem baj, akkor engedelmeddel majd később... megírom.

Hamajd 2014.01.18. 15:19:09

A felső "Ők már jobban élnek" kép nagyon jó, csak kicsi, lemaradt róla még vagy 100 fotó, de hát akkora felület nincs. Közös fotózásra magyar politikai elit !!!

toportyánzsóti 2014.01.18. 15:19:33

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Gyengén hazudozol mint élő istened moszkovitya.Szánalmas mikor valaki beszopja saját hazugságait,nyerítve röhög rajtatok az ország annyiszor szartátok pofán sajátmagatokat.Hiába emelitek a hangerőt mifelénk 5% szavazótok van amiből még lejön az is hogy csalódásukban el sem mennek,mert átqrtátok őket rendesen!Pár 100 narancspolgáron kívül mindenkit átbaszott moszkovitya putyinpincsi!

Horizont 2014.01.18. 15:20:01

@Hamajd: Oké én is gondoltam erre, na de mégse kéne!! Ezt sugallja magáról a DK??? 89 éves, beszarás, már bocsánat!

toportyánzsóti 2014.01.18. 15:25:31

Telitalálat a nicked,fasszal szavazás helyett inkább érvénytelen szavazásra buzdíts,mivel a képviseleti demokrácia voksmaximalizáló csalóit csak így lehet pofánszarni.Aki nem megy el az maga ellen adja gyakorlatilag a szavazatát.

Hamajd 2014.01.18. 15:34:35

@Horizont: A DK nem csak ezt sugallja, ha netán kormányzni fognak (természetesen csak koalícióban), majd Attilának is megsúgják, hogy is kell ezt csinálni.

Hamajd 2014.01.18. 15:44:01

@toportyánzsóti:

Ha én mindegyiket szeretem és azért nem megyek szavazni, akkor is magam ellen szavazok?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.01.18. 15:46:39

Ennél már csak az lenne szebb, ha a Kulcs-szoftos plakáton ott lenne a korábbi reklámarcuk is, a Kokó, aki ugye nagy cimborája a Vezírnek...

Hamajd 2014.01.18. 16:03:47

"Még egy dolog jellemző erre a tömegre: a győztesre szeret szavazni. "

Én akarok már egyszer győztesen kijönni ebből a szarból, de magamra nem szavazhatok. :(

2014.01.18. 16:15:54

tisztelettel kérdem, mit jelent a biboldó szó szeretett kommentelőnk nevében ?

Horizont 2014.01.18. 16:25:25

@h.kovacs: "A biboldó szó cigány eredető szó, és "kereszteletlen"-t jelent. A magyar köznyelv a zsidókra használja, rövidített alakja bibsi."
Tehát zsidózik a szentem! :)

2014.01.18. 16:25:42

@ungverjaland: " béna troll vagy tényleg ennyire buta" - mindkettő, de azt biztos, hogy aluliskolázott a lelkem. A harmadik osztályos -ba-be, -ban,-ben toldalékszabályt sem tudja alkalmazni, de itt vergődik a szerencsétlen. Ez van.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.18. 17:02:15

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Jól van, leülhetsz, bevéstem a kisötöst, csak kussolj már.

2014.01.18. 17:07:03

@Horizont: így gondoltam én is, de gondoltam jobb ha tisztázzuk a kis genya pártállását

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.01.18. 17:11:23

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ő tette lehetetlenné a hülyenépszavazással, hogy kimásszunk a gödörből. Csak szólok.

Nagel Ferenc 2014.01.18. 17:21:34

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Figyelj!
Minket (a többség) akik nem vagyunk semelyik oldalnak a képviselői, mert a két oldal tette tönkre az országot, nem érdekel, hogy mit hazudsz a bal oldalnak.

Minket az érdekel, hogy Orbán is elárulta a népét, hazáját, mert ott lop, hazudik, ahol tud.
Orbán nemhogy nagyarányú adócsökkentést vezetett be, hanem még kitalált vagy tucatot.
Uzsora adók országa lettünk!

Elég volt abból, hogy párt katonáknak köszönhetően a két oldal lerabolhatta az országot, majd a népnek azzal magyarázzák, hogy a másik oldal is lopott.
A nép ezt nem fogadja el, a nép nem egyenlő se bal oldallal, se jobb oldallal.
Takarodjatok az országból hazaárulók!!

Milyen aljasság az, hogy olyannak kell előre adót fizetnie, akinek nincs is bevétele.
Ezt Orbán miért nem törölte el, vagy Gyurcsány, Bajnai?

Mind nagy szakértő, de a 23 év alatt egyik sem tudta vezetni az országot, hanem óvodás módra, csak adót tudtak emelni.
A középkorban nem volt ennyi adó, mint ezek a gazemberek bevezettek állítólag értünk, hogy aztán többet lophassanak tőlünk.

toportyánzsóti 2014.01.18. 17:27:50

@Hamajd: Menj el ás X-eld be mindet butus.

toportyánzsóti 2014.01.18. 17:31:56

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Bayerzsótival üzenj neki szimplán azt megérti talán:"KUSS"Ez a szintjük a barmoknak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 18:11:32

@ungverjaland: +1

@Nyekenyóka.: Nem, az történt meg, hogy jött az ukáz, hogy az adó miatt töbet kell adni a dógozónak... ...aztán a cégtulaj szart bele, és nem adott többet. :S

vidiadv 2014.01.18. 18:32:51

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Felsoroljuk neked azt a 26 féle adót amit vitya ránk nyomott. Vagy a narancssárga ködtől te sem látsz mint az mszp rajongók a pirostól.Az is hülye aki politikusnak hisz. Megmondta a kósa a tutit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 18:36:30

index.hu/belfold/2014/01/18/schmitt_pal_raparkolt_a_buszmegallora/

Kultúremberek level99

Még maffiának is rosszak, egyserű gyökerek.

Cirmos Cica 2014.01.18. 19:27:02

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Szóval te egy nyugdíjas vagy aki gyeden van de közben 8 órában dolgozol? Komolytalanná teszed magad, nettó hazugság amit írsz.
Általánosságban az mondható el hogy ÁRAK nagyon sokat emelkedtek a Fidesz alatt. Főleg annak köszönthetően hogy elszabadult alattunk a forint árfolyama mert FIDESZ vezérkar a forint ellen shortolt (spekulált) és ebből gazdagodott meg. (Ezt a Lázár Jani el is ismerte, így nem kezd el légyzs í anyézni a szoott stílusodban)
Haladjunk sorban:
SZJA: A minimálbér környéken keresőknek nőtt az SZJA és megszűnt az adójóváírás lehetősége, tehát sokkal többen rosszabbul élnek mint te
Nyugdíj: nem emelkedett egy picit sem csak a korábbi kormányok alatt hozott infláció követés miatt pár ezer forinttal.
Gyed: Eltörtlte a Fidesz hgy akkor is jár ha 4 órban dolgozl. Tehát összessgében csökkent az összege. Gyed extrát most vezették be de sneki nem foghója igénybe venni, mert ahhoz kell egy meglévő gyerek és mukahyle, csakhogy a Fidesz megszüntette

lyken 2014.01.18. 19:39:09

Beszarás: index.hu/belfold/2014/01/18/mar_az_ugyeszseg_is_vizsgalja_a_gyermekrak_alapitvanyt/

"A Fővárosi Főügyészség január elején elrendelte a Gyermekrák Alapítvány törvényességi ellenőrzését - derült ki egy az Index birtokába került dokumentumból. Az ügyészség előreláthatólag 60 napig vizsgálódik."

Bezzeg a NAV átvilágítás 23000(?) dolgozóstul egy hétvégén megvolt.
Egy alapítványnál akkor pontosan mi tart 60 napig???

Cirmos Cica 2014.01.18. 19:39:35

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Szóval te egy nyugdíjas vagy aki gyeden van de közben 8 órában dolgozol? Komolytalanná teszed magad, nettó hazugság amit írsz.
Általánosságban az mondható el hogy ÁRAK nagyon sokat emelkedtek a Fidesz alatt. Főleg annak köszönthetően hogy elszabadult alattunk a forint árfolyama mert FIDESZ vezérkar a forint ellen shortolt (spekulált) és ebből gazdagodott meg. (Ezt a Lázár Jani el is ismerte, így nem kezd el légyszí anyázni a szokott stílusodban)
Haladjunk sorban:
SZJA: A minimálbér környéken keresőknek nőtt az SZJA és megszűnt az adójóváírás lehetősége, tehát sokkal többen rosszabbul élnek mint te
Nyugdíj: nem emelkedett egy picit sem csak a korábbi kormányok alatt hozott infláció követés miatt pár ezer forinttal.
Gyed: Eltörölte a Fidesz hogy akkor is jár ha 4 órában dolgozol. Tehát összességben csökkent az igénybevételi lehetősége. összege. Gyed extrát most vezették be de senki nem fogja igénybe venni, mert ahhoz kell egy meglévő gyerek és munkahely, csakhogy a Fidesz megszüntette a gyed alatti felmondási tilalmat. Ez azzal jár hogy senki sem megy el Gyedre mert nincs semmi garanciája arra, hogy a munkahelye visszaveszi. A gyerek pedig 3 év után is enni kér.
Rezsi: A gázár támogatást megszüntette Fidesz jóllehet azzal a gázdíj felét (50%-át spórolhattuk meg) most csak 10%. Mint ahogy a védett fogyasztó státuszt is, amellyel a rászorulók jóval kevesebbet fizettek az áramdíjban egyéb díjban.
Nem felejtsük el azt sem, hogy a 27%-os áfa itt is felvitte rezsi árakat, úgy ahogy a forint gyengítése is. Így ez a 10%-os csökkentés még mindig jóval többe kerül így is minden rezsiköltség mint 2010-ben. tessék elővenni a korábbi csekkeket én megtettem.
Ami kimaradt: jelentősen emelkedtek a telefonköltségek, a banki költségek mert minden szolgáltató a különadót áthárította ránk.
Jelentősen emelkedtek a hús, pékárú, tejtermékek árai.

Bocs, az előzőt véletlenül küldtem el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 19:54:45

@lyken: Nincs is áfacsalás, meg oligarchák sincsenek, miről beszélsz? :D

2014.01.18. 20:06:50

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ez a stilus jellemzi a lebutított fidesz fanokat. Hajrá birkák! Tiétek az ország /ma még/. Magatoknak loptátok. Egyszer azért számot kell adni az ellopott földekről, trafikokról, pénzekről, adócsalókról, Orbán és csatlósai rendkívüli meggazdagodásáról stb.
Készüljetek!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 20:08:30

@Apacsfőnök: Az tetszik, hogy vajon mi lesz a droidokkal, ha a kedves vezetők már mindent elloptak?

lyken 2014.01.18. 20:09:10

@ColT: Persze, hogy nincs, ilyet csak a mocsokos homi liberálisok állítanának a kékosztriga bár alagsori szaunjában. Csak arra gondoltam, hogy mennyire lehet sáros a mentős fazon, ha harmincszorannyi ideig kell vizsgálni, mint a NAV-ot.
Egyébként iskolapéldája annak, hogy aki csak párszázmilliós tételben csinálja azt elkapják.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 20:12:38

@lyken: Vagy aki kiesett a pikszisből. Valószínűleg nem az volt a baj, hogy az Index megírta, hogy megánautónak használja amentőt.

lyken 2014.01.18. 20:22:21

@Apacsfőnök: Jaj ne kötekedj már. Inkább röhögj.

"Én is.

-16%-os jövedelemadó
-rezsicsökkentés
-családi adókedvezmény
-gyed kedvezmény
-nyugdíjak nőttek"

Aktív dolgozó. Családos, legalább kétgyerekes(18 év alatti gyerek kell az igényléséhez?). Ráadásul nyugdíjas. Azt ne kérdezd, hogy ezt így egyszerre hogyan.
Gondolom láttad Kósa NER társ nem tudna valami mást kérdezni panaszát az aljas liberálisellenzéki keresztkérdésekről. Nem is beszélnek nagyon az államadósságról, ami elvileg deklaráltan a fő elliminálandó. Gondolom emlékszünk még rá, hogy eltünt az adósságnyomásmérő. Aztán ott van a gyes/gyed kérdéskör körüli cafrangolás, hogy elvették, aztán most visszaadják. Vagy hogy úgy csináltak ovi/bölcsi/iskolai keretlétszámot, hogy növelték az adott területre rakható(bezsúfolható) keretlétszámot. Közben leköpték a pedagógusokat párszor, meg az óvodai/bölcsödei nevelőket, akik továbbra is dolgozhatnak éhbérért. De ő aktív dolgozó-nyugdíjasként 18 év alatti gyerekekkel jobban él. Van még kérdés?

@ColT: "Az tetszik, hogy vajon mi lesz a droidokkal, ha a kedves vezetők már mindent elloptak? "
Lapítanak majd mint szar a fűben.... Áááá, csak viccelek. Hőzöngenek majd. Az ilyenek mindig mást hibáztatnak. Nézd meg a birkameneteseket, idülten mantrázzák, hogy gyurcsányahibás. Most épp azért, mert Viktor elvert 2,5 milliárdot az ócsai lakóparkra. Csodálom, hogy Ócsa nem pereli jó hírnév megsértése miatt. Ahogyan az emberek manapság kiejtik a nevüket...

Bánik Eduárd 2014.01.18. 20:23:48

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te okos tojás:)
"Te segg, minden dolgozó 16%-ot fizet, eddig volt aki 40%-ot is fizetett a ballib álmokfutás alatt"
Szerinted a minimálbéresek fizettek 40%-ot????
Na ugye,hogy nem!!!!!!
Akkor kinek is segített ezzel?
Nem dolgozok itthon.SAJNOS!!!!Viszont ha a családomnak normális megélhetést akarok,akkor muszáj ezt bevállalnom.
Mielőtt még bármit is írnál,már 2008 óta kint dolgozok,tehát már Gyurcsány idején kimentem,de nem is jöttem haza 2010 után sem.
Szerinted miért nem?
Nemhogy javulást nem láttam,de egyre siralmasabb helyzet.
Magyarázhatnak a hozzád hasonlók bármit,elég ha szétnézek a lakóhelyemen,és látom,hogy az emberek egyre nehezebben élnek meg a keresetükből.
Ennyi.

kovacsistvan0905 2014.01.18. 20:42:02

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"BÉRKOMPENZÁCIÓ is történt, ezért SENKI nem kap kevesebb fizetést mint 2010 elött!"

Na ez a legnagyobb hazugság a mai napon tőled. Milyen bérkompenzáció ?!
Állami szférában esetleg. És ne csak az adójóváírásról papolj te rohadt geci,
hanem arról is, hogy ez a kibaszott kormány az új munkatörvénykönyvével
kurvára lecsökkentette a műszakpótlékokat is!!!
Annyira undorító amit itt művelsz, hogy legszívesebben vesetájékodra
helyezném az melós bakancsom orrát. Jó néhányszor.

lyken 2014.01.18. 21:06:59

@kovacsistvan0905: "Milyen bérkompenzáció ?! "
Arra gondol, hogy a szuperbruttó eltörlésekor stukkert nyomtak a munkáltatók fejéhez... akarom mondani jogszabályt hoztak rá, hogy aki nem bérkompenzál azt csilliárd évre kitiltják a közbeszerzéses pályázatokról. Mivel Magyarország patyolat tiszta ország és nincs levajazva előre, hogy melyik pályázaton ki fog nyerni, ezért ez ugye marha széles rétegeket érintett a fenyegetés és mindenki emelt. Zseniális ugye? Ugyanaz a kaptafa: elvesznek/eltörölnek valamit, de fizesse a cehhet helyettük valaki más. Az egész kétharmados regnálásukat ez jellemzi.

taga20 2014.01.18. 21:13:15

@lyken: ez nagyjából olyan vot, mint aki a manyupból nem lép át az államiba az nem kap állami nyugdíjat. lenne még, de begörcsölne az ujjam, ezé hagyom:)

lyken 2014.01.18. 21:45:59

@taga20: Pedig érdemes emlegetni. Sokan elfelejtették már, hogy 2010 óta mindent megléptek amit előtte 8 évig elleneztek vagy akadályoztak. Menet közben meg végigrugdalták a rendőröket-tűzoltókat-mentősőket- tanárokat-orvosokat-ápolókat-trafikosokat-multi dolgozókat-stb....................

Azt ígérték, hogy egyszeri nagyarányú adócsökkentés. Aztán mégse.
Azt ígérték, hogy csökken a bürokrácia, aztán inkább nőtt.
Azt ígérték, hogy csökkennek majd az adónemek, aztán csökkenés helyett lett évente még pár új. Mára szinte senkinek nem tűnik fel, hogy a telefonálására is adót fizet. Meg a kártyás vásárlására. Vagy hogy a 2010-es nominálértékhez kéest 15%-al alacsonyabb a bére vásárlóértéke, miközben 12-14% összinfláció volt azóta. Magyarán a 2010-es költési képessége ~76-78%-án áll. Mindegy, mi az a negyed fizetés? magyarországjobbanteljesít

Ugyanakkor mindezek ellenére van egy dilemmám. Olyan érzésem van, hogy az ország nem tanul semmiből. Épp ezért nem biztos, hogy van értelme ezeket leváltani. Lehet az lenne a jobb, ha kapnának kétharmadot és szépen gyorsan összedőlne tőlük az egész. Árvízkor úgy tűnt számomra, hogy csak akkor képes együttműködni az ország, ha nyakig ér a szar. Mert amíg csak bokáig ér, addig nagykanállal eszik a politikusoktól és boldogan hagyják magukat hülyének nézni és egymásnak ugrasztani.

ember100 2014.01.18. 22:19:26

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Helló !
Te tényleg egy b..l ...sz vagy :)
Itt az imádott főnököd pár intézkedése amitől mindenki jobban él :)
A második Orbán-kormány néhány megszorító (egyenlegjavító) intézkedése:

Adójóváírás megszüntetése
Béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18000 Ft-ról 11250 ill. 5000 Ft-ra)
Cafetéria megadóztatása
munkavállalói járulékok emelése a bruttó 300 001 Ft alatt keresőknek.
áfaemelés 27%-ra
baleseti adó bevezetése (ez az állami autókra nem vonatkozik)
illeték emelések átlagosan 35%-kal.
cégautó adó emelése 12%-kal.
„chips” adó bevezetése
„chips” adó emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
Egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
környezetvédelmi termékdíj bevezetése, emelése
szeszesital jövedéki adóemelése
dohányáruk jövedéki adóemelése
üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”- Fidesz 2010.)
bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
munkanélküli járadék 9 hónapról 3 hónapra csökkentése
rokkant nyugdíjak megnyirbálása
minimálbér megadóztatása 16%-kal
gyógyszerkassza csökkentése
szociális segélyek megnyirbálása, befagyasztása
184 milliárd elvonás a felsőoktatástól
egészségügyi járulék emelése
bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
szociális hozzájárulási adó bevezetése
kötelező kamarai tagság (regisztráció) 5000 Ft éves tagdíjjal, mely 2013-tól 7000 Ft lett.
autópálya használat 4 napról 10 napra történő emelése, természetesen áremeléssel
a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12000 Ft-ról 17000 Ft-ra emelhető
banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó”
telekommunikációs adó
32 ezer fő elbocsátása a közszférából
3000 milliárd Ft Magán Nyugdíjpénztári megtakarítás felhasználása egyenleg javításhoz
volt rendőrök, tűzoltók, határőrök, mentősök, rokkantak, bányászok, buszsofőrök, vámosok nyugdíjának 16 %-os SZJA-val való terhelése

Na és ehez mit szólsz ? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.18. 22:27:54

@lyken: "Olyan érzésem van, hogy az ország nem tanul semmiből."
Az tuti. Nem lenne itt egyik párt sem, ha nem így lenne.
Ettől függetlenül szerintem nagyon le kéne váltani őket (és nem a komcsikra) mert a kétharmaddal csak még nagyobb kárt tudnak tenni.

global001 2014.01.18. 22:31:51

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

" gondolom a 20 ezer milliárdos IMF hitelt is Orbán Viktor vette föl. "

Hééé Nagyonbarom !!

20 ezer milliárd az államadósság és nem az IMF hitel volt !!!

Ha ennyire tájékozatlan vagy, akkor a faszért ugatsz itt ????

Ja, és orbánod se fizette ki (mert miből is tette volna, a recessziós gazdaságból?), inkább 5,75 %-os kamaton bocsátott ki államkötvényt!

Kötvény: HITELVISZONYT megtestesítő értékpapír !

De ezek a tények igazán nem kell, hogy egy fideszbirkát megzavarjanak ... :))

Amúgy neked se lehet túl sok szexuális életed, ha a ide jársz szopni ... :)))

Radio Silicon 2014.01.18. 22:32:23

Tipikus ballibes stratégia az irigységre építeni. Remélem az embereknek van annyi önbecslésük, hogy nem ülnek ennek fel.

Amadeus62 2014.01.18. 22:32:56

@ColT:

Milyen megoldást látsz? Bojkott? LMP? Jobbik? Vagy mi legyen? És hogy legyen megoldva az, hogy széles tömegeket meggyőzzünk, hogy ne szavazzanak a 2 mszmp pártra?
A helyzet elég kilátástalan szerintem. Meg van hülyítve az alapból hülye szavazó.
"és nem a komcsikra" Miért, ezek nem azok?!

Ómacicka Bábó 2014.01.18. 22:37:06

@ember100: Semmit idehány, aztán elhúz a vérbe mikor tényekkel kerül szembe!!!

Mária 2014.01.18. 22:41:38

Régen rossz, ha egy zseniálisnak gondolt plakátra apróbetűs magyarázatot kell írni, hogy a célcsoport is megértse a nagyszerű üzenetet :DDD

dekol84 2014.01.18. 22:44:34

A két plakát alá még hiányzik a zorbánseggnyaló kokós plakát, ahol azt hirdette 2 éével ezelőtt, hogy a válságnak vége! Csak azt nem tette hozzá, hogy kinek! A rohadék fidesz csürhének és a seggnyaló sleppjének igen, azoknak vége lett a válságnak, mivel az ország lerablásával ők már jobban élnek! Csak az a baj, hogy ezt a sok agymosott fityesz droid idióta is elhiszi, pedig ők még nagyobb szarban vannak, mint 4 éve! idióta mocskos haudozó tolvaj horda ez a fityesz!

dekol84 2014.01.18. 22:46:05

@Mária: Mire gondolsz? A Kulcs soft-ra?

dekol84 2014.01.18. 22:46:57

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te annyira kretén vagy, amennyire csak egy agymosott fideszes baromarcú lehet! Seggfej!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 22:51:32

@dekol84:

Rohadék fasz! Elég volt belöletek balliberálisok!! Cáfold amiket írtam baszki, vagy nem megy?!

SOHA TÖBBÉ LIBERALIZMUST!

Ómacicka Bábó 2014.01.18. 22:52:06

@Mária: Ez csak neked , hogy megértsd!!

dekol84 2014.01.18. 22:52:07

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te annyira kretén vagy, amennyire csak egy agymosott fideszes baromarcú lehet! Seggfej!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 22:53:01

@dekol84:

Amugy látom a te avatarodon Orbán Viktor kidekorált képe van kinn! Nálam meg Lopcsányé (bár utóbbi fotosop nélkül is egy félkegyelmü idiótának néz ki!!)

dekol84 2014.01.18. 22:53:34

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nyugi öcsi! Azt írtad, hogy elhúzod azt a rothadt fideszes beled innen! Akkor mi az anyád orbánseggnyaló valagáért evett vissza a fene! Pöcs!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 22:54:09

@ember100:

Bullshit.

Ez viszont nem:

Bajnai: csökkentette a gyest 3-ról 2 évre
megszüntette a gyedet
befagyasztotta családi pótlékot
csökkentette a gyerekintézmények élelmiszer támogatását
megszüntette a 13. havi bért és nyugdíjat
eltörölte a nyugdíjak inflációt követő emelését
megszüntette a gáz- és távfűtés árának támogatását, helyette árat
emelt /az Mszp 15-ször emelte a gázárat!!!/
megszüntette a lakásvétel állami kamattámogatását, ezért vették fel az emberek a valutahiteleket.
növelte az államadósságot és a munkanélküliséget
65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt
Elvette az állami pénzt az önkormányzatoktól, de a terhüket növelte, így eladósította őket.

HgGina 2014.01.18. 22:54:21

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: spec a 13. havi fizetés megszüntetése abszolút pozitív dolog volt. Miért nem kapott mindenki? Nemdolgozásért meg ne kapjon senki. Főleg ne az, aki az állam alkalmazottja, és abból kapja, amit a rendes, dolgozó ember adójából a sok léhűtő állami alkalmazott kap. Tessék normálisan 12 hónap alatt megfizetni őket!
A többivel lényegében egyetértek.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 22:55:41

@dekol84:

Látom már nagyon ideges vagy. Leginkább a képedre lennék kiváncsi április 6-án este amikor megtudod, hogy ismét fölényes gyözelmet aratott a Fidesz-KDNP, a balliberális ellenzék meg ismét eltaknyolt.
Törökzsótival majd mehettek leinni magatokat a legnagyobb bánatotokra..."Srácok, utánam..." :DDD

lyken 2014.01.18. 22:56:00

@ember100: Szépen összefoglaltad.

@ColT: De kire? Jelenleg max egy viccpártot tudok elképzelni. És nem a jelenlegiekre gondolok, hanem egy olyanra aki annak definiálja magát...
Néha olyan összeesküvésszagú, hogy a kétfarkú kutyát nem engedi regisztrálni a bíróság.

dekol84 2014.01.18. 22:56:41

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Az a helyzet, hogy az én képemen a porbafingó ditátor fotosop nélkül van. Ő helyből így néz ki, amikor kólát szürcsöl. Egy igazi gnóm, egy elmeroggyant barom, akinek te a seggéd nyalod és a hülyéségeit szopod ész nélkül! Takarodj innen a mno.hu-ra oszt ott ugassá a hozzád hasonló asok idióta agymosott baromnak!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 22:57:21

@dekol84:

Titeket idegesíteni :))) Vörösödsz már komcsi? Azt a tajtékzást lesz érdemes megfigyelni április 6-án éjjel amit ti lerendeztek a bukta után :DD

Ómacicka Bábó 2014.01.18. 22:59:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Gondolom diszlexiás vagy,vagy csak a betanult szöveg megy olvass !!!

dekol84 2014.01.18. 23:01:31

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te szerencsétlen! Egy olyan választáson valóban nehéz nyerni, ahol a szabályokat egy szemét agrsszor cezaromániás barom hozza a saját érdekei alapján. De nyald csak a seggét ennek a mocsok csürhének, menjél ki békamenetelni, követeljél 35%-os áfát! Agyhalott barom!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:02:26

@Ómacicka Bábó:

Szerinted egy tökig eladósodott országban (mint a miénk gyurcsány és bajnai miatt) brahiból vannak kisebb-nagyobb kiigazítások, reformok? Szerintem nem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.18. 23:06:41

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: A "Libás" mitől libás? Ott nem hiányzik a jogerős ítélet, te becsületbajnoka, te? Jössz itt a hülye ovi kiscsoportos becenevekkel. Lopcsány? Baynau? Szerinted ez vicces? Hány éves szinten álsz hülyegyerek?

taga20 2014.01.18. 23:06:47

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: nyugi, így nem tudsz nyugodtan elaludni, hánykolódni fogsz és azt álmodni, hogy gyurcsány a földbe döngölte a gazdádat:)

dekol84 2014.01.18. 23:07:10

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nekem ne komcsizzál te vadbarom! A mai Magyarországon a legnagyobb rohadt kommunista a zorbán! Egy egybegyúrt Lenin, Sztálin, Rákosi! A fityesz csürhe hazudozása, országrombolása mellett az Mszp csak rövidnadrágos ministráns lehet. A kis elmebeteg görcs hazudozásban, lopásban fényévekkel előttük jár, te seggnyaló kretén!

martineden 2014.01.18. 23:08:11

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Tehát hazugság, hogy az adójóváírás törlése miatt sokan kevesebbet keresnek, mivel történt bérkompenzáció is, ezt mindig elfelejtitek....Buta kulpesti lunpenproli fideszcsicska.Azt ki fizeti?A berkompenzaciot?Az en cegem,meg a szomszedome es az osszes tobbi.Aztan te,mikor megveszed a termekeket,kocsog.Amugy milyen erzes a csuti cigany valagat nyalni?

dekol84 2014.01.18. 23:09:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Abból is látszik, hogy mekkora egy seggnyaló fityeszpondró vagy, hogy a több száz milliárdos megszorításokat van pofád kisebb-nagyobb kiigazításnak nevezni! Szánalmas egy kretén agyhalott vagy! Neked már annyi, te gondolkodásra képtelen faszfej!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:10:26

@dekol84:

De komcsizok, mert fogalmatok sincs hogy mennyire szarban levő országot vett át a Fidesz-KDNP 2010-ben, ti meg csak folyamatosan áskálódtok meg gunyolodtók.
Van egy mondás: Szarból nem lehet várat építeni! A gazdaság totál szarban hevert 2010-ben, ezt nem lehet csipp-csupp hónapok alatt kijavítani. Ezt nem értitek meg! Nem lehet kánaánt teremteni egyböl a ballib álmokfutás után!
De szerencsére már látszódnak a pozitív eredmények!! (amit ebben a fos posztban első hozzászolásként írtam...)

dekol84 2014.01.18. 23:11:19

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: A reform szót a szádra ne vedd, mert a gazdáidtól holnap nem fogsz jutalomfalatkát kapni, te kutya!

Cirmos Cica 2014.01.18. 23:12:28

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Majd húzd ki a fejed a gazdád valagából amikor csődben vitte országot és nem kapod meg az napi vacsorát sem. Akkor majd ugrálhatsz örömödben. Magyarország sírját ásod a gazdáddal együtt.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:15:52

@Cirmos Cica:

Ahhoz elöbb csődbe kell vinnie. Tudom, hogy nektek, hazaárulónak ez nagy öröm lenne, de erősen az az igazság, hogy az ország fejlődik a reformok, kiigazítások hatására.

Apropó Bajnai:

pestisracok.hu/a-bajnai-csalad-elso-milliardja-kisemmizes-ugyeskedes-uzleti-eroszak/

Érdemes elolvasni neked is. Picit hoszú, megeröltető, de menni fog :))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.18. 23:16:52

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Pedig gondolom az összes képe megvan. Arra recskázol. Csajozni próbáltál már?

rushman 2014.01.18. 23:17:51

@Magyarország jobban teljesít: Figyu. Itt van ez a Szűrés gomb a neve alatt. Sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az életed, ha ráböksz.

dekol84 2014.01.18. 23:19:07

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nagyon kell keresni azokat a pozitív eredményeket. Amiket felsoroltál, azok csak egy elbaszott gazdaságpolitika intézkedései. Az eredményeket majd később megátjuk. Tartok tőle, hogy nagyon nem lesznek pozitívak azok az eredmények.
Miért nem mesélsz arról, hogy amikor a gazdáid hatalomra kerültek a CHF 180 Ft-on állt, aztán némi szar kifröccsent a rohadékok száján és ma 250 Ft egy CHF. Ez pl. nekem is havi közel 40%-os törlesztőrészlet növekedést jelentett. Na ez pl. egy "intézkedés" votl, aminek ez lett az eredménye! Így jön majd a többi általad felsorolt hiba eredméyne is 1-2 éven belül!

Cirmos Cica 2014.01.18. 23:20:01

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Elolvastam, de te nem igazán, mert ha elolvastad volna nem posztolnál ki: Tehát ha az az állításod, hogy ha apád (nem bizonyítottan) átvágott valakit Te köteles vagy azt leülni.
Mindig megdöbbent a jobboldali szavazók logikára való alkalmatlansága.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:22:08

@dekol84:

A forint a külföldi bankok, spekulánsok miatt gyengült. Shortolták őket külföldről, hogy bedöntsék az országot! (Ezt még a BALLIB médiumok is elismerik!) Ez szinte mind 2011-es történet. Szóval a forintgyengülés az nem hazai okok miatt történt, hanem a külföldi shortolások miatt. Tözsde, brókerek...ingyenélő szar banda. Úgyhogy a banki spekulánsoknak köszönjétek meg a 300-as eurót meg a 250-es frankot.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.18. 23:22:54

@rushman: Annak akkor lenne értelme, ha mindenki rábökne. Amúgy meg nyugodt vagyok, sőt. Boxzsáknak használom a mocskot.

Péklapát 2014.01.18. 23:23:09

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Tudod, legtöbben csak röhögnek rajtad. Én is.
Mert tudom, ha egyszer borul a bili, akkor pityeregve fogsz mentegetôzni, hogy "hát de nekem azt mondták ezt csináljam", miközben taknyod-nyálad egybefolyik....

Senki se védi az MSZP-s arcokat, csak szimplán a pondró gerinctelen Fidesz banda ellen van.
Továbbiakban meg szûrés, aztán verheted a nyálad:D

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:24:05

@Cirmos Cica:

"Atomjaira robbantottuk a Bajnai-birodalom bajai érdekeltségeit és feltártuk, Bajnai György, a volt miniszterelnök apja miként alapozta meg a családja és fia jövőjét. Kiderítettük, milyen üzletpolitika révén vált a Bajnai-család a bajai és környékbeli biznisz legbefolyásosabb szereplőjévé, milyen technikákkal szereztek meg általuk kiszemelt cégeket, és hogyan lehetetlenítették el azt az egyébként milliárdos forgalmat bonyolító vállalkozást, amely szembe mert menni Bajnai György elképzeléseivel. Oknyomozásunk szálai nem meglepő módon a Hajdú-Bét felszámolásból, és korábbi tényfeltáró cikkünkből is ismert, korrupciógyanúba keveredett Varga Miklós bíróhoz is elvezettek, aki úgy tűnik előszeretettel járt el Bajnaiék érdekeltségeinek az ügyében. Nyolcmilliárdos cég bedöntése, vagyonkimentés, ügyeskedés, offshore szálak, és csúcsra járatott érdekérvényesítés, ezek szerepelnek a PestiSrácok.hu által összeállított Bajnai-étlapon. A PS Mozi kamerája előtt pedig arról érdeklődtünk, mit gondolnak a bajai emberek a Bajnai családról.

Cirmos Cica 2014.01.18. 23:25:56

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Te és a gazdád a hazaáruló te kis rohadék senkiházi!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:26:28

@Cirmos Cica:

Az, hogy Bajnai milyen szemét módon jutott hozzá a vagyonhoz, hogy ehhez cégeket kellett tönkretennie, embereket kisemmiznie, ezek mind mind bizonyitott dolgok. Börtönben meg azért nincs mert a bíróság még mindig a ballib érdekeit védik (ezért nincs gyurcsány meg Mesterházi sem börtönben...) MÉG.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.01.18. 23:28:36

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Álomvilág. No azt hiszem, mégis nyomok egy szűrést rád. Már boxzsáknak sem vagy jó, unalmas vagy.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:29:57

Ha már rajtam kívül Legalább EGY VALAKI aláírja innen majd, már megérte ezt belinkelnem...:))

acsaladazelso.fidesz.hu/

dekol84 2014.01.18. 23:32:08

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Jézus Máriám! Már megint milyen kamu konzultációt találtak ki nektek! Cumizd csak szépen, jól fogsz tőle aludni, te kretén fityesz droid!

Cirmos Cica 2014.01.18. 23:33:47

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Az egész cikket csatold be- ja nem olvastad végig. Képzeld el a végén is vannak fontos részek, tudod a képek után.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.18. 23:34:23

@dekol84:

Gyed Extra, amit elvettek 2009-ben bajnaiék, Most a Fidesz visszaállította és mi megvédjük!

Jó éjt neked is!! :)) Segg.

dekol84 2014.01.18. 23:35:08

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Itt van ni, amikor éppen nem egy kutya faszát, hanem kólát szopogat a baromarcú gazdád:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/20/cocacola/

taga20 2014.01.18. 23:35:26

@dekol84: szerinted ez ugyan olyan ember, mint mi? van anyja, apja, guminője, ecetera:)

dekol84 2014.01.18. 23:36:31

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Védjed bazzeg! Csak tudnám ki a kurvaanyátoktól védtek ti meg mindent! idióta!

dekol84 2014.01.18. 23:37:27

@taga20: Ez egy pokolból ideszart patás, nem ember!

Amadeus62 2014.01.18. 23:41:01

@dekol84:

Hehehe, én ilyen csuklyás képet találtam erről az elmebeteg köpcös faszról! Ez hogy tetszik?
Az avatarom..

Állítólag a rezsiharchoz kovácsolta a fegyvereket Szlovákiában ez az őrült állat...

Amadeus62 2014.01.18. 23:41:35

@Amadeus62:

Vagy kalap vagy mi a fityma van rajta.

Cirmos Cica 2014.01.18. 23:52:20

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Te egy notórius hazudozó vagy. Menjél el orvoshoz, vagy ezt kívánja a pártfegyelem? GYed-extra nem is volt, így el sem vehették.
A GYed összegét a Fidesz szállította le - Bajnai semmit nem vette el a GYed-ből- és a Munkatörvénykönyvéből kiiktatták a Gyed alatti felmondási tilalmat valamint a GYed melleti munkavégzést. Így 2010-ben nem vehette igénybe az kismama, aki dolgozott Gyed mellett, 2011-től az új Munkatörvénykövyétől pedig azok a kismaék akik elmentek GYedre nem biztos higy isszamehettek a munkahekyükre, 2013-ban hozta be a GYed extrát a Fidesz Azonban annak a feltélte már egy meglévő gyerek és munkahely. Miután az egyéb szabélyokat nem módosították, így a fentiekből követlezően nagyon kevesen tudják igénybe venni. Tehát a FIDESZTŐl kellene megvédeni a korbbi GYED szablyoakt ls a kisamákat.

Cirmos Cica 2014.01.18. 23:54:57

Te egy notórius hazudozó vagy. Menjél el orvoshoz, vagy ezt kívánja a pártfegyelem? GYed-extra nem is volt, így el sem vehették.
A GYed összegét a Fidesz szállította le - Bajnai semmit nem vette el a GYed-ből- és a Munkatörvénykönyvéből kiiktatták a Gyed alatti felmondási tilalmat valamint a GYed melleti munkavégzést. Így 2010-ben nem vehette igénybe az kismama, aki dolgozott Gyed mellett, 2011-től az új Munkatörvénykönyvétől pedig azok a kismamák akik elmentek Gyedre nem biztos hogy visszamehettek a munkahelyükre, 2013-ban hozta be a Gyed extrát a Fidesz Azonban annak a feltétele már egy meglévő gyerek és munkahely. Miután az egyéb szabályokat nem módosították, így a fentiekből következően nagyon kevesen tudják igénybe venni. Tehát a Fidesztől kellene megvédeni a korábbi GYED szabályokat és a kismamákat.
Bocs, az előbb az egerem önállósította magát és elküldte miközben javítottam

bgp 2014.01.19. 00:11:33

@toportyánzsóti: Nem értem, mitől jobb az érvénytelen szavazat, mint ha el se mennék?

Cirmos Cica 2014.01.19. 00:16:09

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

A Fidesz vezérkar sortholta a forintot 2010-2011-ben de azóta is: Lázár Jani beismerte, hogy ebből gazdagodott meg.

bgp 2014.01.19. 00:28:00

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: csak jelzem, hogy világválság volt. A körülöttünk levő országok pedig picit jobban jöttek/jönnek ki belőle. Egészen biztos vagyok benne, hogy Bajnai nem nyúlta volna le a manyup pénzemet mégis rendesebb növekedés lenne, mert pl nem a csúti stadionra szórná el.

Cirmos Cica 2014.01.19. 00:35:26

@bgp:

Szerintem szarkazmus...

madmanic78 2014.01.19. 02:10:24

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

A kurva anyádat te szar..

Ki shortolt te féreg? Kósa Lajos és Szíjjártó Péter... Ugyanaznap délutánján, mikor az agyhalott viktorkát hazazavarta Barroso Brüsszelből, mikor felvetette a 7% os államháztartási hiány ötletét.

Te nyomorék ökör! NEKIK köszönhetjük az elszabadult árfolyamokat nem az elmúltnyócévnek meg a vadkacsákak!

Te retardált debil...

Bee-zony 2014.01.19. 02:45:52

Kire szavazzunk? Szerintem ebből a választékból nem kire, hanem mire: a tolvajok erőegyensúlyára, mert így kötik le egymást a legjobban, és így tudnak a legkevesebbet lopni, és a legkevesebb kárt okozni, tehát a 4x25% arány az ideális, a Jobbikot és az LMP-t feltolni 25%-ra, a két nagy tolvaj váltópártot pedig lehúzni 25%-ra.

A másik alternatíva lehetne a két nagy közül a bénábbik tolvajra szavazni – tehát a nagy baloldali tolvaj-összeborulásra – viszont nem csak a lopás számít, hanem az elkúrási tényező is, és hiába lopnak kevesebbet, ha a döntéseikkel viszont több dolgot elkúrnak.

Aki fasszal szavaz tavasszal, az csak egy szám lesz az érvénytelen szavazatok rubrikában, és bármilyen jól néz is ki a szám, az akkor is csak diszkvalifikált protest szavazatok halmaza, és a továbbiakban a gyakorlatban nem oszt és nem szoroz.

Akik érvényesen szavaznak, azok határozzák meg az erőviszonyokat a kupolás cirkuszban, és a négyek bandájának jól semlegesített lopcsencsór erőviszonya, az viszont számít a további 4 évben.
25-öt érdemelnek; addig is, amíg nincs egy valóban normális, korrekt, nem korrupt párt, legyen 4x25%.

Bee-zony 2014.01.19. 03:18:58

Mindeközben Vona kezd meghonosítani egy új műfajt a magyar politikában, amit a „szemcukorka” nyomán „szájcukorkának” lehet nevezni, ami nem egyszerűen populizmus, és nem egyszerűen demagógia, hanem olyan szöveg, amit különösen jól esik hallgatni.
Persze ellenzékből olyan szájcukorkával eteti a hallgatóságot, amilyennek csak akarja, mert ott csak szövegelés van, nem a tettek, és nem a tényleges kormányzás, nincs megmérettetés.

„Az eye candy [ejtsd: áj-kendi] egy angol szlengben használatos metafora. Tükörfordításban annyit tesz, mint 'szem cukorka', azaz édesség a szemnek. Ez lehet filmekben, számítógépes játékokban egy jól megcsinált vizuális effekt, egy szemet gyönyörködtető tájkép, vagy bármi amire különösen jól esik ránézni. Másik jelentése, tulajdonképpen csak annyiban tér el az előzőtől, hogy kifejezetten nőkre/férfiakra használják, illetve az ő szexuális kisugárzásukra a filmvásznon.”

Az a meglátásom, hogy a Jobbik is ugyanolyan kutyaütő párt a gyakorlatban, mint a többi, amelyik beköltözött Jones gazda T. Házába az Állatfarmon, viszont Vona szájcukorkában, cukiságban No. 1; még éppen nem nyálas, egyfajta száraz édes cukorka, és ez Magyarországon valami új. Valamivel vonzani kell a tömeget, és ő meg ehhez a műfajhoz ért. Ha mást nem is, egy új politikai műfajt már teremtett; macsóság helyett cukiság van, és legyél te is jobboldali cuki; ilyen még úgysem volt.
index.hu/video/2014/01/18/a_cukisag_mindig_is_ott_volt_a_jobbikban/

tobeor 2014.01.19. 08:17:02

Magyarország energiaszuverenitásnak eladása után Putyin Pincsije egyszerűen egy hazaáruló.

Hülyéknek lassan is: ha-za-á-ru-ló.

Pont.

röhögő 2014.01.19. 08:54:00

@tobeor: Ezt a faszságot meddig sulykolod még te gyengeelméjű?

röhögő 2014.01.19. 08:54:57

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Inkább arról mesélj, mi van Kerényi újságjával? Ki is esett ott pofára?

♔batyu♔ 2014.01.19. 09:18:55

Azért én zuglóban SZDSZ-es szerettem volna nagyon-nagyon lenni.

Ez már csak smafu.

♔batyu♔ 2014.01.19. 09:20:19

@Bee-zony: Te ilyeneket tényleg komolyan gondolsz? 23 millió román. Nem emlékszel? Szájcukor.

tobeor 2014.01.19. 09:35:29

@röhögő: Már megint a legalja prosztó stílusban böfögsz?

"Lázár: A szabadságból és a demokráciából ad fel, aki az oroszokhoz közeledik"
index.hu/belfold/2014/01/16/lazar/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.19. 09:42:45

@tobeor: Az a fasza, hogy ezután már ott volt a keleti nyitás is, ez már akkor is üthetett volna :D

♔batyu♔ 2014.01.19. 09:50:39

Ne rugózzatok már ezen az orosz dolgon. Zabáljatok több gyümölcsöt és akkor nem kell másnak elsózni.

Az a baj, hogy mindenki rohan a teszkóba, mert ott olcsóbb az egy hetes II. osztályú spanyol paradicsom mint az I. oszt. egy napos magyar, aztán fel van háborodva, hogy Orbánék akár az ördögnek is eladnák, igen, orosz segget is kell nyalni, nem csak németet vagy japánt, mert ha a gazda kiszáll a mezőgazdaságból, akkor ott többszörös a kár.
Aztán ha a mezőgazdaság gyengén teljesít, jön a ballibsi, hogy Orbánék elkúrták.

Ballibsik nem értem miért nem vágják ezt, hiszen nem hülyék.

midnight coder 2014.01.19. 09:53:19

@Bee-zony: Az a baj a tolvajok erőegyensúlyával, hogy így kormányozni sem tudnak. Lásd az MSZP két ciklusa, ahol az egymás torkát szorongató maffiózók a belharcon túl semmit nem tudtak felmutatni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.19. 10:05:49

@♔batyu♔: Nem kell nyalni az orosz segget. El kell nekik adni a jóféle magyar árut, de úgy, hogy inkább ők fizessenek a végén nekünk, mint mi nekik.

Joci2800480 2014.01.19. 10:07:59

@♔batyu♔: Csak nem gondolkodnak. Barátok köztön meg Dallason szocializálódtak :/

Az is hülyeség hogy ettől leszünk oroszfüggők. Épphogy nem. Nade mind1.

sírjatok 2014.01.19. 10:24:09

@Amadeus62: a linkelt blog bátor állásfoglalása és liberális kinyilatkoztatása egyben, hogy kommentelni nem lehet :)

Ad Dio 2014.01.19. 10:30:41

Horn Gábor... vazzeg... ennek mi értelme?...

Ha valakinek még nem lenne meg:

cifrakaloda.blog.hu/2014/01/17/_csak_ferit_tartsuk_tavol

dekol84 2014.01.19. 10:39:10

@Joci2800480: "Az is hülyeség hogy ettől leszünk oroszfüggők. Épphogy nem. Nade mind1."

Akkor most a nagyvezíredre mondtad, hogy hülyeséget beszél, mert pont ő, vagy valamelyik köcsög fasz samesza fröcsögte ezt 2009-ben. Persze most, hogy a köpcös fasz ezt a nótát fújja, ti seggnyalók egy gyönyörű nagy segget csinálva a szátokból pont az ellenkezőjét böfögitek annak, amit 3 éve hazudtatok. Idióta agyhalott fidesznyikek!

dekol84 2014.01.19. 10:42:15

@♔batyu♔: Egyszer szívesen ott állnék mögötted a teszkóban, amikor épp válogatsz és visszateszed a drága magyar csirkét, hogy megvedd az ócsó szlovákot! Na akkor rúgnálak alaposan picsán barátom, merrt a pofátok az ugyan nagy, de a pénztárcátok meg kicsi és a nagy magyarságotok csak addig tart, amig valamit ócsóbban meg nem kaptok! Kiváncsi lennék a köcsög pofádra, hogy te vajon hazafiságból megveszel-e valamit drágábban, vagy csak ugatsz, te fideszes kutya!

SirTocy 2014.01.19. 11:09:38

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ez a negyedik alkalom, hogy megígéred, hogy eltakarodsz innen, és Isten a tanúm, ennél nagyobb szívességet nem is tehetnél. Egyébként nagyon aranyos, hogy annyira le se szarnak már lassan, hogy a saját kommentjeidre kell válaszolgatnod, ráadásul, ha valaki mégis megkönyörül rajtad, akkor általában az első válasz, amit kapsz, úgy rúgja fel a gondosan felépített hazugságokra épülő irka-firkáidban közölt "tényeidet", mint Nagy Imre a Varsói Szerződést.

Hamajd 2014.01.19. 11:34:33

@toportyánzsóti: Menj el ás X-eld be mindet butus.

A fenébe én buta meg azt hittem, hogy a választás egy komoly dolog.:(

toportyánzsóti 2014.01.19. 12:17:11

@bgp: Nem fog 53%-a lenni a 2 milka birkának,így nem lesz 25%választóból 70% mandátum.

toportyánzsóti 2014.01.19. 12:19:30

@Hamajd: Jelenlegi szisztéma csak az oligarcha diktatúrának kedvez.1% alatti bejutási küszöb és kicsiket erősítő mandátum elosztás nélkül soha nem lesz meg a nemzeti minimum.

nookedli 2014.01.19. 12:41:42

2002-ben is megmondtam, ha a mszp-t megszavazzátok, olyan mélységekbe fog zuhanni az ország, mint még soha és igazam lett. most is megmondom, ha az mszp-t, illetve a baloldali érdekszövetséget vagy a fideszt szavazzátok meg kormánypártnak, nem fog jó irányba változni semmi. Nem lepődnék meg, ha ismét igazam lenne. Mehetnénk még messzebb. 1994-ben is borítékolható volt, ha a mszp nyer a hazugságkampányával, akkor jönnek a csomagok, elherdált országvagyonok, privatizálnak mindent, amit lehet, de eredménye nem lesz. Már nincs mit eladni az országban, még a földet is eladták alólunk. Meddig vártok még szavazók?

RÖVIDLÁTÓ 2014.01.19. 13:03:44

Az országot meg az a fal jelképezi ahova ez a két plakát ki van függesztve!
Legalább a Papcsák millás budijában fotózták volna. Mint ahogy régen volt a kirakati fotókkal:
- ilyen volt
- ilyen lessz !

Bee-zony 2014.01.19. 13:21:21

@midnight coder: A 2/3 meg tud kormányozni, és lásd, mit csinálnak kormányzás címszó alatt, annál is rosszabbat, mintha nem tudnának kormányozni.
Bebizonyították már a vörösök és narancsvörösök egyaránt, hogy kártevők, és így már csak azt lehet eldönteni, hogy ha már a tolvajok, a kártékonyak a választék, és így is - úgy is ők vannak hatalmon, akkor mi az a legkisebb rossz, amit ilyen körülmények között el lehet érni.
Nem fognak tudni se lopni se kormányozni, és majd nyavalyognak, hogy így nem tudnak kormányozni; nem hát, viszont így tudják a legkevesebb kárt okozni. Nem 67%-ot, hanem 25-öt érdemelnek, és a szabad kéz helyett kössék csak le egymást a tolvajok.

Bee-zony 2014.01.19. 13:25:05

@♔batyu♔: A 23 millió románban nem volt cukiság, csak riogatás, és hazugság.
Ha Vona 23 millió romáról beszélt volna, ahol népszaporulatilag kiszámítható, hogy a jelenlegi ütemnél ez mikor lesz meg, ez is riogatás lett volna, és ráadásul igaz, de ő most nem riogatott. Ellenben utalt arra, hogy mire lehet számítani idén: „A mostani év, amelyet megnyitunk, ez nem a hosszú távú, mélyen szántó gondolatokról szól; az idei év egy választási harc, egy választási küzdelem, közelharc. Aki érzékenyebb, az forduljon is el.”
Ilyet a kamarilla-politikás vörösök és narancsvörösök nem szoktak mondani a széles nyilvánosságnak, úgyhogy látszik némi javulás, legalább ennyi.

Hamajd 2014.01.19. 13:32:07

@dekol84:

Magyar csirkét nem a teszkóban kell venni, hisz a teszkó köztudottan sokmindent előállít.

Hamajd 2014.01.19. 13:44:54

@nookedli:

Ha ilyen látnok vagy, akkor meddig vársz még?

♔batyu♔ 2014.01.19. 14:29:49

@dekol84: Nem járok a teszkóba, így a magadfajta proli köcsögpofájúakkal nem találkozom.

Hamajd 2014.01.19. 14:38:51

Vajon a házfal külső része közterület-e?

taga20 2014.01.19. 14:40:18

@dekol84: utána meg beül a szlovák rendszámos rönójába:)

Vidéki 2014.01.19. 14:57:26

Horn Gábor a pofátlan, mindenre képes!

Ha kell, saját fészkébe piszkít!

Horn Gábor koalíciós egyeztetésért felelős államtitkárként dolgozott (nem ingyért) a Gyurcsány kormány Miniszterelnöki Hivatalában (MeH).

Jellemző rá, ahogyan óvta a koalíciós egyetértést és mekkora fölényérzete volt az MSZP-hez képest icike-picike pártnak, amit talán nagy filozófusunk háttérből érkező támogatása növelt óriásira.

A TV-ben látható és hallható volt, hogyan értelmezi a népszavazás üzenetét Horn Gábor (SZDSZ).

Kóka János és Horn Gábor az SZDSZ kampánysátrában nézte együtt fölényesen röhécselve Gyurcsány Ferenc beszédét, annak az embernek a beszédét, akinek kormányában fontos vezető szerepet vállaltak!.

(Kóka János (Budapest, 1972. július 5. –) magyar üzletember, informatikai vállalkozó, politikus, 2004–2008 között gazdasági és közlekedési miniszter, 2007–2008-ban az SZDSZ elnöke, 2010-ig frakcióvezetője,)

Gyurcsány éppen annál a résznél járt, amikor a választók motivációit elemezte.

Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős SZDSZ-es államtitkár erre megjegyezte:

„Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába!”

tryclops 2014.01.19. 15:37:59

@dekol84: @Amadeus62: LOL, emelem a tétet egy BakterViktorral. Sziasztok. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.19. 15:57:04

@Vidéki: Ezeket a spameket ti magatok írjátok, vagy kiadják?

2014.01.19. 18:40:44

@Vidéki: @♔batyu♔: @midnight coder: Gejza, a kurva anyád, ma is dolgoznod kell? Legalább jó pénzért csinálod, míg otthon dugják a ribanc nődet? Jó érzés orbánista hazaárulónak lenni?

jani888 2014.01.19. 18:54:48

ott lehetne még jó pár senkiházi .Gyurcsány ,Puch László ,Bajnai , Lázár ,stb...Oldaltól függetlenül fejőstehénnek nézik (használják ) az országot...

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.19. 19:15:58

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: hol vannak a manyupból elrabolt milliárdok, te rühes gazember? Előbb számolj el azzal, amit elraboltatok, utána vádaskodj!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.19. 19:17:10

@♔batyu♔: egy magadfajta náci tetű inkább fogja be a retkes pofáját!

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.01.19. 19:17:55

@Bee-zony: ahogy az is hazugság, hogy náci vagy te is, igaz?

Kolb Ace 2 2014.01.19. 19:23:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Soha többé hazaárulókommunizmust (=fidesz) !!!

Kolb Ace 2 2014.01.19. 19:25:06

@Bee-zony:

Legjobb lenne ha EU gyarmat lennénk. Legalább a vezetőinkértenének valamihez.

Vidéki 2014.01.19. 19:34:25

@álfirkász:

Vannak olyan külső és belső erők, amelyeknek érdekében áll Magyarország lejáratása, megbélyegzése "bűnös nemzetként".

Ezeknek jelenik meg beteges látomásaiban Magyarország a rasszizmus antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként.

Ezért csaknem 70 évvel a fasizmus teljes leverése után, mindenütt fasisztákat, újnyilasokat, nácikat stb. látnak és láttatnak Magyarországon.

Számura kifizetődő annak a téveszmének általános elterjesztése,
miszerint Magyarország csaknem 70 évvel a nácizmus totális veresége után is napjainkban egy náci ország, amelytől Európának rettegnie kell.

A megélhetési antifasiszták villoghatnak azzal, hogy külföldön Magyarországot a rasszizmus antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként festik le.
Napjaink balliberális propagandistái csaknem 70 évvel a fasizmus teljes leverése után, mindenütt fasisztákat, újnyilasokat, nácikat stb. látnak és láttatnak Magyarországon.

Ennek hangoztatására idomították be őket.

Csakjoaruk Webáruház · http://csakjoaruk.hu 2014.01.19. 19:56:47

Hát ez nem annyira ütős mint ahogy a cím sugallja.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2014.01.19. 20:30:42

@Csakjoaruk Webáruház: Nem kattintok rá.

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te tuti mszp-s provokátor vagy, annyira kontraproduktív, amit csinálsz :)

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.01.19. 21:26:23

Mindegy, hogy mit mondanak, a politikusoknál is a "lé a tét". Játsszák le egymást közt a pénzért folytatott harcot, ránk nincs is szükségük. Az egész porhintés. Teljesen olyan, mintha Orwell Állatfarmján élnénk.
"MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL!"
"Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó."

Bee-zony 2014.01.19. 22:09:25

@álfirkász: Vered / provokálod-e még apádat? Nem? Biztos? Akkor jó.

Ha látsz 7 milliárd nácit, tudod mit, nem is baj, megérdemled.

Libbant libák / hibbant libák / libbant hibák a paranoid rettegésről, és a fitymátlanság mellékhatásairól kérdezzék meg a háziorvosukat, gyógyszerészüket.

Bee-zony 2014.01.19. 22:10:36

@Kolb Ace 2: Nem leszünk gyarmat! Nem hát, már azok vagyunk.

Bee-zony 2014.01.19. 22:14:54

@Gamma Leonis: „Játsszák le egymást közt a pénzért folytatott harcot, ránk nincs is szükségük.”
De, 4 évenként egyszer a szavazatunkra, a 4 évek között pedig az adónkra (sok-sok-sokra, és még többre). Különben miből élne jól a sok osztogató és fosztogató élősködő?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.19. 22:24:16

@Bee-zony: Adózni így is-úgy is adózunk... Csak mindig annak, aki nyert. Szal csak a szavazatra van szükség :D

@Vidéki: "Vannak olyan külső és belső erők, amelyeknek érdekében áll Magyarország lejáratása, megbélyegzése "bűnös nemzetként"."
Igen, ezek ismeretesek "Fidesz" "MSZP" "DK" és egyéb neveken.

Bee-zony 2014.01.20. 03:43:19

@ColT: Ha elmennek a zemberek szavazni az Akármelyik Pártra, aztán elmennek egy normális társadalmi közegbe, és csak a párt-droidok maradnak Magyarországon, és a zemberek addig vissza sem jönnek, amíg az élősködésre szakosodott fehérgalléros bűnözők fel nem falják egymást… akkor ez nem a probléma, hanem (a legkönnyebben elérhető) megoldás.

SirTocy 2014.01.20. 09:26:50

@lyken: Yup. Dőljön be a picsába ez az egész, FIDESZ-szel, MSZP-vel és az összes, inkompetens faszcibálóval együtt a politikában! Csak az a baj, hogy a történelmünk korábbi fejezeteiből ítélve a "bedőlés" soha nem egyszerű.

Nem baj, rég volt már úgy is egy vidám, össznépi nyilvános akasztás.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.20. 10:03:13

Végül is a "rosszabbul élünk mint 4 éve" kamu duma helyett, itt igaz a szöveg.
Orbanescu és a simlis lajbi jobban él mint én. X-DDD

Satyala 2014.01.21. 12:14:37

@Vidéki: Tudjuk hogy nem náci, ahogy a zsidók legyilkolása is csak idegenrendészeti eljárás...

Cirmos Cica 2014.01.21. 13:40:47

Lehet még @Kolb Ace 2:

Én is alig várom már hogy EU ragszolga legyek!

Alázzanak meg minden hónapban puszira 3000 euróval, kényelmes nyugdíjjal....és én még kutyát is kefélek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.01.21. 23:24:44

Plakátelmélet felsőfokon:
"A CÖF alapítója, Csizmadia László feltárta a mindenütt látható plakát értelmezését. Eszerint a bohóc egy tanár, „aki mosolyogva üdvözli álruhás társait, akik nap mint nap tőle vesznek leckét”."
index.hu/belfold/2014/01/21/orban_es_simicska_megerdemlik_a_joletet/

Nem lehet, hogy az ott a képen egyszerűen csak Orbán évekkel ezelőtt beígért bohócügyi államtitkára? Végülis a "sormintába" beleillene...

süti beállítások módosítása