Skip to content


       Szűrés lista

Szavak ereje: Bencsik András és Szakály Sándor

Gyorsan átfutottam a ma megjelent heti politikai-gazdasági újságokat (a címlapokat összeszedte a 444), a legnagyobbat természetes a Demokrata gurította: Bencsik András vezércikk + Szakály "Veritas" Sándor interjú.

Bencsik András az új amerikai nagykövet kinevezését kapcsolja összes az Orbán-Putyin megállapodással.

FÉKEK, ELLENSÚLYOK ÉS MARIHUÁNA

Oroszország a tolerancia hazája az új amerikai nagykövethez képest, aki a “fékek, ellensúlyok és marihuána" életmódot akarja ránk kényszeríteni, de Oroszország nem szól bele a magyar belpolitikába, pedig ugyanolyan világhatalom!

bencsik.jpg

Szakály Sándorral pedig sikerült úgy interjút készíteni, hogy még szőrmentén sem kérdeztek rá a botrányt kavart "idegenrendészeti eljárás volt" kijelentésre, viszont kiderült, hogy - már megint - a baloldal támadása zajlik eme derék ember ellen.

Sőt, Szakály szerint ha kormány alapít egy intézetet, az nem azt jelenti, hogy az intézet az adott rendszer vagy politikai irányzat kiszolgálója lenne, és nem veszélyezteti a kormány az intézet függetlenségét.

szakály.jpg

szakály2.jpg

Címkék: demokrata újságírás bencsik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr505777912

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bencsik és a napfény íze 2014.01.24. 09:20:23

A Demokrata főszerkesztője ma leporolta a régi Pártélet cikkeit, és a legjobban sikerültek paneljeiből némi aktualizálással (coca-cola mámor helyett marihuána) összerakott egy frisset: ...mintha szerepcsere történt volna, mintha a csúfos véget érő S...

Trackback: Szakály Sándor és Kamenyec-Podolszkij gumicsontja 2014.01.23. 21:14:10

"Erősen indított az idei évvel felálló, a kormány által alapított VERITAS Történetkutató Intézet. Az intézet vezetésével megbízott Szakály Sándor ugyanis az MTI-nek adott interjúban néhány, a történelmi köztudatunkban valóban tévesen szereplő esemény k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conchobar 2014.01.23. 13:41:48

@ColT: "Csak végiggondolni is érdemes a dolgokat" - Magam is ezt vallom. A gondolkodásnak a legfőbb jele az, ha kérdések merülnek föl bennünk (bár némi gondolkodást az is igényel, hogy az emlékezetünkből előhalásszuk politikai és sajtó tényezők véleményét és azt sajátunkként reprodukáljuk)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.23. 13:42:20

@Conchobar: Sajnos az a baj, hogy nem nehéz megtalálni azokat a pontokat, ahol elkeféltek dolgokat. Innentől kezdve nem csak fikázásról van szó.
Te meg ott leszel hiteltelen, hogy nyilvánvaló dolgokat nem akarsz észrevenni, mer "nem bizonyítható" -> ha bizonyítható lenne, már rég elzavarták volna ezeket...

"Ennél sokkal nehezebb és időigényesebb megfogalmazni saját érdekeinket, "
Áh, Neked érdeked, hogy pénzt kapj, gondolom :D

Achmed, a hitetlen 2014.01.23. 13:43:47

Amúgy aki ezt a cikket írta olyan ostoba, hogy azt sem tudja mit jelent a fékek és ellensúlyok rendszere. Azt az erdélyi fejedelmek alkalmazták nagyszerűen, mi? Idióta. Az erdélyi fejedelmek nagyszerűen EGYENSÚLYOZTAK a török és osztrák nagyhatalmak között, egyiküket még a lengyel trónra is meghívták. A fékek és ellensúlyok a demokratikus jogállam alapját kellene képezzék, de erről az elmúlt ötven év "magyar" állami vezetőinek a leghalványabb fogalma sincsen.

Írnék még, de tartok tőle, hogy bevisznek szovjetellenes izgatás vádjával. Én ugyanis még emlékszem rá, mi is volt az, szemben az itt orosz szarral a szájuk szélén randalírozó taknyos orrú trollokkal.
Barmok!

Hamajd 2014.01.23. 13:45:10

@Achmed, a hitetlen: Totális káosz, a hitetlen azt mondja, azt hiszem.:DDD

Conchobar 2014.01.23. 13:48:17

@ColT: "Te meg ott leszel hiteltelen, hogy nyilvánvaló dolgokat nem akarsz észrevenni" - Dehogynem veszek észre. Csak én nem vagyok hajlandó irányítottan és egyirányba 'észrevételezni'

Achmed, a hitetlen 2014.01.23. 13:49:59

@Kandeláber: A privatizáció kapcsán cirka ÖTVENEZER MILLIÁRD ellopott forintot szoktak emlegetni a szakértők. És nézzétek meg, kik voltak a különböző privatizációs bizottságok és cégek vezetői és tagjai: Matolcsy, Martonyi, Boros... az ő aktív közreműködésükkel adták el az országot, és most ők nyalják újra az oroszok seggét, csak hogy pénzt kapjanak tőlük. Ezeknek semmi nem számít, csak a PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.23. 13:52:45

@Conchobar: Aha. Tehát azt nem hiszed el, hogy mutyi a trafikügy, a stadionügy, a Paks-ügy, a NAV-botrány, de azt - szigorúan nem irányítottan - elhiszed, hogy nem mutyi :D (Az mondjuk hol van bizonyítva, hogy ezek nem mutyik? )
Fúvaze...

Mintha nem ismernénk eléggé a magyar poltikusokat.

Conchobar 2014.01.23. 13:55:22

@ColT: "Áh, Neked érdeked, hogy pénzt kapj, gondolom" - Tudod, mikor az emberre már inkább visszaszámolás kezd a jellemző lenni, mikor már túljutott a családalapítás és egzisztenciateremtés időszakán, akkor már a pénz és a gazdagság...Már, ha így értetted a kommentelés és a fizetség közti kapcsolatot

Achmed, a hitetlen 2014.01.23. 13:55:49

Eszembe jutott egy költemény, megosztom, íme:

Romhányi József:
Tanulj, tinó!

Egy tinó tanult, hogy ökör legyen.
Gyötörte agyát könyörtelen.
Mikor tudta már nagyjából,
hogy díszítőjelzője a "jámbor",
megalkotta az ökörlét
három alaptételét.
Egy:
Ha doronggal vernek, az kegy.
Kettő
Hogy szaporodj, azért lettél meddő.
Három:
A boldogság kulcsa a járom.
Így lett a legnagyobb ökör a világon.

Sapienti sat.

Conchobar 2014.01.23. 13:59:11

@ColT: "Tehát azt nem hiszed el, hogy mutyi a trafikügy..." - Ez az eredmény miből jött ki neked? A közgépes cikknél is világosan leírtam, hogy mit tartok felőle

Kandeláber 2014.01.23. 13:59:39

@Achmed, a hitetlen: '88-ban kezdődött a "spontán privatizáció", a GT-vel. Akkor még csak a jó elvtársak kaptak a koncból
'90-ben fölállt az ÁVÜ az ex-KISZ-es Csepi vezetésével. '94-ig nem sikerült azért eladni mindent, a nagyobb falatok eztán jöttek, például az energiaszektor, amelyet a Horn-Kuncze kormány garantált profittal passzolt el.
Aztán folytatódott mninden az első Orbán kormány, majd Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai alatt.
Kuncze még a szupernyereséges Szerencsejáték Zrt-i is el akarta adni.
Most meg van a föld, a trafikok.
Valamennyi kormány benne van, és nem Antall kezdte.
Egyik kutya, másik eb.
És mindegyiknek csak a pénz számít.

Conchobar 2014.01.23. 15:13:57

@ColT: " Pont abból jött le." - Melyik kommentemből? Gondolod, hogyha hülyeségeket irkálsz avval majd beljebb leszel?

Conchobar 2014.01.23. 15:26:49

@ColT: ...az a gyanús, aki nem gyanús. Az ajnározza Orbánt, aki nem ajnározza (sőt köpönyegforgatónak nevezi), ugye gyerekem?

Globetrotter2014 2014.01.23. 15:35:41

Wazz, egy két ilyen hülység simán a 2/3ba kerülhetett volna 2010ben...

Ilyen barátokkal kinek kell ellenség?

InversioN 2014.01.23. 15:37:27

@Kandeláber: A második kommenteddel egyetértek (pl. energia, de hozzátehetem az erdőket/földeket) és a privatizáció is egy büdös nagy simli volt, viszont a feldolgozó élelmiszeripart a tévhittel ellentétben kár védeni. A rendszerváltáskor olyan magas költséggel és alacsony minőségben (a költséghez képest mindenképp) termelt, hogy nem bírhatta a versenyt. Persze nem azt mondom, hogy a lerohasztás volt a megfelelő válasz, de az ipar rendszerváltáskori helyzete egy elég komplex kérdés, több trade-offal. Személyesen én sem értek egyet az tönkremenésével, de az objektív véleménynyilvánításhoz több adat kéne, na meg persze esőre köpönyeg.

Mindenesetre a versenyképtelen iparágak kezelésére az alábbiak jöhettek/nek szóba:
-Hatalmas tőkeinjekció, gyors modernizálás. Előnye: nem kell piaci korlátozásokat bevezetni (árverseny), termelési költségek gyors csökkenése, rövid időn belül versenyképessé válás. Hátrány: magas tőkeigény, ami nem biztos, hogy megtérülő a piacnak ( ergo magától nem fektet be; 91-93 körül a világpiacon is apróbb válság volt) és a magas államadósság miatt az állami társfinanszírozás sem jöhetett szóba, a munkavállalók átképzése nem történik meg a rövid idő alatt.

-Középtávú kereskedelmi korlátozások bevezetése a verseny kizárására vagy ártámogatás, azalatt a szektorok versenyképessé tétele fokozatos tőkeinjekcióval. Előnyök: munkaerő átképezhető, nem ró azonnali nagy terhet a beruházókra (akár állam akár piac), megfelelő stratégiával pár év alatt lehetséges a versenyképessé válás. Hátrányok: alacsony termelékenység miatt drága termelés, magas fogyasztói árak vagy állami kiadások és erőforrás-pocsékolás akár éveken át, ami nem biztos, hogy az alacsony jövedelem mellett szociálisan vállalható; továbbá EU-s közeledéssel szembemenő politika.

-Magára hagyás, csőd. Előnyök: árverseny (alacsonyabb fogyasztói árak), nincs eladósodás és tőkeigény, a piac teszi a dolgát. Hátrányok: kapacitások leépülése, munkanélküliség, a meglévő (egyébként ált. nem versenyképes, de legalább létező) know-how elvesztése, esetleges piaci fellendülés (ne feledjük, 90-es évek eleje válság) esetén az újraindítás nehezebb.

Eladást szándékosan nem írtam, mert az új tulajdonos mozgásterét tartalmazzák a fentebb leírtak. Az említett tőkeköltségek NAGYON magasak, nem feltétlenül jobb megoldások a harmadiknál.

Kandeláber 2014.01.23. 16:17:54

@InversioN: Az új tulajdonosok a növényolaj-gyárak háttér-gazdaságát azzal kezdték lerohasztani, hogy olcsó román és ukrán napraforgót vettek alapanyagnak, ezzel az itthoni gazdák egy része ellehetetlenült.
Ugyanez történt a cukorgyárakkal is.
Egyébként '91 körül halán a hvg-ben olvastam (akkor még tényleg gazdasági lap volt), hogy magyarok is meg akartak venni néhány növényolajgyárat nagyrészt kárpótlási jegyekért, de a Csepi-féle ÁVÜ ebbe nem ment bele...
A többit ismerjük.
Szinte megszűnt az országban az ipar, összeszerelőüzem-országgá degradálódtunk.
Múltkor vettem brazil (!) panírozott csirkemellet, teljesen ízetlen volt.
Persze nem kényszerített senki arra hogy megvegyem, de azért ilyesmit árusítani merénylet a vásárlók ellen.
Aztán ugye a győri kekszet is elpasszolták, a Globus konzervgyárat is, ami állítólag világhírű volt.
Nagyjából ennyi.
Egyébként lehet hogy igazad van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.23. 16:44:04

@Conchobar: Pár posttal ezelőtt. Annyit nem érsz, hogy kitúrjam.
Igazából már rég rád kellett volna nyomni a szűrést, meg a többire...

NYJetsTD 2014.01.23. 16:52:24

bencsik félretolta a békemenettel megérdemelt milliókat íróasztalán, összeszedve minden tudását, melyet még a Munkásőr újságnál töltött időben tett magáévá és leírta ezt a mondatot
"ehhez képest Oroszország maga a tolerancia hazája",
közben enyhe mosollyal a szája szegletében nyugtázta: - ma megint én nyaltam be a legjobban...
De biztonság kedvéért azért írt egy rövid hasábot fiókja mélyének is, ahol felcserélte az oroszokat és az amcsikat, biztos ami biztos, ki tudja, mit hoz a jövő hét. Elvégre nem gerinccel táplálkozik az ember...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.23. 16:53:47

@NYJetsTD: A munkatáborok meg nem is léteznek.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.01.23. 16:54:51

@BadSimpson: Tulajdonképpen elég lenne egy sima lakosságcsere. Szegény Kárpátaljaiak persze megint szívnának, mert ugyanott maradnának...

Sárga Pecsenyekacsa 2014.01.23. 16:59:01

Az ilyen emberek, mint a bencsik,nem nyalnak, ezek a seggekben laknak, időnként kijönnek körülnézni. Néha más seggekbe költöznek be. És még csak ki se meszelik.
Ezért zavarja őket a friss levegő. Aztán, amikor vízkereszt táján kibújva meglátják saját árnyékukat, visszabújnak, s ez hosszú-hosszú orosz telet jelent a néphit szerint.

NYJetsTD 2014.01.23. 16:59:32

@ColT: persze hogy nem. Azokat is csak a marihuána szívó amcsik találták ki, sőt igazából minden jenki rezsi párti. Lehet is frissíteni a tegnapi vastagbőr cikket, most már négy oldalról támadják a rezsicsökkentőket. De hát tudjuk, mi harcban állunk nap mint nap...

Horizont 2014.01.23. 17:24:13

Ámulok és bámulok. 59 éves vagyok és nő (na nem szőke:D) 36 éves voltam a rendszerváltáskor és nekünk a szocializmusban szocializálódott kisembereknek szembesülnünk kellett egy csomó "más környezetbe" helyezett dologgal. Kezdve az '56 nem ellenforradalom, az állami vagyon magánkézben lesz jó helyen, tele volt ügynökkel az ország, az oroszok (minden bajunk okozói) húzzanak haza! Ezt mondta ki Orbán a Hősök terén! Kellett azért idő amíg "átállt" az agyunk! 36 évem abban a rendszerben 23 ebben. Nem hittem volna, hogy még egyszer ebben a büdös tetves életben lesznek olyan f@szkalapok akik újból át akarják majd állítani az agyam! Vagy visszaállítani?? Elegem van ezekből az agyament, barom, ámokfutásokból, ebből a teljes hülyének nézésünkből! Hányinger, undorító, felháborító! Szavakat is nehezen találok! Hová süllyesztik még ezt a szerencsétlen kis országot?????
Bencsik leír egy ilyen mondatot? Le meri írni? Van bőr a pofáján?
"Oroszországa a tolerancia hazája"
Hívják vissza őket, basszák meg........
A visszaállamosítás már meg van, az oroszok lesznek a desszert hozzá....
Békemenet az oroszokért!!! MÍRmenet:)

Vidéki 2014.01.23. 17:24:48

Magyarország a NATO elkötelezett és az Egyesült Államok erős szövetségese, és támogatja az amerikai külpolitikai törekvéseket.

Mégis a magyarok növekvő számban érzékelik az amerikai elfogulatlanság hiányát, és

azt, hogy a politikai spektrum egyik oldalát favorizálják a jelenleg kormányzó jobbközép párttal szemben.

Emellett záporoznak az olyan megkérdőjelezhető, gyakran az ellenzéki pártok és azok nyugati szövetségesei által ihletett állítások,

amelyek Magyarországot célozták meg a bírálattal, megkérdőjelezve a magyaroknak a demokrácia és a demokratikus normák iránti elkötelezettségét.

Sok magyar szerint a térségben kettős mércét alkalmaznak a kisebbségi jogok védelmének ügyében.

Miközben Magyarországot bizonyítékok nélkül, igazságtalanul vádolják azzal, hogy érzéketlen a kisebbségi jogokkal szemben

noha megerősítette a kisebbségek védelmét, a szomszédos országokban vannak olyan törvények és konkrét politikai intézkedések, amelyek konkrétan a magyar kisebbséggel, a romákkal és a zsidókkal szemben diszkriminatívak.

Colleen Bradley Bell, az Egyesült Államok leendő budapesti nagykövete az amerikai szenátus külügyi bizottsági meghallgatásán ezeket az egyoldalúan előítéletes szövegeket hamgoztatta.

Holott már a rómaiak jogelve is hangsúlyozta: "Audiatur et altera pars", azaz hallgattassék meg a másik fél is!

Colleen Bradley Bell, az Egyesült Államok leendő budapesti nagykövete az amerikai szenátus külügyi bizottsági meghallgatásán a fékek és ellensúlyok állítólagos magyarországi hiányát megcáfolhatatlan tényként tálalta!

Colleen Bell hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évben Washington többször is nyíltan jelezte aggodalmát a fékek és ellensúlyok rendszerének eróziója miatt.

Arról sem szabadba Colleen Bellnek megfeledkeznie, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerének eróziója az Egyesült Államokban is bekövetkezett, talán sokkal nagyobb mértékben, mint Magyarországon

mégpedig a terrorizmus elleni sikeres harc érdekében.

Mekkora fékek és ellensúlyok működhettek, akkor, amikor a baráti Pakisztán területén, Pakisztán kormányának tudta és beleegyezése nélkül katonai akciót hajtottak végre megölve Oszama Bin Ladent, néhány családtagját, hozzátartozóját (mellőzve a bírósági tárgyalást a megölt személyek esetében)?

Mekkora fékek és ellensúlyok működhettek, akkor, amikor Guantanamón és más helyeken minden törvényes eljárást mellőzve sok terroristának vélt egyént a puszta gyanú alapján fogva tartottak és kínvallatásnak vetettek alá?

Mekkora fékek és ellensúlyok működhettek, akkor, amikor nyugat-európai baráti államok vezetőit is például Angela Merkelt is az Egyesült Államok titkosszolgálata lehallgatta?

Talán ők is a terrorizmus gyanújába keveredtek volna?

Vidéki 2014.01.23. 17:30:32

Colleen Bradley Bellnek, az Egyesült Államok leendő budapesti nagykövetének nem kellene szereptévesztésben lennie:

Nem helytartói, hanem nagyköveti pozíciót kell Magyarországon betöltenie!

Achmed, a hitetlen 2014.01.23. 19:11:00

@Horizont: egyetlen baj van ezzel. Azt, hogy "ruszkik haza!", kiválóan lehet skandálni. Azt, hogy "ruszkik vissza!", már nem annyira :D
Talán a békemenet felvonulhatna olyan zászlókkal, hogy "RUSZKIK IDE!"
Vagy: "El a komcsi kezekkel Pakstól!" Aztán meg magyarázkodhatnak, hogy "bocs Putyin KGB vezér elvtárs, nem úgy gondoltuk" :D
Barmok.

Horizont 2014.01.23. 19:18:28

@Vidéki: "Mégis a magyarok növekvő számban érzékelik az amerikai elfogulatlanság hiányát.."
Te szerencsétlen b+, a magyarok növekvő számban teljesen mást érzékelnek és ha levennéd a szódásüvegtalpú narancsos szemüveged és kihúznád a fejed (és a nyelved) a Fidesz seggéből, talán te is LÁTNÁL normálisan!!! felfogni persze nem biztos, hogy sikerülne is a mai valóságot!

@Achmed, a hitetlen: :DDD Ez jó! És tényleg barmok, sőt több mint azok!

Le_Penseur 2014.01.23. 20:35:33

@Vidéki:

Horizont olyan szépen leírta mit gondolok, olvasd el!

Különösen jól fog mutatni a "Nem leszünk gyarmat" molinó a tavaszi meneten!
Remélem lesz néhány szeretünk Putyin tábla...

Vidéki 2014.01.23. 21:02:03

@Horizont:

Node hölgyem!

Úrinő így nem beszél!: " kihúznád a fejed (és a nyelved) a Fidesz seggéből, "

Kultura nyet!

Le_Penseur 2014.01.23. 21:08:43

Teljesen OFF:
Visszavonták két online pénztárgép engedélyét
www.napi.hu/magyar_vallalatok/visszavontak_ket_online_penztargep_engedelyet.574581.html

Csak egyetlen egy alkalommal előfordulna, hogy bármit rendesen, tisztességesen megcsinálna a kormány! Bármit, csak a legapróbb dolgot, csak egyetlen alkalommal!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.23. 22:15:11

@BadSimpson: +1
+1
+1
+1
Nem akarom tovább fokozni, de egy rövid mondatban nem lehetne jobban megcáfolni a fidesztrollok mondanivalóját.

Gratula

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.23. 22:28:39

@Conchobar: Finnország mikor volt az oroszok barátja????
Elég régen....
A mostani finn TERVEZETT atomerőmű építésről is olvassál utána egy picit, meg fogsz döbbenni. Csak segítségképpen ilyenekre figyelj:
- szerződés mikéntje (szerződéskötés nyilvánossága Finnországban, stb.)
- a jelenlegi szerződés a finnekkel pontosan mire vonattkozik
- ár
- megvalósulási határidő
- pénzügyi feltételek
- a szerződéstől eltérő magatartás (bármelyik fél részéről) következményei (ez ugyanis a többi ponttal egyetemben Finnországban nyilvános, na és hol nem nyilvános semmi????

Hajrá Magyarország :( :(

Mondom ezt innen Albániából.

Meg azt is mondom, hogy a Albániának nem feltétlenül tetszik az EU. Van egy kártyája, amit ki tud játszani az EU ellen, ha erre kerülne a sor. Ez pedig az USA. Ez az "elmaradott" Albánia így lavírozik... Eszébe nem jut az oroszokat megkeresni, ezt már 1967-ben!!! még az Enver Hoxha diktatúrájában megtanulta!!!

De Hajrá Magyarország!, Hajrá Viktor!, Hajrá Putyin!, Hajrá KGB!, Hajrá Medve!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.23. 22:34:31

@Achmed, a hitetlen: Utolsó utáni...

Mondom én, a 2 és fél éve biztonságban lévő...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.23. 22:39:30

@Kandeláber:
"Többek között ezért nem lehet már magyar étolajat és cukrot kapni."

Én itt Albániában bármikor kapok Floriol étolajat.
"

Bunge Zrt. | Cím: 1134 Budapest, Váci út 33. | Tel: (36 1) 237-6400 | Fax: (36 1) 239-9647

Martfűi gyár | Cím: 5435 Martfű, Szolnoki út 201 | Tel: (36 56) 581-100 | Fax: (36 56) 581-180"

Őket keresd Magyarországon

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.23. 22:44:33

@Conchobar: Régen voltam itt. (Mármint a kommenteket is olvasni, meg hozzászólni.)

Egy kérdésem van csak így hirtelen: Vidékit leváltotta a Habony Árpi, és Te jöttél helyette? Mert ha igen, akkor fogadd elismerésem. Értelmesebb vagy mint a Vidéki kollégád, de azért a szar barnaságához kevés a HIPÓ Nálad is (ha érted, mire gondolok...)
DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.23. 23:15:59

@Kandeláber: Namármost itt Albániában:
Ha BRAZIL mélyhűtött csirkét kényszerülünk venni (ritkán, mert van friss helyi), akkor az kb. SZÁZSZOR ízletesebb, mint ami itt kapható volt magyar fagyasztott csirkeként. !!! Mostanában éppen ezért nem is láttam itt magyar fagyasztott csirkét, mert nemcsak nekünk, hanem az albánoknak is feltűnt az ár-érték arány. Főleg úgy, hogy itt bárhol hozzájutunk félig-meddig házi FRISS csirkéhez, aránylag olcsón. De ha véletlenül fagyasztottat kell vennünk, akkor a brazil mindent üt (az albán nagyüzemi fagyasztottat is), mármint ízben (ha lehet ennél a kategóriánál egyáltalán ízről beszélni).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.23. 23:45:29

@Vidéki: Ajjaj! De jó a logikád!!!

Az USA nem tart be semilyen örvényt (Pakisztánban, vagy bárhol a világban). IGAZ!!!
Nem tartja be a "fékek és ellensúlyok" rendszerét a Világban. IGAZ!!!

A SAJÁT ÁLLAMPOLGÁRAIVAL SZEMBEN vajon betartja-e a törvényeket az USA???

Hát ezt buktad Vidéki komám, mert NAGYON IS BETARTJA, és a "fékek és ellensúlyok rendszere" is kiválóan működik (amerikai állampolgárokkal kapcsolatban).

A probléma csak az Magyarországon, hogy a Csutifocista focista aggyal gondolkodik. Nyertes, vagy vesztes lesz a meccs. Egy focistának ennyi ész is elég. Egy miniszterelnöknek viszont kellene azt tudni, hogy a politikában még SOHA SENKI nem nyert, és SOHA SENKI nem vesztett!!!

Ha a Csutifocista normálisan lavírozna, akkor (talán) nem lennék már majdnem 2 és fél éve Magyarország határain kívül. És mindezt úgy, hogy a honvágy egy icipici szikrája sem fordult meg a kicsi fejemben, meg a családoméban sem. Ja Túró Rudit akkor hozatok magamnak, amikor akarok, de nem akarunk hozatni, mert ezt is sikerült lejáratni a Csutifocista kormányának, úgyhogy már csak azért se :) Egyébként is kismilliófajta édességet lehet itt is kapni, mindenki megtalálja a neki kedvezőket.

Mielőtt még lekommunistáznál: Ahogy az ellenzéket nézem, tökéletesen mindegy, hogy ki nyer a választásokon, én - legalábbis jószántamból - legalább 5-6 évig nemhogy vissza nem költözöm, hanem még látogatóba se :) Ja, hogy megnyugodjál, szavazni sem fogok, mert alapelvem, hogy az szavazzon egy adott dologra, aki ott fizet adót. Ezt üzenem a határon túli más magyaroknak is, bárhol lakjanak a Világban.

Visszatérve a választásokra: Én annak drukkolok innen kintről, hogy a Fidesz győzelem ne 2/3-ad legyen, hanem 4/5-öd!!! Ugyanis akkor már nem lehet senkire se hivatkozni :) Egyék meg a saját szarjukat :) Előbb-utóbb még a "birka magyar"-nak is elege lesz....

2014.01.24. 06:29:18

@Vidéki: Hát az ilyen agyatlan, ostoba barmokkal mint amilyen te is vagy , csak ezen a szinten lehet kommunikálni.
Amellett te tapló, te ne beszélj kultúráról, mikor másnak a halálát kívántad ezen a blogon, te idióta agyhalott, seggnyaló barom.

Secnir 2014.01.24. 07:33:53

@Jani haverja:
"Finnország mikor volt az oroszok barátja????"
+1
aki érettségizett (II. világháború témaköréből), annak kötelezően át kellett magának rágnia a szovjetunió legnagyobb arányú vereségén, ahol azért nem semmisítették meg a finnek a szovjet ármádiát, mert a finnek hazamentek betakarítani a termést! nem vicc! ha jól emlékszem, herr dzsugasvili a hadseregtábornokokig bezárólag(!) kivégzett minden túlélőt.
a második finn-oroszt meg azért hagyták abba a finnek, mert megunták.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.24. 08:42:49

Most már tényleg érdekelne, hogy a jobboldali ú.n. "Elitnek" a szellemi szabadesése hol fog véget érni: Tehát ahol fékek vannak, ellensúlyok, melegjogok és mondjuk itt-ott drogliberalizáció, az diktatúra, ellentétben azzal a hellyel, ahol pórázon tartott ellenzék van, bekussoltatott média és fejbelőtt újságírók, hogy most a melegek vagy a drogosok, netán AIDS-esek mordori helyzetéről ne is beszéljek, ami viszont a "tolerancia hona". LOL

@Jani haverja:

Na, az oroszok a tolerancia jegyében nem sokat szoktat szarozni a saját edwardsnowdenjeikkel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.24. 09:08:30

@Horizont: +1

@Le_Penseur: Mondd Conchobarnak. Bár majd megmondja, hogy ez nem is a kormány hibája :D

@Conchobar: Fúvaze, ezt észre se vettem :D

Baldrick68 2014.01.24. 09:13:04

OMG ezek után már csak a Cocacola mámorban fetrengő dekadens nyugati fiatalok jöhetnek.
Ó ha ezt Rákosi elvtérs megérhette volna.
Addig itt egy kis sorvezető az elvársaknak.

www.youtube.com/watch?v=qQMKN7Q01f0

Achmed, a hitetlen 2014.01.24. 09:15:10

@Secnir: @Jani haverja: @Horizont: @ColT: Megpróbáltam elolvasni Bencsik alul befényképezett cikkét. Nem sikerült. Hányni viszont igen.
Javasolni fogom az amúgy is gyógyszerhiánnyal küszködő magyar egészségügynek a cikk hánytatóként való használatát :(
fedor.blog.hu/2014/01/23/bencsik_es_a_napfeny_ize

Achmed, a hitetlen 2014.01.24. 09:17:39

@Achmed, a hitetlen: mármint a Bencsik neve alatt megjelent cikket (paródiaként íródott, de a valóság felülmúlta...)

Hamajd 2014.01.24. 09:34:37

@Le_Penseur: "Csak egyetlen egy alkalommal előfordulna, hogy bármit rendesen, tisztességesen megcsinálna a kormány! Bármit, csak a legapróbb dolgot, csak egyetlen alkalommal!"

Sietni kell, 4 év nem elég egy újabb rendszerváltáshoz és aki siet, kapkod az hibázik.

Hamajd 2014.01.24. 09:48:48

@Jani haverja: " Én annak drukkolok innen kintről, hogy a Fidesz győzelem ne 2/3-ad legyen, hanem 4/5-öd!!!"

Fasza gyerek vagy te, onnan kintről.

Marcellusca 2014.01.24. 09:50:11

@Conchobar:
"Megérném már, hogy nem önkényesen olvasol ki dolgokat a kommentjeimből" - Pont, te, mondod? Pont, te, dumálsz? Pont, te, kéred ki magadnak?
(Ne válaszolj, tőlem nem kapsz több "táplálékot"!)

Marcellusca 2014.01.24. 09:54:22

@InversioN: Pontosan.
Olvasgatom (még) állhatatos "munkásságát" és ugyanezt szűrtem le.
Mindegy, hogy ki, mit ír - még orbánt is lehetne magasztalni - ő csakazértis ellentmond, mondatonként, félmondatonként "cáfol".
És már kurva uncsi. :(

SirTocy 2014.01.24. 09:56:45

Úr Isten, fékek és ellensúlyok?! Ezek mind mocskos, libsikomcsi dolgok, a Sátán találmányai. A becsületes, dolgozó, magyar embernek bőven elég a pártideológia, a pártvezér köré épített személyi kultusz és az ignorancia áldásos varázsa.

Kandeláber 2014.01.24. 09:59:53

@Jani haverja: NEM fagyasztott csirke volt, hanem panírozott csirkemell.
Állítólag. A nem létező íze alapján a csirkemell volt benne a legkevesebb.
Amúgy nem igazán érdekel, hogy mit lehet kapni Albániában és mit nem, mint ahogyan az is irreleváns számomra, hogy mondjuk Becsuánaföldön (Botswana), esetleg Burmában (Mianmar), sőt Bolíviában mi van a polcokon.
Tudniillik én Magyarországon élek, és nem szándékozom egzotikus országokba utazni.

SirTocy 2014.01.24. 10:03:32

@Virág et.: Biztos nem akarod végre leszűrni ezt a díszfideszes gyökeret? Miért kell etetni?

Marcellusca 2014.01.24. 10:09:35

@Jani haverja:
"Régen voltam itt. (Mármint a kommenteket is olvasni, meg hozzászólni.)" - Vettük észre. Hál' Istennek! :DDDDDDDDD

SirTocy 2014.01.24. 10:21:24

@Vidéki: Egen. Amerikát millió ok miatt lehet ízekre szedni és kritizálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ők nem fogalmazhatnak meg helytálló kritikát velünk kapcsolatban. Azzal, hogy óvodás módjára visszamutogatsz a másikra, hogy "de hát ő is, de hát ő is!", azzal még nem mentesíted magadat a felelősség terhe alól. Továbbá kétlem, hogy amerikában a fékek és ellensúlyok rendszere erodálódott volna (a felhozott példáidból arra merek következtetni, hogy nem is nagyon vagy tisztával ezek fogalmával és szerepével), bár a személyi jogok csorbulása valóban kirívó eset.

De ettől még csak ne terelj, hanem sepregessünk előbb a saját húzunk táján! A fékek és ellensúlyok egy normális, demokratikus jogállam alapkövei, amiket a FIDESZ gyakorlatilag kivágott a kukába, amint megszerezte a 2/3-ot. Tény. Pont. A te hsz-edben is sok igazság van. Tény. De ettől még nem kéne terelni. Bár ügyes próbálkozás volt.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.24. 11:19:41

Ukázba adták az összes narancskomcsi elvtársnak, hogy seggszájat csináljon. Most két kőkomcsi volt soron.
Ennyi.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.24. 11:22:16

@Virág et.:
"Azt hiszem valahol kb itt kéne abbahagynod ezt az egészet. "

Nem fogja. Ebből él. Kenyérre kell neki a fityisz ezüst. X-DDD

Vidéki 2014.01.24. 11:54:28

@Jani haverja:

Bőg az albán szamár, eső lesz!

Vidéki 2014.01.24. 12:18:56

@SirTocy:

Írod: ". Továbbá kétlem, hogy amerikában a fékek és ellensúlyok rendszere erodálódott volna "

Látomásaidban akármit feltételezhetsz, de ha felébredni hajlandó vagy álmodozásaidból észreveheted, hogy az USA-ban az intellektuális bűnözés területén az igazságszolgáltatás fénysebességgel működik a magyarországi független bíróságok működési sebességéhez képest, feltehetően azért mert sokkal több fék van behúzva és sokkal több ellensúly van felrakva nálunk, mint az USA-ban.

Az Európai Emberi Jogi Egyezmény rögzíti

a tisztességes és nyilvános eljáráshoz,

valamint az ügyek ésszerű időn belüli elbírálásához való jogot!

A magyar szabályozás arra az elvre épül, hogy akit egyszer független bíróvá neveztek ki az már akármilyen színvonalon tevékenykedhet, kinek mi köze hozzá!

Számos esetben a terheltek kifejezetten időhúzásra játszanak.

Van ilyen védői taktika, ugyanis két év eltelte után az eljárás elhúzódása enyhítő körülményként esik latba.

A nemrég megszavazott törvénymódosítás egyébként szintén tartalmaz a bírók sürgetését célzó rendelkezéseket: eszerint soron kívül kell értékelni egy bíró tevékenységét, ha több mint két éve húzódik az általa tárgyalt ügy és az iratokból kitűnik, hogy ez bírói mulasztás következménye.

De ezt is a HVG szereti az Igazságszolgáltatásba való durva beavatkozásként beállítani.

Ha úgy gondolkodunk, mint a HVG akkor az Európai Emberi Jogi Egyezményt is mely rögzíti

a tisztességes és nyilvános eljáráshoz,

valamint az ügyek ésszerű időn belüli elbírálásához való jogot,

az igazságszolgáltatás menetébe való durva beavatkozásként értékelhetjük!

Kinek mi köze hozzá, hogy mint a hirhedt primitív Tocsik ügyben, vagy a Posta bank ügyben évtizeden túlnyúló ügyek és enyhe itéletek bátorítják az intellektuális bűnözőket, azt az érzést ébresztve bennük, hogy az intellektuális bűnözés kockázata csekély?

A hirhedt gengszter, Al Capone Amerikában, negatívan ítélte meg az adófizetést. Elrejtette profitját az ottani adóhatóság elől. Ő is "adóoptimalizált".

Egy amerikai film, amelyben Kevin Costner és Robert de Niro játszotta a főszerepeket, arról szólt, hogy hogyan sikerült Al Caponét a hírhedt kegyetlen gyilkos gengsztervezért börtönbe juttatni:

Az adócsalás bizonyított vádjával.

A filmből az volt érzékelhető, hogy akkoriban Amerikában halál komolyan vették az adócsalást a hatóságok.

Az USA-ban ilyen estekben a bíróság nem sokat tököl.

Az USA-ban nemrégiben zajlott a magyarországi brókerbotránynál (KSH, Kulcsár) nagyságrendekkel súlyosabb és bonyolultabb Madoff per, szintén az intellektuális bűnözés kategóriájában.

Madoff pilótajátékhoz hasonló tőzsdei műveleteket folytatott két évtizeden keresztül
Ezt úgy tehette meg, hogy sikerült a tőzsdefelügyeletet is elaltatni (talán a korrumpálás módszerével?)

Mire kiderült 170 milliárd dollár kár keletkezett.

Az USA igazságszolgáltatása az ügy súlyához és bonyolultságához képest (és a magyarországi gyakorlathoz képest is) fénysebességgel dolgozott.

Madoffot (nem a tőzsdefelügyeletet) egy éven belül életfogytiglanra ítélték. Pedig ott is demokrácia és jogállam létezik.

Az USA jogállam, ott is vannak fékek és ellensúlyok.

Mégis az USA-ban a bonyolult, 170 milliárd dolláros Madoff pilótajáték ügyben egy éven belül képesek voltak (súlyos, életfogytiglani) ítéletet hozni.

Vidéki 2014.01.24. 12:32:21

@SirTocy:

Írod: ". Továbbá kétlem, hogy amerikában a fékek és ellensúlyok rendszere erodálódott volna "

Ahhoz képest ami az ikertornyok előtti merényletek előtt volt sokat erodálódott a terrorizmus elleni harc sikere érdekében.

A terrorizmus elleni küzdelemben az USA-ban rájöttek arra, hogy a terrorizmus elleni hatékony küzdelem érdekében szükségszerűen vissza kell venni „a fékekből és ellensúlyokból”. Például:

A New Yorki ikertornyok és a Pentagon elleni merényletek tanulságai rádöbbentették az USA vezetését arra, hogy az adatvédelem terén sem nőhetnek a fák az égig.

Kiderült, hogy különböző intézményeknél sok adat állt rendelkezésre, amelyeket ha egyesítenek, korlátozni lehetett volna a merényletek pusztító hatását.

Kiderült az is, hogy a terroristákat az USA-ban képezték ki repülőgép vezetésre.

A banktitok érinthetetlennek képzelt elve lehetővé tette, hogy a terroristák USA-ban tartózkodásának, felkészülésnek, szervezkedésének költségeit terrorista szervezetek kényelmesen fedezzék.

A repülőterek biztonsági előírásai, amelyek messzemenően figyelembe vették az emberi és személyiségi jogokat, lehetővé tették, hogy a terroristák egy időben különböző helyeken négy nagy utasszállító repülőgépet vehessenek birtokba.

A tanulságokat az említett területeken figyelembe vették.

Rájöttek arra, hogy az adatvédelmi, személyiségi és emberi jogoknak ésszerű összhangban kell maradni a társadalom biztonságának igényeivel.

Aki repülőgépen utazik érzékelheti a szemléletváltozást, ami nem gondolható irracionálisnak, legfeljebb elvarázsolt agyú, nem a földön járó „emberjogászok”, vagy megvadult propagandisták gondolhatják elviselhetetlennek.

A repülőtéri beléptetőkapuk lehetővé teszik hogy a biztonságiak átláthassanak még a nők ruháin is, amin sokan szörnyűlködnek, talán nem alaptalanul.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.01.24. 12:51:44

@Vidéki: Szevasz te mocskos kommunisták faszát szopó szarház, anyabaszó tetves fideszgeci!
Most hogy a kenyéradó gazdád a nagy antikommunista harcos (MUHAHA) kiment a KOMMUNISTÁKHOZ leszopni egy KGB!!! EZREDES!!! faszát, szóval mostantól ha komcsizni mersz te okádék patkány, minden alkalommal meg fogod kapni:
A MOCSKOS KURVA ANYÁDAT TE GERINCTELEN KOMMUNISTA PATKÁNY!
Egyébként miért jársz ide a rohadék komcsi fajtársaiddal rontani a levegőt?
Mondtam már hogy a kurva anyádat?

Secnir 2014.01.24. 13:47:31

@Vidéki:
szasz díszfasz! megjöttél?
:D

amúgy nem értelek. megpróbáltad összehasonlítani az usa és magyarország jogrendjét? tisztában vagy-e azzal, mit jelent a "fékek és ellensúlyok rendszere" kifejezés?

titan 2014.01.24. 13:53:00

@Secnir: csak azt tudja Bencsiktől, hogy valami rossz, olyasmi mint a marihónalja.

Szelid sunmalac 2014.01.24. 14:44:43

Nem ertem mi a gond. Az oroszok mindig is a barataink voltak. A mocskos EU meg csak pumpalja belenk a penzt.

Horizont 2014.01.24. 16:03:49

@Vidéki: te sem vagy arról híres, hogy úr lennél! Különben örülj neki, hogy csak ennyit írtam neked, ahogy látom kaptál itt mástól sokkal súlyosabbat is. Meg is érdemelted!

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Nem lehetne az anyját kihagyni és csak úgy simán szidni? Ha kérhetlek! :)

Achmed, a hitetlen 2014.01.24. 16:20:04

@Horizont: egy kép száz szónál többet ér:
s27.postimg.org/q5ahfq7xv/magyarszovjet.jpg

@Secnir: föntebb már kiakadtam azon, hogy láthatólag Bencsiknek sincs a leghalványlilább segédfingja sem arról, hogy ez mit jelent. Erdélyi fejedelemségek, ANYÁM BOROGASS!

Achmed, a hitetlen 2014.01.24. 16:20:40

@Horizont: anyja-apja nevelte ilyenné, jogos a szidás!

Achmed, a hitetlen 2014.01.24. 16:24:09

@Hamajd: igaza van. Így talán ez a banda is kinyírná magát, ahogy gyurcsányék is. Én is valószínűleg rájuk szavazok, aztán elhúzok nyugatra. Ez az ország ezt érdemli.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.24. 16:26:38

@Horizont: Meg ne öld ezt a majmot :D Még ezért is büntetnek :S

Horizont 2014.01.24. 16:59:25

@Achmed, a hitetlen: Elég nagy büntetés anyjának apjának, hogy ilyen gyereket sikerült összehozniuk:)

Viccet félretéve ne kurva anyázzunk már, egy szint alá mégsem kéne lemenni, ha bunkó akkor sem. mellesleg én is anya vagyok, meg mindenkinek van anyja és elég rossz érzés így leírva látni az anyázást!

zsoltix 2014.01.24. 18:34:02

Úgy látom, ez a conchobar kb. 40%-kal felturbózza a kommentek számát. Használjon conchobart kommentjei számának növeléséhez, a magyar trollkodósok ajánlásával.

Secnir 2014.01.24. 19:35:51

@zsoltix:
" kb. 40%-kal felturbózza a kommentek számát."
az hagyján, vidékivel keverve vérnyomásnövelőnek is kiválóan elmegy, továbbá reggeli kávé helyett felébreszt kettő perc alatt...

zsoltix 2014.01.24. 19:52:32

@Secnir: 2 in 1 multifunkciós hatás, még jobb. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.24. 20:08:30

@Secnir: Dehátőőőpááártaatlaaaaaan :D

Secnir 2014.01.24. 21:43:56

@zsoltix:
az hagyján, hogy kettő az egyben. de egy reggeli gyors vidéki+enrico combo után szaladok a klozettra, és le van tudva arra a napra az emésztésből fakadó salak. megformálom őket, és kezdődhet a nap.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.01.24. 22:38:22

@Horizont: Bocsánat ha számodra sértő hogy a vidéki nikk néven írogató visszataszító véglény anyját szidom. Tudom hogy középkorú hölgy vagy.
Sajnos ezek az aljadék fideszférgek csak ebből értenek, próbálom türtőztetni magam azért :)

Azért valahol nem semmi hogy a 1989-ben "ruszkik haza"-t üvöltő csúti féreg eljutott 2014-ben addig hogy ruszkik gyertek vissza.
A művelt világ szépen beárazza a jobban teljesítő pöcegödröt:
"A MNB Euro deviza középárfolyama az előző napok összesített erősödését követően a mai napon tovább erősödött a forinttal szemben, és 0.70%-os emelkedéssel, 305.5800 Ft-os áron jegyezte a bank."

lesek 2014.01.24. 23:05:23

Friss hír!
Egy közelebbről meg nem nevezett zsinagóga ajtaján, este, egy gallérjába bújt alakot láttak besurranni. A félig takart ábrázatú egyénben, többek Szakályt vélték felismerni.

Ómacicka Bábó 2014.01.25. 07:21:28

@Kandeláber: Igaz de a szövetkezetek szétverését ők indították. Szerintem a fejünk se fájna ,ha mégmindíg működőképes erős mezőgazdaságunk lenne!

Horizont 2014.01.25. 09:54:02

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Olyan szépen írtad , hogy "középkorú hölgy", hogy megbocsájtok :DDDDD
Hidd el nekem az ilyeneknek akármit is írhatsz nem, hat rájuk! Magadat meg ne süllyeszd le ilyen mélyre egy seggnyaló fidesznyik se éri meg!Bár bevallom neked, régen nem írtam volna le csúnya szavakat, annak ellenére, hogy a való világban elég szabadszájú vagyok, de leírva olyan brutálisnak tűnik. Már én is elqrvultam, mert bizony néha olyat írok én is, hogy csak lesek ki a fejemből. De anyázás nélkül :)
Sok minden jót visszasírok a szocializmusból (igen kedves fiatalok volt nagyon sok jó is) de legjobban azt, hogy nem volt ilyen anyagias a világ! A '60-as évek második fele volt a legjobb, meg a '70 -es évek első fele! Aztán bejött a GMK-zás és onnan vége lett a kisembereknek! Na jó, ennyit egy öreglány visszaemlékezéséből :DDDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.01.25. 10:59:22

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
@Horizont:
Mostanában én is így beszélek a tetvekkel.
És még a retkes telibebaszott jó kurva anyjukat is szidom.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.01.25. 12:11:18

@Horizont: A putyinos erőműves dolog óta végképp elgurult a gyógyszerem ezekkel az elvtelen szarháziakkal kapcsolatban.
Ezek a tetvek ezt érdemlik.

Horizont 2014.01.25. 12:12:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Nem!! Ennél sokkal, de sokkal többet érdemelnének! És már át is ugrottak az anyázást :)))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.25. 16:46:16

@Kandeláber: Mondjuk baromira nem jött át ezek szerint Neked az,, hogy jelenleg a magyar (tápos) csirke nagyon sz@r ízű, és ezért Magyarország exportpiacokat veszít csirkehús tekintetében...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.25. 16:49:01

@Vidéki: Látom, a logikus érvekre nem nagyon van magyarázatod vér(narancs)komcsi barátom :)

Achmed, a hitetlen 2014.01.26. 15:50:29

@Vidéki: te beszélsz kultúráról, ilyen szaros szájjal? Csak hogy tudd: amit Viki kiszart, azt ételként még Putyin ette meg, úgyhogy te szarevőkém, valahol a sor végén kullogsz, a sokszorosan feldolgozott napi betevőddel. De azért jó étvágyat hozzá!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.26. 23:52:19

@Achmed, a hitetlen: Ja, hát a BENCSIK EGY KOMMUNISTA PATKÁNY!!!!
Nem tudtad???
Mindig is az volt, és az is marad. Egy undorító féreg.

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.27. 01:08:23

@Achmed, a hitetlen: Ja, és ugye Magyarországra jellemző, hogy ez a vér(narancs)kommunista rohadék szervezi az elvileg antikommunista "Békamenetet" :(

Szegény Magyarország, Szegény Magyarok...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.27. 01:58:18

@Achmed, a hitetlen: Nagyon tévedsz a sorrendiségben:

A helyes sorrend: A Putyin szarát eszi a Vitya, akinek a végbéltermékét eszi a Vidéki főnöke, majd előbb-utóbb eljut a tápanyag a Vidékihez is...

Csak a pontosság kedvéért... :)

Hamajd 2014.01.27. 08:52:14

@Jani haverja: "Szegény Magyarország, Szegény Magyarok..."

Meddig fogsz még itt, egyébbként ott sajnálkozni, te elvileg magyar.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.27. 09:22:19

@Hamajd: Hát ahogy a jelenlegi magyar helyzetet nézem, szerintem elég sokáig...

süti beállítások módosítása