Skip to content


       Szűrés lista

Kötelet! Vagy börtönt!

Mint falat kenyér, úgy hiányzott már a jobbos médiának egy jófajta MSZP-s botrány. A szobordöntés meg a bajai videó is csúcsra volt járatva, így készüljünk fel a mindenre ... 

Ugyanezek az emberek akadtak ki teljesen Kövér László "köteles" beszédén, a szemét szocik kiforgatták a szavait!

A Magyar Hírlapban és a Magyar Nemzetben ez a vezető anyag, az MTVA pedig hozza a formáját,készüljünk fel, hogy a csapból is a "kötelezés" fog folyni. Remélem az esti adásban már Kövér lesz a szekértő. Amúgy meg nem is értem mi a baj a felcsúti polgármesterrel, több ilyen sikerember kellene, most például repülőteret épít, meg szállodát.

Magyar Hírlap:

ps_2014.01.27_10h41m42s_001_.jpg

A Magyar Nemzet például azt elemzi, hogy az Index percről-perce tudósításában miért nem írták meg, pedig ott voltak a helyszínen az Indexesek, és arról is írnak, hogy "az MSZP-hez köthető Népszabadság internetes oldalán a kommentelők rámutatnak arra, hogy a két szó hangzásában és a szótagok számában is erősen eltér – így nem összetéveszthető –, emellett van, aki fülmosást vagy fültisztítót ajánl a pártelnöknek." 
Oknyomozás lvl99 ...

MTV Híradó:

(Videó:444,hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr835784646

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A HírTV azt is tudja mit hall Mesterházy... 2014.01.28. 02:02:12

A jobboldali médiát nem szokta érdekelni a jobboldali agresszió. Hallgatnak, amikor jobboldali tüntetők balliberális politikusokat akartak a Dunába küldeni, Gyurcsány bábut égettek vagy nemrég Bajnait várták akasztófa-kötéllel. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baldrick68 2014.01.28. 09:45:32

@egy igazi barom vagy mária:
A veget kihagytad a szovegnek nyuszomuszo...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.01.28. 09:48:08

Mindig is csodálom, hogy a magyar választók milyen villámgyorsan képesek egyazon jelenség kapcsán megváltoztatni a véleményüket attól függően hogy a jelenséget melyik táborban észlelték.
Azt hiszem kb ezért tartunk itt.

Kowalski76 2014.01.28. 09:51:58

Eszre kene venni, hogy Kover "akasztos" beszedenek kiforgatasat ugyanaz az izraeli-amerikai kampanytanacsado talalta ki, aki a mostani kapmpanyban is dolgozik a szocialistaknak. Ugyanazzal a modszerrel vagnak most vissza.

ésmi nem foglalt 2014.01.28. 09:59:32

Azért egy idő után, jó sok idő után, bármily türelmes és toleráns és megértő valaki, kénytelen rájönni, hogy "amilyen az adj isten, olyan lesz a fogadj isten". Ezen aztán rettentően meg lehet lepődni.

Baldrick68 2014.01.28. 09:59:56

Csak a pontossag kedveert.

“…az egyik legdinamikusabban

fejlődő gazdasági ágazatunk a turizmus számára. Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonyleg erős gerendát és szöget, és kössük fel magunka. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják súlykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elő jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk.”

♔bаtyu♔ 2014.01.28. 10:06:04

Ja, 2014-től is ellenzékben marad a vastagbőr. Pech.

♔bаtyu♔ 2014.01.28. 10:06:58

@Kowalski76: Nyilván Orbánék ki is használják.

gabuscica 2014.01.28. 10:07:29

Úgy kell értenünk, hogy a Vastagbőr kijelöli nekünk, mi fontos, mi nem, pl. ha a baloldal akar akasztatni, vagy videót hamisít, az nem fontos?

ésmi nem foglalt 2014.01.28. 10:07:43

Évek óta azon gondolkodom, de buta vagyok, mert nem jövök rá, ugyan miért is nincs mostanában olyan tüntetés, amikor gyújtogatnak, randalíroznak, TV székházat ostromolnak, rendőröket dobálnak,provokálnak, hidakat foglalnak, a fél Budapestet csatatérré teszik.
Biztosan azért, mert két hét alatt rendet tett és visszaszorította a bűnözést a belügyminiszter. Más oka nem lehet!

monddazigazatmar 2014.01.28. 10:09:11

@Conchobar: Csak úgy, elvi síkon. Te el tudsz képzelni egy világot, ahol ténylegesen a többség akaratának megfelelően döntenek közpénzekről, beruházásokról? Gondolkodj.
Simadomboson épüljön e út? Ez az ott élő ezer emberen kívül senkit nem érdekel, szóval NEM.
Dunára kell e gát? Megint csak párezer embert érdekel, szintén NEM.
Melyik atomerőmű kell? A tudósok szerint a biztonságos, a nép simán megszavazná az olcsóbbat.
De érdekes lenne látni, hogy mi történne a segélyekkel, a romákkal, az iskolákkal.
Vannak dolgok, amibe nem szabad hagyni, hogy belepofázzon mindenki. Oldaltól függetlenül.

Baldrick68 2014.01.28. 10:11:04

@♔bаtyu♔:
Ha nem tunt volna fel a vastagbor mindig ellenzekben volt. Az emutnyocevben is.

monddazigazatmar 2014.01.28. 10:11:16

@ésmi nem foglalt: Az nem a bűnözés volt, hanem annak az eredménye, hogy abszolút hülye volt a vezetés.

Agyalap 2014.01.28. 10:14:19

Attól függetlenül, hogy Mesterházy mit hallott (azt sosem fogják rábizonyítani), szokás szerint eszméletlen szarul kezelte le a problémát. A fidesznyik média pedig klasszul lecsapott rá.
Hihetetlenül béna az ellenzék, mondhatni teljesen impotens. Fel kellene fogniuk, hogy az egyszerű (de tényleg mint a faék) népet a tévéből csak az orbáni tirádák fogják elérni - ne adjanak már ekkora magas labdákat nekik...

nnnnnnnn 2014.01.28. 10:15:50

végülis nem tök mindegy mit mondott? úgyse fognak nyerni választást.

Kowalski76 2014.01.28. 10:19:58

Mesterhazy Attila beszede:

„Orbán Viktor helytartója, aki három év alatt, kérem, három év alatt megötszörözte a cégének az árbevételét, és ma a 88. leggazdagabb magyar ember. Három év alatt. Kérem, ez egy komoly teljesítmény, ha nem az a fő, hát, erényük, finoman fogalmazva, hogy Orbán Viktor barátai, és legyünk naivak, hanem ez, akkor viszont katedrát nekik a Közgázon.”

Bekiabalas.

„de mégis inkább én azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak.”

Mad Mind 2014.01.28. 10:26:40

@Wind Callman tér:
Mint Köteles Kövér, vagy mint pártitkár fia Orbán, esetleg III/III fia Pokorni? Vagy még lehetne sorolni. A narancsködön át a semmibe.

Mad Mind 2014.01.28. 10:31:32

@egy igazi barom vagy mária:
Mellesleg a nagy jogállamiságba hogy fér bele, hogy egy miniszterelnök felhatalmazás nélkül 30 évre eladósít minden magyar embert?

dr kíváncsivagyok 2014.01.28. 10:33:28

Jó-jó,...de mi lesz Mészáros elvtárssal 14 után ???
1.) Tovább gazdagszik....?
2.) Kirángatják alóla az ebul szerzett milliárdokat ?

dr kíváncsivagyok 2014.01.28. 10:37:04

@Agyalap:
"Attól függetlenül, hogy Mesterházy mit hallott (azt sosem fogják rábizonyítani), szokás szerint eszméletlen szarul kezelte le a problémát. A fidesznyik média pedig klasszul lecsapott rá."

Kifejezetten útálom Mesterházit, ez viszont nem fog gátolni abban hogy rá szavazzak .
A baloldal nem tud olyan kretént jelolni,...akit nem szavaznék meg órvbán ellenében !

dr kíváncsivagyok 2014.01.28. 10:38:12

@Kowalski76:
A hangsúly ezen van :

"rbán Viktor helytartója, aki három év alatt, kérem, három év alatt megötszörözte a cégének az árbevételét, és ma a 88. leggazdagabb magyar ember. Három év alatt. Kérem, ez egy komoly teljesítmény, ha nem az a fő, hát, erényük, finoman fogalmazva, hogy Orbán Viktor barátai, és legyünk naivak, hanem ez, akkor viszont katedrát nekik a Közgázon.”

A.J. Finkelstein (törölt) 2014.01.28. 10:38:15

nem tudom a libsiknek miert nem hiteles a hir tv-s bejatszas? odairattam, hogy KOTELET!!! mit nem lehet erteni? nem tudtok olvasni?-)))

orbánc_takarodj 2014.01.28. 10:38:41

Lóra magyar, kötélre fideszes!

orbánc_takarodj 2014.01.28. 10:42:40

Fidesznyikek, tanulmányozzátok 56-ot!

AVH-s sorsra kerültök a skizofrén minihitleretekkel együtt.

Egyallampolgar 2014.01.28. 10:43:02

Mesterházy egy demagóg, elvtelen karrierista. Most már az is szépen látszik, hogy egy alpári bunkó. Remélem listavezető marad. Remélem ezzel az MSZP-Gyurcsány-SZDSZ tengely végleg lecsúszik a WC-n. Azért amikor Bajnai, Szabó és Jávor is méltóképpen velük csúszik én majd csóválom a fejem.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2014.01.28. 10:46:20

Némmá, a GYOGYÓS cöf-honvédek megérkeztek az eligazításról :))))))))))

Megkaptátok a BencsFriczéktöl a "plakátmagyarázatot"..????

Nyehehehhehhehehehhe

A.J. Finkelstein (törölt) 2014.01.28. 10:48:02

@K Ö T E L E T !!!: ugy osseszartak magukat a lendvaiban vasarnap este, hogy csak na! nem tudnak mesterhazy mondandojaba belekotni! nekem kellett valamit bedobnom!-)))

Mr. Rustical 2014.01.28. 10:48:17

Ez az egész nagyon vicces, a viccességénél csak a szánalmassága nagyobb a történetnek.

Megint kiállítottátok magatokról a bizonyítványt, nem mintha szükséges lenne, de azrt nagy rendszerességgel megteszitek.

Tudjátok, mi a legszánalmasabb ebben?

Az, hogy nyilvánvalóan kiderült, hogy nemcsak az Index1-en, hanem egyetlen nyavalyás blogotokban sem üthettek le még egy space billentyűt sem anélkül, hogy Ron Werber bácsi ELŐZETESEN engedélyezné.

Tegnapig pl. teljes hírzárlat volt nálatok kötélbeszéd ügyben, úccsináltatok, mintha semmi nem történt volna. Közben nyilván folyt a történelem átírása, amivel mára elkészültetek, és kezdődhet az óbégatás - szigorúan csak blogok szintjén, hír még mindig nincs- hogy a csúnya jobboldal már megint mit nem képzel, szóba merik hozni, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt akasztást helyez kilátásba azok számára, akikkel nem szimpatizál. Meg az elterelés, hogy nem is erről kéne beszélni, hanem arról... Pont mint Észak Koreában, vagy mint az 1984-ben. Geatulálok, liberáli, demokrata, szabadelvű pajtások, dúl nálatok a szólásszabadság.

Amikor 2002-ben Kövér László a "kötél" szót egy lakossági fórumon kiejtette a száján, nem gondolta, hogy a választási kampány legtöbbet ismételt hanganyaga készül a beszéde alapján.
Akkor minden művelt demokrata az egész országban, sőt Európában és az Egyesült Államokban, vagyis a fejlett Nyugaton is hetekig mással se foglalkozott, csak a - mondat közepén elvágott, és ellenkező értelművé fordított- köteles szövegen rágódott, aggódott, arra reagált, azt elemezte, ésatöbbi.

Most, hogy egy vezető közéleti személyiség ténylegesen megtorlási szándékkal egybekötve emlegeti a kötelet, ez nem az, nem is erről kellene beszélni, csalás, ámítás. És még mindig nem hír az indexen.

De azért hajrá tovább, van még lejjebb.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2014.01.28. 10:48:50

@Egyallampolgar:

Elöbb egyeztess inkább a Fricz-tábornokkal a "plakát-értelmezésröl".... :))))))))))

Tucat-nickes GYOGYÓSOK :)))))))

Nyeheheheeeehhehheh

A.J. Finkelstein (törölt) 2014.01.28. 10:55:32

@Mr. Rustical: ajajajaj! werber kirugtam mert nem volt gyomra ahhoz amit csinalni kene! libsi lett, no! nalunk kemenybe kell tolni! gyartani a bizonyitekokat, csusztatni! mondta a viktor, hogy ez nem gond, barmit lenyom a torkotokon, mindent elhisztek!

Blogger Géza 2014.01.28. 10:55:41

@Virág et.: Azért ez már tényleg röhejes. Ennyi erővel megnézetnéd Gyurcsány vagy Bajnai pártelnöki fizetését, majd kiszámolhatnád, abból hány évig kéne spórolni, hogy összegyűjtsék azt a vagyont, amijük van. Mészáros Lőrinc ugyanis egy (háromszámjegyű embernek munkát adó) vállalkozó, aki érdekelt mezőgazdaságban, építőiparban. (És már a kormányváltás előtt is ott volt.)

Az olyan manpiulatív listákat, myleirke direkt rátezsik, de mondjuk Leiztingert, Gyárfást nem, nem lehet komolyan venni.

ursus artos 2014.01.28. 11:06:28

@A.J. Finkelstein: "nem tudnak mesterhazy mondandojaba belekotni"
Mert egyébként mondott valamit?

2014.01.28. 11:12:41

Nekem az az érzésem, hogy oltári nagyot fog bukni a ballib oldal a választáson. Nagyobb arányban fog nyerni a Fidesz, mint 2010-ben. Megjegyzem teljes joggal!

Kowalski76 2014.01.28. 11:13:15

@dr kíváncsivagyok: Akkor nem kellett volna kimondani a bekiabalas utani "nem hangsulyos" reszt, es nem lehett volna belekotni. Okos ember tanul masok hibajabol (Kover-beszed) es nem koveti el ugyanazt hazon belul.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2014.01.28. 11:14:08

@Mr. Rustical:

Azért látom, plakátértelmezésre szoruló GYOGYÒSkám, a napi-Habony a kezedben van :)))))

Baszki, nincs már mit ellopni... 2014.01.28. 11:23:48

Egy újabb komment-balansz NICK :))))))

@Lindalinda:

Egy személy, 17 különbözö NICK :))))

Még jó, hogy a választási gyözelmet nem a Balansz-Nickek fogják eldönteni :)))))

Erre azért a GYOGYÒS-Kubatov is rájöhetne :)))))

Nyehehehehhehhehehehhe...

Meridian74 2014.01.28. 11:30:25

@Virág et.: " 88. hely a leggazdagabbak listáján "

Nem az a baj hoyg meggazdagodott... hanem nézd meg, hogy a melósainak mennyit fizetett...! Szarért-húgyért güriztette őket, ő meg 800 milliós osztalékot emelt ki a munkájukból. Az embereit arra sem becsülte - akiknek a saját gazdagságát jórészt köszönheti egyébként - hogy tisztes bért adott volna nekik... 800 helyett ha csak 600-at vett volna fel, az is duplázta volna a munkabérüket...
egy rövid tömör összefoglaló erről (én nem szeretm a NOL-t de most itt felesleges sallangok nélkül van a lényeg leírva):
nol.hu/belfold/meszaros_lorinc_800_millios_osztaleka

Meridian74 2014.01.28. 11:37:51

@Berzengő: "Akkor lesz itt jó világ, ha Budapesttől Kanizsáig minden fán egy kommunista lóg"

Egyébiránt igaza van. Mivel ez itt sosem fog bekövetkezni - lásd hányfelé húznak szét a kommentelők is -, így itt sosem lesz jó világ.

no_successful2 2014.01.28. 11:40:25

@Cirmos Cica:
"A mutyi nem nagyon érdekli a jobboldali szavazókat, mert abban a tévhiten vannak hogy ez volt mindig. (Soha nem volt így)"

"(Más kérdés, hogy ott nem politikai nyúlás van a háttérben, hanem saját tehetségből. stb.gondolom én)"

No, az elsőre, ez mindig így volt, és így is lesz, amíg be nem vezetik az állami tenderek kiírásának, teljeskörű, minden állampolgár számára elérhető szavazati !!! jogát (elektronikusan pl.)
Állami szintű Korrupció az általatok oly sűrűn emlegetett "européer" országokban is van, Sőt az Egyesült Államokban is, persze csak becslések vannak, de általában ha jól emlékszem az államilag finanszírozott beruházások költségeinek kb. 20-30%-a korrupciós pénz ott is.
Nálunk, meg kiváltképp volt ! A Szocik igazi eldorádója a rendszerváltás idejének spontán privatizációja volt, melynek során egy ország ütőerét vágták el, a sok élelmiszeripari üzem bezárásával, és így a multiknak történő piac teremtéssel.

A második megjegyzésed egyszerűen marhaság. Kevés ember van, aki ne ismerné Gyurcsány sztoriját. Nem fárasztom hát magamat hogy leírjam.
Nem tartom magamat egy nagy üzletembernek, (így nem is vagyok az) de úgy ahogy Gyurcsány meggazdagodott, úgy én is meg tudtam volna szedni magamat.
Tréfásan szoktam a haverjaimnak mondani, hogy mekkora fasz voltam anno, hogy nem léptem be az MSZMP-be még a rendszerváltás előtt, és végeztem el a pártiskolát, most benn lehetnék az első 100 leggazdagabb között.

Meridian74 2014.01.28. 11:40:48

@306 az euró, szemét Orbán, tönkrementem, húzz!: 100x is meghallgattad? És nem hallottad? Na ne mondd...! Akkor te süket vagy. Én elsőre is jól hallottam a kötelet szót.

Meridian74 2014.01.28. 11:45:56

@nemecsek ernő áruló: "de Gyurcsány szimbólikus felakasztására és felgyújtására vihogva tapsoltak"

Nem érted, ugye. A komcsikat fel kellene akasztani, persze nem fogják, ezt a fidesz köreiben sokan így gondolják helyesnek. DE! A kötelezéssel kapcsolatos ellenszenvet és ehhez kapcsolódó fröcsögő gyülölet (ellen)kampányt az mszp kezdte, tehát amikor ők is köteleznek, akkor jogosan borítják a saját szaros bilijüket a fejükre. Érted-e már? Vagy még gyakorolnod kell a szövegértést?

no_successful2 2014.01.28. 11:46:12

Én nem kötelet, hanem káposztáscvekedlit értettem.

Meridian74 2014.01.28. 11:49:11

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "amit a tucat-nickes"

Csak a nevedből (nickedből) is megállapítva, mert te nem az vagy, ugye? Na, ne röhögtess... ezt a nicket is te egy hír hallattán hoztad létre, aztán majd a következőt is legenerálod, amikor megint lesz egy hír. "Kötél helyett börtön!" nicked mikó' lesz?

torró 2014.01.28. 11:51:19

@orbánc_takarodj:
Igen. És ti beszéltek demokráciáról. Az milyen demokrácia ahol akasztani akarnak? Kérjél már időpontot a Csernus doktortól.
Amúgy ilyen szélsőséges figurákra gondolod szüksége van ennek az országnak, te szerencsétlen.Ti ugrasztjátok el a még hezitálókat!

Meridian74 2014.01.28. 11:53:13

@K Ö T E L E T !!!: jah, hogy már meg is van az újabb tucat nicked...? LOL!

Hamajd 2014.01.28. 12:08:25

@Jankove:" Erről az egész történetről, a kampányról, meg a két rivális pártról nekem az ÓVODA jut az eszembe. Hülyegyerekek veszekszenek a homokozólapáton, egyik árulkodik a ovónéninek, másik nyafog hogy ellopták a szitát. Ilyen színvonal, szégyenletes."

De ott legalább volt egy óvonéni, most viszont nekünk kéne óvonéninek lenni és rendet csinálni a sok kis köcsög között.

nemecsek ernő áruló 2014.01.28. 12:17:14

@Meridian74: Teljesen mindegy. Aki Gyurcsány szimbolikus elégetésének örvendezik, annak egyszerűen nincs alapja felháborodni egy a tömegből állítólag valamit bekiabáló valakire. Ezt ugyanis úgy hívják, hogy képmutatás.

Conchobar 2014.01.28. 12:42:48

@monddazigazatmar: "Csak úgy, elvi síkon. Te el tudsz képzelni egy világot, ahol ténylegesen a többség akaratának megfelelően döntenek közpénzekről, beruházásokról? Gondolkodj.
Simadomboson épüljön e út?" - El. Volt idő, mikor még az is csak a képzeletben létezett, hogy a kiváltságosok mellett a démosz is beleszólhasson az ország dolgaiba. Akárhogyis, annak semmi haszna se lesz, hogy választók a saját érdekük helyett valamely párt érdeke mellett szállnak síkra. Még annyi se, hogy parasztnak érezhessék magukat a politikai sakktáblán. Merthogy aki a saját érdekének védelme helyett hagyja magát uszítani valamely párt által, az mindössze csak kutya lehet a sakktáblán

Baszki, nincs már mit ellopni... 2014.01.28. 14:10:25

@Meridian74:

"jah, hogy már meg is van az újabb tucat nicked...?"

Bizony, GYOGYÒSKÀm :))))) És hogy teljes legyen a boldogság, fejleszd magad továbbra is a cöfös-plakát-értelmezövel (von Bencs & Fricz) :))))))))))

Nyehehehhehhehehehheeee

titan 2014.01.28. 14:11:35

@Meridian74: erről ez a vicc jut eszembe
- Mikor lesz Magyarországon jó világ?
- Amikor a három nyelven beszélő rendőr felsegíti a munkában megfáradt cigányt a budapesti mágnesvasútra, amelyiken gazdag közalkalmazottak és tisztességes vállalkozók utaznak a korrupció miatt elítélt politikusok tárgyalására.

tééényleg? 2014.01.28. 15:54:42

@Tandoori Artemisz: Mindig azt kell ütni aki éppen lop. "Azelmúlt8évben" az mszp-t ütötték, most a fideszt. Szerintem nincs ebben semmi különös. A lopás az lopás, és a fidesz sem csinálja rosszabbul mint az mszp csinálta. Annak fáj szerintem ez a "pálfordulás" aki elhiszi, hogy a mostani kormány erkölcsileg bármiben is jobb mint az elődje.

Hamajd 2014.01.28. 16:27:33

Azt a népszabadságbóltájékozódó kurva életbe, most akkor lesz reptér, vagy nem lesz, hiszen rohadttúl fontos.

HUNlac · http://www.boorze.com/hu/felhasznalo_hirdetesei/2fcab/ 2014.01.28. 16:37:49

Örülnék egy őszinte kampánynak a baloldal részéről...ilyesmi plakátokat várok:

VAN MÉG MIT ELADNI! Szavazz ránk!
HA VAN NEKED ÖSZÖD RÁNK SZAVAZOL!
ÁTLAGÉLETKOR :75, ÁTLAG IQ: 57...MI ÉRTETEK VAGYUNK!
ELQRTUK, DE LEGALÁBB NEM HOZZUK HELYRE!

pfeeeeeeejjjj

Conchobar 2014.01.28. 16:41:15

@tééényleg?: "Mindig azt kell ütni aki éppen lop" - Csak föl kellene már néznie a választóknak a nagy-nagy ütögetésből, és megérteni, hogy miről is van szó: egyszerűen csak a politikusok igaz vagy igaztalan vádaskodásaikkal próbálnak szabadulni a riválisaiktól, próbálják őket mószerolni a választók előtt. A szerencsétlen választó meg ahelyett, hogy beleszólást kérne a közpénzek sorsába, inkább beáll valamely párt szekerét tolni és beleéli magát abba, hogy ő most éppen üt

tééényleg? 2014.01.28. 17:00:47

@Conchobar: Nem teljesen értem, hogy mit mondasz... Hogy gondolod a választó beleszólását a közpénzek sorsába? Erre 4 évente van lehetőség parlamenti választások keretében. Kérdés, hogy van-e választási lehetőség. Ha mindenkiről kiderül, hogy nem ért máshoz mint a közpénzek lenyúlásához, akkor mi van? Ugye most nem fogod elmondani, hogy az egyik jobban lop mint a másik és akkor ez a különbség?

tééényleg? 2014.01.28. 17:01:40

@Conchobar: Amúgy a válaszom a Vastagbőrről szólt eredetileg...

2014.01.28. 17:15:13

Ha lehet akkor kötelet és egy kis gépzsírt !

Meridian74 2014.01.28. 18:14:51

@K Ö T E L E T !!!: erre a megfelelő válasz az, hogy: meheheheheeee!?

2014.01.28. 19:13:50

Mesterházy egyszerűen öngólt lőtt, lesz még sok ilyen.
Buta, jellegtelen figura, még szónoknak is gyenge, nem habzik a szája mint Fletónak.

Lovag Mihály 2014.01.28. 20:16:50

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: 2014.01.28. 07:33:54

komoly színvonalat képviselsz és komolyak az érveid is. csak így tovább!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.28. 23:37:13

Azért iszonyat gusztustalan a Fidesz (és az egész slepp hozzáállása) ehhez bekiabáláshoz, amikor 1 Fideszes képviselő, Arnóth Sándor 2007-ben a Parlamentben mondta egy képviselőtársának, h "Lógni fogsz". A Fidesz hozzáállását az ilyen súlyú kijelentésekhez jól mutatja, h Arnóthot 2010-ben újra indították az országgyűlési választásokon, és be is került a Parlamentbe. (Azóta már meghalt 1 autóbalesetben)
És a fasz Mesterházynak nem magyarázkodnia kellett volna, hanem annyit mondania, h Arnóth Sándor. Egy mukk se lenne eztán a köztévében a témáról.

Namely 2014.01.28. 23:50:17

@HUNlac:
őszintén szólva mindegyik politikai erő folytathatna ilyen kampányt.
pl:
Szavazzon ránk! Kiloptuk a szemét, röhögünk magán a Parlament folyosóján, köpünk az igényeire, a kibaszott kölykeire, a rohadt, döglődő, beteg nagymamájára, rohadjanak meg, nekünk csak 4 évente 1x kellenek, aztán ha az iksz megvolt, takarodás vissza dolgozni idióta majmok.
Aláírás: Fidesz, MSZP, Jobbik, KD, stb (a franc tudja/akarja megjegyezni az összes parlamenti megélhetési bűnöző gyülekezet nevét).

Amúgy ha egyszer hatalomra jutok, akkor az összessel, valamint a holdudvarukkal díszítem fel az Andrássy úti lámpavasakat.
IGEN kötél.
Akinek nem jut, annak guillotine.
És aztán lándzsára a fejét.

xunilo 2014.01.29. 03:12:45

@ésmi nem foglalt: "Évek óta azon gondolkodom, de buta vagyok, mert nem jövök rá, ugyan miért is nincs mostanában olyan tüntetés, amikor gyújtogatnak, randalíroznak, TV székházat ostromolnak, rendőröket dobálnak,provokálnak, hidakat foglalnak, a fél Budapestet csatatérré teszik.
Biztosan azért, mert két hét alatt rendet tett és visszaszorította a bűnözést a belügyminiszter. Más oka nem lehet! "

Na akkor gondolkodj még picikét. Segítek azért, jó?

Szerinted nem lehet, h azért nem, mert mostanában a rendőrők nem lövik ki az emberek szemét?
Mert volt már jópár baloldali tüntetés, törvénytelen cselekedetekkel színesítve, mint pl Fidesz székháznál történtek, de érdekes módon a rendőrség mostanában nem érzi feladatának a polgárok szétverését.

Én látok összefüggést.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.29. 04:12:22

@xunilo:

A rendőrség kilőtte valakinek a szemét, ezért lett szétverve a fél város?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2014.01.29. 07:18:31

@HUNlac:

"ÁTLAG IQ: 57...MI ÉRTETEK VAGYUNK!"

Ez a szlogen már foglalt baszki, lenyúlta a CÖF a plakát-értelmezésre képtelen Birkamenet számára :)))))))))

NNyehehehehhehehee

Baszki, nincs már mit ellopni... 2014.01.29. 07:21:50

@Meridian74:

"erre a megfelelő válasz az, hogy: meheheheheeee!?"

Lehetne, GYOGYÒSkám, ha nem a Birkamenet tagja lennél, de az vagy. Így marad a BeeeBeeeBeee...

Nyehehehhehheheheee

a kormány embere 2014.01.29. 07:56:37

én,innen a vv6-ból," lőteret " értettem,és valami idióta @Meridian74: a célpont,a zsobbik nevű felcsúti falkából.

a kormány embere 2014.01.29. 07:58:59

@xunilo:
" Én látok összefüggést. "
Én is.Stadiont kapnak bánatuk enyhítésére, a szemüket vesztett "tüntetők".

Meridian74 2014.01.29. 08:30:04

@K Ö T E L E T !!!: te VV6-ból ideszakadt értelem nélküli véglény, Jobbikos vagyok, nem fideszes - azaz nem közösködöm bajerzsóti féle menettel.
Csodálom azt hogy agy nélkül, hogy lehetsz még mindig életben... jah, hogy neked nincs is központi, viszont helyette hálós idegrendszered van? Muhahhahaaaa!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 08:30:45

@xunilo: Azért ezt gondold át egy picit még egyszer, hogy melyik volt előbb...

Ez nem olyan probléma, mint a tyúk, vagy a tojás problémája...

DDD

Meridian74 2014.01.29. 08:33:57

@a kormány embere: csodálatos, ahogy minden balfasz együttesen kiállt a média színe elé, és mind tagadja azt, hoyg szarházi kötelet értett volna.
Csak az a baj, hogy az érdi balfaszukkal, tóbiás józseffel, előtte nem egyeztettek, és már nyilatkozott a néphazugságnak, hogy szarházi nem a köteles bekiabálásra reagált. Jah, csakhogy a beszédének azon részénél nem volt más beordítás, csak az az egy, tehát félreérthetetlenül arra reagált.

Hihetetlen, hogy milyen fapofával hazudik mindegyik. És ezeket akarjátok ISMÉT kormányra?!
Idióták!

Ezek már most megbuktak 3x (bajai videó, paksi erőm bővítés, és most szarházi elszólása) is megbuktak, pedig még kormányr asem kerültek... mi lenne ha oda kerülnének? Azt már tudjuk. Államcsőd, mert úgy lehet legjobban a zavarosban halászni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 08:50:15

@Meridian74: Ja, helyettük inkább legyen egy Jobbik, amelyik szintén államosítani akar :) Kádár-rendszer III. , vegyítve egy kis Szálasi-félével. Gratula.

Tudod nem védem én a szocikat, de azért a Jobbik nagyobb gáz...

A legjobb lenne Magyarországnak jelenleg, ha hadat üzenne Ausztriának, vagy Németországnak, vagy az USA-nak, pillanatok alatt megszállnák, aztán elkezdődhetne a normális gazdaságpolitika. :)

Merthogy ezek gyarmataként még mindig jobb lenne Magyarországnak, mint bármelyik jelenleg szóbajöhető párt kormányzása esetén. És ezt nagyon komolyan mondom.

lyken 2014.01.29. 09:13:27

@xunilo: "Szerinted nem lehet, h azért nem, mert mostanában a rendőrők nem lövik ki az emberek szemét?
Mert volt már jópár baloldali tüntetés, törvénytelen cselekedetekkel színesítve, mint pl Fidesz székháznál történtek, de érdekes módon a rendőrség mostanában nem érzi feladatának a polgárok szétverését.

Én látok összefüggést. "

Az ugye megvan, hogy először szétverték a tévészékházat, meg gyújtogattak? Rendszeresen felszedték a díszburkolatot és hajigálták a kockaköveket?
Persze aránytalan volt a rendőri reakció ami többnapos késésben volt ráadásul.

Nem hinném, hogy volt eddig olyan balos vagy közepes tüntetés ahol utcaburkolatot bontogattak, molotov koktélokat hajigáltak, autókat és kukákat gyújtogattak vagy "éppencsak" épületeket vertek szét. Persze lehet sírni, hogy rázták a pofonfát, aztán elkezdett potyogni a gyümölcs. Gondolom ismered a viccet te is, hogy mi történik, mikor a kocsmai verekedőket beviszi a rendőr: "Biztos úr, az úgy kezdődött, hogy a Jóska visszaütött."

orbánc_takarodj 2014.01.29. 09:50:35

@torró:

Tudjuk ti fidesznyikek másféle anyagból vagytok gyúrva!

Mi nem fogdossuk-gyurkáljuk azt, hanem tavasszal bedolgozzuk a földbe.
Jobb lesz tőlle a termés.

Meridian74 2014.01.29. 10:51:00

@Jani haverja: próbálj még egy kicsit tájékozódni a Jobbikkal kapcsolatosan, mert amit összehordtál róluk az nettó baromság.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 11:17:51

@Meridian74: Meglehetősen tájékozott vagyok a Jobbikkal kapcsolatban.
Meg azzal kapcsolatban is (történelmi összefüggések), hogy az ilyen politika hova visz.

a kormány embere 2014.01.29. 11:36:15

@Meridian74:

zsobbikos vagy,a zsidesz felcsúti cigánya lengeti nektek a mézesmadzagot,amikor az őt irányító zsidó maffiózók elrendelik.A falkavezéred pedig egy szláv,aki simán bohócot csinál belőletek.A legújabb hírek szerint ,beneveztek titeket a vv12-be,amit Szerbiából sugároznak majd.Állítólag,mint a hülyeség kiváló példányait fognak mutogatni,elrettentésül a lusta szerb ovisoknak.

Bretschneider detektív 2014.01.29. 11:48:56

@ésmi nem foglalt: Hja, évekig nem lehetett kimenni egyet ünnepelni a rengeteg sípoló-fütyülő-szortyogó polgári köröstől. És bizony láttunk tévéhíradóban akasztott Gyurcsány-bábot.

Jó, hát szelektív a hallásuk.

Meridian74 2014.01.29. 14:17:58

@Jani haverja: az látható, hogy jobban ismerem őket mint te. 2009 óta minden velük kapcsolatos hírt elolvasok, megnézek, nem véletlenül szimpatikusak nekem.

De arra mit tudsz mondani, hogy Londonban az ortodox zsidó rabbik(!!) a Jobbik mellet tüntettek?
És arra mit tudsz mondani hogy erről a "nagy" és "hírneves" BBC hamis hírt közölt?
Kicsit el kellene ezen gondolkodni...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 14:24:38

@Meridian74: Azt tudom mondani, hogy minden nép között vannak hülyék. A magyarok között éppúgy, mint a zsidók között, vagy az angolok között.

Meridian74 2014.01.29. 14:26:41

@Jani haverja: a válaszodból azt is értem, hogy nem értetted meg az (zsidó rabbik) indokaikat.
De a BBC-re mit tudsz mondani?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 14:44:51

@Meridian74: Ez a néhány ortodox zsidó tüntető majd jó lesz kápónak gondolom.
A BBC-re meg azt tudom mondani, hogy lehet, hogy fel sem tűnt a kinti riporternek, hogy néhány marha szakállas zsidó nem a Vona ellen, hanem mellette tüntetett :)

orbánc_takarodj 2014.01.29. 15:14:58

@torró:

Itt vannak a toleráns fidesznyikek!
"Ki Viktort megbántja, nagy kést a hasába"

Na, lehet elhatárolódni!

ésmi nem foglalt 2014.01.29. 15:42:51

@xunilo: Köszönöm a segítséget, megerősítettél. Manapság nem lövik ki az emberek szemét, ugye, csak megverik, ez jobb. Ezen túl, a szemkilövések kapcsán, én egy emberről hallottam, akinek "kilőték a szemét", igaz, azt nagyon sokszor lehetett látni a TV-ben, sajnálom is Őt, de azóta sem tudom, hogy megvakult-e szegény. Azt meg valóban hallottam akkor, mert tényleg mindent közvetített még a TV, hogy sokszor felszólította a rendőrség a tömeget, hogy oszoljanak, menjenek haza, meg az is látszott, hogy kövekkel dobálták a rendőröket, provokálták őket. Azt egy rendőr sem mondta, hogy gyújtogassatok autókat, TV székházat, és akkor mi majd lövünk. A másik példád szinté jó! A FIDESZ székház "ostrománál" azt láttam minden csatornán, hogy a fiatalok üldögéltek, táblákat tartottak, tiltakoztak randalírozás nélkül. Még akkor sem veszítették el nyugalmukat, amikor valahonnan, valamiért idős emberek odacsődítve savazással, veréssel fenyegették őket. Sőt, megkínálták őket házi készítésű vaníliás karikával, nápolyival. Azután a FIDESZ székházat védendő szimpatizánsok megint valahogyan odakeveredve, /egyesek börtönviselt önkéntesként/ erőszakkal elhurcoltak jó pár kilóval könnyebb emberkéket. Ezt minden TV csatorna mutatta, még a közszolgálati is. Így nem tudom elfogadni a kritikádat, és megint csak ott tartok, hogy összefüggést ugyan látok, de másképpen.

Meridian74 2014.01.29. 16:41:59

@Jani haverja: kezdesz nagyon komolytalan lenni. Legalább néznél ennek utána. Szándékosan levágták a képből azt a részt, amelyen a transzparensen látszódott, miért voltak Vonáék mellett a zsidók.
Ezt nagyon is tudatosan csinálták.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 17:20:49

@Meridian74: Akkor panaszkodjatok a BBC-nél, ne nálam.
Több kommenttel ezelőtt leírtam már, hogy minden országban vannak hülyék.
Igen, itt Albániában is vannak, csak itt kisebb %-ban jutnak be a parlamentbe, meg a médiába.

Meridian74 2014.01.29. 18:31:59

@Jani haverja: arra szerettem volna rávilágítani ezzel, hogy a Jobbikot ilyen módszerrel mocskolják be, mint a BBC tette legutóbb. Ez az eset nem egyedi, de rohadt nehéz megértetni ezt az emberekkel. Több száz ilyen eset volt eddig. Nálam éppen ezért szimpatikus ennyire a Jobbik. Amit ennyire el akarnak hallgattatni, főként azok, akik eddig is hatalmon voltak, legyen az fidesz, vagy mszp, vagy akrámelyik másik, na arra figyelek fel leginkább. Éppen ezért kezdtem el utánajárni a Jobbiknak mi is is ez, mit akarnak, stb. Első kép nekem is az volt, hogy lehet ennyire gyerekes nevet választani egy pártnak? Jobbik? Akárcsak az LMP, az sem különb név... meg mi ez az idióta gárdázás? Számomra is nagyon nevetségesek voltak... de aztán minél több videót, cikket előadást néztem meg, annál tisztábban láttam azt, hogy ezek nem a megszokott politikai garnitúránkba illő csoportosulás, hanem ezek többsége ugyanolyan hétköznapi ember mint én, akinek már kurvára tele van a töke a képviselők álszent hazugságaiból, korrupcióból, akik mocskosul nem tesznek semmit sem, csak legfeljebb azt ami konkrétan nekik jó. Vona Gábor ezt megelőzően egy cégnél területi képviselő volt. Balczó Zoltán egyetemi docens(?) (villamosmérnöki karon a Kandón), Gyöngyösi Márton apja révén fél életét és gyerekkorát a nagyvilágban élte le, Volner János olyan vállalkozó volt aki gyerekkora óta rendes munkából élt meg (jah persze hogy őt külön is próbálták bemocskolni, mivel a legjobban ő tud érvelni, vitázni), stb stb. és sok-sok előadásukat néztem meg, nekik elhiszem azt, amit ígérnek, azt be is tartják, vagy legalábbis mindent megtesznek ennek érdekében, nemcsak üres ígéretként kezelik mint Fidesz a nagy elszámoltatást... ugye.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.29. 18:48:44

@Meridian74:

"annál tisztábban láttam azt, hogy ezek nem a megszokott politikai garnitúránkba illő csoportosulás, hanem ezek többsége ugyanolyan hétköznapi ember mint én, akinek már kurvára tele van a töke a képviselők álszent hazugságaiból, korrupcióból, akik mocskosul nem tesznek semmit sem, csak legfeljebb azt ami konkrétan nekik jó"

- EU zászlót égetnek Budapesten, majd két nap múlva ők is melegednek a brüsszeli teremben, ahonnan dől a lé az ő zsebükbe is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 18:48:54

@Meridian74: Igen, én is elhiszem nekik, hogy - hatalomra kerülésük esetén - megtennék, amit ígérnek. Pont ettől féltem a Magyarországon maradt rokonaimat-ismerőseimet.

Tudod nekem volt egy rokonom, aki anno bíró volt egy faluban (ma az ilyent polgármesternek hívják). Nem engedte a nyilasgyűlést megtartani a falusi közösségi házban, ezért nemesi származása ellenére elvitték Auschwitzba. Szerencséjére hamar véget ért a háború, túlélte, visszament a falujába, ahol újra megválasztották. Csak egy baj volt, nem engedte meg a kommunista gyűlést sem a közösségi házban. Ennek Szibéria lett a vége, ezt már nem élte túl...

Számomra a kommunista, meg a nyilas ugyanaz a söpredék.
A Baj Magyarországon csak az, hogy mindegyik párt kommunista (pontosabban kollektivista), kivéve a Jobbikot, de az meg nyilas (pontosabban szintén kollektivista, csak nemzetiszocialista eszméket vall).

Így nem lesz Magyarországon soha jó világ.

De erről nem a politikusok tehetnek, illetve ők tehetnek kevésbé. Ha lenne ugyanis igény rá, akkor lennének normális eszméket valló politikusok is, csak hát a magyar társadalom többségének erre nincs igénye. A Jobbik meg megpróbálja kihasználni az elégedetlenkedők táborát, valószínűleg így kerültél Te is a hálójukba.

Egyébként a Jobbik nagyon sokszor valós problémákra világít rá, csak éppen a megoldási elképzeléseik katasztrofálisak.

Meridian74 2014.01.29. 19:15:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: az EU zászlóégetésnek a KETTŐS MÉRCE volt az oka, ezzel hívták fel rá a figyelmet. Ez nem tűnt fel neked, csak a zászlóégetés? Amúgy pedig nagyon bénán csinálták, rendesen meg sem gyulladt, nevetséges módon bénáztak...

Meridian74 2014.01.29. 19:17:44

@Jani haverja: "Számomra a kommunista, meg a nyilas ugyanaz a söpredék."

A baj az igazából, hogy ezekkel te összemosod a Jobbikot. Pedig mindkettőtől nagyon messze állnak. Akik miatt ezt te így gondolod, azok miatt van, akik pénzért bármit elven, érdekből és láthatóan sikeresen bemocskolják a Jobbikot.

Meridian74 2014.01.29. 19:20:24

@Meridian74: és ismételten felhoznám ide érvnek a BBC-t. Vajon hogy sikerült nekik ez? Milyen indíttatásból hazudtak? Mert hazudtak, és ezt úgy tették, hogy pontosan tudták azt, hogy hazudnak. Miért is?
Érdekből, és pénzért.

Ugyanígy hazudnak mos az mszp és a baloldali összefogás prominens alakjai, is mikor lehazudják a csillagos eget is, amikor azt állítják, nem kötelet kiabáltak be a nagygyülésükön... Hát LOL, nagyon szánalmasak!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.01.29. 20:36:18

@Meridian74: Tudod itt tavaly nyáron voltak a választások. Nem volt túl sok bajom ez előző kormányzó párttal sem, de ennek ellenére a mostaninak szurkoltam, mert ők úgy gondolom, hogy jobban csinálják az előzőeknél is.

Magyarul egy tűrhető, meg egy valamivel jobb között lehetett választani. (Meg volt néhány kicsi, de az ok kicsik).

Az egyik pártnak ez volt az egyik jelmondata: "Család, tulajdon, haza".

Amíg Magyarországon az "Isten, haza, család", meg hasonló felülről lefelé vezérelt társadalom fogalmával kampányolnak a magyar konzervatívok, addig én egészen biztosan nem leszek egyiknek sem a szavazója.

Én ugyanis az alulról fölfelé építkezést szeretem, és mélységesen utálok mindenfajta kollektivizmust.

duba.andrea 2014.01.29. 23:47:31

@egy igazi barom vagy mária:

"Az a szent baloldal, az nem ferdítette el a beszédet, ugye?"

És az se véletlen, ugye, hogy az idézet végét nem írtad le?

Kövér László: "Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják súlykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elő jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk."

vrana 2014.01.31. 02:59:40

@Cirmos Cica: igen, erre gondoltam, bármelyik amatőr videóvágó megteszi. Azóta itt egy cikk: index.hu/bloghu/poldi/2014/01/30/koteles_kampany_itt_a_bizonyitek_a_hirteve_belenyult_a_hangsavba

ez nagyon nem idegen attól a társaságtól sőt, akár be is tehették ezt a bekiabálást utólag, az se egy nagy wasistdas.

Hamajd 2014.01.31. 08:42:43

@kacsa666: A politika maga a manipuláció.

vrana 2014.01.31. 15:31:16

@Hamajd: Egyetértek, de hogy ennyire! :D Szemlátomást a F felismerte a kommunikáció életbevágó fontosságát. Jobbnál jobb, szimpatikusabbnál szimpatikusabb kommunikátorokkal (szóvivőkkel) szereli fel magát. :DDD (lehet, hogy ez lesz a veszte?)

süti beállítások módosítása