Skip to content


       Szűrés lista

Simon Gábor vs. offshore gázbiznisz

Akkor beszéljünk a lényeges ügyekről.

Az állam által a távhőtermelőknek, illetve a közintézményeknek szánt – ausztriai betáplálású – olcsó gáz havonta is milliárdokban mérhető hasznát egy homályos – offshore (Kajmán- szigetek, Belize, Brit Virgin-szigetek, Ciprus, Svájc) – hátterű társaság, a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt., illetve jogelődje (MET) fölöze le.

A MET-nek az adózás előtti eredménye 58 millió dollárról 229 millió dollárra ugrott. A tulajdonosok 245 millió dollár osztalékot (55 milliárd forint) vettek ki a cégből az év végén.

A MET mögött részben a fehérvári labdarúgócsapat tulajdonosa, Garancsi István, Orbán Viktor miniszterelnök családi ismerőse, részben pedig az exwallisos Nagy György áll. A társaság másik két tulajdonosa, a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett Small Valley Investments Ltd. és a svájci Deneb Algedi Invest AG mögött álló magánszemélyek neve nem ismert.

A Burnack Ltd. tulajdonosi körében megjelenő közel ötven nevet közelebbről vizsgálva kiderült, hogy a legtöbbjüknek valamilyen módon köze van a Wallishoz vagy Nagy György érdekeltségeihez. 

Az Orbán-kormány által előkészített, 2011 decemberében elfogadott és 2012. január 1-jétől alkalmazandó vagyontörvény értelmében nemzeti vagyon tulajdonjogát (pl.: az MVMP tulajdonában lévő pénzt, földgázt, vagyoni értékű jogot) csak természetes személy vagy átlátható szervezet részére lehet átruházni. Átlátható szervezetnek pedig az olyan gazdálkodó szervezet minősül, amelynek valamennyi, 25%-nál nagyobb részesedéssel rendelkező közvetlen vagy közvetett tulajdonosa esetében is teljesülnek az átláthatósági kritériumok. Ilyen feltétel különösen, hogy olyan államban kell adóilletőséggel rendelkeznie, amely az EU, az EGT vagy az OECD tagállamában van, vagy amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van.

A MET-ben 2009 óta meglévő 50%-os közvetett részesedésétől 2012. november 23-án vált meg egy karibi offshore cég, a Normeston Trading Ltd. (Belize), és azt ekkortól vette át – a Magyar Energia Hivatal 2012 júliusában meghozott 672/2012. számú határozatában Kajmán-szigeteki illetőségűként feltüntetett – RP Explorer Liquid Fund nevű társaság.

Az MVMP 2012-ben úgy állt szerződéses kapcsolatban a MET-tel, és úgy vállalt 2013-ra és 2014-re kötelezettséget a Magyarország Energiakereskedő Zrt.-vel, hogy azt a törvény kifejezetten tiltotta számára, hiszen sem Belize, sem a Kajmán-szigetek nem EU-, nem EGT- és nem OECD-tagállam, valamint kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye sincs Magyarországnak velük.

met.jpg(kép: nol.hu)

A kormány szerint nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben:

De valaki(k) mégiscsak örült(ek) annak az 55 milliárdos osztaléknak.

De ez csak gyerekcsíny, bezzeg Simon Gábor 240 millió forintja ... na, az aztán skandallum! Szerencsére az ország legjobb oknyomozó szerkesztőségei (Magyar Nemzet! HírTV! MTV Híradó!!!) álltak rá az ügyre!

Címkék: gáz rezsi offshore

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr925803407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2014.02.07. 11:19:07

Az emberekben jobban megmarad a Simon ügy. Ennek két oka van és mindkettő pszichológiai. Az egyik, hogy van olyan összeg, ami már irreálisan nagy az egyszerű embernek és van olyan, amit még el tud képzelni. A milliók még elképzelhető kategória, de a tízmilliárdok már nem. Ezért is könnyebb milliárdokat lopni, mint százezreket.

A másik, hogy az egyik egy archoz, személyhez, gyűlölhető / irigyelhető valakihez köthető. A másik mögött csak névtelen és arctalan politikai kedvezményezettek állnak. A szükséges logikai lépést a legtöbb ember már nem teszi meg, hogy összekösse a kormányközeli "vállalkozókat" a kormánnyal. Pedig csak a "stróman" szót kellene kikeresnie a szótárból és már menne is.

Transylvanianmixedgrill 2014.02.07. 11:23:17

Minden a megfoghatóságról szól. egy Simon Gábor és az ő 240 milliója "megfogható", értelmezhető a kisembernek. "Meg van személyesítve" egy hellyel közzel kézzelfogható, ismert, esendő, lúzer, szemüveges figurával. Egy egyszerű faék mondatban el lehet intézni, könnyen értelmezhető: lopott az egyik főszoci. De egy "MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. offshore gázbiznisz" az túl összetett dolog, neked is egy halom dolgot le kellett írni, hogy értelmezni lehessen, mi is történt valójában. De még így is ki lehet azt bogarászni, hogy ismert főfideszes közvetlenül NEM érintett. Ezt a köznyelv úgy értelmezi: lehet hogy volt lopás, de nem az a tévében látott figura lopott, akire haragudnom kéne emiatt. Nincs közvetlen megszemélyesíthetőség. Ilyen egyszerű.

Transylvanianmixedgrill 2014.02.07. 11:24:20

@Virág et.: Kb. ezt írtam le az imént én is pepitában! :D

United82 2014.02.07. 11:29:07

A Fidesz 2010ben régen túllépett az egyszerű lopási mechanizmuson. MA úgy lopnak hogy minden jogszerű. Nem tudsz belekötni. Lásd azt hogy a CÖF közpénzeket utal Simicskának azon a módon hogy CSizmadia mint a a Nemzeti Civil Alapprogam tanácsának elnöke adja a pénzt a civil szervezeteknek a költségvetésből, persze 99%-át a Cöfnek és szervezeteinek, majd ezt a pénzt plakátokra költik amit Simicska ural. Mi történik? Közpénz megy Simicskához. Jogszerű? Az. Undorító lopás? Az.
Ugyanez van mindenhol. Trafik,KAszinó,Pénztárgép.
Ennyi a történet.
A fidesz szintet lépett az evolúcióban a lopást illetően.

Virág et. 2014.02.07. 11:29:39

@Transylvanianmixedgrill: Igen, látom, hogy ketten is ilyen okosak voltunk. Szerintem zero zárhatja is a fórumot, ebből már kihoztuk, amit lehetett, innen csak lejjebb van. :)

7esbusz 2014.02.07. 11:30:43

Ez ilyen. Minél nagyobbak a számok, az emberek annál inkább nem tudják hova rakni.
Loptak pár százezret valami nemzeti trafikból? Meglovasítottak egy bankból pár millát? Média pörög, emberek példás büntetéseket követelnek. Százmilliók politikusoknál? Kötelet nekik...
Milliárdok, ezer milliárdok mennek a lecsóba? Az mi? Kinek fáj? leírni sem tud annyi nullát senki...

Transylvanianmixedgrill 2014.02.07. 11:35:39

Szóval összességében a titok annyi, hogy olyan embert kell találni, aki:

1. viszonylag ismert az átlagember számára (minimum B kategóriás, országosan ismert politikus)
2. olyan ember kell, akire elsőre nem gyanakodnál (ezt a trükköt a krimiírók alkalmazzák évszázadok óta: az olvasót érzelmileg felspanolja, hogyha olyan szereplő a tettes, akire ő nem is gondolt, hiszen önön nagyszerűségébe vetett hite sérül azáltal, hogy kiderül: nem is olyan okos vagy kedves olvasó, hiszen ha okos lennél, akkor rájöttél volna, ki a tettes, de ezek akkora furmányos gazemberek, hogy téged, a nagyszerű és okos egót is képesek voltak becsapni és megtéveszteni. Márpedig az emberek szeretik magukat okosnak tartani, tehát ha jön valaki, aki rámutat arra, hogy buták voltak, azt nagyon tudják utálni.)
2. viszonylag kézzelfogható összeget lopott ("millió Ft" megjelölés szerepel a lopott pénz mögött)

A Zuschlag ügy, a Hagyó ügy ugyanezt a logikát követte.

vontod75 2014.02.07. 11:37:06

@Rooney82: State capture. Ennyi. Hogy ebből az állapotból ki és hogyan fogja visszahozni az országot azt nem tudom...
A fene egye meg, hogy Virág.et és Transylvanianmixedgrill kb meg is ölte a témát. Remélem azért még vidéki beteszi a lábát, hoy kicsit vicces legyen a mai nap. :)

VT Man 2014.02.07. 11:45:29

Nananana!

Ez a poszt relativizálás!

Azt sugallja, hogy 240 milliót lopni nem is lopás. Hogy "az bőven belefér egy politikusnak".

Hát nem, nem fér bele.

vontod75 2014.02.07. 11:48:50

@VT Man: 240 milla az kötél nálam. Az 55 milliárd is, csak előtte még egy kis ungabunga. :) :) :)

Conchobar 2014.02.07. 11:54:11

Most mi is az állás, kormánypárt-összefogás 1-1? Vagy 1-4 (mert a MET-es ügy 4 pontot ér, míg a Simon-ügy csak 1-et)? Kinek szól nagyobbat a pukija, és van aki döntőbíróul jelentkezik? Egyébként annak a Wallis cégnek a neve valahonnan ismerős

vontod75 2014.02.07. 11:57:57

@Conchobar: Nem. Adófizetők - Politikus maffia 0-2

Conchobar 2014.02.07. 12:03:39

@vontod75: "Nem. Adófizetők - Politikus maffia 0-2" - Készséggel elismerem, hogy te ezt így gondolod, de láthatod, hogy néhány föntebbi komment írója nem egészen így gondolja

Algopirin 2014.02.07. 12:07:17

@Conchobar: meg ugye tegyük hozzá, hogy ez esetekben a nagyobb összeg egy cég jó teljesítéséből származik, mig a kissebbről csak sejthetjük, hogy tisztességesen szerezte, de ennek eléggé kicsi a valószínűsége.

Hamajd 2014.02.07. 12:15:44

Menjünk inkább szép csöndben választani, hiszen demokrácia vagyon, vagy mi a szar.:(((((

Vádló Bitófa 2014.02.07. 12:18:28

Alapvető szabálynak kellene lennie, hogy cég ne lehessen másik cég tulajdonosa, csak magánszemélyek, állami, önkormányzati, stb... szervek.
(Egy cég tulajdonosa természetesen lehetne tulajdonos másik cégben is.)

Jelentősen csökkenne a trükközési lehetőség és javulna az átláthatóság.

Conchobar 2014.02.07. 12:21:34

@titan: "hol? idézd!" - Úgy értve, hogy hol hasonlítgatják össze a két esetet (mindenfélére hivatkozva), hogy melyik a súlyosabb (a mögöttes két pártszövetségre mutogatva)?

Conchobar 2014.02.07. 12:22:23

@Algopirin: "meg ugye tegyük hozzá, hogy ez esetekben a nagyobb összeg egy cég jó teljesítéséből származik" - Tedd hozzá

jani888 2014.02.07. 12:32:41

Azért ,ha elgondolkozik az ember előbb-utóbb eljut oda ,hogy ezek a pénzek bizony az ő ,meg a többi lerabolt magyar kárára jöhetnek össze . És kinyílik a bicska a zsebében amikor látja a látványos tenni nem akarást ,egymásnak falazást ,mellébeszélést ,hazudozást és a pofátlan ,lenéző kioktatást . Mert mit is jelent a "politikai felelősség " büntetőjogi felelősség nélkül .Szabad rablást .

titan 2014.02.07. 12:36:54

@Conchobar: ne kérdezz vissza, válaszolj! A kérdésem a te - megjelölt - kommentedre vonatkozott. Gy.k.: a hozzászólásom elején, ha rákattintasz a nevedre, a böngésző oda fog ugrani a megjelölt hozzászólásodhoz.

Conchobar 2014.02.07. 12:45:42

@titan: "ne kérdezz vissza, válaszolj!" - Drága gyerekem, mire válaszoljak, ha nem tudom, hogy mi a kérdés? Írd meg érthetően és értelmesen a kérdésedet

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 12:45:42

@Vádló Bitófa: A Világon SEHOL nincs ilyen szabályozás (ami egyébként egy nagy baromság is).
Ez nem volt egy átgondolt ötlet Tőled :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 12:55:25

@Vádló Bitófa: Csak a legegyszerűbb példát írom ezzel kapcsolatban: Van 1.000.000 Ft megtakarításod. Jó ötlet betenni ezt egy befektetési alapba. A Te logikád szerint ez nem lenne lehetséges, legalábbis Magyarországon nem. :)

United82 2014.02.07. 12:56:25

amúgy meg a mandineren olvastam egy kommentet:

"Egyetlen szempont szerint, csak lopásban tudsz gondolkodni, pedig a valóság ennél árnyaltabb. Pozitívumok és negatívumok összességéből tevődik össze.

Nagyon jól hangzik például Schifferék dörgedelme a nagy pártokról, a korrupcióról, lehet is benne sok igazság. De ha labdába akarnak rúgni, akkor nekik is gazdasági háttérre lesz szükségük, amelyik benyújtja majd a számlát az ellenzékben töltött évek finanszírozásáért.

Le kell zajlani egy zűrös, eredeti felhalmozás időszakának, és majd akkor jön el a csoda, a pártfinanszírozások megoldása. Kikerülhetetlen ez az út. A paksi szerződésnek semmi köze a demokráciához, Orbán csúnyán betartott vele az ellenérdekelteknek, pusztán erről van szó.

Két gazdasági lobbi harcáról.

Az annyira csodált Nyugaton sem megy ez másképpen, csak már túl vannak ezen, mert nem töltöttek el évtizedeket a világ rosszabbik felén."

Szóval mindenkinek pofa be. Zűrös időszak van. Tőkefelhalmozás. Majd 50-100éve múlva jó lesz. Addig nézzük el a lopásokat :D

toportyánzsóti 2014.02.07. 13:01:04

Csak a narancsvakegerek hiszik hogy még van szavazótáboruk,akik benyalják hogy 1 millióan vannak ott ahol széleselvtárs méretű bircából 30 000 sem fér el.Nem zsebben lévő és nem öncenzúrára kényszerült közvélemény kutatás számai 5% körüli támogatottságot mutat ki a hazaáruló moszkovitya szektának,90 % a kormányváltást akarók száma.Szar világ jön a szotyiköpködő nemzeti offshorkk lovagokra.

toportyánzsóti 2014.02.07. 13:03:02

@Rooney82: Pofa be te gyagyás.Malacólban szocializálódtál?

Conchobar 2014.02.07. 13:04:09

@Rooney82: "Le kell zajlani egy zűrös, eredeti felhalmozás időszakának" - Miért kellene ilyesminek lezajlania, mikor már rég felhalmozódott és jelen is van a térségünkben

United82 2014.02.07. 13:07:18

@Conchobar:
Ne tőlem kérdezd :D nem én írtam :D Mondom hogy a mandinerről másoltam a kommentet, ahol egy szemellenzős jobber írta ezeket a sorokat :D Csakhogy lássuk a gondolkodásmódjukat :D

Conchobar 2014.02.07. 13:13:30

@Rooney82: "Csakhogy lássuk a gondolkodásmódjukat" - De minek akarod itt láttatni annak a gyereknek a kommentjét, lyuksógorod? Vagy többtucatnyian írták ugyanazt, és úgy gondolod, hogy jellemző?

alibi6 2014.02.07. 13:14:51

Milyen iciripiciri szeletke jutott csak szegény jópolitikusemberkének...
Na menjetek ti a picsába!

Kandeláber 2014.02.07. 13:18:55

Egyik kutya, másik eb.
Minden az egyáltalán nem spontán privatizációval kezdődött, ami nagyrészt csalássorozat volt.
Nem csoda, hogy vérszemet kaptak az egykori és az újabb elvtársak.
Most már semmiféle skrupulusuk nincs.
És természetesen csak a legbénábbak csúsznak el, vagy azokat vetik oda koncnak.
Ki van ez találva.
A buta párthívők meg úgy csinálnak mint az ovisok: "az enyém kevesebbet lopott mint a tied, beee."
A balga fideszes a trafik- meg földmutyit mentegeti, az egyszeri dékásszoci meg most Simit, hogy az a kettőszázvalahány milla csak aprópénz.
És aztán vidáman birkázzák egymást.

United82 2014.02.07. 13:19:31

@Conchobar:
Pontosan. Sokan gondolják így. Rá se hederítenek a saját oldali lopásaikra, mert az nekik "jár"Ez csak egy példa volt arra hogy miért lesz a 250millió nagyobb mint mondjuk egy 50milliárd. Mindkettő undorító lopás, de a fidesznyikeknél ez nem számít. Sőt. Alanyi jogon jár.
Ez csak egy kiragadott komment volt de összefoglalta amiket olvasok kommentekben.
Cáfolj meg ha nem így van.

stoppos76 2014.02.07. 13:20:10

@Rooney82: Nem is igazán tudok hibát találni jobber barátunk logikájában. Mármint tudok, tudnék, de az ilyennel hogy beszéled meg? Ez annyira hülye, hogy csoda hogy nem ölte meg magát valami egyszerűen használható háztartási eszközzel.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.02.07. 13:23:01

@VT Man: Igen, a Simon ügy után másról már nem lehet írni, mert az a Simon ügy elrelativizálása lenne.

Conchobar 2014.02.07. 13:24:39

@Kandeláber: "A buta párthívők meg úgy csinálnak mint az ovisok: 'az enyém kevesebbet lopott mint a tied, beee.'" - Mert úgy érzik, hogy ők legalább parasztok lehetnek a politikai sakktáblán, nem akarják felismerni, hogy ők még csak parasztok se lehetnek, mindössze csak kutyák, amelyet az elit egymással riválizáló szárnyai uszítanak a saját riválisaira

United82 2014.02.07. 13:24:40

@stoppos76:
A vége mindig az h rohadt komcsi vagyok, vagy zsidó vagy egyszerre mindkettő :D
Ilyenkor hagyom a francba. Aztán 1-2 hét után újra látok valami hülyeséget írok rá, kezdődik előről és a vége az h komcsi zsidó vagyok :D
Tudom én vagyok a hülye h leállok vitatkozni :D

United82 2014.02.07. 13:28:57

@stoppos76:
Megbeszélni nem lehet. Mindig komcsi vagy zsidó vagy zsidókomcsi vagyok :D
Én vagyok a marha hogy leállok vitázni :D

Conchobar 2014.02.07. 13:30:08

@Rooney82: "Cáfolj meg ha nem így van" - Minek. Leírtad, hogy te hogyan látod a tipikus "jobber"-t. Azt meg valamiért elfelejtetted hozzátenni, hogy te hogyan látod a tipikus 'baller'-t

Kandeláber 2014.02.07. 13:33:07

@Conchobar: Mint tudjuk, boldogok a lelki szegények.
Az ilyen elvakult bunkók eklatáns példája számomra a savazós bácsi a Lendvai utcában, a másik oldalról meg mondjuk az ex-tűzoltó a hungarocell szoborfejjel.

sorhajóhadnagy 2014.02.07. 13:39:30

@Kandeláber:

Off, de örülök, hogy az LSSSAH jelvényét lecserélted a Konföderáció Észak-Virginiai Hadseregének harci lobogójára. Ebben az esetben valamivel szélesebb az asszociációs lehetőségek spektruma.

R. E. Lee tábornok.

United82 2014.02.07. 13:40:06

@Conchobar:
Hogyan látom a tipikus ballert?
Azt hogy Orbán Viktor leváltani akarja mindenáron és ezért azt is elnézi hogy OrbánViktor2 is ott van a soraikban, harmadik helyen :D
Úgy látom hogy OV ellen az ördögre is odaszavaznának.

Nincs sok különbség az elvakultak között. Csordaszellem és szemellenzősség.

Na jó talán egy ballerből nem nézem ki h részt vegyen egy békemeneten mondjuk Fletóért amit Aczél Endre meg mondjuk Lengyel László szervez :D
Ezt nem nézem ki belőlük :D

stoppos76 2014.02.07. 13:40:27

@Rooney82: Hogy is van a mondás? Ne vitatkozz hülyékkel, mert levisznek a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. :)

Pedig egy csomó baromságot, - amit szajkóznak a fideszék, meg a hívek, - sima logikával le lehet vezetni, hogy miért is orda nagy faszság, de ezeken nem fog a logika. Bill Nye vs Ken Ham vita az egész.

Conchobar 2014.02.07. 13:50:43

@Rooney82: "Nincs sok különbség az elvakultak között" - ...és mi van akkor, ha nem is az elvakultak vannak többségben egyik oldalon sem, más szóval: igazából nem is tipikus sem az általad vázolt tipikus jobber, sem a tipikus baller. Mi van akkor, ha pusztán arról van csak szó, hogy az elvakultak csoportja a leghangosabb (az interneten)

Conchobar 2014.02.07. 13:55:25

@Rooney82: "Na jó talán egy ballerből nem nézem ki h részt vegyen egy békemeneten mondjuk Fletóért" - Ilyenre én se emlékszek, de Tarka Magyar felvonulásra meg hasonlókra igen. Egy dolgot azért le kellene szögezni: a békemeneteken, meg Tarka Magyar felvonulásokon nem föltétlen az ostoba elvakultak vonulnak, hanem inkább azok, akik felismerték önnön személyes érdekeiket

United82 2014.02.07. 13:57:40

@Conchobar:
Szerintem nem azok a leghangosabbak. A neten azok a leghangosabbak akik nem mennek ki békementre, gyűlésekre, ide-oda.
Jómagam soha a büdös életben nem mennék el semmilyen pártrendezvényre és poltikai beszéd meghallgatásra. Ha fizetnének , akkor sem. Még itt a neten puszta kíváncsiságból sokszor írok ide-oda, mert kíváncsi vagyok a gondolkodásmódra. A két alaptípust pedig a tapasztalatom mondatja velem. És nekem azaz érzésem (persze gondolhatom rosszul is hiszen egyáltalán nem biztos h én gondolom jól), hogy a neten nem azok "kiabálnak" többségében akik az utcákra is kiemennek kifejezni a szimpátiájukat.
Ok persze abban igazad van hogy a nagy többség le se szarja a politikát, de ők nem is szavaznak. A szavazók közül viszont a kevésbé elvakultak írnak többségében, mert a legelvakultabbak nem elégszenek meg holmi internettel és a névtelen nickekkel.
De mondom , lehet rosszul gondolom.

Kandeláber 2014.02.07. 14:01:50

@Conchobar: Plusz Élet Menete, Éhségmenet, Demokratikus Chartás menetek. Hahás menetek.
Idiotizmusban vetekednek a Békemenettel.
@Rooney82: Ha jól megfizetnének, én kimennék. Akár két ellentétes előjelűre is, egymás után. :D

United82 2014.02.07. 14:04:18

@Kandeláber:
Attól függ mi az összeg.
100ezer forint felett simán vonulok Csizmadia mögött is Viktort éltetve vagy egy DK-s rendezvényen énekelni Fletónak h "Igen, Igen" :D
Na de nyílván nem fognak nekem 100 rugót fizetni :D Annál alább meg nem adom el magam :D

Conchobar 2014.02.07. 14:10:56

@Rooney82: "Szerintem nem azok a leghangosabbak. A neten azok a leghangosabbak akik nem mennek ki békementre, gyűlésekre, ide-oda" - Magam is ezt mondtam (a neten a leghangosabbak az elvakultak, és az elvakultak csak kis mértékben vesznek részt békemeneteken meg hasonlókon). Ne feledjük el, hogy például a békemeneten az első sorban Bayer, Kerényi meg Széles (?) szokott menetelni, mögöttük meg a kevésbé ismertek

Kandeláber 2014.02.07. 14:11:06

@Rooney82: Igen.
Van az a pénz..
Illetve ha lenne, akkor a fél ország Kisvárdától Szentgotthárdig vonulna dékás zászlók alatt, a másik fele meg Sopron és Gyula között "Nem leszünk gyarmat!" molinót tartva. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 14:25:58

Nagyban játszva nincs felelősség... Se törvény...

Hamajd 2014.02.07. 14:35:09

@Kandeláber: Féluton meg összeereszteni őket, oszt kiderülne, hogy kinek nagyobb a molinója.:))

vontod75 2014.02.07. 14:37:18

@Rooney82: Azért 2010-ben mintha önkritikát gyakorolt volna az egyik oldal. A jobberekből ezt sem nézem ki....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.07. 14:43:57

@vontod75: Az önkritika csak látszat volt. Igaz, a Fidesz még a látszatra se ad...

Conchobar 2014.02.07. 14:43:58

@vontod75: "Azért 2010-ben mintha önkritikát gyakorolt volna az egyik oldal." - Miben nyilvánult meg az az önkritika?

Hamajd 2014.02.07. 14:45:31

@vontod75: Egy 2/3-ra mit lehetett volna válaszolni az önkritikán kívül?
Egyébbként meg az legnagyobb kétszínű szarházi, aki miközben gyakorolja az önkritikát, ugyanúgy lop tovább szemrebbenés nélkül.
Mielőtt bárki nekiállna ordítozni, nem vagyok jobber sem.

Conchobar 2014.02.07. 14:46:51

@vontod75: "A jobberekből ezt sem nézem ki...." - Nem lehetne ezt a sovén jobberezést mellőzni? Mindenféleképpen szükséges itt a blogon zseb-választásikampányt generálni?

[dániel] 2014.02.07. 14:52:40

Jelenlegi tudásom szerint lényeges különbség a két ügy között:
Simon Gáborról azt tudom, hogy polgármesterként mutyizott és magánemberként törvénytelenül mozgatott nagy összegeket, valószínűleg a politikai tevékenységeivel kapcsolatban.
Az MVMP egy állami tulajdoni cég, ami törvénytelen módon kapcsolatban áll offshore cégekkel és feltornázva a rezsi költségeket milliárdokkal rövidíti meg a magyar népet .

[dániel] 2014.02.07. 14:57:18

na jó, lehet, hogy kiderül, nincs nagy különbség a két ügy között, csak a nagyságrend. De bizonyos nagyságrend felett a mennyiség már átmegy "minőségben".

Hamajd 2014.02.07. 15:07:34

@[dániel]: Nekem már az a 240 milla is kurvanagy nagyságrend.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 15:09:23

@vontod75: Az nem önkritika volt, csak kiszórták azt a szemetet, ami még nekik is ciki volt...

Conchobar 2014.02.07. 15:10:51

@[dániel]: "na jó, lehet, hogy kiderül, nincs nagy különbség a két ügy között, csak a nagyságrend" - Mindkét helyen bepukiztak, mi meg nekiállunk vizsgálgatni, hogy melyik volt a hangosabb, melyik büdösebb, mindezt lényegi különbségnek feltüntetve. Összehasonlító műveletet végzünk az összeadó helyett. Pedig még az összeadástól is tovább kellene jutni a kivonásra (úgy értve, mindkettővel kifelé)

sirkal13 2014.02.07. 15:36:01

És ha csinálunk egy infografikát a z én jövedelmem és 240 milla az is így nézne ki - csak fordítva ( nem kellene már azt mondani hogy a másik sokkal nagyobb pofont ad, szerintem a legtöbb egyszerűen ember unja hogy pofozzák)

2014.02.07. 15:40:39

felejtsétek már el, hogy a fidesz lop
A fidesz nem lop, az övé az ország, odaadtuk neki

Meridian74 2014.02.07. 15:47:40

Nincs ebben semmi különös. Eddig csak pár milliós csalásért/lopásért húztak faszra, most már pár százmilliósért. A milliárdos csalások továbbra is megúszhatók, és teljes érinthetetlenséget, büntetlenséget élveznek.

Uram, inflálódik a forint, csak ennyi van emögött.

Hamajd 2014.02.07. 16:02:45

A tulajdonosi ábrában, ki az a Lakatos Benjámin, csak nem a Kajmán-szigeteki magyar konzul?

pucros 2014.02.07. 16:47:39

Ennek a percepciós-kommunikációs problémának nagyon egyszerű a megoldása.

El kell osztani minden számot tízmillióval, és megmondható az állampolgárnak, hogy csecsemőtől aggastyánig fejenként ennyit loptak tőle és családtagjaitól.

Simon Gábornak adtatok fejenként 240 forintot. Ha négytagú a család, az majdnem egy ezres.
A MET-ből felvett osztalékba pedig ugyanennek a négytagú családnak 22 ezer forintja van benne.

Tegyük hozzá, hogy az államadósság növekedése havonta kb. ennyi.

Kandeláber 2014.02.07. 16:50:25

@Hamajd: Megvívnák a harcot.
Összehasonlítanák, kinek nagyobb a molinója.

hangszoros 2014.02.07. 17:11:48

@Conchobar: Pedig van rá példa, hogy megoldották a problémát! : www.youtube.com/watch?v=oHvnDXiQGXs

NYJetsTD 2014.02.07. 17:21:53

@ColT: Te hülye vagy, miért nem írtad ki, hogy közben ne zabáljak, mert a röhögéstől megakad és se ki, se be... : )))

Külön íze a történetnek, hogy most ő nyalja az oroszok faszát. Gerinc 2.0

a kormány embere 2014.02.07. 18:48:14

Azér most mán jó lesz vigyázni ezekkel a "kiderülésekkel",nehogy elfogyjon az "elit",mer akkó megérezzük a Szabadság Ízét,és abbó vérengzés lészön.

Kandeláber 2014.02.07. 19:09:35

@a kormány embere: Ha '89-'90-ben tetszettünk volna forradalmat csinálni, utána meg egy jó kis lusztrációs törvényt igazságtételi- és ügynöktörvénnyel megfejelve, akkor nem itt tartanánk.
Talán kevesebb volt besúgó meg MSZMP funkci röhögne naponta a pofánkba.
Még a közérzetünk is jobb lenne.

a kormány embere 2014.02.07. 19:21:47

@Kandeláber:
Jobb későn,mint soha - mondta nagyanyám,aztán feltörölte a kiömlött tejet.

nyomasek 2014.02.07. 20:07:04

Nagy a család, kell a lé, ennyi.
Most mi van? Nem tetszik a demokrácia meg a piacgazdaság? Vagy a globalizált világgal van a problem? Esetleg valamelyik húgyagyú azt hitte Magyarország elnyerte függetlenségét? Háháhá. Bal-jobb, bal-jobb, mennek a majmok.

A kiválasztottak pedig gazdagodnak. nem kicsit, nagyon. :)

Cirmos Cica 2014.02.07. 20:22:38

A cikk teljesen jó, a kommentek némelyike pedig zseniális, abszolút jól mutatja be, hogy hogyan gondolkodik egy átlag magyar. Konklúzió: lopni csak nagyban érdemes aztán elhitetni hogy a milliárdos lopás a éppen sértettnek (értsd: mi magyarok) jó.

Más:
A kiábrándult Fidesz szavazók a Jobbikra fognak szavazni. Valószínűleg ezt tudhatja a Fidesz, ezért kezd megágyazni a Jobbikkal kötendő koalíciónak.

Alappal kell hinnem, hogy az átlag Fidesz szavazóból kimúlt a szolidaritás, ugyanúgy ahogy Orbánból is.

SirTocy 2014.02.07. 20:30:36

Lehet, hogy ennek a cikknek az erejéig leveszem a szűrőt Conchobar-ról, mert amit erre várhatóan reagálni fog ő és Belpesti haverja, az jobb lesz, mint a Sas kabaré.

SirTocy 2014.02.07. 20:35:46

@Rooney82: Ez alapján az idézet alapján akkor már inkább az amerikai minta. Persze, ahol az elnök kampányát a nagyvállalat pénzeli, az elnök bizonyos engedményeket tesz, szépen szétteszi a lábát a vállalatoknak később. De akkor már inkább az, mint ez.

Kivancsi 2014.02.07. 20:36:45

minden lopas az lopas.... nincs kulonbseg!
kis kifli csucske
BKV-n ingyen utazas
nokias boboz
240milka
55miliard
3000milliard az atomra

ezeknek lognia kene de minimum kezet levagni :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 20:37:13

@hangszoros: Románia dettó.

@nyomasek: Igazad van, a szocializmus csak anyiban különbözött, hogy még csak esélyed se volt tenni az ellen, hogy a kiválasztottak gátlástalanul lopjanak :)

@SirTocy: :D Amúgy nem volt tűzijáték. Csak baromság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 20:39:23

@SirTocy: Meg annak a széttevésnek a mértéke sem mindegy...

dr kíváncsivagyok 2014.02.07. 20:54:55

Arról is kene beszélni , hogy az ugynevezett "elszámoltatási ugyek" kozul 4 év alatt hányat sikerult megnyugtatóan befejezni ?

Például az Orosz kovetségi épulet eldása....bukta !

Sukoró ugy...bukta !

Egyáltalán hány embert ítéltek el a sok megvádolt kozul ??

Vagy elhúzzák a kovetkezo választásokig ?

Emlékezzunk ; NAGY RÉSZBEN EZEKKEL AZ UGYEKKEL BUKTAK A SZOCIK !!!

dr kíváncsivagyok 2014.02.07. 20:56:35

@Kivancsi:

"3000milliard az atomra"

Ez még nincs ellopva...te a manyup 3000 miliárdjára gonsolsz.

_most_ 2014.02.07. 21:09:28

@Kivancsi: amíg Szili Katalin a parlamentbe volt, a politikusok legalább láthatták mi vár a tolvajokra :D

rexcramer 2014.02.07. 21:17:58

Tudjátok már honnan van a Gabi pénze és miért csak február 12-ei hatállyal mond le országgyűlési képviselői mandátumáról??

SirTocy 2014.02.07. 21:23:24

@ColT: Mmmeh. Őszintén szólva, ha egy cég lapátol a politikusok alá milliárdokat, az a cég előbb legalább valahonnan összeszedte azt a lóvét. Ha lenne pl. egy intézkedés, ami garantálná, hogy magyarországon bejegyzett, magyarországra adózó, x% arányban magyar alkalmazottakat foglalkoztató cég bizony támogathatja a pártok kampányait, akkor azzal még talán nyerhetnénk is. A mostani helyzethez képest mindenképpen.

01234567 2014.02.07. 21:24:02

Ne erőlködj, ebben buta országban a lakosság nagyobb, döntő primitív hányada soha nem fogja felfogni, nem a rohadt nyuggerek zsíros nyugdíja, a cigányok segélye, a sok rohadt dolgozninemakarómunkanélküli, meg az alulképzettmunkakultúrálatlanmunkaerőmiattnemjövőtőke, megarohadtátkos40év miatt él egyre rosszabbul, hanem mert pár ezer ember, politikusaink, gazdasági "elitünk" szépen kilopta-kilopja az ország vagyonát. Az eddigi lopást a The Guardian már egyszer összegszerűsítette:242milliárd dollár (megjegyzem ez sem érdekelt senkit, döbbenet) amivel Európában a másodikok voltunk, megelőzve pl.: Ukrajnát (ahol most ilyenért mi van?), És világ viszonylatban is az első tízben voltunk azt hiszem. Döbbenet ez az ország, tele tufa idiótákkal, akik tűrik ezt, sőt meg is ideologizálják. Megérdemeljük ami van. Megszorításokat még ezeknek a birkáknak!

Ad Dio 2014.02.07. 21:24:48

Az 5.5mrd törvényes, bár távolról sem etikus pénzsíbolás.

Simon 240 milliója viszont valahogy "kimaradt" a vagyonnyilatkozatából. Bár szerencsére jóhiszeműen :-). Ez sajnos így törvénytelen is, amellett hogy etikátlan.

Ez a különbség lényege.

Mutyizni bűn, bebukni vele több mint bűn: hiba.

Ez van. Lehet rugózni más csúf ügyeken, de ez a jóember látványosan és igen ostobán bebukott. Ilyet nem szabad csinálni. Épp azért, mert ebből a pozícióból aligha lehet kritizálni a kívülről legalább törvényes látszatot tartó lopásokat. Pedig az ellenzéknek épp ez lenne a dolga...

ob.szerver 2014.02.07. 21:38:24

Mint cseppben a tenger. Ami évek óta nyilvánvaló minden épeszű ember számára.

Szoci magántolvajok pár száz törvénytelen milliója (ami szintén kurvára nincs rendben és nem bocsánatos bűn) kontra az fideszes állammaffia sok száz, és gyakran törvényesített milliárdja.

A két eset között az összegszerűségen túl is van egy nagy különbség. Az elsőről napi összesen több órás terjedelemben tudósít a lakájmédia (inkl. MTV). A másodikról (gondolom) egy kurva szó sem esik.

Mindez pedig alkalmas a választók manipulálására és a választói akarat torzítására. Ez (is) választási csalás.

csak egy néző 2014.02.07. 21:41:29

Azt el kell ismerni, hogy remekül dolgozik a nem kevés lóvéért Birnbaum és Finkelnstein urak és talán még Takony Árpi is. Most hetekig, de minimum a választásokig ezt a gumicsontot fogják rágni és papagáj módjára mantrázni ezt a Simon ügyet az összes médiájukban. Csak a mai kir. 35 perces MTV Hiradója 20percig csak Simonnal és 5 percig a Bajnait inzultáló idióta bohóccal foglalkozott. A rémHIR tv dettó, de ők még hozzáveszik, hogy micsoda skandallum, hogy Józsa cége képes volt szerződést kötni még I. Viktor uralkodása alatt és 10 év alatt sikerült 5 milliárd forintot keresnie és képes volt 40 millás osztalékot fizetni, miközben Viktorka kedvenc gázszerelője, akadémia elnöke, földbirtokosa, polgármestere, trágyatolvaja 3 év alatt többszörös milliárdos lehet és 800 millás osztalékot vesz ki az asszonnyal együtt. Ezt az 55 milliárdos offshore bulits MET-es botrányt, még csak megsem említik a médiájukban, persze ilyen szinten a maffiózók, már le sem hajolnak 500 millió alatt a lóvéért. Az összes hircsatornájukon sulykolják, hogy micsoda szuper üzletet kötöttek, pity-puty Putyinnal, amit még a dédunokáink is fizetni fognak, mert ők igazi váteszek, már most tudják, hogy milyen és mennyi energiára lesz szükségünk 15-20 év múlva, és már Viktorka azt is tudja, hogy majd nálunk lesz a legolcsóbb a villanyáram majd 20 év múlva, habár lehet, hogy ő már látta működni Szélesszájú elvtárs világmegváltó találmányát.

ob.szerver 2014.02.07. 21:42:28

@Ad Dio:

"Az 5.5mrd törvényes, bár távolról sem etikus pénzsíbolás."

Nem 5,5 hanem 55. Mi abban a törvényes, hogy állami pénzek offshore cégek számláin tűnnek el és az egyik éppen Orbán 2. számú strómanjának (ha ő az első és Mészáros a második, akkor elnézést az érintettektől) érdekeltsége?

Szociknak vége 2014.02.07. 21:43:43

Nekem semmi bajom azzal ha valaki a rezsicsökkentésen gazdagodik.

Sajna a szocik a rezsinövelésen híznak, így nem kapnak pontot.

Parajpuding 2014.02.07. 21:43:45

Tessék már tudomásul venni, hogy a fideszférgeknek az az ügy, amire azt mondják, hogy ügy. Ami nem az, azzal nem kell foglalkozni. Az nem számít, hogy őket is ugyanúgy kifosztják a fideszmaffia bennfentesei. A buta véglényeknek bőven elég, ha kapnak egy-két lelkesítő, hazafiasnak tűnő hazug szólamot. Egyszerűen csak ennyit értenek meg. A 240 millió még csak-csak, de az 55 milliárd, meg a 3700 milliárd már olyan felfoghatatlan számukra, mint vécésnéninek a sejtbiológia.

RÖVIDLÁTÓ 2014.02.07. 21:45:16

@_most_:
Morbid et vobiszkum.
Csupa pattanásos politikus lenne.

Uva 2014.02.07. 21:57:05

simon gabor fasszagat egy centivel sem roviditi, hogy a fidesz torvenyesitette a lopkodast es havonta milliardokat tesz zsebre. csak az egyik eltakarodik, a masik meg marad. magyarorszag meg szopik.

Ad Dio 2014.02.07. 22:00:20

@ob.szerver:

Ha kicsi eszük is van, ez bizony törvényes keretek közt zajlik, bár természetesen tökéletesen etikátlanul.

Lopásnak ez is lopás, de egyelőre törvényes. Normálisan működő demokráciákban az ilyen lopás azért nem lehetséges, mert az ellenzék (érted,...), ott áll résen és reácsap a tálba pofátlanul nyúlkáló kézre.

Namost ezt csak akkor lehet megtenni, ha kvázi feddhetetlenek vagyunk - legalábbis azon a szinten hogy nyilvánosan és egyértelműen törvénytelen módon nem loptunk, vagy legalábbis nem buktunk be vele. Ez ennek a Simon ügynek a legnagyobb tragédiája. A Fidesz túlhatalmat az Mszp minden igyekezetével támogatja.

Vegyél 2-3 mély lélegzetet, számolj el 10-ig magadban és csak aztán válaszolj. Vagy aztán se. ;-)

Szociknak vége 2014.02.07. 22:10:02

@Ad Dio: Na meg az a tragédiája hogy én aki a fideszre fogok szavazni nem akartam újabb 2/3-ot mert sok a jóból.

De nem 2/3 lesz hanem több, ha a fidesz ilyen korán kezdi borítani a bolsi szennyest akkor van még ott ahonnan ez jött.

Ad Dio 2014.02.07. 22:12:36

@Brúsz Pringstein:

Hát én lassan korántsem biztos hogy a Fideszre fogok szavazni. Meg kell nyerniük a választást, de remélem nem lesz 2/3-aduk.

tobeor 2014.02.07. 22:14:25

Hányok ettől a Simontól, és remélem megkapja amit megérdemel.

A képmutató féreg fideszesektől még jobban hányok, akik most képesek most háborogni, miután 4 év kőkemény és szisztematikus országfosztogatást és ennél ezerszer nagyobb bűnök sorozatát néztek el szó nélkül. Jobb esetben, rosszabb esetben védték tiszta erőből...
Hogy a hazaárulást ne is említsem.

Aljadék undorító rohadékok vagytok fideszesek. Tőletek is hányni kell. Nektek az égvilágon SEMMI bajotok nincs sem százmilliós, sem milliárdos lopással. Nektek egy dolog fáj: ha nem fideszes lop. De az nagyon...

tobeor 2014.02.07. 22:16:52

Tényleg ilyenkor hol vannak a fideszesek, hogy megvédjék Simont a népharagtól?
Hisz magyar lopott? Magyar lopott. Ez tehát nemzeti lopás, ami szerintük jó.
Meg ilyenkor szokott jönni a "mindenki lop"-féle elkenés is nem?
És különben is, nyilván csak azért fújnak sokan Simonra, mert irigyek....

Szociknak vége 2014.02.07. 22:19:49

@tobeor: Majd a baloldali oknyomozó újságírás mindent kiderít apróra ahogy szokta, ahogy Baján..:DDDD

indapass90210 2014.02.07. 22:20:27

@vontod75:" 240 milla az kötél nálam. Az 55 milliárd is, csak előtte még egy kis ungabunga. :) :) :) "

Nyihaha, a nap kommentje nálam!

tobeor 2014.02.07. 22:22:30

@Brúsz Pringstein:
Slomó, ez már hanyadik nikked? Nem bírod ki két napig kamunikkek gyártás nélkül?

Most szomorú vagy ugye, hogy ezt a pénzt nem Simicska nyúlta le?

Szociknak vége 2014.02.07. 22:27:16

@tobeor: Minden fillérért kár ami a kukába megy. Werber is jobb ha előre kéri a lóvét mert tavasszal már nem vagytok hitelképesek.

VT Man 2014.02.07. 22:32:26

Szép a grafikon, most akkor lássunk egyet, ahol szerepelnek a 2002-2010 között lenyúlt autópályaépítés-milliárdok!

Meg a Marghit híd lenyúlás.

Meg a 4-es metró lenyúlás.

BPO654 2014.02.07. 22:34:08

@01234567:
Ez igaz. Fentebb pont erről a 242 Mrd dollárról belinkeltem 4 linket, a 4.-et rosszul de már régebben is itt is, máshol is, és egy reakció nem jött.
Buták országában élünk, akikkel bármit meg lehet csinálni. Való igaz az is, h ez már olyan összeg, ami meghaladja sokak felfogóképességét.
Egyébként a 13.-ok voltunk ebben a rangsorban a világ országai között. 1. Kína, 2. SzU.
Közzétevő: Tax Justice Network - TJN.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 22:36:47

@SirTocy: Közgép ^.^ Amúgy igaz :)

@VT Man:
Amire mind ráfér, amit a kormányok akár 1998-tól mostanáig elkövettek, olyan grafikon nincs... Vagy kilógna az országból.

fvipera 2014.02.07. 22:36:56

garancsi orbán egyik zsebe. van neki több is, kisebb, nagyobb. mészáros pl. kisebb zseb (800MFt osztalék), simicska valamivel nagyobb.

pocaktábornok USD-ben milliárdos

fvipera 2014.02.07. 22:39:43

@tobeor: simon gusztustalan csokitolvaj. ülni fog. ahogy az a fiatal szoci gyerek is.

a baj, hogy nem ül mellette simicskaa, nyerges, 10 %rogán, 20% kósa, mészáros, garancsi és a benefitial owner, akiről annyit mondok csak, hogy nagy a hasa

Szociknak vége 2014.02.07. 22:40:22

@fvipera: Az a pech hogy ez soha nem jut ki a bolsi fantáziavilágból a való életbe.

Ahogy az se hogy kormányozni fogtok.

fvipera 2014.02.07. 22:41:24

@Brúsz Pringstein: ja. neked 1000Ft most és később a sokszorosa vissza (vagy áramszünet), garancsinak 10 MDFt

ennek örülsz?

Szociknak vége 2014.02.07. 22:48:18

@fvipera: Igen, és jó sokan vannak így vele.

tobeor 2014.02.07. 22:52:29

@Brúsz Pringstein:
Nyugi Slomó kamunikk, holnap Simicska is lop majd sokat, akkor majd örülni fogsz!

Szociknak vége 2014.02.07. 22:55:13

@tobeor: Nem, én a tavaszi 2/3nak fogok örülni, meg annak hogy Simicska megveszi a blogokat.

tede 2014.02.07. 22:55:25

Mi köze a MET-nek a Simon pénzéhez? Nem értem a cikket.

Szociknak vége 2014.02.07. 22:59:07

@tobeor: Eltaláltad, ez bezzeg nem....:)

01234567 2014.02.07. 23:01:07

@BPO654: Tudod hány helyen elmondtam ezt, hozzátéve, hogy pl. az egész államadósság 221milliárd dollár cuccpejnudli cakkumpakk! Le sem sz.rják. Szerintem itt is Te vagy az egyetlen akit rajtam kívül érdekel.

tobeor 2014.02.07. 23:04:28

@Brúsz Pringstein:
Jól van kis-simicska, ma is megszolgáltad a béred :)

csak egy néző 2014.02.07. 23:06:03

Azt el kell ismerni, hogy remekül dolgozik a nem kevés lóvéért Birnbaum és Finkelnstein urak és talán még Takony Árpi is. Most hetekig, de minimum a választásokig ezt a gumicsontot fogják rágni és papagáj módjára mantrázni ezt a Simon ügyet az összes médiájukban. Csak a mai kir. 35 perces MTV Hiradója 20percig csak Simonnal és 5 percig a Bajnait inzultáló idióta bohóccal foglalkozott. A rémHIR tv dettó, de ők még hozzáveszik, hogy micsoda skandallum, hogy Józsa cége képes volt szerződést kötni még I. Viktor uralkodása alatt és 10 év alatt sikerült 5 milliárd forintot keresnie és képes volt 40 millás osztalékot fizetni, miközben Viktorka kedvenc gázszerelője, akadémia elnöke, földbirtokosa, polgármestere, trágyatolvaja 3 év alatt többszörös ( 6.9 ) milliárdos lehet és 800 millás osztalékot vesz ki az asszonnyal együtt. Ezt az 55 milliárdos offshore bulits MET-es botrányt, még csak megsem említik a médiájukban, persze ilyen szinten a maffiózók, már le sem hajolnak 500 millió alatt a lóvéért. Az összes hircsatornájukon sulykolják, hogy micsoda szuper üzletet kötöttek, pity-puty Putyinnal, amit még a dédunokáink is fizetni fognak, mert ők igazi váteszek, már most tudják, hogy milyen és mennyi energiára lesz szükségünk 15-20 év múlva, és már Viktorka azt is tudja, hogy majd nálunk lesz a legolcsóbb a villanyáram majd 20 év múlva, habár lehet, hogy ő már látta működni Szélesszájú elvtárs világmegváltó találmányát.

miért 2014.02.07. 23:06:27

..Ezért vették elő baltásviktor pribékjei a maszopos tolvaj ügyét. A sok bolsi (fideszes) idióta meg szépen beszopja a rizsàt. Végül is 55milliàrd csak aprópénz...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.07. 23:07:36

@tobeor: @Brúsz Pringstein:

Ne marakodjatok már hülyék! Az mszp is vitte a közpénzt, a fidesz is viszi. Tőlünk lop, értitek? Tőletek is. És azért tudja megtenni, mert tetű módon megosztja az országot. Ti meg asszisztáltok hozzá.

tobeor 2014.02.07. 23:10:24

@Magyarország jobban teljesít:
Olvass már mielőtt hülyeségeket írsz. Pont ez volt a legelső sorom: "Hányok ettől a Simontól, és remélem megkapja amit megérdemel."

Nyugodj, meg pontosan tisztában vagyok milyen politikai maffiák működnek ebben az elkúrt baszott országban. Semmihez sem asszisztálok. Ettől még jogom van a fideszes tahó képmutatás ellen is felszólalnom, akiknek - velem szemben - mindig csak egy irányban van bajuk a lopással.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.07. 23:13:32

@Hamajd:

"A társaság másik két tulajdonosa, a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett Small Valley Investments Ltd. és a svájci Deneb Algedi Invest AG mögött álló magánszemélyek neve nem ismert."

Deneb Algedi Invest AG - Benjámin Lakatos establishes the Deneb Algedi Invest AG
www.moneyhouse.ch/en/u/deneb_algedi_invest_ag_CH-170.3.037.204-2.htm?eid=2244971

www.mekh.hu/gcpdocs/57/1187-2012_LakatosBenjamin-MolET.pdf

"2012. november 12-én reggel az RP Explorer Liquid Fund Ltd. (RP Explorer) képviselői először vehettek részt a másik résztulajdonos Mol Nyrt. (MOL) delegáltjai mellett a MET közgyűlésén, miután a korábbi résztulajdonos belizei Normeston ötven százalékos részvénycsomagját a Kajmán-szigeteki cég megvásárolta. A Mol-nak nem volt különösebb kifogása az RP Explorer ellen, nem élt ugyanis abban az alapszabályban biztosított jogával, hogy a részvények átruházását kifogásolja, ha az új partner pénzügyi, jogi, működési, üzleti hírnév vagy bármilyen más szempontból nem tetszik neki.

RP what?

Az RP Explorer az RP Capital Group egyik leágazása. A cégcsoportot kiugrott, jobbára volt Merryl Lynches befektetési bankárok alapították és jellemzően befektetési alapok kezelésével foglalkozik. Ez az intézményi befektetőknek szánt prezentáció például egy olyan hedge fundot, azaz kötetlen területen működő befektetési alapot reklámoz, amelyben a befektetők részesedést vásárolhatnak, a pénzükből összeálló alapot pedig valamilyen ellentételezés fejében az RP Capital Group menedzseli.

Nem tudunk azonban arról, hogy az RP Explorer is ilyen bárki számára nyílt alap volna. A MET-ben lévő befektetés annyira egyedi, hogy a honlapjukon egy időben a többi befektetéstől külön, a cégről szóló leírásban is nevesítették. Feltételezhető, hogy az anyacég menedzsmentjét az RP Explorer későbbi tulajdonosai eleve kész befektetői körrel és működési területtel keresték fel, hogy a MET-befektetést kezelje számukra.

Az RP Capital múltja nem mentes a foltoktól. Danny Danknert, a legnagyobb izraeli bank, a Hapoalim elnökét tavaly év végén ítélték egy év börtönre csalás miatt. Az eljárás indulásakor az egyik vádpont egy olyan tranzakcióval volt kapcsolatos, amelyben Dankner úgy jutatthatta több millió dollárhoz a RP-csoport egyik befektetési cégét, hogy közben őt is szálak fűzték a csoporthoz. Zambiában pedig korrupciógyanú övezte politikai botrány, és a problémákat 112 oldalas jelentésben soroló tényfeltáró bizottság lett a vége annak a mobilfrekvencia-tendernek, amelyben az RP Capital volt a tanácsadó.

A céget azóta átszervezték; a Met Zrt. most a svájci Met Holding AG kezében van. A holdingcég tulajdonviszonyai azonban a mai napig tükrözik a 2012-ben kialakult állapotot: a cég fele az RP Exploreré, negyven százalék a MOL tulajdona, míg a fennmaradó tíz százalék a MET igazgatótanácsi tagja, Lakatos Benjámin irányítása alatt álló Met Manco AG kezében van."
atlatszo.hu/2014/02/03/tovabbi-magyar-tulajdonosok-az-offshore-gazuzlet-mogott-cipruson/

nahát, nahát... csak nem strómanok gyülekezet?

tobeor 2014.02.07. 23:15:06

Ismétlem, CSAK EZ egy 150 milliós fideszes rablás:

www.origo.hu/itthon/20140207-200-ezret-fizetett-a-fidesz-a-magyarorszag-jobban-teljesit-szlogenert.html?sec-1

Valójában 800 milliós, csak újabban már 150-nek hazudják.

tobeor 2014.02.07. 23:28:10

Nem szokásom egész cikket kopizni, de ez most tökéletes:

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140207_Ingyenreklm#rss

Ingyenreklám=lopás

Mi történne, ha egy kormány 800 millió forintért előbb bevezetné, aztán népszerűsítené „a legkisebb is számít” szlogent, majd ingyen lemondana róla a Tesco javára?

A felszabadult válaszadás érdekében induljunk ki abból, hogy ezt a kormányt Gyurcsány Ferenc vezeti. Mi történne, ha a kormánya átvállalná egy magáncég reklámjának költségeit? Országos botrány robbanna ki szórványos gyújtogatással, az ügyészség nyomozna. A hűtlen kezelést a törvény bünteti. Különösen nagy vagyoni hátrány esetén különösen bünteti. A reklámköltségek átvállalása olyan, mintha azt a 800 millió forintot átutalnák a Tescónak csak úgy.

Mi történne akkor, ha egy kormány 800 millió forintért előbb bevezetné, aztán népszerűsítené „a Magyarország jobban teljesít” szlogent, a hozzátartozó vizuális arculattal együtt természetesen, majd ingyen lemondana róla a választásokon induló egyik párt számára?

Egyenlőre semmi. Korábban már próbáltuk ráirányítani a hatóságok lomha figyelmét arra, hogy a Fidesz arculatát felhasználó kormánykampány a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállását valósítja meg folytatólagosan. Bár még a pusztai bóbitásantilopok is azonosítani tudták a kormány hirdetéseiben a Fideszt, a hirtelen mozdulatoktól valami miatt tartózkodó ügyészség még mondhatta, hogy pártnév nem szerepel a plakátokon, akkor meg mi a baj. Mostanra ez a kis különbség is eltűnt. Tesco-kampány vagy Fidesz-kampány, teljesen mindegy, ha közpénzből a kormány fizeti. Büntetőjogi szempontból egyértelmű a helyzet.

A közpénzen felépített „Magyarország jobban teljesít” szlogen 800 millió forint értékű köztulajdon. Ha saját pénzen vezették volna be, akkor lenne magántulajdon. A kettő közötti különbség kettőtől nyolc évig terjed. Attól még, hogy nem lehet megfogni, mint egy talicskát, itt közvagyont lopnak.

Fennáll-e még a törvényes rend Magyarországon – tulajdonképpen ez a kérdés. Ha az ügyészség nem emel vádat és a Fidesz nem állítja le a kampányát (vagy téríti meg az értékét), akkor nem. Akkor a kérdés eldőlt. Onnantól kezdve hivatalos, hogy egy rablóbanda, és nem a törvények uralma alatt élünk. Akik valójában nem egy szlogent, hanem magát az államot lopták el. Kisajátították, eggyé váltak vele, a saját képükre formálják. Sokan nem vették komolyan a NYENYI-t, de ez hiba volt. Amikor egy párt olyan mértékben azonosul az állammal, hogy kifüggeszteti a közintézmények falára a győzelmét, azt pártállamnak hívjuk.

Azóta azt építik. Ezt a választást is megnyerhetik, de egy pillanatig nem fogjuk őket legitimnek tartani. Csaltak, ezért a győzelmük éppen olyan szutykos lesz, mint a doppingoló olimpikoné, aki még a bírót is megvette. Onnantól kezdve legfeljebb engedelmeskedhetünk az erőnek, de a törvényeiket, vagy amit annak hívnak, leköpjük.

Még léphet az ügyészség. Még bebizonyíthatja, hogy ez a mi országunk is. Ez az utolsó esély.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.07. 23:34:06

@tobeor:
Mármint ERRE a "független ügyészségre" gondolsz? :D
Te, ideje lejönni a csavarlazítóról...

Csigataposó 2014.02.07. 23:34:43

@Ad Dio: Nem egeszen. Ez is teljesen torvenytelen. Offshore hatteru cegekkel valo szerzodes tilos, hogy ne tudjanak a penzek nyomtalanul eltunni. Olvas el a bejegyzes elejen. Persze ez nem zavarta oket hogy torvenytelenul szerzodest kossenek es az MVM-bol kilapatoljanak 55 Milliardot majd szepen off-shore cegeken elszivarogjon penz... :(

P.Freddy 2014.02.08. 00:06:30

ÉLJEN A FIDESZ ÚJABB 2/3-OS GYŐZELME!!!
ÉLJEN A FIDESZ ÚJABB 2/3-OS GYŐZELME!!!
ÉLJEN A FIDESZ ÚJABB 2/3-OS GYŐZELME!!!

ÉLJEN A HARMINCMILLIÁRD OFFSHORE ORBÁN VIKTORÉKNAK!!!
ÉLJEN A HARMINCMILLIÁRD OFFSHORE ORBÁN VIKTORÉKNAK!!!
ÉLJEN A HARMINCMILLIÁRD OFFSHORE ORBÁN VIKTORÉKNAK!!!

ÉLJEN PÁRTUNK ÉS VEZÉRÜNK, ORBÁNC VIKTOR!!!
ÉLJEN PÁRTUNK ÉS VEZÉRÜNK, ORBÁNC VIKTOR!!!
ÉLJEN PÁRTUNK ÉS VEZÉRÜNK, ORBÁNC VIKTOR!!!

P.Freddy 2014.02.08. 00:30:57

@Brúsz Pringstein:

"Jó ezért szavazok a fideszre."

Ezért?

1 köbméter gáz ára:

Bajnai kormány: 121Ft

Orbán kormány: 137 Ft
(Világpiaci ár csökkenése + rezsicsökkentés + offshore gázbiznissz után)

Benne vagy a bizniszben, ugye? :) Akkor érthető, hogy rájuk szavazol.

fehérfarkas 2014.02.08. 00:40:00

@Rooney82:
Pont ez az, hogy a szocik korrupciója törvénytelen. Egyébként nagyon helyesen. 12 éven keresztül voltak kormányon és nem hoztak olyan törvényeket, amelyekkel a lopásukat törvényesítették volna.
ezzel szemben a Fidesz a 2/3-dal folyamatosan szavazza meg azokat a törvényeket, amelyek a lopásiat törvényesítik. Ezért náluk nem lesznek Hagyók, Tocsikok, Hunvaldok, vagy akár Simonok, mert náluk mindegyik lopás törvnyes. Mert a Parlamentben 2/3-dal megszavazták. Ahogy a trafikmutyit, földmutyit, szerencsejáték-mutyit, tankönyv-mutyit, Városliget-mutyit (gyk: a 150 milliárdba kerülő Múzeum Negyed; amire egyetlen hatályos törvény sem fog vonatkozni, mert kivették az építési és az összes engedélyezési eljárási jogszabály alól), Paks-mutyit (3000 milliárd forintért atomerőmű).
Csak sajnos sok ember ezt nem látja, vagy nem akarja látni.

Sokan a szocik kommunikációját hibáztatják, de én nem. Ha kb 1 millió ember képes a szocik kommunikációja nélkül szimplán a sajtót és social médiát olvasva ezt felfogva, akkor a többi is képes lehetne rá - ha akarná az agyát működtetni.

vrana 2014.02.08. 00:40:52

Ez a fránya offshore már vagy 25 éve b@sz ki velünk. Valahogy nem bírunk vele, se jobb, se bal, se közepes, mindnek van offshoreja és mind harcol ellene. De valahogy csak az offshore az erősebb, nem megy. Mint az olajügy. Az se ment, sehogy se.
Pedig milyen egyszerű lenne! Itt is elég lenne egy egysoros jogszabály (mint az olajnál is, "egy ára van az olajnak" - de erre se akartak rájönnni) szóval, csak annyi kéne, hogy "minden offshorból érkező pénz x%, mondjuk 25% vám, illeték, akármi köteles, mint az autó, a kimenő pénzre meg meg kell fizetni a társasági -, és a személyi jövededlemadót, meg az egyéb járandóságot is, mintha itt vették volna ki a cégből - ennyi.
Nem pedig minden évben: most még egyszer utoljára meghirdetjük az adóamnesztiát.
Csak az a baj, hogy mint az olaj ez is bi- vagy inkább multilaterális...

P.Freddy 2014.02.08. 00:43:03

@kacsa666:

1 köbméter gáz ára:

Bajnai kormány: 121Ft

Orbán kormány: 137 Ft

vrana 2014.02.08. 00:46:40

@P.Freddy: Akkor biza' harcolni kell tovább, legyen 149!!! (lesz jövőre, még több is)
Ez a harc lesz a végső! Csaak... stb.

2014.02.08. 00:48:45

A legjobb dolog, ami Mesterházy Attila karrierjével és a párttal történhetett, hogy kiszivárgott a Simon-ügy. Szépen lassan elkezd lerohadni az MSZP, talán a tagság (majd az ország is) észreveszi, hogy egy nagyon szűk kör nagyon szánalmas megélhetése forog kockán, ezért képesek a baloldal történelmének eddigi legszerényebb képességű vezetőjét piedesztálra emelni és miniszterelnök-jelöltté tenni. Akkor is, ha buknak, mint 2010-ben. Ezt követően Attis elviszi a balhét, Gyurcsány vagy Bajnai pedig a helyére lép. Addigra Orbán csődbe viszi az országot (kb 2015 vége), a Nyugat nem finanszírozza tovább az unortodoxiát, és jöhet vissza Fletó, vagy Gordon. Addig viszont a birka magyar ..opik, a birka emeszpé-tag pedig hagyja magát hülyére venni Attis által. Semmit nem változott ez a pártocska, ahogy vártuk.

És igen, szarok a gázügyre. Nem új, hogy a Fidesz lop. Az lenne új kedves szerző, ha a választók nem legyintenének a baloldalra mondván, ezek is lopnak.

fehérfarkas 2014.02.08. 00:49:24

@VT Man: "Ez a poszt relativizálás!
Azt sugallja, hogy 240 milliót lopni nem is lopás. Hogy "az bőven belefér egy politikusnak".
Hát nem, nem fér bele. "

Nem relativizálás, hanem a valóság. Általános iskolás matematika (ortodox matematika, és nem unortodox matek). Ennyi.
Inkább te vagy a kettős mércét használó, aki a kicsike lopásért szemforgatóan felháborodsz, de az írtozatosan nagy lopást meg nemcsak elnézed, hanem még tapsolsz is hozzá.

Szerintem mindegyik lopás = lopás. De azért a bolti csokitolvajt sem keverünk össze egy családi házat kirámoló (és a család mozdítható vagyonát és ékszereit ellopó) tolvajjal, ugyanúgy a százmilliós nagysegrendő korrupt politikust sem keverjük össze a tízmilliárdokat lenyúló poliikusokkal és gazdasági holdudvarukkal.
Nézd, ha Hagyót 24 millió Ft-ért a TV-ben mutatva bilincsben mutatva vitte el a hatóság, akkor Simonnál sem csodálnám ugyanezt - de a milliárdos lenyúlásokat végrehajtó fideszes politikusoktól (beleértve a "Mr. 20% visszaosztásos polgármestert is") és sleppjüktől is ezt várom el.

das boot 2014.02.08. 00:52:16

Ezalatt a szomszédban MNO-éknál ha félig legörgetsz, az MVM Partnet nagy hirdetése látható az alábbi címmel: Lehet olcsóbb az áram! Az MVM Partner megmutatja, hogyan (x)
mno.hu/gazdasag/lehet-olcsobb-az-aram-az-mvm-partner-megmutatja-hogyan-1208026
Egy mukk sincsen a MET-es mutyiról, ellenben vagy 4 cikk foglalkozik Simonnal.

Na ez a szervilitás csúcsa.

P.Freddy 2014.02.08. 00:54:39

@storker:

"Nem új, hogy a Fidesz lop." Kiafaszt érdekel ez? Fidezs szavazó tökhülye, vag leszarja, a többiek meg kevesen vannak. Fidesz meg behúzza, oszt jónapot:)

Kampányplakát (vagy inkább öntapadós matrica metróra, vilire, oszlopra, aszfaltra:)

1 köbméter gáz ára:

Bajnai kormány: 121Ft

Orbán kormány: 137 Ft
(Világpiaci ár csökkenése + rezsicsökkentés + offshore gázbiznissz után)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.02.08. 01:17:29

@Transylvanianmixedgrill: "Minden a megfoghatóságról szól. egy Simon Gábor és az ő 240 milliója "megfogható", értelmezhető a kisembernek. "Meg van személyesítve" egy hellyel közzel kézzelfogható, ismert, esendő, lúzer, szemüveges figurával. Egy egyszerű faék mondatban el lehet intézni, könnyen értelmezhető: lopott az egyik főszoci. De egy "MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. offshore gázbiznisz" az túl összetett dolog, neked is egy halom dolgot le kellett írni, hogy értelmezni lehessen, mi is történt valójában. De még így is ki lehet azt bogarászni, hogy ismert főfideszes közvetlenül NEM érintett. Ezt a köznyelv úgy értelmezi: lehet hogy volt lopás, de nem az a tévében látott figura lopott, akire haragudnom kéne emiatt. Nincs közvetlen megszemélyesíthetőség. Ilyen egyszerű."

A két ügy között az a különbség, hogy az egyikről kormánypropaganda folyik az elgrundolt sajtóban, és a királyi tévében, a másikról meg pár blogger írt néhány sort, amin jól felháborodott ezer ember, aki olvasta és nem teljesen elhülyült fidesznyik CÖF-ös.

2014.02.08. 01:32:10

@P.Freddy: De én a Simon-ügy és a Forint újbóli elszállása miatt már 2 egész okból nem akarom, hogy az ellen oldal nyerjen: nem bírom elviselni a korrupt és buta szocialistákat. Nagyobb kárt tennének az országgal, mint előtte. Pl eltörölnék a közmunkát, adóztatnák a középosztályt és felélesztenék a segélyezés kultúráját. Miközben sorra buknának le a korruptjai, hiteltelenedne 2 másodperc alatt az egész, közben mégis száz és száz Simon és Puch és Hunvald sütögetné újra a pecsenyéjét. És 4 év múlva ismét visszajönne Orbán.

A másik a Forint árfolyama: ha most nyer a Fidesz, sacc per kb 2015 végére vége a dalnak, az unortodoxia megbukik: nincs már nyugdíjpénz és a Nyugat jóindulata, ami életben tartja, finanszírozza. Ekkor Orbánt VÉGLEG elfelejthetjük. Ugyanaz lesz, mint Fletóval 2006-ban. Azzal a különbséggel, hogy Orbánt már nem engedik vissza, ahhoz túl sokszor bukott (Fletó csak egyszer). A lényeg: mind az MSZP, mind a Fidesz bukni fog, a következő sorrendben: választás 2014, MSZP. Utána 2015 év vége: Fidesz.

Na utána jöhet valami (szerintem) normális E14-szerű történet. Addig nem.

Syaray Attila 2014.02.08. 03:15:47

▒█░░░ ▒█▀▀▀ ▒█▄░▒█ ▒█▀▀▄ ▒█░░▒█ ░█▀▀█ ▀█▀
▒█░░░ ▒█▀▀▀ ▒█▒█▒█ ▒█░▒█ ░▒█▒█░ ▒█▄▄█ ▒█░
▒█▄▄█ ▒█▄▄▄ ▒█░░▀█ ▒█▄▄▀ ░░▀▄▀░ ▒█░▒█ ▄█▄

    ▀█▀ ▒█░░░ ▒█▀▀▄ ▀█▀ ▒█░▄▀ ▒█▀▀▀█
    ▒█░ ▒█░░░ ▒█░▒█ ▒█░ ▒█▀▄░ ▒█░░▒█
    ▄█▄ ▒█▄▄█ ▒█▄▄▀ ▄█▄ ▒█░▒█ ▒█▄▄▄█

___d88888888b_____d88888888b
__d88?____d88b___d88b____`88b
_d8?_________d888b_________`8b
_8b_________________________d8
_b8__________________d8888b___d8888b
__d8________________d8?__d8b_d8b__`8b
___8ba_____________d8?_____d8b_____`8b
____`8da___________8b_______________d8
______`Y8b__________d8_____________8b
________`8b__________8ba_________ad8
__________`88_____88__`8da_____ab8?
____________8b___d8_____`Y8___8Y?
_____________`b_d?________`8_8?
______________`8?__________`8?
_______________"____________"

Hegedűѕ Péter 2014.02.08. 03:33:30

  █▀▀ █▀▀ █▀▀█ █░█
  █░░ ▀▀█ █▄▄█ █▀▄
  ▀▀▀ ▀▀▀ ▀░░▀ ▀░▀

      █▀▀█ ▀▀█
      █▄▄█ ▄▀░
      ▀░░▀ ▀▀▀

░█▀▀█ ▀▀█▀▀ ▒█░░▒█ █ █ █
▒█▄▄█ ░▒█░░ ░▒█▒█░ ▀ ▀ ▀
▒█░▒█ ░▒█░░ ░░▀▄▀░ ▄ ▄ ▄

nu pagagyí 2014.02.08. 07:08:51

És akkor mi van Töröcskeivel?
A (ál)Hír Tv egyik alapítója és finanszírozója köztörvényes bűntény gyanújába keveredett az általa birtokolt Körmendi Takarékszövetkezetnél, csődje mintegy 20 milliárdba fog kerülni közvetve nekünk, adófizetőknek. A szintén tulajdonába tartozó Széchenyi Bank furcsa, maffia-módszerre emlékeztető 1 eurós ajánlatot tett a Fidesz-kormány által kiszipolyozott Raiffeinsen banknak.
Mindeközben fontos állami beosztásban is tüsténkedik, mint az Állami Adósságkezelő vezérigazgatója.
Tudható még róla, hogy Simicska haverja, vagy klónja. Minden pozícióját a Fidesz rejtélyes offshore-paradicsomának kiépítésére használta és használja fel, Ezek a pénzek bukkannak fel mindenhol különböző emberekhez kötve (most éppen Garancsi bicikliügyi államtitkár, foci és gázügyi szakértő nevén), ahol állami közvetítéssel tetemes haszonra lehet szert tenni a közvagyon, és közpénzek állami átcsatornázásával.

nu pagagyí 2014.02.08. 07:20:46

@storker: Orbán a nyakunkon maradna, mint Rákosi, vagy Kádár. Csak forradalommal és rendszer-váltással lehet majd tőle megszabadulni.
Korrupció pedig mindig lesz, de rohadt nagy különbség, hogy intézményesített módon, az egy párt által uralt állam kivételezésén alapul, vagy saját szakállára korrupt valaki, aki a lebukást is kockáztatja. Ma nem kell félnie a nyílt korrupció kivételezetteinek, sem a dohánygyárosnak, sem a hirdetési monopólium birtokosának, sem a Marslakók alkotójának, sem a Rogán- és Kósa-féle helyi kiskirályoknak.

Harmony12 2014.02.08. 07:24:17

Tett valaki feljelentést? Vagy csak hüledezünk?

nu pagagyí 2014.02.08. 08:05:33

@Harmony12: Minden törvényes. A NER-ben egy állami cég vezetésének munkaköri kötelessége, hogy hülye legyen, Ha nem így lenne, repülnének a posztjukról. Legfőbb feladatuk, hogy tuti üzleteket garantáljanak magánemberek javára, mint jelen példában, ahol az állami cég 50 milliárdos nyereségről mondott le. A valódi nyertesek ugyanazok, akik az állami céget kormányzati szerepből utasítgatják egy szövevényes offshore cégháló mögé bújva, A nyilvánosságra kerülő nevek csak a postásokat takarják. Fel lehet persze jelenteni az MVM illetékesét, de félő, hogy a feljelentő kerül börtönbe, ismerve a Polt-Pintér-Handó féle igazságszolgáltatást.

Remete 2014.02.08. 08:28:37

Az összegek aránytalanságán kívül van még két nagy különbség! A gázbizniszben állami (politikai) segítséggel (!) 100%- ban közpénzt nyúltak le, míg Simon esetében sem a politikai szál, sem a közpénz eredet nincs bizonyítva. A ma reggel 7 órai "közszolgálati" Kossuth hírek 8 (!) percen keresztül foglalkozott a Simon üggyel. Persze semmi konkrétum, csak szarkeverés volt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.08. 08:29:26

@Brúsz Pringstein:

1.: Szíved joga a fideszre szavazni, ha neked az tetszik. Ez magánügy. Persze teheted kultúráltan, magánügyként kezelve, meg úgy is, hogy blogokon bunkó állat stílusban beszólogatsz olyan honfitársaifnak, akik erről más véleményen vannak.

2.: Mint írtam magányügy. Én nem reklámozom konkrétan, hogy kire fogok szavazni. Erről annyit, hogy ebben a felállásban, és a tudható információk alapján nem szeretnék összefogás győzelmet, de újabb fidesz 2/3-ot sem (a jobbikkal koalícióban sem). Valószínűleg ez alapján a "matek" alapján fogok szavazni.

jog-ász 2014.02.08. 08:32:28

az első kb 10 hozzászólás a maffiaállam működéséről irt..amikor intézményes, jogszerű a maffia működése, nem lehet belekötni papíron..olaszoknál is a legnagyobb legális munkáltató(k) a különböző maffiák(építőipar, kereskedelem stb).

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.08. 08:33:48

@Remete: A minap láttam egy híradót az m1-en. Nem viccelek, a műsoridő legalább felében Simonoztak (3 külön blokk egymás után). Igazi hír tv szutyokstílus, semmi konkrétum. Paks nem került szóba. És még van pofájuk a fideszeseknek azt mondani, hogy a "zemútnyócévben" a baloldali kormányzat lenúlta a közmédiát. Az kutyafüle volt ahhoz a szervilis nyaláshoz, amit ma csinál a közmédia.

CSENDES 2014.02.08. 08:35:43

@Harmony12: Igen, tudomásom szerint Schifferék. Mégpedig az Alaptörvény 38 § (4) bek. miatt.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.08. 08:44:48

@CSENDES: A Schiffer biztos megtalálta a Orbáni pénz-szivattyún a Gyurcsányos klozetpapírt.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.08. 08:47:09

@Magyarország jobban teljesít:

De izgi, nertárs. ...Egyedül terajtad múlik az összefogás győzelme, meg a kétharmad is ?

Akkor majd mondjad, hogy hogyan döntöttél.

CSENDES 2014.02.08. 08:48:23

@én már a fény gyermeke vagyok: Mondjuk Schifferéknek nem kellene feljelentést tenni, mivel az Átlátszón jelent meg. Ez pedig azt jelenti, hogy egy hivatalból üldözendő bűncselekmény adatait hozták nyilvánosságra. Az ügyészségnek tennie kellene a dolgát.
Bár lehet, olvasni sem tudnak.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.08. 08:57:05

@CSENDES:

Az ügyészség teszi a dolgát.

Arra tartjuk az ügyészséget, hogy a fidesz ellenzékét minden választás előtt lecsukják.

Mást nem is csinálnak, mert máshol csak fideszbűnözőt találnának, és az meg nem cél.

Blogger Géza 2014.02.08. 08:57:59

Az az igazság, hogy az energiaszektorban marha nagy pénz van. Aki ott jó áron tud részesedést vásárolni, az bizony szép profitokat tehet zsebre. Ennek a MET-nek is állítólag 50 feletti tulajdonosa van. Persze, hogy ennyi ember közül mindig találnak valakit, aki "Fidesz-közeli". Sőt, ebből a profitból közvetve részsült mindenki, akinek MOL-részvénye van, vagy olyan alapban van pénze, amelyik MOL-ba is fektetett. Tehát pl. én is. :) Ezek alapján nyilván én is "tolvaj" vagyok. :)

De akárhogy is nézem, itt nem látom sem a lopást, sem bármiféle párt érintettségét, sem azt, hogy engem kár rét volna: végeredményben olcsóbb lett a gáz, a gázkereskedelem hasznából pedig közvetve részesültem is. Persze aki többet fektet bele, az többet, de én nem vagyok irigy ember.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 09:08:33

@Blogger Géza:
"végeredményben olcsóbb lett a gáz"
Mint kolléga itt említette?

"1 köbméter gáz ára:

Bajnai kormány: 121Ft

Orbán kormány: 137 Ft
(Világpiaci ár csökkenése + rezsicsökkentés + offshore gázbiznissz után)"

Oroszok mikor is csökkentettek a nemzetközi áron?
Gézuka, a te hasznod az áremelésekből lett. Matek... szervilis kis majom... tehát a maffiapárt aktív része vagy...

Blogger Géza 2014.02.08. 09:08:46

@CSENDES: Nem vagyok benne biztos, hogy itt bármiféle bűncselekmény történt. Összesen annyi kell majd megmutatni, hogy az MVMP már 2012-ben ismerte az összes jelentős valódi tulajdonost. (Attól, hogy az újságírók elakadtak az offshore-gáton, a MOL Energiakereskedelmi Kft. még valószínűleg tudta, kik a jelentős tulajai.)

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.08. 09:14:30

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

A Buga Géza bátyót is összevakarta Orbán gazda a tanyasi komondar fara mögül, hogy odakanyarítsa a három X-et a papirosra, ahova mondják.

Engedd, hogy csókolja a cigány kezsitlábát, aztán tovább rágcsálja a kóbászt.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 09:17:56

@én már a fény gyermeke vagyok:
A MOL-nak ezt a részét vették meg az oroszoktól, a maradék IMF hitelből?
Ennek a tőzsdei értéke zuhant olyan szépen utána?
Erre már nem emlékszem, de hátha valaki...

2014.02.08. 09:19:09

@nu pagagyí: "Orbán a nyakunkon maradna, mint Rákosi, vagy Kádár. Csak forradalommal és rendszer-váltással lehet majd tőle megszabadulni." - Tévedsz, sőt, hazudsz. Meg lehet tőle szabadulni, tudtommal 3 hónap múlva parlamenti választások lesznek. Ha a tisztelt MSZP nem tudott 4 év alatt szavazatokat szerezni ehhez, akkor sajnos elképzelhető, hogy minden trükk és kampány ellenére a tisztelt MSZP még mindig a 2010 előtti párt az emberek szemében. Ezt persze Mesterházy és csapata leszarja, mivel fontosabb nekik a saját ambíciójuk. Nem tudom őket sajnálni.

"Korrupció pedig mindig lesz, de rohadt nagy különbség, hogy intézményesített módon, az egy párt által uralt állam kivételezésén alapul" - Aha, igen. Hozzuk vissza a jó kis szocialistákat, mert ők kevesebbet loptak, meg nem úgy loptak. Remek érvelés, csak sajnos én azt láttam, hogy Wieszt, Hunvald, Hagyó, Zuschlag és még úgy 100 kiskirály azért náluk is volt. Említettek buktak le. Ha ezzel akarsz szavazókat szerezni a pártnak, akkor nem sok sikert jósolok neked.

CSENDES 2014.02.08. 09:20:41

@Blogger Géza: Az nem baj, ha nem látod. Mert ha nem nézed, akkor nem kell látnod. Az lenne a baj, ha nézni akarnád, és úgy nem látnád.

2014.02.08. 09:21:03

@Blogger Géza: Géza, minden aljas csúsztatásod ellenére én már nektek szurkolok! Alig várom, hogy a FED leállítsa a pénzjegynyomdáját, és a magyar állampapírokat reális áron vásárolják. Esetleg egy kis bizonytalanság valahol, és a forint megint elszáll 320 környékére. Öröm lesz nézni, amikor Varga bejelenti, hogy egy kicsit csak tényleg most az egyszer meg kell szorítani itt-ott. Azt lesz az igazi buli!

CSENDES 2014.02.08. 09:25:16

@storker: A választások 2 hónap múlva lesznek. Bár ha akarsz, te menj 3 hónap múlva.
A rosszindulatú érvelésed pedig kiüti az ember szemét. Az általad hazugnak nevezett érvelés ugyanis nem azt hangoztatta, hogy jöjjenek a szocik lopni. Hanem azt, hogy egy következő kormánynak kutya kötelessége lenne tenni az ÁTLÁTHATÓSÁG érdekében lépéseket, hogy a korrupció visszaszoruljon. De nem úgy ám, hogy csak a mieink lopjanak, hanem ténylegesen.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.08. 09:25:52

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Nem számít a tőzsdei érték, ha az országban megint rúbelelszámolás lesz.

Majd Putyin megmondja, hogy mennyivel tartozol neki.

zollerbá 2014.02.08. 09:28:24

Fidesz,KDNP=MSZP és csatolt részei=elszabotált rendszerváltás
Titkosított ügynök akták, olajos akták, népességi adatok, privatizációs csalások.
A mai napig nincs állami vagyonleltár!

én már a fény gyermeke vagyok 2014.02.08. 09:32:30

@storker: Sose jelentenek be ilyet.

Hamarabb lesz pirosbetűs országos ünnep a Ráhelke tizedik fiának barmiczvója.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.08. 09:32:34

Azért ne relativizáljunk már, vagy ne próbáljuk már meg. Igen, felháborító, hogy az offshore-ról nincs szó egyáltalán, de egy hazug, valószínűleg nem becsületes politikusról nem lehet eleget beszélni.

Blogger Géza 2014.02.08. 09:33:08

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Sajnos a "világpiaci ár" csökkenése nem sokat jelent gázügyben, ugyanis az nem úgy van, hogy elmegyünk a "világpiacra", és ott veszünk valamit, hanem van pár gázvezeték, és vannak hosszú távú szerződéseink. Ezért dolgozni kell, és ez sikerült is.

Gázárból mindig többféle van, de én kissé más adatokat találtam, érdemes megnézni, hogyan változott a gázár az előző ciklusban:

"2002 júliusában még egy köbméter földgáz ára 45 forint volt, ma 140 forint az előző kormányok hibás politikája miatt."

hvg.hu/gazdasag/20101118_atlagfogyaszto_gazar_emelkedes

Ezt támasztja alá ez is:

"A gáz – a Magyar Energia Hivatal honlapján olvasható adatok szerint – a a lakossági kisfogyasztóknak jelenleg köbméterenként 132,19 forintba, a nem lakossági kisfogyasztóknak 132,72 forintba kerül. A középfogyasztók 134,60, illetve 139,79 forintot fizetnek – itt is a lakossági ár az olcsóbb –, a legnagyobb fogyasztóknak 122,26 forintba kerül a gáz egy köbmétere"

index.hu/gazdasag/magyar/2009/06/10/mennyi_lesz_a_gaz_juliustol/

Tehát biza még az előző ciklusban ment fel 130-140 Ft körüli szintre, és most a visszavágás után ennél alacsonyabb lesz:

" A változással a gáz köbméterenként 151,82 forintról 121,47-re esik, ami a 2008 júliusi árnak felel meg". - See more at: www.magyarhirlap.hu/matol-111-szazalekkal-csokken-a-rezsi#sthash.spmnVHVA.dpuf

Blogger Géza 2014.02.08. 09:36:57

@storker: A FED már most is folyamatoson állítja le a pénzjegynyomdát. Eláruljam, mi fog történni, ha eléri a 320-at a Ft/EUR: semmi.

"A török infláció például 7,5 százalék, a gazdaság lassul, a folyó fizetési mérleg mínuszos, ezzel szemben Magyarországon 0,4 százalék az infláció, a folyó fizetési mérleg többletes, a gazdaság pedig gyorsuló ütemben bővül.

Amíg az első esetben teljesen érthető és logikus a befektetők kivonulása és a helyi deviza gyengülése, addig a másodikban ezt nagyrészt az indokolja, hogy Magyarország is benne van a „Feltörekvő piacok” feliratú kalapban. A kutató szerint ugyanakkor ez a befektetői hozzáállás változni fog, és eljön majd az az idő, amikor a piac különbséget fog tenni a gyenge fundamentumokkal rendelkező és a stabil alapokkal bíró feltörekvő piacok között."

penzugyiszemle.blog.hu/2014/02/06/egy_rossz_reflex_rangatja_a_forintot?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2014_02_06&utm_campaign=index

Fulek 2014.02.08. 09:43:44

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: de hogy ő nem mszp tag..., és bizony Bajnaiék alatt 140 ft a gáz ára

2014.02.08. 09:59:10

@CSENDES: Erről szólt volna? És ezt melyik mondatából sikerült kiolvasni?

"Korrupció pedig mindig lesz, de rohadt nagy különbség, hogy intézményesített módon, az egy párt által uralt állam kivételezésén alapul, vagy saját szakállára korrupt valaki, aki a lebukást is kockáztatja"

Egyébként nem is igaz még ez a mondat se. Röhögnöm kell, ha arra gondolok, hogy az emeszpében valaki a saját szakállára korrupt, a többiek meg mit sem tudnak róla. Muhaha, biztos így van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.08. 09:59:59

Az,hogy úgy mindet akasztani az korrekt és jó megoldás?

apanna 2014.02.08. 10:00:26

"Jóhiszeműen járt el amikor nem vallotta be a jövedelmét"- Na ez az ami kiverte a biztosítékot.....

2014.02.08. 10:00:34

@Blogger Géza: És egészen véletlenül nem vagyunk eladósodva devizában is? Akkor a forint gyengülése nem drágítja az adósság visszafizetését Géza? Vagyis az államnak nincs szüksége plusz forrásokra? Hm?

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 10:25:49

Azért némi oromunk is lehet , az Oroszok megelozték az Orvbán kormányt lenyúlásban,...a téli olimpiának a koltségébol 3/4 részét lopták el ,...Orvbán bandája a beruházásoknak csak 2/3 - át...

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 10:30:26

Aki hazudik , lop , korrupt , az csaló akkor is ha szoci,...akkor is ha fideszgyík...
Itt most a nagyságrendekrol beszélunk.
A szocik nagyrészt a 10 milliós korrupciós ugyek miatt buktak , mert eroteljesen ráfekudt a Fidesz , most 100 milliárdos Fideszes síbolásról , lopásról beszélunk,..és akkor megint egy pitiáner szoci pármilliós lenyúlása a téma ????
Emberek,...kéretik figyelni a nullák számát !

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 10:33:01

a Fidesz 2010 - 2012 kozott hagyta jelentosen emelkedni a villany és a gáz árát,..hogy legyen mibol "rezsiharcot" indítani !
Egyesek szerint odaszóltak a szolgáltalóknak , hogy ez lesz !
Most annyi kb. , mint Bajnai idején volt....

a 17 éves Parker Schnabel 2014.02.08. 10:44:11

@dr kíváncsivagyok:

Akkor írd ki a nullák számát, mert ezek csak fideszesek.

tízmillió - 10 000 000 - ... cuslág húszmillió volt például
százmilliárd - .100 000 000 000 - Orbán egyéni gripenezése 8 százmilliárd volt például
ezermilliárd - .1 000 000 000 000 - nyugdíjrablás 3 ezermilliárd volt például

százezermilliárd- 100 000 000 000 000 -..... kábé 3 százezermilliárd az atom - mutyi...

ez már az Orbán-Putyin paktum, ami nem tartozik az emberekre ... csak fizessék ki.

Szociknak vége 2014.02.08. 10:58:34

Ez nagyon jó. Hajrá szocik!

apanna 2014.02.08. 11:10:02

@dr kíváncsivagyok: "a Fidesz 2010 - 2012 kozott hagyta jelentosen emelkedni a villany és a gáz árát,..hogy legyen mibol "rezsiharcot" indítani !"-Az MSZP meg csökkentette, ugye?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 11:13:53

@Blogger Géza:
Géza! " A változással a gáz köbméterenként 151,82 forintról 121,47-re esik, ami a 2008 júliusi árnak felel meg"
Akkor a sikerül elérnetek a Gyurcsány-Bajnai kormány 2008-as árszintjét?
Na, tényleg gratulálni kell...
"De valaki(k) mégiscsak örült(ek) annak az 55 milliárdos osztaléknak."
A matek nem az erősségetek, meg mi is tudunk számolni... persze ha unortodox matek, akkor neked van igazad!

Szociknak vége 2014.02.08. 11:14:43

@apanna: Ez azegyik olyan dolog ami miatt a szocik ilyen magabiztosak a választások előtt!

Hehe priceless.

Szociknak vége 2014.02.08. 11:17:23

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Ezért ilyen magabiztosak a szocik?

Mondtam hogy nem fogják kifizetni a pártaktivistákat? Csak szólok. Hehe

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 11:21:12

@Szociknak vége:
Géza? Szerintem nem az...
Te viszont valami szimpla kis narancsos muzsik lehetsz, észérvek nélkül, szimpla kis fröcsögő IQ light balfasz...

Szociknak vége 2014.02.08. 11:24:10

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Jaj ez fájt. Meglesz az 1/4? Persze az gyurcsányé lesz, azt mondtam?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 11:29:58

@Szociknak vége:
Reklamálj náluk ecceri naricsicska, nekem Ferenc tezsvéred is annyira hiányzik a hátam közepébe, mint ez a másik balfasz bolsi, az I.Piktor.
Mesélj tündérbogaram, együtt voltatok Vikivel, meg Ferivel a KISZ-ben?
Vagy sikerült neked is valami faca állást szerezned Soros bátyátok pénzén - mondjuk a Liberális Internacionálé alelnöke nem lehettél, mert az épp O.Viktorka töltötte be nyolc (8) laza évig.
Netán a fater munkásőr volt, muterod meg szimpla MSZMP titkár, mint a fél kormányunk manapság? Igaz ezek közt is van pár III/izéke... téged is azok fizettek?
Milyen érzés párthülyének lenni? Bármely oldalon... :))

bkkzol 2014.02.08. 11:32:58

Egy tollvonassal meg lehetne szuntetni az osszes offshore ceget. Illetve megszuntetnek magukat ha legalabb az EU-ban nem lehetne egy kepeslapot se venni vagz eladni olyan cegtol aki nem eu-s adoszamos.
Csak az a gond , hogy az egesz eu-s felsovezetes a penzmosodabol el. A francia megszavazza a nemetek megcssinaljak a magyaroknak a falusi terkovezest kinai kovel egy kajman-szigeteki ceggel. Legkozelebb meg a nemetek szavazzak meg a francia kivitelezonek a romaniai parkositast...

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 11:40:22

@Szociknak vége:
"Jaj ez fájt. Meglesz az 1/4? Persze az gyurcsányé lesz, azt mondtam? "

Nagyon beleéled magad a Fidesz -gyozelembe kishaver... van otthon gyógyszer ? Vagy legalább a 8. -on laksz ?

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 11:44:02

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:
G ezának kétjegyu számtól nagyobbat ne írjál, ...mert osszezavarod az Iq - ját...

Mr. Waszabi 2014.02.08. 11:49:03

Jól látom, hogy a Magyar Nemzet csapata túlbuzgóságában Orbánnak rúgott egy méretes kötényt a kampány elején?
Tehetségesek.

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 11:59:24

@apanna:
""Jóhiszeműen járt el amikor nem vallotta be a jövedelmét"- Na ez az ami kiverte a biztosítékot....."

Nálam is,...de aztán rájottem , hogy a 100 - 200 MILLIÁRD -os Fidesz-lopások kissé nagyobb osszegek ,..mint szaros 240 millió...

csak egy néző 2014.02.08. 12:01:04

@Szociknak vége:
"Szociknak vége 2014.02.07 23:01:19
A fidesz vezetésben nincs egy ex komcsi vezető sem és nem is volt.
Az oroszok hatalmas kapitalisták."
Gondolom ezt még te sem tudtad leírni röhögés nélkül.

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2014.02.08. 12:02:01

Valaki összefoglalná három mondatban, h itt
1. konkrétan ki lopott
2. konkrétan mennyit?

Vagy törvényes, de nem erkölcsös?

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 12:04:01

vajon a kozmédiában miért nem hallani az 55 MILLIÁRDOS gáz-mutyiról ?????

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 12:08:06

@latin szerelő:
"Valaki összefoglalná három mondatban, h itt
1. konkrétan ki lopott
2. konkrétan mennyit?

Vagy törvényes, de nem erkölcsös?"

Konkrétan Fidesz-barátok loptak , sokat...nagyon sokat , de egy részuk "torvényes" ( a torvényeket magukra alakítják fideszék !),..másik részuk Polt Péternél nem buncselekmény...

A gáz-mutyi konkréten : az állam olcsón adott el gázt egy fidesz-kozeli offshor cégnek...amikben Fideszes haverok a tulajok , amit drágábban adtak el a fogyasztóknak ! TORVÉNYTELENUL !

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 12:13:51

@dr kíváncsivagyok:
Ez a mutyi nem olyan mutyi, félreértitek... Nem is törvénytelen, nem is sérti a jó ízlést és az erkölcsi érzéket... Valami ilyesmiket szoktak a pártcsicskák röfögni a saját mutyijaikról? :D
Na, ezért menjen a jóqrvaannyába mindegyik oldal stiklis tahója!
Én értem, hogy vérig vannak sértve, amiért lebuknak, csak az ügyészséget nem értem, hogy most akkor, hogyan... ?

Blogger Géza 2014.02.08. 12:21:09

@storker: Nem igazán, ugyanis a devizás államadósság visszafizetése jellemzően devizás refinanszírozásból történik. (Újabb devizás kötvények kibocsátása, illetve az állam bevételeinek egy része is devizában keletkezik - pl EU-támogatások)

Blogger Géza 2014.02.08. 12:22:18

@Mr. Waszabi: Nem, ezt is teljesen rosszul látod.

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2014.02.08. 12:29:47

@dr kíváncsivagyok:

De most akkor konkrétan melyik fideszes lopott és mennyit? Nem értem:(
Név, összeg?

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 12:34:19

@Blogger Géza:
"Nem, ezt is teljesen rosszul látod. 2

Géza,...mindenki rosszul látja...csak a te és a fidesz-seggnyaló haverjaid látják jól...

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 12:37:25

@latin szerelő:
"De most akkor konkrétan melyik fideszes lopott és mennyit? Nem értem:(
Név, összeg? "

Alkalmi értetlenkedo vagy,...nem is akarod érteni ,majd 14 után kiderul névvel..., osszeggel...
Az neked nem elég , hogy Fidesz-haver offshor cége,...ugye ?

Blogger Géza 2014.02.08. 12:46:41

@latin szerelő: Jó kérdések, és azt is meg kéne akkor mondani, hogy kitől is? Ennyi erővel minden haszonnal működő cég lopás.

Arról nem is beszélve, hogy a manipulatív infografikán feltüntették a MET teljes eredményét, miközben:

"Kiemelték azt is, hogy a terjeszkedés eredményeként a magyarországi tevékenységéből származó árbevétele mindössze a MET Csoport árbevételének negyedét teszi ki, és a jelentős eredménynövekedése döntő részben nem az említett tranzakcióból származik."

www.ma.hu/uzlet/200309/Atlatszo_Gaz_van_A_MET_Csoport_visszautasitja_a_vadakat

CSENDES 2014.02.08. 12:59:31

@Blogger Géza: Visszautasítják a vádakat. Hm. Most mélyen megrendültem.

no_successful2 2014.02.08. 13:08:00

@csak egy néző:

"hogy milyen és mennyi energiára lesz szükségünk 15-20 év múlva, és már Viktorka azt is tudja, hogy majd nálunk lesz a legolcsóbb a villanyáram majd 20 év múlva, habár lehet, hogy ő már látta működni Szélesszájú elvtárs világmegváltó találmányát. "

Nem kell hozzá vátesznek lenni, hogy megjósoljuk, egyre több energiára lesz szükség, és egyre drágább lesz az energia, globális tendenciák miatt. Nézz utána, hogy mondjuk 1972-óta mennyivel nőtt reálértékben egy kw áram díja.

De idézek egy eus tanulmányból.
" IEA reálértéken számított villamosenergia-árakra érvényes ipari árindexe
7 év alatt (2005 és 2012 között) 37%-os növekedést mutatott az európai OECD-tagok körében, míg az USA esetében mínusz 4%-os változásról beszélhetünk. Az európai háztartási árindex kevésbé növekedett (+22%), ám ez is jelentősen
meghaladja az USA index emelkedését (+8%). "

Ahogy globálisan nő a népesség, úgy nőnek az erőforrások, és nyersanyagok árai, reálértékben is.

Szociknak vége 2014.02.08. 13:10:46

@csak egy néző: Dehogy böngészek. Kérek egy nvet erre:

'A fidesz vezetésben nincs egy ex komcsi vezető sem és nem is volt.'

CSENDES 2014.02.08. 13:12:55

@no_successful2: És hogyan változott a világgazdasági válság óta? Csak kérdem, ne támadj rám, ha lehet.

csak egy néző 2014.02.08. 13:13:57

@Szociknak vége:
Ritka egy lusta vagy.
Járai Zsigmond – MSZMP-tag
Matolcsy György – MSZMP-tag
Martonyi János – MSZMP-tag
Pintér Sándor – MSZMP-titkár
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Hamajd 2014.02.08. 13:14:23

@dr kíváncsivagyok:" Alkalmi értetlenkedo vagy,.."

Vedd már észre, hogy a szerelő miért értetlenkedik, mert nem tudod nevesíteni a fidesz "lopását", míg a Simonkánál egyértelmű.

CSENDES 2014.02.08. 13:14:50

@Szociknak vége: Most akkor fideszes ex-komcsira vadászol, vagy olyanra, aki soha nem volt komcsi. Lehet, az utóbbi rövidebb lista lenne.

Szociknak vége 2014.02.08. 13:16:30

@csak egy néző: Na akkor térjél vissza a kérdéshez: 'A fidesz vezetésben nincs egy ex komcsi vezető sem és nem is volt'

Szociknak vége 2014.02.08. 13:17:08

@CSENDES: Gondolom egyértelmüen fogalmaztam.

Szociknak vége 2014.02.08. 13:22:24

@vitéž munkášőr: Nevet+forrást. Csak nem képzeled hogy beleolvasok valami bolsi koholmányba?

csak egy néző 2014.02.08. 13:26:24

@vitéž munkášőr:
Ne fáradj ezzel a barommal @Szociknak vége:
Egy csigának több esze van, mint ennek.
Ez csak arra lenne alkalmas, hogy segítsen Szijgyártó Petikének a szájával
pctrs.network.hu/clubpicture/1/7/5/9/_/16_szijjarto_petike_netezikgif_1759199_9238.gif

Hamajd 2014.02.08. 13:30:59

Oknyomozókáim, aki már a "rendszerváltás" előtt is élt az tudja, hogy az akkori állampárt (MSZMP) 800.000 tagja közül legalább 700.000 csak érdekből, vagy a pozíciójából adódóan (pl: gyárakban vezető beosztások) kötelező jelleggel volt komcsi. Akkor most miről beszélünk?

Szociknak vége 2014.02.08. 13:31:22

@CSENDES: 'A fidesz vezetésben nincs egy ex komcsi vezető sem és nem is volt.'

Melyik szót nem érted? Húzd alá.

vitéž munkášőr 2014.02.08. 13:37:18

@Szociknak vége: "bolsi"? muhaha! ebből is látszik a pelusodon a barna folt kisgyerek. de mindegy is, majd jön @tesz-vesz (tudod, annak a blognak a gazdája), aztán majd helyretesz kicsi shitnyikem

:-))))))

vitéž munkášőr 2014.02.08. 13:39:34

@csak egy néző: megaLOL! szegényem nem fog prémiumot kapni, mert még az átlagosnál is selejtesebb

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2014.02.08. 13:44:23

Megvan, ki nyerte az MNB több milliárdos (!) kommunikációs kampányát. A zsíros falat a kedvenc kormányzati médiának jutott.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/megvan_ki_nyerte_az_mnb_tobb_milliardos_kommunikacios_kampanyat.575846.html

vitéž munkášőr 2014.02.08. 13:52:03

@Himpellér: nem is tudom, miért nem vagyok meglepve. egyet nem értek, minek kell egyáltalán pályázatot kiírni. hja kérem, ez is valami pávatánc lehet

is 2014.02.08. 13:52:27

@Szociknak vége: ja? felsorolnak neked 5 nevet, te meg úgy csinálsz, mint aki hülye? tudod mit, akkor elhisszük neked. kedves hülye, olvasd el megint a neveket. aztán megint. aztán megint. vissza se gyere, olvasgass szépen a sarokban, és ne akaszd meg a nálad értelmesebbek beszélgetését.

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 13:53:35

@Hamajd:

Attól , hogy valaki ugyesen lop ,..még tolvaj !

Az még szomorúbb , hogy orvbán torvényeket gyárt , hogy "torvényesen " lophassanak !

Attól hogy a nevuket nem tudjuk (még !) , a lopás tény !!!!

Hamajd 2014.02.08. 13:57:29

@dr kíváncsivagyok: Ez így van és nem jó, hogy így van.:(

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 13:58:22

@is:
" ja? felsorolnak neked 5 nevet, te meg úgy csinálsz, mint aki hülye? "

Sajnos nem csak úgy csinál, a fajtája nem a tényekre , hanem a populista demagógiára vevo...

Tóth Ágas 2014.02.08. 13:58:48

@fehérfarkas: nekem az is infó, hogy 240 millió ebben a szférában már aprópénz. és hogy "szinte érthetetlen", mit kell ezen lovagolni.

nekem 240 misi még odébb van az aprópénztől, és így van ezzel az ország többsége is. de sokat elárul az egész "elit"-ről, hogy már ez az érvelés is feltűnt, hogy most mit kicsinyeskedünk itt 240 millión.

se jobbot, se balt nem védem, csak ennek az optikája mégiscsak furcsa egy olyan országban, ahol a többség kevesebb, mint évi 2 milliót visz haza.

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 14:03:10

Minden szentnek maga felé hajlik a keze...
Ez torvényszeru ...sajnos .
De amit Orvbán es bandája muvel , az átmegy minden határon !
Gyakorlatilag lerabolják az országot , kizárnak mindenkit , csak a fideszes haverok , rokonok kapnak sok-sok pénzt...lásd fold , trafik , takarék , kozbeszerzések ,de még a nyomdaipar , a mérnokok és hosszan lehetne sorolni !!!

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 14:10:04

@Tóth Ágas:
"se jobbot, se balt nem védem, csak ennek az optikája mégiscsak furcsa egy olyan országban, ahol a többség kevesebb, mint évi 2 milliót visz haza"

Nem is kell védeni egyiket se,...csak érdemes a nagyságrendekkel is foglalkozni !
Sokat rúgózunk 240 millión,..akkor arányosan tobbet kell foglalkozni a sok-sok milliárddal !!!

dr kíváncsivagyok 2014.02.08. 14:13:40

@Szociknak vége:
"'A fidesz vezetésben nincs egy ex komcsi vezető sem és nem is volt.'"

Ja,...és a fold is lapos...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.08. 14:28:19

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: A legjobb az hogy most már törvényes a lopás. Az olyan szép.
Olyan mint amikor a lázadás lett adivat, ezzel sikerült pénzt csinálni belőle és ki is herélni :D

2014.02.08. 16:55:12

@Blogger Géza: Ha elfogadsz egy tanácsot, nem létező szakértelemmel nem nagyon kéne közgazdasági kérdésekhez hozzászólni. Ezt csak azért mondom, mert tendenciózusan teszed magad abba a szerepbe a fórumokon, hogy te kompetens vagy a témában, és általában igen hamar kiderül, hogy nem:

www.mnb.hu/Monetaris_politika/donteshozatal/mnbhu_allasfolglalasok/mnbhu_allamhazt_fin011009

" Az alacsonyabb bruttó devizaadósság/GDP arány a befektetők számára kisebb országkockázatot jelent. A forintban történő adósságmegújítás így hozzájárul az országkockázat csökkenéséhez, ezért mérsékli a költségvetés jövőbeli kamatkiadásait.
Minél nagyobb az államadósságon belül a devizaadósság súlya, annál nagyobb mértékben befolyásolja a forint árfolyam alakulása az államháztartás bruttó adósságának nagyságát. Emiatt az adósság forintban történő megújítása csökkenti az államháztartás adósságához kapcsolódó árfolyamkockázatot."

mno.hu/gazdasag/kulcsfontossagu-a-devizaadossag-csokkentese-1200085

"A magyar adósságon belül fokozatosan le kell építeni a devizaadósságot, mivel annak közel ötvenszázalékos részaránya nemzetközi szinten magasnak mondható, emellett kockázatos is – mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese szerdán a Magyar Közgazdasági Társaság és a TAS-11 Kft. Válságfogyatkozás című konferenciáján."

Azt szeretem benned Géza, hogy próbálsz okosnak tűnni a többi fideszeshez képest, de sajnos ez soha nem sikerül neked. Tanulj a többiektől, ők legalább be is ismerik, hogy tök hülyék:))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 17:44:11

@storker:
Ne vedd el a kedvét! NEM ÉR!
Olyan ... izé vagy... annyi vidám percet szerez az okoskodásával... és a párthű baromságaival... persze azután dicsőségesen ellovagol hülyesége hátán, I.Piktor - Mutyinisztán Focialista Hősének felfényezése után - a narancsospárt demagógiájába burkolózva... nem értitek eztetet tik sem... :D
Kíváncsi lennék, hány pöcsköszörű nerhuszár van Gézuka neve mögött!
Mert egyedül ennyire nem lehet ostoba.

fehérfarkas 2014.02.08. 18:03:21

@Tóth Ágas:
Ez a pénz nekünk átlagbérből élőnek nagyon soknak tűnik. De a politikában mint látható ennél sokkal nagyobb összegek mozognak.
A korrupció az korrupció. Én csupán az ellen emeltem szót, hogy amikor Zuschlagot 70 millióért, Hagyót 24 milióért vitték el TV kamerák előtt megbilincselve, Simont pedig a MSZP 2. legmagasabb tisztségű emberének meg 240 millióért kirúgják a pártból, aközben a fidesz közeli emberek milliárdokat síbolnak: Simicska százmilliárdokat, Gelencsérék 55 milliárdot (az ebben a pikán, hogy a rezsiharcot meghírdető kormány, amely az energiaszolgáltatók profitját csökkentette, az közben a saját sleppjének offshorcégeken keresztül a gézüzletágban az állami MVM-el szerződéseket kötve 55 milliárdos osztalékot adott), Mészáros bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé (és 3 év alatt dupla annyi vagyont gyűjtött össze, mint Gyurcsány 24 év alatt a gyáraiból és egyéb cégeiből), a Századvég, Nézőpont, stb fideszes háttérintézmények pedig 1 milliárd alatt pedig már asztalfióknak szóló tanulmányt sem hajlandóak írni. És akkor ezek mellett itt van még a trafikmutyi, szerencsejátékmutyi, Városliget-mutyi (150 milliárdos ingatlanberuházás), földmutyi, takarékszövetkezet-mutyi, pénztárgépmutyi, tankönyvmutyi, stb...

Simon kirúgták a pártból, és 12-én az ogy képviselőségéről is lemond (ezzel megszűnik a mentelmi joga), és valószínűleg úgy jár mint Hagyó, Hunvald, Zuschlag és társaik, hogy őt is TV kamerák előtt bilincsben fogják elvinni. Ráadásul Hagyót (és tárait), akikkel a Fidesz (pontosabban: a CÖF) kampányol óriásplakátokon, a szocik kormányzása alatt vitte el az ügyészség. A Fidesz-kormány alatt hány fideszest vitt el az ügyészség és tett előzetesbe, majd került a bíróság elé?

Azért az igen nagy különbség, hogy a két oldal között nagyságrendekkel más korrupciós összegekről van szó. Nem néhány % a különbség, hanem nagyságrendek. A másik fő különbség, hogy míg a szociknál, ha valaki lebukott, akkor azt az ügyészség egyből vitte is el. A Fidesznél ilyenre tudsz példát mondani? Vagy inkább olyanra tudsz, hogy a "Mr. 20% visszaosztás" kerületi polgármester a a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése utáni botrányt követő kongresszuson a Fidesz pénzügyi ellenőrzési bizottságnak a vezetőjévé választották. Mit is szoktak erre mondani? Hogy "nincs itt semmi látnanivaló, oszoljanak kérem".

Szerintem a szocik 2010-ben megérdemelték a vereségüket, de mi választók nem érdemeltük meg a Fidesz kormányzását.

2014.02.08. 18:33:45

@fehérfarkas: Én azt hiszem, hogy minden naivitásod ellenére azért csak rettentő káros, amit leírsz. Amit nem vagy hajlandó te sem felfogni - számomra már tényleg ÉRTHETETLEN módon -, hogy a Fidesz emberei pontosan azért lophatnak el büntetlenül újabb 4 évig százmilliárdokat, mert a szocialisták nem tudták 24 év alatt a saját korrupt disznóikat végleg kizárni a pártból. Nem látod - nem vagy hajlandó látni -, hogy itt erős összefüggés van a szocialisták 240 milliója és a Fidesz 240 milliárdja között. Mert vak vagy és buta ember módjára azt hiszed még mindig - 2010 után is -, hogy lehet patikamérlegen mérni a korrupció bármilyen formáját. Túl azon, hogy természetesen sem te, sem én nem látunk bele igazán, hogy mennyit is loptak külön-külön, vagy akár együtt ezek a jómadarak. És mivel az MSZP-ben még nagyon sok Simon van, várhatóan újabb 4 évig azt csinál a Fidesz, amit akar.

Ja és a szocik még elég hülyék is minden társadalmi-gazdasági kérdéshez. Amikhez a Fidesz rissz-rosszul, de hozzányúlt, aztán lett belőlük valami (pl közmunka), ahhoz a szocik egyáltalán nem nyúltak hozzá, csak mantrázták az SZDSZ bornírt értelmiségi baromságait. De persze ez csak adalék, a véleményed ettől függetlenül értelmetlen sajnos.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 18:59:57

@storker:
Így van, kb. max azzal egészíteném ki, hogy a coci párt tolvaj csürhéje érdekel a legkevésbé, meg a jövőjük. Az viszont jobban, hogy hol van egy olyan erő, csoportosulás, akikre lehet szavazni. Mert a cocik és ez a Meseházi gyerek egy vicc, de most akkor rájuk kéne szavaznom, befogott orral, hogy a másik bolsi maffia takarodjon?
Nem érzem ideológiailag eléggé képzettnek magamat ehhez...

Blogger Géza 2014.02.08. 20:07:55

@storker: :D Most komolyan képes vagy idejönni egy 13 éves, ezer éve elavult állásfoglalással? Amelyik azt mondja, majd csökkentjük a devizaadósság 33%-os arányát, miközben valójában az mára 50% körülire nőtt?! Rég röhögtem valakin ilyen jót! Még-még!

És igen, utána beteszel engem cáfolandó egy cikket, ami ugyanazt mondja, amit én:

"A devizaadósság fokozatos csökkentése úgy érhető el, hogy a lejáró devizaadósságot alapvetően devizából, a lejáró forintadósságot pedig forintból újítják meg"

Vagyis hogy egyáltalán nem jellemző, hogy a devizaadósságot ne finanszíroznánk újra devizás forrásból, és erre nem is gondolnak az illetékesek. Hát ez kész. :D

2014.02.08. 20:23:21

@Blogger Géza: Miért, azóta változtak a közgazdaságtan szabályai?:) Most az lenne a cáfolat, hogy "ez régi, ez nem ér" ? :) Röhögj csak saját magadon bátran:
"Az állam adósságának a fedezetét alapvetően jövőbeli adóbevételei jelentik, így az állam árfolyamkockázatot vállal magára, ha annak ellenére devizában adósodik el, hogy bevételei hazai valutában képződnek. Ez azt jelenti, hogy ha hazai valutában adósodik el az állam, akkor csökkenti annak a valószínűségét, hogy a külső negatív hatásokat különösen nagy kiadáscsökkentő intézkedéssel kelljen ellensúlyozni. Ez az elsődleges oka annak, hogy a fejlett országokban, az állam döntően hazai valutában adósodik el."

De ez vajon miért lehet Gézánk?

akk.hu//kepek/upload/2013/MONIT1212.pdf

"A deviza államadósság kockázatainak csökkentése érdekében az ÁKK Zrt.
swapműveleteket köt."

Hiszen csak fel kell venni más devizahiteleket és máris megoldódik az egész (kamatfizetéssel együtt ugye?) :)))

Nagyon értékes vagy ám nekünk:)

2014.02.08. 20:25:16

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Bukjon mindkettő, így lehet kikerülni a hatalmi szarozásukból és így lehet sittre küldeni egy napon az összeset. Istenem, de várom már a pillanatot, amikor szoci és fideszes pártemberek egymás után kerülnek hűvösre az új kormány intézkedései nyomán! Majd eljön, előbb bukjon Meseházy.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 20:45:38

@storker:
A hülyéket meg kell becsülni. Nem véletlen, hogy egyes afrikai törzsek a félkegyelműeket nagy becsben tartották. Géza is gondolom így van a Párton belül... :)
A többiben túl optimista vagy, pedig igény az egyre nagyobb lenne rá. Addig itt semmi nem fog változni, amíg a mutyisztáni maffia minden párttal takarózó kis bűnözője szabadon van. Márpedig ez nem mostanság fog megváltozni...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 21:16:39

@storker:

"Kormányközeli cég nyerte minden idők legnagyobb médiatenderét
Az IMG juttathatja el hozzánk Matolcsy üzeneteit. Hatmilliárd forintos megbízást kaptak."
www.index.hu/gazdasag/2014/02/08/kormanykozeli_ceg_nyerte_minden_idok_legnagyobb_mediatenderet/
Fogadjunk ezt is félreértjük! Itt és most ismét csak a tehetség, a rátermettség és a tudás volt a döntő!
TUDOM ÉN!
Há'persze...

Tóth Ágas 2014.02.08. 23:06:47

@fehérfarkas: értem a logikát, de valahogy mégis mindkét oldal elég gyanús. már nehéz lenne bármelyikről elhinni azt, hogy nem nagyrészt saját zsebre dolgoznak.

Hazafi 1488 2014.02.08. 23:29:18

Gratulálok a Vastagbőrnek a simonbűnöző relativizálásához.

fehérfarkas 2014.02.08. 23:31:03

@bkkzol:
Érdekes, hogy az "elmúlt 8 évben" az offshore szitokszó volt, és olyan szép magyarosch kifejezéseket találtak ki a fideszesek mint az "offshorelovag" - és akire ezt a bélyeget rányomták, az erkölcsi hullává vált, és évekig megbélyegzettként kellett a közéleti szereplését eltöltenie. Most meg, hogy véditek az offshoret, meg az offshorelovagjaitokat.
Úgy látszik igazam volt, hogy 2009-ban, hogy nem az offshorral van nektek bajotok, hanem azzal, ha másnak is olyanja van. "Amit neketek szamad, azt másnak tilos" - ez a mentalitás jellemző a fideszesekre, és ezért kellene tűlük örökre megszabadulni.
Ez látszik az Alkotmány 5x-i módosításán, a trafikmutyin, Városliget-mutyin, szerencsejáték-mutyin, tankönyvmutyin, pénztárgép-mutyin, földmutyin, és mint kiderült gázmutyi is van már. (megmondtam én már tavaly tavasszal, hogy a "rezsicsökkentés" és a piaci energiaszolgáltatók profitjának csökkentése csupán arról szól, hogy a fideszes gazdasági holdudvarnak kell az a pénz és 2/3-dal azt szavaznak meg maguknak amit csak akarnak).

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.08. 23:45:03

@fehérfarkas:
Saját komcsijuk jó komcsi, a többi fújjj.
Saját offshorelovagjuk jó offshorelovag, a többi fújjj.
Saját lopásuk nem lopás, a másiké fújjj - hát a qrva anyját mindegyiknek, meg annak is, aki a hangyfasznyi eszével nem bírja felfogni, hogy a MI PÉNZÜNKET, ADÓNKAT, A GYEREKEINKRE FORDÍTHATÓ PÉNZÜNKET LOPJA EL A SOK KISZ-ES, MEG MSZMP-S ETTÁRS, igaz, ezek egy része fut manapság csak szoci színben, a többi mára "mélyen keresztény", de inkább csak szimpla fideszbolsevik lett, kifakult a zászló.
Viszont a lopási kényszere megmaradt mindegyiknek, evégre ha már azt látta az őseitől...

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.08. 23:54:20

@dr kíváncsivagyok: Sajnos minden hiába. Idén a Stadionos viktor újra meg lesz választva.
Garantálták maguknak a fiúk, a koszos bagázs, hogy kényszerítéssel, megfélemlítéssel, csalással, a választókerületek felosztásával, a közpénzek megvonásával, a hirdetések kisajátításával, a buta, tájékozatlan szavazók rábeszélésével, ígéretekkel, lepénzeléssel, korrupcióval, matematikailag és jogilag szinte lehetetlen legyen az ellenzéknek bármilyen sikert elérni.
Nem választások lesznek, hanem a magyar választók megalázása! Nem választani kellene, hanem teljes bojkott!

fehérfarkas 2014.02.09. 00:07:07

@storker:

Értem mit írsz, csak nincsen igazad. Ennyi erővel, ha köveezetes vagy magadhoz, akkor csakis a patyolattiszta krisnás szerzetesekre szavazzál, mert ők biztos nem lesznek korruptak. Csak ezzel az egyetlen gond, hogy ők nem is indulnak a választásokon, és nem is akarnak politikával foglalkozni.
Tehát maradva a realitásoknál a magyar politikai életből kell választani.
És nagyon nem mindegy, hogy olyan pártra szavazok, amelyik hagyja élni az embert, amelyik nem nyúl le teljes piaci szektorokat saját magának, amelyik nem csinál State Capture állapotot, amelyik nem viszi dúplabóvli kategatóriába az országot, amelyek nem szabadságharcol a nyugat/bankok/külföldi enegriacégek/EU/józan ész ellen, nem iratja ki Magyarországot a civilizált európai országok sorából. Ha jársz külföldön, akkor észreveheted, hogy Törökországtól Angliáig rajtunk röhög egész Európa. És amíg Orbánékat megválasztjuk, addig meg is érdemeljük.

A szocik korruptak, csak azért hagynak nekünk is valamit a fazékban. Vagy máshogyan fogalmazva: ők kb 10-20%-ot lopnak, és nem pedig a 100%-ra teszik rá a kezüket. Jó lene, ha 10-20%-ot sem lopnának, de egyelőre még a magyar politikusok közül kell választani és nem a finneké közül (tudtommal még nem csatoltak minket Finnországhoz, hogy az ottani pártokra szavazhassunk).
Egyébként meg nézd meg milyen ügyeket rósz fel a szociknak. De vajon mit szóltál volna, ha a szocik idején van Közgép sok százmilliárdos állami megrendelései, trafikmutyi, szerencsejáték-mutyi, földmutyi, pénztárgép-mutyi, tankönyvmutyi, Városliget-mutyi, gázmutyi, 20% visszaosztás a kerületi megrendelésekből? Az ugye nem zavar téged, hogy ő alattuk ilyenek nem voltak.
Sőt, az ő kormányzásuk idején vitte el az ügyészség a szoci országggyűlési képviselő Zuschlagot, a kerületi polgármester Hunvaldot, és a fővárosi alpolgármester Hagyót. A Fidesz alatt pedig ilyenek nincsenek (pedig itt a többszörösét mutyizzák és lopják el) - vajon miért? Ez téged nem zavar.
A Simon ügyről meg annyit, hogy a párt 2. legmagasabb tisztségviselője volt, amíg a héten ki nem rúgták, ahogy a sajtó nyilvánosságra hozta a vagyonnyilatkozatában nem szereplő összeget. Mintha a Fideszben ilyen sem fordulna elő - nemhogy a párt 2. legnagyobb tisztségű emberével, de még egy mezei huszadrangút sem rúgnak ki ott ilyenért. Ez téged nem zavar?
Ha pedig 20 szociról derül ki hasonló, és mindet kirúgják, akkor legalább tisztul a párt. A Fideszben ilyenre példa nincs, és soha nem is lesz (hiszen Orbánék leváltásával a párt eltünne a sűllyesztőben).

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 00:08:03

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Sajnos igaz... pedig nem értettem egyet vele. Viszont ehhez a politikai akarat nincs meg az ellenzék részéről. Onnantól pedig...

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 00:09:58

Az biztos, hogy a választás után balhé lesz, mert:
1) A FIDESZ-KDNP még nagyobb többséggel nyer, ezt kemény klerikálfasiszta diktatúra fogja követni – még nyíltabb hazudozások és lenyúlások, még vadabb törvénykezés, még mélyebb válság, a HUF bedőlése, államcsőd. Ez fog történni, ahogy látom a közvélemény hozzáállását.
2) Az erőviszonyok kb. egyenlőek lesznek, OVI bekattan, és a háttérből ott tesz be, ahol akar, működő kormány, ország nem lesz, felelősségre vonásnak esélye sem lesz. Valószínűsége ennek nulla.
3) A baloldal nyer, akkor OVI nyílt balhét rendez. A baloldalnak, ha a maffiakormány és rezsim kifejezéseket, az Alkotmány visszaállítását komolyan gondolja, akkor kötelező lesz letartóztatnia a FIDESZ-KDNP vezetését és bíróság elé állítani őket a puccs, a NENYI, a NER, a manyup és egyéb gazemberségek miatt. Ezt OVI és hívei nem fogják tűrni, kitör a balhé az utcákon. Amúgy ennek a variációnak az esélye szerintem szintén nulla.
Lényeg, hogy az állampolgárok ideológiai és egyéb tudatlanságuk miatt nem fognak ráébredni, hogy megint megvezették őket, megint búcsút inthetünk a demokráciának és a piacgazdaságnak, a fejlődésnek.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 00:12:25

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Ennyi nulla arc nélküli jellemtelen ganét még nem hordott a föld mint ebben a stadionos kormányában van,úgy hazudnak mint a vízfolyás fapofával .Én elhiszem ,hogy ezért jó pénzt kapnak ,na de kérem ez már vállalhatatlan ami itt folyik………..

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 00:17:51

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Hív a NYUGAT... Nem véletlenül emigrált több ember Orbánék alatt már, mint '56-ban.
A választások után valószínűleg újabb kivándorlási hullám indul meg. Nem a láblógató, semmittevő népek fognak elmenni.
A maradék nyugdíjasok és kisebbségiek tartsák majd el I. Piktort és a Nemteti Focialista Királyságát, a több százezer állami alkalmazottal. Hogyan? Ugyan, oldják meg...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 00:21:03

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
A pénz mellett (megfizetik a pártkurvákat) komoly zsarolási potenciál áll még Orbánék rendelkezésére.
Mit gondolsz, az ügynökakták miért porosodnak? Hol, kinek dolgozik a sok levitézlett volt komancs érában szolgált "szolgálati" ettárs?
Remek szakemberek ők, a maguk módján!
A dezinformálásban, a lehallgatásban, a zsarolásban, a beszervezésben...

2014.02.09. 00:32:06

@fehérfarkas: Hatalmas fazon vagy:))) Még mindig nem fogod fel, hogy nem az összeg, hanem a végeredmény számít: a szocik loptak, a Fidesz nyert. A szocik még mindig lopnak, a Fidesz újra nyerni fog. Nem is értem, hogyan nincs benned annyi, hogy felfogd, hogy az embereket nem érdeklik az összegek. Szaros, rosszul kormányzó tolvajok helyére nem hoznak szaros, rosszul kormányzó tolvajokat. Ááá, kár beléd a szó, egy naiv hülye vagy.

bkkzol 2014.02.09. 01:35:46

@fehérfarkas: Lehet, hogy nem jött le tisztán , de én mindenféle offshore céget feketelistáznék. Legyen az magyar, német vagy brazil... Működjön ott a cége ahol adózik! Szállítson gázt a Kajmán-szigetekre!

Vidéki 2014.02.09. 08:32:49

Vastagbőr óriási kördiagramja igyekszik elbagatellizálni dr Simon Gábor MSZP alelnök és képviselő elvtárs 240 milliós pénzecskéjét, amiről Simon "jóhiszeműen" megfeledkezett akkoriban, amikor vagyonbevallását készítette.

Az ember feje nem káptalan.

Egy ilyen fontos és felelős beosztású személyiséget a pénz nem boldogítja, ellenben a Pártért és a Népért végzett munka boldogsággal töltötte el, minden gondolatát leköthette, ezért is feledkezhetett meg az osztrák bankban elfekvő nyomorúságos picike 240 miliócskájáról!

A rendkívül bonyolult MET tulajdonosi ábrája eléggé bonyolult.

" A Burnack Ltd. tulajdonosi körében megjelenő közel ötven nevet közelebbről vizsgálva kiderült, hogy a legtöbbjüknek valamilyen módon köze van a Wallishoz vagy Nagy György érdekeltségeihez. "

Viszont, mint tudjuk Bajnai egykor a Wallis céget erősítette, a legfelső szinten.

Bajnai Gordon másfél évvel azt követően került a Wallis Zrt-hez, hogy a cégcsoport beruházott a Hajdú-Bétbe.

Később a cég becsődölt. A libákat a termelőktől átvette, a terméket eladta, de a termelőket elfelejtette kifizetni.

Kik voltak az áldozatok?
A Hajdú-Bét mögötti beszállítói lánc második-harmadik szintjén lévő libatenyésztők. Ők annak voltak az áldozatai, hogy a piac, amelyre termeltek, egyik napról a másikra drámaian leszűkült,

Lúdmilla a hatalmas szakértelmével cserbenhagyta a termelőket.

De sokaknak a felső szinteken sikerült kimenteni a pénzüket!

nincs1itt 2014.02.09. 09:38:36

@Blogger Géza: Cica bogaram, már megint???? Figyelj!
Ha az ország gazdasági növekedés 0, azaz zérus környékén vergődik, akkor szerinted a DEFLÁCIÓ, az jó???
Segítség => Japán
Továbbá, a zÁllamkötvényeket, ugye devizában bocsátja ki a jegybank? Akkor az mekkora balfaszság, hogy saját maga ellen játszik az alapkamat csökkentéssel?

csak egy néző 2014.02.09. 10:07:23

@Vidéki:
A tények nem igazán zavarják meg a buta fejecskéd. Gyenge vagy, mint a liba fing.
Papagájnak viszont szuper vagy, csak arra vigyázz, hogy ne kakild össze a tányérodat.

Hamajd 2014.02.09. 10:45:48

@fehérfarkas: "Tehát maradva a realitásoknál a magyar politikai életből kell választani. "

Nem kell !!!!!!

Hamajd 2014.02.09. 10:48:20

@fehérfarkas:" És amíg Orbánékat megválasztjuk, addig meg is érdemeljük."

A szocikat is már többször megérdemeltük. Nem kell !!!

Hamajd 2014.02.09. 11:11:20

@csak egy néző:" A tények nem igazán zavarják meg a buta fejecskéd."

A tények azok amiket te tényeknek hiszel, de hányszor cáfolták már a tényeket?
Ámbár a cáfolat is egyfajta hit.
Mindenki azt hiszi, hogy neki van igaza, pedig nekem.:((((((

csak egy néző 2014.02.09. 11:24:52

@Hamajd:
Igen öcsém, tudjuk, hogy csak neked lehet igazad.

Blogger Géza 2014.02.09. 12:25:20

@nincs_itt: Magyarországon szerencsére se defláció nincs, és az idei évi gazdasági növekedés várhatóan az utóbbi 7 év legjobbja lesz, tehát minket nem érint a nyavalygásod. Inkább írogass japán fórumokra, hátha ott érdekelsz valakit. :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 12:55:05

@Blogger Géza:
Gézuka... kell ez neked?

"A rezsicsökkentés eredménye

Defláció Magyarországon

Már nem csak fenyeget a rém, ami legalább olyan rossz, mint az elszabadult infláció: januárban valószínűleg negatív volt az infláció."
www.ma.hu/uzlet/201517/Deflacio_Magyarorszagon

Te tényleg, ennyire... vagy többen vagytok ez alatt a nick alatt?
Olvass. Rád fér...
CSAK A FIDESZ! ÉLJEN A PÁRT!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 13:03:25

"Rekordmagas az államadósság – Orbán két napja mondta, hogy csökkent

Minden korábbinál több, 22 842 milliárd volt január 31-én a központi költségvetés adóssága, ami 843,9 milliárd forintos növekedést jelent a 2013. év végi adóssághoz képest – derül ki az Államadósság-kezelő Központ előzetes adataiból."

propeller.hu/itthon/2868243-rekordmagas-allamadossag-orban-ket-napja

Szerintem hazudik az Államadósság-kezelő Központ is... szörnyű, alig vannak megbízható ettársak, egy pillanatra nem figyelnek rájuk, oszt ez van...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 13:58:55

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Fiacskám a GDP arányost kell nézni nem az hogy mi mennyi milliárd!! A % a lényeg, ami most 77,9%, kormányváltáskor 80 fölötti volt. Ennyit erröl!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 14:00:34

Hauzg a poszter. Semmi bizonyíték nincs a Fideszes offshoroknak, ellenben Simon 240 millája nyomós indok arra hogy még a Parlamentböl is kizavarjuk az összefosott maszopot.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 15:31:17

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: A büdös kurva anyádat te kommunista szar! A szám a LÉNYEG TE UTOLSÓ RÜHES ANYABASZÓ PATKÁNY!
"843,9 MILLIÁRD forintos N Ö V E K E D É S!!!!"

Közben elloptatok 3 0 0 0 M I L L I Á R D O T.
Te okádék áprilisban közvetlenül a gazdáid előtt fogjuk a fajtádat akasztani.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 15:32:37

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Egy hozzád hasonló kommunista véglény NE VEGYE A SZARRAL TELI POFÁJÁRA a hazugság szót.
Mert kibaszottul hiteltelen.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 15:39:41

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Balfasz bohócka, add még hozzá a bolsevik haverjaid által lenyúlt 3000 milliárdot, oszt még durvább a helyzet.
Szánalmas a hozzád hasonló pártcsicskák mentegetőzése, hogy a coci aljanép lop többet, vagy a te narancs komcsid. Szelektív a felfogókészséged, neked megfelel, hogy a volt KISZ-es, és MSZMP-s elvtársaid melyik fele lop.
Most épp ez, régen az. Az zavart, ez nem zavar.
Ostoba, ez is egy bizonyítvány. Rólad.
Bármelyik lop, az lopás! Börtönbe a helyük, kivétel nélkül. Amúgy mesélj, a cocik alatt(!) lebukott cocik közül is hányat ítélt el a bíróság? Mi ez a nagy szemérmesség, miért nem jönnek azok a bírósági ítéletek?
Manapság meg még csak esély sincs rá, evégre a polip behálózza az országot. Mutyi mutyi hátán, felelős sehol, lopások, napi szintű botrányok, gátlástalan számlázások, juttatások a haveroknak, mutyistáknak... Te ilyen országban akarsz élni, hülye bohócoknak ez pont megfelel.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 15:58:38

Érdemes elolvasni, hogy a mai valós élet hogyan működik:

"Megüzenték, hogy egy forintért vinnék a céget

2014.02.08. 12:59
Ács Gábor
Az év üzletembere 2011-ben, másfél évvel később viszont már cége túlélése a tét, csődegyezségért küzd a hitelezőkkel, miközben lepattint egy fenyegetésbe csomagolt visszautasíthatatlan ajánlatot. Soós Csaba, az E-Star (ma Enefi) elnök-vezérigazgatója megjárta a mennyet és a poklot, ma azt várja, hogy az idei év feltámadást hoz. Lehet-e az állam ellen küzdeni, megúszhatják-e nagy bukás nélkül a csődegyezségben részt vevő hitelesek? Részletek a Forbes februári számában megjelent interjúból, valamint a magazinból kimaradt, befektetőknek fontos részek a névváltásról, sajátrészvény-vásárlásról.

De, egy forintért vitték volna és javasolták, hogy éljek az ajánlattal. Elhajtottam az ajánlattevőt és végül a családomban se görbült a haja szála senkinek.

Ezek szerint egy kis fenyegetést is mellékeltek az ajánlathoz?

Az egy forintos ajánlat szerintem már önmagában is rosszul hangzik. De akkorra már elkezdtünk számtalan olyan előremutató intézkedést, melyek egy kívülálló számára még nem látszottak. Mindezt és a sok év munkáját nem akartam veszni hagyni. Ma már úgy érzékelem, kívülről is látszik az értékmentés eredménye, legalábbis egy része, és tudom, később még több fog látszani."

Egy komment hozzá:
"vajdasagi 2014.02.09. 15:17:30

@PomberMaci: Személyes tapasztalatokból mondom, hogy a mostani vezetés alatt az állami szférából nem lehet kiverni a tartozásokat. Vállalkozások garmada megy tönkre olyan módon, hogy pl. szolgáltat valamit mondjuk a kórházaknak, és azok egyszerűen nem fizetnek. Mindenki elismeri a tartozás tényét, és majd egyszer nagy sokára talán fizet is, de az mondjuk 7 hónap késedelmet jelent a fizetésben.
Ebbe a vállalkozások többsége beledöglik, kivéve ha olyan magas haszonkulccsal adja el a szolgáltatásait, hogy még ezt is kibírja.

Amúgy az itt tárgyalt cégről nem tudok semmit. És tényleg lehet, hogy ezek a szocik idejében szárnyaltak, mert mondjuk szoci-kötődésűek, vagy mert azokat korrumpálva üzleteltek. Volt ilyen szép számmal.
A mostani érában a korrupció sokkal kevesebb kézben összpontosul, de nem mondanám, hogy kisebb a teljes összeg.

De volt olyan is, aki nem túlszámlázva szolgáltatott, és utána beledöglött, vagy majdnem beledöglött a Fidesz vezetőinek akarnok stílusába, ami szerint 'ha nem akarok, akkor nem fizetek, és ezt gyakorolni is fogom sokszor, mert megtehetem'. Ezzel nagy károkat okoztak a hazai gazdaság egészséges részének."

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:01:46

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Nem kötekedni akarok de az tény hogy a GDP arányos adosság 77,9%, ami CSÖKKENT 2010 óta, a szám az tényleg nött, akkor most mi van?! Az hogy lehet, hogy a százalék az csökkent míg maga, a szám milliárdokban kifejezve meg nőtt? Ez mitöl is van? Mi ez a fordított arányosság a két mutatóban??!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:02:42

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

Igazi demokrata hozzászólás volt, majd igy hányd az epét április 6-án is éjjel az eredmények után :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.09. 16:04:12

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: NE BASSZ
3-4%-ot csökkent?!
MEG VAGYUNK MENTVE
MICSODA EREDMÉÉÉNY!
:D:D:D:D:D:D:D:D

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 16:04:41

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Hé kommunista szar!
Államadósság 2010.01.01 19,393 MILLIÁRD HUF jelenleg: 22,842 MILLIÁRD HUF.
Mi a kurva anyád csökkent génhulladék?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 16:06:24

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Egész mást fogsz hányni április 6-án is éjjel az eredmények után ;-) Szar lesz amikor a rettegés jéghideg karma fogja szorongani a belsődet :)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:06:26

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): @Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Ja és senki nem lopta el az a 3000 milliárdot, hanem szimplán beleolvadt az államiba.
Képzlejetek el 2 konténert: az egyik a manyup, a másik az állami. Mindegyik konténer a nyugdijak kifizetésére van. Namármost az történt ,hogy abbol a konténerből, amelyikben a manyup 3000 milliárdja volt, ez átment a másikba. De a dolgozonak valójában TELJESEN MINDEGY hogy melyik konténerből kapja a nyugdíjat. Ennyi az egész, képzeljétek el ezt a példát vizuálisan. Kurvára mindegy, hogy melyik "konténerből" kapjátok a nyugdíjat.

Inkább azon agyaljatok hogy hogy lehet, hogy a GDP ARÁNYOS államadósság CSÖKKENT. Ez számít ugyanis és nem a nominál érték.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:08:31

@ColT:

Vagyis elismered hogy csökkent az államadósság. Ennek örülök, példát vehetnének rólad a netes haverjaid. Mindenki írja, hogy 20on akárhány ezer milliárdos adósság, blabla...de a GDP arányos mutatóról mindenki megfeledkezik, pedig ez a lényeg. Ez most 77,9%. Nem sokkal ugyan, de CSÖKKENT.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:09:41

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

Bammeg hány ezerszer írjam le, hogy nem ez számít, hanem a százalékos érték, a GDP arányos mutató? :DD

Úrisstenn!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:12:36

Oké, "2010.01.01 19,393 MILLIÁRD HUF jelenleg: 22,842 MILLIÁRD HUF."

Ezt elismerem, DE! A GDP arányos államadósság meg csökkent 2010 óta, akkor ez hogy lehetséges??! Valaki írja már meg! Bevallom, nem értem hogy a százalékos érték az csökkent, holott a milliárdos érték meg nött, aki érti írja meg ennek az okát, köszi!

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 16:13:00

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Faszfej a két számot nézd! Ismered a számokat??

19,393 MILLIÁRD HUF -> 22,842 MILLIÁRD HUF

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110401-mnb-802-szazalek-volt-az-allamadossag-2010-vegen.html
AZ ÁLLAMDÓSSÁG SEM A GDP SZÁZALÉKÁBAN SEM SZÁMSZERŰEN NEM CSÖKKENT.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 16:14:09

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Tehát tapsoljunk... aha... majd a következő ötlet az adatok kozmetikázására és a statok javítására mi lesz?
Mi lesz olyan tétel, amit újra le lehet nyúlni és amivel a növekvő számokat megint fel lehet "javítani"?
A 3000 milliárd egyszeri tétel volt, ami nélkül nagy szar lenne most.
Mi lesz a következő? Netán a bankbetétek? Vagy szimplán, egy unortodox megoldással újabb adók? Mesélj, te hány adóról tudsz, ami a "nem lesznek megszorítások" jegyében nőtt, vagy újonnan lett? Könyvelő ismerősöm 37-ig számolta...
DE megszorítások, na azok nincsenek!
Tényleg ennyire ecceriek vagytok, vagy csak játsszátok, netán nem kívántok a valóságról tudomást venni?
A másik hozzászólásával mi volt a gondod? A te stílusodban szólt hozzád! Azt igaz nem szoktátok szeretni...

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 16:15:32

@ColT: Jajjj már !!! Az a pár milliárd ide, vagy oda. És hogy szép stadionjaink lesznek, az smafu?? Semminek nem tudtok örülni? Összedobtuk a pénzpocsékoló önkormányzatok adósságát is. Egy kicsit meghúzzuk a nadrágszíjat, még 30 év, és egyenesbe jövünk. Ja... bocs Paks 2. elfelejtettem. Na jó, akkor még 130 év és egyenesbe jövünk ! Hajrá Magyarország !! Hajrá magyarok !!

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 16:19:24

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Kivonat neked, tudom nehezen olvasol olyat ami nem a pártközpontból jön:
"Kijelenthető tehát, hogy az Orbán-kormány továbbra is képtelen legyőzni a fő ellenséget, az államadósságot. Még akkor sem, ha ennek szöges ellentétét hazudja állítja a miniszterelnök a Wall Street Journalban. A mutató csupán egyszer volt ennél magasabban (85,3 százalék), 2010 II. negyedévének végén, már a mostani Orbán-kormány ideje alatt, az ominózus Kósa-Szijjártó államcsőddel riogatás után. Még a Gyurcsány-kormány 320 forintos euró árfolyama és az MNYP-k létezése mellett is csak 83,5 százalékra ért csupán.

A kormányváltáskori 82 százalékot ezzel az Orbán-kormány messze lekörözte, hiszen nemcsak rontott a helyzetünkön, de elherdálták 13 év megtakarításait is a semmibe, miközben nulla GDP-növekedést sikerült felmutatniuk. Valóban unortodox gazdasági teljesítmény úgy elverni 3000 milliárd forintot, hogy közben „nem csináltak semmit”.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:20:08

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Légy szíves ird meg hogy mitől függ a GDP arányos mutató a másik, a milliárdokban kifejezett értéktől. Mert az tény, hogy ha számot nézzük akkor magasabb értéket kapunk mint 2010-ben, ez igaz, ugyanakkor a százalék meg kisebb. Mitől függ ez így, nem együtt kéne változniuk, ha 20 ezer milliárd fölötti az államadósság mértéke, tehát magasabb mint 4 éve, akkor a GDP arányos mutató miért alacsonyabb? Ha csak kicsit is, de miért? Én ezt tényleg nem értem.
Ez nekem fordított arányosság, csak nem értem miért, fura mindenesetre...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 16:36:33

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Tehát, ha holnap ellopják mondjuk a bankbetéteket is és beleteszik a kalapba, akkor tapsolni fogtok és lelkendezni, hisz jelentősen javulnak a mutatók, még klasszabb a GDP arányos egyenleg...
Értem... remek...
Azért előre szólok - csak azért, hogy a hozzád hasonlók se lepődjenek meg annyira - hogy az áprilisi választások tán újabb kivándorló hullám indul.
Mert Magyarország jobban teljesít!
Nem a láblógató réteg vonul ki sajnos az országból, hanem adózó réteg nem kér ebből a kreténségből ami itt zajlik. Felénk az utóbbi időben kiürült a szolgáltatói szegmens egy része. Kőműves szinte semmi, csőszerelő, burkoló szakik sehol, kisgépjavítók leléptek, ellehetetlenültek az adózási rendszer miatt.
Itt, a határ mellett csak azok a vállalkozások élnek meg akik a határ túloldaláról átlátogató osztrákokra alapoznak és belőlük élnek. Fogászatok, egészség- és szépségiparra ráálló cégek. A többi kihalt... Illetve nem is új üzlet a munkaerőkereskedelem (a rabszolgatartás új neve). Már épülnek a munkásszállók, akik a közeli osztrák gyárakba közvetítenek ki embereket, az ország másik feléből.
A közbiztonság milyen lesz majd, az érdekes lesz...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:38:39

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

ez mellébeszélés és nem válasz a kérdésemre. A GDP arányos államadósság CSÖKKENT 2010 óta, a többi süket duma! És mindig ezt kell nézni, nem a milliárdos értékben kifejezett összeget!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:40:25

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

"Nem a láblógató réteg vonul ki sajnos az országból, hanem adózó réteg nem kér ebből a kreténségből ami itt zajlik."

Ez hülyeség, pont azért van egykulcsos adó hogy azok maradjanak itthon akik a legtöbbet teszik az országér, akkor mennének el innen ha szarrá lennének adóztatva szja ügyileg mint a ballibek idején...Ezt tudják a mérnökök is. Nekik bejött az egykulcsos (meg sok másnak is) És ez a lényeg!

Zedder 2014.02.09. 16:51:50

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: akkor miért van az, hogy az én ismeretségi körömben csak jól kereső mérnökök hagyták ott Magyarországot, és egész jól boldogulunk a hanyatló nyugaton? Otthon is jól fizettek, itt még jobban.

Az viszont priceless, hogy nem mérgezett a közélet, és nem arról szól évtizedek óta az ország, hogy melyik lopós bandának a kurva anyját. Ellenben épül-szépül-fejlődik minden, ti meg otthon eszitek a szart. Hát ha ez kell, hajrá.

Aztán majd a közmunkások meg a bérkommentelők eltartanak mindenkit, úgyis annyira fasza termelő munkát végeztek.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 16:52:22

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Igen, az arányos adósság csökkent. Azt ki vonta kétségbe?
Az összeg pedig nőtt. Ez aztán a siker... baszod!
Beletettétek a 3000 milliárdot, hogy csökkenjen?
IGEN.
A nyugdíjakról - ami a kamu volt - meg semmi hír... Értem én...
Akkor miről beszélsz? Hány ilyen unortodox faszság lesz még, mielőtt teljesen csődbe viszitek az országot a többi majommal együtt?
Ha elszáll megint egy mutató, akkor megint új adók, megint lenyúlás?
Mit hallottál, mennyien, mennyi pénzt vittek ki az országból 2011-ben, pánikszerűen?
Miért is lehetett ama sikertörténet? Mert annyira bíztak a bolseviki pártodban!
Szóval sikertörténet szemtanúi vagyunk!

Zedder 2014.02.09. 16:58:08

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Ja és senki nem lopta el az a 3000 milliárdot, hanem szimplán beleolvadt az államiba."

Mi is van az egyéni számlákkal, ahogy azt a teljes fidesz vezérkar megígérte? 3 éve még azzal bérbloggoltatok, hogy csak balos hisztériakeltés folyik, és mindenkinek meglesz a pénze az egyéni számlán.

Hol van az egyéni számla? Erre adj választ légyszíves, terelés nélkül.

Vagy esetleg hazudtál már akkor is? Hazudott Viktor? Hazudott a kormánypárt? Az lehetséges lenne...?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 16:58:16

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Mérnökök? Pánikszerűen lépnek le az ismeretségi körömben, munka lenne nekik, de ember nincs... Az ország másik végéből hoznak rá kivitelezőt és tervezőt is! :(
Az itteni mérnökök meg lelépnek Bécsbe. Van olyan ügyfelem, akik itt laknak, osztrák, és 4 magyar mérnököt foglalkoztat. Persze Bécsben...
Te tényleg nem ebben a világban élsz. Én vállalkozok, napi szinten látom mi zajlik. Amikor persze már masszív fideszfanok is azt mondják, hogy "mi a kurva élet zajlik itt", akkor belátom, neked sem lehet egyszerű ezt a szart védeni...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 16:58:28

@Zedder:

Nem tudom, de ha 30-40%-os jöviadót kell fizetni nekik akkor még többen mennének el inne, ez biztos!! A maszop az inygenélést támogatja, a Fidesz pedig a munkát és a családokat (családi adókedvezmény, alacsony szja, stb...)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 16:59:34

@Zedder:
Nem, dehogy, félreérted te is... :o)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 17:03:04

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

De ebben a világban élek! Az meg van hogy akiknek 3 vagy több 18 évesnél kisebb gyerekük, és a szülők dolgoznak, nekik NEM kell fizetni jövedelemadót? Ök hülyék lennének leszavazni a Kormányt!! Mig a maszop az ingyenélést támogatta a segélyezéssel.
A családi adókedvezményt pedig nem rég kiterjesztették! Akinek ez a reform nem tetszik ez valami szoclib segg lehet, ennyi.
Az szja is csökkent. A minimálbér meg nött. Nem csak a bruttó, hanem a NETTÓ IS TÖBB mint 4 éve, hoppá!

Zedder 2014.02.09. 17:03:23

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Nem tudom, de ha 30-40%-os jöviadót kell fizetni nekik akkor még többen mennének el inne, ez biztos!! "

Biztos? Mitől biztos? Szerinted miért az egykulcsos bevezetése után indultak meg a KÉPZETT emberek is külföldre?

Talán mert nem csak az adózásról szól az élet, hanem ennél kissé komplexebb a világ? Persze nyugi, értem, neked nehéz lehet, egyszerre elég egy dolgot védeni és arra kihegyezni a kommunikációt...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 17:03:31

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
+ újabb adók
+ adóemelések
+ Áfa emelés
+ a hazai környezet instabilitása
+
.
.
.
.
.
Szóval meneküljön ki merre lát.
A középiskolások nagy része MÁR MOST nem itt tervezi az életét.
Remek... a jövőt irtjátok ki!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 17:07:13

@Zedder: @Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Hagyjukk ikább, hétvégén nem is szerettem volna veletek foglalkozni, de mindegy már...

" a hazai környezet instabilitása"

ja, az...marhára

"A középiskolások nagy része MÁR MOST nem itt tervezi az életét."

Bizonyitékot.

na hagyjuk szerintem, már rég nincs is címlapon ez a szar poszt

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 17:07:38

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Ki az a hülye, aki 3 gyereket mer vállalni? Persze a cigányokon kívül?
Azokat a gyerekeket tisztességesen fel is kell nevelni!
Holnap és holnapután is.
Középiskolában az osztály harmadának anyagi gondjai vannak már most, gond a pár ezer forint bevitele... egy sikertörténet...

Zedder 2014.02.09. 17:08:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: nyugati jóléti államokban is vannak adókedvezmények a családok számára, tehát ezzel kb. semmivel sem nyújt többet a hazai környezet. Sőt, általában még a szinglik is jobban járnak, hiszen egy csomó költséget magánemberként is le lehet írni az adóból: munkábajárás, banki költségek, önképzés, sport, stb...

Hogy is van otthon? Ha sportolni mersz menni az EP kártyával, akkor az 2012 óta adóköteles "jövedelemnek" számít? WTF?

Zedder 2014.02.09. 17:09:28

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "na hagyjuk szerintem, már rég nincs is címlapon ez a szar poszt"

Ja, akkor kevesebb pénzt kapsz a bérkommentelésért? Így már értem, tényleg nincs értelme számodra ingyen belefutni a kivilágítatlan pofonokba...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 17:11:30

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Ostoba... középiskolás a gyerekem, amúgy meg az Educatio kiállításon külföldi intézmények már képviseltetik magukat, a középiskolásokra specializálódva... na, miért?
Nem a poszt szar koma, hanem a tükörkép, amikor belenézel...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.09. 17:14:46

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Oké, de nem csak ilyen ""européer" liberális szellemiségü emberek vannak itthon, sőt ti vagytok kevesebben higyj nekem.

na Szép napot!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 17:14:51

@Zedder:
Munkaideje lejárt... hiába, a pártkurváknak is ezek szerint van munkaideje... :))
Szakszervezetük?
Vagy csak ilyen péló típusú "szakszervük"?
Ez a szerencsétlen mindig bukik a címlapos dolgokra. Remélem a maiért még vasárnapi pótlék is járt neki, evégre "fiatal még, kellett a zsé..."

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.09. 17:54:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: A grafikonon még nincs feltüntetve, hogy mennyibe fog fájni az országnak, hogy Putyin pincsije lehessünk. Kamatos kamattal, ráadásul devizában a 3000Mrd sokszorosába fog kerülni, de a beruházás minden járulékos költséget figyelembe véve kamat nélkül is elérheti a 6-8-1000000 Milliárdot, senki nem számolta ki pl. a sugárzó anyag tárolásának költségét, a hűtésrendszer kiépítését, stb...
Ráadásul nem lehet tudni 10 év múlva menniért lehet eladni a felesleges áramot.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 18:15:48

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Ugyan... hagyd, HÍVŐ!
Piktor thai ladyboy kurvákkal kézen fogva, rózsaszín tütüben is vonulhatna, ezeknek az is maga a Konzervatív Megtestesülés lenne... KISZ titkári, Liberális Internacionálé alelnöki múlt elfeledve, mindenki más mocskos komcsi és mocskos libsi! :D
ÉRTEM ÉN!
Komolyan!
Bár ennél jobban ki lehet még libsibolsi ebben a kurva országban... azt nem tudom... :(
Soros pénze kevés volt nekik. A saját maffia jobban fiall.

Blogger Géza 2014.02.09. 18:19:34

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Egy egyhavi adatnak nincs túl sok jelentősége. ("A ház az idei év egészében 0,9 százalékos átlagos inflációt vár Magyarországon, ") Hozzáteszem, ennél nagyobb problémánk ne legyen, hogy 0 körüli az infláció, azt bármikor fel lehet pörgetni. Amúgy döntsétek már el a pártközpontban, hogy most a leértékelődés mait elszabadult infláció, vagy épp a nagyon alacsony infláció miatt kell rettegnünk,a végén még összezavarodik az ember. :) Vagy páros napon emez, páratlan amaz? :)

Emlékszem, tavaly még épp a stagfláció miatt kellett rettegni. Lassan kifogy a tankönyv. :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 18:27:28

@Blogger Géza:
Neked Gézám, neked... A rettegés a te műfajod! :)
Csak olyan szépen előadtad, hogy "Magyarországon szerencsére se defláció nincs..." amit a tegnapi sajtó pont leírt, hogy de van... mármint a HIVATALOS adatok szerint...
Valahol szánlak, hogy neked napi szinten kell kell segget csinálnod a szádból, mert hát a Párt megköveteli.
Nem baj, gyanítom újabb vidám perceket szerzel még nekünk, ahogy alázod majd MAGAD! :o)
Taníts még bennünket!
ISSZUK SZAVAID ELVTÁRS!
A szervilizmus jelent neked valamit? Nekünk megmosolyogtató... ahogy a sok komcsi elvtársadat is elnézzük, amint bőszen komcsiznak... HITELES EMBEREK!
KOMOLYAN!

Blogger Géza 2014.02.09. 18:54:38

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Semmiféle hivatalos adat szerint nincs defláció, legalább azt próbáld megérteni, amiket beteszel... Tudom, hogy ez számodra komoly kihívás, de legalább próbáld meg! Nehéz ezt röhögés megállni. :) Köszönjük az újabb vidám perceket!

Ez egy egyhavi londoni becslés, amin a rezsicsökkentés - ideiglenes - hatása mutatkozik be. A második hatás a második 2/3 lesz, ezért is retteghetsz. :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.09. 19:11:32

@Blogger Géza:
"Egyes - jóllehet nem konszenzusos - citybeli vélemények szerint a további közműdíj-csökkentések hosszabb időre negatív tartományba vihetik a magyarországi fogyasztói árindexet.
A ház elemzői elismerik, hogy ez az előrejelzés jóval elmarad a szélesebb londoni konszenzustól, amely 0,2 százalékos éves magyar inflációt valószínűsít januárra. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy január minden évben tartogat inflációs meglepetéseket a térségben a hatósági árak év eleji változásai miatt, és az idén a konszenzushoz mért legnagyobb potenciális meglepetést a magyar infláció okozhatja."
Most őrlődök Gézám, hogy Matolcsy elvtársadnak higgyek-e, vagy ezeknek a mocsok nyugatiaknak... Tényleg!
Mert ezeknek néha bejön, A kusza szemű szerencsétlennek meg... :((
Nálunk is remekül csökkentették amúgy a rezsidíjakat!
Már majdnem annyit fizetek, mint 2011-ben, de még messze a 2010-es számláimtól.
A szemetet mostanában valahogy ritkábban viszik el, mint a helyi szemétszállító cég "önkéntes" reprivatizációja előtt. Vannak szelektív kukáink is, amik mellé hordja a nép, merthogy állandóan tele... Az a rohadék szél meg fújja... Ilyen ez! Valami NER ellenség lehet ez is...
Géza, szervilizmus... Ott is modellt fogsz állni, a hülyeség mellet ott is... de mi látunk... :D

fehérfarkas 2014.02.09. 21:14:39

@storker:
Speciel Simon ezt a pénzt még 2008-ban, a 2010-es választások előtt tette az osztrák bankba - a Fidesz csupán most hozta elő a témát, az idei választási kampányban, amikor Simon már az MSZP 2. legmagasabb tisztségű embere lett. Amíg kisebb beosztású volt, addig a Fidesz nem hozta elő a témát, addig Simon nem volt célpont nekik (hogy is van a mondás? A sas nem kapkod legyek ugyán.)

Xar dolog, hogy az MSZP sem krisnások makulátlan tisztasáú pártja, de én a politikusoktól nem is ezt város el. Amit elvárok: élhető ország, piacgazdaság, a társadalom egyik csoportja se legyen bűnbaknak vagy ellenségnek beállítva (nyugdíjasok, bankok, a valódi trafikosok, a nem Fidesz szavazók, külföldi cégek, olyan vállalkozások amelyek pont azon a területen működnek, amit a Fidesz maffia le akar nyúlni, stb...).
A szocik alatt 719km aútópálya épült, több mint az előtte levő 4 évtized alatt összesen. És 93 új motorvonattal gyarapodott a MÁV (Siemens DESIRO, Bombardier TALENT, Stadler FLIRT) - és további több mint 100 jó állapotban levő (és a németek által felújított!!!) használt utaskocsikkal. Budapesten Európa legosszabb egylégterű villamosa a Siemens Combino kezdett el közlekedni Európa legforgalmasabb villamosszakaszán: a Nagykörúton (4-6 villamosok). Akkoriban a Volvo buszokat még a BKV szerezte be, és a BKV tulajdonát képezik (most a Mercedes buszok Széles Gábor VT Transmanjának a tulajdonát képezik, és a BKK sokkal drágábban bérli őket, mintha megvásárolta volna azokat). Valamint 190.000 panellakást újítottak fel, és tettek energiahatékonyabbá (ez az igazi rezsicsökkentés).
Ja, és alattuk 30-cal kevesebb adónem volt, alacsonyabb volt az ÁFA, a minimálbár (a legalacsonyabbak keresete) adómentes volt, de az átlagbérig mindenkinek járt az adójóváírás, így az átlag és átlag alattiak keresete nettóban magasabb volt.
Ja, és a szoci kormányok alatt a 2008-as világgazdasági válságig 4% feletti volt a GDP növekedés. És minden évben nagy multik telepedtek le valamelyik városunkban (még az Orbánék által kampányolt Mercedes is a Gyurcsány-kormány alatt jött ide, csak a gyár felépítése és munkások betanítása már a 2010-es választásuk utánra fejeződött be). 300 Ft/l volt a benzin, 250-270 között Ft az Euró, 150-180 Ft között a Svájci Frank, 200 Ft/kg a kenyér (és 2010-ben ezt milyen drágának tartottuk!!!). 3000 milliárd Ft-tal kevesebb volt úgy az államadósság, hogy mellett még ott volt a 3000 milliárd Ft Manyup pénz is. Valamint 1 millióval kevesebb szegény volt.

Nem volt akkor sem egy kánaán, de legaláűbb fejlődtük, modernizálódtünk. És amikor 2010-ben sokan ellenük szavaztak, mert lassúnak találták a fejlődést és nagynak a korrupciót, akkor azt hittük, hogy a következő kormány többet és gyorsabban fog fejleszteni, és kevésbé lesz korrupt. Hát, nagyon nagyot tévedtünk. Azóta a gazdasági növekedés megállt, és a Stadinokon kívül szinte semmi nem épül, és még az építőipar is csődbe ment (persze a Közgép-Vemépszer-Trigrániton kívüli cégekre gondolok). A korrupció megszünt - a szótári értelemben: ugyanis a korrupciót felváltotta az ún. State Capture állapot (az Amnesty International tavalyi korrupciós jelentése szerint). Ez ugye tudod mint jelent, hogy most már nem korrupt kormányunk van, hanem state capture helyzetet előidéző?
(akkor lefordítom neked magyarra: azt jelenti, hogy demokratikus kormányzás helyett a sziciliai vagy orosz maffia alapján működik a kormányuk, és a közpénzeket 100%-ban a saját magánpénzének tekinti - sőt, még a mi magánpénzünket is az ő saját pénzének tekinti: lásd pl. trafikmutyi, pénztárgépmutyi, tankönyvmutyi, szerencsejáték-mutyi, manyup pénzek lenyúlása, stb...)

Tudod, nekem ez is számít, hogy konkrétan melyik párt/kormány mit tett le az asztalra. Ugyanis az életminőségem sok millió más emberével együtt a kormány intézkedéseitől, adótörvényeitől, és vállalkozásbarát vagy vállalkozás ellenes törvényeitől is függ.

fehérfarkas 2014.02.09. 21:34:18

@Vidéki:
A Wallist úgy szidd fideszes létedre, hogy Bajnai előtt, és utána a mai napig a Fidesz volt gazdasági igazgatója a Wallis vezetője: Gansperger Gyula. Inkább Bajnaira nézve nem túl szerencsés, hogy egy ilyen erős szállal a Fideszhez köthető cégben volt pár évig vezető.
De nekem mondjuk Bajnainak ez a múltja nem számít, mert az alapján ítélem meg, hogy 2009-ben 1 év alatt kihúzta az országot a Xarból a villággazdasági válság kellős közepén, és a 2010 tavaszán már 270 Ft alatti Eúróval, és 1,2%-os GDP növekedéssel, és hitelezők bizalmának visszaszerzésével adta át az országot.

És Orbán Viktor is ezt nyilatkozta Bajnairól 2010-ben:
"Ha nem Bajnai Gordon lett volna a miniszterelnök 2009-2010 májusa között, akkor valószínűleg csődbe ment volna az ország... Nem minden ember tudott volna, olyan pozitív gazdaságélénkítő tevékenységet végezni, mint ő..." Orbán Viktor 2010.10.11. Szombathely

"A magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az EU legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak. (...) az államadósság mértéke (...) is inkább csak európai középmezőny-szám. Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság poziciója jelenleg jó." Orbán Viktor, ATV Egyenes Beszéd, 2010.06.23.

fehérfarkas 2014.02.09. 21:40:03

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Fiacskám a GDP arányost kell nézni nem az hogy mi mennyi milliárd!! A % a lényeg, ami most 77,9%, kormányváltáskor 80 fölötti volt. Ennyit erröl! "

Azt magyarázd el nekem a hagyományos ortodox matematika révén (segítek: Obádovics matematika könyve), és nem pedig a Matelcsy unortodoxiája révén, hogy ha 4 év alatt a gazdasági növekedés összesen 1% (vagyis stagnálás), és közben 19.300 milliárdról 22.800 millirádra nőtt az államadósság, akkor az %-os arányban mégis hogyan csökkenhetett? Ez milyen matematika révén jön ki? Mert ha elmagyarázod nekem, akkor isten bizony a tűzre dobob Obádovics matek könyvét.

fehérfarkas 2014.02.09. 21:57:38

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
könyvelési trükk, lásd: I. Orbán-kormány trükkje az áht hiánnyal, vagy a görög kormányok trükkje az áht hiánnyal és az államadóssággal, vagy a ciprusi kormány trükkje az államadóssággal. Sajnos előbb-utóbb az igazság kiderül, és akkor a papíron levő összeg meg a tényleges összeg közti különbözetet valakinek ki kell fizetnie a hitelezők felé.
Mivel mi nem vagyunk Eurózóna tagok, így az Európai Központi bank nem fog minket megsegíteni. És mivel nem vagyunk Németország nyári lavórja sem (azok a régi idők már 2,5 évtizede elmúltak) így Németország sem fog kihúzni minket a xarból - főleg úgy nem, hogy Orbánék nekimentek Merkellnek és a német energiacégeknek. Majd várhatja Orbán Putyintól, hogy anyagilag megsegítsen.
Amit az oroszoknak nem sikerült katonailag, azt majd Orbán elintézi, hogy gazdaságilag sikerüljön nekik (gyk: a gyarmatosításunkat).
(egyébként Putyinnal semmi bajom, mert a külpolitikát zseniálisan csinálja, és Oroszországot újra erős hatalmi tényezővé tette - nekem Orbánnal van a bajom, aki a saját hazáját 40%-ért eladta Putyinnak, pontosabban a Gazpromnak. Ezzel szó szerint hazát árult, vagyis hazaároló lett. Nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is: kb. 1400 milliárd Ft Közgép megrendelésért a Paksi Atomerőmű új blokkjánál: az oroszok építenek kb 1600 milliárdnyi összegért, a Közgép kb 1400 milliárd Ft összegért - mi adófizetők meg fizethetjük vissza a 3000 milliárd Ft hitelt + kamatait + még az új erőmű által termelt áram árát is /ami persze pont a rossz pénzügyi konstrukció miatt magasabb lesz, mint a jelenlegi blokk által előállítotté/;
de kinek mi a rossz pénzügyi konstrukció? Orbénéknak és a Közgépnek az miért lenne rossz, ha ők építenek 1400 miliárd Ft összegért és mi adófizetők meg fizetjük ezt az összeget (+kamatokat) nekik? Nekik ez miért lenne rossz pénzügyi konstrukció? Ez csak nekünk adófizetőnek az.)

NYJetsTD 2014.02.09. 22:43:55

@fehérfarkas: egy másik blogban éppen a költségekkel kapcsolatban jelent meg:

Az egész EU-ban mindössze két atomerőművi blokk van épülőben és mindkettő közel háromszorosára drágult az eredetileg tervezettnek. A finn olkiluotoi erőmű 3-as blokkjának építése a tervezett 3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba fog kerülni az építő Areva szerint. A francia flamanville-i erőmű 3-as blokkjának építése pedig 3,3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba. És mindkettő többéves csúszásban van.

Paks költségei meg 10 évre titkosak. Kurvára rá fogunk erre fizetni.

fehérfarkas 2014.02.09. 22:50:27

@NYJetsTD:
Persze, hogy rá fogun erre fizetni. De én csak nagyon óvatosan a legkisebb összeggel kalkuláltam. 3000 vagy 10.000 milliárd Ft a végösszeg az már mindegy. Az már az a kategória, hogy a halottat 3 vagy 10 késszúrás ölte meg (tők mindegy, mert az első szíven szúrásnál már meghalt, így a többit már nem is érezte, és az már nem is ártott neki). Tudom ez morbid összehasonlítás, de most csak ez jutott az eszembe.

NYJetsTD 2014.02.09. 23:04:31

@fehérfarkas: így valahogy. Jelen esetben mi még a késtől vérzünk, amikor ezek éppen a koktélcserit pöckölgetik le a tengerparton üldögélve. Paks meg vagy hozz vagy visz. Leszarják. Nekik biztosan hoz.

Vidéki 2014.02.09. 23:28:46

@fehérfarkas:

"ATV Egyenes Beszéd, 2010.06.23." erre hivatkozol, mint autentikus forrásra..

Pihent propagandista agyadban ez a látomás valóságként jelenik meg:

1. Szerinted (Bajnai) "2009-ben 1 év alatt kihúzta az országot a Xarból a világgazdasági válság kellős közepén, "

2. Neked a 6,7 %-os 2009-es GDP visszaesés a Xarból kihúzással egyenértékű!

Neked a hatalmas rövid lejáratú EU-IMF hitel lehívása ( amit a mostani kormánynak kellett visszafizetni) a Xarból kihúzással egyenértékű!

A jelenlegi kabinet 2014 közepére már visszafizeti a Gyurcsány–Bajnai-kormányok által felvett nemzetközi óriáskölcsönt.

No, nem jó dolgában, hanem azért, mert Veres János és Simor András pont ilyen irgalmatlanul rövid futamidejű kölcsönszerződést hozott tető alá 2008-ban,

amikor még a volt jegybankár szerint is csak két hétre (!) elegendő pénz volt az államkasszában.

A 2008 szeptember végén befagyott állampapírpiacon 2009 első felében például mindössze 29,5 milliárdnyi 5 éves papírt ment el, abból is 20 milliárd májusban és júniusban.
Tehát 2008 szeptemberétől 2009 májusig mindössze 9,5 milliárd forintnyi 5 éves papírt sikerült

3. Hír24 írta még a kormányváltás előtt:

"Varga: sorra esnek ki a "csontvázak" a szekrényből

Pénz-Üzlet | 2010.05.21.

A Miniszterelnökség leendő államtitkára szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi "csontváz" esett ki a szekrényből. Varga Mihály leszögezte: a három tétel összesen 170 milliárd forint, csak ezek miatt a 3,8 százalékos tervezett államháztartási hiány helyett 4,5 százalékos lehet az idei hiány."

4. A VG. írta egy hónappal a kormányváltás után

: "Varga: a gondoltnál is rosszabb az államháztartás helyzete
2010. 6. 3. 16:18|Gazdaság » Gazdaságpolitika
Súlyos megállapításokat tartalmaz a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentése - közölte mai sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a testület vezetője, aki a költségvetéssel kapcsolatosan nyílt levelet megfogalmazó 29 közgazdász részvételével tartandó munkaértekezlet előtt nyilatkozott az Országházban.

5. A második Orbán-kormány, 2010. május 29-étől jött létre

MNB középárfolyamok 2010 május 28-án a Bajnai kormány utolsó munkanapján:

EUR Euro 1 273,330
USD USA dollár 1 219,860
CHF Svájci frank 1 191,170

Zedder 2014.02.09. 23:32:09

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: "Remélem a maiért még vasárnapi pótlék is járt neki, evégre "fiatal még, kellett a zsé..." "

Na igen, de nézd a "jó" oldalát: ezek a narancshúgyagyú bérkommentelők nyilván nem lehetnek túl magasan a ranglétrán, ha szó szerint ennyire piszkos munkát kell végezniük. Eldobható senkik, ahogy írtad, kurvák. Ki fognak égni, el lesznek dobva, aztán majd 10-20-x év múlva csak pisloghatnak, hogy a nyugdíj, amit kapnak, az éhenhalni sem lesz elég. Aztán majd mehetnek viktor-rogántóni-lézerjanó akkori utódaihoz az "egyéni számlás" ígéretekkel meg lobogtathatják, hogy évtizedeken keresztül bérkommentelek: az "urak" max. a kutyaszaros cipőik talpát fogják beléjük törölni, miközben röhögnek rajtuk, hogy mennyire beszopták a mézes-mázos ígéreteket.

Addig nekem szépen fial a valódi magánnyugdíj számlám, mellette Európa legerősebb gazdasága jót fog állni az állami nyugdíjpillérért is, a gyermekeim pedig minden nap hálát fognak adni, hogy egy szebb világba születhettek meg. Illetve relatíve stresszmentesebben fogom leélni a hátralévő életemet.

Vajon ki nevet a végén?

Vidéki 2014.02.09. 23:49:39

@Zedder:

Írod: ", a gyermekeim pedig minden nap hálát fognak adni, hogy egy szebb világba születhettek meg."

Akkor te ne akard nekünk megmondani a tutit.

Mint messziről jött nagyokos ember ne osszad itten nekünk az az észt.

Te ugass bele saját hazád dolgaiba, ahol " szépen fial a valódi magánnyugdíj számlád" és ahol gyermekeid pedig minden nap hálásak, hogy egy szebb világba születhettek

Te ugass csak bele a "szebb világ" dolgaiba!

"Kalandorok kíméljenek"!

.

Zedder 2014.02.10. 00:05:40

@Vidéki: Szarházi, te nekem ne pofázzál, éveken át az én adómból voltál fizetve... Inkább köszönd meg és csókold meg a talpam nyomát, hogy biztosíthattam a megélhetésedet!

fehérfarkas 2014.02.10. 00:15:46

@Vidéki: "2. Neked a 6,7 %-os 2009-es GDP visszaesés a Xarból kihúzással egyenértékű!"

Látom mennyire vagy tájékozott azzal kapcsolatban, akit fikázol.
Bajnai 2009 tavaszán vette át a kormányzást, pont azért mert Gyurcsány nem tudta világgazdasági válságot megfelelően kezelni (emlékszel arra, hogy 2008 őszint GyF még azt mondta, hogy hozzánk nem fog begyűrzni a válság? Hát mégis begyűrűzött).

Nézzük meg Magyarország és legfontosabb exportpartnereink 2009-es gazdasági világválság adatait, meg a tavalyi évit:

2009 GDP változás (zárójelben 2012-es adatok - szereint a 2012-es adatok szerint tettem sorrendbe az országokat):
Oroszország: -7,8% (+3,4%)
USA: -3,1% (+2,2%)
Szlovákia: -4,5% (+2,0%)
Lengyelország: +1,6% (+1,9%)
Ausztria: -3,8% (+0,8%)
Németország: -5,1% (+0,7%)
Románia: -6,6% (+0,7%)
Nagy-Britannia: -4,0% (+0,3%)
Franciaország: -3,2% (0,0%)
Csehország: -4,5% (-1,3%)
Magyarország: -6,5% (-1,7%)
Horvátország: -7,0% (-2,0%)
Szlovénia: -8,0% (-2,3%)
Olaszország: -5,5% (-2,4%)

Most a nagy fideszes sikerpropagandát megcáfolva jól látszik, semmilyen éllovasok nem vagyunk. Sőt inkább sereghajtók vagyunk.
Ráadásul jól látszik a 2009-es és a 2012-es gazdasági környezet közti különbség is.
2009-ban a fenti országok közül 1 kivételével mindegyikben csökkent a GDP, 2012-ben pedig rajtunk kívül 4-ben csökkent, egyben stagnált, 8-ban pedig növekedett.
(a tavalyi 2013-as év pedig az előtte levő -1,7%-os csökkenéshez képest javulás, ráadásul ebben nem a kormány munkája van benne, hanem még a Gyurcsány-kormány idején idejövő Mercedes-gyár üzembeállása és a tavalyi évi németországi rekord megrendelése a kecskeméti Mercikre; valamint a győri Audi szintén németországi megrendelésnövekedése - mivel Németországban a növekvő gazdaság miatt nővekedett az Audik és Mercik iránti kereslet;
vagyis pont azok a kapitalista EU tagállambeli németek húzták fel a megrendeléseikkel a gazdaságunkat, akik ellen Orbán szabadságharcol;
én ezt a helyedben nem reklámoznám, mert ez az Orbáni szabadságharc szánalmasságát jelzi, hogy azok ellen szabadságharcol, akikből él a gazdaságunk)
Az országokat a 2012-es. Vagyis a tavaly előtti éves GDP változás alapján tettem sorrendbe. Ebből jól látszik hol is volt Magyarország a sorrendben.
Miért a 2012-es évet választottam a tavalyi helyett? Mert a 2012-es év egy világgazdasági konjunktúra éve volt, amikor Magyarország az Antall-kormány óta legrosszabb teljesítményét nyújtotta a 2009-es világválsági évet leszámítva.
Na ennyit az éllovasságról. A világgazdasági válság mélypontjának számító 2009-cel ellentétben tavaly előtt sokkal jobb volt a gazdasági környezet, de mi mégis a sereghajtók között voltunk.
(ez lenne a siker és éllovasság, vagy erről is a Gyurcsány-Bajnai tehet meg az "elmúlt 8 év"?)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.10. 07:11:56

@fehérfarkas:
Szórod a gyöngyöket a disznó elé... A kukorica is sok ennek.

Vidéki 2014.02.10. 08:03:58

@fehérfarkas:

Neked mindenre van nagyon egyszerű magyarázatod!

Ha javulás van, azt is Gyurcsány elvtársadnak tulajdonítod!

„ ráadásul ebben nem a kormány munkája van benne, hanem még a Gyurcsány-kormány idején idejövő Mercedes-gyár üzembeállása „

A létező szocializmusban „Pártunk és Kormányunk” azt állította, hogy munkamegosztás van:

Minden jót „Pártunknak és Kormányunknak” köszönhetünk.

Minden rosszat az ellenség aknamunkája okoz.

„Az Ellenség keze betette a lábát”!

Mutatis mutandis a te egyszerűnek alkotott agyadban Gyurcsány elvtárs tette a jót a munkamegosztásban,

a rosszat pedig az Ellenség szerepét eljátszva a fidesznyik kanok tették.

nincs1itt 2014.02.10. 09:20:34

@Blogger Géza: Gézám, szépen levezették, hogy h kiemeled az arcod a Bonsai Duce farpofái közül, akkor mit láthatnál. Nincs mit hozzátennem, hacsak azt nem, hogy tényleg borzasztóan elvakultnak kell lenned(vagy iszonytatóan tájékozalannak), ha azt mered állítani, hogy ott Mo.-on javul a helyzet.

Biztosan olvastad, hogy újabb kivándorlási "hullám" várható. A külföldön dolgozók otthon maradt hozzátartozói, semmiféle adatot nem hajlandóak adni, arról, hol és miként dolgozik a családtag. Biztosan véletlen...
A gyámhivatalnál kell engedélyeztetni, hogy a gyerekedet magaddal vihesd külföldre, ott meg kell adnod MINDEN adatot arról, hogy biztosítva van a gyerek jóléte, ha nem teszed, csak lelépsz, akár börtön is várhat rád.
Szerinted ez nem kafkai? Az nem érdekli a gyámhivatalt, ha otthon, Mo.-on éhezik a gyerek, nincs fűtés stb...
Szerintem a való világtól olyan messze álltok, ti fidióták, hogy a szele sem érint már meg!

nincs1itt 2014.02.10. 09:21:59

@Vidéki: Bakker, egyetlen adattal sem tudsz vitába szállni, csak szajkózod a hülyeségeidet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.10. 09:30:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Akkurva kibebaszott retkes geciláda hazug anyádat te köcsög!

@Szociknak vége: Tttemeg kijafasz vagy?!

Blogger Géza 2014.02.10. 09:33:37

@nincs_itt: Hát, szerinted nem javul, a tények szerint meg javul.

nincs1itt 2014.02.10. 09:41:54

@Blogger Géza: OK! Javul. A tények, azok nem téged igazolnak...

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Komám, ne hergeld magad! Most találkoztam egy hirdetéssel, amiben a legnagyobb német képző intézmény keres jelentkezőket, a képzésére. Biztos munkát, jövőt ajánlanak, rendes fizetésért.
Akinek van egy csepp esze, az már régen nem bízik abboan, hogy Háccsó Hátasztánban a következő 50 évben bármi javulna.

Amadeus62 2014.02.10. 10:10:12

Jézus Máriám! Ti még leálltok a hazudós Blogger Gézával meg az igen nagyon kretén Buta Belpestivel vitatkozni? Normálisak vagytok?!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.10. 10:18:01

@Amadeus62:
Dehogy!
Miért, valaki azt merte állítani? :)
Eleve, hogy itt élünk...

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.10. 10:18:44

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):

"Te okádék áprilisban közvetlenül a gazdáid előtt fogjuk a fajtádat akasztani"

Tökéletes ez a hozzáállás.

Amadeus62 2014.02.10. 10:37:45

Van még remény...küldjétek el a nagyképű fidesznyikeknek is!

kritikusok.blog.hu/2014/02/08/nagy_meglepetes_lesz_aprilis_6_an

lyken 2014.02.10. 11:59:51

Azt hogy mondják rezsicsökkentésül, hogy 75%-al emeltük az áram árát, hogy nullára jöjjünk ki? index.hu/gazdasag/2014/02/10/paks/

2014.02.10. 13:02:19

@fehérfarkas: Tényleg kibaszott buta vagy....Már abból látszik, hogy a második mondatodban a Fideszt támadod, miközben azon kéne gondolkodni, hogy miért nem jelent be valaki ekkora vagyont. Ha esetleg egyszer sikerülne a Fideszt kivonnod a képletből, akkor (talán) sikerülne felfognod, hogy minden ügy, egy 30 ezer forintos mutyi is a Fidesz érdekeit szolgálja. Továbbra sem veszed figyelembe (már nem is fogod, ezt feladom), hogy a lopást és korrupciót 0 mértékben kell tolerálni, ráadásul a mértékét úgysem tudod fölfogni, nem tudod mi megy a háttérben. Tényleg nem érted, hogy az MSZP egy megélhetési párt és pont az ő káderei miatt nem tudjuk idén leváltani a Fideszt. Ha nem fogod fel, hát nem fogod fel, hülyén halsz meg.

Ami a gazdasági növekedést illeti, az erősen hitelből történt, javaslom nézz utána picit az ország akkori eladósodásának (lakosság és állam együtt) és akkor nem beszélsz ekkora baromságokat. A többit nem kommentálom, hasonló színvonal. Tényleg mindegy, hogy melyik barom párt nyer itt, a táboruk erősen azonos szellemileg...

lyken 2014.02.10. 13:53:13

@storker: "Már abból látszik, hogy a második mondatodban a Fideszt támadod, miközben azon kéne gondolkodni, hogy miért nem jelent be valaki ekkora vagyont"

Ez egy láthatóan tehetségtelen bénázó.
Először is én inkább azon gondolkozom, hogy hány tehetségesebb politikus van az elmúlt 20 évből, aki többet kalapozott össze és jobban eldugta? Ilyenekből van mindkét oldalon.
Másodszor azon is elgondolkoznék, hogy az miért nem zavar senkit, hogy offshore kormányközelinek kinéző cégek kivettek 55 milliárd osztalékot?
Harmadszor: Paks-ügy, amihez képest a simon negyedmilliárdja aprópénz miért nem zavaró?

"Továbbra sem veszed figyelembe (már nem is fogod, ezt feladom), hogy a lopást és korrupciót 0 mértékben kell tolerálni"
Ez nem így van. A választók jellemzően jól tolerálják a saját preferált pártjuk korrupcióját, ám elítélik a másik oldalét. Pedig mindkét oldal lopását ők fizetik. Gondolkozni nem erőssége egyik oldal választóinak sem.

2014.02.10. 14:01:39

@lyken: Igen, csak a "mindkét oldal" jelenleg úgy 2 millió Fidesz- és 1 millió MSZP-szavazó. És van még legalább 2 millió, akit (az ellenzéknek) meg kéne győzni. Az ilyen seggfejek, mint fehérfarkas, azt nem értik meg, hogy ezeket a büdös életben nem fogja meggyőzni a pártjuk, ha annyi az üzenet, hogy a fidesz bezzeg többet lopott, meg hogy ott is vannak tolvajok. Egyszerűen nem fogja fel a lényeget. Amúgy ez a Simon ne csak azért takarodjon, mert eltitkolta a pénzét. Takarodjon azért is, mert már első ránézésre egy szürke, unalmas, tehetségtelen, politikából élő, semmihez nem értő idióta barom. Az ilyen engem ne képviseljen, tőlem ne kapjon fizetést, ez semmit nem fog megreformálni, ez minden 4 éves ciklust túl akar élni, az 1. naptól kezdve az érdekli csak, hogy a következő 4 évben is ott legyen a parlamentben. Az ilyen politikus a társadalom legalja.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.10. 14:14:59

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"Bizonyitékot"

Veled ellentétben én nem hazudok.

Tehát: elöadásom volt egy müszaki szakközépiskolában, ahol az (aktuális) 3-as osztály 80%-a, érted szarevökém, NYOLCVAN SZÁZALÉKA tervezi a külföldi lelépést. Aki nem tervezi, annak az apja sikeres fuvarozási cégtulaj vagy politikus.

Ez van.

Vidéki 2014.02.10. 14:28:37

@nincs_itt: Rádjött a fasisztázás, elkezdesz a a Bonsai Duce-ről fantáziálni.

A szándékod eléggé átlátszó: Magyarország befeketítése, lejáratása, annak a téveszmének általános elterjesztése, miszerint Magyarország csaknem 70 évvel a a nácizmus totális veresége után is napjainkban egy náci ország, amelytől egész Európának rettegnie kell.

A fasisztázás csodafegyverét, már jó régen alkalmazták a megszállókkal kollaboráló elődeid.

Rákosi és Gerő Ernő mindketten zsidó emberek, a szovjet megszállók által helytartóként a legmagasabb pozíciókban szolgálták a megszállókat.

Sikerült nekik kimutatni, hogy a két világháború közti

Zsidó Tanács tagjai

valamennyien Gestapo ügynökök (tehát fasiszták) voltak és

hogy a sok ezer zsidót megmentő Raoul Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt keresendők.

Gerő Ernő Rákosihoz írott, 1953. március 1-jén kelt feljegyzésében olvasható:

"A kihallgatások anyagából világos, hogy a két világháború közti

Zsidó Tanács tagjai valamennyien Gestapo ügynökök voltak. (…)

A tárgyaláson majd ki fog derülni, hogy nem antiszemitizmusért tartóztattuk le őket, hanem

mert Gestapo ügynökként a szegény zsidók gyilkosai és amerikai imperialista kémek."

Gerő elgondolásából eredt az a fantazmagória is, hogy (a szovjetek által 1945-ben elhurcolt)

Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt keresendők". (Wikipédia)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.10. 16:13:19

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Igen, közben gyengült 5x annyit a forint. Kint vagyunk a szarból.
Meg ha csökkent is, azzal a csökkenéssel is kitörölhetjük.
Erre képes ez a kormány.
Nagyjából arra, amire az előzőek, csak több hatalma van.
Köszönjük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.10. 16:14:23

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Jaj! Persze bocs. Azokban a stadionokban fognak felnőni nemzetünk életerős rejtett erőforrásai. (Mert nyilván majd iskolai foglalkozásokat tartanak bennük.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.10. 16:15:16

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: ""A középiskolások nagy része MÁR MOST nem itt tervezi az életét."

Bizonyitékot."

Kérdezz meg párat.
Nézelődj fórumokon.
Nézd meg hányan mentek el.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.10. 16:46:07

@ColT:
Ostoba muzsikjának nem ezt mondta a Párt.
A gyerekem meg 10-es, gimiben már téma, erősen...

lyken 2014.02.10. 17:05:39

@storker: "Amúgy ez a Simon ne csak azért takarodjon, mert eltitkolta a pénzét. Takarodjon azért is, mert már első ránézésre egy szürke, unalmas, tehetségtelen, politikából élő, semmihez nem értő idióta barom. Az ilyen engem ne képviseljen, tőlem ne kapjon fizetést, ez semmit nem fog megreformálni, ez minden 4 éves ciklust túl akar élni, az 1. naptól kezdve az érdekli csak, hogy a következő 4 évben is ott legyen a parlamentben. Az ilyen politikus a társadalom legalja. "

Nézz be a parlamentbe. Vannak az ilyenek, meg vannak azok, akik mindent behazudnak. És ők a 90%. Ja, és gondolj bele: ha egy ilyen szerencsétlen bénázó negyedmilliárdot tudott összekalapozni, akkor a tehetségesebbeknek félmilliárd vagy több is összejöhetett. Eddig mennyi politikus fordult meg a parlamentben? Ezer? Ha enyhén becsülök és csak 10%-uk lopkodott, akkor is durva tételről van szó. Mindenesetre nagyon szépen bemutatja, hogyan képzelik honatyáink a nyugdíjat.

lyken 2014.02.10. 17:23:22

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "de a GDP arányos mutatóról mindenki megfeledkezik, pedig ez a lényeg."

A választások óta ha jól amlékszem 35%-ot romlott a CHF. Ha nem romlik, akkor nem kéne a hiteleseket mentegetni. De gondolom ez nem lényeg.
Az se lényeg, hogy az EUR 17%-ot romlott a választások óta.
Az se lényeg, hogy a bizonytalan gazdasági környezet miatt Paks-ra nem adott volna befektetői ajánlatot senki, úgyhogy a ruszkiknak lett eladva a biznisz tegyetek amit akartok felkiáltással.
Az se lényeg, hogy 55 milliárdot osztalékozott ki magának pár bennfentes.

Nem, ez csupa lényegtelen dolog. Az a lényeg, amit a fiúkaklubból kisajtóhíreznek.

fehérfarkas 2014.02.10. 17:29:50

@storker:
Nézd, leírtam, többször is, hogy patyolattisztaságú politikai párt nincsen Magyarországon. Nem is volt.
Választani amagyar törvények szerint csak a magyar pártok közül lehet. Tehát akármennyire is tisztábbak a finn pártok, nekünk akkor is a magyar pártok közül kell.
És ebben viszont sokat számít, hogy melyik mit tett le a kormányon, illetve mi az ideológiája (hsizen széljobb pártok szerencsére még nem voltak kormányon, de az ideológiájuk alapján nem is akarom, hogy legyenek). Leírtam, hogy a Fidesz és a szocik közül miért ez utóbbi szavazok inkább.

Lehet lovagolni Simon 240 millióján, de ő már nem tagja az MSZP-nek. Valóban a párt 2. legamagasabb tisztségű vezetője volt Mesterházy után, de a botrány óta már nem tagja a pártnak. Az MSZP azt csinálta amit ilyenkor kell: kirúgta. Ugyanúgy, ahogyan azt a németeknél is szokták (ugyanis a németeknél is vannak korrupt politikusok). Ezzel szemben a Fideszre tudsz ilyenre példát? Nemcsak a párt felsővezetői közül, hanem akár a legalső pártkatonái közül?

Ezzel a Simon ügyezéssel csak azt éred el, hogy a szocik/összefogás ellen hergeled az embereket, hogy a Fidesz maradhasson továbbra is a hatalomban. Ez neked lehet az érdeked, de én leírtam, hogy ez miért nem érdekem sem nekem, sem pedig azoknak, akik demokráciát, kapitalizmust, növevő gazdaságot, és szabadságharcos légkör helyett békés, normális légkört akarnak.
Simon pedig számoljon el az illetékes hatóságok előtt a pénzével. Elhiheted, hogy a fideszes ügyészség nem fogja kímélni. Ha meg mégis, akkor meg joggal gyanakodj arra, hogy valami Fidesz-közeli umbulda volt a háttérben, ami miatt a fideszes ügyészség békén hagyja.

fehérfarkas 2014.02.10. 17:39:51

@storker: "Az ilyen seggfejek, mint fehérfarkas, azt nem értik meg, hogy ezeket a büdös életben nem fogja meggyőzni a pártjuk, ha annyi az üzenet, hogy a fidesz bezzeg többet lopott, meg hogy ott is vannak tolvajok. "

Ha már leseggfejezel engem, akkor legalább olvasd el rendesen a hozzászólásaimat, amiben konkrétan leírtam a fideszes és szoci kormány közti különbséget, hogy a gazdaság, életszínvonal, szegények száma, infrastruktúra fejlesztés, demokrácia helyzete, vagy a kapitalizmushoz, külföldi tőkéhez és kölföldi befektetőkhöz való hozzáállás, stb területen.

És azt is leírtam, hogy engem ezek érdekelnek, mert ezek határozzák meg az életszínvonalamat.
Lehet álmodozni és a fellegekben járni és olyan patyolattisztaságú kormányt elképzelni, mint a finneknél van - vagy le lehet szállni a földre, és a jelenlegi valós alternatívák közül választani.

Ráadásul a fellegekben való járkálásoddal pont az ellenkezőjét éred el, mint amit akarsz: patyolattisztaságú kormány helyett a világ egyik legkorruptabb és legmaffiaszerűbb kormányát (ami mondjuk Türkménbasi uralmára hasonlít egyre inkább, és az európai demokráciáktól meg egyre távolodik). A szocik valóban nem patyolattisztasgúak, de te inkább kormányon hagynád az 1000x korruptakat (ez már nem is korrupció, hanem State Capture állapot), akik 240 millióért már le sem hajolnak, mert az aprópénz nekik.
Soha nem értettem meg az ilyen mentalitást, hogy akit zavar a járdán a kutyaszar és óbékol miatta, az miért ugrik közben bele a latrínába?

csak egy néző 2014.02.10. 17:43:39

@fehérfarkas:
El kell ismerni, hogy ezek a jogász fiúk ügyesebbek. Lám milyen ügyesen megbulizták Viktorék, hogy nem buktak bele a 2 milliárdos székház buliba. Pedig nem kicsit gazdagodott akkor az Orbán familia.

nincs1itt 2014.02.10. 18:05:06

@Vidéki: Sötét gyökér! Nem tehetek arról, hogy a kenyéradó gazdád, Duce-nak is gyengécske, labdarúgónak közepesnél is gyengébb volt(magyar viszonyok között, nemzetközileg meg nem jegyezték). Nyugodj meg, te nyugodtan nyalhatod seggét, megkapod a pénzed, a nyelved meg majd megmosod, hogy a gyereked szemébe tudj nézni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.10. 18:09:03

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Nem HÁT! MERINLYEnNINCsIS!
Ragad shiftem, sry.

Gondolom lejárt a műszakja, mert nem válaszol.

apanna 2014.02.10. 18:15:23

@dr kíváncsivagyok: "Nálam is,...de aztán rájottem , hogy a 100 - 200 MILLIÁRD -os Fidesz-lopások kissé nagyobb osszegek ,..mint szaros 240 millió... "- Azért lophatnak, mert ekkora a sötétség. Az egyik lopását elnézed, mert szerinted az általad gyűlölt fidesz többet lop- Meg is érdemlitek vazze...

apanna 2014.02.10. 18:19:24

@csak egy néző: Na ja, ez a mese egyik fele, amire a mai napig nincs semmiféle bizonyíték. Simonnak viszont ott a zséje, amit csak azért nem vallott be, mert nem tudta melyik rubrikába kell beírni az éves bevallásban. Képtelenek vagytok elvonatkoztatni a fidesztől akkora a gyűlölet. Inkább elnéznéd ennek a szemétládának, mert szerinted a másik többet lopott. Lopnák ki a szemeteket, akkor is elnéznéd az ipsének, mert "bezzeg a fidesz többet lopott".... Ezért tart itt az ország ahol, mert még mindig tele van ilyen idiótákkal mint te is.

csak egy néző 2014.02.10. 18:45:49

@apanna:
Fidióta komám!
Nem kicsi szövegértési gondjaid vannak, lehet, hogy el kellene végezned a napocska rajzoló tanfolyamot.
Hol is írtam én olyant, hogy védem az idióta Simont?
Azt mondtam, hogy a fideszes jogászfiúk sokkal ügyesebbek, nem véletlen nem sikerült bizonyítékot találni. Az Orbán familiának pedig biztos helyről hallottam, hogy a legyek hordták össze a vagyont.
Ezért tart itt az ország, mert még mindig tele van ilyen idiótákkal, mint te is.

lyken 2014.02.10. 19:15:24

@Kovács Terpentin: A pénzért történő érdekképviselet kortalan. Az unokáinak mondjuk nem valószínű, hogy büszkén meséli majd, hogy részt vett a rendszer szolgálatában, miközben a jelenlegi áram dupláját fizetik majd meg éppen.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2014.02.10. 19:22:01

@csak egy néző: nem jobbak, nincs rájuk szükség. Ha van valami turpisság, akkor az ügyészség egyszerűen ejti a vádat és annyi. Minek ide az a nagy jogászkodás?

csak egy néző 2014.02.10. 19:56:01

@gusthy1:
Polt Peti, már csak hab a tortán.

Vidéki 2014.02.10. 21:08:36

@nincs_itt: Te úgy beszélsz mint egy született demokrata!

2014.02.10. 23:42:03

@fehérfarkas: "vagy le lehet szállni a földre" - figyi, itt voltál, amikor a kormányfőjük azt mondta, hogy elkúrták? Csak mert kb úgy teszel, mintha az a 8 év maga lett volna a kapitalizmus (muhaha). Lehet, hogy te nem itt voltál, hanem Svájcban abban a 8 évben? És ugye ha ötvenszer írom le, akkor sem fogod fel, hogy Simon egy tünet és az emberek nem akarnak leszavazni az mszp-re már soha többé, amíg ilyen arcokból áll? Ugye te nem fogod fel, hogy a baloldalnak sem üzenete, sem politikája és egyáltalán nem kérnek belőle? Miért nem ismered be, hogy mszp-fan vagy, mit riszálod itt magad?

fehérfarkas 2014.02.11. 01:53:00

@storker: "vagy le lehet szállni a földre" - figyi, itt voltál, amikor a kormányfőjük azt mondta, hogy elkúrták?"

Itt voltam. És megmondom őszintén, az öszödi beszéd egy nagyon jó beszéd volt. Egyedül a stílussal volt a bajom (káromkodások), de a mondanivalóban GyF-nek nagyon igaza volt. Nem vagyok gyurcsányista, mert egy baloldali orbánnak tartom (abban az értelemben, hogy csapatjátékos helyett a vezér szeret lenni, és a karakterisztikussága miatt ugyanazt a hatást váltja ki sok baloldaliból, mint a jobboldlon Orbán - és én jobban szeretem az unalmasabb, de csapatjátékos politikusokat a vezérek helyett), de az öszödi beszéd tartalma az teljesen igaz volt. És a rendszerváltás óta az volt az egyetlen egy igazi őszinte beszéd egy vezető politikustól. Az egyetlen egy nagy bajom a beszéddel, hogy nem a nyilvánosság előtt mondta el.
De legalább a saját párttársai előtt beismerte a hibákat, és azt is, hogy min és milyen irányba kellene változtatni. Hát inkább szavazok az összefogásra, amelynek része a saját hibáit is beismerni képes politikus, mintsem arra, amelyiket 2,5 évtized óta "az ember, aki soha nem hazudott" vezet (miközben folyamatosan hazudik, és ugyanarról teljesen mást hazudik a parlamentben, a Hír TV-ben, a külföldi lapoknak, vagy az ATV-ben, vagy valamelyik pártrendezvényen - mindenütt azt hazudja, amit az adott közönség hallani szeretne a valóság helyett).

De minden korrpuciója, és hazugsága megbocsátható lenne Orbánnak, ha nem tenné tönkre az orszgot, a gazdaságot, és az emberek életszínvonalát. Ez már 1999-ben kiderült, amikor Chikánt lecserélte Matolcsyra. Nézd meg, az összes olyan volt fideszes közgazdász, aki a párhűség helyett a szakmai hitelességet tartotta fontosnak, az interjúiban a Fidesz-kormányzás ellen van (és vica versa: őket a fideszes sajtó ugyanúgy köpködi mint a szocikat).
A nagy csalódás, aki a szoci kormányok alatt szakmai alapon bírálta a szocik gazdasági intézkedéseit, és a média folyamatosan címlapokon hozta a nyilatkozatait, és az egyik vezető megmondóemeber volt a médiában (Csaba László), az most csönben van, vagy amikor nagy ritkán megszólal, akkor a matolcsyzmus unortodoxiáját dicsőíti - feladva a korábbi közgazdasági szakmai hitelességét. Persze nem ingyen teszi ezt: havi kb. 1 milliós fizuért Orbán tanácsadói testületben.
(ami miatt annak idején a szocikat bírálta, most annál sokkal rosszabakért a Fideszt dícséri)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.11. 06:31:22

@apanna: Ugyanúgy nincs bizonyíték, ahogy a Hagyó ellen sem volt, a fecó ellen sem volt... Nekem valahogy ez is bűzlik...
De tulajdonképpen ezt le is szarnám, ha valami értelmeset csinálnának itt kormányzás címén. De hát nem.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.11. 07:17:13

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Erre azt mondja köztörvényes maffiavezér, hogy "minden országból elmennek a fiatalok...tanulni"

titan 2014.02.11. 12:33:01

@fehérfarkas: van egy tippem:
A GDP-arányos államadósság ugye GDP arányos, azaz, ha az államadósság nőtt, az arány csökkent, az azt jelenti, hogy a GDP nagyobb mértékben nőtt. Ez kétféleképpen történhetett
1. A gazdaság bővülése - azaz a fogyasztás növekedése - által (ez előszőr negatív volt, aztán némileg pozitív, most nettó kb. egál)
2. Az árak emelkedése által (ún. infláció - na ebből volt rendesen, mert bár a legutóbbi éves infláció meglepően alacsony volt, ezek nem oltják ki egymást, hanem kumulálódnak)
Azaz a matek az még mindig egzakt tudomány, a gazdaságtan is az, de könnyen félremagyarázható, mint minden statisztikai alapú tudomány.

Avatar 2014.02.11. 18:18:35

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
www.m.index.hu/chart/2014/02/04/uj_csucson_az_allamadossag/
az évvégi adat jól le lett nyomva, hogy lehessen rá propagandát építeni. Évek múlva meg senki se fog emlékezni, hogy mi volt a valós érték, amikor visszamenőleg elemezgetik az egyes kormányok teljesítményét.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/telibe_talalta_a_kormany_az_ev_vegi_forintarfolyamot.194990.html

No nem a piaci folyamatok rendkívüli előrelátásáról van szó. Sokkal gyanúsabb, hogy a jegybank a jelek szerint mesterségesen lenyomta az euró árfolyamát annak érdekében, hogy kijöjjön év végén a kormány propagandájához megfelelő árfolyam, amivel az állami devizaadósságokat felszorozva csökkenést lehet kimutatni az államadósság mutatójában.
Az ÁKK és az MNB közreműködtek, hogy Orbán fényezhesse magát az államadósság elleni harc eredményeivel hivatalos év végi adatokra hivatkozva, miközben a valóságban semmi eredmény nincs ezen a fronton. De a választók jelentős részének fogalma se lesz arról, hogy ez átverés, a hivatalos adatok “trükkök százai” segítségével álltak elő.

2014.02.11. 19:36:10

@fehérfarkas: Bocs, de sokadszor kell leírnom, te tényleg egy fárasztó, terjengős seggfej vagy. Előjössz ugyanazokkal a klisékkel, amiket 7614-szer leírtak a szoci fanok, csak hogy mentsd a hülye pártod becsületét. Meg ez a duma a káromokdásról...jujj. A lényeg az, hogy kurva nagyot fognak bukni a szocik megint és ennek egyetlen oka az lesz, hogy szarul kormányoztak és korruptak is, innentől kezdve az embereknek teljesen mindegy, mit csinál a Fidesz, mert nem a Fidesz-szavazókat, hanem a másik 3 milliót nem tudja meggyőzni a maszop, hogy van értelme rá szavazni. Ezt már rád hagyom, tényleg baromira fárasztó vagy.

BPO654 2014.02.11. 21:47:26

@fehérfarkas:
"A szocik alatt 719km aútópálya épült, több mint az előtte levő 4 évtized alatt összesen. És 93 új motorvonattal gyarapodott a MÁV (Siemens DESIRO, Bombardier TALENT, Stadler FLIRT) - és további több mint 100 jó állapotban levő (és a németek által felújított!!!) használt utaskocsikkal. Budapesten Európa legosszabb egylégterű villamosa a Siemens Combino kezdett el közlekedni Európa legforgalmasabb villamosszakaszán: a Nagykörúton (4-6 villamosok). Akkoriban a Volvo buszokat még a BKV szerezte be, és a BKV tulajdonát képezik (most a Mercedes buszok Széles Gábor VT Transmanjának a tulajdonát képezik, és a BKK sokkal drágábban bérli őket, mintha megvásárolta volna azokat). Valamint 190.000 panellakást újítottak fel, és tettek energiahatékonyabbá (ez az igazi rezsicsökkentés).
Ja, és alattuk 30-cal kevesebb adónem volt, alacsonyabb volt az ÁFA, a minimálbár (a legalacsonyabbak keresete) adómentes volt, de az átlagbérig mindenkinek járt az adójóváírás, így az átlag és átlag alattiak keresete nettóban magasabb volt.
Ja, és a szoci kormányok alatt a 2008-as világgazdasági válságig 4% feletti volt a GDP növekedés. És minden évben nagy multik telepedtek le valamelyik városunkban (még az Orbánék által kampányolt Mercedes is a Gyurcsány-kormány alatt jött ide, csak a gyár felépítése és munkások betanítása már a 2010-es választásuk utánra fejeződött be). 300 Ft/l volt a benzin, 250-270 között Ft az Euró, 150-180 Ft között a Svájci Frank, 200 Ft/kg a kenyér (és 2010-ben ezt milyen drágának tartottuk!!!). 3000 milliárd Ft-tal kevesebb volt úgy az államadósság, hogy mellett még ott volt a 3000 milliárd Ft Manyup pénz is. Valamint 1 millióval kevesebb szegény volt. "
Na akkor te nagyon okos;
MI HASZNA VAN A NYOMORGÓ 3 MILLIÓNAK, A DOLGOZÓ 4 MILLIÓNAK MEG A MARADÉK NYUGGERNEK A TE 719 KM AUTÓPÁLYÁDBÓL? MERT MINDENKI TUDJA, HOGY MIRE KELLETTEK EZEK, PÉNZKISZIVATTYÚZÁSRA. AZ M6-OST SENKI SEM HASZNÁLJA, ÜRES MINT A TE FEJED. TÖBBE KERÜL A HAVI KONCESSZIÓS DÍJ,MINT AMI BEJÖN.
A motorvonatok többségét hitelből vették, holott eu-s pénzből kellett volna!
A használt halerstadti wagonokat mindenki utálja, utas, vasutas egyaránt, de jobb híján megvették.
A volvó buszok xarabbak bárminél, és különben is beszerzésüket megelőzte az Ikarus szándékos tönkretétele.
A Combinékkel is gondok voltak, de ez az egy, amivel valóban jól jártunk végül is, viszont asszem ezt is hitelből vették és nem eu-s pénzből, botráány!!!!
Szélest kötelezték arra, h Mercedest vegyen ezt Ő maga lenyilatkozta.

01234567-nek igaza volt egy bíboldó barom sem reagált arra, h ebből az országból az emúúúttt 30-40 évben kivittek 242 Mrd USD.-t. Ezért tartunk itt.:DDD

fehérfarkas 2014.02.11. 21:48:41

@titan:
De a GDP ténylegesen mennyivel nőtt az elmúlt 4 évben?
Ha az államadósság 19.300 milliárd Ft-ról 22.800 milliárdra nőtt, akkor vajon a GDP-nek mennyivel kellett volna növekedni, hogy a GDP arányos államadósság ténylegesen csökkenjen? 2010-ben 27.100 mrd FT volt a GDP (KSH adat).

csak egy néző 2014.02.11. 22:16:54

@BPO654:
Buszsoför komám.
Nem vagyok biboldó barom, de megkérdeznélek, hogy ezt a kis esszédet kinek a védelmében, vagy kinek a vádolására hoztad most fel? Ki az aki megpróbálja rendbetenni ezt az országot?
Kinek a nyakába akarod varrni?
"Szélest kötelezték arra, h Mercedest vegyen ezt Ő maga lenyilatkozta."
Ez a mondatod azért mosolyt csal az arcomra.

Pagnar 2014.02.11. 22:26:09

@_most_: "amíg Szili Katalin a parlamentbe volt, a politikusok legalább láthatták mi vár a tolvajokra :D"

Lol

Vidéki 2014.02.11. 22:32:02

@fehérfarkas:

Balfácán! Gagyogsz s ragyogsz, kérded: " vajon a GDP-nek mennyivel kellett volna növekedni, hogy a GDP arányos államadósság ténylegesen csökkenjen? "

A GDP arányos államadósság más tényezőktől is függ!

A GDP arányos államadósság mértéke függ a Ft/Euro árfolyamától, az infláció mértékétől és a GDP növekedés rátájától.

fehérfarkas 2014.02.11. 22:49:52

@Vidéki:

És a GDP folyó értéke nem függ a Ft/Euro árfolyamától? Ugyanabban az időben pont ugyanannyira befolyásolja a Ft/Euro árfolyama mindkettőt - ha Forintban adjuk meg az értékét Dollár vagy Euró helyett.
Vagy legalábbis nem tudok arról, hogy kétféle árfolyam lenne: egy külön az államadóssághoz, és egy külön a GDP számolásához.

titan 2014.02.11. 23:33:43

@Vidéki: hülyeséget ne írjál, a GDP-t általában forintban mérik, pont ezért van az, hogy rendkívüli mértékben tudja a nem forint-alapon mért egyéb tényező a GDP-arányos bármit befolyásolni az adott deviza forinthoz mért árfolyama. Ennek ellenére természetesen lehet mérni egyéb devizában is, de az arányok akkor is megmaradnak, pont azért, mert a matematika egzakt tudomány.

@fehérfarkas: a GDP adott értékét nem tudom, de utána nézek...Nos, ezt találtam, pont nem forint:
www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&met_y=ny_gdp_mktp_cd&idim=country:HUN&dl=hu&hl=hu&q=magyarorsz%C3%A1g%20gdp%20grafikon
úgyhogy ezt úgy kell nézni, hogy a számoláshoz az alapnak nem a HUF/EUR árfolyamot kell venni, hanem az USD/EUR árfolyamot. A végeredmény ugyanaz lesz, az, hogy a forintban növekedő államadósságot az infláció fedezi.

fehérfarkas 2014.02.12. 00:14:37

@titan: " a GDP adott értékét nem tudom, de utána nézek...Nos, ezt találtam, pont nem forint:
www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&met_y=ny_gdp_mktp_cd&idim=country:HUN&dl=hu&hl=hu&q=magyarorsz%C3%A1g%20gdp%20grafikon
úgyhogy ezt úgy kell nézni, hogy a számoláshoz az alapnak nem a HUF/EUR árfolyamot kell venni, hanem az USD/EUR árfolyamot. A végeredmény ugyanaz lesz, az, hogy a forintban növekedő államadósságot az infláció fedezi. "

Ez egy bevett trükk. Úgy hívják, hogy az államadósság elinflálása. A gond ezzel az, hogy közben nemcsak az államadósság inflálódik el, hanem a fizetések, nyugdíjak, állami és önkormányzati bevételek, cégek bevételei, stb... Vagyis az életszínvonal csökken.
Átmeneti megoldásként megendegett az államadósság elinflálása, ha közben van érdemi gazdasági növekedés, és vannak beruházások és munkahelyteremtések, ami a fizetések emelésével az infláció szintjén tudja tartani a fizetéseket (vagy akár meg is haladja - de ez ritka, mert ehhez a mesterségesen felpörgetett inflációnál magasabb gazdasági növekedés kell).

Pagnar 2014.02.12. 02:09:16

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): @Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:
Rohadt libsik, ebben az orszagban a budos eletben nem fogtok megegyszer a hatalom kozelebe jutni ! Lol

Nekem a pezsgo mar be van hutve, az egyetlen kerdes, hogy 3/4 vagy 4/5 aranyu fidesz gyozelem szuletik ?

Looooool

Pagnar 2014.02.12. 02:42:27

@Zedder: patkany londoni "cheap labour" vagy a hozzad hasonlo nyomorultakkal egyutt lol.
Na takarodj vissza lapatolni mert lejart a 10 perces cigiszuneted, cunt.

Vidéki 2014.02.12. 08:27:51

@fehérfarkas:

Írod: "Vagy legalábbis nem tudok arról...."

Itt van a kutya elásva!

Sok mindenről nem tudsz, de mégis szeretsz locsogni.

Vidéki 2014.02.12. 08:32:54

@fehérfarkas:

Mindenesetre a KSH-ban tudják, hogyan kell kiszámolni a GDP arányos államadósságot!

Ott nem hozzád hasonló érzelmektől vezérelt kibicek dolgoznak,

hanem tudományos alapossággal kidolgozott módszereket használnak, a fáradságos munkától nem elzárkózva! .

kifordított nagyanyó 2014.02.12. 09:12:39

@Pagnar: Nna,látom téged már régen küldtelek el a retkes riherongy telibebaszott jó édes kurva anyádba.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.02.12. 09:33:10

@Pagnar:
Agyhalottkám, 5/4 lesz az, pláne ezzel az impotens ellenzékkel, meg a kommunista választási módszereitekkel.
Amúgy segítségedre leszek, ha libsit akarsz látni... volt a haverod, a Piktor gyerek Kisz buzi is, de volt 8 röpke évig a Liberális Internacionálé alelnöke is, Soros bácsikád közben meg pénzelte... együtt nyomtátok a libsiknél, oszt most kapálózol... értem én...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 09:55:45

hvg.hu/itthon/20140211_Simon_felesegenek_is_luxuslakasa_lett_a_s

Azért nem érdekes, hogy Simon feleségénél probléma, hogy "gazdasági vezető"-ként nem tudott annyi pénzt összelapátolni, hogy abból kipótolja a megvett lakás árát, de Zsiga Marcell "bírósági fogalmazó" asszonykájánál a Magyar Nemzet és a mentelmi bizottság is abszolút kielégítőnek tartotta a "feleségem fizette a felét" magyarázatot...

titan 2014.02.12. 10:25:28

@fehérfarkas: köszönöm, pont ezt mondom :) bár egyébként alapvetően nem neked kell megértened, hanem egy bizonyos V monogramú egyénnek, de őt inkább már nem szívesen szólítom meg :)

fehérfarkas 2014.02.12. 19:08:46

@titan: én is ritkán válaszolok csak neki :)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2014.02.12. 23:29:14

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te százalékkal fizetsz a boltban vagy FIDESZ-bónokat kapsz azért, hogy idehányod a hülyeségeidet? Miért is nem számít az összeg?

kifordított nagyanyó 2014.02.13. 09:36:23

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: komcsiként indult,aztán liberális let aztán keresztény konzervatív,végül most megint komcsi lett.

hangszoros 2014.02.15. 09:49:56

Pedig jvulhatnának a dolgok Ha ilyen irányba mozdulnánk!: www.youtube.com/watch?v=mL4VsA8WIL4
Segithetné az ügyet ez a példa!: !: www.youtube.com/watch?v=oHvnDXiQGXs

skip22 2014.02.16. 20:58:36

Szeretném, ha nem kímélnétek további szaftos részletekkel! Mindent szeretnék tudni erről a gáz üzletről: neveket, időpontokat, utalásokat, honnan-kiknek-mikor-mennyit?! stb... Hajrá! Magyarország veletek van!

Jozsef Andras Kiss 2014.03.18. 17:32:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ember te el is hiszed amit leírsz?Hollandiában élek 7 éve ,nem Viktor miatt jöttem el.Fiam már miatta. Hugóm fia nemrég diplomázott és ö az utolsó aki holnap megy el Angliába az évfolyamából ő az utolsó aki kimegy.A többiek már ott vannak..

süti beállítások módosítása