Skip to content


       Szűrés lista

Stadion Viktor tornáca mögött

Viktor Janukovics bukása után az ukránok szétfotózták a házat és a birtokot, így derült ki, hogy Janukovicsnak golfpályája, arany vécékefe, régi autók gyűjteménye, egy hajója, saját temploma, vagy mondjuk állatkertje volt. (Itt van egy 26-os lista, amit a Twitterről szedtek össze, itt meg a videók.)
Amúgy le a kalappal az ukránok előtt, hogy ellenálltak a fosztogatásnak, ilyen méltóságteljes birtokbejárást bukott elnök rezidenciáján még nem láttam.

Szóval golfpálya meg állatkert, de van-e Viktor Janukovicsnak stadionja a háza mögött?
Nincs.

Viszont egy másik Viktornak van ...

stadion.gif

Ha egy gifben össze lehetne foglalni Magyarországot, akkor ez lenne az. 

Lassan elkészül a stadion, amiben a miniszterelnök szerint nincs közpénz, viszont van "támogatás" a társasági adóból, amit a cégek nem adó formájában fizettek be a NAV-nak, hanem a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapta meg. 
Ennek pénzügyi hátterét pedig egy törvénymódosítás (a sportágnak adható társasági adókedvezmény) teszi lehetővé, amit a magyar parlament hagyott jóvá, annak a pártnak a szavazataival, melynek az elnöke Orbán Viktor, és a legnagyobb haszonélvezője éppen az általa alapított Akadémia.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által elnyert összegek:
 

2011/20122 828 680 000 Ft
2012/20132 643 863 252 Ft
2013/20141 543 647 923 Ft

Ez 7 milliárd forint.
"Nem közpénz".
Olyannyira nem, hogy még az MLSZ TAÓ-jelentése szerint is a taó-t a NAV hagyja jóvá, csak ugye az benne a "trükk", hogy fizikailag nem kerül befizetésre a NAV-hoz.

taó.jpg
Orbán szó szerint azt nyilatkozta az épülő stadionról, hogy "ebben nincsen egyetlen fillér közpénz sem. Ezért lógunk ki a sorból. Ezt két okból tartottam fontosnak. Az egyik, hogy így is támadnak bennünket eleget, ne adjunk felesleges támadási felületet. Minden klub kap állami támogatást a stadionjára, egy klub van, amelyik nem, ez pedig mi vagyunk. A miniszterelnöknek helyzeti előnye van, az üzleti élet szereplőit meg tudja győzni arról, ha egy ügy fontos. És nekem magánadományokból sikerült is annyi pénzt ide összegyűjteni, hogy meg tudjuk építeni az új centerpályát."

Az Akadémia szerint sem közpénzből épül a stadion: "A már félkészen is messzeföldön híres Makovecz-stadion magáncégek adományaiból épül. a TAO-program keretében, utánpótlás-létesítményként épülő pálya 3.8 milliárd forintra tervezett költségeinek 30 százalékát önrészként kellett vállalnia a Puskás Akadémiát működtető alapítványnak, a többi pénzt nyereséges magáncégek ajánlották fel a profitjukból a program szabályainak megfelelően."

A támogatók listája mindenesetre publikus ...

Az is csak egy Ukrajnánál fejletlenebb demokráciájú ország torkán tud lecsúszni, hogy a miniszterelnök "meggyőzi" az "üzleti élet szereplőit", hogy "támogassák" a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, amit az ő általa alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia működtett, a stadionját pedig a tornáca mellé húzzák fel. Az ő földjére.

A nyugat.hu kikérte a tulajdoni lapokat.

nyugat_felcsút.jpg

A stadion valójában Orbán telkén épül fel, csak a használati jogát 50 évre ingyenesen átengedte az Alapítványnak. Ez szerepel is a vagyonbevallásában:

orbán_vagyonbevallás.jpg

Az Akadémia szerint pusztán csak véletlen, hogy éppen Orbán Viktor "hétvégi háza" mellett lesz a stadion:


"Nem igaz, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi házának szomszédságában épülő stadion a politikus sajátja volna, hiszen a tulajdonos a Puskás Akadémiát működtető nonprofit alapítvány, amely 2004-es alapítása óta adományokból tartja fenn magát. Igaz viszont, hogy Orbán Viktor miniszterelnök maga is térítésmentesen bocsátotta a Puskás Akadémia rendelkezésére a saját földterületeit, hogy azok a felcsúti labdarúgó-utánpótlás-nevelés nemes céljait szolgálják. A pálya egyébként nem azért épül ott, ahol, hogy közel legyen a miniszterelnök családjának hétvégi házához, hanem ők vásároltak telket évekkel ezelőtt a 2013-ban 81 esztendős Felcsút SE régi falusi pályája mellett, ahol Orbán Viktor gyermekkorában sportolt, s amelynek a helyén az új centerpálya is épül."


De megtudjuk, hogy "az építkezés magánberuházás. Az építtető alapítvány takarékosságból közvetlenül szerződik minden kivitelezővel, (...) Ezek között ott van a faluban sok beruházást felajánlásként, térítésmentesen végző Mészáros és Mészáros Kft., a polgármester Mészáros Lőrinc cége, egyik támogatónk, a Közgép és egy sor más kisebb és nagyobb vállalat."

Amúgy 3,8 milliárd forintból építenek egy 3500 férőhelyes stadiont egy 1800 lelkes faluban. 

Apró kis érdekesség, hogy Mennyei Bajnokság mérkőzéseit csak minimum 5000 férőhelyes stadionban lehet rendezni, ennek a szabálynak a betartásáról az Eger tudna hosszan mesélni, aki kénytelen volt Vácon megrendezni a hazai mérkőzéseiket.

Új Fradi-stadion:  22 043 ülőhely, 13,5 milliárd forint. Egy ülőhelyre 614 ezer forint jut.
Új Loki-stadion: 20 000 ülőhely, 11,45 milliárd forint. Egy ülőhelyre 625 ezer forint jut.
Új Juventus-stadion (2011): 41 000 ülőhely, 125 millió euró. Egy ülőhelyre 3048 euró jut (950 ezer forint).
Felcsúti-stadion: 3500 férőhely, 3,8 milliárd forint. Egy ülőhelyre 1,085 millió forint jut.
Új Athletic Bilbao-stadion (2013): 53 332 ülőhely, 218 millió euró. Egy ülőhelyre 4087 euró jut (1,250 millió forint).

stadionok_ára.jpg

Az Akadémia szerint nem drágább a felcsúti stadion a Juventus stadionjánál, mert "össze sem lehet hasonlítani a kettőt, hiszen több mint tízszer annyi ülőhely van az olasz stadionban, mint Felcsúton, ahol egy utánpótláspálya készül. Igaz, az egy főre jutó költség valóban nem alacsony, de ez éppen a kis kapacitás, meg persze a tökéletes felszereltség és a lélegzetelállító építészeti megoldások miatt van így."

A Makovecz-emlékmű stadionban múlt héten a Sport1 TV-nek sikerült bejutnia


Aki pedig úgy érzi, hogy ez nem elég, és szeretné segíteni a felcsúti akadémiát, nekik adhatja az adója 1%-át:
1szazalek_big.jpg

 

Címkék: orbán felcsút

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr565828857

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.24. 10:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bee-zony 2014.02.25. 00:38:45

@Bee-zony:
I. A „Fekete Csillag Népkávé”

A Vörös Hangya Kisipari Termelő Szövetkezet 1961-ben alakult, azzal a céllal, hogy a népgazdaság különféle ágazataiban felhalmozódó hulladékokat és maradékokat hasznosítsa. Ezen a területen akkor már harmincnégy különféle szövetkezet működött: a Január 8, a Szeptember 9, a December 23, a Május 40 – ezt később szanálták, mert képtelen volt tartani a határidőket – a Buga Jakab Börtönszövetkezet, az Új Élet Koporsókészítők, hogy csak a legfontosabbakat említsük, érthető tehát, hogy a szakértők nem sok sikert jósoltak az új vállalkozásnak.

A Vörös Hangyának már az indulásnál jelentős hátrányt kellett leküzdenie: nemcsak a szükséges tapasztalatok hiányoztak, de megfelelő tekintélyes vezetőket sem tudott magához csábítani. Vetélytársai legalább három-négy egykori miniszterhelyettes taggal dicsekedhettek, az új szövetkezet viszont még egy árva leváltott főügyészt sem tudott felmutatni. Senki sem volt, aki ismerte volna az állami és gazdasági vezetők közvetlen hivatali és titkosított otthoni telefonszámait, melyek nélkül egyetlen magyar szövetkezet sem működhet eredményesen.

A véletlen és a vak szerencse sietett a Vörös Hangya segítségére, feloszlott a Titán Spitz és Sarokvaskészítő KTSZ, és az 64ottani elnök, Löffler Lajos átjött hozzájuk. A beavatottak szemében egy csapásra megnőttek a szövetkezet esélyei, Löffler neve a szakmában fogalomnak számított, a büntetőjogi tankönyvekben a megvesztegetéssel kombinált fondorlatos, több rendbeli csalás egyik minősített esetét „Löffler változat”-nak nevezték.

Löffler megválasztásának híre aggodalommal töltötte el a vetélytársakat, és az események hamarosan beigazolták, hogy félelmük nem volt alaptalan. A Vörös Hangya nevéhez illő buzgalommal látott munkához, újabb és újabb árucikkeket fedezett fel: gyűjtötte és feldolgozta a sörösüvegek kupakjait, postai bélyegszéleket, dugókat, iskolás gyerekek levágott körmeit – erre a célra speciális perselyeket osztottak szét, a gyűjtést szervező tanárok minden kiló leadott köröm után harminc fillért kaptak, a legszorgalmasabb gyűjtők pedig tetszős műanyag könyvjelzőt.

A szövetkezet egyre fejlődött, 1964 körül már kinőtte a felsorolt árucikkek körét, ha fokozni akarta termelését és bevételét, okvetlenül bővítenie kellett a választékot. Hosszú töprengés után – a viták során számtalan ötlet felmerült, a levegőben szállongó korom tömörítésétől a zsebpiszok felhasználásáig – a választás végül a sokat ígérő kávézaccra esett, mellyel még egyetlen konkurrensük sem foglalkozott.

Löffler csak ezek után hívta össze a Szövetkezet vezetőségét, legjobb és legtapasztaltabb munkatársait. Mikor az utolsó részlegvezető is helyet foglalt, összesen ötszázharminchét év kitöltött vagy felfüggesztett börtönbüntetés ült a kis asztal mellett, nemhogy erkölcsi bizonyítványt nem kaphatott egyikük sem, de még az erkölcsi bizonyítvány igénylésére szolgáló űrlapot sem szolgáltathatott ki nekik a Tanács portása. Löffler nem az az ember 65volt, aki fennakad ilyen apróságokon, többre tartotta beosztottjainak odaadó hűségét a Vörös Hangya iránt, valóban minden áldozatot meghoztak, olyan is akadt köztük, aki az anyja sírkövét adta el, hogy megvegye a belépéshez szükséges részjegyet.

– Azt tudjátok, fiúk – mondta az elnök –, hogy ha előállunk ezzel a zaccötlettel, a többi szövetkezet nem hagyja majd szó nélkül, harcolni fog a területért. Ha győzni akarunk, nem lehetünk érzelgősek, minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetnünk, ha szükséges, a legpiszkosabbat, a legaljasabbat, a legundorítóbbat is.

– Szóval a sajtóval kezdjük, főnök?! – kérdezte egy sokat tapasztalt munkatárs.

– Természetesen.

Néhány nappal később az egyik országos napilap feltűnő helyen egy cikket közölt: Teremtsünk végre rendet a zaccfronton! címmel. Az újságíró Káró-Katona Kálmán vérlázítónak találta, hogy egyetlen kormányrendelet sem szabályozza az eszpresszókból, vendéglőkből kikerülő zacc forgalmát, hanem lelkiismeretlen kufárok szabad prédája lesz. Felháborító eseteket sorolt fel, hogy egyesek likőrkotyvasztáshoz használják fel ezt az értékes anyagot, de előfordult, hogy ügyeskedő nyugdíjasok vásárolták meg potom pénzen, és a szocialista tulajdon kiszipolyzásával javították fel reggeli tejeskávéjukat.

Bee-zony 2014.02.25. 00:43:55

@Bee-zony:
Káró-Katona cikkében nem elégedett meg a helyzet passzív tudomásulvételével, idézett a laphoz beérkező olvasólevelekből, a munkáslevelezők tömege követelte, hogy számolják fel a zaccfronton uralkodó anarchiát, és bízzák az ügyet egy megfelelő tapasztalatokkal rendelkező szövetkezetre: a közismert és jó hírű Vörös Hangyára.

A cikket egy csípős megjegyzés zárta le: „…azt viszont felesleges megemlítenünk, hogy a körzeti orvosok nem szorulnak rá, hogy zaccból főzzék napi négy-öt luxus duplájukat, tudjuk, hogy telik bőven a hálapénzekből!” – de ennek tisztán formai jelentősége volt, Káró-Katonát nem véletlenül nevezték a körzeti orvosok ostorának, egyetlen írásából sem hiányozhatott legalább egy tűszúrás a fehér köpenyes rend tagjai ellen.

Néhány cinikus vagy inkább irigy újságíró este, mikor a Klubban már megitta a kilencedik konyakját, össze-vissza fecsegett. Azt állították, hogy Káró-Katona lapjához még soha, egyetlen olvasó sem küldött be levelet, a szerkesztőség elé kirakott levelesládában már tíz éve fészkel háborítatlanul egy balkáni gerlecsalád. Egy öreg újságíró még ennél is tovább ment gyanúsítgatásaiban, szerinte Káró-Katona pénzt fogadott el ezért a cikkért, és csak azért nem tette ki a neve helyett az „X”-et, a fizetett közlemények jelét, mert nem ismeri ezt a bonyolult betűt.

Ebből természetesen egy szó sem igaz, később a rendőrségi nyomozás is csak annyit tudott megállapítani, hogy az újságcikk megjelenését követő napon doktor Marik Árpádné, akiről mindenki tudta, hogy Káró-Katona szeretője – leszámítva doktor Marik Árpád körzeti orvost – elment a Vörös Hangya körúti fióküzletébe, természetesen mint egyszerű vásárló. Tíz forintért vett egy csomag használt autótömlőből készített rágógumit, amit azonnal átvitt a Szövetkezet reklamációs osztályára, azzal a kifogással, hogy a rágógumiban egy főfékhengert talált. A reklamációt elfogadták, kapott egy tízforintos vásárlási utalványt, mely egyben sorsjegynek is számított, ott helyben kihúzták, és doktor Marik Árpádné nyert egy használt gőzmozdonyt, az eredeti szelepekkel és két pótsíppal. Marikné a mozdonyt azonnal átvitte a Bizományi Áruházba, és mint saját, jogos tulajdonát eladta háromezer forintért. Az egész folyamatot korrekt számlák hitelesítették, semmiféle szabálytalanság nem történt, így az újságíró neve a legtávolabbról sem kerülhetett összeköttetésbe a Szövetkezet ügyeivel.

Káró-Katona cikke azonban csak egy láncszeme volt a Vörös Hangya nagyszabású akciójának, mellyel meg akarta hódítani a zacc-piacot. Előre megszervezték a zaccmentő részleg vezérkarát is, helyet biztosítottak benne néhány vendéglátóipari vezető feleségének – így elsőbbséghez jutottak a nyersanyag beszerzésénél, szakértőül pedig magát doktor Pottornyai Gedeon Állami-díjas egyetemi tanárt, a kávézacckérdés legjobb magyar ismerőjét akarták megnyerni.

A professzor híres volt arról, hogy elmélyült tudományos munkálkodása közepette sem vesztette el fogékonyságát az anyagi ügyek iránt. Miután átvette az Állami-díjat, este még végigjárta a környék telefonjait, és öklével megdöngette a készülékek oldalát, hátha kiesik belőle egy forintos. Most is, meghallgatva Löffler ajánlatát, sokáig tologatta logarlécét, kiszámolta, hogy a Szövetkezet által felkínált fizetéssel együtt a jövedelme átkerülne egy lényegesen magasabb adócsoportba. Ezért inkább az unokaöccsét ajánlotta maga helyett, azzal a kötelezettségvállalással, hogy a háttérből ő irányítja majd a munkát.
(...)

Bee-zony 2014.02.25. 01:03:46

@Bee-zony:
II. A számítógép megérkezik

A Szövetkezethez áradt a pénz, Löffler attól tartott, hogy ez felkelti majd a fölöttes hatóságok figyelmét, és nagy összegeket vonnak majd el a Vörös Hangyától jogosulatlan nyereség címén. A veszélyt a legkézenfekvőbb módon hárította el: megemelte az önköltséget. Ezentúl kétszer annyit számított fel magának a saját üzemükben készült tasakokért, továbbá néhány új munkafolyamatot iktatott be: a kávézaccot a tasakokba töltés előtt kétszer felvitték a padlásra, egyszer pedig le, a pincébe, halványzöldre festették, majd színtelenítették, ezt mind felszámítva végre sikerült egyensúlyba hozni a különböző gazdasági mutatókat.

Hála a „Fekete Csillag Népkávé” anyagi sikerének, jutott pénz a Szövetkezet fejlesztésére is. A különféle részlegek eddig szétszórtan és rendkívül nehéz körülmények között dolgoztak, a bérelszámolás például egy külvárosi villamos hátsó peronján, de a gondok egy csapásra megoldódtak, mert felépült a Vörös Hangya új, nyolcemeletes székháza. Az épület formailag egy stilizált hangyabolyra emlékeztetett, de egyébként a legkényesebb igényeket is kielégítette, fő homlokzati fala követte a Nap mozgását, a mozgatószerkezetet, mely leginkább egy víziszárnyas lábára emlékeztetett, egy tízforintossal kellett megdobni, hogy az épület megálljon, a kerítést szuperkemény, hónak-csapadéknak ellenálló gyulai kolbászból fonták.

Mikor a székház belső berendezésére került sor, Löffler kikérte Pottornyai véleményét is.

– Nos, professzor, maga is a mi kutyánk kölyke, kellene valami az új szobájába?

Pottornyainak felcsillant a szeme.

– Vehetnék egy számítógépet?

– Miért ne? – mondta Löffler, gyerekkora agyaggolyós csattogtató számológépeire gondolva. – Akár kettőt!

– Nem, elég lesz egy is – mondta Pottornyai, meglepődve a szokatlan bőkezűségtől.

– Akkor legalább vegyen valami jobbat. Én most kimegyek hat hétre Ausztráliába, meg akarom nézni néhány szövetkezeti székház bútorait meg a többi berendezést, nehogy átvágjanak minket a magyar tervezők, de maga csak vegye meg nyugodtan azt a gépet, ha kell a munkájához – aláírt egy papírt –, itt az engedély.

Az egyetem, ahol Pottornyai tanított, már évek óta szeretett volna vásárolni egy számítógépet, de szűkös költségvetéséből a vételár egy százalékát sem tudta volna fedezni. A gépre Pottornyainak is szüksége lett volna, érthető, hogy sietett megragadni a felkínált lehetőséget. Levelet váltott egy nyugatnémet céggel, az ajánlatból kiválasztotta a megfelelő gépet, és Löffler felhatalmazásának birtokában hivatalosan is megkötötték a szerződést.

Egy hónap múlva a Vörös Hangya értesítést kapott a Nemzeti Banktól, melyben közölték, hogy a számítógép árát átutalták a német cégnek, ráment nemcsak a „Fekete Csillag Népkávé” teljes haszna, hanem a Szövetkezet egész forgótőkéje is, a számlán összesen hetvenegy forint és húsz fillér maradt.

Löffler hazatérve az asztalán találta az értesítést, azonnal vissza akarta mondani a rendelést, de a gépet már útnak is indították Münchenből. Tajtékzott, dühét Pottornyain próbálta levezetni, de a professzor felmutatta az általa aláírt vásárlási engedélyt. Löffler nagyot nyelt.

– Tulajdonképpen hogy néz ki az a számológép? Mekkora golyók vannak rajta, hogy ilyen sokba kerül?

– Az UW 2929 az úgynevezett kis számítógépek, a „Hét törpe” közé tartozik, a memóriaegységekkel együtt elfér az iroda első és második emeletén.

– Úgy?! És megmondaná, hogy mit csináljunk az irodákkal? A hetvenegy forint húsz fillérből, amit szíveskedett meghagyni?!

– A bérelszámolás talán visszaköltözhetne a villamos peronjára, és a többit is el lehet helyezni. Higgye el: ezért a gépért érdemes áldozatot hozni, még nagyon sok pénzt fog keresni nekünk.

– Miért? Mit tud a maga csodálatos gépe?

– Rengeteg dolgot, elvégzi a piackutatást…

– Mit kell kutatni a piacot? A piac nekem ne válogasson, hanem örüljön annak, amit kap. Más?

– Elvégzi a statisztikát és az egész ügyvitelt, megszervezi a termelést, sorba állítja a munkafolyamatokat, adatokat tárol… és így tovább. Legalább száz embert tesz fölöslegessé a Szövetkezetben, holnap elbocsáthatja az egész adminisztrációs személyzetet.

– Magának az agyára mentek a számok, professzor! Ha én holnap kitennék száz adminisztrátort, holnapután legalább ezer helyen jelentenének fel. Semmi más nem hiányzik, mint hogy ránk szálljanak az ellenőrök.

Löffler aggodalmasan rázogatta a fejét.

Bee-zony 2014.02.25. 01:05:51

@Bee-zony:
– De ha már beleöltük ezt a rengeteg pénzt, valamit mégis kellene kezdeni vele. Mondja: ki lehet találni vele a lottószámokat?

– Nem, erre nem alkalmas.

– És meg tud oldani számtan- vagy fizikapéldákat diákoknak? Esetleg nyitnánk egy Házi Feladat Szervizt.

– Természetesen mindenféle példát meg tud oldani, de egy kicsit drága mulatság. Ezen a gépen egy gyökvonás átlagosan kétezer forintba kerül.

– Kétezer forint?! Jó, hogy nem egymillió. A mi bedolgozóink ötven forintért köbgyököt vonnak a lábujjaikon. Ennyi az egész?

– Egyenlőre többet nem tudok mondani.

Löffler megfogta Pottornyai zakójának hajtókáját.

– Ide figyeljen, professzor: kedvem volna a pokolba küldeni magát, az átkozott masinájával együtt, nagy szerencséje van, hogy én nem szeretem a kraválokat. Adok magának egy hónapot, nem: két hónapot, de elvárom, hogy ezalatt megmutassa, igenis lehet pénzt keresni ezzel a géppel. De ha két hónap alatt sem produkál semmit, megnézheti magát, azt garantálom. Nemcsak a szövetkezetből rúgom ki, a hülye unokaöccsével együtt, de az Állami-díját is visszavonatom, ismerek egypár embert az Állami-díj Bizottságból.

A komputert aránytalanul magas eszközlekötési járulék terhelte volna, és üzemben tartási költségei is felkeltették volna az ellenőrök figyelmét, ezért Löffler néhány kisebb könyvelési trükköt alkalmazott. Leszereltette a számítógépet, leküldte a Szövetkezet egyik vidéki részlegébe, néhány nap múlva újra felhozatta Pestre, eladta a Bizományi Áruháznak, majd visszavásárolta, kétszer kicseréltette a leltári számot, leselejteztette, átminősíttette kilós áruvá, átszállíttatta az üllői raktárba, ahol a Szövetkezet 80elfekvő anyagait őrizték, majd két évvel előbbre hozva az amortizáció határidejét, végképp töröltette a leltárból.

A számítógép kálváriájának csak a főbb állomásait jelöltük meg, korántsem valamennyit. Ha egy ellenőr tizennyolc éves korában nekiállt volna, hogy végigkövesse a számítógép útját, végig dolgozik egy életet, és a befejezetlen munkát továbbadja leszármazottainak, akik folytatták volna a tevékenységét, még az ellenőr ükunokájának is csak egyszázaléknyi esélye lett volna rá, hogy eljut a végállomásig, az üllői raktárig. Ezzel egyébként sem sokra ment volna, mert az egész folyamat csak papíron ment végbe, közben meg se moccantak a komputer alkatrészeit tartalmazó ládák az irodaház udvarán.

Löffler a számítógépet felvette a Szövetkezet tagjai közé, így az elfogyasztott elektromos áramot és a többi ráfordítást a munkabéralapból fedezhette. Mivel egy név esetén a gép aránytalanul nagy összegű keresettel szerepelt volna a bérlistán, egyszerre nyolc nevet adtak neki. Pottornyai javaslatára külön osztályt szerveztek a gépnek, a Kommunikációs és Marketing Részleget, ez a bonyolult elnevezés biztosította, hogy senki sem fog érdeklődni a részleg munkája iránt. Vezetővé a nyolc újonnan felvett „tag” egyikét, Nagy Bélát nevezték ki.

A nyugatnémet cég kiküldött szerelői alig két hónap alatt összeállították a gépet, sor kerülhetett az üzemi próbára. Pottornyai megszerezte a komputerek minősítésének hivatalos magyar szabványát – melyet a Népművészeti Intézet egyik munkatársa állított össze másodállásban –, és feladta az ellenőrző kérdéseket:

„1. Szerb húsz, öt cseh, öt török, öt görög hány ember?

2. Ipadnak, napadnak, három papnak, hat kappannak hány körme van?”

A komputer nem minden nehézség nélkül tette át az általa használt fortran jelzésrendszerbe az „ipad”-ot és a „napad”-ot, de aztán hibátlan választ adott, Pottornyai munkába állíthatta a gépet.
(...)

Dinkainka 2014.02.25. 01:25:09

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Amikor Handó Tünde a főügyész? 2021-ig nem lesz itt csak lócitrom az ellenzéknek. Kivéve, ha úgy járnak mint.....

Pagnar 2014.02.25. 02:06:52

@SirTocy: "és mennyire beleszarnak abba a legtöbben, hogy mi milyen közel vagyunk mi is ahhoz, hogy hirtelen csúnyába forduljon minden"

Magyarorszagot jelenleg egy demokratikusan megvalasztot kormany vezeti, meghozza ketharmados tobbseggel.

Ha te es a balliberalis tetu haverjaid megprobaljak ezt a demokratikus orszagot csataterre valtoztatni, akkor en leszek az elso aki a rendfentarto erok megerkese elott hatbabaszlak egy furkosbottal teged es a tobbi szarhazit.

Takarodj az urnakhoz egy par heten belul es add le a voksodat a retardalt osszefogasra, aztan meglatjuk kik lesznek tobbsegben.

Tudod a demokracia mar csak ilyen.

Ha nem tetszik el lehet innen huzni a veresbe...

Pagnar 2014.02.25. 02:31:01

@SirTocy: "és mennyire beleszarnak abba a legtöbben, hogy mi milyen közel vagyunk mi is ahhoz, hogy hirtelen csúnyába forduljon minden"

Magyarorszagot jelenleg egy demokratikusan megvalasztot kormany vezeti, meghozza ketharmados tobbseggel.

Ha te es a balliberalis tetu haverjaid megprobaljak ezt a demokratikus orszagot csataterre valtoztatni, akkor en leszek az elso aki a rendfentarto erok megerkese elott hatbabaszlak egy furkosbottal teged es a tobbi szarhazit.

Takarodj az urnakhoz egy par heten belul es add le a voksodat a retardalt osszefogasra, aztan meglatjuk kik lesznek tobbsegben.

Tudod a demokracia mar csak ilyen.

Ha nem tetszik el lehet innen huzni a veresbe...

Pagnar 2014.02.25. 02:32:36

@SirTocy: "és mennyire beleszarnak abba a legtöbben, hogy mi milyen közel vagyunk mi is ahhoz, hogy hirtelen csúnyába forduljon minden"

Magyarorszagot jelenleg egy demokratikusan megvalasztot kormany vezeti, meghozza ketharmados tobbseggel.

Ha te es a balliberalis tetu haverjaid megprobaljak ezt a demokratikus orszagot csataterre valtoztatni, akkor en leszek az elso aki a rendfentarto erok megerkese elott hatbabaszlak egy furkosbottal teged es a tobbi szarhazit.

Takarodj az urnakhoz egy par heten belul es add le a voksodat a retardalt osszefogasra, aztan meglatjuk kik lesznek tobbsegben.

Tudod a demokracia mar csak ilyen.

Ha nem tetszik el lehet innen huzni a veresbe...

Pagnar 2014.02.25. 02:33:40

@SirTocy: "és mennyire beleszarnak abba a legtöbben, hogy mi milyen közel vagyunk mi is ahhoz, hogy hirtelen csúnyába forduljon minden"

Magyarorszagot jelenleg egy demokratikusan megvalasztot kormany vezeti, meghozza ketharmados tobbseggel.

Ha te es a balliberalis tetu haverjaid megprobaljak ezt a demokratikus orszagot csataterre valtoztatni, akkor en leszek az elso aki a rendfentarto erok megerkese elott hatbabaszlak egy furkosbottal teged es a tobbi szarhazit.

Takarodj az urnakhoz egy par heten belul es add le a voksodat a retardalt osszefogasra, aztan meglatjuk kik lesznek tobbsegben.

Tudod a demokracia mar csak ilyen.

Ha nem tetszik el lehet innen huzni a veresbe...

Pagnar 2014.02.25. 02:34:08

@SirTocy: "és mennyire beleszarnak abba a legtöbben, hogy mi milyen közel vagyunk mi is ahhoz, hogy hirtelen csúnyába forduljon minden"

Magyarorszagot jelenleg egy demokratikusan megvalasztot kormany vezeti, meghozza ketharmados tobbseggel.

Ha te es a balliberalis tetu haverjaid megprobaljak ezt a demokratikus orszagot csataterre valtoztatni, akkor en leszek az elso aki a rendfentarto erok megerkese elott hatbabaszlak egy furkosbottal teged es a tobbi szarhazit.

Takarodj az urnakhoz egy par heten belul es add le a voksodat a retardalt osszefogasra, aztan meglatjuk kik lesznek tobbsegben.

Tudod a demokracia mar csak ilyen.

Ha nem tetszik el lehet innen huzni a veresbe...

toportyánzsóti 2014.02.25. 05:33:30

@Pipas: Izgultál szegénykém,így van ez a tudatlanoknál.

Alzheimer Fauna · http://fauna.ingyenblog.hu/ 2014.02.25. 06:15:59

Ha még mindig a stadion a téma…
Szeretnék szólni érte. Azt hallottam a villamoson, hogy a mi Szemenszedett Viktorunk (tudnám miért híják így?!) először egy kisebb atomerőművet tervezett a kertje végébe. Mert az atomerőmű szép és trendi, praktikus (mindig van meleg víz) és emeli az ingatlan értékét (és a mulatságos kétfejű bircákról még nem is beszéltem!). És ez – lássuk be –, teljesen törvényes lett volna, a NAV is jól jár, hiszen számlát is kapott volna róla (pontosabban blokkot, de abból kettőt is…). De, az egyik éjszaka megjelent a kisviktor álmában partjelző-zászló képében a Puskás Öcsi és mondta: „Kisviktor, vazze! Csökött vagy te.(?) Stadion kell ide, jó nagy, hogy a haza fényre! Meg hogy derüljön is! Hát nem akarsz te hathármat?)” És akkor a mi nagy kisviktorunk átlátta, hogy szívesebben visz ki a kert végébe a budira szélesmagyarnemzetet, mint Geiger Müller számlálót… Így stadion épül. További érvek mellette: fauna.ingyenblog.hu/079-a-felcsuti-colosseum.blog

agyamputáltak 2014.02.25. 06:22:01

@agyamputáltak: sorry 504-et írt folyamatosan ez a fostalicska blogmotor és ráfrissítettem, mert nem jelent meg :))

Zedder 2014.02.25. 07:32:59

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: te inkább szervezd a rezsifórumokat, ahhoz értesz, a komoly témákat meg hagyd a felnőttekre.

Csak aztán vigyázz, nehogy ez legyen a nagy rezsicsökkentés vége:

www.flickr.com/photos/nasa2explore/12752402055/in/set-72157629601396498/

Látható, hogy mennyire bejött az Észak Koreaiaknak...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.02.25. 07:45:16

@Zedder: Pedig mindenki tudja, hogy csak takarékoskodnak, és nem hagyják az értékes fényt csak úgy elveszni ;) :D

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.02.25. 08:22:48

@Pipas:
"Tényleg? Meg mertem volna esküdni, hogy géppuskával lőtték le őket."
PK = Pulemjot Kalasnyikova Modernij
RPK = Rucsnoj Pulemjot Kalasnyikova

Mindkettőt Misa bá tervezte.

" Most meg nem találok sehol semmit róla."
www.youtube.com/watch?v=MhTflHfPhgc
Ebben a videóban az nyilatkozza az ex-para, hogy sorozatlövésre állíttatta a géppuskákat.
Tűznem váltásra, csak az RPK-nál van lehetőség. (A PK-nál és az RPD-nél csak sorozatlövő tűznem van.)

gonosz1hal 2014.02.25. 08:36:14

@von Putri: Basszus, Toller PÉCS POLGÁRMESTERE volt, nyilván igyekszik felfuttatni Pécset, ez a dolga. Sőt!!!! Losonczy BARCS PARLAMENTI KÉPVISELŐJE volt, nyilván igyekezett lobbizni Barcs érdekében, ez volt a dolga. Orbán Viktor ezzel szemben MAGYARORSZÁG miniszterelnöke, akinek egyáltalán nem Felcsút érdekében kellene lobbiznia. Politikusok jellemzően akkor csinálnak ilyet, amikor már visszavonultak, akkor lehet lobbizni a kedvenc dolgokért, nem előtte, mert azt úgy hívják, hogy korrupció!

Virág et. 2014.02.25. 08:46:29

@gonosz1hal: Így igaz. Ráadásul felfuttatni =/= építtetni adókedvezményből (gy.k. adóból) egy stadiont a saját hátsókertjébe

csak egy néző 2014.02.25. 09:19:28

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"Amennyiben a Fidesz tényleg "törvényesitette" a lopást és az ellenzék nem tudja megfogni, akkor az Európai Unió MIÉRT nem tesz semmit? Nem az lenne egy fő feladata, hogy ellenörizze a tagállamokat, hogy hol mi is folyik? Vagy ennyire hülyék talán, vagy melyik? "
Fidióta csicska. Ha egy kicsit kihúznád a fejed a nagy seggből, akkor olvashatnád, hogy az EU most próbál olyan tervezeteket a parlament elé vinni, amiben szabályoznák, hogy milyen szankciókat, büntetéseket lehetne kiszabni az ilyen a törvényeket hozó, hatalmával visszaélő kormányzatok ellen. Azt kérdezed, hogy eddig miért nem tettek semmit?
Mert európában eddig elképzelni sem tudták, hogy létezhet majd egy olyan ország, ahol a 2/3-os "felhatalmazásra" hivatkozva ilyen unortodox böszmeségeket, lenyúlásokat törvényesítve el lehet követni.

von Putri 2014.02.25. 10:18:56

@DICKtátor:
Érdekes módon gondolkodtok ti Antidemokratikus Összefogás 2014 aktivisták a demokráciáról. A régi kommer beidegződéseket (ellenzéki újság= cave!!!) bármikor megtöltitek náci alapvetéssel (Németország > Szlovákia). Merjünk kicsik lenni, nem igaz?

Kicsik is lesztek a Parlamentben, aztán el lehet majd adni a sok mini Führer marakodását igazi demokráciaként a szklerotikus szavazótábornak

nincs1itt 2014.02.25. 10:57:16

@DICKtátor: Van ott valami spanja a Stöpszlinek, Mészáros vagy valami hasonló. Meg ugyi, ahogy a posztban is szerepel: "telekcsoport újraosztás után"...
De azért nem rossz gondolat, hogy adok ajándékba 350.000 ft értékű telket, amire húznak egy stadiont, amit azért meglehetősen nehézkes odébb rakni, ha mongyuk az onokám, aszongya köll az adarabka föld neki! Akkor mit lehet tenni, kártalanítani kell, mondjuk egy szép darab földdel a környéken, esetleg pénzben.

nincs1itt 2014.02.25. 11:17:48

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Egyszerűbb, mint te! Mert ott egy darabig fel sem fogják - mert nem úgy vannak "összeszerelve" a nyugati politikusok - mi történik, azt gondolják, hogy mindenki igyekszik betartani a jogi és erkölcsi normákat. Amikor rádöbbennek, hogy NEM ez történik, akkor kezdenek gondolkodni, miként is lehetne rábírni, jelen esetben O.Viktort, hogy szíveskedjék az európai normák szerint törvénykezni.

nincs1itt 2014.02.25. 11:20:30

@maxval a nem gondolkodó birca: Az nem lehet, hogy nem a többi őrült megy szembe az autópályán, hanem Te?

Scala 2014.02.25. 13:22:54

Nem kell elmenni szavazni. Pont.
A jelenlegi kínálat magáért beszél.

Minden diktátor Dél-Amerikában a szülőhelyét igyekezett megtenni fővárosnak, nagy fejlesztéseket indítva. A pátriárka alkonya című könyvet is ajánlom olvasásra (García Márquez).

lyken 2014.02.25. 13:23:44

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Ami legális az nem törvényellenes. PONT!"
Örülök, hogy a Fidesz szavazóinak ez is elég. Végülis akkor nincs semmi gond, a Koreai haláltáborok legálisak. Sőt, a Náci németország haláltáborai is legálisak voltak. Fideszes vaslogika.
Látom nem volt egyedi a múltkori posztnál, hogy a kényelmetlen kérdéseket átugrottad. Kezdek benne kételkedni, hogy ez vakhit. Ilyen lelkesen, tényeket teljesen figyelmen kívül hagyva csak fizetésért írnak az emberek.

csak egy néző 2014.02.25. 13:42:17

@Scala:
Ha nem mész el szavazni, akkor Viktorra szavazol.

SirTocy 2014.02.25. 13:46:19

@Pagnar: Legalább olvasnád végig a HSZ-t, mielőtt válaszolsz rá. Addig szépen visszasorolhatsz a karámba a többi marha közé. Arról nem is beszélve, hogy ez a rendszer most már kb. annyira demokratikus, mint amennyire görögdinnye. Igen, megbíztak az emberek egy kormányt, gyakorlatilag korlátlan hatalmat adtak a kezükbe, és az adott kormány mit csinált vele? Eladott mindent a haverjainak, stadiont építtetett a pártvezér zöldséges kertjébe, kiborította nyugaton az összes bilit, majd olyan mélyre dugta a nyelvét Putyin seggébe, amilyen mélyre csak fizikailag lehetséges volt (szerintem, ha nem kellene a magadfajták kedvéért egy bizonyos imázst fenntartania, Viktor konkrétan már a reptéren fényesre szopta volna az orosz elnök farkát, de ez csak az én véleményem).

De ez még a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy az első intézkedései között bebetonozta az összes emberét minden létező pozícióba, legalább 5-9 évre. Tehát akárki nyer, akárki lesz a kirakatban kormányon, a háttérből mégis a FIDESZ fog irányítani a kulcspozíciókon keresztül. Szóval: függetlenül a választások eredményétől, a tényleges hatalom a következő 9 évben mindenképp a Vikinél lesz.

Te meg még el is hiszed, hogy ez demokrácia. Gratulálok.

De legalább tudsz köpködni, firkálni, fenyegetőzni - pont beillesz a bandába. No nem fejesnek, de talán valami kis kifutófiúnak biztosan. Örülök, hogy legalább valaki tudja élvezni a banánköztársaság nyújtotta előnyöket.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.02.25. 13:46:52

@lyken: Igaz. Ami törvény szerint rendben, az rendben.
Csak éppen ezek a dolgok kuvvamód nem törvényesek, amik itt történnek...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.02.25. 13:49:01

@SirTocy: " az első intézkedései között bebetonozta az összes emberét minden létező pozícióba, legalább 5-9 évre. Tehát akárki nyer, akárki lesz a kirakatban kormányon, a háttérből mégis a FIDESZ fog irányítani a kulcspozíciókon keresztül. "
Amilyen rablók az ellenzékben vannak, ez még magában nem is lenne gond - ha a kormány emberei nem lennének ugyanakkora gazemberek, és/vagy mellé még teljesen hülyék is...

SirTocy 2014.02.25. 13:53:02

@ColT: Íííígy van. Nem az a bajom, hogy nem tudná esetleg az összefogás az embereit odaültetni, ők már bizonyították, hogy ugyanakkora tolvajok, mint a többi. A bajom az, hogy azok, akiket bebetonoztak most a hatalomba, pont ugyanolyan féregtestű rohadékok, mint a többi, emiatt pedig akkor se lehetne igazi változást véghez vinni demokratikus eszközökkel, ha adva lenne egy normális párt, ami valós alternatívát jelenthetne a jelenlegi fertő mellett.

Scala 2014.02.25. 13:53:35

@csak egy néző: Szerintem nem.
Bővebben is elmagyarázhatod, csak arra is írj, mit tegyen az, akinek az egész menü büdös és undorító?

A másik dolog, hogy sztem a minél nagyobb távolmaradási aránynak lenne itt üzenetértéke külföldre, belföldre.

SirTocy 2014.02.25. 14:04:38

@csak egy néző: @csak egy néző: Én továbbra is kitartok amellett, amit George Carlin mondott: "No comment is a comment." Azaz szerintem, ha nem szavazol senkire, akkor is szavazol, csak arra, hogy "kapja be mindenki." Ha mindenki fogná magát, és baszna elmenni szavazni, akkor legalább kibújna a szög a zsákból.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.02.25. 14:05:55

@SirTocy: Árpi ügyes gyerek, lekommunikálná azt is győzelemként :D

Antikommunista 1488 2014.02.25. 14:06:25

Költötte volna inkább ő is az éhező gyerekekre a pénzt, mint a jó Simon, Zuschlag, Wieszt, Hunvald és a többi demokrata!

csak egy néző 2014.02.25. 14:14:48

@Scala: @SirTocy:
Sajna, ahogy most áll a helyzet csak 2 rakás szar közül lehet választani és most pusztán abban tudsz dönteni, hogy az egyik rakás ne nőjön az égig. Ebben a megosztott, gyűlölködő országban elképzelhetetlen, hogy " mindenki fogná magát, és baszna elmenni szavazni,". Ezzel a rezsicsökkentéssel és megvédjük a rezsiharcot púderrel tuti nyerők (lásd Matyi bácsi)
Talán 18 ig valami kialakul, ha addig nem dőlnek bele a saját kulájukba,
Biztos ismeritek ezt a poént.
Elfoglaltuk az erdőt .... a németek kizavartak minket az erdőből .... kizavartuk a németeket az erdőből .... a németek kizavartak minket az erdőből .... megint kizavartuk a németeket az erdőből .... ma hazajött az erdész mindenkit kizavart a pi...ba az erdőből."

Én már leginkább egy ilyen komoly erdészt várnék.

SirTocy 2014.02.25. 14:18:28

@csak egy néző: Látod, ez az: ha csak 2 rakás szarból lehet választani, még akkor is ott a 3. választási lehetőség: nem választasz! Őszintén szólva, ha már így is, úgy is mindkettő ugyanakkora rakás fos, legalább a lelkiismeretem tiszta lesz, hogy nem szavaztam egyikre se. Úgy is tökmindegy, melyik kerül hatalomra, így legalább nyugodtan alszom.

SirTocy 2014.02.25. 14:30:37

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Azért, nem basz oda igen keményen, mert sajnos a valóság nem egészen úgy fest, mint ahogyan azt a Vezéred szereti felvázolni. Valójában az EU nem sunyul szegény magyar emberek ágya alatt minden este és figyeli, ki volt jó és ki volt rossz. Valójában nem vár rád tanítás után a suli mögött, hogy jól megtámadjon téged, és csak téged, külföldi bankárok és rezsidémonok segítségével.

Valójában az EU nem "basz oda igen keményen."

Néha felemeli a hangját, néha elhatározza, hogy nem beszél velünk, esetleg azt, hogy nem ad pénzt valamire vagy valamiért, de ennyi.

Nem azt mondom, hogy az EU egy szent, tökéletes formája a nemzetek közti együttműködésnek úgy egyéb iránt, csak azt mondom, hogy bár a narancsdroidok fejében borzasztó erős, de mégsem valós az a képzet, hogy az EU mocskos, rohadt, szemétláda emberek gyülekezete, akik, ha nem tetszik nekik valami, rögtön "odabasznak keményen."

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.25. 15:14:35

@SirTocy:
Jól értem, hogy az a téma, hogy azért nincs probléma a Fidesz-rendszerrel, mert az EU még nem csapott oda keményen, miközben a legkisebb kritikai hang is minimum a nemzeti szuverenitás durva megsértésének és nemzetközi ballib összeesküvésnek lett minősítve kormányrészről? Azért ehhez a fajta önigazoláshoz is pofa kell...

Vagy hát... végülis mindenki magából indul ki: a problémát onnan lehet felismerni, hogy a Fidesz-kormány odabasz keményen.
Simon meggazdagodása - probléma; Papcsák meggazdagodása - nem probléma;
Simon szerint a befektetései jövedelmeztek - probléma; Szijjártó szerint a befektetései jövedelmeztek - nem probléma;
Gyurcsány uszodája - probléma; Orbán stadionja - nem probléma;

De szeretnék ilyen egyszerűen gondolkodni a világról!

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.25. 15:29:30

@Pagnar: látom sikerült megragadni a lényeget, te bégető barom.

csak egy néző 2014.02.25. 15:48:40

@Pagnar:
"en leszek az elso aki a rendfentarto erok megerkese elott hatbabaszlak egy furkosbottal teged es a tobbi szarhazit.
Tudod a demokracia mar csak ilyen.
Ha nem tetszik el lehet innen huzni a veresbe... "
Ilyen egy igazi fideszes "demokrata"
Hajrá fidióták!

Hamajd 2014.02.25. 16:06:00

@Pagnar:" Ha nem tetszik el lehet innen huzni a veresbe..."

Ezt hajdanán még a Feri fröcsögte, most meg már a fidesznyikek is.:)))

Bee-zony 2014.02.25. 16:25:38

Kis adalék arról, hogy milyen a viktátori-sintéri rend: ma, feb. 25-én megkaptam a rendőrségi levelet arról, hogy tegnap, feb. 24-én betekinthetek (és hozzáfűzhetek, stb.) a sérelmemre elkövetett bűncselekmény nyomozati anyagába, mielőtt átküldenék az ügyészségre. Mintha valakik nem akarnák, hogy lássam… A levél kelte feb. 14, a borítékon Érk. 02. 25. – jól elfeküdt valahol a megírás és az érkezés között. A fejletlen időutazói képességem pedig az én hibám, nyilván.

Bee-zony 2014.02.25. 16:37:46

Akkor most összefoglalom, hogy szerintem mi a helyes…
Mivel az aktuális választás már csak egy köpésre van, ezen a távon az a helyes, ha ebből a választékból minél többen a parlamenti pártok erőegyensúlyára szavaznak, hogy azok így lefogják egymás lopkodó kezét, tehát a Fidesz-KDNP-t és az MSZP-t és köreit gyengíteni, a Jobbikot és az LMP-t erősíteni kell; vagy pedig másik alternatívaként az új pártokat megpróbálni 5% fölé tornázni. Világos, hogy a régieket csak újakkal lehet leváltani. A mennyiség párt-darabszámban megvan, csak a minőség nincs meg, úgyhogy nagy minőségi változást a nem minőségi pártokkal továbbra sem lehet elérni, csak a cserét a forgószínpadon; a nevek változnak, az oldalak váltakoznak, az alacsony erkölcsi és szellemi színvonal marad, és abból kell gazdálkodni, ami van.

A továbbiakat illetően, Magyarország annyiból rosszabb helyzetben van, mint Ukrajna, hogy Magyarországon a valódi változáshoz nagyobb társadalmi tömegkatasztrófa kell, mint Ukrajnában. Ellustult, elgyávult, elhülyült a nép, tehát minden ki lesz tolva a végsőkig, és egyben felhalmozva minden bűn és feszültség, és amikor már nem lehet tovább tolni, akkor jó nagy pusztulás lesz, a nyirkai jóslat szerinti, de az már inkább a III. vh. kategóriája – judeonáci birodalom vs. BRIC országok –, mintsem egy helyi polgárháborúé. Néhány éven át (ami kb. a következő 4 év) egyenletesnek mondható további hanyatlás várható, aztán a társadalmi Nagy Bumm.

Közben van 3 megteendő lépés – akik még nem tették meg;

1. Ne halj ki. Minden körülmények között szaporodni kell; kifogás lehet kismillió ez ellen, de mert ez egy természettörvény, a kifogások nem érnek semmit, a szaporodás az alapja a fennmaradásnak, nép, ország, rassz vonatkozásában, és az egyén kvázi halhatatlanságát illetően az utódai által.
Van egy fordított értéksorrend, „minden fontosabb”, mint a gyerek; aztán, hoppá, elfogyott a petesejt, elfogyott a sperma, és elfogyott a gyermekek felneveléséhez szükséges idő.
Érdekel engem, vagy mit érdekel engem, hogy x év múlva kik élnek itt, és a Földön? – ez a vízválasztó. Aki valódi változást, 180 fokos fordulatot akar, az kezdje saját magával, és ebből legyen népmozgalom.
„A társadalmi lét alaptörvényének, amellyel tehát semmilyen más törvény nem ütközhet tartósan a társadalom súlyos károsodása, pusztulása nélkül - semmilyen tananyagban nyoma sincs.”
„A születésszám növelését célzó intézkedések „nem felelnek meg a nyugati civilizáció szellemének"”. Bizony nem. Az angol mondás pedig így van: „a döglött halak úsznak az árral”. A kihalók pedig a nyugati főáramlat-médiával.
Hogy mennyi gyermek kell: most 4 az optimális szám. A családonkénti 2 csak a lassú kihaláshoz elegendő.
„A népesség középtávú fennmaradásához a rátának el kell érnie vagy megközelítenie a 2,1-es szintet, csak ebben az esetben biztosított a populációban a két szülő, az idő előtt elhalálozottak és a nem szaporodóképes egyének pótlása. 1,3-es érték alatt a népesség gyors ütemű fogyása valószínűsíthető, belátható időn belül bekövetkezhet teljes eltűnése, asszimilációja.”
„Magyarország 1975-1980: 2,12; 1980-1985: 1,81; 1985-1990: 1,82; 1990-1995: 1,73; 1995-2000: 1,38; 2000-2005: 1,3; 2005-2010: 1,28; 2011: 1,24.”
Tehát nem az a feladat, hogy szülő- nemzőképes korban bejárd a világot, és hogy külföldön segíts másoknak, hanem az a feladat, hogy keresd meg a valóban hozzád való párod, szaporodj, legyen 4 jól nevelt gyermek, és ha ők már felnőttek, és minden rendben van körülötted, és még mindig van szabad energiád, időd, pénzed, akkor segíts külföldön másoknak.

2. Kivándorlás. Korrekt, normális embereknek nem érdemes hanyatló, és polgárháború felé tartó országban maradni, mert nem odavalók, és persze kisebbségben is vannak, és ilyen embereknek ilyen országban (rosszságban) maradni kifejezetten hátrányos. Ha annó Koppányék nem a polgárháborút választják, hanem elindulnak pl. északra új hazát keresni, akkor most ők lennének a jó magyarok. Most megint polgárháború felé tartó helyzet van, és lehet korrigálni ezt a hibát, az akkori téves döntést, annál is inkább, mert nincs akkora szemben álló sereg mint Koppányéké volt, és a kisebb létszám előnye a nagyobb mobilitás, és akár egyénként, családdal, vagy csoporttal ideiglenes vagy végleges új hazát keresni, normálisnak mondható emberek között.

Bee-zony 2014.02.25. 16:39:33

@Bee-zony: 3. Semmilyen zsidó, és zsidó gyökerű vallás és politikai ideológia nem követése; ismerd, de ne kövesd. Minden zsidó ideológia hátrányos és káros a gójokra, aztán visszahatásként a kiagyalókra is; destruktív akkor is, ha csokoládéba van csomagolva a méreg. A vallás és a politikai ideológia a világnézet és a cselekvés legszélesebb alapja, akkor is, ha ez nem tűnik fel, és nem tudatosul. A judaizmus, kereszténység, iszlám egy halálos háromszög, amelyben mindegyik vallás kizárólagosságra, monopóliumra tör a tanai szintjén, és nem összeférők, és a híveik sem tudnak békében élni egymással. Vagy távol-keleti vallás legyen, vagy a saját józan ész, mindkét megoldás jó és sikeres.

Aki ezt a három lépést sikeresen megteszi, jól áll, és jó úton jár a túlélés és a normális és értelmes élet szempontjából, és lehet tovább lépni, ha ezek már megvannak.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.02.25. 16:55:39

@Bee-zony: Ez a viktátor előtt is lehetett volna.
Ez az ország minimum 70 éve így működik.

Kovács Ferenc 14 2014.02.25. 16:58:42

@Bee-zony: Szerintem meg minden vallás káros a hitvallóira. A mai felvilágosodott korunkban igazán túl kellene már lépni végre az efféle dajkameséken, aki pedig bizonyítottan nem létező dolgokról beszél (mint pl. a felhők fölött trónoló kaporszakállú), vagyis tévelyeszmék rabja, azt be kell szállítani a pszihiátriai gondozóba. A tököm tele van már ezzel a sok sarlatánsággal meg szektával, amit ránkszabadítottak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.25. 17:13:03

Fideszgecik,vissza anyátokba,meg viktor valagába!

Kókadt-szegfű 2014.02.25. 17:56:15

baloldaliak ugye mennyivel jobb és hasznosabb lenne,
a stadionok, a sportlétesítmények, uszodák, tornatermek, játszóterek, bölcsődék helyett is, mondjuk
... hegy tetejére 40 cm kilátót,
az óvodákba 1 milliós kakaóbiztos számítógépeket,
vizitdíj-automatákat, kutyakozmetikákat,
minden síkságra alagútat fúrni,
záportározót építeni,
vagy éppen a völgyekbe hidakat építeni… és természetesen csak ppp programban,… 3x-os áron amit Önök baloldaliként ezerrel támogattak!!

Horizont 2014.02.25. 17:56:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Még mindig le tudok döbbenni ilyen kommenteken! Mi szükség van erre???

Kókadt-szegfű 2014.02.25. 17:57:47

Azt hallgatta 1956-tól minden magyar, hogy a szocialisták baloldaliként évtizedek óta folyton a szegények javáért dolgoznak.

Azt látja minden magyar, amíg a szegények, a szocialista kormányzások évtizedei alatt egyre szegényebbé válnak, a szocialisták meg sokszoros milliomosok és milliárdosok lettek!

Miért nem biztosítottak már a kádári „baloldaliak” 1956-tól osztrák, a francia, az angol, a német fizetést, nyugdíjat, életszínvonalat a magyaroknak?

Azt hallgatta 1956-tól minden magyar, a szocialisták baloldaliként évtizedek óta folyton a szegények javáért dolgoznak!!
Az viszont felfoghatatlan, hogy a 1989-es bukásuk után is,
az 1998-as bukásuk után is,
és a 2010-es bukásuk után is, miért várják a rájuk szavazott szegények milliói munkanélküliként, a szocialistákat követő kormánytól
a sorsuk jobbrafordulását??

Horizont 2014.02.25. 18:02:45

@Kókadt-szegfű: Te szerencsétlen az egyik baromsága felmenti a másik baromságát? Pont ezek miatt nem kéne a Fidesznek tobzódnia! Erre nincs mentsége! Mármint erre a puccos stadionra az újgazdaggá vált Orbán háza tövébe. Másra sincs mentségük! Ha csak ezzel tudod Fideszéket védeni hát régen rossz....... és nagyon gyenge!!
Ja és amúgy hány bölcsőde épült, áruld már el!

csak egy néző 2014.02.25. 18:41:30

@Kókadt-szegfű:
Tisztelt kókadt demagóg agyú komám. Mesélj már egy kicsit, mivel is foglalkoztál abban a mocskosban?
"Azt látja minden magyar, amíg a szegények, a szocialista kormányzások évtizedei alatt egyre szegényebbé válnak, a szocialisták meg sokszoros milliomosok és milliárdosok lettek!"
Most ugye egyre kevesebba szegény ember. Sorold mar fel legyszives a 4 év alatt milliárdossá váló gázszerelőket.

Horizont 2014.02.25. 19:18:25

@csak egy néző:
Ez a szegfű annyira kókadt, hogy már menthetetlen:)) Az ilyenekről nem hiszem, hogy éltek a szocializmusban, mert ennyi baromságot összehordani?
Már sok baromságot olvastam ilyen zavaros agyúaktól, de ez még nekem is sok volt :)
"Azt hallgatta 1956-tól minden magyar, a szocialisták baloldaliként évtizedek óta folyton a szegények javáért dolgoznak!!"
Istenem miért ver minket a sors balf@sz politikusokkal és még balf@szabb átlagemberekkel??
Tisztelet a kivételnek :)

csak egy néző 2014.02.25. 19:25:24

@Horizont:
Olvasgatva eddigi értelmes hozzászólásait, tuti, hogy nem tegnap született és valószínüleg haszonélvezője is lehetett annak a mocskosnak, de, hát ez a fajta szivesen kakál abba a tányérba, amiből evett és most tele szájjal szocizik és csodálja az új Istenét.
Neki elég az új jelszó a birkamenetben, hogy
"Szeretem a rezsimet,
Mert csökkenti a rezsimet"

Zedder 2014.02.25. 20:23:36

@Kókadt-szegfű: gondolom az egyszerű egybites agyadba az nehezen fér bele, hogy sokan mindkét tolvajbandát rühelljük? Sőt, ha újabb tolvajbanda jön, azt is utálni fogjuk.

De te csak egyed a szart nagykanállal, és csápolj a birkameneten, örülj az új, még jobban lopó gazdáidnak!

csak egy néző 2014.02.25. 20:28:44

@Zedder:
Sajnos most tuti nyerő lesz a felcsuti, talán 18-ra előkerül, felnő végre egy erős erdész.

Bee-zony 2014.02.25. 20:51:12

@ColT: „Ez a viktátor előtt is lehetett volna. Ez az ország minimum 70 éve így működik.”
Az lehet. Egy különbséget találtam, Kádárék alatt az államot képviselők nem loptak ennyit.

Bee-zony 2014.02.25. 20:58:50

@Kovács Ferenc 14: Akkor neked ott van a másik opció, a saját józan ész.
Viszont pl. Buddha nem beszélt hülyeséget, ő saját magából indult ki, és hogy milyen lelkiállapotot akar elérni…
Bizonyítottan nem létező dolog, olyan nem sok van. A lapos Földet és a felhők fölött trónolót (amikor nincsenek felhők, akkor hol trónol?) már nem hirdetik.
A felvilágosodott kor az, ahol Gyurcsok és társai küldenek egy kis pénzenergiát, meg pozitív rezgést? :)
Sőt, ahol hazugokra szavaz a többség? :(

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2014.02.25. 21:45:46

Percek óta azon gondolkodom, hogy egy dél-amerikai látszatdemokrata banánköztársaságra vagy egy poszt-szovjet akármi-sztánra hajaznak jobban ezek a történetek.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.02.25. 21:54:13

@Bee-zony: Mert nem volt rá szükségük, övék volt az egész :)

Kandabula 2014.02.25. 21:58:51

@Bee-zony: észnél vagy ezekkel a hosszú hozzászólásokkal? Ki a faszom fogja elolvasni? Egyébként miről van szó?

Bee-zony 2014.02.25. 23:09:22

@malenykij polgar: Narancsisztán, avagy a déligyümölcsök meghonosítása Magyarországon.
Volt már rá egy kísérlet, „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”
Azóta fejlődött a tudomány, már nagy, (narancs)vörös és keserű, és az övék.
Kísérőszövegnek hozzá jó a régi is, esetleg minimális változtatásokkal:
„Pelikán: Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.
Virág elvtárs: Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.”

Bee-zony 2014.02.25. 23:20:12

@Kandabula: Arról van szó, hogy mi a helyes – és úgy néz ki, arról is szó van, hogy az információáradatban hogyan csökken az agyi befogadóképesség. Instantot és zanzásítottat mindenből, mert sok olyan ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a fontos és a kevésbé fontos/lényegtelen dolgok között.

Az állítás rövid, az indoklás/bizonyítás hosszú.
1. Érvénytelen szavazat helyett a parlamenti pártok erőegyensúlyára szavazz, hogy így lefogják egymás lopkodó kezét, vagy pedig arra, hogy az új pártok meghaladják az 5%-os küszöböt, mert a régieket csak az újak tudják leváltani.

2. Ne halj ki, negatív népszaporulat van szerte Európában, legyen 4 gyermeked, és ne csússz ki az időből.

3. Vándorolj ki ha nem olyan vagy, mint a többség és az őket irányítók, ez jobb, mint a hanyatlás végigszenvedése és a polgárháború.

4. Ne kövess semmilyen zsidó vagy zsidó gyökerű vallást, politikai ideológiát, mert azok károsak.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.02.25. 23:29:01

en nem kivanok semmi mast minthogy az Orban pereputty tartsa karban azt a sok idiotan belekendacsolt faszerkezetet
minden hetveget kotelezo legyen ott csiszolgatniuk az eppen kovetkezo szerkezeti elemet a sajat ingatlanan!!! elvegre par helyen is a cigokat kotelezik a sajat portajuk rendbetelere, nota bene, ha ilyen keves esze volt a Zseb-Neronak, akkor vagy csiszoljon vagy gyujtson...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.26. 08:27:32

@Horizont: Egyszerűen rühellem az ilyen elvtelen tetveket és csak így lehet beszélni velük.
A Putyin ügy óta rágtam be így rájuk,hogy ezek a tetvek még ezt is védik.

zkdqts 2014.02.26. 10:47:32

Milyen érdekes, hogy az ugyanilyen módon (pólós ábra) kezelt magán-nyugdíjpénztári befizetések ugyanezen emberek által közpénznek lettek minősítve, míg a stadion támogatás nem közpénz...

ftk 2014.02.26. 10:59:54

@Bee-zony: Elolvastam a teljeset is, csak ez lejjebb van, erre könnyebben válaszolok.
1. Érvénytelen szavazat helyett a parlamenti pártok erőegyensúlyára szavazz, hogy így lefogják egymás lopkodó kezét, vagy pedig arra, hogy az új pártok meghaladják az 5%-os küszöböt, mert a régieket csak az újak tudják leváltani.
>> Hát hm, ennek valószínűsíthető végkimenetele egy erőteljes Fidesz-győzelem, akár jókora kétharmad, mert a hívek nem fognak az erőegyensúlyra szavazni. Kb. ugyanaz a helyzet lenne, mint most. A Jobbiknak is van egy elkötelezett tábora, az erőegyensúlyra szavazókkal együtt nagy valószínűséggel ők lennének a legerősebb ellenzéki párt. Az LMP és az Összefogás bejut, tán még egy vagy maximum két másik párt (ha nagyon bejön az erőegyensúlyra szavazósdi). Az eredmény: 2/3 Fidesz-KDNP, erős Jobbik, harmatgyenge mindenki más. Mennyivel is vagyunk előbbre, mint most?

2. Ne halj ki, negatív népszaporulat van szerte Európában, legyen 4 gyermeked, és ne csússz ki az időből.
>>Ez mind szép és jó, aki már kifutott az időből, ássa el magát?

3. Vándorolj ki ha nem olyan vagy, mint a többség és az őket irányítók, ez jobb, mint a hanyatlás végigszenvedése és a polgárháború.
>>Világos, de akkor miért is szavazzak egyáltalán? És hagyjam itt a csudába az idős, beteg szüleimet, nagyszüleimet? Kivándorlásképtelen (pl. fogyatékkal élő) rokonaimat?

4. Ne kövess semmilyen zsidó vagy zsidó gyökerű vallást, politikai ideológiát, mert azok károsak.
>> Hát ez nagyon kilóg, nehezen is értem, a teljes változatban is, hogyan kerül ide. Akkor pl. a kereszténység egyik ága sem oké, de az iszlám pl. mehet? Ha még a vallásosság am block kerülése lenne, az még összeköthető az előzőkkel... viszont egyébként is falra hányt borsó, a bármilyen vallásos úgyis követi a saját vallását (igazán ritka az, aki ekkorát vált, bármilyen benyomásra), a nem vallásosnak meg mindegy, hogy mit nem követ.

Hamajd 2014.02.26. 15:24:04

@Kókadt-szegfű:"és a 2010-es bukásuk után is, miért várják a rájuk szavazott szegények milliói munkanélküliként, a szocialistákat követő kormánytól
a sorsuk jobbrafordulását??"

Mert mint tudjuk, az MSZP egy jobboldali párt, még ha nem is annak vallja magát.:(((

Hamajd 2014.02.26. 15:31:28

@Bee-zony: Még nem fogyott el az 5000 karaktered, vagy csak nekem van annyi?:)))))

Horizont 2014.02.26. 15:41:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Nagyon jóóóóó!Jólesett!Köszi!
Én szerettem a Vers mindenkinek c. műsort :)

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Én is rühellem, de nem süllyedünk le az ellenség(fél) szintjére :))

Kandabula 2014.02.26. 21:23:01

@Bee-zony: @ftk: észnél vagytok? Mi ez a szófosás?

Bee-zony 2014.02.26. 22:49:02

@ftk: 1. Az erőegyensúly pl. 4 párt, 4x25% szavazati aránnyal. Amit leírtál, az nem erőegyensúly.
2010-ben a Fidesznek a 2/3 a behülyített emberek által volt meg. Most az a cél, hogy az általuk kitalált, és nekik kedvező új szabályokkal se legyen meg a 2/3. Orbán is azt nyilatkozta, hogy nem lesz már többé kétharmad. Legalább ebben legyen igaza. Hülyeségfokban vízválasztó lesz, hogy lesz-e a Fidesznek kétharmada vagy nem. Remélem, hogy nem annyira elmeroggyantak a szavazók, hogy még egyszer 2/3-ot adjanak a Fidesznek. A Fidesz-KDNP 2010-ben 2,7 millió szavazatot kapott. Ha 2014-ben is 2 millió fölötti szavazatot kapnak, akkor ez az ország megérdemli a túl hülye minősítést, ahonnan a szerencsétlen normálisok jobb, ha minél hamarabb távoznak. A választásra jogosultak száma kb. 8 millió. Ha elmegy szavazni a fele, az 4, és akkor a Fidesz még mindig túl erős a 2 millió körüli szavazattal, tehát az a jó a Fidesz ellenében, ha minél többen elmennek szavazni, és bárkire szavaznak, csak a Fideszre nem. Ha egyáltalán nincs valakinek preferált pártja, akkor inkább az LMP-re, mert ők a leggyengébbek.
A Jobbik 15-20%-ra van mérve, és ha a 25%-ot elérik, az már „mesésen” jó lenne, és a négypárti arányos erőegyensúlyhoz is pont jó.
Az Összefogás valószínű, hogy kicsivel meg fogja előzni a Jobbikot, és a Jobbik marad a harmadik erő, ahogy ez most is van.
Az LMP kár lenne, ha kiesne – hárompárti palettával feltűnően hiányos lenne az érdekképviselet. Az a másik oldali hülyeség-határérték, ha kiesik.
Nagy aszimmetria a Fidesz-LMP viszonylatban van, úgyhogy aki csalódott a Fideszben, és legszívesebben már egyik pártot sem választaná, az erőegyensúlyi alapon válassza az LMP-t; azért mégiscsak volt ott néhány korrupció elleni fellépés, és néhány jó kérdés.

2. Ha már nincs petesejt vagy spermium, akkor gond van, lejárt a biológiai óra a szaporodásra. A nőknél 35 év fölött már kezdődnek a rizikófaktorok, és kb. 45 éves korig még lehet szülni jó esetben. Nőknek és férfiaknak egyaránt észben kell tartani, hogy a szülést nem lehet akármeddig halogatni. Az emberklónozás pedig még nem választható hivatalos opció, bár a technikai szint már megvan hozzá. Lehet, hogy titokban megvan már az első klónozott ember is… De vannak nyitott kérdések, főleg élettartam vonatkozásában.
Akik kifutottak az időből, azok legjobb szerepe a pótszülő, hogy segítsék a fiatalokat.

3. Amíg itt vagy, szavazz. Ha már nem vagy itt, de fenntartod a lehetőségét, hogy visszajössz, akkor is. Ha már csak turistaként jönnél vissza, akkor felesleges szavazni.
Nem fog kivándorolni mindenki, kétirányú hatás van; vagy kimész és itthagyod a szeretteidet, vagy viszed őket is magaddal, vagy maradsz te is; ezt mindenkinek el kell döntenie, vállalva minden jó és rossz következményt. Aki kötődik, annál is lesz egy oldás, legkésőbb a halállal. A többi pedig az optimális stratégia keresése, az ezzel járó tanulságokkal. Van egy csomó olyan választás, amikor az igazán jó, az elvi optimum nem is szerepel a választhatók között.

4. Ez is egy fontos felismerés. Három, egymással, és a többiekkel össze nem férő vallásról van szó; és az iszlám zsidó gyökerű vallás, lásd pl.:
„Mohamed élete
sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/iszlam/arabok.htm
(...)
Fokozatosan vonult vissza a kereskedői hivatástól, s vallásos látomásainak adta át magát. A Mekkától északra fekvő Híra-hegy egyik barlangjában elmélkedett, s egyik nyugtalan álmában isteni hangra lett figyelmes. Álmát úgy értelmezte, hogy Gábriel arkangyal jelent meg előtte, s azzal bízta meg, hogy legyen népének prófétája, s állítása szerint ekkor kapta meg a Korán első darabját is (pl. 96. szura). Ezt követően rendkívül racionális okfejtés keretében megkérdőjelezte és megcáfolta a mekkai írástudókat, s összefoglalta tanait, melyet iszlámnak -"Allah iránti odaadás"-nak- nevezett.
(...)
A vallási közösségben eredetileg helyet biztosított a helyi zsidóságnak is, de mivel azok nem fogadták el a Mohamed által tett igen jelentős engedményeket (pl. imák iránya Jeruzsálem, a disznóhús fogyasztásának tilalma, a zsidó böjtnap elfogadása), ezért fegyveresen szállt velük szembe 624-627 között.”
(...)

www.torilecke.com/fenykepek/2-okor/okor---a-nagy-vallasok/43.-iszlam--gabriel-arkangyal-lediktalja-a-korant-mohamednek.html
„Az iszlám kezdettől fogva úgy tekintett önmagára, mint a judaizmus és a kereszténység közvetlen és utolsó utódjára, azaz a három vallás által imádott egyazon Isten legújabb és egyben legutolsó, hamisítatlan kinyilatkoztatásainak birtokosára.”

Bee-zony 2014.02.26. 22:51:08

@Hamajd: 5000 után mindig kapok bónuszt, mint a flipperben. :) Na jó, elfogyott, most máshová kell.

Bee-zony 2014.02.26. 22:52:44

@Kandabula: Az úgy van, már több ezer éve, hogy nem mindenkinek telik be két mondat után a szellemi kapacitása, sőt, vannak, akik könyveket is olvasnak, többszázezer karaktert. Evolúció kontra devolúció. Redukáld le a két mondatot 1-re, aztán 0-ra, ha már úgyis abba az irányba tartasz.

Scala 2014.02.27. 15:09:50

@Bee-zony: Tetszett! Köszönöm. :-)

Elég közel vittél ahhoz, hogy elmenjek mégis. Alapvetően az tart vissza, hogy úgy látom BÁRKI kerül oda, ugyanazt csinálja. Bárki. Aki meg nem kerül oda is kiábrándítóan a politikai játszmák mentán mozog, lásd Lehet Más a Politika szétesése, ami mellesleg bizonyítéka, hogy nem, a politika nem lehet más.
Visszatérve van ahol emészthetően nyomják, NSzK, mindemellett szerintem egyre több helyen teljesen kiábrándító és hasonlóak az agymosási technikák is. Összesküvés-elméleteket sem hagyva figyelmen kívül, én soha többet nem megyek el szavazni.
Max. valami helyi népszavazás, kis faluban polgi.

Amikor kijött az első rezsicsökkentéses csekk, illetve itt a blogon annak tervezete világos volt, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat most. Plusz a törvénymódosítás.
Én azt hallottam tavaly baloldali választási szakértőtől, hogy a 2/3uk is meglesz, olyan a szabályozás. Csak szólok...

Scala 2014.02.27. 15:15:19

@Bee-zony: Ez a tavaly született döntésem amúgy váratlanul felszabadítóan hat rám, megspékelve az enyhe téllel... új korszakot nyitottam és boldog vagyok benne.

lyken 2014.02.27. 22:28:12

@ColT: "Csak éppen ezek a dolgok kuvvamód nem törvényesek, amik itt történnek... "
Áááá... Te is tudod, hogy nem lesznek elszámoltatva. Pont. Az, hogy rugózunk a dolgon felháborodva még 800 kommenten át, nem fog ezen változtatni.

Pagnar 2014.02.28. 12:26:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Előbb akasztunk mi titeket."

Mit akasztasz te ki szanalmas zsebnaci csokeveny, max a pincer/gardista mellenykedet a fogasra amikor hazarugdosnak a nyuggerek a hosokrol, a tobbi bohoc negyvenkilos hulyegyerekekkel egyutt.

Kandabula 2014.03.02. 18:49:36

@Bee-zony: a szófosásban többnyire elvész a lényeg. Jókait is át kell írni, mert manapság már a kutya sem olvassa. Meg aztán, minél okosabb valaki, annál tömörebben és egyszerűbben tud fogalmazni.

Bee-zony 2014.03.03. 03:58:32

@Scala: Értem én, de viszont úgy látom, hogy egyszerűbb és könnyebb gyermektelennek lenni, mint gyermekeket nemzeni és felnevelni, de nem jobb, mert ez a kihalás – tehát könnyebb, de nem jobb.
Egyszerűbb nem dolgozni, mint dolgozni, de nem jobb, mert a nem dolgozás élősködéshez, ellustuláshoz, másoktól való függőséghez, végső soron életképtelenséghez és kihaláshoz vezet.
Egyszerűbb politikailag passzívnak lenni, mint aktívnak, de nem jobb, mert ez oda vezet, hogy a fehérgalléros bűnözők lesznek aktívak, vagy maradnak azok, aminek eredménye, hogy Magyarországon pszichopaták hazugságokkal választást nyernek, és degenerált és káros rendszert építenek fel, és szétlopják az országot, ami hanyatlik és pusztul – és aki nem szavaz, aki politikailag passzív, az nem számít, mert az gyakorlatilag hallgatólagosan beleegyezik mindenbe.
Valamint van a kondicionált tehetetlenség, és a bűnözők azt nagyon szeretik, ha az áldozataik ebben az állapotban vannak, mert akkor azt csinálnak velük, amit akarnak.
Tehát ez a három dolog logikailag és gyakorlatilag jobb, ha meg van téve: szaporodás, munka, aktív politizálás – szembeszélben is, és minden körülmények között. Hogy az aktuális körülmények között mik a megtehető és megteendő lépések, azon gondolkodni kell, és megvalósítani.
Viktátor és bandája ugyan előre láthatólag megint 4 év lopási időt fog nyerni, és Magyarországon három dinoszaurusz-csoport jelenti a hatalmat jelenleg – vörös, narancsvörös, és fekete – de az evolúció nem áll meg, vannak már méretben és létszámban kicsi, de szellemi-erkölcsi minőségben sokkal fejlettebb emberfajok. Az emberdinoszauruszok most még hatalmon vannak, de a hanyatlás és kihalás útján is, és jön a minőségi váltás, és ez nem a dinoszauruszokat és nem is a kaméleonokat jelenti, hanem újat, jobbat, fejlettebbet, de ez nem csak úgy magától valósul meg, tenni, gondolkodni és cselekedni kell érte.

Bee-zony 2014.03.03. 04:13:10

@Kandabula: Valamint: egyrészt, megváltozott a társadalmi-technikai helyzet, mert információrobbanás van az eddigi korokhoz képest, és aki nem válogat, nem szelektál kellően gyorsan és alaposan, az elsüllyed az információtengerben, másrészt pedig sok információt gyorsan kell felfogni, harmadrészt pedig bonyolult dolgokat a maguk tényleges bonyolultságában nem lehet egyszerűen leírni.
Ami bonyolult, az csak úgy lehet egyszerű, ha nem teljes – és itt kettéválnak az igények, ki mennyire akar megérteni valamit, teljesen, vagy csak nagyjából, a leegyszerűsítés, az alapvető minimum szintjén.
Le lehet írni pl. az emberi agy működését ötezer karakterben, de nem a maga teljességében – és aki egyszerűségre vágyik, az nézegessen tömör és egyszerű, max. ötezer bájt méretű (világ)képeket. :)

Buksy Dicsak 2014.03.03. 16:03:18

Nevetséges, hogy mit meg nem enged még MAGÁNAK !!!
Hát hiányzik a Magyarból az Ukrán vér.......

Hamajd 2014.03.04. 13:17:28

@Buksy Dicsak:" Hát hiányzik a Magyarból az Ukrán vér......."

Még csak az hiányzik, nem elég ez a sok egyébb...........

Nzoltan 2014.03.05. 09:18:44

A háztáji csak a panelproliknak állatkert. Ilyen minden nagyobb birtokon van, volt, lesz.

NYJetsTD 2014.03.05. 21:37:15

Sajnos nem láttam a meccset, pedig biztos jó lehetett. Szegény finnek csak 2:1-re tudtak nyerni Győrben. Nem lennék a szövetségi kapitányuk helyében...

Hamajd 2014.03.06. 10:30:52

@NYJetsTD:

Az a helyzet, hogy ez a 2:1-es győzelem a suomiknak szégyen, a sok kihagyott helyzet miatt.:((((

Hamajd 2014.03.06. 10:33:44

A Felcsút FC megóvta a Vasas elleni kupameccset és láss csodát a Puskás Akadémia jutott tovább, hát nehogymá kiessen.:(((

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.03.06. 13:01:12

"1) Nem közpénzből épült.
2) Nem az övé.

Egyéb probléma?"

Egy "okos" fórumozó válasza nekem a hozzászólásomra egy másik blog bejegyzésénél:
"Szinte kiböki a szememet a miniszterelnök közpénzből épült stadionja. Nem fogok olyan emberre és annak pártjára szavazni, aki az ország valós állapotát figyelmen kívül hagyva, személyes hobbijára szór el milliárdokat. "

Bár elmegyek szavazni, de érvénytelen szavazatot adok le.

Ha valaki látta a House of cards sorozat első évadát, ismerős lesz neki a jelenet. A céltudatos és gátlástalan főszereplő kihasználja egyik képviselőtársa gyarlóságát a maga céljaira. Később az átvert képviselő rádöbben, hogy sose volt szüksége a másik segítségére és támogatására. Kár, hogy későn.
Ugyanígy vagyunk mi is a politikusainkkal. 1990-ben elhittük, hogy ők hasznos emberek, kellenek nekünk mint vezetőink, aztán későn eszméltünk fel, hogy kisajátították az ország gazdaságát, Magyarország Zrt. lettünk, és kedvükre csűrik-csavarják a törvényeket és ha kételkedni merészelsz, ellehetetlenítenek a talpnyalóikkal. :-(

Ma a Déli krónikában egy hölgy panaszkodott, hogy Gy.F. kihasználta, mert ő kisember és neki lehet baja, de Ferinek nem, mert ő fent van. A hölgy egy megvert, ázott, rongyszőnyegen kuporgó ebre emlékeztetett a szavai alapján. Közel sem ember, öntudatos állampolgár, hanem egy rémült senki, mert azzá változtatta magát. Ráadásnak elképesztő tévedésben van, hogy léteznek kisemberek és nagyemberek. Ezeknek csak annyi hatalmuk van, amennyit átengedtünk nekik. Ha a nép hülye és vinnyogó kutya, akkor a gazemberből könnyedén lesz "okos úr".

Sajnos a nép jelentős része tetszhalott vagy néma cinkosa a mutyi rendszernek. Egy ilyen bagázs megérdemli az "urait". Több szóra nem is érdemesek.