Skip to content


       Szűrés lista

A zöldbárók viszik az agártámogatásokat is

A K-Monitor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által nyilvánosságra hozott adatokból térképezte fel a 2013-as évben kifizetett mezőgazdasági támogatásokat.

Ez alapján továbbra is a nagybirtokok vszik el a támogatások nagy részét, a felső tíz százalék részesedése a mezőgazdasági támogatásokból kiemelkedően nagy, több mint 70 százalékos.



A K-Monitor a céghálók és a támogatások feltérképezése után a következő sorrendet állapította meg:
1. Simicska-Nyerges cégcsoport, össze agártámogatás 5,186 milliárd forint.
2. Csányi-cégcsoport, összes agártámogatás 4,997 milliárd forint.
3. Leisztinger-cégcsoport,  összes agártámogatás 3,139 milliűárd forint.


 

Örülük, hogy a sikeres magyar vállalkozó, Simicska úr nemcsak a építőiparban (Közgép), a közterületi reklámok (Publimont) vagy a média világában (Class FM) sikeres, hanem a mezőgazdaságban is, sőt, listavezető!

És mindezt a maga erejéből érte el, a két kezével, hátszél vagy kapcsolatok nélkül építette fel ezt a csodálatos cégbirodalmat ...

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr895878113

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.25. 13:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt S. Earp 2014.03.25. 12:21:52

Túl a szokásos, előre megjosolható

provinciális

politika-közéleti visszhangján ennek a posztnak, nem árt kicsit kiszélesíteni a látókört a téma kapcsán:

“…Most egy globális erőforrás háború kellős közepében vagyunk, itt Magyarországon is. Ez nem egy távoli egzotikus harc, nagyon keményen érinti Magyarországot is. Ez a stratégiai erőforrások feletti korlátlan rendelkezéséért zajlik.
Ezek az erőforrások: Ivóvíz, energia, termőföld, emberi erőforrás….
A termőföldre is kitérnék, mint erőforrásra.
Megjelent egy új fogalom a "land grab", a föld megkaparintása.
Tavaly Szaúd-Arábia felélte a felszín alatti vízkészletének az utolsó cseppjét is, ezzel ez a fajta a sivatagi mezőgazdaság, amit addig fenntartott: megszűnt. Mivel óriási pénztőkével rendelkeznek, elindultak földet kereseni mindenfelé a világban. Szudánban vettek egy országrésznyi területet, ahonnan majd az őslakosságot elkergetik és ilyen farmokat hoznak létre ahol egyébként ember nincs csak gépek. A kínaiakkal együtt, megjelentek Magyarországon is.

Várják, hogy ez év májusában a magyar földpiac megnyíljon. Hivatalosan arról van szó, hogy külföldi nem vehet itt földet, de a földtörvényben definiálják, hogy ki minősül belföldinek és ez úgy szól, hogy "belföldinek minősül az Unió és a társult országok valamennyi állampolgára”. Ez 520 millió embert jelent, és ha létrejön az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény, akkor még az USA lakossága is hozzácsatlakozik ehhez a néptömeghez, akik májustól bizonyos korlátozásokkal mellett, szabadon vásárolhatnak Magyarországon földet. Ebbe most ne menjübk bele, de ez egy dráma. A pénztőke helyi rezidensei előléphetnek: egy nevet mondok csak, Csányi Sándor a legnagyobb magyar földbirtokos.ha a google-ba a land grab-et beírjuk akkor az első oldalon már megtaláljuk az ő nevét is, aki ebben egy nagy jétékos…”

nagykovacsi.net/forum/viewtopic.php?p=8120#p8120

Ha a világ egy dzsungel, akkor ezek az emberek, akiket a poszt nevesít: túlélők. Erősek. Győztesek. Ragadozók. Minden az övék, és minden az övék lesz, mert ismerik a dzsungel törvényeit.
És akinek nincs semmije, az annyit is ér.
Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci.
Kis föld, kis pénz, nagy föld, nagy pénz.
Ezt a játékot gólra játszák és aki nem tud labdába rúgni, azt lecserélik.
Két hét múlva kihirdetik a meccs eredményét.
Utána csak egykapuzni fognak, de már ellenfél nélkül.

Vádló Bitófa 2014.03.25. 12:22:59

Magyarországon a kisbirtokok és nagybirtokok összterülete nagyjából ugyanannyi (már nem emlékszem, pontosan milyen birtokméret a határ). Mégis, a kisbirtokokon 3x annyi élelmiszert termelnek, és legalább 1000x annyi ember él meg belőle.

Vádló Bitófa 2014.03.25. 12:24:39

@Kurt S. Earp:
"belföldinek minősül az Unió és a társult országok valamennyi állampolgára”

Ne felejtsük el, hogy izrael is társult ország.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.03.25. 12:38:09

Ha útszélen fekvő döglött mosómedvék baszásával lehetne pénzt "csinálni", akkor azzal foglalkoznának.

Hamajd 2014.03.25. 12:39:34

Nem látom az agyontámogatottak között Kapolyi (Eocén)Lászlót, sem Veres Jánost stb, ők nem nagybirtokosok?

fvipera 2014.03.25. 13:06:11

@Hamajd: simicskáékhoz képest ők gyufaárusok. aránytévesztésben vagy.

Csekkliszt#10 2014.03.25. 13:40:37

@Vádló Bitófa:
Ugy tudom pont fordítva igaz, a kis birtokméret pont a hatékonyság, versenyképesség és a fenntarthatóság szempontjából rendkívül kedvezőtlen, a nagyobb üzemek ugyanis sikeresebben alkalmazkodnak az új feltételekhez, könnyen jutnak támogatáshoz, ezért a kis birtokméret a magyar mezőgazdaság elmaradásának a záloga. A dan mezőgazdaság 2,5x termelekenyebb mint a magyar, a technológiai fejlettségen (input) túl ennek oda az ezen technológia hatékony alkalmazását lehetővé tevő nagyobb birtokok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.25. 13:47:26

Mi ebben a meglepő? Ja, az hogy oligarchák nincsenek :D
Mi lenne, ha még lennének is? :D

Csekkliszt#10 2014.03.25. 13:48:27

@Vádló Bitófa:
"Ne felejtsük el, hogy izrael is társult ország."
Ez elkerülhetetlen a figyelmem: Izrael mióta az európai unio társult országa ?

Csekkliszt#10 2014.03.25. 13:51:37

@Kurt S. Earp:
Ne baszki, ezért ment ki Orban Szaúd Arábiába: hogy eladja a magyar földet ? De az nem ugy volt, hogy a magyar föld az nem eladó? Nem ugy volt, hogy nem leszünk gyarmat?

Marcellusca 2014.03.25. 13:52:02

@Kurt S. Earp: Te, Körte, ez most mi akar lenni?
Valami vicc?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.25. 13:54:42

@Csekkliszt#10: Az IMF gyarmata :D Arabok azok jöhetnek, úgy tűnik :D Ruszkik is... Ha már hazazavarta őket egyszer...

Csekkliszt#10 2014.03.25. 14:24:45

@ColT:
Komolyan, ha már te is elkezded ezt, hogy ő zavarta haza a ruszkikat, akkor feladom. :-)))
A ruszkikkal akkor az már le volt zsírozva, ő csak hőbörgött a téren.

Hamajd 2014.03.25. 14:25:00

@fvipera: Nekem Ők a nagybirtokosok, a Simicskáék pedig már a hűűűb+ kategória.

Hamajd 2014.03.25. 14:34:08

@Csekkliszt#10: "A ruszkikkal akkor az már le volt zsírozva, ő csak hőbörgött a téren."

Elfelejtettek szólni neki.:DDDDD

Kurt S. Earp 2014.03.25. 14:44:02

@Marcellusca: Hol látsz viccet? Mire Gondolsz?
1.Az idézet részlet (ott a link) Ertsey Attila, Autonóm házak c. előadásából származik. Nem vicc. Nagyon nem.
2. Amit hozzáfűztem a poszthoz: nem vicc. Nagyon nem.

Lehet ezeket az embereket utálni, szapulni, irigyelni…vagy örjönghetsz kedvedre, mint bárki más, de Magyarország egy jogállam, az EU tagja, és minden magyar polgárnak lehetősége van arra is, hogy megtegye a szükséges lépéseket, ha úgy véli, ha úgy látja, hogy valami törvénybe ütközőt tapasztal. A K-blog és a Kuruc.infon is ott van ennek a posztnak a témája, csak hosszabban.
Sokan olvassák. Hozzá is szólnak, mindenki a maga vérmérséklete szerint.

De látsz valami törvénybe/jogszabályba ütközőt? Olyat amit bizonyítani lehet a bíroságon? Olyat amit befogad egy feljelentésben a nyomozóhatóság? Ami egy blogon elfér és egy posztot megér, értéktelen lehet a Jog Asztalánál. Ángyán József összehasonlíthatatlanul karakánabb és keményebb arc a teljes politikai elitnélés az itt jelenlévő összes dedurvánbeszólok kommentelőnél, de nem látom, hogy egyről a kettőre jutna kedvenc “oligarcha”-témájában.
A magyar rögvalóság az, hogy itt nincsenek viccek és nem is röhög senki.

A poszt arról szól, hogy egyes magyar polgárok sok pénzhez jutottak a fennálló jogszabályi kereteken belül és a törvényeknek megfelelően. Pont.
Mi a vastagbőr tárgya? Igen, a jus murmurandi a tied és mindenkié -egyelőre még- de mi az amin fel kéne háborodjak? Csak magamat okolhatom, hogy a vesztesek közé tartozom. Másképp kéne élni. Másképp meg nem tudok. Ők igen.

Tehát: hozzászolásom melyik részét tekinted viccnek? Mit értettél félre?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.25. 14:48:04

@Csekkliszt#10: Ellenben az ő feje volt látható, amint hőbörög, nem? Elfogadta, támogatta a dogot.

Marcellusca 2014.03.25. 14:53:06

@Kurt S. Earp: Az, hogy kik és mennyi lóvét kapnak földtámogatás révén az valóban nem vicc. Egyelőre teljesen jogszerűen.

De ez a szaudiak innen viszik a vizet téma, hááát ....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.25. 14:56:21

@Marcellusca: Ez az igazán level 99 lopás, amikor teljesen törvényes a dolog.

Kurt S. Earp 2014.03.25. 14:59:09

@Marcellusca: Nem vizet visznek. Földet szereznek. Vesznek. Felületesen olvasol.

atlatszo.blog.hu/2013/04/19/a_fo ... inek_felet

index.hu/gazdasag/2014/02/18/bes … oldvitaba/

hetivalasz.hu/vilag/kapzsisag-ig … -is-73385/

Olvass.

Csekkliszt#10 2014.03.25. 15:02:36

@Kurt S. Earp:
"Magyarország egy jogállam."
Könyörgöm. Technikailag, mert kihirdetik a törvényeket. Egyébként nem, mert az összes többi kritérium (jogbiztonság, normatív tartalom, legitim működés) bukta.
Ez olyan, mint sz ABC, vagy 1x1.
Ha Orbántól megkérdeznéd, ő is jót röhögne azon, h jogállamot vezet.
Sok bűne van, de a legnyilvánvalóbb a jogállam felszámolása.

legeslegujabbkor 2014.03.25. 16:37:42

@Kurt S. Earp:
"jelentés szerint a helyi gazdák földhöz jutása elengedhetetlen szükséglete az élelmiszer-szuverenitás növekedésének és a vidéki családok túlélésének. Ezzel szemben az EU csatlakozás után is növekedett a nagybirtokosok tulajdona a vidéken, a közeljövőben elfogadásra váró új földtörvény, valamint az illegális zsebszerződések gyakorlata szintén a nagybirtokosok, mezőgazdasági oligarchák kezére játsszák a földeket."

Belinkeltél szövegeket az eu-s oligarchák földszerzéséről, de nálunk pont nem a külföldiek szerzik meg a földeket, hanem a posztban fent említett saját nagybirtokosaink lehetetlenítik el a családi gazdálkodók életét azzal, megakadályozva a növénytermesztést és állattartást.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.03.25. 17:29:25

4 mondat. Egy átolvasás azért belefért volna még, nem?

"vszik" "össze" "agártámogatás" "agártámogatás "agártámogatás" "milliűárd" "Örülük" "a építőiparban" "(Publimont) vagy"

Kim lr Szen 2014.03.25. 18:29:35

@Hamajd: Széles Gábort sem látom. A Videotonból és az Ikaruszból nem telt neki birtokra?

2014.03.25. 19:33:38

A terepjárójával száguldozó, a nyugdíjast verő Habonyt sem látom itt.
Ja ő lehet hogy csak stróman Viktorunk mellett ?

Kovács Ferenc 14 2014.03.25. 20:06:47

@Sárga Pecsenyekacsa: No de minek ezeknek még pénz? Mondjuk egy Csányi hova harácsol, amikor máris megvan mindene, és se kutyája, se macskája? Mi a fasznak neki mintatehenészet a bankelnöki szék mellé? Nem hinném, hogy az izraeli befektetők pénzére spekulál, akkor nem ruházott volna be, csak ülne az ugaron hagyott földön, és várná a májust...

alte trottel 2014.03.25. 20:08:15

@Kurt S. Earp:
Amíg a főszügyész szöges nyakörvéhez csatlakozó rövid pórázt én rángatom, addig a "törvénytelen" kifejezés _VELEM KAPCSOLATBAN értelmezhetetlen.

eleve lehetetlen 2014.03.25. 21:22:46

Nem kötekedni akarok, de ha ez terület alapú támogatás, akkor mi ebben a különös? Akinek sok földje van, az sok támogatást kap, akinek kevés,az keveset.

Artech 2014.03.26. 05:04:08

zeno. Ha iszol, ne posztolj. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.03.26. 10:37:37

És ez a többihez képest még aprópénznek is tűnik.

@Kurt S. Earp: Sajnos ez nagyon igaz.:((

szmoker (Homo Trollicus) 2014.03.26. 17:48:17

@Kim lr Szen: ő most valami szuper energiacellát épít. Minden héten az a hír a zindekszen :)

Gyingizik 2014.04.01. 09:26:42

@Kurt S. Earp: Ezt értjük. De akkor most mondja meg mi a jobb: ha a magyar termőföld

1. a Csányié meg a Simicskáé (jelentős részben nem is az övé, hanem állami földbérlet),
2. vagy a Monsantoé és a szaúdi olajsejké? Szomorú világban élünk, ahol hemzsegnek a disznóságok. De a rosszat még mindig meg lehet különböztetni a még rosszabbtól.

süti beállítások módosítása