Skip to content


       Szűrés lista

A Nagy Államosító lekommunistázta a Hír24 újságíróját

Még mindig a felcsúti Pancho Aréna.

Orbán Viktor még mindig görcsösön ragaszkodik ahhoz, hogy "nemközpénzből" épült, pedig a TAÓ-rendszer közpénz, Brüsszel felé is így lett bejelentve, a NAV hagyja jóvá az adókedvezményt, és a költségvetésből hiányzik az a társasági adó, amiből a a felcsúti alapítvány 3 év alatt 7 milliárd forintot kapott, messze a legtöbbet minden más sportszervezetnél.

taoossz_140325.jpg(Kép:mfor.hu)

Erről írtunk már mi is, ahogy az Átlátszó is szépen bemutatta a TAÓ-modelt.

Nyilván mondjuk a pécsi futballklub tulajdonosának kisebb az érdekérvényesítő képessége a TAÓ-pénzek elcsatornázásában, mint a felcsúti alapítványnak, ez látható ha rápillantunk a a 147 ezer lakosú Pécs stadionjára, majd az 1841 lakosú Felcsút vadonatúj stadionjára. De nem is kell "győzködni" a cégeket, a szervilizmus, a nyalás és a félelem attól, hogy esetleg megüthetik a bokájukat olyan hajtóerő, hogy azon csodálkozom, hogy "csak" ennyi TAÓ-pénzt "ajánlottak" fel a cégek.
Önként, természetesen.
Mert szívügyük a foci.
A felcsúti foci.

A tegnapi átadóünnepségen pedig valami rés keletkezhetett az pajzson, mert a Hír24-nek még egyszer sem nyilatkozó Orbánt sikerült mikrofonvégre kapniuk, ahol a Oroszi Babett azt a szemtelen kérdést merte feltenni a Miniszterelnök Úrnak, hogy "milyen érzés, hogy az adófizetők felépítettek egy stadiont a háza mellett?"

Drága Babett, hát értse már meg, hogy NEMKÖZPÉNZ!!!


A teljes videó a Hír24-en nézhető meg, vagy itt lentebb:

Szép munka Hír24, gratulálunk!

Címkék: orbán felcsút

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr506068003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2014.04.22. 12:03:09

Tökéletesen igaza van VIktornak. A kommancs picsa megpróbált egy kicsit pimaszkodni, csak arra nem számított, hogy Orbánt nem lehet egyszerűen sarokba szorítani.

dr. Aullah 2014.04.22. 12:05:30

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Dehát hazudik. Bár tudom, hogy a bérkommentelőket ilyen dolgok nem érdekelnek.

Algopirin 2014.04.22. 12:06:21

@dr. Aullah: Nemúgyvanaz. Ő sosem hazudik. Ha azt mondja nem közpénz, akkor nem az.
Nameg ugye ha az lenne sincs hozzá senkinek köze.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.04.22. 12:07:10

Kérdés Schmittnek:

"Saját könyv lesz, vagy merít ugyanúgy?"

Hernádinak:

"Mennyire nyugodt, hogy áll ez az interpol-os ügy?"

Belevaló a csaj :-)))

Azt hiszem a Hír24 most került feketelistára a FIDESZ-nél...

Sárga Pecsenyekacsa 2014.04.22. 12:20:22

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Neked még nem járt le a szerződésed? Úgy tudom, csak április végéig vagytok lepapírozva.

Amadeus62 2014.04.22. 12:27:16

@Sárga Pecsenyekacsa:

Szó se róla, én meg a bohócgyurcsány avataros buta belpesti barmot választások óta nem láttam egyik blogban sem...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.22. 12:28:08

" a Oroszi Babett azt a szemtelen kérdést mert feltenni a Miniszterelnök Úrnak, hogy "milyen érzés, hogy az adófizetők felépítettek egy stadiont a háza mellett?""
Még van munkahelye? Macerás ám ilyen után... :D
Amúgy nem tudom most megnézni, de érdekelne a válasz...

Amadeus62 2014.04.22. 12:28:12

Igazán lerohadna a keze annak, aki megint erre a hazug féregre szavazott. A kurva anyátok fidesz szavazó idióta állatok!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.04.22. 12:33:34

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

Aki ilyen rezzenéstelen arccal hazudik, azt tényleg nehéz sarokba szorítani. Remélem, jól érezted magad a Piramisavatón te szolgalelkű kádárista pöcs.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.04.22. 12:36:22

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

Tehát aki a versenyszférában próbál megélni, mer kérdezni a saját miniszterelnökétől, és a közpénzek felelősségteljes felhasználásáról érdeklődik, az "komancs".

Értem.

juzsuka 2014.04.22. 12:45:46

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: A nyereséges cégek felajánlása kedves Miklós az közpénz akár honnan is nézzük, mivel a kormány döntése alapján adóforintokat csoportosít át olyan intézményekhez amik legkevésbé sem mondhatók államinak. A cégek vagy adóként fizetik be az államkasszába a Társasági Adóelőleget (TAO), vagy látványsportot támogathatnak.
Sóval ki a hülye?

juzsuka 2014.04.22. 12:46:52

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: A nyereséges cégek felajánlása kedves Miklós az közpénz akár honnan is nézzük, mivel a kormány döntése alapján adóforintokat csoportosít át olyan intézményekhez amik legkevésbé sem mondhatók államinak. A cégek vagy adóként fizetik be az államkasszába a Társasági Adóelőleget (TAO), vagy látványsportot támogathatnak.
Szóval ki a hülye?

juzsuka 2014.04.22. 12:47:58

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: A nyereséges cégek felajánlása kedves Miklós az közpénz akár honnan is nézzük, mivel a kormány döntése alapján adóforintokat csoportosít át olyan intézményekhez amik legkevésbé sem mondhatók államinak. A cégek vagy adóként fizetik be az államkasszába a Társasági Adóelőleget (TAO), vagy látványsportot támogathatnak.
Szóval ki a hülye?

Hamajd 2014.04.22. 12:51:11

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

Attól még lehet kommancs a picsa, hogy ilyeneket kérdez!?!?!?

Hamajd 2014.04.22. 12:55:10

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

Amúgy minden rendben, ilyen hozzászólással kell indítani egy posztot, ha meg őszinte volt akkor húú b+.

törcsi 2014.04.22. 12:56:28

Lehet, csak azért állt szóba velük, mert azt hitte, hogy a Sanoma is belépett már a NER-be. Közbe úgy saccolom, hogy ez még vagy 1-2 hónap. Szegény csaj készíthet majd riportokat a beteg hódokról, ellopott kerítésekről, meg az egyre nagyobb villámokról. Már ha egyáltalán megmarad a hír24 híradó.

Zokka82 2014.04.22. 12:59:02

Megkétharmadolnak egy határozatot, hogy az nemközpénz és kész. Biztos ami biztos még egy békemenet is önszervezőik, hogy megvédje a közpénz és adomány fogalmát.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.04.22. 13:08:28

Úgy látom rám marad a megtisztelő feladat, hogy a diskurzust mintegy keretbe foglalva leírjam: Herbert Norman Tábornok egy használt vécépapírral kitömött fejű madárijesztő.

Szívesen.

tobeor 2014.04.22. 13:14:49

Orbán Viktor hazudik.

Bogyó 2 2014.04.22. 13:21:03

De miért mondja azt, hogy a vállalkozók döntötték el?

Közvetlen vállalkozói támogatásokból épült fel a stadion? És hol döntötték ezt el a vállalkozók?

Valami oka csak van, hogy közpénzként emlegeti a riporter. mert Orbán reagálásából is úgy tűnik, amikor gazdaságpolitikai örökségről beszél, mintha a közpénzeket nevezné eleve a vállalkozók pénzének, mert, hogy ők termelik meg.

Csakhogy én meg erről azt gondolom, hogy a vállalkozó se egyedül termeli meg ezt a pénzt, ő csak egy szerencsés résztvevője a nemzetgazdaságnak, s azért adózik, mert az, hogy a vállalkozását működteti, az annak is köszönhető, hogy van egy állami környezet,a mely biztosítja azt, hogy tudjon vállalkozni, hogy legyen munkaereje, lehetősége arra, hogy üzleteljen, hogy eszközöket birtokoljon, hogy jogszabályok rendezzék az életét. Mindenki adózik aki jövedelmet termel, annak mértékében, ő is. Onnantól kezdve az pedig közpénz, és ezt nemcsak a kommunisták gondolják így, a kommunisták inkább a házuk mellé építenek stadionokat, ez az igazán kommunista gondolkodásmód. Valahogy nem tudok arról, hogy a spanyol, angol, német akármelyik miniszterelnöknek stadion lenne a háza mellett, ez sokkal inkább a Janukovics-félékre jellemző dolog.

Algopirin 2014.04.22. 13:21:41

Fodor Ákos:
POLITIKA
hommage a W. S.

Kesze-kusza adó-vevők
össze-vissza adnak-vesznek:
összeadnak, visszavesznek,
visszaadnak, összevesznek;
s kik úgy hiszik: "Ők nem! nem Ők!
nem részesei e heccnek!"
– így adván az Előkelőt –:
mind ők fizetik a cehhet.

belekotty 2014.04.22. 13:21:45

@tobeor: napelem.. putyin csicska... hazaárulás... napelem... rosz atom...

index.hu/tudomany/2014/04/22/kina_meg_tobb_nuklearis_energiat_akar/

shinny bayaar (törölt) 2014.04.22. 13:23:54

Nekem a 4es metró így ebben a formában ezen a vonalon jobban fáj, mint ez a buzi stadion. Azt is leszarom, hogy hol van. Ja, és tényleg nem közpénz, ez a helyzet. Persze mindig lehetne másra költeni, de ez már csak egy ilyen műfaj.

thoma24 2014.04.22. 13:28:07

Az én adóforintjaimat is ÉN termelem meg, Viktor. Tehát NEM közpénz! Te meg elszórod stadionépítésre, meg ellopod többezer milliárd forintunkat, és csak növeled az államadósságot.
Ez a videó pedig ***va nagy blama :D
Még napokig fogok ezen a halandzsa dumán visítva röhögni :D

Marcellusca 2014.04.22. 13:30:51

Fúúú, a Hír24-es riport első zenei aláfestése nagyon ott van! :)

Doktor Senkiházi (törölt) 2014.04.22. 13:32:50

Miért kell külön parkoló Orbánnak? Csak átsétál.

Hamajd 2014.04.22. 13:32:51

Azért "nemközpénzből" lehetne egy kicsit nagyobb, így nem fér bele egy olimpia.:((

vittore 2014.04.22. 13:33:40

Remélem a szép faszerkezet hamarosan bitófaként fog szolgálni az ÖSSZES jelenlegi Magyar politikus számára.

mézesmackócskácska 2014.04.22. 13:33:43

hazudtunk reggel, délben, és este...

_most_ 2014.04.22. 13:37:39

haha, szerintem Orbán nem is akarta a stadiont, a cégek kényszerítették ki, azzal hogy adtak tao pénzeket felcsútnak :D

vittore 2014.04.22. 13:40:09

@Hamajd: Az az igazság, hogy a minap egy igen "eszes" kolleganőm, kijelentette, hogy korlátolt a gondolkodásom, ugyanis oviktor azért épít orrba szájba stadionokat, mert Ő már tuggya' hogy hamarosan Olimpiát fogunk rendezni és ne akkor kelljen kapkodni, amikor kihírdetik a nyertest.

béla a görög (törölt) 2014.04.22. 13:42:53

ORBÁN, HAZUDSZ! REGGEL, DÉLBEN, MEG ESTE!
HAZUDSZ!
HAZUDSZ!
HAZUDSZ!

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 13:42:59

Nem értem, már ciki a komcsi? Régebben nem volt az.

tobeor 2014.04.22. 13:43:50

@belekotty: putyincsicska, seggnyaló, ruszkibérenc....

444.hu/2014/04/22/tusk-igy-kell-megtorni-az-orosz-gazfuggest/

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2014.04.22. 13:46:25

Jézus nézetei manapság minimum kommunisták, szocialisták és liberálisok lennének. Plusz még zsidó is volt. Szóval a keresztény vonulata a fidesznek egy libsibolsi komcsi zsidót imád? :) Ezt jól összehozták lol. Amúgy meg a közpénzt úgy definiálja a fidesz, hogy ami a tiéd az az enyém is, ami meg az enyém ahhoz neked nincs közöd. Ennyi.

hmikey 2014.04.22. 13:46:37

Figy, így közpénz, mindenkinek, akinek nem világos:

Melós dolgozik Cégnek
Cég fizet neki Fizetést
Fizetés egy részét kapja meg Melós
Fizetés (nagyobbik) részét Cég becsengeti Állambácsinak
Állambácsi elkölti közhasznú stadionra, metróra, útépítésre.

Mind indokolható, bizonyos határokon belül. Szép is ez a stadion. Na de azért a kisf*szomat már, hogy hova építteti meg a marha...

Dödölle 2014.04.22. 13:47:38

@Marcellusca: Neked az odaillesztett "Hej, te bunkócska, te drága..." című dal talán odaillőnek tetszik ?.... Mert nekem is....

mildi 2014.04.22. 13:47:39

imádom ezt a csajt :) ott csempészte be magát, mikor a feminán kerekeszékezett meg minimálbérezett. a kerekesszékes különösen jól sikerült. de fb-on nem lehet követni...

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 13:53:10

@tobeor: Igen, az a gond, hogy Izraelből nem gáz jön, hanem felvásárolni kívánó zsidó.

tobeor 2014.04.22. 13:57:19

@♔bаtyu♔: húzd már el a beled a kurucinfóra zsidózni.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 13:58:47

@tobeor: Mi a probléma? 1. Hol itt a zsidózás? 2. Húzzál el te.

tobeor 2014.04.22. 14:01:16

@♔bаtyu♔: te zsigernáci vagy, vagy megélhetési, és most jöttél széttrollkodni a posztot, ha már Orbán védhetetlen hazudozását nem tudod kinyalni?

sas70 2014.04.22. 14:04:20

Márpedig ez közpénz, aki mást mond az vagy tudatlan, vagy hazudik!
Nekem csak az fáj, hogy miközben stadionok épülnek feleslegesen, az úthálózat szétrohad és focimeccsre sem fogunk tudni hamarosan eljutni, max. tengely törött kocsival.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:04:26

@tobeor: Te vagy annyira ostoba, hogy minden balliberális szart beszopsz. Az orosz gáz nem érzelem, hanem realitás. Onnan jön a gáz, szeretjük az oroszokat. Ahogy a zsidókat azért szeretjük, mert ők osztják nekünk újra a saját pénzünket. Érted?

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:06:08

@sas70: Igen, és mennyi lélegeztető gép kijönne belőle.

sas70 2014.04.22. 14:07:06

Amúgy meg egy ilyen újságírói kérdés, csak nálunk meglepetés, mert normális országokban még ennél keményebbeket is kérdeznek, sőt az újságíró rögtön szembesítette volna a megkérdezett politikust azzal, hogy a válasza hazugság.

Horizont 2014.04.22. 14:07:07

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
Attól, hogy Orbán imádó vagy, és egy jó nagy bunkó is, hogy mered venni a bátorságot, hogy lepicsázz egy újságírónőt akinek a lába nyomába nem érsz!Mi a francot képzelsz te magadról?

Ez egyszerűen hihetetlen, hogy sikerült Orbán közelébe jutnia egy riporternek aki ha átszűrik 3 km-es körzetébe sem mehetne vezérünknek, nemhogy kérdést tegyen fel! Minden elismerésem!!! Obersovszky ezt megkönnyezte! Bántották imádata tárgyát:)
Na Pali bá' se volt semmi! A kérdés a könyvére: merít ugyanúgy? Annyira ostoba tökfilkó észre sem vette!
Na egy igazi demokrácia így működne, hogy bármilyen oldali riporter bármilyen kérdést feltehetne a ME-nek akinek kötelessége lenne válaszolni! Ha egy IGAZI demokráciában élnénk!
Gratulálok Oroszi Babettnek és csak így tovább!:)
Lehet, hogy Orbán valakit kirúg a környezetéből aki odaengedte a Hír24-et! :DDD

waterphone 2014.04.22. 14:07:46

No és ha holnaptól beindulna a Nemzeti Stadionbontás Rendszere? Akkor arra bólogatna viszonylag nagy tömeg, hogy tyűűű micsoda belevaló, hazafias ötlet. Közben feltörte az ülepem a csodaszarvas.
Egyébként szép a stadion, és Mészáros Lőrinc is okos. Ezzel a hozzászólásom politikailag kiegyenlítetté vált.

húzzad neki shakespeare 2014.04.22. 14:08:13

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
Juhfej! Az Orbán volt komcsi, meg Orbán apuka meg az Orbán anyuka. Apuka egyenesen párttitkár volt, anyuka meg a tanári hivatást adta fel, hogy komoly komcsi beosztást kaphasson.Vagy szerinted a húsvéti myiszi tojta a sok földet, bányát, vad laktanyát? Szerintem menj ki csűrbe és kösd fel magad. JUHFEJ!!!

sas70 2014.04.22. 14:08:29

@♔bаtyu♔: Azért az úthálózat állapota, árnyalatnyit fontosabb, mint a foci! De nevezz nyugodtan demagógnak, ebben a kérdésben simán vállalom!

ex-dr. vuk 2014.04.22. 14:08:45

Igaza van Viktornak, a kerdes a kommunista multtal valo kotodesre utal. Van kotodes, utoljara akkor fordulhatott volna meg elo, hogy a nagyvezer haza mellett epul egy sokmilliardos ertelmetlen beruhazas a vezer maniaja miatt.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:10:44

@Horizont: Jó nagy tévedés. A német ZDF stábja csak nagy nehezen tudott az EP liberális képviselőihez eljutni, mert menekültek. Pedig csak azt akarták megkérdezni, miért veszik fel a magas napidíjat, ha ahogy felveszik, már mennek is el.

Az eredménye az lett, hogy az EP liberálisai sikeresen kitiltották a ZDF-et az EP székházából.

micsoda? 2014.04.22. 14:12:44

Minden vásárolt árú után + 27 % áfa. Bármit veszel több mint 1/4 - t befizeted a Felcsúthoz hasonló "úri- muri" -ba.

tobeor 2014.04.22. 14:13:29

@♔bаtyu♔: te hogy bírsz ennyire barom lenni?

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:15:32

Megnéztem a fenti rövid videót, a blogger nem tud értelmezni, ugyanis Orbán nem a csajt komcsizta le.

"A magyar gazdaságpolitika régóta küszködik a kommunista örökséggel"
Úgy tudom, a hölgyet nem magyar gazdaságpolitikának hívják.

Kussojjá 2014.04.22. 14:15:41

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Te rohadt fidesz-csicska geci, rohadj meg a kibaszott vezéreddel együtt ! Hazaáruló fidesz-bolsik !

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:16:15

@tobeor: Mi a problémád konkrétan? Nincs igazam?

_most_ 2014.04.22. 14:18:21

@♔bаtyu♔: tényleg annyira vicces a vergődésed, ahogy próbálod védeni a védhetetlent, így tovább :D

tobeor 2014.04.22. 14:18:39

@♔bаtyu♔: dehogynincs idióta, a zsidók üldöznek téged, nézz hátra most is épp támadni készülnek rád!
na, eléggé széttrollkodtad már ezt a blogot, vagy még zsidózol tovább? Habony mennyit fizet hogy széttrollkodd ezt a blogot, ha már Orbán ordenáré hazudozása védhetetlen?

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:19:33

@_most_: Nem, csak veled ellentétben tudok értelmezni egy db. mondatot.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:20:33

@tobeor: Meg sem nézted a videót te faszkalap, vagy ha megnézted, képtelen vagy értelmezni. Ne rám legyél dühös, hanem magadra, amiért ennyire sötét vagy.

Horizont 2014.04.22. 14:22:23

@♔bаtyu♔: Semmi tévedés nincs! Hasonlatot akartál hozni Orbánod védelmére, de annyira szánalmas! Csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy tényleg ennyire hülye vagy, hogy azt hiszed, csak a liberális EP képviselők veszik fel a magas napidíjat? Tompika mond neked bármit is ? :)

Itthonról cseverésszünk már! Láttál, hallottál már olyan cikket vagy riportot ahol Orbán neki kényelmetlen kérdésekre válaszolt? Hermetikusan elzárták! Eddig!!!!! Ez a kis videó bearanyozta a napomat, az meg csak bónusz, hogy Pali bá' annyira buta, hogy a kérdésben rejlő támadást se tudta érzékelni, Hernádi meg úgy elhúzta a csíkot onnan, mint a Gyalogkakukk!
SZ-E-N-Z-Á-C-I-Ó-S volt ahogy beégették magukat mind a 3-an egy (női)riportertől :DDD
Ó ha még Mészárost is sikerült volna tökön rúgni az lett volna az igazi :)

tobeor 2014.04.22. 14:23:48

@♔bаtyu♔: akkor lefordítom a válaszod: nem, még nem érzed úgy hogy eleget trollkodtál, ezért folytatod tovább.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:24:10

@Horizont: Ne terelj. Orbán nem mondta a csajra hogy kommunista, pedig itt most éppen erre rejszoltok. Gondolom a ballibsik nagyrészét nem is érdekelte ez, a lényeg, hogy már megint Orbán.

Hamajd 2014.04.22. 14:25:53

Off

Durván eladósodott az MSZP. állítólag a számlákat is zárolták a bankok.

On

@sas70:
..........és a 3 millió koldus?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2014.04.22. 14:26:19

@♔bаtyu♔:

Én nem vennék itt semmit ha izraeli (vagy bármilyen másmilyen) felvásárló lennék.

Beru 2014.04.22. 14:26:43

A Népstadiont meg fogják csinálni egyszer? Arra van már pénz és tervek? Mert talán az még fontos is lehetne. Csak úgy eszembe jutott.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:27:08

@tobeor: Miért ne folytatnám? Te mindenkit trollnak nézel, aki nem azt írja amit te. Ami azért is nehéz, mert te láthatóan elég sötét vagy.

Azt hiszik a ballibsik olyan könnyű ballibsinek lenni:)))

tobeor 2014.04.22. 14:28:51

@♔bаtyu♔: hazudsz (naná), csak téged nézlek trollnak, mert az is vagy. zsidózz tovább bértroll, azt még élvezed is.

Zakk (törölt) 2014.04.22. 14:29:11

A TAO felhasználásáról a cégek döntenek, épp úgy ahogy én döntök az egy százalékomról. Mi a faszt nem lehet ezen érteni??? Kezdem azt érezni hogy érik itt egy ukrán helyzet, csak itt fossá vernék az "ellenzéket" az egyszerű lakosok :)

2007alex 2014.04.22. 14:29:55

Azt gondolom, hogy innen most már el kell húzni...!
Gyerekekkel, mindenestől, mert ez már Észak-Koreánál is szemetebb!
Ekkora tetveket régen hordott hátán a föld!
Ilyen arcátlanul hazudni, és persze büntetlenül?!
Már megértem azokat, akik Csaucseszku és felesége életét befejezték...
Mennyi keserűség lehetett bennük?! Jogosan!

Manarola (törölt) 2014.04.22. 14:31:53

Ééééés igen. Kimagyarázta. Olyan maszopos volt, tőlük tanulta. Kommunistázza inkább a saját apját, meg a pártvezetésének 80%-át.

Szeretném látni azok névsorát, akik összeadták a pénzt erre a stadionra.
Amíg nincs ilyen lista, addig ez közpénz Ramszesz.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.04.22. 14:32:30

Abszurd, hogy egy bizonyítottan (ifjú)kommunista aktivista múltú, majd liberális végül? kereszténydemokrata pártaktivista (régebben agitPRoposnak mondták, egyszerűen fogalmazva pártkatona, komisszár, ...) rezzenéstelen arccal, hazudva, lekommunistázza a közpénzekkel kapcsolatos kérdést feltevőt.

És az egész (világ)sajtó szerint moszkoVitya jobboldali populista!

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:33:25

@rdos: Hallgasd már meg a videót, nem a csajt kommunistázza le.

Horizont 2014.04.22. 14:33:26

@♔bаtyu♔: Nem terelek! Azt te teszed!
Orbán ezt mondta te kis szerencsétlen: "......régóta küszködik a kommunista örökséggel amit most az ön okfejtéséből is hallhattunk..."

LINOLEA 2014.04.22. 14:35:21

össze kéne ereszteni a kommentelőket pl egy pusztakezes csevelyre, kiderülne, mennyi gyáva senki ugatéroz itten

oszt jónapot 2014.04.22. 14:36:24

@♔bаtyu♔: Ha azt mondom, hogy anyád pénzért szexel idegenekkel, akkor nem kurvaanyáztalak le tulajdonképpen.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:37:56

@Horizont: Ezt mondta:

"A magyar gazdaságpolitika régóta küszködik a kommunista örökséggel"

Te b+, még rosszul is hallasz. nem a csaj küszködik hanem a gazdaságpolitika te kis szerencsétlen, a csaj egyszerűen csak ennek szellemében kérdez. Ez nem azt jelenti, hogy a csaj kommunista.
Nem igaz mennyi hülye van és idejön égetni magát.

gizmo26 2014.04.22. 14:38:18

@dr. Aullah: Hogyan, mennyit, és kitől kaphatok pénzt a bérkommentelését? Ha tényleg van ilyen lehetőség, engem érdekelne. Pénzért bárkit elküldök az anyjába.

tobeor 2014.04.22. 14:38:43

@Horizont:
ne hagyd magad felhúzni, pont ezt akarja. batyu egy szaros kis troll.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:39:13

@oszt jónapot: Dehogy is, ahogy a húgodat sem kurvázom, aki hozzám jár szopni.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 14:40:35

@tobeor: Miért húzná fel magát. Csak nem olyan ostoba mint te, mélyebben belegondol és látja, hogy igazam van.

Szelid sunmalac 2014.04.22. 14:40:53

@♔bаtyu♔: Egesz egyszeruen hazudsz. Nem tiltottak ki. Nem is tilthatjak ki. Otthon talan tudod kabitani a nepet a baromsaggal, de en itt elek.

2007alex 2014.04.22. 14:43:20

A Zakkantaknak! Bár úgy sem képesek felfogni, akkora IQ-betyárok...
A TAO felhasználásról lehet dönteni, de az egy Társasági adó, amit mindenkinek be kell fizetni, és törvények írják elő a felhasználási területeket! (Kórházak, iskolák, munkahely teremtés, országos elosztási rendszer szerint!) Azért mert egy kis cezaromániás valaki megteheti, hogy 2/3 birtokában ezt sportra (felcsúti sportra) irányítja, attól még állami pénz, állami bevétel, amit adók formájában szedte be, csak egy trükkel elcsakliztak. Ezt, ha te teszed, vagy én, akkor ez bűncselekmény, pedig mi, csak a sajátunkat "lopnánk" vissza! Érted már penge?
Kim Jong il módszereiben kissé elegánsabb, mint a mi nagy növésű bandavezérünk...
Az legalább nem pofázik hülyeségeket, hanem kussol...

Secnir 2014.04.22. 14:46:04

@belekotty:
"napelem.. putyin csicska... hazaárulás... napelem... rosz atom..."

azért emellé tedd oda ezt is:
index.hu/tudomany/2014/03/20/kina_ramozdul_a_tiszta_atomenergiara/

csak egy félmondat:
Eredetileg az volt Kína terve, hogy 25 év alatt megépíti az első tóriumos reaktorát - írja a Telegraph. A sanghaji kutatóknak azonban nemrég megmondták, hogy 10 éven belül el kell készülni egy teljesen működőképes erőművel. [...] Kína a becslések szerint akkora tóriumkészleten terpeszkedik, amely húszezer évig kielégítené az energiaigényét."

ami azt jelenti, hogy kína 10 év múlva, amikor nálunk megkezdik a paksi atomerőmű falait felhúzni, beindítja a sokkal, de sokkal olcsóbb, környezetbarátabb stb. tóriumreaktorát. ja, és miért szarja le a világ? mert a tóriumból nem lehet plutóniumot csinálni.
20.000 év, ember (HÚSZEZER).
orbán hazaáruló.

ex-dr. vuk 2014.04.22. 14:46:23

@♔bаtyu♔: szerintem is, teljesen jogos a valasz. a kerdes inkabb az, hogy hogy lehet, hogy Orban ilyen nyiltan lekommunistazta (vagy kommunista-orokosozte) sajat magat... (kommunista orokseg az, ha valaki a sajat kertje vegeben kozpenzbol stadiont epittet)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.04.22. 14:47:48

@♔bаtyu♔: Csak a szavakon lovagolsz. Egy valami tagadhatatlan. Ha nincs módszerváltás, akkor moszkoVitya pártkarriert futott volna be. Az egypártállami, ma kommuistának nevezett, akkor magát szocialistának nevező, de valójábana megszálló szovjetekkel kollaboráló bolsevik diktatúrában. A pártkarrier bejött, csak új - csinált pártban. Az a moszkvai drót is mintha megmaradt volna. :-( Csak a vak és a hívő nem látja, moszkoVitya bolseViki múltját, jelenlegi gyakorlatát. :-(

hackbard.celine 2014.04.22. 14:50:26

@Zakk: Létezik, hogy valaki még mindig nem érti miből épült a stadionocska a kert végébe? A Közgép 2013-ban közbeszerzésen 491 Mrd-ot nyert. Közpénz-e a közbeszerzésen kiosztott lóvé? A Közgép ezért cserébe lemond a TAO-ról a főnök javára. Duplán közpénz síbolás. Mi nem világos a modellben?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.22. 14:56:30

@♔bаtyu♔: Hát, ha ezt mondta, az nagyobb öngól, mert a magyar gazdaságpolitikát ő alakítja 4 éve + előtte is volt pár éve... :D

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.22. 14:57:33

@shinny bayaar: Te barom ketrecharcos, a TAO a társasági adó. Ha befizetik az államkasszába akkor bizony az közpénz te nagyon alulképzett. Itt csak annyi volt, hogy ha nem akarják befizetni adóként, akkor felajánlhatták a cégek "látványsportok" lásd futball, mint látványsport támogatására. Ebből építették fel Felcsúton az Orbán stadizóleumát. Nekem nem mondja senki, hogy ez nem a közpénzek elherdálása. Jó tudom, amíg vannak olyan megvezethető faszok, mint te, Norman Schwarzkopf jr., Batyu, Vidéki és a többi Fideszes ork, addig ti mindent hajlandóak vagytok benyalni, ha a főncitek mondja,
Nagyon jó lehet nektek, mert olyan egyszerűek vagytok, hogy a faék egy bonyolult alakzat hozzátok képest.

wantaan 2014.04.22. 14:57:53

@shinny bayaar: No alighanem Te sem ma lettél a világ esze! Nyaljad a segget b+ , mert segg nélkül nem élet az életed.
@♔bаtyu♔: Már ma sem ciki csak a jelentése más ....ma fideszest jelent! Komcsi az aki fideszes!

tobeor 2014.04.22. 14:59:36

@Secnir: belekotty nem vitatkozni akar, csak trollkodni, hónapok óta ugyanezt az egy sort beírja ha meglát engem, akár Paksról van szó akár nem (ahogy most is). A tórium amúgy jó irány, örülnék ha már lenne rá működő megoldás.

ex-dr. vuk 2014.04.22. 15:09:25

@rdos: "Csak a vak és a hívő nem látja, moszkoVitya bolseViki múltját, jelenlegi gyakorlatát. :-("

Sajnos az orszag tele van vakokkal, es mind elment szavazni is a partallam mellett. Engem ez megdobbent egyebkent.

jaegtoer 2014.04.22. 15:13:38

ha a Főnök aszongya, hogy az nem közpénz, akkor az úgy is van. csakhogy ebből az is következhet, hogy az övé. mert amúgy meg úgy is viselkedik, és úgy is bánik vele. ezért is híjják mostanság úgy, hogy kösszpénz.
Szal, a Főnök egy kissé lopós lett. a java most kezdődik, hogy a folytatásra jó nagy felhatalmazást kaptak.

Schild 2014.04.22. 15:15:09

Hozzászólásom természetesen nem az újabb választási zakótól frusztrált és emiatt a meleg libsi bloggettóban naponta acsarkodó ellendrukkereknek szól, ők nyugodtan ignorálhatják. Feltételezem ugyanakkor, hogy néhány idetévedőnek még nem ment el teljesen az esze, az ő józanságukra számítok.

A magyarországi médiapiac 27%-át birtokló Sanoma óriásvállalat Hír24 néven manipuláló csatornájának riporternője nem "bátor", "szemtelen" vagy "kommancs picsa", hanem egy kötözködő, sudribunkó paraszt, aki ráadásul felkészületlen a témában, és ennek következtében a miniszterelnök feltörli vele a port. Ennyit a dolog szakmai oldaláról.

Az viszont mélyebb pszichiátriai elemzést kívánna, miért feltételezi egy maroknyi kisebbség, hogy bármilyen politikai fejlemény vagy társadalmi esemény kapcsán egyedül jogosult a dolgok magyarázatára az igazság kizárólagosnak vélt birtokosaként. Ez önmagában is irritáló, ráadásul soha nem a jobbítás szándékával bírálnak vagy észrevételeznek valami általuk károsnak ítélt jelenséget, hanem eleve ellenséges attitüddel, ami egyúttal rontja a kritika hitelét. Ez a reflexerűen ellendrukker hozzáállás szünet nélkül mérgezi a hazai köznyilvánosságot, feleslegesen kelt gyűlöletet, miközben tendenciózusan félretájékoztatja az akciórádiuszában lévő embereket.

Ahhoz egyébként nem csupán hülye ellendrukkernek, hanem vaknak is kell lennie annak, akinek nem tetszik a gyönyörű felcsúti stadion, és nem örül annak, hogy hazánkban is lesznek európai szintű sporlétesítmények. Ezeknek csak egy része szolgálja a labdarúgást, a Dagály és a Tüskecsarnok projekt pl. az úszósport világszínvonalú fellegvára lesz.

A szemkilövető köztörvényes elmebeteg és volt párttársai úgy loptak el súlyos közpénz milliárdokat (gondoljunk csak Paksra, Simonra vagy a külföldre síbolt nemzeti vagyonra), hogy abból még egy méter járda sem épült meg soha. Az Orbán-kormány viszont átadta a 4-es metrót, eltörölte az önkormányzatok adósságait, megújítja a tömegközlekedést, növekedési pályára állította a gazdaságot, 20-25 %-kal csökkentette a lakosság rezsiterheit, miközben 0 % közeli szinten mozog az infláció és emelkedik a foglalkoztatottak száma.

A kutya ugat, a karaván halad.

jaegtoer 2014.04.22. 15:15:45

@The Lonewolf:

gondolod érti egy tahó, hogy mi az a TAO?

jaegtoer 2014.04.22. 15:24:37

@Schild:

mekkható volt a felvezetésed. sokat levon az értékéből az a későbbi kijelentés, ami így írodott le:

"__aki ráadásul felkészületlen a témában, és aki ráadásul felkészületlen a témában, és és ennek következtében a miniszterelnök feltörli vele a port. Ennyit a dolog szakmai oldaláról."

si senyor. tehát a TAO nem közpénz. szakmailag tényleg fel van törölve a padló. sudribunkó..

wantaan 2014.04.22. 15:25:46

@Schild: A magyarországi médiapiac 27%-át birtokló Sanoma óriásvállalat Hír24 csatornájának riporternője nem "bátor", "szemtelen" vagy "kommancs picsa", nem egy kötözködő, nem sudribunkó paraszt, aki ráadásul a felkészületlen és hazug miniszterelnökkel bátran feltörli a port. Ennyit a dolog szakmai oldaláról.

szonár 2014.04.22. 15:32:09

Lekommunistázták a komcsit. Jujj. :)

Amúgy tényleg nem közpénz.

Lehet tovább agonizálni. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.22. 15:32:36

vajh kirúgták már a csajt? vagy csak majd jövő héten, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló?

shinny bayaar (törölt) 2014.04.22. 15:33:23

@The Lonewolf: kösz a bíztatást, örülök, hogy belefuthattam egy ilyen pallérozott munkásőrfattyúba.
Leszarom hogy nevezed, ilyen alapon az 1% is közpénz, csak lehet róla rendelkezni. Ahogy erről is, te kis vörösfejű bugyibaszó. Egyébként ezt a puskás akadémiát 2007-ben avatták, orbán - akit egyébként kicsit se csipek - "civil" projektje volt és egy országban mindenképpen van létjogosultsága egy ilyennek. Evidens, hogy kellett egy stadion is. Ha mondjuk a telek másik végében volna, akkor jobb volna? Az biztos, hogy így könnyű préda a sok fososszájú mihaszna prolinak, de érdemes kicsit a kronológiát is nézni. Persze csak akkor, ha van benned valami minimális ráció és nem csak a seggedet akarod mindenáron kifordítani és itt rángatózni. Na mindegy, biztos értjük egymást...

@wantaan: az a legjobb, amikor egy ilyen hozzád hasonló ultrasötét szarevő kommunista gyökér kommunistázik. az vicces... : ) egyébként nagyon félreértd a helyzetet, mert a szűk agyad nem képes befogadni bizonyos dolgokat. Én pl sosem voltam fideszes, és az lmp előtt egyáltalán nem is szavaztam. Na ezen most rágódj el egy kicsit, aztán írd le 100x, hogy előbb gondolkodom, és csak aztán pofázok.

Secnir 2014.04.22. 15:34:12

@Schild:
"A magyarországi médiapiac 27%-át birtokló Sanoma óriásvállalat "
LOL
finomítsd: "A magyarországi MAGAZINpiac HIRDETÉSEINEK 27%-át birtokló Sanoma óriásvállalat "
amúgy a sanoma a magyar piacon kb 2,5%-al van jelen, beleértve a média mindennemű formáját. inen kezdve minden okfejtésed baromság.

"úgy loptak el súlyos közpénz milliárdokat (gondoljunk csak Paksra, Simonra vagy a külföldre síbolt nemzeti vagyonra), hogy abból még egy méter járda sem épült meg soha"
-itt orbánra gondolsz

"Az Orbán-kormány viszont átadta a 4-es metrót,"
-ööö... ...ki miatt állt az építkezés 4 évig 1998 és 2002 között?

"eltörölte az önkormányzatok adósságait"
-1. átvállalta 2. így te meg én meg vidéki fizeti ki adó formájában

"megújítja a tömegközlekedést,"
-vonat fog járni felcsútra

"növekedési pályára állította a gazdaságot,"
-csak a pálya még nem készült el.

"20-25 %-kal csökkentette a lakosság rezsiterheit"
-KSH adatot linkelj be légyszíves

"miközben 0 % közeli szinten mozog az infláció"
-LOL

"és emelkedik a foglalkoztatottak száma"
-Londonban

"A kutya ugat, a karaván halad."
-akkor mi mennénk is tovább, ha nem haragszol.

ob.szerver 2014.04.22. 15:36:49

Akkor most ideírom azt a számot, amelyik azt mutatja, hogy a fidesz 2.142.142 szavazójából hánynak nyitotta ki a szemét a közpénzből épült magánstadion, és restelkedik már a két héttel ezelőtti választása miatt: 0

Na, ez a gond.

jaegtoer 2014.04.22. 15:37:52

@szonár:

"__Amúgy tényleg nem közpénz__"

Valóban, becenevén TAO, keresztlevele szerint társasági adó.

te, de hogy van az, ha valamely cég nem fizeti be, akkor az adóhivatal elkezdi basztatni a hátralékba kerül céget. az adóhivatal? a nemzeti adóhivatal szerint mégis közpénz? ez skandallum!

Secnir 2014.04.22. 15:42:16

@Schild:
" hanem vaknak is kell lennie annak, akinek nem tetszik a gyönyörű felcsúti stadion, és nem örül annak, hogy hazánkban is lesznek európai szintű sporlétesítmények. "

szó szerint ezt olvastam a magyar nemzetben az akasztói stadionavatás előtt.

ex-dr. vuk 2014.04.22. 15:42:18

@Schild: ezt felolvastad a belso utasitasbol?... te jo eg...

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2014.04.22. 15:44:21

"mint a legutóbb, ugyanúgy merít?" - kérdi a csaj SkiccPalit.

Erre az egyszeri olvasó csak hökken, majd néz egyet és nevet..nem is nevet, nyerít!

szvsz, ez a részlet és a válasz minimum akkora OMG és vicces, mint a poszt által kipécézett részlet

Marcellusca 2014.04.22. 15:50:24

@A rokkant is ember:
"Erre az egyszeri olvasó csak hökken, majd néz egyet és nevet..nem is nevet, nyerít!" - A válasz hallatán meg csak fogja a fejét. :)

Blázser Bozsó 2014.04.22. 15:50:27

Tisztelt Zero!

"A Nagy Államosító lekommunistázta a Hír24 újságíróját" - Orbán esetében nem Államosítóról (kommunistáról) kell beszélnünk. Ez egy nagy tévedés. Orbán nem kommunista, hanem maffiózó. A szavazói azok kommunisták - őket csak felhasználja. De ettől Orbán még nem az. Akkor lenne az, ha az államosítás lenne a végcél, de az csak egy közbenső lépés. A végcél (mint az elmúlt 25 évben végig) az államosított cégek magánkézre játszása. És ez különbözteti meg a kommunistát a maffiózótól.

Meridian74 2014.04.22. 15:53:06

@tobeor: "@belekotty: putyincsicska, seggnyaló, ruszkibérenc....

444.hu/2014/04/22/tusk-igy-kell-megtorni-az-orosz-gazfuggest/"

Ez mind szép és jó, meg okos dolog, de ezek az illetők MÉG A NABUCCOT-t sem voltak képesek gyakorlatban megvalósítani....

andraszuzu 2014.04.22. 15:56:50

Szoba konyhát béreltem és egyszer csak körém épitettek egy várost, nem értem mi a gond. (Czinege Lajos)

2014.04.22. 15:59:19

@jaegtoer: ket lehetoseg van:
1. be kell fizetni a kozosbe, tehat kozpenz
2. nem kell befizetni a kozosbe, tehat nem kozpenz

Tudomasom szerint itt a masodik esetrol van szo. Ha a 2. eset kozpenz, akkor a gyerekek utan jaro adokedvezmeny is kozpenz, sot minden penz kozpenz, ami az adozasi szabalyok miatt a cegeknel/embereknel marad. Ezt kommunista gondolkodasnak hivni eleg tenyszerunek tunik.

Horizont 2014.04.22. 16:00:40

@ob.szerver:
Na ez a legnagyobb gond, igazad van én is erre gondoltam pont! Nem az a baj, hogy ő Orbán hívő maradt! Legyen! De az, hogy ennyire sötét, elfogult, buta és tahó paraszt legyen, na az fáj!
Mit lehet kezdeni ilyenekkel? Semmit! Berántanak minket magukkal a posványba...Nem látják a csúti közpénzes stadiontól az erdőt :)
Ilyenek menthetetlenek: @shinny bayaar: @♔bаtyu♔: @Schild: @jobbdemokrata: @szonár: + az első kommentes @Herbert
Az a baj, hogy 2,1 millió nyúl viszi a vadászpuskát, mi több mint 6 milliónyian meg ezt hagyjuk!

legeslegujabbkor 2014.04.22. 16:01:20

@A rokkant is ember:
Én még mindig a bevezető zenén nevetek:

Hej, te bunkócska, te drága...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.22. 16:03:16

@Schild: Aaaaztakurva!Ekkora nyelvmunkát.
Látom most aktiváltak.
Ha egy nyelv ennyire lenne a seggemben,azt a nyelőcsövemben érezném!

vittore 2014.04.22. 16:06:09

Érdekes állatfaj ez a fideszes trollgeci... Azt hittem miután megnyerik a választásokat bekussolnak, örömtelien kiverik egymásnak, de úgy látom töretlen a lendületük. Ha őszintén belegondolok, jól csinálják...

Secnir 2014.04.22. 16:08:20

@Horizont: "Nem látják a csúti közpénzes stadiontól az erdőt"
mert kivágták.

2014.04.22. 16:08:52

Vállalkozók figyelem: Orbán kinyilatkozta, hogy mostantól nem kell adót fizetnetek, mert az a ti pénzetek, ti döntitek el mit kezdetek vele.

Szerintem jobban is járnánk, ha a vállakozók a TAO-t nem az államnak fizetnék be, hanem közcélú programoknak ajánlanák fel. Valószínűleg hirtelen elkezdene fejlődni az ország, mert az értelmes vállalkozó nem díszteret vagy stadiont finanszírozna, hanem infrastruktúrát és oktatást, mert ezekből neki is haszna van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.22. 16:09:47

Egyébként viki mindig kommunistázik.
Kommunista létére.

Bil Gates 2014.04.22. 16:11:55

És engem megkérdezett valaki, hogy akarom e ebbe a fas*opó fociba hányni a közpénzt?

Vajon miért kell a világ egyik legostobább és legidejétmúltabb sportjában kitűnni minden áron?

Szerencsére miután kihal ez a mostani végtelenül buta és maradi magyar férfi generáció senki sem fog már emlékezni erre a neander-völgyi mocsári futkorászásra.

50-60 év múlva nem lesz olyan ember a munkaerő piacon aki nem készség szinten kezeli a hálozatot és a számítógépeket. És akkor majd végre az ilyen majom sportok eltünnek a süllyesztőben...

legeslegujabbkor 2014.04.22. 16:11:58

@Ylim:
Ez a helyzet már Hernádinak is kínos volt, mert nem győzte hangsúlyozni, hogy ők mindenféle ifi sportot támogatnak, és a vezér kedvenc focicsapata csak az egyik a sok közül.

Persze arra nem volt felkészülve, hogy a feszengést még fokozza a következő kérdés :)

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.04.22. 16:16:19

Giccse, gagyi, szánalmas az egész...

Drága LMP, de milyen áron?

Öt emberük került be a Parlamentbe, de hogyan, milyen áron, mert tagságuk, támogatójuk, szakemberük nincsen.
Kb. 700-800 millió közpénzt tapsoltak el haveroknak, rokonoknak, a kampány alatt. A taglétszámuk a múltkori választás óta 600-700 főre csökkent. Van olyan megye ahol 5-6 párttag él jól meg az állami pénzekből. Minimális a támogató, segítő, aktivista csapat, ezért 1000 forintos órabérért gyüjtötték nekik az aláírásokat. Komoly fideszes segítséggel jutottak be múltkor is és most is kellett a help. Lásd még frakcióalakítás lehetősége, óriásplakáthelyek átadása, stb...A jelöltjeik 20 %-a "kényszerjelölt" volt, Schiffer külön kérésére -hogy meglegyen a létszám- indultak el. Ha ő nem lenne, már rég nem lenne LMP. A szakadással szakemberek, kameraképes személyek távoztak ( Karácsony, Jávor, Szabó T. Szabó R, Schering...)mögöttük nagy az űr. Hány hiteles, szakmailag elismert szakembert tudtak felvonultatni a Róna bácsin kívül? A 2010-es maradék csapatból is sorra lepattantak ( Vágó, Osztolykán, Ertsey..) Van azért pár lelkes, képzett, aktív emberük, de azokkal elég mostohán bánnak. A legnagyobb gond talán a párt vezetése, igazgatása, szervezeti kérdései. Vida titkár, Gál irodavezető, Horvai pénzügyi vezető, Angyal Károly pártigazgató szakmailag nagyon gyengén muzsikál. Ezt a pártigazgatót "a harkányi büfést"nem is tudni honnan kukázták. Indulni akart az EP listán -talán érettségije sincs- mikor szóltak neki, hogy nem kéne. A választmány végre személyi változtatásokra készül, még az ÁSZ vizsgálat előtt. Az átláthatóságról, pénzügyi szabályosságról ne is beszéljünk Kifelé "üvegzseb", belül trükközés, zsebbe pénzek, facebook hírdetések, felesleges kiadások. A pártigazgatót Baranyából hurcolják szinte két naponta ide Pestre. Mi pénz ez is? Van LMP, de milyen áron és meddig. Ki lesz az új Parlamentben aki megunja, oszt jó napot, kilép? Schiffer LMP András , Szél "duracell" Bernadett, Sallai Róbert "bioparaszt" Benedek, Schmuck "rutinos" Erzsébet, Ikotity "atya" István ? Mit tettek a zöldpolitika terén? Nem zöldek ezek , hanem csak zöldfülűek

Occam beretvája 2014.04.22. 16:17:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ne álmodozz kicsi búzakereskedő.
Vagy fordulj bizalommal alfeli jobikához.
Rendszeresen szerveznek bulikat, hátha beférsz.
Vagy beléd férnek.
Csak nehogy úgy járj mint királytomika aki egy alapos ánusznyelvparti után megnyúvasztottak.
Bár nem lenne érted nagy kár. :-)

wantaan 2014.04.22. 16:21:14

@shinny bayaar: Leszarom hogy Te mit hazudsz! Te bizony egy sötét fideszes komcsi vagy s arra szavazol amit engednek neked. Gondolkodni nem tudsz és nem is kell neked. ...neked ott a komcsi fidesz vezér majd Ő gondolkodik helyetted. S ha Ő azt mondja a húgylére hogy narancslé akkor áhítattal iszod.
Egy szerencsétlen madzagon rángatott turul tojta fülkeforradalmár akinek a diszóóljába Orbán a vezérkan.

Occam beretvája 2014.04.22. 16:27:55

@Bil Gates: Nem kérdeztek.
Nem is értem miért kellene?
Olvasgass:
www.topendsports.com/world/lists/popular-sport/fans.htm
HÁROM ÉS FÉL MILLIÁRD RAJONGÓ!
Egyébként sem szeretem ha a cselédség bizalmas.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.22. 16:28:58

@shinny bayaar: A 4es metró többe került, azért fájt jobban. Csak az mondjuk megy már egy ideje, és van haszna esetleg embereknek is, Ennek meg nincs.
A TAO meg max. papíron nem közpénz, hogy be lehessen adni, hogy nem mutyiból van a stadion.

Sztavrosz_ (törölt) 2014.04.22. 16:30:19

@Occam beretvája: Tudod te hány rajongója van a Pornónak és a pornóoldalaknak?
@Az LMP sek nem zöldek, csak zöldfülűek!: Itt egyvalaki jut be a fidess segítségével a parlamentbe a nyakunkon élősködni az ókori fasságaikkal az a kdnp.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.22. 16:33:00

@Bil Gates: Héló!Focit nem szidni!

@Occam beretvája: Retkes telibebaszott fideszgeci kurvaanyád hogy van?

Indriq 2014.04.22. 16:35:12

aki szerint nem közpénz a TAO, az idei adóbevallásnál saját magát írja be kedvezményezettnek, hiszen saját pénzt had költsön már saját magára az ember....

snitt palit viszont a csaj zseniális módon égette be.... és olyan sötét az a ****, hogy fel se fogta....

fvipera 2014.04.22. 16:35:34

@shinny bayaar: hiába ismételgeti a gazdád, ez közpénz. az lehet, hogy te nem adózol, ezért kevésbé vagy érzékeny erre

Occam beretvája 2014.04.22. 16:37:29

Tavaly meghalt.
Gondolom fész tu fész is ilyen bátor vagy.
Nos ha igen, akkor adj egy elérhetőséget.

Magna cum laude Tigeri másztesz digrii 2014.04.22. 16:42:32

Bármelyik buzibárban megtalálsz este 10 után.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.04.22. 16:44:46

Saját könyv lesz vagy merít?

megaLOL

és válaszol rá!!!! :D :D

Secnir 2014.04.22. 16:52:36

@Magna cum laude Tigeri másztesz digrii:
már ne is haragudj, szerintem menj apáddal együtt, sokkal szebb a kép.
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
hagyd el a picsába a nicklopókat, szűrd, aztán viszlát.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.04.22. 16:54:48

@♔bаtyu♔:

"Nem értem, már ciki a komcsi?"

Az bizony, legalább annyira ciki, mint tróger magyarnak lenni :)))))

Vidéki 2014.04.22. 17:32:43

Babette háborúba megy:

Franciaországban, 1940-ben a szövetséges angol csapatok vezetői egy francia kislány segítségével fognak el egy magas rangú német tábornokot. Babette, az ártatlan falusi kislány hasonmása a német tábornok frivol szeretőjének. Ezt a végzetes hasonlóságot használják fel az angolok ördögi tervük véghezviteléhez.

A Brigitte Bardot bájaira és kacér hamvasságára épülő filmet 1960-ban nemcsak a főszereplő szépsége vitte sikerre, hanem a fordulatos, izgalmas kalandtörténet is.

Oroszi Babett bája és kacér hamvassága nem vitte sikerre a szarkeverést.

Most Vastagbőr megpróbálja visszaszerezni a veszett fejsze nyelét:

NeveseSenki 2014.04.22. 17:33:05

Mit kell ezen csodálkozni, Orbán Viktor természetesen igazat mondott: a cégek önként ajánlották fel a pénzt - miközben ők nyerik a közbeszerzések 90%-át, állami földek bérleményét; mert ezek ennyire jó cégek. Működött ez már a Kádár rendszerben is.

wirth6 2014.04.22. 17:36:42

@Secnir: "ami azt jelenti, hogy kína 10 év múlva, amikor nálunk megkezdik a paksi atomerőmű falait felhúzni, beindítja [...] tóriumreaktorát."

Mármint szeretné majd beindítani. Parancsba adták a tudósoknak, hogy legyen addigra kész. Ahogy a disznónak parancsba adták, hogy 14-et fialjon.

Szúrófény 2014.04.22. 17:40:02

@huzzadneki shakespeare: 56-ban ki vette fel egyszarvú Gyulát pufajkásnak? Orbán Mihály, Észak-Dunántúl rendteremtési megbízottja! Forrás: You Tube Pufajkások IV. rész!

ex-dr. vuk 2014.04.22. 17:43:49

@NeveseSenki: a cegek nullszaldoban maradnak, mert levonjak ezt az adojukbol. szoval ez biza kozpenz lesz (illetve onnan fog hianyozni vegul).

L. Alex mondom a magamét 2014.04.22. 17:49:04

Szép az a Felcsúti máglya, jól megvan építve!

zsebatya 2014.04.22. 17:53:41

Hölgyek, urak a TAO egy államilag szabályozott védelmi pénz. Maffiaeszköz. Nem kötelező a megfelelő helyre utalni, de ha nem teszed, érhet némi baj. Na ebből épült az a gótikus farakás Felcsúton. Ami mellesleg valóban nem csúnya. De k&@ra kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni, mondjuk 10-15 év múlva.

AroMo 2014.04.22. 17:56:55

Ez így van, egyetértek teljesen, siker siker hátán, Európa minket irigyel. A Pannon Puma újra száguld!
Hukk! De józan vagyok má' megin'!

a vég kezdete 2014.04.22. 17:57:10

@Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege: miért nem tünsz el a balfenéken te antiszemita taho

Meridian74 2014.04.22. 17:58:45

Elfelejtitek ezt a fenti posztot, ha ezt elolvassátok:
index.hu/gazdasag/2014/04/22/nyakunkon_az_ivovizmutyi/

"Lehet-e a kecskével nemi életet élni? ... elfelejted rögtön, ha megismerkedsz a tehénnel!" :D :P

Mondjuk ez mostmá' nem annyira vicces...

a vég kezdete 2014.04.22. 18:05:26

@Schild: a fidesz szemüveget le kellene venni,szörnyünek fogod látni a helyzetet melyet volt kisz titkárod viktor csinál,sajnálak.

Meridian74 2014.04.22. 18:07:03

Most néztem meg a videót, na, le a kalappal a posztoló előtt, végre - hosszú idő után - egy igazi vastagbőrös poszt.
És mindjárt három illető is... amúgy smittpalibá nem a PhD-ját csinálja? Vagy jól hallottam, hogy abbahagyta, feladta? De nem azt ígérgette, hogy de, ő majd nagyon is megmutatja minden aljas mocsadék senkinek, hogy igenis képes rá? Hát akkor most jól megmutatta...? Vagy mi a fene van?

toportyánzsóti 2014.04.22. 18:10:01

Nemzeti szocialisták halála a kommunista,nem véletlenül komcsizik szegény moszkovityenka miközben adoptálja őket nagy számban.

Meridian74 2014.04.22. 18:11:36

@♔bаtyu♔: "Hallgasd már meg a videót, nem a csajt kommunistázza le"

Meghallgattam, többször is, de őt komcsizza le, igaz körmönfont módon fogalmazva, közvetett és udvariaskodó stílusban, de akkor is a válasza az volt, hogy komcsikám, te minek kérdezel ilyet itt egyáltalán?

Ugyanakkor ha már felemlegetésre került a kommunista gazdaságpolitika, az apja az nem komcsi volt, és ebből gurította össze azt a vagyonát (vagy annak alapját), amiből ez a kiskirály de annál nagyobb maffiózó is él?

csak egy néző 2014.04.22. 18:12:11

Méghogy közpénz? Ez valamiféle kommunista csökevényes gondolkodás módra vall. Ugye Viki?
"Ennek ellenére a költségvetési közvetlen támogatások szintjére hízott a taós pénztömeg. 2011 és 2012 nyara között 33,5 milliárd forintot adtak a cégek az öt látványsportnak, 2012 és 2013 nyara között pedig már 60 milliárdot. A nagyságrendet érzékelteti, hogy ezáltal a társasági adóbevétel közel 15 százalékáról mond le az állam, ez a pénz megegyezik azzal az összeggel, amelyet zárolni kellett az idei költségvetésben azért, hogy kiszabaduljon az ország a túlzottdeficit-eljárás alól. Ez a pénz tehát ugyan nem közvetlen költségvetési támogatás, viszont olyan összeg, amely hiányzik az állami adóbevételekből, vagyis burkolt állami támogatásnak számít."

Meridian74 2014.04.22. 18:12:51

@toportyánzsóti: Te ordas nagy tévedésben élsz. Ha a Jobbik hatalomra jutott volna most, akkor gyurcsány mellé orbánt is bebaszták volna a ketrecbe, sokévi kényszermunkára ítélve.

Horizont 2014.04.22. 18:14:57

@Vidéki:
Mi van koma citromba haraptál?Nem vitte sikerre? Mekkorát tévedsz! Az internet sztárja ez a videó! Végre megszólalt és jól el is árulta magát imádott vezéred, levitézlett pojáca Pali bá'-d, meg Hernádi Zsotlocskád:) Kell ennél több, nem mond ezt eleget? Nekünk sokat, neked semmit :)
Nem a veszett fejsze nyelét kéne visszaszerezni hanem a magát a fejszét és egy jó nagyot odabaszni vele ahová gondolom :DDDD

Éhes_ló 2014.04.22. 18:16:57

Tökéletesen igaza van buktornak. A kommancs picsa megpróbált egy kicsit pimaszkodni, csak arra nem számított, hogy buktor sem ma lépett le a falvádóról.
Minden esetre jobb lenne a sajtopatkányt eligazítani, mert ha másnak ugat be így, akkor pórul is járhat, mint a ruszki verziója zsiriniovszkíjjal...
A sajtópatkány egy senki, a buktor meg épp most nyert másodjára torony magasan meg egy választást.
Ráadásul buktor egy lokálpatrióta, ami felénk sosem volt hátrány, szemben a sajtópatkánysággal, mert azokat igen megvetik mifelénk.

Éhes_ló 2014.04.22. 18:23:27

@Amadeus62: viszont kívánom neked és minden magadfajtának.
Remélem 4 év elég lesz egy alapos agyvérzéshez mindegyikőtöknek, ha már ennyire leesik rólad is az emberálarc egy demokratikus választás neked nem tetsző eredménye kapcsán.
Kicsit lehetnél moderáltabb "toleráns" "ejrópaji" "demokrataként".

Vedd be a gyógyszeredet!

Secnir 2014.04.22. 18:29:34

@wirth6:
te nem ismered kínát. ott 10 év múlva LESZ tóriumreaktor. működöképes. rá öt évre pedig majd importálják a kis házi 'óccó' reaktorokat.

jaegtoer 2014.04.22. 18:29:52

@grundigg:

előzetes birtok és tulajdonviszonyok a felcsúti stadion és a kapcsolódó létesítmények területét is figyelembe véve.... csak is a önzetlenség iskolapéldája miatt:

"____Orbán Viktor 11 millióért házat vásárolt Felcsúton – értesült a Népszabadság. A 2079 négyzetméteres ingatlan két oldalán az édesapa, Orbán Győző 2010-es választási győzelem után vásárolt és azóta érintetlen háza, valamint Lévai Anikó ingatlana áll, és a miniszterelnök felesége már korábban, több lépcsőben megszerezte a ház alatt lévő nádasokat-szántókat is. A szomszédban épül 2,8 milliárd forintos tao-támogatással a felcsúti stadion – a lap szerint ennek kiszolgálására szálloda épülhet a felsorolt ingatlanokon, bár a Miniszterelnökség közölte: Orbánék saját használatra vásárolták. A faluban van már egy wellness-szálló, de az kicsi. A hotel a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kezelésébe vett alcsúti arborétum mellett található, a stadiont (képünkön) és az arborétumot az újra indított felcsúti kisvasút köti majd össze. Ezt az Orbán-kormány egy mostani döntésével tette kiemelt projektté, a felújítást 600 millió forinttal támogatja. Az Orbán család Alcsútdobozra teheti át a székhelyét: Orbán Győző ingatlanforgalmazó cége 2011-ben megvette József főherceg egykori majorságát 13 hektáron, öt műemléki épülettel. A helyiek szerint Orbán és Lévai gyakran megfordultak az építkezésen, ahol olyan anyagokat használnak, mint amilyet a Cinege utcai családi villán és a Puskás akadémia épületein látható – írta a lap.___"

www.vasarnapihirek.hu/szerintem/heti_abszurd_a_siker_titka

ami a közpénz fogalmát illeti:

a cégeknek volt egy lehetőségük, vagy az adóhivatal számlájára utalják a társasági adójuk teljes összegét, vagy a stadion építésére gründolt "vállalkozás" számlájára valamennyit, és csak a maradékot az adóhivatalnak.

ez kb. olyan trükk a trükkök százaiból, mint a paksi atomerőműre a kölcsön. nem a magyar állam veszi fel, hanem az MVM állami garancia azaz készfizető kezesség vállalása mellett. az MVM vajon miből fizeti vissza? Ja!? a rezsicsökkentésből. ühüm.
a családi adókedvezmény bevonása a közpénzek értelmezési körébe mély szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot, mindazonáltal megemlítem azt a nem elhanyagolható különbséget, hogy az szja-ból levont, de a gyermek(ek)re nem elköltött családi adókedvezmény összegéért nem indul be az adóhivatal behajtási gépezete, míg a felcsúti stadionra visszatartott , de el nem utalt, hanem megtartott TAO után igen..

csak, hogy képben legyél. csak most. csak neked.

csak egy néző 2014.04.22. 18:32:03

@Éhes_ló:
"Kicsit lehetnél moderáltabb "toleráns" "ejrópaji" "demokrataként".
"A kommancs picsa megpróbált egy kicsit pimaszkodni, csak arra nem számított, hogy buktor sem ma lépett le a falvádóról.
Minden esetre jobb lenne a sajtopatkányt eligazítani, mert ha másnak ugat be így, akkor pórul is járhat, mint a ruszki verziója zsiriniovszkíjjal..."
Komám gratulálok! Igazi "ejrópaji", toleráncs" vagy.

Éhes_ló 2014.04.22. 18:33:26

@vittore: arra vigyázz nehogy téged szárítson ott a szél a babó társaiddal együtt mesüge a nagy felfordulásban amire annyira vágynátok.
De lehet úsztok mint a halak, ahol a helyet már megjelöltétek magatoknak?

Éhes_ló 2014.04.22. 18:34:58

@csak egy néző: no persze.
Mosdó-törölköző.
Felétek nem olyan a fogadj Isten, amilyen az adjon Isten?
Felénk olyan.

jaegtoer 2014.04.22. 18:35:21

@Éhes_ló:

"_Minden esetre jobb lenne a sajtopatkányt eligazítani, mert ha másnak ugat be így, akkor pórul is járhat, mint a ruszki verziója zsiriniovszkíjjal..."

látom, kiütközött az -egyébként tisztelt és sokak által kedvelhetett - anyád picsájából a mélymagyar demokrata szíriuszi patkányivadék.

Éhes_ló 2014.04.22. 18:38:49

@tobeor: húzd már el a beled a zsidókra, kurucinfózni!

Éhes_ló 2014.04.22. 18:41:16

@jaegtoer: nem, tévedsz.
Emberálarc nélkül, hogy megértsd ha a te fajtád nyelvén szólok hozzád:
"A tetves fogatlan anyád anyád leszopott szépen egy cigiért, de a húgod hiába kapott egy doboz mezitlábas fogazott és ezért berágtam a gennyes zsidó komancs fajtádra te szerencsétlen hülye barom."

jaegtoer 2014.04.22. 18:43:08

"___@Amadeus62: viszont kívánom neked és minden magadfajtának.___"

magadfajta a flexibilis erkölcsével betevőt kereső közkedvelt, kedves, ám szintén rugalmas értelmezés alá eső erkölcsiséggel bíró tisztelt mamád és négylábú ivadéka. ez a magadfajta. rád van szabva. azaz, csak baszva.

napról napra 2014.04.22. 18:49:06

Végignéztem a kommenteket és nagyon vártam, hogy valaki levezeti, hogy hogyan is néz ki az adózás ebben az esetben. Nincs itt egy hozzáértő, aki nagyvonalakban vázolná, hogy mi van ha valaki senkit nem támogat, ha egy közhasznú szervezetet és ha a látványsportokat? Hogy néz ki az adózás? Szerintem ebből azért sokminden kiderülne. Én nagyon hálás lennék érte.

csak egy néző 2014.04.22. 18:50:05

Szerintetek ez a derék mélymagyar, kulturált @Éhes_ló: "ejrópai) ember(?) melyik pártra szavazott??
""A tetves fogatlan anyád anyád leszopott szépen egy cigiért, de a húgod hiába kapott egy doboz mezitlábas fogazott és ezért berágtam a gennyes zsidó komancs fajtádra te szerencsétlen hülye barom."

jaegtoer 2014.04.22. 18:50:40

@Éhes_ló:

se húgom, se anyám, tehát érthetetlen, mit hadoválsz.

ez azonban beszédes: "__Emberálarc nélkül, hogy megértsd ha a te fajtád nyelvén szólok hozzád:___"

tehát, mindaz ami veled kapcsolatban emberre utalna, csak álca, csak álarc csak megtévesztés. mert nem vagy az. akkor csak közel járok az igazsághoz, amikor azt írom, hogy patkányivadék vagy.

az én fajtámról neked fogalmad nincs, és nem is lehet, mert a patkányok eddig nem adták tanújelét, hogy ismernék, és nem is vizsgáztak rasszizmusból. te -már igen. faszfejke.

tobeor 2014.04.22. 18:51:53

@Meridian74: Igaz :(
Ezért látok nagyobb realitást az ország-szintű erőlködésben. Nálunk a szigetelésnél kéne kezdeni, abban van elsőre a legnagyobb potenciál. Aztán jöhet a többi...

toportyánzsóti 2014.04.22. 18:52:31

@Meridian74: Zombikok csak vityenka kalpagdíszei,sehol a világon nincs széljobbos orosz és Iránbarát,csak magyar félázsiai specialitás.

tobeor 2014.04.22. 18:55:38

@Éhes_ló: ennyit bírtál kipréselni magadból? :D komolyan, te még trollnak is szánalmas vagy :)

jaegtoer 2014.04.22. 18:55:48

@csak egy néző:

nem ér ilyen kérdést feltenni :-) megdolgoztattam érte a gyengét, hogy mondjon valami pengét, de csak zsibbasztja az elmét.

Éhes_ló 2014.04.22. 18:58:12

@vittore: Érdekes állatfaj ez a ballibbant trollgeci...
Azt hittem miután megint elbukják a választásokat (nem is akár hogyan) bekussolnak, bánatukban kiverik egymásnak, de úgy látom töretlen a lendületük, kell még két ordas bukta mire hazahúznak a kibucukba a 24 éve bekészített bőröndjükkel...

tobeor 2014.04.22. 18:59:16

Tisztázzuk:

Az, hogy Orbán a magyarok pénzét szórja a SAJÁT HOBBIJÁRA az köztörvényes BŰNCSELEKMÉNY.
Különösen nagy értékben elkövetett hűtlen kezelés, és hatalommal való visszaélés.

Az, hogy a trollok nyalják-szopják-szívják Orbán ánuszát, az meg az ő morális szégyenük, és cinkosságuk a bűn mellett, egyben sokadik bizonyítéka annak, hogy nem a magyar, hanem a fideszes érdek mellett állnak, azaz nem magyarok hanem fideszesek.

jaegtoer 2014.04.22. 19:00:26

@napról napra:

nincs semmi különös ebben. megteremtette a kormányzat azokat a jogi kereteket, hogy ne közvetlenül -a már befolyt- adókból költsenek a focira, hanem a megzsarolt vállalatok fizessék be önként az erre létrehozott alapba, és a befizetett összeggel csökkenthették a cégek a befizetendő társasági adójukat.

Éhes_ló 2014.04.22. 19:02:28

@csak egy néző: voltunk kissé többen a jobb oldalon, mint ti.
Ez van.
Még két ordas nagy zakót kiosztunk nektek és 4 évig itt verhetitek egymásnak nap nap után.

Éhes_ló 2014.04.22. 19:03:45

@tobeor: Tisztázzuk! Hülye vagy. Leülhetsz.

tobeor 2014.04.22. 19:06:50

@Éhes_ló: Annyi vicces hogy még egy egysejtű szintjét sem tudod megugorni, de azért erőlködsz :D

InTheGajd 2014.04.22. 19:17:00

Most, hogy elismételte századjára is, hogy nem közpénz, már lassan kezdem elhinni...

csak egy néző 2014.04.22. 19:28:28

@InTheGajd:
Ne azt hidd el, amit mond, hanem, amit csinál...., egyébként pedig:
""Ennek ellenére a költségvetési közvetlen támogatások szintjére hízott a taós pénztömeg. 2011 és 2012 nyara között 33,5 milliárd forintot adtak a cégek az öt látványsportnak, 2012 és 2013 nyara között pedig már 60 milliárdot. A nagyságrendet érzékelteti, hogy ezáltal a társasági adóbevétel közel 15 százalékáról mond le az állam, ez a pénz megegyezik azzal az összeggel, amelyet zárolni kellett az idei költségvetésben azért, hogy kiszabaduljon az ország a túlzottdeficit-eljárás alól. Ez a pénz tehát ugyan nem közvetlen költségvetési támogatás, viszont olyan összeg, amely hiányzik az állami adóbevételekből, vagyis burkolt állami támogatásnak számít."

vasútlhíd 2014.04.22. 19:29:21

@Secnir: belekottyka igen szkeptikus a tóriummal kapcsolatban, rossz embernek írod.:-))
Mert ő is tisztában van azzal, hogy a hasadási zónában a tórium igen veszélyes szarokat termel.
Ami például itt is le van írva.

atombuzi.blog.hu/2014/03/25/mire_jo_a_torium

Éhes_ló 2014.04.22. 19:32:40

@tobeor: bármilyen "szintugrásról" a magadfajtákkal konzultálj:
www.valasztas.hu/hu/ogyv2014/861/861_0_index.html

Rátok fér.
A postjaitokra és a kommentkommandótokra sem kevésbé kellene figyelned.
Inkább mint rám.
A számok most is világosan megmutatják mennyire belterjesek és kontraproduktívak vagytok.
Többet visztek, mint hoztok.
Zakó lesz megint és megint ha nem változtok és egyre frusztráltabbak lesztek, ami még nagyobb zakót eredményez.
Nem érted, mi?

nincs1itt 2014.04.22. 19:34:24

@♔bаtyu♔: Bogaram, meg kellene tanulni végre egy harmadik idegen nyelvet is, a magyar meg a trágár mellé!
Olvasd el EREDETI nyelven, az egész sztorit, mutasd be, a linket ahol olvastad és utána kezdj el gondolkodni, hogy miért jó neked, ha folyton hülyeségeket írogatsz!

nincs1itt 2014.04.22. 19:36:15

@Éhes_ló: Figyu flamós paci! Azokat ballibgeciket, nem kellene buzerálni ám, mert amikor megérkezik a szarzuhany, akkor valakinek meg kell majd kegyelmezni, az olyan balfaszoknak, mint a fidesz kormány és támogatói, akik az egész fos-cunamit az országra borították!

tobeor 2014.04.22. 19:39:31

@Éhes_ló: :DDDD Istenem, ekkora kretént :DD még hogy rád kéne figyelnem, agyhalott istenbarma? :DD

Na idefigyelj, gyökér, ez pont neked szól, pont rólad te hazátlan:
"Az, hogy a trollok nyalják-szopják-szívják Orbán ánuszát, az meg az ő morális szégyenük, és cinkosságuk a bűn mellett, egyben sokadik bizonyítéka annak, hogy nem a magyar, hanem a fideszes érdek mellett állnak, azaz nem magyarok hanem fideszesek."

_most_ 2014.04.22. 19:41:00

ezzel a nem közpénz dumával mégis kit akar hülyíteni Orbán, ügye a tao-t eleve az adó helyett fizetik a vállalkozások, tehát ennyivel csökken az adóbevétel, de ha ettől nagyvonalúan el is tekintünk, akkor is elég higetetlen, hogy a vállalkozások messze a legtöbb pénzt pont nagy múltú felcsútnak adták, és nem mondjuk a fradinak, a nemzet csapatának.

Szelid sunmalac 2014.04.22. 19:41:31

@Éhes_ló: Az emberek 75%-a nem szavazott a Fideszre. Csak megsugom

Kim lr Szen 2014.04.22. 19:50:26

@Éhes_ló: Mi van narancszombi? Magadtól vagy ilyen hülye, vagy fizetnek baromka?

Zakk (törölt) 2014.04.22. 19:50:38

Olvasta valaki a 4K és a TASZ reakcióját a majmos Orbán-Gyurcsány hirdetés letiltásával és AB állásfoglalásával kapcsolatban?

index.hu/belfold/2014/04/22/ab_orban_es_gyurcsany_nem_majom/

Kíváncsi vagyok hogy az amerikai támogatottsággal működő TASZ
( Társaság A Szabadságjogokért ) mit szólna ahhoz ha mondjuk Barack Obama egyik beszéde menne egy banános, csimpánz főszereplős politikai reklámban, választási időben, az amerikai televízióban.

A TASZ közleményében megfogalmazott kommentár szerint a jogvédők úgy vélik, "a két miniszterelnök jogszerűen ábrázolható majomként, turulként vagy akár szamárként is", az alkotmánybírákat pedig az idézett, "bátortalan" határozatuk miatt leginkább a nyulakhoz hasonlítanák.

Nem hiszem hogy a bemutatás után 5 percnél tovább fenntartanák az Obamás / csimpánzos véleményüket a jogvédők.. Na így működik a kettős mérce a balliberális jogvédőknél és médiaszabadság bajnokainál.

Zoltán Hetényi 2014.04.22. 19:54:34

Akasztónak is volt egy jó ember,és hova jutott.
Imádom a focit,de ez a pálya támadási felületet ad.Azt is MEGÉRTEM,hogy a Miniszterelnök úr gyermek korában libalegelőn focizott,de ezt nem szeretné megélni a gy......
láttán.Biztos,hogy az1859 fős faluból nagyon sok VÁLOGATOTT játékos fog felnevelődni

skrewdriver 2014.04.22. 20:02:24

@Schild:
Fidesz demagóiából jeles.
A felsoroltakhoz nem tetted hozzá,hogy stadionokat építettek 160 milliárdért,miközben ülünk egy lerohadt egészségügy-iskolarendszer tetején.
Hurrá. De lesz élsport. Az igaz,hogy néző nincs,és nem is lesz,de van stadion.
Az a magyar ,aki igazi labdarúgást akar látni kimegy külföldre mecssre.(vagy már ott is él)

béla a görög (törölt) 2014.04.22. 20:03:11

@Zoltán Hetényi: Stadler a saját pénzét költötte! Orbán a közpénzt!
MAGÁNTŐKE ---- KÖZPÉNZ
nem összehasonlítható a kettő
A saját pénzedet úgy baszod el ahogy akarod! a TIED
DE azt a pénzt amit az államkasszába folyatnak nem lehet arra elbaszni amire akarják!
Még egy Orbán "Paraszt" Viktornak sem!
Ez a kérdés erről szól nem a stadionról!

Munchausen 2014.04.22. 20:05:03

@tobeor: Ilyen egy atlag fidesznyik troll, ennyit tud vagy meg ennyit se, engem szorakoztatna az ostobasaga, de mazochista vagyok kiszurtem, ezt ajanlom nektek is, ugyanis erdemben semmihez sem tud hozzaszolni, nem ehes lo ez, hanem csak szimplan sotet.

PerverzTata 2014.04.22. 20:07:04

Ezt az egész kommunistázást nem értem... nomen est omen, kezdem magam a nevemnek megfelelő közegben érezni magam :)

Ebben az országban mindenki kommunista. Csak jobb oldali vagy baloldali.

Esetleg sötétkék vagy világoskék.

Speciel egyébként nem ártana tisztában lenni a szocialista, a kommunista és ne adj' isten a kapitalista fogalmakkal.

Ez ami itt van egy posztbetyárista neorablóista korszak. És sajnos mostanság ünnepelhetjük a 25. születésnapját...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.04.22. 20:09:12

"Meg kéne érteni, hogy a pénzt a vállalkozók termelik meg, és a vállalkozók döntötték, el, hogy hova adják... ...ez a vállalkozók pénze, ők használták föl, ezért nem közpénz" mondja OV.

Legyen szíves valaki néhány mondatban írja le nekem, hogy Nekem, vagy Másnak mint dolgozó és adózó polgár hogy jövünk a vállalkozók pénzéhez. Vagyis, hogy miért közpénz a "vállalkozók pénze" Nem kötekedni akarok, de tényleg érdekel, hogy miként jövök én a vállalkozókhoz...
Tehát mitől közpénz a vállalkozók pénze?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.04.22. 20:20:38

Ja és az is érdekel, hogy milyen vállalkozókra gondolt, amikor erről beszélt?

Bil Gates 2014.04.22. 20:28:33

@Occam beretvája: És ha valami népszerü attól rögtön jó és értelmes foglalkozás lesz te degenerált?
A beköltözős valóság show-kat és a főzős müsorokat is sokan szeretik ettől még senki nem akar nekik egy tetves szentélyt emelni.

Bil Gates 2014.04.22. 20:32:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: már miert ne szidhatnám ha az én véleményem szerint egy ostobaság?

HELÓ!! Elvileg cenzúra nélküli demokráciában élünk nem? Bár ez mostmár egyre inkább egy futballdiktatúrának látszik...

Tetszik a futball, nem tetszik a futball, FUTBALL VAN BAZDMEG. Mert a futball jó! Hey de jó!

lyken 2014.04.22. 20:46:43

Atyaég, mi történt? Hogy került a Viktor egy nem NER-kompatibilis riporter 100 méteres körzetébe?

Meridian74 2014.04.22. 20:48:50

@Éhes_ló: majd kuss lesz a pofájukban az EP választások után... remélem lesznek osztalékjaik, akik be sem jutnak, mert nem ütik meg a 1 főhöz szükséges minimumot, mint anno a szdsz.

Meridian74 2014.04.22. 20:51:31

@tobeor: "Az, hogy Orbán a magyarok pénzét szórja a SAJÁT HOBBIJÁRA az köztörvényes BŰNCSELEKMÉNY"

Az meg, hogy gyurcsányok hazudtak éjjel-nappal, és költségvetési elszámolásokat/mérleget hamisítottak, azért hogy hatalmon maradhassanak és tovább lophassanak, az meg mi akkor?

2014.04.22. 20:59:14

@jaegtoer:

"a családi adókedvezmény bevonása a közpénzek értelmezési körébe mély szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot"

Nem tudom, hogy jön ide a szociális érzékenység, nem az érzékenység vagy az érzéketlenség miatt hoztam a példát, hanem a logikája miatt. Ha szerinted az egyik adókedvezmény közpénz, akkor a másikat is annak kéne tartanod, ha következetes akarnál maradni.

"mindazonáltal megemlítem azt a nem elhanyagolható különbséget, hogy az szja-ból levont, de a gyermek(ek)re nem elköltött családi adókedvezmény összegéért nem indul be az adóhivatal behajtási gépezete, míg a felcsúti stadionra visszatartott , de el nem utalt, hanem megtartott TAO után igen"

Ha nem fizeted meg a stadionra vállalt támogatást, ami alapján igénybe vetted az adókedvezményt, akkor logikusan behajtják rajtad a jogosulatlanul igénybe vett adókedvezményt. Nem arra kényszerítenek, hogy fizesd meg a támogatást a sportegyesületnek, hanem arra, hogy fizesd be az adót az államnak. Az analóg példa tehát az lenne, hogy úgy veszel igénybe családi adókedvezményt, hogy arra nem vagy jogosult, azaz pl. nincs gyereked. Ha ez kiderül, bizony ugyanígy beindul az adóhivatal behajtási gépezete.

Egyébként, hogy ne sértsem a szociális érzékenységedet, más adókedvezményt is hozhattam volna példának, a lényeg ugyanis továbbra is annyi, hogy amit a sajátodból nem kell befizetned a közösbe, az a tied, azaz nem közpénz. Ellenkező értelmezéssel a pénztárcádban lapuló összes pénz közpénz lenne, mert végül is csak azért tarthatod meg, mert az adójogi szabályok megengedik.

Éhes_ló 2014.04.22. 21:08:01

@nincs_itt: a helyedben nem lennék egészen biztos abban, hogy nem együtt lesztek halomra lőve buktorékkal kéz a kézben, a kegyelem legkisebb esélye nélkül...

nincs1itt 2014.04.22. 21:09:28

@Éhes_ló: szerencsétlen dzsobbikos balfax!

Éhes_ló 2014.04.22. 21:10:56

@tobeor: szerintem eltévesztetted a házszámot. Azért guktatok ismét ordasat, mert mindenkiről aki nem a ti seggeteket nyalja azt hiszitek, hogy buktorba bújt.
Tévedtek, akárcsak április 6.előtt.
Nehéz a kijózanodás, lehet maradtok ilyen balfaszok örökre.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 21:13:36

@szonár:

"Amúgy tényleg nem közpénz. "

Nem is adom oda többet, a rohadék NAV ne is rabolja el tőlem, hiszen nem közpénz az az adó, a kurvannyukat nekik! Oszt Jónapot!

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 21:18:34

@Éhes_ló:

Baszarás vagytok, hogy egy tolvajbanda seggnyalójaként nem hányjátok el magatokat saját magatok bűzös okádékának a lenyelésée közben:)

Hiszen felnyalatják veletek a lósszartis, Fidesz-szavazók! Ennyire, tényleg ennyire agytakarékos üzemi birkaseggek vagytok?

Vagy ennyire ki vagytok tömve zsíros, trágyázott jó magyar lopott földdel a gazdáitoktól? Vagy trafikotok van? He?

Olvastasd fel valakivel, mert magadtól úgyse érted :)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.04.22. 21:20:15

@nincs_itt:

Ő már leírta nem egyszer, hogy Fideszes. Én viszont még várom a választ a kérdésemre:

""
"Meg kéne érteni, hogy a pénzt a vállalkozók termelik meg, és a vállalkozók döntötték, el, hogy hova adják... ...ez a vállalkozók pénze, ők használták föl, ezért nem közpénz" mondja OV.

Legyen szíves valaki néhány mondatban írja le nekem, hogy Nekem, vagy Másnak mint dolgozó és adózó polgár hogy jövünk a vállalkozók pénzéhez. Vagyis, hogy miért közpénz a "vállalkozók pénze" Nem kötekedni akarok, de tényleg érdekel, hogy miként jövök én a vállalkozókhoz...

Tehát mitől közpénz a vállalkozók pénze?
"

program készítő 2014.04.22. 21:20:40

TAO-Tisztelet adó orbánnak,,vállalkozói cafeteria,egyik oldalon adják,a másikon levonják--egyszerű könyvelési trükk az egész.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:29:29

Nyilván a visszaigényelt ÁFA is állami pénz, amit csak lélegeztetőgépre, éhségmenetre, afrikai árvákra és fasizmus elleni harcra illik költeni.

Egyébként valahogy fel kell venni a harcot a bolsi sportszakemberekkel, úgymint a volt sportminiszter gyurcsányival, a volt sportállamtitkár Mesterházyval, a szintén sportos Szigetvárival és a focikapus Bajnaival. Ez már csak nem baj?

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 21:30:45

@Nyekenyóka:

A bejegyzés elején elég jól definiálva van:

"a TAÓ-rendszer közpénz, Brüsszel felé is így lett bejelentve, a NAV hagyja jóvá az adókedvezményt, és a költségvetésből hiányzik az a társasági adó, amiből a a felcsúti alapítvány 3 év alatt 7 milliárd forintot kapott, messze a legtöbbet minden más sportszervezetnél"

Mit nem értesz ezen?

Vagy másik megközelítés: szerinted, ha nem akarták volna Felcsútra kidobni a pénzt a vállalkozók, akkor vehetett volna belőle Ferrarit magának? Hiszen, Orbán Viktor mondta, hogy az ő pénze, a vállalkozóé.

Tehát akkor befizetett adó helyett vehetek magamnak Ferrarit? Ám legyen, nekem is jobban tetszik, mint az a hülye adó, semmi hasznom nincs belőle, ugyanúgy, mint a Felcsúti Ceaucescu-stadionból sincs.

Éhes_ló 2014.04.22. 21:37:41

@Szelid sunmalac: nem jól "tudod". De inkább nem jól hazudod.
www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/orszlist.html
Magyarországon a választásra jogosultak száma: 8.034.394 fő.
A kettős állampolgársággal rendelkező, de külföldön élő emberek száma: 422 870 fő.
Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 4.807.450

3649814 jogosult nem szavazott senkire. Őket mindenki leszarja, mert sem az nincs a homlokukra írva, hogy buktort választották volna, sem az, hogy szarházit, vagy elqrót. Senkit nem választottak, mert beleszartak.
www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/orszlist.html
Nem a balfék libbancsokra és az szdsz2.0-ra szavazott:
buktor: 2264780 (45% a választók közül és 27% a teljles választásra jogosultak számához képest.)
zazrivec: 1020446 (20%)
Ez mindösszesen: 3285226 ami a szavazásra jogosultak több mint 38,8%-a, a szavazók több mint 68%-a.
Szar ügy, mi ballibant hülyék?
Hány nácizástól, narancsdroidozástól lesz ez a totális vereségetek kevésbé szar nektek?
Meséljetek már!

Éhes_ló 2014.04.22. 21:39:37

@nincs_itt: ebben egyezzetek már meg a többi zsidlákkal: jobbikos, náci, narancsdroid?
Ezek eléggé nonkonform kategóriák, nehéz megfelelnem az elvárásaitoknak marhák.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:40:55

@Éhes_ló:

Kicsit felül vannak itt (is) reprezentálva a bolsik, cionisták.

Bár nem sokáig lesz ez így. Most olvasom, hogy a Párt éves bevételeinek 400%-áig adósodott el, részben svejci franban.

nincs1itt 2014.04.22. 21:42:29

@Éhes_ló: figyelj, öcsi: szedd össze magad, mert még Chábád Szegedi kicsap a hazaffyak közül, esetleg Zazrivecz/Vona törli a tagságodat, de Zsiga Dániel, alias Z.Kárpát is összevonnya a zoxigénhiányos buksiján a szem öldököt!
Nyugi kicsi, nincs semmi baj a faxnak a rossz végén fickándozol, de neked így jó!

Meridian74 2014.04.22. 21:42:53

@Nyekenyóka: Ez a TAO úgy közpénz, hogy ennyivel többet kell más forrásból beszedni, mert a vállakozók ennyivel kevesebbet fizetnek be a "közösbe". Vagy ennyivel kevesebb jut egészségügyre, oktatásra, esetleg, csak ez télleg csak végső megoldásként, nyugdíjra...

Menj be egy átlag budapesti kórházba... és próbálj meg csak elmenni WC-re. Most gondolj bele, vannak olyanok akik hetekig benn vannak, mert balesetük volt.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:45:14

@Meridian74:

Ezzel a logikával a visszaigényelt áfa is ugyanilyen közpénz, vagy a családi adójóváírás. Jól írom?

Éhes_ló 2014.04.22. 21:47:26

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: minden csak nézőpont kérdése.

Azon sosem sikerül töprengened, hogy a magadfajtákban miért nem alakultak ki az általad gondosan felsorolt tünetek eqró, libás, szarházi, gabriella és a többi majom országépítő tevékenysége kapcsán?

Hogyan lehettek olyan hülyék "toleráns" "demokrataként", hogy így tudtok gondolni az ország több mint harmadára, a szavazók több mint kétharmadára?

Kiket akartok és kiket tudtok ezek közül a saját oldalatokra állítani ezzel a beteg gyűlölettől bűzlő mocskolódással ami itt is folyik?
Senkit.
Buktok ismét és ismét.

Éhes_ló 2014.04.22. 21:50:19

@nincs_itt: nem vagyunk rokonok. Viccből sem. A fax rosszabbik felére pedig a magadfajták keveredtek a vezéreiteknek meg a magadfajta barom mesügéknek köszönhetően 2006-ban és azóta sem találtok el onnan.
Nem sikerült észrevennetek?
Komolyan nem?
Ezzel a stílussal nehéz is lenne.

De azért csak húzzatok bele, ahogy elqró parancsolta nektek!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:51:53

@Éhes_ló:

Akik a háromharmados hatalmuk idején is bolsevista szavazók voltak, azokat megértem, végülis csak zabrált nekik lakást, ezt-azt a Párt.

De vajon aki 1990 után szerette meg őket, azt mi győzte meg? Az elkúrás, az eladósítás? A szemkilövetések? Az állandó magyarozás, nácizás, fasisztázás?

Meridian74 2014.04.22. 21:53:04

@kormányváltó Trabanttal: A családi jóváírás az állam érdekében van, azért hogy legyen jövője ennek az országnak azaz népessége. Egyébként közpénz az is, amit gyereknevelésre, támogatásra ad. Ennek megvan a maga haszna.
A visszaigényelt ÁFA-t a végfelhasználó (azaz a fogyasztó) fogja megfizetni - az már nem igényelheti vissza azt -, a köztes kereskedő joggal igényli vissza. különben akár 3x is megfizetnéd az ÁFA-t.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:54:23

@Meridian74:

Meg lehet magyarázni, persze. Na a társasági adóból meg az utánpótlás sportot lehet támogatni.

Éhes_ló 2014.04.22. 21:57:38

@kormányváltó Trabanttal: szórakoztató az elmeosztályuk, érdekes esetek bukkannak fel a hitközségből.
Jó látni, miként vesztik el a babók és barátaik azt a keveset is ami még a neuronjaik széteső hálójából 2006 után megmaradt.
Érdekes és tanulságos tapasztnyalás, csak ajánlani tudom minden "nemzeti liberális" szépléleknek, aki nem érti miként szabadulhatott rá kohn, rosenfeld, appel, bauer, rajk és ószövetségi bandájuk a magyarokra, miért ez a múlhatatlan és határtalan gyűlölet a bandájukban még ma is bármi iránt ami magyar és ami jó a magyaroknak.

Jó lecke ez pár héttel a 2/3 megszerzése és a következő ordas buktáik előtt.
Jó végre itt is látni a haláltáncukat, végvonaglásukat.

Lovag Mihály 2014.04.22. 22:09:01

"kormányváltók", annyira de annyira jó volt végigolvasni a nyekegéseteket. nektek már csak ennyi jutott. és még 4 évig ez a kéjes érzés fog elfogni, amikor olvasom majd a kétségbeesett, nyomorult életetekről szóló hsz-eket. KÖSZÖNÖM!!!!

be lettetek árazva, kis árokásó buzik

csak egy néző 2014.04.22. 22:13:55

@Lovag Mihály:
Ettől legyen orgazmusod öcsém, bár hidd el, hogy nővel jobb.

Lovag Mihály 2014.04.22. 22:15:20

@Lovag Mihály: ja, és még mielőtt valamelyik romkocsmás, újlipótvárosi tarisznyás bölcsész beírja, h ennél nagyobb örömöm ne is legyen az életben, elmondom, h VAN. ez csak a hab a tortán, a ráadás.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 22:15:56

@Éhes_ló:

" hogy így tudtok gondolni az ország több mint harmadára, a szavazók több mint kétharmadára?"

Tudod, ha elég jól és elég sokat hazudnak, mint például a (nem?)közpénzből fizetett közmédia, akkor akármennyi embert át lehetbszni. Jó példa erre az 1930-as évek Németországa: az ottani akkori vezetés támogatottsága sokkal nagyobb volt, mint most Orbán Viktoré. Ugyanazon az elven ment a dolog: azt hazudták a németeknek, hogy nekik ez az egész nagyon fsza lesz, és nézd mi lett belőle: évtizedig konjunktúra, majd bszhatták az egészet.

Persze akkor még nem volt internet:)

ZSírfeka 2014.04.22. 22:26:06

A 80-as években kezdtem a középiskolát, mikor is az osztályfőnök azzal indított, hogy KISZ tagnak lenni kötelező. Nem voltam ellenálló, a kutyát sem érdekelte a politika 14-15 évesen, de felháborított a kijelentés, mi az, hogy kötelező? Felálltam, s megmondtam, nem kívánok KISZ tag lenni. Rövid vita után leültettek, nem lettem az. Nem ért emiatt semmilyen retorzió.
Amiért ez a kis történet: ilyen egyszerű volt nem KISZ tagnak lenni az időtájt. Aki KISZ-titkár lett, az már nyálas szájú nyalógép volt, ahogy akkoriban lenni szokott, bratyizás a tanárokkal, a többi kommunistával. Na. Mivel volt rálátásom, eléggé bicskanyitogató látni, ahogy egy ilyen nyalógép megtagadja a múltját. Sőt... a slepp nagy részének a múltját is.

Zakk (törölt) 2014.04.22. 22:40:43

@béla a görög: öcsém..csak úgy parasztosan. Stadler József nem a saját pénzét költötte. Stadler a Te költségvetésedből ellopott, be nem fizetett adómilliókból, vagy milliárdból épített stadiont. Ezért ült ugyebár, nem azért mert nem tudott számolni. Isten barma...

Kim lr Szen 2014.04.22. 22:43:26

@Lovag Mihály: Ki is ás itt most árkot? :-))

Zakk (törölt) 2014.04.22. 22:44:50

@Nyekenyóka: mondjuk rólam is beszélt, mert hisz én is kikötöttem hogy mire szeretném fölajánlani a TAO-mat, de még az egy százalékom is a Pancho-ra adtam és nem a gyermekmentő-taxi-alapítványnak. Mit szeretnél még tudni?

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 22:45:48

@Zakk:

"Stadler a Te költségvetésedből ellopott, be nem fizetett adómilliókból, vagy milliárdból épített stadiont"

Ott a pont. Ugyanis a Felcsúti Ceaucescu Stadion is ugyanúgy készült, hogy a TAO pénzeket, vagyis a Te költségvetésedből ellopott, be nem fizetett adómilliárdokat betonozták bele Orbán Viktor kertvégébe.

Éhes_ló 2014.04.22. 22:55:37

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: nos a németeknek jobb is volt dolfi idejében, mint előtte. Persze a zsidóknak, komancsoknak, buziknak nem volt jó világ ez. Ebből lett a nagy purparlé, aminek a keretében a barna sátánt a vörössel eltakaryíttattál a baók, cserébe neki adva fél ejrópát. Olcsó volt nekik a keletejrópai élet, nem fizettek érte sosem, most sem.
Gondolom a magadfajtának is jó üzlet volt a vörös mocsok a barna helyett, ezért savazol rájuk.

Szerinted az a baj, hogy buktort megválasztották, nagy többséggel, mint dolfit is.
Szerinted választani gonosz dolog, ha nem azt választják a zemberek, akit ti akartok.
Ez szar ügy.

Most akkor a magadfajták vágyaiban jönnek a babók és a nagy testvérük, hoznak nekünk is kóser demokráciát, amit ti annyira kaseroltok, ahogy vittek ilyesmit laosznak, kambodzsának, vietnamnak, iraknak, afgániának, szíriának, jemennek, egyiptomnak, líbiának, ukrajnának, tunéziának, panamának, grenadának, nicaraguának, chilének, paraguainak, grúziának, algériának, szerbiának, koszovónak, boszniának?

Ezzel fenyegetne egy magadfajta engem, aki nem jó helyre hóztam az Xet, amikor neki nem kóser a választási eredmény?

Komolyan gondolom, hogy elveszítettétek a maradék kevés eszeteket is!

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 23:05:56

@Éhes_ló:

Nem-nem, bocs, félreértetted. Azzal van a bajom, hogy hülyékre van építve a hatalom. Hiszen ha csak egy sima mai cikket elolvasol a közmédiáról, láthatod, hogy orbitálisan átbsznak többmilliuó embert, és ezen alapul Orbán hatalma.

"A baloldali pártok szinte kizárólag botrányokkal vagy egymással való civódásukkal jelenhettek meg a kormánypárti hírműsorokban, a köztévé még az olyan kabátlopásos eseteket is hosszú összeállításokban taglalta, mint hogy Bajnai apjának volt cégének mostani tulajdonosai 2009-ben lehet, hogy elkövettek valamit."

Ez már-már Monthy Python nyersanyag, esküszöm:)

Közben Rogán lopkodja a százmilliókat, Garancsi a milliárdokat, Lázár a százmilliárdokat - és ha ERRŐL IS tudna a közember, akkor ezek a patkányok nemhogy kormányközelben, hanem fényközelben se lennének, hiszen Te is tudod, hogy többet, jobban és gyorsabban rabolnak, mint amire bármikor képesek voltak a kommunisták.

Szóval az a helyzet, hogy a németeknek jobb volt valóban, mert ott volt a háború, ami konjunktúra.

A magyaroknak egyedül az marad, hogy kinyalhatják az imádott segget, ami most stadiont szarozott össze magának. Ezen kívül a csirkefarhát duplájába kerül, mégis kinyalják.

Nem mondanám, hogy ez előremutató tendencia. Inkább csak azt lehet mondani, hogy ritka segghülye egy nép, amelyik az ilyen hazudozót piedesztálra emeli.

De igazad van abban, hogy ha egyszer megválasztották, akkor én kérek elnézést:) Csak az írástudókat nem értem, például Téged sem, hogy nem fordul fel tőle a gyomrod?

tobeor 2014.04.22. 23:12:57

@Éhes_ló:
Én értem hogy neked az a melód, hogy nyald a fost Orbánról, és emiatt a gyalázat miatt amit művelt most kétségbeesetten igyekszel elterelni a szót, meg széttrollkodni mindent, de. De ettől még az a helyzet, hogy a gazdád olyan gátlástalan szinten szórja, pazarolja a magyar nemzet pénzét a saját egyéni fociőrületére, olyan szinten kezeli hűtlenül a pénzt, aminek a tizedére sem lenne mentség, pláne nem erre.

Te pedig folyamatosan bizonyítod, hogy morális cinkostárs vagy ebben a gyalázatban és hogy nem a magyar, hanem a fideszes érdek mellett állsz, azaz nem magyar vagy hanem fideszes.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.04.22. 23:33:41

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
"Orbánt nem lehet egyszerűen sarokba szorítani. "

Csak a vak nem látja, hogy miközben felböfögi az ökörségeit, (Európa legjobb akadémiája X-DDD) a tekintete azt kiáltja: ez hogy került ide?!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 23:43:56

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?:

A demokrácia olyan, hogy a legjobbat választja az ember.

Tény, hogy vannak Fidesz-közeli lopások is, a megtermelt haszon egy részét nyilvánvalóan ellopják. Miközben az elvtársaid a tőkét lopják, plusz kilövik az emberek szemét is, és megkínozzák őket, ha méltatlankodnak.

Na most akkor melyiket válassza egy tisztességes, tehát nem magadfajta ember, a sima tolvajokat vagy a szemkilövető tolvajokat?

Van 3 viszonylag szalonképes pártunk, a Fidesz, a Jobbik és az LMP.

Meg vannak az elvtársaid, akiknek a történelem dögkútjában a helye. De úgy néz ki, el is jött értük a kaszás a devizahitel (!!!) személyében. Akasztják a hóhért, kispofám.

csak egy néző 2014.04.22. 23:45:41

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:
Azt hiszem, hogy a nyálas kólás dobozt gyűjtő, Havasi Bercit egy kicsit megdorgálta a felcsuti Viktor, hogy nem védte meg ettől az újságíró csajtól, aki ráadásul nem előre megbeszélt kérdést mert feltenni. Micsoda skandallum.

zkdqts 2014.04.23. 00:09:44

@grundigg: "a lényeg ugyanis továbbra is annyi, hogy amit a sajátodból nem kell befizetned a közösbe, az a tied, azaz nem közpénz. Ellenkező értelmezéssel a pénztárcádban lapuló összes pénz közpénz lenne, mert végül is csak azért tarthatod meg, mert az adójogi szabályok megengedik." - Ugyanez az érvelés mintha kicsit másként hangzott volna a magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatban. Ott mintha az lett volna, hogy attól, hogy eddig nem kellett befizetni, az még közpénz.
Tud-e Orbán Viktor akkora követ teremteni amit még ő sem tud felemelni? Tud. És fel tudja emelni? Fel. Az egész csak hit kérdése. Hogy is volt a Békemenetes transzparensen? Orbán Viktor az élő Isten. És tényleg. Ember nem tudhat olyat, hogy ellentmond magának és egyik alkalommal sem hazudik.

Pagnar 2014.04.23. 01:40:18

@Amadeus62: "Igazán lerohadna a keze annak, aki megint erre a hazug féregre szavazott. A kurva anyátok fidesz szavazó idióta állatok!"

A te kurva anyadat libsi fereg, remelem mar egy londoni meki-bol irogatsz a 10 perces cigiszuneted alatt. Takarodj vissza a huspogacsaidhoz es dobj ossze nekem egy dupla sajtburit, patkany.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 02:39:16

@Pagnar:

Nem hiszem, hogy odaengedik a sajt meg a húst közelébe, legfeljebb ami az üstre rákozmált, azt kapargathatja le, vagyis kell lekapargatnia londoni feketemosogató barátunknak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.04.23. 07:38:11

"Meg kéne érteni, hogy a pénzt a vállalkozók termelik meg [...] ez a vállalkozók pénze, ezért nem közpénz."
Mekkora igazság, de amikor a fizetésemről volt szó és a nyugdíjamról, az valami rejtélyes módon mégis közpénzzé vált...

Éhes_ló 2014.04.23. 08:18:59

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: Nem értettem félre. A magadfajtáknak itt ezen a blogon is első sorban a valósággal van bajuk. A teljes PC blablátok, taburendszeretek a valósággal való konfrontációtok terméke, mert képtelenek vagytok szembenézni bármivel, ami nem a primitív nézetrendszeretekbe illeszkedik. Ettől a PC újbeszéltől és gondolkodástól pusztultok egyre jobban és ettől lesztek még inkább a valóságtól, társadalomtól leszakadtak.
A "demokratikus" hatalom sosem az önálló, értékek mentén politizáló emberre épített. Egyik sem, bármit is hazudott róla, ezért az orbánfóbiátok és a magyarok ilyen nyílt és leplezetlen gyűlölete a választásaik kapcsán kóros és kontraproduktív is. Hajlamosak vagytok elfeledni, hogy ugyan ezek a zemberek választották meg a pufajkást, d209-et és böszmét is.

A miket idézel nem én írtam, nem értem miért nekem citálod. Én és azok akik most a kukába hajítottak benneteket vevők vagyunk a mocsokra, amit el is hiszünk rólatok és a kedvenceitekről is. Ezt szállította buktor, mert erre volt éhes a szavazó.
Amit ti szállítottatok leszarták, elutasították.
Nem értem mit nem lehet ezen inetező komentelőként megértenetek.
Szarok voltak a főnökeitek, szarok voltatok a csapatában és szar volt a menütök, amit tukmáltatok a népre.
Nem vették meg elegen.
Fogadjatok új szakácsot, használjatok jobb alapanyagot, főzzetek jobban és kínáljátok kedvesebben, akkor talán elhiszik nektek, hogy érdemes rátok és a főztötökre savazni.
Most buktatok.

A németeknek jobb volt valóban anno, mert ott volt. volt ennek nem kevés oka,, pl. állami megrendelésekkel megtámogatott fellendülés, közös akarat a jóra, ami érdekes módon az USA esetében is megvolt. A finanszírozása és a külkereskedelem szabályozása is érdekes emellé, sokak szerint ez volt a casus belli, nem Elzász. De mindegy is. A németeknek megfelelt.

A magyarok fikázására nem vagyok vevő, ezt dugd fel magadnak. A történelmünket és jelenünket nézve nem rosszabb a teljesítményünk senkinél sem.
szabad ember vagy azt gondolsz, amit csak akarsz és nincs az a PC tabutok amit ne sérthetnél meg itt, vagy máshol. A gyomrom állapota miatt ne aggódj, én sem teszem a tietek miatt.
Ki ki érdemei szerint..
Még ha felfordulna is(nem fordul fel), de ha két kukac között kell választanom, amit meg kell ennem parancsra, a kisebbiket választom (Kapitány és katona vacsorajelenet a kadéttal) és nem hagyom a választást a megfirkált analfabétákra mint a finnyás babó értelmiség...

Virág et. 2014.04.23. 08:19:13

@Lord_Valdez: Hihetetlen mekkora marhát sikerült betenni a miniszterelnöki székbe. MINDEN adópénzt a vállalkozók, illetve áttételesen a munkavállalók termelnek meg. Az állam maga nem termel, max. állami vállalatokon keresztül, bár termelőiparban állami vállalatot így hirtelen nem tudnék mondani. Ezzel az erővel közpénz nem is létezik, mert azt a vállalkozók termelik meg és eldönthetik, hogy Felcsútnak vagy a Fradinak adják - vagy befizetik a költségvetésbe. Mekkora döntés! Micsoda önkéntesség! Pl. én is eldönthetem, hogy 12-én befizetem-e az adómat vagy megvárom, amíg a NAV inkasszál! Mert az sem közpénz ugye, különben kommunista lennék az orbáni logika szerint.

A sok narancsmarha meg próbálja védeni. Gyerekek, ez lényegében az, mintha Gyurcsány 2006-ban közpénzből épített volna egy 60 ezer férőhelyes luxuskonditermet - látványkonyhával Pápára, mert ő szeret edzeni meg főzni és inkább sportoljanak a fiúk meg főzzenek a lányok, mint zülljenek. :)

Virág et. 2014.04.23. 08:28:34

@Éhes_ló: Akkor ha már ennyit be tudtál írni, erőltesd meg az agyat és próbáld meg felfogni, hogy attól, hogy valaki ide ír és nem szereti az Orbánt, meg nem tetszik neki, hogy lopják azt az adópénzt, amiért ő keservesen megdolgozik, aztán a dologból lesz képviselőként plusz két ingatlan, Hublot óra, meg A6-os vagy CLS merci, esetleg piramis a hátsókertbe, attól meg nem valószínű, hogy az a személy:

a) szoci, jobbik, lmp, akármilyen ellenzéki párttag, pártfunkci lenne
b) indult volna a választáson.

Fentiek hiányában nem tud veszíteni sem egy választáson, mert olyan versenyen nem lehet veszíteni, amin nem is indul az ember. A választás nem a választók versengése, ezt vagy képtelen te, meg a másik retardált,, aki feljebb örömködik (kétperces nick, nem tudom a nevét, nem is érdekel) felfogni, hogy itt a szocik és a kormányváltók (meg a jobbik és az lmp) jelöltjei veszítettek, nem a szavazóik. A szavazó befolyása az X-nél véget ér, az eredmény nem az ő "teljesítményén" múlik.

Munchausen 2014.04.23. 08:29:44

Orbannak nemsokara amugy igaza lesz, mert nem lesz kozpenz, ugyanis ha igy folytatja nem lesz adofizeto az orszagban, a nyaloncok meg nem szamitanak, mert azok a befizetett adot duplam, triplan visszalopjak, szoval legkozelebb gyurhat kemenyen ha akar majd ujabb stadiont. ;-))
Aki londonban mosogat az is jobb ember, mint aki magyarorszagon politikus vagy nyalonc, erre varjatok gombot...

Munchausen 2014.04.23. 08:33:23

Mellesleg Orban nagyon elbaltazta ezt a valaszt, de megteheti gond nelkul, ugyanis it mar regen nem tudatos szavazok vannak, hanem vakhitu hivok mindegyik oldalon. Emiatt is lopjak ki a magyarok szemet ezek a tetuk.

2014.04.23. 08:36:04

@Virág et.: "Mekkora döntés! Micsoda önkéntesség! Pl. én is eldönthetem, hogy 12-én befizetem-e az adómat vagy megvárom, amíg a NAV inkasszál! Mert az sem közpénz ugye, különben kommunista lennék az orbáni logika szerint."

Nem tudom, mi olyan nehéz ezen: amit nem kell befizetned, azt nem kell befizetned, és az nem közpénz. Amit viszont be kell fizetned, azt meglepő módon be kell fizetned, és az közpénz. Az adókedvezmény azt jelenti, hogy nem kell befizetned, tehát...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.23. 08:37:56

nem értem amúgy Babett miért nem reagál rá vmit, így elbeszélnek egymás mellett, és a fideszhívőt ez nem győzi meg mert "jól kibeszélte a vezér"

Éhes_ló 2014.04.23. 08:38:28

@tobeor: nem érted.
Leszarom buktort veletek és kedvenceitekkel együtt. Itt ezen az okádáshengyen is pont, hogy ti terelnétek egy orbitális buktátokról el a közbeszédet, nem én, aki erre próbál benneteket emlékeztetni és szerényen leírni, hogy a bukáshoz vezető módszerekkel bukást lehet ismét és ismét elérnetek.
Tudom, hogy fájdalmas felvennetek az emberálarcot és elgondolkodnotok magatokról, a világotokról, az értékeitekről, meg ezek jelen társadalommal való viszonyáról, de ha nem megy, nem vagytok képesek változni akkor a szadesz mellé kerültök pár éven belül.
Jó úton jártok, nekem tetszik. :)

Arra nem emlékszek amikor ne a magyar érdek mellett állt volna ki (legalább szóban) buktor, de róla minden hányásotok ellenére is inkább elhiszem, hogy a magyar függetlenségért küzd, mint bármelyik magadfajta magyargyűlölő babóról. Elég tőletek két sort elolvasnom, hogy lássam honnan jöttök, kinek a gatyájából fújjátok a sófárt.

Szerencsére most sem kevesen voltunk ezzel így, és a magadfajták kisebbségben maradtak.
A náci kiüresített és lejáratódott cimkéjénél sem nem használhatóbb és nem is kevésbé kontraproduktívabb a narancsdroidozás, fideszesezés, szarmagyarozás amit itt műveltek.

Vegyétek vissza az emberálarcot és győzzétek meg a plebset arról, hogy nem a libás, a böszme, a szarházi, a bokros, a gabriella és a többi magyarellenese lejáratódott babó van nácizástól narancsdroidozástól, holokausztozástól habzó szájjal az emberálarcotok alatt. Lesznek milliónyian mint én, akik látják majd az átveréseteket, de talán, ha buktor olyan balfék lesz mint eddig, lesznek még pármilliónyian akik elhiszik nektek és megint hatalomra kerülhettek, hogy ugyan azt, ugyan úgy tegyétek mint eddig is tettétek, ha volt rá lehetőségetek.
De ilyen dumával, ilyen arcokkal, ilyen leplezetlen magyargyűlettel már nem megy. Ezt elunta még a miskolci, nógrádi, szabolcsi nincstelen is. Telítődésbe mentek át és nem vesznek fel több ittjönazújabbholokausztjajjharcoljunhkanééciorbánvonaborosmorvaigaudiellen ajvékot.
Sőt.
Menekülnek onnan, attól, akitől ezt hallják.
No ezt értétek el.
Végül is hálásak lehetnnk érte akár, ha nem ment volna rá Magyarország.
De ráment.
Ez pedig gáz, nem csak nekünk, hanem a magadfajtáknak is.
No ezen próbálj meg elgondolkodni, ha tudsz még olyat.

vitéž munkášőr 2014.04.23. 08:42:20

@tesz-vesz: jó kérdés, de nem lehetséges, hogy nem volt rá lehetősége? szerintem annak is örült, hogy az élőisten közelébe férkőzhetett

William Kidd 2014.04.23. 08:43:21

@Az LMP sek nem zöldek, csak zöldfülűek!: Ez olyan mintha Jobbik belso termeszetrajzat irtad volna le. Latszik hogy bennfentes vagy/voltal, a szinfalak mogott ott is a mztyi megy, a pozicio leosztas, belso hatalmi harcok, tortetes-taposas. Annyi a kulonbseg, higy a Jobbik viszont borzalmasan meg is erosodott, ott mar sokan tolonganak a husosfazek korul es viszonylag nagy is a szetoszthato adag.

Virág et. 2014.04.23. 08:48:59

@grundigg: Itt nem az van, hogy nem kell befizetned, hanem választhatsz:

1. befizeted
2. sportra adományozod

Olyan opció nincs, hogy megtartod. Az adomány önkéntes, ha mindenképp bukó a pénz, csak én eldönthetem, hogy a debreceni stadiont vagy a felcsútit támogatom a költségvetés helyett, akkor az nem adomány. Az burkolt közpénz.

Miért kell megjátszani a hülyét? Attól, hogy a közpénzt még a beszedés előtt átcsatornázzuk a privát bizniszbe, attól az még fájdalmasan hiányozni fog a költségvetésből, amit egyéb forrásból kell pótolni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.04.23. 09:05:43

@Virág et.:
Hagyd! Ez a típus úgyse érti meg. Törzsi mentalitású ember. Számára nem léteznek elvek, csak érdekek. Számára nincs olyan, hogy lopás, csak olyan, hogy mi lopunk, vagy tőlünk lopnak. Az első dicsőség, a második halált érdemlő bűn.
Emellett még intellektuálisan gyáva is, ezért elbújik a magyarsága mögé és élő pajzsként használja a kritika ellen.
Ebből a nézőpontból nem lehet megérteni, amiket magyarázol.

Munchausen 2014.04.23. 09:53:04

Társasági adó mértéke

A társasági adó mértéke
a) a pozitív adóalap 19 százaléka,
b) a pozitív adóalap 500 millió forintot meg nem haladó összegéig 10 százalék,

Kapcsolt vállalkozás

A törvény alkalmazásában kapcsolt vállalkozás
a) az adózó és az a személy, amelyben az adózó közvetlenül, vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
b) az adózó és az a személy, amely az adózóban közvetlenül, vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
c) az adózó és más személy, ha harmadik személy közvetlenül, vagy közvetve mindkettőjükben többségi befolyással rendelkezik, azzal, hogy azokat a közeli hozzátartozókat, akik az adózóban és a más személyben többségi befolyással rendelkeznek, harmadik személynek kell tekintetni,
d) a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, valamint a külföldi vállalkozó telephelyei, továbbá a külföldi vállalkozó belföldi telephelye, és az a személy, amely a külföldi vállalkozóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll,
e) az adózó és külföldi telephelye, továbbá az adózó külföldi telephelye, és az a személy, amely az adózóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll.

KOZPENZ!!!

2014.04.23. 09:57:08

@Virág et.: Az igaz, hogy ami nem kerül be a költségvetésbe, az onnan hiányozni fog, ettől függetlenül szerintem akkor is más a két dolog. Pl. korábban volt szja-kedvezmény lakshitel törlesztésére. Ezek szerint közpénzek kerültek a bankokhoz úgy, hogy ők semmi mást nem kaptak, mint azt, ami a szerződésük alapján járt nekik. Az adós pedig semmi mást nem fizetett, mint azt, amit a bankkal kötött szerződés alapján fizetnie kellett, mégis valójában közpénzeket csatornázott a bankhoz az álam kihagyásával. Hát azért ez nekem elég erőltetett.

Az nem vitás, hogy az állam így befolyásolni tudja, hogy a cégek vagy a magánszemélyek mire költsék a pénzüket, de attól még az a pénz nem lesz közpénz.

Virág et. 2014.04.23. 10:02:48

@grundigg: Pedig példád egyértelmű állami támogatás. Nem véletlen szűnt meg - nem volt rá pénz, kellettek a bevételek az államkasszába.

"Az nem vitás, hogy az állam így befolyásolni tudja, hogy a cégek vagy a magánszemélyek mire költsék a pénzüket, de attól még az a pénz nem lesz közpénz. "

Ez nem befolyásolás és ez a pénz nem a cégeké, mivel ha nem ide, akkor a költségvetésbe, de be kell fizetniük. Az adománynak az a lényege, hogy áldozatvállalással jár. Ha azt a pénzt, amit odaadok, amúgy is elveszíteném, akkor ott nincs áldozat. Jogilag valóban nem közpénz - ez volt a célja a kormánynak, hogy az oknyomozó újságírókat, az átláthatósági szabályokat (legalábbis belföldön) megkerülje. Tényszerűen viszont az.

Virág et. 2014.04.23. 10:10:08

@grundigg: Mondok egy példát. Tegyük fel vállalkozó vagy, mondjuk kutakat ásol. Ebből van a bevételed. Minden hónapban fizetnek kell az adódat, járulékaidat (már nem így hívják, de így egyszerűbb) a NAV felé. A pénzért te dolgozol meg, de annak bizonyos százaléka, az adók az államnak JÁRnak. A pénzed nem közpénz, de próbáld meg nem befizetni - jön a végrehajtás, inkasszó, extrém esetben akár adócsalás miatt büntetőeljárás és böri is. Lényegében privát pénz, de minden vállalkozó megtanulja, hogy az de facto közpénz, az állam pénze. Mint régen a tized.

Itt most annyi a változás, hogy ennek egy része felett rendelkezhetett a vállalkozó. Mint te pl. az adód 1%-a fölött. Vagy megy az egész a nagy közösbe, amiért lényegében semmit nem kap, max a vezér rosszallását, hogy miért nem támogatta a nagy ügyet. Vagy költ belőle a piramisra, amiért cserébe kap egy meghívót, széket a pavilonba, mosolygós arcokat, kis reklámot a cégének és a vezér jóindulatát.

Ez nem lesz adomány, a Közgép nem a Medici család. Ez szimplán trükközés, hogy még azelőtt vegyük ki a pénzt a közösből, hogy az oda bement volna. Amikor legközelebb valamelyik fidesz-funkci majd azon siránkozik hogy hiányzik 2-3 milliárd innen-onnan, akkor jusson eszünkbe, hogy ők adtak (engedtek el) 2-3 milliárdot a közösből a piramisra.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.23. 10:25:44

@grundigg:
Azért erőltetett, mert nem úgy van, ahogy leírtad. Az SZJA-kedvezmény azt jelentette, hogy a törvényeken keresztül az állam lemond az SZJA-bevétele egy részéről azért, hogy a lakáshitel törlesztése jelentette terhet csökkentse a magánszemélynél, ezzel bátorítva őket arra, hogy ingatlant vegyenek vagy újítsanak fel hitelből. Ezzel az állam mentesült attól, hogy a pénzt előbb beszedje, és utána kiutalja, hanem eleve az illetőnek annyiva kevesebbet kellett befizetnie. Az SZJA-kedvezményt a bank sohasem látta, amivel kevered, az a lakáscélú megtakarítások utáni támogatás (pl.: Fundamenta, lakáskassza), ahol az állam bizonyos összegű kiegészítést folyósít meghatározott célra, de ott is a magánszemélynek, és nem a banknak.

Hasonló van a TAO-nál is, hiszen az a pénz, ami így sporttámogatásra megy, az állam bevétele (azaz közpénz) lett volna, ha az állam nem mond le róla. Ráadásul a látványcsapatsportok támogatására tudtommal adókedvezmény, és nem adóalap-kedvezmény van, tehát a sporttámogatás teljes összegében levonható, nem úgy, mint az egyéb támogatásoknál. A cégeknek így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mire fizetik ki azt a pénz, adóként vagy támogatásként, nekik úgyis elveszett, és akkor már ugye mennyivel jobb a miniszterelnök úr "saját" csapatát finanszírozni, mint csak úgy beönteni a közösbe, nem? Főleg, hogy ha így mondjuk Mészáros Lőrinc nem kell befizesse adóként ezt a pénzt, hanem csak át kell tennie azt egyik zsebéből a másikba...

mojszipupi 2014.04.23. 10:28:40

Kiváló példa miért nem engedik Orbánt vitázni, neki nem tetsző kérdésekkel bombázni. Egész egyszerűen egy hirtelen, agresszív, ideges ember (alias büd.s pa.aszt) akiben fél másodperc alatt felmegy a pumpa ha nem úgy van ahogy ő akarja. Rég elveszítette volna a hatalmat ha éles helyzetben kellett volna bárhol is a választások előtt érvelnie.

Brypiere 2014.04.23. 10:32:35

A HÍR24 videólejátszója egy darab sz*r. Már vagy öt alkalommal elindítottam a videót, és többször megállt.
Egyébként én is színházaknak gyűjtöttem TAO támogatást ami baromira nem volt könnyű. De mi ebben a probléma?

tobeor 2014.04.23. 10:33:29

@Éhes_ló:
" a magyar függetlenségért küzd"
:DDDDDD
Ezért dobta oda az ország energiafüggetlenségét a ruszkiknak, ugye ruszkibérenc hazaárulókám?

Gagyoghatsz napestig, keservesen komcsizhatsz, beszarhatsz az erőlködéstől hogy eltereld a szót, ettől még Paks= hazaárulás, és stadiontéboly= hűtlen kezelés, a magyar érdek ELÁRULÁSA.

És te ezeket a hazaárulásokat TÁMOGATOD. Ezért vagy te magad is hazaáruló, szar. És náci féreg is, mint tudjuk.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 12:22:43

Sikerült már elmagyarázni, hogy mi a különbség aközött, ha valaki a társasági adókedvezményből stadiont épít, és aközött, ha 1%-ból vagy áfavisszaigénylésből a fasizmus ellen harcol? Én tudnék egy pár különbséget, de halljuk a tieiteket, elvtársak!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 12:26:39

Hallom, Fodor Gabriella nemcsak beülhetett a jóba a 0% támogatottságával, hanem még 80 millát is felmarkol. Abból a pénzből egész ciklusban lehet majd alcsútistadionozni!

Hamajd 2014.04.23. 13:04:33

Nekem a 70-es évek végefelé a narancssárga volt a kedvenc színem, a fene se gondolta volna akkor, hogy a 70-es évek végén újra az lesz a legszebb szín.

Éhes_ló 2014.04.23. 14:32:19

@tobeor: nem vagy százas.
Doki mit szól hozzád?
Vedd be a gyógyszeredet, addig olvasgasd ezt itt:
mandiner.hu/cikk/20140407_valasztas_2014_fidesz_44_baloldal_26_jobbik_20_lmp_5

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 15:16:50

Hallom, a bolsik a Kulkát indítanák főpolgármesternek. :D

Ő legalább tuti nem stadiont, hanem színházat építene buzibárral!

Éhes_ló 2014.04.23. 15:41:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem emléxem, hogy hozzád szóltam volna szerencsétlen eémegyenge, emberálarcát vesztett babó.
A konkrét kérdésedre válaszul, pontosan úgy, ahogy téged nyomorult abortuszmaradékot világra szartak a kibuc mellett a budiban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.23. 15:44:12

Amúgy régen talán Sas Józsi énekelt egy dalt aminek a végén az volt,hogy:ordibálnak egymásra,hogy:Büdös kommunista!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 15:52:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Fogalmam nincs. És te bírod, leszavaznál rá? Vagy ha a buzi színész helyett inkább buzi rendezőre bíznád a fővárost, még akkor is reménykedhetsz, mert Alföldi is komolyan felmerült.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.23. 15:56:44

@Éhes_ló: Ki nem szarja le fideszbarom.
Az ilyenekkel én a retkes telibebaszott kurva anyjuk említésével szoktam beszélni.

@kormányváltó Trabanttal: Sajnos nem tudom ki a jobbbik jelöltje de ha szavazok valszeg arra fogok szavazni.

Szóönt 2014.04.23. 16:32:58

@Nyekenyóka: (a cikk fejléce:"Rendőrségi vizsgálatot követel a Fidesz azért, mert a Gyermekrák Alapítvány elnöke magáncélra használta az alapítvány közpénzből megvásárolt betegszállító autóját.")

Tehát ha az adó 1% ami nem folyik be közvetlenül a költségvetésnek közpénz, akkor bizony a TAO kedvezmény (ami szintén nem folyik be) is de facto közpénznek számít.

Szóönt 2014.04.23. 16:42:56

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): valóban teljes egészében leírható és ha jól tudom a támogatásra fordított potenciális adóforint tíz százalékát még jóvá is írhatták valamilyen formában. Tehát ha támogatta a látványsportágat adó helyett, annak az összegnek a tíz százalékát megtarthatta annyival jobban járt mint ha a társasági adóját fizette volna be.

Szóönt 2014.04.23. 16:54:11

@Szóönt:" Az új szabály hatására tehát a TAO kedvezmény mértéke a korábbi érték negyedére csökken, ami hatással lehet az eddig sporttámogatásban gondolkodó társaságok támogatási kedvére. A módosítás hatását jól érzékeltetheti, hogy egy 500 millió forintos nyereséget elérő vállalkozás nagyjából 32 millió forintos támogatást adhat, melyből korábban 3 200 000 forint haszna származott, ami most 800 000 forintra csökken!"

Igen, tehát 2013-ban lecsökkentették azt a tíz százalék hasznot.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.23. 18:08:03

@Szóönt:
Mindjárt sírva is fakadok, hogy Mészáros Lőrincnek az egyik zsebéből a másikba átrakott pénz innentől csak negyedannyit fial, mint 2013 előtt! Persze a semmiből, mert az se közpénz!

Aztán meg hadd legyek már annyira demagóg, hogy egy kiemelkedően közhasznú szervezet támogatása is legfeljebb 40% adóALAP-kedvezményt jelent, míg a sporttámogatás 100%-os adókedvezményt. A fenti példában (500 milliós nyereség, ami az egyszerűség kedvéért legyen most az adóalap is, és 32 milliós támogatási összeg esetén), a cégnek -ha jól emlékszem és számolom- sporttámogatásra fordítva a 32 milliót, 50-ből 32, azaz 18 millió forintot kell csak adóként megfizetnie, míg mondjuk egy kórházi alapítvány támogatásánál 48,72 milliót ( (500 - (32*0,4))*0,1 ). Vagyis a kórházi alapítvány támogatása az adomány összegén felül további 30 millió forint kiadást jelent egy cégnek adóban... nyilván azért tolonganak az ajtóik előtt. És amíg csapatsportnál az állam 32 millió forint kedvezményt ad, a kiemelten közhasznú adományoknál ez mindössze 1,2 millió.
Számoljam át lélegeztetőgépre, vagy elég beszédes a 26-szoros arány(talanság)?

De közpénz, az nincs benne...

Éhes_ló 2014.04.23. 19:12:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: értelek mesüge babó.
A szintedre szállva: viszont kívánom!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 19:30:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

4 éve Staudt Gábor volt a jelölt, esélyes, hogy most is ő lesz.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 19:35:23

@Szóönt:

Fizettél már SZJA-t? Mert ha igen, akkor tudhatnád, hogy a 100% befolyik, mielőtt az 1% kifolyik. A társasági adóból viszont a sportra szánt pénz egyenesen oda utalja a cég, ahová szánja, nem kell átfolyatni a költségvetésen.

Ilyen értelemben ez még csak nem is a fújdecsúnya visszaigényelt áfához, hanem a családi adójóváíráshoz hasonlít.

Ha gyereket nevelsz, és kéred a családi adójóváírást, ne menj focimeccsre, mert a torkodnak ugranak a bolsik, hogy elfocizod a pénzüket.

Éhes_ló 2014.04.24. 09:18:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: tévedsz babó. Le. Nem tudok olyan mélyre sem lelátni, sem leereszkedni ahol te és a fajtád tanyázik.
Mesüge.

dtk74 2014.04.24. 10:52:25

@Nyekenyóka: A vállalkozók leadózott nyeresége természetesen nem közpénz. Az a sajátjuk, amiből azt építenek amit akarnak. pl. stadiont. Esetünkben viszont nem a vállalkozók leadózott nyereségéből, hanem az adójából épült a stadion. Abból a részből, amit a kormány által hozott szabálynak megfelelően célzott támogatásként is adhatnak, vagy dobhatják a közösbe, de nem vihetik haza.
Mert nem az övék, hanem a közpénz részét képező adóhoz tartozik! Mindössze esetünkben egy pont ideillő szabálynak köszönhetően (amit na ki hozott???) irányíthatják egy projectbe is. Elnézést a szájbarágós stílusért, de szeretném csak egyszer leírni, hogy átmenjen a lényeg.

dtk74 2014.04.24. 10:58:11

@kormányváltó Trabanttal: Milyen jó lenne, ha lenne olyan szabály, hogy célzott tankönyvtámogatásra, dolgozói életszinvonalemelésre, vagy más dolgokra is fizethetnék ezt a sportos támogatást, akiknek jobb ötletük van a focinál. Vajon miért, de pont a sportra lehet ezt fizetni, mert valakinek ez a fontos, ezt tartja minedenekelőttvalónak. Van ötleted ennek az okára? Csak ne a tömegsporttal, és népegészségüggyel gyere, a versenysportba áramló milliárdok magyarázataként. Arra van ötleted miért éppen Felcsútra ment ez az összeg? Ja, és nem vagyok kommunista (sem szélsőjobbos, vagy liberális), nagyon is a másik oldalon állok. Főleg a magamén.

dtk74 2014.04.24. 11:26:45

@kormányváltó Trabanttal: Köszönöm a választ, még ha hiányos is... idézem:
" Vajon miért, de pont a sportra lehet ezt fizetni, mert valakinek ez a fontos, ezt tartja minedenekelőttvalónak. Van ötleted ennek az okára?
Arra van ötleted miért éppen Felcsútra ment ez az összeg? "
Ha nincs ötleted, megértem, és az esetleges -nem válasz-t is válaszként köszönöm előre is!

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:20:27

@Schild:
"Az Orbán-kormány viszont átadta a 4-es metrót, eltörölte az önkormányzatok adósságait, "

Háhogyne. Átadta azt a 4-es metrót, ami az ő "áldásos" közreműködésükkel az eredeti költségvetés többszörösébe került. Ha 98-ban le nem állítják, már tíz éve használhatnánk, sokkal kevesebb pénzből. Hurrá.
Eltörölte az önkormányzatok adósságát, ami azt jelenti, hogy szétterítette az ország teljes lakosságára. Mivelhogy a nagylelkű állambácsi nem termel ám egy huncut fillért sem, csak a mi befizetett adónkból tud ilyen nagylelkű lenni. A felelőtlen gazdálkodás dotálására fogdítja a brfizetett adónk egy részét, amit egészségügyre, oktatásra, úthálózatra stb kellene fordítani.
Vagy úgy gondoltad, hogy az "eltörlés" tulajdonképpen kiradírozást jelent? Volt-nincs, vigye kánya?

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:33:45

@Nyekenyóka:
"Tehát mitől közpénz a vállalkozók pénze? "

Nem olvastam végig az összes kommentet, biztosan megválaszolta ezt már valaki, de én is megpróbálom.
Nem úgy általában a "vállalkozók pénze" a közpénz. Ha a vállalkozó nyereségesen dolgozik, a nyeresége egy részét adó formájában be kell fizetnie a költségvetésbe. Ennek egy részét ajánjlhatja fel a látványsportok támogatására, és a költségvetés helyett a támogadatandó sportegyesület javára fizeti be. Egy a lényeg: ezt a pénzt SEMMIKÉPPEN NEM TARTHATJA MEG.
Ha megteszi, megbánja.
Egészen egyszerűen: a TAO az a vállalkozónak, ami az alkalmazottnak az SZJA.
Na ettől közpénz.

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:44:28

@grundigg:
"Az adókedvezmény azt jelenti, hogy nem kell befizetned, tehát... "

Nem értem, hogy az eddig kapott válaszokból miért nem világos: ez nem adókedvezmény, ez az adó megosztása a költségvetés és a sportegyesületek között. Ezt akkor is ki kell fizetnie a vállalkozónak, ha a fene fenét vacsorázik. A döntése tehát csak annyi lehet, hogy megosztja vagy nem osztja meg.

Egyéb kérdés? Vagy nekifutunk mégegyszer?

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:51:13

@grundigg:
"korábban volt szja-kedvezmény lakshitel törlesztésére. Ezek szerint közpénzek kerültek a bankokhoz"

A bankokhoz nem került semmi ilyesmi. Gipsz Jakab szorgalmasan, minden hónapban befizette a lakáshitel-törlesztését a saját kicsi pénztárcájából, majd az éves SZJA bevallásban az éves jövedelme utáni adót csökkentte a befizetések 30 %-ával, max. 120 ezer Ft-tal.
Tehát itt az egyén kapta a támogatást, nem a bank, és nem kerülte ki a pénz a költségvetést.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.04.24. 15:21:28

@ex-dr. vuk: Engem is megdöbbentett ez a sok "vak". Bízzunk benne, egyszer csak "kinyílik a szemük".

Éhes_ló 2014.04.24. 21:23:30

@kifordított nagyanyó: nem szóltam hozzád babó, hacsak nem több karakteren nyomod itt a bérkommentelést a többi barom hitközségből szalajtott mesüge társaddal kéz a kézben.

Bár a világban hozzá vagytok szokva, hogy bármi a tietek, nos ez alól, akár egysejtűként, akár náciként, akár vérmagyarként - kedves szavatokal - genetikailag - kivétel vagyok.
Nem vagyok a tied babó.
Sőt, egyik magadfajtáé sem vagyok.
Már ha érted.

Jah és ti végképp nem kelletek a kutyának sem.
Mehettek a fenébe bőröndöstől kertész és a többi haverotok után a pokolra.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.04.25. 07:16:11

@Éhes_ló:
Csak kíváncsiságból: most épp rajtad van az emberálarc?

Éhes_ló 2014.04.25. 15:34:16

@Lord_Valdez: Csak akkor használom, ha a partnerem is fenn van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.25. 16:31:53

@Éhes_ló: fideszbaromnál ki nem szarja le,hogy kihez szólt?
El lehet titeket küldeni anyátokba.
Egy jobbik szavazónak aztán kertészezhetsz!:))
fidióta!

Éhes_ló 2014.04.25. 18:34:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: te nem szarod le babó, abortuszmaradék, mert itt szájalnál, de nincs hozzá eszed mesüge.

Hamajd 2014.04.27. 12:39:06

A Vasasnak minek új stadion, mikor a megyei bajnokságban próbálkoznak, oszt lesz akár 32 néző is, a szűcsmesterrel (bundaszakértő) együtt.?!?!?!

Hamajd 2014.04.27. 13:32:19

A Puskás Akadémia 2-3 éven belül magyar bajnok lesz. Jönnek majd az átigazolások, új (akár külföldi) edzői stáb, stb......természetesen "NEMKÖZPÉNZEN".

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.20. 14:08:49

@Éhesló: Azért akkurvaanyádat!

@Occam beretvája: Meg neked is,csak hogy érezzétek a törődést!

Éhes_ló 2019.06.20. 14:38:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: bealudtál babó, nem kicsit, nagyon!
Azóta elbuktatok egy újabb választást mesüge!
Szar lehetett erre ébredned.
De tudod mit? Viszont kívánom!

süti beállítások módosítása