Skip to content


       Szűrés lista

A Nagy Államosító lekommunistázta a Hír24 újságíróját

Még mindig a felcsúti Pancho Aréna.

Orbán Viktor még mindig görcsösön ragaszkodik ahhoz, hogy "nemközpénzből" épült, pedig a TAÓ-rendszer közpénz, Brüsszel felé is így lett bejelentve, a NAV hagyja jóvá az adókedvezményt, és a költségvetésből hiányzik az a társasági adó, amiből a a felcsúti alapítvány 3 év alatt 7 milliárd forintot kapott, messze a legtöbbet minden más sportszervezetnél.

taoossz_140325.jpg(Kép:mfor.hu)

Erről írtunk már mi is, ahogy az Átlátszó is szépen bemutatta a TAÓ-modelt.

Nyilván mondjuk a pécsi futballklub tulajdonosának kisebb az érdekérvényesítő képessége a TAÓ-pénzek elcsatornázásában, mint a felcsúti alapítványnak, ez látható ha rápillantunk a a 147 ezer lakosú Pécs stadionjára, majd az 1841 lakosú Felcsút vadonatúj stadionjára. De nem is kell "győzködni" a cégeket, a szervilizmus, a nyalás és a félelem attól, hogy esetleg megüthetik a bokájukat olyan hajtóerő, hogy azon csodálkozom, hogy "csak" ennyi TAÓ-pénzt "ajánlottak" fel a cégek.
Önként, természetesen.
Mert szívügyük a foci.
A felcsúti foci.

A tegnapi átadóünnepségen pedig valami rés keletkezhetett az pajzson, mert a Hír24-nek még egyszer sem nyilatkozó Orbánt sikerült mikrofonvégre kapniuk, ahol a Oroszi Babett azt a szemtelen kérdést merte feltenni a Miniszterelnök Úrnak, hogy "milyen érzés, hogy az adófizetők felépítettek egy stadiont a háza mellett?"

Drága Babett, hát értse már meg, hogy NEMKÖZPÉNZ!!!


A teljes videó a Hír24-en nézhető meg, vagy itt lentebb:

Szép munka Hír24, gratulálunk!

Címkék: orbán felcsút

A bejegyzés trackback címe:

http://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr286068003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.04.22. 21:20:15

@nincs_itt:

Ő már leírta nem egyszer, hogy Fideszes. Én viszont még várom a választ a kérdésemre:

""
"Meg kéne érteni, hogy a pénzt a vállalkozók termelik meg, és a vállalkozók döntötték, el, hogy hova adják... ...ez a vállalkozók pénze, ők használták föl, ezért nem közpénz" mondja OV.

Legyen szíves valaki néhány mondatban írja le nekem, hogy Nekem, vagy Másnak mint dolgozó és adózó polgár hogy jövünk a vállalkozók pénzéhez. Vagyis, hogy miért közpénz a "vállalkozók pénze" Nem kötekedni akarok, de tényleg érdekel, hogy miként jövök én a vállalkozókhoz...

Tehát mitől közpénz a vállalkozók pénze?
"

program készítő 2014.04.22. 21:20:40

TAO-Tisztelet adó orbánnak,,vállalkozói cafeteria,egyik oldalon adják,a másikon levonják--egyszerű könyvelési trükk az egész.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:29:29

Nyilván a visszaigényelt ÁFA is állami pénz, amit csak lélegeztetőgépre, éhségmenetre, afrikai árvákra és fasizmus elleni harcra illik költeni.

Egyébként valahogy fel kell venni a harcot a bolsi sportszakemberekkel, úgymint a volt sportminiszter gyurcsányival, a volt sportállamtitkár Mesterházyval, a szintén sportos Szigetvárival és a focikapus Bajnaival. Ez már csak nem baj?

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 21:30:45

@Nyekenyóka:

A bejegyzés elején elég jól definiálva van:

"a TAÓ-rendszer közpénz, Brüsszel felé is így lett bejelentve, a NAV hagyja jóvá az adókedvezményt, és a költségvetésből hiányzik az a társasági adó, amiből a a felcsúti alapítvány 3 év alatt 7 milliárd forintot kapott, messze a legtöbbet minden más sportszervezetnél"

Mit nem értesz ezen?

Vagy másik megközelítés: szerinted, ha nem akarták volna Felcsútra kidobni a pénzt a vállalkozók, akkor vehetett volna belőle Ferrarit magának? Hiszen, Orbán Viktor mondta, hogy az ő pénze, a vállalkozóé.

Tehát akkor befizetett adó helyett vehetek magamnak Ferrarit? Ám legyen, nekem is jobban tetszik, mint az a hülye adó, semmi hasznom nincs belőle, ugyanúgy, mint a Felcsúti Ceaucescu-stadionból sincs.

Éhes_ló 2014.04.22. 21:37:41

@Szelid sunmalac: nem jól "tudod". De inkább nem jól hazudod.
www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/orszlist.html
Magyarországon a választásra jogosultak száma: 8.034.394 fő.
A kettős állampolgársággal rendelkező, de külföldön élő emberek száma: 422 870 fő.
Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 4.807.450

3649814 jogosult nem szavazott senkire. Őket mindenki leszarja, mert sem az nincs a homlokukra írva, hogy buktort választották volna, sem az, hogy szarházit, vagy elqrót. Senkit nem választottak, mert beleszartak.
www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/orszlist.html
Nem a balfék libbancsokra és az szdsz2.0-ra szavazott:
buktor: 2264780 (45% a választók közül és 27% a teljles választásra jogosultak számához képest.)
zazrivec: 1020446 (20%)
Ez mindösszesen: 3285226 ami a szavazásra jogosultak több mint 38,8%-a, a szavazók több mint 68%-a.
Szar ügy, mi ballibant hülyék?
Hány nácizástól, narancsdroidozástól lesz ez a totális vereségetek kevésbé szar nektek?
Meséljetek már!

Éhes_ló 2014.04.22. 21:39:37

@nincs_itt: ebben egyezzetek már meg a többi zsidlákkal: jobbikos, náci, narancsdroid?
Ezek eléggé nonkonform kategóriák, nehéz megfelelnem az elvárásaitoknak marhák.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:40:55

@Éhes_ló:

Kicsit felül vannak itt (is) reprezentálva a bolsik, cionisták.

Bár nem sokáig lesz ez így. Most olvasom, hogy a Párt éves bevételeinek 400%-áig adósodott el, részben svejci franban.

nincs1itt 2014.04.22. 21:42:29

@Éhes_ló: figyelj, öcsi: szedd össze magad, mert még Chábád Szegedi kicsap a hazaffyak közül, esetleg Zazrivecz/Vona törli a tagságodat, de Zsiga Dániel, alias Z.Kárpát is összevonnya a zoxigénhiányos buksiján a szem öldököt!
Nyugi kicsi, nincs semmi baj a faxnak a rossz végén fickándozol, de neked így jó!

Meridian74 2014.04.22. 21:42:53

@Nyekenyóka: Ez a TAO úgy közpénz, hogy ennyivel többet kell más forrásból beszedni, mert a vállakozók ennyivel kevesebbet fizetnek be a "közösbe". Vagy ennyivel kevesebb jut egészségügyre, oktatásra, esetleg, csak ez télleg csak végső megoldásként, nyugdíjra...

Menj be egy átlag budapesti kórházba... és próbálj meg csak elmenni WC-re. Most gondolj bele, vannak olyanok akik hetekig benn vannak, mert balesetük volt.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:45:14

@Meridian74:

Ezzel a logikával a visszaigényelt áfa is ugyanilyen közpénz, vagy a családi adójóváírás. Jól írom?

Éhes_ló 2014.04.22. 21:47:26

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: minden csak nézőpont kérdése.

Azon sosem sikerül töprengened, hogy a magadfajtákban miért nem alakultak ki az általad gondosan felsorolt tünetek eqró, libás, szarházi, gabriella és a többi majom országépítő tevékenysége kapcsán?

Hogyan lehettek olyan hülyék "toleráns" "demokrataként", hogy így tudtok gondolni az ország több mint harmadára, a szavazók több mint kétharmadára?

Kiket akartok és kiket tudtok ezek közül a saját oldalatokra állítani ezzel a beteg gyűlölettől bűzlő mocskolódással ami itt is folyik?
Senkit.
Buktok ismét és ismét.

Éhes_ló 2014.04.22. 21:50:19

@nincs_itt: nem vagyunk rokonok. Viccből sem. A fax rosszabbik felére pedig a magadfajták keveredtek a vezéreiteknek meg a magadfajta barom mesügéknek köszönhetően 2006-ban és azóta sem találtok el onnan.
Nem sikerült észrevennetek?
Komolyan nem?
Ezzel a stílussal nehéz is lenne.

De azért csak húzzatok bele, ahogy elqró parancsolta nektek!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:51:53

@Éhes_ló:

Akik a háromharmados hatalmuk idején is bolsevista szavazók voltak, azokat megértem, végülis csak zabrált nekik lakást, ezt-azt a Párt.

De vajon aki 1990 után szerette meg őket, azt mi győzte meg? Az elkúrás, az eladósítás? A szemkilövetések? Az állandó magyarozás, nácizás, fasisztázás?

Meridian74 2014.04.22. 21:53:04

@kormányváltó Trabanttal: A családi jóváírás az állam érdekében van, azért hogy legyen jövője ennek az országnak azaz népessége. Egyébként közpénz az is, amit gyereknevelésre, támogatásra ad. Ennek megvan a maga haszna.
A visszaigényelt ÁFA-t a végfelhasználó (azaz a fogyasztó) fogja megfizetni - az már nem igényelheti vissza azt -, a köztes kereskedő joggal igényli vissza. különben akár 3x is megfizetnéd az ÁFA-t.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 21:54:23

@Meridian74:

Meg lehet magyarázni, persze. Na a társasági adóból meg az utánpótlás sportot lehet támogatni.

Éhes_ló 2014.04.22. 21:57:38

@kormányváltó Trabanttal: szórakoztató az elmeosztályuk, érdekes esetek bukkannak fel a hitközségből.
Jó látni, miként vesztik el a babók és barátaik azt a keveset is ami még a neuronjaik széteső hálójából 2006 után megmaradt.
Érdekes és tanulságos tapasztnyalás, csak ajánlani tudom minden "nemzeti liberális" szépléleknek, aki nem érti miként szabadulhatott rá kohn, rosenfeld, appel, bauer, rajk és ószövetségi bandájuk a magyarokra, miért ez a múlhatatlan és határtalan gyűlölet a bandájukban még ma is bármi iránt ami magyar és ami jó a magyaroknak.

Jó lecke ez pár héttel a 2/3 megszerzése és a következő ordas buktáik előtt.
Jó végre itt is látni a haláltáncukat, végvonaglásukat.

Lovag Mihály 2014.04.22. 22:09:01

"kormányváltók", annyira de annyira jó volt végigolvasni a nyekegéseteket. nektek már csak ennyi jutott. és még 4 évig ez a kéjes érzés fog elfogni, amikor olvasom majd a kétségbeesett, nyomorult életetekről szóló hsz-eket. KÖSZÖNÖM!!!!

be lettetek árazva, kis árokásó buzik

csak egy néző 2014.04.22. 22:13:55

@Lovag Mihály:
Ettől legyen orgazmusod öcsém, bár hidd el, hogy nővel jobb.

Lovag Mihály 2014.04.22. 22:15:20

@Lovag Mihály: ja, és még mielőtt valamelyik romkocsmás, újlipótvárosi tarisznyás bölcsész beírja, h ennél nagyobb örömöm ne is legyen az életben, elmondom, h VAN. ez csak a hab a tortán, a ráadás.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 22:15:56

@Éhes_ló:

" hogy így tudtok gondolni az ország több mint harmadára, a szavazók több mint kétharmadára?"

Tudod, ha elég jól és elég sokat hazudnak, mint például a (nem?)közpénzből fizetett közmédia, akkor akármennyi embert át lehetbszni. Jó példa erre az 1930-as évek Németországa: az ottani akkori vezetés támogatottsága sokkal nagyobb volt, mint most Orbán Viktoré. Ugyanazon az elven ment a dolog: azt hazudták a németeknek, hogy nekik ez az egész nagyon fsza lesz, és nézd mi lett belőle: évtizedig konjunktúra, majd bszhatták az egészet.

Persze akkor még nem volt internet:)

ZSírfeka 2014.04.22. 22:26:06

A 80-as években kezdtem a középiskolát, mikor is az osztályfőnök azzal indított, hogy KISZ tagnak lenni kötelező. Nem voltam ellenálló, a kutyát sem érdekelte a politika 14-15 évesen, de felháborított a kijelentés, mi az, hogy kötelező? Felálltam, s megmondtam, nem kívánok KISZ tag lenni. Rövid vita után leültettek, nem lettem az. Nem ért emiatt semmilyen retorzió.
Amiért ez a kis történet: ilyen egyszerű volt nem KISZ tagnak lenni az időtájt. Aki KISZ-titkár lett, az már nyálas szájú nyalógép volt, ahogy akkoriban lenni szokott, bratyizás a tanárokkal, a többi kommunistával. Na. Mivel volt rálátásom, eléggé bicskanyitogató látni, ahogy egy ilyen nyalógép megtagadja a múltját. Sőt... a slepp nagy részének a múltját is.

Zakk (törölt) 2014.04.22. 22:40:43

@béla a görög: öcsém..csak úgy parasztosan. Stadler József nem a saját pénzét költötte. Stadler a Te költségvetésedből ellopott, be nem fizetett adómilliókból, vagy milliárdból épített stadiont. Ezért ült ugyebár, nem azért mert nem tudott számolni. Isten barma...

Kim lr Szen 2014.04.22. 22:43:26

@Lovag Mihály: Ki is ás itt most árkot? :-))

Zakk (törölt) 2014.04.22. 22:44:50

@Nyekenyóka: mondjuk rólam is beszélt, mert hisz én is kikötöttem hogy mire szeretném fölajánlani a TAO-mat, de még az egy százalékom is a Pancho-ra adtam és nem a gyermekmentő-taxi-alapítványnak. Mit szeretnél még tudni?

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 22:45:48

@Zakk:

"Stadler a Te költségvetésedből ellopott, be nem fizetett adómilliókból, vagy milliárdból épített stadiont"

Ott a pont. Ugyanis a Felcsúti Ceaucescu Stadion is ugyanúgy készült, hogy a TAO pénzeket, vagyis a Te költségvetésedből ellopott, be nem fizetett adómilliárdokat betonozták bele Orbán Viktor kertvégébe.

Éhes_ló 2014.04.22. 22:55:37

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: nos a németeknek jobb is volt dolfi idejében, mint előtte. Persze a zsidóknak, komancsoknak, buziknak nem volt jó világ ez. Ebből lett a nagy purparlé, aminek a keretében a barna sátánt a vörössel eltakaryíttattál a baók, cserébe neki adva fél ejrópát. Olcsó volt nekik a keletejrópai élet, nem fizettek érte sosem, most sem.
Gondolom a magadfajtának is jó üzlet volt a vörös mocsok a barna helyett, ezért savazol rájuk.

Szerinted az a baj, hogy buktort megválasztották, nagy többséggel, mint dolfit is.
Szerinted választani gonosz dolog, ha nem azt választják a zemberek, akit ti akartok.
Ez szar ügy.

Most akkor a magadfajták vágyaiban jönnek a babók és a nagy testvérük, hoznak nekünk is kóser demokráciát, amit ti annyira kaseroltok, ahogy vittek ilyesmit laosznak, kambodzsának, vietnamnak, iraknak, afgániának, szíriának, jemennek, egyiptomnak, líbiának, ukrajnának, tunéziának, panamának, grenadának, nicaraguának, chilének, paraguainak, grúziának, algériának, szerbiának, koszovónak, boszniának?

Ezzel fenyegetne egy magadfajta engem, aki nem jó helyre hóztam az Xet, amikor neki nem kóser a választási eredmény?

Komolyan gondolom, hogy elveszítettétek a maradék kevés eszeteket is!

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.22. 23:05:56

@Éhes_ló:

Nem-nem, bocs, félreértetted. Azzal van a bajom, hogy hülyékre van építve a hatalom. Hiszen ha csak egy sima mai cikket elolvasol a közmédiáról, láthatod, hogy orbitálisan átbsznak többmilliuó embert, és ezen alapul Orbán hatalma.

"A baloldali pártok szinte kizárólag botrányokkal vagy egymással való civódásukkal jelenhettek meg a kormánypárti hírműsorokban, a köztévé még az olyan kabátlopásos eseteket is hosszú összeállításokban taglalta, mint hogy Bajnai apjának volt cégének mostani tulajdonosai 2009-ben lehet, hogy elkövettek valamit."

Ez már-már Monthy Python nyersanyag, esküszöm:)

Közben Rogán lopkodja a százmilliókat, Garancsi a milliárdokat, Lázár a százmilliárdokat - és ha ERRŐL IS tudna a közember, akkor ezek a patkányok nemhogy kormányközelben, hanem fényközelben se lennének, hiszen Te is tudod, hogy többet, jobban és gyorsabban rabolnak, mint amire bármikor képesek voltak a kommunisták.

Szóval az a helyzet, hogy a németeknek jobb volt valóban, mert ott volt a háború, ami konjunktúra.

A magyaroknak egyedül az marad, hogy kinyalhatják az imádott segget, ami most stadiont szarozott össze magának. Ezen kívül a csirkefarhát duplájába kerül, mégis kinyalják.

Nem mondanám, hogy ez előremutató tendencia. Inkább csak azt lehet mondani, hogy ritka segghülye egy nép, amelyik az ilyen hazudozót piedesztálra emeli.

De igazad van abban, hogy ha egyszer megválasztották, akkor én kérek elnézést:) Csak az írástudókat nem értem, például Téged sem, hogy nem fordul fel tőle a gyomrod?

tobeor 2014.04.22. 23:12:57

@Éhes_ló:
Én értem hogy neked az a melód, hogy nyald a fost Orbánról, és emiatt a gyalázat miatt amit művelt most kétségbeesetten igyekszel elterelni a szót, meg széttrollkodni mindent, de. De ettől még az a helyzet, hogy a gazdád olyan gátlástalan szinten szórja, pazarolja a magyar nemzet pénzét a saját egyéni fociőrületére, olyan szinten kezeli hűtlenül a pénzt, aminek a tizedére sem lenne mentség, pláne nem erre.

Te pedig folyamatosan bizonyítod, hogy morális cinkostárs vagy ebben a gyalázatban és hogy nem a magyar, hanem a fideszes érdek mellett állsz, azaz nem magyar vagy hanem fideszes.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.04.22. 23:33:41

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
"Orbánt nem lehet egyszerűen sarokba szorítani. "

Csak a vak nem látja, hogy miközben felböfögi az ökörségeit, (Európa legjobb akadémiája X-DDD) a tekintete azt kiáltja: ez hogy került ide?!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 23:43:56

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?:

A demokrácia olyan, hogy a legjobbat választja az ember.

Tény, hogy vannak Fidesz-közeli lopások is, a megtermelt haszon egy részét nyilvánvalóan ellopják. Miközben az elvtársaid a tőkét lopják, plusz kilövik az emberek szemét is, és megkínozzák őket, ha méltatlankodnak.

Na most akkor melyiket válassza egy tisztességes, tehát nem magadfajta ember, a sima tolvajokat vagy a szemkilövető tolvajokat?

Van 3 viszonylag szalonképes pártunk, a Fidesz, a Jobbik és az LMP.

Meg vannak az elvtársaid, akiknek a történelem dögkútjában a helye. De úgy néz ki, el is jött értük a kaszás a devizahitel (!!!) személyében. Akasztják a hóhért, kispofám.

csak egy néző 2014.04.22. 23:45:41

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:
Azt hiszem, hogy a nyálas kólás dobozt gyűjtő, Havasi Bercit egy kicsit megdorgálta a felcsuti Viktor, hogy nem védte meg ettől az újságíró csajtól, aki ráadásul nem előre megbeszélt kérdést mert feltenni. Micsoda skandallum.

zkdqts 2014.04.23. 00:09:44

@grundigg: "a lényeg ugyanis továbbra is annyi, hogy amit a sajátodból nem kell befizetned a közösbe, az a tied, azaz nem közpénz. Ellenkező értelmezéssel a pénztárcádban lapuló összes pénz közpénz lenne, mert végül is csak azért tarthatod meg, mert az adójogi szabályok megengedik." - Ugyanez az érvelés mintha kicsit másként hangzott volna a magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel kapcsolatban. Ott mintha az lett volna, hogy attól, hogy eddig nem kellett befizetni, az még közpénz.
Tud-e Orbán Viktor akkora követ teremteni amit még ő sem tud felemelni? Tud. És fel tudja emelni? Fel. Az egész csak hit kérdése. Hogy is volt a Békemenetes transzparensen? Orbán Viktor az élő Isten. És tényleg. Ember nem tudhat olyat, hogy ellentmond magának és egyik alkalommal sem hazudik.

Pagnar 2014.04.23. 01:40:18

@Amadeus62: "Igazán lerohadna a keze annak, aki megint erre a hazug féregre szavazott. A kurva anyátok fidesz szavazó idióta állatok!"

A te kurva anyadat libsi fereg, remelem mar egy londoni meki-bol irogatsz a 10 perces cigiszuneted alatt. Takarodj vissza a huspogacsaidhoz es dobj ossze nekem egy dupla sajtburit, patkany.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 02:39:16

@Pagnar:

Nem hiszem, hogy odaengedik a sajt meg a húst közelébe, legfeljebb ami az üstre rákozmált, azt kapargathatja le, vagyis kell lekapargatnia londoni feketemosogató barátunknak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.04.23. 07:38:11

"Meg kéne érteni, hogy a pénzt a vállalkozók termelik meg [...] ez a vállalkozók pénze, ezért nem közpénz."
Mekkora igazság, de amikor a fizetésemről volt szó és a nyugdíjamról, az valami rejtélyes módon mégis közpénzzé vált...

Éhes_ló 2014.04.23. 08:18:59

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: Nem értettem félre. A magadfajtáknak itt ezen a blogon is első sorban a valósággal van bajuk. A teljes PC blablátok, taburendszeretek a valósággal való konfrontációtok terméke, mert képtelenek vagytok szembenézni bármivel, ami nem a primitív nézetrendszeretekbe illeszkedik. Ettől a PC újbeszéltől és gondolkodástól pusztultok egyre jobban és ettől lesztek még inkább a valóságtól, társadalomtól leszakadtak.
A "demokratikus" hatalom sosem az önálló, értékek mentén politizáló emberre épített. Egyik sem, bármit is hazudott róla, ezért az orbánfóbiátok és a magyarok ilyen nyílt és leplezetlen gyűlölete a választásaik kapcsán kóros és kontraproduktív is. Hajlamosak vagytok elfeledni, hogy ugyan ezek a zemberek választották meg a pufajkást, d209-et és böszmét is.

A miket idézel nem én írtam, nem értem miért nekem citálod. Én és azok akik most a kukába hajítottak benneteket vevők vagyunk a mocsokra, amit el is hiszünk rólatok és a kedvenceitekről is. Ezt szállította buktor, mert erre volt éhes a szavazó.
Amit ti szállítottatok leszarták, elutasították.
Nem értem mit nem lehet ezen inetező komentelőként megértenetek.
Szarok voltak a főnökeitek, szarok voltatok a csapatában és szar volt a menütök, amit tukmáltatok a népre.
Nem vették meg elegen.
Fogadjatok új szakácsot, használjatok jobb alapanyagot, főzzetek jobban és kínáljátok kedvesebben, akkor talán elhiszik nektek, hogy érdemes rátok és a főztötökre savazni.
Most buktatok.

A németeknek jobb volt valóban anno, mert ott volt. volt ennek nem kevés oka,, pl. állami megrendelésekkel megtámogatott fellendülés, közös akarat a jóra, ami érdekes módon az USA esetében is megvolt. A finanszírozása és a külkereskedelem szabályozása is érdekes emellé, sokak szerint ez volt a casus belli, nem Elzász. De mindegy is. A németeknek megfelelt.

A magyarok fikázására nem vagyok vevő, ezt dugd fel magadnak. A történelmünket és jelenünket nézve nem rosszabb a teljesítményünk senkinél sem.
szabad ember vagy azt gondolsz, amit csak akarsz és nincs az a PC tabutok amit ne sérthetnél meg itt, vagy máshol. A gyomrom állapota miatt ne aggódj, én sem teszem a tietek miatt.
Ki ki érdemei szerint..
Még ha felfordulna is(nem fordul fel), de ha két kukac között kell választanom, amit meg kell ennem parancsra, a kisebbiket választom (Kapitány és katona vacsorajelenet a kadéttal) és nem hagyom a választást a megfirkált analfabétákra mint a finnyás babó értelmiség...

Virág et. 2014.04.23. 08:19:13

@Lord_Valdez: Hihetetlen mekkora marhát sikerült betenni a miniszterelnöki székbe. MINDEN adópénzt a vállalkozók, illetve áttételesen a munkavállalók termelnek meg. Az állam maga nem termel, max. állami vállalatokon keresztül, bár termelőiparban állami vállalatot így hirtelen nem tudnék mondani. Ezzel az erővel közpénz nem is létezik, mert azt a vállalkozók termelik meg és eldönthetik, hogy Felcsútnak vagy a Fradinak adják - vagy befizetik a költségvetésbe. Mekkora döntés! Micsoda önkéntesség! Pl. én is eldönthetem, hogy 12-én befizetem-e az adómat vagy megvárom, amíg a NAV inkasszál! Mert az sem közpénz ugye, különben kommunista lennék az orbáni logika szerint.

A sok narancsmarha meg próbálja védeni. Gyerekek, ez lényegében az, mintha Gyurcsány 2006-ban közpénzből épített volna egy 60 ezer férőhelyes luxuskonditermet - látványkonyhával Pápára, mert ő szeret edzeni meg főzni és inkább sportoljanak a fiúk meg főzzenek a lányok, mint zülljenek. :)

Virág et. 2014.04.23. 08:28:34

@Éhes_ló: Akkor ha már ennyit be tudtál írni, erőltesd meg az agyat és próbáld meg felfogni, hogy attól, hogy valaki ide ír és nem szereti az Orbánt, meg nem tetszik neki, hogy lopják azt az adópénzt, amiért ő keservesen megdolgozik, aztán a dologból lesz képviselőként plusz két ingatlan, Hublot óra, meg A6-os vagy CLS merci, esetleg piramis a hátsókertbe, attól meg nem valószínű, hogy az a személy:

a) szoci, jobbik, lmp, akármilyen ellenzéki párttag, pártfunkci lenne
b) indult volna a választáson.

Fentiek hiányában nem tud veszíteni sem egy választáson, mert olyan versenyen nem lehet veszíteni, amin nem is indul az ember. A választás nem a választók versengése, ezt vagy képtelen te, meg a másik retardált,, aki feljebb örömködik (kétperces nick, nem tudom a nevét, nem is érdekel) felfogni, hogy itt a szocik és a kormányváltók (meg a jobbik és az lmp) jelöltjei veszítettek, nem a szavazóik. A szavazó befolyása az X-nél véget ér, az eredmény nem az ő "teljesítményén" múlik.

Munchausen 2014.04.23. 08:29:44

Orbannak nemsokara amugy igaza lesz, mert nem lesz kozpenz, ugyanis ha igy folytatja nem lesz adofizeto az orszagban, a nyaloncok meg nem szamitanak, mert azok a befizetett adot duplam, triplan visszalopjak, szoval legkozelebb gyurhat kemenyen ha akar majd ujabb stadiont. ;-))
Aki londonban mosogat az is jobb ember, mint aki magyarorszagon politikus vagy nyalonc, erre varjatok gombot...

Munchausen 2014.04.23. 08:33:23

Mellesleg Orban nagyon elbaltazta ezt a valaszt, de megteheti gond nelkul, ugyanis it mar regen nem tudatos szavazok vannak, hanem vakhitu hivok mindegyik oldalon. Emiatt is lopjak ki a magyarok szemet ezek a tetuk.

2014.04.23. 08:36:04

@Virág et.: "Mekkora döntés! Micsoda önkéntesség! Pl. én is eldönthetem, hogy 12-én befizetem-e az adómat vagy megvárom, amíg a NAV inkasszál! Mert az sem közpénz ugye, különben kommunista lennék az orbáni logika szerint."

Nem tudom, mi olyan nehéz ezen: amit nem kell befizetned, azt nem kell befizetned, és az nem közpénz. Amit viszont be kell fizetned, azt meglepő módon be kell fizetned, és az közpénz. Az adókedvezmény azt jelenti, hogy nem kell befizetned, tehát...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.23. 08:37:56

nem értem amúgy Babett miért nem reagál rá vmit, így elbeszélnek egymás mellett, és a fideszhívőt ez nem győzi meg mert "jól kibeszélte a vezér"

Éhes_ló 2014.04.23. 08:38:28

@tobeor: nem érted.
Leszarom buktort veletek és kedvenceitekkel együtt. Itt ezen az okádáshengyen is pont, hogy ti terelnétek egy orbitális buktátokról el a közbeszédet, nem én, aki erre próbál benneteket emlékeztetni és szerényen leírni, hogy a bukáshoz vezető módszerekkel bukást lehet ismét és ismét elérnetek.
Tudom, hogy fájdalmas felvennetek az emberálarcot és elgondolkodnotok magatokról, a világotokról, az értékeitekről, meg ezek jelen társadalommal való viszonyáról, de ha nem megy, nem vagytok képesek változni akkor a szadesz mellé kerültök pár éven belül.
Jó úton jártok, nekem tetszik. :)

Arra nem emlékszek amikor ne a magyar érdek mellett állt volna ki (legalább szóban) buktor, de róla minden hányásotok ellenére is inkább elhiszem, hogy a magyar függetlenségért küzd, mint bármelyik magadfajta magyargyűlölő babóról. Elég tőletek két sort elolvasnom, hogy lássam honnan jöttök, kinek a gatyájából fújjátok a sófárt.

Szerencsére most sem kevesen voltunk ezzel így, és a magadfajták kisebbségben maradtak.
A náci kiüresített és lejáratódott cimkéjénél sem nem használhatóbb és nem is kevésbé kontraproduktívabb a narancsdroidozás, fideszesezés, szarmagyarozás amit itt műveltek.

Vegyétek vissza az emberálarcot és győzzétek meg a plebset arról, hogy nem a libás, a böszme, a szarházi, a bokros, a gabriella és a többi magyarellenese lejáratódott babó van nácizástól narancsdroidozástól, holokausztozástól habzó szájjal az emberálarcotok alatt. Lesznek milliónyian mint én, akik látják majd az átveréseteket, de talán, ha buktor olyan balfék lesz mint eddig, lesznek még pármilliónyian akik elhiszik nektek és megint hatalomra kerülhettek, hogy ugyan azt, ugyan úgy tegyétek mint eddig is tettétek, ha volt rá lehetőségetek.
De ilyen dumával, ilyen arcokkal, ilyen leplezetlen magyargyűlettel már nem megy. Ezt elunta még a miskolci, nógrádi, szabolcsi nincstelen is. Telítődésbe mentek át és nem vesznek fel több ittjönazújabbholokausztjajjharcoljunhkanééciorbánvonaborosmorvaigaudiellen ajvékot.
Sőt.
Menekülnek onnan, attól, akitől ezt hallják.
No ezt értétek el.
Végül is hálásak lehetnnk érte akár, ha nem ment volna rá Magyarország.
De ráment.
Ez pedig gáz, nem csak nekünk, hanem a magadfajtáknak is.
No ezen próbálj meg elgondolkodni, ha tudsz még olyat.

vitéž munkášőr 2014.04.23. 08:42:20

@tesz-vesz: jó kérdés, de nem lehetséges, hogy nem volt rá lehetősége? szerintem annak is örült, hogy az élőisten közelébe férkőzhetett

William Kidd 2014.04.23. 08:43:21

@Az LMP sek nem zöldek, csak zöldfülűek!: Ez olyan mintha Jobbik belso termeszetrajzat irtad volna le. Latszik hogy bennfentes vagy/voltal, a szinfalak mogott ott is a mztyi megy, a pozicio leosztas, belso hatalmi harcok, tortetes-taposas. Annyi a kulonbseg, higy a Jobbik viszont borzalmasan meg is erosodott, ott mar sokan tolonganak a husosfazek korul es viszonylag nagy is a szetoszthato adag.

Virág et. 2014.04.23. 08:48:59

@grundigg: Itt nem az van, hogy nem kell befizetned, hanem választhatsz:

1. befizeted
2. sportra adományozod

Olyan opció nincs, hogy megtartod. Az adomány önkéntes, ha mindenképp bukó a pénz, csak én eldönthetem, hogy a debreceni stadiont vagy a felcsútit támogatom a költségvetés helyett, akkor az nem adomány. Az burkolt közpénz.

Miért kell megjátszani a hülyét? Attól, hogy a közpénzt még a beszedés előtt átcsatornázzuk a privát bizniszbe, attól az még fájdalmasan hiányozni fog a költségvetésből, amit egyéb forrásból kell pótolni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.04.23. 09:05:43

@Virág et.:
Hagyd! Ez a típus úgyse érti meg. Törzsi mentalitású ember. Számára nem léteznek elvek, csak érdekek. Számára nincs olyan, hogy lopás, csak olyan, hogy mi lopunk, vagy tőlünk lopnak. Az első dicsőség, a második halált érdemlő bűn.
Emellett még intellektuálisan gyáva is, ezért elbújik a magyarsága mögé és élő pajzsként használja a kritika ellen.
Ebből a nézőpontból nem lehet megérteni, amiket magyarázol.

Munchausen 2014.04.23. 09:53:04

Társasági adó mértéke

A társasági adó mértéke
a) a pozitív adóalap 19 százaléka,
b) a pozitív adóalap 500 millió forintot meg nem haladó összegéig 10 százalék,

Kapcsolt vállalkozás

A törvény alkalmazásában kapcsolt vállalkozás
a) az adózó és az a személy, amelyben az adózó közvetlenül, vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
b) az adózó és az a személy, amely az adózóban közvetlenül, vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
c) az adózó és más személy, ha harmadik személy közvetlenül, vagy közvetve mindkettőjükben többségi befolyással rendelkezik, azzal, hogy azokat a közeli hozzátartozókat, akik az adózóban és a más személyben többségi befolyással rendelkeznek, harmadik személynek kell tekintetni,
d) a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, valamint a külföldi vállalkozó telephelyei, továbbá a külföldi vállalkozó belföldi telephelye, és az a személy, amely a külföldi vállalkozóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll,
e) az adózó és külföldi telephelye, továbbá az adózó külföldi telephelye, és az a személy, amely az adózóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll.

KOZPENZ!!!

2014.04.23. 09:57:08

@Virág et.: Az igaz, hogy ami nem kerül be a költségvetésbe, az onnan hiányozni fog, ettől függetlenül szerintem akkor is más a két dolog. Pl. korábban volt szja-kedvezmény lakshitel törlesztésére. Ezek szerint közpénzek kerültek a bankokhoz úgy, hogy ők semmi mást nem kaptak, mint azt, ami a szerződésük alapján járt nekik. Az adós pedig semmi mást nem fizetett, mint azt, amit a bankkal kötött szerződés alapján fizetnie kellett, mégis valójában közpénzeket csatornázott a bankhoz az álam kihagyásával. Hát azért ez nekem elég erőltetett.

Az nem vitás, hogy az állam így befolyásolni tudja, hogy a cégek vagy a magánszemélyek mire költsék a pénzüket, de attól még az a pénz nem lesz közpénz.

Virág et. 2014.04.23. 10:02:48

@grundigg: Pedig példád egyértelmű állami támogatás. Nem véletlen szűnt meg - nem volt rá pénz, kellettek a bevételek az államkasszába.

"Az nem vitás, hogy az állam így befolyásolni tudja, hogy a cégek vagy a magánszemélyek mire költsék a pénzüket, de attól még az a pénz nem lesz közpénz. "

Ez nem befolyásolás és ez a pénz nem a cégeké, mivel ha nem ide, akkor a költségvetésbe, de be kell fizetniük. Az adománynak az a lényege, hogy áldozatvállalással jár. Ha azt a pénzt, amit odaadok, amúgy is elveszíteném, akkor ott nincs áldozat. Jogilag valóban nem közpénz - ez volt a célja a kormánynak, hogy az oknyomozó újságírókat, az átláthatósági szabályokat (legalábbis belföldön) megkerülje. Tényszerűen viszont az.

Virág et. 2014.04.23. 10:10:08

@grundigg: Mondok egy példát. Tegyük fel vállalkozó vagy, mondjuk kutakat ásol. Ebből van a bevételed. Minden hónapban fizetnek kell az adódat, járulékaidat (már nem így hívják, de így egyszerűbb) a NAV felé. A pénzért te dolgozol meg, de annak bizonyos százaléka, az adók az államnak JÁRnak. A pénzed nem közpénz, de próbáld meg nem befizetni - jön a végrehajtás, inkasszó, extrém esetben akár adócsalás miatt büntetőeljárás és böri is. Lényegében privát pénz, de minden vállalkozó megtanulja, hogy az de facto közpénz, az állam pénze. Mint régen a tized.

Itt most annyi a változás, hogy ennek egy része felett rendelkezhetett a vállalkozó. Mint te pl. az adód 1%-a fölött. Vagy megy az egész a nagy közösbe, amiért lényegében semmit nem kap, max a vezér rosszallását, hogy miért nem támogatta a nagy ügyet. Vagy költ belőle a piramisra, amiért cserébe kap egy meghívót, széket a pavilonba, mosolygós arcokat, kis reklámot a cégének és a vezér jóindulatát.

Ez nem lesz adomány, a Közgép nem a Medici család. Ez szimplán trükközés, hogy még azelőtt vegyük ki a pénzt a közösből, hogy az oda bement volna. Amikor legközelebb valamelyik fidesz-funkci majd azon siránkozik hogy hiányzik 2-3 milliárd innen-onnan, akkor jusson eszünkbe, hogy ők adtak (engedtek el) 2-3 milliárdot a közösből a piramisra.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.23. 10:25:44

@grundigg:
Azért erőltetett, mert nem úgy van, ahogy leírtad. Az SZJA-kedvezmény azt jelentette, hogy a törvényeken keresztül az állam lemond az SZJA-bevétele egy részéről azért, hogy a lakáshitel törlesztése jelentette terhet csökkentse a magánszemélynél, ezzel bátorítva őket arra, hogy ingatlant vegyenek vagy újítsanak fel hitelből. Ezzel az állam mentesült attól, hogy a pénzt előbb beszedje, és utána kiutalja, hanem eleve az illetőnek annyiva kevesebbet kellett befizetnie. Az SZJA-kedvezményt a bank sohasem látta, amivel kevered, az a lakáscélú megtakarítások utáni támogatás (pl.: Fundamenta, lakáskassza), ahol az állam bizonyos összegű kiegészítést folyósít meghatározott célra, de ott is a magánszemélynek, és nem a banknak.

Hasonló van a TAO-nál is, hiszen az a pénz, ami így sporttámogatásra megy, az állam bevétele (azaz közpénz) lett volna, ha az állam nem mond le róla. Ráadásul a látványcsapatsportok támogatására tudtommal adókedvezmény, és nem adóalap-kedvezmény van, tehát a sporttámogatás teljes összegében levonható, nem úgy, mint az egyéb támogatásoknál. A cégeknek így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mire fizetik ki azt a pénz, adóként vagy támogatásként, nekik úgyis elveszett, és akkor már ugye mennyivel jobb a miniszterelnök úr "saját" csapatát finanszírozni, mint csak úgy beönteni a közösbe, nem? Főleg, hogy ha így mondjuk Mészáros Lőrinc nem kell befizesse adóként ezt a pénzt, hanem csak át kell tennie azt egyik zsebéből a másikba...

mojszipupi 2014.04.23. 10:28:40

Kiváló példa miért nem engedik Orbánt vitázni, neki nem tetsző kérdésekkel bombázni. Egész egyszerűen egy hirtelen, agresszív, ideges ember (alias büd.s pa.aszt) akiben fél másodperc alatt felmegy a pumpa ha nem úgy van ahogy ő akarja. Rég elveszítette volna a hatalmat ha éles helyzetben kellett volna bárhol is a választások előtt érvelnie.

Brypiere 2014.04.23. 10:32:35

A HÍR24 videólejátszója egy darab sz*r. Már vagy öt alkalommal elindítottam a videót, és többször megállt.
Egyébként én is színházaknak gyűjtöttem TAO támogatást ami baromira nem volt könnyű. De mi ebben a probléma?

tobeor 2014.04.23. 10:33:29

@Éhes_ló:
" a magyar függetlenségért küzd"
:DDDDDD
Ezért dobta oda az ország energiafüggetlenségét a ruszkiknak, ugye ruszkibérenc hazaárulókám?

Gagyoghatsz napestig, keservesen komcsizhatsz, beszarhatsz az erőlködéstől hogy eltereld a szót, ettől még Paks= hazaárulás, és stadiontéboly= hűtlen kezelés, a magyar érdek ELÁRULÁSA.

És te ezeket a hazaárulásokat TÁMOGATOD. Ezért vagy te magad is hazaáruló, szar. És náci féreg is, mint tudjuk.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 12:22:43

Sikerült már elmagyarázni, hogy mi a különbség aközött, ha valaki a társasági adókedvezményből stadiont épít, és aközött, ha 1%-ból vagy áfavisszaigénylésből a fasizmus ellen harcol? Én tudnék egy pár különbséget, de halljuk a tieiteket, elvtársak!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 12:26:39

Hallom, Fodor Gabriella nemcsak beülhetett a jóba a 0% támogatottságával, hanem még 80 millát is felmarkol. Abból a pénzből egész ciklusban lehet majd alcsútistadionozni!

Hamajd 2014.04.23. 13:04:33

Nekem a 70-es évek végefelé a narancssárga volt a kedvenc színem, a fene se gondolta volna akkor, hogy a 70-es évek végén újra az lesz a legszebb szín.

Éhes_ló 2014.04.23. 14:32:19

@tobeor: nem vagy százas.
Doki mit szól hozzád?
Vedd be a gyógyszeredet, addig olvasgasd ezt itt:
mandiner.hu/cikk/20140407_valasztas_2014_fidesz_44_baloldal_26_jobbik_20_lmp_5

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 15:16:50

Hallom, a bolsik a Kulkát indítanák főpolgármesternek. :D

Ő legalább tuti nem stadiont, hanem színházat építene buzibárral!

Éhes_ló 2014.04.23. 15:41:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem emléxem, hogy hozzád szóltam volna szerencsétlen eémegyenge, emberálarcát vesztett babó.
A konkrét kérdésedre válaszul, pontosan úgy, ahogy téged nyomorult abortuszmaradékot világra szartak a kibuc mellett a budiban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.23. 15:44:12

Amúgy régen talán Sas Józsi énekelt egy dalt aminek a végén az volt,hogy:ordibálnak egymásra,hogy:Büdös kommunista!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 15:52:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Fogalmam nincs. És te bírod, leszavaznál rá? Vagy ha a buzi színész helyett inkább buzi rendezőre bíznád a fővárost, még akkor is reménykedhetsz, mert Alföldi is komolyan felmerült.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.23. 15:56:44

@Éhes_ló: Ki nem szarja le fideszbarom.
Az ilyenekkel én a retkes telibebaszott kurva anyjuk említésével szoktam beszélni.

@kormányváltó Trabanttal: Sajnos nem tudom ki a jobbbik jelöltje de ha szavazok valszeg arra fogok szavazni.

Szóönt 2014.04.23. 16:32:58

@Nyekenyóka: (a cikk fejléce:"Rendőrségi vizsgálatot követel a Fidesz azért, mert a Gyermekrák Alapítvány elnöke magáncélra használta az alapítvány közpénzből megvásárolt betegszállító autóját.")

Tehát ha az adó 1% ami nem folyik be közvetlenül a költségvetésnek közpénz, akkor bizony a TAO kedvezmény (ami szintén nem folyik be) is de facto közpénznek számít.

Szóönt 2014.04.23. 16:42:56

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): valóban teljes egészében leírható és ha jól tudom a támogatásra fordított potenciális adóforint tíz százalékát még jóvá is írhatták valamilyen formában. Tehát ha támogatta a látványsportágat adó helyett, annak az összegnek a tíz százalékát megtarthatta annyival jobban járt mint ha a társasági adóját fizette volna be.

Szóönt 2014.04.23. 16:54:11

@Szóönt:" Az új szabály hatására tehát a TAO kedvezmény mértéke a korábbi érték negyedére csökken, ami hatással lehet az eddig sporttámogatásban gondolkodó társaságok támogatási kedvére. A módosítás hatását jól érzékeltetheti, hogy egy 500 millió forintos nyereséget elérő vállalkozás nagyjából 32 millió forintos támogatást adhat, melyből korábban 3 200 000 forint haszna származott, ami most 800 000 forintra csökken!"

Igen, tehát 2013-ban lecsökkentették azt a tíz százalék hasznot.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.23. 18:08:03

@Szóönt:
Mindjárt sírva is fakadok, hogy Mészáros Lőrincnek az egyik zsebéből a másikba átrakott pénz innentől csak negyedannyit fial, mint 2013 előtt! Persze a semmiből, mert az se közpénz!

Aztán meg hadd legyek már annyira demagóg, hogy egy kiemelkedően közhasznú szervezet támogatása is legfeljebb 40% adóALAP-kedvezményt jelent, míg a sporttámogatás 100%-os adókedvezményt. A fenti példában (500 milliós nyereség, ami az egyszerűség kedvéért legyen most az adóalap is, és 32 milliós támogatási összeg esetén), a cégnek -ha jól emlékszem és számolom- sporttámogatásra fordítva a 32 milliót, 50-ből 32, azaz 18 millió forintot kell csak adóként megfizetnie, míg mondjuk egy kórházi alapítvány támogatásánál 48,72 milliót ( (500 - (32*0,4))*0,1 ). Vagyis a kórházi alapítvány támogatása az adomány összegén felül további 30 millió forint kiadást jelent egy cégnek adóban... nyilván azért tolonganak az ajtóik előtt. És amíg csapatsportnál az állam 32 millió forint kedvezményt ad, a kiemelten közhasznú adományoknál ez mindössze 1,2 millió.
Számoljam át lélegeztetőgépre, vagy elég beszédes a 26-szoros arány(talanság)?

De közpénz, az nincs benne...

Éhes_ló 2014.04.23. 19:12:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: értelek mesüge babó.
A szintedre szállva: viszont kívánom!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 19:30:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

4 éve Staudt Gábor volt a jelölt, esélyes, hogy most is ő lesz.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 19:35:23

@Szóönt:

Fizettél már SZJA-t? Mert ha igen, akkor tudhatnád, hogy a 100% befolyik, mielőtt az 1% kifolyik. A társasági adóból viszont a sportra szánt pénz egyenesen oda utalja a cég, ahová szánja, nem kell átfolyatni a költségvetésen.

Ilyen értelemben ez még csak nem is a fújdecsúnya visszaigényelt áfához, hanem a családi adójóváíráshoz hasonlít.

Ha gyereket nevelsz, és kéred a családi adójóváírást, ne menj focimeccsre, mert a torkodnak ugranak a bolsik, hogy elfocizod a pénzüket.

Éhes_ló 2014.04.24. 09:18:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: tévedsz babó. Le. Nem tudok olyan mélyre sem lelátni, sem leereszkedni ahol te és a fajtád tanyázik.
Mesüge.

dtk74 2014.04.24. 10:52:25

@Nyekenyóka: A vállalkozók leadózott nyeresége természetesen nem közpénz. Az a sajátjuk, amiből azt építenek amit akarnak. pl. stadiont. Esetünkben viszont nem a vállalkozók leadózott nyereségéből, hanem az adójából épült a stadion. Abból a részből, amit a kormány által hozott szabálynak megfelelően célzott támogatásként is adhatnak, vagy dobhatják a közösbe, de nem vihetik haza.
Mert nem az övék, hanem a közpénz részét képező adóhoz tartozik! Mindössze esetünkben egy pont ideillő szabálynak köszönhetően (amit na ki hozott???) irányíthatják egy projectbe is. Elnézést a szájbarágós stílusért, de szeretném csak egyszer leírni, hogy átmenjen a lényeg.

dtk74 2014.04.24. 10:58:11

@kormányváltó Trabanttal: Milyen jó lenne, ha lenne olyan szabály, hogy célzott tankönyvtámogatásra, dolgozói életszinvonalemelésre, vagy más dolgokra is fizethetnék ezt a sportos támogatást, akiknek jobb ötletük van a focinál. Vajon miért, de pont a sportra lehet ezt fizetni, mert valakinek ez a fontos, ezt tartja minedenekelőttvalónak. Van ötleted ennek az okára? Csak ne a tömegsporttal, és népegészségüggyel gyere, a versenysportba áramló milliárdok magyarázataként. Arra van ötleted miért éppen Felcsútra ment ez az összeg? Ja, és nem vagyok kommunista (sem szélsőjobbos, vagy liberális), nagyon is a másik oldalon állok. Főleg a magamén.

dtk74 2014.04.24. 11:26:45

@kormányváltó Trabanttal: Köszönöm a választ, még ha hiányos is... idézem:
" Vajon miért, de pont a sportra lehet ezt fizetni, mert valakinek ez a fontos, ezt tartja minedenekelőttvalónak. Van ötleted ennek az okára?
Arra van ötleted miért éppen Felcsútra ment ez az összeg? "
Ha nincs ötleted, megértem, és az esetleges -nem válasz-t is válaszként köszönöm előre is!

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:20:27

@Schild:
"Az Orbán-kormány viszont átadta a 4-es metrót, eltörölte az önkormányzatok adósságait, "

Háhogyne. Átadta azt a 4-es metrót, ami az ő "áldásos" közreműködésükkel az eredeti költségvetés többszörösébe került. Ha 98-ban le nem állítják, már tíz éve használhatnánk, sokkal kevesebb pénzből. Hurrá.
Eltörölte az önkormányzatok adósságát, ami azt jelenti, hogy szétterítette az ország teljes lakosságára. Mivelhogy a nagylelkű állambácsi nem termel ám egy huncut fillért sem, csak a mi befizetett adónkból tud ilyen nagylelkű lenni. A felelőtlen gazdálkodás dotálására fogdítja a brfizetett adónk egy részét, amit egészségügyre, oktatásra, úthálózatra stb kellene fordítani.
Vagy úgy gondoltad, hogy az "eltörlés" tulajdonképpen kiradírozást jelent? Volt-nincs, vigye kánya?

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:33:45

@Nyekenyóka:
"Tehát mitől közpénz a vállalkozók pénze? "

Nem olvastam végig az összes kommentet, biztosan megválaszolta ezt már valaki, de én is megpróbálom.
Nem úgy általában a "vállalkozók pénze" a közpénz. Ha a vállalkozó nyereségesen dolgozik, a nyeresége egy részét adó formájában be kell fizetnie a költségvetésbe. Ennek egy részét ajánjlhatja fel a látványsportok támogatására, és a költségvetés helyett a támogadatandó sportegyesület javára fizeti be. Egy a lényeg: ezt a pénzt SEMMIKÉPPEN NEM TARTHATJA MEG.
Ha megteszi, megbánja.
Egészen egyszerűen: a TAO az a vállalkozónak, ami az alkalmazottnak az SZJA.
Na ettől közpénz.

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:44:28

@grundigg:
"Az adókedvezmény azt jelenti, hogy nem kell befizetned, tehát... "

Nem értem, hogy az eddig kapott válaszokból miért nem világos: ez nem adókedvezmény, ez az adó megosztása a költségvetés és a sportegyesületek között. Ezt akkor is ki kell fizetnie a vállalkozónak, ha a fene fenét vacsorázik. A döntése tehát csak annyi lehet, hogy megosztja vagy nem osztja meg.

Egyéb kérdés? Vagy nekifutunk mégegyszer?

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.04.24. 13:51:13

@grundigg:
"korábban volt szja-kedvezmény lakshitel törlesztésére. Ezek szerint közpénzek kerültek a bankokhoz"

A bankokhoz nem került semmi ilyesmi. Gipsz Jakab szorgalmasan, minden hónapban befizette a lakáshitel-törlesztését a saját kicsi pénztárcájából, majd az éves SZJA bevallásban az éves jövedelme utáni adót csökkentte a befizetések 30 %-ával, max. 120 ezer Ft-tal.
Tehát itt az egyén kapta a támogatást, nem a bank, és nem kerülte ki a pénz a költségvetést.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.04.24. 15:21:28

@ex-dr. vuk: Engem is megdöbbentett ez a sok "vak". Bízzunk benne, egyszer csak "kinyílik a szemük".

Éhes_ló 2014.04.24. 21:23:30

@kifordított nagyanyó: nem szóltam hozzád babó, hacsak nem több karakteren nyomod itt a bérkommentelést a többi barom hitközségből szalajtott mesüge társaddal kéz a kézben.

Bár a világban hozzá vagytok szokva, hogy bármi a tietek, nos ez alól, akár egysejtűként, akár náciként, akár vérmagyarként - kedves szavatokal - genetikailag - kivétel vagyok.
Nem vagyok a tied babó.
Sőt, egyik magadfajtáé sem vagyok.
Már ha érted.

Jah és ti végképp nem kelletek a kutyának sem.
Mehettek a fenébe bőröndöstől kertész és a többi haverotok után a pokolra.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.04.25. 07:16:11

@Éhes_ló:
Csak kíváncsiságból: most épp rajtad van az emberálarc?

Éhes_ló 2014.04.25. 15:34:16

@Lord_Valdez: Csak akkor használom, ha a partnerem is fenn van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.25. 16:31:53

@Éhes_ló: fideszbaromnál ki nem szarja le,hogy kihez szólt?
El lehet titeket küldeni anyátokba.
Egy jobbik szavazónak aztán kertészezhetsz!:))
fidióta!

Éhes_ló 2014.04.25. 18:34:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: te nem szarod le babó, abortuszmaradék, mert itt szájalnál, de nincs hozzá eszed mesüge.

Hamajd 2014.04.27. 12:39:06

A Vasasnak minek új stadion, mikor a megyei bajnokságban próbálkoznak, oszt lesz akár 32 néző is, a szűcsmesterrel (bundaszakértő) együtt.?!?!?!

Hamajd 2014.04.27. 13:32:19

A Puskás Akadémia 2-3 éven belül magyar bajnok lesz. Jönnek majd az átigazolások, új (akár külföldi) edzői stáb, stb......természetesen "NEMKÖZPÉNZEN".