Skip to content


       Szűrés lista

Vajon ki lesz a kiskunmajsai csodajelölt?

Van az Élhető Kiskunmajsa nevű civilszervezet, ami polgármester-jelöltet keres. Nem akárhogy: készítettek egy kabátot (!), és próbálják megtalálni az embert, akire ráillik. Sőt, állítólag már rá is bukkantak az ideális jelöltre, aki megfelel az elvárásaiknak. Pedig azok nem kicsik, sőt kifejezetten mesébe illőek: "karizmatikus, jó kiállású, talpraesett, közigazgatásban tapasztalt, menedzser típusú, jó kommunikációs képességekkel bíró, kiegyensúlyozó (?), politikai kapcsolatrendszerrel rendelkező, közösség-összetartó, tiszta kezű, tiszta szívű, határozott, keménykezű, kompromisszumkész, eredményekkel és referenciákkal bíró"

Mindez nem vicc, megjelent a helyi újságban (köszönjük a fotót olvasónknak, kattintva nagyobb):

szerenypolgarmesterjeloltkkmajsa.jpeg

 

Az egyesület Facebook-oldalán képek is vannak a "kabát"ról, ami igazából egy zakó:

zako1.jpg

zako2.jpg

 

Azt írják, hogy terveik szerint most, a húsvétot követő héten támogató nagygyűlést tartanak, ahol bemutatkozik az esélyes jelölt, és felpróbálja a zakót. Persze a hazai politikai életben már sokan harangozták be az emberüket ilyen csodálatos jelzőkkel, utána meg jött a feketeleves, előhúztak a kalapból valami iszonyúan levitézlett arcot, szóval túl nagy illúzióink nincsenek, de nem akarunk ünneprontók sem lenni, úgyhogy várjuk a kiskunmajsai csodajelölt színrelépését!

Címkék: kampány politika vicces

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr876056041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.04.22. 10:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Algopirin 2014.04.22. 09:53:09

Sok az unatkozó ember.

dr. Aullah 2014.04.22. 09:54:51

Szerintem meg fognak nyitni egy fekete lyukat és egy alternatív univerzumból iderángatnak valakit. A leírás alapján ilyen itt nem létezik. Ráadásul több tulajdonság is ellentmond egymásnak.

Kőműves Kelemen 2014.04.22. 10:18:47

Valóban, a politikai kapcsolatrendszert és a tisztakezűséget nem egyszerű összegyeztetni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.22. 10:36:59

Politikai marketingnek nem is rossz, a maga módján. Nem tudom, helyi szinten mekkora tényező ez a civil formáció, de az biztos, hogy bárki lesz a jelöltjük, azt meg fogják jegyezni az ottaniak maguknak ezzel a "gombhoz a kabátot, kabáthoz a jelöltet"-dologgal.

♔bаtyu♔ 2014.04.22. 12:26:50

Mi ebben a gond? A zakó mellett elvárások is vannak, nem is akármilyenek. Kellene érteni a humort.

Az nyilvánvaló, hogy ballibsinek nem sok esélye lesz. Már a cigánybűnözés szón elbukik.

Neked ugatok nem a házat őrzöm 2014.04.22. 12:34:04

Kap majd egy zakòt,ha a fidesz jelölt nyer. Jobb mint egy bukta.

Hamajd 2014.04.22. 12:35:17

"karizmatikus, jó kiállású, talpraesett, közigazgatásban tapasztalt, menedzser típusú, jó kommunikációs képességekkel bíró, kiegyensúlyozó (?), politikai kapcsolatrendszerrel rendelkező, közösség-összetartó, tiszta kezű, tiszta szívű, határozott, keménykezű, kompromisszumkész, eredményekkel és referenciákkal bíró"

Ilyen bíró nincs.:)

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.04.22. 13:56:10

Csak nem LMP-s lesz?
Drága LMP, de milyen áron?

Öt emberük került be a Parlamentbe, de hogyan, milyen áron, mert tagságuk, támogatójuk, szakemberük nincsen.
Kb. 700-800 millió közpénzt tapsoltak el haveroknak, rokonoknak, a kampány alatt. A taglétszámuk a múltkori választás óta 600-700 főre csökkent. Van olyan megye ahol 5-6 párttag él jól meg az állami pénzekből. Minimális a támogató, segítő, aktivista csapat, ezért 1000 forintos órabérért gyüjtötték nekik az aláírásokat. Komoly fideszes segítséggel jutottak be múltkor is és most is kellett a help. Lásd még frakcióalakítás lehetősége, óriásplakáthelyek átadása, stb...A jelöltjeik 20 %-a "kényszerjelölt" volt, Schiffer külön kérésére -hogy meglegyen a létszám- indultak el. Ha ő nem lenne, már rég nem lenne LMP. A szakadással szakemberek, kameraképes személyek távoztak ( Karácsony, Jávor, Szabó T. Szabó R, Schering...)mögöttük nagy az űr. Hány hiteles, szakmailag elismert szakembert tudtak felvonultatni a Róna bácsin kívül? A 2010-es maradék csapatból is sorra lepattantak ( Vágó, Osztolykán, Ertsey..) Van azért pár lelkes, képzett, aktív emberük, de azokkal elég mostohán bánnak. A legnagyobb gond talán a párt vezetése, igazgatása, szervezeti kérdései. Vida titkár, Gál irodavezető, Horvai pénzügyi vezető, Angyal Károly pártigazgató szakmailag nagyon gyengén muzsikál. Ezt a pártigazgatót "a harkányi büfést"nem is tudni honnan kukázták. Indulni akart az EP listán -talán érettségije sincs- mikor szóltak neki, hogy nem kéne. A választmány végre személyi változtatásokra készül, még az ÁSZ vizsgálat előtt. Az átláthatóságról, pénzügyi szabályosságról ne is beszéljünk Kifelé "üvegzseb", belül trükközés, zsebbe pénzek, facebook hírdetések, felesleges kiadások. A pártigazgatót Baranyából hurcolják szinte két naponta ide Pestre. Mi pénz ez is? Van LMP, de milyen áron és meddig. Ki lesz az új Parlamentben aki megunja, oszt jó napot, kilép? Schiffer LMP András , Szél "duracell" Bernadett, Sallai Róbert "bioparaszt" Benedek, Schmuck "rutinos" Erzsébet, Ikotity "atya" István ? Mit tettek a zöldpolitika terén? Nem zöldek ezek , hanem csak zöldfülűek

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.04.22. 15:37:02

az ötlet nem rossz, de attól azért kicsit tartok, hogy kire is lesz jó a végén...

Bee-zony 2014.04.22. 23:33:46

Ilyen nincs, és mégis van.
Ilyen egy személyre szabott pályázat Narancsföldén, keressük a gombhoz a kabátot, és a zakóhoz az embert… tipikusan maffidesz módszer.
Kire lesz jó a méretes zakó?
Szóba jöhet pl. a felcsúti csüngőhasú gumicsizmás, aki sohasem hazudik, tizenharmad-állásban, vagy a felcsúti csüngőhasú gumicsizmás tizenharmadik haverja…
Már csak az a kérdés, hogy kinek lesz jó a méretes zakó. Nekem pl. nem, az egy fix pont az abszurdisztáni univerzumban.
Aztán ha a szellemi tulajdonságai nem passzolnak az illetőnek, nem baj, az a lényeg, hogy a zakó passzoljon rá.

Mensikov 2014.04.23. 20:52:42

Csak Török Zsóti ?

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 21:17:58

Nyilván valami Szekeres elvtárs-féléről vették a méretet, de egyébként végre valami eredeti ötlet, ha szar is.

Szúnyog 2014.10.13. 17:33:17

A csodajelölt nyert.