Skip to content


       Szűrés lista

Gyurcsányék 16 pontja

A modernkori magyar politika egyik legnagyobb mókamestere a nagy októberi show után hétvégén megint belecsapott a lecsóba. A DK választási programját bemutató rendezvénysorozat első állomásán (képgaléria itt) finomságokban bővelkedő beszédet mondott, és az ott kihirdetett 16…

Címkék: politika gyurcsány

Még együtt ünnepelni sem tudnak - hogy akarnának kormányozni?

A bennem lakozó Török Gábor azt mondja, hogy akkor tegnap el is dőlt minden. Bár amúgy is tökmindegy mi lesz tavasszal, mert vagy Dumb vagy Dumber nyer, hát nem hótt mindegy?Titokban azért reménykedtem, hogy sikerül legalább egy picit ünnepelniük is, elvégre valami piros betűs…

Címkék: mszp gyurcsány pm együtt dk

Végre itt a Gyurcsány-film előzetese

Már nagyon várjuk Dézsy Zoltán Elment az öszöd című "alkotását", amelyet május 2-án fognak bemutatni a mozik, és amit a Nemzeti Kulturális Alap 2012. decemberében 5 millió forinttal támogatott a miniszteri keretből. Dézsy Zoltán (Fotó: Horváth Péter Gyula,…

Címkék: fidesz gyurcsány

8 milliárd víztisztításra

Gyurcsány Ferenc 2005-ben 8 napos délkelet-ázsiai körútján Indonézia mellett Srí Lankára is ellátogatott, és miközben itthon kórházakat zárt be, ott kint 170 millió euró értékben anyagi garanciát vállalt három új kórház és egy őserdei víztisztító építésére. "A…

Címkék: fidesz gyurcsány

Lakótelepi reality Gyurcsány Ferivel

Köszönjük Feri, megint megcsináltad, ez nehéz, sőt lehetetlen lesz túlteljesíteni! Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varjú László és Molnár Csaba beköltözött egy-egy avasi családhoz 3 napra, mivel egyik család levélben azzal fordult hozzájuk, hogy a politikusoknak fogalmuk sincs…

Címkék: gyurcsány abszurd pofátlan dk

Ó, mondd te kit választanál?

Ma este az Opera környékére fújja össze az ország szemetét a szél: 1. Az Operában a Fidesz és a KDNP ünnepli az új alkotmányt. 2. Odakint a demokraták tiltakoznak, a demokrácia védelmében: Magyar Szolidaritás Mozgalom gepnarancs.hu Civil Kontroll - EMD Kék Szalaggal a…

Címkék: politika mszp fidesz gyurcsány kdnp dk

Az új magyar baloldal

Már csak napok, hetek kérdése, és egy hét éves, kemény, áldozatos és aprólékos munka gyümölcse érik be: Gyurcsány Ferenc hazavágja az MSZP-t és úgy az egész baloldalt is. Emellett még jutott arra is energiája, hogy a 43%-os pártból 19%-ost csináljon, hogy teljesen kicsinálja…

Címkék: mszp gyurcsány

Gyurcsány és az erős erkölcsi normák

Most még tele szájjal röhögünk ezen az emberen, csak nehogy az arcunkra fagyjon a mosoly ... iszonyú pofátlanul nyomja a demagóg szöveget, melynek farvizén ügyesen átvenné a hatalmat a pártban: Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy az MSZP a hatályos törvényekben megköveteltnél…

Címkék: gyurcsány pofátlan

A Legnagyobb Vastagbőr nekünk üzen

Lehet, hogy Fidesz beépített embere? Vagy ennyire hülye? Még egy-két ilyen videó, és követelni fogom az új alkotmány azonnali megszavazását és kihirdetését, csak hogy sírni lássam ezt a pojácát. Van bőr a képén hozzánk szólni, elképesztő. És sajnos teljes benne van a…

Címkék: gyurcsány

A jogállamért!

Az Index fotóját máris jelölném az Év sajtófotója címre: Gyurcsány Ferenccel és a háttérben figyelő Nagy Imrével a jogállamért! A Charta újra akcióban lépett, mert most már tényleg itt a diktatúra, nem lopakodik, ott ül a miniszterelnöki székben! A Fidesznek azonban…

Címkék: politika gyurcsány abszurd


süti beállítások módosítása