Skip to content


       Szűrés lista

2015. decembere?

Sajnos az élet felülírja azt az elméletemet, miszerint mindig 4 évre vagyunk a 4-es metrótól. A BKV ugyanis felbontja az Alstrom-szerződést, új tendert kell kiírni (x hónap), ha megvan a győztes (y hónap) akkor az legyártja az új prototípus metrókocsit (z év), melyet majd…

Címkék: budapest bkv metró

Kampányrajt: A Fidesz miatt nincs még kész a 4-es metró

Tegnap Sólyom László kitűzte az önkormányzati választásokat október 3-ra, ezzel elsütötte a startpisztolyt. Ideje is volt már ennek, mert a ner, nenyi, alkotmányozás is kevésnek bizonyult a nagy nyári uborkaszezon ellen. No, az MSZP bele is csapott egyből a lecsóba, ha már…

Címkék: budapest mszp fidesz metró

4-es metró, Keleti pályaudvar - Válaszolt a DBR

Minden reggel van szerencsém a 7-es buszon utazni, és a múlt héten, mikor véletlenül ébren voltam a Keleti-pályaudvarnál, feltűnt, hogy még mindig ugyanannyi daru van az építkezésen, mint egy vagy két évvel ezelőtt, és hogy körülbelül semmi sem változott. Elővettem hát a…

Címkék: budapest bkv metró

Örökkön örökké: mindig 4 évre vagyunk a 4-es metrótól

1992-ben a Fővárosi Közgyűlés a kormánnyal közösen nemzetközi tendert hirdetett a Dél-Buda-Rákospalota közötti ún. 4-es metróvonal építésére. Demszky már 11 éve vakít minket. Még 3 év. Már csak 4 év. Türelmetek kérem. Bl-bla-bla: "A korábban tervezettnél…

Címkék: demszky metró

4 hónap helyett 3 év

Nem túlzás azt állítani, hogy a Keleti pályaudvar és környéke a főváros egyik legocsmányabb része. "Szerencsére" rengeteg nemzetközi vonat érkezik, így a  külföldi vendégek 2-3 lépés után máris ízelítőt kapnak a "real" Budapestből. Dagadt hiéna…

Címkék: budapest közélet metró

Gazdag ország lennénk, de ...

Ha nem is méltánytalanul, de az utóbbi időben mindenki a BKV-ra figyelt: mi lesz a következő botrány? Ki van benne? Hány milliót loptak? És mindeközben sok más dolog nem kapott kellő visszhangot. Mert ugye az a hülyének is világos, hogy más állami cégeknél nagy-nagy örömünnep…

Címkék: budapest oktatás mszp metró botrány

4-es metró: már most 60 milliárd EU-s pénzt buktunk

A sikersztori folytatódik: "Hatvanmilliárd forinttal is kevesebb lehet a Brüsszeltől a 4-es metró építéséhez várt támogatás. A 4-es metróhoz kapcsolódva eddig úgy ötven, közbeszerzés alapján köttetett szerződés született, ezek közül - 2004-ből és 2005-ből - 11-et…

Címkék: budapest metró botrány abszurd pofátlan

BME vegyi kara nem a 4-es metró barátja

 A 4-es metró építése csak most indul be újra, de a világ "legviccesebben" épülő metrója még ilyenkor is generál híreket.... "A Budapesti Műszaki Egyetem épülete több mint öt centit süllyedt, kritikus állapotban van." Kíváncsian várom, hogy mi lesz,…

Címkék: bkv metró abszurd

Svájc ezt is megcsinálta

Nem elég, hogy Svájc előrukkolt itt nekünk a nagy hadronütköztetővel, de a napokban adják át az ország első metróvonalát ... Eb-t is rendeztek, szerencsés évük van! A lausanne-i M1 csak földalatti villamos volt, de most lett kész az M2-es vonal. Természtesen még véletlenül sem…

Címkék: demszky metró abszurd pofátlan

Félidőben a Fővám téri állomás építése - 9,2 milliárdért, áron alul

A Fővám téri metróállomást a Hídépítő Zrt. építi 2007 február óta, és 2009 októberében kell majd átadni. Vagyis már a félidőn túl vagyunk. Az állomáson már 1998 óta vitáztak, hogy hogyan épüljön meg. Megmaradjon a kiskörúti villamos? Hol menjen a 2-es villamos, a…

Címkék: bkv metró abszurd


süti beállítások módosítása