Skip to content


       Szűrés lista

Trafikügyi mondatok

Pénteken még a földbérleti pályázatokhoz hasonlítottuk a trafikbotrányt, mára (tegnapra) viszont kiderült, hogy annál sokkal durvább. A 2/3 eddigi legmocskosabb biznisze, amit persze foggal-körömmel védenek. Az érdekes pályázók tömkelege miatt feltámadt össznépi érdeklődés…

Címkék: szavazás dohány

Utálják, de vészhelyzetben (ki)használják a magáncégeket

Egyetlen nap, és az országos hókáosz kapcsán is csodálatosan megmutatták Orbánék, hogy milyen sajátosan gondolkodnak a magáncégekről. Utálják, szívatják, köpködik és adóztatják őket, de azért a kapacitásaikat, szolgáltatásaikat szeretik/szeretnék (ki)használni. 1,…

Címkék: fidesz szavazás pofátlan

Rezsicsökkentő-verseny

Miközben az ELMŰ fekete-fehér levelet küldött a fogyasztóinak a rezsicsökkentésről, a pártok egymásra licitálnak. 1, FideszAz ötletgazda és kivitelező tudja még fokozni: külön ezügyi munkacsoportjuk van, aminek keddi első hivatalos ülése után Kósa Lajos bejelentette, hogy…

Címkék: mszp fidesz szavazás társadalom jobbik rezsi

Molinótól plakátokig

Sejteni lehet, hogy melyik lesz a győztes, de azért erős a mezőny. 1, A molino-ügy kiteljesedéseMivel Csizmadia László CÖF-elnök azt mondta az éhségmenetek Parlamenthez érkezésére „egyfajta flashmobként” kifüggesztett molinóval kapcsolatban, hogy nem kértek, és nem kaptak…

Címkék: szavazás pofátlan

Boldvai Lászlótól Zsiga Marcellig

A szakadó hó ellenére is ezerrel közeledik a tavasz, ezért mi is megpróbálkozunk egy kis megújulással. Na meg azért is, mert unalmas már a második Orbán-kormánynak "köszönhetően" gombamód elszaporodott politikai blogok között századikként, ezredszerre is elmondani, hogy "ejj,…

Címkék: mti szavazás pofátlan zsiga boldvai cöf

2010: A Nagy Vastagbőr Szavazás

Harmadjára próbáljuk megkeresni (2008 és 2009 után), hogy ki volt az előző év legkeményebb arca, kitől emelkedett meg a legjobban a vérnyomásunk, kinek nem rebbent meg még a szeme sem, mikor belesandított a kamerába és pofátlanul elkezdte nyomni a szövegét ... Az elmúlt héten…

Címkék: szavazás visszatekintő2010

Ki volt február legpofátlanabbja?

Az edzett lelkeknek kissé talán finom január után 2010. februárban fokozódott a helyzet, Abszurdisztán szép lassan elkezdett felpörögni. Láthattuk a szabad ég alatt rohadó MIG-eket, az MSZP tartott egy óriási nyugdíjasbulit, Orbán meg egy évértékelő beszédet. Horn Gyula…

Címkék: szavazás visszatekintő2010

Ki volt január legpofátlanabbja?

Jónapot kívánok, elteltek az ünnepek és a gyomrok, kezdetét veszi tehát a megszokott év végi Vastagbőr-szavazás (2008-as végeredmény, 2009-es végeredmény). Két kampány, két választás, két garnitúra, megszámlálhatatlan nyilatkozat, rengeteg milliárd, sok-sok büntetőügy,…

Címkék: szavazás visszatekintő2010

A Nagy Szavazás: Vastagbőr of the Year'09

Elég nehezen térünk vissza a "munka világába", kell még pár nap, amíg újra felpörgünk ... Jöhet a Nagy Szavazás: Ki volt "A" Vastagbőr? Ki volt a legpofátlanabb, legarcátlanabb 2009-ben? Már a tavalyi 12+1 jelölt is válogatott csapat volt (Tasnádi Péter,…

Címkék: szavazás visszatekintő2009

Mokka, a fő-fő PC

A hazai pártfüggetlen, kulturált tájékoztatás mintapéldánya, a Mokka és a tegnapi szavazása. Részeredmény: (A Szanyival készített riport erre.) Megkérdezhettek volna rengeteg mindent, pl. Egyetért azzal, hogy a köztársasági elnököt nem illik becsmérelni? Egyetért azzal, hogy…

Címkék: politika tv2 szavazás


süti beállítások módosítása