Skip to content


       Szűrés lista

Napi degenerált: A férfi

Nu, ahogy sixx a hogyvolton megjósolta anno, Benkő csak becsempézte a lantot az egyik arrajárónak. Nevezetesen Andreának. Biztos ő is hallotta Pozsi cimborám legendás felismerését, miszerint a cigánylány pinája 5 fokkal melegebb. Szintén ő mondta, hogy az igazi férfi az első…

Címkék: tv szex benkő

Kérdezett, majd repült

#1 November 23.: Az Országgyűlés 190 igen, 151 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett elfogadta Jánosi György (MSZP) a kormány által is támogatott javaslatát, amely elvonta az MTV 2,4 milliárd forintos, a közalapítványhoz rendelt támogatását, és azt a Hungária Televízió…

Címkék: tv pofátlan

Megnyitott Benkő háreme

Nos kérem szépen, tegnap elindult az RTL-en a "Benkő feleséget keres" című reality, éshát jó volt, csak kicsit száni. Persze mindehhez kellett az, hogy Benkő (a Dánielt meghagyjuk a versenyzőknek) pofátlanul hozza a formáját, végül is ilyen könnyen még nem kapott nőt.…

Címkék: tv bulvár szex bizarr

Lehúzta a rolót a Budapest TV

Na, ez az a hír, amitől senki nem sétál ki Enying főutcájára egy "Gyűlölöm a cigányokat" táblával a nyakában (max. ha Simon kéri), de mindenképp megérdemel egy posztot az az adó, mely világra szülte Kiszel Tündét. Többek között. A Bptv ugye vasárnap este fejezte…

Címkék: tv morbid abszurd

RTL: Barátok közt > Magyarország-Portugália

A labdarúgás közvetítése a kereskedelmi tévékben mindig össznépi bosszankodásra ad okot. Az RTL-nek nem sikerült túl jól a 2006-os vb közvetítése, de most  például a TV2 nagyon összekapta magát a BL-meccsekre, helyszíni riport a kulisszák mögül, helyszíni…

Címkék: tv pofátlan

Az értelem 12 órás diadala

Szidjuk, mert szidjuk. Szidjuk mert barmok hoznak értelmetlen döntéseket - legtöbbször. De most láthatjuk, hogy néha értelme is van - de persze a pénz fog beszélni továbbra is. Az ORTT-ről beszélek. -Tizenkét órás - déltől éjfélig tartó - képernyő-elsötétítéssel büntette…

Címkék: tv közélet bulvár bizarr

A Duna TV elnöke - érzése szerint - kilóg a sorból

Rég hallottunk már a médiában egy politikai színezetű 'vastagbőrről'. Hát íme. Elöljáróban arról, hogy mi a posztban említésre kerülő Árpád-pajzs kitüntetés: 2007-ben Árpád-pajzs díjat hozott létre a Szörényi Levente által alapított Holdvilág-árok Alapítvány a…

Címkék: tv közélet

A produkció, ami legyőzte Susan Boyle hangját

Britain's Got Talent tegnap esti döntőjét ugyanis nem Susan Boyle nyerte. Hanem meglepetésre egy fiatalokból álló londoni tánccsoport, a Diversity. Részletek a Velvet cikkében. (Remélem, egyszer majd a mi országunk is elég érett lesz, hogy egy olyen professzionális…

Címkék: zene tv

Az ORTT megmonitorozta az Echo TV-t

Az ORTT Monitoring Osztálya az Echo TV 2008 márciusa és júniusa között sugárzott műsorai közül véletlenszerűen választott ki havi három-három programot. Meglepő "eredményre" jutottak: 1, az Echo TV hírműsorainak tartalma, a feldolgozott hírek, események…

Címkék: tv közélet ortt

Öncenzúra az RTL-en?

Tiszta szörnyűség történt a Showder Klub legutóbbi felvételén ... Az egyik humorista (a weimarizálodó Kiss Ádám) aktuálpolitikai témát mert érinteni. Kapaszkodjunk meg: személyesen Gyurcsány Ferencet "vette a szájára". Hogy merted,…

Címkék: tv abszurd


süti beállítások módosítása