Skip to content


       Szűrés lista

Kérlek NE dugd meg a lányom

Lassan feleszmélünk Moks szombati szülinapi bulija okozta delíriumból és a munkahelyi láblógatás és szétfolyás mellett már bulvárt olvasni is van erőnk. Szerencsére! Mert így láthatjuk, hogy azt írja a Blikk: pikáns szerelem a Barátok köztben. Ez ugyan még senkit nem mozgatna meg, hisz a BK társasház híres a körbekefélésekről és kéthetes románcokról. De ha azt mondjuk, hogy a BK 32 éves operatőre lassan egy éve szemet vetett a sorozatba belépő, akkor még csak 15 éves Kardos Eszterre, akkor joggal kérdezzük meg páran, hol a picsben volt Eszter apja, hogy az állvány köré törje a kamerás farkát?
"Annak, hogy idősebb nálam, nincs jelentősége, a kapcsolatunk elején sem befolyásolt bennünket a korkülönbség, az a lényeg, hogy mindent meg tudunk beszélni. A családomnak is az a fontos, hogy boldog legyek, és ha ezt látják, akkor elfogadják a választásomat." -közölte Eszter a Blikknek.
Vonatkoztassunk el attól, hogy sok fiatal ma már 14 évesen sem szűz meg attól, hogy egyes tinik szanaszét drogozva szopnak a szórakozóhelyeken. De én még azt is figyelmen kivül hagynám, hogy a szórakoztatóiparba bekerült fiatalok nagyon hamar "felnőnek". Eszter még ma is csak 16 éves. 2 éve még általánosba járt és az ember szaporodása is csak 3 éve volt tananyag a suliban. Félreértés ne essék, hiszek a szerelemben, de én félteném a kislányom egy felnőtt férfitől, hisz ha valaki egy nálánál 16 évvel fiatalabbal találja meg a  nagy szerelmét, ott már valami gond lehet.

Annak idején Samuel L. Jackson azt nyilatkozta az amerikai Playboynak amikor megkérdezték mit mondott annak a srácnak ki először vitte randizni 15 éves lányát: "Nem érdekel ki vagy, nem érdekel mit csinálsz, csak ne dugd meg a lányom".  Vajon Eszter apuja mit gondolt, mikor beállított hozzá egy középkorú showbusinessben dolgozó forma, hogy kikérje a lányát? Te mit gondolnál?

Zero:
Britney Spears hugát a szőrős 40-es producer kefélgette a produceri castingoló díványon és a balek fel is csinálta az "ártatlan" 16 éves hugicát.
A véleményem az " én is szívesen hemperegnék egy feszes testű testű tinivel" és a "mi a fészkes fenéről tudnak esténként beszélgetni" között ingadozik ...

"-Mi a volt ma a suliba, Eszter drágám?
-Képzeld, sikerült tesiórán a gerenda gyakorlat, és 4-esre feleltem a mohácsi csatából!
-Remek ... vacsora vagy szex?"


Címkék: bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr48375687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.25. 23:02:59

Vastagbőr - Kérlek, NE dugd meg a lányom!Lassan feleszmélünk Moks szombati szülinapi bulija okozta delíriumból és a munkahelyi láblógatás és szétfolyás mellett [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Torsten 2008.03.11. 15:09:40

tió pepe ezt cáfolom !!!!! .
28 évesen engem egy 16 éves csaj szétkapott mint majom a zsebórát, és már én könyörögtem a pihenőért hogy " ne hajtson már végre":)))

Pu 2008.03.11. 15:11:40

16 éves korban tombolnak a hormonok. Miért baj az, ha szexel? Azért mert elmondta, mindenki tud róla, mert az újságban megírták? A többiek a szülők tudta nélkül (?) teszik. Az a baj, mert egy harmincassal teszi? Legalább ki lesz "okosítva". :)Remélem nagyon élvezika dolgot mindketten! Ettől a lányzó abszolút nem fog kiégni. CSak tapasztalatot szerez.Tudom.

savior 2008.03.11. 15:11:43

tio pepe: lehet hogy ez szamodra hihetetlen, de a par eves gyerekek is szeretik a szexet. hogy ezt honnan lehet tudni? a kisfiuk szeretik a kukijukat simogatni, a kislanyok pedig szeretnek jatekokat dugdosni a nunijukba.
az hogy egy 14+ lany nem elvezi a szexet tobb okbol is lehet: nagyon fel, frigid, egyszeruen csak nem jo neki a partnere

ÈN 2008.03.11. 15:11:48

Torsten, ez is mutatja, hogy szar vagy az ágyban.

falcon 2008.03.11. 15:13:10

Tudom, hogy pedofil nagymenők miért buknak, a kis csitrikre!
Meg tudják magyarázni, hogy azért kicsi és puha, hogy ne fájjon.:-D
Próbáld beadni ezt egy 40-40 éves szexmasinának.:-DDD

Torsten 2008.03.11. 15:13:50

ÉN :) mi van senki nem vesz észre ,mi van senki le se szar csak én?---
de ne izgulj rám..nem duglak meg!

facon 2008.03.11. 15:13:56

Bocs ... 30-40 éves...

Loko 2008.03.11. 15:14:01

savior,

Söt, a csecsemök is, mégsem tartjuk üket szexuálisan érettnek. Talán Torsten igen. Meg te.

harmincas 2008.03.11. 15:14:12

110/800

igen, kb annyi, féltem is tőle, hogy nem leszünk egy hullámhosszon, de aztán bejött Talán nem azért mert lementem gyerek szintre :)

Vision:

nekem pont arról panaszkodik a 20-24 éves hölgytársaság (a munkám miatt elég sokat megismerek), hogy a korban hozzájuk illő 23-27 éves pasik milyen szarok (elnézést, ezt ők mondják)
Addig nem is vettem komolyan amíg egyikük nem kezdeményezett.

Rebca 2008.03.11. 15:14:53

Kedves ÉN, nagyon köszönjük a hozzászólásodat.

Hedgehog 2008.03.11. 15:16:40

Ebben az országban mindent lehet. A magyar történelemben például: Berzsenyi harminc volt amikor elvette Dukai Takács Zuzsannát aki akkor 14 éves volt. Amúgy meg ha ő egy 30-as faszról áhitózik akkor tuti, hogy az apja nem fordított rá elég figyelmet. Amúgy ha így kezdi a jövőjét, hogy idősebbel kezd ki, akkor már üdvözölhetjük is a magyar Paris Hilton vagy Lindsay Lohant. De ennek az eredménye az lesz hogy oda jut mind a többi -> Gubacsi úti piroslámpás negyedbe.

Rebca 2008.03.11. 15:16:47

Ja, és a tanárok nagy ívben sz*rnak a diákokra és a fejlődésükre meg úgy egyáltalán. A kivételek meg sajnos kevesen vannak.

savior 2008.03.11. 15:18:02

nem biztos hogy jo ovni egy lanyt a szextol. egy lany igy is ugy is kieli magat.
az egyik esetben ez meg tizeneves koraban megtortenik. mire 20+ lesz, addigra mar olyan szinten lesz szexualisan is, hogy alkalmas lesz egy hosszutavu komoly kapcsolatra.
a masik esetben viszont ovjak a szulok es kornyezete. 20+ eveskent belekeverdik egy komoly kapcsolatba, de allandoan az jar majd a fejeben, hogy milyen jo is lenne egy fiatallal, egy oreggel, egy feketevel, egyszerre kettovel. es ezeket meg is fogja csinalni. titokban, a komoly kapcsolata mellett.
attol hogy valaki 20 even keresztul jokislanynak neveltek meg nem jelent semmit. egyszer kikerul a kezeitek kozul es azt akarja majd, amit mindig is tiltottak neki.
lehet szar latni, hogy a tizeneakarhany eves lanyodat dugjak es dobjak mint a rongyot, de ebbol fog tanulni. ez az ut az, ami afele vezet, hogy felnott koraban csaladanyakent ne dughass meg akarki, ne keresse mas ferfiak tarsasagat.

Pu 2008.03.11. 15:19:40

Ugy van savior! :)

savior 2008.03.11. 15:23:11

loko: nem tartok egy csecsemot szexualisan erettnek, de az teny hogy mar abban a korban is elveznek a szexet. en a torveny es a biologia szerint itelkezem. ezekszerint pedig egy 14+ lannyal nyugodtan lefekudhetek.
az hogy ti ellentetesen itelkeztek mint a torveny az a ti degeneraltsagotok. a ti elmeletetek szerint az is normalis lenne, ha valaki nem venne figyelembe azt a torvenyt, hogy embert olni tilos. pont az ilyen emberek miatt van betiltva az onbiraskodas.

harmincas 2008.03.11. 15:26:04

sanpellegrino chinotto
dugjunk tinit mi öregek:)

igazatok lehet az alsó korhatárral a 15 az nagyon alacsony

de később már elmosódnak a korkülönbségek, pl férj feleség 57-35 és 20 évet lehúztak egymással (utána váltak el mert állítólag apu félrement...)

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 15:28:23

Rebca 2008.03.11. 15:08:06

[i]Honnan gondolod, hogy 15 éves vagyok[/i]

Te irtan fentebb [i]Rebca 2008.03.11. 14:13:21
Khmm... Nekem hasonló kapcsolatban volt részem.[/i]

[i]Annyit mondtam, hogy a kortársaim nagyrésze értékelhetetlenül hülye[/i]
Nem, te ezt mondtad, hogy kortársaid nagyrésze hülye, de te sikeresen kiszakadtál ebből és - bár nem nézed le öket, de te azért jobb vagy náluk. Kicsit bövebben de ezt irtad. Olvasd vissza magad.

[i]de egy ember, akinek nem éppen eflhőtlen a (kis)gyermekkora, az legtöbb esetben máshogy szemléli a világot, más érdekli, és hamar felnő[/i]

Attol, hogy nem felhötlen a gyerekkora, még gyerek mara. Ö persze akkor azt érzi, hogy nem, de majd ha 30 éves lesz már érteni fogja, hogy a hülye öregek miröl is poofáztak neki "érett" kiskorában.

[i]Ha saját magadról kell gondoskodnod, nem maradsz gyermek-lelkű, azt elárulom neked. Légy szíves, gondolkodj el még egyszer azon, hogy mennyire ismered a témát, és mennyire helytálló a hozzászólásod...[/i]

Szóval te 15 évesen magardról gondoskodtál és közben mély érzelmek füztek egy 32 éves pasihoz. Jól értem?

Nem bántásbol mondom, de te pont a tipikus sztrerotipia mintapéldánya vagy, a gyerek aki meg van rola gyözödve, hogy ö felnött, és aki emellett meg van gyözödve rola, hogy az a felnött aki szerint egy gyerek az gyerek, az baromságokat beszél, hogymerbeleugatni.

Tudod mi a különbség? Mi 30 felettiek voltunk gyerekek, tudjuk - átéltük mit gondol egy gyerek a világról, mi is meg voltunk gyözödve 15 évesen, hogy mi tudjuk a nagy igazságot.
Aztán mi már felnöttünk, látjuk milyen baromságokat hittünk gyerekként, és most mi vagyunk azok akikröl a mai gyerekek azt hiszik, hogy semmit nem tudnak róluk csak pofáznak bele a világba.
Nyugi te is fel fogsz nöni. nem csak képzeletben, hanem ténylegesen is.
Akkor majd megérted, most miröl osztottuk az észt, és kicsit sajnálkozva nézed a majdani gyerekek vicces önigazoló hozzászólásait a hasonló topikokban.

doki 2008.03.11. 15:31:44

savior:
"nem biztos hogy jo ovni egy lanyt a szexto"
"ez az ut az, ami afele vezet, hogy felnott koraban csaladanyakent ne dughass meg akarki, ne keresse mas ferfiak tarsasagat."

Ezekben igazad van. Ellenben amekkora nőcsábász voltam, lefagy az arcomról a mosoly, ha mndazon dolgokat amiket műveltem, valaki majd az én lányommal is megcsinálja. Perszee ez az élet rendje. És a pici lányom melett van még tizenvalahány évem szokni a gondolatot.

És az is tény, hogy apaként nincs jogom a lányom boldogságát tönkretenni .Szóval látom magam, amint magamban fogok tipródni, hogy milyen késő van, hol van az én lányom... ;) És remélem eszembe fog az is jutni, hogy ne legyek olyan rideg, utálatos a lányom barátjával, mint pár borábbi barátnőm apja volt velem...

savior 2008.03.11. 15:32:37

fiuknal is ugyanez a felallas. akit egesz gyerekkoraban dedelgetnek ovva mindentol, az iszonyat nagy pofonokat fog kapni az elettol. amint tortenik vele majd valami egybol osszeomlik lelkileg, esetleg olyat csinal ami miatt bortonbe kerul majd. suliban voltak olyanok, akiket ha hatba csaptak elkezdtek sirni es reszketni, nehogy tortenjen valami. az ilyenek idilli csaladi kornyezetben nonek fel, ovva mindentol.
sokkal jobb, ha meg gyerekkoraban megtanulja valaki, hogy egy lany vagy egy fiu kihasznalhatja, a baratai atverhetik, ha valakivel osszetuzesbe kerul annak lehetnek kovetkezmenyei, a penzet elcsalhatjak tole. ilyen korban meg nincs nagy jelentosege, legfeljebb vannak a gyereknek szarabb idoszakjai. de mi van akkor ha ez felnott korban tortenik meg: lehet hogy sok szazezer forintot kicsalnak tole, a partnere eveken keresztul hulyere veszi es rohog rajta, kap egy pofont es utana az anyjat is eladna csak hogy ne kapjon tobbet, hajbakap valakivel es utana csak az illeto tonkreteveserol szol majd az elete.

Retexis 2008.03.11. 15:33:44

Sweet Little Sixteen
She's got the grown up blues
Tight dress and lipstick
She's sportin' high heal shoes
Oh, but tomorrow morning
She'll have to chang her trend
And be sweet sixteen
And back in class again

Tomi 2008.03.11. 15:36:05

Szerintem ennek a pofáján vastag a bőr valahol meg nincs.... ( aki érti nem érti aki nem érti hát kérdeze meg..mástól)

Idiotak 2008.03.11. 15:41:06

En is szivesen megdugnam ezt a csajt ki nem viszont az felhuz mikor az ilyen ven faszok elveszik elolunk az ilyen belevalo kiscsajokat es nem hagyjak h mi vezessuk be oket menjenek aztan dugjanak a 40esekkel bazmeg!!!Papeer neked meg bizony a jo kurva anyad:)

savior 2008.03.11. 15:44:58

Black: a wiki csak 1 valamit nem emlit meg. a fityma nem veletlenul van. ez ovja a makkot a kornyezettol, tehat azt a celt szolgalja, hogy a makk erzekenye maradjon. ha eltavolitja a fitymat, akkor a makk folyamatosan dorzsolodni fog a nadraghoz, alsonadraghoz. ennek kovetkezmenyekent elveszti erzekenyseget es a ferfi egyre kevesbe, vegul pedig egyaltalan nem fogja elvezni a szexet. persze akit korulmeteltek egybol azt allithatja hogy ez nem igaz, mert o ugyanugy elvezi. ezt az illuziot az okozza, hogy az elvezet elvesztese nem egyik napro l a masikra tortenik, hanem folyamatosan. mire mar nem elvezi, addigra nem is emlexik ra, hogy milyen volt elotte.

Gábor 2008.03.11. 15:47:29

Miért gond az, ha egy időseb férfi 18- 20 évvel fiatalab nővel kerül kapcsolatba.
Köztem és a menyasszonyom között 18 év van de ez egyikünket se zavarja. Ha minket nem zavar másnak mi köze hozzá. Amíg fiatal srác voltam a nagy korkülönbség zavart, de ma már nem az éveket nézem hanem a személyt. Rengeteg közös témánk van. Boldogok vagyunk és szeretjük egymást.

Torsten 2008.03.11. 15:49:02

Gábor..én is ezt mondom! (csak hát az irigyek...ugye?:)))

the real 2008.03.11. 15:54:40

"savior 2008.03.11. 15:23:11
az hogy ti ellentetesen itelkeztek mint a torveny az a ti degeneraltsagotok. a ti elmeletetek szerint az is normalis lenne, ha valaki nem venne figyelembe azt a torvenyt, hogy embert olni tilos. pont az ilyen emberek miatt van betiltva az onbiraskodas. "
Még ha vannak is igazságok egyoldalú nézeteidben, ezzel az okfejtéssel elérted, hogy a te szádból azokat se vegyük komolyan.

tanár úr 2008.03.11. 15:55:49

Torstennél a pont..itt vannak az irigyek!!!

savior 2008.03.11. 15:57:36

a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak, es kevesebb zsido gyerek szuletik. az hogy egyre tobb nem zsido ember is vallalkozik korulmetelesre, anelkul hogy vegiggondolna a kovetkezmenyeit az szomoru, de ez a szemelyes problemajuk. a gond az hogy sokan ennek tudataban biztatjak a kornyezetukben eloket is ennek az elvegzesere.

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 16:00:20

Gábor!

Azért te szerencsétlen fasz, mert 15 évesen még nem nönek hívjuk hanem kislánynak!
Ezt te nem érted?
Sebaj!
Ha öt év múlva rájössz, hogy félrekefél az asszony, még mindig ott a pia vagy a gyógyszer!

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 16:01:33

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 16:00:20

:D

Fenék Tibi 2008.03.11. 16:02:08

Ezt a kis ribit én is bemutatnám az ezredesnek. Szóval kúrnám! Bár engem döntött volna hanyatt egy 32 éves amazon, mikor hamvas tinifiú voltam! :-DDD

savior 2008.03.11. 16:02:10

the real: egyreszrol a magad neveben beszelj. masreszrol egyik allampolgarnak sem joga a torvenyt felulbiralni. az az ember, aki egy 14+ lannyal jar, dug, egyutt el vele, torvenyesen jar el. tehat tarsadalmilag nem kelthet felhaborodast.

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 16:04:16

[i]Miért gond az, ha egy időseb férfi 18- 20 évvel fiatalab nővel kerül kapcsolatba.[/i]

Ezzel senkinek nem volt itt gondja, Az a fura, ha a az also kor 15 év. Egy 20éves csajnál már senkit nem zavarna egy 40 éves pasi, az a lány már jo eséllyel nőnek vehetö, az a gáz ha valaki 3x évesen ugy érzi, hogy neki egy 15 éves gyerek tudja nyujtani azt amit egy nőtől elvárhat. Ott valami beteges dolog van. Vagy simán fiatal puncit akar dugni ami érthetö, de akkor nem kell érzelmekröl beszélni.

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 16:05:38

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8638113

Te jo eg, 1991-es, igy leirva meg durvabb... Hat en meg a voros csillag alatt nevelkedtem, ez meg mar kilora zabalhatta a banant egesz evben! Hol itt az igazsag? EN AKAROK A BARATOKKOZTBEN SZEREPELNI

the real 2008.03.11. 16:09:02

Hát persze, savior. Hiszen a törvényeink a társadalmi normáink egyenes és azonnali leképezései.

savior 2008.03.11. 16:12:50

igen. a torvenyek azert vannak, hogy az embereknek utat mutassanak es egy eletkepes kornyezetet teremtsenek. ha te nem vagy kepes ezek szerint elni, tehat lopsz, embert olsz, onbiraskodol, akkor nem vagy alkalmas a tarsadalmi eletre. mellesleg a benyogeseid helyett mondjuk tamadhatnal ervekkel vagy tenyekkel is.

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 16:17:16

[i]aki egy 14+ lannyal jar, dug, egyutt el vele, torvenyesen jar el. tehat tarsadalmilag nem kelthet felhaborodast.[/i]

Szóval ami törvényes, az erkölcsileg se vitathato ugyebár. Ezt azért gondold át mégegyszer. Te nem politikusnakkészülsz egyébként? :)
lesittelni senki nem akaraja az ilyen pasikat, csak esetleg elküldeni a kurvaanyjába a kreténjét. Mivel ez sem törvénybe ütközö igy nyugodtan megtehetjük.

gábor 2008.03.11. 16:17:20

ha ezt a tehetsdegtelen buta libát akarja dugni, tegye. meg is erdemli.

Tomi 2008.03.11. 16:20:51

Mire rá nem jöttem! A fitymája megvan csak a pofáján át ültette xd

the real 2008.03.11. 16:27:27

Olvasd vissza a kommentjeid: azt írod, hogy az ilyen emberek miatt (akik szerint egy 32évesnek nem kellene 15évest dugnia) van betiltva az önbíráskodás. LOL
Ezt emeltem ki neked, mivel óriási hülyeség. De nem cáfolod.
Egyébként próbáltam még neked utalni arra, hogy attól, hogy valami törvényes, még előfordulhat, hogy nem felel meg a társadalmi normáknak.
De mindegy is, úgy tűnik, a logikus gondolkodás nem erősséged.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 16:29:11

pikula

Már reggel megtaláltuk az IWIW-en, de az áldott jó szívem ne engdte beletenni a posztba ....xD

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.11. 16:34:02

azért nem zero, mert Te is dugnád:P

Aragonit 2008.03.11. 16:34:32

Kedves savior!

Igazán nem szólnék, de ha már ennyire tényekre és érvekre szomjazol, akkor ki kell jelentenem, hogy pl. amit a körülmetélésről írtál úgy hülyeség ahogy van!

Pláne, hogy nemcsak a zsidóknál ősi szokás, hanem sok afrikai és egyéb kultúrában.
És pont azért terjedt el hogy szaporodjon a társadalom:)

Ugyanis ezek a népcsoportok olyan éghajlati területen éltek, ahol a tiszta víz nagy kincs és ez a helyzet ma is. Ráadásul régebben a testi higiénia nem volt éppen nagy szokás számos kultúrában, ott meg pláne nem ahol a körülmények is alapvetően hiányoztak.
Ennek következményeként tömegével haltak meg azok a fiatal fiúk is akik túlélték azt az első pár évet amikor a gyerekhalandóság a legjellemzőbb volt, mert egyszerűen elfertőződött a péniszük a mosdás hiánya miatt.
A fityma alatt képződő váladék egyszerűen a kórokozók melegágya rendszeres tisztálkodás híján. Így az ősapák, hogy megmentsék a nemzetséget törvénybe foglalták eme szokást. Ha legközelebb mondjuk utánaolvasol egy olyan témának, melyről bőszen és "tényszerűen" nyilatkozol, talán nem követsz el ekkora baklövéseket:)

ON

Olyan jó hogy mindenki marhára liberális. Tényleg jó.
De azért elgondolkoztató, hogyha a poszt által felvetett jelenség tényleg olyan magától érthetődő és természetes, akkor miért "repül rá" rekoridő alatt több száz kommentelő. És miért érzi MINDIG és MINDENHOL szükségét, hogy bizonygassa eme természetességet???

Kilóg a lóláb:)))

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 16:42:00

latod, milyen jo, hogy en meg nalatok is erkolcstelenebb vagyok. Bar igazsag szerint remeltem, hogy a profiljaban a kepek kozott talalni fogok esetleg az erdei iskolaban keszult kepeket, amelyen az elso szal cigarettat szivja el, vagy esetleg valamilyen iskolai felvetelt, ahol diszitik a folyosokat a negyedikesek ballagasara... De nem, nem, faj is a szivem erte :( ( :D )

forumuser 2008.03.11. 16:47:13

1. Ha az én lányomat akarná megdugni egy ilyen (vén harmincas), ledobnám a tizedikről.
2. De én azért tó'nám a kiscsajt - mondja a szintén "vén harmincas".

vagy

1. Ha az én 16 éves lányomat meg akarja dugni valaki, ledobom a tizedikről.
2. A 15 éves fiamat biztatom, hogy dugjon meg minél több csajt, különben a túlvilágon az orrára kötik a "kihagyott puncikat".

Ezt így hogy? Csak nekem tűnik fel, hogy itt bizony a kettős mérce esete forog fenn?
Féltjük a 16 éves lányainkat, a fiainkat meg arra biztatjuk, hogy zavarják be a lompost mások - féltett - 16 éves lánykáinak?

saviornak meg igaza van, inkább tizenévesen essen az ember - kicsiket - pofára, semmint huszonévesen, már-már családalapító korba lépve, tapasztalatlanul nagyokat. Ugyanis az ember a kisebb csalódásaiból tanulja meg, hogy mire kell odafigyelni a párválasztásnál.

vidéki 2008.03.11. 17:02:24

Végig olvasva a hozzászólásokat olyan jókat nevettem,némelyik nagyon jópofa.Írigységgel nem lehet meggyanúsítani ,nő vagyok,idősecske,plusz 2 lányom van huszonévesek.Persze lehet jól működő kapcsolat nagy korkülönbség ellenére is.Csak olyankor több a " külső" tényező és kevesebb a nagy szerelem.Más ha a NŐ 25 éves és a pasija 42.De itt a KISLÁNY 15 éves.Sürgeti az időt, eljátsza hogy ő már nő.Ha csak szexről szól az se normális hogy egy 32 éves ennyivel megelégszik,ha érzelemről az egy nagy becsapás összetéveszteni a bakfis rajongását szerelemmel.Tehát a pasival van a legnagyobb baj.De ilyen hülyeséget leírni hogy az apja örül hogy stabil kapcsolata van és nem a discóban váltogatja a kapcsolatait.Na a kettő között is van élet.És azt írta valaki hogy milyenek a 18-25 éves fiúk.Ez se igaz.Sok fajták ők is.Erre nagyobb felháborodást vártam.Szóval szerintem nem szerelmi kapcsolat egy 15 éves kislány és egy 32 éves férfi viszonya.Ha FÉRFI!

lápi lidérc 2008.03.11. 17:10:15

savior
" fityma nem veletlenul van. ez ovja a makkot a kornyezettol, tehat azt a celt szolgalja, hogy a makk erzekenye maradjon. ha eltavolitja a fitymat, akkor a makk folyamatosan dorzsolodni fog a nadraghoz, alsonadraghoz."
"a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek"

Tudsz még ekkora ökörségeket?

A fityma eredetileg azért alakult ki, hogy ha a nőnemű előember más előemberrel is kefélt rövid iőn belül, a fityma segítségével a hímvessző az előző hím spermáját kihuzigálta a hüvelyből, hogy z utoljára dugó hím spemája termékenyítse meg a nőstényt.

A zsidóknál pedig - mint minden más népcsoportnál - a minél nagyobb szaporulat volt a cél akkoriban, amikor ez kialakult, tehát a fenti okból biztos nem tennék, pláne nem önként.
A körülmetélés célja a fityma alatt megtelepedő kórokozók távoltartása (nincs fityma, nem tud hol megtelepedni). Mivel ezek főleg meleg égövön fordulnak elő, nem véletlen, hogy ez a szokás csaknem miden meleg égövi népnél kialakult, a hidegebb tájakon élőknél meg nem.

Ja, egyébként próbálj meg egyszer úgy kefélni, hogy teljesen hátrahúzod a fitymádat, és úgy rögzíted (pl. valami gyűrűvel). Aztán kérdezd meg az asszonypajtást is, hogy milyen volt, és ne lepődj meg, ha azt kéri, hogy eztán mindig csak így dugjatok.

(Még mielőtt valami frappáns válasz megfogalmazásába kezdenél, hogy ne fuss fölöslegesen zsákutcákba: sem zsidó, sem körülmetélt nem vagyok, csak szoktam olvasni.)

savior 2008.03.11. 17:28:22

lapi liderc: ne olvasassal szerezd az informaciot. huzd hatra a fitymadat es maradjon ugy par napra. aztan majd varom a meglatasodat.

sanpellegrino chinotto 2008.03.11. 17:34:44

savior !

Ha megaláznak, mert tudatlan vagy, legalább maradj csöndben!

Rohamcsiga 2008.03.11. 17:42:37

"Melyik évszak a kedvenced és miért?
A nyarat szeretem a legjobban mert akkor születtem és azt hiszem jobban szeretem a meleg nyári napokat mint a telet,bár ha elutazunk síelni akkor az is nagyon jó.
"
www.gportal.hu/gindex.php?pg=26075273

Interjú Eszterrel. Igen, azt hiszem, tényleg nagyon magasröptű dolgokról beszélgethetnek...:-)))

Amúgy én 16,5 évesen is úgy gondoltam, hogy már egy akkor 24 éves fiú is túl idős hozzám.....

mehehehehehhe 2008.03.11. 17:55:59

"savior 2008.03.11. 15:57:36
a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak"

"ne olvasassal szerezd az informaciot. huzd hatra a fitymadat es maradjon ugy par napra. aztan majd varom a meglatasodat."

komoly? akinek nincs fitymája nem élvezi a szexet? tehát az élvezet a fitymában lakik? hallod szólj már erről annak a néhány százmillió körülmetélt embernek, akik mégis élvezik a szexet fityma nélkül, nehogy már tudatlanul halljanak meg.

hogy te mekkora ostoba kretén vagy :D:D

savior 2008.03.11. 17:58:09

sanpellegrino: igazad van. nagyon megalazott valaki azzal, hogy valaki elolvasta valahol azt, amit valaki leirt valamirol. ez igy nagyon hiteles. ha mar egyszer az ember masokat gyozkod, akkor azt tegye sajat tapasztalat alapjan, es ne olyan dologbol aminek utana se tud jarni. te pl utanajartal alaposan a figyma eltavolitasa okanak, vagy csak az o verzioja volt szimpatikusabb?

savior 2008.03.11. 17:59:40

mehehe: nem a fitymaban lakik. olvasd el azt amit irtam es ertelmezd. de majd tanuljatok nyelvtan oran a mondatertelmezest, szoval no panic

mehehehehehhe 2008.03.11. 18:03:35

ja az ostobát nem csak úgy értem, hogy tudatlan, hanem hogy a logikus gondolkodás is komoly kihívás a számodra

"a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak"

vagyis a zsidók eleve ki akartak halni, ezért kitalálták, hogy fityma le, nincs orgazmus nincs dugás, nincs szaporulat, nincs zsidóság. valszeg hitlernél is ők maguk kampányoltak a népirtás mellett mert párezer év kísérletezés után rájöttek, hogy az első tervük nem jött be és mégis van orgazmus a fitymán túl is. ez mekkora pofon lehetett nekik, de legalább kreatívan álltak hozzá és kitaláltatták a gázkamrákat. így volt nem, te tulok? :]

savior 2008.03.11. 18:04:20

mehehe: most esett csak le, hogy a degeneralt kis agyacskaddal egy vitanak kiemelted az egyik reszet, ezzel tevesen kozolve az irottakat. javaslom olvasd el az elotte levo hozzaszolasokat is, es ne idezetekkel dobalozz.

savior 2008.03.11. 18:07:51

mehehe: na jo, nyujtok feled egy kis vallastani oktatast. a vallasoknak az alapjat kepezi tobbek kozott a szex hatterbe szoritasa is. emiatt van hogy ellenzik a hazassagon kivul szexet. azon kivul fel is hivjak a vallas gyakorloinak figyelmet arra, hogy a szex az nem az orom okozasara szolgal, hanem arra hogy a civilizaciot fenntartsuk. de ha nekem nem hiszel olvasd el mondjuk a bibliat. nem keves szo esik benne errol.

lápi lidérc 2008.03.11. 18:09:40

savior 2008.03.11. 17:28:22

Butuskám, az olvasás lényege, hogy az annak tárgyát képező műveket általában nem hülye bácsik írják hozzád hasonló hülye gyerekeknek, hanem úgynevezett tudósok, nem kevés gyakorlati teszt után. Tehát meglehetősen megbízhatóak, ellentétben a te ostoba, légbőlkapott teóriáiddal.

savior 2008.03.11. 18:16:39

tok jo hogy te meg szo nelkul hiszel olyanoknak, akik okosnak allitjak be magukat. ha jobban figyelnel feltunhetne, hogy folyamatosan dolnek meg az eddig allitott dolgok. a fizikai torvenyek, a vallasrol felallitott teoriak, a csillagaszati elmeletek. masreszrol nincs olyan tema, amivel kapcsolatban ne lehetne 10 konyvet elovenni, 10 kulonbozo allasponttal. de ha te azt mondod, hogy amit egyszer valaki konyvben kiadott az ugy is van, akkor nem akarlak kiabranditani.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.11. 18:17:13

Kattanjunk le a fityama-témáról, mert az nem tartozik ide !

mehehheheheheh 2008.03.11. 18:20:32

savior valóban nem olvastam az alábbi vonatkozó postodat:

"... a fityma nem veletlenul van. ez ovja a makkot a kornyezettol, tehat azt a celt szolgalja, hogy a makk erzekenye maradjon. ha eltavolitja a fitymat, akkor a makk folyamatosan dorzsolodni fog a nadraghoz, alsonadraghoz. ennek kovetkezmenyekent elveszti erzekenyseget es a ferfi egyre kevesbe, vegul pedig egyaltalan nem fogja elvezni a szexet. persze akit korulmeteltek egybol azt allithatja hogy ez nem igaz, mert o ugyanugy elvezi. ezt az illuziot az okozza, hogy az elvezet elvesztese nem egyik napro l a masikra tortenik, hanem folyamatosan. mire mar nem elvezi, addigra nem is emlexik ra, hogy milyen volt elotte."

akkor lassan írom, hogy mindketten megértsük:
ez b a r o m s á g

az meg hogy szerinted "a vallasoknak az alapjat kepezi tobbek kozott a szex hatterbe szoritasa" mennyiben változtatja meg a korábbi kijelentésed azon értelmét, hogy a zsidók kitalálták, hogy sokan vannak és jobb lenne ha kevesebben lennének és ezt úgy érhetik el, hogy a folyton dörzsölt makkuk miatt majd nem lesz orgazmusuk?
vagy lehet ezt másként is értelmezni?:
"a korulmetelest eredetileg azert talaltak ki, hogy a zsidosag szaporodasat ugy szoritsak vissza, hogy azt onkentesen tegyek. elveszik sajat maguktol a szex elvezetet, ezaltal nem is nagyon csinaljak"
amúgy köszönöm a színvonalas "vallastani oktatast", nem gondoltál még rá, hogy óraadó légy egy hittani főiskolán? biztos nagy sikered lenne. ott is. :]

lápi lidérc 2008.03.11. 18:25:18

mehehehehehhe 2008.03.11. 17:55:59

Igen, és Amerikában is a lakosság lassú kihalasztása lehet a cél, mivel ott vagy 25 éve (vagy több) már az újszülöttek 95%-t kapásból körülmetélik, ha zsidó, ha nem.

Az egyébként igaz, hogy a fityma nélküli hímvessző valamivel kevésé érzékeny, így tehát elejét is veszik pl. a korai magömlésnek. De csak ennyivel érzéketlenebb, többel nem.
Szóval a négerek és a zsidók sem csak kényszerből dugnak, hanem azért, mert nekik is jó (legalábbis azt mondják; se néger, se zsidó nem voltam még, tehát első kézből nem tudhatom).

A csávó tud marhaságokat írni, nem kicsiket :-)
És mindezt teljes meggyőződéssel...

Rebca 2008.03.11. 18:27:11

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 15:28:23

Notehát. Tudtam, hogy hiba lesz azt a hozzászólást megírnom. Tehát én őt évek óta ismertem, aztán közelebbi barátok lettünk, aztán le is feküdtünk később, és párkapcsolat alakult ki. Legjobb barátok voltunk egymásnak, és kellemes kapcsolatunk is volt. Egy 3x ember is lehet infantilis, és egy 1x évesnek sem kell feltétlenül babáznia. Ha ez nem gyakori és furcsa, és senkit az égvilágon nem ismertek aki ilyen helyzetben lett volna, akkor egyszerűen nem tudjátok, hogy mi az. Van ilyen.

Pár leszögezendő:
- hasonló kapscolatom volt, nem ugyanilyen, tehát nem pontosan 15-32 párosítás stb.

- én nagyon jól elvagyok a kortársaimmal is, de nem tartozom oda. Nem azért, mert 185-ös IQ-m van, vagy mert idősebb barátaim vannak, mert a folyamat nem így kezdődött, hanem úgy, hogy nem éreztem jól magam, mentem máshova és aztán lettek más barátaim.

- nem fixa-ideám, hogy én felnőtt vagyok, de az ellen nem lehet érved, hogy én esetleg képes vagyok gondolkodni, és értelmes gondolatokat megfogalmazni különböző témákkal kapcsolatban. Tehát nem értem, miért lehetetlen, hogy nekem egy tartalmas kapcsolatom lehessen egy nálam idősebbel. Ha a 20 éves már akár 70 évessel is összefeküdhet, akkor azt mondja már meg valaki, hogy nekik mi a közös témájuk? Nem tudhatjátok! Mert tippelgetni lehet, de az csak tippelgetés, senki nem állíthatja, hogy ő ismeri a témát. Elsőre azt mondja az ember, hogy semmi. Mert nem tudja beleképzelni magát a helyzetbe, de ilyen létezhet, és valószínűleg létezik is! Olyan nehéz elfogadni, vagy akár elhinni?

- mondtam én valaha, hogy mit ugatsz bele a dolgaimba, és amúgy sincs igazad? Nem, csak azt, hogy nem ismered a szituációt, tehát tippelgethetsz, de nem tudhatod, nem lehetsz bizonyos benne. De megvan a lehetősége annak is, hogy igazad van, természetesen. Vagyis lehet, hogy a fenti csaj és pasi valóban nem illenek össze, vagy egy árva szót nem tudnak kinyögni, de lehet hogy mégis.

Az a rossz, hogy ezt egy személyes párbeszédben sokkal egyszerűbben meg lehet beszélni, el lehet vitatkozni békésen, de fórumokon sajnos nem. Tényleg, gondolt már valaki olyanra, hogy sokan összecsődülnek emberek, feldobunk egy témát, és hajrá? Ezt baráti társaságban csinálják az emberek, de ismeretlenbe nem nagyon. Pedig érdekes lenne, az elsőzőket lehetne büntetni, a parasztok meg nemmernének kurvaanyázni. :) És itt nem célzok senkire, csak mondom.

meheheheheh 2008.03.11. 18:30:15

lidérc:
ja engem is majdnem meggyőzött. már arra gondoltam, hogy az évtizedekkel ezelőtt körülmetélt emberek nem azért mutatnak fiziológiailag azonos tüneteket a körülmetéletlenekkel mert orgazmusuk van, ez náluk csak az orgazmus elvesztése miatt érzett fájdalom. :D:D

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.03.11. 18:39:53

na, csak kicsit mentem el a geptol, erre az iwiw adatlaptol eljutottunka fitymaig: nem semmi :D

forumuser 2008.03.11. 18:40:42

savior
Én úgy tudom, hogy a zsidóság a korai időkben épphogy a kihalás veszélyével volt kénytelen szembenézni (főként az ószövetségi időszakra gondolok), ebből adódóan nem az volt az érdeke, hogy minél kevésbé szaporodjon.

zebulon 2008.03.11. 18:47:00

szánalom, ami itt zajlik.
ne dugjon harmincas pasi tizenhat éves lányokat.
nem a korkülönbség miatt, hanem mert az kislány.
16 éves lányokat dugjanak tizenéves fiúk. nem mert törvény, hanem mert akkor kisebb esélye van annak, hogy átb...sszák.
amúgy ha tényleg nagyon jó így nekik, akkor hajrá, ebbe bele nem szólhatunk nyilván. az emberek nagy részének a tapasztalata azt mondja, nem működik.
hörröngjünk, szerintem sem fog. de drukkolhatunk kicsit, nemde, hogy hátha mégis?

szép estét.
zeb

savior 2008.03.11. 19:02:24

zebulon: te mar lattal olyan kapcsolatot, amiben 2 tizeneves vett reszt es nem verte at egyik a masikat?
egy tizeneves fiu tudod hogy kezel egy lanyt? kapasbol mindenkinek hireszteli hogy o hogy kefelgeti a csajt, meg hogy miket csinal az agyban. aztan kesobb azon van, hogy ugymond "bedobja a kozosbe". egy tizeneves sokkal jobban kepes kihasznalni egy lanyt mint egy idosebb fiu.

zebulon 2008.03.11. 19:11:56

fasztuggya, mikor én annyi idős voltam, nem így mentek a dolgok. oké, ha tényleg így van, naiv voltam, my bad.

dugjunk tinit mi öregek:) 2008.03.11. 19:20:36

Rebca 2008.03.11. 18:27:11

Mivel egy 15/32-es szituban irtad, hogy neked is hasonlo volt, igy könnyü feltételezni, hogy neked is 15/32 körüli dologról beszélsz. Ha 16/31, akkor nincs nagy különbség, amit irtam arra is érvényes, ha meg 18-28 akkor már nem összehasonlitható kategória. Mivel konkrétumot nem irtál (azóta se) igy marad a kiindulási feltételezés, mert egyébként nem lenne releváns az eredeti hozzászólásod.

[i]Ha ez nem gyakori és furcsa, és senkit az égvilágon nem ismertek aki ilyen helyzetben lett volna, akkor egyszerűen nem tudjátok, hogy mi az. Van ilyen.[/i]

Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.

[i]én esetleg képes vagyok gondolkodni, és értelmes gondolatokat megfogalmazni különböző témákkal kapcsolatban[/i]

Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival. Az életkor elörehaladtával csökken az életkori különbségekböl származo gondolati különbség. Egy ált. isk. 1. osztályos egy harmadikossal se igazán tud VALOBAN értelmes beszélgetéseket folytatni, egy 14 évesnek a 18 éves már Nagyfiu/Nagylány akire inkább felnéz mint egyenrangu félnek tart, a 18 éves általában már nem untat egy 25 évest és ahogy öregszik az ember ugy tágulnak ezek a határok. - Nekem is 10 évvel fiatalabb a barátnöm, de 21 éves korában ismertem meg 31 évesen, nem 20 évesen szedtem fel 10 éves korában. A korkülönbség ugyanaz, mégis más a szitu szerintem. - Aztán a másik véglet a 70 éves aki 20 évest akarna dugni, az pont olyan szánalmas kategória mint a 15-re buko 30as.

[i]- mondtam én valaha, hogy mit ugatsz bele a dolgaimba, és amúgy sincs igazad?[/i]

ez mifelénk kb ezt jelenti:
[i]hogy veszed a bátorságot mások sértegetésére olyan témában, amiről te semmit nem tudsz - azok alapján amiket írtál - és mire föl becsméreled a másikat[/i]
[i]Amiről csak halvány fogalmad van, ahhoz még nem értesz és nem tudsz róla értelmes véleményt alkotni.[/i]

[i]parasztok meg nemmernének kurvaanyázni. :)[/i]

Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

mehehehehhehe 2008.03.11. 19:28:37

Ez szerintem sem korfüggő. aki csak egy lyukat lát benne az átbassza, aki meg többet lát benne az nem bassza át. Biztos, hogy nem minden tizenéves akarná bedobni a közösbe, volna aki őszintén szeretné.
Az is biztos, hogy akad olyan harmincas, aki tud őszinte szerelemmel szeretni egy tinit, akkor is, ha a harmincasok többsége nem ilyen.
Csak halkan kérdem meg: akkor most melyikük a szegényebb, aki túl cinikus ahhoz, hogy őszinteséget, jóindulatot feltételezzen, ha olyat lát ami számára nem megszokott, vagy az, aki ahelyett, hogy titokban reszelgetné, kiáll és azt mondja: gyerekek ez van, beleestem, de nagyon.
Különösnek és ijesztőnek tartom, hogy néhányan annyira bátrak, hogy már a kórképet is kiállították, egy eric nevű blogger néhány sorára és mellette egy fotóra alapozva.
Egyébként a képen a férfi kicsoda? Az apa vagy a lovag?

Rebca 2008.03.11. 19:46:58


>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 19:48:04

Hoppsz. Itt a levelem:


>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 19:48:50

héééé, nem tudok hosszabbat kommentelni.

Rebca 2008.03.11. 19:49:40


>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 19:50:46

Ilyenkor mi van??? Elnézést, hogy most így iderondítottam, de nem értem, hogy mi a ***** van. ctrl v, bemásolja a levelem, de csak a legelejét teszi be. E?

lápi lidérc 2008.03.11. 19:55:16

savior 2008.03.11. 19:02:24

Hát irigylem kicsit a szemléletedet, ahol minden vagy fekete, vagy fehér. Se szürke, se más szín.
Nagyon leegyszerűsíti az életet.
Más kérdés, hogy a valósághoz semmi köze.

Én több olyan házaspárt is ismerek, akik 14-18 (gimi, szakközép vagy mondjuk bál) éves korukban jöttek össze, és már 20-50 éve házasok.

dugjunk ... 2008.03.11. 19:55:17

X- atka

Rebca 2008.03.11. 20:00:48

>>>>Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.>Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.ez mifelénk kb ezt jelenti:>Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)

Rebca 2008.03.11. 20:02:26

Hát besz*rok. Most kiszedem a kacsacsőröket, hátha az a baj.

--------Tényleg nem gyakori és furcsa is épp azért, mert ellentétes az erkölcsi/társadalmi megegyezéssel. 14 év alattit megdugni büncselekmény, 15 évest nem az, de attól az egy nap különbségtöl amikor a 14-es betölti a 15-öt még nem lesz a 14 éves kislány felnött érett nő. Akkor se, ha ö annak érzi magát. Keresheti idösebbek barátságát, de ez alapvetöen lélekgyógyászati kérdés, apakomlexus meg ilyenek.------

Ezzel egyetértek.


------Senki se irta, hogy ez nincs igy. Egy 4 évesnek is vannak roppant értelmes gondolata, csak ezek nem kompatibilisek egy 30éves gondolataival.-----

Okké, de a mi esetünkben ez teljesen máshogy volt. Most nem részletezem, mert nem fogom kiteregetni az egész életét, de ő egyáltalán nem ott tartott, ahol egy átlag 3x éves férfi. Ezt nem képzelem, nem szeretném, egyszerűen (sajnos) így volt. Volt időnk egymásra, és összhangban tudtunk lenni. Olyan is volt, hogy engem idegesített, mert annyit hülyéskedett - tudott olyan is lenni. Mindegy, volt, jó volt, elmúlt. Akárki akármit mond, ez egy kapcsolat volt, lehet hogy nem fogható két felnőtt kapcsolatához, de ennek is megvoltak a maga szépségei. Itt lehet poénkodni, hogy együtt babáztunk/néztük a hupikék törpikéket.

----ez mifelénk kb ezt jelenti:-----

figyelj, amilyen hangnemben írsz, olyat várj el. Elég tahó módon adtál hangot a véleményednek elsőre. Én meg magamra vettem. Ritkán kommentelek, és most nem gondoltam át, hogy ebből mi lehet.

------Én nyilvánosan simán lekurvaanyáznám azt, aki kijelenti, hogy ö fasza csákó mert meghuzta a lánya 15 éves barátnőjét. Paraszt-e vagyok? :)-------

Igazad lenne. :)

Ezért rossz ez a net, szavakból ítélünk... Szeretem a problémákat szemtől-szembe megbeszélni, például ezért is húzódik péntek óta kitudja meddig egy affér megvitatása. Áhh, soha nem kommentelek :)

Aragonit 2008.03.11. 20:08:00

mehehehehhehe 2008.03.11. 19:28:37

Azt kell mondanom pár mondattal nagyon aktuális problémákra mutattál rá. Úgy érzem látsz a pályán!:)

T. savoir!

Voltaképpen miattad néztem vissza... Én voltam a barom, hogy leírtam korábban azokat a sorokat amelyek elindították a "megalázásodat". Én, mert tudtam, hogy ez lesz a vége és megmondom úgy ahogy van: nem szeretem ha valakit kikezdenek.
Pláne ha a "győztesek" ujjongva rugdossák a már földön fekvőt. Szerencsére ez itt nem fajult el eddig a pontig.

Sajnálom, hogy kellemetlen perceket kellett átélned de azt kell mondanom csak az történt veled amit te tettél másokkal. Úgyhogy akárhonnan is nézzük rádfért. A kettős mércét ideje lenne letenni mert ilyen helyzetekhez vezet. Ezt pl. arra értem, hogy először az olvasással van bajod, aztán másoknak ajánlasz olvasnivalót önmagad igazolására. Amilyen vagdalkozó és szkeptikus hangulatodban vagy az elsősorban neked árt, ezzel magadnak ártasz.
Vegyük úgy , hogy csak rossz napod van;)

dugjunk... 2008.03.11. 20:25:55

[i]figyelj, amilyen hangnemben írsz, olyat várj el. Elég tahó módon adtál hangot a véleményednek elsőre. Én meg magamra vettem. Ritkán kommentelek, és most nem gondoltam át, hogy ebből mi lehet.[/i]

Hangnemmel semmi bajom, ha tahó vagyok, jöhet a tahó reagálás, ezzel semmi gond nincs. Az a picit gáz, hogy nem irsz konkrétumot magadról, de magadat párhuzamba hozod a poszt témájával és ha valaki ere a párhuzamra alapozva ir, akkor arra azt reagálod, hogy a dolgok ismere nélkül hogy mer véleményt nyilvánitani. Alapvetöen itt mki a poszthoz szol hozzá, te ugy kerültél a képbe, hogy azt irtad, neked is hasonló a sztorid.
Most akkor mi van? Érvényes rád a 15/32 vagy nem? Emellet az utolsobol az jött le, hogy azért nagyjábol egyet értesz azzal amit irtam.
Ha birod az öreg pasikat, küldesz képet? Ruha nem fontos ;)

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.03.11. 20:53:43


Ugyan, ne szenteskedjünk már. Nekem mindig is az idősebbek tetszettek. Máig így van. Saját korosztályomban sosem találtam megfelelő partnert. Amikor megpróbáltam, borzasztó következménye lett.

A korkülönbség nem minden. Attól még lehet jó a kapcsolat (és a lánnyal egyidős vagy "megfelelő korú" palik is használhatják a nőt gumipartnerként).

Egy szülő pedig soha semmivel nem árthat annyit, mint a túlféltéssel. Örökké úgysem csatolhat erényövet a lányára. Minél inkább üvegbúrába zárná, annál nagyobb eséllyel fog később csalódni a féltegetett kedvenc.

Ma egyébként már a húsz év fölötti nők nem számítanak "fiatalnak", a negyveneseket (még a kifejezetten gyönyörű negyveneseket) pedig reménytelenül öregnek tartják. A mai tinik csak alkalmazkodtak az elvárásokhoz!!

aranyhaj.blogspot.com

Rebca 2008.03.11. 21:00:50

[i]Hangnemmel semmi bajom, ha tahó vagyok, jöhet a tahó reagálás, ezzel semmi gond nincs. Az a picit gáz, hogy nem irsz konkrétumot magadról, de magadat párhuzamba hozod a poszt témájával és ha valaki ere a párhuzamra alapozva ir, akkor arra azt reagálod, hogy a dolgok ismere nélkül hogy mer véleményt nyilvánitani. Alapvetöen itt mki a poszthoz szol hozzá, te ugy kerültél a képbe, hogy azt irtad, neked is hasonló a sztorid.
Most akkor mi van? Érvényes rád a 15/32 vagy nem? Emellet az utolsobol az jött le, hogy azért nagyjábol egyet értesz azzal amit irtam.
Ha birod az öreg pasikat, küldesz képet? Ruha nem fontos ;)[/i]


Nem tudom, nem szívesen írnék konkrétumokat. Ekkora nyilvánosság előtt nem, végülis ez egy látogatott lap, stb.
16/32, ennyi. De nem akkor kezdődött, tehát ezt így nem lehet bekategorizálni. Ez egy hosszú ismeretség, és mai napig kontakba vagyunk. Nem olyan régi sztori ez.
Nagyjából, igen.
Az az egy tény, hogy idősebb nálam, nem elég vonzó. :)

Csabi · http://www.bernhardt-fashion.hu/ 2008.03.11. 21:02:33

Ez nagyon jó :D Eltelt az estém a hsz-ek elolvasásával, de nem bánom

Aragonit 2008.03.11. 21:11:17

Igen aranyhaj!

Igazodnak az elvárásokhoz. Pláne a kiscsajok. És nem csak tizenévesen, hanem utána is. Közben meg lelkesen hitegetik magukat, hogy ez így jó, ez nekik kell és a végén már maguk is elhiszik, hogy az "elvárások" az az ő akaratuk. És mire észbe kapnak, és rájönnek, hogy akár évtizedekig csak a másoknak való megfelelésről szólt az életük addigra sokan lazán a "reménytelenül öregnek tartott" negyvenes korosztályban találják magukat egyedül egy lakásban néhány girhes macskával társbérletben. és az egésszel csak azok az alakok jártak jól akik egymás után a pasijaik, "barátaik", élettársaik voltak tiszavirág életű "kapcsolatnak" nevezett viszonyokban. Ingyenpunci kötelezettségek nélkül.

Sok-sok ilyen sorsot látni, ebből látni a legtöbbet...sajnos...

Persze! Mindenkinek van egy "ismerőse" akinek végül bejött a tuti minden leírtak ellenére. De az nem Ő...

forumuser 2008.03.11. 21:16:05

Még valami. Párszáz évvel ezelőtt igen nagy divat volt a nagy korkülönbség.

Tomi 2008.03.11. 21:18:15

Csak irtam egyet a fitymáról és mindenki erről beszél kész divat diktátor vagyok! Amugy a gázkamrákat tényleg csak kitalálták!

dugjunk... 2008.03.11. 23:13:37

Párszáz ével ezelött nagy divat volt a boszorkányok és eretnekek máglyán égetése, a korai halál, és egyéb kellemes dolgok. Minden visszakivánjuk, vagy elég a majdnempedofilia keverve a majdnemgerontofiliával?

forumuser 2008.03.11. 23:57:43

Nem mondtam, hogy visszakívánom.

dr. Veér Farkas 2008.03.12. 00:37:33

agresszív vérmacska 2008.03.11. 21:16:05

Pár száz évvel ezelőtt nagyjából 50 év körül volt az életkor felső határa, aki elérte a 60-at, már kurva öregnek számított.
Pár ezer évvel ezelőtt pedig már a 40 éves is.

Azt már nem is mondom, hogy a kutyák 2 éves korukban már ivarérettek, és dugnak is. Igaz, a 15 évet kevés éri meg közülük.

forumuser 2008.03.12. 04:41:55

Ez igaz, de arról lehet vitatkozni, hogy a biológiai és a pszichikai, szociális érés együtt haladtak-e. Valószínűleg nem, de most sem. Most az van, hogy több szempontból is kittolódott a gyerekkor és a fiatal felnőttkor időszaka, a nemi érés pedig - úgy tűnik - korábbra került. Ez okoz némi konfliktust.
De azért ne felejtsük el, hogy párszáz évvel ezelőtt a társadalom struktúrája is más volt, a "farkastörvények" pedig nem vonatkoztak egyformán a két nemre. A nők jobban ki voltak szolgáltatva ennek a szülésekből (és a higiéniai viszonyokból) adódóan, elég sokan haltak bele fiatalon. Egy férfi élete során "elfogyaszthatott" akár három fiatal feleséget is, mert mind meghalt szülés közben.
(Nem vagyok sem történész, sem szociológus stb., szóval nem biztos, hogy igazam van.)

forumuser 2008.03.12. 04:43:12

(Az a párszáz inkább több, most jövök rá, hogy talán nem ugyanarról a korszakról beszélünk.)

moRtiZ 2008.03.12. 12:44:48

Szerintem nincs ezzel a dologgal semmi baj. En 26-29 évesként többször összekeveredtem 16-20 éves lányokkal, és soha nem volt semmi problémánk egymással, mind a mai napig jóban vagyok mindegyikkel, attól függetlenül hogy nem járok velük. Soha nem éreztem úgy hogy ez beteges, hogy most megzavarnám őket agyilag, meg mittudomén még mik lettek ide beírva.

Az a legszebb, amikor valaki kívülröl megpróbálja megmagyarázni, hogy egy pár miért van együtt. (persze sokszor megpróbálják az emberek megsaccolni, és talán még az is lehet hogy igazuk van) viszont azon a 2 emberen kívül soha senki nem fogja megtudni hogy mi az igazán igazság (hacsak nem nyilatkoznak róla).

Blogerovac 2008.03.18. 18:20:00

Ezt úgy hívják, hogy pedofil. Van, aki felnőtt fejjel is a gyerektestre bukik. Ez a korkülönbség azonban 10 év múlva sem lesz kevés, csak akkor már érthetőbb. Egyébként meg annyira más a két korosztály érdeklődése, igénye, tapasztalati tudása, hogy mint kapcsolat, szinte képtelenség, hogy egészséges legyen. Persze beteg kapcsolatnak jó lesz :(

www.miertcion.blogspot.com 2008.12.29. 21:54:00

Az az igazság, hogy antiszociális vagyok. Én elsősorban kivégezném a bájgúnárt, azután dugnám a kiscsajt. Irigység? Lehet. Csak azt ne beszélje már be nekem valaki, hogy ez a rezes orrú köcsög megérdemelten jutott ilyen mákhoz. Nekem magamnak három fiam van, nincs lányom, de ha lesz, és hímnemű egyed csak rá néz, már készülhet arra, hogy karikára vágjuk a faszát, én meg a csaj három bátyja. Ilyen a világ!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.30. 02:41:27

@www.miertcion.blogspot.com

Szegény még meg sem született csaj. Ezek szerint vagy szűzen hal meg, vagy megszökik. Előre sajnálom. És szerintem ha ilyen lenne a világ, nem a túlnépesedés, hanem a kihalás miatt aggódhatnánk.

www.miertcion.blogspot.com 2008.12.30. 22:16:56

Dehogyis. Kijelölöm én a férjét!

:-))))

Saját lányommal kapcsolatban naná, hogy csak vicceltem, nyilván jobb, ha hozzájárul az ember, hogy kapcsolata van, mert különben az ablakon szökik ki és a bokorban fogják hegeszteni. Még a korkülönbséget is értem. De ne egy ilyen hernyóval, könyörgöm. Még a szeme se áll jól...

Horizont 2008.12.30. 22:55:53

@www.miertcion.blogspot.com:
"Még a szeme se áll jól..."
Na de kérem ez csak a külsőség.
A belső értékek számítanak:))))
( + a státusz, beosztás, autó, márkás cuccok, pénztárca, vagyon )

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.31. 04:39:28

@www.miertcion.blogspot.com

Konkrét esetben én is letörném a kezét. Aztán a lábát. Aztán a harmadik lábát. Esetleg fordított sorrendben. Egyébként köszönjük a látogatást a blogunkon, meglepő volt.:)