Skip to content


       Szűrés lista

Figyelem: 1 adócsaló azonosítva! 3 millióan még szökésben!

"Sas Józsefet négy rendbeli adócsalásban találták bűnösnek, ezért egy év szabadságvesztést szabtak ki rá, aminek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették. Emellett 300 000 Ft pénzbüntetést is kirótt rá a bíróság." - írta az index.hu

(A részletek: A Mikroszkóp Színpad igazgatóját négy éve hallgatták ki a rendőrök egy csaknem 50 milliós adócsalás és okirat-hamisítás miatt. A vád számai szerint Sas 1998-ban 7,8 millió, 1999-ben 9,9 millió, 2000-ben 4,6 millió, 2001-ben 12,8 millió forintot nem fizetett be adóként.)

Pofám leszakad ezzel a sok felfüggesztettel. Most akkor bűnös vagy sem? Ha bűnös menjen börtönbe, akár pár hónapra is. 3 kancigánnyal egy cellában 3 hónapig, és soha többet nem mer adót csalni! Vagy állatot kínozni. Vagy népszavazási értesítőket elásni. Vagy halálos balesetet okozni (Császár Előd). Ha meg nem bűnös, mentsék fel, mi értelme van a felfüggesztettnek, valaki magyarázza már el? Most 2 évig meghúzza magát, leviszi a szemetet a ház elé, átsegíti az öreg nénit a zebrán, bevásárol a vak szomszédnak ...

A sztori másik vonzata, hogy Sas Jóskát Kossuth-díjra terjesztette a "Kossuth-díj bizottság"! Mert nekünk ilyen is van ám! 25 emberrel a fedélzeten végzik ezt az irdatlan melót!  Persze szerintem akár 3 ember is el tudná ezt a munkát látni, de a 25 olyan szép kerek szám! Talán még pénzt is kapnak ezért a munkáért?!
Van egy listájuk, hogy melyik seggnyalójuk nem kapott még díjat, és az öreg szoci nevét megtalálták ezen a papíroson?

Igen ám, de szegény Jóska jól megszívta, mert az ítélethirdetés most volt, ha március 15.-e után lett volna, meg is kapta volna a díjat. Így viszont Gyurcsány (mint Kossuth-díj bizottság elnöke) lehúzta a nevét - gondolom patakokba folytak a könnnyei./Igazából amilyen vastagbőr van arcán, én le nem vettem volna a helyében Jóskát a listáról./ Még jó, hogy egy "pártatlan bizottság" dönt a "pártatlan jelöltekről" teljes mértékben pártsemlegesen alapon ...

Íme egy majdnem Kossuth-díjas:



Címkék: közélet pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr93377650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.12. 13:55:37

Sas az ország legjobb humoristája, rágalom lehet csak az egész.Geci Apeh!

Dallas 2008.03.12. 13:57:38

A felfüggesztettnek én sem vágom az értelmét..

Andie 2008.03.12. 14:00:33

Ez egy ripacs komcsi, nem érdemli meg a felfüggesztettet (te vagy én mikor úsztuk volna meg ennyivel??), ugyanúgy, ahogy a dijat sem. Öszintén csodálkozom, hogy Fletónak volt annyi lélekjelenléte, hogy visszavonta. Ámbár ez a felfüggesztett kompenzálása. Most mégsem arról csámcsognak a hirekben, hogy nem ül, hanem arról, hogy bezzeg a dijat nem kapta meg, úgy kell neki.
Közben meg röhög a markában, mert megúszott 2 évnyi kancigányt.

wildpig 2008.03.12. 14:05:00

igazán fel(lógathatnák)függeszthetnék végre ezeket a csaló tetveket

praetor 2008.03.12. 14:05:22

A felfüggesztett szabadságvesztésnek az az értelme, hogy ha az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt elítélik, végre kell hajatni a büntetést. Véleményem szerint 2 év próbaidő jobban - és hosszabb ideig - visszatartja további bűncselekmény elkövetésétől, mint mondjuk 4 hónap végrehajtandó, amit ha kitölt, semmi sem tartja vissza, hogy újra bűnözzön.

Csumpitáz Alfréd 2008.03.12. 14:06:25

Csak a rend kedvéért: Sas Józsefet első fokon bűnösnek találta a bíróság, de ez még nem jogerős, mivel mind az ügyész, mind pedig a vádlott fellebbezhet. Ha nincs fellebbezés egyik féltől sem, akkor az ítélet jogerőssé válik. Ha van fellebbezés, jön a másodfok, amelynek ítélete már jogerős (nem lehet ellene rendes jogorvoslattal élni).

A felfüggesztett büntetés is büntetés, tehát nem kérdés a bűnössége annak, akit ilyenre ítéltek. Ezzel a későbbiekben már büntetett előéletűnek számít például, még akkor is, ha a próbaidő miatt egy percet sem ült büntetésvégrehajtási intézményben. Tehát a jogerős felfüggesztett börtönbüntetés alanya, ez nem kérdés, csak bűnös lehet.

A gyakorlat néha ugyanis az, - persze nem minden esetben, sőt - hogy az első esetben büntetettek nem letöltendő, hanem felfüggesztett börtönbüntetést kapnak, amihez tartozik egy próbaidő, ha ezalatt nem kerül összetűzésbe a delikvens a törvénnyel, a próbaidő végezte után már nem kell bevonulnia a BV-be. Ennek többféle oka van (a BV intézetek túlterheltsége, büntetéskiszabási-, jog- és társadalompolitikai elvek, stb.), de gondolom te sem örülnél, ha mondjuk egy gondatlan bűncselekmény (pl. közúti baleset okozása) miatt - bűnösként - azonnal letöltendő börtönre ítélnének, noha büntetlen előéletű és amúgy jó magaviseletű állampolgár vagy. Attól, persze, te még az elkövetett cselekmény tekintetében bűnös leszel.

Amit írtam az persze nem annyira Sas Józsefről szólt, hanem inkább arról, hogy tisztázzam a felfüggesztett börtönbüntetés és a bűnösség kérdésének keveredéseit. Ez mondjuk eléggé általános a mai Mo.-n, egyes szubkultúrákban például, ha valaki nem "leülős" büntetést kap, akkor azt úgy tekinti, mintha nem is lett volna, pedig az kőkemény "priusz".

Na csak ennyi.

walaki 2008.03.12. 14:11:27

50 milla 2 ev felfuggesztett bortont er?
Akkor mi a f..nak galyazom en evtizedeket ennyi zseert!? Kerem az 50 millat es barmennyi ev felfuggesztettet bevallalok.
Es meg Kossuth dij sem kell.

dsklopéhf 2008.03.12. 14:12:17

magyarország büntetőjogi vicce a felfüggesztett,
még az értelmét még látom is pl lásd azt a család apát akinek a kompnál a vízbe gurult a kocsia,

mondjuk úgy hogy már veri az isten is minek még jobban

de hogy valaki lopás meg csalás meg gyilkossági kisérletekre is meg fenyegetésekrei is ilyet adnak hát az nonszensz

arról nem szólt a fáma hogy az adót végül is befizette? vagy elkobozták stb
a másik hogy hogy nem évült el?(több mint 5 év)(ez meg a másik röhej)
csalás gyilkosság hogy a f@szba évül el?
komolyan mondom ha fiam lessz ezt tanítom neki hogy lopj csalj hazudj tuti többre jut mintha Petőfi verseit tanulgatja

bizarrr 2008.03.12. 14:16:42

Ha olyan ostobák vagytok mint a vityo seggnyalói akkor sosem fogjátok megérteni. A bünözés nem párt- specifikus. A jobboldalnak is megvannak a maga bünözői S. Csaba és társaik. Próbáljatok meg továbblépni erről a szintről és akkor talán már a pincéig is el fogtok látni!!

ezsoezso 2008.03.12. 14:17:01

Röhej, hogy a minimálbérből tengődő postás, aki elásott néhány szavazócédulát, az kap 8 hónapot felfüggesztve, aki 45 milliót csal, az pedig 4 hónappal többet.
Hol van itt az arányosság és az igazság?
Persze a jog és az igazságosság két különböző dolog.................

dhgkliolf 2008.03.12. 14:20:03

50 milla vazz 2 év felfüggesztett lol:
kis e mozdulnék csak pizzát rendelnék meg út-znák q3-aznék lol ellenék én

aza baj hogy nem ő az első

meg ilyet is az apehtól x összget csalok rájön az apeh befizetem nincs semmi:D
és ha nem jön rá akkor mákom volt =tökmindegy hogy mitcsinálok csak adót kell csalni vagy 10 évig, neadj isten rájön az peh kimenni valamely 24 eu országban pizza renfdelés 5 évig visszajönni = hawaj:D (max mindent agyerekem nevére íratok)

fsznak gürizek én itt a könyv felett mikor ilyen egyszerű a képlet

krtek 2008.03.12. 14:20:21

Ha egy mai magyar politikus adócsalásért (amiből a fél ország él) bűnost kiált, az eleve egy hazug szarember. Bár ahogy kinéz ez felvételi követelmény.

Nagyvállalkozsó ferencünk, mint a pártatlan bizottság elnöke, aki adócsalásért elmarasztal valakit: na ehez már dupla rinocérosz bőr kell.

Nekem spec nem jön be Sas féle szocreál "azon röhögünk mekkora lúzerek vagyunk", vidéki hakni-humor, de mind1. Azért valamilyen díjat mindenképp kaphatna, pl azért hogy bírja ezt a gagyit ennyi ideig...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 14:22:01

galabenisztomasz

Köszi, értem!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.03.12. 14:26:07

Nem tudom, ezeket a butuska jeleneteket én szeretem. Vessetek meg érte (majd ha találkozunk dzsihad lesz), de miért kellene savazni (mint komikust) akkor, amikor estéről-estére telt ház előtt bohóckodnak. Basszátok meg, ez a paicgazdaság. Van igény - kiszolgálja, faszán megél belőle.

A felfüggesztéssel csak akkor értek egyet, ha az nyaknál fogva történik. De ezzel együtt én a 300eFt büntit nem értem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 14:30:15

Amit még nem értek:

Mennyi volt a keresete 1999-ben, hogy 10 milliót adót csalt ?
Színházigazgatóként nem kereshet 1 milliót sem, és az t legáliasn kapja, ami után rendes bérszámfejtés van ....

aTony 2008.03.12. 14:33:05

Gebasz, anyám, hogy mik vanak!

A tisztesség kedvéért, olyan nincs, hogy nem adnak kosuth-dijat ( :))) ) , amúgy a sas megérdemelné.

A felfügesztett meg egy tök kafa dolog, van aki érvényes jogsi nélkül, kimustrált gépjárművel, lakott területen belül, ittasan(?), a megengedett sebességnél jóval magasabban, az útviszonyoknak nem megfelelően, a gépjármű felett elvesztett uralom, beletrafált egy buszmegállóba (1 halott, néhány sebesült + a buszmegálló, kinem szarja le) oszt megúszta felfügesztettel!!! Innént csokóltatom az ügyvédjét.

Szóval nem leszólni a felfüg, a szabadság a legszentebb dolog.

Bocimaster 2008.03.12. 14:33:34

En nem ismerem az ugy pontos reszleteit (gondolom ti sem), szoval nem kell elore itelkezni. Sas Jozsef az ugy indulasakor onreviziot csinalt es befizette az akkor megallapitott elmaradt adot. Azaz elvileg nem tartozik egy filler adoval sem, a 2 ev felfuggesztettet igy szerintem nem keves.

Bisztoss 2008.03.12. 14:34:54

Na de nemcsak színigazgató, hanem jeleneteket ír, elő is adja, tévéműsora van, saját dvd-je, nyilván lemezei stb.

hírolvasó 2008.03.12. 14:35:37

Csak a tisztánlátás kedvéért: 2002-ben ön revíziót hajtott végre és befizette az adóhátralékát. Ezért a felfüggesztett, a 300e Ft meg valószínűleg a perköltség.

zala 2008.03.12. 14:36:11

Sas nem az első azonosított adócsaló. Mesélek nektek két másik azonosítottról, de előrebocsátom, nem fogtok örülni neki.

Tavaly augusztusi a hír, miszerint az APEH azonosíotta az ország legnagyobb adócsalóját, Rácz Filoménát, Gáspár 'Győzike' Győző sógornőjét, aki annyi pénzzel tartozik az adóhivatalnak, amennyi 185 évnyi átlagfizetésből jönne össze. Az index újságítójának számítása szerint a 354 860 035 forintos adóhiány, ami nyomán 228,76 millió forintnyi jogkövetkezményt is megállapított az APEH, legalább 800-900 millió forintnyi jövedelem adó- és járulékkötelezettsége. Ha azonban csak adótartozás ez az összeg, akkor egy 22 százalékos átlagos szja-terheléssel számolva is 1,6 milliárd forintnyi jövedelmet rejt. Arról az adótitok miatt nincsenek részletes adatok, hogy mely években és milyen tételekből jött össze a csaknem 355 milliós tartozás.

Ha csak abból indulunk ki, hogy az apósát a legfeljebb 120 milliós adócsalásért 2,8 millióra büntették, Filoména 8 milliós bírságot is kaphat.

zala 2008.03.12. 14:39:32

ja a forrás megint lemaradt, pedig van még bőven érdekesség az írásban, tehát ha alacsony a vérnyomásod katt ide:
index.hu/gazdasag/magyar/filo070807/

totti 2008.03.12. 14:39:45

én meg nem vagyok naiv. persze, hogy mutyizott és sunyizott. mind ezt csinálják. a kancigány meg nem sértő.te, hogy neveznéd a 140 kilós aggresszív romát aki válaszút elé állít: csicska leszel vagy köcsög? ne legyünk már ilyen korlátoltak meg rasszisztázósak asdf barátom. tudod egyáltalán mit jelent a szó?

Bisztoss 2008.03.12. 14:43:37

Hát ha egy kancigány az ciki... de ha speciel egy tisztafajú árja tesz a köcsögévé a börtönben...! na az mindjárt jobb lenne!

:(

walaki 2008.03.12. 14:44:16

En azt olvastam, hogy SJ mikor meghallotta, hogy nyomozgatnak adougyben egy uzlettarsanal, akkor gyorsan befizetett egy osszeget, ami messze nem is fedte le a tartozasat.

Most komolyan. En lehet, hogy soha nem fogok 50 millionyi adot befizetni, akar eletem vegeig sem.
Akkor mostantol "nem kell" egyaltalan adoznom?
Max. kapok x

wagabound 2008.03.12. 14:47:43

Úgy látszik, Sasjózsi valakinek a farkára lépett. Ebben az országban ugyanis csak arról a nagymenőről derül ki valami disznóság, aki akarva-akaratlanul betart egy másik nagyfejűnek. Ahogy az a maffiában szokás...

walaki 2008.03.12. 14:48:06

x kisebb egyenlo mint 2 ev felfuggesztettet. Na.

Bisztoss 2008.03.12. 14:48:37

Azon nem vagytok kiakadva, hogy természetesen(?) nem ismerte el hogy adót csalt volna...
Egyáltalán, van ma Magyarországon olyan elitélt, aki elismerte, hogy bűnös??? Egy darab se. Úgyhogy pár ember mindig van, aki magyarázhatja, hogy "szegény ártatlanul ül, ő sosem ismerte el"... Tucatembereknél a család ilyen, pártembereknél a párttagság mantrázhatja, hogy "ártatlanul ül, sohasem ismerte el"...

walaki 2008.03.12. 14:51:49

Bisztoss

Ez mondjuk alapveto, emberi dolog. (pszichologia)
Pl. a bortonben is minden elitelt azt mondja, hogy artatlanul ul.
Meg Al Capone is meg volt gyozodve rola, hogy o csak egy uzletember.

totti 2008.03.12. 14:53:11

igazad van, biztoss csak nem árják az uralkodó osztály a sitten , hanem a romák. ezért ha már költői képről beszélünk én őket képzelem oda.

Mike36 2008.03.12. 15:03:41

mirt kéne Sast börtönbe zárni?
ennyire vesélyeslenne a társaalomra? em
sőt, szerintem akik nem vezsélyesek a társadlomra, nem kléne öönbe zárni, majd börtönviselt munkanélkült, majd kéyszrbűözőt csinálni belőle

micsuda 2008.03.12. 15:05:45

Egyáltalán hogyan merült fel ennek a legalja humort szolgáltató, tehetségtelen ripacsnak a neve a Kossuth-díj kapcsán?
Látott már valaki Sas-kabarét?
Volt már valaki a Mikroszkóp Színpad előadásán?
Rettentően igénytelen.
Ez megalázó a többi Kossuth-díjasnak.

fulloh · http://fulloh 2008.03.12. 15:06:08

Ultraszégyen, hogy egyáltalán felmerülhet egy ilyen alak neve a Kossuth-díjjal kapcsolatban!! Te jó ég! Egy szar kupléénekes (humoristának a legnagyobb jóindulattal sem nevezném). Azt hiszem, ezek után sokan, akik megérdemelnék a díjat is százszor meggondolják, hogy akarják-e. És ez az adócsalás ügy csak hab a tortán.

tanár úr 2008.03.12. 15:18:26

Ezzel egyet értek:
Pofám leszakad ezzel a sok felfüggesztettel. Most akkor bűnös vagy sem? Ha bűnös menjen börtönbe, akár pár hónapra is. 3 kancigánnyal egy cellában 3 hónapig,
De ezért .....:
Gyurcsány (mint Kossuth-díj bizottság elnöke) lehúzta a nevét - gondolom patakokba folytak a könnnyei./Igazából amilyen vastagbőr van arcán, én le nem vettem volna a helyében Jóskát a listáról./
.....a kúrva anyádat dögöljön meg az akit legjobban szeretsz!

tomtata 2008.03.12. 15:19:58

300 ezerért 50 millió! Nem rossz! - És még lehetne sorolni a hasonló aránypárokat! (pl. Princz.)
Régen ott volt a (teljes) vagyonelkobzás, tulajdonképpen annak veszélye volt az igazi visszatartó erő! Manapság ez nyilván antidemokratikus, - vagy nem ezért nem alkalmazzák?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 15:20:21

kancigány trolloskodás lezárva

fingerbangs 2008.03.12. 15:21:06

hu micsoda tipikus frocsogo kispolgar iras
sok elfojtott harag van benned

aki ilyen hangvetelu postot ir sikeres ember nem lehet

Bisztoss 2008.03.12. 15:21:07

Egyébként az Index cikkének a címe is ilyen ócska a címe: Gyurcsány megfúrta Sas díját... :-/

"megfúrta"???? Miért kellett megfúrni? Egyszerűen csak ő mint kormányfő, teljesen jogosan visszavette a díjat, hiszen egy elitélt ne kapjon.

De ez nem "fúrás", titokban, a háta mögött áskálódás stb.

Ehhh... nem ügyelnek az emberek a szavakra... szóban ez oké, de írásban se...

majdazténtudom 2008.03.12. 15:23:21

én sokkal inkább kiakadtam azon, hogy "Sas az ország legjobb humoristája"
Ez sokkal viccesebb, mint amit ez a szerencsétlen valaha kitalált! :D

asdf 2008.03.12. 15:23:24

a sok kommenttörlés mellé ajánlanám:

Tahar BEN JELLOUN: A rasszizmus, ahogy a lányomnak elmagyaráztam című könyvét.

Annyit legalább elértem, hogy kivettétek a postból, és talán elgondolkodtatok a dolgon.

Viszlát!

states 2008.03.12. 15:23:38

Ha bárki más, mezei állampolgár követi el ezt, amit Sas, már sitten ülne, Gyurcsány udvari bohóca majdnem Kossuth-díjat kapott. Kedves Balkán, kedves Dél-Amerika, kedves banánköztársaságok, megkövetünk bennetek...

Böcsületes 2008.03.12. 15:24:10

dhgkliolf 2008.03.12. 14:20:03
"fsznak gürizek én itt a könyv felett mikor ilyen egyszerű a képlet "

Szerintem hozzád hasonlóan téged (és hál'istennek még jónéhányunkat) a túlságosan merev hátgerinc akadályoz ebben.
Aztán van a másik kategória, akiknek kicsit képlékenyebb, őket nem akadályozza a csúszómászó életmódban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 15:25:44

asdf

Üdv Neked is .
Lártod, lehet normálisan is ...

Árja 2008.03.12. 15:28:00

'kancigány trolloskodás lezárva '

Igazad is van!
Fehér seggbe fehér f@szt!

A fene egye már meg...

grupi 2008.03.12. 15:28:21

És nem nullázodik le a pali.

Más meg egy tüntetésért többet kap, ő meg majdnem Kossuth díjat. Hát ez a nem semmi.

Rohadjon és rohadjanak el.
Ez is csak mindig a másikat szapulja. Ez nem kerül a mikroszkóp elé/alá.

asdf 2008.03.12. 15:29:06

ja, még annyit, hogy az észérveitek hiánya, az, hogy nem tudjátok kimagyarázni magatokat, és az, hogy a kommentek törlése ezt tök jól eltünteti, nem jelenti azt, hogy troll vagyok. csak azt jelenti, hogy beláttátok, jobb ha eltussoljátok.
:)

ennek ellenére nem kívánom azt, amit tanár úr. csak a Horn Gábor féle opciót ajánlanám fel.

states 2008.03.12. 15:29:20

Bisztos: Visszavonta, miután felterjesztette. Hogy arról már ne is beszéljünk, ha ma Sast fel lehet terjeszteni, akkor holnap Fekete Pákót is, a "művészi" teljesítményük azonos színvonalon mozog...

Hozzá Szóló 2008.03.12. 15:30:21

Ekkora gagyi humort, amit ez az ember csinál, botrány... azt még értem, hogy nem csukják le, mert haver... de hogy egyáltalán FÖLMERÜL a neve KITÜNTETÉSRE...pfffff....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 15:31:35

asdf

Szívesnem megvitatom veled, de nem szétoff-olva a kommenteket.

És nem láttam be semmit, nincs igazad ...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.12. 15:31:47

Bisztoss: nem tudom zero milyen céllal használta, de nekem "pusztán" nyomatékosításnak tűnik arra, hogy kiba szar a sitt. Természetesen nem muszáj erősíteni. De ha zeronak az a tapasztalata, hogy a börtön még rosszabb hely ha 3 roma van melletted akkor Istenbadta joga szerintem ezt leírni. Ettől ő nem rassiszta csak kiba fél a romáktól(rossz tapasztalatok mint írtam).

Sajnos benne van a a pakliban, hogy ezzel megsért másokat esetleg lerasszistázzák, de nem lehet mindenkinek megfelelni. Pár ezren olvasnak minket nap mint nap, mindig lesz valaki akinek nem tetszik a stilus vagy egy szó.

Utólag, végigolvasa a kommentem, kicsit megmagyarázós, de már mindegy:D

aTony 2008.03.12. 15:36:51

Áááá, értem már: Nem mongyuk meg az gazságot!
Például Index cikke:
index.hu/tech/biztonsag/defi120308/

defibrillátorok = pacemaker!

Mit is várjunk el a rendes magyar állampolgártól (főleg a miniszterelnök szabadszájúsága után) ha nem felfüggesztettel dícséri a napot!

Pofám leszakad ezzel a sok felfüggesztettel.

jozo 2008.03.12. 15:37:59

hagyjuk már ezt a személyeskedést

azt írjátok meg:

ok, csal, nem fizetett be 50 millió Adót.

nade:

ÉS/Vagy büntetik az ilyent?

fizetnie kell büntetést, de az 50 milla adót nem?
vagy azt is és még büntetést????

Héttörpe (törölt) 2008.03.12. 15:39:48

Én már a saskabaré miatt is kényszermunkára ítélném a fószert!

vidéki 2008.03.12. 15:41:48

Nem igaz milyen ez az ország.Most itt az a lényeg hogy komcsi -e?
A lényeg az hogy ilyen munkásságért Kossuth díjat adnak,eddig azt hittem ezért nagyot kell alkotni.A másik lényeg,hogy mennyit kereshetett ha ennyi adót NEM fizetett be?
A harmadik lényeges hogy ezért felfüggesztettet kapott.És még magába se szállt.
(Mellesleg a postás gyereknél azt mondták be hogy a felfüggesztettnél nem marad priusza.Tehát Sasnak se.)Oké elvezette a Mikroszkóp szinpadot kabarét írt és játszott de hogy ő a legjobb ez enyhe tulzás.Hofi forog a sírjában.
Zero a te kedvedre se tud tenni szegény Gyurcsány.Ha nem húzza le az a baj, lehúzta kigúnyolod.
Egy dolog jó viszont hogy ő legalább eljutott a bíróságig.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 15:42:26

jozo

Ellopsz egy DVD lejátszót. Másnap visszaviszed. majd felháborodsz hogy még meg is büntetnek.

Adó uyganez.Tökminegy hogy amikor lebukott befizette. ha nem fizette voln be magától, az bíróság kötelezi erre.

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.03.12. 15:42:43

röhej. Ha egy kisvállalkozó meg nem fizet be pár százezer forint adót - felszámolják a cégét és eladják mindenét. Sas Józsefnek miért csak 300.000-et kell 50 millió helyett befizetne? eddig is rühelltem.

serse 2008.03.12. 15:43:39

Már azért megérdemelné hogy lecsukják, mert humoristának nevezi magát. Most komolyan, kiaz isten tartja ezt viccesnek?!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.12. 15:44:34

vidéki

nem kellett volna Kossuth-díjra jelölni, így akkor nem kellene lehúzni vagy otthagyni.

Amúgy igazad van! Ha rajta hagyja a listán az a baj, most meg hogy lehúzta az !

Szar szitu, de Feri kivágja magát, nem aggódok ...

Egyéves 2008.03.12. 15:44:49

asdf
lehet hogy azért kancigányozik, mert a börtönökben sokkal több kancigány ül, mint például atomfizikus. De persze az is lehet, hogy csak a rasszista média hinti ezt és igaziból telivan a kaptár atomfizikusokkal és műesztétákkal

zala 2008.03.12. 15:49:11

jozo 2008.03.12. 15:37:59

"fizetnie kell büntetést, de az 50 milla adót nem?
vagy azt is és még büntetést????"

Sasjózsi esete még nem jogerős, de a kérdésedre mégis tudok válaszolni egy másik esetet bemutatva. Adott Gáspár 'Győzike' Győző édesapja aki kb 120 millió ft adócsalásért kapott 2.8 millió büntetést. A 120 milliót nem kellett befizetnie.
További érdekességek a fentebbi hozzászólásomban lévő linkre kattanva.

Bisztoss 2008.03.12. 15:55:08

"Hogy arról már ne is beszéljünk, ha ma Sast fel lehet terjeszteni, akkor holnap Fekete Pákót is, a "művészi" teljesítményük azonos színvonalon mozog..."

Ez baromság. Azért Sas már letett valamit az asztalra. Pákó semmit, csak a f*szát.

Eric: én is értem, de ugye egyszerűbb lett volna kihagyni ezt a szót... :)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.12. 15:58:25

nuh aki cigánykérdésről akkor beszélgetni azt itt tegye pliz:
vastagbor.blog.hu/2008/01/14/a_spiral_kozepen#more296731

Ebben a posztban pedig maradjon Sas a téma. Köszi!

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.03.12. 16:04:44

Bissztoss: Egyszerűbb hát , de a Hello Kitty blogot nem olvassák ennyien xD

Pepe 2008.03.12. 16:07:57

Győzike, Bajor, Koós János vagyonosodási vizsgálatát, adóbevallását is megnézném!!!

segura · http://segura 2008.03.12. 16:11:34

Elnézést, de sasjóskát nem az adócsalás miatt kellett volna lecsukni,hanem azért, amit az elmút évtizedekben a színpadon elkövetett!
A Mikroszkóp Színpadnál nagyobb, ízlésromboló képződmény még nem nagyon volt Magyarországon!
Nem tudom, hogy lehetne azt a förmedvényt megszűntetni de remélem,hogy ez az ítélet az első szög volt a koporsójába!
Ja, és 90-óta balra szavazok, tehát még csak véletlenül sem a pártszimpátia vezette a kezemet:)

Brindizi 2008.03.12. 16:13:07

Börtönbe azt kell zárni, aki veszélyes a társadalomra szabadlábon. Sas nem az! Az adócsaló nem veszélyes, hanem jövedelme van, tehát (elvileg)értéket termel. Ha sitten ül és ezért nem dolgozhat, akkor még annál is kevesebb adót fog fizetni, mintha szabadlábon hagynák. Sőt, az állam pénzébe fog kerülni. Börtönbe a gyilkosokat, fosztogatókat, betörőket, dílereket kell zárni.
Adócsalónak csak pénzbüntetést szabadna kiróni.
Az elcsalt összeg többszörösét.

A böntetés célja nem a bosszú.
A büntetés célja
1) a kár megtérítése
2) hogy elzárás által kivonja rosszfiúkat a társadalomból
3) elrettentés. De ez az elrettentés nem működik ha az esetleges elkövető túl buta ahhoz, hogy képes legyen tetteinek következményét előre látni.
Van aki magától is érti és nem kockáztat, és van akit hiába visznek börtönlátogatásra, akkor sem tartja vissza. Ennyire változatos emberanyagot nagyon nehéz jól kezelni.

nemecsekerno_007 2008.03.12. 16:15:14

state:
A Balkánhoz már lassan nem illene hasonlítni kicsiny hazánkat, mert sértô rájuk nézve. A többi hasonlat annál jobban megállja a helyét. :)

Nem értem ezt a cigány/nem cigány kérdést. Tudja valaki kit neveznek ma cigánynak (romának) Mo-on. Mitôl roma valaki? Annak vallja magát?
Az ki, aki a répát lopja a kerbôl? És az ki akibôl kiverik a rendôrök a vallomást? Vagy hogy van ez? Tud erre valaki választ adni. Etnika, szociális rendôrségi v. milyen kérdés ez?

Szotyi88 2008.03.12. 17:38:05

csak két dolgot
1. ennél még egy temetés is viccesebb (sas "kabarénál")
2.ekkora csalásért 300.000FT büntetés meg 2 év felfüggesztet, és ez az nem első esett hogy ilyen arányba kapnak "büntetést" a sikkasztók.Ez már annyira lejtő legalja hogy már bosszankodni sincs kedvem...

vidéki 2008.03.12. 20:19:59

Sas most beszélt az Egyenesadás c. tévéműsorban.Természetesen ártatlan és megérdemelte a Kossuth díjat.Ja és csak halasztották az átadást mert ha kiderül az ártatlansága meg fogja kapni.Ez aztán az önbizalom!!!

tata86 2008.03.12. 23:37:37

Érdekes:
Ezek szerint mivel itt mindenki egyenlő a törvények előtt, ha engem elkap a bkv ellenőr akkor

270Ft-t csaltam (és akkor a szakaszjegyről még szó sincs). az kb 250.000 ed része sas elvtárs bűnének. Tehát nekem kell fizetnem 300.000/250.000 ft (mivel kivonták az 1, 2, 5 forintosokat nagylelkű leszek fizetek 10 ft-t) és 2év/250.000 (megint nagylelkű leszek) 5 percet előzetesben leszek...

Kuructól várom sas telefonszámát ;)

Janó 2008.03.13. 11:49:00

Olvassátok el mit írt Brindizi 03.12. 16.13-kor.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.13. 11:52:06

Brindizi

A pénzbüntetésen kívül én azért még tudatosítanám benne, hogy bűncselekményt követett el.

Mit szólsz ehhez: 3 hónap közmunka, lenne mit csinálni a koszos-szemetes-graffitis Budapesten!

grupi 2008.03.13. 15:01:31

A csalás, a lopás nem úgy működik, hogy ha lebukok, legfeljebb visszadadom.
Valóban, ezzel az erővel, akkor lóghatok a tuján, csak ha jön az ellenőr, legfeljebb veszek jegyet.
Nem, ez nem megy.
Sas lenyúlta a lóvét, ez a helyzet első fokon. Tök mindegy, hogy mennyit fizetett vissza. Különben még, jó, hogy nem maradhat nála. Sőt kamatustúl kéne, mint a kis lakáshiteleket beszedni.
Az külön elkeserítő, hogy ilyen alantas emberek viszik ma hazánkban a primet.
Az egyiket csalással szavazzák be, és pártvezető maradhat.
A mások orvos genetikust jogerősen elítélik, a magzatok eladűásában bűnösként, mékis viszont látjuk a tévében, tanácsokat osztogat.
A harmadik riporter, őt orvvadászatért és lopásért itéltáék el jogerősen, mégis maradhat a Tv-ben, műsort vezetket. Ez már kriminális, de ő juszt sem távozik, mások meg még engedik.
A harmadik szintén újságíró riporter, és lopássért marasztalták el, mégis ossza az észt, mások meg kajálják az ATV-n.
Az orsdzág miniszterelnöke Szalay utcai bulija, a Fittelina, a Nomenatana, és a kádkőgyári visszaélések után is pökhendin, fölényeskedve jelenti ki, hogy nagyon is. tisztességgel és becsülettel. miközben rá a gyanu árnyéka sem vetülhetne. Amerikában vagy egy erősebb demokráciában ennél kevesebbért a sülyesztő jár.
és akkor ezek után mit várjunk el egy ilyen sassoló ripacstól? Örök életében a szoci mintából merített,
mindig jobban élt, mint az átlag ember. Amikor más a Wartburgra kuporgatott, Ő már akkor fehér Mercivel járt. Most kiderült, hogy csaló. Miért mondana le, miért állna félre, miért érezné magát szarul, amikor körülötte és mellette ilyen erkölcsi fertöben fetreng a társadalmi elit java? Ők jól tudják, hogy miből és hogyan szedték meg magukat. Ők "ügyeskedték" össze kapcsolati tőkével, szemlehunyással, és egyéb földi halandónak el nem érhető dolgok által asaját kis vagyonukat. Mi ebben a gáz? Mi mit akarunk? miért nem alakítottuk ki a magunk hálozatát, Mert ügyetlenek, tehetségtelenek és hülyék vagyunk. Erkölcs, minek az? Nem kifizetödő. A becsület sem.
Vecsésen számalgyár, "zcusi" szegény kóterben, de Tocsik, Boldvai, Kulcsár, Princz szabsága mellett neki miért nem járna ugyanaz? Sőt nagyon is, hiszen neki neve van a pártban és a szakmában. Ő már akkor párt-titkár volt, amikor a többiek még a KISZ-ben daloltak. Nehogy már!
Az meg külön piszokság, hogy ezért még a Kossuth díj is vissza lett tartva.
Elvtársak, azért gondolkodjunk már!

Gulág. = Szu. Akasztás = Kina. Rabiga = Kuba stb.

demizson bobby 2008.03.13. 17:09:20

....a Stadler mennyit????
ja és kinek a tulajdonában van a Mikroszkóp? Ilyen ember azt még vezetheti?

leindlar 2008.03.15. 11:01:45

A slusszpoén az, hogy ki is az aki most nem adja oda a Kossuth Díjat - ugye ugye a Feri aki csak azért nem ül talán mert elévültek az "ügyei" ...
Megjegyzem ha odaadná akkor meg azt mondanám, hogy lám lám egyik csaló támodatja a másikat ... ezért nem jó ha valaki nem hiteles mert akármit tesz hiteltelnül teszi :(
De hogy ez a valaki a miniszterelnönünk legyen :((

leindar 2008.03.15. 11:15:49

Igazából én a halálbüntetést pont a fehérgalléros bűnözőknek tartogatnám és hoznám vissza. Ha valaki a közvagyonből bizonyítottan ellop több emberöltőnyi munkát (mondjuk a minimálbér 10*50*12-szerese körül ami 10 "átlagos" ember egész életének mondjuk úgy gazdasági "produktuma") akkor az ezt érdemli - nem azt, hogy kapjon valami felfüggesztettet ???? persze a SassJ még nem érte el ezt a szintet, de akkor is! A fentebb említett Filoména és társai már lehet. Maga amit tesz lehet nem okoz közvetlen akkora károkat, de pont amiatt amit tesz lesz több hajléktalan, meg szegény szerencsétlen aki semmit nem ér el az életében... mert ezek a rohadékok szétlopják az országot (jobbos-balos-pártsemleges "üzletemberek"). Az a pénz amit ellopnak hiányzik valahonnan és utána rajtunk verik le vizitdíj meg tandíj formájában és nekünk adják be, hogy "mondjunk nemet a szocializmusra". Ha nem tudom fizetni mehetek az utcára oszt megdögölhetek.

VALAMI NAGYON NINCS JÓL MÉRVE ITT A BŰN ÉS BŰNHŐDÉS TERÉN EZEN A MO-n. :(((
Persze amíg a miniszterünk az, aki csak azért nincs megb*va pár évvel mert "elévültek" az ügyei addig mit is várjon az ember :(

titokvadász 2008.03.17. 10:17:16

TUDJA -E VALAKI HOGY MI A KÜLÖNBSÉG,HA VALAKI ADÓT CSAL VAGY EGY KULCSÁR ÉS HOZZÁ HASONLÓ LENYÚLÁSOK KÖZT AMIBŐL BŐVEN VAN?

Roxvox 2008.12.27. 17:35:49

Jaj-jaj-jaj, mi lenne ezekkel a szegényekkel Kínában.

mokas_gizi 2009.01.06. 06:59:09

Ez nem rossz nyert 50 milliót és kapott két év felfüggesztettet... ezt én is bevállalom bármikor...

süti beállítások módosítása