Skip to content


       Szűrés lista

Ki ez a faszi a kétszázason?

Hát úgy néz ki lehet nem is Károly Róbert, ahogy eddig hittük, hanem  Koltai Ferenc, a Jura Trade Kft. ügyvezető igazgatója és egy széles körben használt pénzjegyeken található biztonsági elem szabadalmának egyik tulajdonosa - legalábbis a szentkoronarádió szerint. Mi azt mondtuk, hogy ekkora pofátlanságot élő ember nem csinálhat, azonban lehet mégis...
Több mint 10 éve történt: Miután pénzeink biztonsági és esztétikai szempontból is elavultak, 1997-ben úgy döntött az állam, hogy lecserélik őket. Ekkor került Bethlen a 2000 forintosra és Károly Róbert a 200-asra is. Az elavult pénzeken biztonsági újításokat a fent említett Jura Kft. készítette. Magát a bankjegyet a többszörösen kitüntetett (köztük köztársasági érdemrendel is) Vagyóczky Károly tervezte. A Szentkoronarádió felkereste telefonon az azóta nyugdíjba vonult mestert, ki elismerte, hogy valóban Koltai Ferenc van a 200-forintoson. Vagyóczky arra nem tudott választ adni, hogy miért pont Koltai került oda, de azt megjegyezte: az igazgató nagyon jó modell volt! Sajnos a portál magát Koltait nem érte el telefonon, csak a titkárnőjét, ki arra a kérdésre, hogy tud e arról, hogy főnöke szerepel a bankón azt felelte: "tudok róla, de nem tudom, hogy ez mennyire publikus".















Az első kép Károly Róbertet ábrázolja a a Thuróczy-krónikában, a másodikon Koltai Ferenc található, a harmadikon pedig a 200 forintoson látható fej.



Vajon milyen megfontolásból került a pénzhez és a pénzkészítéshez ennyire közel álló ember a 200-asra Károly Róbert "fedőnév" alatt? Önmagának akart emléket állítani vagy csak egy jó poénnak tartotta ily módon meghamisítani a történelmet? Esetleg annyira nem volt fellelhető kép Károly Róbertről, hogy úgy gondolták akár vele is helyettesíthetik?
Néha tényleg úgy gondolom, hogy ebben az országban, velünk bármit meg lehet csinálni. Hányan tudhattak erről? A sok milliárdos üzletember (és politikus?) megbeszélte egy borozás mellett, hogy egyikük felkerül? Esetleg fogadtak is? Vagy sorsoltak, hogy ki lesz a szerencsés? Vagy megvették a "helyet"?

Sajnos azonban nem itt ér véget ez a story. 2004 március 25-én ugyanis a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola udvarán emeltek egy szobrot volt királyunk és névadójuk tiszteletére, mely arcát és vonásait a 200 forintoson megjelenő képről mintázták!

forrás, kép: szentkoronarádió


Címkék: pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr10438937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikrobi Olló Gia 2008.04.23. 18:57:30

Nem zsidó. Egy magyar cég vezetője.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.23. 18:57:46

1000-esen Mátyás királynak vajon ki állt modelt ? :)

Jedlik 2008.04.23. 18:58:02

kurvara meg kene kerdezni mar az illetekeseket, hogy miert o lett valasztva...

oszt ha csak, akkor csak.

komoly dolgok ezek. fel is haborodtam jol.

ComLo 2008.04.23. 18:58:20

Szerintem itt max arról van vita hogy szerinted csúnya dolog volt rátenni a képét, és kb mindenki más azt mondja hogy
a.) ami kép van KR-ről arra hasonlít a faszi
b.) azt ha cége van ami ezt csinálja, hasonlít is rá akkor kit érdekel?
Most pl csak azért keressen mást mert huu akkor rajta lesz a képen? Mennyivel éreznéd jobban magad ha egy szembe jövő modellben ismernéd fel?

Reagan Mester 2008.04.23. 18:59:08

electron 2008.04.23. 18:55:28
Az a bizonyíték, hogy elhallgatták.

:D
Te aztán igazi tényfeltáró-oknyomozó újságíró vagy. Kész szerencse, hogy kilátsz a prekoncepcióid mögül.

Jedlik 2008.04.23. 18:59:50

electron:
jesszus, csak ki ne deruljon, hogy a jezusrol keszult kepeken nem is jezus van, hanem valami masik zsido. uristen, elhallgatjak, hogy modellek utan festenek a festok. ELHALLGATJAK!

Mikrobi Olló Gia 2008.04.23. 19:01:31

Reagan Mestet: Te pedig alapvető ok-okozati összefüggéseket sem vagy képes értelmezni. Sajnos nem állunk egy szinten.

Jedlik: próbáltuk elérni, de külföldön volt. Úgy volt, keres minket, vártunk rá eleget, nem tette.

Jedlik 2008.04.23. 19:03:53

ja hat tortenelem hamisitas. exhumalni kellett volan a kiralyt, torvenyszekileg rekontrualni es azt rarajzolni.

flamer 2008.04.23. 19:04:50

Kerdesem volna: kit ert kar azzal, hogy pont ez a ficko lett Caroberto modellje?
Ha senkit, akkor mire fel ez a nagy haborgas itt?

Jedlik 2008.04.23. 19:07:21

flamer: ne is haragudj, annyi penztelen kiralymodell szaladgal ebben az orszagban, es nem volt megpalyaztatva a dolog vagy ugy volt kiirva a tender, hogy a belso ember nyerjen. szoval a modelleket erte kar szegenyeket, akik potencialis karolyrobik lehettek volna.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.23. 19:08:32

már exhumálták, jó régen.

egyik legbetegebb uralkodónk volt, púposság, fekélyek stb kínozták, szóval jobb is hogy ez a manus lett a modellje :)

Jedlik 2008.04.23. 19:09:46

szamarful: tenyleg, felremlettek a toriorak. a pupos-okos kiraly.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.04.23. 19:11:40

Amit a tervező és amit a titkárnő mondott az elég súlyos. (Ha igaz egyáltalán).
A guglin keresgélve azért lehet olyan képeket találni, ami hasonlít az eredeti "szereplőre" a 200-os fellelhető portré. Tény, hogy van hasonlóság az igazgató és Károly Róbert között :)

A forgalomból kivonásról szólóm cikk pedig előbb jelent meg, mint a post.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.23. 19:17:09

azonnali felülvizsgálást a majdani (bár még nagyon ráér...) magyar euróra kerülő képek ügyében!
:D
pl. az a (kecsen)sólyom...! meg többi állat! nem-e lettek-e a moddeljei vezetőnknek-e?

:P

nfr 2008.04.23. 19:17:14

"Az a bizonyíték, hogy elhallgatták."

Tanú c. könyv.

Tassadar 2008.04.23. 19:18:56

Károly Róbert igen tehetséges király volt, és kihúzta a szarból az országot. Megérdemelné azt, hogy ne alázzák meg az emlékét. Engem nem érdekel, hogy hasonlít rá, de a kép nem Károly Róbertról készült, hanem a csákóról és ez itt a probléma . (Nem tom mért nem lehetet a Hősök terén lévő szoborról mintázni?)

Mikrobi Olló Gia 2008.04.23. 19:19:50

BálnaUhr: a hangfelvételek a birtokunkban vannak. (grafikus, titkárnő)
Az eredeti cikk pedig jóval előbb jelent meg, mint a kivonásról szóló.
szentkoronaradio.com/200
Nézd csak meg.

AvgDvl 2008.04.23. 19:21:11

lassan királlyá is koronázhatnánk, ázz

HgGina 2008.04.23. 19:24:26

Nekem aprólékos vizsgálat után úgy tűnik, a hátoldalon látható két személy közül az egyik igencsak hasonlít Dobrev nevű Klárára.

HgGina 2008.04.23. 19:25:47

Tök felesleges az egész. Médiacsecsemő újságíró belenyúlt valamibe, amit nem tud lemosni. Ennyi.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.04.23. 19:29:10

"Juda Trade" 18:34:44
Lol zero ezt a fraudi elszólást xDDDD

Lord_Cica (törölt) 2008.04.23. 19:30:03

A jobb művészek mindig élő modellt használnak a történelmi alakok megformálásakor. Olyat, aki lehetőleg hasonlít is rá. Mivel nem maradtak fenn igazán jó festmények Károly Róbertről, ezért mindegy is.

Reagan Mester 2008.04.23. 19:34:53

electron 2008.04.23. 19:01:31
"Reagan Mestet: Te pedig alapvető ok-okozati összefüggéseket sem vagy képes értelmezni. Sajnos nem állunk egy szinten."
Hál'istennek.

Reagan Mester 2008.04.23. 18:51:17
"Ezt világítsd már meg kicsit több fénnyel, mert nem tiszta. Mi az ok-okozati összefüggés az első- és a második tagmondat között?"
Nem érted ember? Pont azt kérdeztem, hogy hol van az ok-okozati összefüggés ebben a mondatodban az első- és a második tagmondat között:

electron 2008.04.23. 18:46:39
"Azért választották KR-t, hogy kelljen egy modell, ha nem így lett volna, tényleg köztudott lenne, hogy ő került rá."

ComLo 2008.04.23. 19:35:04

Tassadar:Miért szerinted a szobor őt ábrázolja?:-) Vagy ennyire naiv vagy? Még tényleg nem hallottál olyanról hogy alkotói szabadság? A művészek gyakran ábrázolják saját magukat ill a megrendelőt a képen. Ez több 1000 éve bevett szokás. De ha te még mindig azt hiszed hogy pl a kereszten lévő csávót tényleg krisztusról mintázták hát.....

salamon 2008.04.23. 19:37:27

haha, sztem vicces, de nem értem, miért kell hőbörögni. a szabadság szobrot is valakiről mintázták, vagy az amfora pohár jele is az akkor vezér gábor pál nevének monogrammja. nabumm

Bakkerovics Bakker 2008.04.23. 19:40:12

kíváncsi leszek, ezt mennyire fogja felkapni a "közmédia". mindenesetre ssimán lecseréltetném a kedves kájeftéigazgató úr költségér a kinyomtatott mennyiséget.
nem térek magamhoz, hogy ez mekkora egy taplóság.

Pista Bácsi 2008.04.23. 19:46:22

Lol, ez súlyos :-))

Amikor a posztot olvastam, akkor nem hittem, hogy az író komolyan gondolta, amit írt, de a hozzászólásai láttán kénytelen vagyok azt hinni, hogy mégis komolyan gondolta a beírást.

Kérdem, hogy akkor vajon Leonardo híres Utolsó Vacsora című freskóján ki lehet az az alak középen ?!?! Eddig azt hittem, hogy Jézus, de mostmár tudom, Pietro, a mester famulusa (onnan tudom, hogy elhallgatták ezt a tényt :-)))

Szóval mostmár a kép kevesebbet ér ?!?!

prometheus_X 2008.04.23. 19:49:42

Nem vágom ezen mit hőbörögnek egyesek. Ha egyszer szar kép van csak egy uralkodóról, akkor kell találni valakit. Ennek az ipsének jók a vonásai. Ennyi.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.04.23. 19:52:37

Magnat 2008.04.23. 18:36:57
www.matramindszent.hu/uralkodok31.jpg itt jobban hasonlít a 200-asra.

A bácsika ezt már simán csinálhatta a kétszázasról!


Engem az basz fel, hogy 300 év mulva Károly Róbert már úgy fog élni a köztudatban mint ez a "nyomdász".
Szerintem történelemhamisitás, és még akkor is az ha régen is ezt csinálták.

Pista Bácsi 2008.04.23. 19:52:48

Valószínűleg Koltai úr ingyen modellkedett, így máris érthető, hogy miért nem magát Károly Róbertet kérték föl modellnek :-))

execute 2008.04.23. 19:57:50

Gyerekek! Milyen megrendelőről beszéltek???

Koltai volt a megrendelő? Hát egy lófütyit! A mi adónkból fizették ezt az egészet. Ő csak egy végrehajtó. És mint ilyen, messziről kerülnie kellett volna a dolgot. Dehát az a kibaszott nagy ego...

Zonguldak 2008.04.23. 19:59:11

Csak azt nem értem, hogy mindezt miért nem hozták nyilvánosságra maguk az alkotók, azonnal a mű elkészülésekor. Úgy tűnik, szándékosan titkolták, ők maguk érezhették magukat sárosnak?
Egyébként úgy tudom, hogy Feszty Árpád a híres körképén saját magáról mintázta Árpád vezért.

flamer 2008.04.23. 20:00:02

Egyebkent erdekelne, hogy az "elhallgatas" hogyan ertelmezendo akkor, amikor barkinek, aki megkerdezi, elmondjak, hogy ki van a ketszazason. Adtak volna fel egesz oldalas hirdeteseket minden napilapban, vagy mi?...

Kanda 2008.04.23. 20:00:32

Nem értem miért ez a nagy felháborodás.
Mivel nem ismerem Koltai Ferencet ezért kénytelen vagyok az itt leírtakra hagyatkozni: "Koltai Ferenc, a Jura Trade Kft. ügyvezető igazgatója és egy széles körben használt pénzjegyeken található biztonsági elem szabadalmának egyik tulajdonosa "
Szerintem ez azt jelenti, hogy együtt dolgozott a művésszel az új pénzeken. Miért olyan hihetetlen, hogy valaki egy munkatársát kéri meg, hogy legyen modell?

Mi lett volna a jobb megoldás? Valóságshow? Kiszavazás meg minden? És a végén Chuck Norris vigyorogna a 200-asról.

Szerintem meg nem lehet kihagyni az 1000 éves államiság 700 évét csak azért mert akkoriban nem voltak olyan tutik a festők. Ez nem történelemhamisítás, hanem szemléltetés.

execute 2008.04.23. 20:02:36

Akkor talán készüljünk fel lelkileg, hogy a jövőbeli pénzeinken, törvényszerűen az épp aktuális nyomda vezetői lesznek. A birkamagyarok, meg még tapsolnak is hozzá.

flamer 2008.04.23. 20:13:23

eric:

Ne legyel mar ennyire szanalmas, tortenelemhamisitas, mi? Es ez pont most jut eszedbe? Mert eddig meg senki sem mondta, hogy regen nem volt se fenykep, se kulonosebben elethu muveszeti abrazolas?

Assatok mar elo, hogy az ezresen ki van, aztan azon is haborogjatok, mert biztos van ertelme.

malgabo 2008.04.23. 20:21:18

Egyértelmű, hogy a kétszázason Roberto Carlosnak kellene szerepelnie. :-)
www.20minutos.es/data/img/2006/06/07/454372.jpg

Derítse már ki valaki, hogy a többieknek kik voltak a modelljeik! Ez megaLOL.
Bele sem gondoltam eddig ilyenekbe, pedig naponta néznek rám a bácsik.
(Nő miért nincs bankjegyen? Ez nem korrekt politikailag!)

execute 2008.04.23. 20:28:04

sok-sok nyomdász lett már megörökítve.

Csak azt nemtom, mi van akkor ha Koltai Gábor híres ember lesz, és valaki őt akarja rétenni az épp aktuális papírpénzre??

LOL! :-)

kobold_lala 2008.04.23. 20:29:40

jó, jézus krisztus meg néger volt. vagy csak a fotója negatívját találták meg?

Reagan Mester 2008.04.23. 21:02:49

eric · vastagbor.blog.hu 2008.04.23. 19:52:37

Ajánlom figyelmedbe:
mek.oszk.hu/00800/00893/html/img/nagy/203d.jpg
Orlay Petrich Soma festménye, Zách Felicián megtámadja KR-t . (és nem, nem az őszhajú kardos figura a Károly Róbert). Csak azt ne mondd, hogy Orlay is a kétszáz forintosról festette Károly Róbertet. Történelemhamisítás.. ne nevettess! A fényképek kivételével (már amelyik ugye nem retusált) szerinted minden történelemhamisítás??

execute 2008.04.23. 20:28:04
"Csak azt nemtom, mi van akkor ha Koltai Gábor híres ember lesz, és valaki őt akarja rétenni az épp aktuális papírpénzre??"

Koltai Gábor most is híres. Szerintem Koltai Ferencre gondoltál.

gébence · http://soraim.blog.hu 2008.04.23. 21:07:51

Károly Róbert, király. Koltai Ferenc, igazgató. Koltai Ferenc, modell. Károly Róbert, igazgató. Károly Róbert, kétszázas. Koltai Róbert. Károly Róbert, modell. ...

execute 2008.04.23. 21:29:28

Reagen!

Az a "híres ember" inkább KoltaY Gábor.

(van Koltai Gábor is. Ő a Koltai Róbert (színész) fia, de azért ő még nem "híres")

Reagan Mester 2008.04.23. 21:46:40

execute:
Na, akkor csak összeraktuk! :)

(egyébként ReagAn :) )

zala 2008.04.24. 00:24:40

jó nő lehet a titkárnője, mert hogy esze nem sok van az biztos. felhívják egy rádiótól és azt mondja nekik, hogy nem tudja, hogy mennyire publikus?
hahaha
biztos marha jól néz ki :]

drágaszág 2008.04.24. 00:38:48

Ez csak egy papír, az emberek 90%-a azt sem tudja melyik bankón ki van, akkor nem mindegy hogy kiről mintázták Károly Róbertet? Akkor legyen hőbörgés, ha vmelyik mostani "fantasztikus" politikusunk kerül rá egy bankóra... Mellékesen lassan már olyan mindegy, hogy ki van rajta, ha bevonják a 200ast. Az egész akkor lenne történelemhamisítás, ha lenne egy tökéletes kép az uralkodóról, de nem az ő képe lenne a bankón, hanem egy másik emberé aki totál nem is hasonlít rá, az tényleg pofátlanság lenne. De hát nincs tökéletes kép róla, így jártunk...SOSEM fogjuk megtudni, valóban átcseszés-e az egész, hogy a 200ason lévő ember valóban Károly Róbertre hasonlít vagy csak úgy gondolták jó lesz Koltai Ferenc, mert "király" feje van! Szerintem innentől kezdve lapozzunk, mert nincs értelme ezen veszekedni. A pénz csak egy eszköz, hogy ne árucsere rendszerben éljünk vagy hasonlók...

Horizont 2008.04.24. 06:04:17

A jegybank vizsgálja,hogy a kézszáz forintos pénzérme legyen-e??

Horizont 2008.04.24. 06:05:03

Javítás: Kétszáz!

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.04.24. 08:15:24

Ez legyen életetek legnagyobb gondja :)

moRtiZ 2008.04.24. 08:41:17

Érdekes sok ember mentalitása itt a commentek között. Kicsit elszomorít. Én mindenesetre 100%-ig zero-val értek egyet. Na meg akinek mutattam a cikket szintén.

HgGina 2008.04.24. 09:01:59

moR10, erősen kisebbségben vagy.
Túl kevés embernek mutattad a cikket.

Layosh 2008.04.24. 09:05:51

Szerintetek lesz ebből botrány, vagy elhalgatja a média?

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.04.24. 09:40:36

mi a faszért lenne ebből botrány?
számomra érthetetlen az egész post!
nem tök mindegy ki a modell, ha nem egy aktuális, vagy leendő politikus?
ráadásul annyira nem is hasonlít...

moRtiZ 2008.04.24. 09:59:13

HgGina és sajnálom is, hogy ennyire kissebbségben vagyok a véleményemmel.

Sajnos a magyar emberek nagyon nagy részének már annyira felkúszott az ingerküszöbe, hogy minden szart elnéz amit ebben az országban csinálnak. (és igen, ez is egy ilyen szar). Kezd az az érzésem lenni, hogy ebben az országban bármit meg lehet csinálni következmények nélkül, és az emberek 90 százaléka renyhe arckifejezéssel b*szik az egészre (vagy elpoénkodják). Kihalt a nemzettudat, az emberek már nem tartják fontosnak, hogy ők magyarok (lehetne példát venni a japánokról példának okáért). Ezek értelmesebbje már megy is elfele ebből az országból, mert már látja hogy mi megy itt. Én nem akarok elmenni innen, mert itt születtem ez a hazám. Viszont had legyek már dühös ha ilyen pofátlanságokat látok.

És igen. Dühös vagyok, nagyon.

Lehet a szemetekben ettől náciszélsőjobboldaliantiszemitaféreg vagyok (amúgy nem érzem magam annak), de nekem ez a véleményem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.24. 10:04:39

Érdekesen oszlik meg erről az emberek véleménye, 50-50% .... tényleg kettéosztott ez az ország.

Azért nem hasonlítsuk már egy az Utolsó Vacsora Jézus alakját a 48 millió darabban kinyomtatott papírpénzhez!
Persze, mindekettőhöz modelt álltak, de azért van különbség a 2 dolog között ...

Van-e még egy olyan ország, ahol maga az ügyvezető igazgató (a nyomda partnercége) áll modellt?

Vajon Koltai Ferenc találta ezt ki (milyen remek móka), vagy a nyomda kérte fel ?

DArchAngel 2008.04.24. 10:47:15

Hasonlít a krónikában található képekre.
Szerintem a művész egyszerűen keresett egy modellt, és az igazgató épp kéznél volt. Ráadásul ingyen vállalhatta :)
Miért kell minden mögött rosszándékot, politikát keresni? Azért, mert 90%-ban van, még lehet, hogy ez a maradék tízbe tartozik.

emagdi · http://bombi.blogol.hu 2008.04.24. 11:01:53

nem értem mi ez a felháborodás. valakiről csak mintázni kellett, mert viszonylag kevés fénykép készült még akkoriban... ha a pizzafutár srácról mintázta volna, azon is felháborodnátok?
egy teljesen ismeretlen ember volt a modell, nem közszereplő. tökmindegy hogy kicsoda.

ehran 2008.04.24. 11:20:04

zero:

Akkor is modellt állt volna, ha nem hasonlít rá? Maximum ez lehet releváns a kérdésben szerintem, ez meg olyasmi, amit soha nem fogunk megtudni. Tényleg hasonlít rá, így én sem értem, mi a probléma. Pályáztatni kellett volna a modelleket? Lenyúlta a megrendelésen felül egy modell fizetését? Mi a botrány? Ha Ti most nem veritek nagydobra, szinte senki nem gondolna arra, hogy egy cégvezetö figyel a 200-ason, így senki nem is azonosítaná vele, mivel a szimbolika fontosabb. Azaz, hogy Károly Róbert királyunk, a gazdasági intézkedései miatt került egyik bankónkra, ezzel is emléket állítva neki. Tökmindegy kiröl mintázva.

eric
"Engem az basz fel, hogy 300 év mulva Károly Róbert már úgy fog élni a köztudatban mint ez a "nyomdász". Szerintem történelemhamisitás, és még akkor is az ha régen is ezt csinálták."
Ne essünk túlzásokba, 2 hónap múlva se sokan fognak erre emlékezni, nemhogy 300 év múlva.
Egyébként most meg csak azért nem él úgy a köztudatban KR, mint festöinas, utcaseprö vagy jobbágy, mert fogalmunk sincs, ki volt a róla szóló képek modellje. Nem is számít, KR-re emlékezünk, akárhogy is nézett ki.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.24. 11:48:01

ehran

Ne legyél már naiv ... a faszi a hatalmánal és kapcsolataival fogva rátetette a képét a 200-asra.
Ennyi.

Most komolyan azt gondolod, hogy keresték-kutatták a Károly Róbertre hasonlító embereket, és a 10 jelöltből pont őt választották.

Biztos alig tudták rábeszélni szegényt ....győzködték hogy vállalja már el, mert szarban ban a projeck ..

Istenem. de naivak vagytok ..

Jedlik 2008.04.24. 11:51:32

zero: hat de eddig senki nem tudta. miert volt az jo neki, hogy hatalmanal fogva ratetette? milyen haszna volt belole? foleg ha ELHALLGATTAK!

egyebkent az tudtatok, hogy regen a legtobb noi modell prosti volt, mert modellkedni alantas dolognak szamitott, hiszen le kellett vetkozni, kovetkezeskepp a legtobb Maria festmeny kurvakrol keszult? azert ez sem kevesbe felhaborito.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.24. 12:02:50

Jedlik

sajnos nem látok bele a milliomos üzletvezető-igazgatók fejébe ...pedig megpróbáltam :-)

Jedlik 2008.04.24. 12:04:17

zero: na de akkor hogyan állíthatod, hogy
"a faszi a hatalmánal és kapcsolataival fogva rátetette a képét a 200-asra." ?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.24. 12:29:13

Jedlik

Szerinted máshogy történt ?

Azt nem tudom csak hogy mi haszna volt belőle, de elég önimádó, nárcisztikus ügyvezető-igazgatót ismerek, szóval abszolút beleillik a képbe ....

ehran 2008.04.24. 12:44:56

zero:

Értem én, hogy így történt, de nem mindegy? Kinek okozott kárt ezzel? 1 modellnek, aki elesett a fizutól? Változatlanul nem értem, miért olyan vérlázító ez az eset. Ennél sokkal rosszabb dolgokra használják itt az emberek a befolyásukat, amikröl szó sem esik legtöbb esetben. Ezzel kb. senkit nem károsít, a 200-as szimbolikáját nem sérti, úgyis egy modell kellett volna hozzá. Jobb lett volna egy tözsdei alkusz, egy rendszergazda, vagy egy vízvezetékszerelö? Akkor minden okés az ügyben? Változatlanul nem a modellre fognak emlékezni az emberek, bárki is legyen az, hanem KR-re, így kútba esik az az elképzelés, hogy megörökíti a nevét az utókor számára.

ehran 2008.04.24. 12:46:19

Kiegészíteném magamat: pontosabban éppen Ti gondoskodtok most róla, hogy megörizzük az emlékét. :)

Jutocsa 2008.04.24. 15:58:02

Ugyanmár, most komolyan ezen húzod fel magad hogy ki van melyik pénzen ? Tényleg lehet hogy felháborítónak tartanám bármelyik másik országban, de itthon ? Szerintem ennél csak durvább/pofátlanabb/aljább dolgok történnek, erre minden edzett magyar csak egy vállrándítással kéne reagáljon. Amúgy a tízezresen is ki vagy akadva ? Mert azon inkább van Szent László, ráadásul III. Béla halotti koronáját viseli :)

Reagan Mester 2008.04.24. 16:49:18

Fenntartom a véleményemet: szánalmas ez a poszt, és ez a nagy műfelháborodás meg következmények-nélküli-országozás is.

"Sajnos azonban nem itt ér véget ez a story. 2004 március 25-én ugyanis a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola udvarán emeltek egy szobrot volt királyunk és névadójuk tiszteletére, mely arcát és vonásait a 200 forintoson megjelenő képről mintázták!"

Megnéztem a hivatkozott (?) forrást, a csodálatos rádió honlapját. Ott csak ez a szöveg van a gyöngyösi szoborról:
"Ez a szobor viszont 2004. március 25-én került átadásra a Károly Róbert Főiskola udvarán...: úgy tűnik, a pénz alapján készült... "

Na, most az hogy mikor emelték, és mikor adták át nem ugyanaz. De persze ez a legkisebb hiba. Az, hogy a forrásban (csak tiszta forrásból, mi?) szerepel az "úgy tűnik", a posztoló pedig tényként állítja be, hogy a bankóról mintázták a szobrot, az már súlyos hiba. Eleve a feltételezés, hogy egy papírpénzről mintáznak egy szobrot, elég nevetséges. Hát még ha nincs rá bizonyíték!

Még egyszer belinkelem Orlay Petrich Soma festményét:
mek.oszk.hu/00800/00893/html/img/nagy/203d.jpg

Az meg csak a színvonalat jellemzi (a remek rádióét is és a tieteket is), hogy Koltai Ferenc iwiwes képét - hogy jobban befogadható legyen a nagy leleplezés -, tükrözve teszitek be a képsorba. Ilyet szerintem már a blikknél se csinálnak.

zero
"Ne legyél már naiv ... a faszi a hatalmánal és kapcsolataival fogva rátetette a képét a 200-asra.
Ennyi."
Ja, ha "Ennyi.", akkor jól van. Meg se kérdezem mire alapozod ezt? Mert "ennyi", és ha "ennyi", akkor az azzal mindent jól megmagyaráztál.
Ennyi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.24. 17:57:38

Reagan Mester

A poszt nem lehet "szánalmas" legfeljebb te nem értesz vele egyet ... de azért köszi a kommentet :)

Horizont 2008.04.24. 20:25:23

Az építő jellegű kritika és a szánalmas lehurrogás között van egy kis különbség.

Kanda 2008.04.24. 20:34:51

A kommenteket olvasva egyre inkább az a meggyőződésem, hogy az egész poszt az "ügyvezető igazgató" szókapcsolatra épül. Ha valami segédmunkás lenne senki le se szarná. Működik itt a háttérben egy ügyvezető igazgató -> aljas geci következtetés, szerintem teljesen alaptalanul. Miért kell rögtön arra gondolni, hogy akinek pénze van az az ördög maga? Tiszta kommunizmus...

Így meg most két állítás feszül egymásnak:
" A művész egyébként nem értette, hogy miért keressük, hiszen szerinte csak arról van szó, hogy Koltai Ferenc jó modell volt." (idézet a szentkoronaradio.hu-ról)

vs.

"....a faszi a hatalmánal és kapcsolataival fogva rátetette a képét a 200-asra.
Ennyi."
Az elsőre legalább van egy tanú (persze elfogult, de akkor is), a másodikra még ez sincs.

garázdabillegető (törölt) 2008.04.25. 05:24:18

Nem ezért vezetik be a 200-as érmét, mert a faszinak az volt a terve (mondjuk fogadás miatt), hogy 11 évig minden magyar ember naponta négyszer megfogja az orrát?
Nyert, aztán most jön a 200-as érme, amin gondolom Koltai papagája vagy muskátlija fog szerepelni. :(

garázdabillegető (törölt) 2008.04.25. 05:37:30

Mindenesetre tényleg markáns arca van, ezzel semmi gond, Kandának igaza van.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.25. 23:16:13

Na, a Blikk is megírta :)

www.blikk.hu/cikk.php?cikk=99884

"– Egyszer azt mondta: olyan érdekes az arcod, szeretnék egy tanulmányfotót készíteni. Modellt ültem. Álmomban sem gondoltam, hogy a képem egyszer egy bankjegyről néz vissza rám. Ezt csupán évekkel a fotózás után, néhány nappal a bankó kibocsátása előtt tudtam meg."

Szegény Ferencet jól csőbehúzták ...

"Koltai Ferenc arca tökéletesen megfelelt a kívánalmaknak – tudtuk meg a művésztől. Vagyóczky hozzátette: már többször dolgozott ezzel a módszerrel. A tízezresen látható Szent István király portréja például fantáziájának szüleménye."

Most akkor melyik módszer? Modell vagy a fantázia ???

Horizont 2008.04.26. 08:04:06

Nagy baj kicsi hazánkban hogy már kevés dolgon tudunk felháborodni.
Legtöbbször csak akkor ha a zsebünket érintő ügyről van szó.
Még időnként felháborodunk vagy csodálkozunk,hogy "itt" tartunk.
Sok kicsi sokra megy!

garázdabillegető (törölt) 2008.04.28. 10:36:50

zero, értem már. Koltai Ferenc is Vagyóczky fantáziájának szüleménye, mi meg itt szurkáljuk a felhőt :(((
Télleg, ilyenkor kell jogdíjat fizetni a modell számára?

pattopo · http://100ev.uw.hu 2008.04.28. 16:26:24

sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/kkmkult/karrob.gif


véletlenül a képes krónikában hasonlít K.R.
hát persze hogy ez a kép nem jelenik meg :-)

ennyit a cikkíróról.

garázdabillegető (törölt) 2008.04.28. 17:45:02

pattopo,
Ugyan már.
Jó, ha nem hamisítottad a képet, mint ahogy én szoktam (nincs nálam az eredeti Krónika), akkor elfogadjuk a KK-t hiteles forrásnak. De akkor a kettős honfoglalás elméletét elveted, ugye?

holysmoke the one 2008.04.29. 09:41:16

electron 2008.04.23. 18:55:28
Az a bizonyíték, hogy elhallgatták.


Nem hallgatták el,én tök véletlenül már kb 3éve tudok róla,sőt amikor találkoztam vele,meg is jegyeztem,hogy nem túl nagy a hasonlóság

méhészborz · http://debi.blog.hu/ 2008.04.29. 11:04:06

Azért nem hasonlítsuk már egy az Utolsó Vacsora Jézus alakját a 48 millió darabban kinyomtatott papírpénzhez!
Persze, mindekettőhöz modelt álltak, de azért van különbség a 2 dolog között ...(Idézet zero 04.24. 10.04.39.)
Az Utolsó Vacsorához kik is álltak modellt? :-)

Baromméter 2008.05.05. 15:17:11

1) Ha nem volt hiteles kép KR-ről, miért nem lehetett volna simán a krónikás képet beemelni? +100 év még mindig jobban konvergál, mint +500-600.

2) Senki döntéshozó és -alakító nem kérdezte meg a jóváhagyási processzus során, hogy honnan van ez az arc?

3) Hogy lehet az, hogy egy szabadalom-tulajdonos beleszól a bankó grafikájába is?

idppp 2008.07.18. 14:54:20

Felháborító!!!
Érdekes országban élünk, minden és mindenki megvehető?
Melyik párt volt hatalmon, ki volt a pénzügyminiszter?
Kit vonnak felelősségre és mikor?
Miért hallgatják el a témát a médiumok?

papramorgó 2008.07.18. 15:42:28

Kiegészíteném az előttem szólót:
Ki volt a Nemzeti Bank elnöke?
Csak izraelita modell akadt magyar királynak?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.12.28. 16:15:15

Azt kell mondanom emberünk még mindig sehol nincsen Batiz Andráshoz képest...

Roxvox 2008.12.28. 17:33:25

Mindenki hasonlít valakire, csak még nem tudja.
KF az utolsó magyar király.

Roxvox 2008.12.28. 17:37:31

Egy Igazgató és csak 200, legalább az 54.000 forintosra tetette volna magát.
Kishitűség.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.28. 18:49:19

Amíg volt vizitdíj, csináltattam volna 300-ast Molnár Lajos arcképével.;-)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.30. 00:40:05

Szerintem ez igazi nagypályás csíny. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2008.12.30. 02:50:45

@papramorgó

"Csak izraelita modell akadt magyar királynak?"

Khm, ebben az a pikáns, hogy I. Károly elsősorban francia, másodsorban itáliai, és csak legvégül rendelkezett magyar identitással. És ez az identitás sem összekeverendő a 19. század elejétől megszülető polgári nemzettudattal. Ha még hozzávesszük, hogy címei között a Jeruzsálem királya is szerepel, szerintem semmi baja nem lett volna egy ilyen modellel.:) Én sokkal égőbbnek tartom, hogy a fején női halotti korona van, a pénz hátoldalán pedig Diósgyőr van Visegrád helyett, ami az ő korában még nem is így nézett ki, illetve csak a fia lakott ott néha.
Egyébként honnan lehet tudni, hogy a "kéznél levő modell" gyakorolja a zsidó vallást?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.14. 18:38:34

Hát ez egy mekkora fake!

Kérem, én jelentkezem, mert k...ul hasonlítok Szt. Lászlóra. Jaaaa, és még I. Istvánra is!

combo 2009.06.15. 16:14:45

Én azt mondom, hogy ha nincs róla hiteles kép, akkor tegyenek rá egy vázlatos képet, azt ami "fennmaradt". Mert ez egyszerű néphülyítés. Szerintem minden magyar úgy gondolja, hogy Károly Róbert úgy néz ki, ahogy a 200-ason. (Eddig bele se gondoltam, hogy ilyen részletes kép tuti, hogy nem maradt fenn.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.15. 17:33:49

@combo:

I. Károlyról (és nem Károly Róbertről) maradt fenn egy szakálltalan portré a saját pénzein, plusz a Képes Krónika miniatúráin is szerepel róla közel egykorú, de már szakállas portré. A 200-ason lévő ábrázolásoknak azonban még több hibájuk is van: I. Károly fején egy 13. század végi női halotti korona van, Diósgyőr pedig a fiához, Nagy Lajoshoz kötődik, I. Károly korában nem is így nézett ki a vár.
Szent Istvánról is maradt fenn egy sematikus, de egykorú portré a koronázási paláston, azt is nyugodtan lehetne használni.

Salopeta 2013.01.27. 15:06:30

Kit erdekel ki van a penzre nyomtatva. Ha megtehetnem, en is magamat tennem oda. Meg mindig jobb egy feltalalo arcat nezni mint peldaul Gyurcsanyet...

Ironfist 2013.01.27. 19:51:57

@Salopeta:
Azt vágod, hogy ez egy 2008-as hír, és a legújabb hozzászólás is 2009 júniusi?

Salopeta 2013.01.27. 20:19:45

@Ironfist: Vagom teso! Mostmar a legujabb hozzaszolas 2013 januari lett. :)