Skip to content


       Szűrés lista

Ronnie Wood egy 18 éves orosz fényt kefélget

Ez a rozoga drogos itt Ronnie Woods a Rolling Stones 62 éves gitárosa. Az Írországban élő Ronnienak van egy szerető felesége és négy kis porontya. Nekik köszönhetően az öreg harminc év után leállt a kokainnal (tapstapstaps). Mondjuk lehet közrejátszott ebben az orrában szétrohadt nyálkahártya, melyet többször műteni is kellett. Az együttes másik három tagja és a családja is boldogan újságolta a sajtónak, hogy mennyire büszkék Ronnie-ra, hogy kibírt szállni. Ő is kihúzta magát mindenki előtt, hogy aztán az alkoholizmusba süllyedjen és napi 2 üveg vodkát nyakaljon be.

Leggyakrabban át is ruccan egy igazi ruszki környezetbe a moszkvai Capricorn klubba. A helyről tudni kell, hogy 150 kelet-európai lányt foglalkoztatnak, kik toplessben szolgálnak fel és lehetőség van mindenféle magánszámot is venni tőlük. (értsd:egy ki nem mondott luxuskupi a hely). Ha már itt volt, az öreg gondolt egy merészet (nem eshetett nehezére) és összeszedte a 18 éves, iszonyatosan fény, Ekaterina Ivanovát (Ronnak és nekünk csak Eka).

Annyira összemelegedtek a kiscsajjal, hogy még elvitte haza is és bemutatta a feleségének és a lurkóknak. Azt beszélik az asszony könyörgött a kis dögnek, hogy ne vegye el a férjét, mire Eka vastagbőrrel azt felelte: "Én nem veszem el, ő hagy el téged". Persze kipattant a botrány és Ronnie szóvivője nyilatkozott is egy roppant szimpatikusat a Daily Mailnek: "Ő csak egy ivócimbora. Ha alkoholista vagy és a családod azt mondja neked, hogy hagyd abba, akkor inkább keresel valaki mást, akivel ihatsz." Nos,  jó esetben erre ugye abbahagyja az ember, de ő inkább megfogadta embere tanácsát és "talált valakit." Hetente visszajár Ekához, kivel nem csak piál, kefél, de még modellként is használja. Jah igen, köztudott, hogy Ronnie kiemelkedik a remegő kezű alkoholista festők tengeréből.

És, hogy mit hoz a jövő? A Papper még ürít párat a mi Eánkba, majd még párat más csajszikba is a bárból. Kicsavarják, mint a szart és hazamegy bűnbánóan, beiratkozik egy rehab klinikára majd 2 nap múlva megszökik. Ki tudja, lehet legközelebb a ZP-ben veti be  A Testet, hogy felszedjen pár tinit.

Mellesleg a poszt célja nem volt semmi más, csak, hogy leközölhessem Eka képeit én is. Szívesen! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Címkék: bulvár szex

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr38570711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.16. 13:03:33

Rockzenész haverjaimat kérdezem:
Ti is ilyenek lesztek 62 éves korotokra? xD

Johnny336 2008.07.16. 13:20:54

Vagy már most így élnek? :)

Johnny336 2008.07.16. 13:23:43

Lehet egy picit offolni?

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.07.16. 13:33:14

hívd Ekának és normális hangnemben jöhet;)

Johnny336 2008.07.16. 13:34:42

Köszönöm a lehetőséget.

Eka szerintem nem meleg, és a barátja sem. Csak jól bedrogoztak, aztán kimentek szórakozni. Ennyi. Mondjuk elég szánalmas, hogy ilyen szórakozásra van szükségük...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.16. 13:36:24

Én megértem Ronniet, "fíííl dö pedofíííling..." :-)
A vén kecske is megnyalja a sót...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.07.16. 13:38:31

jaj ha lett volna kis eszem azt mondom hívd zeronak, mennyivel viccesebb lenne....

Próféta 2008.07.16. 13:43:06

Mostanában hallottam, hogy Oroszország távol-keleti kifejezetten rideg részein (Szibéria) rengeteg nem-orosz (leginkább kínai) dolgozik bevándorlóként. (Hm, durva lehet az a hely _ahonnan_ elvándorolnak Szibériába.) Szívesen foglalkoztatják az ottani cégek-munkaadók őket, mert olcsók, nem panaszkodnak, jól bírják a megpróbáltatásokat és nem isznak. Ez utóbbi talán a legfontosabb szempont.
Ezen ok miatt arrafelé a 'kaukázusi' (fehér) nők 70%-a inkább szeretne magának kínai férjet.
(Forrásra nem emlékszem, bocs.)

Nos, úgy tűnik, Eka még régivágású, ő a vodkától bűzlő pasikra bukik. (Vagy, ez csak rosszindulatú feltételezés, a pénznek már nincs szaga?)

ui: Ronnie képeiből ízelítő:
www.ronniewood.com/artMenu.aspx

Johnny336 2008.07.16. 13:44:58

Seduxen!

Ez a kecske nem a sót nyalogatja :)

Azhát 2008.07.16. 13:48:14

Mondjuk szerintem a csaj nem Ekaterina, hanem Jekatyerina... .)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.07.16. 13:49:30

ugyan mar sracok, ki nem dugna meg ezt a pinat, ha tethetne???? :))) szegeny rokkzenesznek legalabb legyen valami jo a nyugdijas koraban. :)

bloodhound v2.0 2008.07.16. 13:52:01

1. bulvárhíradóvá satnyul ez a blog :)
2. ez 18? inkább 13, nem? nagyon 'Filia atya esetét' látom fennforogni... :)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.07.16. 13:54:49

Bloodhound... ha meg csak politika van akkor azért sírtok:D

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.16. 13:58:00

Johnny: ez igaz. de az vesse rá az első követ, aki nem ismerkedne meg közelebbről a kis JEKATYERINÁVAL (Azhát: így jó, ugye?) :-))
bloodhound: ne legyél kirekesztő... és ha 13? :-)))

Johnny336 2008.07.16. 13:59:48

És ha 13? Babonás vagy?! :D

Seduxen!

Annyira nem jött be a kiscsaj. Sokkal jobbak egy bacardi-kóláért odaadják magukat :)

jürgen baromartz 2008.07.16. 14:00:08

woods egy fényt kefél?
meglehetősen szűk pinája lehet egy fotonnak

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.16. 14:03:08

Johnny: tapasztalat? :-))
(és HOL? A Bank, meg egyéb "kulturált" szórakozóhelyeken? Mert az efféle helyeken óvatosan, mert még bcs-t követsz el :-)) )

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.07.16. 14:04:36

fény= pesti szleng, az a nő a fény aki beragyogja a napodat...

a lányzó meg Ekaterina, J nélkül...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.16. 14:10:31

bloodhound v2.0

Többé nem írunk a fény orosz tinilányokról ... a többiek köszönjék Neked ....:-)

jürgen baromartz 2008.07.16. 14:11:37

eric kolléga.. így már rendben van.
Érd City metropolisza, a vidék fővárosa (és egyben lakóhelyem) mindössze 25 kilométerre fekszik Bjúdöpeszttől, ennek ellenére soha nem hallottam még, ez olyan tősgyökeres pösti szleng lehet...

amúgy valószínűleg angol oldalon szereztetek tudomást a hírről, ezért van probléma a névvel: az angol hajlamos hiányossá tenni az orosz/ukrán neveket, így lesz Tarkovszkijból Tarkovsky és a többi, tehát az az Ekaterina szerintem tényleg Jekatyerina. és mennyivel szebb, lágyabb így hangzása!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.16. 14:13:42

Johnny336

"Sokkal jobbak egy bacardi-kóláért odaadják magukat :) "

Ebben én nem hiszek. Szerintem a hazai oktatás-nevelés magas színvonala, az erős családi nevelés hatása, és mindennapokban látott viselkedésminták miatt nem történhet meg, hogy egy lány elmenjen szexelni egy pohár ital miatt.

Ha ez igaz Johnny, akkor megyek veled bulizni ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.16. 14:15:28

Oké, Jekatyerina.
Lépjünk tovább!

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.16. 14:19:54

zero: Pfújjj.... Képes lennél Johnnyval "elmenni" egy pohár italért?! Ennél többre tartottalak... :-)))

Johnny336 2008.07.16. 14:19:56

zero!

Jöhetsz velem, de csajozás nem lesz...szombaton nősülök... :D

Egyébként valóban vannak ilyenek. Sőt, vannak olyanok, akiknek megtetszel, és nem átallanak lefeküdni veled a buliban, pedig 3 órája ismernek...na, ez tapasztalat.

Seduxen!

Nézz körbe szombat du. 6-kor a Nyugati téri Mekinél...csodát fogsz látni. Egyébként valóban romantikusan fiatalok a lányok, de szexuális téren elég erőteljesen tapasztaltak. Nagyon sokan már ált. isk. felső tagozatába érve nekilátnak a fiúk becserkészésének. És az tévhit, hogy a gyomrunkon át vezet az út...

Ja, pösti vagyok, de én sem hallottam még a "fény" kifejezést.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.07.16. 14:24:08

jó-jó még én sem hallottam nagyon a fényt mástól, de a baráti körömben régóta bevett...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.16. 14:24:56

Johnny: ezért írtam. A Bank is ott van....
Még ilyet: 3 óra ismeretség után képesek odaadni magukat egy ismeretlen férfinak!? (Én barom, meg leragadtan egy nőnél :-))) )

Johnny336 2008.07.16. 14:27:11

Én is leragadtam, immár négy éve. De egyáltalán nem bánom.

Igen, Bank. Meg Bahnhof, meg ki tudja még mi. Nem jártam ezekre a helyekre. (Bahnhofban töltöttem egyszer kb. 2,5 órát...túl sok volt nekem. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.16. 14:30:03

Én sem, csak tréfálok :-)
(majd következő életemben szakosodok az ilyen "hold" típusú hölgyekre: este jön, reggel megy...)

Fucksee 2008.07.16. 14:40:47

azért puha, hogy ne fájjon

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.16. 14:48:13

Kommentelni akarok Emmához brühühühü

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.16. 15:01:23

Há azí me názsi vadzsok?
Ekával szemben nem vagyok előítéletes... nyugodtan kifejezhetné a tiszteletét térden :)

zala 2008.07.16. 15:13:15

fényezném!
nyilván Jekaterinykát! Ronnira már túl sok polírpaszta kellene, még ha mai-modern-büszke is lenne a szexuális orientációm.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.07.16. 15:13:45

Öreg rocker - nem vén f... :)
Ronnie bátyó a két üveg vodka közé valami hamvas gyévocskát kívánt. Ha az ember élő rocklegenda, és tele van zsével - az ilyesmi gyerekjáték :)

A szende kis Ekának meg jól jön némi 'támogatás' (persze könnyen lehet, hogy több fütyit fogott már, mint kilincset).

És ráadásul milyen érdekes szitu: 'mintha a saját unokámat kefélném!'
(perverzek előnyben :)

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2008.07.16. 15:14:57

Dehogy 13. Csak 30 fele v. felett már a 18 éves is gyereknek tünik.

RobeeK 2008.07.16. 15:17:52

Bocs, még visszatérnék a névre: Ekaterina jó orosz név, ami emlékeim szerint így van jól írva, viszont Jekatyerinának ejtik :-)

Frank a tank 2008.07.16. 15:30:02

Ki ne blokkolná a Gyévocskát? Főleg némi koksz, meg vodka után...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.07.16. 16:05:07

Nana, a sztriptízbár nem egyenlő a kuplerájjal. Egyszer majd menjél el egy korrektebb helyre, majd meglátod.

Bezuhov. 2008.07.16. 16:13:50

irigy vagyok a fenybenjärokra! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.16. 16:17:30

"Vizibusz
Nana, a sztriptízbár nem egyenlő a kuplerájjal."

persze, de mind a két helyen elkaphatod a kislányt jó pénzért ....:-))

derelyegrádi szellem 2008.07.16. 16:27:49

Ekával szemben nem vagyok előítéletes... nyugodtan kifejezhetné a tiszteletét térden :)

Ronnie meg közben játszhatná a tééérdenállva, tééérdenállva refrénű (leheta címe is az) számot.

gargoyle 2008.07.16. 16:27:51

sztriptizbarban a tapi azonnali veressel jar azt meseltek :P szoval csak elozetes megegyezes utan javaslott a tettek mezejere lepni.

amugy meg csak jelzem a monogamoknak, hogy ami no nincs meg pedig meglehetne azt a pokolban az orrodra huzzak majd :P

gargoyle 2008.07.16. 16:29:32

lassan paranoid leszek tudom de azert kivancsi lennek amugy a jeles kommentelo tarsasag mennyiben maskepp nyilatkozna ha ekatyerina fiu lenne .) akkor is ilyen kacsintva emlegetnek a 13 evet es a terdenallast es gratulalnanak-e a ven gitarosnak .)

Bezuhov. 2008.07.16. 16:41:07

@gargoyle 2008.07.16. 16:29:32

ähh ez csak irigyseg a reszünkröl! ;))

... ha fiu lenne ekatyerina akkor en spec meg sem nyitottam volna ezt a postot.... :]

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.16. 16:49:37

No én L sörözni. Pá NÁTZIK :)

toszódj+ · http://vegso.blog.hu 2008.07.16. 17:00:26

Mit lehet ehhez hozzátenni?
Döglött volna + a kokaitól?

SzocsO 2008.07.16. 17:21:40

Ez a rolingsztonsz is jobb lett volna, ha abbafejezi a Beatlessel együtt. Nem kaptunk volna olyan borzalmakat tőlük, mint az Angie, meg hasonlók.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2008.07.16. 17:43:42

Akkor most szólaljon meg a konzervatív szellem: leb*sznék neki kettőt és hazazavarnám mamához...
:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.16. 18:03:52

Eltiron72

előtte .... vagy utána ? ;-)

lOc (a pasztafáriánus) 2008.07.16. 18:10:46

Biztos én vagyok a bunkó, de 31 évem alatt mindvégig Pesten éltem és az életben nem hallottam ezt a kifejezést nőre hogy "fény".

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.07.16. 18:44:10

Azért a melle nagyon ott van ennek a ribanc (J)Ekának. Szerintem Ronnie nem kevés lécsóval szponzorizálta; cserébe biztos rá van tetoválva cirill betűkkel, hogy Áj Láv Sztónsz!

Amúgy blokkolnám, mi tagadás... Már úgy értem: (J)Ekát, nem Ronniet.

jürgen baromartz 2008.07.16. 19:04:36

és még így is van kint index címlapon, behugyozok:

Vastagbőr: Öregember nem vénember
Ronnie Wood, a Stones 62 éves gitárosa egy 18 éves orosz fényt kefélget. Kudos, man.

fényt kefél bazmeg. fényt kefél.

Sloane (törölt) 2008.07.16. 20:09:39

Respect. Tizenévesen arról álmodoztam, hogy 60 éves koromra legalább fele annyi nőt kúrjak meg mint Jagger vagy bárki más a Stonesból. Mondjuk most már látom, hogy ez sosem fog összejönni :-)
Viszont volna egy kérdésem: ehet hogy öreg fasz vagyok már ehhez a szlenghez, de mi a rákot jelent az, hogy "fény"? Mármint ebben a kontextusban? Tippjeim volnának, de bizonyos akarok lenni :-)

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.07.17. 10:43:01

Aki kokaint tüsszent, vodkát hugyozik, és mellesleg a 'sztónsz' gitárosa - az röptében a fényt is.
Mit kell ezen fennakadni?
:)

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.07.17. 10:56:51

Úgy is mondhatnánk: az öreg Ronnie a sarki fényt kefélgeti.
(ez lemaradt az előbb)

travis 2008.07.18. 10:47:50

Most már értem a KDNP új szlogenjét: "Több fényt!"

DArchAngel 2008.07.20. 09:30:22

Láttam már szebb nőt...