Skip to content


       Szűrés lista

Gyenesei, a köztünk élő szocializmus

A színtelen-szagtalan szoci kormányból legalább kitűnik az egyik miniszter - foglalhatnám röviden össze Gyenesei István önkormányzati miniszter elmúlt egy hetét. A "Hi, I am Monika Lampert" jelenségnél mindenesetre sokkal szórakoztatóbb.

Először azt hittem, Gyenesei szimplán egy vidéki tahó, aki kiszabadulva Somogyországból sorba töri össze a kristálypoharakat ormótlan mozgásával. De olvasva nyilatkozatait, sajnos azt kell mondanom, hogy amiket mond, az teljes meggyőződéssel hiszi, és nem is érti, hogy mi is a problémánk. Még nem láttam olyan politikust, aki még mindig 1986-ban él. Vajon ki meri megmondani neki, hogy kikaptunk Mexikóban 6:0-ra a szovjetektől?

Valószínűleg a setét múltban van a kutya elásva:

"1972 és 1973 között Nagybajomban tsz-üzemszervező. 1973-ban bekerült a KISZ apparátusába, ahol először a Somogy Megyei Bizottság titkára lett, majd 1977-ben a KISZ Központi Bizottság mezőgazdasági és falusi osztályának vezetője. 1982 és 1984 között az MSZMP KB instruktora, majd 1985-ig a Somogy Megyei Bizottság gazdaságpolitikai titkára.
1975 és 1989 között az MSZMP tagja. 1985 óta a Somogy Megyei Tanács, majd Közgyűlés tagja. 1985-ben kinevezték a Somogy Megyei Tanács elnökévé, az ország legfiatalabb tanácselnöke volt."

Csak az elmúlt 7 napból szemezgettem ki az ízletesebb darabokat:

1, Öt és fél éven át volt kommunikációs tanácsadó Gyenesei István Somogy megyei közgyűlési elnök mellett Siposhegyi Péter, akinek színdarabjait az időközben miniszterré kinevezett Gyenesei ajánlotta több város polgármesterének. Minisztériumi levélben, minisztériumi pecséttel küldte ki az önkormányzatoknak hogy a haverja remek darabjait, "Kikötő"-t és a "Hantjával sem takar"-t vegyék át. A "haver-drámaíró" korábban öt éven és tíz hónapon keresztül vett fel havonta 60 ezer forintot kommunikációs tanácsadásért, amiért Somogy megyei közgyűlési elnök(Gyenesei) média-megjelenéseinek tartalmi és stiláris kérdéseivel foglalkozott, valamint közreműködött néhány protokollkiadvány megfogalmazásában is.

Reakció: "Miért lenne aggályos? Jó ügyet szolgáltam, és a polgármesterek nagyon jó néven vették, hogy figyelmükbe ajánlottam a produkciókat, ez senkinek nem volt aggályos. A magyar valóság ismeretének a hiányára utal, ha valaki 18 évvel a rendszerváltás után egy szelíd hangú levelet nyomásgyakorlásnak vesz."

A blogjában ezt írta:
"Egyik – látványosan eltévedt – fiatal politikus társam (Gusztos Péter,SZDSZ), blogjában külön bejegyzést szentelt nekem. Én nem viszonzom ezt a figyelmességet külön hozzászólásban, de nem hagyom válasz nélkül. Felhívom fiatalabb kollégám figyelmét arra, hogy az általa felemlegetett időszak („a legáporodottabb szagú szocializmus”) már a múlté. Történelem. Ezzel együtt – Hála Istennek – elmúlt az-az idő mikor miniszter utasíthatott önkormányzati vezetőket. Autónom önkormányzataink demokráciánk fontos sarokövei. Képviselőtársam bejegyzése sokkal inkább tükrözi belső félelmeit, mint a valóságot. Egy ajánló levélbe ennyit belelátni… "

Nos, a kedves levél olyan embertől érkezett, aki a pénzt adja. Így ha egy színdarabot "ajánl", akkor azt a színdarabot játsszuk. Ennyi. Ki akar belemarni a pénzt adó kézbe? De úgy látszik, ezt felfogni már meghaladja a derék tsz-üzemszervező képességeit...

2, Show must go on ...
Gyenesei Istvánt május közepén, a kormány átalakításakor nevezték ki az önkormányzati tárca vezetőjének. Ő pedig július elsejétől havi 250 ezer forintért az év végéig leszerződtette Siposhegyi Pétert, hogy szakértőként részt vegyen a miniszter "sajtó-, médiaszerepléseinek előkészítésében".
Látjátok, ilyen a jó cimbik ... segítik egymást, ahol csak tudják. Most tehet róla ez a szerencsétlen drámaíró és/vagy szakértő, hogy a haverjából minisztert faragtak, mindezt egy rohadt parlamenti szavazatért? Tudjátok, hogy utálhat Siposhegyi feljárni Budapestre? Elhagyni Somogyországot? Rongyos 250 ezerért?

3, Még nincs vége ...
A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint nem etikátlan, hogy a Gyenesei István vezette Önkormányzati Minisztérium fennhatósága alá tartozó társaság plakátján a tárcavezető lánya, az öttusázó Gyenesei Leila is szerepel. A vezérigazgató azzal indokolta, hogy a miniszter lánya is a plakátra került, hogy a Blikk olvasói Gyenesei Leilát választotta a legszebb olimpikonnak. Az önkormányzati miniszter tud a kampányról, mert a Magyar Turizmus Zrt. marketingtervét mindig egyezteti a tárcával, amely a felügyeleti szerve.













Etikusabb lett volna a 100 olimpikon hölgy közül valaki mást feltenni. Mert Gyenesei Leila bármely plakáton vagy reklámfilmben szerepelhet, szíve-joga, ha a kezdeményezés a magánszférából érkezik. De etikátlan és összeférhetetlen a közvetetten a "papa" által finanszírozott plakáton szerepelni. Ezt tudhatta volna Gyenesei Leila vagy a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója is, bárki tehetett volna ez ellen. Vajon mit szólnánk, ha a színvonalas magyar oktatást Gyurcsány Ferenc most érettségizett fiával reklámoznák? Mert a Blikk szavazáson ő nyert?

4, És megkoronázzuk ezt a hetet ...
Gyenesei István önkormányzati miniszter októberben arra utasította a közigazgatási hivatalokat, hogy a jegyzőkön keresztül valamennyi település tervezett rendezvényéről egy hónapra előre adjanak neki részletes tájékoztatást. Az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára október 16-án levelet írt a közigazgatási hivatalok vezetőihez. Ebben azt kérte, hogy "Gyenesei István miniszter úr döntésének megfelelően" a tárca tájékoztatást kíván kapni a helyi önkormányzatokat érintő rendezvényekről, találkozókról, fórumokról. A hivatalvezetőknek minden hónap utolsó előtti hétfőjén 12 óráig kell teljesíteniük a penzumot, és elküldeniük a listát. A tárca táblázatot is küldött, amelyben ki kell tölteni a "rendezvény rövid leírása" rubrikát és azt, hogy a minisztérium képviseletében ki vesz részt azon.

Reakció: "Fatális tévedés történt. A minisztérium csak segítséget szeretne adni az önkormányzatoknak ahhoz, hogy a meghívások időben megérkezzenek. Intézkedésem nem sért semmiféle törvényt"

Vajon minek kellett Gyeneseinek a 3200 település össze programja? Minden rendezvényre el akar küldeni valakit a minisztériumból? De miért? Ennyire nincs munkájuk? 

A vagyonnyiltakozatába még érdemes beleolvasni erre. Senki sem szólt neki, hogy ez nem vicces?

Címkék: politika pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr18751094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.11.05. 12:45:30

www.hirszerzo.hu/cikk.sztrajk_es_tuntetes_eleguk_van_a_kozszolgaknak.85814.html

Persze bazmeg, meg legyen 14. havi fizetés is aztán meg államcsőd. Vízfejű faszszopó banda

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.05. 13:11:17

de most mé' bántod? t'od, milyen nehéz a bohóc élete?

Narrátor (törölt) 2008.11.05. 13:13:13

Gyeneseit megvették kilóra, amikor kinevezték. Lehet, hogy értelmes ember lehetne, de mivel Fletó adta neki a miniszteri posztot és így nyomást gyakorol rá, neki azt kell csinálnia, amit az MSZP mond. Az MSZP meg marhára ideges, hiszen bukott a közig. átszervezése, úgy látszik, újra lesz klasszikus megyerendszer. És még jól is járnak, hiszen 2010-ben büszkén hirdetik majd, hogy Gyenesei függetlenként is őket támogatta nagyszerű intézkedéseivel. Gyenesei meg -e földi életében utoljára- még járhat szolgálati Audival.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.05. 13:13:45

@ Cigiző

nem bohócként foglalkoztatjuk ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.11.05. 13:15:28

Szemét, régi rendszerből átjött, pökhendi, ingyenélő, parazita! Ilyen emberek miatt vagyunk itt és az elbutított, megvett horda, beszavazza az ehhez hasonlókat a parlamentbe! Ilyen egy kurva ország ez! Ez mára betette a kiskaput, megyek rágyújtok...

A cérna főként a linkelt vagyonnyilatkozatos dolgon szakadt el végleg...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.05. 13:21:39

Ej, de milyen durva a vagyonnyilatkozat.
Nekem már akkor leesett az, hogy hivatalos papíron nem érdemes szórakozni, amikor le kellett másolnom a teljes matekfüzetet, mert nem odaillő idézeteket írtam rá. Ez ált. isk. 6-7. osztályban volt.
Neki nem mondták ezt meg? Vajon az útlevélképén is úgy vigyorog, mint Mr. Bean?

Ja, és még valami.
Messze nem ő a leggyengébb láncszem...

_laze_ 2008.11.05. 13:24:34

"...elmúlt az-az idő..." ezt nem így írják tudtommal... (A drámaíró akkor mégsem adott volna jó tanácsot, vagy stilisztikát, vagy mit?)

Hetfield 2008.11.05. 13:28:33

Ledöbbentem! Ezek a nyomoroncok blogot írnak?!?? Mi lesz a következő? Kibeszélő-show??? A vagyonnyilatkozatát meg se merem nézni.

énlennék 2008.11.05. 13:28:47

f.szom ezekbe már........... :-(
annyira irritálóak, hogy azt nem tudom szavakba önteni.....
hányinger, de tényleg.. :-(((((((

miért nem takarodnak már el az ilyenek? :-(((((

átlátó 2008.11.05. 13:31:00

Én ezt az embert kortársilag annyira, de annyira térdre rogyasztanám. Egy vascsővel. Azok szép, romantikus KISZes idők...

Bezuhov. 2008.11.05. 13:36:51

én?? azt általában ti csináljátok ;))

Bicskas 2008.11.05. 13:40:07

igazi kipróbált elvtárs, mindenhol ilyenek ülnek
viszont a lánya szerintem egyáltalán nem gáz hogy kikerült a plakátra, kellemes látvány

W Joe 2008.11.05. 13:40:52

Ez a Bohócos kép nagyon durva. :)
Külön-külön mindegyik esetre azt mondhatná az ember, hogy ez jóhiszeműen történt, nem kell semmi rosszra gondolni. De így együtt nem szerencsés.
Hogy kerülnek be az ilyen Gyeneseik, Lengyel Zoltánok a parlamentbe?

zotya7373 2008.11.05. 13:42:35

lehet , hogy ti nem ismeritek eléggé , de nekem földim ez az ,,úriember" ill elvtárs. Ez csak a jéghegy csúcsa ennél sokkal súlyosabb bűnök terhelik amúgy gátlástalan politikusi lelkét

rolika 2008.11.05. 13:47:10

akinek ilyen kifejezések, mint mszmp, kisz, központi bizottság szóismétlésszerűen sorakoznak az önéletrajzában, nagyon k.rva messzire elhajtanám a közélettől

és b.zmeg csupa ilyen komcsi köcsög vezeti az országot. tényleg késő már forradalmat csinálni?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.05. 13:47:12

Amúgy mi, egyszerű adófizetők ilyen viccesre vennénk egy hivatalos papír kitöltését, mondjuk egy APEH adóbevallást, vajon milyen retorziót kapnánk?

Más szemszögből? Ha Orbán egyik minisztere írt volna ilyen vicces vagyonbevallást, akkor meddig zengett volna a 168óra/Népszava/Heti Hetes jajveszékelése.

Most nem hallottam hogy lett volna bármi ilyesmi ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.05. 13:50:47

rolika

De ő most függetlenként jutott be a parlamentbe ...

Miért nem lehetett 1990-ben az előző rendszer összes működtetőjét vagy 20 évre kizárni a választójogból?

Nagyon-nagyon ráfaragtunk ....

jpmjpm 2008.11.05. 13:57:55

Az öreg Gyenesei tényleg gáz. 70-es éveket idézően viselkedik. Plusz nem érti, hogy ez miért baj.

Viszont Leila öttusa-világbajnok volt idén májusban, itt Budapesten. Plusz nagyon csinos szerintem, bőven ott a helye a plakáton, és az öttusát lehet kötni a vízhez, szóval helytálló a dolog.

Az viszont durvább volt, amikor idén Gyenesei kitüntette a lányát vmi. érdemakármivel amikor megnyerte a VB-t. Nem mintha Leila nem érdemelte volna meg, csak olyan hülyén nézett ki, hogy a saját apja tünteti ki.

kill004 2008.11.05. 13:58:26

zero: " De ő most függetlenként jutott be a parlamentbe ..." ...akiről mindenki tudta, hogy a maszop nyomja.

wagabound 2008.11.05. 14:03:09

"tényleg késő már forradalmat csinálni? "

Nem, nem késő. Ha még egy-két ilyen tetű hatalmat kap, akkor akár hozzá is lehet fogni...

átlátó 2008.11.05. 14:09:02

Ez a forradalom szó nekem tetszik. Ideje volna ennyi türelmi idő után az eltakarításnak.

Corry 2008.11.05. 14:17:12

Én a Leilás részt nem értem, hogy került ide.
Meg kéne azért nézni, hogy a saját érdem dominálhatott, vagy az apja és ha a hölgynél a saját érdem alapján elképzelhető egy ilyan plakát, akkor szerintem azt hagyni kéne.

A hölgy kiváló öttusázó, ide nem az apja nevezte ki, továbbá állítólag valahol a legszebb magyar olimpikonnak is megválasztották, gondolom szintén nem az apja miatt, hanem választhattak volna akár valaki mást is.

Ha ez igy esett, akkor a legszebb magyar olimpikon azért ne legyen rajta a plakáton, mert az apja miniszter?

Ha meg nem a községi futóversenyt nyeri meg, ahol lenne az apjának ráhatása, hanem a VB-t akkor szintén megérdemli, hogy kitüntessék, és ha kell akár az apja adja át a kitüntetést.

Valahol a ló túloldalát sem jó megcélozni, inkább a többi Gyenesei féle esettel kéne foglalkozni, mert az tényleg gáz.

Azazello007 2008.11.05. 14:19:03

Gyenesei egy szerencsétlen, szánalmas p*cs, de annyiszor hallom mostanában a "vidéki" és a "tahó" szavakat közvetlen egymásutánban, hogy jó vidékiként kénytelen vagyok megfeddni téged, féregbarátom.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.05. 14:24:40

Ez oltári! :o)

"Bérükért tüntetnek a rendőrök
A bérek befagyasztása után a kormány ne számítson a rendvédelem lojalitására, üzenték."

index.hu/politika/belfold/rnd6065/

kill004 2008.11.05. 14:48:04

Főnök: Mostantól nem verik szarrá a magyar embert, vagy hogy? :-)

reKorrekt 2008.11.05. 14:53:02

* Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.05. 14:24:40

Hazaárulás = kötel.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.05. 14:53:51

Azon gondolkodom, hogy vajon derülhetnek -e ki csúnya dolgok abban az esetben, ha a rendőrség valóban megsértődik a kormányra :o)

Ha igen, és elég randák ezek a bizonyos dolgok, akkor nem kell félteniük a 13. havi gázsit sem.

wagabound 2008.11.05. 14:56:52

"Én a Leilás részt nem értem, hogy került ide. "

Igen, a politikusok se szokták érteni, hogy ugyanmá' ők és családjuk miért ne pályázhatna egy kis erre meg arra, hiszen ők is emberek.

Na kérem, tisztességes demokráciákban, továbbá olyan helyeken, ahol egy politikus már a gyanú árnyékába kerülve is repül a posztjáról, régóta magától értetődik, hogy vannak dolgok, amik NEM ILLENEK egy politikushoz. Ugyanis nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Ezért nem illik a bársonyszékből családunk cégének állami megbízást adni, testvérünket kitüntetni, földalapú támogatásért kuncsorogni, kislányunkat plakátra tétetni, ésatöbbi.

reKorrekt 2008.11.05. 14:57:15

A rendőrségen belül azok a személyek akik esetleg tudhatnak ilyen dolgokról, nyugodtak lehetünk benne hogy 'béren kívüli juttatásként' megkapját a '13. havit'. Ja, nem étkezésiben!

El Paso-i macho 2008.11.05. 15:06:47

Mért kell már itt is cigányozni ???
A magyarok nácik, már ezér is a dolgozo cigányok a hibások???????
Erröl irjál, a raszzizmus már mindenhol van........
MOCSKOS NÁCIK

reKorrekt 2008.11.05. 15:13:46

Az eddigi hozzászólásaid olvasva úgy látom neked élet célod hogy minden blogon beszólj a magyaroknak.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.05. 15:17:06

Kedves nagmgojoco!

A magyarok közül Te vagy a legnagyobb náci, szóval miután abbahagytad a hisztit, meg a műbalhét javaslom, vegyél egy kis cserepes kaktuszt, locsolgasd, becézd, állítólag segít levezetni a frusztrációkat, meg a stressz ellen is beválik.
Meglátod, hogy egy növény nevelgetésében sokkal több sikerélményt szerezhetsz, mint a saját országod lenácizásában.

Ha esetleg arra jönnél rá, hogy ez Neked még mindig nem elég,hát hallgasd meg a miniszterelnöködet, hogy ő mit javasol, ha problémáid vannak ezzel az országgal.

Utána végy egy mély lélegzeted, relaxálj kicsit, hogy kellőképpen ellazulj, majd egy gyors mozdulattal análisan fogadd magadba az immár -remélhetőleg- kifejlett kaktuszodat, te gyökér!

reKorrekt 2008.11.05. 15:18:50

hát ez a felvezetés gyönyőrű volt xDDDDD

olvasgatok 2008.11.05. 15:25:06

wagabound: 100%-ig egyetértek veled.

semmilyen rendszerváltás nem volt itt. ami 45 évig szar volt, 20 éve még fel is habosították. ugyanazok.
élvezzétek!

El Paso-i macho 2008.11.05. 15:27:10

akinek a neve fehér fönök az nekem ne mondgya hogy nem NÁCI
Demokráciában ilyen nincs !!!!!!

Hetfield 2008.11.05. 15:32:04

Főnök, ezt most jól megkaptad! :D Add fel, sarokba vagy szorítva!!! :DDDDDD

changebug (törölt) 2008.11.05. 15:36:28

Az 1.) ponthoz - szerintem nyugodtan lehet figyelmen kívül hagyni egy ilyen miniszteri ajánlást egy polgármesternek.
Azért ne szarja már össze magát egy polgármester, hogy jaj most mi lesz ha nem fogadjuk el az ajánlást. Mi lesz? Semmi. (Engem - beosztott - egyszer osztályvezető (+2 lépcső) keresett, hogy a fiának kellene nyári szakmai gyakorlat. Mondtam erre és erre a munkára jöhet ha érdekli egyébként meg ő (a kölök) hívjon. Legközelebb megint apuka hívott, elnézését kér gyerek nem vállalja, mondtam mással nem szolgálhatok, mondta megérti és elnézést kért ismét)
Szóval nyomásgyakorlás van, de nem feltétlen kell ettől beszarni... szerintem. / igaz én nem vagyok karrier(p)ista :) /

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.05. 15:39:51

Tehát akkor bangomargitjoco bassza seggbe magát a kaktuszával? :)

Johnson Doe 2008.11.05. 15:42:40

Főnök: ez gyönyörű volt.:-D

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.05. 15:54:37

bangojoco!

Ha nem lennél ekkora műveletlen segg, vagy csak hírből hallottál volna egy google nevű keresőről, akkor tudhatnád, hogy a regényben, amiből a nevem merítettem FFFőnök egy oklahomai indián, akikről köztudomású, hogy valóban mindegyik egy rohadt náci.


És mielőtt mégis előhúzod a google-t és beidézed félkupicaffőnök alábbi mondatát, én előre jelzem, hogy ELHATÁROLÓDOK a könyvbéli alteregómtól... nem kell különbséget tenni :o)


"Borzasztó dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal."

burt lancaster 2008.11.05. 15:56:35

"bangojoco 2008.11.05. 15:27:10
akinek a neve fehér fönök az nekem ne mondgya hogy nem NÁCI
Demokráciában ilyen nincs !!!!!! "

Bangojocokám, nem szép tőled, hogy már az indiánokat is lerasszistázod, ha még elmondanám, hogy az általad szádra vett úr ilyen esetekre mit szokott reagálni, le is fosnád az bokádat (persze esztet csak az értheti, aki olvasta a 22-es csapdáját)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.05. 16:01:27

Na szerintem hagyjátok kicsit bangómargitot bufferolni. Sok információt kapott egyszerre. Nyugalom :)

more 2008.11.05. 16:04:48

hhehhehhehhemuhahahhhaha haaat, ez sokkal jobb mint tegnap volt:))))) a kaktuszos temat sajnos elkepzeltem hehehehhehehhee

more 2008.11.05. 16:31:21

picsaba, elijedt ez a bezu-klon is:)))) rakert kell nektek mindenkit elijeszteni innen ket perc alatt?? hat nem tudtok viselkedni!! fonok!! :)))))

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.05. 16:53:41

more: Nem zavartunk el senkit, csak elkezdődött a maunika show...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.05. 17:01:45

Asztakurva! Ez ugyen nem fake?! Mert viccnek durva lenne!

Marcellusca 2008.11.05. 17:06:10

De tájékozott vagy Főnök! :D

Emberek!
Valaki homájosítson fel, hogy min akadt ki bangojoco!
Nem tudom értelmezni a hozzászólását.
Meg egyébkéntis, miért a rézbőrű tesvírét taláta meg? Mi a véleménye Combi-ról (merthátugye a teljes "neve" ...) ?!
És azé' nem bántja more-t, mer' ha lovári nyelven óvasom (nem ángolossan), akkó' romát jelent?

A francban! Én is meg fogom kapni, hogy cigányozok. :D

more 2008.11.05. 17:10:23

meg fogom valtoztatni a kurva nikkemet!!!! ez mar nem az elso felhomalyositas, h lovariul roma....picsaba....
telleg,a mouni-ka!!!!
vagy csak a kaktuszos trukkot probalgatja:)))))

Marcellusca 2008.11.05. 17:12:21

A kettőt együtt! :D
Az ám az élvezet! :D

more 2008.11.05. 17:14:04

mongyuk a kiakadast en se ertettem, bar eszre se vettuk, h le lettunk nacizva megen.....igaz jelen esetben a semmire:))))

more 2008.11.05. 17:16:19

jovan, nem ezt akartam irni....hanem h eszre se vettuk, h a semmi miatt lettunk lenacizva ezuttal:)) ami sztem hozzank kepest is nagy haladas hehehe

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.05. 17:22:36

vero

Sose mernénk fake-t betenni .. a videót nézd meg amit kill004 2008.11.05. 13:24:16 betett!

na, az tuti fake, mert ilyen b'meg nincs !

more 2008.11.05. 17:27:45

hat a video nagyon kemeny....megtalalta maganak a magyar mauni-ka lujinszkit a putribol.....
ooooh, bazeg....elhatarolodok magamtol

Horizont 2008.11.05. 18:12:24

Atyaúr isten!!!! Ez a videó két éve volt.És ez a (nem is tudok jelzőt) miniszter lett??? Ilyen már tényleg nincs.Ez az ember még utólagosan is sértő a szocializmusra, még az se volt ilyen szar. A vagyonnyilatkozata? Arra se tudok jelzőt találni.Senki nem világosította fel ezt a görényt, hogy ő egy közszolga lenne vagy mi a fene, mit humorizálgat a mi pénzünkön?
Marad a Jobbik...... Annyira el vagyok képedve és annyira fel vagyok háborodva.

Marcellusca 2008.11.05. 18:34:30

Jajaj, Optimista!
Itt tartunk, hogy Jobbik?
Hova lett az optimizmusod? :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.05. 19:45:42

Sürgős elhatárolódást kérek a jobbra sodródó Optimistától!

Nos, az a legnagyobb baj, hogy mi elolvassuk/megnézzük/megbeszéljük/elgondolkozunk....

És a Heti Hetesen/Blikken informálódó "választópolgárok" ...?? Mennek és szavaznak ...

Marcellusca 2008.11.05. 20:11:32

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.05. 19:45:42

Ont erről beszélgettünk kollégákkal, hogy mennyi, tudatlan, megvezetett ember él az országban (mindkét oldalon), akik eldöntik a választásokat.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.05. 20:34:40

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.05. 17:22:36 // Hát nemtom vazze. A videót láttam régebben, azon egysz. csak dürhő, de ez a kép ... Lipót.

Na de a 2 együtt ...
Még jó, hogy a belügyi szerveket levették a BMről (most ÖTM) Drazsé egy fokkal kevésbé minusz. Talán.

Horizont 2008.11.05. 20:37:20

Sodródok?!Lassan már csak a nyakig szarban sergek-forgok!
Én sztrájkolni fogok!Nem fogok Vastagbőrt olvasni!Eddig egészséges voltam, vérnyomásom rendben volt.:)))
Annyira kiakadtam ezen a videón, el sem tudom mondani mennyire.Tettem két kört a lakásban mire kommentelni tudtam.Elveszítek mindent.Nem nézik meg egy miniszterjelölt előéletét? Nem számít vagy ez nem sokkoló.Mind a kettő katasztrófális.Az jutott eszembe akkor milyenek lehetnek a többiek? Csak pont nem készül felvétel? Ehhez képest Gyurcsány tánca milyen szolíd volt ugye?:))

Marcellusca ebben igazad van, de milyen választási lehetőségünk van?Kik közül választhatnánk ugyan?Jobbnál, jobb a felhozatal!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.05. 20:37:51

Ja és hogy fake.

A viccből veszem.

2 székely fát vág. Az egyik odabasz a baltával véletlenül a másik lábára és levágja.
-Mondja má Kend, ez most komoly vagy vicc?
- Hát komoly.
-Na azé, mert viccnek durva lenne!

Hát ez is ilyen. Baszki ... még mindig kapkodom a levegőt.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.05. 20:39:30

A video most az elnökválasztás után még aktulásisabb.
Gy. érzi az új idők új szeleit. Mit a régi szép időkben.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.05. 20:48:01

Mily megnyugtató a tudat, hogy jó kezekben van az ország.
m.blog.hu/fe/ferologia/image/gyeno.jpg

Horizont 2008.11.05. 20:57:58

laspalmas
A kis villantós! És milyen szexi! Mindig ilyen pasira vágytam! Miért nem talákoztam vele valahol- hogy leköpjem!!!:)

Béla az állat 2008.11.06. 01:03:28

Lakonikus leszek: kötél.

buckafej 2008.11.06. 12:13:38

Lehet, hogy jó nő a lánya, de elég jó csaj volt
az olimpiai válogatottban, pl. a női vízilabda csapatban, lehetett volna nélkülözni Leilát.
Ez a faszi egy tipikus pofátlan, "rámenős", gátlástalan karrierista, ezért mindenre hajlandó, lásd a videót és a fotókat.
Mikor fogják már ezeket a "jópofa" KISZ- es gyerekeket elhajtani a fenébe?
Nem elég, hogy nem bántották őket '90 után és szarrá lophatták magukat???

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.11.08. 07:14:36

Na dehát egy szadeszos képviselő ahős?
persze gyenesei akkor is komcsi marad

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.08. 12:51:53

weisz manfréd huba

Igen, Gusztos itt tökös volt... bár máskor is az lenne ..:-)

Horizont 2008.11.08. 12:57:40

Gyenesei odament a romák házához ahol a kettős gyilkosság történt és mécsest gyújtott és adott félmillió forintot.(na nem a sajátjából)
Szeretném megkérdezni tőle hogy mostmár minden áldott nap elmegy oda ahol gyilkosság történt?Mécsest gyújtani.Mert nemcsak cigányokat gyilkolásznak itten kérem....

süti beállítások módosítása