Skip to content


       Szűrés lista

Seres Mária a tűzzel játszik

Remélem, nem kell bemutatni senkinek a hölgyet, tudjátok, ő az, aki népszavazásra szeretné vinni a következő kérdést: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?" Novemberben kezdte az aláírásgyűjtést, eddig a szükséges 200 ezernek a fele gyűlt össze, február 12-e a határidő.

Persze a kezdeményezés sokaknak nem tetszett, hisz mindannyian tudjuk, milyen nehéz az élet ott a parlamentben. Meg különben is, évek óta remekül működik ez a "Felveszek annyi pénzt papír nélkül, amennyit nem szégyellek"-dolog, most meg egyfolytában piszkálják őket. Igaz, csak bottal, mint a döglött kutyát, de akkor is. Nem volt elég az a  rettenetes 15%, most itt vannak ezek a hamar betelő gyűjtőívek. Szörnyű. Egy nehézsorsú képviselőfeleség is írt Seresnek, majd jött Sz. úr igen hosszú levele karácsony táján:

"Üdvözlöm!
Tegnap éjjel kaptam meg Szekeres Csabán keresztül felháborító emailjét.
Arra reagáltam is,de ez egy új cikk.
Vajón tényleg a képviselőinkre mennek-e el a millióink,milliárdjaink?
Nem véletlenül a hatalmas tömegre duzzadó ténylegesen "semmittevő,kávéthordó" köztisztviselői réteg jutalmazására,bulizására,étkezési jegyeire, utazásaik megtérítésére?
Vajon tényleg 386 képviselő emészti fel ezeket a milliárdokat?

Félre értés ne legyen, csak kicsit lássanak bele milyen élet is ez.
Csatoltam a dokumentumot , melyből kiderülnek az EU-s és BALKÁNI (!!) fizetéseket,alapdíjakat,költségtérítéseket, AJÁNLOM FIGYELMÜKBE Albániát:

Alapdíj:1000Euro
költségtérítés: 6-13liter/100km
sofőr fizetése: 142 Euro
Lakóhelytől távol töltött éjszakákra : 40Euro

Ez Albánia!Ez egy kiragadott példa a sok közül.
Kérem mielőtt pocskondiáznak egy réteget, nézzenek szét Európában, mi a szint.Sajnálom hogy a tudatlanságból fakad ez a felhördülésük.

Ne értsenek félre, én is aláírtam a költségtérítéses népszavazás ívet, ez legyen is így.De ez a népszavazás, ne arról szóljon, hogy emnnyi pénzt zsebelnek be a képviselők meg annyit, legyen adómentes a költségtérítés, de nehogy kihozzák már hogy micsoda aranybánya ez!!
Önök is induljanak a választáson,nyugodtan,lehet csinálni!
Szívesen átküldök egy képviselői naptárat Önöknek, hogy milyen egy hét.
Ne azt nézzék hogy űlés közben újságot olvasnak,interneteznek!!
Ülés az egy formalitás,felszólalások és szavazás!
Az érdemi munka vidéken, az 54 településen zajlik!!!!!
Amit nem látnak Önök a fenenagy széleskörű szemléletükkel..
Megtunák Önök mit jelent 54 település gondját baját kézbetartani,képviselői fogadóórákat tartani(ezt költséggel bírni...)....


Javaslatom:
A népszavazásra kérem kerüljön fel ez a kérdés is:

"Ön akarja-e hogy a képviselők számát lecsökkentsék 200 főre?"

Azt gondolom ez lehet a legjobb megoldás Önöknek is és a képviselőknek is.

Üdvözlettel
"

Ez elég érdekesre sikerült, mert ő is aláírta, de nem ért vele egyet, meg nem is tudja igazán, hogy miről van szó. Meg ez az örök aduász, hogy bezzeg Európában még többet keresnek a képviselők! Igen, persze. De Európában a nép is többet keres.

Az meg mi, hogy az ülés csak formalitás, teljesen természetes, hogy ott olvasnak, neteznek?! Ja, ha így van, akkor utazzanak Pestre a saját pénzükből naponta többször oda-vissza, Ikariamozni! Hogy az igazi munka vidéken zajlik? Mindenki tudja, hogy ez mit jelent...Gondok, bajok, nagy költségű fogadóórák, no comment. Majd megszakad a szívem a sirámot hallgatva, hogy milyen nehéz egy képviselő élete. A számuk csökkentésével persze egyet is értek, aláírnám most rögtön, sőt talán Eric és Zero meg tudná azt is oldani, hogy itt a blogon is gyűjtsünk hozzá támogatókat. Legalább napi ötszázat össze tudnánk hozni szerintem, ha nem többet. Persze csak abban az esetben, ha Sz. úr tévedésből írt egy helyett két nullát a 2-es mögé. Nem ragozom sokáig, Seres Mária szépen, alaposan, pontról-pontra megválaszolta a levelet.

Viszont voltak agresszívabb válaszok is a kezdeményezésére, a jéghegy csúcsa az életveszélyes fenyegetés, a többi informatikai jellegű. Megpróbálták a honlapot túlterhelni, spam-automatákat állítottak Mária email-címére, volt, hogy egy nap 13.000(!!!) hulladékot kapott.

A hírlevelét is megbütykölték, sok nem feliratkozottat is rátettek, akik értetlenkedve, bosszankodva, felháborodva olvasták azokat az üzeneteket, amiket nem kértek. Többen be is jelentették ezt a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak, ki tudja, milyen következményekkel.

Aztán január 4-én (vasárnap) délután 3 körül feltörték Mária honlapját, aki rákattintott, egy felfegyverzett palesztin kisgyerekkel és egy angol nyelvű (nem nyilvánosságra hozott) üzenettel találta magát szemközt. Hétfő délelőttre sikerült visszaállítani a rendet, az eredeti, www.seresmaria.hu oldal helyett most a seres-maria.hu üzemel. Ennek apropóján a Mokkába is meghívták:

Az idióta riporter a végén amellett, hogy beszólt neki, azt sem hagyta, hogy végigmondja, amit akar. Tehát:  a kormány számlalottójától kölcsönözve az ötletet, Seres Máriáék is játékot indítanak. Azon képviselők között, akik költségeiket februárban számlával igazolják, tárgynyereményeket sorsolnak ki: tisztítóutalványt, vasalót, fodrászjegyet.

Az elsők között szeretnénk gratulálni a remek ötlethez! A résztvevők, illetve nyertesek névsorát természetesen lehozzuk, amint elérhetőek lesznek.

Címkék: politika közélet pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr99866360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sertésmájkrém 2009.01.12. 10:10:10

Undorító ez a TV2.
Máriának drukkolok, amit lehet megtettem az ügy segítése érdekében.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 10:12:31

Abszolút le a kalappal.

Ha lenne "Az év civilje" díj, neki adnám.

Civil Power ...bár másban is tudnánk így egyetérteni és összefogni ....

Hihetetlen, hogy ezt meg tudta csinálni egyedül, 4 gyerek mellett Nyíregyházán ...

rolika · http://www.wevik.hu 2009.01.12. 10:14:53

mindig felmegy a pumpa, ha európát kezdik emlegetni. meg kellene nézni a fizetéseket (lassan akármelyik eu-s országban...), és összehasonlítani a magyarral...

az meg nagyon messze vezetne, hogy vajon kik támadják seres máriát, a honlapját, a levelezőrendszerét stb. az ilyen támadásokhoz komoly pénzeszközök kellenek. ki a fizető?

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.01.12. 10:19:01

Nem értek egyet a költségtérítés módjával, de ezzel a hülye szavazósdival, Seres Mária nagy arcával sem. (feliratkoztam a hírlevélre, mert érdekel). Ennek a nőnek nincs élete? vagy egy normális állása, hogy ráér ezekkel foglalkozni?

Nem igaz, hogy el kell basznunk 5-6 milliárdot erre a marhaságra már megint.

Bocs a nyers fogalmazásért, de hihetetlen mennyien támogatnak egy ilyen hülye ötletet. Valaki így akar híres lenni. A mokkás videót megnézem munka után.

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.01.12. 10:20:17

Népszavazást csak akkor támogatnék, ha a hülye kérdések feltevői + a 200.000 aláíró összehozná a pénzt is hozzá. Ja hogy az fejenként 30.000 forint lenne?

Lithium78 2009.01.12. 10:24:24

rhyn: és arra nem gondoltál, h ezzel a népszavazás "árának" többszöröse jönne be évente?

Lithium78 2009.01.12. 10:25:44

szóval sok sikert hozzá, remélem, összejön! végre egy ember, aki tesz is valamit, nem csak a száját jártatja.

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.01.12. 10:29:51

Lithium: kb 3-4 évente jönne be a népszavazás ára, ha megszűnne a költségtérítés. Ha mondjuk számla kellene, mondjuk 10%-ról nem tudnának számlát hozni, azaz évente 170 millió forint lenne megspórolva, ami kisebb, mintha azt a 6 milliárdot berakják a bankba, s ezért jegybanki alapkamatot kapnak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 10:31:36

@rhynn:

vagyis azt mondom, ami nem éri el az 5 milliárdot, arról ne is legyen népszavazás?

Ez milyen demokrácia? 5 milliárdos küszöbű?

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.01.12. 10:34:41

@zero: Nem, azt mondom, hogy ilyen marhaságokról ne legyen népszavazás. Nem az a demokrácia, hogy évente kétszer állami pénzen fontoskodhat néhány ember.

A 200.000 aláíró nagyrésze azt se tudja, mit ír alá, csak belebegtetik, hogy mocskos képviselők, szívjanak, beraknak képet arról, hogy a parlamentben valaki otthagyott egy újságot. Populizmus ez. Arról már hallgatnak, ha számla kell majd, mert megszavazzuk, ugyanekkora pénzek fognak elmenni, ha nem nagyobbak, ugyanis még az áfát is fel kell majd számolni rá.

broafka 2009.01.12. 10:37:44

Amúgy nem lenne ez olyan bonyolult, online népszavazás személyi számos regisztrációval.
Máris nem kerülne milliárdokba.
Bár ha a kormány csináltatná hozzá a weboldalt, akkor lehet, hogy mégis...
Én is egyetértek a a hölggyel, ugyanis fejétől bűzlik a hal. Hogy várhatják el egy országtól, hogy kifehérítse a saját gazdaságát, amikor a legnagyobb lenyúlásokat épp a saját vezetőink követik el.
Ez a példálózás Európával meg tényleg felháborít.
Ha mondjuk olyan állapotok lennének itthon, mint Németországban, én sem sajnálnám a magas fizetést a képviselőktől, de pöcsvakarásért, meg bizottságososdiért nem járnak (illetve nem szabadna, hogy járjon) ám a milliók kedves uraim.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.12. 10:41:33

@rhynn:

Svájcban még egy zebra helyéről is helyi népszavazás van.

Én igen is örülök,hogy kinyilváníthatom a véleményemet, és mivel kurva sokat adózók amiből milliárdok folynak el , ENNEK legalább értelme van ..

Ne gyere már ezzel az 5 milliárdos dumával. Mintha ezen az összegen múlna a haza ..

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.12. 10:45:18

ot milliard? ne hulyeskedjunk mar... fel kilometerrel kevesebb volgyhid vagy alagut epul majd az alfoldon...
annyit meger...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 10:45:55

@rhynn: Ja, a kérdésfeltevés a hülye? Nem a szabályozás ultragáz? Az a szabályozás, amit pofátlanul maguknak hoznak azok a szarjankók.

Aki számon meri kérni, vagy megszüntetné a legalizált lopásokat az egyszerűen hülye, had' boruljak térdre érveid nagysága előtt.

Gyara 2009.01.12. 10:50:04

Sokkal több pénzt szórnak el értelmetlenül mint ez az 5 milliárd népszavazásra! Legalább fontosnak érzem magam pár napig. Mert biztos vagyok benn hogy az lesz hogy néhány napig behúzzák fülüket farkukat és még a reggeli kifliről is áfásszámlát kérnek aztán minden megy a régiben.

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.01.12. 10:50:55

@zero: svájccal nem hasonlítgatnám magunkat. Nekem elsősorban a népszavazásosdival van gond, meg hogy egyes emberek így akarnak bekerülni a tévébe, újságba.

@Dinin: ha olyan kevés pénz az, szedjék össze azok, akik szavazgatni akarnak.

@Félkupica_Fehér_Főnök: Ez nem szüntetné meg a legalizált lopást, számlát is fél perc alatt lehet szerezni.

Gyara 2009.01.12. 10:51:47

@Félkupica_Fehér_Főnök: ne lázadj már annyira! nemhogy örülnél hogy van közöttünk egy képviselő is aki szót szól a másik fél érdekében is :D

Petrow 2009.01.12. 10:52:17

Palmas, látom, áttértél kávéfőzőbe :)

Akartam egy hosszas postot írni, de SM válaszában tényleg minden benne van.

Csak egy kérdésem van: hol az aláírásgyűjtő-ív? Hadd írjam alá!

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.01.12. 10:54:57

@Gyara: Nem vagyok képviselő. És rohadtul nem értek egyet a költségtérítéssel - de a népszavazással még kevésbbé.

toxikus 2009.01.12. 10:58:12

@rhynn: tehát mindenbe beletörődött, változást nem akaró, illetve még a próbálkozást is elutasító birka vagy?

berne 2009.01.12. 11:00:04

Ki a fasz ez a műsorvezető?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.12. 11:00:19

@rhynn: Okés, de a számlagyárak után legalább be kell fizetni valamennyit, így meg csak felveszik, azt' jónapot.
A népszavazás legalább egy jelzésértékű valami lenne, hogy nem csinálhatnak meg bármekkora pofátlanságot, és az utóbbi időben már nagyon elkanászodtak.

@Gyara: Lehet, hogy csak egy képviselőfeleség :o)

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2009.01.12. 11:02:07

@tox - renegát: legkevésbbé sem. De ez véletlenül se fog választást hozni, az elfogadása után kb 5 perccel meglesz az új elnevezés-szabályozás, s minden megy tovább.

Inkább hinnék a Parlament 100 fősre csökkentésétől, a régiós vagy épp megyerendszer megerősítéséről, a költségvetés - elsősorban a szociális juttatások - lefaragásáról szóló kezdeményezésekben. Ezek égetőbb problémák.

Véraláfutás 2009.01.12. 11:02:15

@rhynn: A demokráciának ára van, vagy éljen a despotizmus...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 11:02:31

Úgy meghallgatnám a képviselők reagálását erről a vasaló-lottóról... :))

Tapmancs 2009.01.12. 11:03:13

Az EU-s választással lenne együtt ez a népszavazás, szóval szinte nem kerülne semmibe!

fokabacsi 2009.01.12. 11:03:13

Uraim !! Fel kellene már fogni, hogy ez a szavazás nem csak a költségtérítésről szól!!Van ebben az országban egy csomó parazita aki úgy gondolja ,hogy az általuk hozott törvények mindenkire vonatkoznak csak rájuk nem! Érdeklődj utána milyen büntetést fizet az aki mondjuk nem ad számlát 120 ft-ról.??!?Melyik a legalacsonyabban adózó pénz ebben az országban? Miért is kell adót fizetni az adomány után? Én a költségeimet kinek számolhatom el? Azén költségtérítésemet mikor fizeti ki valaki? Tipikus semmi munkával sok pénz.Az általam fizetett (adómból )apparátussal ha valami munkát csináltatok pl:személyi ig.útlevél,gépjármű átirás,akkor megint fél havi keresetet fizetni kell.Nekem nem költség?

Véraláfutás 2009.01.12. 11:04:56

@rhynn: "Ez nem szüntetné meg a legalizált lopást, számlát is fél perc alatt lehet szerezni."
No igen, de azok az idők elmúltak, mert sokat változott az adózási szabályozás az évek során és emiatt sokkal könnyebb bukni.

Maximio 2009.01.12. 11:05:59

Még egy hányatatott sorsú képviselő, akit szöges ostorral ver az élet. Az 54 település minden gondját-baját a nyakába veszi, hát csoda, hogy elfárad, mire a parlamentbe ér. Nem véletlen, hogy ott a kimerültségtől már csak netezni meg újságot olvasni tud. Ja, meg nyomkodni a gombot. Természetesen az 54 település érdekeinek megfelelően. És mindezt szinte ingyen teszi. Nagyszerű férfiú.

Legyen csak népszavazás, joggal dühít mindenkit a jelenlegi rendszer.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.12. 11:06:08

Újabb szóval sikerült elérni, hogy hányingerem legen.

Ez a populizmus. Basszátok, meg melyik párt vagy képviselő nem arra játszik? Gyakorlatilag, ha buliban jófej akarok lenni, még sarkosítva én is populista vagyok vazze...

Egyébként így van Albániát kell felhozni, azok tökre nem korruptak, jóhogy nem Kenya a példa, ahol lázadoztak a szavazés miatt, mert ott vm. 4000 euró a fizetés...tényleg... ez ám a jó példa!

Amúgy a sok szar semmitevő köztisztviselőtől én is megszabadulnék. Nem összemosandó, az ovónővel, tűzoltóval, rendőrrel stb., hanem kőkeményen a honvédségi, önkormányzati, okmányirodás semmitevőekt az utcára! Segíly nélkül! rohadjanak meg...

Gyara 2009.01.12. 11:10:26

Ennek az egésznek arról kellene szólnia hogy a vezetőinknek példát kellene mutatnia. Ha már válság van először a saját f*szukkal verjék a csalánt. Meg ez a bort iszok vizet prédikálok dolog nem túl bizalomgerjesztő. Ennyi erővel én is mehetnék állambácsihoz és mondhatnám hogy havi 1millára van szükségem és aggyá. Ha megkérdezi mé? Akkó azé me ! És el van intézve minden.... Tényleg ez lenne a követendő példa? Ettől lenne jobb magyarországnak?
A parlament pedig Nagy-Magyarországra lett tervezve! Tehát vagy bontsuk le kétharmadát, vagy foglaljunk vissza mindent :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.01.12. 11:22:14

Végül is, még ha nem is ér meg pár százmilliós tétel egy ötmilliárdos népszavazást, akkor is jól teszi a banya, hogy üti a fejüket.

El tudom képzelni, hogy ha összegyűjti a szükséges aláírást , akkor a képviselők megszavazzák a saját szivatásukat.

Persze azt is el tudom képzelni, hogy az alkotmánybíráknak felszólnak a spanok, hogy meszeljék el a dolgot.

reKorrekt 2009.01.12. 11:39:54

@rolika: "az ilyen támadásokhoz komoly pénzeszközök kellenek"

Sajnos nem kell hozzá. Ettől függetlenül szívesen ráküldeném az NNI-t és a genorazzo máriát arra aki fletörte a lapot.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.12. 11:48:29

Nem, nem, nem és nem. Még mindig nem értik, hogy nem a fizetésükbe kötnek bele (elméletileg ez egy eléggé fontos állás, és természetes, hogy fizessék már meg tisztességesen) hanem a "számla nélkül hordom ki talicskán a pénzt" hozzáállás az, ami kicsapja a biztosítékot a pórnépnél.
De ez bazzeg fel sem tűnik nekik.
Szóval mégegyszer: tisztelt képviselők, a magam részéről pont leszarom mennyit keresnek, de egy k*rva számlával már igazolják azt, amire a ktsgtérítést felveszik. Nem nehéz. Tankolok, számlátkérek. Fodrászhoz megyek, számlát kérek.
Seftes férgek.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.12. 12:08:52

bazmeg bazmeg bazmeg.

van idehaza olyan épeszű ember, aki a Seres Máriával szembeni ellenérzése kifejezésekét _számítógépes_bűncselekményt_ követne el?

ez reális lenne?

akkor gondoljuk már végig, miről is beszélünk. a népszavazásban ellenérdekelt emberek (értsd: képviselők, és sleppjük) pénzért bérelt akárhonnan hackereket a munkára.

magyarország, 2009?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.12. 12:12:23

@rhynn: "Ez nem szüntetné meg a legalizált lopást, számlát is fél perc alatt lehet szerezni."
Nagyon helyes. Szerezzenek számlát. Sokat. Milliárdokról. Aztán majd leülik szépen. Hajrá, számlagyárosok!

Jim Raynor 2009.01.12. 12:18:36

@denever:

szerintem nem pénzért, és nem akárhonnam béreltek hekkereket.....szóltak szilvásynak, ő meg kiadta az ukázt a Hivatalban.....

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.01.12. 12:25:53

Sok a képviselő 150-180 elég lenne. Így 386 ember viszi magával a baráti vállalkozásait tanácsadónak, ennek-annak. Így 5 milliárdnál jóval több pénz folyik ki. Gyakorlatilag 386 csap van, amin ömlik ki a pénz. Elég lenne ebből a fele is. Gyalázat, amit csinálnak költségtérítés és adózás címén!

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.12. 12:49:14

Az agymosás tökéletesen működik, az látható a kommenteken. A politkusoknak, de főleg az MSZP-nek sikerült elérni, hogy a népszavazás egy "bűnös" dolog lett, szégyellje magát, aki csak rá mer gondolni, rohadt szemét állampolgár. Egyrészt, a népszavazás része a demokráciának, úgyhogy normális képviselőnek inkább kussolni kellene, igencsak mélyen. Másrészt, mivel drága Fantáziaföldünk felmagasztosult vezetői onnan fentről, a csillagocskákon ülve, unikornisokat lovagolva aligha vesznek tudomást a REALITÁSRÓL, más kifejezési módja a nemtetszésnek aligha akad, mint ez. Lehet tüntetni is, de az megint csak csúnya, istentelen dolog.
Erre jön itt valami hülye, semmirekellő, "nincs élete" civil, aki az árral szemben próbálna valami pozitívumot elérni, de persze megfojták a disznók. Tényleg menthetetlen ez az ország.

Jah, és még két dolog. Ha minden héten lenne népszavazás, 2 milliárd forint / alkalommal, akkor 53 héttel számolva, egész évben 106 milliárd forintba kerülne, cserébe viszont mindenről szavazhatnál, amiről csak akarsz (főleg fontos dolgokról persze, lenne miről). Akkor nem kellene tűrni a megaláztatást a saját demokráciádban, mert véleményt akarsz nyílvánítani egy olyan dologról, amely a nagykutyáknak nem tetszik. Sok ez pénz? Négyes metró árát említsem? Be kellene vezetni, mert bár lehet, hogy kataszrófa lenne a döntések (és nem az ár) miatt, de szerintem ott van a lehetősége annak is, hogy jobb lesz.

Elnézést a csapongásért, épp agyvérzést kaptam :(

Tűzvillám (törölt) 2009.01.12. 12:50:31

Idézek a levélből:

Vajón
Félre értés
emnnyi
nehogy kihozzák már hogy micsoda aranybánya ez
űlés
Megtunák

Az igénytelenség teteje, helyesírási hibák, pongyola fogalmazás, ez az Sz úr egy szánalmas, unintelligens barom. Egyetértek a javaslatával, csökkentsük a képviselők számát 200-ra és ő az elsők között legyen azok közül, akik távoznak.

Én drukkolok Seres Máriának, végre egy civil, aki csinál is valamit. Ez elgondolkoztat engem is, hogy próbáljak tenni valamit a saját környezetemben.

krtek 2009.01.12. 13:08:20

Nem népszavazás kell a "képviselőink" mocskos dolgainak tisztába tételéhez hanem rögtönitélő bíróság.
Nem hiszem hogy létezik ma tiszta parlamenti képviselő. Max pár sültparaszt stabil szavazóbázis, akiket könnyedén átvágnak.

Szép dolog amit Mariska csinál, csak ez nem old meg semmit. Inkább egy laza kis alkotmány módosításra lenne szüksége ennek a ostoba országnak. Mármint addig amíg, egyáltalán létezik...

Véraláfutás 2009.01.12. 13:14:45

@krtek:
Van rögtönítélő bíróság manapság is, de azt tüntetők ellen használják felsőbb utasításra ;)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.12. 13:50:39

a sok okosnak ugye megvan, hogy a magyar népszavazási szabályok önvédelmiek. értsd:

nem lehet szavazni a népszavazási szabályokról és a népszavazás intézményérőé.

plusz, a kormány(fő)ról,parlamentről, választásról, alkotmányról, adótörvényekről.

v.ö: a fidesz jelentéktelen/súlytalan kérdésekről szavaztatott 2008 tavaszán.

buckafej 2009.01.12. 14:07:43

Amikor a pénzről van szó, megszűnnek az árkok.:)
Bal- és jobboldal egyetértésben lop.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2009.01.12. 14:36:07

@misikeh: Az első 100-al egyetértek, de azért a megyénként 1 az kissé kevésnek tűnik nekem. Mondjuk a megyénként 4-et el tudnám fogadni, egy a megyeszékhely, 3 a megye többi részét képviseli.
Mellesleg jobb lenne régiókban gondolkodni, már csak azért is, mert az EU is arra ad pénzt, nem az elavult megyerendszerre.

Gyara 2009.01.12. 15:13:24

@Tűzvillám: Idézek a levélből:

Vajón
Félre értés
emnnyi
nehogy kihozzák már hogy micsoda aranybánya ez
űlés
Megtunák

Az igénytelenség teteje, helyesírási hibák, pongyola fogalmazás, ez az Sz úr egy szánalmas, unintelligens barom. Egyetértek a javaslatával, csökkentsük a képviselők számát 200-ra és ő az elsők között legyen azok közül, akik távoznak.

Látod abból a kevés pénzből még helyesírási szótárra se tellik, de te még ezt a keveset is sajnálod!! Szégyeld magad! :-) Nyomorba akarod taszítani őket? Azt akarod hogy lopniuk kelljen az áramot is??? :D
( ez egy magas labda Combinak..... :D )

gidabiga 2009.01.12. 15:33:53

valamelyik képviselő megmondta, hogyha számla kell a költségtérítéshez, biztosan tudnak majd számlát szerezni.


én aláírnám szívesen, de nem találkoztam ilyen aláírásgyűjtő ívvel.
főleg, ha rajta lenne az is, hogy 200 fős parlamentet szeretnénk. :)


utánajárni pedig lusta vagyok.

Horizont 2009.01.12. 15:36:46

A rádióban hallottam egy érdekes beszélgetést Seres Máriával.
Kiderült belőle, hogy Seres Máriának van kapcsolata a Magyarországi Zöldpárttal, annak vezetőjével (nem tudom a nevét) és Tomcattel.

Lehet, hogy a népszavazás drága, lehet, hogy semmi nem történik utána, de már annyit is megér, ha a képviselőink szembesülnek a "nép" véleményével!

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.12. 16:11:22

Aláírtam, mert ezt támogatni kell. (Hirdetése kint van a blogomon.)

Ez a levél olyan fokú butaságról szól, hogy kikérem magamnak, ha ilyen emberek képviselősködnek Magyarországon.

Naná, hogy nem tetszik, de pl. én is fizetnék kevesebb adót, csak éppen nem én mondom, meg mennyit kell. Emiatt a különbség miatt kell tk. szavazni.

jozicsenko 2009.01.12. 16:45:17

Rhynn: te érted amit írsz?

5 mrd Ft? sok?

amit ellopnak, az nem sok?

térjünk vissza a 98-02 -es retorikához, kérlek!

háááány lélegzetőőőőőő gépet lehetneeee venniiiiii ebbőőőőőől?

és amit megsporolunk azokon a majmokon?

abból hányat lehet megvenni?

Haloperidol 2009.01.12. 16:46:07

Én letöltöttem az aláíróívet és a családban és a kollégák között pikk-pakk összejött 34 aláírás, amit postáztam a múlt héten a honlapon megadott címre. Ami kicsit aggaszt, hogy még alig van meg a 100.000.
Remélem, hogy február 7-ig összegyűlik a szükséges aláírás...

Haloperidol 2009.01.12. 16:48:51

@Tarackos Sül:
Teljesen igazad van. A 2nagyguriga/népszavazás sztem is alkalmai ár. Egyébként Svájcban így is működik a dolog, majdnem MINDEN VASÁRNAP van népszavazás. Ez legalább értelmesebb költség, mint a 4esmetró:-)

agyafúrt balek 2009.01.12. 17:33:24

ez a nő kizárólag az adatokra megy, hogy legyen a jövő évi választásokra eladható adatbázisa. a sok balfasz meg beszopja ezt a "civil" kezdeményezést. talán utánanézhetne a blog, hogy miért olyan jó a viszonya a választási csalásban rekorder, MSzZp-és Stekler Ottóval.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.01.12. 17:38:55

Ma reggel aPeti Bácsi,-a hóbagoly - megmondta a frankót. A jogot végzett képviselők nagy többsége sült hülye a képviselői munkához. Nem értenek semmihez csak pofázni tudnak.

málészájú tévésztár 2009.01.12. 20:40:26

Nekem valahogy mindig kinyílik a bicska a szebemben, mikor más országokat kezdenek el emlegetni ott legfelül. Pont azok az emberek, akik tehetnének érte, hogy inkább a nyugathoz közeledjünk, ne a pejoratív értelemben vett Balkánba süllyedjünk bele.

De én mondom, hogy itt változás nem lesz, amíg a nép az utcára nem vonul, és -szó szerint- le nem hullik néhány méretes fej. Mikor valaki egyszerre lehet országgyűlési képviselő (úgy, hogy 3 év alatt érdemi munkát nem végzett), egy kis település polgármestere (ahol dúl a munkanélküliség, az urambátyám viszony, és a "lefölözés"), valamint mindenféle kistérségi funkcionárius (természetesen itt sem jelenik meg soha), addig én már nem is reménykedek semmiben. Egyszerűen ne csodálkozzon az ember, ha nagyon sok fiatal minél messzebbre akar innen menekülni.

Tény, hogy a közigazgatást is át kellene alakítani. Tudom, látom, hisz benne élek. Nem csoda, hogy azok a fiatalok, akiknek esze van, és nem valami no name lóidomár iskolát végeztek, hanyatt homlok menekülnek ebből a szférából is. (Persze akinek nincs tehetsége semmihez, és küzdeni is fél, az itt kényelmesen ellubickolhat - már ha bekerül.)

Akinél tényleg van tudás, tehetség, rátermettség, és kreativitás, az elmegy a versenyszférába (itt most az IGAZI versenyszférára gondolok), és felküzdi magát akár a pincéből is. Az még hagyján, hogy a közigazgatásban (vidéken pofátlanul nyíltan) rokonokkal, haverokkal törltik fel a helyeket. De a többségük dolgozni sem akar. Mit nem akar, nem is tud, hiszen lövése sincs a dolgokhoz. Nem egyszer még a jegyzőknek, körjegyzőknek sem (hajjaj erről mennyit mesélhetnék!). Vagy egyszerűen csak ülnek napi nyolc órát a székben, és szarnak bele mindenbe (no erről is lenne egy-két jó sztorim). A dolgozók másik felét meg úgy leterhelik munkával, hogy heti ötször tíz órában sem végezne a papírmunkával. És akkor még a kötelező ügyfélfogadásról nem is beszéltünk.

Viszont ami a leginkább idegesít, az az önkormányzati rendszer. A környékemen nem egy olyan önkormányzatot ismerek, amelyik alaphangon 5-15 főt tart el (polgármester, hivatalnokok, sofőrök?, gondnokok stb). Persze érdemi munka nem folyik ezeken a 1-300 lakosú településeken, hanem pölö az ügyiratokat összegyűjtik, és kétnaponta átviszik a szomszéd faluba, ahol az ügyintéző elpepecsel velük. Az az 5-15 ember pedig, akinek egyébként semmi dolga, havonta felveszi a nem kevés fizetését. És ez dívik még a legutolsó, 100 fő alatti lakosú településeken is. Undorító. Soha nem fogom megérteni, hogy a 3-400 fő alatti, a világtól nem elzárt, nem isten háta mögötti településeknek minek kell külön polgárjenő hivatal, tele paprikajancsikkal. (Az igazat megvallva értem én, hogy miért kell, csak a gyomrom kifordul a választól.)

Aztán a másik dolog. Csoda, hogy nem halad az ügyintézés? Persze, hogy nem, hiszem a jelenlegi szabályozásnak köszönhetően még a legegyszerűbb kéréseket is papíron kell rögzíteni, legalább 3 példányban, mindegyiket külön szígnózva a felettesed által. Aki persze nem ír alá mindig, csak meghatározott időközönként. Szóval az ügyfél majd jöjjön be még kétszer-háromszor. És bár ég a pofámról a bőr, hogy szegény nyolcvan éves nénit hányszor be kell rángatnom, de ha nem teszem, a saját állásommal játszom (és ezt rendszeresen a tudomásomra is adják).

Minden hivatalban, intézményben, minisztériumban van kismillió osztályvezető, osztályvezető helyettes, főosztályvezető (és ezek legkülönfélébb mutációja). Na nem azért, mert az ő oly' remek szakmai munkájuk nélkül nem haladna az ország sehova. Naná, hogy nem. Csak így megkapják az éves majd 40 nap fizetett szabadságot, meg a tököm tudja milyen prámiumokat.
No és a sok papíros: aki nem (funkcionális) analfabéta, mind posztgraduális képzésre, meg másoddiplomára hajt, mert azután ilyen-olyan szorzó jár. De hogy ettől még egy levélre sem tudják majd felnyalni a bélyeget, csakúgy mint azelőt, hát jajj.... Szóval csessze már meg az ég! Szegény gyereknek elvégez valami néptánc-művelődésszervező szakos másoddiplomát, hogy hozzádobjanak még a fizujához x százalékot. A munkaadó meg bátorítja is szegény boborjánt, mert a gyerek szegről-végről rokon/ismerős. Hányinger.

A polgármesterek nem ritkán az alapján szelektálnak a segélyeknél, hogy ki a haragosuk, és ki nem. Olyan segélyekeket, ami törvény alapján jár, nem hajlandóak aláírni, mert XY nem adta neki bérbe a földjét, lakását, boltját (és most nem kisebbségiekről van szó). Az egész hivatalt arra használják fel, hogy a saját versenytársaikat (mezőgazdaság, vendéglátás, idegenforgalom) megfojtsák a térségben. Hányinger ami itt zajlik. Egyszerűen kiölik az emberből a tenniakarást.

És ami a legrosszabb, hogy az ilyen emberek amíg csak egy szusznyi lélegzetük van, (akár mások kárán is) mindenre rá akarják tenni a kezüket. Egyszerűen rosszul vagyok ettől az egész - olyan jellemzően magyar - mentalitástól. Mindenesetre a magam részéről nem sajnálom a közigazgatásban eltöltött időt. Itt ugyanis megtapasztaltam, hogy milyen szakmai/emberi közegben nem szeretnék soha többé élni, és dolgozni. Messze, messze, el innen...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.12. 21:04:00

@málészájú tévésztár:

bazira igazat írsz ám, különösen a végén a polgármester és sleppje témakörben. ismerek én is nem egy ilyen alakot. egy kis faluban/városban a polgármester az úristen, moszkva meg messze van.

gyakorlatilag a teljes állami infrastuktúrát (hivatal, iskola, óvoda, családsegítő, etc) kézivezérléssel irányítja. egy-egy nemszeretem esemény után a spiclik bevonásával kiteszi valami légből kapott indokkal a neki nem tetszőket az utcára, helyére meg megbízható katonákat vesz fel. értsd és mond: élet halál ura.

képzeld el, ismerek egyet, aki például kirúgott egy csomó pedagógust az általános iskolából - nem megfelelő képzettség indokkal. mit ad isten, ott dolgozik a felesége is, mint tanítónő. igaz, hogy a bértáblában közvetlenül az igazgató alatt van. meg az is, hogy csak ovónőképzőt végzett, és teljesen fakultatívan éli meg a munkábajárást.
viszont aki beszól, az a következő átszervezésnél megkapja a munkakönyvet.

ezeket a kiskirályokat kellene felhentelni rövid úton, pártpreferenciától függetlenül. ja, és van még pofájuk országgyűlési képviselőként is működni.

Lescor (törölt) 2009.01.12. 23:50:17

Én az 54 falunál leakadtam. Hány képviselő is van? És mindegyik kénytelen 54 falut ellátni? Akkor hány falu van Agyarországon??? Mert ezek szerint 19-20EZER! Én mondjuk olyan 3200 körüli számra emlékszem...

Rwindx 2009.01.13. 00:17:29

Nagyon jó Seres Mária kezdeményezése. Én is gyűjtöttem neki pár aláírást a környezetemben.

Aki sokallja a népszavazás költségeit és nem érti meg azokat az érveket amelyek ebben a blogban már elhangzottak mellette és amelyeket nem szeretnék elismételni, az is tehet valamit hogy ne kelljen 5 milliárdot elkölteni népszavazásra. Egyszerűen kezdjen kapmányba a parlamenti képviselők között hogy szavazzák meg a költségtérítésük módosítását a kezdeményezés szerint, így a népszavazás szükségtelenné válik. Elég kb 200 képviselőt meggyőznie. Így mindenki jól jár. Utána lehet verni blokktéglával a mellet hogy megspórolt az országnak 5 milliárd Ft.

De amíg ez nem történik, addig gyűlnek az aláírások.

csakb 2009.01.13. 18:33:52

@Lescor: 386 képviselő van, ebből 176 jut be egyéni választókerületből, a többi 210 budapesti, megyei és országos pártlistáról. Vagyis a 386-ból elvileg csak 176 képviseli a választói érdekét (úgy-ahogy), a többség (54%) gyakorlatilag csak pártkatona, szavazódroid.

csakb 2009.01.13. 18:42:54

@csakb: Másik vérlázító dolog, hogy 1993 óta a képviselők nem visszahívhatóak. Vagyis még az egyéni választókerületből bejutott képviselőknek sem mondhatják a szavazói, ha nem dolgozik semmit, hogy takarodjon inkább kukoricát címerezni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.14. 23:13:03

@VonPerez:

Már elnézést, de az okmányirodás nőcik - férfit még nem láttam ott:) - nem tehetik meg, hogy hétköznap 11-kor posztolnak egy blogra, legalábbis a hozzám közel eső okmányiroda forgalmát nézve mosdóra menni sincs idejük.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.14. 23:46:59

@csakb:

Annak alapján, hogy milyen emberek mennek el szavazni, szerintem nem hozna alapvető változást a visszahívhatóság. Ha meg nem lennének listás képviselők, akkor 102 MSZP-s és 56 fideszes egyéni képviselő lenne, akik ugyanúgy szavazódroidok, mert frakciófegyelem van. Na és ki az, aki az egyetlen MDF-es egyéni képviselő? Naná, hogy Lengyel Zoltán. Igen, Lengyel Zoltán, aki még fideszes egyéni képviselőként jutott be, és az veszi meg, aki akarja. Ennyit az egyéni képviselőkről... (Balsai Istvánt sem láttam még bármit is tenni a II. kerületért, ahol lakom.)

sinkoneri 2010.01.12. 16:41:44

Ez a műsorvezető de gyenge!!!
A kezdeményezéssel egyet értek csak az a szomorú hogy erről népszavazást kell tartani és nem természetes a "tisztelt" képviselőknek. Ha már felhatalmazást kaptak tőlünk választóktól nem úgy lenne tisztességes hogy azt is látjuk hogy mennyit és mire költenek a Mi pénzünkből? Azt a pénzt amit idióta népszavazásokra költünk másra is lehetne. Pl parlamenti mosoda hogy tiszára moshassák a szennyesüket a "tisztelt" kápviselők. A képviselő feleségeknek meg ajánlom a mosodát! Ja és vasalnak is! Amugy meg lehet életvezetési tanácsokat is kérni annak aki nem tudja beosztani az idejét mert 10 inget ki kell neki vasalni egy héten!

tudi 2010.01.12. 17:37:16

Maxi riszpekt Seres Máriának, én is eggyetértek, ha már az én adómból is kapják a fizetésüket, akkor legyenek szívesek számlával igazolni mindent. 5 milliárd erre nem pénz, ment el ennél sokkal több másra is, aminek nem volt értelme.

Olaf.Pifpaf 2010.03.09. 21:49:47

Ebből baj nem lehet... még van 1 hét, adjátok neki a kopogtatókat, ha még nálatok vannak (Jobbik, Fidesz, úgyis megvan)