Skip to content


       Szűrés lista

Egy konzervatív Casanova Strasbourgban

Még tavalyi hír, de most lett igazán aktuális.

A Brüsszelben élő Silvana Koch-Mehring - háromgyermekes anyát - 2004-ben a német Szabad Demokrata Párt (FDP) színeiben választották meg az EP tagjává, és a liberális frakció tagja. Novemberben nyilatkozott a Bunte című német hetilapnak, hogy az EP havi rendszerességgel megtartott, négynapos strasbourgi ülései úgy telnek, mintha a parlament tagjai "kirándulni" mentek volna, abból kiindulva: az elzászi városban senki sem ismeri őket, tehát bármit megengedhetnek maguknak. Az ülések után esznek, majd irány a szálloda, vagy a bárban ünnepelnek. A prostituáltakkal kapcsolatban pedig megjegyezte: az EP felé vezető utcák tele vannak velük, nem lehet nem észrevenni őket.

Joseph Daul néppárti képviselő (tuti nem kurvázott soha!) szerint ezek elfogadhatatlan kijelentések, és kollégai a teljes támogatásukról biztosították. Biztos azért, mert alaptalan a vád ...

Sőt!
Skandináv országok mintegy negyven EP-képviselője október közepén kampányt indított annak érdekében, hogy az EP vállalja: képviselőit nem szállásolja el olyan hotelekben, amelyekben prostituáltak vagy call-girlök dolgoznak, illetve pornófilmeket vetítenek.

Nos, akkor nézzük, nyártól kit szabadítunk rá Strasbourgra?

A 6. helyet csípte meg a Fidesz EP listáján minden idők egyik leghaszontalanabb Fideszes politikusa, a nagy nőcsábász, aki minden évben retteg december 24.-től, mert nem tudja elvinni az ajándékokat az összes gyermekéhez, a Lógos CasanovaDeutsch Tamás!!!















(A kép a Bluebunny blogról van)

Itt volt az ideje megszabadulni Joey-tól Tompikától, de azért kicsit sajnálom, hogy nem lesz itt köztünk, hanem a strasbourgi hotelek call-girl és pornóválasztékát fogja tesztelni. Külön öröm lehet a számára, hogy jelentősen megnő ősztől a magyar európai parlamenti képviselők fizetése a júniusi választásokat követően: a mostani 4200 euróról mintegy 7500 euróra, azaz kétmillió forintra, melyet az EU fog finanszírozni. Ez azért több mint a decemberre felvett 750 306 fortint költségtérítés.

Magyar lányok és asszonyok, ne sírjatok! A "Mag" nyártól Belgiumban vetődik el...

"Strasbourgi és brüsszeli fénymásoló és tolmácslányok szevasztok, I'm Tamás from Hungary ... How do you do?"  
A további történések már erősen korhatárosak lesznek, nem is folytatom ..

Címkék: morbid abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr16876648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2009.01.14. 11:34:10

Ez a kép ütött :)

Tapmancs 2009.01.14. 11:38:50

A kurvákat is fizeti az EU?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.14. 11:40:10

@Tapmancs:

Ha a 4200 euróból fizeti akkor igen :))

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.14. 11:43:26

Biztosan egy ilyen "átkirándult" éjszaka után szavazták meg a kígyóuborka hajlási szögét is :D
Sőt, egy-két bátor, önfeláldozó képviselőnő tesztelte is a hajlást, meg a hosszúságot is.

Ezt a Silvanat amúgy blokkolnám, bár biztos photoshoppos kép.

bellone 2009.01.14. 11:43:51

Deutch Koch-Mehring Tamás.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.14. 11:47:48

@Tarackos Sül:

Bízzuk ezt a "blokkolást" a kidelegált magyar blokkolás-szakértőre, Deutsch Tamásra, jó?!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.14. 12:08:37

Azé' ez nem semmi :) Meg különben is csak irigyek vagytok :D

buckafej 2009.01.14. 12:10:39

Tamás kampányszövege állítólag már kész van.
"Húzzuk bele!"
Én szurkolok neki.
Amúgy jó gyerek, csak szereti a csajokat.
A mai meleg világban ennek örülni kéne.

buckafej 2009.01.14. 12:12:31

Nyomás Brüsszelbe vagy Nyomás Brüsszelben.
Ez utóbbi filmcím is lehetne.

Horizont 2009.01.14. 12:14:35

Akkor most tulajdonképpen a Fidesz megjutalmazza Deutsch Tamást eddigi nagyon jó politikusi munkásságáért?

zero: Egy "megnyugtató" van a posztban. A külföldi politikus is ugyanolyan szar mint a magyar :)
Nekünk meg irány a Mars:)))

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.14. 12:16:26

Újabb káder megy a Kádertemetőbe. Kár hogy csak ilyen kevés magyar hely van.
@Tarackos Sül:

Liberális képviselőt blokkolni? Eszednél vagy?

spájdernecc 2009.01.14. 12:16:40

hogy kint mit fog csinálni fogalmam sincs /sejtéseim persze vannak/
Itthon viszont nem fog hiányozni
kb a Waxlerral együtt kellett volna delegálni valami ártalmatlan és viszonylag távoli helyre.
de lennének még ötleteim

bellone 2009.01.14. 12:17:35

@buckafej:
Nyomás Brüsszelben VI., avagy életem Járókától napjainkig.

Tapmancs 2009.01.14. 12:37:38

Azért nem véletlenül a skandinávok javasolták azt amit. Itt (skandináviában) azért még működnek a dolgok.

ashnur · http://blog.elni.hu/ 2009.01.14. 12:38:58

azér én nem hasonlítanám a deutchfürt egy értelmes emberhez, elnézést.

bauer 2009.01.14. 12:42:27

Na most jöttem rá, hogy miért nem panaszkodik Kovács László adóenergiai mitudomén biztosunk.

Marcellusca 2009.01.14. 12:42:32

zero!
Ez a kép nagyon ütős. :D

@Őrnagy Őrnagy:
Azért én próbálkoznék. Hátha a mély benyomás megváltoztatná! :D

@Tapmancs:
Kőccségtérítés, nem? :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.14. 12:46:38

Ez kész, már a Fideszben sem lehet megbízni... Vészesen fogy a magyar, erre kit exportálnak? A legjobban teljesítő bikánkat, kapják be

broafka 2009.01.14. 12:47:43

És ő a magyar gének elszórásán kívül vajon mi a büdös francot fog ott kinn csinálni?

Spielberg 2009.01.14. 12:48:43

na, Brüsszelt nem összekeverni Strasbourggal! Brüsszelben ott van mindenki, család, gyerekek, kollégák. Node Straszi, az más! Az Aviator nevű kocsma a legkézenfekvőbb hely, ha valaki fiatal, inteligens, hivatalnok partnert szeretne, baszás céljából.(nem kurvát!)Becsöppensz, és már az ajtóból(mivel ott tilos a dohányzás minden vendéglátóban) látod a felhozatalt. De nem kell odáig sem elmenni, hiszen a képviselőkhöz GYAKORNOKOK is járnak ki (erre van külön pénz), akik felvételéről a képviselő dönt... Brüsszel tele van az egyetemista (enyhén protekciós, de szopni szerető) lányokkal (fiúkkal). Hiszen itt az egyik nyelv a "francia". (De hogy a politikusok csemetéinek is jó terep a gyakornokoskodás, nézzük meg, mit dolgozik mösziő Kolber lánya a langyos Tabajdi és a MASZOP delegáció mellett.) Ja, Tabajdi. Szépek a fiúk körülötte... Mondjuk Szájer körül is...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.14. 12:50:55

@Spielberg:

Ej, de gonosz kis komment volt...

Nem értem mi a baj, hogy valaki szeret dolgozni és szereti az orális szexet?

molaris 2009.01.14. 12:53:39

@Tapmancs:
Erotikus rekreáció. Máris költségtérítésre alkalmas PC megfogalmazás.
Mégsem mondhatja a teremben: Hölgyeim, Uraim tele a tököm:

Marcellusca 2009.01.14. 12:56:48

@zero:
És főleg, ha a kettő ugyanaz. mindig azt mondják, hogy az a szerencsés, akinek a hobby-ja a munkája. :D

Szar Szemét Szaralak 2009.01.14. 13:22:19

bauer 2009.01.14. 12:42:27

Pfuj, miféle igénytelen kivándorolt hazánkfia/lánya vetemedik rá?

Marcellusca 2009.01.14. 13:44:05

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Ennél többet! Így, messziről nem nagyon lehet megítélni. Mármint, hogy blokkolnám-é-e? Az ízléséről/gusztusáról már van fogalmunk. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.01.14. 14:33:53

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
Nem gyengén:) Kár hogy nem lehet letölteni:) Pedig van egy link a kép alatt, megpróbáltam......:)

Spielberg 2009.01.14. 14:40:05

@zero:
Nem is lenne ezzel baj, nekem az bassza a csőröm, hogy minimum 900 € jutna egy hónapban egy gyakornoknak (de van aki 1200 €-ad), és pl. más országoknál nem csak a szobás-baszás a mérvadó (egyébként a magyaroknál sem mindenkinél, 10telet a kivételnek). Szóval tehetséges fiatalok SZAKMAI tapasztalatot szerezhetnének kinn, de itt erről egyébként nagyon sokan nem is tudnak, aki tud az meg a már említett rostán megy át. Szóval ennyi. Brüsszel kurva jó hely, tele fiatalokkal, nagyon jó kapcsolatokat lehet építeni, stb. de ha valaki csak azért van kinn, mert a papa pici lány (fia) és minden hétvégén(meg szinte minden este) picsarészegen fetreng itt-ott, nos akkor dühít, hogy a sok tehetséges gyerek meg ebben a szar országban gályázik és sosem látja, hogy működik, mitől működik Európa. És mielőtt kérdeznéd, nem kell kávé. megyek, járok egyet.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.14. 14:41:18

Lehet Tomi bácsival akarják újraindítani, az annak idején megállított, magyar kalandozásokat?

Zsolt70 2009.01.14. 15:16:17

@Tarackos Sül: Blokkolnád mint Ukránok a gázt?: DDD

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.14. 15:17:26

@VonPerez: Áhááá, akkor mégis csak a hazafiasság vezérli ezt a kiküldetést?!? Tomi a magyar csodafegyver, a demográfiai bomba, a 30%-os magyar kisebbség megteremtője, a aaa :o)

phaidros 2009.01.14. 15:40:37

Srácok,szavazzatok már be engem is, ez tök jó bulinak tűnik. :) Majd váltásban kijöhet mindenki, megígérem, és a negyedét a pénznek leosztom nektek. Na?

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.14. 16:45:32

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

MILF, több szót nem is érdemel :) Viszont, az adatlapján ez van: "Az év utánpótlás-politikusa" (2004)". Ez viszont nem semmi :D

Az ukrán gázt nem tudom, ki blokkolja, de vele lehet "egyezkedni" : www.kecsege.extra.hu/timosenko.jpg

Marcellusca 2009.01.14. 17:00:47

@Tarackos Sül: Meg hát!
Én tennék mély benyomást, hátha megnyitná a csapokat. :D

nigel 2009.01.14. 18:03:54

Azért rinocéroszbőrű SP álláshalmozása is megér egy misét. Múlt héten egyhangúlag újraválasztották a MOB élére (150-ből 125 szavazat egyedüli indulóként?) Tegnaptól meg a fidesz EP listát is ő vezeti. Ez a csávó tud valamit.

nigel 2009.01.14. 18:07:03

@Félkupica_Fehér_Főnök: Úgy tudom, hogy Dajcs Tomi a fidesz dísz zs***ja. Akkor, hogy lehetne ő a magyar nemzet fogyásának megállítója?

molaris 2009.01.14. 21:32:32

@Spielberg:
Szerinted működik Európa?@derelyegrádi szellem:
Anno volt Európában Pragmatica Sanctio, most szükség lehet a Spermatica Sanctio- ra?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.15. 08:29:26

Hi nácziakok!

Vajon ha kér ÁFÁ-s számlát a "szolgáltatásról", akkor elszámolható a dolog?
1: NF (előjáték) 200 ojró + ÁFA
2: KF (natúr) 200 ojró + ÁFA
3: Aktus - gumival - 400 ojró + ÁFA
4: Anál - igény szerint - 100 ojró + ÁFA
5: NFVSZ 300 ojró + ÁFA
6: Lenyelés 200 ojró + ÁFA

... jó mulatást kedves Thomas :)))

jozicsenko 2009.01.15. 10:56:58

nem értelek titeket

van nagyobb közösségképző erő, mint a közös kurvázás?

itthon bármit csinálna Kovács e.t., azonnal cimlapon hozná a blikk

odakinn Kiss e.t kicsi fia azt csinál, amit akar: koksz, szesz, nők (fiúk, ha szdsz), s mindezt európa jővendő vezetőivel

szerintetek hogy szocializálódtak a jó elvtársi kapcsolattal rendelkező vezetőink anno Moszkvában? nem múzeumlátogatással... ;-)

Sloane (törölt) 2009.01.15. 21:39:30

Bazmeg ez mekkora álszent faszság:
"Skandináv országok mintegy negyven EP-képviselője október közepén kampányt indított annak érdekében, hogy az EP vállalja: képviselőit nem szállásolja el olyan hotelekben, amelyekben prostituáltak vagy call-girlök dolgoznak, illetve pornófilmeket vetítenek."

Ezt akár Nyakó István is nyilatkozhatta volna, annyira sületlen baromság. Ki a faszt zavar, ha valaki pornófilmet néz a szállodában, ráadásul 4* felett mindenhol van fizetős "blue channel".
A kurvák meg nyilván odamennek ahol kereslet is van: vagyis ahol EP képviselők vannak, oda biztosan :-)

Tominak meg jó score-olást Strassburgban! :-)

2009.01.16. 20:25:57

Deutsch-Pöttering Tamás...:) EU-ban a befolyásos politikus apák a magyarok nyilaitól helyett lányaik DTompikától való megmentésért imádkoznak...Mert furmányos ez a Tamás, Für lányát is csak szerelemből vette el...:):):):) Mondjuk nem makog idegenesül...

Nem túl szép Brüsszel melózni, és ott még erősebb a felfelé nyalok lefelé taposok...Egy-kettőre kikészülnek tőle, és látványnak se sokkal jobbak a polgári e'tásak, mint itthon...főleg, ha azt nézem, hogy kik azok a nagyjaink (pl. Kokokotkodács Lacink, aki szintén szereti a nőket, s nem értekezletre!:) akik kint vannak...:) na most nem hinném, hogy máshonnaniaknak is jobb a felhozataluk...:)