Skip to content


       Szűrés lista

Pécs 2010: Mikor lövik már le a haldokló lovat?

342 nappal a nyitás előtt kérem szépen az illetékes elvtársakat, fejezzük be ezt a kutyakomédiát, a maradék becsületünk és orcánk megmentése érdekében. Mi lesz ha 2010. január 1-én odatéved Pécsre az első turista csoport? Miért kell saját magunkat égetni? Nem jött össze, nem sikerült, az egész ország tanult belőle, politikusokra nem szabad pénzt és beruházást bízni, jelentem megtanultuk a leckét, most még sokkal kisebb veszteséggel (erkölcsi-anyagi) ki lehet szállni, mint mondjuk 2010-ben ...

5 kulcsprojektet terveznek megvalósítani avagy helyzetjelentés Pécsről, a blog legkedvencebb városából:
1, Konferencia- és koncertközpont: a kivitelező ISMERETLEN
2, Zsolnay kulturális negyed: a kivitelező ISMERETLEN
3, „Múzeumok utcája” rekonstrukciójaa kivitelező ISMERETLEN
4, Regionális könyvtár és tudásközponta kivitelező ISMERETLEN
5, Közterek és parkok újjáélesztésea kivitelező ISMERETLEN

Így állunk jelenleg. Nem tudjuk ki fogja megépíteni ezeket a projekteket. Nem tudjuk hogy mikor kezdődnek az építkezések. Nem tudjuk mennyibe fog kerülni. Nem tudunk semmit, az óra meg ketyeg, a szilveszter meg közeleg.

Ne legyen illúzióink: ebben az országban élünk, pontosan tudjuk, hogy állami/önkormányzati beruházás ritkán szokott elkészülni határidőre és/vagy  annyiba kerülni, mint amennyi a szerződésben foglaltatik.

Nézzük meg például a regionális könyvtár és tudásközpont esetét: Pécs kiírta a pályázatot az építésre. 2 jelentkező akadt (már ez is furcsa, nem kell a jó kis zsíros EU-s/állami pénz meg a munka senkinek?), de az egyik 5,4 milliárd forintos költséggel pályázott, a másik meg 5,8 milliárdossal, érvénytelennek nyilvánították a pályázatokat, mivel Pécs 4,1 milliárd forintot kalkulált erre a projektre. Ezzel legalább negyedévet csúszik a projekt, mivel új pályázatot kell kihirdetni, arra pályázni kell, azt el kell bírálni ... és még mindig nem történt 1 kapavágás sem! És gondoljunk bele abba is, hogy a sokszorosan bizonyított pécsi EKF menedzsment honnan is tudná, hogy mennyibe kerül egy ilyen épület felépítése? Lehet, hogy nem is lehet megépíteni 4,1 milliárdból. Mellesleg a szakemberek szerint a legoptimálisabb esetben is (ami ugye nálunk elképzelhetetlen, télen hideg van, nyáron meleg, hétvégén nincs meló stb.) legkevesebb 16 hónap kellene a tudásközpont építésére.
A legjobb esetben is 2010 VÉGÉRE átadják ....

Pécs már el is kezdte a 2009-es üzenet sugárzását: a 2010-es kulturális fővárosi évnek a kulturális programokról kell szólnia, és nem a beruházásokról, ezt hivatalosan nem kezelik túl nagy tragédiaként.

És milyen igaz! Vannak szép nagy mezők,rétek, legelők, télen-nyáron meg lehet ott mindent tartani, hóban-sárban-kánikulában ... A festményeket fel lehet akasztania  dzsámi falára, újabb pipa. Aludni lehet sátrakban a Mecsekben. Friss levegő, természet lágy öle ... Esetleg a külföldi vendégek be is segíthetnek a lokátorállomás építésébe, csak unaloműzés gyanánt.

Az a baj, megint nem gondolkoznak a vendégek fejével. Miért nem gondolnak bele mondjuk egy ír házaspár helyzetében, akik 2010 februárjába leszállnak szépen Ferihegyen, hogy megjöttünk, irány a Kulturáis Főváros! Hogy jutnak le? Hol alszanak? Mit fognak csinálni egész nap? Milyen programok lesznek? Stb-stb...

Viszont kiírtak egy újabb közbeszerzést, és már most garantálom, hogy erre tucatnyi pályázó lesz, sőt, ölni fogják magukat a cégek ezért a munkáért.
Ugyanis bruttó 700 millió forintos közbeszerzést írtak ki Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program PR kampányterv készítésére, majd annak lebonyolítása ... 
Kemény feladatok várnak a nyertes cégre: PR ügynökségi feladatok ellátása (stratégiai akcióterv elkészítése, sajtóközlemények kiadása, sajtótájékoztatók és interjúk szervezése.) Kreatív és arculattervezési feladatok ellátása. Gyártás végrehajtása (tévé és rádió szpotok készítése, fotózás és filmkészítés.) Közvélemény kutatások végzése.

Óriási! Mennyire magyaros! Bűzlő dölglött hal az egész Pécs EKF 2010, de már beindul az agymosás meg a PR kampány, ahol meg is fogják magyarázni, hogy végül is mennyire jó, ha minden elkészül majd 2011-re, mert az utókornak építik... 

És aki ezek után sem pipa, annak egy rövid MTI-hírrel tudom feldobni a hangulatát:


"Többek között az akadozó Pécs 2010 előkészítésében is nagyobb szerepet kap Suchmann Tamás, akit a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása alapján az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztosnak neveznek ki.
A kormánybiztos ellátja majd többek közt a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésével, vagy a Pécs-Európa Kulturális Fővárosa 2010 programmal kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolását, szükség esetén pedig kezdeményezi a programok sikeres megvalósulásához szükséges intézkedéseket."

 

Suchmann!!! Vágjátok? Volt bőr a lépükön a Tocsik meg egyéb más ügyben számtalanszor megbukott Suchmannt, Horn Gyula volt privatizációs miniszterét kormánybiztosnak kinevezni?! Ennyire függ Gyurcsány a vén proli szociktól...
"Az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos" - ízlelgessük egy kicsit. Ugye milyen fincsi?!

Csák Ferenc OKM államtitkár szerint a projektek "a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem a Pécs 2010 program szerves részei: az öt kulcsprojekt arra szolgál, hogy Pécs a következő évtizedben kulturális metropolisszá váljon, egyfajta kulturális decentrummá Budapest mellett."

Értitek, ugye? Már megint rosszul tudjuk a dolgokat ... Pécs jövőjét készítik elő az elvtársak, hogy olyan ... izé ... "decentrummá" váljon! 

Január 1-jétől Vilnius és Linz Európa Kulturális Fővárosa. Videó a vilniusi megnyitóról itt.
Magyar blog róla pedig erre.


/Ajánlott olvasmány: Paranoid Android blog - Pécs „avagy egy város keresi a gyilkosát”/

Címkék: pécs abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr76895735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buckafej 2009.01.23. 08:38:23

Azt hiszem együtt adják át a beruházásokat a 4- es metróval.:)

rolika 2009.01.23. 08:52:35

"Az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos"
remélem, ez van a névjegykártyáján is... muhaha
egyébként meg mit is csinál ez az ember? felelősséggel tartozik-e azért, amit csinál?

én meg eldöntöttem, hogy jövőre pécsre NEM megyünk:-))) (tavaly mauritiuson nem voltunk, az idén a seychelle-szigeteket fogjuk kihagyni :)))

és most rosszindulatú leszek: kívánom, hogy a lehető legrosszabbul süljön el a dolog, oltári nagy beégés legyen belőle, a világ hangosan röhögjön a bohókás magyarokon. mert nekünk mohács kell

reKorrekt 2009.01.23. 08:55:26

@rolika: "Az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos"
remélem, ez van a névjegykártyáján is... muhaha
egyébként meg mit is csinál ez az ember?

Ács.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.23. 08:57:21

Oltári nagy égés lesz az biztos. Főleg, hogy Győr 2010-ben Európa kulturális elővárosa szeretne lenni (bár ennek angolra fordításán még gondolkodnak, mert elég necces). Nagyon ciki lesz, hogy az előváros fejlettebb, mint a "főváros".

Petrow 2009.01.23. 08:58:38

@rolika: lehetsz rosszmájú, de még a beégést is ki tudják majd magyarázni. Kapolccsal már megcsinálták.

A minisztériumi támogatás megvonása miatt kétségessé vált a rendezvény további folytatása, sokkal kisebb méretűre kellett szorítani. Mi volt a magyarázat? Nem volt tumultus, "emberközelibb lett".

Simán el tudom képzelni, hogy ezt is kimagyarázzák valami hasonló módon.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.23. 09:02:55

"decentrum"

nem tudok betelni vele !!!

mi a fenét jelent?!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 09:09:51

Még nem késő átpasszolni Debrecennek, ott már minden épület áll szerintem.

reKorrekt 2009.01.23. 09:14:24

@zero:

Decentrum
Nyelv: latin

nagyvárosok lakótelepein, külső területein kialakított városközpont

Ennek mi köze Bp-hez?

binike 2009.01.23. 09:14:42

@zero: "decentrum"

mi a fenét jelent?!

sz@r, DE CENTRUM

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.23. 09:15:39

@zero:

Kérlek szépen:

"nagyvárosok lakótelepein, külső területein kialakított városközpont "

reKorrekt 2009.01.23. 09:19:34

@korrekt bundáskenyér: @binike: @laspalmas:

Na már itt is nagyobb a kultúra mint Pécsett :D

Zep 2009.01.23. 09:19:39

a decentrum az, ahonnan menekülni kell

rolika 2009.01.23. 09:23:11

@Petrow:
"Vannak szép nagy mezők,rétek, legelők, télen-nyáron meg lehet ott mindent tartani, hóban-sárban-kánikulában ... A festményeket fel lehet akasztania dzsámi falára, újabb pipa. Aludni lehet sátrakban a Mecsekben. Friss levegő, természet lágy öle"
ez kapolcs

pécs azért elég égő lesz így :-)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.23. 09:24:02

Ja, Suchman egyébként azt is nyilatkozta a kinevezése kapcsán, hogy ő akár az ország portása is lenne. Ezt el is hiszem, hogy őszintén mondta, elvégre biztos jól járna a kulcsok elpasszolásával.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.23. 09:26:25

@laspalmas:

Suchmann bácsi ingyé' dolgozik, nem kap fizetést....

Ki a tököm dolgozik ingyen?!
Így szerintem 3x annyit lop ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.23. 09:27:12

Annyit azonban hozzátennék.4,1 milliárddal kalkulált. A tervezőknél ezek a kalkulált összegek, legyen ez családi ház, ipari csarnok, hát még ekkora bruházás, nagyon nem szokott összhangban lenni, a valósággal. Ettől persze még a pályázók szokás szerint lehetnek "éhesek".

Én különben sajnálom ezt a dolgot, főleg a pécsieket. Nagyon nem tudok örülni a leégésnek sem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 09:27:57

@korrekt bundáskenyér:

A decentrum szó szerint a centrum fosztóképzővel ellátott változata, tehát inkább a centrumnélkülire vagy perifériára gondolnék ebből.:)
Egyébként az ország vízfejéhez, Budapesthez képest minden csak decentrum lehet.:P

Salvia Divinorum (törölt) 2009.01.23. 09:29:10

"Az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos"
?

www.vancso.hu/bullshit/

rolika 2009.01.23. 09:30:06

@laspalmas: elmondom nektek, hogy a portások a legnagyobb urak. nagyon-nagyon gazdag portások vannak.
csak egy példa: egy erőmű a közelünkben tüzifával működik, és naponta bevisznek oda 10-15 kamaz fát. papíron legalábbis, mert a portás leigazol naponta mondjuk 2-vel többet, amit eladnak a falvakban tüzifának 60-80e forintért, és a zsét elosztják. mondom naponta.
(azért nem jönnek rá a csalásra, mert az erőmű udvarán akkora, de akkora rakás fa van, hogy az döbbenetes. egész egyszerűen nem tűnik fel a hiány.)
szóval szerintem ezért akar a suchman portás lenni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 09:30:37

@laspalmas:

Csak aztán nehogy jól ránkzárja az ajtót, miközben elkezdi bontani az épület alapjait...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.23. 09:31:18

@VonPerez: Én is így gondolom, ezt még akkor sem érdemlik meg, ha Pécs tradicionálisan baloldali város.
Arról nem beszélve, hogy ezek után mi a frászt fogunk mi elnyerni a jövőben... max olyan beruházásokat, amik már készen vannak, amúgy esélytelen lesz pályázni is

jonnglenn 2009.01.23. 09:31:58

Tiszta szerencse hogy nem az Impotens Miskolc nyerte. Az itteni vezetés még egy strandot sem tud elintézni, ha nem magának kell !

Az Avastól meg senki sem veheti el a címet, mert az már egy valódi C(entrum) !

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 09:33:48

@VonPerez:

Én szégyellem magam a helyükben is.:-/ Bár Európa már így is röhög rajtunk, akiknek még a miniszterelnökük is egy hazugsággyáros paprikajancsi. (Bocsánat a paprikáktól és a Jánosoktól is.)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.23. 09:37:29

@Félkupica_Fehér_Főnök: Én iagzából annak örültem volna ha a metrót lövi le az EU. Csak gondolom ez olyan lehet mint az IMF vezér. Magában azt gondolja: Édesistenem kiknek hova adtuk a pénzt, de közben meg nem mondhatja ki, mert akkor magát is égetné, hogy miért nem voltak körültekintőbbek! Az a baj, hogy anno az előző munkahelyemn tárgyaltunk németekkel. A főnőkömet végig semmi más nem izgatta, hogy csak az, hogy lehet-e számla nélkül vásárolni. Nagy nehezen összeszedtem a "vastagbőrt" és megkérdeztem. Csak pislogtak mint a galambok... nekik eszükbe sem jut ilyen...

Egyszerűen egy normális gondolkodású európainak, eszébe sem jut, fel sem fogja ezt a mutyit ami itt megy...

binike 2009.01.23. 09:37:48

az ír házaspár férfi tagja odafordul a Széchenyi téren asszonykájához és Hofit idézi:

- Mama ez nem fabulon. ez sz@r

laptalan_monitor 2009.01.23. 09:39:28

Vicc az egész. A helyi szocik meg vannak győzödve róla hogy az EKF ugyan olyan mint minden nyári fesztivál: mázasköcsög meg ökörsütés, csak egy picit nagyobb ökröt sütünk, oszt jóvan. Ja meg persze lenyúljuk a rászánt pénzt. Most már ott tartunk, hohgy egymás közt marakodnak, kié legyen a nagyob szelet.

szamócaábris (törölt) 2009.01.23. 09:42:53

Debrercenben lehet hogy meg tudtak volna csinalni....

Miskolcon viszont meg ennyire sem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.23. 09:46:33

@laptalan_monitor:

Pont erre gondoltam, hogy kibérelik az összes csikóst a Hortobágyról a nyárra, és meg is van a program :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.23. 09:50:01

meg be kéne tárazni piros aranyból is...

laptalan_monitor 2009.01.23. 09:50:56

@zero: Barátomnak volt még egy nagy ötlete: a 36 miliárdból venni kokszot, ingyenes lenne és egy hétig legális. Szerinted hány "túrista" jönne arra a hétre? 10000 év múlva is tudná mindenki, hogy hol van Pécs és miről híres! :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 09:55:16

@VonPerez:

Az IMF körültekintő volt, ha abból indulunk ki, hogy mégsem Uganda vagyunk.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 09:56:23

@Nubek:

Már így is ezrek kerültek utcára...:-S

jonnglenn 2009.01.23. 09:57:25

@szamócaábris:

Azért a jelen állásig fej-fej mellett haladna a két város. Jelenleg még döntetlenre állna a verseny.

Szar se történik Pécsen és ezt Miskolc is tudná produkálni.

kopaszfarkas 2009.01.23. 10:06:15

Itthon ez megy mindennel, mint ami most Pécsett folyik. Lásd elmúlt évek hazai rendezésű sportversenyei.
A pécsi dolog már elment. Ha makettből próbálnák megcsinálni se lenne kész időre.
No nem baj, majd a csepeli olimpia...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.23. 10:20:52

@zero:

Netán azért nem kap fizetést, mert nem is dolgozik?

Cassandra Gemini 2009.01.23. 10:28:26

én nyíregyházának is odaadnám az EKF címet. Szuperül működő színházfesztiválokat meg világzenei koncerteket szerveznek, látványos, hangulatos az egész és egy állatjó buli is. a beruházások ált megvannak időre, és szépen csinosodik az egész . klassz hely
barom pécs, ezzel egy országot égetnek le
csakúgy mint budapest

jonnglenn 2009.01.23. 10:29:36

A maga szintű logika azt mondatja velem, hogy nyugodtan elehetett volna választani , akár Iklódbördőcét is EKF- nek, mert ott is ugyanitt tartanának. Hoppá ! Lehet hogy előrébb !

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.01.23. 10:36:16

Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy Egernek kellett volna nyerni anno.
De jó pályázatunk is volt! És úgy vélem, hogy kicsit jobban működött volna a pályázat megvalósítása a pécsinél.

kopaszfarkas 2009.01.23. 10:50:30

BálnaUhr: Eger fantasztikus város, de olvasd el a felletted lévő jonnglenn-féle post-ot. Ott az igazság.

Annyi mondjuk, hogy a sérült túristákat legalább már Hospinvest-es kórházba lehetne vinni. :(

Ixos 2009.01.23. 10:57:56

Tömegtüntetések kellenek és egy új kormány, amely elkezdit a rendetételt. Nincs idő 2010-ig várni.

Utcára magyar!

jonnglenn 2009.01.23. 11:07:00

Nem akartam én kezdeni ezt az Eger dolgot, de ...

Szóval a vár tetejére ráépíthettek volna egy kultúrcentrumot, aztán a Dobó teret befedve egy hatalmas összefüggő audioterriumot értek volna el.

A szépasszony völgyébe meg mehetett volna vendéglátás. A csebokszárit meg letakarták volna egy nagy abrosszal, mint miskolcon az avast nyerés esetén.

Na, most az összes EGRI LOKÁLPATRIÓTA nekem fog ugrani , hogy mennyi minden van még ott, de én még a fősulira, meg a szemben lévő templomon kívül a mekdonáldszra,, meg a zöreg Kopcsikbácsi cukrászdáját tartom említésre méltónak.De abból is valami kretén vendéglátóipari egység lett és már a marcipán békát is hamisítják.A régi jó szórakozóhejemből is valami szolgáltatóházat, vagy mifenét csináltak.

Mindezektől függetlenül, minden évben legalább négyszer-ötször átmegyek Egerbe jó bő pénzt költeni.A Lancelotban imádom a zsíroskenyerethagymával, meg nyakba akasztott szakállkával.Aztán a főétek !

A lokálpoilitikai eseményeket illetőleg nem vagyok képben, sőt a sznob egriek szerint, biztos hogy másban sem.Már elnézést is kértem !

Ixos 2009.01.23. 11:11:33

@Mj: Nincs más megoldás. Vagy nézed ölbetett kézzel hogy a mostani tehetetlen kormány csődbe viszi az országot? Váltani kell, energikus új, tettrekész kormány kell.

Ez így nem mehet tovább...

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.01.23. 11:13:22

@jonnglenn: Akkor ha legközelebb erre jársz, odaadom neked a pályázati anyaghoz készített egyedi kiadvány egyikét,, oszt akkor beszélhetel a csebokszári letakarásáról, meg ilyen hülyeségekról.

Az egriek meg sznobok, ez így van :)

jonnglenn 2009.01.23. 11:17:43

@BálnaUhr: papírból volt elég Pécsen és Miskolcon is !
Abból, ha nem az van ráírva hogy USD, vagy Euro , akkor rohatt nehéz építkezni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 11:32:22

@Nubek:

Szegénykém, te tényleg ezt hiszed, hogy ez elég? Energikusság, tettrekészség meg heti kormányprogramváltás eddig is volt, ezek a jelzők gumifogalmak.

molaris 2009.01.23. 11:44:33

ad.1, Ezért mondta le a Horn kormány előrlátólag az Expot
ad. 2, Kíváncsian várom mikor mondják le ezt a projektet.
ad. 3, Itt jönne egy sajátmagam által moderált eszmefuttatás Suchmann Tamás kötődéséről.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 11:46:39

@molaris:

Csak Suchman.:P Vagy mondhatnánk such a man-nek is.:) Esetleg Suckman-nek.:)

Virág et. 2009.01.23. 11:51:41

Azért a pécsi kudarchoz hozzátartozik két apróság is:

1. Toller kiesése. Aki ismerős Pécsett, az tudja, hogy mennyire az ő személye körül forgott ott minden.

2. Tasnádi betegsége.

Biztos nem használ egy ekkora projektnek, ha az első számú vezető kiesik, majd pedig követi a helyettese is. Egyesek szerint Tasnádi is haldoklik, az egészen biztos, hogy nagyon beteg.

Ha nincs aki összefogja, nem lesz egy projektből semmi. Suchmann kinevezését én nem tartom világvégének, csak most már késő.

maydayray 2009.01.23. 11:53:04

ettől függetlenül itt lefogadom, hogy Pécsett 2010-ben mindkét választáson a szocik fognak nyerni. mert az a város már csak olyan.

stgotio 2009.01.23. 12:01:16

a kulturális főváros projekt nem az ingatlanfejlesztésekről szól, hanem a kulturális programokról, ezekről miért nem beszélünk sohasem?, Pécsnek gyönyörűen felújított belvárosa van, a környéken számtalan egyéb látványosság, érdekesség van, ha idejön a turista, akkor nem a tervezett, de meg nem valósuló vagy csak késve megépülő ingatlanprojektek miatt jön, hanem a turisztikai látványosságok meg a programok miatt és persze a megfelelő marketing miatt is
egy európai konferencia helyszíneként néhány hónapja 2 várost mutattunk be a hangsúlyozom külföldi (!) szervezőknek, Pécsbe beleszerettek, a kellő ingatlanokkal már most rendelkező Debrecen pedig

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.23. 12:06:22

@stgotio:

Persze, de

500 000 (!) embert várnak minimum Pécsre.
Hol fogják megnézni a programokat?

Az 1 db színházban?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 12:09:07

@stgotio:
Terepen is voltak, vagy csak diákat néztek? :)
Diákról Pécs verhetetlen, ez tuti.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 12:10:05

Meg hol alszanak. Van egyáltalán 5*-os szálloda? És négy *-os?

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.01.23. 12:11:06

3 fontos dolog:

1. Ebből sem lesz semmi csak égés. Az összes pénzt jó előre ellopták így a nagy égés vagy a nagy semmi máris borítékolható.
2. Már olyanokat nyilatkoznak, hogy nem baj, ha nem készül el semmi 2010-ig mert a programok nagyrészét szabad területen is meglehet tartani!!!!????
3. Tegnap a rádióban már azt mondták, hogy a már álló épületeket szeretnék alkalmassá tenni koncertekre és rendezvényekre pl a pécsi Zsinagógát 290 Millió Ft-ért. Ki is a kormánybiztos? Suchmann. "No further questions your hounor"

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 12:12:04

@stgotio:

Köszönjük a 2010-es kampánybeszédet.:)

molaris 2009.01.23. 12:12:54

@Virág et.:
Azért mintha ezelőtt is jöttek- mentek volna a vezetők!

Virág et. 2009.01.23. 12:22:29

@molaris: Pécsett? Az már nagyon régóta Toller-rezidencia.

Képzeljétek el úgy a dolgot, mintha Orbán kiesne a Fideszből. Nem kis fejetlenség maradna utána, az biztos.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 12:23:45

yoda rulez...

ő még segíthet pici mágyár nép...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 12:24:26

@Mj:
:) Egy darab 4*-os van, az is szocreál. Szánalmas.
Debrecenben van 5*-os is.
Ezt nem nézték azok a hülyék akik Pécsnek adták?

Feketedisznóvágás1 2009.01.23. 12:28:22

zero, Rosszul tudod, van 4 db színházunk. A nemzeti mellett ott a horvát színház, meg a Janusz Egyetemi Színpad. Uránvárosban meg a pécsi Harmadik Színház + a Bóbita bábszínház. Meg aztán az Uránia mozi is kis ügyeskedéssel színházzá alakítható szerintem :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 12:31:20

@Őrnagy Őrnagy:

Bizonyos összegek után jelentősen romolhat a látás, nem tudtad?:P

LongJohnHolmes 2009.01.23. 12:31:49

Csak az autópálya készüljön el a többi nem lényeges.

És ezt az egészet ne a pécsiek nyakába varrjátok, mert a lakosok semmit sem tudnak érte vagy ellene tenni. Szerintem ez az egész nem is érdekli az embereket itt. Annak idején pár ember kitalálta, megpályázta majd emezek szopják/fejik az egészet. Úgy néz ki, hogy a szervezési feladatok a pénz kockázatmentes eltüntetésére terjednek csak ki :)

Aaronka 2009.01.23. 12:33:16

Nem értitek ti a lényeget. Az egész azért nem készül el,mert a z ellenzék nyomást gyakarol mindenkire. Ma reggel láttam a tv-ben, ott mondták. Igaz az ingatlan-panamával kapcsolatban, de számomra minden világos. A Fidesz tehet mindenről, ami rossz. Ha nekem nem hisztek olvassatok kapcsolat.hu-t. Ott az igazság. Olyan szó meg,hogy legoptimálisabb, nem létezik. Optimális. Annál jobb már nincs.

violator78 2009.01.23. 12:35:13

Zero, ezt honnan idézed? ""a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem a Pécs 2010 program szerves részei: az öt kulcsprojekt arra szolgál, hogy Pécs a következő évtizedben kulturális metropolisszá váljon, egyfajta kulturális decentrummá Budapest mellett.""

Ezt nem Suchman mondta, hanem Csák, az OKM államtitkára, lásd www.hirszerzo.hu/cikk.suchman_tamas_fogja_majd_felporgetni_a_gazdasagot.94211.html
Amúgy meg az uraknak egy dologban igazuk van: valóban nem (csak) a beruházásokon múlik a Pécs 2010 sikere. A kép így tán teljesebb: www.hirszerzo.hu/cikk.ok_a_panikra_kulturalatlansag_2010.91009.html

georg 48 2009.01.23. 12:45:20

Van egy rokonom, Ott lakik Pécsett / Szépen írtam?/, tanit az egyetemen. Még két éve kérdeztem tőle, te mi van ezzel a EKF-el? Azt mondta, Ödönke legyen belőle-pedig az ronda név- ha lesz valami. Egyébként már az egész ország rég tudja, hogy megbukott! De ugyanez lenne az agyament olimpia rendezéssel is!!

IS 2009.01.23. 12:52:34

Pécs, ha meg is tud csinálni valami Patyomkin kulturális főváros évet, akkor is égő, ha külföldre nem is, idehaza biztosan. Ez az elmúlt 20 évben felépített közjogi-önkormányzati-pártfinanszírozási-megélhetésipolitikusi rendszer állatorvosi lova. A projekt nem állítható meg, de 2010-ben mindenki jól gondolja meg, hogy ráadja-e a két nagy párt bármelyikére a voksát, akik ezt a rendszert így felépítették.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 12:53:37

Múltkor tárgyaltunk lenn Pécsett egy alvállakozóval, az egész banda mszp-s persze. Láttunk egy épületbontást, büszkén mondták, hogy ez már az EKF építkezés. Erre csendesen megjegyeztem, hogy igyekezni kell, egy év nem sok. Nagy lett a csend :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.23. 12:54:51

@Feketedisznóvágás1:

Elnézést ....máris kicsit nyugodtabb vagyok :)

huta9020 2009.01.23. 12:55:14

Az ilyenekről mindig az jut eszembe, hogy ha az a sok marha Rákóczi, Kossuth nem lett volna, most lehetnénk boldog osztrák tartomány, Közép-Európa és nem Északnyugat-Balkán.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 12:57:29

@georg 48:

Szépen hát.:) Csak mondjuk utána folytathattad volna úgy is, hogy tanít, az EKF-fel, stb.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 13:00:42

@IS:

A rendszert nemcsak ez a két nagy párt építette fel - hozzávehetnénk a magukat szisztematikusan kivégző két kisebbet is -, hanem maga Kádár elvtárs rakta le az alapjait. Az országot meg az aljától az elitig átjárja a mutyizás, na nem mintha ezzel kisebb lenne a politikai elit felelőssége.

epres négercsók 2009.01.23. 13:01:17

Istenem... bár pontosan tudom, hogy mi zajlik itt, próbálok nem emlékezni rá... Én szégyellem magam. De komolyan, mikor ez eszembe jut, akkor szó szerint és viccen kívül az az érzésem hogy még magam elől is el kell bujdokolnom egy barlang mélyére, mert akkora szégyen...
Amúgy lassan átmegyünk orwelli magaslatokba, ugye mindenki emlékszik arra, hogy egy külön osztály dolgozott azon, hogy a múltbeli újságcikkeket is átírták, és amikor felére csökkent a csokiadag, már növelésnek volt beállítva? Pécsre is ez a sors vár...

Hans Lopkowitz 2009.01.23. 13:02:38

Szerintem ezt így kell megtartani, így hiteles – mert így magyar. Igazi magyar. Legalább itt a lehetőség, hogy dokumentálni lehessen: egy eltűnőfélben lévő nép utolsó csapásai ilyenek.

Ez van. Ha Magyarország nem lenne, ki sem kellene találni. Szükségtelen.

georg 48 2009.01.23. 13:03:38

Figyu epres négerpuszi! Kukuljak meg, ha értem!

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.01.23. 13:03:41

Milyen Pécs? Nem Bécs?

Angolul valaki elolvassa, hogy Pécs, kb úgy mondja: Pex, vagy Pix, Ilyen várost, még rendes nemzetközi neve sincs. Sophianae vagy mi? Na, az már okés.
Vehetjök is a jegyet Bulgáriába (Szófia). Budarest, Bukapest más túl sablon.

tlac 2009.01.23. 13:04:29

Pécset kihagyom, le délnek Villány! Suchman ebből is ki fog mászni, szerintem utána a Balatont fogja felvirágoztatni. Egy élet a népért

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 13:04:54

@huta9020:

Nana, ha Deák és a magasszintű európai diplomácia nem lett volna, akkor lettünk volna osztrák tartomány.:P (Kossuth elhúzott a megtorlás elől, Rákóczi után 30 évvel meg mi ajánlottuk fel a segítséget Mária Teréziának.:P) Vagy ha Ferenc Ferdinándot nem lövik nyakon, valószínűleg akkor is azok lettünk volna. De valamikor a 20. században óhatatlanul szétváltunk volna.

peca1000 2009.01.23. 13:05:50

Pécsi vagyok, a város lassan 2 évtizede Magyarország szégyene. A vezetőség egy rakás sz@r, már így is el vagyunk adósodva. Ha megvalósulna a projekt, akkor az épületek üzemeltetésével csődbe kerülnénk. Amit eddig építettek, csak a pénzt vitte, és viszi most is.

KiNG 2009.01.23. 13:10:52

@Nubek: én benne vagyok...
Ukrán államcsőd LESZ. ;)
Mi meg csináljunk forradalmat!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 13:11:40

@Hans Lopkowitz:

Csakhogy ez az "eltűnőfélben lévő nép" mi vagyunk.

amfiteatrum 2009.01.23. 13:11:41

2004-ben voltunk Nagyszebenben. Már akkor az egész város fel volt állványozva, utcák feltúrva, már csak 3 évük volt az EKF2007 projektre!

Czigler Zsolt 2009.01.23. 13:12:44

Antiország decentrumának prekultúrális alfővárosa.
Mit lehet ott csinálni?
Kreatív ember feltalálja magát!

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.01.23. 13:15:07

No, már csak a minden hájjal megkent komcsi-zsidó privatizátor hiányzott a projectbe...

neurotikk! (törölt) 2009.01.23. 13:26:02

@Cassandra Gemini:
Igaz, a Vidor fesztival nagyon profi es meg annal is szinvonalasabb.
Ambar eleg kicsi az a kozpont es azon kivul semmi nincs 30km-es korzetben, kiveve Tokajt.
Ha igy halad a ket varos amugy tenyleg eleg hamar tobb kultura lesz Nyiregyen mint Pecsett.

Amugy ez a kulturalis fovaros dolog:
nagy eges lesz, meg ha valami vesztervvel es zsiroskenyerrel utolso pillanatban elo is allnak es megmagyarazzak hogy a citrom az valojaban narancs (kicsit kicsi, kicsit sarga, de a mienk. Es ez nekunk draga!)

Hol kell visszaadni az utlevelet?

Hans Lopkowitz 2009.01.23. 13:26:20

@Mj:

Nem baj, a magyar nép épp most ássa a saját sírját. Amúgy is égés magyarnak lenni Európában: Pozsonyba nem azért nem szabad menni, mert megverik a magyarokat, hanem mert kiröhögik. Már csak pár év, és majd az újonnan csatlakozott Albánok is fényévekre lesznek Magyarországtól.

Aki mégis túl szeretné ezt élni, az úgyis elmegy innen és beolvad valamelyik más ország népességébe, mert épeszű ember nem jön vissza. Az "igazi tisztamagyar" nép, mint egy életképtelen csökevény eltűnik a süllyesztőben.

Nem Orbán, nem Gyurcsány, hanem a magyar nép tette ezt.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 13:30:19

@HalivudEstevez: a szili kati viszont jól hangzik ángliusul... :)))
háááj, i'm kate silly...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 13:32:33

@tlac: szobrot neki!!!!
szobrot szácsmennek!!!!

@HalivudEstevez: háááj, my name is száccccsmen tomó...

passenger 2009.01.23. 13:37:01

Valakik szerint Pécs tradicionálisan baloldali város, nyilván ez lesz az oka, ha a project becsődöl, és Debrecenben hajde mennyivel jobban meg tudták volna rendezni, mert ott ugye kész épületek vannak. No ezeknek üzenem, hogy Pécsett is Fideszes volt a polgármester Toller előtt, és ha abban az időben a kormány csak feleannyi pénzt pumpált volna a városba, mint Debrecenbe, akkor újra megválasztották volna a pécsiek a polgármestert, és nem lennének most gondok az épületek hiánya miatt sem.

Ferguson 2009.01.23. 13:43:23

Szánalom! HÜLYE BOHÓCOK...

Winston Smith 2009.01.23. 13:47:03

Debrecen és Pécs között két lényeges különbség van az EKF szempontjából:

- Pécs egy történelmi hagyományokkal rendelkező hely, nem összehasonlítható Debrecennel, ami egy nagy mezőváros,
- Pécsett a városvezetés egy kalap szart nem ér, míg Debrecenben egy stratégiai távlatokban gondolkodó, jó vezetés van.

Szóval Debrecen rosszabb adottságokkal rendelkezik, de ezt az épkézláb városvezetés ügyesen ellensúlyozza. Kár, hogy Pécsett ilyen balfasz banda van hatalmon.

DMX 2009.01.23. 13:48:15

@dark future: hát sajnos jól látod...
ez a Zuschlag és Suchman nem rokonok vhonnan???
:)

Winston Smith 2009.01.23. 13:48:29

És még valami: valami állami fejes mondta, hogy ez az EKF dolog arra való, hogy Magyarország bemutatkozzon Európának.

Ez sikerülni fog. Jól bemutatkozunk.

DMX 2009.01.23. 13:55:21

gáz ez az egész magyarság, 20 éve cseréltünk rendszert azóta egy generáció nőt fel, akik azt látják, hogy ha dolgozol és adót fizetsz meghalsz 50 évesen...
ezzel ellenben, ha mutyizól, csalsz lopsz hazudsz, akkor minden frankó "mert én magyar nemes vagyok"...
csak ezek a tevékenységek hosszú távon nem értékteremtőek :(
vagy mi magunk változunk és elutasítjuk a "hamis papok tanításait", vagy besüllyedünk a balkánba - vagy inkább a balkán lép túl rajtunk és maradunk egy Neo-balkáni állapotban...
... de valószínű maradunk és nem változunk "ej ráérünk arra még"

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 14:01:37

@Beela:

"Hol kell visszaadni az utlevelet?"

Nekem már lejárt.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 14:05:19

@Hans Lopkowitz:

Hát(tal nem kezdünk mondatot) a te mentalitásoddal aztán biztos, hogy csak önbeteljesítő jóslatokat produkálunk.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 14:05:50

@ufó:

A szákkmen szerintem jobban illik rá.:)

Steve the Great 2009.01.23. 14:06:33

Suchman legalább teljes magabiztossággal nyilatkozta a napkeltében, hogy egyáltalán nem szükséges, hogy minden létesítmény kész legyen a startra, egy évig lesz Pécs EKF-a, van idő. Meg hogy a médiától se kapnak túl nagy támogatást a kiemelt projektek. (itt kezdtem el igen dulván szidni a kedves mamát)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 14:09:31

@HgGina:

Ezt már páran előtted is fikázták. Lehetne pedig ezt is, a "túltoldalékolás" miatt, ami rohamosan terjed:

"Miért nem gondolnak bele mondjuk egy ír házaspár helyzetébeN"

solness 2009.01.23. 14:11:14

@Winston Smith: 10 pont. Korrekt. Így igaz.

Hans Lopkowitz 2009.01.23. 14:32:27

@Mj:

Igen, ez az. Akinek így nem tetszik, az menjen el. Aki igazi magyar, annak így tetszik és jó.

Legalább a valós képét mutatja az ország. Sebaj, addigra én is "külföldi" leszek... :-)

agár 2009.01.23. 14:43:08

Alternatív megoldást javasolok az EKF megtartására. Ne építsenek meg semmit, a megmaradó pénzt pedig váltsák át 10 eurós bankjegyekre. 2010-ben aztán repülőkről (repülőtér van) naponta szét kell szórni, mondjuk 4-5 millió eurót a város felett. A kedvező hazai és külföldi visszhang garantált lenne.

Lollipop (must mistake me you're the sucker) 2009.01.23. 14:43:43

Én ebből három dolgot tanultam meg.
1.) Ha a szadi Budapestet találta ki K. Fővárosnak, akkor annak kell lenni, mert különben forráshiány (szellemi tőkében is). Szerencsére aki számít, az a magyar évadon nyúl le épp akkor a júesz of ében, tehát okés.
2.) Ki nem szarja le a kultúrát, ha Norbi esetleg mégsem annyira beteg. Ez egy jó hír lenne az egész Nemzetnek. Ez felvillanyozna minket OTP részvényeseket is.
3.) Ki nem szarja le mi van Norbival (bocs Norbi, ENGEM speciel érdekel, de nézzünk talán szembe a tényekkel) ha egyszer az ulpiusz kiadja Igazságos Izom Kinga blogkönyvét húszezer példányban - és így minden olvasni tudóhoz juthat elvben egy? Ez basz be nem a villám, igaz Árpi?

Szóval én megnyugodtam a jövőt illetően, remélem a Geszti Péter ZRt. és Tsai sem aggódik. Hajrá szadi! Érzem, hogy meglesz az egy százalék 2010-re!

Hans Lopkowitz 2009.01.23. 14:48:23

@Britney&Spears: Nem lesz meg. A Jobbik már megelőzte a szadit.

AndOr01 2009.01.23. 14:50:35

Én azon az állásponton vagyok, hogy amíg nem tudunk normális hétköznapokat rendezni, ne akarjunk se kutúrális fővárost, se futball EB-t, se olimpiát, egyszerűen SEMMIT!

Ébrenjünk fel végre! Legyenek normális hétköznapjaink, boldog polgáraink.

Tudnám még sorolni, de ezek a célok is a messze a jövőben a jövőbe vesznek.

Egyébként is. Próbáljunk meg egyelőre se nem megfagyni, se nem éhenhalni, nem elveszteni a lakásainkat, nem végtelen adósságspirálba kerülni. Erre kelelne koncentrálni. Százszor, ezerszer hasznosabb lenne.

Jó lenne, ha végre már az is számítana, hogy hogyan élnek itt az emberek és nem csak az, hogy melyik nagyberuházáson mennyit lehet lenyúlni.

magyari 2009.01.23. 14:52:57

@Mj: Dinka. Kezdünk bizony mondatot "hát"-tal. Naná, hogy kezdünk! Ady is kezdett, meg-még "és"-sel is. Hol tanultál te magyarul? Meg süket vagy? meg a jóisten, hogy "oktass"? Jaj, szegény hazám! Jaj.

DMX 2009.01.23. 14:57:32

@AndOr01: Neked is kellene 10 pontot adni, de minek... itt Keleten "a helyzet változatlan"

magyari 2009.01.23. 14:57:46

@AndOr01: De egyetértek! De-fáj, mikor látom-hallom-tapasztalom, hány ember fagyott meg Mo-n! És NEM csövesek, dominánsan. Az az otthonukban hűltek ki. Mert lassan kihal faluhelyen is a másokra figyelés. Mert lassan minden időt-álló érték kihal itten. De. Lehet ezen búslakodni, én inkább a cselekvés híve vagyok. Ennek jegyében "meghirdetem" a négyparancsolatot (nem kőve, sokkal inkább a szivekbe "vésve"), így szól: 1. Ne ölj! 2. Ne lopj! 3. Ne csalj! 4. Ne hazudj.
Nekem doszt elég, ha e 4-et betartjuk - ÉS betartatjuk! Mit szóltok?

Krumplifalo 2009.01.23. 15:03:00

Hát égés ez ahogy van, de hála az égnek ezt ár megszokta a világ. A BBC szerint inkább szégyen Linzet választani mivel Linz a hitleri Németország Kulturstadt-ja volt. Lehet hogy a végén még nem is mi fogunk égni..

news.bbc.co.uk/2/hi/europe/7705552.stm

DMX 2009.01.23. 15:05:20

@magyari: számít, hogy mi egy-páran mit tartunk be?

egy szűk kisebbségi réteg, aki a magyar népet képviseli ebből a négyből, ha csak 2-t betartana már sokkal jobban állna az ország, nemzet, stb.

DMX 2009.01.23. 15:10:44

@Krumplifalo: meg majd a BBC fog bocsánatot kérni, merthogy a német és osztrák emberek nem azonosítják magukat hitlerrel (nem véletlen írtam kisbetűvel). arrafelé sikerült az embereknek túltenni és megbeszélni magukkal a társadalmukkal, hogy mit követtek el a múltban és tanultak a hibáikból!
Míg Nálunk, még mindig hitler utcsó csatlósai vagyunk, meg még nincs rendbetéve a zsidó és cigány holokauszt, a kommunizmus áldozatainak emléke, 56 emléke, kádár emléke, stb.
Ennek legfőbb oka, hogy ezeket a sajnálatos történelmi eseményeket a napi politika szartól és húgytól bűzlő szintjén tárgyalják és tárgyaljuk

eeepunk 2009.01.23. 15:17:46

@Őrnagy Őrnagy: A Hotel Kikeletre gondolsz, mint szocreál? Ha a Bauhaus annak számít:) Voltam ott, nem olyan szar és ráadásul szeretik a vendégeiket.
De maga a város ezzel a projekttel, hát sok jót nem hallottam róla, csak politikusok fényezik.

DMX 2009.01.23. 15:20:05

@eeepunk: voltam ősszel Pécsett, a város szép, de a EKF-hez kevés lesz, szerintem. A környék meg még kevesebb, Siklós Villány és környéke :(:(:(:(

DMX 2009.01.23. 15:21:30

bocs ez a lemaradt:

Az a rohadt falusi turizmus, amit egyik kormánynak sem sikerült beindítania az hiányzik. :(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.23. 18:29:43

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/35138/1/belfold/A_pecsi_EKFberuhazasok_kesesevel_szamol_a_Magyar_Turizmus_Zrt

"A magánberuházásban tervezett négy négycsillagos szállodából pedig jó esetben egy, vagy kettő épül fel a gazdasági és pénzügyi válságból eredő forráshiány és a korábbinál rosszabb hitellehetőségek miatt"

"Hegyi Zsuzsa megítélése szerint négycsillagos szállodák hiányában a város kevésbé számíthat távoli országokból érkező igényes vendégek tömegeire, így elsősorban a hazai és közeli államok, Ausztria, Olaszország, Szlovénia, Horvátország, továbbá Németország kultúra- és művészetkedvelő közönségének érdeklődését szeretnék felkelteni Pécs, s a régió települései iránt."

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 18:43:40

@Hans Lopkowitz:

Nem érted, hogy miről beszélek. Én szeretem a hazámat, tehát nem fogok "külföldiként" röhögni a szerencsétlen országon, mert a hazámból csak egy van, és nem tudom váltogatni, mint a fehérneműt. Az 5 tesóm közül meg bőven sok, hogy csak egy él külföldön, ő sem azért, mert nem élne meg itthon. Ettől függetlenül egyáltalán nem tetszik, ami történik, nem is értem mifélének gondoltál engem. Fletó-rajongónak, vagy mégis micsodának?:-O Azzal viszont csak a hazánk helyzetét súlyosbítjuk, ha csak magunkra gondolunk - nyilván azért az ember boldogulni is szeretne, csak akkor nem röhögve megy el innen, hanem keseregve -, és a rajtunk kívül lévő világot, szűkebb értelemben az országot, aminek a helyzetéért mi is felelősek vagyunk, magasról leszarjuk. Hangsúlyozom, hogy természetesnek tartom, ha az emberek nem szeretik az élhetetlen környezetet, és boldogulni szeretnének meg álmokat megvalósítani, nem pedig kizsigereltetni magukat, de ennyi erővel ki kellett volna halnunk 1526 után is. Nekem elsősorban az nem szimpatikus, ahogy tálalod a helyzetet.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 18:51:00

@magyari:

Petőfi is írt már le olyan szót, hogy "kurvanyádat", így, egybe. Ady meg olyan szavakat alkotott, amik nem is voltak helyesek nyelvtanilag, aztán mégis zseniális versei lettek tőle. Én viszont nem vagyok költő, így háttal sem kezdek mondatot, mert egyrészt nem tartom művészinek, másrészt így neveltek a szüleim, akik fontosnak tartják a helyes beszédet. A saját mondataimnál meg hadd döntsem már el, hogy hogyan oktatom ki önmagamat.:P Azért elég furcsa, hogy azon háborodsz föl, hogy merem magam kijavítani.:D Persze ettől függetlenül nyugodtan kesereghetsz a haza sorsán, tényleg szomorú.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 18:52:23

@magyari:

Támogatom. Bár azért a megcsalásnak (és felelőtlen gyerekcsinálásnak) sem vagyok a híve.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 18:54:23

@DMX:

Na pont erről beszéltem az Izraelről szóló poszt kommentjei végén.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 18:55:45

@DMX:

Lassan tényleg ott tartunk, hogy a vidéket - itt a falura és nem a vidéki városra gondolok - szándékosan építik le...

Kartal 2009.01.23. 19:23:28

@Mj:
Erről már elég vad találgatások látnak napvilágot, sőt én is kezdek benne hinni... vagy csak az eszem kezd elmenni :D

gnu 2009.01.23. 19:28:52

Pécsett a kultúra leendő fővárosában minden 3 lépésnél (minimum) található egy szemét. Ha rászólsz valakire, hogy nem a földre kellene dobni a papírt, még meg is vernek. A forgalom elől elzárt sétálóutcák tele vannak kocsikkal. Minden harmadik autó rokkantkártyával parkol. 1500 db fizető parkolóhely van a belvárosban, de 560 ingyenes parkolásra jogosító kártya. Egyébként a parkolóövezet határát most tolták ki olyan területekre, melyeknek a nevében megtalálható a "külváros" szó... Az utak, mint a holdkráterek, az emberek agresszívek, bunkók. Viszont valamiért mindig a maszopot választják...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 19:37:24

@Kartal:

Ha erre céloztál, nem, nem "zs" betűs szóra gondoltam, és nem vagyok rajongója az összeesküvés-elméleteknek sem.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 19:38:55

@gnu:

Ha nem írod le az első szót, azt hinném, hogy Budapestről beszélsz.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 19:39:37

@Mj:

Ja, és ezesetben mindegy, hogy Demszky SZDSZ-es.:P

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.23. 19:52:35

Zero:

"és még mindig nem történt 1 kapavágás sem!" Nem azt írtátok, hogy már két garázst lebontottak? Akkor meg? Amúgy is, el van írva a dátum, nem 2010, hanem 2100.

:D

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.23. 19:52:57

Sziasztok..lelőtték a lovat..ott a cikk az origón..semmi sem készül el időre, természetesen a gazdasági válság a hibás....a jó kurva anyjukat a tolvaj szemétláda mocskos gengszter bandának!!!lelőni mind!!!!!!!!
szemét tolvaj pécsi városvezetés , fatökü tehetetlen banda , leváltani mind és elküldeni minimálbérből megélni a hősök terére!!!dögöljenek meg!!!!!!!!!

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.23. 20:00:00

@laca42: de jó leírni, hogy "elhatárolódom" :)
De szar kinézni az ablakon, "az ellen nem véd" :(

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.23. 20:00:05

bocs.
mára elég volt a netből...megyek aludni, ha tudok ez után...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.23. 20:01:48

@Tarackos Sül:
na igen ezt má szalacsi is megmondta...amugy lehet árpádról vették a példát..az a bunker s ekészült el soha...DD

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.23. 20:02:27

Kávé helyett . . . lehetne fokozni, "Tömény helyett" és "Agyvérzés helyett"-tel.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.23. 20:16:17

@Tarackos Sül:

Jónak ígérkezik az év, még nincs vége a januárnak, a csontvázak meg csak borulnak kifele.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.23. 22:12:38

Erről az elkeserítő postról eszembe jutott egyik kedvenc humoristámnak, Bődöcs Tibornak a frappáns megállapítása:

"Mert Párizs-Dakart akarunk rendezni, meg olimpiát, b*meg! Hát egy sima hétköznapot kéne valahogy."

Igen. Így van. Mindenki a maga szintjén bizonyítson, aztán menjen feljebb. Csak akkor legyen gimnazista, ha már ír és olvas. Sőt: csak akkor legyen iskolás, ha már nem sz*rik be ebéd után. Mi még ettől messze vagyunk. Egyelőre nincs helyünk az olyan hatalmas és bámulatra méltó államok mellett, mint Litvánia. (s ez nem irónia - bárcsak az lehetne!)

nemjo 2009.01.25. 11:01:09

A legnagyobb gáz hogy a szocialista és liberális pécsi városvezetés felkészületlen.
Nem tudták hogy kell feltünés nélkül ellopni egy ekkora összeget.
A szomorú az, hogy a helyi ellenzék éppúgy benne van nyakig a korábbi panamákban és most lapít mint az a bizonyos barna anyagcsere-végtermék a fűben ....

Fénygalogos 2009.01.26. 08:30:14

Már akkor tudták hogy nem fog minden idöre megépülni amikor kiirták a pályázatokat. A Zsolnay komplexum építési határideje 2010+3 év. ÉS A többinek is valami hasonló.

süti beállítások módosítása