Skip to content


       Szűrés lista

Veres is ráfaragott az Audival

Az Audival csak a gond van, rossz ómen ez a márka. Szegény Kocsis István BKV elnök is csak pár hétig használhatta, pedig neki csak bérelték, most meg a jó Veres Janit szívatják ...

Éjjel-nappal gürizik az országért, tényleg nem érdemel meg egy új autót? Most egy 14 milliós Audi A6-os jutott, 3000 cm3-is motorral, extra felszereltséggel. És hogy a hierarchia világosan látszódjon, az államtitkár csak egy szar VW Passat-ot kapott, 8 millióért. 

A PM természetesen előadta a magyarázatot, már 300 000 km-t futott az 4 éves autó (Rózsadomb-> PM (József Nádor tér 2-4.)-> Parlament-> Rózsadomb, néha haza Nyíregyházára), le van strapálva, sokat kell javítani, és ezért írták ki a közbeszerzést még tavaly augusztusban, a válság előtt.

Ugyanis a Főnök, a Gyurcsány olyasmit talált mondani októberben, ami miatt sok államtitkár és miniszter jegesre izzadta a méregdrága öltönyét:
"A központi közigazgatásban le kell állítani valamennyi autó-, telefon- és bútorbeszerzés."


(Rákattintva bejön nagyban)

Sőt, a kormányszóvivő szavai pedig egyenesen a mély kétségbeesésbe taszították a szerencsétleneket:
"Hogyha új autó vásárlására kerülne sor, mert ellopják vagy totálkáros lesz, akkor is természetesen önmérsékletet kell mutatni, például a felszereltség tekintetében. Vagy abban, hogy milyen motorral vásároljuk ezt az autót"

Ment is a körtelefon: "Ugye csak viccel?" "Tényleg komoly?" "Na ne má' ..." "Most mi legyen?"
A sok balfasz tényleg nem tudta, hogy mit csináljon, megszegni nem merték a főnöki utasítást. 

De Veres! Ő nagykutya! Egy igazi rafinált, simlis adócsaló.

Ugyanis, szó sem volt semmiféle közbeszerzésről, mivel ennek nincs nyoma sem a közbeszerzési értesítőben, sem a minisztérium vagy a kormányzati gépkocsikkal foglalkozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság honlapján.


Egyszerűen szólt a VPOP-nak, hogy vegyenek neki egy Audi A6-ost.

Noha elvben a minisztériumi közbeszerzéseket – így az autóvásárlást is – központosított közbeszerzési rendszeren keresztül kellene intézni, a kocsikat a VPOP vette, így „meg tudták kerülni” ezt a szabályt – mondta egy kormányzati forrás. Állítólag a Miniszterelnöki Hivatalban nagy a felháborodás. Csak nem tudom mi miatt? Lehet, hogy azért, mert a Veres ilyen találékony volt, és nem nekik jutott az eszükbe ...

Bár ezt a "zseniális találékonyságot" inkább a gazdaság talpra állítására kellene használni, Veres Jani ...

Amúgy remélem a VPOP nem fizetett az Audiért, hanem elkobozta valamelyik gengsztertől, és inkább odaadta egy fajsúlyosabb nehézfiúnak ...

Ja, és a legszebb az egészben, hogy Azurák és TV2 ismét hozta a formájukat reggel, a Mokkában faggatta az Autó magazin szerkesztőjét, hogy szegény Veresnek milyen lestrapált autója van, és igenis megérdemli az extra Audit. A benyalós-szerecsenmosdatós interjúk prototípusa:

Besegítünk a BUKSZ blog szavazásába:

 

Címkék: pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr65902998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carnivora (törölt) 2009.01.26. 14:57:35

@kamasuka:

Aranyos vagy csak a történelemben nem túl járatos az Károlyi Mihály volt teljesen más tészta ... Kolompár Orbán meg Orbán Viktor sem ugyanaz :D

tiem 2009.01.26. 14:58:05

ja, a beszerzés egyébként a kapkodó kampánystáb miatt van. Csak eltévesztették az irányt, azt hitték a biztosan veszteni kell, a cél...

Perverzsrac 2009.01.26. 14:59:36

@hottentotta: "Veres max annyit hall, hogy ugatnak a kutyák valahol a falu végén, majd leül a koloniál karosszékébe, kinyit egy üveg 13éves viszkit, majd rágyújt egy kubaira. Leszar titeket." Sajna ez a fején is meglátszik, meg az arroganciáján, hogy valóban így van.
Kéne tenni ellene, de ez nem franciaország, ha véletlenül kimennél az utcára, abból is csak ők profitálnak NÁCIVESZÉLY! NÁCIVESZÉLY! ésd még jól össze is veretnek.

Lunitari 2009.01.26. 14:59:46

@Dövan: JAh kérem Országot nem a meggazdagodásodért kell vezetni. Oda elhivatottság kéne mint nővérnek állni.....

Eizogembird 2009.01.26. 15:00:59

Idézet egy fórumról: "Amikor a kormány ülésezik, senki szabadsága és vagyona nincs biztonságban !

Perverzsrac 2009.01.26. 15:01:03

na ennek örömére el is megyek az apehbe:)

Carnivora (törölt) 2009.01.26. 15:01:51

@lütty:

Magyarország nem egy olyan nagy ország sajnos ... és a pénzügyminiszter úr alapvetően Pöstön mereszti a valagát, ha ki is mozdul vidékre néhanapján nem jön ki a kilométere , és Ferihegy sem egy hatalmas táv ... ha pedig látogatóba megy külhoni országokba a vendéglátó tol ki taligát Janinak, akkor pedig elvileg az audi pihen egy garázsban ...

kamasuka 2009.01.26. 15:05:04

"Veres a versenyszférában is "sikeres""
Haveri állami megrendelésekkel még Mekk Elek is sikeres vállalkozó lenne a rendszerváltozás utáni Magyarországon.

"Én nem szeretem a franciákat, de ebben az esetben maxriszpekt nekik, ott ha történik valami disznóság, azonnal mennek az utcára."
pl., de ha ugyanez pl. Svédországban történik, akkor meg azonnal lemond az illető, különösen ha miniszter. De ott ilyen nem történik. Ott olyanokért mondanak le, mint nem fizetett tévédíj, feketén dolgozó bébiszitter, stb.

kamasuka 2009.01.26. 15:06:09

@Carnivora:
Alap comment + 3 comment pls! THX!

panki83 2009.01.26. 15:06:39

@Carnivora: Persze, aztán akkor a Jani fiai mivel járnak büfébe, az mégsem járja, hogy egy suzukival állítsanak oda. :)
Amúgy mennyi is a vagyon Veress úrnak?
Annyi pénzem lenne tuti nem égetném magam egy ilyen szarban, ha már Haidernek is adtak egy Phanteont.

Lunitari 2009.01.26. 15:09:28

Miért ne járhatna szutukival? SX4 Sedan. Legalább magyar munkaerő rakja össze........

Carnivora (törölt) 2009.01.26. 15:10:50

@kamasuka:

Veres Jani csak becsületesen kapált. Nem általános Magyarországon, hogy a napszámos kapálósoknak több száz milkás vagyona van? :O

kamasuka 2009.01.26. 15:12:55

Valaki írta a témával kapcsolatosan más blogban (?), hogy anno Kovács Árpád (?)-nak lazán jó volt a Suzuki is, nem kellett a segge alá A6os Audi.

Nem mondom, jó autó, és tényleg kijárhat egyes embereknek, de pont ebben a gazdasági helyzetben, és pont most nem kéne pont ezt a típust beszerezni. Megjegyzem, ha már mindenáron AUDIt kell a seggük alá tolni, akkor miért nem lehet elvenni más embertől, aki nem kormánytag, de AUDIval jár, és miért nem lehet odaadni Veresnek? Nem először fordulna elő, hogy valaki Audiból Mondeora volt "köteles" váltani, sőt a sofőrt is elvették ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.26. 15:13:35

@kamasuka: Szerinted miért volt idézőjelben? Pont annyira sikeres, mint a beszédhibás Kóka meg a sulinet program...

zsoci 2009.01.26. 15:13:43

ez mitől szerecsenmosdatás ? Én semmi ilyet nem éreztem benne.

bontókalapács...... http:/ /sportblog.blog.hu 2009.01.26. 15:14:50

Én is ráfaragtam az Audimmal. Igaz csak régi A4-es volt. A végén összetört.

Lunitari 2009.01.26. 15:15:59

Ööö akik meg azzal jönnek, hogy miért ez a kis összeg fáj nekünk..Nos azért, mert pl a vakvezető kutyák képzésére nem jut pénz. 5-6 milla kéne 1 évben, hogy a megfelelő számú és képesítésű kutyákat a vakok rendelkezére bocsájthassák....stb stb

tlac 2009.01.26. 15:18:58

pitiáner adócsalós tsz könyvelő

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.26. 15:19:23

ja, aki azt hazudta a kamerába, hogy közbeszerzés volt, az azonnal ki kell rúgni, mivel pofátlanul hazudott.

és a teljes média szégyelheti magát, hogy a Blikk vette a fártadtságot és utána nézett a Közbeszerzéi Értesítőben ...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.26. 15:21:19

@Kálmán: Kis megszorítással, amire nem akar nem ír ki (nemzetbiztonság, fegyveres testület, rendvédelem stb.).
Kíváncsian várom a vámosok tájékoztatóról szóló beszámoló megjelenését.
Te se feledd!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.26. 15:24:01

Kálmán // Ha majd megtaláltad a kiírást légyszi linkeld be ide. Visszanézek majd, hogy elolvassam.

mumli 2009.01.26. 15:24:10

egye fene, tőlünk már viheti a 18 éves ódinkat (mi is éjjel -nappal gürizünk az országért, de nekünk meg ez jutott :P ) mittomén 10 milláért. annak a 300 000 km meg se kottyan! és még szépen csillog is, ha lemossuk!

Eizogembird 2009.01.26. 15:25:37

alfa.webdesign.hu/jatek/iq/index2.shtml Ajánlom a a zsebmetsző Veres figyelmébe. Aztán csak úgy segitség nélkül sikerülne -e?

Carnivora (törölt) 2009.01.26. 15:25:45

A társadalmi elvárásoknak való megfelelés: lojalitás a mindenkori kormányzati célkitűzésekkel, hivatás iránti elkötelezettség, korrupció ellenes erkölcsi környezet megtartása.

www.vam.hu/viewBase.do?elementId=2828

panki83 2009.01.26. 15:28:08

Azt hiszem rájöttem, Veres Jani füvet termeszt. 30 éve kapál, napi 200km-t vezet és még mellé milliárdos is.
Ezért a suzuki sx4-nek nagyon kicsi lenne a csomagtere , hogy beférjen 4 zsák virágföld meg egy jóféle kapa.
Ezért is akar most a feri arab földműveseket leszerződtetni, igaz, hogy buzát még életükben nem láttak, de a különféle tudatmódosító szerek előállításában nagy tapasztalatuk van.
És akkor még nem beszéltem az agyátültetéses hillerről, aki mint oktatási miniszter ténykedett ma az USA-ban, és totál beszívva közölte, hogy hidak közé hidakat építettünk(valószínűleg pityu felnézett ide, és már az alagutak közé ékelődött völgyhidakat sem ismerte fel annyira be volt tépve), (érdemes megnézni a képeket róluk, nagyon jó volt a hangulat: kepgyar.blog.hu/2009/01/26/barki_epithet_hidat_magyarorszagon )
Szegény dojcs is biztos ezekhez akart volna inkább beállni, csak véletlenül rossz pártajtón kopogtatott be annak idején, most meg már csak a brüsszeli kiút maradt neki és a közeli Amszterdam.

Természetesen elhatárolódom magamtól.

indapass90210 2009.01.26. 15:37:51

@Lunitari: Mondod ezt te, aki feltehetőleg még semmilyen munkát nem végeztél elhivatottságból...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.26. 15:39:28

@Carnivora: "Kolompár Orbán meg Orbán Viktor sem ugyanaz "

Dehogynem! olvasgass több agyhalott-blogot :)))

/azaz: OV=patásördög, KO=patásördög, ergo: OV=KO, mint ahogy patásördög is = patásördög, de itt egyszerűsítünk, és máris levezethető a másodfokú egyenlet megoldóképlete.../

panki83 2009.01.26. 15:41:06

Én a közbeszerzést mint olyant megszüntetném egy az egyben.
Az esetek nagy részében közbeszerzés végeredménye az, hogy a normál piaci áraknak a többszörösébe fog kerülni a megvalósítás a végére.
Persze tudom, hogy pont ennek az elkerülése lenne a célja, de valahogy nem ez jön le a magyar valóságban. Szóval simán jobban jártunk, ha bementek egy audi kereskedésbe, és megvették az első autót amit megláttak.

Lunitari 2009.01.26. 15:41:21

@Dövan: Nagy tévedésben vagy, de mit is várjak egy szakítós szinvonalától? Ha tudnád mennyi munkát végeztem én már ingyé......

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.26. 15:55:49

Audiban amúgy csak 3000cm3 van? Kisebb nincs?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.26. 16:00:07

@lütty:

Még jó, hogy van egy ilyen intelligens ember, aki megvédi szegény nonstop utazó Veres Janit Zeroval szemben. :)

Rejtett a Szám 2009.01.26. 16:01:24

Ki hiszi el, hogy tényleg 300 ezer kilométer volt abban a kurva autóban?

Carnivora (törölt) 2009.01.26. 16:09:13

@Rejtett a Szám:

Van még pár százezer szoci szavazó pl. ők ... elhiszik azt is, hogy Jani a becsületes kapás meg Gyurcsány a legokosabb ember a Föld bolygón csak az a gonosz Orbán az tehet mindenről.

Lunitari 2009.01.26. 16:10:17

@Carnivora: Azt régen csináltam..de inkább ásni szeretek :) Szemetet szedek a Duna parton...de ezt a Vereset még sajnos nem találtam meg ott.....

panki83 2009.01.26. 16:10:59

@Rejtett a Szám: Én elhiszem
300 ezer kilométer út árát lopták el a csomagtartóban.

Lunitari 2009.01.26. 16:11:46

Azért irigykedni fogok azokra a sírásokra, akik majd ezeket temetik :)

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.01.26. 16:13:02

Ugggyanmár, ez csak a felszín. Nyilván mint ilyen, jól mutatja, mennyire beteg az egész (gazdaság, kormány, politika, közbeszerzés, stb.), de ennél mélyebb rétegek is vannak bőven, pl. az autópálya építések. Ha ezek a nagyobb mértékű/mélységű problémák nem lennének, akkor azt mondanám, hogy lelke rajta, vigye, talán még meg is érdemelné. Nekem a problémám sokkal inkább az ezzel, hogy teljesen ÉRDEMTELENÜL kapott ilyen járgányt. Egyszerűen nem érdemli meg, sem a nyújtott teljesítmény, sem a hozzáállás miatt. Szóval ő is kuka.

Lunitari 2009.01.26. 16:13:32

Megy a kocsmába: " Na ezt a gecit is elástam. Előbb-útóbb mindegyikre sor kerül." :)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.26. 16:14:06

Ugye-ugye Seduxen? Megmondtam már előző postban is, lófaszt Veres seggébe :)

Teddy Bagwell (törölt) 2009.01.26. 16:14:40

itt szerintem nem elsősorban az árral van megint probláma. hanem azzal hogy pénteken még aszongya hogy közbeszerzési eljárás vót, és nem lehetett leállítani hiába kérte a feri hogy ne vegyünk semmi luxust
ma meg kiderül hogy a vpop vette mert igy nem kellett neki közbeszerezni

veres a kurva anyád neked is
hoyg a picsába lehet egy gengszter magyarországon miniszter??

J. Walter Weatherman 2009.01.26. 16:20:26

Ebben a dolog megint az az igazán gusztustalan ami a BKV-s sztoriban is volt: a tálalás.

Ha már van pofája Veresjaninak új Audit kérni amikor épp a halálcsillag készül beleszálni a magyar gazdaságba, akkor legyen pofája ahhoz, is hogy ország-világ előtt belemondja a kamerába: "Azér' kell új autó, mer' untam a régit. Én vagyok a Jani és megtehetem. Van kérdés?"

Ennyi!

De nem, újra jön a kamuzás, hogy ám erre szükség van, meg halaszthatatlan volt, meg milyen öreg autó volt már vazze! Biztos volt vagy két éves. Hagyjuk már ezt a faszságot! Ha már lopni tetszik, legalább tessék büszkén vállalni és nem hülyének nézni a népet.

Lunitari 2009.01.26. 16:21:17

@nemvagyokkocsog: DE!!! AZ ÁRRAL IS GOND VAN. AMÍG PL. NINCS ÉVI 5 MILLA VAKVEZETŐ KUTYÁKRA, ADDIG KUSS LEGYEN ÉS LADÁVAL JÁRJON MINDEGYIK.............vagy bicajjal :)

Lunitari 2009.01.26. 16:25:43

Kéne egy WOW, ahol politikusokat lehetne gyakni :) Horde -- MSZP-SZDSZ, Ally -- Fidesz-Jobbik :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.26. 16:30:19

@laspalmas: sz'tem 2 literes motor a legkisebb ebben a kategóriában, de majd valaki - hozzáértő kijavít...

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.01.26. 16:30:40

@J. Walter Weatherman: Ha ilyenek a vezetőik, akkor tényleg jó nagy hülye a nép is. Legalábbis a nagy része.
Illetve nem is, a saját érdekeiket nézik, mert nyilván abból, hogy ezek hatalmon vannak, azok az adott emberek jól jártak/járnak, vagy azt hitték/hiszik, hogy jól jártak/járnak. A másik fele meg nyilván azért ágál, hogy ő járjon jól most egy kicsit (és mivel a kormány is emberekből áll, ők is jól akarnak járni, vagyis közben nem feledkeznek el magukról sem). Így egy kicsit nehéz lavírozni, és nem is igazán hiszem, hogy aki odakerül, az jobb lesz ennél. Max. ő hiszi ezt...

biohazard 2009.01.26. 16:38:01

Valaki mondja már meg, hogy miért nem kell a VPOP-nak közbeszereztetni?

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.01.26. 16:40:02

@hottentotta: Kimondtad. Nem is cifrázom. Igazat szóltál, uff! :-)

Azonban lenne itt még valami...
Miért nem megyünk az utzcára? Talán használt az elmúlt 160 év (számolj vissza!) agymosása? Tudod, már én sem akarok kimenni, holott ha jobban belegondolok, fizikailag bírnám, szellemileg engem is felb*sz a dolog... ott lenne a helyem.
Mégis itthon pofázok csak, kényelmesen a monitor mögött ülve.

B*ssza meg: fel is vállalom!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.26. 16:41:16

@Lunitari: A wow egy pve-re épülő szar. Legyen inkább Warhammer Online, ahol az összes politikai párt a Destruction, a nép pedig az Order :)

Otegi 2009.01.26. 16:47:49

Vegyenek csak Suzukit! Sok- sok Suzukit Swiftet és SX4-est! Támogassák a magyar dolgozókat (is) foglalkoztató esztergomi gyárat! "Suzuki!A mi autónk!" És ez most nem irónia akart lenni!!!!

Lunitari 2009.01.26. 16:48:17

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Neked szar.....sztem meg jó :) Warhammer? LOL olyan gépigénye van, mint állat...szarul megírt fos ;)

Virág et. 2009.01.26. 16:52:10

Nem baj már nem kell sokat aludni és jönnek a fiúk és végre vége a szuperluxus Audik korának és újra a gzadaságos, mondhatni proletár S osztályos Mercedesek jönnek.Mert ők rongyrázás helyett beérik olyannal is.

amfiteatrum 2009.01.26. 16:56:32

Trükkök százai... ha jól emlékszem ezt mondta fletó Öszödön. Meg majd beledöglött, hogy nem csinálnak semmit. Pedig csinálnak: hazudnak éjjal és nappal. Közte lopnak.

grupi 2009.01.26. 17:04:05

Veres egy bűnbandát irányító bűnöző.
Egy bűnszövetkezet feje, a szervezett bűnözés kulcsfigurája. Amolyan magyar maffiózó.

Hazudik mint a gazdája, a gyurcsányi, s az a-félék.

Rohadjanak el.

Perverzsrac 2009.01.26. 17:32:19

@zsoci: az a szomorú ha nem is érzed...

Perverzsrac 2009.01.26. 17:37:05

@Rejtett a Szám: Na igen. Ez a másik, hogy én se hiszem el azt se amit kérdeznek, szóval mutassák be eredeti képen melyik autót is kellett ennyire sürgősen lecserélni és valójában az hány km-t is futott...

Teddy Bagwell (törölt) 2009.01.26. 17:57:06

Otegi na ja. asszem a toyotánál volt olyan, hogy kérték a dolgozókat, hogy vegyenek toyotát, így segítve a céget. na monnyuk itthon egy dolgozó nem bírná kifizetni a suzit se, de a büdös kormánytagok tucatjával vihetnék haza a sok lopott pénzből a swiftet

belzebubó 2009.01.26. 17:58:37

@Virág et.: tévedsz,a Mercedes még csak nem is tudott a tenderről és ha van is tender ők kapják a legkevesebb megbizást az autóbeszerzési tendereken.Ott nem ült Szórád Józsi ügyvezetőként...

mind2 (törölt) 2009.01.26. 18:00:56

@Perverzsrac: Üdvözöllek ! Csak így tovább !Aláírás : Fecser pajtás

:::)))

mind2 (törölt) 2009.01.26. 18:08:06

@Perverzsrac: Itt majdnem mindenki tudja, hogy Fetser pajtás korunk cenzora :) Lenyomoztat IP címeket, aztán perel.
Mint tegnap a Szűcs Erika a Hírtévéseknek, miközben majszolta a pogácsát :) Úgy rácsodálkozott a sajtószabadságra, hogy majdnem megfulladt .... Nem láttad ? Megkérdezte a stábot, hogy magukat mi beengedtük ? Hogy lehetünk mi ilyenek ? Hogy követhettünk el ekkora butaságot ? stb.
Meg menjenek innen, nyugodtan szeretnék lenni.
Szóval kellett az az Audi ? Kellett.
innentől kezdve pofa be mindenkinek :(

Perverzsrac 2009.01.26. 18:10:41

de azt láttam. De fetser pajtást nem:)

Perverzsrac 2009.01.26. 18:11:25

@mind2: egyébként erről is lehetett volna egy poszt:) elég vasbőrös duma volt amit nyomatott

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.26. 18:12:24

@Lunitari: Nem kell sírni, venni kell jobb gépet :)

mind2 (törölt) 2009.01.26. 18:16:16

@Perverzsrac: nem hittem a szememnek... mintha 1974 lenne.... vagy inkább 1984 ?;) Azt az egyszerű rácsodálkozást, mintha azt kérdezte volna, hogy : Jéééé, magukat mi még nem lövettük le, maguk még élnek, és rontsák itt a levegőt ? :)))
Hát hogy lehettünk ennyire figyelmetlenek fiúk ?
HOL élnek ezek egyébként?

Bell & Sebastian 2009.01.26. 19:22:18

Ez most itt kormányváltó hangulat, vagy ódi píjár?

Az a Dombszky is nagy selyma ám, csak most is sunnyog. Lassabban eszik, többet is hízik! A kóser kaja legyőzi a sűrű-sötét pörköltet...

Tudhassa eztet mind aki kiszfiú és lehány!

mesmithy 2009.01.26. 19:23:39

Valójában, már az utcán lenne a helyünk, ay össze hazai politikusnak pedig a lámpaoszlopokon. Hihetetlen az a pofátlanság amit ez szemét banda megenged magának. Normális helyen már rég le kellett volna mondaniuk és a bírósági tárgyalásukon üldögélnének, de mi csak tűrjük őket amíg túl késő lesz az ország számára.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.26. 19:56:20

@Perverzsrac:

Ami késik, nem múlik...Ma jött volna, de Veres lenyomta. :)

Horizont 2009.01.26. 20:28:53

Azurák amilyen jól indult olyan hamar felzabálta a pénz, a bulvár, a politika(?).

Veres Audit kapott? Az országnak egy pénzügyminisztere van, nem ülhet egy 10 éves kicsi kocsiban, 22 millió ft. tényleg nem rengeti meg az államkasszát.
Jogos - lenne ha egy jólmenő ország lennénk, ha a pénzügyminiszter (IS) olyan minőségi munkát végezne aminek előnyét mind a 10 millióan élveznénk, ha nem kéne nekünk adózóknak erőnfelüli áldozatot hoznunk, ha nem azt kapnánk a pofánkba minden nap, hogy nagy a baj spóroljunk. Így hiába jár neki, kicsit gondolkozniuk kéne, nem irritálni a közvéleményt, és igenis most le kellett volna erről mondani! Magyarázhatnak bármit, erre a mai körülmények között semmiféle indok nincs.
Ez is csak a pofánköpésünk egyik állomása lett....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 21:50:05

@Carnivora:

Azért ez nem teljesen igaz, mert a Várba fölfelé menet nem átallotta használni a siklót.:P Egyébként meg a románokkal szeretett volna barátkozni, mivel a nagy szláv-germán tengerben őket tartotta természetes szövetségeseinknek.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:12:17

@Perverzsrac:

Beszélni mindenki tud.:P Már régebben meséltem, hogy egyszer egy teljesen kihalt sötét kisutca járdáján láttam éjfél körül beszélgetni valakivel a kocsija mellett Veres elvtársat - az előző sem volt egy rossz Audi -, és válogatott szavakkal elküldtem oda, ahová való, megspékelve egy kis jellemzéssel. Ha viszont felgyújtottam volna, ma nagyon valószínű, hogy nem írogathatnék neten.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:14:24

@kamasuka:

Az az unokatestvére, Mihály volt, akitől Gyula elég távol állt ideológiailag. Ha ennyire bizonytalan a tudásod, nyugodtan használhatod a guglit.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:15:22

@kamasuka:

Ennek fényében én is elnézést kérek, szinte sosem olvasok előre, hanem rögtön reagálok.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:16:25

@Jancsibohóc:

Már nem azért, de én Molnár Lajosra és nem Veresre emlékszem ennek kapcsán.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:17:44

@Perverzsrac:

Ezt is írtam már máshol, de sebaj: Lévai Katalin MSZP-s EU-képviselő svéd rendszámú autóval jár.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:19:45

@Perverzsrac:

A sráccal nincs rendben valami, ráadásul bunkó is, ok. De mi az, hogy balos minisztérium?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:20:25

@Carnivora:

De Havasiné Orbán Máriát már nem tudnád kimagyarázni.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:23:25

@Carnivora:

Persze, becsületesen kapálni. Gerinc nélkül?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:27:18

@panki83:

"Szegény dojcs is biztos ezekhez akart volna inkább beállni, csak véletlenül rossz pártajtón kopogtatott be annak idején, most meg már csak a brüsszeli kiút maradt neki és a közeli Amszterdam."

Öhh, ezzel csak az a gond, hogy Tomi tudtommal alapítótag.:)

Horizont 2009.01.26. 22:33:55

@Mj: Ilyen késői órán már a madár se jár erre, csak mi. Mire én ideérek majdnem mindenki elmegy:)))
Mostmár én is. Jóéjt Mj!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:35:15

@Tom Bobb:

De miért 160? Szerintem inkább nem egészen 53.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:35:53

@Horizont:

Most érek rá netezni, ez van.:) Jóéjt!:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 22:38:15

@mind2:

Erről lemaradtam, hol lehet megnézni?:)

hottentotta 2009.01.27. 10:30:33

@Tom Bobb:

Utcára menni. Sajnos az sem megoldás. Emlékezzünk csak 2006 őszére. Jöttek a rendőrök, és kilőtték mindenki szemét.

Nem tudom, mi lenne a megoldás... Brüsszel? Bürokratikus út?

Passz... Kár ezért az országért...

molaris 2009.01.27. 12:19:23

Két dolog piszkálja a csőröm.
1,- Mi lesz ha az Audi följelenti a kormányunk hitelrontásért? Szerintem jogosan. Mert az a varázslat, hogy EGY ember hurcolásába belerokkan egy 3 literes motor, enyhénszólva is röhelyes.
2,- Mikor dolgozott ez az agyonhajszolt miniszter, ha volt ideje 300 ekm.- et atózni. Mukaügyben!!!! Mert ugye egy nagy rahedli lóvét felvett a saját kocsijára is, amivel majd ugyanennyit futott.

Most akkor valahol akkora a lóláb, hogy nem fér bele a képbe. Lehet, hogy ennyire hülyének néznek?
Szerintem ez utóbbi az igaz. Viszont ezt csak pártérzekezleten és nyuggereknek lehet eladni. Innen érthető, hogy Veress nem szeret kérdésekre válaszolni.
Na az a lóláb a flatus-zsákjába, TÖVIG!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.27. 14:37:14

@molaris:

Jaj, hát mit nem értesz a kilométereken?! Az egyik kocsit biztos kölcsönadta a Nyakóéknak, mer' azok aztán tényleg orrba-szájba csak utaznak. :)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.01.28. 09:29:03

@molaris: Sajnos a színesfémbiznisz az olyan, hogy megköveteli hogy naponta üzleti útra utazz Nyíregyházára. Úgy valóban igen hamar összejön a 300e km :)

Egyébként én leszarom hogy melyik politikus milyen autót vesz a FIZETÉSÉBŐL. Gyűjtsön 40 millás sportkabriókat ha az a mániája és ha van rá pénze. De ezt az audit Veres a milliós fizetése MELLÉ kapta...

derelyegrádi szellem 2009.01.28. 10:35:44

@/ Gery Greyhound:

Meg a neki kellemetlen újságírók kocsijába kábítószer elrejtés biznisz is zabálja ám a kilómétereket, mert ilyesmit is jobb azért személyesen intézni. :-)

Mondjuk ha akkora agysebészek az ügyitézők, mint dr. Helmeczy "haverikutya" László, akkor mindegy.

Alex3000 2009.01.29. 09:21:05

3 literes motor??? Jézusom, hová akar repülni, tán a holdra? Jó lenne. Nos kedves csodálkozó olvasó társaim, felvilágosítalak titeket, hogy azért vesz a kormány még válság idején is ilyen drága autókat, mert egy pár év múlva ezeket szépen megveszik a képviselő társak, politikusok nagyon nagyon olcsón magunknak. Így megy ez.

Donkihóte 2009.01.29. 16:54:16

Csak bámulok a sok okos hozzászóláson. EMBEREK! Nem az autóval van baj. Egy középszerű vállalat vezérkara is használ min. A6-ost, mert olyan világban élünk, ahol a státuszhoz szimbólum is jár. Egy szakadt 10-éves autóval nem lehet megjelenni egy tárgyaláson, mert nem kelt jó benyomást a partnerben. Egy ország minisztere igenis járjon A6-ossal, de inkább A8-assal. Nem az autóval van baj. Ha meg a miniszter nem megfelelő, belőle kell másik, nem az autóból.

MutyiKormányzat · http://zipp.hu/sotet_oldal/2010/05/10/mintegy_ketmilliard_lehet_paty_kara_az_evern_invest_miatt 2010.03.09. 19:20:22

Egyszer az Üllői úton siettem egyik találkozómra, amikor a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalalt (de lehet, hogy Fővárosi Ingatlankezelő volt) Ferenc kőrút - Üllői út sarkán lévő hírdetőtábláján megakadt a szemem egy hírdetésen: 197 m2 iroda Hold u. 32MióFt-ért eladó. Először megdobbant a szívem: csak nem a Nemzeti Bank egyik emeletét adják el?
De nem sajnos csak a vele szemben lévő házban eladó egy iroda. De mégiscsak Belváros! Sprint az irodába: kiderül, hogy tényleg eladó.

A Közterületfenntartó kénytelen eladni, mert hókotrót kell SOS vennie.
(Nyár eleje volt talán.)
Kicsit csodálkozva, de még aznap lefoglalóztam. Kb. 1.5 hónapig tartott, míg összejött a pénz.

A szerződés aláírásakor elmondta a szerződést aláíró Fővárosi Közterületfenntartó Rt. vezetője, hogy nagyon sajnálják így elkótyavetyélni az irodát, de a hókotróra nagyon szükségük van.

Kb. 4-5 héttel a szerződéskötésünk és a pénz kifizetése után robbant a bomba, hogy az igazságszerető Főpolgármesterünk egy vadiúj, fullextrés VW Toureget rendelt 18 MióFt-ért magának a Fővárosi Közterületfenntartótól.
Az Audi mellé.
(Remélem a maradék 14 MióFt elég volt a hókotróra.)

MutyiKormányzat · http://zipp.hu/sotet_oldal/2010/05/10/mintegy_ketmilliard_lehet_paty_kara_az_evern_invest_miatt 2010.03.09. 19:29:27

2. történet:
Mindenki emlékszik talán, hogy 2002-ben élénk vita volt arról - és az az akkori kampány részese volt - hogy OV miért mer 7 autót használni. Meggyesi (207Diesel) megígérte, hogy őneki elég lesz Orbán használt autója.

A választást követően volt a Fővárosi Önkormányzatnál egy díjátadó (ha jól emlékszem a híres színészeket, díszpolgárokat tűntettek ki).

A Váci utca déli részét lezárták, és elegánsan begurult 10-12 vadiúj Mercedes, Audi, BMW.
Gondolkodtam is azon, hogy vagy

(A) időutazó vagyok, vagy
(B) csak 207 Diesel barátunk feledékeny.
(C) Esetleg csak a külföldi kapitalisták megtévesztésére lecserélték vadiúj rendszámokra a régi autók és átfényezett autók rendszámát.

Melyik lehet a helyes válasz?

MutyiKormányzat · http://zipp.hu/sotet_oldal/2010/05/10/mintegy_ketmilliard_lehet_paty_kara_az_evern_invest_miatt 2010.03.09. 19:37:31

3. történet:

Országunk egyik leghíresebb települése 10 év várakozás után egy 270ekm-t futott, kissé rozsdásodó mentőt kapott.
Óriási csinnadrattával, mazsorettes lányokkal adták át:
"...pillanatnyilag erre van lehetőségünk, ezt tudja adni a kormány.... "

videó:

www.youtube.com/watch?v=faqGJR5zmwM&feature=player_embedded

trojka 2010.07.07. 20:43:03

Na, várjunk már. Honnan lehet azt tudni, hogy nem-e neki is bodzaszedésböl van ez a közepes autoja...menjetek csak el a jozsefvarosi piacra, hát ott leesik az állatok...pedig ott csak becsuletes kinai kereskedök vannak...

süti beállítások módosítása