Skip to content


       Szűrés lista

Minden idők legviccesebb bulvárriportja

A napokban kezdte meg működését a Zámbó Jimmy rajongói által alapított Halhatatlan Jimmyért Mozgalom (HAJ)(!), amely azért harcol, hogy a lehető legtöbb városban legyen Zámbó Jimmy utca, vagy amely településen ez törvényi akadályokba ütközik, ott legalább egy köztéri szoborral őrizzék a "valaha élt legnépszerűbb" hazai előadó emlékét.

A HAJ oldalon durván fogják kézben amúgy a moderálást, nem olyan vajszívűek mint mi:


Kedves IGAZI Jimmy rajongók, IGAZI klubtagok!

Sajnos a média megjelenések miatt felütötték fejüket körünkben a "gombák". Vannak, akik álneveken próbálkoznak "vicces", szarkasztikus megjegyzésekkel ártani nekünk, és bomlasztani a közösségünket. Az is lehet, hogy csak egyetlen szánalmas tégla van közöttünk. Szeretnélek megnyugtatni benneteket, meg fogjuk találni, már dolgozunk az ügyön! Addig is, aki moderátori státuszban van, nyugodtan törölje ezeket az irritáló, képmutató, unintelligens beszólásokat vagy tiltsa ki azokat, akik gyanúsan viselkednek. Nekünk megvan a listánk ezekről "tagokról". Nyugodjatok meg, kisöpörjük a szemetet, rajta vagyunk!

Üdvözlettel,
HAJ Vezetőség

No, nem is ez a lényeg, hanem Csepelen megvolt a 8. Jimmy emlékkoncert, "sztárparádéval", és a Fókusz olyan riportot készített a nagy eseményről, hogy eric-kel lefordultunk a székről ... a röhögéstől. Minden idők legviccesebb bulvárriportja, RTL, ez remek volt! (comment.com-ról):

 

Címkék: bulvár vicces morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr64908264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.28. 15:35:27

"A Zámbó testvérek az RTL Klub riporterét, Polgár Gézát perlik, aki szerintük meggyalázta a halott testvérük, Jimmy emlékére rendezett estet. Vádjuk szerint a riporter kifejezetten csökkent értelmű embereket szólaltatott meg a Fókuszban a Királyról."

www.zoom.hu/bulvar/zamboek-ujra-perelnek-37854.html

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.28. 15:36:19

Zámbó Árpy, bazmeg, ipszilonnal. Ő egyszemélyben jellemzi ezt az egész hacacárét.
Richard Wright meg szerintük tuti valami francia sajtmárka.

Mertcsak 2009.01.28. 15:37:00

@zero:

Tehát elismerték,hogy csökkent értelműek?

Mertcsak 2009.01.28. 15:38:38

@Vizibusz:

Woody Allen pedig svéd úszónő.

belba 2009.01.28. 15:39:29

Tudja valaki, milyen szertartással temették?

Mertcsak 2009.01.28. 15:40:59

@belba:

Naggyal. Ollan szíp vót,annyit ríttunk.
Leadta a televízijó is.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.28. 15:42:22

és ugye ott van még Dzseniffer Lopez is ...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.28. 15:42:42

Ez a Hallhatatlan Jimmyért Mozgalom szerintem csak egy médiahack, a HAJ rövidítés önmagában gyanús, de ez a radikális vonal... áháháhááááá

(Igaz, a riportban ott virít Tasnádi is, szóval lehet, hogy felül kell bírálnom az első bekezdésemet :o) )

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2009.01.28. 15:43:03

@zero:
Előbb beszélhettek volna egy jogásszal. Egy "estet" hogyan lehet meggyalázni? Talán inkább halott testvérüket gyalázták meg. Amúgy meg a testőrtől kezdve a stólás arcon át egészen Jenniig mindenki helyében aki csak megszólalt a reóiportban szépen beperelném a Zábókat becsületsértésért. Majd bizonyíthatják a bíróságon, hogy ki a csökkent értelmű.
Amúgy meg nem hinném, hogy tobzódtak az agysebészek a rendezvényen...

derelyegrádi szellem 2009.01.28. 15:44:11

@zero:

Az se gyenge rész, amikor szállnak ki a limuzinból. Amikor a nő száll ki egy mutter hátulről irányít: ki van a melle..

prolisó!

mumli 2009.01.28. 15:45:03

sajna(?) csak nézni tudtam, hallgatni nem. majd talán otthon.
Kicsit Off.: Kovács Patrícia Jennifernek üzenem, hogy nem járja ezüst(?)(főleg ekkora fülbevalót) és (igaz?)gyöngy kiegészítőket egyszerre viselni.
On.: én se nézem esténként ezeket a rémségeket, szerencsére akad más dolgom :P , de kösz, hogy lehoztátok, így legalább nem maradok teljesen tudatlan.
kezdtem elbóbiskolni, most megláttam ezeket a fejeket, nem hiszem, hogy bealszok a volán mögött hazafelé.

Mertcsak 2009.01.28. 15:45:40

Most látom,ez már a 8. ilyen káprázatos gála volt?
Hihetetlen.

derelyegrádi szellem 2009.01.28. 15:48:06

@mumli:

ha majd otthon meghallgatod, és hallod majd Kovács Patricia Dzsennifert énekelni szerintem nem fogod észrevételezni a kiegészítők viselésének szabályait. :-)

belba 2009.01.28. 15:50:17

@páctivald: Úgy értettem, mely felekezet szertartása szerint....?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.28. 15:51:37

@páctivald:

Képzeld el a jubileumi 25.-et ugyanezekkel az arcokkal ....

SheronComb 2009.01.28. 15:55:31

@zero: Elképzeltem, halálfélelmem lett!

Mertcsak 2009.01.28. 15:57:20

@zero:

Nem szeretném még elképzelni sem!:)

@belba:

Azt nem tudom sajnos.
De miért fontos ez?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.28. 15:58:10

@zero: Tasnádi "legitim üzletember" Péter közelében valahogy mindig kikockázódnak a fejek. Nem értem.
Amúgy ő hogy került oda? Netán egyengette Jimi útját a nehéz kezdettekkor egy-két visszautasíthatatlan ajánlattal?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.28. 15:58:57

Én már reggel küldtem körímélbe a népeknek!

Ez tipikusan az az eset, mikor nézem és én égek...ezt még anno Friderikusz shownál, ilyen- olyan vacsoracsatáknál ill. Gyurcsány Ferenc beszédeinél szoktam még érezni...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.28. 15:59:20

Jaj, kijöttek a könnyeim...Polgár Géza riporter kész...meg az alámondó csávó..:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.28. 16:00:06

Egyébként kinek gyűjtenek? Jimmynek?

SheronComb 2009.01.28. 16:03:03

Nem láttam az özvegyet a felvételen. Elhatárolódott?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.28. 16:04:18

@SheronComb: Nem tarja a kapcsolatot a családdal. Vajon miért?:)))

SheronComb 2009.01.28. 16:07:05

@VonPerez: "tudtam, csak nem sejtettem" :)

SheronComb 2009.01.28. 16:11:51

comment.comra linkelték be
b-oldal.blog.hu/2009/01/02/jimmy_es_a_csodalampa
Utolsó bekezdés: "A legvégére pedig egy szolgálati közlemény. Overdrive azt a bizonyos nemzetközi, középső ujjas jelzést küldi annak az ismeretlennek, aki ellopta a család autóját, benne az általa, édesanyjának készített Jimmy válogatás CD-vel. A család nem felejt!"
Mindenki megbolondult? Vagy velem van a baj?

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.01.28. 16:12:44

Ilyen magasságban még talán sosem járt az RTL Klub. Ennyi prosztó senkit egy művházban is ritkán látni : )

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.28. 16:13:52

Húbazzeg! Ezzel azt hiszem mindent elmondtam.

belba 2009.01.28. 16:14:01

@páctivald: Csak mert a riporter az őt eltemető atyát és nejét említette. Tudod, aki azt hiszi, hogy a stóla meg a talár rokonértelmű szavak.

eeepunk 2009.01.28. 16:16:54

Zero, ez ugye nem ment le a tévében?! Remélem nem. Biztos nem enegedte a főszerkesztő. Nézem aszonnyal és tényleg nem tudjuk sírjunk vagy nevessünk. Stalán nevetünk...

KnightWarrior 2009.01.28. 16:17:31

Az mekkor már mikor kiragasztja a rágóját:D
a tahó parasztja...

movhu 2009.01.28. 16:19:33

Én láttam a tévében, amikor lement. Amikor odaédt Dzsenihez, akkor asszonnyal borultunk. Hát amikor még meg is szólalt, nem csak énekelt :D
Ez a videó egy hiánypótló darab!

movhu 2009.01.28. 16:21:02

Az RTL a tavalyi évet 34 milliárd bevétellel, és 4.4 milliárd nyereséggel zárta. Tudják ők mi kell a magyar népnek.

broafka 2009.01.28. 16:22:48

Nos kérem. Haza a magasban.

Az EREDETI 2009.01.28. 16:24:56

Ha a fókusz ilyen lejáratásokról szólna fokozatosan elkezdeném szeretni :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.28. 16:25:41

remélem baj hogy lehoztuk itt is, de hátha valaki esetleg nem látta a TV-ben (amúgy leadták!) vagy a comment.com-on ....

mert ez ország, ezt látni kell mindenkinek ...:-)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.28. 16:26:52

@Az EREDETI:

ez nem lejáratás ... ez a valóság hiteles bemutatása ...xD

Az EREDETI 2009.01.28. 16:30:02

@zero: Néha olyan érzésem van, hogy a család tette el lábalól a királyt, hogy ők is tudjanak szerepelni :P

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.28. 16:31:00

@zero: aki elment erre az estre, mind csökkent értelmű DDD. szerintem.

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.28. 16:36:02

A magyar bulvárkutyák, avagy a belterjes magyar felső tízezer nekrofil orgiája című vígjátékunkat látták.

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.28. 16:40:57

Mínusz Tasnádi Péter, aki talán a legtöbbre vitte a megjelentek közül. Miniszterelnöknek!

spájdernecc 2009.01.28. 17:03:32

@Félkupica_Fehér_Főnök:
nem fake :)
néhány ösmerősöm beregelt hozzájuk, a felét már bannolták is :)

janos551 2009.01.28. 17:06:14

Nem tudtam rájönni hogy mi hiányzik, de bejött! Nem hallottam a kakast kukorékolni! Hol a kakas, az emlék ülésröl? Pedig neki ott a helye!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.01.28. 17:16:30

Jimmy a király, fogjátok már föl... kamu a halála, csak elvitték az ufók!!!

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.28. 17:25:19

@Gye Sajídguny: Ugyan miért szégyellné? Tehetségesebb, mint a "felső helyeken" ülők nagy része. Magyarországnak éppen egy hozzá hasonló kvalitásokkal bíró egyénre lenne szüksége, nem tesze-tosza nyomi nyugger "kiestem a szekrényből, munkát keresek" MSZMP kommunista-jelvényekre . . .

Egyszer az amerikai elnökválasztások népi pszichológiájáról olvastam egy könyvben, amely részletezte, mekkora iszonyú bránerek voltak a drága elnököcskék, honnan kerültek oda, ahova. Annak az országnak már akkor minden hájjal megkent vadkapitalisták voltak a vezetői, amikor nálunk még a parasztok kapával indultak "harcba" a 'szabadságért'. A könyvecske írójának egyik megállapítása, hogy "az amerikai nép gyakran a fordított pszhichológia elvét alkalmazza választásokkor: tudván, mekkora szemétládákat választanak elnöknek / vezetőnek, elvárják, hogy "kvalitásaikat" az ország érdekébe (is) helyezzék.

Na, ide tökéletes lenne Tasnádi.

derelyegrádi szellem 2009.01.28. 17:29:39

@Tarackos Sül:

Rossz hírem van, tasnádi sajnos nem egy nagy kvalitás. Ő a sógora, Láposi Lőrinc volt rendőr tábornok nélkül egy nagyobb trafik fölött sem tudta volna megszerezni az irányítást.

Ahogy meghalt a sógor, vége is lett a mesének!

Hetfield 2009.01.28. 17:30:10

Zámbó Árpyyyyyyy első mosolyáig bírtam nézni. Szigorúan hang nélkül! Börtönökben napi 24 órában adnám.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.28. 17:30:54

@Tarackos Sül: höhö ez jó...te szégyelld magad, erre gondolt a mi nyugdíjasunk..tudod ő magázódik a neten is...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.28. 17:34:25

"az amerikai nép gyakran a fordított pszhichológia elvét alkalmazza választásokkor: tudván, mekkora szemétládákat választanak elnöknek / vezetőnek, elvárják, hogy "kvalitásaikat" az ország érdekébe (is) helyezzék."
húú ezt az amerikai példát át kéne vennie gyurcsótánynak is, mi lennénk a leggazdagabb ország....

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.28. 17:39:01

ja, és a mozgalom indulója lehetne, a hosszú fekete HAJ című opusz.

leibolmaj 2009.01.28. 17:43:12

Kedves Vastagbőr.blog szerkesztők!

Mivel a Zámbó család egyik tagja sem egy kiállítási tárgy, így itt kérlek meg Benneteket arra, hogy a jövőben, ha egy mód van rá, a nyitólapon ne szerepeljen Maria Geronazzo semmilyen képe, videója, se semmi, ami arra emlékeztet. Maradjon mindez a "tovább" jótékony homályában. Hogy miért kérem ezt? Éjjel rémálmomban szerepelt a lagúna szörnye, és EZ NEM VICC, pedig általában nem vagyok ijedős, sőt láttam már olyan dolgokat, amiket nem bírna mindenki ájulás/hányás nélkül, de azért ez mégis több a soknál! Ezt most komolyan mondom (írom), pedig még a horrorfilmeken is szoktam unatkozni. (hiába, legjobb rendező az élet...)
Köszönettel: Leibolmai

u.i.: az álmomban csak képeket láttam arról a valamiről, nem volt semmi komolyabb, szerencsére, egyébként már felkötöttem volna magam...

sarasvati (törölt) 2009.01.28. 17:44:13

merugye a láp meglátogatta a haj-at:))
és aztán bekeményítettek a drága rajongók.
de azé jó buli vót:)))))))

Teddy Bagwell (törölt) 2009.01.28. 17:45:30

Régen nevettem ennyit.

Köszönöm Polgár Gézának, hogy van humora ilyet csinálni. És a Fókusz szerkesztőjének, hogy hagyta adásba menni.

derelyegrádi szellem 2009.01.28. 17:47:45

OFF

ez vizsont kezd egy kicsit "bemelegedni"

"Gál Györgyöt, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét szerdán - folytatólagosan - gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség. A különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben meggyanúsított bizottsági elnök a főügyészség szerint társtettesként, bűnszervezet tagjaként követte el a terhére rótt bűncselekményeket.

A megalapozott gyanú szerint a gazdasági bizottság szabad demokrata elnöke az ügyletekben részt vevő vállalkozóval szándékegységben, az értékbecslő segítségével, szervezetten és összehangoltan - ügyletenként velük külön-külön egyeztetve - rendszeres haszonszerzésre törekedve, egymást követően több ingatlan megvásárlásának a támogatása útján követte el a bűncselekményeket az önkormányzat sérelmére 2003-ban és 2004-ben.

A gazdasági bizottság elnökét a főügyészség jelenleg összesen 8 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, 2 rendbeli, különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, elkövetett csalás kísérletével, 10 rendbeli hivatalos személy általi kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel, valamint 11 rendbeli, felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítással gyanúsítja.

Hűha, ez ha megáll akkor abból nagyon sok is lehet, akár 6-8 év is.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.28. 18:03:09

@derelyegrádi szellem:

off

SZDSZ-maffia .... a kérdés már csak az, hogy ki tudott a dologról?
Hunvald 100%, gyanusíot már? Majd uncsizhatnak a börtönben Verókkal?
A budapesti SZDSZ - MSZP vezetése is tudott róla? Esetleg nekik is tejeltek?
Demszky is tudott róla? Elvégre Ő a nagyfőnök ..

on

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.28. 18:14:53

OFF
@zero: : Érdekes lesz. Mi pénzt nyúlhattak le Terézvárosban. Meg a többi kerületben. Már milliárdos a kár. KÖTELET NEKIK!!!!!
ON:

derelyegrádi szellem 2009.01.28. 18:15:37

@zero:

Ki tudott róla? Szerintem mindenki. De a hunvald biztosan, legkésőbb akkor, amikor aláírta az adásvételi szerződéseket. Mert azt a polgármester írja alá, és gondolom nem ingyen, csak azért, hogy a Gál jól keressen, mert megérdemli.

Én inkább úgy kérdezném: Ki kapott a pénzből?

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.01.28. 18:58:21

"Úgy értettem, ami a nyakában lóg."
Beszarás. :D

mind2 (törölt) 2009.01.28. 19:11:19

@derelyegrádi szellem: a stóla az, amit a Lendvai, Vojnik, Szűcserika háromszög visel, a talárt meg a római katolikus kálvinisták viselik, mikor eljön a sabbath ideje, ezt se tudod :D ???

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.28. 19:16:43

Él egy pár rokon Csepelen, de azt hiszem egy taktikai atombomba sokat segítene.

mind2 (törölt) 2009.01.28. 19:17:16

@mind2: jajjmár, 1xmár kitárgyaltuk a szocialista realista divatot te ;)

Petrow 2009.01.28. 19:20:00

Emberek, ez a videó történelmi pillanat: megalkották Magyarország első tömegpusztító fegyverét! :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.28. 19:41:28

@derelyegrádi szellem:

Ez a nem semmi:

"A nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekmény-sorozat a VII. kerületi önkormányzatnak összesen mintegy 970 millió forint kárt okozott. A gyanúsítottak további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg."

Vérszemet kaptak a fiúk.

derelyegrádi szellem 2009.01.28. 19:57:48

@laspalmas:

Ha ez vádsorozat megáll, akkor bíró is azt fog. Vérbírószemet. :-)

A szomszédban a verok szerintem már csomagol, vagy petíciót fogalmaz az ENSZhez....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.28. 20:26:04

@derelyegrádi szellem:

Á, majd kimegy ő is pisilni ítélethirdetés közben. :)

epres négercsók 2009.01.28. 20:28:09

Vazz, én először azt hittem, hogy ez valami Vektor-féle újraszinkronizált riport... ilyet komolyan lead a retekklub?? XD
Amúgy, a Királyról még annyit, nemtom emlékeztek-e arra a ...mercire, amit 14 milláért akartak elárverezni, mert még az anyósülésen ott van a folt, ugye a Jimmy lekávézta, és mekkora égés volt, hogy egyetlen licit se érkezett rá...
Az autós eset, meg ez az emlékizé is tökéletesen reprezentálja azt a népréteget, akik a Jimmy rajongótáborát alkotják...
Tudom, tudom, megyek is és elhatárolódom magamtól :))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.28. 20:41:53

@páctivald:

"A mozgalom számára öröm és egyben biztató jel, hogy már van olyan kis magyar település, ahol hamarosan Jimmy nevét viselheti egy utca."

Bocsánat, ha már írták volna (ráadásul még a kommentem is elveszett), de ez az utca eddig Arany János utca volt. Ezután pedig Zámbó Jimmy?! Ez a momentum mindent elmond a magyar társadalom értékszemléletéről.:-/

Egyébként meg gratulálok Kovács Patrícia Jennifernek.:-/

molaris 2009.01.28. 20:42:20

Itt az Ideg/C- n mindenki szeretettel várja az ötlet kiagyalóit és támogatóit. Különösen Napóleon érdeklődik, hátha elő lehetne csalni egx jobb indulót mint a "Marszejjézus", amit a KING maga énekelne, post humus, mint igazi régiség.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.28. 20:47:05

@movhu:

Jaja, négy szóban mindent elmondott magáról.:)

epres négercsók 2009.01.28. 20:53:35

Ja igen, ha a mi utcánkat, ami egyébként egy nagy magyar festőművészről lett elnevezve, átkeresztelik Zámbó Jimmy utcának, én esküszöm elköltözöm :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.28. 20:54:21

@laspalmas:

"Vérszemet kaptak a fiúk."
Ahelyett, hogy az ő szemük/egyéb testrészük vérezne be a zárkatársak szeretetétől.:-/

Steve the Great 2009.01.28. 21:10:09

Valamiért nincs hangja a videónak, de asszem, ez nem nagy baj... Eszméletlen arcok. :o Viszont remélem, a rágót nem hagyták veszni...

Higany 2009.01.28. 21:42:57

Egy ország olyan, mint a lakói...

Spiritmonger 2009.01.28. 21:55:28

na, ez eddig mindent visz, ez annyira durva, hogy mindenki bekuláik, én alig bírom...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.28. 22:11:59

@Feketedisznóvágás1:

Csak a kezdőképet láttam, de egyelőre az is elég volt Jimmy után... Így se lesz jó éjszakám.:-S

Az EREDETI 2009.01.28. 23:16:37

A bizonsági őr megmondta a tutit: "van 1-2 rajongó aki túl komolyan veszi a dolgot, de semmi komoly" :D
az Ozzy Osbourne-os házisó

Ludas Matyi · http://rongykerekufabicikli.freeblog.hu/ 2009.01.29. 04:58:52

Családi kör - lopott mű és jogvédelem alatt áll!

"Este van Pesten, a sarkon kurvák állnak
A rendorök az autókban fánkot zabálnak.
Kihalt az utca és kihalt a város
Elaludt minden mi az egészségre káros.
Zúg a Junoszt TV, nincs már benne adás
József Attila se mondja: Aludj el kis Balázs.
Senki sincs az utcán, csendesség van végre
Pedig az éjszakának közel sincs még vége.

Csepeli ház elott fékez le egy merga,
Nyílik az ajtaja és Jimmy lép ki rajta.
Bebassza az ajtót majd bemegy a házba
Odabenn szereto felesége várja.
Elcsattan a saller, Jimmy tiszta ideg.
Szeme vérben forog, tekintete rideg.
Válni akarsz ringyó? teszi fel a kérdést
Felesége nem bírja felfogni e sértést.

Edit asszony bámul, mint borjú a kapura
Vele szemben gázpisztollyal kezében az ura.
Az asszony sikít, rohan irány az emelet,
Jimmy ordít: állj meg, szétlövöm a fejedet.
Négyóra környékén járhat már az ido,
Kinyílik az ablak s Jimmy 4-et kilo.
Viharos szél tombol, tódul be a huzat
Nem sejti a barom, hogy ma o lesz az áldozat.

Jimmy áll a szekrénynél, valamit keres
Hamarosan elokerül a 9 milliméteres .
Mérgében abból is kilo egy párat,
De megnyugszik végre, s eldobja a tárat.
Odakinn a sötétben megszólal egy kakas
Lövés dördül ekkor, s Jimmy dob egy hasast
Kábán esik össze, s felsír három árva
Hülye barom állat, egy még volt a tárban.

Kék-piros lámpa a mento tetején
Orvosok, Jimmy, golyó, minden a helyén
Rohan az agysebész, s matat az agyában
Nagy a felfordulás a csepeli kórházban.
Reggel 9 óra s az orvos arcán bánat
Nem ad több koncertet a négy oktávos állat!
Meghalt a királyunk a glória felette
Nem néz le rá az Isten, mert már ott áll mellette.

Folyik a nyomozás ki lehet a bunös
Ki ölte meg Jimmyt, kire vár majd huvös?
Gyanús a feleség, de még gyanúsabb fia
Eltussolták az ügyet, a rendszerben a hiba.
Szegény Jimmy azt hitte megváltja a világot,
A temetésre százezrek visznek majd virágot.

A tanulsággal van tele az egész világháló:
Attól, hogy jó hangod van, még nem vagy golyóálló"

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.01.29. 07:48:13

Mióta nincs ez a beképzelt barom az élők sorában a kakas az én szent állatom.. :-)

Geza 2009.01.29. 08:05:43

@Ludas Matyi:
Ez jóó, köszi :) ! Én eddig ezt a változatot ismertem:

Szép csendes éjszakára virrad már a hajnal,
Imi fiú bajlódik a kócos hosszú hajjal.
Megszólal a kakas, három-négyszer rikkan
Imi mondja: lelövöm, úgy, hogy meg se nyikkan
Elő a Berettát, be a teli tárat,
Kilő az ablakon egyet, kettőt, hármat
De a kakast nem öli ettől meg a bánat,
Imre király dühös, kilő még vagy kettőt,
Eltalál most izibe egy rozzant bádogteknőt.
Felesége mondja: mit csinálsz te állat?
S felveszi a földről a ledobott tárat
Mérgem oka a kakas volt,
De elbújt mert ravasz volt.
Édes uram, mondja Edit, hát ez téged heccel?
Ez a szomszédunkban lakó tollas ingyen vekker?
Anyukám had lőjek csak egyet még egyszer,
Mondja habzó szájjal, és remegő testtel.
Ne lőj többet király,mára már elég volt!
De a feleség makacs s emelkedik a Colt.
Agyon lövöm magam,ha nem lőhetek egyet,
Mire igy az asszony:Ha hülye vagy hát tedd meg!
Ránéz a nejére nem várt ilyen választ,
Elhűlt képpel igy szól Ezt mondtad,ez bágyaszt.
Remegő ujjával meghúzza a ravaszt,
Igy kellett volna meglőnöm a kakast.
S mivel a mi Imrénk nem volt fejszámoló,
Nem sejtette hogy a csőben maradt még egy golyó.
Megindult az agya.de már késő,késő,
Fúródik az ólom,mint szarba a véső.
Felrikolt az asszony mint az éhes sirály,
Magasságos isten.mit csináltál király?
Agya arcára hull mint egy véres lepel,
Mintha azt mondaná,isten veled Csepel.
A kakas kérdőn rikkant.Máma már nem lőnek?
Csak nem mentem agyára a koronás főnek?
Felvijjog a mentő,megbolydul az utca,
Még van egy kis remény tán van még benne szufla.
Megszólal a mentős a kórház még távol,
Mire odaérünk ez már nem oktávol.
Itt a mese vége,s ez igaz történet,
Még jó hogy az eset nem velem történt meg!
A tanulság egyforma királynak,főpapnak
Sose nézd a fejed részegen lőlapnak!!!

báró Leopold 2009.01.29. 09:29:38

Tasnádi Péter elmeállapotával kapcsolatban úgy látszik mégsem tévedett a bíróság...

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.01.29. 09:33:29

Csúnya dolog ez.
Üdvözlettel:
Menyhárt Jenőné
:)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.29. 09:40:38

@mind2: a háromszögletű az vállkendő. a stóla az, ami olyan mint a sál, de nem sálnak van, hanem dísznek. meg hosszabb, kicsit szélesebb.

mind2 (törölt) 2009.01.29. 13:04:37

@Lukrécia Bögre: hát bögre bögre, nem érezted maró gúnyomat ? : D
De ezek a versek, jajjdejót röhögtem :D

mind2 (törölt) 2009.01.29. 13:06:57

@Lukrécia Bögre: a háromszögletű alatt én a Lendvai - Vojnik-Szűcserika BERMUDA - háromszöget értem :::)))))

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.29. 16:35:48

@mind2: najó. én csak belepofázok btw a partvonalról. úgyis magas a vérnyomásom.

Szorgos Lajhár 2009.01.29. 16:45:21

Zámbó Jimmy énekhangja állítólag 6 oktáv volt. (c) Dr. Batta András* szíves közlése
*A Zeneakadémian rektora

bubianyu 2009.01.30. 09:54:33

Ja édes jó istenem, vagy goauldom, vagy bárkim odafenn, vagy az Antarktiszon. "miért ilyen gonosz a világ"? - mondaná párom.
Tényleg itt élek? Ezek között az emberek között? Tényleg itt akarom felnevelni a gyermekemet? Jááájjj Vmi kiba nagy hiba csúszott ebbe a gépezetbe....

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.01.30. 14:04:00

Francba, megint nincs hang a gépen, de a moderálási irányelveikért már érdemes volt benézni.=)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 14:35:18

@kergezerge:

Pedig csak a hangért is érdemes megnézni.;-) "Hosszú fekete haj... Igen, igen, jól, nagyon, láridéj, láridéj, láriláriláridéj":D

ildilady 2009.02.04. 16:28:45

Sziasztok!

Egy tv műsorhoz keresek olyan egyéniségeket, akik kiforrott véleménnyel rendelkeznek - legyen akár negatív vagy pozitív - Jimmyről és a Zámbó családról.

Ha érdekel a dolog, küldj egy e-mailt a telefonszámoddal a multispeed@freemail.hu-ra. Köszi!