Skip to content


       Szűrés lista

Budapestről nem értik és még bele is pofáznak

Kellemes, nyugodt, eseménytelen hétvége volt. Hírportálok címei hétvégéről:

"Újra főkapitány a cigányozó Pásztor Albert" - Index
"Visszatáncolt Draskovics, marad Pásztor a helyén" - Mno.hu
"Folytathatja munkáját a miskolci rendőrkapitány" - Origo.hu
"Csak figyelmeztetik a miskolci rendőrkapitányt" - Nepszava.hu
"Rasszista nagykoalíció" - Nepszava.hu
"Maradhat a "romaszámláló" miskolci rendőrkapitány" - Nol.hu

Eseménydús 3 nap áll az ország mögött. Mindenki a saját szája íze szerint tálalhatta a történteket, a hírportálok remek címekkel bombáztak minket, a vezércikkíróknak akad téma, gondolom a reggeli Nap-Keltében és Mokkában is meg fog szólalni minden érintett.

"Meddig várunk? Amíg etnikai összecsapás lesz? Nem kellene ez ellen tenni? Nem az elhallgatás a megoldás. Én felelősséget érzek, és nem feszültséget gerjesztek, hanem rávilágítok a helyzetre, és megoldást próbálok kezdeményezni. Büszke leszek, ha valami ezáltal megindul." - mondta Pásztor még péntek délelőtt.

Nos, valami tényleg elindult. Kezdődött a "híres-hírhedt" sajtótájékoztatójával, majd Pásztor aznap esti (!) kvázi leváltásával, majd a vasárnap reggeli visszahelyezésével. Soha ilyen gyors lefolyású rendőrségi vizsgálatot nem láttam, főleg nem hétvégén! Emlékszünk ugye Gergényire? A szemkilövő rendőrökre? Érdekes, akkor nem siettek ennyire...
Vajon miért nem lehetett megvárni a hétfőt? Soha, semmilyen hivatalt nem láttam volna, ami akár egy ceruzát is kihegyezett volna hétvégén ...

Hétvégén senki sem arról beszélt, hogy 301 forint az euró, hogy 202 forint a svájci frank, hogy február 1-től 2 év börtönt (!) kaphat az aki tojást vagy papírgalacsint dob el egy rendezvényen. (2 év börtön, mikor a milliárdos lopásokért sikkasztásért, csalásért, hűtlen kezelésért, adócsalásért felfüggesztett kapnak? Hol élünk? Ennyire tartanak a tavasztól, március 15-től?)

Hétvégén a sláger Pásztor Albert volt, és az ájult Budai Bernadett, akit ölben vitt el Ferenc lovag. 

De vajon sikerült-e Pásztor Albertnek rávilágítani a problémára? Mindenképpen, hiszen mindenhol vezető helyen tárgyalták a dolgokat, aki csak tudott, nyilatkozott.
De vajon mi fog történni ezután? Minden megy tovább, mint eddig? Akarom mondani nem megy?

Pár dolgot azért jó lenne leszögezni


1, Pásztor Albert kinevezése utáni első évben több mint harminc százalékkal csökkent a bűncselekmények száma a borsodi megyeszékhelyen és a környező harminchat településen. Pásztor Albert jó rendőri vezető, a város és a városi vezetés mögötte áll.

2,  Pásztor Albert ezredes a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta Sólyom Lászlótól 2008. augusztus 19-én.

3, "Megélhetési bűnözés" mint kategória nincs, nem létezik. Csak a jogvédők takaróznak vele.

4, Az erőszakos utcai rablás nem falopás, nem áramlopás, nem bolti csokilopás, nem csínytevés! Az utcai rablás erősen demoralizáló hatású, és rendkívül módon csökkenti az  emberek közbiztonság "érzetét". Attól, hogy ellopnak 10 hektár erdőt (ami szintén bűncselekmény), vagy elsikkasztanak 1 milliárd forintot (ami szintén bűncselekmény), még haza lehet sétálni biztonságosan. Ha viszont hetente történik egy utcai rablás a környéken, akkor már nem annyira.

5, A 20 000 forintnyi érték alatti lopás is bűncselekmény, nem szabálysértés. Nem a jegyző az illetékes, hanem a rendőrség! Csak a rendőrség lepasszolta (lepasszolja) az eseteket a jegyzőnek, hogy jobb legyen a statisztikájuk!
"Ha elkövetési értékhatár nem éri el a húszezer forintot, de a BTK 316. §  a)-j) pontokban meghatározott módon követik el a cselekményt, az bizony bűncselekmény, és nem szabálysértés." - jogiblog

Lopás

316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a lopást kisebb értékre, vagy a szabálysértési értékre elkövetett lopást
a) bűnszövetségben,
b) közveszély színhelyén,
c) üzletszerűen,
d) dolog elleni erőszakkal,
e) 1045
f) helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve,
g) hamis vagy lopott kulcs használatával,
h) lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére,
i) zsebtolvajlás útján,
j) másnak a bűncselekmény elhárítására képtelen állapotát kihasználva
követik el.

6, Mit is mondott konkrétan Pásztor? 8 konkrét(!) utcai rablás, 11 elkövető. Mind roma. A 11-ből 3 gyermek (!), 3 fiatalkorú és 5 felnőtt.
Munk Veronika (29 éves, volt ELTE-s, "újságíró") nagy port kavart írása szerint a rablások valódi okát nem vizsgálják. Vagyis a nyomort: "Vagyis lehet, hogy az ő nyolc rablásának elkövetői tényleg mind cigányok voltak (mint megtudtuk, ezt a kihallgatáson maguktól vallották be, hiszen jogszerűen ilyen adat nem kérető és nem tartható nyilván), de ennek a ténynek a hangsúlyozásával éppen a bűnözés valódi okát - egyszerűen szólva: a nyomort - hazudta el."
Biztos nagyon éhesek voltak a szegény, szerencsétlen roma kisgyerekek, vagy kellett a pénz a villanyszámla befizetésére, ezért verték össze a nyugdíjas néniket a táskájukért, mobiltelefonjaikért, pénztárcájukért, ugye, kedves Veronika?!

Mivel rablásról és nem lopásról van szó, a sértettek minden esetben pontos leírást adtak az elkövetőkről. A pontos leírásba pedig beletartozik a magasság és a testsúly mellett az is, hogy roma, hiszen nem mindegy, hogy a rendőrök magyar, kínai, néger vagy roma tiniket keressenek. Vagy tiltja valami, hogy ezt közöljék a rendőrökkel?

7, A vizsgálat megállapította, hogy sem személyiségi jog, állampolgári, sem egyéb jogokat, jogszabályokat nem sértett a kapitány, de mivel nyilatkozata általánosításra adhat alkalmat, ezért figyelmeztetést kapott.

Draskovics kissé elszámította magát, mivel tényleg egy példátlan koalíció állt ki Pásztor mellett:
Káli Sándor polgármester (MSZP), Simon Gábor képviselő (MSZP), Szűcs Erika miniszter, Lakatos Attila borsodi cigányvajda, Farkas Félix (Mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke), miskolci Fidesz, a miskolci SZDSZ(!), Jobbik, a megyei közgyűlés Fideszes elnöke, 2 rendőri szakszervezet ...

A hétvége legjobb mondata pont Farkas Félixtől származik:
"amikor támadás ér egy cigányt, akkor a jogvédők ordítva kiáltják, hogy cigányt ért támadás, ha mondjuk jelen esetben cigány a támadó - és valaki ezt ki is mondja - akkor az rasszista. (...) Nem igazán értek vele egyet cigányként sem."
No igen, a kettős mérce. Én benne vagyok, hogy semmilyen esetben se utaljanak sem a tettesek, sem az elkövetők származására. Vagyis: "Nagycsécsen meggyilkoltak 2 magyar állampolgárt." Pont. Ja, ez mégsem jó, mert akkor nem rohanhat a helyszínre Mohácsi Viktória, hiszen ha megölnek 2 magyar állampolgárt, őt ez a tény a legkevésbé sem izgatja.

Külön érdekes, hogy a miskolci SZDSZ elnöke, T. Asztalos Ildikó belerúgott egyet Gusztos Péterbe: "... ezt nem Budapestről kell megítélni, itt kell élni, és megtapasztalni ezeket a viszonyokat. "

Maga Gyurcsány is nyilatkozott:
"a problémát az okozza: egyre több konfliktus van egy-egy helyi közösségben, sok a mindennapi életet zavaró, irritáló bűncselekmény és egyre nő a feszültség." Nocsak, a Rózsadombon is megütötte valami az ingerküszöböt?
Vajon ki lehet az, akinek a legtöbb lehetősége van tenni a feszültség növekedése ellen?  Csak nem az ország miniszterelnökének?! Akit most az érdekli a legjobban, hogy csak listán lehessen a parlamentbe bejutni és csak 199 képviselő legyen (mivel nem sok esélyük van egyéniben semelyik körzetben sem, szóval ügyes!).
Az viszont nem, hogy például 14 ezer(!) roma gyerek(!!) tanulmányi ösztöndíja késik, mert a Szociális Minisztériumban elküldtek a pályázatelbíráló osztályról 8 embert a 14-ből, és  a maradék 6 kollega nem bírja határidőre feldolgozni a 14 ezer pályázatot. (TV2-ős riport.) Ez a példátlan, hogy pont azokkal szórakoznak, akik ki akarnak törni, tanulni szeretnének. Ebből miért nincs "botrány"? Miért nem ezért veri Gusztos, Fodor meg a többi az asztalt?!

Egy ember azért még mindig köti az ebet a karóhoz, Fodor Gábor, ki más:
"Pásztor Albert kijelentésével egy népcsoportot bélyegzett meg. Azért, mert a rendőrkapitány hibát követett el, nem lehet egy társadalmi csoportot kollektíven elmarasztalni. A szókészletnek nem lehet része a cigánybűnözés kifejezés."

Dési János a Népszavánál is teljesen el van képedve a rasszista nagykoalíció láttán:
"miért nem mondhatja azt, amit mondott a rendőrkapitány: mert a minden bűnöző = cigány képlet túl könnyen megfordítható a minden cigány = bűnöző formulára a hétköznapokban. Ennek a következményei pedig elképesztőek lehetnek egy társadalomban. Illetve, részben már azok is. Arról a módszertani problémáról nem is beszélve, hogy megmondhatja e egy rendőrkapitány, akár Miskolcon is, hogy ki a cigány és ki nem? Az ő szóhasználatában a cigány az, akit nem szeretünk."

És mi lesz a megoldás? Káli Sándor miskolci MSZP-és polgármester azt kérte többek között, hogy a REBISZ-es alakulatok maradjanak tovább a városban. Ez is egy megoldás, olyan olaszos-szlovákos. (Ha bekövetkezik az államcsőd, a teljes összeomlás, akkor viszont a REBISZ édeskevés lesz, ez teljesen nyilvánvaló ...)
 
A vasárnapi esti tüntetést végül megtartották. Videó erre. Az Index amúgy talán az összes hírportál közül a legmocskosabb legelfogultabb (még a Népszabadság is korrektebb!), Pásztor Albert az összes cikkben a "cigányozó" jelzőt kapta meg ("Még össze se gyűltünk, és már meghátráltak”. Így értékelték a jobbradikális szónokok, hogy a pénteken cigányozó és leváltott Pásztor Albert miskolci rendőrkapitányt már vissza is helyezték posztjára." "Folytathatja Miskolc cigányozó rendőrkapitánya", "Újra főkapitány a cigányozó Pásztor Albert".) 
A képgaléria címe pedig "A Kossuth tér Miskolcra költözött", ugye nem kell mondani, hogy mit sugall nekünk az Index ... gőzerővel megindult az elbagatellizálás és csőcselékezése a békés tüntetés (!) 3000 résztvevőjének.

Miért, kedves Index, azt mondjátok meg hogy miért? Ez nektek örömet, elégtételt okoz? Vagy duplán végzetétek el a "Hogyan manipuláljunk szemináriumot?" Vagy ennyire szeretnétek megfelelni "valakiknek"? Az nem megy, hogy egyszer az utóbbi évek egyik legjobb Index-es cikke ("A negyedszázados esély avagy a féltudású politikai elit alkonya"), utána meg Munk Veronika meg a többi ehhez hasonló cikk ...

"Az „ezígy” meghatározó médiumai öntik majd ránk a magyar–cigány ellentétről, a fasiszták vagy az idegenszívűek jelentette veszélyről, és persze a Gyurcsány–Orbán-párharcról szóló anyagokat."

Ti is az "ezígy" tagjai vagytok, ahogy "Publius Hungaricus" megírta ...

Címkék: politika rendőrség botrány társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr39916332

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtad? 2009.02.02. 09:11:24

Feri a megmentő? A mai rendkívüli kormányülés utáni sajtótájékoztatón Gy.F. bejelentette, a kormány javaslatait. A csökkentett létszámú, 199 fős parlament lehetőségét, a képviselők átlagkeresetének maximalizálását, valamint a 26 ezer önkormányzati ké…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hetfield 2009.02.02. 11:44:11

Jah és igen! Szellem is, és mi is tudunk tenni ezért! Pl. nem ütjük le az utcán elsőnek szembejövő cigányt.

Hetfield 2009.02.02. 11:45:52

@Egaesz Homo: Hogy mikor? Amikor az érdekek ezt kívánják!

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 11:49:11

@Egaesz Homo:

Minden további nélkül megvalósítható. Politikai akarat kell hozzá, semmi más.

Én a saját kis környzetemben azt teszem, hogy magas adókat fizetek az államnak, értsd: pénzt adok hozzá. Hoyg ők ezt elb..sszák másra, az nemaz én felelősségem, és beleszólásom is csak 4 évente van.

Ezt meghaladóan a probléma kezeléséhez még azt teszem hozzá, hogy felfegyverkeztem és a környzetemben másoknak is ezt propagálom. :-)

Hetfield 2009.02.02. 11:49:28

De amúgy láthattad, az egyetértés most megvolt. Mindenki a rendőrkapitány mellé állt, kivéve azokat akiknek nem ez az érdekük (gusztos genya).

Kampfer 2009.02.02. 11:49:38

Homo!

Az semmiképp sem megoldás, hogy vadul és demagóg zsidó módjára elkendőzzük a problémát, megtiltjuk és kirekesztjük a közbeszédből a téma említését is! Ez egyszerű ballib struccpolitika!
A zászló a cigánynak is áll! Szabad tanulnia, szabad dolgoznia, szabad külföldön munkát vállalnia! Nem fog. És nem is tud. Nem a többség miatt, hanem mert képtelen rá! Egy előző melóhelyemen azért kellett eltávolítani a cigányt, mert tetves és büdös volt. Nem azért mert lopott, vagy alkalmatlan lett volna arra az egyszeű munkára! Egyszerűen ápolatlan volt és nem tudtuk megértetni vele, hogy miért kell kezet mosni és miért kell fehérneműt váltani.
Jelenleg Magyarországon senki nem lövöldöz Dunába, nem csapkod le ásóval senkit azért, mert cigány. Még akkor sem, ha ezt a zsidók mindenáron el akarják hitetni a közvéleménnyel és a világgal! Egyetlen szegregáció, ami éri őket az szigorúan piaci alapú! Nincs igény a munkapiacon és a gazdaságban arra, amit ők képviselnek, ők birtokolnak. Ugyanazon melóhelyen egy másik cigány hölgy a mai napig ott dolgozik, még próbáltam is őt áthozni a mostani helyre, mert emberileg, szakmailag egy olyan jelenség, aki érték és meg is becsülik! Van egy rossz hírem számodra! Senki sem bántja, nem cseszteti, nem sértegeti! Mert egy roma nő, egy ember, aki él a lehetőségeivel és ezért áldozni is képes! És mily meglepő, még most sem vesztette el az állását! Nos, amikor cigányválaszról beszélünk, én ezt tudom elképzelni részükről válaszként! És abban biztos lehetsz, hogy a társadalom is más választ ad nekik! Persze tudom, zsidóék épp ettől fosnak leginkább! Mindig kell valami ellenségkép, akárcsak párezer kilométerre innen...
És még valami! Ahol a telkünk van, egy 850 lakosú kis faluban, szinte mindenki vagy munkanélküli, vagy a mezőgazdaság romjain él! Nos, ennek ellenére meg lehet nézni a falu utcáit! Tavasszal, nyáron, ősszel! Gereblyézett, virágosított, takarított közterek, festett kerítések, de legalább rendben tartott udvar! Nem élnek cigányok a faluban! Még...
Nos mit látsz Tarnabodon vagy Borsodban??? Cigányt ugyanis általában nem jellemez sem az önigény, sem a hajlam arra, hogy másként éljen! Vannak roma nemzetiségűek, akikre ez nem igaz. Nem is róluk szólt ez a vita!
Kampfer

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 11:50:11

@Hetfield: "nem ütjük le az utcán elsőnek szembejövő cigányt..."

...SEM. Szerintem már ezzel is elég sokat hozzátesz a "magunkfajta" a normális együttélés írott, és íratlan szabályainak érvényesüléséhez...

Különben meg nem tudom konkrétan mire gondolt Egaesz kolléga ezzel a "saját környezetedben mit teszel" dologgal... Én a magam részéről letudom azzal, hogy
1: befizetem a rohadt közterheket
2: betartom a jogszabályokat (és egyéb társadalmi normákat).

Ezen kívül nekem, mint individumnak MIT KELLENE MÉG tennem?

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 11:52:41

@Egaesz Homo:

Ez ügyben az országban nagyjából 100%-os egyetértés van. Nemre, korra, politikai irányulságra tekintet nélkül.

A kivételt néhány megélhetési antirasszista képezi, aki ebből él, mint pl Mohácsi Viktória, Kolompár Orbán, Gusztos Péter, meg még néhányan.

Egaesz Homo 2009.02.02. 11:55:50

@Kampfer: "Nos, ennek ellenére meg lehet nézni a falu utcáit! Tavasszal, nyáron, ősszel! Gereblyézett, virágosított, takarított közterek, festett kerítések, de legalább rendben tartott udvar!" Ez sajnos egy álom. Egyáltalán nem élnek így a legszegényebb magyarok.

@Seduxen: Igen de láthatod, hogy szart sem ér ha befizeted tehát a jelenlegi helyzetben változásra van szükség. De nem nagyon látom, hogy a nép akarat megdöntené a rendszert. Mindenki itt vagy máshol pofázik közben meg nem történik semmi mert mindenki belekapaszkodik a hamis jólétbe amit persze hitelből él meg.

mind2 (törölt) 2009.02.02. 11:58:41

@Seduxen: Befogadnod egy famíliát és szocializálni őket....
@otvospeter: Igazad van. Arról valahogy szó sem esik, hogy mi lesz ezzel az országgal. Illene betárolni antibiotikumokból, gyertyából, lisztből stb. Kedves Honfitársak , Hogy is fog ez kinézni ? Felteszi az ország a kezét, hogy nem tudunk fizetni ? Írjátok le ! Meg bennünket is ! Mi lesz a forgatókönyv ?
Utálok már cigányokon agyalni. Kurvára nem érdekel, hogy vannak, akik magukért nem akarnak tenni semmit. Én nem tudom őket megvédeni saját maguktól. És nem is akarom.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.02. 11:59:38

@Egaesz Homo:

A felét megcsinálta Olaszorzság, a másik felét meg Szlovákia.

Mi nálunk kellene mindegyik pont ...

Egaesz Homo 2009.02.02. 11:59:51

@derelyegrádi szellem: De nem teljesen mindegy, hogy mekkora az egyetértés ha egyszer azok akiknél a pénz és a hatalom van másképp gondolják?

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 12:00:14

@Egaesz Homo:

Te tényleg miről beszélsz? Befizetem az adót és - bár nem vagyok rendőr - menjek én járőrözni meg az uzsorásokat üldözni Taktaszadára?

Áruld már el mit kéne még tennem nekem meg Seduxennek? Mit?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 12:01:21

@Egaesz Homo: és ezt a változást ki(k) fogja/fogják elindítani?
A megdönti a rendszert meg egy szép álom. A jelenlegi szarból (ez alatt értem a jelenlegi ÖSSZES politikai erőt) nem lehet várat építeni.
Különben meg, nem lehet ám "őket" olyan egyszerűen megdönteni. Vannak ám "demokratikus" szabályok, amelyek ez esetben sem a "szürke kisegerek" érdekeit szolgálják...

Szellem: remélem van engedélyed a fegyverre?! Mert simán kapsz 5 év kötelet, oszt nézhetsz :)))

off: tegnap valahol megint szóbekerült a "tojásos-törvény", sarkítottam a dolgot, de azon röhögtem, ha megyek haza a közértből egy 10 (depláne egy 30) darabos tojástartóval, az már minősülhet előkészületnek? Mert akkor inkább elkezdek tyúkokat tartani a X. emeleten :)))

Kampfer 2009.02.02. 12:01:32

Homo!

Megintcsak van egy rossz hírem! Én meg így látom. Nyáron és szezonban még szoktunk is venni tőlük dolgokat. Tojást, csirkét, borjúhúst meg egyebeket. Ha ez Neked álom, akkor ébredezz...! Zsidóék talán el tudják hinteni a sódert a "te sem vagy különb" dumájukkal! Persze...
Egyébként Seduxennek teljesen igaza van! Mi a faszt tehet még? Befizeti a közterheket, nem ver le indulatból egy nyomorult cigányt sem és nem dobál kukoricagránátot minden nyomorult szadeszes irodára. Dolgozik... Elmegy szavazni. Ennyi lehetőséget biztosít jelenleg számára a társadalom és a jogrend. Vagy Te mire gondoltál? Mit kéne még tenni? Fletó elbaszta, ezért mindenki ugorjon fel a monitor mögül és kezdjük a Dunába csapkodni a vörösöket, utána meg a cigányokat? Nos, ez nem így működik! Még akkor sem, ha valóban vannak személyek, akiknek a halálával tényleg egy szebb világban élhetnénk... Te mi a faszt tennél még???
Kampfer

mind2 (törölt) 2009.02.02. 12:01:47

@derelyegrádi szellem: mossátok meg a lábukat, mint Jézus Krisztus....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.02. 12:01:57

@otvospeter:

Nos, 300 ft-os euróárfolyam nem igazán pofátlan tény ...

Ingatlandó: még semmi sem biztos, nem merem elhinni hogy csak a nm2 számítson

BTK-módosítás: fent írtam róla 3 sort, igazából sokat ragozni nem lehet ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 12:03:09

@mind2: köszi, jó gondolat. Ugyan mi a 46 nm-en még épp' elférünk 3-an, bár az igaz, hogy eme "népcsoport" híres arról, hogy a "sok jó ember kis helyen is elfér" tézist magas fokon alkalmazza a gyakorlatban :)))

Hetfield 2009.02.02. 12:03:23

@Egaesz Homo: Nem, egyáltalán nem mindegy! Ha nincs köztünk egyetértés, azzal csak a hatalmon levőknek segítünk!

mind2 (törölt) 2009.02.02. 12:03:24

@Seduxen: Már az előkészület, hogy mindig nálad van eleve kettő ! Mondjuk dobálózni nem tudtok vele :(

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 12:04:26

@Egaesz Homo:
Konkrét példánál maradva csak a szigor és a null-tolerancia lehet a kezelés. (az okok megszüntetéséről lejjebb)
Gondolok itt arra, hogy elfogadhatatlan az a liberális hozzáállás (mint, ami a hétvégén többször, több helyen elhangzott, és ami ilyenkor rendszeresen előkerül) hogy erőszakos bűncselekményeket azért kellene tolerálni, mert az elkövetők roma származásúak (és szerintük ebből egyenesen következik, hogy nyomorúságos helyzetben vannak, bár a konkrét ügyekről fogalmuk sincs).

Ez a hozzáállás nem csak bátorítás, hanem egyenesen felbújtás is.

Borsod önmagában nyomorúságos és méltatlan helyzetben van az ország többi részéhez képest. Borsodban a cigányság kisebbségben van, mint bárhol máshol, ebből egyenesen következik, hogy többen vannak a nem roma nyomorúságos helyzetűek.
Ha ezután mégis a kisebbségben lévő nyomorúságos emberek követnek el erőszakos cselekményeket a többi nyomorúságos helyzetben lévő emberekkel (nyugdíjasok, fiatalkorúak, hisz őket rabolták ki) szemben, akkor az semmilyen esetben sem tolerálható, mert a tolerancia nem erről szól.

Ahol -mint például Borsodban is- pedig kiugróan magas a vagyon elleni cselekmények száma, ott igenis fokozni kell a rendőri jelenlétet. Akkor is, ha ezáltal Borsodban ezután sokkal több rendőr lesz szolgálatban, mint az ország többi részén... továbbmenve, ha az kell, hogy a roma kisebbséget, vagy a gyakori előfordulási helyeiket fokozottabban ellenőrizzék, akkor tegyék ezt.

De már tudom is a válaszod, statisztikai alapon szerinted nem lehet növelni a rendőri állományt, mert ezzel egész Borsodot megbélyegeznénk...

Nincs időm 10-20 oldalt ideírni, de a blogon számtalanszor szóba kerültek a romakérdés egyéb aspektusai is, ha érdekel olvasgass az ilyen tematikájú bejegyzésekben.

Röviden összefoglalva: A mostani megengedő elbánás helyett ugyanazokat az elveket kell betartani velük kapcsolatban is, mint amit megkap egy nem roma -hasonló körülmények között élő- ember. Ugyanazok a juttatások (ezer milliárdos keretek vannak elkülönítve csak az ő részükre), ugyanazok a szankciók (lsd. megélhetési bűnözés, ami egy nem roma embert nem illet meg, illetve ezzel csak a romákat védik).


Rá kell kényszeríteni őket az iskoláztatásra, a közmunkára és/vagy a betöltetlen munkákra (idénymunkák, fizikai munkák, szakmunkák, amiből adott helyen van felvétel.) Mert jelenleg úgy áll a dolog, hogy nem éri meg dolgozni, mert ha elmegy egy 3 vagy több gyerekkel rendelkező roma apuka dolgozni, akkor néhány ezer forinttal kap csak többet, mint segélyből... és ez nem éri meg, nem is dolgozni mennek az így megmaradó 24 szabad órájukban...

És rengeteg helyen igenis van betöltetlen munkahely, Bp.-en is, vidéken is, csak valamiért méltatlannak érzik a segély után 50+ ezer forintért dolgozni. Lásd még a közmunkákról szóló cikkeket, rengeteg helyen betöltetlenül maradnak... ugyanez igaz pl. az idénymunkára és rengeteg fizikai munkára is.

Mielőtt belekötsz, a kényszerítést természetesen nem erőszakkal gondoltam elérni (mert az náci felfogás lenne, amit természetesen elítélek), elég lenne a segélyek normális keretek közötti megállapítása, vagy éppen a segélyek közmunkához/iskolalátogatáshoz való kötése.

Lehet, hogy ezekre a dolgokra csípőből rámondod, hogy rasszista, kirekesztő, büdösnyilas hozzáállás de a magyar közélet fényében én magasról teszek rá. Amíg ilyen és ehhez hasonló rendszer működik Angliában, Svédországban, Olaszországban, Franciaországban, addig én nem lehetek nagyobb rasszista, mint a fent említett országok lakossága, hisz ők meg is szavazták azokat a rasszista kormányokat, amik ezt a rendszert bevezették, míg itt csak a töküket vakarászták a nem rasszista politikusaink. :o)

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.02.02. 12:06:15

Nem volt itt semmiféle vizsgálat.Ebben az esetben lássuk mit neveznek annak."Váltsuk le ezt a rasszistát,aztán majd a kitörő népharag mértékétől függően eldöntjük,hogy mit csináljunk vele".Ez volt,semmi más,nem volt semmiféle vizsgálat.Ezt csak meg akarják etetni a birkákkal.A tegnapi nap viszont egy össznépi forradalom gyújtópontja lehetett volna (volt is rá esély,kb. 0,01%),ezért gyorsan le kellett törni az egész kezdeményezés szarvát,ahogy meg is tették a visszahelyezéssel.Én már régóta mondom,hogy a cigányok egy multifunkciós fegyver a gátlástalan politikai elit kezében,ezért adnak nekik minden pofátlanságon túlmenő jogokat.Hiszen a rasszizmus kártya bármikor előrántható és segítségével a fontosabb dolgokról kiválóan el lehet terelni a figyelmet,a cigányok szavazóbázisként is mozgósíthatóak és az elégedetlenkedő emberekkel szemben bármikor bevethetőek.Ha már nem lesz elég nekik a nyomor,a tönkretett egészségügy és az "el lehet menni innen" generálta népességfogyás,akkor úgyis kirobbantják majd a polgárháborút.Ha pedig betelepülnek a zsidók - a magyarok tekintetében elnéptelenedett országunkba,akkor majd lenullázzák a cigány jogokat és gettósítják őket.Bár ne lenne igazam...

mind2 (törölt) 2009.02.02. 12:06:20

És ha tojásrántottával dobálózom, az minek minősül ? Vagy kézilabdával ? Úgy teszünk, mintha adogatnánk, aztán néha félreadogatunk ::)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 12:07:11

@Kampfer: he-he a kaccsolaton javasolta az egyik - kevésbé degenerált - kommancs, hogy adott a lehetőség, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is megpróbálhatom megvalósítani az elképzeléseimet, nekem is áll a zászló, akár pártot is alapíthatok (ha nem rozsdásodtak be alkotmányjogi ismereteim, talán 10 ember elég is egy párt alapításához)... muhahahaha...
arra kérdésemre már nem érkezett érdemi válasz, hogy MIBŐL???

Ja, MEGAOFF: az Örsön múlt hét pénteken "seresmarcsi" aláírásgyűjtés volt... Ha valaki arra jár: "Tegyük a dolgunkat, Drága Barátaim!" :)))

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 12:07:59

@zero:

"még semmi sem biztos, nem merem elhinni hogy csak a nm2 számítson"

Az is számítani fog, hogy KIÉ az ingtalan, mint a luxusadónál, amikor Gyurcsiék kérója véletlenül más (alacsonyabb) besorolási övezetbe került, mint a szomszédja. Ez biztos számítani fog még.....

Egaesz Homo 2009.02.02. 12:08:32

@Félkupica_Fehér_Főnök: De abban az országban ahol a társadalom többsége mutyizik, protekciós etc. szerinted itt fognak, itt tudnak bevezetni null toleranciát?
Itt azért nincs szigorú rendszer mert az egész társadalom (főleg a "hatalmasok") a csalásra és a kijátszásra épül.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 12:08:41

@Egaesz Homo: Nem ettől lesz nagyobb az elfordulás... olyan dolgokról beszélt a rendőrkapitány, amit mindenki tudott már:
Nézd meg, hogy kik, mennyien demonstráltak mellette!
Ő azt mondta, hogy az általad említett elfordulás már létezik, és amíg nem beszélnek róla, addig megoldást sem lehet rá találni, ergo az elfordulás mértéke is fokozatosan nőni fog! Pont ő beszélt arról, hogy nem szeretne polgárháborús helyzetet látni...

mind2 (törölt) 2009.02.02. 12:08:55

@Jack/rendetteremt: Kolompár Orbán, mint Hamasz vezér 20 év múlva :::)))

Egaesz Homo 2009.02.02. 12:12:12

@Seduxen: Nincs alternatíva mert a székhez nőtt seggű mágnásokat kerüljön bár akárki a parlamentbe nem lehet választással kisöpörni.

@derelyegrádi szellem: Nem tudom mit kéne tenned de annak, hogy gyilkolásról vizionálsz meg gettókról vagy egyszerűen "pofánverésről" semmi értelme nincs mert a gyakorlatban nem megvalósítható.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 12:12:46

@mind2: húhh, tényleg. Délután hazamegyek, és "átalakítom" lecsatolhatóra, és ha kimegyek a zuccára, előtte otthon lecsatolom... :))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 12:14:06

@Egaesz Homo: ennyi. azt hiszem nem kell tovább ragozni...

mind2 (törölt) 2009.02.02. 12:14:28

@Egaesz Homo: nem tisztem megvédeni szellemet, de már kb. egy órája csak megoldásokat vázol, érezhető jóindulattal :)
TE most direkt játszod az értetlent, vagy tényleg ennyid van ?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 12:19:43

@Egaesz Homo:
Ez egy teljes mértékben értelmetlen és a vitára nézve (remélem nem szándékosan) káros hozzászólás volt.

Pont azért kell változtatni, mert szar, azt senki nem mondta, hogy a rendszer más részeit békén kell hagyni... Ott is változtatni kell, de ha majd a költségtérítésről lesz szó, akkor majd azt mondod, hogy még a cigánykérdésben is mutyizás megy, ezért miért pont a költségtérítést vesszük terítékre...

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 12:20:21

@Egaesz Homo:

"Nem tudom mit kéne tenned de annak, hogy gyilkolásról vizionálsz meg gettókról vagy egyszerűen "pofánverésről" semmi értelme nincs mert a gyakorlatban nem megvalósítható."

Támaszd már alá valamivel (pl egy idézettel tőlem) ezt, mikor és hol "vízionáltam" én ilyenekről, mint:

1./Gyilkolászás
2./ Gettók
3/ Pofánverés

Köszi.

Várnám!

Egaesz Homo 2009.02.02. 12:23:54

@mind2: Értékelem ha válaszolnak csak azt mondom, hogy addig míg a rendszer feje bűzlik addig a cigánykérdést nem lehet semmilyen módon megoldani.

@derelyegrádi szellem:Oké erős volt ezt mondanom bocs.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 12:26:43

Basszus, most látom, hogy hiába pötyögtem itt oldalakat, Sedux és Szellem beelőzött szinte mindenben :o)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 12:31:46

@Félkupica_Fehér_Főnök: ne aggódj, szerintem mindhárman az egyedüli lehetséges kérdést tettük fel... csak mi gyorsabban 'pötyögünk'. :)

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 12:38:45

www.hirszerzo.hu/cikk.az_ep_elme_vedelmeben.96278.html

Nocsak Veronikának akadt egy hasonló gyengébb képességű kolleginája?

more 2009.02.02. 12:40:12

jonapot nacikok! londoniat belepte a ho, hokotro az egesz varosban nincs, ugyh buntetlenul lehet ma logni...:)))

ON: bennem mindegyre csak egy kerdes merul fel: hogyan veszi a pofabort/vastagbort egy olyan torpepart kepvseloje, akinek kb 12 szvazoja van, beleertve sajat magukat is. szeretnem megtudni, ha elegendo penzem es partkapcsolatom van, akkor ha valamelyik nagy part nyakan felkapaszkodom es mongyuk azzal uvoltozom tele a mediat, ahol szinten a haverjaim vannak, h 'nem letezik a zold szin es mindenki aki ezt allitja, bolsevik', akkor engem is igy fognak eltetni??

gusztospetifodorgabo: demokracia=tobbseg uralma!!!! ezt lecci gondoljatok at, es huzzatok a budos pitlibe, mert ti ebben az orszagban SENKIK nem vagytok kovetkezeskeppen a velemenyetek annyit sem jelent, mint szaron a zsebkendo, foleg egy olayn dologban amihez lovesetek sincs

tovabba egy klasszikus: hanyszor lehet buntetlenul enekelni egy refrent??? ezt is gondoljatok at gusztuskak

Plutonic 2009.02.02. 12:45:13

@Carnivora: :DDDDD
Termékeny promotáló vagy Te! :)))

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.02.02. 12:47:15

"Senkinek ne legyenek illúziói, nem véletlen, hogy ez pont egy olyan városban történt, ahol MSZP-s polgármester van, sem az nem véletlen, hogy a zsindexen egy nap alatt két cikket hoztak a cigánybűnözés elismeréséről, főoldalon, majdnem egymás mellett. Mikor a miskolci kapitány ki merte mondani, hogy cigányok voltak az elkövetők, vele párhuzamosan de tőle elvileg függetlenül érdekes módon a Tesco szóvivője is ki merte mondani, csak vele nem foglalkozik senki, mert magánérdeket képvisel.
Az egész cirkusz nyilvánvaló oka, hogy mivel a cigánybűnözés kezd képtelen volument ölteni az ország egyes vidékein, a kormánynak hallgatólagosan el kellett ismernie, hogy cigánybűnözés létezik, és ezáltal megvillantani az illúzióját, hogy tenni is próbálnak ellene, miközben természetesen a konkrét intézkedések terén legfeljebb szemkiszúrós jellegű változásokra számíthatunk. Innentől a közrend fenntartásáért felelős kormányról az indulatok át tudnak terelődni magukra az elkövetőkre, ami tovább növeli a megosztottságot az ország lakosságában. Egyszerűen kifejezve, furcsányéknak az az érdekük, hogy ha polgárháború lesz az országban, azt ne kormányellenesek és kormánypártiak vívják, hanem cigányok és magyarok.
Kedvező mellékhatás, hogy ha a cigányokkal szembeni indulatok sűrűsödni kezdenek, egyre több vaktában célzott atrocitás érheti majd a cigányokat, így megint lehet a médiában a nácifasisztaveszélyt villogtatni a kádárista agymosásban felnőtt generációknak.
Ne felejtsük el az állampolgári közakarat érvényre jutásának megítélésében azt az apróságot sem, hogy 2009-et írunk, egy év múlva ilyenkor már Gyurcsány "Halálmadár" Ferenc pofájával lesz kitapétázva a nagykörút - a választás előtti utolsó év mindig a popularista politizálás éve."

Na ez egy érdekes komment egy másik blogról.Egyet kell értsek megint.Ezeknek minden egyes rohadt megmozdulása egy előre kitalált lépés egy marha nagy sakktáblán.A kérdés csak az,hogy végül ki kapja majd a mattot?

Plutonic 2009.02.02. 12:50:16

Mi az a 3 szó, amit sosem akarok cigány szájából hallani?
Na mi lehet?
Az, hogy "Jó reggelt szomszéd!".

molaris 2009.02.02. 12:51:26

@derelyegrádi szellem:
Hadsereget itthon bevetni?- vagy tudtomon kívül rendkívüli állapotot hirdettek?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.02.02. 12:52:25

OFF:
Magyarország felvásárlóját (Simon Peresz) leosztotta a török miniszterelnök..
www.youtube.com/watch?v=qHZusFgq3QU
ON

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 12:52:44

@molaris:

Mire lehetne bevetni? vagy van v.hol hídverési, víztisztitási feladat? :D

molaris 2009.02.02. 12:57:22

@Carnivora:
A közrendvédelem nem katonai feladat- még.
A rendkívüli alkalmakkor a területet átminősítik. De itt még egy pofon sem csattan, csak őrültek szabadultak be az Országgyűlésbe, minisztériumokba.

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 12:58:45

@molaris:

Nem vágod látom. Nincsen hadsereg ... kapise? víztisztitók vannak, orvosi egységek ... a harcképes állomány határontúl tartózkodik.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 13:00:20

@more: Nem tudtad, hogy mindig a legkisebbnek van a legnagyobb hangja? _Mindenki_ tudja, hogy a _csendes többség_ bölcsen otthon marad és bekapcsolja a televíziót, mert kezdődik a barátok közt :o)

more 2009.02.02. 13:00:24

egyebkent meg megerdemeljuk...miert csak 2000en voltak miskolcon tegnap??? a tobbi,aki ciganyterrorban el nap mint nap, hol volt?? dumalni, kopkodni, panaszkodni azt kivaloan tud mindenki, de amikor arrol van szo, h legyen mar fizikai tomeg a duma mellett, ami tud is tenni vmit, es nem kukakat gyujtogatni, akkor mar mindenki otthon kussol, mert jaj mit veszitek....
megmondom, a jovojet veszti el ez a qrvaorszag, mert igy all hozza mindenki

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.02. 13:01:39

Oké, mostmár elhiszem, hogy ezek az antifasiszta harcosok tényleg sötétek, mint az éjszaka.
Gyermekeim!
Ha nem vezetünk arról statisztikát, hogy kik bűnöznek, hogyan előőzük meg a problémát?
Az ánglusok is ezért tesznek így, nem azért mert rohattmocskosrasszistaférgek.
Ez olyan, mint amikor János bácsi a Zetorjával pöfög a vetésben, a traktor köhög, zihál, le-lefullad, rázkódik, minden baja van, de nem nézheti meg mi a gond, mert az motorizmus. Beláthatjuk, hogy így a büdöséletben nem fogja tudni megjavítani.

molaris 2009.02.02. 13:01:55

@Carnivora:
Miért?- azok is igen alkalmasak lennének némely jellemzően az etnikumot érintő probléma megoldására.:)( ha meg bohóckodsz, tessék jelezni!!)

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 13:09:15

@Egaesz Homo:

Az a mondat nem "erős" volt, hanem hazug (és emellett rágalmazó is). De mivel némi megbánást érzek nálad, így az ezért egyébként jogosan járó elküldésed melegebb éghajlatra most elmarad.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.02.02. 13:09:23

Azok után, amit az Index (zsIndex?) az utóbbi időben elkövetett, és követ, csak azt szeretném, hogy Uj Pétert bassza meg egy talicska aprómajom.

Még most is kint van a címoldalon a "cigányozó" rendőrfőnök.

Uj Péter Index szamárszex.

A többi félhülye ballibről inkább nem is írok semmit.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 13:10:07

@more: Azért ne felejtsd el azt sem, hogy Pásztor mellett tüntettek volna, de mire a tüntetés elkezdődött, addigra már bejelentették, hogy Pásztort visszatették a korábbi pozíciójába.

more 2009.02.02. 13:13:22

@Félkupica_Fehér_Főnök: micsoda veletlen......most mondjam azt, h nem ez lett volna az egyetlen ok a tuntetesre...? node nem jatszom a forradalmart, mert kezdodik a baratok kozt, az sokkal fontosabb:)))

Maximio 2009.02.02. 13:21:00

A Népszabi is csatlakozott a hülyék kórusához, egyből két cikk is
nol.hu/velemeny/lap-20090202-20090202-19
nol.hu/velemeny/lap-20090202-20090202_3-11

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 13:25:24

@more: Szerintem tévézés helyett mégiscsak a hókotrók mellett kéne tüntetned, mert az mégsem járja, hogy becsületes, dolgos emberek nem jutnak el a munkahelyükre.

(ha most rögtön elindulsz, akkor a mónikára még időben hazaérsz) xD

Plutonic 2009.02.02. 13:36:14

Eltűnt a frissítéskor az Index főoldaláról egy cikk, az újabb IMF hitelről....
Tudtok róla valamit?

mind2 (törölt) 2009.02.02. 13:44:41

@Psychonaut: EBRD nem ? most az Uniótól vettünk fel 1 milliárd eurót, múltkor kettőt, előtte meg az IMF - től.:((

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.02. 13:45:05

@Psychonaut:

Szóltak nekik a MEH-ből, hogy ne nagyon reklámozzák :)

Plutonic 2009.02.02. 13:57:53

@mind2: Csak egy pillanatra láttam, amikor ráfrissítettem az oldalra....
És az IMF nevét biztosan láttam.

@zero: A MEH-rő inkább semmit....
A KÜK-ben dolgozom és hányi tudok az egész bagázstól...
És még el is tudom képzelni, csont nélkül. :(

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 14:06:44

@mind2: De ebrd-s kölcsönről van szó... én csak aztat szeretném megkérdezni ez ügyben, hogy egy "ingatlant" hányszor lehet jelzáloggal megterhelni? :)))

(mert nekem 1-nél nem engedne többet nyuszómuszó...)

Tündér_Lala 2009.02.02. 14:22:07

A probléma megoldásához nem lehet a probléma felvetése nélkül neki kezdeni. Ezt ismerte fel a kapitány úr. A fenti megoldások mellé javaslom a jogvédők,mert a legtöbbet ők ártanak nekünk és saját fajtájuknak, villágá zavarását. Mohcsi V. és társai többet ártanak bárki másnál, mert az egyébként is rasszista bünöző cignyokat még rasszistábbá, még magyar gyűlölőbbé teszk. Lakatosnak pedig azért respekt, mert felismerte, hogy népének valódi érdeke az integráció.

zrobasé 2009.02.02. 14:25:21

Sziasztok,
eddig csak olvasgattam, gondoltam mostmár hozzá is szólok a bloghoz...
Ugye, nem oly' rég, még azon ment a szájkarate, hogy az milyen rasszista dolog, ha a segélyt pl. iskolalátogatáshoz kötik, mert ez kirekesztő, meg blabla...
Miért is ? Nem arról ment a nagy kiáltozás, hogy a mélyszegénységből szinte csak a tanulás a menekülési út ? Akkor meg ?
Ehh...vicc ami itt folyik :(

Tündér_Lala 2009.02.02. 14:31:58

@zrobasé: Erről beszélek én is! De a politika széttapos minden pozitiv kezdeményezést. Alapvető tarsadami probléma,mert 800 e embert képtelenség eltartani, őket integrálni kell.

mind2 (törölt) 2009.02.02. 14:42:21

@Seduxen: én már nem tudom ... nekünk már semmink nem maradt, az tuti....Építek kőfalakat, betárazunk, meg spájzolok.... mikor megkérdezték a Varga Mihálytól, hogy mit szól ahhoz, hogy még a Szent Korona is jelzálogtárgy lett, elmosolyodott, és azt mondta, hogy szerencsére az Európai Központi Bank vezetői úriemberek, és azért mégis csak kultúrnépek.... Az hogy mennyi a tényleges sarunk, senki nem tudja.... de sokkal több, mint amennyit az orrunkra kötöttek... Zuhanunk a sötétségbe....már nem találok szavakat arra, amit ezzel az országgal műveltek... legyen átkozott az egész bagázs...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 14:50:19

@mind2: ejnye-bejnye... látogass át inkább az agyhalott-blogra, ott szembesülhetsz a "valósággal", legalább is azzal, amit az oda kommentelők valóságnak gondolnak :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.02. 14:59:20

Egy újabb indexes cikk:

"A háttérben az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete áll, ami kőkeményen lobbizott Pásztor megmentéséért – és az MSZP egyik legnagyobb taglétszámú szervezeteként jelentős a zsarolópotenciálja. BAZ megye 16 képviselőt küldött 2006-ban a parlamentbe, így majdnem 10 százalékát teszi ki a 188 fővel üzemelő szocialista frakciónak.

És ami még hangsúlyosabb: az MSZP legfontosabb döntéshozó szerve, a 650 küldöttet tömörítő kongresszus 16-18 százalékát adja Borsod-Abaúj-Zemplén. És ez még nem minden. Számos megyétől eltérően e küldöttek nem szoktak szétszavazni, hanem egységesen támogatnak vagy épp gáncsolnak egy ügyet.

Márpedig március 22-én országos tisztújító kongresszusra gyűlik össze az MSZP, így szerencsétlen dolog lenne kivívni a borsodi blokk haragját. Így valószínűleg nem véletlen, hogy vasárnapi sajtótájékoztatóján Gyurcsány markánsan elítélte azt, aki cigányozik, de csak általánosságban. Pásztor esetében mindössze arra szorítkozott, hogy ő magánemberként nem nyilvánít véleményt, miniszterelnökként viszont köteles elfogadni az országos rendőrfőkapitány megállapítását, miszerint Miskolc első rendőre csak tényeket közölt.

Mindenesetre pártforrásaink szerint az meglehetősen érdekes, hogy miután a szocialisták meginvitálták szombat délutáni megyei tisztújító küldöttgyűlésükre Pásztort, ahol szívélyesen támogatásukról biztosították, este már le is zárult a Pásztor ominózus mondatát firtató rendőrségi vizsgálat, pedig az ORFK eredetileg azt ígérte, hogy a vizsgálat napokig tarthat."
index.hu/politika/belfold/borsodiizom9/

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 15:01:56

A kormányfő szerint bántóan magas most az euró árfolyama, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, nem szabad hagyni, hogy a bankok ezzel trükközzenek. Példaként erre megmutatott a bankszövetsége elnökének egy levelet, amelyben 315 forinttal számolják az eurót.

index.hu/gazdasag/magyar/gyub090202/

-

Ez vezeti az országot? járt már ez életében bankban? minden bankban a hivatalos középárfolyamnál 10-15 forinttal adták drágábban mindig is a külhoni pénzeket ... -

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 15:20:06

@Carnivora:
A miniszterelnök szerint bántóan magas az euro árfolyma!

Hát igen, csak azt nem tette hozzá, hogy kinek a működésének eredményeként ilyen bántóan magam az euro árfolyama. Mert ha pl euro lenne itt is már mint pl. Szlovákiában, akkor akár le is szarhatnánk az euro bántóan magas árfolyamát.

Ezekről nem beszélt ez a "megbántódott" ember?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.02. 15:49:42

@Carnivora: Hazudik, megnéztem két-három honlapot, az otp pl. 299 -ért adja az eurót, 298 a középárfolyam... gondolom elment a keletibe egy pénzváltóhoz és most nagy a szája :o)

k@h - 305
rafi - 303
erste - 307
gyurcsány - hülye gyökér

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 15:59:27

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Mondjuk lehet neki annyiért adják, meg is érdemelné! :-)

laptalan_monitor 2009.02.02. 16:08:28

Munk Veronika nem a cukiság blogot írja?
Vagy tévedek....

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.02. 16:16:47

@Félkupica_Fehér_Főnök: NEM hazudik... csak "nem bontotta ki az igazság minden részletét"...

Szellem: no-no ezzel óvatosan, lehet, hogy az IMF-hitelt vette fel ez a félkegyelmű 315.-Ft/ojró árfolyammal (bár jobban belegondolva még jó, hogy nem a providenttől vettek fel pár ezer milliárdot 250%-os thm-mel:))) )

Reformer 2009.02.02. 16:20:24

ehhez csak Groucho Marx szavait tudom hozzáfűzni:

"Politics is the art of looking for
trouble, finding it, misdiagnosing it and then misapplying the wrong
remedies."

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.02.02. 16:20:43

zero, híres lettél:

"Zéró toleranciát hirdetett meg a borsodi rendőrség annak érdekében..."
Az mno híre :) Grat.

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 16:30:47

@Seduxen:

:-))

A providentes verzió sincs kizárva, de az sem, hogy az egyszerűség kedvéért a kilencestől. Ettől, meg a verestől bármi kitellik. Aztán lerajzolták nekik is az uzsorásbácsit, hogy felismerjék. :-)

Atrox 2009.02.02. 16:37:27

Itt egy cikk a témából. Lehet ott is kommentezni. A szerző állítólag kedveli a Vastagbőrt :)

probadolog.blog.hu/2009/02/02/a_nacik_nem_voltak_fajgyulolok_ok_csak_tenyeket_kozoltek

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.02. 17:26:23

Richárd -aki Pásztort Hitlerhez hasonlítja- várja a kommenteket a címlapos postjához. :)

probadolog.blog.hu/2009/02/02/a_nacik_nem_voltak_fajgyulolok_ok_csak_tenyeket_kozoltek

dr.justice 2009.02.02. 17:36:44

Ha azt mondom, hogy a cigányok bőre sötétebb, mint a Magyarországon élő nem cigányoké, akkor cigányozok ?

Mi az a cigányozás ?

Ha a cigány helyett a roma szót használjuk a probléma meg van oldva ?

Ha a sértett cigány származását közlik egy bűncselekményről szóló hírben, az nem azt sugallja, hogy rasszista támadás áldozata lett ? Ez miért nem probléma ?

Hány estben ítélt el a bíróság Magyarországon embereket rasszista motivációjú bűncselekményért ? Mert ez a Magyarországon élő rasszisták száma.

derelyegrádi szellem 2009.02.02. 17:39:56

@laspalmas:

Majd az elmegyógyászattal foglalkozók írnak neki.

belzebubó 2009.02.02. 18:47:16

@dr.justice: nem roma! Mert akkor a többit rekeszted ki. Például a sintiket. Cigány Kisebbségi Önkormányzat a neve,nem véletlenül.
A sintik kikérték maguknak,hogy ők nem romák.Nem minden cigány roma,viszont azzal egyetértettek a sintik,hogy ők nem romák de cigányok.
Na most légy okos :)))

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.02.02. 19:14:45

A lényeg, hogy visszahelyezték és a sok nagyszájú, akinek fogalma nincs, miről beszél, most egy kicsit pihenhet. Bár úgysem hagyják annyiban sajnos...

Spielberg 2009.02.02. 19:26:53

@Carnivora: eztet pofázom énis. NINCS HADSEREG!!!
tankból egy század van (24 (!) üzemképes darab)
még a flottillát is felszámolták, ahol anno szolgáltam!

E_E 2009.02.02. 19:43:19

"Itt világosan ki kell mondani azt, hogy lehet, hogy a rendőrkapitány jól végzi a dolgát, de nem ez most a vitakérdés. A vitakérdés az, hogy felelős állami vezető képviselhet-e olyan álláspontot, amelyben egy népcsoportot kollektíven bűnösként marasztal el" - fogalmazott Fodor Gábor. - forrás www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=256659

A fenti hírhez, illetve igen mélyen tisztelt Fodor elnökúr szavaihoz csak egy hozzáfűznivalóm lenne:
KI A FERDE KICSI FASZOM beszélt itt kollektív bűnösségről? KICSODA? 11 elkövetőből 11 cigány volt, de ebből nem következik (remélhetőleg) egyenesen interpolálva, hogy 600ezer cigányból mind a 600ezer bűnelkövető.

ÉPPEN AZ VALLJA A KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG ELVÉT, aki ezt az interpolációt alkalmazza, tehát jelen esetben maga Fodor Gábor.

Szépen, leírva, levélben küldeném el neki ezt, hátha megértené, hogy a szavazatvadász hőzöngés ebben az esetben még károsabb, mint máskor.

Roxvox 2009.02.02. 20:29:56

Tisztelt Homo Úr
Nem szeretem ha nekem azt mondják, hogy miért nem teszek a békés egymásmellett élés érdekében semmit.
Kérem én adót fizetek, élem az erkölcsileg is elfogadható "normális" életemet, ergo PÉLDÁT MUTATOK!!!!
Ennél többet én a magam eszközeivel tenni nem tudok.
Tisztelt cigány honfitársaim most önökön a sor.
Ha nem képesek legalább hasonló életvitelt produkálni, akkor a hiba nem az én készülékemben van.
Mindenhol a kisebbség alkalmazkodik a többséghez (asszimilizálódik), ha ez nem megy, akkor elöbb-utóbb jön az erőszak.

Hannibal22 2009.02.02. 20:31:28

Pásztort véditek emberek?Hova tettétek a szemeteket?
Megbélyegzett bennünket! Le vagyunk bankrablózva!
Vagy szerintetek minden magyar bank vagy benzinkutrabló?

Mr. Acid 2009.02.02. 20:31:43

Nos, megszólalt Mohácsi Viktória is megnyilvánult: "...Draskovics legutóbbi döntésével megvédte a rasszistákat."

Gratulálok. Úgy tűnik, kommunikáció szakon szövegértést nem tanítottak.

Mr. Acid 2009.02.02. 20:32:55

Hoppá, elnézést: - 1 db megnyilvánult

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.02. 20:35:18

@hannibal22:

Közel vagyunk hozzá, nagyon közel...

dr.justice 2009.02.02. 20:39:04

@belzebubó:

Hát, igen. A Gipsy Kings is gipsy, nem roma. Egyébként mi van a sintérrel ? :))

Roxvox 2009.02.02. 20:43:45

@hannibal22:
A repi bűncselekményeket a magyarok, a kisstílűeket a cigók követik el. Mindenki képességei szerint. :))))

Aa 2009.02.02. 23:00:02

gusztustalan kapott egy szívélyes meghívást a blogján:

"Meghívás!

Ezennel szereném meghívni Miskolcra egy pár napra! :) Akár egyedül, akár a miniszterelnökkel, akár drazséval, bárkivel.

Közlekedés: az MVK tömegközlekedési eszközein.

Szállás: Avas lakótelep, Lyukóvölgy, Bábonyibérc és Húszemeletes, bármelyiket választhatja, akár minden nap másikat.

Programok: Találkozás a miskolci polgárokkal, nevezetes helyek (amelyeket eddig csak fényképen láthatott) személyes megtekintése, szíves vendéglátás a "roma polgártársak" által porig rombolt hétvégi telkemen.

Ne aggódjon, a csomagjaira és értékeire nem lesz gondja sokáig, ezektől hamar megszabadítják a kis védencei, viszont ön biztosan jól fogja érezni magát köreikben, valószínűleg felejthetetlen emlék marad élete végéig!

Aki ezt végigcsinálja, annak lehet véleményt alkotnia! Aki nem, az fogja be a mocskos pofáját és ne ítélkezzen, amíg nem tudja, hogyan kénytelenek élni a maguk hibájából(!) mindennapjaikat azok a Magyar emberek, akik eltartják az összes hazaáruló társával együtt!!!!!!!

Hogy törte volna el az összes ujját mielőtt leírta volna ezt a sok baromságot!

Egy miskolci állampolgár, akik eltartják magát és a bűntársait, de már nem sokáig! "

Vajon elfogadja?

ferenckovacs · www.ferenckovacs.com 2009.02.03. 21:41:15

Egy megjegyzés, én is kint voltam a tüntetésen és nem 3 ezren, hanem legalább 6-7 ezer ember volt kint.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.03. 22:03:25

@ferenckovacs: ez azonnal az eszembe ötlött, amikor olvastam a cikket, hogy 'aha, és vajon a valóságban hányan voltak kint?' :D

süti beállítások módosítása