Skip to content


       Szűrés lista

Ki a rasszista Újbudán?

Ez a nagy kérdés, ezen megy most a vita. Mármint, hogy az újbudai önkörmányzat testületi ülésén Schneller Domokos fideszes képviselő, vagy Molnár Gyula MSZP-s polgármester tett-e rasszista kijelentéseket Caramelről és a Pa-dö-dö-ről. Döntsük el a felvétel alapján. Külön felhívnám a figyelmet Molnár kivételes szónoki képességeire:

Molnár az igazi szoci mintapéldánya, saját bunkóságát poénosnak tartja, miközben a feltett kérdésre eszében sincs válaszolni. Persze a szerecsenmosdatás is azonnal beindult, Molnár kiadott egy közleményt, eszerint éppen ő volt az, aki óvta képviselőtársát a félreértelmezhető megfogalmazásoktól. "Arra hívta fel fiatal jobboldali képviselő társa figyelmét, hogy példálózó megfogalmazása rasszista, kirekesztő megjegyzésként is értelmezhető. Ez a felismert veszély magyarázhatja azt, hogy a 'hírt' továbbadó képviselőt megcsalta az emlékezete." Bocsánatot is kért: "Ha valakit bántott az a vicces megjegyzés, bocsánatot kérek ezért, és természetesen nem ez volt a célom, csak próbáltam kikarikírozni azt, hogy milyen szintig lehet eljutni egy ilyen 23 milliárdos költségvetés vitájában"

Molnár Gyulának nem ez volt az első botránya, tavaly áprilisban Zero már írt róla, milyen felfokozott hangulatban várta a polgármester úr Lakos Imre alpolgármestert. Idézzük fel:

Végül még egy jó hangulatú testületi ülés: 

 

Azt hiszem, eljött az idő, Gyula. "Smile!" aztán tűnés!

Reggel a Mokkában szerepelt a 2 érintett:

 

Címkék: politika mszp pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr9925777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maylo · http://www.flickr.com/photos/mayloka/ 2009.02.06. 13:16:05

Hát mi ez a sok rasszista post???
Mindenhol csak cigányok, cigányok, rasszisták.
Ezt ültetitek el az emberek fejébe?:D

macco 2009.02.06. 13:22:28

és a tv2-es köcsög csak azt akarta kihúzni belőlük hogy mondják már hogy csigányozott, rasszista, meg hogy ilyet nem lehet mondani, pedig csak azt mondta hogy roma, hát akkor hogyan lehetne elfogadhatóbban nevénnevezni a fajtájukat.

Lillycat 2009.02.06. 13:30:47

Ez azért már egy kicsit túlzás. Lassan tényleg eljutunk oda, hogy nem lehet se romának, se cigánynak nevezni az amúgy magát is annak valló delikvenst. Egyébként most mi is ebben a témában a cigányozás? És minek nevezzük a cigányokat, hogy ne legyen belőle médiabotrány? A többi mondandóm moderálva...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.02.06. 13:39:28

@Lillycat: "És minek nevezzük a cigányokat, hogy ne legyen belőle médiabotrány? "
Néhai.

Egyébként a laptopom az ajtó előtt van, az utcán, bárki szabadon használhatja.

Feketedisznóvágás1 2009.02.06. 13:42:29

Ez a padödös egy mocskos szemét náczi! nézzétek az árpád-sávos sapkáját! biztos a Nácziházy György, és Vonáczi Gábor varrta neki!

Agyalap 2009.02.06. 13:43:29

Főúr, hozzon egy genetikailag hiperpigmentált sülthúst (csakazért sem mondom ki, hogy cigánypecsenye)!
A TV2 pedig szokás szerint rájátszik az emberi hülyeségre. Hamár ez a Molnár egy ennyire debil poénnak szánt valamit tudott csak kiizzadni, gyorsan verjünk rá valami aktuális szennyet, amire harapnak az emberek.
Hagyjátok már szegény Gyulát! Nem látjátok, hogy így is megverte az Isten? Csoda, hogy ennyi agyvelővel egyáltalán levegőt tud venni.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.06. 13:44:25

A szitu pedig tök egyértelmű:

Molnár Gyula megpróbálta lerasszistázni, vagy legalábbis ezt suggallni Schneller -el kapcsolatban, de a fagyi visszanyalt és mos ő lett náczi... megesik :o)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.02.06. 14:06:16

Úristen! Még jó hogy nem Demjén Rózsit vagy Pressert akarták felléptetni!

Roxvox 2009.02.06. 14:24:30

Caramel nem cigány csak úgy néz ki, Molnár Gyula meg nem náczi csak úgy néz ki.
Államcsőd sincs csak úgy néz ki, mintha lenne.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.06. 14:27:38

Azért ez hihetetlen kissé freudi elszólás volt az egyébként hihetetlen egyszerű lelkivilágú MGY-től. Bennfentestől hallottam mekkora nagy önkormányzati dáridókat szoktak csapni.....egy tipikus kis szerencsétlen a csávó oroszországban végzett textilmérnöki diplomájával, szánalmas.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.06. 14:29:36

most az ebédnél mögém settenkedett egy cigányzenész, én nem tudtam mit akarhat, kivárta a pillanatot, hogy a cigánypecsenyét a számba veszem, akkor rázendített, s én a meglepetéstől cigányútra küldtem a husit..., megfordultam, hogy elküldjem a cigánykaraván után, de ő meglerasszistázott, szószerint azt mondta, hogy ne merjek cigánykodni, mert följelent...

@Vizibusz: ez egy nagyon jó kezdeményezés, én is kitettem a laptopot, s most látom csak, hogy a szemközti szomszéd meg a mobiltelefonját tette ki, a mellettem lévő meg a slusszkulcsot...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.06. 14:39:27

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Nem, Molnár egyszerűen poénkodni akart, de kb. annyira jött neki össze, mint Szűcs Erikának a HírTV-vel.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.06. 14:45:14

- pincér, egy cigánypecsenyét!
- jó. de akkor zene nem lesz.

dr.justice 2009.02.06. 14:47:17

A semmiből is lehet rasszista kérdést csinálni. Tipikus, hogy a legtöbb cigányt nem bántja az úgynevezett cigányozás ( bár még mindig csak halvány sejtéseim vannak arról, hogy ez, mit jelent ), viszont a politika meg az ilyen "zs" kategóriás műsorvezetők lecsapnak rá, mint tyúk a takonyra.

Ebből az egész sztoriból egy momentum volt számomra érdekes, hogy karamell vagy caramel művésznek tekinti magát mert szerepelt valami vetélkedőben és írtak neki néhány számot.

Corry 2009.02.06. 14:51:44

Örülök, hogy ez a post megszületett.
Nagyon fontos dolognak tartom ugyanis, hogy tisztán különbséget tudjunk aközött tenni, ahogy és amiért a miskolci rendőrkapitány illetve ezek az újbudai pártkáderek a cigányságról beszéltek.
Természetesen valószínűnek tartom, hogy a ballib budapesti szobaértelmiség kiegészülve némi brüsszelből hirtelen hazarepülő segítséggel egybe fogja a kettőt mosni és elkezdi a "lám, lám, mi megmondtuk" -ot.
Azon felül, hogy a kutyát nem érdekel, hogy mit mondanak, azért mi tisztázzuk magunkban pár dolgot, mert a két eset teljesen más a következők miatt:

1. a rendőrkapitány esetében én éreztem, hogy valami van a háttérben, és volt is:
www.hetivalasz.hu/cikk/0902/miskolc_rablok_rendorok
Vagyis a jogszerűen elkapott bűnözők többször megpróbáltak visszaélni cigány mivoltukkal, az egyszer biztos, hogy mostantól ezt kevésbé fogják tudni megtenni. Ez így korrekt.

2. A pártkáderek cigányozása merő bunkóság, semmi értelmeset nem tudnak felhozni annak védelmében, hogy miért tették. Ha a szocik következetesek, akkor most a pártkáderek lemondanak.

3. A cigányok között is a kétféle említés két különböző réteget érint: a rendőrkapitány a cigány bűnözőkkel foglalkozott, míg a pártkáderek a cigány rasszjegyeket viselő művészeket vették célba. Vagyis azokat az embereket, akik életmódjuk miatt ezt nem érdemelték meg, továbbá akiket potenciálisan példaképként lehetne a cigányok elé állítani.

4. A mi Ferink a rendőrkapitánynak beszólt már, de Molnár elvtársnak még nem.

Projectelf 2009.02.06. 14:52:09

Lassan a cigány szó is eljut a zsidó szó szintjére..Büszkék, hogy azok és ha támadás éri őket akkor is de ha valaki 'goj' mondja, hogy zsidó egyből antiszemita lesz...

A műsorvezető meg ritka nagy nyomorék..

neozsivany 2009.02.06. 14:53:25

42 millióért Padödő meg Caramell... Gratulálok bazdmeg... A legdurvább esetben, ha tényleg minden pocsék szarul alakul, még akkor is megvan 10-ből az egész: (fejedelmi) gázsistul, hangtechnikástul, sörsátorostul, nagymellű pultoslányostul cakli pakli... Engem inkább az érdekelne, hogy a tisztelt polgármester elvt...úrnak mi volt a terve a maradék 32-vel...

szuperszégyen 2009.02.06. 15:16:41

Azon csak én akadok ki, hogy a zsirosbödön egyből a fideszesre sértődött meg? Belemagyarázott valami marhaságot, aminek köze nem volt hozzá! Csak én látom igy?

Pédául elhangzott, hogy 3-4 rendezvény. Szándékos ferdités volt a zsirostól egy rendezvényre érteni a 42 mihályt.

Azt is csak én értelmezem véletlennek, hogy épp ez a kettő jutott fideszes eszébe? Kit mondhatott volna hogy ne kössön bele a padödös?

mind2 (törölt) 2009.02.06. 15:21:47

@dr.justice: ha véletlenül meghallom a karamellt meg a gáspár lacit, már kapcsolok is át.... én nem tudom, hogy de a stílusuk valahol a kutya vonyítása, meg a macska nyávogása között van, és annyi a hajlítgatás, hogy attól egyszerűen a fára mászok... Ez valami új stílus , hogy ezek nyekeregnek meg hajlítgatnak, vazze, mi lenne ha egyenesen énekelnének ? Kb. mintha valaki közben csavargatná a far.... at. ::))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.06. 15:46:49

@laspalmas: Molnár úgy adta elő, hogy Schneller nem akar cigányokat és kövéreket látni a rendezvényeken.

Valószínűleg tényleg poénosnak gondolta, poéns nácizásnak.

Mr. Acid 2009.02.06. 15:55:11

Nem akarok itt náculni, sőt még ráutaló magatartást sem szeretnék tanúsítani, de:
Két népes család verekedett össze Sarkad főterén
index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/375953/

derelyegrádi szellem 2009.02.06. 15:56:54

Nekem ezzel kapcsolatban egy kérdésem van:

Honnan tudja Molnár Gyula, hogy caramel cigány? Külön mondta neki?

Vagy onnan, ahonnan azt, hogy a Padödös nő kövér? (gyk. szemrevételezéssel?)

Hajjjaj!

Ezt másoknak nem szabadott, kedves Gyula....

SirBors · http://kisby.blog.hu/ 2009.02.06. 16:04:39

@szuperszégyen: Én is arra kaptam fel a fejem mikor a padödős mondta hogy csak poénkodott a MGY és ő érti a poént, Schneller viszont egy szemétrasszista állat.:)

@dr.justice: Karamell mondjuk pont egy olyan előadó, aki nem hogy most, de már abban a bizonyos műsorban már a selejtező alkalmával is saját szerzeménnyel lépet föl

CoolBrady 2009.02.06. 16:36:10

Ennél a Kárásznál már nem először tapasztalom, hogy a vendégek szájába akarja adni a saját (vagy másnak a) véleményét.

Prakt! 2009.02.06. 17:00:41

Ha minden cigány olyan lenne mint ez az égetett cukor, akkor nem lenne rasszista az a mondat, ahol kimondják, hogy CIGÁNY.

belzebubó 2009.02.06. 17:20:26

Érdekes, erről a Caramellről nem az az első gondolatom,hogy cigány de még a második sem. Nem vagyok mégsem elég jó náczik.

mind2 (törölt) 2009.02.06. 17:49:02

Cigánypecsenye, székelykáposzta, vargabéles, négerkocka, franciakrémes, .... olaszliszkai puliszka :(

Horizont 2009.02.06. 18:51:47

Annyira szánalmasak, nem tudják már jó dolgukban mit csináljanak! Elküldeném az összes pihent agyút folyamatos műszakba, szalag mellé DOLGOZNI!

Kisangyal 2009.02.06. 19:29:40

Jelentem Canadában hivatalos papíron a személyleírásom így kezdődik:

RACE: WHITE

Pedig erre az országra a legnagyobb rosszindulattal sem lehetne mondani, hogy bármi köze lenne akár a legcsekélyebb rasszizmusnak és általában a fejlettebb országok közé sorolják. :)
Ha valakit keresnek természetesen hozzáteszik a személyleírásához a megfelelő jelzőket...

Egy kicsit el vagyok maradva. Ki az az elmebeteg riporterszerű ott a TV2ben?
Már egyszer láttam egy másik videón, akkor is ilyen okostojás volt.

belzebubó 2009.02.06. 21:58:05

@Kisangyal: én itt Ázsiában caucasian vagyok. Mert a fehér ember itt caucasian.Egy egyszerü edzőtermi beiratkozáshoz is szükséges a Race –hez beirni milyen rasszhoz tartozom.Én itt kissé viccesen human-t szoktam beirni.Legutóbb a tornatermi beiratkozáskor is beirtam rece:human ,mire a recepciós maláj szingapúri kislány futott utánam,hogy ez igy nem jó,irjam be,hogy caucasian vagyok. Hát boldoggá tettem,ha ez ennyire fontos volt neki.

Kisangyal 2009.02.06. 22:42:36

@belzebubó:
Persze, az egész világon bevett szokások ezek, csak hungarisztánban harapják le a fejed az okosok. :)
A közelkeleten pl. kasztrendszer van, ott mindenki tudja magától hogy hová tartozik és kész.

picur3ka 2009.02.07. 07:46:10

@Corry:

A 'levetkoztet' slang uj nekem a cikkbol, de az esemenyekbol nyilvanvalo, hogy ilyesmi folyik.

Az EREDETI 2009.02.07. 11:40:55

A padödö is ennyire hülye, hogy nem vágja le a lényeget.

Agyalap 2009.02.09. 09:36:38

Ahogy a szakállas vicc is mondja:
-Pista bácsi van itt a faluban rasszizmus?
-Hát az nincs, de igény az volna rá...