Skip to content


       Szűrés lista

Igény, az lenne rá ...

Múltkor már szóbajött a magyarországi bölcsődehelyzet, gondoltam hát, kicsit alaposabban körbejárom a témát.

Először egy kis történeti áttekintés:

Mayer István iskolaigazgató pap, Tormay Károly városi tiszti főorvos és Rozmanith Antal városi tanácsnok erőfeszítéseinek eredményeképpen 1852. április 21-én megnyitotta kapuját az első Magyar Bölcsőde Budapesten, a Kalap u. 1. sz. alatt. A megnyitást követően egyre nagyobb igény jelentkezett a bölcsődei elhelyezésre, így igen hamar kinőtték ezt az intézményt. Néhány év múlva az egyesület a Terézvárosban is nyitott egy fiókbölcsődét, ahol nem fizetett dajkák, hanem a "szürke nénék" (a szent Vincéről elnevezett apácarend tagjai) gondozták a gyerekeket. A XIX.századi bölcsődék fenntartásában még nem vállalt szerepet az állam, a családok, egyházak, jótékonysági egyesületek támogatták az intézményeket. A bölcsőde, alkalmazkodva a korai kapitalizmus hosszú munkaidejéhez, reggel 5 és este 7 között tartott nyitva. Ekkortájt a nőknek szülés után már 2 héttel munkába kellett állniuk, így már kéthetes csecsemőket is gondoztak a bölcsődében 4 éves korig. Alapfeltétel volt a budapesti lakhely, az anya munkaviszonya és a család szegénysége. A bölcsődében teljes ellátást, ruházatot kaptak a kisgyerekek.

A II. világháborúig főleg egyleti és üzemi bölcsődék létesültek. Az 50-es évek közepétől a nők tömeges munkába állásával vált indokolttá a bölcsődék fejlesztésében az állami szerepvállalás. 1983-ig a bölcsődei ellátás iránti igény nagyobb volt, mint a rendelkezésre álló férőhely, azt követően a túlfejlesztés miatt fordult az arány. 1983-ban 1335 bölcsőde működött az országban. Az 1984-1990 közötti időszakban a bölcsődék 20,6%-át megszüntették, főként az alacsony kihasználtságúakat. 1990-95 között a gazdasági és társadalmi változás a bölcsődei hálózatra is kedvezőtlenül hatott. A rendszerváltás évében a bölcsődék önkormányzati fenntartásba kerültek, központi állami normatíva nélkül. Ebben az időszakban a bölcsődék közel 50 %-át bezárták. Míg 1990-ben 1003 bölcsőde volt, 1995-ben már csak 628 működött. Ezekben az években támadások kereszttüzébe kerültek a bölcsődék, többen a megszüntetésüket hangoztatták, megkérdőjelezve szükségességüket. Az állam akkor vonult ki a bölcsődék működésének finanszírozásából, amikor a családok egyre nehezebb élethelyzetbe kerültek. A 90-es évek közepére beigazolódott, hogy a nők munkavállalásának, a munkahely megtartásának fontos feltétele a bölcsődék megléte. 1997-ben a bölcsődék működéséhez az állam normatív támogatással járult hozzá. Nézzük, mit jelent ez a gyakorlatban: féléves adatok szerint egy férőhely fenntartása 1,2 millió forintba kerül, ebből 547 ezer forintot az állam fizet, a többit a fenntartó önkormányzat állja. Ha van miből. Bizony sok helyen nincs. Törvény mondja ki, hogy a 10.000-es vagy azt meghaladó lélekszámú településeken kell bölcsödét működtetni, tizenkét ilyen településen mégsincs. Például a közel 39.000 fős, megyei jogú városban, Salgótarjánban... 

 


Ahol van bölcsőde, ott se rózsás a helyzet, 1-1,5 év a várólista, de olyat is hallani, hogy a pocakban lévő babát íratják be...Egy 20.000-es városban két bölcsőde 30-30 férőhellyel? Vicc. 120 százalékos kihasználtsággal működnek (ez egyébként az országos átlag), de ez is kevés.

Halljuk, mit gondol a dologról Dobrev Klára, az idióta reformer szociálisan érzékeny felesége:

Tehát azért nincs elég bölcsöde, mert nem íratják be a gyerekeket......Kifordított logika...bele sem merek gondolni, milyen eszmecseréket bonyolíthat otthon Klára asszony a férjével...nagy elmék, ha találkoznak...

Jól mondja Acsainé Végvári Katalin a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke: igenis állami szerepvállalásra van szükség, be kell fektetni a jövő nemzedékébe. Egy olyan országban, ahol számolatlanul folynak el 2-5-10-100 milliók, milliárdok tanácsadásra, hirdetésekre, fölösleges völgyhidakra, pusztába fúrt alagutakra, mindenféle mutyiprojektre, végre valami értelmesre is kéne költeni.

Kár azzal védekezni, hogy "Dehát veszteséges fenntartani egy bölcsödét!". Veszteséges, persze. Olcsóbban jön ki az állam, ha GYES-t fizet a gyerkőc után, mintha fenntart neki egy bölcsődei helyet. Így első ránézésre. De! Ha egy gyermeket el tud helyezni az édesanyja napközben, akkor vissza tud menni dolgozni. Ha dolgozik, adót fizet. Sőt, mivel több a bevétele, többet költ a boltban, több az ÁFA-bevétele is az államnak. Így máris egyensúlyban van a mérleg két serpenyője. Sőt, gyanítom, sok esetben az állami bevétel javára billenne...

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők 1,5-2 éves gyermekeiket szeretnék bölcsődébe íratni. Ennek két fő oka van. Az első, hogy bár a gyereknevelés tagadhatatlanul gyönyörű feladat, ennyi idő alatt a nők beleunnak a háztartás-pelenkázás-mesekönyvolvasás kevéske szellemi kihívást kínáló szentháromságába, és vágynak rá, hogy felnőtt társaságban legyenek, felnőtt dolgokat csináljanak. A másik ok a pénz.

Vegyük át egy kisgyerekes anya helyzetét Magyarországon:

I. A TGYÁS lejárta után (általában a szüléstől számított ötödik hónap) a gyerek kétéves koráig GYED-et kap. A GYED a korábbi fizetésének a 70%-a, de max. a mindenkori minimálbér kétszeresének a 70%-a lehet (2009-ben 80.000,-Ft).

II. A gyerek kétéves korától hároméves koráig GYES-t kap, ennek havi összege azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével (2009-ben kb. 27.000,-Ft)

II/A

Ezt az időt otthon tölti, mert nem akarja vagy nem tudja (ez a gyakoribb) bölcsődébe íratni a gyerekét. Akinek még mindig kell pelenkát venni (jó esetben már csak éjjelre) havi 3-5000-ért; akinek még mindig 1-1,5 havonta kell teljes ruhatárat cserélni, mert növésben van; akinek tisztességes ennivalót (sajt, joghurt, hús, gyümölcs, zöldség) kell feltálalni, hogy egészségesen fejlődjön; akinek azért játékot, mesekönyvet is kell venni...Persze a számlák is jönnek közben rendesen, a 30-60 ezres gáztól kezdve a 8-12-es villanyon át rengeteg mindenre kell költeni minden családban. Itt két verzió van:

II/A/1: a család feléli tartalékait, tönkremegy anyagilag, mire a gyerek óvodába megy

II/A/2: az apa 7/24-ben dolgozik, ha nem a főállásában, akkor amellé vállal 1-2 mellékállást, hogy mindent be tudjanak fizetni

Mindkét esetben nagy a feszültség a családban, a szülők idegesek, jó eséllyel távolodnak el egymástól az anyagi gondok miatt, és fokozatosan tönkremennek idegileg.

II/B

Az anya az állami bölcsöde helyett alternatív megoldást keres.

II/B/1: Közelben, esetleg náluk lakó nyugdíjas nagymamára bízza a gyereket. Ez természetesen olcsó, egyszerű megoldás, és remekül működik is, ha az anya teljes mértékben megbízik saját vagy párja édesanyjában, és azonos nevelési elveket vallanak. Valljuk be, ez nagyon ritka, hisz régen más volt a szokás. Valamint nagyon sok család lakik más településen (gyakran az ország túlsó végében), mint a szüleik.

II/B/2: Magánbölcsődébe íratja (ha van ilyen) havi 60-80.000,-Ft-ért. Jól kell keresni, hogy megérje visszamenni dolgozni.

II/B/3: Hivatásos vagy amatőr bébiszittert keres, 600-1.000,-Ft közötti órabérért. Nagyon jól kell keresni, hogy megérje visszamenni dolgozni.

Azt hiszem, nem lehet csodálkozni, hogy fogy a magyar...

Címkék: társadalom bölcsőde

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr73995373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

r.yeti 2009.03.13. 10:11:35

A fentiekhez tegyük hozzá, hogy ha fiatal a pár, akkor még valahonnan össze is kell kaparni egy házat/lakást ahol élhetnek a gyerekükkel! Így aztán szinte esélye sincs a mai fiataloknak normális nyugodt körülmények között családot alapítani és nevelni! Kivéve ha apuci/anyuci egy kibaszott ingyenélő képviselő ebben az elkúrt országban!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.13. 10:13:57

"A II. világháborúig főleg egyleti és üzemi bölcsődék létesültek. A felszabadulás után "

Komancs-e vagy-e laspalmas? :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.13. 10:17:10

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Köszi, Combi! :)
Ekkora ordas hibát! A fene sem gondolta, hogy a Magyar Bölcsődetörténeti Múzeum kommancs.

cooper (törölt) 2009.03.13. 10:17:38

ez nagyon ütős kis írás.

Amit a P incz nevezetű eltolt pénzt, abból vajh hány bölci, ovi működhetne évekig?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.13. 10:26:30

Salgótarjában NINCS egy darab bölcsőde sem ????

Ugye ez valami vicc, kedves Laspalmas???

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.13. 10:28:47

@zero:

Hazudósnak ismersz, Zero???

Hihetetlen, de igaz. NINCS bölcsi Salgótarjánban.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.13. 10:31:34

@zero: Mér lenne vicc? Ha nincs rá pénze az önkormányzatnak akkor nincs bölcsöde, ennyi.

DArchAngel 2009.03.13. 10:34:27

@cooper: ezért kellene az ilyen rohadt tolvaj csalókat hosszú évekre börtönbe varrni nevetséges pénzbüntetések helyett. Mert emberek életét teszik tönkre az ellopott pénz hiányával.
A Princz is akkorára hízott, mint egy bálnavadász hajó, piszkosul rossz lehetett ám neki a letartóztatásban. Remélem, elviszi egy szívroham...

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.03.13. 10:36:00

többek között ezért sem merünk még gyereket vállalni a párommal....8)

ErEr 2009.03.13. 10:51:49

Mondjuk ha a cigányokra fordított támogatás legalább egy részét ide fordítanák... sajnos a 30 évvel ezelötti generációs bumm akkori gyermekei most lesznek gyerekvállalók, ezt meg alig látja valaki, minek akkor az a sok társadalomtudós, szociológus ha senki sem kongatja a vészharangot? A környezetemben sokfelől hallom ezt viszont, Ti is megírjátok, a kormány meg ebbe is szarik bele. Még jó hogy a nevükben bennt van a "szociális" mert azzal foglalkoznak a legkevesebbet. Váltani kell ezeket a 8 év alatt csak lopni és szerencsétlenkedni tudó vén, félbuzi, beszédhibás erőszakos komcsikat, megszabdulni tőlük végleg mert a most 30-asok generációja élete során sokkal többet fog szívni mint a korábbi generációk bármelyike...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.13. 10:55:57

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

És ha az általános iskolára sincs pénze, akkor azt is bezárják?

Azt hittem a bölcsőde, óvoda, iskola, orvosi rendelő stb. a KÖTELEZŐ szolgáltatások között van ....

_alesi_ (törölt) 2009.03.13. 11:01:35

Namost miért is kell annyi mindent venni? Mármint pénzből?
Hát mire való a nagyobb gyerek, ha nem arra, hogy segítsen a családnak? Álljon ide elém, aki nemet tudna mondani, egy aranyos, barna szemű, kedves kisgyermeknek, akit pl. Rómeónak hívnak? Hát lehet rá haragudni, ha "véletlenül" beesik a naciba az a fél rúd Pick szalámi? Ugyan...

Grafithuszar 2009.03.13. 11:10:23

@zero: Salgótarjániként tudom mondani: Igen. Nincs. Ráadásul elég rég óta Sőt ovoda is elég kevés van már. :(
A probléma az hogy itt elég nagy a munkanélküliség, és ráadásul a svédek aránya is elég nagy az iskolákban

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.13. 11:15:34

@zero: "Salgótarjában NINCS egy darab bölcsőde sem ????"
A törvényességi észrevétel megtörtént. Salgótarjánban megszüntették a bölcsődét és családi napközit csináltak helyette. De továbbra is kötelező lenne a bölcsi.
Salgótarján nem igazán működnek jól a hivatalok :)

Klárika meg, hát izé, mindenhez ért...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.13. 11:26:40

Nekem bölcsisek voltak a fiúk, az elsőt még allig tudtam elhelyzeni,(csak azért ment 7 hónaposan, mert előbb nem vették fel) mire a harmadik oda került már allig volt gyerek a bölcsödében, egy gondozónőre 3-4 gyerek jutott, ahogy csökkent a gyerek létszám úgy zártak be a bölcsödéket.

A bölcsödék régen az egészségügyhöz tartoztak, nem nagyon volt szabad tanitgatni a gyerekeket versikére.

Az étkezés: krumpli-husi-főzelék jegyében zajlott.
(csak titokban kapott a gyerekem krumplis tészát a felnőtt) Adtak benti ruhát: kockás kis ing és nadrág.

Ennek ellenére szerettek a gyerekeim bölcsödébe járni - sokkal jobban mint oviba.


A szociális helyzetre tekintettel most is felveszenk olyan gyereket bölcsödébe, akinek gyesen a anyja, még akkor is ha éppen nem jár bodzát szedni, mondván, hogy ott legalább napközben jó helyen van, meleg van, kap enni, aki meg dolgozik az meg tudja fizetni a magán bölcsödét.

pokemon 2009.03.13. 11:31:09

Többek között ezért sem jó az agyonajnározott reformszöv. programja. Tudniillik abban szerepel az is, hogy a gyes-t csak 2 évig adnák. Tehát a gyerek 2 és 3 éves kora között se gyed, se gyes, se bölcsi. Az oviba meg nem veszik be addig amíg nem tölti be a 3 éves kort a gyerek.
Már eddig is felháborító volt, hogy miért csak 2 évig jár a gyed.

kulup 2009.03.13. 11:37:54

@pokemon: Francot, az anyasági támogatások kimagaslóan a legbőkezűbbek nálunk, ráadásul mindenki ott csal, ahol tud. Régen meg kellett volna nyirbálni. Emellett nyilván elengedhetetlen a bölcsődék fejlesztése is, nem vitás.

mind2 (törölt) 2009.03.13. 11:59:32

@kulup: mihez képest bőkezű ? Jah, a nyugati fizetések, ott ahol egy pasi annyit keres, hogy vidáman eltartja a családot ? Nézd meg a gyes összegét, mire elég ? Egy csekkre sem ( mondjuk fűtés ) .... mindig is jó értelemben vett áldozat volt utódot vállalni, ugrás a sötétbe, és ma is nagyon nehéz.
Tegyük fel, sikerül helyet találni a kiskölyöknek, akkor meg két hetente beteg lesz és megint csak rezeg a léc a nő munkahelyén...
Mert ugye egy nővel csak problémák vannak : ha fiatal, mikor akar szülni ? Ha már szült : beteges-e a gyerek ? Ha idősebb : sajnos fiatalabbakat szeretnénk.
A pasiknak kéne annyit keresni, hogy ne legyen gond az a kiesett pár év.... az jó lenne :(

kulup 2009.03.13. 12:05:10

@mind2: Igazából nem is az ellátások bőkezűsége a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a nők kilépnek a munkaerőpiacról 3-6 vagy több évre, ezt egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. És akkor a megélhetési gyerekcsinálókról még nem is beszéltem...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.13. 12:05:14

@kulup:

Figyelj, szerintem nagyon sokan beleegyeznének, hogy eltöröljék a GYES-t, ha cserébe lenne bölcsi, ahova írathatják a gyerkőcöt.

Santos35 2009.03.13. 12:08:42

Remélem lesz post az ovikról is, mert várólista az ott is van és csak akkor akarják felvenni a gyereket amikor már kötelező. No de azalatt az 1-2 év alatt vajon mitől lesz kevesebb gyerek vagy több férőhely?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 12:47:38

@ErEr:

Az utolsó mondatoddal vitatkoznék. Apám a hatvanas generációhoz tartozik, egész életében agyonszivatták, mégis tudott egyetemistaként szükséglakásban nevelni két apró kislányt, amikor otthagyta őket az anyjuk. Sőt, amikor összeházasodott édesanyámmal, aki szintén hozott magával két gyereket, a Havanna utcai panelgettóban laktak alig 50 négyzetméteren. És akkor még nem említettem a nagyszüleim generációját, akiknek még nehezebb volt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 12:51:37

@kulup:

Éppen azért lépnek ki a munkaerőpiacról - a gyereknevelés is munka egyébként, méghozzá társadalmilag akár hasznosabb is egyik-másik foglalkozásnál -, hogy a majdani munkaerőpiacról gondoskodjanak. Hosszútávú gondolkodás nélkül csak a saját sírunkat ássuk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 12:52:16

(Egyébként a bölcsőde hosszú ő.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 12:55:37

"II/B/1: Közelben, esetleg náluk lakó nyugdíjas nagymamára bízza a gyereket. "

Szerintem ez lenne a megoldás. (Ha most a cigánykérdést nem vesszük ide, ahol bizony ha kell erőszakkal kéne egy éves kortól bölcsibe vinni a gyerekeket.)
Az idősek rendszerint nem csinálnak semmit, értéktelennek, értelmetlennek érzik az életüket. Van idejük, és rendszerint energiájuk, hogy gondozzák a gyerekeket.

"Az első, hogy bár a gyereknevelés tagadhatatlanul gyönyörű feladat, ennyi idő alatt a nők beleunnak a háztartás-pelenkázás-mesekönyvolvasás kevéske szellemi kihívást kínáló szentháromságába,"
Ezt (, az egyébként szerintem általánosító szélliberális) problémafelvetést is megoldaná. Egy nagyi átlagos napi elfoglaltsága nagyon sokszor kimerül a szappanoperanézésben, annál már tényleg sokkal jobb gyereket gondozni.

Az ilyen álproblémákat meg meg kell oldani, hogy a nagyszülők nevelési módszerei világnézete eltér a szülőktől. Mégis hogy akarunk társadalomban élni, ha még a saját szüleinkben sem bízunk meg? Ha a nagyi nem akarja feláldozni sátánnak a gyereket, és nem nézet vele 24/7 Akarat diadalát/Schindler listáját akkor szvsz meg lehet oldani a dolgot.

Ezzel mindenki jól járna. A nagyi hasznosnak érezné magát (mivel tényleg az), a szülőnek több ideje van önmegvalósítani, pénzt keresni, a gyereknek meg ezzel is bővül a látóköre.

A bölcsödét a cigányoknak és (valóban) hátrányos helyzetűeknek tartanám fenn. (Természetesen szegregálva:) )

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 12:56:16

@Mj: "(Egyébként a bölcsőde hosszú ő.) "
Akkor ezért húzta alá az ff... Köszi!:)

Rejtett a Szám 2009.03.13. 12:58:22

Egy nő minimum a szoptatási idő alatt maradjon otthon a gyerekkel!
Ha nem működik a hagyományos családmodell, tehát nincs nagyi és kénytelen visszamenni dolgozni,akkor miért nem a munkahelye biztosítja a bölcsödét?
A kiválóan dolgozó nő termeli a vállalatának a sok pénzt az meg nem képes áldozni a jövő generációjára. Mondjuk a bölcsi költségeit is rá lehetne verni a munkaadóra.
Persze tudom, hogy ez nem egyszerű.

Részemről (mint soviniszta) pedig minden nő maradjon addig otthon amíg tud! Hálát adok a devlának,ha pl. nem egy női ügyfélszolgálatost kapok ki a telefon végén.
Az egyik haverom egy apenis acutában szenvedő bírónőt fogott ki.
Kilenc hónap..
Az enyémnek új frizurája volt!...
Három hónap helyett 150 ezer..

kulup 2009.03.13. 13:03:02

@laspalmas: Magamat idézem : "Emellett nyilván elengedhetetlen a bölcsődék fejlesztése is, nem vitás. "

A munkahelyi bölcsődék támogatása is nagyon jó ötlet.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 13:04:19

@TaTa86.:

Anyám szokott is vigyázni az unokákra, kell is a segítség, ráadásul idén két nővérem is szülni fog. Ráadásul ezt úgy műveli, hogy a menye eredetileg kő balos volt, most már inkább csak antipolitikus. Mire nagyobbak lesznek a lurkók, addigra meg sokat fogok mesélni nekik a magyar történelemről, ahogy én látom.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 13:04:51

@TaTa86.:

Nincs mit, a posztban is elég vegyes sajnos.:(

BigBlueI 2009.03.13. 13:05:05

"Ha egy gyermeket el tud helyezni az édesanyja napközben, akkor vissza tud menni dolgozni. Ha dolgozik, adót fizet. Sőt, mivel több a bevétele, többet költ a boltban, több az ÁFA-bevétele is az államnak. Így máris egyensúlyban van a mérleg két serpenyője. Sőt, gyanítom, sok esetben az állami bevétel javára billenne..."

Duma, duma, duma..... Én is szeretnék már végre más értelmes dolgot is csinálni a gyereknevelésen kívül. Csakhogy szerintetek 47 évesen hová mehetek dolgozni? 3 gyerekünk van, akik ráadásul nem is betegesek (Hála a jó Istennek.) Diplomám ugyan nincs, csak egy olyan érettségim, ami a mai fogalmak szerint egy "irodavezetői" állásra simán jó lenne. Most az "irodavezetőket" flancos, drága tanfolyamokon képzik olyanokból, akiknek semmiresejó-diplomájuk van (bocsi a kivételektől), aztán meg 3 ujjal sikítozva keresik például a betüket a klaviatúrán. Tapasztalata nulla, humánuma nulla, alkalmazkodóképessége nulla. Na. Szívesen adóznék én havi 100 rugót is, mert az azt jelentené, hogy annyit keresek:) Pillanatnyilag a férjem tart el ötünket - így elmondhatom, hogy a CHF-es lakáshitelünk mellett a főállású anyagságra fizetett 25.795 forint és a gyerekek után járó 48000 forint családi pótlék ment meg minket az éhenhalástól. Hozzáteszem, hogy mindkettőről szívesen lemondanék, ha a férjemtől, mint "nagy jövedelmű" alkalmazott mérnökembertől, nem vonnák le a fele fizetését, hanem figyelembe vennék, hogy hány embert tart el belőle.

Amúgy itt is jelzem: állást keresek:)))))

@kulup "Francot, az anyasági támogatások kimagaslóan a legbőkezűbbek nálunk, ráadásul mindenki ott csal, ahol tud."

Fentebb leírtam, hogy számszerűsítve mennyi a bőkezű. Ezzel együtt mindkettőről szívesen lemondanék, ha a férjemtől, mint "nagy jövedelmű" alkalmazott mérnökembertől, nem vonnák le a fele fizetését, hanem figyelembe vennék, hogy hány embert tart el belőle. Légyszi mondd már meg, hogy hol lehet csalni ezzel, mert én nem tudok:)))

gidabiga 2009.03.13. 13:09:34

én sosem unatkoztam otthon a gyerekeimmel.
pedig tovább voltam velük otthon, mint a gyerekenkénti 3 év.
igaz, nálunk csak kihalásos alapon és nagy protekcióval lehet 8 órás állást találni, az pedig nekem nem volt.
viszont a férjem keresett annyit, ami elég volt négyünknek.
aztán 2002 után évről évre nehezebb lett.
viszont kölykök megnőttek és már én is dolgozhatok lehetetlen munkaidőben is.


amikor én kicsi voltam, még éppen nem volt gyes, bölcsődébe beírattak, de többet voltam beteg, mint nem, így a nagyszüleimhez kerültem, mert a nagymama otthon volt.
érdekes eredménye lett, mert a nagyszüleimet sokkal jobban szerettem, mint a szüleimet.
ők idegenné váltak a számomra, pedig hetente találkoztunk.
ha ez a cél, akkor dolgozzon minden nő és minél korábban.
ámbár manapság a nagyszülők is dolgoznak, így legfeljebb majd a bébisintért szólítja mamának a gyerek.
van olyan rokonom, aki emiatt hagyott ott egy családot, mert ez nagyon kellemetlen volt neki.
a gyerekért viszont a szíve szakadt meg.

kulup 2009.03.13. 13:18:32

@BigBlueI: Nézd csak meg az index szaktopikját, mindenki a kiskapukat keresi. Kamu bejelentés csak hogy kapjon GYED-et, átadom a GYES-t apukának, hogy rendes táppénzt kapjak, összekaparom a 180 napot a GYED-hez, "kiíratom" magam táppénzre, és egyéb nyalánkságok. Lehet, hogy te nem csináltál ilyet, de eléggé általános.

Nem szabadna összemosni a biztosítási alapú ellátásokat a szociális alapúakkal. Egyáltalán a TGYÁS-t, GYED-et miért az OEP adja ? Ez nem betegség, miért kellene az eü. alapból fizetni ?

gidabiga 2009.03.13. 13:33:11

@kulup:
a TGYÁS-t azt tuti, hogy az Államkincstár adja.
a Gyed-re, Gyes-re már nem emlékszem, de szerintem azt is.

kulup 2009.03.13. 13:47:25

@gidabiga: Nagy tévedés, a TGYÁS-t és a GYED-et az OEP adja, a GYES-t pedig az államkincstár.

www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,35161&_dad=portal&_schema=PORTAL

gidabiga 2009.03.13. 13:51:24

@kulup:

akkor rosszul emlékszem, bocs.
valamiért az Államkincstár rémlett.
de lehet, hogy a tavalyi gázártámogatás miatti ellenőrzésről már mindig az Államkincstár jut eszembe :D

pokemon 2009.03.13. 13:59:59

kulup 2009.03.13. 11:37:54

Ha ilyen okos vagy, légyszi meséld már el, ha a gyes és a gyed csak 2 évig járjon + bölcsi nincs és az ovi csak ha már betöltötte a gyerek a három évet akkor veszik be. Mi a lóf@szt csináljunk? Hova tegyem a gyereket, mert dolgozni muszáj.Az állambácsi elveszi a fizum kb.60%-t és azt mondja dögöljek éhen vagy ne csináljak gyereket. Aztán meg sír, hogy ki fogja x év múlva fizetni a nyugdíjat.
Azért mert sokan ügyeskednek az még nem indok arra, hogy beszüntessük. Inkább olyan jogszabályok kellenek amelyek lecsökkentik a lehetőségét az ügyeskedésnek. De hát erre "ezek" képtelenek. Évek óta olyan jogszabályokat hoznak, hogy jobban megéri feketén dolgozni, mint legálisan.

kulup 2009.03.13. 14:10:29

@pokemon: Nem vagyok ilyen okos, nyugi, nem kell rámrontani. Többször leírtam, hogy a bölcsődéket fejleszteni kell, ezt nem olvastad el ? Egyáltalán nem írtam, hogy a GYED-GYES csak 2 évig járjon, ettől függetlenül jó ötletnek tartom, de csak a bölcsődei helyek bővítése és mondjuk 2 éves kor felett alanyi jogúvá és ingyenessé tétele mellett. Nekem is vannak gyerekeim, engem is érint a dolog.

Azzal egyetértek, hogy a törvényhozók és általában a politikusok impotensek, a jogszabályok szarok, de ezt hagyjuk inkább.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.13. 15:20:39

@Mj:

Pedig igyekeztem. :(
Sebaj, lépjünk túl a nyelvtanon.

Horizont 2009.03.13. 15:56:49

@laspalmas: ha csak ennyi lenne a legnagyobb baj a bölcsődével.Nagyon jó a cikked, aktuális, időszerű, szomorú. Az is szomorú, hogy Molnár Anikóra volt olyan pillanat amikor 900-an kattantak rá. Egy senki ribancra:((
A témához. Nagyon sajnálom a fiatalokat, a gyermekeimet. Még nincs unokám (várnám) de vigyázni nem fogok tudni rájuk, mert dolgozni kell. Én sem örültem volna ha az anyám vagy az anyósom neveli őket.
A 3 gyerekemmel nagyon szerencsés voltam. Pedig mi a Ratkó korszak gyerekei annyian voltunk mint az oroszok és kb. egy időben volt a szülési dömping is. Első gyerekemet 22 hónaposan 1979-ben felvették a bölcsibe, férjem katona volt új lakás, nem akartam, muszáj volt. Második gyerekem amikor megszületett 1983-ban , a nagyobb óvodás volt, és 6 hét után el kellett hoznom ebéd után az oviból!!! Mennyei manna volt a helyzet gondolhatod! A harmadik gyerekem 1987-ben született és mikor a 3 évem lejárt jelentkeztünk az óvodába, és mivel szeptember 4-én született, és egy épületben volt az óvoda a bőlcsődével, felajánlották(!!) ,hogy adjam be a bölcsibe így nem kell évet ismételni az oviba. Na ez is mennyei manna volt.A gyereknek. Is! Ugyanis a bölcsibe max. 8 gyerekre volt két gondozónő és több dadus, Az oviba meg voltak 30-an is. Bocs a hosszúságomért. Tudom ne rinyáljak a szocializmus diktatúra volt és kölcsönből tartották fenn (amiről nem tudtunk)..... Szerintetek engem ez mennyire érdekelt mint fiatal anyukát???
Hálás vagyok a sorsnak, hogy nekem ez így összejött és összefacsarodik a szívem ha a 3 felnőtt gyerekemre gondolok.

Egy érdekesség: az anyám engem 18 évesen szült, én "csak" 23 évesen az elsőt, tehát az anyámat 41 (!!!!) évesen nagymamává tettem!
Én 55 leszek......

Véraláfutás 2009.03.13. 17:08:42

Gyerekek, mi a halál töke kerül havi 200rugóba egy gyerek ellátásánál a bölcsiben???!!!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 17:15:23

@laspalmas:

Ok, mindenkivel megesik, amúgy csak dicséret illeti a cikket.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.13. 17:21:03

@Horizont:

"Egy érdekesség: az anyám engem 18 évesen szült, én "csak" 23 évesen az elsőt, tehát az anyámat 41 (!!!!) évesen nagymamává tettem!"

Annak idején ebben semmi kirívó nem volt, jobban is tudtak segíteni a nagymamák, hiszen 40-45 évesen sokkal több strapát bírtak, mint ha az anya és annak a lánya is 35-35 évesen szül, és a 70 éves nagyi meg már csak kötögetni képes, ha egyáltalán él még. Most viszont ott tartunk, hogy a régi nagycsalád felbomlott, se a nővérek, se a nagymamák nincsenek bevonva a gyereknevelésbe - nálunk mondjuk igen, és ezt helyesnek is tartom -, a hiányt viszont megint nem képes tökéletesen pótolni az állam által fenntartott szociális háló. Úgyhogy marad a tévé meg a pótanya bébisintér.:-/

pokemon 2009.03.13. 17:46:14

kulup 2009.03.13. 14:10:29

Ok! Csak a reformszöv. ezt most akarja bevezetni és nem 5-10 év múlva amire felépítenek újabb 500 bölcsit.

Higany 2009.03.13. 19:37:42

Fiatal mérnök vagyok, a hivatalos magyar átlagfizetésnél jobban keresek, nincs hitelünk sem. Ez eddig nagyon szép is lehetne. Számolgatva, hogy ha gyereket vállalnánk, a párom fizetésének kiesése esetén mennyiből kéne immár hármunknak megélnünk, sajnos mégegy nyomós ok, hogy miért rettentő nehéz gyereket vállalni ebben az országban...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.14. 07:42:10

@TaTa86.:

Figyelj, egy nő nem azért szül gyereket, hogy az anyja, pláne az anyósa nevelje fel. Más beíratni egy közösségbe (bölcsi) a gyerkőcöt, és más egy anyapótlékra (nagyi, bébiszitter) bízni, akihez jobban fog ezáltal kötődni, mint a saját édesanyjához. Ez nem jó dolog.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.14. 07:48:16

@Horizont:

Szia!
Anyukám lehetnél....ezt eddig is sejtettem, de most már biztosan tudom. Azért tegeződhetünk továbbra is, ugye? :)
Tényleg szerencsés voltál a gyerekeiddel. Személy szerint én úgy gondolom, ahogy a postban is írtam, hogy egy gyerkőc 1,5-2 évesen simán mehetne bölcsibe (ha lenne elég), akkor már nem okoz neki gondot elválni az édesanyjától, a közösségre pedig szüksége van. Egész napos (fejlesztő) játék, szocializáció, ez mind nagyon fontos, közben pedig az anyuka tud pénzt keresni, ami mindenkinek jó.
Bár belátnák ezt "odafönt" is, és áldoznának rá...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.14. 07:50:19

@Véraláfutás:

Havi 100. Gondolom az étkezés, eszközök, rezsi, + a gondozók munkabére. A legnagyobb tétel valószínűleg a kaja és a bérek.

Horizont 2009.03.14. 09:24:04

@laspalmas: Én eddig is tudtam, hogy az anyád lehetnék:)))Persze, hogy tegezhetsz:)) Akik szimpatikusak azoktól ezer örömmel veszem.
Teljesen igazad van,hogy 2 évesen jó lenne a bőlcsőde.A saját megfigyelésem alapján,( mivel 1x 22 hónapig,2x pedig 3 évig voltam otthon ) a gyerek kb. 2 éves kora után jut arra a szintre, hogy "kevés" az anyuka, társaságra vágyik és más irányú fejlődésre.Egy fokkal jobb ha van testvér.
Tudom, hogy szörnyű ez az anyagi helyzet. De kimondottan csak pénzhez kötni a gyerekvállalást badarság. Aki csak a kifogást keresi arra, hogy ne szüljön, oké.De aki nagyon szeretne, és azért úgy ahogy rendezett az élete bele kell vágni!! Milyen nagyon sokan vannak akik végül bevállalnak egyet aztán a csillagos eget is a gyerekük lába elé hordják, csak egyetlenegyet nem adnak meg neki: a testvért! A legeslegfontosabbat. Tudom miről beszélek, egyke vagyok. Nem véletlen. hogy hármat vállaltunk!
A lényeg: az én véleményem szerint az anyagiakat csak az ésszerűség határain belül szabadna figyelembe venni. Lemondás nélkül úgyse lehet "megúszni"!!! De megéri:)))))) Tehát hajrá!!!!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.14. 11:05:51

@laspalmas: Ebben nincs hiba, de válság van, a bölcsi pénzbe kerül, az anyós meg ingyé' van.

Egyébként ha valaki 3-4 gyermeket vállal ez a kérdés csak az utolsó gyerkőcnél merül fel. (Harmadolódik a probléma...) Ha meg nem, akkor úgyis összeomlik a nyugdíj és tbrendszer, tehát bölcsire még ennyire sem lesz pénz.

Marcellusca 2009.03.15. 10:02:25

@Horizont: Csókolom a kezeit, Horizont "néni"! (Azé' korán kellett volna kezdened, hogy nekem is anyám lehessél.) xD

Szerencsés voltál. És, igen a zátkoban ugyi ... ?
Én 6 hónaposan kerültem bölcsibe, mert édesanyámnak még nem volt elég munkaideje a GYES-hez. Úgy gondolom ettől nem lettem hülyébb, mint a GYES-es kölkök.
Fiam 8 hónaposan került közösségbe. Nálunk már viszont a piszkosa anyagiak döntöttek. Anyósom (Isten nyugtassa!) kicsit kiakadt. Mikor közöltem Vele, hogy akkor csak a lakás törlesztő részletét (,de behelyettesíthető albérleti díjjal is) fizesse helyettünk és megmondtam az összeget, már kicsit megértőbb volt. Igaza volt, hogy nem kellene bölcsibe adni, mert - ahogy Te is írod - az lenne az ideális, hogy legalább 2 éves korig otthon maradjon. Viszont az anyagiak miatt nem akartunk lemondani egyetlen gyermekről sem. A második már más kérdés. (Tudom, tudom, ahol már van egy, ott "elfér" még egy. csakhát 40 felett már ...)
Sajnos már nem azt a világot éljük, az EMBER megkeresi a megélhetéshez szükséges anyagiakat, az ASSZONYOK pedig nevelik az utódokat. Nem sok helyen él 3 generáció egyazon fedél alatt. A mi ezirányú lehetőségeink is korlátozottak. Anyósom 57 évesen meghallt, szüleim pedig több, mint 200 km-re laknak. Mi a megoldás? Bölcsi/ovi. És A Főnök sem lett ettől hülyegyerek.
Szóval, szükség lenne bölcsire, több ovira. De, hát ....

2itailor 2009.03.15. 14:42:48

@Horizont: Jó ilyet olvasni. Néha nekem is szükségem van megerősítésre család ügyben. Köszi :)

Roxvox 2009.03.15. 14:51:45

Picit vissza Salgótarjánhoz.
Ez az egyetlen megyeszékhely kis hazánkban, ahonnan vonattal, átszállás nélkül nem közelíthető meg a főváros.
Többekközt ez is hűen tükrözi a Nógrádi állapotokat.
Egyébbként nem tudom egyáltalán van-e Nógrád megyében bölcsöde?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.15. 17:11:22

@TaTa86.:

Maradjunk annyiban, hogy nagymamája válogatja. :)

Horizont 2009.03.15. 17:13:34

@2itailor: Nekem meg ilyet jó olvasni-néha.Én is köszi.

Horizont 2009.03.15. 17:39:29

@Marcellusca: akkor most nem szólíthatlak édes kisfiamnak??:)))

Tudom ma más világ van, olvasom itt eleget. De miből gondoljátok, hogy nekünk több pénzünk volt a 70'-80'-as években? Persze a körülmények teljesen mások ma. Beismerem, ha ma lennék fiatal biztos nem vállalnék be hármat, de kettőt mindenképpen.
A falat vakarnám le, ha csak azért nem lenne 2 gyerekem (amikor nagyon szeretném ) mert kevés a pénz. Nagy az igény ma. Persze nem az igény nagy, hanem a pénztárcánk kicsi ahhoz az igényhez ami lenne, vagy már van is.
Mind a 3 gyerekemet hozzásegítettük a diplomához, minden évben üdültünk velük, belföldön (főztem mint a güzü, vittük a járókát,kádat), minden családi eseményt megünnepeltünk, minden mikulást, karácsonyt. Minden este meséltem, és társasjátékoztunk, kártyáztunk, diavetítővel vetítettünk.(Néha kaptak 1-2 pofonkát.) Nagyon sokszor azt mondtam, most erre nem telik.Nem volt hiszti. De könyvre, színházlátogatásra, táborra mindig futotta.És mindegyik gyermekemnek 2 testvérre!
Igaz kettesben nem üdültünk a férjemmel, kozmetikushoz ritkán mentem, ruhám nem sok volt, 46 évesen láttam meg a tengert először, el is bőgtem magam,mert azt hittem én már soha nem fogom látni.
Nem tudjuk egyik gyereket se lakáshoz segíteni (ez fáj!!!!)! De sikerült nekik jó útravalót adni! Az eredmény már látszik.Nagyon büszke vagyok rájuk. Be kell vállalni őket. Annyi jót, szépet, meghatót, élményt, szeretet soha senkitől és semmitől az életben nem kaptam volna mint a gyerekeimtől. Most már "úton" vannak de az emlékeket soha senki el nem veheti tőlem.
A gyerek az élet csodája. Minden fiatalt bíztatok a gyerekvállalásra és szorítok, hogy jöjjön már egy jobb világ.

Hű, nagyon csöpögősre sikerült, de ezen a témán mindig meg tudok hatódni. Bocs.

teknős 2009.03.15. 22:38:10

@Horizont:
én 9 gyerek után úgy vélem, nincs egyforma gyerek.
Van, aki már 2 évesen közösség érett, van, aki még négyévesen sem az. Nem függ semmitől, csak a gyerek személyiségétől.
Kár, hogy nem ez a szempont a bölcsinél! :((((

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.15. 23:23:04

@Roxvox:

Ha még a megyeszékhelyen sincs, miért lenne ennél jelentéktelenebb nógrádi településeken?:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.15. 23:28:17

@Horizont:

Na nekem meg ilyet jó olvasni.:) Hála Istennek nagyon úgy néz ki nálunk, hogy nem kell lakásproblémával küszködni, ezért még mindig legalább 3 gyereket szeretnék. És ez is "csökkenés", mert nekem 4 testvérem van, akik szintén elég ramaty körülmények - szükséglakás, víz a folyosón, aztán panelgettó közepe - között lettek becsületes, dolgozó emberek. Hiszen a két legfontosabbat mind megkapták, velem együtt: a szeretetet és a felelősségteljes nevelést.

Horizont 2009.03.16. 10:50:18

@teknős: Igazad van. Én is meglepődtem mert azt hittem a testvérek tök egyformák.
Aztán megvilágosodtam, amikor rájöttem, hogy mind a 3 különböző egyéniség:)
Az igaz, hogy a gyerek személyiségétől sok minden függ, de még több a szülők személyiségétől!
Jól értettem: 9 gyereked van??? Nem semmi.Gratulálok! Hogy bírod?:)))

@Mj: Végre egy fiatal lány aki kimondja, és szeretne 3 gyereket! Legalább! Drukkolok!!! Megmelengetted a szívem:)))