Skip to content


       Szűrés lista

Beindult a kampány

Megjelentek a EP választási óriásplakátok. Még ugye van 33 nap a szavazásig, most jön majd a "kampány" java  ...

Nézzük, hogy ki és mit tol bele az arcunkba:

MDF:
A Kalapos hölgy featuring Mr. Bajusz & Mr.Szemöldök.
Szörnyű, borzalmas.











SZDSZ:

A Jobbikkal közös plakátokkal borították be Budapestet, van itt pénz bőven.
"Ki legyen a harmadik erő?" címmel, egy füles-bánatos szabad, demokrata van az egyik oldalon, egy kikockázott fejű gárdista vagy egy csuklyás a másik oldalon. Lehet választani. Nagy meccs ez az alsó házban, a Jobbik vs. SZDSZ, erről lesz majd külön poszt is. Mert kit érdekel, hogy a Fidesz hány képviselőt küld Brüsszelbe, 15-öt, 16-ot vagy17-et? Nem mindegy? De hogy melyik kispárt éri el a bejutási küszöböt, az mindenkinek szó szerint élet-halál arc. És szépen el is kezdték egymást ölni, öröm nézni.

(Az "árpádsávos" figura úgy néz ki, hogy Tito Ortiz amerikai-mexikói K1-es küzdősportoló. Állítólag, persze ... De azért küldtek is neki egy levelet, hogy tudja-e hogy egy politikai párt plakátján szerepel?)




Fidesz:

"Egy ország mondja: Elég!"  meg a fiatalok egy nemzeti színű "Szavazz" táblát tartanak a kezükben. Csak nem előszedték a "Rosszabbul élünk mint 4 éve!" szereplőit? Van itt minden újra, nyugdíjasok, családok, fiatalok, gyerekek ... egy kutya még elférne a képen, hogy a tökéletes idill meglegyen.
Szóval szerintem ez megint elég gyengére sikeredett. Persze, a Fidesz mindenáron belpolitikai ítéletté kívánja kovácsolni az Európai Parlamenti választást, de azért jó lenne valami EP-éset is üzenni ....



Ahogy az utolsó versenyzőnk teszi!
AZ MSZP-nél nem szaroztak, a három listavezető hölgyet feldobták óriásplakátokra.
Gurmai Zita, Göncz Kinga, Herczog Edit igazi remek kampányarc. Engem teljesen lázba hoztak ...




És akkor a sokk, ami ért, mikor lementem a Blahán a metróhoz! Face to Face Zitával.
How bizarre!

Szóval Zita nemcsak kis cigánygyerekek fogait vizsgálgatja, nemcsak remek szónok, hanem a magyar nők esélyegyenlőségéért is küzd a messzi Brüsszelben. Decsodaszép!

Edit pedig az energiáért küzd:

Hogy Göncz Kinga miért szeretne harcolni, az ő plakátján mi található, várjuk kommentben!

Címkék: kampány politika

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr371101890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: POLémia 2009.05.06. 09:34:03

Témázgatnak…Vidéken töltött, hosszú hétvége után utaztam vissza a fővárosba. Tudtam róla, hogy május elsejével indul a pártok EP választási kampánya, de a híradókon kívül nem követtem az eseményeket. Ennek és a szerencsés véletlennek (a plakátok megfelelő…

Trackback: Kifordított ország 2009.05.05. 16:17:54

Vetkőző Gurmai Zitának (is) elege van...Miért is Vetkőző? Nézd meg ezt! -Csak erős gyomrúaknak, még ha nem is látszik sok belőle! :) És még sikere is volt! Döbbenet :)Gurmai Zita sztriptíztáncos -sajnos, valószínűleg- leendő EP képviselő ú…

Trackback: Szájtépő 2009.05.05. 13:49:08

Kampány 1. rész: Óriásplakáton reklámozza az SZDSZ a JobbikotBár a Jobbiknak nincs pénze profi kampánycsapattal hirdetnie a pártot, számukra így sincs veszve semmi, hiszen az SZDSZ megteszi helyettük. Ráadásul a teljesen hiteltelenné váló, bevallottan a m…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.05. 08:43:17

Göncz egyértelműen a szélsőjobboldal ellen fog harcolni Brüsszelben, megmondta már a majálison is. Mohácsi hazajön, Göncz megy a helyére vészmadárkodni.

Van reményünk, hogy nem lesz olyan rossz hírünk, mint eddig volt, mert sokkal rosszabb kommunikációs képességekkel rendelkezik, mint Viki. Sőt, nem is olyan csinos. :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.05.05. 09:06:27

A borzas asszony megcsináltatta a frizuráját!
Ha bejutna, talán be is festetné.

Egyébként: Broáf!
a szadesz már nagyon az alján van.

GatyaPityu 2009.05.05. 09:07:17

Azzal nem számolt-e a szadesz, hogy ezzel az összehasonlítással (önmaguk vs. Jobbik) talán éppen öngólt fog lőni, amennyiben jónéhány emberke majd tényleg elgondolkodik ezen - figyelembevéve a szadi eddigi teljesítményét, eredményét?! :-)

GatyaPityu 2009.05.05. 09:08:52

Lehet, hogy elfogult vagyok, de még a Fidesz kampánya a legelfogadhatóbb számomra. Nem mellesleg nyugodtan elővehetnék a "rosszabbul élünk mint négy éve" c. szlogent, mert sajnos ku***ára igaz lenne minden szava!

Zep 2009.05.05. 09:09:25

Ezek hárman nem a Charlie angyalai 30 év múlva?

f.m.j. 2009.05.05. 09:14:30

@laspalmas: nem akarom elhinni, hogy csinosnak tituláltad a Mohácsit...:(

Nálam legjobban az SZDSZ plakátjai verik ki a biztosítékot, pont olyan, ami ellen küzdenek,,, naggyon gáz...

f.m.j. 2009.05.05. 09:16:39

Jobbikos plakát még nincs?

Tapmancs 2009.05.05. 09:18:32

zero: ezt azért említsd meg:

"Jenki bunyóst állított be Árpád-sávosként a Szadesz?

Ez biztosan Tito OrtizAz SZDSZ óriásplakátjaival kapcsolatos felhívásunkra egy olvasónk azt írta: Tito Ortiz amerikai-mexikói K1-es küzdősportoló látható az "árpádsávosok" oldalán, tehát még csak nem is magyar emberről van szó. Ennyit az SZDSZ hiteléről."

www.kuruc.info/r/40/39820/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.05. 09:19:20

Lendvai Ildikó:

"- Mennyit költenek a kampányra?

- Úgy tudom, körülbelül százmillió forintot. Ez sok, ha egy család költségvetéséhez hasonlítjuk, nem sok, ha azt nézzük, hogy nekünk érdemi mondandót kell közvetíteni Európa és Magyarország együttműködéséről, és nem elég azt kiabálni: "Elég volt!"

- Mennyit költenek majd valójában?

- Százmillió forintot."

Menyibe kerül 1 db óriásplakát?
nol.hu/belfold/lap-20090505-20090505-45

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 09:19:48

Zero: Kinga Gönczova stílust váltott, és inkább a vicces oldalát próbálja megfogni a dolognak. A kampányszövege: "Magyar érdeket képviselek!"
vagy valami ilyesmi.

Az SzDSz tényleg vicces: a csóró Jobbik nem engedheti meg magának, hogy felbéreljen egy profi kampánycsapatot(, bár ha a fideszt nézzük az utóbbi 8 évben, lehet hogy így járnak jobban), és kiplakátolja az egész várost, erre a "szabad, demokraták" megcsinálják helyettük.

Ha csak egy szadeszes és egy gárdista között lehet választani, akkor nekem elég egyértelmű döntés. XD

"200001 okod van a liberálisokra szavazni!"
Azért egyet mondhatnának is, mert nekem nem trivi.

mind2 (törölt) 2009.05.05. 09:24:40

@Tapmancs: tényleg ő az, csak kicsit át lett alakítva a pofija XD,
na ha megtudja, hogy egy rasszista, neonáci fickót csináltak belőle....
Azért kifizetném a repülőjegyét, és kamerával rögzíteném ahogy a szadesz felsővezetésével " megtárgyalja " a témát.
Alkonyattól pirkadatig XDXD

Necoure Yamaki 2009.05.05. 09:29:51

Szerintem is felháborító a szadesz megjelenése, utálom azt az liberális hozzáállást, hogy nekem mindent szabad, míg a mások szabadáságát majd én kitalálom. Kíváncsi lennék, ha a jobbik ugyanezekkel a plakátokkal jelentkezne, csak a szadesz térfelén két csókolózó rabbi lenne látható milyen visitozásra ébredhetnénk. És lássuk be, ez cseppet sem lenne nagyobb sztereotípia, mint a szadi mostani próbálkozása.

Jim Raynor 2009.05.05. 09:29:57

lol, hát az szdsz plakátján nyugodtan lehetnének segélyt játékgépbe dobáló/magyarokat éppen megvasazó cigányok, vagy esetleg kamionok tetején bőrtangában vonagló, egymás f@szát szopó buzik is (már elnézést), "ki lesz a harmadik erő" szlogennel...........

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 09:30:53

Én egy valamit nem értek a szadesz plakátján. mert ugye a félelemkeltés, a cigányüldözés, azok mind-mind csúnya-csúnya dolgok. de a nacionalizmus? hát baszódjatok már meg, lehet hogy a ti elvtelen bagázsotok szótárában az szitokszó, de ne legyen már a faschizmus-nácziakok-rásssszizmúúús szinonímája. tetves férgek...

Zorro2007 2009.05.05. 09:32:24


Regebben mar irtam, de pont ide illik:
Azt a kis pöcs habsburgot Ausztriaban nem is nezik embernek, egyszeruen csak rohognek rajta es lesajnaljak. Mi mieg elkuldjuk kepviselonek.

Hogy is volt anno a tortenelemben?Biztos, hogy a habsburgok olyan sokat segitettek nekunk?:))

Most meg nyaljuk a segguket es az allambacsi tartja el oket, mondjuk ez is megerne egy kulon temat.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.05.05. 09:33:05

MDF plakát: megtekintése étkezés előtt és után nem ajánlott..
SZDSZ: a nekem szimpatikus egyének mind jobb oldalt vannak.A cigányüldözés,a nacionalizmus és a halálbüntetés is jöhet /náci vagyok,tudom/.Ezek az idióták saját maguknak csinálnak antikampányt.Remélem jó nagy botrány lesz abból,hogy egy külföldi sportolót náciként ábrázoltak.200001-ből lehet nem ismeri fel senki,na de 10.000.000-ból? :-D
A Fityesz hozza a szokásos extrán gáz színvonalat.
emeszpé:nem találom a megfelelő szavakat..A celebekért nem akar valaki kampányolni?
@TaTa86.: "Kinga Gönczova stílust váltott, és inkább a vicces oldalát próbálja megfogni a dolognak. A kampányszövege: "Magyar érdeket képviselek!"
vagy valami ilyesmi."
Mint ahogy tette eddig is kíméletlen profizmussal és hozzáértéssel.. GIGALOL!

Stoney Hill Billy 2009.05.05. 09:37:33

Göncz K.: legyen szabad a kóc ajrópában!

ún. szdsz: mér a jobbikkal harcolnak, nem ők az ellenfeleik, hanem mdf, lmp, stb, vagy ők is mozgósítani akarják a jobbik felé az idiótábbakat?
végülis, nem baj ha van egy stabil állandó ellenségkép

binike 2009.05.05. 09:40:08

Nem is tudom mit képzeltek a szadeszesek ezzel a plakáttal. Épp tegnap ütköztem belé és egyből az jutott eszembe mert ezzel az összehasonlítással csak maguk ellen játszanak. Ha megnézem és belegondolok akkor bizony árpádsávosok. És most komolyan mondom. Arról nem beszélve a Jobbiknak nincs annyi pénze hogy ilyen nagy plakátokon hirdesse magát. Ezekkel a plakátokkal még jobban a köztudatba hozzák őket. Ingyen ennyi hirdetésifelületet nem kapott még a jobbik. Ingyen reklám ezerrel. Vagy ezzel fognak majd kampányolni a 2010-es szavazáson hogy mennyire rasszisták a magyarok mert európába szavazták a jobbikot?

Marcellusca 2009.05.05. 09:40:23

Hát, őőőő, izé ....

MDF: Ibike szépen retusálva. Fotóbót, mint az egész párt. :)

SZDSZ: Mint előttem már megfogalmazták, pont az ellenkezőjét érik el (legalábbis nálam), mert inkább szavaznék a kopaszra. A kapucnisra nem, mert az egy rohadt kukagyújtugató, autóborogató "forradalmár", és köszönöm, belőlük sem kérek.

Fidesz: Uncsi. EP választásról van szó, nem belpolitikáról. Az a kérdés, hogy kit szeretnék, hogy képviseljen az EU-ban. Attól félek, hogy túl korán ellövöldözik a puskaporukat. Ez a kampány ráérne jövő tavaszra. Addig az emberek megunják és besokallnak tőle.

MSZP: Kikokákok ezek a ...?
Milyen esélyegyenlőségért kell még küzdeni? Komolyan mondom, agyamra mennek ezek a XXI. századi feministák. Nem veszik észre, hogy nem a középkorban vagyunk?
Meg ez az energiabiztonság. Mostmivan?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 09:43:36

@Marcellusca: "Meg ez az energiabiztonság. Mostmivan? "

Tudod, nyalunk egyet erre (Putyin, és a Déli-Áramlat), majd nyalunk egyet arra (Nabucco, és az Eju). Valamivel meg kell tölteni a giga-gáztározókat, legyen áldott Böszman neve :)))

mind2 (törölt) 2009.05.05. 09:43:43

@Marcellusca: a Kovács hazajön, nem ? Ő volt az energiaügyi biztos... vagy most már tényleg nem tudom.. adóügyi biztos ? Valamelyik meghallgatáson megbukott kint, ezért másik biztos lett belőle.
A 3 nehézbombázó meg szőnyegbombázni megy, csokit enni, ilyenek.... :))))

DArchAngel 2009.05.05. 09:45:15

Jobbikos plakát nincs?
Amúgy meg muhahaha. Többre mentünk volna, ha a kampánypénzt a kórházaknak adják. Persze, akkor nem esett volna egy kevés le a médiás haveroknak...

Necoure Yamaki 2009.05.05. 09:45:59

a maszop reklámjaiban az a szép, hogy a saját maguk által soha meg nem valósított égető teendőiket mantrázzák. Miért nem tettek eddig az esélyegyenlőségért? magyar érdek? Na, ez a legjobb. A csontig ható lefetyelés és megalázkodás a környező országokban magyar érdek? Magyar energiabiztonság? 300mrd-ért újabb cső az oroszoktól ide értendő? hányás.

Hetfield 2009.05.05. 09:47:09

Hol van Kovács Pistike?!?!?!?!?!?!?! Felfalták a gárdisták?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 09:47:23

@DArchAngel: no igen, azt én is hiányolom... látni már láttam az utcán, kb annyira sótlan, mint a fideszé. Morvai nagyasszony, Vona Gabi, meg egy - számomra - ismeretlen muki próbál meg rajta kurva megnyerően mosolyogni...

Tapmancs 2009.05.05. 09:48:33

@Hetfield: nem, egy liberális "valósítsd meg önmagad" pedofil behúzta a bokorba. :)

Marcellusca 2009.05.05. 09:54:13

A jóédesannyát ennek a blogmotornak is! Utóbbi napokban csak szórakozik.
De most kitolok vele és csak becopyzom amit az előbb nem küldött el. :)

@Seduxen: Ez az, amiért teljesen meg voltam zavarodva. :)
Orosz gáz ezerrel meg seggnyalás, de a zejuban akarjuk a megoldást, hogy ne tőlük függjünk?

@mind2: "A 3 nehézbombázó meg szőnyegbombázni megy," LOL!
Mégis másképp hangzik egy nő szájából, mintha én írtam volna. :D
Így nem vádolhatnak, hogy bunkó hímállat vagyok! Mer' ugyi az egyenlőség. :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.05. 09:56:41

Az MDF, meg az MSZP legalább megmutatja, hogy kit küld képviselőnek.
Az SZDSZ és a Fidesz a szlogenjeit mutogatja.
Talán nem olyan nagy dicsőség azokat mutogatni, akik kimennek majd a nevükben politizálni.
Egy plakát, amin Viktor áll balról Tomikával, jobbról Hankiss Ágnessel, vagy ilyesmi, talán nem lenne olyan nagyon fiatalos és változásos fíling.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 09:58:15

@Marcellusca: a magyar politikus már csak ilyen. akkor érzi jól magát, ha szaros a nyelve. mennyivel egyszerűbb lenne (nekik is, meg az országnak is), ha a medúzákéhoz hasonló kloákát "növesztenének"...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 09:59:22

@simonmondja.: "Az MDF, meg az MSZP legalább megmutatja, hogy kit küld képviselőnek"

pontosabban kit SZERETNE KÜLDENI... Én azon röhögtem, hogy a szadesznek asszem 22 fős az EP-listája... MINEK???

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.05. 10:00:32

@Seduxen:
Hát, nem is jutott hirtelen eszembe, hogy kit kellett volna kiplakátolniuk.

Tapmancs 2009.05.05. 10:01:14

Egyébként feltűnt nektek hogy míg néhány hónapja a Jobbikról semmi nem jelent meg, az "egyéb kis pártok" közé volt sorolva minden felmérésekben, addig ma szinte többet szerepel mint a fidesz? Úgy vettem észre hogy a ferencvárosi választás volt a választóvonal.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.05.05. 10:02:47

Azt láttátok, hogy a fideszes plakáton a felirat: Választás 2009?
Nem ep választás, csak választás.
Milyen érdekes.

Maximio 2009.05.05. 10:04:14

Az SZDSZ plakátján két szó szúrt szemet nagyon, nyugalom és tolerancia. Hát az öreg Gusztosról vagy akár Demszkyről nem biztos, hogy pont ez a kettő ugrana be, elnézve az utóbbi idők hírtévés tapasztalatait. Egyébként remélem, visszafelé sül el a plakát, én ugyan nem szavazom a Jobbikra, de ha bejutnak, és a szadinak ez ekkora fájdalmat okoz, akkor valahol nekem is öröm.

A Maszop biztos óriási sikert arat majd a három gráciával. Mint három általános iskolai tanítónő, nem megsértve a valódi általános iskolai tanítónőket. Én már láttam Göncz Kingásat is, de sajna a száguldó buszból nem tudtam elolvasni a feliratot, majd talán ma.

A Fidesz elég gagyi, a szokásos figurák. Az MDF meg már riogat egy ideje Ibivel, Lalival meg Gyurival. Ahhoz már hozzászokott a szemem.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 10:05:17

@simonmondja.: már a szadesznek? hát a listavezető a Szentiványi. De a többi? ez már a 20 milliós kérdés :)))
(Nem véletlen az utalás a Legyen Ön is náthás c. vetélkedőre, vajon kedvenc "professzorunk" hányadik a listán???)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.05. 10:05:49

@Tilcsák Bea:
Amikor először láttam a plakátjukat, azt hittem megint valami majális, szóval rendezvény.
Fel sem tűnt a fideszfelirat.

Hetfield 2009.05.05. 10:08:38

@Maximio: Iskolai tanítónő? Inkább büfés nénik :D

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.05.05. 10:08:57

MDF: Ötlettelen, unalmas, lapos. Illik a párthoz. Több szót nem is érdemel.
Ötlet: 0
Demagógia: 3
Facepalm: 1

MSZP: Retro-szocialista arculat (azok a betűtípusok... azok valami hihetetlenül múltidézőek), retro-szocialista arcok.
Ötlet: 0
Demagógia: 4
Facepalm: 3

Fidesz: Szokás szerint azzal hitegetik az embereket, hogy ha most rájuk szavaznak, akkor eltakarodnak a szocik. Megsúgok valamit, ami annyira hihetetlen jóslat, hogy meg kellett idéznem hozzá Nostradamus szellemét: nem fognak. Max. a Fidesz hitelének fog betenni. És nem, az EP nem fogja leállítani a megszorításokat, még akkor sem, ha mind a 24 magyar képviselő fideszes lesz.
Ötlet: 0
Demagógia: 5
Facepalm: 3

SZDSZ
TEJÓATYAÚRISTEN, MI A SZENT SZAR EZ??? @Jim Raynor: kommentjével tökéletesen egyet tudok érteni: ha már jobboldalt a szavazóbázis alját mutatják (náciba castolt focihuligán, skinheadnek beállított külföldi boxoló), akkor ugyanezt a merítést a saját szavazóbázisukkal is megtehetnék. Milyen idillikus is lenne a siófoki cigányfelvonulást, vagy a tüllszoknyás buzikat betenni a saját térfelükre.
Ötlet: 0
Demagógia: 5
Facepalm: eddig 99934678234, de folyamatosan nő.

Asszem a "Dunakorzó, lámpavas" opcióval kiegészített szavazólap menő lesz idén...

Makk Marcsi 2009.05.05. 10:10:02

Minap apjukom is őszinte döbbenettel kérdezte egy Maszop plakát előtt, hogyaszongya: "Te, kik ezek a retro luvnyák?"" "Tudod, ők azok, akik nem szépségversenyen indultak..."

Terrance 2009.05.05. 10:12:38

Egyre szimpatikusabb nekem a jobbik. Tito Ortizra és a csuklyás mágus gyerekre kéne szavaznom?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.05. 10:14:35

@Gerusz:
Ja, retro.
Végülis az MDF tetszik még a legjobban.
A Szadesz komolytalan,
a Fidesz meg olyan, mint a felvonulók kérték.
Már csak oda kéne nyújtani a mikrofont, hogy elmondják, melyik verset kérné a brigádjuk.

rolika 2009.05.05. 10:14:40

Ibolykát szétfotosoppolták.

pógárjenő 2009.05.05. 10:14:41

Hát mit ne mondjak lédi kokain a labanc meg a cheguevara közt mint egy tüske a pi..a, a három grácia mint egy potemix reklám, a fityesz mintha budipapírt árulna......
A szadesz má' nem is téma ávos pető apukát meg a bauer ezredest kellet volna plakátolni azok hitelesek voltak a kinzókamrában........szánalmas!

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.05.05. 10:15:11

Ja igen, Kingácska plakátján a felirat:
"mert a magyar érdekeket képviseli külföldön"
(Külügyminiszteri tevékenységét elnézve minden alkalommal, amikor ezt meglátom, elfog a röhögőgörcs... sikeresen a környék diplomáciai lábtörlőjévé tett minket, és ezek után még... á, hagyjuk, ma sem kell kávét főznöm.)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.05. 10:16:24

@Terrance:
Csinálhatnának egy pankrációt is, hogy jobban értsük, mire megy a küzdelem.
Szemüveges gyerek a bal sarokban, csuklyás figura a jobb sarokban.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.05. 10:16:25

Jobbiknak nem is kell plakátolni:) Tök jó ingyenreklámot csinálnak nekik a hülye libsik:) egyébként a szociknál elfogyott a pénz normális fotóutánmunkálatokra?? Göncz Kinga úgy néz ki a plakátokon mint egy elbaszott férfiváoperálás alanya, némi májkeldzsekszonos fehérítéssel megspékelve:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 10:17:29

@simonmondja.: "Már csak oda kéne nyújtani a mikrofont, hogy elmondják, melyik verset kérné a brigádjuk."

Én inkább a "Mondd el Viktor, hol a vektor?! Eltértünk a céliránytól." refrénű Bikini nótára szavaznék :)))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.05. 10:17:40

Egyébként ez nem tito ortiz. Hasonlít rá az tény, de szerintem nem ő. Inkább nézném egy enyhe cigóbetüssél megáldott enyingi maffiozónak.)

pógárjenő 2009.05.05. 10:23:04

(Mellesleg lehet hogy megint ki leszek moderálva?) De miért fehér-kék minden szadeszes plakát, szórolap vagy wc csésze?

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.05.05. 10:30:28

Ja igen, ha meg valóban Mr. Oritz az, akkor:
- Megkérdezték, hogy használhatják-e a kampányban?
- Tud róla Oritz, hogy minek állítják be?
- A fénykép egy profi sajtófotó. A jogtulajdonosának fizettek?

Miért van olyan érzésem, hogy három "nem" lenne a válasz...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.05. 10:35:14

@Seduxen:
Hát én sem:) Én nem vagyok benne biztos.

Jim Raynor 2009.05.05. 10:36:10

@Gerusz:

azt megnézném, hogy ez az Ortiz gyerek berombol a szadesz székházba, kezében egy ilyen letépett plakát, és közben üvölt, hogy "what is this fucking shit you gay motherfuckers, I gonna kill you all for this!!!!!......" és kezdésnek mondjuk eltörné gusztos petya (nem létező) gerincét.......... :D

Az EREDETI 2009.05.05. 10:40:34

szdsz istenem... pont olyan mint amikor bedobják a tesco újságot a hátulján feltüntetve, hogy a másik üzletben éppen milyen termék 2ft-al drágább. Vajon most tényleg ezek a dolgok a lefgfontosabbak ennek az országnak? (vagy minek)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 10:41:05

@DexterMorgan78/Séfbácsi: mondjuk szimpatikus gyereknek tűnik, olyan fajta, aki meghitt családi környezetben, egy hintaszékben ülve, ölében a 4 éves "Little Ortiznak" éppen esti mesét olvas, majd lefekvés előtt bepuszil egy nagy bögre forró kakaót... :)))

Úgyhogy @Jim Raynor: viziója abszolút elképzelhetetlen :)))

Marcellusca 2009.05.05. 10:42:57

@simonmondja.:
"a Fidesz meg olyan, mint a felvonulók kérték.
Már csak oda kéne nyújtani a mikrofont, hogy elmondják, melyik verset kérné a brigádjuk." - hehehe!

Klasszikust idézve:
- Mit kérsz, Te szemét?
- Levegőőőt!
- József Attila versét elmondja Kállai Ferenc.

:D

__ 2009.05.05. 10:43:37

Jaj, de diszkriminatívak vagytok. És mi van a negyedik erővel?
Ez is megérne egy alapos elemzést :)

kepfeltoltes.hu/090310/ep20_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Jim Raynor 2009.05.05. 10:46:28

@Seduxen:

de ha esetleg mégsem elképzelhetetlen, akkor viszont T. Ortiz for prezident!!!!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.05. 10:47:03

@Hetfield:

Megnőtt. És szélsőséges lett. Ezért van betojva az SZDSZ. Xd

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.05.05. 10:48:48

@__: Ez most komoly, vagy te tákoltad?

@Jim Raynor: Szerintem most azonnal küldjük el a plakátot Ortiznak e-mailben! :D

__ 2009.05.05. 10:55:40

@Gerusz:

Jogos!
Gugli dobta fel, de ez csak plakátterv valami nagymagyar portálról.

Rwindx 2009.05.05. 10:58:21

MDF: Ezek 3-an úgy néznek ki mint 3 UFÓ amint épp harmadik típusú találkozásra készül...

MSZP: Egy esztétikai grafitbomba.

FIDESZ: érdekes hogy mindenkin a plakáton ott figyel valami narancssárga ruhadarab. Erről a kommunisták jutnak eszembe az elhagyhatatlan vörös ruhadarabjaikkal. Irtózatosan gáz.

SZADESZ: Hazug és demagóg. Ja és balfasz is. Csak így tovább.

Jim Raynor 2009.05.05. 10:59:36

azaz....

"Dear Mr. Ortiz,

the attached photo was made by a group of hungarian gay jews, calling themselves "SZDSZ". You can find them in Budapest, Hungray, Gizella street 36.

Have a good time in Hungary!

best regards

......"

mutant · http://universal.blog.hu 2009.05.05. 10:59:36

Az SZDSZ-es plakát szánalmas!!!Ugyanakkor vicces is XD
A Bokros meg serintem úgy néz ki,mint akin "álszemüveg-bajusz-orr" van:) www.mezofi.com/Templates/kepek/nagy_kepek/szemuveg/szemuveg_muanyag_kocsisne.jpg

Nem tudja levenni?Ez az igazi arca?:D:D:D:D:D

Tapmancs 2009.05.05. 10:59:38

@mind2: Egy Tito Ortiz - Gusztos Petike viadalt én is szívesen végignéznék, de felőlem beszállhat az egész szdsz-vezetés, Kalampárral kiegészülve. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 11:00:25

@Gerusz: megtörtént :) a kurucok honlapján legalább is az olvasható...

figyelni kellene az ámerikából érkező gépeket, lehet, hogy Mr. Ortiz egy "halálbrigád" élén már úton is van :)))

movhu 2009.05.05. 11:01:00

Mér bocsánat, de a Szadesz plakátján az ő oldalukon miért nem egy cigány, zsidó, homoszexuális áll ????

movhu 2009.05.05. 11:01:39

Ja, és hány magyar nő tudja megmondani, hogy pontosan mi is az az energiabiztonság ? :)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.05.05. 11:04:34

Most megnéztem Tito képeit a guglin - bármennyire is hasonlít, nem ő az. Titónak gödrös az álla, a képen szereplő illetőnek pedig nem. Ez mondjuk nem változtat azon, hogy egy tipikus boxoló a képen némi ráfotóboltozott árpádsávval.
Tito: i116.photobucket.com/albums/o16/Welsh_Chickky/tito123.jpg
Attól még mindig megnézném a székházszétverős jelenetet. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.05. 11:06:32

@Gerusz:
Nekem is valahogy nem stimmel a két fotó, szóval nem tudom megmondani hogy ő e vagy sem. Nekem csak hasonlítanak egymásra.

Tapmancs 2009.05.05. 11:13:49

@Gerusz: szerinted meddig tart eltüntetni a gödröt az álláról? Nézd meg a szemeit, fülét, száját, orrát! minden ugyanolyan!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.05. 11:17:16

Láttam olyan akkurátusan átgraffitizett (vagy átragasztott) verziót az SZDSZ plakátból, aminek az volt az olvasata, hogy Ki lesz a harmadik erő? 200 001 zsidó, vagy 2 000 001 magyar.
Először ezt a verziót láttam, azt hittem valami nagyon durva Jobbik plakát, gondoltam is, hogy ebből jókora pofozkodás lesz. :)

gyugyó 2009.05.05. 11:27:00

Szokásos hazudozós szlogenek, képek, DE az szdsz plakátja FELHÁBORÍTÓ. Azért mert MAGYARNAK érzem, tartom magam akkor NEM vagyok európai?!?!?!

martonx 2009.05.05. 11:33:29

@laspalmas: Elnézve a sikeres külpolitikánkat, ha a hülye Göncz Kinga elkezd a magyarországi szélsőjobb ellen küzdeni, hamarosan az egész EU el fogja ismerni, hogy nincs is szélsőjobb nálunk.

:-DDDDD

Jim Raynor 2009.05.05. 11:34:10

@Tapmancs:

a plakát szerintem nem Ortizt ábrázolja, hanem a kigyúrt, napó-val, szteroidokkal és sertésinzulinnal telenyomott gusztos pétert...... :D :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.05. 11:38:10

Akkor ezek szerint a szadeszplakát a legütősebb.

f.m.j. 2009.05.05. 11:42:01

@simonmondja.:

Ó igen, de nem olyan irányú az ütés, mint azt ők remélik, sugallják... mintha fordítva kezdene a fegyver elsülni (gyorsabban is tehetné, dehát mindennek rendelt ideje van:))
Annyira szánalmas az a plakát-sorozat, primitív (igaz mindegyik az, egyik se olyan ami megmozgatna)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 11:42:50

@Jim Raynor: aztakurva, sertésinFLUENZÁT olvastam...

elnézést kérek mindenkitől, és most megyek elhatárolódni....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.05. 11:50:35

@__:

Ugye ez a kép, így ahogy van valami vicc?

Gerik001 2009.05.05. 11:52:09

Kinga a magyarok érdekeit képviseli.

Mint külügyminiszterként.

Echo tv nagy mondása:

Hol van Göncz Kinga? aki látta hívjon minket.

cselebi 2009.05.05. 12:05:02

...az szdsz plakáttervezői innen (is) dolgoznak:
www.dreamstime.com/portrait-of-a-business-man-image5157131
Vö. a második plakáttal.

Tündér_Lala 2009.05.05. 12:05:04

A szadesz első képén azt a baloldali embert olyan rossz arcúnek érzem.Félek tőle...

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2009.05.05. 12:06:09

az szdsz-es plakátokkal az a baj, hogy könnyen visszájára fordíthatóak :D

kepfeltolto.hu/i/?231670
kepfeltolto.hu/i/?231671

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.05. 12:07:51

@movhu:

Azt jelenti, hogy még nem kötötték ki a villanyt! :)))

f.m.j. 2009.05.05. 12:15:39

@PaganMaga: bizony, bizony, ez így is van rendjén :):)

Juj, de várom, hogy pofára essenek, csak most az egyszer ne mi...

Marcellusca 2009.05.05. 12:19:48

@PaganMaga: LOLmán!
És milyen igaz. :)

Naumov 2009.05.05. 12:21:06

Vazze, vagy két hete azon agyalok hol láttam már ezt a csíkos pofát a szadeszplakátról korábban. Ez tényleg olyan mint Tito Ortiz. Ha meg tényleg ő az, akkor már Jenna Jamesont is nyugodtan rátehették volna.

Egyébként anno 2002-ből emlékszem hasonló ügyre, a fidesznek volt akkor egy plakátja, amin egy kiabáló kisfiú szerepelt, arról azt hiszem azt derítették ki, hogy valami külföldi fotóügynökség katalógusából származik.

f.m.j. 2009.05.05. 12:33:49

@Tündér_Lala: nekem is (ill. azt nem tudom neked mi :)) egy pedofilia miatt kiugrott pap jutott az eszembe,- csak nem mertem leírni

f.m.j. 2009.05.05. 12:35:30

@Potyoló: ahha, ropog mán a visszafelé forduló puska...

f.m.j. 2009.05.05. 12:37:51

Mégiscsak buták gyülekezete az SZDSZ, hogy ezt az öngólt így előkészítette magának... hahó,-igaz későn szólok, de magas a labda fiúk, és már le is csapták... :)

ketroot 2009.05.05. 12:53:11

Hmm... látom a "cigányüldözés" üti a "nyugalmat"... meg aszongyamá nacionalizmus... pfhejj....

Hát igen, tényleg ezerszer jobb a multikultis, szívárványszínű, végletekig toleráns "európaiság".

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/plakathaboru_firkara_uszit_a_szelsojobb/2097694/

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2009.05.05. 12:55:44

@fmj: eleve milyen már a félelemkeltéssel félelmet keltve félelmet kelteni? :D

Cornelius Sulla 2009.05.05. 12:55:57

Elképesztő mennyire ostoba az SZDSZ:)))
Azt eddig is tudtam,hogy hülyék de erre nem számítottam,ingyen reklámozzák a Jobbikot:).
Mint Jobbik párttag csak annyit szeretnék mondani:Köszönöm

A Jobbik plakát:www.jobbik.hu/program

PaganMaga · http://paganmaga.tumblr.com/ 2009.05.05. 13:01:11

@Cornelius Sulla: ah, ugyan ez a jelmondat máshol milyen nehézségekbe ütközne... mondjátok ki gyorsan, hangosan

Jamaika a jamaikaiaké!

derelyegrádi szellem 2009.05.05. 13:04:44

A szadesz plakátokhoz annyit, hogy kiváló lehetőséget ad az által egyébként különösebben nem kedvelt jobbiknak, ők is lemásolják ezt a közlésmódot. Pl így:

Szdsz oldalon Soros Gyuri, aki éppen spekulál az forint és az OTP ellen, másik oldalon egy dolgozó, de lakását elvesztő magyar ember.

szadsz oldalon a letartolt sajóládi erdő két láncfűrészes cigánnyal, másik oldalon egy tönkretett erdőtulajdonos.

Szadesz oldalon egy drogos, másik oldalon egy orvos.

Szadesz oldalon egy deviáns buzi pávatollal a seggében, másik oldalon egy háromgyerekes családanya várja az iskola előtt a gyerekeit.

Gondolom Tito Ortiz írásos engedélyét meg bírja a szadesz ahhoz, hogy ilyen szövegkörnyeztben a palakátjukon szerepeljen. Ha mégse (erre látok esélyt, ahogy a szadesz emberi jogok kezelését ismerem) akkor remélem Tito "szemrehányásaival" személyesen fogja mondjuk Horn Gabit illetni, esetleg az örökkévalóságon túl gyógyuló testi sértés formájában. Ráférne.

Cornelius Sulla 2009.05.05. 13:05:34

Ja és ami még lejön:Rettenetesen félnek a felelősségre vonástól..... Joggal.

Marcellusca 2009.05.05. 13:08:46

@Potyoló: Waaauuhhh! :)

@fmj: Ez már nem is puska! Gépágyú. :)

@PaganMaga: Hát a kígyó, amelyik a saját farkába harap. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.05. 13:21:52

@Potyoló:

KÖszi, lesz belőle egy külön poszt:))

Plutonic 2009.05.05. 13:23:11

Nálam azs SZDSZ verte ki azonnali hatállyal a biztosítékot.
Ez már annyira undorító, hogy tulajdonképpen kifejezetten a Jobbikot látnám az EP-ben.
Az meg külön ocsmányság, hogy egy régi magyar jelképnek adnak kifejezetten szar felhangot.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 13:24:05

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Szerintem ez eléggé hasonlít, bár ennek alapján mintha fotosopp lenne az álla.;-)

a2.vox.com/6a00e398abadde000500e398abcf620005-320pi

(Na de majd mingyá trackbackelek is sajátot erről.:))

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.05.05. 13:28:41

Ez a három fapina a '82-es Burdából, vagy egy '86-os Kommunista Anya Vándorgyűlés emléklapjáról ugrott ki?

Komolyan, mint gyerekkoromban a szülői munkaközösség. Ott verték a nyálukat ilyen szimpatikus emberek.

Spielberg 2009.05.05. 13:51:06

a ZSZDSZ tuti. agyilag teljesen sérült banda!!!

Marcellusca 2009.05.05. 14:05:11

@Szájtépő:
Őőőő, izé, nekem ezt írta ki: "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés... "

Mj!
Intézkeggyé mán, lécci! :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 14:08:47

@Marcellusca:

Nekem működik.:P De ha direktben nem megy, akkor tessék a nickem mellé kattintani.:P

Zigi 2009.05.05. 14:14:41

Most olvasom,hogy leadta az SZDSZ az összegyűjtött kopogtatócéduláit.Összesen 33 836 db-ot tudták összeszedni.Ez azért hál'Istennek eléggé messze van a 200 001-től.Srácok, kezdhettek pakolni!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 14:15:16

@Véraláfutás:

Szerintem csak az állát "maszatolták" el egy kicsit, és talán gömbölyítettek valamit a fülén is.

Marcellusca 2009.05.05. 14:19:49

@Mj:

Mé' melléd és nem rád? :)
A többit lásd a TV-s poszt kommentemnél! :)

Marcellusca 2009.05.05. 14:29:28

@Mj:

Drágám, hiába kattanok Rád direktben (:D), hozzászólást akkor sem enged, csak kiírja az előbbit. Csak a főoldalon olvasható a poszt, de mást már nem csinál.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 14:32:45

@Marcellusca:

Ejjmán, ne rám kattanj, hanem a blogomra.:P

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 14:43:44

@Mj: Mucikám! Nem lehet, hogy Te egészen "véletlenül" letiltottad a hozzászólásokat?

hát mivé lesz így a szólásszabadság szent eszméje? Te kirekesztő teeeeee :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 14:44:33

@Seduxen:

Hoppá, ez nekem is új lenne, mivel még moderálni sem szoktam.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 14:46:38

Fura, sehol nincs letiltva a kommentelés lehetősége, úgy viszont még szarabb, ha önszántából nem kommentálja senki.:)

pógárjenő 2009.05.05. 14:49:54

@Zigi: kevés volt az 5 kilós étkezési jegy amít osztogattak Szabolcsban?

Marcellusca 2009.05.05. 14:55:23

@Mj:

Én megen próbákoztam, de semmisenem történt.
A blogodat megnyitja, lehet olvasni a posztokat, de az uccsó posztot nem nyitja meg. Ha a Szólj hozzá helyre klikkelek, akkor sem enged semmit, csak a "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés... " szöveg jelenik meg.

Na, így aztán télleg hiába vagyok Rád kattanva, ha nem engedsz semmit sem csinálni. :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 14:56:13

@Marcellusca:

Na, akkor megnézem, mit lehet barkácsolni, mert hogy én nem tehetek róla, az biztos.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 14:57:37

Már írtam is, úgyhogy nem tudom mi lehet a gond.:-/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.05. 14:58:17

Gurmai Zita HC videó, csak tényleg edzett V'bőr olvasóknak:

www.youtube.com/watch?v=kFe0HXHwfT8

Tündér_Lala 2009.05.05. 14:59:56

Gyerekek a magyar érettségi egyik feladata egy Spíró György esszé volt.Ez az a Spíró, akinek azt a magyar gyűlölő versét idéztétek? Mert ha az, ez is igazi vastagbőr téma.Egy diák nem irhatja meg, hogy lámpavason szeretné látni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 15:00:47

@zero:

Jájj, és még sikítanak is hozzá...

pógárjenő 2009.05.05. 15:05:42

hehe.....hehe....

A Táncsics Alapítvány Életmű Díjat 2006-ban Kertész Ákos kapta. Spíró György, és Kertész Ákos együttesen legalább harminc különböző díj tulajdonosai. A fentiekkel kapcsolatban felmerül az arányosság, méltányosság, és a mértéktartás kérdése is. Magyarországon, a fenti, patologikus formában burjánzó hatalmi „hírességcsinálás” szofizmusa a következő logikára épül:
-Miért kell Spíró Györgyöt a hatalomnak ismét kidíjaznia?
-Azért, mert Spíró nagy író.
-Miért nagy író Spíró?
-Azért, mert Spíró huszonötször kidíjazott író.

Magyarországon továbbra is az a nagy író, aki azt írja, amit kell, nem pedig az, aki jól ír. A fenti megállapítás bizonyítására, a jelenlegi írás a továbbiakban a díjak áradatával elhalmozott Spíró György, és Kertész Ákos általános mondanivalóit, és a a hatalomhoz való viszonyukat vizsgálja. Vagyis, azt, hogy miért éppen Spíró György, és Kertész Ákos a két legkidíjazottabb író a mai Magyarországon?

„Keveri ez, vagy nem keveri?”

Spíró György huszonhárom évvel ezelőtt megírta, és a Mozgó Világ 1984/4 számában megjelentette a következő “verset:”

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók,
jönnek a szarból, csönd van.
Senki se pisszen.
Alantról kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klíma: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 15:11:12

@pógárjenő:

Na ez a számomra régóta gusztustalan vers tipikusan példázza, hogy mi is a gyűlöletbeszéd, aminek szankcionálását olyannyira kívánatosnak tartaná pártunk és kormányunk.
(Spiró György amúgy nem hosszú í.)

BigBlueI 2009.05.05. 15:20:08

A festett árpádsávos arcú mellett istenbizony aszittem elsőre, hogy Pelikán elvtárs:D Nézzétek meg jobban:DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 15:30:16

@BigBlueI: van némi igazad tezsvíííír :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 15:39:48

Én a második Szadesz plakátnál meg arra lettem figyelmes, hogy lebukott Zero.:P Most már tudjuk, hogy nagy vonalakban hogy néz ki, hiszen tükröződik.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 15:40:58

@BigBlueI:

Amúgy az nem is Árpád-sáv, mert négy helyett öt vörös sáv van az arcán.:P

wladyslawsky (törölt) 2009.05.05. 15:43:21

A felülről 2. szdsz plakáthoz: ha már "sávokról" van szó, a bal oldali úriember mögötti kék-fehér sávok vajon milyen sávok ??? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.05. 15:45:52

@Mj: ami viszont aggasztóbb, hogy most már az NNI is tudja :))))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 15:49:23

@Seduxen:

Ők már a Lánchíd rádiós adás előtt is tudhatták.:P

wladyslawsky (törölt) 2009.05.05. 15:50:34

Gazdasági stabilitás: köszönjük, Kóka doktor

Nyugalom: lásd Demszkyt nyilatkozni a HírTV-nek: maga a megtestesült nyugalom :D

Válságkezelés: ezt teszik már 2006 óta, egyre nagyobb hatásfokkal :)

Európaiság: a 2006. okt. 23.-i események (meg az arra adott szdsz reakciók) maguk voltak a megtestesült európaiság

Kulturális integráció: értsd: "mindent szeretünk ami nem magyar/keresztény kultúra"

Tolerancia: értsd: "aki nekünk nem tetszik, az náci"

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.05. 15:50:47

@Mj:

nem én csináltam a képet, kaptam emailen ...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 15:57:12

@BigBlueI: Lol, tényleg!
Új szdsz szlogen: "Elvtárs, az élet nem habostorta!"

félig OFF
A Habsburgokról egyébként le lehet szállni! Elég durva agymosás volt itt 40 éven keresztül, és még a mai törikönyvek is elnyomóként ábrázolják, pedig Mátyás óta nem volt akkor befolyásunk Európára, nem volt akkora szuverenitása Magyarországnak mint a dualizmusban. A gazdaságról nem is beszélve.
tök ON

A legviccesebb az egészben, hogy a Jobbik kapmányplakátjai (nem óriásplakátok, hanem A4es A3as méretű aktivisták által kiragaszgatottak) teljesen jellegtelenek, és nagyon nem derül ki belőlük, hogy miért is kéne nekem rájuk szavazni.
Az szdszé viszont telitalálat! Hát ezért! Mert nem akarom hogy a kék-fehér csíkosak ( Önmagát zsidózza a szadesz? Nóóórmális?) hozzák a törvényeket, irányítsák a gazdaságot. Akkor már tényleg inkább egy Gárdista vagy egy jenki élsportoló.
(Azért az sokat elmond, hogy semelyik párt nem volt képes a mondanivalóját az EPválasztásokhoz igazítani.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 15:58:46

@zero:

Én is a saját e-mail címemre szoktam küldözgetni a mobillal csinált képeimet.;-)

pógárjenő 2009.05.05. 16:02:55

@TaTa86.: (Azért az sokat elmond, hogy semelyik párt nem volt képes a mondanivalóját az EPválasztásokhoz igazítani.)

Van mondanivalója az eu-nak, vásároljál mint az állat a sok szarból amivel elárasztanak, ne termelj és ne támogasd a hazai termelőkét és kussolva tedd amit ők parancsolnak, sz@rok az eu-ra, minden évben nettó befizetők vagyunk, finghatunk mi a nulláslisztbe is akkor is csak fizetünk mint az örmester a kuplerájban!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 16:08:13

@pógárjenő:

Pedig háromszor annyi pénz dől ide, mint amit mi fizetünk be, csak rossz helyre megy.:-/

pógárjenő 2009.05.05. 16:13:06

@Mj: a mi szempontunkból, de ha netán-tán a gazdaságban ömlene, lehet hogy nem kinai végbéltermékeket vásárolnánk, szlovák tejet meg spanyol répát!

wladyslawsky (törölt) 2009.05.05. 16:13:58

@Mj: Lehet hogy igazad van, mindenesetre tény, hogy a nagy többségünk azt látja, hogy 5 év telt el ez EU csatlakozás óta, és semmit nem nyertünk vele, sőt... Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben az 5 évben kik voltak hatalmon, szóval nem biztos hogy ez EU a hibás

reKorrekt 2009.05.05. 16:17:34

Az SZDSZ ezen a plakáton konkrétan több sávot rajzolt mint amennyi valójában van az Árpád-sávban:
imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/hir/SZDSZ-oriasplakat1.jpg

Tudatlan fasztarisznyák.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 16:20:26

@pógárjenő: Nem hiszem, hogy ebben csak az eu a hibás. Pl Spanyolország egy koszvészekből egész élhető hely lett. Slovénia sem panaszkodhat...
wladyslawsky-val egyet értek, itt az elqrás volt az ami miatt elsősorban megszívtuk.

De ettől függetlenül egyértelműen látszik, hogy mélyen tisztelt politikusaink SEMMIT nem csinálnak kint. Ott van a fidesz, mszp, szdsz, mdf az EPben és egy rohadt félmondatot nem tudnak kinyögni, hogy miért is kéne őket visszaküldeni. (Jó az szdsz ne is mondjon, ők dolgoztak kint rendesen. Bár egyszer kipróbálhatnák azt is, hogy nem a magyarok ellen vannak.)

reKorrekt 2009.05.05. 16:23:03

@A lámpavas öregbíti a bőrt [Korrekt]: arról nem is beszélve hogy kisbetűvel, egybe írták...

Marcellusca 2009.05.05. 16:23:34

@A lámpavas öregbíti a bőrt [Korrekt]: Jaj, mán! Nem értitek a lényeget.
Ők nem konkrét Árpád-sávost rajzoltak, csak szimbolikusan jelezték. A későbbi védekezés kedvéért. :)

tudi 2009.05.05. 16:31:46

Hát a szadesz szerintem ezekkel a plakátokkal pont a jobbiknak kampányol, de hát ha ők ennyire IQ harcosok, akkor megérdemlik.

2009.05.05. 16:43:08

Remélem hogy Horn "részeges" Gábor, nem égeti le magát ismételten.Mert a szendröi ajánlószelvények megvásárlásánál ismét égett, mint a rongy.Neki Szendrö Szabolcsban van! Szegény diákok, ettöl az embertöl mit tanulhattak? Csak neki -ha olvassa a Vastagbört-leirom, Szendrö Borsod megyében van!Ha nem hiszi nézze meg!Hiába no, ö az egyik Ügyvivö a pártjában !

derelyegrádi szellem 2009.05.05. 16:58:29

@janos551:

Figyelj, horn gabi érdeklődése soha nem terjedt a belvárosán túlra, így ő leszarja Szendrő hol van, meg az összes többi paraszt magyart/gádzsót is.

Véraláfutás 2009.05.05. 17:21:40

A nacionalizmust, mint negatív jelzőt feltüntetni? Na ezek tényleg betegek...

Véraláfutás 2009.05.05. 17:23:41

A nacionalizmus, mint negatív jelző? Ezek tényleg nem normálisak...

tudi 2009.05.05. 18:25:11

@A lámpavas öregbíti a bőrt [Korrekt]: Nem baj melyik focicsapatnak piros-fehér csík a meze vagy jele annak a keménymagjának kéne a figyelmébe ajánlani ezeket a fotókat + megkérni őket egy kis kirándulásra kis hazánkba.

tudi 2009.05.05. 18:28:37

De az számomra nem világos vagy tényleg kicsit többet szívtak a kelleténél a szadesz kamapánystánjánál, vagy tudatosan csinálták ezeket a fotókat azért, hogy biztos ami biztos a jobbik tényleg bejusson ( hisz ezek a plakátok jogos bühöt és haragot váltanak ki minden jóérzésű honpolgárból) és akko lehet nyerváklni, hogy itten mekkora náczifasiszata világ van.

Otegi 2009.05.05. 19:44:11

Göncz Kinga plakátján valami olyan van, hogy ő fogja képviselni a magyar nezmzeti érdekeket. Nem ez szerepel szó szerint, de ez a lényeg!
Fasza!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 20:17:13

@pógárjenő:

Ki is volt eddig a gazdasági miniszter, aki az EU-s pénzekért is felelt? Van több kérdés?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 20:19:31

@wladyslawsky:

Ha már beléptünk, akkor bizony kapjuk onnan a forrást is, csak ugye még mindig az a baj, hogy szentendrei skanzenra meg ilyenekre költik a milliárdokat...:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 20:20:08

@A lámpavas öregbíti a bőrt [Korrekt]:

De persze megszólalásig hasonlít a nyilas zászlóra.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.05. 20:21:44

@janos551:

A Délvidéken is van egy Szendrő, csak ott valószínűleg nem látnák szívesen Gabikát.:P

Tilcsák Bea (törölt) 2009.05.05. 20:39:50

@simonmondja.: középen a szavazz szó sem zavart ebben, mi?:)

2009.05.05. 21:50:09

Úúúúúúúrrrrrrrrristen!! Ezt a nyálas plakátot! S van aki ezután reájuk szavaz?? Kretének birodalma így látszatra...

Véraláfutás 2009.05.05. 22:23:14

@Mj: Erről van valami forrás, mert én meg pont a fordítottját hallottam :/ (fejetvakar)

Véraláfutás 2009.05.05. 22:29:21

@Mj: :) ja csak a egy piros csík a különbség (4 az árpádon, 5 a nyilason), meg azok a zöld nyilak (vagy nyulak)

f.m.j. 2009.05.05. 22:52:42

@pógárjenő: @Mj: A Spiróval kapcsolatban ezt olvastam : sasika61mondja.blog.hu/
Szerintem érdekes, és elég tárgyilagos, meg aztán magyar tanár is...
Nekem csak szimplán nem tetszik a vers, mert szarul van megírva, (és ezzel nem is az írót minősítettem, akinek azért van egy-két kiváló drámája, meg regénye, bár én csak a Kerengőt olvastam...)
Ezt a "mélymagyar" szót még csak nem is ő (Spiró) találta ki, talán abból az időből származik, amikor egymásnak ugrasztották a kései népi írókat a "haladókkal" (Bayer akkor ment neki Csoórinak, amit azóta állítólag megbánt) de bocs ha nem vagyok pontos, nyugodtan igazítsatok helyre ha baromság, semmibe se vagyok biztos... :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.06. 15:28:26

@Tilcsák Bea:
Ja, hát a szavazz...
Nem szoktam felkapni a fejem, mert hol a megasztárokra, hol a sertésinfluenzára...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.06. 15:33:09

@Véraláfutás:

Pechedre pont a hétfői Metropol nevű szennylap címoldalán van róla egy statisztika, amit meg lehetne guglizni, de mivel eddig is effélékről tudtam, lusta vagyok kételkedni.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.06. 15:34:28

@Véraláfutás:

Eleve kétféle sztenderd nyilas zászló van, és az egyik vörös alapon, fehér körben, fekete nyilaskeresztet ábrázol, tehát ott még sávok sincsenek.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.06. 15:37:37

@fmj:

Ehhez csak a személyes véleményemet tudnám hozzáfűzni: soha nem adnék fel érettségin olyan költőt/drámaírót, aki ilyen gusztustalan, szar magyaros verset képes írni, ha van más is. Érvelős forrásból meg pláne van más.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.07. 01:05:55

@haveavoice:

Zseniális, ha megengeded, holnap linkelni is fogom.:)

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.05.07. 19:54:31

A 2. képen a SZDSZ a jobb oldalon egész jó dolgokat sorol fel pirossal. Lehet, hogy olyan kampánnyal még szavazatokat is nyernének :)
Mellesleg: Mi a baj a halálbüntetéssel?
Sablon válasz "Ha megölöd, akkor semmivel sem vagy jobb, mint ő"
Dehogynem, én nem vétettem a törvény ellen, próbálok dolgozni és eltartani magam és a családom.
És ha bekerül a börtönbe, bűnügyi továbbképzést kaphat, ingyen konditermet, továbbtanulási lehetőséget, stb. Mindezt az én adómból. Az injekciót pedig csak egy alkalommal kell beadni. Inkább arra adok pénzt.
Valamint ha egy mocsok oly mértékben vét a törvény, mitöbb, mások ellen, rászolgál a halálra.
Kemény vélemény? Lehet, de mi az anyámért etessek egy többszörös gyilkost? Vagy egy cigót, aki kikötöz, megerőszakol, majd felgyújt egy lányt?
Ezt válaszolja meg a szent SZDSZ!

Roxvox 2009.05.07. 20:17:24

Szdsz plakátok = közpénzek hűtlen kezelése

derelyegrádi szellem 2009.05.08. 13:40:19

Talán mégis létrejöhet az Ortiz-Gusztos "találkozó", egy székházlátogatás keretében:

"Tito Ortiz ügyvédje, Ofir Ventura is az amerikai sportolót ismerte fel az SZDSZ kampányplakátján, amelynek a fotóját lapunk küldte meg neki. A plakáton Ortiz bőrfejűként szerepel, "árpádsávosok" aláírással. Ventura azt mondta: rendkívül felháborította Ortiz stábját, hogy visszaéltek a világszerte ismert ketrecharcos fotójával, egyben segítségünket kérte, hogy felkutathassák a magyar liberális pártot."

:-))

valójábannemberci 2009.05.08. 14:17:05

A Tito Ortiz szálban megkapaszkodva, azért ne felejtsük, hogy a Magyar Mérce című Jobbik lap elsütött egy hatalmas bakit, amikor Shiri Appleby, egy amerikai zsidó lány lett a nemzeti szexuális érzület reklámarca:
m.blog.hu/co/comment/image/merce.jpg
comment.blog.hu/2006/08/17/szex_es_tarsoly_2
Tudjátok, ez amolyan szálka-gerenda jellegű történet. ;]

Geza 2009.05.08. 14:38:30

@berciXcore:
Valahogy nem emlékszem, hogy pl. a Mérce ezek után teli szájjal állította volna, hogy márpedig ők biza autentikus forrásból vették a képet.

Amúgy meg a másik nézőpont, hogy ha a szadesz n+sok példányos óriásplakáton csal és lop, azon mit enyhít, ha a Mérce egy pár ezer példányos újságon tfh. szintén csal?

Hol itt a szálka-gerenda? Én csak kettő darab illetéktelen képhasználatot látok, amiben az egyikben még a szereplő hozzájárulása sincs meg, a másik esetben erről se pro se kontra nem tudok, ill. más a megjelenés publicitása.

valójábannemberci 2009.05.08. 15:09:02

@Geza: Nem ismerem a végkifejletet, de van egy olyan érzésem, hogy a Mérce nem foglalkozott a kérdéssel. De főleg azért, mert nehéz lett volna PC magyarázatot adni.

A kölcsönös képlopás nem enyhíti egymás szélhámosságát, de míg többen is megjegyzik itt a kommentekben, hogy ha tényleg Tito az, akkor nagyon szét van fotosopolva (még én is felismerem a feltűnöbbeket: laposabb és szélesebb agykoponya, kiugróbb és mélyebb szemöldökcsont, kerekebb fülek, osztatlan kerek áll, más ívelésű csuklyás izom), addig Shiri esetében mindössze egy mellnagyobbító optikai tuning történt, így teljesen felismerhető maradt.

A hozzájárulások témája kényes kérdés, ha a Mérce/Jobbik stílusos lenne, bemutatná a sajátját. Hiszen nekik fontosak elvileg a sziklaszilárd elvek, aminek vonalán nehéz lenne a saját célcsoportjuk számára megmagyarázni Shiri szerepeltetését.
De van egy olyan érzésem, hogy a baloldali here felülbírálta a jobbik herét, és az emelkedő libidó juttatta a plakátra a hölgyet.

Shiri jó nő. Egyébként.
Nem szégyen felvállalni. ;)

valójábannemberci 2009.05.08. 15:27:51

@berciXcore: ja és _nem_ vagyok szadesz, vagy szoci párti. Csak a félreértések elkerülése végett. ;)
Nyomokban, LMP-t tartalmazhatok, de azt is csak azért, mert ma Magyarországon valamilyen címkét mindenképpen egymásra/magukra ragasztanak az emberek.

Jobban örülnék egy, az emberi (értsd: Homo Sapiens Sapiens) értékek és az európaiságunk alappillérei (görög filozófia, római jog, zsidó-keresztény erkölcs) mellett kitartó, azt határozottan felvállaló, progresszív, a "császári babérkoronától" meg nem részegülő, az emberek nyelvén beszélő, de populizmust nem kereső, a kor égető kérdéseire megfontoltan cselekvő, nem pénznyelőket tömő, a politikai erőt alázattal kezelő, a bolygó egészségét figyelembe vevő, a megújuló erőforrásokra nyitott, a mutyizástól határozottan elzárkózó, őszinte, igazságos, emberséges, de az emberekkel közvetlen csoportosulást.

De jelenleg ilyen nincs. Az LMP úgy néz ki, hogy majdnem, de ők se teljesen. Hiányzik belőlük egy esszencia.
Aki rájön, hogy mi ez a hiányzó esszencia, az kap egy tetszőleges RGB hexa kód alapján kikevert színű pontot. :P :)

Higany 2009.05.09. 08:34:49

Sajna úgy tűnik ez mégsem Tito Ortiz, itt az stock-fotó amit használhattak:
www.shutterstock.com/pic-26597065-dangerous-man-with-baseball-bat-isolated-on-white-background.html

A fotós galériájában van több kép is erről a szép emberről: www.shutterstock.com/gallery-62866p1.html

A bal karján van egy elég feltűnő tetoválás:
www.shutterstock.com/pic-26518192-muscular-man-holding-baseball-bat.html

ilyet nem láttam az Ortizról készült képeken:
www.mmanews.com/images/ortiz_big.jpg

A karjai hátoldalán vannak neki kisebbek:
i.cdn.turner.com/sivault/multimedia/photo_gallery/0804/mma.ultimate.fighting/images/57438358.jpg

De legalább egyszer nem hazudott a szadesz, ez is valami! :)

valójábannemberci 2009.05.09. 09:37:55

@Higany: az illetékes helyeken ezután lesz helyesbítés?

f.m.j. 2009.05.09. 09:46:40

@Higany:

Szerinted mennyből tart egy kis retusálással eltüntetni egy kis tetkót?
Vagy egy arcot odabiggyeszteni...
Röhejes ez az egész mér MINDKÉT oldalon...

@berciXcore:

Mármint melyik "illetékes helyeken" gondolod ezt a "helyesbítést"?
Itt már nem lehet szétválasztani az ocsút a búzától... vagy a zsartól a májat... :)

f.m.j. 2009.05.09. 09:47:11

mennyből=mennyiből

valójábannemberci 2009.05.09. 10:01:37

@fmj: szerintem eléggé egyértelmű, hogy a stock oldalról van a kép, viszont ahhoz, hogy óriásplakáthoz használható méretben tudjanak vele dolgozni, meg kell venniük a legnagyobb felbontásút, mert a sima "Kép mentése" opcióval ellopható példány rohadtul szétpixelesedne a nagyításnál. Gondolom ez senkinek se jutott eszébe.
Gondolkodni luxus.

Illetékes hely? Nos, nem az SZDSZ-től várom el, hogy a Tito sajtósaival folytatott esetleges levélváltást jelentessék meg, hanem a kuruc.info-tól valami olyasmit, hogy "ezt elkúrtuk, nem kicsit, nagyon".
És szarjanak sünt.

valójábannemberci 2009.05.09. 10:17:12

@berciXcore: de az a legvalószínűbb, hogy Ortiz sajtósai jót mosolyognak a nekik küldött leveleken, és megállapítják, hogy ezek a magyarok tökhülyék.

Innen üzenem a vádaskodó levélíróknak, hogy köszi az országimázs javítását! ;)

valójábannemberci 2009.05.09. 21:23:41

Na, én is megírtam a magam pártfüggetlen levelét Ortiz klubjának.
Kíváncsian várom a választ.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.13. 21:04:33

@berciXcore:

Ja igen, szegény tesz-vesz nem akarta elhinni, amikor mutattam neki a csajt.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.13. 21:05:46

@Geza:

Amúgy még a mellét is alaposan megnagyobbították a poszteren, ahová rakták a profi fotósok által csinált képet, de persze az SZDSZ-ről már megírtam a véleményemet a saját blogomon.:)

havi 2009.05.14. 08:50:46

Amelyik párt ezt bevállalja, azaz igazi tökös PÁRT! Ez lenne az elő reformlépés!

Az a nagy kérdés hogy mikor,? Nincsen, bizalom már az emberek nem hisznek már nekik!
Amit szerintem mindenki vár, és ami nem történt meg az elmúlt
20 –évében a teljes elszámoltatás, és ha bűnös, akkor ítélet, 2 x 3 –as cella!! Teljes vagyon elkobozás képviselők körében. Amíg ez nem történik, meg addig senki nem bízik meg egymásba! Ha választást nyer egy párt 2010-ben ezzel, és még azzal indítana, hogy nem kel ennyi képviselő, ennek a kicsi országnak, minek ennyi vízfejet eltartani! Ki monda fel Önként?Ha nem mond fel, akkor felkel neki mondani! Mint ahogy ez nap mint nap megtörténik a egyszerű állampolgárokkal.
Nem csak ígérgetni kellene, már ha nem lépni ez ügyben!
Amelyik párt ezt bevállalja, azaz igazi tökös PÁRT! Ez lenne az elő reformlépés!

süti beállítások módosítása