Skip to content


       Szűrés lista

"Világosan kiderül" - minden rendben a Boldvai-palotával

Boldvai László salgótarjáni palotájának a képe elég erősen beleégett az agyamba. Főleg, hogy a képviselő összjövedelme havi nettó 250 ezer forint, és az ingatlanszakértő szerint az 1050 négyméteres palota rezsiköltsége kb. 200 000 forint.

Nos, az APEH kapásból visszautasította a vagyonosodási vizsgálatot:
"Nincs felhatalmazásunk arra, hogy újságcikk alapján vizsgálatot indítsunk — mondta Bakonyi Ágnes APEH-szóvivő."

Nagy Attila Tibor (34) politikai elemző levélben kért vagyonnyilatkozati vizsgálatot az Országgyűléstől ... ma meg is született a "vizsgálat" eredménye.

Aki nagyon izgul az eredmény miatt, gyorsan ugorjon a fénykép alá ...




Géczi József Alajos az Országgyűlés mentelmi bizottság szocialista elnöke tájékoztatta a közvéleményt: Nem rendelt el vagyonvizsgálati eljárást a szocialista Boldvai Lászlóval szemben.

A döntését indokolva arra hivatkozik, hogy áttanulmányozta a képviselő határidőn belül megküldött válaszát, valamint az elmúlt évek nyilvános vagyonnyilatkozatait és az Országgyűlés honlapján megtekinthető 2009-es vagyonnyilatkozatot. Az elnök kijelenti, ezeket áttekintve és összevetve világosan kiderül, hogy a kifogásolt salgótarjáni nagy méretű lakóingatlan 2008-as felépítéséhez a források jó része már az építkezés idejére a képviselő rendelkezésre állt: az építkezés költségeit így a politikus két eladott - salgótarjáni és szentendrei -  ingatlanából származó jövedelme, továbbá készpénztartalékainak egy része fedezte.

Az írás kitér arra, hogy Boldvai László magánszeméllyel szemben folyamatosan fennálló jelentős tartozását is szerepelteti mind a 2008-as, mind a 2009-es vagyonnyilatkozatában. A testület elnöke ezért úgy határozott, hogy nem hívja össze a mentelmi bizottság zárt ülését, azaz nem indítja el a vagyonnyilatkozati eljárást.

Legális, törvényes, minden rendben ...

Még jó, hogy nem kérnek sajtó-helyreigazítást a Blikktől...

Nos, EZÉRT kell a Fidesz 2/3 .... és pontosan EZÉRT tartanak tőle a ballib oldalon.

Remélem Kövér Laci két bajuszpördítés között egy nagy Excel táblában vezeti a kivizsgálandó ügyeket és szépen bevési:

648. sor : Boldvai
 

Címkék: mszp abszurd pofátlan boldvai

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr291146814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszkep 2009.05.27. 14:30:12

Remélem jogosan zizegnek az elvtársak, és nem marad el a számonkérés kormányváltás után!

Hetfield 2009.05.27. 14:31:06

Én nem nézem ki kövér laciból, hogy képes kezelni egy Excel-t :)

eszkep 2009.05.27. 14:33:39

Bezzeg, amikor a FIDESZ vezető politikusai ellen rendelt el vagyonosodási vizsgálatot az APEH, nyilvánvó politikai nyomásra (minden alap nélkül, ivatalosan "szúrópróbaszerűen")... Az a fránya kettős mérce...

rolika 2009.05.27. 14:34:10

A portfolio.hu adókalkulátora szerint ez a ház potom 236 millió forintot ér... Évente egy milla ingatlanadó, azaz Boldvai "úr" 4 havi fizuja. Hihető, tényleg, nincs itt semmi susmus.

eszkep 2009.05.27. 14:34:49

@Hetfield: Azér ne süllyedjünk ilyen alacsony szinvonalra legyél szíves! Ez nem a kapcsolat.hu.

Nyomdász · http://www.ritternyomda.hu 2009.05.27. 14:34:49

Valamelyik okostojás vetette fel egy TV műsorban:

Ha van Magyarországon független igazságszolgáltatás, akkor miért
nem lép a Fidesz már most az ilyen büdös ügyekben. Rendőrségi feljelentés, APEH stb.

Miért kell megvárnunk Viktor megkoronázását? Mi változik akkor?

A Fidesz nyomást gyakorol a bűnüldöző (+ APEH) szervekre?
Esetleg most vannak szoci kontroll alatt?

Van pártatlan bűnüldözés, igazságszolgáltatás Magyarországon?

f.m.j. 2009.05.27. 14:36:16

és még ocsmány is a ház, remélem bepisil, mire a wc-ig elér...

Hetfield 2009.05.27. 14:36:18

Amúgy nem is baj, hogy házra költötte a pénzét. Lesz mit lefoglalni tőle :) Jön a kormányváltás, boldvait bedugják a kóterba, a házába meg beköltöztetnek egy roma családot :)

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 14:38:17

"Remélem Kövér Laci 2 bajuszpördítés között egy nagy Excel táblában vezeti a kivizsgálandó ügyeket és szépen bevési:
648. sor : Boldvai"

649. sor: Gréczi József Alajos

f.m.j. 2009.05.27. 14:38:26

A Fidesz sohasem fogja bolygatni az elvtársak ügyleteit... csalódni fogtok, aki hetyke bajuszpödrésre, meg móresre gyúr... sajnos, pedig de támogatnám én is... :)

rolika 2009.05.27. 14:39:29

@fmj: Ezért kell melléjük a Jobbik :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.27. 14:40:45

zero: ugye tudod, hogy jövő hét pénteken jelentetheted meg az utolsó postot? utána kampánycsend jön vasárnap estig. meg ne sértsd nekem, te "szabad, demokrata" :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 14:41:05

@Nyomdász:

Itt ebben az esetben
1, Apeh nem vizsgál semmit
2, Mentelmi bizottság (szoci-szdsz) többség nem vizsgál semmit

Ha Fidesz kormány lesz, lehet finoman változtatni az Apeh müködésén, és a mentelmi bizottségben is narancs többség lesz.

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.05.27. 14:41:30

az meg, hogy van, hogy az én netto-m fele az övének, de nagyon erősen el kell gondolkodunk a nyilászárók cseréjén is, nemhogy egy új ház építésén....

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.05.27. 14:41:31

Bászmekk! Ennyit az APEH-ról. Bezzeg engem már le is csuktak volna.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 14:42:42

@Seduxen:

Mu-ha-ha ... természetesen kampánytémát nem érintek a 7végén, vasárnap este meg várok mindenkit eredményt elemezni :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 14:43:23

@Lecso5-vegyifegyver:

nem vagy képviselő?
és nem voltál MSZP pénztárnok?

mind2 (törölt) 2009.05.27. 14:44:34

@Seduxen: nem baj, majd jön eric meg a debella Anikó :)))

Tapmancs 2009.05.27. 14:45:09

Fidesz? Ugyan műr, mit fog a fidesz csinálni? Ugyanezt, a saját pajtikkal. Meg lehet nézni az OVB-jegyzőkönyveket, na kinek a pártnak a képviseletében van ott az egyetlen ember aki EGYEDÜL szóvá teszi a szabálytalanságokat? Igen, j-vel kezdődik és obbikkal végződik. A többiek, a Fidesszel együtt a két évtizedes mutyi-rutinjukkal szarnak mindenre, csak a bödön közelében maradjanak.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.27. 14:45:09

@Noname Cowboy: balfasz vagy, azért... kérjél tanácsot boldvai elvt... öö, izé 'úrtól', hogy is kell kis pénzből nagy lábon élni :)))

@zero: na azért, mert beköplek az OVI kellemesen telt vezetőjénél, és testi kényszer lesz a vége :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 14:45:41

@rolika:

Ha a Fidesz egy szalmaszálat sem fog keresztbe tenni, akkor a Jobbik mégúgyse.

Hetfield 2009.05.27. 14:46:18

@mind2: Jah, addigra biztos kiolvassa a Havas könyvét :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.27. 14:46:24

@mind2: az mennyire hiányozna... már nem eric, hanem az ország - egyik - kurvája...

jut eszembe, arról nem lesz post, hogy el kellett altatni Kannácskát? ööö, izé a kutyáját, na... szóval arról. olyan szomorú kis történet...

jozicsenko 2009.05.27. 14:49:58

@Nyomdász:

1. az apeh, az ász,. az ügyészség, a bíróság, az EP, a kormányzóság, minden a fidesz kezében van, tudjuk Fleto Fletonovics óta
2. 7 év mszp kormányzás után
3. voltak jelzések, de pl az Ász hiába jelezte, hogy nem jó, hiába zárták ki a strabagot 5 (!) egymást követő alkalommal a közbeszerzésekről, valahogy mindig mindenki megúszott mindent

szumma: ha nem loptak, csaltak, raboltak a népek, nem lesz baj

ha igen, hááát, ez van, nem kellett volna lopniuk a pártközpontban...

mind2 (törölt) 2009.05.27. 14:50:30

@Hetfield: Szerintem már elolvasta háromszor.... olyan vad dühvel írja a posztokat, hogy felettébb gyanús...
Hasonlít arra a papra aki kiátkozza az erkölcstelen pórnépet a templomban, közben meg otthon a házvezetőnőjét kergeti ::))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 14:52:12

@Seduxen:

nagyon szomorú és szívszaggató a történet, megkímélnénk Titeket ettől ...

Tapmancs 2009.05.27. 14:52:31

@Mj: Csak míg a jobbik azért nem mert kevesen vannak és nincs rá lehetőségük, addig a Fideszből az akarat is hiányzik. Azért nem mindegy.

mind2 (törölt) 2009.05.27. 14:54:24

Egyébként nagyon tetszik nekem ez a ház.... cseppet sem tájidegen, ahogy belesimul a környezetbe, mondhatni egységet képez vele..... a kerítés meg egyenesen telitalálat.. és az asszony takaríccsa majd ?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 14:55:24

@Tapmancs:

Nekem állandóan azt hangoztatta jómúltkor Kövér úr - kampányidőszak sehol, zárt körű rendezvény -, hogy meg fogják ütni a bokájukat az elvtársak, ha a Fidesz lesz kormányon. Majd meglátjuk, de bízni se a Fideszben, se a Jobbikban nem fogok.

f.m.j. 2009.05.27. 14:55:25

@mind2:
Hali,
ment még egy levél tegnap, ezek szerint feleslegesen? Bocs akkor... :)

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 14:55:34

@REPARATUR:

Nem úgy, mint Boldvai, meg Gréczi József Alajos.

mind2 (törölt) 2009.05.27. 14:58:03

@Seduxen: mire, a szilikonos agyfelfújtra vagy erre a rendkívül ízléses és visszafogott dácsára ? :)))))

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 14:58:57

@mind2:

Ez az organikus építészet, beleolvad a környezetébe, mint a csernobili atomreaktor. :-)

mind2 (törölt) 2009.05.27. 14:59:46

@fmj: megkaptam :)köszi :)majd....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 15:00:08

@derelyegrádi szellem:

Ráadásul harmonikus épületegyüttest alkot a környező panelerdővel is.:)

mind2 (törölt) 2009.05.27. 15:01:14

@derelyegrádi szellem: ja meg a vasbeton Bauhaus :))))) elemeknek tűnő nemtommik : hiányoznak is a lőrésablakok :D

f.m.j. 2009.05.27. 15:01:36

@derelyegrádi szellem:

Ki az a Gréczi József Alajos? Nincs kedvem keresgélni :)

f.m.j. 2009.05.27. 15:02:20

és mit csinál azon kívül, hogy hazudik, eltitkol, falaz ezeknek a mocskoknak?

ketroot 2009.05.27. 15:03:08

Na az ilyenekért (is) nagyon remélem, hogy jól elpicsázzák ezeket....

mind2 (törölt) 2009.05.27. 15:04:28

@derelyegrádi szellem: De Gaudit is leutánozhatták volna, milyen nagy lenne mán :) Csinálni egy csontpalotát, romabarokk belsőépítészeti elemeket felhasználva...sok kis halálfej, lábszárcsont, meg szegfű motívum....:))))

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 15:05:20

@fmj:

csak a posztot kell elolvasni:

"Géczi József Alajos az Országgyűlés mentelmi bizottság szocialista elnöke tájékoztatta a közvéleményt: Nem rendelt el vagyonvizsgálati eljárást a szocialista Boldvai Lászlóval szemben"

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 15:06:45

@fmj:

Most látom, hogy viccelődni tetszik....

Tapmancs 2009.05.27. 15:07:30

@Mj: Úgy legyen, üssék is meg a bokájukat, de a tapasztalat azt mondatja velem hogy ez nem lesz így .

mind2 (törölt) 2009.05.27. 15:14:48

@Seduxen: tudod kinek kéne...:) Órákba telne mire reggelente a tükrökbe nézvén végigköpködném mindegyiket :))))

Maximio 2009.05.27. 15:17:42

Hálisten, hogy nincs semmi baj a Boldvai-rezidenciával, végre mehetnek a Gripenek bontani, ahogy a múltkori posztnál fejtegettük...:)

Atrox 2009.05.27. 15:21:12

@Mj: azt már eddig is láttam, hogy te mindíg mindenkit csak lesavazol. Szerinted akkor mit lehetne csinálni azon kívül, hogy a másik oldalra szavazunk, és nincs nagy kedvünk törvényt sem sérteni meg randalírozni (bár előbb-utóbb az lesz)? Eből a kibaszott bal oldalból meg már nagyon elegem van. Tudom, el lehet menni az országból, de én itt akarok élni. Egyébként a Jobbik egyik vezetője vagy, hogy ennyire konkrétan tudod, hogy mikor, mit, hogyan fogank csinálni?

Viktus 2009.05.27. 15:22:06

"Nos, EZÉRT kell a Fidesz 2/3 .... és pontosan EZÉRT tartanak tőle a ballib oldalon."

zero ez olyan aranyos naivitás volt a részedről ... ezek a show műsoron kívül kéz a kézben viháncolnak nem lesz semmiféle elszámoltatás , amíg egy új makulátlan erő nem kerül a képbe lásd. Jobbik ... ezek a rendszerváltás óta leosztották egymás közt a lapokat. A Fidesznek nem érdeke borítani a bilit. -

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 15:22:50

@Tapmancs:

Mondom, én sem bízom bennük, de ha a nem kampánynak szánt mondataiknak csak a tizedét is megvalósítják, már nem lesznek olyan vidámak az MSZP-sek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 15:26:58

@Atrox:

Mert pontosan kit is savaztam le?
Soha nem szavaztam se az MSZP-re, se az SZDSZ-re, úgyhogy valamit nagyon félreértettél. Engem csak a végtelen idealizmus akaszt ki, ami főleg a Jobbikhoz és a 2/3-os Fidesz kormányhoz fűződik. Én is ebben az országban akarok élni, mert ez a hazám, és végtelenül elkeserít, amikor beírják, hogy hogyan húznának el innen külföldre.
Nem, a Jobbik vezetőit ismerem elég régóta, és gyűjtöttem is nekik kopogtatócédulát.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.05.27. 15:27:22

"EZÉRT kell a Fidesz 2/3 .... és pontosan EZÉRT tartanak tőle a ballib oldalon"

hátte nagyon naiv vagy.....

mind2 (törölt) 2009.05.27. 15:27:30

@Atrox: én a Vona Gáborral egy oviba jártam, és már akkor is haragudtam rá, mert mindig felrúgta az alagutakat amiket fúrtam. Mikor viaduktot akartam építeni, arra azt mondta felesleges: " úgyis a földdel teszem egyenlővé és bevetem sóval ,te kis copfos "

Szóval nincsenek jó emlékeim róla, de nagyon elszántnak tűnt már akkor is ;)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 15:27:59

@Atrox:

Amúgy ha kötekedni akarsz, én inkább Bezuhovot vagy Virág elvtársat javasolnám, ők tényleg nem jobbosok.;-)

gidabiga 2009.05.27. 15:28:26

@mind2:

vagy Hundertwassert.
bár azt nem olyan nehéz, egyenes falat, meg padlót úgysem nagyon tudnak nálunk csinálni :DDD

W Joe 2009.05.27. 15:28:46

Hogy nem sül le a bőr a képükről...

A sajtó sem ér semmit. Minden alkalommal, amikor egy MSZP-s társát interjúvolják rá kéne kérdezni erre meg a hasonló ügyekre.

Mondjuk egy-két év múlva meg a fideszesek építik majd a villákat valószínűleg.

De ez akkora pofátlanság, hogy nincs rá szó

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 15:28:58

@mind2:

Ha valami problémád van velem, akkor légy szíves, inkább mailben írd meg ahelyett, hogy itt gúnyolódsz velem. Köszönöm.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.05.27. 15:29:12

off
apehről jut eszembe: tudtátok, hogy az adózott fizutokból vett, áfával terhelt (ergo kétszer leadózott) vagyontárgyaitok eladásakor adót kéne fizetnetek?
vaterán eladod a kanapét, és már csengeted is a 25%-ot....
http://www.penzcentrum.hu/cikk/1018055/1/eladogattal_az_interneten_csengethetsz_36_-ot_az_apeh-nek

snorbi 2009.05.27. 15:30:44

Nem vagyok nagy Fidesz-barát (régen kiábrandultam az egész politikából), de egyetértek abban, hogy az országnak már csak egy esélye van: ha a Fidesz 2/3-ot kap jövőre. Egyáltalán nem biztos, hogy jobbak lesznek, de szerintem rosszabbak semmiképp, és már hányok ettől a szoci-szadesz bagázstól...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.27. 15:31:26

"továbbá készpénztartalékainak egy része fedezte"

Aztán honnan voltak készpénztartalékai Boldvainak? Ez itt a kérdés, kedves Apeh!

mind2 (törölt) 2009.05.27. 15:31:45

@gidabiga: LOLLLLL, a derékszög az Árpád apánk óta nagy probléma ebben az országban, nálunk az egyik főfalat 52-ben rakták, és a kőműves olyan részeg lehetett mint az állat... volt benne egy görbület ( az agyában is meg amit falazott abban is ) nagyon megcsodáltuk annak idején... le is fényképeztük XD

Zsuuli (törölt) 2009.05.27. 15:31:57

OFF
http://index.hu/bulvar/2009/05/27/tatarszentgyorgyi_tuz_5_helyett_28_milliora_ertekeltek_a_hazat/

(...)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.27. 15:33:48

@derelyegrádi szellem:

Szerintem Zero is és Te is egy 1-est vagy egy 2-est lehagytatok a táblázatsor száma elől. Remélem, Kövér alaposabb. :)

mind2 (törölt) 2009.05.27. 15:33:55

@Mj: mikor írtam, nem olvastam, Ti mit írtok , bocs :)
ugyanis nem frissítettem ...mondandómban pedig az alagút és a viadukt volt a lényeg, meg a TV2 és az RTL Klubra való utalás.....most én mondom, hogy nagy levegő, kifúj, meg relax :)

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.05.27. 15:34:15

Nagyon naiv dolog azt hinni, hogy a fidesz majd valami nagy számon kérést fog tartani. Sőt, egy egész kicsit sem.

Igény persze volna rá, de akkor sem.

Nézzétek meg, 1998-ban kit kértek számon? Senkit, pedig ügy akkor is lett volna bőven....

A fidesz után 2002-ben is lehetett volna számonkérést tartani, érdekes módon ez valahogy elmaradt.

Egy követ fújnak ezek mind, méghogy a Kövérlaci majd bemószerolja, meg bíróság elé citálja az elvtársait cöcö...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 15:35:41

@mind2:

Ok, lassan annyian kötnek itt belém - nyilván elsősorban én tehetek róla (önkéntelen kioktató stílus, miegymás), és csak ezután a front -, hogy minden inget magamra veszek.:)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.05.27. 15:37:39

@zero:
"nem vagy képviselő?
és nem voltál MSZP pénztárnok? "
nem bzmg. csak egy sz** mezőgazdász vagyok. ill. volnék csak, mert nem tudok elhelyezkedni a szakmámban. így f** pályázatokat kell írkálnom hülye embereknek éhbérért...

f.m.j. 2009.05.27. 15:39:16

@anti_troll:I

Igazad van, és ennek nem örülünk, azt már csak szabad, nem örülni annak, hogy nem lesz következmény, nem változik semmi... (most ezt nem tőled kérdezem-képletesen-, hanem a mocskoktól:))

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.05.27. 15:42:37


Nekem is van egy álmom: egy rendszerváltás, miután kapásból kiosztanak 10 000 év börtönt a politikai és gazdasági maffiának.

Sajnos az álom csak álom marad...

Jurganov 2009.05.27. 15:42:45

ha tenni akartak volna valamit az országért már tehettek volna. de semmi. azután kissé nehéz elhinni, hogy: na majd ezután... a figyusz is ua mint az mszp, csak más ember beszél az emelvényről.

Viktus 2009.05.27. 16:06:01

@zero:

Tudod az új többség borulékony ... minden segget meg nem lehet kiny*lni , ahogyan a Fidesz óhajtja. A komolyabb reformok után pedig a potenciális Kádár aladt szocializálódott 50 feletti korosztály, de főleg a nyugdíjasok szaladnak vissza Lendvai Ildi kebleire ... ha meg nincsen reform összeomlás.

Mivel a Fidesz számláján is jó pár huncutság van, mint a szociknak csak egy két sajtó által kiszimatolt meg koncként odadobott eseten kívül igazából szépen fedezik egymást az elemek.

Ez a Boldvai uradalom sem most épült ki, mégis volt a tarjáni fidesz? csak nem megkapta a részét az adott tarjáni bulikból?

Hunvald sem tudta volna észrevétlenül elpasszolni a fél belvárost ... ha nem kapnak v.mit a fideszes ellenzékiék ... és így tovább ...

Nálunk pl. a Fidesz helyi vezetője az , aki a konzervgyárat jó párszor már bedőltötte az adóságokkal, és mindig más cégen újrakezdte, és nyugodtan üldögélhet a millióin ...

wlakos 2009.05.27. 16:19:14

@anti_troll:
Azért a szocik 2002-ben a másik bajszos, ha jól emlékszem Katona Kálmán vezetésével el kezdtek vizsgálódni a fidesz után.

Marcellusca 2009.05.27. 16:22:50

@Nyomdász:

Jó a kérdés!
Már bennem is többször felvetődött.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.05.27. 16:26:52

@Mj: hát,én is megtenném, csak ugye, a barátod...:):):D bocs:)
Amúgy, hogyne lenne minden rendben, hisz a saját kölykük...csak nem hagyják sz@rban.
Azt nem értem, hogy miért hisztek a jobbikban..ha bejut, azonnal lefektetik őket is, vagy kiderül valami turpisság..
aki ott bent van, megváltozik, vagy megölik. Majd kapnak a jobbikosok is szép fizetést, egy két céget, számla nélküli térítéseket, és azonnal megváltoznak. Senki, aki ott van a húsosfazék közelében, egy hangyányit sem törődik többé a választókkal. Csak a maga és párttársai, rokonai jólétével, minél több pénzhez jutásával. A módszerváltás óta folyamatosan romlik az ország, bárki volt hatalmon, nem segített. mostanra, a válság segítségével,itt is az eredménye.
Lehet, a megoldás tényleg az lenne, aki önként jelentkezik politikusnak, az soha ne kaphasson helyet.kalapból kéne sorsolni, a megfelelő posztra a megfelelő emberekből.

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 16:27:31

@wlakos:

Katona Kálmán MDF-es (jelenleg még), akire gondolsz az Keller elvtárs. Nagy géniusz érdemes megjegyzeni a nevét.

Most a PM államtitkára, hogy Törökbálint polgármesteri székéből is kibaszarintották azt a félkegyelműt.

Ő volt az "üvegzseb" kormánybiztosság vezetője. 133 eljárást indított. Ennek egywtlen kézzel fogható eredménye volt (egy ártatlan ember öngyilkosságán túl) a bíróság elítélte Keller elvtárs egyik közeli munkatársát vesztegetésért. Keller elvtársat is csak fel nem függeszettt (Géczi Jószef Alajos elvtárs segítségével) a mentelmi joga kímélte meg az elítéléstől.

Na, ezt a géniuszt légyszi jegyezd meg. :-)

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.05.27. 16:31:54

Nekem erről a listáról Earl listája jutott eszembe :)
De asszem a Kövér-lista hosszabb :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 16:38:47

@*párosan szép*[L42]:

Nyugodtan rám adhatsz inget, bár így talán egy kicsit melegem lesz.:)
Én sem értem ezt a Jobbik-optimizmust, na de majd 1 év múlva jönnek a sorozatos pofára esések és kijózanodások...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 16:40:25

@derelyegrádi szellem:

Keller Lacira már akkor érdemes volt felfigyelni, amikor szóba került a neve az Orbán Viktor utáni nyomozós botrányban.

Horizont 2009.05.27. 16:43:14

@Viktus:
"potenciális Kádár aladt szocializálódott 50 feletti korosztály"
Én 54 vagyok tehát célközönség:) Nem szaladok Lendvai kebelére, isten ments. Annyira utálom ezt az általánosítást! Ez olyan mintha én azt mondanám MINDEN fiatal hülye alkoholista és drogos:)
Nem minden 50 év feletti hülye. A Kádár rendszer az volt ami, most pedig mi is elítélhetjük azokat akik most vezetik az országot. A másik oldalon is vannak vakon Orbán hívők. A múltkor vastaps kíséretében ütemesen üvöltötték: Viktor, Viktor.Nem volt jó hallani azt sem.
Azért az én korosztályomban akik nem fanatikus MSZP-sek, még nem biztos, hogy elájulunk a Fidesztől, vagy a Jobbiktól. Az öregség előnye (ajándéka) bizonyos bölcsesség amit tapasztalattal szerez meg az ember. Már nem vagyok naív! És óva intek mindenkit a nagy várakozástól, mert nagy lesz a csalódás. Persze ettől biztos csak jobb jöhet. De ne " ezektől" legyen jobb, aki jön, hanem legyen nagyon jó!!!
Igéri, hogyha nyernek elszámoltatnak és büntetnek. Azért ellenzékben is lehetett volna feljelenteni. Vagy megakadályozni sok harácsolást. Ha akarták volna....
Azért várjuk optimistán a jövőt mi mást is tehetnénk!!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.05.27. 16:52:46

na de kérem, ezek szerepeltek a korábbi vagyonnyilatkozatokban?

salgótarjáni és szentendrei - ingatlan készpénztartalékok

Viktus 2009.05.27. 16:56:20

@Mj:

A Jobbik fokozatosan fejlődik jó irányban. Az tény még hosszú út áll előttük, hogy ne csak a pillanatnyi hangulattól függő politikai erő legyen, de szépen haladnak.

Igazából, akkor látszik majd a Jobbik érettsége, amikor az oktatási kabinetet nem pl. Novák Előd asszonykája irányítja majdan, aki még tanuló, és politikát vagy mit hallgat. Persze nem azt mondom Dúró Dórival olyan nagy baj lenne, de pl. ilyen posztra tapasztaltabb szakemberre van szükség ... nem pedig ki kinek a köreiből való szitu, amiért az egész ország egy nagy posvány lett.

Marcellusca 2009.05.27. 16:58:39

@Mj:

Hehe! Meg megjöttek a vörösök, mi? :)

Nyugi, nem kell mindennek bedőlni!

Egyébként - szvsz - nem lesz (most sem) itt semmiféle elszámoltatás. Pedig ez olyan, mint a viccbeli rasszizmus: igény az lenne rá ...

Feuer Frei ! 2009.05.27. 17:00:26

Ne legyetek már ennyire pesszimisták, hátha egyszer mégis bekövetkezik az, hogy hiába minden mézesmadzag, a hatalom és pénz bódítása, a bejutó képviselők nem saját magukat/családjukat/haverokat helyezik előtérbe hanem (legalább annyira) az országot, ill. az itt élőket is.

Ha ebben már most nem hiszünk, akkor elkezdhetünk gyalogolni Arubára, ti. itthon úgyse lesz jó soha semmi.

Ez esetben viszont nincs semmi helye az örökös sopánkodásnak meg nyafogásnak.

Hinni kell benne és tenni kell érte.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2009.05.27. 17:01:08

Komolyan azt várja valaki, hogy változás lesz itt??? Hát még mindig vannak ENNYIRE elvakult szemellenzős jobboldali szavazók? Egy év múlva kormányváltás, egy-két ítélet nélküli kirakatper, azt jó napot. Változás mikor ugyanaz a politikai elit immár 20 éve? Változás mikor ugyanazok kerülnek hatalomra akik megalapították az Országimázs központot és állami pénzekből európai szintű utánpótlás központot építettek Felcsúton? Változás? Ez most komoly? Mégis mi változik azon kívül, hogy 4 évig ők loptak orrba-szájba, 8 évig a szocik, aztán most majd 4 + x évig megint ők. Olvassatok már vissza a 98-2002 között megjelent újságcikkek között! Ők mekkora szemétségeket meg mertek csinálni. A különbség csak annyi, hogy Orbán hatalma valamilyen rejtélyes módon a sorozatos bukások (zsinórban három elvesztett választás) ellenére is megingathatatlan. Addig nem lesz itt változás amíg ugyanez marad a politikai elit. Az összes parlamenti párt minden tagját börtönbe kéne vetni, a vagyonukat elkobozni, a pártszékházokat felrobbantani és a helyét bevetni sóval. Akkor ESETLEG lenne némi esély változásra Magyarországon. A Fidesz kétharmados többsége maximum arra lenne jó, hogy megkezdődne az ország még a jelenleginél is sokkal nagyobb és pofátlanabb szétlopása.

Csak úgy utóiratként: miből gondolják a jobboldali szavazók, hogy a lopás és a médiák adott lehetőségek közötti cenzúrázása csak a baloldaliakra jellemző?

wlakos 2009.05.27. 17:01:45

@derelyegrádi szellem:
Igaz:)
De bajszuk az van nem?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:01:49

@Viktus:

Milyen fejlődésre gondolsz konkrétan? Mondjuk a mostani kampányvideójuk tényleg jobb lett, mint a 2006-os, plusz a több demagógia (több jelszó), több szavazó elvet is elsajátították már.
Hehe, Dúró Dorkával is beszélgettem pár éve, aranyos csaj alapvetően, csak nem szakértő. Ahogy Előd sem. Ahogy Szilva sem. Ahogy Csanád sem. Ahogy Szaszi sem. És még sorolhatnám, de ebből is látszik, hogy akinek nincsenek szakemberei, annak csak a demagógia marad, és nem fog tudni jó döntéseket hozni, mert csak a felszínt kapirgálja. (Én is gyakorlatilag csak a felszínt látom a médiából, nem is megyek el politikusnak.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:03:30

@Marcellusca:

Jó, de férfiaknál?:P
Na ahhoz képest, hogy Vadaiék már most vészmadárkodnak, már most is elszámoltatás van.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:05:28

@Feuer Frei !:

Hinnék én ebben nagyon szívesen, ha nem tudnám, hogy kik ők. Ez kb. olyan, mintha egy piti tolvaj azt mondaná nekem, hogy "én csak jót akarok az országnak, úgyhogy nyugodtan kölcsönadhatod nekem az összes pénzed, hiszen én tisztességes ember vagyok".

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:07:15

@wlakos:

Katona Kálmán már leborotválta.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.27. 17:09:42

"Nos, EZÉRT kell a Fidesz 2/3 .... és pontosan EZÉRT tartanak tőle a ballib oldalon."

Te mit szívsz zero?.DDDD

Nem lesz itt semmi...

dr.justice 2009.05.27. 17:09:52

@zero:

Szerintem a Fidesz nem fog keménykedni. Náluk sem mindenki feddhetetlen. És még finoman fogalmaztam. A másik meg az, hogy - megint csak szerintem - nem olyan ádáz ellenfelek ők.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.05.27. 17:10:07

zero:
Tudom, h kampány van meg mifasz, de nem kéne ennyire nyíltan Fideszezned. Eddig azért szerettem ezt a blogot, mert részrehajlás nélkül megtaláltatok minden disznóságot; kérlek, maradjon ez így!
Mj: Persze, óriásiakat lehet csalódni a Jobbikban (Te kopogtatócédulákat gyűltöttél, én meg szórólapozok), de a jelen helyzetben ez az egyetlen értelmes választás. Én leszek a legboldogabb, ha ebben az országban nem lesz szükség Gárdára meg Jobbikra, de most nagyon kellenek.

DArchAngel 2009.05.27. 17:11:59

Lóf*szt fogják kivizsgálni. Egy követ fújnak ezek mind...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.05.27. 17:13:23

Kit érdekel a Boldvai? A terrorista adócsaló zöldségest kéne valahogy megfingatni, hogy rohadjon meg...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:15:26

@Eltiron72:

Akkor próbáld elképzelni azt, hogy a Jobbik "hitelessége" szempontjából melyik előnyösebb: ha legalább 5%-ot kapva bekerülnek és óhatatlanul konszolidálódnak/elkurvulnak - mert döntéshelyzetben nem lesznek, és betömik a szájukat -, vagy ha éppen lecsúsznak, és kívülről azt mondhatnak/csinálhatnak, amit akarnak, jókora támogatási pénzből, amit a választáson elért eredmény miatt kapnak majd.

Feuer Frei ! 2009.05.27. 17:15:40

Sharapova megverte Petrovát, juhúúú

Mosmá szerintem tényleg csak én hiányzok az életéből :D

Egyébként az előbb nem feltétlenül a Jobbikra gondoltam, személy szerint minden pártban ismerek tisztességes embereket. Csak kurva kevesen vannak.

Virág et. 2009.05.27. 17:16:28

@anti_troll: El sem hiszem, hogy ezt írom, de egyetértek veled.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:17:37

@Feuer Frei !:

Én egyedül a KDNP-ből tudnék mondani, de miért ne.:)

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 17:19:25

@Mj:

Már jóval korábban is érdemes volt. Ő volt az, aki 1998-2002-ig mindent, de mindent lélegeztetőgépben számolt.

Ő volt a Párt ökle. Potosabban ökre.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:20:58

@derelyegrádi szellem:

Hohó, erre nem is emlékeztem név szerint, pedig a demagógia csúcsa.:D

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 17:21:58

ezt a szar fideszes dumát. Az egy dolog h ez a boldvai is ugyanolyan csaló mint a többi, de mint az közismert: a kövérlászló és más hasonló szimpatikusok sem semmik... A kétharmados duma végképp mérgesít: ha mindenben olyan tárgyilagos és adatokhoz hű bír lenni ez a blog, akkor miért ferdít ebben: a fidesz max a szavazni mindenképp hajlandó 1/3-nak a 2/3-át bírta csak Pécsett is megszerezni. Azaz a tömeg nem megy inkább szavazni, mert tudja jól, hogy az egyik 19, a másik egy híján 20. Szar banda az egész ahogy van.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:27:37

@derelyegrádi szellem:

Nézegetem most a vagyonnyilatkozatát, és szegénykém 75 négyzetméteren kénytelen nyomorogni.:) Alább meg van több, mint 2 és fél millió forintja, amit óvadékba helyezett, ezmiez?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 17:29:27

@NadeApaaa!!!:

Mert gondolod, hogy bárkit is érdekelni fog a mandátumok megszerzésénél, hogy hány százalék nem megy el szavazni...

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 17:31:16

@Virág et.:

Pedig most nincs igaza. A 2002-es kormányvátás után Kellerék 130 valahány eljárást indítottak a "fideszes ügyekben". Eredmény=0. Biztos direkt volt, hogy falazzanak nekik/egymásnak..:-)

Csak az a szegény adónyomozó Győr-M-S megyéből nem tudta, hogy erről van szó, így aztán ő öngyilkos lett. (A többieket felmetette bíróság)

Na, ez történt 2002 után. Biztos csak kiszaladt a fejedből.

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 17:36:50

@NadeApaaa!!!:

Van igazásgod, de kövér laci 1000 m2-es villája hol is van? Mert azt is megnézném...

Előre is köszi.

Horizont 2009.05.27. 17:39:25

Azért (mi) a nép is megéri a pénzét. Valakiért mindig oda kell lenni.:)
1989-ben a nagy többség úgy volt, mindegy ki csak az MSZP ne! Jött az MDF és sokan nem látták meg, hogy sokan átcsordogáltak a régiek közül. Azt hitte mindenki majd ők "nyugatot" csinálnak az országból. Na ez nagyon nem sikerült, a csalódás akkora volt, hogy a többség visszaszavazta Horn Gyuláékat. Megint pofára esés lett, mert a 4 év kapitalizmus után nem jött vissza a vidám barakk érzés. Na akkor jöjjenek a fiatalok(Fidesz), ők még szüzek a politikában, mutassák meg mit tudnak. (én is örültem). De nem sokat mutattak, a stílusuk sok kivetni valót hagyott maga után.(na és a kisgazdák). Megint a baloldal felé fordult a többség, mégis Meggyesi régi motoros,úriember kinézetű, pénzügyi szakember.Na amikor már leáldozhatott volna nekik, betáncolt Fletó és olyan energiával és elementáris erővel hirdette az igét, hogy még sok fiatal is bedőlt neki. És az lett ami. Most itt tartunk. Újabb bálvány kéne. De ki? A baloldal elvetve.(helyesen). Fidesz? Jobbik? Ők is itt élnek! Hisz- e valaki ma abban józanul, hogy ők önzetlenül a hazánkért fognak dolgozni? Hogy helyére tesznek mindent és mindenkit?
A magyar nép már csak ilyen, 20 éve hinni akarunk! Egyszer már bejöhetne nekünk is valami...

Virág et. 2009.05.27. 17:42:43

@derelyegrádi szellem: Te tudod a legjobban, attól hogy valami nem áll meg a bíróság előtt, attól az még nem biztos, hogy meg sem történt.

A Kellerek inkompetenciájából én nem vonnám le azt a következtetést, hogy nem is történt semmi 98-02 alatt. Sőt.

De nekem nincs bajom az elszámoltatással. Miattam, nekem nem fáj. Csak emellett azért ne felejtsenek el a kormányzással se foglalkozni majd.

Virág et. 2009.05.27. 17:43:33

@derelyegrádi szellem: Majd 2010 után felépíti ő is a sajátját. Most 7 szűk esztendő volt nekik, legyél egy picit türelmesebb. :)

Tündér_Lala 2009.05.27. 17:43:42

Tudjuk, hogy a Fidesz sem szent.
Nekem elég, ha a ellopott pénzek aránya, megfelel a két társaság vagyoni helyzetében mutatkozó arányoknak. Mondjuk Gyurcsány-Orbán, Kapolyi- ki a leggazdagabb fideszes ?
Ha ez megvalósul, már baromi jól jártunk.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 17:45:02

d.szellem:
Azért mert neki nincs villája, nem mentesíti semmi alól sem. Egyébként meg lehet, hogy van, max nem az ő nevén...))) Mindenesetre szentté őt sem fogják avatni, az biztos...
Horizont:
egyébként én komolyan nem értem, hogy az után a csodás négy év után, amit anno a fidesz elkúrt, hogyan is akarhatja bárki is őket újra hatalmon...érthetetlen...

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 17:49:33

@Virág et.:

Biztos így van. Bár nem tartom valószínűnek, hogy 130 esetben a hatóságok (mert legtöbb bírósági szakig sem jutott) tévedtek. :-)

Te talán így látod, jogod van hozzá.

Azt én sem gondolom, hogy "semmi nem történt". De ez nem gondolati kérdés, hanem ténykérdés, a tény pedig ez: 130-ból 0.

Utolsó bekezdéssel egyetértek.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.05.27. 17:52:07

@Mj: Tudom, hogy intelligens és szkeptikus vagy, de egyszer próbáld meg idealista szemüvegen át nézni a világot: lehet, hogy Vonáék megvalósítják azt, ami eddig sok kis pártnak nem sikerült: Néhány mandátummal sárga lapot mutatni az éppen kormányzó rezsimnek.
Nyilvánvalóan valószínűtlen, de mi az alternatíva? "Jobb híján" szavazzak Viktorékra?
Simicska, Gansperger, Pintér, Kövér?

Marcellusca 2009.05.27. 17:52:46

@Horizont:

Szépen összefoglaltad. Komolyan!

Az a baj, hogy az a néhány huszonéves - akikkel időnként vitába szállunk - ezt nem látja át, mert nem érezte saját bőrén.
Pedig valahogy így történtek a megválasztások.

dr.justice 2009.05.27. 17:52:58

Aha, elszámoltatás. Miért nem teszik sorra a büntetőfeljelentéseket, ha bűncselekményekről tudnak ? Csak a sajtótájékoztatókon tudnak kaffogni. Ez mindét oldalra igaz egyébként.


Csak a halott politikus a jó politikus . :D

Horizont 2009.05.27. 17:54:28

@NadeApaaa!!!:
Nem értem, hogy mit nem értesz. A Fidesz 11 éve került hatalomra! Maradjunk reálisak. Akkor jobb volt a világ még, és ezáltal ők is. Legalábbis ahhoz képest ami ma van.....Mert ami ma van erkölcsileg,anyagilag, politikailag ez már a pokol előszobája!

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 17:56:42

@NadeApaaa!!!:

Így van, jobb ha viseli afeleősséget a boldvai villájáért is! :-)

Igen, elkúrtak sokmindent (kommunikáció, kampány, stb). De én most kiegyezék azokkal gazdasági mutatókkal, meg versenyképességi helyezésekkel, ami akkor volt. Tudod éppen most húzott el mellettünk Botswana, ami azért nem túl jó jel. :-)

Tudom a válság, de már tavaly (válság nélkül) is recesszióba fordult a gazdaság. Akkor meg volt egy 5 %-os növekedés. Államdósságuk aránya 52 % volt, míg most 82. Meg ilyesmik.

De ha lenne jobb, azonnal támogatnám. De nincs sajnos.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:00:56

horizont:
most komolyan azért jó a fidesz, mert annyira szemét banda az mszp??? ne már....
d.szellem:
ugyanaz a válaszom neked is: a fosnál a szar tényleg jobb???? ennyire nem lehetünk "nagyratörők"!!!!!!)))

Petiking25 2009.05.27. 18:01:45

Ezt a villát befűteni se lehet 200 ezerből, az ingatlanszakértő téved.

A rezsiköltség alsó hangon 4-500 ezer huf/hó. Ha meg még a medence (medencék?) is fűtöttek akkor ennél is több.....

K.Jani 2009.05.27. 18:02:03

undortító, hogy egy hajdan nemes országot így szét"kurtak". szívják a vérünket mint egy rossz parazíta, és most már pofátlanul az orrunk előtt!!
de sajnos én a fidesztől sem várok csodákat. nagyon megváltoztak '98 óta. és nem az előnyükre.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 18:02:09

@NadeApaaa!!!:


lol

"s és adatokhoz hű bír lenni ez a blog, akkor miért ferdít ebben: a fidesz max a szavazni mindenképp hajlandó 1/3-nak a 2/3-át bírta csak Pécsett is megszerezni. "

Ki nem szarja le hányan szavaztak? A 386 képviselő 2/3-áról van szó.

Ha 12%-os lesz a részvétel, mert mindenki leszarja a poltikát, akkor is meglesz a 386 képviselő :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 18:04:03

@NadeApaaa!!!:

és fordítva?
most komolyan azért jó az mszp, mert annyira szemét banda a fidesz??? ne már.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:04:49

zero: na hát pont ez a gáz! a 12 százaléknak a 2/3-a az ugye 8 százalék! Tényleg a többség akarata fog győzni megint!!!!))))) Jó lesz!!!!!! ))))

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.05.27. 18:05:33

@snorbi: Mindig van lejjebb, ezt ne feledd!

Boldvai meg remélem, hogy bennég a palotájában. Csak az irónia kedvéért. Mondjuk valahogy úgy, hogy nem tudja kinyitni a biztonsági ajtót, vagy valami ilyesmi. De a Fidesz-kétharmadtól várni a megoldást az igencsak naiv dolog: vagy nem fognak lófaszt se csinálni, vagy válogatás nélkül minden MSZP-tagot lecsuknak. Olyan bonyolult megoldást, hogy "lecsukjuk a mutyizó MSZP-seket, de mindet egyedi elbírálással, és tényleg csak a bűnözőket", olyat nem lehet várni tőlük. Hogy lesz abból elszámoltatás-leszámolás-cirkusz-a-népnek? (Btw. a politikai "mesterművükért" se lehet őket lecsukni - szellem biztos jobban tudja, de információim szerint nincs a BTK-ban "veszélyes hülyeség, vagy annak álcázott károkozás kormányzati pozícióban", vagy ezzel rokonértelmű tétel, és ha bele is írnak, akkor sem lehet valakit olyan bűncselekményért elítélni, ami az elkövetés idején még nem volt az.) Ha pedig a Jobbik is kormányra kerülne, akkor max. odadobják nekik az SZDSZ maradékát, de az MSZP nem lesz megbolygatva...

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 18:05:56

@NadeApaaa!!!:

Akkor már csak egy dolog van hátra:

Mit tanácsolsz, mit tegyünk, hogy "nagyratörők" lehessünk?

K.Jani 2009.05.27. 18:06:56

ilyenkor mindig az jut az eszembe amit princ gábor szakácsa mondott nekem három éve. igen, TALÁLKOZTAM PRINC GÁBOR SZAKÁCSÁVAL! kicsi ez az ország. ő mondta, hogy a saját fülével hallotta, ahogy princ buliján, pezsgővel a kézben, azon röhögött egy mszp-és és egy fidesz-es politikus(neveket nem mondott), hogy ez a birka nép! hogy bevesz minden hülyeséget!!!! akkor még alig akartam elhinni, mára viszont már nem kérdés számomra, hogy igazat mondott-e.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:07:00

én végig azt mondtam és mondom, hogy egyik 19 a másik egy híján 20. Olvashattad már tőlem fentebb. Rühellem mindkét bandát! Ismerős a szöveg: az igazi rendszerváltásnak kéne már megtörténnie, és az egész bagázst elzavarni már végre, mert addig itt soha semmi érdemleges nem fog történni. Egyetértünk, zero?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:08:58

@NadeApaaa!!!:

Nekem az az érthetetlen, hogy ez a 7 év a rendszerváltás utáni idők legnagyobb elkúrása volt, és te még mindig a Fidesznél tartasz.

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 18:09:04

@Gerusz:

Hülyének lenni állampolgári jog, de esetükben ilyenről szó sincs.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:11:26

mj: nekem az az érthetetlen, hogy elmúlt 7 év elkúrása után bárki visszakívánja az előtte lévő 4 év elkúrását. Miért? Miért nem vmi újat akar mindenki?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 18:12:07

@NadeApaaa!!!:

egyet :)

de a realitások talajánállva: Fidesz kormány jön.

És ha összevetjük a kormányzás minőségét, az "ügyeket", a lopásokat a Fidesz kormány és a 7 évnyi MSZP-SZDSZ kormány között, akkor minden téren a Fidesz volt a jobb. Mármint jobban kormányoztak és kevesebbet loptak (azt is ügyesebben xD)

Bakker, 1998-2002 között a legnagyobb botrány az volt, hogy a koronát felúsztatták Esztergomba, meg a Milleneiumi Országjáró.

Ma ez akkora apróbetűs hírecske lenne...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:12:11

@Eltiron72:

Tőlem arra szavazol, akire akarsz, de fölösleges olyan dolgokat elvárni Vonáéktól, amikre lehetőségük sem lesz. És mi az, hogy sárga lap?

dr.justice 2009.05.27. 18:13:05

kurva nagy OFF.

A rendőrség szerdán kihallgatta azt a férfit, akit a gyanú szerint Abádszalókon szerdára virradóra bemászott egy roma család házába, és megpróbálta az ott alvókat meggyilkolni.

"Már sajnálom, hogy a férjemet leállítottam, amikor le akarta vágni a lábát" - mondja Gabi néni a támadóról. Csaba higgadtabb, a nyakán és a mellkasán kötéssel magyarázza az újságíróknak, hogy mi történt." Az volt a szerencsénk, hogy a szúnyogháló miatt a borotva éle tompult, ezért nem tudott megölni."

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő is megjelentek a helyszínen

"A rasszista indíték kizárható" - mondta Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség szóvivője. A rendőrség szerint a szolnoki kórházban intenzíven fekvő támadó egy korábbi betörést akart megbosszulni. A gyanúsított azt gondolta, hogy a sértett követte el a lopást, ezért mászott be a családhoz.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:13:21

@Marcellusca:

Már megint a huszonévesek, mi?:P A tesóim átlátták, nekem az is elég.:P

Tündér_Lala 2009.05.27. 18:13:42

@NadeApaaa!!!:
Sajnálom, de nekem a garanciát nem az jelenti, hogy ismeretlen és gyakorlatlan emberek alkotják az ország vezetését.
A garancia az, hogy egy kemény kezű vezető kézben tartja az embereket. Ez megvalósult Horn és Orbán alatt is és ilyen mértékben nem szaladt el velük a ló.
Gyurcsány miután maga is erkölcsi hulla volt ezt nem tudta megtenni, így mértéktelenül elpofátlanodtak. Ennek a következménye a gazdasági, politikai, morális és társadalmi válság.

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 18:15:11

@zero:

Ennyiről van szó. Jól látod.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:17:35

@NadeApaaa!!!:

Azoknak az akarata számít, akik elmennek választani, ennyi. Vagy legközelebb találják ki a politikusok, hogy az otthon maradó x % kire akar voksolni?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:18:54

@Gerusz:

Nem, a Jobbik ellenzékbe készül.

eldiablomismo 2009.05.27. 18:19:32

Ez az ingatlan csak 29999990 Ft :)

Egyébként a pógári oldal ennek a mestere, a semmiből élni nagy lábon, lásd Kósa. A 2/3 csak arra lenne jó, hogy úgy istenesen ki legyen baszva velünk.
Egyébként én már várom, meggyőződésem, hogy hatalmas hiba volt leváltani őket. Ha hagyjuk tovább kormányozni, már nem lenne fidesz, és talán lenne jobboldali párt idehaza.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:19:41

@K.Jani:

Egész hiteles lehetne, ha Princz Gábor nevét helyesen írtad volna.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:23:34

@NadeApaaa!!!:

Milyen újat, amelyiknél szakértők is vannak? Mert én olyat nem tudok.

eldiablomismo 2009.05.27. 18:28:08

@zero: Várhegyi Attila államtitkár úr, Kaya Ibrahim, Orbán bányák, a luxusautós balhé, a sportaréna, az MTV és az Ezüsthajó Kft, és még sok-sok egyéb. Te homoksütiket lapátoltál a pajtikkal 8-10 évvel ezelőtt, vagy mi? :D
Az mszp-vel pont az a baj, hogy folytatták a fideszes utat.

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 18:30:48

@eldiablomismo:

Én a "balodali" politikusok villáit (bajnai, gyurcsány, kóka, boldvai, szekeres, oszkó) látom, de szívesen veszem ha adsz egy elérhetőséget Kósa 1000m2-es villájához.

Ha megteszed, megköszönöm.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 18:32:46

@eldiablomismo:

Ha folytatták volna a fideszes utat - ahogy Medgyessy mondta -, akkor már rég lenne eurónk, és nem lenne ekkora államadósságunk.

Tündér_Lala 2009.05.27. 18:32:55

@eldiablomismo: Nem egyszerűen folytatták, 1000-el megszorozták és közben nem akadt senki aki vissza fgta volna őket.

eldiablomismo 2009.05.27. 18:34:55

@derelyegrádi szellem: Látod ez a baj, hogy csak bizonyosokét látod. A többieké nem baj, mert az mááááás.

Tündér_Lala 2009.05.27. 18:35:57

@eldiablomismo:
Közben pedig nem kormányoztak, nem adtakválaszt sem gazdasági sem társadalmi történésekre, folyamatokra.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:37:37

tündérlala: imádom ezt a logikát: aki szerinted mondjuk csak 1 millióval vert át az különb mint aki tízzel? ajaj...

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 18:38:54

@eldiablomismo:

Azért csak azokét, mert a kósáét nem mutatod meg. Megmutatod - vagy bárki más - és már látom is. De könyörgöm, valami konkrétumot.

Kósának itt és itt van a 1000 m2-es villája, hivatalos jövedelme meg a havi a képviselői tiszteletdíja.

Türelmesen várom.

dr.justice 2009.05.27. 18:39:33

@derelyegrádi szellem:

Kóka mínuszban van ugyanis saját bevallása szerint 87 millió a tartozása.

Tündér_Lala 2009.05.27. 18:43:01

@NadeApaaa!!!:
Miből gondolod, hogy az újak nem vernének át ?
Igen én jobban szeretem, ha 10 Ft-al vernek át, mintha 10e-el.

dr.justice 2009.05.27. 18:43:35

@dr.justice:

Kósa nem Kóka. Bocs.

Ja, lakásfelújításra 39 milliót vett fel. Nem tudom mennyit érhet az ingatlan.

picur3ka 2009.05.27. 18:44:35

@Mj:

A szambol vetted ki...

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.05.27. 18:45:04

Mj: A sárga lap azt jelenti, hogy ha az uralkodó pártnak nincs meg az abszolút többsége, akkor a hoki szavazásoknál be lehet nekik inteni.
A Jobbikért azért kampányolok, hogy a Fidinek ne lehessen meg az abszolút többsége (ami jelen állás mellett esélytelen, de én idealista vagyok.)

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.05.27. 18:46:14

Amúgy a Vastagbőr még mindíg kihívásokkal küzd a helyesírás terén... :D

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:46:25

tündér lala: ilyenek lettünk? nem az számít, hogy átvernek, hanem hogy mennyivel???? hát ezért van még mindig ez a garnitúra a parlamentben, és jókat röhögnek ezen a gondolkozáson: "...hahaha, jól lenyúljuk őket, és még meg is szavaznak minket...hát ez kész..."

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.05.27. 18:48:55

Amúgy írni fogok egy posztot a saját blogomon a "Firefox jobban tudja!" címmel. Tök vicces, amikor a helyesen leírt magyar szavaimat megjelöli hibásként.
Ebben a magyar winword is erős, egyébként.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.05.27. 18:53:27

Most mit vagytok úgy oda? Ez a rozoga tákolmány nem érhet többet 29,9 milliónál. :o)

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 18:54:50

@dr.justice:

Akkor 39 milliónál biztos többet! :-)

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:56:00

egyébként tényleg. mit pazaroljuk az időnket erre az egészre...?

Tündér_Lala 2009.05.27. 18:56:52

Széchenyi csak egy volt és még őt is kikezdték. Azóta pedig a világ csak romlott. Az idealizmus szép dolog, de én öreg vagyok ahhoz, hogy higgyek benne. A realitás pedig az amit fenntebb leírtam.

Horizont 2009.05.27. 18:57:20

Azért aki most mondjuk 23 éves az honnan tudja, hogy milyen volt a Fidesz 1998-ban? 12 éves volt.

@NadeApaaa!!!: Egy biztos és lásd már be. Mára olyan szintre süllyedt a politikai vezetés és velük együtt az ország (nem csak anyagilag), hogy innen FEL KELL EMELKEDNI. Ha ezért az ördöggel kell cimborálni cserébe, akkor meg kell tenni. Hátha:)
Teljesen tiszta lappal és politikusokkal lehetetlen kezdeni, csak egy véres leszámolás esetén:)))
Kicsi ez az ország hová is mennének, lennének?

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 18:58:51

Horizont: uff, a szívemből beszéltél!!!

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.05.27. 19:02:15

@Horizont: MOST fogtál meg. Kurvára igazad van.

Horizont 2009.05.27. 19:06:22

@Tündér_Lala:
El is felejtettem! Neked meg fekete pont a "néniért"!
Mert ami igaz az igaz, de milyen szörnyű leírva is látni:)))

Tündér_Lala 2009.05.27. 19:07:29

@NadeApaaa!!!:
Mutass egy olyan politikust aki (Széchenyi, Teleki) az életével szavatol az ő és környezete tetteiért és arra szavazok.
A fásultság az volna, ha nem mennék szavazni, mondván " ugyis mind egyformák". Balról sokan szertnék ehitetni, hogy ez a helyes.

dr.justice 2009.05.27. 19:11:02

@derelyegrádi szellem:

Vicces, de az is érdekes, hogy mi volt a fedezet és hogy miből fizeti vissza.

Én nem tartom faszagyereknek aki kevesebbet és ügyesebben lop. Ne lopjon ! Én sem lopok.

Tündér_Lala 2009.05.27. 19:11:09

@Horizont: Vettem a fekete pontot a viccért.
Lala bácsi
@NadeApaaa!!!: Mit tehát ?

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 19:13:09

Lala: nem tudok neked ilyet mutatni. és akkor mi van? hol függ ez össze? nem értem. aki lop, annak mennie kéne. ennyi. ehhez nem kell széchenyi meg egyéb példa, ez alapvető.

Horizont 2009.05.27. 19:18:43

@NadeApaaa!!!: Egy biztos az MSZP, SZDSZ semmiképpen nem maradhat hatalmon. Én nem vagyok jobbos és elég öregecske is, de ez akkor is így van.Így kell lennie. Nem tudjuk biztosan mit alkot a Fidesz, oldalán KDNP-vel és mellette vagy ellene a Jobbikkal, de mivel nincs jobb felhozatal ennek kell történnie.(ez is fog). Olyan, de olyan messzire vagy mélységbe elment az MSZP és az SZDSZ, hogy menniük kell!! Frissíteni kell! A túlzott optimizmus és hozsánna is káros. Mérsékelten szabad örömködni majd. Előre meg picikét.
Örömre nem sok okunk van, amúgy se.

derelyegrádi szellem 2009.05.27. 19:23:57

@dr.justice:

Igazad van. Csak ha választanom kell a között aki kilop egy dobozos kólát a hűtőből, meg a között aki ellopja még hűtőt is, meg később még valahogy a nevére kerül az ingatlan is, ahol a hűtő áll, az előbbit választom.

De csak addig, amíg lesz egy nem lopós.

Súlyosítja a helyzetet, hogy ráadásul csak a kólás tud megszabadítani a a másodiktól. Attól pedig meg kell szabadulni, most és bármi áron. Nincs több idő, mert kicsontozódunk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.27. 19:25:18

már csak két évet kell kell várnunk szinte, h kiderüljön mi a fidesz.
"elszámoltatás" az lesz, nyugi, mert megírták a demokratában. csakhát ki tudja ez csak látszat szinten lesz, amolyan ügyekként a bíróságon, vagy börtön tényleg, amire mindannyian számítunk.

bírósági ügyek biztos lesznek, de h mi lesz ott az eredmény? majd 2-3-4 vayg esetleg 60 (ha elhúzodik) év múlva megtudjuk

Tündér_Lala 2009.05.27. 19:26:29

@NadeApaaa!!!:
A lopás jelen esetben összemosó fogalom. Mert mit nevezünk annak. Még a gyurcsány féle áll hozzá a legközelebb, bár lehet jogszerű. De a bennfenntes információk alapján megszerzett tulajdonok ide tartoznak ? Hosszan lehetne sorolni.
A múlt rendszerben volt egy szlogen : A proletár forradalom minden 10 évebn megismétlendő. Ha erre gondolsz csináld meg.
Azt támogatnám, hogy a köztásasági elnök írhasson ki népszavazást a parlament feloszlatására, ha úgy itéli meg. Mert az valóben abszurdum, hogy alkotmányos módon (az ország teljes tönkretétele esetén sem) lehet elzavarni a kormányt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 19:28:56

@eldiablomismo:

"Várhegyi Attila államtitkár úr, Kaya Ibrahim, Orbán bányák, a luxusautós balhé, a sportaréna, az MTV és az Ezüsthajó Kft, és még sok-sok egyéb"

Részletesen kifejtenéd egyesével, hogy itt mi volt az "ügy"?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.27. 19:30:30

@Eltiron72:

Jaj, ne má' ....

Pedig annyire igyekszünk ..

Én . pl. már melló közben szörfözök a hírek közöt, hogy mire csapha le a V'bőr ...

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 19:43:44

zero (meg aki úgy érzi): ne csinálj már úgy, mint ha az a 4 év, amit a fidesz kihúzott, az ártatlanság kora lett volna. ezt Te magad sem gondolhatod komolyan. olyan hibátlanul meglátod írásaidban általában az igazságot, hogy ezt max viccnek veszem Tőled.

Tündér_Lala 2009.05.27. 19:51:29

@NadeApaaa!!!:
Ha a jobbik bekerül és képviselőik 4 év múlva is suzukival járnak és panelben laknak, akkor lehet gondolkodni.

adamzsolt 2009.05.27. 19:51:57

Röhej. Az APEH nem végez vagyonosodási vizsgálatot......
Pár hete olvastam, hogy egy gomb felvarrása és számla nem adása miatt (az APEH ellenőrnek tett szívességet a nem profilba vágó cselekedettel a gombárus) több százezer, talán milliós bírságot szabtak ki.
De itt minden rendben van....
Nem MSZP-zni, meg Fidesz-ezni kellene, hanem arra rákérdezni: a FÜGGETLEN, PÁRTMENTES HIVATAL hogy lehet ilyen?

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 19:54:32

Lala: hát erre én is kiváncsi lennék... bár gondolom a suzukit akarják végre lecserélni, meg a panelt..))))

Horizont 2009.05.27. 19:55:26

@NadeApaaa!!!: hihetetlen hogy nem akarod megérteni miről szól az egész. Nem volt az ártatlanság kora amit a Fidesz kihúzott 4 évet. Elfelejted, hogy közben eltelt 7 év???
Házasságban is a 7. év a mumus:)
De most egy más kor van!!!! És más kor jön!!!Ennyi.

K.Jani 2009.05.27. 19:55:48

@Mj: tényleg megtörtént. akár hiszed akár nem!

Spielberg 2009.05.27. 19:56:15

le se szarják majd Boldvait!

Roxvox 2009.05.27. 20:01:29

a hejesirás nem nehéz csak oda kel figyeni

adamzsolt 2009.05.27. 20:03:54

Itt szerintem nem az a lényeg, hogy ki nyeri a következő választást. Hanem az, hogy akik hatalmon vannak, ugyanolyan állampolgárok legyenek a hivatalok és egyéb eljárások folyamán, mint a többiek. Ez megy nyugaton, sőt, ott a legkisebb kivételezésért azonnali (és önkéntes általában) lemondás jár.
Itt nem a pártválasztásra, hanem a mögötte álló hivatalok, minisztériumok, intézmények hozzáállására kellene figyelnünk.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.27. 20:20:22

Horizont: más kor jön..??? hahahahahaha

Tündér_Lala 2009.05.27. 20:22:49

@adamzsolt:
Ez igaz. Ugyan olyan állampolgárok mint mi és szigorúbb erkölcsi követelményeknek kellene vonatkozni rájuk mint ránk. Mert az ő rossz példájuk társadalomi morál romboló.
Törvények felettinek képzelik magukat és azok is.
Ezen is változtatni kellene.
A politikai uralom alá hajtott közhivatalokat pedig (a KSH-tól a rendőrségig és még hosszan lehetne sorolni) fel kellene szabadítani.
(Mindig volt és lesz befolyás, de ilyen mértékű mint most, csak a párállami időkben volt)

Thulsa Doom (törölt) 2009.05.27. 20:33:43

MUHAHAAA! Méghogy a fityisz majd kivizsgálja..., meg Kövér...! Naiv-e vagy?
Gondolom kövérlackó majd ezt az ügyet együtt fogja kivizsgálni a Kövér Szilárd nevű tesókájának a komcsikkal együtt vitt bizniszeivel.

Ne légy már ekkora fasz!

001ALADIN 2009.05.27. 20:41:30

Na akkor figyelj : aztmondják a nyelvek ha mint vállalkozó abba hagyod tevékenységed,akkor a z APEH azonnal megkezdi ellened a vagyonosodási vizsgálatoto.Boldvai elvtárs bazdmeg te lazán lophazsz. a faszom kivan már ettől a a korrupt mocsok országtól

picur3ka 2009.05.27. 20:59:12

@adamzsolt:

Nahat ehhez fuggetlen - nem parlamenti, szakertoi - bizottsagokat kellett volna felallitaniuk a honatyaknak, evekkel ezelott. Es vonatkozo torvenyeket.

Mint Pl, Szellem es tsa felulvizsgalja gyurcsany teso koltsegteritesi marhasagat szamlaval, na ez hianyozik a mi kis demukraciankbul, tobbek kozt. Vagy az, hogy, az angliai LibDem part elnoket jol megbuntette a kalauz a vonaton cigizesert. Igy.

fairi 2009.05.27. 21:01:52

"Nos, EZÉRT kell a Fidesz 2/3 .... és pontosan EZÉRT tartanak tőle a ballib oldalon."

hihetetlen naivitás,fidesz miért csinálna bármit is?
Nekik is vaj van a fülök mögött....
naivitás bármit is várni tőlük..

picur3ka 2009.05.27. 21:16:05

@Horizont:

En remelem, hogy Orban nem csak megoszult , de sok tanulsagot is levont az elmult 20, es foleg az utolso 8 evbol. Remelem. Mert aggodom e kis langoktol olelt orszagert.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.27. 21:21:52

@dr.justice:

Sajnos nincs ilyen opció. Mindegyik lop, de nem mindegy, mennyit és hogyan. Meg persze az is fontos, melyik mit tesz közben az országgal/országért?

Ezt kell mérlegelni.

Melyik a jobb férj?
Aki elrak magának pár ezrest a konyhapénzből, néha eltűnik a haverjaival, de megszereli a házban az elromlott dolgokat, és még kedves is

vagy aki elissza és elkurvázza az egész konyhapénzt, aztán részegen szétveri a lakást meg a fejedet, és még meg is magyarázza, hogy te tehetsz az egészről

Na?

lucreciaborgia 2009.05.27. 21:41:31

@picur3ka (Beindultunk:
Nekem nem úgy tűnik, hogy OV tanult volna a hibáiból. Az "egy a zászló" szlogennel meg a többi jobboldali párt szétforgácsolásával nem a saját táborukat növelték, akármennyire is szerették volna. Most is azon görcsöl az egész stáb, hogy a Jobbik szavazóit hogyan tudnák maguk mellé állítani. Ennek érdekében még hajlandóak a radikálisabb megnyilatkozásokra is (na jó, a maguk módján). A matematikájuk meg csak ott sántít, hogy aki a Jobbikra akar szavazni azok nagy része SOHA nem fog a Fideszre, mint történt ez a MIÉP, a Kisgazdapárt szavazói esetében is. Ezért győzött kétszer is az MSZP. Szerintem.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.05.27. 21:43:27

@derelyegrádi szellem:
Tehát volt elszámoltatás? Nem volt.

Erról szólt a hsz.

Nem volt elszámoltatás 98-ban, és 2002 ben sem, holott lett volna mit számon kérni.

És igen, rühellem az MSZP-SZDSZ tolvajbandát, és ha hiszitek ha nem, a FIDESZ-es tolvajbandát ugyan úgy.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.05.27. 21:46:35

@laspalmas:
Nem lehet megalkudni ebben a kérdésben. Nincs jobb tolvaj és rosszabb tolvaj.

MINDEN tolvajt el kell ítélni.

Ennyi erővel a 2010-es új kormányt fel lehetne hatalmazni hogy:

Lopjál csalljál nyugodtan, az elődödet nem tudod űberelni.

A bűnözőket le kell csukni, legyen MSZp, SZDSZ, FIDESZ, MDF, tag, rendőr, ügyész, bíró, katona, rendőr stb

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 21:50:14

@Eltiron72:

Szerinted a Jobbik be fog nekik inteni? Na arra kíváncsi leszek.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 21:53:11

@Eltiron72:

Nekem az egyik kedvencem a TV-ét, MSZP-ét típusú hiba.:) (Zero, ha ezt olvasod, akkor csak szimplán a szó végére kell írni a "t" toldalékot.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 21:54:13

@Eltiron72:

Egyszer szólt nekem a Word, hogy nem illik olyat írni, hogy Csesznek. Pedig én csak egy középkori várról írtam.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 21:57:18

@NadeApaaa!!!:

Oké, menjen el mindenki, aki egy fillért is lopott. De ki jöjjön? Vagy esetleg legyen anarchia?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 22:03:09

@K.Jani:

Megtörténhetett, csak a név következetes rosszul írása valahogy nem ezt erősíti.

Hannibal22 2009.05.27. 22:06:14

Az anarchiában az egyetlen jó dolog az volna ,hogy láthatnám az "anarchista" punkok csalódott képét:)

gidabiga 2009.05.27. 22:18:25

azoknak a hozzászólóknak, akiknek senki sem jó, hogy az országot vezesse, mégis hogy gondolják a kormányzást?
kivel?
új erő nincs a láthatáron.
ami van, az kevés és még gyenge.
írjátok, hogy egyik rosszabb, mint a másik, de ötlet nincs, hogy ki lehetne az, aki kihúz a szarból bennünket.

és nem tetszik, hogy azzal jöttök, hogy az otthon maradottak másképp döntöttek volna.
tessék elmenni szavazni mindenkinek és akkor győzzön az, akire a többség leadja a voksát.
mert szerintem nem fair, hogy otthon marad, majd szidja a regnáló kormányt.

lucreciaborgia 2009.05.27. 22:25:02

@Mj: Jöjjön az, aki eddig még nem sározódott be sem anyagilag sem erkölcsileg. És legyen mögöttük olyan erős, nem elvakultakból álló háttér, akik azonnal számon kérik minden megalkuvásukat!
Ha ez mégsem válik valóra hát akkor inkább legyen az anarchia! Sokban nem különbözne a mostani állapotoktól.

picur3ka 2009.05.27. 22:25:15

@lucreciaborgia:

Megis csak kell remenykedni valamiben, habar, gondolom, igazad van. A remeny eltet, a valosag pofara ejt. Remeny nelkul, pofara ejtve nem lehet elni. En meg nem indulok el, ugye, hogy magamra szavazzak.

Jut eszembe, meg pentekig lehet jelentkezni szavazatszamlalo bizottsagba, csak egy egyszeru modja a csalasok szemmel kovetesenek/akadalyozasanak, akinek megoldhato.

gidabiga 2009.05.27. 22:31:03

@lucreciaborgia:

van olyan, aki még sem anyagilag, sem erkölcsileg nem sározódott be?
a Jobbik tán anyagilag nem, az erkölcsikben nem vagyok olyan biztos.
szerintem minden országban valamilyen szinten megszedik magukat a vezető politikusok.
de nem mindegy, hogy az állampolgároknak mit hagynak belőle.
én azt érzem, ahogy a művelt francia is mondaná:
leben und leben lassen :)))

ojjektum_résziről 2009.05.27. 22:31:27

Jé,unokaöcsém pont ilyet épített legóból.
Vagyis egy kicsit jobbat.

lucreciaborgia 2009.05.27. 22:37:20

@gidabiga: Rosszul tudom, hogy most NEM az ország vezetéséről fogunk szavazni? Eddig abban a hitben voltam, hogy Magyarország EU képviselőit választjuk meg két hét múlva! Ezt a szar szöveget, miszerint a mostani szavazás kormányváltó, már egy évvel ezelőtt, a vizitdíjnál eljátszotta a Fidesz. Változott valami? Na ennyit erről.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.27. 22:39:29

@Mj:

Ha egyszer elindítjuk a Vastagtoll-blogot, ti lesztek a moderátorok Eltironnal. Megígérem. :)))

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.05.27. 22:47:31

@derelyegrádi szellem: Akkor átfogalmazom a kérdést: van olyan törvény ma, ami alapján le lehet csukni a kormánytagokat a rossz döntésekért, amit elkövettek (függetlenül az egyéb mutyiktól)?

@Mj: Azért ez az alternatíva is bőven a realitás talaján van, ha nem is valódi kormánypártként (hülye lesz a Fidesz biztos többségben koalícióra lépni a jobbszéllel), hanem SZDSZ-stílusban. Főleg, ha esetleg nem lenne meg a Fidesznek a 2/3: odadobja az SZDSZ-t a Jobbiknak cserébe a szavazatokért egy-két 2/3-os ügyben.

gidabiga 2009.05.27. 22:49:03

@lucreciaborgia:

nem tudod rosszul, de feljebb nem csak arról volt szó.

szipó 2009.05.27. 22:50:15

@gidabiga: No de ha nincs akire szavazzon, mert nem tud azonosulni egyikkel sem, akkor azért menjen el szavazni hogy ......(adjon a szarnak egy pofont?) Kérdem én: a sok otthonmaradóra miért nem próbál meg épiteni senki? Pedig ők nem szélsőségesek, csak nem akarják a nevüket adni az ilyen látszatpolitikáláshoz.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.27. 22:50:37

@anti_troll:

Naiv vagy. Nincs szeplőtelen politikus, aki ne lopna egy forintot sem, mikor lehetősége van rá.

A lecsukásról meg annyit, hogy általában minden "ügy" törvényes, csak rohadtul erkölcstelen. Azért meg nem jár börtön.
De ha mégis:
Mit gondolsz, hány MSZP-st, Fideszest, MDF-est, SZDSZ-est kéne lecsukni?
60%-ot? 75%-ot? 82-t?

Ki csukná le őket? Ki indítana eljárást? Talán majd egyszer a strasbourgi bíróság, mert hogy a mindenkor "független" Apeh és rendőrség nem, az tuti.

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.27. 22:51:07

OFF

Egyébként:

Másodsorban,
továbbá,
hovatovább,
Arról nem is beszélve, hogy...
amúgy,
Hozzáteszem,... (Elmondanám,... Megjegyezném,...)
mindenesetre,
különben meg,
mellesleg,
mellékesen,

Hirtelen ennyi.

ON

Bocs, nem bírtam magamban tartani.

lucreciaborgia 2009.05.27. 22:53:14

@picur3ka (Beindultunk: Igen, én bízom abban, hogy van szebb jövő, hogy van egy olyan erő (párt, csoport, stb.) aki meg tudja, és főleg akarja is, állítani a mostani nihiilt.
És ha a valóság ismét pofára ejt, akkor nem az összjobboldali erőre fogok szavazni, (Fidesz) hanem a nemszavazók táborát gyarapítom inkább. A kisebbik rosszra nem vagyok hajlandó leadni voksomat.

szipó 2009.05.27. 22:56:28

A Jobbikról meg csak annyit hogy ők még nem játszottak ekkora homokozóban. Majd ha ellen tudnak állna X millió forintnak, akkor verhetik a mellüket. Régi mondás, de igaz: mindenkinek megvan az ára.

lucreciaborgia 2009.05.27. 22:57:56

@laspalmas:
82 %-ot. Tippem ez, de lehet hogy több is összejöhetne.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:04:18

@lucreciaborgia:

Na ilyen nincsen most nálunk. Anarchia meg pont ugyanazért nem lenne, amiért a kommunizmust nem tudták sosem megvalósítani. A mostani helyzetnél meg lehet bőven sokkal rosszabb még, süllyedhetnénk pl. Észak-Korea színvonala alá is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:06:31

@lucreciaborgia:

Már mindenki a kormányváltásra apellál, kár ezt az EU-s dolgot most felhozni.:P

lucreciaborgia 2009.05.27. 23:06:33

Hogy egy kicsit visszatérjünk a topic eredeti témájához figyelmetekbe ajánlom, hogy az APEH nem indított vizsgálatot fent nevezett igaz, makulátlan ember ügyében. Hát akkor tegyük félre ellenérzésünket és fogalmazzuk meg T. APEH felé beadványunkat Boldvai úr vagyongyarapodása ügyében. Ha jól tudom a név nélküli bejelentésekre is ugranak. Nosza tegyük próbára kedvenc hivatalunk objektivitását.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:07:03

@laspalmas:

Köszi, ígérem, minden hibát kijavítanék, ami tőlem telik.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:11:47

@Gerusz:

Na pont most beszél Kövér Laci Bárdos Andrással.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:12:55

@szipó:

De, a Jobbik az otthonmaradókra is épít, az LMP meg gyakorlatilag csak a kiábrándultakra.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:17:34

@Mj:

Amúgy milyen érdekes, hogy az először a Fidesz jobbszélét elhódítani akaró párt most már az MSZP kiábrándultjaira is apellál.:) Ebben a tekintetben ugyanis tényleg nem jobboldali. (Na nem mintha az MSZP baloldali lenne, a Fidesz meg jobboldali, csak a viszonyrendszerhez alkalmaztam a fogalmat.)

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.27. 23:18:12

fejj...épp ünnepeltem, hogy elpicsázták eric MU-ját a Bl-döntőben, errefel nem benyomják ezt a szemetet (jobbik reklám) a királyin

ünneprontók

lucreciaborgia 2009.05.27. 23:24:34

@Mj:
És? A süllyedést Te hogy érted? Főleg Észak- Korea viszonylatában? Nem tiszta ez előttem. Kérlek fejtsd ki bővebben.
Előre is bocs tudatlanságomért!

szipó 2009.05.27. 23:26:37

Az LMP kábé annyit tud kampányolni, és annyi szereplést kap, hogy a hüvelygombáról is többet tudok, mint az ő programjukról

szipó 2009.05.27. 23:29:33

Mondjuk nem mintha a többi párt "programmal" kampányolna.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:30:00

@lucreciaborgia:

Könyörgök, nézd már meg magadtól, hogy milyen életszínvonal és politikai élet van abban az országban... Nálunk legalább nem kell kötelező módon vörös csillag térformációban imádni a leválthatatlan pártfőtitkárt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:30:47

@szipó:

Rá köll keresni neten, ha nem adnak neked szórólapot. (Nekem adtak, el is tettem emlékbe.:)) A többi pártra ugyanez vonatkozik.

System failure. :) 2009.05.27. 23:33:20

Off:
Oszlassuk fel a parlamentet. Hozzuk létre a császárságot. Én leszek a császár, sirályság lesz megígérem.
On:
Kíváncsi vagyok ha leégne a villa, mekkora kártérítést kapna? Amúgy tényleg fel kellene jelenteni, csak értelme nincs. :) Az akasztás szimpibb.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.27. 23:34:38

@zero: "Remélem Kövér Laci két bajuszpördítés között egy nagy Excel táblában vezeti a kivizsgálandó ügyeket és szépen bevési:

648. sor : Boldvai "

Örülhetsz zero! köteleslaci épp ezt fejti ki a komcsi2-n. eddig még nem mondott aksztást...biztos távol van még a választás ;)) (és rímel)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:37:40

@Bezuhov:

Na, most meg az MSZP-s egyetemista csajt nyomatják.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:39:35

@Cody78:

A császárság az gáz lenne, azt jelentené, hogy újra osztrák örökös tartományként kezelhetnének minket.:P

lucreciaborgia 2009.05.27. 23:41:00

@Mj:
Még! De közel vagyunk hozzá.
Most akkor örülnöm kellene?

System failure. :) 2009.05.27. 23:42:25

@Mj: Gondoltam hogy az én keblencem megválaszol. :) Az ötösöm így jönne be. :) Értem én ám a szavaid mögött rejlő rendreutasítást. ;)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.27. 23:58:44

@lucreciaborgia:

Igen, mert még mindig sokkal jobb a helyzetünk. Én például örülök, hogy azt írok neten, amit akarok - még akkor is, ha Fetser-típusú emberek is léteznek -, és olyan sonkát veszek a boltban, ami jól esik.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.28. 00:00:41

@Cody78:

Ez jó, keblenc.:) Persze, ha nem kerüli el a figyelmem, illetve nem tekintek befejezettnek egy beszélgetést, akkor válaszolok, amint tudok.:)
Király miért nem akarsz lenni, az túl snassz?:P

f.m.j. 2009.05.28. 00:03:21

http://www.aktivpolgar.net/

Aztán ilyet láttatok -e már? hűűűű....

f.m.j. 2009.05.28. 00:04:38

@fmj: bocsánat, nem hívtam fel a figyelmet az alakításra... :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.28. 00:11:19

@fmj:

Jézusom, mi ez?!:)
U.I.: Válaszoltam neked a régebbi, főleg hüvelygombás topicokban, bocs, ha kicsit kiakadtam.

f.m.j. 2009.05.28. 00:14:24

@Mj: láttam, mindegy... elismerem, talán nem fajul kiakadásig, meg érezhető mosolyszünetig, ha mélben írom meg..., úgy átgondoltad volna? Vagy már ezt is úgy kéne? :)

amúgy ez csak a szintén hiteles Bakács, amint a TASZ-nak kampányol, gáz, mi?

Mourinho már nem a király 2009.05.28. 08:21:40

Hejj, mik lesznek itt ma:
- Tatárszentgyörgyi tűz: 5 helyett 28 millióra értékelték a házat - paff, facepalm!
- Tojászápor zúdult egy cseh pártelnökre - a cseh rendőrök miért is nem verték össze a dobálókat? érthetetlen.

Mourinho már nem a király 2009.05.28. 08:45:20

Áhh, durvul a nap:
- nem volt rasszista indíték Abádszalókon, a sértettek ellen is eljárás indul aránytalan fellépés miatt http://www.mno.hu/portal/639539
- In-kalosok megakadályozták a Magyar Nemzet fotósát, hogy képeket készítsen Hunvaldról (mert ő ártatlan!!)

gábbor 2009.05.28. 08:47:08

@picur3ka (Beindultunk: 10%: Én is ebben reménykedek. De igazából egy nagyon kemény diktatúra kellene.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.28. 08:48:42

@kríípsz:

Ezt csak úgy írtad, vagy a postban találtál te is további hibákat?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.28. 09:01:27

@Mj:
Most is igazad van :) Sokan nem gondolkoznak egy borsodi hevesi egyszerű észjárású választópolgár fejével. Az ilyen mezei választópolgár egyrészt totál ki van ábrándulva az egész politikából, másrészt idáig mindig az MSZP-re nyomott, de most 7 év után már ő is utálja a kommenistákat gyurcsányostul, veresjánosostúl stb. Ő azt érzi hogy neki semmivel nem lesz jobb bárki kormányoz, gazdasághoz nem ért és nem is érti hogy miről beszélnek, fideszre sohasem szavazna mert a zorbánviktor az nagyon nem jó, viszont van egy társaság aki boncolgat egy témát mégpedig a cigánykérdést. Ez pedig a vidéki egyszerű szavazópolgár számára igen is fontos téma, és nem azért mert rasszista, hanem azért mert ő ténylegesen együtt él ezzel a dologgal. Ha az ilyen típusú állampolgár elmegy szavazni akkor arra a pártra fog tenni egy x-et ami próbál nyújtani valami olyat amit a többi párt szépen körbehallgat ill. tagad. Szerintem Borsodban Hevesben Szabolcsban lesz nagy meglepi szocik számára, a Jobbik nem a fidesztől fog arányaiban véva több szavazatott rabolni, hanem az mszp-től. Milyen vicces lesz amikor az egzisztenciájukat féltő vidéki szocik elkzedenek majd közeledni a jobbikosokhoz.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.28. 09:50:58

Ez a "magánszemélynek tartozik xxx millióval" valami adókerülési trükk lehet (nem értek hozzá) mivel gyakorlatilg minden képviselő vagyonnyilatkozatában szerepel.
Van egy tizenöt éves skodám, egy 30m2-es panel szobakonyhám Tatabányán, ja és tartozom ötszáztizenhétmillióval egy magánszemélynek. Micsoda szerencse, hogy ennyire jófej haverjaim vannak, szívesen kisegítenek, ha kell egy kis apró.
Abból van a feleségem háza, aki szintén jó fej, és megengedi, hogy ingyen ott lakjam.

Tündér_Lala 2009.05.28. 09:53:22

Egyet tessék tudomásul venni. Minden propaganda ellenére a nagybetüs demokrácia lényege a lopás (nyerészkedés, mutyizás, mindegy hogyan hívjuk).
A kormánytagok hivatalos fizetése nagyjából azonos egy középvezetői fizetéssel (multinál). Anyagi szempontból - tiszta viszonyok között - tehát nem éri meg a tevékenység. Érték vesztett világunkban pedig más hajtóerő nincs vagy legalábbis korlátozott. (Dolgozni a nemzetért, tenni az emberekért, stb)
A beépített féknek annak kellene lenni, hogy az a politikai oldal, amelyik túl moho és gátlástalan az akár végleg kiirthatja magát a politikai életből. Azt gondolom, hogy most ennek vagyunk a tanui és elszenvedői. Feladatunk pedig, hogy közöljük, belátható időn belül nem akarjuk látni őket. A leggátlástalanabb tolvajokat pedig igenis el kell számoltatni. Lehetséges mert már a látszatra sem adnak (Nem lehet hűtlen kezelés, hiszen az önkormányzat tulajdona, azt csinálok vele amit akarok.)
Ez nyugaton a nagy, régi demokráciákban is így működik.

Az EREDETI 2009.05.28. 09:59:24

na látjátok ő tudja milyen megélni 50e forintból ami a rezsi után marad!

Aradebil 2009.05.28. 10:00:54

zero most nagyot csalódtam benned...ha itt bármelyik cionlibsi párt kétharmadba jut,vége mindennek,meneküljön ki merre lát!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.28. 10:23:00

@Aradebil: Jaja, pont mint ahogy '94-ben is kitört kommunizmus. Ja, nem tört ki, csak az eftársak berendezkedtek a következő 10 évre.

derelyegrádi szellem 2009.05.28. 11:01:42

@dr.justice:

Ennek örülök.

@Bezuhov:

Húbazzzz. Én is úgy tudtam, hogy a köztelevízió csak a szadeszé/szadeszeseké. Erre benyomják a jobbik reklámot. Nem csodálom, hogy kivagy. :-)

@Gerusz:

Ok kétségkívül lenne rá. De jogi novum lenne, ez is tény. Azonban a valós helyzet az, kár jogászi energiát abba beletenni (a kimenetel is kérdéses lehet), hogy rossz politikai döntésekért valakit felelősségre lehet-e vonni vagy sem, mert majd mindegyikük mögött súlyos köztörvényes ügyek vannak. Ott meg ilyen kétség nincs, csak bizonyítani kell. Minden ezirányú látszat ellenére a Btk. a politkusokra is vonatkozik. Legalábbis nagyon remélem.

A sor most Szivásyval megkezdődött.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.05.28. 11:11:08

@Bezuhov: na ezen kijelentéseddel (kipicsázták a MU-t) a LEGHATÁROZOTTABBAN egyet kell értsek :))

ennél már csak az volt szebb, hogy a kis nyálasképű C.Roni majdnem sírva fakadt :))

Annnnnnyiiiiiira, de annnyiiiiirrrrraaaa sajnáltam őt...

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.28. 15:09:41

@laspalmas:
Nem a posztra. Beleolvasgattam a kommentekbe, és hirtelen felindulásból írtam ötleteket az "egyébként" szó helyett.
Akkor is mindegy volt, most meg méginkább.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.28. 15:52:49

@fmj:

Mail-ben szerintem mindenképp, utólag is bocsánat, nagyrészt az én hibám volt, meg aznap összejöttek egy kicsit a dolgok. (Ma például fel se venném.)
Ezt nem kell, mivel gyakorlatilag a lezárása a dolognak.:)

Na itt nem nagyon "settenkedett", egyből a képembe nyomatta a dumáját.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.28. 16:02:31

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Nagy bukta lesz a vidék az MSZP-nek, az biztos, az SZDSZ-nek meg csak a főváros maradt, úgyhogy ezek után majd folyamatosan lehet pampogni az ország jobbra tolódásáról meg fasizálódásáról, amiről természetesen nem az elkúró pártok, hanem a "szélsőségesek" tehetnek.

Dr. No 2009.05.28. 16:34:09

Ez a ház mibe került? Otthon magazin vagy a Szép-Lak mikor hozza le? Pl. mik azok a kockák a kertben? Ráborult a tervrajzra a gyerek építőkocka-készlete? Meg ott az a bunker középen. Atomtámadásra, zombi-invázióra, klimatikus armageddonra, medmexre számít a Boldvai?

A kertben kockák, fölöttük meg egy (több) nagyra fújt családi kockaház. Erre futotta, gratulálok.

Dr. No 2009.05.28. 16:38:37

Mondom a megoldást: a szar tervvel tkp. meglopták a tolvajt.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.28. 17:11:21

@Mj: Arról az országról beszélsz melyben még a nemlétező pirézeket is utálják?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.28. 17:19:15

@Bezuhov:

Ebben az országban mindenki utál mindenkit. Vagy szerinted a baloldali szavazók merő szeretetből nem választják a Patásördögöt?:P

picur3ka 2009.05.28. 17:43:51

Nem utaljak, nem szimpatizalnak veluk, kulonben erdekes lenne, ha igen.

Szerintem ez a kerdes a felmeresben alattomos csusztatas, hiszen: amit nem ismernek az emberek attol gyakran felnek, tartanak, amitol tartanak, azt nem szeretik. Egyszeruen kihasznaltak a butasagot itt, hogy a kerdezettek jelentos resze nem volt biztos abban, hogy ilyen nep nem letezik. Es akkor meg butanak se lehet oket mondani, mert ugye ketlem, hogy olyan sokunk fel tudna sorolni az osszes letezo nepet es nyelvet, mer en nem.

Igy hat a pirezeknek nem sok kozuk van ahhoz, hogy a nepek mert nem szeretik a gyurcsanyt, vagy a szlovakokat, vagy a ciganyokat, teljesen mas pszichologiai es kognitiv jelenseg, hiszen az utobbiakrol velt vagy valos tudasuk es tapasztalatuk van.

derelyegrádi szellem 2009.05.28. 17:50:43

Off.

"Bort pancsoltak a Ficsor-birtokon

Mezőzombor határában a titokminiszter családtagjai ellen indított nyomozást a Vám és Pénzügyőrség, mivel 165 liter pálinka és 170 liter tiszta szesz, illetve „szőlőbor” eredetét az ellenőrzéskor nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

Az eset még 2006-ban történt, azóta a Ficsor család legidősebb tagja beismerő vallomást tett, sőt - mivel a családi birtokon elcsalták a jövedéki adót - a borsodi vámhivatal munkatársai két és fél millió forint értékben az „igazolatlan eredetű” palackokat is lefoglalták. A családtagok ellen hivatalosan „jövedéki orgazdaság vétségének” gyanúja miatt indult eljárás, később a szerencsi városi bíróság is elmarasztaló ítéletet hozott - idősebb Ficsor Jánost jövedéki bírság megfizetésére kötelezték."

Ezek után nem csodálom, hoyg megdobták őket még egy 100 millás állmai támogatással is, mert az a bor/pálinka hamisítóknak alanyi jogon jár, különösen ha Ficsor az illető.

Erre már nem lehet mit mondani.


süti beállítások módosítása