Skip to content


       Szűrés lista

Családi dráma Esztergomban: válás, könnyek, erőszak, félisten, pajszer

A történetet akár hétköznapinak is lehetne mondani. Az asszony rájön, a férje már nem az, akihez hozzáment, erőszakos, tettlegesen bántalmazza, beadja a válópert, nem tudnak megegyezni a gyerekek elhelyezésében, a férj fenyegetőzik ...

Mennyi ilyen eset van ... mindez nem is lenne "hírértékű", ha nem Meggyes Tamásról és feleségéről szólna. Mármint Esztergom polgármesteréről. Úgy néz ki, a polgármester is "emberből" van, még ha nem is jobb fajta minőségből...

Részlet az interjúból:


-Mi vezetett oda, hogy válásra kerüljön a sor?

-Mindvégig kitartottam férjem, a szeretetem és a hitem mellett. Ennek ellenére ma már sokszor megkérdezem magamtól, hogy „vajon kivel éltem együtt? Ki ez az ember?”.

Kilenc hónapja elviselhetetlenné vált számomra Meggyes Tamás életvitele. Ekkor vetődött fel bennem az, hogy éljünk külön. Ebben – a gyermekek érdekeit messzemenően figyelembe véve – az anyósom is támogatott. Én ezt akkor egy próbának képzeltem, hogy bírjuk-e egymás nélkül. A kérdés idén áprilisban eldőlt. Tamás szinte nyíltan felvállalta kapcsolatát szeretőjével, aki nem mellesleg férjezett asszony és a férjem beosztottja. Később kiderült, hogy ez a viszony már évek óta tart. Beszélgettem a férjem szeretőjének házastársával, az ő véleménye is az, hogy érthetetlen és összeférhetetlen ez a munkatársi-szeretői kapcsolat.

-A gyerekek hogyan viselik ezt a helyzetet?

-Ők azok, akik miatt most én itt vagyok és beszélgetünk ezekről a dolgokról. Semmi mást nem akarok, csak azt, hogy ők nálam maradjanak. Szerintem mindenki, akinek van gyermeke, tudhatja azt, milyen a félelem attól, hogy valaki elveheti a gyerekeket. A szívem alatt hordtam őket, én szültem, én szoptattam őket. Én tanítottam a szobatisztaságra, a beszédre,  nevelem őket a nap 24 órájában. Az elmúlt hat év alatt nagyon keveset aludtam, mégis a leggyönyörűbb időszak volt az életemben. Még most is gyereket szerettem volna szülni. A férjem az aki ezt legjobban tudja. Ezt a kapcsot csak az Isten szakíthatja el. Bár volt a férjemnek egy olyan mondata néhány évvel ezelőtt, amit rajtam kívül még legalább négyen hallottak, hogy ő egy félisten. Azt gondolom, hogy ehhez egy félisten kevés, ehhez a jóisten kell."


Rendőrségi jegyzőkönyv még 2004-ből (eljárás indult személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatti Meggyes Tamás ellen):









 


"Az ügy a szomszédok bejelentése alapján indult, akik látták a betört ajtót. Nehéz róla még így öt év távlatából is beszélnem, de sajnos azt kell mondjam, hogy az, ami abban a jegyzőkönyvben van, az a valóság.

Öt hónapig egyedül vártam a gyermekem világra jövetelét, mert akkor is magamra hagyott. Ez után a nehéz időszak után, első gyerekünk megszületését követően a negyedik hónapban történtek a fent említett események. A tanú vallomásában szereplő dolgok a szomorú igazságot tartalmazzák.  Soha nem gondoltam volna, hogy a férjem pajszerral fog betörni közös otthonunkba. Az, hogy mindezt úgy tudja megtenni valaki, hogy a kezemben ott volt négy hónapos közös gyermekünk, azt a legrosszabb álmomban sem feltételeztem volna. Másnap reggel a szomszédom megkérdezte, hogy jól vagyok-e?"


Kuti Rózsa azért fordult a nyilvánossághoz, mert Meggyes kérte, hogy a válóperben neki ítéljék meg a gyerekeket: "Álláspontom szerint az alperes nem tudja biztosítani számukra a megfelelő körülményeket, mely a nevelésükhöz, fejlődésükhöz szükséges. Magatartása miatt gyermekeink nevelésére és gondozására nem tartom alkalmasnak." - írta Meggyes.

A rendőrségi jegyzőkönyvben vannak még durvább dolgok is. (Mindez még 2004-ben történt...)
























































Az orvosi látlelet egy 1999-es "veszekedés" eredménye:


" ... a Rózsát teljesen szétverte, kitépte a haját hátulról, felvitte Dobogókőre és az eset vége az lett, hogy a baleseti sebészetre kellett bevinni. Dobogókőn még valami szakadékba is be akarta dobni a Trabanttal együtt... Az egész tortúra kb. 3 órán keresztül tartott, addig nem engedte el őt a Meggyes. A Rózsát egyébként 4 napig bent is tartották a kórházban, olyanok voltak a sérülései... Az egész a Rózsa elmondása szerint úgy történt, hogy ott a földön a hajánál fogva rángatta, ott ütötte-verte .
Erről egyébként az esztergomi kórház baleseti sebészetén orvosi látlelet is készült, amelyben ez áll: Kui Rózsát "elmondása szerint ismert személy megverte. Eszméletét elveszítette. Hányt, jelenleg feje fáj."


Kuti Rózsa a folyamatos bántalmazás ellenére csak egyszer tett vallomást - az öt évvel ezelőtt történt, feszítővassal való bejutással kapcsolatos ügyben -, ám akkor vissza is vonta azt - ekkor egyébként a szomszédok tettek feljelentést. Mint mondja, azért, hogy védje férje karrierét és gyermekei érdekeit. "Volt egy négyhónapos csecsemőm. Emellett lélekben sem tudtam elszakadni a férjemtől. Tamás azt ígérte, nem fog többször megtörténni" - magyarázta döntését.

Meggyes geci nagy rohadék, ez nem is vitás:


"Kislányom két éve óvodába jár, kisfiamat tavasszal írattam be szintén oda, néhány héttel később tudtam meg, hogy Tamás szeretője is oda íratta be gyermekét. Ez mélységesen felháborított, mert kiderült, hogy a cél a gyerekek összeszoktatása. Én elvből nem szeretnék ehhez asszisztálni, ezért úgy gondoltam, átíratom máshová a gyermeket. Az óvodák viszont nem veszik át, férjem ugyanis írt nekik "magánemberként" egy körlevelet, miszerint megtiltja, hogy felvegyék."


Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere, 30 000 ember "vezetője", érettségivel:
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meggyes Tamás végzettsége:






Nyelvvizsgái: .... nos, az nincs neki.

A feleségverő, nárcisztikus, beképzelt, bunkó, öntelt, arrogáns, erőszakos "konzervatív"
politikus meddig lesz még a Fidesz tagja?

Felfelé vagy lefelé fog bukni?

Címkék: bulvár társadalom meggyes

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr181190436

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meggyes a hibás 2009.07.02. 11:08:23

Az első feleség sem úszta meg Meggyest"Én ma találkoztam Meggyes Tamás első feleségével. Szóba került az asszonyverés története is. A hölgy elismerte, hogy neki sem volt éppenséggel könnyű az élete Meggyes Tamás mellett. Elmesélte, hogy nem egyszer f…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reKorrekt 2009.06.18. 09:07:50

Ha jól tudom akkor a mayorokat nem véfi az őrezred, tehát ha valaki a közelében lakik, a nevemben is nyugodtan pofántörölhetné egy szívlapáttal az utcán. Élével.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.06.18. 09:09:08

Milyen rendes ember. Kikúr a saját gyerekével.
"Az óvodák viszont nem veszik át, férjem ugyanis írt nekik "magánemberként" egy körlevelet, miszerint megtiltja, hogy felvegyék."

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.18. 09:13:06

Remélem, ez végre betesz neki! Csak nehogy megvaduljon, ha megöli az asszonyt, neki már késő vigasz, hogy leültetik..Ezt az embert nagyon, de nagyon gyorsan börtönbe kéne dugni,amíg nincs nagyobb baj, ez egy pszichopata állat.Márlonbrándó majd tisztességre tanítja, remélem.
Magánemberként körlevelet ír..elképesztő.
Terrorizálj a a város vezetését, a családját, mindenkit, akivel kapcsolatba kerül, hogy lehet még mindig polgármester? Undorító.

f.m.j. 2009.06.18. 09:17:08

Szerintem helye van a csapatban... :P
(ha akartak volna, elhatárolódtak volna)

ketroot 2009.06.18. 09:17:45

Eddig is igen szimpatikus volt nekem ez az "ember"! Kíváncsi leszek a továbbiakra. Mellesleg, bele sem merek gondolni, hogy mennyi ilyen Isten-komplexummal rendelkező van...

reKorrekt 2009.06.18. 09:17:49

@*költségtérítésnek lászló*(L42): most komolyan sajnálom hogy nem vagyok esztergomi, mert biztos hogy megkeresném ezt a faszt az utcán hogy esetleg próbáljon meg engem megütni vagy a fejem a falba verni... Rá kell bizonyítani valamit, a többit elvégzik helyettünk, hisz az ilyen "erőspistákat" imádják a börtönben.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 09:17:55

Ehhez nehéz érdemben hozzászólni... A szememben nem ember, aki egy nőre kezet emel. (az már csak hab a tortán, hogy a saját terhes - majd az Ő GYEREKÉT szoptató - feleségére...)

Döbbenetes.

Az nem'tom, hogy jön ide, hogy csak érettségije van. Nem hiszem, hogy ez iskolai végezttség-függő lenne...

Gondolom a polgármester "úr", majd megmagyarázza ezt is...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.18. 09:20:05

amúgy tipikus, arrogáns, hedonista feje van, messziről lesír róla az önzés, a csak nekem legyen jó, de mindenáron, a többieket pedig sárba taposom, hogy én érvényesüljek...hihetetlen, hogy miért tűri a fidesz is, hogy ilyen alakok rongálják a renoméját. Vagy most látszik, mennyire is érdekli valójában a fideszt , mit gondolnak róla, róluk az emberek?

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2009.06.18. 09:20:28

Ez az ember pont olyan, mint apám. Neki is minden "jót" kívánok amit még adhat az élet.

PublicEnemy 2009.06.18. 09:22:16

Én még mindig nem tértem magamhoz.Hogyan lehet megüti egy nőt,aki a gyermekét szoptatja?!!!!!Ez legalja!!!!
Meg egy óvodába íratja a gyerekeit a szeretőjéivel,hogy összeszoktassa őket!MI van?!!!
Csak egyszer zárnának össze egy ilyen rohadékkal 5percre.....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 09:22:26

@Seduxen:
Ha ez igaz ez a csávó nem százas, egy elmebeteg kis komplexusos faszkártya, kíváncsi lennék hogy egy kb vele egy kaliberú csávóval is ennyire kemény tudna lenni. Szerintem nem, az aki kezet emel egy nőre az egy kupac szar, ráadásul úgy hogy közben a gyerekét tartja a kezében...Egyébként meg bizonyos posztokat igenis felsőfokú végzettséghez kötnék (még ha nincs is konkrét összefüggés hogy valaki nőt ver és mondjuk elvégzett egy egyetemet).
Félisten?? Hülye fasz.

f.m.j. 2009.06.18. 09:23:16

Bocs, mindig lefelejtek valamit: pont az ilyen emberek jelenléte a Fideszben, győz meg arról, hogy mit is várok? Köpni kell...
Antidemokratikus lenne, ha kivágnák? Sem mint ember, sem mint politikus nem bizonyította rátermettségét, akkor minek tartani? Mert a Fidesz attól képzeli, hogy tiszteletbe tartja az emberi jogait, (erről is vitatkozhatnánk, hogy mi az ember definíciója) ha hagyja tobzódni, hivatali pozicióval visszaélni? Biztos tud valamit...
Ő is csak hitelteleníti azt, amire felesküdött (középiskolai végzettséggel:))

Parkőr (törölt) 2009.06.18. 09:24:03

ez milyen kemény már a szeretőjét oda iratta be, hogy a gyerekek összeszokjanak...

Az egész történet annyira tipikus, és nem a fidesz miatt, inkább a kisember hatalmat kap, és természetesen azonnal visszaél vele.

Szerintem ez következik:

A fidesz kizárja, és felszólítja a lemondásra, majd ő nem mond le, és minden megy tovább.
Kéz kezet mos...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 09:26:47

@fmj:
Na igen azért a hírtévében egy célpont műsort megérne, csak a kiegyensúlyozottság érdekében...kezdve hogy basszunk el pár milliót csak mert nem akarom hogy valaki odaparkoljon ahova neki joga van stb.
Vagy pl Orbán mindig a családapa képében tüník fel, talán egyszer fel kellene tenni neki a kérdést hogy ez morálisan ez így hogy?
Példát kell mutatni, nincs mese.

f.m.j. 2009.06.18. 09:26:53

@Seduxen:

Persze, hogy nem függ össze az iskolai végzettséggel az emberség, de akkor is fura, hogy egy gimi elvégzésével valaki polgármester lehet...
Meg pártelnök, még ha csak 2.16-os tényezős párt is az... :)

Mourinho már nem a király 2009.06.18. 09:28:36

index.hu/belfold/2009/06/17/tanarokat_vadolnak_egy_diak_ongyilkossaga_miatt/

Itt a legújabb ügy (bár végülis annyira nem új)
Meggyes mindenkinél mindent jobban tud. Alap.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 09:28:47

@DexterMorgan78/Séfbácsi: én komolyan köpni-nyelni nem tudok... azért sem, mert én a hülye fejemmel nem tudok elképzelni olyan élethelyzetet, amikor bántalmaznék egy nőt, de az, hogy, KÖNYÖRGÖM A SAJÁT GYERMEKÉT szoptató nőt??? Milyen "ember" az ilyen? Ember... Elnézést kérek...

Kevés olyan post volt eddig, ami ennyire fejbebaxott (még a kávé helyett postok sem...).

Remélem az élet visszaadja meggyes "úrnak" kamatosan ezt a sok szépet és jót...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.18. 09:29:28

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): így van, jó megoldás lenne, de mindenképpen meg kellene említeni a rabtársaknak, hogy feleséget, és szoptatós anyát vert...megkapná méltó büntetését.
Azt azért nem értem, ha már orvosi látlelet igazolta, hogy megverték, és sérülései vannak, az orvos miért nem indított eljárást, pláne, ha ismert személyről van szó? Vagy ennyire uralma alatt tartja a várost ez a patkány?
Komolyan, féltem a "családját" ez a nímand bármire képes lesz, ha veszélyben érzi a hatalmát, pozícióját, életét.
Azzal senki nem nyer, ha utólag azt nyilatkozza valami nagyokos: -nem gondoltuk, hogy idáig fajulnak a dolgok.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 09:30:51

@fmj: én ezt magában nem tartom annyira ördögtől valónak. attól még lehet tisztességesen dolgozó jó városvezető valaki, hogy "csak" középiskolai végzettsége van...

NEM emiatt az a véleményem meggyesről, hogy egy darab szar...

f.m.j. 2009.06.18. 09:31:45

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

én nagyon remélem, hogy Célpont nem fog prostituálódni, ha a Fideszék lesznek..., bár én most is szívesen látnék korrupt fideszesekről leleplező riportot, mert ne legyenek kétségeink, hogy van belőlük is dögivel...

És sajnálom, tudom, hogy nem szabad senkit a külseje után megítélni, de ez az arc, elképzelt test..., enyhén szólva is hagy némi kívánnivalót maga után ( gusztustalan)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 09:32:38

@Seduxen:
Általában az ilyen kis faszok egyedül és betegen halnak mindenki által leszarva. De nem iztos hogy ezt ki kellene várni, csak annyit kapjon minden télren amennyit ő adott.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.18. 09:34:05

@Parkőr:

Nem is az a kérdés, hogy a Fidesz kizárja-e, hanem hogy lehet még szabadlábon?

A családon belüli erőszak smafu?
Hol van a NANE, hol van Gállné Pelcz Ildi, hol van a jogra oly érzékeny Fidesz?

Amúgy érettségivel lehet irányítani egy 30 000-es várost? Több milliárd forint és több milliárd forint vagyon felett rendelkezni?

Mikor már recepciósnak is úgy vesznek fel, ha van diplomád meg egy nyelvvizsgád ... nem értem.

Szóval a történelem diplomámmal meg az angol nyelvvizsgámmal túlképzett lennék polgármesternek???

reKorrekt 2009.06.18. 09:36:08

@fmj: "fura, hogy egy gimi elvégzésével valaki polgármester lehet."

De nem is akárhol, hanem a római katolikus egyház magyarországi központjában, az Az Árpád-kori Magyarország fővárosában, Szent István születési és keresztelési városában! Ész megáll. Hogy a varjú egyeki a szemét.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 09:37:00

@zero:
Meg pártelnüknek, meg gazdasági bizottság elnökének stb. Erről beszélek hogy lehet döntéshozó helyzetben egy ilyen végzettségű ember??

reKorrekt 2009.06.18. 09:40:26

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

"Országgyűlési képviselőnek indult, de alulmaradt ... Listás helyről viszont bejutott a Parlamentbe"

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.18. 09:42:03

"Bár volt a férjemnek egy olyan mondata néhány évvel ezelőtt, amit rajtam kívül még legalább négyen hallottak, hogy ő egy félisten."
Ez gyönyörű. Egy félisten polgármester.
És hogy lehet döntéshozó helyzetben egy ilyen ember?
Elképesztő, komolyan. ÉS mit gondoltok, mi lesz a következő lépés? Most, hogy ezek a dolgai nyilvánosságra kerültek? Bűnbánóan , bajnai féle szemeket meresztve bocsánatot kér, vagy megvadul?

Mourinho már nem a király 2009.06.18. 09:43:59

@zero: Nem hinném, hogy követelmény az érettségi. Az emberek választanak meg pógármesternek, lehetsz 4 osztállyal rendelkező kódus is. Persze ha már a fidesz színeiben indul, akkor megpróbálhatnának diplomás arcokat keresni, dehát ők tudják...

Parkőr (törölt) 2009.06.18. 09:47:04

@*költségtérítésnek lászló*(L42):

semmit nem fog csinálni, tagadni fog, mert azt nem kell megmagyarázni, valamint kiad egy közleményt hogy szemenszedett hazugság minden betű.

A nőt meg tovább paszírozza, vagy megveszi, hogy megállítsa az információ szivárgást.

És kész az ügy megmarad pletykaszinten.

Kisangyal 2009.06.18. 09:48:47

Lécci valaki keresse már fel ezt a férget és 3x adja vissza neki amit azzal a szerencsétlen feleségével művelt!
Ilyenkor szeretnék nagydarab kopasz állat lenni...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 09:48:51

@*költségtérítésnek lászló*(L42):
Vagy listavezető lesz:)
Vagy másik variáció megajánlanak neki egy helyet az EP-ben:)
Csak így magyarosan...

binike 2009.06.18. 09:49:09

Ő lesz az új szociális miniszter

Liberté___73 2009.06.18. 09:51:03


Fidesz-KDNP
Pógári-keresztény erkölcs
56%

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.18. 09:53:37

@Parkőr: remélem, nem úgy lesz, túl sok a pletyka már róla..ja, és télleg, valaki elküldhetné ezt a cikket a NANE-nek, hátha akkor nem tudja elsimítani a dolgot.
@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Nálam már listavezető, a gennyláda listát ő vezeti:)
Az Ep- alatt, ugye, az elmehet a ...ába, azt értetted?:)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.18. 09:53:41

Szerintem az ügyben teljesen irreleváns, hogy mi a végzettsége. Ha dógosjancsi lenne, mintacsaládapa és Esztergom az egyik legfaxább város, akkor meg azért hőzöngenétek, ha mondjuk a baloldal más fogást nem találván, ezt pedzegetné.

Hagyjuk ezt a van diplomája, nincs diplomája dolgot. Itthon ez erősen túl van értékelve. Egy marxista egyetemen 78-ban végzett őskomcsi, szerintem annyit nem tud a mai közgazdaságtanról, mint nálunk a titkárcsajok a nagykerben.

Azonban, a lényeg: ha a Fidesz záros határidőn belűl nem bassza ki az ezt az embert, teljesen hiteltelenné válik, főleg a dombóvári polgármester halálra basztatásának árnyékában...

akkor aztán valóban kimondhatjuk, tombol a kettős mérce a Fidesznél is rendesen...

reKorrekt 2009.06.18. 09:53:46

@Liberté___73: teljesen biztos vagyok abban hogy ki fogják zárni, mert ha nem, minimum pár 10ezer szavazót biztos veszít vele a zsidesz.

f.m.j. 2009.06.18. 09:55:07

@Liberté___73:

igen, pont ezért vagyunk nagyon elkeseredve...

vagy szerinted a fent hozzászólások arról tanuskodnak, hogy veregetjük a vállát?

És megint felesleges idekeverni a keresztényeket, mert Meggyes Tamásnak vajmi kevés köze van hozzájuk, megkockáztatom a Fidesznek se..., és szerintem nem is ezért kaptak 56%-ot (érdekes, tizedes ponrossággal tesem tudtad, pedig szereted az ilyen pontatlanságokat szóvá tenni :))... sokkal inkább azért, mert a bal-liberálisok keveset.... de erről ém nem tehetek :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.18. 09:55:38

@Liberté___73: Jól látom, hogy te most általánosítasz? Ha Meggyes miatt az egész Fidesz -KDNP egy kalap alatt van, akkor minden cigány bünöző...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.18. 09:56:39

Kuti Rózsa? Hmm. Legalább nem rasszista, az biztos. Amúgy rohaggyon a sitten, amondó vagyok.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 09:57:37

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
De hiszen ez kirekesztés.
Valaki megkérdezte már hogy a fiatalkorú bűnözés mint fogalom az emnnyire sérti a fiatalakot, és ha igen akkor meddig számít valaki fiatalnak? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 09:57:53

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): már csak azért is, mert kizárólag azért verte meg a feleségét, mert fideszes. általánosítva: minden "póógári-keresztény" erkölcsöt valló veri a zasszonyt...

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": szerinted ki fogják baxni? lófaszt. megy a szőnyeg alá ez az ügy is. (nem akarom példaképp felhozni a másik "mintacsaládapa" fityeszen EP képviselő - donhuán - életútját...)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 09:58:53

@Seduxen: bár volt példa arra is, hogy az ős-szabad-demokrata is kiverte a zasszony pár fogát...

Liberté___73 2009.06.18. 09:59:25

@zero:
"Szóval a történelem diplomámmal meg az angol nyelvvizsgámmal túlképzett lennék polgármesternek???"

nem lennél, de szvsz tanulj még valmit, ami értéket termel, mert magistre vitae ide vagy oda ez így még halovány

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.18. 10:00:17

@DexterMorgan78/Séfbácsi: különben is, ha már kisebbség, azt a Hiller-haver sikkasztós csajt a Borovszky Tímeát aztat sunáznám rendesen! Nálam egyenjogú lenne!:DDDD

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 10:00:40

@Seduxen:
Ja a műfogsoros?? Dejszen az önvédelem volt:)

reKorrekt 2009.06.18. 10:00:51

@Seduxen: akkor viszont Esztergomnak pápát inthet a "polgári erő"

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": ez így van.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.18. 10:01:05

Nőt csak a gyengék vernek, akik ettől érzik erősnek magukat.

"A nők elleni erőszak fajtái

Nők elleni erőszaknak nevezünk minden olyan erőszakot, amely a személy nemi hovatartozása miatt történhet és történik meg valakivel. Az alábbiakban partnerkapcsolati erőszak legjellegzetesebb példáit soroljuk fel.

Szóbeli (verbális) erőszak
A nő lekicsinylése, sértegetése, gúnyolódás, nevetségessé tevés (például a nő külseje, vallása vagy faji hovatartozása miatt), bántalmazással, veréssel való fenyegetés, gyerekek elvételével, öngyilkossággal való fenyegetés

Lelki erőszak
Alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása, barátoktól, munkától, családtól, kedvenc foglalatosságoktól való elszigetelés vagy eltiltás, féltékenység, nő önbizalmának módszeres lerombolása, elzárkózás a problémák közös megbeszélésétől, nő állandó hibáztatása, értéktárgyainak összetörése, tárgyak összetörése/dobálása/csapkodása, fegyverrel való fenyegetőzés, félelmet keltő viselkedés (dühödt nézés, üvöltés), támadó faggatózás, életveszélyes/ijesztő autóvezetés, telefon és egyéb kommunikációs csatornák lezárása, telefonon való állandó ellenőrzés, nő zsebeinek/táskájának átkutatása

Testi (fizikai) erőszak
Lökdösés, pofozás, fojtogatás, haj húzása/kitépése, ököllel/eszközzel való ütés, rugdosás, harapás, rázás, égetés, fegyverrel (késsel, lőfegyverrel, nehéz tárgyakkal) való fenyegetés vagy bántás, alapvető testi igények és szükségletek megtagadása (éheztetés, szomjaztatás, alvásmegvonás, ürítkezés kontrollálása), bezárás, kizárás, megkötözés és mozgásszabadság korlátozása

Szexuális erőszak
Nem kívánt szexuális tevékenységre való kényszerítés, nemi erőszak, szexszel való fájdalomokozás vagy megalázás, tárggyal való nemi erőszak, intim testrészeik bántalmazása, másokkal való közösülés/prostitúció kényszerítése, reproduktív jogok korlátozása: fogamzásgátlás akadályozása vagy kényszerítése, terhességre vagy abortuszra kényszerítés

Gazdasági erőszak
Anyagi függésben tartás, munkáról való lebeszélés vagy eltiltás, nő fizetésének elvétele, mindennapi kiadások megkérdőjelezése és fillérre való elszámoltatása, közös néven levő céggel (Bt., Kft.) való sakkban tartás/zsarolás"

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 10:02:11

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Na ja ebből is látszik hogy nem vagy 100% rasszista, a Borovszkyval én is összesunáznám a f**-at:)

belzebubó 2009.06.18. 10:02:12

Van egz bünügyi eljárás folyamatban ellene és ez még mindig polgi? Talán le kellene mondania szépen, csendben,meghunyászkodva nem félistent játszani.

Tapmancs 2009.06.18. 10:05:01

@zero: Miért zero, a történelem szakon megtanították hogy kell egy várost vezetni? Ugye hogy nem. Mint ahogy én a műegyetemi gépész végzettségemmel sem mennék sokra polgármesterként, na nem mintha ilyen ambícióim lennének.
Egyáltalán, hol tanítják a polgármesterséget? Az államigazgatásin? Ott sem direktbe, csak mégis az ember képbe kerül hogy mi a közigazgatás felépítése, de ez önmagában nem elég a jó polgármesterséghez.
Tudok egy pozitív pédát is mondani, olyan faluban (kisvárosban) lakom ahol a polgármester építészmérnök, így a közterületek szépítésénél, járda-, út-, és középületfelújításoknál nem tudják annyira átvágni az önkormányzatot sem anyagilag, sem szakmailag. Meg is van ennek a látszatja, elmondhatom. Tényleg mindent szépen megcsinálnak, és tudomásom szerint normál árakon.

A_Harlem_Fekete_Führere 2009.06.18. 10:05:17

@zero: abszolút túlképzett vagy rá. :) Semmilyen iskolai végzettséghez nincs kötve a polgármesterség (tudtommal), mivel választott poszt. Beszarás, mi?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 10:05:18

ez biztos hogy igaz? nem egy mszp-s lejáratás?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.18. 10:06:28

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): Ha van eszük, kivágják. Csomó plusz szavazat, és nem veszítenek vele semmit. A sarki kisboltos jobban vezetné a várost.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 10:06:57

@tesz-vesz:
ja és milyen gyorsan.. nem szeretema kuruc infot, de az tény hogy sok ilyen ügyet meggyorsítanak ill. nyilvánosságra hoznak.

anarcho78 2009.06.18. 10:12:49

ha hozzáteszem, hogy a nyaralója tőlünk 200 méterre van és most vezet be chipkártyás belépőrendszert Búbánatvölgybe, dísztavat építtet a házuk előtt lévő Vasas nevelőtóból (az eddig a tó kis szigetén élő gyönyörű gémpárnak és a kacsáknak azóta se híre-se hamva), turistaparadicsommá akar varázsolni egy üdülőövezetet, valamint egy "menedzser" szálloda épül a völgy mellett - sejthetitek milyen véleménnyel vannak róla páran. mondjuk érdekes, hogy kb. 2-3 hete még kéz a kézben sétáltak az asszonnyal a gyerekük mellett (már ha az ő felesége volt egyáltalán).

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 10:13:34

@Tapmancs: ha le akarnám egyszerűsíteni a polgármesterséghez NEM IS KELL semmilyen képzettség, az ugyanis POLITIKAI tisztség... (=segghülyék...)

Az állami(ga)zgatásin a JEGYZŐI munkakörhöz használható tanulmányok vannak...

Mourinho már nem a király 2009.06.18. 10:14:27

De ez már régi sztori egyébként, legalább 1 hónapja volt a médiában.

spájdernecc 2009.06.18. 10:17:13

99 óta húzódik
az orvosnak valamikor hivatalból kellett feljelentést tennie / majd Szellem megmondja így van-e ez ma is/
a fickó meg nettó hulladék

Tapmancs 2009.06.18. 10:17:52

@Seduxen: erre akartam kilyukadni. Egy város önkormányzatában vannak jogászok, jegyzők, közgazdászok, akik elvileg a szakmai részt kellene hogy vigyék.

Parkőr (törölt) 2009.06.18. 10:18:29

@Seduxen:

Egy diploma, max a képességet mutatja, hogy nem hülye az ember, és elég kitartó, hogy egy csomó értelmetlen a való életben nem létező problémát képes megoldani, illetve bemagolni.
Én egyik diplomámmal sem sajátítottam el olyan dolgot amit azóta használtam volna a való életben.

Amugy meg egy polgármesteri munkához elég ha valaki jó szervező, és van elég önkritikája, hogy olyan csapattal dolgozzon aki ért a saját szakterületéhez.
Ez amúgy diplomás körökben is ritja.

belzebubó 2009.06.18. 10:20:53

@A_Harlem_Fekete_Führere: Gémesi György aki maga is sebészként polgi, az Önkormányzatok Érdekegyeztető Fórumának társelnöke,Gödöllő polgármestere többször tett javaslatot,hogy a polgármesterséget bizonyos képzettséghez kössék, mivel saját magán tapasztalta ez mennyire összetett munka ,de ez a javaslata le lett söpörve. Azóta is sok helyen a régi tanácselnökök ülnek a foximaxijukkal.
Erre már sokan rájöttek,hogy kellene valamit lépni,de hiányzott a politikai akarat mindkét oldalról.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 10:23:23

@Tapmancs: jegyzőből csak 1 darab van/település, az ritka állatfajta :))))

@Parkőr: abszolút egyetértek. árnyaltan fogalmazva (ahogyan Papp tanárúr mondotta volt büntetőjog előadáson): A nappaliról kikerülő - végeztt - emberkék még ZÖLDEK... És milyen igaza volt...

Majd a nagy K betűs élet farag belőlük (talán) jó szakembert...

"és van elég önkritikája, hogy olyan csapattal dolgozzon aki ért a saját szakterületéhez."

így van, de ezt szerintem a legtöbb vezető megfontolhatná. ha már "kevésbé ért" a szakterületéhez, legalább legyen annyi esze/önkritikája, hogy olyanokkal veszi körbe magát, akik értenek hozzá...

PublicEnemy 2009.06.18. 10:25:53

Én kikötözném Esztergom főterére,és egy "pneumatikus-öklözőgéppel" két órán keresztül rektális vizsgálatot végeznék rajta......nem hiszem,hogy utána is"félistennek" képzelné magát ez a g.ci!

f.m.j. 2009.06.18. 10:28:25

@tesz-vesz:

jujj, ennyire még te sem lehetsz jóhiszemű...

Tapmancs 2009.06.18. 10:29:38

@Seduxen: aljegyzők is léteznek, tehát kell akkor lennie egy főjegyzőnek is, és az már minimum kettő. :)

f.m.j. 2009.06.18. 10:31:56

viszont a Meggyesnál beleférne... :P

pfújj, azok a behízott malacszemek, nagyon kifejezőek... (értelem=semmi)

eldiablomismo 2009.06.18. 10:32:40

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": "akkor aztán valóban kimondhatjuk, tombol a kettős mérce a Fidesznél is rendesen... "

Ébresztő Tibi! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 10:33:41

@Tapmancs: ja, hát ilyen megfontolásból igen...

bár ez esetben polgármesterből is van vagy 6 :))) 1 polgi, meg 5 polgiHELYETTES... Na kb az aljegyzői post is ilyen. De NEM főjegyző, csak jegyző. Főjegyzőnek a fővárosit, meg - talán - a megyei jogú város jegyzőjét hívják (+a megyei közgyűlését, de ez már tényleg csak tipp...)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 10:35:53

@fmj: nem olvastam el a cikket, nem igazán érdekel ez a barom(?)

Parkőr (törölt) 2009.06.18. 10:36:25

@fmj:

Nem kell cigánynak kinézni, a kuruc már feloldotta ezt a dolgot, hogy nem minden retek cigány, őket a FEHÉRCIGÁNY jelzővel kell illetni, így nem sérül a prejudikációs alapelv:)

cooper (törölt) 2009.06.18. 10:37:33

"A feleségverő, nárcisztikus, beképzelt, bunkó, öntelt, arrogáns, erőszakos "konzervatív"
politikus meddig lesz még a Fidesz tagja?"

ha a feleségverőt kivesszük, ez a Fidesz 99% igaz lehet :D:D:D - nyihaha, polgári párt - ja és mit rúgoztok a nyelvtudáson? Áder Jani se tud. Eh...

PublicEnemy 2009.06.18. 10:38:02

Még annyit fűznék hozzá ehhez az egész témához,hogy én falun nőttem fel,és ha ott valaki verte az asszonyt,azt a többiek kiközösítették...még a legjobb barátai is.Így aztán mindenki kétszer is meggondolta,hogy kezet emeljen a"fehérnépre"!Bár ott még létezik olyan,hogy erkölcsi-norma....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 10:38:25

@Parkőr: ne szórakozz már, fehércigány az akit a cigányok asszimilálnak, és nem állnak ki a magyarokért, hanem beszállnak az ütlegelésbe

Geza 2009.06.18. 10:39:10

@fmj:
Plusz még ehhez a dajcstompika-frizura, hát tényleg nem semmi :).

budai zöld 2009.06.18. 10:40:42

@belzebubó
T1 Arnoldnak vajon mi a végzettsége? Aztán mégse vezeti olyan rosszul a világ 4. legnagyobb gazdaságát (Kaliforniát).
Nem a végzettségen múlik, a pártoknak (stb.) kellene rátermettebbeket jelölni, és leginkább a választóknak megválasztani.
Kissé leegyszerüsítve a dolgot.

beleszolok 2009.06.18. 10:43:09

Szerintem simán átmehetne a szadeszbe, ott divat az ilyesmi.

picur3ka 2009.06.18. 10:50:26

A csaladon beluli eroszak nagyon gyakori sok orszagban. Angliaban nem regen elojottek valami szemelyes kis kamerak bevezetesenek otletevel. Mar nem emlekszem, hol hordanak magukon a nok.

Az a helyzet, hogy ez a szaralak tenyleg felisten ott, ahol van, mer kulonben mar nem lenne ott.

Es meg hany ilyen lehet...

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.06.18. 11:04:13

@laspalmas: Azért ez fordítva is igaz. Csak át kell írni a nőt férfira.

belzebubó 2009.06.18. 11:06:22

@budai zöld: Gémesi is már 4-szer lett megválasztva,de mint sebész elismeri,hogy voltak hiányosságai főleg az elején,ezért tett javaslatot. Azért egy magyar kisváros polgiját ne hasonlitsuk már a Kennedy-klánhoz.

f.m.j. 2009.06.18. 11:09:21

@DArchAngel: ez durva

és azt lehet tudni, hogy mi a baja a gimivel, a régi igazgatóval, (akit mindenki elfogadott) "ellenszegülő tanárokkal"? Már azon kívül, hogy ennek is ilyen kiskirály szaga van, mert ő most ott a szuverén úr, és mindenki kapja be?

Miért van az, hogy itt Magyarországon ennyire rosszul értelmezi mindenki a hatalmat? Mindenki csak visszaél vele, és tudom, hogy valahol a hatalom természete is megrontja az embert (forrás : A Gyűrűk Ura:)), de itt mintha elevi mindenki romlottan kerül oda...

f.m.j. 2009.06.18. 11:11:14

javítás: de itt mintha eleve mindenki romlottan kerülne bele (a hatalomba)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.06.18. 11:15:05

ez a nő vagy rosszindulatú (mert mindez nem igaz),
vagy hülye (hogy eddig tűrte - nagyjából 99ben kellett volna otthagyni ezt az embert)

f.m.j. 2009.06.18. 11:22:13

@tesz-vesz:

a Jobbiknak lesz 2/3-os többsége...

összeszorul a gyomrom, és lassan az öklöm is...

A romák miért tudják megszervezni (kizárólag idős, gyengébb, megjegyzem ez is nagy jellemre vall) emberek ellen a támadást? Magyarországon nem élnek tökös férfiak? Nagy szükség volna rájuk, most már én is aszondom...

budai zöld 2009.06.18. 11:24:54

@belzebubó
(kicsit megyünk el offba...)
Oké, tuloztam a Stájer Bikával, de a lényeg, hogy van rengeteg inkompetens de diplomás országos és helyi vezetönk, és biztosan vannak nem diplomásak is, akik jól végzik a dolgukat.
(és most nem feltétlenül Herényi Károlyra gondolok)
Én a szakmámban dolgozom, és rengeteg hiányosságom volt, nem is csak az elején. Lehet, hogy Gémesi sebészként is ugyanígy érzett volna.
Ha valaki valamilyen vezetöi pozícióban van, akkor folyamatosan képeznie kell magát.
De szerintem nem a (passzív) választó jog korlátozása fogja megtisztítani a magyar közéletet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 11:30:19

@Parkőr: én pont ezt szeretem a vastagbőrbe, hogy az offok(és itt értem a linkeket és a tartalmas offot) miatt nem kell felmenni más oldalakra informálódni, itt van minden. ezért jó lenne, ha nem mindent törlnének zeróék.

bocs, én nem olvasom napi szinten a kurucot, csak akkor megyek fel, ha kapok itt, vayg itthon egy linket, nem is ismerem őket ennyire, de nem láttam még azt hogy másra mondták volna h fehércigány.

belzebubó 2009.06.18. 11:32:51

@Tilcsák Bea: "Öt hónapig egyedül vártam a gyermekem világra jövetelét, mert akkor is magamra hagyott. Ez után a nehéz időszak után, első gyerekünk megszületését követően a negyedik hónapban történtek a fent említett események."

Ez nekem is feltünt. Második gyermekük is született annak ellenére,hogy már az elsőnél voltak intő jelek,lásd fenti események. A nő sem százas,az tuti. Gondolom a jólét az azért tetszett neki, kompenzálta az addig sem titkolt mocsokságát, de most jött egy másik nő. Azt nem tudom,ha nem jön akkor még meddig birja ezt a barmot?

f.m.j. 2009.06.18. 11:38:42

@Tilcsák Bea:
@belzebubó:

Na, elég hamar eljutottunk oda, hogy tulképp. még a nő a hibás...

f.m.j. 2009.06.18. 11:42:11

... már annyira belénknevelték... ezt is, ....nekünk kell lehajtani a fejünket akkor is, ha ... ehhh. mindegy

Tündér_Lala 2009.06.18. 11:43:19

A fickó egy emberi selejt. Egy tömegpártban előfordul az ilyesmi, meg kell vizsgálni és ha a dolgok 10%- a igaz, akkor páros lábbal ki kell rugni.
Úgy tűnik pcihiátriai beteg a koma, a politikusi pálya pedig kifejezetten ellenjavalt neki, mert beteg vonásait erősíti.

belzebubó 2009.06.18. 11:43:40

@fmj: egy ilyennek, aki már az első gyeremekem születésekor jól megruházott volna,fojtogatott volna én biztos nem szültem volna másodikat,hanem szépen már akkor vettem volna a cókmókomat és már akkor irány a rendőrség,de különbözőek vagyunk te pedig nagyon leegyszerüsited amit irtunk.

Liberté____73 2009.06.18. 11:45:39

@fmj:

"ehhh. mindegy "

így van, nem is érdemes kiállni az igazadért, csak nekedugranak 10en, kigúnyolnak, heccelnek majd kibanolnak téged :)

ez egy ilyen hely

reKorrekt 2009.06.18. 11:49:16

@tesz-vesz: ebben egyetértünk. Ha saját blogmotor lenne, beleírhatnánk egy pipálható OFF checkbox-ot a komment melléé, melyet ha becsekkolsz, máshogy jelenik meg a komment (mint off).

Gondolkoztam rajta hogy a megkörnyékezem Gézát és vágjunk bele egy saját motor megírásába amit majd a vastagbor.hu domainen futtathatunk, de sajnos (szerencsére) mostanában rohadtul nincs időm rá, hogy Gézáét ne is említsem.

Nameg nem biztos hogy a staff hajlandó lenne egyáltalán elhagyni a blog.hu-t a mi kényelmünkért.

Liberté____73 2009.06.18. 11:53:01

@Tündér_Lala:

"ha a dolgok 10%- a igaz"

politikussal kapcsolatban ezt e kételyt most olvasom itt először
eddig minden amit leírt a kuruc, zero, palmas vagy a szentkoronaradio, az axiomaként elfogadásra került

f.m.j. 2009.06.18. 11:53:17

@belzebubó:

nem leegyszerűsíteni akartam, csak ismerek ilyen nőt, aki (nem verték, de minden más megalázás játszik) és valamiért tűri, valahogy mindig megmagyarázza, hogy miért marad vele, ezer indokot talál, hogy ez így nem isolyan rossz, majd megváltozik, elmúlik,... néha olyat is hallottam tőle, hogy ő tkp. megérdemli, hogy így bánjanak vele...
és én nem hibáztatom, csak sajnálom ezt az ismerősömet

csak arra próbáltam a figyelmet felhívni, hogy nem tudhatjuk a másik ember motivációit, ( nem tudhatjuk, hogy miért nem vette a kalapot, és tünt el a francba, én pl. a pénzre is gondolok, de aztán az se bír egy idő után annyi vonzerővel, látod: most a gyerekei miatt a nyilvánossághoz fordult)
Mondjuk a Meggyes motivációit (és az ebből megvalósuló tetteit) börtönnel honorálnám :)

f.m.j. 2009.06.18. 11:56:00

@Liberté____73:

légy szíves ne védj meg, (én igazán égőnek tartanám magamra nézve, azok után amik történtek)

és nem is támadtak meg, és én nem védekezem, tehát nem harcolunk, hanem beszélgetünk... :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 11:56:03

@fmj: ezzel kapcsolatban 2 dolgot szeretnék veled közölni:
1: tulajdonképpen mindenért a NŐ a hibás
2: azért kell megnősülni, mert végső soron nem lehet mindenért a kormányt hibáztatni...

:))))

picur3ka 2009.06.18. 11:57:29

@fmj:

Az ilyen emberek altalaban rettegesben, megfelemlitve elnek, zsarolva is sokszor, ennek a pontnak a felvetoi nem ismerik a problemat. Olyan ez , ,int a csicskaztatas az isiben, etc.

Itt egy masik, jo szemfekvesu urgepasztor:

www.teol.hu/tolna/kozelet/nem-birta-tovabb-lemondott-dombovar-polgarmestere-239822

Homeoffice 2009.06.18. 11:57:32

Egyszerüen nem hiszem el hogy ilyen emberek léteznek és hogy ezek (nem tudom elég kisbetűvel írni) léteznek.
Viszont ez egyszer ne pártoskodjunk mert az ekkora tömegpártokba sajnos bekerülnek és el tudnak érni magas pozíciót ilyen emberek is.

f.m.j. 2009.06.18. 11:58:09

@Seduxen:

értem én, és tudom is, csak más a téma :):):)

Liberté____73 2009.06.18. 12:05:55

@fmj:
dehogy védlek!
behúzod te füled-farkad egyedül is

Tündér_Lala 2009.06.18. 12:05:57

A történések megvizsgálása alapkövetelmény minden esetben. Ez természetes, különösen, hogy a politika egy mocskos műfaj, sok minden történhet. Itt elég egyértelműnek tűnik az eset.
A hatalom pedig személyiség torzító hatású, csak komoly tartású emberek tudják kivédeni, kompenzálni ezt a hatást. Akik ilyen szintem torzulnak, azoknak semmi keresnivalójuk nem volna a hatalomban, egyik oldalon sem. (lásd Lengyel, Göndör és még sokáig lehetne sorolni)

Geza 2009.06.18. 12:06:00

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):
:)
Irgalmatlan nagy meló lenne egy saját motort megírni az alapoktól. Legfőképp nem is maga a feladat olyan túl összetett, de borzasztóan sok az elkövethető hiba közben, amit a nyilvánosság és az ismertség miatt jó eséllyel meg is találnának és ki is használnának :). Az a legkevesebb, hogy ha sikerül mások nevében írkálni, rohadt nagy káosz lesz az eredmény, de ezen felül a regisztrált emberek emailcímei azonnal kikerülnének (pl. spammerekhez), maga a gép spam- és worm-tanyává válhatna, plusz -mivel a tartalomért is felelős valaki- egy-két szaftosan illegális dolog feltöltésével elég hamar bírósági ügyet is lehetne csinálni az üzemeltetőnek. A már meglévő portálmotorokban sem a megvalósítás az a nagy érték, hanem inkább az, hogy már emberek ezrei tesztelték éles környezetben éveken át.

Meg aztán lusta is vagyok, de azért köszi a bizalmat :) !

Addig meg azt tudnám javasolni, hogy aki szeretne külön offtopic és témához tartozó hsz.-okat írni, az regisztráljon két felhasználót (pl. 'gipszjakab' és 'gipszjakab offtopic'), aztán a relevancia szerint használja a megfelelőt.

belzebubó 2009.06.18. 12:08:02

@fmj: én is ismerek ilyet aki igy él és hiába mondjuk szépen vagy üvöltve,hogy mennie kéne, nem segit rajta.Teljesen menthetetlen.Én kifejezetten mérges vagyok rá és ha ő nem lép,akkor más sem tud rajta segiteni. Egyébként személyiségzavaros és kisebbségi komplexusos, azt hiszi ő ezt érdemli.Úgyis le kell lépjen előbb utóbb ezt belátja,de miért kell megvárnia amig félholtra verik?
"érted haragszom,nem ellened" -J.A.
Az a férfi aki ezt kihasználja pedig szintén elmebeteg és gyógykezelésre szorul.A primitiv emberek konfliktuskezelése merül ki abban,hogy válaszként ütnek.

f.m.j. 2009.06.18. 12:11:40

@Liberté____73:

tudom, hogy csak azért jöttél ki a sodrodból, (kibillentél, ne is tagadd), mert nem kértem segítségedből...

és most hagyjál légy szíves békén, beszélgetni, jó?

Liberté____73 2009.06.18. 12:17:03

@fmj:
ige, nagyon feldúlt, hogy nem kértél a segítő kezemből, síkideg vagyok azóta is :D

(huha wehee)

Tündér_Lala 2009.06.18. 12:28:37

@fmj: Vannak hülye férfiak és hülye nők valamint élethelyzetekre adott rossz válaszok.
Alapnak kellene tekinteni, hogy egyik ember sem lehet a másik tulajdona (gyerek sem). Ezután jön az, hogy az alap tuljdonságok nem fognak változni. Ha valaki rámenős "macsót" választ magának (az tetszik) akkor az otthon is olyan lesz és viszont, ha valaki cicababát, az meg olyan lesz.
Hosszú, a világ bonyolult, az emberekkel együtt.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 12:33:28

Na akkor még egyszer megpróbálom leírni ha már elszállt az előbb. Az ilyen esetekre talán a legjobb kifejezés a "családi stockholm szindroma", amikor az áldozat már egy olyan lelki állapotba kerül a megalázások, verések után, hogy úgy érzi nem képes egyedül boldogulni, lelkileg teljesen összeomlott, tulajdonképpen azt csinálnak vele amit akarnak, nem áll ellen, mert azt tartja szem előtt hogy a napi verés, megalázás adag után holnapig nyugta lesz.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 12:36:06

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Tulajdonképpen úgy érzi hoyg aki uralkodik felette az meg is tudja védeni, és mivel gyengének és kiszolgáltatottnak érzi magát azt hiszi hogy neki tényelg szüksége van erre a "védelemre'". Szerintem erről nagyon nehéz olyannak beszélni aki tényleg átélte, aki meg ki tudott egy ilyen kapcsolatból lépni annak minden tisztelet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.18. 12:45:11

@fmj:

Jah, ált. az a leggyakoribb érvelésük az ilyen mocskoknak, hogy "az asszony hozza ki belőlem az állatot"

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.18. 12:45:40

@fmj: tudom, csak előbújt hímsoviniszta énem :)))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.18. 12:51:35

@laspalmas:
na igen hajlam kell hozzá hogy valakit bántani akarjon, ha az asszony hagyja magát nem áll ellen, akkor kialakul a fejében az "élet-halál ura" minta. mint tudjuk a hatalom is függőséget okoz.

eldiablomismo 2009.06.18. 13:01:07

@laspalmas: Pedig van ilyen nő, elhiheted. Sebészi pontossággal elhelyezett félmondatokkal a kínai ezer vágást valósítja meg verbálisan, amitől Gandhi is a torkának esne. És természetesen az ilyen esetekben is szegény nő az áldozat :P

(csak a pontosítás kedvéért írtam, meglepődnél milyen sok esetben provokálja tényleg a nő a párját)

vomit 2009.06.18. 13:02:39

@budai zöld:
> T1 Arnoldnak vajon mi a végzettsége? Aztán
> mégse vezeti olyan rosszul a világ 4. legnagyobb
> gazdaságát (Kaliforniát).

ezt gondold az meg egyszer, eppen most esik szet az az allam
California to miss budget deadline, "meltdown" nears
www.reuters.com/article/politicsNews/idUSTRE55E7AB20090615

ebben a flashjatekban lehet sajat megfejteseket kiprobalni
www.nextten.org/budgettool/site/thesim/flashcheck.html

Rwindx 2009.06.18. 13:18:01

@budai zöld: Ez elég rossz példa volt éppen. Kalifornia éppen a csőd felé rohan, hamarosan nem tudja kifizetni a közalkalmazottakat sem.

Meggyes meg fonjon magának kötelet, úgy általában.

Rwindx 2009.06.18. 13:20:52

@vomit: megelőztél

@eldiablomismo: így van. Szar emberből lehet nő is és férfi is egyaránt.

picur3ka 2009.06.18. 13:27:20

@vomit:

Sokan csak informaciok nelkul peldalozgatnak ad-hoc nyugati dolgokkal, mintha ott minden aranybol lenne.

Gondoljad csak meg, a liberal peticiot a Jobbik ellen mikor a nemetek meglatjak, hogy fognak rohogni, mert ott van ugye evente vagy 1 millio buncselekmeny, amit igazi ver-neonacik kovetnek el.

-Goldman- 2009.06.18. 13:52:35

oh,bocsánát,látgom már szóba került.

Kartal (rezervált) 2009.06.18. 14:15:46

Jó püffedt alkoholista feje van... kicsit még püffedtebbre kellene verni.

Kartal (rezervált) 2009.06.18. 14:31:21

@budai zöld: Úgy emlékszem Schwarzinak pont valami gazdasági diplomája van, bár a szakra nem mernék megesküdni. Utána kellene nézni...

Kartal (rezervált) 2009.06.18. 14:33:55

Na itt is van: "Amerikában közgazdászdiplomát szerzett a wisconsini egyetemen..."
Forrás: www.testmester.net/content/egy_igazi_karrier_arnold_schwarzenegger_elete

budai zöld 2009.06.18. 14:46:12

@vomit @Rwindx @Kartal (reloaded)
"I am a big believer in education, because when I grew up in Austria I had a great education. I had great teachers."

Köszönöm a kiigazításokat a kissé elhamarkodott példához.
Függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok következö republikánus elnöke hülye-diplomátlan, kompetens-diplomátlan, kompetens-diplomás (csak konjunktúraérzékeny gazdaságot vezet válságban) vagy hülye-diplomás,
azt gondolom, hogy az inkompetenseket / feleségveröket / korruptakat nem a passzív választójog bevezetésével kell távoltartani a magyar politikától.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.18. 14:50:17

@laspalmas: mindenképpen lényeges teljes kontextust vizsgálni:miszerint:
tesz-vesz · kkbk.blog.hu 2009.06.18. 10:05:18
ez biztos hogy igaz? nem egy mszp-s lejáratás?

tehát megkérdeztem ez nem-e lehet rágalom, a rakamaz után miért ne lehetne ez is?

budai zöld 2009.06.18. 14:52:22

@budai zöld
bevezetésével -> korlátozásával

Lenny [Cabdriver] (törölt) 2009.06.18. 14:58:39

Akárhogy is, fényes karrier áll ezelőtt az ember előtt. Így, hogy befigyelhet egy kis börtön, méginkább.

Nem kell a fidesznek saját zuschlag, aki mindenféle vikiket, tomikat, meg lacikat emlegethet.
Ha tényleg sz.r ember, az nem egy hónapja derült ki. Oka van annak, hogy ott van, ahol van. Pláne aszok után, hogy milyen balhés.

Vagy kap egy nagy köteg zsét, és csudapalotát, tulajdonrészt valami állami cégben, vagy pár hónapot a rácsosházban max, és csak utána az előzőeket.

Vagy az egész vissza, feljelentés visszavonva, asszony hazamegy, megmarad a pógi, a zemberek a közbeszédből pedig szépen kikoptatják ezt a balhét, vagy újat találnak.
Talán még újra is választják jövőre, annyira elássa magát az mszp-szdsz.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.18. 15:50:28

@tesz-vesz:

Ezt értem, csak az nem volt világos, hogy ha állításod szerint nem olvastad el ezt a postot, akkor hogy tudsz hozzászólni?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.18. 17:04:10

@eldiablomismo:

xD

Baló-Morvai sztori a Story címlapján van ...:-)

Horizont 2009.06.18. 17:36:59

Meggyes most sírta tele a Klubrádiót, hogy őt mennyire lejáratják.
Ahhoz, hogy valaki asszonyverő semmi köze nincs a diplomának, nyelvvizsgának, se annak, hogy melyik pártban ül. Minden oldalról lehetne hozni a családi negatív példákat. Politikai elitünk kicsit megbuggyant ez ügyben, vagy csak szót fogadnak Fletónak az öregecske feleséggel kapcsolatban. Ott van Demszky, Jakab, Deusch és sorolhatnánk.
Erkölcs sehol.
Meggyes kirívó ebből a sorból. Erkölcsileg dupla nulla, és nincs semmi keresni valója a közéletben. A feleségét (csak szolidaritásból) sajnálom, de felfoghatatlan, hogy 10 éve mire vár? Nagyon sok kompromisszumot kell kötnie az embernek egy jól működő házasság kedvéért, de a verés eltűrése nem ez a kategória.Visszavonta a feljelentését, hogy "védje férje karrierét és gyermekei érdekeit." Most viszont kiteregeti a legintimebb szennyest is. Ki nem szarná le a karrierjét ha ütne, verne? És jobb a gyerekének ha ilyen családban nő fel? Igazán csak a gyerekeket kell sajnálni! Nem jó szülőket " kaptak" a sorstól!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.18. 17:51:59

Én erre aszondom' így messziről, hogy anyucinak az első pofon után a hóna alá kellett volna kapnia a cókmókot, és szifon válltáska.

Meggyest meg seggbe kell baszatni ;)

Horizont 2009.06.18. 18:01:28

Semmi nem menti fel ezt a görényt a bűne alól! De milyen érdekes dolgokat olvasok. Van olyan amiért el lehet viselni a verést 10 hosszú éven át!!

1999. november 9-től ügyvezető polgármester, 2000 március 27-től Esztergom Város polgármestere . A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésben képviselő.
Polgármesteri megbízatása mellett az Ister-Granum Eurorégió, a száz település önkormányzati társulásaként működő határon átnyúló együttműködés elnöke.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Komárom-Esztergom megyei területi listán szerzett mandátumot.
2006. május 30-tól az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja.

Magáért beszél :(

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.18. 22:15:38

@tesz-vesz: Sajnos igaz. Az előző feleségét is verte, mint a cölöpöt, pedig egy hihetetlen szép és kedves nő. Még így negyven felé is erősen kéne kategória. Ezért is vált el. De mint látjátok, a vér nem válik vízzé. Itt élek és naponta tapasztalom ennek a megtestesült "cézárnak" a napi viselt dolgait. Akit nem kedvel, ellehetetleníti minden törvényesnek tűnő és/vagy törvénytelen eszközzel.

Lásd még a "jegyző botrány", illetve "az ország legdrágább (és mégsem működő!) városi honlapja", "az ország legdrágább főtere (import mexikói kővel lerakva (!!!), német import tűzcsapokkal (280.000.- Ft/db!!!)" és "az ország legdrágább mélygarázsa" fejezeteknél. Az önkényes iskolai igazgató eltávolításról, meg egyéb nyalánkságokról nem is beszélve. A jobboldal szégyene...

Ja, mentelmi joga van, mert képviselő úr is egyben...

De ide is érdemes betekinteni a tahó és alulképzett/művelt volt csapos és alkoholista/drogos "munkásságát" keresve:

szeretgom.hu
meggyesahibas.blog.hu

Horizont 2009.06.18. 22:28:48

@KuKori:
Mégis újra megválasztotta a város?
Ilyenek nem kerülnek süllyesztőbe? Tragédia.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.18. 22:41:18

@Horizont: Sajnos erre egyszerűbb a válasz, mint gondolnád. Képtelenek voltak az esztergomiak egyetlen egy épkézláb jelöltet indítani ellene. Pontosabban szólva túl sok jelöltet indítottak, de egyik sem volt elég ismert-elismert, így a nem Meggyesre szavazók szavazatai szépen 4-5 felé hullottak el. Ha ez egy, karakán jelöltre esett volna, ma ő lenne a polgármester.

Így működik, ilyen egyszerű az egész :(

belzebubó 2009.06.19. 02:11:12

Ez az ember iszik.Én úgy látom a fején.

Horizont 2009.06.19. 08:40:21

@Marcellusca:
Nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja....

Állítsuk meg a ......... 2009.06.19. 11:14:27

Az ilyen állat , mert embernek nem nevezhető az , aki erőszakoskodik a feleségével .Miért nincs még börtönben?
Hol van már az a távoltartási törvény ?
Persze pont az ilyen "édesapák" ragaszkodnak legjobban a gyermekeikhez, a válás miatt maguknak követelve őket , holott valószínű , alig tölt el velük naponta pár percet , sőt a bántalmazást is a gyermek szeme láttára követte el.
.A szeretőjére bezzeg ráért.
Ez a viselkedés divat most a keresztény férfiak körében , mert úgy halottam , hogy 2002-ben a fővezérük is ezért csücsült elmeotthonban.
Fene a rohadék fejét , az ilyen férfiaknak a kiherélés járna meg a fegyház.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.19. 11:21:00

@pcr: A kereszténységet hogyan is mostad bele?

Állítsuk meg a ......... 2009.06.19. 11:26:57

@KuKori:
Esztergom-érseki székhely
Fidesz-KDNP

Minden fidesz tag annyira hangsúlyozza a kereszténységét: Orbán Kósa , Kövér stb, stb.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.19. 11:48:06

@pcr: Értem. Tehát a logikád alapján minden cigány is cigánybűnöző például. Meggyes egyébként nem a KDNP tagja. Egyéni felelősségről gondolom nem is hallottál.

Az meg, hogy a "szeretett" Kósáddal hasonló despota jellemzőkkel bír "Tamásunk", még nem jelenti azt, hogy az egész párt/szövetség/EPP is csak hasonló figurákból áll. Természetesen nem kérdőjelezem meg mindkét ember "kilógását" a pártjukból és én is a Fidesz szégyenének tartom "Tamásunkat", csak ne általánosítsunk ennyire, főleg ne a liberális oldalról.

Egyébként mindezek a jellemhibák ellenére jópár nagyon hasznos és innovatív dolog épült meg mindkét városban. Tehát az éremnek ismét két oldala van.

Állítsuk meg a ......... 2009.06.19. 12:00:01

@KuKori:
Honnan gondolod , hogy én szeretem kósát és hogy liberális oldalról?:)))
Nem szeretem sem jobbról , sem balról , sem középről.

Nagyon eltévedtél.

Egyébként itt bántalmazásról van szó , nem városfejlesztésről.
Mások bőrére könnyű város fejlesztést csinálni , úgy hogy csak a saját zsebünk gazdagodik tőle.
De ez más téma.

Az ilyen fériakat akik bántalmazzák a párjukat a farkuknál fogva kellene fellógatni , nem tudom , miért asszisztál ennek a mocsoknak a rendőrség , meg a többi hivatal.Ennek az éremnek nincs két oldala.

Geza 2009.06.19. 12:00:23

@pcr:
Kósa?! Te még nem hallottad, hogy hogyan hívják arrafelé? 'Kóser' Lajosnak.
Ha esetleg arra is kíváncsi vagy, hogy miért, akkor mondjuk nézd meg, hogy Karácsony környékén hogy voltak kidekorálva a közutak Debrecenben, ill. milyen volt a piros-fehér-zöld és a kék-fehér arány a plakátjain.
KL pont annyira keresztény, amennyire én mocsári kaktusz.
(Emellett még természetesen hurkás civis is, de erről nem tehet, elvégre mégsem születhet mindenki szabolcsinak :) ...)

Tündér_Lala 2009.06.19. 12:00:54

Azért minden forrás kritika nélkül, én nem mennék ilyen messzire. Mégegyszer: vizsgálat szükséges.
Például elég gyanus momentum, hogy kizárták a közös lakásból (feszítővas, miegymás). Normális emberek között el tudtok képzelni ilyesmit ? Mert én nem. Egyes nők iszonyat inkorrektek tudnak lenni, ha boszzúból ártani akarnak valamikori párjuknak. Szeretném látni valamint az állítólagos körlevelet, amelyben megtiltják más óvodáknak gyerekei felvételét. STB....
Ráadásul ez az ember rendesen kitátotta a száját amikor a fertőzött csapvíz eset volt. (Bevallom elképedtem, nem tudtam volna elképzelni, hogy ma magyarországon ilyesmi előfordulhet.) Akkor ő sok fontos emberrel konfrontálódott, ezek pedig most örömmel ártanának neki.
Tehát ki kell vizsgálni és ha a 10% igaz seggbe kell rugni.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.19. 12:06:15

@pcr: a "szeretett" szó idézőjelben szerepelt. Nő létedre lehetnél alaposabban odafigyelő.

A bántalmazást és a despota viselkedést pedig én is elítéltem.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.19. 12:08:03

@Tündér_Lala: Én itt élek 26 éve és ismerem személyesen az előző feleségét, akit szintén bántalmazott. Ezért vált el tőle. Ezt itt majd' mindenki tudja, többen szemtanúi is voltak az ilyen erőszakos megnyilvánulásainak. a bosszújáról nem is beszélve.

Sajnos ez egy ilyen ember, valóban. Pártállástól függetlenül.

Állítsuk meg a ......... 2009.06.19. 12:08:06

@Geza:
Nem szoktam figyelni a palkátjait kósafalván a kósanostrának, érdekli a francot, de a tirpák feleségére sem vagyok kíváncsi , mert az meg szabolcsi ugyebár.Porkoláb szép név:)))))
Hurkás a hasa valóban kósának eléggé hízott paraszt benyomását kelti, meg kopaszodik rendesen..
Miért ő is követett el hasonló dolgokat mint meggyes?

Geza 2009.06.19. 12:18:15

@pcr:
Nem tudok ilyesmiről, csak a kereszténységgel említetted egy mondatban, és mivel ez még a kecskeáldozós vudura nézve is dehonesztálandó volna, igyekeztem pontosítani.

'Kósanostra' - ezt még nem hallottam, de tetszik :), köszi.

Tündér_Lala 2009.06.19. 12:22:54

@KuKori: Ebben az esetben el kell távolitani, pártállástól függetlenül. Ez egyértelmű.

Kételyem abból táplálkozik, hogy láttam már meghurcolni - hozzám közel álló - embert biztosan teljesen alaptalanul. Az ilyesmi nagyon elgondolkoztatja az embert.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.19. 13:16:03

@Tündér_Lala: Sajnos, mint valahol fentebb említettem, az előző választáson nem volt lehetőség a törvényes eltávolítására. Reméljük, hogy ami késik, nem múlik :)

süti beállítások módosítása