Skip to content


       Szűrés lista

Szegény minisztériumi dolgozók....

Nemrég Szollár Domokos bejelentette, hogy "Fekete lesz idén a karácsony az államigazgatásban. A miniszterek, államtitkárok egyáltalán nem kaphatnak prémiumot. A kiemelkedően jól teljesítők pedig a harmadát kaphatják meg"

Nem kellett sokat várni az abszurd folytatásra: hat minisztérium szakszervezete Alkotmánybírósághoz fordul az elmaradó karácsonyi jutalmak miatt.

Válság van, pénz nincs, ezt mindenki tudja.

De Reihenberger János, az Oktatási Minisztérium Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nem úgy van az! Eddig mindenki kapott karácsonyi extrapénzt, tökmindegy volt, hogy pörgött egész évben vagy csak manikűrözött, most meg TELJESÍTMÉNYT várnak el cserébe?!

"A joggal való visszaélés történt álláspontunk szerint ebben az esetben. Ugyanis az év elején kitűzött jutalomkereteket, egy jogszabállyal, akkor, amikor a teljesítések megtörténtek, a kormány körülbelül átlagosan egyharmadára csökkentette" -mondta.

Vagyis nem kapja meg minden dolgozó hathavi fizetését jutalomként, hanem csak kéthavit, és azt is csak a kiemelkedően dolgozók.

Ráadásul karácsonyi képeslapot és ajándékot sem kapnak közpénzből a főnökeiktől.
Ez mondjuk már tényleg botrányos:


"Karácsony alkalmából ne vásároljon senki ajándékot a központi keretből. Üdvözlőkártyát sem fogunk csinálni központilag. Helyettük e-mailben küldhetnek csak jókívánságokat a minisztériumok és a költségvetési intézmények.Takarékosak lesznek a karácsonyi partik is. Ezeket ugyanis nem tarthatják meg külső helyszíneken, az üdvözlőitalon kívül semmit sem fizethetnek közpénzből, ráadásul a dolgozóknak a karácsonyi jutalmaikról is le kell mondaniuk a gazdasági válság miatt." - mondta Szollár.

 


 

Szörnyűség! 

Remekül fel lehet mérni, mennyire állnák meg helyüket a drágajó minisztériumi irodisták a versenyszférában, ahol nincs automatice jutalom, sőt a béremelés is ritka, van viszont rendszeres teljesítményértékelés, és mindenki örül, hogy van még munkahelye...

Címkék: válság abszurd pofátlan kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr351571149

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Benedek jelenség 2009.12.03. 14:13:53

Melyik RT-ben eshet meg az, hogy az igazgatóság leváltja magát, majd a részvényesek kifejezett tiltakozása ellenére új igazgatóságot jelöl ki önhatalmúlag? Egyikben sem, de mindez nem az ő hibájuk. A miénk. Mert hagyjuk és elvárjuk, hogy mindent...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f.m.j. 2009.12.03. 19:13:23

@Attila64: te, ez itt nem szint :)

Auris 2009.12.03. 19:31:20

Hát srácok szomorúan olvasgattam a kommenteket. Két okból is.
Egyrészt nagyon szomorú, hogy olyan szinten áll az ország, hogy az emberek nagy részének már a köztisztviselőkre kell irigykednie. Ez mutatja ennek a nemzetnek a mentális és szociális színvonalát.

Én is dolgoztam közszférában, nem is egy helyen.
1) Sose volt részem ingyen partiban, se üdvözlőlapban és rendszeresen senkit sem érdekelt mennyit túlóráztam (az egyik helyen miután eljöttem, több kollegám beperelte a munkáltatót és több millió Ft-ot ítélt meg a bíróság számukra). Az sem igaz, hogy nincs teljesítményértékelés, ami évek óta van, más kérdés, hogy a közszférában nem olyan könnyű ezek hatását érvényesíteni, pont azért, mert a legtöbb helyen nincsen a bérnek semmilyen "mozgó" része, ezért a borítékban nehezen jeleníthető meg. A Szetey féle reform többek között ezt célozta volna, de persze a médiába már csak az ment át, hogy jutalom lesz a közszférában, pfúj, dögöljenek meg az ingyenélők.

2) Sokszor nézegettem az autókat a parkolóban, ahol a kollegák megálltak. Viseletes 6-10 éves verdák (max Suzuki vagy Opel Astra) rendszerint két gyereküléssel. Ha beállt egy BMW X5, vagy Audi A6 az mindig ügyfél volt. No komment.
Szóval én nem találkoztam azzal az oltári nagy jóléttel, amiért a közszférában dolgozókat irigyelni lehetni. De biztos bennem a hiba...:(

Másrészt most tökéletesen megjelenni láttam, amit az elmúlt 8 évben a kormány elkövetett a közszférában dolgozók ellen. Hiszen valakit meg kellett tenni bűnbaknak, a politikusok által okozott károkért. Kéznél volt az állami apparátus, aki élősködő, lusta, motiválatlan, stb.... És sajnos a közvélemény erre vevő.
Persze arról szó sincs, hogy ahogy mindent, az államaparátust is szétverték, a tehetséges emberek szépen sorban lepattannak. Legyen itt szó a rendőrség teljes elbizonytalanításáról, a külföldre "üldözött" orvosokról-nővérekről, a közigazgatási államtitkári poszt megszűntetésével politikai felügyelet alá helyezett minisztériumokról, a leköpködött-bántalmazott, alulfizetett tanárokról.

Szóval furcsa ugyanazon indulatot érezni azokkal szemben akik munkával pénzt keresnek (és pusztán az a bűnük, hogy többet mint az adott hozzászóló), mint a BKV-s fiktív kifizetésekl, kamu pályázatok, kenőpénzek nyerteseivel szemben.

Mert tisztelet a kivételnek a reakciótok ugyanaz..... De persze biztos mindenkinek a közszférában magánrepülője, svájciórája, 30 millás bankszámlája van, mint a Hunvald Gyurinak...
Vagy csak "a szomszéd tehene mindig zöldebb"????

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.03. 19:33:58

@Agyalap: háhá, nálunk tavaj nem volt, idén lesz (szintén dajcs cég) :)

Rorgosh 2009.12.03. 19:47:47

Nos, a seregnél ez a 6 havi se volt soha... Eddig, ahol dolgoztam úgy évente az állomány 2 %-a kapott pénzbeli elismerést a kiemelkedő munkájáért. Most már nem kap senki. Merthogy letiltották.. (Én eddig sem kaptam soha, így aztán...)

Ám az a probléma, hogy sok fejben összemosódnak az állam különféle szolgái, akik közül egyedül a köztisztviselők örvendenek anyagi elismertségnek. És persze mindenki őket citálja, mintha a többség ezt kapná. A többség azonban krónikusan alulfizetett, és sok extra munkát végez. Ugyanis alig van jelentkező a megüresedő állásokra, ám a munkát akkor is el kell végezni, ha csak 1 ember maradt a 3-ból.

És, hogy nyugdíjas állás: alólam eddig 2 katonai szervezetet számoltak fel, komoly küzdelem volt bennmaradni. Munkatársaim között már alig van aki még nem vált el, többségük estében a fő ok, hogy már csak hétvégén látták a családot.

Persze ott a korkedvezményes nyugdíj 25 év szolgálat után. A nyugdíj 50%-a. Persze ez is valami, bár a fiatalabb korosztály, mint én, már nem látja ennek hasznát, hiszen már mi is magán nyugdíjpénztári tagok vagyunk, így a nyugdíjunk bizony a felhalmozott tőkétől függ. Tehát a mi korosztályunknak ez a kiút sem létezik. Persze az idősebbek se sokra mennek vele. A tények azt mutatják, hogy azok akik korkedvezménnyel mennek nyugdíjba nagyobbrészt 2 éven belül meghalnak - hacsak nem keresnek azonnal valami új munkahelyet.

Szóval szép dolog ez a közszolga ellenesség, csak nem értem. Minket is teljesítményértékelnek, csak minket akkor sem ismernek el, ha éppen megy az ország szekere. Ha gond van, akkor először tőlünk vonnak meg - sokszor olyan dolgokat amelyeket a rendre elmaradó fizetésemelés helyett kaptunk korábban.

Ha ennyire nem akar a közszolgákra fordítani az ország, akkor miért nem közfeladatokat szüntet meg? Akkor ha nincs feladat, el lehet bocsájtani azokat, akik azt végezték. De legalább az kapjon normális fizetést akinek megmarad a feladata. Mert az nem állapot, hogy a közszolgák 95%-a a fellendülés pozitívumaiból nem, de egy recesszió negatívumaiból annál inkább részesül.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.03. 19:47:49

@Auris: Bármilyen furcsa de a cikk nem a közszférában dolgozókról általában szól, hanem konkrétan a minisztériumokban dolgozókról. Azt hiszem ez egy igen lényeges különbség. Mert ezeken a szinteken tényleg ráférne egy kis "terror" az állományra, mert nekem már volt szerencsém belülről megnézni, még ha csak rövid ideig is.

@Sörömpőőr: Amiket itt te is említessz, hogy mekkora para, azok fogják az embereket a kivándorlás felé terelni. Amúgy erről mi is írtunk egy egész jó cikket:
prokontra.blog.hu/2009/12/03/kenyszerrel

beleszolok 2009.12.03. 19:48:58

Régebben én is köztisztviselő szerettem volna lenni, de végül közteherviselő lettem.

Auris 2009.12.03. 19:54:33

@jvizkeleti: Persze úgy indult, de aztán elment az általános megfogalmazások felé.
De még a minisztériumi dolgozók vonatkozásában is fenntartom, hogy nem érdmelnek olyan intenzitású reakciókat, mint a sokszor itt leleplezett gazemberek...
Valószínű még így sem az ott dolgozók ( a néhány kiemelten bérezett vezetőtől eltekintve) keresnek felháborítóan sokat, hanem mások felháborítóan keveset. És ezeknek akkor sem lesz jobb, ha azok is éhenhalnak.
@beleszolok: Nos, a kettő ugyanaz, mint a bérből-fizetésből élő réteg része, a közteherviselés oszlopos tagjai ők is. Ami viszonylag szűk a magyar társadalomban.

hoplita 2009.12.03. 20:08:11

@Seduxen:
Érdekes......ezekben a fóbiákban én is szenvedek, nem lehet ez olyan ritka betegség.:DDD

Most nyalizok zeronak...:)))))

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.12.03. 20:10:43

Azért a minisztériumi meg a mezei köztisztviselők között van különbség,leginkább fizetésben és munkamennyiségen.Ne általánosítsunk már..Onnan tudom ,hogy közöttük dolgozok már vagy fél éve,nem én nem vagyok ktv,és a látottak alapján nem is akarok lenni.(inkább rágom a küszöböt)Közintézményen belül is hatalmasak a különbségek munkamennyiségben,borzasztó milyen igazságtalanság folyik ott is.
Hat év alatt nem kapnak ezek hathavi jutalmat...Felülről megyétől ,minisztériumtól,alulról meg az "ügyfelektől" kapják az ívet.

hoplita 2009.12.03. 20:14:54

@ermi50xn6j2:
Nem te vagy az a fajta nyugger, akit nem szeretünk, ebben biztos lehetsz.:DDD

szabogyula 2009.12.03. 20:17:42

Gyurcsány valszeg a következő négy évben is magyarországon lakik majd :
kuruc.info/r/2/51606/

Auris 2009.12.03. 20:26:26

@Rorgosh: Meglepve olvasom a hozzászólásodat, valószínűleg nem ismered a hivatalos állományra és a köztisztviselői állományra vonatkozó bértáblákat. Ugyanolyan feltételekkel egy hivatásos jóval többet keres egy köztisztviselőnél (a korkedvezményes nyugdíjról meg ne is beszéljünk). Való igaz ennél még rosszabb a közalkalmazottak helyzete (bár bizonyos esetekben a fizetési fokozatok között valaki jobban jön ki közalkalmazottként, mint köztisztviselőként). Szóval a helyzet itt sem fehér vagy fekete, van a szürkének is néhány árnyalata.

De abban max egyetértek veled, amit a közszféra-ellenességről írtál. Én viszont érteni vélem miért van, ez egy gerjesztett folyamat. Az oszd meg és uralkodj elv tökéletes leképeződése. Például Franciaországban sokkal szolidárisabb a társadalom egymással, a sztrájkolókat többnyire szimpátia övezi, nálunk meg ha valaki fellép az érdekeiért, rögtön szembefordítják a többséggel.

Pedig a legutóbb láttam egy diagramot az állami kiadásokról. Ebből a tíz centiméter magas szlopból az egész közszféra működtetésére (bérek, működtetési költségek, stb) kb. két centit töltott ki, míg a szociális juttatások, nyugdíjak vagy 6 centit.
Nos itt a demagógia, hogy az állam működési költségein mennyit lehet spórolni. Szerintem jórészt parasztvakítás!

@blas: Hasonló élményekkel gazdagodtam. .

szabogyula 2009.12.03. 20:42:21

@Auris: Szerintem meg tudod mi az igazi parasztvakitás ? Ez az egész hercehurca ..
"2010-ben például 1153,3 Milliárd forint megy el kamatfizetési kötelezettségekre ...."
nol.hu/lap/gazdasag/20091201-elfogadtak_a_koltsegvetest
6. bekezdés , 5. sor .
Itt van a lényeg . Erről kéne poszt .
Hova lett a pénz ?

Auris 2009.12.03. 20:52:42

@ostoba 8o: A lényegre tapintasz!
Az igazi nagy probléma még mindig az, hogy nagyon széles inaktív rétegeket tartunk el HITELBŐL, amit aztán óriási véráldozattal fizetünk vissza. Ez az inaktív tömeg sakkban tartja a politikai pártokat, hiszen minden szociális szűkítés öngyilkosság a választásokon. A FIDESZ 4 év alatt próbálkozott az aktív réteg széles támogatásával (Széchenyi-program, köztisztviselői életpálya, családi adókedvezmény, lakástámogatási program), de ezen el is vérzett 2002-ben.
Szóval nem tudom, hol a kitörési pont.

Pedig a kevesebb kamattörlesztés esetén, jóval több jutna mindenkinek.

szabogyula 2009.12.03. 20:54:06

@ostoba 8o: Tudva persze azt , hogy erre nem egy poszt , hanem egy párt kevés .

kapdbeabalbokám 2009.12.03. 21:00:21

@mókusfüles bukósisak:
Hajrá!
Én veled vagyok.
Hiszek a családban, a gyerekekben, a normális emberekben.
Ezek meg menjenek a bányába.........

PublicEnemy 2009.12.03. 21:03:28

@Auris: Azt hiszem mindent elmondtál,amit ma egész nap szerettem volna elmagyarázni a kétkedőknek.Én is egy 10éves Suzukival járok,amit még a versenyszférában való munkásságom alatt vettem,és ez nálunk kiváltságnak számít.A legtöbb kollégám még ennyit sem engedhet meg magának.Jobb autóról,saját lakásról nem is álmodok.Ezt csak úgy tehetném meg,ha elvennék egy nőt és összetennénk a vagyonunkat,mert egyedül,ennyi fizetésből képtelenség.Először irigykedtem,ha valakit 5-10 millás autóban láttam...ma már tudom ilyenem sosem lesz.A kollégáim mind becsületes emberek,akik egy szó nélkül melóznak akár éjjel1ig is,ha kell,pedig egy fillérrel sem kapnak többet az alapbérnél.Egy büdös vasat nem tudtam félretenni egész évben,mert miután kifizettem az albit,a számláimat,tankoltam 2szer egy hónapban 3ezerért az autóba marad kb.50ezer Ft-om egész hónapra és még nem ettem.Ruházkodni ilyenkor szoktam,ha karácsonyra kapunk valami jutalmat,vagy év közben ruhapénzt.
A költségcsökkentésről annyit,hogy az informatikai rendszerre most nem költenek,ezért vagy nem működik a rendszer,vagy akadozik...ez napi 2óra kiesés.Másfél évig könyörögtünk egy nyomtatóért,mert 6an voltunk 2re,és ha 3ezer határozatot kell kiadnod 3hét alatt,akkor ez gyakorlatilag képtelenség.2éve a saját tollammal írok,mert még azt sem kaptam,pedig mindig kérek.Hozzánk csak friss diplomások jönnek,mert aki egyszer már dolgozott valahol,az nem akar a közszférába menni...innen csak mennek,és az egyetlen oka a pénz.Szóval nálunk mindenki eljutott a tűrőképesség határára,innen már nem lehet lejjebb menni,és ha még ezt a kevés karácsonyi pénzt is megvonják...hát,basszák meg.És ezeket a döntéseket mind olyan emberek hozzák,akiknek több milliós a havi bére.
Az egyetlen dolog,ami még itt tart,hogy szeretem a munkám...ennyi.
Meg lehet próbálni,aztán pofázni.

beleszolok 2009.12.03. 21:11:30

@Auris: Az ő közteherviselésük csak adminisztratíve valósul meg, a valódi közteherviselőknek annyival többe is kerül. És ezzel nem minősítem őket, mert a nagyobb részük értékes munkát végez, de azért van ott igen komoly ballaszt is.

Bootsman64 2009.12.03. 21:15:46

Minisztériumi f*szverők és p*navakarók, jó hogy nem Strassbourgba mennek már mert a szemét "munkájukért" nem kapnak semmit, forró kézfogást nekik meg egy jó nagy lóf*szt!!!!
Nálunk még a fizetéseket is csökkentették és örülhetünk ha nem b*sznak az utcára!

2009.12.03. 21:17:21

@jvizkeleti: Felőlem ugyan az összes multiseggnyaló yuppi elmehet a nagy büdös Angliába, nekem ugyan nemhiányoznának, nem ők forgatják a világ kerekét. Legalábbis nem addig, ameddig fogyasztói társadalmat játszunk. Mert ha minden mércéje bizonyos javak megléte vagy meg nem léte, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a legfontosabb személyek azok, amelyek ezeket a javakat előállítják: a paraszt, aki megtermeli a kenyeredet, a gyári munkás, aki a segged alá tolja a bugyukit stb. A vezetői tapasztalatodat meg a nyelvtudásodat feldughatod magadnak, ha ők nincsenek! És az a baj, hogy már ők nincsenek. Illetve vannak, csak nem dolgoznak. Miért is tennék? Vidéki barátnőm mondta, hogy tavaly 3 Ft-ért vették át tőlük a paradicsom kilóját. A közértbe már 300-ért került, de 297-et lenyúltak belőle a mindenféle kisker-nagyker-szállítmányozás-áfa stb yuppik, ők meg kaptak megalázó 3 Ft-ot. Hát idén már szartak bele, ugaron maradt a föld, felőlük ugyan brainstormingozhatnak a hiénák, hogy most már kit húzzanak le 297 Ft-ra, őket nem hozza lázba, hogy egy doboz gyufa áráért palántázzanak, locsoljanak, szüreteljenek a tűző napon... Az egész európai gazdaság attól beteg, hogy nincs a munkának becsülete, csak a készterméknek, amihez mindenki hozzáadott érték (munka) nélkül kíván hozzájutni. Egyeseknek sikerül, de a többségnek felkopik az álla, azok aztán itt irigykednek a kisebbségre. Pedig ingyenleves nincsen, csak az a kérdés, ki fizeti meg az árát. Jelenleg a földönfutóvá tett emberek vagyonán osztozkodnak a hiénák. A csepeli papírgyár mögött már olyan bódéváros van, mint Rióban! Ezen kellene sürgősen változtatni, a helyett, hogy újabb és újabb hiteleket oszt le az állam kajára.

@mókusfüles bukósisak: bocsi, akkor keverlek valakivel, aki azt nyögdécselte itt, hogy "igaz ugyan, hogy 20e-vel több lett a nettója..." Abban viszont tévedsz, ha azt hiszed, hogy a hathavi pénzek egyösszegben röpködnek. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy nyáron, a szabadságoláskor gurítanak 150-200e bruttót, beiskolázáskor gurítanak 100-150 bruttót, karácsonykor ugyanennyit, és végül amikor a téli rezsi már teljesen kivégezte az ember tartalékait, akkor tavasszal adnak még valamit, hogy a kutyák le ne pisálják az utcán. Illetve így nézett ki régebben. Idén már nem volt se beiskolázáskor, se karácsonykor.

kapdbeabalbokám 2009.12.03. 21:19:36

@mókusfüles bukósisak:
Hajrá!
Én veled vagyok.
Hiszek a családban, a gyerekekben, a normális emberekben.
Ezek meg menjenek a bányába.........

Horizont 2009.12.03. 21:20:32

Ma hallottam, hogy az ÉMÁSZ-nál kifizették a 13. havi bért és kapnak "pulykapénzt" is. Ez utóbbi 100 ezer vagy nettó vagy bruttó, nem tudom pontosan. De mindegy is mert szép nagy pulykát lehet venni rajta, még ha nettó akkor is. :((( Az áram árát meg emelik.
Ha a Szollár gyerek megszólal, nem tehetek róla de be tudnék neki mosni egy nagyot, annyira irritáló az az öntelt mosolya.
Többen írtok a Közszféra és egyéb ellenességről. Én ezen nem csodálkozom, de nem azért amit itt írtok, hogy egymás ellenébe fordítja a hatalom az embereket. Ugyan már, amilyen szuper "hatalmunk" van, bármennyire gebeszkedhetne, ha nem akarnánk nem dőlnénk be nekik. De nem erről van itt szó, hanem arról, hogy egyetlen rétegnek nincs beleérző képessége, megértése a másik iránt. Mindenki a magáét fújja, csak saját maga a legfontosabb ebben az országban. Ezért van az, hogy a dolgozó ember fúj a nyugdíjasra, a nyugdíjas nem érzi át a még dolgozó emberek helyzetét (pedig gyereke, unokája is ott van) a bérből, fizetésből élő szidja a vállalkozót, a maszek morog a bérből élőkre, hogy milyen jó nekik, még szabadság is jár nekik, a kisember gyűlölködik a "nagyemberekre" , aki fent van az utálja a lent lévőket, mert nem érti miért irigykedik amikor mindenki előtt ott a lehetőség, a járulékot, adót fizető bekattan attól, hogy segélyként szétszórják a forintjai nagy részét, a segélyt kapó nem érti miért van velük szemben utálat, mert senki nem tanítja meg őket, hogy amit kapunk azért hála jár minimum. A politikusok nem fogják a vészjeleket, nem érzik át miről szól az átlagélet, mivel ők átlagon felüliek(nek hiszik magukat) a baloldali utálja a jobboldalit, a jobboldali utálja a baloldalit, pedig hol van már itt jobb és bal? Szóval senki nem akarja megérteni a másikat, csak utálkozunk, irigykedünk, morgolódunk, és valljuk, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha lehet egyszerre a szomszéddal.

Auris 2009.12.03. 21:20:42

@PublicEnemy: Minden elismerésem.

Amit említettél, szintén jogos. Sokan nem is gondolják, de értelmes embert nem lehet annyi pénzért a közszférába csábítani és megtartani, ami az alapfizetés. Egész egyszerűen - főleg a fővárosban, de még a jobb megyei jogú városokban, és főleg a piacképesebb szakmákban (pénzügyi szféra, jogi terület, de még az orvosi is) - elszívja a magánszféra. Ezért vannak jutalmak. Azzal ideig-óráig ott tarthatóak az emberek.

Jogász pld. csak azért van az államigazgatásban, mert óriási a túltermelés az egyetemeken. De legtöbben még így is lenyomják a 3 évet ami a jogi szakvizsga előfeltétele, és pattannak. De ugyanez zajlik az eü-ben, ahol mostmár intézményeket is bezárnak, mert nincs orvos.

www.boon.hu/hirek/im:szon:news_special-szabolcs/cikk/bezarnak-ket-tudogondozot-szabolcs-szatmar-beregben/cn/news-20091130-04442124

Persze ezeket a folyamatokat nem tárják fel a médiák, csak a jutalmakról cikkeznek.

Bootsman64 2009.12.03. 21:22:54

A sok kiégett alkesz katonatisztnek meg bm-s nyuggernek üzenem dolgozni kellett volna nem hereként terpeszkedni az országon és reggel kilencre részegen fetrengeni az irodában, utána pofátlan módon 35 - 40 évesen nyugdíjba vonulni és telesírni a köténykét, hogy milyen szar és kevés 150.000 - 250.000 nyugdíj, utána haverok révén valami jó kis kényelmes biztonsági őri állás és már sínen is vagyunk, ezek is erről a tőről fkadnak, termelni nem termeltek de követelőzni - élősködni azt tudnak.

Horizont 2009.12.03. 21:27:46

@Bootsman64: Nem kéne általánosítani! Vagy ott voltál mindenki mellett? Megáll az eszem!

Auris 2009.12.03. 21:29:55

@beleszolok: Ez nekem kissé a kormányzati populizmus visszacsengő retorikai eleme. Nézd meg a fizetési szalagokat, azokon tényszerűek az elvonások. Bár van egy olyan állami alkalmazotti csoport akikre tényleg elmondhatod (lásd parlamenti költségtérítés ügye), hogy nem viselnek közterheket.
De az aki a bruttójának a jó felét viszi haza, azt ne sértsd meg azzal, hogy nem visel közterhet, csak adminisztive. Ha már ilyet keresel, vedd sorra a szlovák rendszámú Mercedeseket, akik minden reggel előttem teszik ki az adókból finanszírozott iskola előtt a gyereket.
És akkor jöhet a kérdés: ki nem viseli a közterhet? Még adminisztrive sem?

2009.12.03. 21:36:35

@Bootsman64: Te mit csinálnál, ha ugyanannyit kellene dolgoznod kevesebb pénzért? Az inflációval is lopnak tőlünk (mindenkitől), de ha számszerüleg kevesebb a pénz, annál nincs vérlázítóbb! Kulturáltabb helyeken legalább a szabadpénteket megadták, amikor a válságra hivatkozva csökkentették a fizetéseket...

PublicEnemy 2009.12.03. 21:44:16

@Auris: A jogászokról annyit,hogy nálunk 1állásra 71-en! jelentkeztek....durva.A legjobbak pedig,ahogy Te mondod 3-4év után elmennek,mert egy ügyvédi irodánál a többszörösét keresik meg.
Az EU-tól dícséretet kapott Magyaro.,azaz Mi,mert mi voltunk az egyetlen ország,aki 99%-ban határidőre kifizette a támogatásokat.Szemben mondjuk a franciákkal,vagy spanyolokkal,akik 40%-ban.Olvastál vagy hallottál valamit erről a médiában?!Nyilván nem.És nekünk,akik gyakorlatilag a semmiért túlóráztunk,hogy határidőre teljesítsünk,annyit sem mondot az illetékes minisztérium,hogy kössz.De ha netán valami gigszer van,azt azonnal kiteregetik,és a mezei köztisztviselők viszik el a balhét,és az átlag polgár azonnal ránk asszociál.

Auris 2009.12.03. 21:44:54

@Horizont: Az irigységgel és gyűlölködéssel kapcsolatban van igazad, kétségtelen. De én meg fenntartom, hogy a hatalom, ha tud, rájátszik erre.
A vállalkozó=adócsaló, a köztisztviselő=ingyenélő, a hazafi=fasiszta, sztrájkoló vasutas= terrorosta, stb.....
Persze bizonyos kontextusokban meg kuss-t parancsol:
Rokkantnyugdíjas=csaló, cigány= bűnöző, stratégiai gyerek vállaló (ez a legújabb polkorrekt fogalom)=élősködő. És itt nem az általánosításon van a hangsúly, mert nyilvánvalóan olyan formában nem igaz, hanem a problémafelvetésen, amire lehetőséget sem hagynak.

Inkább éljünk kimondatlan feszültségekkel tele, és forrongjunk, irigyeljük, gyűlöljük egymást.
Az érzelmileg túlfűtött embereket, társadalmat pedig könnyebb manipulálni!!!!!!!!

2009.12.03. 21:47:16

@Horizont: Nagyon jó meglátás! Mindenki mindenki ellen van. És mindezt mi hívta létre? Az egyenlőtlenség! Nem is olyan régen, egy olyan 20-25 éve még a TSZ elnök meg a tehenész fizetése között volt 2-3x-es különbség. Ma? Simán 50x-es! A munkanélküliségről nem is beszélve. Nem csoda, ha ezek után nincs társadalmi szolidaritás, hiszen nincsenek közös problémák sem!

Auris 2009.12.03. 21:56:08

@PublicEnemy: Nem olvastam, való igaz.
De ez is jellemző. Van egy infrastruktúrális háttér, amit a közszféra biztosít, működtet. Ez teljesen természetes mindenkinek, hogy van, ezért nem is értékelik sokra az emberek.
Csak egy példát mondok, kettő lesz belőle: ha nem működne az egészségügy, mennyibe kerülne egy vállalkozásnak, hogy finanszírozza vagy megoldja a dolgozói munkaképes állapotban tartását?
Vagy képes lenne-e egy vállalkozás fenntartani azokat az utakat, amelyen a járművei közlekednek?

Ezen infrastruktúrák egyéni szinten történő megteremtése, fenntartása bődületes anyagi ráfordításokat igényelne. De mivel van, ennek soha nem gondol utána senki. Persze a működtetése már rögtön kidobott pénz az igénybevevők szempontjából....

Horizont 2009.12.03. 22:09:00

@Auris: A hatalom úgy buta (és itt vég nélkül sorolhatnám a negatív jelzőket) ahogy van. Nagyon nem kell rájátszani semmire. Alapjáraton kialakult itt minden a maga csendes sunyiságával, amin inkább csak rontott a hatalom azzal, hogy nem tudta a helyes irányt megmutatni és nem tudott jó példát mutatni. Sőt... De ha utáljuk, lenézzük, semmibe se vesszük a hatalmat, akkor hogyan lehet az, hogy engedtük, engedjük hogy befolyásoljon bennünket? A nagyobb részt mi emberek tesszük oda. Ha esetleg nem mindent azon a rohadt anyagi javakon keresztül néznénk, osztályoznánk akkor esetleg tovább is tudnánk lépni, és előtérbe kerülnének a jobb emberi tulajdonságok, értékrendek, erkölcsök. És megszűnhetne a másikat nagyítóval figyelő és irigykedő ember.

PublicEnemy 2009.12.03. 22:10:55

@Auris: Ez így van.Ha már az egészségügynél tartunk.Mennyit keres egy medikus,aki 10 évig tanul,hogy orvos lehessen,közben pedig 16órás ügyeletben van?90ezret?Vagy egy orvos,aki véletlenül elnézi a diagnózist,mert már 36órája van ügyeletben,és mert nincs aki helyettesítse.A volt barátnőm apja is orvos.Miután megszűnt a nőgyógyászat,abban a kórházban,ahol dolgozott,kénytelen volt 200km-rel távolabb munkát vállalni,hogy eltartsa a családot...hadd ne mondjam mennyiért.Most 50 akárhány évesen újra egyedül él,magára főz,mos,mint az egyetemen,és havonta látja a családját.Akinek meg van esze,és nem csak szíve,az irány külföld,ahol a tízszeresét keresi. Óriási problémák vannak az egészségügyben is.És itt néhány milliárdon vitatkoznak,amikor a köztévében,egy szaros bemondó másfél millát kap havonta...undorító.

minimalista 2009.12.03. 22:14:22

@Auris: @PublicEnemy:
Egy jogásznak a közszférából, szakvizsga után szabadulván nem hiszem hogy túl nagy lenne a mozgástere a magánszektorban, főleg nem többszörös fizetéssel. Aki ügyvéd lesz az esetek túlnyomó többségében egyetem után egyből ügyvédhez megy dolgozni, bojtárnak, 3 évig, havi50-60 ezer forintért. Ebből kifolyólag azoknak van esélye ügyvéddé válni, akik szülei megtehetik hogy eltartják ezalatt a 3 év alatt, no és a fényevőknek.
Egyebekben hozzászólásaitokkal maximálisan egyetértek/ együttérzek .

wlakos 2009.12.03. 22:15:26

@PublicEnemy: Túlóra pénzt?:) Ember munkásruhát sem kap! Azzal hogy azt írtam feketén próbáltam erre célozni, hogy semmi nem jár neki. Viszont a kenyérért kb ugyanannyit fizet mint más, csak ha nem dolgozik akkor nem kap pénzt, mert kitől kapna. Na igen az iskolai végzettség, hát bakker a csóró már talán 18 évesen az adót fizette. Bizony szar helyzetben vannak a minisztériumi dolgozók! Nem is lehet a melóssal egy napon emlegetni sanyarú helyzetüket.:S
Talán kellene szervezni egy aláírás gyűjtést az érdekükben.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.03. 22:41:33

Kurva anyját a sok rinyálós állatnak a bársonyszékben.
Az anyám 50%-os rokkant, munkája (mivel vidéki) nincs és nem is lesz (mert lehetne kocsmáros vagy hegesztő). 27 ezer forintból él. A minimálbér 73500 vagy mennyi lett.
LMPVS

PublicEnemy 2009.12.03. 22:53:50

@wlakos: Akkor tisztázzuk,mielőtt még gondolatban felnégyelsz és a torzómra hugyozol,hogy nem vagyok minisztériumi dolgozó,és a fizetésem még csak köszönő viszonyban sincs az övékhez képest.És ezt nem nekem kellene mondanod,hanem azoknak,akik feketén dolgoztatnak.De néha még őket sem lehet hibáztatni.Pl.:egy nagyon jó barátomat,aki villanyszerelő,a munkáltatója kijelentette és most kiskönyvvel dolgozik nála...90napig...aztán majd feketén.Miért?Mert a nagyokosok annyi terhet rónak ki a vállalkozóra,annyi járulékot kell fizetni egy melós után,hogy nem érné meg foglalkoztatni őket.De mindenkinek kenyér kell az asztalra,ezért kockáztatnak.Persze az állam egy fillért sem lát a szaki munkájából,de ki a faszt érdekel,amíg jönnek a multik.Nem?!Honnan tudná a majom a budai villából,hogy mi az a munka.Tönkre vágják a kis- és középvállalkozásokat,akik a legtöbb munkaerőt tudnák foglalkoztatni.De a zsidó-tőkés multi az kell.És ne támadj le ilyen arrogánsan,mert fogalmad sincs,hogy mennyit dolgozom azért,hogy gyakorlatilag legyen fedél a fejem felett,és legyen mit egyek.Egy cipőben járunk a"szakival",mindkettőnk fejére ugyanaz a szar esik,amit ugyanazok a semmirekellő politikai bűnözők dobálnak.

PublicEnemy 2009.12.03. 23:00:47

@minimalista: Biztosan igazad van,ennyire nem vagyok jártas ebben.Jó néhány éve már felkapott lett jogásznak tanulni,de szerintem az ország képtelen eltartani ennyi jogászt...és ez már látszik is.Még1szer mondom: 71en jöttek állásinterjúra egyetlen állásra!

wlakos 2009.12.03. 23:09:20

@PublicEnemy: "És az ember nem azért diplomázik le,hogy annyit keressen,mint egy szobafestő,ú.hogy ne vonj már párhuzamot a kettő közt,légyszíves." Na ez volt az arrogáns!

Kartal (rezervált) 2009.12.03. 23:37:48

@PublicEnemy: Na most! Rokonom - és közeli barátom - köztisztviselő. Nem közalkalmazott, nem kevertem össze. Pontosan tudom, hogy két gyerekkel alig jönnek ki a fizuból - élettársa közalkalmazott, ha jól emlékszem, olyan havi nettó 60 körül keres...
Elmondom azt is, nálunk versenyszférában mi van: melózol három műszakban, általában nyolc, de nem ritkán tíz-tizenkét órát naponta, kiteszed a beled is, hogy mennyiség és a XXI. századi minőség meglegyen az ötvenes-hatvanas években gyártott technikán, és 2009-ben kurvára örülsz, ha nyolc-tíz éves dolgozóként fizetésed alulról súrolja a nettó 100-at. Mivel én viszonylag új vagyok a cégnél, ennek a közelében sem vagyok :(
Az is tény, hogy - most még - van cafeteria, ennek köszönhetően van netem, és ha van nyereség, akkor pár tízezer forintot szétosztanak a dolgozók között évi két-három alkalommal.
Elképzeltem, hogy felmegyek a főnökhöz, és megfenyegetem alkotmánybíróssággal, ha nem fizeti ki, az egyébként nemlézető 13. hónapra "járó" bérem...
No mindegy, az ilyen neveket továbbra is gyűjtöm listába...

@Horizont: most nagyon pontosan leírtad milyen a magyar lélektan, és azt is, miért nem tartom magam magyarnak egy ideje. Még nem tudom milyen nációhoz tartozom a mentalitásom alapján, de a magyarhoz nem, az tuti!

Egyébként mindkettőtökkel - és a hozzászólók nagy részével - egyetértek. Az egész rendszer úgy szar ahogy van, vissza kéne az országot bombázni '45-be, és újra felépíteni mindent. Talán jobb lenne, de nem biztos.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.04. 01:25:07

@Sörömpőőr: Félre érted a hivatkozott cikket. Az pont arról szól, hogy milyen jó lenne, ha nem mennének el az általad yuppie-nak becézett emberek, mert akkor a haverod paradicsomjáért még négy forintot se adnak majd kilónként mert a boltban nem lesz aki megvegye. Most nyilvánvalóan egyszerűsítek. A cikk azt akarja mondani, hogy a jelenlegi helyzettel már mindenkinek kivan a f*a, például a yuppie-nak is, aki pont azt látja, hogy robotol, de odakint mondjuk ugyanezér négyszer ötször annyit kap. Ez nem egy legitim probléma?

Cutbertus 2009.12.04. 05:55:47

én a magam eszközével dolgozom a rezsim megbuktatásán. sajnos nem maradt már semmi más lehetőség.. ezért csak FEKETÉN dolgozom, mindaddig még ezek a kutyaütők vannak ott hol az általam befizetett adót el kellene osztani a fontos és hasznos intézmények között.
nincs adófizetés addig: még tiszta, becsületes emberek nem kerülnek oda, ahol azoknak lenniük kell!
majd ha a példa az lesz előttem, hogy a tisztesség kifizetődő és végre az ország illetve a nép érdekei a fontosak akkor KIFEHÉRÍTEM a munkavállalásom alapjait.
és most mindezért lehet engem köpködni, jelentgetni.. lesz@rom!
egy tisztességes országban szeretnék élni, ahol MINDENKI megteszi azt ami a dolga és senki nem akar magának különleges előjogokat származás, ismeretség, munkahely alapján.

2009.12.04. 07:07:36

@jvizkeleti: Értem én: így működik a rendszer, hogy az iktatókoptató aktatologató menedzserek meg politikusok osszák el a pénzt a saját szájuk íze szerint. Csak éppen egyet nem értek vele. Szerintem ez nem vezet sehova. Gondolom ismered az anekdótát az ecceri grófról, aki elhatározta, hogy nem ad enni a lovainak, aztán felháborodottan mesélte, hogy már úgy nézett ki, hogy tök jól beválik a dolog, amikor nem felfordultak azok az engedetlen dögök? :-) Persze, kellenek irodisták meg informatikusok meg közgazdák meg ügyvédek meg reklámgrafikusok is, senki sem vitatja, de talán nem ilyen mennyiségben, mint ahogy most vannak, és biztos, hogy nem ilyen fizetésekért (mennyit is keresett szalayné? havi négymilliót?) Az ország legfőbb problémája az, hogy vízfejű. Már a monarchiában is vízfejű volt a Nagymagyarország, pedig akkor Budapest a nagykörúttal véget ért, de ez a 2 millióra duzzasztott zseb-csikágó a trianoni Magyarországhoz képest már elviselhetetlen teher! Megyek a városban, és itt is tíz emeletes irodaház, ott is tíz emeletes irodaház, beállok a panorámaliftbe, és látom, hogy százak és ezrek ülnek monitorba gyógyult szemmel nagy iktatókönyvek között, de hogy hogyan és mivel segíti ez elő, hogy kenyér vagy rádió kerüljön a tesco polcaira, vagy éppen földgáz a csőbe, azt egyszerűen nem értem! Milyen hasznos dolgot lehet csinálni egy 2x3-as irodában? Consultingok, accountingok, brókerek, hr menedzserek, menjetek csak Angliába, attól még a körúti villamosok csilingelve járnak majd, és a pékek is ugyanúgy megsütik a kenyeret nélkületek.

2009.12.04. 07:09:15

... ja, és a bankárok is nyugodtan mehetnek, nem kell ide ennyi nyakkendős hiéna!

esef 2009.12.04. 07:27:21

@laspalmas:
A Szetey-féle teljesítményértékelés tényleg szar. Nem kicsit, nagyon. A kis buzija leakasztotta érte a nagy lóvét, amit meg bevezetett, hát...
Kapjanak jutalmat, de akkor legyen mögötte teljesítmény. Állami szférában van ilyen hely? (egyik-másik okmányirodában pl. megérdemelnék, ismerek olyan helyeket ahol tényleg nagy a hajtás)

@zero:
Mi most év végén kaptunk jutalmat. Kéthavit. Ellenben a főnök szavaiból pontosan kivettem, hogy jövőre se fizetésemelés, se jutalom. Munka még igen, ki tudja meddig. (Másfél évig se jutalom, se fizuemelés. Igaz, versenyszféra...)
Az általad leírt multi-féle teljesítményértékelésre hasonlít a szeteybuzigyerek-féle is, csak más arányokkal.

Jason Bourne 2009.12.04. 07:29:14

a válság ellenére a közszféra az egyetlen ágazat, ahol többen dolgoznak. pedig még maga gyurcsány jelentette be a "létszámstoppot" (bruhaha)

én csak városi szinten ismerek közszolgákat, de tőlük nem sajnálnám, ha kapnának jutalmat. ahogy fenntebb írták is egy "mezei" aktatologató nincs ám hájal kenegetve.

abban bisztos vagyok, hogy a nagy bejelentés ellenére lesz jutalom a minisztériumoknál. középvezetőtől felefele.

Jason Bourne 2009.12.04. 07:34:09

ja itt helyi szinten is csak az az egyszeri ügyintézőket értem, mert kb. osztvezető helyettesi pozíciótól, azért már van mit a tejbe aprítani.

Marcellusca 2009.12.04. 07:45:45

@Auris: Minden szavaddal egyetértek, bár sosem voltam ktv., sem ka.
Csak anno a béremet a ka-i bértábla alapján számolták. Mert (számunkra) az volt a szarabb.

Marcellusca 2009.12.04. 08:05:36

@Bootsman64: WTF?!
Ez most mi? Honnan ez az agyamentség? Nóóóórmááális?
Vazze, nem a 70-es, 80-as évek seregéről volt most itt szó.

Marcellusca 2009.12.04. 08:20:17

@Horizont: Ez szép volt, Kislány! :D
Szépen megfogalmaztad.
Annyi javítással, hogy a köv. kommentedben írtakhoz, hogy az állam nem hülye!
Nem véletlen csinálják, amit csinálnak.
Lásd: @Auris: !
Mindenkinek megvan a maga "címkéje", amit frankón ki lehet használni.
Mint már írta valaki: Oszd meg és uralkodj!
Mindig bedobjuk valamelyik réteget, attól függően, hogy ki ellen akarjuk szítani az ellentéteket.

@Cutbertus: "és most mindezért lehet engem köpködni, jelentgetni..." - Hehe! Te magad tetted meg ezzel a kommentetel. :)))
Igaz, ales efftás? :DDDD

Tarackos Sül (törölt) 2009.12.04. 08:22:55

@Marcellusca:

Dehogynem. Ők az új generáció, ifjú cocialisták. Hűek történelmi örökségükhöz. Tényleg nonszensz a nyugdíjazás is, tűzoltók - rendőrök - határőrök meresztik a fa*ukat, aztán 40 évesen nyugdíj, "vállalkozó", persze nyakig feketében.

És igen, tűzoltók is. Ők a szent fazék, akikhez nem lehet nyúlni, mert életeket mentenek . . . érdekes, a rendőrség is vigyáz a rendre (igen, teszi, nem kell fröcsögni, észrevenné mindenki, ha nem lenne rend, nem 1-2 rablógyilkosság lenne, hanem este a feleséged ölnék meg, reggel a gyereked, délben meg téged, és polgárháború lenne), szóval a rendőrséget divat szidni, de a tűzoltókat, akik egy nap 2-3 bevetés közben bowlingoznak meg kártyáznak, aztán mennek nyugdíjba, nem. Hogy életeket ment / veszélyezteti saját magáét? Elég sokan veszélyeztetik az életüket, és nagy felelősséggel viseltetnek mások iránt, mégis leszarják őket, miért pont a tűzoltók legyenek szentek?

r.yeti 2009.12.04. 08:25:15

Bassza meg! Mégis mi a faszt képzelnek ezek a minisztériumi tetvek. Én itt lent "vidéken" (egyébként nem értem, hogy ami nem Budapest az miért vidék) tanárként lófaszt se kapok. Se étkezési csekk, se karácsonyi pénz, se jutalom, SEMMI! Minden nap bejárok normálisan tanítani, rendesen végigcsinálom az összes órámat és a kurva sok értelmetlen papírmunkát és mit kapok cserébe? Azt hogy sokszor estig bent ülhetek mindenféle értelmetlen értekezleteken és hasonló szarságokon, amire ha nem megyek el mert nem fizetnek érte, akkor mindjárt lusta disznó vagyok az igazgató és főigazgató szemében. És mindezt 100 körüli fizetésért. 26 évesen ezzel kitörölhetem. Hogy lesz ebből lakásom/házam és hogy merjek ebből gyereket vállalni? Úgyhogy a sok tetves minisztériumi pina és faszvakaró nem pofázzon, hanem kussoljon és örüljön, hogy legalább valamit kapnak!

Tarackos Sül (törölt) 2009.12.04. 08:34:09

@r.yeti:

"ami nem Budapest az miért vidék"

Ami nem Budapest, az nem is az ország.

r.yeti 2009.12.04. 08:48:21

@Tarackos Sül: Sajnos ez így van! Még azzal lehetne kiegészíteni, hogy Budapest pedig nagy gőzölgő szarkupac!

pete27 2009.12.04. 08:51:27

én az egyik minisztériumban dolgozom,igaz hogy jutalmat nem adnak,viszont adnak "ruhapénzt".másként nevezik,de közeleg a választás.

pete27 2009.12.04. 08:58:30

@r.yeti: én Miskolcról jöttem dolgozni Bp-re a minisztériumba dolgozni.szerinted én is faszvakaró vagyok.csak elmondom neked,hogy dupla annyit dolgozom mint te,és ugyannyi fizetést kapok mint te.ha kevés fizetést kapsz a munkádért tovább lehet állni!beszéljél a három hónapos nyári szünetedről is mint tanár légyszíves!én akkor is dolgozom.
sokkal nagyobb az elvárás és a helytállás mint egy iskolában.úgyhogy te is kussolhatsz!sicc!

Kartal (rezervált) 2009.12.04. 09:01:31

@Tarackos Sül: ami Budapesttől délre van az Balkán... pedig milyen egy lerobbant, koszos, ocsmány város az.

Marcellusca 2009.12.04. 09:07:39

@Tarackos Sül: Nálam rossz helyen kopogtatsz ezzel a nézeteddel!
Abban egyetértek, hogy az agyonszapult rendőreink igen is dolgoznak.
Viszont a tűzoltókat fikázni???
Ha nem ég a házad, vagy nem vagy beszorulva egy idióta miatt elszenvedett balesetben a saját autódba, vagy nem öntötte el a pincédet az ár-/esővíz, esetleg nem dőlt a házadra az utcai 500 éves tölgy és nem kell ezekhez kivonulniuk, akkor mégis mi a francot csináljanak? Gyújtsanak tüzet, hogy legyen munkájuk?
Egyébként a lánglovagok a vonulások közti időben igen sokat gyakorolnak, karbantartják az eszközeiket.
Szóval nem csak a lábukat (és egyéb testrészüket) lógatják egész nap!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.12.04. 09:12:21

Gondolom kiemelkedően dolgozók = seggnyalók, vagy akikkel együtt jártak iskolába/kocsmába/kuplerájba.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.12.04. 09:12:35

@Marcellusca: Pontosan. S állandó készültségben lenni sem könnyű feladat.
Ha esetleg éppen tényleg 'lógatják a lábukt' akkor is ott van az, hogy mikor csörren meg a telefon.
ezzel az erővel a mentősöket is szapulhatnánk!

r.yeti 2009.12.04. 09:17:13

@pete27: Milyen 3 hónapos szünetről beszélsz? Ami szünet nyáron az július és augusztusból 2 hét (feltéve ha nem kell vizsgáztatni). Cserébe meg év közben nem mehetek el sehova, mert egyből levonják a fizetésemből! Meghatározzák azt a néhány hetet amikor mehetek valahova és kész. A továbbtanulást elvárják, de egy kurva forintot nem adnak rá, és ha elmegyek suliba, akkor azért is levonják az óráimat és kapom a nagy lófaszt! Ott szenvedhetek a sok idióta diákkal ,akit leszarnak a szüleik és nekem kell nevelnem őt, mert az anyja lusta hozzá, és közben ha rosszul szólok hozzá, akkor mindjárt én vagyok a szemét mert nem alkalmazkodok a diákhoz és nem hagyom aknakeresőzni órán! Úgyhogy gyere el és taníts 1 hónapot, akkor meglátod, hogy milyen keveset is dolgozok én!

Marcellusca 2009.12.04. 09:25:38

@Noname Cowboy: Pontosan.
Azért nem szeretnék állandó stresszben eltölteni a 8-12! órás munkaidőmet.

@r.yeti: Szerintem ne erőlködj! Aki nincs benne, nem érintett annak úgysem tudod megmagyarázni.
És azt még nem is tetted hozzá, hogy késő estig javítgathatod a hülyegyerekek dolgozatait, készülhetsz a következő napi órákra.

2009.12.04. 09:27:42

@Jason Bourne: van létszámstopp. egy ismerősöm jelentkezett egy kórházba, ahol volt valami droid meló valami kompjutervezérelt diagnosztikai műszer körül, amit korábban egy technikus csinált. Nem vették föl, mert létszámstopp van. Most az orvosokkal csináltatják a melót túlórában. Érted: nem vették föl a hapsit havi 85 bruttóért technikuskodni, inkább fizetik a kétsze annyi túlórapénzt az orvosoknak. Most aztán a haver is maradt munkanélküli, az orvosok is a pokolba kívánják az egészet, és a kórházigazgató is őrjöng, hogy meg van kötve a keze, pedig feleannyiért is meg tudná csináltatni ugyanazt a munkát. Ez az eset jól jellemzi a közszférabeli állapotokat. :-(

@esef: Van. Pl. az akadémiai kutató intézetek tipikusan így működnek. Ha a versenyszféra megrendel egy kutatást vagy kísérletet, és fizet érte, akkor abból osztják a jutalmakat. Ha meg nem, akkor marad a bértábla szerinti alapilletmény, ami végülis a létfenntartásra (még) elég. Hasonló dolgot akartak bevezetni az egyetemeken is a "költségtérítéses képzéssel", de mivel eközben a hallgatói normatíva teljesen elveszítette a reálértékét, abból csak igen kevés helyen lett osztogatás.

2009.12.04. 09:44:02

@r.yeti: cö-cö-cö: a Kjt. 57. §-ának (3) bekezdésének 10. § (1) bekezdése szerint az oktató-nevelő munkát végző pedagógusok jogosultak évi 25 nap pótszabadságra! Plusz van még korodnál fogva kb 20 napod, az összesen mondjuk 55 nap, vagyis nem kettő, hanem 11 hét szabi! Igaz, a tv szerint nem veheted ki akármikor, csak nyáron meg tavasszal, de én azért ilyen feltétellel is szívesen bevállalnám, ha nekem akarnának ilyet adni, mert egész évben alig bírok összekuporgatni három heti nyaralást, és még örülhetek neki, hogy kiadják egyvégtébe a hármat, mert haj, hány ismerősömnek fintorognak akár ha csak két hétre is el akar menni, hogy "ki fog téged addig helyettesíteni?" (Az egyéni vállalkozókról nem is beszélve.)

2009.12.04. 09:48:15

@Noname Cowboy: Nem ez a gáz a tűzoltóságban, hanem az idióta száguldozók hulláját kivakarni az autóroncsokból. Mert mindenki kurvára siet, nem ér rá 5 perccel később megérkezni akkor sem, ha ónos eső vagy friss hó borítja az utat.
Na ahhoz kell gyomor. Meg amikor még három napig a műszerfalra szárad agyvelővel álmodik a nyomorult... na ezért nem szokták a tűzoltókat csesztetni.

r.yeti 2009.12.04. 13:11:14

@Sörömpőőr: Kurvára tudlak sajnálni, hogy van miből nyaralni menni! Egyébként, ha annyira kibaszott jó tanárnak lenni, mert egész évben csak faszverés van, akkor szerinted miért van
tanárhiány az országban?
@Marcellusca: Neked viszont igazad van, aki nincs benne annak fogalma sincs róla, hogy mennyit dolgozik egy tanár. Csak azt látják, hogy a sok hülyegyerekkel 8-14-ig foglalkozunk, de hogy utána mit csinálunk, arról fogalmuk sincs. De mindegy, nem veszekszek senkivel, nekem is szar a helyzetem, neked is, Sörömpőőrnek is, pete27-nek is, meg mindenki másnak is. Mindannyian csak szopunk és mivel másnak nem tudjuk mondani ezért egymást baszogatjuk.

2009.12.04. 14:48:17

@r.yeti: Hidd el, hogy sokkal rosszabb, ha az embernek volna miből elmennie, és nincs szabija, mintha volna szabija, de csak vadkempingezésre futja a Horányi Révnél. Már csak olyan szempontból is, mert pénzt azért lehet szerezni kukoricacímerezéstől az amwayon át a vaterás ügyeskedésig sok mindennel, no de szabadidőt azt sehogy sem lehet szerezni! Akinek az nincs, annak akármennyi pénze is van, feldughatja magának. :-(

Agyalap 2009.12.04. 14:55:15

@Sörömpőőr: Na azért nehogy megsajnáljam már azt akinek nincs ideje szabadságra menni...
Ha annyi a pénzed, bérelj fel egy embert (lehetek én is), aki majd elmegy a pénzeden Balira és rengeteg fényképet készít. Utána házhoz is megy élménybeszámolóra, nehogy azzal is időt veszíts.

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.12.04. 15:24:34

Én meg egy órája, mikor jöttem hazafelé a belvároson át, éppen most tizedikén gondolkoztam, és azon a szimpatikus noe csizmán, amit reggel láttam a kolega lában.

TÜTŰŰŰ, csííkk, vutty, csatturrucsattpuff, csííík, hátranézek, kb 20méterre kocsi srégen keresztben az úton, tőlem alig pár lépésre meg egy pirosfestékes drappkabátos gyurmafigura. Összevissza volt mindene.

Valaki azonnal odament megnézni mit lehet tenni, vártam én is pár percet, hogy milesz.
Közben megjelent nagynéném, akkor már együtt vártunk-nézelődtünk. Mesélt a gázszámlájáról, a dagadt bokájáról, és hogy az unokaöcsém egy fillért se küld haza, és hogy minden gond a világon az ő vállán van. Nincs-e egy húszasunk véletlenül.
Mentő kijött elég hamar, sikerült újraéleszteni azt hiszem, mert halottat csaknem raknának hordágyra.

Nem hülyülök, gecó.
Csak ennyit szerettem volna mondani.
Off vége.

2009.12.04. 16:29:25

azért úgy látom sikerült itt is érvényesíteni az osztd meg és uralkodj elvét - amig egymást ugatjátok, addig se velük vagytok elfoglalva.

Auris 2009.12.04. 16:56:26

@Frengi:
Hát ezt páran megfogalmaztuk már itten.... Nem vagy egyedül, de nagyon jól látod.

2009.12.04. 18:48:47

@Agyalap: pedig egy csomó olyan ember van. Egy csomó mikrovállalkozás alkalmazottai ilyenek. Pl. aki eladó havi nyócvanér az éjjelnappali kisközértben, azt szerinted elengedik 11 hétre? És ki fogja addig a kaját eladni helyette?

Granca 2009.12.04. 18:58:29

@Tarackos Sül:
Majd ezt mondd a tűzoltóknak akkor is, amikor bemennek az égő házba érted (ahonnan "épeszű" ember inkább kifelé menekül), és kihoznak, meg kihozzák a gyerekedet, és még a kutyádért is visszamennek ...
... miközben pontosan tudják, hogy akármelyik percben meghalhatnak, vagy súlyosan sérülhetnek ..

Pont őket azért nem kéne bántani ... én egyszer eltöltöttem velük egy teljes 24 órás szolgálatot, épp azért, hogy egy riportban bemutassam, hogyan is élnek. Ezért csináltam velük mindent, mintha tűzoltó lennék én is. Hát tudod ... pont nem volt egy nehéz nap, de rettentően elfáradtam, kimerültem, mert gyakorlat az volt, több is (ha nincs riasztás, többnyire ezt csinálják), és úgy nem tudsz igazán se pihenni se aludni éjszaka sem, hogy ki tudja, hol leszel a következő két percben, amiben az is benne van, hogy tényleg meghalhatsz. Gondolj a pár éve a BME-tűznél meghalt három tűzoltóra .. meg még jó pár hősi halott van ...
Jah, és mindezért még 10-15 év után sem kapnak 100 nettónál alig többet (kezdőként 100-at sem), tehát mellékállást vállalnak sokan, ami ugye úgy néz ki, hogy bemegy 24 órára, a szolgálatból meg megy a mellékállásba ... mit gondolsz, mennyit van a családjával? És mennyire fáradt és kimerült? És még többet is dolgozik, mint heti 40 óra (oké, ezzel sokan így vannak), amit ki sem fizetnek nekik ...
... plusz még olyan dolgokat lát nagyon sokszor, amit lehet, hogy te egész életedben egyszer sem, ez meg elég komoly pszichés megterhelés.
Milyen "jó" lehet mondjuk a saját halott apádat kivágni az autóból ...
Pont tőlük nem kéne sajnálni, hogy elmehetnek nyugdíjba korábban, lelkileg ki is vannak készülve addigra eléggé ...

Szóval pont a tűzoltókat hagyjuk, akik a rendvédelmisek (rendőrök, határőrök, börtönőrök, stb.) küzül a legkevesebbet kapják .. de az életük/egészségük a leginkább veszélyezetett ...

Bocs, kicsit felhúztam magam, igazából nagyon nem bírom, ha valaki olyan dologról állít valamit, meg fel van háborodva, amiről fogalma sincs. Csinálj végig néhány szolgálatot, és meglátod. Utána mondhatsz véleményt ...
Ezért nagyon egyetértek Horizonttal: itt mindenki a másikat gyűlöli, meg a másikra mutogat, és olyan nagyon tutin tudja mindenki, a többiek mit csinálnak, kritizálni, meg felháborodni, meg egymást utálni az persze megy, miközben senkinek sincs a másik munkájáról elég infója. Ebben nagyon "nagyok" vagyunk.
A hatalom meg jót röhög a markába .. miközben a hibásak valójában ők, a felsővezetésekre, politikusokra, képviselőkre megy el a sok pénz. Az "egyszerű" halandók egyöntetűen szívnak, akármit is dolgoznak.
De abból soha nem lesz semmi, ha egymást irigyeljük, meg utáljuk ..

Rorgosh 2009.12.04. 22:38:07

@Auris:

Ismerem a bértáblákat. A velem azonos végzettségű köztisztviselő - nem közalkalmazott! - többet kap nálam. A közalkalmazott pedig nagyjából az én fizetésem 2/3-át. Nem mintha zavarna a köztisztviselők több jövedelme - jobban zavar a közalkalmazottak alacsonyabb bére, nem tesz jót a munkahelyi légkörnek. A korkedvezményes nyugdíj pedig az én korosztályomnak semmit nem ér, csak a nálam idősebbek számára biztosít egyfajta biztos menedéket.

Ettől függetlenül a fő probléma az állam szerepének és helyének tisztázatlansága a társadalomban. Ugyanis az állam sokszor maga állja útját a társadalmon belüli önszerveződésnek, pedig az vezetne egy szolidárisabb társadalomhoz. Emellett a hatalmas mértékű állami újraelosztás a társadalom részére létkérdéssé teszi az elosztási rendszer által neki juttatott, vagy tőle elvont jövedelmeket.

Éppen ezért vélem én úgy, hogy a megoldás az állam szerepének, és ezáltal az újraelosztás mértékének a mérséklése segítene hosszabb távon a társadalomnak. És persze a kevesebb közfeladat kevesebb közszolgát is kívánna, még ha az így jelentkező megtakarítás szerény is a feladat mérséklésből származóhoz képest.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.12.05. 03:10:56

Feltör belőlem a mély érzésű humanista irodalmár, mikor Ady, Babits és Jókai nyelvén azt mondom, hogy a jó édes kurva anyjukat!!!

A sok ingyenélő közszolga pacagörgetőnek nem tűnt fel, hogy válság van?! Ha már itt tartunk, az egész takarékosságot azon kéne kezdeni, hogy rászánunk egyetlen iciripiciri hónapocskát: kirúgjuk utomatikusan az ÖSSZES közszolgos tintanyalót, és apránként, egyesével visszavesszük azokat, akikre szükség van.

Azta, hogy meglepődnének a kedves tízre_járok_dolgozni_nyolc_helyett urak és közpénzből_kap_mikulást_a_kamasz_kölköm hölgyek, ha egy gaz multinál találnák magukat! Ott biza nincs szakszervezet, nincs a munkaügyis Terikével kialkudott korengedményes nyugdíj, nincs kétórás munkák többhetes maszatolása. Helyette van teljesítmény-vagy-lapát elv.

No, és akkor most lehet engem köpködni, közszolgalelkű ingyenélőkéim!

Cutbertus 2009.12.05. 08:54:04

@Marcellusca:
ennyi jár nekik :D tudják csak merre induljanak! tőlük tanultam ezt a dolgot, és én csak a régi mondást alkalmazom.. "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!"
a végére írottat honnan tudod?

2009.12.05. 09:57:35

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): fordítva ülsz a lovon. Nem a közszférát kell lehúzni multirabszolga színvonalra, hanem a multikat kell megregulázni (törvényi keretekkel) hogy emberségesen bánjanak a dolgozóikkal, ne tapossák sárba a már amúgy is csúnyán megnyírbált Munka Törvénykönyvét! A másik oldalon meg fel kell hozni a közalkalmazotti bértáblát a piaci bérszínvonalra, és akkor mindjárt nem lesz szükség a pénzosztogatásra! Ez ilyen egyszerű - lenne, ha valakit is érdekelne a magyar munkavállalók sorsa, mint ahogy senkit nem érdekel. Ki mit tud kikaparni magának, az az övé, a hatóságot csak egyetlen egy dolog érdekli, hogy az szja meg a munkáltató járulékok be legyenek fizetve, egyébként meg központilag kvára leszarják kinek milyen tiborci panaszai vannak. Az intézményvezetők meg kínjukban jutalmakat osztogatnak, hogy be tudják tölteni a státuszokat valahogy. Képzeld el: mindjuk egy kezdő oktatástechnikus kjt szerinti bére alacsonyabb, mint a szakmunkás minimálbér! Neki pl KÖTELEZŐ jutalmat adni minden hónapban, különben azért kapálják el a munkáltatóját. :) Abszurd, de ez van.
Azon, hogy kell-e ennyi közalkalmazott, lehet vitatkozni. A jelenlegi adminisztráció fenntartásához kell. Az adminisztrációt lehetne egyszerűsíteni, akkor nem kellene. Kérdés, hogy mihez kezdenének magukkal a kirugott tisztviselők most, amikor már pesten sem lehet elhelyezkedni? Ez ugyanaz a probléma, mint a cigánykérdés: meg lehet vonni a segélyeket - akkor majd lopni mennek. Ha börtönbe vágják őket, az is pénzbe kerül, ha hetente újra kell állítani az aluminium kandellábereket meg öntöttvas csatornafedeleket, az is pénzbe kerül, sehogy sem lehet megúszni, legegyszerűbb odagurítani nekik azt a rongyos pártízezer forintot, és akkor legalább nyugton vannak, és nem csinálnak semmi kárt.

Marcellusca 2009.12.05. 10:08:40

@Cutbertus: Honnan tudom? Honnan tudom?
Valami fejesnek odaadják a jegyzőkönyveket. :)))

Cutbertus 2009.12.05. 11:01:37

@Marcellusca:
ok. ha tudod akkor tudod. nem szégyenlem, de azt szeretném ha a jövőben ezt nem tennéd közkinccsé ;) :P

Kartal (rezervált) 2009.12.05. 11:14:43

@Cutbertus: erre szoktam azt mondani, hogy ha itt mindenki elvégezné azt a munkát, miért a fizetését kapja, eljönne a mennyország... Ha meg mindenki annyi fizetést kapna, amennyit - és ahogy - dolgozik, akkor én elégedett - sőt boldog - lennék, de kurva sokan éhen halnának :DDD

Cutbertus 2009.12.05. 11:21:47

@Kartal (a dühös):
így legyen!
ez most úgy fog hangzani mint a kommunista eszme egy darabja.. de ettől most vonatkoztassunk el.
"mindenki érdemei szerint részesedjen a javakból"
;) én nem hiszem, hogy boldogtalan lennék ebben az esetben.
talán inkább az ellenkezője volna rám a jellemző :D

Agyalap 2009.12.05. 11:23:52

@Sörömpőőr:
Komolyan? Miről beszélsz ezzel a 11 héttel? Ha 1-1 hetet akartál írni az már jobb lenne, de nekem ne mondja senki, hogy ha akar nem tud elszabadulni legalább egy hét szabadságra. Még ha a teheneket kell is etetni-fejni mindennap. Ha nem akar meghülyülni megoldja.
Ez meg, hogy hozzuk fel a közalkalmazotti béreket a piaci színvonalra szerintem komplett hülyeség. Akinek nem tetszik a közalkalmazotti (egészen pontosan minisztériumi) fizetése kérem, keressen magának egy jobban fizető állást. Hogy az aktatologatásnál többet kéne dolgozni? Meg nyelveket beszélni? Akinek ez nem megy na is kapjon már piaci fizetést.
A közalkalmazottak között is van aki keményen dolgozik. Ismerek ilyen tanárokat, orvosokat. Tőlük nem sajnálnám, de ők nem kapják meg. Nekik is azt mondom - beszéljenek nyelveket, menjenek olyan országba dolgozni ahol meg is fizetik őket. Majd ha belefulladtunk a saját nyálunkba itthon, talán valakinek eszébe jut változtatni a dolgokon...

Kartal (rezervált) 2009.12.05. 11:26:42

@Marcellusca: Én meg épp a tiedet olvasgatom... szóval csak óvatosan :DDD

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.05. 12:39:10

OFF
A zaklatott kirohanásaim után, immár valemelyest megnyugodva, egy klip neked:

www.youtube.com/watch?v=9sb2UKVrka8

Elküldöm még Talonnak is, ugyan nem 100%-ék történelmi hűségű, nem is szedném ízére a zenét, a lefordított szöveget, de lírai a dal hangzása, szépek a hegyek, a folyók, a lovak, a farkasok.

QN

Auris 2009.12.05. 13:36:29

@Agyalap:
Tudod, fordítva látod a dolgot. Pont azért nem mennek a jól képzett emberek a közszférába, mert nincs versenyképes bér.
Így viszont nem lehet csodálkozni, hogy egy-két elit oktatási intézményen kívül lassan megszűnik a közoktatás, hogy a móri mészárlások fő gyanúsítottjai ártatlanok, hogy az adóhivatallal packáznak az off-shore bárók, hogy a bíróságokon évekig tartanak az ügyek, hogy a kórházakból eltűnnek az orvosok, stb.... A szakértelem nem csak a magánszférában kell a dolgok működéséhez. Sőt meg merem kockáztatni, hogy a magánszféra nem is tud normálisan működni, egy szakértő közszféra nélkül.

Azrról, hogy már jelenleg is létszámhiány van egyes hivataloknál, olvashatsz pld. az APEH vonatkozásában, itt:
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20091110-meglepo-birsagok-az-adofolyoszamla-kivonatban-apeh-illetek-szja-kedvezmeny.html
vagy a rendőrség vonatkozásában itt:
www.vpmegye.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1488&Itemid=134

Szóval lehet úgy is felfogni, hogy aki teheti keressen magának jobb állást külföldön, az állam meg alkalmazzon akár hülyéket is (vagy párezer romát), lényeg hogy csak egy marék aprót költsön rájuk, de akkor nem kell felháborodni azon sem, ha egy vakbélműtét miatt majd a szemészetre utalnak be.....:)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.05. 15:39:37

@Kartal (a dühös):
Az előbbi message-nek nem adtam meg a címzettjét:-DDDDD
Neked küldtem, csak úgy, off.

Szval ez vala:

OFF
A zaklatott kirohanásaim után, immár valemelyest megnyugodva, egy klipp neked:

www.youtube.com/watch?v=9sb2UKVrka8

Elküldöm még Talonnak is, ugyan nem 100%-ék történelmi hűségű, nem is szedném ízére a zenét, a lefordított szöveget, de lírai a dal hangzása, szépek a hegyek, a folyók, a lovak, a farkasok.

A farkasok külön dedikáció neked. Képzeld, a Székelyföldön tényleg vannak farkasok!
Ezért küldöm.

ON

2009.12.05. 16:07:49

@Agyalap: Írtam fentebb: minden tanár, óvodapedgógus stb. a normális szabiján kívül 25 nap pótszabit kap. Benne van a Kjt-ben. Ha van normál szabija 20 nap, és jön még hozzá 25, akkor az együtt 45 nap szabi, vagyis 9 hét. (Mert egy hét nyaraláshoz 5 nap szabit kell számolni.) És a nyári szünetben simán ki is tudja venni, nem nyöszörög a főnöke, hogy "ki fog téged addig helyettesíteni?" vagy hogy "most nem mehetsz el, hát elsején leadási határidő van!" stb, a pedagógus után viszont a kutya se ugat, ha nyáron kiveszi a 9 heti szabadságát a helyett, hogy az üres, kihalt iskolaépületben kóvályogna, mint a fing a fürdőben. Hát erről beszélek. Egy mezei földi halandónak van 20 napja, az négy hét, aminek a 2/3 részével az MT értelmében a munkáltató jogosult rendelkezni, mikor adja ki, és mikor nem.

2009.12.05. 16:15:49

@Agyalap: Ja, és a keressen magának állást... duma az már nagyon nem aktuális, mert nincs állás. És a közalkalmazott sem kap semmit sem olcsóbban a közértben, mint bárki más, és miért kellene szegényebben élnie egy minisztériumi osztályvezetőnek, mint mondjuk a koca-kóla marketing menedzserének, aki szintén nem csinál egész nap semmi egyebet, mint hogy aktákat tologat ide-oda?

Agyalap 2009.12.05. 19:49:33

@Sörömpőőr:
Nem láttam most sem a 11 hetet... Ha meg a földi halandó egy hét szabiját mindenképpen kiveheti, akkor ki helyettesíti? Az nem tudja esetleg a másik héten is? A munkáltatónak nem érdeke, hogy zombikat tartson bent dolgozni - ha látja a szerencsétlenen, hogy behülyült, inkább menjen egy hét szabira. Úgyis betegállomány lesz belőle. A 20 nap egyébként 20 éveseknek jár? Nekem 44 évesen 29 napom van.

Köztisztviselőéknél egy árnyalatnyi különbség van a kettő között: Kapjon a minisztériumi osztályvezető annyi pénzt (szerintem sajnos kap is), de ha valamit elcsesz kérem, hogy pontosan olyan gyorsan és olyan ívben rúgják ki mint a fent említett szénsavast. Itt a hiba. A nem kevés fizetéséért meg az 50% prémiumáért nem láttam még köztisztviselőt egy fikarcnyi felelősséget sem vállalni. Miért tegye? Rosszabbul megy a vállalat? Észre sem vesz, így az nem érdekli.
Az hogy nincs állás, mondhatjuk hogy a gazdasági válság hozta és milyen rossz, de az okok mélyebben vannak szerintem.
Sok vállalkozó ismerősöm van, aki tudna több embert alkalmazni és több munkát elvállalni. Nem teszik, mert az építőiparban egyszerűen nem fizetik ki a pénzüket. Nem a körbetartozás miatt, egyszerűen látható már az elején, hogy ebből pénz nem lesz. Megint csak a fejétől bűzlik... Miért nincs még ma sem rendes törvényi szabályozása ezeknek a dolgoknak?
Majd beindul a gazdaság mi? Mi a fenétől?

2009.12.05. 21:34:23

@Agyalap: látod, neked pl. 29+25=54 napod van, ha tanár lennél, pont elmehetnél június végétől augusztus huszadikával bezárólag 11 hét folyamatos szabadságra. A földi halandót egy hét szabija alatt senki sem helyettesíti, a munka szépen ott gyűlik az asztalán, és amikor visszajött a szabadságról, akkor pedálozhat dupla intenzitással, hogy behozza a restanciát. A maszek munkaadókat meg piszkosul nem érdekli, hogy mennyire zombi a munkavállaló, még az sem, ha lázas beteg, nemhogy ha fáradt. Őket az érdekli, hogy a munka folyamatosan menjen, mert a munkás ki nem fizetett béréből van a hasznuk, nem abból, ha a balcsinál pihen. Egyetlen egy maszekot ismerek csak, aki ezt úgy oldotta meg, hogy minden nyáron kiosztja az üdülési csekkeket, és utána három hétre bezárja az üzemét, és mindenkinek kötelező nyaralni. Az összes többi, akivel dolgom volt,. szarevő volt.
Abban egyetértünk, hogy a köztisztviselők is felelősek a munkájukért.
Az meg tényleg az orcátlanság csimborasszója, hogy szokássá vált az elvégzett munkát ki nem fizetni. De gyorsan tegyük azt hozzá, hogy azért az építőiparosoknak is szokásává lett az anyagokra kért előleggel nyomtalanul eltűnni, és a munkát el nem végezni. Kapásból három ilyen esetet tudnék mondani a családi és ismeretségi körömben! Egyszerűen nem lehet megbízni senkiben, mert nemhogy a becsületszó, de az írott szerződés sem ér semmit. Van törvény, van mindenre, de kitörölhetem vele, ha 10e Ft egy ügyvédi munkaóra tiszteletdíja... egy polgári per elindításához min 50-100e-t be kell dobni, aztán ha meg is nyerem, egyáltalán nem biztos, hogy valaha be tudják hajtani az alperesen. Nem a törvények hiányoznak itt, hanem a végrehajtás béna.

sztrovacsek 2009.12.05. 22:40:44

Örülök, hogy a minisztériumi dolgozóknak ez a problémája, nekem évvégével két dolgozót el kellet küldjek, Egyszerűen nem tudtuk kitermelni a bérüket. Hiába adtam még „pulykapénzt” nem hinném, hogy örültek neki........

Agyalap 2009.12.06. 10:22:57

@Sörömpőőr: Na csak kiderült, hogy egy a véleményünk :)
Elgondolkodtató, hogy hány jogász ül a parlamentben. Érdekes módon az ügyvédi munkadíj adómentes lett az elmúlt pár évben...

Roxvox 2009.12.06. 14:17:14

Én sajnálom őket, egy életformát építettek fel erre az állandó (évtizedek óta ismétlődő) karácsony előtti, szerintük megérdemelt, juttatásra. Micsoda érvágás, szar lehet ezt megélni. Pfúúúúj. :(((((

Roxvox 2009.12.06. 14:23:39

Az összes közalkalmazott az Mszp-re fog szavazni, hehehehehehehe........

cinka2001 2009.12.07. 00:09:50

@Agyalap: Azt a f..sagot meg honnan veszed, hogy "az ügyvédi munkadíj adómentes lett az elmúlt pár évben"? Az ügyvéd ugyanúgy fizet mindent, mint bármilyen gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó. Én ügyvédként 2008-ban a teljes bevételem 62 %-át leadóztam adók, járulékok, stb. formájában, mert mindenről adok számlát. Szerintem kiérdemeltem egy köztársasági nagykereszetet, mégsem rinyálok, mert legalább van munkám és megélek, igaz dolgozom kb. heti 60 órát. Aki nálam több adót fizet, tegye fel a kezét.

Agyalap 2009.12.07. 10:00:10

@cinka2001: Hát ezt lehet hogy benéztem, de azért gondolom nem várod hogy könnyeket ejtsek akár érted, akár bármelyik másik ügyvédért. A heti 60 óra teljesen reális, én is kb ennyit írtam volna, ha azt akartam volna érzékeltetni, milyen sokat adózom (keresek).
Egy jó példa: a lakásunk eladásakor az ügyvéd kikérte a tulajdoni lapot, előkapott egy szerződés-sémát és közölte: az eladási ár 2%-a lesz... 120e Ft nem hoz túl rossz órabért... Meg úl sok munkát sem. Akinek nincs 3000 Ft az órabére, annak ez egy kicsit irritáló. én egy hétig dolgozom ezért a pénzért (szintén bruttó).

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.12.10. 00:39:13

@Sörömpőőr: Sok érdekes és megfontolandó van abban, amit írsz, mégsem érzem úgy, hogy fordítva ülnék a lovon.

Szégyellek magamtól idézni, mégis:
"Azta, hogy meglepődnének a kedves tízre_járok_dolgozni_nyolc_helyett urak és közpénzből_kap_mikulást_a_kamasz_kölköm hölgyek, ha egy gaz multinál találnák magukat! Ott biza nincs szakszervezet, nincs a munkaügyis Terikével kialkudott korengedményes nyugdíj, nincs kétórás munkák többhetes maszatolása. Helyette van teljesítmény-vagy-lapát elv."

Mert szvsz ez a gond. Elég kövér szakadék húzódik a köz- és a versenyszféra között. Olyan szakadék, mintha az egyik Svájcban, a másik meg Észak-Koreában lenne. Külön világ, ennyi.

Valóban, nem keresnek valami jól. Tény.
Na de azért nem is szakadnak bele! Ez is tény.
És most ne pl. az agyonterhelt ápolónőkről beszéljünk (az egészségügy egy teljesen más kataklizma), hanem mondjuk az irodai közszolgákról és -alkalmazottakról.

MTA-SZTAKI-s barátom úgy töltött 2 hetet a Balcsin, hogy nem vett ki szabit... és senkinek se tűnt fel. "Nagyon-komoly-hivatali" sofőrként dolgozott az egyik ex-kollégám - aki meg volt döbbenve a munkatempón, mikor átkerült egy multihoz. Elmondása szerint náluk 10 óra előtt nem találtál benn mást, mint a portást, a büfést, és a takarítót. És 16 után sem...

Ezek után 13. havi bér meg mikuláscsomag? Meg szakszervezet és hathavi fizu jutalomként? Hát nem. És nem azért, mert irigy vagyok, nem azért, mert fordítva ülök a lovon, és nem azért, mert attól nekem több lesz.

Azért, mert kurvára nem jár!!!

2009.12.10. 10:13:45

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Vannak lógós helyek, de akad olyan a versenyszférában is. Abban nincs vita köztünk, hogy a lazább helyeken keressenek kevesebbet az emberek, ahol meg nagy a hajtás, ott többet. A gond az, hogy a pénzek abszolút értékben kevesek az árszínvonalhoz képest. Itt már minden nyugat-európai áron van, sőt, a fölött, itt már nem lehet 80 nettókból megélni. Egy téli panelrezsi simán 40-50e HUF, marad még kb napi ezer forintja enni, és akkor még az angol turkálóba sem jutott el a nyomorultja, nemhogy az színházba vagy a fogorvoshoz, és nincs gyereke, és a havi 45e-s suzukitörlesztő örökre elérhetetlen álom neki. Hát ezért adják a jutalmakat, hogy az a szerencsétlen közalkalmazott legalább egyszer-egyszer, abban az évi két-három hónapban úgy élhessen, mint bárki más, és ne kelljen hó végén a garasokat számolgatnia.
Szerintem egy brutális minimálbéremelésnek nagyon itt volna az ideje, és legjobb lenne, ha ezzel párhuzamosan maximálbért is megállapítanának. Mondjuk lehetne a minimálbér havi 150e bruttó, a maximálbér pedig ennek az ötszöröse. Ez bőven lehetőséget ad a differenciálásra, de ennél kevesebből már nem lehet megélni csak nyomorogni, ennél többet meg -véleményem szerint- senki sem érdemel. Ha összehasonlítod a német 1000 eurós minimálbérrel, akkor szerintem ez még mindig nem olyan sok, hogy ki ne tudnák a tőkések izzadni... kicsit kisebb lenne a luxusprofitjuk, na mondd már, ettől azért még bőven futná nekik audira meg palotára...

fluke 2010.01.07. 20:35:35

Ehhez a cikkhez annyit hadd tegyek hozzá, hogy azért az sem mindegy, milyen szinten minisztériumi irodista valaki: ismerősöm minisztériumi panaszkezelési hivatalban dolgozik. Ez lesz a második éve itt, egész nap meló, heti egyszer 1,5 műszak, rugalmatlanság stb. A fizuja 8 órára: 73 000 Ft. Úgy tűnik, nincsen középút a Hivatalban.
Csodálatos amúgy, milyen aktívak ezek az igaz hazafiak akkor, amikor a prémiumért és az ajándékért kell hisztizni, máskülönben pedig egész évben Mórickát olvasnak és körmöt reszelnek a Parlamentben.

süti beállítások módosítása