Skip to content


       Szűrés lista

A Nagy Ötlet (avagy a jövő elkezdődött)

Pusztaederics egy kicsike, 236 lakosú település Zalaegerszeg és Lenti között. A falu határában található az ország egyik legnagyobb gáztárolója, ahol több millió köbméter besűrített gáz van. Az önkormányzat anyagi helyzete stabil, mivel a MOL-tól a gáztároló illetve a gázszállító üzletág levált, és önálló egységként módosult a településre jutó adóarány.
Kirándulásokat szerveznek a falu lakosainak, elviszik őket olyan helyekre, ahova saját erőből nem jutnának el (Ópusztaszer, Sopron, Budapest). Ingyenes a szemétszállítás,  a kábeltévé szolgáltatási díját kompenzálják. A gyerekek 15 éve ingyen kapják a tankönyvet az általános  iskolában és minden iskoláskorút jelentős beiskolázási  támogatással segítenek. Évente tartanak nyári tábort, ez is nyitott a szomszédos települések gyermekei számára és az itt nyaraló unokáknak is. 

A település gyermekei a szomszédos községre, Tófejre járnak iskolába, óvodába. Az iskolát három önkormányzat működteti közösen: Tófej, Pusztaederics és Baktüttős. Az itteni gyerekek járnak ide tanulni.

Az iskolát a 2008/2009-es tanév kezdetére az EON 90 millió forintos támogatásával teljesen felújították. A beruházás során külső és födémszigetelést kapott a teljes épület, kicserélték a nyílászárókat, a világítást, a teljes fűtési és melegvíz-ellátási rendszert, amelyhez napkollektorokat is csatlakoztattak.


 


"Míg a fenntartó önkormányzatok bírják anyagiakkal, addig az iskola léte nem kérdőjelezhető meg. Annál inkább sem, mert általa Tófej jövője, népességmegtartó ereje a tét. Emellett azt is véljük, könnyebb fenntartani egy iskolát, mint egy újat építeni.
E kedvezőtlen időszakról, hogy jelenleg nem elegendő a gyermek, nem mi tehetünk, sem a finanszírozás szűkösségéről. Egyébiránt az új, korszerű iskola híre máris szárnyra kelt, ami megmutatkozik a beíratások számában is.
Nemcsak a körjegyzőség településeiről, de más szomszédos falvakból is jöttek gyerekek. Szeretném felhívni a szülők figyelmét, hogy október elsejéig jelentkezők számára ingyenes tankönyvet tudunk biztosítani valamennyi osztályban, emellett megtérítjük az útiköltséget, és az étkezést is támogatjuk." - nyilatkozta a polgármester.

 


Az óvoda-iskolába jelenleg 100 tanuló és 25 óvodás jár. Nagyon szerencsések a gyerekek, ugyanis az intézmény által szervezett valamennyi szakkör, sportkör és egyéb foglalkozás ingyenes (rajz-, kézműves, színjátszó és néptánc-foglalkozás, labdarúgásban, birkózásban, karatéban és sakk.)

Idáig úgy tűnik, hogy egy csodálatos vidéki sikertörténet az összefogásról, a vidéki minőségi életről, a multicég segítségéről ... nos, tényleg sikertörténet, csak egy kicsit máshogy ...

2007-ben kiderült, hogy van egy kis probléma: 120 gyerek kellett volna az iskola megmaradásához, de csak 91 volt.

Ugyanis a törvény szerint minimum 15 gyermek kell évfolyamonként. 8 évfolyam szorozva 15 gyerekkel, az bizony 120 gyerkőc ...

Ekkor jött a Nagy Ötlet: alakuljon át a suli cigány nemzetiségi iskolává! Tófejen és Baktüttösön van néhány roma család, van is néhány roma gyerek évfolyamonként, de nem ez számított, hanem az, hogy nemzetiségi iskolaként elég évfolyamonként 8 gyerek

A szülők aláírták a beleegyező nyilatkozatot, az EON-tól megnyerték a pénzt az iskola felújításra, a tanárok pedig összeállították az új tantervet.


"Apukám csodálkozott, amikor elmagyaráztam neki, miért gyújtanak a cigányok tábortüzet az udvarukon" - magyarázza a nyolcadikos Liza, vagyis Vizsy Erzsébet, milyen hasznosnak bizonyultak az iskolában tanultak.

 


"Virrasztunk. A tűz mellett beszélgetünk" - mondja az elsős Mercike (Tököli Mária Mercédesz) szomorúan, hiszen ő már vett részt cigány temetésen. Iskolai tananyag az is, hogy szőnyegekkel bélelik ki a sírt, televíziót, italokat és telefont is tesznek a halott mellé.

 


"Észre sem veszik a gyerekek, hogy különleges oktatásban vesznek részt. Néptáncon például egyik órán az osztrák polkát tanulják, a következőn a cigány csárdást" - mondja az igazgatónő.

 


"Láthatja, ez nem gyerekgyár, nem a normatíváról, hanem a tanulókról szól itt minden. Tízen-tizenegyen vannak az osztályban, még a lélegzetvételüket is ismeri a pedagógus. Itt senki sem pofozza meg a tanárt, a cigányok is tisztelik az iskolát. Negyvenmillió forintot ad a három kis település évente, hogy ne kelljen Zalaegerszegre bemenniük a gyerekeinknek. Nem kell szégyellniük, hogy falusiak, sőt büszkék lehetnek rá" - a pusztaedericsi polgármester.


Persze kiderült, nem ők találták ki a Nagy Ötletet:


"Mi Bocföldétől tanultuk, tőlünk pedig egy másik zalai falu, Alsónemesapáti leste el a fogásokat. Ha ehhez az kell, hogy a gyerekeik tudják, a cigány megeszi a sünt, a romák Mátyás király pattantyúsai között is ott voltak, vagy Szapolyai velük kovácsoltatta Dózsa György tüzes koronáját, hát megtanulják." - a pusztaedericsi polgármester.


Készült a Heti Válasz cikke nyomán. Onnan egy találó kommet:

"Magyarország szégyene,hogy a magyar a hazájában csak úgy járhat saját falujában iskolába ha nem magyarnak hanem cigánynak vallja magát."

Az. Szégyen.

A három falunak, meg a többi hasonló helyzetbe kényszerült-kényszerített falunak gratulálunk a Nagy Iskolamentő Ötletért, Hiller István, a teljes OM az MSZP-SZDSZ-szel együtt pedig egyen sünt ...

A jövő elkezdődött ...

Címkék: társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr261603835

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Homeoffice 2009.12.17. 11:44:59

@Seduxen:
Egyébként MEGVAN!
Ő a OKM és Kisebbségi Önkormányzati megfigyelő:)))))))

wadallat · http://wadallat.blog.hu 2009.12.17. 11:47:05

@zero: Ja. Az önkörmányzat pénzeli. Nyilván egy egészséges arany középutat kellene találni a megyeszékhelyenkénti egy szuperiskola és a minden faluban fenntartandó elemi iskola között. Ezért is említettem pl a távolság szabályozását, de akár az is lehetne, hogy max 30 perc alatt lehessen eljutni iskolába. Lehet ezt csavargatni, de a sztori ettől még szánalmas marad, pedig milyen jól indult! (Tetszik is a cikk, mert ahogy olvastam egyre inkább furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy "DE miért kerül egy ilyen írás a vastagbőrre". Aztán kiderült...)

Egyébként amikor én jártam suliba, akkor nem voltak ilyen gondok. Az általános sulit a "falu"-ban végeztem (közigazgatásilag Békéscsabához tartozó kerület, de tulajdonképpen falu), majd középiskolát már Békéscsabán, egyetemet pedig Szegeden végeztem. És ez így van jól. Ahogy nő fel az ember, úgy távolodjon el otthonról. Ne kelljen egy kisgyereknek a reggeli csúcsforgalomban a tömött buszon utaznia. Akkor 12-13-man voltunk egy osztályban. Valamikor '96 környékén zárták be.

Na. szófosásom volt... Megyek ebédelni :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.17. 11:49:41

@Gunther: ja, és a döbbenettől tátva maradt a szája :)

lehet, hogy nem is roma népdalokat énekelnek, hanem mondjuk a Panzerlied-et? Láthatóan a többség nem tudja a szövegét. Sok tennivalója lesz itt még az El Presidentének :)))

nyugatioldal 2009.12.17. 11:59:17

Nekem kicsit furcsa volt ez a post: olvasom, várom a katarzist, de semmi gyűlölködni való, semmi lopás, semmi balfaszoskodás, semmi agyfelqró. De aztán a végén csak beleszólt a politika egy működő szervezetbe. Jól van, akkor minden rendben. Megnyugodtam.

kuki123 2009.12.17. 12:17:04

@Sörömpőőr: LOL lesz itt még hörcsög meg patkány esetleg SÜN wellness központ is..

Petrow 2009.12.17. 12:20:49

Nincs messze, nézzetek majd át oda: Szlovénia.

Kétmilliónyian élnek egy fél Dunántúl nagyságú, falatnyi országban. 2 éve voltunk kint náluk, gyakorlatilag egy 10-12 házból álló kistelepüléshez már tartozott iskola.
Érdekes módon ott tudják, mekkora nemzetmegtartó ereje van az oktatásnak...

kuki123 2009.12.17. 12:21:34

@Lecso (F*ck the Shit): anyám gyerekekkel foglakozik...simán felsorolja melyik nem vált még el papíron...
elképesztő dolgok vannak köszönhető a kiskapus szar jogrendszerünk miatt
a milliós bmw-s mercis anyuka is kéri a kajatámogatást meg tankönyvtámogatást meg hasonlók...mer az csak úgy jár...amit a kedves fidesz kormány kezdett el bevezetni...hogy mindenkinek jár...tökmindegy mennyit keresel...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.12.17. 12:27:33

Meg lehet ezt oldani okosba is:
Polgármster öccse alapít egy Bubu Bt. nevű tanácsadó céget, aki átveszi az iskola finanszírozását, majd - mit tesz Isten - pont annyiért ad tanácsokat (vagy gondoskodik az irodák őrzéséről) az önkorminak (+ÁFA) mint amennyiért az iskolát üzemelteti. Az állam kussolhat, nem ő üzemelteti a sulit, a működésébe nem szólhat bele.

reKorrekt 2009.12.17. 12:31:56

Roma kultúra? Ne nevettessetek már...

Ivanhoe 2009.12.17. 12:33:46

@volánrulz: Patkány wellness központ már van, úgy hívják: Parlament.

reKorrekt 2009.12.17. 12:36:51

Az kiderült egyébként hogy egy cigány osztály miért indulhat fele akkora létszámmal? Mi magyarázza a létjogosultságát? Mi az előnye? Miben más egy cigány osztály mint egy nem cigány?

Beer Ninja 2009.12.17. 12:37:08

Jó néhány cigány ismerősöm inkűább letagadná a saját 'kultúrájukat', itt meg pont ezt a szart tanítják. Szégyen, hogy csak így lehetett megoldani az iskola fennmaradását.
Amúgy tény, hogy az önkormányzat a fenntartó, de az államtól kapja a pénzt a sulikra, és állambácsi csak akkor ad, ha van elég gyerek (120 legalább) az intézményben.

Nyomdász · http://www.ritternyomda.hu 2009.12.17. 12:37:51

Milyen tantárgyak lehetnek egy ilyen suliban?
- Színesfémek megkülönböztetése
- A machete használata
- bevezetés a bodzaszedésbe

20 év múlva jóljönnek a túléléshez.
Egyébként a Lovári nyelv nem rossz a diplománál. (Könnyen meglesz a nyelvvizsga)

Kamee 2009.12.17. 12:47:24

Azt a kicsi pudrék vannak-e már olyan rajok, hogy a lovári nyelvet vágják, mint salgótarjáni cigányok a fehér gádzsi fejét? ?:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.17. 12:48:18

@Nyomdász: ja, mert kb akkora a szókincse, mint a szlovák történelem"könyv" vastagsága? :)))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2009.12.17. 12:50:04

@reKorrekt:
"egy cigány osztály miért indulhat fele akkora létszámmal? Mi magyarázza a létjogosultságát?"

az az osztály inkább nemzetiségi iskola lesz, azon belül is évfolyam.
és talán azért mert a társadalmon belül kisebbséget alkotnak, gyengébbek kedvéért kevesebben vannak.
téged sem az eszed miatt szeretnek, az tuti

Krikri 2009.12.17. 13:02:13

@zero: állam erre gyúr, cél a 40 fős osztály meg ovikban is a létszámnövelés. Bizonyára színvonalas oktatás fog zajlani a 40 fős osztályokban, és ennyi gyerekkel a 2 óvónő is lazán elbír !
EGyébként tetszik hogy ilyen életrevaló a falu és ezt mind kitalálta, az se baj ha a cigánykultúrával ismerkednek a gyerekek de szégyen hogy ezt kellett kitalálniuk :-(
Meggyőződésem hogy az állam el akarja hülyíteni az állampolgárokat, ezért zuhan az oktatás színvonala (ovikban is katasztrófa ami folyik) gondolom a hüje állampolgárok irányíthatóbbak mint azok akik esetleg gondolkodnak....

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.12.17. 13:04:40

@.Pierre Bezuhov.:

nem az a baj Te ostoba marha, hogy cigányokkal kell tanulniuk, hanem az, hogy egy országban a többségi társadalomnak kevesebb jogosultsága, támogatása van az alapszintű jogaiban , mint a tanulás is, mint a kisebbségnek.

aztán jöhetsz a seggfej dumával, hogy ez azért van, mert a kisebbségi iskolába kisebbség jár és a kisebbség mint olyan, kevesebben van, tehát kisebb létszám szükségeltetik az iskolához.
Na akkor magyarázd el nekem édes egy baromarcú liberálfaszfej barátom, hogy ez mi, ha nem a szegregáció erősítése?
Ha nem lenne ilyen kitétel, hogy kevesebb fő elegendő akkor bizony a többségi iskolába kellene járniuk, ha nincsenek annyian. Ez segítené az integrálódást, nem az, hogy támogassuk őket minél jobban abban, hogy szegregáltan, kisebbségi oktatást kapjanak, ami eltér a többségi társadalomtól.
Nem tudom liberálbarom barátom, mennyire vagy tisztában azzal, hogy a kisebbségi iskolákban felé a támogatás több mint a normál iskolák felé, a követelmények oktatás terén viszont alacsonyabbak.

Gondolom Te is valami ilyen alacsony elvárási szintű kisebbségi iskolában tanultál, ezért vagy ilyen ostoba.

Egyszer már megfogadtam, hogy nem reagálok a végtelen sötétségedből és sunyiságodból fakadó beszólásaidra, de nem bírtam megállni.

Bocs a többiektől a stílusért, neked meg lófasz a seggedbe közvetlenül anyádé után, hogy a liberális változatosságot és a sokszínűséget évezni tudd Bezuhov komám.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.17. 13:09:19

@Krikri:
A magyar oktatás jövőjéről Orwell Állatfarm-ja jut eszembe

A birkák annyit értettek meg a hétparancsolatból, hogy két láb rossz, négy láb jó! Ezzel őket nagyon jól lehetett irányítani! Nálunk is ez megy, és nem csak az oktatás terén!
Pl.: Orbán rossz, Gyurcsány/Bajnai/Mesterházi jó (A helyes név aláhúzandó) és fordítva. Lehet ezt folytatni! És így megy ez évről évre, a birkáknak pedig szavazati joguk van, amivel élnek is. Az oktatásnak pedig az a feladata, hogy minél több birkát neveljenek ki a gyerekek közül. (Nézd meg a médiát, a ker. TV-ket. Orwell ugyanazt mondaná, mint Hofi, ha most itt élne :"Hogy én milyen friss vagyok!"

z666 2009.12.17. 13:09:27

@.Pierre Bezuhov.:
Miért, szerinted a cigányok nem alsóbbrendűek???????

Krikri 2009.12.17. 13:20:15

@Ásómaci: de az oktatásnál "célszerű" kezdeni, hogy jó anyagot kapjanak.. erre már csak adalék a tv stb színvonala...

Pollo 2009.12.17. 13:23:01

Idén kora ősszel volt szerencsém huzamosabb időt eltölteni az említett 3 falu szomszédságában.
Az most külön dolog, hogy a brit vendégek úgy fordultak ki a cigánysorból (merthogy amúgy rendezett falu), hogy mi ez a "gipsy-smell", de hogy a kislétszámú meg mit tudom én milyen oktatás után egy szemre 3-4 osztályos gyereknek fingja nem volt arról, hogy a műanyag kukászsák (amit ő szimplán "acskónak" becézett) nem az erdőben terem...
Ürge evés helyett lehetne mondjuk környezetismeretet tanítani.
Mondjuk ettől az igazi pofátlanság még akkor is az, hogy nem lehet fenntartani az iskolát mert nem és egyébként is mi azt pesten jobban tudjuk.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.17. 13:30:29

@Krikri:
Hát igen! A kedvencem a fejkvóta! Ha kirúgják a gyereket, (azon kívül, hogy sérül a személyisége), lavinát indít el, mivel nem lesz meg az osztálylétszám, ezért össze kell vonni, akkor pedig nem kell annyi tanár, mivel kevesebb gyerek után kapnak pénzt. A tanár pedig az állását féltve nem buktathatja meg a gyereket. Következmény: analfabéták kerülnek ki az iskolákból, akiknek a példaképük LL. Junior. (Magyar gimnáziumban végzett felmérés alapján). Eközben a tanárnak mindenféle kérdőíveket, meg munkamenetet (amit nem tud betartani), meg minden sz_rt kell kitölteni, ahelyett, hogy tanítana. Ja, és ha felemeli a hangját, azt üzenik neki, hogy el lehet menni, 10 tanár jelentkezik a helyére. Röviden ennyi. Másik dolog pedig, hogy amíg megfelel a főnökségnek, addig nem rúgják ki, hiába alkalmatlan a tanításra/nevelésre.

Wiggin 2009.12.17. 13:47:20

Érdekes ez a dolog, én úgy tudom, hogy akár egyetlen gyereknek is lehet iskolát fenntartani. Csak annyi a különbség, hogy ha nincs meg a kötelező osztálylétszám, akkor nem jár az állami normatíva, vagyis önerőből kell megoldani az intézmény üzemeltetését.

Fura, hogy egy ilyen gazdag kistelepülés ennyire rá van szorulva arra a pár millió forintra...

Kartal (rezervált) 2009.12.17. 13:50:33

Elérjük azt, hogy magyarként szülőhazámban az anyanyelvem, a magyarságom nem ér semmit. Ahhoz, hogy munkát kapjak, német vagy angol kell (lassan jön a héber is), a gyerek cigány "kultúrát" tanul az iskolában, "ki tud többet a holokausztról" vetélkedőket tartanak, és közben az veszik el, ami az elsődleges lényeg egy nemzet fenntartásához: a nemzeti identitásunk.
Le lehet hülyézni összeesküvés-elmélet miatt, de lassan meggyőződésem, hogy ezt teljesen szándékosan csinálják velünk, hogy pont ez a végső cél.

Tündér_Lala 2009.12.17. 13:59:54

Azzal semmi baj nincs, hogy a cigány gyerekek számára csökkentett létszámú osztályokat indítanak. Mégpedig azért, mert szocializációs hátrányukat ki kellene egyenlíteni (igenis szegregáltan is) annak érdekében, hogy hasznos tagjaivá tudjanak válni a társadalomnak. Viszont ennek éppen az integráció volna a célja, a hagyományokat legfeljebb érintőlegesen kellene tanítani (nem pedig sünevéses baromságokat), mert a két népesség összesímulása volna kívánatos, nem pedig szétválasztása.
Viszont az, hogy a magyar gyerekek csak úgy tarthatják meg iskoláikat, hogy szélhámoskodásra kényszerülnek és idegen kultúrát tanítanak nekik a legfogékonyabb pici gyerek korukban, az abszurdum és felháborító. Más országokban élő nemzettársaink iskoláinak fennmaradásáért küzdünk, hogy kultúránk tovább élhessen ott is, itthon pedig olyasmit tanulnak a gyerekek, amihez semmi közük.

ionsrác 2009.12.17. 14:03:42

minden tiszteletem az iskola dolgozóinak.
szürreális, irreális elvárásra így kell válaszolni. emelt fővel.

ha az iskola fennmaradásának az a feltétele, hogy a tanulók nemzetiségét "papíron" le kell tagadni, meg kell változtatni, az a kristálytiszta rasszizmus, nem más.

már írtam asszem ide egy másik "egyenlő kontra egyenlőbb"-esethez, hogy ha én valaha is véletlenül konfliktusba keverednék hatóságokkal, biztos, hogy cigánynak vallanám magam, csak hogy igénybe tudjam venni a megfelelő egyenlő bánásmódot (=pozitív diszkriminációt).

a manapság olyan gyorsan és hangosan nyilvánosságot kapó "származásom miatt zaklatnak"-szöveggel érvelnék ártatlanságom mellett.

nem is értem, miért nem élnek ezzel többen.
a cigány az, aki annak vallja magát, neki jár a pozitív diszrimináció (mint ebben az esetben is), akinek nem jár, az ebből fakadóan hátrányos megkülönböztetésben részesül, ennyi.
egyszerű, mint az 1 x 1.

Scarlet Crusader 2009.12.17. 14:32:21

@Tapmancs: Ott a pont a sok rofogos comment kozott.
Inkabb azon kellene agyalni, hogy trukkozes nelkul ilyen iskolak lancolatat/rendszeret hozzok letre.
En nem csipem a cigokat, de az bizos, hogy roppant korlatoltan nezi a vilagot az, aki egy egyen cselekedetebol altalanosit a nepcsoport osszes tagjara.

reKorrekt 2009.12.17. 15:16:30

@.Pierre Bezuhov.: Anyád picsáját.

Mellesleg ez így ebben a formában nem szegregáció?

Radiohead82 2009.12.17. 15:21:03

@Scarlet Crusader: (kicsit off, csak ezt a hozzászólást nem hagyhattam válasz nélkül) Aki nem csípi szegín romákokat, elhiheted hogy nem egy egyén cselekedete miatt érez így. Engem fél éven belül kétszer kiraboltak, érdekes módon ugyanazon dicső és tiszteletreméltó etnikum tagjai. Az már kettő. Barátnőmet szintén molesztálta pár hónappal ezelőtt egy derék roma. Az már három egyén (az én esetemben). Ami meg a társadalmat illeti: Szögi Lajost - a hivatalos verzió szerint - egyszerre nyolc szegín hátrányos helyzetű lincselte halálra, valójában a fele sem lett elítélve a gyilkosoknak. Cozmát igaz, "csak" egy valaki szúrta szíven, de a másik két kézilabdást a gyilkos cimborái rúgták fejbe illetve szúrták vesén. Pesterzsébeten a szerencsétlenül járt férfit két (mondanom sem kell már hogy milyen) "egyén" rúgta fejbe húsz alkalommal. Legutóbb pedig, a sajnálatos salgótarjáni kettős gyilkosságnál az elkövető szintén nem a szoláriumban nyerte a barna bőrét (az elkövető F. L., 2002-ben a Lungo Drom, 2006-ban a szadesz jelöltje volt, ráadásul nem is az a "putriscigány" fajtából.) Ez valamivel talán több mint egy "egyén". Ezek csak kiragadott példák voltak az elmúlt időszakban történtek közül, amik hírt kaptak, kiemelve tengernyi eset közül.
És amikor te azt mondod, hogy nem csíped a cigányokat, akkor nem általánosítasz? Milyen alapon nem csíped a cigányokat? Csak nem amiatt amit fentebb felsoroltam? Akkor ki a roppant korlátolt?

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.12.17. 15:35:40

na itt van, nesztek!: nol.hu/belfold/20091217-elhatarozta__ciganynak_tekinti_magat
"Elhatározta, cigánynak tekinti magát
Cs. Kádár Péter származását tekintve nem cigány, de annak vallja magát. Egyike azoknak, akik sikeres vizsgát tettek a roma diplomásoknak meghirdetett programban:a közeljövőben állást kap a közigazgatásban."
muhahahahaha...

Krikri 2009.12.17. 15:40:57

Jogokat akarok saját országomban! Mert hátrányos helyzetű vagyok! már a pártok sem tekintenek engem célpontnak a szavazatom elnyerése miatt. Miért? Nem vagyok nemzetiségi, 3 gyerekem van, dolgozom, és (sok) adót fizetek..... Azért ez mekkora gáz..

Scarlet Crusader 2009.12.17. 16:04:29

@Radiohead82: Aki ilyeneket allit. Szemely szerint sajanlom, hogy ilyen szar tapasztalataid vannak ezzel a nepcsoporttal. En sem szeretem oket mert semmit nem tesznek meg azert hogy megkedveljuk oket, de kivetel erositi a szabalyt. Ez teny.
S ha mar itt tartunk, es a te logikadat kovetjuk akkor utaljuk:
a nemeteket mert kiirtottak egy valag embert
az oroszokat, mert lerohantak a fel vilagot
a macedonokat, mert kiirtottak a fel balkant es Indiat
az amerikaiakat- mindegy miert
az angolokat a brutalis elnyomo gyarmati rendszeruk miatt
etc etc etc
Aztan mondd meg nekem, hova jutunk igy? Amikor odamegy hozzad egy alatalad gyulolt nemzet turistaja Bpn, akkor szandekosan nem sgitesz neki mert anno domini artott neked vmelyik honfitarsa?
S ha te kulűfoldon budos tolvajnak vagy elkonyvelve, azt milyen jol esik mar...nem?

Radiohead82 2009.12.17. 16:46:18

@Scarlet Crusader: Aha, Kanadában szerinted kik miatt írják ki a boltokban hogy "magyar, ne lopj"? Tán a már évtizedek óta kinn élő magyarok miatt, akik dolgoznak? Vagy akik menedékjogot akarnak kapni az állítólagos üldöztetésük miatt?
Igen, ez alapján minden ember gyűlölhetne minden embert, csakhogy a párhuzam amit vonsz nevetséges, mert gyakorlatilag itt az emberiség történelmét vázolod fel, ami hatalmi-politikai játszmák eredménye. Egymással köszönőviszonyban sem lévő dolgokat nem kéne összemosni kedves Scarlet Crusader. Ami kis hazánkban történik, az arról szól (ha eddig még nem volt világos,pedig ezt mindenki tudja, még a kávéházi libcsik is), hogy adott egy népcsoport, akik itt élnek idestova 600 esztendeje, és 6 évszázad nem volt nekik elegendő arra hogy többé-kevésbé alkalmazkodjanak a többségi társadalomhoz, és ez hidd el hogy nem a többség hibája. Ma ennek a népcsoportnak az igencsak többségi hányada abból él hogy a te, az én, és mások adóforintjain élősködnek a sok puja gyártásával, mert nekik büdös a munka, mindig is büdös volt. Képtelenek túllépni a többszáz éve avitt hagyományaikon, ami nemcsak a mai korban, de korábbi századokban is deviáns szokásoknak minősültek. Ma sírnak hogy milyen elesettek, ők a szegény hátrányos helyzetűek, de ha felmész egy közösségi oldalra minden dzsipó az adatlapján szamurájkarddal és húszezres kötegekkel feszít, aztán ilyen szöveget írnak ki "dzsalok magyart ölni". Sírnak hogy milyen elesettek, gyengék, nem tudnak, nem bírnak dolgozni. Arra nincs erejük hogy két fűszálat keresztbe tegyenek, de arra igen hogy jól pofán verjenek a nálad lévő értékeidért (és akkor még szerencsés vagy). De eredetileg a reagálásom a hozzászólásodra arra vonatkozott, hogy nem egy egyén tette miatt történik az általánosítás egy népcsoportra. Egyetlen egyén cselekedete alapján valóban nem jogos, de egy ember, aki az életében elegendő tapasztalatot szerzett bizonyos dolgokról, annak már jogos és érthető. Vajon miért nem érzek semmilyen feszültséget, amikor egy kínai társaság utazik a villamoson, és miért szorul ökölbe a kezem, amikor két három pujáró a mobiljaikon üvöltetik a hülye zenéjüket és ordibálnak, miközben mások normálisan viselkednek rajtuk kívül?
Úgyhogy nem értem hogy jön ehhez a brit gyarmatbirodalom, vagy Nagy Sándor hódító háborúja, vagy a náczik népirtása.

Horizont 2009.12.17. 17:09:28

Általánosítani mégse helyes. Pont ebben a jómódú, igyekvő, anyagilag jól eleresztett faluban tuti, hogy nem olyan cigányok élnek akiktől mi naponta felháborodunk.Ha egy normális közösségben, normális a kisebbség semmi probléma nincs azzal, ha együtt járnak iskolába a cigány a nem cigánnyal. A baj máshol van. Az, hogy hazudni kényszerülnek, hogy a hatalom erre kényszerít egy jól működő települést. Igen valahol meg kell húzni a határt. Ha 120 gyerek oké. Na de legyen már egyéni elbírálás és nézzék már meg, hogy mi is a helyzet a 91 gyerekkel? Fejkvótákat állapítanak meg? Úgy, hogy a lábukat nem tették be egy falusi iskolába se? Büntetik a megszületett gyerekeket a meg nem született gyerekek miatt? Mi az állítólagos többség azt kérnénk, hogy az iskolába tanítsák meg a magyar hagyományokat, a magyar kultúrát, a magyar néptáncot, a magyar történelmet (hitelesen) a magyar haza szeretetét, a MAGYAR KISGYEREKEKNEK akik között ott ülnek a nemzetiségi kisgyerekek és köztük a roma kisgyerekek is! Akik magyar állampolgárok, Magyarországon élnek. Az államnak kutyakötelessége biztosítani MINDEN állampolgárának az esélyegyenlőséget még ha az ráfizetés is. Tisztelt képviselőink, minisztereink, politikusaink gyerekei is ilyen elbánásban részesülnek vajon?

Horizont 2009.12.17. 17:17:49

@Conv: @reKorrekt:
Ha jogos, ha jogtalan a szidás nem lehetne a káromkodásokból az anyákat kihagyni ??

Romanes eunt domus 2009.12.17. 17:24:36

Ide a bökőt, hogy ha szerb, vagy német nemzetiségi iskola lenne, nem is figyelnétek fel rá. No meg, nem értem, hogy ki járt itt rosszul. Az iskola működik tovább, a gyerekek tanulhatnak, a szülőknek se kell messze vinni a kölyköket...felesleges szájtépés. Az, hogy a nemzetiségi iskolákba miért kell feleannyi gyerek, mint a nemnemzetiségibe, azt nem tudom, biztos megvan rá az ok, de nem hiszem, hogy a cigányok miatt lett ez így kitalálva.

Én sem értek egyet ezzel a sok "cigánybarát", a magyarokat semmibe vevő, háttérbe szorító intézkedéssel, médiahype-pal, ami az országot manapság jellemzi, de könyörgöm, azért, mert egy cikkben olvassuk a cigány szót, ne kezdjünk már nemzethalálról vizionálni.

elfelejtette 2009.12.17. 17:26:38

"Magyarország szégyene,hogy a magyar a hazájában csak úgy járhat saját falujában iskolába ha nem magyarnak hanem cigánynak vallja magát."

Most hallom fel fullel (olvastam, felszinesen, na :) ), hogy a roma diplomasak kozott is akad jopar nemroma, csak annak vallotta magat. En nem a romakat meg a baloldalt akarom basztatni, megteszik masok, de emelje mar fel a kezet az, aki szerint ez az oktatasi rendszer jo.

elfelejtette 2009.12.17. 17:31:32

@hphp: Nem a szokasok megismeresevel van a baj, maga abszolute nem erti a problemat. A rendszer szar. Egy normalis kozosseg normalis iskolajanak ahhoz, hogy mukodhessen, kisebbseginek kell hazudnia magat. Na ez a nem normalis.

Horizont 2009.12.17. 17:38:44

@balinhosa: Cigányozás nélkül megkérdeznélek, hogy te helyesled azt , hogy hazudni kell ahhoz az állam felé, hogy működjön valami, ami amúgy is jó lenne ? Tehát a HAZUDNI szón van a hangsúly, nem azon, hogy szerepel-e benne a cigány szó! Hazudjunk, úgy is hogy ahová célozzák a hazugságot ott is tudják, hogy ez hazugság! Te ezt helyesled? Milyen az a rendszer, állam, ország, haza ahol hazudni KELL?? Van aki magától, van aki kényszerből! Bravó.

irrelevant 2009.12.17. 17:48:00

Most ittam kávét, így is majd' kiugrik a szívem, erre most elolvastam ezt, hát kész, mindjárt én leszek a V'bőr első halottja...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.12.17. 17:50:12

Nem vagytok kicsit eltévedve? Itt miért az a baj, hogy mit tanulnak, és mire lesz ez jó? Nem az a szégyen, hogy a híres magyar oktatásügy olyan idióta feltételeket szab, hogy a kistelepüléseknek, ahhoz, hogy a gyerekek ne a 20. faluba járjanak iskolába, hazudni, ügyeskedni kell. Ez a nagy szégyen, nem a tanult dolgok. Amúgy, szerintem se lesz a gyereknek semmi baja, ha tanul a cigányokról, legalább ő nem fog általánosítani.

Romanes eunt domus 2009.12.17. 17:53:53

@Horizont:
Nem helyeslem, ettől függetlenül nem biztos, hogy a rendszer hibája az, hogy 3 faluban összesen 91 általános iskolás (7-14 éves) korú gyerek van.

Kék_hagyma 2009.12.17. 17:55:28

@Lecso (F*ck the Shit): No pont ezt akartam bemásolni....

Tipikus cigány, ahogy elnézem az ábráázatát..... :-DDDDDDDDD

Kék_hagyma 2009.12.17. 18:01:40

OFF: ZERO, erről is jó lenne egy ütős poszt holnap ....

www.fn.hu/baleset_bunugy/20091217/felfuggeszett_jart_emberolesert/

Agyrém! :-(

Kartal (rezervált) 2009.12.17. 18:02:38

Itt a másik fele: kuruc.info/r/26/52320/
Komolyan mondom, el akarnak minket cigányosítani. Tagadd meg nemzeti identitásod, tagadd le, hogy magyar vagy, legyél cigány, és mindent megkapsz. Mindezt MAGYARországon!
Télleg a Jobbikra szavazok, ezt szépen sikerült elérniük.

@*roma integrátor*(L42): dehogynem. Mindenki általánosít, ez egy túlélési taktika még az őskorból. Nagy foga van, csíkos és ordít? Akkor fussunk, mert ez meg szokott enni. Amelyik ősember azt mondta, hogy ne általánosíts, mert az csúnya dolog, azt megette a tigris, ezzel az evolúció törvényei szerint le is zárult a dolog. Ennyi.

Egyébként meg MI A SZÉLFÚTTA FÜLÖNCSÜGGŐ KÓCOS FASZ KÖZE VAN AZ INTEGRÁCIÓNAK A CIGÁNYDALOKHOZ?????????????? Nem arról szólna az integráció, hogy a CIGÁNYOKAT PRÓBÁLJÁK MEG A MAGYAR TÖBBSÉGI TÁRSADALOMHOZ IDOMÍTANI???? Erre kisebbségi oktatás címen mindenkinek cigány babonákat öntenek a fejébe... fasza kis oktatási reform ez.

Kartal (rezervált) 2009.12.17. 18:07:45

@Krikri: vagyunk egy páran így.

@Horizont: egyébként egy minden szempontból megfelelő embert vettek fel, csak ahhoz, hogy bekerüljön hazudni kell, méghozzá a származásáról. MI EZ, HA NEM NÁCIZMUS??????? BŐRSZÍN, SZÁRMAZÁS ALAPJÁN TESZNEK KÜLÖNBSÉGET EMBER ÉS EMBER KÖZÖTT???

Horizont 2009.12.17. 18:27:26

@balinhosa:
Ezt azért nem jelenteném ki ilyen bátran a helyedben! Egy jól működő rendszerben ahol a kisembernek van biztonság és komfortérzete, nyugodtan hajthatja álomra a fejét és reggel jókedvűen ébredhet és bemehet a munkahelyére dolgozni az év minden napján, lakásba tud költözni, nos akkor talán a szülési kedv is megjönne és a meglevő babájuk mellé (jobb esetben ) bevállalnák a második, ne adj isten a 3. gyereket is. Ez teszi ki a 80%-ot, és csak 20% felelős a megváltozott világ és szokások.

Hányszor láttuk amikor egy falu felajánlott egy sokgyermekes családnak egy önkormányzati házat csak költözzenek oda, a gyerekeket írassák be a falu iskolájába, mert pont lemaradtak egy fővel (!!!) a kiszabott létszámtól, és nem szeretnék ha bezárnák ez miatt. Ebben az esetben jól járt egy család, de ez akkor is felháborító. Íróasztal mellett született törvények, rendeletek amiket kőbe véstek és azon nem változtatnak ha beledöglik a fél ország akkor se. Persze csak ha nem saját magukról szól valami.

ionsrác 2009.12.17. 18:33:14

@Kartal (aki beleszól): én is erről ugatok már egy ideje: ha megszabják, hogy milyen származású lehet a jelölt, az maga a definíció szerinti vegytiszta rasszizmus.
az iskolánál ugyanez.

ha adott körülmények között csak akkor működhet az iskola, ha maja, egyiptomi, árja, dán, cigány nemzetiségi oktatást működtet, ha megszabott etnikai csoport iskolájának kell hazudnia magát, az rasszizmus, az diszkrimináció, az minden, csak nem liberális, nem felzárkóztató, nem egyenlő esélyt teremtő, nem humánus, nem progresszív politika.

nem vagyok jobbik szavazó, de tökéletesen megértem, ha ma újabb 100-1000-10000 fővel gyarapodott a táboruk.

Tündér_Lala 2009.12.17. 18:37:25

@Horizont: Igazad van és tovább megyek. Ma már ha kedvezőbb törvényeket hoznának az sem változtatna sokat, mert Bokros bebizonyította, hogy biztosnak hitt szabályokat is el lehet törölni egy tollvonással. Egy gyerek felnevelése pedig hosszútávú vállalkozás, bízni kell abban, hogy a vállalt gyereket megfelelő körülmények között fel lehet nevelni.

Horizont 2009.12.17. 19:13:09

@Tündér_Lala: A biztonságérzet a gyerekcsináláshoz is szükséges. :))) Bocs, hogy poénkodok itt amikor ez nagyon komoly probléma. Egy ketyegő bomba amit "illetékesék" nem akarnak tudomásul venni. Azt hiszik amiről nem beszélnek az nincs:((( Pedig ez a probléma se a kertek alatt lopódzik hanem itt dübörög "belül". ELFOGYUNK és nem érdekli őket, semmi kedélyjavító intézkedésre nem képesek.
A legkeményebb vállalkozás egy gyerek, hát még három.
De ennél jobb és szebb sincs a piacon:DDDDD

hoplita 2009.12.17. 19:26:32

A sztorit már ismerem pár napja, végigolvastam a kommenteket...
Mit mondjak...?

Ha valakiben kétely merül még fel afelől, hogy hová szavazzon tavasszal annak érdekében, hogy ezt a rémálmot, ami ebben az országban folyik megszakítsuk, vagy legalábbis próbáljunk ébredni, nos annak azt hiszem már igen magasan van az ingerküszöbe és mondhatni menthetetlen.
Nem akarom azt mondani, hogy tudom mi a megoldás, hogy csak egy szavazat és minden rendben lesz, de azt azért világosan kell látni, hogy a parlamenti pártok, amelyek ezeket az agyrémeket ránk szabadították takarodjanak.
Jövőre a megmaradás, a nemzet ellen szavaz az, aki csak egyetlen vokssal is segíti ennek a nemzet és országpusztító bagázsnak akár csak egy percnyi hatalomban maradását is.
És nem CSAK a bibsibolsi különítményre gondolok......
Óriásit csalódik az, aki a fidesztől egyebet vár, mást vár, újat vár...azt várja, hogy megálljt parancsol ennek a rémálomnak, ami itt folyik.
Ha már a nagy többség gyáva ahhoz, hogy harcoljon, hogy kimenjen az utcára, akkor legalább rakja jó helyre azt az ikszet...nem nagy kérés, egyszer az életben.:(
Nem mondom, hogy biztosan sikerül, nem mondom hogy csak és kizárólag.....de ebből egyszer és mindenkorra elég volt.

Horizont 2009.12.17. 20:07:40

@hoplita:
Ugye tudod, hogy nem fognak eltakarodni, hiába fognak sokan szavazni a Jobbikra. Arányok természetesen változni fognak, kiesik az SZDSZ és talán az MDF is, de marad az MSZP és a Fidesz is, majdnem ugyanazokkal az emberekkel. Csodák nincsenek. Jó lenne egy tollvonással egy vonalat húzni és tiszta lappal egy megújult országban, új emberekkel, egy új életet kezdeni. Csak a mesékben történnek csodák. Nekünk marad a bizakodás, hogy ennél rosszabb már nem jöhet!

szabogyula 2009.12.17. 20:17:41

Bocsoff . Az index másnak sem jön be ?

picur3ka 2009.12.17. 20:18:53

@balinhosa:

Taljesen biztos, hogy a rendszer hibaja. S ha nem csalnanak igy, holnaputan falu sem lenne, mert minden gyereknek el kell mennie onnan. A szaporulat hianya pedig szinten szocial- es nepessegpolitikai kerdes.

bajnaigordon 2009.12.17. 20:28:19

Megoldás: A cigányságot szegregálni kell. Nem kaphatnak ugyanolyan jogokat, mint a magyarok. Minden pénzt, segély, csp elvenni tőlük. Ha egy magyar nem akarja, hogy a gyerekének cigány osztálytársa legyen, akkor cigány nem járhat abba az osztályba!

Roxvox 2009.12.17. 20:39:48

Ahol nincs gáztároló, ott ilyen probléma sincs. :(((((

Roxvox 2009.12.17. 20:41:48

Aztán meg minek ennyi gáz náczik, csak nem cigányégetés lesz ? :)))

Horizont 2009.12.17. 20:52:23

@bajnaigordon: Ezért a megoldásért: egyes osztályzat

bajnaigordon 2009.12.17. 21:06:21

@Horizont: mindenki tudja, hogy ez a megoldás, csak ez a megoldás, csak nem meri senki egyenesen kimondani.

bajnaigordon 2009.12.17. 21:10:19

"Én meg azt mondom nekik, hogy a pofon nyoma el fog múlni. De a gyávaságnak a nyoma nem fog elmúlni a lelkükből soha. És amit még jótanácsként mondok nekik, hogy ha a félelmüktől meg akarnak szabadulni, akkor gondolják el, milyen lesz hetvenévesnek lenni azoknak a ma harminc-negyven éveseknek, akik most nem mernek ideállni közénk. Mert nem a mai öregektől várom azt - bár sokan itt vannak - én attól a generációtól, amelyiknek én a felső egyharmadához tartozom: a huszonévesektől a negyvenévesekig, akik az országot a hátunkon visszük, akiknek gyerekeik vannak, akik a jövőt építik, dolgozóknak - tőlük várom el, hogy kiálljanak! És képzeljék el ők, hogy milyen jövőjük lesz, mikor ők
hetven-nyolcvanévesek lesznek! Gondoljanak Tarnabodra, és az ilyen falvakra, ahol már most életveszélyben vannak a magyarok, és senki nem védi meg őket, amikor hetvenéves korukban rájuk tör a cigánybűnöző tízezer forintos olajradiátorért. Mert én azt mondom, hogy ha ez a világ, ami most épül, ez a liberalizmus, ez tovább folyik ebbe az irányba, amibe most halad - az, amilyen világ abból lesz harminc év múlva, attól kell félni! Én attól félek! Én attól félek, attól az öregkortól, és a fiamnak, a fiam fiának a felnőttkorától, én ezt a világot nem akarom. "

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2009.12.17. 21:18:00

@balinhosa:
"Ide a bökőt, hogy ha szerb, vagy német nemzetiségi iskola lenne, nem is figyelnétek fel rá."

ez magától értetődő

hoplita 2009.12.17. 21:35:09

@bajnaigordon:
Én is ettől félek és én sem akarom.
Ennyire sötéten sem látom a dolgot, igaz sokkal vidámabbnak se.
Az én véleményem az, hogyha most még észbekapunk aránylag kis áldozattal vissza lehet fogni a folyamatot......viszont minél tovább tétovázunk a számla annál borsosabb lesz.
Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy csak idő kérdése mikor kulminálódik véres etnikai villongásokká ez, ha továbbra is faszvakaró, pécétől kábult, ezerszer levitézlett politikusokra és sleppjükre bízzuk ezt az ügyet.
Alapjában véve nekem megfelel az utóbbi változat is, mert az "interregnum", ami ilyen esetben beállhat sokat segíthet abban, hogy lerendezzük a számlát egy-két évszázadra.

hoplita 2009.12.17. 21:40:00

@Horizont:
Tudom, hogy egycsapásra nem fognak eltakarodni, de hatalmas rést üthetünk a hazugság és a képmutatás falán.....kis szerencsével és ha Isten is velünk, végzeteset.

Radiohead82 2009.12.17. 21:40:15

@.Pierre Bezuhov.: 1. szerb vagy német nemzetiségi iskolákban nem nyomják tele a gyerekek fejét sok babonás ökörséggel 2.mintha a szerb vagy sváb kisebbség és a cigánykisebbség kérdése ugyanolyan súlyos társadalmi problémát jelentene...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2009.12.17. 21:52:56

úgy hallom a tahó Fábry épp ezen a témán "poénkodik"

kispista2 2009.12.17. 21:54:56

@Radiohead82: A Sváb/zsidó stb szomszéd miatt nem fog feleannyit érni a lakásod vagy házad.

Radiohead82 2009.12.17. 21:59:18

@kispista2: Zsidó szomszéd miatt még többe is kerül :D egyébként ezt ne nekem mondd, hanem bezuhovnak meg a többi burokban élő libikókának.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.17. 22:10:48

@.Pierre Bezuhov.: Most látom csak, minő kacagányosra vetted a figurát. Csuda arisztokratikus! Amúgy jól néz ki. Te meg ilyen fiatal vagy? Minden okés rajtad, csak a nevedből nem lehetne a Bezuhovot elhagyni? Ha már ilyen cool gúnyád van. Válassz valami igazi arisztokrata nevet, az illik sztem az ilyen abszolüman elite grand seigneur-höz!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.17. 22:30:25

@.Pierre Bezuhov.: Jut eszembe! Nem a Jobbik nyomulása és egyre nagyobb térnyerése okán öltöztél ilyen kaczagányoschra?

Elhatárolódok tőled.

Hogy ezt is meg kellett érnem:-D

alszakall 2009.12.18. 09:40:28

@Doña ¡Cara(mba)!: Nincs kedved beutni a Pierre Bezuhov nevet mondjuk a Wikipediaba? Vagy valamelyik internetes keresobe?

százfogú c.zenekar 2009.12.18. 10:41:57

Na álljunk már meg egy szóra!
Ennyire müveletlen itt mindenki???
Attól, hogy a gyerek cigány nemzetiségi iskolába jár, még nem kell cigánynak vallania magát!!! Senki nem is kérdi meg töle, hogy milyen nemzetiségü. Ez a cikk nagyon demagóg lett. Nem ezért szoktam a vastagbört olvasni! Nagy szükség van nemzetiségi iskolákra, ezért minimalizálták nyolc föben az évfolyamok létszámát! Azt meg nem tartom rossznak, hogy a gyerekek megismerkednek a cigány kultúrával is!
Szóval, szerintem az ilyen "a jövö elkezdödött", meg "Magyarország szégyene,hogy a magyar a hazájában csak úgy járhat saját falujában iskolába ha nem magyarnak hanem cigánynak vallja magát." faszságokat hagyjuk meg a Jobbiknak. Rendben? Én is nemzetiségi iskolába jártam (nem cigányba), és ennek köszönhetöen tudok most olyan helyen dolgozni, ahol jól megfizetnek. Az meg, hogy cigány nemzetiségi iskola, nem azt jelenti, hogy CSAK cigány népdalokat tanulnak!!! Megismerkednek uyganúgy a magyar kultúrával is! Basszus, tájékozódjatok egy kicsit, mielött nekiálltok zsigerböl fikázni valamit, a rohadt éltbe!!

k.o._laci 2009.12.18. 10:45:54

OFF-OFF-OFF: de egy postot biztosan megér hiszen már írtatok is róla, kell egy kis follow up

nol.hu/lap/mo/20091217-elhatarozta__ciganynak_tekinti_magat ... cs. kárpát és a 260bol 122en vizsgaztak sikeresen 1 honapos (!!!!!!!!!) tanfolyam vegen

Passzivista 2009.12.18. 15:19:18

Cigany csardas?! A honfoglalas is cigany volt, nem???
Meg mindig jobb, mint bezarni az iskolat, de ez akkor is SZEGYEN!!!
Barcsak egyszer annyi joga lenne a tobbsegnek, mint Dozsa Gyorgy tuzes koronajanak kovacsainak...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.12.18. 16:17:58

@ko_laci:
Igen ezen én is elgondolkoztam, hogy a legközelebbi népszavazáson milyen vicces lenne ha egyszerűen mindenki nemre korra származásra való tekintet nélkül cigánynak vallaná magát. El tudjátok képzelni mohácsivikit és társait amint nagy lendülettel mondaná hogy márpedig xy nem cigány:) Eléggé paradox helyzet lenne, ki is lenne a kirekesztő?:)

Horizont 2009.12.18. 16:33:39

@százfogú c.zenekar: Csípem ha valaki nem érti meg a posztot se a kommentek nagy részét, és osztja az észt ilyen mondatokkal:"Ennyire müveletlen itt mindenki???" Nem vagyok műveletlen sőt felsorolhatnék neked jó pár kommentelőt aki nem az. Lehet, hogy egy páran cigányoztak (sajnos mindig előfordul) de a lényeg az államilag "elvárt" HAZUGSÁGON van. Olvasgass újból figyelmesen mielőtt kollektíven sértegetsz itt mindenkit.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.18. 17:57:05

@alszakall: Oké, a wikipédia megteszi. Remélem, nem orosz balettművészre gondolsz, mert akkor pláne nem illik az öltözet.
De igazad van, előbb tájékozódjak. Már megyek is:-D

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.18. 18:01:57

@alszakall:
Melléfogtam:((((
Így visszavonok minden negatív megjegyzést, amivel Pierre-t illettem.
Pontosan pászol az öltözete a névhez, amit választott.
Szal, pardon. Tévedtem:((((( Megkövetek mindekit, akit illet....

hoplita 2009.12.18. 19:27:43

@százfogú c.zenekar:
Akkor örülj a jól fizető munkádnak, mint majom a farkának, de mielőtt ideböfögöd a sületlenségeidet olvass, értelmezz, gondolkozz.
Ha nem megy kérj segítséget.....bár meg kell mondanom, mégis csak jobb lett volna nem nemzetiségi iskolába járnod, talán akkor ragadt volna valami rád a koszon kívül..:DDDD

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.18. 19:51:37

IGEN, IGEn, IGEN! Emlékeztek a szoci kampány szlogenére? Csak igeneltek és bólogattak, mintha görcs állott volna a nyakukba (Nyakóba).
Igen, megcsináltuk.

Nos, igen. A közbiztonságot, az oktatást azt megcsinálták. Szoci módra.

Gyászkeretes hír, nem akárhonnan, a zsindexről:

index.hu/bulvar/2009/12/18/megoltek_egy_fiatal_lanyt_gyalon/

Ez a mi közbiztonságunk. Egy hét sem telt talán el azóta, hogy itt, Pécsen, egy fiatal lelőtte csoport- vagy évfoylamtársát (19 évesen ment el e világból egy kedves, értelmes, tanulni vágyó, valószinüleg még élni akaró fiatal srác, aki néhányunk gyermeke lehetne).
Ma elmúlt egy nap, amikor egy fiatal lány mosolya már nem ragyog senkire többé. Lehet ez józan ésszel érteni: SOHA TÖBBÉ!!!!!!!
16 évet élt.

Köszönjük a közbiztonságot, köszönjük, hogy csak a masírozóktól kell rettegnünk, köszönjük maszopszadesz, hogy így aggódtok - vajon kiért is? Magatokat leszámítva, még értünk is, tényleg? Ma a zemberek ingerküszöbe megint csökkent egy centit. Ez a centi kié lesz? Vajon? Költői a kérdés, ugye? Iparkodtok is a tiltásal (a három T, mi? Támogatás, Tűrés, Tiltás).

Engem parkoló-jeggyel történő parkolásárt büntettek meg 30 000 Forintra (jelentem a blogon tartózkodó libsi feljelentőknek, befizettem - így, karácsony előtt, ki is ürült jól a családi kassza. Ja, meg befizettem a csekkeket, melyek jobban hullottak, mint a hó. Amúgy minden nagyon szép, minden nagyon jó, akinek nem tetszik, el lehet ballagni, amúgy is bennem/bennünk van a hiba). Senkit mozgásában nem korlátoztam, mindössze nem volt felfestve a parkolóhely. Tanultam. Soha a büdös életben, csak ha holtan visznek, akkor megyek a pécsi Vásárcsarnokba. Egyszer talán az ott árusítók is rájönnek, senki nem védi meg a mi érdekeinket, csak mi magunk. Ingyen semmit nem adnak. Még vásárlóerőt se:((((
Volt pofája a kukkolós kamerásnak megnézni, hogy a parkaolócédulám rendben van, és szépen, sunyin feljelentett a rendőrségen. Ennek nyoma se volt a szélvédőn - semmi nem volt odatéve, mert hát a parkolójegyet bőven kifizettem előre gondolva, ha mégsem végeznék egy óra alattt a nagybevásárlással.
Ezt nevezen rendnek és fegyelemnek. Meg FÉRFIÚI bátorságnak! (Csak nem metélték le a közteresek lógóját?)
Brávó, igen, ezt megcsináltátok, most meg qrjátok! És húzzatok, míg nem késő! Nem tőlem kell félni, a fenéket, ha hallanátok a melósokat.....na, az lenne csak igazi politológiai meg szociológiai tanulmány és helyzet-elemzés:)))))))

Ma meghalt egy 16 éves lány. Bármilyen etnikmú, mindegy, nem? Iskolába tartott, amikor meglőtték. Gyújtsunk egy parányka gyertyát otthon érte még ma este, mert ezek a hírek már nagyon rólunk szólnak. Persze, lesz aki ezt kimagyarázza, miért ne? Nem az élet kioltása az érdekes, hanem a KOMMUNIKÁCIÓ, ugyebár?

Ha rendőr volnék, most nemet mondanék mindenre, amit itt művelnek garázda, nemzetidegen hazaárulók. ide juttaták a magyar oktatást, mert hagytuk. Békés, füvön ülő tüntetőket megbilincselni, elhurcolni a földön vonszolva? Ettől férfiasak és a rend őrei? Nem, ezek lógó nélküliek és akármelyik urat kiszolgálják.

Mi, még anno, nem engedtünk bezárni egy iskolát itt Pécsen, nagyon keményen küzdöttünk. De az még 1996-ban volt. Minden szülő az ügy mellé állt, voltunk, akik egyenként felkerestük a városi testület képviselőit, ogy. képviselőket (szépen szétosztottuk a jelentkezőket, kik kiket keresnek meg), az oktatásüggyel foglalkozó fő-fő elftársakat, fevonultunk és lezártuk egy utat. Pert is kilátásba helyeztünk. Akkor is felvetődött az a lehetőség, hogy átminősítsük az iskolát horvát vagy szerb nemzetiséginek, és akkor megmenekül. De mi, minden rendű-rangú szülő, úgy gondoltuk, hogy magyar iskolaként is jogunk van gyermekeink oktatásához. Ebben nem volt vita, pedig itt laknak svábok, horvátok szép számmal. Általános iskoláról volt szó, ahol kb. 20 fő körüli volt az osztály létszám: meg is mutatkozott később ennek előnye: szinte kivétel nélkül mindenki egyetemet, szakiskolát végzett, illetve valamilyen felsőfokú képzésben vett részt. Nem tudok senkiről, aki elkallódott volna. Pedig az általános iskola még nagy lemorzsolódást szokott tartogatni.

Igen, minden szülőnek joga van AKÁR MAGYAR ISKOLÁBA IS járatni gyermekét.
EZ IS ALAPVETŐ EMBERI JOG! Ugye, kedves libsi politológósok, ombucimanók, és a többi csepürágó. (Egy alomból valók, szinte mind).

Megismétlem: magyar iskolába íratni gyermekeinket, az is alapvető emberi jog!

Én biza ezzel az üggyel, ha a gyermekem ott tanulna, elmennék akármeddig. Először felkérnék egy jobboldali, Brüsszelben dolgozó magyar újságírót, készítse elő a talajt a fura magyar szokásokról írjon néhány sort, vagy csak terjessze szóban. Aztán jöhet a hazai bíróság, nemzetközi bíróság, stb. Annyi lépés van! Csak az első nehéz megtenni!

Marcellusca 2009.12.18. 20:50:25

@Doña ¡Cara(mba)!: Hát, "köszi" ezt a hírt. :)
Men tudtam, hogy még milyen hír hiányzik az elmúlt napokból.

A többivel meg tök egyetértek.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.18. 21:47:24

@Marcellusca: Sajnálom, hogy ezzel a hírrel kellett felkavarnom azok "nyugalmát", akik nem ezt érdemelnék.
De a társadalmunk (népünk, nemzetünk,- vagy már csak horda vagyunk mi is?) meddig tűri mindezt, az mostanság komoly kérdés lesz, így nem sokkal a választások előtt és a gazdaság totális megroggyanása előtt.

A közbiztonságról már röhej volna írni, ezt a szót nyugodtan, mint régies magyar szót , tegyük el a régi kor kutatói számára. Ma már ez a szó, ez a fogalom nem létezik.

Már megint jövök a százszor elcsépelt mondataimmal: hol engedik meg azt, hogy egy többségi társadalom nyelvén ne működjék iskola, hanem csak akkor, ha a többségi társadalom "kitér a hitéből" (szó szerint értem a kitér a hitéből, régen ez fontos volt és nem elvontan értették, akkor még az is az identitás része volt).

Én egy világhátamögötti kis partiumi faluban születtem. 2006. novemberében ünnepelték az iskola fennállásának 350-ik évét, amire meghívták az onnan elszármazottakat.

Gondolom, felbírod fogni, mit jelent ez: egy kis semmi falu el tudott tartani egy iskolát, tanítót, papot, kántort, harangozót. Nagyanyám kora 20-ik századi emlékei szerint a faluban két mészárszék volt, 3 bolt, 1 kocsma, 1 malom, 1 szikvízgyártó, 1 pálinkafőző, volt a falunak kondása (ezt is a falu fizette), volt csordása, volt egy jegyzői hivatal, volt egy bíró (ez választott tisztségviselés volt, ma kb. önkorm. polg.mesternek vagy minek lehetne besorolni), volt a kisbíró - ő volt a "sajtófőnök" - ő dobolta ki a híreket, az új rendeleteket. Volt erdőségi közbirtokossági társulat, volt a közlegelőnek is valami intézményes rendfenntartó szerve, volt egy kerülő a szőlőben, volt egy bába a faluban és három falunak egy orvosa - az orvosi rendelő pont a mi falunkban volt, szép kis kúriaszerű épületben.
Ja, és volt két gabonafelvásárló.

Nem hiszem, hogy minden hasznos és fontos intézményt felsoroltam, ezek kellettek, hogy a falu működjön: az erdőt ne lopják, a közlegelőt ne egyetlen család csordája legelje le, ha megsérült egy borjú vagy marha, volt mészárszék, ahol szakszerűen felbontották és hetente kétszer kiárulták a húst.

Ma, a 21-ik században vannak falvak, ahol se orvos, se iskola, se óvoda, se posta, se semmi az égvilágon. Legalább egy sámán lenne, aki gyógyít, rovást tanít és esetenként közvetít a túlvilág és evilág között, illetve jóra tereli a népeket:-D
De még ez sincs:-DDDDD

Szted Fekete Afrikában azért vannak iskolák?, hátha van azért még remény. Gyerekeinket bantu identitásúnak valljuk be, hátha akkor gyün maj' onnan vajegy tantó, vajegy törzsi öreg varázsló:)

Egyelőre (4+8 éve) módszeresen, egyre agreszivebben lealáznak bennünket. Ennyi.
Hogy lezs-e vége? Ha igen, mi?
Nem tom.

Marcellusca 2009.12.18. 22:04:38

@Doña ¡Cara(mba)!: Az a helyzet, hogy szépen, jól (és mosmá tagoltan :DDDD) megfogalmazod a gondolataimat.

Nekem már nincs mit hozzátenni.

És még csodálkoztatok a múltnap, a másik Kislyánnyal, hogy nincs túl jó kedvem. :)
Mert még a saját gondjaimat nem is ismeritek. :D

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.18. 23:06:17

@Marcellusca:
OFF
Nem vigasz, tudom, de te sem ismered az enyéimet.
Ha elhiszed, hogy bőviben vagyok búnak-gondnak, és ha azt mind elmondanám - megtehetném, mert nem is titok - csak éppen oldalakat töltenék tele velük.
Így is mindig hosszú vagyok, mint egy böjti nap.

Valami nem is stimmelt veled, mert jobb kedvvel szoktál odafricskázni.
Csak együttérezni tudok veled, még akkor is, ha fogalmam sincs, mi gyötör (amúgy annyi minden lehet, sajnos:((((((

Zenét is hiába küldenék, nem is tudom milyen az ízlésed. Pedig úgy szeertnék valami vigasztalót mondani-küldeni:)))))

Van Babitsnak egy verse, Csillag után, na az nem éppen vigasztaló, de idekopizom, hangulatilag illik talán ehhez a karácsonyhoz Nekem igen):
BABITS MIHÁLY:
Csillag után
Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
„Aranyad tilos kivinni!”
szólna ott a vámos rám.
„Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának, –
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

Tudom, nem vagy hívő, de karácsonyt biztos ünnepelsz, tradícióból.

Azért utánanézek valami derüsebbnek....

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.18. 23:32:20

@Marcellusca:
OFF
Tudom, régi, avitt, amit idekopizok.
De nézd a vizet, a tengert....talán elandalít és elringat (erről jut eszembe, mit bírtam üvöltözni a Ringasd el magad, ha senki sincs ki elringasson, ringasd el magad - el se hiszem, hogy voltam őrjöngő fiatal:-DDDDD

www.youtube.com/watch?v=rQWVV2vWa1w

A víz a nyugalom és a változás. Az örök mozgás, és a helyben - mederben -. maradás. A könnyed erő.

Én, ha régen utaztunk tenger mellé, nappal se tudtam betelni azzal, hogy mindig jönnek a hullámok, sohase fogynak el. Lenyűgözötten néztem, elvarázsolva, totál.

Este, lefekvés előtt mindig "kötelezően" kimentem a tenger partjára: azt nem lehetett megunni: fenn a csillagos ég (határtalan és mély, mint a tenger), lent a tenger a lábaimnál, hullám jön hullámra, valahol a messzeségben mély, mint fent a csillagos éj, soha véget nem érő, örökké tartó létező...

Bocsánat a profán költőiségemért, remélem nem túl szirupos:))))))

A tenger viszont szép.

Álmodj szépeket, álmodban andalítson és ringasson el a tenger, és holnapra ébredj valamivel jobb kedvvel.

Szép jóéjt!

ON

Marcellusca 2009.12.19. 09:49:22

@Doña ¡Cara(mba)!: Nu, hát, Szép Jó Reggelt!

Gondolom, hogy Neked is vannak problémáid. Kinek nincs? Írtad már néhányszor, hogy Te is küzdesz, mint disznó a jégen.
Sajnos, nekünk ez jutott.

A problémáim (egyelőre) nem magán jellegűek (hál' Istennek!), de majd azok lesznek.
Munkahelyi. Mint annyiunknak. Több meló, kevesebb lóvé, ebből következni fog a magánjellegű probléma is.
És ez az, ami bosszant.
Hogy előre látom, hogy még inkább nem adhatom meg azt szeretteimnek, amit szeretnék, amit megérdemelnének.

De nem sírok, mert bármelyikünk megtehetné!

A tengernél egyszer jártam, 3 éve, Bibione-ban, és mondhatom, nagy élmény volt.
Hajókázás meg csak annyi volt, amíg Punta Sabbioni-ból átmentünk Velencébe (Venezia, a gyengébbek kedvéért! :D Nem a mo-i Velence :D).
Viszont Velence elmondhatatlan élmény volt.
Azt éreztem, hogy ott kézzel fogható a történelem.
Csodálatos.
Pedig csak egy napot töltöttem ott.

Na, szóval (most, az emlékek hatására kicsit felvidultam, úgyhogy) fel a fejjel!
Lesz ez még rosszabb is. :DDDD

Horizont 2009.12.19. 13:28:01

@Marcellusca:
Bosszankodásnak, rosszkedvnek, szomorúságnak helye nincs akit otthon A Nagyfőnök vár, meg az asszonykája:))) Tudod mi az igazi szomorúság, hogy már a 3.karácsonyom lesz apukám nélkül, és a 9. az imádott nagyanyám nélkül. De már alakul az "új" család körülettem a gyerekeim párjaival (a kis betolakodók) :DDDD
A TENGER? Csupa nagybetűvel! @Doña ¡Cara(mba)!: Olyan szépen írtál róla:))) Képzeljétek én csak 46 éves koromban láttam életemben először. Azt hittem én már nem is fogom látni soha. Érdemes volt annyit várnom. Jobban tudtam értékelni, mint az a fiatal akinek természetes. Bőgtem is Thesszaloniki kikötőjében:))) Olyan csodálatos a tenger, szavak nincsenek rá. A hullámok látványa és hangja! A relax csúcsa. Mindenkinek kiutalnék minden évben egy több hetes tengerhullámzást:))) Politikamentes övezetben!

helium 2009.12.19. 14:21:57

@Nyomdász: hej, az mar asvanytan.....

Karácsony Benő 2009.12.19. 14:57:44

Azt gondolom,ha összegyűjtenénk,hogy mi minden sújtaná azt a 91 gyermeket akkor,ha NEM nemzetiségi iskolába járnának - csúnya kis diszkriminációs pört lehetne összerakni belőle a Magyar Állam ellen.

Tündér_Lala 2009.12.19. 16:02:42

@Doña ¡Cara(mba)!: Ez komment teli találat. Gratulálok.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.19. 16:16:07

@Tündér_Lala: Köszönöm, Lala. Olyan kedves vagy. Most Neked nem küldök semmit, de majd utánajárok és küldök valami karácsonyit Neked is. Most azért nem teszem, mert szétoffolok itt mindent és folyton aggódok, nehogy kitiltsanak:(((((
Ha verset másolok be, az általában hosszú. Ha írok valamiről, azt se bírom rövidre fogni:(((
Fogadjatok el ezekkel a hibáimmall:)))
Tudom, te elfogadod még a szószátyárságot is tőlem. Hálás vagyok Neked.

Itt néhányan annnyira "egyhúron" pendülünk, hogy csoda, tényleg. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem sokan még napközben is a fejemben vagytok, hogy ezt-meg ezt még megírom neki, aztán mire géphez jutok, elfelejtem. De nem is ez a lényeg: valahogy velem vagytok. És ez jó. Ha virtuális is ez a közösség, akkor is közösség. Már minden egyes közösségnek örülni kell!
A profilosokat meg tényleg csodálom, hogy bírnak ennyi témát találni és még utána abból posztot írni? Jó, hogy vannak és összefognak bennünket.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.19. 16:39:41

@Horizont:
OFF
A tenger tényleg csodás. Mi anno még egy Wartburggal indultunk neki Görögországnak. Felejthetetlen út máig. A kocsi vize útközben vagy százszor felforrt, de én az akkor még Jugón lefele vezető utat is nagyon élveztem:)))))
Mellettünk a határátkelőnél német autócsodák, persze légkondival, csónak vagy valami vízi jármű a tetejükön, meg biciklik: mi meg olyan nyomorúságosak voltunk hárman (a férjem a fiunk, én) abban a 12 éves haragoszöld wartbiban:(((( Akkor feszélyezett ott, a határátkelőnél, hogy mi 40 fokban fővünk saját levünkben, de aztán bent, a városban és máshol, a görögöknél minden görcsöm feloldódott:))) Mentek ott mindenféle járgánnyal, luxusautókkal, lerobbant Daciakkal, kiabáltak, jókedvűek voltak, élték és élvezték az életet:)))
Megszálltunk az olcsó, 2 csillagos szállóban, aztán irány a tengerpart a városon belül, merrt időben értünk le. " nap alatt tettük meg az utat, nem siettünk, a Wartburgunkkal nem is lett vlan értelme.
Ott láttam én is először tengert, Thessalonikiben. Hú, habzsolni tudtam volna mindent (még fiatalok is voltunk akkortájt). Beültünk egy, a tengerre néző kávézóba és én mohón (nagyon mohó, türelmetlen a természetem:((((( kértem egy jeges kávét, ilyet is akkor ittam először. Boldogan szürcsöltük, néztük a majdnem a lábunknál elterülő tengert (csak egy út választott el a kövezett partjától), egyszer csak felhördül a férjem: nem néztük meg, mennyi itt egy kávé! Biztos egy vagyon! Lehet, nincs is annyi pénz nálam - vallja be a pénzügyminiszterem. Ideges lettem én is, mondom, miért nem tettél el több pénzt? Válasz: hogy spóroljunk.
Remegve vártuk a számlát. Fölösleges volt. Nem volt olcsó, mert akkor magyar túristának sehol "nyugaton" nem volt olcsó, de egyáltalán nem volt rázós az ár! Ezen nagyon meglepődtünk, és később is azt tapasztaltuk, hogy ezeken a helyeken nagyjából azonosak az árak, nem kell izgulnunk, ha ritkán beültünk egy kávéra, nem érhetett meglepetés.
Szal nagyon jó szívvel emlékezem én is vissza Thessalonikire! Imádtam azt is a görögökben, hogy szeretik saját magukat: állandóan ment a görög zene, nekik meg járt rá a lábuk, volt hogy egy kisebb társaság elkezdett táncolni - mintha mi csárdásoznánk egy kiülős, teraszsos vendéglőben, ugye milyen nonszensznek tűnne ez nálunk - ez olyan meghökkentő volt az elején, de aztán már az ember inkább irigyli őket:(((
Szóval neked is Thessaloniki a találkozás a tengerrel. Milyen véletlenek vannak!!!!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.19. 16:58:39

@Marcellusca: Csak remélni merem, hogy valahogy rendbe tesszük ezt a nagy xart, amit itt hagynak a komcsik maguk után. Mindig, mindenütt, a világ minden táján ezt hagyják maguk után! Az elsöpörnivaló szemetet. Meg a kártyaadósságot.
Ez van.
Csak bízni tudok abban, hogy megmarad az állásod és egyszer elkezdjük már kifele húzni ezt a kicseszett szekeret, amin már annyian ülnek, de akkor is csak mi tudjuk kihúzni, mert akik a szekéren ülnek, azok nincsenek már szokva a húzáshoz:((((((
De azért néhány fiatalabbat közülük még befoghatunk a szekér elé, húzzanak már ők is!

OFF
Velence tényleg lenyűgöző! Mi éjjel indultunk, innen Pécsről pláne nincs messze. Egy napot töltöttünk ott, aztán ezt az utat megtettük még vagy háromszor, mindkét oldali szülőket is vittük, hadd lássanak valami szépet a világból.
A fiam az olaszokat kedveli, imádja az igazi olasz konyhát. Ő piszok jól tud főzni, akkora fűszer-gyűjteménye van, hogy egy igazi szakácsnak se nagyobb. Ez az egyik hobbija. Vett egy igazi olasz tésztagyúró és spagetti készítő gépet (valami potom áron vette) és azzal készít ő maga olasz tésztát, mert az igazi olasz vendéglőben állítólag mindig ott helyben gyúrt tésztát főznek ki. Ja, meg az a rengeteg salátájuk, azt én is szeretem, én a halat is imádom. Csak ritkán jutok hozzá:(((( Itt nálunk a hal kifejezetten drága:((((
Sajnos nem adatott meg, hogy egyszer éjjel kóboroljunk Velencében, biztos csodálatos lehet! De én így is nagyon elégedett vagyok.
Tulajdonképpen nekem majdnem minden hely jó hely, idehaza is annyi jó hely van, de már elmúlt az az idő, amikor időnk is lenne volna meg pénzünk is, és a kettő egyszerre:((((
Nem tudjuk itthagyni a vállalkozásunkat se, mert nincs emberünk, mi állandóan bankkal, multiláncokkal küszködünk, azokat meg nem érdekli, hogy mi elmennénk egy hétre valahova.
Üzleti útjaink vezetnek erre-arra a világba, de az egészen más. Az nagyon fárasztó. Az embernek a dolga után kell hogy járjon az esze, és ez már nem pihenés.

ON

Horizont 2009.12.19. 17:57:54

@Doña ¡Cara(mba)!:
Bárhol jártam élveztem a helyiek nyugodságát, életszeretét, életigenlését, derűjét, optimizmusát. Szeretik az életet és magukat!!!Ez a titok. A görögök messze elől járnak ebben, pedig nem mondhatóak gazdagoknak, tehát nem csak pénzfüggő a dolog.Tanulhatnánk tőlük. De a mi népünk nem derűs. Sok okunk tudom nincs rá, de amink van (családilag) legalább annak kéne örülnünk!
Most például görög zenét hallgatok, odakint szakad a hó, jó meleg van, próbálok nem a gázszámlára gondolni.:)) (Görögország az örök szerelem)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.19. 18:40:01

@Horizont: Igen, ezt most te írtad le költőien.
Én is nagyon szeretem a görög zenét. Ráadásul a görögöknek sem volt túl könnyű az életük, ők nagyon hosszasan nyögték az oszmán birodalom elnyomását.
Szegények voltak, most se túl gazdagok.
Viszont családcentrikusak, válás az igen ritka náluk. Nagyon más a mentalitásuk, valóban.
Messze boldogabbnak gondolok egy átlag görög családot, mint egy magyart.
Nem gazdagabbak, vannak szegények, de én azt láttam, hogy mennek egy lestrapált autóval, leállnak valahol az út mellett és lemennek a tengerhez fürödni. Ez ingyen van mindenkinek.
Szeretnek énekelni, táncolni, és a férfiak egy furcsa játékot játszanak órákon keresztül egy kis falu kávézójában, közben a többiek nézik, körbeülik az asztalt a nem-játékosok is és beszélgetnek, beszélgetnek vég nélkül (persze nem értettem, miről, de olyan "társasági" és mégis mehittnek tűnt az egész. Én nem tudom, hány ilyen falusi kocsma van Magyarországon, ahol a férfiak csak beszélgetnek, az iddogálás csak ürügy, hogy megbeszélhessék a falu és a világ dolgait. Na meg kissé megszabaduljanak a "zasszonytól":)))))
Tapasztalatom szerint a déli népeknél a férfiak nem isszák a sárga földig magukat és jobban meg tudják szervezni a társas életüket. Hiszen erre is szükség van/lenne.
Én anyósomék falujában mentem egyszer be a kocsmába a férjemmel, a férjem nagybátyját kellett rávenni a hazajövésre. A nagybácsi agglegény maradt élete végéig (már meghalt), szeretett enni, ennél talán még jobban inni:((((( Ja, meg részegen mindig kifosztották vagy a rossz hírű menyecskék, vagy az ivócimborák. Szegény anyósom hol szégyenkezett emiatt, hol meg bánkódott. No, de a lényeg: részeg, dülöngélő, homályos teintetű alakok, füstöt fűrészelni lehet. Ilyen volt egy kocsma anno.
Kár, hogy nálunk erről szól a kocsma.
A görögöknél a tér, az agora, az ott lévő kafana-terasz fontos tárgyaló, egyeztető hely.
Ők ilyenek, pedig egy cseppet sem gazdagok.

Horizont 2009.12.19. 19:27:44

@Doña ¡Cara(mba)!:
"Ők ilyenek, pedig egy cseppet sem gazdagok. "
Lelkiekben igen:))) Hogyan kéne importálni ide hozzánk egy kis "jóéletérzést" ? Én barom megnéztem a Híradót, oda is lett minden görögös jó hangulatom!
Képzeld én jártam kb. 3 hete egy jó magyar kocsmában, hihetetlen volt. Kaptam kárpótlásul üdülési csekket, na mi rögtön fel is használtunk, Berekfürdő, wellness hétvége. Séta közben be a kocsmába, szombat délelőtt. Csupa férfi, 8-10-en. Téma, tipp-mix, foci, politika.Fuldokoltam a röhögéstől olyan jópofák voltak és jókedvűek:)) Na mondjuk odaküldeném, Bajnait, Orbánt, Vonát. Ők nem röhögnének. Szóval nagyon jó kis szösszenet volt :))

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.19. 20:05:44

@Horizont: Na végre, jó hallani egy ilyen sztorit is:)

süti beállítások módosítása