Skip to content


       Szűrés lista

Lendvai ismerőse, Nyakó buszai, és a többi

A show folytatódik, a dominók dőlnek tovább ...

Istenem, de szeretnék ilyen interjúkat olvasni a pártfinanszírozásról, a Strabagról, az autópályépítésekről, a Kőröshegyi völgyhídról, a MÁV-ról.

Antal Attila és Balogh Zsolt után Regőczi Miklós is dalolni kezdett, mint a kisrigó. A tét ezzel jelentősen megemelkedett, mert ő Hagyó és Demszky mellett Lendvai Ildikót, Nyakó Istvánt és Tóthfalusi Györgyöt is "szóba" hozta. Az MSZP és az SZDSZ mellett, természetesen ...

Magyar Nemzet-interjú:

- Önt pár napja helyezték szabadlábra, előtte előzetes letartóztatásban, majd rövid ideig házi őrizetben volt. Mikor idézték be?
- Február elején idéztek be, fél óra elteltével közölték, hogy őrizetbe vesznek, és aznap már vallomást is tettem.
– Az ügyészség azt kezdeményezte, hogy hosszabbítsák meg az előzetesét…
– …de a bíróság másként döntött. Úgy látták, hogy az ügyészségnek nincs semmi bizonyítéka arra nézve, hogy szökésre, bizonyítékok eltüntetésére vagy más vádlottakkal való összebeszélésre készülnék. Nem is készülök egyébként.
– Tudta, hogy be fogják idézni?
– Igen, hiszen januárban már voltam bent, Horváth Éva ügyében hallgattak ki, és előttem néhány nappal idézték be Antal Attilát, akit bent is tartottak. Számítottam rá, hogy az én esetemben is így járnak majd el.
– Érdekes, hogy ön már szabadlábon védekezik, miközben a helyettese, Zelenák Tibor még mindig előzetesben van.
– Nem tudom, hogy miért alakult így.
– Önt mivel gyanúsítják?
– Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezeléssel.
– S ezt mire alapozzák?
– Arra, hogy miközben a BKV veszteséges cég volt, mégis kötöttünk olyan szerződéseket, amelyekre a rendőrség szerint nem volt szükség. Mondok egy példát. Százhúsz éves volt a HÉV, ezt megünnepeltük egy rendezvénnyel, amire nyolcmillió forintot költöttünk. A rendőrség most nem azt mondja, hogy ez sok vagy kevés, hanem azt, hogy erre a rendezvényre nem volt szükség, mert a BKV veszteséges, tehát ez hűtlen kezelés. Erre azt tudom mondani, hogy Magyarország is eladósodott, és költségvetési hiánya is van, mégis vannak augusztus 20-i ünnepségek.
– A rendőrség honnan tudja, hogy a BKV-nak mire van szüksége?
– Ezt én is szívesen megpendítettem volna, de odabent nem én kérdeztem.
– Milyen egyéb ügyekről van szó?
– Rendezvények szervezéséről, kommunikációs szerződésekről, tanulmányokról. Ezek mindegyike már megjelent a médiában, cégeket most mégsem mondhatok, mert akadályozná a nyomozást.
– A BKV esetében a kommunikációs szerződések végig szem előtt voltak, voltaképpen ezekkel kezdődött a botrány. Önnek, mint a terület vezetőjének, ez nem tűnt fel?
– A BKV is költségvetési szempontú cég, volt üzleti terv, volt éves marketingkeret, ugyanakkora egyébként, mint az előző évben, és ezt a keretet nem is léptük túl. Ebből kellett minél jobban gazdálkodnunk, javítanunk a BKV kommunikációját, illetve ezen keresztül a cég megítélését. Ehhez jöttek még hozzá a speciális fővárosi elvárások.

– A speciális fővárosi elvárások mik voltak?
– Hogy legyen minél több olyan rendezvény, ahol Demszky Gábor és Hagyó Miklós pozitívan tud szerepelni. Ez nem volt titok, megmondták.
– Kik?
– A két úr sajtósai. Velük mindent egyeztetnem kellett, eleinte még a kiadandó közleményeket is.
– Kik voltak ők?
– Hagyó részéről Lelovics Ottó, majd később Horváth Éva, Demszky részéről Czuk Dorottya és Nyáry Krisztián.
– Közöttük összhang volt?
– Ritkán. Hagyó is és Demszky is úgy akart szerepelni, hogy a másik ne legyen ott. A sajtósok mindenféle úton-módon megszerezték a másik programját, és arra a napra erőltettek rendezvényeket, amikor az nem ért rá. Ebből állandó viták voltak.
– Melyik fél volt az ügyesebb?
– Felváltva sikerült nekik célt érni, de persze voltak olyan, kommunikáció szempontjából értelmetlen események is, ahol mindkettő megjelent, és olyanok is, ahol egyik sem.
– Ön hogyan került a BKV-hoz?
– Antal Attila hívott a céghez, vele korábban már találkoztunk szakmai rendezvényeken. Hatvani Szabó János mutatott be minket egymásnak, még 2005-ben.
– Mi volt a feladata?
– A BKV kommunikációs egységét kellett nemcsak rendbe tennem, hanem voltaképpen ki is alakítanom, mert ami korábban volt, az kevés volt, és szervezetileg nagyon szét volt szórva a különböző igazgatóságok között.
– Ön vezérigazgató-helyettesként távozott a BKV-tól. Evidens, hogy a kommunikációs vezető ilyen magasra jut a ranglétrán?
– 2007 szeptemberében lettem vezérigazgató-helyettes, a BKV átszervezése után, és ezután hozzám tartozott az értékesítés, az ingatlanok, a hajózás, a turizmus, minden, ami nem pénzügy, műszak vagy gazdaság.
– Antal Attila és Balogh Zsolt részletesen beszámolt a Magyar Nemzetnek arról a háttérbe húzódó úgynevezett lobbikörről, ami a BKV-nál működött. Hatvani Szabó János, Mesterházy Ernő és Tóthfalusi György neve került eddig a nyilvánosság elé. Önnek volt dolga velük?
– Amíg Antal Attila hivatalban volt, addig nem. Ő tárgyalt velük. A távozása után némi káosz lett, akkor felerősödtek a különböző irányú lobbitevékenységek. De hát én a BKV kiadásainak csak öt ezreléke felett rendelkeztem, nem ez a terület volt a kedvenc célpontjuk, hanem inkább a közbeszerzések.
– Az ingatlanok önhöz tartoztak. Balogh Zsolt szerint Tóthfalusi Györgyöt leginkább az ingatlanok érdekelték. Így volt?
– Antal Attila távozása után kerültem én kapcsolatba Tóthfalusival, valóban, ő nagy érdeklődést tanúsított a cég ingatlan vagyona iránt. Több nagy értékű ingatlanprojekt ügyében adott utasítást.
– Milyen utasítást?
– Hogy például kerüljük ki a közbeszerzést, hozzuk helyzetbe ezt vagy azt a céget.
– Végrehajtotta ezeket?
– Persze. Antal távozása után már tartottam az esetleges retorzióktól.
– Volt esetleg, hogy megfenyegették ezek az urak?
– Ők az én szememben a tulajdonost képviselték, hiszen valamennyiüket a fővárosi önkormányzatnál lévő politikusok legitimálták, nem írásban persze, de azért szóból is ért az ember. Tudtuk, hogy például a Hagyó-kabinet tagjainak a kéréseit teljesíteni kell, különben ki leszünk rúgva. Erről most többet nem mondhatok.
– Valamilyen védelmet kaptak cserébe?
– Dehogy, sőt. 2008-ban már kifejezetten lehetetlen helyzetekbe csúsztunk bele. A fővárosi koalíció politikusai nem feleltek az ellenzék jogos vagy jogtalan kritikáira a BKV-t illetően, úgyhogy nekünk kellett mindenre válaszolnunk. Ha viszont válaszoltunk, akkor jött a vád, hogy lám, a BKV politizál. Pedig valamit nyilván kellett mondanunk. Az persze igaz, hogy én nem vagyok egy súlycsoportban egy fővárosi ellenzéki politikussal, de azok, akik abban a súlycsoportban mozogtak, nem reagáltak semmire.

– Antal Attila említett egy szerződést, amelynek ügyében Demszky Gábor személyesen hívta fel, és erőteljesen a figyelmébe ajánlotta a Sawyer-Miller Groupot. Ezt Demszky is és a Sawyer-Miller Group vezetője is tagadta. Tud erről valamit, hiszen ez az ön területét érintette?
– Huszonegy hónapot voltam a BKV-nál, ez idő alatt Demszky kétszer hívott fel. Egyszer megdicsért, hogy milyen ügyesen szerepeltem a Klubrádióban, másodszor pedig, 2008 elején, telefonon közölte, hogy a Sawyer-Miller Group, illetve Bruck Gábor mennyire jók, és hogy szerződést kell kötni velük. Meg is kötöttük.
– Elmesélte ezt a hívást Antalnak?
– Minden ilyen ügyről mindig tájékoztattam Antal Attilát, majd később, amikor vezérigazgató lett, Balogh Zsoltot is. Részben az összeg nagysága miatt, részben, mert ők tették rá a szerződésekre az utolsó aláírást, részben pedig azért, hogy be ne csússzon valamilyen kósza, nem legitimált kérés. Mindig volt lista, hogy igen, ebben a hónapban öt ilyen jellegű kérés volt, ezt X. kérte, azt Y. kérte.
– Ki volt X. és Y.?
– Általában a Hagyó-kabinet tagjai. De több olyan név van, amelyek nem kerültek még nyilvánosságra, és nem sorolhatom fel őket, mert akadályoznám a nyomozást.
– Önt nem zavarták ezek a kérések?
– Próbáltam lepasszolni ezeket az ügyeket a kollégáimnak, de amit előkészítettek, azt aláírtam. Nézze… Mit vár tőlem? Felolvasok egy mondatot, Székely Gábor, a BKV felügyelőbizottságának elnöke mondta jegyzőkönyvbe a Fővárosi Közgyűlés egyik bizottsági ülésén. „Ha valaki egy megrendelést kap, szeretne szolgáltatóként a cégnél lenni, a cég különböző kívánságait, ha nem törvényellenesek, tehát nem lehet konkrétan rábizonyítani, hogy törvénytelen, akkor azt gondolom, hogy végrehajtja minden szolgáltató.” Ilyen viszonyok voltak. Mégis, mit kellett volna tennem? A politika vonatkozásában ez ránk is érvényes volt.
– Csak a fővárosi politika vonatkozásában, vagy esetleg az országos politikából is érkeztek kérések?
– Érkeztek mindenhonnan.
– Ki tolmácsolta őket?
– Főként Lelovics Ottó. Ő pedig mindig a pártra hivatkozott.
– Melyikre?
– Az MSZP-re.
– Ez sem volt zavaró?
– Akkor nem. Meg azért itt valami nagyon nincs rendben. Az például, hogy a BKV leszerződött hárommillió forint értékben a Hócipővel, most nálam hűtlen kezelésként van feltüntetve a vádban. Rendben. Akkor az miért nem hűtlen kezelés, amikor Hiller István adott nekik kétszer ötmillió forintot? Ráadásul éppen a Hócipő 2006-ban is kapott pénzt a BKV-tól, azt sem vizsgálja senki.
– A hárommillió forintért cserébe mit teljesített a Hócipő?
– Volt valami cikk meg karikatúra. Formailag rendben volt a teljesítés.
– Mely médiumok voltak még fontosak Lelovics Ottónak és a pártnak?
– A Klubrádió és a Nap-kelte. Lelovics szólt, hogy Verebes István fiának valamilyen készülő filmjét támogassuk egy pár milliós reklámszerződéssel, mert fontos, hogy Verebes jól kérdezzen a Nap-keltében. (Verebes fia
Pater Sparrow, filmje az '1', és 3,5 millió forinttal támogatta a BKV ...)
– És jól kérdezett?
– Jól bizony. A Nap-kelte ügye egyébként úgy indult, hogy Antal Attila megérkezett a BKV-hoz, és talán már az első napon elétoltak egy előkészített, húszmilliós szerződést, ami a Nap-keltére vonatkozott. Ennek végül csak a felét fizettük ki, mert nem akartunk ott annyit szerepelni.
– Tehát közpénzből fizettek PR-beszélgetésekért.
– Igen, és a műsorvezetők mindig nagyon szívélyesek voltak.
– Milyen politikai kérések voltak még?
– Például hogy vegyünk fel embereket. Egyszer Antal Attila keresett meg, hogy Lendvai Ildikónak valamilyen ismerősét kell elhelyezni, tegyek valamit, mert Lendvai már vagy ötször hívta. Találkoztam a kedvezményezett úrral, de teljesen alkalmatlan volt, nem tudtam felvenni, képtelenség volt. Végül egy külső cég már létező szerződéséhez a cég beleegyezésével hozzácsaptuk a fizetése összegét, és rajtuk keresztül megkapta.
– Mekkora fizetést kapott ez a derék ismerős?
– Úgy emlékszem, háromszázezer forintot havonta.
– És ezért nem csinált semmit.
– A BKV-nál biztos nem.
– Lendvai Ildikó örült ennek a megoldásnak?
– Nem tudom, én jeleztem Antalnak, hogy ebben a formában sikerült elintéznem az ügyet, azt mondta, hogy rendben lesz.
– Fel kellett még venni valakit?
– Persze. Lelovics Ottó szólt, hogy menjek be Lamperth Mónikához a minisztériumba, ott egy államtitkárral vagy államtitkár-helyettessel találkoztam, aki kérte, hogy a feleségét vegyük fel a céghez. Mondtam, hogy ez nem túl szerencsés megoldás, de megnyugtatott, hogy a felesége a leánykori nevét használja, senkinek nem fog feltűnni. Fel is vettük.
– Nos, végül is ez egy apró siker a munkanélküliség elleni harcban. Voltak egyedi, ritka kérések is?
– Voltak. Mondjuk, Nyakó Istváné. Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön pár alkalommal, ifjúsági táboroztatásokhoz. Nyolc-tíz busz kellett nekik. Engem hívtak fel, én meg elintéztem cégen belül a közlekedési igazgatósággal, hogy megkapják.
– Fizetett valaki a buszokért?
– Dehogy.
– Ön hogyan távozott a cégtől?
– Kocsis István jelenlegi vezérigazgatóval egy hónapig még együtt dolgoztam, aztán hívatott, és azt mondta, hogy bár jó szakembernek tart, erős a nyomás rajta, hogy engem menesszen. Korrekt módon, békében elváltunk.
– Ön minek tartja magát ebben az egész, BKV-hoz kötődő botránysorozatban?
– Részben bűnbaknak, részben áldozatnak. Az Antal-féle menedzsment elindított a BKV-nál egy reformfolyamatot, ami mögül menet közben kihátrált a politika. Mi pedig ott maradtunk páran, szemben az ellenérdekelt csoportokkal, akiknek nem kellettek a reformok, nem kellett semmiféle megtakarítás, nekik minden remek volt úgy, ahogy 2006-ig volt. Hiába mérsékeltük a cég veszteségét sok milliárd forinttal, hiába értünk el kifejezetten jó eredményeket, nem számított semmit, és most sem számít. Mi visszük el a korrupciós vádakat, de magát a rendszert, ami mindezt lehetővé tette és több lépcsőben kikényszerítette, nem mi építettük ki, és nem mi működtettük."

 

Nagyon fincsi!

Erre vártunk már mióta, hogy igazi nagyhalakról is kiderüljön, milyen szerepük volt a botrányokban, pénzpumpálásban. 

Nagyon-nagyon várjuk a mai sajtótájékoztatókat!

Különös tekintettel arra, hogy Regőczi nem aprózta el, a Népszabadságnak is nyilatkozott:

"– Miért most ad interjút?

– A BKV-ügyben nagyon sok dezinformáció jelent meg a sajtóban, illetve most ért az ellenem folyó eljárás abba a szakaszába, hogy megtettem a vallomásaimat, innentől pedig a hatóságok dolga, hogy ezek mentén továbbhaladjanak.

– Korábbi főnökei, Balogh Zsolt és Antal Attila vezérigazgató is több, legalábbis aggályos vállalati pénzmozgásról beszéltek, utólag megemelt szerződési díjakról, politikusoknak fizetendő tagdíjról, nokiás dobozban átadott milliókról. Mennyit látott mindebből?

– A BKV kiadásainak mintegy öt ezreléke felett rendelkeztem értékesítési vezérigazgató-helyettesként. A hozzám tartozó bevételek az eladott bérletekből és jegyekből, valamint az ingatlanok hasznosításából származtak. Nem ott folytak el a nagy pénzek. Ezért is furcsállom, hogy ilyen kitüntetett szerepet kaptam, más vezérigazgató-helyettesek területein sokkal nagyobb értékű szerződések köttettek. A közbeszerzések ilyenek voltak például, de ezekhez semmi közöm nem volt. Ezer beosztottam volt, jegyellenőrök, pénztárosok. Több milliárd forint pluszbevételt hoztunk kollégáimmal a BKV-nak 2007-ben és 2008-ban, amit eddig senki nem vitatott.

– Érkezett önhöz is megrendelés, kérés a politika, politikusok részéről?

– Eleinte nem találkoztam ilyesmivel. 2007 tavaszán mondta nekem Antal Attila vezérigazgató, hogy túl sok ilyen jellegű kérés érkezik hozzá, ezért ezek egy részét vegyem át, ne nála csörögjön állandóan a telefon. Akiket a pozíciójuk legitimiált és kéréssel, kérdéssel, utasítással fordultak hozzám, azokat végrehajtottuk. Ezekről az ügyekről kivétel nélkül beszámoltam a vezérigazgatónak.

– Milyen kérések voltak ezek, és kiktől érkeztek?

Két-három hetente kaptam egy-egy ilyen „politikai” kérést. Vélhetően csak azért ilyen keveset, mert nem rendelkeztem sok és könnyen kiadható pénzügyi kerettel. A kérések teljesítése a munkaidőm egy százalékát tehette ki. Főként Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes kabinetjének tagjai, illetve – az SZDSZ részéről – leginkább Tóthfalusi György igazgatósági elnök intéztek hozzám utasításokat. Mesterházy Ernővel soha életemben nem találkoztam, nem is beszéltünk.

– Voltak aggályos kérések?

– Minden szerződést látott jogász, átnézte a közbeszerzési osztály és a pénzügy, mire a papír hozzám került, már öt-hat aláírás volt rajta. A szerződések tartalmában és az árban bizonyára lehetett valamilyen mozgástér, de ötvenmillió forint felett már közbeszerzést kellett kiírni, 25 millió felett pedig legalább három ajánlatot kérni. Vagyis amit alá kellett írnom, az formailag minden esetben teljesen rendben volt, tartalmilag pedig sosem szakadtunk el a piaci áraktól. Ami vállalhatatlan lett volna, azt pedig nem írtam alá, volt is ebből konfliktus.

– Kivel?

– A megrendelőkkel.

– Antal Attila szerint Demszky Gábor és Hagyó Miklós lobbistái olykor hetente számoltatták őt be. Milyen gyakran találkozott a lobbistákkal?

– Erről csak annyit mondhatok, hogy az említett lobbikör néhány tagja már gyanúsított, néhány nem. A nyomozás érdekére tekintettel többet nem mondhatok.

– Akkormáshogy kérdezem. Igaz az, hogy a BKV-nál Demszky és Hagyó lobbistái gyakorolták a cég feletti tényleges hatalmat?

– Ez így ebben a formában nem igaz, a céget a vezérigazgató és a háromszáz fős vezetői, középvezetői kör irányította. A lobbikört csak az üzleti haszon érdekelte egy-egy ügy kapcsán. Próbálták befolyásolni, kivel kösse a BKV a nagyobb értékű közbeszerzéseket, a győztesekkel pedig, véleményem szerint, háttéregyeztetéseket folytattak.

– Balogh Zsolt szerint volt rá bőven példa, hogy a nyertes cég utólag árat emelt vagy határidőt hosszabbított, a megemelt öszszegből pedig bizonyos százalékot vissza kellett csorgatni.

– Ez a műszaki területen fordulhatott elő, nálunk nem. Volt, hogy a vállalkozó olcsó ajánlattal nyert, amely összegnek a kétszeresét fizették ki pótmunka címén. Vegyük például a 4-es metró Rákóczi téri állomásának újraterveztetését, amelyet azért kellett elvégeztetni, mert a lakók tiltakoztak a fák kivágása miatt. Mint kiderült, szó sem volt semmilyen valódi lakossági tiltakozásról, ez csak ürügy volt, hogy 600 millió forintot kérhessenek az állomás átterveztetéséért. De ebben nincs semmi új, már 2007 előtt is sokan éltek e technikával.

– A politikai szereplőkhöz, pártokhoz visszajuthatott ilyen pénz?

– Erről semmilyen konkrétumot nem tudok, mi a cégekkel álltunk kapcsolatban, a kérdésben foglaltakra nem volt rálátásom.

– Milyen kapcsolatban volt Hagyó bizalmasaival, így Hatvani Szabó Jánossal vagy Horváth Évával?

– A nyomozás érdekében erről jelen pillanatban nemmondhatok továbbiakat.

– Balogh Zsolt szerint a BKV-t felügyelő politikusok olykor konkrét céglistákkal álltak elő. Eljutott önhöz ilyen?

– Nem kaptam konkrét listákat. Egyedi kérdésekre volt példa, mint mondtam, két-három hetente. Ilyen volt a Csapó Bt. ügye. Lelovics Ottó, Hagyó kommunikációs igazgatója kérte, hogy Csapó Gábor vízilabda-iskolájának adjunk valahogy pénzt. Így kötöttünk velük reklámszerződést. A fővárosnak az is az elvárása volt, hogy minél több olyan rendezvényt szervezzünk, ahol Demszky vagy Hagyó tud szerepelni, így kaphatott megbízást például Horváth Éva élettársának a cége is. Ez a tulajdonos elvárása volt.

– Miért nem mondott nemet?

– A cégek mindig jóval többet kértek, mint amennyit kaptak, az igényeikből sikerült jelentősen lefaragnunk. A kérdés többi részére a nyomozás sikere érdekében most nem válaszolhatok. Amikor a BKV-nál dolgoztam, 2007 eleje és 2008 ősze között, valódi reformot kezdtünk el, amellyel már az első évben kilencmilliárdos megtakarítást értünk el, és ezzel komoly érdekstruktúrákat sértettünk, ennek a rendszernek a korábbi haszonélvezői aztán megpróbálták kriminalizálni a szereplőket. Amikor Kocsis István vezérigazgató magához hívott, hogy váljunk el egymástól, megkönnyebbültem. Bár a cég kommunikációjában nagy sikereink voltak, Antal leváltása után vesszőfutássá változott az egész. Antalt egyébként az SZDSZ buktatta meg, a távozásához vezető használtbusz-tender ügyét ők szivárogtatták ki.

– Demszky Gábornak is voltak kérései?

– Egyszer felhívott személyesen, hogy kössek a Sawyer Miller Grouppal szerződést. A sors fintora, hogy velük komoly szakmai együttműködésünk volt, jó munkát végeztek, megdolgoztak a pénzükért. Nem úgy, mint mások, voltak olyan cégek, amelyek csak azért kaptak pénzt, hogy leszálljanak rólunk, békén hagyjanak minket.

– Hagyó az ön nyakát is szorongatta?

– Baloghot naponta berendelték városházi vezetők. Én Hagyóval rendkívül ritkán találkoztam, a nyakamat sem fogta meg, és párizsit sem evett előttem. Más politikusoktól viszont érkeztek kérések. Antal egyszer panaszkodott nekem, hogy Dancs Gábor, akkori SZDSZ-es közlekedési tanácsnok kért tőle két nyolcmilliós szerződést. Ő ezt azonban a sok kérés között elfelejtette, ezért Dancs ellene fordult a felügyelőbizottságban. A koalíciós politikusok, vagy leginkább az ő közvetítőik, folyamatosan kérésekkel álltak elő. Amikor Olti Ferenc, a BKV vezérigazgató-helyettese a 4-es metrót felügyelte, jelezte Antalnak, hogy kevés neki a vezérhelyettesi fi zetés, ezért hozott egy céget, amellyel szerződést kötöttünk havi több százezer forint értékben, Olti fizetését pedig a cég kipótolta. Általában nem az önkormányzati képviselők kértek személyesen a BKV-tól, volt annyi eszük, hogy közvetítőkön keresztül jelentkezzenek. Akkor volt a legnagyobb baj, ha a koalíció nem tudott előzetesen megegyezni, ki nyerjen egy-egy tendert, ebből jelentős konfliktusok voltak, de általában mindig született köztes megoldás.

– 2007 előtt is gyakorlat volt mindez a BKV-nál?

– Persze. Amikor az ingatlanszerződéseket átvizsgáltuk, feltűnt, hogy 2006 decemberében túl sok, hosszú távú szerződés köttetett. Volt olyan, amikor egy vállalkozónak a havi egymilliós bérleti díj helyett csak 150 ezret kellett fizetnie, a szerződés pedig 15 évre szólt. Bíróságon megtámadtam feltűnő értékaránytalanság miatt, de a bíróság a keresetemet elutasította, ezért a többi ilyennel nem is foglalkoztam.

– Valóban az MSZP–SZDSZ-koalíció kifizetőhelyeként működött a BKV?

– Igen, de nemcsak az elmúlt időszakban, hanem az előző húsz évben. Természetesen mindig is az volt az MTV, a Magyar Posta vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően. A BKV csak egy a nagy állami és önkormányzati cégek között. Ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz. Mindegyiknek a menedzsmentje gyanúsított lehetne ezen az alapon, ahogy minket gyanúsítanak. Éppen azért tartom méltatlannak, aránytalannak, hogy az egészhez képest jelentéktelen ügyek miatt engem meggyanúsítottak, míg másokat jelenleg nem, de nem az általam kötött szerződések jelentették a BKV igazi problémáját. Én végeztem a munkámat, amihez értettem és amit szerettem. Később láttam, hogy egyes emberekkel hogyan bántak el. Csapdába kerültem." 

Szépjóreggelt kívánok minden kedves olvasónknak. 

Frissítés:

Lendvai Ildikó:


"A Magyar Nemzet Regőczi-interjújában velem kapcsolatban megjelentekből egy árva szó sem igaz. Regőczi Miklóst egyáltalán nem ismerem, Antal Attilával pedig életemben összesen egyszer találkoztam.

Antal Attilával akkor találkozott, amikor választókerülete egyik önkormányzati képviselőjével együtt felkeresték a kerületi buszjáratok és a 47-es villamos vonalának meghosszabbítása ügyében.

Legjobb tudomásom szerint egyetlen ismerőse sem dolgozik a BKV-nál vagy annak társaságainál, még a szóban forgó 47-es villamos vezetőit sem ismerem. Ráadásul, legnagyobb sajnálatomra a 47-es ügyét sem sikerült elintéznem!

A Magyar Nemzet újságíróit nem az igazság, hanem a politikai botrány fokozása, az MSZP besározása motiválta, mert nem kérdezték meg engem az interjúban elhangzottakról.

Egy olyan ügyben, mint a BKV-botrány, amely okkal tartja izgalomban egy egész ország nyilvánosságát, elvárható lett volna a szerkesztőktől, hogy ilyen súlyú állításokkal szembesítik a megtámadottakat, és lehetőséget adnak nekik arra, hogy ugyanazon lapszámban, a rágalmazó, negatív kijelentésekkel egy szövegkörnyezetben védjék meg a becsületüket."

 


Ildikó!

És a Népszabadság? Ők felhívtak? Őket is csak a politikai botrány fokozása, az MSZP besározása motiválta? A saját újságotokat is???

Szánalmas ....

Címkék: mszp bkv botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr81864249

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milliókat osztogatott a távozó Hiller 2010.05.26. 09:31:01

A leköszönő kulturális miniszter miniszteri keretéből milliós nagyságrendben ítélt oda támogatásokat különböző, balliberális médiumoknak. A kedvezményezettek között van a Hócipő, a Mozgó Világ, az ATV, de Hiller elődjének, Görgey Gábornak is juttatott tám…

Trackback: Magyarország = Korruptország… Kicsit ironikusan 2010.03.24. 12:19:16

Az utóbbi időben napvilágot látott korrupciós botrányok miatt kezdem azt hinni, hogy itt nincs is szükség semmilyen nagy-nagy reformra, ami helyrehozná a gazdaságot.A BKV ingyen-mentet ad egyeseknek, mások meg fizetik a bérletet, kőkeményen. Közben még...

Trackback: Regőczi: Kifizetőhelyként működött a BKV 2010.03.24. 09:30:01

Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettese a Magyar Nemzetnek és a Népszabadságnak is beszélt a cégen belül történt különböző kifizetésekről. Állítása szerint rendszeresen érkeztek politikai megrendelések, kérések a céghez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 08:24:56

Bazmeg, két nyolcmilliós szerződést elfelejtett balog, mert olyan sok kérés volt. Hát mi a faszom folyik már itt, omg.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.24. 08:27:37

Háháháhá így legyen ötösöm a lottón, mikor tegnap hallottam hogy a csávó újságoknál járt már akkor tudtam hogy szép nagy kávéhelyett poszt lesz belőle:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.24. 08:28:57

Kérem kérem szeretném ahogy a nyanya meg az alkoholista mindenes kiáll és kijelentik hogy az egész szemen szedett hazugság és akkor csak előkerül egy magnófelvétel.....:) olyan szép kampányhajrá lenne, ha lendvait meg lampertet az ügyészség hívogatná.)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 08:29:02

@órarugógerincű felpattanó:

Ja, ez nagyon durva, hogy 2x8 millát már nem tudott fejben tartani xD

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 08:30:10

bassza meg, kifizetőhely.
Ti soha nem alusztok? :)

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 08:31:43

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Az a fuzik, állítólag csinált valami felvételeket, abból is jó lenne valamit látni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 08:32:23

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Én már látom magam előtt, hogy Lendvai kényszerű mosolyra húzott, a szokásosnál is merevebb arcbőrrel (innen tudni mindig, hogy ideges), és résnyire összehúzott szemekkel (meg innen) kiáll sajtótájékoztatót tartani az ártatlanságáról. Persze magasra csapott állal, ahogy mindig szokta, mikor ő is tudja, hogy tudják, hogy hazudik.

Lone Wolf 2010.03.24. 08:35:06

Na akkor zanzásítva:

A felsővezetés is sáros volt tökig. És ez most kiderült. Helyes!
Az ügyet, az MSZP/SZDSZ maga robbantotta ki, azért hogy megbüntessen pár "engedetlen" BKV-s vezetőt, többek között a használt buszügy kirobbantásával. Ééérdekes. :) Bírom, amikor így visszanyal a fagyi! Melyik filmben is hangzott el az, hogy a gonosz végül mindig önmaga ellen fordul? Találó, találó!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 08:43:00

" Mondtam, hogy ez nem túl szerencsés megoldás, de megnyugtatott, hogy a felesége a leánykori nevét használja, senkinek nem fog feltűnni. Fel is vettük. "
Hát nem tűnt fel, amíg valaki nem akarta menteni magát... Hány ilyen eset van még? Ne legyenek illúzióink, az egész ország haveri alapon működik, a nagyobb magáncégeknél/multiknál is.

"Ez így ebben a formában nem igaz, a céget a vezérigazgató és a háromszáz fős vezetői, középvezetői kör irányította."
Meeeeennnyyiiiiiii? Szopjanak lovat...

"Bíróságon megtámadtam feltűnő értékaránytalanság miatt, de a bíróság a keresetemet elutasította, "
Vajon miért, nem is értem :S Csak nem a kenőanyagok működtek jól?

". A BKV csak egy a nagy állami és önkormányzati cégek között. Ez a jelenség minden állami és önkormányzati cégre igaz."
Mintha ezt eddig is tudtuk volna, csak nem volt bizonyíték.
De ha már a Zildikó benne van, akkor el fog érni szar Ferihez és a többi kis féreghez is!

egyébként meg egyet tudok még hozzátenni : faszikám menti magát, de jól teszi, legalább a többi is megkapja ami jár neki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 08:44:22

@Kartal (mindenbe beleszól): Mi vagyunk az ördög. :D

@Lone Wolf: Nemtom, de teljesen igaz. És az is, hogy magas lóról lehet... :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 08:46:10

Begépeltem a Magyar Nemzetből a kimaradt lényeges részeket.

Az ez egész amúgy EL-KÉ-PESZ-TŐ ....

Persze, időzítve van, hogy pont most a választások előtt durranjon, de ki nem szarja le?
És ez még mindig csak a jéghegy csúcsa ...

érdektelen 2010.03.24. 08:46:24

De szép lenne, ha ez nagyobb nyilvánosságot kapna nagyon sürgősen. Kívánom, hogy bukjanak nagyot, hatalmasat, rántsák magukkal az MDF-_SZDSZ_ nevű torzszülöttet is...

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2010.03.24. 08:52:04

Amikor Lendbai börtönbe vonul én már bontom is a pezsgőt. Be szép lesz Istenem... :')

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 08:52:43

@zero:

Kirakták online az egészet, úgyhogy bemásoltam.

Verebes fia, Hócipő, Klubrádió, gyö-nyö-rű!

Lone Wolf 2010.03.24. 08:54:23

@leila iron: Az SZDSZ még hova lehetne rántani???

@ColT: Én meg asszem, hogy Vmelyik Star wars, vagy Gyűrűk ura filmben hangzott el. Megvan! Star Wars; A jedi viszatér.

jozicsenko 2010.03.24. 08:54:29

már várom mikor jönnek a baldroidok, hogyhátafidesziscsinálja

nem a másik pártra kell mutogatni, hanem lecsukatni aki az ilyet aláírja!

akár fideszes, akár szdsz-s!

vagy különben jön a jobbik és akkor tényleg lesz meglepetés...

667 - A Sátán szomszédja 2010.03.24. 08:55:26

@ColT: "De ha már a Zildikó benne van, akkor el fog érni szar Ferihez és a többi kis féreghez is!"
Ember, mindent megérne, ha igazad lenne ! :D

Amúgy LMPVS !

érdektelen 2010.03.24. 08:57:25

@Lone Wolf: Nem az SZDSZ-t, hanem a neve alapján a velük összefekvő MDF-et. Mindenkit, akiknek közük van hozzájuk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 09:00:05

Hihihi xD

"Burány Sándor - elmondása szerint - kizártnak tartja, hogy bármely MSZP-s politikus bűncselekményt követett volna el.
(...)
Burány Sándor szerint az MSZP budapesti elnökségének nagy hibája, hogy későn nézett szembe a korrupcióval, vagyis inkább azzal, hogy sokakban a sajtóban megjelent állítások tényként rögzültek. "
www.hirszerzo.hu/cikk.kizart_hogy_mszp-s_politikus_buncselekmenyt_kovetett_volna_el.144450.html

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 09:01:06

Vazze, egy külön posztsorozatra való elképesztő mondat van itt ...

Itt van egy:
"Vegyük például a 4-es metró Rákóczi téri állomásának újraterveztetését, amelyet azért kellett elvégeztetni, mert a lakók tiltakoztak a fák kivágása miatt. Mint kiderült, szó sem volt semmilyen valódi lakossági tiltakozásról, ez csak ürügy volt, hogy 600 millió forintot kérhessenek az állomás átterveztetéséért."

Nem hiszem el .... kitaláltak egy kamu lakossági tiltakozást, csak hogy 600 milliót lophassanak ????????????????????

érdektelen 2010.03.24. 09:03:02

Szerintem a kedves résztvevők álmukban sem gondolták volna, hogy az elszámoltatás hetekkel a választások előtt elkezdődik. Hiába, annyira elpofátlanodtak, hogy nem látták, hol a határ.

Lone Wolf 2010.03.24. 09:06:16

@leila iron:
"Nem az SZDSZ-t, hanem a neve alapján a velük összefekvő MDF-et. Mindenkit, akiknek közük van hozzájuk."

Azokat is HOVA? Kérdéses hogy egybe marad-e a párt a köv 21 napban. Tényleg! Már csak 3 hét! Centit, emberek centit! Vágni akarom!

667 - A Sátán szomszédja 2010.03.24. 09:07:16

@zero: Ne mond, hogy nem elmés megoldás ! Tudják ezek, hogy b@sszák át az embert...

érdektelen 2010.03.24. 09:08:33

@Lone Wolf: Ibolya nagy játékos és túlélő, ne becsüld le...

És már csak 18 nap.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 09:10:47

"A Rákóczi tér a 4-es metró nyolcadik állomása, az építéstechnológiát, a környezetet is figyelembe véve a vonal egyik legösszetettebb eleme."
"az állomást építő Swietelsky Magyarország Kft."
...khm...

"A Rákóczi téri állomás tervezése során az építkezés technológiáját úgy választották meg, hogy a három, védett és már nagyra nőtt platánfát ne kelljen kiemelni. Ezt úgy érték el, hogy az egyik fa esetében az állomás kontúrját szűkítették le, a másik kettőnél pedig az alájuk eső állomásrészt a felszín alatt, bányászati módszerrel építik majd meg. Ez az állomásépítés kivitelezésének költségeit ugyan növeli, de a környezetvédelem a metróberuházásnál minden esetben kiemelten fontos. "
www.metro4.hu/hirek_reszletes.php?id=376

Ez valami olyasmi lehet, mint a szántóföldi alagutak.

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 09:13:18

És ezt elolvasva csoda, ha lámpavasról ábrándozunk.

Lone Wolf 2010.03.24. 09:13:24

@leila iron:
Nem becsülöm, de az is erősen kétséges, hogy meg lesz az 5 százalékuk 78 képviselővel, vélhetőleg összehamisított kopogtatócédulákkal... Persze, láttunk mi már ennél durvább dolgokat is.

@zero:
- "Vazze, egy külön posztsorozatra való elképesztő mondat van itt ..."
Ez van amikor valaki istenigazából nekiáll csicseregni. Ez itt lassan már átmegy láncreakcióba, egy szép nagy gombafelhővel a végén. A dominófokozaton már túlvagyunk.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.24. 09:14:53

Tehát akkor Hagyó ellen a 3 kökemény vád? Regőczi, Antal, Balog!
Külben pedig a mocskoskibeaszottkurvaanyjukat!!!! Nekünk meg megszorítások!
.........................

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 09:15:11

@Lone Wolf: Valahogy gondoltam, de azokkal semmi baj nincs, mint ahogy ezzel a magvas gondolattal sem :)

@leila iron: Vagy csak nem adta ki a lépés, hogy előbb borult a bili mint kellett volna.
Mindegy, a lóvé már biztonságban náluk, mivel egy ilyen per évekig eltart... :S

@667 - A Sátán szomszédja: Hajjaj.

stulquec 2010.03.24. 09:17:01

Azért ne feledjük, Regőczi Miki sem egy szent ember. Székesfehérváron SZDSZ-es önkormányzati képviselő volt. Politikai kapcsolatai révén került fel pestre. Bármit is mond attól függetlenül neki is jár majd a lámpavas!

Lone Wolf 2010.03.24. 09:17:22

@ColT:

Tartson csak. reálisan nézve, én beérném a fejükkel ezüsttálcán.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 09:18:07

@Lone Wolf: Ja csak addig a pénz sem csurog vissza az államkasszába.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 09:19:22

@stulquec: Nemtom honnan szedte, hogy majd őt nem sittelik le ha felnyomja a többieket.
gerinctelenség ez is, csak a másik oldalról, és ez nekünk most épp jó.
Nem azért köpött ez sem, mert az igazságérzete ezt diktálta, hanem próbálja magát menteni.

m.logic 2010.03.24. 09:19:55

Vajon Lendvai Ildikó lemond a jelöltségről?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.03.24. 09:20:24

@zero:
ez már mindennek a teteje ill. az alja.....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 09:20:51

'reggelt náczik :)

valami azt súgja, hogy Regőczi Miki ezért a nyilatkozatért sok-sok nokiás-doboznyi kártérítést fog fizetni. nagyjából elképzelhetetlennek tartom, hogy botoxildi, vagy nyakópista kapcsán bármi is bizonyosságot nyerjen...

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 09:22:00

@ColT: Persze. Enyhíteni akarja a büntetését. Ez a rendszer így van kitalálva. Nem kínzással vallatnak, hanem bünti enyhítéssel.

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 09:22:32

Innen már a dominó elv elvégzi a magáét, és kész.

@zero: meglepődsz rajta? Az emberi találékonyság csak az emberi aljassággal vetekszik. És ahol mindkettő együtt van... na az Magyarország.

@laspalmas: erről megint eszembe jut valamelyik amerikai elnök mondása (talán Nixon köpte ki): ha az elnök csinálta, nem lehet törvénytelen. Vagyis a coci párt tagjai bármit csinálnak, az nem számít bűncselekménynek. Máris igaza van, nem?
Nekem MNO nem jár, és a legközelebbi újságárus 6 km. Különben szívesen megtenném, ha gépnél vagyok, bármikor.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.24. 09:23:13

Azért úgy tűnik, hogy eddig Regőczi énekelt a legjobban. Összevéve nem mondott ennyit Antal és Balogh!
Remélem a kórus újabb tagokkal fog bővülni

reKorrekt 2010.03.24. 09:23:29

Mi kell ahhoz hogy az mszp/szdsz-t kizárják a választásokból?

minimalista 2010.03.24. 09:23:41

"Szépjóreggelt kívánok minden kedves olvasónknak. "
Ez a záró mondat nagyon tetszik, csodásan cinikus és a szörnyen szomorú történet csattanós tetőpontja: az utolsó szundit is kinyomtuk már a telefonunkon, remeg a föld, muszáj lesz felkelni!

Ezek után azt hiszem, nincs visszaút, valami elkezdődött. Lehetetlen, hogy ezt is megússzák!
És négy éven belül a maszopot is elnyeli a gecitenger, amit magukból az országra facsartak és belefúlnak egytől-egyig.

Nem marad más csak a fityisz és a lobbik. Na az még erős lesz, belegondolni sem merek...

u.i.: az utolsó két mondat csak vágyálom/rémlátomás

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 09:24:36

@reKorrekt: "Mi kell ahhoz hogy az mszp/szdsz-t kizárják a választásokból?" - Isteni csoda :)

reKorrekt 2010.03.24. 09:26:04

A legfinomabb rész:
- Valóban az MSZP–SZDSZ-koalíció kifizetőhelyeként működött a BKV?
- Igen, de nemcsak az elmúlt időszakban, hanem az előző húsz évben. Természetesen mindig is az volt az MTV, a Magyar Posta vagy a MÁV is, épp az adott kormánytól függően. A BKV csak egy a nagy állami és önkormányzati cégek között

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.24. 09:27:41

@reKorrekt: Lehetne sorolni még a nagy állami cégeket. MVM stb..

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 09:30:58

@Noname Cowboy: az még vissza van. de ami késik, az csak később jön el :)

minimalista 2010.03.24. 09:31:42

@reKorrekt:
+ volán, MNV, MVM, rádió, stb-stb...
+ ugyanez önkormányzati szinten, szinte mindenhol, pártállástól függetlenül

Szegény politikusok mégiscsak emberek!?

...korrupció az, amiből Téged kihagynak... ( Hofi után szabadon )

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 09:34:40

Ilyen mocskos, szemét korrupt bagázst, mint az MSZP és SZDSZ, a világ nem baszott, pedig beleszámoltam Bangladest és Ugandát is ...

De ha már ilyen pofátlanul loptak (most komolyan, azt hitték, sosem fognak ezek kiderülni???), legalább JÓL kormányoztak volna, jól vezették volna Budapestet ... de nem, ők ehhez SEM értettek .... istenem, a sok istenbarma 2006-ban megszavazta őket újra.

Kötelezővé tenném, hogy 2x ugyanaz a párt egymás után nem nyerhet választáson, mert a 2. ciklusban mindegy mindegy alapon elszabadulnak a nokiásdobozok ....

Aki még ezek után is rájuk adja a szavazatát, az egyszerűen nem normális. Pont. Ezen nincs mit vitatkozni.

Zigi 2010.03.24. 09:35:20

Azért kíváncsi vagyok lesznek-e olyan bátrak és összetartóak a magyar újságírók, hogy egy szocialista sajtótájékoztatón mindössze egy kérdést ismételgetnek Nyakónak:
- És mondja Nyakó úr, mennyit fizetett a BKV-nak a kibérelt buszokért, és tud-e róla számlát mutatni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.24. 09:35:50

ogy erre a rendezvényre nem volt szükség, mert a BKV veszteséges, tehát ez hűtlen kezelés. Erre azt tudom mondani, hogy Magyarország is eladósodott, és költségvetési hiánya is van, mégis vannak augusztus 20-i ünnepségek. "

jó példa.
az is hűtlen kezelés
majdnem jó példa, 20.-án, nem maguknak tartanak a politikusok zártkörben ünnepségeket a nép pénzéből, hanem a népnek
de mégis, tényleg nincs mit ünnepelni, ha nem áll jól a szénánk
temetés után nem ünnepeljük a névnapunkat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.24. 09:39:32

czuk dorottyának demszky sajtósának az a beceneve, h lajos.

szép nő lehet

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 09:42:50

@Zigi: Biztos kifizette a költségtérítéséből, amit egyszer se felejtett el felvenni.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 09:44:59

@laspalmas:

Nem. Lendvainál onnan lehet tudni, hogy mikor hazudik, ha mozog a szája.

Engem lejobban Verebs hábortí fel, bár vele kapcsolatbans em votlak soha illuzióim.

A verebes, aki pénzért "jól kérdez". Az újságíró akinek feladataa hatalom ellenőrzése lenn elméletileg. Ez pont oylan ám Pista, mintha én direkt a szakma szabályait leszarva elveszteném peredet márt a másik oldaltól kapnék egy nagy átizzadt pénzköteget. Gondolom akkor vért hánynál felháborodásodban.

Te Pista!

Úgy tudom most a Mikroszkóp szinpad igazgatója lettél. Szerintem tegyél ki egy árlistát a kapura, hogy mennyiért mondasz jót valakiről.

Mindig is egy kurva voltál, be most már írott bárcád is van róla. Gratulálok. Tűnj el te is a faszba.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.24. 09:45:11

Engem nem érdekel, hogy a Jobbik, a Magyar Kommunista Munkáspárt vagy a Magyar Bozótharcosok Gerillaszervezete, de ezeket minimum életfogytiglan börtönbe kellene juttatniuk. De sokkal inkább LMPVS!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 09:55:12

muhahaha:

hvg.hu/itthon/20100317_feljelentes_zugloi_vagyonkezelo_zrt_ellen

lehet tippelni, hogy a zuglói polgármester milyen "színű"? :)))

eszkep 2010.03.24. 09:56:02

És ez az egész SOHA nem derül ki, ha az MSZ és az SZDSZ nem vesznek össze...

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 09:56:42

Azt úgye tudjuk, hogy a jó Olti Ferenc nem más, mint Demszky szomszédja, aki a kevesellt fizetésért egyáltalán semmit nem csinált a BKV-nál?

Neki votl titkos szerződése (bérével együtt), meg titkos összegű végkielégítése.....Demszky nyilván erről sem tudott, hallott semmit.....

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.24. 09:58:10

@Seduxen: Miért nem csodálkozom ezen? :)):)
Sedux és még csak 10óra!!! :):):)

mandarinrece 2010.03.24. 09:58:54

Azt se feledjük: Regőczi korábban MSZP-SZDSZ önkormányzati képviselő Székesfehérváron, kommunikációs tanácsnok, a polgármester kampányfőnöke. Nem szakemberként került a BKV-hoz - ha valaki, ő már csak tudja, milyen a politikai korrupció és hogyan kell hazudni.

Lone Wolf 2010.03.24. 10:02:19

index.hu/tudomany/2010/03/24/magyarorszag_is_erintett_lehet_a_daimler-botranyban/

Csak érteném hogy ez miért a tudomány rovatban szerepel? Lehet, hogy nálunk a korruptció külön tudományág, vagy még inkább MŰVÉSZET?

Fiandre 2010.03.24. 10:03:21

Nem tudjátok, ekkora fluktuáció mellett nincs felvétel a BKV-nál?
Úgy látom, nagyon sok jó állás megüresedett az utóbbi időkben.
Ha nem kell bejárni, nekem is megfelel 300 ezer/hó

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:03:30

@Noname Cowboy: kurva sokba kerül ez a "műsor", de mi tagadás: nagyon szövevényes a sztori, de pörgős is, mint egy akciófilm :))))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.24. 10:04:11

@Lone Wolf: Bár az lenne. Olyan szintű lebukássorozat kell, hogy érdemi menekülési esély nélkül százakat lehessen lecsukni,

Állampolgárságtól meg lehet fosztani ma valakit és kiutasítani?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:04:37

@Lone Wolf: ha jól csinálják, akkor valóban az :)))

@Fiandre: "Ha nem kell bejárni, nekem is megfelel 300 ezer/hó " - muhahahaha, szerintem hívd fel Sky-t (amíg lehet), biztos tud segíteni :))))

Smacika 2010.03.24. 10:04:43

A lámpavas erősen érik az egész tetves bagázsnak.
Kiváncsi leszek rá, hogy mit nyilatkozik ma miki és ildi.
"Ez is csak aljas rágalom. Hazudik az egész ország, csak a miki meg én mondunk igazat, higgyenek nekünk.
És különben is, a kaya ibrahim meg a josip tot mondta, hogy ez így legális."
Az a legrosszabb az egész rohadt ügyben, hogy ezt úgy megússzák, mintha mi sem történt volna.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.03.24. 10:05:13

2006 előtt egy ilyenért már utcára vonult volna a "csürhe"... mégsem volt annyira rossz húzás az az öszödi-beszéd. GRATULÁLOK MAGYAROK ! Az orrunk előtt lopnak, mi meg csak várjuk a 2010. 04. 11-et a narancsos csodát.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:05:50

@molnibalage: tudtommal nem. az csak a "régi" rendszerben volt lehetőség (már az állampolgárságról megfogsztás). de lehet, hogy tévedek, mert a blog házi jogtudora kijavít.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:06:37

@derelyegrádi szellem: jut eszembe: borocskámat már megvetted? :))))

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 10:07:50

@Fiandre: Nagyravágyó vagy. Én nettó százért is szívesen nem járnék be. :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.24. 10:11:05

@minimalista: A gond az, hogy azokat nem nyeli el, akik megszavazták és támogatták őket. Mert az ő "szakértelmük", "becsületük" és "józanságuk" még egy ideig kísérteni fog. Bár szépen lassan kihalnak az ős MSZMP szavazók, de sajnos van utánpótlás is...

rolika 2010.03.24. 10:11:32

Lassan már a legszelídebb ember is véres megtorlásért kiált...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.24. 10:11:36

@Seduxen: Teljes vagyonelkobzással mi a helyzet?

Homeoffice 2010.03.24. 10:12:27

Köszönöm szépen ezt a cikket.
Már kezdtem gondolkozni hogy esetleg nem a jobbikra szavazok.
Ez a cikk megerősített benne, hogy nem kell gondolkoznom.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.24. 10:13:32

@zero: Azért nagyon durva, hogy alanyi jogon jár a szavazati jog és a gyerekszülési jog...

Oktatási helyzettel kapcsolatban van poszt a Vastagbőrőn? Érintettségem van a sztoriban.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:14:30

@molnibalage: az valamilyen formában létezik, de fogalmam sincs, hogy pontosan hogyan működik. megjegyzem én még mindig az eccerű, és tartós megoldás híve lennék ebben az esetben...

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 10:15:03

Ja és még valami.

Lendvai totál alkalmatlan ismerőseit miért nem a szocialista párt alkalmazza?

@Seduxen:

meg, persze. De azt hiszem nyugodtan megihatom, egyrészt neked biztosan nem kell odaadnom, másodszor pedig úgyis kapok tőled egy másikat. :-)

szucs.adam 2010.03.24. 10:16:18

Srácok! Csináljatok már az oldalra egy LIKE gombot, mert akkor az ilyen posztoknál lenne mit nyomkodni! Ez valami hihetetlen...

z666 2010.03.24. 10:16:39

@stulquec: Természetesen jár, de esetleg felezhetjük a lámpavas magasságát a vallomása miatt... :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.24. 10:17:11

@eszkep: Szerintem ez nyílt titok volt, csak a rendőrség nem nyomozott és nem csicseregtek a börtöny fenyegető árnyékáig. Ki az, aki nem látta, hogy mi megy ott? Perse pontos nevek nem voltak, de a folyamat általánosan ismert.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 10:18:11

@molnibalage:

nem lehet. Tiltja az Alkotmány. Magyar állampolgár a Magyar Köztársaság terültéről ki nem utasítható, és állampolgáságától sem fosztható meg.

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 10:19:22

@Smacika: megússzák, csak épp a Párt jut az szdsz sorsára.
A lámpavas nem érik, hanem nyílik. Lassan de biztosan.

snq 2010.03.24. 10:19:52

verebes fia, hócipő, klubrádió, bkv, mtv, posta, máv, önkormányzatok, 20 év

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 10:20:58

@jessup: én az unllike gombra nyomnák, mert kurvára nem tetszik, hogy ez ment itt 20 évig. Az tetszik, hogy kiderülnek lassan a disznóságok. És még mi van vissza!...

z666 2010.03.24. 10:22:44

@zero: Sokaknak az volt az érve 2006-ban, hogy ezek már megszedték magukat, s nem akarnak többet lopni...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:22:57

@derelyegrádi szellem: no-no, óvatosan! nem szabad még - sajnos - temetni ezeket.

megjegyzem én még mindig csodálkozok, hogy ibi, meg hernyókarcsi ennyire hisz a mentelmi jog mindenhatóságában. 2/3-os többséggel fel lehet azt függeszteni, és ha TÉNYLEG elszámoltatást akar a fidesz - nem is beszélve az UD egyértelmű(nek látszó) fideszes kötődéséről - akkor "ezek ketten" mehetnek a levesbe :)))

ibiék ellen mi is lenne a vád? magánokirat-hamisítás, és kényszerítés? az mennyi is? előbbi 1 év, utóbbi 3? :))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 10:26:40

@reKorrekt:
@minimalista:

"Vajon miért nem ismert a nyilvánosság előtt, hogy a Magyar Rádióban is feljelentés történt egy 100 milliós hűtlen kezelési ügyben?"
www.gondola.hu/cikkek/70381

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 10:26:57

Verebes fia Jack Sparrow, filmje az '1', és 3,5 milliót kapott a BKV-tól, 90 milliót meg az államtól ...

www.blikk.hu/blikk_aktualis/bkv-botrany-sci-fire-is-koltottek-2011276/

Lone Wolf 2010.03.24. 10:27:00

@z666:

Azok is jó nagy idióták! Tudhatnák hogy Pénzből soha nem lehet elég! Ennek a fajtának nem!

Homeoffice 2010.03.24. 10:28:59

@Seduxen:

Nah most őszintén...
Ibi miniszter volt Viktorék idején.
Nem hinném, hogy nekimennének. Lehet hogy Ibinél van egy két adu ász a kalapja alatt.:))))

Fiandre 2010.03.24. 10:32:10

Alig várom a Szólás szabadságát az M1-en.
Kálmán Olgi vajon megkérdezi-e a néven nevezett érintetteket?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 10:33:43

@jessup:

hehehe .. ez a Facebookon van :-))
ott nyomkodhatod is ...

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 10:34:15

@Seduxen:

Ibi ellen az alapos gyanú személyes addattal visszaélés, a herés ellen meg ugyanez + kényszerítés.

@Gunther:

Ibinek a kalapja alatt már csak az öreges.., öregeskedő..., ööö...izé... öregecskedő arca van.

Viktorék az első adandó alkalommal kitekerik a nyakát. Emiatt nyugodt lehetsz.

vomit 2010.03.24. 10:37:15

@Seduxen: foleg amig a tetteseknek meg a buntarsaiknak kell elvizsgalobizottsagolni a problemat, meg nyomozgatni. pl. a belso ellenor hagyonak meg demszkynek irogatott, posta imre gyurcsanynak irogatott, es persze 911-et szinten a valodi tettesek vizsgalgattak
9/11 commission was ordered to scale down investigation
www.youtube.com/watch?v=2ephL1msAMk
mindenhol ebrednek ontudatukra az emberek

Fiandre 2010.03.24. 10:38:02

@derelyegrádi szellem: A Próféta beszéljen Belőled!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:40:28

@Gunther: ha lenne, akkor már kijátszotta volna szerintem :)))

bár az ő pofájára az is ráférne, hogy az elmúlt 8 évben minden lehetésges módon harcolt az országrontó zorbán ellen, most meg letérdel neki :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:43:19

@derelyegrádi szellem: áá, bazzz, az csak 1 év.

@vomit: látod, ezt én sem kristálytisztán értem. ilyen bizottság-olyan bizottság. bazz, itt sokszázmilliós (milliárdos?) sikkasztás-hűtlen kezelés, meg a fene tudja még mi van.

bizottság helyett vizsgálódjon a yard, meg az ügyészség :)))

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 10:45:22

@Seduxen:

simán megtenné. De rá semmi szükség nem lesz, így hiába.

Ő már az Országház utcai portását is levenné szájjal, csak beengedjék oda.

Lone Wolf 2010.03.24. 10:49:55

@derelyegrádi szellem:

Csak az a kérdés, hogy a portásnak volna hozzá gyomra, hogy engedje a legbecsesebb testrésze politikusszájjal történő illetését. Félő, hogy még elkapna valamit a végén. PL; a hazugságot, ami tudva levőleg erősen fertőző.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 10:50:17

@derelyegrádi szellem:

"Jelentősen átszabná a Mikroszkóp Színpad arculatát Verebes István. Az új igazgató új nevet, új repertoárt, új színészeket és rendezőket ígér - bemutatkozó show-ján mégis a Kádár-kor áporodott levegője csapta meg a gyanútlan szemlélőt."

"Csendben kihúzzák a választásokat, s főnixmadárként majd csak a második forduló után támadnak föl Balfék! Jobbra át! című közéleti kabaréjukkal."

Érdemes az egészet elolvasni:
hetivalasz.hu/itthon/restart-27514/

Viktus 2010.03.24. 10:50:51

ők az igazi demokraták ...

dr. Aullah 2010.03.24. 10:51:19

Baszki... most komolyan. Ilyen interjút után ÖLNI tudnék, annyira felbaszott. Kicsit bátrabb lennék meg is tenném.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 10:55:10

@derelyegrádi szellem:

Biztos, persze....

"Úgy tudjuk, Oltira annak idején elsősorban azért volt szükség, mert a főpolgármester jobban rá akart látni a metróépítésre. A szükséges információk ugyanis gyakran elvesztek a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, Becker László főpolgármesteri biztos és Antal Attila volt BKV-vezér alkotta Bermuda-háromszögben. "
www.hirszerzo.hu/cikk.demszky_elengedte_egykori_bizalmasa_kezet.81629.html

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 10:56:37

@laspalmas:

és majd az önk-i választások után meg remélem megvonják tőlük az évi 100 milliós!!! támogatást, azt annyi a főnixmadárnak és a Mikroszkópnak is.

Sokkal jobb és értelmesebb célokra el lehet költeni 100 millkót, mint egy ilyen izléstelen szoci haknira, amit ráadásul egy olyan ember vezet aki "jól kérdez", ha kap egy kis levest a fia filmje közpénzből, ami - gondolom- nem egyedi eset volt nála.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 10:58:35

@derelyegrádi szellem: ha már az ex-igazságügyi miniszter szóbakerült. vajon az új kormányban ki kapja ezt a tárcát? mert ha jól rémlik, valahol azt olvastam, hogy a rendészet kikerül az irm-ből, és valami igazságügyi és közigazgatási csúcsminisztérium lesz helyette, és - talán - Navracsics lesz a vezetője? Eddigi ténykedését elnézve nem biztos, hogy a legalkalmasabb jelölt lenne...

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.03.24. 10:58:57

Melyikőtök gondolja azt, hogy az ügy(ek) igazi felelősei valóban megbűnhődnek? Az interjúban is mondja Regőczi, hogy több állami cég is kifizetőhelyként szolgált, kormánytól függőtt, melyik kinek perkál. Ez egy akkora lavina, amit szerintem közösen fog a jobb- és baloldal is megállítani. Meglátjátok, nyomozgatnak 2-3-4-5 évig az ügyben, és a végén mindenki elfelejti az egészet szépen, a pénz sosem lesz meg, ezek meg visszatérnek a nyakunkra. Lásd Kulcsár-ügy, lásd Princz Gábor, stb.
Visszautalnék a médiás Vastagbőr cikkre, ahol a média felelősségét firtatja a poszt írója, ha tényleg piócaként tapadnának az ügyre, ha tényleg folyamatosan fenntartanák a közvélemény nyomását, ÉS az ügyészség, rendőrség is RENDESEN tenné a munkáját, akkor lenne esély az ügy felgöngyölítésére. Jól írta laspalmas, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa...

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.03.24. 11:01:34

...és mégegyszer felvetném, hogy RAJTUNK is múlik, mi lesz ebből az ügyből. Ha nem emeljük meg a seggünket, ha nem tartjuk fenn a civil nyomást, azzal is csak a patkányok malmára hajtjuk a vizet. Azért vannak eszközök a mi kezünkben is.

Agyalap 2010.03.24. 11:02:20

A legnagyobb fejek sajnos nem fognak lehullani...

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 11:03:24

@Seduxen: ki kapná? Pintér. Nem nyilvánvaló?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 11:05:45

@Kartal (mindenbe beleszól): nem-nem, Sándorunk a Belügyminisztériumot kapja! (igaz, ami igaz, nála szépen bebizonyosodott már eddig is a "kurvából lesz a legjobb feleség"-kitétel igazsága...)

CyberPunK 2010.03.24. 11:06:51

Szeretném, ha valaki kifejtené nekem, hogy mitől fog ez az egész rendszer megváltozni, csak azért, mert szavazás lesz. Mert ugye maga a rendszer személytelen, nem attól függ, hanem a lehetőségektől. Lesz olyan politikai erő valaha is, ami önmagát szopatná meg? Ha nem, akkor mit lehet tenni? Ha csak azt, akkor mi kell ahhoz, hogy ne párszáz, hanem pár millió ember kezdje? Utána mi lesz?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 11:10:07

Az ugye megvan, hogy ma a tervek szerint Ikvai-Szabó Imrét és Horváth Csabát hallgatja meg a BKV-bizottság?
Vajon elmennek-e? :).

Lake 2010.03.24. 11:12:59

Naponta olvasva ezt a rengeteg mocskot, felelősségem teljes tudatában kijelentem: Budaházyék nem börtönt, hanem kitüntetést érdemelnének - pl. a Soros Alapítványtól, vagy az Amnesty Int.-től - a jogállamért tett küzdelmükért!!!!!!
Ez? eeeeeeeeeeeeeeeeez a jogállam, amit ezek a tetvek csinálnak a néppel??????????????
Ez a 21.sz. EU-n belüli civilizált, euréper társadalma?????????????????
Ezeket ha a nyílt utcán fejbe lőnénk, azért pénzjutalom járna, mert megtisztítod a társadalmat tőlük!!!!!!
Neeeem, nem én vagyok a fasiszta! A Verebes a fasiszta, a Gyárfás, a Hagyó a maffiózó, a Lendvai Dilikó a többszörösen visszaeső bűnöző, a részeges Szekeres a hazaáruló, a Gyurcsány a gyilkos, a Szilvássy a diktátor, a Draskovics a terrorista.

A jókurvaéletbe!

...csak felb@szom az agyam itt "Csehszlovákiában"...mert ezek a mocskok még azt sem tudják, hogy az a Felvidék.....dehát ezeknek minden mindegy...EZEK NEM EMBEREK!!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 11:13:45

1;És ez csak a BKV. Csak a BKV.
2;Ha igaz amit a csávó mondott és az első évében tényleg megtakarítottak 9 milliárdot,akkor mennyibe kerülhetne nekünk ténylegesen a BKV?
3;Az azért király lesz,amikor a Lendvai mondja majd,hogy:Gyurcsányahibás.
@Seduxen: Olyan fáradt vagyok.Megnéztem a MU tévét.Legközelebb megnézem a Loserpool tévét is.Nem tudod mit hisztizett ott az a kis hülyegyerek?? :))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 11:14:49

@derelyegrádi szellem: Az ha úgy vesszük,sok helyen 100 ember éves fizetése.:((

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 11:17:16

@Aullah:

A nyakó, a lendvai meg társaik is pont így vannak ezzel...

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 11:17:57

@Seduxen: jah, bocs, igazad van. Akkor viszont tényleg kérdés :)

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 11:21:04

@laspalmas:

Ja, nekem Ikvai is kedvencem, amikor múltkor a Balogh interjú után megkérdeztéka Hírtv-sek mi a véleménye erről, félig bebaszva azt mondta egy műszigorú, elszánt arccal: FELHÁBORÍTÓ, ELÍTÉLEM, és még ezt is: ÉN EZ ELLEN KÜZDÖK!

Muhhahhhahha!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 11:21:28

@Tigeri: most következzen egy rezignált arckifejezéssel, és artikuláltan előadott ANYÁD!!! :)))
Azt rajtatok, csökötaggyú MU-drukkereken kívül MINDENKI látta, hogy kibebaszott kamu volt a 11-es. Az sima, mezei szabadrúgás lett volna olyan 18-20 méterről.

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 11:25:44

@Tigeri: munkanélküliség elleni küzdelem, mi? Amikor ebből 100 embert lehetne 1 évig fizetni, addig sem lennének munkanélküliek, vásárolnának, ez jó hatással lenne a gazdaságra... mindig tudtam, hogy a gazdaságélénkítés, meg harc a munkanélküliség ellen csak szöveg. Szar szöveg, tartalom nélkül.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 11:26:07

@Seduxen:

Én Balsait hallottam, de mindegyik azt mondja, hogy ez még nincs eldöntve, legalábbis Viktor döntését (ha már megvan) senki nem tudja, mert Viktor szerint ez esetleg ellentéteket, torzsalkodásokat hozna, amire most semmi szükség. Ezt a pát napot már fegyelmezett, ilyesmiktől mentes módon kell végigvinni. Én egyetértek vele, ha tényleg ez a helyzet.

mandarinrece 2010.03.24. 11:28:07

Itt az MTV honlapján Burány Sándor mai Ma reggel interjúja, nézzétek meg:

videotar.mtv.hu/Videok/2010/03/24/10/Zold_Budapest_kampany.aspx

5:30-tól igazán jó, amikor Burány elmondja, hogy "nem tűntek el milliárdok a BKV-tól" és "nem tud korrupcióról a BKV-nál".

Lone Wolf 2010.03.24. 11:33:18

@mandarinrece:

AZTAKURVA! Ez nem is vastagbőr, hanem tankpáncél!

Kartal (rezervált) 2010.03.24. 11:33:52

nem a maszop lesz feloszlatva:
www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100323-nyiregyhaza-a-jobbik-feloszlatasat-kezdemenyezi-egy-civil-szervezet.html

komolyan megáll az eszem. a Jobbik "törvénybe ütköző cselekedetei"! akkor a maszop-szadesz mit csinált az elmúlt 8 évben???

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 11:35:09

@mandarinrece:

Ilynekor gondlokodom el azon, hogy vajon egy vak, béna gyerekként születni Calcutta egy nyomortelepén, vagy Burány Sándornak szarabb-e lenni?

Nagy dilemma....

tlac 2010.03.24. 11:35:16

@m.logic: a Párt becsületes. Becsületes emberek becsületes közössége. EGYES emberek nem becsületesek.

tlac 2010.03.24. 11:37:01

Mikor halljuk Demszkijt dalolni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 11:37:13

@Seduxen: Anyám szerint is 11-es volt.:)) De talán határeset.

Lone Wolf 2010.03.24. 11:40:26

@derelyegrádi szellem: De fideszezni azt megint csak tudnak. 7-edik perc.

Fiandre 2010.03.24. 11:41:21

@mandarinrece: Ezek még mindig a kommunizmusban érzik magukat. Bambán körülnéznek, és csak sok-sok hülye birkát látnak maguk körül.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 11:42:44

@Seduxen: Nem baj.Jövőre csak a bajnokságra meg a kupákra koncentrálhattok. Európa liga? Uuugyannmmááá...:))

tlac 2010.03.24. 11:46:46

BKV semmi a Metro4-hez és autópályákhoz képest...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.24. 11:47:51

– Mekkora fizetést kapott ez a derék ismerős?
– Úgy emlékszem, háromszázezer forintot havonta.
– És ezért nem csinált semmit.
– A BKV-nál biztos nem.
– Lendvai Ildikó örült ennek a megoldásnak?
– Nem tudom, én jeleztem Antalnak, hogy ebben a formában sikerült elintéznem az ügyet, azt mondta, hogy rendben lesz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 11:48:31

@Kartal (mindenbe beleszól): Hát ez az .Apu anyu fejenként keres 80-85 ezret.Vagy kapják munkanélküliként.Ebből fizetik a hiteleket és élnek belőle négyen.És nem rakják ki őket a lakásból.:((

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.24. 11:49:35

itt van lelovics ottó

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8474340

nézzétek meg a jól sikerült képét
nagyon jól szituált becsületes fiatalembernek néz ki, hogy dögölne meg

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.03.24. 11:49:54

@Fiandre: Addig, amíg csak pofázunk, mi sem vagyunk jobbak a birkáknál. Sőt, ha tudatában van az ember mindennek, és nem csinál semmit, az különösen súlyos felelőtlenség.

Inner Circle 2010.03.24. 11:50:18

@derelyegrádi szellem: "Te Pista!

Úgy tudom most a Mikroszkóp szinpad igazgatója lettél. Szerintem tegyél ki egy árlistát a kapura, hogy mennyiért mondasz jót valakiről. "

Ez ütött... még hatékonyabb lenne, ha a Szinpad honlapján lehetne beküldeni a nyilatkozatokat vagy a jó kérdéseket, amiket az ember hallani akar Verebestől. Online számlarendezés: VISAt és Mastercardot elfogadunk. Ha a fizetés rendben, két héten belül elhangzik a nyilatkozat, illetve megkérdezik a jó kérdéseket. Törzsvásárlóknak kedvezmény, állandó HetiHetes akciók!

Marcellusca 2010.03.24. 11:51:48

@mandarinrece: A riportot nem tudom megnézni, csak az idézetre:
Mert az anyag (pénz) nem vész el.
Csak gazdát cserél. :)

Marcellusca 2010.03.24. 11:54:06

@Seduxen: Bakker, ezért jöttél vissza szabiról, hogy hüjjje focival szétOFFold a posztot? :DDDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.24. 11:57:18

Amúgy ez meg Fankadeli:Hazátlan árulók itt:@Tigeri:

Fiandre 2010.03.24. 12:00:24

@pszicho pete: Tökéletesen egyetértek! De se elémenni, sem megakadályozni nincs módunk.
Legfeljebb utólag, a sajtóból értesülünk a disznóságokról. Az elkövetők pedig röhögnek a birkákon. Mert megszokták... ( Reményeim szerint már nem sokáig! )

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.24. 12:04:45

@zero: Levél ment. Nem biztos, hogy megüti az itteni ingerküszöböt. Lehet, hogy inkább az ellenorzo blogra kellett volna írnom.

TheQuestion 2010.03.24. 12:05:04

Ma sem kell több kávé, kitart egész napra az adrenalin.

Donna (Cara)mba 2010.03.24. 12:05:16

Bravo, Laspalmas! Ez ütős poszt!!!!!!!!!!!!!!
Igen, ez a felszín, ami fecseg, és még mit takar a mély???????????????
Nagyon jól, átláthatóan szerkesztetted meg. Nekem sokat segített, hogy kiemelésekkel is megkönnyítetted az "emészthetetlen" befogadását. Megpróbálok nem öklendezni...nehéz lesz:(
Magyarország, mi így szeretünk, hagyóstul, demszkistül, szalainéstul, lampethestől - így, mindenestől:(((((((
Csak már lenne meg a második forduló is. Én bizisten, nem bírom már ki addig.
Na, jó leülök, és kicsit befogom a számat:-)))
Nyugi, Donna, nyugi;-DDDD, ezt gügyögöm magamnak:-)

Marcellusca 2010.03.24. 12:15:09

@Tigeri: Jóvan, nincs semmi porbléma. :)
Veled. :D

Steve the Great 2010.03.24. 12:15:39

Szép lista ez igazán. Csak egyrészt jó lenne, ha mindebből bírósági ügy is lenne (mszp választmányi ülés az előzetesben), ill. görögnének tovább a kövek: máv, posta, mvm, autópályák, mifene...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 12:19:41

@Marcellusca - nem kell Cavinton!: olvasgass vissza, "nem én kezdtem" :)))

de ha ez a nyikhaj szidalmazza nekem a 'poolt, akkor kötelességem visszaszólni :))))

@derelyegrádi szellem: jogos, a pozíciókat - nyilvánosan - majd akkor kell szétosztani, ha már nyertek. Balsai - laikusként mondom - szerintem jobb választás lenne, belőle több szakmaiságot nézek ki, mint Navracsicsból...

kuki123 2010.03.24. 12:25:16

.
ÜRES LÁMPAVAS HELYEK KIADÓK

50 felett rendelés esetén 10%-kal olcsóbb
100 feletti rendelés estén ingyenesen biztosítunk kötelet

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 12:25:59

@Seduxen:

...értettem, és akkor hívom is Viktort..:-)))

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 12:30:49

@Seduxen:

Már nem érdekel annyira a foci, hogy csapatoknak szurkoljak. De az induló megmaradt bennem....

kuki123 2010.03.24. 12:34:08

@Seduxen: okmányiroda egyik ügyosztályát
a vezetőjét és nyolc gépjármű-ügyintézőjét
egy a gépjárműátírás ügyintézésével foglalkozó vállalkozót és két alkalmazottját

O_o
nem kicsiben nyomták...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 12:41:12

Lendvai természetesen tagad:

"A valóságból nem, legföljebb a Fidesz politikai érdekeiből vezethetők le a Magyar Nemzet mai állításai.

A Magyar Nemzet Regőczi-interjújában velem kapcsolatban megjelentekből egy árva szó sem igaz. Regőczi Miklóst egyáltalán nem ismerem, Antal Attilával pedig életemben összesen egyszer találkoztam.
(...)
...a Magyar Nemzet újságíróit nem az igazság, hanem a politikai botrány fokozása, az MSZP besározása motiválta. "
mszp.hu/belfold/bovebben/a-motivacio-az-mszp-besarozasa-volt

Steve the Great 2010.03.24. 12:48:09

@laspalmas: Csak azt tudnám, miért csak a Magyar nemzetet emlegeti :)

tryclops 2010.03.24. 12:50:13

@laspalmas:
Verebes fia nem Jack Sparrow, az Johnny Depp volt a Karib tenger kalózaiban. :)
Kicsi veréb Pater Sparrow művésznéven fut, szabadferdítésben talán: "Apám a veréb". :)

By the way: Ezzel az üggyel kapcsolatban biztos forrásból tudom, hogy a BKV azért nincs rajta a film plakátjain, mert elkezdtek pánikolni az Akácfa utcában, hogy balhé lesz belőle, és gyorsan levetették a logót a kész grafikai anyagokról, hogy nehogy kiderüljön az ügy. Örült neki a produkciós iroda, hogy csak ezért kellett futni mégegy kört a grafikussal.

==T== 2010.03.24. 12:58:12

Asszem kijelenthető, hogy az elmúlt 8 év szoclib kormányzása maga volt az intézményesített lopás.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 12:59:13

No, Lendvai nyilatkozott, pofátlan egy asszonyság, ez egész a Magyar Nemet politikai botrányfokozása .... igaz, a Népszabiban is volt egy egész oldalas Regőczi-interjú .
A pártlapban ...

Feanor 2010.03.24. 13:08:23

@zero: Népszabi, talán pártlapi mivoltjánál fogva, nem említi az asszonyságot.

A sztori olvasása közben elég csúnyán ökölbe szorult a kezem, most kellene egy jó kis Kossuth téri dzsembori.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.24. 13:09:28

@órarugógerincű felpattanó: Én geci lennék... beígérném neki ha mindent bevall... Aztán a leköszönő kormány módszerét alkalmaznám... mármint ahogy ők betartották az ígéreteket... Mi baja lehetne vele... Szerintük ez elfogadott...
<sátáni kacaj smiley>

Lone Wolf 2010.03.24. 13:14:34

@zero:

Már mondtam, hogy ez nem is vastagbőr, hanem tankpáncél. :)

BTW, arra a cirkuszra kíváncsi lennék, amit ma a népszabadság irodájában levágtak az MSZP-sek lehetett ott egy szép kis anyázás, meg ordítozás, szívesen lettem volna légy a főszerkesztőúr irodájában, amikor botox felhívta... XD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 13:18:41

@derelyegrádi szellem: hívod? minek? nem nálatok lakik? :)))) vagy ti laktok nála? ez a múltkor - számomra - nem derült ki. csak az, hogy emberméretű viaszbábúk társaságában :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 13:20:12

@volánrulz: hát bazz, ha már bukni kell, ne szarral gurigázzunk :)))

Kun András 2010.03.24. 13:35:43

A Strabagról nem fogsz, meg a Swietelsky-ről sem. Legalábbis a Zsidesz-médiában biztos nem. Legfontosabb hirdetőik voltak. Korrumpálták őket.

cotti 2010.03.24. 13:35:50

@Seduxen:

Már ezért megérte Vona Gábor kijelentése, isteni, ahogy ficánkolnak meg akcióznak ezek a szennycsatornák. :)) És azt hiszik, hogy ilyenekkel be lehet hülyíteni a jónépet, örömmel tapasztalom, hogy az emberek egy jelentős hányadát már nem.

...azért majd a beszántás meg a sóval való behintés után folytathatnák a BK-t egy másik csatornán, kicsit átformálhatnák a karaktereket, pl. Berényi Miki beléphetne a Gárdába, Nóra ügyvédként kiszabadíthatná Budaházyt a börtönből stb. :))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 13:45:38

@cotti: "Berényi Miki beléphetne a Gárdába, Nóra ügyvédként kiszabadíthatná Budaházyt a börtönből stb" - LOL :)))

én tegnap hallottam a hírt, és egy kérdés merült fel bennem:

"Emellet kiemelték, hogy a két adó 1997-ben alakult, és mára ezt a két csatornát nézik a legtöbben - mintegy ötmillióan Magyarországon - és gyakorlatilag minden háztartásban el lehet őket érni." - ez egy érv, hogy 13 éve alakultak? ki le nem szarja. persze, hogy ezt nézik a legtöbben, mert MINDEN háztartásban elérhető. Ha a Viasat-ot, a Cool-t, vagy akármelyiket tennék országos lefedettségűvé, akkor azokat néznék ennyien. Ettől még lehet vitaalap, hogy mennyire színvonaltalan az adott tv műsora. És nem "felszántani és besózni" kell, hanem bizony olyan jogszabályi környezetet teremteni, hogy adott esetben valamiféle értéket is közvetítsen a ker.tv., ne csak "szórakoztasson". (már ha szórakoztatónak nevezhetőek a műsoraik). Szerintem jó példa volt erre a március 15-i "ünnepi műsor" a két ominózus csatornán...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.24. 13:51:54

Csak szólok, hogy a leendő fideszkormány alatt a módszerek, ugyan ezek lesznek.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 13:53:49

@cotti: na akkor hamárhomár:

"Bartha Zsolt a kávézóját átalakítja szittyamagyar kocsmává, ahol csak "nemzeti italokat" szolgálnak fel. Klaudia - újfent - megválik részvényeitől, és az ebből keletkező bevételeit a meglévő rendezvényszolgáltató nemzetivé tételére fordítja, így mostantól csak gárdisták avatását szervezi. Laci felhagy eddigi kisstílű életmódjával, és fénymásoló-üzletet nyit, ahol nemzeti szórólapok terjesztését végzi. Berényi András politikai pályára lép, és a Nemzeti Hagyományörző Építészeti Hatóság Központi Hivatalának lesz a vezetője (ezzel párhuzamosan belép a Gárdába). "

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.24. 13:56:32

Különben naggyon durván adják elő. Döbbenetes.

NAP-KELTE, a jó kurva anyjukat. Hogy jól kérdezzenek.....

Verebes Pista, a kurva anyád!!!

alfa.orionis 2010.03.24. 14:05:32

A sok kérés közül nekem a Lendvai-féle bökdösi a szemem-a kivitelezés miatt.
Ugyebár egy már szerződésben álló céghez betették a teljesen hasznavehetetlen embert és ezen a cégen keresztül folyatták neki a havi 3 kiló körüli összeget.
Kíváncsi vagyok, hogy könyvelték le ezt a cégnél? Első látásra a Számviteli Törvényt vagy ezer helyen sértették meg- a végeredmény meg egy hamis mérleg.(hamis bérköltség, ettől hamis összköltség, hamis adózás előtti/utáni eredmény ,hamis nyereség, hamis satöbbi, hamis minden!!)

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 14:06:30

@alfa.orionis: Kapott ott nyilván egy fal állást, pl tanácsadó, oszt fizettek neki fizetést.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.03.24. 14:09:54

@fogash: A durva, hogy csak erre futotta. Semm fejek koppanása stb...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 14:10:21

@alfa.orionis:

Így is van.
Kérjük a cégnevet, a személy nevét, a munkaszerződést, a jelenléti ívet ... a csávó úgy fog dalolni, mint a kismadár :-)

alfa.orionis 2010.03.24. 14:11:52

Meg a Napkelte a Verebessel, az is szép eset.
Bár ő már meaculpázott egy sort a Heti hetes miatt is-mondván csak azért volt ott évekig, hogy a fiacskája Angliában tanulhasson filmrendezést; szüksége volt az onnan befolyó lére.De nem is úgy gondolta, ahogy ott mondta, hiszen ez is csak egy szerep!
És ezzel minden rendben is van-szerinte.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 14:13:22

@zero: most komolyan, ha Te abban a helyzetben lennél, hogy:
1: az ügyészség összekalapál ellened egy olyan "vádhalmazt", aminek ha csak a felét rádverik, rádrohad a műanyaglakat
2: elédtesznek egy paksaméta üres A4-es lapot, és megkérnek, hogy vesd papírra a "gondolataidat"

Te melyiket választanád?

Tudom, hogy ez nekünk iszonyú sokba fáj, de kurva jó a műsor, na. nincs mese :))) ilyen szempontból kár, hogy minnyá vége a kampánynak :(

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 14:14:45

újabb LOL:

www.mno.hu/portal/702895

"Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy az országgyűlési képviselőjelölt kocsijával egy másik autó nyomába eredt, az abban ülők ugyanis őt ócsárló szórólapokat terjesztettek."

jozicsenko 2010.03.24. 14:14:57

hi!

most hogy kiderült, magyarországon buszokat vesztegetéssel adnak el (Daimler) vajon lesz-e bárki is, aki a kinai buszok volán vásárlását megakasztja?

egyáltalán miért nem lehet újra magyar buszokat vásárolni? akár Nabi, akár Ikarus?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.03.24. 14:16:04

Na végre! Borul a bili!
(Most éppen táncolok örömömben, csak nem tudom milyen szmájlival kéne leírni).

jozicsenko 2010.03.24. 14:17:05

@alfa.orionis: sajnos azt a törvényt az sérti meg, aki nem ért a pénzügyhöz

avagy: ahogy itt látjátok, mindent háromszor vsszaellenőriztek, hogy sem a közbeszerzést, sem egyéb nyavaját ne sértsenek -persze teljesen kamu hülyeségekkel, de akkoris: legalább a látszatra adtak (egy ideig): és menne is ez tovább, ha közben egy elszállt pillanatában valaki nem fizetett volna ki magának 90 milliót...

Lone Wolf 2010.03.24. 14:17:08

@Seduxen:

Ez is szép eset de itt legalább volt a csókának, annyi gerince hogy lemondott a mentelmi jogról. Az ilyet csípem.

Lone Wolf 2010.03.24. 14:20:12

@Lone Wolf:

Pontosítok. Az efféle hozzáállásnak kellene az alapnak lennie! Ez nem olyasmi, amiért vállonveregetést, vagy simogatást érdemelne egy képviselő a buksijára, hanem;

AZ AMINEK TERMÉSZETESNEK KELLENE LENNIE!

alfa.orionis 2010.03.24. 14:20:29

@órarugógerincű felpattanó:
Persze, ettől fals az egész cég bevallása!
Nem a cég fizette őt, hanem a BKV utalta a cégnek a pénzt. Azt már nem csaphatták hozzá a meglévő szerződéshez..
Vagy ha igen, szerződésmódosítás kell. Mondjuk így :.....havi 300ezer nettó (?) és járulékait bevételként könyveld el, hogy a Lendvai protezsáltja fizetést kaphasson???

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 14:21:14

@Lone Wolf: így van. megjegyzem, akinek nincs takargatnivalója, az ilyenkor így tesz. szondát is fújt, úgyhogy abszolút rendben van a dolog.

azt mondjuk az 1 bites agyammal nem értem, hogy minek lejárató szórólapokat terjeszteni? annyiraaaa gyerekes. inkább a saját jelöltről kellene valami pozitívumot felsorakoztatni. ja, hogy az nincs!? én kérek elnézést...

alfa.orionis 2010.03.24. 14:22:38

@zero: Ki fog derülni, melyik cég is ez:))
Egy kis kavics is komoly hullámzást tud kelteni egy sima tó felületén, itt meg sziklákat hajigálnak a pöcegödörbe!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 14:24:21

@zero: "negatív kijelentésekkel egy szövegkörnyezetben védjék meg a #&@>#{&#@{>#&@{>#{#@ "

bocs, de MICSODÁJUKAT védjék meg? elmosódott a mondat vége...

alfa.orionis 2010.03.24. 14:27:35

@zero:

Mindjárt ríva fakadok!

Lone Wolf 2010.03.24. 14:28:23

@Seduxen:

"azt mondjuk az 1 bites agyammal nem értem, hogy minek lejárató szórólapokat terjeszteni? annyiraaaa gyerekes. inkább a saját jelöltről kellene valami pozitívumot felsorakoztatni. ja, hogy az nincs!? én kérek elnézést..."

Na igen... Ezért is akaszt ki ennyire a parttalan mocskolódás. Ezért idegesít halálra, amit a Kurucinfon művelnek, és ezért utálom az MSZP stílusát mérhetetlenül. GERINCTELENEK! Nem tudom embernek tekinteni azt, aki a másikra mutogatással próbálja menteni a saját irháját, nem tudom emberszámba venni azt, aki képtelen arra, hogy beismerje, ha tévedett, hibázott bűnt követett el. Nem tudom emberszámba venni azokat, akiknek az az egyetlen mondanivalójuk, hogy dehátamásikazmilyenbunkóköcsögfasszopóállat!

Amikor van alapja, és oka a másik sározásának, az meg már egy másik történet. De, ezt sem tartom jónak, egyszerűen csak elfogadható, ha nem arról szól, hogy a saját seggét fedezze vele az illető, a jó öreg ovis, dehátőkezdteazzalhogyvisszaütöttstílusban. Hanem, valóban oka, JOGA van a dolognak.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.24. 14:29:00

@alfa.orionis: Nem tudhatom, én is csak tippelni tudok, de ha a bkv elutalta valamilyen szolgáltatást megvásárolva rendesen számlásan, és a mókust oda bejelentették és kifizettek rá közterhet, és a maradékot megkapta, akkor formailag szabályos, gondolom.

cotti 2010.03.24. 14:31:01

Emlékeztető: Verebes 'én mindig jól kérdeztem' István:
www.youtube.com/watch?v=cDgRBStVCBg

:DD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 14:31:54

@Lone Wolf: így van. nagy különbség van aközött, hogy valakit megpróbálok besározni úgy, hogy hazugságokat terjesztek róla, meg megint más, amikor valaki(k)ről TÉNYSZERŰEN lehet közölni, hogy egyszerűen egy mocskos tolvaj.

na ez utóbbi - szerintem - a becsületes emberek értékalapú közössége.

félre ne érts, nem hiszem azt, hogy a fidesz elsőáldozók gyülekezete, mert ők is fognak lopni. de talán a kormányzásuknak nem ez lesz az EGYETLEN dekódolható célja...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.24. 14:36:17

Mit nyilatkozott Verebes? Valaki foglalja már össze legyen szíves, a netkávézóban nem lehet videót nézni :(

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 14:37:00

@alfa.orionis:

Van az jó vagy rossz hírem, miszerint ez nem csak számviteli rend megsértése, hanem egy hűtlen kezelésben való bűnsegédlet. Hiszen itt valaki x pénzért nyújtott egy y szolgáltatást, majd az y szolgáltatásért x+300 e forint díjat kap. És erről nyilván tudnia kell, hisz másképp ez nem képzelhető el, mert csak feltűnt neki, hogy 300 e-rel többet kap mint addig, és ezt ő valakinek továbbadja, hogy milyen jogcímen és bizonylatolás mellett ez egy külön kérdés, de abból én így látatlanban kinézek még vagy 2-3 Btk §-t.

Ja, aki meg erre rávette a BKV-s embert az meg felbujtója a cselekménynek. És ez - ha Regőczy igazat mond, és egyelőre nincs okom kételkedni ebben - maga Ildi néni. A felbujtóra a tettes büntetési tétele vonatkozik, jelzem.

alfa.orionis 2010.03.24. 14:37:16

Igazad van- de ez olyan, mint a számlagyár.
Ott is minden rendben volt "papírilag", csak nem volt mögötte teljesítés. Hát itt sincs!

De mennyire idióta lehet ez a fószer amúgy, ha még fölvenni sem merték! :))))
(egyátalán, mi lehet az ő szakmája, végzettsége, milyen munkakört töltött be? )

Lone Wolf 2010.03.24. 14:38:05

@Seduxen:

"félre ne érts, nem hiszem azt, hogy a fidesz elsőáldozók gyülekezete, mert ők is fognak lopni. de talán a kormányzásuknak nem ez lesz az EGYETLEN dekódolható célja..."

Kicsi de annál lényegesebb különbség nemdebár? ;)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 14:42:23

@Lone Wolf: néhány ezer milliárdban mérhető különbség így van :)

Jobbágy 2010.03.24. 14:43:55

Nem tudtam mindenkit elolvasni, mert egyszerűen meg kel, hogy osszam: mruhahahahhhaa, lennyanya és lampantinőt a sittre, váháhá, börtöninterjút velük, milyen a koszt?, meg ilyenek, mehet a többi szarházi is. Elvtársak, VÉGE!

z666 2010.03.24. 14:44:01

@alfa.orionis: "De nem is úgy gondolta, ahogy ott mondta, hiszen ez is csak egy szerep!"

Ezt akár Pol Pot is mondhatta volna, nem gondolta ő komolyan, csak szerepet játszott...

alfa.orionis 2010.03.24. 14:46:34

@derelyegrádi szellem:

Neked is igazad van!

Én úgy érzem, ezek az emberek (Regőczy, Antal stb) bizonyos mértékben megkönnyebbültek, hogy elmondhatták ezeket a dolgokat, még ha a saját felelősségüket nyilvánvalóan kisebbíteni igyekeznek is.
A király meztelen - és soha többet nem lenne szabad ruhát hazudni rá!
(ez az én romantikus utópiám:))

z666 2010.03.24. 14:47:39

@Seduxen: "...mert ők is fognak lopni. de talán a kormányzásuknak nem ez lesz az EGYETLEN dekódolható célja... "

Ha csak a lopás lett volna a céljuk, akkor még aránylag jól jártunk volna. De ott is szétb*sztak mindent, ahol nem lehetett lopni...

cotti 2010.03.24. 14:49:16

@Seduxen: Nem ez a gond. Lopni mindenki fog, ilyen-olyan mértékben. A fő kérdés az, hogy ezért cserébe mit tesznek: elárulják-e Magyarországot, hajlonganak-e a multik és a nagytőke előtt, feltételek nélkül kiszolgálják-e azok érdekeit, pénzért cserébe az ő kéréseiknek megfelelően alakítják-e a jogszabályokat, még akkor is, ha mi belerokkanunk stb.

Tele vagyok kétségekkel a FIDESZ-szel szemben is, sőt, csak kétségeim vannak. Orbán Viktorral nem az a bajom, hogy Koronát úsztatott, meg Ezüsthajózott meg mittomén, hanem az, hogy mostanában már nem nagyon hangsúlyozza (vagyis egyáltalán nem), amit 2002-ben, miszerint a 'nemzetközi nagytőke kormányoz Magyarországon'. Magyarországon szerintem ez a hal feje, innen bűzlik az egész, a pénzvilág egy az egyben lekorrumpálta mindkét nagy pártot, azok meg szépen kiszolgálják őket.

Ha csak a saját zsebükre dolgoznának és csöppentenek pár milliárdot a pártjuknak is, de elsősorban Magyarország érdekében kormányoznának, az már maga lenne a Kánaán...de sajnos nem így lesz.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 14:54:47

Lendvai:

"Az MSZP elnöke közleményében azt írja: tudomása szerint egyetlen ismerőse sem dolgozik a BKV-nál, a cég vezérigazgatójával pedig csak egyszer tárgyalt a 47-es villamos vonalának meghosszabbításáról. Lendvai hozzáteszi: azt sem sikerült elintéznie."

Ildi néni mindenkit hülyének néz:

1./ Regőczy nem azt állította, hogy Landvai ismerőse a BKV.-nél dolgozik, hanem pont azt hoyg ody Lendvai kérése ellenére nem tudták felvenni alkalmatlanság miatt, egy velük szerztődésben álló cégen keresztül jutattak neki havi 300 ezret.

2./ Nem azt állította, hogy talákozott Antalal, hanem azt, hogy Antal közlése szerint már ötször HÍVTA TELEFONON ismerőse alkalmazása miatt, mert azt sem hogy ő ismerné Lendvait.

3./ Ildináninek mi köze a 47-es villamos vonalához, mint MSZP farancióvezetőnek (akkor az volt)?

Ildi néni is elfáradt, már hazudni is ügyetlenül hazudik, ráadásul ostobán is, mert ha én most újságíró lennék, mindentől függetlenül mennék hozzá a 3./ pont alatti kérdéssel, hozzátéve, hogy ezt ő egyáltalán hogyan képzelte, miszerint odamegy a BKV vezetőjéhez, és kéri a 47-es vonalának meghosszabbítását.

alfa.orionis 2010.03.24. 14:55:23

Még egy teljesen nem idevaló, de jellemző-viszont végtelenül piti ügyről.
Drazsé úr mostanában nem szerepel a nyilvánosság előtt, de még létezik.
Barátnőm vasárnap utazott haza a Visszérrel, ezzel az emberrel egy gépen.
2 sort kiürítettek neki(egy fiatal nővel volt).
Egy fapados járaton!!

Namármost- ezt vajon ki fizette és főleg miért?

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 15:01:18

@alfa.orionis:

örülj neki, képzeld ha barátődnek mellé kellett volna ülnie. Évekre elment volna kedve a szextől....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 15:04:57

@derelyegrádi szellem: "tudomása szerint egyetlen ismerőse sem dolgozik a BKV-nál"

már bocsánat, de ilyet SENKI SEM állított !! :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 15:12:08

@cotti: "de sajnos nem így lesz. " - akkor viszont 2014-ben jó eséllyel Vityáék is mennek a maszop után...

alfa.orionis 2010.03.24. 15:13:32

@derelyegrádi szellem:
:))

De tényleg piszkál a dolog: odamegy, aszongya: Drazsévok, 2 sor kell-és kap??
Vagy ennyi jegyet vett? ??? :))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 15:17:18

@derelyegrádi szellem:

"miszerint odamegy a BKV vezetőjéhez, és kéri a 47-es vonalának meghosszabbítását."

lehet az 5 telefonból 4 erről szólt, az utolsó meg a haver állásáról :)

cotti 2010.03.24. 15:20:55

@Seduxen: Hát ja, csak közben "elmúlsz húsz és elmúlsz negyven, És elmúlsz lassan, szépen és csendben". Kicsit unom már, hogy az egész életünk egy kísérletezgetés, meg esélyadás. Legalább néha lenne egy két lámpavas vagy valami, de még az sincs. :)

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 15:23:36

@zero:

azt személyesen intézte állítása szerint. Ez is idióta. Mind az. Ha bármelyiket egy kicsit is megszorongtják, kijön belőlük a pártapparatcsikok tökéletes butasága, és alkalmatlansága.

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 15:25:28

@alfa.orionis:

Jobb ha szokja, a főtárgyaláson két sor (nem a tanúk részére fenntartott részen) is kevés lesz nekik...:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 15:35:10

@cotti: "Legalább néha lenne egy két lámpavas vagy valami" - engedjük ki a gőzt jeligére?:))))

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.03.24. 15:36:38

@Seduxen: Ilyen hatásvadászatot én is tudok mutatni..csak a másik oldalról,de ugyanebben a témában.. :-D :
www.youtube.com/watch?v=a3hNlom7AXI

:-DDDD

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.03.24. 15:39:51

A poszthoz:

Teljesen feldobtátok a napomat.Itt dörzsölöm a tenyeremet.Most csináltam meg a kajámat és közben énekeltem az emeszpé kampánydalt (igen,igen)..Közben hangosan röhögtem.
Ha 10% meglesz ennek a pártnak,akkor elköltözöm innen.
lendvai most kivételesen igazat is mondott,ugyanis nem muszáj feltétlenül személyesen is ismerni valakit,ha telefonon is lehet neki (főképpen riadóláncban) utasításokat adni.

Jobbágy 2010.03.24. 15:56:02

@alfa.orionis: Kérlek allásan az úriember az ELTE-n ügyködik, nyakkendője gyakran ott lobog a szélben, csillog a napsütésben a Múzeum körúton.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.24. 16:24:00

@derelyegrádi szellem:

Figyu Szellem, miért csodálkozol?

Ők mindent így csináltak az elmúlt 30 évben... ha kellett valami, ment a telefon.
Miért változtak volna meg?

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 16:28:52

@zero:

Nem ezen csodálkozom, hanem azon, hoyg ez is olyan hülye, amiről senki nem kérdezte (eljárt-e a 47-es villamos meghosszabítása érdekébena BKV vezárigazgatójánál, amihez neki speciel semmi köze) azt is mondja. Tisztára olyan, mint a Veres aki addig magyarázta Makaót, amíg lebuktatta azt a kis 5 milliárdos ulanbatori business-üket. :-)

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 16:43:44

@zero:

És ezt figyeld ki bazmeg megjött harmadik zseni is (ez a szóvivőjük!!!!) :

"BKV-botrány: Nyakó elismerte, hogy ingyenbuszokat kért

Az MSZP szóvivője elismerte, hogy feleségével ingyenbuszokat kért a BKV-tól, állítása szerint a járművekre hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásához volt szükség.

Nyakó István szemenszedett hazugságnak nevezte a Magyar Nemzetben megjelent Regőczi-interjút, a volt vezérigazgató-helyettes Népszabadságban közölt nyilatkozatát viszont nem kifogásolta.

„Szemét mondatok a rólam megjelentek, talán még a hazugságnál is rosszabbak. Az igazságot forgatják úgy ki, mintha valami erkölcstelen rossz dolgot tettem volna. A valóság azonban az, hogy ennek az ellenkezőjét tettem, és büszke vagyok rá. Szégyellje magát az, aki idáig süllyedt” - fogalmazott a szóvivő. "

Regőczy annyit állított hogy nyakó meg neje buszokat kértek a BKV-tól és nem fizettek érte.

Ezt elismeri, majd ugyezt szemenszedett hazugságnak is nevezi.

"A valóság azonban az, hogy ennek az ellenkezőjét tettem, és büszke vagyok rá"

Ezt nem értem Pista, az ellenkezőjét... Talán ti adtatok ingyenbuszokat BKV-nak, és erre vagy büszke? Vagy hogy kell ezt értelmezni?

Ez a szóvivő ott....

arlequin 2010.03.24. 17:02:44

@derelyegrádi szellem: ezek szépen elekézik magukat. de ne feledd el, hogy a magyar társadalom 15% csököttagyú és simán elfogadja azt is, hogy a kék az piros, illetve fekete

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2010.03.24. 17:04:24

@derelyegrádi szellem: "Talán ti adtatok ingyenbuszokat BKV-nak"

LOL

tudi 2010.03.24. 17:58:54

Azta kurva mindenit, már a végén csak a kiemeltet olvastam, de az a lényeg, a new-yorki maffia keresztapái ezekhez képest semmik voltak. És a választás utánn még mui várható, és meddíg nyulhatnak a szálak.

Lone Wolf 2010.03.24. 18:00:03

@derelyegrádi szellem:

LOL már összeszedetten, egyazon nyilatkozaton belül koherens módon sem képesek hazudni :) Túl gyorsan jönnek ahhoz a szarhullámok, hogy meg tudják írni, ki tudják gondolni, és be tudják gyakorolni a hazugságot.

nincsen mese Emberek, süllyed az MSZP!

HAJÓT ELHAGYNI !!!

minimalista 2010.03.24. 18:00:56

@derelyegrádi szellem:
Jézus ereje, ezek tényleg ennyire hüjjék?? Mert ez lassan már hihetetlen. És belemondja a médiába! ...fetrengve röhögök és közben könnyeim hullajtom...
Kitört a fosgejzír, ki tudja kit fed be?!

derelyegrádi szellem 2010.03.24. 18:12:39

@minimalista:

Ennyire. Ez a Nyakó varbócon volt körjegyző. És ha nem lenne MSZP, most is ott lenne, mert képességei kb annak felelek meg, némi engedmény árán.

sz4sz4 2010.03.24. 18:32:16

@derelyegrádi szellem:
"Az MSZP szóvivője elismerte, hogy feleségével ingyenbuszokat kért a BKV-tól, állítása szerint a járművekre hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásához volt szükség."

Íjj ez nem semmi b+, ezekről az ingyenbuszokról egyből az EP választás előtt a pécsi EXPO-centernél gyülekező, "mozgósított" nyugdíjasok jutnak eszembe, persze ők nem BKV busszal jöttek.
De gondolom HA gyerekeket táboroztatott volna, nem titokban tette volna, villogtak volna a vakuk rendesen!

"Ezt nem értem Pista, az ellenkezőjét... Talán ti adtatok ingyenbuszokat BKV-nak, és erre vagy büszke? Vagy hogy kell ezt értelmezni? "
LOL

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.24. 18:36:50

@Lone Wolf: "nincsen mese Emberek, süllyed az MSZP!

HAJÓT ELHAGYNI !!! "

vagy inkább: Hagyót elhagyni!

ez már meg is történt szerintem, a becsületes emberek érdekalapú közösségében ő már számkivetett :))))

örülünk vinszent? :))) én személy szerint "nem kicsit, nagyon" :)))

Lone Wolf 2010.03.24. 18:54:05

@Seduxen: Vagy ; hagyót eladni! XD

minimalista 2010.03.24. 18:56:29

Megmondom őszintén, volt elég seggfej évfolyamtársam a jogon, de azért az ilyen Nyakó - meg úgy cuzammen maszop felsővezetés - szintű erkölcstelen, debil tuskók ritkaság számba mentek.
Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy belőlük tuti politikus lesz, a jövő elitje. Ugyanolyan mint ezek: tehetségtelen, tolakodó, törtető, gerinctelen, haszonleső, csúszómászó, féreg.

Auris 2010.03.24. 19:10:01

@Seduxen: Délután hallottam a hírekben, hogy szegény Hagyó már maga is arról panaszkodik, hogy elvtársai, barátai (a volt kabinetfőnökén kívül) mind elfordultak tőle, már senki meg sem ismeri. Mint egy leprást... De hát mit lehet várni egy olyan leprateleptől, mint a BKV.

Ugyanakkor némi elégtételt éreztem, amikor arról volt szó, hogy kettesével szedi a nyugtatót. Szedje is. És szedjék még nagyon nagyon sokat, kívánom, akik eddig abban a hitben éltek, hogy ez az idő nem jöhet el.

És az új parlament eskütételekor kívánom, hogy tegyenek ki a karzatra egy doboz Seduxent, hogy mindenkit emlékeztessen arra, a nyugalom és tisztesség kéz a kézben járnak.

Nos kedves Seduxen ez volt itt a reklám helye...:)

klacus 2010.03.24. 19:26:57

Nyakó elvtársnak üzenném
. Ha jótékonykodni akarsz, akkor:
- keressen fel (nem állami céget, aki állja a chhet)
- fizessed Te a busz költségét !!!

Ez utóbbi nem annyira nemes, mert a Te zsebedre megy, a patkány anyádat!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.24. 22:29:14

@Seduxen:

Szerintem is van különbség aközött, hogy hívsz egy melóscsapatot rendbetenni a lakást, és

az egyik jól meg is csinál mindent, de közben kiüríti a hűtőt

a másik nem dolgozik semmit, csak ellopja hűtőt (meg minden mást)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.25. 08:32:07

@Lone Wolf: húú, elnézve miklósunk "habtestét" ha kilóra adnánk el, nincs annyi nokiás-doboz az országban, amibe beleférne a della :)))

@Auris: "És az új parlament eskütételekor kívánom, hogy tegyenek ki a karzatra egy doboz Seduxent, hogy mindenkit emlékeztessen arra, a nyugalom és tisztesség kéz a kézben járnak."

Erre lenne egy praktikusabb megoldási javaslatom. Még valamikor az "őskorban" volt egy (vagy EB, vagy VB) selejtező meccs (ahol kb 5-1-re nyertünk, nagy szó) Bakuban (most már Baki, ha jól tudom). Egy ősrégi stadiont képzelj el - a Puskás-stadion újszerű ahhoz képest -, ami vagy 50.000 férőhelyes volt, csurig megtelve. Először csodálkoztam, hogy NINCS KERÍTÉS! Amikor közeliben mutatták a pálya szélét, akkor jöttem rá a MIÉRTre. Egymástól kartávolságra katonák, AK47-essel a kézben.

Na itt is az kéne, minden képviselő mögé egy fegyveres. Emlékeztetőül :))

@laspalmas: "a másik nem dolgozik semmit, csak ellopja hűtőt (meg minden mást" - sőt, a tudtodon kívül értékesíti a lakásodat, sőt, az egész háztömböt is :)))

'reggelt minden náczinak! :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.25. 08:48:49

@laspalmas: "A Rákóczi tér a 4-es metró nyolcadik állomása, az építéstechnológiát, a környezetet is figyelembe véve a vonal egyik legösszetettebb eleme."
"az állomást építő Swietelsky Magyarország Kft."
Nem ez a Kft reklámoz állandóan a HírTv-ben?? No, most akkor ez hogy? Még a végén összemossák a Fideszt az MSZP-vel!

derelyegrádi szellem 2010.03.25. 09:42:54

Tegnap tévedtem.

Nem keresik Lendvai ismerősét, meg a céget, amin keresztül nyomták a faszi 3 kilóját, hanem már a riport lehozatalakot is tudták. Sejthettem volna. Nem nyomtatják ki, ha nincs meg előre:

Lendvai ismerősének vezetékneve F. betűvel kezdődik
A céget pedig GPS Capitalnak hívják.

Ildi néni, most te jössz! :-)

kovacssteve 2010.03.25. 09:52:12

Természetesen mindez csak hazugság lehet, de hagyó, demszky is tagadott az elején, most meg hol tartanak. Nem lesz ez máshogy ez esetben sem!

süti beállítások módosítása