Skip to content


       Szűrés lista

"Nem ingyen adjuk, mert nem szavazatot vásárolunk"

Mondta Illés Zoli (Fidesz, Terézváros) a nyugdíjas néninek a 2. forduló előtti kampányrendezvényen, melynek a fő témája ez volt:

A videóból sok minden kiderül:

Illés Zoli nem szavazatvásárlásnak gondolja ezt az akciót, ezért kéri el a 200 forintot.

Számlát nem ad, mert ő vette meg az 1-1 tonna élelmiszert és ő annyiért adja tovább amennyiért csak szeretné. Ha 200-ért, akkor 200-ért.
Sőt, az akciót megismételte még kétszer, így összesen a 3 napon  3-3 tonna élelmiszert "osztott ki".
Vagyis 9 tonnát.

A szatyor, amiben kapják a cuccot, nem Fideszes, bár egy baszott nagy narancssárga körbe(?) bele van írva, hogy "Itt az ideje a környezetváltozásnak".
 


(Videó: NOL)

A "vásár" előtt Schmitt Pál szólt a Zemberekhez: "azért jöttek az emberek olajat, cukrot és lisztet venni, mert változást akarnak."

NOL:
"A végig velünk lévő angol újságíró, aki jó ideig a Financial Times-t tudósította a térségből, azt kérdezte, milyen változást szeretnének a jelenlévők. Az étolaj árát szeretnék megváltoztatni? Később hozzátette: annyira feudális ez az egész."

Szerintem inkább szánalmas, de a feudális sem rossz. Biztos Gordon Brown is osztogatja a cukrot valahol Londonban ....
 
1 liter olaj, 1 kg cukor és liszt összesen amúgy 650 forintba kerül, és Illés 200 forintért adta ezt a pakkot.

1000 liter olaj = 350 000 forint * 3 = 1 050 000 forint.
1000 kg liszt = 150 00 forint *3 = 450 000 forint.
1000 kg cukor = 200 000 forint *3 = 600 000 forint.

Összesen 2,1 millió forint, a 200 forintokból visszajött 600 ezer forint, vagyis Illés Zolinak legalább 1,5 millióba fájhatott ez az akció.

Tiszta szerencse, hogy 1 képviselő összesen 1 millió forintot költhet a teljes kampányára!

Ha emelnék ezt a limitet, Illés Zoli annyit fordíthatna az ilyen akciókra, hogy talán még az éhező Csádot is ellátná liszttel ...



(Fotók: origo)
 
Friss:
Időközben megérkezett az Apeh állásfoglalása is:
"Ha Illés magánszemélyként, nem rendszeresen végez hasonló tevékenységet, azzal adószabályt nem sért. A magánszemély ugyanis nem áfaalany, és ha nem rendszeres a tevékenység, akkor nem is kell bejelentkeznie az adóhatósághoz. Ha ugyanezt egy cég tenné, amelynek áfafizetési kötelezettsége van, már más lenne a helyzet."

Valljuk be, érdekes  ...
Az APEH zaklatja azokat a kismamákat is, akik a Vaterán adják el a gyerkőcök kinőtt ruháit, de 600 ezer forintot kaszálni 9 tonna élelmiszer eladásával az teljesen rendben van ...
Vagyis ha kiállok a Blahára is árulgatok egy kicsit, az teljesen rendben lesz, hiszen magánszemélyként, nem rendszeres végzek ilyen tevékenységet.

Az Apeh-et megcsapta a kormányváltás szele?

Címkék: választás pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr321933768

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Illés Ranger Zoltán, a sherwoodi Rúzsa Sándor 2010.09.18. 11:41:33

A minap olvastam Illés Ranger Zoltánnal egy interjút, amiben az alábbiakat mondja: „... Nem azt várom egy helyettes államtitkártól, hogy szakmai döntéseket hozzon helyettem, elegendő, ha végrehajtja azt, amire a kellő kompetenciák birtokában, ...

Trackback: A saját kerületét fenyegette Spaller? 2010.04.19. 16:28:48

A fidesz egyetlen vesztesre álló országgyűlési képviselője, Spaller Endre kampányzárót tartott. A kerületi kampányrendezvények hangulatát felülről, színvonalát alulról suroló rendezvényt azonban nem Pataky "Isten, haza, asszisztens" Attila be...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mao zedong 2010.04.19. 14:37:01

banyeg ezek lenyúlták a kommancs mószert
lesz vajon a Hir Tv-be heti hatos mondjuk? :)

mao zedong 2010.04.19. 14:37:42

ilyen itt van hogy első mint a subbán?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 14:41:10

bazzeg ez mennyire szánalmas már megint...mi a fasz szüksége van erre? Ennyire szoros lenne az állás a körzetben? Kétlem. Miért kell lemenni ilyen szocialista szintre?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 14:43:12

A kibaszotfaszba mikor fejeződik már be ez az élelmiszeosztogatósdi kampányidőszakban????
Kurvára nincs ez jól! Be kellene az ilyeneket tiltani!!!! Bassza meg 450Ft-ért vettek szavazatot. Menjen az Illés is picsába!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 14:43:40

Hehe és vajon finom a cukroslisztesolaj?
Árulja már el nekem hogy ennek az egésznek mi köze a környezet-változáshoz? Meg mi az a környezet-változás egyébként??:D Bio liszt volt bio cukkorral bio olajjal bio szatyorban??

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 14:44:20

@zero:
na jó de hát lehetne értelmes dolgot is csinálni és úgy nyerni nem igaz?:)

CyberPunK 2010.04.19. 14:45:24

Egyrészt gáz, mert azért mégse kéne ilyet, de onnan nézve, hogy pár nyugdíjasnak tényleg picit könyebbé teszik az életét, már azért árnyaltabb a kép.

Faszom, ha negyedévente lenne szavazás a végén tényleg tennének valamit a népért. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 14:46:17

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Bio Illés Zoltán! Több zöld(ség)et a Parlamentbe! :)))

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 14:46:25

@mao zedong:

van, de csak ha te vagy ott a képen talpig ocelotban..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 14:46:28

@CyberPunK:

Nem a politikus dolga az éhező kisnyugdíjasok élelmiszer ellátása.

Pláne nem kampányidőszakban.

mao zedong 2010.04.19. 14:47:13

inkább a magyar mezőgazdaságot kellene támogatni a tescos fos ellenében és olcsóbb lenne a liszt PItyu bácsi éllemiszer boltjában aki mellesleg több adót fizetne ésatöbbi .....

engem gyíkká változtatott 2010.04.19. 14:47:45

bocs, OFF

a fidesz 13 pontja megvolt?

nekem azért tetszik, mert így lehet tudni, hogy ami a 13 pontban nincs benne, abban benne van a fidesz:

index.hu/belfold/2010/valasztas/a_fidesz_szerint_ez_13_a_legmocskosabb_ugy/

ON

nem_hiszem_el 2010.04.19. 14:48:00

Istenem, Schmitt is csak azt a demagóg dumát bírja fújni. Hánynom kell már ezektől.

engem gyíkká változtatott 2010.04.19. 14:48:23

index.hu/belfold/2010/valasztas/a_fidesz_szerint_ez_13_a_legmocskosabb_ugy/

CyberPunK 2010.04.19. 14:51:07

@zero: Ugyanmá', ha a szocik krumplit osztogathatnak, akkor a Fidesz miért nem? Geci emberrel geci módon lehet csak elbánni, és ez igaz a pártokra is.

nem_hiszem_el 2010.04.19. 14:51:10

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Látod, a magyar még mindig kapható erre. És ez a baj. Aztán meg ha elfogy a liszt meg a cukor, jajveszékelnek, hogy ezek milyen mocskos módon megvezették őket.

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 14:51:51

A pálmát most Schmitt Pali viszi el a dumával:

"azért jöttek az emberek olajat, cukrot és lisztet venni, mert változást akarnak."

Miért, eddig ezeket lopták? :-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 14:52:24

Pfff jó kis korteskedés... De a XXkerben is lesz második forduló, nálunk miért nem osztanak? :'-(

"Később hozzátette: annyira feudális ez az egész."
Qrva anyád, még jó, hogy a nolos mélymagyar nem kérte ezt ki magának!

DArchAngel 2010.04.19. 14:53:07

Már írtam egyszer, de ismétlem magam: annyira örülnék, ha egyszer hozzám, 29 éves, dolgozó, aktív emberhez jönnének valami ajándékkal, ígérettel.
Nyuggereké a világ, sok a szavazatuk!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 14:53:35

@CyberPunK: "ha a szocik krumplit osztogathatnak, akkor a Fidesz miért nem? " - hmmm, jobban belegondolva a szoci krumpli, és a fideszes liszt, és olaj felhasználásával lehet csinálni egy fasza lepcsánkát (vagy tócsni, vagy hol minek nevezik) :)))

nem_hiszem_el 2010.04.19. 14:54:04

@derelyegrádi szellem: Nem, eddig nem akartak változást, így se olajat, se cukrot, se lisztet nem vettek boltban soha.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 14:55:54

@derelyegrádi szellem:
Ezt a mondatot olyan szinten nem tudom értelmezni.....hogy nem is tudom mit gondoljak:)
Vagy párhuzamosan a szocik ezzel az akcióval pálinkát, drogot, és ingyenkurvákat osztogattak?? És emiatt ez a változás duma? Vagy zsírral főztek?? Nem tudom, kérem segítsen valaki.....

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 14:56:26

Mondjuk ekkora tétel vásárlásakor biztos kapott kedvezményt, úgyhogy lehet, hogy belefért a kampánykeretbe.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 14:58:01

@órarugógerincű felpattanó: és feltételezzük hogy eddig egy fillért sem költött a keretből.)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 14:58:07

@DexterMorgan78/Séfbácsi: esetleg Lófaszt Mindenkinek a Picsájába! :))))

minimalista 2010.04.19. 15:01:12

@zero:
Bocsi zero, a téma vastagbőr-faktorához képest apróság, de készpénzben nem csekély az összeg, amit elszámoltál: 3x350,000=1,150,000 nem csak 750e!

Így összesen 2,1 millió - csak jótékonykodásra, micsoda úriember ez az illés zoli!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 15:01:57

Szerintem azt kellene figyelni, hogy mikor hol és mit osztogatnak, szépen elmennénk, aztán kimennénk valahova bográcsolni a hegyekbe:) Persze piát mindenki hozzon, hacsak nem nyílik meg újra a liberális sátor:)

minimalista 2010.04.19. 15:02:47

@órarugógerincű felpattanó:

No, de számold bele azokat a jó kis bevásárló szatyrokat is, minimum 50 Ft darabja! ;-)

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.04.19. 15:07:33

Sajnos a szegénység szánalmassá is tehet, s ezek a szemetek, külömböző jelszavak révén aláznak meg embereket. Még hogy, nem választási csali! Anyád!!

minimalista 2010.04.19. 15:11:57

@zero:
:D:D:DDD
LOL
Én is elszámoltam, csak 1.050.000 Ft! Bocsika! :-)

minimalista 2010.04.19. 15:12:35

@minimalista:
Nem mérnök szakon tanultunk, az már látszik...:-)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 15:12:51

@minimalista:
nem baj pénzügyminiszter még lehetsz:)

tizen9 2010.04.19. 15:18:17

Csípom az ilyesmit. ha lenne nálunk ilyen megmozdulás, én is beugranék egy "akciós" csomagért, oszt' úgyis arra szavazok, akire akarok.

spájdernecc 2010.04.19. 15:21:51

egyébként ezeket a "kreatívokat " most már tényleg szélnek kéne erszteni
mondjuk egy rendes tökönrúgás után...
hogy Illészolit hogyan lehetett rábeszélni ennyi nem visszaváltható műanyagflakonnal való dílerkedésre, föl sem foghatom :)

kovego 2010.04.19. 15:21:56

a picsába!
ennyire megéri 4 évig képviselőnek lenni!
ez a 1,5 milla szerintem több százszorosan fog megtérülni a mi zolinknak!
de az is lehet, hogy más csengette ki a 1,5 millát, és majd annak fogja százszorosan megérni az elkövetkezendő 4 évben!

heima (törölt) 2010.04.19. 15:24:09

ilyen akciókból indult az egész szociális bolt hálózat, remélem azt is sikerül vlahogy lefikázni és számonkérni hogy miért nem a multik ellen harcol a Fidesz!

LACEK 2010.04.19. 15:25:02

Két választást vesztettünk el azért, mert mi nem megyünk le az MSZP szintjére, nekünk nem kellenek a prolik, nem rendezünk nekik ingyen eszem-iszom dínom-dánomot, mi nem osztogatunk konzervet Borsodban, mi nem jópofizunk a Szulák-showban, stb., nem, mert mi magasabb rendű polgárok vagyunk.
Ja, az lehet, csak közben a komcsik meg győztek, mi meg nyolc évig nézhettük a fair play díjunkat a vitrinben...
Ez van, muszáj az ellenség módszereivel harcolnod, különben neked annyi.
Örülök, hogy ezt végre a Fidesz főguruk is felfogták.

LACEK 2010.04.19. 15:26:05

@spájdernecc: tudod, a pártfegyelem... :))

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.19. 15:26:52

Én azt várom, hogy a kutya se menjen el ilyen osztogatásokra!
Szerintetek Angliában hány embert érdekelne és befolyásolná a szavazatát?

2010.04.19. 15:27:38

A szavazatokért mindent! Mert ha "mi" adjuk a "népnek" az élelmiszert, akkor szegénység van, ha a szocik adják, akkor szavazatokat vesznek.Hiába, más szelek fujnak, de a módszer és a beidegzödés a régi maradt.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 15:29:14

@LACEK: Ez egy kibaszott faszság! Minden politikai pártak tilos kellene, hogy legyen.
El kellene végre érni, hogy ez a pártok számára ne lehessen kampányterep.

Terézágyú 2010.04.19. 15:30:06

@LACEK:
"Két választást vesztettünk el azért, mert mi nem megyünk le az MSZP szintjére"

Aha.... :)))))))))))))))))))))))
Sose azért vesztett a fidesz, mert rosszul csinálta, amit csinált, hanem mert túl becsületes volt :))))))))))

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.04.19. 15:31:04

Ha a szocik csinálnák ezt, akkor erről zengene a hírtv, hogy vásárolják a szavazatokat,

sz4sz4 2010.04.19. 15:33:37

@heima: tehát a (természetesen) talpig becsületes Illés Zoli (vagy más FIdeszes arc) kampányidőszakon kívül is csinált ilyen akciót? Titokban, mint Nyakó Pisti a "buszkölcsönzést"?

LACEK 2010.04.19. 15:33:41

@Noname Cowboy: egy szót emelnék ki a kommentedből: "KELLENE"

LACEK 2010.04.19. 15:35:00

@Terézágyú: De hát pont azt írtam, hogy azért vesztett a Fidesz, mert rosszul csinálta, amit csinált.

spájdernecc 2010.04.19. 15:36:30

@LACEK:
ezen csodálkozom, Zoli sokáig megmaradt csodabogárnak a zöld mániáival
egy időben a pixisből is kiesett...
úgy látszik, csak be kellett állni a sorba :))
azért egy kicsit sajnálom

Halál Bika 2010.04.19. 15:38:06

"Számlát nem ad, mert ő vette meg az 1-1 tonna élelmiszert és ő annyiért adja tovább amennyiért csak szeretné. Ha 200-ért, akkor 200-ért."

Ne haragudjon már, de ha én veszek 2 tonna babot (vagy 20 mázsás disznót) és azt annyiért adom tovább amennyiért akarom, akkor nem kell számlát adnom??? MIVAN????

Terézágyú 2010.04.19. 15:39:34

@LACEK:
"De hát pont azt írtam, hogy azért vesztett a Fidesz, mert rosszul csinálta, amit csinált. "

De az a "rossz" az volt, hogy túl becsületes volt ugyebár...!!

Ez pont olyan, mint az egyik ismerősöm: folyton azt hangoztatja, hogy azért nincs partnere, mert ő túl jó, túl becsületes erre a világra... tehát nem azért mert szarul öltözik, mindenkiben a hibát keresi és az illető szemébe vágja stb. stb. hanem azért, mert ő túl jó.

LACEK 2010.04.19. 15:40:49

@ingenium rusticus: Anglia egy pöttyet - de tényleg csak egészen kicsit - más történelmi fejlődésen ment keresztül az utóbbi pár száz évben, az összehasonlításnak tehát nem sok értelme van.

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 15:43:05

@Halál Bika:
20 mázsás disznót hol lehet venni? A Jurassic parkban? :-)

mocc 2010.04.19. 15:43:33

Rászoruló éhes embernek szavazatért cserébe adni alamizsnát, aztán 4 évig le se szarni, esetleg még többeket éhessé tenni, miközben a pofám és a zsebem tömöm...igen, a politikus egy gátlástalan, embertelen, mindenre elszánt hataloméhes féreg - pártszínezettől függetlenül.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 15:43:42

@LACEK: De ettől még nem kaphat felmentést senki mert a másik is azt csinálja!! A tököm tele van ezzel a politikai mentalitással.
Persze tudom, hogy ez egyenlőre álom. De ahhoz, hogy mondjuk megtisztulás kezdődjön ezt is be kellene szünteni. a régi MDF piacok a párttal együtt ell kell tűnjenek a sűlyesztőben.

spájdernecc 2010.04.19. 15:45:47

@Halál Bika:
mindenesetre érdekes konstrukció, mert ha bevétele származik, akkor sterintem kereskedelemnek minősül / cáfoljon meg aki hozzáértőbb / és akkor bizony nem csak számla / nyugtaadási kötezettsége van, hanem egyéb adminisztratív dolgok is...
hacsak a bonyolító nem valamiféle "szocbolt" ützemeltető, ahol a jelölt csak "kirakatember "
mindenesetre homályos a dolog

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 15:46:27

@heima:

a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Én inkább így fogalmaznám: kocsmai verekedésben Stradivari hegedűvel nem lehet részt venni.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.19. 15:47:52

Szánalmas.

Ilyen alapon hintóról, lóhátról, vagy erkélyről is szórhatná az apró pénzt, 100Ft-200Ft a tömeg közzé.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 15:49:30

@spájdernecc: Ez mindenképp számviteli fegyelem megsértése. Függetlenül attól, hogy veszteséggel adta.
Remélem szellem is ugyanezt mondja :)

2010.04.19. 15:50:05

Ez hülye... szerintem veszíteni akar.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 15:50:55

@IGe: De valójában kb 450-500Ft-ot szórt közéjük!!! Mert ugye 650-700Ft-ba fájt a móka -200 = 450-500Ft Tehát ennyiért vettek szavazatot. Eléggé óccsón atták magukat a nyuggerek!

hááááát 2010.04.19. 15:51:15

A hatalomért kapálodzó gyurcsány mindent elvett a néptől, de mi adunk a hatalomért!Jogos, hogy ez jobb.

450 a drágasszágért!

sz4sz4 2010.04.19. 15:51:48

@LACEK:
"osztogatunk konzervet Borsodban, mi nem jópofizunk a Szulák-showban, stb., nem, mert mi magasabb rendű polgárok vagyunk."
Azért például OV csak odaugrott a TV2 kamerája elé tavaly a DVSC BL meccse után, ígért egy stadiont...

Jaffar 2010.04.19. 15:53:16

Ha pénzt kér érte, akkor mi az, hogy nem ad számlát vazze? Hol vannak az apeh-osok ilyenkor? Vagy a leendö kormánypártnak mindent lehet?

Karipapa01 2010.04.19. 15:56:18

CyberPunK: Ugyanmá', ha a szocik krumplit osztogathatnak (lpohatnak, csalhatnak, hazudhatnak, stb), akkor a Fidesz miért nem? Geci emberrel geci módon lehet csak elbánni, és ez igaz a pártokra is.

CyberPunK ! NEKED IGAZAD VAN !

halfi 2010.04.19. 15:57:04

Komolyan ez a szánalas f@sz!
Nekem kellemetlen, hogy terézvárosi és jobboldali vagyok, amiért ezt a pöcsöt nem tudják már 12 éve eltűntetni a kerületből.
Amúgy a gulyás, ja nem az olaj osztás árához, még számoljatok hozzá úgy 150-200 ezer forintot, amibe a kifejezetten jó minőségű szórólapok eljuttatása került, a kerület összes postaládájába.

halfi 2010.04.19. 15:57:32

Még egy érdekes adat Illés kampányához - bár a forrás szoci, de elgondolkodtató Illés úr vajon hányszor lépte át az egy milliós határt:
www.nagyotmondo.hu/2010.html

Terézágyú 2010.04.19. 15:58:16

@LACEK:
"mi nem jópofizunk a Szulák-showban"

Csak OV elmegy a frizbibe, hogy tegeződhessen a rokkanthelyre parkoló hajdúpéterrel...

LACEK 2010.04.19. 15:59:50

@sz4sz4: Az utóbbi időben váltott a Fidesz, interjú a Blikkben, jópofizás az Esti Frizbiben vagy hol, stb. Az általad említett eset nem tartozik szorosan ebbe a vonalba, mindazonáltal egyértelműen kampányfogás-szaga volt a dolognak.

dr. Aullah 2010.04.19. 16:00:06

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

-Na Zoli... és milyen legyen a zacskó? Gondolom narancs színű és egy felirat rajta, hogy "Itt az ideje a fidesznek". A zacskókra már ráírattam, hogy "Itt az ideje", és gondoltam ráragasztunk utána egy fideszes matricát.
-Nee az nem jó, túl átlátszó.
-Akkor mit szólnál ehhez: "Itt az ideje, szavazzatok ránk"?
-Hülye vagy Sanyikám? Szétszednének minket, hogy kampányolunk itt a két forduló között.
-Hát akkor mi legyen?
-Valami olyasmi, amit esetleg a másik párt is hangosan hirdet... a Gyuszkó is ezt csinálja. És legyen aktuális.
-Esetleg "Itt az ideje, hogy leszámoljunk a cigánybűnözéssel?
-Mondom "AKTUÁLIS"!
-"Itt az ideje, BEN-ZIN-ÁR-CSÖK-KEN-TÉS-NEK!"
-Az sem jó...
-"... az ingyen parkolásnak?"
-Ne légy bolond, akkor hogy finanszíroznánk ezt a sok árut? Majd te kifizeted? Mert én biztos nem?
-"...a környezetváltozásnak?"
-Mi?
-"...a környezetváltozásnak."
- És annak mi köze van ahhoz, amiket osztogatunk majd?
-Hááát... ezt még majd kitatláljuk.
-OKÉ! LEGYEN!

sárkányfő 2010.04.19. 16:00:12

Komolyan mondom szívfacsaró. Van egy snitt, amikor látszik milyen hosszú sorban állnak sorba a szerencsétlen kisnyugdíjasok a ócsó cuccokért.

Schmitt Pál... istenem, ettől az embertől egy értelmes ember egyszerűen lefagy, mint Győzikétől.

És persze barom ez az Illés is, az egész akciójával, a szarul leplezett kampányával (tényleg ott a logó a földön áll táblán), és azért amiért egy hang nélkül tűrte tíz éve ahogy Pepó úr tönkre vágja a szakterületét. Íme, egy fidesz képviselő, aki elárulja szakmai becsületét is, ha párthűségről van szó.

És bár igaza van, a riporter is szánalmas ahogy erőlködik, egyszerűen kisstílű, balkán szar az egész.

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 16:00:30

@Terézágyú:

én hajdú péterrel akkor se tegeződnék, ha a testvérem lenne.

2010.04.19. 16:00:49

Dr. Illés Zoltán lemondott a 2006-os helyhatósági választásokat követően az önkormányzati mandátumáról, ezzel lemondott arról is, hogy a képviselő testületben képviselje pártja és szavazói véleményét.

Dr. Illés Zoltán a kerületben élő FIDESZ szavazókkal szemben foglalt állást, ugyanakkor az alábbi, kevéske konyhapénzt hozó delegált helyeit megtartotta:

Terézvárosi Önkormányzat Gazdasági Bizottság tagsága: 45.000 Ft/hó
Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Igazgatósága: 100.000 Ft/hó
Terézvárosi Városfejlesztési Ügynökség Kft. FEB tagsága: 73.000 Ft/hó

Hozzátehetjük, nagyon ritkán tiszteli meg jelenlétével a bizottságok üléseit.

LACEK 2010.04.19. 16:01:07

@ingenium rusticus: Nem nagyon ismerem a szlovén politikai és egyéb viszonyokat, de ott nem tartok kizártnak ilyesmit, vagy valami hasonló politikai haszonszerző akciót.

k.o.d.i. 2010.04.19. 16:04:36

Hát ez elég nagy fos! tényleg nem kéne lemenni kutyába, sőt nem hogy részt vennie nem kellene az ilyeneken prominens fideszeseknek, de engedniük sem lenne szabad az ilyen akciókat.
Ez a "feudális" beszólás meg...chejjj! Annyira hányok már ettől a nyugati lesajnálástól basszus. Jajj ez olyan középkori, bezzeg nálunk a fejlett demokráciánkban ejjj...ott se korrupció se nincsen, meg populizmus se nincsen, meg szélsőségesek na az meg teljesen nincsen...pfujj pfujj pfujj! Nagyon mélyen aggódunk ezért a szegény magyarságért, hogy ilyen csúnya rossz bácsikat ültet be a parlamentjébe...ujjjujjj! Addig jó a demokrácia, amíg azt választod ami nekünk tetszik, utána meg van embargó! Kész! Ha a jobboldal nyer, hát akkor itt már kérem veszélyben forog a jó öreg demokrácia! (Faxopó Orosz is kimegy Kanadába, gondolom telesírja az egész kanadai médiát, hogy elüldözték politikai nézetei iatt, az itthon rekedt társait meg vagy most vagonírozzák, vagy most lövik a Dunába. Szánalmas, hogy "A Nyugat" még mindig ilyen senkiháziak útján tájékozódik Magyarország helyzetével kapcs. és hogy örül a nyugati balos sajtó, ha lehet rettengi a fasisztaveszélytől...csodás...tisztára mint a mi bérrettegő médiamunkásaink!) Bocs, kicsit off lett így a végére! :)
Minden esetre ez az Illés Zoli, ez szarjon sünt!

LACEK 2010.04.19. 16:04:44

@Terézágyú: Mint írtam ("Örülök, hogy ezt végre a Fidesz főguruk is felfogták"), változtatott a Fidesz a korábbi hozzáállásán, most már belemennek az ilyen dolgokba.

Franky4fingers 2010.04.19. 16:05:58

A legszánalmasabb az, hogy milyen ország az, ahol 430 forintért hosszú tömött sorban állnak a kisnyugdíjasok. Bazeg. 1,5 euró. Egy buszjegy Bécsben. Na EZ a kurva nagy szégyen. EZ minősíti ezt a szerencsétlen országot....

(nem felmentve ezzel a politikusokat, akik ezzel kampányolnak)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 16:06:43

@LACEK: De ne menjenek!!! Értsed már meg!!!!

k.o.d.i. 2010.04.19. 16:06:52

@ingenium rusticus: csak megérne egy jó kis szaftos pereskedést! Amúgy az mennyire vicces már, hogy akkor most Molnár Gyulával lehet más a politika! Gruhhahahahammmbrggg XDXDXD

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.19. 16:07:22

Szerintem ezt fogja csinálni az illészoli után minden fityiszes képviselő. Havonta kétszer. Kampányidőszakon kívül is.
Mert ugye olyankor is van szükség a környezetváltozásra.

Vagy rosszul gondolom?

Tibike15 2010.04.19. 16:07:55

Ha volt valamelyik boltosnak jó sok ismerőse, akkor most olcsón beszerezhették az árut.

Tisztára mint rómában, szerintem még illegális harci kutya küzdelmet is kéne szervezni a népnek, akkor lenne a teljes cirkuszt és kenyeret

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 16:08:37

@derelyegrádi szellem: "én hajdú péterrel akkor se tegeződnék, ha a testvérem lenne. " - szerintem a kicsit normális emberek esetében ez úgy nézne ki, hogy ő a sitten lenne, és HP a temetőben, vagy fordítva :)))))

ma olvastam, hogy a barma feljelentett vagy 5 embert, akik a Facebook-on "csúnyaságokat" írtak róla :)))))

LACEK 2010.04.19. 16:09:32

@derelyegrádi szellem: na igen, ott egy kicsit túllőttek a célon a derék fideszes marketingesek vagy kicsodák, ODÁIG azért talán mégse kellett volna süllyedni...

Kicsit Karcos 2010.04.19. 16:09:35

Ez már a polgári kampány, vagy még a szocialista?

sárkányfő 2010.04.19. 16:10:08

"Cirkuszt és kenyeret"

Terézágyú 2010.04.19. 16:10:12

@LACEK:
"Mint írtam ("Örülök, hogy ezt végre a Fidesz főguruk is felfogták"), változtatott a Fidesz a korábbi hozzáállásán, most már belemennek az ilyen dolgokba."

Nem érted :)

Azt próbálom magyarázni, hogy a fidesz a két vesztett választásnál sosem saját magában kereste a hibát, hanem az ellenfélben: azért győzött a másik, mert fujj, becstelenül kampányolt, és nem azért mert mi rosszul csináltunk valamit. És mi csak most kezdünk becsetelenül kampányolni, eddig sose tettük, dehát kénytelenek vagyunk feladni a mi abszolút becsületes elveinket és mi is egy picit(!) csúnyábban kampányolni, mert a másik már régóta teszi...

k.o.d.i. 2010.04.19. 16:10:45

@Seduxen: vigyázni kell ám a hajdú petivel, mer' ő aztán itt hujjjujjj! lehet törlöm is magam a faszbuszról, nehogy engem is sittre vágasson!

KCL 2010.04.19. 16:12:35

a mocsok fidesz kiosztott 200 Ft-ért 1kg lisztet - cukrot meg 1 l tejet.. a szemetek ...

vicc vagytok ba**meg..

k.o.d.i. 2010.04.19. 16:13:44

@Terézágyú: mondjuk az igaz hogy ez a kampány jobb volt a fidesz részéről, már hogy nem ment a földharc, de azért azt is hozzá kell tenni hogy nem is igen kellett kampányolni, láthatóan amúgy még ezt az előnyt is sikerült volna elbaszniuk szokás szerint (például az első Word-ben összedobott plakát azért durva volt, vagy az elmebeteg kislánnyal operáló retard családi fotós, az se volt semmi) szal a fidesz inkább ne is kampányoljon aztán az vagy bejön vagy nem! ;)

LACEK 2010.04.19. 16:14:12

@Noname Cowboy: Bazze, asziszed nekem tetszenek az ilyen gagyi dolgok ? mert baromira nem tetszenek. De hát az aljanépet (és itt most nem az anyagi helyzetre gondolok, hanem a szellemire) is meg kell valahogy szólítani! Egy félhülye Maunika-só rajongó szavazata is pont annyit ér, mint egy MTA doktoré. Tényleg az lenne az ideális, ha nem kéne lemenni kutyába, de akkor minden résztvevőnek ehhez kéne tartania magát.

belzebubó 2010.04.19. 16:14:43

"Számlát nem ad, mert ő vette meg az 1-1 tonna élelmiszert és ő annyiért adja tovább amennyiért csak szeretné. Ha 200-ért, akkor 200-ért."- ezt nem értem, mi az, hogy nem ad számlát ha kereskedelmi tevékenységet folytat.

CBA támogatta? :)))

Lone Wolf 2010.04.19. 16:15:00

@zero: "1 liter olaj, 1 kg cukor és liszt összesen amúgy 650 forintba kerül, és Illés 200 forintért adta ezt a pakkot."

Köhh... köhh...
>NAGYKERÁR!!!< ;-)
Ekkora mennyiségben, már nagykernél kellett hogy vegyék. És az cirka 2/3 ára felére, is leviheti az árat. -ÁFA. Szóval, Csórikámnak ez durván 500E-1M között fájhatott. Attól függően hogy elég pofátlan-e hozzá, hogy leírja az adóból. :)

Ha meg így akar szavazatokat szerezni, akkor csak tessék! ebbe, nem szólok bele. Bármelyik párt is csinálja. Még mindig szimpibb, mint a szórólapok, amiket úgy is olvasatlanul kidobunk, meg a telefon/sms stb... És valamivel jobb a hatásfoka is. Így ebben a formában sztm, ok. A probléma ott kezdődik, ha ezt fű alatt csinálják, egyértelműen a vokshoz kötve. Na, az már szavazatvásárlás. Így, viszont semmire nincsen kötelezve az, aki elmegy cukrot venni.

Kicsit Karcos 2010.04.19. 16:15:26

Csodálkozom, hogy az MSZMP nem állított még standot a fideszes mellé, ahol 150-ért adják az Illés-csomagot. Méltó lenne hozzájuk.

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 16:15:30

@LACEK:

szerintem a forgatás után szóltak hajdú petinek, hogy ezt azért annyira komolyan ne vegye, ez pertu csak műsor idejére szólt...

elwood 2010.04.19. 16:16:00

ez tetszik,
(nem kis számú kommentelő):

- rohadt mocsok szocik ételt osztanak, szavazatot vesznek
- hát mi angyallelkűek is ételt osztunk, nagyon nehéz, meg kell alázkodni,
- azért, hogy nehogy a rohadt mocsok szoci ételosztók nyerjenek

szemellenzőgyárban van forgalom

nemjogasz 2010.04.19. 16:17:38

Kenyeret és cirkuszt... Gladiátorjátékot nem rendeznek?

Kicsit Karcos 2010.04.19. 16:18:00

@KCL: bakker, a szocik ennyiért autópályát, 4-es metrót építenek, ingyenebédet, ingyenjogsit, ingyentankönyvet adnak mindenkinek, a Fidesz meg kiszúrja ennyivel a szemüket? Egy ingyen szívgyógyszer nem fért volna már bele ebbe a 200 forintba?

Hírbuzi 2010.04.19. 16:18:11

Ha igaz az, hogy nem szavataztot vásárolnak a cuccal, akkor akár az Új Baloldal is igaz lehet, és Lendvai is Vanessa Hammerként folytathatja:

hircsarda.hu/2-bulvar/5991-vanessa-hammerkent-folytatja-lendvai-ildiko/

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 16:20:46

@LACEK: Erre a jelen helyzetben nem volt szükség! Az ellenfél már előre nullára gyalulta magát.
S pont, hogy meg kell különböztesse magát a szociktól. De ezzel megint csak az látszik, hogy egyik kutya másik eb! Te ezt akarod! Ha nem akkor ne támogassad az efféle megnyilvánulásokat. Csak mert a másik is. Ha a szoki bankot rabolnak akkor azz is támogatod a szent cél érdekében?
Nagybüdös lófasz mindegyik oldal seggébe.

reKorrekt 2010.04.19. 16:21:33

Ez bazmeg de megalázó már...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 16:22:15

@KCL:
Köszi ezt megfontolom:)
Egyébként semmi különbség nincs ez akció és a maszopos száraztésztás-gulyásos akció között. Az egész attól vicces és mindemellett fura, hogy pénzt kért érte. Szerintem legalábbis.
@heima: Ennek az akciónak semmi de semmi köze nincs a szociális bolthálózathoz ( az összehasonlítás kissé csúsztatás), nem gazdák jöttek fel zöldséget és gyümölcsöt árulni vagy olyan terméket amiket ők állítanak elő. Itt az történt hogy egy tök béna kampányrendezvényt csináltak ami attól béna hogy úgy akarnak csinálni mint ha nem kampányrendezvény lett volna.

heima (törölt) 2010.04.19. 16:22:57

@sz4sz4: Ferencvárosban ha emlékeim nem csalnak már kb két éve rendeznek hasonló akciókat a magosz segítségével, Józsefvárosban még fizetni se kellett a krumpliért amikor Máté szórta a népnek (még jóval a polgármesterválasztás előtt), hirtelen ezek ugranak be pedig még csak nem is vagyok pesti. De a top az kétségtelenül a narancsosztás :)

belzebubó 2010.04.19. 16:23:12

@Terézágyú: A végén magázta az elköszönésnél is hirtelen, szerintem megmondták Petinek a fülesen, hogy "vegyé vissza öcsi". OV hires arról, hogy utálja ha tegezik.
Nem ment el a stúdióba, kamerán beszéltek egymással, nem élőben.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.04.19. 16:24:10

Ha a képviselő úr "letojja" a választási hatását az akciónak, akkor miért csak a kerületiek kaphatnak? Aki máshol szavaz az éhen halhat a jótékony képviselőtől?

heima (törölt) 2010.04.19. 16:25:04

@DexterMorgan78/Séfbácsi: hát pedig a szociális bolt hálózat úgy alakult hogy narancssárga kabátos fidelitasos arcok adták Ferencvárosban a tuti olcsóbban, mint a piaci ár.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.04.19. 16:27:06

@heima:
Én meg úgy tudtam, hogy pár gazda fogta magát és kiment és elkezdte nem messze a multiktól árulni kocsiról a cseresznyét meg a többi gyümülcsöt. Nem fidelitaszosok voltak hanem magoszosok.

Lone Wolf 2010.04.19. 16:27:39

@elwood:
"- rohadt mocsok szocik ételt osztanak, szavazatot vesznek
- hát mi angyallelkűek is ételt osztunk, nagyon nehéz, meg kell alázkodni,
- azért, hogy nehogy a rohadt mocsok szoci ételosztók nyerjenek

szemellenzőgyárban van forgalom"

Figy, van egy kis különbség aközött amit a szocikról hallani és eközött. ;) A szocik ezt úgy csinálják, hogy a választás napján odaállítanak a pénzzel/cukorral/lsizttel és akkor kapod meg, ha rájuk szavazol! Ez szavazatvásárlás. Itt meg bemész. megveszed a cuccot, ócsóért, aztán 1 hét múlva eldöntöd, hogy kire szavazol. Igaz, hogy nem nehéz kitalálni, merre fognak hajlani azok akik kaptak belőle...

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.04.19. 16:29:15

azt a szégyen kurvaeget. még most is fogom a fejemet. ez nagyon súlyos.

Kun András 2010.04.19. 16:31:23

Ez a Schitt Pali is volt már minden. Tipikus karriervadász, jellemtelen, zsideszkáder.
Ha ő lesz a közt.elnök, akkor kötelező lesz a tv-torna?

a katona fehérben 2010.04.19. 16:33:42

@LACEK: Ha párttag vagy, akkor elnézést, de minden más esetben eléggé hogyismondjam T/1-ben beszélni egy pártról. A másik meg ez: "nézhettük a fair play díjunkat a vitrinben". Szerinted tényleg fair play díjat érdemelne "a haza nem lehet ellenzékben"? A kikelés a tőzsdeindexre ugyanitt? (Érdekes, a múlt heti tőzsdemegindulás ezúttal valahogy nem fájt, azt biztos nem a nagytőke-pénztőke csinálta, hanem csupa jó magyar kisbefektető :-) ) Medgyessy rákos és meg fog halni, de előtte azért eladja a jövő hetet is a franciáknak? És ez a 3 példa csak 2002-ből és csak a két forduló közöttről...

is 2010.04.19. 16:33:58

és kenyér is lesz? 3,60Ft-ért kilója? jaj de jó, rendszerváltozás! itt a szocializmus megint! fúj, fúj, csúnya kapitalizmus! az árak begyűrűzését megállítjuk a határon! Orbán viktor is megmondta, hogy itt a gáz ára nem annyival fog emelkedni, amennyivel a világiacon! itt a gáz ára az inflációval emelkedik, és punktum! Orbán fél kézzel állítja meg a gázáremelkedést, a másik kezével pedig a feketézőket és kulákokat fogja megrendszabályozni! Él-jen Vik-tor! Él-jen Vik-tor!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 16:34:36

@Lone Wolf: Ez most teljesen mindegy, hogy most vagy egy hét múlva csinálják. Ez mindkét esetben szavazatvásárlás!

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 16:34:43

@heima:

azok MAGOSZ üzletek és nem csak kampányidőszakban vannak nyitva, és várják a vásárlókat. Meg az, hogy ott nem beszerzési ár alatt árusítnak, hanem a fölött, csak tiszetsséges haszonnal (nem úgy, hogy a termelőtől megveszik a libamáj kilóját 600 forintért, majd a boltban már 6000 lesz., a termelő keres rajta 2 forintot a "lánc" meg 5400-at)

Ez a különbség.

A fidesz meg szoci "ételosztás" között meg az, hogy illés zoliék ezt a cuccot vélhetőleg vásárolták, míg szociék a honvédség (vagyis a közvagyon) tésztáját osztogatták. Ami szintén elég jelentős különbség, jegyzem meg.

Rwindx 2010.04.19. 16:34:51

@Seduxen: felénk prósza :D

@heima:
Ebből lett volna? Kötve hiszem. A szociális bolt hálózatnak nem az a lényege hogy valaki kipótolja a két ár közötti különbözetet, hanem az hogy a termékek jelentős része közvetlenül a termelőtől illetve előállítótól származik, kihagyva a nagykereskedelmi szintet így olcsóbban tudják adni őket.
A szociális bolthálózat egy jó ötlet, aminek szvsz semmi köze ehhez. Szerintem ne húzzunk közöttük semmilyen párhuzamot.

elwood 2010.04.19. 16:35:15

@Lone Wolf: a szocikról hallasz valamit ezt meg látod a saját szemeddel. de a tények nem fontosak, csak összezavarják a hiedelmeket

fludd 2010.04.19. 16:36:13

Ez gáz!
Fideszre szavazok egy ideje, de még szerencse, hogy nem ebben a kerületben. Illésre nehezen szavaztam volna. Eddig se kedveltem.
Zoli, most te vagy a leggyengébb láncszem...

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 16:39:32

@is:

gratulálok, szépen femondtad a szadeszos mantrát. Azt tudtad, hogy ők már nem is léteznek, így kár nyomni a dumájukat?

Kulákokat meg bauer tamás és pető iván ávós faterja rendszabályozott itt utoljára.

Lone Wolf 2010.04.19. 16:39:39

@elwood: Persze-persze! Na mennyé pihenni!

Ha ilyet látnák a szociktól egy rossz szavam nem lenne rá!

MÁS a két dolog.

Jaffar 2010.04.19. 16:40:06

@Lone Wolf: Ö ugyanezt írta :D
Lefordítom :

"Ha mi lopunk,csalunk hazudunk, akkor az rendben van. Ellenben, ha a komcsik........."
Sokaknak ez a baja, nem az, hogy hogy hívják majd a köv. miniszterelnököt. De legyen inkább meg a 2/3-ad, mert akkor nem lehet arra sem fogni, hogy miért nincs mégse minden ingyen vagy kolbászból.

heima (törölt) 2010.04.19. 16:40:26

@Rwindx: pedig 2008-2009 tájékán pont véletlenül a Ferencvárosban indult a mozgalom:)

Terézágyú 2010.04.19. 16:41:55

@derelyegrádi szellem:
"A fidesz meg szoci "ételosztás" között meg az, hogy illés zoliék ezt a cuccot vélhetőleg vásárolták, míg szociék a honvédség (vagyis a közvagyon) tésztáját osztogatták. Ami szintén elég jelentős különbség, jegyzem meg."

a saját pénzből vették illésék, gondolod? :)
nem pártkasszából? (és akkor lehetne firtatni, hogy honnan van pénz a pártkasszában)

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 16:43:34

@Terézágyú:

Fizettek érte. Érted ezt a kifejezést?

spájdernecc 2010.04.19. 16:44:07

na?
címlap, vagy mi a szösz?
ez "is" idetalált?
mérhetetlenül boldog vagyok :))

Jaffar 2010.04.19. 16:44:18

@derelyegrádi szellem:
Fentebb leírtam, mindig mindent meg lehet magyarázni. Pláne, ha a "mieinkröl" van szó. Amit leírtál azt fordítsd meg és akkor is igaz lesz ^^

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 16:45:15

@heima:

Így van. Csak azóta is üzemel, nem zárták be a időközi választások után.

Terézágyú 2010.04.19. 16:46:55

@derelyegrádi szellem:
"Fizettek érte. Érted ezt a kifejezést? "
Igen. És te érted a kérdést, hogy KI fizetett érte?

illés kivette a bankból a saját számlájáról a pénzt?
és nem fogja behajtani ezt a pártkasszán?
vagy eleve a pártkassza fizetett? tudom te arra célzol, hogy a pártkassza nem közvagyon, míg a honvédség az volt...
de honnan is ment a pártkasszába a pénz?

borovi 2010.04.19. 16:47:29

Szánalmas ez a csóka is. Mért van az, hogy minden jelölt meghülyül?

64lander 2010.04.19. 16:48:32

Számlát adott róla?

spájdernecc 2010.04.19. 16:48:43

én elég elkötelezett Fidesz szavazó vagyok, ettől függetlenül ez agy elég szerencsétlen, mondhatni elbaszott kampányfogás
mérhető haszna alig, támadási felület dögivel
másrészt mindig is mondtam, hogy a Fidesz káderpolitikájánál csk a kampánystratégiája szarabb.
az idén ugyan mintha javult volna, de csak nem férnek "kreatívék" a bőrükbe

HgGina 2010.04.19. 16:48:48

Most jöttem a M.......ból (nagyker). Nem óhajtom reklámozni, csupán megjegyzem, hogy ott a tej literje (és nem is a legolcsóbb) 127 forintba került. Tehát 350-ért számolni a vastagbőrön elég vastag bőr kell hozzá. 350-ért már tejcukorra érzékyneknek készült spéci tejet kapni.
Gyanítom, hogy a másik két tételnél is ilyen lehet az ide becsúsztatott árarány. Ettől függetlenül nyilván többe kerülne, mint 200.

Farfekvéses süncsaládot análisan a vastagbőrnek.

heima (törölt) 2010.04.19. 16:50:26

@derelyegrádi szellem: mondtam én hogy igen? annyit állítottam hogy az is egy választási kampányakcióból nőtte ki magát, de a bolthálózaton és a kampányidőszakon kívül is volt nem egy fideszes ételosztó akció, a krumpli-józsefváros-máté sztorira egész biztosan emlékszem, praktikusan olyan időszakban, amikor túltermelés van vlamiből. ilyenkor jól tud jönni a magoszos kapcsolat:)

jelen esetből pl nem lenne baj ha a pártok a választási keretet plakát helyett jótékonykodásra fordítanák:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 16:50:55

Természetesen a másik oldal se szent:

Szabó Imre 600 kg balatoni halat osztott szét rászorulók közt
www.kvvm.hu/index.php?pid=1&sid=1&hid=2601

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 16:52:52

@HgGina:

Tejet nem is osztottak, lol
Olaj, liszt cukor :)

Devil 2010.04.19. 16:55:14

@HgGina: Ize, nem tejet arult hanem etolajat ;) A sunoknek meg jo egeszseget kivanunk!

spájdernecc 2010.04.19. 16:55:26

@zero:
megint elakadtatok a részletekben :)
adott volna tejet, az olcsóbb :)

HgGina 2010.04.19. 16:56:01

Ok, igazatok van. De a tej akkor is 127 volt :)

Rwindx 2010.04.19. 16:56:01

@heima: nemtudom, nekem akkor is nagyon más a kettő.

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 16:57:38

@Terézágyú:

Nálad az alapoknál kell kezdeni úgy látom. Az állam támogatást ad a pártoknak választási szereplésük arányában, ez fidesz estében (ugyanúgy mint a szociknál nekik eddig némileg több volt) majdnem 1 milliárd forint/év.

Ezt pénzt arra kapják, hogy a működésüket meg a kampányaikat finanszírozzák. Erre szolgál a pénz.

A honvédség költségvetési szerv, akinek azért vesz az állam (ad pénzt rá) különféle dolgokat, hogy a haza védelmével kapcsolatos feladatait ellássa, többek között tésztát azért, hogy legyen mit enni háború esetén is (hadikészlet). Tehát nem arra, hogy szoci képviselők a honvédség tésztáját (a közvagyont) osztagatva kampányoljanak.

Világos ez?

u.i ettől még nem értek egyet illésék akciójával, csak éppen egy lényesges különbségre próbáltam rávilágítani.

combo 2010.04.19. 16:58:44

@LACEK: "Két választást vesztettünk el azért, mert mi nem megyünk le az MSZP szintjére, ..."

Jaj, baszki, ez a nap beszólása.
1. Ha lementek az MSZP szintjére, akkor miért szavazzak rátok? Mi a különbség?
2. De bizony lementetek az MSZP szintjére, 2006-ban például Medgyessyt egy az egyben lekoppintottátok (jobboldali pártként!) 14. havi nyugdíjat és hasonlókat ígérve. Azért nem nyertetek, mert ti kevésbé voltatok hihetőek...
3. Bizony előszeretettel alkalmazzátok a (szélső)baloldal másik csodafegyverét, a gazdagok utálatát (irigységet), emlékszem még a Magyar Nemzet méltán híres "Szép nagy házak" sorozatára (beszédes név), illetve arra, amikor a Magyar Vizsla Gyurcsány(?) karóráját mutogatta.

HgGina 2010.04.19. 17:01:00

Most próbaként megkótoltam mindkettőt. Ki a fene vesz egyzserre ennyi olajat? Ihatatlan. A tej meg jól esett.

Kartal (rezervált) 2010.04.19. 17:01:11

@derelyegrádi szellem: nem mondod, hogy az M-zároltat osztogatták!... Ez mekkora gáz! xD Hadbíróság jár(na) érte lazán.

Terézágyú 2010.04.19. 17:02:39

@derelyegrádi szellem:
"u.i ettől még nem értek egyet illésék akciójával, csak éppen egy lényesges különbségre próbáltam rávilágítani. "

értem én a különbséget, csak nem látom akkorának :)

Kartal (rezervált) 2010.04.19. 17:02:40

@combo: Medgyessy karórája volt, ami asszem 2 millába került.

Rwindx 2010.04.19. 17:03:57

@HgGina:
Azért ne ígyál meg egy egész üveg olajat, mert a végén egy farfekvéses süncsaládot se veszel észre ha úgy adódik, úgy meghajt :D

Kicsit Karcos 2010.04.19. 17:11:56

@derelyegrádi szellem: van még egy lényeges különbség a száraztészta-osztás és a mostani akció között, mégpedig, hogy az MSZP-s csomagot csak bele kell dobni a fazékba megfőzni, és máris ehető, míg az Illés-csomag egyúttal korszerű gasztronómiai ismereteket terjeszt, sütni, főzni tanítja a zembereket, és magában nem is elég semmire, miáltal ez csak önerő, hozzájárulás a zemberek vacsorájához, nem pedig ócska szavazatvásárlás, mint amit a mááááásik csinál.

gaga 2010.04.19. 17:12:28

Szerencse, hogy nem a Bélgázprom területi képviselője a fószer, mert akkor azt a terméket osztaná:-)
Amúgy meg 120 évvel ezelőtt szeretnék élni, mert akkor még legalább kortespálinka vót a divat:)))))

vi-hu 2010.04.19. 17:15:03

Az ARO étolajat hol termelik, gyártják, palackozzák ? Csak nem Németországban ...

gramercy 2010.04.19. 17:20:09

es meg mennyit fogjak a fidesz-szavazok a fogukat szivni, hehehehejjj!

tizenhárom 2010.04.19. 17:21:14

Én csak azt nem értem, hogy hogy lehet ez kampányolás, mikor a valsztas.hu szerint Illés Zoltán már nyert a kerületében, tehát ott nem lesz második forduló. Ez így inkább egy köszönöm, hogy rám szavaztál típusú jutalmazás lehet. (Amúgy szerintem sem kellene így kampányolni.)

Terézágyú 2010.04.19. 17:21:19

Most nézem a szórólapok helyesírását és szerkesztését...
"környezet- változás"
"1kg"
"Péntek"
...

stratez 2010.04.19. 17:22:24

Illés már megnyerte gyakorlatilag a mandátumát, 49%-kal végzett az első helyen, csak formalitás a második forduló, úgy hogy felesleges ez a fikázás, nem volt szavazatokra szorulva, és legalább nem lejárt szavatosságú száraztésztát osztogatott,mint a szocik szoktak...

Rotfuchs 2010.04.19. 17:23:13

Emberek én ezt nem is értem. Miért kell rögtön rosszindulatúan arra gondolni, hogy egy rakat pénzt bele akart még ölni a kampányba.

Lehet csak lopott áru volt, és el kellett gyorsan sózni. Amúgy sem adott számlát. :)

Kicsit Karcos 2010.04.19. 17:24:03

@stratez: ez kb. az a fajta érvelés, mint amikor Szanyi kapitány azzal bizonyította, hogy nem csalt, hogy nem nyert.

Rotfuchs 2010.04.19. 17:25:13

Amúgy meg a FT fickó mit várt?

Feudális...

Nem szóltak neki, hogy Magyarországon van? :D

Közöd?? (törölt) 2010.04.19. 17:25:31

ez nem szavazatvásárlás hanem kampányfogás, ahoz képest hogy sem a tervezett fideszes intézkedésekről sem a kormánytagokról nem tudni semmit, pontosan az a színvonal amire a fidesz képes lehet

Rwindx 2010.04.19. 17:27:25

@gramercy:
Az elmúlt 8 évben is szívtuk a fogunkat, rossz esetben nem lesz változás. Jó esetben pedig igen. Viszont ha mi szívjuk a fogunkat, akkor remélem tisztában vagy vele hogy te is.

@stratez: Akkor viszont várhatott volna másfél hetet.

Rotfuchs 2010.04.19. 17:29:01

@Kicsit Karcos: Én megelőlegezem a képviselőjelöltnek a bizalmat.

Szerintem vagy lopott, vagy átcimkézett áru volt, és valamelyik ismerőse megkérte, hogy ugyan már gyorsan terítse. Mondjuk eléggé figyelemfelkeltő akció, de lehet arra mentek, hogy a pártvezetés elkeni a dolgot, ahogy szoktak minden pártfinanszírozási kérdést.

Mert egyébként tényleg semmi értelme az akciónak.

Krikri 2010.04.19. 17:32:35

Illésnek meg annyi köze van a környezetvédelemhez........ semennyi. SZomorú h a Fidesz csak ezt bírta találni a 6.kerületben.

LACEK 2010.04.19. 17:34:34

@combo:
1. a KAMPÁNY módszereit tekintve nem mentünk le az MSZP szintjére, azt hittem ez a szövegkörnyezet miatt világosan érthető... Kormányzati teljesítményben természetesen ég és föl a különbség, a javunkra :))
2. pontosan leírtam, hogy miben nem süllyedtünk MSZP-s szintre: az aljanép aljamódszerekkel való megszólításában
3. a közvagyont szétlopó oligarchák utálata nem egyenlő a tehetség és szorgalom révén meggazdagodók utálatával

tizenhárom 2010.04.19. 17:38:35

@zero: ezt benéztem, akkor viszont sünt Illés zoltánnak!

LACEK 2010.04.19. 17:39:54

@a katona fehérben: "Szerinted tényleg fair play díjat érdemelne "a haza nem lehet ellenzékben"?"
Nem hiszem, viszont a mondat igazságtartalma 1998 - 2002 és 2002 - 2010 időszakok fényében mára maximálisan beigazolódott.

Kicsit Karcos 2010.04.19. 17:42:05

@LACEK: de neked ez a Haza, hogy száraztésztért, lisztért meg szotyoláért vesszük meg azt szavazatot, amit egy sörért meg egy felesért nem sikerült?

arlequin 2010.04.19. 17:49:41

ezt kommentálni?

minek?

inkább megyek és szarok sünt.

Szűrés

Illés Zoltán

cotti 2010.04.19. 17:53:06

Nem tudom, ki emlékszik még rá, de ez a kampánypiacozás-osztogatás mára rendszerváltás hajnalán elkezdődött, az MDF által létrehozott ún. 'MDF piacokkal'. Aztán átvették az MSZP-sek, most meg a FIDESZ. Szánalmas.

LACEK 2010.04.19. 17:58:16

@Kicsit Karcos: na jó, akkor mégegyszer, röviden: a Fidesz sokáig látványosan távoltartotta magát a "proliktól" (emlékszünk ugya Pokorni "panelprolizására",pl.), mondjuk így, fentebb már leírtam ezt részletesebben, nem ismételném magam. Mostanra rájöttek (VÉGRE!) hogy az ő szavazatuk is annyit ér mint a budai polgároké.
Az aljanépet sajnos főleg ilyen módszerekkel lehet megnyerni, ez van, nekem sem tetszenek ezek a módszerek, de ezután a 8 év után engem már kurvára nem érdekel hogy milyen eszközzel érjük el, csak takarodjanak már ezek a búbánatba és jöjjön végre egy normális kormányzás.

dr. Aullah 2010.04.19. 18:05:50

JUJUJJ!!! Most jutottam el eddig a sorig: "Két választást vesztettünk el azért, mert mi nem megyünk le az MSZP szintjére"

:D:D:D:D

Amúgy tényleg... mondja már el nekem valaki, hogy mi köze ennek a környezetvédelemhez?!?!?!

combo 2010.04.19. 18:08:16

@LACEK:

"a KAMPÁNY módszereit tekintve nem mentünk le az MSZP szintjére, azt hittem ez a szövegkörnyezet miatt világosan érthető... Kormányzati teljesítményben természetesen ég és föl a különbség, a javunkra :))"

Én csupa kampánymozzanatokat írtam. Kormányzati teljesítményben meg nem nehéz verni az elmúlt 8 évet. :-) Szerintem amúgy nem történt semmi 1998-2002 között (főleg a Bokros-csomaghoz hasonlítva), de tény, hogy ez is nagyságrendekkel jobb volt, mint az "elkúrás".

"pontosan leírtam, hogy miben nem süllyedtünk MSZP-s szintre: az aljanép aljamódszerekkel való megszólításában"

Fejtsd ki bővebben, hogy kikre gondoltál "aljanép" alatt...

"a közvagyont szétlopó oligarchák utálata nem egyenlő a tehetség és szorgalom révén meggazdagodók utálatával"

Hack Péter oligarcha? Emlékeimben éppen azért maradt meg a "Szép nagy házak" sorozat, mert Hack háza helyett sikerült egy másikat lefényképezni, és emiatt volt egy helyreigazítási ítélet...

Disznó Úr 2010.04.19. 18:13:13

Értem és osztom a felháborodást. De: amíg általános választójog van, a művelt közép-európai polgárok zöme nem a Valóság című folyóiratból (teljesen mindegy hogy honnan, de tudatosan) fog tájékozódni az általa támogatandó politikai pártról.

A bolsevikok teljes természetességgel űzik ezt az ipart, azt lehet eldönteni, hogy nem szállunk be ebbe a versenybe, mert mi nem vagyunk "olyanok" és felette állunk, avagy a büdös életben nem fogunk választást nyerni.

A 2002-es vereség után én kárhoztattam a Fideszt a töketlenségéért, mert akár tetszik akár nem, egyszerűen nem lehet ilyen alacsony szintű eszközök nélkül a választásokat ténylegesen eldöntő bizonytalanokra hatni.

Az igaz, hogy ez a választás nem kiélezett, vagyis nem ezen az esetleg néhány szavazaton múlik a kormányalakítás sorsa (Illés Zoltáné lehet). Igaz, hogy ez nem elegáns dolog, de tényleg kérdés, hogy nem létező játékszabályokat be kell-e tartani. Nemes ellenfeleink röhögve áthágják, a morális felsőbbrendűség a tömegdemokráciában nem kormányalakító tényező.

Biztosan nagyon macchiavellista megközelítés ez, de mindenki tegye a szívére a kezét, sajnos ez van. Megoldás: 1. legyen mindenki tisztességes, 2. választójogi cenzus bevezetése, 3. a választási bíráskodás kettős mérce nélküli alkalmazása, szankcióval !

Tényleg nem szívügyem Illés Zoltán, de azt is bosszantó volt látni 2002-ben, hogy elmegyengék ennek a magyerellenes söpredéknek a kezébe adták az országot 19 ezer Ft ígéretéért. Ha akkor ígér a Fidesz 20 ezret nem itt tartanánk, ahol az állati nagy tisztességgel (jójó tudom) tartunk és közben eliramlik az élet.

iqlight (törölt) 2010.04.19. 18:14:39

Megmondom én mi a szánalmas. Az, hogy SAJNOS nekem is nem egy ismerősöm is (70+ évesen is) elment, sorba állt, akár megalázó akár nem. Miért? Mert alig élnek meg a nyugdíjukból, fizetésükből etc. Szavazatvásárlás? Lehet. Csak azt is vegyétek észre, hogy változás kell, mert ha nem kellene, a kutya nem állna sorba ilyen dolgokért. Undorodom az effajta szavazatvásárlás jellegű akcióktól, ugyanakkor elszörnyülködöm, hogy sok embernek az ilyen apróság is milyen sokat számít. Ezen agyaljatok egy kicsit. Ja és nem az emberek a szánalmasak akik sorban álltak ugye ezt ti is tudjátok. Hanem az a rendszer, politika ami ide vezethet. Remélem 4 vagy 8 év múlva LCD tv-t fognak osztani, és csak lézengeni fognak páran. Ha értitek mire gondolok.

Dr. Cica75 2010.04.19. 18:17:08

Vicces bazdmeg hogy Schmitt Pali bácsival képzeli el valaki a nemzeti felemelkedést, aki már Brezsnyev elvtárs seggét is oly sikerrel nyalta... Na persze csak a másik kommunistája a büdös. Nem látom azt, hogyha a Fidesz is köcsögöl, akkor MIÉRT KELLENE RÁ SZAVAZNI? Pont az a lényeg, hogy talán többet kellene nyújtani a másiknál, nem?
Amúgy meg egyetértek, a Fidesz 98-02 között nem csinált semmit, csak a mellét döngette, és elverte a nem létező pénzt (lakástámogatás nevű baromság). Most akkor ők mitől jobbak bárkinél?

combo 2010.04.19. 18:17:33

@Disznó Úr: Nos, én már írtam, hogy nem osztom ezt az álláspontot. Két nemtelen eszközökkel harcoló párt közül hadd válasszak már egy harmadikat.

De tegyük fel, hogy igazad van, és ez a természet rendje, hogy minden párt ezt csinálja. De annyi viszont engedtessék már meg nekünk, blogolóknak és a sajtónak, hogy körberöhögjük a pártot.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.19. 18:19:37

Illés elvtárs jó elvtárs! 2002-ben és 2006-ban ezek a szavazók voltak a leghülyébbek a világon fideszék szerint, mivel vették a bátorságot, s nem a Vezírre és pártjára szavaztak. Most megjelentek a narancséknál.
Most már bizonyára ők a magyarság hiteles, okos, prominens képviselői.

Phxmike 2010.04.19. 18:20:04

@Franky4fingers: igen
de nem neked szegyen hanem annak akinek tenyleg sorba kell allnia meg azert a 430 ft kulonbozetert is
nezd meg a videot van ott egy mamika aki nyiltakozik hogy a 43 ezer ft-os nyugdijja mellett neki ez is oriasi segitseg volt

neki szegyen sajnos hogy mondhatni egy elet munkaja utan 43 ezer forintbol kellene eltartania magat

vagy probalj meg te megelni 43 ezer forintbol

nem allitom hogy tulzottan etikus a fideszes jelolt ezen huzasa mar csak azert is mert ugye fentebb valaki kiszamolta hogy tullepte vele az 1 millios keretet de azt mondom hogy ha mas haszna nem is volt de ez legalabb jo helyre kerult
olyan emberekhez akiknek tenyleg szukseguk volt ra
amikor elolvastam a szorolapot azt gondoltam a fene ki az a hulye aki elmegy egy ilyen osztogatasra es gondoltam mindezt ugy hogy igazabol fogalamam sincs mennyi egy liter olaj egy kilo cukor meg egy kilo liszt
mert meg sem nezem csak megveszem ha kell
ennek ellenere meglepett tenyleg mekkora sor volt

nagyon sajnalom hogy ilyen helyzet elofordulhat ebben az orszagban es megertem a financial times tudositojat
ez mar tenyleg feudalis helyzet vagy meg inkabb okori? kenyeret es cirkuszt a nepnek elso resze mar megvan...

Disznó Úr 2010.04.19. 18:22:53

@combo: Igen, én is a harmadikat választottam. Szó sem volt arról, hogy bárkinek meg akarnék bármit is tiltani (hogy is tehetném). Leírtam a véleményemet, ami lehet hogy kicsit cinikus, kicsit kiégett, de az enyém:)

sentinel49 2010.04.19. 18:25:15

"én hajdú péterrel akkor se tegeződnék, ha a testvérem lenne. "

Igen! Az ilyen benyögésekért érdemes élni és idejönni a Vastagbőrre!
Szakadok a röhögéstől:-))))))))Köcce szellem!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.19. 18:44:03

Jaj mán, hát mindenbe bele kell kötni! Biztos kaparós sorjegyen nyerte azt a kis pénzt, és semmi köze a kampányhoz annak, hogy harmadáron osztogat kaját, csak hát ő ilyen jóságos típus :-)

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 18:49:44

@Phxmike: "ha mas haszna nem is volt de ez legalabb jo helyre kerult"

Vazze, 8 + x éve semmi más nem megy, mint ilyen jó helyekre öntjük ki a pénzt, és közben nem termelünk semmit. Autópálya nem kellett? Dehogynem! FIzuemelés nem kell? Dehogynem! Szociális segély nem kell? Hogyne kellene! De mi az, ami hozná is a pénzt?

Igenis, a lehető legrosszabb helyre kerül minden forint, amit ilyen pitiáner szavazatvásárlási célból élünk fel!

Nem arról volt szó, hogy vége az osztogatásnak, és ezentúl munkahelyteremtésbe feccöljük a pénzt? Ebből a 2 millió forintból miért nem teremtett 1 db. munkahelyet a nagyeszű Illés? Mert az csak pár szavazatot hoz? Na, helyben vagyunk.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 18:54:10

@Egy kicsit karcos: ha ekkora fölénynél ilyen módszerekkel "dolgozik" a Fidesz, akkor mi lesz majd, ha visszaélesedik a verseny? Akkor majd házat osztogatnak, hogy vissza ne jöjjenek a szocik? MSZP2.

Endordelfin 2010.04.19. 19:00:54

JUJUJUJ. Dejó ez.
Párttombola mikor lesz?
Szavazatért garantált nyeremény!
Az legalább gerinces lenne. Ez így egyáltalán nem tökös -> értelmes ember kiröhögi Illést.

A narancsgenerálisok meg továbbra is szajkózhatják, hogy debizony ez nem szavazatvásárlás, ez teljesen normális, ellentétben azzal, amit azemeszpé csinált, mert az aztán a legpofátalanabb dolgok netovábbja.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 19:16:15

"A kerületi polgármester a nyugtaadás mellett a múlt pénteki közleményében azt is Illés szemére vetette, hogy a szocialista és szabad demokrata vezetésű önkormányzat a képviselőjelölt akcióinál sokkal nagyobb mennyiségű élelmiszersegélyt osztott ki az elmúlt években. "A Hunyadi téri csarnok mellett napjainkig összesen 400 tonna élelmiszert osztottunk szét ingyenesen, átlagosan 2000-2500 háztartást segítve" - írta a polgármester."

Illés, Illés... vigasztaljon, hogy azok, akik ezt a kis szívességet sem fogadják el tőled a szavazatukért cserébe, azok szemében te nyerted meg ezt a fontos ütközetet, és nem a szoci bűnbanda.

Sambaja5 2010.04.19. 19:21:44

1. Az, hogy embereket meg lehet venni 1kg lisztért, olajért , cukorért, szomorú dolog 2010-ben
Magyarországon.
2. Az, hogy valaki ilyen pofátlanul hazudik a kamerák előtt, vérlázító.
3. Az, hogy ez az ember fogja irányítani /hasonló társaival együtt / az országot...... erre mit mondtok ?

EvilHedgehog 2010.04.19. 19:23:51

@Phxmike:
A baj azokkal a "lelkes" állampolgárokkal van akik odamennek, sorban állnak, majd hazamennek és leülnek az XBox-ozni a HDtv elé...

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 19:25:29

@Cica75: Te a cseh2-t nézted? A fidesszel semmi gond nem volt. A lakásépítési megoldásuk pedig önfenntartó volt, mert bevételt is termelt a költségvetésnek, és ha hagyták volna kifutni, akkor hibátlan lett volna. Azért lett szopó az egész, mert hirtelen elvágták, és nincsenek bevételek az új indulásokból, csak a teher maradt az államon. Ráadásul volt pofájuk olyanokat támogatni vele, akik adót fizettek.

derelyegrádi szellem 2010.04.19. 19:29:05

@Terézágyú:

akkor jó. A különbség mértéke pedig egyéni megítélés, azaz vélemény kérdése. Az pedig szabad, így én tiszteletben is tartom.

harcsabajuszos 2010.04.19. 19:32:47

Ez az európai demokrácia.
Néhány millió szerencsétlen véglény szavazatos társasjátéka, akik 43o forintért eladják a lelküket is, nemhogy az ország jövőjét.
És ezek szavaznak.
Így akartok más jövőt, ilyenekkel?
Szánalmas.

harcsabajuszos 2010.04.19. 19:34:17

Egy kósza gondolat még felmerült: számlaköteles kereskedelmi tevékenység zajlik és zajlott számos alkalommal.
Sem pénztárgépet sem számlatömböt nem látok.
Az APEH hol van ilyenkor?

Pipas 2010.04.19. 19:34:38

Nem adott számlát? No ez szép, ez igen! Más rendes emberek egy doboz gyufáért meghurcolnak, ha nem ad számlát, ez meg több tonna élelmiszert árult számla nélkül!

Spiro 2010.04.19. 19:40:29

Egy vagyonosodási vizsgálatot megérne, hogy Illés Zoli miből finanszírozgatja akcióit.

GaZe 2010.04.19. 19:43:23

@Pipas: mert ezt ő vette és ő annyiért adja tovább amennyiért akarja.
ez persze az ország összes többi kiskereskedőjére nem vonatkozik.... vagy majd ilyet lehet csinálni?
csak akkor miből lesznek adóbevételek?
vagy az autópályák a jövőben adományokból épülnek? az óvodát a mennyei manna tartja el?
ugyan, én csak károgok...

ehhh 2010.04.19. 19:44:31

ha szavazatot vasarlot akkor azert feleljen, ha ezt uzletnek velte, de nem adott szamlat, akkor az apeh rakja rendbe, ha meg olcsobban adta, mint a beszerzesi ar, akkor meg a versenyhivatal vehetne igazan elo. bar ehhez, ha jol sejtem a mentelmi jog felfuggesztese kene, amit meg ugye a parlament dont majd el, ami addigra mar eleg narancs szinu lesz.

Spiro 2010.04.19. 19:46:45

@órarugógerincű felpattanó:
Tévedés.
Teoretikusan valóban lehetett volna önfenntartó a lakásfinanszírozási koncepció, csak az építőipari cégek elfelejtették befizetni az ÁFA-t, és a nyereség adót (egyébként ezt eredetileg is tartalékolni kellett volna az államnak, mert ez lehetet volna a 20 éves kamattámogatás fedezetet, de ez sosem történt meg).
Így az egész koncepció full bukás lett, és ördögi költséget eredményezet a költségvetésre (ezért kellett megszüntetni), pláne úgy, hogy a jogosultak körét sem sikerült megfelelően ellenőrizni. A vége az lett, hogy a rászorulók szívtak, a potyázók miatt.

lesek mint a vett malac 2010.04.19. 19:47:19

Ha adnak vedd el, ha ütnek szaladj el.

Mondták az öregek. Pedig még nem sejtették, hogy egy képviselőtől csak négyévente esik le egy kis száraztészta:))

combo 2010.04.19. 19:47:27

@órarugógerincű felpattanó: "Ráadásul volt pofájuk olyanokat támogatni vele, akik adót fizettek."

Lehet, hogy én vagyok maradi, de az adófizetőket (általános!) adócsökkentéssel támogassák. Az állam ne akarja megmondani (azzal, hogy kijelölt dolgokra ad támogatást), hogy én most házat vegyek (Fidesz) vagy számítógépet (Sulinet, MSZP-SZDSZ). Ha szükségem van rá, magamtól is azon fogok rugózni, hogy vegyek egyet. Más kérdés, hogy az adócsökkentés nem annyira "látványos".

ehhh 2010.04.19. 19:49:26

aluljaroba holnap olcsooooon a liszt, a cukor az etolaj?

ORGASMUSFORSCHER 2010.04.19. 19:49:38

..azért ehhez tényleg vastagbőr kell... választások kapcsán mindig megveszi az mszp pl. a cigányok szavazatait, felénk mirelitcsirkével, vagdalthúskonzervvel (sajnos nincs róla filmfelvétel), másfelé pénzzel (szerencsére a youtube-on is fenn vannak ezek a kis riportok, ahol elmondják, hogy több milliót osztottak szét az emberek között 2006-ban is....)... ezen nem akadt ki a t. szerző + az angol újságíró????

lesek mint a vett malac 2010.04.19. 19:51:11

No, no Illés úr. A bezsebelt 200 frintban benne van az áfa is. Vagy erre is van mentelem?

Pipas 2010.04.19. 19:51:34

@GaZe: Igen, én sem vagyok szakértő, de azt én sem szeretem, amikor hülyének néznek. A sztori kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor a Gyurcsány állítólag szétosztogatott 100 milcsit a családjában, de nem fizettek ajándékozási illetéket, mert az nem ajándék volt, hanem a szó leghagyományosabb értelmében támogatta a családját[1].

A pofám leszakad, de most komolyan! Rohadjanak meg mind!

[1] vastagbor.blog.hu/2009/02/04/a_gyurcsany_csalad_napi_megelhetes_sokba_kerul

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 19:52:56

@EvilHedgehog: megint az állampolgárral van baj, nem pedig a debil képviselővel?

foto háber 2010.04.19. 19:52:56

Kedves Illés úr ez nagyon gáz

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 19:53:58

@combo: Alapíts pártot, és hirdess programot, ha tudod a tutit.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 19:56:27

@Spiro: Az az ő gondjuk, hogy oldják meg, De így tuti nem lett jó vége.

combo 2010.04.19. 19:58:03

@órarugógerincű felpattanó: Köszi, inkább kihagynám. Nincs hozzá se kedvem, se pénzem, se bárgyú mosolyom, se osztogatni való lisztem. :-) [A program senkit nem érdekel.] Azért van a sajtó/blog, hogy a tisztelt politikusok illetve a választópolgárok eszmét cseréljenek.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 19:59:03

@Pipas:

"Ha Illés magánszemélyként, nem rendszeresen végez hasonló tevékenységet, azzal adószabályt nem sért - közölte az [origo] érdeklődésére Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője. A magánszemély ugyanis nem áfaalany, és ha nem rendszeres a tevékenység, akkor nem is kell bejelentkeznie az adóhatósághoz."

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100419-az-apeh-szerint-nem-sert-adoszabalyokat-illes-zoltan-elelmiszerosztasa.html

Ezt jó tudni, valakinek van valami ÁFA nélküli eladnivalója? Eladom szívesen, csak ne csináljunk belőle rendszert.

Spiro 2010.04.19. 19:59:14

@combo:
Arany minden szavad.

Semmiféle támogatás ne legyen arukon, szolgáltatásokon. A BKV, MÁV jegyek ÁFÁ-ját csökkentsék 5%-ra (így a mai árak mellett kaptak 20% támogatást), ne legyenek kedvezményes jegyek, és gazdálkodják ki a 0 szaldót.

Ne legyen gáz-, gyógyszer ár támogatás, hanem magasabb nyugdíjak, és arányosan kisebb SZJA és mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. Stb..

atila68 (törölt) 2010.04.19. 20:00:57

Ha huszas vagyok az a baj,
Ha harmincas bagyok az a baj.

Pipas 2010.04.19. 20:03:44

@Egy kicsit karcos: Kéres egy sört meg egy kis unikomot, de nem kell ÁFÁt fizetnem, mert általában kóser szilvát iszom?! Ne mááááá!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.19. 20:04:42

Már megint Index címlap.Az Istenek szeretnek titeket.

atila68 (törölt) 2010.04.19. 20:04:47

Angliában mennyi is az élelmiszerek ÁFÁ-ja?

Spiro 2010.04.19. 20:05:44

@órarugógerincű felpattanó:
Sajnos ez az adófizetők gondja, mert mi adjuk össze a mások által rosszhiszeműen felvett juttatásokat.

Pl. akinek van piacképes vagyona azt nem kell segélyezni, hanem fedezet mellet nyújtott (állami) életjáradékot / hitelt kell neki nyújtani jelzállog fedezet, vagy elidegenítési tiltás mellett. (örökölni pl. csak a támogatás visszafizetése után lehetne, stb.)

Akik segélyre aspirálnak tegyenek vagyonnyilatkozatot, és ne az Önkori, hanem az APEH folyósítsa a segélyt (nyilvántartás mellett).

Spiro 2010.04.19. 20:06:50

@Egy kicsit karcos:

Csak az a baj, hogy már 3.-szor csinálja, és ez rendszeres, vagy üzletszerű.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 20:08:31

@Spiro: nem baj, a mi adócsaló tésztademokratánk jó adócsaló tésztademokrata.

soproni1 2010.04.19. 20:09:22

" 1 tonna élelmiszer kerül kiosztásra"
Fogalmazás 1-es !

A macska fel van mászva a fára a kutya által.
A rendőr szóvivő szokott ilyen párttitkár mondatokat mondani.

ormotlan 2010.04.19. 20:10:01

FELJELENTENI FELJELENTENI FELJELENTENI

Ezek akarják a korrupciót visszaszorítani?!

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 20:11:07

@Spiro: Ez faszság. Ráadásul nem is erről volt szó abban a kommentben, amire válaszoltál.

Pipas 2010.04.19. 20:11:49

@Spiro: Hat tonna élelmiszert 3 kilós csomagokban eladni nyilvánkereskedelemnek minősül. Hatalmas sorok álltak, alkalmazottakkal dolgozott, kereskedelmi mennyiségben vásárolt és adott el. Valószínűleg egy sor jogszabályt megsértett, de nem baj, neki szabad...

szabogyula 2010.04.19. 20:12:38

Erről , a Jobbik által sokat birált, új " titkositási " törvényről mi a véleményetek ?
ekint.org/ekint/ekint.news.page?nodeid=301
Az MSZP és a FIDESZ is támogatta .

Spiro 2010.04.19. 20:18:49

@órarugógerincű felpattanó:
Arany szivem, én a lakástámogatási felvetésedre válaszoltam, és próbáltam megvilágítani, hogy miért döglött meg a kezdeményezés (ezért, mert boldog boldogtalam kapott támogatást érdemtelenül, de a tervezett bevételi oldal nem teljesült, és párhuzamosan sikerült egy építőipari lufit fujni (ezek, most állást keresnek munka híján), bár lehetett volna jó is.

Ezen nem veszünk össze remélem. :)

Horizont 2010.04.19. 20:18:57

@Tigeri:
Miért nem tudnak egy szar posztot írni, hogy még véletlen se tegyék ki őket az Indexre??!:))

A poszthoz csak annyit, hogy mindig minden oldalon akad képviselő aki megcsinálja ezt, mert igen is előnyt szeretne kovácsolni belőle. A magyar (egyesek) meg egy olyan fajta, hogyha valami potya van, nem számít honnan, kitől jön, vannak -e elvei vagy nincsenek, bemasírozik a kígyózó sorba és szarik rá, hogy megalázó vagy sem! Így találkoznak egymással akik megérdemlik egymást. Ne jöjjön senki azzal, hogy nyomorban élnek, mert bár tudom sokan élnek szegényen, de soha nem a tisztes szegénységben élő áll oda......alamizsnáért!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.19. 20:23:58

@Horizont: Miért?A múltkor pont itt írta valaki,hogy elmentek a szoci rendezvényre,és,hogy a szocik nem is tudták,hogy három jobbikost támogattak némi száraztésztával.:))

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 20:25:19

@Pipas: Illés Zoltán jól dokumentáltan 120 ezer forinttal megkárosította az adófizetőket, de majd elszámoltatja őt a Fidesz, és megy a börtönbe, miután Pokorni lecsapatta a kezét.

Jól mondom?

Spiro 2010.04.19. 20:28:59

@Pipas:
Azért szomorú, hogy az APEH szóvivő ennyire tájékozatlan, vagy megengedő.

Belőlem mindig bohócot csinálnak, ha ellenőrzésre kerül sor, akár mennyire igyekszem. Lehet, hogy felveszem az Illés Zoltán nevet, és újra dobok (a kimaradok helyett).

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 20:35:12

@Spiro: Na, fussunk nekije mégegyszer: azt írtad, hogy nem volt meg a várt bevétel. Én erre azt írtam, hogy intézze az akinek dolga, és joga azt intézni, de az biztos, hogy akik végül intézték, azok nem jól intézték.
Erre írtad, hogy kinek az érdeke az, hogy jól legyen intézve. Ez irreleváns.

Arról nem is beszélve, ha van egy fám, és nem tudom leszüretelni a gyümölcsöt, mert más megteszi, akkor nem a fát kell kivágni, hanem a tolvajt lelőni.

Pipas 2010.04.19. 20:36:40

@Egy kicsit karcos: A Fidesz nem számoltat el senkit, legfeljebb odadob a tömegnek egy-két sameszt, akik nem loptak eleget, hogy mindenkinek jusson. Nyilvánvaló, hogy a negyven rablóból a húsz nem fogja bekísérni az őrszobára a másik huszat! ;)

@Spiro: Annó az átkosba az egyik haveromat hangoskodásért bevitték a yardra az éjszaka közepén. A másik csávó ki akarta szabadítani, de nem találta melyik az zárka ablaka, pedig kis kavicsokkal dobálta az ablakokat. Akkor aztán az egyik sarki fülkéből éjjel kettőkor felhívta a rendőrséget és azt mondta:

-- Halló, Kovács elvtárs vagyok a megyéről és az XY elvtárs ügyében telefonálok...

Idáig jutott, amikor letették a másik oldalon. Mondjuk nem kicsit volt részeg... Annyi még hozzátartozik, hogy mire a csávó visszaért a kollégiumba, addigra a haverja már ott volt. Hazangedték.

Szóval a tanulság: mindegy mit csinálsz, ezek ismerik egymást, nem tudod megszopatni őket. ;)

Spiro 2010.04.19. 20:52:23

@órarugógerincű felpattanó:
Ha nincs meg a kamattámogatás fedezéséhez, az új építésű lakások értékesítéséből vizionált ÁFA és nyereség adó bevétel, akkor a konstrukció nem működő képes. Azaz ez csak papíron volt önfenntartó. (egyszerűbb lett volna, ha a kamattámogatásnak megfelelő összeggel csökkentették volna az ÁFA-t, így ez azzal az előnnyel is járt volna, hogy kevesebb hitelt vettek volna fel a delikvensek, vagy nagyobb lakást vettek volna, csak nálunk a pártok imádnak segélyeket osztogatni a szavazatokért)
Gondolom azért szüntették meg, mert olyan méreteket öltött a kiadás, hogy csak további másokat sújtó adóemelésekkel lehetett volna csak betömni a lyukakat.
Erre írtam, hogy ez már az adófizetők dolga, mert gondolom te sem akarod másnak adni a fádon termő gyümölcsöt, csak azért mer az állam így rendeli.

Betarthatatlan törvényeket, konstrukciókat remekül tudunk alkotni.

Erre írogatta neked valaki, hogy nem aru-, szolgáltatás-, kamattámogatás kell, hanem kisebb adók. Adófizetőknek ez jobb megoldás, mint a segélyek (mert ezek elvonása, visszautalása, nyilvántartása bürokrácia, és költség növelő, ami vagy kevesebb segélyt, vagy nagyobb adóterhelést jelent.) pl. családi pótlékot mi a fenének adóban elvonni, majd visszafizetni, stb.?

Szerintem értjük egymást.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 21:09:33

@Spiro: Érteni értelek, csak nem értek egyet.

Spiro 2010.04.19. 21:10:35

Illés Zoltán hazudott. Szavazatokat vásárolt, számla nélkül árult (ki tudja milyen jövedelemből és az szerepel- e adóbevallásában (gondolom nem bizományosi értékesítést folytatott), ergo több törvényt megsértett.

Kéretik a hatóságokat hivatalból nyomozást, vizsgálatot elrendelni. (de nem ellenem :) )

Remélem, amikor a parlamentben felszólal majd, akkor a többiek kivonulnak a teremből, ahogy ezt ilyen esetben kell.

Erdőtársulás 2010.04.19. 21:23:42

Ez az az Illés Zoltán, aki 2007-ben követelte, hogy a kommunista kormány vegye körül szarkofággal a paksi atomerőművet? Az milyen "környezet- változás" lett volna!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 21:23:51

Apeh-állásfoglalás:

"Ha Illés magánszemélyként, nem rendszeresen végez hasonló tevékenységet, azzal adószabályt nem sért - közölte az [origo] érdeklődésére Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője. A magánszemély ugyanis nem áfaalany, és ha nem rendszeres a tevékenység, akkor nem is kell bejelentkeznie az adóhatósághoz. Ha ugyanezt egy cég tenné, amelynek áfafizetési kötelezettsége van, már más lenne a helyzet - mondta a szóvivő."

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100419-az-apeh-szerint-nem-sert-adoszabalyokat-illes-zoltan-elelmiszerosztasa.html

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 21:29:12

Valljuk be, érdekes ...

Az APEH zaklatja azokat a kismamákat is, akik a Vaterán adják el a gyerkőcök kinőtt ruháit, de 600 ezer forintot kaszálni 9 tonna élelmiszer eladásával az teljesen rendben van ...
Vagyis ha kiállok a Blahára is árulgatok egy kicsit, az teljesen rendben lesz, hiszen magánszemélyként, nem rendszeres végzek ilyen tevékenységet.

Az Apeh-et megcsapta a kormányváltás szele?

Spiro 2010.04.19. 21:34:40

@zero:
Cikkben leírtad most 3 napig csinálta, ez idő alatt összesen 3000 eladást végzett, és máskor is csinált már ilyet krumplival, stb.-vel.
Ha ez nem rendszeres, illetve ami mégfontosabb nem üzletszerű, akkor megeszem a kalapom (az APEH szemszögébő az sem életszerű, hogy veszteségesen árul, alul számláz valamit).

Akár, hogy csűrjük csavarjuk egy APEH vizsgálatnál bárkit megmérnek ezért, kivéve ha Illés Zoltán a neve.

Spiro 2010.04.19. 21:36:31

@zero:
Másrészről, ha te arulgatnál így, aközterület felügyelők, vagy a rendőrök már kérnék is az engedélyedet.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 21:39:14

@zero: ha napi 20 ezer forint felett árulsz a Blahán, akkor harmadnap már ne Te menj ki, hanem bérelj fel (zsebből-zsebbe) 10 ezerért 2-2 napra mindig mást franchise-szerződéssel, és ők majd magánszemélyként elpasszolják a szajrét...

igazi hős 2010.04.19. 21:52:17

@Kartal (beleszól): Mekkora hülye vagy! Hadgyakorlaton mindig M-zárolt készletet etették meg, a lejárat közelit, esetleg 1-2 évvel túltároltat. (Táborfalvi babkonzerves vaklövészet minden "öregnek" megvan, ugye?) Májkrém vagy löncshús sem áll el ítéletnapig, néha frissíteni kell a készletet.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 21:53:20

2003. évi XVI. törvény
az agrárpiaci rendtartásról

29. § (4) A törvény hatálya alá tartozó mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termék lakossági célú kereskedelmi értékesítési ára nem lehet alacsonyabb, mint a szerződésben meghatározott számlázott átadási ára.

(6) Az akit a (4) bekezdésben előírt feltételek fennállása hátrányosan érint, a termék lakossági célú kereskedelmi értékesítésétől számított 60 napon belül a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatalhoz (a továbbiakban: Hivatal) írásban fordulhat. A Hivatal az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény alapján hozott határozattal kötelezheti a feldolgozót, a viszonteladót, illetve a forgalmazót a szerződésben meghatározott számlázott átadási ár alatt értékesített termék teljes mennyiségére vonatkozóan a termék, szerződésben meghatározott, számlázott átadási ára és a termék lakossági célú kereskedelmi
értékesítési ára közötti különbözet kétszeresének a 7. § (1) bekezdés c) pontjában megnevezett számlára történő befizetésére.

A törvény hatálya alá tartozó termékcsoportok

15. Árucsoport: Állati és növényi zsír és olaj; ezek bontási terméke; elkészített ételzsír; állati és növényi eredetű viasz

17. Árucsoport: Cukor és cukoráruk

www.fvm.gov.hu/doc/upload/200407/2003_xvi.pdf

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 21:56:24

@Egy kicsit karcos:

Illés úr vajon hány jogszabályt hágott át? :-)

Labancz 2010.04.19. 21:57:18

Abszurdisztán! LOL
Az alapítványok részére adott céges adomány nem vonható le az adóalapból csak akkor, ha az rendszeres adomány. Két alkalom már rendszeresnek számít. Ezért kérik az alapítványok, hogy a cégek két részletben utálják át az adományaikat, mert az APEH állásfoglalás szerint az már rendszeres.
Ha Illés Z. "osztogat" pénzért ezt-azt, nyugta nélkül, az nem rendszeres.
Egy vagyonosodási vizsgálat sem lenne értelmetlen, mert felmerül a kérdés, hogy adózott jövedeleméből osztogat-e Illés. De annak is utána lehetne nézni, hogy az ARO étolajat milyen Metro-kártyával fizették ki.
Na ennyit a jogbiztonságról kishazánkban.

arlequin 2010.04.19. 22:00:09

@zero: ez nyilván úgy bűzlik, mint a harmadnapos halathánytampálinkával kategória. mondjuk meglepődtem, hogy az illés zoli ilyenre vetemedik, de valószínűleg nem az ő ötlete volt. ez semmi más mint gerinctelen fikazabáltatás.

"itt az idő! te is lehetsz vásárló!"

eddig sem voltam nagy véleménnyel a fideszről, de ezután... s majd persze jönnek az ismerősök, hogy "tudod ez amiatt volt, merthogy csak 48%, és a szocik mindenre képesek, és ezért nekünk is lépnünk kellett". amitől csak azért nem tudnék hányni, mert nehogymá' ezek miatt adjak ki valamit magamból... ez nettó parasztvakítás, és itt természetesen a budapestiről (igen-igen) van szó, aki kellőképpen gyökértelen.
tényleg nem gondoltam volna (és ez nyilván minősít engem is), hogy az illés zoli ide süllyed. borzalmas? nem. rettenetes? nem. undorító? nem.
egyszerűen emberalatti. pénzért mindent. mammonimádó. ugye ő kdnp-s? ez kellőképpen mínősíti a kdnp-t is. a balog zolival együtt aki az izraeli kamugyárosoknak és tömeggyilkosoknak gazsulál.

"mivé lettél szép hazám?"

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 22:02:00

@arlequin:

Remélem már nem aggódtok, hogy ápr.26-én bezár a blog téma hiányában? :-)

Pipas 2010.04.19. 22:06:50

@zero: Az egyik ismerősöm bort termel. Sokat. Ősszel mondta, hogy menjek ki szüretre, nagy buli, lesz kaja, bor dögivel persze, pálinka is. Dolgozni nem kell, mert tudja, hogy pro primo buzi számítógépes vagyok és pro secundo amúgy is be fogok nyomni fél tízre mint a disznyó. Mondta, hogy majd azt mondjuk, hogy 3000 forintot adott nekem arra a napra, leadózik, és akkor az APEH békénhagyja... mert ha azt mondjuk, hogy én csak enni és bebaszni mentem oda, akkor nagyon megcseszik.

Hát barátom ez aztán az ország mi?!

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.04.19. 22:10:05

Szó szerint megvette őket kilóra.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 22:13:25

@zero: nem az a fő baj, hogy Illés áthágja a jogszabályokat, hanem hogy sem az APEH, sem senki nem hágja meg a tisztességtelen versenyzőket:( Azt hinné az ember, egyszerű a helyzet, videófelvétel, lényegi tények beismerése, a szokásosnál világosabb törvényi szabályozás, a komplett vádiratot felszolgálják már a médiában, és nem történik semmi. Jó, persze, sejthető, hogy miért... érinthetetleneknek szabad a trambulinról is, a többieknek a medencében sem.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.04.19. 22:15:24

Mit is lehetne erre írni:D Megvan:

Viktor! Viktor! Viktor!

Lesz majd itten' Kánaán! Meglássátok'! :D

Amúgy ha már számlát nem kell adnia mert rajta van az örökéletkód, zene szólt-e a "rendezvényen"? Artisjus volt-e kint nála beszedni a jogdíjakat? :D

arlequin 2010.04.19. 22:17:16

@zero: shakespeare születésnapján? vicc lenne. ám-bátor eddig sem aggódtam emiatt. csak vinni kell tovább. kitartás zero-si! ;-)
egyébként téma addig lesz, amíg a világ, világ. úgyhogy végítéletig nem kell bezárni.

flippant 2010.04.19. 22:18:59

A pletykák szerint a Nyírségben kilos cukorért, lisztért és pár száz forintért vásárolták fel a nagy pártok anno -4 évvel ezelőtt- a pirézek szavazatait. Most akciós termékekkel. És még mondják, hogy nem fejlődik a demokrácia kishazánkban.

Pipas 2010.04.19. 22:23:55

@flippant: Fejlődünk bizony! Pár éve még az irokézek áltak sorba üveggyöngyökért, manapság már a fehér telepesek is. Ezt csinálja utánunk a fejlett nyugat! ;)

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 22:25:31

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: no meg megfeleltek-e az árusítás körülményei a HACCP, az ISO9001 és a többi szigorú standardnak? Volt-e panaszkönyv, és a sorra tekintettel kellő számú Toi-Toi? A reklamációt hol és hogyan lehet foganatosítani? Ha valaki megbetegszik a liszttől, ki a felelős, és ezt mi bizonyítja? Hallott már vajon ilyenekről Illés, vagy csak nekünk kell ilyeneket észben tartanunk, legyen bármi is a szakmánk?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.04.19. 22:27:41

@Egy kicsit karcos: nekünk kell, mert nekünk nincs örökéletkódunk...és bizony a kisember van mindig a fasz másik végén.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 22:27:48

@Egy kicsit karcos: no meg felmerül még, hogy ha az ő kerületének lakói minden további korlátozás nélkül vásárolhattak ott, akkor más miért nem? Én nyithatok olyan üzletet, ahol a hétesieket nem szolgálom ki, vagy ahol csak magunkfajták vásárolhatnak tőlem?

Horizont 2010.04.19. 22:32:15

Miért mert valaki arra gondolni, hogy nem lesz téma? Egy kormányváltástól? Ez itt kérem Magyarország! A téma a földön (pardon a közéletben) hever! Nem fogunk unatkozni, és a kávénk is meglesz a kétharmaddal együtt :)

Pipas 2010.04.19. 22:32:45

Még jó, hogy a Fidesz és az MSzP ún. demokratikus pártok. Ha ez a két párt nem lenne demokratikus -- ahogy azt egyébként mondták magukról -- nem is tudom mi lenne velünk. Úgy hallottam vannak 'nem demokratikus' pártok. Hűűűű azoktól félek én magam is. ;)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.19. 22:33:24

@Labancz: Mivel 3 alkalommal történt az már rendszeres ezek szerint!
Illés Zoltán szarjon sünt! Meg minden ilyen szavaztvásárló köcsög is! Tök mindgy jobb vagy bal. Undorító cselekedet.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 22:34:37

Alkotmány

70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

Milyen szigorúan bünteti a törvény, hogy Illés kirekesztette a szintén törvényellenesen, beszerzési ár alatt, nagykereskedelmi mennyiségben számla nélkül értékesített csomagok megvásárlásának lehetőségéből majdnem tízmillió honfitársunkat, őket születési helyzet alapján megkülönböztetve?

Pipas 2010.04.19. 22:35:16

@Noname Cowboy: Mond, mond, mond, hogy: 'Do you feel lucky? Punk?!'

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 22:37:34

Mondjuk ha ilyen kaliberűek lesznek a fideszes ügyek az elkövetkező négy évben, akkor nagyon elégedett leszek.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 22:39:15

@Egy kicsit karcos: Miért, kilökdöste őket a sorból? Vagy ellenőrizték a lakcímet?

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 22:41:47

@órarugógerincű felpattanó: úgy érted, egy alkotmánysértés, számlaadási kötelezettség elmulasztásával kombinálva, beszerzési ár alatti értékesítéssel fűszerezve, reklamációnak helyt nem biztosítva, mindezt az MSZP legellenszenvesebb arcának stílusában előadott szavazatvásárlási akciókkal egybekötve az még belefér?

arlequin 2010.04.19. 22:41:49

@órarugógerincű felpattanó: ez nem fideszes ügy, hanem idióták gyülekezete. ha ez éppen a fideszben van, "nuhát - mondaná kohn bácsi - a hülye pártfüggetlen"

suski 2010.04.19. 22:44:17

@Egy kicsit karcos: milyen születési helyzet??? Lakcím.

Illés Zoli! Semmi szükséged nem volt erre, minek lemenni kutyába???

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 22:45:56

@órarugógerincű felpattanó: persze, hogy ellenőrizték, külön, írásban kérték is, otthon ne hagyd.

www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100418-elelmiszert-osztott-illes-zoltan-fideszes-kepviselojelolt-a-vi-keruletben.html

Itt virítja éppen a kisasszony, Illés szigorúan nézi a lakcímkártyáját. Komolyan!

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 22:51:37

"Azt mondta - és ezt több sorban álló is megerősítette -, hogy már többször rendezett hasonló akciót, ősszel krumplit osztott, decemberben pedig karácsonyfát"

A galériában az ezen szöveg feletti kép (5/11) nagyon jó lett: Illés király sétál, a boldog nép pedig mind őt nézi, és áldja őt és a Pártot, hogy gondoskodik róluk. Illés elégedetten legelteti szemét fegyelmezett népén, akiknek szemében őszinte hála tüze gyúl, amiért kisegítette őket a hó közepén a szmötyiből. Remélem, nálunk is lesz ilyen 4 év múlva, mert az azt jelentené, hogy sokat fejlődött az ország.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 22:53:02

Miafax volt az alkotmánysértés?
Egyébként nem belefér/nembelefér kategória nálam, hanem egyszerűen nem izgat.

Arlequinnel egyetértek abban, hogy ez egy fasz. De erről a konkrét dologról valahogy Horn szövege jut eszembe: Na és?

arlequin 2010.04.19. 22:53:44

"egy alkotmánysértés, számlaadási kötelezettség elmulasztásával kombinálva, beszerzési ár alatti értékesítéssel fűszerezve, reklamációnak helyt nem biztosítva, mindezt az MSZP legellenszenvesebb arcának stílusában előadott szavazatvásárlási akciókkal egybekötve"

nagyon szép, pontos megfogalmazás. elmentve az utó-kórnak.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 22:55:19

@Egy kicsit karcos: Akkó jóvan. Akkor tessék feljelentést tenni, és ha nem fogadják el, még mindig lehetsz pótmagánvádló, ha téged is kiszorítottak lakóhely alapján.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 23:00:43

@órarugógerincű felpattanó: nem lehetne az ilyen védőbeszédekkel megvárni legalább a kormányalakítást? Olyan jó most még ez a kis vakáció, amikor a szocik már nem, a ficik meg még nem...

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 23:03:07

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: aki regisztrált Kubatov-szavazó, annak is kellett vinnie a lakcímkártyát a vásárláshoz, vagy elég volt az e-mailcímét mondania?

arlequin 2010.04.19. 23:05:35

@órarugógerincű felpattanó: nem kicsit vagy cinikuss. nem mintha nem így menne.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 23:06:42

@Egy kicsit karcos: Védőbeszéd? Olyat tőlem nem hallasz, csak egyszerűen nem mozgat az ügy. De írtam, és komolyan gondoltam, ha téged érdekel, akkor tegyél feljelentést, és ha eredménytelen, akkor emelj pótmagánvádat.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 23:09:34

@arlequin: Cinikus vagyok, de ebben most pont mi a cinizmus? Komolyan, ha valakit zavar, akkor miért nem tesz ellene. Azért ez nem olyan, mint az akármilyen korrupciós ügy, hogy tudjuk hogy van, még talán azt is, hogy ki érintett, de nem tudnánk bizonyítani. Itt teljesen világos tényállás van, simán fel lehet lépni.

arlequin 2010.04.19. 23:14:15

@órarugógerincű felpattanó: persze, de közben tisztában vagy azzal, hogy gyakorlatilag lehetetlen bárkit 'rendbe tenni' ha a trónbitorló vezetők között leledzik. innentől fogva amit teszel/csiálsz ez kettős játék: izzítasz, majd megtörötten ekézed az 'ifjonti hévet'. kár érted.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 23:14:40

@órarugógerincű felpattanó: erre sem kapacitásom, sem képzettségem, sem türelmem nincsen. Én ennyit tudtam tenni, hogy kiegészítettem a posztot pár szóba jöhető paragrafussal. Nekem nem az az elsődleges célom, hogy Illés megbűnhődjön, hanem hogy jót beszélgessek, vitázzak, erősítsem a polgári megoldások iránti igényt, és hogy magam is visszaigazolást kapjak róla, hogy nem ez a száraztésztás tempó a menő Magyarországon az ország történelmének 3. évezredében.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.04.19. 23:16:31

@Egy kicsit karcos: szerintem ez a nap kérdése!

De amúgy gondoltam egy nagyot! Mondhatni merek nagy lenni! Holnap elmegyek a Billa-ba, veszek nagy fehérbab konzerveket nevetséges árakon, és átugrok Sopronba árulni azokat, de csak 3 napig. Mivel még az útiköltséggel együtt is megéri jóval az otthoni ár alatt adni, nagyot fogok kaszálni.
Na de! Vajon ->
1. mennyi időm lesz addig, amíg az ottani kereskedők élve koncolnak fel? (kipakolástól számítva persze)
2. mennyi idő alatt fognak megjelenni azok a szép zöld vámos ótók' ?
..és a végére:
mondhatom-e azt a számon kérőknek, hogy: "hát az illésnarizoli is így csinálhassa'! "

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 23:19:40

@arlequin: Nem ekézek semmit. Egyszerűen nem tudom ezek szerint hangsúlyozni, hogy mennyire nem érdekel ez az ügy, se a megoldása.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 23:21:05

@Egy kicsit karcos: Nincs ezzel gond, csak én is hozzátettem a gondolatmenethez, hogy ez mennyire nem ugrotta meg az ingerküszöbömet. Mint ahogy az sem amikor az mszp, vagy az szdsz csinált hasonlót.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 23:23:39

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: nem kell ehhez átmenni a határon, kalóz DVD-t is árulhatsz nyugodtan 3 napig magánszemélyként magánszemélyeknek ÁFA meg a többi papírmunka nélkül, talán még területfoglalási engedélyt sem kell kérned, ha nem túl nagy az asztalka, amire kipakolsz.

Azért röhej, hogy batyus cigányok kapnak 48 százalékokat, pláne ilyen 4 év után.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 23:24:45

@órarugógerincű felpattanó: nekem az is megugrotta, amikor ők disznólkodtak, meg a fideszéi is. Sőt még Morvai kerékbilincses cigánykodása is. Nálam ezek nem kioltják, hanem hatványozzák egymást.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.04.19. 23:25:25

@Egy kicsit karcos: elég ehhez egy a párt logójához véletlenül sem hasonlító emblémával ellátott szatyor? Azt mondod?

arlequin 2010.04.19. 23:25:30

@órarugógerincű felpattanó: ez egyszerűen a felelősség hárítása, amit teszel. felismered a bajt, de azt mondod: nem az enyém. lehet tényleg órarugógerincű vagy. de előbb-utóbb minden ilyen lejár. s csak felpattansz. de ez így nagyon kevés. se felelősség, se együttérzés, mindössze pattogás. az meg ki a kékeres sirálycsőrt érdekel? az mindössze individuális hiszti. hisztizel? nekem úgy tűnik. mert egyébként nem érdekel téged.
akkor minek foglalkozol vele?
olyan ez amiről beszélsz, mint a maszturbáció pornófilmre: semmi közöm hozzá, mégis megpróbálom élvezni. elég sekélyes. beteg és értelmetlen.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 23:36:14

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: természetesen, csak vigyázz, be ne fizesd véletlenül a termékdíjat a szatyrok után:)

suski 2010.04.19. 23:37:46

@arlequin: "tényleg nem gondoltam volna (és ez nyilván minősít engem is), hogy az illés zoli ide süllyed"

én sem gondoltam...szerintem nem kdnp-s.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 23:37:56

@arlequin: Még csak az se. Rendszeres olvasóként elolvasom, aztán elmondom a véleményemet. Oszt ennyi. Az ilyen piszlicsáré dolgok oldaltól függetlenül nem izgatnak.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 23:40:05

@Egy kicsit karcos: Hát, én nem mondom, hogy ne háborodj fel, vagy ennek a felháborodásnak ne adj hangot, csak elmondtam, hogy mi az én véleményem az ilyen súlyú dolgokról, oldaltól függetlenül.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 23:48:31

@órarugógerincű felpattanó: tudod, engem az bánt, hogy egy picit azért bíztam most a Fideszben. De már kigyógyultam. Még kormányra sem jutottak, és egy pillanat alatt felvették az összes MSZP-s allűrt. Cigányokkal szavaztatnak, lopnak, csalnak, és azt a 3 ígéretüket, ami kicsúszott a szájukon, azt is rég visszavonták már. Az első megnevezett miniszter-jelöltjük a volt privatizációs kormánybiztos Martonyi elvtárs, cigányfronton már az SZDSZ programjánál tartanak, és a Jobbikot hibáztatják már előre mindenért. Ezt a programot viszont én már ismerem régóta, ez nem kell, már csak azért sem, mert az MSZP, ha egy aljas szemét párt is, de legalább balfaszok. Sajnos a fideszék ügyesebbek. Ez az Illés fogja védeni a parasztok érdekeit? Ez az Illés lesz államtitkár? Miféle nímandokkal lesz már megint tele a Ház?

arlequin 2010.04.19. 23:55:06

@suski: de, kdnp-s
@órarugógerincű felpattanó: ez nagyon csekély. sőt. mindössze önsegélyező hiszti-pisti. de te tudod. nekem mindössze szólnom kellett. nehéz lehet ennyire üresen. és mielőtt elmesélnéd, hogy dehogy, nos, mivel nincs bizonyosságod, ezért helyzeted valóban reménytelen.

suski 2010.04.20. 00:12:10

@arlequin: különben Balog Zoltán sem kdnp-s.

suski 2010.04.20. 00:14:03

@Egy kicsit karcos: Illés az értelmesebbek közé tartozik...nemtom mi veszi rá egy ilyen lisztosztogatásra, talány nekem is..

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 00:18:27

@suski: mit tett le eddig az asztalra Illés, a kilós liszten kívül?

suski 2010.04.20. 00:23:26

@Egy kicsit karcos: a csepeli trutyi ügyében pl eléggé tépte a száját. Vagy az Andrássy úti szoci maffia ügyében. Az elmúlt ciklusban különben nem volt a parlamentben. Az egyetlen "zöld" fideszes talán.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.04.20. 00:25:40

@Egy kicsit karcos: nem figyelsz bazmeg' ! Letett még az asztalra 1 liter étolajat, 1 kiló cukrot, és a fentebb kitárgyalt reklámszatyrot! Na persze fejenként!

belzebubó 2010.04.20. 07:19:01

@Egy kicsit karcos: Illés Zolit még a saját pártján belül is parkolópályára tették mivel az elveihez túlságosan ragaszkodott. Mára úgy látszik eladta magát, de a környezetvédelem neki mindig is a legfontosabb volt.
@arlequin: Illés Zoli fideszes, nem az alapitók közé tartozik, nem bibós,de régóta az.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.20. 08:03:53

ez hülye, de teljesen

jó lenne ha vki tényleg segítene, de az ne legyen már ilyen hülye, és ne legyen szavazatvásárló politikus

arlequin 2010.04.20. 08:19:55

@belzebubó: akkor én vagyok a hülye, biztos beleégett a nyáklapomba, hogy a normálisabb fideszeseket automatikusan besorozom a kdnp-be. elnézést.

minimalista 2010.04.20. 08:39:04

@Egy kicsit karcos:
Szépen összeállítottad a vádiratot, csak az a kár hogy egy fideszes "menő" ellen ezt egy hivatal sem fogja napirendre venni. És nem most köszöntünk el a jogbiztonságtól és jogállamtól, soha még csak nem is találkoztunk vele. Ez az igazán szomorú...

belzebubó 2010.04.20. 09:15:07

A francnak kellett ez az egész, 1 hete erről tárgyal a ballib média még Verók is megszólalt az ügyben és Gyuribá' rettegői is ezen jógáznak 1 hete. És pont Illés Zoli! El sem hittem róla amikor először hallottam.

suski 2010.04.20. 19:59:38

@arlequin: igen , Balog is fideszes, mert kérdezték, hogy miért nem kdnp, a válasz pedig az volt, hogy a fideszbe is kell a kereszténység vagy vmi ilyesmi..

suski 2010.04.20. 20:02:31

@belzebubó: biztosan részt vett vmi kampányagymosáson a szagérttôkkel...szerintem se volt erre szüksége 48%-kal vezetve, korrupcióban nyakig ülô szadomaszop bagázs, kétszeres vádlott maffiatag ellen...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.21. 13:39:20

OV ebben az esetben miért nem rúgja picsán a csávót?
Most attól függetlenül hogy ők it a megváltók, nem kéne törvényt szegni. Nekik sem nézhető ez el.

(Azt figyelitek, hogy vörös nyakkendője van? :D )

süti beállítások módosítása