Skip to content


       Szűrés lista

Három leaszfaltozott földút ajándékba = anarchia?

Nagyon kedves kis történtet lehet olvasni a nol.hu-n:

A sümegi várat a Papp család üzemelteti, és az egyik várkapitány, Papp Imre döbbenetes dolgot mert cselekedni: leaszfaltozott 3 utcát ... ingyen, bérmentve, ajándékba.

A sümegi vár környékén kis túlzással élve folyamatosan építkeznek: tavaly tavasszal például leaszfaltozták a Pappék tulajdonában lévő csárda parkolóját. A munka befejezése után azonban megmaradt egy félkamionnyi anyag. Pappék úgy döntöttek, hogy nem küldik vissza a fölösleges aszfaltot, hanem leöntik vele a közeli Zrínyi utcát, amelynek lakói harminc éve várnak arra, hogy a sümegi önkormányzat leaszfaltozza a földutat. A munka megkezdése előtt ifjabb Pappék egyeztettek a lakókkal – akik nagy örömmel fogadták a hírt –, de jelezték a szándékukat a polgármesteri hivatalnak is.

"Azért választottuk éppen a Zrínyi utcát, mert ott lakik a nővérem. De az aszfaltozással nem csak a testvéremen segítettünk, hiszen a teljes utcát 250 méter hosszan megcsináltuk. Ehhez persze nem volt elég a félkamionnyi aszfalt, úgyhogy vettünk még egy adagot." - mondta Papp.

Viszont megint megmaradt az aszfalt fele, ezért leaszfaltozták a Báróházi és a Vincellér utcákat is. Mindez több millió forintjukba került.

Mindenki nagyon boldog volt, az utca lakói végre megszabadultak a földúttól.
 

Ifjabb Papp Imre a leasz...
Ifjabb Papp Imre a leaszfaltozott Zrínyi utcában
 



















No, de ugye ez itt Magyarország ...

1,
Jó magyaros szokás szerint névtelenül felnyomták Pappéket a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, hogy engedély nélkül építettek utakat. Mint kiderült, az egyik lakónak nem tetszett, hogy aszfaltozták le az kocsibejárót ...

2,
Az NKH lefolytatta nagy komolysággal a vizsgálatot, és megállapította, hogy "ugyan nem engedély nélkül, de az érvényes építési engedélytől eltérően épült meg a három utca. A helyzet ugyanis az, hogy az érintett utak tulajdonosa, a sümegi önkormányzat 2007-ben jogerős építési engedélyt kapott az útépítésre, ám nem volt pénze a munkák megkezdésére. A Papp család ajándék aszfaltozása valóban több ponton is eltért az önkormányzat számára három éve kiadott engedélytől."

3,
Szabó Aliz, az NKH kommunikációs referense a Népszabadságnak elmondta, hogy "abban az esetben, ha ellenőrizetlen körülmények között, nem megfelelő paraméterekkel és technológiával történik a kivitelezés, a használatbavételt követően az adott út állapota rohamos romlásnak indul."
Szabó Alíz utcájában biztosan nem földút van, azért tud ilyen okosakat nyilatkozni.

4,
Szabó Aliz szerint az „ügyhöz való humánusabb közelítés” érdekében, és mérlegelve az építtető jó szándékát, illetve azt, hogy a korábbihoz képest jobb állapot állt elő, az NKH végül eltekintett a bírság kiszabásától, és „csak” a 97 ezer forintos eljárási illeték megfizetésére, valamint a fennmaradási és az ideiglenes forgalomba helyezési engedély beszerzésére kötelezte Pappékat.

5,
Papp szerint "ez utóbbi nem sokban különbözik attól, mint ha megbüntettek volna, hiszen a különböző szakhatósági engedélyek beszerzése több százezer forintos kiadást jelent."

6,
Az i-re a pontot kétségkívül Sümeg polgármestere, Rédei Zsolt tette fel, aki ahelyett, hogy megköszönte volna azt, amit helyette megcsináltak ajándékba, azt mondta, hogy "minden lakossági kezdeményezést szívesen támogat, ugyanakkor az is fontos, hogy a segítséget nyújtók betartsák a jogszabályokat, hiszen ellenkező esetben anarchiába fulladna minden."

Az.
Anarchia.

Rédei polgármester úrnak minden bizonnyal az fájt, hogy nem volt "tender", meg 10-20% vissza a zsebbe a "haver" nyertestől.

Amúgy meg aszfaltot ebben az országban biztos csak a Strabag tehet le, jól jegyezze meg ezt minden jótékonykodó vállalkozó.

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr182035212

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az emberek hülyék - Mihez ért a polgármester? 2010.05.28. 00:48:25

Csak, hogy tudjátok, hogy is néz ki, amikor nincs posztötletem: késő este ülök a gép előtt és megpillantom a blogom a könyvjelzőkben. Eszembe jut, hogy posztot kellene írnom (emlékszünk, amikor abbahagytam a mindennap-egy-poszt módszert, hónapolig alig...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aaabbbccc 2010.05.27. 21:14:15

az előző választás előtt Budapesten leaszfaltozott utak jelentős része a választások után 1-2 évvel már elég szar állapotban volt
csak utána kell olvasni, ez volt az, amikor demszky embere beleegyezett az egy réteg aszfaltba és előre lemondott minden garanciális kötelezettségről
milliárdos kár lett, egy embert elküldtek, ennyi
pedig volt engedély meg "megfelelő" technológia, semmi anarchia
szóval a lényeg ebben az esetben is a korrupció féltés, semmi más

nálunk is (XXIII ker) volt aszfaltozás, de volt olyan járda, amit "elfelejtettek" leaszfaltozni de készre jelentettek és volt teljesítés igazolás és kifizetés
amikor ezt valaki szóvá tette a képviselőgyűlésen, akkor azt mondták rá, hogy lázít

Az sem véletlen, hogy a Lánchíd rádióban a Közgép és a Switelsky hirdet, pedig gondolom nem számít arra, hogy a rádióhallgatók megrendelnek ezt-azt, a Fidesz érában is akarnak a régí módon munkákat.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.05.27. 21:33:58

Ezt találtam hirtelen a derék sümegi polgármesterről:
"Ugyanezt láthatjuk Sümegen,ahol most ámokfut Fidesz színekben valami Rédei Zsolt...
Volt Kisz titkár,s saját kérésére felvették annak idején az MSZMP-be korkedvezménnyel...igaz,hogy a papa volt a párttitkár.
Szép lassan lenyulta elvbarátaival a sümegi fidesz alapszervezetet,s most már nem lehet oda be sem lépni...ergo teljesen átvette az irányítást a városban.
Lecseréli a jegyzőt,s mostanság szerelik le a gázórákat a város közintézményeiben is!
Nem tudnak fizetni...
A Fidesznek nem kellett két évvel ezelött a 8 évig polgármesterkedő Rátosi Ferenc,mert ő kisgazda volt...s a közben átformált helyi fidesz is ellene lett (Magyarul a bolsevikok lenyulták a helyi fideszt...)
Most akkor hogy is van ez?
Imádkozunk itt Sümegen,hogy a helyi álfideszes vezér mihamarabb megbukjon,s kirúgják a pártból is!
Hja,a keresztény etikájáról annyit,hogy Nyírádon jegyzőként az aljegyzőnővel folytatott szerelmi viszonyt,a férj párszor arcul is csapdosta a Zsolt "urat"...Most ez a nő a jegyző, a viszony megmaradt, Zsolti bőszen jár vasárnaponként gyónni....
Váltás kellene,mert így végvárakat veszít majd a jobboldal! "
portal.jobbik.net/index.php?q=node/4694

arlequin 2010.05.27. 21:57:10

@derelyegrádi szellem: na megint lebuktam. pedig az árpádsávos tangabugyimra büszke vagyok.

@engem gyíkká változtatott: te félreérted papp várkapitány urat. várkapitány úr életének döntő részét azzal töltötte, hogy a sümegi vár többé nem 'rom', hanem élettel teli színterré változtatta. várúr kapitány pedig várpénzt szed, ahogy minden kapitánynak joga. én a családdal föllátogattam és nem kaptam a szívemhez, amikror 'nagycsaládos kedvezményt kaptunk. egyébként is egy dohányos naponta elszív ennyi pénzösszeget. vmi baj lehet a szerkezetben.

Horizont 2010.05.27. 22:06:52

@engem gyíkká változtatott: "igazi hernyó sunyi tapló lehúzós fos mutyivállalkozók közé"
Ilyen kicsinyes, irigy nem is tudom milyen hozzáállást mint a tiéd.Vállalkozó. Szolgáltatást nyújt és belépőt szed, ez igen, ez botrányos!:(( A honlapján elolvashattad volna amit írnak:
"Köszönjük, hogy a belépőjegy megvásárolásával Ön is hozzájárul a Vár felújításához!"

A jogszabályokat be kell tartani, tudjuk. (be kéne) Nem lehet, hogy mindenki azt csináljon amit csak akar. De esetleg valami rugalmasság szóba se jöhet? Vizsgálják felül, nézzék meg a körülményeket és döntsenek! Esetleg a jogszabálytól eltérően. Elvégre azért vannak ott, hogy minket szolgáljanak az érdekünkben intézkedjenek!!!! És 3 (!!!) ajándékúthoz pozitívan és hálásan álljanak már hozzá basszus.Hihetetlen, hogy bizonyos helyeken, beosztásban olyan emberek ülnek bebetonozva, (hogy stílszerű maradjak) akiket még árufeltöltőnek se alkalmaznék. Nem ellenőrzi őket senki, hogy megfelelnek-e a kritériumoknak, aztán azt se ellenőrzik, hogyan teljesít, szakmailag, emberileg. Elküldés, felmondás nincs. Jó fizetés, meg mindenféle juttatás, kapcsolatok vannak. Így van Sümegen és még mennyi helyen. Pártállástól függetlenül. Nálunk is egy tahó polgármester van, olyan személyi kultusszal, tanulatlan, függetlenként de jobboldaliként indult ezért megszavazták, pedig ismerték a faluban. Kis falu, 450 ezer fizuért tobzódik.
Sok sok Papp Imre kéne nekünk és kevesebb Szabó Alizkák, és Rédei Zsoltikák.....

engem gyíkká változtatott 2010.05.27. 22:08:30

@jpmjpm: ha 5-nél több sort el tudnál olvasni, és erősen koncentráltál, akkor rájönnél te is, hogy nem, ebből a sztoriból nem ez jött le nekem sem.

nem, nem dolgozom ingyen, de nem is sajátítottam ki egy magyar várat magamnak.
de, ezek pofátlan, elszállt árak, mivel nem Papp Imre hímzéseit lehet megnézni ennyiért, hanem egy magyar várat.
(vigyázat, súlyos demagógia következik: a Hősök terére mennyi a beugró? a Parlamentbe mennyi? a Lánchídon mennyiért mész át? soroljam?)

egyszerűen közkincs és kész, az enyém, nem diszkó ezerötér, üssetek, így gondoltam ott a kapuban, és most is.

a helyi kiskirály bérbe vesz egy magyar várat (!), majd irreális áron belépőt szed, megszedi magát, és ebből a pénzből büszkén jótékonykodik.
mondom, hangsúlyozom, hogy ettől függetlenül a fenti sztori csak óriási hab ezen a tortán. hogy jön a bosszús rendőr, és faszságért feljelenti, majd az idióta robot hatóság el akarja bontatni a vár urának (így nevezi magát a csávó) pénzéből épült utat, aminek egyébként mindenki örül.
persze, hogy örül, naná.
de biztos, hogy mindenki jól jár?

szerintem simán egy Menzel-film.

engem gyíkká változtatott 2010.05.27. 22:12:55

@Horizont: "Szolgáltatást nyújt és belépőt szed."

milyen szolgáltatás?
ja, persze, felújít, tényleg. :)

Horizont 2010.05.27. 22:13:23

@engem gyíkká változtatott:
Neked vissza kéne menni a szocializmusba!
Menthetetlen a gondolkozásod!
Máshol is akad baj úgy látom nem csak "bizonyos helyeken".

engem gyíkká változtatott 2010.05.27. 22:17:34

@Horizont: és mire vagyok irigy? ami az enyém? vagy amit ebből ellopott? :)

engem gyíkká változtatott 2010.05.27. 22:18:27

@Horizont: "Neked vissza kéne menni a szocializmusba!
Menthetetlen a gondolkozásod!
Máshol is akad baj úgy látom nem csak "bizonyos helyeken". "

na látod.
akkor születnek ilyen válaszok, amikor nincs jó, értelmes válasz.

Illúzióromboló kockacukor 2010.05.27. 22:27:16

Majd meglátjátok ősszel az önkormányzati választások kampányban:
...
És leaszfaltoztunk 3 utcát.
...

Horizont 2010.05.27. 22:33:16

@engem gyíkká változtatott: Tévedsz nem azért születnek ilyen válaszok, mert nincs jó, értelmes válasz, hanem azért, mert ilyen kommentekre mint a tiéd ez a helyes válasz. Ja az, hogy neked ez nem tetszik? Az bizony lehet. Nekem se tetszett a te véleményed. nem véletlenül ajánlottam neked a szocializmust, mert a véleményedre csak ezt lehet ráhúzni. Tudod, hogyan nézne ki a sümegi vár ha az önkormányzaton, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán vagy az államon múlna? Elmondhatnánk, hogy "Vár állott most kőhalom" .
És te azért hordod le, mert 1500 ft. a belépő? Biztos, hogy mindent tudsz róla, a munkájáról, vállalkozásáról? Vagy csak úgy ismeretlenül sunyiztad, taplóztad, hernyóztad?
Úgy látom te nem tudsz értelmesen válaszolni és ezért támadsz!
Még mindig meg tudok lepődni embereken:)

Arp1 2010.05.27. 22:47:36

Nemrég olvastam ezt:
www.reddit.com/r/Economics/comments/c84bp/how_realworld_corruption_works/

Pont a témába vág, mint konkrét eset (útépítés), és mint levonható tanulság (korrupció). Ha összehasonlítjuk az esetet a cikkben említett példával akkor Papp Imre = Paver Joe

Pont ez az a hülye "szabályfüggőség" az amit a Fidesz ígér hogy megszüntet. Jövő héten kezdődhet a takarítás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.27. 23:20:26

@engem gyíkká változtatott:

Itt a válasz a hülyeségedre:

"A rendszerváltoztatás idejére aztán a vár nagyon rossz állapotba került, 1989-ben a Megyei Idegenforgalmi Hivatal visszaadta a városnak. A vár jelenlegi kapitánya ekkor kapta meg az erődítmény üzemeltetési jogát. Az azóta eltelt időben teljesen újjáépült, falai szilárdan állnak. "

De tudod mit? Nyomd fel az Apehnál bazmeg, hogy miből volt pénze az újjáépítésre.
Ha meg sok az 1500, akkor menjetek a Mekibe sajtburgerezni.

eml 2010.05.28. 00:23:29

Nem akarok új nicket regelni, ezért Alízkának csak kézcsókom.

A várkapitány pedig derék ember. Ezért még a nyáron elmegyek a várába. Évek óta tervezem, de mindig elmarad, idén betartom!

jpmjpm 2010.05.28. 00:36:23

@engem gyíkká változtatott: A Parlamentnek és a Hősök terének is rengetegbe pénzbe van a karbantartása. Mint ahogy a sümegi váré is. Nyilván nem kisajátította, hanem megvásárolt valamilyen jogot, hogy az övé lehessen. Lehet, hogy ez 1 Ft volt (rengeteg régi ingatlant/kastélyt/fasztudjamit lehetett ennyiért megvenni egy időben), de ennek a feltétele az volt, hogy rendbehozza, üzemeltesse és működtesse a várat. És azért Sümeget ne hasonlítsuk össze Budapesttel, ahová rengeteg turista jön. Gondolom Sümegre ennek a töredéke jut el. Meg ez a vármutogatás azért eléggé idény jellegű, nem hinném, hogy télen nagyon sokan mennének. Szóval nem hiszem, hogy a csávó milliárdos lenne ebből. Viszont szívvel csinálja és a jelek szerint jól, hiszen üzleti alapon tudja működtetni a várat. Szerinted ez melyik önkormányzatnak sikerülne? Mindegyik kurva veszteséges lenne a mutyik miatt és állami pénzből kéne finanszírozni a működést. Mint ahogy a Hősök terét és a Parlamentet is abból tartják fent (mondjuk speciel ezeket nem a mutyi miatt, hanem presztizsből). De nincs is értelme összehasonlítani a kettőt, annyira távol állnak egymástól (nem csak földrajzilag).

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.05.28. 01:02:09

@engem gyíkká változtatott: Látom, nagyon mély nyomokat hagyott benned az a kirándulás. :) Én azért ott kezdeném az önérzetes szegényemberkedést, hogy föltipegek a várhoz a fürge zergelábaimon, nem fizetek a buszért, ha vérlázítónak tartom az árát. Ha másképp nem lehetne odajutni, disznóság lenne, a lustákat viszont miért ne húzná le? Szolgáltatás, csezmeg, aki akarja, igénybe veszi.

fokabacsi 2010.05.28. 06:03:38

@engem gyíkká változtatott: Előtte volt a városnak , hogy kijavítsa a romos várat! Miért nem tette? Miért most kell irígykedni? Én nem voltam nagyon régen a sümegi várban, de ahogy kívülről nézve megújult, utánozni lehet ! Aki pedig sokallja ne menjen be!! Nem kötelező. Meg kell nézni helyette az állatkertet példul, majd meglátod ott mennyiért mit kapsz!. A bevétel jelentős hányada állami-önkormányzati bevétel. Nem jótékonykodásból lehet, egy hatalmas romot felépíteni karbantartani. Könnyű ugatni tapasztalat nélkül.. 800 Ft a busz? És nem volt gyalogjárat? Meg kell nézni Tapolcán az állami kezelésű tavas barlangot, majd meglátod mennyi pénzért mit kapsz ! Nem te vagy a sümegi polgármester, merő véletlenségből?? Mert a hozzáállásod nagyon olyannak tűnik.

házipálesz 2010.05.28. 08:08:50

Azért írni valamit, hogy írj nem érdemes zero!

Szerintem a suszter maradjon a kaptafánál, mert úgy mindenki jobban jár. Szerintem arról írj, amihez értesz. Egy út megépítése nem annyi, hogy megmaradt egy kis aszfalt, oszt lehengereljük. Az építési engedély pedig nem azért van, hogy dísznek kirakjuk a vitrinbe. Gondolj csak bele józan paraszti ésszel: az építés során esetleg nem veszik figyelembe a meglévő közműveket: pl. leaszfaltoznak egy szennyívíz tisztítóaknát és amikor egy dugulás miatt a szar feljön a budidban nem tudják elhárítani azt. Vagy nem építenek be egy szükséges átereszt és egy nagyobb csapadék után a portád vízben áll. És persze hosszasan sorolhatnám a dolgokat.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 08:33:38

OFF:
Nem lesz poszt Szabó Z. gyanúsított tegnapi "célkeresztbenes pólós" performanszáról amit az ügyészség előtt adott elő??:D
ON

Kicsit Karcos 2010.05.28. 08:44:44

@házipálesz:

"És persze hosszasan sorolhatnám a dolgokat. "

Akkor sorold légyszíves, de a tényeket, hogy mit cseszett el, mi mindenre nem gondolt az útépítő, és ebből kinek milyen kára származott / fog származni a következő esőzéskor / havazáskor / 30 fok feletti melegben / 10 fok alatti hidegben stb.

akira2 2010.05.28. 08:46:51

@gonosztojás:
Egyetértünk, az útépítés, mint minden építkezés, nem a burkolattal, hanem az alapokkal kezdődik. Ha a kátyús földútra csak úgy ráhányják a zaszfaltot, az rosszabb lesz hamarosan, mint volt. Tudom, nálunk, az egyik szomszédos utcában ugyanez történt néhány éve, egy-két tél alatt használhatatlanná vált.
De van itt még két probléma:
Az egyik, hogy - habár nem tudom, csak sejtem, ha 30 éve földútról van szó - a szóban forgó utat csupán az ottlakók használják, meg a vendégek, meg esetleg a mentő, tűzoltó, stb., de talán nem Sárvár főutcájáról van szó, ahol tényleges közúti forgalom van... Ez az út egy szűk közösség érdeke, hogy nekik megfelelő minőségű legyen, erősen el kellene gondolkodni azon, hogy miért is társadalmi elvárás, hogy ez közpénzből, akár állami, akár önkormányzati közpénzből épüljön, szépüljön. Ha valaki nem akar sáros lábbal hazamenni, akkor építsen magának utat, járdát, dobja össze az utca a pénzt rá - hamár szinte kizárólag az ő érdekük.
A másik probléma pedig az, hogy egy ilyen, kizárólag az ottlakók céljait szolgáló utat minek is kell leaszfaltozni? Szedjék ki 30-40 cm mélyen a sarat, és szórjanak a helyére durva murvát, kavicsot, azon is haza tud gurulni 20-szal bármilyen autóval, a megfelelő mélységű murvás út pedig még az esővizet is elég jól beszívja. Nem kell minden talpalatnyi földet vízzáróra leaszfaltozni, hogy aztán az esőzések okozzanak újabb és újabb problémát. Az aszfalt forgalmas (gyorsforgalmas), nagyközösség által használt közutakra való, nem a ház elé a zsákutcába, amit csak az használ, aki ott lakik...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 08:55:53

@akira2:
Te jó ég te merre laksz. Dobják össze maguknak az utat, meg murvázzák le??

Kicsit Karcos 2010.05.28. 08:58:29

@akira2:

Hát téged meg ki küldött?

Marcellusca 2010.05.28. 09:01:13

@Horizont: Bocs, hogy közbe vau-vau, de szerintem @engem gyíkká változtatott: -nak igaza van.
Legalábbis abban, hogy az ilyen történelmi emlékhelyeinknek ingyenesen látogathatónak kellene lennie. Nem volna szabad átadni vállalkozóknak. Igenis az államnak kellene gondoskodnia a fenntartásról, felújításról.
Viszont, ha már "eladta", akkor kőkemény üzlet.
És igenis nagy gond ezek pénzért történő meglátogatása.
Nekem, például.
Mert eljutni Sümegre sem egy óccsó mulatság. Megnézném kiccsaládommal a történelmi várunkat, de a belépő már problémás. Mert 5.000Ft az 5.000Ft. (Sajnos) van jobb helye.
Úgyhogy kimarad a Sümegi vár. Is. Meg a visegrádi, meg a gyulai. Is.
És, így a helybéli kifőzdéknek sem lesz akkora forgalma, mert, ha nem megyünk el a környékre, akkor nem veszünk ott fagyit, emléktárgyat és nem ülünk be egy ebédre.
Úgyhogy a helyi vállakozók is csak rosszabbúl járnak.

De, hát tudjuk, hogy az állam rossz gazda. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 09:02:07

@akira2:
Azt kihagytad, hogy ha vezetékes vizet akarnak akkor ássák ki maguknak az árkot esetleg fúrjanak kutat és szerezzenek be víztisztítót. Mert hát ilyen csip-csup zsákutcákba mi a fasznak vinné be az állam a vezetékeket.

akira2 2010.05.28. 09:03:56

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Olyan helyen lakom, ahol a lakóházakhoz vezető zsákutcák nem közpénzből épülnek... De megfelelő műszaki tartalommal...
Bocs, most látom, hogy Sárvárt írtam Sümeg helyett, ebből is látszik, hogy messze mindkettőtől... :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 09:07:27

@akira2:
Jó neked, akkor ez valami egészen új megoldás. Tudod az országban a legtöbb ember hónapról hónapra él, és nem élete álma, hogy saját pénzéből építsenek utat amikor van egy önkormányzat akinek a feladata a település irányítása, fejlesztése a helyi adókból meg amit az államtól kap (az már más kérdés hogy ez semmire nem elég, a pályázatok meg gyakorlatilag a korrupcióval egyenértékűek)

akira2 2010.05.28. 09:09:22

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Pont így van, ahogy mondod. Nem csak az utakat, de az összes közművet, a vizet, a gázt és a villanyt is teljes egészében az ottlakók finanszírozták... És ez így is van rendjén - a piacgazdaságban.
A szocializmusban nevelkedetteknek, akik ráadásul nehezen fogják föl, hogy piacgazdaság van, persze ezt nehéz megemészteni, kell még néhány generáció, amíg rájönnek a népek, hogy nincs ingyenebéd... valaki korábban írta, hogy a 19. századi USA-t sem az állami szerepvállalás tette nagyjá...

fokabacsi 2010.05.28. 09:10:17

@akira2: Neked ki épített utat? Abban a 30 év után leaszfaltozott utcában is adófizető magyar állampolgárok laknak.Semmi baj nem lett volna, azzal az úttal, ha _ellenőrizve, engedélyezve, szimatolva tanács-adva,közút-kezelve, pályáztatva lett volna, hogy egy csomó LÁZASAN SEMMITTEVŐ GITTEGYLETI ALKALMAZOTT A MAGA FONTOSSÁGÁT BIZONYGATNI TUDTA VOLNA , és némi bélelt borítékok zsebekbe vándorlása meg lett hiúsítva. Ez itt a baj..

Kicsit Karcos 2010.05.28. 09:13:04

@akira2: akkor már csak azt mondd meg, mi azzal a bajod, hogy ifj. Papp Imre a saját pénzéből aszfaltozta le a 3 utcát.

akira2 2010.05.28. 09:15:06

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

"a helyi adókból meg amit az államtól kap (az már más kérdés hogy ez semmire nem elég, a pályázatok meg gyakorlatilag a korrupcióval egyenértékűek) "

Na látod, ahol állami közpénzek vannak, ott korrupció is van. Minél többen várják, hogy minél több dolog állami pénzből valósuljon meg, annál több lesz a korrupció. Egyébként pedig vajon honnan is vannak állami bevételek? Ki is fizeti az adót, amiből az államnak, önkormányzatnak "útépítési feladata" van? Talán azok fizetik, akik a nagy semmittevésükben máról holnapra éldegélnek, és 30 éve várják az aszfaltutat? Lófaszt! Azok, akik elmenekülnek az ilyen posványból, és maguk teremtik meg a saját jólétüket, nem az államtól, önkormányzattól várják...
Persze tisztelet a nyilván létező kivételeknek, nem akernék senkit megbántani, akinek nem inge...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.28. 09:22:42

@Pocócicó: "Menj a cseszneki várba, ott nincs belépő, viszont meredek az út fel a romokhoz."

Tavaly még volt belépő. Valami észvesztő 400 forintos összeg, amit a vár restaurálásának folytatására fordítottak. De ez csak kukacoskodás. :)

@akira2: A te érdeked, hogy legyen iskola a városodban, hát építs. Az én érdekem, hogy gyorsan beérjek a munkahelyre, hát ások egy metrót. Gizi néni érdeke, hogy az orvos meg tudja vizsgálni a tüdejét, hát vesz egy röntgengépet. Egyébként meg ne építsenek mindenféle tiszai gátakat azénadómból...

És így nincs is szükség se államra, se önkormira, se adókra, új vadnyugat. :D

Anarcho-szindikalista közösség vagyunk... :DDD

akira2 2010.05.28. 09:24:18

@fokabacsi:

Nekem vállakozó építette. Ingatlanfejlesztő szervezte. Kiszámolta, hogy mennyi lesz telkenként, az egészet megfinanszírozta, majd eladta. Nyilván a telekkel együtt. A teljes telekár 40%-a volt a közművestíés ára. Persze van akinek ez nem fontos, és 40%-kal olcsóbban vett telket, aztán meg követeli az önkormányzattól, hogy legyen neki is aszfaltút... na látod, ezért vagyok kiakadva azon, aki mindent az államtól és önkormányzattól vár. Én nem várok semmit, max azt, hogy ne kelljen ezek miatt az ingyenélők miatt havonta annyi adót bepengetnem, amennyiből száz másik ingyenélő kocsmázni jár a közpénzből felújított magánkocsmába... Mert ilyen is van. Tudod, a demokráciában, ha sokan azonos dolgot akarnak - pl. felújított kocsmát - akkor arra rögtön lesz közpénz. Még parkolót is építenek a kocsmához... Érteeed? Parkolót, a kocsmához... :)

A hivatali korrupció csupán a felszín, az igazi probléma a T. szavazópolgárok fejében van, hogy még mindig a kommunizmusban, a paternalista állami megoldások világában élnek...

f.m.j. 2010.05.28. 09:25:37

@Marcellusca:

5000 ft= 2 db családi meki ebéd kihagyása... döntsd el, melyik ér többet (ezzel nem azt akarom mondani, hogy bősz mekirajongó volnál, ilyen eszembe sem jutott, csak gondoltam 5000 ft annyi hülyeségre is el tud menni) :):)))

f.m.j. 2010.05.28. 09:30:07

@akira2:

a posztban leírtak szerint pont nem vártak az önkormányzatra, államra, hanem saját pénzükből csinálták amit csináltak... valamit a közjóért (még ha egyesek szemében szépséghiba, hogy abban az utcában lakott a testvére is) ami már Széchenyi óta nem fordult elő ebben az országban
az a minimum, hogy elvárhatjuk, hogy ne bírságolják meg őket...

a másik, ami idegesítő, hogy valaki felvetette, hogy szar a jogszabály, meg kell változtatni, nem leszarni. Ennek csak a fele igaz, mert a leszarás csúnya dolog, de az még csúnyább, hogy pont azok nem nyúlnak az ilyen jogszabályokhoz, akik megtehetnék...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 09:30:45

"Azok, akik elmenekülnek az ilyen posványból, és maguk teremtik meg a saját jólétüket, nem az államtól, önkormányzattól várják..."
Aha csak a vicc az, hogy manapság ha becsületes munkával szeretnéd ezt elérni, pont az állam és az állam által hozott törvények akadályoznak meg ebben. Csak én érzek itt némi ellentmondást??
Az hogy szemmel láthatóan nem vagy képben ma egy átlagos ember lehetőségeivel, az meg a te bajod. Lehet hogy mondjuk fontosabb hogy a gyerekének enni adjon, mint hogy aszfaltra költse a pénzét (ami- jelzem megint -önkormányzati feladat)

f.m.j. 2010.05.28. 09:31:41

eltűnt az előző hsz-om, de szerintem ha ezt a teljesen felesleges kommentet elküldöm, meg fog jelenni...

fokabacsi 2010.05.28. 09:34:15

@akira2: Ki kényszerített rá hogy ilyen drága telket vegyél? De a helyi adókat azért beszedik ugye? Meg a benzinbe az útalapot. Meg a teljesítményadót? Meg parkolási díjat ! Meg van rajta sapka adó, meg nincsen rajta sapka adó! És még útépítésre is ?????? te is ott dolgozol a "tanácson" ? Meg építményadó? Mert nem itta , játékgépezte el, hanem vett egy 10 éves autót. Vagy építkezett? Hogy lehessen a segíjjescigánynak házat építeni?
Mégis hol élsz te?

akira2 2010.05.28. 09:36:49

@PeriwinkLe - az igazi (aka A 40-es fantomja):

"A te érdeked, hogy legyen iskola a városodban, hát építs. Az én érdekem, hogy gyorsan beérjek a munkahelyre, hát ások egy metrót. Gizi néni érdeke, hogy az orvos meg tudja vizsgálni a tüdejét, hát vesz egy röntgengépet. Egyébként meg ne építsenek mindenféle tiszai gátakat azénadómból...

És így nincs is szükség se államra, se önkormira, se adókra, új vadnyugat. :D

Anarcho-szindikalista közösség vagyunk... :DDD "

Ne gondolj mást, mint amit írtam. Az én gyerekem ugyan magániskolába jár, korábban is vegyes finanszírozású állami/alapítványiba járt, mely alapítványba - noha már nem oda jár - továbbra is fizetek évente több százezret, mert tetszik amit csinálnak/csináltak, hálás vagyok nekik, hogy többet tudtak adni a gyerekemnek, mint én kaptam a kommunista állami oktatástól.

Egyébiránt pedig nagyok szívesen fizetek adót a közoktatásra, közgyógyellátásra, egyes, valóban széleskörű érdekeket célzó állami beruházásra, a (jog)rend fenntartására, de marhára fáj, hogy dupla ennyit kell fizessek a felesleges bürokráciára, a kocsmák törzsvendégeinek szociális támogatására, nomeg a 30 éves zsákutcák leaszfaltozására. Aki 30 évig kibírja a sárban, annak jó lesz az már újabb 30 évig is... Ha meg nem, tegyen érte saját erőből, vagy költözzön el jobb vidékekre. Többszáz éve nincs már röghözkötés, ha valakinek valami nem tetszik, tegyen ellene, vagy költözzön el.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 09:40:23

@akira2: "a T. szavazópolgárok fejében van, hogy még mindig a kommunizmusban, a paternalista állami megoldások világában élnek... " nem kívánok bele vau-vau, de ha ezt a félmondatot jól értem, akkor sajnos nincs igazad.

Ti ekkora adóterhelés (értem ez alatt a különféle - jövedelmet terhelő - adókat, járulékokat, mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalról) mellett ez egy hihetetlenül demagóg kijelentés. Ugyanis "svéd adóterhelés" mellett még öngondoskodást is elvárni az hihetetlen aljas húzás BÁRMELYIK kormányzat részéről is. Ha skandináv adóterhelés van, akkor JOGGAL várnánk el skandináv-típusú szociális ellátórendszert is. Ha meg öngondoskodásra akar rászorítani az állam, akkor ezt tegye LÉNYEGESEN alacsonyabb adórés mellett. De a kettő "magyaros" kombinációja az nem túl korrekt. Plusz még ehhez a pofámba tolni, hogy "nincs ingyenebéd". Ezt akár el is tudnám fogadni, de egy a bibi: ez az ebéd - nekem - rohadtul nem ingyenes, és még a "koszt" is szar :(

akira2 2010.05.28. 09:42:24

@f.m.j.:

A posztban nem az volt, hogy összedobták saját pénzen, hanem az, hogy róbert bácsi megcsinálta nekik..
Viszont az volt a posztban, hogy szerintük az önkormányzat feladata lett volna az utak építése, amit 30 éve vártak, látszólag maguktól nem történt semmi. Erre írtam, hogy szerintem nem az önkormányzat feladata egyes szűk csoportok érdekében utat és közművet építeni.

f.m.j. 2010.05.28. 09:44:24

@akira2: milyen szűk csoport érdeke? komolyan nem értelek, igyekszem, de @Seduxen: -nel értek egyet, ő már leírta okosan :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 09:45:05

@akira2:
"Ha meg nem, tegyen érte saját erőből, vagy költözzön el jobb vidékekre. Többszáz éve nincs már röghözkötés, ha valakinek valami nem tetszik, tegyen ellene, vagy költözzön el. "
Csak magamat tudom ismételni, nem vagy tisztában egy átlagos dolgozó ember lehetőségeivel, különben nem írnál ennyire demagóg és sokakat bántó dolgokat.
Örülj neki hogy te megteheted azt amit megtehetsz,de másokat ennyire lenézni akinek nem volt ennyire szerencsés sorsa....szerintem hagyjuk.

Kicsit Karcos 2010.05.28. 09:45:10

@akira2: talán valami bajod van azzal, hogy Róbert bácsi építette az utat, és nem az állam? Róbert bácsinak ki kellett volna számláznia portánként a részleteket? A kötözködésen kívül mi célod van ezzel az "érveléstechnikával"?

f.m.j. 2010.05.28. 09:51:11

@akira2: bocs, a lényegi dolgok később szoktak eszembe jutni, és az pedig az lenne, hogy nem inkább arról van szó, hogy a vállakozó ezzel a húzással belegyalogolt egy szűk kör érdekeibe?

az önkormányzat semmilyen utat nem épített ... 30 éve ....
az is kettős, hogy a dolgokra milyen sebbességgel reagálnak, 30 évig semmi, ahogy lehet/kell bírságolni, azonnal képben vannak :):)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 09:52:16

@akira2: "Erre írtam, hogy szerintem nem az önkormányzat feladata egyes szűk csoportok érdekében utat és közművet építeni. " - azért megnézném, hogy a 3 utcában hány ember lakik, és ez alapján ítélném meg, hogy "mennyire szűk is az a réteg",

Amúgy megint csak "vitatkoznom" kell Veled: DE, éppen az a feladata a HELYI ÖNKORMÁNYZATNAK - mint a neve is mutatja -, hogy a TELEPÜLÉS LAKÓINAK az érdekét képviselje. Persze a lehetőségeihez mérten. Mert azt elfogadom, hogy nincs rá pénz, igen, ilyen sajnos van. De ha már valaki elvégzi az önkormányzat HELYETT a munkát (1990. évi LV. törvény 8. § (1) bekezdés: "A települési önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében különösen: a településfejlesztés, a településrendezés, az épített és természeti környezet védelme, a lakásgazdálkodás, a vízrendezés és a csapadékvíz elvezetés, a csatornázás, a köztemető fenntartása, a helyi közutak és közterületek fenntartása, helyi tömegközlekedés, köztisztaság és a településtisztaság biztosítása....") akkor az lenne a minimum, hogy a "hivatali rugalmatlanságot" sutba dobja, és megpróbál józan paraszti ésszel - a jogszabályi keretek között - döntést hozni.

Marcellusca 2010.05.28. 09:53:25

@f.m.j.: Nem járunk mekibe. :)))
Mondom, hogy nem csak az az ötezres a probléma.
Már az eljutás is.
És akkor pluszba jön ez az összeg.

Igen, más hülyeségekre is el lehet költeni, de azt sem teszem.
Sajnos meg kell néznem, hogy mire adok ki egy ötezrest.

Alapvetően az elvvel van a problémám.
Ha közkincs, akkor milyen jogon adják oda egy vállalkozónak, hogy ő (persze profitért, mert ő sem hülye) üzemeltesse?

akira2 2010.05.28. 09:57:51

@Seduxen:
Abban nyilván igazad van, hogy nem minden T. szavazópolgár fejében maradt meg a kommunista gondolkodásmód, meg a paternalista állam eszményképe, de a többségben igen. Nekem pl. rémképem van a paternalista államról... :)

A svédek ebből a szempontból különlegesek, ott valóban magas az adóterhelés, de ők - mint említettem - különleges elvárással, gondolkodással és tapasztalattal rendelkező népek. Ők pl. eljutottak már odáig, hogy a stockholmi polgárok kezdeményezték a belvárosi dugódíj bevezetését, hogy kevesebben menjenek be autóval, inkább járnak busszal, kerékpárral (télen is) - talán ezért lehet, hogy a belvárosban minden harmadik autó Porsche.... :)

De ne érts félre, nekem nem szívem csücske a svéd szociális modell, ahol magas elvonásból képesek magas szociáls hálót fönntertani, és sokkal inkább az alacsony adó, alacsony szociális háló híve volnék... De összekeverve semmiképp...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 10:01:45

@akira2: "De összekeverve semmiképp" - pedig nekünk ez jutott :)))) /na jó, ez amúgy kurvára nem vicces..../

"Ők pl. eljutottak már odáig, hogy a stockholmi polgárok kezdeményezték a belvárosi dugódíj bevezetését, hogy kevesebben menjenek be autóval, inkább járnak busszal," - elképzeltem, hogy ez mondjuk Budapesten hogy valósulna meg :)))) Mert ugye a svédeknél van egy alternatívaként szolgáló tömegközlekedés. Ellentétben Budapesttel :( Amúgy abszolút egyetértek: a magam részéről ha csak nem NAGYON muszáj, anomáliái ellenére is a tömegközlekedést - főleg a felszín alattit - részesítem előnyben a gyorsasága miatt. Autóba csak akkor ülök, és jövök be a belvárosba, ha nagyon muszáj. Szóval ha egy átgondolt, és korrekt módon kivitelezett dugódíjat vezetnének be, az mindenképpen üdvözölendő lenne.

akira2 2010.05.28. 10:08:58

@Kicsit Karcos:

Leírtam, nem róbert bácsival van gondom, hanem azzal, hogy sárra aszfaltozott... De amúgy is bajom van a sok aszfalttal. Mivel két helyen lakom (a másik nem Magyarországon van), látom, hogy nem aszfaltoznak mindenütt, az útburkolat az autópályán, főútvonalakon aszfalt, a belvárosban nem vízzáró, murva lapon rakott kockakő, a legelőkelőbb ingatlanokhoz pedig leginkább murva, vagy kavicsút vezet. Igaz, ezek részben magánutak amelyek nem minden része van elzárva a közforgalomtól, de legalább nem hajtanak a környéken 80-nal... És itt is van tél, itt is esik az eső...

Tehát még egyszer: az aszfalt gyorsforgalmi utakra való, mert az sima. Mindenhova máshova alkalmasabb és jóval tartósabb útburkolatok is vannak.

akira2 2010.05.28. 10:12:06

@Seduxen:
Egyetértünk:
A svájciak pedig azt népszavazták meg, hogy emeljék meg 0,1%-kal az áfa-t, de azt csakis vasútfejlsztésre fordítsák, mert utálják a kamionokat...
Nálunk meg miről is szavazott a jónép? :) De ezt sem tartom viccesnek...

Kicsit Karcos 2010.05.28. 10:13:44

@akira2: tehát szerinted az adott utcák lakói (megengedően: akár Róbert bácsi) fizessék az útépítést, de abba azért beleszólnál, hogy aszfalttal, betonnal vagy macskakővel burkolják le? Nem lesz ez így sok egyszerre?

EvangelineS (törölt) 2010.05.28. 10:13:45

Ez Magyarország kérem szépen.Valaki tesz vmit a közért,erre egy irigy majom felnyomja.a polgármester meg nemhogy azt mondaná,"kösz",nem,inkább belerug még egyet.a ennek a 2 embernek a háza elé kellene még 1-1 kamionnyi betont önteni.ezért tart itt ez az ország,ahol,mert itt mindenki csak feljelentgetni tud.az bezze,g h a szemébe mondja a véleményét,na azt már nem meri.baromarcúak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 10:16:11

@akira2: "emeljék meg 0,1%-kal az áfa-t, de azt csakis vasútfejlsztésre fordítsák, mert utálják a kamionokat...
Nálunk meg miről is szavazott a jónép?"

A kettőt azért nehéz párhuzamba állítani. Ugyanis ott az áfa-emelés egy "refomr" kiindulási alapja. Nálunk meg a 300 forint lett volna MAGA a "reform". Azt már meg sem említem, hogy kókányjani nevével fémjelzett szadesz reklám ugye a "szereti az ingyenességet" hangzatos szlogenjével maga volt a nettó hazugság.

Azt mondjuk kívánatosnak tartanám itthon is, hogy a tranzit kamionforgalom NE a közutakon bonyolódjon. A határátkelőknél felrakni vonatra, és azon átutaztatni az országon. Kevesebb baleset is lenne pl.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.28. 10:17:26

@Marcellusca:

Mert ő legalább üzemelteti, karbantartja, újjáépíti, "unokáink is látni fogják"
Ami állami kézben van, az csak rohad, porlik szét, mert "nincs rá pénz", nézz meg más várakat, kastélyokat.
Persze itt is bejön a sokat emlegetett kérdés -ebben igazad van-, hogy ugyanaz egy vállalkozónak miért nyereséges, és az államnak miért veszteséges. Ez ugye a nézőpontjuk különbözősége miatt van: lopás vs. tisztes profit
De azt mondom, ha így legalább áll a vár, akkor legyen magánkézben az üzemeltetés.

Marcellusca 2010.05.28. 10:38:34

@laspalmas: Tudom én, hogy mi, miért van, annyira nem vagyok hüjjje. :)))

Csak, valahol bosszantó.
És nem a vállalkozótól sajnálom, főleg, ha tényleg rendben is tartja azt (és más) műtárgyat, építmény.

Az elv.
Ha közkincs és a történelmünk része, akkor az legyen a közé!

És itt jön, amit írogatunk: Az állam rossz gazda, és ő csak a lenyúlásra használná.

Ez a legszomorúbb, elkeserítő az egészben!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 10:42:27

@Marcellusca: "Az állam rossz gazda" - na eme jól sikerült mondat kiagyalójától származik egy másik "remek" javaslat az "elégetlenkedők" problémáinak "kezelésére", mint megoldást tudnám Neked felajánlani :)))))

Kicsit Karcos 2010.05.28. 10:44:18

"Az állam rossz gazda"

Erről mindig eszembe jut, hogy bezzeg milyen jó gazdája annak a pénznek, amit az eladott vagyonelemekért kap.

Marcellusca 2010.05.28. 10:50:55

@Seduxen: Ha tehetném, meg is tenném. :))))
Nézem a lehetőségeket. Nem magam miatt, hanem A Főnöknek akarok jobbat.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 10:55:17

@Seduxen:
Csak nem a "ciántablettásra" gondolsz:D?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 10:58:37

@Marcellusca: szerintem nem egyre gondoltunk :)))) nézd meg @DexterMorgan78/Séfbácsi: kommentjét, ő egyből levette, hogy mi a stáció :)))

akira2 2010.05.28. 10:59:40

@Kicsit Karcos:
Ki mondta, hogy beleszólnék abba, ki, hogyan csúfítja el bárki a saját lakókörnyezetét? Csupán elmondtam a véleményemet a fejetlen aszfaltozásról... Az önkormányzat/állam által fizetett, magáncélokat (vagy szűk csoportok érdekeit) szolgáló beruházásokat viszont baromira rühellem, mert az én adómat emelik miatta, vagy nem képesek csökkenteni egy versenyképes szintre...

Evil One 2010.05.28. 11:13:21

Az a kibaszott elkeserítő, hogy sokan nem is értik, mi itt a gond.
Szánalmas szar bürokratikus foshalmaz. Magyarországon az államapparátus a közember ellenfele, nem pedig egy értük működő szervezet.

Ez kihat a morálra, az adófizetési hajlandóságra, úgy általában mindenre. Az állam azért van, hogy megnehezítse az életed, a rendőrség azért van, hogy mindenáron megbírságoljon, az adóhatóság azért van, hogy ellehetetlenítsen, a parlament azért van, hogy a közpénzeket elmutyizza. Soha egy pillanatra nem éreztem életemben, hogy jajj de jó, hogy a Magyar Köztársaság állampolgára vagyok. Soha.

Kicsit Karcos 2010.05.28. 11:14:54

@akira2: teljesen irreleváns és ráadásul önmaguknak ellentmondó "érvekkel" jöttél. Olvasd el a posztot, arról szól, hogy valaki megunta a töketlenkedést, és öngondoskodott. Erre elkezdtél azzal a szöveggel házalni, hogy mennyire utálod a kommunizmust, és hogy öngondoskodjon mindenki, na de ne Róbert bácsi pénzén, mert azt csak te (bezzeg!) teheted a gyereked volt iskolájával, és persze mekkora faszság volt aszfaltozni az utat. NEM erről szól a poszt, nagyon nem. Ebből a játékból így hát én ki is szállnék.

akira2 2010.05.28. 11:17:50

@Seduxen:

off,

Azért az eü reform jóval több dolgot feszegetett, mint a vizitdíj - még ha nem is értettem vele minden részletében egyet -, a vizitdíj-eltörlő népszavazás pedig alapvetően egy populista, demagóg, kommunista politikai húzás volt, szakmailag pedig három évre betiltotta egy olyan intézményrendszer alapját, amely rajtunk kívül szinte mindenhol működik a világban. Külföldről nézve ez épp olyan nevetségesnek tűnik, mint a koreai népi demokrácia...

Nagyon nehéz a zemberek fejéből kiverni a kommunizmus gyökereit, még mindig hányan beszopják a "neazemberekkelfizettessékmeg" c. szlogent... :) De igen! Az embereknek meg kell fizetniük a jólétükért, tanulással, szorgalommal, kitartással, munkával, kockázattal, de valahogy meg kell érte fizetni. Minden már csak lopás. Még a közpénzlopás is az. Ha valakiknek a sáros utcáját, ahol csak ők járnak, közpénzből finanszírozzák, az közpénzlopás. Közpénzből olyat kell és lehet finanszírozni, amit magánpénzből nem lehetséges, vagy részlehajlást szül. Pl. ezért lehet csakis közpénzből finanszírozni a független bíróságokat. A közvetlen finanszírozás függőséget jelent...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 11:28:50

@akira2: szerintem válasszuk külön az eü-reform kapcsán a "minek kellene megvalósulni", és a "mi valósult volna meg" kérdéskört, mert - az efftásak 8 éves ténykedését ismerve - ez bizony ég és föld.

Stimmt, hogy szükség lenne egy jól átgondolt, és a szereplők (intézmények, szervezetek, biztosítók) bevonásával kimunkált VALÓS Eü-reformra. De amit itt le akartak tuszkolni az emberek torkán az igen is tb-kassza kvázi privatizációnak álcázott szétlopása lett volna. Hogy populista volt -e a népszavazás, lehet, hogy az volt. De sokkal többről szólt - a végeredményét látva -, mint a 300 forint. És a többségünknak nem is az fájt, mert ha néhanapján elmegy az ember orvoshoz, kifizetjük, nincs ezzel gond. De AHOGY meg akarták etetni, na ez a körítés tette abszolút hiteltelenné az egészet.

Marcellusca 2010.05.28. 11:43:29

@Seduxen: Ne fárassz! :)))
Már szellem megtette. :))))))
Áruljad elfele, hogy akko' mire gondútá! :D

derelyegrádi szellem 2010.05.28. 11:55:49

@akira2:

"Azért az eü reform jóval több dolgot feszegetett, mint a vizitdíj -"

Konkértan még mit? Már azon a megbukott dolgon kívül, hogy Hospinvestnek átadják üzemeltetésre kórházakat, mert ugyanis a H. csődbe ment, és a maguk mögött hagyott kifizetlen számlákat (milliárdos nagyságrend) most az önkormányuzatok KÖZPÉNZBŐL fizetik ki, mert fűtés kell, áram kell, eszköz kell, és ha korábbi tartozás nincs kifizetve nem szállít senki semmit. Kurva jó ötlet volt, csak gartulálni tudok hozzá. Eredménye az, hogy egy magáncég tartozásásait (aki az üzemeltetés díját KÖZPÉNZBŐL megkapta) most KÖZPÉNZBŐL fizetjük ki. Felfogod ez az "eredmény" milyen szinten áll ellentében azzal, amit ítt írni próbálsz.

"a vizitdíj-eltörlő népszavazás pedig alapvetően egy populista, demagóg, kommunista politikai húzás volt"

Miért is? A fizetésem azt hiszem 19 %át odaadom erre, majd ha kórházba kerülök, akkor fizessek napidíjat is (1000,-FT/nap) . Majd ha 2-3 % lesz a járulék, majd akkor dumálhatnuk egy ilyen kettős rendszerről, addig nem. Ennyi, ez többet nem ér.

"szakmailag pedig három évre betiltotta egy olyan intézményrendszer alapját, amely rajtunk kívül szinte mindenhol működik a világban. Külföldről nézve ez épp olyan nevetségesnek tűnik, mint a koreai népi demokrácia..."

1./ mi is ebben a "szakmaiság"?
2./ tehát a vizitdíj volt a rendszer alapja? Ez érdekes lenne, hiszen a vizitidíj becsült összegéval pl a háziorvosok TB pénzét csökkentették. Erre mondta Hordágy Ági, hogy ez nem a költségvetés, hanem az orvosok pénze, és fenyegőtőzött azzal, hoyg nem is pótolják vissza. Emlékezz.
3./ Kölfödön (ezt annyira imádom, ez mindig a jolly joker) hol is működik ilyen kettős rendszer, és ott mennyi is a fix járulék? Országok, számok. Várom.

"De igen! Az embereknek meg kell fizetniük a jólétükért, tanulással, szorgalommal, kitartással, munkával, kockázattal, de valahogy meg kell érte fizetni."

Igen a jövedelmem 55-60 %át vonják erre el. Ezt te hol kis faszomba látod "ingyenesnek"? Hol? Én a jövedelmem 55-60 %-áért várok szolgáltatásokat, nem ingyen te idióta! (ráadásul nem is magamnak, de erről majd később)

Egyszerűen nem hiszem el, hogy van ember aki tud írni meg olvasni is, még elhiszi ezt a kokain jancsi dumát.

Te fizetsz adót, járulékot ilyesmiket, vagy te nem? Mert ha nem, akkor NEKED tényleg ingyen van. Csak akkor egyes szám első személyben kéne megnyilvánulni.

Én egyébként benne vagyok az öngondoskodásban. Kifejezetten magas jövedemű emberként tőlem mehet, modjuk 5 % adóterhelés mellett. Hagyják nálam a keresményem, és gondoskodom magamról. Hogy másokról ki gondoskodik azt meg leszarom. Csak én nem vagyok ilyen én sajnálom az öreg nénit, ahogy guberálja kis apróját mert vett két kiflit egy átdolgozott élet után, meg a karácsonykor fázó öreg, nem kamu rokkantnyugdíjast párt, akik a munkába rokkantak bele, nem szipuzásba, az a karácsonyuk, hogy meleg volt, mert egy rendes ember megengedte nekik, hogy fát gyűjtsenek az erdőében /Kossuth rádió riportja/ ) Én erre adom oda, nem arra bazmeg hogy kokain jani meg haverjai ellopják, meg milliárdosok legyenek belőle. Azt megfigyelted, hoyg pl k. jani de többi is kivétel nélkül az állammal kötött remek üzletekből lett milliárdos? Utána a fagyoskodó néninek meg bemondja, hogy legyen öngondoskodó. Azután persze, hogy tőlem meg erre elvette a fizetésem 60 %-át. Hát a kurva anyátok, az!

Nem gondoltam volna, hoyg vannak még ilyen agyhalottak mit te, aki a világ legegyszerűbb összefüggéseit sem látja, és 60 %-os elvonások melellt "ingyenességről" beszél. Hihetetlen. Őrület.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.28. 12:05:47

@Marcellusca: a ciántablettára te értetlen :))))

Marcellusca 2010.05.28. 12:08:54

@Seduxen: Na, ARRA, azé' még nem gondúttam. :))))

Marcellusca 2010.05.28. 12:10:59

@Seduxen: Az a baj, hogy az elmúlt X évben annyi baromság, sületlenség (pestiesen fogalmazva: f@szság :D) hangzott el, hogy már követni sem tudom. :)))
Meg annyira nem számottevő a mondat, vélemény, hogy ezt meg is kellene jegyezni. :D

civilkontrol 2010.05.28. 12:20:05

A jogosan érces megjegyzéseket most mellőzném, a 184 kommentbe nyilván minden elhangzott, minek ilyenkor el kell hangoznia.

Ellenben nagyon megkérdezném a Papp családot, hogy pontosan hány nm utat aszfaltoztak le és ez mennyibe került?
Aztán a kapott számot összehasonlitanám az "állam" által épitett utak költségével.
Aztán fölállnék a helyemről, kibattyognék az orci térre, szereznék néhány krézy gránátot, meg némi golyószórót és leülnék beszélgetni a nagyjainkkal.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.28. 12:23:00

@derelyegrádi szellem:
ennyi összefoglaltad azt amit nekem nem volt kedvem x.-jére is leírni...ingyenes a faszom az, az ingyenes. meg a bkv 2014-től :D

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.05.28. 12:24:52

@engem gyíkká változtatott: Kepzeld, mi voltunk olyan szemetek, hogy tavaly ilyenkor Sumegre mentunk naszutra. Eppen a Kapitany hotelba. Es a varban is voltunk. Es tenyleg 1500. Es a kisbusz opcio, mi nem resteltunk bunko modon felsetalni a varba.

Mellesleg mielott frocsogsz az 1500 ftod miatt, csak hogy tudd, az a var sehol nem lenne, es nem lenne hova felmenned, ha a Pappek nem allnak neki a helyrehozasanak. Erdemes bemenni a Kapitany hotelbe csak szetnezni. Biztosan megengedik. Ott le van irva a vallalkozo tortenete, meg a varrol es a kornyekrol is lathatsz fenykepeket.

Aztan ezen kepek kapcsan lehet hogy kepet tudsz alkotni arrol, mi az, amit ez a csalad tett Sumegert. Mi lenne most a varbol es a kornyekebol.
Azt is hallottam - remelem igaz - hogy elnyertek valami 160 millas eus penzt a var TELJES felujitasara. Remelem sikerul nekik.

Te megis hogy gondoltad? Felepit valaki egy varat, rendbehozza a kohalombol, es meg ezt a belepot is sajnalod tole? 3 doboz cigi? 5 liter benzin? Nem eri meg? Akkor ne menj fel, nezd lentrol. Az is szemet gyonyorkodteto latvany.

Ha ilyen vallalkozok lennenek az orszagban - nem csak a sok epiccsunkautopalyat meg versenypalyat allat - akkor nem itt tartanank.
Ha sajnalod az 1500 ftodat, akkor maradj otthon, nezzel rtl klubot.

Idiota.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.05.28. 12:27:43

A várról meg úgy tudom béreli az önkormányzattól 20 évre.
Valaki sümegi erősítsen meg...

[az sem mellékes, hogy hány embert alkalmaz.. és nem multi. ]

arlequin 2010.05.28. 13:42:12

@DexterMorgan78/Séfbácsi: "ingyenes a faszom az, az ingyenes. meg a bkv 2014-től :D"

na akkor küldök 1-2 ork kislányt, jó?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.28. 14:47:01

Valahol felsír egy földút...

(csak hogy innen se maradjon ki :D)

@Evil One: Hát... igen. Ezzel sajnos egyet tudok érteni. Bízom benne, hogy ez lassacskán megváltozik, de bizakodásom legfőbb oka csupán túláradó optimizmusom. :)

@civilkontrol: "Ellenben nagyon megkérdezném a Papp családot, hogy pontosan hány nm utat aszfaltoztak le és ez mennyibe került?
Aztán a kapott számot összehasonlitanám az "állam" által épitett utak költségével. "

Ej, de mókás és tanulságos matekóra lenne! :DDD

Horizont 2010.05.28. 16:12:35

Nehezen fogom fel egyesek vállalkozó ellenes hangulatát és még akkor nagyon is finoman fogalmaztam! Már a Wiesztet megbuktató vállalkozónál ugyanezt tapasztaltam. Ezt a magasról szarok rá esete, mindegy mit csinál ráhúzom a kaptafát: szemét, sunyi, lehúzós vállalkozó. Ezt a Papp Imrét és családját csak becsülni lehet(ne) bár mások is ennyi mindent tennének a környezetükért, hazájukért még ha vállalkozóként és pénzt keresve is.Sokan vannak akik a házuk előtti árkot nem képesek megtisztítani, hogy el tudjon folyni az esővíz:( Nem értem egyesek hozzáállását? Meg kéne válogatni milyen vállalkozókat beleztek ki. Csak azt kéne aki megérdemli:) Ugye @Marcellusca: ?? Leginkább rajtad csodálkozom mostanában! Tudom te meg rajtam a radikalizációmon :))
(Pl. A gödöllői kastélymúzeumba a belépő 1800 ft)
Meg lehet nézni, hogy a csehországi várak milyen gyönyörűek !
" – A rendszerváltás után az önkormányzatnak lehetősége nyílt saját kezébe venni a sümegi vár sorsát – meséli Papp Imre. – Pályázatot írtak ki a fenntartására, amit szerencsésen megnyertünk."
"A magyarországi várak modern kori történetében egyedülálló módon itt fordult meg először az eddigi zord folyamat."
Ajánlom a szép honlap megtekintését azoknak akik mutyizós lenyúlós semmi embernek tartja Papp Imrét. Utána lehet olvasni annak is ,hogy 20 (!!) év alatt mit tett a várért és a városáért:)
www.sumegvar.hu/

Kicsit Karcos 2010.05.28. 16:22:59

@Horizont: a két vállalkozó között talán az a különbség, hogy Papp Imre a saját pénzén utcákat aszfaltozott a közösségnek, míg Gálfi István a közösség épületét "intézte el" óccsóért magának. Én azt hiszem, ezért ítélem meg másképpen őket:)

Horizont 2010.05.28. 16:37:31

@Kicsit Karcos:
Bocs rosszul fogalmaztam! Nem akartam a két vállalkozót összehasonlítani csak a vállalkozó ellenességre akartam ráirányítani a figyelmet. Olyan elszántan megy a mocskolás, meglepő.

Kicsit Karcos 2010.05.28. 17:42:41

@Horizont: erről a vállalkozóellenességről hirtelen Waszlavik jutott eszembe:

"Országunk egy ,,ká'' ország, harsogja egy uraság,
Ki tányérunkból jóllakott, s most belepiszkít,
Harsogja, hogy ,,ká'' ország, de hitványabb az állatnál,
Ki tányérjából jót eszik és belerondít."

fokabacsi 2010.05.28. 17:48:58

@Horizont: Csodálom, hogy a Susmantomi még nem tette be oda a lábát. Mert ahol pénzszagot érez
, oda megy mint a döglégy a friss szarra. @akira2: Bolond vagy te csak nem forogsz!

szmoker (Homo Trollicus) 2010.05.28. 19:15:47

@DexterMorgan78/Séfbácsi: "esetleg fúrjanak kutat" - az bizony kőkeményen fizetős.
Igen, ha a saját telkeden saját pénzből fúrsz kutat saját magadnak, azért illetéket kell fizetni. Ha nem fizetsz és kiderül, akkor meg büntetnek.

fokabacsi 2010.05.28. 20:05:06

@szmoker /segílyes/: Mert a sok-sok aktatologató elhízott hombárfejű lázas semmittevő miből élne, ha az örökös aktatologatás meglenne szüntetve? de micsoda érdekes ! Az adónkból fenntartott NKH ha méltóztatik megemelni a picsáját egyből "illetéket" =adót akar beszedni??!!??. Milyen alapon? Nem azért tartjuk őket, hogy dolgozzanak? ELZAVARNI AZ EGÉSZ RETKES BANDÁT, ÉS HA VAN MUNKA KAPNAK FIZETÉST, HA NINCS, KERESNEK MÁS ELFOGLALTSÁGOT.!!!! Nem kötelezőNKH-s nak lenni! El lehet menni dolgozni. nemzeti jövedelmet termelni.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.05.28. 21:09:07

Szép is lenne. De hát a klientúrát és a magukfajtákat minden aktuális kormánynak el kell tartani.

Nemmellesleg szerinted most a munkanélküliség csúcsán mi a franchoz kezdene az ország mondjuk 2-300000 új, állami intézményben szocializálódott munkanélkülivel?

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.05.29. 07:25:50

Nevén kellene nevezni végre néhány dolgot. "nemzeti" közlekedési hatóság helyett magyarellenes, vagy Magyarországellenes közlekedési hatóság a pontos kifejezés. Vagy pl "nemzeti" vagyonkezelő zéerté helyett országáruló zéerté a helyes megnevezés. A sort elég hosszan lehetne folytatni.

Azok az emberek, akik a "nemzeti" jelző mögé bújva, kaján vigyorral a pofájukon követnek el nap mint nap hazaárulást, nos ez a hamis prófétaság egy formája. Kötél. Nem öt év. Kötél.

ati27 2010.05.29. 09:17:06

Csak poénból: Szerintem Papp úr induljon az önkormányzati választásokon! :)

fokabacsi 2010.05.29. 15:19:03

@szmoker /segílyes/: Ugyanazt amit a bányászokkal tettek pl.89-95-ben.Lehet másik szakmát tanulni. Mint ahogy tették sokan az említett bányászok közül. Mert az , hogy a közalkalmazottak száma pl. az ausztriainak több mint duplája. A kutya nem törődött velük ! Mennyivel különbek a közalkalmazottak ? Senki ne legyen sehová bebetonozva, én háromszor kellett, hogy váltsak.

Lúdtalp 2010.05.29. 16:28:50

Még egy vagyonosodási vizsgálat azért kijárna.

fokabacsi 2010.05.29. 18:49:58

@Lúdtalp: Igen a polgármesternek, hogy eddig mi a fszt csináltak , hogy 30 évig nem futotta arra, hogy azok az utcák le legyenek aszfaltozva?!

gyika 50 2010.05.30. 18:26:07

@akira2: ez a hozáállás hasonlit a zsidók - ahol a pénz ott a haza - mentalitásához .Lehet hogy te igy élsz ?

tururú 2010.05.31. 10:34:56

a várat kisajátító mutyivállalkozó az összeharácsolt pénzéből utat épít, ami nem tetszik a töketlen, béna mutyipolgármesternek, így a mutyivállalkozó hőssé válik.
ez ám a szép történet.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.31. 12:30:24

@tururú: Honnan tudod, hogy a vállalkozó "mutyis", meg hogy "harácsolt"?
Vagy egyszerűen minden vállalkozó mutyis és harácsol, és így nincs gond olyan kispolgári csökevényekkel, mint szövegértés és gondolkodás? :3

fokabacsi 2010.05.31. 13:17:16

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Még ezt a buta hozzászólást??!! És hány ilyen van még !

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.31. 13:58:54

@fokabacsi: Mi bajod a hozzászólásommal? Én csak kérdeztem. :)
(Sajnos nem szeretem egyesek "mindenki lógós és tolvaj, aki nálam többet keres" hozzáállását...)