Skip to content


       Szűrés lista

Lázár György helyettes államtitkárából köztársasági elnök?

Melyik volt a magasabb pozíció a szocialista diktatúrában?

Ha valaki helyettes államtitkár volt 1981-től 1990-ig, vagy ha a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál volt hatósági osztályvezető 1985-90 között?

Mert az egyikből majdnem köztársasági elnök lett, a másikból pedig úgy néz ki, hogy valóban köztársaság elnök lesz ...

Lehet fanyalogni, meg fikázni Sólyom Lászlót, de ő nem volt az SZDSZ vezető politikusa, mint Göncz, vagy miniszter az Antall és Boross-kormányban, mint Mádl.
A pártemberek után Sólyom valóban egy teljesen más Köztársági Elnök volt, és igen, pont az volt a szokatlan, hogy nem volt a nyelve egyik pártelnök fenekében sem.

Csak nekem tűnik furcsának, hogy mikor Sólyom László a 80-as években a Duna Kör tagjaként tiltakozott a bős-nagymarosi vízlépcső ellen, mikor 1987-ben részt vett a lakitelki találkozón, és megalapították az MDF-et, mikor az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal résztvevője volt, akkor Schmitt Pál a Lázár és a Grósz-kormány helyettes államtitkáraként a Kádár-rendszer apró, de fontos fogaskerekeként dolgozott a szocialista népköztársaságért? Mindezt kilenc éven keresztül ... pedig nem volt "kötelező" ezt csinálni, Pali bá'!

Pali bácsi elszámolt már ezzel a kilenc évvel?

Természetes nincs előírva, hogy a Köztársasági Elnöknek "pártsemlegesnek" kell lenni, de 2005-ben Szili Katalin jelölése nem aratott osztatlan sikert, finoman fogalmazva.


"A Fidesz hivatalosan június 28-án választja ki jelöltjét – kétségkívül el is fogadják majd, sok vitára nem kell számítani –, aki most már szinte bizonyosan Schmitt Pál lesz.
Úgy tudjuk, ez Orbán Viktor személyes nyomására alakult így, és a döntést nagyon hosszú győzködés-civakodás-vita előzte meg. (...)

Épp Kövér volt az, aki a legtovább kardoskodott Schmitt ellen, s az egyik legerősebb érve az volt, hogy Schmitt „túl kevés” az államfői poszt betöltéséhez, ugyanakkor „túl sok” is abban az értelemben, hogy a múltjában esetleg vannak megkérdőjelezhető momentumok." - írja a nol.hu


Nem is olyan buta ember ez a Kövér Laci ...

Persze, kétharmad, a Fidesz azt jelöl és választ meg, akit csak szeretne, de azért mégis, Schmittet?!

Nézzük csak hány olyan tisztség van, ami a kormánytól független, és mondjuk  fontos ellenőrző feladattal rendelkezik: köztársasági elnök, az Állami Számvevőszék elnöke, az Alkotmánybíróság és a jegybank elnöke.

És mit olvastunk tegnap / az elmúlt egy héten?

1, Egy ismeretlen vidéki Fideszes képviselőt, valami Domokos Lászlót nevezne ki a Fidesz az Állami Számvevőszék élére.
Megtehetik? Meg. Pofa kell hozzá? Az.

2, A Fidesz megint módosított egy "picit" az Alkotmányon, most éppen azt találták ki, hogy elég, hogy ha a kormánypárti többség jelöl alkotmánybírákat. Fideszes pártkatonákat az Alkotmánybíróságba, ej, de szép!
Megtehetik? Meg. Pofa kell hozzá? Az.

3, Simor András, a jegybank elnöke jelenleg is kormányzati össztűz alatt van, ő sem sokáig lesz elnök, ez garantálható

4, A Fidesz az alelnökét, Schmitt Pált jelöli köztársasági elnöknek.

Kimaradt valaki, aki idáig független volt? Ha jól látom, akkor nem ....

Ez így egy napra / hétre nekem egy picit sok volt. Nem tudom, hogy a 3 millió kedves honfitársam miért szavazott a Fideszre, de ha jól sejtem, akkor azért, hogy az ország fejlődjön, gyarapodjon és tisztességesen dolgozva mindenki jól éljen, nem pedig azért, hogy a fideszes köztársasági elnök szolgaian aláírjon minden szart, ami a Parlamentből jön, vagy a fideszes alkotmánybíróság bólintson rá mindenre, és majd mindent átvilágítson a fideszes számvevőszéki elnök.
Jöhet a Fidesz a süket "alkotmányos forradalom történt a szavazófülkében" dumájával, csak hát ez egyre inkább hányingerkeltő. Három hét kormányzás után már ilyen húzásaik vannak ...

És még azzal riogatták az embereket, hogy majd megint úsztatni fogják a koronát. LOL, kispálya ...

Ahogy Török Gábor írta tegnap "ha a Fidesz nem vigyáz, és túlzásba viszi az erőből meghozott intézkedéseket, akár ismét szükségünk lehet majd a legalitás és a legitimitás fogalmát magyarázó szótárakra. Ma még messze nem tartunk itt, de nem árt figyelembe venni: a hosszú távú berendezkedésnek – demokratikus rendszerekben - nem az intézmények átszabása és a pozíciók elfoglalása, hanem a közvélemény bizalmának tartós megőrzése az előfeltétele."

Valószínűleg a Fidesz is érzi, hogy ez így nem kóser, mivel a Nagy Nemzeti Együttműködés Rendszerében Ahol Mindenben Kikérjük a Zemberek Véleményét, egy olyan fontos kérdésben, mint hogy ki lesz Magyarország negyedik köztársasági elnöke, nem kérik ki senki véleményét.

Június 28-én a Fidesz "megválasztja" a jelöltjét, másnap pedig megszavazzák az Országgyűlésben. Ennyi.

2005-ben ugyanez a párt még szimpátiaszavazást tartott az emberek között, hogy kit szeretnének köztársasági elnöknek látni, és 553 ezer ember szavazott is ... 

Abszolút sunyi az egészben, hogy egyetlen egy Fideszes politikus sem állt ki, és mondta el, hogy miért nem szeretnék, hogy még öt évig Sólyom legyen a KE. Főleg, hogy 2005-ben a Fidesz szavazataival lett megválasztva. Nem érdemel meg ennyit?

Persze sose fogja Orbán elmondani, hogy mondjuk "nem szeretném, ha a köztársasági elnök visszadobná, nem írná alá a törvényeket ..."

Próbálom végiggondolni, hogy mit tett le Schmitt Pál az asztalra, ami alapján nyugodt szívvel lehetne köztársaségi elnöknek jelölni ... hmmm ... pillanat, valami csak eszembe jut ...

Úgy néz ki, Pali bácsi egy igazán szervilis "jolly joker", neki teljesen mindegy, hogy a Lázár-kormányt a Grósz-kormányt, az Antall vagy a Horn-kormányt kell szolgálni, hogy nagykövet, hogy MOB-elnök, hogy NOB-alelnök, hogy független budapesti főpolgármester-jelölt, hogy Fidesz-alelnök, hogy EP-listavezető, hogy EP-képviselő, hogy az országgyűlés elnöke... (Scmitt-életút.)

Alkotmány:
"29. § (1) Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett."

Valószínűleg Von Siebenbuergen nem egy Schmitt-rajongó, mivel küldött nekünk egy levelet:


Okádtál Draskovicstól? Forog a gyomrod Kocsis elvtárstól?
Akkor támogasd egy újabb polihisztor, újabb kinevezését!
 
Egy ember, akit közvetlenül soha semmire meg nem választottak.
 
Egy politikus, aki egy Demszkyvel szemben is tudott bukni (2002, főpolgármesteri választás).
 
Egy sportdiplomata, aki minimum nem ellenezte egy nemzedéknyi magyar sportoló pályafutásának kettévágását és akkori szerepére azóta sem adott magyarázatot ('84 Los Angeles).
 
Egy szervezet vezetője, melynek lobbiereje és eredményessége 20 éve fokozatosan csökken (MOB, '89 óta elnöke).
 
Egy ember, akinek a vezetése alatt a magyar sport olimpiai eredményei lassan a semmibe és az emlékekbe vesznek.
  Aranyak száma: Barcelona 11, Athén 8, Peking 3
  Érmek száma: 30, 17, 10
  Helyezésünk az éremtáblázaton: 8., 13., 21.
  Pontszám: 207, 144, 91
  Ponttábla helyezés: 7., 14., 20.

Egy elkötelezett jobboldali, aki Kádár alatt helyettes államtitkár, Horn alatt nagykövet volt.
 
Egy fantasztikus diplomata, aki bár kineveztette magát nagykövetnek Madridba (hogy közel legyen Samaranch-hoz), majd kineveztette magát Bernbe is (hogy közel legyen a NOB-hoz), 2001-ben a dicsőséges 4. helyet tudta megszerezni a NOB-elnöki választáson, miután ekkor már vagy 15 éve kevert a NOB különböző gittegyleteiben (asszem ennyien is indultak, de ez nem egészen biztos).
 
Egy válogatott elme, aki 4 év spanyolországi tartózkodás alatt középfokú szinten tanult meg spanyolul : )))
 
Egy elhivatott demokrata, aki 1976-tól szolgálta lelkesen és odaadóan a Kádár-rendszert (ekkortól az Astoria Szálló igazgatóhelyettese).
 
Egy férfi, aki a múlt rendszer harcos ellensége és mereven elutasítja az állás- és pozícióhalmozást. 1983-ban például csak egyszerre volt az OTSH elnökhelyettese, a NOB főtitkára és helyettes államtitkár. A rendszerváltást követően volt már párt-alelnök, ogy-i képviselő, EU-képviselő, OGY elnöke, úgy hogy sportdiplomáciai tisztségeit folyamatosan megtartotta.
 
A doppingellenes harc elkötelezett katonája, aki úgy volt megzavarodva az Annus-Fazekas botrány kapcsán, mint Don Quijote a szélmalom-parkban (kiutazás előtt váltig bizonygatta, hogy a magyar csapat tiszta, s a legkisebb doppingvétség esetén ő lemond a NOB vezetői tisztségéről). Majd ugyanez a lovag végigasszisztálta (bár minden diplomáciai tekintélyét latba vetette, he-he-he), hogy a két fehérorosz kalapácsvető, akik Pekingben Pars Krisztián előtt végeztek, hiába adtak pozitív(!) doppingmintát, megtarthatták érmeiket és helyezésüket!

Tippjét köszöni a "Kurva Szerény Képességekkel a Csúcsra" Mozgalom!



Címkék: politika fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr572078875

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt Pál éppen nem ért rá 2010.06.18. 12:03:16

Schmitt Pál a Magyar Népköztársaság kiváló sportdiplomatája, Lázár György helyettes államtitkára hivatalosan nem köztársasági elnök-jelölt. A Nemzeti Együttműködés Rendszere (Orbán Viktor) ugyanis nem tartja fontosnak, hogy egy ilyen komoly tisztség vá...

Trackback: Kis magyar demokrácia 2010.06.16. 10:05:09

Az a baj ezzel a demokráciával és a kérdezzük meg az embereket mindenről dologgal, hogy nem mindenkinek való. Más szóval ez is egy érési folyamat és bizony el kell odáig jutni, fel kell nőni politikailag is ahhoz, hogy a nagy sikereket és a nagy veresé...

Trackback: A törvény urai 2010.06.15. 22:12:47

Non omne, quod licet, honestum est - vagyis nem minden tisztességes, ami szabad. Ez a latin bölcsesség (köszönet T.-nek) tökéletesen jellemzi a Fidesz tetteit. Mert kétség se férjen hozzá: semmi törvénytelenség nincs például abban, hogy egy fideszes or...

Trackback: A törvény urai 2010.06.15. 22:12:46

Non omne, quod licet, honestum est - vagyis nem minden tisztességes, ami szabad. Ez a latin bölcsesség (köszönet T.-nek) tökéletesen jellemzi a Fidesz tetteit. Mert kétség se férjen hozzá: semmi törvénytelenség nincs például abban, hogy egy fideszes or...

Trackback: Jani és Pali helyet cserél 2010.06.15. 16:55:56

Pár órán belül Schmitt Pál független-fideszes képviselőt megválasztják az Országgyűlés elnökének. Az előző Fidesz-kormány alatt ezt a posztot Áder János töltötte be, aki tavaly óta Schmitt előző munkahelyén az Európai Parlamentben dolgozik. Mindkettőjü...

Trackback: Ász fordulat 2010.06.15. 12:44:54

Első pillantásra azt hittem valami elírás történhetett, amikor azt olvastam ma, hogy Warvasovszky Tihamért, volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, Székesfehérvár szocialista, villamosmérnök polgármesterét jelöli a Fidesz az Állami Számvevőszék alel...

Trackback: Pártóvoda felnőtt nélkül 2010.06.15. 12:07:59

A kétpólusú pártpolitikai térben az utóbbi öt évben megjelent egy harmadik pólus: a köztársaság. Sólyom László ezt képviselte öt éven át.Ez nyilván kényelmetlen ügy: nem lehet kizárólag a barátok és ...

Trackback: Az én jelöltem: Pálinkás József 2010.06.15. 11:31:16

A parlament június 29-én köztársasági elnököt választ. Nem nagyon tetszik, hogy a Fidesz ily mértékben késlelteti jelöltjének bejelentését, akadályozva ezzel az illető kompetenciájáról kialakulandó társadalmi vitát, de ez most

Trackback: Köztársaság elnök 1.0 2010.06.15. 11:19:25

Kiszivárgott a nagy hír: úgy tűnik, hogy Schmitt Pál lesz az új köztársasági elnökünk, legalábbis a Fidesz őt jelöli - és ha jelöli, a kétharmados többséggel valószínűleg meg is választja. Na nem mintha ennek bármi jelentősége lenne, de hát mégiscsak a...

Trackback: Ki legyen a köztársasági elnök? 2010.06.15. 10:40:56

Az alábbiakban a sajtóban felröppent, legesélyesebbnek tűnő jelölteket értékeljük aszerint, hogy vajon mennyire lehetnek képesek a Sólyom László által megemelt lécet átugrani. Hamarosan köztársasági elnököt választ a parlament. Nem tudjuk, hogy kit ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picur3ka 2010.06.15. 18:14:26

@eml:

Keress magadnak! Barmely nyugat-europai rendori intezkedes megfogja tenni, nagyjabol.

hoplita 2010.06.15. 18:16:04

@Tzimisce:
Tényleg nem lőtték ki a szemed...?
De kár...mivel AGYON nem lőhettek volna, lévén a nincsent az ágyúgolyó sem éri, legalább attól megszabadíthattak volna, te emeletes ökör.
Nyilvánvalóan másodkézből való információkkal rendelkezel az eseményeket illetően, de ugyan mutass már egy német felvételt, amint 8 álarcos rendőr rugdos és ver megbilincselt, földön fekvő embert, vagy 20 méterről céllövöldést játszanak 12-es gumilövedékekkel, fejre....!
Egyértelműen nincs neked fingod semmi ilyesmiről, csak ugacc itt, a fene a szád szalonnáját, te majom.:((

picur3ka 2010.06.15. 18:17:35

@KóserKároly:

Emlitettuk mar ezt nehanyan. A nol talalgat, unalmaban.

Kalamona 2010.06.15. 18:18:57

@Marcellusca: Hápogok. és ámulok.., mert elképzelni nemtom, hogy ez miért jó nekem és miért nem jó neked?

(egyébként már megírtam és reggel elküldöm az irományom, melyben perbe vonom a Magyar Államot, aludjon jól a bírónő, ha politikailag ennyire befolyásolható és a bírói függetlenségét így feladta napokon belül:)

eml 2010.06.15. 18:21:57

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ezek szerint hazudsz, légből kapott állításokkal dobálózól, még a fáradságot se veszed, hogy kreálj valami magyarázatot.

Szánalmas vagy.

Én láttam élőben több rendőri intézkedést innen nyugatra.
Amit állítasz az hazugság.

Lone Wolf 2010.06.15. 18:25:40

mandiner.hu/cikk/20100615_darabokban_talaltak_ra_az_osmagyar_bronzpajzsra

Ezen a ponton, már nekem is elforrt az agyvizem!

Mennyit kaphattak érte? 15000? ÉS megsemmisítettek egy 1000 éves 1,5M FT-t érő műalkotást... Nincs mese Tűzzel vassal irtani üldözni kell a színesfémgyűjtőket, és átvevőket! MERT EZ MÁR TÚL SOK A JÓBÓL

Kalamona 2010.06.15. 18:27:00

@eml: nem hiszem.. ez urbánlegend, mert Róla mindenki tudja, hogy antialkoholista volt:)

Fosott és félt ( én is élőben láttam). Őt állították a politikusok a felháborodott tömeg fölé.
Mit gondolsz, ha Árpi-bá lett volna az erkélyen, Róla miket hordanának itt össze?

egyébként minden szesz nélkül, nekem is remegett volna minden idegszálam ott és akkor, ahova Bazsit kilökdösték.

johnny77 2010.06.15. 18:27:43

Schmitt???? Mi jöhet még?

Elnézve az elmúlt hetek történéseit eszembe jut a süni kedvenc szavajárása a legkisebb ugrifüles című meséből: "Én megmondtam, én megmondtam!"

picur3ka 2010.06.15. 18:28:52

@eml:

Te vagy egy szanalmas hulye. Es ezert tobbek kozt nem pocsekolom az idom arra, hogy neked keresgeljek.

Military photos egy forum azok kozul, ahol jol megvitattak. Jo keresgelest.

Ne nevezz engem hazugnak, meg semminek az okorsegeiddel.

Ja, es meg tetoznem, Londonban meg olyan iszlamista tuntetes volt, hogy talan meg dobaltak is a rendoroket, akik hatraltak szepen kifele. Megjegyzem itt rendor nem visel lofegyvert, indulas keppen. Az okossagaidrol.

picur3ka 2010.06.15. 18:31:04

@Lone Wolf:

Eszem megall. En azt hittem, valami gyujto lopatta el.

hoplita 2010.06.15. 18:31:42

@hodara:
Ne....haggyuk mán ezeket a hoaxokat.
A tévéostromnál egyetlen bevetetlen, beöltöztetett ávós század maradt a Nádor utcában....nem vetették be őket, mert már nem volt értelme, ahogyan értelmetlen volt beküldeni a vízágyút is..
Akkorra már öt beküldött század morzsolódott fel...az az egy már nem osztott-szorzott volna.
Többet meg véleményem szerint már azért nem mertek odavezényelni, mert féltek, hogy más helyszíneken is elkezdődik a haddelhadd....Köztársaság tér...esetleg elindulnak a Szemlőhegyi útra, szerteszét a városba.
Azt sem tudta akkor éjjel a rendőrség, hogy mit csináljon és mit ne...
Csak erről nem beszél senki, ellenben széltében-hosszában okoskodik mindenki - főleg, aki ott sem volt - meg gyártja a vadabbnál vadabb elméleteket.
Komolyan, olyanokat hallok, hogy a falra tudnék mászni és az ilyen elméletgyártásban a fityiszesek az élharcosok...igaz, másban már nem túlzottan hősiesek.:))

Lone Wolf 2010.06.15. 18:35:23

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Az ebben az országban túl egyszerű lenne... :-S

picur3ka 2010.06.15. 18:40:43

@eml:

Valami intezetbol irsz esetleg, vagy csak szunetel a kaccsolat.hu?

Alamio 2010.06.15. 18:43:39

A Fidesz hibát követ el, ha Schmittet jelöli. Nem kell feltétlenül Sólyomot jelölni (bár nekem szimpatikus volt majdnem minden kérdésben), de Schmitt tényleg kevés erre a szerepre, ahogyan az a Kövérnek tulajdonított bekezdésben benne is van. A Fidesznek szíve joga jelölni valakit, és azt beszavazni, ez ellen senki nem tehet semmit, a felhatalmazásuk egyértelműen adott. De javaslom, a szavazójukként, hogy válogassanak jobban, mert ez nagy hiba lenne. Schmitt egy esetleges kormányváltás után más pártokkal szemben sem tudna hatékony érdekérvényesítő lenni, úgyhogy a "velünk puha, velük kemény" kritériumnak sem felel meg. Tehát még pártérdekből sem főnyeremény.

Rob67 2010.06.15. 18:49:57

Jó reggel, valakinek végre eszébe jutott, hogy a SP az előző rendszert is masszívan kiszolgálta.
Mondjuk nem baj ez csak ne akarjon meggyőződéses jobboldali polgár imidzsbe bújni, mert azért az hányinger közeli.
De azért kíváncsi lennék, mit tudhat Orbénról ha az ennyire tolja a szekerát?
Ő volt a Viktor tartó tisztje amikor Oxfordból kellett jelentéseket írni??
Beszarok mindjárt, a kádár rendszer és a szocializmus két politraumált sérültje...
Belerokkantak a kommunista uralomba :)

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.06.15. 18:52:44

@derelyegrádi szellem: a progrom illetve a bűnböző szavaknál. Az elég baj egy jogásznál, ha ezeket nem veszi észre.
@hoplita: Az a baj veled, hogy elkezdesz személyeskedni. Dühből nem lehet érvelni. További kellemes napot neked.

Kalamona 2010.06.15. 19:02:46

@hoplita: no, ezen az ávós század sztoridtól én is a falra mászok.
Tudod, hogy hány főből áll egy század?:( és azon belül hány szakaszból, akiket időközben elvezényeltek a főbejárathoz?:(
Gondolod, hogy Gibert szórakozásból adta ki a parancsot, hogy "sisakot le!"
A mai napig ketten vannak mozgásképtelen állapotban akiket ott megdobáltak, felgyújtottak.
és mit csináltak? védték az alkotmányos rendet, tessen szíves tudomásul venni, hogy egy állam rendőrsége a mindenkori (legitim) kormány erőszakszervezete
Arról senki nem beszél és ír, hogy az Andrássy úton (és a belvárosban) a drága "ártatlan" tüntetők hány százeezer forintos kárt okoztak vétleneknek (portálok beverése, autók felgyújtása stb., stb.,)
Nagyon bizom abban, hogy a jelenleg hatalmon lévők tudják a dolgukat (érdekes módon Drogán úr is másképp beszélt évekkel ezelőtt, mint most, kerülete védelmében).

Ssszal békére, nyugalomra, fejlődésre fel!

picur3ka 2010.06.15. 19:04:29

@Tzimisce:

Kevered a helyesirasi hibat a gepelesivel.

Nagyon rossz dolog elojonni ezzel a temaval, innen gyakran lehet tudni, a pacaknak nincsenek ervei, igy el kezd foglalkozni a hol hianyzik egy vesszo kerdessel inkabb.

Mi a baj a progrommal, kulonben?

picur3ka 2010.06.15. 19:06:25

@Rob67:

Vedd be agyogyszeredet inkabb.

old_field 2010.06.15. 19:11:25

@Von Siebenbuergen:
ezek szerint rajta múlott a lemondott olimpia... brávó. :)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.15. 19:12:04

elég szar és nehéz meló lehet most fideszdrodidként védeni a védhetetlent
de legalább van benne kihívás :)

Yeto 2010.06.15. 19:14:46

@Kalamona: c) Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, illetve igazságügyi és rendészeti minisztert említ, ott
ca) az áldozatsegítéssel, a bűncselekmények megelőzésével, a büntetés-végrehajtással, a határrendészettel, az idegenrendészettel és menekültüggyel, a közlekedésrendészettel, a közterület-felügyelet szabályozásával, a külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítésével, a külföldre utazás szabályozásával, a rendészettel, a szabálysértési szabályozással, a közbiztonsággal, az élet- és vagyonbiztonság védelmével kapcsolatos feladatok tekintetében Belügyminisztériumot, illetve belügyminisztert,
cb) az állampolgársági ügyekkel, az anyakönyvi ügyekkel, az igazságüggyel, a kárpótlással, a személyiadat- és lakcímnyilvántartással, valamint a közigazgatás fejlesztésért való felelősségével kapcsolatos feladatok tekintetében Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, illetve közigazgatási és igazságügyi minisztert,

szergej-szergejevics 2010.06.15. 19:15:33

Most akkor mi van???????? Palikát akarják közt.elnöknek!!!!!!!!! Utálom, undoritó. Kaméleonok társasága. Megszólalni sem tud. A beszédkészsége 00. A kinézése nem kelt kellemes érzést. Ronda, sőt pocsék. Nézni is rossz, hallgatni pedig idegtépő. Az pedig, hogy az előző érában az egyik seggnyaló volt, már nem is kell beszélni. Azt a rengeteg kiemelt juttatást amit a kommunistáktól kapott. Ott ugrált a három kölyke a feleségével együtt a TV-ben minden nap. Ha nem lett volna jó elvtárs tehette volna? Egy frászt.!! A baj, hogy most úgy szidja a kommunistákat, mintha köze sem lett volna hozzájuk soha. Pedig hát akkor és ott lett igen-igen gazdag. Nézni sem bírom az ilyen gusztustalan embereket. Sportolhatott az állam pénzén. Hállátlan gyaur.

Kalamona 2010.06.15. 19:24:10

@Yeto: Igazán köszönöm és ezzel tisztában is vagyok, de én az oktatatás területén fejtettem ki áldatlan tevékenységemet.....Ady-ligeten.
Ráérek, perbe vonok minden szervet, gondolkodjon a bírónő:)

Rob67 2010.06.15. 19:25:48

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Kösz hogy szóltál és kiokítottál, bevettem a gyógyszerem, narancsszínű keserű pirula volt :)
Te azonban igazi fideszeshez méltün kezelted a dolgot: csak szimplán lebetegezel, ha olyat mondok ami nem illő ekkora kvalitású országférfiakhoz...
A kérdés így jótékonyan eltemethető: hogy lehet ennyire megfordulni miután a cuclista rendszer ennyire jól bánt ezzel a két kiemelkedő káderrel?
Talán SP nem az a komcsi aki mostanra a 2. számú narancsvitéz lett?
Na ez a nem hiteles, csak szimpla karrierista. De ez sem lenne baj, csak ne legyen már ennyire nagy jobbos, akinek ma adja elő magát. Ez csak szimpla pénzkereset.

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.15. 19:35:59

Zorr Bán helyében nem egy ilyen színtelen szagtalan seggnyalót tennék meg közt. elnöknek. Egyszerűen megszüntetném ezt a pozíciót! Mégis, mi a lófasznak köztársasági elnök? Csak mer' régen is vót?
Semmi haszna nincs, tehát le vele!

hoplita 2010.06.15. 19:37:34

@Tzimisce:
Személyeskedek....?
Idejössz baromságokat dumálni és személyeskedek...?
Legalább ne itt tennéd, ahol óhatatlanul összefuthatsz olyannal, aki nem a tévéből nézte végig a műsort és ott volt az elejétől a végéig....és nem is hátul.
Úgyhogy nyugodtan takarékra teheted megad, öcsi...én amit mondok, azt személyesen tapasztaltam.

@Kalamona:
Úgy nagyjából tudom a raj, szakasz, század, zászlóalj, ezred, dandár etc, fogalmát...))
Nem számoltam meg őket, a "felderítő" utamon, saccperkábé egy jó századnak tűnt.
Nem érdekelnek a zsaruk, se az állapotuk, ott, azt a balhét ők provokálták ki és nem a tömeg.
Mindenfajta ellenkező híresztelés ellenére....ők fújkáltak és ütöttek ki a sorfalból már akkor, amikor még nyugodt volt a hangulat...aztán történt, ami történt, vessenek magukra.
Egyébként ott senkit nem gyújtottak fel, ne kamuzz...!!!
És ne kamuzz az Andrássy uti eseményekről sem, az 2007 március 15.-én volt.
Egyetlen autót nem gyújtottak fel, egyetlen kirakatot nem törtek be, sőt.... a Balett Intézet állványzatából épített barikád felgyújtása után a közel álló autókat arrébb lökdösték.
Pár pad deszkázata és egy telefonfülke bánta...a szaruk meg a Bajcsy-József Attila sarkán álló irodaházba viszont sikeresen belőttek, szokás szerint.
Úgyhogy te se hantázz, mint az a tzimicica, mert olyan válaszol neked aki ott is ott volt.:))))

jágör68 2010.06.15. 19:39:07

Kellett a birkáknak 2/3- os többség.
Használni kellett volna a pártokat, nem pedig hagyni magatokat felhasználni hagyni!

hoplita 2010.06.15. 19:40:34

@.Pierre Bezuhov.:
Na...ez már a második alkalom.:)))
Télleg szar lehet....szerencsére nem az én reszortom a feladat.:DDD

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.06.15. 19:43:11

Szekeres szerint az baj, ha az előző kormány intézkedéseit folytatja a Fityisz.
Na bazzeg, eddig még egy ilyen kormány sem volt. Nem hogy örülni.
Bár úgysincs igaza, de még marhaságokat is mond.

werno 2010.06.15. 19:46:25

Ez egy rosszindulatú dilettáns szar! Nem mintha Scmittet védeni akarnám.
1. Csupa féligazság egymásra halmozva, márpedig növeli ki elfedi a bajt.
Aki védhetővé teszi a védhetetlent az vagy ostoba ,vagy gazember.
2. Egyáltalán nem érdem a vízlépcső elleni tiltakozás ,mert aki ezt így gondolja az nincs tisztában azzal,hogy a szigetköz milyen kárt szenvedett a duna kör papírtigrisétől!
3. Gonosz jellemre vall aki kísérletet tesz egy helyettes államtitkári rang és egy hatósági (vízjogi engedélyek kiadásával foglalkozó) osztályvezető politikai tevékenységének összemosására. Azaz szemedben egyenlő a Los Angeles-i olimpiai bojkott menedzsmentje a Mohácsi ivóvízkivévételi mű építési engedélyének aláírásával.
4. Emlékeim szerint a Lázár kormánynak Scmitt nem volt helyettes államtitkára (- ne gyere a wikipédiával),sőt annak a kormánynak talán helyettes államtitkárai sem voltak. Emlékeim szerint miniszterhelyettesek voltak ,és államtitkárok , de ez nem biztos.

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.15. 19:54:47

@.Pierre Bezuhov.: Elég szar lehet a stadionon kívülről megpróbálni beugatni a játékba. Titeket kizavart a pályáról a közönség, mert nullák voltatok. Tehát pofa alapállásba, mert nektek kuss a nevetek, ha ez még eddig nem tűnt volna fel.
Rátok még a takarítást sem lehetne bízni, mert a seprűt is elrontanátok, olyan hülyék vagytok. Láthatod, még az általam nem sokra tartott Zorr Bán is rommá vert benneteket csupán azzal, hogy hallgatott. Game over szocikám. De ne búsuljál, majd néhányat bebalzsamozunk belőletek hogy az iskolások ne maradjanak szemléltető eszköz nélkül, ha a hazátlan kommancsokról tanulnak a suliban.

papas 2010.06.15. 19:54:52

@.Pierre Bezuhov.: grat, nagyon nagy, előre pali bácsi

KKoppany 2010.06.15. 19:57:13

Te figyeljél csak, amikor Göncz azt mondta 94-ben a pufajkás Horn kormányalakítása után, hogy "óvatos optimizmussal tekintek a jövőbe", akkor hol voltál, hol tépted a szádat? Kussoltál.
Amikor Horn Gyula megrándította a vállát, és annyit mondott a lemondását előíró jogszabályra: "na és", mit csináltál? Kussoltál.
Amikor egy Lendvay Ildikó nevű hazaáruló cenzor a demokráciáról mer szót ejteni, mit csinálsz? Kussolsz! Kussolj!

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.06.15. 20:03:55

@hoplita: Akkor remélem még ma bevonulsz a rendőrségre és feladod magad, mint rongáló, hivatalos személy elleni erőszakot elkövető, stb. Öröm az ürömödben, hogy a sittre került szocikat bent befenyítheted fizikailag is :)
Na nekem is megvolt a személyeskedő köröm, úgyhogy őszintén azt mondom, hogy bízom benne, hogy Te nem azért voltál ott, mert rendőrt akartál verni, hanem mert szerettetek volna végrehajtani egy olyan agyament ötletet, hogy Gipsz Jakab petícióját ugyan olvassák már fel a köztévében, és mikor a barátaidat/ismerőseidet/frissen megismert cimborákat elhajtották, akkor azt mondtad nekik, hogy nem baj srácok, majd írunk nekik egy levelet, aztán mikor kitört a balhé, Te segítettél a sérültek ápolásában, illetve mentőt hívtál. Remélem így volt....
@picur3ka/mesterhazymiklospart: Valóban, igazad van, gépelési hiba, ezért gondoltam, hogy dühös szellem egy kicsit. A keresett szó a pogrom. Még jó, hogy nem voltál részese soha.

Lepényhal 2010.06.15. 20:04:15

A cikkben is benne van, hogy eddig is mindig pártkatonákat választottak köztársasági elnöknek, kivéve az utolsót. Utoljára is azt akartak, csak koalíciós konfliktusok támadt, és ezt használta ki az akkori ellenzék. Egyébként emlékezzünk csak vissza, hogy a Sólymot most ajnározók hogy támadták akkor őt magát, és megválasztásának körülményeit is.

Kalamona 2010.06.15. 20:05:34

@hoplita: Kevered a szezont a faxommal, a taxis blokádot a TV székház ostromával és az Astoriás akciót..
Tisztázzuk, hogy melyiket kifogásolod, mielőtt nekem támadsz.
Elnézést, hogy nem voltam olyan aktív mint Te, mert én "csak" az Árpád-hídon voltam, majd ezután a Szabadság téren és évvekkel később a TV székháznál.
Nemtom miért kell ismételni a történészek/politikusok által is elmondottakat, hogy a TV székháznál a rendőrök nem provokáltak.
Ahol jelen voltam azokra úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna és ezért kérlek ne nevezz hantázónak.
Ha ennyire bennfentes vagy akkor igazán elismerhetnéd, hogy a TV székháznál felgyújtották a vízágyút, oszt rendőröket vertek fejbe basballütővel, már csak azért is, mert ezek miatt jogerős bírói ítélettel ülnek az elkövetők Vácott, lassan szabadulnak.
Egyébként szép jóestét és jó szurkolást:)

én vagyok a lökött, hogy a beírásaitokra válaszolok, pedig most is a fülembe cseng Idesem intése: " ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna"......de, sajna az igazság elferdítésének közzétételekor kinyílik a bökö a zsebemben.

old_field 2010.06.15. 20:06:08

" neki mindegy, hogy a Lázár-, a Grósz-, az Antall-, a Horn-kormányt vagy Orbánt kell szolgálni."
ha ezt balos politikusról írják le, akkor szoclib szakértői vélemény az volna :
hogy ez a felsorolás a szakmai alkalmasságát bizonyítja... :)))
....
amúgy ez nagyon hülye döntés, ha SP jönne Sólyom után...

old_field 2010.06.15. 20:11:02

@KKoppany: így van... erről beszélek folyamatosan !!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.15. 20:14:55

@werno:

"4. Emlékeim szerint a Lázár kormánynak Scmitt nem volt helyettes államtitkára (- ne gyere a wikipédiával),sőt annak a kormánynak talán helyettes államtitkárai sem voltak. Emlékeim szerint miniszterhelyettesek voltak ,és államtitkárok , de ez nem biztos. "

www.schmitt.hu/cms/magamrol
Hopp, itt hiányzik a 1981-1990 közötti időszak ...érdekes.

web.archive.org/web/20071015200727rn_1/www.europarl.europa.eu/members/public/geoSearch/view.do?country=HU&partNumber=1&language=HU&id=28133
Hopp, itt meg mi olvasható?
"Közgazdasági Egyetem (1965). A Filozófia doktora (1992). Szállodaigazgató (1965-1980). Sport államtitkár-helyettes (1981-1990). Nagykövet Spanyolországban (1993-1997). Nagykövet Svájcban (1999-2002)."

picur3ka 2010.06.15. 20:16:44

@Tzimisce:

Na ja, csak nagyjabol annyira elterjedt a progrom nagyon sok nyelven annyira, mint szovaltozat, hogy ez is hivatalos lesz holnaputan. Nem kell ennyit izgulni a nyelveszeti kerdeseken, ha nem vagyunk nyelveszek.

werno 2010.06.15. 20:23:56

@zero: Örülök ,hogy cáfolatból csak ennyire futotta -ezzel szívesen kiegyezek !

fátum 2010.06.15. 20:26:50

Emlékeim szerint az eddigi 20 évben mindig az volt 99 %-ban a "demokrácia", hogy a kormányzó pártok kitaláltak valamit, a parlamenti szavazógép (mármint a kormánypárti többség) pedig megszavazta. Szóval ez eddig is így volt, a kétharmados többség ezen semmit sem változtat.
A másik dolog meg az, hogy a nem Fideszre szavazók értetlenebbik része felfoghatná végre, hogy akik a kétharmadra szavaztak, azok valószínűleg !nem is akarják!, hogy más párt beleszóljon a kormányzásba. Hogy miért? MSZP (ld. elmúlt 8 év), Jobbik (túl szélsőséges), LMP (ki az? majd pár év múlva esetleg)
Vagyis nem kell a demokráciát siratni. Két választás között mindig is a többség diktatúrájaként működött. A választópolgár eddig is csak 4 évenként tudott beleszólni + népszavazások. Ennyi.

werno 2010.06.15. 20:27:09

@werno: Ez esetben kultúremberként töröltetned kellene a poszt-ot és próbálkozni egy újjal.

turulpina 2010.06.15. 20:27:40

@Prof. William: "Nállunk amikor polgári oldal került többségbe a város vezetésében el kellett határozni hogy mi legyen az előző tisztviselőkkel. Valahogy az lett a döntés hogy hát ők csak tisztviselők szóval maradjanak mert mi nem azzal kezdjük hogy kirúgunk mindenkit. Na az azt követő 4 évben ahol csak lehet gáncsoltak minket rendesen. Döglassan, vagy éppen hibásan csinálták a dolgokat szóval 1-1 törvény átfutási ideje a sokszorosára nőtt. "

Az csak a baj, hogy emlékeim szerint az alkotmány se a KE-t, se az ÁSZ elnökét, se az MNB elnökét, se az AB tagjait nem a kormány tisztviselőiként tartja nyilván, talán nem is teljesen véletlenül. Úgymond hatalmi ágak elválasztása, fékek és egyensúlyok, miegymás.

Persze a legjobb volna eleve összevonni minden hatalmi ágat, legyen Viktor a főbíró is egyben, és kormányozzék enkezű pátenseivel bölcsen. Aki meg hátráltatja Nagy Terve végrehajtásában, azt meg kell szüntetni, össze kell vonni.

Akkor lesz majd csak baj, amikor már saját népe hátráltatja a Nagy Bölcs Vezért a Nagy Terv végrehajtásában, és esetleg rád is sor kerül, mert épp nincs rajtad sapka.
Akkor majd Viktor hoz egy törvényt, hogy akin nincs sapka, vasra vele. Viktor végrehajtja, és majd fellebbezel Viktorhoz, hogy ez így nem olyan jó, mint ígérte, és ő szépen elbírálja első-, majd másodfokon, végül esetleg különvéleményt is fűz endöntéséhez.

Szép új világ.

hoplita 2010.06.15. 20:44:52

@Kalamona:
Olvasd már el még egyszer azt az írásod, amire reagáltam....mert nem igazán tiszta, amit mondasz.
Szóval az ávósok nem provokáltak...?
A politikusok-történészek azok aztán tuggyák...igaz nem voltak ott, de azok tuggyák....meg te is, ugye...?
Én meg biztos csak valami érzéki csalódás áldozata lehetek.:))
Egyébként meg kutyulsz mindent...ne igyál, ha gépezel.:)

pacus 2010.06.15. 20:47:53

@megmondtam?megmondtam: Göncz nem zsidó.Nem kellene mindenre csak zsidózni.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.06.15. 20:49:13

@old_field:

De unom már ezt a sok sötétséget a kommentekben...
Tudnád linkelni, idézni, hogy bármikor bárhol ezt állítottam volna? Segítek, nem fog menni. Ha meg szövegértelmezési gondok vannak, iratkozz be gimnázium másodikba (tizedikbe).

Chicano 2010.06.15. 21:37:41

Vitán felül demokratikusan szavazta meg a 2/3 a FIDESZ-t. Ebből kifolyólag teljesen legitim módon élhetnek a 2/3 adta lehetőségeikkel. Aki ezt vitatja az a rendszert tagadja és nem demokrata. Persze lehet itt nyavalyogni hogy diktatúra van, csak éppenséggel ez egy hülyeség. Ha az lenne akkor már régen közétek lövettek volna. Tudjátok, úgy ahogy Nagyformátumú Ferenc tette 2006-ban. Tehát onnan lehet tudni hogy Magyarországon él és virágzik a demokrácia hogy az Index címlapja tele van az ehhez hasonló balfék nyavalygó blogokkal.

picur3ka 2010.06.15. 22:09:29

@Rob67:

Semmi okitast nem irtam, de egyebkent, egeszsegedre. Remelem, ittal ra.

Horizont 2010.06.15. 22:14:28

@Chicano:
" Index címlapja tele van az ehhez hasonló balfék nyavalygó blogokkal. "
Miért mivel kéne tele lennie? Ötlet?
A blogok a "nép hangjai" :))) Kis részének természetesen:)

Devil 2010.06.15. 23:26:43

@Chicano: Nem annyira biztos ez a legitimitas, a Parlament is feloszlathato, es a politikaban minden lehetseges. A kormany politikajanak elfogadottsaga nem lehet egy jozanul gondolkodo part szamara kozombos, vagy konnyeden darabjaira hullhat.

KG2000 2010.06.15. 23:28:20

"Tarthatatlan az a politika, ami az adósságra támaszkodik. Láthattuk, mekkora pénzügyi kavarodást okozott egy görög méretű válság az Európai Unióban, a mi pénzügyi rendszerünk is összeomolhat, ha adósságból finanszírozzuk magunkat, és egyszer csak elillan a befektetői bizalom" - nyilatkozta a JAPÁN miniszterelnök. FújMONNNYONLE

pelso68 2010.06.15. 23:31:56

@Von Siebenbuergen:
lazulás van von7... :)
nem arra utaltál ezzel a névsorral, hogy tőlük elvették az aranyat ?
konkrétan SP-ről beszél(t)ünk ,ha szövegértelmezési gondjaid volnának :

" Von Siebenbuergen 2010.06.15. 15:29:53
@Várúr:
Belejavított az életedbe az olimpiai aranyaival?
Kérdezd már meg mondjuk Komáromi Tibort, Növényi Norbertet, Foltán Lászlót, Vaskuti Istvánt, Gyulay Zsoltot, Kőbán Ritát, Fábián Lászlót, Mizsér Attilát, Borkai Zsoltot, Guczoghy Györgyöt, Gedőváry Imrét, Bujdosó Imrét, Bacskai Józsefet, Messzi Istvánt, Faragó Tamást, Gerendás Györgyöt (folytassam?), hogy például az ő éltükbe hogy javított bele az elvtársaival? És ráfér az arcára, hogy a magyar olimpiai bajnokok klubjának elnöke is legyen."
__
amúgy többször kifejtettem , hogy baromság volna őt jelölni/választani !
de ettől még ugyanúgy baromság elvitatni azt, amit a sportban/diplomáciában elért.
vagy nyakába varrni Atlantát vagy a dopping témát.

2010.06.16. 01:02:37

Csak egyetlen kérdésem volna a posztolóhoz, hogy ti. ugyan miért állítja, hogy egyetlen pártelnök seggében sem volt sólyom laci nyelve, mikor közben meg csakis egyetlen pártelnök seggében volt a nyelve végestelen végig, de a megválasztása óta.

ilyet állítani nem szabad, maximum, ha nem írjuk le, de leírta.

stratez 2010.06.16. 02:24:52

Hagyjuk már az Annust meg a Fazekast, két ekkora lúzer faszt még maga Samaranch sem tudott volna kimosni a szarból...

Hefe 2010.06.16. 02:57:28

Ja. Lassan a fidesz 2/3-ra szavazok kezdhetik verni a fejuket a falba.

SzaGyu 2010.06.16. 04:41:04

Hol vannak most azok az emberek akik hozzászólásaikban mindig azt irkálják: Fel kell akasztani, be kell börtönözni a komcsikat. (?)
Tudomásul kellene venni, hogy ebben az országban nincs olyan állami vezető aki ne lett volna komcsi, vagy ne érintette volna meg a volt kommunista rendszer szele.
Az is igaz, hogy ezekből az emberekből lett a legjobban helyezkedő ellenzéki elvtárs!
Ők megtanulták hogyan kell gyorsan és hatékonyan alkalmazkodni!
Ha "holnap" más rendszer lenne, Ők akkor is megtalálnák a helyüket!
Ezért nem kell ugatnia senkinek. Még Kövér Lászlónak és társainak sem.

SzaGyu 2010.06.16. 05:02:16

Chicano 2010.06.15. 21:37:41
"Vitán felül demokratikusan szavazta meg a 2/3 a FIDESZ-t. Ebből kifolyólag teljesen legitim módon élhetnek a 2/3 adta lehetőségeikkel. Aki ezt vitatja az a rendszert tagadja és nem demokrata. Persze lehet itt nyavalyogni hogy diktatúra van, csak éppenséggel ez egy hülyeség. Ha az lenne akkor már régen közétek lövettek volna. Tudjátok, úgy ahogy Nagyformátumú Ferenc tette 2006-ban..."

Ha most is azt tennék az emberek mint 2006-ban, hogy annyian kimennek az utcára és törnek-zúznak, akkor talán most mellettük randalíroznának a rendőrök, vagy Orbán is beállna közéjük?
Ugyan már. Hol élsz te?
A mindenkori hatalomnak rendet kell tenni és meg kell védenie a többséget!
2006-ban nem a többség volt az utcán és nem a többség gyújtotta fel a várost, és nem a többség tette tönkre mások vagyonát (pl. autóját). A többség hallgatta a rádiót és nézte a zavargásokat a TV-ben.
Menjenek ki az utcára ma is, borítsák lángokba a várost...
(Még megtörténhet.) Ekkor vajon mit tenne Orbán?
Azt, amit Gyurcsán 2006-ban ! Ilyen egyszerű és igaza lenne!

nestrot10 2010.06.16. 05:54:28

Azt a FITYISZ bandát is el kell zavarni, de mivel majd demokratikus úton nem lehet, hát FEGYVERREL!!! IGAZI FORRADALOMMAL!!!!
( ezt szeretik a fijjuk....igaz csak a szavazó fülkében, de most majd megkapják nemsokára igaziban!!! hehehe)

nestrot10 2010.06.16. 05:59:14

Köpönyeg fogató banda ez a gonosz Orbántól, a Schmidten keresztül a "dakota lónak Tarlós a független háta-ig."
Csak a hatalom érdekli mindegyiket!!!! meg a szavazatok... a szavazók szavazás után le vannak SZARVA!!!

SzaGyu 2010.06.16. 06:15:28

Anyag (komcsi) nem vész el, csak átalakul. Ez igaz a politikusra is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.16. 06:25:52

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Az MNB csak és kizárólag akkor és úgy támogathatja a kormány gazdaságpolitikáját, ha az nem mond ellent az MNB elsődleges feladatának.

"Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása."

Semmilyen olyan lépés nem tehető, semmilyen olyan gazdaságpolitika nem támogatható, ami ennek az elsődleges célnak az elérését hátráltatná, veszélyeztetné.

S ez így helyes.

Roy 2010.06.16. 07:23:54

Köpönyegforgató Schmitt. Ilyen ember kell köztársasági elnöknek?
Ettől még Sólyom is sokkal jobb, habár időnként benyalt a Fidesznek.
Orbánnak meg nem kellene már kormányozni, és nem az alkotmány megváltoztatásával foglalkozni?
Úgy érzem elég sok gond van kis hazánkban, és erre még rájött az árvíz, és a vihar álltal okozott károk. Nem ezeket kellene kezelnie a kormánynak?
Sanos van egy érzésem, hogy a népet maximálisan lesajnálják, és semmivel nem lesz jobb a kisembereknek, reméljük rosszabb sem.
Egyre inkább a diktatúra felé haladunk.

Roy 2010.06.16. 07:40:48

@SzaGyu: Valószinűleg közéjül lövetne. Lehet, hogy nem gumilövedékkel, hanem élessel. A 2/3-jával ezt is megtehetné, csak módosítania kell még egy kicsit az alkotmányt.

Roy 2010.06.16. 07:43:09

@Chicano: Még nics diktatúre, de azért álakulgat. Év végére meg lesz. Még majd az ellenük tüntető tömeg közé is fognak lőni, de nem gumilövedékkel.

Devil 2010.06.16. 07:47:10

@Chicano: A 2/3 arra nem kotelez hogy egyetertsek veluk. Akar a kiralysagot is bevezethetik. Remelem nem fognak 4 evig kormanyozni.

Roy 2010.06.16. 07:47:25

@KKoppany: Mos amikor a hazaáruló Kósa, és Szijjártó barátja majdnem csődbe vitte az országot a dumájukkal, kussoltál?

Roy 2010.06.16. 08:04:49

@KóserKároly: Sólymot biztos nem fogják jelölni, már megmondták. Nem olvasol újságot, nem nézel tévét?
Schmitt jelölélésével egy bábot akarnak, aki majd egyetlen intézkedésüket sem fogja megkérdőjelezni.

Roy 2010.06.16. 08:12:20

@Devil: Dehogynem fognak kormányozni négy évig. Sajnos tovább is. Az állampolgársági törvénnyel már elkezdtét a hatalmuk bebetonozását. Csak nem gondolod, hogy önzetlen cselekedet volt részükről.

Magg (törölt) 2010.06.16. 09:01:13

@Roy:
"Még nics diktatúre, de azért álakulgat.."

Erősen, lásd pl. az új médiatörvényt!
Nem egyértelmű szabályozás, amibe simán belefér, hogy magánemberek honlapjai után kutakodjanak, szolgáltatótól adatokat kérjenek ki, ha jogsértő a tartalom!

Mert innentől majd jogsértő lesz, ha az ilyen blogokon hozzászól valaki és a méltóságos urakat kritizálni merészeli.

Homeoffice 2010.06.16. 09:11:00

@Magg:

Mindezt a mi érdekünkben csinálják, nyugodj meg. Nemzeti konzultáció.
A személyi dolgok is azért vannak, hogy a döntéseket gördülékenyen, gond nélkül vigyék végig.

lüke 2010.06.16. 09:38:19

egy tényt kihagytok:
mint jogász dolgozott-e valaha..................

derelyegrádi szellem 2010.06.16. 10:31:32

@Tzimisce:

azok inkább elütésnek tűnnek, helyesírási hibának.

derelyegrádi szellem 2010.06.16. 10:56:59

@Tzimisce:

de nézzük szakmai részt, mert rádfér:

A rendőrség szolgálati szabályzatát ismered? Gondolom nem.

Mert az akkor hatályos jogszabály erre vonatkozó része azt mondja, hogy feoszlatáskor a tömeget fel kell szóltani a helyszín elhagyására, egyidejűleg MEGJELÖLVE ANNAK IRÁNYÁT IS. Tehát, hogy az Alkotmány utca felöl a randalírozók a Bajcsyn a fidesz nagygyűlés felé indultak nyomukban a rendőrökkel, az csakis rendőri felszólításra, így felsőbb utasításra történhetett.

Ez önmagában el is dönti ezt a vitát, tehát az irányt a rendőrség határozta meg, így a valóban randalírozó tömeget az ő utasításukra nyomták és vezették rá a fidesz naggyűlés tömegére, mert a szolgálati szabályzat rendelkezése szerint ez nem lehet másként.

Azt már csak hozzáteszem, hogy a Bajcsy az Alkotmány utcától a Deák térig elég hosszú szakasz, és mivel pár száz fős tömegről van csak szó, lett volna idő és hely is nem arra terelni őket (ha az irány meghatározásánál csak "hiba" történt volna), de hát mint a tv felvételeken látszott a keresztutcákat lezárták, csak a másik tömeg felé folyosót nyitva. Szándékosan csinálták, hogy az ünneplő, békés, és már szétoszló tömeget is összeverhessék. Ahogy ezt a beteg, nyomoronc feri "megrendelte".

De felesleges ezen vitakozni, most ezt jó alaposan ki fogják vizsgálni, és akinek ez a rendeltetése az megindul a bíróság tárgyalók, majd a kapott penzum letöltésének irányába.
Remélem a jó feri is köztük lesz, mert akkor őt gyakrabban fogjuk látni a bíróságokon, mint a parlamentben, ami szintén egy lépés a dolgok természetes normalitása felé.

Homeoffice 2010.06.16. 11:04:32

@derelyegrádi szellem:

Egyetértek. Személyesen az a véleményem, hogy a legjobb megoldás egy rendőrfal lett volna a két tömeg között.
De ezt nem akarták.( vajon miért is)
a legegyszerübb az lett volna ha körbezárják a párszáz fős tömeget és egyesével engedik ki.
(Oldalzárak, majd a két fal elindul egymás felé)
A tüntetők felhárborodásával egyetértek, a megoldásaikkal nem.

mizrolist 2010.06.16. 11:17:30

@Várúr: Fazekas azért vesztette el az aranyérmét, mert nem tudott elég mintát adni a verseny utáni ellenőrzéskor, és ahelyett, hogy maradt volna, amíg ez megtörténik, elment. Annustól azért vették el, mert a saját versenye után 2 nappal nem találták meg az ellenőrök (lévén akkor épp egy autóban ült és hazafelé jött Szombathelyre) - ő a győzelme után negatív mintát adott az ellenőrzésen.
Mindkettőjüktől egy héten belül elvették az érmeiket. A két fehérorosz, akinek a mintájában ott volt a doppingszer, két éve nem adta át és el sem vették tőlük.

A tények azért ne zavarjanak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.16. 11:23:09

@Seduxen:

Figyelj ide, ő kötötte a testvérmegállapodást Békés és Szumátra között is, ami nagggyon hassssznos, oké?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.16. 11:23:37

@laspalmas: áá, értem :)))) mindenesetre furcsa, hogy annó nyakópisti hasonló kaliberű költségtérítéses ügye kapcsán lmpvs-dunábalövés-mg42-karóbahúzás volnalon volt itt minden, ezt a remek hír pedig eleddig 2 postba helyeződött el, és semmi reakció, a Tiéden kívül.

persze tudom, domokos úr nemzeti színű masnival van átkötve, és az azért mindjárt más...

Marcellusca 2010.06.16. 11:44:48

@Seduxen:
"domokos úr nemzeti színű masnival van átkötve," - Nem, nem, Domokos úrÉ van átkötve. :)))
És, akinek nem tetszik .... :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.16. 11:47:04

@Marcellusca: "És, akinek nem tetszik .... " - annak kapja be a fogaskerék, ezt akartad mondani? :)))

picur3ka 2010.06.16. 11:51:45

@Seduxen:

Gondolod, hogy meg tudjak fogni ezzel? Nagyon magabiztosnak tunik. A baj inkabb az, hogy jar neki, ha nincs Szarvason lakasa.

Kurvara utalom, hogy a Fidesz megszavazta ezt a kibaszott koltsegteritesi mizeriat. Adjank nekik egy rendes fizetest, oszt joccakat.

Persze akkor meg azon rinyalna a sok okor, hogy felemelik a fizetesuket a valsagban.

derelyegrádi szellem 2010.06.16. 12:02:18

@Seduxen:

Amennyiben ezek igaznak bizonyulnak, akkor Domonkos úr nagyon rossz választás a ÁSZ élére, hiszen ő hogy fogja majd mások gazdálkodását tételezni, kritizálni.

Az nem menti Domonkos urat, hogy a költségtérítéssel mindenki trükközött (ezt a járandóságuk szerves részének tekintették), mert ÁSZ elnököt CSAK belőle akarnak csinálni. Csináljanak másból. Aki nem trükközött költségtérítésekkel.

Meg az örökös vesszőparipám is előjön, hogy bazmeg domi, havi 100 ruppóért? Tényleg? Mert 100 millióért legalább érteném, támogatni akkor se tudnálak, de legalább érteném. De így? ÁSZ elnökként majd hazaviszed az irodából a tollat meg a papírt, vagy a tintapatront?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.16. 12:14:57

@derelyegrádi szellem: "Meg az örökös vesszőparipám is előjön, hogy bazmeg domi, havi 100 ruppóért? Tényleg? Mert 100 millióért legalább érteném, támogatni akkor se tudnálak, de legalább érteném. De így? ÁSZ elnökként majd hazaviszed az irodából a tollat meg a papírt, vagy a tintapatront? "

mennyire igaz... az ilyen kisstílű faszokat én sem szívleltem soha. érted, ha már "lop", legalább nagyban csinálja.

@picur3ka/mesterhazymiklospart: pedig mennyivel átláthatóbb, és korrektebb lenne: itt van baszdmeg X millió forint havi fizetés, oszt jó napot, ennyiből kell megélni, se költségtérítés, se semmi más. Azt meg egy picit populistának tartom, hogy 2 millió havi a max, és annyi. Szerintem ugyanis nem önmagában azzal van a baj, hogy nem minimálbért adunk felelősségteljes pozícióban dolgozó embereknek. Ha ehhez TELJESÍTMÉNY is társul, akkor egy szavam nincs.

picur3ka 2010.06.16. 12:54:51

@Seduxen:

Igy van.

@derelyegrádi szellem:

Es meg tudjak fogni azon az alapon, hogy van Bcs-an lakasa, ha Szarvason nincs?

Most ezt az ASZ-tol fuggedtlenul kerdezem, barmelyikotoktol.

hoplita 2010.06.16. 13:11:07

Uggyan mán...!
Egyetlen kibaszott fityiszest nem tudtok előkaparni - pláne azok közül, akik már 8-12 éve üldögélnek a parlamentben - amelynek tiszta lenne a gatyája.
Ismerek párat személyesen, az annyát kimérné a piacon, kilóra, mint a krumplit.:(
Évek óta ugatom, eben guba lesz cserélve, ha a komancsok helyére a narancsbandát ültetjük.
És lám, oda lettek ültetve, ráadásul kétharmaddal......a kúrvaéletbe.
Faxom...lovak közt a gyeplő.:(((

picur3ka 2010.06.16. 15:16:18

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Hello! Akarki! Nem ugy szol a torveny, hogy ha nincs helyben lakasa JAR neki?

Na most, a 200 000 valahany ezer Ft-os alapfizetese melle, ami a kepviseloknek van, az tegye fel a kezet, aki nem venne fel azt ami meg jar hozza.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.06.16. 18:43:37

egy pár hete annyi melóm van, hogy majd beszarok. most - hogy csak 2-3 naponta, esténként nézek ide - látom, milyen szellemi frissesség van ezekben az elnagyolt cikkekben!
respekt.

SzaGyu 2010.06.16. 19:01:12

@derelyegrádi szellem: 2010.06.16. 10:56:59 "de nézzük szakmai részt, mert rádfér:.."
Hát rád fér, ez tény. A rendőr utasítását minden további nélkül végre kell hajtani...
Végrehajtás után lehet panaszt tenni ... A többit nem is vázolom, csak még ennyit:
FIDESZ az alkotmányból kiveszi a SZABAD VÉLEMÉNY NYILVÁNÍTÁST.

Mi lesz itt? Ha majd "elfingod" magad, lesz hadd el hadd... Itt kurva nagy demokrácia lesz!
DE TE CSAK NÉZD A "SZAKMAI" RÉSZÉT.

eml 2010.06.16. 19:03:50

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ha a MSZP-s veszi fel, annak is szabad?

Meridian74 2010.06.17. 13:47:26

Egy kérdés: mi a faszt esztek Sólymon? Az aki miatt nincs vízerőművünk a Dunán, de a szlovák geciknek meg igen?

picur3ka 2010.06.17. 14:13:02

@Meridian74:

Meg radarunk is miatta nincsen, a szlovakoknak az is van...

Kartal (rezervált) 2010.06.23. 15:54:23

@Gunther: és tényleg! ezek sem normálisak.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.06.23. 19:10:38

A baj itt azzal van, hogy a Fityisz szavazóinak nagy része, akárcsak a Maszop esetében, a nyuggerek közül kerül ki. Nekik meg Fidesz Paja bácsiból csak az lebeg be, hogy kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, más semmi...ha rosszat mersz mondani rá, akkor aljas hazaáruló geci vagy...

Kb. ennyi a gondolatmenetük....és ők még tapsolnak is Fidesz Paja bácsi jelölésének...

ga-ap · http://soundcloud.com/gaap/classic-breaks-vol1 2012.01.14. 00:49:37

ez a másfél éves poszt se semmi, de hogy azóta mik történtek...?!

Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt!