Skip to content


       Szűrés lista

Schmitt Pál, aki "jól néz ki": ennyi is elég a Sándor-palotához?

Nagy meglepetés nem volt, Orbán Viktor miniszterelnök Schmitt Pált ajánlja a Fidesz-frakciónak, mint köztársasági elnök-jelöltet.

Így jelenleg két jelölt van, Balogh András (nem meglepetés: egyetemi KISZ VB titkár volt) és a Schmitt.

Sajnos nálunk nincs lusztrációs törvény, mint Csehországban, sőt, a nagy kommunista-ellenes Fidesz részéről sem tapasztalható törekvés egy ilyen törvényre, miközben a szomszédos Romániában nemrég fogadtak el egy ilyen törvényt. Ebben az esetben nem biztos, hogy ez a két jelölt lenne.

Úgyhogy Balogh és Schmitt.

Szerencsére Schmitt kapcsán másnak is leesett az, ami napok óta motoszkál bennem: Ugyan milyen önálló ötlete volt Schmittnek?
"Schmitt Pál már nyolc éve úgy fontos embere a Fidesznek, hogy az általunk megkérdezett fideszes politikusok közül senki sem tudott konkrét javaslatot, eredeti ötletet, vagy a párt politikáját érdemben meghatározó lépést kötni személyéhez."

Azért elég kemény, hogy a leendő köztársasági elnökről annyit tudnak megjegyezni, hogy "jól néz ki", "jó megjelenésű", "lojális" meg "jó a kapcsolatrendszere".

Ezzel az erővel lehetne Bódi Sylvi is a KE, ezek a tulajdonság mind jellemzőek rá is, igaz, a kapcsolatrendszere csak Dubaira korlátozódik egyelőre.

Mit fog csinálni, mikor az első necces törvény aláírásra megérkezik a Sándor-palotába? Megnézi magát a tükörben?

Remélem, a következő egy hétben sikerül tisztázni Schmitt 1990 előtti szerepét.

1990 előtt ugyanis Pali bácsi olyan magas, bizalmi állásokat töltött be, amely mindenképpen gyanúra ad okot. Persze lehet, hogy Schmitt megbízható, jó elvtárs volt, és mondjuk mek kellett jelentéseket írnia. Azért egy kutatást megérne a Történeti Levéltárban.

2002-ben "Schmitt Pál - A csapatember", 2005-ben pedig "Vendégségben - Schmitt Pál" címmel jelent meg könyv Schmittről.

A Mozgó Világ 2005-ben átrágta mind a két könyvet, tőlük idézünk:
 

A versenyszerű sportot 1956 nyarán kezdi, háromtusázik (úszás, futás, lövészet), az iskolában atletizál, a következő évben öttusára vált, s maradt is annál 1960-ig. Ám "190 centiméteremmel a lovagláshoz túl magas, az úszáshoz pedig túl nehéz voltam. Ráadásul nem futottam különösebben jól... Kiválasztottam... belőle azt a számot, ami egyedül jól ment - az volt a vívás." Ekkorra - a Vörös Meteor színeiben - már kétszeres felnőtt párbajtőr-csapatbajnok, 59-ben ifjúságiban is első, 60-ban, 18 évesen egyéni ifjúsági magyar bajnok. Kiválóan teljesít, a felnőtt válogatottságra 66-ig mégis várnia kell - abban az évben nyeri három felnőtt magyar bajnoki címe egyikét, olyan mágusokat előzve meg, mint Nemere, Fenyvesi, B. Nagy és Balczó. Utóbb nyer Világ Kupát, részt vesz 11 világbajnokságon, amiből három olimpia. Két olimpiai és további három világbajnoki aranyat szerez, mindet csapatban.

"Hogy miben rejlett a csapat sikerének titka? Az iszonyatosan sok munkában. Valamennyien egyetemi diplomát szereztünk. Ez sem volt mindegy! Meglátszik a sportban is, ha valaki tanul. A másik erőlködik, szétszakad az igyekezettől. Mert nincs más az életében, csak a sport... Schmitt mindent tudott, amit kellett. Bombabiztos "bekkelő", nem hibázó típus volt. Félelmetes gondolatgazdagság jellemezte a páston."

Meg a vámon. "Szemet hunytak a vámosok, ha ezt-azt hazahoztunk, amiből aztán egy kis zsebpénzt lehetett csinálni - összességében tehát egy árnyalattal magasabb életszínvonalat érhettünk el, mint az átlag." Árnyalattal. "Nyakkendőanyagban »utazott«." De óvatos volt. Az élet minden területén óvatosabb, mint a társai. Ha egy nyakkendőanyagból tíz méter már rizikót jelentett, mert csak öt méter volt a megengedett, akkor ő hét méterrel beérte... - Ma is így vezetek autót - mondja. - Így politizálok, így étkezem, semmiben sem vagyok szélsőséges."


A 61-es duisburgi ifi vívó-vébén Sch. egy társával úgy dönt, disszidál, mondván, hogy nem vették fel az orvosira. Ellógnak a csapattól. A mainzi pályaudvaron rendőrök igazoltatják a két magyar tinit, beviszik, majd elengedik őket. A fiúknak "eszükbe jut az édesanyjuk, a családjuk, hirtelen rájuk tör, hogy bajuk is eshet". És a válogatott után sietnek. Megússzák fél éves eltiltással. A csapatvezető Bay Béla hónapokkal később együtt vadászik Kádárral és Aczéllal. "És az adomák közben megemlíti, hogy képzeljék el, két »gyereke« disszidált, mert nem vették fel őket az egyetemre...
»Kádár elvtárs - fordul Bay a párttitkárhoz -, nem lehetne ezzel a két gyerekkel valamit kezdeni?« Aczél György is hallja a beszédet, hümmög, aztán rágyújtanak két bagóra."
Schmitt Páltól pár nap múlva az Aczél-titkárságon kérdik: "Schmitt elvtárs, melyik egyetemre akar menni?" Még egy bukott disszidálásból is jól jön ki.

A közgázra kerül, nemzetközi szakra kéri magát, de "csak" a belker jut neki.

Évekkel később, friss diplomával a zsebében kerül az Astoria Szállóba. Az étterem üzletvezető-helyetteseként kezdi, s a hotelben töltött 16 év végére igazgatóhelyetteségig viszi.

A frissen átadott Fórum Szálló élére 1980-ban nevezik ki. Fényes karrier ez a szocializmusban, ráadásul Schmitt ekkor mindössze 38 éves. Nem párttag, az ő esetében ez valamiért nem követelmény, persze Duna-parti ötcsillagosban, ahová főleg nyugatiak járnak, megbízhatatlan aligha lehet vezér.

A következő év már az 1300 főt foglalkoztató Népstadion és Intézményeinél éri. "Hozzátartozik a Népstadion, a Kisstadion, a Jégszínház, az öreg sportcsarnok, a tatai, a dunavarsányi és a mátraházi edzőtábor, a városligeti Műjégpálya, egyszóval egész birodalom." Valamint "a sísánc, és még egy kertészet". Majd 1982-től, átadásától a Budapest Sportcsarnok is.

Három éve stadionozott Sch., amikor meghalt Csanádi Árpád, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a Magyar Olimpia Bizottság főtitkára, az OTSH alelnöke. Schmitt lett az utód - mindhárom székben.

 "Buda István sportvezető engem javasolt e posztra. Samaranch (a NOB elnöke) emlékezett rám, mert itt volt a Budapest Sportcsarnok felavatásán, ahol spanyolul beszélgettünk". "A díszpáholyban Sch. P.... angolul, lelkes szavakkal ecseteli a BS megépítésének történetét... Sch. P. váratlanul (de tudatosan) spanyolra vált... Samaranch »veszi a lapot«, és szemrebbenés nélkül franciául teszi fel kérdéseit. És Sch. P. szép franciasággal elmondja, hogy... a NOB elnöke... oroszul szólal meg... és Sch. P... orosz nyelven feleli, hogy...

A Los Angeles-i olimpia bojkottja, pechjére, már az ő MOB-időszakára esik. Megint kétféle az emlék.
Egyik könyvben: "Egy áprilisi napon valamilyen okból későig bennmaradtam az OTSH épületében, így a vezetők közül csak engem értek el telefonon, hogy menjek azonnal a Fehér Házba. Ez volt a rendkívül ritka alkalmak egyike, amikor a pártközpontban jártam... Ott Czinege, Varga és Kovács »elvtársak« vártak engem."
A másik könyvben: "1984 áprilisának egyik estéjén hívatták be az MSZMP Központi Bizottságának székházába, mivel a sporthivatalban csak őt érték utol. Korom Mihály, a KB titkára - ő felügyelte akkor a sportot - azzal kezdte..."
Bárki is fogadja Schmittet, arra kéri, hogy a MOB halassza el az olimpikonok eskütételét. "Sch. P. úgy jött ki az MSZMP székházából, mint akit fejbe vertek. Eszébe jutott egy orosz film, amelyben a főhős így summázza a véleményét: »A politika mocskos dolog. Olvasson inkább Dosztojevszkijt.«" 

A MOB néhány hét múlva egyetlen tartózkodással szavazza meg: a magyarok "szolidaritást vállalnak a szovjet sportolókkal". Hogy, hogy nem, Schmitt a határozathozatal időpontjában, 1984 májusában, Szófiában "kétoldalú egyeztetést folytatott a bolgár sport vezetőivel". Míg idehaza az évtized legfontosabb sportdöntésén ügyködik a MOB.
"Ezt az utat már korábban lekötöttük. Tény tehát, hogy a bojkottot (egyes állításokkal ellentétben) hál' istennek nem szavaztam meg; de ellenállónak sem lehet mondani ebben a fontos ügyben. Ott ültek az olimpiai bajnokok, a magyar sport reprezentánsai, kollégáim, ott ültek az újságírók, a sportvezetők, a szövetségi képviselők. És nem akadt egyetlenegy sem a régi menők közül, aki azt mondta volna: gyerekek, hát mi nem azért ülünk itt, hogy megszavazzuk a részvételünket?... Úgyhogy végül is örülnöm kellett, hogy azon az ülésen nem voltam jelen, mert én mint NOB-tag lelkiismeretem és esküm szerint nem szavazhattam volna arra, hogy távol maradjunk a küzdelmektől. Mondhatják persze, hogy könnyű ezt most állítani, de még egy tartózkodással is kifejezhettem volna: nem értek egyet a döntéssel."
Egyébként Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnökségi tagja volt a tartózkodó, retorzió nélkül megúszta.

Amúgy a szocialista táborból Románia, Jugoszlávia és Kína részt vesz a Los Angeles-i olimpián. És persze Schmitt is, mint NOB-tag. Mázli, hogy akkor nincs dolga Szófiában.

Az 1986-os focivébé (6:0) kudarcát követő "csinálni kell valamit" hangulatban a párt átszervezi a sporthivatalt, "Buda Istvánt Deák Gábor váltotta a most már Állami Ifjúsági- és Sporthivatal elnevezést viselő intézmény élén".  "S ennek a markánsabb baloldali vezetésnek én már nem kellettem, s fel is mentettek az alelnökségből."


Schmittet Deák 1987-ben a hivatal épületéből is kitessékeli. "Így aztán két éven át a Magyar Olimpiai Bizottság irodája a Stadion Szálló ötödik emeletén működött... mivel én »osztályidegen« voltam, a nemzeti olimpiai bizottság meg »testidegen«, ez az áldatlan állapot egészen a rendszerváltás küszöbéig fennmaradt." Sch. nehezen viseli a viszonylagos parkolópályát, s "hogy finoman érzékeltesse és kifejezze elkülönülését a politika gézengúzaitól, a nyakkendős emberektől, három-négy évig csokornyakkendőt kötött".  "Egyfajta belső tiltakozás volt kezdetben, hogy mégis megmutatom, valami módon más vagyok, mint azok, akik kiközösítettek."

A Magyar Olimpiai Bizottság 1989. júniusi közgyűlésén "heves szóváltás lángolt fel akörül, hogy a mindenkori állami vezető automatikusan MOB-elnök legyen vagy sem". A "sem" győz: a küldöttek Schmittet emelik a szervezet élére.

93-ban úgy alakul, hogy Schmitt a sportdiplomácia mellé a sima diplomáciát is beírhatja gazdag önéletrajzába. "Antall József miniszterelnök úr kért fel nagykövetnek" - emlékszik vissza. Schmitt szívósan, több potentátnál is lobbizott, hogy kimehessen - állítják segítőink. De mindegyik hozzáteszi: ideális választás volt a több nyelven beszélő, kiválóan kommunikáló férfi.Londont, Ottawát és Madridot ajánlja fel a miniszterelnök, Sch. a spanyol fővárost választja.

Schmittnek való munka a nagyköveti.
Így gondolhatja ezt Horn Gyula is, aki a kormányváltás után helyén hagyja a kádert. "Csak a stratégiailag elsőrendű nagyköveti posztokon szokott ilyenkor váltás történni" - mentegetőzik Schmitt. (A következőt meg a Bem téri apparátusból mesélte róla valaki: "Mondjuk úgy, hogy anyagias. Kispályás. Még a kutyájának vett konzervet is elszámoltatta, ami nem szokás ebben a körben. Megvannak a számlák.")

A diplomáciai mandátum 97-ben jár le, hazaköltözik a család. Tetszhetett a munka, mert a következő év tavaszán, az újraválasztását remélő Horn-kormány végnapjaiban kopogtat Sch.a külügynél, és a svájci nagyköveti posztot kéri Kovács Lászlótól. Ám a miniszter elégedett az akkori nagykövettel, s viszszautasítja az ajánlkozását. Schmitt úgy emlékszik, Kovács azzal búcsúzott tőle: "Te nem leszel soha svájci nagykövet". Kovács László másként emlékszik.
Aztán győz a Fidesz, Martonyi Jánosé a külügyminiszteri, Schmitté pedig a berni állás.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is döccenés nélkül fut a Schmitt-szekér. Ugye, 1983 óta tag, 1985-től a nyári és a téli játékok előkészületeit tanulmányozó bizottságban kap szerepet, 91-ben bekerül a végrehajtó bizottságba, 95-ben pedig alelnök lesz, Samaranch elnök liblingje. Egyre többen vélik úgy: ő lesz az utód.
Csakhogy 1998-ban vesztegetési botrány robban ki a 2002-ben Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpia kapcsán. Ma sem sokan vitatják: az amerikaiak jó néhány NOB-tagot igyekeztek "megvenni" (gyereknek ösztöndíjjal, USA-zöldkártyával satöbbi), hogy megkapják a rendezés jogát. Samaranchra is árnyék vetül, s vizsgálóbizottságot hoz létre, amelyben négy alelnökéből három tag lesz. Hónapokkal később kilenc tagját kizárja a NOB, négyen figyelmeztetést kapnak. Schmitt nincs köztük. "Meggyőződésem, hogy ez volt az egyetlen járható út, a megtisztulás" - nyilatkozza.

Hogy 2001 nyarán nem lett meg a NOB-elnökség, Schmitt előkotorja a több éve jegelt béverziót, a főpolgármesterséget.

Már egy 96-os, a Nemzeti Képes Sportnak adott nyilatkozatában a "legtitkosabb álmai" között említi, hogy egyszer Budapest első embere lesz. A cikkben elárulja, "mindkét oldalról érdeklődtek" iránta. Utóbb többször hangoztatja, hogy 94-ben győzködték a szocialisták: legyen a főpolgármester-jelöltjük Demszky ellenében. A Magyar Nemzet 2002. június 8-i számában meg is nevezi a "csábítókat": Lendvai Ildikó, az MSZP akkori budapesti elnöke, Bakonyi Tibor alelnök és Páva Zoltán.
Érdeklődtünk Lendvai Ildikónál, miért pont Schmittet kérték. "Kérte a hóhér! - így a képviselő asszony. - Hallottuk, hogy főpolgármester akar lenni, leültünk vele. Jelezte, függetlenként indul, s reméli, felsorakoznak mögé a pártok, jobbról is, balról is. Mi gondolkodási időt sem kérve tájékoztattuk, hogy az élet nem úgy megy, függetlent nem támogatunk. Egyébként akkor is nemet mondunk, ha felkínálja, hogy az MSZP-jelöltjeként próbálkozna, de erre nem került sor. Megjegyzem, nem mintha jelentőséggel bírna, hogy Schmittnél tett látogatásunkon nem volt jelen Páva Zoltán."

2002, Schmitt berni nagyköveti mandátumából van még egy kevés, nem is bolygatná senki, ám bejelenti: indul a főpolgármesterségért. Függetlenként. Fidesz-támogatással. Ekkor már ismét Kovács László a külügyminiszter, aki júniusban hazahívja könnyelműen belpolitizáló beosztottját.
"Polgári körös rendezvényeken lépett fel, ami összeférhetetlen a diplomatastátusszal. Állandóan itthon volt, s nyilatkozta, napi hat-nyolc órát foglalkozik a kampányával. Na de akkor mikor jutott ideje nagykövetnek lenni? Javasoltam neki, kampányoljon kedvére, de ne a nagyköveti fizetésből" - mondja nekünk Kovács László.

Ügyel, hogy függetlennek lássék. "Csupán egy elképzelt pártnak vihetem a zászlaját, amit úgy hívnak: Pro Budapest." (Magyar Nemzet, 2002. június 8.).  A szocialista jelölt Gy. Németh Erzsébetnek bonsait ajándékoz, cserébe egy doboz sportszeletet kap. Kovács Lászlónak megbocsát, elvégre jórészt balos közönséghez szól: "Senki ellenében nem ásom ki a csatabárdot. Ha megválasztanak, szinte napi kapcsolatom lesz a külügyminiszter úrral. Azon vagyok, hogy hidacskákat építsek a két oldal között" - mondja a 168 Órában.

Schmitt 35 %-ot hoz, de még úgy is nagyon kikap Demszkytől (47 százalék), hogy Gy. Németh Erzsébet (17) megosztja a kormánypárti szavazókat. Érdeklődünk, tart-e attól, hogy meg kell szolgálnia a Fidesz-támogatást. "Ha valaki azt hiszi, hogy nekem be lehet nyújtani a számlát, téved. A munkám minősít, s láthatják majd a budapestiek: középen maradok."

A főpolgármesteri buktát egészen 2003 májusáig emészti. "Arról álmodtam, hogy Budapest főpolgármestere leszek, a baj csak az volt, hogy Budapest nem álmodott velem"  Pár nap múlva viszont már nem viccel, amikor kijelenti, "fölajánlom függetlenségemet a Fidesznek".  Schmitt a Fidesz-MPP alelnöke lesz.

Schmitt nem kér fizetést a párttól. "Társadalmi munkában kívánok dolgozni. Soha nem érdekelt a pénz, a korrupciós ügyek - hála istennek - elkerültek."

"Úgy tervezem, hogy 77 éves koromban leállok mindennel... Reagant 73 éves korában választották ismét az USA elnökévé."

Ha 2006-ban nyer a Fidesz, "három területre lennék jó, az egyik a sport és az ifjúság, a másik a környezetvédelem, de a kultúra és a nevelés is közel áll hozzám".

Vagyis miniszter. Aztán köztársasági elnök - teszi hozzá már idézett barátja. 

Címkék: fidesz schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr332105864

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Narancsriasztás, avagy miért pont Schmitt Pál 2010.07.06. 13:53:23

Ki az a Schmitt Pál? Jó, tudom híres ember, benne van a sportlexikonban. Meg jól néz ki, állítólag. De mi a ráknak alkalmas ő, pont ő államfőnek? Hát pont azért, amiért öt éve egy sólyom ült a Sándor-palotába, miközben a vörösök jogalkottak. Eddig...

Trackback: Megfelelő ember IV.: az ideális államelnök 2010.06.25. 22:18:16

Schmitt Pál karrierje, minden rendszerhez simulékonysága mindenki előtt ismert, nem kell őt bemutani. Hogy milyen elnök lesz? Azt hiszem erről elég csak azt elolvasni, amiket a FIDESZ frakciónak ígért: ...én nem leszek a kormány, a kormányzat tör...

Trackback: Pali bácsi nem lesz velszi bárd 2010.06.24. 23:29:05

Azért ismerjük el, hogy Pali bácsi biztosan jobb lesz a fegyveres erők főparancsnokának, legalábbis megjelenésében: volt sportolóként, egykori olimpikonként legalább katonás tartással végig tud majd menni a díszsorfal előtt. Úgy, ahogyan ez eddig ...

Trackback: Schmitt Pál Caligula lova 2010.06.24. 22:48:58

TheZhrmghg videójához nem kell sok kommentár, azután, hogy Orbán Viktor azt a Schmitt Pált jelöli, aki mellett senki se állt ki a nevét vállalva és, aki még névtelen internetes szavazásokon is csak 3-8 százalékokat kapott). Nos íme a kiváló jelölt bemu...

Trackback: Találós kérdés 2010.06.24. 21:58:29

Schmitt Pál lesz Magyarország következő köztársasági elnöke, viszont nem gátja, hanem motorja lesz a törvényalkotásnak.A hírhez kapcsolódó találós kérdés:"Mi történik azzal a járművel, amelynek fékje nincs, motorja viszont van?"A válasz:

Trackback: Apámnak megjött 2010.06.24. 15:38:39

Schmitt Pál Fidesz-garanciát ígér a nyugdíjak megvédésére, amennyiben a párt hatalomra jutna. Apámnak pénteken megjött a nyugdíjasokat a pénzecskéjük elveszítésével rémisztgető aktuális propaganda anyag, én pedig a Fidesz szórólapját olvasgatva lassan ...

Trackback: Kiből lehet államfő? 2010.06.24. 15:29:32

A címben föltett kérdés persze költői. Vannak ugyan vállveregetést is kiérdemlő alkalmas jelöltek – Bangkokból a Sándor-palotába roppant logikusan vezetne az út, ugyebár -, de akad egy legalkalmasabb. Mármint arra a három-négy évre, amíg nem forr...

Trackback: A történelem urai 2010.06.24. 14:50:07

Kicsit úgy érzem magam, mint Pelikán József, aki ül a fa tetején a Duna áradásakor és azon morfondírozik, hogy itt valami bizonyosan nincsen jól. Egyszer már írtam arról, hogy az a  bizonyos Klió miért is van rabláncon. Nagyon úgy néz ki a dolog...

Trackback: Aranyérmes államfő 2010.06.24. 14:49:58

Már éppen elhatalmasodott rajtam a Fidesz-fóbia és egy dörgedelmes írást akartam készíteni, hogy lássuk, hogy micsoda ördögtől való ötlet az, hogy köztársasági elnöknek a kormány jelöltjét szavaznák meg, amikor eszembe jutott, hogy ez általában így szo...

Trackback: Ki a franc akarja egyáltalán Schmitt Pált? 2010.06.24. 14:47:42

Orbán Viktor megüzente a bolgár tengerpartról, hogy Schmitt Pált akarja köztársasági elnöknek. Így Orbán Viktor az első ember, akiről konkrétan tudom, hogy Schmitt Pált tartja a legjobb jelöltnek. Itt nemcsak arról van szó, hogy Schmitt Pál erkölcsileg...

Trackback: Ennyi 2010.06.24. 13:23:01

Schmitt. Ez a mindenre alkalmatlan, ultrahajlékony senki. Feljutott a csúcsra és éppen annak köszönheti majd kinevezését, aminek sportolói múltját leszámítva teljes karrierjét. A "nagy emberekre" ártalmatlan, szervilis, minden rezsi...

Trackback: Köztársaság elnök 1.0 2010.06.24. 11:54:16

Kiszivárgott a nagy hír: úgy tűnik, hogy Schmitt Pál lesz az új köztársasági elnökünk, legalábbis a Fidesz őt jelöli - és ha jelöli, a kétharmados többséggel valószínűleg meg is választja. Na nem mintha ennek bármi jelentősége lenne, de hát mégiscsak a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Commandante Jayasuriya 2010.06.24. 19:54:25

@Zöld Ember (aka Quain):

Én csak méltattam űberelhetetlen erényeit...

bobo55 2010.06.24. 20:04:25

A korához képest tényleg jól néz,másra meg nemigen van szükség,mi a fenének,diszletnek jó.
Ja, majd el felejtettem,hogy simulékony,ezt a szót értse mindenki úgy ahogy akarja.
Ennek az országnak már úgy is mindeggy.

fülzsír 2010.06.24. 20:14:33

Schmitt a NOB-ban is kiemelt ember volt. Gondolom nem érdemtelenül. Tehát az itthoni karrierjét a komcsipártiság számlájára írni elég gyenge kísérlet.
A Fidesz melletti feltűnése előtt mindkét oldal számára elismert ember volt.
(és ha emlékeztek, akkor Navracsics is hasonló megítélésnek örvendett)

Ettől függetlenül szerintem sem egy karizmatikus ember. De ugye emlékszünk mi volt a balosok érve a lagymatag Medgyessy mellett! (lehet, hogy egy szar senki, de teszi a dolgát.. "technokrata". És ilyenek kellenek az országnak)

baliquez 2010.06.24. 20:14:36

Idi Amin is jól nézett ki, jó megjelenésű volt, lojális az embereihez, a katonái istenítették, sőt, a kapcsolatrendszere is okés volt a nyugati hatalmakkal. Békés boldog öregségben halt meg Szaúd-Arábiában. Afrika egyik leghírhedtebb népirtója volt, pedig arra elég magas a léc.

fülzsír 2010.06.24. 20:17:54

@butus: persze, Schmitt Pál tehet arról, hogy azok a sportolók lemaradtak az olimpiáról.
Mondják ezt azok, akik az utódpártot átmentették. Gyomorforgató.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.06.24. 20:27:17

"Ezzel az erővel lehetne Bódi Sylvi is a KE, ezek a tulajdonság mind jellemzőek rá is, igaz, a kapcsolatrendszere csak Dubaira korlátozódik egyelőre."

Bazzeg ez tök jó! Minden elnöki beszéden csöcsök (ofkoz akkor már vetkőzzön közben :D ) , és ha Dubaiban ismer sok gazdag arabot, akkor máris jobban fellendítheti a gazdaságot mint a sok hülye fasz :D
Lehet jobban járnánk :D

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.24. 20:28:15

@fülzsír: Utódpárt. Most melyikről beszélsz? Az MSZP-ről, vagy a Fideszről. Ugyanis mindkettő tele van volt MSZMP-sel. Egyébként mit gondolsz a Kádár renszerben lehetett valaki (mint Schmitt) államtitkár, anélkül, hogy MSZMP tag lett volna? Tájékoztatlak, hogy nem! Az a gyomorforgató, ahogy a Fidesz megjáttsza, hogy neki semmi köze a múlt rendszerhez.

kuki123 2010.06.24. 20:31:47

Újabb forradalmi intézkedés: Draskovics és El Qró munkatársa lett az Államkincstár elnöke

Az utóbbi hetekben és hónapokban azt harsogta a fideszes propaganda, hogy Magyarországon „forradalom zajlott le”, mindenképpen lesz „elszámoltatás”, továbbá úton-útfélen hangoztatták, hogy „lezárják a rendszerváltás kaotikus korszakát”. Nos, ehhez képest érdekesen alakul az új kormányzat személyi összetétele az alsóbb szinteken.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter június 15-i hatállyal Kotán Attilát nevezte ki a Magyar Államkincstár elnökévé. A szakember megbízatása meghatározatlan időre szól – olvashattuk a hírekben.
De ki ez a Kotán Attila?
Nos, az egyetemen fizikát és matematikát tanult, majd közgazdász diplomát szerzett. Amint kézhez kapta oklevelét, rögvest bekerült a pénzügyminisztériumba – a Horn-kormány regnálása idején –, majd 2000-ben, vagyis immár Orbán Viktor kormányzása alatt az Oktatási Minisztériumban is felfigyeltek kiemelkedő tehetségére. Három esztendőn keresztül az OM titkárságvezetője volt. A 2002-ben győztes szocik nem rúgták ki Attilát, aki nyilván nem tüntetett a Kossuth téren, és nem követelte a szavazatok újraszámlálását sem. 2003-ban még följebb vitte az Isten a dolgát: az Oktatási Minisztérium Közgazdasági Osztályának vezetőjévé nevezték ki. Majd 2006-ban Gyurcsány Feri magához szólította, és történelmi jelentőségű feladattal bízta meg: az Államreform Bizottságban, valamint a Közpolitikai Bizottságban kormányfőtanácsadó lett. Hogy miféle tanácsokat adott El Qrónak, nem lehet tudni, miképpen arról sem állnak rendelkezésre információk, milyen nagy jelentőségű reformokat dolgozott ki az Államreform Bizottság. Mindamellett valamit mégiscsak tudhat ez az Attila, ugyanis 2008-ban Draskovics elvtárs érezte úgy, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium munkájában súlyos fennakadás állna be, amennyiben nem ő lenne a Költségvetési és Gazdasági Főosztály vezetője.
Kotán Attila valóban sokoldalú úriember: mint önéletrajzából kiderül, képes előterjesztéseket koordinálni, költségvetést tervezni, szakterületek között egyeztetni, ért az indikátorfejlesztéshez, a köz- és felsőoktatási adatgyűjtéshez, vezetői értekezleten képviseli a főnökét, de ha kell, akkor véleményezi a tárcabeszámolókat, elintézi a felsőoktatási világbanki hiteleket, egyeztet ágazati érdekképviseletekkel, sőt, hiszik vagy sem, de intézményi adatbázist is ki tud alakítani, és még ha ennyi nem lenne elég, mindennek tetejében még költségvetési intézményeket is átvilágít.
Persze jó lenne tudni, kire szavazott Kotán Attila a választásokon, vagy hogy miért élvezte (nem kicsit) Gyurcsányék bizalmát, de hát hagyjuk ezt, a szavazás végtére is titkos, ezen kívül pedig jó szakemberekre is nyilván nagy szükség van...

Fidesz forradalom lófaszt
amíg nincs vér addig nincs forradalom 88-90-ben is itt basztuk el

picur3ka 2010.06.24. 20:35:47

@butus:

Nem volt parttag, mint a poszt is irja. de ezt, aki elt akkor konnyen levonja az eletrajz ilyen kis arulkodo reszeibol, hogy 16 ev utan lett csak igazgato es hasonlok. Tipikus nem jo elvtars, de ert valamihez, meg nem is art vegul is.

Sok, sokkal elvonalasabb elvtars-bajtars volt/van pozicioban. Schmitt kommunista multja kb nulla sokukhoz kepest.

kuki123 2010.06.24. 20:36:04

Nem kérdezték kommunista múltjáról Schmittet a meghallgatáson

Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az „emberek embere”. Megválasztása esetén – mint mondta – nem lenne a kormány törvényalkotási lendületének gátja, sőt motorja lenne annak.

JAH FUTÓSZALAGON FOGADNÁ EL A LEGKÉTESEBB FIDESZ TÖRVÉNYEKET

A frakciószövetség ülése Orbán Viktor államfőjelöltet ajánló levelének ismertetésével kezdődött, a dokumentumot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője olvasta fel az ülés elején, amelyet nagy taps fogadott a képviselők részéről. Schmitt Pál több mint félórás beszédében az elnök mozgásteréről, lehetőségeiről, stílusáról, alkotmányos kötelezettségeiről, jogosítványairól, ambícióiról szólt. Az államfői poszttal kapcsolatos személyes megközelítését illetően azt mondta, a rendszerváltás óta eltelt két évtized eddigi három köztársasági elnökét látva két út adódik. Az egyik a távolságtartó, arisztokratikus megközelítése az elnöki feladatnak: az az államfő, aki ritkán jelenik meg, ünnepi alkalmakkor, akkor is rövid ideig marad ott, ritkán vállal közszereplést, ugyanakkor maradéktalanul őre az alkotmányozásnak – fejtette ki.
Ezzel szemben, a hozzá közelebb álló másik szerepkörben az elnök az „emberek embere”, aki közel mer merészkedni a választókhoz. Ahol megjelenik, annak az eseménynek a rangját emeli, ahol megjelenik, mindenki jól érzi magát - fogalmazott, hozzátéve, hogy az elnök jelenléte sokat jelent a médiának, a kisebb településeknek, határon túli magyaroknak.

Közölte, megválasztása esetén nem lenne a kormány törvényalkotási lendületének gátja, sőt motorja lenne annak, az ellenőrzésé és a kiegyensúlyozásé, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek a közjó és mindenki javát szolgálják. Az új alkotmányról szólva azt mondta, „nem magunknak csináljuk, hanem a magyar történelem számára”, hogy olyan lehessen, amelyet Werbőczyvel, az Aranybullával, Szent István leveleivel vagy a vérszerződéssel lehet összevetni. Bátran hozzá lehet nyúlni a köztársasági elnök szerepköréhez, a választásokhoz, a költségvetéshez – jegyezte meg az alkotmányozás folyamatával kapcsolatban. Orbán Viktor államfőjelöltje együttműködésre, szolidaritásra, konzultációkra készül, és nem dekrétumok, leiratok, feliratok keretében képzeli el a munkát. Úgy fogalmazott: nem kíván „elefántcsonttoronyban ülni”. Az ülésen résztvevő képviselőket arra biztatta, ha államfővé választják, keressék fel őt, aki a párbeszédet meghallgatással kezdi majd. A vezető pozíciókra való jelölésekkor egyeztetni fog – jelentette ki. A konzultációkra példaként említette a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek és az ombudsmanoknak a személyét. Az legyen a vezető, aki szakember, aki rátermett és aki mögött konszenzus van - sorolta.
Az elnöknek önként kell vállalnia, hogy a nemzeti összetartozás és együttműködés motorja legyen – összegezte, beszéde végén pedig Szent István királynak Imre herceghez szóló intelmeiből idézett. Ha köztársasági elnökké választják, összefogást hirdet a magyar nyelvért, és missziót indít a nemzeti összetartozásért Schmitt Pál. A jelenlegi házelnök személyes célkitűzései között említette a magyar nyelv védelmét, amellyel kapcsolatban akár díjat is alapítana. Emellett a nemzeti összetartozással összefüggésben úgy fogalmazott: nyakába venné a világot, és ahol szép számban élnek magyarok, arra biztatná őket, ne csak lélekben tartsák a kapcsolatot Magyarországgal, hiszen arra most már jogi lehetőség is lesz a kettős állampolgárságról szóló törvény által. Schmitt e két cél mellett a jobb egészségért és az oktatás színvonalának emeléséért is dolgozna, szerinte ugyanis az oktatás jelenleg elhanyagolt, a tanárok erkölcsi, anyagi és morális megbecsültsége sehol sincs. A magyar ember lesz a munkája középpontjában - fogalmazott az államfőjelölt.
Bemutatkozása után Schmitt Pál válaszolt a Fidesz-KDNP-sek kérdéseire. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke arra volt kíváncsi, hogy a jelölt hogyan vélekedik az autonómia kérdéséről. A fideszes Wittner Mária az 1956-os elítélteknek járó nyugellátással kapcsolatos igazságtalanságokat tette szóvá. Schmitt Pál válaszában hosszan méltatta az 56-osokat. A Fidesz-KDNP-frakció kedden Balogh Andrást, az MSZP köztársaságielnök-jelöltjét hallgatta meg. A kormánypárti frakciószövetség hétfőn dönt arról, kit támogat a keddi államfőválasztáson az Országgyűlésben.
(MTI, kép: MNO)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.06.24. 20:39:12

Mondjukazt vegyük hozzá hogy a jelöltek közül SP a legnormálisabb.
Milyen a többi bazmeg...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.24. 20:43:40

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Én éltem "sajnos" már akkor is, nem túl fiatalon. Csak azért, mert nem dicsekszik a pártkönyvével, nem kell elhinni, hogy nem volt MSZMP tag.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.24. 20:45:28

Államtitkári pozícióba a Kádár rendszerben csak tagkönyvvel kerülhetett valaki!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.24. 20:47:51

Egyébként nem csodálom, hogy OV nem haragszik a volt MSZMP tagokra, hiszen az apja is az volt.

flippant 2010.06.24. 20:52:01

Szcientológus még a tag? Mi újság a cserbenhagyott olimpikonokkal?

flippant 2010.06.24. 20:53:14

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Akkori komcsi mint gép. Nézd már meg a fejét! Rá van írva!

flippant 2010.06.24. 20:55:49

Pali akkor lopta be magát a szívembe, mikor menősködött, hogy ő bizony FÜGGETLEN!
Bakker, a ripacs csak éjjel meg nappal hazudott, de ezek a narancsosok még hajnalban is!

Húsleves 2010.06.24. 21:03:04

Egyszerű a képlet:
1. Sólyom László nem pártdelegált, ezért a baloldali kormányzás idején a liberálisok szidták mint a bokrot.
2. Sólyom László nem pártdelegált, ezért kapaszkodnak bele most ugyanazok a liberálisok, akik ezelőtt szidták.
Itt van egy link, amelyen maga Sólyom László nyilatkozik újdonsült "barátairól":
index.hu/belfold/2010/06/23/solyomnak_nem_tetszik_nemelyik_demokraciafelto/
Ideollózom a lényeget: „a kétharmados többség benne van a rendszerben, elő is fordult már, a mai parlamenti többség szándékairól a nyilatkozatok alapján keveset tudhatunk, az aggódó hangok némelyike pedig hiteltelen. Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták"
Az MSZP eredeti köztársasági elnök jelöltje egyébként Szili Katalin volt, akinek a karrierje még az MSZMP-ben indult ( hu.wikipedia.org/wiki/Szili_Katalin ). Sólyom csak azért lett köztársasági elnök, mert az SZDSZ a koalíciós viták során azzal próbált zsaroló pozícióba kerülni, hogy nem szavazza meg az MSZP jelöltjét. Volt is rinyálás és egymásra mutogatás, amikor visszafelé sült el a dolog.

Jossarian 2010.06.24. 21:11:03

Ha sirnak a zsidok es a berenceik akkor az Emberek szamara valami jobb jon... Ennyi

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.24. 21:15:47

@Jossarian: én például református vagyok, és útálom az összes volt MSZMP-st, függetlenül attól, hogy most milyen köpönyeget vett fel! Tehát sem zsidó, sem bérenc nem vagyok.

mizrolist 2010.06.24. 21:23:43

@Avatar: KDNP? Olyan párt nem létezik.

Shopping 2010.06.24. 21:28:23

A Schmitt Pál de jól elintézte a Pars Krisztián Olimpiai ezüstérmét!!!!!

Az ember egy NULLA!!!!
Ha saját szakmájában, a sportdiplomáciában ennyit tud, mire számíthatunk tőle egyéb területeken???

Naplopó , simulékony senki!

Láryfáry 2010.06.24. 21:28:54

Horn Gyula mindenkitől különb volt,mert a a szavazattöbbsége ellenére se akart mindent lesöpörni és átírni.Ez a mai játék mindenről szól ,csak nem a demokráciáról.Ilyen fölállásban miért kell AB ,meg olyan elnök ,aki már minden volt (szoc.seggnyaló -öntudatos FIDESZ vezérhelyettes ,aki már elég sok vért szívott ,és akkor is elég jól létezett ,amikor a FIDESZ esélyei nem mentek a mai gátszintek fölé.
Nektek ez a demokrácia ? Kabaré !!! és legen a nép !!

anyadmajma 2010.06.24. 21:30:43

Komolyan ez a legnagyobb gondotok? Palika elnöksége? Pedig az egy rendes ember, ezt már többször is bizonyította. Legutóbb az olimpián, ahol pont leszarta és szarba hagyta a magyar sportolókat.
De, ahogy egy két nyugdíjas kollegámnak már mondtam: Visszasírják még a Rákosi rendszert jövőre, mert az ehhez képest demokrácia volt.
Talán ezek most elérik, hogy rendes forradalom legyen lövöldözéssel meg minden olyan szükséges dologgal, ami kell egy igazi, felelősségrevonós rendszerváltáshoz.

loláb 2010.06.24. 21:31:41

@Bundili: Akkor már ketten vagyunk. De mi a tökömért mondod ezt PONT nekem?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.24. 21:32:25

@Láryfáry: sok-sok naív ember. A FIDESZtől rendszerváltást vár, de közben nem veszi észre, hogy csak a köpenyük más!

nem nemsiker_s 2010.06.24. 21:38:04

Hát ami azt illeti, nekem Sólyommal nem volt gondom csak egy . Hogy sokszor olyan képet vágott, mintha az anyukája elvette volna tőle a csokit, amit a konyhaszekrényből csent el.
Szal egy szinte csak protokolláris funkcióval megbízott államférfinál, bizony számít a fellépés.
A KE funkciója nálunk tényleg csak formális, ilyetén módon azért a megjelenés, mint funkció felértékelődik.

Birom hogy most a ballib oldal fikázza a Schmittet komcsi múltjáért, hát az MSZP-nél ez nem gond?

Most jön majd az a műsor a ballib blogolók meg kommentelők részéről, hogy van rajt sapka, nincs rajt sapka.

martonx 2010.06.24. 21:40:53

@anyadmajma: nem kell a képmutatás, te meg a nyugdíjas kollégáid, már 90 óta visszasírjátok a régi jó Rákosi korszakot, meg amikor még Kádár nem lacafacázott.

Amúgy meg ahogy azt már többször kifejtettem, nem tök mindegy ki a köztársasági elnök? NULLA hatalma van, akár egy csimpánzt is kinevezhetnénk.

Egy dolog számít, az pedig az hogy milyen lesz a Fidesz gazdaság politikája, illetve mennyit fognak lopni. Egyelőre korai bármelyikről véleményt mondani.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.24. 21:43:09

@nemsiker_s: mit általánosítasz, hogy a ballib fikázza Schmittet. Én nem vagyok ballib,mivel az összes volt MSZMP-st útálom, s így természetes, hogy Schmittet is útálom.

anyadmajma 2010.06.24. 22:01:12

@martonx: Hülyegyerek, 90-be jóformán még meg sem születtem.
És akkor talán a demokrácia működését is tanulmányozd már át, különös tekintettel a modernkorira. Melyik állami szerveknek kéne függetlenül(legalábbis papíron) működni a kormánytól? Ja, bocs ez már a 20Ft-os kérdés volt, akkor ez neked költői.
De adja isten, hogy ezeknek összejöjjön, csakhát hinni nem hiszek benne.

bóra77 2010.06.24. 22:19:39

@volánrulz: szuper következtetéseket bírtál levonni, anélkül,hogy lenne bármi információd az illetőről. Az persze meg sem fordul a fejedben, hogy mindez a kinevezés (MÁK élére) azért történt meg, mert esetleg szakmailag alkalmas?

Rwindx 2010.06.24. 22:26:04

@Láryfáry: és még a pufajka is jól állt neki...

rulettes 2010.06.24. 22:30:36

Úgy is gyorsan gyarapszik a magyar szókincs. Most hosszú időre ki fog esni egy kifejezés: "megfontolásra visszaküldte" Schmitt 100% hogy semmire nem mondja orbánéknak... Ilyen gyorsan sosem mentek át törvényjavaslatok mint most 1 év alatt majd...

Horizont 2010.06.24. 22:34:40

Egyetlen lényeges dolog van (azon túl, hogy jól néz-e ki) hogy Orbán Viktornak megfelel-e!
Ennyi és nem több. Ha neki tetszik akkor a frakció minden tagjának tetszeni kell. Ha tetszik, ha nem tetszik. Meg kell szavazniuk és az, hogy nekünk az istenadta népnek tetszik vagy nem tetszik na ez lényegtelen. Azt azért minden fiatalnak tudomásul kell vennie, hogy aki a szocializmusban vezető beosztást töltött be (nem művezetőre gondolok) annak hűnek kellett lennie a rendszerhez vagy úgy kellett tennie mintha hű lenne, ami egyre megy.
Schmitt Pált a sportteljesítménye alapján a szocialista rendszer a tenyerén hordozta, később már úgy alakította magát, hogy ne essen ki abból a tenyérből:) Rendszerváltás, kormányváltások, jobb és baloldaliság, ő jól menedzselte magát. Okosan tudta hová is kell állnia. Mindig megkapta a jutalmát és most felrakhatja a koronát, csúcsra jutott (mászott)!!
Nincs vele semmi baj: családszerető, több nyelven beszél, rendes, csendes, mosolygós, jól néz ki!! Akarunk még mást is?
Majd meglátjuk mit hoz ki magából. Mit hozatnak ki belőle.
A véleményem változatlanul az, hogy egy majd 70 éves embernek ( még ha politikus is) nyugdíjban a helye és otthon simogassa az unokái buksiját.....

Mourinho már nem a király 2010.06.24. 22:35:14

Valamelyik blogon olvastam, hogy Schmitt nem sokáig lesz államelnök. Orbán át akarja alakítani az egész rendszert, és francia mintára az államfő kezében lesz a hatalom, és gondolom majd Orbán lesz az első államfő :)
Jó konteó, van benne valami.

smartdrive 2010.06.24. 22:43:30

@opinionist: ó, ennél sokkal jobbak is vannak :)

blacklord 2010.06.24. 22:57:55

@Javorszarvas: nem vagyok én se híve ennek a döntésnek, de azért menj már el a bús büdösbe, ember! 14 évesen te a G.I.Joeiddal kúrattad a húgod barbijait max, ami után fura, hogy elvárnád, hogy Schmitt robbantson fel minimum 3 orosz tankot sajátkezűleg. Azt bírom a neten, hogy emberek akkora állatságokat tudnak képernyőre vetni, hogy egy zöld szemesostoros is sírva könyörögne megbocsájtásért a nevükben.
Igen, egy pártkatona lesz. Igen, vannak vitatható részei a személyiségének. De azért egy kétszeres olimpiai bajnokat mégse kéne egy niemand-nak hívni. Arról nem is beszélve, hogy nem fél év után lett az első munkahelyén valaki, hanem 16 év meló után. Szóval igen, valamilyen szinten nyomulós, és nem minden tulajdonsága szimpatikus, de az is elég gáz azért, ahogy a bloggazda kizárólag a negatív aspektusokat mazsolázta ki.

Agrael 2010.06.24. 23:02:16

ez a Scmitt egy kaméleon (olyan kocsisimrésen, nem? :))

Agrael 2010.06.24. 23:05:34

bocsánat, kimaradt a h schmitt nevéből

és nem imre, hanem istván

Bundili 2010.06.24. 23:06:24

@fraki: hát minden mondható rá, de hogy szürke, az egyáltalán nem!

Kicsit Karcos 2010.06.24. 23:07:48

Újabb gratuláció a posztért, zero egy szál guglival alázza a teljes hazai "tényfeltáró" "sajtót".

Végigolvastam a hozzászólásokat is.

Schmitt egész életútja olyan abszurd, hogy ilyen már nincs is.Valamit tud, az biztos, de nem szeretném elnöknek. Talán Demszkyhez tudnám a leginkább hasonlítani, de sokszorosan meghaladja őt.

Az eddigi elnökök közül Göncz egy valódi blöff volt, a szimpatikus öregúr bőrébe búj farkas.A kommunista restaurációban szerzett érdemei elévülhetetlenek. Mádlra nem sok szót vesztegetnék, jelentéktelen figura volt.

Sólyom megér egy bekezdést, ő tényleg egy önálló személyiség volt, amit becsülök benne. Igaz, puhapöcsű volt jópár alkalommal, de még ez is kiemeli ebből a mezőnyből, ugyanis a többi még olyan helyzetbe sem került soha, hogy próbára tegye férfiasságát. Tisztelet illeti a szomszédos országokban végzett munkájáért és egyes megszólalásaiért, de vérlázító módon osztogatta az elnöki kegyelmet. Azt gondolom, egy jobb korban jó elnök is lehetett volna, de a körülményekhez képest sajnos azt lehet benne értékelni, hogy (jól vagy rosszul, de) elnökként tudott viselkedni.

Az MSZP szintén egy jó elvtárssal méretné meg magát, jellemző rájuk, meg a Fideszre is, ahogy feldícsérték az aktuális kommunista patkányt, akit előhúzott az MSZP a zsebéből. Apropó, lusztráció? Még mindig lenne értelme.

Morvainak gondolom nem fog összejönni az 50 jelölés, és ez így van jól, elnöknek alkalmatlan lenne. Miért nem jogvédelemben utazik? Abban nagyon penge, politikában ellenszenves.

És hogy ki lenne az én jelöltem? Figyelembe véve a realitásokat, de azt leszámítva, hogy Schmitt elvtárs jelölése már tény, Navracsics lenne. Fiatal, agilis, ebben most be lehetne újítani, viszont szerintem joggal elfogadott a politikai paletta nagyrészén, amit munkájával vívott ki magának. Szerintem bele tudna jönni. Fideszen kívüli jelölt nyilván nem jöhet szóba, a Fideszen belül pedig más nem jöhet szóba, mert vagy szarházi, vagy bólogatójános, vagy jobb lenne, ha maradna a kaptafájánál, mert ott jól helytáll.

turorudi · http://check.blog.hu 2010.06.24. 23:09:08

Jó lenne, ha ezt az ügyet ismerné mindenki. Hogyan lopta el Schmitt az olimpiai magyar jegykontingenst:
www.es.hu/index.php?view=doc;25566

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.06.24. 23:11:34

Lázár János az imént az Estében: "Fontos, hogy a sok hazug politikus között legyen egy ember, egy közjogi méltóság, aki..."
Jól értem, hogy kollektíve lehazugozta Szijjártó Pétert, Kósa Lajost, Orbán Viktort és még saját magát is?

Vidéki 2010.06.24. 23:13:01

Schmitt Pál életútja során sok mindent bizonyított. Olimpiai bajnok volt, sportdiplomáciában magas szinten tevékenykedett, magas szintű nyelvtudással rendelkezik, feddhetetlen előéletű ember.

Mindenképpen méltó az államfői tisztségre.

fulemule9 2010.06.24. 23:14:57

@balvik: Mivel semmihez nem ért, gondolják elég ha mosolyog pár hetet mielőtt előjön a tehetségtelensége. Meg persze elfogynak a levadászható hölgyikék. Új vadászterep kell.

eszq 2010.06.24. 23:15:27

Hallgasd, ill. nézd meg a mai Este műsorát.
Lázár elmondja, hogy miért.
Értelmesen, intelligensen, határozottan, világosan.
Szerintem meggyőző. Higgyük el, mit tehetünk?
Az ellenérvek nullák. Eddig,, ha úgy vesszük mindig pártkatonát jelöltek. Csak Sólyom volt a kivétel a megválasztottak közül, de az is egy gázos politikai csata eredménye volt az akkori kormánypártok egyet nem értése miatt...
Érdemes még összehasonlítani a nyilatkozatát L Ildikóéval.
Hogy mondják? Zongorázni lehet a különbséget... ?

fulemule9 2010.06.24. 23:16:52

@fülzsír: a kiemeltség a NOB-ban: protokoll

Vidéki 2010.06.24. 23:17:56

@Kicsit Karcos:
Írod: "Az eddigi elnökök közül Göncz egy valódi blöff volt, a szimpatikus öregúr bőrébe búj farkas.A kommunista restaurációban szerzett érdemei elévülhetetlenek."

Hozzátenném: Göncz a taxisblokád idején az anarchiát támogatta, a nem sokkal korábban megválasztott , neki nem tetsző kormány megdöntése érdekében.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.06.24. 23:38:22

Azért vannak itt vicces mondatok (az Index cikke alapján):
A köztársasági elnök a „törvények fölött megalkuvás nélkül uralkodik" - szólhatott volna Pali bácsinak valaki, hogy már nem alkotmányos monarchia vagyunk. Bár ugye neki jóbarátja a spanyol király, és ugye így, királyok egymás közt...
"Az embereknek érezniük kell, hogy az 'első számú ember' őértük van" - megintcsak magasságos őkiválósága.
"Az Alkotmánybíróságnak is a nemzeti együttműködés részévé kell válnia" - jajj.
„Nem a gátja, hanem a motorja leszek a törvényalkotásnak" - eleddig nem volt szokás, hogy a köztársasági elnök törvényeket kezdeményezzen. Majd most lesz: törvénybe iktattatja kötelező jelleggel a reggeli tornát
Ő a „legfőbb hadúr és a legfőbb nagykövet" - az oké, hogy az Alkotmány szerint ő a fegyveres erők főparancsnoka, na de hogy legfőbb hadúr? Kíváncsi vagyok, hogy a pallosjoggal és az első éjszaka jogával mikor kíván élni...
"A fiatalok sms-eznek, tévéznek, interneteznek, zajos helyekre járnak, nem olvasnak, és így elvesznek a szép szavak" - láthatóan az internet gazdagságáról halvány fogalma sincs Pali bácsinak.
"Mi is egy nagy civil szervezet vagyunk - tett kuriózumszerű utalást a parlamentre" - na, erre már nem is mondok semmit...

mizrolist 2010.06.24. 23:47:35

@Vidéki: azért láttunk már olyan olimpiai bajnokot, aki börtönbe került.

I. P. S. 2010.06.24. 23:52:56

A cikk remek, egyetlen pontba csúszott hiba. Schitt nem tudta volna kiverni, hogy menjünk az olimpiára ("Amúgy a szocialista táborból Románia, Jugoszlávia és Kína részt vesz a Los Angeles-i olimpián"), mert a magyar külpolitikától éppen hogy igazodást vártak, a román, jugoszláv, kínai szakadárokkal ellentétben.

Egyébként meg Sólyom for prezident. Vagy valaki még semlegesebb, ha akad.

bvb09 2010.06.25. 00:22:40

A posztban az a vicces, hogy valamelyik blogger kitalálta, hogy azért lesz S.P. elnök, mert jól néz ki, azóta erre veri ki mindenki, aki rácuppant erre a félmondatra.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.06.25. 00:44:53

@bvb09: Szólj az Indexeseknek is erről! Bár ők belevették azt is hogy simulékony (jól nyal).

eml 2010.06.25. 00:54:56

218 sok comment.

Ma azt nyilatkozta, hogy nem szeretné a jogalkotás dinamikáját elnökként megtörni. (nem szó szerint)

Tehát amit leraknak elé az aláírja.

eml 2010.06.25. 00:57:54

Szórakoztató és szokatlan hangvételű államfőjelölti meghallgatásán Schmitt Pál bejelentette, amit amúgy is mindenki tudott: nem kívánja alkotmányossági aggályokkal lassítani a Fidesz rohamtempójú törvényhozását. Sportoló nemzetet akar, jobb oktatást, és mindebben példát is mutat: görögül továbbá tárogatózni tanul, és napi 40 fekvőtámaszt csinál. Lázár János rá fog szavazni.
Forrás index

Aláírógép.

Kristl 2010.06.25. 01:02:36

Mókás hogy eddig a mszp-szdszesek hőbörögtek sztárjaik védelmében megmagyarázva hogy a szar jóizű ha Feri mondja. Most a fideszesek nyomják ugyanezt csak Ovinak kell nyilatkozni.
Azt még csodálkozunk, hogy miért kurvaország ez a rakás szemétdomb.

Úgy tűnik, a jóisten hiába küldött özönvizet, hogy kimossa innen a mocskot. Az emberek lelkét nem lehet megváltoztatni varázsütésre.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.06.25. 01:11:02

@Kristl: Kikérem magamnak, mondjuk a Fityiszes jelzőt is!
Azt várnám el tőlük, hogy a 2/3 fejében, rakjanak rendet.
Ebbe ez-az, személycserék beleférnek, főleg ha amúgy is ideje lenne.

De a média korlátozása + pár egyéb faszság, szerintem sem fér bele.

Kristl 2010.06.25. 01:19:09

@ColT:
Hát ha már kikéred, akkor meg is kapod.
A rendrakás nem egyenlő a berendezkedéssel és a diktatórikus módszerekben a szín felcserélésével.
A személycserék beleférnek. Nem a "személycserékkel" van spontán a probléma, hanem a személycserék stílusával, módjával és minőségével (megválasztás szempontjai.)

Ha azt várod el hogy a mszp kinevezettjeit gyorsan cseréljék le és mindegy hogy akkor fityeszes tök jó jelző. :]
Én minőségi cseréket szeretnék azon területeken ahol kell, és úgy hogy az megfeleljen egy kulturált "demokrácia" stílusának/szellemének.
De amit művelnek az jobban hasonlit a keresztapás filmvégi leszámolásdihoz.

Mike36 2010.06.25. 02:02:19

a sok inteligens lénynek mondanám, hogy a liberálisok nem azért "szeretik" Solymot mert annyira fantasztikus elnök lett volna, éppen hogy totál alkalmatlan volt elnőknek, de mégiscsak jogász, sőt alkotmányjogász és nem egy bájgúnár bábu mint Palibá.

Dr Smit Plagius 2010.06.25. 02:19:39

fikázzatok csak!
konteo: samaranch állítólag együttműködött a szovjet hírszerzéssel, cserébe a keleti blokk támogatta nob elnökké választását
kérdés: ha te titkosszolgálat lennél, beszerveznél-e egy sokat utazó, több nyelvet beszélő, kiterjedt kapcsolatrendszerrel bíró sportdiplomatát?
kérdés: schmittpali mi és mennyit tett a magyar sportért, sportolókért?
egyáltalán, mit tett azon kívűl, hogy mindíg megtalálta a megfelelő segget? most ne gyertek azzal, hogy mekkora sikereketért el sportolóként, azt kérdezem, mitt tett diplomataként, közéleti szereplőként, politikusként?
válaszokat várok, nem mocskolódást!
köszönöm

Dr Smit Plagius 2010.06.25. 02:22:12

szerintem ugyanakkora fasz, mint mikoladoktor, csak nem akarod egyből pofán baszni! de ez nem tény, csak vélemény
az meg, tudjuk, olyan, mint a segglyuk! mindenkinek van, de ki kíváncsi a máséra?

nestrot10 2010.06.25. 05:06:56

Látszik, hogy Közt. Elnök nélkül is meg lenne Magyarország. Csak egy halom pénzt visz el ez a pozició az adófizetők pénzéből. Egy bólógató bábut fizetünk. ,..egy öreg májfoltos pozició éhes beteg lelkű embert...Hülye magyarok...népszavazást kezdeményezzünk, hogy a közt. elnököt ha már minden áron kell egy ilyen státusz, a NÉP választhassa meg közvetlenül.
Igaz az egész játék a gonosz Orbán V. közt. elnök előkészítése miatt van, hatalmas hatalommal a kezében ( mint a királyoknak), vagy az átkos rendszerben Dobi Istvánnak!...vagy Sztálinnak volt....EZ már KÉSZ DIKTATÚRA!!!!!!! Nem kéne valamit tenni ellene??????Emberek ébresztő, mert késő lesz! Ne várjátok meg míg feláll a FITYISZ ÁVÓ!!!!!!!

nestrot10 2010.06.25. 05:55:08

Jól néz ki???????????????Mi nézünk jól ki ha ez a fasz és a Fityisz banda a nyakunon ül...!

nestrot10 2010.06.25. 06:33:32

most a Fityisznek meg a jobbiknak nem jár a szája?--hogy Schmitt egy büdös kommunista...meg a Pozsgai...ja hogy az Ő kommunistájuk jó kommunista?---na ez a szemfényvesztés ebben a szar Fityisz bandában!!!!!! Le kellene lőni az egész Fityisz bandát...Remélem jön az igazi Forradalom!!!!!

nestrot10 2010.06.25. 06:36:53

Nézzétek az Euró árfolyamot tartósan 280 felett van mióta ez a Szar Kósa és Szargyártó megszólalt!!!!
A Benzin árának jövedéki adóját miért nem csökkenti a gonosz törpe és bandája? Hallgatnak, bezzeg 8 évig pofáztak ha a benzin ára ment fel.....

nestrot10 2010.06.25. 06:38:52

Ez az Orsós Orbán megszületése tette tönkre az országot!!!! Ha 1998 ban nem engedik egy pártba sem ezt a roma embert...akkor ma Magyarország békében él:)

nem1rem1 2010.06.25. 07:11:10

Hegedűs András jut az eszembe, aki mesélte, hogy '55-ben elküldték, hogy írja alá a Varsói Szerződést, bár senki sem kérdezte meg tőle előtte, hogy tud-e egyáltalán írni.

No meg a négyharmadról az örökbecsű vicc az ántivilágból, mikor is az őrmester elvtárs politikai oktatást tart a legénységnek, hogyaszongya: "Jelenleg a világ egyhatodán van szocializmus. De hamarosan már a világ egyhetedén, majd egynyolcadán, egykilencedé, sőt: egytizedén is az lesz!"

És milyen igaza lett!

Madarat-tolláról, államot-fejéről...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.25. 07:13:13

@nestrot10: Szűröst se hagyd ki, és nézd meg Jossariant, hogy védi a kommunistáit, még engem akar lelőni, mert utálom őket.

nem1rem1 2010.06.25. 07:17:03

@nestrot10: Tudod mit? Orbánt és Schmitt-féle mamelukjait nagyon nem kedvelem, de ha közte és az ilyen orsósozók között kéne választani, mint te, hát...

zenbubu 2010.06.25. 07:18:44

Kiváló jelölt! Gratula.
"Az elnök az egész országot képviseli".
- Na azt kiválóan meg fogja jeleníteni - emblematikus figura.
Már ha valakinek kétsége lenne, hogy kikkel áll szemben...
Sírjak, vagy röhögjek?

nestrot10 2010.06.25. 07:23:46

@nem1rem1: ..akkor Te szereted a cigó min. elnököt....mert hogy Orsós volt az tuti!

egyszerüen 2010.06.25. 07:25:24

gratulálok. Ez ekkora gerinctelen embert választani a közt. Elnöknek, szégyen. Nézzük meg kiállt pars mellet?? A két doppingolo sportolot pedig szépen meghurcolta, pedig nem doppingoltak, csak nem adtak elegendő mintát. Na a hazaszeretette nagyon jo. Olimpiát pedig fogunk rendezni, mégha beledöglik az ország is.

Arról nem beszélve hogy micsoda komcsi kapcsolatai voltak:DD mást ilyenért föbe löttek volna, de öt bebuktatták ide oda. Na most kövér csávó ilyenkor mi van?? Szembeköpés megy ezerrel a fityeszbe. Pornép meg bekajálja

SzaGyu 2010.06.25. 07:28:51

Kinek tetszik, kinek nem, de Schmitt lesz az elnök. Teljesen mindegy ki az elnök mert szinte semmi jelentősége. Az országnak olyan elnök kell, aki emberbaráti, közvetlen és nem gőgös mint a jelenlegi elnök.
Aki meg azt írta, hogy nem ő választotta és... Na erre meg azt tudnám mondani, hogy: TETSZETTEK VOLNA ANNAK IDEJÉN "MÁSKÉNT" SZAVAZNI !
@nestrot10: Hülyeséget "beszélsz" ! Magyarország pont az ilyen emberek miatt "mint TE" nem él "békében". No és az általad emlegetett "békét" nem az emberek csinálják, hanem a politikusok.

stars7726 2010.06.25. 07:33:24

smttpali egy álláshalmozó gumigerincű jól helyezkedő káder volt,és marad is az athéni olimpián ,mint első számű sportvezető,nem állt ki a magyarok mellett,sőt lapított,mint szar a fűben.a pekigini a olimpián,pedig többen kérdezik tőle a mai napig is,hogy, hol a jegyünk pali??
igazi köztársasági elnök típus,és jellem,nem vitás.

exepszzed (törölt) 2010.06.25. 07:44:18

Ő-isteni kegyelme nagy vezér Orbán Viktor Schmittet teszi meg elnöknek, ebbe a pórnépnek nincs joga beleszólni már.
Itt már csak a nagy vezér szava számít.

Jerky_Maistro 2010.06.25. 08:02:09

Schmitt buta, mint a föld. Hol politikus ő? Hol ért az alkotmányhoz? Pártember, aki a Fideszt fogja kiszolgálni.

wip 2010.06.25. 08:04:38

Playboy-bohócegyenlö pléhbohóc.Vagy én is a Vezénylö Tábornok felcsút aljas pincéjében pincéjében találhatom magam?Ez a mi kommunistánk jó kommunista a tiétek meg büdös sajnos stimmel a napi politikára is. Gyurcsányt mindenáron le akarja fadászni v. fadászatni a naagy dakota fadász, de azt aki maszopos létére együttműködik a fidessel, annak nem lehetnek ily hétköznapi problémái, továbbra is regnálhat./lásd snitt/ Érdekes, az EU-bizottság kommunista módszereket emleget a sajtó lenyúlása terén. Nem értem, ez a szemlélet tipikusan a fasisztákra emlékeztet, hiszen a fasizmus a kapitalizmus során kifejlődött imperializmus diktatórikus változata, akkor miről beszélnek?.

exepszzed (törölt) 2010.06.25. 08:14:03

@wip: hajaj, úgy nézem nem lesz nagy jövőd az új rendszerben.
javaslom hogy menj el egy agymosásra és kezd el SZERETNI a nagy vezért.

Joe.UK 2010.06.25. 08:26:18

Felig OFF

Az okori romai demokraciaban volt egy finom kis csavar: krizishelyzetben diktatort valasztottak (majdnem) teljhatalommal, meghatarozott idore. Azert mert a demokracia a valsaghelyzetekben mukodeskeptelen/lassu. Na pontosan ez tortent itt is a valasztasokon. (Valaki vitatja hogy valsagban az orszag?). Ez (onmagaban) nem jelenti a demokracia halalat (csak 4 evre lett valasztott diktator OV, utana ujra meg kell kerdezni a nepet). OV 2/3-ot szerzett, diktatorikusan "uralkodik", mert erre kapott lehetoseget/felhatalmazast. Ha "elqrja" mint az elodei akkor 4 ev mulva el lehet zavarni. Addig meg teszi azt amit jonak lat. Meg az is lehet hogy az orszagnak is jo lesz, ki tudja... (Szkeptikus vagyok de az elmult 8 evnel sokkal roszabb nem lehet...)
Ha a valasztasi rendszeren akarna drasztikusan valtoztatni (pl. eltorolni a valasztasokat ahogy itt is paran vizionaltak) akkor kell a Kossuth terre menni de nem bekes tuntetokent. Addig meg... ugyis azt csinal amit akar. Varjuk ki mi lesz belole.

S.P-hez: karrierista, tobb nyelven beszelo, vilagot latott, a sikerekert dolgozni is tudo ember. OV szerint lojalis a Fideszhez. Szerintem itt tevednek, az ilyen ember csak onmagahoz lojalis ill. mashoz addig amig az erdeke ugy kivanja. K. elnoki pozicional magasabbra nem juthat ebben az orszagban, nincs innen hova tortetni tehat a karrierizmus innentol kilove. A "specifikacio" tobbi resze meg idealis jeloltte teszi. Szvsz a lojalitas a part fele megszunik amint kinevezik :D Kirakatmajomnak jo lesz... illetve nincs jobb ajanlat az asztalon.

öcsi55 2010.06.25. 08:26:45

@nestrot10: szeretném megkérdezni tőled,hogy minden éjjel Orbán Viktorral álmodsz?
Akkor nehéz ,és gyötrelmes az ébredés.Legyen egy szép napod!
Hajrá Fidesz!

exepszzed (törölt) 2010.06.25. 08:30:36

@öcsi55: jól teszi, neked is és minden magyarnak Viktorral kellene álmodnia.

Vidéki 2010.06.25. 08:31:22

Schmitt Pál ellen (aki több nyelvet beszélő, NOB alelnök, Spanyol nagykövet, EP elnökhelyettes stb. volt), beindult az ellenérdekltek, szarkeverők gátlástalan, korlátokat nem ismerő propagandája.

Korunk nagy vívmánya sajtószabadság szinte nem ismer határokat.
Nemrégiben Németországban Horst Köhler köztársasági elnök elégelte meg, hogy a Spiegel gátkástalan, szenzációhajhász, rágalmazó újságíróinak kiszolgáltatott céltábla legyen és lemondott pozíciójáról.

Ez jelzi azt a veszélyt, hogy a korlátlan szarkeverés szabadsága, ami segítheti ugyan az erre szakosodott megélhetési újságírók termékeinek terjesztését, kontraszelekcióhoz vezethet. A feladatra leginkább alkalmasak nem vállalják a "gyűrődést" és inkább átengedik a terepet kevésbbé alkalmas személyeknek.

Vidéki 2010.06.25. 08:40:34

@wip:
Írod: "Nem értem, ez a szemlélet tipikusan a fasisztákra emlékeztet, hiszen a fasizmus a kapitalizmus során kifejlődött imperializmus diktatórikus változata."

Ebből arra következtetek. hogy műveltségedet "foxi-maxi" egyetemen szerezhetted.

Kristl 2010.06.25. 09:12:20

@SzaGyu:
Szép ám ha a fityeszéknek az a legfőbb érvük hogy de az mszp is ezzel érvelt :]
szal fidesz = mszp v2.0

öcsi55 2010.06.25. 09:29:07

@VIKTOR A MAGYAROK KIRÁLYA!: dolgok nehéz tények,de hát Viktor az ÁSZ.

lüke 2010.06.25. 09:43:08

". Samaranch (a NOB elnöke) emlékezett rám, mert itt volt a Budapest Sportcsarnok felavatásán, ahol spanyolul beszélgettünk". "A díszpáholyban Sch. P.... angolul, lelkes szavakkal ecseteli a BS megépítésének történetét... Sch. P. váratlanul (de tudatosan) spanyolra vált... Samaranch »veszi a lapot«, és szemrebbenés nélkül franciául teszi fel kérdéseit. És Sch. P. szép franciasággal elmondja, hogy... a NOB elnöke... oroszul szólal meg... és Sch. P... orosz nyelven feleli, hogy..."
ennyi kll A HÍRNÉVHEZ
meg kádár apánk

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2010.06.25. 10:36:07

És az milyen már, hogy megint megjelent az a hír, hogy Scmitt Pál unokaöccse, Scmitt Pál Péter lesz a Magyar Posta vezérigazgatója? A srác 30 év körüli jogász végzettségű (azt hiszem a Közgázt még nem fejezte be), és semmilyen vezetői tapasztalata nincs, még az interneten is alig fellelhető. Minden amit fel tud mutatni, az egy Fideszhez közeli ifjúsági szervezet vezetése.

Elszomorító, ha igaz...

z666 2010.06.25. 10:50:41

@volánrulz: "amíg nincs vér addig nincs forradalom"

Ott a pont!

Marcellusca 2010.06.25. 14:00:50

@Horizont:
"...csúcsra jutott (mászott)!!" - Ja, "csiga-üzemmódban". Saját nyálán csószott előre.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.06.25. 14:33:59

@volánrulz: "Felnézett az óriási arcra. Negyven év kellett hozzá, hogy megtanulja, miféle mosoly rejtőzik a fekete bajusz alatt. Ó, kegyetlen, szükségtelen félreértés! Ó, konok, önfejű számkivetés a szerető kebelről! Két ginszagú könnycsepp szivárgott le az orra tövébe. De most már rendben van, minden rendben van, a küzdelemnek vége. Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért." (Orwell: 1984)

Majd ti is eljuttok idáig, csak szapuljátok a jó Fidesz Paja bácsit.

Ja, és 2+2=5. Aki ezt tagadja, az a Nagy Vezénylő Tábornok úr személyes ellensége és átképzésen kell részt vennie a felcsúti kastélyban...

Vidéki 2010.06.25. 14:41:41

@fesztiválozó:
A posta új vezetése még toronymagasan jobb lehet a réginél, akik ingatlanügynökségtől akartak méregdrágán "közbeszerezni" (250000Ft/db) postásbicikliket, valamint olcsón privatizálták a postapalotát és kiváltására méregdrágán bérelnek helyiségeket magáncégtől, kb 3 év alatt elköltve a postapalota árát.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.06.25. 14:45:15

@VIKTOR A MAGYAROK KIRÁLYA!: Nem lehetne inkább pumpa? Az sokkal jobb... (Pandacsöki Boborján)

Kicsit Karcos 2010.06.25. 15:28:23

""Nemzetbiztonsági kockázatot" állapítottak meg négy jobbikos képviselőnél - feljelentést tesznek és nyilvánosságot követelnek

(...)

Staudt Gábor jobbikos képviselő ezt azután közölte, hogy pénteken három frakciótársával - Balla Gergővel, Endrésik Zsolttal és Schön Péterrel - Schmitt Pál házelnöknél járt, aki tájékoztatta őket: nemzetbiztonsági átvilágításuk "kockázati tényezőket tárt fel"."

kuruc.info/r/2/61815/

Kezdődik?

Horizont 2010.06.27. 14:01:58

A Sándor - palotába nem csak bejutni jó, hanem onnan kikerülni is!
"Sólyom egy több tízmilliós, de akár egy százmilliós ingatlant is használhat majd élete végéig.....
Erre a mindenkori leköszönő köztársasági elnök jogosult; a hivatala szerzi be neki......
Sólyomot ezt követően még 1 évig védi testőrsége, a lakáson túl jogosult lesz havi bruttó másfél millió forintos fizetésre, két és fél évig kétfős titkárságra - irodával együtt -, és 5 éven át évi 30 ezer kilométert utazhat magáncélból is közpénzen szolgálati autóval"
Tudom az ország első embere, egyetlenegy van belőle, jogszabályok kimondják ezt, eccetera, eccetera! De nem erősen túlzás ez???
Ne írja senki, hogy mi van irigy vagyok, mert igenis irigy vagyok:DDDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.27. 15:00:14

@Horizont: Egyetértek!

Ha már nem az első embere az országnak, akkor miért is kapja még ezeket a dolgokat? Mellesleg Sólyomot azóta nevetségesnek tartom, amióta a Magyar Honvédség Főparancsnokaként tüntetni ment a Tubesre a NATO lokátor ellen!

Horizont 2010.06.27. 15:13:12

@Ásómaci: De megvédte a bánáti bazsarózsákat:)