Skip to content


       Szűrés lista

Virág elvtárs, titkosítás, módosult bankadó - na most álljunk meg!

Tisztelet Fidesz!

Meggyőződésem, hogy Önöknek agyukra ment a 8 év ellenzékben, a kétharmad és a nyár. Kérem Önöket, mielőtt bátor politizálásukkal újra a nyakunkra hozzák Gyurcsány Ferencet és hű követőit, menjenek el, nyaraljanak egyet, pihenjék ki ezt a kőkemény első félévet. Gondolják át a dolgokat, hogy mit várnak el az emberek Önöktől, milyen problémák sorakoznak a megoldásra várók listáján, és hogy Önök miket tettek a győzelem óta.

Majd szeptemberben, lehiggadva (igen, bazdmeg, nyertetek, min.2014-ig tietek minden!) kezdjetek el csendben, alázattal, szívósan dolgozni az országért.

Csak azért bátorkodtam Önöket megszólítani, mivel éppen hogy túltettem magam a Nyilatkozaton, de érkezett három olyan hír sorban Önöktől, ami miatt teljes joggal jön fel még a jobboldali szavazó gyomrából is a sav.

1. Navracsics Tibor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki Virág Rudolfot. Emellett még június 15-től december 15-ig miniszteri biztosként a területi államigazgatás fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért is felel.
Nos, Virág Rudolf volt az Országos Választási Iroda vezetője, aki az első fordulós bohózatot olyan faszán levezényelte. Virág Rudolf volt az, akiről Kósa Lajos és a többi vezető Fideszes politikus azt mondta, hogy távozzon, mert amit művelt, az egy nagy nulla. Virág Rudolf volt az, akinek a beszámolóját az országgyűlési választásokról a Fidesz-KDNP nem fogadta el. És Virág Rudolf volt 1976 decemberétől 1990 júliusáig Dunaújvárosban a Városi Tanács végrehajtó bizottságának titkára. Virág elvtárs 100%-ban az az ember, aki miatt kitört a szavazófülkében a forradalom, akkor hogy kerül mégis az Orbán-kormányba? És majd ő fogja az államigazgatást fejleszteni? A Virág elvtárs? Ki jön még? A Szilvásy? Az öreg cimbi a KISZ-ből?
(Pfej, mocskosgecik ... köp)

2. Azután, hogy megismerhettük az állami tulajdonú vállalatok vezetőinek béreit, a BKV reklámszerződéseit, vagy a Magyar Fejlesztési Bank sávolyi dokumentumait, melyek Önöknek nagyon is kapóra jöttek a választási kampányban, Önök valóban azt tervezik, hogy megszüntetik a többségi állami tulajdonú cégek adatainak nyilvánosságát? Mert azért ehhez olyan szintű vastagbőr kellene, amelyet eddig fel sem tudtam tételezni Önökről. Pedig: Önök csendben arról döntöttek egy kormányhatározat formájában, hogy a kormányülésekről írásos összefoglaló készül (egy szusiétterem közreműködésével) minden ülésről, hangfelvétel viszont csak kérésre, és a miniszterelnök engedélyével. Mikor pont Önök verték a legjobban az asztalt évekig, hogy nem nézhettek bele a kormányülések jegyzőkönyveibe? Gondolom ez a kormányhatározat is az összefogás jegyében született, ugye Fidesz?
(Pfej, mocskosgecik ... köp)

 
3. Önök nagy tűzijátékkal harangozták be a "bankadót" mely minden bankra, minden biztosítóra és minden pénzintézetre vonatkozni fog. Ezek után összeszorul minden jó érzésű ember ökle, mikor azt olvashatjuk, hogy Rogán Tónika módosító javaslatára a 2007. június elseje után alakult biztosítókat nem érintené az 5,9 százalékos bankadó, illetve mentesülnének a fizetés alól a nem jelentős biztosító egyesületek. És lám-lám, a 6 nagy biztosító között, amelyek hála Tóninak, megússzák a "közös tehervállalást", megtaláljuk a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., amelyet 2007 őszén olyan noname emberek alapítottak, mint Járai Zsigmond (az életbiztosító jelenlegi FB-elnöke), Martonyi János (jelenlegi külügyminiszter), Szapáry György (Orbán Viktor főtanácsadója) vagy Straub Elek.
Azt már fel sem merem tételezni, hogy esetleg a 6 biztosítóval köttetett egy különmegállapodás, hogy nekik nem kell ezt az 5,9%-os bankadót befizetni az államnak, hanem csak mondjuk 1,9%-et, és a pontos számlaszámot majd küldi a Simacska...
(Pfej, mocskosgecik ... köp)

Természetes várom a három pontra érkező ésszerű magyarázatot! De attól tartok, Szijjártó Peti ide már kevés lesz ...

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr362139935

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:50

 A tegnapi nap folyamán ismeretlenek feltörték a Kettős Mérce adminját, és ezt a cikket helyezték el ott: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel. Mélységesen elítéljük, hogy a Szabadság a Béke és az Egyetértés jegyében valakik ilyen gon...

Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:28

 A tegnapi nap folyamán ismeretlenek feltörték a Kettős Mérce adminját, és ezt a cikket helyezték el ott: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel. Mélységesen elítéljük, hogy a Szabadság a Béke és az Egyetértés jegyében valakik ilyen gon...

Trackback: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel! 2010.07.09. 17:20:23

 Szeretet, béke, egyetértés, póni, cukiság   Boldogan térhet nyugovóra piciny szívünk. Az ország, legalábbis a nyolcadik és az ötödik kerület egy része, végre a Szeretet, a Béke és az Egyetértés hippikörében fekszik. Elértük azt, amiről ...

Trackback: Hungarorange Ltd. 2010.07.09. 16:54:13

Vállalkozássá alakította Magyarországot az orbánzó párt – és fejvakarós feladat definiálni, milyen szervezeti formában menedzselődünk éppen.Betéti társaságnak aligha mondanám – inkább kivenni szeretnének, mint betenni. Betenni mi fogunk maj...

Trackback: Magyarország, kisország 2010.07.09. 15:07:22

Olvasgatom ma reggel a különféle cikkeket, blog bejegyzéseket, miszerint a Fidesz, kormányrakerülése óta miféle rendeletekkel és törvényekkel igyekszik bebiztosítani magát, hogy pozíciójából fakadóan a legteljesebben legyen képes kihasználni a helyzete...

Trackback: A bankadó esete Járaival 2010.07.09. 15:01:59

Lám, lám, azok a csúnya pénzintézetek csak akkor rablók, és akkor kell extra méretű bankadót fizetniük, ha nincs a tulajuk között fideszes, mondjuk egy volt miniszter: Sem a CIG Pannónia Életbiztosítónak, sem a Wabard Biztosítónak nem kell majd bankad...

Trackback: Mi ez a kényszeres titkolózás? 2010.07.09. 15:01:41

Az elmúlt 20 évben egy olyan kormány volt, amelynek az üléseiről nem készült jegyzőkönyv: az előző Orbán kabinet. Előtte is, utána is az aktuális kormányfők számára természetes volt, hogy egy normális demokráciában az információszabadsághoz az is hozzá...

Trackback: Légyszar a törvénykezésben 2010.07.09. 13:22:00

Lassan ott tartunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya mint olyan nem nyújt be törvényjavaslatokat a Parlamentnek. Mintha a kormányzás összetett feladatának egy jelentős részét egészen egyszerűen lepasszolták volna a Fidesz-frakciónak.Mielőtt többen...

Trackback: Járaiék biztosítója nem fizet bankadót? 2010.07.09. 12:10:25

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló, T/581. számú törvényjavaslathoz (ez tartalmazza a bankadót is) Rogán Antal (Fidesz) a következő módosító javaslatot terjesztette elő:„5. biztosító: a biz...

Trackback: Oscar-díjas alakítás Csányitól 2010.07.09. 12:02:43

Elárulok egy nagy titkot: Magyarország legjobb férfi színésze Csányi Sándor! [Itt most hagy egy kis időt a szerző...] Hihetetlen, hogy mennyire jól játssza a bankokért aggódó megfontolt szakembert, pedig pontosan

Trackback: Felejtsük el, ami volt 2010.07.09. 11:02:27

 Tisztelt Heribert Illig!Nem ismerjük egymást személyesen, de nagy rajongója vagyok a munkásságának. Eddig csak áhítattal olvastam az Ön műveit, de most összeszedve minden bátorságomat, egy levéllel fordulok Önhöz. Azért nyílt levélben, mert így t...

Trackback: Süket fülek, néma revolverek 2010.07.09. 10:28:29

Valahogy súlytalanabbá váltak a sajtóban, blogokon megjelenő írások mostanában.Olyan, mintha egy süketszobában kiabálna az ember.A kormánypárt politikusai vagy nem hallják meg, vagy egyszerűen ignorálják azokat a hangokat amik azt közvetítik az éterbe:...

Trackback: Csontvázkeltetők 2010.07.09. 10:11:08

Ha valaki, hát a Fidesz pontosan tudja, hogy milyen veszélyes is tud lenni az átláthatóság. Tesz is ellene rendesen. Tudja, hogy a kétharmadot nem kis részben az MSZP-t és az SZDSZ-t körüllengő korrupciós ügyeknek köszönheti, és ugye ki tudna ma példáu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Incinerator 2010.07.09. 15:55:29

Nincs más lehetőség emberek csakis a Jobbik!Maszop,fidesz leszerepelt!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 15:56:53

@zero:

Én meg nem jobbikosként mondom ezt szűntelen évek óta. A jobbikra is mondom ugyanezt, és az LMP-re is. A RENDSZER az amit meg kell változtatni, ha normális Magyaroszágot akarunk. A rendszeren belül működő párttal nem lehet. Semmilyen párttal nem lehet. Csak legitimálás megvonással lehet.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 16:00:22

@Incinerator:

Az is le fog, mondom. Mire jó mindezt végigzongorázni, az előzőhöz visszatérni? Közben minden egyre romlik. Majd marni fogjtok egymást az LMP-vel és ugyanaz az oldala duma fog menni más résztvevőkkel mint eddig. Volt SZDSZ- MDF, lett MSZP-Fidesz, most irány LMP-Jobbik. Élvezitek?

Kevesebb érzelmet, több észt!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.07.09. 16:11:37

nézzük a jó oldalát! az a generáció aki nem élhette meg milyen is az igazi cucilizmus, ahol nem volt sok értelme /nem volt ajánlatos vitatnia dologk mikéntjét, azok most első kézből kapnak betekintést :)

legközelebb meg jöhetne mondjuk a jobbik, és megízlelehtejük a körömtépkedős-munkásőrséges kammanizmust.

tiszta viasat history :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 16:13:11

@Incinerator:

Persze nem személy szerint neked javaslom a kevesebb érzelmet, több észt, hanem általában. Mert az egyik túltengése és a másik nagyfokú hiánya az alap problémák egyike.

Mindent előlről kell kezdeni.

Marcellusca 2010.07.09. 16:18:35

@.Pierre Bezuhov.: Szeva, Bezu!

Pontosan.

Viktorkáék most bemutatják/megtanítják a fiatalokkal, hogy apáik/nagyapáik milyen rendszerben nőttek fel. :D

nem nemsiker_s 2010.07.09. 16:18:45

@Kismac: hát ha jobban belegondolsz: az MSZP még ha tolvaj banda is, legalább demokrata. Volt nekik is kétharmaduk anno - mégis, olyan határozatokat hoztak, amikkel saját magukat korlátozták, nem felhatalmazták ilyenekre.

Mert mikorra 2/3-osak lettek, a Horn kormány idején, már elprivatizálták, a nemzeti vagyon döntő részét, és már nem volt fontos, hogy olyan szorosan rajta tartsák a kezüket. ennyi.
Vagy ha nem volna érthető, a szocik és a libsik olyan elsöprő fölénnyel szálltak ki az Antall kormány idején és után a nemzeti tulajdon privatizációjából, hogy legalábbis a Horn kormány idején már nem volt annyira fontos a mutyi.
Aztán jött a 2002-2010 ciklus, amikor jött a szoci középkáderek éhes hada, és ekkor már nem a nemzeti vagyon privatizációja, hanem az adófizetők pénze, volt a mutyi lehetőség.
Egyenlőre ami a lopkodásokat illeti a szocik ami a méreteket illeti hatalmas fölényben vannak

ampelmann 2010.07.09. 16:19:32

@Kismac: Szerintem csak azok hittek el akik nem neznek a dolgok utan. Nem lehet par hetet osszehasonlitani egy 8 eves "tatarjarassal".
Es hogy most azt csinaljak amit eppen csinalnak, lehet hogy egy elhetobb orszaghoz vezet. De jelenleg az orszag nincs is olyan jo helyzetben mint amilyenben volt 2000-2002 kozott.
OV fletohoz kepest valoban igazmondo juhasz! :)

Arivistus 2010.07.09. 16:20:48

Egy hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyet leírok, de az látom, hogy - legalább is néhány kérdésben - a Fidesz egyre inkább MSZP 2.0 -ként funkcionál. Az MSZP vicces amatörizmusa nélkül.

arlequin 2010.07.09. 16:20:54

@Marcellusca:
jesszum-papi!
jön az indexhorda.
lesz itt ingyenborda
sör-virsli-orosztorta
kappanleves
szederfeles
fáklyagyújtás
tésztanyújtás
pofátlanság
népmulatság

éljen az egyetértés és a lábmosás

guma 2010.07.09. 16:22:54

@zero:

Sosem voltam "oldal" és "szín" hívő - de szerettem mindig a gondolkodó embereket és érdekelt a véleményük. Itt pedig akad sok (akiket csipek, tisztelek és becsülöm tájékozottságukat, nem utolsó sorban humorukat. Ha észrevetted itt nem él meg sokáig a "bunkó" papágkommandó).

Talán korom és tapasztalatom miatt (nem vártam mást) csak reméltem...

Ne zárj be semmit. Had idézem : Hofi Géza : Egy kiöregedett vadászkutya dala - dalszöveg - részlet

...
Értetek a szív majd megszakad.
De a rosszban jó, hogy ugatni már szabad,
Hogy ugatni már szabad,
Hogy ugatni még szabad!

Nem tudom én mit hozz a holnap,
Az új kutyák mind frissen csaholnak.
Nem tudok én mást vonyítani.
Az igazságból elveszett...
Az igazságból elveszett...
Az igazságból elveszett az "i"!

Khayness 2010.07.09. 16:27:52

Eljött az ideje, hogy a blogot átnevezzétek Bicskanyitogatóra.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 16:32:47

@nemsiker_s:

Az MSZP demokrata? Én nem vagyok a ellene a humornak, de nem túlzás ez? Még fekete humornak is sok.

arlequin 2010.07.09. 16:37:54

@Khayness: ez eddig 1 szavazat a bosszúra. jobb ötleted nincs?

Бабаяга 2010.07.09. 16:39:18

Akit ezek az események meglepnek, azok vagy nagyon fiatalok - nem emlékszenek 98-02-re - vagy nagyon öregek és szenilisek, illetve teljesen hülyék és azért szavazták meg nekik a 2/3-t.
Mindez várható volt, aki csodálkozik az megérdemli, főleg, ha rájuk szavazott.

fingerbangs 2010.07.09. 16:49:39

leszarom
engem az érdekelne hogy velünk mi lesz?
meddig tűrjük még ezt?

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.07.09. 16:57:26

HIÁBA keresel ideológiát, kormányzati felelősséget a Fidesz mögött. Csak érdekeik vannak, elveik nincsenek. Ezt bebizonyították akkor, amikor 180 fokot fordultak liberálisból konzervatívba, csak mert "piaci rést" láttak. Hiába írogatsz itt akármit.

belekotty 2010.07.09. 17:01:11

@Бабаяга: Én nem rájuk szavaztam, de megleptek. Azt hittem Orbán egy kicsit óvatosabb duhaj lesz, egy kicsit bölcsebb 8 év ellenzék után. qrva nagyot tévedtem. De a szocikat le kellett váltani, amiért most nagy árat fizetünk. Bajnait nem kellett volna, csak a szocialista pártot eltakarítani valahogy a Kóka féle kapcsolati nagytőkésekkel együtt.

A szerelő 2010.07.09. 17:01:44

@h1: na, rákészülök a poénokra, nézem ... a végén meg csak annyi: ez kemény.

redriot77 2010.07.09. 17:03:59

Most már röhögök kínomban: tényleg volt ebben az országban olyan ember, aki azt hitte hogy ez a kormány nem fog lopni? Vagy hogy kevesebbet fog lopni?

Volt aki azt hitte, hogy a Fidesz azt vonta le tanulságul a BKV és egyéb botrányokból, hogy itt nem szabad lopni? Dehogyis, a tanulság az volt hogy úgy kell lopni, hogy a zemberek ne lássák!
Úgyhogy gyerekek, nézzetek körül még utoljára, mert már csatolják fel a szemellenzőt a fejünkre...

Most érdemes még vmi menekülőútvonalat nézni, ameddig van rá lehetőség.

arlequin 2010.07.09. 17:12:26

@Nick_:

hogyne lennének elveik. az érdekelvűség is elv. nemde? és ahhoz szépen ragaszkodnak.

belekotty 2010.07.09. 17:15:27

@arlequin: "hogyne lennének elveik. az érdekelvűség is elv. nemde? és ahhoz szépen ragaszkodnak. "
:-)))))))))))))))))))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.09. 17:16:56

@redriot77:

A Fidesz mindig elegánsan csinálta, és úgy látszik, ez a 2/3-d nekik kapóra jött, mert minden apró esetleges buktatót ki is iktatnak.

Most így utólag visszagondolva az elmúlt 8 évre, ez az MSZP-SZDSZ mekkora amatőr lúzer volt, ó te jó ég ...

Marcellusca 2010.07.09. 17:20:12

@zero: Én nem úgy fogalmaznám meg, hogy elegánsan.
Inkább pofátlan, arrogáns módon.

manager2008 2010.07.09. 17:30:00

Nagyon érdekes a csodálkozás, ahogy felismeritek a történetet, és a jövőt is jól látjátok.

A dolog történelmi oka, egyszerű, a magyar uralkodóosztályt megsemmisítették 1945 után.
Ami maradt, az egy csomó olyan ember, aki a saját érdekén kívül nem foglalkozik semmivel, az ügyesebbje csapatokba verődik (maffia, párt, haveri kör, borlovag, vagy focicsapat, tök mindegy) és próbál egy gyors "forráshoz jutási műveletet" elvégezni.
Nincs gátlás, nincs erkölcs, nincs idea, nem akar eljutni sehová, szarik az országra, csak pénzt szeretne szerezni - de most rögtön.
Sikerül is.
A többi, aki a tűz közelétől távol van, maximum irígykedik, de mivel képtelen hasonló szervezettséget elérni mint ezek a csoportok, legfeljebb sör mellett dühöng, vagy magányos harcosként bemegy egy bankba mint a whiskys rabló, aztán becsukják a marhát.

Ha lenne egy "tavirózsás" forradalom, az sem változtatna semmit, mert a csoportokat ez nem érinti, uralkodóosztályt nem lehet kiképezni egy délután, sőt 20 év alatt sem.

Pistie 2010.07.09. 17:47:47

@zero: "Most így utólag visszagondolva az elmúlt 8 évre, ez az MSZP-SZDSZ mekkora amatőr lúzer volt, ó te jó ég ..."

Én mindig is azt mondtam, hogy a Fidesz és az MSZP között csak annyi a különbség, hogy az MSZP amatőr módon lop, a Fidesz viszont profi módon. Már szinte a választások másnapján beigazolódott, azóta meg 1000x-esen igaznak bizonyult, a kinevezéseknek és egyéb intézkedéseknek hála.

kinot 2010.07.09. 17:50:08

beindult a mutyigép kedves barátaim!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 17:52:25

@manager2008:

Miért szüksélges uralkodóosztályban gondolkozni? Miért lenne ilyesmi? Ki, miért tenné azzá? Egészséges lelkületű, a valóságot néző népre van szükség és olyan körülményekre amik nem akdályozzák a demokrácia működését, és máris sínen vagyunk.

rulettes 2010.07.09. 17:57:51

Ez a szemmel látható, lassan érezhető média-fidesznyomulás után tényleg már csak a hírportálok és a blogok maradnak tájékozódni.
Ennek némi hátránya hogy kezdek függővé válni, a sok baromi jó blog olvasására. De a fő baj az hogy aki a fideszre szavazott NEM olvas blogokat.
-meg mást sem-
És ezeknek a zembereknek akart megfelelni a mi viktorunk. és ahogy nézem... nekik meg is felel... -még-
Nem téjékozódnak semmi másból mint az RTL délutáni műsoraiból. na ha ezek elmennek ősszel is szavazni... akkor végképp narancsköztársaság leszünk.
Nagyon el tudnék képzelni 10 blog íróból egy kormányt... na jó, min.elnöknek meg a Kolláth Györgyöt :-)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.07.09. 17:58:45

@zero: Nagy marha vagy te, zero. :-) Hát mire számítottál, a Húsvéti Nyuszira? Ez a kormány a te kormányod, vidd haza, ölelgesd meg.

guma 2010.07.09. 18:01:23

@rulettes:

Ez nem rossz ötlet : Blogírók (felelősséggel gondolkodok) pártja!

Egy szavaztuk már van!

rulettes 2010.07.09. 18:06:49

@gtigram:
akkor már 2 szavazat nekik :-)
Nem jobboldali, nem baloldali, nem fidesz (hisz egyik oldal kritériumainak sem felel meg) hanem REÁLIS párt....

manager2008 2010.07.09. 18:13:29

@A Nép - Te vagy!:
Hívhatod bárminek. A "nép" megfoghatatlan kategória.
A törvények nem képesek fentartani a demokráciát önmagukban, különösen azért, mert jórészük bizonyíthatóan butaság, ellentmondásos és hibás logikailag, és képtelenség követni a változásokat a "nép" tagjainak.

Ha nincs az embereknek egy olyan csoportja amelyik a politikai hatalmat tartósan birtokolja, és ezen belül nincs egy kialakult erkölcs ami kizárással fenyegeti a normasértést, (a törvény általi fenyegetettség a cselekmények nagy részére nem mindig jelent valódi elrettentést, sőt be nem tartásuk sok csoportnál ez dicsőség is, vagy elnézik a bűnt és a siker forrását legalizálják) - akkor az van ami most.
A vagyonosodási vizsgálat kudarca nyilvánvaló, az elitnek nem érdeke hogy elszámoljon.

Ha Robin Hood hős, Rózsa Sándor hős, akkor mit vársz?

Legálisan lehet valaki milliárdos pár év alatt, mert olyan okos volt és jó üzletember?
Gyakorlatilag minden milliárdost kérdés nélkül be lehetne csukni, mert minimum megvesztegetett, korrumpált, adótcsalt, pénzt mosott, stb. Kb. az egész Btk.-t kimerítette, mert ha nem ezt tette volna, nem lenne az ami.
Kivéve ha lottón vagy pókeren lett nyertes, vagy licensz tulajdonos (szerzői jog), feltaláló, Nobel díjas tudós, stb..

A politikai elitnek sürgősen szüksége van hatalmas és belakhatatlan házakra, csodaautókra, és még népszerűségre is. A gazdasági elitnek ez aprópénz.
Ha valakit ezek képviselnek???, és még szavaz is rájuk, az megérdemli.

Vincent71 2010.07.09. 18:19:13

manager2008 hozzászólásában sok igazság van. Nincs nálunk - mondjuk ez már millió éve így van - értelmes középréteg, értelmes, független vagyonnal rendelkező réteg.
És nincs politikától független gazdaság, nincs politikától független piac - nincs semmi, ami nem függ össze a politikával, urambátyám-mutyi világgal.

Így nem is létezik olyan rétege a magyaroknak (elkopatatott polgár szó...) aki önerőből lett meghatározó alak, véleményformáló, HITELES személyiség. Az ilyenek mind kivándoroltak...

Így csak mi maradtunk, akik nap mint nap azt látjuk, csak akkor boldogulsz, ha mutyizol, csak akkor jutsz valahová, ha leszarz mindenkit, csak ha csalsz, hazudsz, lopsz..
Nálunk senki sem tud megélni a két keze, vagy szelleme munkájából, csak ha alkalmazkodik a csalás, mutyizás törvényéhez.

Nyilván a "belőlünk" kitermelődött, vagy az előző rendszerből örökölt politikusi garnitúra olyan amilyen. Csakis a pénz-pénz-pénz-mégtöbb pénz, és ha már van rengeteg pénz, akkor meg a hatalom, mégtöbb hatalom - ez érdekli őket.

Évtizedek kellenek, mire talán kialakul egy olyan réteg, akit ezen felül más is érdekelne a döntéshozó pozíciókban.

nem nemsiker_s 2010.07.09. 18:24:27

@A Nép - Te vagy!: Az MSZP demokrata? Én nem vagyok a ellene a humornak, de nem túlzás ez? Még fekete humornak is sok.

Csak idéztem ne parázz , sztem se demokraták

acsub 2010.07.09. 18:27:23

@laspalmas: Ugyanononnan:
"Kettes · orulunkvincent.blog.hu 2010.07.08. 09:44:50
"Örülünk, hogy a politika végre meghallotta a szakma érveit - kommentálta a javaslatot Missura Gábor, a CIG Pannónia szóvivője"

A "politika" (értsd: Matolcsy) süket volt a bankok szakmai érveire, de a kis biztosítók szakmai érveit meghallotta. Teljesen hihető.

Legalább kussolnának, ha már lebuktak. :)"

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 18:38:41

@manager2008:

A nép nem meghoghatatlan. Mondhatom úgy is, ha könnybben tudsz így viszonyulni, hozzá, hogy az orszég lakossága. Esetleg, „a válsztásra josultak„. nem kell félni a np szótól. Mindenki érti, csak értelmiségi allűr, tettetni, hogy nem.
A helyes törvények valóban kevesek a demokráciához, de segít, ha megvannak. Nálunk nincsenek.

Egyébiránt hasonlókat gondolk az elitről, nem is sejted, hogy mennire. Vagy lehet, hogy sejted. Az egyetlen amiben eltérünk, hogy szerintem nem demokratikus a gondolkodásod, amikor valamiféle arra alkalmas (ez az alkalmasság maga antidemokratikus elvárás, mert nincs külső szempont ami erről dönthet. Minden optimumban gondolkodás antidemokratikus. Az optimumok erőltetése bennerejlően totaltariánus) urlakodó osztálytól vársz bármilyen kiutat. És azt hiszed azért nincs kiút, mert nincs olyan osztály. Ez melléfogás. Akárhogyan is, abban egyetértünk, hogy nem lehet tőle várni semmit. Akkor mire jó? Nem azt volna helyes keresni amitől várható valami? Amit mondsz, ha értelme lenne is, csak öncélú kesergés volna, a tehetetlenség értelmes, vagy annak ható, leszögezése. Belenyugvás-ideológia, ha hívhatom így, minden bántó szándék nélkül.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 18:39:48

Jó Ég! nem vetem észre, hogy ennyire sokat ütöttem mellé. Bocs.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.09. 18:41:14

@nemsiker_s:

Ja, akkor minden OK. Köztünk. Különben semmi, persze.

acsub 2010.07.09. 18:48:26

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
"1. Virag elvtars egy regi jo elvtars. Vagy 1992 otan VEGIG miniszteriumi allasokban van. Eddig valahogy senkinek nem jutott eszebe ezen rugozni."

Aki kommunistákat alkalmaz, az ne kommunistázzon!

picur3ka 2010.07.09. 18:55:01

@acsub:

Aki kommunista es/vagy a propagandajukat terjeszti az meg plane ne! Ugyanakkor ne is kritizaljon partkatonasdival, ha normalis, vagy egyik, vagy masik.

En szemely szerint a szakmai alkalmassagot javasolnam, de az szoba se johet ugye.

acsub 2010.07.09. 18:58:58

@regression:
"Azért járjunk már utána ennek a 2. pontnak kicsit alaposabban, jó? Maga az index cikk is megemlíti, hogy ez csak az egyik idevonatkozó törvényt helyezi hatályon kívül, a másikat nem."

És mi az oka , hogy hatályon kívül akarják helyezni?
Jogi redundancia csökkentése?
Egy ilyen kényes ügyben? Nem igazán politikus hozzáállás.

Mi a garancia arra, hogy a másik törvényben az erről szóló kitétel hasonló sorra jut?

picur3ka 2010.07.09. 18:59:09

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ja, alkalmazni lehet oket, ha tudjak mit csinalnak. Nincsen kommunista jogfosztottsag torveny.

Atvenni, hasznalni az ideologiajukat, propagandajukat, esetleg vallalni is egy masik szint.

Egyebkent, honnan tudjuk, hogy meg mindig kommunista/vagy az volt, mellesleg?

acsub 2010.07.09. 19:01:32

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ha rám céloztál, akkor nagy tévedésbe vagy!
Életemben nem voltam párttag, és ahogyan nézem a kínálatot nem is leszek, max. szimpatizáns.
És megnyugtatlak nem az MSZP-re szavaztam.

A válaszodban arra nem nyilatkoztál arról, hogy helyénvaló-e kommunistákkal riogatni és utána azokat alkalmazni.

acsub 2010.07.09. 19:15:28

@A Nép - Te vagy!:
Igazad van, jó írás tartalmilag, bár az olvashatóságán lehetett volna javítani.

acsub 2010.07.09. 19:17:54

@ampelmann: Ha javítanak, akkor jöhet a gyökeres változás. Ha rontanak, akkor inkább ne jöjjön!

acsub 2010.07.09. 19:25:10

@Blogger Géza:
Nem a kormányülések titkosságával van baj!
Hanem azzal, hogy nincs jegyzőkönyv és utána esetleg(!) készülhet valami emlékeztető ( nem biztos, hogy az kazetta alapján).
A későbbi számonkérések esetére, a felelősség tipikus elkenésére, afeévetett témák eltitkolására kiváló módszer.

Mert miért nem kell jegyzőkönyv, ha úgyis titkos lesz?
Félnek, hogy kiszivárog olyan dolog, ami rájuk nézve káros lehet?

acsub 2010.07.09. 19:29:25

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
"3. En nem latom, mert fogalmam nincs - es idom sincs utana jarni - az osszes mo-i biztosito cegrol, tulajdonosi hatterukrol, alapitasi evukrol. Biztos is, hogy az osszes 'Fidesz kozelinek mondott' tulajdonosi hatteru ilyen ceg 2007 utan alakult, elotte egy se, es minden mas ilyen ceg 2007 elott."

Olyan sok új biztosító nem jött a piacra mostanában.
A Járai féléről meg jó pár cikk volt, anno a megalakuláskor a sajtóban, még Bokrost is fűzték, hogy legyen tag.

acsub 2010.07.09. 19:35:04

@ColT: ""Virág Rudolf volt az, akiről Kósa Lajos és a többi vezető Fideszes politikus azt mondta, hogy távozzon, mert amit művelt, az egy nagy nulla.""

Na de hát igaza volt, hiszen távozott a pozícióból, nem?:-)

picur3ka 2010.07.09. 19:35:15

@acsub:

Celoztam rad? Nem hinnem, a posztra valaszolj, ne kombinalj, csusztass, mint az Index.

acsub 2010.07.09. 19:53:40

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Már részben válaszoltam

Szakmaiság:
Hát az előző munkahelyén nem alkotott nagyot.
Bár, ha szándékosan tette, akkor a Fidesznek jó munkát végzet. Sokan ekézték a szocikat, az előző kormányt e miatt.

Kartal (rezervált) 2010.07.09. 19:58:06

@Marcellusca: Kende Péter írt valami ilyesmit évekkel ezelőtt: az ország a Töketlen és a Pofátlan siralmas párviadalát nyögi... attól tartok még mindig aktuális.

ati27 2010.07.09. 20:57:53

Aki nagyot nyer, nagyot bukik. Vissza jön még GyF is. Sajnos. Eleinte örültem a 2/3-nak. Azt hittem felelősen használják fel, de sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy szopás lesz a vége..

redriot77 2010.07.09. 22:19:24

@zero: "A Fidesz mindig elegánsan csinálta"

Smooth Criminal - ahogy szegény Jacko bácsi énekelte :)))))

A kommerek meg amolyan esetlen, tenyeres-talpas, pufajkás-gumicsizmás style-ban nyomták. :))

redriot77 2010.07.09. 22:30:40

@ati27: ne félj, felelősen fogják felhasználni: addig buherálják az alkotmányt, amíg alkalmas nem lesz arra, hogy még ezen kívül egy-két plusz ciklusra bebetonozza őket a hatalomba.

Nem védem Fletót, de amikor Orbánék jöttek mindig azzal, hogy Gy.F. görcsösen ragaszkodik a székéhez, meg hogy hatalommániás, azt azért mindig kínosnak tartottam. :)))) Basszus, akinek még most sem kristálytiszta, hogy a Fidesz az egy ember akaratáról szól, az nyissa ki jobban a szemét!

Én örülnék neki a legjobban, ha Orbánék felelősen és jól kormányoznának, de pár hónap alatt azért már letették a névjegyüket:

1. segítik a bajba jutott devizahiteleseket: persze, rögtön felbaszták a csillagos égig a chf és az eur árfolyamot. Köszönöm a segítséget!

2. Eltűnetik korrupció ellen, kifehérítik az állami cégeket: persze, eltűntetik - csakhogy nem a föld színéről, hanem csak az avatatlan szemek elől...

De nem baj, ez kellett, nemzeti összefogás kellett, itt van, lehet tapsolni amíg vízhólyagos nem lesz a tenyerünk, büszke magyar polgártársaim, határainkon innen és túl!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.09. 22:46:24

NEMZETI ÜGYEK POLITIKÁJA, 2010, 93.o.
"Ehhez vissza kell állítani a demokratikus
intézményrendszerbe vetett bizalmat: azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe
állítják, illetve hogy a KORMÁNY KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁT
akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve, és végül vissza kell adni a tisztességes munkával elért eredménynek járó tiszteletet és erkölcsi támogatást." ...mondta a Viki gyerek, amíg ellenzékben volt. Kormányon már nem igaz ez??? Hamar lesz a zemberektől "Viktor takarodj!"

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.09. 23:03:33

Nem jó a hozzáállásotok, tisztelt hölgyeimésuraim!
Ne azt nézzétek mit tehet értetek a kormány, hanem azt, mit tehettek ti a kormányért és a Kedves Vezetőért! Így ti is részei lesztek a Polgári Hit Gyülekezetének, boldog együgyűségben forrhatnak össze odaadó lelkeitek. Így már a földön elnyeritek az örök boldogságot, nincs más dolgotok, mint párás szemekkel, odaadó mosollyal tekinteni a magasban kifüggesztett éppen aktuális Nyilatkozatra, mely tolmácsolja felétek Szeretett Bölcs Vezetőtök elvárásait.
Higgyétek el, ha eljuttok erre a paradicsomi szintre, már nem fog érdekelni benneteket, holmi komcsik kinevezése, költségtérítések, lopások, frank-árfolyamok. Ez már maga a Nirvana, a Földön megvalósult polgári álom! Hááállelúja!

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.07.09. 23:19:04

viktor, ő viktor, te lángszínű zászló...!!!

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.07.09. 23:20:04

jujj en ugy szeretem a kis hatalomehes fejet ennek a fiukanak!

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.07.09. 23:20:41

(remelem, ez valahol majd szamitani fog!)

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.07.09. 23:26:04

en mar tanitgatom a gyerekeimnek:
Köszönjük néked Viktor polgártárs,
Tiéd a hálánk tiszta lángja ég.
Reád ha nézünk, büszke a arcunk,
Virágot hintünk amerre mész.

Fogadjuk néked Viktor polgártárs,
Utadra lépünk, Te vezess tovább!
Tavasszra nyílló gyermeki nótánk,
Elébed hajlik, mint virágos ágy.

Kicsit Karcos 2010.07.09. 23:48:37

A jövőben a bírósági titkár (!) elzárásra fogja ítélni a szabálysértő (kis értékű lopás, graffiti, terepszínű nadrág sötét pólóval) fiatalkorúakat, akik a büntetést a felnőttek között (vö: kancigányok) fogják eltölteni.

Ezen szabálysértésének (!) gyanúja (vö: honnan vannak ezek a zöld pólók?) esetén felhatalmazást kap a rendőrség, hogy házkutatási parancs vagy bebocsátás, sőt a tulajdonos tudta nélkül házkutatást hajtson végre.

Undorodom a Fidesztől. Gyanú ide vagy oda, aki a magántulajdont (amit ugye annyira védenek, pl. ezekkel a törvényekkel, pl. a BKV titokszobájának az egész vállalatra kiterjesztésével) annyira sem méltatja, hogy beszerezzen egy bírósági határozatot a megsértéséhez, az takarodjon a jó kurva halál faszára. És bocs a hangnemért, egy kicsit gyakran vagyok karcos, de ez most nagyon kikívánkozott belőlem. Undorító bolsevik párt, részemről innentől 0 bizalom a részükre, az ország ellenségének tekintem őket, nem is az MSZP-vel, hanem az SZDSZ leggusztustalanabb alakjaival vannak egy sorban a szememben. Ha visszavonják ezt a förmedvényt, az sem menti őket, ilyen ép erkölcsi érzékű embernek nem jut eszébe, hogy titkárral ítéltessen börtönre szabálysértő fiatalokat, az AVH pedig úgy mászkálhasson mások otthonában, mint a légy.

Betelt a pohár. Warvasovszky elvtárson, Virág elvtárson, Nagy Rózán, Gubcsi elvtárson, az alkotmányozó Pozsgay elvtárson és társaikon nem lepődtem meg, arra számítottam. De erre, hogy a bírósági portással baszatják a börtönbe a megtévedt vagy a lex Gárdával fenyegetett fiatalokat valódi sittes cigányok közé (ismer valaki olyan tinit, aki nem lázad? Na, aki ismer, az érti, miért írom a lex Gárdát), miközben magánlakásokban egy anonim fülesre hivatkozva razziázhatnak, abból köszönöm, nem kérek. Minden idők legsötétebb, legpatkányabb kormányát választottuk meg kétharmaddal. Nagyon boldog vagyok.

Kicsit Karcos 2010.07.10. 00:05:02

@Kicsit Karcos: ja és jellemző, hogy eszükbe sem jut, hogy a megtévedt gyerek szüleit vegyék elő, akik a valódi felelősei a gyerek rossz nevelésének vagy az általa elkövetett hibáknak. Ehelyett elveszik a szülőtől a gyereket, és bebasszák a börtönbe. Remélhetőleg azért szólnak róla a szülőknek is, bár kétharmaddal akár le is lövethetnék.

Nincs ki a négy kerekük.

redriot77 2010.07.10. 00:28:10

@Kicsit Karcos: "Undorító bolsevik párt"

Így van. Legalább annyi komcsi ül az ő soraikban mint az mszpben, de az is lehet hogy több. A módszereik meg tényleg kezdenek szovjet típusúak lenni. Csak sajnos van épp elég hülye az országban, akik a piros-fehér-zöld füstgép ködösítésén képtelenek átlátni, és ha egy beszédben kellő mennyiségben elhangzik a "nemzet" és az "emberek" szó, akkor máris rekedtre ordítják magukat és vörösre tapsolják a kezüket.

Meg ott van ez a "Nemzeti együttműködés" program, amit állítólag addig kell kilógatni mindenhol, amíg meg nem születik az új 'kotmány. Kérdem én, akkor miért nem várják meg az új 'kotmányt? Mi a faszért olyan fontos, hogy addig is lógjon valami az önkorm. falán? Csak nem nyomdája meg keretező biznisze van vkinek???? :)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.10. 02:21:59

Jaaj mán gyerekek nem lesz itt semmi gond.MInden jó lesz,megszűnik a korrupció.Csak majd kiáll a Szíjjártó Petike,hogy a tervezett költségvetési hiányt sajnos túlléptük 300 milliárddal.Dehát van ilyen.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.10. 02:40:01

@Kicsit Karcos:

sokadszor olvasom tőled ebben a témában ezt a zöld pólós dolgot :)

Értem én mi a bajod. De a baj nem a szóban forgó javaslattal van, hanem azzal, hogy a zöld pólós "lex gárda" dolog létezik.
Ha ez nem létezne, semmi gondod nem lenne neked sem a javaslattal szerintem.
Számomra annyira abszurd ez a ruhamizéria, hogy valahogy nem is tudok létező dologként rátekinteni.... pedig sajnos valóság, igaz.

Kicsit Karcos 2010.07.10. 03:53:57

@Conv: megpróbálom rövidebben elmondani, mi a bajom, zöld póló nélkül.

Ugye fiatalkorúakról beszélünk, 14 és 18 év közötti emberekről. Ezek közül két típust emelnék ki, az egyik az a fajta, amilyenek "mi voltunk", akik nem átallnak ilyen korukban visszabeszélni a felnőtteknek, kölcsönkérni a haversrác motorját jogsi nélkül, megdugni a barátnőjüket a kapualjban, péntek este berúgni és hangoskodni az utcán, vizes zsebkendőt dobni a biosztanár feje fölé a plafonra, és hasonló elvetemült galádságokat elkövetni, akár még attól sem riadnak vissza, hogy birkózással döntsék el az osztályteremben, ki járhat Juliskával (végül egyik se).

Aztán van egy másik típus, amelyiket már 8 éves kora óta lopni járatják a szülei, 10 évesen saját beszerzésű autórádiókkal kereskedik, 12 évesen már apuka (általános 3. osztály, már amikor bemegy), 14 évesen pedig először kapják el, amikor félholtra ver a bandájával egy szemüveges jótanulót, aki túl lassan adta nekik oda a tízóraiját.

Tfh. mindkettőt elkapják graffitizéssel.

A régi ügymenet szerint kiszabtak egy pénzbüntetést, az 1. típusnak otthon ugrott az új biciklije, a szülei pedig befizették a pénzbírságot, a 2. típust pedig jól megverték, amiért ilyen haszontalanságokra pazarolja az idejét lopás helyett, a büntetés pedig behajthatatlan volt, talán ki sem szabták ezt vélelmezve (ld. még: tudod mit, medve?).

Az új ügymenet szerint mehet mindkét gyerek a börtönbe, ha a titkár úgy dönt. Az 1. típus emiatt hiányozni fog az iskolából, leprásként fogják kezelni addigi barátai (neked volt börtönviselt osztálytársad a gimiben? Nekem nem, egyáltalán, szinte azt sem tudtam, mi az, el sem tudtak képzelni, miféle szörnyeket zárhatnak be oda). A 2. típus nem esik ki semmi hasznos dologból, hiszen eddig is kerülte az iskolát, helyette kap egy kis továbbképzést valódi profiktól. Az 1. típus szülei össze fognak roskadni, évekig nem fognak tudni napirendre térni a dolog fölött, a 2. típus szülei pedig beleszarnak, van mááásik purdé. Azt gondolom, hogy szabálysértésért egy gyerek elzárásának szóba sem szabad jönnie, és ennek nem egy titkár megítélésétől kell függenie vagy az anyagi teljesítőképességtől, hanem ilyet _nem lehet megtenni_. Nem tud fizetni a szülő? Akkor menjen és dolgozza le... ennyi.

Eddig az 1. típus esetében korrekt volt a szabályozás, a gyerek tette miatt kiküldték a csekket, amit aztán a szülei kifizettek, vagyis vállalták a felelősséget gyerekük tettéért, ahogyan ez természetes. A 2. típus esetében egy rakás szar volt a rendszer, következmények nélkül maradt minden.

Most a Pintér-doktrína szerint tönkre kell / lehet baszni az 1. típus életét egy botlás miatt, miközben a 2. típus esete érdemben nem változik (hiszen akinek van gyereke, azt nem lehet elzárni, a 2. típus többségében pedig ez az alapértelmezés; a sárga flepnisek sem büntethetők, aminek a "felírásáért" akár fizetni is hajlandó a 2. típusú gyerekek családja).

Ráadásképpen:
- bírósági titkárra bízzák a bírói munkát
- lebontanak egy fontos szabályozást, ami garantálta az otthon szentségét, vagyis hogy hívatlanul senki nem mehet be oda semmilyen hivatkozással, egyes valóban indokolt, speciális esetet leszámítva (bírói engedély, katasztrófa megelőzése, stb.).

Híve vagyok én a szigornak, hajjaj, amikor megvan a helye. De fiatalkorú szabálysértőkkel szemben, a franc essen bele, nagyon visszatetsző ez a keménykedés, mondhatni brutalitás, és a lényeg ráadásul hiányzik belőle, ami nélkül egy kalap szart nem ér az egész, a szülő felelősségre vonása.

Ezért mondom, hogy ami egy Fidesz-szavazónak netovább, az nekem takarodjanakajókurvaéletbe, és a saját gyerekükön kísérletezzék ki, hány pofonnal tudják kiverni belőlük a rosszaságot, ne másokén, ne olyanokén, akiknek egyébként a szemük fénye a gyerekük, iskolába járatják, számon kérik rajta a jegyeit, szakkörökre, sportolni járatják, és ezért cserébe adnak neki valamennyi szabadságot is, amivel részben jól, részben rosszul él a gyerekük.

Bízom a titkárok korrekt hozzáállásában, vagyis hogy egyetlen fiatalkorút sem fognak egy graffiti miatt miatt elzáratni, de én azt vártam, hogy pl. a graffiti esetében először is letakaríttatják az alkotást (meg még 10 másikat), aztán a takarítási munkálatok minőségének függvényében kiszabnak egy pénzbírságot. Ezzel szerintem köszönőviszonyban sincs a törvényjavaslat.

Csodálkozom és egyúttal sajnálom, hogy ilyen sokan félreértették az ebben a témában ((ill. a szégyenfalasban, szerintem elég nagy a keresztmetszetük) megírt hozzászólásaimat, olyanok is, akiket egyébként itt megismerve jó embernek gondolok, akiknek mindig érdekel a véleménye, és akikkel amúgy sok más témában egyet tudok érteni, de legalábbis mindig tudok velük emberi hangnemben, személyeskedés nélkül beszélni. Ez nem Rád vonatkozik, mivel több soron kérted, hogy mondjam el újra, mondjam el másképp, más szempontból, más tények tükrében a véleményem, amit nagyra értékelek.

Másik poszt alá linkeltem a szerencsi kistérség önkormányzatainak (Szepessy Zsolték) kiáltványát, amivel teljes mértékben egyet tudok érteni:

szerencsikisterseg.hu/component/content/article/81-hirek/52-oenkormanyzati-kezdemenyezes-tarsadalmunk-jobba-tetele-erdekeben

olyannyira, hogy annak idején szerte az egész országban, többszáz polgármesternek küldtem el ezt az emailt, hogy olvassák el, tárgyalják meg, és ha egyetértenek vele, csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Azoktól, akik nem értettek velem egyet (hogy finoman fogalmazzak), azt kérdeztem, hogy el tudják-e fogadni ezt a kiáltványt közös nevezőnek, de sajnos nem kaptam rá választ.

Te elfogadhatónak tartod?

UI: egyébként igen, körbejártam ezt a dolgot, amennyire laikusként (vagyis nem jogászként) ezt meg tudtam tenni néhány órában. Ha tévedtem valamiben, azt el szoktam ismerni, és a véleményemet is újra szoktam gondolni az új tények ismeretében.

Kicsit Karcos 2010.07.10. 04:04:27

@Conv: sajnos nem tudtam elküldeni a válaszom, talán kisregény terjedelme miatt.

Itt olvashatod el: nopaste.info/d241b319ce.html

Jó éjt.

esef 2010.07.10. 07:15:55

@nemsiker_s:
Demokrata MSZMP? Mit szedsz, ember? '90-ig a kommnuizmust építették éveken át (különböző nevek alatt futtatván a projektet), utána meg hirtelen egy csapásra ők a demokraták. Gyurcsány hétfő este lefeküdt mint KISZ vezér, kedden meg felkelt, hogy nagytőkés lesz.... Lendvai "sziréna" Ildikó este még cenzorkodott egy kicsit, reggel meg már a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságáért verte az asztalt... Aha, persze...

guma 2010.07.10. 09:37:00

@esef:

Az a külömbség, hogy ő meg is adta. Eszébe se jutott egyiknek sem ilyen törvényalkotás, amivel szembe köpik magukat is.

Idézet : Ami itt történik, az a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a megcsúfolása. Ami itt történik, az maga a légyszar a nyilatkozaton. Sőt: Légyszar A Nyilatkozaton.

Mindegyik mai vezetőnk a KISZ-ből bújt ki. Ez a kormány is. Náluk nem zavar, hogy milliomosok, nagytőkések és még téged is cenzúrázni akarnak?

Nem zavar (ismét idézek) : Hogy ne szülessenek olyan törvények, amelyek egymással vagy más, hatályos törvényekkel, netán az uniós szabályokkal ellentétesek. Hogy a jogalkotási ámokfutásuk ne okozzon zavart az erőben.

Sőt az alkotmányt módosítják a benyújtott törvényhez, vagy a kinevezésekhez.

Tehát nem kellene ennyire nem gondolkodni

guma 2010.07.10. 09:39:45

@Kicsit Karcos:

Megint egy jó gondolat sor. Köszönöm.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.10. 09:59:19

@Kicsit Karcos:
elsőként, egyetértek a "kiáltvánnyal", olyannyira, hogy volt egy blogom a hírszerzőn még évekkel ezelőtt ahol már akkor ezeket a kérdéseket feszegettem, nagyjából ugyanezeket az okokat és megoldásokat felsorolva, néhol radikálisabb eszközöket is ajánlva. 5 bejegyzést élt meg a blogom, véletlenül törölték :)

másodsorban rohadt blogmotor,
harmadsorban, a pénzbírság lehetősége ugyanúgy megmarad. és elsősorban azt fogják preferálni, csak olyan esetekre, ha előre tudhatóan nem fog, nem akar, nem tud bírságot fizetni a szülő, akkor lesz a sittre vágás alkalmazva.
Magyarul az 1, kategóriás fiatal nem lesz jobban kitéve a veszélynek hogy sittre kerül, hacsak apu nem akarja direkt megszívatni, hogy tanuljon a kölök.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.10. 10:01:09

@Conv:

persze lehet mondani, hogy miért pont a hírszerzőn próbálkoztam, de hát olyan helyen kell elmondani, ahol az ellenérdekelt, ellenideológiájú felek vannak, őket kell meggyőzni, nem a rohadt náczi egyetértőket :)

islander77 2010.07.10. 10:51:28

jozicsenko: a számok tényleg makacs dolgok. a 2,7 millió szerencsétlen agyhalottból legalább 2,3 milliót úgy megvezettek, hogy a fidesz imádatuk vallássá fokozódott. Tapasztaltam sajnos. Aki vallási vezetőként tekint a vezérére, az minden szavát a szentírás kiegészítéseként veszi, hallja, hírdeti. Ez tragikus, de hát pont az írás mondja: boldogok a lelki szegények.
a 2,8 millió, aki passzív hozzáállással nem ment szavazni, az nem dacból tette, hanem azért mert már rég rájött, teljesen mind1 az, hogy ki van hatalmon. Értelmetlen és felesleges sorbanállás az egész, a politikus az arcátlan tolvaj szinonímája.

manager2008 2010.07.10. 12:51:04

@A Nép - Te vagy!:
A kérdés tényleg bonyolult. Nem tudom ilyen kis méretben rendesen kifejteni, ezért csak példát hozok.
A mostani elit egyik magas tisztet betöltő képviselője (hatalmi ág főembere volt egy ideig) képes volt a saját családi kisvállalkozás részére fogyóeszközt igényelni az egyik minisztériumban (35000 Ft+áfa/db) de olyat, ami ott nem is volt rendszerben. Ergo bármelyik ellenőrzésnél nehézségeket okozott volna megindokolni. hogy minek van ebből készlet 5-6 db, amikor a hozzá való gépből egy sincs az egész házban (minisztérium).
Ezt finoman és diplomatikusan elmagyaráztam a titkárnőjének, hogy nem lenne célszerű és okos dolog ilyet igényelni. (esetleg vegye meg a boltban).
Tehát ez az ember egy olyan piti tolvajlásra akarta kényszeríteni az ellátó szervezeteket, (évi 300000 Ft kb.), ami kínos mindenkinek. Ha legalább olyat kért volna ami van elég, fel sem tűnik senkinek (ez is gyakorlat egyébként).

Ergo arra gondoltam hogy ha uraink ilyen pitiánerek, minden erkölcsi gát nélküli senkik, akkor mégis mi a fenére számít itt bárki.
Minden példa sántit, nyilván ez is. Természetesen megharagudott a jelzett személy, és érdemben semmiről sem lehetett vele később beszélni (durcás volt).
Ha elmondanám ki volt, vagy pontosítanám a témát, jelentős problémát okozhatnék (neki), mivel még aktív )))

manager2008 2010.07.10. 13:00:01

@A Nép - Te vagy!:
A demokratikus vagy nem demokratikus gondolkodás kérdésében igazad van, jól sejted.
Ha a mostani demokráciának nevezett izét kellene szeretni, akkor bevallom nem tartom a célnak megfelelőnek ezt a rendszert ezer okból.
Érdekek kérdése.
A "nép" érdekeit nem szolgálja, a választási rendszer komolytalan. Ha olyanok választanak akik olvasni sem tudnak, és sak azt képesek elédönteni egy egy napon belül hog ySoproni vagy Borsodi legyen a sör, akkor az ő szavazataik nem segítik a célnak (saját érdekük) megfelelő választást. Az általános választójog minden követelmény nélküli alkalmazása nevetséges.
Éassan rájönnek már arra hogy a jogosítványhoz is minimum kell egy 8 osztályos végzettség, de választani minden idióta választhat. Messze vezetne hogy mi lenne a jó rendszer, és a külföldi példák alapján sem lehet sok jót mondani, de ház ez van.
Ha szeretem ezt a szart akkor demokrata vagyok? Ha nem szeretem, akkor mi?

manager2008 2010.07.10. 13:06:13

Az ideális szerintem a mostani "demokratikus" választás megtartása érdekében a választójog annak lenne értelmesen használható: akinek van középiskolai végzettsége, és egy általános politikai gazdasági pénzügyi ismerete (középiskolai tantárgyak). Akinek van kedve választani az "demokratikusan" elvégezheti a középiskolát. Akinek ez nem megy az "választani" úgysem tud, mert nincs tisztában a tárgyakkal, tehát a választani való dolgokat nem tudja értékelni nagy valószínűség szerint, így bízza nyugodtan a dolgot másra már a választás időszakában is.
Persze ez túlzás mondják sokan )))

manager2008 2010.07.10. 13:12:24

A választás időszakában két párt képviselőjelöltjének a beszédét figyeltem, és az őt hallgató nézőket. Senkinek sem tűnt fel, hogy mindkét jelölt elképesztő hülyeségeket beszélt időnként, tárgyi tévedései voltak, vagy a gazdasági összefüggésekről fogalmuk sem volt. A beszédeik tele voltak ellentmondásokkal és olyan hibákkal amikkel az érettségin is meg lehet bukni.
Szavaikat itta a nézősereg és elégedetten távoztak otthonaikba.
Az egyik már bent is ül a parlamentben és figyelmesen néz maga elé gondolom (vagy a pad alatt játszik egy mobilon).

Kicsit Karcos 2010.07.10. 13:26:19

@Conv: én igazából "csak" azt reklamálom, hogy alapvetően a szabálysértő gyereken akarják elverni a port, nem a szülein. Ég és föld a különbség:( A szerencsi kiáltvány is a szülők felelősségét feszegeti.

csernaja obca 2010.07.10. 13:54:17

@manager2008: Hát pedig a demokráciának mindig is ez volt a nyűgje. Már az ókori Athénban is az volt a probléma, hogy a demagógok olcsó retorikai módszerekkel megvezették a népgyűlést, amely aztán nem mindig a legmegfelelőbb döntéseket hozta bizonyos ügyekben. Ha a többség dönt, akkor bizony azzal számolni kell, hogy a prolik vannak többségben. Ezt ismerte fel Lenin is, amikor kiadta a jelszót: tanulni, tanulni, tanulni. Szerinte az un "öntudatos proletariátus" kinevelése oldotta volna fel a dilemmát. Bizonyos fokig ezzel el is tudtak jutni, de végül kiderült, hogy senki sem tudja átlépni a saját árnyékát, akinek az észosztásnál szűkmarkúan mérnek, az hiába magol végig akár egy egyetemet, akkor is hülye droid marad, aki bedől mindenféle ócska választási hazudozásnak. Most már az iskolarendszert kellene megreformálni: merev, poroszos káposztafejesítés, magoláson alapuló kombinált idomítás helyett készségfejlesztő, a fiatalokat motiváló _nevelésre_ volna szükség. Vagy abba kell hagyni a demokráciásdit, azt is lehet. Csak akkor nagyon el kell azon gondolkozni, hogy hogyan és mi alapján válasszuk meg az új királyt, és mi legyen az utódlási metodika, mert egy szerencsétlen döntés visszavonhatatlan következményekkel járhat. Nem négy évre, hanem egy egész emberöltőre.

Kicsit Karcos 2010.07.10. 13:55:35

@Conv: a Hírszerzőn furcsán keveredik a higgadt, józan megközelítés és az SZDSZ-re hajazó ajvékolás. Az előbbi vonalat leginkább Papp László Tamás, az utóbbit Seres László képviseli rajta.

Egyébként kiváló vitakultúra-fejlesztési lehetőség ilyen helyekre járni, mert ami barátok között csak egy laza LMPVS, az a Hírszerzőhöz hasonló helyeken valódi verbális harcművészet, már ha vitaképes akar lenni az ember:)

csernaja obca 2010.07.10. 14:03:56

@manager2008: Nagyon belterjes kis választás lenne az. 1996-ban, amikor katona voltam, az egész századból kettőnknek volt érettségije! (Ez a most harmincas éveiben járó korosztályt jelenti.) Gondolom az öregebbeknél még rosszabb lehet az arány. Iskolai végzettséghez kötni a választást egyenlő lenne a munkások és parasztok kizárásával az államhatalomból. De egyéb cenzus azért elkepzelhető. Pl. minden szavazólapon lehetne egy véletlenszerű keresztkérdés, mondjuk listás szavazás esetén: "ki az ön által választott párt főtitkára?" vagy egyéni jelölt esetén: "hány gyereke van az ön jelöltjének?" vagy ilyesmi, és aki helytelen választ ad, annak autómatikusan érvényteleníteni a szavazatát, hiszen nyilvánvalóan fogalma sincs róla, hogy mire szavaz.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.10. 15:28:34

@manager2008:

Te Jó Ég, annak, hogy valaki demokrata vagy nem semmi köze ahhoz ami most Magyarországon folyik! Jó demokrata azt a demokráciának nevezett valamit azért veti el, mert nem demokrácia. De úgy látom, amiben te jársz, ettől függetlenül szintén nem az. Azt hiszem itt jobb ha abbahagyjuk, mert már így is elég véletlenszerű volt, hogy még idenéztem

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.10. 15:31:13

@manager2008:

Nem szükséges pontosítani/igazolni, az efféle majdnemhogy axiomatikus nálunk. Eszembe sem jut kételkedni.

manager2008 2010.07.10. 21:50:00

@csernaja obca: Igaz minden szavad ))).
Érdekes módon a jelenlegi technikai lehetőségek megadnák a lehetőséget hogy szavazgassunk fontos kérdésekben akár hetente, pld. az internet segítségével.
Fel kellene tenni a népszavazásra alkalmas kérdéseket, mellékelni a pártok által is jóváhagyott ismeretanyagot, és aki képes elolvasni és megérteni - az szavazhat.
A hülyéknek magas lenne a labda és nem zavarnák a vizet.
A megértést egy dinamikus teszt kitöltésével (sok kérdésből kap a kitöltő véletlenszerűen néhány teszt kérdést) igazolhatja a szavazó a felkészültségét (5 perc) és ha sikerült a válaszadás minimum 60%-ra akkor érvényes a leadott szavazata (a személ yazonosítás nem probléma ma sem).
Miért lenne ez jó? Mert még törvényt is képes alkotni a tisztelt ház, amiben olyan hibák vannak hogy elképesztő.
Így lenne lehetőség arra hogy a butaságokat kiszűrjék a lelkes amatőrök közreműködésével.
Természetesen a politikai akarat is fontos, pld. legyen e szabad a pálinkafőzés című fergeteges dolgok, de ilyen esetben a szavazóknak is ismernie kellene az európai helyzetet (amint az atyák ezt nem ismerik) és talán megúsznánk a pofáraesést (ingyen).

manager2008 2010.07.10. 21:54:22

@A Nép - Te vagy!: Természetesen ha lenne megvalósítható demokrácia, akkor híve lennék.
De már nem hiszek a mesékben, csak ha csinos aki meséli..

csernaja obca 2010.07.11. 08:38:42

@manager2008: Hallottam már erről (IDE párt) de én bizony utálnám, ha a napi 8 óra gyapotkapálás után még törvénytervezeteket kellene végigolvasnom, értelmeznem, és felelősségteljesen szavaznom a sorsukról. Ez tényleg teljes embert kívánó feladat lenne! Egyszer-egyszer egy hónapban, irányelvi szinten lehetne népszavazást tartani, de alig hiszem, hogy a napi parlamenti munkába bevonható lenne tízmillió ember.

kuki123 2010.07.11. 10:34:40

KÖSZÖNJÜK KEDVES AGYMOSOTT FIDESZ FANOK A 2/3-OT.
AVAGY A KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALONNA
2002-BEN PONT AZ ILYEN PÁRTMUTYIJUK MIATT BUKTAK MEG ORBÁNÉK, DE ÚGY TŰNIK A MAGYAR BIRKA GYORSAN FELEJT, ORBÁNÉK MEG OTT FOLYTATJÁK AHOL 2002-BEN ABBA HAGYTÁK

HA PAPÍR FORRADALOMRÓL BESZÉLÜNK AKKOR OTT A HÁTTÉRBEN MINDIG VALAMILYEN MEGÁLLAPODÁS SZÜLETETT, HOGY SENKI NE JÁRJON ROSSZUL. 1990-BEN IS ÍGY BASZTUK EL, LÁM A KOMCSIK A POLITIKÁBAN MARADTAK LÁSD MOST Virág Rudolf.
VÉRES FORRADALOM KELLETT VOLNA, VAGY LEGALÁBB A JOBBIK 40%-KA
A KORMÁNYÜLÉSEKRŐL MÁR 98-02-BEN IS NAGYON TITKOLÓZGATTAK.
A BANKRÓL MÁR NEM IS MONDOK SEMMIT, ELÉG ELOLVASNI KIK VANNAK BENNE:

A Pannónia Életbiztosító alapítói magyar származású, köztiszteletben álló személyek.

* Járai Zsigmond

a tőzsde egykori alapítója, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, pénzügyminiszter-helyettes, bankfelügyelet elnöke, befektetési bankár Londonban, a Magyar Hitelbank vezérigazgatója, a tőzsde elnöke, pénzügyminiszter, jegybankelnök, jelenleg a társaság felügyelőbizottságának elnöke

* Horváth Béla

az Állami Biztosító korábbi vezető instruktora, fiókvezetője, a Hungária Biztosító értékesítési igazgatója, a Gloria Biztosító alapítója, a Nationale-Nederlanden Biztosító alelnök vezérigazgatója, az AVIVA Életbiztosító alapítója, elnöke és vezérigazgatója, jelenleg a társaság elnöke

* Dr. Ádám Veronika

orvos-biológus, akadémikus, Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének házastársa

* A BROKERNET Csoport alapítói és vezetői

Kostevc Péter, Kútvölgyi Pál, Kósa Erika, Körvélyesi Zoltán

* Charles J.L.T. Kovacs

a Chase Manhattan bank egykori alelnöke, több neves pénzintézet tanácsadója, valamint a Lehman Brothers és az OECD szaktanácsadója, a biztosító egyik alapítója

* Czakó Borbála Xénia

a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott londoni nagykövete

* Gaál Csaba

az OTP Garancia Biztosító Életbiztosítási főosztályának korábbi vezetője, jelenleg a társaság vezető-aktuáriusa, termékfejlesztési vezetője, vezérigazgatója

* Dr. Illényi Miklós István

fogszakorvos

* Kelemen Zsolt

a társaság pénzügyi vezetője, vezérigazgató-helyettese

* Kieselbach Tamás

művészettörténész, a Kieselbach Galéria tulajdonosa

* Dr. Komoróczki István

a Külügyminisztérium korábbi szóvivője, jelenleg az Imperial Tobacco Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója

* Korányi G. Tamás

laptulajdonos, újságíró, a tőzsde egyik alapítója

* Lehman Brothers Befektetési Bankház

a világ egyik legnagyobb befektetési bankháza (2008. szeptember 15-én csődöt jelentett)

* Mándoki Zoltán

a MÁV korábbi vezérigazgatója és a MOL ügyvezető vezérigazgatója

* Dr. Martonyi János

nemzetközi jogász, egykori külügyminiszter

* Dr. Mikó Gyula

korábban a Közgazdaságtudományi Egyetem docense, dékán helyettese, a Nationale-Nederlanden Biztosító pénzügyi és termékfejlesztési igazgatója, vezérigazgató helyettese, a Winterthur Biztosítási Rt. elnök vezérigazgatója, az AVIVA Életbiztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese, jelenleg a társaság általános vezérigazgató-helyettese

* Missura Gábor

a Magyar Nemzeti Bank korábbi szóvivője és kommunikációs vezetője, jelenleg a társaság szóvivője

* Dr. Móricz Gábor

a Magyar Honvédség egykori vezető közgazdásza, a Concorde Értékpapír Rt. felügyelőbizottsági tagja, a tulajdonában álló KAPTÁR Befektetési Zrt. a biztosító egyik alapítója

* Németh Attila

a Vodafone korábbi kommunikációs vezetője, jelenleg a társaság nemzetközi főtanácsadója

* Dr. Nobilis Kristóf

jogász, a tőzsde egyik alapítója, befektető, a Budapesti Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Részvénytársaság igazgatóságának elnöke

* Preisinger Béla

az S+H vállalatok alapítója és vezetője, a biztosító egyik alapítója

* Straub Elek

a Matáv, majd a Magyar Telekom korábbi elnök vezérigazgatója

* Dr. Szapáry György

korábban a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, jelenleg az OTP Bank Nyrt. igazgatósági tagja

* Vígh Sándor

a társaság vezérigazgató-helyettese

A LEGGAZDAGABBAK, JÓ KIS MÓDOS PÁRT KÖZELI EMBEREK ALAPÍTOTTAK EGY ICIRIPICIRI BIZTOSÍTÓT AMI A PÁRTNAK MAJD JÓ FOG TEJELNI,
FŐLEG HOGY NAGYON ELSIKKADT A NAGY NYÁRI KÁNIKULÁBAN A PÁRTFINANSZÍROZÁSI PROBLÉMA.

A FIDESZ MINDIG IS ILYEN KÉTSZÍNŰ SZARHÁZIKBÓL ÁLLT, 2002 ÓTA SEMMIT NEM VÁLTOZOTT!

Ó LESZ ITT MÉG OKTÓBERBEN ORBÁN TAKARODJ!

manager2008 2010.07.11. 10:35:50

@csernaja obca:
Ha az adott téma nem tartozik a szakterületedhez akkor is könnyű észrevenni benne a hibákat, ha rendelkezel némi előképzettséggel.
Az internetes lehetőség csak azokat érintené akiknek van erre kedvük, és esetleg díjazható is ha olyan hibát találnak ami elismerésre kerül és kijavítják. Ha a díj elég nagy akkor sok képzett nyugdíjas vagy dolgozó tanár, jogász, mérnök, közgazdász foglalkozna ezzel.
A legnagyobb röhej az, amikor a jogászok olyan törvényeket alkotnak ami ellentétes pld. a közgazdasági ismeretekkel, fogalmakkal. Samuelson megőrülne ha olvasná.
Ha tényleg betartanák a törvényeket akkor pld. a televízió nem vetíthetne egyetlen akciófilmet sem (mert a fegyverek ismertségét fokozza, amit tilt egy rossz törvény), és hatalmas büntetéseket lehetne!!!! kiszabni rájuk akár naponta.

Ha demokrácia kell, akkor legyen teljesértékű, akinek van kedve gondolkozzon és szavazzon. Akit meg ez nem érdekel, (vagy olyan egyszerű mint egy vasgolyó) nem lehet egy szava sem ha olyan dolog lép életbe, ami részére problémás.
Most nem ez van, hanem a többségi "egyszerűség" demokratikusnak látszó diktatúrát hoz létre mindenki felett.
Kb. már az a "bűn", ha valaki elmegy szavazni, mert résztvesz ebben a hülyeségben.

csernaja obca 2010.07.11. 12:44:24

@manager2008: Nem erről beszélek, hanem hogy a nap 24 órából áll. Felkelek 6-kor, elbumlizok a munkahelyemre, onnan kilépek 4-kor, elmegyek a sportklubba, vagy egy randira, és hazaérek este 8-9-re, finoman szólva nem túl frissen. Kedvem nincs már akkor a közügyekkel foglalkozni! És akkor nekem még nincs is családom... de így sem fér bele az időbe, hogy politizáljak is. Néha-néha, ha éppen van öt perc kv-szünetem, ideböfögök valamit, oszt ennyi, megyek aludni. Feltételezem, hogy másiok is így vannak vele, vagyis a megvalósult IDE-ben megint csak jócskán felülreprezentált lenne a nyuggerek és a dologtalan burzsoák rétege, ugyanúgy, mint ahogy most, vagy mint a régi Athénban, ahol a munkásosztály (rabszolgák, polgárjog nélküli szabadok) szintén nem sűrűn járt el cserépszavazgatni a Fórumra. :)
A demokráciában nem hiszek én sem. De ahogy nem a mostani (pártállami) megvalósulásában nem, ugyanúgy nem hiszek a széles körű (proletár) demokráciában sem. Véleményem szerint a legstabilabb rendszer a hűbéri monarchia.

jágör68 2010.07.11. 14:25:43

Mit vártatok?
A Judea Népe Front helyett megszavaztátok a Judeai Nemzeti Frontot...
Lesz egy kis nemzetieskedő nagyokat mondó szövegelés, de a háttérből ugyanazok mozgatják a bábukat (Bankok, Büzsihisz, IMF, Brüsszel)

manager2008 2010.07.11. 16:13:37

@csernaja obca: Ebben is egyetértünk.
De ha lenne egy királyi családunk (elvileg a Habsburgok lehetnének) akkor is egy korszerű államban kellene alkalmazni az internetes lehetőséget.
Csak nem ilyen hülye módon ahogy elképzelik egyesek.
Épp egy faluban is vagyok sokat, és a kocsma egy kellemes hely a véleménycserére (Budapesten ez nem létező dolog).
Néha tesztelem a közönséget szórakoztató módon. Elképzelhető megoldás az, hogy ismeretterjesztés és tanácsadás után mindenki eldönti mi a véleménye egy dologról (lásd pálinkafőzés) és technikai segítséggel akár, használja az internetet, ergo szavaz.
Akinek erre nincs ideje, az nem panaszkodhat hogy rosszul alakulnak a dolgok részére.
Az érdekes az, hog egy faluban sincs demokrácia, pedig lehetne. Valaki dönt (polgármester, stb.) a többi meg néz, ellenvéleménye van, de azt nem halja senki, és maximum eggyel több sört iszik a kocsmában. Aztán lesz új polgármester és folyt. köv.
Tehát minek is játszogatunk itt a demokráciával?
Éljen a király!

manager2008 2010.07.11. 16:20:38

@csernaja obca: HA nincs időd, akkor pont az internetes szavazás spórol neked a legtöbbet belőle.
A városban egy lakógyülés sem képes eldönteni még a postaládák célszerű helyét sem, a közös költségek pedig már áthághatatlan magasságot képeznek.
Így a nagy demokratikus dolgok, az általános és titkos választójog egy lózung csak, ami elhiteti a bugyutább emberekkel hogy bármi közük van a történésekhez.
A dolog csak arról szól, hogy ne az a párt legyen amelyik eddig, hanem egy másik amelyik tuti jobb lesz.
Ez kb. a cselédlány esete az udvarlókkal, mindegyik igér valamit egyik sem tartja be, de a következő szövegét mindig elhiszi, ha jókat mond (igérni mindig lehet).
Marketing szempontból jó is ez, én is ezt csinálom a lánykákkal ))) és lőn siker..

csernaja obca 2010.07.11. 16:55:52

@manager2008: Hát éppenséggel van egy Habsburg Györgyünk sóskúton, amennyire az újságok írnak róla néha, jó fejnek tűnik... de lehetne bárki más is (csak ne orsós viktor :)) Szavazni a legkevesebb idő. Dönteni, na az időigényes. Tavasszal csak a Jobbik választási programját több mint egy óra hosszat silabizáltam, mire a végére értem, és az ugye csak egy párt volt a sokból. Négy évente, vagy akár évente egyszer ezt megcsinálom, de napi szinten nem szeretném. Egyébként a jelenlegi "demokráciját" is egészen működőképessé lehetne tenni egyetlen apró kis változtatással: egyéni képviselőjelölt ne lehessen semmilyen párt tagja. És máris nem volna 2/3-ad, és máris nem volna az én országgyűlési képviselőm elkötelezve a pártfegyelemnek. A pártok meg érjék csak be azokkal, akiket bevisznek a listán. Az pont elég arra, hogy a törvényhozó munkába bekapcsolódjanak, nyújthassanak be törvényjavaslatokat, módosító indítványokat stb., de pont kevés volna ahhoz, hogy azt dominálják. Az egyéni képviselő legyen (legalább papírforma szerint) ideológiailag független! A mai politikai rendszer fő hibája ugyanis, hogy ez még mindig a pártállam: a pártnak van egy kormánya, és a pártnak vannak képviselői, a széchenyi-szár a KB vagy a pártelnök kezében fut össze (párttól függően), e módon nem valósul meg a hatalmi ágak függetlensége. Ennek veszélyére már Gyurcsány esete is jó példa volt, de olybá tűnik, orsós még ennél is nagyobb dobásra készül. :-( Én azt mondom: legyen a képviselő a választókörzetének képviselője, ne a pártérdekeké! Arra ott vannak a listán bejutott pártpolitikusok.

2010.07.17. 16:00:10

Na ezért a posztért újra ide fogok járni!:) A választás előtti eufóriát nem akartam lehűteni, senki se hitt volna nekem...Ennyire nem hittem gyorsnak, hogy már most kinyílik t. szavazófülkezsebforradamár zsebébe a bicska. Köszönjük maszop!:(

Nincs új a nap alatt...egyik hülye megy, termelődik utána következő.. A hülyeség az pártsemleges. Ja, lehet, hogy Virág száját ezzel az állással befogták?