Skip to content


       Szűrés lista

Végre rájöttek: a kicsi lopás is lopás

Megmondom őszintén, nem igazán vágom, hogy ki volt az az okos, aki kitalálta, hogy a 20 ezer forint értékhatár alatti lopások ügyét a jegyzők elintézik. Mit gondoltak, hogyan oldják meg a jegyzők?

Ha a kedves delikvens egy hét alatt 3 különböző városban, 3 különböző boltban lopott 19 500 forint értékben, és mind a háromszor el is kapták, akkor a 3 jegyző 3 külön eljárás keretében vakarja a fejét? És ez így működött éveken?

Ha a házamból ellopják a kerékpáromat, az nem szabálysértés. Ha az utcán lopják el, mondjuk levágva róla a lakatot, az nem szabálysértés.

A minősített lopás a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint bűncselekmény, és nem jegyzői hatáskörbe tartozik, vagyis teljesen mindegy, hogy mi az értékhatár. A rendőrség kötelességszegést követ el, amikor átadja a jegyzőknek a Btk. szerint minősített módon elkövetett húszezer forint értékhatár alatti eseteket. Ilyen esetek: a dolog elleni erőszak (például kapuk, zárak feltörése); a bekerített helyre megtévesztéssel való bejutás (ilyenkor az elkövető házalónak vagy villanyóra-leolvasónak adja ki magát); a jogosult tudta nélkül (kerítésen átmászás, besurranás) való behatolás vagy a hamis, illetve lopott kulccsal történő betörés, zsebtolvajlás.

A Heti Válasz összeszedte, hogy működött eddig a folyamat, hát ilyen abszurd dolgot rég olvastam:

1. A jegyző felszólítja a megkárosítottat, hogy próbáljon az elkövető személyére vonatkozó információkat közölni.

2. A jegyző másodjára felszólítja a megkárosítottat, hogy próbáljon az elkövető személyére vonatkozó információkat közölni. Ezután lezárja az ügyet, hogy a "tetes ismeretlen".

Annak ellenére, hogy a sértettek tudják, hogy nem sok esélyük van, hogy elkapják a tettest, mégis 87 401 esetben tettek feljelentést 2009-ben. 2006-ban még csak 55 594 alkalommal.

A 87 401 feljelentésből 72 406 esetben bizonyosodott be a lopás, ám csak 21 396 esetben lett pénzbüntetés az eljárás vége, de csak 11 768 estben lett befizetve a büntetés. (A 72 406 eset felszorozva a maximális 20 ezer forinttal 1,5 milliárd forint.)

Ha tetten érték a tolvajt, de csak egy tanú van, akkor tanú állítása (ő volt) és a tolvaj állítása (nem én voltam) kioltja egymást, és a jegyző bizonyíték hiányában megszünteti az eljárást.

Abban az estben, ha sikerült bizonyítani a lopást, akkor is a jegyzők az esetek 60%-ban nem szabtak ki pénzbüntetést, hanem figyelmeztetést róttak ki.

Az esetek kis részében került sor tényleges pénzbüntetésre. De ha nincs jövedelme a tettesnek, akkor közmunkával kiválthatja ezt.

A hatályos törvények szerint a tolvajnak hatórai közmunkáért 5 ezer forintot írnak jóvá, míg a "valódi" közmunkásnak 8 órai munkáért csak 2 ezer forintot.

Ezen tervez Pintér változtatni, visszakerülnénk a rendőrségre ezen esetek, bár nem tudjuk, hogy ezzel a minimum 85 ezer bejelentéssel hogy fognak megbirkózni. Főleg, hogy egyre többen fogják bejelenteni az ilyen lopásokat.

És pénzbírság helyett maximum 60 nap elzárást kaphat. A bíróságok leterheltsége miatt az ítéletet a bírósági titkár is kiszabhatná. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke meg is mondta, hogy ennek az ára pontosan 1,4 milliárd forint, ugyanis ennyibe kerül kétszáz új bírósági titkári és az őket kiszolgáló száz alkalmazott állásának költsége.

A törvény már a parlament előtt van, kíváncsian várjuk, hogy fog a gyakorlatban beválni. Valóban visszaszorítja a kis értékű lopásokat, a rendőrök valóban foglalkozni fognak az ilyen esetekkel, a bíróságoknak lesz kapacitásuk erre?

És egyáltalán, hova fognak ennyi embert elzárni?

2010. június 30-án 16 306 fogvatartott volt Magyarországon, ami már most bőven 100% felett volt.

Címkék: fidesz rendőrség társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr902145846

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lex Borkai – a sufnituning művészete 2010.07.13. 18:04:30

Szokták mondani, hogy akkor kell igazán megijedni, ha az orvos rólad nevezi el a betegséget. A törvényekkel pont fordítva van: addig van minden rendben, amíg ráírják, hogy ki ihlette a jogszabályt, és nem elsumákolva, érthetetlen paragrafusok özöne mög...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2010.07.13. 18:21:40

@Lecso (F*ck the Shit): fellebbezés, és amígaz ügy tart, próbáljon meg új helyet keresni a kutyuknak, és persze mondja azt, hogy elszöktek/elpusztultak.

Énbagoly 2010.07.13. 18:24:57

Aki azt mondta, hogy ezek a lopások piti ügyek, az soha nem élt olyan helyen, ahol este nem mert kimenni a saját udvarára. Vagy ahol inkább "önként" odadja a dolgait az azt "kérőknek", mert életben akar maradni. És ezek az emberek zömében nyugdíjas nénik, akik már régen nem tudják megvédeni saját magukat, és őket sem védi meg senki.
Akarod, hogy az anyád így éljen?

is 2010.07.13. 18:26:43

a rendor kurva draga dolog. kikepzese van, egyenruhaja van, fegyvere van, laktanyaban dolgozik, 42 eves koratol nyugdijat kap. csak azt bizzuk ra, amit masra nem lehet. mindenki mas olcsobb.

lehet, hogy nem a jegyzore kellett volna, de akkor valami kozbulso kozteresekre, polgarorsegre, akarmire. nyugodtam uljon le mindenki egy sarokba: igenis van az a szabalysertes, ami nem er meg egy rendort. ezt csak erzelmi kirohanas kereteben lehet vitatni, elgondolkodast kovaetoen nehezen. ez nem liberalis-rendparti kerdes, hanem esz vagy erzelem kerdese.

Cipollina 2010.07.13. 18:26:51

@Énbagoly: Igen, ez a szomorú valóság ma falun. :-(((((

is 2010.07.13. 18:32:14

@Énbagoly: te kevered azt a ket dolgot, hogy kell-e vele foglalkozni, meg hogy ki foglalkozzon vele. szerintem epeszu ember nem mondja azt, hogy ne uldozzek a te altalad emlitett eseteket. amik azonban nem lopasok, hanem rablasok, es soha nem is voltak jegyzoi hataskorben, mert nem szabalysertesek.

tehat uldozni kell, a keroket rendoroknek. most az a kerdes, hogy ha valakinek ellopjak az 5 ezer forintos cuccat (penztarcajat), de nincsenek kerok meg nincs eroszak stb., akkor azzal ki foglalkozzon.

Horizont 2010.07.13. 18:33:57

@az igazi Sipi:
Szeretek ilyen komoly beleérző képességgel rendelkező embert amilyen te is vagy! Lehet, hogy az adócsalók nagyon szemét emberek, de te sem virágoztatod fel az országot az biztos.
"piszlicsare faszsagok azok, amikkel a prolik/plebs " Laktál te már cigányok által lelakott faluban? Ismersz te olyan idős embereket akik tisztességben őszültek meg, és dolgoznak a kiskertjükben, hogy pótolják az alacsony nyugdíjukat és rendszeresen szemét betolakodók rabolják le? Vagy ismersz olyan családot akik nagy nehezen összerakosgatták sok(!!) lemondással a kis pénzüket, hogy a gyerekeinek vegyenek egy darab biciklit és ellopják? Soroljam még?? Milyen prolikról beszélsz te? Nézzél már ki a fejedből és menjél már el egy kis tanulmányútra, hátha tanulsz valamit emberségből!
Ja és attól, hogy vannak adócsalók, kamurokkantnyugdíjasok, svarcmelósok akkor lehet lopni? Remélem sűrűn meglátogatnak ilyen 19900 ft-osok!

grupi 2010.07.13. 18:38:23

Lehetett volna jobb az írás, mert igen érdekes társadalmi jelenséget, állami hozzáállás és rossz beidegződéseket feszeget a felvetés zero gyűjteménye alapján.
Zero azonban szemérmes és elmegy, illetve eltekint a lényeg kimondásától, sőt leplezi, hogy a társadalom elkorcsosulása a lopások elszaporodása és az átlag emberek kiszolgáltatottsága, meglopása a szociál-liberáris kormányzat alatt vált bevett szokássá.
Igen, agyrém volt a 20 ezer forintos lopási-szabálysértési határ. Tudatos volt a rendőrség egyirányú elcsökevényesítése, és szándékos volt a "megélhetési bűnözés" létrehozatala, társadalomra zúdítása. A rendőrségnek a legutóbbi időkig egészen más szerep jutott, mint a közrend és a közbiztonság. Csupán akciókból, példa statuálásból és demonstrálásból állt össze a tevékenysége, ténykedése, mert elsorvasztották az érdemi rendőri munkát. A falu és városlakó honpolgárok sorsa nem érdekelte a kormányzó párt elitet. A saját pecsenyéjük előállításához, megsütéséhez, és élvezetéhez tartották fent és finanszírozták a rendőrségi alegységeket. Ez már nem a közbiztonságról a közrendről és a közérdekről szólt. Magán bandériumként öncélú pártérdekekre hegyezték a rendőri munkát, mind az eszközt és a bevethető állományt. Ezt láttuk, éreztük és tapasztaltuk, tudjuk.
Zero csupán ezt nem részletezte, nem címkézte meg és nem tárta fel, vagyis titkolta el az olvasó előtt.

Bezzeg ha mindezt más tette volna....

gpetersz 2010.07.13. 18:38:34

Jól elverni párszor (a rendőr is megteheti). Oszt jó napot.

martonx 2010.07.13. 18:41:29

Nem olvastam végig a kommenteket, de szerintem két egyszerű megoldás létezik:

1. testrész levágás, mint az arab világban
2. kényszermunka táborokban direkt rossz körülmények között ledolgoztatni, nem csak azt az értéket, amit a delikvensek elloptak, hanem amibe az egész jogi hercehurca került.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 18:43:02

Én sem tudom ki találta ki, de emlékeim szerint anno a bolti szarkákkal kampányoltak, megszaporodtak ugyanis azok az esetek amikor a 80éves kisnyugdíjas bonbont lop. Az egész eljárás hercehurca, majd idős korára hivatkozva úgyis felmentik, sokkal többe kerül mint az okozott kár.

Énbagoly 2010.07.13. 18:43:55

@Cipollina: Főleg bizonyos megyékben. :S

@is: ezeket a dolgokat az idősek bejelenteni sem merik, mert a rendőr elmegy, de aki fenyegeti őt, az holnap is ottmarad. Egyszerűen szó szerint az életüket féltik ezek az emberek. És a legtöbb eset soha nem jut a rendőrség tudomására.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 18:44:49

@martonx: és mit dolgoztatnál a 79 éves nagymamival mégis?

Énbagoly 2010.07.13. 18:48:15

@Horizont: nagyon sok ember van, aki azt hiszi, hülyeségeket beszélünk, mert ilyen egyszerűen nincs.
Nekik kellene házat venni valamelyik borsodi faluban, és ott lakni két hónapig. Ők követelnék utána leghangosabban a rendrakást.

derelyegrádi szellem 2010.07.13. 18:48:29

@is:

Te - szokás szerint - mellébeszélsz. Énbagoly arról a jelenségről ír, amikor pl az öregasszony házába, kertjébe bemennek lopni, és bár felébred vagy észrevezsi, de nem mer szólni, csendben megvárja míg végeznek. Ez nem rablás. Mert az, hogy félsz, önmagában nem tezsi rablássá a lopást. Meg ha "kérik" és "odaadod" az sem rablás (igaz nem is lopás), mert a rablás megállapításához erőszakot vagy élet és testi épség elleni fenyegetést kell alkalmazni az idegen dolog elvétele érdekében, az, hogy az öreg néni egyszerűen fenyegetés és erőszak nélkül is retteg ezektől a navajonkiktől, az nem teszi megállapíthatóvá rablást a tényállásszerűség hiányában.

martonx 2010.07.13. 18:48:53

@Sztávrosz_: konkrétan a 78 éves nagymaminak igen egyszerű levonni a nyugdíjából az ellopott érték mondjuk háromszorosát. Én inkább azokra gondoltam, akiknek nincs hivatalos jövedelmük, bár jó ötletet adtam magamnak, mert azokban az esetekben is simán le lehetne vonni segélyekből, családi pótlékokból azt az összeget.

martonx 2010.07.13. 18:50:08

@grupi: szoktad olvasni ezt a blogot? Mert akkor nem beszélnél hülyeségeket... :-)
Illetve amit mondasz az tartalmilag rendben van, de a vádaskodásaid zero felé nevetségesek.

Énbagoly 2010.07.13. 18:50:51

@derelyegrádi szellem: pont ilyenekre gondoltam én is. És sajnos sok ilyen ügy van.

lyken 2010.07.13. 18:51:21

Egy texasi seriff ezt úgy oldotta meg, hogy az elzártakat kitette katonai sátorba amit két sor szögesdróttal vett körbe. Mikor jöttek a jogvédők közölte, hogy "ha a fiainknak a hadseregben elég jó, akkor a bűnőzőknek is elég jó."
Keresni egy nyugis helyet, körbevenni szögesdróttal és felhúzni nekik a jó öreg katonai sátrakat. Télen garantáltan jéghideg, nyáron garantáltan dögmeleg. Aztán el lehet őket zárni 60 napra. Legközelebb majd ötször meggondolja, hogy akar-e visszakerülni.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 18:51:25

@martonx: Én értem, de itt most arról van szó hogy neki is le kellene vágni a kezét, vagy kényszermunkával ledolgozhatja. Az egyenlő bánásmód megilleti a nyugdíjast is.

Bonaparte 2010.07.13. 18:57:49

Többeknek: Régen olvastatok Btk-t. A jogos védelemről szóló részben már egy ideje nincs benne az "arányos" szó:

A jogos védelem

29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi.

(3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.

29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.

csoko20 2010.07.13. 18:59:34

Ma a 20.000 Ft-os lopásokat engedik el, holnap az emberölést....

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 19:05:23

@VIKTOR A MAGYAROK KIRÁLYA!: útépítésnél, gátépítésnél, csatornatisztításnál nagyon megéri! nincs alvállalkozó, van sok-sok ingyenmunkás

minél több a bűnöző annál szebb lesz az ország. veszteség nincsen mivel ezek az emberek idáig is az államtól vagy az emberektől lopták el a létfenntartásuk költségeit vagy kapták meg segélyként

ha rendőrre-őrre támad le kell lőni, így az agresszív bűnözők halálbüntetése is eukornform!

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 19:06:58

@inci-finci: ami hibás javítsátok fejben ki, fagy ez a szar

rajaram 2010.07.13. 19:21:15

@inci-finci: Ezt, amit leírtál, tök egyszerű lenne megvalósítani. Nem értem, miért nem csinálják meg? Kézlevágás, kényszermunka - ez ma már nem alkalmazható, de egy kemény és következetes börtönrendszert (akár sátrakban is) senki nem tudna megakadályozni. Az a pár liberális nem oszt, nem szoroz. Miért nem csinálják meg?

picur3ka 2010.07.13. 19:21:56

@Sztávrosz_:

Elkepeszto az emberek szellemi allapota.

Ez az orszag kriminalis problemajanak alfaja meg omegaja szerinted, hogy nehany klepto nagyi lopott egy-ket bon-bont?

_Jeff_ 2010.07.13. 19:23:08

nem tudom, mit várnak a rendőrségtől. tavaly ősszel olyan hajnali 1kor felgyújtották a szomszédom autóját (tartozott vkinek). mivel nem tudtam aludni a fénytől, kinéztem már az ablakomon hogy mi a helyzet... így tanú lettem. rendőr nőci fel is vette adataimat.
egy héttel később kedden felhívott, hogy be tudnék-e fáradni a héten meghallgatásra. mondom be. csütörtök jó? jó. reggel a megbeszélt időpont előtt 5 perccel beállítok örse, mondom a "portás" rendőrnek hogy kihez jöttem. mire ő: kihez? megismétlem. mire ő: olyan itt nem dolgozik. mondom hát ez érdekes lesz, nézze már meg valami papíron is. úgy látszik ez eddig nem merült fel benne, mint lehetséges megoldás, mert neki is lendült az ujjával bogarászni papírok közt... mivel ez nem vezetett eredményre, bement a szomszéd szobában tévézgető (reggel 9kor) társaihoz, hogy említett hölgyeményről van-e infojuk. annyi kiderült, hogy mégiscsak jó helyen járok és ott dolgozik az illető, ám ma még nem látták. portásunk felhívta a hölgy felettesét, aki jelezte, hogy valóban nincs bent az illető, de már ott kéne lennie, várjak. 20 perc után jön az info: hölgyemény beteget jelentett, és a felettes nem tudja hogy miről van szó, de lejön. lejött. egy papírfecnire felírta az adataimat mégegyszer, mert az ügyről ő nem tud semmit, és majd ha visszajön a hölgy, akkor ő kihallgat... nem tudom, azóta kerestek-e, mert külföldön élek, de érdekes volt látni élesben, hogyan működik a rend fenntartása...

picur3ka 2010.07.13. 19:24:32

@grupi:

Nem szemermes, csak ilyet nem tud, vagy nincs szandekaban irni.

Horizont 2010.07.13. 19:35:47

@grupi: @picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ez a poszt arról szól pont amiről szól.
Se több se kevesebb.
Kár a kekeckedésért.

picur3ka 2010.07.13. 19:41:20

@Horizont:

Kosz, hogy elmagyaraztad, edes, hogy mi is megertsuk, mirol is beszelunk magunk.

Jo arrol is megerositve lenni, hogy a mindenkit fikazo posztolo nem kritizalhato. Fasza kis jogfelfogas ez, mint a ciganyoke, nem?

exepszzed (törölt) 2010.07.13. 19:41:25

@inci-finci: így is van. éljen sztálin, mindenkit a gulágra.
@csoko20: szerintemmeg mindenkit lőújjünk főbe akinek nincs 500K-s havi bére meert szar ember hogy még munkája sincs, meg végzettsége sem.
TÖMEGGYILKOSÁGOT!
ÉLJEN AZ ELIT!
CSAK HAVI 500k FELETT EMBER AZ EMBER!

exepszzed (törölt) 2010.07.13. 19:42:30

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Ő kerestet engem én meg menekülök:-)
éljen viktor!

lüke 2010.07.13. 19:45:58

nem látom
még hogy mekkora lopás a lopás
majd , ha senki nem fog
akkor lesz összehasonlítási alapom...............

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.13. 19:49:21

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

van olyan írott szöveg, amiből Te megértesz bármit is, hogy miről szól?

2010.07.13. 19:50:54

@G Boogie: Nekünk kirabolták a víkendházunkat. Volt lábnyom, volt ujjlenyomat, két hónap után úgy zárták le a nyomozást, hogy az állandó lakos szomszédokat sem kérdezték meg, ugyan már nem láttak-e valamit véletlenül? Azóta se került elő a szajré (más bűncselekmény felderítése során.) De említhetném az anyámék utcája végén agyonvert 92 éves bádogost is, ahol a kiérkező életvédelmis nyomozó kedvesen megkérdezte a holttestet felfedező örököstől, hogy nem vehetnék-e jegyzőkönyvbe azt, hogy a bácsi epilepsziás rohamot kapott és magára rántotta a szekrényt. "Na persze, és előtte elvágta a saját telefonzsinórját, mi?" - ironizált a gyászoló rokon. Hadd tegyem fel a kérdést a nagyérdeműnek: hallott valaki olyanról, hogy valakinek egy ismeretlen tetteses feljelentést kinyomoztak és az elkövetőre rá is bizonyították?

Roxvox 2010.07.13. 19:52:48

Kérdem én, az a cigó akit megcibált az a doberman, mivel bizonyította, hogy ott járt?
Ilyen alapon a falu összes "mérges" kutyáját el lehet altatni egy bejelentés alapján, ez egy vicc.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 19:53:07

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem. A kis lopás is lopás elve alapján a bolti szarkákra is börtön lenne a jutányos. És számszerűleg rengeteg nagymamit látok supermarketekben biztonsági örrel távozni.

Lone Wolf 2010.07.13. 19:55:17

Ideje volt, hogy ezt a rendszert megszüntették! Problémákat okoz? Na és? Majd szépen észheztérnek az emberek.

Mert ha a kicsit megengeded, akkor kezdenek elpofátlanodni, akkor kapja el őket az ékszíj! KELL hogy végre szét legyen rúgdalva a kis bűnök elkövetőinek is a picsája.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 19:56:48

Mondom ezt úgy hogy a választások óta (mióta megszilárdították a közbiztonságot) 2X loptak benzint a kocsimból egyszer 20 aztán 15-18L-t.

Horizont 2010.07.13. 20:00:00

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Neked nem vagyok édes!
Néha elgondolkozom, hogy biztos, hogy TE érted amiről írsz és amiről más ír??

picur3ka 2010.07.13. 20:01:18

@Sztávrosz_:

Ok, en elhiszem, hogy latsz, en meg nem lattam egyet se, de az emberek nem ettol felnek, mint a bunozes terjedese problema, az tuti.

En biztos vagyok benne, hogy a nagyiktol felo egyedek szama az orszagban igen keves.

Roxvox 2010.07.13. 20:02:03

@Sztávrosz_: Szerencsés vagy, az enyémben egyszerre még sosem volt annyi, a tank teteje belülről csupa rozsda. :)

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 20:05:45

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Nem az volt a kérdés hogy félelemkeltő-e vagy sem, hanem hogy a kis értékű lopás is lopás és levágni a kezét, akkor a tábla csoki is játszik.

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 20:10:49

@VIKTOR A MAGYAROK KIRÁLYA!: kevered a sezlont a faszoddal, az usában is van börtönmunka és itt is van-volt

leköti az energiákat, segíti a beilleszkedést

ez nem sztálini módszer. tudom jól, tőlünk teleltek ott amíg felfordult a vén disznó (ti akkor gazdagodhattatok). a köztörvényes főúr volt sztálin alatt a börtönben a politikai és háborús rabok között.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 20:16:18

Ja és az illegálisan telepített windóz és játékszoftver használata is lopás... többtízezer HUF

Húsleves 2010.07.13. 20:25:54

"Megmondom őszintén, nem igazán vágom, hogy ki volt az az okos, aki kitalálta"
Válaszolok: az SZDSZ találta ki, vagyis azok, akik a rasszizmussal riogatásból élnek. És a "nem liberális" LMP fogja továbbvinni a lángot, ha bármikor lesz rá lehetősége. A szándékosan gerjesztett abszurd helyzet, amit leírtál arra jó, hogy a hátrányos helyzetben élő cigányok visszaélhessenek vele, azokra a magyarokra pedig, akiknek ez nem tetszik, azt lehessen mondani, hogy nacionalista, rasszista, fasiszta.

Taurusz 2010.07.13. 20:26:10

Csak egy dolgot szúrnák közbe: az egész országot le lehetne ültetni. Olyan ember nincs, aki soha semmit nem követett el. Például lemásolt egy lemezt, minimál bérre volt bejelentve, és kapott feketén még, (hogy egyáltalán legyen munkája, ezt nagyon sok embernek be kell vállalnia,) szóval az egész rendszer az alapjaitól romlott. A feketén dolgozó segédmunkástól a "mi tuti, hogy nem léptük túl a kampány keretet" politikusig. Szóval először is értelmes törvények kellenének, mint a post alapja is: ami az enyém, meg tudjam védeni. Mert ugye a szoftvereket annyian védik, mint a nyű, de engem ki véd meg? És ahogy @derelyegrádi szellem: írta, nekem (persze nem biztos, hogy törvényileg, de emberileg mindenképp) az, ha öten körbeállnak, hogy legyek már olyan karitatív, adjam oda a pénzem, az órám, és a cipőm, hát... az nekem rablás. És ha bejönnek, elviszik a megtermelt kis értéket a kertben, nem érdekel, hogy ki veszi elő a bűnöst, nekem nem törvények, jegyző, meg rendőr kell, hanem biztonság. Hogy foglalkoznak az üggyel, és ha elkapják, büntetést kapjon, ne enye-bejnyét.
De ez csak az én véleményem.

Asidotus 2010.07.13. 20:32:03

Nem fognak ennyi embert elzárni, ez marhaság. 85 ezer lopás nem egyenlő 85 ezer elkövetővel, sokkal kisebb az a létszám.
Ráadásul, ha tényleg megindulnak az elzárások, akkor bizony sokan lesznek, akik abbahagyják a bűnös tetteket.

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 20:33:51

@Sztávrosz_: szar provokátor vagy a nénikkel meg a jogvédelemmel. a bíróság tudja mérlegelni melyik tett mennyire veszélyes a közösségre

az aki bűnözésből él és ebbe vonja be jobb sorsra érdemes, szebb jövőtől megfosztott gyerekeit veszélyesebb mint a néni aki 40 évet ledolgozott a társadalom javára, nincs pénze gyógyszerre sem és enne egy csokit. lehet ezt elemezgetni de egy szar provokátorra kár ez idő

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.07.13. 20:34:10

Tent City a Hotrobágyra és lehet termőre fordítani a rónát. Ott hasznosan tölthetnék az időt.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.07.13. 20:40:17

off:
Megint egy remek akció... bmeg, egy nyomorult lóherét nem láttam, mikor homokzsákot kellett rakni. Most meg előbújnak a megélhetési jogvédők. Srácok mnnétek inkább kapálni, abból is meg lehet élni, és sokkal hasznosabb...

index.hu/belfold/2010/07/13/nem_titkolja_a_jobbik_hogy_csak_magyaroknak_osztott/

on.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.07.13. 20:40:23

@Húsleves: ha az szdsz talata ki, akkor miert a fidesz alatt szuletett meg a torveny errol?:-DDD

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.07.13. 20:44:58

@Horizont: latom az alapszintu matematikat elnyomjak az erzelmeid..:-)))

tudtad, hogy egyes nezetek szerint az kulonbozteti meg elsosorban az allatot az embertol, hogy az ember - maramelyik.. - kepes felulemelkedni az osztonein a racionalitast eloterbe helyzeve..?:-DDD

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.07.13. 20:45:09

@az igazi Sipi
hmmm, te mindig hivatalosan kaptad minden pénzed? Sose toltál el egy spanglit? Nem töltöttél semmit a kenye'r.hu-ról?
Eltűnődtem :)

Martian (törölt) 2010.07.13. 20:45:30

@Sztávrosz_: nem lopás, hanem jogszerűtlen felhasználás... közvetlen kár nincs, csak nehezen becsülhető elmaradt haszon.

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 20:45:49

@inci-finci: azt hogy a néni veszélyesebb azt TE KÖLTÖTTED HOZZÁ! Jellemző rohadék partkány

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 20:47:11

@Sztávrosz_: igen. és?

@az igazi Sipi: sipike, az őseidből gyárthatunk trágyát? előtte elaltatjuk a vén dögöket mert ez így racionális. a józan ész azt mondja nem mehetnek kárba. te kis náci :D

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2010.07.13. 20:47:42

ej nyilaskaim, elfelejtitek mikor a Lajtan tulra jart lopni a magyarsag...
es a "magyar ne lopj!" idejeben meg nem a ciganyok maszkaltak Becsben...

Húsleves 2010.07.13. 20:49:29

@az igazi Sipi: a FIDESZ törölte el. Ha nem értesz valamit, írj a végére három D betűt.

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 20:49:33

@Sztávrosz_: én annyit írtam egy bíróság ezt mérlegelni tudja, ezért az érvelésed szar provokáció. nem azonos a tett így nem lehet azonos a büntetés.

olvasni tudsz vagy csak írni kisköcsög?

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 20:50:35

@schwester: de bizony. a tolvaj románt se románra értik az olaszok kamugép. románcigányra.

SiKom 2010.07.13. 20:53:19

@az igazi Sipi:
"bezzeg az egy millio adopcsalo kis allampolgarunknak nem lenne az a tent sity, ami eleg lenne, hogy rohadjon ki a bele az osszes minimalberes, svarcmelos, kamurokkantnyugdijasnak.."

Mondjuk a millió adócsaló kis állampolgár az, aki BEFIZETI az adót.
A többiek csak KIVESZNEK.

Tehát rajta, tessék csak börtönbe rakni őket, majd lesz csodálkozás, ha üres lesz a kassza!

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 20:55:10

@inci-finci: A bíróságon sokan érveltek azzal hogy azért kell a fa mert fázik a gyerek, és azért lopja a terményt mert éhezik a gyerek. A kisnyugdíjasnak meg nemtelik csokira. Ezidáig is így érvelt mindenki ezért találták ki a megélhetési bűnözés fogalmát. A bíróságokat tehermentesítették. Egys szóval se állítottam hogy egyetértek bármivel is, csak azt hogy a 80ezer hivatalos esetet számul véve elképzelhető hogvy a bolti lopások száma 200ezer vagy több. És ebben benne van a 14 alatti büntethetetlen rágótolvaj gyerek is.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.07.13. 20:56:31

@Húsleves: 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről
32. § (1) Szabálysértés miatt - ha a szabálysértést meghatározó jogszabály másként nem rendelkezik - a községi, városi, megyei jogú városi, fővárosi kerületi jegyző jár el.
165. § (1) Ez a törvény 2000. március 1-jén lép hatályba

hozzafuzzek meg valamit, vagy szepen elasod magad..?:-)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.13. 20:58:20

@az igazi Sipi:

és van az olyan, mint Te, aki egyszerűen egy képmutató ökör, aki vadul hessegeti magától az értelem minden szikráját.

Húsleves 2010.07.13. 21:00:42

@az igazi Sipi: sipike fűzd hozzá, hogy ebben hol van az, hogy a 20 ezer Ft alatti lopás szabálysértés

Joe.UK 2010.07.13. 21:00:42

@Sir Kommentor: az en olvasatomban adocsalo -> nem fizet (torvenyileg eloirt mennyisegu) adot.
Erdekes az a gondolatod hogyha a nemfizetoket becsukjuk akkor ures lesz a kassza...
Ez igy mibol kovetkezik?

2010.07.13. 21:01:11

@Taurusz: Amerikában minden harmadik embert lecsuknak hosszabb-rövidebb időre. No persze ott lehet, hogy nincs annyira fetsizálva az erkölcsi bizonyítvány, mint itt. Minden esetre abban igazad van, hogy igen jó lenne, ha valaki kigyomlálgatná az életszerűtlen, betarthatatlan törvényeket.

@Sztávrosz_: Jobb, ha felkészülsz rá, hogy lesz harmadik meg negyedik eset is, egészen addig, amíg lopni tudnak belőle, vissza fognak járni a kocsidra. Egyszer nekem is volt egy ilyen piócám, hónapokig ezresért töltögettem a töküres tankba, hogy lássa, nincs mit leszívni. Pár profára esés után le is kopott rólam. Amúgy a vindóz nem lopás. Hacsak nem a májkrofos kirakatából veszed ki a dobozos vindózt. Merthogy a lopás definitíve kézzelfogható, dologi javak ellen irányul. Persze egyesek nagyon szeretnék összemosni a kettőt, de szerencsére a jogászok fenntartják még a megkülönböztetést a között, ha bemész a könyvesboltba, és mutyiba zsebrevágsz egy könyvet, meg a között, ha kölcsönkéred a haverodtól, és lefénymásolod.

Húsleves 2010.07.13. 21:02:45

@Conv: ne bántsd sipikét, legyünk jók, integráljuk, zárkóztassuk fel. A közösség húzóereje majd kiemeli a sárból ezt a szerencsétlent :-)

Sztávrosz_ (törölt) 2010.07.13. 21:05:04

@csernaja obca: Értem az még nem gáz amit én lopok, de a másik aki tőlem lop az már gazember. Igenis lopás. Ha megvennéd, támogatnád a hazai importőrtől és alkalmazottaitól kezdve a számtek eladón át az áfabevételig mindent.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.07.13. 21:06:33

@Húsleves: nem is errol szol a bejegyzes...:-DDDDDDDDDDDDD

hanem arrol, hogy miutan a fidesz a szabalysertesnek szamito lopasokat - sajnos nem tudom, hogy melyik kormany emelte meg 5000-rol 20000-re az ertekhatart - atutalta a rendorsegrol az onkormanyzatokhoz, most visszateszi oda, ahova valo, a rendorseg jogkorebe.

csak a poszt iroja nem volt tisztaban, hogy a fidesz ezzel a lepessel a sajat szarat pucolja el:-)))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.07.13. 21:07:33

@Húsleves: le vagytok ti szarva, baratom, ugy hagylak itt benneteket par heten belul, mint gyorsvonat a rinoceroszt aztan eljetek meg a magyarsagtudatokbol..:-DDD

Horizont 2010.07.13. 21:09:07

@az igazi Sipi: Hé, hé miről beszélsz te? Arra válaszolj amiről írtam, ne gyere már ilyen baromsággal, hogy mi különbözteti meg az embert az állattól. Egy biztos az én öregecske vizslakutyám különb mint némelyik kétlábú:( Arra nem válaszoltál, hogy miért is prolik akiket meglopnak? És arra se hogy jártál-e olyan vidéken ahol rettegve élnek emberek? Vagy olyan "magasan" élsz, hogy nem látsz le alulra? Vagy nem látsz el bizonyos megyékig? Milyen ember vagy te? Senkit nem sajnálsz, lenéző vagy, szívtelen és könyörtelen.
Elmehetnél politikusnak , annak nagyon megfelelnél!

inci-finci (törölt) 2010.07.13. 21:09:37

@Sztávrosz_: egy aktív korú felnőtt embernek van más lehetősége, pont ez a lényeg. gyakran kertjük is van amit művelhetnek, költözhetnek a munka után. egy beteg idős ember mintaszerű élettel a háta mögött nem ez a kategória és nem tud már jobb körülményeket teremteni magának. kényszeridősotthonba lehetne zárni ha jobb nincs. az egyik egy demens idős akit gyámolítani kell a másik egy köcsög akit ha sokadszorra teszi dolgoztathatunk vagy ha rabol csonkíthatunk.

a sorozatos erőszaktevők kasztrálása is helyes volna

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.13. 21:10:33

@Sztávrosz_:
Azért ugye Te is felismered a különbséget 2 rúd párizsi ellopása egy mami által és 2 parfüm ellopása közt egy koszos, büdös cigány által?
Ugye Te is látod a különbséget egy zsák krumpli ellopása közt a falu határában a krumpliföldről és a spájz felfeszítése és teljes kirámolása, közt?

Legalább nagy vonalakban látja ezt egy bíró is, tehát el tudja dönteni az azonos értékre elkövetett lopások esetén, hogy melyiknek mi a célja, melyiknél szükséges az ejnye-bejnye és a szociális gondozó szolgálat értesítése, melyiknél pedig a sitt.

Aki nem érti ezt, az nem Te vagy, Te egyszerűen egy lófaszjóska kis kekec vagy, aki megpróbálja a félreértelmezett liberalizmusát erkölcsi magasságokba emelni, mert valójában egy egyszerű kis senkiházi, aki máshogyan nem tudja a real világban magára felhívni a figyelmet.

Hidd el nekem, válaszodban be is fogod bizonyítani az igazamat.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.13. 21:15:25

@Joe.UK:
Mondjuk adócsaló csak az lehet, akit elkapnak, többnyire úgy kapják el, hogy valamennyit fizet, de nem annyit mint kéne.
Aki nem fizet semmit, az többnyire nem fizet semennyi adót. csak kivesz az állami kasszából.

Szerintem erre gondolt.
Esetleg megtűzve azzal a gondolatsorral, hogy valójában nincs olyan aki ne lenne adócsaló, ha csak arra gondolunk, hogy ha a szomszédnak elvégzel egy kis fusit, már az lettél. Hiába fizeted a béred után az adót rendesen.

Húsleves 2010.07.13. 21:16:12

@az igazi Sipi: sipike, szerintem inkább te nem vagy tisztában sokmindennel, pisi, kaksi még belefér, de gondolkozni nem szoktál, az látszik. Utazz külföldre, integrálódj, zárkózz fel. Hajrá!

Don Blasius 2010.07.13. 21:42:13

@mis:
Bizony. Ismerősöm is volt shopos egy kútnál. Kb. hetente volt egy elhajtó, azt bizony tőlük vonták le. Persze némelyik kutas is megéri a pénzét, de ez már más téma.

@Martian:
Ja, elzárás, de kivinni kényszermunkára. Golyót a lábra. Ha fegyencek építik az autópályát, akkor legalább addig sem lopják ki az anyagot. :P Vagy kilopnák így is, csak más formában. :S

picur3ka 2010.07.13. 22:46:02

@Sztávrosz_:

Ez idetlenkedo kommentelok latomasai kategoria, ez a kez levagas. Meg a mi jatszik, mi nem is.

A bolti szarkak, eleve egy mas kategoria, riaszto, orzo-vedok. Megoldodik helyben, sokszor.

A kicsi lopasok videken, amik ertekeben nem soknak tunok, de eletet veszelyezteto buncselekmenyek lehetnek ugyanakkor, errol szol a torveny. A mamarol, akinek a zsak krumpli, amit elloptak, azt jelentheti, hogy ehen hal ezen a telen, itt tartunk.

2010.07.14. 06:35:16

@Sztávrosz_: Csakhogy én leszarom a sok kullancsot, aki mind abból akar élni, hogy egy kb. 100 Ft-ért sokszorosított szart csilliókért rámmér. Na nehogy már bűntudatom legyen, ha magnóra veszek egy slágert a rádióból, avagy lemásolom a szomszéd gyerek vindózát! Utóbbi esetben különösen nincs bűntudatom, valahogy majd csak megél Bill Gates az én kis nehezen megkeresett pártízezer forintom nélkül is. ;-) A számtek eladó meg menjen el szart lapátolni vagy kukoricát csumázni, annak legalább nemzetgazdasági haszna is volna, nekem erről ez a véleményem.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 08:20:14

@az igazi Sipi:
Adócsalásért hehehe milyen naív vagy....
Orbán elvtárék éppen most szavazták le az LMP javaslatát hogy off-shore cégek ne indulhassanak közbeszerzésen.
Vajon miért?
Bár ha megnézzük a fideszes off-shore emberkéket akkor rájövünk a válaszra.

Rwindx 2010.07.14. 08:55:48

@az igazi Sipi:
Érdekes hogy 99-es passzusokat idézgetsz de azt nem tudod melyik kormány rombolt éppen 2007 június 1-én...

Sííva 2010.07.14. 12:06:22

@az igazi Sipi: Nem kell pár hetet várnod! Azonnal takarodhatsz! És még finom voltam és nőies!
Az apám és az anyám az egész életét végigdolgozta és kettőjük nyugdíja sem érte el a százezer forintot, mert ragaszkodtak a szülőfaluhoz, a szülőkhöz, és a munkájukhoz! Mire mentek vele? Mára a 2400 lélekszámú kisfalu 95 %-a cigány származású, azt lopnak, visznek amit akarnak! A nagyszüleim és szüleim háza értéktelenné vált, pedig egy élet munkájával építették fel, fillérekért kellett odaadni, jóformán nincstelenül távozni! És most egy ilyen senkiházi nyikhaj meri őket semmibe venni. Hát takarodj!!!!! És ne is gyere vissza soha többé!És .................. Nincs értelme bármit is írni tovább. Semmi nem változott, csak most más nyúl a zsebünkbe. Te azt hiszed, hogy mindenki aki minimál bérre van bejeltve ezt akarta????????
Nagyon el vagy tévedve!!! A munkáltatók élnek a lehetőséggel, és nem fizetnek többet! Miért???
Azért mert nekik így gazdaságos!
Én már nagyon régen írogatom, hogy a politikus egyenlő a semmire sem jó parazitával, mert csak a véredet szívja!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rwindx 2010.07.14. 15:12:34

@Sííva:
Mem megy ez sehova, ilyen észosztásból máshol úgysem élne meg. Hol van szükség ezekre még szükség ekkora mennyiségben fizetett seggnyalókra állami pénzből? Sehol, csak itt ebben a mesterséges tenyészetben. Megpróbálja kibekkelni szépen amíg az övéi visszajönnek. Ha rajtam múlna akkor az összes ilyen éhenhalna.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.07.14. 15:23:15

@zero:

!!!
új poszt köllene
!!!

"
Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az üzemzavar kapcsán az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem országos főigazgatója vizsgálatot indított az ügyben, mert a hatályos jogszabályok szerint egy ilyen veszélyes üzemnek egy esetleges üzemzavar esetében azonnali hatállyal kellett volna tájékoztatnia az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, annak is a Borsod megyei területileg illetékes hatóságát.

Szentes György szerint ehelyett a BorsodChem részéről másfél nappal később érkezett tájékoztatás hivatalosan, a katasztrófavédelem szakemberei gyakorlatilag a sajtóból értesültek az üzemzavarról.
"
innen:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=323269

/
nincs jobb forrás, én 1ébkint a déli krónikában hallottam
ott kiderült az is h a helyieknek, a lakóknak gőzük sem vóót semmirű se..
a hétfői esetet ők is szerdán hallották ..
/

szóval vicc:
"a katasztrófavédelem szakemberei gyakorlatilag a sajtóból értesültek az üzemzavarról."

és a lakosokról ne is beszéljünk.
és arról sem h kinek adták el anno a céget, és milyen feltételekkel ...

curious george (törölt) 2010.07.15. 19:23:37

Először is, azért van/volt jegyzői hatáskör a 20.000 Ft elkövetési érték alatti tulajdon elleni szabálysértések, hogy tehermentesítsék a rendőrséget, hogy ők a nagyobb súlyú dolgokkal tudjanak foglalkozni. Mert azt, hogy Bélabá lopott a Tesco-ból és el is ismerte, azt egy jogvégzett ügyintéző is el tudja bírálni (mert ugyebár nem a jegyző levelezget személyesen a sértettel, ezért van szabálysértési osztály), minek babráljon vele a rendőr. (és a tulajdon elleni lopások 90%-a ez, h áruházból lop a nyomorult és megfogják.)

Másodszor, 100.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtahtóak per pillanat is ezek a szabálysértések. És igen, le lehet dolgozni, és le is lehet ülni. És ez továbbra is így fog menni, mert nincs bejelentett jövedelmük, így nem lehet végrehajtani rajtuk a büntetést.

Harmadszor, az h átkerül rendőrségi hatáskörbe annyit tesz, h ők fogják megszüntetni, miután a sértett sem tudja megnevezni az elkövetőt. Ja, h van felvétel? És akkor mi lesz, felismeri rajta az elkövetőt, h ez xy, anyja neve ez meg az, született itt és ekkor? Nem. Megnézi, aztán megszünteti az eljárást. Ugyanis eddig is a rendőröktől kapták az ilyen ismeretlenes feljelentéseket és a rendőrök sem tudtak mit csinálni. Megnézték a felvételt, leírták, h látták rajta a cselekményt, de attól még nem tudni h ki volt az elkövető!

Negyedszer, az h Bélabá loptt 3 különböző helyen, egy eljárás lett belőle, ugyanis erre volt a lakóhely szerinti illetékesség (tehát a Bélabá állandó lakóhelye szerinti illetékes szabálysértési hatóságnak küldték meg az ügyeket a társhatóságok is. (ezt idén januárban megváltoztatták elkövetés helye szerinti illetékességnek, de rájöttek, h ez hiba volt, mert így nem futnak össze a szálak, így visszaáll a régi rend is.)

Ha meg minősített esetet kapnak a rendőrségtől... hühű... visszaküldik nekik. Ennyi.

Szóval meglepetééés: annyi fog változni, h a rendőr fogja megszüntetni az ismeretlenes lopásokat. Csak jobban hangzik az, h "a rendőrség mindent megtett", mint h az "önkormányzat szabálysértési hatósága mindent megtett"...

curious george (törölt) 2010.07.15. 19:28:29

Ja, és eddig is lopás volt a kicsi lopás is. Csak mivel kicsi lopás volt, elég egy jogász is hozzá, nem kell rögtön tányérsapka. És mivel kicsi lopás, nincs nyoma az erkölcsi bizonyítványban, mivel a lónak is 4 lába van. (de aki 3szor lop "kicsit", az már bűncselekmény, ne felejtsük el)

Amúgy ugyanúgy szabálysértés marad így is a 20.000 alatti lopás, szal tényleg csak az változik, h nem Peti fog eljárni, hanem Ilona, de Ilonának szebb a cipője.

És az is lopás, ha eszel a Tesco-ban, mielőtt kifizetted volna (felbontott chipsek, sajtos stangli...). Ki nem tette? Levágjuk?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.15. 21:44:05

@curious george:
Én még nem tettem, viszont rúgtam már fel suttyó kölköt ott helyben, aki megtette.

Kartal (rezervált) 2010.07.16. 09:51:05

@Conv: Elég furán állnak a libsik az erkölcshöz és az etikához. Múltkor Topot küldtem el ilyen kiszólás miatt (még) melegebb területekre.

@curious george: Szóval ki nem tette? Pl. én sem, és az ismeretségi körömből kurva kevesen, de azokat le is barmoltam, amikor eldicsekedtek vele. Kurvára nem számít, hogy "ki nem tette", a lényeg az, hogy lopásnak számít, még akkor is, ha a Tescoból lopsz, még akkor is, ha minden egyes magyar állampolgár megteszi. Vagy betartod a törvényeket, vagy bűncselekményt követsz el. Más út nincs.

Kezdem érteni, miért védik a libsik a bűnözőket, és miért jutott ide az egész ország. Mert ők maguk is bűnözők, és mert ők irányították eddig az országot. És te, kedves george, ehhez lelkesen asszisztáltál, bár a hozzászólásodból az tűnik ki, hogy esetleg tevékenyen részt is vettél benne...

Donna (Cara)mba 2010.07.16. 10:22:21

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Ne félj semmit, Topo visszajön:))))))))))))))
Topo nélkül meg se lennénk már:)
Most üdül, nyaral, persze ücsével;-D Kerepeskiskarafürdőn:)

trojka 2010.07.17. 08:52:30

Rajöttek...nagy durranas...erre már királyaink is rájöttek, csak ök tettek is ellene...abban az idöben nem mindenki csataban veszitette el a kezét...

süti beállítások módosítása