Skip to content


       Szűrés lista

Red Bull Air Race: Törölve

A Red Bull Air Race szervezői a hosszadalmas engedélyeztetési eljárás miatt úgy döntöttek, nem rendezik meg a budapesti futamot. A versenyt a németországi Lausitz-be tették át, és augusztus 7-8-án rendezik meg. 2004 óta közel 600 ezer néző figyelte meg a Duna felett fordulózó versenyzőket – köztük a magyar Besenyei Pétert, műrepülő világbajnokot. A versenyt amúgy 2003 óta rendezik nálunk is, először még a tököli reptér volt a házigazda…

Korábban Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa közölte: a Red Bull Air Race repülőrendezvény olyan nagy zajjal jár, hogy az veszélyezteti az egészséges környezethez való jog érvényesülését. Az ombudsman a 2008-ban és 2009-ben megrendezett budapesti futamot vizsgálta. A szakminisztertől a hasonló rendezvényekhez részletes szabályozást kért az ombudsman, a szervezőktől pedig azt, hogy máshol tartsák a rendezvényt, ne a Lánchídnál. (pl. visszamehet Tökölre vagy ott a kiba nagy budaörsi reptér) A zajszennyezés mellett természetesen beszélni kell a környezetszennyezésről és kialakult dugóról is, hisz a rendezvényre miatt már napokkal hamarabb lezárják a rakpartokat és több közeli utcát is.  Hogy mennyire kockázatos, ezekkel a kisgépekkel az országház a Lánc-híd és egyéb műemlékek között repkedni arról nem is beszélünk , annyira demagóg…

Mindezt miért? Egy reklámrendezvény miatt. Mert ugye nem kérdés, hogy ez  reklámrendezvény? Bede Márton remekül megfogalmazta már tavaly, miszerint "a Red Bull Air Race marketingfogásnak kiváló, érdekelni viszont nagyon keveseket érdekel. Nem véletlen, hogy éppen arra az ünnepnapra van rászervezve, amikor egyébként is tele a Duna két partja az esti tűzijátékra érkezőkkel, bármikor máskor megrendezve, pláne az ilyenkor szokásos légiparádé támogatása nélkül a versenyzők csak nagyrészben üres tribünök előtt repkednének."
Arról sajnos nincs kimutatás, hogy a látványosság mennyi turistát vonz (nem gondolkodok túl nagy számokban) és ők mit költenek, azt viszont tudjuk, hogy a cég mit fizet az államnak a területbérlésért... Hát ez az…

Az augusztus 20-i nemzeti ünnepségsorozat része a Red Bull Air Race repülőverseny - derült ki abból a tájékoztatásból, amit a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) küldött a Magyar Nemzetnek. A napilap 2009.08.17-ei számában számolt be arról, hogy a MeH térítés nélkül adta tovább a versenyt szervező Ostermann Kft-nek, amit amúgy a fővárostól szintén ingyen, az ünnepségek céljára kapott meg (mivel a fővárost akkor arról tájékoztatták, hogy a partszakaszt az állami ünnepségek számára veszik majd igénybe - azért itt játszotta a hülyét mindkét fél rendesen). A főpolgármesteri hivatal az [origo] érdeklődésére megerősítette, 2009. augusztus 20-ra csak a MeH, illetve egy kulturális egyesület kért és kapott területfoglalási engedélyt, más cég vagy szervezet nem. A MeH és az Ostermann Kft. közt létrejött szerződés értelmében a cég NEM fizet a budai Duna-parton elfoglalt területért, amelyért a Magyar Nemzet szerint más esetekben nettó 2800 forintot kér a főváros naponta és négyzetméterenként. A MeH sajtóosztálya azt közölte a lappal, a repülős verseny a nemzeti ünnep programsorozatának része, ezért ruházhatta át a MeH a területfoglalási engedélyt. 

Nem mellesleg, a Meh-nek utólag kell befizetnie a  tavalyi Air Race közterület-használati díját a főváros kasszájába. Mindemellett a Meh  azt is megengedte, hogy a világörökség részét képező területre óriásreklámokat tegyen ki, holott ezt tiltja a címet osztó Unesco. Emiatt a kancellária további büntetési tételekre is számíthat.

Azt is vizsgálni kell, hogy az átadott partszakaszon milyen engedélyekkel működtették a büféket, falatozókat, mert ebben az ügyben is megkerülték a hivatalos utat.

2009-ben a Red Bull-futam a repülősök között is vihart kavart, miután az ingyen kapott területre az Air Race szervezői nem engedték be a főváros által támogatott légi parádét, amelyben mintegy húsz kisebb-nagyobb sportgép, helikopter és motoros sárkány tartott volna félórás programot a Duna felett.

A Red Bull Air Race elnök-vezérigazgatója, Bernd Loidl csalódottan töröltette a budapesti versenyt, miután néhány héttel ezelőtt Portugáliában is így kellett dönteniük. Ott a lehetséges házigazda városok között alakult ki huzavona. Loidl ugyanakkor szeretné, ha 2011-ben Budapesten ismét lenne futam. Főleg azért lenne szüksége a mi szuper exkluzív helyszínünkre, mert az országok sorba mondják vissza a rendezéseket. 2007-ben, mikor a sportág a csúcson volt, még 12 városban szurkolhatott a közönség a műrepülőknek, egy évvel később már csak 10-ben, míg tavaly már csak 6 helyszín szerepelt a verseny kiírásban. Idén nyolc. Amúgy eddig 24 városban tartottak versenyeket. Pest 2004 óta minden évben rendező volt. Köszönhetően annak, hogy a Red Bull annak idején őt kérte fel a verseny koncepciójának finomítására...

zero:
3 évig volt szerencsém lakni a Fővám téren, szuper volt 3 napig csukott ablaknál otthon pihenni, mikor 5 percenként fordult meg egy repülő a ház felett 100 méterre, fülsiketítő zúgással. De ez nem csak engem zavart. Ha jól látom, a többi helyszínen sokkal messzebb voltak a lakóházak. Németországban, a következő versenyen pedig egyenes egy motorverseny-pályán lesz megrendezve a verseny. Érdekes, nálunk a Hungaroring, mint helyszín, fel sem merült.

Amúgy kíváncsi lennék, hogy ha a "tökömtudja" multicég bekopog a minisztériumba, hogy a "tökömtudja versenyhez" szeretnék elkérni a teljes Duna-partot 3 napra egy állami ünnepen ingyért, akkor vajon kidobják a "tökömtudja" multicéget röhögve, vagy csak annyit kérdeznek, hogy mennyit is adnának pontosan egy vagy több nokiásdobozban az engedélyért?

Címkék: budapest közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr182150757

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kormány nem akarja az Air Race-t? 2010.07.14. 22:21:09

A Nemzeti Közlekedési Hatóság július 6-i határozatában elutasította a Red Bull Air Race Világbajnokság 2010-es magyarországi futamának megrendezéséhez szükséges, légtér kijelölésére vonatkozó kérelmet. A döntést azzal indokolják, hogy a rendez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 16:23:53

@Marcellusca:

Lószart, ezek nem idős nénikék voltak, akikben nyomokat hagyhatott az utolsó háború, hanem ilyen elkényeztetett idegbajos puncik.

Marcellusca 2010.07.14. 16:26:03

@El Topo (Sgt. Elias): Tudom.
De ilyen "magyarázatok" is voltak, hogy egyesek miért fosták össze a bokájukat. :)))

Geza 2010.07.14. 16:26:29

@Marcellusca:
"Szerintem meg MINDEN össznépi rendezvény előtt tarcsunk népszavazást!
Így kiderül, hogy PONTOSAN hány ember támogatja, hány ellenzi és hánynak közömbös."

Azért becsülni még talán lehetne. Pl. erre alapozva ad meg vagy utasít vissza egy közterülethasználatot az önkormányzóság. Ilyen szubjektív megítélésre építve dönti el, hogy egy épület beleillik-e a látványtervbe vagy sem.

De hogy konkrétabb példát mondjak: ilyen becslésre alapozva számolnak egy _fizetős_ rendezvény várható nézőszámával, ami ugye meghatároz a szükséges hely méretétől a belépőjegy árán át a várható reklámbevételekig elég sok mindent.

Csak én tartom valószínűtlennek, hogy szeretett kis hazánk fővárosában egyetlen olyan ráérő és felkérhető rendezvényszervező sincsen, aki gyakorlati tapasztalatok alapján ezen nézői érdeklődést felbecsülhette volna :) ?

Kettő kérdést tettem volna fel:
Ha ez az egész repülőshow mindentől külön, negyven kilométerrel délebbre lenne, de az ingyenes oda- és visszajutást biztosítottnak és ingyenesnek vesszük:
- hány főre ácsoltassuk a lelátókat, ill.
- mennyiért lehetne a belépőjegyeket az embereknek eladni?

Ha netán olyan eredményt kapunk, hogy pl. ötezer forintos belépőt megfizetne kb. ezer ember, ezer forintosat tízezer ember, kétszáz forintosat húszezer ember, ingyen pedig kimenne a látványért huszonötezer, akkor az azt jelenti, hogy nincs rá releváns érdeklődés :).

De mondanék egy kérdést:
Ha már ennyire saccra megy a dolog, miért nem szervez idén 20-ára, a tüzijáték előtti órákra a kúrmány mondjuk a Hősök terére egy monstre Kárpátia-koncertet, élő közvetítéssel a Parlament elé és mondjuk a Batthyány-térre :) ? Szerintem arra is lenne elég érdeklődő, akit meg esetleg zavarna, azoknak ajánlhatnánk az itt elhangzott 'érveket', hogy miért is kéne tolerálniuk :) ...

Jobbágy 2010.07.14. 16:27:27

Mellesleg a balatonos ötlethez annyit, hogy hajrá és ne 20-ára rakják, hanem egy másik időpontra, így, ha télleg 100 ezrek érkeznek külföldről, akkor lehet a sok valutát begyűjtögetni ott is, 20-án úgy is tele van BP.

Geza 2010.07.14. 16:29:37

@Daihelyon:
"Meg mintha Geza-t minden zavarná, zsigerből."
Azért nem minden, csak ha valami zavar, azt említem is. Néma gyereknek ugye anyja se érti a szavát, és ha nem adunk hangot a véleményünknek, hogyan várjuk el, hogy mások azt figyelembe vegyék?

"Tán még a Hortobágyi lovasnapok is."
Az nem hallatszik el idáig :).

Marcellusca 2010.07.14. 16:31:23

@Geza: Nincs válaszom.
Mindez csak fikció.
Osztom @Daihelyon: véleményét!

Jobbágy 2010.07.14. 16:31:35

@El Topo (Sgt. Elias): Az tény, hogy nem vagyok repülőgépütközikhíddal-mérnök, de azé a lezárást meg a lenyúlást megoldanák:) Ez sajnos tény. Mellesleg azt megnézném, hogy a Parlamentbe belecsapódik egy utasszállító, csak legyen valami emlékülés amin az összes MSZP-s és SZDSZ-es, nomeg MDF-es ott van! Majd a facebookon összegyűjtjük a pénzt az újjáépítésre :)

Rwindx 2010.07.14. 16:34:54

Én laktam az V. kerben, igaz kicsit beljebb az Astoria környékén. Hangos volt tény és biztos hogy akik a Dunapart közelében laknak azoknak sokkal hangosabb, de basszus ez egy belváros!
A belvárosok ilyenek. Minden fővárosban. Rendezvények, felvonulások, demonstrációk, ettől is belváros. Ha nem tetszik, nem oda kell költözni.
Külvárosban, faluban a kutya ugat, lakóparkban, panelben a szomszéd fúr, tanyán nincs tömegközelekedés, stb, stb. Basszus döntse már el mindenki hol akar élni, és mivel akar kompromisszumot kötni, de minden egyszerre garantáltan nem fog menni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 16:35:41

@Jobbágy: Nem az a baj, hogy nem vagy repülőgépütközikhíddal mérnök, hanem hogy minden hülye azt hiszi, hogy köze van a műszaki témákhoz és bátran magyarázza is őket.

kej 2010.07.14. 16:37:43

lehet, hogy tévedek, sőt remélem, hogy tévedek, de nekem - legalábbis az indoklásból és a színjátékból - úgy tűnik, hogy azok is jól akarnának lakni, akik eddig nem fértek a húsosfazékhoz

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.07.14. 16:37:52

@eric: @zero: Szenes Andrea tévéelnök akar lenni :DD

comment.blog.hu/2010/07/14/szenes_andrea_teveelnok_akar_lenni

egy wannabííí
vitzes könnyed kánikulai uborkaszezonos poszt

kej 2010.07.14. 16:39:19

@kej: tán még a cég reakcióját is ide sorolnám, hogy nem fellebbezett, nem akart más helyszínt...

eszkep 2010.07.14. 16:41:01

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": nem tudom, ebben a sztoriban szerinted mi a "magyarkodós"? Mindazonálltal témától függetlenül van egy rossz hírem: Magyarországon bizony szoktak "magyarkodni"... Akinek ez nem tetszik, az eltakarodhat Izraelbe, Észak-Koreába, vagy ahova tetszik...

Marcellusca 2010.07.14. 16:41:18

@kej: Mi másról szólna? :)))

eszkep 2010.07.14. 16:43:01

Úgy látom, a vita "leegyszerűsödött" a zajterhelésre. Javaslom a komentelők figyelmébe, hogy hozzászólás előtt olvassák el a posztot is...

Daihelyon 2010.07.14. 16:56:49

@eszkep:

Leegyszerűsödött, mert

1. Nagy egyetértésbe került mindenki, hogy a lopás az bűn. Így a versenyszervezőknek fizetni kell/ett volna. Ez nem volt sosem kérdés.
2. Légszennyezettséggel jönni nem menő, mert akkor cakk-und-pakk kell egész Budapest területéről kitiltani minden belső égésű járművet.

Most már csak azon megy a vita, hogy kit, miért és hogyan zavar. És kinek mit kell tolerálnia.

Rwindx 2010.07.14. 16:58:19

@eszkep:
Elolvastam mégegyszer, most sem látok igazából mást. Bár lehet átsiklok fontos momentumok felett, annyira azért nem zaklat fel.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.14. 17:07:32

@eszkep: @Geza: A magyarkodás igen is létezik. Ez az állandó ugatás, elégedetlenkedés, óberkodás, pofákulás. Én szívom az elporladt kutyaszart a levegőben, cserébe aug. 20-án a kutyák és gazdáik remegnek, okés? Én nem hőzöngök a critical mass miatt, gaypride miatt, stb. Mindenki elfér, vannak rendezvények, ez egy nagyvárosban ilyen. Persze, mindig vannak acsarkodók, jólmegmondók, mindenbe bele lehet kötni.

Gejza te meg boncolgathatod mondatról-mondatra, de szerintem vágod miről beszélek. Bírják ki az újlipótvárosi "nyuggerek" azt a 3 napot, én meg kibírom a 87. holomegemlékezést cserébe a Szt. István parkban. Ennyi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 17:11:15

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Na bazmeg, most kiprovokáltál Gézától egy kis reakciót 3000 karakter terjedelemben.:D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.14. 17:23:36

@El Topo (Sgt. Elias): Arról nem is beszélve, hogy le mertem írni ezt a magyarkodást és nem elég, hogy számra vettem, de nem rovásírással írtam le, hogy hátrafelenyilazos, egész Európát meghódítos, négyszáztrilliárdnobeldíjas, krisztusi-keresztény betyárfreebudahájzis CSAK a magyar...

Kicsit Karcos 2010.07.14. 17:25:11

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": magyarkodást nem láttam a történetben, azt ugyanis nemmagyarok szokták elkövetni, amikor a magyarnál is nagyobb magyarnak próbálnak látszani. Ld. még cigánykodás, disznólkodás.

Magyarozást, azt láttam, de az más.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.14. 18:05:07

Nem gondoltam volna, hogy a dolog ilyen összetett. Szép!

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.14. 18:36:20

Így van! A repülő hangos, tíccsák be! Vagy vigyék a Hortobágyra, ott zajongjanak. Meg különben is a Red Bull szemét multi menjen vissza Ausztriába! Ott szennyezze a levegőt!
Én még a gyerekeket is kitiltanám a belvárosból! mindig sikongatnak! Na meg az a sok járókelő meg turista! Az ember csak kerülgeti őket! A francér nem tudnak otthon ülni!
Úgy hallottam Smukkk Andor is indul a főolgármesteri székért! Én őt támogatom! A Szépkorúak tudnak viselkedi, nem zajonganak folyton. Be se kéne kéne engedni mást a Nagykörúton belül. Akkor végre jó lenne minden! De szép is vóóón a aaa a... Jaj nővérke, beszartam!...

==T== 2010.07.14. 18:37:06

@Daihelyon: Miért kelelttvolna a szervezőknek fizetni, Ők elhoztak ide egy produkciót, amit ingyen nézhet meg a közönség. Fizetni akkor kellett volna, ha csak jeggyel lehet kimenni a rakpartokra.

==T== 2010.07.14. 18:53:31

Egy hsz az indexről:

"Szerintem sokan fel sem fogják, ez mekkora baklövés és kár az országnak. Óriási ingyenreklám és országimázs a Red Bull air race Budapesten.
Nincsenek hatalmas hegyeink, tengereink, mi más tudunk eladni?

Hatalmas veszteség ez a szállodaiparnak, vendéglátóiparnak, turizmusnak, tetemes adóhiány. "

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=101898887&t=9092637

trojka 2010.07.14. 18:57:22

A fene a pofájukat. De bezzeg, amikor "hös" grippenjeink naponta itt forognak felettunk, olyan dubörgéssel, hogy a kutyák még az egérlukba is bebujnának, akkor nem hivatkozik senki sem arra, hogy zavarja a lakosság nyugalmát és rontja a hallást. Vagy, attol félnek, hogy majd a soprtrepulögépek között ismét "besunnyog" néhány zsido gép is. "Késö bánat, eb gondolat".

Kicsit Karcos 2010.07.14. 19:00:00

@==T==: fizetnie azért kell(ett volna eddig is), mert közterületet használnak. A nézőknek akkor kell fizetniük, ha a szervezők belépőt szednek.

Nincs ilyen szabály, hogy ha nem szedek belépőt, akkor nekem sem kell fizetni a rendezvény után. Ha valaki közterületen rendezvényt szervez, az elfoglalja a helyet, a rendőröket, mentőket, szemétszállítókat dolgoztat, cserébe fizet (esetünkben 2800 Ft. /nm / nap díjat). Ez semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy szed-e belépőt a szervező (és ha igen, mennyit), vagy nem. Ez kurvajó rendezvényekre is igaz, mert a bűnrosszakra is, mármint általában.

Mondom, a VB is nagy reklám volt Dél-Afrikának, mégsem mondtak le a jogdíjakból származó bevételekről.

==T== 2010.07.14. 19:04:05

@Kicsit Karcos:

Te nem fogod fel, hogy az államnak volt jó, hogy idehozták ezt a show-t/versenyt?

Amúgy egy csomó rendezvénynek nem kell fizetnie a közterület használatáért.

==T== 2010.07.14. 19:09:13

@Kicsit Karcos: Látom még mindig nem érted, hogy a magyar államnak/idegenforgalomnak/gazdaságnak volt jó ez a rendezvény.

Ráadásul egy csomó más rendezvénynek sem kell fizetnie a közterületek használatáért.

==T== 2010.07.14. 19:09:43

Bocs, először úgy tűnt, hogy nem ment el a hsz-em.

dr. Aullah 2010.07.14. 19:19:19

KBM

Szóval... T-vel hiába vitatkoztok, látszik, hogy benne van valamilyen szinten, valahogy haszna lett volna rajta, azt most nem tetszik neki. Ilyen embert nem lehet meggyőzni.

Először én is azt gondoltam, hogy mi van, ha valaki belemegy a hídba? Nem kicsit veszélyes.
Ahogy én látom, ez egy nagyon nagyon erőltetett reklám csak. Ráadásul rohadt pofátlan is. Eric mindent leírt, amitől az. Ha versenyezni akarnak, akkor menjenek valami más helyre. Nem hiszem, hogy pesten csak az az egy hely van, ami jó nekik. Ráadásul ingyen... faszom nem kéne? Menjenek máshova, van rengeteg gyönyörű helyiség, ahol meglehetne rendezni.

Valaki írta, hogy nem nagyon zuhannak le ezek. Má bocs, de te vagy vak vagy, vagy hazudsz. Ugyanis kb egy éve rengeteg ilyen hír volt a tévében, egymás után, sorozatosan: lezuhant egy repülő a légiparádén. Belerepült a tömegbe. stb...

És mégegyszer? Mi a fax köze van az ünnepnek ehhez a gigareklámhoz? Miért nem csinálják másik nap és akkor meg lehet számolni pontosan mennyin voltak kiváncsi erre.

(Amúgy tévéből sokkal látványosabb minden, foci, f1, meg ez a szutyok is)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 19:29:04

@Aullah:

"Ha versenyezni akarnak, akkor menjenek valami más helyre."

El is mentek. Lausitzba. Örülhettek.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.14. 19:32:09

Tele van a szamocamintas napozom a szeplelkek moralizalasaval. Ugyebar mindenkinek joga van a velemnyukhoz, ami igen eltrjedt ideologia a vilagban, csak epp az eloiranyzott velemeny kulonbozik helyrol helyre.

Meg hogy tolerancia! Meg hogy elfogadas! Mindenki elfer! Szeressuk egymast gyerekek! Harc a kirekesztes ellen. Kar, hogy baromira lejt a palya. Engem zavartak el rendezvenyrol, mert nem tetszett a pofam. Lattam sajat szememmel, amikor osszetekertettek a magyar zaszlot egy kolokkel, mert valakit az zavart. Amikor a kirekesztes elleni menetre csak azt engedtek be, akit arra alkalmasnak tartottak (ha mar egyszer!). Alig tiz napja kaptam a pofamba konnygazt azert, mert csak. Nyilvan valakit zavartunk.

Hosszan sorolhatnam... igen hosszan. De minek. Aki erti, az mar errol mind tud. Aki nem hallott, az vagynem hiszi, vagy nem is akarja tudni. Motto: "De az mas!" Mindig bevalik. Gyakorlatilag barmilyen erv ellathato a "nincs jelentosege" cimkevel ez alapjan. Mert mas. Mert Lehet Mas. Sot! Legyen! Sokkal fennebb leirtam a velemenyem, ami a versenyt illeti. Ez a mostani a dicso emberi jogi harcosoknak szolt, akik mindaddig sziklakemeny hosok, amig a harc ellen kell kuzdeni, mert az ugyebar magaban hordozza a totalis kockazatmentesseget. Kisse eltertem meg a sajat targyamtol is. Kortikalis tulnyomassal nem hatekony kommentelni. Elnezest a tisztelt egybegyultektol.

Geza ertelmeset irt. Erre valasz a kotozkodes es a szorszalhasogatas volt. Gratulalok hozza. Vilagos egyenes irasra ervelesi hobaktol hemzsego demagogia. Tulzas, populizmus, tekintelyelv, nirvana erveles es habkonnyu nacizas (kirekesztozes). Persze hamar kilukadtatok a magyargyalazashoz is, mert az mar tobbszor bevalt. Barmilyen temarol el lehet terelni a figyelmet.

A "magyarkodas" szo pedig eleg perverz kifejezes. Ugy elkepzelem az illetot, amint megkerdezi valami nemzetisegitol a deli hatar menten, hogy "te meg, haver, mit horvatkodsz itt?" Tudna ertelmezni vajon az aldozat, hogy megis mi a rossebet kerdeztek tole? Zsibbadtagyu memgyartas. Tizenketto egy tucat.

dr. Aullah 2010.07.14. 19:42:01

@El Topo (Sgt. Elias): Igen. Elvittek. De mondjuk én úgy gondoltam, hogy az országon belül máshova.
Nem vagyok egy nagy földrajz tudós, de kétszer voltam a dunakanyarban. Gyönyörű egy hely, főleg a várból. Ott pl a folyó fölött simán meglehetne tartani. A környék is fellendülhetne kicsit.
oreglegeny.honlapepito.hu/tarhely/oreglegeny/kepek/dunakanyar.jpg
De mondom, nem vagyok nagy földrajzos, nem jártam sok helyen az országon belül, nem ismerem. Mellesleg ez nem is lenne messze pesttől.

Amúgy igen, igazad van Topo. (Nem hittem volna, hogy ezt valami leírom)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 19:52:39

@Aullah:

Tudod, aki fizet, az mulat. Aki finanszírozza a versenyt, oda viszi, ahol jobban gazsulálnak neki. Én is így csinálnám.

Hungaro Sapiens 2010.07.14. 19:54:48

Azt nehezen lehetne tagadni, hogy a rendezvényre óriási tömegek kíváncsiak. Kár, hogy itthon vadkeleti módra szervezik. A reklámért és a területhasználatért cserébe jogos volna az anyagi ellenszolgáltatás a Red Bull részéről. Gondolom a belvárosiak pihenéshez való jogát is lehetne jobban érvényesíteni.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.14. 20:03:10

@Aullah: " ...mi van ha lezuhan?..." Mer? Mi van ha lezuhan? Ilyen alapon ki se menjünk az utcára, mert mi van ha... Legjobb lenne, ha visszamásznánk a fára, ott aztán senki nem zavart minket anno. Jaj, jaj, az sem jó, mert onnan meg le lehet esni, akkor meg elkap a kardfogú tigris. A francba. Bárcsak megint egysejtű lehetnék az őslevesben. Akkor igazán nem történt semmi extra. Ejj, régi szép idők!

==T== 2010.07.14. 20:12:18

@Aullah: az ilyen hülye egymásnak keresztbe tevő, a másikat visszahúzó, dögöljön meg a szomszédé is mentalitású emberkék miatt lesz Mo 20 év múlva is ugyanolyan sz* hely, mint most...

A Red Bull köszöni szépen ellesz Budapest nélkül is, pl. menni fognak jövőre New Yorkba. Ez Budapestnek volt biznisz, hogy eljöttek ide és ingyen csinálták nekünk a showt és a reklámot és generáltak némi idegenforgalmat.

==T== 2010.07.14. 20:14:35

@Aullah: és szerinted a Duna-kanyarba ho lférne el félmillió néző rte nagyokos, És hogy mennének oda?

Egyáltalán miért kell beleszólnod olyasmibe, amihez láthatóan hülye vagy, mint a ***?

@Hungaro Sapiens:

Belvárosiak pihenéshez való joga? Nem éjszaka van a verseny.

Marcellusca 2010.07.14. 20:18:10

Na, ez az, mindent bele!!!

Megint megy a fröcsögés, mert két ellenvélemény találkozik.

Én megértem és valahol elfogadom Géza és @Meleardil Eressea Iluvadan: véleményét is.
És Topláknak is igaza van.

Egy egyszerű rendezvény miatt megy a fikázás, mert (és ez a legnagyobb problémátok!!!) ingyen kapták a területet.
Hát, b@sszátok meg azt a pénzéhes, sóvár ....!
Mert, ha fizetnének, akkor már minden rendben.
Akkor már nem is olyan zajosak és büdösek a gépek.
Akkor már nem is zavarja annyira az embereket.
Akkor már jó, hogy jönnek ide a turisták.
Akkor már nem baj, hogy a fél belvárost lezárják.

És vonatkozik ez minden rendezvényre.

Tolerancia.
Az mi? Azt nem ismeri már senki.

dr. Aullah 2010.07.14. 20:18:18

@==T==: Mondtam, hogy nem vagyok nagy földrajzos. Abban viszont biztos vagyok, hogy sok hely van, ahol meg lehetett volna tartani az országban, olyan is, ami közel van a fővároshoz.

Marcellusca 2010.07.14. 20:20:05

@==T==: Ne erőlködj! Nem értik.

Majd megy a sírás, ha Bukarestben lesz a következő.
Óóóóó, bakker, pedig itt vót Pesten ....

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 20:56:07

Zero barátom.
Kedvenc barátaink jobbnál jobb dolgokat csinálnak és te ilyenekkel játszol?

Pedig itt van az hogy a fiúk leszavazták az LMP javaslatát hogy off-shore cég ne indulhasson közbeszerzésen, ami azért érdekes mert pont ők voltak akik off-shore lovagoztak.

Meg ugye itt van Borkai és a személyre szabott alkotmány.

Ezek olyan szépséges dolgok hogy csak röhögni lehet rajta.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:04:51

Én csak egyet nem értek, ha ez itt ekkora problémát okoz, akkor hogy a bánatba terveznek ide olimpiát [az egyik tekintélyes közméltóságunk (vagymiatök a paprikajancsi) ] már 2012-re ide vizionálta egy időben :)
A környezet és zajszennyezős ellenző érvek valahogy nekem egy kicsit erőltetettnek és öncélúnak tűnnek. Miként a de hát nem fizettek a helyért érvek. Van egy olyan gyanúm, hogy az Air race közvetítése a világban nagyobb hatékonysággal működött az országimázs terén mint az egész éves országimázs kampány a világkiállításos produkcióval együtt. Nos, melyik kerül többe?

Mondom ezt úgy, hogy nagyívben szarok rá van-e vagy nincs-e, ugyanannyira nem érdekel mint a F1 és a foci.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 21:17:08

@Conv:
Jogos a felvetés.
De mi eztet a magasztos célt nem érthessük ugyi.

Pedig ez is érdekes hír:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/14/ismet_lecsapott_az_mfb-kommando/?rnd=11
Engem tökre arra emlékeztet amikor megérkeztek a barna bőrkabátos kisz fiúk lelnin sapkában...

Joe.UK 2010.07.14. 21:35:30

@prostatikus vogon jeltz:
A postot nem Zero jegyezte de amugy jogos amit irsz...:D

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.14. 21:37:42

@Conv: Ja. Meg ott van a Tour de France. Ott is pampoghatnának, hogy le vannak zárva az utak néhány biciklis miatt. " Me' mé' pont itt kel tekerniük..."
Az sem arról szól, hogy néhány biciklis teker mint a hülye, oszt' egyszer csak begurulnak a célba. Ez 100 százalék országpropaganda! Engem kurvára nem érdekel a verseny, azt sem tudom, kik vannak benne, mégis nézni szoktam. A tájak meg a történelmi városok miatt.
Ezt nem érti ez a sok fakés.
Az meg hogy " mé' nem fizetnek, hogy itt lehetnek..." Ó bakker...
Borzalmas ez a sok élhetetlen savanyúuborka.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:38:47

@prostatikus vogon jeltz:
Engem ez pl. arra emlékeztet, hogy valóban hogyan kellene lezajlania és megtörténnie egy állami tulajdonú, állami vagyonú szervezetben a vezetőségváltásnak.
Persze ez szokatlan az eddig megszokotthoz képest, de valahogyan így kellene működnie.

Hova érkeztek meg egyébként a barna bőrkabátos kisz fiúk emlékeidben? :) De fura, lehet, hogy nem vagyok elég idős hozzá, hogy barna bőrkabátos kisz fiúkról egyáltalán emlékem legyen?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:43:13

@Thulsa Doom:
Mondjuk ha dubaiban ahol sokkal kisebb szükség van rá, fizetnek a területért, itt is fizethetnének... de nem ez az igazi oka annak, hogy nem lesz, ezt szerintem mindenki tudja... és nem is a hang és légszennyezés :)

De nem lep meg a dolog, az viszont még mindig meglep, hogy ezzel a NOB faszsággal még mindig lehet az országot etetni és ennek kapcsán pénzeket lenyúlni, mindenféle formában... valós lenyúlás, teljesen felesleges apparátus működtetés, pályáztatás felesleges és értelmetlen célokra, céltalan és felesleges utazgatásokra, stb.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 21:43:45

@Conv:
Maga a "módszer" emlékeztet arra amikor rákosi pajtás idejében jöttek államosítani a fiúk.
Valahogy ezek a dolgok mint:
"A dolgozókat akár még szabadságukról is visszarendelik, a telefonokat kikapcsoltatják, volt olyan eset, amikor a mobilokat elvették, a számítógépes hozzáféréseket is letiltják. Az irodaházakban még az ipari kamerákat is kikapcsoltatták az akció idején."

Bocsi miért kell kikapcsolni az ipari kamerákat?

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 21:44:50

Nekem a módszerrel van bajom akárki is csinálja, ha a szocik is ezt csinálták akkor ők is rohadjanak meg.

merzo 2010.07.14. 21:44:54

"A szárnyak elrendezése és a pilótafülke mögötti megemelt törzsrész zömök, erőteljes külsőt kölcsönöz a mindössze 530 kg (!) tömegű repülőgépnek. A szimmetrikus, szénszálas erősítésű kompozit anyagból készült rendkívül teherbíró szárnyak formája is jellegzetes, a főfutókat pedig áramvonalazó burkolat takarja. A törzsben található tartályba 71 liter, míg a szárnyakban lévőkbe 158 liter üzemanyag tölthető. A gép maximális felszálló-tömege 817 kg. "

Talán a festéket verné le a láncról Kb Opel astra tömegü a szerkezet

"A 340 lóerő teljesítményű Lycoming IO 540 EXP motor a háromágú – általában Hartzell „Claw” típusú – légcsavar segítségével repíti az Edge 540-est akár 426 km/óra sebességgel "

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:50:16

@prostatikus vogon jeltz:

ennek bizony több oka lehet, de voltaképpen ez csak pletyka, hogy az ipari kamerákat kikapcsoltatták, senki nem erősítette meg.
A telefonokat pedig azoktól vették el akiknél "céges" készülék volt. Nyilvántartásba vették, megvan, jóvan és visszaadták.

Ez a hír egy kicsit szerintem fel van fújva, de nem mondom, hogy nem tudok elképzelni ilyen "kommandós" átvételi módszer megvalósítást a fityiszről.
Azonban úgy gondolom az mszp-szdsz örökségű korrupcióval és mutyival fertőzött közép és felsővezetés esetében ez valószínűbb, hogy hatásos módszer a valós állapotok és helyzet felmérésére, mint a: "Jövő héten csütörtökön jó lesz Lajoskám? OK , akkor majd az a csinos kis szőke legyen a kávéfőző kisasszony mint a múltkor" típusú átvétel és helyzetfelmérés.

dr. Aullah 2010.07.14. 22:03:40

Az olimpiát azért erölteti a kormány, mert hatalmas mutyi lehetőség. Ha 4es metrón ennyit elloptak már, képzeld el hogy nokitelefondoboz gyárat lehetne építeni egy olimpiából.

regression 2010.07.14. 22:08:40

Azért az jellemző, ha valami nem tetszik valakinek (pl Red Bull Air Race, vagy Nemzeti Vágta vagy Meleg Büszkeség napja), és ennek hangot ad, akkor azok szerint akiknek teszik, ő:
- nem toleráns, nem empatikus
- tipikus magyar, mindennek keresztbetesz, dögöljön meg a másik tehene is

Ezért én most kijelentem, nekem mostantól kezdve minden tetszik! Mindennel egyetértek, és mindent támogatok! Igen, az ellenkezőjét is! Rendezzenek meg bármit, tegyenek bármit, nekem minden tetszik!

Így most toleráns vagyok végre, empatikus, és levetkőztem bunkómagyar valómat.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 22:09:05

@Aullah: Ez tiszta, csak az nem, hogy a sok barom itt lent a földön, minek tapsikol ehhez? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 22:11:56

@regression: szóval nem tolerálod azt, hogy nem teszik valami, nem mered vállalni a véleményed? mégiscsak kirekesztő vagy .

dr. Aullah 2010.07.14. 22:14:11

@regression: Ja igen. A magyar vágta. Na az is egy kategóriába van nálam az errésszel.

Disznó Úr 2010.07.14. 22:53:37

Nem bánom hogy elmarad. A budapesti Duna-parton lakom, engem nem a zaj és a dugó zavart, ilyen van, az ember tudomásul veszi. Sokkal inkább veszélyesnek éreztem, hogy a műemlékek mellett zajlik az esemény. Egy Lánchíd, vagy Országház és a többi épület és élet többet ér annál, hogy a művelt közép-európai polgárok a repülőket bámulják.

Sajnos távol áll tőlem, hogy sötét sutyerákok között órákig bámuljak bármit is, úgyhogy bizonyára nem tudom átérezni az elvtársias hangulatú tömegrendezvények nagyszerűségét sem.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 00:24:02

@==T==:
Attól tartok, ezt a "world's largest spectator sporting event" kifejezést félreérted.
Ez ugyanis nem azt jelenti,hogy ezt a sporteseményt nézik a legtöbben, hanem hogy ez a legnagyobb látványsport-esemény.
Érted, a látványsportok közül a legnagyobb. A nézettsége egy Forma-1 futamnak nagyságrendekkel nagyobb. Élőben is, tévében meg pláne.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 00:46:23

@==T==:
Na ja, 2002-ben Rákay Philip azt monta, a Kossuth téren 1,5 millióan vannak, és még mindig jönnek. :-)
Az is benne volt a tévében.
(Akik nem ismerik a helyszínt: talán 150 ezer ember fér ott el (heringüzemmódban). A mellékutcákkal együtt esetleg 200 ezer. Már egy rétegben persze.)

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 01:54:57

@Geza:
Hát mondjuk a MiG-eket a sportgépek lazán kiröhögik még kezdő pilótával is, nem ilyen tudásúakkal.
(Kis túlzással a sportgépek végsebessége alig több, mint a vadászgépeknél az a minimum, hogy a levegőben maradjanak.)
Láttam MiG-eket műrepülni Pápán meg Szentkirályszabadján (Szabó Topit, a 3 vadászgépes műrepülő világbajnokunk (Vári Gyula, Kovács Péter és Szabó Zoltán) egyikét ismerem személyesen - milyen érdekes, ő azért tudhat valamit a repülésről, meg ismeri is elég jól a MiG-29-est, imádja is, mégis zuhant már le ő is, már persze idejében katapultált -, mondjuk a MiG-ekről annyit, hogy talán nem véletlenül nyertek egymást követő(? - lehet, hogy volt 1 év kihagyás) 5 évben magyarok), hát egy sportgéphez képet azért elég esetlen figurákat mutatnak be lomhán. De nem is ezekkel a kisgépekkel kell versenyezniük, hanem hasonló reptulajdonságokkal rendelkező másik vadászgéppel.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 02:07:59

@fairi:
Hát mondjuk a Budapest Parádé zajában volt is valami, az akkori csajom Zuglóban vagy 5 kilométerre lakott a bulihelyszíntől, de simán lehetett hallani a zenéket nála.
Lehet, hogy megszüntetni nem kellett volna (bár én olyan szert nem fogyasztok, amivel az a zene élvezhető), de faszé nem lehet 120 helyett 90 decibellel zenélni?

luf! 2010.07.15. 02:15:31

" A versenyt amúgy 2003 óta rendezik nálunk is, először még a tököli reptér volt a házigazda…"
szeretném kikérni a vidéki olvasók nevében...
amúgy jó cikk

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 02:27:36

@Daihelyon:
Igen, csak az együttélés nem azt jelenti, hogy a zajongó faszokat el kell viselni, hanem hogy a zajongó faszoknak kell abbahagyni a zajongást.
Az ok, hogy a nemzajongók nemzajongása nem zavarja a zajongókat, a zajongóké viszont zavarja a nemzajongókat.
Tudod: a szabadság addig terjed, amíg nem zavarsz vele másokat. Amikor már igen, akkor és ott stop.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 03:53:55

@Daihelyon:
Ne lepődj meg: már VOLT a Kapcsolat-koncert.
Csak nem 3 napig.
A VB-meccsek meg messze nem olyan hangerőn mentek, mint egy motoros repülőgép.

A közlekedéssel kapcsolatban meg megint hülyeséget beszélsz, és demagóg vagy.
A közlekedés szükséges rossz. A RBAR meg szükségtelen rossz.

@Roltii:
Tökéletesen egyetértek.
Ha rajtam állna, azt mondanám, hogy adott 1 nap, legyen mondjuk május 27, és akkor mindenki oda vonul meg úgy fut, ahol akar (Critical Mass és Gay Pride is beleértve), akár még a hidakat is le lehetne zárni ( gyalogosforgalom elől persze nem), meg akár még ott zajong is, mondjuk reggel 10-től este 11-ig, aztán az év másik 364 napján kuss van, aki ezen az 1 napon nem oldotta meg, az így járt.

Magyarországra meg már rég kocsmázni járnak a külföldiek. Legalábbis az ún. "nyugatiak".
Az a hírünk, hogy szépek és könnyen kaphatók a lányok (külföldieknek egyébként tényleg), olcsó a pia, nem szól a rendőr, ha az utcán iszol, és azért sem, ha üvöltözöl éjszaka (próbálj meg éjszaka üvöltve végigmenni egy berlini vagy londoni vagy akár nagyon liberális amszterdami vagy koppenhágai utcán...).

@Geza:
Sok esetben sajnálom, hogy nem én írtam, amit te, mert kb. ugyanúgy gondolom, csak nem tudnám úgy megfogalmazni - azt hiszem, kicsit indulatosabb vagyok írásban; pedig élőben egy kicsit sem. :-)
Nade.
A Sziget ellenben kb. 80 ezer ember szórakozása (napi 65 ezer ember engedhető be - ezek kb. 90%-a hetijegyes, ráadásul kb. 80% külföldi, tehát a Sziget tájékoztatóiban szereplő 350-400 ezer ember úgy jön ki, hogy ha veszel egy hetijegyet, akkor te onnantól 7 ember vagy, erről valami József Attila nevű ember írt vagy 80 éve egy nagyon szépet, hogy ellenség ha elődbe áll, 7 legyen, kit előtalál, meg kettő vitéz és tudós négy - bár a kedvencem a csajozásra vonatkozó rész: dogják körül, mint húst a légy, szerintem elég plasztikus... -, így jön ki ez a szép nagy szám, én mondjuk 18 éve minden évben 7 ember vagyok immár...), nem millióké.
És kb. negyedmilliónak okoz kényelmetlenséget (ebben már a közlekedési gondok is benne vannak; soknak viszont segít, mert egész éjszaka jár a HÉV Békás és a Batyi között, ami máskor nem, meg napközben dupla sűrűek a járatok.)

"Csak ha több embert jobban zavar, mint ahány embernek amennyire kedvére való."
Ez azért nem teljesen jó így. Ha csak egyvalakit ölnek meg, de a többi életben marad, akkor minden rendben?
Szóval ha 1%-ot zavar, akkor azért már el kéne gondolkodni, hogy meg kell-e azt a rendezvényt tartani. És főleg az ott lakók 1%-ról beszélek, mert aki nem ott lakik, az vagy elmegy (ha megtartják), vagy nem (akár megtartják, akár nem), de aki ott lakik, az nem tud máshová menni. És amikor a lakást vette, akkor esetleg az még egy nyugodt, csendes környék volt (gondolok itt pl. a VI-VII. kerületre és azok kocsmaügyeire).

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Így van, kurvára kéne tolerálni.
De miért mindig nekünk?
Mi lenne, ha most ti tolerálnátok azt, hogy a jövőben NEM lesz verseny?
(Ami egyébként egyáltalán nem látványos, egyszerű bólyakerülgetés. Mintha a rali helyett egy szlalomversenyt néznél - régen a Poran kupán volt pl. ilyen is.
Pedig Besenyei tényleg tud látványos dogokat a repülőgéppel, olyat is, amit a világon talán senki más. Ez a RBAR egy kalap szar, túl sok zajjal.)
Egyébként valószínűleg nem a nyuggereknek van bajuk a zajjal, hanem pont azoknak, aki mindennap melóznak, ekkor meg pihennének, és nem hagyják őket.

@El Topo (Sgt. Elias):
Hát a fizika nem lehetett az erősséged...

"El is mentek. Lausitzba. Örülhettek."
Ami engem illet, örülök is. Ne is jöjjenek visza soha többet.

@KGyST:
Csinájjá mán egy olyat is, hogy tilcsák be a redbulerrészt.
Csak hogy valós képet kapjunk.

Illetve akkor adják vissza, ha több mint 5 millió ember arra szavaz (tudod, lakosság 50%-a).
Vagy vitesd el a saját tanyád fölé.

@Rwindx:
Ilyenek ám a faszom.

@Kicsit Karcos:
Szerintem nyelvészeti vitákba ne szállj be. Láthatóan nem értesz hozzá.

@==T==:
Közterület-használati díjról hallottál-e már?
Az államnak meg mi a francért is volt jó? Szerinted hányan jöttek ide ennek hatására?
(Hogy te is megértsd: te hányszor mentél ki Portóba azért, mert ott volt a verseny? Sydneybe? Abu Dzabiba? Akkor meg mi a lófaszról beszélsz?)

A Dunakanyar kicsit hosszabb, mint a budapesti rakpartok... És feltalálták már a közlekedést is. Szóval hogy téged idézzelek:
"Egyáltalán miért kell beleszólnod olyasmibe, amihez láthatóan hülye vagy, mint a ***?"

"Belvárosiak pihenéshez való joga? Nem éjszaka van a verseny."
A pihenés nemcsak alvást jelent. Mondjuk a zenehallgatást vagy a beszélgetést is kurvára zavarja a motorbőgés.
(Mellesleg meg mi van, ha a belvárosiak délután 2-ig akarnak aludni? Nehogy már te szabd meg...)

@Marcellusca: :
Miért nem vagy te toleráns? Mutass már példát! Miért csak másoktól várod el?

@merzo:
Azért az a 230 liter benzin elég nagyot tud pusztítani, ha felrobban. A benzin robbanási energiája kb. 3-szorosa a puskaporénak (hagyományos fekete lőporénak), ami azt jelenti, hogy ez 3 hordó puskapor ereje (még úgy sem mondanám jelentéktelennek, hogy nincs lefojtva)..
Meg hát ugye a sebesség négyzetesen számít, a tömeg meg csak egyenes arányosan. Mennyivel is megy az Opel Astra?
Vakond kolléga volt a fizikatanárod? Mert hasonlóan felkészültnek tűnsz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.15. 07:24:55

@tasavallan presidentti yön:

Tévedsz, szófosó. A fizika kifejezetten az erősségem volt és most is az.

Valandil 2010.07.15. 08:11:02

@prostatikus vogon jeltz: "az LMP javaslatát hogy off-shore cég ne indulhasson közbeszerzésen" - még 1-2 ilyen javaslat, és ősszel LMP-zek egyet. Viktorunk egyre hülyébb, a Fideszből meg már csak a szerencselovagok látszanak...

És??? 2010.07.15. 09:10:16

Hát bazz az belvárosban élek,hallotam sokszor a gépeket.De ezek csak kifogások.Azt azért megnézném amikor egy ilyen szecska romba dönt hidat.
Nem baj majd a polosaink dobalnak labdat a ,esetleg kenu versenyt rendeznek,vagy overdose atszalad a vizen.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.15. 09:19:29

Azért kíváncsi leszek hogy mi lesz a Redbull-os rendezvény helyett.
Gondolom hagyományos vízi és légiparádé nem lesz, mivel már nincs hozzá hadseregünk.
Majd hallgatjuk a bölcs vezérünk előremutató szavait .... :-)

Peetee 2010.07.15. 09:46:52

Jó, akkor ennyi erővel tiltástok ki az autókat a belvárosból, mert amikor sek van belőle (mondjuk reggel 7től este 21h-ig), akkor az is nagy zajterhelést okoz, és sérül a belvárosi nyomoroncok egészséges élethez való joga.
Bp. belvárosában egészséges élet? Bruhahahahahaha.

Picsába az ilyen idiótákkal.....tipikus magyar: Senki semmit ne csináljo, mert találok indokot, amiért az engem zavar....és ha nem, akkor is dögöljön meg a szomszéd tehene is!!!

MEGALÚZEREK!!!!

Krikri 2010.07.15. 09:57:14

@Peetee: nagyjából megtörtént, amióta parkolni is lehetetlen és minden sétálóutca. Ember se megy oda, hihetetlen milyen kihalt lett (Múzeum krt pl)

==T== 2010.07.15. 10:20:13

azso.net/2009/09/07/kell-e-nekunk-red-bull-air-race/

Azt eddig is tudtam, hogy Bessenyei ötlete az egész, de azt nem, hogy világszerte egy magyar Kft végezte a helyszíni lebonyolítást. Emiatt ismételten gratulálok...

Ráadásul más helyszínek súlyos dollármilliókat (Rio 8 milliót, Kanada két évre 10 milliót))fizetnek a szervezőknek azért, hogy elvigyék a városukba a versenyt, míg mi ingyen kaptuk. ezmiatt ismét jár egy plussz gratuláció...

www.windsorstar.com/entertainment/Bull+Race+returns+Windsor/2472987/story.html

==T== 2010.07.15. 10:35:29

miért nem látszik a hsz-em?

==T== 2010.07.15. 11:45:27

@zero: biztos.

EMMY® DÍJAS A RED BULL AIR RACE VILÁGBAJNOKSÁGRÓL SZÓLÓ TV MŰSOR

A New Yorkban tegnap este rendezett 31. Sport Emmy díjkiosztó ünnepségen a Nemzeti Televíziós Akadémia a neves Sport Emmy® díjat adományozta a Red Bull Air Race Világbajnokságról szóló TV műsor készítőinek.

A 2009-es Red Bull Air Race Világbajnokságról szóló műsort 183 országban 270 millió TV néző látta. A 8 futamból álló Red Bull Air Race Világbajnokság idén június 19-20-án először látogat el New Yorkba, mielőtt Európába indulna a további három versenyre.

www.redbull.hu/cs/Satellite/hu_HU/Article/EMMY%C2%AE-D%C3%8DJAS-A-RED-BULL-AIR-RACE-VIL%C3%81GBAJNOKS%C3%81GR%C3%93L-021242840473943

Daihelyon 2010.07.15. 14:26:26

@tasavallan presidentti yön:

Javaslataom, hogy zárjuk le Budapestet.

Mint mondtam rohadt paradox, hogy a budapestiek örülnek, hogy egy kibaszott világvárosban élnek, aztán problémáznak, ha tényleg világvárosként üzemel.

Ki kell tiltani mindenki a gecibe, aki nem budapesti lakos. Ki kell tiltani minden járművet. És aztán lehet örülni a csendnek.

És azt hinné az ember, hogy csak ráérő nyugdíjasok szokták szívózni...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.07.15. 14:53:22

@Rwindx: basszus, ez a baj ezzel az országgal. senkinek semmi nem jó. a south parkban tom cruise-nak találtak egy egyszerű megoldást arra, hogy csendes, nyugodt környezetbe kerülhessen: fellőtték a holdra.
egyszer elmentem a nagyfateromhoz az öregek otthonába, hogy felszögeljek neki egy képet a falra. két koppanás a kalapáccsal, és a szomszéd szobában lakó banya átjött üvöltözni, hogy ne zajongjunk az ő pihenőidejében. bazz, évek óta ott üldögél és élvezi a csöndet, de nem bír ki 20 mp-et.

ati27 2010.07.15. 15:25:34

@eszkep:

Volt koronausztatás? Volt? Lesz? Lesz!

ati27 2010.07.15. 15:38:39

@==T==:

Milyen ugyanolyan szar? Szarabb :) Ne légy ilyen optimista. :) Érdekes "állat" a magyar ami ingyen van azér fizettetne/fizet amiért fizetni kéne azér meg nem akar.. :) Mondjak példákat? Na ugye.. Másrészt ami működik azt szétveri, a döglött lóval meg parádézna, és nem érti miért nem megy..

Dr Smit Plagius 2010.07.15. 16:54:24

én örülök... rbar púp a hátamra...

isti77 2010.07.15. 17:31:47

Én a III.kerületben lakom. Kurvára áthallatszanak a lakóhelyemre az augusztusi Sziget Fesztivál koncertjei, ami nagyon zavar, amikor éppen nem vagyok én is kint. Kérem betiltani.
Sőt, az összes lakott területen lévő szórakozóhelyet kérem bezárni, vagy áthelyezni az alföldi pusztaságba, ahol nem zavar senkit az aggregátorhanggal kevert zene. Mezőgazdaság már úgyse nagyon van, lehetne erre használni a parlagon heverő területet. Mint pl. a Magyar Sziget a Csattogó-völgyben.

trojka 2010.07.16. 16:40:30

...továbbá javaslom betiltani a husvétot, a karácsonyt, a szent Iván éji tuzugrást, a szilvesztei durrogást, augusztus 20-át, aki pedig hangosan mer röhögni, le kell vágni a tyukszemét...majd lesz itt rend... hogy is hivták azt a kis kefebajuszost...ejnye, itt van a nyelvemen...majd bolond leszek kimondani...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.16. 18:54:34

@trojka:

Én pl. el lennék mind nélkül, a hangos röhögés kivételével.

vallásos nem vagyok, a szilveszteri-újévi ricsajt kifejezetten utálom,
aug 20-a:
I. István király szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, - oké, megemlékezés, de állami felhajtás? Akkor már inkább a honfoglalásnak/államalapításnak
az Új Kenyér ünnepe, - ennek állami felhajtás?
1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe. - anulálva

és nem vagyok sem libsi, sem komcsi, eccerűen herótom van a felesleges haccaccáréktól.
kisebb kivitelben is. Pl ingerem van felrúgásra az óvodai ballagást, az általános iskolai ballagást ünneplő családi összejövetelek résztvevői iránt.

fokabacsi 2010.07.16. 20:57:22

Azt az egy dolgot nem értem, ha valamit ünneplünk, miért kell hozzá külön ricsajt csinálni. A Red Bull pedig elfelejtette megkenni az engedélyezési utakat, hogy minden olajozottan menjen.

Perillustris 2010.07.16. 23:13:45

@Roltii: "Nincs az a tömegközlekedésünk ami kiváltaná az autós közlekedést, ilyesformán én a forgalom bármilyen okból történő zavarását bűnnek tartom."

Muhahahaha. Évi ~8760 órát autókázhatsz kedvedere, s te nem viselsz el pár órát, amikor egy kis szakaszra nem hajthatsz be. Önzőségből csillagos ötös.

Roltii 2010.07.17. 08:55:30

@Perillustris: sötét vagy, nem kicsit. Egyébként több mint egy hétről van szó...mint írtam, ha csak a verseny lenne, meg 1 napos lezárás, nem érdekelne. De volt olyan tavaly vagy előtte, amikor pl Óbudáról jópofa volt bejutni a városba mert a HÉV helyett pótlóbuszok jártak, a szentendrei úton ment a felújítás ezerrel, és még a rakparton is lezárások voltak...az a baj, hogy nem hangolnak össze semmit semmivel. Nem az RBAR-el van bajom ,hanem egyszerűen azzal, hogy mindent lezárnak szó nélkül. Egyébként az RBAR kordonokkal leszokta zárni a Halász utcai rakpart lejárót, amiről valahogy sose ad senki semmilyen tájékoztatást...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.07.17. 10:25:47

@El Topo (Sgt. Elias):

"Nem az a baj, hogy nem vagy repülőgépütközikhíddal mérnök, hanem hogy minden hülye azt hiszi, hogy köze van a műszaki témákhoz és bátran magyarázza is "

igaz, de nemcsak hülyék, hanem
a nembiztos h hülyék is..:
ált a kommentelő népség épp ilyen
és a tóta w féle univerzális szakértő bölcsészek....

főpéldám/ kedvencem, amikó a környezetvédelemrőő nyilatkozott w mester.

w.blog.hu/2009/12/11/egyel_hodot

Perillustris 2010.07.17. 12:47:55

@Roltii: "bármilyen okból"

Általánosan fogalmaztál, erre válaszoltam, te világosság fejedelme... A RB AR rendezvény szerintem is aránytalanul sok bonyodalommal jár, beleértve a 3 hetes lezárást, a bringaút és a járda tönkretételét (mely javítására évek óta ígéret van, de persze szarnak rá - gondolom olcsóbb egy-két hivatalnok zsebét tömni).

atila68 (törölt) 2010.07.27. 20:19:54

Ésszel már hóhahó!
A belváros történelmi épületei közé beengedni, nulla veszélyérzettel megáldott bámészkodók fölé, nagy sebességgel alacsonyan áthúzó repülőgépeket több mind Darwin-díjas ötlet.