Skip to content


       Szűrés lista

A rendőrnek se tisztelete, se tekintélye

Ma hajnali fél 2-kor gépfegyverrel szitáva lőttek egy rendőrt és egy igazoltatásra megállított autót Alsóörsön, amelynek az egyik utasa is meghalt.

Osztottam-szoroztam, és a számításaim szerint két párt van, amelynek ilyenkor a legmélyebb kussban kellene lennie, mivel a 8 évnyi kormányzásuk verte szét a rendőrséget, a rombolta le rendőrök tekintélyét, erősítette az a tendenciát, hogy ebben az országban bármit meg lehet csinálni a rendőrrel.

Hogy a rendőrnek se tisztelete, se tekintélye és most már élete sincs.

A két párt közül az egyik, az MSZP azonban nem bírt magával, és az utóbbi hónapok egyik legundorítóbb sajtóközleményét adták ki:


"Az MSZP megdöbbenéssel fogadta az újabb rendőrgyilkosság hírét. Bár a Fidesz nagy hanggal kijelentette, hogy 60 nap alatt megerősítette a közbiztonságot, mégis két rendőr halálesetével kell szembesülnünk, ami nem volt megszokott a korábbi kormányzások alatt. Az MSZP minden politikai és egyéb eszközzel támogatja a rendőrség intézményének, rangjának megerősítését, hogy mihamarabb visszaszerezzük a rendőr tiszteletét, intézkedési biztonságát.

A hír rettenetes. A rend őrét ismét támadás érte, holott a rendőrségnek a legteljesebb tisztelet kellene járjon. Ebben a kérdésben nem lehet pártosodás, mert az állam tekintélyét megtestesítő rendőrnek minden kormány számára alapvetés kell legyen a teljes körű megbecsülés, elismerés, az állampolgárok szemében az intézkedő rendőr iránti tisztelet.

Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy a többi parlamenti párttal közösen dolgozzon ki olyan programot, mellyel a rendőrség rangját megerősíthessük. 

Az MSZP osztozik a hozzátartozók fájdalmában, gyászában."


2010-ben a mérleg 2 halott és 20 sérült rendőr:

2010. január 1. - Gyöngyösön garázdák megfékezésére kiérkező rendőrökre támadtak, az erőszakot alkalmazók egyike fel volt fegyverkezve. A rendőrség hét személyt állított elő a kapitányságra, közülük ketten súlyos sérüléseket szenvedtek az intézkedés során. Könnyebben megsérült három rendőr is.

2010. január 10. - Egy nagyobb társaságból három személy verekedett össze Szolnokon, s amikor a helyszínre érkező rendőrök megpróbálták őket szétválasztani, rájuk támadtak. Két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett.

2010. március 4. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán egy utcában többen összeverekedtek. A kiérkező két járőrt intézkedés közben egy négyfős társaság megtámadta, az egyik járőr könnyebb sérülést szenvedett.

2010. április 10. - Budapesten négy rendőr könnyebben megsérült, amikor szurkolók megdobálták őket az MTK-Ferencváros meccset követően.

2010. április 14. - Zalaegerszegen a ZTE-UTE Magyar Kupa elődöntőt követően a szurkolók a helyükről kitépett lelátói székekkel és kövekkel dobálták a pályát, majd a rendfenntartókat és a rendőröket is. Egy rendőr könnyebben megsérült.

2010. április 25. - Jánoshalmán könnyű sérüléseket szenvedett két intézkedő rendőr, akiket egy kocsmai rendbontáshoz hívtak, s két garázda férfi rájuk támadt.

2010. április 28. - Sopronban egy sportpálya mellett álló büfébe tört be két hajléktalan férfi, de két rendőr tetten érte őket. Az egyik betörő vascsővel támadt a rendőrökre, akik nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

2010. április 30. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton családi veszekedéshez riasztották a járőröket. A kiérkező egyenruhásokra a családfő egy 65 centiméteres, hegyes vasrúddal támadt, s csak a második figyelmeztető lövéssel tudták megfékezni.

2010. május 6. - Ózdon bejelentésre kivonuló rendőrökre támadt egy asszony és a lánya, akik előzetesen a szomszédaikat inzultálták. A kényszerintézkedés közben a lány égő cigarettacsikket nyomott a járőrnő állához, ami másodfokú égési sérüléseket okozott.

2010. május 6. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban, egy helyi kocsmában a tettlegességig fajuló vitát követően a hatósági kényszerintézkedés közben egy férfi törött sörösüveggel megsértette az egyik rendőrt.

2010. május 12. - Dunaújvárosban igazoltatás közben támadt a rendőrre egy 76 éves férfi: többször lábon rúgta a zászlóst, aki könnyű sérülést szenvedett.

2010. május 12. - Székesfehérváron este egy családi házból kihallatszó veszekedés, törés-zúzás miatt riasztották a rendőröket. A járőröket különböző tárgyakkal dobálták, majd a sérült rendőrt a házból kijövő férfi egy széklábbal támadta meg.

2010. május 26. - A Tolna megyei Faddon ittasan randalírozott két férfi és egy fiatalkorú fiú, s rátámadtak a helyszínre érkező rendőrökre is.

2010. május 26. - A Komárom-Esztergom megyei Leányváron ittasan lövöldözött házának udvarán egy 65 éves férfi, s rálőtt a kiérkező járőrökre is.

2010. június 10. - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyírlugoson vasvillával támadt a rendőrre egy férfi. A hámsérüléseket szenvedett törzszászlós ellépett a szúrás elől, majd kicsavarta a szerszámot az 51 éves helyi lakos kezéből.

2010. július 23. - Budapesten, a XIV. kerületben a rendőrök egy fekete BMV-t akartak ellenőrizni, de nem állt meg, így üldözni kezdték. A menekülő autós a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovic Dusán zászlóst, aki előzőleg rálőtt a BMW-re. A tettest elfogták.

2010. augusztus 4. - Még tisztázatlan körülmények között egy közúti ellenőrzés során halálos lövést kapott G. J. rendőr főtörzsőrmester a Veszprém megyei Alsóörs határában.

Hogy legyen tekintélye a rendőrnek, mikor egy szó is elég, és
kirúgják?

Hogy legyen tekintélye a rendőrnek, ha az egyrendbeli, csoportosan és felfegyverkezve, társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni
erőszak bűntettének az ítélete háromévi próbaidőre felfüggesztett 10 hónap börtön?

És hány és hány ilyen példát lehetne felsorolni az elmúlt évekből?

laspalmas:

A kibaszott MSZP rohadjon meg! Tudom, hogy milyen egy mocskos rohadék banda, de azért majdnem lefejeltem a plafont, mikor elolvastam az esettel kapcsolatos közleményüket. Bármit bazmeg, bármit kihasználnak a fideszfikázásra. Nem tudom, hogy melyik zsenijük, netán maga Szanyikapitány írta a művet, de szívesen felzabáltatnám vele a kőtáblára nyomtatott verziót.

Nem volt megszokott,mi?! És ezek a mai bűnözők mikor fejlődtek ki? Nem véletlenül a ti 8 évetekben látták, hallották, szokták meg, hogy a rendőrség nem velük, hanem a kisemberrel, pláne unszimpatikus jobb- és széljobbosokkal foglalkozik, bűnözőkhöz nem nagyon nyúlnak, mert az bonyolult, macerás, meg a végén esetleg kifejezetten kellemetlen lenne a számotokra? Ki a rossebb ásta alá a "rendőr tiszteletét", ha nem ti? Bábuként rángattátok őket a saját céljaitoknak megfelelően, nem emlékeztek? Drazsé is miért csak a Nyulakat akarta sittre vágni bármi áron? Dusán gyilkosának korábbi tetteivel miért nem foglalkozott kiemelten? Talán mert leszarta a rendőrség tekintélyét? Meg a következő, nevétsetudom jellegtelen figura is mellényekről írt idióta feljelentést, az is rohadtul tekintélytparancsló volt ám tényleg. Hányszor védtétek meg a "szegény" bűnözőket a rend őrével szemben? Bizony sokszor, mert a támogató fellépés helyetti tétlen szemlélés is ideszámít ám! És hányszor csaptátok szájon Kolort vagy Mohácsit, vagy a többi jogvédőnek álcázott pénzcsapot, mikor "megélhetési bűnözést" emlegettek? Segítek bunkók, egyszer sem. Nektek kurvára megfelelt a káoszos állapot, mert amíg valaki magát, családját, és értékeit sem tudhatja biztonságban, addig kevés eséllyel foglalkoztatja, hogy ti honnan mennyit loptok el. Érthető, hogy fájdalmasan érint titeket ennek a korszaknak a vége, de hogy annyi alantas döntés, szemét húzás után még van pofátok megszólalni, programírásra bejelentkezni, az gyönyörűen ékköve a léteteknek. Ha megtehetném, kiraknálak titeket valahol a messzeségben, egy távoli kis faluban, ahol nincs körzeti megbízott, aztán leékszerezve, kiaprózva nyugodtan szidhatnátok Orbánt a közbiztonság miatt, amíg hagynak levegőt.

Címkék: rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr352197864

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: novák előd, a pokémon 2010.08.05. 09:26:14

      fel kéne már nőni nem? mi ez? dragon ball-poszter? ha csak a kezében tartaná az ostort, és lógatná szerényen, még jó is lehetne, de suhintatni vele pokémonos. és hol a szemüvege a klark ke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.08.04. 11:59:56

Nem írtad, Vilonyán vagy annak környékén, a svédek szintén elintézték, hogy kitegyenek egy rendőrt.

+ amiről nem is tudunk, ill., publikus.

Egyetlen egy szerencséje van a fennálló hatalomnak, beleértve mindenkit aki az Országházban ténykedik, nem az én fiam volt az áldozat.

Habár mikor kiderült hogy újra Pintér lesz a belügyminiszter, csak ennyit tudtam reagálni.

Phüjj, mocskos gecik (köp).

Naridroidok kíméljenek, egyszerűen nem érdekel a véleményük annyira sötét barmok mind, egytől egyig.

doberman 2010.08.04. 12:08:17

Ne bántsátok Pintér Sanyi bá' -t!

Van szegénynek elég dolga:

- intézni kell az üzleti ügyeit.
-az NBH-nál ki kell takarítani a rá és a lányára vonatkozó adatokat, embereket.
- a rendőrségi nyomozásokat olyan szinten kell irányítania, hogy keresztfia Tanyi Gyuri maffiája domináns pozícióban legyen, a többi szervezett bűnözői csoportot vissza kell szorítani.

Hát nem elég ez, mit vártok még szegénytő??

eszkep 2010.08.04. 12:08:52

Pfff... ma még nem voltam az mszp-.hu-n, ez a közlemény új. Hánynom kell tőlük!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 12:09:46

@doberman:

Tényleg személyesen egy ember felelős az országban élő, tartózkodó minden bűnöző tevékenységért?
Ki is itt a droid?

eszkep 2010.08.04. 12:11:15

@bi2025: A "zsenik" mindjárt megállapítják, hogy a rendőrség tekintélye az elmúlt 3 hónapban redukálódott 0-ra és véletlenül sem a 8 év liberális "agymenésben".

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 12:13:07

2006-ban derült ki véglegesen és szemléletesen, hogy rendőrre támadni lehet, szabad, sőt dicséretes teljesítmény.

eszkep 2010.08.04. 12:14:02

Megjegyzem: hiányolom Pintér átfogó és drasztikus tisztogatását a rendőri vezetők körében.
Itt a fentebb említett példa:
vastagbor.blog.hu/2010/07/30/parizs_szentes_eg_es_fold
esetében sem hallottam, hogy az illetékes rendőrkapitányt (Balogh Szabót), fegyelmi eljárással, azonnali hatállyal kirúgták volna!!!

doberman 2010.08.04. 12:14:05

@laspalmas: Nem mondtam, hogy csak egy ember felelős.

Rajta kívül még sokan mások is.

Fel kellene sorolnom mindenkit?

Ha Pintért nem szabad e blogon említeni, írd meg, légy szíves, és a jövöben hallgatni fogok erről az emberről.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.08.04. 12:14:33

Laspalmas!

Röviden, tömören hülye vagy! A fülkeforradalmárok, a fekete mellényeseket kergetik, és nem a bűnözőket!

Akkor miről beszélünk?

Az MSZP LE VAN SZARVA, AZT BESZÉL AMIT AKAR, NEM ŐK VANNAK HATALMON, NEM AZ ÖVÉK A FELELŐSSÉG, CSAK A NAGY FORRADALOMBAN, MÁR SZINTE MINDENKIT SIKERÜLT KICSERÉLNI, CSAK REND VALAHOGY NEM JÖN ÖSSZE!!!

APROPÓ A RENGETEG MSZP ÁLTAL SZÉTDOBÁLT EJTŐERNYŐST (pl.: "Drazsé") MIÉRT NEM BASSZÁK KI JÉGRE? JA MERT A NAGY PÉNZT TOVÁBBRA IS FELVEHETIK, CSAK A KIRÁLY ÉS KÖREIT NE ZAVARJA.

eszkep 2010.08.04. 12:16:47

@laspalmas: Igen, köszönöm az észrevételt.
Első körben a TASZ-t és hasonló bűnpártoló, szélsőséges szervezetek működését kellene azonnal betiltani, a nyilatkozattevőket bűnpártolás vádjával leültetni precedens gyanánt.
(Félreértések elkerülése végett: ezt nem viccnek szántam. Csak szólok, mielőtt valami agymosot liberális félreértené)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2010.08.04. 12:17:56

R.I.P. az elhunytaknak..........
....és remélem minél előbb megtalálják az elkövető(ke)t, és ha már megvannak akkor nyílvánosan kivégzik őket. jó lassan....

eszkep 2010.08.04. 12:18:13

@bi2025: Retardált hülyéket nem lehetne bannolni? nekem égő, hogy Jobbikos-ok közé is keveredett ilyen selejt. Kénytelen vagyok elhatárolódni tőlük.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.08.04. 12:21:00

@laspalmas: Itt senki nem felelős semmiért! Sőőőőőőtt, Sanyi bácsit fel kellene terjeszteni kitüntetésért, mégis csak profin kergetik a gárdát!

Homeoffice 2010.08.04. 12:21:34

@eszkep:

LOL
Kivételesen:))) egyetértek minden gondolatoddal.
Azonban nem a szocikat kell elsődlegesen seggberugni. A komcsi érában a rendőrség elég keményen lépett fel sok esetben.
Inkább a Taszt meg az összes kibaszott jogvédőt kellene a szadeszzal együtt!

ravaluf 2010.08.04. 12:21:36

Asszem ebben minden benne volt, amit el kell mondani. Gratula, Laspalmas!

(Mellékesen, úgy általában a fegyverhasználat szabályozaása egy fos, és ez minden 89 utáni parlament felelőssége. Vasvillával támadó cigány 89 előtt nem volt, vagy ha volt, lelőtték mint a szart, és elásták valahol, oszt jónapot. A fegyver csak egy egyszerű effekt a rendőrön, amíg nincs meg a realitásoknak megfelelő jogi környezete a használatának.)

Algopirin 2010.08.04. 12:22:48

Én nyilvános kivégzést rendeznék országos közvetítéssel bizonyos esetekben. Szerint 2-3 hét alatt csökkenne az ilyen esetek száma.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.08.04. 12:23:07

@eszkep: Figyelj seggnyaló baromarcú naridroid! Szűrő listán vagy, semmi gond!

guma 2010.08.04. 12:23:24

Részvétem a családnak és a rendőrök nagy családjának is a méltatlan helyzetükért!!!

@eszkep:
Most fejezd be, mert nem kell a politikusok színvonalára süllyedni mindig. Ami nem védhető, az nem védhető egyik oldalnál sem. Kicsit olvass többet...

@El Topo (Sgt. Elias):

Rövid, tömör vélemény, és igaz! Ez az igazi bűn.

"Miért hagytuk, hogy így legyen?..."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.04. 12:23:25

Bocsi,de én hallottam olyat,hogy a Viktor móri mészárlás után azt mondta,hogy náluk ilyen nem volt.Igaz ez?
Mondjuk a maszopnak most tényleg nagyon mély kussban kellene lennie,mert a rendőr megítélése az utóbbi években süllyedt ilyen mélyre.

dr. Aullah 2010.08.04. 12:23:54

RIP

Először azt hittem, hogy a megállított autós lőtt. De nem. Ezek szerint valaki szándékosan őket célozta. Remélem elkapják a rohadékot.

MSZP nyilatkozat meg undorító.
Itt már nincs más hátra, példát kell statuálni, mert különben ez egyre gyakoribb lesz.

Énbagoly 2010.08.04. 12:24:02

Valaki varrja már be az mszp-s barmok száját, most már tényleg!
Az egyik unokaöcsém rendőr. Őt ugyan mikor fogják lelőni, csak úgy?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 12:24:59

Gyerekek!

Legalább az elhunyt rendőrt tiszteljük meg azzal, hogy ez a post nem fullad naridroid-piridroidozásba.

Nyugodjon békében a Főtörzsőrmester! Remélem a gyilkosa(i) elrohad(nak) a börtönben!

Homeoffice 2010.08.04. 12:26:03

@Seduxen:

Lószart!
Kötelet neki!
Nemakarom hogy az én adómból zabáljon ez a féreg az élete végéig!

Kicsit Karcos 2010.08.04. 12:28:13

1. részvétem a két kivégzett családjának
2. az milyen már, hogy 1 gyalogos rendőr - aki amúgy helyszínelő szokott lenni - igazoltat este az országúton, akinek még a tanoncra is figyelnie kell?
3. miért kell igazoltatni azokat, akiken amúgy semmi gyanús nincs, nem követtek el semmit, stb.?
4. helyette amikor mégis, néha olyanokat igazoltatnak, akik tényleg elkövettek valamit (nem indexeléstől a körözés alatt állásig), azokra az esetekre milyen felkészítést, vasat, jogi hátteret kaptak a rendőrök?

guma 2010.08.04. 12:28:59

@Seduxen:

Köszönöm a józan hangot.

ketroot 2010.08.04. 12:31:10

@Kicsit Karcos:

Na igen, közrendvédelmi feladatot lát el egy helyszínelő egy gyakorlaton lévő rendészetissel. Szép.

Ja, a mocsadék mszp regnálása alatt nem halt meg rendőr szolgálat közben? De! Akkor meg kussoljanak!!!!

doberman 2010.08.04. 12:32:36

Rohadt mszp!

Ők a hibásak azért, ho

Énbagoly 2010.08.04. 12:34:04

@Kicsit Karcos: szerintem pont azért igazoltatott, hogy tanítsa a kölyköt. Valahogy nekik is meg kell tanulni a dolgot.
De a jelek szerint itt valaki kifejezetten a rendőrökre vadászott, és az sem érdekelte, hogy ki fog még meghalni.

Kicsit Karcos 2010.08.04. 12:34:34

@Kicsit Karcos: amíg nem látjuk be, hogy a rutinellenőrzések szart nem érnek, minimális eredmény reményében lekötik a kapacitás nagy részét, plusz feleslegesen zaklatnak egy rakás tisztességes embert, addig nem fog tudni fellépni a rendőrség a bűnözés ellen.

Nem lehet egyszerre megfelelni annak a két érdeknek, hogy ne zaklasson a rendőr, ne legyen bunkó, ne basszák el a renoméjukat izzókészlet-kereséssel, és annak, hogy keményen oda tudjanak csapni a gazembereknek, és meg is tudják védeni magukat tőlük.

dr. Aullah 2010.08.04. 12:38:21

@Kicsit Karcos: Most komolyan ez a legnagyobb bajod faszom? Két embert kivégeztek... Nem erről szól a poszt.

Kicsit Karcos 2010.08.04. 12:40:57

@Énbagoly: persze, de egy gyalogos helyszínelő tanítja igazoltatni a szakközepes kiscsávót este az országúton?

Ha nem halt volna meg két ember, azt mondanám, hogy vicc. Így azt mondom, hogy tragédia.

A vezetés felelőssége pedig megkerülhetetlen, nari meg piri ide vagy oda. Az utcákra vezényeltek minden rendőr-féleséget, aki él és mozog. Igazoltatni este gyalog az országúton az autósokat. Ebből nem lesz közbiztonság.

CyberPunK 2010.08.04. 12:41:06

@Aullah: Nem is két kivégzett emberről szól a poszt, hanem a politikai fröcsögésről, ami már az előtt kijön, hogy a rendőrség kiadna bármiféle információt.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 12:41:51

@Énbagoly: "De a jelek szerint itt valaki kifejezetten a rendőrökre vadászott" - Igen? És mi van, ha kifejezetten az AUTÓBAN ülőkre vadászott, és éppen a rendőr(ök) voltak rossz időben rossz helyen?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 12:42:24

@CyberPunK: "Nem is két kivégzett emberről szól a poszt, hanem a politikai fröcsögésről" - ebben a helyzetben szerintem elég szomorú...

Énbagoly 2010.08.04. 12:43:27

@Kicsit Karcos: te még csodálkozol azon, hogy nálunk valamit nem szakszerűen csinálnak?

De milyen ember az olyan, aki azt élvezi, hogy lelőhet egy másikat, azért, mert neki nem szimpatikus a szakmája. Nem hiszem, hogy valami személyes bosszú lett volna.

Énbagoly 2010.08.04. 12:44:09

@Seduxen: még az is lehet, de valamiért nem hiszem. És most azt sem tudom mondani, hogy neked legyen igazad, mert az is tragédia

Homeoffice 2010.08.04. 12:44:33

Egyrészt részvétem az elhunyt rendőr családjának.
Másrészről tiszteletemet szeretném kifejezni a rendőrállomány becsületes része előtt, aki ebben a posványban, szinte 0 fizetésért helytállnak.

Kicsit Karcos 2010.08.04. 12:45:11

@Aullah: Te nem látsz összefüggést aközött, hogy a rendőri állomány hasperkábé háromnegyedének, szakközepestől a helyszínelőkig az a dolga, hogy igazoltassa az autósokat, és aközött, hogy tombol az országban a bűnözés, a rablások, a gyilkosságok, a hűtlen kezelés?

Én látok. Remélem, nem gond, hogy le is írtam. Tiszteletteljes részvétnyilvánításom után.

doberman 2010.08.04. 12:46:35

Nagyon bájos, hogy van néhány ember, aki szinte csak azzal foglalkozik, hogy a többieket moderálja, és megmondja, hogy ebben a szituban mit illik és mit nem illik hozzászólni...

dr. Aullah 2010.08.04. 12:47:20

@Seduxen: Ha rájuk mentek volna, akkor miért pont akkor amikor rendőrök voltak ott? Vagy ennyire nem érdekelte őket, hogy ha meghal egy zsaru is?

minimalista 2010.08.04. 12:47:46

"A kiérkező egyenruhásokra a családfő egy 65 centiméteres, hegyes vasrúddal támadt, s csak a második figyelmeztető lövéssel tudták megfékezni."

Második figyelmeztető lövés, ééérteeem? Közvetlen életveszély elhárítása, figyelmeztető lövéssel, kettővel! És ha közben a vascső hegye célba ér?! Szerencsétlenek, nem merik használni a fegyverüket. Másodszorra minimum láblövés, ami a veszély elhárításához szükséges erőszak mértéken egy ilyen támadás esetén szerintem igazán nem léphet túl.
Bár gondolom ezt a jogvédők másképp látnák...

@Kicsit Karcos: Rurin ellenőrzések során sok csibészt fognak, akiknek amúgy nem találják a nyomát! Csak szakszerűbben és óvatosabban kellene eljárni olyanokkal szemben, aikről süt hogy ordas gengszterek.

CyberPunK 2010.08.04. 12:48:11

@Seduxen: Miért lenne szomorú? Még gyakorlatilag alig jött ki rendes információ, inkább csak hírmmorzsák. Addig erről tényszerűen elég necces beszélni, nem?

Mondok egy példát: ha a rendőrt nem azért lőtték agyon, mert rendőr, hanem tartozás vagy bármi más miatt.

pecs2010 2010.08.04. 12:48:20

Ha csinál vmit a rendőrség az a baj, ha nem csinál akkor arról szól a cikk.
Zero!
Ne basszál már ilyen címmel "A rendőrnek se tisztelete, se tekintélye"!
A rendőrség azt viszi el aki a jogszabályokkal, törvényekkel szembe megy!
Legyen ez gárdamellényes aluledukált jobbiktaxis vagy maga Hagyó Miklós.
Sokkal, sokkal keményebb rendőrség kellene.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 12:48:41

@Aullah: "Vagy ennyire nem érdekelte őket, hogy ha meghal egy zsaru is?" - miért szerinted az efféléket érdekelné? aligha...
@Énbagoly: igazából tényleg mindegy, mert így is-úgy is meghalt 2 fiatalember, ami magában tragédia.

Megszivtam 2010.08.04. 12:49:19

@El Topo (Sgt. Elias): Ekkora butaságot rég olvastam ....

"2006-ban derült ki véglegesen és szemléletesen, hogy rendőrre támadni lehet, szabad, sőt dicséretes teljesítmény. "

2006 ban számomra az derült ki, hogy a rendörség szándékosan visszatartva a TV háta mögött felsorakozott rohamrendöröket néhány vidéki kezdőre hagyva a főbejáratot, -feltehetőleg felsőbb utasításra - szándékosan hagyta a TV ostromot kialakulni és lefolyni.

Két héttel később 23-án pedig az derült ki, hogy egy tucatnyi randalirozót nem akartak elfogni, kiemelni, bekeríteni az Alkotmány utcánál, ezért inkább 2 kilométeren át tolták rá a Fidesz gyülésről hazatérő emberekre. (biztos nem lehetett a tömeget jól látni a folyamatosan ott köröző helikopterről) Estefelé pedig az derült ki, hogy hogyan lehet a békés sétálgatók fejére a Károly kőrúton könnygázgránátokat lőni, majd később lovasrohamot indítani.

Persze lehet, hogy ez csak annak derült ki aki ott járt, ott lakik, a saját szemével látta és nem a TV2 ből tájékozódott félre.

Samott 2010.08.04. 12:49:23

Nem gondolom hogy a szocik rekacioja lenne a legfontosabb ebben az ugyben. Nem lehetne siman csak ignoralni oket? Csak ugatnak a partvonalrol, mar semmi rahatasuk nincs az ugyekre. Mondjuk en Pintertol javulast vartam nem tovabbi romlast...

anarcho78 2010.08.04. 12:49:53

bár utálom, de lehetne USA a minta ezen a téren. beszólsz, menekülsz, kezet emelsz egy rendőrre (normális rendőrre, nem korrupt, hatalmaskodó alakra) akkor lábon lőnek. ilyen egyszerű, tekintély is megvan, országos fegyelem is megvan. és utána ne szerepeljen minden kibaszott szalagcímen, hogy ezért vagy azért elmarasztalták a rendőrt vagy kifizettették vele a plusz töltényt...

és ez működjön nemre, korra, bőrszínre való tekintet NÉLKÜL!

2010.08.04. 12:50:08

több 10000-re tehető azon alkalmi marihuána fogyasztók száma, akikkel a rendőrségnek, ügyészségnek foglalkoznia kellett az elmúlt évek során, milliókért tartottak razziákat bulikon. Az elterelésben részt vevő alapítványok szerint 80-90 % jól szituált, jó egzisztenciával rendelkező ember volt(gimnazisták, egyetemisták, stb), tényleg alkalmi fogyasztó. Egy ilyen procedúra 1,5-2 évet is igénybe vesz. Jelentős rendőri erőket von el más területekről. (az ügyészségről nem is beszélve). 1998 óta van érvényben. Ezen emberek nagy része később semmi más ügyben nem kerül összetűzésbe a joggal. E közben látjuk milyen bűncselekményeket követnek el, és egyértelmű, hogy a mostani eset az elmúlt 20 év alatt nem történt. Eddig voltak a cigányra vadászok, most itt vannak a rendőrre......???? A nagy horderejű bűnügyek (gyilkosságok, gazdasági bűncselekmények) felderítése és az igazságszolgáltatás pedig nem működik rendesen. Minden mindennel összefügg.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 12:50:40

@CyberPunK: azért szomorú, mert meghalt 2 ember (ebből a szempontból kurvára mindegy, hogy MIÉRT), és mi kb az első gondolat? Rohadt maszop, rohadt fidesz. Hát ezért...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.04. 12:50:54

@Seduxen:
Rátapintottál a lényegre, mert így volt. Az autó vezetője volt a cél...mondjuk úgy hogy a szél susogta..

Samott 2010.08.04. 12:53:47

@DexterMorgan78/Séfbácsi: ne viccelj mar, pont akkor akarjak kivegezni az auto soforjet, amikor ott all mellette egy rendor... kismillio alkalmasabb helyzet lehet az ilyesmire.

CyberPunK 2010.08.04. 12:54:31

@Seduxen: Nézd, nem egy forintgyengülés oka az volt, hogy az egyik politikus valami éktelen nagy baromságot beszélt átgondolatlanul. De most komolyan, van bármi meglepő a maszop viselkedésében. És tegyük hozzá, hogy a Fidesz is csinált ekkora faszságokat az alatt a 8 év alatt. Ez van, ilyen szutyok emberek jutnak nekünk.

Kicsit Karcos 2010.08.04. 12:54:56

@minimalista: "Rurin ellenőrzések során sok csibészt fognak"

Vajon Németországban, az USA-ban hogy oldják meg rutinellenőrzés nélkül, hogy elkapják a csibészeket?

Nekem az a tippem, hogy egyrészt tudják, kik a csibészek, és figyelik őket, másrészt ha történik egy bűncselekmény, akkor annak a végére járnak, és nem abban bíznak, hogy majd egy gyalogos helyszínelő megtalálja az ellopott tévét-videót valamelyik leintett autó hátsó ülésén...

Szerinted volt ennek értelme, kiküldeni egy gyalogos helyszínelőt szakközepes tanítványával igazoltatni este az országútra? Vagy úgy általában van értelme ennek? Ahhoz, hogy hatékony legyen ez a módszer, minden autóst meg kellene állítani, átvizsgálni. De én pl. azt nem szeretném, meg sokan mások sem, inkább felvállalok bizonyos rizikót. HA tudom, hogy cserébe az állomány a bűnt hajkurássza, a tűnek a szénakazalban keresése helyett, aminek az a veszélye is megvan, hogy az ezredik szénaszál után fel sem ismerik már a tűt, ha véletlenül megtalálnák.

eszkep 2010.08.04. 12:56:21

@Gunther: A komcsi érában (diktatúrában) a rendőrségnek nem csak rendfenntartó, de elnyomó szerepe is volt. Ezért nem is érdemes összevetni a testület akkori "tekintélyét" a mostani állapotokkal. A "tekintélyt" azért tettem idézőjelbe, mert az, hogy "valakinek van tekintélye", nem ugyanazt jelenti, hogy "félnek tőle az emberek".
ha elolvasod a következő komemntemet, láthatod, hogy én is a TASZ-t nevesítettem első körben :-)

eszkep 2010.08.04. 12:56:53

@bi2025: Elég szűk a szókincsed és a látóköröd is...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.04. 12:57:15

@Samott:
Majd elválik igaz-e a dolog. Mert egyébként annyira elképzelhetetlen mi?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 12:57:32

@CyberPunK: én most nem a férgek "közleményeire" gondoltam, hanem az itteni kommentekre.
@Samott: tudsz "alkalmasabb" helyzetet annál, mint amikor MEGÁLLT egy autó. Lehet, hogy NEM IS LÁTTÁK a rendőröket, vagy szimplán csak leszarták.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.04. 12:57:39

Elhatárolódok a dühös Laspalmastól!

eszkep 2010.08.04. 12:57:59

@gtigram:
Nem fejezem be.
Minél olvassak többet? Meglepődnék, ha többet olvasnál, mint én.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.04. 12:58:31

RIP
Note: annak ellenére, amik történtek X éve ősszel, nekem még mindig megnyugvás, ha lemászva valamelyik ótvar gettó színvonalú aluljáróba, látok egy-két egyenruhás arcot. Vagy utcán járőröző rendőrautót.
Ez is egy szakma, és hiába néhány minősíthetetlen egyed, azért van aki még becsülettel végzi.

Homeoffice 2010.08.04. 12:58:54

@Belpo:

Egyrészt ezt a témát sztem ne keverjük bele...
Másrészről, ha a füveseket nem is, de a diszkódrogosokat szanaszét ellenőrizném.
Igen ehhez az kell, hogy a diszkókba bemenjenek.

eszkep 2010.08.04. 12:58:59

@Gunther: Én halálbüntetés párti vagyok, ugyanakkor az EU-ban nem lehet visszahozni a halálbüntetést, ez tény. (Megjegyzem EU szkeptikus is vagyok...)

Marcellusca 2010.08.04. 12:59:10

@laspalmas: Bocs, de ez mellé ment.

Mindig, mindenben egy ember a felelős!
Legalábbis mindig egy embert tesznek felelőssé.
Mindig egy ember lemondását követelik, függetlenűl attól, hogy konkrétan mennyi köze van az ügyhöz.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.04. 13:00:39

@Seduxen:
Továbbá volt valami olyasmi is hogy volt egy 3. autó. Szóval valami kavarászás van, meg hírzárlat ami érthető.

Homeoffice 2010.08.04. 13:01:01

@eszkep:

Hm
Egyetértek, viszont a rendfenntartáshoz sajnos néha kell egy bizonyos szintű elnyomás. Főleg bizonyos társadalmi csoportokban.

CyberPunK 2010.08.04. 13:02:22

@Seduxen: Jah, értem. Ezt csak Neked írom, mint érdekesség, remélem más nem olvassa, mert leszedik a fejemet. Azt nem tudom-e, hogy észrevetted, hogy kb olyan arányban követelik most a rendőrök tekintélyének emelését, mint amikor 2006-ban követelték a rendőrök lecsukását/kivágását/agyonlövését. Érdekes...

2010.08.04. 13:02:54

@Gunther:
ez egy példa, a kérdés az, mire kell a meglévő erőforrásokat használni, mik a prioritások! ezt arra írtam.

eszkep 2010.08.04. 13:03:07

@Kicsit Karcos: "miért kell igazoltatni azokat, akiken amúgy semmi gyanús nincs, nem követtek el semmit, stb.?"

Azért kell igazoltatni, hogy feltűnjön, ha valami gyanús (a rendőrök döntő többsége nem rendelkezik paranormális képességekkel...), illetve körözés alatt álló személyeket is el lehet így fogni (rádión bemondja a szem. ig. számot a járőr, megnézik). Szerintem pontosan inkább növelni kellene az igazoltatások számát.

Marcellusca 2010.08.04. 13:03:13

Egyébként meg valóban elmehet a halál ....... az egész maszopos bagázs.
Volt 8 évük, ami alatt sikerült lezülleszteni a rendőrséget, pipogya testületté silányítani.
Úgyhogy most jobb lenne, ha befognák és lapítanának, mint sz@r a fűben!

Viszont az is igaz, hogy Don Alessandro beígérte a nagy közbiztonságot.
Ez lenne az?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.04. 13:03:44

@Kicsit Karcos:

biztos gyakorolták az igazoltatást .... bár miért éjjel 2-kor?

esetleg az igazoltatás menetét is frissíteni kellene .... pisztoly a kézben, a társ fedez ... stb.

Marcellusca 2010.08.04. 13:04:19

@El Topo (Sgt. Elias): Ebben is van némi igazság!!!!!!!

Kicsit Karcos 2010.08.04. 13:05:12

@eszkep: most növelték éppen az igazoltatások számát. Kiküldték a talpas helyszínelőt egy szakközepes nebulóval igazoltatni este az országútra.

Még több ilyen párost kellene kiküldeni, attól lesz rend?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 13:06:22

@CyberPunK: a kettő nem feltétlenül áll szöges ellentétben egymással: magam is azt gondolom, hogy aki 2006-ban bűncselekményt követett el egyenruhában, azt vonják felelősségre, de emelett is azt gondolom, hogy a tisztességes, a munkáját hivatásként végző rendőrt minden eszközzel meg KELL(ene) védeni. Mert alapvetően ÉRTÜNK van a rendőr, és nem ellenünk. Minden normális ember elemi érdeke lenne, hogy a rendőrség tekintélye ne a bányászbéka valaga alatt legyen (gondolok itt erkölcsi és anyagi megbecsülésükre is), emellett viszont szigorú számonkérésre is velük szemben. Na jó, kiszedem a kezemet a biliből...

CyberPunK 2010.08.04. 13:06:31

@zero: Oszt? Másik autóból, 30 méterről történő megsorozás ellen az nem véd, és eddig nem sok rendőrt lőttek agyon igazoltató rendőrt az igazoltatott autóból ebben az országban.

guma 2010.08.04. 13:06:36

@eszkep:

Bocs, engem nagyon megrázott az eset.

És utálom hogy akaratlanul is felmentesz mindent és mindenkit a kialakult helyzetünk miatt, mert csak az a másik oldal hibás mindenért, mindenben.

Lehet, hogy többet olvasol, de az az érzésem, mintha propaganda szöveget nyomnál állandóan...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.04. 13:06:56

@pecs2010:

"Ne basszál már ilyen címmel "A rendőrnek se tisztelete, se tekintélye"!"

Miért, van?

Hoztak olyan törvényt, hogy aki rendőrre támad, az nem kaphat felfüggesztett börtönbüntetést? Hogy egyből 2x szorzóval számoljuk a letöltendő időt?

Nem hoztak.

doberman 2010.08.04. 13:08:07

Talán tudjátok, hogy rendőrségen sok helyen már az évi 1 lőgyakorlat is elmarad, kőszerhiány miatt...

Gondolom, az mszp megette azt a cetlit, amire fel volt írva a tölténybolt címe.

eszkep 2010.08.04. 13:08:24

@Gunther: Az "elnyomás" szó használata itt nem szerencsés. Ne azt vegyük alapul, hogy "mindenkinek minden szabad", mert azt anarchizmusnak hívják. Ha már bizonyos KERETEK közé szorítják, már az is liberalizmus (de még ez a társadalmi berendezkedés sem igazán működik manapság...). Az, hogy vannak JÁTÉKSZABÁLYOK, amiket be kell tartani, nem jelent automatikusan elnyomást, vagy diktatúrát. A lényeg a jogegyenlőség. És ez az, ami manapság hazánkban felborult.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 13:10:51

@Megszivtam:

Jól mondod, pendejo! Nem ezeket a muja, vidékik közrendeseket kellett volna a bejárathoz tenni, hanem egy lövésszakaszt PKM-ekkel. Az tekintélyt teremtett vona a rendőrségnek. Megtapsoltam volna a produkciót.

2010.08.04. 13:11:41

@zero:
igaz, igaz, de 2006-ban akkor sokan mentek volna sittre...meg részemről pl van tekintélye a rendőrnek, értékelem a munkáját, de az a trágya aki puskával jár, és lelő egy rendőrt az szarik a tekintélyre.

doberman 2010.08.04. 13:11:57

@zero: Hoztak olyan törvényt, hogy aki rendőrre támad, az nem kaphat felfüggesztett börtönbüntetést? Hogy egyből 2x szorzóval számoljuk a letöltendő időt?

Igen, igen!! Az mszp nem hozott ilyen törvényt!! És a fidesz most nem tud ilyen gyorsan ilyen bonyolult törvényeket hozni!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.08.04. 13:12:14

A tettest/tetteseket példamutatóan szigorú büntetésben kell részesíteni. Akárcsak a gázoló romát, meg úgy mindenkit aki életellenes bűncselekményt követ el. A rendőrség tekintélye abból állna, hogy az elfogott bűnözőket nem felmentik, meg másféléves szanatóriumozásra küldik. Amíg a bíróságok nem kőkeményen ítélkeznek, addig hiába akarunk respektet a rendőrségnek. A közbiztonság javulása még nem történt meg, remélem mihamarabb érezhető lesz a pozitív változás. Részvét a hozzátartozóknak.

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2010.08.04. 13:12:15

valaha kiderül ki a felelős a rendőrség lezüllesztéséért ?
valaha kiderül, hogy Pintérsanyi miként lehet ott a bársonyszékben ?
valaha kiderül, hogy drazsé hogy kaphatott bársonyszéket ?
valaha kiderül, hova tünt a rendőrségi pénz ?
valaha kiderül, hogy miért nem mernek a rendőrök fegyvert használni, hogy ki találta ki a nagyonokos törvényeinket, hogy a rendőr féljen?
valaha kiderül, hogy mire van a TASZ ?

eszkep 2010.08.04. 13:12:36

@Kicsit Karcos: A probléma ennél azért összetettebb...
Igen, még több JÓL KIKÉPZETT, MOTÍVÁLT, erkölcsileg FEDHETETLEN "páros" kellene, akik "megfelelő FELSZERELÉSSEL" vannak ellátva (láttál már olyan mellényt, amit az amerikai rendőrök hordanak a ruha alatt(!) ?). És nem mellesleg munkájukhoz biztosítva van mind a politikai, mind az erkölcsi támogatás (ideértve a társadalmi szervezetek támogatását is). (Itt elsősorban arra gondolok, hogy ne csak az elkövetőknek legyenek jogai...)

Kicsit Karcos 2010.08.04. 13:13:32

"Megtalálták a gyilkosok autóját? (+videók)

Valószínűleg megtalálták az alsóörsi vérengzés elkövetőinek autóját, mellyel menekültek – jelenti a hírTV helyszíni tudósítója. Egy gépjárművet Alsóörs és Felsőörs között vettek körül a rendőrök egy szántás melletti erdősáv szélénél."

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=333451

ork (törölt) 2010.08.04. 13:14:39

Mi van akkor, ha egy ilyen páros (rendőr+fegyvertelen r.szakközépiskolás) tényleg megállít egy olyan autót, amiben mondjuk négy nehézfiú ül, bedrogozva, fegyverekkel.
Mi a szart csináltak volna?
Aki egy ilyen járőrpárt kiküld az éjszakába, nem gondolja át ezt? (Nem hát...)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.08.04. 13:15:40

@Valahol Máshol: Kiegészíteném annyival, hogy a rendőri képzésen változtatni kellene, az igazoltatások menetén mindenképp. Persze nem azt akarom, hogy a pofámba nyomott stukkerral kelljen a papírjaim után kotorásznom, de mint az amiknál tapasztaltam. Oldalról, balról, ívben az autóhoz, uram, lássam a kezeit, jónapot, papírokat, nem ugrabugrál, nem hadonász, nem jajveszékel mint a cigók, tiszteletetparancsoló fellépés, de nem zsarnoki pattogás. A békávés milliárdokból be lehetne kamerázni a járórkocsikat, mint más országokban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 13:19:31

@doberman:

Nem kell róla hallgatni, csak arányosítani kéne a 8 évet a 2 hónappal.
Nyilván nem megy egyik percről a másikra a rendőrök átprogramozása sem, az időközben kitermelődött, megbátorodott bűnözőké meg főleg nem.

Marcellusca 2010.08.04. 13:19:59

@Kicsit Karcos: Ez honnan jött (mert máshol is olvastam), hogy helyszínelő volt?

Ha igaz, akkor nagy a baj.
1 - helyszíneljél, rögzítsd úgy a nyomokat, hogy ezért kinyírhatnak;
2 - mi keresnivalója volt az utcán, mint közlekedési/közrendes rendőr? Nem arra kapott kiképzést.

A 2. pont vezethet oda, ha nem szakirányú végzettséggel/kiképzéssel rendelkező (irodista) rendőröket küldenek ki az utcára, közbiztonságnövelés céljából!

2010.08.04. 13:20:10

@Valahol Máshol:
"Amíg a bíróságok nem kőkeményen ítélkeznek, addig hiába akarunk respektet a rendőrségnek."

ez a nagy kérdés, amit én is feszegetek, hogy egy princz féle senkiházi hogy sétálhat csak úgy ki, miközben egy alkalmi marihuána fogyasztót 2 évig csesztetnek. Miért nem csap le a siófoki roma menetre a rendőrség? Miért akarja a bíróság olyanra ráhúzni a vizes lepedőt, aki nem bűnös(Mór, Pusoma ügy)? A nagy bűnügyek jó része miért felderítetlen vagy homályos(Aranykéz u, 94-98 közötti robbantások)?

eszkep 2010.08.04. 13:20:35

@Sandokohn, a maláji jiddis.:
"valaha kiderül ki a felelős a rendőrség lezüllesztéséért ?"
Ha engem kérdezel, minden liberális politikai- és társadalmi szervezet.

"valaha kiderül, hogy Pintérsanyi miként lehet ott a bársonyszékben ?"
Demokratikusan megválasztott politikai erő jelöltjeként.

"valaha kiderül, hogy drazsé hogy kaphatott bársonyszéket ?"
Demokratikusan megválasztott politikai erő jelöltjeként.

"valaha kiderül, hova tünt a rendőrségi pénz ?"
Pl. vízágyút vettek golyóálló mellények helyett, terepjárót, hogy furikázzanak vele Budapesten, ahelyett, hogy a határon használnák, stb.

"valaha kiderül, hogy miért nem mernek a rendőrök fegyvert használni, hogy ki találta ki a nagyonokos törvényeinket, hogy a rendőr féljen?"
Szélsőséges liberális gondolkodásmóddal, amiről sokat lehet olvasni a Vastagbőrön is.

valaha kiderül, hogy mire van a TASZ ?
Népuszításra. Rég be kellett volna tiltani.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 13:23:14

@bi2025:

"Az MSZP LE VAN SZARVA, AZT BESZÉL AMIT AKAR"

Nem-nem, ők főbűnösként csak kussolhatnának a rövidmemóriások agymosása helyett.

Marcellusca 2010.08.04. 13:23:16

@Aullah: Az a helyzet, hogy igaza van.
Szomorú, tragikus tény, de nagy valószínűséggel emiatt (is) lett áldozat.
HŐSIHALOTT!!!!!

Denimm 2010.08.04. 13:24:23

basszus...ezt az MSZMP -s nyilatkozatot....na,ehhez kell gerinc.Meg vastagbőr :(

csipikeazóriástörpe 2010.08.04. 13:25:08

Sziasztok.
Nem felesleges találgatásokba bonyolódni?Előbb-utóbb úgyis kiderül a valódi indíték.(nem feltétlen hivatalos csatornákon keresztül)Nem lehetetlen amúgy, hogy a lövöldözőt is le akarták inteni(az első hírek is ilyesmiről szóltak),a kocsiban viszont valami olyasmi volt, amiért még a gyilkosságot is bevállalták?
A sokak által etalonként emlegetett USA-ban ís rálőnek a rendőrre, pedig ott aztán van tekintélye, meg még egyes államokban ki is végzik érte a gyilkost.
Nálunk pedig nem csak a politikai pártok ássák alá a rendőrség tekintélyét, hanem azok is akik válogatás nélkül "sünöznek".Tudomásul kéne venni, hogy a rendőr oda megy ahová küldik, nem ő találja ki, hogy mit is csináljon szolgálat közben.Az, hogy a munkájuk nagy része(a látványos) valóban pénzbehajtás nem az ő bűnük.
Írtátok, hogy tök felesleges orrba-szájba igazoltatni.Ez így igaz.Viszont Alsóörs és környéke tele van szórakozóhelyekkel, ahol szépen fel lehet tankolni bármivel.Ha aztán később egy ilyen sofőr telibe kap valakit/valamit, akkor egyből rendőr után jajgat mindenki, hogy hol van ilyenkor a rendőrség?Akkor hogy is állunk?
Hirtelen csak ennyi. Üdv

wlakos 2010.08.04. 13:25:15

@doberman: Vagy nem küldték a nokiás dobozt:)

guma 2010.08.04. 13:25:23

@laspalmas:

Öregebb vagyok nálad és nem úgy tapasztaltam, hogy a nyolc év alatt jutottunk ide!

Sajnos, vastagon hibás a 2hónapja regnáló csapat is benne + meg a törvényhozás és törvény alkalmazás, ami támogatta ezt a nagy rendet és a rendőr megbecsülését.

Kicsit Karcos 2010.08.04. 13:25:50

@Marcellusca:

"A meggyilkolt főtörzsőrmester nőtlen, balatonalmádi rendőr, _baleseti helyszínelő_ volt, a nyári turisztikai szezonban látott el járőrszolgálatot Alsóörsön."

index.hu/bulvar/2010/08/04/lovoldozes_alsoorson_ket_halott/

eszkep 2010.08.04. 13:25:52

@zero: A BTK-ban nevesítve van a "hivatalos személy ellen elkövetett erőszak / emberölés", mit súlyosbító körülmény. Megjegyzem szerintem ennek nincs értelme, sokkal több tényleges életfogytiglant kellene kiosztani szándékos emberölés esetében (leszámítva talán a hirtelen felindulást).

martonx 2010.08.04. 13:25:58

@El Topo (Sgt. Elias): 2006-ot most nagyon nem keverném ide. Sok minden kiderült akkor, ez meg egy szimpla utcai tömeggyilkosság volt.

A rendőr áldozatot pedig sajnálom még annak fényében is, hogy nyilvánvalóan az embereket szopatni (értsd szondáztatni a bulikból hazatérőket) volt kint éjszaka az úton.

Feltételezem az igazi célpont az autó vezetője lehetett, ha igazam van, és ki fog derülni hogy valami országosan ismert bűnöző volt, akkor szegény rendőr csak rosszkor volt rossz helyen.

doberman 2010.08.04. 13:25:59

@Marcellusca: az elmúlt pár hónapban az ún közbiztonsági háló akciósorozat keretében mindenkit (irodai vizsgálót, stb) kihajtottak az utcára akciózgatni (nem túlórában, csak úgy puszira)

Írhatnám, hogy Sanyi bácsi a zseniális ötletgazda, de nem teszem, mert Las Palmas lebaszna érte, ha egyszemélyi felelőst mernék keresni.

2010.08.04. 13:28:02

@Marcellusca:
igen, ez gáz, de azért ebben az esetben egy"profi járőr rendőrnek" se lett volna esélye. Mondjuk, jó hogy nem a titkárnőket vezénylik ki. Mindenesetre a "2 hét alatt érezhetően javul a közbiztonság" talán kicsit elhamarkodott ígéret volt, ez is igaz.

eszkep 2010.08.04. 13:28:38

@doberman: "Írhatnám, hogy Sanyi bácsi a zseniális ötletgazda, de nem teszem, mert Las Palmas lebaszna érte, ha egyszemélyi felelőst mernék keresn"

Felesleges is lenne írnod, mert évek óta hiányzik a rendőrség állományából 3000-4000 fő.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 13:28:53

@martonx: Azt keverek ide, amit csak akarok, mint ahogy a posztolók is.
A tömeggyilkosság alkalmával pedig tömegesen ölik az embereket, nem kell külön drámázni, elég nagy szar ez így is.

doberman 2010.08.04. 13:30:11

Egyébként ajkaimat feszülten harapdálva várom azt a rendőrségi/AVH közleményt, miszerint szélsőséges csoport lehetett az elkövető... és nem baloldali szélsőség...

Miért ne üssünk két legyet egy csapásra?

Marcellusca 2010.08.04. 13:30:46

@zero: Nem kéne! :)
Mert nagyon is igaza van!
És abszolút érthető a felháborodása.

martonx 2010.08.04. 13:31:08

@csipikeazóriástörpe: Azért lássuk be nem kötelező rendőrnek menni. Szerintem gyomor kell ahhoz, hogy a tisztességes embereket szívatják orrba szájba, ha meg bűnözőkkel találkoznak, elnéznek más irányba.
Az igazoltatás egy szimpla faszság. Persze, amikor tényleg történik egy baleset, ki sem jönnek csak ha személyi sérülés történt, és még akkor is csak sokára érnek ki. Meg ha bármilyen intézkedés kellene, jó ha 1 óra múlva előkerül egy rendőr. Talán ha nem igazoltatnának annyit, gyorsabban tudnának reagálni a lakossági bejelentésekre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 13:32:07

@bi2025:

Nagyon remélem, hogy az csak valami féltékeny mellékszál, és tisztában vannak vele, hogy nem az elsődleges megoldandó feladatuk. Mert ha jó végéről állnának hozzá a kérdéshez, akkor ugye egyértelmű, hogy amint rend lesz az országban, akkor elveszti a jelentőségét a gárda, nem lehet többé a létjogosultságára hivatkozni.

eszkep 2010.08.04. 13:32:10

@Belpo: "ebben az esetben egy"profi járőr rendőrnek" se lett volna esélye"

igen én is ezt kezdtem el írni. Itt a kiképzés semmit nem számít, tipikus esete annak, hogy "rossz helyen volt rossz időben"

"Mondjuk, jó hogy nem a titkárnőket vezénylik ki."
A titkárnők polgáriak. Viszont minden fegyveres testületi tag kap (amúgy elégtelen színvonalú) kiképzést lőfegyverre és más kényszerítő eszközök használatára.

v_feco 2010.08.04. 13:34:09

Cesare More es William J. Bratton kellene ide...mindketto megvalositotta a zero toleranciat...persze nem a gergenyi fele korcssagot hanem az igazit...pl.: www.civitas.org.uk/pdf/cw35.pdf

Kicsit Karcos 2010.08.04. 13:35:04

@martonx:

"Talán ha nem igazoltatnának annyit, gyorsabban tudnának reagálni a lakossági bejelentésekre."

Pontosan. Az igazoltatás látszattevékenység, vagy még az sem. Semmi értelme nincsen. A bűnt és a bűnözőket kell üldözni, nem pedig bűnöst keresni a tömegben.

Akik odáig vannak az amerikai mintáért, azok rendszeresen kifelejtik, hogy ott egy törvénytisztelő ember egész életében nem keveredik rendőri igazoltatásba. Van (lenne) jobb dolga is a rendőröknek, mint szúrópróba-szerűen ellenőriz_get_ni.

martonx 2010.08.04. 13:35:56

@El Topo (Sgt. Elias): Sorozatlövő fegyverrel emberekre autókra lőni, akkor sem nevezhető szimplán csak több rendbeli gyilkosságnak, ha végül csak ketten haltak bele, nem?
Mi a határ? Hány halottól számít tömeggyilkosságnak egy gyilkosság? Vagy ezt hívjuk inkább terror cselekménynek? Ámokfutásnak?
2006-ot meg oda kevered, ahova akarod :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 13:36:45

@v_feco:

Mori, nem More. Egyébként meg nagyon fasza lenne, ha minden gyanús arcot tárgyalás nélkül deportálnának a gecibe.

doberman 2010.08.04. 13:38:28

@El Topo (Sgt. Elias): Hát igen, kedves kis barátom... a KZ-ben lehet, hogy nem lenne wifid meg füved... :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 13:38:41

@martonx:

Ezt a sorozatlövő fegyvert honnan vetted?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 13:39:24

@doberman:
Az valószínű, bár füvem mondjuk most sincs.

martonx 2010.08.04. 13:40:16

@El Topo (Sgt. Elias): origo szerint egyes, és sorozatlövéseket is hallottak a tanúk.

doberman 2010.08.04. 13:41:05

@El Topo (Sgt. Elias): Tudok jó áron szerezni... oksi?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.04. 13:41:32

az mszp fideszfikázik, a Vastagbőr mszpfikázik. Úgy érzem, ebben a méltatlan sárdobálásban a rendőr halála a legkevésbé fontos a feleknek. Sokkal fontosabb egymás gyalázása.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 13:42:34

@Tigeri:

Kerestem egy kicsit, de megtaláltam szerencsére.

"Orbán Viktor részvétnyilvánítása

Orbán Viktor szavai szerint megdöbbentő és fájdalmas, ami Móron történt, mert "a hidegvérű elvetemültségnek olyan megnyilatkozásával szembesülhettünk, amilyet az utóbbi négy évben csak külföldi tudósításokból ismerhettünk".

- Ezt a gonoszságot csírájában kell elfojtani Magyarországon, ezért a leghatározottabban utasítottam a belügyminisztert, hogy minden eszközt felhasználva kerítsék elő a tetteseket. Ez a bűn nem maradhat büntetlenül - fogalmazott a miniszterelnök."

"Bankrablás Móron - MSZP-közlemény

Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje megbízásából, a hamarosan hivatalba lépő Medgyessy-kormány tagjai, valamint a magam nevében együttérzésemet és sajnálatomat fejezem ki a tragikus körülmények között elhunytak és a sérültek családtagjainak, hozzátartozóinak.

Lamperth Mónika a közleményben - a belügyminiszteri poszt várományosaként - azt írja: az elmúlt húsz évben Magyarországon ilyen jellegű bűncselekmény nem történt, tudomása szerint példátlan ez az erőszakos - sajnálatos módon hat ártatlan ember halálát okozó - cselekedet.

"A miniszteri tárca átvételekor azonnal kezdeményezem, hogy az illetékes belügyi szervek intézkedjenek a pénzintézetekre vonatkozó biztonsági rendszabályok maximális betartása, illetve betartatása érdekében" - jelzi az MSZP-s politikus.

Hozzáteszi: amennyiben indokolt, a lakosság biztonsága érdekében meg kell szigorítani ezeket a bankbiztonsági előírásokat; erősíteni kell a rendőrség felderítő munkáját, az illegális lőfegyverek felderítését, begyűjtését.

Véleménye szerint "megengedhetetlen, hogy a Belügyminisztérium jelenlegi vezetése az utóbbi időben elszaporodó erőszakos bűncselekmények megelőzésére semmilyen rendkívüli intézkedést nem tett".

"Sikerpropagandával elfedi a társadalomban meglévő súlyos problémákat ahelyett, hogy követhető, szakszerű és felelős intézkedésekkel próbálna gátat vetni az ilyen borzalmas, az emberek mindennapi biztonságát fenyegető cselekményeknek" - fűzi hozzá Lamperth Mónika.

Az MSZP-elnökség tagja közli: következetesen figyelemmel kíséri a Belügyminisztérium jelenlegi vezetésének és az ORFK vezetésének intézkedéseit."
belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/3732/1

doberman 2010.08.04. 13:43:44

@Rékuc: Ja, Rékuc, hagy már ezt baszdmeg!

Akkor írjon mindenki csak kondoleáló, együttérző hozzászólásokat, amiben pusztán annyit nyilvánít ki, hogy mennyire sajnálja a két ember tragédiáját! Ez így lenne méltó. Vagy mi a faszt szeretnél?

Marcellusca 2010.08.04. 13:44:31

@laspalmas: Viszont az elmúlt 2 hónap törvénykezését nézve (hamár beígérték a jobb közbiztonságot), miért nem sikerült egyszerű (nem 2/3-os) törvényeket hozni, melyek szigorítanák a rendőrök ellen fellépők büntetését, szabadabb kezet adna a rendőröknek?!

Ezzel kellett volna foglalkozni, nem látszatintézkedésként Borsodba kivezéynelni 2 HÉTRE a rendőröket!!!!

Egyébként várom a rendőri vezetők és a belügyminiszter "kirohanását" ezen áldatlan állapotok ellen, KÖVETELVE a szigorítást a törvényhozástól.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 13:45:12

@doberman:
Nem nagyon érdekel. 40 év alatt kétszer láttam füvet közelről. Pont elég is volt.

2010.08.04. 13:46:05

@Kicsit Karcos:
Talán ha nem igazoltatnának annyit, gyorsabban tudnának reagálni a lakossági bejelentésekre."
ez is jó, én a marihuánás dolgot írtam, hogy onnan is mekkora erőket lehetne átcsoportosítani komolyabb bűncselekmények felé. Valamelyik ujjba bele kell harapni, szerintem ésszerű a javaslat(és mondom, ez kizárólag az alkalmi marihuána fogyasztók esetéről szólna, amit rengeteg országban alkalmaznak, pontosan a fent említett okok miatt).

Kicsit Karcos 2010.08.04. 13:47:06

@Rékuc: nem "csak" egy rendőr halt meg. Meghalt egy fiatal fiú is, aki még talán a gyalogos helyszínelőnél is kiszolgáltatottabb volt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.04. 13:48:16

@doberman:
1. hangnem?
2. Igen, ez lenne méltó. Esetleg még konstruktív javaslatokkal élni, hogyan növelhetnénk meg a rendőrök iránti tiszteletet. A parttalan sárdobálás nem az.

Samott 2010.08.04. 13:48:25

@Seduxen: egy rendori igazoltatatasnal (amit azert eleg nehez elteveszteni, gondolom itt is volt sarga melleny a rendoron) csak alkalmasabb helyzet van. Forgalmi okokbol is eleg gyakran megall az auto, nem kell rendorgyilkossaggal sulyosbitani a helyzetet...

2010.08.04. 13:48:54

Elöször is részvétem a rendör családjának. Már a multkor, a meggyilkolt Radovics Dusán föhadnagy halálakor leirtam véleményemet. Ez csak megerösitett abban a hitemben, hogy a rendöri vezetés nem veszi, vette komolyan, az országban meglévö bünügyi fertözöttséget. Lehet itt mindent mondani, mindenkire mutogatni, de a kérdés mégis csak az, meddig kell még embereknek, rendöröknek meghalni? Meddig kell még eltürni még a demokrácia nevében fellépö érdekvédök, jogvédök és a "mohácsikolompár" féle megélhetési heccelök hazudozását? Mikor fognak már olyan törvényt hozni, hogy a bünözöknek , ha elkövettek valamit--mint most is---nincs joguk! Mikor fognak már a gárdás pótcselekvés helyett, a valódi bünözökkel foglalkozni, de olyan erökkel, amelytöl minden drogos, maffiás és egyéb banda meghátrál?
Az mszp nyivákoló és hülyeséget felöklendezö irománya, csak arra jó, hogy megpróbálják a felelöséget a fideszre áttenni. De ezt, hogy itt tartunk, nagyrészt nekik köszönhetö. Mert a megélhetési bünözést ök hozták létre, a bünözöket megvédték, mosdatták, mindezt a demokrácia nevében--mert a bünözöknek joguk van. És aki nem bünözö? Annak meg csak kötelessége van? Ök ijesztgettek, nácikkal, fasisztákkal, rasszizmussal, szegregációval, miközben eltusolták a meglévö problémákat. Én szivesen látnám, az mszp prominens vezetöit, itt Borsodban. Ajánlatom számukra, mint egy hétvégi programban--túlélés a hétesi faluszélen, a somsályi kolóniáknál, a miskolci Avason,vagy esetleg a Lyukó-völgyben. Lehet választani, mszp-s hölgyek, urak. Ez itt a való világ, amit létrehoztak.Próbálják ki önök is, mert eddig csak beszéltek róla.

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.08.04. 13:50:55

@Seduxen: Nézd, mikor megláttam reggel a hírt, üvöltöttem fájdalmamban, pedig nem az én hozzátartozom!!!

DE!!!, ismerek nagyon sok rendőrt! Nagyjából tudom milyen a munkájuk, mennyit keresnek, hogyan adnak szolgálatot, milyen vezénylési tervek vannak, szabadidő stb.

A normális rendőrök pl., maguk között is elítélik a Zsanett ügyet, mert ugye ott a szolgálati útról letértek, és nagyjából, -akit egy kicsit is érdekel a rendőrség élete-, tudja hogy ilyenkor megy a saját zsebre munka, ezt nagyon utálják a feljebbvalók, ez tényleg gáz, ott valami nagy baromság történt a rendőrség részéről.

Véletlenül tudom, hogy egy-két megyei kapitánynak mi „happje”.

A legnagyobb probléma az, amit minden szintén, - a normális rendőr elmond, ha megkérdezed- hogy a fennálló hatalom, a saját seggét akarja védeni velük, sz@rik a közbiztonságra, a közúti hálózatból adódó, és annak állapotából fennálló helyzetet pedig pénzforrásnak tekintik.

Ez most újra megvan tetézve azzal, (amiről már 2002, decemberében kezdetek el beszélni a rendőrök), hogy ismét olyan vezetőjük van, aki enyhén szólva sáros. Kérdezz körbe a Lehel csarnok környékén!

Ezen a vezetőn nagyon sok minden múlik! Kapitányoknak azt adja utasításba, márpedig ekkor, és ekkor fokozott razzia, ezen, és ezen a területen, akkor annak van érezhető hatása!!!

A rendőrségnek is megvan a maguk téglái! Akarnának, egy csomó bűnözési gócpontot feltudnának számolni!

Lásd,

vastagbor.blog.hu/2010/07/21/uj_elet_a_munkasoknak_de_meg_milyen

Tehát nekem azért van bajom, a narancsos brigáddal, hogy ha igazán szeretnének változást a közbiztonság, közlekedés biztonság területén, akkor annak már tényleg lehetnének érezhető hatásai, akár 1 hét alatt!!!

A LÉNYEG AZ EREDMÉNYEKEN VAN!!!

Ez csak elhatározás, és határozott fellépés kérdése!

Itt nem erről szól a történet, megy tovább a zavarosba horgászás!

Továbbá az MSZP-t szidni, ebben a helyzetben nagyfokú korlátoltságra vall! Igen, akkor lehetne, ha jelenleg is, ők hoznák a törvényeket, ők adnák a belügyminisztert, de ez a folyamatos visszamutogatás több mint gáz!

Lehetne még folytatni holnap reggelig.

szkeptikus vagyok 2010.08.04. 13:51:08

A rendőr a tisztelet a következőképpen vívhatná ki: arányosan fellép a jogsértések ellen, a kellemetlen feladatokat is ellátja, a "rendőrség előtt nem ismeretlen" elkövetőket nem kíméli, nem ott "tökösködik", ahol kicsi az ellenállás. Mi kell ehhez:
- állomány feltöltése, eszközök beszerzése (elsősorban a vidéki rendőrök számára) Ez egyértelműen a szocik sara. Bár a képhez hozzá tartozik, hogy fegyvertelen és fűben ülő gárdistákhoz ki lehet vezényelni talpig fegyverben lévő droidállományt, aki gondolkodás nélkül gázt fúj, vagy lő. És mint láttuk, Pintér alatt ugyanez megy. Látható, hogy ha a politikai szándék megvolna, akkor eszköz is rendelkezésre állna.
- törvények megszigorítása, és védett státuszú bűnözők (cigók, politikai gazdasági kapcsolatokkal rendelkező maffiózók) lakosság számára jogosnak és arányosnak tekinthető büntetése. Ez is főleg az MSZP sara, de ebben már jócskán sáros a Fidesz is, hisz a sok semmitmondó törvényük közepett ez kellett volna legyen az első intézkedésük, hogy törvényileg védik meg a rendőröket, és szigorítják a büntetési tételeket. De ez megint politikai akarat kérdése, hogy azon agyalok, hogyan lehet megsemmisítő erővel fellépni az ismeretlen feliratú zöld gárdistapólók ellen, vagy törvényben rögzítem, hogy a vasvillával rendőrre támadó egyén lelőhető. És akkor a TASZ is kussolhat, mert ez a törvény.
Szóval rohamrendőr talpig páncélban zöld pólók ellen, és vidéki rendőr üres tárral, műanyagpisztollyal az oldalán felfegyverkezett "naccsalád" ellen. Csúnyán néző rendőr felmentése a büntetett előéletű cigány egy szavára, vagy a megbilincselt tüntető ujjait kitörő rendőr és felettesének mentegetése (eddig nem hallottam a rendőri vezetők leváltásról) Egyenlőre Pintér mérlege is ez. És innentől kezdve a megyei rendőrkapitánytól felfelé mindenki felelős, Viki királlyal bezárólag. Ez pedig végső soron a választók sara, tehát jogosnak mondható a "naridroidozás" is, csak végig kell gondolni az összefüggéseket.

2010.08.04. 13:53:04

@doberman:
:D ha, ezért akár 3 évet is kaphatsz, ha nem mész elterelésre :):) de a 2 éves procedúrát sehogy nem úszod meg...tehát szarok és aránytalanok a törvények.
@Rékuc:
én ezt már írtam, én tisztelem a rendőröket, ahogy minden embert tisztelek, aki tisztességesen dolgozik, de 2006-2010 között a maszop áldásos tevékenysége mellett a jobbik se a tiszteletet gyakorolta feléjük, amiket a rendőrök kaptak tőlük az Erzsébet téren....

Énbagoly 2010.08.04. 13:55:21

@Rékuc: A sajnálat szerintem nem méltó. Én dühös vagyok, hogy ma Magyarországon ezt meg lehet tenni.
A sajnálat csak tehetetlenséget szül. Itt tenni kellene valamit.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.04. 13:56:50

Amit a rendőrökkel tettek az mszpsek azt mind vissza fogják kapni kamatostul a böriben.

Hagyó már leadott néhány kiló felesleget, szépen sorban jön a többi is.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 13:58:07

@Énbagoly:

Baszki, ezt mindenhol meg lehet tenni! Veszek egy puskát, és Bécstől Milánóig bárhol nekiállhatok rendőrökre lövöldözni!
Ha dühös vagy, verd a földhöz a segged!

Marcellusca 2010.08.04. 13:58:08

@eszkep: Muhaha!

Erről eredeti hivatásom jut eszembe.
Katonaként, 25 évvel korábban a főszakács is kapott alapkiképzést. Elméletileg minden évben részt vett lőgyakorlaton, mégsem merném kiküldeni az első sorba, a lövészárokba. :)))

Vagy a helikopter fedélzeti műszerészt nem küldeném el hidat építeni/tűzszerészkedni/harckocsizni!

A rendőrségen belül is megvannak a speciális feladatok.

2010.08.04. 13:59:12

Bocs, az elöbb kimaradt --részvétem, az elhunyt föiskolás fiu családjának is.Remélve, hogy minnél hamarabb elfogják a tetteseket.

Sííva 2010.08.04. 14:00:30

Mély együttérzésem mindkét elhunyt ember családjának!

A kiadott sajtóközlemény kapcsán két dolog vetődőtt fel bennem! Kell nekünk, hogy minden párt sajtóközleményt adjon ki ilyen szomorú eset kapcsán! Hallgassanak, mert ők kötötték meg az íróasztal mögül a ténylegesen rendőri munkát végzők kezét, és hagyták szabadjára a bűnözést! A másik, hogy elismerik a közlemény első mondatában, hogy ismét rendőr gyilkosság történ! Tehát, ha itt elismerték akkor kapja meg méltó büntetését az elkövető (amely szerintem halál), hogy példát statuáljanak! A jogalkotásban viszont nyirbálják meg a súlyos bűnt elkövetők jogait!
Ami ma Magyarországon folyik egyszerűen tűrhetetlen!

2010.08.04. 14:01:07

@Rékuc: Hogyan állítsák helyre a rendőrség tekintélyét? Mi sem egyszerűbb! Le kell venni róluk az azonosítószámot és küldjék ki őket a tüntetésekre hogy tömegoszlatás közben vakítsanak és bénítsanak meg pár embert. Ja, ez már volt.... Aki éjfél 2 órakor kiáll egy út mellé hogy megölljön két embert, egy rendőrt és egy civilt annak szerintem indítéka van. Nem tudom ki ellen és hogy miért, de én ebben nem a rendőrség tekintélyvesztését látom a háttérben, majd talán a nyomozóhatóságok kiderítik, elvégre ez lenne a dolguk és talán a sikeres nyomozásokkal és jó munkával lehetne helyreállítani a tekintélyt. Jelenleg sem eredményes nyomozásokból sem tekintélyből nincs túl sok. Amúgy akik rendőrnek mennek azok nekimennének Szupermannek is, de csak menj el egy nagyobb vikingállományú alföldi faluba és meglátod.... Más kérdés hogy aki megvesztegeti a rendőrt az lehet nem vesztegetné meg Szupermant, de ebben az esetben a rendőr döntésén múlik az hogy mi lesz a végkifejlet, feláldozza-e a "tekintélyt" egy kis pénzért.

Énbagoly 2010.08.04. 14:01:27

@El Topo (Sgt. Elias): Ja, lőni mindig könnyebb?
Lehet, hogy csak én utálom a fegyvereket, de miért halad a világ afelé, hogy ez a módja a problémamegoldásnak?
És igen, dühös vagyok, mert nem tudhatom, hogy hol lesz legközelebb lövöldözés, és nem megy-e véletlenül arra mondjuk a gyerekem.
Mert itt is vagy a rendőrt akarták lőni, vagy a kocsiban ülőket. Mégis mind a két részről meghalt valaki.
Most pedig megyek segget földhöz verni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 14:02:12

@Marcellusca:

Pedig Paulus is milyen ügyesen kiküldte a harckocsizókat gyalogosan a városba lövészkedni.:) Utána meg nem volt személyzet a Tigrisekre.:D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 14:04:29

@Samott:

"Nem gondolom hogy a szocik rekacioja lenne a legfontosabb ebben az ugyben."

Mást egyelőre nem tudunk ugye.

2010.08.04. 14:05:32

@Sííva:
kapja meg méltó büntetését az elkövető (amely szerintem halál)
igen, de ahhoz a valódi elkövetőt kéne elkapni, az pedig magyarországon néha nem megy

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 14:07:05

@Énbagoly:
Miért, szerinted aki lőtt, az még mi a szentséges szart csinálhatott volna? Valakit nyilván meg akart ölni, Mit csinálhatott volna még? Odamegy hozzáés halálra úntatja a hülye vicceivel?
Egyébként alig akad olyan probléma a világon, amit egy jókor, jól célzott 45-ös lövedékkel ne lehetne megoldani.:)

Hiszékeny 2010.08.04. 14:08:19

Esküszöm, képtelen vagyok elolvasni ezt a sok kommentet!
Mindenki politikát visz az egészbe!
Egy BŰNÖZŐ (!!!!!!!!!!!) az éjszakában nem fog válogatni kit lő le! Aki őt megállítja, meggátolja a tetteiben, annak annyi és lő!!!! Nem arról van szó, hogy a rendőrnek van-e ilyen esetben tekintélye vagy sem. Az már más poszt, más "tészta". Egy bűnöző menti a bőrét, mert vaj van a füle mögött!!! És a leszámoltatásuk: nekik azt végre kell hajtani, nincs mese, abban SENKI ne gátolja meg!
Szerintem, ez így működik!
(ha meg majd ráérek, elolvasom az összes kommentet...)

Kicsit Karcos 2010.08.04. 14:08:47

@Sííva: a halálbüntetés ellen az adott esetben két dolog szól: az egyik, hogy az elkövetéskor nem volt érvényben ilyen büntetés, a másik, hogy nincs kin végrehajtani.

Érdemesebb volna a realitások talaján maradni.

Javaslataim:

1. a rendőrök felét (a dandártábornokok kilenctizedét) elzavarni, az egészet újraszervezni: seriffrendszer, településőrség (rendőrség), országos hatóság (csendőrség); fizetések emelése, kedvezményes nyugdíjazás eltörlése

2. az állományt kiképezni a valódi bűncselekmények elleni harcra: rablás, gyilkosság, hűtlen kezelés, stb.

3. _minden_ bűnnek a végére járni, amennyire ez lehetséges

4. statisztikagyártás helyett állampolgári elégedettséget mérni

stb.

Énbagoly 2010.08.04. 14:09:15

@El Topo (Sgt. Elias): de miért akart valakit megölni?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 14:10:23

@neccharisnyás útonálló:

Az egyedek minden közösségben olyanok, amilyenek, nyilván nem egyformán aranyos vagy szimpatikus, netán kisportolt minden rendőr, de magát a testületet tisztelni kell és kész. Akinek ez nem megy magától, neveltetéséből fakadóan, annak meg kell tanítani.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 14:12:51

@El Topo (Sgt. Elias): "Egyébként alig akad olyan probléma a világon, amit egy jókor, jól célzott 45-ös lövedékkel ne lehetne megoldani.:)" - én ezt úgy ismertem - a Navy SEAL vonatkozásában - hogy kevés olyen probléma van a világon, amit ne lehetne megfelelő mennyiségű robbanóanyaggal megoldani, de a Te verziód is jó. És milyen igaz...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 14:16:50

@Seduxen:

A SEAL-nél ügyesen bánnak a robbanóanyagokkal, én alapvetően lövész indíttatású vagyok.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 14:18:15

@Marcellusca:

Bocs, de szerintem az új vezér rendet rakni megy a csődközeli állapotban átvett céghez, nem vállalni a felelősséget.

Pintér abban hibázott óriásit, hogy nagyképűen beharangozta a két hetet.

2010.08.04. 14:18:53

@laspalmas:
2006-2010 között ez kicsit nehéz volt, mert nem Gyurcsány rugdalta személyesen a földön fekvőket, és most akkor menjünk bele, hogy kormányfüggő a rendőrség tisztelete? A rendőrség elvileg egy független szervezet, ami arra van, hogy az adófizető tisztességes polgár biztonságára ügyeljen(stb), de azért mert kormányváltás volt, nem lett több a tisztelet, az duma. tehát az nem működik, hogy attól függően tisztelem az állami hatóságokat, ki van hatalmon. De a posztra visszatérve, az az ijesztő, hogy ilyenek, mint ez a lövöldöző, szabadon mászkálnak, és évek óta, mert nem ez az első elmeháborodott

Kicsit Karcos 2010.08.04. 14:21:36

@laspalmas: igénytelenek vagyunk, egy hangzatos ígéretnek milliók tapsolnak, az eredményekről való beszámolásra a kutya nem kíváncsi.

Marcellusca 2010.08.04. 14:22:27

@laspalmas: Későbbi kommentjeimben - gyakorlatilag - erre utaltam. :)

Marcellusca 2010.08.04. 14:28:25

@Kicsit Karcos: Mert félünk az eredménytől.
Hogy kiderűl, semmi nem valósúlt meg az ígéretekből.

OmegaMale 2010.08.04. 14:29:35

Ami ma reggel történt, az egy tragédia. Nyugodjanak békében az áldozatok.

Szvsz a közeli jövőben elkerülhetetlen lesz, hogy a rendőr/civil felállást teljesen új alapokra helyezzék. Tőlünk nyugatabbra lévő országokban a rendőröket a tűzoltókéhoz vagy a mentősökéhez hasonló tisztelet övezi. Sztem ennek egyik oka, hogy a többi közfeladatot ellátó szervhez hasonlóan *célzottan* vannak jelen, ott, ahol valóban szükség rájuk, és nem úgy, mintahogy nálunk teszik, *vigyáznak* a zemberekre. Nincs ok nélküli igazoltatás, rutinellenőrzés (nem túl gyakori, hogy rutinellenőrzás során bukna komoly bűnöző, ugye?), ahol nincs szükség rendőrre, ott nincs. Nem alakul az emberekben ki az a kép, hogy a rendőrök csak azért vannak, hogy szarrá igazoltassák az autósokat, vagy hogy tüntetést oszlassanak. De ahova a rendőr megy (pl. kihívják, akár egy 20 ezer forint alatti lopás esetén), ott nem kérdés, hogy rá van szükség és ott ő hatóság. Akiért mennek, az nem számítson sok jóra és meg se forduljon a fejében, hogy ellenáll, visszaüt, fenyegetőzik stb. Ha mégis eszébe jut, akkor legyen ott annyi rendőr, hogy még egyszer meggondolja (pl. nem küldünk járőrautókat 4-nél kvesebb rendőrrel olyan riasztáshoz, ahol lehet előre látni, hogy népes a rokonság vagy esély sincs a jogkövető magatartásra stb.).
Lásd az USA rendőröket, ha a suspect csak emeli a ahngját, máris előkerül a tazer, a földön rángatózva meg nehezen lehet visszapofázni. Viszont ugyanez a rendőr, ha kell a sérültet menti éles helyzetben és nem a bűnözőt kergeti (ti. nem szolgál, ha nem véd), vagy segít letolni az elromlott autót az útról stb. Aki az USA-ban rendőrt megtámad, megsebesít, vagy öl, arra a 'shoot on sight' érvényes, vagyis kérdezés nélkül rá fognak lőni a rendőrök, hacsak nem feltartott kézzel hasoncsúszva hernyózik oda a zsaruhoz.
Ha a zemberek azt fogják látni, hogy a rendőr csak ott van, ahol kell és amikor kell, de akkor és ott nagyon ott van, illetve abban is segít, amit sok mai zsernyák nem tart a feladatának, akkor:
1. A sokakban élő bizalmatlan hozzáállás helyét a tisztelet fogja átvenni. Senki nem fog a bűnözőkkel kollaborálni, így nem lesznek 'pszichikai bűnsegédek'. A rendőr nem fogja feltételezni senkiről, hogy vaj vana fejém, a zemberek pedig nem feltételeznék a rendőrről, hogy csak a idő eltöltése a jó 'szóarkozás' a cél.
2.A kispályás bűnőzök, ha fejükben nem is térnek jó útra, de nem fogja nekik megérni vállalni a kockázatot a yard-dal való konfrontáció. Emiatt a yard sem kell, hogy bűnőzési készséget mutató 1000 árnyalatot pont az utcán sétáló, rénézésre semmi rosszban nem sántikáló gyalogosban/autósban vélje felfedezni és *saját hatáskörben* ennek utánajárni . Mindjárt nem lennének Zsanett-ügyek és a közvéleményt sem oszataná meg, hogy akkor most kinek ér többet a szava (ennek az a része, hogy nincs olyan, hogy '10 kollégáim eskü alatt fogja az én verziómat megerősíteni').
3. A mai aljas és érthetetlen eseményeket elkövető, talán az OPNI-ből szélnek eresztett ordas hülyék ill. gátlástalan gyilkosok nem tudnának a közönyösek és megfélemlítettek tömegében elrejtőzni. Az ilyen állatokat a környezete fogja kivetni magából.
4. Nem lesz pofavágás, amikor árvízes területre kell menni segíteni, az ott élők se csipázzák az árvizet. Ahol a rendfenntartás, a szolgálat vagy a védelem ezt megköveteli, ott ez a feladat.

Sajnos ez a rendszer csak a bizalom elvén műxik. Húzni kell egy vonalat, innentől mindkét fél tiszta lappal indul.

Erre csak akkor van lehetőség, ha az allományban és a köztudatban is elkezdik sögősen az 'agyi kondicionálást'.

Viviparus 2010.08.04. 14:32:59

cui prodest
az mszp gyakorlatilag mehet a picsába

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.04. 14:33:17

@El Topo (Sgt. Elias): a robbanószerrel IS. Azok a legények sz'tem puszta kézzel is vagy 40 féle módon tudnák megölni bármelyikünket :(((

Fenehorizont 667 2010.08.04. 14:39:19

@Rékuc:
jabazmeg. és még világbéke sincs.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 14:44:40

@gtigram:

Szerintem valamikor voltunk egy bizonyos szinten. Azzal 3 dolgot lehet csinálni: tartani, feljebb vagy lejjebb jutni. Ha majd a "forradalmi kormány"nak letelik az ideje, megnézzük, ők mit végeztek.
Abban nagyon sok igazság van, hogy a rendőrség tisztelete nagyban függ a bírói ítéletektől, ami felveti a kérdést, hogy mennyire érzékeny az ítélkezés a hatalom hangulatára. Mert ugye elvileg papíron teljesen függetlenül, hideg fejjel, pusztán a tények alapján döntenek, és mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak.

Jobbágy 2010.08.04. 14:47:46

Nos, szerintem a kocsiban ülő srácokkal akartak a maffiózók végezni, mert beszóltak a dizsibe. Annyira be voltak kólázva a szemétládák, hogy észre sem vették a zsarukat. Mellesleg hihetetlen, hogy mennyire nincsen az utcákon rendőri jelenlét. Budapesten egyszerűen nem látni gyalogos járőrt. Vicc, Barcelonában leszáll az este, és ellepik a várost a párosával járőröző zsaruk....

Viktus 2010.08.04. 14:50:20

Én igazából azt sem értem mi okból mindenhol az a főcím, hogy egy autóbaszogató rendőr meghalt mellette meg a főiskolás srcá ilyen ki járulékos veszteségnek van megemlítve.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 14:50:35

@eszkep:

Szerintem sem egy jogszabály tart vissza valakit a bűncselekménytől, sokkal inkább annak alkalmazása lehetetleníti el, hogy az illető ismételten elkövesse, ill. veszi el másoknak a kedvét az utánzástól.
Így hogy várunk tekintélyt?
vastagbor.blog.hu/2009/12/10/ezert_tartunk_ott_ahol

Viktus 2010.08.04. 14:52:36

Ádámra emlékeznek Alibánfán
Emlékhelyet alakítottak ki a Zala megyei Alibánfán, a helyi ifjúsági klubnál N. Ádámnak. Az önkormányzat épülete mögött lévő klubhelyiség előtt helyezték el a nemzeti színű zászlót és a gyászlobogót, valamint egy fekete abrosszal letakart asztalt, rajta gyertyával és virágokkal. Az önkormányzati hivatal épületének falán ugyancsak kitették a gyászlobogót, a helybéliek megdöbbenve beszélnek a történtekről. Németh László, Alibánfa polgármestere elmondta: ő maga is rokona az elhunyt fiatalnak, aki szüleivel szintén a faluban élt. N. Ádám aktív közösségi ember volt, kedvelték a kortársai is, a "normális gondolkodású" fiatalok közé tartozott. A polgármester úgy tudja: a fiú a barátaival és két unokatestvérével nyaralt a Balatonnál, vele volt azok egyikének a barátnője és még egy fiatal, aki a baráti társasághoz tartozott. Mindegyike Zalaegerszeg közelében lakik, Alibánfáról, Pethőhenyéről és Zalaszentivánról származnak. N. Ádám éveken át vezette az ifjúsági klubot, miután tavaly a székesfehérvári Kodolányi főiskola hallgatója lett, a feladatot az öccse vette át tőle. (mti)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.04. 14:53:03

@Jobbágy:

szerintem nincs annyi rendőr, hogy 7/24-ben az utcán legyenek ... egy 168 órás hetet befedni több műszakban rengeteg embert kíván ...

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.08.04. 14:54:57

Az a fő baj, hogy a rendőrök gúny tárgyává váltak, míg a bűnözőket továbbra is félelemmel vegyes tisztelet övezi. No, ezen kéne változtatni, és kijelenteni, hogy AZ ÖSSZES BŰNÖZŐ ALKOHOLISTA, LÚZER, KÖCSÖG, MŰMÁJER BALFASZ!!! (nemtől, kortól és -főleg!- bőrszíntől függetlenül)
Bocs, az elragadtatásért, de ilyenkor ezen indulatok szállnak meg...

laspalmas: Azért a szervezet lejáratásában a másik oldalnak se volt kis szerepe...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.04. 14:59:47

Ezek már lassan egy az egyben egy lepukkant dél-amerikai ország állapotát idézik. Egy rendőrt lelőnek civilestül. Sajnos a jelenlegi kormány se mondja ki egyértelműen:
1. Senki sincs biztonságban a bűnözőktől.
2. Jelenleg a bűnözőket jobban védik különféle emberi (és kisebbségi) jogok, mint magát az áldozatot vagy a rendőrt.
3. Innentől kezdve a TASZ-nak és társainak a bűnügyek terén KUSS!

EZ ÍGY NEM JÓ, EZEN VÁLTOZTATNI KELL!

2010.08.04. 14:59:54

@Jobbágy:
még lehetséges is, de honnan tudták, hogy megállnak és igazoltatják őket......
naja, Barcelona, de ott meg éjjel mindenki az utcán van, és nincs holmi csendrendelet :)....
@Viktus:
hát így van ez sajnos,, de azért ez mindenhol a világon így van, ha rendőrt ölnek, akkor megmozdul a gépezet

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.04. 15:01:38

@OmegaMale:

Tegyük hozzá, hogy a médiában nem sztároljuk a bűnözőket, adócsaló celebeket, nem csinálunk sittes vacsoracsatást stb. stb .stb.

Viktus 2010.08.04. 15:03:01

@Jobbágy:

Olaszországban is meg még géppisztolyos csendőrök is ... Nagyváradon sziintén.

Viktus 2010.08.04. 15:04:12

@volánrulz:

Ahm , és ez ki a francot érdekel?

Kicsit Karcos 2010.08.04. 15:05:33

@laspalmas: a lejárt műszakit rutinellenőrzés nélkül is ki lehet szúrni.

Azért kíváncsi vagyok a költség/haszon mutatójára ezeknek a rutinellenőrzéseknek.

Ha 20-25 ezer rendőr egy éven át rutinellenőriz (mondjuk 4 milliós rezsivel / év / fő), az 100 milliárd forint. Hány bűnözőt kapnak el ennyi pénzből?

Hány bűnözőt kapnának el, ha a bejelentett bűncselekmények felderítésére fordítanák ezt az összeget?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 15:05:48

@Rékuc:

Talán feltűnt, hogy a rendőr halála kapcsán háborodtunk/tam fel. Ha majd megtudjuk, pontosan mi is történt Alsóörsön, miért kellett a rendőrnek és a civilnek meghalnia, azzal is foglalkozni fogunk.

Egyébként meg szerkesztőségi tagként 1.szám 3.személyben írni a blogról elég érdekes jellemre vall.

Spiritmonger 2010.08.04. 15:06:13

@Rékuc: védd az szdszt, hol látod a maszopfikázást?

guma 2010.08.04. 15:06:24

@laspalmas:

Én arra emlékszem amikor a "közeli" védi a cukorkást és nem sorolom még kit, erősíteni a jog és rend védelmét...

De a mostani is az állományt erősíti:
Amikor - a párt alkalmazásában álló embereket első dolguk volt állományba venni (és most nem szakmai hozzáértésüket kérdőjelezem meg!) magas rangban.

Az is most zajlik, hogy ha igaz két rendőrt vizsgálnak mert valami hívás listát kiadott egy megfigyelésre is szakosodott cégnek.
Talán nem kérdés, ha azt szűrőm le nem ez lett volna a kormánynak a dolga, ha rendet akar, véleményem szerint.

kuki123 2010.08.04. 15:06:43

@laspalmas:

ha láttad volna a vasárnapi TV2 naplót akkor ott megszólalt "jog védő" a kisértékű lopásokkal kapcsolatban.

normális országban azonnal bilincsbe verve vitték volna el mert bűncselekményre felbujtást valósított meg...
lényeg: ne vigyék börtönbe nyugodtan maradjanak szabadon hogy tovább lopjanak/gyilkoljanak

tv2.hu/naplo/video/bortonok-cellak-millios-kozbiztonsag

vigyazat_csaloook · http://dehogycsalas.blog.hu 2010.08.04. 15:06:51

nem tudom. nekem valami azt súgja, hogy völt pont ugyanilyen arányban rendőrellenes cselekmény 2000 ben, 2001 ben, 1999 ben, 1969 ben...

Az aki kimondja jó hangosan, hogy az elmúlt 8 év a hibás azért, mert gézuka szerzett egy gépfegyvert és szitvává lőtte a rendőrt az utcán hát picit szellemi fogyatékról azért tanuskodik. Nem megemlítve, hgoy még a vizsgálat lezárásáig( adjunk esélyt hátha elkapják ezt a gennyet) az is kiderülhet, hogy személyes ügy volt a háttérben esetleg be volt drogozva és fogalma nincs melyik országban van, esetleg komoly szellemi fogyatékkal bír vagy csomó más eset is. mégis azt gyanítom, hogy ha kiderülne ezek közül bármelyik is, nem születne ilyen fröcsögő poszt. Esetleg egy olyat írnál, hogy az elmúlt 8 év kommunista kormányzása miatt lett valaki idegroncs oszt azért ragadott fegyvert.

Értem én h minden blog magánvélemény meg minden, de azért illene utánajárni mielőtt föcsögés van...

Persze azt is értem, hogy 2 seggfej által megölt 2 rendőr 2 héten belűl tud sokkoló lenni, de azért az sem megoldás, hgoy egyből elkiabáljuk magunkat a kommunisták tehetnek mindenrőőőő. mer a nyóc év meg amit loptak meg lámpavas

vigyazat_csaloook · http://dehogycsalas.blog.hu 2010.08.04. 15:08:21

jaaaa itt van egy kis statisztika a bűnözésről mielőtt nekem esik egyik-másik indulatos....

crimestat.b-m.hu/B%C5%B1n%C5%91z%C3%A9si%20helyzet%C3%A9rt%C3%A9kel%C3%A9s.pdf

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.04. 15:09:31

@bulvármédiás =>:
Z ÖSSZES BŰNÖZŐ ALKOHOLISTA, LÚZER, KÖCSÖG, MŰMÁJER BALFASZ!!! (nemtől, kortól és -főleg!- bőrszíntől függetlenül)...

... akik zokszó nélkül képesek akár gyilkolni is, rendőrt is, nyugdíjast is, akárkit is. És komolyabb büntetés nélkül megússzák.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 15:09:35

@Marcellusca:

Ezt nem tudom én se.
De tudod mit? Fogalmazz meg ezügyben egy érdeklődő levelet, szerezz rá egy halom aláírást, aztán tessék beküldeni az illetékeseknek. Persze kétlem, hogy válaszolnak, de legalább csinálnánk valamit.

2010.08.04. 15:10:33

@Kicsit Karcos:
erre nyugodtan tedd rá az egyetemisták marihuána fogyasztását kutató kommandók ténykedését ügyészségi papírmunkával megspékelve, hány bűnözőt kapnak el? Elmondom, kevesebbet, mint a közúti ellenőrzéseknél. Ahogy Viktor mondta, itt az ideje a tabu döntögetésnek. Ki kell jelölni a prioritásokat, mindent egyszerre nem lehet.

Viktus 2010.08.04. 15:16:07

www.youtube.com/watch?v=6kCmI7Gty1k nálunk a rendőrt aznap keresztre feszítenék ...

2010.08.04. 15:16:20

@vigyazat_csaloook:
fú, ez nagyon ott van, thx

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.08.04. 15:18:53

Némileg off, de valamennyire ez is idetartozik; szerintem az év egyik legjobb abszurd története:
szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/harmat-csorditett-ostoraval-beijedt-a-nepes-tarsasag-320415

Az ellen az férfi ellen indult eljárás, aki megfékezte a garázdákat :-))))) Már bocsánat, tudom, sírnom kellene, de már csak röhögni tudok...

ON

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 15:22:19

@Kicsit Karcos:

Mármint a tapsolók igénytelenek. Mert aki eleve el sem hiszi, az nem fogja számonkérni az irreális ígéretet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 15:28:10

@Kicsit Karcos:

nem tudom, nem tudom, nem tudom, csak emlékeztem erre a buszos őrültre :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 15:33:02

@gtigram:

szenteket várni naivitás, olyan ember nincs

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 15:37:33

@volánrulz:

egyre kiváncsibb vagyok a miértre....

Homeoffice 2010.08.04. 15:43:45

@laspalmas:

Szerintem sosem fogjuk megtudni a valós okokat...

kuki123 2010.08.04. 15:57:20

@laspalmas:
1.szerintem valami leszámolás volt a hulla/vagy a hullajelölt a kocsiban volt már, csak belefutottak az ellenőrzőpontba és Brooklyn módon oldották meg (ablakon kinyúl és kilő bele a tömegbe)

2.valami elintéznie való lett volna a terepjáróssal drog uzsora vesztegetés stb... megszabadultak tőle..sajnos más is meghalt....
bár ez a feltételezésem elég gyenge lábakon áll.

3. a terepjárós egyedül volt be volt szívva/begőzölt vagy szerelemféltés és elkezdett vaktába lövöldözni és eltalált mást is ...rájött mit tett öngyi lett

4.semmi köze a terepjárónak az esethez szimplán öngyi lett

nekem csak az furcsa hogy este (éjszaka) rendőrszakközepes is vele volt...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.08.04. 15:57:31

Kommentek elolvasása nélküli gyors, ámde gonosz vélemény: Addig-addig sünöztetek, hogy csodálkoztok ezen?

Homeoffice 2010.08.04. 16:01:57

@volánrulz:

Te figy főnök, nem volt sok CSI mostanában?
Szerinted az infók közül mennyi etetés?

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.08.04. 16:02:23

És még annyit a poszthoz: Nem az Mszp-t kéne megint hibáztatni srácok, mert nem (csak) az Mszp verte szét a rendőrséget, hanem az amit a Jobbik és a Fidesz művelt nyíltan vagy rejtve. laspalmas és zero: Itt lenne az ideje, ha nem csak az Mszp-t fikáznátok, meg fogják kapni a magukét, Papcsák elvtárs már dolgozik az ügyön.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.08.04. 16:05:22

Naná,hogy megette a második kommentem a blogmotor, ejj....

Homeoffice 2010.08.04. 16:10:15

@Tzimisce:

Szerintem nem mutogatni kellene, hanem végre összefogni és rendet tenni ebben jobbra is érdemes országban....

wlakos 2010.08.04. 16:12:08

Az mszp-s hozzászólóktól kérdezném van-e még bögre osztás a hű pártvédőknek?

vigyazat_csaloook · http://dehogycsalas.blog.hu 2010.08.04. 16:14:23

@laspalmas: :) a sok o betű a hosszú ó-t jelképezi Mr. nomen est omen...

Kicsit Karcos 2010.08.04. 16:17:53

@Tzimisce: attól, hogy kifejeztem részvétemet a két meggyilkolt családjának, még nem változott a véleményem a rendőrségről. Egy ócska pénzbehajtó szervezet, ami belefullad a korrupcióba és saját alkalmatlanságába. A mostani eset is jól jellemzi a rendőrök szakértelmét: kiküldenek szúrópróba-ellenőrzésre gyalog az országút mellé egy helyszínelőt meg egy iskolást, ahol legjobb esetben be tudtak volna vasalni pár százezret az éjszaka azoktól, akiknél nem volt tartalék xenon-izzó, vagy azt hitték, a jogsi érvényességi dátuma egyúttal az orvosi érvényességet is jelenti. Sajnos a rosszabbik eset következett be.

Nem baj, majd szigorítanak, ezentúl még több felkészítetlen járőr fog még többet igazoltatni, hiszen erre adott felhatalmazást a kétharmad. Majd megduplázzák a bírságokat, aztán lesz rá keret is.

Ennyit tudnak, kb.

Még egyszer hangsúlyozom, az ártatlanul meggyilkoltak emlékét ez nem homályosítja el, de nem is érzem, hogy tabu lenne kimondani akár éppen ennek az esetnek az apropóján, hogy rendőrségünk egy BKV-szintű nevetséges szar.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.08.04. 16:31:59

@Gunther: Oké, én benne vagyok, itt lenne az ideje. Igenis legyen tisztelete a rendőrnek, akár norvégok, akár jobbikos forradalmárok, akár bűnözők, akár ártatlanok kerülnek vele szembe. Senkinek eszébe se jusson ellenkezni egy rendőrrel. Ha valaki ártatlan, az ki fog derülni elég hamar, azonban ha ellenkezik a rendőrrel, elég rosszul járhat, sőt jobbat mondok, már az hivatalos személy elleni erőszak, ha akadályozod a rendőrt az intézkedésben...

Rékucnak meg jár a piros pont a véleményéért.
Konstruktív javaslatom: Több pénzt a rendőrök képzésére, fenntartására, eszközállományára és több rendőrre. A szociális kiadások terhére nyugodtan mehetne is...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.08.04. 16:34:38

@Kicsit Karcos: Jó hírem van, a legutóbbi Kresz módosítás óta nem kell, hogy nálad legyen a tartalék izzó. Sajnos az összes hivatalos testület pénzszedésre van beállítva, ilyen a rendőrség, a VPOP, az APEH és a közterület-felügyelet, nem pedig a rend fenntartására.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.04. 16:38:50

@Tzimisce:

De ne is használhassa egyik kormány se "saját játékszereként". Többek közt ezért is züllött idáig a rendőrség.

Gonosz Repülőmókus 2010.08.04. 16:54:07

Először is komolyan megrendültem, mikor olvastam reggel a hírt. Részévtem a családoknak és, habár tudom, hogy legkevésbé ezzel törődnek, mélységesen együttérzek az áldozatok hozzátartozóival.
@Kicsit Karcos: Igazad van. Sajnos a rendőrök maguk is tehetnek arról, hogy a megitélésük, presztizsük ott van, ahol. Lehet, hogy a rendőrök többsége tisztességes, becsületes, jól végzi a munkáját, de mégis egy olyan rendszer, szervezet részei, akik nem hogy kivetnék maguk közül azokat, akik ellen, elvileg, harcolnak, hanem még védik is őket. Lásd hazudozások a TV-ben, bíróságon stb.
Az, hogy Magyarországon a közbiztonság kb. Johannesburg szintjére züllött, az minden eddigi kormánypártnak az "érdeme". Ennek ellenére a maszop és a jogvédő liberális cimborái tették ezügyben a legtöbbet. Nem csak emiatt a nyilatkozat miatt, amely egyébként a vastagbőr ebben a sajnálatos, tragikus történetben, hanem sok minden más miatt is az összes mszp-st le kellene darálni haleledelnek meg trágyának, hogy legalább valami minimális haszon legyen belőlük.
A halálbüntetést egyébként ellenzem. Nem elég "jó". Egy ilyen esetben én sokkal jobban szeretném látni nap mint nap az elkövető szenvedését. Legalább némi elégtéttelt nyújtana. Egyetértek azzal, hogy az a visszatartó erő, ha felderítik a bűncselekményt bármi áron, de ha utána az elkövető szenvedését nem felejtenénk el, az még nagyobb visszatartás lenne. Pl. levágni kezét, lábát (kifizettetni vele utólag az orvosi kezelés árát) és utána kilökin az utcára, hogy mindenki lássa. Ezután rendszeresen beszámolni az "életéről" a televízióban (kereskedelmi csatornáknak külön előírni a főműsoridőben való lejátszást). A homlokába pedig beleégetni, hogy "gyilkos vagyok", hogy senkinek se legyenek kételyei azzal kapcsolatban, hogy kivel is áll szemben.
BTW, szeretném, ha tisztelhetném a rendőröket. Egyelőre nem tudom sajnos...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.08.04. 16:55:09

@Tzimisce: kösz. :)
Egyébként lásd @OmegaMale: vízióját. Hiába berzenkednek sokan a 'rendőrállam' ellen, a rendőrnek legyen tekintélye, másképp még a diszkóban is megverik. De ugye nálunk még a rendőrt rúgják ki, ha megrendszabályoz valakit.
@laspalmas: egymás jellemét talán privát is meg lehetne beszélni, nem gondolom, hogy az ilyesmi a nyilvánosságra tartozik. Egyébként már hosszú ideje nem írok a Vastagbőrbe, szóval nyugodtan szedj ki az adminok közül, ha zavar, hogy nem minden poszttal értek egyet.

tudi 2010.08.04. 16:55:33

Részvét az elhunytak családjának.
Ez a hír engem is megrázott, mikor mondták, nem kicsit megdöbbentem. Hogy kit akartak lelőni, azt majd kiderítik az illetékesek és remélem közlik is a nyilvánossággal. Hogy mi segíthetett volna a rendőrön talán az, ha van rajta golyóálló mellény (igaz a fején is érte lövés, bár ha testét érte először a lövés akkor még lehet tudott volna rá reagálni), a kocsiban kamera. Tisztelt urak ott fent tenni kéne valamit, mert ha még több ilyen eset lesz, akkor az emberek maradék bizalmukat is elvesztik a hatalom iránt, akkor itt nagyon komoly bajok lesznek.
@Jobbágy: Először én is erre gondoltam, hogy miért az igazolásnál álltak csak meg, lehet követték őket odáig.

doberman 2010.08.04. 17:01:06

Már várom, hogy elkezdődjön, "volt-e rajta golyóálló mellény , és ha nem, miért nem?" menet.

Utána meg jöhet a szakértő, aki mondja, hogy "ha lett volna rajta, az sem segít...

Indulhat a verkli

doberman 2010.08.04. 17:03:21

Ja, egyébként a rendőrök -nagyon okosan- hosszú-hosszú évek óta elkerülik, hogy fekete BMW-s polgárokat zaklassanak.

A járőr most is normális fiatalokat vegzált volna, de önhibájukon kívül fátumként utolérte őket a fekete autó.

Horizont 2010.08.04. 17:04:23

Így jár az az ország ahol mindenféle politikai önös érdekből felhasználják a fegyveres testületet. A két párt azért igyekezett bőszen egymás ellen felhasználni őket. A liberalizmus meg betett itt is. Ahol nem szakemberek a vezetők, ahol nem szórják ki az alkalmatlanokat és ahol nem becsülik meg az alkalmasokat. A rendőrségnél nem lehet demokrácia ott parancsot kell teljesíteni. A parancsot pedig fentről adják. Az átlagemberek részéről kéne, hogy legyen tisztelet és tekintély. A bűnözők meg inkább FÉLJENEK a rendőröktől az sokkal jobb lenne!!
Erről a iszonyatos esetről még nem sokat tudunk, addig nem is véleményezhetjük. Meghalt 2 fiatalember. Részvétem a családjuknak. Döbbenet. Drukkolok, hogy minden kiderüljön és elkapják aki ölt.

@vigyazat_csaloook: Végig böngésztem ezt a bűnözési statisztikát. Roppant érdekes. A regisztrált bűnesetek nem emelkedtek olyan mértékben mint ahogy mi érezzük.Bár ami van az is sok! A térképek jelölésein világosan megmutatkozik, hogy Kelet-Magyarországon mi van. Emelkedett a fiatalkorúak bűnelkövetése.
És nem is olyan meglepő a következő bűnesetek emelkedése:
a regisztrált: hivatali visszaélések , gazd, vesztegetések, hiv. vesztegetések, befolyással való üzérkedések. Amiről tudnak, és mennyi amiről nem.

2010.08.04. 17:13:28

A legnagyobb szégyen ebben az országban, hogy az MSZP még mindig a parlamentben ül. És a választópolgárok egy részének jóvoltából. Ez az igazi szégyen.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.04. 17:21:16

@Rékuc:

az a jó, ha senki nem ért egyet senkivel. csak kulturáltan menjen a vita.

Marcellusca 2010.08.04. 17:23:21

@Horizont: Az is javítja a statisztikát, hogy kivették a 20e alatti ügyeket (szab. sértés), meg a megkárosítottakat inkább hazaküldik, mondván, úgysem lesz meg az elkövető.
Mert minden fel nem derített bűneset csak rontja a kapitányság/őrs statisztikáját, megítélését.
Azt meg nem nézik jó szemmel a főnökök.

greybull 2010.08.04. 17:24:22

@Jankove: így van, és van bőr a pofájukon most kondoleálni!

2010.08.04. 17:31:09

@Marcellusca:
az pedig javítja, hogy a (alkalmi)marihuána fogyasztó egyetemistát elfogták......kib. hazug és sz.r a rendszer

OmegaMale 2010.08.04. 17:33:32

@zero: Jogos, de sajnos ez is csak a bizalom elvén működik... Lásd, először lemegy a minden tekintetben provokatív és ártalmas content kertévén, aztán egy idő múlva az ORTT akkor tol be nekik egy blank screen képernyővédőt 2-3 órára, amikor már régen senki nem is vágja, hogy miért történt. Vagy órákig azt nézheti a zember, hogy az ekkor és ekkor levetített adás itt és itt sértette ezt és ezt az előírást... Vagyis, aki nem is látta, annak is felhívják a figyelmét, hogy gysorsan keressen rá az összes általa ismert videómegosztón a kérdéses epizódra...

Persze nyilván a demokárcia velejárója, hogy nem lehet senkit előre megbűntetni valamiért (lásd a Különvélemény c. sci-fi-t Tom Szcientilológussal), a kertévé is tudja, hogy mit nem lehet leadni, de meglépik, hátha bejön, a büntetés csak extra reklám a tiltott témának és a konzumidiótáknak még a fekete képernyőt is el lehet adni.

Érzésem szerint tilosban ma Magyarorszégon járni azért menő, mert az amúgy beszűkített opciókkal kombináló emberkéknek látszólag tágítja a mozgásterét, azt a benomyást kelti, hogy jobban uralják a saját életüket, ők tudják a tuti, hogyan lehet okosságokkal elkerülni a 'nehéz' utat az életben.

mutant · http://universal.blog.hu 2010.08.04. 18:06:43

Jánoshalmán már meg sem döbbenünk ilyesmiken. A kocsmárosoknak megmondták: ameddig nem folyik vér,ki ne merjék őket hívni. A Halas-pajzzsal kötnek szerződést inkább. Ez mindkét fél hibája: a mokkáké is meg a rendőröké is valamilyen szinten. De legfőképp a kormányé és az ítélőtábláé!

Kartal (rezervált) 2010.08.04. 18:21:21

Pár napja írtam egy kommentet, amelyben felszólítottam a rendőröket, hogy ha ezt a poor - meg ne sajnáljam - rendőrgyilkos zoltánt nem verik agyon nagyon gyorsan, akkor kezdjenek el gyűjteni koszorúra, mert le lesznek vadászva. Mégis megdöbbentem ezen az gyilkosságon, és kezdek félni, hogy igazam lesz. A továbbiakba bele sem merek gondolni, mert ha egy országban komolyabb retorzió nélkül lehet rendőrt gyilkolni - pár év előzetes egy haverokkal teli cellában nem számít retorziónak -, akkor bárkit meg lehet ölni. És ha ez a folyamat elharapózik, akkor Isten irgalmazzon a rendőröknek, nekünk, és az országnak.

@Horizont: "én csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam."

guma 2010.08.04. 18:21:29

@laspalmas:

Szenteket nem vártam, de a cég embereit se akik a netten keringő hangfelvételen fegyver vagy töltény beszerzésről, jelentés tételről, ügyvédi iroda megfigyeléséről értekeztek : NEM vártam, hogy az apparátusba...

Mert azért ez véleményem szerint ma se a törvény szellemét, betűjét idézi!!!

Szocsi88 2010.08.04. 18:25:26

Őszinte részvétem a fiú és a rendőr családjának.
Ahogy így olvasom, úgy néz ki hogy a Fiestás társaság, teljesen normális egyszerű nyaralók voltak, nem értem, hogy hogyan lehettek volna pont ők a célpontok. A rendőrt még talán megérteném, de most már a média azt kezdi sugalni, hogy a gyilkost találták meg holtan a fekete terepjáróban.

Nekem ez így zavaros, nagyon.
Most vagy egy őrült elme volt, vagy sose tudjuk meg, mert nem fognak semmit mondani. Csak az a baj, hogy így születnek a konspirációs teóriák.

martonx 2010.08.04. 18:34:29

Rendőr ismerősöm mesélte, hogy hogyan lehet javítani a statisztikákat:

Ha egy éjszaka ellopnak 10 autót, és X időn belül nincs meg az elkövető (ez szokott lenni), akkor azt egy bűnesetként tüntetik fel, amiben 10 autót elloptak.
Aztán, amikor nagy ritkán találnak egy autótolvaj bandát, náluk 10 autóval, akkor azt 10 megoldott bűnügyként tüntetik fel.
Azaz ha egy hónapban ellopnak 100 autót 10 nap alatt (10 bűnügy), és havonta lefülelnek egy tolvajbandát 10 autóval (autónként egy megoldott bűnügy), az az ő statisztikájuk szerint olyan mintha 100%-os lenne a bűnfelderítési arány.

Ennyit a rendőrségi statisztikákról.

Viktus 2010.08.04. 18:40:36

Remélem a srác is dísztemetést kap, ha már egy rendőri igazoltatásból kifolyólag megkellett halnia. Eleve, miért kell ugyanazt az autót egy kistelepülésen többször igazoltatni nincsen rádiójuk ...

grupi 2010.08.04. 18:56:16

@doberman:
Mi köze Pintérnek mindehhez?
Nem Pintér alatt züllött le a rendőrség. Utoljára nála még rendben volt.
Gergényi, Draskovics nagy kár okozott az állományban. Persze Gyurcsány sem volt pikóta, nála és vele ezt is meglehetett tenni.
Most ugye nem gondolod komolyan, hogy 60 nap alatt szabadult el a pokol?
Vagy 60 napja züllött le a rendőrség is, és ugyancsak ennyi idő alatt szaporodott el a szervezett bűnözés is?
Ha szereted a szociá-liberális kormányt, netán Gyurcsányt, Lendvait, Lampertet, Kunczét és bandáját, valamint utálod PIntért, Orbánt és a Fideszt, akkor sem mondhatsz olyat, hogy ez a kereszténydemokrata Fidesz kormány hibája.

jani888 2010.08.04. 18:58:02

Nem is mernek határozottan intézkedni,csak ha látják,hogy be van ijedve az illető. Mi az,hogy csak lábra,altestre lő------ Felszólítás---ha nem engedelmeskedik CÉLZOTT LÖVÉS FEJRE! Utána a vizsgálat ne akarja mindenáron elmeszelni!!!

grupi 2010.08.04. 19:02:48

@Algopirin:
Osztom azon véleményed, hogy a halálbüntetést vissza kéne állítani.

De a 2006-os rendőri bűnelkövetőket is elkéne már kapni, és kivenni a rendőrség állományából.

Az igazságért és a példamutatásért.

Az MSZP-t pedig bűnpártolásért el kéne ítélni, vagy mint egy kimondottan szélsőséges, nemzeti szocialista pártot, bíróságilag kéne beszüntetni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 19:11:59

"Közlemény (ORFK)
2010.08.04. szerda 19:00

Ma éjszaka Alsóőrs területén két halálos áldozatot követelő emberölés történt, amelynek során ismeretlen elkövető az intézkedő rendőr főtörzsőrmestert és az intézkedés alá vont autó egyik utasát lelőtte.

A bűncselekmény elkövetőjének felkutatását azonnal, nagy erőkkel kezdte meg a rendőrség.

A kutatással párhuzamosan folyó helyszíni szemle során egyértelműen bizonyítást nyert, hogy nem a meggyilkolt rendőr által ellenőrzött gépjárműből lőttek a főtörzsőrmesterre.

A gyilkosságok helyszínétől néhány kilométerre – állampolgári bejelentés alapján - egy elhagyott, sötét színű gépjármű mellett ismeretlen férfi holttestére bukkantak a rendőrök, akinek halálát lőfegyver okozta. A külföldi rendszámú autóban több lőfegyvert találtak, köztük olyat, amely számításba jöhet a bűncselekmény elkövetésének eszközeként.

A helyszíni szemle adatai arra utalnak, hogy a férfi önkezével vetett véget életének.

A két eset közötti összefüggést – igazságügyi szakértők bevonásával - jelenleg is vizsgálják a nyomozók.

Az elsődleges nyomozati cselekményeket követően a további eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja."

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.04. 19:16:56

@grupi: Nem Pintér ellen vagy mellett akarok szólni.
A bűnözés már az első FIDESZ kormány idején kezdett ebbe az irányba mutatni, persze ekkor még korántsem kellett tartani ilyen súlyos esetektől. Ekkor még nem volt minden héten balhé, késelés, idős emberek kifosztása egy egy településen. DE! Az alapja már megvolt, már akkortájt is lehetett hallani ilyen olyan történeteket a cigányokról. Akkor is lehetett hallani mit csicseregnek a "galamblelkű" jogvédőink, az emberi és kisebbségi jogokról.
Vagyis könnyen előre jelezhető volt ez a tendencia. És én is hallok/olvasok olyan dolgokat amikről jó pár éve sejtettem, hogy bekövetkezik.
Az előrelátás hiánya most is bőven megvan. Félek, hogy csak látszatintézkedések lesznek, amik majd a problémák egy egy pici szeletét fogják karcolgatni, takargatni. De az egész úgy rohad tovább ahogy van.

grupi 2010.08.04. 19:17:49

@Megszivtam:
Nagyon rendben van írásod.
Az a baj, hogy máig sem tudjuk, hogy kik voltak azok a rendőrök, akik viperával csoportosan verték az embereket.
Nem tudjuk, hogy kik lőték ki a szemeket, csak azt tudjuk, hogy nem engedélyezett lőszert használtak, és nem szabályosan használták a fegyverüket, de nem tudjuk kinek az utasítására.
Azt sem tudjuk miért engedhették meg maguknak a rendőrök azokat a jogellenes brutális cselekményeket, amiket akkor sorozatszám elkövettek.
Azt sem tudjuk, hogy a most siratott két rendőr akkor hol volt, s hogy akkor tájt nem vett részt kéztörésben, vagy más rendőri brutalitásban.
Mindezért a kételyért olyan a rendőrség megítélése, amilyen.
Mindezért kell tisztázni az akkori eseményeket, hogy ma végre elhiggyük, hogy most egy ártatlan, becsületes és ízig-vérig rendőr hunyt el szolgálatteljesítés közben.
Ez az MSZP-SzDSz hibája.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.04. 19:18:42

@Tzimisce:

"nem (csak) az Mszp verte szét a rendőrséget, hanem az amit a Jobbik és a Fidesz művelt nyíltan vagy rejtve"

Bővebben légyszíves.
A sünözésről annyit, hogy szerintem mondjuk aki neten vagy valami pesti tüntin gajdászta a hátsó sorból, az utána "civilben" nem támadt rá a rendőrre, akivel összehozta a sors.

grupi 2010.08.04. 19:19:35

@laspalmas:
Ez így nem logikus.
Megyek az úton egyedül autóval, meglátom a rendőrt, sorozatot lövök feléje, másokat is lelőve, majd félrevonulok és öngyilkos leszek?
Ez nagyon nem fekszik számomra.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 19:22:20

@grupi:
Ebben a formában valóban hülyén néz ki, nyilván van megfejtés, csak még nem tudjuk.

grupi 2010.08.04. 19:24:02

@csabapayne:
Te nem vagy normális. 2002 után, már ezt az irányt vette fel a bűnözés?
A cigányok ezért menekültek Kanadába. Strasbourgba?
Ne hülyíts már.
Ráadásul válaszodban az is benne van, hogy a liberál szocialisták semmit nem tettek ez ügyben, csak rontottak rajta az elmúlt 8 év alatt.
Azt se felejtsük el, hogy ők hány belügyért és rendőri vezetőt emésztettek fel ez idő alatt.
Maguk sem találták a helyüket és szerepüket, de még a megfelelő embert sem. Ezért a csere-bere, és a végeredmény, vagyis a züllés.

StPeter 2010.08.04. 19:25:18

Részvétem a Rendőrök családjának! Ebben az országban tényleg semmi tekntélye nincs se Rendőrnek se Katonának .Az utóbbira egy példa
"Helló, kicsit OFF leszek,
de ennek is van köze ahhoz, hogy miért is semmisül meg a Magyar Honvédség....

Épp misszióban vagyok, szabadidőmben netezgetek, chatelgetek...
Egy új ismerősöm érdeklődött, hogy mivel foglalkozom, innentől érdekes a beszélgetés:

Mike üzenete:
katona vagyok
piccola üzenete:
apum is az de azért kicsit komolyabb helyen dolgozik és tiltva van nekik az msn
Mike üzenete:
hát nem tudom milyen helyen dolgozik, ami komolyabb mint ez...mert én egy olyan országban vagyok, ahol épp háború folyik...az irodai gépeken le van tiltva minden amúgy, de saját laptopot használok

piccola üzenete:
nagyon rossz helyen dolgozhatsz, komolytalan hely lehet
Mike üzenete:
na jó, ha csak sértegetni tudsz, akkor lehet talán be kéne fejezni ezt a beszélgetést...

piccola üzenete:
apum a Honvédelmi Minisztériumban dolgozik.....
és nem ér rá msn-ezni
és milyen rendfokozatban vagy
Mike üzenete:
bizonyos dolgok miatt nem mondthatom el, hogy most én épp miért érek rá netezni...de például délutántól holnap déutánig biztos nem fogok, mert kimegyek a táborból, és vagy kocsiban, vagy sátorban alszok majd, ahol nincs internet

ftőrm vagyok
piccola üzenete:
ó te szegény
gondoltam hogy csak tiszthelyettes vagy
nincs egyetemi végzettséged
érthető, hogy kocsikba és sátrakba vagy beosztva
Mike üzenete:
mindenki, aki ilyen dolgokat csinál az ha úgy hozza a helyzet sátorban vagy kocsiban alszik, rendfokozattól függetlenül
piccola üzenete:
az nem igaz, mert apámnak sofőrje van és gyönyörű fekete autóval viszik mindenhová, nem autóban alszik és sátorban...
Mike üzenete:
igen, és hagy kérdezzem meg, hogy apukád hányszor volt háborúban? mert ha itt lenne velem, akkor őt se gyönyörű fekete kocsival vinnék ide oda
piccola üzenete:
ez a te döntésed volt, az pedig az övé, hogy egyetemi diplomával irodából irányítja a NATO dolgait, olyan főtörzsöket, mint te
nem háborúzhat mindenki...
vezetők is kellenek

csak sajnáltattad magad, hogy autóban és sátorban kell aludnod, erre irtam, hogy végezd el az egyetemet te is és talán de csak talán bekerülsz a minisztériumba, ami nem olyan biztos...persze, nem is felenél meg
Mike üzenete:
halvány gőzöd sincs, hogy mi is az igazi hadsereg
piccola üzenete:
aranyos vagy
Mike üzenete:
kérlek mondd meg apukádnak, hoyg keressen meg, iwiwen fent vagyok, légyszi mondd meg neki, hogy keressen meg, el szeretném neki mondani, hogy milyen ostoba lánya van, akinek fogalma sincs semmiről...és sértegeti az olyan katonákat, akik az életüket kockáztatják minden nap, azért, hogy ő az irodában ihassa a teáját
nyugodtan
viszlát
piccola üzenete:
szerintem egy olyan LÁNNYAL sem beszélgettél még akinek az apja mérnök alez. lenne a minisztériumban és jobban ismerné a dolgokat mint én.....de nem is fogsz
Mike üzenete:
pfff
piccola üzenete:
azért szenvedsz most Afganisztánban, hogy csurgó nyállal felvedd a pénzed
semmi másért
mert tiszthelyettesként csóró vagy
és nem élnél meg...
hm
na menj zabálni

ON

Természetesen bizonyos részeket kihagytam, hisz személyiségi jogok, egyebek...

na, hát ezért tartunk itt...valószinű ez a kislány nem az ujjából szopta ki ezeket, hanem ezt hallja az apjától...
Köszönjük APUKA, hogy ilyen véleményt ad át a kislányának arról, hogy ki milyen fontos ebben a gépezetben, és ki miért megy ki misszióba!!!'

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.04. 19:29:36

@StPeter:
Aki tizenéves kis muffokat akar MSN-en fölcsípni, az meg is érdemli.:D

kuki123 2010.08.04. 19:35:00

@Gunther:

csak be jött a 3-as pont

index.hu/bulvar/2010/08/04/ongyilkos_lett_a_rendorgyilkos/

bár szerintem más is ült a kocsiban,

Fell Bandi 2010.08.04. 19:37:30

@grupi: persze, ez sem logikus, mint ahogy sokak szerint az éjszakai kettős gyilkosság sem volt az. de ha majd többet tudunk a dologról, lehet hogy választ kapunk néhány kérdésre...

kuki123 2010.08.04. 19:42:40

@StPeter:

kurva szép mondhatom...
mondjuk speciel én felnézek apámra aki tankban szolgált (T72 agyúcső töltő) és akkor még 3 év volt a kötelező :)

én sajnos már nem voltam katona...van mérnöki diplomám
de nem nézem le akinek nincs, sőt inkább sajnálom őket, mert a munkahelyemen látom milyen szar rabszolgamunkát végeznek, nekem meg milyen aranyéletem van hozzájuk képest az irodában.

grupi 2010.08.04. 19:44:05

@Fell Bandi:
Ilyenkor szokták azt mondani, ha nem tudod az indokot, hogy keresd mögötte a nőt.

kuki123 2010.08.04. 19:51:07

@StPeter:
mekkora egy kibaszott beképzelt ribanc már most
és ezek viszik tovább az országot azt amit majd mi rájuk hagyunk

egyébként beazonosítható
mérnök alezredes mondjuk sok van de NATO ügyekkel foglakozó...szerintem nem olyan sok...
főleg hogy van saját sofőrje is...olyat még az MH-nál se osztogatnak csak úgy

grupi 2010.08.04. 19:56:50

Blikk tudósítója szerint a jelenlévő sajtósok között elterjedt, hogy a meggyilkolt rendőr (bármennyire is kegyeletsértőnek tűnik) homoszexuális beállítottságú volt, és szerelemféltésből történt az eset. A Blikk újságírójának állítását próbáltuk több balatonalmádi forrásból ellenőrizni, és minden általunk megkérdezett és a fiatal rendőrt ismerő ember úgy nyilatkozott, hogy valóban a saját neméhez vonzódott. Ez viszont még nem támasztja alá a bulvárlap tudósítója értesüléseinek a második részét, miszerint a gyilkos szerető aztán önkezével vetett véget életének a rendőrök által Felsőörs mellett megtalált erdős részen, hiszen az autóban lévő holttestet a csomagtartóban találták.
Persze más híradás szerint meg az autó mellett volt a holttest.
Szóval, még kétes a dolog.
Azért is mert menet közben lőtt, és vezetni, célozni, egyszerre, nem könnyű.
Nem értem azt sem, hogy miért nem állt le kicsit arrébb, de lőtávolban és a tiszta célpontot miért nem így lőtte ki? Állig miért volt felfegyverkezve, ha nekifutásból sorozatot lőtt, miközben hajtott is. Egyedül volt egyáltalán? vagy csak a ő, a halott volt a korábbi informátor, akit a végén megöngyilkolnak??

Ganger 2010.08.04. 20:04:15

@volánrulz: Ennek (a felnövekvő generáció degeneráltságának) a b. verziója jogi egyetemet elvégzett ribanc, aki semmihez sem ért, de az emailcímén mindegyiknek (!) kivétel nélkül ott a dr. előtag, és az automatikusan érkező minisztériumi pozícióból fensőbbrendűen osztja az észt, amíg a jó kurva anyjába el nem küldik időnként, akkor meg viszont csodálkozik.

kodó tamás 2010.08.04. 20:05:20

a poszt nem mondja meg melyik a másik párt. ugye ő is a fideszre gondol? előbb körbeszartak minden hivatalt aztán beültek...

canis 2010.08.04. 20:17:19

Forradalmi kormányunk és parlamentünk ha pénzt és jólétet nem is, rendet azért csinálhatna. Most itt a lehetőség: hozzanak olyan törvényeket, hogy a rendőrtől még az is rettegjen, aki nem csinált semmit. Ha nem áll meg első felszólításra a polgár, azonnal nagytűzerejű sorozatlövő fegyverrel utánalőni, ha támadó magatartást tanúsít vagy ellenáll, további kérdezés nélkül lőni. A kukaborogatónak, garázdáknak gumibottal eltörni a kezét, úgy, hogy még táppénzt se kapjon. Persze ehhez állig felfegyverzett,, felkészült rendőrök kellenek kezdetben. Később elég volna már a rendőrautó és az egyenruha látványa is. De amíg a kis és nagy gazemberek "emberi jogait" védelmezik folyamatosan, és a határozottan fellépő rendőrt a vizsgálat során bajba kerül, addig sosem lesz rend. A jogszabályok, törvények segítségével lehet a kérdést megoldani. A FIDESZ most megléphetné. Mert a rend az nem dikatúra: a szólésszabadság híve vagyok, szóban szidhatom én akárki, vagy akármilyen szervezet jó anyukáját, de abban a pillanatban, ahogy tevőlegesen lépek fel: betörök egy kirakatot, megrugdosom a rendőrautót , annak legyen azonnali és helyszíni súlyos megtorlás a következménye.

Viktus 2010.08.04. 20:18:00

@.Pierre Bezuhov.:

Halottról jót v. semmit? :D

kuki123 2010.08.04. 20:20:13

@grupi: @volánrulz: @Gunther:

látod a 3-as pont hogy bejönni látszik

2010.08.04. 20:21:20

Ezt nem hiszem el. Ez igaz?
És a belügy miniszter még nem mondott le?

kodó tamás 2010.08.04. 20:21:57

Viktus 2010.08.04. 18:40:36
miért előtte is igazoltatták őket? én is láttam már iylet.
végülis nem hülyeség igazoltattak, aztán a nagy megkönnyebülésre isznak egyet...
vagy közben kiég egy izzó, nagyon résen kell lenni...
hát nem tudom én is utálom a rendőröket, de le nem lőném.
szerencsétlen balfaszoknak látom őket.
a biztosítás csekkjét nézegeti miközben az erdőt ellopják a háta mögött. a normális embert könnyű bazstatni, az nem lövi le...
a másik vicc amikor alszik a kocsiban és megy sebességmérés. és ha 65-tel mész 50 helyett a hatsávoson akkor neked annyi. jol elkaptak.
ÉRTELMETLEN AGYATLAN RENDŐRSÉGI VEZETŐK. a fejétől bűzlik a hal.

Viktus 2010.08.04. 20:22:30

@Frengi:

Két hét alatt rend lett vagy mi ...

kodó tamás 2010.08.04. 20:24:40

@canis: butaság azt hinni hogy egy kormány azonnal megtudja oldani (kéthét alatt). persze az hogy 20évig egy lépést sem tettek ez ügyben...
lássuk tisztán a poltikusok a nemzet ZACCA sajnos rájuk bíztuk. elbasztuk. ebből nem lesz ország. ennyi

marhaszív 2010.08.04. 20:25:15

Fene tudja. Az USA-ban naponta ölnek meg rendőröket (nem egyet és nem kettőt), nem ritkán a saját fegyverükkel végzik ki őket. Úgy látszik a magyaroknak még szokni kell ezeket az eseményeket. Súlyosan tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a rendőrség tekintélye megoldaná vagy akár elejét venné az ilyen brutális rendőrgyilkosságoknak. Néhány évet volt szerencsém élni az Amerikai Egyesült Államokban, többnyire Los Angeles-ben, nos, az L.A.-i rendőrségnél brutálisabb és keményebb nemigen akadt az államokban. És mégis naponta lőttek le talpig felfegyverzett fekete ruhás rendőröket, pedig némelyik olyan volt, hogy amikor közúti ellenőrzés során megállított és benézett a kocsimba, szabályosan megfagyott a vér az ereimben az arcot látva és halál biztos lehettem benne, mielőtt ez a fazon rendőrnek állt, akár profi bűnöző is lehetett. Szóval nem kispályás alakok voltak azok, és mégis, mennyien végezték csúful.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.08.04. 20:26:18

"És ezek a mai bűnözők mikor fejlődtek ki? "

erre a valószínűleg svájci-magyar állampolgárságú milatari cuccokra bukó csákóra gondolsz? :))
MUHAHA...hogy ennyire droid legyen valaki

Viktus 2010.08.04. 20:27:48

@kodó tamás:

"A Zalai Hírlap információi szerint a megállított autóban ülők egy nagyobb, 10-15 fős társasággal nyaraltak Balatonudvariban, ahová évek óta jártak. A 21 éves áldozat, Németh Ádám apja szerint az öt fiatal vacsora után szórakozni indult kedden este. Előbb Füredre mentek, onnan Almádiba tartottak. Útközben több helyen is volt igazoltatás, őket is ellenőrizték már a lövöldözés helyszíne előtt. Aztán Alsóörsön a kemping közelében újra megállították az autójukat."

Az igazoltatási szokásaik: Szakadt Opel Vectra cigusokkal mehet tovább, nagy fekete bmw fuxos romával mehet tovább, á jön egy középkorú hölgy gyorsan ki leint. Járőrözés szőke fiatal csinos kiscsaj gyorsan sziréna fel kivillogni forgalomból ...

kodó tamás 2010.08.04. 20:29:01

@grupi: hm a pintér rendőrség.... a nemzeti együttműködésbe bevont mindenkit. mindenkire szükség van

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.08.04. 20:29:29

@Viktus: elgondolkodtam, hogy létezik-e olyan negatív dolog amit laspalmas ne tudna az emeszpéhez kötni. sztem nem. ő ugyanaz mint a malacka69 nevű szuper fideszdroid nőben :)
indíthatnának valami közös blogot :DD

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.08.04. 20:32:37

@Viktus: épp hiányoltam már a cigányok bűnösségét az ügyben.
egyébkétn ez a militari buziság + simaszk + fekete autó kombó ez tipikus cigánybűnözés. jól tudom?

kodó tamás 2010.08.04. 20:33:57

a qva rendőrök... na most jött a fekete is... mondom azért enyire nem haraxom rájuk, de azért tényleg elegem van. sajnos 65 év elbaszása... ezt kéthétalatt...
ha megnyugattok vkit ezzel akkor elmondom az összes szakma így járt.... mindent szétbasztak.
NINCS ETIKA. ,ERKÖLCS, de ezt most nem nemzeti értelemben...
csak JOG van. vagy még az se... szar az egész....
az építészek is ezzel küzdenek.. mindenki lopcsal hazudik. (értendő: főleg politikus, és hivatalnok)
epiteszforum.hu/node/16590
az ittenieknek elég hosszu "blog" de hátha van 8általánosnál több is valakinek:)

kodó tamás 2010.08.04. 20:37:33

megjegyzem, hogy a szakközepesnek szerencséje
hogy nem volt pisztolya, még hősködött volna...
így meg simán hasravágta magát és beszart...
na nem mintha nem mindenki igy tett volna...

Marcellusca 2010.08.04. 20:37:48

@StPeter: Hinnye, bazeg, ez nem semmi!
Nem kicsit b@sztam fel magam, mint volt katona, aki 21 hónapot húzott le külszolgálaton.

Egyébként szívesen bemennék a hájembe néhány fejet helyére rakni!

Marcellusca 2010.08.04. 20:39:46

@Ganger: Nu, Linduska mán lediplomázott? :)))))))))

Viktus 2010.08.04. 20:42:51

@StPeter:

Nem jött össze a webcam sex elütni az időt? B.O.CS. :D

Viktus 2010.08.04. 20:49:17

@kodó tamás:

Kiváncsi lennék a szorgos rendőrök mennyiszer is állították meg a fegyverrel megpakolt svájci rendszámos fekete terepjárót igazoltatás céljából.

canis 2010.08.04. 20:54:36

@kodó tamás: Nem is hiszem, de igazoltatni se lehetne így kiállni, fegyvertelen szakközepessel, főként nem éjszaka, külterületen. Oda golyóálló mellény , két géppisztoly és kezeket a kocsira módszer kell... Persze, attól még ez az eset előfordulhatott volna, azzal a különbséggel, hogy a tapasztalt rendőrkollgéga lett volna, komoly fegvyerrel, akkor az azonnal visszalő.
Most van ideje a FIDESZnek, (minimum nyolc év) hogy legelőször is teremtse meg a törvényi feltételeket a rendhez.

ketroot 2010.08.04. 20:58:31

@StPeter:

Na én biztos szétb.sztam volna a billentyűzetet a helyedben! Hát ja, a seregnek éppen az ilyen öntelt féreg vezetőkre úgy van szüksége, mint egy falat kenyérre...

ketroot 2010.08.04. 21:03:18

@grupi:

Meg azt is hallottam, hogy egy jó pár fegyver ott volt a kocsiban. Namármost, ha szerelemféltésből lőtt, akkor minek vitt ennyi fegyvert? Remélem nem az van, hogy az esetleges sofőrt a társak beáldozták, és úgy állították be, mintha ő lenne az elkövető...

StPeter 2010.08.04. 21:15:44

Sziasztok!
A történet amit beírtam nem velem történt meg csak idéztem,mert annyira felbasztam magam agyilag rajta hogy meg kellet osztanom. A történetben nem a kis csaj a hibás hanem az agyonkvalifikált apuci .

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.08.04. 21:19:03

@zero: azért ti is ott vagytok szorosan a nyomukban. gondolom 1-2 év múlva is ez lesz még a sláger... vannak a gonoszok akik minden elrontottak/nak .

bár beismerem, ebben az egységsugarú világlátásban könnyebb lehet az élet.

Viktus 2010.08.04. 21:25:58

JAVULT-E A KÖZBIZTONSÁG, AHOGY PINTÉR SÁNDOR MEGÍGÉRTE?
Igen, szerintem érezhetően biztonságosabb lett az utca. - 10%
10%
Valóban több rendőrt látni, de nagy változást nem érzek. - 7%
7%
Semmyilen változást nem tapasztalok, csak marketingfogás volt az egész. - 50%
50%
Még romlott is, elég az utóbbi hetek súlyos bűneseteire gondolni. - 17%
17%
Szerintem romlott, de ezért Gyurcsány a hibás. - 16%

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.04. 21:28:22

@StPeter:
Elismerésem az illetőnek, aki lefolytatta a beszélgetést a virágszállal. Az a mérhetetlen türelem.....

Fell Bandi 2010.08.04. 21:28:39

@zero: ide eddig túlnyomóan normális emberek írogattak kommenteket, mi történt ma? én gyanítom, hogy ez a sok ganéj egy IP-címről jön, igazam van?

grupi 2010.08.04. 21:29:10

@volánrulz:
Igen közeledünk a 3. ponthoz, de azt is mondta valamelyik csatorna, hogy svájci rendszámú volt a megtalált autó.

@kodó tamás:
Ez hülyeség, magad is tudod, mert az elhunyt nem 60 napja lett rendőr, és nem 60 napja váltott indentitást. Nem most szedték fel/össze és nem Pintéri intézkedésre. Ez nem a TV székház példa, ahol a Gyurcsány utasítja a rendőrséget - ahogy lenyilatkozta.

@ketroot:
Igen, és az is lehet, hogy a moszad egy elfuserált akciója az egész, de volt már ebben korábban kábítószeres banda elképzelés is. Játszik a Te gondolatod is.

flippant 2010.08.04. 21:32:11

@grupi: Moszad? Hát nem a kibaszottnácifasisztarasszistagyilkos gárdistások vótak?

gramercy 2010.08.04. 21:32:15

ebben az orszagban a szelsojobb es a vele kokettalo orban (aki pl. ultimatumot adott gyurcsanynak) tudatositotta hogy marpedig a rendorre tamadni HAZAFIAS cselekedet

innentol kezdve pinter bm-je idejeben szanyikapitany zsebpartjat szidni ordas marhasag

flippant 2010.08.04. 21:36:14

Meg, hogy az olajos lett ismét a belügyes meglep, hogy rendőrgyilkosságokkal kezdenek. Hol a rákban vannak azok a jó öreg robbantgatások? Elvástak a fogaik?

grupi 2010.08.04. 21:38:04

Az is érdekes, hogy egész nap nyomokat kerestek és amikor alig, hogy lazulnak a rendőrök, akkor jön a lakossági bejelentés, hogy találtak egy autót nem messze az úttól.
Kérdés, hogy akkor mekkora körzetet és miként néztek át? Helikopter, kutya, mellékutak stb; nem játszik?

Az is érdekes, hogy miért lett hirtelen öngyilkos a fickó, ha már ennyire felkészül fegyverileg? És miért ilyen közel? 5 km-re a helyszíntől. Akár haza is mehetett volna, meghallgathatta volna a híreket, stb. A mikor öngyilkos lett, nem sokkal a cselekmény után, még abban sem lehetett biztos, hogy a rendőr, vagy más valaki meghalt. Miért volt része fontos a nagy fegyveres készültség és a hirtelen öngyilkosság?
Kié is a megtalált autó? Valóban külföldi (svájc) rendszámú? Erről miért nincs info? (Mármint hogy az övé vagy másé vált a járgány.)

flippant 2010.08.04. 21:38:21

Mindenesetre két hét alatt tényleg rend lett. Hetente kinyírnak egy zsarut és az utána lévő kommandós felvonulás után valóban bekussolnak a bűnözők.

jozicsenko 2010.08.04. 21:39:47

hi!

két ember meghalt egy lövöldözésben, majd hirtelen megtaláltak egy "öngyilkos" harmadikat, a szomszéd falu felé vezető úton? (felsőörs és alsóörs között, egy bokor mögött??)

bocs srácok, de ez csak nekem büdös?

nem rosszalkodni akarok, lehet túl sok magyar akciófilmet néztem, de ez valahogy nem stimmel...

grupi 2010.08.04. 21:40:22

@flippant:
Gárda, gárdista itt fel sem merült.
Különben sem divat náluk a brutalitás. Inkább velük szemben. (Pár sajátos, illetve egyedi esetet kivéve.)

flippant 2010.08.04. 21:41:41

@grupi: Nézd az elmúlt 8 év ámokfutása után elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk: ezek már akkor is hazudnak mikor levegőt vesznek. Rendőrpalotára lövetés, tánczos ügy, móri ügy, kiskunlacházi gyilkosság, láncfűrészes gyilkosság, siófoki felvonulás, nemvoltvipera, stb.
Vitya ott hibázott, hogy csak felül cserélt s a dominó elv nem érvényesül mert a parancs nem fut végig. Hülye vagy Orbán és tapasztalatlan, bukni fogsz

grupi 2010.08.04. 21:43:11

@flippant:
Korábban is volt lövöldözés, csak akkor a rendőrpalotára céloztak. Az nem személyes ügy volt, hanem politikai. Azt sem tudjuk, hogy történt, s miért, mi célból.

Fell Bandi 2010.08.04. 21:43:30

@gramercy: "ebben az orszagban a szelsojobb es a vele kokettalo orban (aki pl. ultimatumot adott gyurcsanynak) tudatositotta hogy marpedig a rendorre tamadni HAZAFIAS cselekedet"

Attól függetlenül hogy erről mi lett volna akkor a véleményem ha így van, amit mondasz: közönséges és aljas hazugság.
Tehát te egy aljas ember vagy. Szívesen visszavonom és bocsánatot kérek tőled, ha bizonyítod amit mondtál/írtál.

flippant 2010.08.04. 21:48:11

@jozicsenko: Jó , mondjuk még ne húzzuk le a fiúkat. Gyorsan kellett infókat közölni az éhes sajtónak. Idő kell, hogy jobbat találjanak ki - elvégre már elmúltak a 70-es évek. Lehetséges, hogy majd a rendőr öngyilkos lett vagy szerb terroristák lőtték le akik el is hagyták az országot. Az is lehet, hogy majd balesetnek állítják be mert a siófoki felvonulók álltak az ügy mögött. Sokminden lehetséges még. Az a nehéz feladat ilyenkor, hogy mit találjanak ki. Mit lehet még Mari néniékkel beszopatni.

grupi 2010.08.04. 21:48:23

@flippant:
Az is lehet, hogy olyan polip van a rendőrségen belül, amihez csak a Pintér a megfelelő.
Mi másért vállalná fel ezt a konfliktust?
Gondold végig, hogy Matolcsyt is oda ültette és felvállalja, vele viszi a gazdaságot, mert ott is akkor a szarság, hogy erre a merész emberre van szükség, titkárnőstül, konfliktusostul.
Aztán majd ha kitisztul, akkor majd talán meglátjuk.
Rosszabb nem lehet, mint az elmúlt 8 év hagyatéka.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.08.04. 21:48:24

@jozicsenko: valóban. abszolúte teljesn szokatlan, sőt egyenesen hihetetlen, hogy egy valószínűleg felindulásból elkövetett emberölés után a tettes összeomlik ideileg és öngyilkos lesz. ki hallott még ilyet !?

(amúgy sztem Fletó volt a tettes)

Viktus 2010.08.04. 21:49:14

@gramercy:

Persze azt elfelejtetted, hogy előtte a rendőrségből pártvédelmi alakulatot faragott az MSZP, amely ma a Pesten üldögélő rohambrigádokon túl a traffipaxozáshoz ért. Vidéken a kedvenc Ferenced meg ideológiai elődei-elvtársai kiherélték a rendőrséget.

jozicsenko 2010.08.04. 21:49:32

@gramercy: nem baj öcsém, hülye még lehetsz

2006 őszén egy rakás balfasz fakabát próbálta védeni a tv székházat, miközben a szomszéd utcában voltak bevethető rendőrök: az elvtársaid simán magukra hagyták a védőket, mert így egyszerübb volt az okt 23ai attack

japp:

a fidesz október 23ai felvonulása után 50 másodperccel már lovasrohammal oszlattak az elvtársaid

ne válaszolj: az ilyen kérdésekre az egyendroid válasz általában annyi: minek ment oda...

Viktus 2010.08.04. 21:51:20

@.Pierre Bezuhov.:

Ja Sukoró ügyében szurol a hurok ...

jozicsenko 2010.08.04. 21:53:48

@.Pierre Bezuhov.: a móri gyilkosság után én nem hiszek senkinek sem: ott mutogattak hirtelen előbányászott arcokat, ráadásul egyszerre hármat is... (kaiser, hajdú, farkas?)

majd pár év múlva két teljesen idegen arcot is lecsuktak

az első három közül meg az egyiket bennhagytak a hüvösön, mert megérdemli

ezek alapján gyurcsányt is melléjük csukhatnák, hisz megérdemli,nem? valós bírói ítélet alapján, amugy magyar szokás szerint...

Fell Bandi 2010.08.04. 21:55:16

@.Pierre Bezuhov.: "(amúgy sztem Fletó volt a tettes)"

Nem tudom, ő volt-e az, de a telefonja tegnap éjjel Alsóörsön volt.
www.google.com/intl/en_us/latitude/intro.html

ljosecska 2010.08.04. 21:59:49

@StPeter: Nagyon türelmes lehetsz, én már a felénél abbahagytam volna a magyarázgatást. Mintha egy öt éves gyerek kérdéseit olvasnám, ennek talán nem is ahhoz van köze, hogy mekkora tisztelete van vagy nincs a katonáknak, hanem a lányt minősíti.
Vagy esetleg még arra a következtetésre juthatunk, hogy az egyetemi végzettséget nélkülöző embereknek nincs becsülete. Hiszen a lány apukája is katona, de őt úgy tűnik, becsüli.

ketroot 2010.08.04. 22:50:15

@grupi:

Mint mindenkinek. De azért a Blikkes verzió se piskóta, hogy a támadó a szeretője volt...

Kicsit Karcos 2010.08.04. 23:25:24

Mi történhetett? Néhány forgatókönyv:

- öngyi lett a csuklyás, fegyverekkel megrakodott autót vezető gyilkos
- ketten voltak a terepjáróban, megálltak, hogy elmeneküljenek, és akkor az egyik lelőtte a másikat, hogy ne vezethesse a nyomára a rendőröket
- rendőrök nyírták ki a fickót, bízva a helyszínelők szolidaritásában

Az első verzió valószínűtlenül hangzik, egy hivatásos gyilkos (mozgó autóból nyilván nem könnyű több lövéssel eltalálni a célpontot) nem omlik össze egy jól elvégzett munka után.

A második szerintem hihető.

A harmadikhoz túl puhány a rendőrség, de végülis nem zárnám ki, 1-2 keményebb tökű fickó biztos van közöttük.

Aztán felmerült még, hogy buziszerelem-féltés játszott közre a gyilkosságban, ez sem elképzelhetetlen, pl. megmagyarázná a golyóálló mellényt, de nem az öngyilkosságot.

Egyáltalán, a golyóálló mellény és az öngyilkosság nehezen tűnik összeférhetőnek.

Azt valószínűsítem, hogy a megölt rendőr nem rendőrsége okán vált áldozattá, hanem személyében volt a célpont; különben miért ne lőtték volna a szakközepest is?

Tartok tőle, hogy a további hírektől nem okosabbak, hanem hülyébbek leszünk.

Azt egyébként jellemzőnek tartom, hogy szegény N. Ádámékat többször is igazoltatták azon a tragikus éjszakán, míg a fegyverszállítót egyszer sem. Valahol jelzi az igazoltatások értelmét; a nagymenők előreküldik öcsit, hogy jelezzen, ha igazoltatás van, a polgár meg örülhet, ha nem lövik le vagy nem büntetik meg ilyenkor.

egy-fo-epitesz 2010.08.05. 07:15:21

a blikk mindig tudja... sokszor előre is.
független az okokktól inditékoktól, csak a jelenség:
akkor összefoglalnám a TANULSÁGOT.
ha a fekete (fegyverraktár) autókat a továbbiakban sem állítgatják,
viszont a 20éves corsában egyetemistákat naponta többször is...
akkor annak ROSSZ VÉGE LESZ....
az ártatlan egyemistát sajnálom, a rendőr meg nem volt ártatlan.
aki a feketeautókat fél ellenőrizni, azt utoléri a feketeautó

egy-fo-epitesz 2010.08.05. 07:16:36

@jozicsenko: a tévedő bírót pedig felbuktatták, a legfelsőbb bíróságra
kishazánk romokban

eszkep 2010.08.05. 07:18:09

OFF:
Zero, az elkövetkező gazdaságpolitikai témájú bejegyzésekhez javasolok egy kis háttéranyagot, mindenféle Index-es marhaság (nevetséges, jó, hogy nem népszabis...) belinkelése helyett:

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20100804-interju-parragh-laszloval-az-mkik-elnokevel.html

eszkep 2010.08.05. 07:19:33

@egy-fo-epitesz: "az ártatlan egyemistát sajnálom, a rendőr meg nem volt ártatlan."
Milyen "jólértesült" emberek vannak közöttünk...

eszkep 2010.08.05. 07:31:37

OFF
Tipp: abszolút vastagbőr!!!
index.hu/belfold/2010/08/04/biszku_bela_a_halalos_iteleteket_nem_en_hoztam/

Biszku Béla: "a halálos ítéleteket nem én hoztam"
Vajon Hitler hány embert ölt meg saját kezűleg? Sőt bíró sem volt, senkit nem ítélt halálra...

eszkep 2010.08.05. 07:39:34

Az elkövető jól kiszúrt minden embertársával, hogy öngyilkos lett. Így sohasem lehetünk biztosak a teljes igazságban. Ha igaz, hogy egy kiskaliberű (5,56 mm-es?) géppisztollyal lőtt, eleve érdekes, hogy csinálta vezetés közben egy kézzel? Ezeket a fegyvereket két kézzel is gyakorolni kell, hogy le tudjuk szorítani és relatíve pontosan célozzunk, egy kézzel gyakorlatilag lehetetlen produkció...

egy-fo-epitesz 2010.08.05. 07:39:45

@eszkep: hát akinek terepjárós fegyveres bandita barátja van... én tudom hogy a pintérnek i. de azért egy kis távolság kéne... tudom tudom be kell épülni.
egyébként arra írtam hogy HIBÁS nagyon, irtam is kis kékkorzát állítgat és a terepjárók cikáznak körülötte. ez rendőrség? ez pintérkommandó. na pesrez kéthét alatt én se gopndoltam komolyan de nem javul a pintér jelenlététől... sőt

egy-fo-epitesz 2010.08.05. 07:41:40

@eszkep: melelsleg az egész országot tette tünkre biszku. akkor kezdődött. ől szüntették meg a bírói "tévedéseket" vizsgáló bíróság. hogy ne akadályozza azokat a koncepciós pereket

guma 2010.08.05. 08:01:16

@eszkep:

látod ezért csíplek sokszor -mert józan is tudsz lenni.

Az olvasást meg azért ajánlottam, mert nincs kedvem keresni a pécsi egyetemen történt esemény utáni nyilatkozatot amit a mai kormány párt tett...

Ezért utálom, ha nem a fejünket használjuk, hanem az "oldalunkat" véleményünknél.

Marcellusca 2010.08.05. 08:39:22

Haggyuk mán ezt a corsázást!!!

FORD FIESTA volt a srácok autója. (Hasonló méret, de mégsem az.)

Tudom, hogy lényegtelen, de ilyen, aprócska fals infókból áll össze egy teljesen más (ne adj' Isten összeseküvés elméletes) változat.

Hányingerem van a tegnapi/mai tévés "híradásoktól" ebben a témában.
Helyszínről jelentjük meg kérdezgettyük a pógármestert, mit érez a falu, milyen a hangulat és egyéb f@szságok.
Fekete, svejci rendszámos terepjáró, benne kész fegyver arzenál (állítólag egy rendőrőrs is megirigyelhette vóna), szerelemféltés, brutális elkövető, aki tettének súlyát csupán 5 km távolságig volt képes elviselni, ezért öngyi lett az első bokorban.
Kész vagyok, lefőtt a kávé.

Hozzáteszem, valahol érthető a média hozzáállása. És most nem a hírhajhászásra gondolok.
Ha minden ügyben korrekt tájékoztatást adnának az érintett szervek, akkor nem csámcsognának, hajkurásznák a "hírt", hanem kivárnák a korrekt tájékoztatást.

guma 2010.08.05. 09:08:42

@Marcellusca:

Jól összefoglaltad.
Hányinger (és a személyiségi jogokat nem is említem)...

Port Kennedy(Australia) 2010.08.05. 09:21:43

@gtigram: Túl sok a "ha"meg a "lehetséges" és a bizonytalanság ebben az ügyben.Talán célszerű lenne megvárni a biztos,pontos infókat .

guma 2010.08.05. 09:24:20

@Port Kennedy(Australia):

Igy van!

Ezt "járta körbe a hírekkel" @Marcellusca: !

Marcellusca 2010.08.05. 09:27:23

@gtigram:

Ha a családomban fordulna elő valami hasonló eset, biztos pofán b@sznám a riportert és megetetném vele a mikrofonját, ha jönne "érdeklődni", hogy most mit érzek, mi történt és egyebek.
Részvétüket fejezik ki a hozzátartozóknak, de nem hagyják őket, hogy feldolgozzák a történteket, hogy nyugodtan gyászoljanak.
Nem, vaze, tolják az arcukba a mikrofont, zaklatják őket telefonon.

Áááá, nem is folytatom, inkább megyek rágyújtok.
(De nem az aluljáróban! Arra figyelek. :D)

guma 2010.08.05. 09:29:10

@Marcellusca:

Szívemből szóltál!!!!!!!!!!!!!

anarcho78 2010.08.05. 09:29:11

most olvasom, hogy fekete, külföldi rendszámú terepjáróban menekült a tettes. ugye ez nem sztereotípia? ugye nem MINDIG fekete luxusautóban, terepjáróban ülnek a gazemberek, bűnözők? ugye nem MINDIG szlovák, német, svájci rendszámúak? faxkivan, mi lenne, ha kicsit komolyabban ellenőriznénk ezeket és talán még (urambocsá!) a gyorshajtásukat se néznénk el???

guma 2010.08.05. 09:36:10

@Gunther:

Mindig összejön a csapat vélemény.

Na én is rágyújtok, mert most harcol Pelcné Brüsszelben a nett ellenőrzésért - és akkor megnézhetjük magunkat!!!!!!!!!!!!

Homeoffice 2010.08.05. 09:39:18

Egyébként most olvastam az indexen..
Beáll a muk az erdőbe két sorozat, beszáll a kocsiba még egy. okosan még ki is lövi a rendőrautó kerekét.
Fekete terepjáró sváci rendszámmal.. A kocsiban nagyon sok fegyver...
Majd öngyilkos lesz.
Ez egy égbekiáltó baromság!

dr. Aullah 2010.08.05. 09:43:25

Lehet, hogy túl sok filmet néztem... de szerintem 100%, hogy nem öngyilkosság volt. Nagyon valószínűtlen.

Port Kennedy(Australia) 2010.08.05. 09:43:41

@Gunther: Tudod hogy hogy történt ?Ott voltál?Na ugye.....

Homeoffice 2010.08.05. 09:45:46

@Port Kennedy(Australia):

Nem votlam ott, de az öngyilkosság az, már kérlek alássan :), de "kissé fura"
Nem így gondolod?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 09:49:02

Biztos én nézek túl sok CSI-t, de ez a magányos merénylő nekem túl egyértelműnek látszik...

remélem ezzel csak azért etetik a közvéleményt, mert csendben, nyugiban akarnak nyomozni, ezen meg a médiÁKOK elrágódnak egy ideig.

guma 2010.08.05. 09:52:18

@Port Kennedy(Australia):

Ez a baj : info nincs, csak találgatás van hírnek tálalva mindenhol!

OFF : index.hu/gazdasag/vilag/2010/08/05/szalljanak_ki_a_kormanyok_a_gazdasagbol/
Ez elgondolkodtató nagyon ...

guma 2010.08.05. 09:54:40

@Seduxen:

Fegyver arzenállal????????

kuki123 2010.08.05. 09:54:42

@eszkep:

és Sztálin?
meg a háborús bűnösök

ez sors fintora: ez a szarházi vígan éldegél a budai villájában... a mi adónkból
csodálom hogy nem lőtte még senki agyon

Port Kennedy(Australia) 2010.08.05. 10:01:05

@gtigram: @Gunther:
Vagy száz különböző variáció (találgatás)hangzott már el.Ebből nyilván csak egy lehet igaz ,a többi 99 nem igaz.Akkor meg miért kell a legvadabb variációkat kitalálni.

jpmjpm 2010.08.05. 10:02:40

"...hogy mihamarabb visszaszerezzük a rendőr tiszteletét, intézkedési biztonságát."

Itt ismerik el., hogy ők tették tönkre a rendőrség becsületét.

Port Kennedy(Australia) 2010.08.05. 10:09:09

@volánrulz:" ez sors fintora: ez a szarházi vígan éldegél a budai villájában... a mi adónkból
csodálom hogy nem lőtte még senki agyon "
Igen,és ilyenkor érzed hogy valamit tenni kell ,mert máskülönben szétrobbansz.(A méregtől.)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 10:14:04

@gtigram: ugye? 'kicsit' sok olyan momentum KÖRVONALAZÓDIK, hogy a gyilkos(ok) profi(k) volt(ak).

jpmjpm 2010.08.05. 10:25:12

Egyébként pedig most így elolvasva az Index cikket a gyilkosságról, ennek semmi köze nem volt a rendőrség becsületéhez, tiszteletéhez stb...

Adva van egy ámokfutó, aki randomra lelőtt 2 embert. Lehetett volna mondjuk kazánkovács is az illető, és akkor most beszélhetnénk arról, hogy a kazánkovácsok becsülete megrogyott.

Viktus 2010.08.05. 10:56:35

Na mármost, ha együtt homokoztak a hős rendőrünknek nem tűnt fel, hogy a fiúja otthon egy kisebb háborúra készül? nem lenne ilyenkor szakmai ártalom feljelenteni ?

grupi 2010.08.05. 11:01:59

Most akkor úgy áll a dolog, hogy homoszex rendőr és partnere szerelmi életének áldozatai az elhunyt főiskolás fiú és a meglőtt, sérült társa, hogy magáról a rendőr partnerről szót se ejtsünk.
Talán ezért a sok love parádé, az egyneműek házassága, a gyerek örökbefogadás, a szivárványos felvonulás Gyurcsánnyal, és minden hasonló törekvés.
Csak azt nem értem, miként lehetséges az, hogy állig felfegyverzett buzi, mint potenciális veszélyforrás, gyilkos fegyverarzenállal közlekedjen.
Hány ilyen ember lehet még közöttünk? A liberalizált társadalom, az SZDSZ gyümölcse úgy tűnik beérett. Ma nem jelent kockázatot szexuális devianciával fegyveres testületben szolgálni. Ma az szenved, aki nem dohányzik, aki nem füvezik, aki csak normálisan próbál megélni, iskolába jár, tanul, majd dolgozik, netán hetero családban él, gyereket nevel.
Nem értem, hogy miért mindig a másság, az állítólagos kisebbség miatt kell félnünk és immár nem elsősszőr véráldozatot hoznunk. Meddig kell ezt még elviselni, benyelni és tűrni?

==T== 2010.08.05. 11:04:40

@Marcellusca: én iso lvastam. Eszméletlen. És az elején még a *** rendőrt sajnálták, holott a szerencsétlen fiestában ülő srác volt az ártatlan áldozat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 11:20:58

@laspalmas:
Dehát látod, mi megy itt is minden egyes rendőrös posztnál. Mindig előkerül egy-két "jegesmaci nyirkos ölébe az összes bunkó fegyveres szemétláda állattal" c. vélemény. Közbe rablásnál, támadásnál -ami manapság sajna ugyanolyan valószínű- első dolguk lenne a rendőrér sípolás. És ez itt még a mónikasón inneni fele a társadalomnak.

Á, én nemtom. Ölég fiatalocska vagyok még, de régen, ha kiskatona stoppolt az út szélén, eltávból jövet-menet, ember megállt, elvitte addig, míg egy irányba mentek. Pedig akkor még jóval több okuk lett volna az embereknek kicseszni a karhatalommal, hisz közvetve ugyan, de Moszkvából ráncigálták dróton az egész rendszert a saját érdekeik szerint.
És az ember mégis ingyér fuvarozta a kiskatonát, akit '89-ben, ha úgy alakulnak a dolgok, kirendeltek volna, hogy lőjön a tömegbe.

Horizont 2010.08.05. 11:21:47

Nem lehetne megvárni a végső eredményt (ha kiderül egyáltalán?) és csak utána bántani azt aki meghalt? Mindenki csak találgat...

Potyoló 2010.08.05. 11:28:15

Az, hogy a rendőröknek semmi tekintélye, az a magyar országgyűlésnek köszönhető. Ugyanis az 1996. évi XLIII. törvény 245/D. § (1) pontja szerint:
"A hivatásos állomány tagja a vezetői beosztásából indokolás nélkül azonnali hatállyal felmenthető, illetve arról az érintett 30 napos határidővel indokolás nélkül bármikor lemondhat."

Ezért nem mernek semmit tenni a rendőri vezetők a bűnözés ellen. Ha ők, vagy beosztottjaik fellépnek a "megélhetési bűnözés" (cigányok) ellen, akkor repülnek. Ha valamelyik helyi kiskirály (politikus és/vagy maffózó) érdekkörét sértik, repülnek. Ha országos politikus után kezdenek nyomozni, repülnek. Ha felhívják a figyelmet a rendőri vezetők által elkövetett korrupcióra, visszaélésekre, ha panaszkodni mernek a munakörülményekre, repülnek.

Ennyi, a mindenkori hatalom pórázon vezeti a rendőröket. Amíg ez nem változik, nem lesz rend az országban.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.08.05. 11:29:39

@grupi: Azert arra a szappanoperara roppant kivancsi lennek, hogy megis mifele dramai fejlemenyeken keresztul leszen egy emberbol tizmillios terepjarobol lovoldozo allig felfegyverzett rendorgyilkos buzi.

Kicsit Karcos 2010.08.05. 11:34:17

@neccharisnyás útonálló:

"És az ember mégis ingyér fuvarozta a kiskatonát, akit '89-ben, ha úgy alakulnak a dolgok, kirendeltek volna, hogy lőjön a tömegbe."

Talán egy történész majd kijavít, de tudtommal a Honvédség 1848-as megalakulása óta egyszer sem rontott rá nemzetére, szemben a rendőrséggel, ami jópárszor. Talán ez is az oka annak, hogy a lezüllött honvédségnek a mai napig is megvan a társadalmi becsülete, a rendőrségnek meg a 0-hoz közelít, sőt részemről inkább távolodik, lefelé, a bányászbéka felé. Nem tudom tisztelni a rendőrséget a legkevésbé sem, nem adtak rá okot még egyszer sem az én életemben, de annál többet tettek érte, hogy megutáltassák velem.

@==T==: a rendőr áldozatot sajnálom, mint embert és mint honfitársamat, de a teljesen védtelenül és kiszolgáltatottan lelőtt N. Ádámot még inkább, aki akár én is lehettem volna, vagy bármelyik rokonom, ismerősöm.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 11:48:29

@Kicsit Karcos:
Lennék történész is, de amit írtam az személyes sztori.
'89-ben, miután Szűrösék kiálltak a Parlament erkélyére, apámat visszarendelték a tatai laktanyába, hiába szerelt le 4 éve, és ott volt a levegőben, hogy ha helyzet van, viszik őket "rendet tenni". Ők pedig erősen szervezkedtek egymás között, hogy ha ott lesznek a tüntető tömeggel szemben, inkább vállalják a parancsmegtagadás következményeit, de nem ismétlődik meg az, mint '56-ban csak a kistérségre nézve Tatán, Esztergomban ésatöbbi.

De ez ilyen mikrotörténelem, tán majd 200 év múlva felderítik, addig a családi legendáriumok része marad.

Marcellusca 2010.08.05. 12:18:50

@neccharisnyás útonálló:
Én jobban csípem az ilyen, személyes kis történeteket, mint a történelem könyvek által leírt naaaagy-naaagy dógokat.

Valamelyik okos mondta, hogy túl közeli élmény '56 és nehéz még ezt történelmileg/történészileg feldolgozni, mert annyi és olyan '56 létezik, ahányan és ahogy megélték.

Nagyapám '56-os emléke: "Láttuk a tanyából, hogy a határban mennek a szovjet tankok.
Igazából más nem történt. Éltük az életünket tovább."

picur3ka 2010.08.05. 12:51:29

@Seduxen:

Hat, ongyilkossaghoz meg a bolondok is ritkan oltenek golyoallot. Mellenyt. Aztan tokon lovi magat.

Ez a morbid vicc kategoriaba hajlik ez a tortenet, bar az elet sok bolondot es furcsasagot produkal.

A roma ganget lefujkalos sztori se volt gyenge a fantazia teren.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 12:55:52

@Marcellusca: Az igazság az, hogy amik iratok vannak, 200 évre titkosították az okosok. Rémes, bizonyos szinten, mert a túlélők mocskosul megérdemelnék az igazságot. MOST. Nem 200 év múlva, amikor már senkijük se él, és a kutya se emlékszik rá.

Családi legendáriumban van még mese a '68-ban kiebrudalt csehszlovák neokom vezetőkről is. ;)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 12:57:25

@Marcellusca: De hidd el, azok a naagy, naagy dolgok is ilyen kis történetekből állnak össze. Mesélték már nekem, hogy kell egykori ávós tisztet interjúvolni.

Kicsit Karcos 2010.08.05. 13:08:27

Hogy miért nincs tekintélye, tisztelete a rendőrségnek?

Talán mert összevissza beszélnek (hazudoznak) ebben a történetben (is), a fekete BMW terepjárótól a bemutatott Nissanon át az elszállított Skoda Octaviáig? Mint amikor a tényői példás családapa lemészárolta a családját, majd felvágta az ereit, aztán baltával fejbekúrta magát, majd láncfűrésszel előbb megskalpolta magát, aztán levágta a fejét is?

Amikor az állomány túlnyomó többsége az autósokban, biciklisekben keresi és találja meg a lakosságot, az országot fojtogató bűnözés melegágyát?

Amikor ha valaki bejelent egy bűncselekményt, akkor lófasz nem történik, és örülhet a végén a bejelentő, hogy nem "üti meg a bokáját" (rendőri terminus technicus)?

Amikor egy Barna bácsit hurcolnak meg, mert megvédi élete munkáját a rablógyilkosoktól? Ilyenkor persze nincs félrenézést, nincs fos helyszínelés, mint amikor egy bűnöző tetteit kell elsikálni, hogy lehet ez?

Kiszophatják a faszomat... tartok tőlük, mert fegyverük van, mert bármikor úgy meg tudnak büntetni valami általam sosem hallott szabályra hivatkozva a tízezer közül, hogy attól koldulok.

A BKV-nál is rosszabbak, ők legalább csak a pénzt viszik számolatlanul, de nem rándul görcsbe a gyomrom, ha meglátok egy BKV-st.

Az is jellemző rájuk, hogy szegény N. Ádámra egy szót nem vesztegetnek, hiszen mit számít az ő élete, ő csak egy állampolgár volt, akit egyébként éppen a rendőrségnek kellene (kellett volna) megvédenie, nem pedig kilométerenként igazoltatnia. Gumik ellenőrzése.... ki ad ilyenre parancsot az éjszakai műszaknak? Lejárt szavatosságú kisollót, bizonytalan eredetű pólót most nem kellett keresni húszezres bírság reményében?

A legyilkoltak iránti részvétem mellett, ez mindenképpen hozzátartozik a képhez.

anchor 2010.08.05. 13:23:35

@volánrulz: Szerintem T55 akartál írni, ha emlékeim nem csalnak, a T72 automata töltős.

szaktatar 2010.08.05. 14:58:47

A tiszteletnek, tekintélynek semmi köze, hogy megölnek rendőrt vagy se. Múlt rendszerben is öltek rendőrt. Külföldön is.

szaktatar 2010.08.05. 15:11:07

@volánrulz:
"(T72 agyúcső töltő)"

1. Harckocsilöveg, nem ágyú.
2. Töltő-kezelő, nem ágyúcső töltő.
3. A T-72 automata töltővel rendelkezik.
4. A T-72 első példányai kb. 1978-ban jöttek be. Már 1972-ben csak 2 év volt a szolgálati idő...

cogito..sum 2010.08.05. 16:04:22

@Frengi: Pintér óta javult a közbiztonság." rendörhalott,de robbantás még nem volt.!????

guma 2010.08.05. 16:16:01

@cogito..sum:

ez morbid, ilyet ne is emlegess ....

szaktatar 2010.08.05. 17:28:39

" rendörhalott,de robbantás még nem volt.!???? "

Volt sintér idején robbantás, nem is egy. Csak akkor BM helyett az ORFK főnöke volt.

trojka 2010.08.05. 21:27:17

Szerintem nem reklamálnának az emberek annyira ellenségesen, ha Pintér urr nem igérte volna azt, hogy két hét alatt rendet teremt az országban. mindenki tudta, hogy ez utopia, csak ezek szerint ö nem. Azért, szerintem jo volna, ha magába szállna, es ezután nem beszélne hulyeségeket. A Dusán temetésén megjelent egy szál virággal, vajon most mivel fog kirukkolni...(lehet, hogy készitik a rozsakertjét) igaz, az MSZP alatt is voltak komoly esetek, de azért, ez a két rendörgyilkosság ilyen rövid idö alatt kicsit sok. egyebkent, hagyják már a rendörséget dolgozni, nem állandoan rántgatni és irányitgatni össze-vissza...nem hulye gyerekek azok sem...csak már nem mernek még pukkolni sem...

molaris 2010.08.06. 09:45:31

Én csak kérdezek, de fontosat:
mi a magyarázat arra, hogy az eset kapcsán az egész rendőrvezérkar lerohant a helyszínre??????

molaris 2010.08.06. 09:47:05

Eltűnt volna az előbbim?
Megismétlem.
Miért rohant le a rendőrvezérkar a helyszínre??????

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.06. 11:00:00

@Kicsit Karcos:

Tiszteld bennük azt, akik lehetnének, ami lehetne a szervezet, és amilyen lehetne úgy az ország.

Ahogy a költő mondja:

"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.06. 11:01:24

@molaris:

Talán mert ilyet még nem láttak?
Ha nem mentek volna le, az lett volna, hogy le se szarják a vidékieket?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.06. 11:18:45

@molaris: @laspalmas: engem egy másik kérdés IS foglalkoztat: ugye Radovic Dusán tragédiája kapcsán JOGGAL szólalt meg Pintér Sanyi. Most miért hallgat?

Kicsit Karcos 2010.08.06. 12:08:01

@laspalmas: nézd, én is szeretném, ha tisztelhető lenne a rendőrség, de ez nem az.

Generációk nőttek fel úgy az elmúlt évtizedekben, hogy a rendőrséget ellenségüknek tekintették, szerintem joggal. Annyi rossz tapasztalatom volt velük, hogy ez a hozzáállásom már - azt hiszem - nem fog megváltozni. Azokkal a volt iskolatársaimmal, akik rendőrök lettek, kerülök minden érintkezést, nem tudatosan, hanem ösztönösen; egyszerűen feszélyez a társaságuk. Ha vezetek, a forgalom mellett kimondottan figyelem a rendőröket is, hogy el tudjam kerülni őket. Ha elmegyek egy traffipax mellett, kilométereken át villogok a szembejövőknek, és jó érzés, ahogy szinte kivétel nélkül mindenki megköszöni a figyelmeztetést. Ha valami sérelem ér, már nem teszek feljelentést, megoldani úgysem fognak semmit, és így legalább biztosan nem duplázom meg a magam baját (volt már rá példa).

Ezen már nem segít semmilyen jószándékú rendőri nyilatkozat.

Tudom, hogy a lakossági bizalom is szükséges a rendőrség eredményes munkájához, de ez a bizalom nem fog kialakulni bennem attól, hogy valaki ezt mondja, vagy várja el tőlem. Ezt ki kell érdemelni.

Ehhez nekem nagyon komoly garanciákra lenne szükségem: hogy szálljanak le a közlekedésről, és üldözzék a bűnt. Hogy a bejelentéseknek járjanak a végére. Hogy felejtsék el a hamis statisztikáikat, és az állampolgári elégedettség legyen az értékelésük alapja. Hogy ne vaktában lövöldözzenek, hanem a bűnt és a bűnözőket üldözzék, őket viszont kérlelhetetlenül. Hogy a bűncselekmény miatt (kiv. rágalmazás, becsületsértés, holotagadás) elítélt személyek ne lehessenek a rendőri állomány tagjai egy percig sem tovább, még akkor se, ha nem szolgálatban követték el ezeket. Hogy a Vastagbőr olvasásával kezdjék a napjukat, ha már egyszer egy rakás bűncselekmény hivatalból üldözendő. És még hosszan sorolhatnám.

Amíg nincsenek ilyen garanciák, és nem ennek szellemében járnak el, addig egészen biztosan nem fogom tudni tisztelni őket. Addig csak félalvilági alakoknak tartom őket, akiknek hatalmat adtak a kezébe azok, akik az általam befizetett adóforintokat osztják szét.

A tisztelethez nem elég nekem egy szép uniformis... konkrét feladatai vannak a rendőrségnek, azoknak a megoldása szüli meg a tiszteletet, nem más.

Prisrin mondása szép, de a rendőrség nem érzelmi kérdés (kellene hogy legyen). Ők rendvédelmi szakemberek, akiket én fizetek. A szerelmének sok dolgot elnéz az ember, esetleg még a hibáit is szereti a másikban, de ha romlott tejet veszek a boltban, nem vigasztal, hogy azért a friss tej az mégiscsak finom, és pláne nem akkor, ha a boltos vigasztal így...

Kicsit Karcos 2010.08.06. 23:58:22

Állítólag ő lenne "Bálint":

Szücs, Balint
Riehenstrasse 163
4058 Basel/BS
061 681 32 38

tel.local.ch/en/q/?what=balint%20sz%C3%BCcs

Feldschiessen 300m 06.06.2009

Rang Schütze Punkte Jahrgang A-Kat. Waffe Ausz. Sektion
8 Szücs Balint 60 1977 A Stgw 90 KA KK Münchenstein ASV

www.bsvarlesheim.ch/Feldschiessen/FS2009/Sektionen%20300m/01M%C3%BCnchensteinASV.html

285 Szücs Balint 60 1977 A Stgw 90 KA KK Münchenstein ASV
www.bsvarlesheim.ch/Feldschiessen/FS2009/Einzelrangliste%20300m.pdf

204 Szücs Balint 61 1977 A Stgw 90 KA KK Münchenstein SG
www.bsvarlesheim.ch/Feldschiessen/FS2010/Einzelrangliste%20300m.pdf

trojka 2010.08.07. 08:04:08

Hányingert keltö és gusztustalan, amit a médiák muvelnek ebben az ugyben (nem csak ebben). Még ki sem hult igazán szerencsétlen rendör és a diák teteme, de már szenzácioként (nem a gyász hangján) tálalták ország-világ elé azt, amiröl semmit sem tudtak, tudnak. Az meg kulön vérlázito, hogy a rendört besározzák, buziként emlegetik, mintha ez már kész tény lenne, pedig még ilyent a rendörség sem jelentett ki. Tessék már megmondani, ezeknek a paparadziknak mindent lehet ebben a hulye oszágban. ezek a legnagyobb szarkavarok, ezek állitják egymással szembe az embereket, szitják a gyulölködést. Öket mért nem lehet az emberi méltoság megsértéséért, gyulöletkeltésért, rémhir tejesztésért bekaszlizni (hol van a korrekt tájékoztatás). egyébként pedig: ha a rendörséggel biztosittatják a melegek fevonulását, azok mindenféle jogaikrol pofáznak, akkor ez a rendör esetében ugyanugy érvényes, senkinek semmi köze hozzá. szolgálat teljestés közben vesztette életét, tehát HÖSI HALÁLT HALT. Jo lenne, ha ezen elgondolkodnának ott fenn is. Vagy tul sok lenne ilyen rövi idö alatt két hösi halott. Pedig, ha ilyen marad a közrend, lesz itt még több is (ne adja Isten). Pinter urr veheti agyba-föbe a szál virágot.

f.m.j. 2010.08.07. 17:33:23

@laspalmas:

de annyira nem, hogy lelőjön egy másik embert. Erre nincs mentség (akkor se ha annyit ivott volna)
mivel halott, könnyű mondani, hogy buzi volt, ittas volt, stb. stb. amivel kisebbíteni lehet a tényt, hogy itt mégiscsak egy olyan rendőrt lőttek le, aki épp intézkedik
és én csak azt nem értem, hogy minek volt golyóálló cuccban, ha utána öngyilkos lett?

Horizont 2010.08.07. 18:14:56

@f.m.j.: nem ez volt ittas Alsóörsön hanem az aki elgázolta Pesten szegény rendőrt.

guma 2010.08.07. 20:01:48

@Horizont:

Gratula, te figyelsz a szavakra is! (Kicsit nem vagyok a gép mellette és mennyi téma!)

guma 2010.08.07. 20:07:32

@Seduxen:

Rád is számítani lehet!

@Kicsit Karcos:

"A tisztelethez nem elég nekem egy szép uniformis... konkrét feladatai vannak a rendőrségnek, azoknak a megoldása szüli meg a tiszteletet, nem más" - szerintem is igaz ez.

De nem a beosztottak tehetnek a kialakult helyzetről. A politika a felelős - őket pedig mi ruházzuk fel .a törvényhozás és alkalmazás hatalmával.

Horizont 2010.08.07. 20:29:41

@gtigram: Mert már tele van a hócipőm is, hogy ilyen médiánk van! Összevissza írnak mindenféle baromságot. Figyelni kell:)))
Szegény rendőr még el sincs temetve, a rendőrség még semmit nem mondott, de az újságok már tudják a tutit. Hogy közben halálában is meggyalázzák, hogy a szülők, hozzátartozók mit éreznek nem számít semmi. Csak hagy szóljon, durranjon minél nagyobbat.
A főiskolás fiú szülei megkérték a sajtót, hogy a temetésre ne menjenek oda. Na kíváncsi leszek betartják-e? Legalább a halál és a temetés lenne tabu! Bunkók.

guma 2010.08.07. 20:59:41

@Horizont:

Érdekes egy páran ezt nagyon hangsúlyoztuk, de egyik fülön be másikon...

Senkit semmit nem vesznek emberszámba - csak a hülyítés megy az illetékesek statisztálásával. Elképesztő.

Horizont 2010.08.08. 19:25:38

Most láttam a Naplóban az elgázolt rendőr özvegyét és a kislányát. Felzaklatott, megkönnyeztem.
Annak a rohadéknak az ügyvédje is megnézhette volna..... A rohadék meg remélem a börtönben rohad meg. (már bocsánat)

Donna (Cara)mba 2010.08.08. 20:41:42

@Horizont: Egyet tudok: ha én rendőr lennék, ennek a gyilokgépnek megtanítanám a halál-félelem-élet mezsgyéjét, napont megjáratnám vele minimum 30 éve keresztül, úgy, hogy áldás és megváltás legyen neki a halál. Persze csak semmi látható nyom! Ennyivel tartoznának egy kollegájuk haláláért, ha van még a rendőrségen férfi.
Életünk csak egy van - egyetlen egy. Szándékosan elkövetett életkioltásért a számlát csak élettel lehet kiegyenlíteni.
Ez az egyetlen "fedezetes" valuta.
Még a keresztény Biblia őszövetségi része is elfogadja: szemet szemért, fogat, fogért. Csak manapság nálunk már sem társadalmi igazságtétel, sem apparátusi igazságszolgáltatás, sem bármilyen egyéb, emberi igazságszolgáltatás nem létezik.

Egy szétb@szott csürhe világban tengődünk, ahogy tudunk!

Horizont 2010.08.08. 20:55:43

@Donna (Cara)mba:
Na örülök, hogy megjöttél épségben. Látod semmi jó hír nincs:( És igazad van!

Donna (Cara)mba 2010.08.08. 21:31:07

@Horizont: Ja, épségben...Aztán mindjárt másnap a magyar rögvalóság sokkja:) Ez sokk...

süti beállítások módosítása