Skip to content


       Szűrés lista

Kortárs az, ami ronda és értelmetlen?

Emlékeztetőül: "A Magyar Universitas Program 2005 és 2008 között a magyar felsőoktatás legnagyobb mértékű infrastrukturális minőségi fejlesztése, mintegy 175 milliárd forintos - éves átlagban mintegy 44 Mrd forintos - befektetési összeggel. Az Európai Unió támogatásával és magántőke bevonásával megvalósuló programot az Oktatási és Kulturális Minisztérium indította el. Az OKM kezdeményezésére az intézmények és a beruházók a közöttük létrejött szerződésekben vállalták, hogy a magántőke segítségével elindított fejlesztések összértékének 1%-át - vagyis közel 1,75 Mrd Ft-ot - a létesítmények részét képező új, kortárs képző- és iparművészeti alkotások létrehozására fordítják, ezzel jelentősen emelve az új, vagy felújított épületek esztétikai színvonalát"

Lehet véleményezni a 175 milliárdos felsőoktatás-fejlesztési programot is (mennyi valósult meg belőle?), de én személy szerint a képzőművészeti részére kaptam fel a fejem. Pláne, mert kortárs. Erről a szóról folyton a vakok utcatáblája, a csendharang, meg hasonló "alkotások" jutnak eszembe.

Nem alaptalanul, az egyetemek környékén is születtek remekművek.

Azt, hogy pontosan mennyibe kerültek, majd Budai Gyula kiszimatolja, mert most épp itt tart a nagy elszámoltatásban. A zárójelbe tett összegek a pályázati kiírásokban szerepelnek, amelyek a hivatalos honlapon elérhetők, ahogy a képek, leírások is.

Csemegézzünk:

Műtárgy, illetve műtárgyegyüttes a Semmelweis Egyetem Fogorvos-tudományi Karának új épületéhez (A művek létrehozására rendelkezésére álló maximális összeg bruttó 8.397.660,- forint.)


"A nyertes pályamű méltatása: Gál András: "Who's Afraid of Yellow?", 2006
Festmény, olaj, vászon
2 db 220 x 340 x 25 cm

Gál a mai monochrom festészet nemzetközileg is elismert figurája. Művei konkrét helyzetekre, téri kapcsolatokra születnek. Olyan programfestészetet követ, mely vizsgálja a festészet ősi elemét, vizsgálja a képiség alaptulajdonságait és a tiszta egység, a kép és közegének viszonyából létrejövő abszolút értéket.
Gál kép és térszervezése kettő, egymással festői dialógusban; álló táblaképre épít. Mindkét tábla - a tér 90° szögében - sárga felület, melyek képterét önmaguk felosztása, horizontális törése mozgat meg, így egyfajta hieratikus felépítést jelez, de a képelemek egyszínűsége a nyitott mezőt valósítja meg, azaz éppen a fölé- és alárendeltség állapotából emeli ki a műveket.
Gál téri elemzése tökéletesen valósul meg. A zsűri hibátlannak találta a megoldást és méltónak az igényes egyetemi és építészeti közeghez."

 

Szobor, vagy szoboregyüttes a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola új diákotthonához (A mű létrehozásához rendelkezésre álló maximális összeg bruttó 13.600.000,- forint.)

 
"A nyertes pályamű méltatása: Carrot csoport (Fóti Lázár, Varga György, Bálványos Levente):
"Répaföld, avagy Gulliver Gyöngyösön", 2006
Installáció 13 db szoborral, minőségi látszóbeton, élő növény
210 x 120 x 120 cm darabonként

A rendelkezésre álló helyszín a két új kollégiumi épület, a korábban épült, a népi építészet formáit és anyagait idéző épület és a parkoló által határolt terület, amely nem ró könnyű feladatot a művészre.
A Carrot csoport pályaműve egy répaföld, nagyméretű, a földből fél, ill. másfél méterre kiálló, szabálytalan rendben elhelyezett szobrokból áll. A harsány narancssárgára festett répaformák üregébe élő növényzet kerül, ez adja a répa zöldjét. Az alkotók szándéka szerint ez a vidám, élénk szoborcsopoprt egyrészt ellenpontozza a két kollégiumi épület puritán megjelenését, az élő növény és a konstruált műtárgy kapcsolata természetközelivé teszi a művet, és egyben szellemes formában utal a Főiskola mezőgazdasági profiljára."

 

Beltéri műtárgyegyüttes a Budapesti Műszaki Főiskola új diákotthonába (A művek létrehozásához rendelkezésre álló maximális összeg nettó 9.220.000,- forint.)


"A nyertes pályamű méltatása: Záborszky Gábor
NOLI TANGERE CIRCULOS MEOS
Vízálló panel, homok, acril, plextol, fémbevonat
1 db 240x375 cm és 4 db 140x110 cm

A Budapesti Műszaki Főiskola Budapest, Tavaszmező u. 7-13. alatti új diákotthonába kiírt pályázatra beérkezett művek közül Záborszky Gábor műegyüttesét találta a képzőművészeti bíráló bizottság a puritán eszközökkel megvalósított kollégium, diákhotel díszítésére legalkalmasabbnak.
A földszinti, nem túlságosan tágas előcsarnok főbejárattal szemközti falára három, nagyméretű táblából összeállított pannót tervezett. A felületre ragasztással felhordott, rusztikus, szinte dombormű-szerű felületbe nagylendületű, félkörökből és egyenesekből álló jeleket karcolt a művész. A műegyüttes címe „Noli tangere circulos meos” („Ne zavard köreimet”), az Archimedes-i idézetre utal, mely a művész szerint a görög filozófus azon gondolatát jeleníti meg, mely szerint a geometria, azaz a tudomány sérthetetlen. A három részes képtábla motívumainak variációi az egyes emeletek felső lépcsőfordulóiban újra és újra megjelennek, és ezzel a gondolatkör kiteljesül, térben és időben széthúzódva egységes, összefüggő, szeriális műegyüttest teremtve. Az alapfelületek egységes homoktónusát át- meg átvillanó ezüstfényű gesztusvonalak szabdalják, mintegy utalva az Archimedest legyilkoló római katona kardjának pengevillanására. Ezzel mintegy feszültséget, s ugyanakkor harmóniát is teremt az „állandó”, statikus homokfelület és a tűnékeny pillanatot megjelenítő ezüst között. A műegyüttes jól illeszkedik a belső terek fehér, geometrikus hatású építészeti környezetébe, miközben a festészet eszközeivel különös, metaforikus világot jelenít meg."

 

Kültéri műalkotás a Pécsi Tudományegyetemre (A műalkotás létrehozására és elhelyezésére rendelkezésre álló legnagyobb összeg: nettó 22.800.000,- forint.)


"A nyertes pályamű méltatása: Friedrich Ferenc
Viszony 2007
Korten acél
6000 x 6000 x 2800 cm

Friedrich Ferenc pályamunkája nem hagy műfaji kétségeket: monumentális szobor. Ezt a minősítést mérete, anyaga, elhelyezésének módja is alátámasztja. A monumentum ugyanakkor nagyvonalúan ötvözi a gesztus spontaneitását és a szerkezet tektonikus építettségét, s ezekkel a tulajdonságaival a hagyományos szoborfelfogást írja felül. Karakterét nem a tömeg és a nehézkedés, hanem a transzparencia és a többirányú térfoglalás (soknézetűség) határozza meg. A mű két jel, két szerkezet áthatásából áll. Egyik a lendületes kézjegy, szignatúra térbeli változata, másik térgeometriai forma, a háromszög keresztmetszetű hasábból megformált ék. Emóció és intellektus, gesztus és törvény, ha úgy tetszik "kaland s a rend" Apollinaire-i perpatvara. A szobrász szerencsésen talált rá az épített környezet karakteréhez és az intézmény elvont "tartalmához" egyaránt kapcsolódó, mégis önálló modust képviselő vizuális nyelvre."

 

Térbútor-együttes vagy egyéb térképző elem a Dunaújvárosi Főiskolára (A műalkotás létrehozására és elhelyezésére rendelkezésre álló legnagyobb összeg: nettó 9.423.000,- forint.)


"A nyertes pályamű méltatása: Farkas Zsófia: Dunai vasszamurájok 1-2
Színezett öntöttvas
220 x 160 x 180 cm és 190 x 170 x 175 cm

A Kortárs Művészeti Zsűri Farkas Zsófia Dunai vasszamurájok 1-2. című műegyüttesét tartotta alkalmasnak a Dunaújvárosi Főiskola kollégiumára hirdetett pályázatára való megvalósításra.
A szobrok anyaga öntöttvas, így kiválóan alkalmasak a művek a kültéri elhelyezésre. Dunaújvárosban a fémszobrászatnak nagy hagyománya van, Farkas Zsófia munkája ezekhez jól illeszkedik. A két szobrot az út és a tervezett új épület között elterülő füves sávban helyezi el, ezzel fellazítja, megbontja a formájában nem túlságosan dinamikus épület látványát. Harsány színével, hajlékony, lendületes formáival erőteljes és vidám ellenpontot teremt a környezetben.
Az amorf organikus formák a szikáran geometrikus architektúrával új látvány élménnyel gyarapítják az épített környezetet. "

 

Nem cifráznám különösebben, nekem ha ingyen adnák se kéne egyik sem, de én már csak ilyen maradi vagyok, utálom az absztraktot és az idiotizmust, a kettőt együtt, pláne közpénzből pláne. Ti hogy vagytok ezzel?

 

Címkék: közélet abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr652640087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.07. 09:48:52

A Műszaki Fősulis tetszik. Egyébként szokás szerint meglopták a Zembereket.

Kartal (rezervált) 2011.02.07. 09:54:28

"monochrom festészet" - beszarok bassza meg! Ha lilára festek egy falat rózsaszín kerettel, akkor az monochrom festészet? Én azt hittem ezt egy szobafestő is tudja... csak ő olcsóbban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.07. 09:55:08

Kérem, aki látta bármelyiket élőben, ossza meg velünk az élményeit. Élőben szépek ezek, csak nem fotogének? :)

Petrow 2011.02.07. 10:01:37

Ízlésekről teljesen felesleges vitatkozni.
A HUF-ban kifejezett értéke mondjuk valóban alkalmas alacsony vérnyomás kezelésére - de sajnos ebben sincs semmi meglepő. Pályázat=lenyúlás.

Kisvárosuk egyik körforgalmának közepéből kiszedték a virágokat, felszórták fakéreggel és a közepére ba**tak egy 2 m átmérőjű sziklatömböt. Ez a műalkotásnak elkönyvelt kavics alig 6 millába fájt a városnak.

"Tudod, mi a korrupció... amiből téged kihagynak!"

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2011.02.07. 10:02:17

A dunai vasszamurájok valahogy nagyon nem jött át, mondjuk a többi is elég necces. A répás még elmegy a kertészeti fősulihoz, élőben lehet viccesen fest.

eszkep 2011.02.07. 10:04:35

"Kortárs az, ami ronda és értelmetlen?"

A kérdésre általánosságban válaszolva: Igen.
Tessék megnézni a régi nagy "klasszikus" művészeket! A saját korában majdnem mind szegénységben élt, ugyanis egy valódi műalkotás létrehozása sok munkaidőt, energiát vesz igénybe. Akik kivételek, azok portréfestésből éltek.
Pláne a mai piacgazdaságban egyszerűen lehetetlen a szükséges időt, energiát áldozni egy műalkotás létrehozására, marad a szemét. Csak az a szomorú, hogy a szemetet műalkotásnak próbálják beállítani.

A fenitek példák közül még a répás koncepció értékelhető, de az sem min művészet, hanem mint jó poén. Az ára viszont már kevésbé poénos...

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.07. 10:07:02

A répás még istenes, mert van benne valami ötlet. De tényleg, mi a tököm az a monochrom festészet???

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.07. 10:07:43

Aki szeretne nagy tömegben ilyen szarok látni, annak javaslom Dunaújvárosban a Duna-partot, illetve az Uitz termet. :D

fogash 2011.02.07. 10:08:55

@laspalmas: én láttam narancssárga falat, élőben jól nézett ki. Bár nem konkrétan ez volt, hanem egy nappali. Annak viszont minden fala. És a szobafestő kb 30ezer+ anyagért csinálta. :/

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.02.07. 10:20:09

@eszkep: Ez is relatív. Az impresszionistákat sem értették meg akkoriban, hogy csak odanyomnak egy csomó pacát - amiből aztán zseniálisan kialakul a kép - nem véletlenül volt ugye a "réfusant"-ok tárlata. A nácik "entartete Kunst"-jába nemcsak a valóban modern Picasso és Chagall ment bele, hanem például Modigliani is (noha ott nemcsak a stílus, hanem a származás is beleszólt a dolgokba).

Ettől függetlenül a "paraszt a mezőn" kategóriás "műűűűvééészet"-tel én sem tudok mit kezdeni. Picasso és Chagall esetében az ember még valóban könnyen megtalálja a parasztot, legfeljebb az ábrázolásmódon akad ki... :-) de a cikkben is bemutatott kategóriákra szoktam mindig azt mondani, hogy ha odakakálnék a sarokba és lefújnám bútorlakkal, akkor van, aki azt is megvenné művészetnek. A narancssárga fal még hagyján, Malevics és Mondriaan, meg még Vasarely is ilyenek miatt lett halhatatlan, de azok gondolom, nem markoltak fel rá ekkora pénzeket, és nem is akarták mindenáron megmagyarázni, hogy mi a rák ez, csak azt mondták, hogy "vörös négyzet", vagy adtak neki egy űrhajó-kódszámot...

Amúgy nem minden ilyen modern cucc ördögtől való. A répa poén, de nem felsőoktatási intézmény elé tenném (kivéve a kertészeti), hanem a vidámparkba. Meg ami nekem nagy kedvencem volt - de sajnos már nincs meg - az az Erzsébet téren a buszpu. sarkán állt szobor, amit mérlegből, szinfonból meg minden ilyen fém bizbazból raktak össze. Na az már sajnos nincs meg, pedig az is jópofa volt...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.02.07. 10:22:57

@James Onedin (aka Zöld Ember): Monokróm, mint régen a Hercules monitor. Azaz csak egy színt használsz. Lehet persze ezt is normálisan, minden fekete-fehér alkotás ezen alapszik (és abban is van ami modern és jó, ld. Stelio Diamantopoulos), de kétféle narancssárgát teddyhengerrel felhordani, az valóban nem tartozik ide...

dr. Aullah 2011.02.07. 10:31:21

Szánalmasan szarok ezek. Ilyet én is csinálok 10ed ennyi pénzből. Lenyúlás az egész.
Én tudom értékelni a művészetet. Ha látszik, hogy nagyon sokat dolgoztak rajta és nagyon aprólékos. Az ilyen egyszínű, meg kockák vannak rajta... na akinek az ilyenek tetszenek azok kezeltessék magukat, mert az agyukkal baj van. Szerintem még a Mona Lisa sem nagy szám, de van pl olyan festmény vagy szobor, amire azt mondom... "ez igen".

jozicsenko 2011.02.07. 10:31:34

szeretném a közjavára felajánlani A3as lapméretű, "Fehér alapon fehér téglalap" c. képemet

kikiáltási ár: 5.000.000 Ft +áfa

aki nem érti meg, büdös náci

ui: ugyanitt e képemet sokszorosítom, a termékről számlát adok, ekhozok...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.02.07. 10:31:36

"Gál a mai monochrom festészet nemzetközileg is elismert figurája."

Én is ismerek pár szobafestőt. :-) Sőt, rájöttem, hogy én egykor a "csíkozott" monochrom festészet egyik jeles képviselője voltam, mert mikor először festettem le a melléképület falát, az olyan szép csíkozott lett ( a fenti összegek alapján előre jelzem, a kikiáltási ár 10 millió Ft, a szállítást a vevőnek kell megoldania), de aztán művészeti fejlődésem odáig jutott, hogy én is áttértem a monochrom festészetre.. Műveim helyzetekre és téri kapcsolatokra épülnek.

(Erről az egészről Bödőcs kabaréja jut eszembe, miszerint a Szigeten volt valami kortárs művészeti sátor, ott éppen takarított egy takarítónő, és vagy háromszázan nézték :-)

hoplita 2011.02.07. 10:32:54

Szegény Gyöngyös környki nyulak...
Hogy át vannak baszva...:D

Kortárs "művészet", avagy így stafírozd ki a haveri kutyákat és azok kölykeit.
Akkkkúrvaannyukat..!!!!

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2011.02.07. 10:33:06

Egyszer én is átfestettem a falat sárgára, nem is tudtam, hogy monokróm festész lettem.=)

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2011.02.07. 10:37:01

@hoplita: hűtőmágnesben van öreganyámnak ilyen répája, már az is elég rusnya, de legalább kicsiny :D

2011.02.07. 10:39:53

A répák meg a szamurájok jópofák, a többi meg emlékeztet egy mesére: A császár új ruhája.

eszkep 2011.02.07. 10:40:08

@no-night: Igazság szerint nálam már az impresszionizmus is határeset, de abból még vannak értékelhető alkotások. Picasso-nak még eleinte volt fantázia a képeiben (bár nekem ezek sem nem tetszettek), de későbbi munkái már csak a neve miatt futottak be. Egyszerűen jó üzlet volt.

Gonosz Repülőmókus 2011.02.07. 10:45:30

Nem mondom. 15 nm-t lefesteni hengerrel 8 és fél misiért. Ilyen bizniszért bármelyik szobafestő a fél karját odaadná.
Ilyesmi répa Ohakuneban van: en.wikipedia.org/wiki/Ohakune csak az nagyobb :)
Rozsdás vasak 22 miskáért. Nem mondom, egy méhtelepen különb kompozíciókat lehet látni és azok ráadásul napról napra változnak.
Egyébként az ELTE lágymányosi épülete előtt is igen szép "szobor" éktelenkedik. Ajánlom mindenkinek, aki még nem látta. Gondolom az is valami hasonló összegbe került.

z666 2011.02.07. 10:47:47

@laspalmas:
No, már Te is antiszemita lettél? :)
Ezt hívják elfajzott művészetnek... (És pár kiválasztott meg tud belőle gazdagodni.)

MagyarZizzi (törölt) 2011.02.07. 10:48:14

A répaföld meg a dunaújvárosi vaskunkor legalább vicces, én legalább is jót mosolyogtam rajta. A monochrom festészeten viszont kiakadtam, ilyet én is csináltam már, le is szidott érte az óvónéni, amiért elhasználtam az összes rózsaszín festéket... (Az egészről a barátaim alternatív zenekara jutott eszembe, akik egyébként jók voltak, csak a faggatózó ripoternek nem tudtak mit mondani, hogy milyen zenét játszanak, így a végén kivágták, hogy ők egy "újraértelmezett kortárs posztmodern sound és performace workshop".)

Kurt S. Earp 2011.02.07. 10:48:48

A Répaföld zseniális! Létezik egy állandó vita művészeti(építőművészet, képzőművészet, bármilyen művészet) körökben, hogy az adott művészeti terület lehet-e

vicces?

Elbírja-e a humort, a geget az építészet, az iróniát a festészet vagy a durva viccet a szobrászat például? Az a répaföld tökéletes elegye a szobrászatnak, a köztéri installációnak, a performance-nek és a viccnek. Ha rendesen, kerttervezőkkel beparkosítanák a környékét, tökéletes játszótérré lehetne alakítani. Gyerekek imádnák. Kellenek olyan műalkotások amelyek vidámítják a lelket. Ez ilyen.
Záborszky műve hibátlan. Amennyiben a megfelelő belső térbe került volna, örömét lelné benne az akinek az ilyesmi tetszik. Szerintem dögunalom és egy lyukas kétfillért nem adnék érte, de az még unalmasabb lenne ha mindenki azt szeretné amit én.
Az viszont tuti, hogy nagy napja lesz a színesfémgyűjtőknek amikor azt a vasszörnyet elviszik restauráltatni egy daruval a fémtelepre. Egy vagyont ér.
A többi szimpla, szokványos, művészeti semmitmondás. Aki ismeri a képzőművészeti pályázatok világát az tudja, hogy az alkotó, a pályáztató és a zsűri tagjainak, csókosainak, rokonainak, kapcsolatainak kibogozhatatlan hálójával lehet a legnagyobbakat meríteni a zavarosból. Így volt mindig. Így lesz mindig.
Én narancsvitéz művészem, te pirospozsgás művészed, ő sémi művésze, mi kutyánk kölyke.
Egy grafikus barátom mondta egyszer: "Magyarországon kétféle művészeti pályázat létezik. Az egyik: amiről biztosan tudod, hogy te fogod megnyerni. A másik: amiről biztosan tudod, hogy nem te fogod megnyerni."

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2011.02.07. 10:50:24

A répásat még jó, hogy nem valami nőgyógyászati klinika elé tették. Bár oda - ezekből kiindulva - egészen más illene.
Monochrom festészet...Egy hangos hegedűverseny, szobrászat az anyag érintetlenül hagyásával. El kellene indulnom ezekkel valami innovációs pályázaton.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 10:53:46

A BMF beltéri, és a Pollack előtti szobor amúgy szerintem jól néz ki.

A Pollackos szoborral mondjuk az a bajom, hogy a f*nak nincs felületvédelme? Pár év, és szétporlad.

A többi tényleg faszság.

Take-it-Easy 2011.02.07. 10:53:50

Basszus, az első fotónál nem olvastam el a szöveget és fél percig kerestem a képen, hogy HOL?!? van a műalkotás a képen....!!!
Unokabátyám szobafestő-mázoló. Akkor ő is monochrom festőművész? Mert ilyet ő is tud. Nekem meg anyagárban megcsinálja.
Az idiotizmus teteje az összes "műalkotás".
A PTE-s szögvasak (már ahogyan én innen látom) összehegesztése vajon mennyi időbe és energiába telhetett...?

Johnny336 2011.02.07. 10:55:59

Én a múltkor festettem ki a gyerekszobát. Majd benyújtom a kölöknek a számlát - tanulja meg, semmi nincs ingyen.

z666 2011.02.07. 10:56:57

Egyébként meg hasonlítsátok össze a Picasso-féléket ezekkel:
www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/kepek/ha/ha.html
tudtad.blogspot.com/2010/11/adolf-hitler-festmenyei.html

Kinek is volt beteg a gondolkodása??

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.02.07. 10:58:19

A Pécsi Tudományegyetem előtt álló acélizéket viszont lehetne hasznosítani, lámpavas helyett :-) Úgyis van már Nemzeti vágta, most lenne Nemzeti karóbahúzás is, ökörsütéssel, sörsátorral. Megkérdezem Tarlóst, mennyiért adna helyet ehhez.

Zigi 2011.02.07. 11:03:16

A kortárs képzőművészetnél már csak a kortárs zeneművészet a borzasztóbb. Íme egy példa erre, egy mai elismert mestertől:

www.youtube.com/watch?v=yB7adkok144

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.07. 11:10:27

@Take-it-Easy: :))) Én is forgattam a szemgolyóm, azt hittem rossz képet linkeltek be! :))

@jozicsenko: LOL!!!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.02.07. 11:18:04

Két kortárs művész áll egy kirakat előtt. Megszólal az egyik:
- Szerinted idesz*rjak a küszöbre?
Mire a másik:
-Áh! Úgysem értenék!
:-DDDD

sz4sz4 2011.02.07. 11:18:27

A Pécsi Tudományegyetem 22,8 millába kerülő szobra élőben még nagyobbat üt, a rozsda szépen összekente alatta a követ....

A képen szereplő épület mögött található kollégium előtt is van egy "kortárs" szökőkút, remélem az is drága volt!
---------------------------------------------------------------

Két orosz alternatív művész beszélget egy elegáns párizsi étteremben:
-Te, szerinted mi lenne ha beleszarnék a zongorába?
-Ááh, hagyd, úgyse értenék.

julius666x 2011.02.07. 11:23:04

A Semmelweis aula, Pécsi Tudományegyetemnél az a barna cucc meg a répaföld szerintem egészen pofásak, az más kérdés persze hogy negyed ennyiből (és még akkor lehet hogy sokat is mondtam) meg lehetett volna őket csinálni.

Amúgy meg ebben semmi meglepő nincs, a művészeti világ Mo.-n (de sztem máshol is) az így működik, ha ismerőse vagy vkinek, akkor kaphatsz ilyen mindenféle zsíros melókat ahol valójában leszarják mit fogsz csinálni, szóval kis túlzással garantált pénz. Ha nem ismersz semmilyen nagykutyát akkor meg éhen döglesz, festegethetsz/szobrászkodhatsz vidáman saját pénzből a mekis hambisütögető munka mellett. Én eredetileg művészi pályán gondolkodtam, de látván a viszonyokat hamar letettem róla.

Sőt, őszintén szólva én semmire sem tartom azokat akik magukat manapság "művésznek" nevezik, mert az esetek többségében nagyképű deviáns faszok vagy csak valakik csókosai, "megélhetési művészek". Mély tiszteletem a kivételnek, de a tapasztalataim határozottan ezt mondatják velem.

acel 2011.02.07. 11:24:46

"Művei konkrét helyzetekre, téri kapcsolatokra születnek. Olyan programfestészetet követ, mely vizsgálja a festészet ősi elemét, vizsgálja a képiség alaptulajdonságait és a tiszta egység, a kép és közegének viszonyából létrejövő abszolút értéket...."
Aki itt ezt magától le tudja irni, viheti a pályázatot. Az ismertséget, életpályát meg kell fizetni, hogy valakiről iylet irjanak.

acel 2011.02.07. 11:26:29

Gál andrás többi műve is hasonlóan értékelhető, szbafestőként azért megbukna.
www.andrasgal.com/index.html

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.02.07. 11:30:32

Még egy kortárs művészeti alkotásomat szeretném bemutatni (fénykép): a melléképületben van némi hasított fa, mely azt jelképezi, hogy hogyan dobják el, hogyan teszik parkolópályára az embert aktív kora után. Kikiáltási ár 10 millió forint, korlátlan mennyiségű képet tudok róla készíteni. Ugyanitt kis mennyiségű tűzifa eladó.

Marcellusca 2011.02.07. 11:45:30

@acel: Hát, ez durva.

Én meg (melóstársakkal) ennél sokkal szebb, szürke, "monochrom" falat építettem Frankfurtban, az egyik kiállításra, egy indonéznak. :)))
Sokkal kevesebb lóvéért. :(

Ki/kik az/azok az idióta/idióták, aki/akik ezt művészetnek tekintik???

Borzalmas!!!

arlequin 2011.02.07. 11:55:13

@sz4sz4: na pont ezt akartam megjegyezni.

"úgyse értenék"

@Zigi: brrr. igazán, olyan, nos semmilyen, de értődik benne a szférák pletykálkodása a smúz közben, amikor hipertrofikusan parabolizálnak, s rád vágják az ajtót az integrált sorozatosság szentélyében.

Asidotus 2011.02.07. 11:57:52

van a művész.
Meg van a szar, de mivel velünk egy időben él, ezért ráfogja, hogy kortárs.

marczi80 2011.02.07. 12:04:05

Megvan a biznisz! Megvannak még a régi Commodore 64 kazettáim. Eladom őket ismeretlen kortárs szerző eddig ismeretlen műveiként!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.07. 12:16:54

Amikor apám levágott az íróasztal mellé, hogy elég a gyurmázásból/rajzolgatásból, sokat kell tanulnod hogy sok pénzed legyen felkiáltással egy tizenmilliókért répát ültető, félkört a falra kenő zseniális modern művészt nyírt ki, hogy napi 12 órázó közgazda legyek öltönyben...:/

guma 2011.02.07. 12:31:36

@arlequin: @Marcellusca (enervált): szakavatott műelemzés. :)

pedig a Duna parti "zenélő" szobrokat nem is hallottátok, láttátok... D

ketroot 2011.02.07. 12:32:21

Erről egy vicc jut eszembe:

Két művész sétál a városban és az egyik meglát egy kapubejárót:

-"Te, odaszarjak?"

-"Hagyd, úgysem értenék!"

ketroot 2011.02.07. 12:35:07

@Ásó[Mosó]maci:

Bázzeg, most olvastam, hogy ezzel már elkéstem!!!

Respect!:D

ketroot 2011.02.07. 12:37:03

@Marcellusca (enervált):

Arra néha mászkálok kocsival, hallottam én is ilyenről, de látni még nem láttam!

Elég szép környéke az a városnak...

Marcellusca 2011.02.07. 12:41:29

@ketroot: Hehe!
Cserepes sor - híres/híhedt utcája Szegednek. :)))

Egyébként én még soha, sehol nem láttak, hogy cigányok az utcán tartottak volna disznótórt.

De, jól ki vannak okosítva, hogy tudják, mit kell ilyenkor mondani. :(

ketroot 2011.02.07. 12:43:23

@Marcellusca (enervált):

Egyszer ott találták meg a rablásból származó karórámat is, mit ad Isten!:D
Amúgy érdemes beleolvasni Délmagyar cikkének pár kommentjébe, mert van olyan is, aki szerint ez így normális és miért vegzálják szegény cigányokat. Gyönyörű.

Szelid sunmalac 2011.02.07. 12:59:42

Megneztem Gal Andras muveszur tovabbi festmenyeit. Ha talalkozom vele, lekopom.

Carbonaro 2011.02.07. 13:08:17

hasonló cikkek a szénbányász blogon! szenbanyasz.blog.hu :))

Inner Circle 2011.02.07. 13:10:36

Tudjátok, mennyibe került a Dunakorzón a kutyájával játszó lány fémszobra (Raffay Dávid: Kutyás lány)? Jól néz ki (ikszedszerre is mindig megnézem, ha elmegyek mellette), a turisták imádják, mellé ülnek, fényképezik... úgynevezett zsánerszobor. Mivel nem ronda, könnyű megérteni és szeretetre méltó, nem is érhet fel egy narancssárga fal 8,4 milliójával: 3,5 milliót fizetett érte a helyi önkormányzat. Azt is számoljuk bele, hogy az alapanyag sem lehetett olcsó (alighanem több száz kiló bronz van benne) és a kidolgozottságból is látszik, hogy rengeteget melózott vele a szobrász. Na persze biztos nem annyit, amennyit a narancssárga fallal kellett.

gitáros 2011.02.07. 13:12:12

Szerintem írjál olyasmiről, amihez értesz is... :)

guma 2011.02.07. 13:12:24

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: nem tudom, hogy pazarolnék-e rá bármit is!

talán akik "értékelik", azok érdemelnének egy kis "energiát" a dizájnodból. nem? :)

Inner Circle 2011.02.07. 13:12:33

Ó, én hülye, tudhattam volna, hogy a narancssárga fal egy szép szobor, a kutyás lány meg ocsmány giccs! Itt van kérem a frankó megmondva:
"A kilencvenes évekre valóban minden tudatos városépítészeti szempont eltűnt a Korzóról, az új évszázadra pedig maradt a kedélyesség, a kertitörpe-kultusz, valamint a pénz és a politika döntő szava. A lépték- és értékvesztés legékesebb bizonyítéka Raffay Dávid Kutyás lány szobra, egy fénykép nyomán készült, a teret „humanizálni” szándékozó giccs; a bronzlabdába harapó bronzkutya – a szuvenírfestők álma.'"
www.szoborlap.hu/1872_kutyas_lany_szobor_budapest_raffay_david_2007.html
Mennyé monokrómfestőnek, Dávid!

arlequin 2011.02.07. 13:20:55

@Marcellusca (enervált): cserepessor, ó, álmaim uccája. arrafelé történt, hogy disznóöléskor széjjelrobbant a tetem a pörzsölés alatt, mert szegénykémek nem leszúrták, hanem gázzal 'altatták' el a gyesznót. állítólag még 4-5 utcára is volt egy kis oldalas, egy kis köröm.

p.s:(nem tudom igaz-e, de urban legendnek elsőrangú ;-)

Walter Melone (törölt) 2011.02.07. 13:22:47

Ezek jó szarokra sikerültek.
ezek a pályázatok is mind le voltak előre vajazva. Hiába próbálkozott valaki idegen, nem sok esélye volt.....

Azért, készült néhány jó mű is, ezt be kell látni...

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.07. 13:40:04

Ez nem művészet, hanem förmedvény :(

Winston Smith 2011.02.07. 13:40:32

A répás überkirály. Amúgy a pécsi műalkotás is tetszik.

imr 2011.02.07. 13:41:41

A művekkel nincs semmi baj, művészet, nem kell érteni, ad valamit, vagy nem ad, nem cél, hogy mindenki értse. Az, hogy ezért ki mennyi pénzt ad, az más tészta. Mindenesetre, ha alkotnék valamit, s nem vennék meg sepénzért, attól én még örülnék, mert nekem tetszik az alkotásom, ha meg sok pénzt kapnék, pláne örülnék.
Amúgy minden annyit ér, amennyit adnak érte, nem?

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 13:46:03

A répás az elmegy, bár egy kollégium előtt elég merész asszociációkat ébreszt a bentlekók szabadosságával kapcsolatban. Talán pont onnan jött az ötlet? Persze max 1/10 áron, tereprendezéssel.

Jó még a Ne zavard köreimet, mondjuk 500.000-ért. Egye fene, legyene 1 millió, végül is van még másik 3-4 tábla hozzá.

A többit viszont még ma el kellene bontani, az egészet eladni a picsába nyersvasként a méhtelepen, az összeget az árvák javára elutalni előlegként, a maradékot meg kamatokkal minél előbb.

Bár látnám, hogy ezek az igggazzzyh műfészek _valóban_ képesek valami nagyszerűt alkotni; a szoba.... izé monochrom festők pl. festenének egy Éjjeli őrjáratot, vagy valamit akár Picasso, Dali, vagy egye fene csaknekünkkedvenc Csontváry, esetleg mentőkérdésként Vasarely stílusában...!!! KUSSBAZMEG, NEM ÉRDEKEL, HOGY AZ MÁSOLÁS, ÖNKIFEJEZZÉ AKKÓ', HA MEGGYŐZTÉL A TECHNIKAI FELKÉSZÜLTSÉGEDRŐL! TUDOMAZÉNKURVAANYÁMAT!

Elnézést.

A "méltatók" is erősen szívlapát-pozívak. Nekik csak annyi lenne a bünti, hogy bontsák el a sok méltatott gányt Samuval, meg csákánnyal, egye fene: flexszel!

Advanced Flight 2011.02.07. 13:50:55

@acel: manapság, ha egy zsidó szarik egyet, az is hatalmas művészeti vagy tudományos teljesítmény, mert ha nem így gondolod, rasszistafasisztanácibarnaingesszkinhed vagy :-)

Advanced Flight 2011.02.07. 13:51:50

@Zigi: mér, nem olyan rossz ez. Filmzenének pl. tök jó lenne.

Advanced Flight 2011.02.07. 13:54:04

@Take-it-Easy: "Basszus, az első fotónál nem olvastam el a szöveget és fél percig kerestem a képen, hogy HOL?!? van a műalkotás a képen....!!! "

Bevallom, én is :-)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 13:54:56

@imr: Minden annyit ér, amennyit adnak érte...

Két gondolat. A második az elsőből következve reflektál felvetésedre (óbzmg, rámragadt a "méltatók" dagályos semmitmondása!!!)

1. Lehagytad a mondat elejét, "Optimális piaci helyzetet feltételezve, ... " Namármost, ez se nem volt optimális, se nem volt piaci - persze néhányan már megint helyzetbe kerültek. (Igen, tudom, "amiből kihagynak". Akkor is.)

2. Elindulva visszafelé és tekintve ezt a se nem optimális, se nem piaci helyzetet, ezeknek az alkotásoknak a nagy részéért, tekintettel az elkövetés nagy értékére, én néhány év letöltendőt adnék. Annyit megér! :)

Toll (törölt) 2011.02.07. 13:57:30

A repa-szobrok jok, bar nem tul egyediek. Ize, pop-art jelenseg volna. Nem a monokrom muveszurat kell bas*ogatni, o szimplan elmebeteg, hanem azokat akik megveszik a s*arat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.07. 13:57:47

A narancssárga fal világnézetileg helyes.
A térben pedig - nekem tetszik.
Ha 5000 forintért megszámította a szobafestő, nagyon baba.

A répák giccsesek. A narancssárga se segít rajtuk.

A trilógia körzővel - retro, de annak is gyenge.
Anyám ilyet subázott még az ötvenes években - falvédőnek.

A marokkó nem illik a kocka-üveg környezetbe - szilánkos hatása van.
Esetleg egy virágos parkban.

A barbapapák szomorúak a pincelejáró mellett.
Játszótéren - szeretném őket.

Egyébként - drága.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.07. 13:58:54

Szerintem alul voltak fizetve a "művészeink".

Szelid sunmalac 2011.02.07. 13:59:07

A legkonnyebb erveles az, hogy a kozoseg nem ert a muveszethez, vagy nem ertik meg a muveszt. Nagyjabol igy vagyunk az orultekkel is, csak azok nem akarnak meglpni. Az ilyen onjelolt "muveszeket" siman lecsuknam sikkasztasert. Ezek nem a kozonsegnek alkotnak, hanem maguknak, onceluan, vagy talan meg azt sem, csak atveresbol, penzert. A muveszet a kozonsegnek szol. Egy nagy sarga pacni tobbmillioert nem. Persze ilyenkor mindenki kussol, mert azt hiszi o a hulye, es a tobbiek, akik ertik, leszoljak ot. Pedig nem igy van. A Pompidou kozpontban is mindenki siri kussban nezegette a mosogepet a terem kozepen. Aztan amior elkezdtunk rohogni rajta, mindenki megnyugodott, hogy nem o a hulye. Csak egyvalakinek kene kinyitni a szajat, hogy "te fasz! Nem latod mekkora buzisagot ez beetetni velunk?!"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.07. 14:00:36

@Take-it-Easy: @Advanced Flight: Én is.+ a harmadiknál.Hiába no.Hülyék vagyunk mi ehhez.

ggaborx 2011.02.07. 14:02:39

A művészet az egy dolog. A közpénz meg egy másik. Nem kéne a kettőt keverni. Bármelyik igazi kortárs művész - akiket én ismerek - akár ingyen is elhelyezne egy-egy alkotást köztereken, középületeken, hiszen ennél jobb reklám nem is kell! Egyébként meg jó lenne már tenni is valamit a korrupció ellen és nem csupán rácsodálkozni ismét, hogy jé itt is egy! :)

freemind93 2011.02.07. 14:03:14

a poszt szerintem a demagogia hatarat surolja. ha arcetliket ragasztunk a korulottunk talalhato targyakra, evidens, hogy az atlagembert kiveri majd a frasz a kortars muveszetek allami tamogatasa vonatkozasaban.

szerintem a fentiek kozott van kifejezetten jo, otletes is. semelyikunk nem tudja megjosolni, 50 ev mulva mire fogunk emlekezni. (errol szol sztem. a kortars muveszetek tamogatasa)

Toll (törölt) 2011.02.07. 14:03:32

Arrol se feledkezzen meg senki, hogy a monokrom muvesz, meg a tobb 10ezer hasonszoru tarsa hizelgonet talalja azt az ocsarolast, amit most itt megkap. Merthogy "felkeltette az emberek erdeklodeset", vagy hogy "indulatot valtott ki". Ezek annak is orulnenek, ha pofan kopnetek oket, mert legalabb veluk foglalkoztok.

Szelid sunmalac 2011.02.07. 14:05:54

@freemind93: Hat baratom, ha te 50 ev mulva muanyag repakra fogsz emlekezni, mar most sajnallak! Inkabb ne erd meg azt a kort!

budaid 2011.02.07. 14:07:12

Nekem erről a témáról a mesterem azt mondta: Minél nagyobbat kell festeni mert az komolyabbnak tűnik, ezért drágább, és ne ábrázoljon semmi kivehető alakot, jelenetetet, tehát semmi konkrétumot, mert az kritizálható. Rajzolsz egy embert, ha béna bárki látja hibás, reálisan kritizálható, ha nem ábrázol semmi konkrét kézzelfogható dolgot akkor bármilyen kritikát lesöpörhetsz azzal, te műveletlen paraszt nám látod át a mondanivalót. Ahogy nézem ez a szobrokra is működik.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 14:07:24

HIPER HIPER

jó dolog hipernek lenni, hiperművésznek és hiper-entellektüell-nek.
többi hiper barátommal megosztani hiperkreativitásomat, hipergondolataimat
ücsörögni a ráday ucca vagy a király ucca egyik kedélyes hiperkúl szegletén
vagy hiperkreatívan gyalogolva és hiperül koordinálva az izmaimat
mozogni, beszélni, drága kajákat harapdálni ingyéé egy ultrahiperművészeti kiállításmegnyitón, ahova természetesen hiperkúl 300 ezer forintos biciklimmel érkeztem.

HIPER HIPER

Retexis 2011.02.07. 14:09:17

"utálom az absztraktot"
Zenét sem hallgatsz?

arlequin 2011.02.07. 14:09:23

na. címlapos a poszt.

usernev 2011.02.07. 14:11:07

Egyszer odatévedtem Kaposvárra amikor a Festők Városa fesztivál volt és kíváncsiságból bementem egy kortárs művészeti kiállításra. Hát sok mindent nem értettem (pl egy lapát szén a sarkoban az nem otthagyott cucc volt, hanem térkompozíció) de volt ott egy, ami megragadott. Egy pár cipőbe bele volt szórva pár marék homok és az volt a címe, hogy "A porrá tört gólem". Ezen órákkal később is röhögtem...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 14:11:38

Aki képben van, mondja már meg, hogy monjuk a művenként elszórt átlag 10 millából aukciókon mi mindent lehetett volna venni?

szerjóska 2011.02.07. 14:14:07

@Inner Circle: több tonna nemesfém, szerintem. a zsánerszobor meg jó, hogy olcsó, hiszen ikea szinten küldik, ld. a hegedűs teljesen ugyanolyan szobra Szegeden meg Szabadkán. Moszkvát telerakták ilyenekkel, mondhatni mesés, mint az üzbég bazár.

Amúgy a monokróm festészet tényleg túlzás, de a cortenacélból hegesztett tüskés nyaktiló szerintem jól néz ki Pécsen. az újvárosi izék ocsmányak, a répa oltás, a BME-s izé meg falidísznek tökéletes, az árát meg gondolom az elkészítés technikájának vélt vagy valós újszerűsége tornázta fel (ami a többi esetben is fennállhat).

Egyébként modern művészettől kb. egyszer voltam elhalva, sokszög alapú térgeometria formák talán olajfestett verziói elég komoly vizuális élményt nyújtottak, iszonyatosan komplexek voltak, igaz a 30-ik után kissé unalmassá vált, hogy minden festmény témája ugyanaz.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 14:14:57

esetleg beugrok a kitchen budapestbe h kreativitást cseréljek a hipernyitott és hiperkreatív ultrakúl fiatal zsenikkel.
és persze mindent blogolok ríltájm, h többi hiperismerősöm tudja h milyen hiper dolgok történnek velem. magyarul is néha elfelejtek mert annyira része vagyok a nemzetközi trendeknek, ááááááááááá.
este egy 8rugós A38-as koncerten veszek részt ahol a hiper-experimentális-ultraelőremutató-pionyír fennesz zenél, kísérleti zaj, dzsesszes csörömpölésekkel...
húúúú de progresszív vagyok, ja nem is, bocs eltévesztettem (kicsit sok volt a lónyugtató tegnap), hisz HIPER VAGYOK !!!!

2011.02.07. 14:23:31

Hát ez a sok " micsoda", vajon micsoda? Mert szépnek nem szép, és az egész szart sem ér! De mint látható, kurva jól fizet ám!

imr 2011.02.07. 14:29:21

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
nem ér ez az ügy annyi energiát, amennyit fordítasz rá, ilyenek mindig voltak és lesznek.
sokkal durvább dolgok is vannak, amikre meg figyelünk fel

imr 2011.02.07. 14:30:08

@imr: lemaradt egy "nem" .. :)

pontypofájú mókusgalamb 2011.02.07. 14:30:45

ez a helyzet az irodalommal is: amit kortárs irodalomnak neveznek, egy használhatatlan köpedelem (az irodalom szót használni rá szégyen), a kortárs ,,írók" (ismerek párat) mind füves, piás, és tökbuta emberek...
de ők a drogot, ivást, igénytelenséget, testszagot, zsíros, hosszúra hagyott hajat, heti egyszerű mosakodást-ruhaváltást azzal magyarázzák, hogy ezt más nem értheti, csak ők, a művészek...

én valóban nem értem, csak hányok tőle:)

sz4sz4 2011.02.07. 14:32:29

@szorokin:
"este egy 8rugós A38-as koncerten veszek részt ahol a hiper-experimentális-ultraelőremutató-pionyír fennesz zenél, kísérleti zaj, dzsesszes csörömpölésekkel..."

MEGALOL!

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.02.07. 14:32:32

@z666: mi köze picassonak a magyar állambácsiból élő nem túl tehetséges kortárs művészekhez?
szerinted hitler erősen átlagos, jellegtelen tájképei a festészet kimagasló alkotásai?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 14:36:34

@arlequin:

"serepessor, ó, álmaim uccája. arrafelé történt, hogy disznóöléskor széjjelrobbant a tetem a pörzsölés alatt, mert szegénykémek nem leszúrták, hanem gázzal 'altatták' el a gyesznót. állítólag még 4-5 utcára is volt egy kis oldalas, egy kis köröm. "

ez az egyik szívem csücske hír volt
"akik gázzal ölték meg a disznót, aztán nekiálltak pörzsűni ..."

amúgy ez (a disznórobbontás disznóvágásati indittatásbú) egy igazi HIPERMŰVÉSZETI DEKONSTRUÁCIÓS POSZTMODERN HERMENEUTIKAI GESZTUS PERFORMENSZ

bruTe 2011.02.07. 14:38:52

Ezzel a poszttal precízen célzottan sikerült megszólítani az internetezők azon szegmensét, akik leérettségiztek művészettörténetből (mert arra kellett legkevesebbet készülni), és azóta értenek is ahhoz. Ne haragudjatok már, de az milyen véleményformálás, amiben mondjuk egy 300 éves festményt hoztok fel MA követendő példának. Meg azt, hogy mennyi idő volt összehegeszteni ezt a szart? Akkor miért nem azt kérdezitek meg, hogy József Attila egy pár soros versét mennyi idő lehetett leírni? Édes faszom.

Az nem baj, ha valami nem tetszik, de az viszont baj, hogy azt gondoljátok, hogy véleményetek egyetemesen megalapozott. Mert nem az.

A pénzen való kattogás meg egyenesen szánalmas. Azok, akik pályázati pénzek lenyúlásából élnek meg igazán jól, hangosan röhögve olvassák a kommentjeiteket.

A végére: nem én csináltam egyiket sem. Nem vagyok kortárs művész. Nem tetszik mindegyik (=/= a többi egy kalap szar).

Szerintem a Vastagbőr most szerepet tévesztett, bár nem vagyok állandó olvasó.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 14:39:04

lemaratt a c a serepessorról
..
de ez is csak egy performansz része természetesen (igen, egy posztmodern gesztus ez is)
ez a lét és idő összefüggéseiről mesél.
nagyon mélyre vezet, ááááá, nagyon okos és kreatív és felvilágosult vagyok !!!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 14:42:08

és a z is dettő művészeti célzatbol maradt le.
és a robbontás is o-val mély jelentést szimbolizál

bruTe 2011.02.07. 14:42:55

@bruTe: Ja, ami lemaradt: a 79 éves nagymamám karácsonykor elkezdte nézni velünk az Igazából szerelem c. filmet. Nem tetszett neki, nem értette. Felháborította a sok meztelenkedés és szexre, szerelemre való utalás. Ez néha jusson eszetekbe, amikor klasszikus mintákat erőltetnétek sok száz évvel saját koruk után.

Izo 2011.02.07. 14:44:02

A kortárs műkritika, még a kortárs művészetnél is rosszabb.

NewWay 2011.02.07. 14:51:16

A répás szerintem jópofa, pláne egy mezőgazdasági jellegű intézmény mellett.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 14:54:01

@bruTe: "Ne haragudjatok már, de az milyen véleményformálás, amiben mondjuk egy 300 éves festményt hoztok fel MA követendő példának. Meg azt, hogy mennyi idő volt összehegeszteni ezt a szart? Akkor miért nem azt kérdezitek meg, hogy József Attila egy pár soros versét mennyi idő lehetett leírni? Édes faszom."

Mivel az Éjjeli őjáratot én hoztam fel példának, reagálnék.

Válaszod fényében is fenntartom "KUSSBAZMEG, NEM ÉRDEKEL, HOGY AZ MÁSOLÁS, ÖNKIFEJEZZÉ AKKÓ', HA MEGGYŐZTÉL A TECHNIKAI FELKÉSZÜLTSÉGEDRŐL! TUDOMAZÉNKURVAANYÁMAT!".

Ezek az egyszínűre festett falak, meg megfolyt öntvények valahogy kurvára nem győznek meg arról, hogy a látott mű az valóban a művész istenáldotta tehetségének meg önsanyargatással határos szorgalmának eredménye. Ellentétben mondjuk az Éjjeli őrjárattal.

De ez annyira jó, hogy megelőlegezem a reakciót és bejön! Mert mi volt a válasz lényege? Nehogy már MA egy 300 éves mű legyen a követendő példa...

A kommentek közt meg senki nem azt kifogásolta, hogy esetleg gyorsan készültek el a művek. (Ezért nem is értem, hogy jön ide József Attila), itt mindenki a produktumot, illetve annak közpénzben kifejezett értékét (ami a valós érték sokszorosa) teszi szóvá.

Lehet, hogy a véleményem nem egyetemesen megalapozott, bár kísérletileg igazolható. Ami úgy néz ki, mint a szar, olyan a szaga, mint a szarnak, olyan a tapintása, mint a szarnak, a legyek úgy reagálnak rá, mint a szarra, akkor arról az objektumról nagy biztonsággal kjelenthetem, hogy az szar.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.02.07. 14:54:03

Jókat röhögtem az eddigi hozzászólásokon, csak így tovább...

Ja, ez a "ne zavard köreimet" is, hogy direkt a latin nevet adják neki, ennyi erővel már lehetett volna csehül is (Neruš' moje kruhi...) ha csak a jó kis törzsi hangzással próbálják eladni a semmitmondót...

@szerjóska: Lehet, hogy az ilyen szobrok giccsesek, de ha már valaki nem tud valódi értéket alkotni, akkor legalább a tömeget tudja kiszolgálni...

(Egyébként azon én is kiakadtam, hogy a sokak által mennyekbe magasztalt, de az általam - pont a hülye sapkája miatt - kohóaspiránsnak tartott kiskirálylányból három is van (a második Tapolcán, a harmadik meg a Tigris utcában a szobrász korábbi lakásának/műtermének kertjében.)

gigabursch 2011.02.07. 14:54:53

Amíg ezeknek a balfaszoknak a "művészetét" istenítik, addig el lehetne merengeni a lélegeztetőgépek, vagy épp az új BKV buszok számán. Vagy méginkább gyerekinkubátorok a kórházak anonim szobájában, amelyek mind felszámolásra kerültek.

Az előbbi egy céltalan és ízléstelen hányástömeg (elenyészően ritka a kivétel), az utóbbira meg szükség van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 14:58:59

@Droli:

ajánlott feladat gugli képtalálatok nézegetése a "monochrome painting" témakörben.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 14:59:08

@gigabursch: Azért ez már demagógia! :) Az a mondat, amiben benne van a "gyerekinkubátor" vagy a "lélegeztetőgép" (esetleg mindkettő), az már csak demagóg lehet.

De ez jó!

Ha nekem azt mondják, hogy demagóg vagyok, amit mondok, az demagógia, akkor tudom, hogy igazam van, csak ők kifogytak az érvekből! :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 15:00:24

@szerjóska:

"sokszög alapú térgeometria formák talán olajfestett verziói"

ld. vasarely. mondjuk az szita.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:02:38

Mondjuk azért akik itt fikáznak minden,t maguk hány valódi műalkotást készítettek életükben? :)
Engem nem az háborít inkább fel, hogy a narancssárga falat művészetnek hívják, hanem hogy némelyik cuccért mennyit fizettek ki, függetlenül attól, hogy szép-e vagy nem...

Ezen az alapon a pécsi Szilárd Leó parkban a szobor sem művészet, viszont szerintem teljesen jól bele lehet látni a maghasadást.

GoVegan (törölt) 2011.02.07. 15:08:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: akkor megcafolnalak. az utolso bekezdesetben a hurkarol beszelsz? sok dolog nezopont kerdese.

Flúgatlan 2011.02.07. 15:08:32

Az is érdekes lenne, mennyire súgtak a hatóságok, mely kortárs művészek műveit kell konkrétan támogatni.... (Nekem az egyikről megalapozottnak tűnő információm van, miszerint egy az egyben meg lett mondva magas szintről, hogy ide ennek a művésznek az alkotása kell. Bizonyítékom azonban nincs, úgyhogy konkrétumot nem mondok.)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.02.07. 15:09:06

64 millió! Durván számoltam (fejben :))
= 32 db. állami vezető egy havi juttatása
= 64 évre elég egy minimálbéres fizetésére,
= 64 ember egy évi összbevétele,
= 10 db ingatlan vételi ára... valahol a puszták közepén,
= ha én kortárs művész lehetnék (mert miért ne lehetnék?) 64 darab ennél sokkal tökösebb művet alkotnék és hátra lévő életemben semmi gondom nem volna = segélyt sem kéne adjon ez a nagyon - nagyon - nagyon szegény államunk.
és! Tessék elképzelni - elhinni, hogy az összes uniós pályázati pénz ilyenekre fordítódik ... mert! Valójában olyan gazdagok lehetnénk, hogy csak na! Nem hogy hajléktalan nem volna, de munka nélkülinek sem kellene lenni, sőt - cigánykérdésnek sem, ha....

bruTe 2011.02.07. 15:11:59

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Egyrészt már volt olyan, aki feltette pontosan a "mennyi idő lehetett összeheggeszteni" kérdést.

Másrészt szíved joga, hogy úgy gondold, hogy mindez(n) szar. Nem is vitatom.

Továbbá:
1. Ugyanakkor én meg továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy ez nem több, mint egy kommentgenerátor poszt, mert ha valami olyat mutatsz be saját közegéből 30-40 pixeles digitális fotón, az árát vastagbetűvel kiemelve, ami nem egyezik meg a Sixtus-kápolna által képviselt világábrázolással, akkor ezeknek a reakcióknak az érkezése egészen pontosan kiszámítható. Tömeges lesz a felháborodás.

2. A művész éhezzen, önsanyargasson, legyen szegény, aztán majd halála után ÉN azt mondom, hogy na, ez igazi művészet volt. És akkor jó lesz. Addig nem adok neki pénzt, amíg az utókor nem dönti el, hogy ez valóságos remekmű (ugyan akkor már régen éhen halt, de majd a mennyek országában eggyel közelebb ülhet Szent Péter jobbjához). Remélem érted.

(Ha mégsem, lefordítom: ha nem adunk valamire pénzt, akkor azt nem fogja senki csinálni. Lásd külföldre költöző orvosok.)

3. A művészet elitista, hatalmi érdekek mozgatják. Pont mint minden mást. Pont, mint mindig.

4. Asszem én még mindig sokkal szívesebben adnék a közpénzből ilyen célokra, mint elég sok másra, amire elmegy.

no offense, vélemény.

üdv

Szelid sunmalac 2011.02.07. 15:13:34

@ColT: Draga muerto Ur! Talan ismered az anekdotat a kritikusrol, aki azt mondta: "Tojast tojni sem tudok, megis meg tudom allapitani, hogy egy tojas jo-e." Ennek fenyeben ird a tobbi hulyeseged.

ze11 2011.02.07. 15:15:13

@Kartal (rezervált): Nem ké'hlekszépen, ez lenni modehn müfészhet, ehhez he nem érthesz, ez sokkhal maghasztosabb dhologh... Méghogy szobafeshthö... A szint kikeverni lehet, de müvsézhien fhelvinni a panelrha, meg utána megfelelhő mélthathást és éhtékhbetslésth kapni nem... :-)

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Tudtad, hogy létezik fehér alapon fehér négyzet c. festmény is?

Egyébként a Műszaki fősuli diákothonába készült alkotás az egyetlen, ami tetszik. A többi... A répa meg maximum gegnek jó, egy rakat méretes kertitörpével kiegészítve :-)

bandika gazdája 2011.02.07. 15:15:49

MER BUNKÓK VAGYTOK, ÉS NEM ÉRTEK FEL ADDIG! MINT A HELLER FILOZÓFIÁJÁNÁL SEM! Hogy mi fizetjük?! (Az EU-ba is beszállunk nem kicsit!) Hátosztán!

ze11 2011.02.07. 15:16:22

@bruTe: "3. A művészet elitista, hatalmi érdekek mozgatják. Pont mint minden mást. Pont, mint mindig." - Akkor értem, miért narancssárga...

Szelid sunmalac 2011.02.07. 15:16:33

@bruTe: Jo tudni, hogy vannak, akik valoban szivesen koltenek az altalunk befizetett kozpenzeket egy narancsszinu negyzetre, es nem csak partpolitikai kotodesbol mondja ezt! Orulok, hogy vannak meg a kulturahoz valoba nerto, melylelkuletu honfitarsainak, akik vannak olyan batrak es felnyitjak az ideonzonlo trollok szemet, hogy azok racsodalkozhassannak a kortars muveszetek gyonyorusegere!

kávé és cigaretta 2011.02.07. 15:17:36

Tegyük fel, hogy a világ minden majmának adunk egy írógépet. Végtelen mennyiségű idő alatt megírnák Shakespeare összes remekművét. Hogy ez miért nem működne, arra remek példa az internet - nem tudom, ki mondta, de a kommenteket olvasva eszembe jutott...

pontypofájú mókusgalamb 2011.02.07. 15:19:41

@ColT:
ColT · kilatas.webuda.com/ 2011.02.07. 15:02:38
Mondjuk azért akik itt fikáznak minden,t maguk hány valódi műalkotást készítettek életükben? :)

annyit, amennyit a cikkben említett személyek: nullát!

pontypofájú mókusgalamb 2011.02.07. 15:22:13

@pontypofájú mókusgalamb: de sztem a bal lábam jobb kislábujjával (plána, ha a mellette lévő is segít), éhesen, félálomban, belegabalyodva egy szakadt hálózsákba, miközben majdnem bepisilek, jobbat készízenék, mint ezek a szemetek:) és sokkal olcsóbban!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:22:53

Jut eszembe, pl. Kaposvátott akb. életnagyságú Rudnay- és Ady szobrok, meg a többi köztéri szobor is jó ... Azokat még nem hallottam fikázni, bár gondolom többeknek az meg azért nem tetszene, mert nem elég absztrakt.

Ezekről van szó :
kilatas.webuda.com/?q=node/110

bruTe 2011.02.07. 15:23:40

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Amellett, hogy szerintem egy vásznat nem tudnál egyszínűre lefesteni, nemhogy ilyen gyönyörű narancssárgára, lefosom a narancssárga négyzetet. A kommentemben nem fogod megtalálni, hogy azt az alkotást méltattam (direkt nem írtam bele, hogy nekem melyik tetszik és melyik nem, mivel nem releváns).

Az itt megkérdőjelezett összeg teljes egészében elmegy egy, legfeljebb kettő olyan ember költségtérítésére, aki szintén nem tudna lefesteni egy vásznat egyszínűre, nemhogy ilyen gyönyörű narancssárgára.

Akkor már inkább egy négyzet, ami előtt kellemes érzés három másodpercet eltölteni, mivel a világ látható részének 99,99 %-ára ez nem igaz. Ezerszer inkább.

Ironikus fogalmazási képességed tanítani való. Az meg, hogy a narancs színről csak egy dologra tudsz asszociálni, szintén csodálnivaló (még ha messze nem is páratlan).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:24:49

@pontypofájú mókusgalamb: Lássuk...

Nem azért, konkrétan a nagy része tényleg fös annak, ami a mai postba került... De az élből, általánosítva fikázást sem szeretem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:25:36

@bruTe: "Az itt megkérdőjelezett összeg teljes egészében elmegy egy, legfeljebb kettő olyan ember költségtérítésére,"
Mondjuk ebben lehet valami, de némelyik művészt sem kell félteni...

Szelid sunmalac 2011.02.07. 15:26:34

@ze11: Igen...tudom...most is csinaltam egyet es feldobtam E-Bay-re. De az enyem feher negyzet feher alapon, feher keretben es a "Feher" cimet adtam neki. 12 milla az alapar, de neked, mint kommenttarsnak jutanyosan megszamitom 11,5-ert.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 15:27:00

@GoVegan: Attól, aki ilyen nicket választ, nem is várom el, hogy felismerje a szar és a hurka közti lényegi különbségeket, valamint belássa a kettő időbeli egymásutániságának ok-okozati összefüggését! :)

@bruTe: A vastagon és trágáran beírt részt természetesen nem neked szántam, hanem úgy általában a művészvilágnak. Tartottam tőle, hogy ez nem jön át, örülök, hogy nem vetted személyesnek.

1. Gyanítom, hogy ezek az alkotások 8 millió pixelben sem bemutatva sem fognak többet érni. Azért két 7,48 négyzetméternyi narancssárga falfelületért (oké, kétszer, az már 15) elkérni 10 millát, az nem azért sok, mert nem az Utolsó vacsorát ábrázolja. Szerintem ezt sem vitatod. A demagógia valóban kommentvadász stílus, de ez még semmit nem tesz hozzá a kritizált jelenségek ertékéhez.

2. A "fehér alapon piros négyzet" és társai mikor keletkeztek? Talán a 20-as, 30-as években? Akik csinálták, már rég a föld alatt vannak, ideje véleményt alkotni róluk. Ok, benne vannak a Művészettörténet Nagy Képeskönyvében, de érzésem szerint jobb híján.

Nem akarok én minden művészt testetlen aszkétaként látni, de bérből is fizetésből élő (élő?) családapaként nem kicsit felbassza az agyam, ha azt látom, hogy a semmiből ilyen jól meg lehet élni, én meg a tisztességet, a munkát, az emberséget kenhetem a hajamra, a sírkövemre meg felírhatnák, hogy Itt nyugszik egy hülye.

3. +1

4. Azért valahol el kell kezdeni a húzást... De ha mindenkinek le kéne ülnie minden stiklit, akkor ki maradna ebben az országban?

Girhes Joe 2011.02.07. 15:28:14

@bruTe:
Szerintem meg a nagymamádnak van igaza. Ő látta meg a lényeget, a kortárs művészet értelmetlensége meg már csak egy tünete a társadalom szétesésének. (És most akkor én is művész vagyok, mert senki nem fogja érteni azt, amit gondolok?)
Van egyébként egy, érthető okok miatt nem túlzottan reklámozott szociálpszichológiai feltételezés, miszerint magas szintű művészet azokban a társadalmakban alakul ki, ahol a szexualitás rendje erősen kötött. (Na most már meg nem értett zseni vagyok, kérem a nekem járó tízmilliókat!)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 15:28:40

egyébként meg az ún. kortárs vagy modern művészet (így, en bloc) ekézése könnyű út népszerűséghez.

Énbagoly 2011.02.07. 15:29:00

Nekem a répák kifejezetten tetszenek, és még a szöveg is hozzá. :)

De az első olyan kritikán aluli, a nyálas dumájával együtt...
Rászabadítanék arra a vászonra egy pár óvodást, egy csomó festékkel. Na, akkor érdekes mű lehetne belőle. :)
Mondjuk az az egész aula, a rengeteg, többféle kőborítással katasztrofális.

Szelid sunmalac 2011.02.07. 15:29:35

@bruTe: Megmondom oszinten, nem kulonosebben izgat, hogy neked melyik tetszik. Nem ugy, mint teged, aki megprobalja az ittlevoket meggyozni arrol, hogy igenis ertek az itt felsorolt alkotasok barmelyike is. Szerintem egy mualkotas eseteben az ertek nem ott kezdodik, hogy van ara, hanem ott, hogy at tud-e adni valamit jelen esetben a koznek, hiszen koztereken vannak kiallitva. Ez a poszt valoszinuleg huen reprezentalja hany szazaleknek adnak ezek at barmit is, belerertve teged, mint mukedvelot is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:30:01

@bruTe: 2. pontra, Munkácsyval, Adyval... pl. mi van? Ők nem feltétlen éheztek, és (főleg Munkácsy) műveit már életében nagyra tartották, nem hogy az utókor.

Egyébként akkoriban eléggé meredek hatása volt egy Golgotának.

Szelid sunmalac 2011.02.07. 15:30:33

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Ne vitatkozz vele! En mar lattam rola kepet! Valami huszoneves emos gyerek.

Szelid sunmalac 2011.02.07. 15:31:42

@ColT: "eléggé meredek hatása volt egy Golgotának. " Koszonom! Ez mindent visz!

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.02.07. 15:34:25

A pécsi még egész jól néz ki, és most már tudom miért került az a "mű" a Corvinus új épületének homlokzatára.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:35:28

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nem vagyok én műértő... ahogy a kritika sem a fikázást jelenti.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 15:35:42

javaslom az népeknek tekintsék meg
a székelyt mög az fijját, simáán eemegy magasművészet (HIPERMŰVÉSZET)-nek
/ igen, konkrétan a dadaizmusra gondolok /

de legalább végig lehet röhögni:
www.youtube.com/watch?v=wTfdxU1JoEY

"székely és a fia polipot fogtak az erdőben,
hát fiam, mi qvára eltévedtünk "

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:36:26

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Merthogy? Kicsit nézz utána, hogy mit váltott ki annak idején egy jobb festmény az emberekből.
Kb. olyan esemény volt egy kiállítás, mint ma egy nagyobb film premierje.

Szelid sunmalac 2011.02.07. 15:38:07

@ColT: Latom nem erted. A Golgota meredek volt...ahh...mit magyarazkodom neked.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 15:40:41

@ColT: @bruTe:

:"Munkácsyval, Adyval... pl. mi van? Ők nem feltétlen éheztek"

kikérem magamnak az éhezőművész szterotíp hermeneutikai toposzát !!!
én nem éhezek, kiállításmennyitókon luxuskajákat habzsolok kreatívan és lónyugtatóra is telik !

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.02.07. 15:43:24

Van egy ötletem. Az első sárga képnél cseréljük le a nevet Orbán Viktorra, így az lenne a szöveg, hogy Orbán Viktor ezért bruttó 8.397.660 forintot kapott.

Ki változtatná meg a hozzászólását? Szerintem akik most védik ezt az izét, azok ekéznék a legjobban :-)

Macska rúgja meg 2011.02.07. 15:44:33

Épp nemrég láttam a Terminátor trilógiát, melyben többször megjelenik az ítélet napja, ahol nukleáris megsemmisülésben eltűnnek városok és a magasabb épületek helyén pont olyan fémtorzó marad csak, mint amilyen a pécsi kültéri szobor. Nálunk tehát már akkora az előrelátás, hogy az építmények egy részét ezentúl már eredendően az elpusztításuk-kori (jól írtam?, mindegy) állapotukban kreálják meg - azaz elpusztíthatatlanoknak tervezik, alkotják őket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:44:39

@szorokin: :D

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Talán ha elmondanád, mi bajod a kifejezéssel? Vagy úgy egyáltalán?

bruTe 2011.02.07. 15:45:00

@Gergő77: Ez legalább egy vélemény. De a megnemértett zseni címért azért még meg kell doloznod.

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Hát épp ez az, hogy nem arról akarok meggyőzni semmit, hogy mi érték, és mi nem. Arról viszont inkább, hogy nem kell ráugrani mindenre, amivel Te nem értesz egyet, és többe kerül, mint egyhavi fizetésed. (És a színe narancssárga.)

"Ez a poszt valoszinuleg huen reprezentalja hany szazaleknek adnak ezek at barmit is, belerertve teged, mint mukedvelot is." Akkor a legnézettebb televízióműsorok mutatják igazán, mi is az érték, ugye.

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Kedvelem ezt az emberi hangnemet, köszönöm:) A bérből élés viszontagságaiban osztozunk, még ha én még nem is vagyok családapa, de a nézőpont teljesen érthető. Viszont sajnos nem e posztban felvillantott jelenség okolható ezért.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 15:45:09

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"Ezek az egyszínűre festett falak, meg megfolyt öntvények valahogy kurvára nem győznek meg arról, hogy a látott mű az valóban a művész istenáldotta tehetségének meg önsanyargatással határos szorgalmának eredménye. Ellentétben mondjuk az Éjjeli őrjárattal."

khm. az ábrázolásra való tehetség baromira nem ritka. Nagyából minden tizedik-huszadik ember tud értékelhetően rajzolni, ennek iksz százaléka pedig már kifejezetten jól.

OFF az éjjeli őrjárat (jobban mondva az alkotója) egyébként még jó is példának.

rembrandt ugyanis a szó szoros értelmében művészeti vállalozó volt — a rosszabbik fajtából. egyébként rábaszott (meg nem festett, sőt be sem tervezett képek reményében felvett egy halom hitelt, hogy puccos házban élhessen), és csődbement, és nem tudnám azt mondani, hogy nem érdemelte meg. a neki tulajdonított festmények túlnyomó többségén csak az aláírása a hiteles, sokon még az sem, ugyanis gátlástalanul eladta a tanítványai festményeit a sajátjának, a mai napig derülnek ki „eredeti” rembrandtokról, hogy nem is ő festette.

ami ugye egyrészt azt jelenti, hogy a tanítványainak egy része tudott olyan jól festeni, mint a mestere, másrészt azt, hogy rembrandt úgy egyébként egy ócska kókler volt. a tízmillióért (nem láttam közelről, nem tudom, milyen) narancssárgát festő úriember kispályás kezdő hozzá képest.

ON

slowmotion 2011.02.07. 15:47:42

ez a szavazás egy óriási kicseszés. olyan nincs, hogy az 1-2-3-5. opciót is lehet választani? :)

A szerelő 2011.02.07. 15:50:26

nem azzal van a baj, aki ennyi trágyát összelapátol, hanem azokkal, akik ezért pénzt adnak! pláne ennyit. az fizessen ezekért, akiknek tetszik és ne azokkal fizettessék meg, akik jó esetben is értetlenkedve nézik, rossz esetben meg okádnak tőle. a "zsűrit" kapásból lecsukatnám hűtlen kezelésért.
most baromira demagóg leszek: annyi más helyre is lehetne 1-1 ilyen "alkotás"-ért kifizetett pénzt költeni, hogy sokakban főleg ezért veri ki a biztosítékot.

capor_ 2011.02.07. 15:54:19

Gál Andrásról Kurt Vonnegut Kékmadár című novellájának a főhőse jut eszembe :)

en.wikipedia.org/wiki/Bluebeard_(novel)#Paintings

Intizar 2011.02.07. 15:55:49

A répamonument gyönyörű. A kutyás lány tényleg böhöm nagy giccs. Minden egyébben egyetértek. És a "miért is nem mentem kortársművésznek" opcióra szavaztam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.07. 15:56:14

@capor_: Ezt nem ovlastam, de a Bajnokok Reggelijét igen, az nagyon kemény :D

Mondjuk Vonnegut k* jó :)

Intizar 2011.02.07. 15:57:22

@Droli: Tényvalóság, hogy a sárga falat - ha egyáltalán lehetséges ez - még nagyobb disznóságnak tartanám, amennyiben Orbán Viktor követte volna el. De ennyire még ő sem arcátlan.

capor_ 2011.02.07. 15:59:18

@capor_: Kékszakállt akartam írni, csak máshol járt az agyam :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 15:59:58

@capor_:

"Gál Andrásról Kurt Vonnegut Kékmadár című novellájának a főhőse jut eszembe :)

en.wikipedia.org/wiki/Bluebeard_(novel)#Paintings "

ááááááááááááááááááááááááááááárgh!!!!!

Kékszakáll, nem Kékmadár, bazmeg!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 16:00:45

@capor_:

akkor oké. de elsőre kegyetlenül megütött.

2011.02.07. 16:02:11

sajnálom, hogy ezek a műalkotások - vagy nem is önmagukban a műalkotások, hanem a rájuk adott sok pénz - így lejáratják a cikket olvasók között az EGÉSZ kortárs művészetet. ha valahol, hát ezen a területen nagyon fájó az általánosítás: a képzőművészet, zeneművészet és az irodalom területén is megvannak a kialakult érdekcsoportok, a "nyomatott" művészek, és sok tehetség szorul így a háttérbe, mert nem fér be (vagy nem is akar beférni) azokba a körökbe, akik a támogatást kapják, nem jut el a közönséghez.
ezek az ügyek rendkívül károsak az egész művésztársadalomnak. higgyétek el, hogy boulezen, a monokróm festőn meg a vastelepen kívül léteznek még valóban igazit alkotó művészek =)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 16:03:44

@ze11:

"Tudtad, hogy létezik fehér alapon fehér négyzet c. festmény is?"

a wiki malevich szócikkében megtekinthető. :)

slowmotion 2011.02.07. 16:05:57

én mondjuk nem vagyok művész.
pedig lehetnék, mert ha valamit le próbálok rajzolni, azt nem lehet felismerni.
de ez csak azért van, mert tényleg nem is tudok, és nincsenek hamis illúzióim.

de legalább értelmes munkám van, és a társadalom hasznos tagjának érzem magam.
az is valami...

capor_ 2011.02.07. 16:06:47

@mavo:

Meg is ütöttem magamat :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 16:08:26

@mavo:

"fehér alapon fehér négyzet"
malevics (mert orosz (volt), nem kell céházni) zsííííííír !

ő szuprematizmusban tolta, persze ma máá passé ....
azaz avitt, mint egy el greco...

de azé zsííírsááág :)))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 16:10:09

@mavo:

mellikre mondád h gecc nadd ?
a székelyesre ?

herpa 2011.02.07. 16:14:27

Az elsőnél azt hittem, hogy valaki megfestett egy aulát, a kép címéből jöttem rá, hogy sokkal súlysoabb a helyzet. Nekünk gimnáziumban magyarázta a rajztanár, hogy milyne nehéz egyszínűre kifesteni valamit, ő talán feketével próbálkozott. Persze nem győzött meg minket.
A körös tetszik, azon legalább van valami. De ennyiért?!
A répás biztos önirónia. Zseniális, bár én kapnék egyszer pénz ocsmány hulladék létrehozásáért.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 16:17:49

@szorokin:

"malevics (mert orosz (volt), nem kell céházni) zsííííííír !"
a magyarosch átírás sokszor átbaszós (Peking/Beijing, ugye), és különben sem érdekel.

"ő szuprematizmusban tolta"

is. szuprematizmusban is. rettenetesen sokfélét festett. persze a szuprematizmusról és a fekete négyzetről a legismertebb.

ha már árakon megy a csevej, a fekete négyzet durván egymillió dollárért talált gazdára, egy másik híres szuprematista képe pedig hatvan millió dollár felett kelt el a sotheby'snél: www.artadox.com/kazimir-malevichs-suprematist-composition-sets-record-at-sothebys-sale/

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 16:24:17

@herpa:

"Nekünk gimnáziumban magyarázta a rajztanár, hogy milyne nehéz egyszínűre kifesteni valamit, ő talán feketével próbálkozott."

pedig ez tényleg így van. persze függ attól, pl. olaj esetében, hogy mennyire lazúros az adott szín

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 16:24:58

@mavo:

adott szín a lófaszt: helyesen adott festék.

2011.02.07. 16:28:22

Hát mittudomén, nem csak Magyarországon ilyen a "modern" művészet, és nem csak nálunk ilyen drága. Ehhez csak annyit tudok hozzászólni hogy a művészetnek alapból nem megéhetési forrásnak kéne lennie legyen szó költészetről, zenéről vagy szobrászatról, mert akkor nem fajul odáig a dolog hogy valaki vesz 50db A4-es narancssárga papírt és összeragasztja majd felvesz érte milliókat. Igen, lehet hogy abban a narancssárga falban is van művészet, sőt meg merem kockáztatni hogy a művész szerint ez igenis elgondolkodtató, csak éppen valaki útközben lenyúlt 8 millió HUF-t.

genyamagyar 2011.02.07. 16:28:24

Mára a képzőművészet meghalt. Ez van, tudomásul kéne ezt venni. Ami helyette van - és valóban nagyhatású - az a film. Néha tizedmásodpercig látsz egy beállítást, de örökre megmarad. Ezeket a fenti képeket, szobrokat az idők végeztéig lehetne nézni bármiféle hatás nélkül. (Az meg egyenesen vicces, hogy "nem is olyan egyszerű egyszínű képet festeni.")

közepespárna 2011.02.07. 16:40:31

Az egészből egyedül a répás jó, a többi tripla nullát ér, a narancssárga fal meg egy vicc. Amúgy meg felháborító, mi megy a "kortárs" művészeti életben, csak akkor jutsz valamire ha csókos vagy, egyébként meg hiába vagy százszor tehetségesebb mint az agyonsztárolt "művészek".

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.07. 17:04:54

@mavo: Teljesen mindegy, hogy a fekete négyzetért ki mennyit adott. Attól, hogy a porcukorral megszórt szarkupacra azt mondják, hogy kakaós csiga és néhány, magát hihetetlen zseninek képzelő elmebeteg még meg is eszi, attól az még porcukorral megszórt szarkupac marad...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 17:14:36

@James Onedin (aka Zöld Ember):

köszönjük a nap demagóg beírását. ki miben művész, ugye.

Dr. No 2011.02.07. 17:25:01

MÁV, MALÉV speciel drágább és jobban is zavar. Állami szerv ügyintézőjének (vezetőjének) pofátlan, nyegle, arrogáns, tenyérbemászó megszólalása szintén, még ha csak négyszemközt is.

Ezt a pénzt soha senki nem költi lélegeztetőgépre (lásd: kulturális önreprezentáció). Csak hát kinek a "Who's Afraid of Yellow?", kinek a Káel-féle Bánk bán.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 17:35:40

@közepespárna:

>>Amúgy meg felháborító, mi megy a "kortárs" művészeti életben, csak akkor jutsz valamire ha csókos vagy, egyébként meg hiába vagy százszor tehetségesebb mint az agyonsztárolt "művészek".<<

na mesélj, ha már ilyen bennfentes vagy ...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.07. 17:49:45

@bruTe:

Ez is narancssárga, ez is ilyen pályázatra készült, és sokkal kellemesebb is nézni, mint a teddyhengerest:
www.art-universitas.hu/palyazat_megvalosult.php?palyazat_id=2815

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.07. 18:05:11

@mavo: Szerintem a művészet, akkor elfogadható, ha az 20, 30, 50 100 vag 400 év múlva is ad számomra valami elgondolkoztatót, valami olyat, ami ekkora időtávlatban is örökérvényűnek tekinthető. Ha az irodalmat és a filozófiát is művészetnek tekintjük, akkor tipikus példa Hamvas. Az 1943-ban irt Láthatatlan történet ma is megpezsgeti az agyamat és a lelkemet és szerintem ez azokkal is úgy lesz, akik 100 év múlva fogják olvasni, hallgatni, PEDIG Hamvas is, ha nem is kortárs, de alapjaiban modern gondolkodó.

Mindezeket a fenti "furcsaságokról" nem igazán tudnám elmondani....

szuperapu · http://szuperapu.blog.hu/ 2011.02.07. 18:20:25

Minden egyéb szövegelés nélkül a véleményem a hírről, a posztról, a kommentekről, és a magyar rögvalóról: szuperapu.tumblr.com/post/3165361686

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 18:25:32

@James Onedin (aka Zöld Ember):

mennyivel értelmesebbre sikeredett ez! bár azon vitatkoznék, hogy 400 év múlva fog-e neked bármi is elgondolkodtatót adni. :)

viccet félretéve: ha idáig eljutsz, egyrészt fogadd el, hogy van akinek mócárt, van akinek meg agyatlan svéd metallisták vagy tokjóhotel. speciel pont a narancssárga cucc ebben az enteriőrben egyszerűen jól néz ki. másutt biztos nem, de itt nekem a helyén van. a répás jó poén, a noli tangere nekem bejön, pl. a térbútor meg tényleg nem egy nagy eresztés.

plusz ez itt fent nem _akortársművészet_, hanem annak egy teljesen irreleváns töredéke. aki ez alapján kortársművészezik, az nem tudja, mi merre, hány méter.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 18:39:11

@James Onedin (aka Zöld Ember): @mavo:

a fekete négyzetet és a fehéret a fehéren-t meg kell védenem.
igazi hiper hiper cucc.
hiperművészet a köbön.
nem lehet nem szeretni.

www.moma.org/collection/object.php?object_id=80385
russianavantgard.com/Artists/malevich/malevich_black_square_tg.html

a kiejtésről: hadd ne legyek már angolszász sznob és magyarosan írjam át a cirill betűket.
CSehov, tolSZtoj, bakunyin és kropotkin
éééés persze
szorokin.... :)))))))))))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 18:39:56

@laspalmas:

1. a fentiről: ha (mittom) sima kerámia lenne ott, tutira venném, hogy más lenne a véleményed. szerintem kifejezetten jó ötlet egy ilyen vásznat pont így oda betenni, nekem passzol a környezetével, nem véletlen, hogy az indoklásban is benne van, ez oda, és ne máshová lett tervezve. pont az az érdekes benne, hogy hagyományos olajfestési technikával rakott oda olyan valamit, amit százezer esetből kilencezer kilencszázkilencvenkilencszer biztosan valami "hagyományosabb" módon oldtak volna meg. ez a megrendelőknek megért ennyi pénzt, neked meg nem érne meg.

egyébként ha művészfestékkel készült (kilencvenkilenc százalék, hogy igen), akkor a teddyhenger nagyon rossz duma. ajánlom, vegyél egy tubus krómsárgát, aztán lássuk, hogy viszed fel teddyhengerrel az igencsak viszkózus festéket a bárhová is. de próbálkozhatsz cipőkrémmel is, az jó közelítéssel azonos viszkozitású. ha azzal próbálta volna felvinni, akkor az anyagár alig fért volna bele az árba, olyan súlyos festékpazarlással járt volna.

az általad linkelt cucc egyébként teszik. húsz éve láttam egy arcnak érdekes cuccát, szó szerint méhekkel csináltatott valami hasonlót, az se ábrázolt semmit, de jól nézett ki megvilágítva.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 18:41:52

@mavo:

bakker a kilencvenezer lemaradt, de gondolom érthető, mit akartam kifejezni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 18:43:45

@szorokin:

malevich, malevics, igazából leszarom, ha valóban sznob lennék, Малевич-nek írnám. :)

fokabacsi 2011.02.07. 18:53:15

@James Onedin (aka Zöld Ember): :-))) Teljesen egyetértek a meglátásoddal. Hogy stílszerű legyek: Amíg lesz lószar, addig lesz veréb is. Szánalmas mikor ezt "művészetnek " akarják beállítani, hülyének nézve a többi embert !!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 18:55:24

@szorokin:

ja, és nekem a fehér alapon fehér jobban bejön. :)
bár szerintem malevics (kedvedért így (: ) nyomába sem ér egy kandinszkijnek.

ze11 2011.02.07. 19:01:07

@mavo: Pedig igaza van - csak pöttyet szókimondó stílusban teszi... Az lehet, hogy jól néz ki, de ennyiért lófogatú jármű hím erőforrásának önreproducióra és folyékony salakanyag eltávolítására szolgáló alkatrésze a bölcsebbik felébe annak, aki kifizeti...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 19:03:56

@mavo: Na, a megrendelőnek ennyi pénzt megért, hogy olajjal festette, mikor más megoldotta volna egyszerűbben.

Azt ugye vágod, hogy ez közpénz?

Egy ipari tanuló kifestette volna neked ennyi pénzből az egész SOTE-t, beleértve a parkot, fűszálanként más színűre. Az, hogy mennyit szenved vele a nyűvész azért, mert szándékosan rossz szerszámmal kezd dolgozni, az ne az én bajom legyen!

Vagy te pl. fizetnéd az elfogadott ár ezerszeresét egy olajcseéért, csak mert a szervizes a nívópálca helyén ledugva egy csövet először leszívja az olajat, majd az egészet úgy tölti fel, hogy kiskanállal szaladgál a gyárba olajért? Illetve elfogadnád ezt a megoldást, ha azt mondanák, hogy ez így kifejező, amúgy is tanárok elmaradt fizetéséből, meg éjszakásnővérek pótlékából, valamint bezárt vasútvonalak mellett élők verejtékéből és gyógyszerhiány miatt meghalt csecsemő szüleinek könnyeiből fizetik?

Tudom, hogy demagóg, de te mondád, hogy mindenki művész valamiben...

Veder1 2011.02.07. 19:06:20

Afogorvosi, és a műszakis tetszik, az utolsóra kapásból rávágtam, hogy nő csinálta :D

2011.02.07. 19:53:03

@Vödör: tetszik, tetszik, de azért ha nekem valaki ilyesmire ilyen árajánlatot kapnék, hát körberöhögném az illetőt!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 19:56:47

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

azért demagóg, amit írsz, mert baromira nem áll meg az analógia, és ezt te is tudod. az olajcsere esetében a hasznosság, a praktikusság a fő szempont (meg sokszor az ár-érték arány), a művészetnél meg kurvára nem. Sokkal jobb analógia az arannyal cifrázott indiai gagyiautó, de az megint csak olyan, hogy valakinek majd megéri megvenni. ha nem, így járt a gyártó.

"Azt ugye vágod, hogy ez közpénz? "

és? olvasd el újra: volt egy keretösszeg, valaki kitalálta, hogy ekkora értékben odarakatnak valami művészi izét, és meg is csinálták. ha nem egy gál andrásnak adják, akkor másnak, és most azon lehetne izmozni. hadd legyek én is demagóg kicsit: ha a zsűrinek az tetszett volna, hogy ennyi pénzért vesznek két ugyanekkora vásznat, és azt egy évig leszaratják galambokkal, majd úgy teszik ki, akkor az lenne kint. vagy lehetett volna az is, hogy arannyal csempézik le, édes mindegy, volt rá ekkora keret, lett belőle valami, ami valakinek nem tetszik, valakinek meg bejön a koncepció. a lényeg, hogy így is, úgy is valami művész kapta volna meg a zsét.

ez egy ilyen világ, iksz darab művészt mindig el fog tartani az állam. na bumm. ipszilon darabot meg a jól menő cégek, a gazdak emberek, a mittomkik. speciel egy korga györgy népszerű a sci-fi illusztrációi miatt, tőle a múlt század eleji, mára tök közhelyes matricás-csurgatós technikával készült, nem túl sok mindent ábrázoló képet is megveszik gazdagék, mert így vettek egy korgát, jól néz ki hat méter piros könyv előtt, és lehet mellet dülleszteni, hogy látod bazmeg, a budim színarany, a stelázsi fölött meg egy echte korga van. sok gazdag ember meg befektetésnek szánja, ha vesz mondjuk egy rippl-rónait, és csak mellékes szempont (ha egyáltalán), hogy hú, de művészi. ez van.

szép álom A Művészetért És A Közjóért Alkotó Nagy Művész képe, ami sok emberben él, csak éppen velejéig hamis. egy bach megtehette magának, hogy a lipcsei templom karnagya lehessen csupán a hírnév kedvéért, de addigra megszedte magát pl. egy német hercegnél, a gazdag családból jövő emberek is megtehették, van gogh őrült volt és eltartotta a testvére, csontváry patikus volt, de se rejtő, se ady, se munkácsy, se józsef attila, de egy rembrandt (róla írtam már) se csak úgy l'art pour l'art művészkedett, hanem zsozsóért, delláért, suskáért, maniért, korpáért.

na képzeld, egy gál andrás sem csak úgy passzióból. hogy megint demagóg legyek, táblaképért nem ad kiflit a bótos, nyócóra meló mellett művészkedni nem egy életpálya, tehát valahogy abból kell pénzt csinálnia, amihez ért, vagyis a művészetből.

kiábrándító? legyen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 20:02:45

@ze11:

van egy olyan érzésem, baromi szívesen cserélnél azzal, aki megvesz egy malevicset 60 millió dezsőért, sőt, szerintem azzal is, aki egy pollock No. 5, 1948-et (www.pbk.pe.kr/bbs/data/geditor/1004/2109406618_0a5c6e22_Jackson+Pollock+No+5+1948.jpg ) száznegyvenmillióért, és akkor egyből kurva magasról leszarnád, miféle bölcsességről, meg miféle seggbe feldugásról hablatyol egy irígy, csóró magyar.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 20:19:11

és egyébként pl. a képzőművészet mára igenis egy szakma. sok évig tanítják, és az az alapvetés, hogy azért tanulsz annyit, hogy pénzt kereshess vele. persze lehet úgy is, hogy milliomos apuci vagy szerető eltart, de az nem túl gyakori. ha pechje van, mehet fotosoppolni egy szerkesztőségbe, vagy illusztrációkat csinálni ifjúsági regényekhez. vagy van ez, hogy pár évente megcsíp egy ilyen pár milliós megrendelést, és ami marad az anyagárból, abból megél egy pár évig, amíg befut egy újabb pályázaton.

ismertem olyan festőt (szerintem elég szarokat festett), aki két képeladás közben a (gondolom, örökölt) sokmilliós könyvgyűjteményét adogatta el apránként, meg söröztem is olyannal, aki rézlemezből csinált (tényleg fasza) berakásos ikonokat tízezeré, és abból telt neki kajára, sörre, borra meg pálinkára.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 20:35:50

ja, és budai gyulának és társainak egyre jobban a kurva anyját.

elszámoltatást ígértek ezek a gyökerek, százmilliárdok sorsának megvilágítását, erre elszámoltatás címén mindenféle filozófusokat, meg képzőművészeket kúrogatnak rongyos (tíz)milliókért. ha valakik, hát ők valóban egy kibaszott forintot sem érdemelnek a "munkájukért".

naná, mert ez a könnyebb és népszerűbb út. a filozófia és a művészet megfelelően érthetetlen az átlagembernek, és legfőként a munkájuk nehezen számolható át hufokra. így aztán az átlag béla lelkesen bégetheti, hogy ezek ilyen ingyenélők, meg olyan ingyenélők (trollok és magyar hírlaposok lelkesen mellé bégethetik a balliberális szitokszót is), és így szaros milliók mutogatásával lehet pótolni a valódi gazemberek, a milliárdokat zsebre vágók lesittelését úgy, hogy a közönség még örül is neki, hogy átbasszák a fejét.

és bizony, ebbe az otrombaságba egy vastagbőr is lazán odateszi a maga részét. faszkivan.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 20:38:45

@mavo: Persze, hogy pénzért voltak művészek, de ők valóban művészek voltak.

Ha értékelhető alkotások jöttek volna létre, akkor bánná az öreg Isten, hogy mennyi volt az ára. De itt nem ez történt, aki mást állít, az nem hajlandó tudomást venni az őt körülvevő valóságról.

Tizenöt négyzetméter narancssárga vászon senkit nem ír be a Művészettörténet Nagy Képeskönyvébe, akkor pedig mi kerül benne 10 millióba? Ezt a hatást egy szobafestő 20.000 + anyagból kihozza neked, a "kreatív ötletért" meg kapjon egy 100.000 Ft-os tiszteletdíjat a művész úr és akkor is túl van fizetve, ahogy megáll ott a térben, tarkójára tolja a bohém sapiját, megdörzsöli másfél hetes borostáját, összehúzza a szemét, fejét kicsit megdönti, féloldalt fordul, foga közt nagy levegőt szív, benntart, majd fojtottan azt mondja, hogy "Legyen ott egy narancssárga téglalap! Olyan 2,70*3,50-es..." Józsi, a szobafestő meg laza terpeszbe áll, lágyékát előre tolja, térdben rogyaszt, fél szemével hunyorít, a másikkal jobbra felfelé réved (így számol, oszt-szoroz), üstökét jobbal, tökét ballal vakarja (ilyenkor már azt kalkulálja, hogy a valós ár 2 vagy 3szorosát mondja a festékre), majd így szól: Az jó, Platinum Dáliából ki is lehet hozni, két réteget kiad két doboz, megcsinálom a maradékból a reterátot is nálad, az két doboz annyi mint barátoknak 9400 (amúgy Praktikerben 6000), nekem a segéddel 21.000, na jó, számla nélkül 18, az annyi mint 30-ból kihozom. (és Sanyi meg van róla győződve, hogy kurva jó boltot csinál).

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 20:47:36

@mavo: Az elszámoltatást tényleg nagyon sokáig lehetne folytatni, elég lenne csak a vastagbőr posztjait visszafejteni...

Viszont az, hogy a kortárs művészet., meg a modern művészek a liberálissal egy szintű szitokszóvá vált, azért nagyon sokat tettek (vagy nem tettek) a modern művészek (ahogy a magyarországi liberálisok is). Nem egymás faszát kéne szopkodni, hanem olyat alkotni, amire jó ránézni. Hatványozottan igaz ez akkor, amikor köztérre, közpénzből a közembernek alkotnak valamit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 21:01:49

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"Persze, hogy pénzért voltak művészek, de ők valóban művészek voltak."

innen kezdve nincs értelme folytatni. az, hogy ki művész és ki nem, melyik alkotás valóban művészi, és melyik nem, az kibaszottul szubjektív. a reneszánsz idejéből az átlag leonardót, mikelandzsekót, meg azt a raffaellót ismeri, oszt csá, na jó esetben még a boticsellót, mert mázolt valami kagylóban tébláboló vénuszt, akinek egész jó csöcsei vannak, holott ténfergett arrafelé holmi dzsiotto, fra andzselikó, donatelló, brunelleszki, boticselli, mantenya, meg ilyenek is: nem tucatnyi, sok tucatnyi, és akkor még csak a macskazabálókból adtam ízelítőt, egy fanejk sehol sem volt még.

ítélje meg, melyikük volt elég művészi, és melyik nem, akinek elegendően sok szülőanyja van. a bródy sándor az például kibaszottul művész, róla utcát neveztek el, mit ne mondjak, szerintem ha nem is szar, de a cipőjét nem pucolhatja egy sztív kingnek, aki ugye kurvára nem művészet, hanem fúj, és akkor a heripoter még szóba se került, amitől féltik a gyereket az inteligencsek, mer az is fúj.

a fanhöh (az első há az az igazi, csulázás előtti, hollandus fajta) pont azé nem futott be, és ezáltal nem keresett vele zsét, mert a kortársai ugyanezt mondták, hogy hát jó, jó, de a dölakroá az művészet a barikádon rohamozó tutajos csöcsű szabadsággal, ez a meg nem, nédda,még a színei se stimmolnak.

aztán meg olyan sincs, hogy a malevicstű zsírság, meg művészi a fekete négyzet, a gálandrástól meg nem a narancssárga biszbasz. eleve, malevicsé egy nagy lófaszt négyzet, olyan görbe a széle, mint az ökörhugyozás, egy szobafestő egyenesebbre megcsinálja a teddyvel, és sokkal, de sokkal olcsóbban.

mondom: budai elvtárs kiválóan ráérzett, kiket lehet úgy kúrogatni aprópénzekért, hogy az úri közönség lelkesen tapsikoljon is hozzá.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 21:14:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"Nem egymás faszát kéne szopkodni, hanem olyat alkotni, amire jó ránézni."

na, ez a másik. egy vagon aranyat mernék tenni egy vödör szar ellenében, hogy fejből (nuku gugli, meg wikipédia, meg telefonos segítség), nem tudsz felsorolni mondjuk húsz úgynevezett magyar kortárs művészt a vazarelyn meg a kovácsmargiton kívül, mondjuk fejenként három-három alkotásukkal. ne legyen igazam.

az átlag magyarnak halovány lila gőze nincs a „kortárs” művészetről, néha az orra alá dugnak valami randaságot, tessék, ez a „kortárs” művészet, ugye milyen ronda, hú, na megvolt az éves borzongásadag, meg hogy ilyet én is bármikor.

egy barcsayról (bépesten kis utca is van róla is elnevezve) már biztosan nem fogja tudni, hol focizott, vagy ha igen, akkor is legfeljebb annyit, hogy valami gyurmaforma szobrokat meg valami vécécsempe-festészetet csinált, meg ilyen órmótlan muffokat firkált - biztos mer ahó nem kő rajztudás, olyanja a kortársművésznek az nincs, csak a régieknek volt. aztán hogy művészeti anatómiát konkrétan az ő anatómiai albumával (is) oktattak (talán még most is? egy vagyonba került, amíg nem adták ki újra), hát istenem, az nem eléggé botrányos.

szóval igen, tettek róla, hogy a modern művészet szitokszóvá váljon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 21:20:54

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

ja, és igen: „Tizenöt négyzetméter narancssárga vászon senkit nem ír be a Művészettörténet Nagy Képeskönyvébe, akkor pedig mi kerül benne 10 millióba?”

no, éppenséggel lyukas festékesdobozokból össze-vissza csurgatott vásznak tucatja került bele a Művészettörténet Nagy Képeskönyvébe (ha még nem hallottad jackson pollock nevét, sürgősen pótold) azt is simán összehozta volna egy szobafestő, ugye. malevics girbe-gurba „négyzetét” meg már említettem, és egy rendes kandinszkijhez is elég pár pemzli, rikító festékek, meg egy kellőképpen bebaszott szobafestő-mázoló szakmunkás, oszt mégis kurvára benne van a Művészettörténet Nagy Képeskönyvében.

igazságtalan a világ, és nem tudja, mi A Művészet.

na, egyelőre ennyit erről.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.07. 21:24:16

ögyébként meg adjunk az ívnek, egy hencze tamás pölö igencsak használta a teddyt.

Presszós Laci 2011.02.07. 21:51:38

A címben feltett kérdésre a válasz: igen.

kónya vicsorgó 2011.02.07. 22:53:22

Adja Ég, hogy végre Magyarországon is divatba jöjjön a vizuális műveltség, mint a bio, és kimásszunk a béka valaga alól. Nem értem, hogy máskülönben értelmes emberek, internet használók, még az is lehet, hogy okos telefon tulajdonosok, arról álmodoznak, hogy a művészet álljon meg a 19. század vége előtt! Csak mert azt hiszik, hogy értik, amit látnak, mert felismerik rajta a cuccot, nevén tudják nevezni, hogy mi van a képen. Persze nem a tartalomról, a látszatról beszélek. Pedig nyilván lövésük sincs mit "ábrázol", ahogy még Leonardo is a fejét csóválná, ha leültetnénk az internet elé, "mert márpedig ilyen nincs is". Mit tudunk mi arról, ami a régi műalkotásokon a látszat mögött van?
Gyanítom, hogy jobban esik lefikázni valamit, mint beismerni a korlátainkat.
És ha már fikázunk valamit, azok legyenek mán igazi kritikai megjegyzések. Az "ez egy szar" nem jelent semmit.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 23:18:56

@mavo: Látom, érzékenyen érintett, hogy valaki nem osztja a nézeteidet arról, hogy mi a művészet.

Hozod is szépen a mahgas műhvetshéghű sznob összes közhelyét. Ha a modoroson lennénk, azt mondanám, hogy posztot érő volt az utóbbi három kommented.

Itt viszont feltételeznem kell, hogy komolyan is gondolod, amit írsz.

Én hiányolom a modern képzőművészetből azt, hogy az a közönségnek szólna. Egyszerűen ami eljut hozzám, azt nem tartom képzőművészetnek. Egy darab vászon sárgára másolása nem az. Ott a festékszóró, megcsinálja röhögve akárki. A Vasszamuráj-féle (a dunaújvárosi térképző elemek) kompozíciók, vagy az a köteg kezeletlen nyersvas (amiről mint azt valaki megjegyezte még a rozsdás lé is csöpög), ami nem ébreszt senkiben az alkotóéhoz hasonló asszociációkat az nem tízmilliókat érő műremek, hanem egy elbaszott próbálkozás. Láttunk már sok ilyet, fogunk is még...

Miért él bennem ez a kép a kortárs képzőművészetről? Állítólag vannak rendszerközeli képzőművészek, akiknek minden elcseszett agymenését az orrom elé tolják, és én meg legyek elájulva... Itt viszont rendszerek jönnek-mennek, felteszem a "futtatott" művészek is cserélődnek, de a modern művészetnek nem látom azt a szeletét, amelyik nem a fenti elcseszett vonulatba illene bele. Nem hiszem, hogy tehetséges művészt senki nem tud "tolni", vagy hogy szándékosan a silányat pénzelik, mert... Élek a gyanúperrel, hogy nincs miből választani, a kultúrára meg költeni kell, úgyhogy rendszerfüggetlenül megy a pénz a niemandok zsebébe.

Keress rá a modern művészetre a google-ben. Galériák, on- és offline, egy csomó "műalkotás" szerzővel, címmel és akárhova kattintok, tehetséges gyerekrajzokat, vagy "ezmegmifaszakartlenni" izéket látok, meg néhány pinát. Értem én, hogy a sok igggazzy művészt frusztrálja a mellőzöttség, a meg nem értettség, meg a nőhiány, de akkor inkább csináljon valami társadalmilag hasznosat! És keressen egy nőt!

Régen rossz, ha valakinek az alkotása eltávolodik a célközönségtől. De tessék, tagadj, cáfolj, szélesítsd a látóköröm (meg az olvasókét), és linkelj pár kortárs művet, ami semmissé teszi az összes kommentemet ez alatt a poszt alatt! Ha csak egyet látok, már megérte!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.07. 23:20:59

@kónya vicsorgó: csak ezért regisztrálni?

De tessék, a kihívás adott, tudom, hogy disznók ölébe gyöngyöt, de kijelenteni, hogy "Ez nem szar." semmivel sem jobb, mint kijelenteni, hogy "Ez szar.".

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.07. 23:25:41

@mavo:

"malevich, malevics, igazából leszarom, ha valóban sznob lennék, Малевич-nek írnám. :) "

likéé :))))

kónya vicsorgó 2011.02.07. 23:48:47

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Látom egyből lejött a lényeg arról, amit írni akartam. Egyébként kipróbálhatnád egyszer, hogy felállsz a az internet mellől, és nem a guglin tájékozódva elballagsz egy kortárs mű közelébe. Oszt lerakod az előítéleteidet, amik, ki kell ábrándítsalak, még csak nem is copyright a tieid, mert sajna művészet ügyben nem csak véleményért, de még előítéletért is a szomszédba megyünk, és kipróbálod, mit tapasztalsz. Nem biztos hogy fogsz valamit érezni, vagy érteni, és az sem biztos, hogy a te hibád lesz. De egy esélyt adhatnál. De még inkább többet, hanem jött be elsőre, mert ezek a művészek, aki e szarokat csinálják pont most élnek, pont úgy mint bárki, talán egy kicsit azért szarabbul, mert speciel egy nagyobb szobor önköltsége kb. az előirányzott összeg, és az, amiről "beszélnek" többnyire azok a dolgok, amik bárki másban is munkálnak. Csak a bárki más nem tudja ezt megfogalmazni. Vagy nem így. A kortárs művekben az a jó, hogy a mostról szólnak, mostani nyelven, és szabadságot adnak a megértésben. De a megéréshez kell nyilván egy kis szándék. De nem azért, hogy jó legyen a művésznek, hogy már ketten vagytok, akik értitek, hanem, hogy jó legyen neked, mert megértesz valamit, amit addig is sejtettél, csak valahogy nem fogalmazódott meg teljesen.
Egyébként tényleg ezért regisztráltam. :))

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.08. 00:10:13

www.alon.hu/blogs/media/AssHole-400.jpg
tessék, modern művészet, első képtalálat a guglin.

www.posztinfo.hu/upload/6/684d31f2db8f67467a1214d43270e69d_modern_muveszet.jpg
m.blog.hu/mi/mindennapibetevo/image/200904/hyperrealist_29.jpg
hirklub.hu/kepek/cikk_kep/1842.jpg
www.artline.hu/lehtm/marosi/talaltam-6.jpg

Tessék, a mai kor eszközeivel (lásd gugli), azok csinálták, akik most élnek, pont most , pont nekünk, szabad a megértés, hajrá!

Na, erről beszélek, amikor azt mondom, hogy az egész modern művészet egy elveszett dolog.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.08. 00:13:18

Ja, és az örök "te ezt nem érted"... most idézzem be a fent már többször elsütött viccet a küszöbre szarásról?

Vagy csak kérdezzem meg, hogy ha egy fizikakönyvtől nem várom el, hogy gyönyörködtessen, akkor egy képzőművészeti alkotást miért kellene feltétlen ÉRTENI? Nem lehetne csak valami szépet csinálni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 00:52:54

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"Látom, érzékenyen érintett, hogy valaki nem osztja a nézeteidet arról, hogy mi a művészet."

látod, itt kezdődnek a bajok. ha ez a téma előkerül, és előadom, amit itt is, ez a reakció, amit a legnagyobb probléma okoz. a téma nem ismerete, és a magyarember legnagyobb tudománya, a gondolatolvasás, az.

mert nem érdekel, hogy másnak más a véleménye, tök érthetően leírtam, ha más az ízlése, egészségére. pont, neked az a bajod, hogy más a véleményem a "kortárs" művészetről, legalábbis erre utalnak az olyan megjegyzéseid, hogy de bezzeg amazok művészettel keresték a pízt - amiből egyszerű dedukcióval kiokoskodható, hogy ezek meg nem. erre írtam (szerintem) elég hangsúlyosan, hogy ez ízlés, és bár nem írtam, hogy (meg)érintettség kérdése, de gondoltam, hidd el. haverom klee-buzi volt, nekem ő nem akkora arc, na zagson, ő meg tom waitset utálta, fingom nincs miért, sose verekedtünk ezért.

hamis premisszákból nagyon nagy eséllyel hamis konklúziók születnek, itt is ez a helyzet. azt hiszed, hogy az a bajom, ebből jó alaposan kiindulsz, hülyeségekre jutsz, hiszen mi másra, és örülsz, hogy de megmondtad a frankót. hát nem. nem is súroltad a lényeget.

amit én kifogásoltam, az az, hogy a zemberek hatalmas többsége (sajnos úgy érzem, te is) mindenféle valós ismeretek nélkül mondja meg a frankót, hogy mi a művészet, és mi nem. sajnálom, mert alapvetően bírlak (szerencse, hogy így van, basznék én vitatkozni veled, hanem így lenne, lehülyéznélek, oszt akkor nem lenne vita se), de itt te is ebbe a hibába esel. és ne haragudj, de pont a modoros blog semmire sem érv. tipikus példa arra, hogy modoros (=rossz) az, amit a szerző annak gondol, de ez is mellékszál, ízlések megint. ha valaki, pont én kurvára nem vagyok sznob. aki korgát vesz háromkiólé, csak mert az menő, holott se nem érti, se nem tetszik neki, na az a sznob.

"Én hiányolom a modern képzőművészetből azt, hogy az a közönségnek szólna."

újabb hamis álítás. más közönségnek szól, ennyi. lehet, hogy ez egy rossz magyarázat, de amíg nem volt fényképezőgép, addig jó volt a képzőművészeknek, olyat tudtak nyújtani, amihez másként nem tudott hozzájutni a pógár. annak idején a katonaságban havi zsoldokat leperkáltak a barátnő fényképéről készült jó esetben közepes rajzokról, mert csak. lehet ezt misztifikálni rogyásig, számomra a lényeg ez. ez egy a fait accompli (igyekszem modoros lenni) volt a (képző)művészeknek, na képzeld el, egy MUNKÁCSY (csupa nagybetűvel, mégis csak egy MŰVÉSZRŐL beszélünk, és nem csak ő) fényképről _másolta_ a vázlatait nem is ritkán, akár a sereg "művésze", hát vicc az egész, nem? a XIX. század végére egy (képző)művész már nem tudott csak azzal villantani, hogy le tudott festeni egy arcot: ahogy a mázoló olcsóbban teríti be neked a 10 négyzetméter felületet, a fotográfus is a festő költségének töredékéért ábrázolta a csávókat sokkal élethűebben. a művészet nem most, hanem 100 éve távolodott el az (átlag)közönségtől (bár valószínűleg egy el greco is járt már a határokon), mert már nem tudott pluszt nyújtani egy fotómasinához képest, s ezért elkezdett más irányokat keresni, amik pesze már nem voltak olyan népszerűek. azt képzeld, ha egyből a színes fotózást találják fel, az hogy bebaszott volna nekik.

"Állítólag vannak rendszerközeli képzőművészek, akiknek minden elcseszett agymenését az orrom elé tolják, és én meg legyek elájulva..."

hű, bizony, vannak, voltak és lesznek ilyenek. pl. írók is, de ha ezért valaki szarnak nevezné az (akár kortárs) irodalmat, te magad is jót röhögnél rajta. mindig vannak kurzusírók, akik vagy a hatalomnak írnak, vagy egyszerűen népszerűek, no, hadd romboljak bálványt, tipikus példa jókai, aki korának (egyébként tehetséges és jól író) populáris lektűr írója volt, egy XIX. századi vavyan fable, aki baromi jó történeteket adott elő (innen nézve) borzalmasan avíttan, sablonosan, populárisan. mondatainak jelentős részén simán lehetne a modoros blogon vihogni, ha nem lenne klasszikus szent tehén, aki A Nagy Író(fejedelem), akit nem bántunk, mert miért is. olyanokat bírt leírni, mint apprehendálás, meg mível, nagy bolond maga, meg hogy fehér papiros; egy mai tizenévesnek biztosan nagy fejtörés, mit ettek ezen a modoros bácsin ősei, de senki sem meri bántani, mert Ő A Jókai. akinek a valóságban mára nincs valódi közönsége, kötelező olvasni, különben nem olvasná a kutya se.

a kortársművészt sokkal könnyebb. az olyan érthetetlen izéket csinál, főleg, azok, akiket időnként pellengérre álítanak, mint hogy a pikasszó az nem is tudott rajzolni, muhaha. de ne is a pikasszó legyen, hanem a brák, vagy a döloné - az mennyire vicces, hogy lenin halála után, a nagy sztalin idejében a kubizmus mint burzsoá művészet lett megbélyegezve, holott ha valami, hát az nem volt az.

a fanhöh, annak se volt közönsége, most meg van, döloné képes volt egy piszoárt (álnéven) műtárgyként kiállítani, a másik közönség nélküli izé egy paradicsomleveses konzervevet festett, hogy az a művészet, az a szemtelen szlovák pasi meg egyenesen művészgyárat üzemeltetett, hogy mik vannak.

"Nem hiszem, hogy tehetséges művészt senki nem tud "tolni", vagy hogy szándékosan a silányat pénzelik, mert... Élek a gyanúperrel, hogy nincs miből választani, a kultúrára meg költeni kell, úgyhogy rendszerfüggetlenül megy a pénz a niemandok zsebébe."

tényleg nem érzed az önellentmondást, a buta közhelyt ebben? korunk annyira elkorcsosult, hogy a már csak a tehetségtelenek diadalmaskodnak? biztos? birkás pl. sokáig ovális foltokat festett fej címszó alatt (na, nem szerettem, ciki), öregkorára meg ovális foltokat és "hagyományos" fejportrékat, mi történet vele, megtanult festeni, megunta a silányt, hát mi van itt kérem szépen?

azt sem érzed, hogy baromira nem akarok semmit sem, csak hangosan gondolkozom, s próbálom elérni, hogy ebből valamit átérezz? kurva sok "modern" művészt tartok én is ócska kóklernek, kurva sok "modern" műalkotást rakat szarnak, mert szerintem azok, csak szerintem nem a tehetség általános elveszése, meg a kölcsönösfasszopás az ok, hanem az, hogy kurva sokan lettünk, tehát kurva sok az önjelölt művész is. a kipellengérezett "kortársművészek" közül baromi sok a tehetségtelen idióta, de ez régebben is így volt, csak éppen egyrészt tízszer annyi ember közül valószínűleg tízszer annyi a buta kókler, meg hát a tökutolsó ostoba, tehetségtelen jóskapista festette portréját is könyebb kimenteni, hogy hát azé úgymond ábrázol valamit (ha geciszarul is), azt könnyebb magyarázni, mint teszem azt egy andré bretont, vagy max ernstet, amikor a matrica technikából úgymond erdő lesz.

ami vegyítve a magyarember végtelen művészeti hozzáértésével fantasztikusan határozott ítélete szül, miszerint modern művészet szar, a régiek művészete hűdejó.

erről kéne végre lekatanni. hogy a töktehetségtelen és tökműveletlen hülyegyerek az ún. kortárs művészet totális nem ismeretével a háta megett kurva magabiztosan harákoljon olyat, hogy a mázoló tud olyat, mint mondjuk az, aki évekig tanul anatómiát, mindenféle technikákat, csak éppen nem népszerű dolgokat csinál.

az mennyire kínos, hogy a magyar (post)postmodern művészet forráskutatásához egy mai magyar kutatónak ki kell mennie bécsbe, mert ott helyén értékelték, itt meg a kutya sem törődött vele? nem azért írom ezt, mert sznob lévén arra verem, nem vagyok érte oda finoman szólva sem, de ez tré. pollock nevét nagyjából azért ismerik a buta, műveletlen amerikában, de ki a faszom az a bak imre, hencze tamás, vagy keserű ilona, vagy ha már emlegettem, egy barcsay? yves tanguy a szürrealizmus oszloposa tagjaként szerepel az almanachokban, nálunk kiröhögné bárki, mert nem ábrázolt semmit sem.

sajnos kurvára nem fogunk dűlőre jutni így. én egyesével ítélek meg ún. kortársművészeket, te meg en bloc nevezed szarnak őket, így kurva nehéz lesz. gulácsy is"modern" művész, magritte is, meg kokoschka, modigliani, moholy nagy, és kandinszkij is. ahány, annyi féle. közröhehej, hogy dalínak az ócska szürrealista giccseit zabálja a nép (há, azok ábrázónak valamit, ha nem is ércsük, mi az - tessék neked modorosság, h az kell), az isteni színjátékhoz készült zseniális litográfiáit meg nem, de ez van, egészen addig nem érdekel, amíg csupán ízlésről van szó, és nem egy féltudású böfög be, hogy olyat ő is tudna. holott nem tudna, garantáltan nem.

elnézést, ha itt-ott csapongó, meg lehet, összefüggéstelen voltam, jön a hajnal, fáradt vagyok, faaszkivan, mondatonként kellett hatvan elütést javítanom, és próbáltalak nem megbántani, nem szándékom, akár hihető, akár nem. vitázunk, ennyi. remélem, nincs harag.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 01:00:05

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

na, pinára meg ez az első kép találat: 1.bp.blogspot.com/_z8Z8NFnVzNs/RoK9NWI_tkI/AAAAAAAAADM/qOh-51oJpDc/s1600/szuz_maria_pina_pipa.jpg

mi a tanulság? a pina egy ócsak fa és/vagy műanyag izé. a harmadik találat meg (www.clia.org.mx/wp-content/uploads/2008/09/pina.jpg ) egy ananász, asszem, egy kezdő tini guglihuszár kurvára meg lesz lepődve, ha valódi pinával fog találkozni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 01:08:23

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"Ja, és az örök "te ezt nem érted"" idézd, hajrá, amikor azt írom, nem érted, az nem az, csak szólok.

"ha egy fizikakönyvtől nem várom el, hogy gyönyörködtessen, akkor egy képzőművészeti alkotást miért kellene feltétlen ÉRTENI? "

valamint, ha egy levest kanállal eszem, miért kellene nekem a létrára felmásznom, ha cseresznyét akarok szedni.

ne aggódj, nem működő analógiákban (is) verhetetlen vagyok.

kurvára nem kell "értened" egy "kortárs" alkotást, meg ezt az egész kortársizét sem, nem szégyen az önmagában, de baromi nagy kérés, ha azt kérem, cserébe nem nyilatkozz róla roppant nagyképűen?

az analógiádat elővéve: semmi baj nincs azzal, ha nem érted a maxwell-egyenleteket, az emberek abszolút túlnyomó többsége pont ugyanígy van ezzel, csak akkor, ha lehetséges, ne is nyilatkoztass ki róluk roppant magabiztosan dolgokat.

nagyon nagy kérés? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 01:14:43

@kónya vicsorgó:

"Mit tudunk mi arról, ami a régi műalkotásokon a látszat mögött van?"

hihetetlenül jó felvetés! egy átlag ember maximum annyit tud az ikonokról, hogy olyan érdekes, aranyozott képek, amin fura arányokkal ábrázolnak embereket, meg azé a mikelandzseló jobb perspektívákat föstött, de azért mégiscsak ábrázolnak valamit. de arról fingja nincs, miért tudni egy ikonról, hogy azon miért egyértelműen pont máté és nem lukács evangélista van (ebben én se vagyok nagy tehetség, nem is írok ikonkritikát). holott az ikonoknak az a lényegük.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 01:24:20

@mavo:

"döloné képes volt egy piszoárt (álnéven) műtárgyként kiállítani"

pardon, az a düsám volt. döloné eiffel torony ábrázolásban vitte a prímet. na, eiffel torony, abban meg még mi a pláne? hol van rajta egy rendes gipszstukkó, he?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 01:38:27

@kónya vicsorgó:

kurva jókat írsz, nincs rá jobb kifejezés!

VendégTroll 2011.02.08. 03:50:49

Mik ezek az istenverte szarok? :) Meg ez a Kortárs BULLSHIT GENERATOR duma alá. Be fogom tanulni, és evvel fogok felszedni meleg fiúkat valami művészkocsmában. Zseniális :)
Rég röhögtem ennyit, és ezt most őszinte volt, mert az én segélyemből biztos nem fizették. :)

VendégTroll 2011.02.08. 04:08:42

Mi jöhet itt még? TeÚristen! A Marson mennek már távirányítós autóval, és meg akarják magyarázni itt 2011-ben, hogy nehéz lefesteni valamit/bármit egyszínű sárgára. Bölcsész-e vagy? A kerékpáromon komolyabb fényezés van, mit ezen az összes szaron együttvéve, pedig azt szívességből csinálták, nem milliókért.

Spiritmonger 2011.02.08. 06:53:33

elnézve a nyertes pályaműveket, 2 dolog jut az eszembe:

1, szenbanyasz.blog.hu/
2, csipkebokor vessző

a postban említett díjnyertes pályamunkák elkövetőit anno vagy 75 éve, tőlünk 1000 kilométerre északnyugatra egy boldogabb és igazságosabb rendszerben átnevelő táborba zárták volna, egyébként nagyon helyesen
ahogy mondták arafelé, kb így: "aki művészet címén selejtet alkot, az lágerekben kell átnevelni"

az öntöttvas és a répa alkotásokért vizuális környezetszennyezésért jobb helyen letöltendő járna, mindenképpen valami nehéz fizikai munkát végző kényszermunka-üzemben, egymáshoz láncolva a bíráló bizottság tagjaival, okulásul a többi modern művésznek

egyetlen esetben lehetne kegyelem, ha a "művész" beismeri, hogy kamu a "művészete", csak megélhetési célból baromkodott, igaz, ebben az esetben a bíráló bizottságnak tényleges életfogytiglan járna...

hamar megszabadulnánk az ilyen élősködőktől

Spiritmonger 2011.02.08. 07:06:32

a pécsi cucc a 22 milliójával mindent visz

a kompozíció alapja földmunkával, talajfeltöltéssel, aszfaltozással együtt max. fél millió
az alap max. 1.5 millióból megvan, némi beton, betonvasszerkezet, gránitlap borítás
a fémszerkezet, a bonyolult ívek, a hegesztések, a nagyság, a formázás miatt max 2 millió forint

ez összesen 4 millió forint, munkadíj a daruhoz, mixerhez, hegesztőkhöz, tervezéshez, max. még 1 millió forint
öt millió a vége, ha az építész tervezési költségek szerint számolunk, akkor a terv a bekerülési költség max 5 %-a, azaz 250ezer forint, kerekítve 5.5 millió forint
ehhez, mert a művészetet támogatni kell, a művész úrnak az ihletét, kb 1 napos melóját fizessék meg kurvára újabb fél millióval, az 6 millió forint a totál nettó
ehhez jöjjön a művész úr mögött álló vállalkozás miatt a 25% ÁFA, és tokkal-vonóval 7.5 millió a vége, de csak akkor, ha nem fordított áfásnak van elszámolva, mert akkor csak 6 millió ehhez képest mire ment el az a maradék 15-16 millió?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 09:52:21

@Spiritmonger:

"a postban említett díjnyertes pályamunkák elkövetőit anno vagy 75 éve, tőlünk 1000 kilométerre északnyugatra egy boldogabb és igazságosabb rendszerben átnevelő táborba zárták volna, egyébként nagyon helyesen"

a harmadik birodalom, mint „boldogabb és igazságosabb rendszer”, na kábé itt áll meg az ész.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 09:54:16

@Spiritmonger:

remélem, pollock No. 5, 1948-jéről is tudsz ilyen fasza kalkulációt, és elfáradsz vele a jelenlegi tulajdonoshoz, és elmagyarázod, hogy milyen hülye volt, amikor száznegyvenmilliót adott érte. sok sikert a kultúrmisszióhoz.

Spiritmonger 2011.02.08. 10:32:32

@mavo: légy mán oly bátyám, és magyarázd el, hogy a kalkulációm miben hibás?
masszívan túl van tervezve, a legfelső árakat számoltam, amit még meg lehet védeni bűncselekmény gyanúja nélkül. építettem már közterületen játszóteret, díszvilágítást, emlékparkot, 56-os emlékművet, tudom, tudom, mi mennyibe kerül

az, hogy valaki a saját pénzéből mennyit fizet ki hülyeségekre, jelen esetben teljesen irreleváns
az, hogy állami pénzből, sokkal fontosabb ügyek helyett támogatnak "művészeket"

1, hány lélegeztetőgép/inkubátor jönne ki ezek árából?
2, megnéztem ezt a pollock no5-öt
hát, aki ezért egy fillért is kiad, tegye, egészségére, a reális értéke kb a vászon alatt van, amit összekent a "művész" úr
valószínűleg befektetési céllal vette az ipse, mert tudta, hogy a sznobizmus miatt 10 év múlva még drágább lesz, és jó pénzért eladhatja
ezen műalkotások értéke mesterségesen ilyen magas
de, mivel nem magyar állami pénzen vették, hát egészségükre, szerintem a világ józanabbik fele kiröhögi a vevőt, hacsak nem a befektetési szándék vezérli

Spiritmonger 2011.02.08. 10:35:18

@mavo: pedig hidd el, ha akkoriban az ott lakók többségéhez tartoztál, azaz nem voltál aberrált, zsidó, cigány, kommunista, buzi, szektás, jehova tanúja vagy egyéb elfajzott teremtés, akkor az a rendszer a háborúig sokkal jobb volt a többségnek. volt munka, fizetés, létbiztonság, lehetőség a kiemelkedésre, cselekvő, hasznos állampolgárnak érezhetted magad, aki tesz az országááért, és e közben ő is gyarapodik

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 11:37:26

@Spiritmonger:

"légy mán oly bátyám, és magyarázd el, hogy a kalkulációm miben hibás?"

mi a fasznak, úgy sem értenéd meg soha. hájpoljad csak a hűdefasza harmadik birodalmat, az a te értelmi színvonalad, meg a lélegeztetőgép per bétóven kalkuláció.

ze11 2011.02.08. 11:46:32

@mavo: Pénzmosásról hallot-é az úr? Ezek a hűdeqrvasokpénzért adott-vett alkotások igencsak erre mutatnak... Van sok pénze (ne kérdezd, honnan, egébként meg műgyűjtő/kereskedő, és abból - csak az első milliót ne akard tudni honnan...), ad-vesz, a művészúrnak is lesz hirtelen sokmillája meg villája - mindjárt megmagyarázható, hogy honnan...

Veder1 2011.02.08. 11:50:50

@mavo, én mondjuk Pollock mellett még Rothkot kedvelem pl. ezt:

multimedia.blogosfere.it/v/cultura/eureka/arte/rothko8.jpg.html

Eszméletlen erőteljes és hatásos, ehhez képest a fogorvosi karos tényleg csak gyenge utánzat, de én nem vagy műkritikus.

Az újabbak közül meg kíváncsi vagyok mi a véleményed Ton Schultenről:

www.in-actie.com/

giccs, vagy művészet? Én az utóbbi felé hajlok, de mondom nem értek hozzá :)

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.08. 11:52:32

@mavo: "volt egy keretösszeg, valaki kitalálta, hogy ekkora értékben odarakatnak valami művészi izét, és meg is csinálták. ha nem egy gál andrásnak adják, akkor másnak, és most azon lehetne izmozni." Na, látod, itt a bibi. Ebben az országban, ebben a gazdasági helyzetben erre 0 Ft keretösszeg kéne meghatározva legyen. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az alkotót Gál Andrásnak vagy éppen Kispista Jóskának hivják. Ha talál a művészetéhez nem állami impresszáriót, akkor ám legyen, de természetesen magánterületen felállitva. Ha már jobban állunk, akkor természetesen a leányzó fekvése is megváltozik...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 11:53:41

@ze11:

na, újabb agyontájékozott szakértő bukkant fel. remek. budai elvtárs röhög a markába, hogyan lehet a tényleges milliárdos gazemberek helyett aprópénzes "csalások" "leleplezésével" kiszúrni a nép szemét.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 11:59:04

@James Onedin (aka Zöld Ember):

itt konkrétan 1,75 mrd. huf volt _összesen_ a tét, amit kábé két, max. három kilométer autópálya megépítésével már le lehet lenyúlni.

kinek a maus, kinek a mauser.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 12:06:54

@Vödör:

rothko nem a szívem csücske (ízlések, már megint), viszont Ton Schultent köszönöm szépen, nem is hallottam róla, közben meg olyan a színkezelése van, hogy a tíz ujjamat, és a gyerekesnek tűnő képek térábrázolása se kutya, lehet, hogy giccs, de nekem bejön. simán kiraknám a falra, ha lenne rá suskám. :)

Veder1 2011.02.08. 12:11:14

lehet rendelni tőle, de nem tudom mennyi lehet. Gondolom azért néhány kijönne a posztban írt összegekből

www.tonschulten.nl/webwinkel.php?sID=1

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 12:15:26

@Vödör:

nem vagyok igazságos, rothko is tud jót. a university of st. thomas róla elnevezett katolikus kápolnájának a belső dekorációja valóban "erőteljes és hatásos" (Philip Johnson építészt is illik megemlíteni), és gál-féle tényleg levezethető belőle, bár szerintem más technika.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 12:20:40

@Vödör:

(hoppá, ez a csávó mindjárt 73 éves? azannya)

ja, nem ír árakat. :) de szerintem nagyságrendileg annyiba kerülhetnek, mint a posztban levők.

lomposfarkas 2011.02.08. 12:23:30

Én csak egy sudribunkó falusi vagyok (és így jó nekem!), ezért jobban megszólítanak a szekszárdi pályaudvar alkotásai.
Ábrázolás, emberek, mondanivaló... fújj, milyen gyöpös szarok, nézzétek, én különbet tudok - mondta a "monokróm művész" és ráhugyozott a vászonra.

kepfeltoltes.hu/110208/1210371448001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/110208/1113617245002_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/110208/495354370003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A kortárs művészetel kapcsolatos problémamegoldási javaslatom egyébként távoli hasonlóságot mutatna a 65 évvel ezelőtt sajnálatos eseményekhez, így azt nem is részletezném itt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 13:01:09

@Vödör:

hát ja, ezek eléggé szocreál beütésűek., és egyébként olyan népszerűek, hogy pár éve civil kezdeményezés indult az eltávolításukra. :)

"Jelenleg a szekszárdi pályaudvaron található festmény körül folyik heves vita. Az eredeti Szabó Dezső-falfestmény egy korábbi felújítás során megsemmisült, ennek helyén 1983 óta Patay László táblaképei láthatók. Civilek eddig hatmillió forintot gyűjtöttek, hogy az általuk értéktelennek ítélt Patay-képet az eredeti seccó másolata váltsa föl.

Csakhogy a civilek megrendelésére egy képzőművészeti hallgató a Szabó-féle falkép helyett egy más technikával készülő, olajmásolatot készít. Ez azért is probléma, mert a Lotz Teremben folyó munkálatokat is felügyelő Képzőművészeti Lektorátus negyvenmillió forintra becsülte a Patay-féle táblaképeket."

lolz.

Spiritmonger 2011.02.08. 13:17:06

@mavo: mavo drága, mégis arra kérlek, hogy magyarázd el, hogy a kalkulációm miben hibás
utánaszámoltattam másokkal is, aki szintén közterületen épít szobrokat, játszóteret, ott némileg kevesebb összeg jött ki
elhiszem, hogy a harmadik birodalomról vallott nézeteim neked nem szimpatikusak, de áruld el kérlek, hogy ez mennyiben befolyásolja egy egzakt számítás helyességét?

persze a te értelmi színvonaladhoz senki sem érhet fel, de te olyan okos vagy, hogy le tudsz menni mások szintjére, így miután ez megtörtént, arra kérlek ismét, magyarázd el, miben hibás a kalkulációm?

a másik kérdésem az elsőből fakad, szerinted a szobor költségain túl mire megy/ment el az a 15-16 millió forint?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 13:18:52

@James Onedin (aka Zöld Ember):

ja, és kedves onedin: az állam mindig is fontos mecénása volt a művészeknek, és szerencsére nem a te tiszted eldönteni, ez hogy legyen ezentúl. az évente szétosztott pénz jóval kisebb (talán nagyságrendileg is), mint a költségvetés hibahatára. magyarul értéktelen aprópénz. nem költené a kutya se lélegeztetőgépre.

budai elvtárs beígért száz- meg ezermilliárdjai közben sehol.

Spiritmonger 2011.02.08. 13:19:36

@lomposfarkas: ez a kép nagyon jó, sokkal többet ér, mint az a sok selejt együtt, amit ma kortárs művészet címén pályázati díjakkal jutalmaznak

Veder1 2011.02.08. 13:24:32

@Spiritmonger, valszeg a felét vissza kellett osztani a döntéshozóknak, a maradékból, meg vesz a művész egy audit :)

Egyébként ez a minek mekkora a valós értéke érdekes dolog, pl. egy kínai mp3 lejátszó mondjuk kerül 5k hufba, de gondolj bele mennyi anyag van benne, milyen gyártósorok kellenek hozzá, hány munkás dolgozott vele, arról ne is beszéljünk, hogy átutazta a fél világot. A másik oldalt ott van Picasso felskiccel valamit egy szalvétára (anyagköltség 10 fillér) és máris ér 1millió dollárt :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 13:32:16

spiritmonger úrnak üzenem, hogy szerencsére nem kell olvasgatnom az üzeneteit, békén hagyhat. egyszerűen nem érdekel sem az, mennyire örül annak, hogy kedves harmadik birodalma hogyan bánt pl. a zsidókkal, akik ugye deviánsak voltak, sem az, hogy mit rugózik mindenféle kalkulációkon.

utóbbira megy utolsó válaszom, bár tudom, úgysem fogja fel. a művészet nem mérhető kilóra, mert csak, és passz. egy művészi alkotás ára meglehetősen független mind hozzá a felhasznált anyagok árától, mind a rá fordított munkaidő mennyiségétől. ahogyan pontosan ugyanannak a száz méternek a megtételéért az egyik sportoló egymillió dezsőt kap, a másik meg semmit. genya a világ, bammeg.

Spiritmonger 2011.02.08. 13:36:24

@mavo: nagyot mondtál, öblíthetsz...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.08. 13:44:23

Azért itt a probléma többrétegű, mint az ogre.

Egyfelől a "modern művészet" sokak zsebében kinyitja a bicskát (főleg az olyanokéban, mint én, aki még a fagyit is azzal eszi). Ennek értékéről vitatkozni valóban nem vall bölcs emberre, de még mindig elegánsabb, mint cigányozni, vagy buzizni, miközben hasonló erejű indulatokat lehet levezetni (vagy belehergelődni) általa.

Másfelől a poszt felhívta a figyelmet ennek közpénzből támogatására. Ebben a vonatkozásban viszont lehet és kell is vitát folytatni. Nehéz persze megállni az előtt a pont előtt, mikor azt kezdenénk feszegetni, hogy "Ki mondja meg, mi a művészet? Az ebben a közegben élő, ezt magasan értő kurátorok, galériatulajdonosok, alkotók, iparművészetet és képzőművészetet oktatók, művészettörténészek, vagy pedig a Zistenadta nép?".

Okosat és diplomatikusat mondok: Ez is, az is. Na nem úgy, hogy alakuljon cenzorbizottság, felerészt szakmabeliekből, felerészt meg reprezentatív átlagemberből (vidéki TSZ-nyugdíjastól schönherzes informatikusig, menő ügyvédtől plázacica műkörmöslányig).

Egy ilyen közterekben elhelyezett műtárgyakra irányuló pályázatnál legjobb lett volna megkérdezni azokat, akik ezeket a tereket használják, hogy ők mondjuk mit szeretnének ott látni. Felsőoktatási intézményekről lévén szó, a közönség elég könnyen elérhető lett volna. Egy város főterének díszkútját is meg lehet versenyeztetni.

Ha meg az állam úgy gondolja, hogy itt közpénzt lehet költeni az ország kulturális örökségének gyarapítására, és előremutató, a legmagasabb, akár nemzetközi követelményeknek is megfelelő műalkotásokat kell teremtetni, az ezeket előállítani képes művészeket honorálni lehet, akkor jöjjön a szakma, és költse el ezt a pénzt annak tudatában, hogy 50-100-300 év múlva ezen tárgyak alapján fognak ítéletet mondani róluk.

Ha pedig az első verzióban teret nyerne a giccs, meg a cigánybarokk enteriőr, mert az embereknek ez tetszik... nos, ez is egy bizonyítvány lenne rólunk.

Valóban szükség van a modern művészet és a közízlés közelítésére, de ennek nem az a módja, hogy a köz pofájába a köz által emészthetetlen terméket vágunk, majd lesajnáljuk, hogy ezt nem érti, de kifizetheti.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 14:59:46

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

adjunk akkor a demagógiának!

„Egy ilyen közterekben elhelyezett műtárgyakra irányuló pályázatnál legjobb lett volna megkérdezni azokat, akik ezeket a tereket használják, hogy ők mondjuk mit szeretnének ott látni. Felsőoktatási intézményekről lévén szó, a közönség elég könnyen elérhető lett volna.
[...]

Ha pedig az első verzióban teret nyerne a giccs, meg a cigánybarokk enteriőr, mert az embereknek ez tetszik... nos, ez is egy bizonyítvány lenne rólunk.”

oké, de akkor arról is legyen savazás, milyen buszt vegyen a békávé. csak meg kell kérdezni azokat, akik utaznak rajta. ha aztán véletlenül egy csicsás, de amúgy mocsokszar buszt kell emiatt venni, hát istenem legyintünk egyet, hogy „ez is egy bizonyítvány rólunk”, és kész.

"de ennek nem az a módja, hogy a köz pofájába a köz által emészthetetlen terméket vágunk, majd lesajnáljuk, hogy ezt nem érti, de kifizetheti. "

ismétlem, csak ez az ami eljut a nagyközönséghez, mert ezen lehet jól háborogni. budapest konkrétan telis-tele van "kortárs" és "modern" alkotók műveivel, de a közönség csak azzal foglalkozik, ami nem tetszik neki, mert ahogy célzott is rá valaki, a hazai vizuális kultúra a béka segge alatt van, ahogy bartókra is hű de kurva büszke a magyar, csak hallgatni ne kelljen. moholyt itt a kutya nem ismeri, ámerikában meg szoftveres cég kapta róla a nevét, annyira kúlnak számít.

turcsány karcsi elvtárs 2011.02.08. 16:16:27

@mavo: kommentjeidet elnézve hiába vagy tanult és (fél)művelt, mégis egy buta fasz maradtál

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 16:40:54

jé, megint szűrünk egy hülyét.

turcsány karcsi elvtárs 2011.02.08. 17:56:57

@mavo:
A rádió közlekedési hírei:
- Figyelem! Az M7-esen autózók figyelmét szeretnénk felhívni, hogy legyenek óvatosak, mert egy őrült a forgalommal szemben autózik Budapest felé.
Kovács épp az autópályán hallgatja a felhívást, majd felcsattan:
- Hogy-hogy egy? Mind!
;)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.08. 19:31:02

@mavo: Azért azt te is tudod, hogy a BKV-s analógiád hol sántít...

A vizuális kultúra mellett sok minden a béka segge alatt van, de ugye belátod, hogy elvetélt ötlet ezt azzal emelni, aminek a befogadásához hatalmas előképzettség szükséges. Ha a negyedikesek nem tudnak a százas számkörön túl számolni, akkor nem differenciál-egyenletekkel kell emelni a matematikai kultúra - amúgy béka segge alatti - színvonalát. Kancsikás ostorral hajtanák el azt a közéletből, aki ezzel próbálkozna.

A nagy baj az, hogy vizuális kultúra vonatkozásában mégis ez a gyógyír, mintha a monochrom festők meg az absztrakt impresszionisták és a reneszánsz mesterek vagy az ikonfestők között nem lenne lényegében folyamatos átmenet. Mintha a cigánybarokknak meg a fröccsöntött kínainak, meg a Pussta mit gémeskútnak (olaj 90*70cm) csak a kortárs irányzatok legelszálltabb agymenései lehetnének az ellenpontjai, amiből az egyébként vizuálisan alul(sem)művelt közönség nyilvánvalóan csak az ördögtől való kommerszet választja.

Itt most lett volna 1,75 milliárdja a magyar kortárs művészvilágnak, hogy emelje a vizuális kultúra alacsony nívóját. Ezzel szemben elment arra, hogy a jobb esetben is csak a befogadhatóság határán álló művekkel megerősítse azokat az előítéleteket (vagy ítéleteket?), amelyek egyébként annyira sértik őket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.08. 21:36:49

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

"Azért azt te is tudod, hogy a BKV-s analógiád hol sántít..."

ÉN tudom, de a te bizonyító erővel előadott olajcserés bigyód ennél nagyságrendekkel demagógabb és ostobább, ráadásul én bocsika, de előre szóltam , hogy demagógia következik. persze, aki beszarik és behugyozik, mutogathat, hogy a nátha de ciki, csak komikus picinyég.

"mintha a monochrom festők meg az absztrakt impresszionisták és a reneszánsz mesterek vagy az ikonfestők között nem lenne lényegében folyamatos átmenet"

ha ez a folyamatos átmenet létezik, mi a bajod? évszázadok álltak rendelkezésére átlag bélának, hogy alkalmazkodjon a kizárólag falra hugyozással alkotó kótás müvészek létének feldolgozására, ami a síkostoba amerikaiaknak valahogy sikerült, a szellemileg felsőbbrendű magyaroknak meg nem. ez van.

gecire unom már ezt a "párbeszédet", amit rám erőltetsz, és ami klasszikus magyarul úgy néz ki, hogy én védem a DEVIÁNS "modern" művészetet a tiszta, ősi MŰVÉSZETHEZ képest, ami TÉNYLEG MŰVÉSZET volt, amit TÉNYLEG MŰVÉSZEK csináltak a mostani, rajzolni sem tudó egyértelműen adócsaló gecikkel szemben.

kilépek a "párbeszédből", ha nem haragszol. megfutamodtam LEHENGERLŐ érveid elől, ha így bizsergetőbb az érzés.

byez

GGG77 2011.02.08. 21:37:57

www.andrasgal.com/index.html

A narancssárga faldarabok "alkotójának" weboldala. Minden tiszteletem az olyanoké, mint ez a Gál András! Megél abból, hogy lemázol egyszínűre fadarabokat, vásznakat, amiket sok idióta ájultan bámul, még nagyobb idióták meg meg is veszik.
Dühös csak akkor vagyok, ha egy ilyen "művész" közpénzt kap...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.08. 23:02:19

@mavo: Sajnálom, ha ezt így érzed. Bár a tegnapi nap arról szólt, hogy a modern művészet szar, mára - nem csak a vita kedvéért - feladtam ezt az álláspontomat. Ahogy feladtam azt is, hogy művészetnek csak azt ismerjem el, ami 300 évnél régebbi... Ma arra próbáltam volna választ keresni, hogy miért él bennem - meg visszanézve a 250 komment megoszlását még sokakban - az a kép, hogy a kortárs művészet a "réginél" alacsonyabb rendű, befelé (jobb esetben művészek közt egymás felé) forduló, alibiző, "küszöbre szaró" pótcselekvés.

Felvetettem, hogy talán el sem jut a modern művészet azokhoz, akiknek mondjuk vidéken nem kiállításmegnyitóról performanszra, onnan kuratóriumi ülésre rohanó életvitelébe nem igazán fér bele az, hogy akár csak a google-lel kortárs műalkotásokat keressen. Ami viszont eljut - mint a poszt - az csak erősíti a sztereotípiát.

Dilettáns megoldást kerestem volna arra, hogy hogyan lehetne ezt a távolságot áthidalni mondjuk azzal, ha egy köztéri díszítő elembe esetleg a plebs is beleszólhat... Nagyon sok emberben - bármily meglepő is ez - él egyfajta szépérzék, van elképzelése arányokról, színekről, technikákról és stílusokról ... talán nem csak a cigánybarokk nyerhetne egy ilyen közmeghallgatáson? Hogy nem lenne úttörő és előremutató, nem szakítana a hagyományokkal, valaminek óhatatlanul a reprója lenne? Igen. És akkor közpénzből valami olyan jön létre, ami a köz egy (a narancssárga falat 10 milláért lájkolóknál mindenesetre nagyobb) részének megelégedését szolgálja. Ez azért nem egy utolsó szempont KÖZPÉNZ elköltése esetén!

Felvetettem, hogy a vizuális nevelésben valahogy be kellene tölteni az űrt, ami rajzórák színkör--virág vázával-izometria-Michelangelo-Munkácsy-Monet szintje és a mai modern (nagy nyilvánosságig jutó) alkotásai között van.

De elkanyarodtam. Visszatérve: próbáltam fenntartani az emberi hangnemet, ami neked sikerült tegnap, ma meg nekem.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.02.08. 23:11:58

@GGG77: Hm... a pályázati kiírásban nem volt benne, hogy eredeti műveket kérnek?

www.andrasgal.com/installations10.html

TÉNYLEG NÉZD MEG A LINKET! :)

Illetve idézek a gáli szobafestészet méltatójától:

"Művei konkrét helyzetekre, téri kapcsolatokra születnek. ... Gál téri elemzése tökéletesen valósul meg. A zsűri hibátlannak találta a megoldást és méltónak az igényes egyetemi és építészeti közeghez. "

Vesd össze ezzel a 2008-ban kiállított installációval! Vagy a SOTE megvolt 2005-2008. közt, aztán csinált egyet a kiállításra? Esetleg előbb volt a kiállítás, és a kész művet benyomta a SOTE-aulába? Ezek után a "méltatás", mely a téri kapcsolatokat említi, eléggé a LOL és az EPIC FAIL kategória között mozog...

ze11 2011.02.09. 11:29:33

@GGG77: Csak tippelem, hogy a weboldalt nem ő tervezte :-)

leveli_ 2011.02.18. 09:00:01

Az ötlet alapjában véve remek. Nem árt, ha a fiatal nemzedék is találkozik valamilyen formában a kortárs képzőművészettel. (mi a művészet? mi kortárs?)

A művek kiválasztása nagy valószínűséggel valamilyen ismertséget, ill. kapcsolatrendszert feltételez. Ez kiderül az egyes munkák színvonalából és a helyspecifikusság értelmezésének hiányából.
Ilyen nagy összegű befektetések esetén, úgy gondolom, nincs kompromisszum. Ha nem érkeztek be nívós pályaművek, akkor nem kell választani egyet sem.

Tudni kell, hogy sok kortárs festmény fotón nem értelmezhető. Pl Gál András munkájához szervezesen hozzátartozik a használt anyag tulajdonsága, annak vászonon megjelenése, a csak közelebbről érzékelhető fény-árnyék hatások és az esetlegesen előbukkanó formák, rendszerek, vonalak stb.

A répás munkát nem minősíteném. Mivel ez a "mű" sok utángondozást igényel (locsolás, metszés, nagy eső esetén megigazítás), nem jósolok nagy jövőt neki.

Diákotthonban - laktam én is ilyenben - nem biztos, hogy egy értékes kortárs műnek van a falon a helye. Aki lakott kollégiumban, tudja, hogy ott vannak az igazán nagy bulik.

Ha már kortárs magyar művészet, ajánlom mindenkinek a Vasarely Múzeumban (Árpád híd budai hídfő) nemrég nyílt Transzparencia c. kiállítást. Izgalmas anyag, a látható-láthatatlannal, fénnyel-árnyékkal, visszaverődéssel, színekkel, optikai illúzióval játszó munkák nagy része remek alkotás. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt érdekes lehet. (bejáratnál gyereksarok sok-sok a kiállításhoz kapcsolódó játékkal).
És persze a mindig látogatható Vasarely gyűjtemény is kihagyhatatlan.

Reméljük az Universitas program is fejlődik majd és további sok érdekes munkával találkozhatunk majd az egyetemek falain és udvarain!

eMM2 2011.03.10. 11:12:05

Namostakkor ezek már megvalósultak vagy csak tervek?
Mert a répásnál kiváncsi lennék hogy mért nem esik ki pld a fekvőből a növény meghogy miképp öntözik............
Egyébként az még úgyahogy eredeti ötlet, a többi elvont a naransárga fal meg egy vicccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccccc

trojka 2011.03.11. 08:03:18

egyszer egy általam mázolmánynak tartott festményröl vitatkoztam egyik ismerösömmel. Elmodtam neki, hogy ez bizony egy giccs, hol látott már ö ilyen lila felhöket? elkuldött a bizonyosba, s közölte, hogy még sehol sem látott, de neki pont ezért tetszik annyira a kép. tehát: "kinek a pap. kinek a papné...

fokabacsi 2011.03.11. 12:39:37

@trojka: Nekem meg a lányuk !
De ízlés dolga !

trojka 2011.03.13. 20:00:44

@fokabacsi: ne haragudj, de én katolikus vagyok. ott igazság szerint nincs papné, és nincs lányuk...de a reformátusoknál ugyebár lehet...

öregvarjú 2011.03.13. 22:10:04

@trojka: Mondatod középső részét olvasva már azt hittem átmentél liberálisba ! Aztán a mondat végére megnyugodtam!

[c] 2011.03.13. 23:56:18

Hm. A harmadik és a negyedik (BMF, PTE) tetszik... Lőjem főbe magam?

trojka 2011.03.14. 08:19:40

@öregvarjú: örulok neki! jutalmul viheted a pap lányát! (csak nehogy megbánd!)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.25. 01:38:25

@tildy:): nekem a sárga kép a sárga keretben a kedvencem :D

/ tomtom malevich már ellőtte, de akkó iss /

ze11 2011.03.26. 00:48:27

@trojka: Mi az hogy... Ahol laktam, ott iker lányai voltak a papnak :-) Ha felszentelik, akkor már nem nősülhet meg - viszont nős emberként pappá szentelhetik :)

trojka 2011.03.26. 07:27:09

@ze11: Jo, jo, nálunk is volt egy plebános, csinos házvezetönöje volt, annak meg volt egy kislánya...

ze11 2011.03.26. 16:07:14

@trojka: 1054-ben elszakadtak Rómától a görögkeletiek, majd egy részük 1439-ben, a Firenzei Egyetemes Zsinat alkalmával visszatért - őket nevezzük röviden görögkatolikusoknak. Számukra engedélyezte Róma, hogy legyenek nős papjaik (azaz nős ember felszentelhető görög pappá). Ezek a nős papok azonban püspökök már nem lehetnek.
Egyébként VII. Gergely pápa (1073-1085) idejéig egyáltalán nem volt általános előírás a cölibátus, ezt ő tette kötelezővé.

trojka 2011.03.28. 11:04:32

@ze11: Köszi, erröl én is olvastam. Oké, de a plébános ur, a csinos házvezetönö és a "keresztlányka" az 1960-as években éltek, és a plebános romai katolikus volt! (egyebkent, a kutyámat nem érdekli, ha nekik jolesett, csak akkor én miért tartsam be a tízparancsolatot? tudom, hit és önbecsulés is van a világon.)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.05.08. 00:36:19

A Viszony 2007 az szerintem jó. Mondjuk egy családi ház árát kicsit sokallom érte.

süti beállítások módosítása