Skip to content


       Szűrés lista

Mindenre odafigyelnek

Tavaly nyáron a pálinkafőzők örülhettek, mert az új kormány az első intézkedési között egyből rájuk gondolt, és visszaadta nekik a pálinkafőzés szabadságát.

A Kormányunk és Pártunk szemét, figyelmét nem kerülheti el semmi, ha úgy látják, ha valahol ebben az országban valami gond van, akkor jönnek, segítenek, interpellálnak, vizsgálódnak, törvényt készítenek elő vagy szavaznak meg.

Mivel a jólét és a rend már kurva nagy, nézzük, mely területeken kapcsol rá a Kormány idén tavasszal.
 
1. Sörfőzés
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete kilobbizta 2 fideszes képviselőnél, Lezsák Sándornál és Horváth Zsoltnál, hogy interpellációt nyújtanak be a nemzetgazdasági miniszterhez, "Fennmaradnak-e a kisüzemi sörfőzdék hazánkban?" címmel. Horváth szerint a magyar sörfőzdéket jelenleg a megszűnés veszélye fenyegeti, Lezsák, a parlament alelnöke pedig az üzemek működésének könnyítését kérte, és adócsökkentést szorgalmazott. A sörfőzők leginkább az adminisztrációra panaszkodnak: "Ha eladok egy hordó sört, még aznap el kell faxolnom az előírt dokumentumokat a vámhivatalnak. Ráadásul még külön könyvvizsgálói jelentést is le kell adnunk, nem elég a könyvelő."
A minisztérium még nem válaszolt, a parlamentben az államtitkár annyit mondott, hogy a kormány támogatja, hogy a kisüzemi sörfőzdék fennmaradjanak Magyarországon.

Látszik, hogy Orbán nem sörös, hanem pálinkás ...


2. Vadászok és a késeik
Szeretnénk külön gratulálni a Országos Magyar Vadászati Védegyletnek, akik remek taktikai húzással Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest választották meg tavaly az elnöküknek. Felette ugye csak Orbán áll, de ő ugye focizik, nem vadászik. A vadászok problémái így máris a lista élére repültek, sponsored by Semjén.
Semjén az idei évet azzal kezdte, hogy a fegyvertörvényt abszurdnak nevezte, mivel "a magyar vadászok vegzálására irányul, ugyanakkor teljesen értelmetlen és a magyar vadászokat jelenleg rengeteg méltánytalanság éri".
Semjén nagy vadász, és saját tapasztalatból ismeri, milyen óriási nagy gondjai vannak a vadászoknak:
- ha egy vadász meglévő két fegyvere mellé örököl egy harmadikat, akkor újra végig kell csinálnia az engedélyeztetési eljárást, és a rendőrség akár indoklás nélkül is elutasíthatja a kérelmét. (Szörnyű!)
- ha egy vadászat után a vadász megiszik egy pohár bort, és hazaúton megállítja és megszondáztatja őt a rendőr, akkor bevonják a fegyvertartási engedélyét. (Botrányos!)
- jelenleg nem engedélyezett a tavaszi szalonkavadászat. (Hallatlan!)

A miniszterelnök-helyettes úr még ezt is tudta fokozni: 
"Az a helyzet, hogy ami ma fegyverügyben Magyarországon van, az az 1957 után kitalált rendszerben gyökerezik, ami politikai okból rettegett attól, hogy az állampolgároknál fegyver legyen. Ezen túl kell már lépni, hiszen statisztikai tény, hogy vadászfegyverrel nem követnek el bűncselekményeket."

A roma-gyilkosságokat pont lopott vadászfegyverekkel követték el, de erről Semjén úr biztos még nem értesült. Ezzel az erővel én meg azt szeretném, ha engedélyeznék mondjuk az RPG 18 egylövetű rakétavetőt, hiszen azzal pontosan 0 db bűncselekményt követtek el tavaly. És ez statisztikai tény.

Pintér Sándorék már el is készültek a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló kormányrendelet módosításán, az új szabály szerint a vadászok vihetik magukkal a 8 cm meghaladó szúróhosszúságú vagy vágóélű, szúró vagy vágóeszközöket, magyarul a vadászkéseket.

Csak így tovább, várjuk a tavaszi szalonkavadászat legalizálását is!

3. Hagyományőrzők
"Sajnos" jelenleg nem lehet nálunk az közterületen kard, láncos buzogány vagy íj. Tragédia. Szerencsére már elkészült a fentebb említett törvénymódosítás, amely a vadászok kései mellett ezt is rendezi, miszerint, aki csupán a hagyományok ápolása okán tart magánál közterületen, illetve nyilvános helyen testi sérülés okozására alkalmas eszközt, az nem követ el szabálysértést.

Sőt:


[Nem vonatkozik az (1) bekezdésben foglalt tilalom]

b) azokra a rendeltetésszerűen munkavégzési, sport, hagyományőrző tevékenység és a szokásos életvitel körében használt eszközökre, melyeknek közterületen, nyilvános helyen – ideértve az ott lévő járművek belső tereit is –, valamint közforgalmi közlekedési eszközön való birtoklása indokolt, feltéve, ha a tényleges munkavégzésen (tevékenységen) vagy az igazolható munkavégzéshez (tevékenységhez) szükséges szállításon kívül a birtoklás (szállítás) rejtve vagy a szokásos módon becsomagolva, szétszedve vagy zárt tárolóeszközben, illetőleg egyéb biztonságos módon történik.


Vagyis, ha hagyományőrzés céljából utazol, akkor nem is kell becsomagolnod a kardot, buzogányt, lóghat az oldaladon, hátadon. Várom az első szamurájkardos csapatot a 7-es buszon, biztos könnyen be lehet bizonyítani, hogy ők éppen hagyományt mennek őrizni.

Nem tudom mennyi hagyományőrző van az országban, nekik mennyi problémát okozott ez a tiltás ideáig, de az biztos, hogy szamurájkard-rajongókból például elég sok van. 

4. Ferihegy
A kormány már tavaly december óta tervezte, hogy átnevezi a repteret, és ezt 3 hónap alatt lenyomta a német tulajdonos torkán is. 200 éve született Liszt Ferenc, Liszt-emlékév van, így tegnap a parlament megszavazta, hogy a Ferihegyi reptér új neve "Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér". Igaz, a Tárcaközi Földrajzinév-bizottság nem támogatta ezt a nevet, de ez nagyon nem érdekelte a kormányt.

Mi köze van Liszt Ferencnek a repülőtérhez? Semmi.
Mi szükség van egy olyan városban, ahol csak egy repülőtér van, átnevezni a repteret? Semmi.
"- Honnan megy a géped?
- A Liszt Ferenc 2B-ről!"

Senki sem fogja ezt mondani, maradunk a jól bevált Ferihegynél.
És ne legyenek illúzióink, külföldön a repteret Franz Liszt-nek fogják hívni, és azt sem tudják, hogy Liszt magyar volt ...

Arról már nem is beszélünk, hogy már a szavazás ELŐTT leszerelték a táblát:
(fotó: NOL)

+ 1
Kiharcolt áfacsökkentés

És végül, de nem utolsósorban ... a legjobb!

Hosszan lehetne sorolni, hogy milyen területnek kellene /lehetne megadni a kedvezményes ÁFA-kulcsot.
A közösségi jogszabályok már néhány éve lehetővé teszik a tagállamok számára csökkentett adókulcs alkalmazását olyan, a végső fogyasztók felé irányuló, munkaigényes szolgáltatásokra, amelyek esetében a szolgáltatást nyújtók adófizetői fegyelme egyébként is kevéssé valószínű.

Lehetne ezt alkalmazni több területen (pl. ki kapott már bármilyen számlát gáz/villany/vízszerelőtől?), de az áfa-bevétel nagy úr.

Két évvel ezelőtti, a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián több cigányzenész felvetette a rendezvényen részt vevő Orbán Viktornak, hogy az éttermi élőzene presztízsét, elterjedtségét növelni kellene, Orbán pedig jónak tartotta az ötletet.

Tegnap pedig a parlament el is fogadta a T/2564. számú törvényjavaslatot, mely szerint "a vendéglátás keretében, üzletben, a nem nyilvánosan meghirdetett családi esemény, baráti rendezvény keretében, zárt körben, illetve a belépődíj nélkül tartott, a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó közösségi rendezvények keretében, előadóművész személyes közreműködésével nyújtott hangszeres élőzenei szolgáltatásoknak az 5%-os ÁFA-kulcs alkalmazása alá sorolásáról rendelkezik."

Magyarul:  a minimális, 5 százalékos áfát számíthatják fel művészek például olyan esetekben, amikor egy étteremben ebéd vagy vacsora alatt zenélnek, vagy ha meghívják őket egy családi esküvőre-lakodalomra, vagy szűkebb körű baráti összejövetelen kell a jó hangulatot biztosítaniuk.

Az indoklás pedig annyi volt, hogy "Magyarországon nagy hagyományai vannak az élőzenei szolgáltatásoknak, a kormány pedig ezt a maga módján támogatni kívánja."

Hát nem csodálatos ország ez?
Európa legmagasabb áfakulcsát (25%) nyögjük, az átlagfizetés ötöde/tizede a nyugatinak, de az árak ugyanakkorák vagy még magasabbak (keleti bérek, nyugati árak), de (eszem-faszom megáll) a prímáslobbi (!) kiharcolja magának az 5%-os áfakulcsot.

400 forintos benzin de csak 5%-os áfa, ha a zenész húzza vacsora alatt.
Jelezném, hogy most már mind a benzin, mind egy vacsora étterembe luxuskategória.

Amúgy a prímások, éttermi zenészek szoktak áfás számlát kiállítani? :)

Szívesen megnézném Matolcsy György és a minisztérium számításait, hogy 2010-ben mennyi áfa folyt be erről a területről, és mire számítanak az 5%-os kulcstól? Tömegével beérkező áfás számlákra? Még a Mekiben is prímás fogja húzni? Vagy mire ...?
 

Címkék: fidesz válság abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr942743627

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Liszt F….Ferihegy…. 2011.03.18. 08:09:52

...a kurv@ anyátok…. Avagy, a FIDESZ 2010-2014-es egoforradalma.   Abban az esetben, ha nekem valami csoda folytán, lesz egy gyerekem, és ki meri ejteni, hogy „Kimegyünk a Liszt Ferenc

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karloszky 2011.03.17. 15:33:56

@jozicsenko: ó,hát ebben a zosztrákok nagyon profik, pl. simán elhitették a világgal azt is, hogy Beethoven osztrák volt, Hitler meg német - pedig pont fordítva

belzebubó 2011.03.17. 15:41:55

@karloszky: Nem Beethoven hanem Mozart. Bocs, de mivel ezen a mai napig vita van és nagyon fontos osztrák-német sörözések témája, muszáj volt javitanom :)))

hoplita 2011.03.17. 15:45:07

@zero:

Én nem vadászok vazzeg, tehát nem önös érdekből sír a szám, de a magyar fegyverjog siralmas, a jogkövetőt macerálja és olyan szinten feudalisztikus, hogy kész agyrém.
Ki nem állhatom tömjénzsótit, de az idézett részben tökéletesen igaza van.
Te meg a lopott vadászfegyverekkel jössz...
Ha lopott ásóval basszák agyon a cigókat, akkor az ellen hőzöngsz..?
Átesel mán a ló másik ódalára...

causa sui 2011.03.17. 15:48:31

Nekem semjénről ez jutott eszebe: goo.gl/9IzlO
Vastagbőr? Vastagbőr. Nem kicsit. Nagyon.

A 3. pontról meg ez jutott eszembe: goo.gl/y8OHX
Már várom, mikor jelentkeznek az első cigány szamuráj hagyományőrző egyesületek.

Figyu Fidesz! Szánalmasak vagytok.

szaktatar 2011.03.17. 16:06:16

zero!
ha elolvasnád a magyar fegyvertörvényt és a többi hozzákapcsolódó jogszabályokat, akkor nem írnál ekkora ökörséget. javaslom olvasd el.
www.kaliber.hu/jog-es-fegyver/jog-es-fegyver-145.html
www.kaliber.hu/jog-es-fegyver/jog-es-fegyver-146.html

1. semjén most igaza van. mi értelme ugyanazt eljárást végigcsinálni egy örökölt vadászfegyver esetén, ha már kétszer v. többször megtörtént?
2. egy barom meg láncfűrésszel nyírta ki a családját.
akkor most tíccsuk be a láncfűrészt?

eszközök hibáztatása helyett, tudomásul kell venni:
nem a fegyver öl, hanem az ember. ahogy nem gépkocsi okozza a balesetet, hanem a vezetője.

ui. amikor rendőr lövi meg magát, társát soha nem hallom a tíccsukbe Tónik ajvékolását. de a pécsi eset előtti, a társát majd magát agyonlövő bv őr eset után se...
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=295619

kej 2011.03.17. 16:13:11

@Marcellusca (I'm happy): jaja. én is láttam bezárt kocsmákat, a raktárépületeken lakat, az ablakok beverve. almásfüzítőn a gyárat már csak szellemgyárként emlegetik. isten bizony: a barátnőm testvére odajár át játszani a gyerekekkel, bújócskáznak, meg ilyenek. komolyan azt hiszik, hogy az egy szem audi kihúzza a szarból az országot?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.03.17. 16:14:39

Nemtom.
1. A házisör finom.
2. Vadászoknak minek 3 fegyver? De amúgy leszarom, nem a vadászok fegyvereinek a szabályozását kell szigorítani, hanem a közbiztonságot javítani.
3. Hagyományőrzők : nekik általában nem fegyvernek használható fegyvereik vannak (kivéve íj)... Ismerek párat, és nem azok a gyilkolászós fajták. Íjjal meg én is lőttem már, jó dolog :)
4. Kit érdekel, hogy hívják... Csak ne kerüljön semmibe az átnevezés, ha lehet, kedves kúrmány, mert spórolás van, vagy mi.
+1. Cigányzenész meg nincs annyi ebben az országban... itt is inkább csak a kivételezés a meredek, tehát az "egyenlő közteherviselés" ezt hogy engedi meg?

Na mindegy, igazából ezek olyan apró-cseprő dolgok szerintem, amiket nem baj, hogy rendeztek, csak... nincs fontosabb, bazzeg?

szaktatar 2011.03.17. 16:16:13

@zero:
"Pont ez a probléma :) Ne utazzon már teljes felszerelésben :) Mi szükség van erre? "

akkor teleportáljon? "Beam me up, Scotty!"

szaktatar 2011.03.17. 16:29:13

@zero:
"sajnos nem tudom átérezni a vadászok nagy-nagy problémáit, pedig egész este próbáltam, hidd el :)"

ne átérezni kell. a M.o.-n fegyverjog olyan mint a vállalkozások terhei. felesleges körfutások, + lehúzás ezerrel.

hoplita 2011.03.17. 16:31:53

@ColT:

".....Vadászoknak minek 3 fegyver?..."

Egyszerűt kérdezek...
Szerinted egy horgásznak, csak egy amolyan átlagosnak, elég két-három bot...?

Piszokul képben vagy te is..:))

szaktatar 2011.03.17. 16:35:57

@ColT:
"Vadászoknak minek 3 fegyver?"

Talán mert szárnyas vadra, apróvadra, nagyvadra, stb. más-más kaliberű fegyver szükségeltetik.

A zembereknek minek többféle személyautó? Egyféle mér' nem jó?

bandika gazdája 2011.03.17. 16:37:49

@fokabacsi: Úgylátszik ma nem értünk egyet! Igazad van sokmindenben, de én sem csípem a vadászokat. Persze Isten őrizz, hogy lelőjék egymást, de ettől még némelyik seggfej megteszi. A Semjén meg akkor sem lenne a szívem csücske ha nem vadászna!

Apafarkas 2011.03.17. 16:38:12

@csabapayne: I. Kegyelmes Felcsúti Orbán Viktor Király Nemzetközi Repülőtér

fokabacsi 2011.03.17. 16:45:14

@bandika gazdája: Te sem olvastad el amit írtam. Nem vagyok vadász, és soha nem is néztem jó szemmel, amikor távcsöves fegyverrel lövik a vadat.
De amikor egész télen hordják a vadaknak az élelmet, hogy ne pusztuljon éhen, (termelik a kukoricát répát, stb. hogy majd etetni tudjanak amikor van 30 centis hó) akkor te nem mész oda, hogy segíts nekik ,vagy kukoricát egyelni például ! Mivel nálunk nincsenek nagyragadozók, ezért a selejtes példányokat lőhetik ki , mert ha értékes példányt , például őzet lő le akkor a gatyáját ráfizeti a kártérítésre !!! Ugyanis a trófeás vadat az osztrák fizető vendégvadász lőheti ki pl. milliós pénzekért. De mindezt te is tudhatnád ha nem egész nap a monitorodon lógnál, hanem utána olvasnál, nincs megtiltva a tájékozódás senkinek. A széles látókör úgyis ritka állat kis hazánkban .

bandika gazdája 2011.03.17. 16:46:22

Kajaboltban voltatok mostanában? Lennének ötleteim ÁFA csökkentésre, bár a cigányzenéé speciel nem zavar! (Vannak még egyáltalán?! Azt már meg sem kérdezem, hogy fizetnek-e ÁFA-t!))

dr. Aullah 2011.03.17. 16:46:25

Még nem olvastam el a kommenteket, most értem haza.
Elöljáróban annyit, hogy a vadászokat simán kivégző osztag elé állítanom. A legagresszívebb, de egyben a leggyávább emberek. Sportból, poénból ölnek ártatlan élőlényeket. Nem tudom ezek után hogy tudnak a tükörbe nézni, de gondolom ők belül üresek.
(Ez nem vonatkozik arra az esetre, amikor valaki azért öl, hogy életben maradjon)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.03.17. 16:48:56

@szaktatar: @hoplita: Egyrészt nem gondoltam bele, másrészt el nem bírom képzelni, hogy annyi lóvém lenne, hogy három fegyvert tartsak... De amúgy jó, elfogadom.

@szaktatar: Nekem egyféle autóm van örülök, hogy nem buszal járok b+

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.17. 16:58:05

@Aullah:
A vadászoknak köszönheted, hogy egyáltalán vannak még vadállatok a kárpátmedencében.
A vadgazdálkodás egy nagyon felelős és jól szervezett folyamatstruktúra. A vadászok nem csal lőnek, hanem védenek, nevelnek, gondoznak is állatokat. a vadon élőket főként..
Amire te gondolsz az a sportvadászat.
Azok nem vadászok. Csak időszaki, sok esetben ideiglenes vagy semmilyen vadászengedéllyel rendelkező szabadidőtöltők.

a vadászokat utálnod ezek miatt olyan, mintha az erdőgazdaság embereit utálnád az erdőírtó cigányok, vagy fenyőfatolvajok miatt. Elvégre mindketten fát vágnak.

szaktatar 2011.03.17. 17:01:55

@Aullah:
"Még nem olvastam el a kommenteket, most értem haza.
Elöljáróban annyit, hogy a vadászokat simán kivégző osztag elé állítanom. Sportból, poénból ölnek ártatlan élőlényeket."

legközelebb előbb olvass, aztán írj.

bandika gazdája 2011.03.17. 17:09:43

@fokabacsi: Ugye te sem hiszed, hogy csak a selejt vadat lövik ki, de mindegy! Akkor az osztrák vadászokat útálom, (vajon miért ide járnak vadászni?) meg a politikus vadászokat! Az énekesmadár "gyűjtőkről" ne is beszéljünk!

hoplita 2011.03.17. 17:09:59

@ColT:
Igen, de ne felejtsd el, aki beleszerelmesedik, az gyűjteni is kezdi, ergo nem egyszerre vesz 10 puskát.:)
Magamról tudom....alig két éve vettem az első vasamat, most már az ötödiket tervezem.
Pedig én sem úszok a dohányban..:)))

hoplita 2011.03.17. 17:13:49

@Aullah:
Figyelj...én már sok állatot megöltem, de poénból soha egyre sem emeltem még kezet.
Az a fajta vagyok, amit megölök, azt meg is eszem.:)

Megengedem, fel lehet fogni a zsákmányszerzési szenvedélyt sportszenvedélynek...de szerintem teljesen nem fedi egymást a kettő.
Az előbbi ősibb, atavisztikusabb...

bandika gazdája 2011.03.17. 17:19:06

Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy a világ vadfajainak nagy része kipusztulóban van mondjuk Afrikában is hála a nagy vadászoknak, oszt mikor már egy-kettő van, vadul elkezdik védeni! Itt most az egyik lakótelepen öt-hat vén hülye azon őrjöng, hogy bejöttek vetési varjak a városba, és zavarják a lakókat! Ide-oda költöztetik őket mert védettek a szerencsétlenek! Milyen hülye agyatlan már akit néhány varjú zavar, könyörgöm!

fokabacsi 2011.03.17. 17:20:37

@bandika gazdája: Mert hívják őket ! Ugyanis a pénz amit egy trófeás szarvas lelövésért fizet az nagyrészt állami bevétel.
Az énekesmadár pusztítókat én is utálom. De osztrákiába zárt farmon tenyésztik a szarvast , őzet, és úgy kerül a húsa az asztalra. De hogy én is mondjak valami marhaságot : Én meg titeket utállak!:-)) Láttam ahogy ettétek szegény ártatlan csirkéből, a tejfölös csirkepaprikást ! Ráadásul vörösbort ittatok rá !! Fujj ezt a gusztustalanságot !! :-))

fokabacsi 2011.03.17. 17:24:46

@bandika gazdája: Nekem a varjú a kedvenc énekesmadaram !! Arról igazán nem tehet, hogy az éneke némi kívánni valót hagy maga után, mert kiszabták a konzervatóriumból mint a macskát szrni ! :-)))

hoplita 2011.03.17. 17:27:21

@fokabacsi:
Nem egy szoprán csicsergő....olyan blúzos karakter..:))

fokabacsi 2011.03.17. 17:30:00

@hoplita: próbálgatja szegény , néha ilyen csicsergő hangot ad is ki , de a jő öreg ária az megy neki : Kárr -kárr.

hoplita 2011.03.17. 17:30:09

@bandika gazdája:
Mongyad nekik, hogy felesleges a hepaj, mingyán lelépnek azok maguktól.
A télen itt lévő vetési varjak nagy többsége ukrán-orosz vendégművész, mennek haza.
Anno úgy is hívtuk őket, hogy szovjet fácán.:)

bandika gazdája 2011.03.17. 17:31:20

@fokabacsi: Nem azt mondom, hogy ez normális, de velem az történt, hogy 10-12 éves koromban az átkosban elvittek bennünket "üzemlátogatásra" egy baromfifeldolgozóba! Volt szerencsém látni, hogy a még élő, vérző csirkék futószalagon hogy mentek a gőzbe! Ezután negyven évig nem ettem húst! Édesanyám nem tűrt válogatást, de ezt megengedte nekem. Most évente kb. négyszer eszem húst! Nem állítom, hogy ez így normális, de velem ez van! Nagyapám, nagybátyám, apám, öcsém állatorvos volt, de a mi családunkban senki nem vágta el a csirke nyakát, mikor még nem volt bontottcsirke! Gondolhatod, hogy a családban vadász sem volt! Ez egy ilyen család! Azért ne legyél rám mérges!

hoplita 2011.03.17. 17:34:01

@bandika gazdája:
Csirkét, baromfit én se szeretek vágni, pepecs meló, asszonymunka..:))
Birkánál, disznónál kezdődik a férfimeló.:)

hoplita 2011.03.17. 17:37:18

@szaktatar:
Hali cimbora...
Itt a legújabb szememfénye....
www.kapszli.hu/image/product/361_0.jpg
Szűz még a drága...de már nem sokáig, mert a magamévá teszem...izé, kipróbálom.:))

bandika gazdája 2011.03.17. 17:38:22

@hoplita: Remélem nem ettől érzed magad férfinak?! :-)

bandika gazdája 2011.03.17. 17:41:51

@hoplita: Azt nem tudom, hogy ukránok-e, de tény, hogy költés után lelécelnek! Fel nem foghatom addig miért nem lehet kibírni őket! Ráadásul nem is a lakótelepen vannak, hanem a mellette lévő temetőben!

szaktatar 2011.03.17. 17:46:18

@bandika gazdája:
"mondjuk Afrikában is hála a nagy vadászoknak"

hála az orvvadászoknak.
köszönhetően a 60-as évek "felszabadító" mozgalmainak.
miután elmentek a zimperialista gyarmattartók, könnyebb volt kaffiroknak százszámra lemészárolni az elefántokat, orrszarvúkat, mint a földet kapálni. mert egy farm, üzem igazgatásához már nem értenek...

v.tom 2011.03.17. 17:53:01

Szerintem a fegyvertartást nem úgy kéne kezelni, mint ahogy most kezelik kis hazánkban. Ha megnézitek az európai vagy akár az amerikai statisztikákat, rájöttök, hogy a fegyverrel elkövetett bűncselekmények száma arányokat tekintve az esetek túlnyomó többségében alacsonyabb, mint nálunk, pedig itt legálisan lőfegyvert tartani szinte lehetetlen az állampolgároknak, ha nem vadászok, de őket is rángatják. A illegális fegyverekkel gyk nem érdemes foglalkozni, mert aki ilyet szerez most, az később is azt fog, ugyanis legalális fegyverrel lelőni valakit nem nyerő, nagyon könnyű visszakövetni.

fokabacsi 2011.03.17. 17:53:40

@bandika gazdája: Nagy ügyet csináltok belőle ! Ott voltam mikor kisgyerek koromban anyám elvágta a csirke nyakát, vagy disznóölés volt! Ráadásul befüggönyözött ablaknál lett feldolgozva, és a torkát vágták el, hogy ne visítson , mert akkor a falusinak a saját disznaját nem volt szabad megenni. Ezért utálom a zs.koministákat ! Én magam is vágtam csirkét . Az a sora szegénynek ! Állítom, sok "háziasszony" nem tudna megtisztítani egy csirkezúzát !

hoplita 2011.03.17. 17:55:45

@szaktatar:
Az elefántcsontból kalasnyikov lett, a kalasnyikovból meg elefántcsont megint....míg el nem fogyott az utóbbi.
Mint a "véres gyémánt" története......:(

belzebubó 2011.03.17. 17:56:07

@bandika gazdája: Afrikában nem a "rendes" államnak dijat befizető vadászok miatt vannak kipusztulóban- csak arra kap engedélyt amiből elég van- hanem mert az orrvadászok elmebetegeknek kilövik az állatokat.
Kinában előszeretettel gyűjtik egzotikus állatok szőrméit, tigris évében az ázsiai tigrisek fogyatkoznak meg ugrásszerűen, de sok afrikai törzs is különös erőt tulajdonit ezeknek, a szertartásaikhoz kellenek. Pl.: orrszarvú orrából por- potencianövelő, stb. hókuszpókuszokban hisznek. De ilyen a cápauszony is, amit visszadobnak uszony nélkül, mert az is potencianövelő egyesek szerint. A tirgrisszőnyeg, tigris évben meg szerencsét hoz. Próbálják ezeket elkapni, átnevelni, de ezek már csak ilyen kultúrálatlan népek a mi szemünkben és a francnak sem akarnak változni, ráadásul minél több gazdag lesz, a pénzüket ilyenekkel is ki akarják mutatni.

hoplita 2011.03.17. 18:00:05

@v.tom:
Mi vagyunk páran, akik tudjuk ezt.....de magyarázd meg annak a sok elbaszott pacifista faszfejnek, amelyik abban nőtt fel, hogy a fegyver jujdeveszélyes.
Pedig nem az veszélyes, az ember a veszélyes.

hoplita 2011.03.17. 18:02:17

@bandika gazdája:
Nem.
De a szenteskedő szenvelgőket lenézem.

szaktatar 2011.03.17. 18:06:17

@hoplita:
széép. igazi csili-vili péniszpótlék. :-))
kellemes füstölgést vele.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.17. 18:08:25

"Amúgy a prímások, éttermi zenészek szoktak áfás számlát kiállítani? :)"

15 éve zenélek kisebb klubokban, eddig egyszer kértek számlát. Ha a zenész adózna, megszűnne az igényes, élőzenét játszó zenekarok 90%-a.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.03.17. 18:18:26

Látszik, hogy mennyire nem kompromisszumkészek a honatyák. Miért nem lett Liszt Feri-hegy a reptér... ;-)))

De ha már John Lennon (Liverpool), Lech Wałesa (Gdansk), Ronald Reagan (Washington D.C.), sőt, az idősebb Bush (Houston) is egy reptér névadója lett már, hogy Jasszer Arafatról (Rafah), Ben Gurionról (Tel Aviv) és Dzsingisz kánról (Ulánbátor) horrible dictu Imelda Marcosról (egy kis mucsai filippinó reptér) ne is beszéljünk, akkor miért ne lehetne Liszt is névadó. Inkább ő, minthogy egy politikusról vagy egy sportolóról nevezzük el.

Amúgy meg való igaz, hogy úgyis a hely fog számítani továbbra is. A berlini (Lilienthal - Tegel) varsói (Chopin - Okecie), a krakkói (II. János Pál - Balice) és a bukaresti (Coanda - Otopeni) reptereknél is a másodikként felsorolt helymegjelölést használja amúgy mindenki, vagy csak szimplán azt mondja, hogy "repülőtér" a település nevével jelzős szerkezetben...

hoplita 2011.03.17. 18:28:49

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Taglózni még nem taglóztam...az még kimaradt.

@szaktatar:
Nem tehettem meg, hogy nem veszem meg.....nagyon akciós vétel vót.
Hülye lettem vóna kihagyni.
Köszi...:)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.17. 18:44:04

@hoplita: Én is csak egyszer csináltam. Remegett kezem lábam, mellé is ment... A bika felállt és elkezdte üldözni a haverjaimat. Én egy kötéllel a bikát. Uhhh.. Soha többet. Filmbe illő jelenet volt, ahogy menekült a nép! Az egyik úgy szaladt át a sövényen, hogy le se lassult. A másik Bubkát megszégyenítő ívben pattant át az egynyolcvanas kerítésen.
Mondják, hogy a medve nem játék. A bika sem! :)

fokabacsi 2011.03.17. 18:48:36

@hoplita: Aki a fegyvertől jujgat , az mehet a büszkeségnapi felvonulásra. Semmirevaló katona sosemvolt vöcsög !

Hajszás Láncos 2011.03.17. 19:05:49

Csak annyit szeretnék mondani, hogy a fidesznek igenis van programja. Üssetek! :-)

hoplita 2011.03.17. 19:12:31

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Valamikor régen, még a 90-es években tartottam hízómarhát..vagyis bikákat, de csak kis súlyig neveltem őket...egy három, három és fél mázsás bika még nem olyan veszélyes jószág.
Persze etetésnél úgy tettek azok is arrébb a jászolnál, mint egy rongybabát.
Szerencsére nem kellett egyet sem kényszervágnom, magamnak meg luxus lett volna a drága, export magyartarka növendékbikát levágnom.
Úgyhogy a taglózás nálam kimaradt...egyelőre.
Egyébként nem nyűgöztétek le a taglózás előtt...?
Bátor, tökös skacok vótatok..:))

@fokabacsi:
Én is így vagyok vele.
A fegyvertelen ember alattvaló, rabszolga, a fegyveres POLGÁR.

fokabacsi 2011.03.17. 19:28:39

@hoplita:" A fegyvertelen ember alattvaló, rabszolga, a fegyveres POLGÁR."
Egyetértek veled ! Már csak a Jobbikban reménykedek. Mert a többi politikus homokszekszuális. Még volt amelyik fel is vonult ! Mit várjon az ember .

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.17. 19:48:47

@hoplita: A Jobbikban nem igazán hiszek, de a többi résszel egyetértek! Nem a fegyver, hanem az igénytelen és sötét ember gyilkol! Kár szépítgetni, de a hétköznapoknak is biztonságot ad. Én anno 18 hónapig, szinte minden nap fegyverrel nyomtam katonáknál, soha baleset nem volt. Fegyverhasználat tudatosan igen! De jogosan! Csak szabályozás és szoktatás kérdése! Aki nem bírja megszokni, max. megkapja azt a golyót! Élni és nem visszaélni kell vele. Clint Eastwood nem véletlenül az amerikai fegyverlobby egyik arca! Persze ki lehet forgatni, de megnézném, hogy egy amerikai fegyverjoggal felruházott területen (pl. kultúrállamban ha az én magánterületemen, lakásomban illetéktelenül tartózkodó golyót kap, akkor max. a rendőr letakarja hullát) mennyivel esne vissza egyből a fosztogatás és "megélhetési bűnözés". Bár a hullaházak forgalma is nőne, az tény!

Kartal (rezervált) 2011.03.17. 19:54:21

@Hajszás Láncos: pe, láttam, valamelyik programozó írta... látszik is az ország működésén...

@Boli: asszem slotákiában olyan 34%-kal esett vissza az erőszakos bűncselekmények és betörések száma, amikor birtokvédelemre engedélyezték a sörétes fegyvert. Forrást ne kérjetek, csak az emlékezetemre hagyatkozva mondom ezt.

hoplita 2011.03.17. 20:10:41

@Kartal (rezervált):
A számra jól emlékeztél, csak arányban tévedsz...34%-RA, vagyis a harmadára...!!!!
De ugye ezt nem nagyon emlegetik a politikusaink...nekik van fegyverük is, magánhadseregük is...a zalattvaló meg dögöljön meg, miután fizetett.:(

@Boli:
Nem a Jobbikban kell hinni, hanem magunkban....mégha kicsit fellengzősen hangzik is.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.17. 20:22:53

@hoplita: Nézd, nálam, otthon, bepróbálkozhat akárki. De tanúskodni csak én fogok! :) Az én verzióm és a halottkémé...

Hajszás Láncos 2011.03.17. 21:04:14

@hoplita: Á, nem merik már megtanítani a fiatalokat a fegyver használatára. Ahol ilyen elnyomás van, ott legjobb, ha nem is értenek hozzá, mert még netán ellenük fordítanák a puskacsövet... éppen ezért nem lesz itt soha fegyveres birtokvédelem sem. Nekik rabszolga kell, alattvaló, akit egy vízágyúval sakkban lehet tartani, és szűkölve szalad haza az óljába. Hogy felfegyverkezzen a lakósság? Medve anyám, hát önmaga ellensége melyik politikus lenne? Szegény gyurcsány is csak azért úszta meg a tankos malőrt, mert elfelejtették feltölteni a martinelli téri benzinkútnál... ha el nem felejtették volna, ugyancsak rosszul járhatott volna őkelme.

Hajszás Láncos 2011.03.17. 21:08:56

@Boli: Aham, aztán ha egy holdvilágos éjjelen a nyakadra jön az elhúnyt egész fámíliája, és rádgyújtják a tetőt, akkor mit csinálsz?

fokabacsi 2011.03.17. 21:15:12

@Hajszás Láncos: Lehet, hogy ránkgyújtják, de előtte szolgámnak előremegy vagy hat-nyolc !

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.17. 21:20:40

@Hajszás Láncos: Hasonlókat én is, de csak szigorúan preventív előjellel! Hisz nálunk nem lehet hátrányos megkülönböztetés! Nem ajánlanám egy féregnek sem, mert nem én fogok akkor innen elköltözni, előbb ég egy másik városrész akkor. :) De vagyunk ezzel szerintem így néhánya, jobbikos szúnyogok nélkül is. Sokkal többen állnának ki mellettem, mint amekkora azok "rokonsága"...

kacsa! 2011.03.18. 01:29:46

Ledobta az agyam az ékszíjat, amikor a cigányáfa-csökkentést olvastam. Nem semmi. Nem kellene a focilabdák áfáját is 5%-osra csökkenteni? Tudja, hogy nagy hagyománya van a FOCInak Magyarországon...
Most elolvastam a Petőfi cenzúrát is. Ezeknek semmi sem szent. A himnuszt nem kellene lecserélni?

kacsa! 2011.03.18. 01:56:05

@zero: Szép termés.
Még egy év sem telt el a négyből, horror lesz.

kacsa! 2011.03.18. 01:59:33

Azért a cenzúrázott Petőfit mismásoló sajtónyilatkozat utolsó bekezdése se kutya, nem bírom, hogy ne szúrjam be:
"Idén több tízezer ember a kordonokkal, gyűlöletkeltéssel teli megosztott ünnepek után végre valódi közös, nemzeti ünnepként ünnepelhette március tizenötödikét. Értetlenül és megdöbbenve állunk minden olyan próbálkozás előtt, amely ezt az ünnepet utólag el kívánja venni az emberektől. "
A Sajtószabadságért rendezett tüntetésen meg csak lézengtek...

eszkep 2011.03.18. 08:03:24

Zero, már megint elgurult a gyógyszered?

1. Sörfőzés
Nem tudom, kell e gyorselemzés a Jövedéki Törvény sörre vonatkozó szabályozásáról, mindenesetre a magyarországi sörfőzdék megmaradása és VERSENYKÉPESSÉ tétele - abban a szutykos EU-ban, ahova a szavazók retardáltabb 95%-a beszavazta az országot - igenis fontos. Mondjuk zero-tól, aki annyira sötét, hogy ha az Index-től azt a direktívát kapja, hogy a bővülő foglalkoztatottság kapcsán növekvő munkanélküliségről írjon, attól nem várok mást.

2. Vadászok és a késeik
A magyarországi fegyvertartási rend vitathatatlanul túl bürokratikus (amellett, hogy szigorú, az egy másik fogalom). Most nem mennék bele, hogy egy sima önvédelmi fegyver is mennyi hercehurcával jár, az viszont örök igazság: aki fegyveres bűncselekményre szánja el magát, úgyis szerez fegyvert.

"A roma-gyilkosságokat pont lopott vadászfegyverekkel követték el"
Ennek semmi köze a fegyvertartási rendhez, sokkal inkább az örök igazsághoz, amit fent írtam. Zero esetleg azt is leírhatná, hogy évente hány bűncselekményt követnek el legálisan tartott fegyverrel?

3. Hagyományőrzők
Teljesen triviális, nem értem ezzel mi a probléma.

"Vagyis, ha hagyományőrzés céljából utazol, akkor nem is kell becsomagolnod a kardot, buzogányt, lóghat az oldaladon, hátadon."
nagyfokú unintelligenciára vall ez a megállapítás, közvetlenül ezen idézet alatt: "rejtve vagy a szokásos módon becsomagolva, szétszedve vagy zárt tárolóeszközben, illetőleg egyéb biztonságos módon történik."
A szamurájkard (vagy esetleg machete - közismertebb nevén bozótvágó) egyébként mennyiben számít hagyományőrzésnek hazánkban???

4. Ferihegy
"Mi köze van Liszt Ferencnek a repülőtérhez?"

Zero itt még saját magát is képes volt alulmúlni, ami ekkora butaság mellett már szép teljesítmény.

Mi köze van Kennedy-nek az USA legforgalmasabb repülőteréhez??? Semmi???

"azt sem tudják, hogy Liszt magyar volt"
Nevezzük talán Chuck Norris-nak??? Öt legalább ismernék...

Kiharcolt áfacsökkentés
Az ÁFA nyilvánvalóan túl magas, és az is marad egy ideig még, köszönhetően a szigorú költségvetési politikának. Nyilvánvalóan csak olyan helyen lehet csökkenteni idén, ami nem csökkenti érezhetően az ÁFA bevételt.

Zero, te tényleg annyira primitív vagy, hogy azt hiszed, hogy egy államapparátus egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni prioritási sorrendben? Akkor amíg nem csökkentjük az államadósságot elfogadható szintre, addig ne történjen semmi?

eszkep 2011.03.18. 08:05:43

@kacsa!: breaking news!
A Himnusz is hiányosan hangzott el! Hét versszakot "kihagytak"!
Majomparádé...

guma 2011.03.18. 09:17:58

@eszkep: ne mosd össze a történteket!

itt a vers eleje és vége ELHANGZOTT!
szerinted időhiány miatt maradt ki a szabad sajtó napján a 12 pont egyik legfontosabb üzenete?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.18. 09:29:56

@guma: Jajj ne kötekedj már. A kínos részeket kihagyták, hátha a droidok között van egy-két olyan aki az eszét is használja (rendszerhiba okán) és még a végén kételkedik az egy és igaz Orbánban. :)

guma 2011.03.18. 09:35:52

@Valahol Máshol: baszki! (jó, hogy figyelmeztetsz. xD :)

márciusi ifjakra emlékeztünk!
forradalomra!
és a követelésük az smafu?!
de a fiatal arcok kellettek pézért, védeni?
pedig 800 millkát a vezér védelmére (a "tömeg" talán azér oszlott mert csak a beszédig fizettek?)!
áh, hüjjjjjjjjje vagyok teljesen...

zrobasé 2011.03.18. 11:03:09

@eszkep: "abban a szutykos EU-ban, ahova a szavazók retardáltabb 95%-a beszavazta az országot "
ééés ugyanezen retardált szavazók közül sokan 2010-ben a fideszre szavaztak...ergo a fidesz is szutykos :)

guma 2011.03.18. 11:46:05

@zero: ez mekkora!

"Esztergomban nincs szövetség a Fidesz és a KDNP között, nincs együttes érdemi munka sem az önkormányzat bizottságaiban, sem a képviselő-testületben - közölte a KDNP helyi elnöke. Mészáros János elmondta: nyílt levélben fordultak a képviselő-testülethez és a polgármesterhez. Ezt egyrészt figyelemfelhívásnak szánták, hogy az adósságrendezési eljárás ne jusson el a csődeljárásig, másrészt kérték, hogy ne használják a Fidesz-KDNP-frakció elnevezést, mert ilyen Esztergomban nincs. Mészáros elhatárolódott a két párt nevével kiadott közleményektől is."

Ironfist 2011.03.18. 12:38:33

@eszkep:
"az igazolható munkavégzéshez (tevékenységhez) szükséges szállításon kívül"
Ezen KÍVÜL. Learn to read, noob.

"A szamurájkard (vagy esetleg machete - közismertebb nevén bozótvágó) egyébként mennyiben számít hagyományőrzésnek hazánkban???"
Úgy utálom, ha valaki egyszerre egy halom írásjelet tesz a mondatai végére... Na de sebaj, fogadjuk el, hogy vannak ilyen retardáltak az országban. Hogy a szamurájkard mennyiben hagyományőrző? Talán ugyanannyiban, mint a lovagi vívás német stílusban, és teuton páncélban. Meg a római stílusú hagyományőrzések. Vagy te, mint csekély értelmű medvebocs, azt hiszed, egy országban csak az adott ország történelmét lehet hagyományőrizni? Szánalmas vagy.

""azt sem tudják, hogy Liszt magyar volt"
Nevezzük talán Chuck Norris-nak??? Öt legalább ismernék..."
Most javíts ki, ha tévednék, de azt írta zero, hogy Liszt Ferencet nem ismerik, vagy azt, hogy nem tudják, magyar volt? Én utóbbit olvasom ki ebből - lévén nem is volt magyar, még csak magyarul sem tudott...
Learn to read, noob. És ha már próbálsz trollkodni, talán olyanokat mondj, amik egyrészt vonatkoznak az idézett részre, másrészt nem komplett faszságok! Chuck Norrisról azért nem nevezhetnek el földrajzi helyet, fgoalmat, ilyesmit, mert MÉG ÉL, te pöcs.

"örök igazság: aki fegyveres bűncselekményre szánja el magát, úgyis szerez fegyvert."
Így is van, lehessen az újszülötteknek is papír nélkül fegyverük! Te hülye vagy. Ha már a fegyver beszerzése is bűn önmagában, szerinted ez hány embert tart vissza attól, hogy megtegyék? Elárulom, sokat. Ugyanis ha az ember egy kétségbeesett pillanatában fegyveres bűnre szánja el magát, az elég macerás lehet, ha nincsen fegyvere.

És még valami. Fellengzősen megsértődsz, és felemlegetsz olyan felháborító dolgokat, ha veled személyeskednek, de te semmi másért nem jársz ide, csak hogy személyeskedhess, és a baromságaiddal fossad tele a blogot. Vagy tényleg szellemi fogyatékos vagy, vagy ekkora fideszrajongó (bár a kettő nem zárja ki egymást, sőt!), de tök jó volna, ha normális stílusban tudnád írni, amit írsz. Ugyanis ha mindenkit elhordasz minden sötét tahó fasznak, kizárólag azért, mert ellenkező véleményen vagy, akkor még a végén lebuksz, hogy tényleg fideszes vagy. kthxbai

hoplita 2011.03.18. 13:22:22

@Ironfist:

"......örök igazság: aki fegyveres bűncselekményre szánja el magát, úgyis szerez fegyvert."
Így is van, lehessen az újszülötteknek is papír nélkül fegyverük! Te hülye vagy. Ha már a fegyver beszerzése is bűn önmagában, szerinted ez hány embert tart vissza attól, hogy megtegyék? Elárulom, sokat. Ugyanis ha az ember egy kétségbeesett pillanatában fegyveres bűnre szánja el magát, az elég macerás lehet, ha nincsen fegyvere....."

Marhaságokat beszélsz, eszkepnek van igaza.

Egyetlen példa...
Menj át a sógorokhoz és úgy veszel a boltban sörétes puskát, hogy még az adataidat sem írják fel a boltban....vagyis mintha kenyeret vennél.
Valami oknál fogva mégsem lövöldözik egymást halomra arrafelé......és az átmászkáló cigányaink is óvakodnak az erőszakos behatolásoktól.
Vajon miért...?

bunko_jobbos 2011.03.18. 13:23:47

1. Miért baj az, ha a Liszt Ferenc emlékévben elnevezik róla a repteret? Ebbe minek belekötni?

2. A prímás baszki nem csak az, aki a vendéglőben zenél, hanem a népi zenekarok is, akik a táncházakban zenélnek és a magyar kultúrát ŐRZIK.

fokabacsi 2011.03.18. 13:29:08

@bunko_jobbos: Mert ha valami zsidóról neveznék el, akkor az jó lenne a kulturálatlan jószágoknak.
Azt sem tudja ki az a Liszt Ferenc ! Mit vársz tőle?

Ironfist 2011.03.18. 15:17:12

@hoplita:
Ott azért van annyi jólét, hogy az emberek nem ragadtatják magukat kétségbeesetten mondjuk bankrablásra. De hidd el, ha hirtelen beállna náluk az államcsőd, akkor egy fokkal nagyobb vérengzés lenne, mint nálunk, mivel mindenkinek lehetett fegyvere - ahogy te fogalmaztál - mintha csak kenyeret vett volna.

hoplita 2011.03.18. 15:36:19

@Ironfist:
Szlovákiában sem járnak bankot rabolni az otthonvédelemre tartott sörétesekkel és egymást sem lövik halomra.....ha már az osztrák példa nem elég jó neked.
Rajtad is megláccik, hogy még azt a nyomorult sorkatonait sem szolgáltad le....és nem az előnyödre.

Ironfist 2011.03.18. 15:51:55

@hoplita:
Most mi bajod van velem? Csak véleményt mondok, te meg úgy ugrasz nekem, mintha valami eltaposni való féreg lennék. Miért kell ilyen agresszív, személyeskedő hangvételt megütni? De tudod mit? Szarlak le. Ha ekkora fasz vagy, hogy lehetetlen veled normálisan beszélgetni, hát akkor ugass másnak, vagy akár nekem, innentől nem érdekelsz, felsőbbrendűkém.

hoplita 2011.03.18. 17:45:49

@Ironfist:
Nem vagy te egy kicsit mimóza.....?
Véleményt mondasz, megalapozatlant, mert gőzöd nincs a témáról, rád pirítanak és besértődsz...?
Érdekes...:)

szaktatar 2011.03.18. 20:48:15

@Ironfist:
"Ha már a fegyver beszerzése is bűn önmagában, szerinted ez hány embert tart vissza attól, hogy megtegyék? Elárulom, sokat."

lóphaszt. a briteknél 1996-97 folyamán betiltottak minden kis- és nagy kaliberű maroklőfegyvert még a gázspray is tilos, mégis Londonnak van a legxarabb bűnügyi statisztikája az eu fővárosok közt.

"Ugyanis ha az ember egy kétségbeesett pillanatában fegyveres bűnre szánja el magát, az elég macerás lehet, ha nincsen fegyvere."

kalapács, csavarhúzó, láncfűrész. mind3at fegyverként lehet használni, mind3at használták bűncselekmény eszközeként.
tíccsákbe' mind3at?
médiabaromságok beszopása helyett inkább gondolkodjál.

szaktatar 2011.03.18. 20:51:01

@Ironfist:
"Ott azért van annyi jólét, hogy az emberek nem ragadtatják magukat kétségbeesetten mondjuk bankrablásra"

a jólétnek ehhez semmi köze. Brazília gazdasága ezerrel dübörög, mégis a hadsereget kellett kivezényelni. jah, és ott is a miénkhez, vagy brithez hasonló restriktív fegyvertörvény van...

szaktatar 2011.03.18. 20:55:15

@Ironfist:
"Csak véleményt mondok, te meg úgy ugrasz nekem, mintha valami eltaposni való féreg lennék. Miért kell ilyen agresszív, személyeskedő hangvételt megütni?"

ezt te írtad:
"Így is van, lehessen az újszülötteknek is papír nélkül fegyverük! Te hülye vagy."

miért kell ilyen agresszív, személyeskedő hangvételt megütni? :-o

Ironfist 2011.03.18. 22:06:06

@szaktatar:
Olvass kicsit vissza! Eszkep eleve úgy jött be ide, hogy mindenki fasz, aki nem vele ért egyet. És egy kicsit visszaszemélyeskedtem, de ha jól emlékszem ezt le is írtam a kommentem végén. De annyira bírom, hogy egy-egy mondatomat kiragadnak a környezetéből, és ezért kárhoztatnak.

Mondjuk nem tudom mit csodálkozom, hiszen ezen a blogon kiutálják azt, akinek más véleménye van, mint a többieknek...

szaktatar 2011.03.19. 00:22:44

1. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
2. eszkep sötetnarancs droid. nem kell komolyan venni.
3. semjén akármekkora fax, a ftv. kapcsán nem mond hülyeséget.
neked is csak azt tudom mondani, hogy olvasd el a hatályos ftv.-t, ill. a nemrég hatályba lépett módosítását. kész agyrém.
www.kaliber.hu/jog-es-fegyver/jog-es-fegyver-145.html
www.kaliber.hu/jog-es-fegyver/jog-es-fegyver-146.html

Ironfist 2011.03.19. 00:30:51

@szaktatar:
"1. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten."
Na pont ezért írtam úgy eszkepnek, ahogy. És te pont az én úgymond "visszaszemélyeskedésemet" idézted, mintha én kezdtem volna valami trollkodást, holott csak rá akartam vele világítani vele valamire.

"3. semjén akármekkora fax, a ftv. kapcsán nem mond hülyeséget.
neked is csak azt tudom mondani, hogy olvasd el a hatályos ftv.-t, ill. a nemrég hatályba lépett módosítását. kész agyrém."
Ettől még lehet véleményem, nem?

trojka 2011.03.19. 07:13:35

@fokabacsi: Egyszer kidobolták az egyik faluban, hogy a kulturban Lisztröl lesz elöadás. Este tele lett a helyiség, az összes gazda ott szorongott egymáson. Na, jött egy csokornyakkendös "vasaltnadrágos", elkezdett Liszt Ferenc életéröl, munkásságárol beszélni. Kb. öt percig birta a nagyérdemu, utána az egyik felszolalt, hogy ne csináljanak belöluk bolondot, ök a lisztröl akarnak valamit hallani. amikor nagynehezen megmagyarázták, hogy ez nem az a Liszt, az elöado meg a szervezö a vészkijáraton menekultek el, mert ugyan megszabdalták volna a gunyájukat. (Amugy, mi lenne, ha a repteret Nemecsek Ernöröl neveznék el? Csupa nagybetuvel.)

fokabacsi 2011.03.19. 07:21:50

A szomorú az, hogy még ma is vannak sokan akik nem nagyon tudják kicsoda micsoda az a Liszt Ferenc. Arról nem is beszélve, hogy zenét nem hallgatnak. Én nem tehetek róla de minden olyan zenét szeretek amelyiknek karaktere van, a death-metáltól a klasszikus zenéig. De ha "zenét" hallgatok az csak klasszikus lehet. a Ferihegy elnevezés , az úgyis olyan gyerekes volt .

fokabacsi 2011.03.19. 07:25:06

@Ironfist: Nem tudom honnan veszel ilyen idétlenséget. Ha vérengzeni akarnak bárhol, ahhoz nem mindig kell fegyver. Lásd '56 ! Inkább néhány erős kenderkötél.

fokabacsi 2011.03.19. 07:27:44

@szaktatar: "médiabaromságok beszopása helyett inkább gondolkodjál. "
Ahhoz szükség lenne némi sütnivalóra. Aki nem tanult hanem beidomították , attól mit vársz?

Hoppázó Beléndek 2011.03.19. 10:28:44

@guma: nem szerinte maradtak ki a versszakok időhiány miatt, hanam a pártbrossúra szerint. eszkep csak ezt böfögi vissza. saját véleménye nincs. de ne kergesd el, mert rendkívül jól szórakozunk rajta! :)

Ironfist 2011.03.20. 18:41:14

@fokabacsi:
Idomították a jó anyádat, te féreg.

fokabacsi 2011.03.20. 19:57:58

@Ironfist: Tudod te lábasjószág, akinek nem inge , az nem veszi magára ! Akire ráillik az meg vegye be !

fokabacsi 2011.03.20. 20:01:23

@Ironfist: Ja és még valami cigánygyerek ! Ha nem szólók hozzád akkor anyáddal társalogj, az rokonod.

Ironfist 2011.03.21. 10:47:00

@fokabacsi:
Milyen egy undorító taposni való hulladék vagy te... nekem trollkodsz, nem közvetlenül persze, és aztán még te ugatsz, ha merészelek visszaszólni? És még te mondod másra, hogy cigány? Überlol. Gusztustalan vagy, tipikus mintapéldája gerinctelen fajodnak.

De tudod te is az a szar vagy, aki nem ér fel a csizmaszárig... nem foglalkozom ilyen kutyákkal, mint te.

fokabacsi 2011.03.21. 10:56:36

@Ironfist: Igazad van ! Neked a csizmádon 170 magasan van belül a szar te féleszű hülye. Széttaposhatod az anyádat az közeli rokonod te tetű !

Ironfist 2011.03.21. 16:41:31

Jaj, na ne már. Ignoráltam ezt a patkányt, mégis ugat? Fene a blog.hu válaszértesítőjébe.

fokabacsi 2011.03.21. 16:48:36

@Ironfist: A családod a patkány te tetű ! A cigány anyád.

Ironfist 2011.03.21. 16:57:40

Nem tudjak valaki, hogy kell kikapcsolni a blogos válaszértesítőt? Összeszennyezi okádékával a postaládámat ez a kis görény.

Ironfist 2011.03.21. 17:12:41

Ó, köszi szépen , megvan :)

pecs2010 2011.03.21. 22:47:54

Sziasztok, ajánlom a facebook-os tiltakozó oldalt az átnevezéses szörnyűség ellen:

www.facebook.com/EzFerihegyNemLisztFerihegy

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.21. 23:19:06

@pecs2010:

igen, az egyik hülyeségre egy még nagyobb hülyeség az orvosság :)