Skip to content


       Szűrés lista

A kecskeméti "szanatórium"

A kecskeméti "szanatórium":










A fényképeken a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet látható, Kecskeméten.

A Bors szerint akár ide is kerülhet Stohl. Szerintük ide többnyire azok kerülnek, akik vétlen bűncselekményt követnek el, bár akkor nem értem, hogy miért itt töltötte le Stadler a három évét, amikor több mint 2 milliárd forint kárt okozott az államnak, adócsalással, jogosulatlanul igénybe vett áfa-visszaigényléssel és még sok egyéb hasonló bűncselekménnyel vádolták.

Ide javarészt vagyon elleni bűncselekmények, rablások, lopások, sikkasztások elkövetői kerülnek, akiket semmi erőszakos, vagy élet ellenes bűneset nem terheli őket, írta helyszíni riportjában a Régiónapló ("A börtönben soha nem mondják, hogy: Viszontlátásra").

- zárkák helyett parkettás szobák vannak.
- az ajtók kulcsait az elítéltek zsebre tehetik.
- mindenki tetszése szerint berendezheti szobáját, pl a saját tévéjét is beviheti.
- az étkezés sem a cellában történik, hanem a közös étkezőben, ahol egyébként különféle kultúrműsorokat is rendeznek.
- a fürdés naponta kötelező, óránként tíz percet lehet telefonálni, és internetezni is van mód.
- dolgozni a mosodában és a faiskolában lehet.
- a rabok egy része a városban talált munkát, ugyanis a cégek ugyanis kikérhetik és leszerződtetik a börtönből a szakembereket, így Stohl akár a a kecskeméti Katona József Színházhoz is kerülhet.
- a városban nem kell viselni a rabruhát.
- havonta négyszer 24 óránál rövidebb eltávra is jogosult
- büntetése második felében egy-egy hétvégére haza is mehet. Ilyenkor, mint egy szállodában, leadja a recepción a szobakulcsát.

No, ez kellemesebb helynek néz ki, mint a híres padlófűtéses sopronkőhidai intézmény :)
Valaki az ilyen büntetési módszerekben hisz, valaki meg a "Tent City"-félében.

Elnézést kérek a poszt tartalmáért azoktól a középiskolás, főiskolás vagy egyetemista kollégista olvasóktól, akik nagyságrendekkel sanyarúbb körülmények között laknak valamelyik volt munkásszállóból átvedlett kollégiumban. Ez van srácok ...

(fotók innen)

Címkék: bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr822798225

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: És Orbán kivezeté az országot a bűnös EU-ból 2011.04.05. 07:44:07

  Legalábbis erre következtetek minden megnyilvánulásából.  A legfrissebb az, hogy „Mi nem Európában, hanem Magyarországban hiszünk. Számunkra Európa nem hit, ész kérdése.” Magyarul az EU le van tojva, egyébként is csupa hüly...

Trackback: Magyarország híre egyre rosszabb a nagyvilágban 2011.04.04. 19:07:56

Egy eredménye van a Jobbik provokációjának: újabb éket vert a szomszédok közé....

Trackback: Magyarország híre egyre rosszabb a nagyvilágban 2011.04.04. 19:07:55

Egy eredménye van a Jobbik provokációjának: újabb éket vert a szomszédok közé....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2011.04.04. 11:15:28

hiányolom az őrtornyokat.
vagy azt a Jehova Tanúi viszik be nekik? Drogot hogy lehet bevinni? Seggbekukizáshoz van külön szoba? Nőt fogadhatnak?

vicc b+

Nuuk 2011.04.04. 11:16:29

Hiába no, nehogy már az egyetemisták jobban járjanak, mint az adócsalók meg a gázolók. De aztán legyen ám sok-sok Nobel-díj!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 11:17:03

@Secnir:

nem tudom ... lehet a csík kokó ki lesz készítve ezüsttálcán minden este .... :-)

nyugatioldal 2011.04.04. 11:17:49

Szállás, koszt mint egy szállodában, közben meg kitanulja a szakma csínját bínját a lakó. Cégek ezért fizetni szoktak...

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.04.04. 11:18:54

Jaja, ajánlom az ELTE hírhedt kolijait: nagytétényi úti, budaörsi - na az utóbbiban a téglák lógtak ki a falból a vezetékekkel...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 11:19:22

Amúgy laktam már szarabb helyen is, egy csillagos hostelben ...és ott még fizetni is kellett :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.04.04. 11:21:35

Bocs, de nem tudok a jóízlés határain belül hozzászólni.

dr. Aullah 2011.04.04. 11:22:39

Erről eszembe jut a politikus vicc az óvodáról, iskoláról meg a börtönről.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.04. 11:24:25

Eszem faszom megáll! Tent City az egyik, ez a másik véglet.
Egyébként mi a menü?...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 11:25:46

Annak, aki nem érti, hogy az első képen mit keres ott az a kutya, aki azt az almát nézi ezerrel :
www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/338097

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 11:27:08

@derelye vágó:

LOOOL ...tényleg!
Kántor törzsőrmester személyesen, megilletik a személyiségi jogok :))))

devisionhun 2011.04.04. 11:28:37

Tent City az összes mocsoknak. És termeljék ki a saját ellátásukat (és ugye az őrökét is) pl kőaprítással, napi 14órában. Fürdés ott is kötelező, de télen meguknak kell megoldani a víz melegítését...

ketroot 2011.04.04. 11:30:50

Az nem világos nekem, hogy hogy kerülnek ide a vétlen bűncselekményekkel, akkor azok, hogy lehetnek pl. rablók? Elképzelem, hogy a 19 éves Gusztika ide kerül, életében nem látott még angol wc-t, szerintem ki se akar majd jutni...:D

dr. Aullah 2011.04.04. 11:32:19

Amúgy tényleg nem lenne rossz egy ilyen "börtön" akkor, ha tényleg olyanok kerülnének oda, akik megérdemelnék: Pl elsőként büntetett, semmi erőszakos, semmi nagy értékű lopás, saját hibáján elkövetett valamit (tud valaki erre egy példát mondani? Mert nekem egy ilyen sem jut eszembe)
De sajnos pontosan tudjuk, kik mennek oda: A protekciósok. Ezért szart sem ér.

sárkányfő 2011.04.04. 11:33:50

Szerintem ez így oké. A vétlen elkövetőket nem kell megtörni meg bediliztetni pincebörtön jellegű cellákban hónapok-évek alatt, meg kirekeszteni a társadalomból. Így is lesz idejük gondolkodni bőven. Sőt, örülök, hogy legalább ebben egy civilizált országra hasonlítunk, annyi más területen kell szégyenkeznünk.

Az meg hogy némely kollégium szarabb, sőt szerintem legalább százezrek élnek szarabb lakásokban, az tény, de ez nem azt jelenti hogy ez a börtön túl jó, hanem hogy azok túl rosszak.

Apafarkas 2011.04.04. 11:34:48

Stadler vétlen volt. Az úgy történt, hogy egy este hazament kicsit ittasan, és nem nézte mit csinál. Valamit firkált az asztalon lévő papírokra.
Aztán hirtelen arra lett figyelmes, hogy kb 2 milliárdnyi ÁFA visszaigénylődött...

sárkányfő 2011.04.04. 11:35:45

@derelye vágó:
:)
vicces kedvében volt a képszerkesztő srác :)

Mr.Wagner 2011.04.04. 11:40:13

@derelye vágó: ez a fenykep feldobta a napomat, pedig eleg szarul indult.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 11:40:16

@sárkányfő:

Sajnos ide éppen nem azok kerülnek, hanem akik "megveszik" a helyet ...

eszkep 2011.04.04. 11:40:22

"Elnézést kérek a poszt tartalmáért azoktól a középiskolás, főiskolás vagy egyetemista kollégista olvasóktól, akik nagyságrendekkel sanyarúbb körülmények között laknak valamelyik volt munkásszállóból átvedlett kollégiumban."

Azokról meg már ne is beszéljünk, akik voltak még katonák... Eszem megáll!
A finanszírozás konstrukciójáról, meg már jobb (?) nem is beszélni. Bár ha jól emlékszem, erről a börtönről volt anno szó e kapcsán?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.04. 11:40:24

@Aullah: Pl: végzett orvos vagy 10 éve, összeesik melletted egy ember szívrohamban és újra kell élesztened. Kötelező. De mivel te eddig csak mellplasztikával foglalkoztál elbénázod, az ember meghal. Vétlen bűncselekmény.
Ha jól emlékszem Jackson orvosát is ilyesmivel vádolj(t)ák.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.04.04. 11:41:19

Lassuk jol ertem-e:
-fehergalleros bunozokent szarra keresem magamat, lopok, csalok, hazudok
-ha elkapnak jobban elek mint a koleszos kis pocsok
-odabenn kepezhetem magam, kutyit tarthatok, kapcsolatokat epithetek, muholdadast nezhetek
-par even belul rehabilitalnak, torlik a sittes multat, kapok ujra erkolcsit, mehetek dolgozni ujra fehergalleros bunozokent akar...
Tetszik...miert is vagyok becsuletes?????

tkgabor 2011.04.04. 11:41:21

Eszem-faszom megáll. Hát b+. Én három koliban is laktam sokkal szarabb körülmények közt, és a mostani albi is csak valahol ezen a szinten van.
Sok rabok jogaiért rinyálóknak felvésém egy baseball ütőre, hogy a börtön azért van, hogy sérüljenek a rabok jogai és jól elverném vele!

dr. Aullah 2011.04.04. 11:41:50

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Köszönöm.
Szóval ha ilyenek mennének oda csak, akkor jó lenne.

sárkányfő 2011.04.04. 11:42:43

@zero: ezt kifejtenéd kicsit bővebben? mi az hogy "megveszik"?

sz4sz4 2011.04.04. 11:46:26

LOL, kitakarták a kutya szemét is!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.04. 11:48:28

@sárkányfő: Szerintem ha ezt valaki bővebben kifejtené, másnap hiányozna a munkahelyéről..

Viktus 2011.04.04. 11:51:52

wifi nincs is? ejnye , de szar ...

Geza 2011.04.04. 11:51:55

Én arra is kíváncsi lennék, hogy vajon mit érez az itt szolgálatot teljesítő Szabó XXIII János törzsőrmester, amikor a nap végén megindul haza a jelzáloggal tökig terhelt 48 m^2-es panellakásába, gyereket vállalni nem mer a nejével, mert a 90e Ft-os illetményéből arra már nem futná, ugyanakkor a kapun kilépve tisztán érzi magán az intézmény ablakaiban könyöklő 'elítéltek' szórakozottan lesajnálótól megértően szánakozóig terjedő pillantásait...

Most komolyan, ha olvassa ezt valaki a BV-től, ugyan kérdezze már meg az ottani kollégáit, hogy vajon komornyiknak vagy házicselédnek érzik-e magukat, és vajon erre gondoltak-e, amikor felesküdtek?

Ja, és ha már itt tartunk, gyűjtsünk már aláírásokat, hogy ha már nem engedik ki Budaházyékat, legalább helyezzék már át őket ide :) !

Kartal (rezervált) 2011.04.04. 11:53:58

Én még voltam katona. Egyébként a jó ízlés határain belül én sem tudok hozzászólni.
Ez van. Maffia által irányított ország vagyunk, és a maffia vigyáz tagjainak nyugalmára, testi épségére.
És csak EGY maffia van Magyarországon. Nem kettő, nem három, csak EGY. De az irányít mindent.

Egyéves Önkéntes 2011.04.04. 11:54:47

Úgy látom, Kántor személyiségi jogai sem csorbultak. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.04. 11:59:36

Ehhez én nem tudok kommentelni, az én szókincsem ehhez szegényes...

Kartal (rezervált) 2011.04.04. 12:00:14

"Ide javarészt vagyon elleni bűncselekmények, rablások, lopások, sikkasztások elkövetői kerülnek" - bocs, de a Régiónapló hülyeséget írt. A rablás eleve erőszakosan elkövetett bűncselekmény, tehát elvileg itt nem kerülhetne felsorolásra. Csalás, lopás, sikkasztás igen, de rablás nem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 12:00:48

@sárkányfő:

mit fejtsek ki? :)
Korrupció szintje nálunk a barátságos Csád szintjén mozog, szerinted a vétlen bűncselekményt (mu-ha-ha!) elkövető Stadler hogy került ide? :))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 12:02:46

@Kartal (rezervált):
@eszkep:

Azért volt annyi esze a Gyurcsány kormánynak, hogy először PPP börtönöket épített, biztos ami biztos, hátha lebukunk alapon :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.04. 12:03:24

Nemrég voltam kórházban látogatni.
Gondolom nem kell mondani, mennyire lepra hely, pláne ehhez a kulipintyóhoz képest, hogyaza....

nmi 2011.04.04. 12:06:49

néhány kép egy képzeletbeli magyar kollégium zuhanyzójából: imgur.com/a/w6DHC
... igen, azok cseppkövek!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.04.04. 12:08:46

@zero:

Miniszterek és államtitkárok ellátogatnak az egyik óvodába, megnézik, hogyan élnek a gyerekeink. A látogatás végén a miniszterelnök megjegyzi:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is éppen elegendő. A kelleténél jóval több játékuk van, takarékossági szempontból kevesebbet kell játékokra költeni.

Másik alkalommal, ugyanez a csapat meglátogat egy általános iskolát. A látogatás végén a ME ismét megjegyzést tesz:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is bőségesen elegendő. Fölösleges minden iskolának számítógép, elegendő, ha minden másodikban van.

A legközelebbi alkalommal, egy neves büntetés-végrehajtó intézetet látogat meg a kis team. Mikor a látogatás végére érnek, a ME megjegyzi:
- Itt a raboknak nagyon gyenge a koszt, fel kell javítani, több hús jár nekik.
Újabb konditermet kell nyitni nekik, és lehetővé kell tenni,hogy minden szinten legyen Internet-elérés.
Mire az egyik minisztere megkérdezi:
- Te viccelsz? Az ovisoknak meg az iskolásoknak az ételt felére csökkentetted, a játékot, meg a számítógépet elvetted tőlük, itt pedig a raboknak a lehető legmaximálisabb kedvezményeket akarod adni?
- Dehogy is viccelek, óvodába meg iskolába már nem fogunk járni, de ide még bármikor bekerülhetünk.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.04.04. 12:09:32

ha ezt tudom, már rég embereket csapok el kocsival "véletlenül".
ez aranyélet! semmi lakbér, se rezsi. nem lehet kimozdulni? ugyan már. ha az ember vihet be egy xbox-ot, akkor ki nem sz*rja le a külvilágot? :D a sok hülye becsületes ember meg dolgozzon napi 8 órát, adózzon és fizesse a számlát! muhahaha :D

sárkányfő 2011.04.04. 12:13:46

@zero: aha. naivan azt feltételeztem, hogy jogszabályi automatizmus szerint kerülnek ide vagy oda a rabok, de ha van emberi tényező a rendszerben, akkor persze más eset...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 12:15:25

A Régiónaplós cikkből:

"Nem túlzott itt a jólét? - kérdezem Gaál Bélától - hiszen mégiscsak börtönben vagyunk.

- Az elítéltek csak szabadságukban vannak korlátozva, egyéb jogaikban nem. Éppen ezért emberhez méltó bánásmódban kell részesülniük. Sokuknak éppen elég büntetés, hogy nem láthatják a családjukat, nem nézhetik, ahogy járni-beszélni tanul a gyermekük, vagy nem lehetnek súlyosan beteg hozzátartozóik mellett - mondja, miközben kopogtatás után benyitunk egy másik szobába. Idősebb férfi pattan fel a székről, majd elnyomja cigarettáját.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.04. 12:19:00

@zero: "miközben kopogtatás után benyitunk egy másik szobába" - gigaLOL. ez most börtön, vagy egy panzió? mert én már nem tudom eldönteni...

Homeoffice 2011.04.04. 12:23:30

@Seduxen:

Nem panzió... ott a szobában nem lehet bagózni.:)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.04.04. 12:27:16

@laspalmas:

Erről valahogy mindig eszembe jut a még ma is aktuális mondat:

"... fogod te még azt mondani, hogy a azt hittem a Hofi csak viccelt..."

Most ez mennyiben különbözik egy átlag magyar életkörülményeitől?!
Az átlag magyar is lakik valahol, ahol fizetheti a közüzemi számlákat, a hitel törlesztést... stb.
Ezen felül magának kell gondoskodnia, arról is hogy éhen ne haljon.
Ha szerencséje van, akkor talál munkát a városban... de persze csak ha a cég nem szerződtet le helyette egy büntetését töltő bűnelkövetőt.

Deto 2011.04.04. 12:29:05

A nagytétényi úti kollégium lakójaként én is inkább bűnöznék, mint tanulnék... összehasonlítva a körülményeket... :p

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2011.04.04. 12:32:38

Azért az valahol szörnyű, hogy ez a poszt tényleg létezik és április 1 már elmúlt.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.04.04. 12:34:44

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Na de azt a bírót, aki ezért elítél egy orvost már egy egész más jellegű szanatóriumba kéne zárni. Volt egyáltalán itthon ilyen eset az utóbbi 20-30 évben?

Marcellusca 2011.04.04. 12:36:30

@zero:
"Idősebb férfi pattan fel a székről, majd elnyomja cigarettáját." - Ja, igen. A dohányzás szigorítását (hogy nem lehet zárt munkahelyen dohányozni) nem terjesztenék ki a BV intézetekre.

Bakker, ma-holnap kint nagyobb lesz a szigor! :(

Énbagoly 2011.04.04. 12:36:44

Ez a börtön biztos eukonform. Ami még nem is feltétlenül lenne rossz, de az a baj, hogy ez itt nem Svédország, ahol ez alacsony színvonalnak számít.
Azért szégyen ilyen körülmények között rabokat tartani, mert sokan élnek rosszabb helyzetben, és sok közintézmény van sokkal rosszabb állapotban.

Atrox 2011.04.04. 12:41:38

Hát, nekem is a katonaság jutott eszembe. Az első dél-szláv válság idején voltam katona, amikor a szerb gépek valahogy mindig MO fölött fordultak. Folyamatos készenlét, betárazott AK-k, arra várva, hogy megyünk délre, mert esetleg szembekerülünk valamelyik szláv nációval. Elég komoly, hogy nekünk az életünket kellett volna adni azokért, akik ilyen körülmények között vannak börtönben, miközben mi 12-en laktunk egy nagyszoba méretű körletben és csak minden második napon volt meleg víz. Többen közülünk pedig kevesebbszer hagyhatták el a laktanyát, mint amennyiszer a cikkben szereplő rabok. Persze haza akkor sem jutottak, mert egy délután alatt mondjuk elég nehéz katonaként, vonattal megjárni oda-vissza például egy Budapest-Nyíregy útvonalat.

dr. Aullah 2011.04.04. 12:41:55

@Énbagoly:

"Azért szégyen ilyen körülmények között rabokat tartani, mert sokan élnek rosszabb helyzetben, "

Ez itt akik idekerülnek, azoknak ez egytől egyig rosszabb, mint otthon :D

Atrox 2011.04.04. 12:45:25

@zero: "- Az elítéltek csak szabadságukban vannak korlátozva, egyéb jogaikban nem."

"- havonta négyszer 24 óránál rövidebb eltávra is jogosult
- büntetése második felében egy-egy hétvégére haza is mehet. Ilyenkor, mint egy szállodában, leadja a recepción a szobakulcsát."

Csak én érzem úgy, hogy ez a szabadságkorlátozós duma egy kibaszott nagy bullshit?
Sosem értettem, hogy emberek miért hazudnak olyat, amiről az elmondás pillanatában nyilvánvaló, hogy hazugság, és ezt mindenki tudja.

dr.justice 2011.04.04. 12:49:32

Szerintem szükség van ilyen bv intézetekre is. Pl. ha - nem ittasan és nem bedrogozva -rosszul veszed be a kanyart és elcsapsz valakit a kocsiddal, nem jó lenne ha gyilkosok közé tennének, ahol naponta 23 órára be vagy zárva és a budi is a zárkában van. Azzal egyetértek, hogy a súlyos bűncselekményeket elkövetőket valóban nem szanatóriumba kell utalni, de adott esetben ilyen büntetés is megfelelő.

Van néhány tárgyi tévedés a posztban.

Vétlen bűncselekmény nem létezik. ( gondatlanra gondolhattál gondolom )
A rablás kifejezetten erőszakos bűncselekmény.

Ironfist 2011.04.04. 12:50:08

@zero:
Emberhez méltó? Az mennyire emberhez méltó, hogy nagyanyáméknál, amikor 50 év után egyszer elkésnek a villanyszámla befizetésével, mert nagyapám kórházi ápolásával "ütötték el az időt", egyből lebaszták a villanyt, és jópár-tízezer forintot kiszámláztak lekapcsolási, és ugyanennyit visszakapcsolási díjként? Az mennyire emberhez méltó, hogy azért nincs pénzünk sokszor kajára, mert az adónkból inkább ezeket a méltóságosságokat kell etetni, itatni, szórakoztatni, interneteztetni?

Meg csak szabadságukban vannak korlátozva... Ha szabadon kimászkálhatnak, és még csak rabruhát se kell viselniük, akkor miben is merül ki a korlátozás?

Én azt mondom, hogy az olyanoknak, akik nemi erőszakoskodnak, gyilkolnak, részegen/kábszeresen ülnek autóba, és okoznak balesetet, azoknak TARKÓLÖVÉS! Olcsóbb lenne fenntartani 3 vesztőhelyet, mint 30 börtönt, nem? És ez elég elrettentő is volna, hogy azért mégse garázdákodhasson a sok korcs szabadon az országban.
Aki pedig lop, annak levágni a kezét. Egy ideig sok félkezű lenne az országban. Egy ideig. ;)
Vétlen bűnesetekben pedig, az elkövető legyen köteles pénz/tettbeli támogatást nyújtani a sértettnek.

Különösen kegyetlen dolgoknál - mint amikor a pár tizenéves cigánysrác megerőszakolt, és élve meggyújtott egy kislányt, majd megúszták pár évvel asszem, csak, hogy ne legyen rászízmús - a szemet-szemért, fogat-fogért elvet kéne alkalmazni. Bár nem tudom kinek lenne gusztusa megerőszakolni, de az élve elégetés elég elrettentő lehetne, hogy többet ilyet ne csináljon senki.

Secnir 2011.04.04. 12:50:57

@Atrox:
"- büntetése második felében egy-egy hétvégére haza is mehet. Ilyenkor, mint egy szállodában, leadja a recepción a szobakulcsát."
-a kulcsok...
-köszönöm uram.
-...és nagytakarítást kérek, a wc el van kicsit dugulva, a szőnyeget porszívózzák ki, köszönöm. Holnap reggel jövök.

Énbagoly 2011.04.04. 12:52:59

@Aullah: lehet, hogy nekik rosszabb, mint otthon, de azért inkább nem sajnálom őket. :)

@Atrox: mert ezt adják nekik parancsba. És ennyi. Fegyveres szerveknél a kuss is benne van a munkaköri leírásban.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.04. 12:53:16

@Gerusz: Egy orvosnak kötelessége az újraélesztés, nem kifogás, hogy elfelejtette.
Talán volt már arra példa itthon, hogy az anyuka nem figyelt a gyerekére, aki nyomott egy supermant a negyedik erkélyéről. Azt hiszem ez is az a kategória.

vontod75 2011.04.04. 12:53:22

Én anno laktam a békásmegyeri csodarendőrszállón (alias Touring hotel) hát most nekem sem jutnak eszembe nyomdafestéket tűrő kifejezések...

Kartal (rezervált) 2011.04.04. 12:54:49

@laspalmas: nem értem. Mi ebben a vicc? Ja, hogy bármikor bekerülhetnek? Az sajnos tényleg csak vicc. Pedig jó is lenne...

@Atrox: én is kb. akkor voltam bent. Azért elég komoly, hogy az országot védő katonák sokkal szarabb körülmények között éltek/élnek - nincsenek illúzióim a mai magyar honvédséggel kapcsolatban sem -, mint a jogerősen ELÍTÉLT bűnelkövetők.

"Éppen ezért emberhez méltó bánásmódban kell részesülniük." - ahha, csak a dolgozó magyar embernek nem kell emberhez méltó bánásmódban részesülnie. Őt lehet hajtani rokkanásig napi 12 órában, heti 70 órában, éjjel, nappal, télen 16, nyáron 38 fokban, neki, aki eltartja az összes szarházit NINCSENEK JOGAI! És ha szól utcára kerül, és senki nem fogja alkalmazni többé...
Télen iskolákat zárnak be, mert nem tudnak fűteni, nem kapnak a gyerekek kaját, mert a menzát nem tudja fizetni az önkormányzat, a bűnözőknek meg JOGAIK vannak, szanatóriumban élnek a MI pénzünkön...

Na megyek, iszok egy kávét, mert felbasztam magam.

butab 2011.04.04. 12:55:02

Mit kell elkövetnem, hogy bekerülhessek ,mert nekem jó helynek tűnik, vagy ez csak az elitnek jár ? Amúgy szerintem inkább kapjon valaki feleannyi büntetést,de azt töltse le "igazi" börtönben, különben az egész egy hosszú nyaralás lesz, nem büntetés...

sz4sz4 2011.04.04. 12:55:33

@Ironfist: OFF, de a részeg autózásra egy "szép" példa (a fogalmazás alap bama színvonal):

"Részeg felnőttekkel utazott egy autóban egy kétéves kisfiú Pécs és Mohács között a hétvégén. A 67-s úton egy másik részeg sofőr pedig árokba borult.

Általános rendőri ellenőrzése során derült ki, a járőrök ugyanis mindenkit megszondáztattak. Először a sofőrről derült ki, hogy nagyon részeg, aztán az autóban utazó kisfiú édesapjáról és édesanyjáról is. A rendőrök végül mindhármuk ellen feljelentetést tettek, a sofőr ellen ittas vezetés, a szülők ellen pedig kiskorú veszélyeztetése miatt. A kisfiút az éjjel ideiglenes szállóra vitték, érdekében a gyámügyi hatóság fog intézkedni."

bama.hu/baranya/kozelet/harom-reszeg-furikazta-a-keteves-gyermeket-369319

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.04.04. 13:00:38

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: " De mivel te eddig csak mellplasztikával foglalkoztál elbénázod, az ember meghal."

Tehát megpróbálta. Ha már megpróbálta újraéleszteni, akkor az már nem fér bele a "kötelező segítségnyújtás elmúlasztása" kategóriába ("Btk.172. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.").

Ugyan elvárható tőle, hogy megpróbálja, de ha nincs gyakorlatban és elbénázza, akkor nincs olyan normális bíró, aki ezért elítélné. Különben a fél intenzív osztály sitten lenne.

A kisgyerekes eset az esélyes, hogy halált okozó gondatlan veszélyeztetés volt, de biztos nem segítségnyújtás elmúlasztása.

DArchAngel 2011.04.04. 13:01:19

Annyira örülök, hogy a bűnözők, az állami seggnyalók, a politikusok és sleppjük ájrópai színvonalon élhetnek. Csak szeretném, ha ez járna az egyszerű melósnak is, aki az előbbieket fizeti...

Ironfist 2011.04.04. 13:03:58

@butab:
Mit kell elkövetned? Lopj százmilliárdot, hogy tudd miből fizetni!

@sz4sz4:
Ennyit erről. Hogy képesek részegen autóba ülni, ráadásul a saját gyerekükkel.
A tudatmódosítós baleseteket a következőképp büntetném:
1/A
Csak saját magának okozott balesetet, mivel egyedül volt, és teszem azt nekiment egy fának.
Ebben az esetben így járt, fizesse meg a kárt, amit okozott, fizesse ki a kórházi kezelést is, és ennyi.
1/B
Meg is hal ebben. Ebben az esetben egyel kevesebb hülye van, mindenki jól járt.

2/A
Más döntésképes is van az autójában, de szintén csak ők szenvednek balesetet.
Ekkor mindketten így jártak, ha meghalnak, szintén.

2/B
Kiskorú is van az autóban.
Gyereket elvenni tőle, egyebekben lásd fent.
Ha a kiskorú meghal, akkor tarkólövés, vagyonelkobzás.

3/A
Másnak okoz nem halálos balesetet.
Ezesetben fizesse meg másnak a kórházi kezelését, és a kárt, amit okozott. Maradandó sérülésnél örök életig tartó ellátási járulékot fizessen.

3/B
Mást öl meg.
Tarkólövés.

Ennyi, ilyen egyszerűen meg lehet(ne) oldani a dolgot.

belzebubó 2011.04.04. 13:05:13

@dr.justice: Ezt a Bors "szakértő" újságirója irta. "Szerintük ide többnyire azok kerülnek, akik vétlen bűncselekményt követnek el," - olyan is a cikk.

belzebubó 2011.04.04. 13:10:59

Én azért nem fogadnék a Borssal abban, hogy a Buci bűnismétlőként, ittas vezetéssel ide tud kerülni bármennyit is fizet. És képesek voltak felhivni a kecskeméti igazgatót:

"Még az sem kizárt, hogy Stohl a kecskeméti Katona József Színházhoz kerül, ha Cseke Péter színi direktor áldását adja az új fiú érkezésére. Az igazgató először azt hitte, áprilisi tréfa, hogy Stohl András akár az ő társulatának is a tagja lehet, aztán elmélázott a lehetőségen.

– Amennyiben tényleg így alakul, térjünk erre vissza. Stohl András nagyszerű, kiváló színész – fogta rövidre Cseke Péter."

Kissé kamuszagú és provokativ volt ez a feltételes módban irt cikk a Borstól.

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2011.04.04. 13:13:20

Na bazz.... azok voltak a régi szép idők, a szögesdróttal meg Dunábalövéssel...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 13:14:46

@dr.justice:

én csak idéztem, amit írtak :)

amúgy azért van különbség a fegyház és a fogház között, hogy ha elcsapsz valakit, ne kerülj a nehézfiúk közé, de javíts ki ha tévedek.

Viszont ez már egy pöppet túlzás :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 13:15:47

@Secnir:

.... és zizis a kábeltévé, fordítsák el egy kicsit a parabolaantennát!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 13:18:27

@belzebubó:

a Stohl-börtönrealitynek viszont kiváló helyszín lenne ....

turcsány karcsi elvtárs 2011.04.04. 13:26:12

ez biztos hogy nem a való világ 5 forgatási helyszíne lesz?

csak_csendben 2011.04.04. 13:34:27

@Kartal (rezervált):

"ahha, csak a dolgozó magyar embernek nem kell emberhez méltó bánásmódban részesülnie. Őt lehet hajtani rokkanásig napi 12 órában, heti 70 órában, éjjel, nappal, télen 16, nyáron 38 fokban, neki, aki eltartja az összes szarházit NINCSENEK JOGAI!"

Úgy ahogy írod, a dolgozó embernek csak kötelességei vannak, jogai nincsenek. És ez nem irónia vagy vicc, hanem a valóság, amiről a dolgozó ember tehet. Igen ő, meg te, meg ti mindannyian.

Nehéz persze szembenézni a valósággal, de ez van. A dolgozó ember nem pattog, nem ugrál, nem kotnyeleskedik, sőt örül ha közös megegyezést tolnak elé, és írhatja alá, hisz mégsem kirugják, mert akkor mit mondana Gizi néni, hogy kirugták.

A gond, hogy sokan nem látják a fától az erdőt. Vizionálnak itt líbiai vagy egyiptomi szintű zavargásokat, erre mondom, lószart.

Először is a problémák fentartása a mindenkori politikai elit érdeke. Mert ugye pl ott a cigány-kérdés. A cigány a faluban melletted lakik, és így problémát okoz, ellenben a politikus valahol a Parlamentben ül, így a politikus és közzéd került egy probléma, minnél több a probléma annál meszebb kerül a politikus.

Ehhez hozzájön a hit, mely szerint sokan (tessék körbenézni) még elhiszik, hogy a politikusok a problémákat meg akarják oldani, és elmennek szavazni. A másik, aki szerint minden politikus semmire kellő, és nem megy el szavazni. A közös a két emberben, hogy hétfőn ugyan úgy mindkettő bemegy reggel 8-ra, és túlórázik szónélkül.

Ne mondja senki se, hogy nem tűr sokáig a lakosság. Mert mi lesz? Semmi. Tűrni fog. Néha beugrik egy jó kis "LMPVS"-azásra aztán leül a tv elé, vagy akárhova. Soha senkinek nem volt és nem lesz érdeke a Vastagbőrhöz hasonló blogok betiltása, mert itt az emberek kiélik magukat. Nem egy tanulmány szól arról, hogy egy akció-film vagy lövöldözős játék után az ember nyugodtabb, levezeti a feszültséget. Az internet, a szeparáció, a fogyasztás az érdek, így az ember figyelme és akaratereje/cselekvőképessége csökken.

1956-ban nem volt facebook, twitter, még tv adás se nagyon, ott az ember lement a kocsmába, találkozott másokkal, együtt voltak fizikailag, ebből már könnyen lehet mozgoni együtt. Ma valaki próbáljon meg a blogon egy bulit leszervezni, pl csak a VB törzsközönsége között.

Orwell 1984-es regénye a társadalom irányításáról vagy egy naív író elképzelése vagy tudatos etetése a tömegnek (akik beszopták és azzal példálóznak, közben észre sem veszik, hogy már nagyobb kontrolban élnek, mint Orwell regényének főszereplője), mert a regény egy jó fantasy, de a valóságban nem úgy kell az embereket irányítani. Elterelesz, problémákat hozol létre és tartasz fent, új vágyakat teremtesz, és nyitsz olyan általad felügyelt csatornákat ahol lehet dühöngeni. (Pl sokan beszopják a terrorizmus elleni harcot, ami lényege az aktív lakosság feletti kontrol kiszélesítése)

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.04.04. 13:36:16

@Ironfist: Milyen szívás is lesz majd, ha véletlenül veled történik meg, belekeveredsz valamibe, és a bíró higgadtan kimondja, hogy tarkólövés, te meg ártatlanul kapsz egy golyót. Fogtál valaha pisztolyt a kezedben? Tudod milyen érzés kioltani egy emberi életet?

Secnir 2011.04.04. 13:38:10

@zero:
...ha lusták elfordítani, akkor vezessék be a kábelt szélessávú nettel. Keressenek a Nemzeti erőforrás alapból valamit, vagy pályázzanak meg egy EU-s támogatást, ne legyenek már kezdők, nekem kelljen megmondani az EU.s hivatkozási számot? Maguk is csinálhatnak már valamit! ÉN tettem azért, hogy itt lehessek, és maguk? Miii? Csak kettő diploma? Háhá, nekem egy sincs! Viszont elcsaltam kettő milliárd forintot! Nem is lett meg belőle egy fillér sem. És maga? Na ugye, holnapra legyen itt a kábelTV, 60 csatornával, pornó is legyen benne. Viszlát.

bandika gazdája 2011.04.04. 13:42:15

@Seduxen: Szerintem nem a szókincseddel van a gond, hanem a visszafogott, jólnevelt lelkeddel! :-)

Marcellusca 2011.04.04. 13:44:22

@csak_csendben: Az a szomorú, hogy nagyon sok iagzság van abban, amit írtál. :(

Pölö a sok "gumicsont", amit a médián keresztül a prolimókusok elénk dobnak.
Mert inkább azon rágódjunk, mint bele gondoljunk, hogy miként nyúlták le a nyugdíjpénzeinket (arról nem is beszélve, hogy végül mire használják!), miként dob piacra kötvényeket az állam, ezzel eladósítva saját magát, ezáltal az összes adófizetőt. Hogy az utóbbi évek legnagyobb lenyúlásai nem a HM-ben voltak, azok csak morzsák, de amíg ezen rágódsz, nem vizsgálsz más lenyúlásokat.
És még sorolhatnánk!

ketroot 2011.04.04. 13:47:36

@zero:

A megkárosítottak már megint le vannak carva ugye...

Ironfist 2011.04.04. 13:47:52

@Tzimisce:
Valamit nagyon félreolvastál. Vagy én gépeltem volna el, hogy a véletlen dolgot tarkólövéssel, és nem megfizetéssel, és segítséggel kell szankcionálni?

És velem véletlenül NEM fog történni olyan, hogy részegen ülök autóba - ugyanis ilyen DIREKT SEM fog előfordulni. Pláne drogozva, mert semmilyen drogot nem fogok szedni soha életemben.

És akkor ezek után mi is a problémád? Vagy ilyen jogvédő vagy, hogy aki bebaszva megöl valakit, az ússza csak meg 2 hónap felfüggesztettel?

És igen, fogtam már pisztolyt a kezembe, és nem, nem vagyok gyilkos. Miért, te talán tudod, milyen érzés emberi életet kioltani? Mert ha nem, akkor milyen jogon emlegeted te ezt fel nekem? Ha meg igen, akkor miért nem vagy még börtönben? Nem ilyenben, hanem Tent Cityben. És talán direkt mosod össze a gyilkolás, és a kivégzés fogalmakat "emberélet kioltása" fogalommá?

És szerinted azért, mert esetleg van halálbüntetés, a bíróságok szórni fogják unottan az ilyen ítéleteket, és nem néznek meg minden bizonyítékot? És szerinted higgadt lesz az a bíró, aki kiszab egy halálos ítéletet? Mert ha igen, akkor milyen jogon mered - újra csak - felemlegetni, hogy milyen érzés emberéletet kioltani?

Egyelőre ennyi, lehet rajta rágódni, mekkora ökörséget mondtál.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.04. 13:48:27

@Marcellusca (I'm NOT happy already): baszdmeg, világosan "meg lett mondva", hogy nem lehet minden (főleg NARANCSsárga) fűszálat vizsgálgatni, háááát nem figyelsz arra, amit az a derék budaigyula mond? :)))

@bandika gazdája: ja, csak ilyen postok kapcsán motoszkál a kisördög, hogy félretegyem a jólneveltségemet :DDD

bandika gazdája 2011.04.04. 13:50:49

@zero: Rosszallom, hogy pontatlan vagy, mert nem tértél ki rá. hogy innen majd Stohl kijárhat a Kecskeméti Katona József Színházba szerepelni, valamint Stadler felajánlotta, hogy majd ő szervez neki jó kis műsoros esteket! (Bár úgy tudom Stadler éppen visszafelé tart erre a jó kis helyre! Persze ki tudja? Ma Magyarországon mindent meg lehet úszni ha nem Budaházy György a neved!) Ja és kéthetente hétvégén 2 nap otthon tölthető. Csak akkor le kell adni a szobakulcsot a portán!

bandika gazdája 2011.04.04. 13:56:03

@purga: Tévedsz! KI LEHET MOZDULNI? csak azt már Zero nem írta bele!

hoplita 2011.04.04. 13:58:57

@derelye vágó:
Én csak azt fogtam homályosan, tudat alatt, hogy valami nem stimmel a képpel...
Elolvastalak, visszanéztem és beszarás....:))))))))))))))

hoplita 2011.04.04. 14:11:16

@Tzimisce:
Kábé olyan, mint leszúrni egy disznót...nem?
Igaz, a saját nevelésű disznóimat mindig sajnáltam levágni, volt némi lelkiismeret furdalásom...hogy mégis, milyen szemétség ez tőlem, etetem, gondozom, ő megbízik bennem, én meg...
Ha sztojkáékról van szó, vagy a hasonlókról, akkor tessék hívni, nagyon szívesen vállalom.:)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.04.04. 14:11:31

@Kartal (rezervált):
Ez MAGYARORSZÁG a XXI. sz. elején: 100 % jogszolgáltatás minden bűnözőnek. AZ igazságszolgáltatás meg le van ...

Yogi 2011.04.04. 14:26:27

Mielőtt mindenki felháborodna és köpködne: Ezek a képek a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fokház fokozatú terhes és kismama elkövetők számára fent tartott objektuma! (harmadik kép: baba ruhák) Stohl tudtommal nem kismama és nem terhes (max. az ítélet miatt gond terhes)! + Stohl börtön fokozatban letöltendő börtön büntetést kapott első fokon! Ehhjj..

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.04. 14:35:06

@Yogi: "fokház fokozatú" - öööö :))))

f.m.j. 2011.04.04. 14:41:16

@picur3ka/mesterhazymiklospart: ez nagyon kiakasztó... én sosem értettem, hogy miért ne lehetne a büntethetőségi korhatárt levinni
ha gyilkolni tud valaki 12 évesen, hidegvérrel, kegyetlenül, akkor az már nem gyerek... :(:(:(((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.04. 14:41:53

Akurvaéletbe! Megyek bűnözni! Ez szebb, mint a lakásom.
Gondolom takarítanak is helyettük, mert valahogy nem látom, hogy le lenne lakva a kecó...

"Valaki az ilyen büntetési módszerekben hisz, valaki meg a "Tent City"-félében."
Várjál. Büntetési módszerekről volt szó.... ez inkább jutalmazás...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.04. 14:43:12

@f.m.j.: De ha gyerek is, akkor sem kellene a többi között hagyni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.04. 14:43:54

@Yogi: A magyar viszonyok között nem csodálkoznék, ha csak itt jutna hely szegénynek...

Yogi 2011.04.04. 14:44:13

@Seduxen: fegyház, börtön, fogház és valóban nem fokház. Köszönöm, hogy EZT észrevetted.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.04. 14:45:10

"- a fürdés naponta kötelező,"
Mondjuk egy biznyos kisebbség számára már ez bünti :D

Azt figyelietk, hogy az utolsó képen a kutya szeme is ki van takarva? :D

picur3ka 2011.04.04. 14:49:19

@f.m.j.:

Le lehet pedig, mert Skociaban pontosan annyi, 12, ha jol emlekszem.

bandika gazdája 2011.04.04. 14:51:09

@Yogi: Tévedsz, de nem baj! Vannak hapsik IS! Stadler hogy került oda? Kismama? Meg a kutyás kölkök!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.04. 14:53:48

@Yogi: sorry, de magas labda volt :)))

amúgy igazad van:

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1cs-Kiskun_Megyei_B%C3%BCntet%C3%A9s-v%C3%A9grehajt%C3%A1si_Int%C3%A9zet

így mondjuk már látom értelmét a belülről vidámra festett falaknak, mert az engem első ránézésre egy játszótérre emlékeztetett :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.04. 14:55:20

@bandika gazdája: Stadler nem tudom hogyan került ide (már ha TÉNYLEG idekerült), de a wiki szerint itt fiatalkorúak is vannak, szóval a "kutyás kölkök" esetében még van is rá logikus magyarázat.

Yogi 2011.04.04. 14:55:24

@bandika gazdája: "Ezek a képek a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fokház fokozatú terhes és kismama elkövetők számára fent tartott objektuma! " A képek! + a Bors hozta a cikket. És a baba ruha? A micimackós fal? (3. fénykép)

picur3ka 2011.04.04. 15:13:58

@Seduxen:

Hogy baszodnanak meg...

kaqkkfioka 2011.04.04. 15:16:06

Na végre. Valami értelmesre költik a pénzt.:):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):):)

kaqkkfioka 2011.04.04. 15:17:13

És igen járok csoportos foglalkozásra.

ketroot 2011.04.04. 15:17:23

@Seduxen:
www.mno.hu/portal/775600

"Orbán Viktor szerint Magyarország ma erősebb és függetlenebb, mint az elmúlt húsz évben volt."

kaqkkfioka 2011.04.04. 15:19:45

@ketroot:
Az erősséget nem fejtette ki?

kaqkkfioka 2011.04.04. 15:23:21

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Mo-t és Eu-t átszervezni.
A következő állomás a Világ utána ......

Seduxen (már NEM dr.) 2011.04.04. 15:27:19

@ketroot: "Az elmúlt három hónap legnagyobb eredménye az, hogy „Magyarország már ki tud állni a nemzetközi porondon saját magáért és polgáraiért, amikor kell, vállalja a konfliktusokat is, és sikeresen meg tudja vívni őket” - ja, különösen ha magyar törvények angol nyelvű fordítását kell megküldeni Brüsszelbe. Abból van konfliktus bőven :DDDD

ketroot 2011.04.04. 15:28:40

@Seduxen:

Nekem az tetszett, amikor anno verték a mellüket a Médiatörvénnyel, hogy senki kedvéért nem fogják módosítani, most meg Kövér is mondogatja, hogy ha kell, akkor természetesen változtatnak rajta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.04. 15:34:46

OFF (bár nem nagyon)

Ez is tanulságos...
nyomorszele.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=158450&bejcim=179_Kenyszerites&todo=/

A szerző is naív, ha azt hiszi, hogy ha a kisgyerekek az anyjuk mellett maradnak, akkor nem lesznek bűnözők.

bandika gazdája 2011.04.04. 15:39:15

@Seduxen: Nem voltam ott, a Blikk-ben vagy a Borsban olvastam. Állítólag ő dicsekedett vele. Asszem tegnap volt, ha van kedved keresd meg!

kaqkkfioka 2011.04.04. 15:43:33

@ColT:
Ez csak sűrűsödni fog.

bandika gazdája 2011.04.04. 15:43:41

@Yogi: Én nem mondtam, hogy "kismamák" nincsenek ott, de nemcsak azok vannak!

bandika gazdája 2011.04.04. 15:45:13

@Yogi: Ja, amúgy a fokház az FOGHÁZ!

Horizont 2011.04.04. 15:45:59

"Nem túlzott itt a jólét? - kérdezem Gaál Bélától - hiszen mégiscsak börtönben vagyunk.
- Az elítéltek csak szabadságukban vannak korlátozva, egyéb jogaikban nem. Éppen ezért emberhez méltó bánásmódban kell részesülniük."
Nagyon jó lenne ha ezt MINDEN szabadon élő ember is megkapná (aki megérdemli).

bandika gazdája 2011.04.04. 15:49:29

@Seduxen: Ja, és az is vót, hogy Lagzi Lajcsit szétszednék a nők, de nem haggya, mer ő nem ojan!

Yogi 2011.04.04. 16:01:31

@bandika gazdája: ezen már túl vagyunk (pár sorral feljebb), ha a szövegértésed és a kép felismerésed is ilyen jó lenne, mint a helyesírásod, akkor két kommentet megspórolhattál volna. :)

bandika gazdája 2011.04.04. 16:12:00

@Yogi: Továbbá márcsak azért sem csak anyák vannak, mert ha jól emlékszem tavaly éppen itt kínozta halálra egyik rabtársát két derék ifjú, akiknek ezzel a sittel kímélik a lelkivilágát! (nem vettem észre, hogy túl vagy rajta,mert ugyanúgy írtad!)

bandika gazdája 2011.04.04. 16:21:22

@Horizont: Egyébként kifejezetten örvendek, hogy a börtőneink már EU konformok lesznek. Meg sem kérdezem, hogy "és a béreink mikor lesznek EU konformok tessék mondani"? De sebaj, mert ezentúl vasárnap be lesznek csukva a bevásárlóközpontok, hogy az eladók a családjukkal lehessenek! Annyira a családjukkal lehetnek majd, hogy egész héten, mivel egy csomót emiatt kirúgnak majd! Én útálom ezt a "munkáltatós" Dávidot, de ebben speciel igaza van. Várom a következő elkúrt intézkedést! Gondolom nem kell sokáig várnom!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.04.04. 16:29:45

Először arra gondoltam, rosszul időzítette be a szerző a pénteki tréfaposztot. Aztán kiderült mégsem. Belegondolok, hogy vannak emberek akik mondjuk nettó nyolcvanért kihajtják a belüket, jutott nekik valami huszonötévre hitellel terhelt másfélszobás panel, meg a jóárasított közüzemi számlák, stb.

Félre ne értsen senki, ha valaki soha semmi rosszat nem tett, életében egyszer a nyakába ömlött a szar (bydöway mondjuk elütött valakit) és ezért ülnie kell, akkor isten ments, hogy a rabló, gyilkoló cigók közé zárni. De azért ez kicsit túlzás. Vagy akkor legyen egy darab ilyen intézmény, oda menjenek az ilyen egyszeri esetek, kijárási tilalommal, meg azért kevésbé komfortosítva oszt ennyi.

De az első mondataimban említett güriző munkással összevetve ez gyomorforgató.

Kartal (rezervált) 2011.04.04. 16:30:11

@laspalmas: én mostanában túl gyakran járok kórházakban, apám is bent halt meg pár éve. Azért megérne egy misét, hogy a betegek jogai hol a picsában vannak ebben az országban??? Mert a bűnözőké a toplista első helyén, az biztos. Közpénzből szanatórium, nehogy sérüljön a nebáncsvirágos lelkiviláguk. Aki meg ledolgozott 40 évet, egy lerohadt penészes falú kórteremben döglik meg, még a papucsát és törölközőjét is ellopják...

Egészségügyre nincs pénz, mi?
Mennyibe is fáj nekünk ez a börtön havonta???

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.04.04. 16:39:21

Ahhoz, hogy a bűnt elkövető egyének felfogják bűnük mértékét, komoly és megfontolt büntetések kellenek. A második világháború kényszeredett szenvedései óta sajnos generációk nőttek fel úgy, hogy a vért, erőszakot, büntetést, elszámoltatást (mint szavakat és a mögöttük búvó tetteket) messze elutasították, és ha lehet, még és még enyhébbek, lusta szóval "buzibbak" lettek elődjeiknél. Már a negyedik vagy ötödik generáció ébred 1945 óta, és ez a generáció sem óhajtja belátni a backstab tévedéseket.

Aki bűnt követett el, bűnhődjön. Ez tiszta matematika. És persze fizika.

Sorrendben (mert segítőkész vagyok):
agymosott.blog.hu/2009/07/11/kiralyi_torvenyek_kiralyoknak
agymosott.blog.hu/2010/11/26/uj_torvenyekert_sikoltva
agymosott.blog.hu/2010/12/17/400_ezer_160_nap_432_ezer
agymosott.blog.hu/2011/02/06/holtan

Mielőtt még az a vád érne, hogy ez a vízió túl véres és kivitelezhetetlen, talán nem is hozná a várt "sikert" - még sosem próbáltuk. Mert az esetleges halálbüntetés, a "keresztény erkölcsök" és a valódi büntetés között is van különbség.

agymosott.blog.hu

tudi 2011.04.04. 16:51:26

Én először, valami idősek otthonának néztem, de nem, ez börtön, amit én kicsit másképpen képzelek el.

Aradebil 2011.04.04. 16:51:30

hát nem egy kcssk :S

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.04.04. 16:51:59

A szülőfalumban volt egy nő, aki a 98-as nagy búzaválság idején összevásárolta a búzát a nyírségi termelőktől, azt eladta, de a termelőknek baszott fizetni. Persze megindult a büntetőeljárás ellene, de addigra a pénzt már úgy eltüntette, hogy nem volt mit behajtani rajta. Végül kapott pár évet, amit leült. Ma egy terepjárkálóval mászkál, egy nagy házban lakik, nem dolgozik semmit, de mégis igen jól él (gondolom, semmi sincs az ő nevén). Persze ő nem ebben a börtönben volt.

Ha most csinálta volna, lehet, ide került volna, és akkor az a pár nehéz év is könnyebb lett volna... így kell vagyont megalapozni, a magyar állam gondoskodik az "átmeneti nehézségekről".

Horizont 2011.04.04. 17:20:58

@Droli: "magyar állam gondoskodik"
Az a baj, hogy általában mindig azokról "gondoskodik" akik nem érdemlik meg!!!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.04.04. 18:33:20

@Gerusz: Lehet, hogy igazad van, nem vagyok jogász. Szellemet kéne megkérdezni.

bandika gazdája 2011.04.04. 19:05:24

@Kartal (rezervált): Na igen, Anyukám egy éve halt meg, mert az ország legjobb (!) kórházában nem vették észre, hogy az epevezetéke el van záródva! Mikor egy fővárosi kórházban (ahová elvittük) ászrevették, már késő volt! Fő, hogy a bűnözők jól érezzék magukat nemigaz? Ha meg valaki elpatkol nem kell neki nyugdíjat fizetni, tiszta haszon!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.04. 20:03:18

@Yogi:

Több egysége van a kecskeméti börtönnek, van a fiatalkorúak részlege, van a női részleg stb.
Attól még parkettás fogház ilyen szabályokkal ...

dixie.flatline 2011.04.04. 20:58:18

Javítsatok ki ha tévednék, de szerintem Magyarországon 4 büntetési fokozat van: háziőrizet, fogház, börtön, fegyház. Stohl úgy tudom börtönt kapott.

Béla Bácsi 2011.04.04. 20:58:58

@Marcellusca (I'm NOT happy already): Igazad van, hogy igaza van a Csak csendbennek.
A sok gumicsont is igaz. DE
Tanultuk iskolába, hogy az állam azért bocsát ki kötvényt, mert pénzt kell valakinek adnia, viszont nincs neki. Másoknak viszont van fölöslegbe, így az állam kölcsönkéri azt garantált kamat fejében, így nem kell pénzt nyomtatnia, hogy fizetni tudjon. Igaz így eladósodik, de ez kisebb baj, mint ha veled baszna ki és felhígitaná a megkeresett és félretett pénzedet. (Szóval, a kakás Viktor itt annyira nem púpos, gonosz kis ördög, mint ahogy tetszel gondolni, egyszerűen pragmatikus közgazdász)
MANYUP "pénzlenyúlás": Nagyon jól hangzik az országherdáló szocik szájából, cukkolni a prolikat vele, holott már megest nem ördögi a Zorbán, csak logikusan, ha az állam garantálja a befizetett összegeket (amik amúgy csudák-csudájára el is veszhetnek/veszhettek a MANYUPOK kezein keresztül! Megjegyzésként: megérne egy misét megnézni, hogy részvényesek voltak-e a szörnyen volatilis pénztárak befizetői véletlenül ugyanabban a pénzitézetben, amelyik "elvesztette" a pénzüket.) akkor logikus, hogy az állam a garancia fejében valamiféle haszonélvezetet akar. A komcsik a rígatás közben "elfelejtik" a kis tényt, hogy nem "elvették" a pénzt, csupán banki fedezetként írják jóvá a portfóliójukhoz.
Ezek tényleg álproblémák, sunyi módon elferdítve és tálalva. A valós probléma az elszemtelenedett, diszciplinálatlan, kártevő cigányhorda, ami lassan a gazdasági növekedés és a tisztességes megélhetés kárára megy, ha nem kezeljük akként, ami: közrendészeti, közbiztonsági probléma a rendőrség hatáskörébe helyezve.

Béla Bácsi 2011.04.04. 21:15:34

@ketroot: Mert a bipsik basszák őket érte! Nem azért csinálják, hogy legyen újra egy "Ugocs non Coronat!", hanem megpróbáltak egy komprehenszív törvényt alkalmazni az uszító jelleggel szándékosan kifacsart valóságtartalmú hírközlés megfékezésére. (Eccerűbben: Ha hazudsz, rábaszol, vagy bizonyítsd be, hogy nem hazudtál, te is így kaptad az infot!)
Na már kérem: megtiltani a zsidó újságírónak vagy lapszerkesztőnek, hogy ne hazudhasson, az olyan, mint a hentestől azt kérni, hogy ne öljön állatot!
Naná, hogy fölajvékolták az összes Moshét és Benjámint, ahol csak tudták, hogy eszeljenek ki valamit ez ellen, hiszen ez csökkenti az ő "politikai eszköztárukat". Jöttek is a válogatott bipsik, meg folyamatosan jönnek is, és Zorbánék érzik azt amit a szkanderes a kocsmában: minél tovább szkanderozol, annál inkább kifárad a karod és előbb-utóbb lenyomnak.
A francba ejteni kéne az egészet és helyette hozni egy új törvényt, miszerint a magyar állam is jogi személyként perelheti a becsületébe gázolókat és vesztés esetén milliárdos, brutális büntetésekkel tartanám távol Moshééket a sajtó "szabadságtól".

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.04.04. 22:35:09

mennyibe kerül itt egy hét? - már nekünk! Az adónkból? - csak mert nem jöttek hőbörögni azok, akik az éhező és nincstelen - ámde szabadlábon élő munkanélküli -ámde segélyezettől sajnálják a havi 28.500 Ft-ot. Állítólag minden rab egy napi ellátása 6-8 ezer forint... ez vajon hányszor ennyi? ... és nem furcsa egy kissé? Erre van az államnak pénze - munkabérekre meg nincs... hogyan lehetnék Stadler féle adócsaló, hogy legyen két jó évem az állam nyakán ráadásul - netán egy kis színházlátogatással megspékelve (ha már a mosodában kidolgoztam magam és kerestem a börtönben némi pénzt is) ? vagy hogyan van ez itt? - és jól van ez így együtt? adócsalóstul , börtönöstül, borsostul vagy blikkestül meg valóvilágos bucistul és drogostul nyomorékká tevőstül és munkanélkülieket közmunkára ítélőstül havi 33 ezerért, hogy mire bérletet vesz a szegény, már csak a segély összegéért dolgoztatja az állam, de enni azt nem ad neki és szép lakhatást sem biztosít számára mindenki más adójából? Nem értem!

2011.04.05. 07:06:13

@térfél: Látod, EZ A KAPITALIZMUS. Marx is pont ugyanezeket az észrevételeket tette. DÖNTSÜK MEG!

fokabacsi 2011.04.05. 07:14:05

Lesz a jobbiknak 3 év múlva 30 % feletti szavazata! legalábbis ha a szavazók intalligenciája elér egy szintet! persze tudom: Ne álmodozzak!

dr. Aullah 2011.04.05. 08:51:29

Durván indul ez a nap is:

OFF:

index.hu/belfold/2011/04/05/a_kepviselokre_nem_vonatkozik_a_98_szazalekos_kulonado/

"Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítések 2 millió forint feletti részét sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvényt, hogy az nem vonatkozik a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális"

index.hu/belfold/2011/04/05/nem_kell_eskut_tenni_az_uj_alkotmanyra/

zrobasé 2011.04.05. 09:28:55

@Aullah: munkaviszonyuk speciális...aha...
hogy is mondta dajcstomi...egyenlő esélyek...muhaha...szánalmas, képmutató,kivagyi,pökhendi,lusta,semmirekellő bagázs...ánblokk

Egyéves Önkéntes 2011.04.05. 09:32:48

Ki adott építési engedélyt egy börtönnek SZÖKŐkútra?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.04.05. 09:41:22

@EÖ: Egy kretén, ki más. Sziklakert kellett volna aranyhalacskás tavacskával, a feng-sui smafu egy sitten?

Egyéves Önkéntes 2011.04.05. 09:45:11

sőt: börtönrács! vágod?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.04.05. 09:55:53

@EÖ: Vágom, de minek innen elszökni? Fényes padló, portaszolgálat, megfőzött és kitálalt kaja, inkább tavacska és csobogó nehogy stresszt kapjanak, mert az nem EU-konform...

Secnir 2011.04.05. 10:10:41

háááát
én ezeknek nem kecskeméti szanatóriumot adnék, hanem Sanitariai kecskéket b+

Kartal (rezervált) 2011.04.05. 10:12:20

@Seduxen:
Orbán kb úgy néz ki, mint aki megvesz végre egy házat, és amikor beköltözik, megjelenik az igazi tulaj, hogy ez az ő tulajdona... de megtűri a jóhiszemű betolakodót, ha sok-sok lakbért fizet. Ilyen az élet egy gyarmaton...
Mindenki értse ahogy akarja.

asmodean 2011.04.05. 10:53:51

@Aullah:
"valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem" - gondolom akkor, ne járjon a nyugdíj se :)))))

Vidéki 2011.04.05. 11:20:39

Az emberjogászok jól megmunkálták a "végrehajtó hatalom" lelkét.

Csaknem sikerült nekik kedvenc bűnözőik számára megteremteni a földi "Paradicsomot".

Milliószámra élnek az országban nem bűnözők sokkal rosszabb körülmények között.

Kinek áll érdekében az ilyen fajta "emberjogászkodás"?

ketroot 2011.04.05. 11:32:29

@Béla Bácsi:

Ott cseszték el, hogy konzekvensen kijelentették, hogy az adott törvényt nem fogják változtatni. Megint az elbaszott kommunikáció üt vissza.

Béla Bácsi 2011.04.05. 13:52:05

@ketroot: Akár ez is lehetne a válaszom:
"Kartal (rezervált) · kkbk.blog.hu/ 2011.04.05. 10:12:20
@Seduxen:
Orbán kb úgy néz ki, mint aki megvesz végre egy házat, és amikor beköltözik, megjelenik az igazi tulaj, hogy ez az ő tulajdona... de megtűri a jóhiszemű betolakodót, ha sok-sok lakbért fizet. Ilyen az élet egy gyarmaton..."
Én úgy "vizionálom" Zorbánékat, ahogy Kartal úr is előttem:
Lassan kell rájöjjenek, hogy nem ők az urak Magyarországon, azért mert a nép tőbbsége őket akarta. Az ország testét már teljesen magáévá tette egy hatalmas élősködő és ez az élősködő mondja meg, hogy merre hány lépés. Az élősködő az permanens, nem kell idegeskedjen a hatalmán, ill. bőven vannal "tartalékai": lásd a söpredék Kohn-Bandita performanszát Budapesten, ill. korábban Belgiumban. Most meg egyenesen Jew Yorkból küldték le Moshééket, mert Viktor még mindig nem akarja érteni, hogy ki viszi a puskát...
Szarházy-Furcsány meg a többi szoci bohóc csak annak köszönheti a politikai létét, hogy bipsikémék szeretik a "kiegyensúlyozott" tömegtájékoztatást: azt a látszatot kell kelteniük, miszerint Magyarországon (is!) a "haladás erői" (zsidó morál és társadalom rombolók) és a "maradiak" (republikánusok, nemzetiek, moralisták, stb...magyarul a népesség 95%-a) csapnak össze "kiegyenlített" erőkkel. Magyarul lefordítva: Szarházyék a Meki az Omegában. Kép a lemezborítóra.
Itt nem lehet mást tenni, mint amit a Zorbán tesz: összeszorított foggal területet foglalni, majd -amennyire csak lehetséges- lassan hátrálni vissza biztonságos területre a zsidó össztűz elől.
(A közvetlen kérdésedet megválaszolva: nem rossz kommunikáció ez, hanem visszaszorítják őket akkora mértékben, amekkora mértéket nem vártak előre. Senki sem jós vagy mindenttudó. Lassan tanuljuk a helyünket a "New World Order"-ben, a cionista új világrendben. Ja, és szerintem ez bipsikéméknek sem igazán fontos terület, csak meg akarták mutatni Viktornak, hogy hányas a kabát...)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.04.05. 15:20:21

@Hajszás Láncos: én csípem a marxizmust és rühellem, ha nem vesznek valakit emberszámba - tehát rajtam nem múlik a dolog :) Döntsük meg! Dögöljön most meg más! Miért ne? Hol írta azt elő a jóisten, hogy ki lehet tetű és kinek kelljen vakaróznia miatta - senki soha sehol nem írta ezt elő! - tehát jogos a harc, ha már így ki is kényszerítik... (pedig simán megférnénk egymás mellett, no persze okosan :) nem ilyen gyalázatosan hülye kormány mellett!

Will E. Coyote 2011.04.06. 10:20:10

Ne legyetek naivak. Vétlen bűncselekmény=milliókat tejel a megfelelő embereknek....

Prof. Dr. Simon Templar 2011.04.06. 15:15:16

@bandika gazdája: Akkor legyenek majd EU konform béreink, amikor majd egyéni vállalkozóként nem kell 27% (munkaadóként)+10% (munkavállalóként)=37% nyugdijjárulékot fizessek más nyugdijáért, akkor amikor bérleti dij és egyéb nyalánkságok kifizetése után jó ha 75.000 marad a zsebemben (mint ebben a hónapban is) és még ebből fizetek járulékot. És nem csak nyugdijjárulékot.

bari-kád 2011.04.06. 19:14:19

@ketroot: Beszélnek ezek össze vissza. Megszólal valahol valaki, aztán hetekig magyarázkodnak, hogy nem úgy gondolták.. Már leírni is hülyeségeket írnak, aztán csak kamillázunk, hogy semmi nem úgy van.

Donna (Cara)mba 2011.04.06. 20:56:26

@Marcellusca: Jajmá':)

Lassan azt kell kérdeznünk magunktól: mi vagyunk kint, és ők bent, vagy megfordítva?;)

Megfőznek nekik, talán - sőt sztem biztos - kitakarítja a szobájukat egy takarítónő, aki örül, hogy munkát talált, addig a "rabok" talán sportolnak, meditálnak, mittomén...

Nem kell bevásárolniuk, pénzt beosztani, csekkeket befizetni, melót keresni...
Just relax, take it easy:)

Na, találós kérdés: ki van akkor bent és ki van kint?;D

kukac50 2011.04.06. 20:58:03

Kecskeméten A BKMÖ -t is lehetne elszámoltatni az általuk működtetett intézeteikben történtek miatt.Fideszesek második ciklust viszik.Beteg embereket és gyerekeket bántalmaznak az intézeteikben de elnézik hazudnak az igazság ellen mindezt a sikkasztás miatt.Budai azokat is elszámoltathatná.Miért vernek beteg embereket,miért verik a rákos ember fejét az asztalba amikor kér egy pohár tejet.Miért nem akadályozzák meg az ilyen beteg gondozást.Mert a rájuk szánt pénz egy részét meg a pályázati pénzeket lenyúlják..Ezeknél is olyan hírverést kellene csinálni mint Zuschlagnál volt! Ezek se különbek!

Kartal (rezervált) 2011.04.07. 10:38:12

@Béla Bácsi: tartottam tőle, hogy nem csak én látom így a helyzetet.

Más: mennyibe is került ez a Hunvaldéknak épített luxusszálló? Volt rá pénz? Csak mert úgy tűnik megvan, honnan hiányzik ez az összeg:
www.origo.hu/itthon/20110407-kis-hijan-a-rendorokre-szakadt-a-plafon-jozsefvarosban.html

jani888 2011.04.07. 14:11:55

Bár az önfenntartó börtön lenne a jó megoldás,de ha ez nem megy rendkívül takarékos börtönök kellenének.Kötelező munka (disznó-csirke-stb nevelde,téglagyár,bánya,szemétválogatás,...), szerény körülmények,vasszigor.Maximum minimálnyugdíj mértékű fejkvóta.Szükségtelen az internet, tv,konditerem,színjátszó szakkör.Érezze,hogy börtönben van.

bandika gazdája 2011.04.07. 16:40:16

@James Onedin (aka Zöld Ember): A kígyó a saját farkába harap, magasabb bérek esetén kisebb százlék levonás ugyanakkora összeg lenne! Erről persze nem te tehetsz! (Meg az állam akkor is kitalálná miért kell több! Oszt eltüntetné a többletet!)

kukac50 2011.04.07. 21:42:09

A képviselőkre nem vonatkozik a végkielégítések után a 98 % os adó ez sem igazságos! Azok akik kevesebbet kapnak azokra vonatkozik a képviselőkre meg nem. Az első helyről felvett fizetés után járjon 16% os adó a képviselőknek minden további helyről (Bizottsági tag vagy bármi más helyről)felvett bérek után 80% os adót fizessenek. több milliót kereshetnek és annyi adót vonnak mint a minimál bérből élőktől 16%.

lehr 2011.04.08. 10:41:58

Induljunk ki abból, hogy húsz év múlva Magyarországnak lessz kb 2 millió nyugdíjasa , másik két millió cigánya, még két millió inaktív polgára ( ebben benne vannak a politikusok is , mint nem értékteremtők).A maradék 2-3 millió üvöltve húz el az országból, jobb helyekre,szétszóródik a világban.
Ha elképzelted, akkor világos miért nem kell sok iskola, kórház stb....
Ha ezt elképzelted, akkor te is látod , hogy most kell még a maradék koncot leszakítani, míg még van belőle.
Magyarország társadalmi struktúrája olyanná alakult, vagy olyanná alakították,hogy ez a társadalom felszámolja önmagát. A nagy pestisjárvány után ,mindenki a világ kihalását várta, divattá vált a haláltánc.Mindenki még egy napig jól akart élni,zabálni és aranyban fürdeni.
Mindegy , milyen áron.
Az új adótörvény ,csak 300 ezer bruttó fölött oszt előnyt-világos ? 300 ezer bruttó alatt nem vagy érdekes.Nem számítasz.A cigány gyilkolhat , a képviselő ihat és vezethet... rájuk más törvények vonatkoznak. Közben az erdőket kivágják, száll a por meg a szemét ez már nem számít.
Szerintem vége ...
Tegnap a szomszédomat azon kaptam hogy égeti az udvaron a vegyes szemetet-én fejbe baszom a lapáttal az biztos,de ez is csak egy a sokból.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.09. 14:45:24

@lehr: Sajnos úgy tűnik kurvára igazad van.:(( A rohadékok összelopják maguknak és a gyerekeiknek ami kell,mi meg le vagyunk szarva.Aztán ha forró lesz a talaj,lelépnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.09. 14:47:59

a cikkhez:A buci sír az újságban,hogy nem ismeri meg majd a lánya.Ekkora gyökeret.Ahogy elnézem,hogy innen haza is lehet menni,lehet hogy többet látja a lánya mint amúgy.Esetleg tényleg hazamegy ilyenkor,nem valami drogos buliba.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.10. 07:04:25

@Hajszás Láncos: Szerinted a szocializmusban kinek az adójából etették a rabokat? :D
Csak akkor nem volt ilyen jó ellátás.

Amúgy ez nem a kapitalizmus, hanem az idiotizmus.

2011.04.10. 07:29:49

@ColT: A szocban munkaerőhiány volt, a rabok is dolgoztak. Asztalosüzem, cipészüzem, varroda, sőt, még épitkezésekhez is kivitték őket. Most már a szabadoknak sem jut munka, mert "kéményünkről már elköltöztek a gólyák"

mutant · http://universal.blog.hu 2011.04.18. 13:27:52

Nos,nagyon régi vita ez már,hogy miért épp az erőszakos bűnözőket teszik még rosszabb körülmények közé ( növekvő agresszió a zsúfolt cellákban,ergo javulásra 0 % esély...),míg az ilyenek gyakorlatilag nyaralnak itt. Az idősotthonok legnagyobb része ettől szarabbul néz ki Bácsban:-/

süti beállítások módosítása